Őszi Tudományos Diákköri Konferencia a Szegedi Tudományegyetem Mérnöki Karán
|
|
- Gyöngyi Szőke
- 6 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Őszi Tudományos Diákköri Konferencia a Szegedi Tudományegyetem Mérnöki Karán A Szegedi Tudományegyetem Mérnöki Karán november 21-én tartották meg az őszi Tudományos Diákköri Konferenciát. Ez alkalommal hét szekcióban mérték össze a versenyzők tudásukat: élelmiszertechnológia, élelmiszertudomány és környezetbiotechnológia; műszaki és ökonómia tárgykörben. A szakmai zsűri és a szekció titkárok lelkiismeretes munkáját emléklap adományozásával ismerte el a Mérnöki Kar dékánja, Dr. habil. Bíró István. A rendezvény támogatója az SZTE MK Hallgatói Önkormányzata és a Dr. Huszka Tibor Élelmiszeripari Szakmai Klub és a Bonafarm Csoport volt. Mialatt a zsűri eredményére vártak a vendégek, Prof. Dr. Véha Antal invitálására részt vehettek a Dr. Horváth Károlyról elnevezett terem ünnepélyes avatóján. A Szegedi Tudományegyetem Mérnöki Karának Hallgatói Önkormányzata biztosította a díjazottaknak a pénzjutalmat. Ezek átvételének módjáról a Mérnöki Kar Hallgatói Önkormányzatának alelnöke, Laurinyecz Nóra tájékoztatta a versenyzőket. A díjakat a helyezettek a Mérnöki Kar dékánjától, Dr. habil. Bíró Istvántól vették át. A Dr. Huszka Tibor Élelmiszeripari Szakmai Klub és a Bonafarm Csoport különdíjait Bencsik Dóra tanársegéd asszony adta át. Csoportkép a díjazottakkal az SZTE MK őszi Tudományos Diákköri Konferenciáján Fotó: Dani Géza A díjkiosztó ünnepség végén Joóné Muhi Piroska, a Tudományos Diákköri Tanács titkára a maga és a TDT elnöke, Dr. habil. Zsótér Brigitta nevében gratulált a versenyzőknek és a felkészítő tanáraiknak, valamint megköszönte a zsűri, a TDK szervezésében résztvevő kollégák, demonstrátorok, HÖK képviselők fáradságot nem ismerő, áldozatos munkáját. További, Dani Géza által készített fényképek az alábbi oldalon érhetők el:
2 EREDMÉNYEK Élelmiszertechnológia I. szekció Prof. Dr. Véha Antal MK, egyetemi tanár Dr. Ács Péterné Gabonakutató Nonprofit Kft. Gabonakémiai és Technológiai Laboratórium, vezető Magyar Zoltán Félegyházi Pékség Kft., termelési igazgató Csercsics Dóra MK, tanszéki mérnök Szám Adrienn ÉM BSc Vörös szőlő magliszt felhasználása kekszek készítésében Témavezető: Dr. Krisch Judit MÁSODIK HELYEZETT: Pelikán Nóra ÉM BSc Gluténmentes sütőipari termékek előállítása cirokliszt felhasználásával Témavezető: Dr. Szabó P. Balázs HARMADIK HELYEZETT: Nagy Enikő ÉM BSc Búzacsíra minőségének vizsgálata különböző tárolási körülmények között Témavezető: Bakos Tiborné A DR. HUSZKA TIBOR ÉLELMISZERIPARI SZAKMAI KLUB ÉS A BONAFARM CSOPORT KÜLÖNDÍJASA: Fehér Nándor ÉM BSc Nanoszerkezetek alkalmazási lehetősége élelmiszer csomagolásoknál Témavezető: Dr. Gyimes Ernő A szekcióban elindult valamennyi versenyző dolgozatával képviseli a kart a XXXIV. OTDK-n.
3 Élelmiszertechnológia II. szekció Prof. Dr. Fenyvessy József MK, professor emeritus Dr. Bartókné Dr. Lamper Csilla Csongrád Megyei Kormányhivatal Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Igazgatóság, osztályvezető Baráné Dr. Herczegh Ottilia MK, egyetemi docens Beregi Márton MK, szakmai szolgáltató Szerencsés Szabolcs Gyula ÉM BSc Tejipari szennyvizek kezelése kombinált vibrációs membránszűréssel Témavezető: Dr. Kertész Szabolcs MÁSODIK HELYEZETT: Bela Lili ÉM BSc Mézek tulajdonságainak összehasonlító vizsgálata Témavezető: Bakos Tiborné MEGOSZTOTT HARMADIK HELYEZETT: Halász Enikő ÉM BSc Pulyka korának hatása a húsminőségre Témavezető: Dr. Zsarnóczay Gabriella MEGOSZTOTT HARMADIK HELYEZETT: Mihalkó József OÉM MSc Különböző alapanyagokból származó "párizsik" összehasonlító elemzése Témavezető: Dr. Zsarnóczay Gabriella Bela Lili, Halász Enikő, Mihalkó József, Szerencsés Szabolcs Gyula és Tolmácsi Tamás dolgozatukkal képviselik a kart a XXXIV. OTDK-n.
4 Élelmiszertudomány és környezet-biotechnológia szekció Prof. Horváthné Dr. Almássy Katalin MK, professor emerita Dr. Jójárt Balázs MK, főiskolai docens Dr. Kálmán Miklós MK, ny. tudományos főmunkatárs Boross Nikoletta MK, mesteroktató Szpisják-Gulyás Nikolett OMIN MSc Növényi eredetű tejhelyettesítők szűrési modellezése Témavezető: Prof. Dr. Hodúr Cecília MEGOSZTOTT MÁSODIK HELYEZETT: Bányai Gréta Lilla biomérnöki BSc Cellulóz alapú szubsztrátok ultrahangos előkezelése enzimes lebontáshoz Témavezetők: Prof. Dr. Hodúr Cecília, Lemmer Balázs MEGOSZTOTT MÁSODIK HELYEZETT: Jákói Zoltán Péter OMIN MSc Cellulóztartalmú hulladékok enzimes lebonthatóságának fokozása mikrohullámú előkezeléssel Témavezetők: Dr. Beszédes Sándor, Prof. Dr. Hodúr Cecília A DR. HUSZKA TIBOR ÉLELMISZERIPARI SZAKMAI KLUB ÉS A BONAFARM CSOPORT KÜLÖNDÍJASA: Timár Dávid ÉM BSc Zöld tea kivonatot tartalmazó pác hatása csirkehús mikrobiológiai és érzékszervi tulajdonságaira Témavezető: Dr. Vidács Anita Bányai Gréta Lilla, Erdeg Doroca, Gudmon Eperke Anna, Jákói Zoltán Péter, Szpisják- Gulyás Nikolett dolgozatukkal képviselik a kart a XXXIV. OTDK-n.
5 Műszaki I. szekció Dr. Sárosi József MK, főiskolai docens Dr. Gogolák László MK, főiskolai docens Dr. Simon János MK, főiskolai docens Koltai Attila Entra-Sys Kft., ügyvezető Vecseri András MK, tudományos segédmunkatárs ELSŐ HELYEZETT Novkov Zsolt MeM BSc Szenzorfúzió alapú mozgáslekövetésre alkalmas humanoid robotkéz megvalósítása Témavezető: Sarcevic Péter MÁSODIK HELYEZETT Balla Károly MeM BSc Négy szabadságfokú robot manipulátor megvalósítása és alkalmazása anyagmozgatásra képfeldolgozás alapján Témavezető: Sarcevic Péter HARMADIK HELYEZETT: Kónya Csaba MeM BSc ABB IRB 140-ES robotkar megfogójának és SCADA rendszerének megtervezése és kivitelezése Témavezető: Csikós Sándor Balla Károly, Dési Ármin, Kónya Csaba, Novkov Zsolt, Ritz Máté dolgozatukkal képviselik a kart a XXXIV. OTDK-n.
6 Műszaki II. szekció Dr. Bíró István MK, egyetemi docens, dékán Dr. Farkas Ferenc MK, tudományos főmunkatárs Dr. Gyeviki János MK, tudományos főmunkatárs Steigervald Attila ENERGOTEST Kft., ügyvezető igazgató Pappné Sziládi Katalin MK, tanársegéd ELSŐ HELYEZETT Gyurkó Csilla MeM BSc NFC technológiával létrehozott beléptető rendszer megtervezése és kivitelezése Témavezetők: Dr. Sárosi József, Bálint Ádám MÁSODIK HELYEZETT Gyurita Ákos GM BSc Meteorológiai állomás tervezése permetező rendszer szabályozására Témavezetők: Dr. Sárosi József, Mészáros Attila A szekcióban elindult valamennyi versenyző dolgozatával képviseli a kart a XXXIV. OTDK-n.
7 Ökonómia I. szekció Dr. Szalma Elemér JGYPK, főiskolai docens Dr. Takács Béláné KSH, kommunikációs referens Rövid Irén KSH, elemző statisztikus Deák Dalma MK, titkárságvezető Hízó Ildikó Ilona GVA BSc A mezőgazdasági vadkár alakulása, jellemzői és az ellene való védekezés bemutatása Apátfalva és Magyarcsanád környékén Témavezető: Dr. Lendvai Edina MÁSODIK HELYEZETT: Gazsó Nóra Zita GVA BSc A magyar termék védjeggyel ellátott árucikkek fogyasztói ismeretsége, megítélése Bács- Kiskun megyében Témavezető: Dr. Lendvai Edina HARMADIK HELYEZETT: Joó Bence GVA BSc A vidékfejlesztés egy lehetséges területe a zárttéri vadtartás Témavezető: Dr. Gál József A szekcióban elindult valamennyi versenyző dolgozatával képviseli a kart a XXXIV. OTDK-n.
8 Ökonómia II. szekció Dr. Jerney Zoltán Rail Cargo Hungaria Zrt., területi árufuvarozási vezető Streitmann Gábor Streitmann Kft., ügyvezető Dr. Szeri István Közlekedéstudományi Intézet, igazgató Dr. Lamper László Sila-Trans Kft., ügyvezető Dr. Pintér Gáborné MK, mesteroktató Szebelédi Krisztina GVA BSc A termelői értékesítő szervezetek szerepe a vidék gazdaságában Témavezető: Dr. Panyor Ágota MÁSODIK HELYEZETT: Veres Adrienn Erika MM BSc Beszállító kiválasztás és a beszerzési kockázatok kezelése a Contitech Rubber Industrial Kft.-nél Témavezetők: Dr. Gál József, Guóth Árpád MEGOSZTOTT HARMADIK HELYEZETT: Ács Eszter GVA BSc Felmérés az ÁFA csökkentés halhús fogyasztásra gyakorolt hatásáról egy szegedi középiskola tanulói körében Témavezető: Dr. Zsótér Brigitta MEGOSZTOTT HARMADIK HELYEZETT: Scher Balázs GVA BSc A gazdasági növekedés és a versenyképesség ösztönzése a kreatív ágazatokban az Európai Unión belül Témavezető: Dr. Nagy Sándor Ács Eszter, Scher Balázs, Szebelédi Krisztina és Veres Adrienn Erika dolgozatukkal képviselik a kart a XXXIV. OTDK-n.
Tudományos Diákköri Konferencia november 21. Szegedi Tudományegyetem Mérnöki Kar PROGRAMFÜZET
Tudományos Diákköri Konferencia 2018. november 21. Szegedi Tudományegyetem Mérnöki Kar PROGRAMFÜZET A konferencia helyszíne: Szegedi Tudományegyetem Mérnöki Kar Szeged, Mars tér 7. "A" épület A KONFERENCIA
Tudományos Diákköri Konferencia március 21. Szegedi Tudományegyetem Mérnöki Kar EREDMÉNYEK. számú pályázat
Tudományos Diákköri Konferencia 2018. március 21. Szegedi Tudományegyetem Mérnöki Kar EREDMÉNYEK NTP-HHTDK-17-0004 számú pályázat Élelmiszertudomány és -tecnológia szekció A épület IV. szemináriumi terem
egyeztetés a titkárságon: Zách Beáta
Prof. Dr. Keszthelyi-Szabó Gábor szabog@mk.u-szeged.hu csütörtök: 14 00-16 00 Moszkvai krt. 9. 17. sz. egyeztetés a titkárságon: 06-62-546-549 Zách Beáta Prof. Dr. Hodúr Cecilia hétfő: 08 00-10 00 hodur@mk.u-szeged.hu
Prof. Dr. Keszthelyi-Szabó Gábor Moszkvai krt sz. előzetes egyeztetés a
Prof. Dr. Keszthelyi-Szabó Gábor Moszkvai krt. 9. 1.7. sz. előzetes egyeztetés a szabog@mk.u-szeged.hu titkárságon: 06-62-546-549 Zách Beáta Prof. Dr. Hodúr Cecilia hodur@mk.u-szeged.hu hétfő: 10 00-12
Tudományos Diákköri Konferencia
M EGHÍVÓ Tudományos Diákköri Konferencia 2016. április 20. Szegedi Tudományegyetem Mérnöki Kar A SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM MÉRNÖKI KARA tisztelettel meghívja Önt a 2015/2016-os tanév T U D O M Á N Y O S
EREDMÉNYEK. Tudományos Diákköri Konferencia november 15. Szegedi Tudományegyetem Mérnöki Kar
EREDMÉNYEK Tudományos Diákköri Konferencia 2012. november 15. Szegedi Tudományegyetem Mérnöki Kar Élelmiszertudomány és élelmiszertechnológia Szekció Elnök:. Dr. Véha Antal Tagok: Dr. Bartókné Dr. Lamper
MEGHÍVÓ. Tudományos Diákköri Konferencia november 10. Szegedi Tudományegyetem Mérnöki Kar
MEGHÍVÓ Tudományos Diákköri Konferencia 2011. november 10. Szegedi Tudományegyetem Mérnöki Kar A SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM MÉRNÖKI KARA tisztelettel meghívja Önt a 2011/2012-es tanév TUDOMÁNYOS DIÁKKÖRI
EREDMÉNYEK. Tudományos Diákköri Konferencia április 8. Szegedi Tudományegyetem Mérnöki Kar
EREDMÉNYEK Tudományos Diákköri Konferencia 2014. április 8. Szegedi Tudományegyetem Mérnöki Kar Élelmiszertudomány-Élelmiszertecnológia Szekció Első hely: Juhász Hajnalka SZTE TTIK, MÉTE-re tovább jutott
A SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM
M E G H Í V Ó A SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM MÉRNÖKI KARA TUDOMÁNYOS DIÁKKÖRI KONFERENCIÁJÁRA 2008. március 19. SZEGED A SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM MÉRNÖKI KARA tisztelettel meghívja Önt a 2007/2008-as tanév TUDOMÁNYOS
Tudományos Diákköri Konferencia
M EGHÍVÓ Tudományos Diákköri Konferencia 2015. október 28. Szegedi Tudományegyetem Mérnöki Kar A SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM MÉRNÖKI KARA tisztelettel meghívja Önt a 2015/2016-os tanév T U D O M Á N Y O S
Tudományos Diákköri Konferencia november 7. Szegedi Tudományegyetem Mérnöki Kar EREDMÉNYEK
Tudományos Diákköri Konferencia 2017. november 7. Szegedi Tudományegyetem Mérnöki Kar EREDMÉNYEK Élelmiszertechnológiai Szekció Márton Vanda Fruzsina Kísérletek flexibilis lapcsokoládé-modell előállítására
JELENKORI TÁRSADALMI ÉS GAZDASÁGI FOLYAMATOK
JELENKORI TÁRSADALMI ÉS GAZDASÁGI FOLYAMATOK JELENKORI TÁRSADALMI ÉS GAZDASÁGI FOLYAMATOK 2015/2 X. évfolyam 2. szám 2015 SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM MÉRNÖKI KAR Ökonómiai és Vidékfejlesztési Intézet JELENKORI
Szakmai beszámoló az NTP-HHTDK pályázat keretében végzett munkáról a Szegedi Tudományegyetem Mérnöki Karán.
Szakmai beszámoló az NTP-HHTDK-17-004 pályázat keretében végzett munkáról a Szegedi Tudományegyetem Mérnöki Karán A program segítségével folytattuk és fejlesztettük az SZTE Mérnöki Kar tudományos diákköri
Tudományos Diákköri Konferencia
EREDMÉNYEK Tudományos Diákköri Konferencia 2016. november 16. Szegedi Tudományegyetem Mérnöki Kar Élelmiszertudomány Szekció Zsadon Lilla Andrea Néhány kiválasztott mézfajta gátló hatása a baktériumok
Tájékoztató. pályázatot benyújtó Dr. Gogolák László pályázatának véleményezése
Tájékoztató SZTE Mérnöki Kar Tanácsa 2017. január 24-án, 15.30 órakor megtartotta, a 2016/2017 tanév sorrendben az 5., ezen belül az 4. rendes ülését. A Tanácsülésen a 15 szavazati jogú tanácstag közül
Prof. Dr. Keszthelyi-Szabó Gábor hétfő: titkárságon: Zách Beáta
Prof. Dr. Keszthelyi-Szabó Gábor hétfő: 11 00-12 00 szabog@mk.u-szeged.hu Moszkvai krt. 9. 17. sz. előzetes egyeztetés a titkárságon: 06-62-546-549 Zách Beáta Prof. Dr. Hodúr Cecilia hétfő: 8 00-10 00
Tudományos Diákköri Konferencia
M EGHÍVÓ Tudományos Diákköri Konferencia 2014. november 18. Szegedi Tudományegyetem Mérnöki Kar A SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM MÉRNÖKI KARA tisztelettel meghívja Önt a 2014/2015-ös tanév T U D O M Á N Y O S
MEGHÍVÓ. Tudományos Diákköri Konferencia április 8. Szegedi Tudományegyetem Mérnöki Kar
MEGHÍVÓ Tudományos Diákköri Konferencia 2014. április 8. Szegedi Tudományegyetem Mérnöki Kar A SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM MÉRNÖKI KARA tisztelettel meghívja Önt a 2013/2014-es tanév II. TUDOMÁNYOS DIÁKKÖRI
XXXIX. TUDOMÁNYOS DIÁKKÖRI KONFERENCIÁJÁRA
A NYÍREGYHÁZI FŐISKOLA MŰSZAKI ÉS MEZŐGAZDASÁGI KARÁNAK TUDOMÁNYOS DIÁKKÖRI TANÁCSA tisztelettel meghívja Önt a XXXIX. TUDOMÁNYOS DIÁKKÖRI KONFERENCIÁJÁRA A konferencia időpontja: 2011. december 07. (szerda)
JELENKORI TÁRSADALMI ÉS GAZDASÁGI FOLYAMATOK
JELENKORI TÁRSADALMI ÉS GAZDASÁGI FOLYAMATOK JELENKORI TÁRSADALMI ÉS GAZDASÁGI FOLYAMATOK 2014/1-2. IX. évfolyam 1 2. szám 2014 SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM MÉRNÖKI KAR Ökonómiai és Vidékfejlesztési Intézet
Tájékoztató. 1. Javaslat a Kari Ügyrend 189. pontjának módosítására /Hallgatói nívódíj/ Írásbeli előterjesztés Előterjesztő: Dr.
Tájékoztató SZTE Mérnöki Kar Tanácsa 2018. január 23-án, 15.00 órakor megtartotta, a 2017/2018 tanév sorrendben a 3., ezen belül a 3. rendes ülését. A Tanácsülésen a jelenleg 14 szavazati jogú tanácstag
JELENKORI TÁRSADALMI ÉS GAZDASÁGI FOLYAMATOK
JELENKORI TÁRSADALMI ÉS GAZDASÁGI FOLYAMATOK IV. évfolyam 2. szám 2009 w SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM MÉRNÖKI KAR Ökonómia és Vidékfejlesztési Intézet Jelenkori társadalmi és gazdasági folyamatok Az SZTE Mérnöki
Tudományos Diákköri Konferencia november 12. Szegedi Tudományegyetem Mérnöki Kar EREDMÉNYEK
Tudományos Diákköri Konferencia 2013. november 12. Szegedi Tudományegyetem Mérnöki Kar EREDMÉNYEK Élelmiszertudomány-Élelmiszertecnológia Szekció Első hely: Kutni Anita, OTDK-ra, MÉTE-re tovább jutott
M E G H Í V Ó A SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM MEZŐGAZDASÁGI KAR TUDOMÁNYOS DIÁKKÖRI KONFERENCIÁJÁRA december 3. HÓDMEZŐVÁSÁRHELY
M E G H Í V Ó A SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM MEZŐGAZDASÁGI KAR TUDOMÁNYOS DIÁKKÖRI KONFERENCIÁJÁRA 2014. december 3. HÓDMEZŐVÁSÁRHELY A SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM MEZŐGAZDASÁGI KAR Tudományos Diákköri Tanácsa
a Kari Tanács határozatai a december 5-i ülésről 1
BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM ÉPÍTŐMÉRNÖKI KAR KARI TANÁCS a Kari Tanács határozatai a 2017. december 5-i ülésről 1 A Kari Tanács határozatképes (26 fő jelen, 2 fő távol 92,9 %) Napirendi
2016. február 1. hétfő 9 óra Terem: N I. Bizottság
2016. február 1. hétfő 9 óra Terem: N.2.225 I. Bizottság Horváth László főosztályvezető Dr. Michelberger Pál egyetemi docens Borbás László adjunktus Kérdező tanárok: Dr. Lazányi Kornélia Szakdolgozat Borbás
SOPRONI EGYETEM LÁMFALUSSY SÁNDOR KÖZGAZDASÁGTUDOMÁNYI KAR. Kari Tudományos Diákköri Konferencia. Sopron, november 22.
SOPRONI EGYETEM LÁMFALUSSY SÁNDOR KÖZGAZDASÁGTUDOMÁNYI KAR Kari Tudományos Diákköri Konferencia Sopron, 2017. november 22. Meghívó A SOPRONI EGYETEM LÁMFALUSSY SÁNDOR KÖZGAZDASÁGTUDOMÁNYI KAR Tudományos
Tudományos Diákköri Konferencia november 7. Szegedi Tudományegyetem Mérnöki Kar PROGRAMFÜZET
Tudományos Diákköri Konferencia 2017. november 7. Szegedi Tudományegyetem Mérnöki Kar PROGRAMFÜZET Bíráló bizottság: Élelmiszertecnológiai Szekció A épület II. előadó Dr. Szabó P. Balázs MK Borka Bianka
Tudományos Diákköri Konferencia
M EGHÍVÓ Tudományos Diákköri Konferencia 2016. november 16. Szegedi Tudományegyetem Mérnöki Kar A SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM MÉRNÖKI KARA tisztelettel meghívja a 2016/2017-es tanév T U D O M Á N Y O S D I
Tudományos Diákköri Konferencia. Neumann János Informatikai Kar
Tudományos Diákköri Konferencia Neumann János Informatikai Kar Ünnepélyes megnyitó: F06. előadó 2012. november15. 13 30 Megnyitja: Dr. Nádai László dékán Szekció ülések: Informatika alkalmazások I. szekció
PLC VERSENY 2017 Intézmény Csapatnév Elmélet 1. techn. 2. techn. Összpont. Helyezés PLC típusa
PLC VERSENY 2017 Intézmény Csapatnév Elmélet 1. techn. 2. techn. Összpont. Helyezés PLC típusa PE MIK Pengine 30,5 0 0 30,5 1 Schneider Electric ÓE KVK AI Óbudai Mákvirágok 29,5 0 0 29,5 2 Wago SZTE TTIK
Sz. 1 50m Gyorsúszás Férfi 7 éves és idősebb ben születettek Nincs szintidő
Oldal 1 Sz. 1 50m Gyorsúszás Férfi 7 éves és idősebb 2006.11.25. 98-99-ben születettek Nincs szintidő 1. Atyi Ádám 98 006 37.49 2. Ujlakán Kálmán 98 006 40.89 4. Nagy Balázs 98 006 43.91 3. Varga Márton
Futapest Crossfutás Csömör december 12.
Futapest Crossfutás Csömör 2010. december 12. Végeredmény 4 KM Gyerek Absz.hely Név Szül.év Rajtszám Idö 1. Gerlei Máté 1996 307 18:05 2. Sütö Zsombor Soma 1997 287 18:31 3. Szabó Csenge 2000 284 19:39
III. S.Pártai Félmaraton
45-49 éves 1 21211 TAKÁCS László 1968 01:20:35 01:20:31 6 6 3:50 min/km +00:00:00 2 21260 KISS Attila 1969 01:26:55 01:26:52 15 16 4:08 min/km +00:06:21 3 21346 KELEMEN Attila 1971 01:34:44 01:34:35 26
SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM MÉRNÖKI KAR
SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM MÉRNÖKI KAR MŰSZAKI, TECHNOLÓGIAI ÉS GAZDASÁGI KIHÍVÁSOK A 21. SZÁZADBAN PROGRAMFÜZET 2017. december 8. Szeged PROGRAM Helyszín: SZTE MK Mars tér 7. 8.00-9.00 Regisztráció (I.
2012. február 7. kedd 9 óra Terem: N I. Bizottság
2012. február 7. kedd 9 óra Terem: N.3.310 I. Bizottság Horváth László főosztályvezető Dr. Bencsik Mária főiskolai docens Dr. Tibor Ágnes főiskolai docens Dr. Lazányi Kornélia - adjunktus Jegyzökönyvvez.:
M E G H Í V Ó TUDOMÁNYOS DIÁKKÖRI KONFERENCIA. MOSONMAGYARÓVÁR november 25.
M E G H Í V Ó TUDOMÁNYOS DIÁKKÖRI KONFERENCIA MOSONMAGYARÓVÁR 2013. november 25. A Nyugat-magyarországi Egyetem Mezőgazdaság- és Élelmiszertudományi Kar, Mosonmagyaróvár Tudományos Diákköri Tanácsa tisztelettel
GENETIKAILAG MÓDOSÍTOTT NÖVÉNYEK AZ ÉLELMISZERLÁNCBAN
ÉLELMISZER-BIZTONSÁGI KÖTETEK IV. GENETIKAILAG MÓDOSÍTOTT NÖVÉNYEK AZ ÉLELMISZERLÁNCBAN Szerkesztette: Bánáti Diána Gelencsér Éva Budapest, 2007. ÉLELMISZER-BIZTONSÁGI KÖTETEK IV. Genetikailag módosított
A augusztus 29-től szeptember 30-ig kiírt LAKÁSPÁLYÁZAT EREDMÉNYE
A 2016. augusztus 29-től 2016. szeptember 30-ig kiírt LAKÁSPÁLYÁZAT EREDMÉNYE Hollán Ernő utca 30. 1. lh. földszint 4. szám alatti I. Horváthné Majer Gabriella piaci alapú lakbér vállalása II. Zsigmond
2017. január 22. (hétfő) terem. Márialigeti Bence igazgató
2017. január 22. (hétfő) 9 00 318 terem Márialigeti Bence igazgató Dr. Dombay Gábor főiskolai tanár Dr. Kovács Zoltán ny. főiskolai tanár Meszlényi Zsolt c. egyetemi docens, Strabag MML Kft. Keszeyné Dr.
A szakmai bírálók és a tudományos konferencia bíráló bizottságainak javaslatai, valamint a fő zsűri döntése alapján:
A szakmai bírálók és a tudományos konferencia bíráló bizottságainak javaslatai, valamint a fő zsűri döntése alapján: 1. Biztonságpolitika és Hadtörténelem tagozatban: II Bánki Szabolcs honvéd tisztjelölt
A MÉTE XVIII. OTDK HELYEZÉSEI ÉS DÍJAI
A MÉTE XVIII. OTDK HELYEZÉSEI ÉS DÍJAI Szegedi Tudományegyetem Mérnöki Kar SZEGED 2010. május 6. GRATULÁLUNK MINDEN DÍJAZOTTNAK ÉS RÉSZTVEVŐNEK! A Magyar Rektori Konferencia különdíját Frank Péter (III.
A kötetben szereplő tanulmányok szerzői
A kötetben szereplő tanulmányok szerzői Dr. Barzó Tímea, egyetemi docens, Miskolci Egyetem, Államés Jogtudományi Kar, Polgári Jogi Tanszék, Miskolc Dr. Barta Judit, egyetemi docens, Miskolci Egyetem, Állam-
PÉCS, NOVEMBER 8-9. Előzetes PROGRAM A KONFERENCIA SZERVEZŐI A KONFERENCIA KIEMELT SZAKMAI TÁMOGATÓJA:
PÉCS, 2016. NOVEMBER 8-9. Előzetes PROGRAM A KONFERENCIA SZERVEZŐI A KONFERENCIA KIEMELT SZAKMAI TÁMOGATÓJA: A SZÁMVITEL TUDOMÁNY-SZAKMA-OKTATÁS KONFERENCIA előzetes PROGRAMJA PÉCS, 2016. november 8. A
Futapest Crossfutás Csömör december 11.
Futapest Crossfutás Csömör 2011. december 11. Végeredmény 4 KM Gyerek 1. RAJSZKI LILI 1998 280 15:55 2. Turschl Bence 1999 241 16:56 3. Bócz Patricia 1998 244 16:59 4. Kiss Viktor Zsolt 1997 246 17:57
Tagintézmény 6. Bábosik Ádám Szolnoki Műszaki Szakközépés. Tagintézmény 7. Barta Martin Szolnoki Műszaki Szakközépés
Lábtoll-labda Diákolimpia V-VII. korcsoport Kistelek, 2014. április 10. 26 iskola, 99 versenyző V. korcsoport Fiú csapat (4) 1. Ágotai Olivér, Barta Martin, Bábosik Ádám i Műszaki Szakközépés 2. Faragó
A VEDAC Évadnyitó dobóversenye és a Pannon Egyetem atlétáinak nyílt házibajnoksága
A VEDAC Évadnyitó dobóversenye és a Pannon Egyetem atlétáinak nyílt házibajnoksága Férfiak 200 m Ifjúsági 1. Czaun Péter 1994 VEDAC 23, 24 Serdülő 13. éves 1. Végh Máté 1998 VEDAC 28, 10 2. Nagy Gábor
SZAKKOLLÉGIUMI TAGOK LISTÁJA NEMZETI TEHETSÉG PROGRAM 2016
Kategória kódja: Pályázó neve: NTP-SZKOLL-16 Bethlen István Szakkollégium Pályázó címe: Program címe: 5000 Szolnok Tiszaligeti sétány 14. Bethlen István Szakkollégium tehetségsegítő programjainak működtetése
Kedves Hallgatók! Jó tanulást kívánunk: Gabi és Nóra
Kedves Hallgatók! Az alábbiakban találjátok a csoportbeosztást. Kérjük, hogy a tanfolyam kezdő napján, a megadott időpontban, a megadott teremben jelenjetek meg. Kérjük, hogy a tankönyvre mindenki hozzon
Tudományos Diákköri Konferencia 2008. POLIMERTECHNIKA SZEKCIÓ
POLIMERTECHNIKA SZEKCIÓ Helyszín: Polimertechnika Tanszék Laboratórium Kezdési időpont: 2008. november 19. 8 30 Elnök: Dr. Vas László Mihály egyetemi docens Titkár: Gombos Zoltán PhD hallgató Tagok: László
XI. Fóti-Futi. 5 km nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista
Férfi 14 éves és ez alatti 1 5089 SZŐKE-KISS Jácint 2003 00:20:00 Nem Fóton Járok Iskolába 4:00 min/km +00:00:00 2 5091 TAKÁCS Levente Márton 2004 00:21:04 Garay János Általános Iskola, Fót 4:12 min/km
A szakmai bírálók és a tudományos konferencia bíráló bizottságainak javaslatai, valamint a fő zsűri döntése alapján:
A szakmai bírálók és a tudományos konferencia bíráló bizottságainak javaslatai, valamint a fő zsűri döntése alapján: 1. Alkalmazott hadtudomány tagozatban: I Fodor Dóra Konzulense: Dr. Forgács Balázs százados
Név Tárgy Tanár Kezd
12.b június 17. 1. Adu Beáta angol 8:00 8:15 2. Fábián Klaudia angol 8:15 8:30 3. Reiz Gréta angol 8:30 8:45 4. Balogh Tímea magyar 8:45 9:00 5. Adu Beáta történelem 9:00 9:15 6. Fábián Klaudia magyar
V. Rábapatonai Futó Körverseny
16 km abszolút eredménylista Hely Rsz Név Szév Nettó idő Tempó Város Nem Nem. hely Kategória Kat. hely Hátrány 1 1602 HEGEDÜS Tamás 1987 01:04:52 4:07 min/km Rábapordány Férfi 1 1976-1997 1 +00:00:00 2
Bödõk, Ilona b: 1947 in Csicsó Mad. Nagy, Tibor "Dr" b: 1946 in Mad m: 1976. Nagy, Szabolcs "állatorvos Dr" b: 1976 in Mad
Nagy, Vilma b: 1911 in Csicsó d: 2005 in Csicsó anyja Pálffy Vilma Fél Antal d.u. Bödõk, Pál b: 1905 in Csicsó m: 1947 d: 1965 in Csicsó anyja Kollár M.Bödõk Ksz.Tarcsi Géza, Balá gy.k.sz. Beke Károly
Akkreditációs és Minőségügyi Bizottság
Akkreditációs és Minőségügyi Bizottság Elnök: Pásztorné Dr. Huszár Klára Dr. Kiskó Gabriella Badakné Dr. Kerti Katalin Stégerné Dr. Máté Mónika HÖK elnök: Szunyog Bálint Hallgatói tag: Gál János Diákjóléti
BESZÁMOLÓ KIEMELT DÍJAK
BESZÁMOLÓ A 2012. NOVEMBER 07-ÉN MEGRENDEZETT DE GVK KARI TUDOMÁNYOS DIÁKKÖRI KONFERENCIÁRÓL A konferencián összesen 30 dolgozatot regisztráltak, amelyből 29 került bemutatásra a konferencia napján. A
Az V. Ábrahám Örzse Emlékverseny döntőjébe bejutott tanulók
Az V. Ábrahám Örzse Emlékverseny döntőjébe bejutott tanulók I. kategória: 3 fő sorszám név pontszám iskola felkészítő tanár 1 Fenyődi Anna Sophie 76 Móricz Zsigmond Református Kollégium, Gimnázium, Szakközépiskola,
JELENKORI TÁRSADALMI ÉS GAZDASÁGI FOLYAMATOK
JELENKORI TÁRSADALMI ÉS GAZDASÁGI FOLYAMATOK A Szegedi Tudományegyetem Mérnöki Kar Ökonómiai és Vidékfejlesztési Intézetének társadalomtudományi folyóirata XII. évfolyam, 4. szám (2017/4.) 2 Kiadó: Szegedi
A TANULMÁNYI PÁLYÁZAT NYERTES TANULÓI
7/a Ábrahám Lilla 5 7/a Borók Boldizsár 5 7/a Nagy Vivien Loretta 5 7/a Szilágyi Csenge 5 7/a Csikós Katalin 4,85 7/a Harmati Panna 4,85 7/a Heidrich Zsófia 4,85 7/a Ónozó Zsófia 4,85 7/a Pesti Bianka
BESZÁMOLÓ. A rendezvény megvalósítását a TÁMOP-4.2.3-12/1/KONV-2012-0048 azonosítószámú projekt támogatta.
BESZÁMOLÓ A 2014. NOVEMBER 26-ÁN MEGRENDEZETT INTERDISZCIPLINÁRIS TUDOMÁNYOS KONFERENCIÁRÓL A rendezvény megvalósítását a azonosítószámú projekt támogatta. A rendezvény keretében a Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi
KÖZTÁRSASÁGI ÖSZTÖNDÍJ 2014/2015. tanév
KÖZTÁRSASÁGI ÖSZTÖNDÍJ 2014/2015. tanév Intézményi rangsor felterjesztése Intézmény neve: Szegedi Tudományegyetem Címe: 6722 Szeged, Dugonics tér 13. Kar neve: Természettudományi és Informatikai Kar Rangso
Hunfoglalás - Kékes-Vertikál, Kékestető 1 kör - 6 km nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista
Profi 1 1087 VARGA Zoltán Csaba 1972 00:55:25 1 1 9:14 min/km +00:00:00 1 1009 BITA Árpád 1985 00:56:34 2 2 9:25 min/km +00:01:08 1 1063 PICHLER Tamás 1988 01:05:55 3 3 10:58 min/km +00:10:27 3 352 SZABÓ
A TERMÉSZETTUDOMÁNYI KAR TANÁCSA ÁLTAL LÉTREHOZOTT BIZOTTSÁGOK ÖSSZETÉTELÉNEK SZABÁLYZATA
BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM TERMÉSZETTUDOMÁNYI KAR A TERMÉSZETTUDOMÁNYI KAR TANÁCSA ÁLTAL LÉTREHOZOTT BIZOTTSÁGOK ÖSSZETÉTELÉNEK SZABÁLYZATA A bizottságok összetételét elfogadta a TTK
TANÍTÓ- ÉS ÓVÓKÉPZŐ KAR
ELTE TANÍTÓ- ÉS ÓVÓKÉPZŐ KAR TELEFONKÖNYVE Belső használatra! 2013/2014 ELTE TANÍTÓ- ÉS ÓVÓKÉPZŐ KAR VEZETÉSE 1126. Budapest, Kiss János altb. u. 40. Tel: 487-81-00 Fax: 487-81-96 v. 6996 Web: www.tok.elte.hu
VII. Fenyves Crossfutás április 1.
VII. Fenyves Crossfutás 2007. április 1. Végeredmény 5 KM Gyerek Absz.hely Név Szül.év Rajtszám Idö 1. PÁPAI MÁRTON 1995 562 21:00 2. PÁPAI GERGELY 1993 547 24:10 3. SZABÓ ADRIENN 1994 576 24:52 4. PÁLL
Győrújbaráti Terepfutás km Terepfutás abszolút eredmények Absz Hely. R.sz. Név Nem Bruttó cél Diff. Tempó
1 162 LEDVAI András Férfi 00:27:57 00:00:00 3:59 p/km Férfi 1996-1999 1 Férfi 1 2 128 TAKÁCS Dávid Férfi 00:28:43 00:00:46 4:06 p/km Férfi 1976-1980 1 Férfi 2 3 160 GERLEI Máté Férfi 00:28:47 00:00:50
A KONFERENCIA TUDOMÁNYOS BIZOTTSÁGA. Elnök: Prof. Dr. Nábrádi András Társelnök: Prof. Dr. Somosi Mariann. Tagok:
A KONFERENCIA TUDOMÁNYOS BIZOTTSÁGA Elnök: Prof. Dr. Nábrádi András Társelnök: Prof. Dr. Somosi Mariann Tagok: Dr. habil Szűcs Edit Prof. Dr. Somosi Mariann Dr. Papp Péter Dr. T. Kiss Judit Dr. Lámer Géza
MODERNKORI VESZÉLYEK RENDÉSZETI ASPEKTUSAI
MODERNKORI VESZÉLYEK RENDÉSZETI ASPEKTUSAI Pécs 2015 PÉCSI HATÁRŐR TUDOMÁNYOS KÖZLEMÉNYEK XVI. MODERNKORI VESZÉLYEK RENDÉSZETI ASPEKTUSAI Szerkesztette: Gaál Gyula Hautzinger Zoltán Pécs 2015 PÉCSI HATÁRŐR
BESZÁMOLÓ KIEMELT DÍJAK
BESZÁMOLÓ A 2014. ÁPRILIS 29-ÉN MEGRENDEZETT DE GVK KARI TUDOMÁNYOS DIÁKKÖRI KONFERENCIÁRÓL A konferencia a Nemzeti Tehetség Program Az Országos Tudományos Diákköri Tanács által elismert TDK-műhelyek támogatása
2007/2008. TANÉV MEZEIFUTÓ DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY
2007/2008. TANÉV MEZEIFUTÓ DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ III. korcsoport - FIÚ EGYÉNI (1995-1996) Hely Név Szül Település Iskola Megye 48 Horváth Ákos 1995 Püspökladány Ált. Isk., Előkészítő Szakiskola, AMI,
III. Országos TDK Szakkonferencia Debrecen, 1958. május 3-4.
III. Országos TDK Szakkonferencia Debrecen, 1958. május 3-4. Szemelvények az előadáskivonatokból III. Országos TDK Szakkonferencia Debrecen, 1958. május 3. - 4. A kongresszus résztvevőinek egy csoportja
HORVÁTH MIHÁLY EMLÉKVERSENY 2008.
2.Ternai 2.Zelei 3.Katona 1.Sebesi 1.Makai Melitta Anikó Marianna 6Dr.Pálfi 6Lőrincz Edit Tiborné Városi Kiss Bálint Általános Református Iskola Kunszentmárton 2.Füzi Balázs Viktória Hajnalka 6Szemerédi
Eredménylista Fürkész verseny, körzeti szakasz,
Eredménylista Fürkész verseny, körzeti szakasz, 2016-2017 Megye: KOLOZS Körzet: Kolozsvár, Bálványosváralja és Szék 5. osztály 1. Bajnóczi Zsolt Bucur Tünde János Zsigmond Unitárius Kollégium Kolozsvár
II. S.Pártai Félmarathon
1 8008 BERTALAN Renátó 2014 00:00:00 00:14:03 00:27:48 +00:00:00 3:28 min/km 1 2 8121 BARABÁS Gábor 2014 00:00:00 00:14:03 00:28:30 +00:00:42 3:33 min/km 2 3 8118 ZATYKÓ Miklós 1977 00:00:00 00:14:09 00:29:26
Lajszner Attila ESP Egri Spartacus Tájékozódá hiba
F16B (6) 5.4 km 210 m 13 ep 1 Pintér Ábel GYO Gyöngyösi Tájfutó Klub 39:16 2 Balogh Bálint GYO Gyöngyösi Tájfutó Klub 43:41 3 Czéh Tamás ESP Egri Spartacus Tájékozódá 47:05 4 Szalóki Dávid 93 ESP Egri
3. Auriga Erdei Futóverseny sorozat
3. Auriga Erdei Futóverseny sorozat hatodik forduló 2016.07.03 Leány 1.6km 1. Fekete Flóra 3 6:18 SZVSI SE1 / 1, 10 2. Takó Lilla 6 6:20 Szolnok SE1 / 2, 7 3. Auerbach Anita 1 7:37 Szolnok SE1 / 3, 5 4.
1. Kis Kasza Miklós 2. Nagy Richárd 3. Virsinger Balázs 3. Helbig Nick
3 Virsinger Balázs 1. Kis Kasza Miklós Virsinger Balázs 9 Tóth Levente 21:16 2. Nagy Richárd Virsinger Balázs 7 Szalontai Dominik 21:14 3. Virsinger Balázs Mészáros Márton 6 Mészáros Márton 21:09 3. Helbig
TANÍTÓ- ÉS ÓVÓKÉPZŐ KAR
ELTE TANÍTÓ- ÉS ÓVÓKÉPZŐ KAR TELEFONKÖNYVE Belső használatra! 2015/2016 ELTE TANÍTÓ- ÉS ÓVÓKÉPZŐ KAR VEZETÉSE 1126. Budapest, Kiss János altb. u. 40. Tel: 487-81-00 Fax: 487-81-96 v. 6996 Web: www.tok.elte.hu
15 km Férfi 18 év alatt. 15 km Férfi km Férfi km Férfi 40-49
15 km Férfi 18 év alatt 1 Holló-Szabó Martin 108 0:59:44 0:59:44 2 Csáni Bendegúz 110 1:19:50 1:19:55 3 Varga István 81 1:31:01 1:31:01 15 km Férfi 18-29 1 Oláh Norbert 49 0:57:23 0:57:23 2 Szabó Milán
Beszámoló a Laparoszkópos tanulmányi versenyről
Semmelweis Egyetem Kísérletes és Sebészeti Műtéttani Intézet Beszámoló a Laparoszkópos tanulmányi versenyről 2014/15. tanév I. félév A 2014/2015. tanév I. félévében a Kísérletes és sebészeti műtéttan graduális
1.Pinka Extrem futás eredményei
1.Pinka Extrem futás eredményei 2017.02.25. FUTÓNAPTÁR.HU Férfi 4,5 km / 14 év alatt / FR0 21Biácsi Milán SZoESE 23:33 1. 19Árvay Csongor SZoESE 23:42 2. 20Kovács Ábel SZoESE 27:39 3. 67Polgár Koppány
EREDMÉNYLAP ***TELJES*** Turul Koppány Íjászai HE, Hunvér Kft.
Turul Koppány Íjászai, Hunvér Kft. Korosztály: 0-10 1. 44 Hajdú Metód Sándorfalvi Sólymok ÍE 312 pont 49 % 2. 151 Büki Adrián 287 pont 45 % Korosztály: 10-14 1. 47 Barta Viktória Aliscai Nyilai 477 pont
Eredménylista. Megye: Hargita Körzet: Gyergyótekerőpatak. Osztály: 1.
Eredménylista Megye: Hargita Körzet: Gyergyótekerőpatak Osztály: 1. Sorszám Tanuló neve Felkészítő tanító Az iskola neve Település Pontszám 1 Török Tímea Vargyas Hajnalka Sövér Elek Techn. Líceum Gyergyóalfalu
Ablakszerker Crossfutás június 6.
Ablakszerker Crossfutás 2009. június 6. Végeredmény 4 KM Gyerek Absz.hely Név Szül.év Rajtszám Idö 1. Szabó Eszter 1997 299 23:27 2. BÁNKI LEVENTE ALBIN 1998 396 23:56 3. Bottka Bálint 1998 293 24:54 4.
Ergonómia és Pszichológia Tanszék Dr. Benedek András egyetemi tanár, int.ig., tanszékvezető Műszaki Pedagógia Tanszék Bartha Zsolt testnevelő tanár
A Gazdaság- és Társadalomtudományi Karon működő állandó-, munka- és szakbizottságok Állandó Bizottságok Kari Oktatási Bizottság Elnök: Dr. Benedek András egyetemi tanár, int.ig., tanszékvezető Társelnök:
Eredménylista. Megye: Hargita 1. osztály Körzet: Gyergyószentmiklós és környéke. Sorszám
Eredménylista Megye: Hargita 1. osztály Tanuló neve Felkészítő neve neve Település Elért 1. NAGY GY FERENC EDIT GYERGYÓREMETE 148 NIKOLETTA 2. ROMÁN MÁTÉ FERENC EDIT GYERGYÓREMETE 147 3. LACZKÓ VIOLA PAPP
2017. JÚNIUS 20. KEDD
2017. JÚNIUS 20. KEDD Tanár Juhász Ármin Krisztián angol nyelv Duliskovich Gabriella 8:00 8:00 Kutasi Máté József angol nyelv Duliskovich Gabriella 8:15 8:15 Aszódi Luca Katalin angol nyelv Duliskovich
Kajak-kenu. Budapest Bajnokság, Balatoni Kamill Emlékverseny
Kajak-kenu Budapest Bajnokság, Balatoni Kamill Emlékverseny K1 férfi U23 1000m 1 Doba Richárd Alfréd Bomba-AVSE 03:13.45 2 Fodor Dániel Építők-MDKC 03:17.19 3 Nagy Gergő UKSC 03:17.43 K1 férfi U23 500m
2003. 12. 06. szombat Budapest, Mexikói út Nytsz: 411/A 1201 S e r d ü l ő O r s z á g o s B a j n o k s á g Légpuska 40 lövés, serdülő fiú egyéni 1 Tóth Ádám 89 Komárom VSE 94 96 97 91 378 2 Gábli Sándor
Hunfoglalás - Kékes-Vertikál, Kékestető 1 kör - 6 km nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista
Férfi 20 év alatt 1 1102 BOROS Ádám 2004 01:14:33 7 7 12:25 min/km +00:00:00 2 1064 RÁCZ Balázs 1997 01:18:10 11 10 13:01 min/km +00:03:37 3 352 SZABÓ Dávid 1999 01:18:43 12 11 13:06 min/km +00:04:08 4
1. Csapat: Pannonia Primera Összidő: 07:28: Csapat: GáborTeamII. Összidő: 07:50: Éger István Tamás :26:07
1. Csapat: Pannonia Primera Összidő: 07:28:37 1. 196 Horváth Csaba 1980 01:40:19 2. 198 Horváth Miklós 1984 01:52:18 3. 470 Németh Ferenc 1977 01:54:26 4. 609 Tóthpál Attila 1980 02:01:34 5. 489 Szabó
Nemzeti Közszolgálati Egyetem Nemzetközi és Európai Tanulmányok Kar. Tudományos Diákköri Konferencia április 28.
Nemzeti Közszolgálati Egyetem Nemzetközi és Európai Tanulmányok Kar Tudományos Diákköri Konferencia 2016. április 28. Programfüzet Általános program Konferencia kezdete: 9:45 óra. Dékáni köszöntő és technikai
18 km abszolút lista helyezés Kategória Név Egyesület ido 1 K30F Enzsel Gábor egyéni 26:04:00 2 K40F Béry Szabolcs egyéni 28:07:00 3 KMF Pillisz
18 km abszolút lista helyezés Kategória Név Egyesület ido 1 K30F Enzsel Gábor egyéni 26:04:00 2 K40F Béry Szabolcs egyéni 28:07:00 3 KMF Pillisz Szilárd egyéni 0:28:31 4 K30F Györffy Ákos egyéni 0:28:52
Eredménylista Fürkész verseny, körzeti szakasz, osztály
Eredménylista Fürkész verseny, körzeti szakasz, 2016-2017 Megye: Bihar Körzet: Székelyhíd és környéke 5. osztály Ssz. A tanuló neve Felkészítő tanár neve Az iskola neve Helység Tollbamondás 1. Cservid
- eredmények - 5. osztály
5. osztály N o Név Felkészítı tanár 17. Keresztes Dániel Hatvani Márton 4. Kotormán Dóra Torma Evelin 12. Kollárik Kálmán Gábor Viktor 3. Szeles Dávid Szögi László 13. Sisák Tamás Kovács Dezdemona 11.
Futakeszi. 10 km nemenkénti eredménylista. Férfi. Hely Rsz Név Szév Nettó idő 1. kör 2. kör 3. kör 4. kör
1 9035 FAZEKAS Attila 1970 00:37:38 00:08:50 00:09:28 00:09:36 00:09:42 3:45 min/km +00:00:00 2 9150 THURAUER Roman 1977 00:37:54 00:08:51 00:09:28 00:09:41 00:09:53 3:47 min/km +00:00:15 3 9051 HAJTMAN
1. A OSZTÁLY Bogdán Dániel Bogdán Edina Bogdán György Bogdán György Bogdán Krisztián Bogdán László Bogdán Richárd Czimmerman Patrik Horváth Dorotina
1. A OSZTÁLY Bogdán Dániel Bogdán Edina Bogdán György Bogdán György Bogdán Krisztián Bogdán László Bogdán Richárd Czimmerman Patrik Horváth Dorotina Hörcsöki Alíz Kovács Antónia M. Kovács Dávid Kovács
Graboplast Győri Vízisport Egyesület évi Magyar Bajnoki Eredményei
Verseny Versenyszám Korosztály Táv Hely Név Gyermek, Kölyök, Serdülő Magyar Bajnokság C-2 serdülő 4000 m 1 Balla Levente Gellért U23, Ifjúsági Magyar Bajnokság C-1 ifi 3x200 m 1 Balla Levente Gellért U23,