Az idén hatnapos Telekom VOLT Fesztiválra Európa számos pontjáról nél is több vendéget várnak Sopronba június 26-tól.
|
|
- Gizella Bognár
- 6 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 25 évvel ezelőtt 5 zenekarral és 800 vendéggel indult útjára a soproni Telekom VOLT Fesztivál története. Azóta több ezer hazai fellépő mellett százával fordultak meg világsztárok Magyarország egyik legnagyobb és legszerethetőbb fesztiválján, amelyet tavaly Európa legjobbjának választottak. A line-upban idén is világsztárok egész sora vonul fel: a Linkin Parktól Ellie Gouldingig, az Imagine Dragonstól Martin Garrixig. A nyitónapon második alkalommal adják át a Petőfi Zenei Díjakat. A VOLT mára egész Sopront belakta: a vendégszerető városban teraszokon, éttermekben, kávézókban programok, kedvességek várják a fesztiválozókat, de tovább bővül a fesztivál programja is. Idén először a világ számos pontjáról érkező látványos utcaszínházi műsor is várja a VOLTosokat, a zenei programok mellett pedig rengeteg előadás, beszélgetés, játékos vetélkedő részesei lehet a közönség. A városban a VOLT ART művész csoport, vagyis neves kortárs művészek alkotásai láthatóak egy hónapon át. A szervezők a Magyar Turisztikai Ügynökséggel közösen egy köztéri SOPRON feliratot ajándékoznak a városnak, amelyet kortárs művészek a VOLT helyszínén dekorálnak, a Csillagok Városa produkció keretében pedig többek között a Linkin Park, az Imagine Dragons és Ellie Goulding székével gazdagodik Sopron. Az idén hatnapos Telekom VOLT Fesztiválra Európa számos pontjáról nél is több vendéget várnak Sopronba június 26-tól. 25. Telekom VOLT Fesztivál linkek: A 25. Telekom VOLT Fesztivál himnusza Sopron, a Csillagok Városa Telekom VOLT Fesztivál 2017 tv spot Petőfi Zenei Díj június 26. VOLT Allstars + Zävodi: Jelszó: LOVE 1 / 10
2 Az első VOLTot nem lehet egy lapon említeni a maival. Amíg 1993-ban mindössze 800-an voltunk jelen, addig tavaly már en és idén még több vendéget várunk. A fesztiválturizmus igazi húzóágazat lett idehaza, mi pedig büszkék vagyunk arra, hogy ennek egyik zászlóshajója lehet a Telekom VOLT Fesztivál. A legnagyobb érdeklődés a Linkin Park első magyarországi koncertjét kíséri, amelyre a napijegyek már elővételben elkeltek, de bérletek még a helyszínen is kaphatók. A VOLT ma már nemcsak a Lővéreket lakta be, de szerte a városban éttermekben, kávézókban, klubokban és teraszokon programok, kedvességek, látványosságok várják a látogatóinkat. De bővül a fesztivál kínálata is: a világ több pontjáról utcaszínházi produkciók érkeznek hozzánk. mondta el Lobenwein Norbert, a Telekom VOLT Fesztivál alapító-főszervezője. Pár évvel ezelőtt úgy gondoltuk, hogy abból a hangulatból és abból a felfokozott figyelemből, amely a VOLT kapcsán Sopronra irányul, szeretnénk egy darabot konzerválni a városban. Ekkor indítottuk útjára a Sopron, a Csillagok Városa projektet, amely keretében évente 5 világsztárt Ef Zámbó István alkotásával, egy-egy közterületi székkel ajándékozunk meg. Idén már harmincnál is több világsztár székét próbálhatják ki és szelfizhetnek ott azok, akik Sopronban járnak a napokban avatjuk fel az Iron Maiden, a Slayer, Wiz Khalifa és az Axwell Λ Ingrosso páros székeit, de természetesen a Linkin Park, Ellie Goulding, Martin Garrix, az Imagine Dragons és a Pendulum is számíthat idén az ajándékunkra tette hozzá Fülöp Zoltán, a VOLT másik alapító-főszervezője. Világsztárok a VOLTon Először ép fel hazai közönség előtt az amerikai Linkin Park legénysége és éppen a jubileumi Telekom VOLT Fesztiválon. Nem csoda, hogy a napijegyek már elővételben elkeltek, ezen a napon vendéget várnak Sopronba. Azok, akik nem jutottak jegyhez, ötnapos bérlettel még ezen a napon is jelen lehetnek. Előttük a Subscribe lép színpadra, akik csak a VOLTon szerepelnek idén, utánuk pedig a Brains-é a főszerep. Idén is két nagyszínpad épül egymás mellett a VOLTon, ahol kora délutántól éjszakáig egymást váltják a jobbnál-jobb koncertek, számos műfajban. A hétfői, nulladik napon a II. Petőfi Zenei Díj rendkívül látványos díjátadó showján a legnépszerűbb magyar előadók adják egymásnak a színpadot, majd a show végeztével az az egyik legzseniálisabb elektro-titán, Fatboy Slim tér vissza Sopronba. A szerda a VOLTra jellemző éles váltásoké a Telekom Nagyszínpadon, hiszen az amerikai 2 / 10
3 metalcore banda, az Of Mice & Men után az angol pop-szupersztár, Ellie Goulding ad koncertet, végül a Wellhello zárja az #elnöki napot. Az OTP Junior - Petőfi Rádió Nagyszínpadra Daytonból érkezik a The Devil Wears Prada. Csütörtökön a 25. Telekom VOLT fesztiválon ünnepi 25. születésnapját a Rapülők. Gesztiék után a magyar fesztiválok egyik legnagyobb kedvence, az idei VOLT-himnusz szerző-előadója, a Punnany Massif játszik, utánuk pedig a 2016-os év Nr.1. DJ-jének választott 21 éves holland DJ-producer, Martin Garrix tol egy ultraerős és igencsak látványosnak ígérkező szettet. Akik könnyedebb, modern popra vágynak, azoknak a Grammy-díjas brit énekesnő, Jess Glynne és a Years & Years koncertjét ajánljuk. Pénteken az angol post-hardcore/electronicore négyes Enter Shikari zúz, a négy év után új albummal jelentkező, Grammy-díjas Paramore-t pedig az ausztrál drum and bass - elektro trió, a Pendulum végre újra egy élő show-val váltja, míg a másik nagyszínpadnál Rúzsa Magdi, a Kiscsillag, és a Tankcsapda dalaira telik majd meg a küzdőtér. Az utolsó nap legalább annyira eklektikusan alakul, mint a korábbiak, hiszen ekkor lép színpadra a kultikus brit hard rock csapat, a The Cult, utánuk a szintén Grammy- és ötszörös Billboard Awards győztes Las Vegas-i rockzenekar, az Imagine Dragons zenél, az idei VOLT Telekom Nagyszínpadának programját pedig az ausztrál EDM duó, a Knife Party programja zárja. Biztosra vehető, hogy hozzájuk hasonlóan sokan várják a Halott Pénz, a Quimby és Majka nagyszínpados koncertjét, ugyancsak a zárónapon. II. Petőfi Zenei Díj Június 26-án, a Telekom VOLT Fesztivál nulladik napján második alkalommal adják át a Petőfi Zenei Díjakat a hazai könnyűzene kiemelkedő szereplőinek. A gálán 8 kategória legjobbjait díjazzák, a magyar pop egyik ikonikus alakja, Demjén Ferenc pedig életműdíjat vesz át. Ebből az alkalomból a VOLT Allstars + Zävodi dolgozta fel a művész 1972-es Jelszó: LOVE című dalát. A két és fél órás programban különleges műsorszámok váltják egymást, hazai és világsztárok részvételével. Egyedi show-val érkezik a Brains, a Vad Fruttik és az Animal Cannibalst, a Hősöket, Denizt és Sub Bass Monstert tömörítő RAP ALLSTARS formáció, itt mutatja be élőben a VOLT Fesztivál idei himnuszát a Punnany Massif, Charlie és Pásztor Anna közreműködésével. Egy különleges produkcióval érkezik a Tankcsapda, a Lóci játszik, a 4. Nagy-Szín-Pad! verseny idei győztese, valamint Benji, A Dal akusztik verseny első helyezettje. A Petőfi Zenei Díj egyik csúcspontjának lép színpadra a Mindenki című Oscar-díjas filmből megismert Bakáts Téri Ének-Zenei Általános iskola kórusa a Halott Pénzzel együtt, amely csak ezen az estén lesz látható-hallható. Ugyancsak egyszeri és megismételhetetlen show-nak 3 / 10
4 ígérkezik a VOLT Allstars + Zävodi feldolgozásában megszólaló Jelszó: Love, amelyben 15 hazai popsztár áll színpadra. A show nemzetközi sztárvendégeként az Alle Farben egy élő programmal jelentkezik, a gála végén pedig Fatboy Slim ad kétórás koncertet. A Petőfi Zenei Díj-gálát a Duna World, a Petőfi TV és a PetőfiLIVE élőben közvetíti. A Petőfi Zenei Díj szobra Verebélyi Diána képzőművész alkotása. A Petőfi Zenei Díj év zenekara kategóriájának győztese egy olyan tárggyal gazdagíthatja a próbatermét, amire nagyon sokan csak vágynak: a Soproni jóvoltából egy sörcsapot, valamint hozzá havonta egy 20 literes Soproni Klasszikus hordót kap ajándékba az elkövetkezendő 12 hónapra! Demjén Ferenc életműdíjas 2016-ban Bereményi Géza kapta az I. Petőfi Zenei Díj életműdíját, amit idén a magyar popzene egyik legjelentősebb alakja, Demjén Ferenc vesz át Sopronban. Ebből az alkalomból a 15 hazai popsztár közreműködésével létrejött VOLT Fesztivál Allstars különleges meglepetéssel tiszteleg a popikon előtt: a tehetséges, fiatal producer-dalszerző, Závodi Marcel feldolgozta Demjén Ferenc 1972-ben született szerzeményét, a Bergendy Zenekar Jelszó: Love, szeretet című himnuszát. A dal 2017-es verziójában Deniz, Eckü, Járai Márk, Herrer Sári, Hien, Kama, Király Viktor, Mező Misi, Lábas Viki, Odett, Puskás Peti, Rúzsa Magdi, Szivák Zsolt és Szűcs Krisztián adja egymásnak a mikrofont. Demjén Ferenc a legfiatalabb generáció számára is igazi példakép, ezt jól mutatja az is, hogy a felkérésre mindenki azonnal igent mondott. A dal rögzítésekor minden résztvevőt arra kértek a szervezők, hogy egy emlékkönyvben üzenjenek a művésznek. Ezeket a sorokat június 26-án, a Petőfi Zenei Díj-show keretében, a Telekom VOLT Fesztiválon adják át Demjén Ferencnek. (A Jelszó: Love 2017-es verziója május 15-én reggel, a Petőfi Rádió műsorában hangzott el először, a hozzá forgatott videoklip pedig a Petőfi Zenei Díj sajtótájékoztatóján, valamint a YouTube-on debütált.) A dalt a felsorolt művészek részvételével élőben csak egyetlen alkalommal, június 26-án, a Petőfi Zenei Díj-show-ban, Sopronban láthatja a közönség, viszont a Telekom VOLT Fesztivál CD-válogatásán is szerepel. Érdekesség: ezt a dalt pontosan 30 évvel ezelőtt a népszerű, 4 / 10
5 Poptarisznya című műsor felkérésére az akkori legnagyobb popsztárok közösen előadták, nagy sikerrel. Sopron, a Csillagok városa Hat éve indult a Csillagok Városa projekt: a Soprinba érkező sztároknak a Telekom VOLT Fesztivál Ef Zámbó István képzőművész egyedi alkotásait, egy-egy közterületi széket ajándékoz. Ezeket a világsztárok kipróbálják, dedikálják és a városnak adományoznak, örök emléket hagyva velük Sopronban. Ma már több mint 30 világsztárnak van saját köztéri bútordarabja, és ez a szám minden évben gyarapodik. Tavaly az Iron Maiden, a Slayer, az Axwell Λ Ingrosso EDM-páros, Ella Eyre és Wiz Khalifa kapott saját ülőalkalmatosságot, amelyek még az idei VOLT előtt helyükre kerülnek és a fesztivál ideje alatt bárki kipróbálhatja őket, szelfizhet velük. A város különböző pontjain megtalálhatók többek között Jared Leto, Paul Kalkbrenner, a The Prodigy, Moby, Steve Aoki, a Billy Talent, Fatboy Slim, Slash, a Papa Roach vagy a The Hurts székei is. Az idei évben a Linkin Park, Ellie Goulding, Martin Garrix, az Imagine Dragons és a Pendulum székeivel gazdagodik a Csillagok Városa. VOLT ART A VOLT negyed évszázados jubileumát egy különleges, nagyszabású kiállítással ünnepli a soproni belvárosban, a Liszt Ferenc Kulturális és Konferencia Központ Munkácsy-termében. A tárlat a VOLT ART GROUP művészeinek munkáját tömöríti, közöttük azokat, amelyek az elmúlt években a VOLTon születtek. A tárlaton Bada Dada, Bukta Imre, drmáriás, ef Zámbó István, Fehér László, felugossy László, Győri Márton, Kiss Tibor, Magyarósi Éva, a Nem mi voltunk! crew, Sinkovics Ede, Soós Nóra, Szurcsik József, Töttös Kata, Verebélyi Diána és Wahorn András alkotásait tekintheti meg a közönség. A VOLT-on született munkákra a kiállítás ideje alatt lehet licitálni, a bevételt pedig a soproni Erzsébet Kórháznak ajánlják fel a VOLT szervezői. A kiállításhoz kapcsolódva Sopronban is bemutatásra kerül a Hybridart Managementtel együttműködve a #SOHAVÉGETNEMÉRŐS Történetek Wellhello-ra című fotókiállítás, amely a csapat nagysikerű filmjének hátterét mutatja be köztük a tavalyi Telekom VOLT Fesztiválon is forgatott epizódot. Jegyár: felnőtt: 1000 Ft; diák, nyugdíjas: 800 Ft; VOLT-os karszalaggal a belépés díjtalan. Utcaszínházak a nagyvilágból Igen látványos programelemekkel bővül az idei VOLT kínálata. A világ számos pontjáról érkeznek azok az utcaszínházi produkciók, amelyek a fesztivál több helyszínén, naponta több 5 / 10
6 alkalommal lepik meg a közönséget. Akrobatikus és színházi elemek keverednek az Acrojou látványos kortárs cirkuszi előadásában. Spanyol ritmusok, fúvósok és dobosok is forrósítják a Volt Fesztivál hangulatát az Always Drinking Marching Band The Street Is Ours című produkciójában. A Dynamogène társulatának előadását igencsak kár lenne kihagyni: öt munkásnak öltözött akrobata, akik egy utópisztikus hangulatú felvonulással kezdik az estét, egy hibrid szerkezeten. Érkezik a VOLTra a Karzat Színház is, hazánk legnagyobb utazó játéktársulása. A lengyel gólyalábasok Steampunk Parade című műsorukkal jönnek Sopronba. A Tűzfészek Társulat Képzett cirkuszi művészekből álló csoport, mely egyedülálló jelmezekkel és minőségi koreográfiákkal nyűgözi le közönségét. A Tűzmadarak zsonglőrcsoport a világ számos országában megfordult, most pedig érkeznek a VOLTra. És itt egy kis ízelítő: Acrojou Always Drinking Marching Band Dynamogène Tűzfészek Társulat Mindenütt jó, de legjobb Sopron! A 25. Telekom VOLT Fesztivál idején egész Sopron rengeteg, kifejezetten erre az alkalomra időzített akcióval és programmal várja a városba érkező fesztiválozókat. Több, mint 30 vendéglátóhely, számos kiállítás, előadás, sportolási lehetőség, valamint Sopron nevezetességeit bemutató túra lesz kedvezményesen elérhető azok számára, akik voltos karszalagot viselnek. Szupersztárok igényei a VOLTon A kulisszatitkok egyik legizgalmasabb részletét a fellépő zenekarok riderei képezik: ebben fogalmazzák meg az igényeiket a szervezők felé, és bár a többség nincs elrugaszkodva a kéréseit illetően, azért minden évben előfordulnak említésre méltó esetek. Ma már természetes, hogy a legnagyobb sztárok külön repülővel érkeznek a schwechati reptérre, ahol 6 napon át egymást váltják a VOLT világsztárjai: jetek és limuzinok. Az idei évben növelni kellett a színpadok körüli parkolók méretét és számát: 6 nap alatt ugyanis közel 80 kamion fordul meg itt. 6 / 10
7 Szinte minden fellépő ragaszkodik bizonyos márkájú ételekhez-italokhoz, így nem ritka, hogy a felső kategóriás Fiji és Voss ásványvizet kortyolgatnák a legszívesebben a backstage-ben. Az egyik legjobban várt csapat tagjai rendkívül egészségtudatosan élnek: kizárólag biotermékeket kértek, például fél kiló quinoamagot, hat avokádót, 3 fej fodros kelt, és hozzá 1 kiló biocsirkemellet és kikötötték, hogy a backstage-ben tilos a dohányzás. Ők a saját szakácsukkal utaznak mindenhová, akinek a rendelkezésére áll egy autó sofőrrel, hogy a koncert napján friss hozzávalókat tudjon vásárolni a helyi piacon. Ugyanez a zenekar büszkélkedhet a legnépesebb utazó stábbal: közel negyven főből áll a személyzetük, így nem csodáljuk, hogy 150 törölközőt is igényeltek. A fellépő sztárok természetesen szeretnek nyugodtan készülni a koncertekre, így szinte mindenki kért egy csendes, kényelmesen berendezett, virágokkal díszített szobát is. Egy bizonyos stílus képviselőire jellemző, hogy nagy mennyiségű, márkás italt is kérnek, amit vélhetően el sem fogyasztanak, inkább a presztízs miatt ragaszkodnak hozzájuk. Egyikük azonban meglepő igényt is megfogalmazott a riderében: 3 pár fekete zoknit, 3 alsónadrágot és 3 fekete pólót kért az öltözőjébe. Akad olyan rockzenekar a Nagyszínpad sztárjai között, amely környezetbarát megoldásokat vár el a kiszolgálás során, az ételek elkészítésekor és tálalásakor, és ragaszkodik ahhoz, hogy a megmaradt ételeket a szervezők juttassák el a helyi hajléktalanszálló lakóihoz természetesen ezt meg is teszik. Egy világsztár-dj a szervezőkre bízta, hogy mivel rendezik be az öltözőjét, csak azt kötötte ki, hogy szexi, vidám és barátságos legyen, ne szokványos, továbbá azt kérte, hogy a kiszolgáláskor semmiféle műanyagot ne használjanak, amit a következővel kommentált: This is not a Justin Bieber show. Egy másik elektrosztár riderében egyetlen furcsaság szerepel: 10 darab kaparós sorsjegy, míg a pályatársa csak helyi sört szeretne fogyasztani, a fellépése után pedig ropit, Kinder csokit és gumimacicukrot vacsorázna. A VOLT a gyerekeket is várja A Telekom VOLT fesztivál idén is sok szeretettel várja a gyerekeket, akik egy VOLT-ról készült rajzzal válthatják meg a belépőjegyüket. A Civil Zónában számos izgalmas programmal 7 / 10
8 készülnek a legkisebbek szórakoztatására: a Játszóház Projekt tapasztalt játékmesterei az egész fesztivál ideje alatt a legjobb újgenerációs társasjátékokkal várják a játszani vágyókat, csütörtöktől szombatig pedig rengeteg gyerekjátékkal is készülnek. A Magyar Cserkészszövetség sátránál mindennap családi nyomozós játékban vehetnek részt, a Borfaluban minden délután, a Diákhitel Kávézó sátrában pedig szombaton 10-től lesz kézműves-foglalkozás. A Csodák Palotája izgalmas logikai, ügyességi játékokkal, mini előadásokkal, látványos kísérletekkel készül, a Soproni Egyetem sátrában pedig természettudományos ismereteiteket gazdagíthatjátok játékos formában. A gyerekprogramok csütörtökön és pénteken 15:00-tól 19:00-ig, szombaton pedig 10:00-tól 19:00-ig tartanak. Minden gyerek, aki ezekben az időszakokban érkezik, ajándék vattacukrot is kap. A VOLT gyerekporgramjairól részletesen: volt.hu/gyerekprogramok VOLT Transzfer és VOLT vonat Budapestről A fesztivál szervezői azokra is gondoltak, akik a fővárosból indulva kifejezetten a 25. Telekom VOLT Fesztivál kedvéért szeretnének Sopronba utazni, és a koncertek végeztével hazajutni. Az Akvárium Klubtól naponta többször indulnak busz-különjáratok, amelyek a fesztivál bejáratáig viszik utasaikat, és ugyanezen az útvonalon közlekednek visszafelé is. Óriási előnyük, hogy a jegyet váltóknak nem kell az első, hajnali menetrendszerinti járatra várniuk. A transzfer jegyeket erősen ajánlott előre megvásárolni, a ces weboldalon. A fesztivál ideje alatt minden nap a budapesti Déli pályaudvarról Kelenföld és Győr érintésével indul VOLT vonat Sopronba, majd éjjel 4:00-kor ugyanezen az útvonalon vissza a fővárosba. A VOLT vonatra váltott kombinált jegyek a soproni helyi, menetrendszerinti és mentesítő autóbuszaira is korlátlan számú utazási lehetőséget kínálnak a fesztivál teljes ideje alatt. VOLT mobil app A fesztiválra érkezőket idén is okostelefonos applikáció segíti a tájékozódásban. A programbontáson és interaktív térképen kívül praktikus információkhoz is hozzáférhetnek a felhasználók, valamint a kedvenc eseményeik bejelölése után emlékeztetőt kaphatnak azok kezdetéről. Az applikáció természetesen ingyenesen érhető el az App Store-ban és a Google Play kínálatából. Megjelent a VOLT CD 8 / 10
9 Az utóbbi évek legnagyobb slágerei mellett a 25. Telekom VOLT fesztivál hivatalos himnuszát (a Punnany Massif Ami VOLT, az majd lesz című dalát), és a VOLT Allstars + Zävodi által feldolgozott Demjén Ferenc/Bergendy Zenekar klasszikus 2017-es feldolgozását, a Jelszó: LOVE-ot is tartalmazza a 25. VOLT címet viselő CD, amelyet a kiemelt MOL kutakon vásárolhatnak meg az érdeklődők. A kiadványon a Halott Pénz, Ákos, a Wellhello, a Brains & Likó Marcell, a Soulwave, Rúzsa Magdi, a Margaret Island, a Belmondo, NAZA, Király Viktor & Majka & Curtis, az Animal Cannibals, a Vad Fruttik, a Tankcsapda, a Pál Utcai Fiúk, a Kispál és a Borz és a Quimby egy-egy dalával hangolódhatnak a fesztiválra az érdeklődők. A VOLT Fesztivál és Sopron város kapcsolata már a kezdetektől fogva példaértékű Sopron és a VOLT összetartozik, a város, a táj, a természet, az emberek. A soproniak mindig szeretettel, tiszta szívből várják a fesztiválozókat. VOLT-osnak lenni kiváltság: egy életérzés, egy kultúra, egy közösség. 25. alkalommal Lobenwein Norbert és Fülöp Zoltán különösen színvonalas programmal kedveskedik nekünk. Itt a helyünk! - mondta el Dr. Simon István alpolgármester. A VOLT turisztikai jelentősége A Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója, Guller Zoltán kiemelte a fesztivál turisztikai jelentőségét: Sopron nem véletlenül az egyik legkedveltebb magyar település mind a belföldi, mind a külföldi turisták körében: történelmi belvárosa, borkultúrája és természeti kincsei egyaránt Nyugat-Magyarország egyik első számú turisztikai célpontjává teszik a várost. Magyarország kiemelt turisztikai fejlesztési térségei közül az elsők között lett megnevezve a Sopron-Fertő térség, amely a Magyar Turisztikai Ügynökség szerint kiemelkedő turisztikai lehetőségekkel rendelkezik. Az olyan többnapos, kiemelt események, mint amilyen például a VOLT fesztivál, tovább erősítik a város vonzerejét, egyben ráirányítják a figyelmet Sopron közvetlen környezetére is, hiszen vannak, akik a zenei programokon kívül további, sokszínű élményekre tesznek szert egy többnapos utazás során. Az MTÜ ezért támogatja a VOLT fesztivál szervezőinek azt a törekvését, hogy kimozdítsák a látogatókat a színpadok elől, és megmutassák nekik Sopron és környéke legérdekesebb és legkülönlegesebb látnivalóit is. Sopron történelmi belvárosa mellett más, felfedezésre váró kincsek is vannak a közelben, mint például a Fertő tó, Balf, Bük vagy Hegykő fürdői, vagy akár a környék pincészetei, ezért érdemes akár a fesztivál előtt egy-két nappal korábban megérkezni, vagy egy-két nappal tovább maradni. Telekom a VOLTon A Telekom idén is névadó szponzora a 25 éves VOLT fesztiválnak. A hosszú ideje tartó együttműködés a két fél között a Telekom számára mindig több volt, mint egyszerű támogatás: sokkal inkább kreatív együtt gondolkodás, partnerség, élményteremtés a fiatalok számára. Zenei szponzorációinkban azt keressük, hogy a Telekom a technológiával hogyan teheti teljesebbé az élményt, hogyan hidalja át a távolságot a fesztiválozó és a távol maradt barátok 9 / 10
10 között. Ennek egyik alappillére a stabil 4G hálózatunk, amelynek kapacitását a fesztiválok idejére meg is erősítjük, készülve a sokszorosára növekvő adatforgalomra, hogy a több ezer, tízezer látogató gondtalanul meg tudja osztani élményeit a hozzá közelállókkal. A zene másfelől önmagában képes arra, hogy a különbözőségek ellenére összekösse az embereket: gondolkozhatunk teljesen különbözőképpen a világról, a zene iránti rajongásban egyetérthetünk, a zenei fesztiválok iránti érdeklődés közösséggé kovácsolhat minket - mondta Szabó Béla Attila, a Magyar Telekom csoport kommunikációs igazgatója, majd hozzátette:- A TelekomVOLT fesztiválon, fesztivál környezetben találkozhatnak a látogatók először a Telekom Electronic Beats zenei szponzorációs platformunkkal. Ahogyan a Telekom VOLT összehozza a fiatalokat, a zenét és az előadókat, ugyanezt teszi a Telekom Electronic Beats is a különböző felületein és idén nyáron a fesztiválokon is. A Telekom színpad mellett kerül kialakításra az az interjú szoba, ahol a fesztivállátogatók találkozhatnak a kedvenceikkel, és az ott készült interjúk később is megtekinthetőek a weboldalon. A Telekom az idei Telekom VOLT fesztivált egyfelől kiemelt és megerősített műszaki háttérrel támogatja, másfelől a napközben lemerült telefonok töltésére is van lehetőség a Telekom Electronic Beats területén, ahol ingyenes WiFi szintén a fesztiválozók rendelkezésére áll. 10 / 10
SZAKMAI BESZÁMOLÓ A MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJA RENDEZVÉNYRŐL
Vasvári Pál Múzeum 4440 Tiszavasvári, Kálvin út. 7. Mobil:+36/30-676-8514 www.vasvaripalmuzeum.hu e-mail: info@vasvaripalmuzeum Nyitva tartás: Április 1-től - október 31-ig: K-V: 09-18 óráig November 1-től
Kedvezményes téli ajánlatok
KISBÉR TOURIST Engedély:R 1068 Utazási Iroda 2870 Kisbér Komáromi u.1. Telefon: 34/352-700 és 06/30/217-8722 Kedvezményes téli ajánlatok Program ajánlat: Szállást kínálunk Budapesten Hotel Rubin****6.450
országjáró KulTúR kamion Színház VR kiállítás 3D mozi Házhoz megy a kultúra Kiajánló
Színház VR kiállítás 3D mozi Kiajánló 1 Magyarországon először idén NYÁRON indul útjára és járja be az országot a Közép- Kelet Európában egyedülálló film-színház Szervezetünk az Esztrád Színház, Magyarországon
18.00 Ökumenikus istentisztelet az Unitárius Templomban helyszín:unitárius Templom, 1055 Budapest, Nagy Ignác utca 1-2. 2010. NOVEMBER 11.
2010. NOVEMBER 11. (CSÜTÖRTÖK) 15.00-17.00 Nemcsak a húszéveseké a világ! Örökifjak bálja zenél a Seres Duó zártkörû rendezvény helyszín: Aranytíz, Lovagterem, 18.00 Reitter Ferenc Díjátadó Ünnepség A
#zeneóra. Ifjúsági bérlet Veszprém megye
#zeneóra Ifjúsági bérlet 2019-2020 Veszprém megye Elérhetővé tesszük az élményt! A Filharmónia Magyarország ifjúsági koncertsorozata 6 éves kortól egészen 18 éves korig szólítja meg az iskolásokat azzal
SAJTÓINFORMÁCIÓ. Egy hét múlva indul a Telekom VOLT Fesztivál Mindeközben Sopronban
SAJTÓINFORMÁCIÓ Egy hét múlva indul a Telekom VOLT Fesztivál Mindeközben Sopronban Egy héttel a kapunyitás előtt egy igazán látványos ajándékot adott át Fülöp Zoltán és Lobenwein Norbert, a Telekom VOLT
ALKALMAK: minden csütörtökön 10.30 órától 11.00 óráig
PROGRAMAJÁNLÓ 2012. április hónapra a GYERMEKEK HÁZÁBA www.gyhgyor.hu ZENEBÖLCSI ALKALMAK: minden csütörtökön 10.30 órától 11.00 óráig 6 hónapos kortól 3 éves korig várjuk az apróságokat és szüleiket.
VIII. DUDIK Fesztivál
VIII. DUDIK Fesztivál Szakmai beszámoló 2016.09.12. Dunaújvárosi Egyetem Dunaújvárosi Főiskola DUDIK fesztivál 2016. június 9-10-11-12. Dunaújváros, Alsó-Duna part Szakmai beszámoló Tartalom 1. DUDIK a
2014. A XXV. Kalocsai Paprikafesztivál megszervezése szakmai beszámoló 2014.12.10.
2014. A XXV. Kalocsai Paprikafesztivál megszervezése szakmai beszámoló 2014.12.10. Szakmai beszámoló I. A rendezvény bemutatása A Kalocsai Paprikafesztivál és a Paprikás Ételek Főzőversenye a térség legnagyobb
FARM PROGRESS SHOW 2018 BOONE/ CHICAGO
FARM PROGRESS SHOW 2018 BOONE/ CHICAGO AGRÁRIPARI KIÁLLÍTÁS 2018.08.24 09.01. (9 NAP / 7 ÉJ) PROGRAMTERVEZET 1. nap (augusztus 24.): Indulás Budapestről. Érkezés után a szállodai szobák elfoglalása. 2.
csepeli nyár programajánló július augusztus
csepeli nyár programajánló 2017. július augusztus FINA Vizes VB (17. Úszó, Műúszó, Műugró, Óriástorony-ugró, Nyílt Vízi Úszó és Vízilabda Világbajnokság) Időpont: 2017. július 14 30. A vízisportokat szeretők
IV. MIÉNK A VÁR! Országos hagyományőrző és kulturális várfesztivál VAJDAHUNYADVÁR Pünkösd, május
IV. MIÉNK A VÁR! Országos hagyományőrző és kulturális várfesztivál VAJDAHUNYADVÁR Pünkösd, 2016. május 14 16. Komplex rendezvény 2013-tól A rendezvény 2013-tól évente Pünkösdkor a események harmonikusan
Révfülöpi Nyár 2008. JÚNIUS
Révfülöpi Nyár 2008. JÚNIUS 2008. június 14. szombat 18 óra RAFFAY BÉLA szobrászművész kiállításának megnyitója a Tóparti Galériában (Révfülöp, Halász utca 6.). A kiállítást megnyitja: Kancsal Károly,
PROGRAMOK JANUÁR. December 30 - február 17. Móri csata 170 kiállítás Helyszín: Lamberg-kastély, 12-es terem Információ: 22/
PROGRAMOK 2019. JANUÁR December 30 - február 17. Móri csata 170 kiállítás Helyszín: Lamberg-kastély, 12-es terem Január 23. 18 óra MAGYAR KULTÚRA NAPJA 2019 Szólt az ember Jordán Tamás és Sebő Ferenc József
KARNEVÁLI CIVIL KORZÓ
KARNEVÁLI CIVIL KORZÓ FELHÍVÁS A SAVARIA TÖRTÉNELMI KARNEVÁLON VALÓ RÉSZVÉTELRE CIVIL SZERVEZETEK számára és MŰVÉSZETI PRODUKCIÓKAT bemutató csoportok, zenekarok, együttesek, egyéni előadók számára SAVARIA
Tisza Corner Hotel, Szeged - 2=3 Akció. Csomagárak:
Tisza Corner Hotel, Szeged - 2=3 Akció szállás 3 éjre fürdőszobás szobában Svédasztalos reggeli Wifi internet parkolás hotel zárt parkolójában a 3. éjszakát grátisz biztosítjuk! Csomagárak: 6.500.-Ft helyett
FONYÓDI HARCSAFESZTIVÁL
FONYÓDI HARCSAFESZTIVÁL 2013. szeptember 6 8. Gasztronómiai és Kulturális Rendezvény 2013. szeptember 06. péntek Helyszín: Kikötő, Szabadtéri színpad 20:00 Románia Magyarország Világbajnoki selejtező mérkőzés
augusztus 2-9. közötti időszakra
Programajánló Egerbe és környékére az augusztus 2-9. közötti időszakra 37 C 38 C 39 C 35 C 36 C 32 C 32 C 26 C aug 2. aug 3. aug 4. aug 5. aug 6. aug 7. aug 8. aug 9. szerda csütörtök péntek szombat vasárnap
#zeneóra. Ifjúsági bérlet Baranya megye
#zeneóra Ifjúsági bérlet 2019-2020 Baranya megye Elérhetővé tesszük az élményt! A Filharmónia Magyarország ifjúsági koncertsorozata 6 éves kortól egészen 18 éves korig szólítja meg az iskolásokat azzal
PROGRAMOK MINDKÉT NAPON
PROGRAMOK MINDKÉT NAPON 10.00 Kapunyitás 10.00 18.00 Kézműves vásár 10.00, 12.00, 14.00, 16.00 és 18.00 Pompeji tárlatvezetés elővételi jeggyel, időpontonként legfeljebb 50 fővel. A kiállítótér korlátozott
MTV EMA Íme, a jelöltek. Írta: MTV október 04. szerda, 17:29
lehet az MTV Europe Music Awards legnagyobb nyertese, idén ugyanis hat díjra esélyes, köztük a Legjobb Előadó, a Legjobb Videó és a Legnagyobb Rajongótábor kategóriákban. Nem sokkal marad le mögötte, aki
A Ciróka a sokszínűség bábszínháza. Írta: Major Zoltán szeptember 16. szombat, 12:26
Több mint harminc éve működik hivatásos bábszínházként a kecskeméti Ciróka. A Bóbita szintén több évtizede áll szakmai és baráti kapcsolatban vele. Szeptember 9-én Rigócsőr király című darabjukat adták
PROGRAMFÜZET. 2015. február június
PROGRAMFÜZET 2015. február június 2 www.algyokultura.hu ADATOK Faluház Búvár u. 5. Nyitva tartás: hétfőtől péntekig 8-20 óráig, rendezvények esetén ettől eltérően. Hétvégenként a rendezvényeknek megfelelően.
Beiratkozási Napok. Augusztus szeptember 01. A programok minden nap 08:00-17:00 óra között
Beiratkozási Napok Augusztus 27. - szeptember 01. A programok minden nap 08:00-17:00 óra között Változatos programokkal, az egyetem szolgáltatásait bemutató rendezvényekkel várja a tanulmányaikat szeptemberben
Szakmai beszámoló Múzeumok Éjszakája megvalósítására Móra Ferenc Múzeumban június 25. Szeged, Móra Ferenc Múzeum
Szakmai beszámoló Múzeumok Éjszakája megvalósítására Móra Ferenc Múzeumban 2016. június 25. Szeged, Móra Ferenc Múzeum pályázati azonosító: 204107/00197 1. A program részletes ismertetése A Móra Ferenc
Karacs Ferenc Múzeum Tagintézmény 4150 Püspökladány, Kossuth u. 28. Tel. (54) 451-295 E-mail: karacs.muzeum@gmail.com; web: www.ladanymuzeum.
Karacs Ferenc Múzeum Tagintézmény 4150 Püspökladány, Kossuth u. 28. Tel. (54) 451-295 E-mail: karacs.muzeum@gmail.com; web: www.ladanymuzeum.hu Szakmai beszámoló A Karacs Ferenc Múzeum csillagos éjszakája-
A H i p H o p I n t e r n a t i o n a l H u n g a r y
BEMUTATKOZÁS A H i p H o p I n t e r n a t i o n a l H u n g a r y A Hip Hop International Hungary alapítóinak sikerült először megszerezniük az MTV zenés tv-csatornán közelmúltban futott, népszerű America
A Rémálom Visszatért ZENEKARI AJÁNLÓ. Élõ koncertek, igazi, hamisítatlan rockzene és Mindhalálig punkrockparty
Élõ koncertek, igazi, hamisítatlan rockzene és Mindhalálig punkrockparty A Rémálom Visszatért Elkezdõdtek az élõ lemezbemutató koncertek A röfögtetõs bulikról elhíresült csapat nyolcévnyi munka után 2006-ban
A fesztivál piac jellemzői
A fesztivál piac jellemzői A Magyar Fesztivál Regisztrációs és Minősítő Programba 20-201 között 3 fesztivál kérte a regisztrálását. A következő adatok, ennek a 3 fesztiválnak az elemzésén alapulnak. 1
GYULAI LÁTNIVALÓK. Gyulai vár
GYULAI LÁTNIVALÓK Az árak és a nyitva tartás a leírásban csak tájékoztató jellegűek, kérlek benneteket, hogy mindig kérjetek friss információt ez ügyben! Gyulai vár A gyulai vár a 15.század első felében
2009. október 11.: Kalóz-party
Kalóz-party 2009. október 11.: Kalóz-party A Közösségi Ház mellett lévő régi épületből a felnőtt részleggel egy épületbe költözött át a Gyermekkönyvtár. A hivatalos megnyitó ünnepségen Tállai András polgármester
Október 7. 14.00 óra: Idősek Világnapja - megyei rendezvény az életet az éveknek" Zm. Szövetség klubjai részére
PROGRAMJAINK: Keresztury Dezső Általános Művelődési Központ 8900 Zalaegerszeg, Landorhegyi út 21. Tel: 92/314-120, Fax: 92/815-522 E-mail: info@kereszturyamk.hu Október 7. 14.00 óra: Idősek Világnapja
I. Ótapolca - Menti Lovas Napok
Az idei évben,..-án kerül megrendezésre a I. Ótapolca - Menti Lovas Napok Az Ótapolca mentén, Pápa és Győr között, egyesületünk első, hagyományteremtő alkalommal, rendezi meg a Kulturális és Lovas Napokat,
Helyszín: Gere Tamás és Zsolt Pincészete, Villány, Diófás u. 1.
Csütörtök: Helyszín: Gere Tamás és Zsolt Pincészet, Villány, Diófás u. 1. 19:00-23:00 BorZsongás hangolódás jó zene, baráti beszélgetések könnyed borozgatások. Különleges tételek kóstolója Gere Andival
II. Miskolci HELYNEKEM Kacsanap
II. Miskolci HELYNEKEM Kacsanap 2014. szeptember 13. Szombat A tavalyi nagy sikerre való tekintettel idén újra megrendezésre kerül a HELYNEKEM Kacsanap, melynek fő attrakciója a több száz gumikacsa versenye
XI. Őrségi Tökfesztivál
XI. Őrségi Tökfesztivál 2014. szeptember 26-28. Szeptember 26. (péntek) Őriszentpéter 10 00 Fókuszban a töktermesztés, konferencia Helyszín: Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság, Siskaszer 26/A Nagyrákos 18
SzeptEmber Feszt 2011 Gasztronómiai és kulturális fesztivál 2011. szeptember 2-4. www.szeptemberfeszt.hu
SzeptEmber Feszt 2011 Gasztronómiai és kulturális fesztivál 2011. szeptember 2-4. www.szeptemberfeszt.hu A Rétesvonat 35 féle rétest sütött meg Előzmények 2010-ben a GKRTE volt díszvendégünk 2000-ben jött
2011. évi rendezvénynaptár
2011. évi rendezvénynaptár JANUÁR 12. Doni megemlékezés 21. Magyar Kultúra Napja 22. Német Nemzetiségi Nap 28. FEBRUÁR 1. Meseszínház - Kabóca Bábszínház 11. 12. Valentin napi party Kultúrház 26. Farsangi
DERECSKE VÁROS BÁLJÁRA,
Felhívás! A Derecske Városi Mûvelõdési Központ és Könyvtár 2011. december 21-2012. január 2-ig zárva tart. Nyitás 2012. január 3-án. Derecske Város Önkormányzata tisztelettel meghívja Önt és partnerét
Kedvező ajánlat a béren kívüli juttatások között: HUNGARY CARD. Kedvezmények belföldi üdüléshez egy éven át!
Kedvező ajánlat a béren kívüli juttatások között: HUNGARY CARD Kedvezmények belföldi üdüléshez egy éven át! Hungary Card 2011 1 x ingyenes 4 napos autópálya-matrica 2012. január 31-ig korlátlan alkalommal
Nemzetközi Képzőművészeti Filmszemle programok
Nemzetközi Képzőművészeti Filmszemle programok 2014. október 15 19. (szerda vasárnap) október 15. (szerda) 12.05 13.15 Versenyfilmek vetítése 13.30 15.00 Versenyfilmek vetítése 15.15 16.45 Versenyfilmek
Hírlevél. Mozsgó Biztos Kezdet Gyerekház. 2014. január-június
Hírlevél Mozsgó Biztos Kezdet Gyerekház 2014. január-június Gyerekházunk napi szinten 9-13. h áll a családok rendelkezésére. A napi foglalkozásokon túl folyamatos programokkal a jeles napok megünneplésével
#zeneóra. Ifjúsági bérlet Jász-Nagykun-Szolnok megye
#zeneóra Ifjúsági bérlet 2019-2020 Jász-Nagykun-Szolnok megye Elérhetővé tesszük az élményt! A Filharmónia Magyarország ifjúsági koncertsorozata 6 éves kortól egészen 18 éves korig szólítja meg az iskolásokat
8181 Berhida, Kossuth u. 18. 06/88/455-400 email: kulturhaz@berhida.hu
8181 Berhida, Kossuth u. 18. 06/88/455-400 email: kulturhaz@berhida.hu Tisztelt Képviselő-testület! Idén 21. alkalommal rendezzük meg a Városnapokat szeptember 13. és 15. között, ahol a legkülönfélébb
S O M O G Y M E G Y E I M Ú Z E U M O K I G A Z G A T Ó S Á G A H Í R L E V É L
Kedves Látogatónk! S O M O G Y M E G Y E I Hírlevelünkben legújabb kiállításainkat és aktuális programjainkat ajánljuk figyelmébe! Programok: Népi kalendárium 2011.április 16. Februárban útjára indítottunk
Újvárosi városrészi nap. LEADER rendezvény. Beszámoló
Újvárosi városrészi nap LEADER rendezvény Beszámoló A rendezvény helyszíne: 6800 Hódmezővásárhely, Széchenyi tér A rendezvény időpontja: 2012. július 21. A Visszhang utcai Olvasókör 12 éve rendezi meg
Miért ku lönlegesek a Rippel produkciók?
MŰSOR- KIAJÁNLÓ RIPPEL BROTHERS A kétszeres Állami Díjjal kitüntete@, immár kilencszeres világrekorder Rippel Ferenc és Rippel Viktor a mai napig a párizsi Moulin Rouge és több ku lföldi nagy show és TV
Díszvendéghez méltó megjelenés
Díszvendéghez méltó megjelenés Mechanikus karbantartó MOM Zrt. Területi Igazgató City Hitelbróker Kft. Elektromos karbantartó MOM Zrt. Területi képviselő NYÍRSÉG NEHÉZGÉP 93 BT. Területi vezető CEUMED
A BÁNYÁSZ-KOHÁSZ-ERDÉSZ TALÁLKOZÓ PROGRAMJA
A TALÁLKOZÓ VÉDNÖKEI WARVASOVSZKY TIHAMÉR, Székesfehérvár polgármestere Dr. TOLNAY LAJOS, az OMBKE elnöke Dr. PETHÕ JÓZSEF, az OEE elnöke Dr. FORGÓ BÉLA az ALCOA-KÖFÉM Kft. vezérigazgatója A BÁNYÁSZ-KOHÁSZ-ERDÉSZ
Eldorádó a Bárkában. mhtml:file://d:\oszmi\20130614\mht\000357.mht. név: jelszó: Bejelentkezés
1. oldal, összesen: 6 oldal Írja be az e-mail címét! Feliratkozás név: jelszó: Bejelentkezés Eldorádó a Bárkában Bereményi Géza filmje, az Eldorádó nyomán készült az író-rendeződarabja, amely Az arany
LIGHTFAIR INTERNATIONAL 2018 CHICAGO
LIGHTFAIR INTERNATIONAL 2018 CHICAGO VILÁGÍTÁSTECHNIKAI KIÁLLÍTÁS 2018.05.07 05.12. (6 NAP / 4 ÉJ) PROGRAMTERVEZET 1. nap (május 7.): Indulás Budapestről. Érkezés után a szállodai szobák elfoglalása. 2
Lengyelország szubjektíven Polska subiektywnie Kiállítás Egerben
Lengyelország szubjektíven Polska subiektywnie Kiállítás Egerben Újabb kiállítás nyílt 2012. június 22-én, pénteken, Egerben Lengyelország szubjektíven Múlt és jelen címmel. A Magyarországi Lengyelség
MOBILITÁS HÉT és AUTÓMENTES NAP. 2015. május 13-15. PAKS
MOBILITÁS HÉT és AUTÓMENTES NAP 2015. május 13-15. PAKS A Mobilitás hét és Autómentes nap című városi programsorozattal a környezettudatos magatartásra, a környezetbarát közlekedési módokra fókuszálva,
A HAMVAS BÉLA VÁROSI KÖNYVTÁR ÜNNEPI FÉLÉVÉNEK RENDEZVÉNYEI 2014
A HAMVAS BÉLA VÁROSI KÖNYVTÁR ÜNNEPI FÉLÉVÉNEK RENDEZVÉNYEI 2014 SZEPTEMBER Szeptember 16. kedd 18:00 Találkozás a festészettel I. Színek versek hangulatok: Hölgyek ecsettel és tollal Festménykiállítás
Szeptember 16-ig megtekinthető a művelődési központ galériájában A Rétsági Fotókör Magyar Fotográfia Napja alkalmából rendezett kiállítása
Programajánló Szeptember 12-ig megtekinthető Előtéri fotókiállítás: Nyugat-nógrádi barangoló Szeptember 16-ig megtekinthető a művelődési központ galériájában A Rétsági Fotókör Magyar Fotográfia Napja alkalmából
2013 Budapest Jazz Club. 2014. tavasz-nyár
2013 Budapest Jazz Club 2014. tavasz-nyár MAGUNKRÓL A Budapest Jazz Club egyedi atmoszférájának, csúcsminőségű technikai felszereltségének és több mint ötéves tapasztalatának köszönhetően izgalmas színfoltja
HELIKONI ÜNNEPSÉGEK április Keszthely - programterv -
HELIKONI ÜNNEPSÉGEK 2018 2018. április 19-21. Keszthely - programterv - Április 19. (csütörtök) 8.00- Balaton Színház REGISZTRÁCIÓ, AZ ISKOLÁK FOGADÁSA 10.30 Helikon Kastélymúzeum parkja GRÓF FESTETICS
Siófok, június 1-2.
Szponzori kiajánló Siófok, 2019. június 1-2. Balatoni Hajózási Zrt. 1.250.000 komputas 750.000 személyhajó utas 2.000 vitorláshely bérlő 22 személyhajó kikötő 11 vitorláskikötő A Balatoni Hajózási Zrt.
A Drezdai Kórusakadémia látogatása Budapesten
A Drezdai Kórusakadémia látogatása Budapesten 2015. október 21-25-e között Magyarországra látogatott A Drezdai Kórusakadémia Gyermekkara. A Singakademie Dresden 130 éves tradiciójával a németországi Szászország
XII. Őrségi Tökfesztivál
XII. Őrségi Tökfesztivál 2015. szeptember 25-27. Szeptember 25. (péntek) Őriszentpéter 10 00 Töktermesztői konferencia Helyszín: Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság, Siskaszer 26/A Nagyrákos 18 00 Egyszer
MIT NYÚJTANAK ÖNNEK A RIPPEL PRODUKCIÓK?
MŰSORAJÁNLÓ 2017 A RIPPEL BROTHERS A háromszoros Állami Díjjal kitüntetett, immár kilencszeres világrekorder Rippel Ferenc és Rippel Viktor a mai napig a külföldi nagy show-k és TV műsorok állandó sztárjai.
11:00-12:00 Élőképes Krónika - Játékos, interaktív idegenvezetés
2011. AUGUSZTUS 05. - PÉNTEK 19:30 órától Augusztus 6-i Közönségcsalogató Történelmi Kavalkád programismertető ízelítője 2011. AUGUSZTUS 06. - SZOMBAT 10:00 órától Lovagok kitelepülése, harcművészeti bemutatók,
Nagyképernyőre költözik a Telenor MyTV. Írta: Telenor november 25. kedd, 15:56
A Telenor egy évvel ezelőtt indította el okoseszközökre és számítógépekre tervezett szolgáltatását, a MyTV-t. Az első év tapasztalatai alapján a szolgáltatás megújul: bővebb csatornakínálat, még több tematikus
Mádi Furmint Ünnep 2013 Szakmai Beszámoló
Mádi Furmint Ünnep 2013 Szakmai Beszámoló Tartalomjegyzék: Technikai adatok 2 A program eredményessége, szakmai hatásai 3 Részletes Program 4-6 Fotóalbum 7-16 Sajtómegjelenések 17-22 Kreatív anyagok 23-24
Felelősséggel. szellemi kincseinkért. az E.ON vállalati mecenatúrája kulturális és oktatási területen
Felelősséggel szellemi kincseinkért az E.ON vállalati mecenatúrája kulturális és oktatási területen A magyarországi E.ON vállalatcsoport elkötelezetten támogat kulturális eseményeket, oktatási és kulturális
Print portfolió és médiaajánlat
2014 Print portfolió és médiaajánlat Cégünkről A MIDMAR Nonprofit Közhasznú Kft 2012 szeptemberében jött létre. Miskolc helyi Turisztikai Desztináció Menedzsment szervezete, amely 2012 októberétől a Nemzetgazdasági
V4 Fesztivál és Színházi Találkozó 2014 Beszámoló
V4 Fesztivál és Színházi Találkozó 2014 Beszámoló A pályázati téma megvalósulásának körülményei, a megvalósult program részletes leírása, eredményessége, szakmai hatása: A Visegrádi Négyek Fesztivál és
Hírlevél május havi programajánló
Makó és Térsége Tourinform Iroda kiadványa Hírlevél 2010 május havi programajánló 2010. április 24-én jelenik meg Makó régi képeslapokon című könyv. A könyv civil kezdeményezésre, a városban élő képeslap
Keszthely. VároS Napja. és kísérő rendezvényei
Keszthely VároS Napja és kísérő rendezvényei Keszthely Város NapjA Kedves Keszthelyiek! Tisztelt Vendégeink! Szeretettel ajánlom figyelmükbe az idei városnapi rendezvénysorozatunk programjait. Az ünneplés
Hírek FÖLD PROJEKT április
Hírek 2016. április 18-22. FÖLD PROJEKT A projekt témája: a FÖLD A projekt megvalósításának helyszíne: Monorierdei Fekete István Általános Iskola A projekt időtartama: 2016. április 18-22. A projekt résztvevői:
2015. AUGUSZTUS 17. HÉTFŐ AUGUSZTUS 18. KEDD AUGUSZTUS 19. SZERDA
Tisztelt karneváli önkéntes, iskolai közösségi szolgálatot vállaló diák! A Savaria Turizmus Nonprofit Kft. fontosnak tartja a karneváli önkéntes tevékenységeket. A karnevált szervezők szándéka, hogy 2015-ben,
Pannonhalmi Borvidék Márton napi pincejárás 2013. november 09-10.
Márton nap apropóján újra pincejárást szervezünk a Pannonhalmi Borvidéken! November 9-én és 10-én a borvidék 9 borásza, borászata várja szeretettel a borkedvelő közönséget! A Pannonhalmi Borvidék mintegy
A 2014. december 10-én Budapesten tartandó Dr. Ketter László Hagyományőrző Gasztronómiai Verseny versenyfelhívása és forgatókönyve
A 2014. december 10-én Budapesten tartandó Dr. Ketter László Hagyományőrző Gasztronómiai Verseny versenyfelhívása és forgatókönyve Tájékoztatjuk Önöket arról, hogy a Gödöllő Környéki Regionális Turisztikai
A pécsváradi Tourinform iroda 2014/OKTÓBER. Tisztelt Olvasó!
A pécsváradi Tourinform iroda HÍRLEVELE 2014/OKTÓBER Tisztelt Olvasó! Ön a pécsváradi Tourinform Iroda 2014. évi tizedik hírlevelét olvassa, amellyel célunk, hogy mind partnereinket, mind pedig az érdeklődőket
A turisztikai és kulturális szektor kapcsolódási pontjai és marketinglehetőségei
A turisztikai és kulturális szektor kapcsolódási pontjai és marketinglehetőségei Kincses Márk marketing stratégiai titkár Magyar Turizmus Zrt. Budapest, Corvinus Egyetem 2011. május 24. Kitekintés 2010,
Összegző beszámoló a XI. Magyar Táncfesztiválról
Összegző beszámoló a XI. Magyar Táncfesztiválról Idén is újdonságokkal gazdagodva rendeztük meg a Magyar Táncfesztivált 2015. június 15-21. között, Győrben. A hazai táncművészet szinte teljes palettáját
2017. évi Városi rendezvényterv. 1. sz. melléklet. Ferenczné Fajta Mária. Készítette: I. Nemzeti, állami és önkormányzati ünnepségek
1. sz. melléklet 2017. évi Városi rendezvényterv Készítette: Ferenczné Fajta Mária mb. intézményvezető I. Nemzeti, állami és önkormányzati ünnepségek I. Nemzeti és állami ünnepek Március 15. Az 1848/49-es
Sportágak és hangszerek között választhatott Magyarország!
Sportágak és hangszerek között választhatott Magyarország! Óriási érdeklődés mellett, fantasztikus hangulatban zajlott a XXIV. Nagy Sportágválasztó, ahová több mint 19 000 mozogni vágyó gyermek és felnőtt
R E N D E Z V ÉNYH E LY S Z Í N KIA J Á N L Ó
R E N D E Z V ÉNYH E LY S Z Í N KIA J Á N L Ó 2 0 1 7 Rólunk A Liget Club, Budapest legnagyobb szórakozóhelye, mely 2011 szeptemberében nyitotta meg a kapuit. A klub 5 tánctérrel, 5 különböző zenei stílussal,
2006. január. Dialógusok Konferencia a határmenti kulturális együttműködésről Sátoraljaújhely 13. Péntek
219 ESEMÉNYNAPTÁR Kiemelkedő közművelődési, amatőrművészeti események 2006-ban Információ: Magyar Művelődési Intézet, 1011, Corvin tér 8. Telefon: +36-1-201-5053, fax: +36-1-201-5764, e-mail: esemeny@mmi.hu
Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés Innovatív intézményekben TÁMOP 3.1.4
Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés Innovatív intézményekben TÁMOP 3.1.4 TÉMAHÉT: RETRÓ ÁLTALÁNOS ADATOK: TATAY SÁNDOR KÖZÖS FENNTARTÁSÚ ÁLTALÁNOS ISKOLA BADACSONYTOMAJ KERT UTCA 8. 8258. A TÉMAHÉT
DECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra. DECEMBER 13. (vasárnap) 19 óra
Móricz Zsigmond - Kocsák Tibor - Miklós Tibor: Légy jó mindhalálig musical premiere DECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra Belépõdíj: 1000 Ft Eisemann Mihály- Szilágyi László ÉN ÉS A KISÖCSÉM zenés bohózat 2
#zeneóra. Ifjúsági bérlet Zala megye
#zeneóra Ifjúsági bérlet 2019-2020 Zala megye Elérhetővé tesszük az élményt! A Filharmónia Magyarország ifjúsági koncertsorozata 6 éves kortól egészen 18 éves korig szólítja meg az iskolásokat azzal a
Rákosmenti majális. 2013. május 1.
Rákosmenti majális 2013. május 1. Ismét gazdag programmal várta Rákosmente lakóit május elsején a szervező Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata és a Vigyázó Sándor Művelődési Ház a Rákosmenti
SPECIALTY COFFEE EXPO BOSTON
SPECIALTY COFFEE EXPO 2019 - BOSTON A KÁVÉ KIÁLLÍTÁSA 2019.04.11-04.17. (7 NAP / 5 ÉJ) PROGRAMTERVEZET 1. nap (április 11.): Indulás Budapestről. Érkezés után transzfer a szállodába, a szállodai szobák
Streetball challenge. Tájékoztató anyag
Streetball challenge Tájékoztató anyag 2011 Adidas Streetball Challenge 2011. Néhány szó a játékról, amely rövid idő alatt meghódította a világot és Magyarországot is. A Streetball, a kosárlabdázás őshazájából,
Programfüzet. Vizsoly Község Önkormányzatának és Egyházközségeinek hivatalos programja
Programfüzet Vizsoly Község Önkormányzatának és Egyházközségeinek hivatalos programja Augusztus 8. péntek Futóverseny Göncről Vizsolyba 10.00 Szenczi Molnár Albert nyomában futóverseny Gönc és Vizsoly
CIGÁNSJ (NÕK) - SZÍNES KAVALKÁD ROMA FESZTIVÁL (POSZT OFF PROGRAM) June 09.
CIGÁNSJ (NÕK) - SZÍNES KAVALKÁD ROMA FESZTIVÁL (POSZT OFF PROGRAM) 2011. June 09. Az OSI támogatásával megvalósuló idei fesztiválunk alapvetõ célkitûzése a roma kultúra minél szélesebb körû megismertetése,
Madách Színház - Stúdió Státusz: Véglegesített (kitöltő) 2016
Madách Színház - Stúdió Státusz: Véglegesített (kitöltő) 2016 Alapadatok Az adatszolgáltató teljes neve: Madách Színház Nonprofit Kft. Intézményazonosító: 10020889 Az adatszolgáltató székhelye: 1073Budapest
TEREMBÉRLÉS. Az Esernyős rendezvényhelyszínei Óbuda KIOSZK
TEREMBÉRLÉS Az Esernyős rendezvényhelyszínei Óbuda KIOSZK Mi az Esernyős? Bérelhető tereink KÁVÉZÓ, KÖZÖSSÉGI TÉR, ahol a minőségi kávé, a hagyományos és reform sütemények mellett hetente változó déli
CsengőFest. 2010. május 22. Meghívó
CsengőFest 2010. május 22. Meghívó A Szironta Együttes és a Sziront'Art Közhasznú Egyesület sok szeretettel meghívja Önt és családját a besnyői Faluház udvarára 2010. május 22-én (szombaton) 10 órára a
SZÓBELI ÉRETTSÉGI TÉMAKÖRÖK ANGOL NYELVBŐL
SZÓBELI ÉRETTSÉGI TÉMAKÖRÖK ANGOL NYELVBŐL Az érettségi vizsga tartalmi részét az alább felsorolt témakörök képezik, azaz a feladatok minden vizsgarészben tematikusan ezekre épülnek. Ez a lista az érettségi
MODEM ÉS BALTAZÁR DEZSŐ TÉR. 16.30 o Kirakat Art Tárlatvezetése a Modemben berendezett Kirakat Tárlat előtt,
Múzeumok Éjszakája 2015. június 20. MODEM ÉS BALTAZÁR DEZSŐ TÉR 16.30 o Kirakat Art Tárlatvezetése a Modemben berendezett Kirakat Tárlat előtt, utána indulás a város vmely kirakatában elhelyezett művekhez
Mozgással az Egészségért!
Mozgással az Egészségért! 2010. Június 12. (szombat) 9 óra Mátrai Gyógyintézet Mátraháza ABBA Feeling Show Ingyenes szűrővizsgálatok Közös Aerobik Színvonalas programok Gyermekvetélkedő Értékes tombolanyeremények
VÁROSÜNNEP Rudabánya
VÁROSÜNNEP Rudabánya Magyarország Európai Unióhoz csatlakozása 10. évfordulójának jegyében Programok III. Ásványgyűjtő Fesztivál, Rudabánya 2014. szeptember 5. VII. Városnap, Rudabánya 2014. szeptember
A versenyre és jamre egyaránt várjuk Küföldi és magyar művészek jelentkezését!
Factory Fesztivál @ Miskolc 2011. Augusztus 4-5-6. Bázis Store presents / Big Up Graffiti Battle 1.0 Az idei év sem maradhat el rendezvény nélkül, ezért a Factory Aréna és a Bázis Store közös koprodukcióval
KÖZÖSSÉGI PROGRAMOK KISTÉRSÉGI MAJÁLIS DERECSKÉN, A SÁROSTÓI SPORTPÁLYÁN 2012. MÁJUS 1. Program
KÖZÖSSÉGI PROGRAMOK KISTÉRSÉGI MAJÁLIS DERECSKÉN, A SÁROSTÓI SPORTPÁLYÁN 2012. MÁJUS 1. Program 10 - A Bocskai István Ált. Isk. és AMI fúvószenekarának és majorette csoportjának bemutatója - Bocskai István
Totus Tuus Egészen a Tiéd II. János Pál Pápa emlékvonata Magyarországon is látható! Ünnepélyes Megnyitó és Nemzetközi Sajtóesemény
Totus Tuus Egészen a Tiéd II. János Pál Pápa emlékvonata Magyarországon is látható! Ünnepélyes Megnyitó és Nemzetközi Sajtóesemény A Totus Tuus Egészen a Tiéd II. János Pál Pápa emlékvonata először érkezik
AKTÍV HÉTVÉGE VAN. AKTÍV TURIZMUS MINŐSÉGI SZAKMAI PROGRAMOK BUDAPEST BOATSHOW ALGÉRIA BÁCS-KISKUN MEGYE ÉS KECSKEMÉT
AKTÍV HÉTVÉGE VAN. AKTÍV TURIZMUS MINŐSÉGI SZAKMAI PROGRAMOK ALGÉRIA BÁCS-KISKUN MEGYE ÉS KECSKEMÉT BUDAPEST BOATSHOW BRINGAEXPO FUTÓ EXPO KARAVÁN SZALON AFRIKA EXPO ÉS VÁSÁR GASZTRO TURIZMUS 2019. február