tini szépségversenyen, ahol a második legszebbnek választották.

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "tini szépségversenyen, ahol a második legszebbnek választották."

Átírás

1 2016. augusztus 15. Ingyenes havi újság 25/8. Király buli lesz a Lecsófesztivál JUBILEUMI ÉV, MEGLEPETÉSEKKEL Szeptember 2-án és 3-án rendezi meg immár 15. alkalommal a HUNOR COOP ZRt. a szentesi lecsófesztivált. A megszokott helyszínen, az Apponyi téren és környékén, három színpad köré csoportosulhatnak az érdeklődők. Az előkészületekről fontos részleteket osztott meg lapunkkal Mészáros Zoltán elnök-vezérigazgató. - Ha visszaemlékezik az első rendezvényre, milyen érzések, gondolatok foglalkoztatták akkor, és milyenek most? ben elindítottunk egy családi napot, amellyel dolgozóink, vásárlóink megvendégelése volt a célunk. Akkor is azt tartottuk a legfontosabbnak, hogy a vendégeink jól érezzék magukat, részesei lehessenek egy tartalmas kikapcsolódást nyújtó programnak. Az elgondolás jól sikerült, és évről-évre egyre nagyobb lett a mi Családunk. Már zsűri segítségével próbáltuk megtalálni a legkülönlegesebb, legízletesebb lecsókölteményeket. Ám a versenyt a bográcsok mellett állók egyértelműen megnyerték a zsűrivel szemben, akik nem győzték az egyre több és több ételt végigkóstolni - emlékezett. - Az elmúlt bő évtized alatt sikerült egy látványos, szerethető fesztivállá fejlesztenünk a rendezvényt, s persze soha nincs vége. Hírében túljutott az országunk határain, hiszen holland, cseh, lengyel, s még sok más országból érkeznek lecsót főzni a vendégeink. A HUNOR COOP dolgozói, beszállítói és vásárlói most már együtt alkotnak egy óriási Családot. Azért, hogy továbbra is itt valami igazán jónak legyen részese a legtöbb mosolygós ember, igyekszünk az eddigi színvonalat erősíteni és gondoskodni arról, hogy a legkisebbektől a legidősebbekig, mindenki megtalálja az érdeklődősének megfelelő elfoglaltságot. - Készülnek-e jubileumi meglepetéssel? - A COOP hálózat a Riói Olimpia gyémánt fokozatú támogatója. Vendégként várunk olimpiai bajnok sportolókat, ám ma még számunkra is titok, hogy kik fognak ellátogatni hozzánk. Várakozással és szeretettel fogjuk fogadni őket. - Idén is lehet jótékonysági kóstolójegyet venni. Ezúttal milyen cél érdekében gyűjtenek? - Ahogyan az elmúlt évben, idén is a határon túli rászoruló gyermekek életmentő szívműtéteihez a Gift of Life programhoz szeretnénk hozzájárulni a kóstolójegyekből összegyűlő pénzzel. Akik nem főznek a rendezvényen, de szeretnének lecsót kóstolni, segítsék ezt a célt a kóstolójegy megvásárlásával. Mészáros Zoltán elnök-vezérigazgatótól megtudtuk, hogy idén három színpadon lesznek szórakoztató programok. A nagyszínpadra kiváló sztárvendégek érkeznek, fellépésük időpontja az itt látható plakátról megismerhető. Várja egy színpad a gyermekeket a parkolóban, a műsorok mellett az angolpark és sok-sok játéklehetőség lesz elérhető. A Rock színpad pedig a Deák Ferenc utcában, a már szokott helyen fogadja a műfaj kedvelőit. Ezúttal is lesznek díjazott főző csapatok, részint Fortuna jóvoltából, de akik sokat adnak a megjelenésükre, a terítésre, egyediségükre, nem zárható ki, hogy elviszik a pálmát. E rövid hangulatébresztővel kívánunk mindenkinek kreatív felkészülést, remek hangulatot a XV. Szentesi HUNOR COOP Lecsófesztiválon, ami király nagy buli lesz! - dite - Friderika egyáltalán nem átlagos fiatal hölgy. Pontosan ismeri és érti önmagát, tisztában van az értékeivel és képességeivel. Már 12 évesen indult a Kiskunfélegyházán megrendezett tini szépségversenyen, ahol a második legszebbnek választották ben a kiskőrösi Szüret Szépe döntősei között is ott lehetett a zsűri jóvoltából. Idén pedig a Szeged Szépe szépségverseny döntőseivel folytatja a versenyzést. Azt mondta, öt éve készül erre a versenyre. Vajon mi hajtja, mit vár ezektől a bemutatkozásoktól? - Olyan szépségversenyen méretem meg magamat, ahol a belső szépség, a belső kisugárzás is számít. Készítettem magamnak egy bakancslistát, amelyen sok, számomra fontos dolgot összeírtam. Előkelő helyen szerepel rajta a szépségversenyeken való részvétel. Függetlenül attól, hogy a szegedi versenyen helyezett leszek-e, már nyertes vagyok azzal, hogy a döntőben ott lehetek. Szeretném a jövőben kipróbálni magam a Miss Balaton, majd a Miss World Hungary szépségversenyen is. A Szeged Szépe versenyt 2008 óta rendezik meg. Ahogy minden évben, idén is 15 és 25 év közötti Szépséges szép álmok válnak valóra FRIDERIKA SZEGED SZÉPE LEHET Kereszt vagy félhold? A 15. század közepén már hosszú múltja volt a keresztes és iszlám civilizációk összecsapásának Európában. A kereszt (templom) s félhold (mecset) történelmi párharca életre-halálra szólt, mivel a pogányok Mohamed próféta hitvallását követve emelték magasba zászlójukat: "Egy az isten az égben, egy fejedelem uralkodjék a földön". A Török szultán világhódító hadaival Bizánc elfoglalása után (sokkolta a keresztény világot) Európa leigázására készült. Európát azonban ebben az időszakban már nem jellemezte a korábbi században még tapasztalható közös keresztes tudat, a "Miles Christi" népszerűsége lehanyatlott, a pogányok elleni küzdelem és az ezzel járó hölgyek jelentkezhettek, az elődöntőt június 26-án tartották. Vida Friderika 19 döntős társával folyamatosan a decemberi végső megmérettetésre készül. Csapatépítő tréningek, afterpartyk és karitatív akciók is részei a felkészülésnek. Nem mellesleg, egész évben exkluzív fotózásokon vehetnek részt a lányok. Friderika különcnek érzi magát a csapatban, életfelfogása, gondolkodása arra készteti, hogy két lábbal álljon a földön, így jövőjét is nagyon tudatosan tervezi. - A legfontosabbnak az őszinteséget és a tisztánlátást tartom. Végtelenül hálás vagyok a családomnak. A szüleim mindig nagynagy szeretetben neveltek engem és a két bátyámat. Ezt az örökséget, a család melegét szeretném a saját életemben is tovább vinni. Így képzeljük el az életünket a jelenlegi párommal - mondta. Friderika idén felvételizett a Szegedi Tudományegyetem pedagógiai szakára, mivel a gyermekvédelem területén szeretne dolgozni. Kereskedelmi és marketing tanulmányai befejeztével most néhány évig ki szeretne új dolgokat is próbálni, mint pl. új ismereteket szerezni, tanulni, elismerés inkább reprezentációs célt szolgált, és nem valós szándékot tükrözött. S hiába került egy Borgia személyében elkötelezett pápa a Vatikáni trónra, az európai hatalmak nem segítették a török elleni harcot, ekként a keresztes had toborzására tett pápai erőfeszítések kudarcot vallottak. Az egyházfő - pápa - törekvése a nyugati államok passzivitásával találkozott, sőt még a magyar királynál is eredménytelenek voltak. A magyar nemzetet széthúzás gyengítette, a haza sorsa nem érdekelte az országot irányító bárókat, akik csak azzal foglalkoztak, hogy hogyan lehetetlenítsék el a kor katonai zsenijét, Hunyadit (ismerős hozzáállás! - szerk.). Kereszt vagy félhold? A nyugati hatalmak a magyarságot (döbbenet, az Egyházat is) cserbenhagyták, mint ahogyan történelmünk során annyiszor, napjainkban is! A nyugati kultúra védővonala ekkor a történelmi Magyarország határánál húzódott, s a "tétlenségre" utalt Magyarország ilyen előzmények után a Duna és Dráva folyók találkozásánál lévő stratégiailag Vida Friderika Életkor: 20 éves Csillagjegy: kos hobbi: írás, motorozás zene: country sport: aerobic, társastánc film: Apám nevében, Verdák később a testvérével kamionozni. - A verseny milyen karitatív megjelenésekre ad lehetőséget? - Ezek a programok a kedvenceim. Módunk van hátrányos helyzetű gyermekeken segíteni. A Csongrád- Szentes Rotary Club fiatalokat érintő programjában már korábban részt vehettem segítőként, és nagyszerű tapasztalatokat szereztem a rászoruló gyermekek és családok gondozásában. Nyilvánvaló, hogy minden körülmények között első a GYER- MEK! Csodálatos volt ezt megtapasztalni - említette, majd hozzátette: - A verseny kiemelt céljának tekinti a mellrák elleni küzdelmet, a megelőzés népszerűsítését. Ez a probléma családon belül is megérintett. Hihetetlen pozitivitással éltük meg a küzdelem minden pillanatát, és győztünk! - Mit köszönhetsz eddig ennek a versenynek? - A nagyszerű találkozásokat például. Személyesen találkozhattam Giancarlo Fisichella forma 1-es autóversenyzővel, vagy Győrfi Pállal, az OMSZ szóvivőjével. Nagy álmom teljesült ezzel, szavakba nehezen foglalható az élmény. Hálás vagyok érte a szervezőknek, és természetesen a Családomnak. Nélkülük, a támogatásuk nélkül nem versenyezhetnék, és nem volna részem ennyi csodálatos élményben. - Sok sikert a december 10-ei döntőhöz! Legyen majd azután is miről beszélgetnünk. - Köszönöm szépen a lehetőséget, hogy bemutatkozhattam az olvasóknak. Dömsödi Teréz (Fotók: A Symbol Budapest felvételén Fisichellával. Kamionos fotó: Pap János Sándor) VAGY? (A Nándorfehérvári diadal tiszteletére) "Megbűnhödte már e nép, a múltat s jövendőt..." Kölcsey Ferenc fontos Nándorfehérvárnál (Belgrádnál), a nagy túlerőt képviselő Oszmán sereg támadását "szenvedte". Egy "hithű hazafi" Hunyadi János elhivatottsága és Kapisztrán János szerzetes keresztény fanatizmusa eredményeként azonban a magyar had, mégis megsemmisítő vereséget mért a törökökre. Hunyadiék bizonyára "Isteni segítséggel", egész Európát megmentették az Oszmán Birodalom rabigájától és ezzel az iszlám vallás térhódításától. Történelmünk legfényesebb győzelmét aratták év július 22-én. E győzelem 555. évfordulója alkalmából a magyar országgyűlés (5 éve) július 22-ét, a Nándorfehérvári Diadal emléknapjává nyilvánította, az Európaiság nagyszerű példájaként. Kereszt vagy félhold? A pápa a kereszténység pajzsának és védőbástyájának nevezte Magyarországot (ahogyan napjainkban is az), amely szellemi, kulturális tapasz a nemzeti tudat legfontosabb identitás meghatározó tényezőjévé is vált a magyarságnak. (Folytatás a 2. oldalon.) Akció augusztus 18. és 28. között. Tepertős Mizo Könnyű pogácsa Flört 90 g. habos puding Zombor Cipó Kft. 150 g, (duo, belgacsoki, madártej) 1056 Ft/kg. 993 Ft/kg. Sült császárszalonna 1 kg. Gulyás Arany Ászok sör 0,5 liter, üveges Dreher Sörgyárak Zrt. 338 Ft/liter + üveg

2 2.) (a Facebookon is)! Idei lapszámaink: APÁNAK LENNI JÓ Örömömre egyre több apuka sétál az utcán kis hercegével, hercegnőjével, játszik a játszótéren. Ők azok, akik nagyon örülnek, hogy apák lehetnek, látszik rajtuk a büszkeség, a szó jó értelmében. Nem szégyellik tolni a babakocsit, sőt örömmel teszik ezt. Egy nagyon aranyos élmény késztetett arra, hogy megírjam ezt az írásom. A látottak olyan hatással voltak rám, mint, amit néhány évtizede láttam Budapesten. Egy fiatal pár kézen fogva vezetett egy háromévest. A szülők hátán hordozóban egy-egy kisgyerek, akik ikrek voltak. A Július 28-án volt tíz éve, hogy megalapítottuk pártoktól független várospolitikai egyesületünket. Az akkor még működő Vállalkozók Klubja május 31-i Nádas Csárdában megtartott összejövetelén született meg a döntés: meg kell teremteni a lehetőségét, hogy a szentesi képviselő-testületben ne csak a pártok hangja hallatsszék. Jobban mondva az ott lévők azt szerették volna, hogy a vállalkozók, a civilek véleménye is számítson a város életét meghatározó döntéseknél. Különösen azért, mert az általuk befizetett adó forintok a város költségvetésének jelentős részét, negyedét teszik ki. A közelgő 2006-os önkormányzati választások adták a kínálkozó lehetőséget: létre kell hozni egy civil szervezetet, amely képviselőjelölteket indít a választáson. Röpke két hónap alatt megszerveztük és megalapítottuk az akkor még Szövetség Szentes Felemelkedéséért Egyesület nevű csapatunkat. Az Alapszabályt július 28-án elfogadta a 19 alapító és augusztus közepére megvolt a jogerős bírósági bejegyzésünk is Nem volt tehát akadálya a választásokon való indulásnak. Mind a 14 körzetben volt jelöltünk és az akkor 25 tagú képviselő-testületben a 11% megszerzett szavazattal 2 képviselőnk lett. Nagy sikernek értékeltük semmiből előtűnő csapatunk másfél hónapos lelkes kampány munkájának eredményét. Természetesen a testület melletti bizottságokban is kaptunk helyeket, igaz nem mindig az elért szavazati arányban, mert a választási matematikában néha az egy meg egy nem kettő, hanem csak egy. Mint történt az októberében is. No comment! Azóta is ott vagyunk, gyakorlatilag változatlan aránnyal. Most egy képviselővel, mert időközben a 25 fős testületből 15 fős lett. Miért és mikortól pálmások? Honnan ez a név? Szentes város címerében évszázadok óta benne van a pálma. Az három éves nagyon egy kapucnis pulóver volt, s a kapucniban egy baba. Arcukat nem láttam, de amit igen, még ma is a szemem előtt van. Boldogan és büszkén mentek, mozgásukon látszott mindez, s az erős kötelék köztük. Hasonlóan kedves képet láttam egy hétköznap este a Kisér városrészben, az Árpád utcai kereszteződésben. A főszereplő itt egy gyerek, egy kislány, szintén három év körüli, aki hátul ült a kerékpár gyerekülésében, természetesen becsatolva. Beszélgetett valamiről az apukájával, valami fontosról. Az első kosárban egy játék babakocsi, s abban egy nagyobb játék baba, gondosan bekötve a kocsiba. Kerékpáron mentek valahova. A harmónia áradt róluk is, olyan volt, mintha egy más világban lettek volna, s csak egymásra és a közlekedésre figyeltek. Jó érzéssel néztem őket nyugtázva, van még ilyen! Jaj, de jó! Annyi negatív élmény éri az embert napjainkban a minden napokban. Láthatunk veszekedő embereket, hajléktanokat és sajnos gyerekkel kiabáló, veszekedő felnőtteket is. Talán azért még sem olyan rossz ez a világ, amikor hasonlókat is látunk, mint az előbbiek. Az ilyen családokba jó beleszületni, s valóban várt gyereknek lenni. Bízom benne, sok ilyen család van, ahol látható és érezhető a szeretet. Szerencsére nemcsak az említett apukák ilyenek, akik őszintén örülnek az ú j örök megújulás, az életerő szimbóluma. Azért választottuk 2006-ban, megalakulásunkkor jelképül a pálmát, mert Szentesért akarunk dolgozni és a város címerében lévő pálma által kifejezett örök megújulás elhivatottságával. A pálmások nevet választott jelképünk után képviselő társaink adták, melyet büszkén vállaltunk és viseljük ma is. Ezért engedve a spontán átnevezésnek, január 27-én felvettük a Pálmások Szövetsége nevet. Mi is a Pálmások Szövetsége? Egy olyan civil egyesület, amely pártoktól független, önálló programmal rendelkezik és kizárólag városunk érdekeiért dolgozik. Tagjai Szentes város ismert, elismert vállalkozói, szakemberei, akik közül többen eddigi munkájuk alapján városunk kitüntetettjei. Hogyan működünk? Tagjaink nem hagyják magukat befolyásolni az éppen aktuális pártpolitikai viták, érdekek által, munkájukra, a város ügyeire összpontosítják figyelmüket. Mindenkor az ügy dönti el azt, hogy a pálmás képviselő, bizottsági tag támogatja-e vagy sem az indítványt, javaslatot. Az, hogy az mennyiben áll érdekében városunknak, a lakosságnak. Ebből az alapállásból kiindulva és nem attól teszik függővé szavazatukat, hogy a javaslatot melyik oldal képviselője terjeszti elő. Képviselőink mindig nagyon aktívak, az ülésekre jól felkészülve mennek és tárgyszerűen szólnak hozzá, mondják el álláspontjukat. Kerülik a személyeskedést és csak akkor reagálnak az ilyenekre, ha az sértő, vagy félre viszi a vitát, de akkor is visszafogottan, kimérten, kulturáltan. Tehát a Pálmások Szövetsége a jövevénynek, van több is. A szeretet több féle képen is kifejezhető, sokszor észre sem vesszük, és ott van, nemcsak a családi életünkben, baráti kapcsolatainkban is. Figyeljünk oda ezekre az apró jelekre, hiszen nagyon fontosak, megszépíthetik napjainkat, kicsit túlozva, talán az életünket is. Kedves apukák, örülök, ha büszkén tologatjátok kincseiteket a babakocsiban, fociztok a játszótéren, hintáztatjátok pici lányaitokat, fiaitokat. Őszintén kívánom, maradjon ez a jó kapcsolat és erősödjön családon belül. Jól tudjuk, a szeretet, az egymásra odafigyelés, az, amiből minél többet adunk, annál többet kapunk vissza, s még pénzbe sem kerül. füredi zsuzsa Tartozol... de te mégsem bánod. Mert ennek a tartozásnak nincs mértéke, nincs lejárati ideje. Nem pénzben, nem aranyban mérik. Egészen másban. Talán mosolyban. Vagy szívdobbanásban. Mert ez a legszebb tartozás. Mert nem "valakinek" tartozol. Hanem "Valakihez". Hozzá. Csitáry-Hock Tamás városi ügyek jobbításáért dolgozik, tagjai civilek, szakmájuk kiemelkedő, elismert művelői. Így kezdődött, így működünk és itt tartunk, vagyunk és elveinket nem feladva, folytatjuk. Az előterjesztésekhez kezdettől fogva részletes, írásos véleményt adunk be, melyet az ülések jegyzőkönyveihez csatoltatunk. Az internetre felmenve bárki ma is olvashatja azokat. Kezdetben ez a módszer, és az alapos tárgyalásra törekvési szándék okozott némi értetlenséget, ellenkezést, de mára már tudomásul vették, hogy a pálmások így dolgoznak. Ezeket a véleményeket az Iparkamara térségi elnökségével szoros kapcsolatban, részletes megbeszéléseken alakítjuk ki. A tíz év alatt 150 összejövetelen formálódott az a pálmás vélemény, amit leírtunk, és amit képviselőink az üléseken elmondtak, elmondanak. A tíz év alatt változó volt a fogadókészség a pálmás megközelítés módra. Jobb időkben bizottsági elnöki, sőt alpolgármesteri státuszokban is voltunk. Mi a pálmások fő üzenete, a programunk fő gondolata? A fő üzenet, hogy Legyen a pálma mindenkié! Azaz legyen a siker mindenkié. Legyen városunk sikeres, mert így lehetnek az itt élők nyertesek. A történelmi időkben ÉVSZAKVÁLTÁS, TÁSKAVÁLTÁS Azt mondja a tanár, fussunk gyorsabban! Minek, azzal nincs vége hamarabb a tesi órának! Hirtelen elszaladtak a kellemes, pihentető nyári napok, és máris itt az iskolakezdés. A Heurekába nagyalakú divattáskák új választéka érkezett, hiszen (Folytatás az 1. oldalról.) 10 ÉVE VÁROSUNKÉRT A PÁLMÁSOK SZÖVETSÉGE a versenyek nyerteseit pálmaággal jutalmazták. Innen a mondás, hogy Elvitte a pálmát. Mi pálmások azt szeretnénk, hogy városunk ne csak címerében viselje a pálmát, hanem minden polgára elnyerhesse a siker szimbólumát, a győzteseknek járó pálmát. Ez programunk, törekvésünk célja, ezért dolgozunk, mint tettük azt eddig is. És még mit? A várospolitika (nem a pártpolitika) mellett jótékony cselekedetekkel is igyekszünk - erőnkhöz mérten - segíteni, jobbítani. Júniusban volt a 22-dik véradó akciónk. Alkalmanként fő jött vért adni hívó szavunkra. A városi gyermek- és szociális gondozó intézményeket, sport és közösségi szervezetek tíz év alatt 1,8 millió forint feletti értékű adományokkal segítettük. Tettük ezt tagjaink személyes anyagi hozzájárulásaiból, nem a városi költségvetés terhére, mint történik ez manapság. De segítettünk otthonukat tűz miatt elvesztő családnak használati eszközökkel, a Családsegítőbe kényszerült gyermekeknek játékokkal, könyvekkel, gyümölccsel, édességgel, a Hajléktalan Szállón karácsonyozóknak ugyanígy Köszönöm Mindenkori Pálmás Barátaimnak nemes, nagylelkű, nagyszerű és korrekt együttműködésüket, munkájukat. Ugyanígy a velünk azonos elveket vallóknak, követőknek, hogy támogattak, támogatnak, segítenek bennünket, hogy lakóközösségünkért, Szentesért tehessünk. Horváth István a Pálmások Szövetsége elnöke 30/ ha évszakváltás, akkor itt a táskaváltás ideje is. A diáklányok, hölgyek azokat a táskákat kedvelik, amelyek helyet kínálnak a tankönyveknek, A pápa eredendően a török elleni támadás könyörgéseként rendelte el a déli harangozást Európa szerte, de a nándorfehérvári diadalt követően már a kereszténység iszlám feletti győzelmének vált a jelképévé. A harangok évszázadok óta délben azért kongnak a templomokban, és nem mecsetekben, hogy Európa soha, de soha se felejtse el azt, amikor a Magyarok megmentették a Keresztény világot! Azonban a harangok napjainkban már vészharangként zúgnak, de Brüsszelben azt nem hallják, és Európa jegyzeteknek, a legalább A/4-es alakú mappának, és az összes apróságnak, amiknek női táskában a helye Otthonról a kollégiumba, és vissza. Nehéz az iskolatáska? Inkább az újrakezdés gondolata a nehéz. Jár némi szorongással az új kihívásokra gondolni a kezdődő tanév kapcsán. A praktikus és divatos táska megtalálásának gondját a Heureka Bőrdíszmű-, Játék és Ajándék Üzlet leveszi az Ön válláról! Nézze meg a kínálatot, mondja el az elképzeléseit álmai táskájáról, hogy futva megvalósíthassák azokat. Heureka a Kereskedőház emeletén (Szentes, Kossuth u. 15/A). heurekaszentes@fre .hu. Telefon: (x.) KERESZT VAGY FÉLHOLD? lassan a "félelem szorításában" kell, hogy éljen!!! (Ui: Nem aktuálpolitikai kérdésekről írtam, csak a tényekről, amelyek rámutatnak arra, hogy milyen "mély és fekete pszichózisban" is élte - éli - napjait Európa!) Dr. Dömsödi József A NÉPZENE ÉL A Szentesi Művelődési Központ és a Pengető Citerazenekar szervezésében idén is sor kerül a népzenei találkozóra a Megyeháza udvarán. (Rossz idő esetén a rendezvénynek az ifjúsági ház lesz a helyszíne.) Augusztus 27-én 16 órától a térség népzenészei adnak egymásnak randevút, hogy ismereteiket bővítsék, és megmutassák az elmúlt év során tanultakat. Műsorral, a nap folyamán szakmai konzultációkkal, daltanulással töltik majd az időt Szentesen. A gálára a belépés díjtalan.

3 3.) (a Facebookon is)! Idei lapszámaink: SZENTESI ÜNNEPI PROGRAMOK Augusztus 20-án Szentes Város Önkormányzata és a Szentesi Művelődési Központ szervezésében idén is megrendezik a hagyományos Szent István Napi programokat, amelyre szeretettel várjuk az érdeklődőket a Művelődési és Ifjúsági Ház szabadtéri színpadához. Programok: Fúvószenekari találkozó. Fellépnek: Szentes Város Fúvószenekara és az id. Vándor Rudolf Fúvószenekar Kistelekről Ünnepi beszédet mond: Dr. Demeter Attila alpolgármester Ünnepélyes kenyérszegés és kenyéráldás - közreműködnek az egyházak képviselői Ünnepi műsor: közreműködik a Topolyai Cirkalom és a Szélszirom Táncegyüttes, kísér a Csalóka zenekar és barátaik Tűzijáték. Műsorközlő: Kárpáti Lajos. Kiegészítő programok: Augusztus óra: Szent István Napi Hangverseny. Helyszín: Szent Anna Római Katolikus templom. Közreműködik: Nagy János (orgona), Rácz József (trombita), Dr. Horváth György (moderátor). Augusztus óra: Nemzetközi kispályás amatőr labdarúgó torna a Pusztai László Sporttelep, műfüves pályáján. Augusztus óra: Rendkívüli nyitva tartás a Koszta József Múzeumban. Augusztus óra: Garaboly Gasztro- és Kézműves Piac (Művészetek Háza). Augusztus óra: Kézműves Ízek Nyári Fesztiválja (Szentesi Sport- és Üdülőközpont). A SZENT ISTVÁN NAPON ÓPUSZTASZEREN Szentes városa augusztus 20- án bemutatkozik az ópusztaszeri Szent István Nap és az öt éves Alaptörvény ünnepe kapcsán az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban. A 14:00 órakor kezdődő ünnepségen az Árpád szobor előtt köszöntőt mond Farkas Sándor országgyűlési képviselő és Juhász Tünde kormánymegbízott. ÜNNEPI AJÁNLÓ Szentes Város Önkormányzata és a Szentesi Művelődési Központ augusztus 20. ünnepi műsorának fő momentuma a topolyai Cirkalom és Szélszirom táncegyüttesek fergeteges produkciója lesz. Íme, néhány ajánló gondolat a fellépőkről: A Cirkalom táncegyüttes a Kodály Zoltán Magyar Művelődési Központ alapító valamint reprezentatív csoportja. Tagjai olyan fiatalok, akik szívügyüknek érzik a magyar kultúra őrzését, ápolását és ennek továbbörökítését a jövő nemzedékeire. Teszik ezt oly módon, hogy Vajdaság szerte nevelik, oktatják a fiatalokat a magyar hagyományok szépségeire és tiszteletére. Az együttes, fennállásának elmúlt több, mint 20 éve alatt, számos versenyen és fesztiválon tett tanúbizonyságot arról, hogy előadásaik hűen tükrözik a színpadon a magyar paraszti kultúra sokszínűségét. Többszörös nívódíjas és hétszeres KIVÁLÓAN MINŐSÜLT EGYÜTTES a Cirkalom. A megyei kitüntetéseket Kakas Béla adja át. Ünnepi beszédet mond: Szájer József Európa Parlamenti képviselő. A kenyeret Kiss-Rigó László megyés püspök szenteli meg. Szentes városa standján a várost bemutató kiadványokon kívül helyi alkotók munkáját, gasztronómiai különlegességeinket tekinthetik meg az odalátogatók. Gyermekekkel érkezőknek kézműves foglalkozást szervezünk. Szentes városát képviseli még a Jövőnkért Alapfokú Művészeti Iskola Néptánc- csoportja. Minden érdeklődőt szeretettel várunk. Mák Viktória Művészeti vezetők: Kisimre Árpád és Savelin László. A Szélszirom táncegyüttes is a topolyai alapokból táplálkozva műveli a magyar néptáncot ben szerzett Arany minősítést Óbecsén a XIX. Kőketánc népzenei vetélkedőn. A táncegyütteseket kísérő Csalóka zenekar azon kevés vajdasági együttesek közé tartozik, akik megpróbálják hitelesen megőrizni és továbbadni a magyar népzenét. A vajdasági értékek mellett a zenekar egyre több figyelmet szentel az Erdélyi muzsikának is. PÁRIZS SZENTESRE KÖLTÖZÖTT A Szentesi Üdülőközpont területén augusztus 20-án és óra között a Szentesi Vendégszeretet Egyesület közreműködésével, hagyományteremtés szándékával rendezik meg a nyári Kézműves Ízek Fesztiválját. Márton Mária igazgatónő a minapi sajtótájékoztatón hangsúlyozta, tény, hogy az intézmény elkötelezett a vízisportok mellett, azonban egyre inkább nyitni a szeretnének a város, a környék kulturális értékeinek megmutatása irányában is. Kiváló lehetőséget kínál erre a Szentesi Vendégszeretet Egyesület tagjainak kezdeményezése, amikor a hagyományok, a kultúra és a térség gasztronómia sajátosságai is beköltözhetnek legalábbis néhány órára. Pontosabban egyetlen estére, amikor július 22-én a Dancsó Erika Szalon munkatársai vették birtokba a Megyeháza udvarát. A fények és hangulatok az Eiffel toronnyal, párizsi utcácskákkal szinte életre keltek. Az udvar, kandelábereivel kiválóan épült be a megálmodott összképbe. Csinos lányok és fiúk hozták el a L Oréal divatosabbnál divatosabb hajviseleteit, szép sminkjeit, nem beszélve a szebbnél szebb ruhakölteményekről. Dancsó Erika mesterfodrász a L Oréal Akadémia kiváló oktatója és képviselője hazánkban, aki a lengyelországi központban immár 6 éve, szüntelenül megújítja tudását a francia hajvágás és frizurák divatja szerint. Ezt a tudást idehaza adja tovább. Érdeklődésünkre elmondta, hogy az ATE- LIER szó, amelyről a bemutató a nevét kapta, arra a műhelymunkára utal, amelyből a bemutató is ízelítőt adott. - Természetes számomra, hogy ezt a stílust szerte az országban népszerűsítsem, mint ahogy az is, hogy az első bemutatót városomnak, Szentesnek ajánljam. Így a több hónapos felkészülés eredményét először a szentesiek láthatták. A haj show két részből állt, egyrészt a vendégek számára a mindennapokban viselhető kollekció elkészítéséből, valamint a szakma számára egy kreatív, művészi inspirációkat adó blokkból. A Megyeháza udvara pedig teljesen megtelt. A a strand területére. Hozzátette, a jövőben is keresik a kapcsolatot a helyi civil szervezetekkel, hogy az együttműködés lehetőségei kibontakozhassanak. A rendező egyesület elnöke, Matkócsik Pál elmondta, hogy tagjaik szeretnének hozzájárulni az vendégei- Üdülőközpont nek szórakoztatásához, a kínálat növelésével. Az ünnepi délután folyamán egy alkalmi utcát hoznak létre a strand területén (képen), ahol felsorakoznak a kézművesek a portékáikkal, de lesznek helyben szakmát több száz, az ország minden tájáról, és határainkon túlról érkezett fodrász képviselte. A rendezvény így nemzetközi jelleget öltött. Ők már a főpróbán látottakból sokat tanulhattak. Köztük volt pl. Ada Tatomir lengyel mesterfodrász is, aki hazájában mestere a francia hajvágásnak, és első képviselője lett a L Oréalnak, és ott volt Margy Lyubomirova, aki még tovább fokozta a show-t, és az Atelier életérzést általa is magunkkal vihettük. Dancsó Erika mesterfodrász ezúton köszöni meg a dekorációt Bóta Csaba grafikusnak, és minden segítőnek, közreműködőnek, akik munkájukkal hozzájárultak a show sikeréhez a Moulin Rouge zenés és látvány hűen, valamint a jövő blokk modern, lézer show-val illusztrált megmutatásáig. Büszke a szalon munkatársainak összehangolt, precíz és pontos munkájára, amellyel életet adtak a show-nak, még vonzóbbá tették a csodaszép modelleket. Dömsödi Teréz (Fotó: Vidovics Ferenc) KÉZMŰVES ÍZEK A STRANDON kézműves foglalkozások is, amelyeket ki lehet próbálni, meg lehet tanulni. Hallhattuk, hogy a gasztronómiai csemegék készen érkeznek, azokból a rendezvény idején kóstolót tartanak. Játékos vetélkedőt is terveznek a vendégek bevonásával. A programban közreműködik a Zöldág Hagyományőrző Szakkör is, érdekes történetekkel, népzenei részletekkel. A Szentesi Vendégszeretet Egyesület programja ingyenes, de támogató jegyeket lehet vásárolni, amely tombolaként fog szolgálni. A sorolás a rendezvény után a városi ünnepség keretében 19 órakor az ifjúsági parkban lesz. A rendezvény augusztus 20-án tehát a szokásos fürdőbelépő árak megváltásával látogatható. A szervezők minden érdeklődőre számítanak, és jó szórakozást kívánnak mindenkinek! Kép és szöveg: dt.

4 4.) (a Facebookon is)! Idei lapszámaink: Grillfogások Csongrádról MI KERÜLJÖN A TARISZNYÁBA? A Derekegyházi Húsvágó és Feldolgozó Üzem mintaboltja Csongrádon a Fő utca szám alatt keddtől péntekig 8.00 és óra, szombaton 8.00 és óra között szolgálja ki vásárlóit. Csonka Imre hentes-mester, az üzlet vezetője rutinos a szakmában, minden nap gondoskodik az igényekhez igazodó kínálatról. A nyári hétvégék kedvelt csemegéi a grill termékek, a bőrös borda, malachús, pljeskavica, grillkolbász, a debreceni, és természetesen a szalonna. A helyiek már megszokták, a nagyobb tételű rendeléseiket legalább 1-2 nappal korábban leadják az üzletben. - Szeretek a vásárlók keze alá dolgozni, előkészíteni a húsféleségeket a kívánt ételhez. A vágóhídról igazi hússertések érkeznek. Különösen a nyár folyamán igénylik a zsírmentes húsokat a vevőink. Gyorsan kiürülnek a pultok, mivel mindig friss, esztétikus áruféleségek közül választhatnak. A hentesmester a karajt szép egyenletes szeletekre szeli, és helyezi ki a hűtőpultba, így szeretik a csongrádiak. Fűrészgéppel a csontos húsokból könnyen eladható terméket tud kikanyarítani. Még egy hasznos információ, birkahúst csütörtökönként lehet vásárolni a csongrádi mintaboltban. - Hamarosan itt az iskola szezon. Milyen áruféleségeket ajánl a gyerekeknek reggelire, uzsonnára? - Gyenge malachúsból finom, könnyű rántott szeletet lehet készíteni. A gyerekek bármelyik napszakban szívesen fogyasztják. A löncs, a csülök sonka vagy a grillkolbász ugyancsak a kedvencek közé tartozik. A töpörtő krém kenyérre kenve, friss zöldségekkel igen kedvelt csemege a fiatalok körében is. Végezetül néhány izgalmas tipp a grillezéshez: A húst alufóliában sütni a legegészségesebb. Ne spóroljunk vele, tekerjük a hús köré bőségesen. Így nem fog megégni, kellően puha és ízletes marad, akár a tárcsán, akár a parázsba téve sütjük. Így kevesebb fűszerre van szükségünk, mint amikor a rácson sütünk. A fólia fényes fele kerül kívülre, a matt felét pedig ne felejtsük el megolajozni, mielőtt a grillezendő ételt belecsomagoljuk. Amikor a csomag felfúvódik, akkor készült el az ételünk. Vigyázzunk a kicsomagolással, fokozatosan, óvatosan engedjük ki a forró gőzt a fóliából, nehogy megégessük magunkat! További kellemes nyarat és finom ízeket kívánunk a csongrádi mintabolt és Csonka Imre hentesmester nevében. Kép és szöveg: - dite - x. ILYEN VILÁGBAN ÉLÜNK? Minden ország, a mely magával meghasonlik, elpusztul; és egy város vagy háznép sem állhat meg, a mely meghasonlik magával. (Máté 12; 25) Forrong körülöttünk a világ, a médiákból ömlenek a tragédiákról szóló tudósítások, továbbá a tévé csatornák műsorai csak az erőszakot, a gyilkosságokat közvetítik kultúra gyanánt. Az emberben felmerül a gondolat, hova is tartunk ebben a káoszba süllyedő világban? Hova vezet ez az út? Milyen az a világ? Ahol félő, hogy a tanulatlan tömeg irigy dühe átszakít minden erkölcsi gátat, és hamis próféták, álmessiások fordítják el az isteni mestertől, Krisztustól az európai embert? Ahol a liberális eszméknek már semmi közük nincs a szabadsághoz, csupán a Teremtő rendje elleni tobzódó szabadosság az? Ahol a pártkatonák ejtenek igaz magyar lelkeken halálos sebeket? Ahol a hivatalosok összekacsintásaiból származik a jutalék? Ahol a pókerarcú hivatalos a hasznáért sért törvényt? Ahol korunk betegsége, a mammon iránti vágy minden érzést kitöröl a lelkekből? Ahol a szemfényvesztő techno mágia tartja függésben fiataljainkat? Ahol a hatalom birtokosai nem érzékelik, hogy hatalmuk csupán egy kölcsön kapott ideiglenes illúzió? A fenti kérdések manapság sok jóakaratú emberben megfogalmazódhatnak, keresve a megoldást bajainkra. A megoldás végtelenül egyszerű. Ha változást akarsz a világban, a változás légy te magad - mondja a keleti bölcsesség. Az embernek észre kell vennie a lelkét, amit Isten helyezett belé, észre kell vennünk a valóságot, mely valóság nem más, mint Isten és a lélek közötti kapcsolat. Ha sikerül élővé tennünk ezt a kapcsolatot, bajainkra a megoldás pofonegyszerű, mert ez a kapcsolat az, amely megteremti gyümölcsét, a szeretetet. Dr. Dóczi Margit MOZI A Szentesi Mozi augusztus 18-án 20 órától 3D-ben a Ben Hur c. színes magyarul beszélő amerikai történelmi filmet vetíti. Rendezte Timur Bekmambetov. Főszereplők: Jack Huston, Nazinin Boniadi és Morgan Freeman. A film 12 éven aluliaknak nem ajánlott. Forrás: KUBIKOS TÖRTÉNETEK Az első világháború után a szentesi kubikosok a Nagyvölgy csatornát ásták a Felsőpárton, Hékédtől a Bajcsy Zsilinszky utcáig. Munkájuk eredményeként a csapadékvíz és a talajvíz összegyűjtése és elvezetése valósulhatott meg, ezért a munkát a harmadik kerület, majd a Berekhát irányába folytatták, egészen a Kurcáig. Mi, mezítlábas nagyhegyi gyerekek, hatan, a széles csatornát nagyon szerettük keresztül ugrálni a harmincas években. Többször sikerült, ám amikor nem, édesanyánk észrevette, bizony pálcával csapkodott lábszáron bennünket. Majd miután a haragja elszállt, mosott, és varrt, újra és újra, fáradhatatlanul. Tisztelt Horgásztársaim! Lassan vége a nyárnak, igaz ez nem jelenti, hogy a horgászatnak is. A mostani nyári időjárás, a kánikula és az eső váltogatása nem feltétlenül kedvezett a fogási eredmények alakulásának. A Kurca vizének mozgása is gyengébb volt az elmúlt évekhez képest, mivel a sok eső miatt nem volt szükség, öntözésre. Így nem került átemelésre, csak minimális mennyiségű víz. Szerintem mindnyájan tapasztaljuk és látjuk, hogy erősen elszaporodtak a vízinövények a Kurcán. Gondolok itt elsősorban a hínárra. A városi szakaszon a legnagyobb mértékű a vízinövények jelenléte. Ez sajnos azt mutatja, hogy a legutóbbi halpusztulás alkalmával nagy mennyiségű amur (képen) pusztult el. Mint tudjuk, az amur növényevő, és megfelelő mennyiségű amur kordában is tudja tartani a Horgászoknak A kubikos szakszervezet a Céhház u. 4. szám alatt helyiséget bérelt. Böszörményi Benjámin kubikos, az Ármentesítő Társulat munkavezetője volt az elnök. A befizetett tagdíjakból 1-6 osztályos tankönyveket vásároltak, kiadták a családoknak. Édesanyáink újságpapírba csomagolták. Így használtuk, az egész tanév alatt nagyon vigyáztunk rá. Ezekben az ínséges időkben szüleink a saját ruháikat szabták át ránk. Hogy tudjunk iskolába menni, volt, hogy a szakszervezet csináltatott nekünk lábbelit. A szakszervezeti tagok saját közösségüket cukor egyletnek csúfolták. Vasárnaponként jöttek össze a tagok, sakkoztak, beszélgettek, a munkalehetőségeket latolgatták ben a balkezes és jobbkezes kubikosok párban dolgoztak. Szentes és Vásárhely között a Ludasi csatornát ásták. A bal lábas a földet balra, a jobbos jobbra hányta. Sokan, szentesi, szegvári, mindszenti kubikosok, fős bandákban dolgoztak. A bandagazdák kimérték az 5 x 5 méteres szakaszokat, a terciát. Megjegyezték a munkához rosszul állóknak: Egyszer eszitek, a Ti dolgotok! Néhányan este vagy hajnalban vízi növényzet túlszaporodását. Tavasszal a zsenge növényhajtásokat lerágva, meggátolja a hínár, a sulyom, és egyéb növények növekedését. Sajnos azt is tudjuk, hogy az új Halgazdálkodási törvény nem teszi lehetővé az amur telepítését, mivel tájidegen hallá lett minősítve. Mondhatom sajnos, mivel az amur nagyon jó sporthal, sok horgász kedvence. Viszonylag gyorsan növő, a kifejlett példányok a kg-ot is elérhetik. A Kurca régen híres volt kapitális állományáról. Az amurra jellemző, hogy testtömegének naponta rádolgoztak Munkában szorgalmas emberek nevelődtek. Kátai Ferenc (Fotó: Lantos Imre) Szemelvények a kubikosság életéből c. kiállítás Lapistón július 23-án. HIÁNYZIK AZ AMUR A KURCÁBÓL... Az elmúlt hetekben megrendezett felnőtt, korosztályos és play&stay versenye- TENISZ ken kitűnő eredmények születtek a Szentesi Tenisz Klub színeiben. A legkisebbek között Csernák Tamás ismét aranyérmet szerzett az Orosházán megrendezett Kazszer Kupán. A gyulai Pulinyi Gyula Emlékverseny felnőtt- és korosztályos számaiban is aranyérmek születtek. F16-ban Gruner Benedek, míg F2-ben Szeri Dávid szerezte meg a végső győzelmet, sikeresen megkoronázva a napokban kezdődött Magyar Bajnokságra való felkészülést. A Magyar Bajnokság F18-as csapatbajnokságában Szeri Dávid és Juhos Tibor, döntőt játszanak a fővárosi MTK-val. akár 140 %-át is képes elfogyasztani. Persze ez nyári időszakban jellemző, mivel kedveli a meleget. Tehát törvény ide- törvény oda, hiányzik az amur a vízből. Jelenleg vizeink minősége közepesnek mondható. Halőreink folyamatosan járják vizeinket, ha van rá lehetőség, a rendőrség segítségét is igénybe véve. Ha bármi gyanúsat, vagy szabálytalankodót láttok, jelezzétek időben halőreinknek, hogy intézkedni tudjanak annak érdekében, hogy megóvjuk halállományunkat. Horgásztársi üdvözlettel: Kalamusz Endre OLVASÓI PORTA Ezúton hívjuk fel kedves Olvasóink figyelmét, hogy a szerkesztőségünkbe névtelenül, csak monogrammal, elérhetőség feltűntetése nélkül elküldött levelekkel nem áll módunkban foglalkozni. Kérjük továbbá Olvasóinkat, hogy szomszéd viták, egyéb látszat ellentétek, problémák boncolgatását ugyancsak ne kérjék tőlünk. Nyitottak vagyunk azonban minden építő véleményre, minden olyan javaslatra, amely térségünk közösségeinek érdekeit, érdeklődését szolgálja. Örömmel adunk hírt nagyszerű kezdeményezésekről, újszerű megoldásokról, ilyen igénnyel bátran keressenek bennünket! Megértésüket köszönjük! KISÉRI ÁLLATORVOSI RENDELŐ ÁLLATORVOSI LÉZERSZEMÉSZETI SZAKRENDELŐ Szentes, Sáfrán Mihály u. 43. Tisztelt kutya- és macskatartók! Rendelőnkben az általános állatorvosi ellátás mellett kutyák és macskák szemészeti vizsgálatát és gyógykezelését végezzük. Korszerű diagnosztikai és műtéti eszközeink segítségével teljes körű szolgáltatással állunk az Önök rendelkezésére. Rendelési idő: hétköznap óráig. Időpont kérhető: Üzenetrögzítő: szentesiallatorvos@gmail.com

5 5.) (a Facebookon is)! Idei lapszámaink: PONTOSAN AZ LEHETSZ, AKI LENNI SZERETNÉL A remek közérzet elérésére mindenféle praktikákat kipróbálunk, több, kevesebb sikerrel. Ki gondolná, hogy mindnyájunknak szüksége volna hetente egyszer egy alapos átmasszírozásra ahhoz, hogy jól érezzük magunkat a bőrünkben. Varga Lajos gyógymaszszőr, reflexológus (képen) immár két évtizede segít a hozzá fordulóknak. Vajon miben rejlik, hogyan használ a tudása? - A mottód: pontosan az vagyok, aki lenni szeretnék. Tehát a saját életed hitelességével kezded kezelni mások problémáját - Számomra a sportos, egészségtudatos életmód természetes. Részét képezi az egészséges életmódnak a legrégebbi gyógymódnak számító masszázs, magam is minden héten legalább egyszer igénybe veszem. Az elmúlt évtizedek alatt fokozatosan tanultam meg az egyes masszázs típusokat eredményesen alkalmazni, mint pl. a kínai-, tibeti-, nyirok-, narancsbőr-, A megfelelő adag C-vitamin megelőz mindenfajta betegségnek nevezett problémát, mint pl. a magas vérnyomás, cukorbetegség, izületi gyulladás, kollagén képzés a testünk bármely területén, stb. A megfelelő mennyiségű C -VITAMIN segít a megelőzésben és segíti a már meglévő problémák rendezését. PRÓBÁLJA KI! Egy 70 kg-os embernek gyógy-, sport-, frissítő- szeretet-, talpmasszázsok. A sokféle gyógymódot, technikát, amit megtanultam, ötvözöm, így szabom egyénre a kezelést, vállalva egyediségemet. A legrégebbi masszázsról szóló kínai feljegyzés Kong Fu-tól származik, ie ból. A masszázst orvos-papok végezték, és a test aktív és passzív tornájával (Tai Chi) kombinálták. Azonban a kelet más népei, így az indiaiak, asszírok, perzsák, ugyancsak gyógykezelésként végezték a masszázst. Nálunk Mátyás udvarában ún. dögönyözők folytattak hasonló tevékenységet. A török megszállás idején a fürdő kultúrával terjedt el a gyakorlata, amelyet osztrák és német szakemberek emeltek tudományos szintre. A speciális maszszázs fajták a XX. század első felében alakultak ki és terjedtek el. - Hogyan történik a megfelelő masszázs kiválasztása, személyre szabása? - Először elbeszélgetek a vendégeimmel, felmérem, milyen az egész- Tudja-e Ön? MINDENT TUDÓ C-VITAMIN min mg C-vitaminra van szüksége, természetesen, ha valamilyen egészségügyi probléma van, akkor sokkal többre. Mindenki próbálja ki és tapasztalja meg. Mivel a táplálékunk nem tartalmaz már megfelelő mennyiségű vitamint, ásványi anyagot és nyomelemet, ezért mindenképpen pótolni kell a jó egészség érdekében, hogy ne arra koncentráljunk, ami hiányzik a szervezetünkből, hanem arra, mit tudunk még elvégezni, ami mások és a mi lelkierőnket szolgálja. Ehhez is tudunk adni megfelelő minőségű és mennyiségű tápanyagot. Emellett a víz mennyisége is nagyon komoly probléma, nem iszunk megfelelő mennyiségű vizet, ami sok testi bántalmat szintén kezelne. Még augusztus 31-ig - hétfőtől-péntekig - du ig ingyen viheti az oxigén vizet, hogy érezze meg, menynyire fontos a megfelelő mennyiségű víz fogyasztása. Salakanyag, méreganyag kimosása csak vízzel lehetséges. Hagyjuk el a szénsavas édes üdítőket és térjünk át a víz fogyasztására, hogy megtapasztaljuk a minőségi változást a szervezetükben. Testsúly 20 kg-onként 1 liter vízre van szükségünk. ségi állapotuk, milyen lelki és testi problémákkal küzdenek, mik az elvárásaik saját magukkal szemben. A masszázs következtében oda nem való energiák szabadulnak fel és távoznak, a test megkönnyebbül. Ezzel együtt a problémák is kiáradnak, személyemben pedig meghallgatásra is találnak. Alapvetően az élet bármely területén adódhatnak problémák, amiket a családban is rendkívül nehéz feldolgozni, kezelni. Ezeknek az állapotoknak a tartóssága vezethet a betegségek kialakulásához. Sokat segít tehát a maszszázs a megelőzésében, valamint az általam alkalmazott kezelési technikák a gyógyulásban. - A vendégnek általában hány alkalommal ajánlott a masszázs a tartós eredményhez? - Ahogy a magyar igazság három, és egy a ráadás. Aztán is hetente egyszer érdemes masszíroztatni, hogy a jó közérzet megmaradjon. Ahogy a kerékpárt is időnként pumpáljuk, olajozzuk, takarítgatjuk, hogy megfelelően működjön. Ugyan ezt meg kell tennünk a testünkkel is, ne feledjük! Varga Lajos, azon túl, hogy mindene a kerékpározás, hobbija az íjászat, a heti masszázsokon túl spinning, pilates, TRX edzéseket, a prof. dr. Eöry Ajándok nevéhez fűződő meridián tornát is végez. Ismer és alkalmaz ősi gyógykezelési technikákat, mint köpölyözés, testgyertyázás, csontkovácsolás, a moxxa vagy a cellulit kezelés. Figyelem! Szeptember hónapban a még idén induló képzéseire várja a jelentkezőket. További tájékozódáshoz, időpontkéréshez ajánljuk a / as telefonszámot, valamint a hu weboldal információit. Keressék fel ezt az oldalt a Facebookon is! Már otthon is elő tudunk állítani nagyon finom vizet tölcsér segítségével, amelyet meg lehet ismerni és rendelni a porthologos.hu oldalon. Nem kell ásványvizes palackokat cipelni, hanem otthon a csapvízből nagyon finom víz állítható elő. EGÉSZSÉGÜKRE! Készítsük fel a gyermekeinket a szeptemberi bölcsőde-, óvoda- és iskolakezdésre, hogy ne a betegségről szóljon az életünk, hanem az egészségről. Mindenkinek nagyon jó egészséget kívánok. Ötvösné Éva Bolt az Egészséghez Üzlet Kossuth u. 22. x. A jelenlegi rendszer megváltoztatására azért volt szükség, mert a SZÉP kártya és az Erzsébet utalvány bevezetésével a korábbi években Magyarországon értékesített más típusú utalványok háttérbe szorultak, illetve ki is szorultak, mint pl. a Sodexo, a Chéques Déjeuner és az Edenred. Az idevonatkozó adótörvények változtatása (szigorítása) már ben elkezdődött. Az Erzsébet utalványon kívül a többi utalvány is elveszítette az adótörvényben biztosított kedvező besorolását, így a munkáltatóknak már nem érte meg a külföldi cégektől rendelni. Az Erzsébet utalvány jelenleg is 31 %-kal adózik (ezt a munkáltatónak kell megfizetnie, havi 8 ezer Ft-os juttatásig a dolgozónak nincs adóterhe), míg a francia cégek által forgalmazott utalványoknak már több mint 50 % lett az adóterhelése. A várható események be is következtek: a munkáltatók nem rendeltek a francia cégektől, így ők kiszorultak a piacról. Emiatt az Európai Unió Bíróságához fordultak jogorvoslatért, aminek az lett a vége, hogy a bíróság megállapította: a SZÉP kártya és az Erzsébet utalvány rendszerének egyes elemei nem egyeztethetőek össze az uniós joggal. Az Európai Unió bírósága szerint: a magyar cafeteria szabályok akadályozzák a letelepedés szabadságát és a szolgáltatásnyújtás szabadságát, hátrányosan megkülönböztették más tagállamok cégeit, amelyek ezzel kiszorultak a magyar cafeteria piacról. A lényeg, hogy a francia cégek ismét visszatérhetnek a magyar piacra, de szerintem nem sok sikert fognak itt elérni. Ennek oka pedig a 2017-től bevezetendő új cafeteria szabályok, melyek szintén a már bevált magyar utalványokat teszik helyzetbe. A változtatások az alábbiak: - az éves keretösszeget meg nem haladóan juttatott pénzösszeg adható kedvező adózással a munkavállaló részére. Az adóteher továbbra is a munkáltatón van. - Ha valakinek a munkaviszonya egész évben fennáll, akkor adható 100 ezer Ft készpénz adómentesen a dolgozónak. Az adóteher itt is a munkáltatón van. Ha ezt az öszszeget meghaladják, akkor a felettes rész bérjövedelemnek minősül. - A kedvező közteher mellett adható juttatások a közszférában dolgozók esetében nem haladhatják meg a 200 ezer Ft-ot, míg egyéb munkavállalók esetében a 450 ezer Ft-ot. - Azok a juttatások, amelyeket eddig megszoktunk, mint béren kívüli juttatások (üdülési szol- CAFETERIA VÁLTOZÁSOK 2017-TŐL FELHÍVÁS A 15 éves Mosolygósabb Régióért Egyesület harmadik alkalommal szervezi meg a Háziipari Szövetkezet dolgozóinak találkozóját. A rendezvény helye a Nádas Csárda étterem lesz. Az időpont: szeptember 24. szombat órától. A vacsorával (Nádas tál) egybekötött találkozóra a részvételi díjat (3200 Ft/fő) szeptember 5-én hétfőn és óra között lehet befizetni szerkesztőségünkben (Nagyörvény u. 58.). Bármilyen kéréssel a os telefonon szíveskedjenek megkeresni. Dömsödiné Terike szervező. gáltatás, munkahelyi étkeztetés, iskolakezdési támogatás, helyi utazási bérlet, képzési költségek átvállalása, önkéntes kölcsönös biztosító pénztári munkáltatói hozzájárulás, foglalkoztatói nyugdíjszolgáltató intézménybe teljesített foglalkoztatói hozzájárulás, önkéntes kölcsönös biztosító pénztárba célzott szolgáltatásra befizetett összeg) a jövő évtől nem minősülnek béren kívüli juttatásnak (!), de átmeneti rendelkezésként a jogszabály rögzíti, hogy 2017-ben egyes meghatározott juttatásként még adhatóak. - Megszűnik az Erzsébet utalvány fogalma, hiszen e helyett lép be a 100 ezer Ft készpénz. A Katalin Team Adó- és Pénzügyi Tanácsadó Kft. ügyvezetője, Kánvási Katalin közgazdász, igazságügyi adó- és járulékszakértő rovata. KONCERT A Black Five együttes koncertjére kerül sor a Megyeháza udvarán augusztus 26-án órától. A helyi zenekar az igényes szórakoztatásra szerveződött, repertoárjuk rendkívül gazdag. Az ABBA, AC/DC, EDDA vagy Neoton slágerek mellett számos külföldi és hazai sztár sikerslágerét feldolgozták és rendszeresen játsszák. Műsorukat a közönség igényeihez igazítják. Az együttes tagjai: Szabó Csaba, Szabó Erika, Kormos Zoltán, Szamosközi Gergő, Tömösi Tamás, Mika László. A belépő 1000 Ft. Rossz idő esetén a közönséget az ifjúsági házba várja a szervező Szentesi Művelődési Központ. TALÁLKOZÓ A 15 éves Mosolygósabb Régióért Egyesület hagyományos kiséri Letesszük a kisszéket programsorozata keretében szeptember 6-án szervez találkozót a kiséri kúthoz (Farkas Antal - Árpád utca kereszteződése). Tagjait és az érdeklődőket 16 órára hívják, amikor az ősz beköszönte kapcsán befőzési, savanyítási és egyéb spájzolási tippekről, ötletekről és hagyományokról beszélgetnek majd. A jó hangulatú találkozóra kisszéket, ivópoharat, esetleg harapnivalót ki-ki hozhat magával.

6 6.) (a Facebookon is)! Idei lapszámaink: A ugusztus hónapban Szent István király, a Szent Korona és az államalapítás mellett ünnepeljük az új kenyeret is. Ennek kapcsán beszélhetünk a helyes kenyér és pékáru fogyasztásról. Előbb azonban utazzunk vissza 1937-be, az első magyar kenyérünnep idejére, Szegedre. Ekkor vitték be a kenyeret a templomba, ahol megáldották, megszentelték, majd az aratási felvonulás után hálaimát mondtak az aratás befejezésére. Nem hiába, hiszen kenyerünk jellegzetes és egyedülálló készítménye volt az akkori konyhaművészetnek. A jó házikenyér gyakran 4-6 kg-os, domború volt, lassú kelesztéssel és fáradtságos munkával készült, gyakran egész éjszakán át. Így méltán válhatott az életfenntartás szimbólumává. Magyarországon évente 73 kilogramm kenyeret fogyasztanak el fejenként a lakosok, kétharmada még mindig fehér vagy félbarna. A jól megválasztott, kedvező összetételű kenyér vitaminokhoz, nélkülözhetetlen ásványi anyagokhoz, energiát adó tápanyagokhoz és rostanyagokhoz juttatja szervezetünket. Szerencsés változás állt be a kenyerek elkészítése terén, így ha nyitott szemmel járunk, megtalálhatjuk a jó minőségű, teljes értékű kenyereket, sőt az otthoni kenyérsütés is reneszánszát éli. A különbség a finomított liszt és a teljes kiőrlésű liszt között az, hogy a teljes kiőrlésű liszt tartalmazza a gabonaszem héját és csírakezdeményét is. Ezáltal a teljes kiőrlésű liszt ásványi anyag, nyomelem, vitamin és rost tartalma is sokkal magasabb. A teljes kiőrlésű kenyérnek és az abban található rostoknak egy sor jótékony hatása van. Tartósabban csökkenti az éhségérzetet, egyensúlyban tartja a bélflórát, daganatellenes hatású, valamint javítja az immunrendszer ellenálló képességét, emellett egyenletessé teszi a cukrok felszívását és hasznosulását, segít megelőzni a székrekedést. A magasabb élelmi rosttartalmú (teljes kiőrlésű, magvakkal dúsított, nagyobb rozsliszttartalmú) kenyérféleségek több vitamint, főként B1-, B2- és B6-vitamint tartalmaznak, mint a fehérek. Az ásványi anyagok közül benne van a szelén, a cink, a magnézium és a kálium. Az augusztusi napsütés mellett a nyári gyümölcsökön és zöldségeken keresztül is kiélvezhetjük a nyarat. A teljesség igénye nélkül, lássunk párat. A nyári időjárás kedvez az aromás növények szárításának, ami szellős, árnyékos helyen felaggatott kötegekben történik. Terjed a majorána, bazsalikom, kakukkfű, kapor, borsfű, tárkony, lestyán, citromfű, a levendula, hogy sajátos ízeket adjon a háziasszonyok főztjének. Méltán kedvelt zöldség a cukkini. Lédús, roppanós, gyorsan elkészíthető, olcsó, kalóriaszegény és egészséges. Ráadásul semleges ízének köszönhetően a végtelenségig variálható. Felhasználható főzelék, pörkölt és pástétom alapanyagaként. Mivel mindig a héjával együtt fogyasztják, ezért nagy mennyiségű védőhatású béta-karotint is tartalmaz. A cukkíni ezenkívül bőségesen tartalmaz C-vitamint, folsavat, káliumot, kalciumot, foszfort, mangánt, cinket, nyákszerű és keserű anyagokat, valamint nyomokban még élettanilag értékes szelént. A patisszon C-vitamin-tartalma kiemelkedő (30mg/100g), ami az ajánlott napi bevitel fele. Tartalmaz továbbá pár nyomelemet (vas, réz, cink, mangán). Élelmi rosttartalma kicsi, könnyen emészthető. Kiváló fogyókúrás étel, hiszen alacsony energiatartalmának köszönhetően a fogyókúrás étrendbe jól beilleszthető. Különböző diétának, megfelelő konyhatechnológiai eljárásoknak köszönhetően a fogyókúrás étrendben bátran fogyasztható. Nyers saláta részeként, párolva köretként, főzelék formájában, hús helyett. Bundázhatjuk a hagyományostól eltérő módon például sajtos masszával. Mag nélküli, fiatal termését leszedve savanyúságként is megállja a helyét. A főzőtök levében szerves nátrium és só található, amiket a máj nagyon jól tud hasznosítani. Fontos értéke a kiváló rostanyag és a biológiailag tiszta víztartalom. A termésben található magvak gazdagok fehérjében és eszszenciális zsírsavakban, de található bennük még E-vitamin, szelén, mangán, réz és cink is. A körte magas ásványi anyag (kálcium, magnézium, kálium, cink, vas, jód) és vitamintartalma miatt (A-B1-B2, C-vitamin) számos betegség ellenszereként használható. A körte fruktóz-tartalma miatt a cukorbetegek számára is ehető gyümölcs. A szilva és annak aszalványa nem tartozik a legkisebb energiatartamú gyümölcsök közé, valamint szénhidráttartalma sem kevés, ezért cukorbetegeknek és fogyókúrázóknak csak mértékkel ajánlott a fogyasztása. A szilva nem egy vitaminbomba, legfőbb előnye magas élelmi rost tartalma. Az őszibarack az egyik olyan gyümölcsünk, amelyet szinte mindenki szeret és ráadásul számos jótékony hatással is rendelkezik. Főleg A- és C-vitamint tartalmaz, de ezen kívül fontos ásványi anyagok is találhatóak benne. Főleg magnézium-, kalcium- és borontartalmát érdemes kiemelni. A magnézium és kalcium egyaránt fontos a csontjaink, illetve az idegrendszerünk egészségéhez. A boron pedig a megfelelő hormonszintért felelős. A NYÁR ÍZEI A ribizli amellett, hogy C-vitaminban igen gazdag, B- és E-vitamin is jócskán található benne. Ásványi anyagokban, többek között kalciumban, magnéziumban, nátriumban és vasban is bővelkedik. A benne található antioxidánsok miatt a rákmegelőző gyümölcsök között szerepel. Az áfonya méretében ugyan kicsi, de hatalmas tápértékkel bír, és minden más gyümölcsnél vagy zöldségnél erősebb és hatékonyabb antioxidánsokat tartalmaz. Serkenti az immunrendszeri védekezést. A szervezet minden pontján serkenti a kapilláris erek vérellátását, s mint ilyen, a szemfenék érhálózatát épen tartva, közvetetten és közvetlenül is segít az ideghártya regenerálódásában. A fent olvasottak alapján adott a jó idő, a csodálatos vitaminban és ásványi anyagban gazdag zöldségek és gyümölcsök sokasága, amelyekből így már nem is olyan nehéz egészséges ételeket varázsolni a családi asztalra. Ételeink elkészítésekor ügyeljünk arra, hogy telített zsírok helyett inkább válasszuk az egészségesebb olíva olajat és társait. Ne feledkezzünk meg az egészséges táplálkozás mellett a rendszeres testmozgásról se. Szeptembertől klubjaink újra elindulnak. Várjuk jelentkezésüket! Gyógytorna és Aerobic órák a Vitálcenterben Alakformáló Aerobic órák a Fitmániában Testsúlykontroll program a Wellness Colosseumban Jóga: előjelentkezés nélkül látogatható minden hétfőn és csütörtökön 17:15-18:30 az Eszenczy Jógastúdióban Étrendi tanácsadás: bármilyen étrenddel kapcsolatos kérdéssel várja önt Kovács Zsoltné Mariann dietetikus a 30/ as telefonszámon. Jelmondatunk továbbra is: Kezedben az életed! Czakó-Kádár Viktória MI AZ A BOLDOGSÁG? Beszélgetések alkalmával gyakran szóba kerül a boldogság szó. Mi is ez? A boldogság nem egy állandó dolog. Sok-sok pillanatból lesz. Ahhoz, hogy ezeket a pillanatokat észrevegyük, a lelkünknek kell rendben és egyensúlyban lennie. Ha nem vagyunk önmagunkkal békében, harmóniában, hiába van szerető társ, mindig találunk valami kifogást, vagy legalábbis folyamatosan keressük? Mint azok, akik valamikor elveszítettek valamit, és bármi áron újra magukénak akarják tudni. Hazudik az az ember, aki azt mondja, hogy őt soha az életben nem foglalkoztatta legalább egyszer a boldogság kérdése. Vannak azok, akiket mindig is foglalkoztat, ők az örök boldogság keresők. Az emberek, ha megkérdezik, mitől lennél boldog? Az elsők közé leginkább ezek a válaszok kerülnek: ha olyan társam lenne, akivel azt érezhetném, hogy simán mennek a dolog és nagyon jól megértjük egymást, Ő az igazi. Mások sok pénzt remélnek boldogságuk zálogaként, míg megint mások csak egyszerűen egészségesek szeretnének lenni és maradni. De akad, aki a boldogságához a megfelelő munkahelyet és egzisztenciát szeretné megtalálni. Mindnyájuknak igazuk van, ezek mind-mind fontosak. Hol van mégis a probléma? Normális igény a megfelelő társsal élni. A boldogság megteremtését azonban tényleg másoktól várjuk el? Jöjjön valaki, aki boldoggá tesz? Ez függést fog eredményezni attól a másik embertől. Aki így gondolkodik, továbbra sem lesz képes saját magában jó érzéseket teremteni, mert hozzá van szokva, hogy ezt más tegye meg helyette. A másik nagyon fontos probléma ebben a hozzáállásban az, hogy ma már majdnem mindenki így gondolkodik. Tehát két olyan ember találkozik, aki a másiktól várja a gyógyírt a boldogtalanságára. Felteszem a kérdést, ha a másikéra képes vagy ezt megtalálni, a magadéra miért nem? Csordásné Ani természetgyógyász, eü. konzultáns A Csongrád Megyei Dr. VÉRADÓKNAK Bugyi István Kórház és a Magyar Vöröskereszt Szentesi Vezetősége minden héten kedden és szerdán délelőtt óráig, csütörtök délután óráig tart véradást Szentesen a Vérellátó Állomáson. Helyszíni véradások: augusztus 18-án óráig Retró véradás, Szentes Vérellátó, 22-én óráig Mars Magyarország, Csongrád-Bokros, 26-án óráig Mindszent, Művelődési Ház, 30-án óráig Árpádhalom, Művelődési Ház. Minden segíteni kész véradót készséggel várnak. Verssarok Sziklai Viktor: Reményteli nehéz utak Hány útja van számunkra a boldogulásnak, még akkor is, ha vannak, akik mindent aláásnak. Szilárd alapokat keresve, építve, reményteli nehéz utakon lépkedve. Mi reménykedve várunk, a válság múljon el, de ha csak várunk, a jövő előttünk sorvad el! Minden ember helyén legyen igaz tettekkel, az akarat, a szorgalom a bajból kiemel! Nem először építjük újra az országot, nevelünk újra palántát, s jószágot. Nevelünk újra csecsemőt, édeset, ne hagyjuk rá, hogy most minden szétesett! Mert úgy is fog maradni, ha újra hagyjuk, de ha felépítjük, ellopni ne hagyjuk! Ebül szerzett jószág, ebül vész el! Mondd, hogy az országból világért sem mész el! Mert lehet autód, házad, tanyád, csak egy nem lehet, máshol Hazád!

7 7.) (a Facebookon is)! Idei lapszámaink: Dobos doktor tankönyvet ír EGY SZELET SZENTES BUDAPESTEN Augusztus elsején ünnepélyes keretek között nyílt meg az állatorvosi lézerszemészeti szakrendelő Budapesten, Dr. Dobos András és munkatársai jóvoltából. Ez az egyetlen olyan állatorvosi rendelő az országban, ahol speciálisan csak a kisállatok szembetegségeivel foglalkoznak. Dr. Dobos András a Kiséri Állatorvosi Rendelő tulajdonosa elmondta, hogy a szentesi rendelő hangulata, párosítva a 70-es évek retro stílusával (képen), továbbá egy nagy szelet Szentessel, jelenik meg a budapesti rendelőben is. Ezt igazolja pl., hogy az egyik falon a Petőfi étterem hajdani árjegyzékeit olvasgathatják a várakozó kliensek. A megnyitót szentesi ételek tették még barátságosabbá. - Hallani lehet mostanában a városban, hogy a Dobos család a rendelő megnyitása okán a fővárosba költözik. Ahogy szétnézek itt a szentesi rendelőben, ebből egy szó sem lehet igaz - Valóban szárnyra kaptak ilyen híresztelések. Egyáltalán szó nincs költözésről. Sőt, az az idő is minimális lesz, amit a pesti rendelőben fogok tölteni, ugyanis három kiváló kolléga végzi ott folyamatosan a munkát. Olyan számítástechnikai hátteret sikerült kialakítanunk, hogy a budapesti rendelőben végzett vizsgálatok folyamatába bármikor be tudok kapcsolódni Szentesről, tudunk konzultálni a kollégákkal. Amit ők látnak a diagnosztikai eszközök segítségével, azokat a képeket tudom én is itt megtekinteni. - Jól gondolom, hogy a szentesi rendelő most már kevésbé lesz leterhelt, mint az elmúlt időszakban volt? - Lényegesen több időnk lesz most már az általános állatorvoslásra idehaza. Jelenleg is folyamatosan látjuk el az aktuális eseteket, hiszen most van az ivartalanítások szezonja, gyakori a macskáknál, kutyáknál a bőrirritációból adódó elváltozás, végezzük a szívférgességgel összefüggő teszteket, stb. A klaszszikus állatorvoslás megerősítésén dolgozunk Szentesen. Fejlesztjük a labor- és bőrgyógyászati diagnosztikai hátterünket. Európai szintű diagnosztikai és műtéti eszközparkunkkal állunk a helyi kisállattartó klienseink rendelkezésére. - A szakmai rendezvények gondolom, további tudományos feladatokat adnak a rendelő orvosai számára - A tavalyi prezentációnk sikere alapján szeptember ára meghívást kaptunk a Kolozsvári Tudomány Egyetem által szervezendő szakmai konferenciára, valamint a Columbiában rendezendő állatorvosi világkonferenciára is. Az utóbbi helyszínre nem vállalhatjuk az utazást, azonban a tudományos szekció számára a posztereinket és prezentációnkat rendelkezésre bocsátjuk. Elmondhatom továbbá, hogy a tavalyi kolozsvári szereplésünk alapján amerikai szaklapoktól kaptam felkérést A Szentesi Honvéd Rákóczi Sportegyesület MOTOROS NAP Huszárok túramotoros szakosztálya augusztus 6-án Motoros napot tartott Szentesen amatőr ügyességi versennyel, motoros kaszkadőr bemutatóval és számos színvonalas kísérő programmal. A vetélkedők helyezettjei: A1 kategóriában Piti István, A2 kategóriában Buzogvány Péter Zoltán. A Belvárosi Nyelvstúdió Szentes, Szabadság tér A épület, fsz. 3. Tel: , belvarosinyelvstudio@gmail.com) szeptember közepétől 90 órás ANGOL, FRANCIA, NÉMET, OROSZ és SPANYOL nyelvtanfolyamokat indít! Jelentkezési határidő: augusztus 31. Élményszerű nyelvtanulás kis létszámú csoportokban, magas szakmai tudású, kreatív oktatókkal! tudományos publikációk készítésére, valamint egy amerikai könyvkiadó felkért szemészeti állatorvosi tankönyv megírására. - Gratulálok és sok sikert a munkához! - Köszönöm. Mindegyik felkérés nagy megtiszteltetés számomra, igyekszem úgy helytállni, ahogyan azt egy szentesi állatorvos teheti csak, olyan szorgalommal tudással és egyediséggel, szakmai elhivatottsággal - mondta Dobos doktor. Valker-Takács Liliána a budapesti szemészeti rendelő egyik szakorvosa, aki bő 1 hónapot tölt Szentesen, a szemészeti diagnosztika és műtéti eljárások tanulmányozásával. - Hogy érzi magát, hogyan tetszik a városunk? - Nagyon szép a Tisza, a sok zöldfelület, rendkívül tetszik a családias, barátságos légkör FÁBIÁNBAN Fábiánsebestyénben ezen a hétvégén zajlanak a 22. falu fesztivál eseményei. Vasárnap, 14-én is reggel 6-tól 22 óráig szórakozhatnak a programokon a helyiek és vendégeik. Néhány érdekesség az aznapi látnivalókból: órától kerül sor a Jaksa Gábor Legerősebb párosa Emlékversenyre. Majd tűzoltósági, karate és hastánc bemutató következik órától operett összeállítás szórakoztatja a közönséget órakor Kasza Tibi érkezik a színpadra. Majd a tombolasorsolás és fesztiválzáró után tűzijátékkal búcsúzik idénre a szervező önkormányzat a rendezvény látogatóitól. mindenfelé, és itt ebben a rendelőben is. Csodálatos, hogy szinte mindenki ismer mindenkit, meghatározó a szívélyesség és a vendégszeretet. - Szerencsésnek érzem magam, hogy a doktor úrral dolgozhatom, a nyitott, befogadó légkör megkönnyíti a beilleszkedésemet. Nagyon tetszik, hogy a budapesti rendelő is ugyanilyen színes, érdekes és hangulatos, mint a szentesi. Ebben a légkörben könnyebben oldódnak a gazdik, így a kutyusaik is. Könnyebb a vizsgálatokat elvégezni, eredményesen dolgozni - sorolta a fiatal kolléga. Dömsödi Teréz (A fotók a budapesti rendelőben készültek.) GLADIÁTOR A Mosolygósabb Régióért Egyesület színházbuszt indít Mórahalomra, a Patkó Lovas Színház augusztus 26. pénteki bemutatójára. A Gladiátor musical története a 3. század meghatározó történelmi figuráit (Diocletianus császár, Szent György lovag) és egy elképzelt szerelmes pár sorsát mutatja be, a Olvasói kérdés: Pár hónapja váltam el a férjemtől, ezt követően komoly kapcsolatot létesítettem és nem rég kiderült, hogy gyermeket várok. Hallottam, hogy amikor nagyon rövid idő telik el a válás és a teherbe esés között, a volt férj nevét kapja meg a születendő gyermek. Mit tehetek, hogy ne a volt férjem nevét viselje majd a gyermekem? Ügyvédi válasz: Az új Polgári Törvénykönyv lehetőséget ad arra, hogy a gyermek születése előtt is megindítható legyen az apaság vélelmének megdöntése, nem peres eljárással. Így elkerülhető a hosszadalmas per. Apaság vélelmét az alapján lehet megtámadni, hogy akit a vélelem alapján apának kell tekinteni, a gyermek anyjával a fogamzás idejében, nemileg nem érintkezett. A törvény rendelkezéseire figyelemmel a gyermek apjának azt klasszikus zenei megoldások mellett felhasználva a 20. és 21. század zenei termésének harmóniáit, zenekari és vokális effektusait - és mindazokat a hangszereket is, amelyek az elmúlt száz évben kerültek be a zenekari árokba. Csodálatos lovak, római szekerek, lovas kaszkadőr számok, mozgás- és táncművészek, meglepő látványelemek tarkítják a a férfit kell tekinteni, aki a gyermek fogamzási idejének kezdetétől, a gyermek születéstől visszafelé számított 300 napig életközösségben élt az anyával. Jelen esetben az apaság Komáromi Nemzeti Lovas Színház vendég bemutatóját, amelynek rendezője Pintér Tibor. Részvételi díj 6100 Ft/ fő, amely a belépőjegyet és az utazási költséget is tartalmazza. A belépőjegy fürdőbelépő is, amely szeptember végéig felhasználható. Az indulás időpontja 16 óra. Jelentkezni a os telefonszámon lehet a még szabad jegyekre. Az ügyvéd válaszol A VÉLELMEZETT APA? KÖSZÖNET Ezúton köszönjük meg a IX. lapistói Lepényváró Fesztivál támogatóinak a rendezvény sikere érdekében tett felajánlásokat: Május 1 Agrár ZRt. Szarvas Pál vezérigazgató, Borsos Zsigmond agrárvállalkozó, Horváth Lajos agrárvállalkozó, Nemzeti Művelődési Intézet, Szentes Város Önkormányzata, Varga Pékség Gádoros, Faragó János személyszállító, Hevesi Tulipán Edit önkormányzati képviselő, Sebesi Imréné vállalkozó, Bolt az Egészséghez Üzlet, Török Katalin festőművész, Aranykalász étterem, Mérleg Adótanácsadó, Könyvelő Iroda, Team Számítástechnika, Fanni Esküvői Ruhaszalon, Szentesi Egészségfejlesztési Iroda, Magyar Vöröskereszt területi szervezete, MÁV Lendület Nyugdíjas Klub, Semiramis Hastánc Csoport, Szentesi Polgárőrség, Városi Visszhang, Szentesi Szuperinfo, Szentes Televízió, Rádió 451, Szentesi Gyors. A szemelvények a kubikosság életéből c. kiállítás megrendezésében: Szentesi Levéltár - Labádi Lajos, Szentes Városi Könyvtár NKft. - Vágvölgyi Zoltán, Kátai Ferenc, Rácz Istvánné, Gágyor Imréné, Hankó Györgyné, vélelmének megdöntése iránti beadványát (miszerint a születendő gyermeke vér szerinti édesapja nevét kapja meg, s ne a volt házastársét) a Bíróság nem peres eljárás keretében nem vizsgálná, mivel (a kérdéséből kitűnt) a házassági életközössége megszüntetése - válás - és az esetleges beadványa között a 300 nap még nem telt el!! A Polgári Törvénykönyv (Ptk.) értelmében a vélelmezet fogantatás időpontja a mérvadó, amely a gyermek születésétől viszszafelé számított 182. nap és 300. nap között eltelt idő. A Ptk. szerint: "A házassági köteléken alapuló vélelem megtámadásakor a peres eljárás akkor mellőzhető, ha az apaság vélelme az anya házassága alapján áll fenn, a házastársak életközössége legalább 300 napja megszűnt és az a férfi, akitől a gyermek ténylegesen származik, a gyermeket teljes hatályú apai elismerő nyilatkozattal a magáénak kívánja elismerni ". Amennyiben a válás és az apaság vélelmének megdöntése iránti kérelem benyújtása között 300 nap még nem telt el, a Bíróság érdemi vizsgálat nélkül elutasítja a kérelmet, azaz nem folytatja le a nem peres eljárást. Mivel a gyorsított eljárással nem tud élni, javalom, hogy kössenek házasságot, ekként a születendő gyermekét, a vér-biológia szerinti apa nevére fogják anyakönyvezni. Kérdését köszönöm. Tisztelettel: Dr. Dömsödi József ügyvéd Dömsödi Mihályné önkormányzati képviselő, Török Károlyné, Dr. Dóczi Margit. Köszönjük Lantos Imrének a kiváló fényképeket, Szász Andrásnak és munkatársainak a helyszín biztosításáért végzett munkájukat. A rendező Mosolygósabb Régióért Egyesület elnöksége. Egyedülállóan Szentes és térségében KERÉKPÁROK, ELEKTROMOS KERÉKPÁROK, ELEKTROMOS MOZGÁSSÉRÜLT KOCSIK és ALKATRÉSZEIK MOBIL forgalmazása, MOZGÓ KERÉKPÁRSZERVIZ. Szentes, és 20 km-es vonzáskörzetében INGYENES kiszállással, helyszíni javítással vagy háztól-házig szállítással, 16 éves szakmai tapasztalattal, garanciával. BÁRKAI JÓZSEF Szentes, Keresztes u. 15. Hívjon bizalommal: MEGNYITOTTUK WEBÁRUHÁZUNKAT! EGYESÜLETÜNK RÉSZT VESZ A KULTURÁLIS KÖZMUNKA PROGRAMJÁBAN.

8 BICIKLIZIK A GYEREK Sok diák nap, mint nap kerékpárral teszi meg az utat otthonról az iskolába, és az iskolából haza. Íme, néhány praktikus tanács annak érdekében, hogy a kerékpár az egész tanév alatt biztonságos legyen. A Varga-Bringa Szerviz és Kerékpárszaküzlet vezetője, a kerékpárok doktora, Varga Lajos ajánlja, ha még nem volt a bicikli az idén átvizsgálva, szakszerűen zsírba téve, a A szentesi pólósok, jó szokásukhoz híven, ismételten nagyszerű rendezvénnyel örvendeztették meg a szurkolókat a ligeti uszodában. Kádár József (a Szentesi Vízmű korábbi kiváló játékosa és edzője) szervező munkájának eredményeként, és a Csongrád Megyei Vízilabda Szövetség, valamint a Szentesi Vízilabda Klub rossz idő beállta előtt mindenképpen szánjanak erre időt. Alapvető, hogy a fékek, váltók mechanikája rendben legyen. Meg kell vizsgálni a külső gumik és a kerekek állapotát. A küllők hiánya miatt nyolcas lesz a kerékben, ami nem esztétikus, de lassítja is a kerékpárt. Rendbe kell tenni a világítást, hiszen egyre rövidebbek lesznek a napok, szükség lehet rá. közreműködésével a strandon nemzetközi vízilabda mérkőzéseket rendeztek. Pár nappal ezelőtt (július végén), három napon keresztül folytak a küzdelmek a 13. Diapolo Kupa Nemzetközi Utánpótlás Vízilabda Tornán. Nagyon sok sportegyesület nevezett a tornára, ekként 39 csapat alkotta a népes mezőnyt, ahol A kerékpár élettartamának előrehaladtával figyelni kell a kerekek, pedálok állapotára, ezek elhasználtsága fokozott balesetveszélyt jelent. A remekül felszerelt szervizzel rendelkező szaküzlet vezetője kiemelte, hogy ellenőrizni kell, megfelel-e a közlekedési szabályoknak a bicikli felszereltsége, megvannak-e a prizmák az első és hátsó keréken, van-e és működik-e a csengő. Ezek hiánya miatt a rendőr több ezer forintos büntetést szabhat ki, ami sokszorosa a pótlás, felszerelés költségének. A Varga-Bringa Szerviz és Kerékpárszaküzlet a nagyobb összegű javításokat most árkedvezménnyel végzi, 5000 Ft felett 5%, Ft felett 10% kedvezménnyel. A szerviz rövid határidővel dolgozik, akár már néhány óra múl- nem csak magyar, hanem külföldi (izraeli, romániai, dániai, stb.) csapatok, sőt még a korosztályos magyar leány válogatott is szerepelt (edzőjük Győri Eszter, szentesi játékosok: Bocskai Edit, Czirbus Dorottya, Dömsödi Dalma). A póló szentesi ünnepén összesen 95 meccsen mérték össze a tudásukat a sportolók, akik 3 korcsoportban küzdöttek a helyezésekért, s természetesen szép szentesi sikereknek va elvihető a rendbe hozott kerékpár, mivel nagyon komoly alkatrész bázis áll a rendelkezésükre a javításokhoz. Térítémentes szolgáltatás, hogy a város központjában a kerékpárért mennek, és azt kijavítva visszaszállítják. Ha a család úgy dönt, hogy új kerékpárt vásárol iskolás gyermeke számára, a régit az új árába beszámítják. Az újat - szakmai tanácsadás mellett - katalógusból megrendelhetik. Az üzletben használt, tökéletesen rendbe hozott kerékpárok közül is lehet válogatni. A mindennapi kerékpárhasználathoz, az otthoni szervizeléshez is szakszerű tanácsokat kaphatnak, a szükséges alkatrészeket megvásárolhatják elvitelre is. A hét minden munkanapján forduljanak bizalommal a Varga-Bringa Szerviz és Kerékpárszaküzlet munkatársaihoz Szentesen az Új u. 12/4. szám alatt. - dt. - x. SZENTESI SIKEREK A DIAPOLO KUPÁN! örülhettünk, mivel 3 arany- és 1 ezüstérmes helyezést értek el csapataink. A korcsoportok szerinti legjobb szentesi játékosok a fiúknál a következők voltak: Tóth Gyula, Sóti Miska, Busi Barnabás (képen), a lányoknál pedig Dömsödi Dalma (képen) lett különdíjas. Gratulálunk a szervezőknek, edzőknek és természetesen a játékosoknak. Hajrá Szentes! (Dr. D. J.) VIDÁM CSALÁDI PROGRAM A KURCA-PART KALANDPARKBAN! SZENTES ÚJRA A MODELLEZŐK FELLEGVÁRA Már az 1930-as években modelleztek a szentesi fiatalok, gimnazisták, azóta sok idő eltelt. A rendszerváltást követően egy időre megszűnt ez a sport, majd 2004-ben éledt újjá és az óta működik. Jelenleg az EU Veterán Modellezők Szövetségének vezetője Szabó László, a szentesi egylet pedig Tószenberger Györgyi irányításával működik. Az újrakezdéssel elindult a sportverseny élet is. Idén június 18-án a Szentes Kupa II. programja zajlott, amely 4 fordulóból állt, Tószenberger Györgyi 1 ezüst és 1 bronzéremmel gazdagította vitrinjét. Országos Bajnokságot rendezett Szentes július 2-án. A július ei Világkupa fordulóra (Budapest World Cup - Szentes) 120 fő érkezett a világ minden tájáról. A szentesiek 1 bronzérmet szereztek Szécsényi János által. Augusztus 27-én a versenysorozat folytatódik. Az elkövetkező két esztendő nagy kihívást tartogat a modellezők számára, Világbajnokság valamit Európa bajnokság kap helyet Szentesen, mivel a FAI világszervezet a magyar pályázó pályázatát hozta ki győztesnek. Hajrá Magyarok, Hajrá Szentes! A szervezet szíve, motorja, Szabó László Károly jelszava: ne drogozz, hanem modellezz! Az azóta elhunyt Farkas Bálint egyletalapító tűzte célul e gondolatot. Sajnos Bálint nagyon hamar elment közülünk, a helye pótolhatatlan azóta is. T. Gy. Augusztus 14-én Mesés Vasárnap elnevezéssel ismét egy vidám és érdekes programokkal teli családi nap kerül megrendezésre a szentesi Kurca-part Kalandparkban! Ezen a vasárnapon reggel 09:00 órától várja a park a látogatókat, egészen este 19:00 óráig. A gyermek belépőjegyet 1000 Ft-os áron, a felnőtt kísérőjegyet 500 forintért, a felnőtt aktív jegyet pedig 1500 forintért lehet majd megvásárolni. A belépőjegy ára rengeteg szolgáltatást foglal majd magában. Az árban benne lesz a gyermek kalandterep, bulder mászótér, kötélcsúszdák, íjászat, fúvócső és trambulin használata, valamint még a gyermek és magaslati kötélpályák használata is! Sőt ezen a napon több meglepetésprogram és eddig nem látott szolgáltatás várja a kicsiket és nagyokat. Többek között három meseműsor is megtekinthető lesz, jó idő esetén a kinti kis színpadon, esetleges rossz idő miatt pedig a benti nagyszínpadon. A rendezvénysátor és a paint ball pálya is meglepetésekkel várja majd a gyermeket. Szintén benne lesz a jegyárban a két különböző méretű ugrálóvár, és a teljesen új szolgáltatásként feltűnő elektromos quad, motorok és kiskocsik használata is. Ahogy a mondás tartja, Ha lúd, akkor legyen kövér alapon csak ezen a napon a belépőjeggyel teljesen élethű 3D célpontokra lehet paint ball puskákkal vadászni, igazi dzsungeles környezetben. A gyerekek itt a versenyautózás, quadozás és motorozás után igazi vadászkalandokkal gazdagodhatnak! A kalandpark külön meglepetése, hogy augusztus 13. és augusztus 18. között - szűk egy hétig - ki lehet majd próbálni a szuper élménynek ígérkező vadászgép szimulátort is (képen), amelyet 14-én, a családi napon kedvezményes 500 Ft-os áron lehet használni. A rendezvény ideje alatt a kalandpark büféje is üzemelni fog, de ételt és italt is be lehet vinni a parkba. A vécék használatát és a parkolást továbbra is ingyenesen biztosítják a vendégek számára. Bertók Róbert, a kalandpark ügyvezetője ez úton szeretné köszönetét kinyilvánítani a családi nap megrendezéséhez nyújtott támogatásért Hevesi-Tulipán Edit, és Szabó Zoltán Ferenc önkormányzati képviselőknek. V. V.

Kedves Fesztivállátogató!

Kedves Fesztivállátogató! Kedves Fesztivállátogató! Szeretettel köszöntjük Önöket a tavaszi fesztiválok megrendezése alkalmából és örömmel invitáljuk programjainkra a siófoki Hajókikötőbe. Reményeink szerint olyan színvonalas programot

Részletesebben

Révfülöpi Nyár 2008. JÚNIUS

Révfülöpi Nyár 2008. JÚNIUS Révfülöpi Nyár 2008. JÚNIUS 2008. június 14. szombat 18 óra RAFFAY BÉLA szobrászművész kiállításának megnyitója a Tóparti Galériában (Révfülöp, Halász utca 6.). A kiállítást megnyitja: Kancsal Károly,

Részletesebben

Újvárosi városrészi nap. LEADER rendezvény. Beszámoló

Újvárosi városrészi nap. LEADER rendezvény. Beszámoló Újvárosi városrészi nap LEADER rendezvény Beszámoló A rendezvény helyszíne: 6800 Hódmezővásárhely, Széchenyi tér A rendezvény időpontja: 2012. július 21. A Visszhang utcai Olvasókör 12 éve rendezi meg

Részletesebben

Chek Nisszá Kupa. Tárgy: Chek-Nisszá Fesztivál támogatása

Chek Nisszá Kupa. Tárgy: Chek-Nisszá Fesztivál támogatása Chek Nisszá Kupa Tárgy: Chek-Nisszá Fesztivál támogatása 2011 1 Bemutatkozás: A Chek-Nisszá kispályás labdarúgócsapatot 1998-ban alapítottuk. Eleinte csak a sport területén próbáltuk megmutatni, mire is

Részletesebben

Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap: a vidéki térségekbe beruházó Európa MEGHÍVÓ

Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap: a vidéki térségekbe beruházó Európa MEGHÍVÓ MEGHÍVÓ Vámosgálfalva Önkormányzata tisztelettel meghívja a Vámos Települések Szövetségének tag önkormányzatait és minden kedves érdeklődőt a 2010. június 4 6 án megrendezésre kerülő Vámos Települések

Részletesebben

FONYÓDI HARCSAFESZTIVÁL

FONYÓDI HARCSAFESZTIVÁL FONYÓDI HARCSAFESZTIVÁL 2013. szeptember 6 8. Gasztronómiai és Kulturális Rendezvény 2013. szeptember 06. péntek Helyszín: Kikötő, Szabadtéri színpad 20:00 Románia Magyarország Világbajnoki selejtező mérkőzés

Részletesebben

Különböző adóterhekkel sokféle juttatást választhatnak a munkáltatók, amikor saját juttatási rendszerüket építik.

Különböző adóterhekkel sokféle juttatást választhatnak a munkáltatók, amikor saját juttatási rendszerüket építik. Különböző adóterhekkel sokféle juttatást választhatnak a munkáltatók, amikor saját juttatási rendszerüket építik. Az egyes speciális juttatások, a juttatások megvalósítási módja azonban más és más munkáltatói

Részletesebben

SZAKMAI BESZÁMOLÓ A MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJA RENDEZVÉNYRŐL

SZAKMAI BESZÁMOLÓ A MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJA RENDEZVÉNYRŐL Vasvári Pál Múzeum 4440 Tiszavasvári, Kálvin út. 7. Mobil:+36/30-676-8514 www.vasvaripalmuzeum.hu e-mail: info@vasvaripalmuzeum Nyitva tartás: Április 1-től - október 31-ig: K-V: 09-18 óráig November 1-től

Részletesebben

VIII. DUDIK Fesztivál

VIII. DUDIK Fesztivál VIII. DUDIK Fesztivál Szakmai beszámoló 2016.09.12. Dunaújvárosi Egyetem Dunaújvárosi Főiskola DUDIK fesztivál 2016. június 9-10-11-12. Dunaújváros, Alsó-Duna part Szakmai beszámoló Tartalom 1. DUDIK a

Részletesebben

PROGRAMOK JANUÁR. December 30 - február 17. Móri csata 170 kiállítás Helyszín: Lamberg-kastély, 12-es terem Információ: 22/

PROGRAMOK JANUÁR. December 30 - február 17. Móri csata 170 kiállítás Helyszín: Lamberg-kastély, 12-es terem Információ: 22/ PROGRAMOK 2019. JANUÁR December 30 - február 17. Móri csata 170 kiállítás Helyszín: Lamberg-kastély, 12-es terem Január 23. 18 óra MAGYAR KULTÚRA NAPJA 2019 Szólt az ember Jordán Tamás és Sebő Ferenc József

Részletesebben

Előterjesztés. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének augusztus 7-i rendkívüli ülésére

Előterjesztés. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének augusztus 7-i rendkívüli ülésére Előterjesztés 4. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. augusztus 7-i rendkívüli ülésére Tárgy: Testvérvárosi kapcsolat felvétele Jászberény Várossal Az előterjesztést készítette:

Részletesebben

SZAFI Egyesület tevékenységéről szóló beszámoló 2009. évről

SZAFI Egyesület tevékenységéről szóló beszámoló 2009. évről SZAFI Egyesület tevékenységéről szóló beszámoló 2009. évről Egyesületünk 2005. október 27 én alakult szülői kezdeményezésre. Célja: Tápiószecsőn és a környező Tápió vidék - Kistérségben értelmi vagy testi

Részletesebben

Hogyan táplt. plálkozzunk lkozzunk. Parnicsán Kinga dietetikus

Hogyan táplt. plálkozzunk lkozzunk. Parnicsán Kinga dietetikus Hogyan táplt plálkozzunk lkozzunk egészs szségesen? Parnicsán Kinga dietetikus A táplálkozás jelentősége Táplálkozás: Az anyagcseréhez szükséges anyagok bevitele a szervezetbe. A táplálkozás célja: - energia

Részletesebben

2014. A XXV. Kalocsai Paprikafesztivál megszervezése szakmai beszámoló 2014.12.10.

2014. A XXV. Kalocsai Paprikafesztivál megszervezése szakmai beszámoló 2014.12.10. 2014. A XXV. Kalocsai Paprikafesztivál megszervezése szakmai beszámoló 2014.12.10. Szakmai beszámoló I. A rendezvény bemutatása A Kalocsai Paprikafesztivál és a Paprikás Ételek Főzőversenye a térség legnagyobb

Részletesebben

I. félév 2. óra. Készült az Európai Unió finanszírozásával megvalósult iskolagyümölcsprogramban részt vevő iskolák számára 2013/2014

I. félév 2. óra. Készült az Európai Unió finanszírozásával megvalósult iskolagyümölcsprogramban részt vevő iskolák számára 2013/2014 Oktatási anyag, oktatási segédlet az egészséges étkezési szokásokat érintő ismeretek fejlesztése és azok gyakorlati alkalmazása érdekében 2. osztályos tanulók részére I. félév 2. óra Készült az Európai

Részletesebben

A tíz legegészségesebb szénhidrátforrás- avagy mivel helyettesíthető a kenyér?

A tíz legegészségesebb szénhidrátforrás- avagy mivel helyettesíthető a kenyér? A tíz legegészségesebb szénhidrátforrás- avagy mivel helyettesíthető a kenyér? Árpa A rizs egyik legegészségesebb alternatívája. Oldható rostokat tartalmaz, fogyasztása után pedig hosszabb ideig érezzük

Részletesebben

ISB 7. hírlevél. Üdvözöljük Önöket! Fontos információ

ISB 7. hírlevél. Üdvözöljük Önöket! Fontos információ 2015. 12. 11. Fontos információ Karácsonyi vásár - december 12. szombat Bethlehem - december 17. csütörtök Karácsonyi műsor - december 18. péntek Téli szünet - december 19-2016. január 4. Első tanítási

Részletesebben

Az V. Muzsika Hídja Nemzetközi Fesztivál 2015

Az V. Muzsika Hídja Nemzetközi Fesztivál 2015 Az V. Muzsika Hídja Nemzetközi Fesztivál 2015 Bevezetés A Muzsika Hídja Fesztivál Szervezőbizottsága 2015-ben is megrendezi a Muzsika Hídja Nemzetközi Fesztivált Budapesten 2015. július 25-26-án, első

Részletesebben

ÓVODÁNK ÜNNEPEI RENDEZVÉNYEI ÓVODÁNK ÜNNEPEI

ÓVODÁNK ÜNNEPEI RENDEZVÉNYEI ÓVODÁNK ÜNNEPEI ÓVODÁNK ÜNNEPEI RENDEZVÉNYEI Óvodánk a hagyományőrzést, a népi kultúra ápolását egyik legfontosabb feladatának tekinti. Megteremtjük azt a miliőt, amelyben az óvodába lépés első pillanatától a nevelés

Részletesebben

Mozgással az Egészségért!

Mozgással az Egészségért! Mozgással az Egészségért! 2010. Június 12. (szombat) 9 óra Mátrai Gyógyintézet Mátraháza ABBA Feeling Show Ingyenes szűrővizsgálatok Közös Aerobik Színvonalas programok Gyermekvetélkedő Értékes tombolanyeremények

Részletesebben

ADATLAP MINTA. AZ AJÁNLÓ MEGNEVEZÉSE Előadó_egyéni_művészeti ág megnevezése_település.pdf Kézműves_egyéni_termék megnevezés_település.

ADATLAP MINTA. AZ AJÁNLÓ MEGNEVEZÉSE Előadó_egyéni_művészeti ág megnevezése_település.pdf Kézműves_egyéni_termék megnevezés_település. ADATLAP MINTA Az alábbi adatok feltöltése szükséges, értelemszerűen a relevánsak. - Név (csoport/egyéni alkotó) - Elérhetőségek (cím, e-mail, telefonszám, honlap) - Képviselő neve, elérhetőségei - Művészeti

Részletesebben

VÁROSÜNNEP Rudabánya

VÁROSÜNNEP Rudabánya VÁROSÜNNEP Rudabánya Magyarország Európai Unióhoz csatlakozása 10. évfordulójának jegyében Programok III. Ásványgyűjtő Fesztivál, Rudabánya 2014. szeptember 5. VII. Városnap, Rudabánya 2014. szeptember

Részletesebben

I. Szitás Róbert 18.000 gr,

I. Szitás Róbert 18.000 gr, Általános iskolás horgászaink részt vettek május 11-én az általános iskolák közötti horgászversenyen, amit a szegedi Herman Ottó HE. rendezett. A résztvevő csapat tagjai: Cseh Dániel, Csuhaj András 6.osztály,

Részletesebben

Telenor Tedd Oda Nap szervezési dokumentáció

Telenor Tedd Oda Nap szervezési dokumentáció Telenor Tedd Oda Nap szervezési dokumentáció Közösségért szervezett nap tippek a hatékony szervezéshez Előszó A Telenor felelős vállalatként fontosnak tartja, hogy a legkorszerűbb mobiltechnológiai szolgáltatások

Részletesebben

BEAC Az elsők címmel rendez sporttörténeti kiállítást egyesületünk

BEAC Az elsők címmel rendez sporttörténeti kiállítást egyesületünk 1 / 5 2016.06.03. 13:52 Menü Sportolni szeretnék Sportágak Zenés és táncos sportok Harcművészet Labdás csapatsportok Erő, állóképességi sportok Ütős sportok Fitnesz és életmód sportok Szabadtéri sportok

Részletesebben

Virágkarnevál A győztesekről: Katolikus újjászületés - A Szent Anna Plébánia virágkocsija

Virágkarnevál A győztesekről: Katolikus újjászületés - A Szent Anna Plébánia virágkocsija Virágkarnevál 2015 Bár az özönvízszerű eső és a hűvös időjárás a délelőtti karneváli felvonulást a szokásos formájában lehetetlenné tette 2015. augusztus 20-án, este a Nagyerdei Stadionban a Karneváléj

Részletesebben

MEGHÍVÓ. Dunavarsányi Napok 2011. június 2-5.

MEGHÍVÓ. Dunavarsányi Napok 2011. június 2-5. MEGHÍVÓ Dunavarsányi Napok 2011. június 2-5. 2011. június 2. csütörtök 18.00 óra A Dunavarsányi Napok rendezvénysorozat nyitóünnepsége, az Erkel Ferenc Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Év végi Hangversenye

Részletesebben

csepeli nyár programajánló július augusztus

csepeli nyár programajánló július augusztus csepeli nyár programajánló 2017. július augusztus FINA Vizes VB (17. Úszó, Műúszó, Műugró, Óriástorony-ugró, Nyílt Vízi Úszó és Vízilabda Világbajnokság) Időpont: 2017. július 14 30. A vízisportokat szeretők

Részletesebben

V. Ongai Páros Pontyfogó Horgászverseny!

V. Ongai Páros Pontyfogó Horgászverseny! Ongai Horgász Egyesület V. Ongai Páros Pontyfogó Horgászverseny! Az idén V. alkalommal került megrendezésre a páros pontyfogó versenyünk, a közel 12 hektáros, VII. számú tavunkon. Ebben az évben is 34

Részletesebben

Beszámoló Pályázati azonosító: NTP-AMI-13-0082

Beszámoló Pályázati azonosító: NTP-AMI-13-0082 Beszámoló Pályázati azonosító: NTP-AMI-13-0082 A zongorás tábor résztvevőinek a száma a tervezetthez képest jóval magasabb lett. Az eredetileg tervezett 25-30 gyermek helyett több mint 50 gyermek jelentkezett

Részletesebben

Falusi Ízek Fesztiválja Magyaregregy 2 0 1 0 V e r s e n y k i í r á s Törökkor hazánkban nem csak negatívumokkal írható le, sok új ételnyersanyagot nekik köszönhetünk, másrészt történelmünk része. Tudomásul

Részletesebben

ALKALMAK: minden csütörtökön 10.30 órától 11.00 óráig

ALKALMAK: minden csütörtökön 10.30 órától 11.00 óráig PROGRAMAJÁNLÓ 2012. április hónapra a GYERMEKEK HÁZÁBA www.gyhgyor.hu ZENEBÖLCSI ALKALMAK: minden csütörtökön 10.30 órától 11.00 óráig 6 hónapos kortól 3 éves korig várjuk az apróságokat és szüleiket.

Részletesebben

I. félév 2. óra. Készült az Európai Unió finanszírozásával megvalósult iskolagyümölcsprogramban részt vevő iskolák számára 2013/2014

I. félév 2. óra. Készült az Európai Unió finanszírozásával megvalósult iskolagyümölcsprogramban részt vevő iskolák számára 2013/2014 Oktatási anyag, oktatási segédlet az egészséges étkezési szokásokat érintő ismeretek fejlesztése és azok gyakorlati alkalmazása érdekében 5. osztályos tanulók részére I. félév 2. óra Készült az Európai

Részletesebben

Családi nap Nyírszőlősön

Családi nap Nyírszőlősön Családi nap Nyírszőlősön Fogorvoslátogató MERFOL Kft. Szerelő BECK AND PARTNERS Kft. Területi képviselő Exelect Hungary Kft. HR Manager Épületgépész mérnök NEXT-Consulting Kft. Könyvelő Gyártómérnök {positionname8}

Részletesebben

Művészetek hete. Reneszánsz. a Debreceni Benedek Elek Általános Iskolában

Művészetek hete. Reneszánsz. a Debreceni Benedek Elek Általános Iskolában Művészetek hete a Debreceni Benedek Elek Általános Iskolában Reneszánsz Iskolánkban október 1. és 5. között rendeztük meg a Művészetek hetét. A diákok és a tantestület tagjai ezáltal kicsit visszacsöppentek

Részletesebben

Felhívás. I. Böszörményi Ízek Fesztiválja. 2010. május 15. Hajdúböszörmény Bocskai tér

Felhívás. I. Böszörményi Ízek Fesztiválja. 2010. május 15. Hajdúböszörmény Bocskai tér Felhívás I. Böszörményi Ízek Fesztiválja 2010. május 15. Hajdúböszörmény Bocskai tér Hajdúböszörményben megrendezésre kerül az I. Böszörményi Ízek Fesztiválja, a Hajdú 400 Hagyományőrző, Kertészeti és

Részletesebben

MINTA. Kedves Elsőéves Egyetemi POLGÁRUNK!

MINTA. Kedves Elsőéves Egyetemi POLGÁRUNK! PTE Marketing Osztály Elsőéves egyetemi egyetemi polgárok polgárok kérdőíve kérdőíve A megjelölés módja: Javítás: Kérem, használjon tollat vagy vékony hegyű filcet. Az űrlap automatikus feldolgozásra kerül.

Részletesebben

DECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra. DECEMBER 13. (vasárnap) 19 óra

DECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra. DECEMBER 13. (vasárnap) 19 óra Móricz Zsigmond - Kocsák Tibor - Miklós Tibor: Légy jó mindhalálig musical premiere DECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra Belépõdíj: 1000 Ft Eisemann Mihály- Szilágyi László ÉN ÉS A KISÖCSÉM zenés bohózat 2

Részletesebben

A szerkesztôség e-mail címe: derekegyhazihirek@gmail.com Telefon: - Myletos Art Ságiné Őze Rita élelmiszer boltja Gyógynövény és Reformélelmiszer Üzlet (Szentes) Rongybika (Szentes) Erasmus + Dr. Brusznyai

Részletesebben

Kedves Pestújhelyiek!

Kedves Pestújhelyiek! 1 Tartalom Kedves Pestújhelyiek! 2 Dalnoki Jenő emléktorna 3 Temetői séta 4 Ultibajnokság 4 Nosztalgia bál az Odeon zenekarral 5 Bakonyi Elek Sakkbajnokság 5 Kaláka koncert 5 Templomi koncert 6 Biciklis

Részletesebben

CAFETERIA Dr. Andrási Jánosné NAV KI ÜTF osztályvezető

CAFETERIA Dr. Andrási Jánosné NAV KI ÜTF osztályvezető CAFETERIA 2017 Dr. Andrási Jánosné NAV KI ÜTF osztályvezető A cafeteria szerepe a személyi jövedelemadóban A cafeteria adózás szempontjából nem önálló juttatási jogcím. Szerepe a személyi jövedelemadóban

Részletesebben

A fesztivál piac jellemzői

A fesztivál piac jellemzői A fesztivál piac jellemzői A Magyar Fesztivál Regisztrációs és Minősítő Programba 20-201 között 3 fesztivál kérte a regisztrálását. A következő adatok, ennek a 3 fesztiválnak az elemzésén alapulnak. 1

Részletesebben

5 éves az IPA MAGYAR SZEKCIÓ KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI SZERVEZETE EGYETEMI ÉS VÁROSI KÉP SZET ISTVÁN EGYETEM GÖDÖLLŐ, 2015. OKTÓBER 02-04.

5 éves az IPA MAGYAR SZEKCIÓ KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI SZERVEZETE EGYETEMI ÉS VÁROSI KÉP SZET ISTVÁN EGYETEM GÖDÖLLŐ, 2015. OKTÓBER 02-04. 5 éves az IPA MAGYAR SZEKCIÓ KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI SZERVEZETE EGYETEMI ÉS VÁROSI KÉP SZET ISTVÁN EGYETEM GÖDÖLLŐ, 2015. OKTÓBER 02-04. 2 ( C ) IPA by 1974 5 éves az IPA MAGYAR SZEKCIÓ KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI

Részletesebben

K Á R Á S Z I független havilap. Önkormányzati hírek. A testület június hónapban több alkalommal informális keretek között ülésezett, tanácskozott.

K Á R Á S Z I független havilap. Önkormányzati hírek. A testület június hónapban több alkalommal informális keretek között ülésezett, tanácskozott. 2015. július 3. K Á R Á S Z I független havilap XVIII. évfolyam 7. szám Önkormányzati hírek A testület június hónapban több alkalommal informális keretek között ülésezett, tanácskozott. A 20 éves testvérkapcsolat

Részletesebben

A Ciróka a sokszínűség bábszínháza. Írta: Major Zoltán szeptember 16. szombat, 12:26

A Ciróka a sokszínűség bábszínháza. Írta: Major Zoltán szeptember 16. szombat, 12:26 Több mint harminc éve működik hivatásos bábszínházként a kecskeméti Ciróka. A Bóbita szintén több évtizede áll szakmai és baráti kapcsolatban vele. Szeptember 9-én Rigócsőr király című darabjukat adták

Részletesebben

Galgagyörki Napló. Galgagyörk község Önkormányzatának lapja II. évfolyam 3. szám - 2012. május

Galgagyörki Napló. Galgagyörk község Önkormányzatának lapja II. évfolyam 3. szám - 2012. május Galgagyörki Napló Galgagyörk község Önkormányzatának lapja II. évfolyam 3. szám 2012. május ÖNKORMÁNYZATI HÍREK Lőrik László átveszi a Köznevelésért díjat Fristáczki Erik 8. osztályos tanuló Izgatottan

Részletesebben

XII. Őrségi Tökfesztivál

XII. Őrségi Tökfesztivál XII. Őrségi Tökfesztivál 2015. szeptember 25-27. Szeptember 25. (péntek) Őriszentpéter 10 00 Töktermesztői konferencia Helyszín: Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság, Siskaszer 26/A Nagyrákos 18 00 Egyszer

Részletesebben

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti Vendégeit alapításának 14. évfordulója alkalmából

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti Vendégeit alapításának 14. évfordulója alkalmából A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti Vendégeit alapításának 14. évfordulója alkalmából Tájékoztató az Alapítvány elmúlt éves munkájáról 2012. novemberében a 13. születésnap alkalmából

Részletesebben

XII. ÉVFOLYAM 10. SZÁM 2013. OKTÓBER. Havilapja. . Októ

XII. ÉVFOLYAM 10. SZÁM 2013. OKTÓBER. Havilapja. . Októ XII. ÉVFOLYAM 10. SZÁM 2013. OKTÓBER Pusztaföldvári Önkormányzat Hivatalos Havilapja VÁR ÁLLOTT S MOST FÖLDHALOM 2013. Októ ber XII. ÉVFOLYAM 10. SZÁM 2 2013. OKTÓBER MEGHÍVÓ Egy kicsit el kell menni világot

Részletesebben

ADÓZÁSI KÉZIKÖNYVEK CAFETÉRIA Munkáltatói és kifizetői juttatások 2017-ben

ADÓZÁSI KÉZIKÖNYVEK CAFETÉRIA Munkáltatói és kifizetői juttatások 2017-ben ADÓZÁSI KÉZIKÖNYVEK CAFETÉRIA 2017 Munkáltatói és kifizetői juttatások 2017-ben Budapest, 2017 Szerző: Surányi Imréné ISBN 978-963-638-522-4 ISSN 2416-2310 (Tanácsadói könyvek) ISSN 1788-0165 (Adózási

Részletesebben

V. Parázs Kispályás Labdarúgó Kupa

V. Parázs Kispályás Labdarúgó Kupa V. Parázs Kispályás Labdarúgó Kupa Dunaújváros Megyei Jogú Város Önkormányzatának nagyrendezvényeinek részeként rendezik meg az immáron 5. amat?r kispályás labdarúgó tornaát, a Parázs Kupát. Az országosan

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ ANYAG MOZDULJ! - EGYÉL! -TÁJÉKOZÓDJ! -GYÓGYULJ! - SZÓRAKOZZ!

TÁJÉKOZTATÓ ANYAG MOZDULJ! - EGYÉL! -TÁJÉKOZÓDJ! -GYÓGYULJ! - SZÓRAKOZZ! TÁJÉKOZTATÓ ANYAG MOZDULJ! - EGYÉL! -TÁJÉKOZÓDJ! -GYÓGYULJ! - SZÓRAKOZZ! Az Energia Nap céljai A rendezvénysorozat célja, hogy a lakosságot megismertesse az égészségtudatosság és a környezettudatosság

Részletesebben

OKTÓBER 14. KEDD 10:00. CIRÓKA MÓKA babafoglalkozás. Helyszín: Gyermekkönyvtár 16:00 SZOLNOKI KALENDÁRIUM

OKTÓBER 14. KEDD 10:00. CIRÓKA MÓKA babafoglalkozás. Helyszín: Gyermekkönyvtár 16:00 SZOLNOKI KALENDÁRIUM OKTÓBER 14. KEDD 10:00 CIRÓKA MÓKA babafoglalkozás 16:00 SZOLNOKI KALENDÁRIUM Az induló helyismereti klub vendége a VERSEGHY KÖR HÍDVÉGI ILONA: Szemelvények a szolnoki gépipari technikum történetéből című

Részletesebben

Egészséges táplálkozás. Készítette: Friedrichné Irmai Tünde

Egészséges táplálkozás. Készítette: Friedrichné Irmai Tünde Egészséges táplálkozás Készítette: Friedrichné Irmai Tünde Szívbarát szivárvány Értelmezési példa A lényeg, hogy húsfélékből napi 2-3 egységet javasolt fogyasztani. 1 egységnyi mennyiségek: 5-10

Részletesebben

A rendezvény célja. Sporteszközök, szervizek, edzőtermek bemutatkozása, kitelepüléssel.

A rendezvény célja. Sporteszközök, szervizek, edzőtermek bemutatkozása, kitelepüléssel. A rendezvény célja Az egészségtudatos és energikus életvitel népszerűsítése, ahol megmutatjuk az országnak, hogy az egészségünk megőrzéséért mit tudunk tenni. Megmozdítjuk, megmozgatjuk az országot, egy

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. A legszebb konyhakertek - Magyarország legszebb konyhakertjei évi programban való együttműködés meghosszabbításáról

ELŐTERJESZTÉS. A legszebb konyhakertek - Magyarország legszebb konyhakertjei évi programban való együttműködés meghosszabbításáról ELŐTERJESZTÉS A legszebb konyhakertek - Magyarország legszebb konyhakertjei 2018. évi programban való együttműködés meghosszabbításáról 1. előterjesztés száma: 340/2017 2. előterjesztést készítő személy

Részletesebben

Rákosmentét építjük!

Rákosmentét építjük! Az összefogás visz elôre INTERJÚ RIZ LEVENTE POLGÁRMESTERREL Riz Levente: Folytatjuk a fejlesztéseket! Nyolc éve vezeti Rákosmente önkormányzatát. Hogy tudná röviden összegezni ezt a nyolc évet? Számomra

Részletesebben

K I V O N A T. Tiszacsege Város Önkormányzat Képviselő testületének 2013. december 18 án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből

K I V O N A T. Tiszacsege Város Önkormányzat Képviselő testületének 2013. december 18 án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből K I V O N A T Önkormányzat Képviselő testületének 2013. december 18 án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből 203/2013.(XII. 18.) KT. számú HATÁROZAT: Képviselő testülete úgy határoz, hogy a 2014. évi városi

Részletesebben

Derecskei Zenei Esték

Derecskei Zenei Esték MÁJUS 1. (szombat) 10.00 óra Majális Helyszín: Sárostói Sportpálya Az idén elõször lehetõség lesz támogatói jegy vásárlására is, mellyel a rendezvényt támogathatják. Az támogatói jegy ára 550 Ft. Egy támogatói

Részletesebben

Totus Tuus Egészen a Tiéd II. János Pál Pápa emlékvonata Magyarországon is látható! Ünnepélyes Megnyitó és Nemzetközi Sajtóesemény

Totus Tuus Egészen a Tiéd II. János Pál Pápa emlékvonata Magyarországon is látható! Ünnepélyes Megnyitó és Nemzetközi Sajtóesemény Totus Tuus Egészen a Tiéd II. János Pál Pápa emlékvonata Magyarországon is látható! Ünnepélyes Megnyitó és Nemzetközi Sajtóesemény A Totus Tuus Egészen a Tiéd II. János Pál Pápa emlékvonata először érkezik

Részletesebben

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 16. évfordulója alkalmából

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 16. évfordulója alkalmából A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 16. évfordulója alkalmából Visszapillantó 2014. november 14. Születésnapi rendezvény Fazekas Lajos fazekas népi iparművész,

Részletesebben

A kiegyensúlyozott táplálkozás alapja

A kiegyensúlyozott táplálkozás alapja A kiegyensúlyozott táplálkozás alapja Formula 1 Shake Formula 2 Multivitaminkomplex Rost tabletta Herbalife Formula 1 shake - egészséges étkezés Az ízletes Formula 1 shake finom, könnyen elkészíthető egészséges

Részletesebben

DUNA. A folyó közelsége biztosítja az exkluzív légkört ahely számára. Teraszhelyiségünkben és a 200 fő

DUNA. A folyó közelsége biztosítja az exkluzív légkört ahely számára. Teraszhelyiségünkben és a 200 fő Rendezvény központ Üdvözöljük A Római-part legújabb gyöngyszeme, ahely, csodálatos dunai panorámával várja kedves vendégeit. Hatalmas kertünkben közvetlenül a folyóparton gyönyörködhet a Dunában egy pohár

Részletesebben

XV évfolyam - 6 szám FALUNAPI FOZOVERSENY Keressük a falu legjobb szakácsát! 2014 július 13 (vasárnap) Jelentkezés és bővebb információ Csatordai Lajosnál kérhető (tel: 70/775-2672) Részvételi díj: 3 000

Részletesebben

2014 év. Környezettisztasági hét

2014 év. Környezettisztasági hét 2014 év Környezettisztasági hét 2014. 04.10. Évek óta hagyományos program áprilisban a Kőszár-hegymenet, melyet egy takarítási akció előz meg. A környezettisztasági hét célja településünk szebbé tétele,

Részletesebben

ESEMÉNYNAPTÁR SZENTES

ESEMÉNYNAPTÁR SZENTES ESEMÉNYNAPTÁR SZENTES 2013 Szentes ezer arca Szentes Csongrád megyében, a Tisza partján elhelyezkedô fiatalos dél-alföldi település, közel 30000 fôs lakosságával a megye harmadik legnépesebb városa. Szentes

Részletesebben

Új név a Strandfoci Kupán: Mészi Frucht Kft.

Új név a Strandfoci Kupán: Mészi Frucht Kft. Szép nyári id?, remek mérk?zések, szebbnél szebb cselek, védések és látványos gólok jellemezték az idei strandfoci kupát Dunaújvárosban. Reggel 09.00 órakor a Mirage - Riki FC mérk?zéssel kezd?dött a Szalki

Részletesebben

XII. 2014. Az egészség és sport jegyében

XII. 2014. Az egészség és sport jegyében Á G F A L V I K R Ó N I K A XV. évfolyam 9. szám Ágfalva Önkormányzatának tájékoztatója 2014. SZEPTEMBER XII. 2014. Az egészség és sport jegyében Versenykiírás Az eddig megrendezett futófesztiválok sikere

Részletesebben

REGINA Fórum Hírlevél 2011. 6 szám

REGINA Fórum Hírlevél 2011. 6 szám REGINA Fórum Hírlevél 2011. 6 szám Kedves Olvasó! A nyár derekán közelegve az őszhöz már most szervezzük új tevékenységeinket. Már ebben a hírlevélben is meghirdetünk néhány őszi programot, és természetesen

Részletesebben

Szakmák éjszakája HSZC Boros Sámuel Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája április 13.

Szakmák éjszakája HSZC Boros Sámuel Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája április 13. Szakmák éjszakája HSZC Boros Sámuel Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája 2018. április 13. Ebben a tanévben harmadik alkalommal került megrendezésre a Szakmák éjszakája című rendezvénysorozat az ország

Részletesebben

2013. OKTÓBER XIX. ÉVFOLYAM 10. SZÁM

2013. OKTÓBER XIX. ÉVFOLYAM 10. SZÁM 2013. OKTÓBER XIX. ÉVFOLYAM 10. SZÁM ÖNKORMÁNYZATI HÍREK Horváth István polgármester Pályzati felhívás BURSA HUNGARICA ösztöndíjra A Bursa Hungarica Felsőoktatási Ösztöndíjprogram keretében új pályázati

Részletesebben

www.tantaki.hu Oldal 1

www.tantaki.hu Oldal 1 www.tantaki.hu Oldal 1 Problémacsillapító szülőknek Hogyan legyen kevesebb gondom a gyermekemmel? Nagy Erika, 2012 Minden jog fenntartva! Jelen kiadványban közölt írások a szerzői jogról szóló 1999. évi

Részletesebben

KÉRDŐÍVEK FELDOLGOZÁSA

KÉRDŐÍVEK FELDOLGOZÁSA Mi legyek, ha nagy leszek? pályaválasztási nyílt nap 2013. január 22. A program az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő Nemzeti Együttműködési Alap és Civil Támogatások Igazgatósága támogatásával valósul meg.

Részletesebben

MÁJUSI ELÕZETES Május 1. Majális a Sárostói Sportpályán tervezett program

MÁJUSI ELÕZETES Május 1. Majális a Sárostói Sportpályán tervezett program ÁPRILIS 1-3. (csütörtök-szombat) III. Bihar-Bihor Amatõr Diákszínjátszó Fesztivál színházterme ÁPRILIS 8. (csütörtök) 17 óra A GOBLEIN kör gyûlést tart Szõllõsi Imréné vezetésével Munkákat lehet hozni

Részletesebben

Falukarácsony. Újévi koncert

Falukarácsony. Újévi koncert Ikladi Hírek XX. évfolyam 12. szám www.iklad.hu Önkormányzati Híradó ingyenes 2013. december Falukarácsony Hagyományos falukarácsonyi ünnepségünket december 20-án, pénteken, 18 órai kezdettel tartjuk az

Részletesebben

A III. Muzsika Hídja Balaton Nemzetközi Fesztivál 2014 Budapest.

A III. Muzsika Hídja Balaton Nemzetközi Fesztivál 2014 Budapest. A III. Muzsika Hídja Balaton Nemzetközi Fesztivál 2014 Budapest. Bevezetés III. Muzsika Hídja Balaton Nemzetközi Fesztivált a III. Muzsika Hídja Balaton Nemzetközi Fesztivál Szervezőbizottság rendezi meg

Részletesebben

Szakmai beszámoló Pályázati azonosító: /00295 Adatlap azonosító: A2014/N8906

Szakmai beszámoló Pályázati azonosító: /00295 Adatlap azonosító: A2014/N8906 Szakmai beszámoló Pályázati azonosító: 202104/00295 Adatlap azonosító: A2014/N8906 1 A program előzményei A Happy Dixieland Baráti Kör Egyesületet többek között a magyar zenei kulturális örökség megőrzése

Részletesebben

2015. évi rendezvénytervezet

2015. évi rendezvénytervezet 2015. évi rendezvénytervezet Időpont Esemény megnevezése Rendező Helyszín Jan. 11. 9 óra Megemlékezés a Malenkij robot -ról JANUÁR Zebegény (a települések összevont Jan. 22. 14 óra Magyar Kultúra Napja

Részletesebben

Az aranyat érő tejsavó

Az aranyat érő tejsavó A tej legértékesebb része 1. oldal (összes: 5) 2. oldal (összes: 5) A sárgás színű, áttetsző folyadék, amit a sajt lecsöpögtetése során nyerünk, maga a tejsavó, és ezzel találkozunk akkor is, ha aludttejet

Részletesebben

HOPPÁ! FEJET HAJTOTTAK A JAPÁN TITOK ELŐTT HOPPÁ! FEJET HAJTOTTAK A JAPÁN TITOK ELŐTT

HOPPÁ! FEJET HAJTOTTAK A JAPÁN TITOK ELŐTT HOPPÁ! FEJET HAJTOTTAK A JAPÁN TITOK ELŐTT HOPPÁ! FEJET HAJTOTTAK A JAPÁN TITOK ELŐTT Japánban emberemlékezet óta fogyasztják Beigazolódott, hogy a chlorella és a spirulina alga gátolja a rákos sejtkolóniák kialakulását, azaz hatékony a rákmegelőzésben.

Részletesebben

PÁLYÁZATI BESZÁMOLÓ Ügyiratszám: 2631/52/2014

PÁLYÁZATI BESZÁMOLÓ Ügyiratszám: 2631/52/2014 PÁLYÁZATI BESZÁMOLÓ Ügyiratszám: 2631/52/2014 Támogató: Marcali Város Önkormányzata Oktatási és Közművelődési Bizottság 8700 Marcali Rákóczi u. 11. Támogatott: Marcali Városi Kulturális Központ 8700 Marcali

Részletesebben

Árvácska Népdalkör és a Tiszavirág Citerazenekar

Árvácska Népdalkör és a Tiszavirág Citerazenekar POLGÁR VÁROS POLGÁRMESTERE RÉSZÉRE Javaslat a Árvácska Népdalkör és a Tiszavirág Citerazenekar települési értéktárba történő felvételére I. A JAVASLATTEVŐ ADATAI 1. A javaslatot benyújtó (személy/intézmény/szervezet/vállalkozás)

Részletesebben

A Kiemelkedően Közhasznú Fehér Bot Alapítvány lapja 20. 9. évfolyam 1. szám 2009. február

A Kiemelkedően Közhasznú Fehér Bot Alapítvány lapja 20. 9. évfolyam 1. szám 2009. február A Kiemelkedően Közhasznú Fehér Bot Alapítvány lapja 20. 9. évfolyam 1. szám TARTALOM - Nemzetközi Fogyatékos Nap Nyíregyházán - Karácsonyi ünnepség Tégláson - Vakos bejárás a Fórumban - Braille Emlékülés

Részletesebben

Bogácsi programok 2014

Bogácsi programok 2014 Bogácsi programok 2014 III. Falusi Kamra Mustra és IV. Bogácsi Kocsonyafőző Verseny 2014. február 01. Közösségi Ház A III. alkalommal megrendezésre kerülő Falusi Kamra Mustra vendégei több település éléskamrájába

Részletesebben

Sportágak és hangszerek között választhatott Magyarország!

Sportágak és hangszerek között választhatott Magyarország! Sportágak és hangszerek között választhatott Magyarország! Óriási érdeklődés mellett, fantasztikus hangulatban zajlott a XXIV. Nagy Sportágválasztó, ahová több mint 19 000 mozogni vágyó gyermek és felnőtt

Részletesebben

Komplex, egyedi programcsomagokat kínálunk leendő látogatóink számára szórakoztatási lehetőségekkel, családbarát programok biztosításával.

Komplex, egyedi programcsomagokat kínálunk leendő látogatóink számára szórakoztatási lehetőségekkel, családbarát programok biztosításával. Csabai Kolbászház Látvány és élmény! Disznóvágás Kolbászkészítés Csapatépítő programok 2015 januárjától megnyitotta kapuit a Csabai Rendezvényszervező Kft. által üzemeltetett fesztiválház. Fő célunk a

Részletesebben

2017. évi Városi rendezvényterv. 1. sz. melléklet. Ferenczné Fajta Mária. Készítette: I. Nemzeti, állami és önkormányzati ünnepségek

2017. évi Városi rendezvényterv. 1. sz. melléklet. Ferenczné Fajta Mária. Készítette: I. Nemzeti, állami és önkormányzati ünnepségek 1. sz. melléklet 2017. évi Városi rendezvényterv Készítette: Ferenczné Fajta Mária mb. intézményvezető I. Nemzeti, állami és önkormányzati ünnepségek I. Nemzeti és állami ünnepek Március 15. Az 1848/49-es

Részletesebben

január Eseménynaptár Magyarkanizsa / 2014 MAGYARKANIZSAI ÖNKORMÁNYZAT Fő tér 1. 24420 Magyarkanizsa Szerbia

január Eseménynaptár Magyarkanizsa / 2014 MAGYARKANIZSAI ÖNKORMÁNYZAT Fő tér 1. 24420 Magyarkanizsa Szerbia Eseménynaptár HOGY AZ ESEMÉNYNAPTÁR AZ ÖN RENDEZVÉNYÉT IS TARTALMAZZA, ILLETVE AMENNYIBEN REKLÁMOZNI SZERETNE KIADVÁNYUNKBAN, KERESSE ÖNKORMÁNYZATUNKAT: I ÖNKORMÁNYZAT Fő tér 1. 24420 Magyarkanizsa Szerbia

Részletesebben

KUKUCSKÁLÓ PROGRAM. Hevesi József Általános Iskola. Alapfokú Művészeti Iskola tanév

KUKUCSKÁLÓ PROGRAM. Hevesi József Általános Iskola. Alapfokú Művészeti Iskola tanév Mottó: Ez az én sulim, legyen a tied is! Jól érzed majd magad, mert itt jó a hangulat, sok barátom van, érdekes programok várnak bennünket. KUKUCSKÁLÓ PROGRAM Hevesi József Általános Iskola és Alapfokú

Részletesebben

Tárgy: Együttműködési megállapodás megkötése a JÖVŐNKÉRT Alapfokú Művészetoktatási

Tárgy: Együttműködési megállapodás megkötése a JÖVŐNKÉRT Alapfokú Művészetoktatási Szentes Város Alpolgármestere 6600 Szentes, Kossuth tér 6. sz. Témafelelős: Mihály Béláné Ikt. szám: P-28522/2009. Tárgy: Együttműködési megállapodás megkötése a JÖVŐNKÉRT Alapfokú Művészetoktatási Intézménnyel

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S 1 Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testülete 8100 Várpalota, Gárdonyi Géza u. 39. Tel: 592-660 Pf.: 76. fax: 592-676 e-mail: varpalota@varpalota.hu E L Ő T E R J E S Z T É S Várpalota Város Önkormányzati

Részletesebben

Gyóni Napok Szeretettel meghívjuk Önt és kedves családját a 2019 évi. GYÓNI NAPOK rendezvénysorozatára y ón Napok

Gyóni Napok Szeretettel meghívjuk Önt és kedves családját a 2019 évi. GYÓNI NAPOK rendezvénysorozatára y ón Napok Gyóni Napok 2019 október 14 27. Gyóni Napok 2019 október 14 27. Szeretettel meghívjuk Önt és kedves családját a 2019 évi. GYÓNI NAPOK rendezvénysorozatára Pálinkásné Balázs Tünde alpolgármester Kőszegi

Részletesebben

TE HOGY VAGY? AZ UNICEF MAGYAR BIZOTTSÁG JELENTÉSE A MAGYAR GYEREKEK JÓLLÉTÉRŐL

TE HOGY VAGY? AZ UNICEF MAGYAR BIZOTTSÁG JELENTÉSE A MAGYAR GYEREKEK JÓLLÉTÉRŐL TE HOGY VAGY? AZ UNICEF MAGYAR BIZOTTSÁG JELENTÉSE A MAGYAR GYEREKEK JÓLlÉTÉRŐL 2012 1 Miről szól az UNICEF gyermekjólléti jelentése, és mi a célunk vele? 2 Te is kíváncsi vagy, hogyan élnek ma Magyarországon

Részletesebben

TE HOGY VAGY? AZ UNICEF MAGYAR BIZOTTSÁG JELENTÉSE A MAGYAR GYEREKEK JÓLLÉTÉRŐL

TE HOGY VAGY? AZ UNICEF MAGYAR BIZOTTSÁG JELENTÉSE A MAGYAR GYEREKEK JÓLLÉTÉRŐL TE HOGY VAGY? AZ UNICEF MAGYAR BIZOTTSÁG JELENTÉSE A MAGYAR GYEREKEK JÓLLÉTÉRŐL 2012 1 Miről szól az UNICEF gyermekjólléti jelentése, és mi a célunk vele? Te is kíváncsi vagy, hogyan élnek ma Magyarországon

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testülete 8100 Várpalota, Gárdonyi Géza u. 39. Tel: 592-660 Pf.: 76. fax: 592-676 e-mail: varpalota@varpalota.hu E L Ő T E R J E S Z T É S Várpalota Város Önkormányzati

Részletesebben

Badacsonytördemic Községért Alapítvány Lapja

Badacsonytördemic Községért Alapítvány Lapja Tisztelt Lakosok! Legyen játszótere Badacsonytördemicnek! A játszótér elnyeréséhez a Delikát 8 által indított mozgalomban mi is szeretnénk részt venni. Ehhez csupán az szükségeltetik, hogy a Delikát 8

Részletesebben

Méltó születésnapi ajándék

Méltó születésnapi ajándék Szeged gazdálkodásának egyre nagyobb hányadát teszik ki azok az állami és uniós pályázatok, melyeket teljes egészében a város fejlesztésére fordítanak. Az idén 32 milliárd forintot fektetnek be a város

Részletesebben

VIII. Oxigén Kupa Erdei futóverseny sorozat 2014-2015

VIII. Oxigén Kupa Erdei futóverseny sorozat 2014-2015 VIII. Oxigén Kupa Erdei futóverseny sorozat 2014-2015 V E R S E N Y K I Í R Á S A verseny fővédnöke:balczó ANDRÁSa Nemzet Sportolója A verseny célja: Versenyzés biztosítása közép- és hosszútávfutók, illetve

Részletesebben

Pénzügyi beszámoló 2010.

Pénzügyi beszámoló 2010. Pénzügyi beszámoló 2010. BEVÉTELEK Egyesületi bevételek 588.504 Pályázatok, egyéb támogatások 120.000 Magánszemélyek támogatása 294.640 Önkormányzati működési támogatás 1,972.468 2011. év terhére előleg

Részletesebben