JEGYZŐKÖ YV A Képviselő-testület november 27-i üléséről.
|
|
- Bertalan Pataki
- 6 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 JEGYZŐKÖ YV A Képviselő-testület november 27-i üléséről. Időpontja: november :05 órai kezdettel Helye: Kiskunlacházi Polgármesteri Hivatal Tanácsterme Jelen vannak: polgármester Dr. Fábián Miklós alpolgármester Tóth Imre alpolgármester Petőné Horváth Éva képviselő Dr. Szabó Attila képviselő Balogh Zoltán képviselő Foki Vilmos képviselő Gerecz Attila képviselő Dr. Vancsura Tamás képviselő Dr. Galambos Eszter képviselő Soós Zsoltné jegyző Dr. Sződi Károly igazgatási és jogi osztályvezető Kovács Jánosné intézményvezető Bajczárné Veress Krisztina jegyzőkönyvvezető Mindenkit szeretettel köszöntök a mai rendkívüli képviselő-testületi ülés alkalmából. Megállapítom, hogy a testület tagjai közül 5 fő van jelen, a testületi ülés határozatképes. 19:06 Petőné Horváth Éva megérkezett. Jegyzőkönyv hitelesítő személyekre teszek javaslatot. dr. Vancsura Tamást és Gerecz Attilát javaslom jegyzőkönyv hitelesítőknek. Aki dr. Vancsura Tamás urat elfogadja, kérem, kézfelemeléssel jelezni szíveskedjék. Határozati javaslat Kiskunlacháza agyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete a nyílt ülés jegyzőkönyv hitelesítőjének elfogadja dr. Vancsura Tamás személyét. A javaslat 6 fő igen szavazattal, tartózkodás, ellenszavazat nélkül elfogadásra került. 467/2013.(XI.27.) határozat Kiskunlacháza Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete a nyílt ülés jegyzőkönyv hitelesítőjének elfogadja dr. Vancsura Tamás személyét. Aki Gerecz Attila urat elfogadja, kérem, kézfelemeléssel jelezni szíveskedjék. 1
2 Határozati javaslat Kiskunlacháza agyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete jegyzőkönyv a nyílt ülés hitelesítőjének elfogadja Gerecz Attila képviselő személyét. A javaslat 6 fő igen szavazattal, tartózkodás, ellenszavazat nélkül elfogadásra került. 468/2013. (XI.27.) határozat Kiskunlacháza Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete jegyzőkönyv a nyílt ülés hitelesítőjének elfogadja Gerecz Attila képviselő személyét. 19:08 Dr. Galambos Eszter megérkezett. A meghívóban szereplő napirendi pontok tekintetében egy módosított meghívó került kiküldésre. A 10. napirendi pont esetében lesz majd egy javaslatom, az ügyvédi megbízás személyiségi jogi per ügyében. Kérdés, észrevétel van-e? Ha nincs, aki elfogadja a nyílt ülésen tárgyalandó, módosított napirendi pontokat, kérem, kézfelemeléssel jelezni szíveskedjék. Határozati javaslat Kiskunlacháza agyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete elfogadja a nyílt ülés napirendi pontjait az alábbiak szerint: 1. A évre vonatkozó adók és díjak meghatározása a. helyi adókról szóló rendelet, b. étkezési térítési díjakról szóló rendelet, c. közterület-használatról szóló rendelet, d. tengelyen történő szennyvízszállításról szóló rendelet, e. talajterhelési díjról szóló rendelet. f. piaci helypénz, g. mezőőri járulék, Előadó: dr. Répás József polgármester 2. A évre vonatkozó belső ellenőrzési ütemterv elfogadása Előadó: dr. Répás József polgármester 3. Döntés a laboratórium jövőbeni működtetésével kapcsolatosan Előadó : dr. Répás József polgármester 4. Az OTP-vel kötendő jelzálog keretszerződés véleményezése Előadó : dr. Répás József polgármester 5. Tengelyen történő szennyvízszállításra vonatkozó közszolgáltatási szerződés elfogadása 2
3 Előadó : dr. Répás József polgármester 6. Kormányhivatal törvényességi felhívása ügyében döntéshozatal Előadó : dr. Répás József polgármester 7. Ivóvízminőségjavító pályázat Támogatási Szerződésének módosítása Előadó: dr. Répás József polgármester 8. Leader térségek közötti együttműködés Csónakház pályázat ügyében döntés Előadó: dr. Répás József polgármester 9. Piac üzemeltetésére vonatkozó szerződés elfogadása Előadó : dr. Répás József polgármester 10. Ügyvédi megbízás személyiségi jogi per ügyében Előadó : dr. Répás József polgármester 11. Döntés a Pénzügyi és Fejélesztési Bizottság november 25-i ülésén születet határozati javaslatokkal kapcsolatosan Előadó: dr. Répás József polgármester 12. Egyebek A javaslat 6 fő igen szavazattal, tartózkodás, ellenszavazat nélkül elfogadásra került. 469/2013. (XI.27.) határozat Kiskunlacháza Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete elfogadja a nyílt ülés napirendi pontjait az alábbiak szerint: 1. A évre vonatkozó adók és díjak meghatározása a. helyi adókról szóló rendelet, b. étkezési térítési díjakról szóló rendelet, c. közterület-használatról szóló rendelet, d. tengelyen történő szennyvízszállításról szóló rendelet, e. talajterhelési díjról szóló rendelet. f. piaci helypénz, g. mezőőri járulék, Előadó: dr. Répás József polgármester 2. A évre vonatkozó belső ellenőrzési ütemterv elfogadása Előadó: dr. Répás József polgármester 3. Döntés a laboratórium jövőbeni működtetésével kapcsolatosan Előadó : dr. Répás József polgármester 4. Az OTP-vel kötendő jelzálog keretszerződés véleményezése Előadó : dr. Répás József polgármester 3
4 5. Tengelyen történő szennyvízszállításra vonatkozó közszolgáltatási szerződés elfogadása Előadó : dr. Répás József polgármester 6. Kormányhivatal törvényességi felhívása ügyében döntéshozatal Előadó : dr. Répás József polgármester 7. Ivóvízminőségjavító pályázat Támogatási Szerződésének módosítása Előadó: dr. Répás József polgármester 8. Leader térségek közötti együttműködés Csónakház pályázat ügyében döntés Előadó: dr. Répás József polgármester 9. Piac üzemeltetésére vonatkozó szerződés elfogadása Előadó : dr. Répás József polgármester 10. Ügyvédi megbízás személyiségi jogi per ügyében Előadó : dr. Répás József polgármester 11. Döntés a Pénzügyi és Fejélesztési Bizottság november 25-i ülésén születet határozati javaslatokkal kapcsolatosan Előadó: dr. Répás József polgármester 12. Egyebek 19:10 Dr. Szabó Attila és Foki Vilmos megérkezett. 1. napirend (az előterjesztés a jegyzőkönyv 1. számú melléklete) Rátérünk az 1. napirendi pontra, a évre vonatkozó adók és díjak meghatározása. A Jogi és Ügyrendi Bizottság és a Pénzügyi és Fejlesztési Bizottság tárgyalta. a. Helyi adókról szóló rendelet A helyi adókról szóló rendelettel kapcsolatosan kérdés, észrevétel van-e? Foki Vilmos Azoknál a területeknél, ahol eddig belterületi beépítetlen területek után telekadót fizetett a tulajdonos, és ettől az évtől kérni lehetett rá mentességet, azok után kommunális adót kell, hogy fizessen. Nem probléma-e, hogy ezek közül vannak területek, amelyek forgalomképtelenek? Soós Zsoltné Egy ingatlanra vagy telekadót, vagy kommunális adót kell fizetni. A telekadó vonatkozásában ugyanúgy megmaradt az a szabályozás, ami eddig volt, hogy 5.-Ft kell fizetnie azoknak, akik 4
5 Má-1-es övezeti besorolású belterületi telket művelnek, illetve nem a helyi építési szabályzatban foglalt telekalakítási előírásoknak megfelelő a kialakítása a telkeknek. Erre eddig is 5.-Ft-ot fizettek. A visszamenőleges adófizetés alól, kérhettek mentesítést, és ezt a méltányosságot meg is kapták. A magánszemélyek kommunális adója kiterjesztése a telkekre azért történt, mert az 1 hektár alatti ingatlanokat a törvény mentesítette a telekadó fizetési kötelezettség alól akkor, ha igazoltan mezőgazdasági művelést folytatnak. Ebben az esetben kommunális adót kell fizetni. Az adórendeletben még egy módosítás van: a külterületi ingatlanoknál telekadó a 10.-Ft/m2-re történő emelése, ez is egy kicsit több adóbevételt fog eredményezni. Dr. Vancsura Tamás évben vezettük be a magánszemélyek kommunális adóját, nagyjából tudni lehet, hogy milyen arányban fizették illetve nem fizették be az adót? Eltörölték az idegenforgalmi adót, van-e remény arra, hogy ezt valamikor újra bevezetik, mert ez is jelentős bevétel volt a költségvetésünkben? Soós Zsoltné Az idegenforgalmi adót a törvény törölte el, hogy ezt a jövőben bevezetik-e,erről nem tudunk. A kommunális adó esetében a tavalyi befizetések után még nem volt teljes a feldolgozottság, illetve nem mindenki nyújtotta még be a bevallásokat. Úgy gondolom évre ez már teljessé vált, és úgy néz ki, hogy a kommunális adóból többé-kevésbé be is folyik az az összeg, amit terveztünk. Gerecz Attila A rendelet 2. -ában: A képviselő-testület a következő adókat vezeti be? Soós Zsoltné Ez egy új rendelet, a korábbi rendeletet hatályon kívül helyezzük, azért ilyen a megfogalmazás. Kérdés, észrevétel van-e? A két bizottság elfogadásra ajánlja a képviselő-testületnek. Aki elfogadja a helyi adókról szóló rendeletet, kérem, kézfelemeléssel jelezni szíveskedjék. A javaslat 6 fő igen szavazattal, 2 fő tartózkodás, 1 fő ellenszavazat mellett elfogadásra került. Kiskunlacháza agyközség Önkormányzatának 19/2013.(XI.28.) önkormányzati rendelete a helyi adókról b. Étkezési térítési díjakról szóló rendelet (az előterjesztés a jegyzőkönyv 2. számú melléklete) Kérdés, észrevétel van-e az étkezési térítési díjakról szóló rendelettel kapcsolatban? Soós Zsoltné Az intézményvezető asszonnyal, Kovács Jánosnéval beszéltünk erről a rendeletről, és egy helyen kért egy kis módosítást. A 3. (6) bekezdésében: 5
6 Az étkezést a lemondással érintett napok megelőző nap délután 14 óráig kell írásban, vagy telefonon lemondani. Az intézményvezető kérése, hogy 14 óra helyett 13 óra legyen, mert jobban tudják a következő napi rendeléseket intézni. A Jogi és Ügyrendi Bizottságon vettük észre, hogy az 5. (1) bekezdésében az intézményi térítési díjjaknál a felsorolás utolsó sorában, nem küldő, hanem külső vendégétkező térítési díja szerepeljen, elírás történt. Mind a két bizottság tárgyalta, és elfogadásra javasolja a Képviselő-testületnek. Aki a rendeletet elfogadja, kérem, kézfelemeléssel jelezni szíveskedjék. A javaslat 9 fő igen szavazattal, tartózkodás, ellenszavazat nélkül elfogadta. Kiskunlacháza agyközség Önkormányzatának 20/2013.(XI.28.) önkormányzati rendelete az étkeztetési térítési díjak megállapításáról c. A közterület-használatról szóló rendelet (az előterjesztés a jegyzőkönyv 3. számú melléklete) Ezt is tárgyalta a két bizottság, elfogadásra ajánlja a Képviselő-testületnek. Kérdés, észrevétel van-e? Ha nincs, aki elfogadja a rendeletet, kérem, kézfelemeléssel jelezni szíveskedjék. A javaslat 9 fő igen szavazattal, tartózkodás, ellenszavazat nélkül elfogadásra került. Kiskunlacháza agyközség Önkormányzatának 21/2013.(XI.28.) önkormányzati rendelete a közterület rendeletetéstől eltérő célú használatáról, továbbá a hirdetőberendezések és hirdetmények elhelyezéséről szóló 16/2010.(XI.05.) önkormányzati rendelet módosításáról d. Tengelyen történő szennyvízszállításról szóló rendelet (az előterjesztés a jegyzőkönyv 4. számú melléklete) Ezt is tárgyalta mind a két bizottság, elfogadásra javasolja a Képviselő-testületnek. Petőné Horváth Éva A négy kötelező szippantást nem lehetne az idősek miatt kettőre csökkenteni? Aki elfogadja azt a módosítást, hogy a rendeletben évi 2 kötelező szippantás legyen, kérem, kézfelemeléssel jelezni szíveskedjék. A javaslat 9 fő igen szavazattal, tartózkodás, ellenszavazat nélkül elfogadta. 6
7 470/2013. (XI.27.) határozat Kiskunlacháza Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete a nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz begyűjtésére vonatkozó rendelet 6. (2) bekezdésében a kötelező közszolgáltatás évenkénti igénybevételének minimális számát 2 alkalomban határozza meg. Valakinek kérdése van-e a rendelethez? Ha nincs, aki elfogadja, kérem, kézfelemeléssel jelezni szíveskedjék. A javaslat 9 fő igen szavazattal, tartózkodás, ellenszavazat nélkül elfogadásra került. Kiskunlacháza agyközség Önkormányzatának 22/2013.(XI.28.) önkormányzati rendelete a nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz begyűjtésére vonatkozó közszolgáltatásról e. A talajterhelési díjról szóló rendelet felülvizsgálata (az előterjesztés a jegyzőkönyv 5. számú melléklete) Két bizottság tárgyalta, elfogadásra ajánlja a Képviselő-testületnek. Kérdés, észrevétel van-e? Ha nincs, aki elfogadja a rendeletet, kérem, kézfelemeléssel jelezni szíveskedjék. A javaslat 8 fő igen szavazattal, 1 fő tartózkodás mellett, ellenszavazat nélkül elfogadásra került. Kiskunlacháza agyközség Önkormányzatának 23/2013.(XI.28.) önkormányzati rendelete a talajterhelési díjról f. Piaci helypénz (az előterjesztés a jegyzőkönyv 6. számú melléklete) A piaci helyfoglalási díjak megállapítása évre, a határozati javaslatról döntenénk. A tavalyi árakon nem változtattunk. Balogh Zoltán A helyi vállalkozóknak, termelőknek nem lehetne kedvezményt adni? Soós Zsoltné De lehet, Képviselő-testületi hatáskör. Ezeket a díjakat lehet év közben is változtatni. Ezek a díjak elég alacsonyak, nem hiszem, hogy lefelé kellene ezen változtatni. Kérdés, észrevétel van-e? Ha nincs, aki elfogadja, kérem, kézfelemeléssel jelezni szíveskedjék. 7
8 A javaslat 9 fő igen szavazattal, tartózkodás, ellenszavazat nélkül elfogadásra került. 471/2013. (XI.27.) határozat Kiskunlacháza Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete a piac helyfoglalási díjait az alábbiak szerint fogadja el: Negyedéves helyfoglalás őstermelők esetében áfa Ft/m/negyedév Negyedéves helyfoglalás kiskereskedők esetében áfa Ft/m/negyedév Helyfoglalással rendelkezők napi helypénze Őstermelők esetében 71.-+áfa Ft/m Kiskereskedők esetében áfa Ft/m Helyfoglalással nem rendelkezők napi helypénze Őstermelők esetében áfa Ft/m Kiskereskedők esetében áfa Ft/m Határidő: január 1. g. Mezőőri járulék (az előterjesztés a jegyzőkönyv 7. számú melléklete) Ez sem változott. A mezőőri járulékokkal kapcsolatban egy pozitív előrelépés van folyamatban. Kérdés, észrevétel van-e? A pénzügyi bizottság tárgyalta, elfogadásra ajánlja. Aki a határozati javaslatot elfogadja, kérem, kézfelemeléssel jelezni szíveskedjék. A javaslat 7 fő igen szavazattal, 2 fő tartózkodás mellett, ellenszavazat nélkül elfogadásra került. 472/2013. (XI.27.) határozat Kiskunlacháza Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete úgy dönt, hogy évre nem módosítja a mezei őrszolgálatról szóló 7/2012. (III.06.) rendeletében elfogadott mezőőri járulék mértékeket. Kéri a Képviselő-testület a Hivataltól, hogy a földhasználók teljes körű feldolgozását követően befolyt díjakról készítsen beszámolót március 31-ig, s ennek függvényében készítsen javaslatot a mezőőri szolgálat további működtetésére. 2. napirend (az előterjesztés a jegyzőkönyv 8. számú melléklete) A évre vonatkozó belső ellenőrzési ütemterv elfogadása. Soós Zsoltné A Pénzügyi és Fejlesztési Bizottsági ülésen egy bizottsági tag azt javasolta, hogy a évi költségvetés összeállítását és a évi beszámoló vizsgálatát tegyük bele. Ez kiegészítésre is került a 6. és 7. számú ellenőrzésnél, illetve szerepel a határozati javaslatban is. Dr. Galambos Eszter Mi a helyzet a belső ellenőrrel? 8
9 Soós Zsoltné Meg van hirdetve, még nem járt le a pályázati határidő. Dr. Galambos Eszter Érkezett már pályázat? Soós Zsoltné Még nem érkezett, de bízom benne, hogy január 1-ig érkezni fog. Kérdés, észrevétel van-e? Ha nincs, aki elfogadja, kérem, kézfelemeléssel jelezni szíveskedjék. A javaslat 9 fő igen szavazattal, tartózkodás, ellenszavazat nélkül elfogadta. 473/2013. (XI.27.) határozat Kiskunlacháza Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete úgy dönt, hogy évi belső ellenőrzési ütemtervet az alábbiak szerint fogadja el: évi tervezett ellenőrzések: 1. számú ellenőrzés Az ellenőrzött szervezeti egység Polgármesteri Hivatal Pénzügyi Osztály Az ellenőrzés tárgya: A gazdasági események elszámolásának (kontírozás) ellenőrzése Az ellenőrzés célja: Megfelelt-e a könyvvezetés a jogszabályoknak? Az ellenőrizendő időszak: január december 31. Az ellenőrzés típusa: Pénzügyi ellenőrzés Az ellenőrzés módszerei: Dokumentumok, nyilvántartások ellenőrzése Az ellenőrzés tervezett ütemezése: I. negyedév Szükséges ellenőrzési kapacitás: 1 fő belső ellenőr Az ellenőrzésre tervezett napok száma: 34 ellenőri nap Azonosított kockázati tényezők: Jogszabályi változások 2. számú ellenőrzés Az ellenőrzött szervezeti egység Önkormányzat Az ellenőrzés tárgya: A pénztár, bankszámla pénzforgalmának ellenőrzése Az ellenőrzés célja: A pénzforgalom kezelése, nyilvántartása, elszámolása szabályszerű-e, biztosított-e a pénz megfelelő védelme. Az ellenőrizendő időszak: január december 31. Az ellenőrzés típusa: Rendszer ellenőrzés és pénzügyi ellenőrzés Az ellenőrzés módszerei: Dokumentumok, nyilvántartások ellenőrzése, helyszíni ellenőrzés Az ellenőrzés tervezett ütemezése: I. negyedév Szükséges ellenőrzési kapacitás: 1 fő belső ellenőr Az ellenőrzésre tervezett napok száma: 14 ellenőri nap Azonosított kockázati tényezők: Pénzkezelő helyek kapcsolata a főpénztárral. 3. számú ellenőrzés Az ellenőrzött szervezeti egység A Polgármesteri Hivatal valamennyi szervezeti egysége Az ellenőrzés tárgya: Az ellenőrzési nyomvonalak alkalmazhatóságának ellenőrzése Az ellenőrzés célja: A szervezeti egységek ellenőrzési nyomvonalai biztosítják-e az irányítási és ellenőrzési folyamatok nyomon követését és a folyamatok utólagos ellenőrzését? 9
10 Az ellenőrizendő időszak: április március 31. Az ellenőrzés típusa: Szabályszerűségi ellenőrzés, rendszer ellenőrzés Az ellenőrzés módszerei: Dokumentumok, nyilvántartások ellenőrzése, helyszíni ellenőrzés Az ellenőrzés tervezett ütemezése: II. negyedév Szükséges ellenőrzési kapacitás: 1 fő belső ellenőr Az ellenőrzésre tervezett napok száma: 25 ellenőri nap Azonosított kockázati tényezők: Önkormányzati feladatok átrendeződése 4. számú ellenőrzés Az ellenőrzött szervezeti egység Polgármesteri Hivatal Pénzügyi Osztály Az ellenőrzés tárgya: A munkáltatói juttatások adókötelezettségének ellenőrzése Az ellenőrzés célja: A cafetéria szabályait megfelelően alkalmazták-e? Az ellenőrizendő időszak: január december 31. Az ellenőrzés típusa: Pénzügyi ellenőrzés Az ellenőrzés módszerei: Dokumentumok, nyilvántartások ellenőrzése, interjú Az ellenőrzés tervezett ütemezése: III. negyedév Szükséges ellenőrzési kapacitás: 1 fő belső ellenőr Az ellenőrzésre tervezett napok száma: 22 ellenőri nap Azonosított kockázati tényezők: Jogszabályi változások 5. számú ellenőrzés Az ellenőrzött szervezeti egység Polgármesteri Hivatal Pénzügyi Osztály Az ellenőrzés tárgya: A gépkocsik üzemeltetésének hatékonysága, gazdaságossága. Az ellenőrzés célja: a Hivatali gépkocsik üzemeltetése a helyi szabályzat szerint történik-e. Biztosított-e az üzemanyag felhasználás munkafolyamatba épített ellenőrzése? Az ellenőrizendő időszak: január december 31. Az ellenőrzés típusa: Teljesítmény ellenőrzés Az ellenőrzés módszerei: Dokumentumok, nyilvántartások ellenőrzése, helyszíni ellenőrzés Az ellenőrzés tervezett ütemezése: III. negyedév Szükséges ellenőrzési kapacitás: 1 fő belső ellenőr Az ellenőrzésre tervezett napok száma: 18 ellenőri nap Azonosított kockázati tényezők: A korábbi belső ellenőrzés megállapításai. 6. számú ellenőrzés Az ellenőrzött szervezeti egység Polgármesteri Hivatal Pénzügyi Osztály Az ellenőrzés tárgya: A évi költségvetés összeállítása Az ellenőrzés célja: A költségvetés megalapozottságnak, a kockázati tényezők (pl. bevételek elmaradása) vizsgálata Az ellenőrizendő időszak: január december 31. Az ellenőrzés típusa: Pénzügyi ellenőrzés Az ellenőrzés módszerei: Előkészítő anyagok ellenőrzése, helyszíni ellenőrzés Az ellenőrzés tervezett ütemezése: I. negyedév Szükséges ellenőrzési kapacitás: 1 fő belső ellenőr Az ellenőrzésre tervezett napok száma: 10 ellenőri nap Azonosított kockázati tényezők: Az előző évi költségvetés teljesülése 7. számú ellenőrzés Az ellenőrzött szervezeti egység Polgármesteri Hivatal Pénzügyi Osztály Az ellenőrzés tárgya: A évi beszámoló vizsgálata Az ellenőrzés célja: önkormányzati és intézményi szinten a mérlegek 10
11 alátámasztottságának vizsgálata Az ellenőrizendő időszak: január december 31. Az ellenőrzés típusa: Pénzügyi ellenőrzés Az ellenőrzés módszerei: Dokumentumok, nyilvántartások ellenőrzése, helyszíni ellenőrzés Az ellenőrzés tervezett ütemezése: I. negyedév Szükséges ellenőrzési kapacitás: 1 fő belső ellenőr Az ellenőrzésre tervezett napok száma: 10 ellenőri nap Azonosított kockázati tényezők: A korábbi belső ellenőrzés megállapításai. 8. számú ellenőrzés Az ellenőrzött szervezeti egység Petőfi Művelődési Központ és Könyvtár Az ellenőrzés tárgya: A pénztár, bankszámla pénzforgalmának ellenőrzése Az ellenőrzés célja: A pénzforgalom kezelése, nyilvántartása, elszámolása szabályszerű-e, biztosított-e a pénz megfelelő védelme. Az ellenőrizendő időszak: január december 31. Az ellenőrzés típusa: Rendszer ellenőrzés és pénzügyi ellenőrzés Az ellenőrzés módszerei: Dokumentumok, nyilvántartások ellenőrzése, helyszíni ellenőrzés Az ellenőrzés tervezett ütemezése: I. negyedév Szükséges ellenőrzési kapacitás: 1 fő belső ellenőr Az ellenőrzésre tervezett napok száma: 18 ellenőri nap Azonosított kockázati tényezők: A tagintézmények kapcsolata a főpénztárral. 9. számú ellenőrzés Az ellenőrzött szervezeti egység Gyermekjóléti Szolgálat Az ellenőrzés tárgya: A működés átfogó vizsgálata. Az ellenőrzés célja: A művelődési központ tevékenységeit szabályszerűen és gazdaságosan látta-e el? Az ellenőrizendő időszak: január december 31. Az ellenőrzés típusa: Rendszer ellenőrzés Az ellenőrzés módszerei: Dokumentumok, nyilvántartások ellenőrzése, helyszíni ellenőrzés Az ellenőrzés tervezett ütemezése: IV. negyedév Szükséges ellenőrzési kapacitás: 1 fő belső ellenőr Az ellenőrzésre tervezett napok száma: 28 ellenőri nap Azonosított kockázati tényezők: Az előző átfogó ellenőrzés óta eltelt idő. Határidő: folyamatos Felelős: Soós Zsoltné jegyző 3. napirend (az előterjesztés a jegyzőkönyv 9. számú melléklete) Rátérünk a laborral kapcsolatos döntéshozatalra. A pénzügyi bizottság tárgyalta, elfogadásra javasolja. Kérdés, észrevétel van-e? Dr. Vancsura Tamás Januártól decemberig tartó szolgáltatás az Önkormányzat részéről a labor. Ha mi most úgy döntünk, hogy a határozati javaslatban december 1-től nincsen szolgáltatás, ezt a lakossággal közölni kellene, illetve valamilyen átmenetet kell biztosítani ahhoz, hogy zökkenőmentesen elfogadják. 11
12 Valóban kell 1 hónapra valamilyen átmeneti megoldás a vérvételre. A leveleket már elküldtük, várjuk a válaszokat, hogy január 1-től működjön a vérvétel. Petőné Horváth Éva Miért van erre szükség, hogy december 1-től ne működjön a vérvétel? Soós Zsoltné Nem arról van szó, hogy ne legyen vérvétel, hanem ezt a fokozatosságot biztosítani kell, hogy az OTH Ráckevét ki tudja jelölni. Várja a Képviselő-testület határozatát, és onnantól kezdve ki fogja jelölni Ráckevét. 19:30 Gerecz Attila kiment a teremből. Dr. Szabó Attila Ma kaptam egy levelet, úgy néz ki, hogy a SYNLAB is fogadni tud minket, csak meg kell keresni a J1-es TVK-t. Ez a levél is elment az OEP felé. Meg kell majd szervezni a vérmintaszállítást. Tóth Imre Ráckevére is nekünk kell szállítani a vért, vagy eljönnek érte? Dr. Szabó Attila Mi is szállíthatjuk, de a betegek is el tudnak menni Ráckevére és ott is levehetik a vért. Az nem Ráckeve feladata lesz, hogy elvigyék a vért, arra ne számítsunk. Dömsödről is átutaznak a vérvételre. Petőné Horváth Éva Nekünk Ráckeve lenne a legjobb. 19:33 Gerecz Attila visszajött a terembe. Ez az elsődleges cél. Dr. Szabó Attila Ha nem sikerül, akkor Ráckeve sürgősségi ellátó hely maradna. A SYNLAB-nak is vannak előnyei, nem három hetet kell várni a vizsgálatokra. Kérdés, észrevétel van-e? Ha nincs, aki elfogadja a határozati javaslatot, kérem, kézfelemeléssel jelezni szíveskedjék. A javaslat 9 fő igen szavazattal, tartózkodás, ellenszavazat nélkül elfogadásra került. 474/2013. (XI.27.) határozat Kiskunlacháza Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete a kiskunlacházi laboratórium jelenlegi formában történő működtetését a mintavételek kivételével december 1-től december 31-ig szünetelteti, mivel a fenntartási költségeket a továbbiakban nem áll módjában finanszírozni. A Képviselő-testület úgy dönt, hogy január 1-től 12
13 vérvételi helyként üzemelteti tovább a laboratóriumot, a vizsgálatok elvégzése ezen időponttól nem helyben történik. A Képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert, hogy a fentiekről tájékoztassa az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat Országos Tisztifőorvosi Hivatalát és tegye meg a szükséges intézkedéseket a zökkenőmentes feladatátadás érdekében. 4. napirend (az előterjesztés a jegyzőkönyv 10. számú melléklete) Rátérünk az OTP-vel kötendő jelzálog keretszerződés véleményezésére. A Jogi és Ügyrendi Bizottság és a Pénzügyi és Fejlesztési Bizottság is tárgyalta, elfogadásra ajánlják. Nem sokáig fog ez élni, hiszen megkaptuk a tájékoztatást hivatalosan is, hogy az önkormányzatok részére az adósságátvállalás meg fog történni. Dr. Vancsura Tamás Lehet tudni, hogy milyen nagyságrendű összeget enged el az állam? Teljes egészében átvállalja a december 31-én fennálló összes hitelállományt. Dr. Szabó Attila Ez mekkora megtakarítást jelent? Évi Ft-ot. Dr. Galambos Eszter Mi a helyzet a jövőben felvehető hitelekkel? Ugyanazok a szabályok, kormányengedélyhez kötöttek, elsődlegesen csak fejlesztési célú hiteleket engedélyez a Kormány. Éven belül likvidhitelhez nem kell kormányengedély. Kérdés, észrevétel van-e? Ha nincs, aki elfogadja, kérem, kézfelemeléssel jelezni szíveskedjék. A javaslat 9 fő igen szavazattal, tartózkodás, ellenszavazat nélkül elfogadta. 475/2013. (XI.27.) határozat Kiskunlacháza Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete a jelen határozat mellékletét képező tartalommal jelzálogszerződést köt keretbiztosítéki jelzálog ingatlanra az OPT Bank Nyrt-vel. A Képviselő-testület felhatalmazza a polgármester a szerződés aláírására. Dr. Galambos Eszter Még ehhez szeretnék hozzászólni. Az OTP-vel fennálló valamennyi kötelezettségünk meg fog szűnni, meg kellene nézni néhány másik bank ajánlatát számlavezetéssel kapcsolatban. 13
14 Visszatérünk erre a kérdésre majd a későbbiekben. 5. napirend (az előterjesztés a jegyzőkönyv 11. számú melléklete) Rátérünk a tengelyen történő szennyvízszállításra vonatkozó közszolgáltatási szerződés elfogadására. December 31-ig szól ez évre meghirdetésre került, a pénzügyi bizottság tárgyalta, a három cég mellé még kettőt javasolt meghívni. Kérdés, észrevétel van-e? Ha nincs, aki elfogadja, kérem, kézfelemeléssel jelezni szíveskedjék. A javaslat 9 fő igen szavazattal, tartózkodás, ellenszavazat nélkül elfogadta. 476/2013. (XI.27.) határozat Kiskunlacháza Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete közszolgáltatási szerződést köt a Dél-Pest Megyei Víziközmű Szolgáltató Zrt-vel (2360 Gyál, Kőrösi út. 190.) a nem közművel összegyűjtött háztartási jellegű szennyvizek begyűjtésére, a jelen előterjesztés mellékletét képező tartalommal. 6. napirend (az előterjesztés a jegyzőkönyv 12. számú melléklete) Rátérünk a kormányhivatal törvényességi felhívására. A Jogi és Ügyrendi Bizottság tárgyalta, a bizottság elfogadásra ajánlja. Kérdés, észrevétel van-e? Ha nincs, aki a határozati javaslatot elfogadja, kérem, kézfelemeléssel jelezni szíveskedjék. A javaslat 9 fő igen szavazattal, tartózkodás, ellenszavazat nélkül elfogadásra került. 477/2013. (XI.27.) határozat Kiskunlacháza Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete Magyarország helyi önkormányzatairól szóló évi CLXXXIX törvény (1) bekezdésében foglalt kötelezettsége alapján megvizsgálta a Pest Megyei Kormányhivatalnak a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás ellátásával kapcsolatos törvényességi felhívásában foglaltakat. A Képviselő-testület úgy ítéli meg, hogy az önkormányzat törvénysértést nem követett el, a hulladékgazdálkodási közszolgáltatással kapcsolatos kötelezettségének jelenleg a törvényben foglalt követelményeknek megfelelően önkormányzati társulás útján - eleget tesz. A Képviselő-testület felkéri a polgármestert, hogy a Pest Megyei Kormányhivatalt részletesen tájékoztassa a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás ellátásának jelenlegi helyzetéről, s a jövőben várható változásokról. 7. napirend (az előterjesztés a jegyzőkönyv 13. számú melléklete) Rátérünk az ivóvízminőség-javító pályázat Támogatási Szerződésének módosítására. December 4-én lenne a beadási határidő a kiviteli tenderre. A pénzügyi bizottság tárgyalta, 14
15 elfogadásra javasolja. Kérdés, észrevétel van-e? Ha nincs, aki elfogadja a határozati javaslatot, kérem, kézfelemeléssel jelezni szíveskedjék. A javaslat 9 fő igen szavazattal, tartózkodás, ellenszavazat nélkül elfogadta. 478/2013. (XI.27.) határozat Kiskunlacháza Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete a jelen határozat mellékletét képező tartalommal szerződésmódosítási kérelmet nyújt be az NKEK Nemzeti Környezetvédelmi és Energia Központ Nonprofit Kft-hez az Új Széchenyi Terv Környezet és Energia Operatív Program támogatási rendszeréhez benyújtott KEOP-1.3.0/ azonosítószámú pályázathoz kapcsolódó, július 2-án hatályba lépett Támogatási Szerződés módosítására. A Képviselő-testület felhatalmazza a polgármester a szerződésmódosítás aláírására. 8. napirend (az előterjesztés a jegyzőkönyv 14. számú melléklete) Rátérünk a Leader térségek közötti együttműködés Csónakház pályázat ügyében a döntéshozatalra. A Pénzügyi és Fejlesztési Bizottság tárgyalta, elfogadásra javasolja. Az érintett egyesületek vezetői is jelen voltak, ők is támogatják a pályázat benyújtását. Most pénteken kell benyújtani a pályázatot, a kollégák dolgoznak rajta. 19:40 Dr. Sződi Károly kiment a teremből. Petőné Horváth Éva Hogyan fogjuk tudni előfinanszírozni? Mi szeretnénk megcsinálni ezt a csónakházat, és nem magánbefektető segítségével? Vagy csináljuk meg külön, vagy mondjuk azt, hogy ez erőnkön felüli vállalás, és nem tudjuk megcsinálni? Az MFB 2,5 %-ot kínál fejlesztésre Ft-ig az Önkormányzatok részére. Ha ezt tavasszal elkezdjük, 3-4 hónap alatt fel lehet építeni, és az elszámolása ősszel megtörténik. Rosszabb esetben 1 évre kellene felvenni olyan összeget, ami ennek a beruházását finanszírozná. 19:43 Soós Zsoltné kiment a teremből. Úgy kell kiírni a pályázatot, hogy mindenkinek az érdekeit megfelelő módon figyelembe vesszük. 19:44 Dr. Sződi Károly visszajött a terembe. Dr. Vancsura Tamás Szeretném mindenkinek felhívni a figyelmét, hogy az Önkormányzat és a civil szervezetek példás együttműködésének eredménye ez a határozati javaslat. 19:45 Soós Zsoltné visszajött a terembe. 15
16 Dr. Szabó Attila Elsősorban ez a gyerekek érdekeit szolgálja, ezért meg szeretném kérdezni Foki Vilmost, hogy ő miért tartózkodott? Foki Vilmos Két dolog miatt. Egyrészt érintett vagyok, mint diáksport elnökségi tag, és mint képviselő, attól függetlenül, hogy részt vettem a pályázat megírásában is. Én nem érzem ezt az anyagi biztonságot, úgy gondolom, vannak olyan alapfeladataink, amit képtelenek vagyunk ellátni, akkor nem biztos, hogy ezt az irányt tudom támogatni. Ennek a csónakháznak nem csak az a jelentősége, hogy a vízi sportok egyik fajtájának komoly lehetőséget biztosít, hanem az a régóta várt fejlesztés, amiről már hosszú évek óta beszélünk Tóth Imre Minden olyan pályázati támogatás, amit a település kap, csak segíti a helyzetünket, mert ha arra várunk, mikor lesz több millió forintunk arra, hogy a Duna-parton kezdjünk valamit, az nagyon sok idő. 20:00 Gerecz Attila kiment a teremből. Dr. Szabó Attila Foki Vilmostól szeretném megkérdezni, hogy ő támogatná-e ezt a pályázatot, ha nem lenne érintett? Foki Vilmos Akkor igen. Szavazásra bocsájtom ezt a határozati javaslatot. 20:02 Gerecz Attila visszajött a terembe. Aki támogatja, hogy nyújtsuk be a pályázatot, kérem, kézfelemeléssel jelezni szíveskedjék Dr. Sződi Károly kiment a teremből. A javaslat 8 fő igen szavazattal, 1 fő tartózkodás mellett, ellenszavazat nélkül elfogadásra került. 479/2013. (XI.27.) határozat Kiskunlacháza Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete úgy dönt, hogy pályázatot nyújt be az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a LEADER térségek közötti együttműködésre a Közösségi tér a Duna mentén projekt megvalósítására. Együttműködő partnerek Badacsonytördemic Község Önkormányzata, Kiskunlacházi Diáksport Egyesület, Vízivándor Természetjáró Egyesület, Pest-Budai és Ráckevei Városszépítő és Műemlékvédő Egyesület. 16
17 Felhatalmazza a Polgármestert a Leader térségek közötti együttműködésre vonatkozó szerződés aláírására és a pályázat benyújtására. A projekt összköltsége: Ft A projekt önrésze: Ft Kiskunlacháza Nagyközség Önkormányzata a Ft. önrészt a évi költségvetés terhére biztosítja. 20:04 Dr. Sződi Károly visszajött a terembe. 9. napirend (az előterjesztés a jegyzőkönyv 15. számú melléklete) Rátérünk a piac üzemeltetésére vonatkozó szerződés elfogadására. Mind a két bizottság tárgyalta, elfogadásra ajánlja. Kérdés, észrevétel van-e? Ha nincs, aki elfogadja, kérem, kézfelemeléssel jelezni szíveskedjék. A javaslat 9 fő igen szavazattal, tartózkodás, ellenszavazat nélkül elfogadta. 480/2013. (XI.27.) határozat Kiskunlacháza Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete a jelen határozat mellékletét képező tartalommal üzemeltetési szerződést köt a KUNÉPSZOLG Építőipari, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft-vel a Rákóczi úti piac (2340 hrsz) üzemeltetésére. A Képviselő-testület felhatalmazza a polgármester a szerződés aláírására. 10. napirend (az előterjesztés a jegyzőkönyv 16. számú melléklete) Rátérünk az ügyvédi megbízásra. Cser Kálmán úr és a Cser-Ép Kft. az Önkormányzatunkkal szemben, illetve három magánszeméllyel szemben személyiségi jog megsértése tárgyában pert indított. Egyik jómagam vagyok, Gerecz Attila és Tóth Imre alpolgármester úr a másik két személy. Cser Kálmán úr is és a Cser-Ép Kft. is és Ft-ra perli az Önkormányzatunkat, plusz kamataira. Véleménye szerint, amit a lakossági prezentáción kivetítettünk az súlyosan sérti a személyiségét. Jogi képviselőt meg kell bíznunk, a határozati javaslat arról szól, hogy dr. Balsai Szabolcs és dr. Papp Dávid ügyvéd urakat bíznánk meg ennek az ügynek a vitelére. Az első tárgyalás január 28-án lesz. Kérdés, észrevétel vane? Petőné Horváth Éva Azt gondolom, hogy az itt ülő testület, ebben vétlen. Semmiféle határozat nem született arról, hogy ezt a prezentációt, amit én nem láttam, kivetítettünk. Valakit most felelőssé kell tenni, és azt mondani, hogy az ügyvédi költségeket állja. Soós Zsoltné Az, hogy itt az Önkormányzat, első rendű alperes, ezt a felperesek jelölték meg. 17
18 Petőné Horváth Éva Ezt értem is. Ők azt gondolják, hogy ami ott elhangzott, közös állásfoglalás volt. Dr. Galambos Eszter Nyílván a perben jogképességről való döntés a törvényszék feladata lesz, adott esetben, egy ilyen típusú érveléssel, akár az Önkormányzat részéről ez a per nyerhető is. Mindenképpen azt gondolom, hogy a megbízás szerinti perköltséget kellene érvényesíteni, nem a vonatkozó IM rendelet szerint, mert az csak 5 %, azaz Ft. Úgy gondolom, mindenképpen nyerhető ez a per. Ha bárki, bármikor az Önkormányzatot perli, nincs olyan helyzet, soha nem is volt, és nem is lesz, hogy akár képviselő, akár polgármester, jegyző vagy bárki, hogy a közmeghallgatáson tájékoztatót tart, és utána azzal előállni, hogy a testület nem hagyta jóvá a közmeghallgatás anyagát, ilyen nincs. Ami ott elhangzott, prezentáció, egyértelmű, hogy dokumentumokkal alátámasztott tájékoztató anyag volt, és ügyeltünk arra, hogy minden szám, adat és időpont, ami kiírásra került, alá tudjuk támasztani. Dr. Szabó Attila azt javasolta nekem, hogy az Önkormányzat ezzel kapcsolatos költségeit ne az Önkormányzat viselje, hanem minden képviselőt kérdezzünk meg, hogy ki az, aki hozzájárulna az Önkormányzatra eső rész vállalásához. Balogh Zoltán Nekem semmi közöm nem volt senkinek a megalázásához. Én semmilyen perhez nem fogom adni a nevemet. Lehet, hogy ezt meg tudnánk nyerni, de nyerjék meg azok, akikről szó van. Szeretném, ha ezt a beszélgetést megosztanánk a lakossággal és név szerint kik azok, akik szeretnének ebben részt venni, és támogatni. Az ügyvédeket meg kell bízni, és ebben a Képviselő-testületnek kell dönteni, tetszik vagy nem. Lehet tartózkodni, lehet ellene szavazni, a többség akarata fog dönteni. Foki Vilmos Itt személyi felelősség megállapítható ebben az esetben. Várjuk meg mi lesz a per. Úgy gondolom, azt is meg lehet oldani, hogy azok, akik ebben érintettek, amennyiben mi elveszítjük ezt a pert, ők vállalják ennek a kifizetését. Petőné Horváth Éva Nekem így megfelel. Gerecz Attila Az Önkormányzat nyilatkozott egy ügyben. Az Önkormányzatot képviseli a polgármester és a képviselő-testület. Mondhatjuk-e azt, hogy köszönjük, nekünk nem kell ügyvéd. Akkor kirendel a Bíróság? Dr. Galambos Eszter Miért rendelne ki? Nem kötelező jogi képviselet. Másodfokon kötelező. Mindenkinek tudomásul kell vennie, hogy ha a Képviselő-testület hoz egy határozatot, ami a többség szavazata után lép érvénybe, nem lehet kivonnia magát ez alól, mert ő tartózkodott, vagy nem -mel szavazott. A vitát lezárom. Van egy határozati javaslatunk, amiben a két 18
19 ügyvédet megbízzuk az Önkormányzat nevében a jogi képviselet ellátásával. Aki ezt elfogadja, kérem, kézfelemeléssel jelezni szíveskedjék. A javaslat 6 fő igen szavazattal, tartózkodás nem volt, 3 fő ellenszavazat mellett elfogadásra került. 481/2013. (XI.27.) határozat Kiskunlacháza Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete a Budapest Környéki Törvényszék előtt 12.P /2013. számon személyhez fűződő jog megsértése ügyében indult perben Kiskunlacháza Nagyközség Önkormányzata, mint I. rendű alperes képviseletével megbízza dr. Balsai Szabolcs (1126 Budapest, Beethoven u. 2/B.) és dr. Papp Dávid József (1203 Budapest, Bíró Mihály u. 20. V/34.) ügyvédeket. 11. napirend (az előterjesztés a jegyzőkönyv 17. számú melléklete) Rátérünk a Pénzügyi és Fejlesztési Bizottság november 25-i ülésén született határozati javaslatokra. A Tóth László 3300 hrsz-ú ingatlan ügyében, már a pénzügyi bizottság döntött, hogy nem értékesíti. Újabb javaslat érkezett erre, ezért a Pénzügyi és Fejlesztési Bizottság újra fogja tárgyalni és meghívjuk majd az ülésre Tóth László urat, így ezt a határozati javaslatot levesszük. Rátérünk az első határozati javaslatra, a pénzügyi bizottság elfogadásra ajánlja. Aki egyetért ezzel, kérem, jelezze. Határozati javaslat Kiskunlacháza agyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete tudomásul veszi a Pest Megyei Kormányhivatal Közlekedési Felügyelete Útügyi Osztályának a Ráckeve nevű terület geotermikus koncessziós pályázatának előkészítő vizsgálati tanulmányáról szóló tájékoztatást. A Képviselő-testület felkéri a Felügyelőséget, hogy amennyiben önkormányzati tulajdonban lévő ingatlant érint a pályázattal kapcsolatos további eljárás, akkor a konkrét ingatlanokra vonatkozóan kérje meg a tulajdonosi hozzájárulást. A javaslat 9 fő igen szavazattal, tartózkodás, ellenszavazat nélkül elfogadta. 482/2013. (XI.27.) határozat Kiskunlacháza Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete tudomásul veszi a Pest Megyei Kormányhivatal Közlekedési Felügyelete Útügyi Osztályának a Ráckeve nevű terület geotermikus koncessziós pályázatának előkészítő vizsgálati tanulmányáról szóló tájékoztatást. A Képviselő-testület felkéri a Felügyelőséget, hogy amennyiben önkormányzati tulajdonban lévő ingatlant érint a pályázattal kapcsolatos további eljárás, akkor a konkrét ingatlanokra vonatkozóan kérje meg a tulajdonosi hozzájárulást. Rátérünk a második határozati javaslatra, a pénzügyi bizottság elfogadásra ajánlja. Aki ezzel egyetért, kérem, jelezze. 19
20 Határozati javaslat Kiskunlacháza agyközség Önkormányzat Képviselő-testülete az ELMŰ Hálózati Kft. részére a Jókai M.u. 30/a. szám alatti ingatlan villamosenergia-ellátásához szükséges tulajdonosi és közútkezelői hozzájárulást a Kiskunlacháza 1934 hrsz, Jókai M. utca vonatkozásában megadja azzal, hogy a hozzájárulást Ft+ÁFA, azaz Százötvenezer forint +ÁFA összegű kártalanítási összeg megfizetéséhez köti. A javaslat 9 fő igen szavazattal, tartózkodás, ellenszavazat nélkül elfogadta. 483/2013. (XI.27.) határozat Kiskunlacháza Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete az ELMŰ Hálózati Kft. részére a Jókai M.u. 30/a. szám alatti ingatlan villamosenergia-ellátásához szükséges tulajdonosi és közútkezelői hozzájárulást a Kiskunlacháza 1934 hrsz, Jókai M. utca vonatkozásában megadja azzal, hogy a hozzájárulást Ft+ÁFA, azaz Százötvenezer forint +ÁFA összegű kártalanítási összeg megfizetéséhez köti. Akkor a harmadik határozati javaslatot levesszük. A négyes határozati javaslat, aki elfogadja, kérem, jelezze. Határozati javaslat Kiskunlacháza agyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete a Kiskunlacháza nagyközség nemzeti vagyonáról szóló 17/2012.(VII.27.) önkormányzati rendelet 14. és aiban foglaltak alapján értékesítésre jelöli ki a Kiskunlacháza agyközség Önkormányzata tulajdonában lévő alábbi vagyonelemet: helyrajzi szám 0505/117 vagyonelem (művelési ág) szántó forgalmi érték Ft Határidő: december 6. A javaslat 7 fő igen szavazattal, 2 fő tartózkodás mellett, ellenszavazat nélkül elfogadásra került. 484/2013. (XI.27.) határozat Kiskunlacháza Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete a Kiskunlacháza nagyközség nemzeti vagyonáról szóló 17/2012.(VII.27.) önkormányzati rendelet 14. és aiban foglaltak alapján értékesítésre jelöli ki a Kiskunlacháza Nagyközség Önkormányzata tulajdonában lévő alábbi vagyonelemet: helyrajzi szám 0505/117 vagyonelem (művelési ág) szántó forgalmi érték Ft Határidő: december 6. 20
21 Az ötödik határozati javaslat, aki elfogadja, kérem, jelezze. Határozati javaslat Kiskunlacháza agyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete megrendeli az ERSTO Építő és Villanyszerelőipari Kft-nél (2316 Tököl, Ledina dűlő 4.) az ünnepi díszkivilágítás felszerelését. Határidő: december 1. A javaslat 8 fő igen szavazattal, 1 fő tartózkodás mellett, ellenszavazat nélkül elfogadásra került. 485/2013. (XI.27.) határozat Kiskunlacháza Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete megrendeli az ERSTO Építő és Villanyszerelőipari Kft-nél (2316 Tököl, Ledina dűlő 4.) az ünnepi díszkivilágítás felszerelését. Határidő: december 1. Rátérünk a hatodik határozati javaslatra, aki elfogadja, kérem, jelezze. Határozati javaslat Kiskunlacháza agyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy nem engedélyezi a Kurucz Ferencné Kóka, agykátai út 105. szám alatti lakos által megjelölt, a peregi temető észak-keleti sarkában lévő akácfa kivágását. A javaslat 7 fő igen szavazattal, 2 fő tartózkodás mellett, ellenszavazat nélkül elfogadásra került. 486/2013. (XI.27.) határozat Kiskunlacháza Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy nem engedélyezi a Kurucz Ferencné Kóka, Nagykátai út 105. szám alatti lakos által megjelölt, a peregi temető észak-keleti sarkában lévő akácfa kivágását. Rátérünk a hetedik határozati javaslatra, aki elfogadja, kérem, jelezze. Határozati javaslat Kiskunlacháza agyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy nem engedélyezi a Kovács László Kiskunlacháza, Dózsa Gy. u szám alatti lakos által megjelölt, a 0735/3, 0733/3, 0694/34, 0702/11-12, 0702/34, 0702/36, 0410/10-17, 0418/60 hrsz-ú ingatlanokon lévő összesen 439 db nyárfa kivágását. 21
22 A javaslat 8 fő igen szavazattal, 1fő tartózkodás mellett, ellenszavazat nélkül elfogadásra került. 487/2013. (XI.27.) határozat Kiskunlacháza Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy nem engedélyezi a Kovács László Kiskunlacháza, Dózsa Gy. u szám alatti lakos által megjelölt, a 0735/3, 0733/3, 0694/34, 0702/11-12, 0702/34, 0702/36, 0410/10-17, 0418/60 hrsz-ú ingatlanokon lévő összesen 439 db nyárfa kivágását. Rátérünk a nyolcadik határozati javaslatra, aki elfogadja, kérem, jelezze. Határozati javaslat Kiskunlacháza agyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete a évben, anyagi lehetőségeihez mérten támogatást kíván nyújtani a civil szervezetek számára. A támogatásra felhasználható összeget a évi költségvetésbe betervezi és kiírja a támogatás elnyeréséhez szükséges pályázatot. Határidő: március 15. A javaslat 9 fő igen szavazattal, tartózkodás, ellenszavazat nélkül elfogadta. 488/2013. (XI.27.) határozat Kiskunlacháza Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete a évben, anyagi lehetőségeihez mérten támogatást kíván nyújtani a civil szervezetek számára. A támogatásra felhasználható összeget a évi költségvetésbe betervezi és kiírja a támogatás elnyeréséhez szükséges pályázatot. Határidő: március 15. A kilencedik határozati javaslatot a Várépítő pályázatot, javaslom, vegyük le. Rátérünk a zárt ülésre. A megbeszélés zárt üléssel folytatódik, amelyről külön jegyzőkönyv készül. Az ülés vége: 20:30h. K.m.f. polgármester Soós Zsoltné jegyző Dr. Vancsura Tamás képviselő Gerecz Attila képviselő 22
23 23
A Képviselő-testület november 27-i ülésének határozatai
A Képviselő-testület 2013. november 27-i ülésének határozatai 467/2013.(XI.27.) határozat Kiskunlacháza Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete a nyílt ülés jegyzőkönyv hitelesítőjének elfogadja
JEGYZŐKÖNYV A Képviselő-testület 2013. augusztus 22-i üléséről.
JEGYZŐKÖNYV A Képviselő-testület 2013. augusztus 22-i üléséről. Időpontja: 2013. augusztus 22. 19:20 órai kezdettel Helye: Kiskunlacháza Polgármesteri Hivatal Tanácsterme Jelen vannak: polgármester Dr.
JEGYZŐKÖ YV A Képviselő-testület január 16-i üléséről.
JEGYZŐKÖ YV A Képviselő-testület 2014. január 16-i üléséről. Időpontja: 2014. január 16. 17 órai kezdettel Helye: Kiskunlacházi Polgármesteri Hivatal Tanácsterme Jelen vannak: polgármester Dr. Fábián Miklós
JEGYZŐKÖNYV Készült: a Kiskunlacházi Polgármesteri Hivatal hivatalos helyiségében április 27- én, a Jogi és Ügyrendi Bizottság ülésén
JEGYZŐKÖNYV Készült: a Kiskunlacházi Polgármesteri Hivatal hivatalos helyiségében 2015. április 27- én, a Jogi és Ügyrendi Bizottság ülésén Jelen vannak: dr. Galambos Eszter, a bizottság elnöke Mózes Zsolt
A Képviselő-testület szeptember 25-i ülésének határozatai
A Képviselő-testület 2014. szeptember 25-i ülésének határozatai 340/2014.(IX.25.) határozat Kiskunlacháza Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete a zárt ülés jegyzőkönyv hitelesítőjének elfogadja
JEGYZŐKÖ YV A Képviselő-testület 2014. március 12-i üléséről.
JEGYZŐKÖ YV A Képviselő-testület 2014. március 12-i üléséről. Időpontja: 2014. március 12. 19:05 órai kezdettel Helye: Kiskunlacházi Polgármesteri Hivatal Tanácsterme Jelen vannak: polgármester Dr. Fábián
Jegyzőkönyv A Képviselő-testület 2011. május 26-i üléséről
Helyszín: Polgármesteri Hivatal Tanácsterem Kezdete: 19.10 h. Jelen vannak: a jelenléti ív szerint valamint Pénzes Andrásné osztályvezető dr. Sződi Károly osztályvezető Jegyzőkönyv A Képviselő-testület
JEGYZŐKÖNYV. Készült: Kisberény Községi Önkormányzat Képviselő-testületének december 12-én tartott üléséről.
JEGYZŐKÖNYV Készült: Kisberény Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. december 12-én tartott üléséről. Jelen vannak:, Horváth Tibor János alpolgármester Németh Sándorné, Bolevácz Zoltán Józsefné
A Képviselő-testület április 26-i ülésének határozatai
A Képviselő-testület 2016. április 26-i ülésének határozatai 132/2016.(IV.26.) határozat Kiskunlacháza Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete a nyílt ülés jegyzőkönyv hitelesítőjének elfogadja
A javaslat 5 fő igen szavazattal, tartózkodás, ellenszavazat nélkül elfogadásra került.
JEGYZŐKÖNYV A Képviselő-testület 2015. október 5-i üléséről. Időpontja: 2015. október 5. 16:00 órai kezdettel Helye: Kiskunlacházi Polgármesteri Hivatal Tanácsterme Jelen vannak: polgármester Tóth Imre
A Képviselő-testület szeptember 4-i ülésének határozatai
A Képviselő-testület 2018. szeptember 4-i ülésének határozatai 217/2018.(IX.04.) határozat Kiskunlacháza Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete a nyílt ülés jegyzőkönyv hitelesítőjének elfogadja
A Képviselő-testület június 15-i ülésének határozatai
A Képviselő-testület 2015. június 15-i ülésének határozatai 149/2015.(VI.15.) határozat Kiskunlacháza Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete a nyílt ülés jegyzőkönyv hitelesítőjének elfogadja
Csetény Község Önkormányzat Képviselőtestülete 8417 Csetény, Rákóczi u. 30. Ikt.sz.: /2014.
Csetény Község Önkormányzat Képviselőtestülete 8417 Csetény, Rákóczi u. 30. Ikt.sz.: /2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2014. február 5-én 19 órakor kezdődő Csetény Község Önkormányzat Képviselő-testületének
Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. február 16-án megtartott rendes nyílt ülésének
Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. február 16-án megtartott rendes nyílt ülésének a. napirendje b. jegyzőkönyve c. határozatok: 4-8/2015. (II. 16.) számú határozatok. d. rendeletek:-
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
407-11/2014.ikt.sz. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Ecsegfalva Község Önkormányzata képviselő-testületének 2014.szeptember 10-én (szerdán) 14 00 órakor megtartott rendkívüli nyilvános üléséről R E N D E
Jegyzőkönyv. Az ülés helye: Nemesgörzsönyi Közös Önkormányzati Hivatal Magyargencsi Kirendeltség hivatali helyisége
Magyargencs Község Önkormányzata Ügyszám: /2015. Jegyzőkönyv Készült: Magyargencs Község Képviselő-testülete 2016. január 14-i nyilvános üléséről, mely 16 óra 00 perckor kezdődött. Az ülés helye: Nemesgörzsönyi
SZÉCSÉNYFELFALU KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ TESTÜLETE
SZÉCSÉNYFELFALU KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ TESTÜLETE 2009. ÉVI XII. JEGYZŐKÖNYVE 2009. november 30 I ÜLÉSÉRŐL j e g y z ő k ö n y v Készült Szécsényfelfalu Önkormányzat Képviselő- testületének 2009.
JEGYZŐKÖNYV A Képviselő-testület 2013. november 11-i üléséről.
JEGYZŐKÖNYV A Képviselő-testület 2013. november 11-i üléséről. Időpontja: 2013. november 11. 19:05 órai kezdettel Helye: Kiskunlacháza Polgármesteri Hivatal Tanácsterme Jelen vannak: polgármester Dr. Fábián
A Képviselő-testület március 10-i ülésén hozott határozatok:
A Képviselő-testület 2012. március 10-i ülésén hozott határozatok: 1/2012. (III. 10.) együttes határozat Kiskunlacháza Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete és Áporka Község Önkormányzatának
JEGYZŐKÖNYV A Képviselő-testület 2015. április 20-i üléséről.
JEGYZŐKÖNYV A Képviselő-testület 2015. április 20-i üléséről. Időpontja: 2015. április 20. 18:40 órai kezdettel Helye: Kiskunlacházi Polgármesteri Hivatal Tanácsterme Jelen vannak: polgármester Tóth Imre
KUNSZIGET KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 9184 KUNSZIGET, JÓZSEF A. U. 2. TEL.: (96) , , FAX.
KUNSZIGET KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 9184 KUNSZIGET, JÓZSEF A. U. 2. TEL.: (96) 552-003, 485-388, 485-040 FAX.: (96) 552-056 Sz.: III/1-16/2017. Jegyzőkönyv mely készült 2017. augusztus
JEGYZŐKÖNYV. Készült: Aba Nagyközség Képviselő-testülete június 18-i rendkívüli ülésén
JEGYZŐKÖNYV Készült: Aba Nagyközség Képviselő-testülete 2008. június 18-i rendkívüli ülésén Jelen vannak: Csép Györgyné alpolgármester Bor József Dezső, Farkas Károly, Horváth István, Kasó László, Mercsek
Jegyzőkönyv. Napirend
Jegyzőkönyv Készült: Szálka Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. október 16-án 16 órakor a Szálka Petőfi u. 2. szám alatt, a Községháza tárgyalótermében megtartott rendkívüli üléséről. Jelen
JEGYZŐKÖNYV NAPIREND ELŐTT NAPIRENDI JAVASLAT. 1.) Javaslat a évi nyári gyermekétkeztetési pályázat benyújtására
JEGYZŐKÖNYV Készült: Vilonya Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. május 6-án 9 óra 15 perces kezdettel a Berhidai Közös Önkormányzati Hivatal emeleti tanácstermében megtartott rendkívüli üléséről.
JEGYZŐKÖ YV A Képviselő-testület 2014. december 15-i üléséről.
JEGYZŐKÖ YV A Képviselő-testület 2014. december 15-i üléséről. Időpontja: 2014. december 15. 17:50 órai kezdettel Helye: Kiskunlacházi Polgármesteri Hivatal Tanácsterme Jelen vannak: polgármester Tóth
J E G Y Z Ő K Ö N Y V mely készült a Bugyi Nagyközségi Önkormányzat november 12-i rendkívüli ülésén
J E G Y Z Ő K Ö N Y V mely készült a Bugyi Nagyközségi Önkormányzat 2018. november 12-i rendkívüli ülésén Hozott határozatok: 223/2018. (11.12.)-től 224/2018. (11.12)-ig Hozott rendeletek: - 1 J E G Y
Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének július 14-én megtartott rendkívüli nyílt ülésének
Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. július 14-én megtartott rendkívüli nyílt ülésének a. napirendje b. jegyzőkönyve c. határozatok: 77-83/2016. (VII. 14.) számú határozatok.
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Csabdi Község Önkormányzata Képviselő-testületének rendkívüli, nyílt üléséről
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Csabdi Község Önkormányzata Képviselő-testületének rendkívüli, nyílt üléséről Az ülés helye: Az ülés időpontja: Csabdi Község Önkormányzat Könyvtár helyisége 2064 Csabdi, Szabadság
NAGYKEREKI KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. 2013. március 20-I RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE
NAGYKEREKI KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2013. március 20-I RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE Rendeletek: 4/2013. (III. 21) sz. önkormányzati rendelet a települési szilárd hulladékkal
Jegyzőkönyv. Kincsesbánya Községi Önkormányzat Képviselő-testületének nyilvános, rendkívüli üléséről.
1 Jegyzőkönyv Kincsesbánya Községi Önkormányzat Képviselő-testületének nyilvános, rendkívüli üléséről. Időpont: 2010. május 26. Helyszín: Községi Önkormányzat székhelye, 8044 Kincsesbánya, Kincsesi u.
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
456-20/2013.ikt.sz. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Ecsegfalva Község Önkormányzata képviselő-testületének 2013. október 11-én (pénteken) 10 00 órakor megtartott rendkívüli nyilvános üléséről H A T Á R
FEJÉR MEGYE CSÁKVÁR NAGYKÖZSÉG
FEJÉR MEGYE CSÁKVÁR NAGYKÖZSÉG J E GY Z Ő K Ö N Y V Csákvár Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testülete 2012. december 27-én megtartott rendkívüli nyilvános üléséről 345/2012. (XII.27.) határozat Csákvári
BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE
RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata Képviselő-testületének 2018. november 22-én megtartott képviselő-testületi ülésén meghozott DÖNTÉSEK
Sárosd Nagyközség Önkormányzata Képviselőtestületének. 2012. március 29-én tartott rendkívüli nyilvános ülésének jegyzőkönyve
Sárosd Nagyközség Önkormányzata Képviselőtestületének 2012. március 29-én tartott rendkívüli nyilvános ülésének jegyzőkönyve Határozatok: 43/2012. (III. 29.) 44/2012. (III. 29.) 45/2012. (III. 29.) 46/2012.
JEGYZŐKÖ YV A Képviselő-testület 2014. május 29-i üléséről.
JEGYZŐKÖ YV A Képviselő-testület 2014. május 29-i üléséről. Időpontja: 2014. május 29. 19:10 órai kezdettel Helye: Kiskunlacházi Polgármesteri Hivatal Tanácsterme Jelen vannak: polgármester Dr. Fábián
J e g y z ő k ö n y v. Készült: Balkány Város Önkormányzata Képviselő-testületének rendkívüli nyílt üléséről
J e g y z ő k ö n y v Készült: Balkány Város Önkormányzata rendkívüli nyílt üléséről Az ülés ideje: 2015. augusztus 03. Az ülés helye: Balkányi Polgármesteri Hivatal tanácskozó terme (4233 Balkány, Rákóczi
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő Testülete 5662 Csanádapáca, Szent Gellért út 31. 7/2013 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Csanádapáca Község Önkormányzat képviselő-testületének 2013. február 21-én,
Jegyzőkönyv A Képviselő-testület 2oo8. szeptember 1o-i rendkívüli üléséről
Jegyzőkönyv A Képviselő-testület 2oo8. szeptember 1o-i rendkívüli üléséről Helye: Kiskunlacháza Nagyközség Polgármesteri Hivatal Tanácsterme Ideje: 2oo8. szeptember 1o. 19 órai kezdettel Jelen vannak:
dr. Galambos Eszter JÜB elnöke 8., Szennyvízpályázat II. fordulójához felállítandó projektstáb szervezeti ábrának elfogadása
A Képviselő-testület 2012. május 7-i ülésén hozott határozatok: 164/2012. (V. 07.) határozat Kiskunlacháza Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy elfogadja a meghívóban szereplő
JEGYZŐKÖNYV A Képviselő-testület 2013. szeptember 5-i üléséről.
JEGYZŐKÖNYV A Képviselő-testület 2013. szeptember 5-i üléséről. Időpontja: 2013. szeptember 5. 19:05 órai kezdettel Helye: Kiskunlacháza Polgármesteri Hivatal Tanácsterme Jelen vannak: polgármester Dr.
Ecsegfalva Község Önkormányzata 5515 Ecsegfalva, Fő u. 67 Tel/Fax: 66/ ,
Ecsegfalva Község Önkormányzata, Fő u. 67 Tel/Fax: 66/487-100, e-mail: ecsegfalva@t-online.hu 973-10/2015.ikt.sz J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Ecsegfalva Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015.
Ónod Község Önkormányzata 3551 Ónod, Rákóczi u. 64. * Tel.:
Ónod Község Önkormányzata 3551 Ónod, Rákóczi u. 64. * Tel.: 46 466-101 Ónod Képviselő-testülete 2008. november 5-én megtartott rendkívüli nyilvános ülésén Meghozott határozatok: 93/2008. (XI. 5.) határozat:
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Gyömrő Nagyközség Önkormányzatának 2000. április 17-én megtartott rendkívüli testületi ülésén, Gyömrőn a Polgármesteri Hivatal hivatalos helyiségében. Jelen vannak: Csető
Somogyzsitfa Község Önkormányzata Képviselő-testülete 8734 Somogyzsitfa, Május 1. u. 64.. Email: zsitfa@level.datanet.hu Tel/Fax: 85-310-323
8734 Somogyzsitfa, Május 1. u. 64.. Email: zsitfa@level.datanet.hu Tel/Fax: 85-310-323 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2014. február 3-án megtartott soron következő üléséről. Az ülés helye: Mártírok u.
dr. Galambos Eszter, a JÜB elnöke Gerecz Attila, a PÜF elnöke 3. A volt szovjet repülőtér értékesítése tárgyában hozott határozatok visszavonása
A 2013. szeptember 12-i ülés határozatai 341/2013.(IX.12.) határozat Kiskunlacháza Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete jegyzőkönyv hitelesítőnek elfogadja dr. Vancsura Tamás képviselő személyét.
NAGYKEREKI KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE március 29-i RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE
NAGYKEREKI KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2018. március 29-i RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE Rendelet: 5/2018. (III. 29.) önkormányzat rendelet A települési támogatások és ellátások
NAGYKEREKI KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. 2015. június 24-i RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE
NAGYKEREKI KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2015. június 24-i RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE Határozatok: 47/2015.(VI.24.) 48/2015.(VI.24.) 49/2015.(VI.24.) A Szivárvány Óvoda intézményvezető-helyettesi
J e g y z ő k ö n y v
3/2013. (együttes, nyilvános) J e g y z ő k ö n y v Készült: Gara Község Önkormányzat Képviselő-testületének és Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. április 30-án tartott együttes, nyilvános üléséről.
BOJT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2012. JÚLIUS 30-I RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE
BOJT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2012. JÚLIUS 30-I RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE Határozatok: 56/2012. (VII.30.) számú BKt. határozat Pályázat benyújtásáról a Szociális földprogramok
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
407-4/2014.ikt.sz. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Ecsegfalva Község Önkormányzata képviselő-testületének 2014. március 25-én (kedden) 14 00 órakor megtartott nyilvános üléséről R E N D E L E T: 3/2014.(III.26.)
J e g y z ő k ö n y v. Készült Hegymagas Község Önkormányzata Képviselő-testületének március 13-án órakor tartott nyilvános üléséről.
Képviselő-testület Hegymagas J e g y z ő k ö n y v Készült Hegymagas Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2018. március 13-án 16.00 órakor tartott nyilvános üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri
IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 6. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E
IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 6. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Készült: Ipolyszög Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2017. június 27. napján megtartott üléséről. Jelen
A Képviselő-testület február 4- i nyílt ülésén hozott határozatai:
A Képviselő-testület 2013. február 4- i nyílt ülésén hozott határozatai: 10/2013. (II. 04.) határozat Kiskunlacháza Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete jegyzőkönyv hitelesítőnek elfogadja Gerecz
Készült: Nemesgörzsöny Község Önkormányzata Képviselő-testületének január 5-i nyilvános üléséről, mely 09 óra 45 perckor kezdődött.
8522 Nemesgörzsöny, Széchenyi u. 10. ikt.szám:.../2017. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Nemesgörzsöny Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2017. január 5-i nyilvános üléséről, mely 09 óra 45 perckor
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
KORONCÓ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐTESTÜLETE 9113 KORONCÓ, RÁKÓCZI U. 48. 1-8/2014 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Koroncó Község Önkormányzat Képviselő-testületének a Polgármesteri Hivatal nagytermében
KUNSZIGET KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 9184 KUNSZIGET, JÓZSEF A. U. 2. TEL.: (96) , , FAX.
KUNSZIGET KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 9184 KUNSZIGET, JÓZSEF A. U. 2. TEL.: (96) 552-003, 485-388, 485-040 FAX.: (96) 552-056 Sz.: III/1-16/2016. Jegyzőkönyv mely készült 2016. augusztus
2. J e g y z ő k ö n y v
Farmos Község 1. Önkormányzat 2. J e g y z ő k ö n y v 2. Készült: Farmos Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 20-án 17.00 órai kezdettel tartott rendkívüli ülésén. Jelen vannak: Boros
ÜGYRENDI-JOGI-SZOCIÁLIS BIZOTTSÁGA
XVI. Iktatószám: 280-10/2016. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Jászladány Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete ÜGYRENDI-JOGI-SZOCIÁLIS BIZOTTSÁGA 2016. július 12-i n y í l t, s o r o n k í vü l i üléséről.
JEGYZŐKÖNYV GYŐRÚJBARÁT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK NOVEMBER 27-ÉN TARTOTT NYILVÁNOS ÜLÉSÉRŐL
JEGYZŐKÖNYV GYŐRÚJBARÁT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2012. NOVEMBER 27-ÉN TARTOTT NYILVÁNOS ÜLÉSÉRŐL Készült Győrújbarát Község Önkormányzata képviselő-testületének a Polgármesteri Hivatalban
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
Balatonszőlős Község Önkormányzata B A L A T O N S Z Ő L Ő S Szám:101/21-34/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Balatonszőlős Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. június 18-án, 18:00 órai
10. JEGYZŐKÖNYV. Készült Ráckeresztúr Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 2015. 05. 28-án megtartott testületi üléséről.
Szám:600/10/2015. 10. JEGYZŐKÖNYV Készült 2015. 05. 28-án megtartott testületi üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal Nagyterme Az ülés kezdési időpontja: 17:00 óra Jelenlévők: Dr. Szentes-Mabda
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Abádszalók Város Képviselő-testületének 2010. november 11-én megtartott soron kívüli üléséről. Az ülés helye: Városháza földszinti nagyterme Jelen vannak: Kovács Mihály polgármester,
Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének
Nógrádmegyer Községi Önkormányzat Képviselő-testületi ülésének J e g y z ő k ö n y v e ( 2015. április 29.) 1 Jegyzőkönyv Készült: Nógrádmegyer Községi Önkormányzat 2015. április 29-én 13.00 órakor megtartott
JEGYZŐKÖNYV. Készült: Kékkút Község Önkormányzata Képviselő-testületének október 29-én 08:00 órakor megtartott nyilvános rendkívüli üléséről.
KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 1 JEGYZŐKÖNYV Készült: Kékkút Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2018. október 29-én 08:00 órakor megtartott nyilvános rendkívüli üléséről. Az ülés helye: Kékkút Község Önkormányzat
JEGYZŐKÖNYV Cece Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének február 12-én órai kezdettel tartott üléséről
JEGYZŐKÖNYV Cece Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. február 12-én 14 00 órai kezdettel tartott üléséről A Képviselő-testülete által meghozott határozat száma, tárgya: HATÁROZAT SZÁMA
2014. május 7 én (szerda) du. 13 30 órára
H O S S Z Ú P Á L Y I N A G Y K Ö Z S É G Ö N K O R M Á N Y Z A T K É P V I S E L Ő - T E S T Ü L E T E 4 2 7 4 H o s s z ú p á l y i, S z a b a d s á g t é r 6. T e l : 5 2 / 3 7 5-5 1 1, 5 2 / 5 9 8-4
J e g y z ő k ö n y v
Képviselő-testület Hegymagas J e g y z ő k ö n y v Készült Hegymagas Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2019. március 5-én, 16.00 órakor tartott rendkívüli nyilvános üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri
JEGYZŐKÖNYV. Felelős: Jobb Gyula polgármester Határidő: azonnal
JEGYZŐKÖNYV Készült Kulcs Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2017. január 18. napján 8.00 órakor a Polgármesteri Hivatal Dísztermében megtartott rendkívüli nyílt testületi üléséről. Jelen vannak:
a.) Tárgysorozata b.) Jegyzőkönyve c.) Határozatai (119-123)
2012. augusztus 23-án megtartott rendkívüli ülésének: a.) Tárgysorozata b.) Jegyzőkönyve c.) Határozatai (119-123) T á rg ysoroza t 1.) Előterjesztés a mamutfenyő környékén aranykorona vásárlása tárgyában
Palotás Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 15. számú nyílt ülés J E G Y Z Ő K Ö N Y V E
Palotás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 15. számú nyílt ülés J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Készült: Palotás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. május 25-én megtartott nyilvános rendkívüli
JEGYZŐKÖNYV. Készült Ráckeresztúr Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 2015. 03. 23-án megtartott testületi üléséről.
Szám:600/4/2015. 4. JEGYZŐKÖNYV Készült 2015. 03. 23-án megtartott testületi üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal Nagyterme Az ülés kezdési időpontja: 16:00 óra Jelenlévők: Dr. Szentes-Mabda
JEGYZŐKÖNYV. Készült: Ócsa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. augusztus 13. napján megtartott rendkívüli üléséről.
JEGYZŐKÖNYV Készült: Ócsa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. augusztus 13. napján megtartott rendkívüli üléséről. Ülés helye: Polgármesteri Hivatal, Tanácsterem Jelen vannak: Bukodi Károly
TUNYOGINÉ DR GÁLIK ÁGNES aljegyző JUHÁSZNÉ GAJZINGER ÁGNES pénzügyi osztályvezető
IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 15. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Készült: Ipolyszög Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. december 15. napján megtartott üléséről. Jelen
JEGYZŐKÖNYV A Kiskunlacháza Nagyközség Roma Nemzetiségi Önkormányzatának Jogi és Ügyrendi Bizottság március 12-i üléséről.
JEGYZŐKÖNYV A Kiskunlacháza Nagyközség Roma Nemzetiségi Önkormányzatának Jogi és Ügyrendi Bizottság 2015. március 12-i üléséről. Időpontja: 2015. március 12. 15:00 órai kezdettel Helye: Kiskunlacházi Polgármesteri
Dozmat Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2013. április 15- i nyílt ülésének jegyzőkönyve
4/2013. Dozmat Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2013. április 15- i nyílt ülésének jegyzőkönyve Tartalmazza: 28/2013. (IV.15.) számú határozatot a Vasivíz Zrt-vel kötendő bérleti-üzemeltetési szerződés
Jegyző könyv. Készül: Heréd Község Képviselő-testülete 2008. január 30-i 18 órai kezdésű rendkívüli ülésén
113-2/2008. Jegyző könyv Készül: Heréd Község Képviselő-testülete 2008. január 30-i 18 órai kezdésű rendkívüli ülésén Határozat száma: Tárgya: 8/2008.(I.30.) Családsegítési és gyermekjóléti feladatok ellátására
RÁBATAMÁSI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK november 29. NAPJÁN TARTOTT rendkívüli NYILVÁNOS ÜLÉSÉRŐL
JEGYZŐKÖNYV RÁBATAMÁSI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2011. november 29. NAPJÁN TARTOTT rendkívüli NYILVÁNOS ÜLÉSÉRŐL 1. Rábatamási Község önkormányzatának 2011. évi költségvetésének teljesítéséről
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
Somlójenő Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 8478 Somlójenő, Petőfi u. 99. Szám: Svh/61-1/2015. Készült: J E G Y Z Ő K Ö N Y V Somlójenő Községi Önkormányzat Képviselő- testületének 2015. február
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
1 Mérges Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Mérges Béke tér 14. 6-A/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Mérges Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. április 29-én megtartott rendkívüli üléséről.
Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének június 30-án megtartott nyílt ülésének
Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. június 30-án megtartott nyílt ülésének a. napirendje b. jegyzőkönyve c. határozatok: 99 101 / 2011. (VI. 15.) számú határozatok d. rendeletek:
IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 1. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E
IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 1. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Készült: Ipolyszög Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2018. január 29. napján megtartott üléséről. Jelen
Tápióság Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. július 5-én, 11.00 órakor megtartott redkívüli ülésének j e g y z ő k ö n y v e
Tápióság Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. július 5-én, 11.00 órakor megtartott redkívüli ülésének j e g y z ő k ö n y v e 107/2012. sz. képviselő-testületi határozat: Jegyzőkönyv hitelesítők
Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének
Nógrádmegyer Községi Önkormányzat Képviselő-testületi ülésének J e g y z ő k ö n y v e ( 2015. október 29.) 1 Jegyzőkönyv Készült: Nógrádmegyer Községi Önkormányzat 2015. október 29-én 15.00 órakor megtartott
T Á R G Y S O R O Z A T A
NYÍRGELSE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ- TESTÜLET 2015. április 30-án megtartott testületi ülésének a) jegyzőkönyve b) határozata c) előterjesztése d) tárgysorozata T Á R G Y S O R O Z A T A Napirendi
Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének
Nógrádmegyer Községi Önkormányzat Képviselő-testületi ülésének J e g y z ő k ö n y v e ( 2016. augusztus 30. ) 1 Jegyzőkönyv Készült: Nógrádmegyer Községi Önkormányzat 2016. augusztus 30 -án 15.00 órakor
PERKÁTA NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE
PERKÁTA NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2014. július 16-án (szerda) 17:00 órai kezdettel megtartott rendkívüli képviselő-testületi üléséről készült JEGYZŐKÖNYV Perkáta, 2014. július 16. Határozat:
JEGYZŐKÖNYV. Tahitótfalu Község Önkormányzat Képviselő-testületének március 23-án megtartott nyílt, rendkívüli üléséről.
Tahitótfalu Község Önkormányzata Képviselő-testülete Szám: 9/2015 Határozatok száma: 80-83/2015.(03.23.) Rendeletek száma: - Tárgyalt napirendi pontok: JEGYZŐKÖNYV 2015. március 23-án megtartott nyílt,
BAKONYSZÜCS. Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. február 18. napján 16 óra 30 perckor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve
Szám: 137-3/2015. BAKONYSZÜCS Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. február 18. napján 16 óra 30 perckor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve 2 Önkormányzat Képviselő-testület 8572 Bakonyszücs,
J e g y z ő k ö n y v
Szám.: SER/62-15/2019 J e g y z ő k ö n y v Képviselő-testülete 2019. június 20.-i üléséről Döntések: Határozatok: 90/2019.(VI.20.)...A -testület 2019. június 20.-i ülésének napirendjéről 91/2019.(VI.20.)...Pályázat
JEGYZŐKÖNYV. Készült: Kékkút Község Önkormányzata Képviselő-testületének december 02-án 14:00 órakor megtartott nyilvános üléséről.
KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Ikt.szám: 158-7/2014/ÁBR. JEGYZŐKÖNYV Készült: Kékkút Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. december 02-án 14:00 órakor megtartott nyilvános üléséről. Az ülés helye: Kékkút
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
11/2017. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Egyek Nagyközség Polgármesteri Hivatalának tanácskozó termében 2017. november 27. napján 13:30 órai kezdettel az Ügyrendi Bizottság nyilvános ülésén. Jelen vannak:
Tiszasziget község Önkormányzat Képviselő-testületének. 2013. június 24. napján megtartott rendkívüli nyílt ülésének
Tiszasziget község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. június 24. napján megtartott rendkívüli nyílt ülésének JEGYZŐKÖNYVE 68/2013. (VI 24.) Öt. határozat Testületi ülés napirendjének elfogadása
J e g y z ő k ö n y v. Készült: Kengyel Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2009. november 09- én megtartott soron kívüli üléséről.
J e g y z ő k ö n y v Készült: Kengyel Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2009. november 09- én megtartott soron kívüli üléséről. Az ülés helye: Községháza, tanácskozó terme Jelen vannak: Czédly
JEGYZŐKÖNYV. Kovács Csaba Károly polgármester: az aljegyző asszony által tett észrevétel alapján javasolja elfogadásra a napirendek sorrendjét.
KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Iktatószám: Krs/380-6/2018. JEGYZŐKÖNYV Készült: Balatonhenye Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2018. május 22. napján 13:00 órakor megtartott nyilvános üléséről. Az ülés
JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2015. március 25-én megtartott rendkívüli üléséről
SZANK KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 5/2015. JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2015. március 25-én megtartott rendkívüli üléséről Határozatok száma: 14-17. TARTALOMJEGYZÉK OK: 14/2015.(III.25.)
JEGYZŐKÖNYV április 10. napján megtartott KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ÜLÉSÉRŐL
Veszkény Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 9352 Veszkény, Fő utca 63. 3/2017. JEGYZŐKÖNYV 2017. április 10. napján megtartott KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ÜLÉSÉRŐL 1 Veszkény Község Önkormányzatának Képviselő-testülete
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Ikt.sz.: 622 12/2013. Készült: Tiszacsege Város Önkormányzat Képviselő testületének 2013. május 22 én de. 08 00 órai kezdettel a Polgármesteri Hivatal tanácskozótermében megtartott
IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 6. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E
IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 6. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Készült: Ipolyszög Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. május 26. napján megtartott üléséről. Jelen vannak:
J e g y z ő k ö n y v (hangszalagos rögzítéssel)
J e g y z ő k ö n y v (hangszalagos rögzítéssel) Készült: Sárbogárd Város Önkormányzat Képviselőtestületének, Hantos Községi Önkormányzat Képviselőtestületének és Nagylók Községi Önkormányzat Képviselőtestületének
Szentkirályszabadja Község Önkormányzat Szentkirályszabadja Petőfi u. 12. Szám: 17./2017 Jegyzőkönyv
Szentkirályszabadja Község Önkormányzat 8225. Szentkirályszabadja Petőfi u. 12. Szám: 17./2017 Jegyzőkönyv Készült: Szentkirályszabadja Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2017. augusztus 1-jén 8.00