Boldva és Vidéke Taka r ékszövetkezet. Hirdetmény Betét kamatok (éves %-ban) Kihirdetve: 2017 július 1. Érvényes: 2017 július 15-től
|
|
- Ervin Molnár
- 5 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Betét ok ( -ban) A Takarékszövetkezet jelen ben szereplő, változó ozású betéti termékei esetében betéti változást tesz közzé, az állandó (fix) ozású betéti termékek esetében pedig a től lekötésre kerülő betétekre új betéti mértéket hirdet meg. A közzététel napja: A változó ozású betétek esetében a változás től lép hatályba. Az állandó (fix) ozású betéti termékek esetében az újonnan meghirdetett betéti ok a től lekötésre kerülő betétekre vonatkoznak, ezen időponttól korábban elhelyezett, de még fennálló állandó (fix) ozású betétek a adott szerződés szerinti lejárati idő végéig nem változik. Melyik milyen mértékben változik: a módosuló, valamint az újonnan meghirdetett betéti ok félkövér betűvel és sötét háttérrel kerülnek megjelölésre a korábbi Lakossági betét hirdetmény megtekinthető a Takarékszövetkezet kirendeltségein, valamint a honlapon. A módosítás oka: Új betéti termékek bevezetése, és a meglévők módosítása. 1
2 Betét ok ( -ban) 1. TERMÉSZETES SZEMÉLYEK RÉSZÉRE OKIRATOS BETÉTEK Lejárat: MATRAC betétjegy LKMATRAC61 Érvényes: Értékpapír jellegű betét 6 hónap Fix ozású Kamat: Leköthető minimum betétösszeg: Lejárat utáni ozás: Kamatozási információk: minimum: Ft 0,20 0,20 Lejárat után nem ozik. A a lejárati idő alatt 3 havonta tőkésedik. Lejárat előtti megszüntetés esetén: 3 hónapon belüli kivét esetén a betét a 0, 3-6 hónap közötti feltörés esetén 3 havi jár A lejárat utáni napokra nem jár. Matrac betétben történő lekötésnek nem feltétele lakossági fizetési számla vezetése. Kamatadó köteles. BOLDVA TAKARÉK SZÁMLABETÉT 2 Lejárati idő Leköthető betétösszeg: Lejárat utáni ozás: LKTAKSZB31 Érvényes: Betéti termék Lekötött összeg (Ft) hónap 0,20 0,20 0,25 0,25 0,30 0,30 Változó ozású minimum: Ft. A lekötés folyamatos, automatikusan megújításra kerül. Takarék Számlabetétben történő lekötésnek nem feltétele lakossági fizetési számla vezetése. Kamatozási információk: Lejárat előtti feltörés esetén a betét 0. Kamatadó köteles.
3 Betét ok ( -ban) 2. LAKOSSÁGI FORINT FIZETÉSI SZÁMLAHOZ KAPCSOLÓDÓ BETÉTEK BOLDVA Lakossági Bankszámla Betét 1 hónap: LKBANKBE11; 3 hónap: LKBANKBE31 Érvényes: Számlalekötés Lekötött összeg (Ft) Lejárati idő Leköthető betétösszeg: 1 hónap 0,05 0,05 0,10 0,10 3 hónap 0,30 0,30 0,50 0,51 Változó ozású minimum: Ft. Kamatozási információk: Lejárat előtti feltörés esetén a betét a 0. - Lekötött, számla melletti lakossági betétben való lekötésnek feltétele, hogy a betéttulajdonos lakossági fizetési számlával rendelkezzen a Boldva és Vidéke Takarékszövetkezetnél - A Takarék lehetőséget biztosít arra, hogy a Betétes előzetes banki jóváhagyás birtokában kiemelten nagy összegű betéti összeg elhelyezése esetén egyedi megállapítását kezdeményezzen. - A számlabetét lejárati rendelkezési módjai az alábbiak lehetnek: o a tőke és a összegének átvezetése a bankszámlára, o a tőke és a együttes összegének lekötése o azonos feltételekkel, a tőke lekötése azonos feltételekkel, a a bankszámlára kerül, - Amennyiben a Betétes a lejáró betét sorsáról a lejárat napját megelőzően külön nem rendelkezik, úgy a betéti összeg és a megszolgált automatikusan a bankszámláján kerül jóváírásra. - A lekötött betét lejárat előtt részösszegben, vagy teljes összegben felmondható. A betét felbontás, vagy felmondás esetén a Takarék a betétből felvett összeg után ot nem térít. - A Lekötött, számla melletti lakossági betétből történő kivét, átvezetés, átutalás nem díjmentes, a vonatkozó díjak a bankszámla vezetési hirdetményben kerültek meghatározásra. Kamatadó köteles. 3
4 Betét ok ( -ban) 3. LAKOSSÁGI DEVIZA SZÁMLAHOZ KAPCSOLÓDÓ BETÉTEK Lejárati idő Leköthető betétösszeg: BOLDVA Lakossági Deviza Betét EUR 1 hónap: LKEURBET11; 3 hónap: LKEURBET31 USD 1 hónap: LKUSDBET11; 3 hónap: LKUSDBET31 CHF 1 hónap: LKCHFBET11; 3 hónap: LKCHFBET31 GBP 1 hónap: LKGBPBET11; 3 hónap: LKGBPBET31 Érvényes: Számlalekötés EUR USD CHF GBP 1 hónap 0,15 0,15 0,15 0,15 0,15 0,15 0,15 0,15 3 hónap 0,15 0,15 0,15 0,15 0,15 0,15 0,15 0,15 minimum: 300 EUR Változó ozású minimum: 300 USD Kamatozási információk: Lejárat előtti feltörés esetén a betét a 0. minimum: 300 CHF minimum: 300 GBP - Lekötött, számla melletti lakossági deviza betétben való lekötésnek feltétele, hogy a betéttulajdonos lakossági deviza számlával rendelkezzen a Boldva és Vidéke Takarékszövetkezetnél. - A Takarék lehetőséget biztosít arra, hogy a Betétes előzetes banki jóváhagyás birtokában kiemelten nagy összegű betéti összeg elhelyezése esetén egyedi megállapítását kezdeményezzen. - A számlabetét lejárati rendelkezési módjai az alábbiak lehetnek: o a tőke és a összegének átvezetése a bankszámlára, o a tőke és a együttes összegének lekötése azonos o feltételekkel, a tőke lekötése azonos feltételekkel, a a bankszámlára kerül, - Amennyiben a Betétes a lejáró betét sorsáról a lejárat napját megelőzően külön nem rendelkezik, úgy a betéti összeg és a megszolgált automatikusan a bankszámláján kerül jóváírásra. - A Lekötött, számla melletti lakossági deviza betétből történő kivét, átvezetés, átutalás nem díjmentes, a vonatkozó díjak a bankszámla vezetési hirdetményben kerültek meghatározásra. Kamatadó köteles. 4
5 Betét ok ( -ban) 4. GAZDASÁGI TÁRSASÁGOK, VÁLLALKOZÁSOK, ÖNKORMÁNYZATOK ÉS EGYÉB SZÁMLA-VEZETŐK RÉSZÉRE VEZETETT FORINT PÉNZFORGALMI SZÁMLÁHOZ KAPCSOLÓDÓ BETÉTEK BOLDVA Nem Lakossági Bankszámla Betét 15 nap: VKBANKB151; 1 hónap: VKBANKBE11; 3 hónap: VKBANKBE31 Érvényes: Számlalekötés Lejárati idő Leköthető betétösszeg: 15 nap 0,05 0,05 1 hónap 0,10 0,10 3 hónap 0,30 0,30 Változó ozású minimum: Ft. 5 Kamatozási információk: Lejárat előtti feltörés esetén a betét a 0. - Lekötött, számla melletti betétben való lekötésnek feltétele, hogy a betéttulajdonos pénzforgalmi számlával rendelkezzen a Boldva és Vidéke Takarékszövetkezetnél. - A Takarék lehetőséget biztosít arra, hogy a Betétes előzetes banki jóváhagyás birtokában kiemelten nagy összegű betéti összeg elhelyezése esetén egyedi megállapítását kezdeményezze. - A számlabetét lejárati rendelkezési módjai az alábbiak lehetnek: o a tőke és a összegének átvezetése a bankszámlára, o a tőke és a együttes összegének lekötése o azonos feltételekkel, a tőke lekötése azonos feltételekkel, a a bankszámlára kerül, - Amennyiben a Betétes a lejáró betét sorsáról a lejárat napját megelőzően külön nem rendelkezik, úgy a betéti összeg és a megszolgált automatikusan a bankszámláján kerül jóváírásra. - A lekötött betét lejárat előtt részösszegben, vagy teljes összegben felmondható. A betét felbontás, vagy felmondás esetén a Takarék a betétből felvett összeg után ot nem térít. - A Lekötött, számla melletti betétből történő kivét, átvezetés, átutalás nem díjmentes, a vonatkozó díjak a bankszámla vezetési hirdetményben kerültek meghatározásra. Nem adó köteles
6 Betét ok ( -ban) 5. GAZDASÁGI TÁRSASÁGOK, VÁLLALKOZÁSOK, ÖNKORMÁNYZATOK ÉS EGYÉB SZÁMLA-VEZETŐK RÉSZÉRE VEZETETT DEVIZA SZÁMLÁHOZ KAPCSOLÓDÓ BETÉTEK 6 Lejárati idő Leköthető betétösszeg: BOLDVA Nem Lakossági Deviza Betét EUR 1 hónap: VKEURBET11; 3 hónap: VKEURBET31 USD 1 hónap: VKUSDBET11; 3 hónap: VKUSDBET31 CHF 1 hónap: VKCHFBET11; 3 hónap: VKCHFBET31 GBP 1 hónap: VKGBPBET11; 3 hónap: VKGBPBET31 Érvényes: Számlalekötés EUR USD CHF GBP 1 hónap 0,15 0,15 0,15 0,15 0,15 0,15 0,15 0,15 3 hónap 0,15 0,15 0,15 0,15 0,15 0,15 0,15 0,15 minimum: 100 EUR Változó ozású minimum: 100 USD minimum: 100 CHF Kamatozási információk: Lejárat előtti feltörés esetén a betét a 0. minimum: 100 GBP - Lekötött, számla melletti deviza betétben való lekötésnek feltétele, hogy a betéttulajdonos pénzforgalmi számlával rendelkezzen a Boldva és Vidéke Takarékszövetkezetnél - A Takarék lehetőséget biztosít arra, hogy a Betétes előzetes banki jóváhagyás birtokában kiemelten nagy összegű betéti összeg elhelyezése esetén egyedi megállapítását kezdeményezze. - A számlabetét lejárati rendelkezési módjai az alábbiak lehetnek: o o a tőke és a összegének átvezetése a bankszámlára, a tőke és a együttes összegének lekötése azonos feltételekkel, o a tőke lekötése azonos feltételekkel, a a bankszámlára kerül, - Amennyiben a Betétes a lejáró betét sorsáról a lejárat napját megelőzően külön nem rendelkezik, úgy a betéti összeg és a megszolgált automatikusan a bankszámláján kerül jóváírásra. - A Lekötött, számla melletti deviza betétből történő kivét, átvezetés, átutalás nem díjmentes, a vonatkozó díjak a bankszámla vezetési hirdetményben kerültek meghatározásra. - A Lekötött, számla melletti nem lakossági betétből történő kivét, átvezetés, átutalás nem díjmentes, a vonatkozó díjak a bankszámla vezetési hirdetményben kerültek meghatározásra. Nem adó köteles
7 Betét ok ( -ban) 6. BETÉTEKKEL KAPCSOLATBAN FELMERÜLŐ KÖLTSÉGEK Okirat költsége: Minden újonnan kiállított értékpapír jellegű okirat (pl. Matrac) után felszámítandó, az okirat kiállításakor fizetendő Információ szolgáltatás, kimutatás díja Igazolás kiadása betétről 100 Ft 1 éven belüli betétforgalmakra vonatkozóan Ft 1 éven túli betétforgalmakra vonatkozóan Ft Betét zárolása, feloldása ügyfél rendelkezése alapján Betét feletti rendelkezés, társtulajdonos módosítása Elhalálozási rendelkezés (új rendelkezés és módosítás) Fénymásolás, hitelesítés Irattári kutatás 7. ARCHÍV BETÉTI TERMÉKEK Ft 500 Ft 500 Ft Ft 50 Ft/oldal Ft Matrac betéti és től hatályos betéti és Éves () () Éves () () Matrac ( 6 hónapos fix) 0 Ft Ft 0,20 0,20 0,20 0,20 0,30 0,30 0,30 0,30 0,40 0,40 0,40 0, Ft -tól 0,50 0,50 0,50 0,50 Futamidő 6 hónap. 3 havonta tőkésít, felmondás esetén a 3 hónap leteltéig a Takarékszövetkezet ot nem fizet a lekötési idő alatt a láb fix. Matrac ( 3 hónapos fix) 0 Ft Ft 0,15 0, ,20 0, ,25 0, Ft -tól 0,30 0, Futamidő 3 hónap. Havonta tőkésít, felmondás esetén az első hónap leteltéig a Takarékszövetkezet ot nem fizet. A lekötési idő alatt a láb fix. 7
8 Betét ok ( -ban) Számlán lekötött betét betéti és től hatályos betéti és Éves () () Éves () () Lekötés nélkül 0,02 0,02 0,02 0,02 1 hónapra lekötött 0 Ft Ft 0,03 0,03 0,03 0,03 0,05 0,05 0,05 0,05 0,10 0,10 0,10 0, Ft Ft 0,20 0,20 0,20 0, Ft-tól 0,25 0,25 0,25 0,25 3 hónapra lekötött 0 Ft Ft 0,20 0,20 0,20 0,20 0,25 0,25 0,25 0,25 0,30 0,30 0,30 0, Ft Ft 0,40 0,40 0,40 0, Ft-tól 0,50 0,50 0,50 0,50 6 hónapra lekötött 0 Ft Ft 0,30 0,30 0,30 0,30 0,40 0,40 0,40 0,40 0,50 0,50 0,50 0, Ft Ft 0,55 0,55 0,55 0, Ft-tól 0,60 0,60 0,60 0, napra lekötött 0 Ft Ft 0,30 0,30 0,30 0,30 0,45 0,44 0,45 0,44 0,55 0,54 0,55 0, Ft Ft 0,60 0,59 0,60 0, Ft-tól 0,70 0,69 0,70 0,69 Futamidő vége előtti teljes felmondás esetén a Takarékszövetkezet ot nem fizet. Az elhelyezett betétösszeg teljes egésze az adott sávhoz tartozó százalékkal ozik, részkivét esetén a módosult tőkeösszeg a hozzá tartozó sáv szerinti százalékkal ozik tovább. A lekötési idő alatt a láb változó. 8
9 Betét ok ( -ban) - Hűség betét 2 : 1 millió forint feletti betétlekötés esetén. Kamata: a mindenkori jegybanki alap + 0,75 A lekötési idő lejárata előtt (minimum 3 hónap) felvett összegek után a Takarékszövetkezet 0,30 felmondási ot fizet. A lekötési idő alatt a láb változó. Kamatozó betétkönyv betéti és től hatályos betéti és Éves () () Éves () () Látra szóló: 0,02 0,02 0,02 0,02 1 évre lekötött: 0,15 0,15 0,15 0,15 2 évre lekötött: 0,20 0,20 0,20 0,20 3 évre lekötött: 0,30 0,30 0,30 0, napra lekötött: 0,15 0,15 0,15 0,15 Gyámhatósági 370 0,30 0,30 0,30 0,30 napra lekötött: 1 A lekötési idő alatt a láb változó. 1 A lekötési idő lejárata előtt felvett összegek után a Takarékszövetkezet 0,05 felmondási ot fizet. Tanulmányi előtakarékossági betét betéti és től hatályos betéti és Éves () () Éves () () 0,70 0,70 0,70 0,70 Futamidő 4 év. A lekötési idő alatt a láb változó. Tőkésítés minden év december 31-én. Családalapítási előtakarékossági betét betéti és től hatályos betéti és Éves () () Éves () () 0,70 0,70 0,70 0,70 Futamidő 3 év. A lekötési idő alatt a láb változó. Tőkésítés minden év december 31-én től hatályos betéti és Kegyeleti betét betéti és Éves () () Éves () () 0,70 0,70 0,70 0,70 Futamidő 5 év. A lekötési idő alatt a láb változó. Tőkésítés minden év december 31-én. 9
10 Betét ok ( -ban) Takaréklevél betéti és től hatályos betéti és Éves () () Éves () () 0,20 0,20 0,20 0,20 Futamidő 7 év. Egy éven belüli felmondás esetén a Takarékszövetkezet nem fizet ot. A lekötési idő alatt a láb változó. Ifjúsági és Otthonteremtő betét betéti és től hatályos betéti és Éves () () Éves () () 0,10 0,10 0,10 0,10 Futamidő 5 év. A lekötési idő alatt a láb változó. Tőkésítés minden év december 31-én. Start számla: a mindenkori jegybanki alapnak megfelelő százalék, tőkésítés minden év december 31-én. Lakossági fizetési számla és Lekötött betétszámla betéti és től hatályos betéti és Éves () () Éves () () 1 hónapra lekötött: 0,03 0,02 0,03 0,02 3 hónapra lekötött: 0,20 0,20 0,20 0,20 6 hónapra lekötött: 0,30 0,30 0,30 0, napra lekötött: 0,30 0,30 0,30 0,30 40 napra lekötött betét 0,03 0,03 0,03 0,03 Futamidő vége előtti teljes felmondás esetén a Takarékszövetkezet ot nem fizet. Az elhelyezett betétösszeg részkivét esetén a módosult tőkeösszeg szerint ozik tovább. A lekötési idő alatt a láb változó. - Kiemelt ügyfelek számlán belüli lekötései megállapodás szerint - A Takarékszövetkezet a futamidő alatt a egyoldalú változtatásának jogát fenntartja - Ha az Ügyfél a módosítást nem fogadja el, jogában áll a szerződést 30 napos felmondási idővel felmondani. A felmondási idő lejáratáig a Takarékszövetkezet az eredeti ot köteles megfizetni. Amennyiben az Ügyfél nem él a szerződés felmondásának lehetőségével, úgy a mértékének módosítását részéről elfogadottnak tekintjük. 10
11 Betét ok ( -ban) Az kiszámításához a következő képleteket kell alkalmazni. Ha a lejáratig hátralévő futamidő 365 napnál kevesebb: Ha a lejáratig hátralévő futamidő legalább 365 nap: ahol n: a fizetések száma, r: az értéke, t i : a betételhelyezés napjától az i-edik kifizetésig hátralévő napok száma, (k+bv) i : az i-edik kifizetéskor kifizetett és betétösszeg visszafizetés összege. ha a betét befizetése több részletben történik: n = a betétbefizetések száma, B i = az i-edik betétbefizetés összege, t i = az első betételhelyezés napjától az i-edik betétbefizetésig hátralévő napok száma, r = az értéke, m = a kifizetések száma, t j = az első betételhelyezés napjától a j-edik kifizetésig hátralévő napok száma, K j = a j-edik kifizetés összege. A jelen -ben szereplő betétek a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló évi CCXXXVII. törvény (Hpt.) ában felsoroltak kivételével az Országos Betétbiztosítási Alap (OBA) által biztosítottak. A biztosítás további részleteiről a honlapon tájékozódhat. Tájékoztatjuk, hogy a Bank évente egyszer díjmentesen köteles az OBA által megfogalmazott egységes Ügyféltájékoztatót ügyfelei rendelkezésére bocsátani. Az Ügyfél-tájékoztató tartalmazza a betétes neve alatt a Banknál, az adott időpontban nyilvántartott OBA által biztosított betéteinek összegét, mint konszolidált biztosított betéti (KBB) információt. A KBB adat mutatja meg, hogy az OBA egy ügyfél egy hitelintézetnél tartott összesen mekkora összegű megtakarítását biztosítja (azaz a bank fizetésképtelensége esetén ennyit fizet az OBA az ügyfélnek). Az Ügyfél-tájékoztatót a Bank a betétes kifejezett kérése alapján bocsátja a betétes rendelkezésére, postai úton vagy a Bank ügyfélfogadásra kijelölt helyiségében történő személyes átadással. Boldva és Vidéke Takarékszövetkezet Igazgatósága 11
H I R D E T M É N Y A
H I R D E T M É N Y A által természetes és nem természetes személyek részére megnyitott élő, de nem forgalmazott betétek kondíciói. SWIFT kódja: TAKBHUHB A Hpt. 279.. 15. bekezdés értelmében tájékoztatjuk
RészletesebbenA közzététel napja:
A Takarékszövetkezet jelen ben szereplő, változó kamatozású i termékei esetében i kamatváltozást tesz közzé, az állandó (fix) kamatozású i termékek esetében pedig a 2016.12.21-től lekötésre kerülő ekre
RészletesebbenBoldva és Vidéke Taka r ékszövetkezet
A Takarékszövetkezet jelen ben szereplő, változó kamatozású i termékei esetében i kamatváltozást tesz közzé, az állandó (fix) kamatozású i termékek esetében pedig a 2015.07.28-tól lekötésre kerülő ekre
RészletesebbenBETÉT HIRDETMÉNYE. Természetes és nem természetes személyek részére. Hatályos: július 12. Meghirdetve: július 11.
BETÉT HIRDETMÉNYE Természetes és nem természetes személyek részére Meghirdetve: 2017. július 11. Tartalom TARTALOMJEGYZÉK 1. ÁLTALÁNOS SZABÁLYOK... 3 2. TERMÉSZETES SZEMÉLYEK RÉSZÉRE... 6 2.1 SZERENCS
RészletesebbenBoldva és Vidéke Taka r ékszövetkezet
A jelen -ben szereplő ek a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 2013. évi CCXXXVII. törvény (Hpt.) 213. -ában felsoroltak kivételével az Országos Betétbiztosítási Alap (OBA) által biztosítottak.
RészletesebbenH I R D E T M É N Y A
H I R D E T M É N Y A által természetes és nem megnyitott élő, de nem forgalmazott betétek kondíciói. Jelen hirdetménymódosítás kizárólag egységes szerkezetbe foglalást jelent, a termékek kondícióiban
RészletesebbenH I R D E T M É N Y A
H I R D E T M É N Y A által természetes és nem megnyitott élő, de nem forgalmazott betétek kondíciói. Jelen hirdetménymódosítás kizárólag egységes szerkezetbe foglalást jelent SWIFT kódja: TAKBHUHB A Hpt.
RészletesebbenBETÉT HIRDETMÉNY. LAKOSSÁGI (fogyasztónak minősülő) ÜGYFELEK RÉSZÉRE. Érvényes: március 27-től
BETÉT HIRDETMÉNY LAKOSSÁGI (fogyasztónak minősülő) ÜGYFELEK RÉSZÉRE Meghirdetés: 2017. március 24. napján Hatályos: 2017. március 27. napjától Érvényes: 2017. március 27-től Jelen Hirdetmény változás közzétételének
RészletesebbenHIRDETMÉNY. betéti kamat módosításról
HIRDETMÉNY betéti kamat módosításról Tisztelt Ügyfeleink! Tájékoztatjuk Tisztelt Ügyfeleinket, hogy 2017. március 14-i hatállyal Takarékszövetkezetünk kamatváltoztatást hajt végre egyes betéti termékek
RészletesebbenBETÉT HIRDETMÉNY. LAKOSSÁGI (fogyasztónak minősülő) ÜGYFELEK RÉSZÉRE Érvényes: 2015. július 3-tól
BETÉT HIRDETMÉNY LAKOSSÁGI (fogyasztónak minősülő) ÜGYFELEK RÉSZÉRE Érvényes: 2015. július 3-tól Meghirdetés: 2015. június 23. napján Hatályos: 2015. július 3. napjától Jelen Hirdetmény változás közzétételének
RészletesebbenBETÉT HIRDETMÉNY. VÁLLALKOZÓI ÜGYFELEK RÉSZÉRE Érvényes: július 3-tól
BETÉT HIRDETMÉNY VÁLLALKOZÓI ÜGYFELEK RÉSZÉRE Érvényes: 2015. július 3-tól Meghirdetés: 2015. június 23. napján Hatályos: 2015. július 3. napjától Jelen Hirdetmény változás közzétételének oka: Tájékoztatjuk
RészletesebbenIV. Betét kamatok lakosság részére Hatályos: december 01.
Hatályos: 2017. december 01. Hatályát veszti a 2017.11.01 -i fenti elnevezésű Hirdetmény 2017. december 01-től nem igényelhető! Hagyományos forint takarékbetétek Kamatozó takarékbetétkönyv Látra szóló
RészletesebbenH I R D E T M É N Y LÉBÉNY-KUNSZIGET TAKARÉKSZÖVETKEZET KAMATAI. Kiadás időpontja: 2015. június 18. Hatályos: 2015. július 3.
Lébény-Kunsziget Takarékszövetkezet 9155 Lébény, Fő út 85. H I R D E T M É N Y LÉBÉNY-KUNSZIGET TAKARÉKSZÖVETKEZET KAMATAI Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket, hogy 2015. június 18. napján a jelen Hirdetményben
RészletesebbenH I R D E T M É N Y. Lakossági forint számlák, forint betétek kamatkondíciói A SZARVAS ÉS VIDÉKE KÖRZETI TAKARÉKSZÖVETKEZET SWIFT KÓDJA: TAKBHUHB
H I R D E T M É N Y Lakossági forint számlák, forint betétek kamatkondíciói A SZARVAS ÉS VIDÉKE KÖRZETI TAKARÉKSZÖVETKEZET SWIFT KÓDJA: TAKBHUHB Hatályos: 2017. január 01-től Tartalom: 1. Lakossági számlák
RészletesebbenH I R D E T M É N Y LÉBÉNY-KUNSZIGET TAKARÉKSZÖVETKEZET KAMATAI
Lébény-Kunsziget Takarékszövetkezet 9155 Lébény, Fő út 85. H I R D E T M É N Y LÉBÉNY-KUNSZIGET TAKARÉKSZÖVETKEZET KAMATAI Tájékoztatjuk Kedves Ügyfeleinket, hogy a hirdetményben kamatcsökkentés történt
RészletesebbenA RÓNASÁGI TAKARÉKSZÖVETKEZET HIRDETMÉNYE
A RÓNASÁGI TAKARÉKSZÖVETKEZET HIRDETMÉNYE Tájékoztatjuk Tisztelt Ügyfeleinket Takarékszövetkezetünk az alábbi betétkamatokat alkalmazza 2017. február 1-től Kamatozó takarék betétkönyv Évi kamatláb( % )
RészletesebbenHirdetmény A lakossági bankszámlák és betétek kamatkondícióiról Érvényes: tól. Tétel megnevezése Éves kamat EBKM
1. Fizetési számlák Érvényes: új szerződések esetén 2015.05.08-tól, meglévő szerződések esetén 2015.08.01-től Lakossági forint bankszámla 0,01% 0,01% Gyámhatósági számla 1,50% 1,52% A kamat látra szóló
RészletesebbenH I R D E T M É N Y 2015. augusztus 15-től érvényes betéti kamatok
H I R D E T M É N Y 2015. augusztus 15-től érvényes betéti kamatok Évi bruttó kamat % EBKM % 1./ Lakossági folyószámla -lekötés nélkül sávos kamatozással 150.000 Ft-ig 0.00% 0.00% 150.001 Ft-tól 0.10%
RészletesebbenH I R D E T M É N Y 2015. július 1-től érvényes betéti kamatok
H I R D E T M É N Y 2015. július 1-től érvényes betéti kamatok Évi bruttó kamat % EBKM % 1./ Lakossági folyószámla -lekötés nélkül sávos kamatozással 150.000 Ft-ig 0.00% 0.00% 150.001 Ft-tól 0.15% 0.15%
RészletesebbenHIRDETMÉNY. A Jogelőd Lövő és Vidéke Takarékszövetkezetnél január 1. és október 31. között forgalmazott, Betétek és értékpapírok
HIRDETMÉNY A Jogelőd Lövő és Vidéke Takarékszövetkezetnél 2017. január 1. és 2017. október 31. között forgalmazott, Betétek és értékpapírok esetében alkalmazott kondíciókról Hatályos: 2017. november 1.
RészletesebbenH I R D E T M É N Y április 1-től érvényes betéti kamatok
H I R D E T M É N Y 2017. április 1-től érvényes betéti kamatok Évi bruttó kamat % EBKM % 1./ Lakossági folyószámla -lekötés nélkül sávos kamatozással 150.000 Ft-ig 0.00% 0.00% 150.001 Ft-tól 0.05% 0.05%
RészletesebbenDUNAFÖLDVÁR ÉS VIDÉKE TAKARÉKSZÖVETKEZET HIRDETMÉNY. a lakossági betétek, megtakarítások kamatairól. Hatályos: április 25-től.
DUNAFÖLDVÁR ÉS VIDÉKE TAKARÉKSZÖVETKEZET HIRDETMÉNY a lakossági betétek, megtakarítások kamatairól Hatályos: 2016. április 25-től Kamat kondíciók START-számla (baba kötvény) kamata Éves kamat Mindenkori
RészletesebbenH I R D E T M É N Y 2016. január 1-től érvényes betéti kamatok
H I R D E T M É N Y 2016. január 1-től érvényes betéti kamatok Évi bruttó kamat % EBKM % 1./ Lakossági folyószámla -lekötés nélkül sávos kamatozással 150.000 Ft-ig 0.00% 0.00% 150.001 Ft-tól 0.10% 0.10%
RészletesebbenHirdetmény A lakossági bankszámlák és betétek kamatkondícióiról Érvényes: től. Kényszerhitel kamata Takarék Minimum Számla
1. Fizetési számlák Érvényes: új szerződések esetén 2015.08.07-től, meglévő szerződések esetén 2015.10.07-től Kényszerhitel kamata Takarék Minimum Számla 0,01% 0,01% 25 % Gyámhatósági Számla 1,35% 1,37%
RészletesebbenH I R D E T M É N Y május 18-tól érvényes betéti kamatok
H I R D E T M É N Y 2016. május 18-tól érvényes betéti kamatok Évi bruttó kamat % EBKM % 1./ Lakossági folyószámla -lekötés nélkül sávos kamatozással 150.000 Ft-ig 0.00% 0.00% 150.001 Ft-tól 0.05% 0.05%
RészletesebbenDUNAFÖLDVÁR ÉS VIDÉKE TAKARÉKSZÖVETKEZET HIRDETMÉNY. a lakossági betétek, megtakarítások kamatairól. Hatályos: április 15 -től.
DUNAFÖLDVÁR ÉS VIDÉKE TAKARÉKSZÖVETKEZET Közzétéve: 2019.03.29. A hirdetmény módosításának indoka: A Gyámhatósági betét/számla kamatának módosítása. A hirdetményi változásokat pirossal jelöltük. HIRDETMÉNY
RészletesebbenBETÉT HIRDETMÉNY. LAKOSSÁGI (fogyasztónak minősülő) ÜGYFELEK RÉSZÉRE. Érvényes: 2015. június 01-től
BETÉT HIRDETMÉNY LAKOSSÁGI (fogyasztónak minősülő) ÜGYFELEK RÉSZÉRE Érvényes: 2015. június 01-től A Takarékszövetkezet jelen Hirdetményben szereplő, változó kamatozású betéti termékei esetében betéti kamatváltozást
RészletesebbenH I R D E T M É N Y a jogelőd Kondorosi Takarékszövetkezet által ig megkötött szerződések betéti kamatairól
H I R D E T M É N Y a jogelőd Kondorosi Takarékszövetkezet által 2017.11.30-ig megkötött szerződések betéti kamatairól Érvényes: 2018. június 15-től Tájékoztatjuk Tisztelt Ügyfeleinket, hogy 2015. június
RészletesebbenA jogelőd Endrőd és Vidéke Takarékszövetkezet Hirdetménye június 15-től érvényes betéti kamatok
A jogelőd Endrőd és Vidéke Takarékszövetkezet Hirdetménye 2018. június 15-től érvényes betéti kamatok A Hirdetmény módosítására a Takarékszövetkezet működési feltételeinek megváltozása miatt került sor.
RészletesebbenKONDÍCIÓS LISTA (HIRDETMÉNY)
1 KONDÍCIÓS LISTA (HIRDETMÉNY) PASSZÍV ÜZLETÁG Vállalkozói megtakarítások kondíciói valamint betétbiztosítási feltételei egységes szerkezetben Kiadás időpontja:2015.06.23. Hatályos: 2015.06.24. Indoklás:
RészletesebbenH I R D E T M É N Y A
H I R D E T M É N Y A által természetes személyek részére megnyitott élő, de nem forgalmazott lakossági betétek kondíciói SWIFT kódja: TAKBHUHB A Hpt. 279.. 15. bekezdés értelmében tájékoztatjuk Ügyfeleinket,
RészletesebbenRábaközi Takarékszövetkezet
Rábaközi Takarékszövetkezet Magánszemélyek által nyitható takarékbetétek, számlabetétek kamatairól, valamint a vonatkozó betétbiztosítási feltételekről Hatályos: 2015. szeptember 1-jétől Kiadás időpontja:
RészletesebbenH I R D E T M É N Y. 2015. szeptember 03-tól érvényes kamatok. 1.000.000-4.999.999 Ft. 5.000.000-9.999.999 Ft. 1.000.000-1.999.
LAKOSSÁGI BANKSZÁMLA / LAKOSSÁGI FOLYÓSZÁMLA / Látra szóló folyószámla betét kamata : Látra szóló folyószámla-betét Kamat* % EBKM** lekötés nélkül 0,05% 0,05% Fix kamatmértékkel lekötött betétek : Betét
RészletesebbenAGRIA Bélapátfalva Takarékszövetkezet
LAKOSSÁGI BETÉTI HIRDETMÉNY Kihirdetve: 2016.04.08. Érvényes: 2016.04.25. Bizonyos termékek érvényességének kezdete a fenti időponttól eltérő lehet. Ebben az esetben mindig az adott termékre vonatkozó
RészletesebbenHIRDETMÉNY Látra szóló és határidős betétek lakossági ügyfelek részére
1,35 -os jegybanki alap figyelembevételével I. Akciós betétek I.1. Prémium betét A Hévízi Takarék 2015. szeptember 1-től visszavonásig tartó időszakban 3 hónapos betétlekötési akciót indít. Az akcióban
RészletesebbenRÉTKÖZ TAKARÉKSZÖVETKEZET KISVÁRDA HIRDETMÉNY A LAKOSSÁGI BETÉTÜGYLETEKRŐL ÉS EGYÉB MEGTAKARÍTÁSOKRÓL
RÉTKÖZ TAKARÉKSZÖVETKEZET KISVÁRDA HIRDETMÉNY A LAKOSSÁGI BETÉTÜGYLETEKRŐL ÉS EGYÉB MEGTAKARÍTÁSOKRÓL KÖZZÉTÉTEL: 2015. JÚLIUS 21-TŐL HATÁLYOS: 2015. JÚLIUS 22-TŐL 1 Természetes személyek által nyitható
RészletesebbenHIRDETMÉNY. A Jogelőd Kis-Rába menti Takarékszövetkezetnél március 10. és október 31. között forgalmazott. Lakossági betétszámlák
HIRDETMÉNY A Jogelőd nél 2017. március 10. és 2017. október 31. között forgalmazott Lakossági betétszámlák esetében alkalmazott kondíciókról Hatályos: 2017. november 1. Közzététel napja: 2017. október
RészletesebbenEger és Környéke Takarékszövetkezet
Eger és Környéke Takarékszövetkezet LAKOSSÁGI MEGTAKARÍTÁSOK HIRDETMÉNYE ÉRVÉNYBEN: 2016. június 2. Közzétéve: 2016. június 1. www.egertksz.hu Jelen hirdetményben szereplő betéti szolgáltatások feltételei
RészletesebbenKONDÍCIÓS LISTA (HIRDETMÉNY)
1 KONDÍCIÓS LISTA (HIRDETMÉNY) PASSZÍV ÜZLETÁG Lakossági megtakarítások kondíciói valamint betétbiztosítási feltételei egységes szerkezetben A kiadás időpontja: 2019.02.28. Hatályos: 2019.05.01. Indoklás:
RészletesebbenHirdetmény. Zala Takarékszövetkezet. Forint és deviza betét kamat kondícióiról és költségeiről. Érvényes: december 01-től visszavonásig
Hirdetmény Zala Takarékszövetkezet Közzététel: 2016. november 14. Javítás : 2016. november 16. A piros betűkkel jelölt módosítás a vállalkozásoknak nyújtható megtakarítási lehetőségekről szól (4. oldal).
RészletesebbenHIRDETMÉNY BETÉTEKHEZ KAPCSOLÓDÓ KAMATOK. Érvényes: október 1-től
HIRDETMÉNY BETÉTEKHEZ KAPCSOLÓDÓ KAMATOK Érvényes: 2017. október 1-től A hirdetmény módosításának indoka: A Hungária Takarék Takarékszövetkezet, az Észak Tolna Megyei Takarékszövetkezet, valamint a Dunaföldvár
RészletesebbenA Prémium betétben elhelyezett összegre az alapkamaton felül feltételenként 0,5 % prémium kamat jár, ha az alábbiak közül bármelyik teljesül:
1,65 -os jegybanki alapkamat figyelembevételével Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket, hogy 2015. június 18. napján a jelen Hirdetmény kiegészítésre került az OBA betétbiztosítással kapcsolatos információkkal.
RészletesebbenHIRDETMÉNY FORGALMAZHATÓ BETÉTEKRŐL, VALAMINT AZ ORSZÁGOS BETÉTBIZTOSÍTÁSI ALAP ÁLTAL NYÚJTOTT BETÉTBIZTOSÍTÁSRÓL
HIRDETMÉNY FORGALMAZHATÓ BETÉTEKRŐL, VALAMINT AZ ORSZÁGOS BETÉTBIZTOSÍTÁSI ALAP ÁLTAL NYÚJTOTT BETÉTBIZTOSÍTÁSRÓL A hirdetmény érvényes: 2019. március 29-ig megkötött betéti szerződések esetén. Jelen hirdetmény
Részletesebben~ 1 ~ HIRDETMÉNY. Takarékszámlabetét éven túli lejáratra lekötött betét (177 típus) 24 hónapos 36 hónapos 48 hónapos 60 hónapos
~ 1 ~ HIRDETMÉNY LAKOSSÁGI BETÉTEK KONDÍCIÓI Érvényes 2017. január 1.-től. Közzététel napja: 2016. december 29. A kamatváltozás az állományt is érinti a változó kamatozású betéteknél. A hirdetmény módosítását
RészletesebbenHIRDETMÉNY Látra szóló és határidős betétek lakossági ügyfelek részére december 01-től nem forgalmazható termékek
Jogelőd: Hévíz és Vidéke Takarékszövetkezet 0,9 -os jegybanki alap figyelembevételével Érvényes: 2018. április 01-től visszavonásig Közzététel: 2018. január 29. Tájékoztatás a közzétételről: A 2017. december
RészletesebbenKONDÍCIÓS LISTA (HIRDETMÉNY)
1 KONDÍCIÓS LISTA (HIRDETMÉNY) PASSZÍV ÜZLETÁG Vállalkozói megtakarítások kondíciói valamint betétbiztosítási feltételei egységes szerkezetben Kiadás időpontja:2016.06.01. Takarékszelvény kamatok esetében
RészletesebbenRábaközi Takarékszövetkezet
Rábaközi Takarékszövetkezet Vállalkozások és egyéni vállalkozók részére vezetett pénzforgalmi számlák és betétszámlák kamatairól, valamint a vonatkozó betétbiztosítási feltételekről Hatályos: 2015. július
RészletesebbenKONDÍCIÓS LISTA (HIRDETMÉNY)
1 KONDÍCIÓS LISTA (HIRDETMÉNY) PASSZÍV ÜZLETÁG Lakossági megtakarítások kondíciói valamint betétbiztosítási feltételei egységes szerkezetben A kiadás időpontja: 2018.05.04. Hatályos: Takarékszelvény kamatok
RészletesebbenBORSOD TAKARÉK Takarékszövetkezet HIRDETMÉNY. A betétkamat mértékeiről és betétszerződési feltételekről.
HIRDETMÉNY A betétkamat mértékeiről és betétszerződési feltételekről. Hatályos: 2015. augusztus 01. és augusztus 15. 2 TARTALOMJEGYZÉK ÁLTALÁNOS SZABÁLYOK... 3 I. MATRAC BETÉTJEGY... 5 II. KÖNYVESBETÉTEK...
RészletesebbenBetét Hirdetmény és kondíciós lista Érvényes: július 3-től visszavonásig
Betét Hirdetmény és kondíciós lista Érvényes: 2015. július 3-től visszavonásig Székhely:HU 7500 Nagyatád, Kossuth Lajos u. 16. Postacím:HU 7500 Nagyatád, Kossuth Lajos u. 16. Telefon: (+36-82) 553-820
RészletesebbenBETÉT HIRDETMÉNY VÁLLALKOZÓI ÜGYFELEK RÉSZÉRE
BETÉT HIRDETMÉNY VÁLLALKOZÓI ÜGYFELEK RÉSZÉRE Érvényes: 2015. június 01-től A Takarékszövetkezet jelen Hirdetményben szereplő, változó kamatozású betéti termékei esetében betéti kamatváltozást tesz közzé,
RészletesebbenKONDÍCIÓS LISTA (HIRDETMÉNY)
1 KONDÍCIÓS LISTA (HIRDETMÉNY) PASSZÍV ÜZLETÁG Lakossági megtakarítások kondíciói valamint betétbiztosítási feltételei egységes szerkezetben A termékkivezetés kapcsán a kiadás időpontja: 2016.02.16. Betéti
RészletesebbenBetét Hirdetmény és kondíciós lista Érvényes: 2015. október 5-től visszavonásig
Betét Hirdetmény és kondíciós lista Érvényes: 2015. október 5-től visszavonásig Székhely:HU 7500 Nagyatád, Kossuth Lajos u. 16. Postacím:HU 7500 Nagyatád, Kossuth Lajos u. 16. Telefon: (+36-82) 553-820
RészletesebbenTiszavasvári Takarékszövetkezet HIRDETMÉNY
Tiszavasvári Takarékszövetkezet HIRDETMÉNY Betéti Okiratok és számlán belül lekötött betétek Lakossági ügyfelek, Vállalkozók és egyéb szervezetek részére 2 Betéti okiratok Az éves kamat mértéke Betétkönyv
RészletesebbenDEVIZA SZÁMLA ÉS BETÉT HIRDETMÉNY
DEVIZA SZÁMLA ÉS BETÉT HIRDETMÉNY Meghirdetés: 2015. június 23. napján Hatályos: 2015. július 3. napjától VÁLLALKOZÓI ÜGYFELEK RÉSZÉRE Érvényes: 2015. július 3-tól Jelen Hirdetmény változás közzétételének
Részletesebben~ 1 ~ HIRDETMÉNY LAKOSSÁGI BETÉTEK KONDÍCIÓI
~ 1 ~ HIRDETMÉNY LAKOSSÁGI BETÉTEK KONDÍCIÓI Közzététel napja: 2017.06.15. Érvényesség: - a 3A Takarékszövetkezetnél 2017.08.15-től érvényes, újonnan bevezetésre kerülő betéti termékek: 1. Sávos, fix kamatozású,
RészletesebbenEger és Környéke Takarékszövetkezet
Eger és Környéke Takarékszövetkezet LAKOSSÁGI MEGTAKARÍTÁSOK HIRDETMÉNYE ÉRVÉNYBEN: 2015. augusztus 1. Közzétéve: 2015. július 31. www.egertksz.hu Eger és Környéke Takarékszövetkezet 2. oldal, összesen:
RészletesebbenEger és Környéke Takarékszövetkezet
Eger és Környéke Takarékszövetkezet LAKOSSÁGI MEGTAKARÍTÁSOK HIRDETMÉNYE ÉRVÉNYBEN: 2015. július 07. Közzétéve: 2015. június 23. www.egertksz.hu Jelen hirdetményben szereplő betéti szolgáltatások feltételei
RészletesebbenH I R D E T M É N Y A
H I R D E T M É N Y A által természetes és nem természetes személyek részére megnyitott élő, de nem forgalmazott betétek kondíciói. Jelen hirdetménymódosítás kizárólag egységes szerkezetbe foglalást jelent,
RészletesebbenForint és deviza betét Hirdetmény és kondíciós lista egységes szerkezetben
Forint és deviza betét Hirdetmény és kondíciós lista egységes szerkezetben Érvényes: 2018. augusztus 15-től visszavonásig Közzététel: 2018. június 14. A 2016.05.25-től érvényes Jegybanki alapkamat mértéke
RészletesebbenBetét Hirdetmény és kondíciós lista Érvényes: szeptember 30-tól visszavonásig
Betét Hirdetmény és kondíciós lista Érvényes: 2016. szeptember 30-tól visszavonásig Székhely:HU 7500 Nagyatád, Kossuth Lajos u. 16. Postacím:HU 7500 Nagyatád, Kossuth Lajos u. 16. Telefon: (+36-82) 553-820
RészletesebbenKONDÍCIÓS LISTA (HIRDETMÉNY)
1 KONDÍCIÓS LISTA (HIRDETMÉNY) PASSZÍV ÜZLETÁG Lakossági megtakarítások kondíciói valamint betétbiztosítási feltételei egységes szerkezetben A termékkivezetés kapcsán: Kiadás időpontja: 2016.02.16. Betéti
RészletesebbenBORSOD TAKARÉK Takarékszövetkezet HIRDETMÉNY A betétkamat mértékeiről és betétszerződési feltételekről. Hatályos: április 04.
HIRDETMÉNY A betétkamat mértékeiről és betétszerződési feltételekről. 2 TARTALOMJEGYZÉK ÁLTALÁNOS SZABÁLYOK...3 I. MATRAC BETÉTJEGY...5 II. KÖNYVESBETÉTEK...5 2.1. Egy éves lekötésű betét...5 2.3. Két
RészletesebbenKONDÍCIÓS LISTA (HIRDETMÉNY)
1 KONDÍCIÓS LISTA (HIRDETMÉNY) PASSZÍV ÜZLETÁG Vállalkozói megtakarítások kondíciói valamint betétbiztosítási feltételei egységes szerkezetben A kiadás időpontja: 2018.05.04. Hatályos: Takarékszelvény
RészletesebbenH I R D E T M É N Y A
H I R D E T M É N Y A által természetes és nem természetes személyek részére megnyitott élő, de nem forgalmazott betétek kondíciói. SWIFT kódja: TAKBHUHB A Hpt. 279.. 15. bekezdés értelmében tájékoztatjuk
RészletesebbenEger és Környéke Takarékszövetkezet
Eger és Környéke Takarékszövetkezet LAKOSSÁGI MEGTAKARÍTÁSOK HIRDETMÉNYE ÉRVÉNYBEN: 2015. szeptember 21. Közzétéve: 2015. szeptember 4. www.egertksz.hu Eger és Környéke Takarékszövetkezet 2. oldal, összesen:
RészletesebbenBORSOD TAKARÉK Takarékszövetkezet HIRDETMÉNY A betétkamat mértékeiről és betétszerződési feltételekről. Hatályos: november 11.
HIRDETMÉNY A betétkamat mértékeiről és betétszerződési feltételekről. 2 TARTALOMJEGYZÉK ÁLTALÁNOS SZABÁLYOK...3 I. MATRAC BETÉTJEGY...5 II. KÖNYVESBETÉTEK...5 2.1. Egy éves lekötésű betét... 5 2.3. Két
RészletesebbenEger és Környéke Takarékszövetkezet
Eger és Környéke Takarékszövetkezet LAKOSSÁGI MEGTAKARÍTÁSOK HIRDETMÉNYE ÉRVÉNYBEN: 2016. május 10. Közzétéve: 2016. május 9. www.egertksz.hu Jelen hirdetményben szereplő betéti szolgáltatások feltételei
RészletesebbenKONDÍCIÓS LISTA (HIRDETMÉNY)
KONDÍCIÓS LISTA (HIRDETMÉNY) PASSZÍV ÜZLETÁG Élő, de már nem nyitható megtakarítások kondíciói volt tatai ügyfelek által korábban a Tata és Vidéke Takarékszövetkezetnél elhelyezett betétek kamatozásáról
RészletesebbenKONDÍCIÓS LISTA (HIRDETMÉNY)
1 KONDÍCIÓS LISTA (HIRDETMÉNY) PASSZÍV ÜZLETÁG Lakossági megtakarítások kondíciói valamint betétbiztosítási feltételei egységes szerkezetben A kiadás időpontja: 2017. 08. 01. Hatályos: 2017. 10. 01. Indoklás:
RészletesebbenBetét Hirdetmény és kondíciós lista
Betét Hirdetmény és kondíciós lista Érvényes: 2016. október 01-től visszavonásig A 2016.05.25-től érvényes Jegybanki alapkamat mértéke 0,90%. Közzététel: 2016. szeptember 30. Székhely:HU 7500 Nagyatád,
RészletesebbenB E T ÉT E K H I R D E T M É N Y E
B E T ÉT E K H I R D E T M É N Y E Természetes és nem természetes személyek részére A Hpt. 279.. 15. bekezdés értelmében tájékztatjuk Ügyfeleinket, hgy a Hirdetmény módsításának ka a betéti és látra szóló
RészletesebbenH I R D E T M É N Y B E T É T. TÍPUS Megnevezés Éves kamat (%) EBKM (%) FIX KAMATOZÁSÚ BETÉTEK Érvényes hónap (0-30 napig) 0,50 0,51
H I R D E T M É N Y A jogelőd Nagyecsed és Vidéke Takarékszövetkezet (4355 Nagyecsed, Rákóczi u. 16. Cg.15-02-050267 adószáma: 10045576-2-15) által vállalkozók és egyéb szervezetek részére megnyitott élő,
RészletesebbenBORSOD TAKARÉK Takarékszövetkezet HIRDETMÉNY A betétkamat mértékeiről és betétszerződési feltételekről. Hatályos: május 17.
HIRDETMÉNY A betétkamat mértékeiről és betétszerződési feltételekről. 2 TARTALOMJEGYZÉK ÁLTALÁNOS SZABÁLYOK...3 I. MATRAC BETÉTJEGY...5 II. KÖNYVESBETÉTEK...5 2.1. Egy éves lekötésű betét...5 2.3. Két
RészletesebbenB3 TAKARÉK Szövetkezet 8444 Szentgál, Fő u
B3 TAKARÉK Szövetkezet 8444 Szentgál, Fő u. 30. www.b3takarek.hu info@b3takarek.hu A B3 TAKARÉK SZÖVETKEZET PASSZÍV ÜZLETÁGI HIRDETMÉNYE (lezárt, nem forgalmazott betéti termékek) A hirdetményi változásra
RészletesebbenA LAKOSSÁGI BANKSZÁMLÁRÓL LEKÖTÖTT BETÉTEK KAMATAIRÓL
H I R D E T M É N Y A LAKOSSÁGI BANKSZÁMLÁRÓL LEKÖTÖTT BETÉTEK KAMATAIRÓL Közzététel: 2016. július 31. Hatályos: 2016. augusztus 15. A hirdetményi módosításra okot adó körülmények a pénzpiaci feltételek,
RészletesebbenVállalati forint- és devizabetétek kamatai
Takarék Pénzforgalmi Bankszámla Hirdetmény Vállalati forint- és devizabetétek kamatai Hatályos: 2018. augusztus 01. napjától Közzététel napja: 2018. július 31. A Takarék Kereskedelmi Bank bankszámlák és
RészletesebbenVállalati forint- és devizabetétek kamatai
Takarék Vállalati forint- és devizabetétek kamatai Hatályos: 2019. augusztus 01. napjától Közzététel napja: 2019. július 31. A Takarék Kereskedelmi Bank bankszámlák és betétek az Országos Betétbiztosítási
RészletesebbenH I R D E T M É N Y V Á L L A L K O Z Ó K / V Á L L A L K O Z Á S O K / EGYÉB SZERVEZETEK B E T É T. TÍPUS Megnevezés Éves kamat (%) EBKM (%)
H I R D E T M É N Y A jogelőd Nagyecsed és Vidéke Takarékszövetkezet (4355 Nagyecsed, Rákóczi u. 16. Cg.15-02-050267 adószáma: 10045576-2-15) által vállalkozók és egyéb szervezetek részére megnyitott élő,
RészletesebbenVállalati forint- és devizabetétek kamatai
FHB Pénzforgalmi Bankszámla Hirdetmény Vállalati forint- és devizabetétek kamatai Hatályos: 2017. október 01. napjától Közzététel napja: 2017. szeptember 29. Az FHB bankszámlák és betétek az Országos Betétbiztosítási
RészletesebbenÉszak-magyarországi Regionális Bank Zrt. HIRDETMÉNY. Passzív üzletág kondíciói Számlán lekötött betétek és egyéb megtakarítások tekintetében
Érvényes: 2014.02.04-től Észak-magyarországi Regionális Bank Zrt. HIRDETMÉNY Passzív üzletág kondíciói Számlán lekötött betétek és egyéb megtakarítások tekintetében I. Fizetési számlákhoz kapcsolódó lekötések
RészletesebbenMECSEK TAKARÉK Szövetkezet Hirdetménye a től érvényes kondícióiról
Hagyományos forint takarékbetétek Kamatozó takarékbetétkönyv 2013.04.27-től Látra szóló 0,20% 0,20% 1 évre lekötött, gyámhatósági betét is 3,75% 3,75% Kamatozó takarékbetétkönyv 2013.04.15-től Látra szóló
RészletesebbenMECSEK TAKARÉK Szövetkezet Hirdetménye a től érvényes kondícióiról
Hagyományos forint takarékbetétek Kamatozó takarékbetétkönyv Látra szóló 0.20% 0.20% 1 évre lekötött, gyámhatósági betét is 3.00% 3.00% Kamatozó takarékbetétkönyv 2013.12.20-tól Látra szóló 0.20% 0.20%
RészletesebbenA LAKOSSÁGI BANKSZÁMLÁRÓL LEKÖTÖTT BETÉTEK KAMATAIRÓL
H I R D E T M É N Y A LAKOSSÁGI BANKSZÁMLÁRÓL LEKÖTÖTT BETÉTEK KAMATAIRÓL Közzététel: 2017. február 14. Hatályos: 2017. március 01. A hirdetményi módosításra okot adó körülmények a B3 TAKARÉK SZÖVETKEZET
RészletesebbenH I R D E T M É N Y. Hatályos: től
H I R D E T M É N Y Vállalkozók, kisvállalkozók és egyéb szervezetek részére vezetett bankszámlák kamat -, jutalék és költségkondícióiról, valamint a vonatkozó betétbiztosítási feltételekről Hatályos:
RészletesebbenMECSEK TAKARÉK Szövetkezet Hirdetménye a 2013.12.20-tól érvényes kondícióiról
Hagyományos forint takarékbetétek Kamatozó takarékbetétkönyv Látra szóló 0.20% 0.20% 1 évre lekötött, gyámhatósági betét is 2.50% 2.50% Kamatozó takarékbetétkönyv 2014.01.05-től Látra szóló 0.20% 0.20%
RészletesebbenHirdetmény A RAJKA ÉS VIDÉKE TAKARÉKSZÖVETKEZET KAMATAIRÓL
Hirdetmény A RAJKA ÉS VIDÉKE TAKARÉKSZÖVETKEZET KAMATAIRÓL I. KÖNYVES BETÉTEK: Érvényes: 2007.01.01-től 1. Kamatozó betétek éves kamat Látra szóló betét /lekötés nélkül / 2 % Iskolai betétlap 8 % 3 hónapra
RészletesebbenH I R D E T M É N Y LÉBÉNY-KUNSZIGET TAKARÉKSZÖVETKEZET KAMATAI
Lébény-Kunsziget Takarékszövetkezet 9155 Lébény, Fő út 85. H I R D E T M É N Y LÉBÉNY-KUNSZIGET TAKARÉKSZÖVETKEZET KAMATAI Hpt. 279.. 15. bekezdés értelmében tájékoztatjuk Kedves Ügyfeleinket, hogy a hirdetményben
RészletesebbenH I R D E T M É N Y április 24-től érvényes betéti kamatok
H I R D E T M É N Y 2015. április 24-től érvényes betéti kamatok Évi bruttó kamat % EBKM % 1./ Lakossági folyószámla -lekötés nélkül sávos kamatozással 150.000 Ft-ig 0,00% 0,00% 150.001 Ft-tól 0,25% 0,25%
RészletesebbenJelenleg nem nyitható!
A RÓNASÁGI TAKARÉKSZÖVETKEZET HIRDETMÉNYE Tájékoztatjuk Tisztelt Ügyfeleinket, hogy 2010. február 08-től Takarékszövetkezetünk az alábbi betétkamatokat alkalmazza: Kamatozó takarék betétkönyv Évi kamatláb(
RészletesebbenFONTANA Credit Takarékszövetkezet HIRDETMÉNY LAKOSSÁGI BETÉTI TERMÉKEK, KAMATOK. Érvényes: 2015. október 31-ig.
LAKOSSÁGI BETÉTI TERMÉKEK, KAMATOK Érvényes: 2015. október 31-ig. Fizetési számlák 1 Alap-, Kamasz-, Universitas-, Bónusz-, Aranykor-, Takarékszámla számlacsomag és ezek elkülönített számlái. Hitelintézeti
Részletesebben"Takarékossági Világnap akció" lakossági bankszámla betét (dev. külföldiek is) 90 napra lekötve 7,00 % 7, napra lekötve 7,00 % 7,00 lejárat előt
IV. Betét kamatok lakosság részére Forint betétek Kamatozó betét Látra szóló 1 évre lekötött 4,50 % 4,50 Takarékszelvény 3 hónapos lekötésű 1-30 nap 1,00 % 31-60 nap 5,50 % 61-90 nap 10,00 % 5,52 ZENGŐ
RészletesebbenBetét Hirdetmény és kondíciós lista. Érvényes: június 1-től visszavonásig
Betét Hirdetmény és kondíciós lista Érvényes: 2012. június 1-től visszavonásig Székhely:HU 7500 Nagyatád, Kossuth Lajos u. 16. Postacím:HU 7500 Nagyatád, Kossuth Lajos u. 16. Telefon: (+36-82) 553-820
RészletesebbenBetét Hirdetmény és kondíciós lista Érvényes: június 17-től visszavonásig
Betét Hirdetmény és kondíciós lista Érvényes: 2013. június 17-től visszavonásig Székhely:HU 7500 Nagyatád, Kossuth Lajos u. 16. Postacím:HU 7500 Nagyatád, Kossuth Lajos u. 16. Telefon: (+36-82) 553-820
RészletesebbenHirdetmény A RAJKA ÉS VIDÉKE TAKARÉKSZÖVETKEZET KAMATAIRÓL
Hirdetmény A RAJKA ÉS VIDÉKE TAKARÉKSZÖVETKEZET KAMATAIRÓL I. KÖNYVES BETÉTEK: 1. Kamatozó betétkönyvek éves kamat Látra szóló betét /lekötés nélkül / 0,15 % 3 hónapra 0,15 % 6 hónapra 0,15 % 1 évre lekötött
RészletesebbenBetét Hirdetmény és kondíciós lista Érvényes: december 25-től visszavonásig
Betét Hirdetmény és kondíciós lista Érvényes: 2013. december 25-től visszavonásig Székhely:HU 7500 Nagyatád, Kossuth Lajos u. 16. Postacím:HU 7500 Nagyatád, Kossuth Lajos u. 16. Telefon: (+36-82) 553-820
RészletesebbenHIRDETMÉNY A FORINT BETÉTEK KAMATAIRÓL
Lakossági számlabetétek I. Lakossági forint számlák látraszóló egyenlegének kamatmértékei Termék megnevezése Éves kamatláb (%) EBKM (%) Fizetési számla 0,00% 0,00% "Sulipersely" számla jegybanki alapkamat
RészletesebbenBetét Hirdetmény és kondíciós lista Érvényes: 2015. június 15-től visszavonásig
Betét Hirdetmény és kondíciós lista Érvényes: 2015. június 15-től visszavonásig Székhely:HU 7500 Nagyatád, Kossuth Lajos u. 16. Postacím:HU 7500 Nagyatád, Kossuth Lajos u. 16. Telefon: (+36-82) 553-820
RészletesebbenH I R D E T M É N Y június 25-től érvényes kamatok Ft Ft Ft
LAKOSSÁGI BANKSZÁMLA / LAKOSSÁGI FOLYÓSZÁMLA / Látra szóló folyószámla betét kamata : Látra szóló folyószámla-betét Kamat % EBKM lekötés nélkül 0,05% 0,05% Fix kamatmértékkel lekötött betétek : Betét összege
Részletesebben