ÜDÜLÉSI TÁJÉKOZTATÓ 2014

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "ÜDÜLÉSI TÁJÉKOZTATÓ 2014"

Átírás

1 ÜDÜLÉSI TÁJÉKOZTATÓ 2014 A FDSZ BCE ÜDÜLŐJÉBEN KÁPTALANFÜREDEN KÁPTALANFÜRED, ÁRNYAS U. 32. A SZAKSZERVEZETI ÜDÜLŐ, 3 SZÍNTES ÉPÜLETE NAGY KERTTEL, SZÉP KILÁTÁSSAL A TÓRA, FENN A HEGYEN TALÁLHATÓ. GÉPKOCSIVAL ÉRKEZŐ NYARALÓK A HÁZ ELŐTT TUDNAK PARKOLNI. A STRAND ÉS A VASÚTÁLLOMÁS PERCES SÉTÁVAL ÉRHETŐ EL. KISGYEREMEKES CSALÁDOK SZÁMÁRA A BALATONALMÁDI ÉS ALSÓŐRS /4 KM-RE VANNAK AZ ÜDÜLŐTŐL, KELLEMES A SÉTAÚT IS!/ STRANDJAIT AJÁNLJUK, OTT VAN A KICSIKNEK MEGFELELŐ MÉLYSÉGŰ PARTSZAKASZ KIALAKÍTVA. Az üdülőben turnusonként öt szoba, /1 db 2 ágyas, 3 db 3 ágyas és 1 db 4 ágyas szoba./ két fürdőszobával, 3 WC-vel, közös konyhával és étkezőhelyiséggel, emeleten tágas terasszal, rálátással a tóra, várja dolgozóinkat. A 4 ágyas szoba körerkélyes /és pótágyazható/, afekső színten nagy terasz van, napozóágyakkal és napernyőkkel. Az üdülő nyílászáróinak a cseréjét 2012-ben egyetemi támogatásból tudtuk megoldani, és felújítottuk az üdülő butorzatát is. A beutaltak részére biztosított szolgáltatások: - hideg melegvizes fürdőszobák; a lenti fürdőszobában zuhanyfülkék, fent kád található, kisgyerekesek részére babakád is van; - teljes ágynemű felszerelés; - főzési lehetőség / jól felszerelt konyhában /; - élelem tárolási lehetőség, /szekrények/ illetve 2 közös fagyasztó-hütő a konyhába, - a felső szinten lévő 2 szobában szintén van hütő és hidegvízes mosdó; - a szobákban TV 6 alapcsatornával; - sportoláshoz szabadtéri asztalitenisz; homokozó, hinta, tűzrakóhely a kert elrendezése lépcsőzetes, - gondnoki szolgáltatás, takarítás; mosogató és surolószerek, szappan valamint WC-papír /az átemelő szivattyú miatt csak egyfajta használható!/, - 2 kerékpár, - strandra kivihető pokrócok, - kulturált fürdési lehetőséget nyújt a káptalafüredi 2 strand; a 4 km-re levő almádii és az alsóőrsi strand pedig számtalan egyéb szolgáltatással várja a vendégeket. Üdülési díj: főszezonban: - BCE FDSZ szakszervezeti tag és közvetlen hozzátartozó részére (házastárs, élettárs, eltartott gyermek, szülő, kiskorú unoka, testvér /ha nem dolgozik/ ): 1300 Ft/fő/éj - nem szakszervezeti tag BCE dolgozók és hozzátartozóiknak: 2000 Ft/fő/éj - FDSZ-tagok más intézményből 2000 Ft/fő/éj - külsős vendégeknek nem egyetemi dolgozók és 2200 Ft/fő/éj nem FDSZ tagok

2 + IFA /idegenforgalmi adó/ 450 Ft/fő/éj - idegenforgalmi adót 18 éven aluliaknak nem kell fizetni. Üdülési díjat 6 éven aluli gyermekért nem kell fizetni! 6-tól 14 éves korig 50 %-os kedvezmény. Elő- és utószezoni kedvezmények: - első éjszaka teljes ár, - további éjszakák 50 %-os kedvezménnyel vannak elszámolva. ÁLTALÁNOS TUDNIVALÓK: Az üdülésben csak azok vehetnek részt, akiknek a neve a beutaló jegyen szerepel. A szobákat csak a beutaló jegy felmutatása ellenében foglalhatják el. A beutalójegy átvételének feltétele: az üdülési díj befizetése /készpénzben vagy átutalással/. A beutaló jegyen feltüntetett szobákat csak a megjelölt időpontban turnusváltáskor 10 órától, egyéb időpontokban egyeztetett időpontban - lehet elfoglalni. A megjelölt turnusokból két hetes üdülést is lehet kérni. Jelentkezés az üdülésre a mellékelt jelentkezési lapon történik. Lehetőség van az üdülő igénybevételére nemcsak a meghatározott turnusok idejére és tartalmára /6 éjszaka/, hanem a szabad helyek függvényében más beosztásban is. A BEUTALÓ ÁTRUHÁZÁSA TILOS! Külsők részére csak az egyetemi dolgozók igényeinek kielégítése után fennmaradó szabad helyeket tudjuk biztosítani. Érdeklődni a FDSZ BCE Szakszervezeti Bizottságon lehet, Sárosi Máriánál Főépület 249-es szoba, és a kérelmeket is ide kérjük eljuttatni. tel.: 5022, maria.sarosi@uni-corvinus.hu Jelentkezési határidő: - főszezonra: június 10.-ig ill. folyamatosan - elő- és utószezonra: folyamatosan Természetesen a fennmaradó helyekre folyamatosan lehet jelentkezni! Üdülési turnusok: - keddtől-hétfőig: június 10-től június 16-ig - előszezon 17-től 23-ig - előszezon június 24-tól június 30-ig július 1-től 7-ig

3 8-től 14-ig 15-től 21-ig 22-től. 28-ig 29-től augusztus 4-ig augusztus 5-től 11-ig 12-től 18-ig 19-től 25-ig 26-tól szept. 1-ig Az üdülési turnusok megkezdése előtt és befejezése után is van lehetőség a káptalanfüredi tartózkodásra megbeszélés szerint. Június 23-ig és szeptember 2-tól a második éjszakától 50 %-os kedvezmény! A kérelmeket ebben az esetben a beérkezés sorrendjében teljesítjük. /Az IFA összege természetesen mindig azonos, a fent megadott Ft/ Tájékozatásul közöljük, hogy az FDSZ Központon keresztül kapunk az eddigi gyakorlatnak megfelelően - más egyetemektől és főiskoláktól üdülési ajánlatokat. Ezeket az üdüléseket minden üdülni vágyó maga intézi /telefonon, levelezésen keresztül/. A térítési díj üdülőhelyenként különböző. Az FDSZ-től érkező ajánlatokat a Bizalmiaknak elektronikusan megküldjük. Minden dolgozónknak kellemes pihenést és kikapcsolódást kívánunk! FDSZ BCE Szakszervezeti Bizottsága

4 A káptalanfüredi üdülőből megvalósítható programok: A környéken számtalan lehetőség van a szabadidő hasznos eltöltésére, rövidebb, hosszabb, gyalogos vagy autós kirándulások szervezésére: A tó partján vagy az országút mellett könnyű 20 perces sétával érhető el Balatonalmádi központja postával, bankautomatával, patikával, mozival, bazárral és különféle vendéglátó egységekkel. Természetesen számos látnivalóval is vár. Az Óvári Ferenc utcában álló szecessziós római katolikus templom nevezetessége a Szent Jobb kápolna. Ez a budai várban állt (István király ereklyéjét őrizték benne), de 1957-ben lebontották, és itt építették fel újra. A kápolna dísze Róth Miksa híres, Szent Istvánt ábrázoló mozaikja augusztus 20. óta itt őrzik a Szent Jobb egy darabkáját, fragmentumát. A templom - felszentelésének 75. évfordulóján - névadója, Szent Imre ereklyéjével gazdagodott. A fragmentumot a templomban őrzik. A vörösberényi városrészben, a Veszprémi úton található a Balaton-felvidéken egyedülálló, kőfallal erődített református templom. Az először 1297-ben említett templom román-gótikus stílusban épült, 1789-ben barokk stílusú toronysüveget kapott. Innen nem messze, a Balaton irányában áll a római katolikus templom, melyet között építettek barokk stílusban. Különösen szépek a templom freskói, Bucher Ferenc veszprémi festő alkotásai. A templom mellett a XVII. század közepén barokk stílusban épített egykori jezsuita kolostor épülete áll. Az utca túloldalán 60 m hosszú, XVIII. századi magtárépület látszik, alatta hatalmas pince húzódik. Itt nyitja meg kapuit hamarosan a - Magyarország valamennyi borvidékének kiváló borait bemutató és kínáló - Magyar Borok Otthona és Bormúzeum. Almádiban található az északi part legnagyobb strandja. Az országúttal párhuzamos barátságos felső úton könnyű sétával Alsóőrsre is át lehet jutni perc alatt. Itt a mindennapi bevásárlás vagy étkezés mellett érdemes megnézni Magyarország legrégebbi gótikus udvarházát, a Török-házat, amelyet a XV. században építettek (Petőfi köz 7.). Az épület kéménye egy turbános fejre emlékeztet, ez a ház elnevezésének népi magyarázata. Vonaton, autóval vagy a Balaton körül teljesen kiépített bicikli úton Füredre vagy Tihanyba is eljuthatnak az erre vállalkozók. Zánka közelében - a Balaton északi partján vezető 71-es közúton - új jelzőtáblával lehet találkozni: barna alapú táblák hívják fel a figyelmet HEGYESTŰ, GEOLÓGIAI BEMUTATÓHELYRE a Balaton-felvidéki Monoszló határában. Amit a Hegyestűről illik tudni: a Balaton-felvidéki Nemzeti Park része, fokozottan védett terület, látogatása korlátozott, azaz szabályozott a terület felett illetékes természetvédelmi hatóság által. A Káli-medence keleti részén található, megközelítése közforgalmi járművel kissé bonyolult, vonattal Zánkáig, busszal Monoszlóig váltsunk jegyet. Tulajdonképpen igazán természetjáróknak való csemege, hiszen ide leginkább gyalogosan, vagy kerékpárral juthatunk el. A bemutatóhelyet könnyen megtaláljuk gépkocsival is, s a hegyen parkolóhely is ki van alakítva. Csodálatos élményt nyújt a tetejéről élvezhető körpanoráma. Aki messzebbre is hajlandó elmenni, ne feledkezzen meg a balatonedericsi Afrika múzeumról, az örvényesi vízimalomról (Szent Imre u. 1.), amely már 1211-ben őrölt gabonát, a balatonudvari temető szívalakú sírköveiről ( közötti időkből), Keszthelyről, Hévízről, a tapolcai tavasbarlangról vagy Nagyvázsonyról.

5 Üdülési jelentkezési lap Név:..... Munkahely /tanszék, csop. stb. ill. külső/: tlf.:.. cím: Az üdülésben résztvevők száma összesen:. Felnőttek száma:.. Gyerekek száma: Gyerekek életkora:.. Mikorra kéri a beutalót? Budapest,... Igénylő aláírása ÜDÜLÉSI JELENTKEZÉSI LAP Név: szem. ig. sz.:.. Munkahely /tanszék, csop. stb. ill. külső/: tlf.: cím: Az üdülésben résztvevők száma összesen:. Felnőttek száma:.. Gyerekek száma:. Gyerekek életkora: Mikorra kéri a beutalót? Budapest,... Igénylő aláírása

ÓBUDAI EGYETEM ÜDÜLÉSI TÁJÉKOZTATÓ

ÓBUDAI EGYETEM ÜDÜLÉSI TÁJÉKOZTATÓ ÓBUDAI EGYETEM ÜDÜLÉSI TÁJÉKOZTATÓ Budapest, 2015. Tisztelt Kolléganők / Kollégák! Az Óbudai Egyetem meghirdeti 2015. nyári üdülésre Balatonszepezd és Zamárdi üdülőket. Az üdültetésben valamennyi dolgozónk

Részletesebben

ÓBUDAI EGYETEM ÜDÜLÉSI TÁJÉKOZTATÓ

ÓBUDAI EGYETEM ÜDÜLÉSI TÁJÉKOZTATÓ ÓBUDAI EGYETEM ÜDÜLÉSI TÁJÉKOZTATÓ Budapest, 2013. Tisztelt Kolléganők / Kollégák! Az Óbudai Egyetem meghirdeti 2012. nyári üdülésre Balatonszepezd és Zamárdi üdülőket. Az üdültetésben valamennyi dolgozónk

Részletesebben

ÓBUDAI EGYETEM ÜDÜLÉSI TÁJÉKOZTATÓ. Budapest, 2017.

ÓBUDAI EGYETEM ÜDÜLÉSI TÁJÉKOZTATÓ. Budapest, 2017. ÓBUDAI EGYETEM ÜDÜLÉSI TÁJÉKOZTATÓ Budapest, 2017. Tisztelt Munkatársak! Az Óbudai Egyetem meghirdeti kedvezményes 2017. évi nyári üdülésre a Zamárdi Üdülőt. Az üdültetésben valamennyi dolgozónk, hallgatónk

Részletesebben

2013. ÉVI ÜDÜLÉSI LEHETŐSÉGEK

2013. ÉVI ÜDÜLÉSI LEHETŐSÉGEK BÁNYA-, ENERGIA- ÉS IPARI DOLGOZÓK SZAKSZERVEZETE 1068 Budapest, Városligeti fasor 46-48. 2013. ÉVI ÜDÜLÉSI LEHETŐSÉGEK BALATONFÖLDVÁRI ÜDÜLŐ, Spúr István u. 31. Az üdülő Balatonföldvár központjában, a

Részletesebben

Tartalomjegyzék Általános rendelkezések II. Jelentkezés az üdülésre III. Térítési díj IV. A díjfizetés menete

Tartalomjegyzék Általános rendelkezések II. Jelentkezés az üdülésre III. Térítési díj IV. A díjfizetés menete 1 Tartalomjegyzék I. Általános rendelkezések II. Jelentkezés az üdülésre III. Térítési díj IV. A díjfizetés menete V. Az üdülés lemondása VI. Az üdülés folyamata VII. Egyéb rendelkezések 2 1.) A VDSZ Balatonszemesi

Részletesebben

Tartalomjegyzék Általános rendelkezések II. Jelentkezés az üdülésre III. Térítési díj IV. A díjfizetés menete

Tartalomjegyzék Általános rendelkezések II. Jelentkezés az üdülésre III. Térítési díj IV. A díjfizetés menete 1 Tartalomjegyzék I. Általános rendelkezések II. Jelentkezés az üdülésre III. Térítési díj IV. A díjfizetés menete V. Az üdülés lemondása VI. Az üdülés folyamata VII. Egyéb rendelkezések 2 1.) A VDSZ Balatonszemesi

Részletesebben

ÜDÜLÉSI TÁJÉKOZTATÓ Budapest, 2004.

ÜDÜLÉSI TÁJÉKOZTATÓ Budapest, 2004. ÜDÜLÉSI TÁJÉKOZTATÓ Budapest, 2004. Tisztelt Kolléganők / Kollégák! A Budapesti Műszaki Főiskola meghirdeti 2004. nyári üdülésre Balatonszepezd és Zamárdi üdülőket, valamint 1 db lakókocsi igénybevételét.

Részletesebben

Kedvezményes Üdülés Keszthelyen, Szakszervezeti Tagok és Családtagjaik részére

Kedvezményes Üdülés Keszthelyen, Szakszervezeti Tagok és Családtagjaik részére Kedvezményes Üdülés Keszthelyen, Szakszervezeti Tagok és Családtagjaik részére Örömünkre szolgált, hogy az elmúlt évek során sok szakszervezeti tag és családja részére biztosítottuk szálláshelyünkön a

Részletesebben

ÚJBUDA ÖNKORMÁNYZAT SOLTVADKERTI CSALÁDOS ÜDÜLŐJE

ÚJBUDA ÖNKORMÁNYZAT SOLTVADKERTI CSALÁDOS ÜDÜLŐJE ÚJBUDA ÖNKORMÁNYZAT SOLTVADKERTI CSALÁDOS ÜDÜLŐJE A várostól 4 km-re, a Vadkerti tó üdülőövezetének központjában a strand főbejáratától 200 m-re található a BUDA-HOLD Kft. által üzemeltetett 3 szintes

Részletesebben

Kedves Uvaterv -es Vendégeink!

Kedves Uvaterv -es Vendégeink! Kedves Uvaterv -es Vendégeink! A TIHANYI ÜDÜLŐ - a 2012-es évben is várja a pihenni, nyaralni vágyó vendégeket. Az üdülési program lehetőséget ad : - rövidebb, hosszabb időszak, - csak szállás, - szállás

Részletesebben

2012. ÉVI ÜDÜLÉSI LEHETŐSÉGEK

2012. ÉVI ÜDÜLÉSI LEHETŐSÉGEK BÁNYA-, ENERGIA- ÉS IPARI DOLGOZÓK SZAKSZERVEZETE 1068 Budapest, Városligeti fasor 46-48. 2012. ÉVI ÜDÜLÉSI LEHETŐSÉGEK I G A L Hegyi u.1. Önellátó üdülési lehetőség júniustól-szeptemberig A üdülő a gyógyfürdő

Részletesebben

BUDAPESTI MŐSZAKI FİISKOLA ÜDÜLÉSI TÁJÉKOZTATÓ. Budapest, 2009.

BUDAPESTI MŐSZAKI FİISKOLA ÜDÜLÉSI TÁJÉKOZTATÓ. Budapest, 2009. BUDAPESTI MŐSZAKI FİISKOLA ÜDÜLÉSI TÁJÉKOZTATÓ Budapest, 2009. A Budapesti Mőszaki Fıiskola meghirdeti 2009. nyári üdülésre Balatonszepezd és Zamárdi üdülıket, valamint a hotel@bmf igénybevételét. Az üdültetésben

Részletesebben

ÜDÜLÉS 2007. TÁJÉKOZTATÓ A 2007. ÉVI KEDVEZMÉNYES GYÓGYÜDÜLÉSRŐL

ÜDÜLÉS 2007. TÁJÉKOZTATÓ A 2007. ÉVI KEDVEZMÉNYES GYÓGYÜDÜLÉSRŐL ÜDÜLÉS 2007. TÁJÉKOZTATÓ A 2007. ÉVI KEDVEZMÉNYES GYÓGYÜDÜLÉSRŐL Az üdülést igénybe veheti: a Szövetség tagsága, a tagok hozzátartozói (férj, feleség, élettárs és maximum két nem nagykorú unoka), valamint

Részletesebben

*CSALÁDI NYARALÁS AHOL A GYEREKEK INGYEN VAKÁCIÓZHATNAK* ***2 felnőtt + 2 gyerek (14 éves korig) 2 fő fizet 2 gyermek GRATIS***

*CSALÁDI NYARALÁS AHOL A GYEREKEK INGYEN VAKÁCIÓZHATNAK* ***2 felnőtt + 2 gyerek (14 éves korig) 2 fő fizet 2 gyermek GRATIS*** 2015 *CSALÁDI NYARALÁS AHOL A GYEREKEK INGYEN VAKÁCIÓZHATNAK* ***2 felnőtt + 2 gyerek (14 éves korig) 2 fő fizet 2 gyermek GRATIS*** CAMPING FIORI*** RABAC - Isztriai félsziget Horvátország 560 km-re Bp-től

Részletesebben

ÜDÜLÉSISZABÁLYZAT 2018.

ÜDÜLÉSISZABÁLYZAT 2018. ÜDÜLÉSISZABÁLYZAT 2018. I. AZ ÜDÜLÉSSEL KAPCSOLATOS ÁLTALÁNOS SZABÁLYOK 1. A szabályzat hatálya kiterjed a Belügyi, Rendvédelmi és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete (továbbiakban BRDSZ) tulajdonát

Részletesebben

Tisztelt Képviselő-testület!

Tisztelt Képviselő-testület! Közművelődési, Oktatási, Sport, Ifjúságpolitikai és Egészségügyi Bizottság Tárgy: Tájékoztató a káptalanfüredi tábor 2011. évi turnusbeosztásáról és az üdülési költségekről Készítette: Nagy Péter Tisztelt

Részletesebben

2017. ÉVI ÜDÜLÉSI LEHETŐSÉGEK

2017. ÉVI ÜDÜLÉSI LEHETŐSÉGEK BÁNYA-, ENERGIA- ÉS IPARI DOLGOZÓK SZAKSZERVEZETE 1068 Budapest, Városligeti fasor 46-48. 2017. ÉVI ÜDÜLÉSI LEHETŐSÉGEK BALATONFÖLDVÁRI ÜDÜLŐ, Spúr István u. 31. Az üdülő Balatonföldvár központjában, a

Részletesebben

Campus Hotel Debrecen

Campus Hotel Debrecen Campus Hotel Debrecen Kedvezményes ajánlatunk hallgatók és felsőoktatási intézményekben dolgozók részére: Szállás 2 ágyas szobában 4.500 Ft/fő/éj Az ár tartalma: 1 éjszaka szállás, a parkoló használata,

Részletesebben

ÜDÜLÉSI SZABÁLYZAT PSZ Heves Megyei Szervezete SZMSZ-ének melléklete

ÜDÜLÉSI SZABÁLYZAT PSZ Heves Megyei Szervezete SZMSZ-ének melléklete Pedagógusok Szakszervezete Heves Megyei Szervezete 3300 Eger, Klapka u. 5/b. Telefon: 36/418-804 E-mail: pszhevesmsz@upcmail.hu ÜDÜLÉSI SZABÁLYZAT PSZ Heves Megyei Szervezete SZMSZ-ének melléklete Elfogadta:

Részletesebben

Balatontourist Platán. Panzió. Balaton. H 8621 Zamárdi, Damjanich u. 2/b. www.balatontourist.hu

Balatontourist Platán. Panzió. Balaton. H 8621 Zamárdi, Damjanich u. 2/b. www.balatontourist.hu Balatontourist Platán Panzió Balaton 2013 H 8621 Zamárdi, Damjanich u. 2/b. H Balatontourist Platán Panzió H 8621 Zamárdi, Damjanich u. 2/b. Foglalás: Tel.: (36) 84/314-388, (36) 30/758-4575 (36) 30/742-2107

Részletesebben

ÜDÜLÉSI SZABÁLYZAT 2012.

ÜDÜLÉSI SZABÁLYZAT 2012. ÜDÜLÉSI SZABÁLYZAT 2012. I. AZ ÜDÜLÉSSEL KAPCSOLATOS ÁLTALÁNOS SZABÁLYOK 1. A szabályzat hatálya kiterjed a Belügyi Rendvédelmi és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete (továbbiakban BRDSZ) tulajdonát

Részletesebben

2014. ÉVI ÜDÜLÉSI LEHETŐSÉGEK

2014. ÉVI ÜDÜLÉSI LEHETŐSÉGEK BÁNYA-, ENERGIA- ÉS IPARI DOLGOZÓK SZAKSZERVEZETE 1068 Budapest, Városligeti fasor 46-48. 2014. ÉVI ÜDÜLÉSI LEHETŐSÉGEK BALATONFÖLDVÁRI ÜDÜLŐ, Spúr István u. 31. Az üdülő Balatonföldvár központjában, a

Részletesebben

SZENTESI ÜDÜLŐKÖZPONT ÁRLISTA - 2011.

SZENTESI ÜDÜLŐKÖZPONT ÁRLISTA - 2011. SZENTESI ÜDÜLŐKÖZPONT ÁRLISTA - 2011. Üdülőházak Utószezon Főszezon Megjegyzés 2 ágyas kőház 7 10 900 Ft 4 ágyas kőház 10 900 Ft 16 700 Ft 2 ágyas faház 4 900 Ft 7 4 ágyas faház 7 900 Ft 12 200 Ft 4 ágyas

Részletesebben

2011. ÉVI ÜDÜLÉSI LEHETŐSÉGEK BALATONFÖLDVÁR

2011. ÉVI ÜDÜLÉSI LEHETŐSÉGEK BALATONFÖLDVÁR BÁNYA-, ENERGIA- ÉS IPARI DOLGOZÓK SZAKSZERVEZETE 1068 Budapest, Városligeti fasor 46-48. 2011. ÉVI ÜDÜLÉSI LEHETŐSÉGEK BALATONFÖLDVÁR Spúr István u. 31. Az üdülő Balatonföldvár központjában, a főútvonal

Részletesebben

S z á m : 68-21/ TÜK. BELSŐ HASZNÁLATRA! A BM I/4./ÜDÜLTETÉSI ÉS GYERMEKNEVELTETÉSI/ OSZTÁLY VEZETŐJÉNEK

S z á m : 68-21/ TÜK. BELSŐ HASZNÁLATRA! A BM I/4./ÜDÜLTETÉSI ÉS GYERMEKNEVELTETÉSI/ OSZTÁLY VEZETŐJÉNEK B E L Ü G Y M I N I S Z T É R I U M I/4./Üdültetési és Gyermekneveltetési/ Osztály S z á m : 68-21/17-1980.TÜK. BELSŐ HASZNÁLATRA! A BM I/4./ÜDÜLTETÉSI ÉS GYERMEKNEVELTETÉSI/ OSZTÁLY VEZETŐJÉNEK T Á J

Részletesebben

FONTANA PANZIÓ (4200 Hajdúszoboszló, Jókai sor 19.)

FONTANA PANZIÓ (4200 Hajdúszoboszló, Jókai sor 19.) FONTANA PANZIÓ (4200 Hajdúszoboszló, Jókai sor 19.) A panzióban tíz teljes komforttal rendelkező vendégszoba áll rendelkezésre. A szobák elosztása: 4 db nagyobb alapterületű kétágyas, 3 db kisebb alapterületű

Részletesebben

2015. ÉVI ÜDÜLÉSI LEHETŐSÉGEK

2015. ÉVI ÜDÜLÉSI LEHETŐSÉGEK BÁNYA-, ENERGIA- ÉS IPARI DOLGOZÓK SZAKSZERVEZETE 1068 Budapest, Városligeti fasor 46-48. 2015. ÉVI ÜDÜLÉSI LEHETŐSÉGEK BALATONFÖLDVÁRI ÜDÜLŐ, Spúr István u. 31. Az üdülő Balatonföldvár központjában, a

Részletesebben

DE AMTC SZAKSZERVEZETI BIZOTTSÁG NYÁRI ÜDÜLÉS 2009.

DE AMTC SZAKSZERVEZETI BIZOTTSÁG NYÁRI ÜDÜLÉS 2009. DE AMTC SZAKSZERVEZETI BIZOTTSÁG NYÁRI ÜDÜLÉS 2009. Értesítjük szakszervezeti tagjainkat, hogy a Debreceni Egyetem Agrár- és Műszaki Tudományok Centruma Szakszervezeti Bizottsága 2009. nyarán az alábbi

Részletesebben

Balatonszepezdi Népfőiskola és Közép Európai Képzési Központ turisztikai célú használata

Balatonszepezdi Népfőiskola és Közép Európai Képzési Központ turisztikai célú használata Balatonszepezdi Népfőiskola és Közép Európai Képzési Központ turisztikai célú használata Áraink bruttó árak! A feltüntetett csoportkedvezmény egyszerre minimum 10 fő elszállásolását jelenti, akik egy csoportként

Részletesebben

Györköny szálláshelyek

Györköny szálláshelyek Györköny szálláshelyek Gellérthegyi Lak Györköny-Pincefalu központjában helyezkedik el egy új építésű présház, mely külsőségeiben hagyományos présház jellegű, viszont belső kialakítása lehetővé teszi vendégek

Részletesebben

Szállásaink. Vendégszoba, apartman

Szállásaink. Vendégszoba, apartman Szállásaink Vendégszoba, apartman Az apartmant 2 felnõtt és 1 kisgyermek üdülésére alakítottuk ki. A nyári hõségben légkondícionáló berendezés mûködtethetõ külön térítés mellett. Az apartmanban elérhetõ

Részletesebben

ÓBUDAI EGYETEM ÜDÜLÉSI TÁJÉKOZTATÓ

ÓBUDAI EGYETEM ÜDÜLÉSI TÁJÉKOZTATÓ ÓBUDAI EGYETEM ÜDÜLÉSI TÁJÉKOZTATÓ Budapest, 2016. Tisztelt Kolléganők / Kollégák! Az Óbudai Egyetem meghirdeti 2016. nyári üdülésre Balatonszepezd és Zamárdi üdülőket. Az üdültetésben valamennyi dolgozónk

Részletesebben

Erzsébet Üdülőközpont és Tábor Zánka

Erzsébet Üdülőközpont és Tábor Zánka Központi szállodaépület (nyitva: június 15 - augusztus 29.) Az üdülőközpont 2012-ben felújított központi épületében több szinten helyezkednek el a szálláshelyek, melyek 1, 2 és 3 ágyasak. Ezek a szobák

Részletesebben

2010. ÉVI ÜDÜLÉSI LEHETİSÉGEK

2010. ÉVI ÜDÜLÉSI LEHETİSÉGEK BÁNYA-, ENERGIA- ÉS IPARI DOLGOZÓK SZAKSZERVEZETE 1068 Budapest, Városligeti fasor 46-48. 2010. ÉVI ÜDÜLÉSI LEHETİSÉGEK IGAL Hegyi u.1. Önellátó üdülési lehetıség júniustól-szeptemberig Az üdülı a gyógyfürdı

Részletesebben

Üdülési Tájékoztató BALATONFENYVES, NÁDASDY U. 3.

Üdülési Tájékoztató BALATONFENYVES, NÁDASDY U. 3. Kéményseprők Országos Szakszervezete 3300 Eger, Katona I. tér 7-9. II. 1. 06 20/510-2395, 06 36/782-212 kemenyseprok.orszagosszakszerv@gmail.com www.kemenyseprok.hu Üdülési Tájékoztató BALATONFENYVES,

Részletesebben

Jhj R5~j?>b/2XXft. Budapest Főváros X. kerület Kőbánjai Önkormányzat Képviselő-testület ülése

Jhj R5~j?>b/2XXft. Budapest Főváros X. kerület Kőbánjai Önkormányzat Képviselő-testület ülése Budapest Főváros X. Kerület Kőbányai Önkormányzat Kőbányai Gyermek és Ifjúsági Szabadidő Központ Budapest Főváros X. kerület Kőbánjai Önkormányzat Képviselő-testület ülése Jhj R5~j?>b/2XXft. Budapest 2009FEBM9

Részletesebben

KIRÁNDULÁS AUSZTRIA ZÖLD SZÍVÉBE 2014. 07.18 07.27

KIRÁNDULÁS AUSZTRIA ZÖLD SZÍVÉBE 2014. 07.18 07.27 KIRÁNDULÁS AUSZTRIA ZÖLD SZÍVÉBE 2014. 07.18 07.27 Indulás: 2014.július 18-án (péntek) reggel 7:00, gyülekezés, bepakolás 6:30 órától a Búza-téri görög katolikus templom mögötti parkolóból. 1. nap Miskolc

Részletesebben

o IS' SLÍIÍLZ LctQ,. Budapest Főváros X. Kerület Kőbányai Önkormányzat Kőbányai Gyermek és Ifjúsági Szabadidő Központ

o IS' SLÍIÍLZ LctQ,. Budapest Főváros X. Kerület Kőbányai Önkormányzat Kőbányai Gyermek és Ifjúsági Szabadidő Központ LV Budapest Főváros X. Kerület Kőbányai Önkormányzat Kőbányai Gyermek és Ifjúsági Szabadidő Központ " -i» r hiíbányai -o, i,,f ülése o IS' SLÍIÍLZ LctQ,. Tárgy: Balatonalmádi üdülési szabályzat módosítása

Részletesebben

I. FEJEZET Általános rendelkezések. 1. Értelmező rendelkezések

I. FEJEZET Általános rendelkezések. 1. Értelmező rendelkezések Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzat Képviselő-testületének 11/2017.(IV.21.) önkormányzati rendelete az önkormányzati üdülőhelyek igénybevételéről Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár

Részletesebben

Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/

Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/ Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: ph@kiszombor.hu Üsz.: 22-52/2017. Tárgy: Üdülési Szabályzat Mártély Kiszombor Nagyközség Önkormányzatának

Részletesebben

Zsuzsanna Vendégház. Bakonyjákó Úttörő u.6.

Zsuzsanna Vendégház. Bakonyjákó Úttörő u.6. Zsuzsanna Vendégház Bakonyjákó Úttörő u.6. A Vendégház a Bakony szívében helyezkedik el. Gondozott környezetben, kényelmes, tágas ízlésesen berendezett családi házba várj ák a pihenni vágyó Vendégeket.

Részletesebben

PIKNIK WELLNESS ÉS KONFERENCIA HOTEL *** & PIKNIK APARTMANOK

PIKNIK WELLNESS ÉS KONFERENCIA HOTEL *** & PIKNIK APARTMANOK PIKNIK WELLNESS ÉS KONFERENCIA HOTEL *** & PIKNIK APARTMANOK Szobaáraink 2013: áraink Forintban egy főre, egy éjszakára értendőek Normál kétágyas szobában (2 fő +1 pótágy): 9720 Ft/fő/éj, -10% kedvezmény

Részletesebben

Hajdúhadház Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. március 29.-én tartandó rendkívüli ülésére

Hajdúhadház Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. március 29.-én tartandó rendkívüli ülésére Hajdúhadház Városi Önkormányzat Polgármesterétől 4242 Hajdúhadház Bocskai tér 1. Tel: 52/384-103 Fax:52/384-295 e-mali: polgarmester@hajduhadhaz.hu ELŐTERJESZTÉS Hajdúhadház Városi Önkormányzat Képviselő-testületének

Részletesebben

Zöld Béka vendégház 4200 Hajdúszoboszló Tessedik S. u. 28.

Zöld Béka vendégház 4200 Hajdúszoboszló Tessedik S. u. 28. Zöld Béka vendégház 4200 Hajdúszoboszló Tessedik S. u. 28. SZOBA ÁRAK: ELŐ ÉS UTÓSZEZONBAN Erkélyes thai szoba 2 fő részére 2013.május 01.- június 01.-ig 2013. augusztus 29.- december 31.-ig 7000 Ft/ éj

Részletesebben

Tour de Délvidék Badacsonyi tavasz április 28.- május 1.

Tour de Délvidék Badacsonyi tavasz április 28.- május 1. Tour de Délvidék Badacsonyi tavasz 2018. április 28.- május 1. Nemrég a Keszthelyi hegységben túráztunk, az egyik kilátóból szépen látszott a 2018. évi Tour majális túra színtere, a Tapolcai medence a

Részletesebben

A szobák klimatizáltak, mely használati díját (35 óra/hét) az árak tartalmazzák. Az apartman sat TV-vel felszerelt. Parkolási lehetőség az utcán.

A szobák klimatizáltak, mely használati díját (35 óra/hét) az árak tartalmazzák. Az apartman sat TV-vel felszerelt. Parkolási lehetőség az utcán. HORVÁTORSZÁG - Omiš NIKOLA APARTMANHAZ (4+1 fő): A ház az aprókavicsos tengerparttól 200 m-re, a homokos tengerparttól, valamint Omiš központjától 700 m-re helyezkedik el. A ház teljesen új, modern berendezéssel

Részletesebben

Ó B U D A I E G Y E T E M K O L L É G I U M HOTEL@BMF DIÁKOTTHON **

Ó B U D A I E G Y E T E M K O L L É G I U M HOTEL@BMF DIÁKOTTHON ** Ó B U D A I E G Y E T E M K O L L É G I U M HOTEL@BMF DIÁKOTTHON ** 1084 Budapest, Tavaszmező utca 7-13. OLCSÓ SZÁLLÁSLEHETŐSÉG IGÉNYESEKNEK Budapest belvárosában, 2013 nyarán a főszezonban ( július augusztus

Részletesebben

HTFSZ ÜDÜLÉSI SZABÁLYZAT

HTFSZ ÜDÜLÉSI SZABÁLYZAT HTFSZ ÜDÜLÉSI SZABÁLYZAT A HIVATÁSOS TÛZOLTÓK FÜGGETLEN SZAKSZERVEZETE ORSZÁGOS VÁLASZTMÁNYÁNAK U01 / 2012 számú H A T Á R O Z A T A a Hivatásos Tűzoltók Független Szakszervezetének Üdültetési Szabályzatáról

Részletesebben

Üdülési lehetőségek felsőoktatási dolgozók részére a Szegedi Tudományegyetemen 2014

Üdülési lehetőségek felsőoktatási dolgozók részére a Szegedi Tudományegyetemen 2014 SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM 6720 Szeged, Dugonics tér 13. SZTE Közalkalmazotti és FDSZ Egyetemi Iroda 6725 Szeged, Tisza Lajos krt. 103. E-mail: eszoke@eco.u-szeged.hu Tel: 62-544-424 Üdülési lehetőségek felsőoktatási

Részletesebben

A balatonfűzfői Fövenystrand felújítása

A balatonfűzfői Fövenystrand felújítása A balatonfűzfői Fövenystrand felújítása A kivitelezés ideje: 2013. 03. 07. 2013. 06. 28. Az építtető neve és elérhetősége: Balatonfűzfő Város Önkormányzata 8184 Balatonfűzfő, Nike körút 1. Kivitelező neve

Részletesebben

esetén 18.500,-Ft/f /7 éjszaka). 2011. január 06-tól február 27-ig 20.500,-Ft/f /7 éjszaka (négyágyas szobákban 4 személy

esetén 18.500,-Ft/f /7 éjszaka). 2011. január 06-tól február 27-ig 20.500,-Ft/f /7 éjszaka (négyágyas szobákban 4 személy HAJDÚSZOBOSZLÓ FONTANA PANZIÓ (4200 Hajdúszoboszló, Jókai sor 19.) A panzióban tíz teljes komforttal rendelkez vendégszoba áll rendelkezésre. A szobák elosztása: 4 db nagyobb alapterület kétágyas, 3 db

Részletesebben

BRDSZ Üdülési Tájékoztatója 2011. év

BRDSZ Üdülési Tájékoztatója 2011. év BRDSZ Üdülési Tájékoztatója 2011. év BELFÖLDI ÜDÜLÉSEK 1 ÁLTALÁNOS INFORMÁCIÓK: BELFÖLDI ÜDÜLÉSEK A turnusok minden üdülőben keddtől-hétfőig (7 nap, 6 éjszaka) tartanak. Érkezés: az első napon reggel 10

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ A 2011. ÉVI NYÁRI CSEREÜDÜLÉSRŐL

TÁJÉKOZTATÓ A 2011. ÉVI NYÁRI CSEREÜDÜLÉSRŐL TÁJÉKOZTATÓ A 2011. ÉVI NYÁRI CSEREÜDÜLÉSRŐL FDSZ MISKOLCI EGYETEMI BIZOTTSÁGA MISKOLC-EGYETEMVÁROS 2011 Tartalomjegyzék: Oldal Siófok, Galamb-köz 4 Balatonszepezd 6 Budapest, Balassa Intézet kollégiuma

Részletesebben

Szállás részletes adatai

Szállás részletes adatai Szállás részletes adatai Szálláshely adatai Szálláshely neve: Franci Vendégház Megye: Hajdú-Bihar Szállás típusa: apartmanok Város: Hajdúszoboszló Cím: Földvár u 45. Nyitva tartás: Nincs adat Kutyabarát:

Részletesebben

Parkolás: A Kölcsey Központ mélygarázsában, a Hotel Lycium vendégei részére elkülönített parkolóhelyeken Ft/szgk/éj.

Parkolás: A Kölcsey Központ mélygarázsában, a Hotel Lycium vendégei részére elkülönített parkolóhelyeken Ft/szgk/éj. SZÁLLÁSFOGLALÁS A szervezőiroda vállalja a szállodai szobafoglalások lebonyolítását. Kérjük, pontos igényüket egyértelműen jelöljék be a regisztrációkor. A szállást csak a 2019. május 20-ig beérkezett

Részletesebben

HOTEL@BMF DIÁKOTTHON **

HOTEL@BMF DIÁKOTTHON ** BUDAPESTI MŰSZAKI FŐISKOLA KOLLÉGIUM HOTEL@BMF DIÁKOTTHON ** 1084 Budapest, Tavaszmező utca 7-13. OLCSÓ SZÁLLÁSLEHETŐSÉG IGÉNYESEKNEK Budapest belvárosában, 2008 nyarán a főszezonban ( július augusztus

Részletesebben

FÜGGETLEN RENDŐR SZAKSZERVEZET KÖZPONTI KOORDINÁCIÓS IRODA

FÜGGETLEN RENDŐR SZAKSZERVEZET KÖZPONTI KOORDINÁCIÓS IRODA FÜGGETLEN RENDŐR SZAKSZERVEZET KÖZPONTI KOORDINÁCIÓS IRODA Cím: 1146 Budapest, Ajtósi Dürer sor 27/A. Levélcím: 1388 Budapest, Pf.52 Telefon: 06-1-785-00-10, 06-1-785-07-16 Telefax: 06-1-799-27-13 Mobil:

Részletesebben

Siófok és környéke Nyaralók, apartmanok, magánházak Nyár 2013

Siófok és környéke Nyaralók, apartmanok, magánházak Nyár 2013 Siófok és környéke Nyaralók, apartmanok, magánházak Nyár Megrendelhető: HÍRÖS GUIDE Utazási Iroda, 6000 Kecskemét, Lórántffy u. 2. Tel./Fax: 76/499-814, Mobil: +36/30/265-1970 E-mail: hirosguide@freemail.hu

Részletesebben

Foglalását kérem a piknik@piknik.hu e-mail címen írja meg

Foglalását kérem a piknik@piknik.hu e-mail címen írja meg PIKNIK WELLNESS ÉS KONFERENCIA HOTEL *** & PIKNIK APARTMANOK Siófok, Honvéd u. 73. Szobaáraink 2013: áraink Forintban egy főre, egy éjszakára értendőek Normál kétágyas szobában (2 fő +1 pótágy): 9720 Ft/fő/éj,

Részletesebben

Meseszálló. Ha olyan helyet keresel, ahol pihenhetsz és feltöltődhetsz, jó hírünk van: A Meseszálló stresszmentes övezet!

Meseszálló. Ha olyan helyet keresel, ahol pihenhetsz és feltöltődhetsz, jó hírünk van: A Meseszálló stresszmentes övezet! Meseszálló Bőszénfa, Kossuth Lajos utca 28. Ha olyan helyet keresel, ahol pihenhetsz és feltöltődhetsz, jó hírünk van: A Meseszálló stresszmentes övezet! Kaposvártól 15 km - re délre, Szigetvár felé haladva

Részletesebben

Nyers ételkészítő Tábor

Nyers ételkészítő Tábor Nyers ételkészítő Tábor Első alkalommal, és reméljük lesz folytatása. megrendezzük a nyers életmód táborunkat. Együtt készítjük el a finomságokat, együtt is fogyasztjuk el, kirándulunk, énekelünk, jókat

Részletesebben

Üdülési szabályzat a Teherfuvarozók Európai Szakszervezete tulajdonában lévő üdülőkre

Üdülési szabályzat a Teherfuvarozók Európai Szakszervezete tulajdonában lévő üdülőkre Üdülési szabályzat a Teherfuvarozók Európai Szakszervezete tulajdonában lévő üdülőkre A TESZ az üdülőit a tagság pihenésére, regenerálódására, valamint továbbképzésekre és oktatási célokra tartja fenn.

Részletesebben

Erdély Ivó völgye. Aktív Relax Panzió-Kulcsosházak

Erdély Ivó völgye. Aktív Relax Panzió-Kulcsosházak Erdély Ivó völgye Aktív Relax Panzió-Kulcsosházak Az Aktív Relax Panzió 2008 tavaszán nyitotta meg kapuit a kikapcsolódni vágyó vendégek számára. A létesítmény hárommargarétás (háromcsillagosnak megfelelő)

Részletesebben

~~n. Hegedűs Kár~ Budapest Főváros X. Kerület Kőbányai Önkormányzat Alpolgármestere

~~n. Hegedűs Kár~ Budapest Főváros X. Kerület Kőbányai Önkormányzat Alpolgármestere Budapest Főváros X. Kerület Kőbányai Önkormányzat Alpolgármestere Tárgy: Javaslat a Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központ Üdülési Szabályzatának elfogadására Tisztelt Kulturális, Oktatási és

Részletesebben

Isa-Paletta Vendéglátó és Kereskedelmi Betéti Társaság Csata vendéglô és vendégház 2117 Isaszeg Rákóczi u. 8. Kapcsolattartó: Könczöl Gábor Telefon:

Isa-Paletta Vendéglátó és Kereskedelmi Betéti Társaság Csata vendéglô és vendégház 2117 Isaszeg Rákóczi u. 8. Kapcsolattartó: Könczöl Gábor Telefon: Isaszeg Isa-Paletta Vendéglátó és Kereskedelmi Betéti Társaság Csata vendéglô és vendégház 2117 Isaszeg Rákóczi u. 8. Kapcsolattartó: Könczöl Gábor Telefon: 06-20/550-0924 E-mail: isapaletta@freemail.hu

Részletesebben

Youth Handball Festival

Youth Handball Festival 2013 14 20 July 2013 Kaposvár, Hungary HUNGARY 2 0 1 3 14 20 JULY www.youthhandballfestival.org 2013 Üdvözlünk minden sportbarátot az INTERSPORT (YHF) Nemzetközi Gyermek és Ifjúsági Kézilabda Fesztivál

Részletesebben

Siketek és Nagyothallók Országos Szövetsége. üdülési szabályzata

Siketek és Nagyothallók Országos Szövetsége. üdülési szabályzata Siketek és Nagyothallók Országos Szövetsége üdülési szabályzata 2011 I. Alapvető rendelkezések II. Az üdülés igénylése III. Térítési díj IV. A díjfizetés menete V. Az igénylők elhelyezése VI. Lemondás

Részletesebben

ÓBUDAI EGYETEM EGYETEMI KOLLÉGIUM

ÓBUDAI EGYETEM EGYETEMI KOLLÉGIUM ÓBUDAI EGYETEM EGYETEMI KOLLÉGIUM KISS ÁRPÁD KOLLÉGIUM OLCSÓ TÚRISTASZÁLLÁS IGÉNYESEKNEK Budapesten, Óbudán, 2015 nyarán a főszezonban (július augusztus) Tisztelt Leendő Partnerünk, Vendégünk! Engedje

Részletesebben

SZÁLLÁSLEHETŐSÉGEK. Hunguest Hotel Forrás****SUPERIOR Gyógy- és Wellness Szálloda 6726 Szeged, Szent-Györgyi Albert u A kongresszus helyszíne.

SZÁLLÁSLEHETŐSÉGEK. Hunguest Hotel Forrás****SUPERIOR Gyógy- és Wellness Szálloda 6726 Szeged, Szent-Györgyi Albert u A kongresszus helyszíne. SZÁLLÁSLEHETŐSÉGEK Hunguest Hotel Forrás****SUPERIOR Gyógy- és Wellness Szálloda 6726 Szeged, Szent-Györgyi Albert u.16-24. A kongresszus helyszíne. A légkondicionált szálloda 196 szobája között kétágyas

Részletesebben

Időpont: december 8-9. (szombat-vasárnap) Utazás: különbusszal. Szállás: Znojmoban, panzióban, személyes szobákban.

Időpont: december 8-9. (szombat-vasárnap) Utazás: különbusszal. Szállás: Znojmoban, panzióban, személyes szobákban. Időpont: 2018. december 8-9. (szombat-vasárnap) Utazás: különbusszal Szállás: Znojmoban, panzióban, 2-3-4 személyes szobákban. Étkezés: étterem lehetőség Znojmoban és Pozsonyban. Felszerelés: esőkabát,

Részletesebben

A szobák felszereltsége: klíma, LCD TV, vezeték nélküli (WIFI) internet, minibár, szobai széf, hajszárító.

A szobák felszereltsége: klíma, LCD TV, vezeték nélküli (WIFI) internet, minibár, szobai széf, hajszárító. SZÁLLÁSLEHETŐSÉGEK Hunguest Hotel Forrás****SUPERIOR Gyógy- és Wellness Szálloda 6726 Szeged, Szent-Györgyi Albert u.16-24. A kongresszus helyszíne. A légkondicionált szálloda 196 szobája között kétágyas

Részletesebben

Rendezvényközpont. Zánkai Sport-és

Rendezvényközpont. Zánkai Sport-és Rendezvényközpont Zánkai Sport-és Központi szállodaépület Az üdülőközpont 2012-ben felújított központi épületében több szinten helyezkednek el a szálláshelyek, melyek 1, 2 és 3 ágyasak. Ezek a szobák nem

Részletesebben

.sz. Előterjesztés Bácsalmás Város Önkormányzata Képviselő-testületének április 26-i testületi ülésére Zamárdi üdülési szabályzat módosítása

.sz. Előterjesztés Bácsalmás Város Önkormányzata Képviselő-testületének április 26-i testületi ülésére Zamárdi üdülési szabályzat módosítása ../2016. Bácsalmás Város Polgármesterétől Véleményező Bizottság: Jogi és Ügyrendi Bizottság Döntéshozatal módja: Egyszerű többség Tárgyalás módja: Nyílt ülés Témafelelős: Vérné Soltész Ilona városüzemeltetési

Részletesebben

MALDÍV-szigetek: HOLIDAY ISLAND

MALDÍV-szigetek: HOLIDAY ISLAND MALDÍV-szigetek: HOLIDAY ISLAND 3 csillagos, 700m x 140m, zátony: 350-400 m, 35 perc belső járattal Malé reptértől+ 5 perc hajóval: PADI búvárközponttal rendelkezik! Talán a legkedvezőbb áru sziget! A

Részletesebben

HOSZ ELNÖKSÉGÉNEK 01/2012. számú H A T Á R O Z A T A. a Honvédszakszervezet Üdültetési Szabályzatáról

HOSZ ELNÖKSÉGÉNEK 01/2012. számú H A T Á R O Z A T A. a Honvédszakszervezet Üdültetési Szabályzatáról Iroda: 1087 Budapest, Kerepesi út 29/B 1581 Budapest, Pf.: 65 E-mail: iroda@hsz.hu H SZ Tel.: HM: 261-73; városi: 450-0346 Fax: HM: 261-77; városi: 450-0347 Honlap: www.hsz.hu HOSZ ELNÖKSÉGÉNEK 01/2012.

Részletesebben

Csokonyavisonta / Korona Apartmanház és Panzió szálláslehetőség

Csokonyavisonta / Korona Apartmanház és Panzió szálláslehetőség Csokonyavisonta / Korona Apartmanház és Panzió szálláslehetőség Ha csendre, nyugalomra, kristálytiszta levegőre vágyik, élvezni szeretné a gyógyvíz nagyszerű hatásait vagy családi pihenéshez szállást keres,

Részletesebben

További informádóért hhogasson el honlapunkra: www,uni-ho1eum

További informádóért hhogasson el honlapunkra: www,uni-ho1eum KedYezmény~ ÜdiHési ajánh:atolk a kiadványban szereplo kollégiumok felsooktatási intézményei dolgozóinak, hallgatóinak és kíséroinek. A kedvezmények igénybevételének feltétele munkáltatói igazolás vagy

Részletesebben

Országos Nyílt A és B Kategóriás Mazsorett Verseny MÓR - 2015. március 21. SZÁLLÁSLEHETŐSÉGEK. Kedves Csoportvezetők!

Országos Nyílt A és B Kategóriás Mazsorett Verseny MÓR - 2015. március 21. SZÁLLÁSLEHETŐSÉGEK. Kedves Csoportvezetők! SZÁLLÁSLEHETŐSÉGEK Kedves Csoportvezetők! Az alábbiakban szálláslehetőségeket kínálunk Móron, Bodajkon, Székesfehérváron. A szállásokon tudnak a versenyről, várják a jelentkezéseket. A szállásnál szereplő

Részletesebben

Rendezvényközpont. Zánkai Sport-és

Rendezvényközpont. Zánkai Sport-és Rendezvényközpont Zánkai Sport-és Központi szállodaépület Az üdülőközpont 2012-ben felújított központi épületében több szinten helyezkednek el a szálláshelyek, melyek 1, 2 és 3 ágyasak. Ezek a szobák nem

Részletesebben

Szentes Városi Üdülőtábor. Szigliget

Szentes Városi Üdülőtábor. Szigliget Szentes Városi Üdülőtábor Szigliget Kedves Vendégeink! Tavasztól őszig különös élménnyel gazdagíthatják kikapcsolódásra szánt idejüket, ha ellátogatnak a dunántúli táj legszebb gyöngyszemei közt nyilvántartott

Részletesebben

ÜDÜLÉSI LEHETŐSÉGEK AZ ELTE SZB SZERVEZÉSÉBEN 2014

ÜDÜLÉSI LEHETŐSÉGEK AZ ELTE SZB SZERVEZÉSÉBEN 2014 ÜDÜLÉSI LEHETŐSÉGEK AZ ELTE SZB SZERVEZÉSÉBEN HÉVÍZ HOTEL PANORÁMA*** (8380 Hévíz, Petőfi u. 9.) ELHELYEZÉS: 2 ágyas classic típusú erkélyes, fürdőszobás szállodai szobában, televízióval, telefonnal, minibárra,

Részletesebben

Pannonia Cantat. Youth Choir Festival. 2011. június 27 július 2. Kaposvár, Hungary. www.youthchoirfestival.org

Pannonia Cantat. Youth Choir Festival. 2011. június 27 július 2. Kaposvár, Hungary. www.youthchoirfestival.org Pannonia Cantat Youth Choir Festival 2011. június 27 július 2. Kaposvár, Hungary www.youthchoirfestival.org Tisztelt Zene- és Énekbarátok! A PANNONIA CANTAT Youth Choir Festival 2011-ben, június 27-től

Részletesebben

Youth Basketball Festival

Youth Basketball Festival 2014 20 26 July 2014 Kaposvár, Hungary HUNGARY 2 0 1 4 20 26 JULY www.youthbasketballfestival.org 2014 Üdvözlünk minden sportbarátot az INTERSPORT (YBF) Nemzetközi Gyermek- és Ifjúsági Kosárlabda Fesztivál

Részletesebben

Rendezvényközpont. Zánkai Sport-és

Rendezvényközpont. Zánkai Sport-és Rendezvényközpont Zánkai Sport-és Téliesített üdülőházak A 2009-ben felújított szálláshelyeken 2, 3, 4, 6 és 8 ágyas, saját fürdőszobás szobák találhatók. A két légterű családi szobák miatt a szálláshelyek

Részletesebben

ELADÓ/FOR SALE Az ingatlan eladási ára 2 millió Euro. Virág Endre endre.virag@alfila.hu +36 30/931 05 48

ELADÓ/FOR SALE Az ingatlan eladási ára 2 millió Euro. Virág Endre endre.virag@alfila.hu +36 30/931 05 48 ELADÓ/FOR SALE Az ingatlan eladási ára 2 millió Euro. Lehetôség van közvetlenül csak az ingatlan megvásárlására, illetve az ingatlant birtokló projekt társaság megvásárlására is. Egyeztetés céljából kérjük,

Részletesebben

Házirend. Kedves Vendégeink! Szeretettel köszöntjük Önöket vendégházunkban, Nádudvaron. Kérjük olvassák el az alábbi sorokat.

Házirend. Kedves Vendégeink! Szeretettel köszöntjük Önöket vendégházunkban, Nádudvaron. Kérjük olvassák el az alábbi sorokat. Házirend Kedves Vendégeink! Szeretettel köszöntjük Önöket vendégházunkban, Nádudvaron. Kérjük olvassák el az alábbi sorokat. Pihenésük kellemessé tétele és az Önök után érkező vendégek megtisztelése érdekében

Részletesebben

45t. számú előterjesztés

45t. számú előterjesztés Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Alpolgármestere 45t. számú előterjesztés Előterjesztés a Népjóléti Bizottság részére az idősek üdültetéséről szóló pályázati kiírásról I. Tartalmi összefoglaló

Részletesebben

Horvátország HOTEL LIŠANJ 2* - NOVI VINODOLSKI

Horvátország HOTEL LIŠANJ 2* - NOVI VINODOLSKI HOTEL LIŠANJ 2* - NOVI VINODOLSKI A hotel közvetlen tengerparton található, közelében postahivatal, bank és benzinkút, a városközpont kb. 10 perc. A kétágyas szobák mindegyikben zuhany/wc, SAT TV, telefon.

Részletesebben

Kedves Túratársak! A 2011-évi Egyesületi Találkozónkat a királyréti szállás foglaltsága miatt EGERben tartjuk 2011. 09. 23-tól 25-ig 3 egész napon át!

Kedves Túratársak! A 2011-évi Egyesületi Találkozónkat a királyréti szállás foglaltsága miatt EGERben tartjuk 2011. 09. 23-tól 25-ig 3 egész napon át! Kedves Túratársak! A 2011-évi Egyesületi Találkozónkat a királyréti szállás foglaltsága miatt EGERben tartjuk 2011. 09. 23-tól 25-ig 3 egész napon át! Jelentkezés a Találkozóra Koszovácz Erzsi/Zsebinél

Részletesebben

Összefoglaló a 2013. április 9-én megtartott Vagyonbizottsági ülésről

Összefoglaló a 2013. április 9-én megtartott Vagyonbizottsági ülésről MAGYAR VEGYIPARI, ENERGIAIPARI ÉS ROKON SZAKMÁKBAN DOLGOZÓK SZAKSZERVEZETI SZÖVETSÉGE 1068 Budapest, Benczúr u.45. 1406 Budapest, Pf.29. Telefon: 4612-400; Fax: 4612-499; E-mail: mail@vdsz.hu, www.vdsz.hu

Részletesebben

UTASTÁJÉKOZTATÓ ZAKYNTHOS 2016

UTASTÁJÉKOZTATÓ ZAKYNTHOS 2016 UTASTÁJÉKOZTATÓ ZAKYNTHOS 2016 A festői szépségű kék tenger minden természetkedvelő embert elvarázsol Zakynthos szigetén. Aki egyszer a Navagio-öblöt megpillantja, az biztosan rabja lesz és szeretne visszatérni

Részletesebben

BALATONI VAKÁCIÓ CLUB ALIGA*** - BALATONVILÁGOS-ALIGA ANNA MÁRIA VILLA HOTEL BALATONFÖLDVÁR

BALATONI VAKÁCIÓ CLUB ALIGA*** - BALATONVILÁGOS-ALIGA ANNA MÁRIA VILLA HOTEL BALATONFÖLDVÁR BALATONI VAKÁCIÓ CLUB ALIGA*** - BALATONVILÁGOS-ALIGA A Balaton kapujában Budapesttől csupán 90 km-re található balatonaligai szállás-, és üdülőközpont, melynek 10 hektáros strandja 2 km hosszan nyúlik

Részletesebben

superior márc. 1. 20., nov. 22. dec. 20.

superior márc. 1. 20., nov. 22. dec. 20. Hévíz HOTEL EURÓPA FIT Gyógyulás, wellness, családbarát környezet, három generáció számára ideális környezet. Az elmúlt évben látványosan megújult szálloda Hévíz központjában, a világhírű gyógytótól 400

Részletesebben

Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzatának Jegyzője Budapest, Grassalkovich út 162. KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ELŐTERJESZTÉS

Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzatának Jegyzője Budapest, Grassalkovich út 162. KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ELŐTERJESZTÉS Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzatának Jegyzője 1239 Budapest, Grassalkovich út 162. KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ELŐTERJESZTÉS Javaslat az önkormányzati üdülőhelyek működéséről és igénybevétele

Részletesebben

S C.F.

S C.F. Ref. 1029 Lionard Luxury Real Estate Via dei Banchi, 6 - ang. Piazza S. Maria Novella 50123 Firenze Italia Tel. +39 055 0548100 Fax. +39 055 0548150 Siena LUXUSVILLA ELADÓ SIENA VÁROSÁBAN LEIRÁS A zöld

Részletesebben

Tisztelt Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete!

Tisztelt Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete! Tisztelt Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete! Kérem, engedje meg, hogy figyelmébe ajánljam szállodánk a Két Korona Wellness Hotel ajánlatait. Szállodánk Balatonszárszón az egyik legkedveltebb üdülőövezetben

Részletesebben

FÜGGETLEN RENDŐR SZAKSZERVEZET KÖZPONTI KOORDINÁCIÓS IRODA

FÜGGETLEN RENDŐR SZAKSZERVEZET KÖZPONTI KOORDINÁCIÓS IRODA FÜGGETLEN RENDŐR SZAKSZERVEZET KÖZPONTI KOORDINÁCIÓS IRODA Cím: 1146 Budapest, Ajtósi Dürer sor 27/A. Telefon: 06-1-785-00-10, 06-1-785-07-16 Mobil: 06-70/ 775-17-73 BM : 39-530 Levélcím: 1388 Budapest,

Részletesebben

ERDEI SULI (DÖMÖS) Készítette:Etzl Regina Herczku Bianka

ERDEI SULI (DÖMÖS) Készítette:Etzl Regina Herczku Bianka ERDEI SULI (DÖMÖS) Készítette:Etzl Regina Herczku Bianka SZÁLLÁS Szolgáltatások: 18 db meleg vizes tusoló, 18 db WC, mosdók főzési lehetőség, mosogatók áram-csatlakozók (220 V) szabadtéri tűzrakóhely,

Részletesebben

PIHENÉS NÉMETORSZÁGBAN A FEKETE- ERDŐ SZÍVÉBEN TRIBERGBEN, A KAKUKKOS ÓRÁK HAZÁJÁBAN

PIHENÉS NÉMETORSZÁGBAN A FEKETE- ERDŐ SZÍVÉBEN TRIBERGBEN, A KAKUKKOS ÓRÁK HAZÁJÁBAN PIHENÉS NÉMETORSZÁGBAN A FEKETE- ERDŐ SZÍVÉBEN TRIBERGBEN, A KAKUKKOS ÓRÁK HAZÁJÁBAN Az 58 m 2 alapterületű két szintes 43. számú apartman Tribergben, a Feketeerdő szívében, egy szálloda komplexum 2. emeletén

Részletesebben

Kerettéma: Modern technológiák a bányamérésben

Kerettéma: Modern technológiák a bányamérésben Az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület Bányamérő Szakcsoportja, a Magyar Bányamérő Alapítvány és a Bányászati Szakosztály Tatabányai Helyi Szervezete nevében tisztelettel meghívjuk Önt és

Részletesebben