99/2012. (V.29.) számú Képviselő-testületi h a t á r o z a t

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "99/2012. (V.29.) számú Képviselő-testületi h a t á r o z a t"

Átírás

1 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Nagykáta Város Önkormányzata Képviselő-testülete május 29-én megtartott rendkívüli üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal tanácskozóterme (Dózsa György út 2. 6-os bejárat emelet) Jelen vannak: dr. Salibáné dr. Pap Terézia alpolgármester Agonács Lászlóné, Angalét József, Czakó György, Kiss Gábor, Molnár István Németh László, Simon László Tarnavölgyiné dr. Tényi Ágnes jegyző Mészáros Szilveszter aljegyző A képviselő-testületi ülésről Kocsi János polgármester, Magoss György és Marton László képviselők igazoltan távol voltak. Botka Sándor képviselő a testületi ülésre nem érkezett meg. Dr. Salibáné dr. Pap Terézia: Köszönti az ülésen megjelenteket, és a meghívott vendégeket, az intézmények vezetőit. A jelenléti ív alapján megállapítja, hogy a megválasztott 12 képviselő közül 8 fő van jelen, így a testület határozatképes. Kéri, aki a napirendi pontokat elfogadja, kézfelemeléssel jelezze azt. A képviselő-testület 8 igennel, nem szavazat és tartózkodás nélkül a napirendi pontok elfogadására az alábbi határozatot hozta: 99/2012. (V.29.) számú Képviselő-testületi Nagykáta Város Önkormányzat Képviselő-testülete az ülésen tárgyalandó napirendi pontokat az alábbiak szerint fogadta el: 1./ A Káta-Hidro Kft. beszámolója a évi tevékenységéről Előadó: Káta Hidro Kft. vezetője 2./ A Káta Települési Hulladékkezelési Közszolgáltató Kft. beszámolója a évi tevékenységéről Előadó: A Káta THK vezetője 3./ A Káta Sport Nonprofit Kft. beszámolója a évi tevékenységéről Előadó: A Káta Sport Nonprofit Kft. vezetője 4./ Beszámoló az önkormányzat gyermekvédelmi, gyermekjóléti tevékenységéről Előadó: jegyző 5./ Intézményvezetői pályázati kiírás Ipari Szakközépiskola és Szakiskola Előadó: polgármester 1

2 1. napirendi pont: Dr. Salibáné dr. Pap Terézia: Ismerteti a napirendi pontot, amely a Káta-Hidro Kft. beszámolója a évi tevékenységéről. A Káta-Hidro Kft évi egyszerűsített mérlegbeszámolóját a jogszabályi előírásoknak megfelelően elkészítette, a könyvvizsgáló a beszámolót jelentésében véleményezte. A mellékelt beszámoló és könyvvizsgálói jelentés alapján kéri a Képviselő-testületet, hogy a Kft. mérleg beszámolóját a mellékelt szöveges értékeléssel tárgyalja meg, majd döntsön a beszámoló elfogadásának tárgyában. A beszámolót mai napon kapták meg képviselőtársai. A Pénzügyi Bizottság mai ülésén tárgyalta a beszámolót. Felkéri a Bizottság Elnökét ismertesse döntésüket. Molnár István: A Pénzügyi Bizottság 5 igennel a képviselő-testületnek elfogadásra javasolja a Káta Hidro Kft. beszámolóját. Dr. Salibáné dr. Pap Terézia: Felkéri Agonács Lászlónét a Jogi, Művelődési és Közoktatási Bizottság Elnökét ismertesse a Bizottság mai ülésén született döntést. Agonács Lászlóné: A Jogi, Művelődési és Közoktatási Bizottság a beszámolót tárgyalta, tavaly jó évet zárt nyereséggel a Káta Hidro Kft., a beszámolót elfogadásra javasolják. Dr. Salibáné dr. Pap Terézia: Kérdést, észrevételt vár a napirendi ponthoz. Amennyiben kérdés, észrevétel nincs, kéri, aki az első határozati javaslatot elfogadja, kézfelemeléssel jelezze. 100/2012. (V.29.) számú Képviselő-testületi Nagykáta Város Önkormányzatának Képviselő-testülete mint a Káta-Hidro Kft. tulajdonosi testülete, tudomásul veszi, és egyben jóváhagyja, hogy a évet érintően feltárt könyvelési hiba következtében melyet a évi beszámoló mérleg és eredmény-kimutatásának előző évek módosításai oszlopa tartalmaz, az eredménytartalék e Ft-al csökken. Felelős: Káta-Hidro Kft. vezetője Dr. Salibáné dr. Pap Terézia: Kéri, aki a második határozati javaslatot elfogadja, kézfelemeléssel jelezze. 101/2012. (V.29.) számú Képviselő-testületi Nagykáta Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az önkormányzat évi költségvetéséről szóló 2/2012 (II.29.) számú rendelete 33. (7) bekezdésében meghatározott felhatalmazása alapján tudomásul veszi, hogy a 2

3 Káta-Hidro Kft. és az önkormányzat közötti szennyvíz vagyon bérletére vonatkozó szerződésben meghatározott bérleti díj e Ft +áfa összegre módosul, melynek megfelelően a bérleti díj évtől kezdődően a fentiekben meghatározottak szerint alakul. A Képviselő-testület egyben tudomásul veszi, hogy az elmúlt évi bérleti díj a szerződésmódosításnak megfelelően évben utólagosan kiszámlázásra került, a társaság a évi beszámolójában ennek összegét passzív időbeli elhatárolások között figyelembe vette. Felelős: Káta-Hidro Kft. vezetője Dr. Salibáné dr. Pap Terézia: Kéri, aki a harmadik határozati javaslatot elfogadja, kézfelemeléssel jelezze. 102/2012. (V.29.) számú Képviselő-testületi Nagykáta Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a Káta-Hidro Kft évi mérlegbeszámolóját az előterjesztésnek megfelelően és a könyvvizsgálói jelentés alapján a Gazdasági Társaságokról szóló többször módosított évi IV. törvény 141. (2) bekezdésében rögzített jogkörénél fogva e Ft mérleg szerinti pozitív eredménnyel elfogadja. A Képviselő-testület elfogadja, hogy a évi mérleg szerinti eredmény e Ft értékben az eredménytartalékba kerül átvezetésre. Felelős: Káta-Hidro Kft. vezetője 2. napirendi pont: Dr. Salibáné dr. Pap Terézia: Ismerteti a napirendi pontot, amely a Káta Települési Hulladékkezelési Közszolgáltató Kft. beszámolója a évi tevékenységéről. A Káta Települési Hulladékkezelési Közszolgáltató Kft évi egyszerűsített mérlegbeszámolóját a jogszabályi előírásoknak megfelelően elkészítette, a könyvvizsgáló a beszámolót jelentésében véleményezte. A mellékelt beszámoló és könyvvizsgálói jelentés alapján kéri a Képviselő-testületet, hogy a Kft. mérleg beszámolóját a mellékelt szöveges értékeléssel tárgyalja meg, majd döntsön a beszámoló elfogadásának tárgyában. A beszámolót már korábban megkapták képviselőtársai. A Pénzügyi Bizottság mai ülésén tárgyalta a beszámolót. Felkéri a Bizottság Elnökét ismertesse döntésüket. Molnár István: A Pénzügyi Bizottság 5 igennel a képviselő-testületnek elfogadásra javasolja a Káta Települési Hulladékkezelési Közszolgáltató Kft. beszámolóját. Dr. Salibáné dr. Pap Terézia: Felkéri Agonács Lászlónét a Jogi, Művelődési és Közoktatási Bizottság Elnökét ismertesse a bizottság mai ülésén született döntést. 3

4 Agonács Lászlóné: A Jogi, Művelődési és Közoktatási Bizottság a beszámolót tárgyalta, azt három igennel elfogadásra javasolják. Dr. Salibáné dr. Pap Terézia: Kérdést, észrevételt vár a napirendi ponthoz. Amennyiben kérdés, észrevétel nincs, kéri, aki az első határozati javaslatot elfogadja, kézfelemeléssel jelezze. 103/2012. (V.29.) számú Képviselő-testületi Nagykáta Város Önkormányzata Képviselő-testülete, mint a KÁTA Települési Hulladékkezelési Közszolgáltató Kft. tulajdonosi testülete jóváhagyja, hogy a társaság a éves könyvviteli zárlati munkához kapcsolódóan beszámolójában fejlesztési tartalékot képezzen azaz Kilencmillió forint értékben az eredménytartaléka terhére. A lekötött fejlesztési tartalék az alábbi beruházások megvalósítása céljából kerülhet felhasználásra. Telekvásárlás: e Ft Színpad kialakítás a piac területén: e Ft Piac büfé épület kialakítás, berendezési tárgyak beszerzése: e Ft Hulladékszállító gépjármű beszerzés: e Ft ÖSSZESEN: e Ft Felelős: Káta Települési Hulladékkezelési Közszolgáltató Kft. vezetője Határidő: folyamatosan Dr. Salibáné dr. Pap Terézia: Kéri, aki a második határozati javaslatot elfogadja, kézfelemeléssel jelezze. 104/2012. (V.29.) számú Képviselő-testületi Nagykáta Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a KÁTA Települési Hulladékkezelési Közszolgáltató Kft.-vel a piac bérletére és működtetésére kötött megállapodásában a 173/2011 (X.27.) számú határozata szerint megállapított éves bérleti díj előleget nettó e Ft értékben évi bérleti díjként határozza meg. A Képviselő-testület egyben tudomásul veszi, hogy az elmúlt évi bérleti díj a szerződésmódosításnak megfelelően évben kiszámlázásra és pénzügyi teljesítésre került. Felelős: Káta Települési Hulladékkezelési Közszolgáltató Kft. vezetője 4

5 Dr. Salibáné dr. Pap Terézia: Kéri, aki a harmadik határozati javaslatot elfogadja, kézfelemeléssel jelezze. 105/2012. (V.29.) számú Képviselő-testületi Nagykáta Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a KÁTA Települési Hulladékkezelési Közszolgáltató Kft évi mérlegbeszámolóját az előterjesztésnek megfelelően és a könyvvizsgálói jelentés alapján a Gazdasági Társaságokról szóló többször módosított évi IV. törvény 141. (2) bekezdésében rögzített jogkörénél fogva e Ft mérleg szerinti mérleg szerinti pozitív eredménnyel elfogadja. Képviselő-testület elfogadja, hogy a évi mérleg szerinti eredmény e Ft értékben az eredménytartalékba kerül átvezetésre. Felelős: Káta Települési Hulladékkezelési Közszolgáltató Kft. vezetője 3. napirendi pont: Dr. Salibáné dr. Pap Terézia: Ismerteti a napirendi pontot, amely a Káta Sport Nonprofit Kft. beszámolója a évi tevékenységéről. A Káta Sport Nonprofit Kft évi mérlegbeszámolóját a jogszabályi előírásoknak megfelelően elkészítette. Kéri a Képviselő-testületet, hogy a Kft. mérleg beszámolóját tárgyalja meg, majd döntsön a beszámoló elfogadásának tárgyában. A beszámolót már korábban megkapták képviselőtársai. A Pénzügyi Bizottság mai ülésén tárgyalta a beszámolót. Felkéri a Bizottság Elnökét ismertesse döntésüket. Molnár István: A Pénzügyi Bizottság 4 igennel a képviselő-testületnek elfogadásra javasolja a Káta Sport Nonprofit Kft. beszámolóját. Dr. Salibáné dr. Pap Terézia: Felkéri Agonács Lászlónét a Jogi, Művelődési és Közoktatási Bizottság Elnökét ismertesse a bizottság mai ülésén született döntést. Agonács Lászlóné: A Jogi, Művelődési és Közoktatási Bizottság a beszámolót tárgyalta, örömmel vették tudomásul, hogy a Kft.-nek sikerült pozitív eredménnyel zárnia az évet, így a beszámolót elfogadásra javasolják. Dr. Salibáné dr. Pap Terézia: Kérdést, észrevételt vár a napirendi ponthoz. A Kft. ügyvezetője beszámolójában részletesen taglalta a történteket, felvázolta a jövőbeli elképzeléseket, reméli forrást is tud hozzá szerezni. Amennyiben kérdés, észrevétel nincs, kéri, aki a határozati javaslatot elfogadja, kézfelemeléssel jelezze. 5

6 106/2012. (V.29.) számú Képviselő-testületi Nagykáta Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a Káta-Sport Nonprofit Kft évi mérlegbeszámolóját a Gazdasági Társaságokról szóló többször módosított évi IV. törvény 141. (2) bekezdésében rögzített jogkörénél fogva 167 e Ft mérleg szerinti pozitív eredménnyel elfogadja. A Képviselő-testület egyben elfogadja, hogy a évi mérleg szerinti eredmény 167 e Ft értékben az eredménytartalékba kerül átvezetésre. Felelős: Káta Sport Nonprofit Kft. vezetője 4. napirendi pont: Dr. Salibáné dr. Pap Terézia: A napirendi pont, - amely beszámoló az önkormányzat gyermekvédelmi, gyermekjóléti tevékenységéről - szóbeli kiegészítésére felkéri Szegedi Tamarát a Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat vezetőjét. Szegedi Tamara: Szeretettel köszönt mindenkit. Igyekeztek részletes beszámolót készíteni. Szeretné megköszönni a jelzőrendszeri tagoknak, - mind az egészségügyi, mint az oktatási intézmények munkatársainak - a segítségét, akik nélkül nem sikerült volna ilyen jó eredményeket elérniük. Kéri Jegyző Asszonyt, hogy köszönetüket tolmácsolja a gyámhatóság és a gyámhivatal munkatársai felé is, mert nélkülük nem lenne ilyen hatékony a munkájuk. Kiemelkedőnek ítéli Fogl Imola munkáját gyermekjóléti tevékenységük kapcsán. Kolléganőivel együtt várja a kérdéseket, észrevételeket. Dr. Salibáné dr. Pap Terézia: Kérdést, észrevételt vár. Simon László: Látszik-e pozitív hozadéka, annak a kormányzati intézkedésnek, mely az 50 órán fölüli igazolatlan hiányzásokkal kapcsolatos. Harmath Andrea: Is-is. Van olyan család, ahol jól jön az iskolai korai értesítés 10 igazolatlan óra alatt, vagy környékén, itt általában még megállítható a hiányzás és nem folytatódik tovább. Sajnos van olyan család is, ahol nem csökken a hiányzások száma. Természetben megkapják a családok az iskoláztatási támogatást, általában kollégáival ők az eseti gondnokok. Simon László: Szeretné megtudni eddig hány esetben volt letiltás. Mészáros Szilveszter: 28 esetben. Juhász Erzsébet: A kisegítő tagozaton előfordult, hogy a magas igazolatlan hiányzás miatt természetben kapták az iskoláztatási támogatást, félévig járt rendesen a gyerek iskolába, visszakapták pénzbeli ellátásként az iskoláztatási támogatást, de sajnos már megint nem jár a gyerek iskolába. Dr. Salibáné dr. Pap Terézia: A jelzőrendszeres szolgálattal kapcsolatban szeretné megkérdezni, hogy jól látja-e, hogy az orvosi igazolások problémája megoldódott. Javult-e a kapcsolat az orvosokkal? Szegedi Tamara: Igen, az orvosi igazolások kiadása az óvodában minden esetben a kis füzetecskébe, az iskolásoknál pedig az ellenőrzőben történik. Jó példa arra, hogy ha a jelzőrendszeri tagok leülnek, megbeszélik a problémát és kidolgozzák azt a megoldást, amely minden fél számára elfogadható, akkor nagyon jól tudnak együtt dolgozni és megoldják a problémát. 6

7 Dr. Salibáné dr. Pap Terézia: Nagyon nagy eredmény, amit sikerült elérniük. Ezért is fontos, hogy a jelzőrendszeri szolgálatban részt vevők, időről-időre leüljenek és megbeszéljék a problémákat. További kérdést, észrevételt vár. Amennyiben kérdés, észrevétel nincs, kéri, aki a határozati javaslatot elfogadja, kézfelemeléssel jelezze. 107/2012. (V.29.) számú Képviselő-testületi Nagykáta Város Önkormányzata Képviselő-testülete a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló évi XXXI. törvény 96. (6) bekezdése alapján a gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatok évi ellátásáról szóló átfogó értékelést az előterjesztésnek megfelelően elfogadja. Felelős: jegyző Dr. Salibáné dr. Pap Terézia: Szeretné megköszönni a Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat minden munkatárásnak az áldozatkész munkáját az önkormányzat képviselő-testülete nevében. Tudja, hogy nagyon kevés a siker élmény, ennek ellenére mindenki jól végzi a munkáját. Kéri, hogy tegyék a jövőben is így. A munkájukkal évek óta soha semmi gond nem volt, ez mutatja, hogy milyen jó és felelősség teljes a munkatársak hozzáállása. Kéri Jegyző Asszonyt, hogy a gyámhivatal dolgozóinak is tolmácsolja köszönetünket és munkájuk elismerését. 5. napirendi pont: Dr. Salibáné dr. Pap Terézia: Ismerteti a napirendi pontot, amely Intézményvezetői pályázati kiírás az Ipari Szakközépiskola és Szakiskolában augusztus 14-ig szól a jelenlegi igazgatói megbízás. Pályáztatni kell az álláshelyet, a feltételeket a pályázati kiírás tartalmazza, melyet minden képviselő megkapott. Kérdést, észrevételt vár. Simon László: Szeretné kérni a képviselő-testületet, hogy a határozati javaslatot egészítse ki azzal, - már korábban is volt ilyen hagyomány az előző képviselő-testület idején, hogy az egyes intézmények évente beszámoltak munkájukról hogy a leköszönő igazgató számoljon be az általa vezetett intézmény munkájáról. Dr. Salibáné dr. Pap Terézia: Véleménye szerint nem a határozati javaslatot kell megmódosítani, mert az a pályázati kiírásról szól. Mivel nem csak ez az egy intézményük van, így képviselő társainak végig kell gondolni, hogy szeretnék-e ha az intézmények vezetői beszámolnának munkájukról. Amennyiben úgy gondolják, hogy igen, akkor kérjék minden intézménytől. Simon László: Csak azért szeretné, mert leköszön az igazgató úr. Dr. Salibáné dr. Pap Terézia: Ebben az évben a két általános iskola igazgatója is leköszön, mert el fognak kerülni az önkormányzattól, lehetne egy ilyen elképzelése a képviselő-testületnek, hogy a leköszönő igazgatók számoljanak be. Kérdezi, hogy képviselő társainak mi a véleménye. Agonács Lászlóné: Véleménye szerint szavazzák meg a pályázati kiírást és majd más alkalommal döntenek arról, hogy szeretnék-e, ha beszámolnának az intézmények vezetői. 7

8 Dr. Salibáné dr. Pap Terézia: A jövő héten lesz a következő testületi ülés, addigra képviselő társai gondolják át, hogy szeretnék-e ha az intézmények vezetői beszámolnának munkájukról. Amennyiben kérdés, észrevétel nincs, kéri, aki a határozati javaslatot elfogadja, kézfelemeléssel jelezze. 108/2012. (V.29.) számú Képviselő-testületi Nagykáta Város Önkormányzata Képviselő-testülete a Nemzeti Közigazgatási Intézet (NKI) által üzemeltetett honlapon, valamint az Oktatási és Kulturális Közlönyben nyilvános pályázatot ír ki a nagykátai Ipari Szakközépiskola és Szakiskola intézményvezetői munkakörének betöltésére 2012.augusztus 15- től. A megbízás a kinevezéstől számított 5 évre szól. A megbízás feltétele egyetemi szintű tanári végzettség és szakképzettség, pedagógus-szakvizsga, valamint legalább 5 év pedagógus-munkakörben szerzett szakmai gyakorlat. Az illetmény és a vezetői pótlék a közalkalmazottak jogállásáról szóló évi XXXIII. törvény, valamint a 138/1992. (X.08.) Korm. rendelet alapján kerül megállapításra. Felhatalmazza a Polgármestert, hogy a pályázati kiírást jelentesse meg, a pályáztatáshoz szükséges intézkedéseket tegye meg. Felelős: polgármester Dr. Salibáné dr. Pap Terézia: Szeretné tájékoztatni képviselő társait és a jelenlévőket, hogy június 2-án (szombaton) 11 órakor lesz a nemzeti összetartozás napja, a trianoni megemlékezés, az írásbeli meghívót is mindenkinek elküldtük. Minden képviselőt és jelenlévőt várnak az ünnepségre. Másnap június 3-án vasárnap délelőtt 9 órakor a Római Katolikus Templomban emlékező szentmise lesz a két világháború áldozataiért, elesettjeiért, hőseiért. A szentmisét követően pedig a két világháborús emlékműnél lesz megemlékezés. Vasárnap egész délután gyermeknap lesz a Szent György Parkban. A programokra minden érdeklődőt szeretettel várnak. Ha senkinek nincs kérdése, sem észrevétele, akkor minden résztvevőnek megköszöni a megjelenést és az ülést bezárja. - kmf- Tarnavölgyiné dr. Tényi Ágnes dr. Salibáné dr. Pap Terézia jegyző alpolgármester 8

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Nagykáta Város Önkormányzata Képviselő-testülete január 06-án megtartott rendkívüli üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Nagykáta Város Önkormányzata Képviselő-testülete január 06-án megtartott rendkívüli üléséről J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Nagykáta Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2011. január 06-án megtartott rendkívüli üléséről Az ülés helye: Jelen vannak: Polgármesteri Hivatal tanácskozóterme (Dózsa

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV EGYHÁZASHOLLÓS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA. Rendelet: Határozatok: Amely készült 2014.április 28-i nyilvános képviselő-testületi ülésről

JEGYZŐKÖNYV EGYHÁZASHOLLÓS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA. Rendelet: Határozatok: Amely készült 2014.április 28-i nyilvános képviselő-testületi ülésről EGYHÁZASHOLLÓS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA JEGYZŐKÖNYV Amely készült 2014.április 28-i nyilvános képviselő-testületi ülésről Rendelet: 6 /2014.(IV.29.) Önkormányzat 2013. évi költségvetési rendeletének módosítása

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 8/2018. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Egyek Nagyközség Polgármesteri Hivatalának tanácskozó termében 2018. augusztus 27. napján 14:00 órai kezdettel az Ügyrendi Bizottság nyilvános ülésén. Jelen vannak:

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült Pilisszentlászló Önkormányzat Képviselő-testületének január 15-én (kedden) órai kezdettel tartott rendkívüli üléséről

JEGYZŐKÖNYV. Készült Pilisszentlászló Önkormányzat Képviselő-testületének január 15-én (kedden) órai kezdettel tartott rendkívüli üléséről Szám: 1/2013. JEGYZŐKÖNYV Készült Pilisszentlászló Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. január 15-én (kedden) 18.00 órai kezdettel tartott rendkívüli üléséről Jelen lévő képviselők: dr. Illés György

Részletesebben

1 J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Óbudavár Község Önkormányzata Képviselő-testülete május 22-én 9.00 órakor megtartott nyilvános üléséről

1 J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Óbudavár Község Önkormányzata Képviselő-testülete május 22-én 9.00 órakor megtartott nyilvános üléséről 1 ÓBUDAVÁR KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA 8272 Óbudavár, Fő u. 18/I. Szám: OB/71-2/2018. 1 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Az ülés helye: Óbudavár Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2018. május 22-én 9.00 órakor

Részletesebben

Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének szeptember 13-án megtartott nyílt ülésének

Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének szeptember 13-án megtartott nyílt ülésének Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. szeptember 13-án megtartott nyílt ülésének a. napirendje b. jegyzőkönyve c. határozatok: 88-92/2013. (IX. 13.) számú határozat. d. rendeletek:

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 5/2015. számú jegyzőkönyv J E G Y Z Ő K Ö N Y V VÁRBALOG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2015. április 27-én megtartott testületi ülésről J E G Y Z Ő K Ö N Y V mely készült Várbalog Község Önkormányzata

Részletesebben

BOJT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2011. MÁJUS 30-I RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE

BOJT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2011. MÁJUS 30-I RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE BOJT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2011. MÁJUS 30-I RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE Határozatok: 52/2011. (V. 30.) 53/2011. (V. 30.) 54/2011. (V. 30.) 55/2011. (V. 30.) 56/2011. (V.

Részletesebben

Bököny Község Képviselő-testülete május 09-i rendkívüli üléséről. Ikt. szám: 1-5/2013. határozatai: 53-55/2013 TÁRGYSOROZAT

Bököny Község Képviselő-testülete május 09-i rendkívüli üléséről. Ikt. szám: 1-5/2013. határozatai: 53-55/2013 TÁRGYSOROZAT Bököny Község Képviselő-testülete 2013. május 09-i rendkívüli üléséről Ikt. szám: 1-5/2013. határozatai: 53-55/2013 TÁRGYSOROZAT 1) /szóbeli előterjesztés/ Előadó: Véleményezi:Ügyrendi és Vagyonnyilatkozat

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 7/2018. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Vasszécseny Község Képviselő-testületének 2018. május 30-án megtartott nyilvános üléséről Hozott döntések: 5/2018. (V.31.) önkormányzati rendelet Vasszécseny Község Önkormányzata

Részletesebben

Jegyzőkönyv A Képviselő-testület 2011. május 26-i üléséről

Jegyzőkönyv A Képviselő-testület 2011. május 26-i üléséről Helyszín: Polgármesteri Hivatal Tanácsterem Kezdete: 19.10 h. Jelen vannak: a jelenléti ív szerint valamint Pénzes Andrásné osztályvezető dr. Sződi Károly osztályvezető Jegyzőkönyv A Képviselő-testület

Részletesebben

5. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E. Készült: Nógrádszakál Községi Önkormányzat Képviselő-testületének május 26-án megtartott ülésről.

5. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E. Készült: Nógrádszakál Községi Önkormányzat Képviselő-testületének május 26-án megtartott ülésről. 5. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Készült: 2015. május 26-án megtartott ülésről. Jelen vannak: Radvánszky Judit Hódosi Tamás Oláh Ernő Kereszti Márta Valach Jánosné Molnár Lászlóné Németh Klaudia Tóth Szabolcs

Részletesebben

NAGYKEREKI KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE MÁRCIUS 17-i NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE

NAGYKEREKI KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE MÁRCIUS 17-i NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE NAGYKEREKI KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2014. MÁRCIUS 17-i NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE Határozatok: 12/2014. (III. 17.) sz. 13/2014. (III. 17.) sz. 14/2014. (III. 17.) sz. 15/2014. (III.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 1 Mérges Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Mérges Béke tér 14. 11-A/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Mérges Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. szeptember 19-én megtartott üléséről. 2

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült Ráckeresztúr Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 2015. 03. 23-án megtartott testületi üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült Ráckeresztúr Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 2015. 03. 23-án megtartott testületi üléséről. Szám:600/4/2015. 4. JEGYZŐKÖNYV Készült 2015. 03. 23-án megtartott testületi üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal Nagyterme Az ülés kezdési időpontja: 16:00 óra Jelenlévők: Dr. Szentes-Mabda

Részletesebben

ÁRTÁND KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE MÁJUS 3-I NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE

ÁRTÁND KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE MÁJUS 3-I NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE ÁRTÁND KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2017. MÁJUS 3-I NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE Rendelet: 8/2017. (V. 04.) önkormányzati rendelet A közterület használat szabályairól és díjáról szóló 9/2013.

Részletesebben

IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 6. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 6. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 6. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Készült: Ipolyszög Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. május 26. napján megtartott üléséről. Jelen vannak:

Részletesebben

Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének

Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének Nógrádmegyer Községi Önkormányzat Képviselő-testületi ülésének J e g y z ő k ö n y v e ( 2015. április 29.) 1 Jegyzőkönyv Készült: Nógrádmegyer Községi Önkormányzat 2015. április 29-én 13.00 órakor megtartott

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: Pénzügyi Bizottsága által 2016. május 19-én 17.00 órai kezdettel megtartott üléséről Jelen vannak: Mellékelt jelenléti ív szerint Helye: Önkormányzat hivatalának tanácskozó

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Nagykátai Polgármesteri Hivatal tanácskozóterem (Nagykáta, Dózsa György út 2. 6-os bejárat, emelet)

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Nagykátai Polgármesteri Hivatal tanácskozóterem (Nagykáta, Dózsa György út 2. 6-os bejárat, emelet) J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Nagykáta Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. december 16-án megtartott rendkívüli üléséről. Az ülés helye: Jelen vannak: Nagykátai Polgármesteri Hivatal tanácskozóterem

Részletesebben

IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 4. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 4. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 4. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Készült: Ipolyszög Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2018. március 27. napján megtartott üléséről. Jelen

Részletesebben

Nagydobos Község Önkormányzat Képviselő - Testület április 11-én megtartott ülésének

Nagydobos Község Önkormányzat Képviselő - Testület április 11-én megtartott ülésének Nagydobos Község Önkormányzat Képviselő - Testület 2017. április 11-én megtartott ülésének a. ) jegyzőkönyve: 1 b. ) tárgysorozata: 1. c. ) határozatai: 47-48. d. ) rendelete: 5 ö ö '^ /2 0 1 7. TÁRGYSOROZAT

Részletesebben

NAGYKEREKI KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE május 31-i NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE

NAGYKEREKI KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE május 31-i NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE NAGYKEREKI KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2018. május 31-i NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE Rendelet: 6/2018. (V. 31.) önkormányzati rendelet Az önkormányzat 2017. évi zárszámadásáról B4 Határozatok:

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Szabó István Balázs képviselő (7 fő) Kerekesné Molnár Krisztina pénzügyi elődadó I. NAPIRENDEK ELŐTT

JEGYZŐKÖNYV. Szabó István Balázs képviselő (7 fő) Kerekesné Molnár Krisztina pénzügyi elődadó I. NAPIRENDEK ELŐTT Győrladamér Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Szám: 3/2015. JEGYZŐKÖNYV Készült: Győrladamér Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. február 16-án 15.30 órai kezdettel a Polgármesteri

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Kovács Csaba Károly polgármester: az aljegyző asszony által tett észrevétel alapján javasolja elfogadásra a napirendek sorrendjét.

JEGYZŐKÖNYV. Kovács Csaba Károly polgármester: az aljegyző asszony által tett észrevétel alapján javasolja elfogadásra a napirendek sorrendjét. KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Iktatószám: Krs/380-6/2018. JEGYZŐKÖNYV Készült: Balatonhenye Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2018. május 22. napján 13:00 órakor megtartott nyilvános üléséről. Az ülés

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 7/2016. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Egyek Nagyközség Polgármesteri Hivatalának tanácskozó termében 2016. augusztus 22. napján 14:00 órai kezdettel az Ügyrendi Bizottság nyilvános ülésén. Jelen vannak:

Részletesebben

NAGYKEREKI KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE március 12-i RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE

NAGYKEREKI KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE március 12-i RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE NAGYKEREKI KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2015. március 12-i RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE Határozatok: 21/2015.(III.12.) önkormányzati határozat 22/2015.(III.12.) önkormányzati

Részletesebben

ÁRTÁND KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE NOVEMBER 25-I NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE

ÁRTÁND KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE NOVEMBER 25-I NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE ÁRTÁND KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2015. NOVEMBER 25-I NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE Rendelet: 11/2015. (XI. 26.) önkormányzati rendelet a települési támogatásról szóló 4/2015. (II. 26.)

Részletesebben

Tarnaméra Község Önkormányzata Képviselő-testületének március 3. napján megtartott képviselő-testületi üléséről

Tarnaméra Község Önkormányzata Képviselő-testületének március 3. napján megtartott képviselő-testületi üléséről Tarnaméra Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. március 3. napján megtartott -testületi üléséről Hozott döntések: Határozat száma 12/2016.(III.03.) Önkormányzati határozat 13/2016.(III.03.)

Részletesebben

NAGYKEREKI KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. 2015. június 24-i RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE

NAGYKEREKI KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. 2015. június 24-i RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE NAGYKEREKI KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2015. június 24-i RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE Határozatok: 47/2015.(VI.24.) 48/2015.(VI.24.) 49/2015.(VI.24.) A Szivárvány Óvoda intézményvezető-helyettesi

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Tápiószecső Nagyközségi Önkormányzat i Hivatalának dísztermében 2012. február 13-án megtartott rendkívüli Képviselő-testületi üléséről. Jelen lévő képviselők: Bata József,

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v 1 SZIKSZÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Szám: SZ/17-27/2016. J e g y z ő k ö n y v Készült Szikszó Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. december 13. napján 7.30 órakor a Szikszói Közös

Részletesebben

Iktatószám: /2015.

Iktatószám: /2015. Bélapátfalva Város Önkormányzat Képviselő-testülete 3346 Bélapátfalva, József Attila út. 19. Tel.: 36/ 554-300 Iktatószám: 6054-7/2015. Bélapátfalva Város Önkormányzat Képviselő-testület 2015. november

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV /2017./F FÜLÖP KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK február 23-án du. 13,00 órakor TARTOTT RENDKÍVÜLI NYÍLT ÜLÉSÉRŐL

JEGYZŐKÖNYV /2017./F FÜLÖP KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK február 23-án du. 13,00 órakor TARTOTT RENDKÍVÜLI NYÍLT ÜLÉSÉRŐL JEGYZŐKÖNYV 10 015-7/2017./F FÜLÖP KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2017. február 23-án du. 13,00 órakor TARTOTT RENDKÍVÜLI NYÍLT ÜLÉSÉRŐL Hozott rendeletek: 6/2017. (II.23.) önkormányzati rendelet

Részletesebben

Készült: Markotabödöge Község Képviselő-testületének június 20-án tartott nyilvános üléséről.

Készült: Markotabödöge Község Képviselő-testületének június 20-án tartott nyilvános üléséről. Markotabödöge Község Képviselő-testülete 128-6/2011./NY. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2011. június 20-án tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 18 00 óra A képviselő-testületi

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. Készült: Maglóca Község Képviselő-testületének 2008. július 8-án tartott nyilvános üléséről.

J e g y z ő k ö n y v. Készült: Maglóca Község Képviselő-testületének 2008. július 8-án tartott nyilvános üléséről. Maglóca Község Képviselő-testülete 2-4/2008/Ny. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2008. július 8-án tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 14.00 óra A képviselő-testületi ülés helye:

Részletesebben

Jegyző könyv. Készül: Heréd Község Képviselő-testülete 2008. január 30-i 18 órai kezdésű rendkívüli ülésén

Jegyző könyv. Készül: Heréd Község Képviselő-testülete 2008. január 30-i 18 órai kezdésű rendkívüli ülésén 113-2/2008. Jegyző könyv Készül: Heréd Község Képviselő-testülete 2008. január 30-i 18 órai kezdésű rendkívüli ülésén Határozat száma: Tárgya: 8/2008.(I.30.) Családsegítési és gyermekjóléti feladatok ellátására

Részletesebben

Pátka Község Önkormányzatának 66-19/2012. Képviselő-testülete. JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület szeptember 13-i rendkívüli nyílt üléséről

Pátka Község Önkormányzatának 66-19/2012. Képviselő-testülete. JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület szeptember 13-i rendkívüli nyílt üléséről Pátka Község Önkormányzatának 66-19/2012. Képviselő-testülete JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2012. szeptember 13-i rendkívüli nyílt üléséről Rendeletek: Határozatok: 172/2012.(IX.13.) 173/2012.(IX.13.)

Részletesebben

A L S Ó N E M E S A P Á T I. Község ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 2013. június 28-ai ny i l v á n o s ülésének. j e g y z ő k ö n y v e

A L S Ó N E M E S A P Á T I. Község ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 2013. június 28-ai ny i l v á n o s ülésének. j e g y z ő k ö n y v e A L S Ó N E M E S A P Á T I Község ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2013. június 28-ai ny i l v á n o s ülésének j e g y z ő k ö n y v e Szám: 149-7/2013/ANA. Tartalom: HATÁROZATOK KÓD 60/2013.(VI.28.)

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Makkos Dóra képviselő (6 fő) Kelemen Dóra aljegyző (1 fő) I. NAPIRENDEK ELŐTT

JEGYZŐKÖNYV. Makkos Dóra képviselő (6 fő) Kelemen Dóra aljegyző (1 fő) I. NAPIRENDEK ELŐTT Győrladamér Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Szám: 15/2014. JEGYZŐKÖNYV Készült: Győrladamér Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. szeptember 30- án 15.00 órai kezdettel a Polgármesteri

Részletesebben

10. JEGYZŐKÖNYV. Készült Ráckeresztúr Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 2015. 05. 28-án megtartott testületi üléséről.

10. JEGYZŐKÖNYV. Készült Ráckeresztúr Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 2015. 05. 28-án megtartott testületi üléséről. Szám:600/10/2015. 10. JEGYZŐKÖNYV Készült 2015. 05. 28-án megtartott testületi üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal Nagyterme Az ülés kezdési időpontja: 17:00 óra Jelenlévők: Dr. Szentes-Mabda

Részletesebben

Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének

Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének Nógrádmegyer Községi Önkormányzat Képviselő-testületi ülésének J e g y z ő k ö n y v e ( 2014. augusztus 15. ) 1 Jegyzőkönyv Készült: Nógrádmegyer Községi Önkormányzat 2014. augusztus 15- én 16.00 órakor

Részletesebben

Jegyző könyv. Készült Ásotthalom Község Önkormányzata Képviselő-testülete május 29- én órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt ülésén.

Jegyző könyv. Készült Ásotthalom Község Önkormányzata Képviselő-testülete május 29- én órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt ülésén. Jegyző könyv Készült Ásotthalom Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2008. május 29- én 16 00 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt ülésén. A Képviselőtestületi ülés helye: Polgármesteri Hivatal

Részletesebben

H O M O K B Ö D Ö G E

H O M O K B Ö D Ö G E Szám: 81-10/2016. H O M O K B Ö D Ö G E Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. június 20. napján 19 óra 30 perckor megtartott rendkívüli képviselő-testületi üléséről készült jegyzőkönyv 2 Homokbödöge

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Mérges Község Önkormányzat Képviselő-testületének

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Mérges Község Önkormányzat Képviselő-testületének 1 Mérges Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Mérges, Béke tér 14. 13-A/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Mérges Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. szeptember 24-én megtartott üléséről.

Részletesebben

Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének

Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének Nógrádmegyer Községi Önkormányzat Képviselő-testületi ülésének J e g y z ő k ö n y v e ( 2013. október 31.) 1 Jegyzőkönyv Készült: Nógrádmegyer Községi Önkormányzat 2013. október 31-én 15.00 órakor megtartott

Részletesebben

Készült: Maglóca Község Képviselő-testületének 2009. június 2-án tartott nyilvános üléséről.

Készült: Maglóca Község Képviselő-testületének 2009. június 2-án tartott nyilvános üléséről. Maglóca Község Képviselő-testülete 2-4/2009/Ny. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2009. június 2-án tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 14 00 óra A képviselő-testületi ülés helye:

Részletesebben

ÁRTÁND KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE AUGUSZTUS 26-i RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE

ÁRTÁND KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE AUGUSZTUS 26-i RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE ÁRTÁND KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2014. AUGUSZTUS 26-i RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE Határozatok: 39/2014. (VIII.26.) 40/2014. (VIII.26.) 41/2014. (VIII.26.) 42/2014. (VIII.26.)

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2014. január 16-án megtartott soron kívüli nyílt ülésén, a Polgármesteri Hivatal dísztermében Jelen vannak: Drávucz Katalin polgármester levezetése mellett, Bagi Zsolt, Dr.

Részletesebben

A Képviselő-testületi ülés helyszíne: Ordacsehi, Község Önkormányzat hivatali helyisége, 8635 Ordacsehi, Fő u.54.

A Képviselő-testületi ülés helyszíne: Ordacsehi, Község Önkormányzat hivatali helyisége, 8635 Ordacsehi, Fő u.54. JEGYZŐKÖNYV Készült Ordacsehi Község Önkormányzati Képviselő-testületének 2016. augusztus 3-án, 17 órakor kezdődő, az Önkormányzat hivatali helyiségében megtartott rendkívüli üléséről. A Képviselő-testületi

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Mérges Község Önkormányzat Képviselő-testületének

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Mérges Község Önkormányzat Képviselő-testületének 1 Mérges Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Mérges, Béke tér 14. 6-A/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Mérges Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. március 13-án megtartott üléséről. 2 Mérges

Részletesebben

Martonvásár Város Önkormányzat Képviselő-testülete Szociális és Egészségügyi Bizottsága

Martonvásár Város Önkormányzat Képviselő-testülete Szociális és Egészségügyi Bizottsága Ikt.sz.: Ph.665-7/2012 Martonvásár Város Önkormányzat Képviselő-testülete 6. számú J e g y z ő k ö n y v e Készült: Martonvásár Város Önkormányzat Képviselő-testülete Szociális és Egészségügyi Bizottsága

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. a Pénzügyi Bizottság május 24-én megtartott rendes nyílt üléséről

JEGYZŐKÖNYV. a Pénzügyi Bizottság május 24-én megtartott rendes nyílt üléséről JEGYZŐKÖNYV a Pénzügyi Bizottság 2017. május 24-én megtartott rendes nyílt üléséről Tartalmazza: 19-24/2017. (V.24.) számú PÜB határozatokat JEGYZŐKÖNYV Készült: a Pénzügyi Bizottság 2017. május 24-án

Részletesebben

Nemesvid Község Önkormányzatának Képviselő-testülete

Nemesvid Község Önkormányzatának Képviselő-testülete : 8738 Nemesvid, Rákóczi u. 2.; : 85/521-011 e-mail:polgarmester@nemesvid.hu J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Az ülés helye: u. 2.) Jelen vannak: Nemesvid Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2017. március

Részletesebben

Készült: Maglóca Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. június 10-én tartott nyilvános üléséről.

Készült: Maglóca Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. június 10-én tartott nyilvános üléséről. Maglóca Község Képviselő-testülete 2-4/2014/Ny. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2014. június 10-én tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 10 00 óra A képviselő-testületi ülés helye:

Részletesebben

BOJT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2014. JÚNIUS 10-I RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE

BOJT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2014. JÚNIUS 10-I RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE BOJT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2014. JÚNIUS 10-I RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE Határozatok: 39/2014. (VI. 10.) számú BKt. határozat 40/2014. (VI. 10.) számú BKt. határozat 41/2014.

Részletesebben

Somogyzsitfa Község Önkormányzata Képviselő-testülete 8734 Somogyzsitfa, Május 1. u Tel/Fax:

Somogyzsitfa Község Önkormányzata Képviselő-testülete 8734 Somogyzsitfa, Május 1. u Tel/Fax: Somogyzsitfa Község Önkormányzata Képviselő-testülete 8734 Somogyzsitfa, Május 1. u. 64.. Email: zsitfa@level.datanet.hu Tel/Fax: 85-310-323 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Az ülés helye: Mártírok u. 64.)

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. Készült: Maglóca Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. február 26-án tartott nyilvános üléséről.

J e g y z ő k ö n y v. Készült: Maglóca Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. február 26-án tartott nyilvános üléséről. Maglóca Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2-2/2015. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2015. február 26-án tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 16 00 óra A képviselő-testületi

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Porva Községi Önkormányzat Képviselő testületének 2013. május 13-án 17.30 órai kezdettel megtartott nyilvános ülésén.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Porva Községi Önkormányzat Képviselő testületének 2013. május 13-án 17.30 órai kezdettel megtartott nyilvános ülésén. JEGYZŐKÖNYV Készült: Porva Községi Önkormányzat Képviselő testületének 2013. május 13-án 17.30 órai kezdettel megtartott nyilvános ülésén. Az ülés helye: Porva Községi Önkormányzat Polgármesteri Hivatala

Részletesebben

ÁRTÁND KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2012. ÁPRILIS 12-I RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE

ÁRTÁND KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2012. ÁPRILIS 12-I RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE ÁRTÁND KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2012. ÁPRILIS 12-I RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE Rendeletek: 6/2012. (IV. 13.) A személyes gondoskodást nyújtó szociális és gyermekjóléti ellátások

Részletesebben

TOLD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2015. AUGUSZTUS 06-I RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE

TOLD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2015. AUGUSZTUS 06-I RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE TOLD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2015. AUGUSZTUS 06-I RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE Rendeletek: 11/2015. (VIII.07.) önkormányzati rendelete 12/2015. (VIII.07.) önkormányzati rendelete

Részletesebben

Szám: 302-4/2017. A D Á S Z T E V E L

Szám: 302-4/2017. A D Á S Z T E V E L Szám: 302-4/2017. A D Á S Z T E V E L Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2017. május 26. napján 18 óra 30 perckor megtartott rendkívüli képviselő-testületi üléséről készült jegyzőkönyv

Részletesebben

Tarnaméra Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. április 1. napján megtartott rendkívüli képviselő-testületi üléséről

Tarnaméra Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. április 1. napján megtartott rendkívüli képviselő-testületi üléséről Tarnaméra Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. április 1. napján megtartott rendkívüli -testületi üléséről Hozott döntések: Határozat száma 18/2014.(IV.01.) önkormányzati határozat 19/2014.(IV.01.)

Részletesebben

Készült: Kaskantyú Községi Önkormányzat képviselő testületének május 29. (csütörtök) napján órai kezdettel megtartott testületi üléséről.

Készült: Kaskantyú Községi Önkormányzat képviselő testületének május 29. (csütörtök) napján órai kezdettel megtartott testületi üléséről. Kaskantyú Községi Önkormányzat Képviselő - Testülete 8/2014. Test. ül. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Kaskantyú Községi Önkormányzat képviselő testületének 2014. május 29. (csütörtök) napján 16 30 órai

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV KISTELEK KÉPVISELŐTESTÜLETE 2013. október 03. NAPJÁN MEGTARTOTT 17. SZÁMÚ NYÍLT ÜLÉSÉRŐL

JEGYZŐKÖNYV KISTELEK KÉPVISELŐTESTÜLETE 2013. október 03. NAPJÁN MEGTARTOTT 17. SZÁMÚ NYÍLT ÜLÉSÉRŐL JEGYZŐKÖNYV KISTELEK KÉPVISELŐTESTÜLETE 2013. október 03. NAPJÁN MEGTARTOTT 17. SZÁMÚ NYÍLT ÜLÉSÉRŐL TARTALOMJEGYZÉK Kistelek Képviselő-testület 2013. október 03-án tartott nyílt ülésének határozatairól

Részletesebben

~ 1 ~ JEGYZŐKÖNYV. A Képviselő-testület 7 igen, egyhangú szavazati aránnyal az alábbi határozatot hozza az ülés napirendi pontjainak tárgyában:

~ 1 ~ JEGYZŐKÖNYV. A Képviselő-testület 7 igen, egyhangú szavazati aránnyal az alábbi határozatot hozza az ülés napirendi pontjainak tárgyában: ~ 1 ~ JEGYZŐKÖNYV amely készült Nagyszentjános Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. július 30-án 17.00 órakor kezdődő nyilvános testületi ülésén, Nagyszentjánoson, az Önkormányzati Hivatal

Részletesebben

14/2018. (IX.05.) Önk. sz. JEGYZŐKÖNYV a Városi Önkormányzat Képviselő-testületének szeptember 5-én megtartott RENDKÍVÜLI üléséről

14/2018. (IX.05.) Önk. sz. JEGYZŐKÖNYV a Városi Önkormányzat Képviselő-testületének szeptember 5-én megtartott RENDKÍVÜLI üléséről Bátonyterenye Város Önkormányzata Képviselő-testülete 14/2018. (IX.05.) Önk. sz. JEGYZŐKÖNYV a Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2018. szeptember 5-én megtartott RENDKÍVÜLI üléséről 2 Bátonyterenye

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Borsodnádasd Város Önkormányzata Képviselő-testülete 7 jelenlévő képviselőből 7 igen

Jegyzőkönyv. Borsodnádasd Város Önkormányzata Képviselő-testülete 7 jelenlévő képviselőből 7 igen Jegyzőkönyv A testületi ülés helye, időpontja: Borsodnádasdi Polgármesteri Hivatal díszterme (3671 Borsodnádasd, Köztársaság út 12.), 2014. február 27. 16.00 órától 17.30 óráig a Képviselőtestület nyílt

Részletesebben

IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 1. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 1. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 1. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Készült: Ipolyszög Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2017. január 26. napján megtartott üléséről. Jelen

Részletesebben

2. Döntéshozatal a Rév Büfé felújítása tárgyában kötendő megállapodásról Előterjesztő: Kondor Géza polgármester

2. Döntéshozatal a Rév Büfé felújítása tárgyában kötendő megállapodásról Előterjesztő: Kondor Géza polgármester Jegyzőkönyv Készült: Révfülöp Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testülete 2017. december 21-én (csütörtök) 8.30 órai kezdettel tartott rendkívüli, nyilvános üléséről. Az ülés helye: Községháza Szontágh

Részletesebben

NAGYKEREKI KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE június 28-i NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE

NAGYKEREKI KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE június 28-i NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE NAGYKEREKI KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2018. június 28-i NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE Rendelet: 7/2018. (VI. 29.) önkormányzati rendelet települési hulladékkal kapcsolatos önkormányzati

Részletesebben

Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének június 21.-én megtartott rendkívüli nyílt ülésének

Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének június 21.-én megtartott rendkívüli nyílt ülésének Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. június 21.-én megtartott rendkívüli nyílt ülésének a. napirendje b. jegyzőkönyve c. határozatok:64-67/2013. (VI. 21.) számú határozatok d.

Részletesebben

14/2015. (VII.23.) Önk. sz. JEGYZŐKÖNYV a Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. július 23-án megtartott rendkívüli üléséről

14/2015. (VII.23.) Önk. sz. JEGYZŐKÖNYV a Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. július 23-án megtartott rendkívüli üléséről Bátonyterenye Város Önkormányzata Képviselő-testülete 14/2015. (VII.23.) Önk. sz. JEGYZŐKÖNYV a Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. július 23-án megtartott rendkívüli üléséről 2 Bátonyterenye

Részletesebben

NAGYKEREKI KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE január 29-i NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE

NAGYKEREKI KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE január 29-i NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE NAGYKEREKI KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2018. január 29-i NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE Határozatok: 2/2018. (I. 29.) NKt 3/2018. (I. 29.) NKt 4/2018. (I. 29.) NKt 5/2018. (I. 29.) NKt 6/2018.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 6/2016. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Egyek Nagyközség Polgármesteri Hivatalának tanácskozó termében 2016. június 27. napján 14:00 órai kezdettel az Ügyrendi Bizottság nyilvános ülésén. Jelen vannak:

Részletesebben

TÁRGYSOROZAT. 1) Előterjesztés: Az önkormányzat 2018; é 'r költségvetéséről Előterjesztő: Kovács Gábor polgármester

TÁRGYSOROZAT. 1) Előterjesztés: Az önkormányzat 2018; é 'r költségvetéséről Előterjesztő: Kovács Gábor polgármester Nagydobos Község Önkormányzat Képviselő - Testület 2018. február 15-én megtartott rendkívüli ülésének a. ) jegyzőkönyve: 1 b. ) tárgysorozata: 1-3. c. ) határozatai:3-5. d. ) rendelete: / rvmcmlnois. TÁRGYSOROZAT

Részletesebben

IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 1. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 1. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 1. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Készült: Ipolyszög Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2018. január 29. napján megtartott üléséről. Jelen

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. Készült: Balkány Város Önkormányzata Képviselő-testületének rendkívüli nyílt üléséről

J e g y z ő k ö n y v. Készült: Balkány Város Önkormányzata Képviselő-testületének rendkívüli nyílt üléséről J e g y z ő k ö n y v Készült: Balkány Város Önkormányzata rendkívüli nyílt üléséről Az ülés ideje: 2015. augusztus 03. Az ülés helye: Balkányi Polgármesteri Hivatal tanácskozó terme (4233 Balkány, Rákóczi

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v (hangszalagos rögzítéssel)

J e g y z ő k ö n y v (hangszalagos rögzítéssel) J e g y z ő k ö n y v (hangszalagos rögzítéssel) Készült: Sárbogárd Város Önkormányzat Képviselőtestületének, Hantos Községi Önkormányzat Képviselőtestületének és Nagylók Községi Önkormányzat Képviselőtestületének

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 7/2016. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Vasszécseny, Tanakajd, Csempeszkopács, Rum, Rábatöttös és Zsennye Községek Képviselő-testületeinek 2016. május 12-én megtartott együttes üléséről Hozott döntések: Vasszécseny

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült Abádszalók Város Képviselő-testületének december 14-én megtartott soron kívüli üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült Abádszalók Város Képviselő-testületének december 14-én megtartott soron kívüli üléséről. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Abádszalók Város Képviselő-testületének 2011. december 14-én megtartott soron kívüli üléséről. Az ülés helye: Városháza földszinti nagyterme. Jelen vannak: Kovács Mihály polgármester,

Részletesebben

Határozatok: - 41/2013. (IV. 4.) számú határozat: Simon János és Czibere József kérelme a művelődési ház bérlésére vonatkozóan

Határozatok: - 41/2013. (IV. 4.) számú határozat: Simon János és Czibere József kérelme a művelődési ház bérlésére vonatkozóan Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013.április 4.-én megtartott rendkívüli nyílt ülésének a. napirendje b. könyve c. határozatok:41/2013. (IV. 4.) számú határozat d. rendeletek:

Részletesebben

A Képviselő-testületi ülés helyszíne: Ordacsehi, Község Önkormányzat hivatali helyisége, 8635 Ordacsehi, Fő u.54.

A Képviselő-testületi ülés helyszíne: Ordacsehi, Község Önkormányzat hivatali helyisége, 8635 Ordacsehi, Fő u.54. JEGYZŐKÖNYV Készült Ordacsehi Község Önkormányzati -testületének 2016. szeptember 7-én, 16 óra 30 perckor kezdődő, az Önkormányzat hivatali helyiségében megtartott rendkívüli üléséről. A -testületi ülés

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Tárnok Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testület ülése 2011. július 12. J E G Y Z Ő K Ö N Y V JEGYZŐKÖNYV Készült: Tárnok Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. július 12-én 18.00 órai

Részletesebben

Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. szeptember 17-én megtartott rendkívüli nyílt ülésének

Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. szeptember 17-én megtartott rendkívüli nyílt ülésének Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. szeptember 17-én megtartott rendkívüli nyílt ülésének a. napirendje b. jegyzőkönyve c. határozatok: 93-96/2013. (IX. 17.) számú határozat.

Részletesebben

10/2015. (VI.03.) Önk. sz. JEGYZŐKÖNYV a Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. június 3-án megtartott rendkívüli üléséről

10/2015. (VI.03.) Önk. sz. JEGYZŐKÖNYV a Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. június 3-án megtartott rendkívüli üléséről Bátonyterenye Város Önkormányzata Képviselő-testülete 10/2015. (VI.03.) Önk. sz. JEGYZŐKÖNYV a Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. június 3-án megtartott rendkívüli üléséről 2 Bátonyterenye

Részletesebben

BOJT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. 2015. május 12-I RENDKÍVÜLI NYÍLVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE

BOJT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. 2015. május 12-I RENDKÍVÜLI NYÍLVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE BOJT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2015. május 12-I RENDKÍVÜLI NYÍLVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE Határozatok: 40/2015. (V.12.) 41/2015. (V. 12.) 42/2015. (V. 12.) 43/2015. (V. 12.) 44/2015. (V.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V amely készült a Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzat Képviselőtestület Szociális és Egészségügyi Bizottság 2015. október 7. napján 13.35 órakor a Polgármesteri Hivatal

Részletesebben

Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének

Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének Nógrádmegyer Községi Önkormányzat Képviselő-testületi ülésének J e g y z ő k ö n y v e ( 2015. október 29.) 1 Jegyzőkönyv Készült: Nógrádmegyer Községi Önkormányzat 2015. október 29-én 15.00 órakor megtartott

Részletesebben

BOJT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. 2015.április 10-I RENDKÍVÜLI NYÍLVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE

BOJT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. 2015.április 10-I RENDKÍVÜLI NYÍLVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE BOJT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2015.április 10-I RENDKÍVÜLI NYÍLVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE Határozatok: 28/2015 (IV.10.) számú Bkt. határozat: 29/2015 (IV.10.) számú Bkt. határozat: A belterületi

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 8/2017. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Egyek Nagyközség Polgármesteri Hivatalának tanácskozó termében 2017. augusztus 28. napján 14:30 órai kezdettel az Ügyrendi Bizottság nyilvános ülésén. Jelen vannak:

Részletesebben

TAPOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE GYULAKESZI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLTETE RAPOSKA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE

TAPOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE GYULAKESZI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLTETE RAPOSKA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE TAPOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE GYULAKESZI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLTETE RAPOSKA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Ügyiratszám: 1/22-5/2017. 18/5-5/2017. 19/5-7/2017.

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v 3/2013. (együttes, nyilvános) J e g y z ő k ö n y v Készült: Gara Község Önkormányzat Képviselő-testületének és Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. április 30-án tartott együttes, nyilvános üléséről.

Részletesebben

Tápióság Községi Önkormányzat Képviselő-testületének április 16-án, 18 órakor megtartott rendkívüli ülésének. j e g y z ő k ö n y v e

Tápióság Községi Önkormányzat Képviselő-testületének április 16-án, 18 órakor megtartott rendkívüli ülésének. j e g y z ő k ö n y v e Tápióság Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. április 16-án, 18 órakor megtartott rendkívüli ülésének j e g y z ő k ö n y v e 51/2009. sz. képviselő-testületi határozat: Jegyzőkönyv hitelesítők

Részletesebben

Készült: Bősárkány Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének június 14-én tartott nyilvános üléséről.

Készült: Bősárkány Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének június 14-én tartott nyilvános üléséről. 1-7/2017. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2017. június 14-én tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 18 00 óra A képviselő-testületi ülés helye: Bősárkányi Közös Önkormányzati Hivatal

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Abádszalók Város Képviselő-testületének 2010. november 11-én megtartott soron kívüli üléséről. Az ülés helye: Városháza földszinti nagyterme Jelen vannak: Kovács Mihály polgármester,

Részletesebben

8296 Monostorapáti 8296 H e g y e s d. J e g y z ő k ö n y v. Monostorapáti község Önkormányzat Képviselő-testülete

8296 Monostorapáti 8296 H e g y e s d. J e g y z ő k ö n y v. Monostorapáti község Önkormányzat Képviselő-testülete Önkormányzati Képviselő-testület Önkormányzati Képviselő-testület 8296 Monostorapáti 8296 H e g y e s d Száma: 182-4/2009. J e g y z ő k ö n y v Készült: Monostorapáti község Önkormányzata Képviselő-testülete,

Részletesebben

évi költségvetés készítését megalapozó döntések Előadó: Dr. Miluczky Attila polgármester 59/2016.(XI.21.) sz. határozat

évi költségvetés készítését megalapozó döntések Előadó: Dr. Miluczky Attila polgármester 59/2016.(XI.21.) sz. határozat 22/2016. EGYEK NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Egyek Nagyközség Polgármesteri Hivatalának tanácskozó termében 2016. november 21. napján 15:15 órai kezdettel a

Részletesebben

19. JEGYZŐKÖNYV Készült Ráckeresztúr Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2012.11.12-én összehívott rendkívüli üléséről.

19. JEGYZŐKÖNYV Készült Ráckeresztúr Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2012.11.12-én összehívott rendkívüli üléséről. Szám: 163-19/2012. 19. JEGYZŐKÖNYV Készült e 2012.11.12-én összehívott rendkívüli üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal, tanácsterem Az ülés kezdési időpontja: 17 óra Jelenlévők: Dr. Szentes-Mabda

Részletesebben

NAGYKEREKI KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE március 29-i RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE

NAGYKEREKI KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE március 29-i RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE NAGYKEREKI KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2018. március 29-i RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE Rendelet: 5/2018. (III. 29.) önkormányzat rendelet A települési támogatások és ellátások

Részletesebben