Október: Hôseinkre emlékezünk

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Október: Hôseinkre emlékezünk"

Átírás

1 Konzervatív Polgári lap XXIII. évfolyam 10. szám október INGYENES A Miklósi Újság internetes honlapja: Október: Hôseinkre emlékezünk

2 Közösségi ház épül a Kossuth Lajos utcában Régészeti ásatás a templomkertben Már két hónapja dolgoznak a régészek a Kossuth utcai református templom kertjében. A kerítés nádpadlóval van beborítva, mert építkezésbe kezdtek az építők. A tervek szerint közösségi házat szeretnének építeni az új templom végében. A földmunkák megkezdésekor az alagsor alapjának kiásásakor emberi csontvázak, kerültek elő. Ekkor leállították a földmunkákat és jöttek a régészek a földet vallatni. A helytörténeti kutatások szerint már 50 éve tudjuk, hogy a hajdani elbontott református templom udvara és környéke középkori temetőket rejteget a földben. Ez a terület az Árpádkor óta lakott terület volt és ezen a 380 öles háromszög alakú telken 750 év óta templomok álltak. Az írások és a leletek azt bizonyítják, hogy a Kossuth Lajos utca és környékén volt a falu ősi része, ahol IV. Béla király 1264-ben íródott csúti oklevele említ a Szent Miklós tiszteletére szentelt templomot. A tényeket tudtuk és a ma radványokat már megtaláltuk az új templom alapozásakor, de elhallgattuk, nehogy leállítsák az építkezést, amire a hívek és a lakosság 42 éve várt. Az Árpádkori templomot az írás szerint a XV. században Mátyás király idejében ( ) gótikus stílusban átalakították, bővítették. Ennek a templomnak az alapjaiból is került elő a mostani ásatáskor, melynek két darab faragott kövét a Városi Múzeum őrzi. Sok csontvázat találtak a középkori templom körüli temetőben. Számuk már 200 körül jár. A törökök bejövetele után 1546-ban jelentős telepü lés volt Szigetszentmiklós. Ráckeve után a legtöbb adót fizették a megszállóknak. Az összeírás szerint 92 család fizetett adót a törököknek. A templomot többször javították, míg 1570 körül reformátussá lettek katolikus őseink. Váczi Tamás volt az első lelkésze a falunak és tovább használták a katolikus templomot. A hajdani templomot magas kőfal védte évszázadokon át. Az írások szerint a növekvő falu lakossága 1798-ban új templomot épített késő barokk stílusban, melyet a II. világháború alatt 1944 őszén a szovjet katonák Taksony felöl szétlőttek. 75 belövés érte a gyönyörű templomot, melyet 1948 tavaszán a földig leromboltak és tervezték egy másik templom építését, de ezt csak 1986-ban engedélyezték. Most a régészek Batizi Zoltán régész vezetésével ásták ki mindkét templom alapjait és a középkori temető egy részét, megbolygatva szegény jobbágy őseink örök álmát. Az előkerült leletek is bizonyítják, hogy kb. 800 éve kezdték el itt a temetést a templom kertben. Reménykedve várjuk a feltárás végét és a beszámolót az eseményről. A Református Egyház és a Honismereti Szakkör ezúton is megköszöni a város önkormányzatának az anyagi támogatást. Vöő Imre 2 MIKLÓSI ÚJSÁG október

3 Letették a nagybani biopiac alapkövét NAGYBANI BIOPIAC Szigetszentmiklóson A városé maradnak az iskolák Nem kerülnek állami kezelésbe a szigetszentmiklósi oktatási intézmények. A as tanévre vonatkozó tantárgyi felosztást hagyta jóvá legutóbbi ülésén Szigetszentmiklós Oktatási, Informatikai és Nemzetközi Kapcsolatok Bizottsága. A napirendi pontok között szerepelt még az önkormányzati fenntartású oktatási intézmények további működtetésére irányuló szándék kinyilvánítására tett javaslat. Ez azt jelenti, hogy nem kerülnek állami kezelésbe a szigetszentmiklósi oktatási intézmények. mondta Papp István, a bizottság elnöke. Az Ökologia Hungaria Biopiac névre keresztelt létesítmény alapkövét szeptember 21-én délben tették le a szigetszentmiklósi virágpiac területén. Az 500 millió forintból épülő nagybani biopiacon kizárólag a Vidékfejlesztési Minisztérium által minősített bioélelmiszereket lehet majd forgalmazni. A tervek szerint jövő ősszel már megnyitja kapuit a Biotikum. Ha beválik, akkor az ország más területein is nyitnának hasonló piacot. Dr. Fazekas Sándor, vidékfejlesztési miniszter az ünnepélyes alapkőletételen azt mondta: bízik benne, hogy a hazai biogazdálkodás fellendítésében nagy szerepet játszik majd a szigetszentmiklósi nagybani biopiac megnyitása. 57 éve ballagtak a Buga Iskolából Osztálytalálkozó 8.a Anno Felső sor, balról jobbra: Kerekes Pali, Csapi Benci, Szabó Laci, Szabó Lajcsi, Rácz Jancsi, Török Laci, Mattesz Frici, Mészáros Feri, Sörös Jóska, Harmadik sor: Síró Jóska, Csősz Lajcsi, Kardos Béla, D. Gere Jutka, Kálmán Ilonka, Bucsi Joli, Czékus Lajcsi, D. Ender Imre, Ipó Géza, Vida Szabó Sanyi, Szabó Jóska, Második sor: Varsányi Júlia, Szemerédi Rozi, Török Juliska, Szűcs Vilma, Medgyessy Magdi, Szabó Margitka, Kovács Ilonka, Torma Joli, Gere P. Eszti, Vinkler Anna, László Juliska, Papp Ági, Becz Györgyi, Becz B. Joli, Csépe Klári, Török Ilonka Első sor: Losonczi Miklós, Hajdúné, Madocsay Miklósné, Darcsi Margit, Vályi József, Bíró Vince, Farkas Zoltánné, Sütő Gabriella, Veress László, Kántor Ilonka, Nagy Kató október MIKLÓSI ÚJSÁG 3

4 S Z A B A C S I N A P Hatodik alkalommal rendezték meg az Árpád utcában Szeptember 15-én, szombaton már reggel fél tíztől elkezdődtek a színes programok a Szabacsi Napon. A délelőtt főként a gyerekekről szólt. A gólyalábas felvonulás után a népszerű Alma együttes koncertjét tekinthették meg. A Mesesátorban Csernik Szende lábbábos interaktív bábjátékkal szórakoztatta a közönséget. A régi idők iskolai életét is megismerhették azok, akik betértek a Demján udvarba. A helyszínen Általános iskolák akkor és most címmel nyílt tablókiállítás, de öregdiák találkozó és iskolatörténeti gyüjtemény is várta az érdeklődőket. A tárlat Demján György és családja udvarán volt látható. A többéves hagyományokhoz híven idén is Szabó József városunk polgármestere kínálta a finom édes nedűt a kilátogatóknak. A polgármester elmondta, hogy a szőlő minden évben Szigetcsépről érkezik a városba. A városvezető természetesen a Miklóson hagyományos kékfestő kötényben jelent meg, ezzel is hangsúlyozva a rendezvény falusias, de ünnepi hangulatát. Délben a falusi ízek udvarában a hagyományos ízek kedvelői helyi finomságokat kóstolhattak. Többek között a miklósi takartot (töltött káposzta), marhalábszárpörköltet, pacalpörköltet, csülkös bablevest. A Szabacsi Honismereti Egyesület háziasszonyai igazi miklósi ízeket csempésztek bele minden fogásba. A helyszínen tősgyökeres szigetszentmiklósi családok konyhabútorai közt tálalták fel az ebédet, így mindenki átélhette néhány órára a falusi étkezés varázsát. 14 órától térzene szórakoztatta az egybegyűlteket. Ezt követően Szabó Ádám harmonikás, a Sziget Színház fiatal művészei, a Kutyakölykök tánccsoport és egy Macedóniából érkező néptánccsoport lépett fel. Fél 6-tól az év hangja, Radics Gigi énekelt, majd Mahó Andrea és Miller Zoltán koncerteztek. Este a Salami Brothers biztosította a jó hangulatot. A nap folyamán a nyitott portákon hagyományos étkekkel, népi játékokkal, történelemmel és a szigetszentmiklósi művészek alkotásaival ismerkedhettek meg az érdeklődők. 4 MIKLÓSI ÚJSÁG október

5 ÚJ MEGBÍZOTT KAPITÁNY SZIGETSZENTMIKLÓSON Dr. Csipler Norbert rendõr õrnagy intenzív, OKJ-s szakmunkás képzést indít a szakmai szakszervezetek és az ORFK-RSZKK ajánlásával! Szeptember 15-i hatállyal tíz Pest megyei kapitányság vezetői megbízását vonták vissza. Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) közlése szerint a döntést egy átfogó értékelés előzte meg, melynek során több szempontot vettek figyelembe, köztük a nyomozások eredményességét, illetve a személyi sérüléssel végződő balesetek számának Az elhelyezkedésnél nem mindegy, hogy hol végzi a tanfolyamot! VAGYONVÉDELMI ORSZÁGOS KIKÉPZŐ KÖZPONT BIZTONSÁGI ŐR Október 6-án és 13-án SZIGETSZENTMIKLÓSON hétvégén is hívható! Hölgyek, nyugdíjasok, pályakezdők jelentkezését is várjuk! Könnyű és gyors elhelyezkedés! Fegyvervizsga 1 nap alatt! NE HIGGY az átverőknek, ÓVAKODJ az olcsó tanfolyamoktól! Fnysz: változását. A szigetszentmiklósi mellett a balassagyarmati, a dunaújvárosi, az egri, az esztergomi, a fonyódi, a füzesabonyi, a siklósi, a szombathelyi és a dunakeszi rendőrkapitányságok élén történt változás. Dr. Kántor Gerzson szigetszentmiklósi kaptitány a Pest Megyei Rendőrfőkapitányság rendelkezési állományába került. A szigetszentmiklósi rendőrök megbízott parancsnoka szeptember 16-tól Dr. Csipler Norbert rendőr őrnagy lett. Ő Budaörsről jött át, korábban a ráckevei kapitányságot vezette, így Szigetszentmiklós sem ismeretlen számára. A megbízásához eredményes munkát, erőt és egészséget kívánunk! A kapitányságvezető előzetes telefonos egyeztetést követően tudja fogadni a tisztelt lakosságot. Tel.: TŰZIFA egyenesen az erdészettõl - hasított akác - hasított tölgy, bükk Ft/q SZÉN nagy választékban a k c i ó - ledvicei barna dió Ft/q - lengyel fekete dió Ft/q Tel.: 06-70/ október MIKLÓSI ÚJSÁG 5

6 ANYA KÖNY VI HÍ REK szeptember hónapban házasságot kötöttek Szabó Katalin Simon Ágnes Fazakas Júlia Gábor Csilla Cseri Brigitta Weller Titanilla Vári Edina Madaras Dóra Csuka Hajnalka Szente Barbara Síró Éva Nagy Rita Vogl Anita SZÍNVONALAS BÚCSÚZTATÁS Temetőben, altemplomban, Háznál, családi környezetben Vagy a természet templomában. Nagy Ferenc Szigetszentmiklós, Árpád út. 45. Tel.: 06-30/ Híves Zoltán Fazekas Lajos Müller Csaba Kiss Péter Szász Imre Dombi Tamás Pap Sándor Horváth Norbert Szabó Péter Bellovics Tibor Berta Péter Eisemann Zoltán Becz Máté Sok boldogságot kívánunk! szeptember hónapban eltávoztak Gulyás Jánosné 92 Buzás Károly 60 Kurina Ernőné 79 Budai Sándorné 50 Czifra Gyula 54 György Dávid 18 Jakab Sándorné 73 Becz Zoltán 53 Tóthné Egyed Zsuzsanna 54 Nyugodjanak békében! Boros Józsefné 85 Kerekes Béláné 87 Ottinger György 86 Ender Pál 66 Hefkó Lajosné 82 Gazdag Tiborné 71 Karagits Sándorné 53 Vinkler István 99 Mondom Néktek, mi mindig búcsúzunk (Reményik Sándor) BIRKÓZÓ KRÓNIKA Szeptember 15. Pesterzsébeten az SMTK. birkózó csarnokában rendezték meg a évi kötöttfogású diák csapatbajnokságot, melyen a Sziget SC. diákjai is részt vettek. Eredmények: 17 induló csapatból a 10. helyen végzett a Sziget SC. csapata, ezzel 30 olimpiai pontot szereztek. Az első fordulóban a budapesti Vasas csapatától kikaptunk, 36:8-ra, a második fordulót szintén vereséggel zártuk, itt kikaptunk az érdi Spartacus csapatától 25:19- re. A harmadik fordulóban sajnos szintén megverték a Sziget SC. csapatát a pesterzsébeti MTK. Versenyzői 40:4-re. Öszszesítésben csapatban a 4. helyen végzett a Sziget SC. csapata. Összeállítás: 29 kg-ban Nagy Zsombor, győzött kétszer, 32 kgban Zsivnovszky Gergő egyszer győzött, 38 kg-ban Rusz Gergely egyszer győzött, 42 kg-ban Cservölgyi Dávid 54 kg-ban Rencs Viktor, 58 kg-ban Tapodi Ede győzött egyszer, 63 kg-ban Vígh Bence egyszer győzött, +63 kg-ban Hajas Marcell és Kungli Dominik kétszer győztek. Az edzőjük Csiszár János volt. Szeptember Budapesten a Budaörsi Városi Sportcsarnokban rendezték meg a veterán kötött és szabadfogású világbajnokságot, ahol a Sziget SC. versenyzői közül hárman vettek részt. Szeptember 20-án G kategóriában éveseknek rendezett versenyen 97 kg-ban Sipos László nyolc induló közül a harmadik helyen végzett és 30 olimpiai pontot szerzett a csapatnak. Szeptember 21-én szabadfogásban B kategóriában 85 kgban a évesek korcsoportjában Jankovics Péter indult, aki 14 versenyző közül helyezetlen maradt és kiesett a küzdelem sorozatból. Szeptember 23-án A kategóriában évesek korcsoportjában Dévay Ferenc családi okok miatt visszalépett a versenytől. Szeptember A magyar kötöttfogású válogatott Fila Gálán Gold Gran Pix versenyen indult Azerbajdzsánban Baku városában 74 kg-ban Szabó Martin. Az első fordulóban kikapott az azerbajdzsáni versenyzőtől, majd az azeri versenyzőt megverte egy grúz versenyző, így Szabó Martin nem került a vigasz ágra és kiesett a versenyből. Az edzője Takács Ferenc volt. Szeptember 22. Orosházán rendezték meg a városi sportcsarnokban a kadetifi szabadfogású magyar bajnokságot, melyen a Sziget SC. csapatából négy fő indult. Három versenyző nem ért el helyezést, de 100 kg-ban Nagy Mihály a harmadik helyen végzett és ezzel nyolc olimpiai pontot szerzett a csapatnak. Az edző Rusz Gergely volt Joszkin János A BÁNKERTI JÉCSAI TEMETKEZÉSI ÉS SZOLGÁLTATÓ KFT. TÁJÉKOZTATÓJA Hagyományos (koporsós temetés) sírhely lejárati ideje: 25 év. Urnasírhely lejárati ideje: 10 év. Urnafülke lejárati ideje: 10 év. Szíveskedjenek a temető irodában érdeklődni és a lejárt sírhelyek, illetve urnafülkék újraváltásához befizetési utalványt, (csekket) kérni. Köszönettel: Szigetszentmiklósi Temető Üzemeltetője Bánkerti Jécsai Temetkezési és Szolgáltató Kft. Szigetszentmiklós, Temető u. 3. A Temető Iroda nyitva tartása: Hétfő - Péntek: 8-15 óráig Telefon: 06-20/ (éjjel-nappal hívható) 6 MIKLÓSI ÚJSÁG október

7 I N G AT L A N - K Ö Z V E T í T Ő É R T É K B E C S L Ő I R O D A 2310 Szi getszent mik lós, Szent Mik lós u. 12/2. Ügy in té zés: 7-20 órá ig Tel./fax: 7-16h- ig (24) h-ig: (30) (szom bat, va sár nap is!) Iro da ve ze tő: KE RE KES IST VÁN Ügy fe le ink meg bí zá sá ból el adás ra kí ná lunk - meg vé tel re ke re sünk: csa lá di há za kat, hét vé gi há za kat, vál lal ko zók ré szé re te lep he lye ket, épí té si tel ke ket, la ká so kat, iro dá kat, egyéb in gat la no kat (pl: szán tó föld). ADÁS-VÉ TEL, CSE RE, BÉR BE ADÁS tel jeskörű ügy in té zés sel! ÉR TÉK BECS LÉS Fotó-videó felvételkészítés Bárhol - Bármit - Bármikor CHEVROLET MAJOSHÁZA 2339 Majosháza, 51-es út 31. km Tel.: 24/ CO2-kibocsátás: Cruze: g/km; Aveo: g/km; Spark: g/km; átlagos fogyasztás: Cruze: 5,6-7,8l/100 km; Aveo: 5,5-6,4l/100km; Spark: 5,2-5,7l/100km vegyes fogyasztás-változattól és forgalmi viszonyoktól függően. A feltüntetett árak ajánlott fogyasztói árak. Az akciós modellek kedvezményei és az akció egyéb részletei a oldalon vagy a Chevrolet infovonalon találhatók. Konkrét árajánlatok az akcióban részt vevő Chevrolet-forgalmazóinknál. Az akciós modellek a készlet erejéig, limitált darabszámban érhetők el. A Chevrolet Southeast Europe Kft. és az akcióban részt vevő Chevrolet forgalmazók fenntartják a jogot az akció módosítására illetve megszüntetésére. A kép illusztráci. A nyomdai hibákért felelőséget nem vállalunk. KÕ MÛ VES MES TER Vál lal ja: kül sõ és bel sõ épí tõ mes te ri mun kák el vég zé sét. Te l.: Színes és fekete-fehér FÉNYMÁSOLÁS szkennelés, fax küldés ESKÜVÔSZERVEZÔ IRODA Szszmiklós, Árpád u. 45., Szi get szent mik lós, Szent Mik lós út 5/A. Nyitva tartás: hétfő , kedd - péntek 9-12 és , szombat 8-12 óráig Telefon: MIK LÓ SI ÚJ SÁG Kon zer va tív Pol gá ri Lap www. duna men tifo rum.hu f.hu Fõ szer kesz tõ: Nagy Fe renc Nyom dai elõ ké szí tés: West-Graph Kft. Ki ad ja: Csa lá di Ren dez vény szer ve zõ Iro da Szi get szent mik lós, Ár pád u mik lo siu jsag@vnet.hu Tel.: 24/ és 30/ ISSN

8 Szigetszentmiklóson az Ó-város központjában, frekventált helyen (Árpád u. 45.) 28m 2 -es ÜZLETHELYISÉG KIADÓ! Tel.: m²-es kombicirkós, szuterin műhely-garázs vizesblokkal (zuhany, WC, mosdó) KIADÓ az Erkel F. u. 23. sz. alatt a Gyári úttól 100 m-re. Tel.: Közmûvesített, 20m 2 -es, GARÁZS ELADÓ a szánkózó domb mellett. Tel.: MENTSE MEG EMLÉKEIT! régi VHS, Hi8 stb. videó felvételek, fotók digitalizálása DVD-re, CD-re másolása! ES KÜ VÕ SZER VE ZÕ IRO DA Szigetszentmiklós, Ár pád u. 45. Tel.: hangos hirdetés gépkocsival BARKÁCSBOLT ragasztó, csavar, lamello, bútorpánt, fogantyú, élfólia, munkalap, állítható bútorláb, fióksín, szekrénybe szerelhető fémkosarak, tolóajtó szerelvény, barkácsléc, párkány, küszöb. LAPSZABÁSZAT bútorlap, MDF, rétegelt lemez, OSB, furnérozott forgácslap. Helyben élzárást is végzünk élfóliával, ABS-sel illetve élléccel. Igény szerint szállítást is vállalunk! EGYEDI BÚTORKÉSZÍTÉS konyhabútor, szobabútor, tolóajtós szekrények, irodabútor, lépcső. NYITVA TARTÁS: Hétfőtől - Szombatig ig óráig

Konzervatív Polgári lap. XXIII. évfolyam 1. szám 2012. január INGYENES A Miklósi Újság internetes honlapja: www.dunamentiforum.hu - www.dmf.

Konzervatív Polgári lap. XXIII. évfolyam 1. szám 2012. január INGYENES A Miklósi Újság internetes honlapja: www.dunamentiforum.hu - www.dmf. Konzervatív Polgári lap XXIII. évfolyam 1. szám 2012. január INGYENES A Miklósi Újság internetes honlapja: www.dunamentiforum.hu - www.dmf.hu Az elmúlt esztendő eseményei Az év múlásával az átlagember

Részletesebben

XXVI. évfolyam 1. szám 2013. január INGYENES A Miklósi Újság internetes honlapja: www.dunamentiforum.hu - www.dmf.hu

XXVI. évfolyam 1. szám 2013. január INGYENES A Miklósi Újság internetes honlapja: www.dunamentiforum.hu - www.dmf.hu Konzervatív Polgári lap XXVI. évfolyam 1. szám 2013. január INGYENES A Miklósi Újság internetes honlapja: www.dunamentiforum.hu - www.dmf.hu BÚÉK 2013 Visszatekintő Gazdagodott városunk 2012-ben is Már

Részletesebben

XXIII. évfolyam 11. szám 2012. november INGYENES A Miklósi Újság internetes honlapja: www.dunamentiforum.hu - www.dmf.

XXIII. évfolyam 11. szám 2012. november INGYENES A Miklósi Újság internetes honlapja: www.dunamentiforum.hu - www.dmf. Konzervatív Polgári lap XXIII. évfolyam 11. szám 2012. november INGYENES A Miklósi Újság internetes honlapja: www.dunamentiforum.hu - www.dmf.hu ELBÚCSÚZTUNK Linde László plébánostól Nyugodjon békében!

Részletesebben

Konzervatív Polgári lap. XXIII. évfolyam 3. szám 2012. március INGYENES A Miklósi Újság internetes honlapja: www.dunamentiforum.hu - www.dmf.

Konzervatív Polgári lap. XXIII. évfolyam 3. szám 2012. március INGYENES A Miklósi Újság internetes honlapja: www.dunamentiforum.hu - www.dmf. Konzervatív Polgári lap XXIII. évfolyam 3. szám 2012. március INGYENES A Miklósi Újság internetes honlapja: www.dunamentiforum.hu - www.dmf.hu Az 1848-as szabadságharcra emlékezve Petőfi és Kardos István

Részletesebben

Konzervatív Polgári lap. XXIII. évfolyam 2. szám 2012. február INGYENES A Miklósi Újság internetes honlapja: www.dunamentiforum.hu - www.dmf.

Konzervatív Polgári lap. XXIII. évfolyam 2. szám 2012. február INGYENES A Miklósi Újság internetes honlapja: www.dunamentiforum.hu - www.dmf. Konzervatív Polgári lap XXIII. évfolyam 2. szám 2012. február INGYENES A Miklósi Újság internetes honlapja: www.dunamentiforum.hu - www.dmf.hu Tíz évenként szoktak népszámlálást tartani A népszámlálások

Részletesebben

Téli látkép az épülô

Téli látkép az épülô Konzervatív Polgári lap XXVI. évfolyam 2. szám 2013. február INGYENES A Miklósi Újság internetes honlapja: www.dunamentiforum.hu - www.dmf.hu Téli látkép az épülô katolikus templom tornyából Ez a mostani

Részletesebben

Napfény, rekkenô hôség, júliusi nyár

Napfény, rekkenô hôség, júliusi nyár Konzervatív Polgári lap XXIII. évfolyam 7. szám 2012. július INGYENES A Miklósi Újság internetes honlapja: www.dunamentiforum.hu - www.dmf.hu Napfény, rekkenô hôség, júliusi nyár A nap szerelmese Hetvenöt

Részletesebben

TRIANON. 1920. június 4. 92 év megcsonkítottság. Ez a magyar nép holokausztja. Nekünk ez a Nemzeti Gyásznapunk. Konzervatív Polgári lap

TRIANON. 1920. június 4. 92 év megcsonkítottság. Ez a magyar nép holokausztja. Nekünk ez a Nemzeti Gyásznapunk. Konzervatív Polgári lap Konzervatív Polgári lap XXIII. évfolyam 6. szám 2012. június INGYENES A Miklósi Újság internetes honlapja: www.dunamentiforum.hu - www.dmf.hu TRIANON 1920. június 4. 92 év megcsonkítottság. Ez a magyar

Részletesebben

XXIII. évfolyam 9. szám 2012. szeptember INGYENES A Miklósi Újság internetes honlapja: www.dunamentiforum.hu - www.dmf.hu Szeptemberi vigasságok

XXIII. évfolyam 9. szám 2012. szeptember INGYENES A Miklósi Újság internetes honlapja: www.dunamentiforum.hu - www.dmf.hu Szeptemberi vigasságok Konzervatív Polgári lap XXIII. évfolyam 9. szám 2012. szeptember INGYENES A Miklósi Újság internetes honlapja: www.dunamentiforum.hu - www.dmf.hu Szeptemberi vigasságok Városunk első díszpolgára lett 1892-ben

Részletesebben

Szeretettel köszöntjük az Édesanyákat!

Szeretettel köszöntjük az Édesanyákat! Konzervatív Polgári lap XXIII. évfolyam 5. szám 2012. május INGYENES A Miklósi Újság internetes honlapja: www.dunamentiforum.hu - www.dmf.hu Szeretettel köszöntjük az Édesanyákat! Harminc éve távozott

Részletesebben

Államalapító Szent István király napja

Államalapító Szent István király napja Konzervatív Polgári lap XXIII. évfolyam 8. szám 2012. augusztus INGYENES A Miklósi Újság internetes honlapja: www.dunamentiforum.hu - www.dmf.hu Államalapító Szent István király napja Ünnepi részletes

Részletesebben

XXII. évfolyam 12. szám 2011. december INGYENES A Miklósi Újság internetes honlapja: www.dunamentiforum.hu - www.dmf.hu

XXII. évfolyam 12. szám 2011. december INGYENES A Miklósi Újság internetes honlapja: www.dunamentiforum.hu - www.dmf.hu Konzervatív Polgári lap XXII. évfolyam 12. szám 2011. december INGYENES A Miklósi Újság internetes honlapja: www.dunamentiforum.hu - www.dmf.hu Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát

Részletesebben

A Miklósi Újság internetes honlapja: www.dunamentiforum.hu - www.dmf.hu

A Miklósi Újság internetes honlapja: www.dunamentiforum.hu - www.dmf.hu Konzervatív Polgári lap XXII. évfolyam 7. szám 2011. július INGYENES A Miklósi Újság internetes honlapja: www.dunamentiforum.hu - www.dmf.hu Fotó: Gere-Szabó Ágnes Kilencven éve született Emlékezés Molnár

Részletesebben

XXII. év fo lyam 1. szám 2011. január IN GYE NES. A Mik ló si Új ság in ter ne tes hon lap ja: www. duna men tifo rum.hu - www.dm f.

XXII. év fo lyam 1. szám 2011. január IN GYE NES. A Mik ló si Új ság in ter ne tes hon lap ja: www. duna men tifo rum.hu - www.dm f. XXII. év fo lyam 1. szám 2011. január IN GYE NES A Mik ló si Új ság in ter ne tes hon lap ja: www. duna men tifo rum.hu - www.dm f.hu Összefogás nélkül nincs fejlődés Huszonöt éve város Szigetszentmiklós

Részletesebben

XXI. év fo lyam 10. szám 2010. október IN GYE NES. A Mik ló si Új ság in ter ne tes hon lap ja: www. duna men tifo rum.hu - www.dm f.

XXI. év fo lyam 10. szám 2010. október IN GYE NES. A Mik ló si Új ság in ter ne tes hon lap ja: www. duna men tifo rum.hu - www.dm f. XXI. év fo lyam 10. szám 2010. október IN GYE NES A Mik ló si Új ság in ter ne tes hon lap ja: www. duna men tifo rum.hu - www.dm f.hu VÁLASZTOTTUNK 1.vk. Becz Péter 3.vk. Papp István Szabó József polgármester,

Részletesebben

Áldott, békés, szeretetben gazdag Karácsonyt kívánunk minden kedves Olvasónknak!

Áldott, békés, szeretetben gazdag Karácsonyt kívánunk minden kedves Olvasónknak! Konzervatív Polgári lap XXIII. évfolyam 12. szám 2012. december INGYENES A Miklósi Újság internetes honlapja: www.dunamentiforum.hu - www.dmf.hu Áldott, békés, szeretetben gazdag Karácsonyt kívánunk minden

Részletesebben

Békés, Boldog Új Esztendőt kívánunk minden kedves Olvasónknak!

Békés, Boldog Új Esztendőt kívánunk minden kedves Olvasónknak! Konzervatív Polgári lap XXVII. évfolyam 1. szám 2014. január INGYENES A Miklósi Újság internetes honlapja: www.dunamentiforum.hu - www.dmf.hu Békés, Boldog Új Esztendőt kívánunk minden kedves Olvasónknak!

Részletesebben

Szalai Borbála: Legyen öröm a tanulás!

Szalai Borbála: Legyen öröm a tanulás! Konzervatív Polgári lap XXII. évfolyam 9. szám 2011. szeptember INGYENES A Miklósi Újság internetes honlapja: www.dunamentiforum.hu - www.dmf.hu Hangosabbak ma az utcák, Gyerekektől népesek, Szalai Borbála:

Részletesebben

Hull az elsárgult levél Szentmiklósi ősz 2011. november

Hull az elsárgult levél Szentmiklósi ősz 2011. november Konzervatív Polgári lap XXII. évfolyam 11. szám INGYENES A Mik lós i Ú j s á g in t ern et es h on lap j a : w w w.d u n am en t if o ru m. h u - w w w. d m f.h u Hull az elsárgult levél Szentmiklósi ősz

Részletesebben

Konzervatív Polgári lap. XXIII. évfolyam 4. szám 2012. április INGYENES A Miklósi Újság internetes honlapja: www.dunamentiforum.hu - www.dmf.

Konzervatív Polgári lap. XXIII. évfolyam 4. szám 2012. április INGYENES A Miklósi Újság internetes honlapja: www.dunamentiforum.hu - www.dmf. Konzervatív Polgári lap XXIII. évfolyam 4. szám 2012. április INGYENES A Miklósi Újság internetes honlapja: www.dunamentiforum.hu - www.dmf.hu Negyven éve kerültek elő Adatok a befalazott jegyzőkönyvekből

Részletesebben

Konzervatív Polgári lap. XXVI. évfolyam 3. szám 2013. március INGYENES A Miklósi Újság internetes honlapja: www.dunamentiforum.hu - www.dmf.

Konzervatív Polgári lap. XXVI. évfolyam 3. szám 2013. március INGYENES A Miklósi Újság internetes honlapja: www.dunamentiforum.hu - www.dmf. Konzervatív Polgári lap XXVI. évfolyam 3. szám 2013. március INGYENES A Miklósi Újság internetes honlapja: www.dunamentiforum.hu - www.dmf.hu Az élők kötelessége az emlékezés Csepel-szigetiek az 1848-as

Részletesebben

Konzervatív Polgári lap. XXVI. évfolyam 7. szám 2013. július INGYENES A Miklósi Újság internetes honlapja: www.dunamentiforum.hu - www.dmf.

Konzervatív Polgári lap. XXVI. évfolyam 7. szám 2013. július INGYENES A Miklósi Újság internetes honlapja: www.dunamentiforum.hu - www.dmf. Konzervatív Polgári lap XXVI. évfolyam 7. szám 2013. július INGYENES A Miklósi Újság internetes honlapja: www.dunamentiforum.hu - www.dmf.hu Negyven éve történt... József Attila szobor avatása 1973. június

Részletesebben

cikk a 3. oldalon Konzerva tív Polgári lap

cikk a 3. oldalon Konzerva tív Polgári lap Konzerva tív Polgári lap XXVI. évfolyam 4. szám 2013. április INGYENES A Miklósi Újság internetes honlapja: www.dunamentiforum.hu - www.dmf.hu Föld Órája Fővárosa lettünk cikk a 3. oldalon Harminc éve

Részletesebben

Szeretettel köszöntjük Hölgy olvasóinkat!

Szeretettel köszöntjük Hölgy olvasóinkat! Konzervatív Polgári lap XXVII. évfolyam 3. szám 2014. március INGYENES A Miklósi Újság internetes honlapja: www.dunamentiforum.hu - www.dmf.hu Szeretettel köszöntjük Hölgy olvasóinkat! Szabó Lôrinc - Tavasz

Részletesebben

Már nem áznak a harangok. Helyükre kerültek a toronysüvegek

Már nem áznak a harangok. Helyükre kerültek a toronysüvegek Konzervatív Polgári lap XXVI. évfolyam 11. szám 2013. november INGYENES A Miklósi Újság internetes honlapja: www.dunamentiforum.hu - www.dmf.hu Már nem áznak a harangok. Helyükre kerültek a toronysüvegek

Részletesebben

XXVI. évfolyam 10. szám 2013. október INGYENES A Miklósi Újság internetes honlapja: www.dunamentiforum.hu - www.dmf.hu

XXVI. évfolyam 10. szám 2013. október INGYENES A Miklósi Újság internetes honlapja: www.dunamentiforum.hu - www.dmf.hu Konzervatív Polgári lap XXVI. évfolyam 10. szám 2013. október INGYENES A Miklósi Újság internetes honlapja: www.dunamentiforum.hu - www.dmf.hu VII. Szabacsi Nap 2013 képes beszámolónk az 5.oldalon II.

Részletesebben

október 23. Forradalom és Szabadságharc ünnepe

október 23. Forradalom és Szabadságharc ünnepe Konzervatív Polgári lap XXII. évfolyam 10. szám 2011. október INGYENES A Miklósi Újság internetes honlapja: www.dunamentiforum.hu - www.dmf.hu 1956 2011 október 23. Forradalom és Szabadságharc ünnepe Adatok

Részletesebben

Kimutatás Nyírvasvári Község Önkormányzata által tűzifa juttatásban részesítettekről - 1/2013.(I.10.) önkormányzati határozat alapján -

Kimutatás Nyírvasvári Község Önkormányzata által tűzifa juttatásban részesítettekről - 1/2013.(I.10.) önkormányzati határozat alapján - 1. 5-2/2013 Terdik Ferenc Kossuth 2. 1 m3 2. 5-4/2013 Nagy Ferencné Kossuth 17. 1 m3 3. 5-5/2013 Cseh Gyula Kossuth 20. 1 m3 4. 5-6/2013 Lukács György Kossuth 38. 1 m3 5. 5-7/2013 Deák László Kossuth 49/b.

Részletesebben

3. Auriga Erdei Futóverseny sorozat

3. Auriga Erdei Futóverseny sorozat 3. Auriga Erdei Futóverseny sorozat hatodik forduló 2016.07.03 Leány 1.6km 1. Fekete Flóra 3 6:18 SZVSI SE1 / 1, 10 2. Takó Lilla 6 6:20 Szolnok SE1 / 2, 7 3. Auerbach Anita 1 7:37 Szolnok SE1 / 3, 5 4.

Részletesebben

TRIANON. XXVI. évfolyam 6. szám 2013. június INGYENES A Miklósi Újság internetes honlapja: www.dunamentiforum.hu - www.dmf.hu. 1920. június 4.

TRIANON. XXVI. évfolyam 6. szám 2013. június INGYENES A Miklósi Újság internetes honlapja: www.dunamentiforum.hu - www.dmf.hu. 1920. június 4. Konzervatív Polgári lap XXVI. évfolyam 6. szám 2013. június INGYENES A Miklósi Újság internetes honlapja: www.dunamentiforum.hu - www.dmf.hu TRIANON 1920. június 4. Közös a gyász, közös a fájdalom. Ötven

Részletesebben

Szeretettel köszöntjük az Édesanyákat!

Szeretettel köszöntjük az Édesanyákat! XXI. év fo lyam 5. szám 2010. május IN GYE NES A Mik ló si Új ság in ter ne tes hon lap ja: www. duna men tifo rum.hu - www.dm f.hu Szeretettel köszöntjük az Édesanyákat! Köszönöm Istenem az édesanyámat!

Részletesebben

Békés, Boldog Karácsonyi ünnepeket kívánunk minden kedves Olvasónknak!

Békés, Boldog Karácsonyi ünnepeket kívánunk minden kedves Olvasónknak! Konzervatív Polgári lap XXVI. évfolyam 12. szám 2013. december INGYENES A Miklósi Újság internetes honlapja: www.dunamentiforum.hu - www.dmf.hu Békés, Boldog Karácsonyi ünnepeket kívánunk minden kedves

Részletesebben

Államalapító Szent István király napja Augusztus 20.

Államalapító Szent István király napja Augusztus 20. Konzervatív Polgári lap XXII. évfolyam 8. szám 2011. augusztus INGYENES A Miklósi Újság internetes honlapja: www.dunamentiforum.hu - www.dmf.hu Államalapító Szent István király napja Augusztus 20. A 2011.

Részletesebben

TANÉVNYITÓ. Gyermekeink védelmében. rendôrökkel. Konzervatív Polgári lap. cikk az 5. oldalon

TANÉVNYITÓ. Gyermekeink védelmében. rendôrökkel. Konzervatív Polgári lap. cikk az 5. oldalon Konzervatív Polgári lap XXVI. évfolyam 9. szám 2013. szeptember INGYENES A Miklósi Újság internetes honlapja: www.dunamentiforum.hu - www.dmf.hu Gyermekeink védelmében TANÉVNYITÓ rendôrökkel cikk az 5.

Részletesebben

Tanuló neve azonosító felvételi sorrend Megjegyzés

Tanuló neve azonosító felvételi sorrend Megjegyzés Élelmiszer- és vegyiáru eladó Tervezett létszám: 12 fő Süveges Attila 10. B 1 felvéve Földvári Beáta 10. B 2 felvéve Vadász Brigitta 10. B 3 felvéve Kun Ibolya 10. B 4 felvéve Baktai Vivien 10. B 5 felvéve

Részletesebben

XXI. év fo lyam 6. szám 2010. június IN GYE NES. Máig tartó holokausztunk TRIANON. 1920. június 4.

XXI. év fo lyam 6. szám 2010. június IN GYE NES. Máig tartó holokausztunk TRIANON. 1920. június 4. XXI. év fo lyam 6. szám 2010. június IN GYE NES A Mik ló si Új ság in ter ne tes hon lap ja: www. duna men tifo rum.hu - www.dm f.hu Máig tartó holokausztunk TRIANON 1920. június 4. Hetvenöt éves a Sporthorgász

Részletesebben

Név oszt. helyezés Kategória felkészítő tanár Kiss Hunor 1.a 1. 1. Gál Csabáné. Név oszt. helyezés Kategória felkészítő tanár

Név oszt. helyezés Kategória felkészítő tanár Kiss Hunor 1.a 1. 1. Gál Csabáné. Név oszt. helyezés Kategória felkészítő tanár TUDÁSBAJNOKSÁG MEGYEI DÖNTŐ - ANYANYELV Kiss Hunor 1.a 1. 1. Gál Csabáné TUDÁSBAJNOKSÁG MEGYEI DÖNTŐ - ANYANYELV Fónagy-Árva Péter 2.a 18. 2. Nagy Levente 2.b 26. 2. Bodnárné Bali Krisztina TUDÁSBAJNOKSÁG

Részletesebben

11.a angol középfokú komplex BME Fritzné Terbe Krisztina, Helfrich Nikolett Budavári Katalin Róza

11.a angol középfokú komplex BME Fritzné Terbe Krisztina, Helfrich Nikolett Budavári Katalin Róza Andorkó Balázs 11.a német középfokú komplex BME Helfrich Nikolett Antal Ákos 10.b angol középfokú komplex BME Ujhelyiné Kovács Éva Antal Péter 12.b német középfokú komplex BME Kaáli Krisztina Baczynski

Részletesebben

XXII. év fo lyam 5. szám 2011. május IN GYE NES

XXII. év fo lyam 5. szám 2011. május IN GYE NES XXII. év fo lyam 5. szám 2011. május IN GYE NES A Mik ló si Új ság in ter ne tes hon lap ja: www. duna men tifo rum.hu - www.dm f.hu Anyáknapi köszönő! Tőled kaptam e földi létet, hordtál méhedben boldogan.

Részletesebben

Február, a bálok hava

Február, a bálok hava Konzervatív Polgári lap XXVII. évfolyam 2. szám 2014. február INGYENES A Miklósi Újság internetes honlapja: www.dunamentiforum.hu - www.dmf.hu Február, a bálok hava (fotó Miklósi Bál 2013.) Ötvenkét éves

Részletesebben

Konzervatív Polgári lap

Konzervatív Polgári lap Konzervatív Polgári lap XXVI. évfolyam 5. szám 2013. május INGYENES A Mik lós i Ú j s á g in t ern et es h on lap j a : w w w.d u n am en t if o ru m. h u - w w w. d m f.h u Hetven éves a Hősök Háza és

Részletesebben

HORVÁTH MIHÁLY EMLÉKVERSENY 2008.

HORVÁTH MIHÁLY EMLÉKVERSENY 2008. 2.Ternai 2.Zelei 3.Katona 1.Sebesi 1.Makai Melitta Anikó Marianna 6Dr.Pálfi 6Lőrincz Edit Tiborné Városi Kiss Bálint Általános Református Iskola Kunszentmárton 2.Füzi Balázs Viktória Hajnalka 6Szemerédi

Részletesebben

Lap1 LEJÁRT SÍRHELYEK -ABC NÉV LEÁNYKORI NÉV SZÜL. ELHUNYT SÍRHELY

Lap1 LEJÁRT SÍRHELYEK -ABC NÉV LEÁNYKORI NÉV SZÜL. ELHUNYT SÍRHELY LEJÁRT SÍRHELYEK -ABC 2015. 10. 09. NÉV LEÁNYKORI NÉV SZÜL. ELHUNYT SÍRHELY Abonyi József 1914 1984 0005-0033 Ádám Gáborné Gőz Eszter 0035-0054 Agócs Pál 1937 1990 0045-0018 Alföldi Zsigmondné Bodnár Róza

Részletesebben

XI. Fóti-Futi. 5 km nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista

XI. Fóti-Futi. 5 km nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista Férfi 14 éves és ez alatti 1 5089 SZŐKE-KISS Jácint 2003 00:20:00 Nem Fóton Járok Iskolába 4:00 min/km +00:00:00 2 5091 TAKÁCS Levente Márton 2004 00:21:04 Garay János Általános Iskola, Fót 4:12 min/km

Részletesebben

2014/2015. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG III-IV. KORCSOPORT. Hajdú - Bihar MEGYEI DÖNTŐ

2014/2015. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG III-IV. KORCSOPORT. Hajdú - Bihar MEGYEI DÖNTŐ 2014/2015. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA III-IV. KORCSOPORT Hajdú - Bihar MEGYEI DÖNTŐ Helyszín (település, és versenyhelyszín): Gyulai István Atlétika Stadion, 4032 Debrecen, Oláh Gábor utca 5. Időpont

Részletesebben

79. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, 2005. jú ni us 14., kedd TARTALOMJEGYZÉK. Ára: 1472, Ft. Oldal

79. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, 2005. jú ni us 14., kedd TARTALOMJEGYZÉK. Ára: 1472, Ft. Oldal A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA Budapest, 2005. jú ni us 14., kedd 79. szám TARTALOMJEGYZÉK 2005: XLVI. tv. A ma gyar ál lam pol gár ság ról szóló 1993. évi LV. tör vény és a kül föl di ek be uta

Részletesebben

Helyezettek. 1. évfolyam

Helyezettek. 1. évfolyam Helyezettek 1. évfolyam Elérhető maximális pontszám: 86 pont Versenyzők száma: 21 fő Helyezés Tanuló neve Elért Iskola pontszám 1. Jáni Mihály 77 2. Mile Réka 75 3. Kovács Rebeka 74 Egry József Ált. Isk.

Részletesebben

Wadokai Magyar Bajnokság 1. forduló EGYESÜLETI PONTTÁBLA. Bronz pontok (3)

Wadokai Magyar Bajnokság 1. forduló EGYESÜLETI PONTTÁBLA. Bronz pontok (3) Rangsor Egyesület Wadokai Magyar Bajnokság 1. forduló EGYESÜLETI PONTTÁBLA Arany pontok (10) Ezüst pontok (6) Bronz pontok (3) 4. hely pontok (1) Összpontszám 1 I.C. TATAMI 140 120 57 15 332 2 NÓVA 110

Részletesebben

Yonex Nagydíj ranglisták a 6. forduló után

Yonex Nagydíj ranglisták a 6. forduló után Yonex Nagydíj ranglisták a 6. forduló után -35 női egyéni toll labda 1. Szuchovszky Evelyn 30 pont 2. Vida Alexandra 22 pont 3. Jung Ágnes 16 pont -35 férfi egyéni toll labda 1. Tóth Richárd 106 pont 2.

Részletesebben

Természettudományi munkaközösség. Versenyeredmények 2009/2010

Természettudományi munkaközösség. Versenyeredmények 2009/2010 Természettudományi munkaközösség Versenyeredmények 2009/2010 Természetfotó pályázat Őszi forduló I. helyezés: Szabó Fanni 7.b Ködbe burkolózva II. helyezés: Batki Viktória 8.e Fénysugár III. helyezés:

Részletesebben

KARÁCSONY SÁNDOR ÁLTALÁNOS ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA IGAZGATÓJA. a Képviselő-testülethez

KARÁCSONY SÁNDOR ÁLTALÁNOS ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA IGAZGATÓJA. a Képviselő-testülethez KARÁCSONY SÁNDOR ÁLTALÁNOS ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA IGAZGATÓJA 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 6. /Fax: (54) 531 008 E-mail: muvhfold@t-online.hu Iktatószám: /2013. 13. E LŐTERJESZTÉS a Képviselő-testülethez

Részletesebben

Pont Hely

Pont Hely Ssz. Budapesti Felnőtt II. o.. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9... 2. Hely. Barcza GSC II 7, 3,5 6,5 4, 2, 8-9. 2. A. Láng MKKE 5, 4,5 6, 3,5 9,. 3. MTK Budapest III 8,5 7,5 9,5 7, 32,5 2. 4. HÜSI SC II 5,5 8, 5,

Részletesebben

Megyei versenyek. A verseny megnevezése Elért helyezés Tanuló neve Osztály Felkészítő tanár. Nyerges Tamás, Sajtos Olivér, Torgyik Éva, Wenczel Balázs

Megyei versenyek. A verseny megnevezése Elért helyezés Tanuló neve Osztály Felkészítő tanár. Nyerges Tamás, Sajtos Olivér, Torgyik Éva, Wenczel Balázs Megyei versenyek A verseny megnevezése Elért helyezés Tanuló neve Osztály Felkészítő tanár 1. Nyerges Tamás, Sajtos Olivér, Torgyik Éva, Wenczel Balázs Bolyai Matematika Csapatverseny 6. 19. 12. 14. 15.

Részletesebben

Arany János Országos Irodalom Verseny: Implom József Országos Helyesírási Verseny: 31. Kárpátmedencei irodalmi. pályázat:

Arany János Országos Irodalom Verseny: Implom József Országos Helyesírási Verseny: 31. Kárpátmedencei irodalmi. pályázat: Implom József Országos Helyesírási Verseny: Arany János Országos Irodalom Verseny: Rab Fanni 9.b 9. helyezett Zay János 7. helyezett Csóka Nikoletta 9.e I Boda Nikolett 11.d IV. helyezett (Antal Andrea)

Részletesebben

A DALLAMOK RENDJE a MNT I. kötete alapján

A DALLAMOK RENDJE a MNT I. kötete alapján A DALLAMOK RENDJE a MNT I. kötete alapján II. A dallam magva s l s m A. 1. a) Csön-csön, gyűrű 677, 677* b) Csipi-csóka 32, 33 a) b) 2. b) Érik a meggyfa 535 f) Egyéb 555 3. a) Fehér liliomszál 540, 541

Részletesebben

XXII. év fo lyam 4. szám 2011. április IN GYE NES. Húsvét, a feltámadás ünnepe

XXII. év fo lyam 4. szám 2011. április IN GYE NES. Húsvét, a feltámadás ünnepe XXII. év fo lyam 4. szám 2011. április IN GYE NES A Mik ló si Új ság in ter ne tes hon lap ja: www. duna men tifo rum.hu - www.dm f.hu Húsvét, a feltámadás ünnepe Betegségek a régi anyakönyvekben Beszélnek

Részletesebben

75. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, 2007. jú ni us 15., péntek TARTALOMJEGYZÉK. Ára: 2478, Ft. Oldal

75. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, 2007. jú ni us 15., péntek TARTALOMJEGYZÉK. Ára: 2478, Ft. Oldal A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA Budapest, 2007. jú ni us 15., péntek 75. szám Ára: 2478, Ft TARTALOMJEGYZÉK 2007: LXI. tv. A cég nyil vá nos ság ról, a bí ró sá gi cég el já rás ról és a vég el szá

Részletesebben

II. S.Pártai Félmarathon

II. S.Pártai Félmarathon 1 8008 BERTALAN Renátó 2014 00:00:00 00:14:03 00:27:48 +00:00:00 3:28 min/km 1 2 8121 BARABÁS Gábor 2014 00:00:00 00:14:03 00:28:30 +00:00:42 3:33 min/km 2 3 8118 ZATYKÓ Miklós 1977 00:00:00 00:14:09 00:29:26

Részletesebben

Szolnok terep félmaraton Női Felnőtt Kategória. Szolnok terep félmaraton Női Senior 1 Kategória

Szolnok terep félmaraton Női Felnőtt Kategória. Szolnok terep félmaraton Női Senior 1 Kategória Női Felnőtt Kategória 1 Marosvári Márta 432 1:59:33 Cegléd 2 Jaczina Dóra 431 2:14:08 Ceglédi Arany Oroszlán Futóklub 3 Szabadi Andrea 435 2:20:22 Szolnok 4 Péntek Zsuzsanna 434 2:23:40 Szolnok 5 Nagy

Részletesebben

Tisza-parti Gyógy- és Élményfürdő Félmaraton

Tisza-parti Gyógy- és Élményfürdő Félmaraton 2015-06-07 12:17:09 Helyezés Rajtszám Név Egyesület Idő Hátrány 7km F1 férfi 1 140 Riczu Balázs UFC 00:33:01 00:00:00 Tempo Sport Kft 1/ 13 2015-06-07 12:17:09 Helyezés Rajtszám Név Egyesület Idő Hátrány

Részletesebben

TDVT2018 VELENCEBIKE MTB MARATON RT/KT/HT EREDMÉNYEK

TDVT2018 VELENCEBIKE MTB MARATON RT/KT/HT EREDMÉNYEK MTB RÖVID TÁV FÉRFI ABSZOLÚT 1 2877 KOVÁCS Győző VELENCE BIKE TEAM 00:58:50 2 2912 HORVÁTH Áron Mihály Superior MTB Team 01:02:10 3 2855 SZERZŐ Péter 01:02:24 4 2901 MÉHÉSZ Tamás Merida Maraton Team-CST

Részletesebben

A választók névjegyzéke

A választók névjegyzéke A választók névjegyzéke 1. Czikhardt Gyula 41. Fekete Lídia 81. Tarcsi Béla 2. Egyházy Béla 42. Csizmadia Zoltán 82. Tarcsi Béláné 3. Egyházy Sarolta 43. Ifj. Csizmadia Zoltán 83. Kovács Gáspárné 4. Ifj.

Részletesebben

Kossuth Lajos Ált. Isk.

Kossuth Lajos Ált. Isk. 1 12 Debrecen Vezető: Lakatos István, Ladányi Zoltán Vénkerti Ált. Isk. és AMI Tóth Dávid 9,100 8,900 8,300 26,300 Jenei Bence 9,300 9,000 8,500 26,800 Kiss Ákos 9,400 9,200 9,400 28,000 Barbócz Bence

Részletesebben

AMPLIFON Atlétikai Országos Bajnokság 2009. május 23.

AMPLIFON Atlétikai Országos Bajnokság 2009. május 23. 60 m Leány - I. kcs. 1 4 Varga Viktória Debrecen 9,06 16 II. if. 2 67 Fábián Dóra Kaposvár 9,19 15 I. if. 3 52 Mihály Réka Szeged 9,26 14 II. if. 4 99 Molnár Patrícia Sopron 9,49 13 I. if. 5 3 Gál Rita

Részletesebben

Eged Futás és Érsekkert Körök 2018

Eged Futás és Érsekkert Körök 2018 Eged abszolút férfi 1 14 TÓTH Norbert 00:55:21 00:00:00 00:55:21 2 21 SZABÓ Dávid 00:55:53 00:00:32 00:55:51 3 23 NÉMETH Csaba 00:59:25 00:04:04 00:59:24 4 66 KORMOS Krisztián 01:02:58 00:07:37 01:02:55

Részletesebben

Felnőtt Maraton Magyar Bajnokság, EB Válogatóverseny május Szeged

Felnőtt Maraton Magyar Bajnokság, EB Válogatóverseny május Szeged Felnőtt Maraton Magyar Bajnokság, EB Válogatóverseny 2018. május 14-15. Szeged Versenybírósági ülés kezdete: VIP épület 2018. május 14. 11. 00 Nevező egyesületek Egyesület Canoe male Kayak female Kayak

Részletesebben

Név oszt. helyezés korcsoport felkészítő tanár. Név oszt. helyezés korcsoport felkészítő tanár LANGWEST ORSZÁGOS TEHETSÉGKUTATÓ TANULMÁNYI VERSENY

Név oszt. helyezés korcsoport felkészítő tanár. Név oszt. helyezés korcsoport felkészítő tanár LANGWEST ORSZÁGOS TEHETSÉGKUTATÓ TANULMÁNYI VERSENY CSODÁT VIRÁGZIK A JELEN REFORMÁTUS ISKOLÁK ORSZÁGOS E - VERSMONDÓ KATEGÓRIA Fekete Kiara Mercédesz 6.a 2. Simonné Varga Katalin ANYANYELVI JÁTÉKOK JÁTÉKOS ANYANYELV ORSZÁGOS DÖNTŐ Takács Noémi Nagy Nelli

Részletesebben

Iskolai versenyek. Név Osztály Tantárgy Helyezés Felkészítő tanár

Iskolai versenyek. Név Osztály Tantárgy Helyezés Felkészítő tanár Iskolai versenyek Név Osztály Tantárgy Helyezés Felkészítő tanár Iványi Martin 5.a I. Knotz Lászlóné Sági Márton Matematika verseny 5. évfolyam II. Buzás Istvánné Fekete Zsombor III. Buzás Istvánné Lakatos

Részletesebben

Arany János Ált. Isk.

Arany János Ált. Isk. 1 12 Szeged Vezető: Bélteki Pál, Horváth Alex Arany János Ált. Isk. Berényi Kristóf 9,000 9,300 0,000 18,300 Nagy Dominik 9,050 9,300 9,500 27,850 Kálai Gábor 9,500 9,300 9,500 28,300 Selényi Márk 9,450

Részletesebben

5. osztály. 19 Gál Zsofia Kolozsvár Németh Nóémi Medgyes Török Ildikó Medgyes

5. osztály. 19 Gál Zsofia Kolozsvár Németh Nóémi Medgyes Török Ildikó Medgyes 5. osztály 1 Sipos Lehel Sepsiszentgyörgy 10 10 10 7 37 2 Kovács Krausz Zoltán Kolozsvár 10 3 10 1 24 3 Reider László Kolozsvár 10 8 5 1 24 4 Széll Melinda Csíkszereda 8 8 5,5 1 22,5 5 Kolumbán József

Részletesebben

2007/2008. TANÉV MEZEIFUTÓ DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY

2007/2008. TANÉV MEZEIFUTÓ DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY 2007/2008. TANÉV MEZEIFUTÓ DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ III. korcsoport - FIÚ EGYÉNI (1995-1996) Hely Név Szül Település Iskola Megye 48 Horváth Ákos 1995 Püspökladány Ált. Isk., Előkészítő Szakiskola, AMI,

Részletesebben

II. FÖLDI JÁNOS ORSZÁGOS TERMÉSZETTUDOMÁNYI VERSENY

II. FÖLDI JÁNOS ORSZÁGOS TERMÉSZETTUDOMÁNYI VERSENY CSOKOLÁDÉ ÉS FESZTIVÁL RAJZPÁLYÁZAT VIII. ORSZÁGOS CSOKOLÁDÉ FESZTIVÁL Pozsa Panna Eszter 7.a III. Felsős Szilvásiné Bodnár Tímea BENDEGÚZ GYERMEK- ÉS IFJÚSÁGI AKADÉMIA XVI. NYELVÉSZ TANULMÁNYI ORSZÁGOS

Részletesebben

Előterjesztés Részvétel a évi junior Világbajnokságon

Előterjesztés Részvétel a évi junior Világbajnokságon Előterjesztés Részvétel a 2018. évi junior Világbajnokságon Előterjesztő: Komáromi Tibor szakmai alelnök A verseny megnevezése: Junior Világbajnokság A verseny helye: Trnava A verseny ideje: 2018. 09.

Részletesebben

XXI. év fo lyam 7. szám 2010. július IN GYE NES

XXI. év fo lyam 7. szám 2010. július IN GYE NES XXI. év fo lyam 7. szám 2010. július IN GYE NES A Mik ló si Új ság in ter ne tes hon lap ja: www. duna men tifo rum.hu - www.dm f.hu Fotó: Nagy Ferenc Nem véletlen, hogy várossá lettünk Régészeti emlékek

Részletesebben

53. OPTTTT-Budapest Eredmények

53. OPTTTT-Budapest Eredmények A2 (turista) kategória Helyezés Csapat Csapattagok ep.hiba idő hiba elmélet hiba Összesen 1. MTDSC6 Mánik Ágnes; Varga Tibor 50 20 38 108 2. MTDSC 2 Lukács László; Lukácsné Nagy Zsuzsanna; Lukács Henrietta

Részletesebben

VelenceBike MTB Maraton RT/HT

VelenceBike MTB Maraton RT/HT Rövid táv U13 Fiú 1 2985 GUDELLA Ádám 01:31:43 00:00:00 2 2903 LERNYEI Samu Hungaro Fondo 01:31:53 00:00:09 3 2906 MANCE Imre Jonathan Hungaro Fondo 02:27:04 00:55:20 Rövid táv U13 Lány 1 2955 SZOMBATI

Részletesebben

26. Nike Budapest Nemzetközi Félmaraton Magyar Köztársaság Félmaratoni Országos Bajnoksága

26. Nike Budapest Nemzetközi Félmaraton Magyar Köztársaság Félmaratoni Országos Bajnoksága 26. Nike Budapest Nemzetközi Félmaraton Magyar Köztársaság Félmaratoni Országos Bajnoksága Férfiak - Men Hely SzÉv Egyesület 10km Forditó BrutIdő 1. 42 Kovács Tamás 1983 VEDAC 00:31:16 00:45:35 01:06:04

Részletesebben

Részvétel a évi Riói Nyári Olimpiai Játékokon

Részvétel a évi Riói Nyári Olimpiai Játékokon Részvétel a 2016. évi Riói Nyári Olimpiai Játékokon Előterjesztő: Komáromi Tibor szakmai igazgató Az előterjesztést az MBSZ Elnöksége 2016. július 6-i ülésén 30/2016. számú határozatával elfogadta. 1 A

Részletesebben

Otthon Melege Program ZBR-NY/14 "Homlokzati Nyílászárócsere Alprogram" Nyugat-Dunántúli régió pályázatainak miniszteri döntése

Otthon Melege Program ZBR-NY/14 Homlokzati Nyílászárócsere Alprogram Nyugat-Dunántúli régió pályázatainak miniszteri döntése dátuma: 2015.03.31. 1 NYZCS/14/12289497 SIMON GYULA 4 357,00 520 000 520 000 2 NYZCS/14/12290655 CZUBOR SÁNDORNÉ 3 101,00 450 000 450 000 3 NYZCS/14/12289468 KINCSES GÁBOR FERENC 2 520,00 520 000 520 000

Részletesebben

Kaán Károly Verseny. Szépkiejtési verseny

Kaán Károly Verseny. Szépkiejtési verseny Kaán Károly Verseny 2012. április 13-án Tápiószelén megrendezésre került a XX. Kaán Károly megyei Természet és környezetismereti verseny. Diákjaink elért eredményei: 19. hely Hidy Gábor 6.c 26. hely Illés

Részletesebben

Wigner Jenő Műszaki, Informatikai Középiskola és Kollégium (Eger, 3300 Rákóczi út 2) tel./fax: tel:36/ , fax:36/

Wigner Jenő Műszaki, Informatikai Középiskola és Kollégium (Eger, 3300 Rákóczi út 2) tel./fax: tel:36/ , fax:36/ Vizsgaszervező intézmény: Wigner Jenő Műszaki, Informatikai Középiskola és Kollégium (Eger, 3300 Rákóczi út 2) tel./fax: tel:36/515-115, fax:36/515-116 Tisztelt Vizsgázó! Ezúton tájékoztatjuk, hogy a(z)

Részletesebben

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA Budapest, 2006. áp ri lis 19., szerda 46. szám I. kötet Ára: 1679, Ft TARTALOMJEGYZÉK 20/2006. (IV. 19.) BM r. A belügyminiszter irányítása alá tartozó szervek, valamint

Részletesebben

Futapest Crossfutás Csömör december 11.

Futapest Crossfutás Csömör december 11. Futapest Crossfutás Csömör 2011. december 11. Végeredmény 4 KM Gyerek 1. RAJSZKI LILI 1998 280 15:55 2. Turschl Bence 1999 241 16:56 3. Bócz Patricia 1998 244 16:59 4. Kiss Viktor Zsolt 1997 246 17:57

Részletesebben

Veszprém Megyei Kormányhivatal Társadalombiztosítási és Foglalkoztatási Főosztály

Veszprém Megyei Kormányhivatal Társadalombiztosítási és Foglalkoztatási Főosztály Veszprém Megyei Kormányhivatal Társadalombiztosítási és Foglalkoztatási Főosztály Szervezet Név Beosztás, feladatkör Városi Telefon Belső Cím: 8200 Veszprém, Jókai Mór u. 3-5. Telefon: 88/593-220 Fax:

Részletesebben

5. Jeremiás Roland Dávid 2002 Érdi SZC Kossuth Zsuzsanna Szakképző Iskolája és Kollégiuma Pest Megyei D 13,0

5. Jeremiás Roland Dávid 2002 Érdi SZC Kossuth Zsuzsanna Szakképző Iskolája és Kollégiuma Pest Megyei D 13,0 FIÚ EREDMÉNYEK - V. KORCSOPORT ssz név szül. év Iskola (Feladatellátás helye) város (cím) OM kód megye eredmény 100 m fiú V. kcs. 11.7 Tokos Zsolt 2002 Perczel Mór Gimnázium 11.7 1. Tóth Csaba 2002 Törökbálint,

Részletesebben

Augusztus 20. XXVI. évfolyam 8. szám 2013. augusztus INGYENES A Miklósi Újság internetes honlapja: www.dunamentiforum.hu - www.dmf.

Augusztus 20. XXVI. évfolyam 8. szám 2013. augusztus INGYENES A Miklósi Újság internetes honlapja: www.dunamentiforum.hu - www.dmf. Konzervatív Polgári lap XXVI. évfolyam 8. szám 2013. augusztus INGYENES A Miklósi Újság internetes honlapja: www.dunamentiforum.hu - www.dmf.hu Augusztus 20. Államalapító Szent István király napja Százhúsz

Részletesebben

A turai Hevesy György Általános Iskola 2012/2013 tanévéről. Körzeti és kistérségi eredményeink Dicsőségkönyv III.

A turai Hevesy György Általános Iskola 2012/2013 tanévéről. Körzeti és kistérségi eredményeink Dicsőségkönyv III. A turai Hevesy György Általános Iskola 2012/2013 tanévéről Körzeti és kistérségi eredményeink Dicsőségkönyv III. Matematika Bajza verseny Lajtos Laura 7. a Meleg Eszter 8. d Mekes Cintia 8. d 2. hely 6.

Részletesebben

A MAGYAR KÖZLÖNY MELLÉKLETE T A R T A L O M

A MAGYAR KÖZLÖNY MELLÉKLETE T A R T A L O M A MAGYAR KÖZLÖNY MELLÉKLETE Budapest, 2006. júni us 21. Meg je le nik minden szerdán. IX. évfolyam, 2006/25. szám Ára: 345 Ft ÚJ HELYEN A KÖZLÖNYBOLT! 2006. jú li us 3-tól a Köz löny bolt új hely re, a

Részletesebben

Szakmacsoportos szakmai előkészítő érettségi tantárgyak versenye (2009. április 8.)

Szakmacsoportos szakmai előkészítő érettségi tantárgyak versenye (2009. április 8.) 2008/2009-es tanév Szakmacsoportos szakmai előkészítő érettségi tantárgyak versenye (2009. április 8.) Iskolánk tanulói az országos döntőben az alábbi eredményeket érték el. Fliszár Tímea (12.B osztály)

Részletesebben

VIII. Villamosenergia-ipari Futótalálkozó

VIII. Villamosenergia-ipari Futótalálkozó Név Idő Különbség Női 7km 14-19 éves korig 1 Pelle Zsófia 31:15 0:00 2 Fodor Eszter 42:04 +10:49 3 Szabó Sára 44:52 +13:37 4 Szabó Zsófia 45:53 +14:38 Női 7km 20-39 éves korig 1 Kovács Edit Ernesztin 31:30

Részletesebben

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, 2008. jú ni us 25., szerda. 93. szám. Ára: 2400, Ft

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, 2008. jú ni us 25., szerda. 93. szám. Ára: 2400, Ft A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA Budapest, 2008. jú ni us 25., szerda 93. szám Ára: 2400, Ft A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA Budapest, 2008. jú ni us 25., szerda 93. szám Ára: 2400, Ft TARTALOMJEGYZÉK

Részletesebben

Tiszaszentmárton község Önkormányzat Képviselı Testületének Településfejlesztési- Foglalkoztatás ügyi Beruházás felügyelıi Bizottsági ülésének

Tiszaszentmárton község Önkormányzat Képviselı Testületének Településfejlesztési- Foglalkoztatás ügyi Beruházás felügyelıi Bizottsági ülésének Tiszaszentmárton község Önkormányzat Képviselı Testületének Településfejlesztési- Foglalkoztatás ügyi Beruházás felügyelıi Bizottsági ülésének a) jegyzıkönyve b) határozata : 9/2013 Napirendi pontok: 1.

Részletesebben

Salgótarjáni Pedagógiai Oktatási Központ Salgótarján, Ruhagyári út 9. Tel./Fax: (+36-32) Honlap: (+36-32)

Salgótarjáni Pedagógiai Oktatási Központ Salgótarján, Ruhagyári út 9. Tel./Fax: (+36-32) Honlap:  (+36-32) 9. évfolyam 1. KISS LÁSZLÓ MARCELL 2. MÁRTON ANNA 3. 4. GASPARIN ZSOMBOR BOLGÁR JÁNOS BENDE 5. ISTVÁN ISTVÁN 6. PÉK ÁBEL KRISTÓF 7. MATUCH RICHÁRD 8. ZSÉLYI KONRÁD 9. BENKE MÁTÉ 10. HATALA DÓRA 11. PISTYUR

Részletesebben

Zsámbékfutás Félmaraton km nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista

Zsámbékfutás Félmaraton km nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista Férfi 35 év alatti 1 593 FARKAS Pál 1985 01:30:31.8 01:30:27.8 1 1 4:16 min/km +00:00:00.0 2 699 PINTÉR András 1996 01:33:36.5 01:33:33.8 3 3 4:24 min/km +00:03:05.9 3 609 HERCZEG Zoltán 1986 01:33:41.8

Részletesebben

férfi helyért Juhász Zoltán 3 Juhász Zoltán 3 Bartek Bálint helyért Juhász Zoltán Kék Tamás 3 Kék Tamás 0 Márton Szilárd 0

férfi helyért Juhász Zoltán 3 Juhász Zoltán 3 Bartek Bálint helyért Juhász Zoltán Kék Tamás 3 Kék Tamás 0 Márton Szilárd 0 férfi 35+ Király Zsolt (1) 0 Király Zsolt (1) 3 Bye 3 Lázár Béla Király Zsolt (1) 0 Lázár Béla 0 3 Lázár Béla Juhász Zoltán 2 Juhász Zoltán (5/8) 3 0 Lázár Béla Buday Zoltán (5/8) 3 Buday Zoltán (5/8)

Részletesebben

TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ 2014/2015 tanév Budapest II. korcsoport "B" kategória fiú csapatbajnokság

TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ 2014/2015 tanév Budapest II. korcsoport B kategória fiú csapatbajnokság Hely. Cím Csapatnév 1 Debrecen Vénkerti Ált. Isk. és AMI 37,850 37,650 38,250 113,750 2 Tatabánya Dózsakerti Váci Mihály Ált. Isk. 37,550 37,750 36,700 112,000 3 Szeged Arany János Ált. Isk. 37,100 37,400

Részletesebben

KLEBELSBERG ITÉZMÉNYFENNTARTÓ KÖZPONT MINDSZENTI ÁLTALÁNOS ISKOLA OM.:

KLEBELSBERG ITÉZMÉNYFENNTARTÓ KÖZPONT MINDSZENTI ÁLTALÁNOS ISKOLA OM.: Tanulói Névsor 1/c osztály osztályfőnök: Csernák Lajosné 1. Ajtai Rajmund Bendegúz 2. Ambrus Lajos Máté 3. Boldizsár Jázmin 4. Boldizsár Sándor Rómeó 5. Dombi Sándor Ferenc 6. Farkas Krisztián 7. Gyapjas

Részletesebben

Futam: Pálya: Versenyző: Iskola: Idő:

Futam: Pálya: Versenyző: Iskola: Idő: Futam: Pálya: Versenyző: : Idő: I. 100 m fiú gyorsúszás 1 1 4 2 4 3 Gyulai Dávid Sándor Kosina Gergő Péter Mihucz Márton János (1995) 4 4 Hajdú Kristóf 4 5 Petrus Szilárd Tóth Árpád Gimnázium 00:57,81

Részletesebben

s tanév versenyeredményei

s tanév versenyeredményei 2014-2015 - s tanév versenyeredményei Alsós munkaközösség eredményei: Bolyai anyanyelvi csapatverseny: 4. évfolyam: 14. helyezés Csapattagok: Kapitány Lilla, Jakab Nikoletta, Papp Gréta, Sándor Viktória

Részletesebben

II. Senior és U 23-as Magyar Sárkányhajó Bajnokság

II. Senior és U 23-as Magyar Sárkányhajó Bajnokság II. Senior és U 23-as Magyar Sárkányhajó Bajnokság JEGYZŐKÖNYV Premier válogató szétlövés U8 outrigger válogató Grand Senior női outrigger keretfeltöltő 203.05.24-26. PÉNTEK VÉGEREDMÉNYEK Helyezés 2 Premier

Részletesebben