307. A szerzett szemlélődés útja, II. Csendesen nézni Istenre
|
|
- Szebasztián Soós
- 6 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 307. A szerzett szemlélődés útja, II. Csendesen nézni Istenre Imádkozzuk a 128. számú éneket: Porba hullok ím Előtted, drágalátos nagy Szentség! Úr Krisztusnak teste s vére, elrejtőzött Istenség! Könnyben úszik mindkét szemem, mint a tenger üdvöm nagy; Mert hitem és szívem mondja: Isten Fia jelen vagy! Istenember, Üdvözítőm, nézlek én, a föld pora: Kenyerem vagy ínségemben, s vigasságom szent bora! Nem kérek én hiú jókat, miket áhít vak elme! Egy a vágyam, kívánságom: Szent Szívednek kegyelme! Az imádkozó ember mindig vágyódik Isten látására. A szemlélődés szó is a magyarban a szemmel kapcsolatos: Látni szeretnénk Istent. De a föld pora ember hogyan lássa a láthatatlan Istent? Amikor az ember szeme könnyben úszik, akkor nem tud jól látni. A meghatódottság könnye is elhomályosítja a látásunkat. Ez arra figyelmeztet, hogy a szívünk már jobban lát. Ez a látás vezet a szemlélődésre, amikor az ember szeretettel nézi Istent, és befogadja Istent, Aki őt szeretettel nézi. Olyan ez, mint a szemkontaktus, ami az embertársakkal is az első kapcsolatfelvételi mód. Rátekintünk arra, akivel találkozunk. I. Az Istennel való találkozás is ilyen rátekintés segítségével történhet 1. Hiszkija király, aki az Ószövetségben a nagy betegségében az Úrhoz kiáltott, imádságában elmondja: Szemem elbágyad egészen, és közben a magasba tekintek! (Iz 38, 14). Testi szemével a gyengesége miatt már nem tudott jól látni, mégis betegsége folyamán az Úristen magasába tekintett, az Úristen világába. Ő is megtapasztalta azt, amit a Zsoltáros: Kerestem az Urat, és Ő meghallgatott (Zsolt 33, 5). Ebből az élményéből a Zsoltáros bennünket is figyelmeztet: Tekintsetek Rá, és eláraszt a Fény benneteket (Zsolt 33, 6). Irányítsuk a lelkünk tekintetét csendesen az Úrra! Ez ugyan az aktív, a szerzett szemlélődés útja, de az emberi tevékenységnek egyre inkább el kell halkulnia. Az ember elnémul, csendesen néz felfelé, szemlélődik. 2. Szent Theophilus, antióchiai püspök mondja: Amint azok, akik testi szemükkel látnak, felfogják a földi dolgokon végbemenő változásokat, úgy ez elmondható a füllel kapcsolatban is. És ugyanígy működik a szív füle, és a lélek szeme is, hogy Istent érzékelni tudja. Istent is megláthatják az emberek, ha a lelkük szeme nyitva van! Amikor rozsda rágódott be a tükörbe, akkor már az ember nem láthatja benne tisztán a saját arcát. Ugyanígy, ha bűn homályosítja el a lelket, az már nem képes vele többé meglátni Istent. (Az imaórák liturgiája, Nagyböjt III. szerda Olvasmányos imaóra. II. olvasmány). 3. Aranyszavú Szent Péter püspök is hasonló dolgokról beszél: Ahol az isteni szeretet lángja felgyújtotta az emberi szíveket, és az ember érzésvilágát egészen betölti Isten szeretetének mámora, mintegy a szerelemtől megsebezve kezdtek vágyódni arra, hogy testi szemmel szemlélhessék Istent. Gyenge emberi szem hogyan tudná szemlélni Istent, Akit az egész világ sem képes befogadni?... Az, aki szeret, arra törekszik, hogy láthassa azt, akit szeret. Ezért van az, hogy valamennyi szent a szerzett érdemei összességét semmiségnek tartotta, csakhogy az
2 Urat láthassa. Ezért van az, hogy a szeretet, amely Istent látni kívánja, nem mérlegel, hanem buzgón törekszik a jóra. Ebből fakad az a merészség, amelyet Mózes mondott: Ha kegyelmet találtam, Uram, Előtted, mutasd meg nekem arcodat! (vö. Kiv 33, 13). Azért sóvárogtak mások is: Mutasd meg nekem arcodat, Uram! (vö. Zsolt 79, 4). 4. A lelki élet mesterei tehát tanúsítják azt, hogy ember mennyire szeretné látni Istent. Akkor most mi is emeljük a lelkünk szemét Istenhez, Aki a mennyben él! (vö. Zsolt 122, 1). Ez valamiképpen lehetséges, mert a Zsoltáros világosan megmondja: Amint a szolga szeme gazdája kezére figyel, a szolgáló szeme úrnője kezére; mi úgy tekintünk Urunkra, Istenünkre, amíg csak meg nem könyörül rajtunk (Zsolt 122, 2). Tehát rátekinthetünk az Úrra. Nemcsak egyszer vagy néhányszor, hanem szabad mindig az Úrra tekintenünk! (vö. Zsolt 24, 15). Ez egy nagyon jó gyakorlat, előkészület, próbálkozás a szerzett szemlélődés imájának az útján. 5. Az Egyház is imádkozik ezért a látásért: Dicsőség Királya! Várjuk csodálatos eljöveteled napját, hogy meglássuk arcodat, és hasonlókká váljunk Hozzád. (Az imaórák liturgiája, Húsvét III. vasárnapja, Reggeli dicséret, Fohászok). Nézni, meglátni Isten arcát szellemi módon való találkozást jelent Istennel. Nemcsak annyit, hogy tekintetbe vesszük a másikat, vagyis hogy Őreá való tekintettel kerüljük a rosszat, és a jót próbáljuk tenni, hanem sokkal inkább úgy, hogy arca fényében akarunk járni, mint a nap fényében, a világosságban; de még inkább úgy, ahogyan a gyermek az édesanyja vagy édesapja arcáról olvassa le az elirányító tekintetet: mit tehet, és mit nem szabad megtennie. II. Az Úr irgalmára, könyörületére várva tekintünk Urunkra 1. Aki Isten irgalmára várva él az Ő színe előtt, az bölcs ember. Ki olyan bölcs, hogy felfogja ezt, és megértse az Úr szeretetét? (Zsolt 106, 43). Tehát amikor felfelé tekintünk, az Úr könyörületére várunk, akkor az Ő jóságát, irgalmasságát szeretnénk megérteni, vagyis megtapasztalni. Megbocsátó jóságát nemcsak a szentgyónásban tapasztaljuk meg, amelyben annyira meg tud könnyebbülni a lelkünk a bűnbocsánat, a feloldozás, Isten önmagát ajándékozó szeretete által, hanem az imádságban is, amikor az ember megtapasztalja a szem kontaktus révén, ahogyan Isten is visszatekint ránk. Micsoda jósággal, micsoda szeretettel, mint ahogyan Péterre is rátekintett a főpap házában, amikor háromszor is megtagadta Jézust. Micsoda irgalom volt Jézus tekintetében! (vö. Mt 26, 34). A bölcs ember felfogja ezt az irgalmas tekintetet, vagyis a szívében megőrzi Istennek ezt a hozzá lehajló, reá tekintő jóságát. 2. Amikor Isten csodás tetteit nézzük a teremtett világban, akkor is valamiképpen Istenre tekintve tudunk ismeretet szerezni. A Zsoltárossal együtt mondhatjuk: Rendeléseid útját add megértenem, csodás tetteiden szemlélődöm! (Zsolt 118, 27). Tehát amikor nézem Isten csodálatos tetteit, a teremtményeket, akkor az Ő kiválóságuk a Teremtő nagyságára, tudására, szeretetére, szentségére irányítja a figyelmünket. Akármennyire is törekszik az ember, hogy csendesen Istenre irányítsa a tekintetét, tudnunk kell, hogy Istent itt a földön emberi szemmel nem láthatjuk. Ezt az ősegyház is így tanította: Az emberek közül senki sem látta Istent (vö. Jn 1, 18), és ki sem nyilvánította senki, hanem Ő maga nyilatkoztatta ki magát. A hit által mutatta meg magát, csak a hit által lett Isten láthatóvá (A Diognétoszhoz írt levél, 8. fejezet, 5. vers). 3. Amikor Isten Fia megtestesült és emberként közöttünk élt, a tanítványok akkor is csak Jézus emberi voltát látták. A Tábor hegyen csak a kiválasztott tanúk láthatták, hogy hogyan ragyog át rajta az Istenség (vö. Mt 17, 2). A csodás gyógyítások és tettek által azonban érzékelték, hogy Jézus emberi természetén átragyog az Istenség ereje, isteni lénye. Mintegy szemmel nem látható, de mégis emberileg felfogható módon megtapasztalható volt. Péter apostol megtanulta a leckét, amelyet feltámadása estéjén Jézus Tamás apostolnak adott: Boldog, aki nem lát, és mégis hisz! (Jn 20, 29), s ezért Ő maga is buzdít bennünket, akiknek nem volt olyan szerencsénk, hogy
3 láthattuk volna Őt legalább emberi mivoltában itt a földön. Azt mondja az Apostolfejedelem: Őt bár nem láttátok, szeretitek. És mivel most láthatatlanul hisztek benne, a megdicsőültek kimondhatatlan örömével ujjonghattok, mert eléritek hitetek célját, lelketek üdvösségét (1 Pét 1, 8-9). 4. Mi leborulva áldjuk a láthatatlan Istenséget, az elrejtőzött Istenséget, mert van szilárd reményünk: amikor az üdvösségre eljutunk, akkor Őt szemtől szembe, színről színre láthatjuk, megláthatjuk az Ő dicsőségét. Ahogyan Mózes is kérte: Uram, hadd lássam dicsőségedet! (Kiv 33, 18). Mi is kérhetjük csendesen: Uram, hadd lássam dicsőségedet! Tehát bennünk is motoszkálhat a vágy: Látni szeretnénk Jézust! (Jn 12, 21). Amikor pedig Fülöp Andrással ezeket a Jeruzsálembe felzarándokolt pogányokat elvezette Jézushoz, Ő azt mondta: Ha majd felmagasztalnak a földről, mindenkit magamhoz vonzok! (Jn 12, 32). III. Jézus szívesen magához emeli azokat, akik szeretnék Őt látni! 1. Először talán csak a tekintetünket, azután a hitünket emeli mind magasabbra, szellemibb régiókba, és majd egyszer megélhetjük azt is, hogy erről a földről elvágyódik a lelkünk egészen Isten mennyei közelségébe, ahogyan a Zsoltáros fogalmazta: Én igaz voltomban látom meg arcodat, és színed látása tölt el, ha felébredek (Zsolt 16, 15). Erre azért van biztos reményünk, mert Jézus maga ígérte meg: Mindenki, aki látja a Fiút, és hisz benne, örökké él, és én feltámasztom az utolsó napon (Jn 6, 54). Üdvözítőnk tehát maga biztat, hogy szabad néznünk Őt, Reá tekintenünk! Ez a nézés egy folyamat, egy hosszasabb elidőzés a rátekintés élményében. Most tehát időzzünk el ebben az imaszakaszban, amelyben szívesen tekintünk Istenünkre! 2. Hitünk szemével tekintsünk mind magasabbra! Jézus azt mondja: Járjatok a Világosságban, amíg a tietek, különben elborít titeket a sötétség! Aki a sötétségben jár, nem tudja, hogy hová megy. Amíg veletek van a Világosság, higgyetek a Világosságban, hogy a Világosság fiai legyetek!... Aki bennem hisz, nem énbennem hisz, hanem abban, Aki küldött engem. Aki engem lát, az azt látja, Aki küldött engem. Én Világosságul jöttem erre a világra, hogy Aki bennem hisz, ne maradjon sötétségben! (Jn 12, ). Itt az Úr Jézus tulajdonképpen megmondja, hogy milyen módon tekintsünk Istenre: A hitünk szemével! Aki bennem hisz, az abban hisz, Aki küldött engem. Tehát a hit segít abban, hogy meglássuk azt, Aki küldte Jézust, az Egyszülött Fiút. Szellemi tekintetről van szó. Olyan ez, mint amikor egy szép tájat vagy tárgyat látunk, akkor az Alkotóját is valamiképpen szemléljük: milyen ügyes, hogy ezt létre tudta hozni. Vagy olyan ez, mint amikor egy szentképet nézünk, akkor mi mindig egy kicsit mögéje is látunk, hiszen arra a szentre tekintünk lelki nézéssel, akit ábrázol az a kép. 3. A létező dolgok mögé nézzünk! A nézés és a szeretés, vagyis az ismeret és az akarás által engedjük be a dolgokat és a személyeket az életünkbe. Például, ha egy ablakon kinézünk, akkor a ház előtt látjuk: emberek jönnek és mennek, belépnek a látóterünkbe, befogadjuk őket, de egyszer csak kimennek belőle. Az ismeret és a szeretés által azonban megmaradnak bennünk azok, akiket már testi szemmel nem látunk. Ugyanígy: ha a létező dolgok és személyek mögé nézünk, megláthatjuk a láthatatlan Istent, Aki szépnek és nagyszerűnek teremtette őket. Az anyagi létmód mögött egy magasabb Létfokot látunk, egy magasabb Létezőt, magát a Létesítőt, az alkotó Istent. De az emberben ott van az örök elégedetlenség: Én többet szeretnék látni Istenből, minthogy csak a keze nyomát felismerjem a teremtményekből! 4. A hit szemével való látásra kell törekednünk! Aquinói Szent Tamás, a teológia nagy tudósa ad ehhez egy nagyon vigasztaló tanítást: Ami Istenből látható, az elég nekem, hogy azt is higgyem, ami nem látható. Tehát ez a hittudós nem a szemmel, a testi szemmel való istenlátásra tanít, hanem a hit szemével való látásra, nézésre. Csendesen, hívő lélekkel irányítsuk lelkünk tekintetét a láthatatlan Istenre! Mégis azt kell mondanunk, hogy a kontemplatív imában a lélek
4 nemcsak ráfigyel erre, nemcsak arra törekszik, hogy csendesen Istent nézze, hanem valamiképpen látja is Őt. De hogyan? 5. Új látásmód kell! Mondhatjuk széles látás -nak ezt az új látásmódot. Többet lát a lelkével, mint amit a fizikai szemével tud látni. Amikor a lélek csendesen lelke szemével nézi Istent, akkor megélheti azt is, hogy egymásra tekintenek, hogy gyönyörködve elmerülnek egymás kölcsönös szeretésében. Ez valami olyan élmény, mint amikor az ember a boldogságtól valami emlékezetes tapasztalásra tesz szert. a) Az egymásra irányulás öröme azt eredményezi, hogy az ember lélegzetvétele kitágul, lelke mélyül, a látás élessége egyre tökéletesebb lesz, és szellemi felfogóképessége szélesre tágul. A kontempláló lélek ugyanis mintegy kisiklik a teremtmények öleléséből, lelke felemelkedik önmaga fölé, átemelkedik Isten szférájába. Lénye megvilágosodik, valamit lát, valamit megtapasztal, amely ilyen reflexióra készteti: Hát te, Uram, te vagy az? Itt vagy, Uram? Reám találtál? De jó, hogy reám tekintettél és magadhoz vonzottál! b) Az imádkozó lélek ráébred, hogy ez az az igazi világ, de a földi életben ennek csak halvány tükörképét látja, ugyanis most még csak tükörképben látunk (vö. 1 Kor 13, 12). A csendes Istenre tekintéssel lelke belemerül az igazi Létezőbe, Aki az örökkévaló Nyugalom. A szemlélődő lélek részesedik Isten nyugalmában. Milyen fönséges élmény, amikor nemcsak egy nyugodt táj panorámáját látjuk, amely nyugtató hatással van ránk, hanem a végtelen távlatokat Istennel. A kontemplatív lélek leborul Isten előtt, az imádás, az alárendeltség, a Te vagy a nagyobb boldogságával. Ezért egész létével bele akar semmisülni megélve azt, hogy Isten is reátekintett, elfogadta, befogadta, és átölelve tartja a lelkét. c) A csendesen Istent nézni kívánó lélek hasonlít ahhoz a hölgyhöz, aki egy bútorboltban ülőgarnitúrát akar vásárolni. Kipróbálja, beleül, mozdulatlanul marad. Tekintetével valami olyat lát, amit más nem vesz észre. A jövőbe néz, milyen is lesz, ha én egy életen át ezt az ülőgarnitúrát fogom használni. Milyen boldog imádságos magatartás, ha mozdulatlanul, csendesen megülünk szemközt Istennel! A jövőbe tekintve azt látjuk, hogy milyen lesz az, amikor egy örökkévaló életen át csendesen, mégis a szeretet mérhetetlen lüktetésével elidőzhetünk Isten szeretetében! Olyan ez a szemlélődő ima, mint amikor az ember a napot elborító felhő mögé akar tekinteni. Tudja, hogy a nap ott van. d) A szemlélődő imának ebben a szakaszában a lélek az Istent rejtő felhőn túlra, az élet tengerének túlsó partjára tekint, ahol színről színre látható. Odagondolásával, odavágyódásával már odaát van, már nem itt, hanem ott időzik, ahová Isten hívja őt. Nem önmagánál van már, hanem Istennél. Nem önmagában, hanem isteni Uránál. A földi tájakat, sőt önmagát is mintegy hátrahagyva előre megy, ahova tekintete már megérkezett. Oda, ahol Krisztus van, hiszen Ő azt akarja: Ahol Ő van, ott legyen az Ő szolgája is! (vö. Jn 17, 24). A zarándok is fáradhatatlanul rója lépteit, mert megigézte őt a cél. A teste ugyan még távol van, de lélekben már közel van Urához, aki már várja őt. A találkozás várt öröme már lelkesíti, hogy ne törődjék a fáradalmakkal, hogy mindent hátrahagyjon. Már nem önmagára tekint, hanem Istenre. Már nem önmagában él, hanem Istenben, aki mint jó Atya nemcsak messziről nézi őt, hanem mivel szíve irgalomra indult, eléje siet, átöleli és megcsókolja, sőt mennyei házába fogadja hazatérő gyermekét (vö. Lk 15, 20). e) Az ember sokszor fájdalmasan tapasztalja, hogy a szeme ugyan mindent lát, de Istent mégsem képes meglátni. Ekkor a szívét veszi elő, hogy lássa a nem-láthatót, az igazi Valóságot. Szíve, szeme a hit. Ez való arra, hogy Istent lássuk. Ezzel a függöny mögé ér be a hitünk (vö. Zsid 6, 19). A keresztény hit lesz az Istennel való találkozás hiteles módja. Hittel tudunk Istent megszólítva imádkozni, amellyel a lélek felemelkedik Istenéhez, Akire irányította a tekintetét. A szemlélődő imát is hittel tudjuk megélni, vagyis Istennek az embert megszólító szavát befogadni, önajándékozó szeretetét, leereszkedését a lélekhez szívünk mélyére engedni.
5 f) A szemlélődő ember tehát nem a testi szemével lát, nem a testével érzi Istent, hanem a lelkével. Mint ahogyan Viennay Szent János öreg hívő testvére fogalmazta meg: Én nézem Őt, és Ő néz engem, és a szívem úgy felmelegszik! Minél tisztább a lelkünk, annál akadálytalanabbul tudja átjárni az Úr tekintete, amely örömre hangol bennünket. Megtapasztalhatjuk ugyanis a Zsoltáros örömét: Szüntelenül magam előtt látom az Urat, Ő áll jobbomon, hogy el ne essem, ezért örül az én szívem, és ujjong a lelkem, sőt reménységben nyugszik testem is (Zsolt 15, 8-9). Itt is érvényes a Zsoltáros buzdítása: Adjanak hálát az Úrnak jóságáért, az emberekkel tett csodáiért! Látják ezt az igazak és örvendeznek. Ki olyan bölcs, hogy felfogja ezt, és megértse az Úr szeretetét? (Zsolt 106, ). Érdemes tehát egyre jobban átadni magunkat Krisztus szeretetteljes szemlélésének, amikor már csak arra vágyódunk, hogy a szívünk szeretetével figyeljünk rá; hogy szeretetből átadjuk az uralmat Istennek az életünkben; hogy szüntelenül magunkon érezhessük Isten tekintetét. Isten szeretete eluralkodik bennünk, eljön az Ő országa a lelkünkbe! Ilyenkor már meghalljuk hozzánk intézett szavát: Gyermekem, te most már tudod, hogy szeretlek én! Tekintsünk csendesen Istenünkre és kérjük: Istenem, szeress még jobban engem szüntelen!
valamint az Irgalmasság órája, Irgalmasság rózsafüzére és Irgalmasság litániája
Jézusom, bízom Benned! Az Isteni irgalmasság kilencede valamint az Irgalmasság órája, Irgalmasság rózsafüzére és Irgalmasság litániája 1937. augusztus 10-én mondta az Úr Szent Faustina nővérnek: Azt kívánom,
Arcodat keresem, Uram!
Arcodat keresem, Uram! Imádságok az Eukarisztia elõtt Pan non hal ma, 2011. AZ EUKARISZTIA ELÕTT SZENTSÉGIMÁDÁSI ÓRA IMÁDÁS Az Úr Jézus köztünk van az Élet Kenyerében. Hálaadó lélekkel imádjuk ôt, a mi
Nagyböjti elmélkedések. Olvass! Elmélkedj! Cselekedj! 1 / 31
Nagyböjt Pontosan így (XVI. Bene Olvass! Elmélkedj! Cselekedj! 1 / 31 február 22. Hamvaz ószerda Joel 2,12-18; 2Kor 5,20-6,2; Mt 6,1-6.16-18 A legveszedelmesebb kísértés Részt veszek az első nagy február
HIMNUSZ Délelőtt Most jöjj, Szentlélek, szállj közénk, Atyát s Fiút ki egybekötsz, szívünket, kérünk, töltse be kegyelmed égi ereje.
1 ÉVKÖZI IDŐ III. HÉT: SZERDA DÉLELŐTTI, DÉLI ÉS DÉLUTÁNI, VAGYIS NAPKÖZI IMAÓRA V. Istenem, jöjj segítségemre! F. Uram, segíts meg engem! Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben,
Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.
Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Mert nem azért küldte az Isten az ő Fiát a világra, hogy kárhoztassa
A KATEKUMENÁTUS ÉS FOKOZATAI HARMADIK FOKOZAT:
A KATEKUMENÁTUS ÉS FOKOZATAI HARMADIK FOKOZAT: A SZENT IMÁDSÁG (A MIATYÁNK) ÁTADÁSA A KATEKUMENEKNEK 1 2 AZ IGE LITURGIÁJA Katekumen olvassa: Olvasmány Szent Pál apostolnak a Galatákhoz írt leveléből 4A
Bevezetés. Imádság az idei karácsony teljességéért
Bevezetés Imádság az idei karácsony teljességéért Az Ige testté lett, közöttünk lakott, és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét, telve kegyelemmel és igazsággal.... Mi pedig
ÉVKÖZI IDŐ IV. HÉT: VASÁRNAP I. ESTI DICSÉRET
V. Istenem, jöjj segítségemre! 1 ÉVKÖZI IDŐ IV. HÉT: VASÁRNAP I. ESTI DICSÉRET F. Uram, segíts meg engem! Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben, most és mindörökké. Ámen.
Jézus egyszerre több dologról is beszélt ebben a részben: A bibliai nyelve három féle látásról beszél
Textus: Mk. 8, 11-26. 1 Bevezetés Jézus egyszerre több dologról is beszélt ebben a részben: - farizeusok viselkedése - jel - a négyezrek megvendégelésének a története hogyan talált visszhangra - HELYES
24. ÁLDÁSOK. az ordinációhoz, valamint a püspöki szolgálatba indításhoz
24. ÁLDÁSOK az ordinációhoz, valamint a püspöki szolgálatba indításhoz 1. Az Úr a te kősziklád, várad és megmentőd, benne lelj oltalmat. Az Úr áldjon meg téged, hogy áldás légy sokak üdvösségére. Zsolt
ÉVKÖZI IDİ ESTI DICSÉRET
ÉVKÖZI IDİ ESTI DICSÉRET Istenem, jöjj segítségemre! Uram, segíts meg engem! Dicsıség az Atyának, a Fiúnak miképpen kezdetben most és mindörökké. Amen. HIMNUSZ Immár hoz hasznos magvakat, díszíti ékes,
SZENT BERNÁT APÁT ESTI DICSÉRET
SZENT BERNÁT APÁT ESTI DICSÉRET Istenem, jöjj segítségemre! Uram, segíts meg engem! Dicsıség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben most és mindörökké. Amen. HIMNUSZ 2 SZENT BERNÁT
322. Isten a szemlélődésben látást közöl, IV. A szemlélődésben közölt látás fátyolozott mennyei színelátás
322. Isten a szemlélődésben látást közöl, IV. A szemlélődésben közölt látás fátyolozott mennyei színelátás Imádkozzuk a 146. számú éneket: Hol vagy én szerelmes, Jézus Krisztusom? Hol talállak Téged, kegyes
HIMNUSZ Délelőtt Most jöjj, Szentlélek, szállj közénk, Atyát s Fiút ki egybekötsz, szívünket, kérünk, töltse be kegyelmed égi ereje.
1 ÉVKÖZI IDŐ II. HÉT: KEDD DÉLELŐTTI, DÉLI ÉS DÉLUTÁNI, VAGYIS NAPKÖZI IMAÓRA V. Istenem, jöjj segítségemre! F. Uram, segíts meg engem! Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben,
JÉZUS A JÓ PÁSZTOR, MINT EGY GYÓGYSZERÉSZ ápr.22. húsvét 4. vasárnapja 17.
2018. ápr.22. húsvét 4. vasárnapja 17. JÉZUS A JÓ PÁSZTOR, MINT EGY GYÓGYSZERÉSZ Húsvét 4. vasárnapján Jézusról, mindannyiunk jóságos pásztoráról hallunk. Ezen a vasárnapon papi és szerzetesi hivatásokért
Gyermekimák. mű a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár (PPEK) a magyarnyelvű keresztény irodalom tárháza állományában.
PPEK 879 Gyermekimák Gyermekimák mű a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár (PPEK) a magyarnyelvű keresztény irodalom tárháza állományában. Bővebb felvilágosításért és a könyvtárral kapcsolatos legfrissebb
ÉVKÖZI IDŐ II. HÉT: PÉNTEK ESTI DICSÉRET
V. Istenem, jöjj segítségemre! 1 ÉVKÖZI IDŐ II. HÉT: PÉNTEK ESTI DICSÉRET F. Uram, segíts meg engem! Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben, most és mindörökké. Ámen. Alleluja.
A Raffay-Prõhle Agendák szerinti istentiszteleti rendek kiegészítése
A Raffay-Prõhle Agendák szerinti istentiszteleti rendek kiegészítése 13. Bûnbánati imádságok Advent 1. vasárnapja Istenem! Méltatlan vagyok kegyelmedre, mert sokszor és sokféleképpen vétkeztem. De légy
472. A mennyei élet a Mennyei Atya szemlélése. I. Hogyan is valósul meg a mennyei élet?
472. A mennyei élet a Mennyei Atya szemlélése Imádkozzuk a 220. számú éneket: Úr Jézus, Te hoztad égből az üdvösség igéit, A Te drága ajándékod az egekbe vivő hit. Ez élessze szíveinket, ez vezesse tetteinket!
ÉVKÖZI IDŐ III. HÉT: PÉNTEK REGGELI DICSÉRET. Ez azonban elmarad, ha az Imádságra hívás közvetlenül az imaóra előtt van.
V. Istenem, jöjj segítségemre! 1 ÉVKÖZI IDŐ III. HÉT: PÉNTEK REGGELI DICSÉRET F. Uram, segíts meg engem! Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben, most és mindörökké. Ámen.
ÉVKÖZI IDŐ II. HÉT: PÉNTEK REGGELI DICSÉRET. Ez azonban elmarad, ha az Imádságra hívás közvetlenül az imaóra előtt van.
V. Istenem, jöjj segítségemre! 1 ÉVKÖZI IDŐ II. HÉT: PÉNTEK REGGELI DICSÉRET F. Uram, segíts meg engem! Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben, most és mindörökké. Ámen. Alleluja.
40 éves házassági évfordulóra gitáros szentmise
D A G A Bevonulás Két ember eléd lép, két ember Téged kér, D A G A Két ember eléd áll, két ember Téged vár, A D H E Végtelen Istenünk, áldd meg az életünk! Cis Fis H E Végtelen Istenünk, áldd meg az életünk!
Az ü dvö ssé g förrá sái (Vö. Iz 12,3)
Az ü dvö ssé g förrá sái (Vö. Iz 12,3) Szentségek vételére felkészítő kiadvány. Kiadja: Szent József Plébánia. Cím: 8800 Nagykanizsa Ady E. 15. Felelős kiadó és szerkesztő: Váron István. E-mail: varonistvan@gmail.com
A keresztény élet forrása, központja és csúcsa: A szentmise. Igeliturgia
Felnőttkatekézis A keresztény élet forrása, központja és csúcsa: A szentmise Előadó: Maga László Plébános atya Időpont: 2012. július 06. Igeliturgia Igeliturgia és Eukarisztia liturgiája, két része ugyan
ISTEN SZERET TÉGED, ÉS CSODÁLATOS TERVE VAN AZ ÉLETEDDEL.
ISTEN SZERET TÉGED, ÉS CSODÁLATOS TERVE VAN AZ ÉLETEDDEL. ISTEN SZERETETE Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. (János
1 ÚRVACSORA(ÉNEKESKÖNYV) ÚRVACSORA
1 ÚRVACSORA(ÉNEKESKÖNYV) ÚRVACSORA A mi Urunk Jézus Krisztus így szól: Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek. (Mt 11,28) Tőle kaptuk ezt
VAGY: PAP: Testvéreim! Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket, és bánjuk meg bűneinket, hogy méltóképpen ünnepelhessük az Úr szent titkait!
1 A NÉP RÉSZVÉTELÉVEL BEMUTATOTT MISE RENDJE BEVEZETŐ SZERTARTÁS Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. NÉP: Ámen. A mi Urunk, Jézus Krisztus kegyelme, az Atyaisten szeretete és a Szentlélek egyesítő
95. Isten nemcsak megmutatja arcát, hanem meg is jelenik közöttünk
95. Isten nemcsak megmutatja arcát, hanem meg is jelenik közöttünk A 23. számú éneket imádkozzuk: Istengyermek, kit irgalmad közénk lehozott, Angyaloknak énekével Neked áldozok. Terjeszd fölém kezedet,
264. Az isteni Szeretettel való együttlétre hivatott ember
264. Az isteni Szeretettel való együttlétre hivatott ember Imádkozzuk a 144. számú éneket: Édes Jézus, én szerelmem, ó mily nagyon szeretlek, Te vagy kincsem és mindenem, hű szívembe elrejtlek. Jöjj el,
AZ ÚRNAP DÉLELÕTTI ISTENTISZTELET
AZ ÚRNAP DÉLELÕTTI ISTENTISZTELET A) ÚRVACSORÁVAL A szolgálattevõ az úrasztalához egyenesen a szószékre megy, és Isten igéjével köszönti a gyülekezetet. KÖSZÖNTÉS 1. Kegyelem néktek és békesség Istentõl,
A kegyelem árad 193 A mélyből Hozzád száll szavam 101 A nap bíborban áll 50 A sötétség szűnni kezd már 181 A szívemet átadom én 64 A Te nevedben mi
A kegyelem árad 193 A mélyből Hozzád száll szavam 101 A nap bíborban áll 50 A sötétség szűnni kezd már 181 A szívemet átadom én 64 A Te nevedben mi együtt vagyunk 126 A tisztelet csak Istené 48 A végtelenhez
Életfa. // A Szent Kereszt Templomigazgatóság lelki útravalója // A régi székely himnusz
Életfa // A Szent Kereszt Templomigazgatóság lelki útravalója // Magyar Vonat Csíksomlyón A régi székely himnusz Hej, én édes jó Istenem, Oltalmazóm, segedelmem, Vándorlásban reménységem, Ínségemben légy
326. A belénk öntött szemlélődő ima: Isten nekünk ajándékozott szeretetének csendes, vagyis passzív szemlélése
326. A belénk öntött szemlélődő ima: Isten nekünk ajándékozott szeretetének csendes, vagyis passzív szemlélése Imádkozzuk a 7. számú éneket: Áron vesszeje virágzik, reménységünk kicsírázik, Választott
A BOLDOGSÁGOS SZŰZ MÁRIA, AZ EGYHÁZ ANYJA
A BOLDOGSÁGOS SZŰZ MÁRIA, AZ EGYHÁZ ANYJA AZ ÁLTALÁNOS RÓMAI NAPTÁRBAN MÁJUS Pünkösd vasárnapját követő hétfő (Pünkösdhétfő) A Boldogságos Szűz Mária, az Egyház Anyja Emléknap A MISEKÖNYVBEN (898-900.
É N E K F Ü Z E T S Z Á M Á R A Ö S S Z E Á L L Í T V A MILYEN GYÖNYÖRŰ A SZÉP DICSÉRET! Z S O L T Á R O K K Ö N Y V E 1 4 7 : 1
É N E K F Ü Z E T A S V Á B H E G Y I R E F O R M Á T U S G Y Ü L E K E Z E T S Z Á M Á R A Ö S S Z E Á L L Í T V A MILYEN JÓ ISTENÜNKRŐL ÉNEKELNI, MILYEN GYÖNYÖRŰ A SZÉP DICSÉRET! Z S O L T Á R O K K
NYILVÁNVALÓ SZERETET
Pasarét, 2015. december 25. (péntek) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza NYILVÁNVALÓ SZERETET Énekek: 182; 321,1-3. 4. 6-7; 447 Lekció: Lukács 2,1-14 Alapige: 1János 4,9-10 Azáltal lett nyilvánvalóvá
93. Jó vagy hozzánk, Istenünk!
93. Jó vagy hozzánk, Istenünk! A 157. számú éneket imádkozzuk: Szeretlek, szép Jézus, mert fölötte jó vagy, Minden szeretetre, bizony, te méltó vagy. Jó voltod s irgalmad a bűnöshöz oly nagy, Gyarló kis
Vajon Isten tényleg az életemben van, ha mellette döntöttem?
Vajon Isten tényleg az életemben van, ha mellette döntöttem? Amikor úgy döntöttél, hogy behívod Jézust az életedbe, lehet, hogy felmerült benned a kérdés: Vajon Isten hallotta egyáltalán, amit mondtam?
TÉGY ENGEM BÉKEKÖVETEDDÉ. TÉGY ENGEM BÉKEKÖVETEDDÉ Szerző:Szöveg: S. Temple ford.: ifj. Kulcsár Tibor Zene: S. Temple, N. Warren
TÉGY ENGEM BÉKEKÖVETEDDÉ TÉGY ENGEM BÉKEKÖVETEDDÉ Szerző:Szöveg: S. Temple ford.: ifj. Kulcsár Tibor Zene: S. Temple, N. Warren 1. Tégy engem békeköveteddé, Hogy hinthessem az igemagvakat. Ó, Szentlelked
MEGELÉGEDETTSÉG. Drágakövek Abdu l-bahá szavaiból
MEGELÉGEDETTSÉG Drágakövek Abdu l-bahá szavaiból Fordította: Kerekes Mariann Lektorálta: Mannó Judit A fordítás alapja: CONTENTMENT Bahá í Publishing Trust; London, 1996 Magyarországi Bahá í Közösség Országos
6. TETTEK ÉS KÖVETKEZMÉNYEK Gyülekezeti óraszám: 1. Egyházi iskolák óraszáma: 1.
6. TETTEK ÉS KÖVETKEZMÉNYEK Gyülekezeti óraszám: 1. Egyházi iskolák óraszáma: 1. TEOLÓGIAI ALAPVETÉS (Felhasznált irodalom: I. A Heidelbergi Káté II. Második Helvét Hitvallás. Kálvin Kiadó, Budapest. 2004;
253. A lélek tudja: Isten eljött hozzá
Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen. 253. A lélek tudja: Isten eljött hozzá Imádkozzuk a 166. sz. éneket: Mennyből követ ma küldetett Máriának köszönni, Világ Ura s Megváltója Anyává kijelölni.
Pap: Keresztszülők! Megígéritek-e, hogy támogatjátok e gyermek szüleit vállalt kötelességük teljesítésében?
A GYERMEKKERESZTELÉS LITURGIÁJA Pap: Dicsértessék a Jézus Krisztus! Mind: Mindörökké. Ámen. Pap: Az Atya, a Fiú, a Szentlélek nevében. Pap: Kedves keresztény hívek! A szülők számára nagy öröm és ajándék
Isten akarata, hogy a vallásosságunkból megtérjünk
Isten akarata, hogy a vallásosságunkból megtérjünk A Biblia világosan tanítja:a keresztény ember nem önmagában elszigetelt lélek, akinek magányosan kell élnie vallásos életét. A Biblia világosan tanítja:
Amikor az Úr megnyitja szemünket
Lectio: 2 Kir 6,8-19 Textus: 2 Kir 6,16-17.20-23 Amikor az Úr megnyitja szemünket Kedves Testvéreim! Az ellenség, a szír sereg már Dótánban van, vagyis benyomult az ország belsejébe. A mi életünkben is
1Móz 21,22-34 Ábrahám, Abimélek és a kút
1 1Móz 21,22-34 Ábrahám, Abimélek és a kút És lőn abban az időben, hogy Abimélek és Pikhól annak hadvezére megszólíták Ábrahámot mondván: Az Isten van te veled mindenben, a mit cselekszel. Mostan azért
32. EGYHÁZKERÜLETI, EGYHÁZMEGYEI FELÜGYELŐ IKTATÁSA FELÉPÍTÉS
32. EGYHÁZKERÜLETI, EGYHÁZMEGYEI FELÜGYELŐ IKTATÁSA FELÉPÍTÉS ELŐJÁTÉK, GYÜLEKEZETI ÉNEK BEVEZETÉS INTROITUS KRISZTUS IMÁDÁSA (KYRIE) DICSŐÍTÉS (GLORIA IN EXCELSIS) BEJELENTÉS LEKCIÓ IGEHIRDETÉS GYÜLEKEZETI
megírattak pedig a mi tanulságunkra, akikhez az időknek vége elérkezett
megírattak pedig a mi tanulságunkra, akikhez az időknek vége elérkezett Félreértett rtett tanítások? Ugyanazon alapról eltérő tanítások? Fordítások A Biblia eredeti nyelve nem a magyar Összehasonlító fordítások,
A keresztény élet forrása, központja és csúcsa: A szentmise Bevezető rész
Felnőttkatekézis A keresztény élet forrása, központja és csúcsa: Előadó: Maga László Plébános atya Időpont: 2012. június 22. A szentmise Bevezető rész I.A liturgia = Az Egyház istentisztelete Kettős célja:
TANÉVNYITÓ BUZDÍTÁS. Olvasandó (lectio): Mk 6,45-52. Alapige (textus): Mk 6,50
Újpest-Belsőváros 2008. 09. 07. Juhász Emília TANÉVNYITÓ BUZDÍTÁS Alapige (textus): Mk 6,50 Olvasandó (lectio): Mk 6,45-52 Ezután azonnal megparancsolta tanítványainak, hogy szálljanak hajóba, és menjenek
A konfirmációi vizsga felépítése GYÜLEKEZETI ÉNEK BEVEZETÉS VIZSGA ZÁRÓSZÓ BEFEJEZÉS MIATYÁNK ÁLDÁS
Konfirmáció A konfirmációi vizsga felépítése BEVEZETÉS VIZSGA ZÁRÓSZÓ BEFEJEZÉS MIATYÁNK ÁLDÁS 644 33. Konfirmációi vizsga A konfirmációi vizsga alábbi rendje általános útmutatásul szolgál. A vizsga a
V. Istenem, jöjj segítségemre! F. Uram, segíts meg engem! Dicsőség az Atyának. Miképpen. Alleluja.
V. Istenem, jöjj segítségemre! F. Uram, segíts meg engem! Dicsőség az Atyának. Miképpen. Alleluja. HIMNUSZ (H 299) Föld vigadása, ég új ragyogása, Nap hajnalfénye, Alkotód szülője, ments meg a mélytől,
HIMNUSZ Délelőtt Most jöjj, Szentlélek, szállj közénk, Atyát s Fiút ki egybekötsz, szívünket, kérünk, töltse be kegyelmed égi ereje.
1 ÉVKÖZI IDŐ III. HÉT: CSÜTÖRTÖK DÉLELŐTTI, DÉLI ÉS DÉLUTÁNI, VAGYIS NAPKÖZI IMAÓRA V. Istenem, jöjj segítségemre! F. Uram, segíts meg engem! Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen
300. A szemlélődő életmód, I.
300. A szemlélődő életmód, I. Imádkozzuk a 150. számú éneket: Uram Jézus! Légy velünk, mi egyetlen örömünk! Nálad nélkül keserűség itt a földön életünk Ó egyetlen örömünk, Uram Jézus, légy velünk! Uram
Az ü dvö ssé g förrá sái (Vö. Iz 12,3)
Az ü dvö ssé g förrá sái (Vö. Iz 12,3) Szentségek vételére felkészítő kiadvány. Kiadja: Szent József Plébánia. Cím: 8800 Nagykanizsa Ady E. 15. Felelős kiadó és szerkesztő: Váron István. E-mail: varonistvan@gmail.com
Pozitív intézményi légkör
Pozitív intézményi légkör Mitől más a keresztyén iskola? Írjon le három dolgot, amely ön szerint megkülönbözteti a keresztyén iskolákat más iskoláktól! Ossza meg gondolatait az ön mellett ülővel. A keresztyén
VÁLTSÁGUL SOKAKÉRT. Pasarét, 2014. április 18. (nagypéntek) Horváth Géza. Lekció: Márk 10.
Pasarét, 2014. április 18. (nagypéntek) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza VÁLTSÁGUL SOKAKÉRT Lekció: Márk 10. Alapige: Márk 10,45 Mert az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak,
I. Milyen fényképek kerülnek a lélek-menyasszony fotóalbumába?
Imádkozzuk a 157. számú éneket: 393. Ő az enyém, és én az övé vagyok Szeretlek, szép Jézus, mert fölötte jó vagy, Minden szeretetre, bizony, Te méltó vagy. Jóvoltod s irgalmad a bűnöshöz oly nagy, Gyarló
4 Isteni malasztnak anyja, / Tisztaságos anya, Szeplőtelen szűz anya, / Makula nélkül való anya, Könyörögj érettünk! 5 Szűz virág szent anya, /
MÁJUSI LITÁNIA Kezdőének 1 Uram irgalmazz nekünk, / Krisztus, kegyelmezz nekünk, Krisztus, hallgass minket, / Krisztus hallgass meg minket, Uram, irgalmazz nekünk! 2 Mennybéli Atya Isten, / Megváltó Fiú
KÖZÉP-MAGYARORSZÁG, DÉL-DUNAMENTI ISTENI IRGALMASSÁG ÉS A BÉKE KIRÁLYNőJE IMACSOPORT
KÖZÉP-MAGYARORSZÁG, DÉL-DUNAMENTI ISTENI IRGALMASSÁG ÉS A BÉKE KIRÁLYNőJE IMACSOPORT 2014 AZ ISTENI IRGALMASSÁG ÜZENETEI "Az Egyháznak a legfontosabb teendői között kell számon tartania, hogy hirdesse
ADVENT ESTI DICSÉRET
ADVENT ESTI DICSÉRET Istenem, jöjj segítségemre! Uram, segíts meg engem! Dicsıség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben most és mindörökké. Amen. HIMNUSZ Megszánva árva népedet, hogy
RÉSZLETEK A KERESZTELÉSI SI SZERTARTÁSB
RÉSZLETEK A KERESZTELÉSI SI SZERTARTÁSB SBÓL Retkes Zsolt 2008.03.17. 1 A gyermek fogadása Miután a pap katolikus köszöntéssel és intelemmel fogadja a szőlőket és keresztszülőket, megkérdezi: Pap: Mi a
Az ü dvö ssé g förrá sái (Vö. Iz 12,3)
Az ü dvö ssé g förrá sái (Vö. Iz 12,3) Szentségek vételére felkészítő kiadvány. Kiadja: Szent József Plébánia. Cím: 8800 Nagykanizsa Ady E. 15. Felelős kiadó és szerkesztő: Váron István. E-mail: varonistvan@gmail.com
Foucauld atyáért adtak hálát halála 100. évfordulóján
Foucauld atyáért adtak hálát halála 100. évfordulóján 2016. november 13. vasárnap 13:00 Boldog Charles de Foucauld halálának 100. évfordulójáról emlékeztek meg a budapesti Páli Szent Vinceplébániatemplomban
Az Új. Tanítás 2015. június 14-én
Az Új Tanítás 2015. június 14-én Biró László Mi az Új? Mikor elhangzott a múlt havi tanítás, megfogalmazódott bennem, hogy most vasárnap hozzak én is egy kibontott sugallatot. Mikor az asztalomnál ültem,
Krisztus Feltámadt! Húsvétvasárnap 2016.03.27. OLVASMÁNY az Apostolok Cselekedeteiből (ApCsel 10,34a.37-43)
Húsvétvasárnap 2016.03.27. Krisztus Feltámadt! OLVASMÁNY az Apostolok Cselekedeteiből (ApCsel 10,34a.37-43) Abban az időben Péter szólásra nyitotta ajkát, és ezeket mondta: Ti tudjátok, hogy mi minden
KARÁCSONY ÜNNEPÉT KÖVETŐ VASÁRNAP SZENT CSALÁD VASÁRNAPJA
KARÁCSONY ÜNNEPÉT KÖVETŐ VASÁRNAP SZENT CSALÁD VASÁRNAPJA Ünnepi szentmise KEZDŐÉNEK (Dallam: Áldjad, ember, e nagy jódat ) 1 Áldunk, Isten jó szolgája / Szent Családnak hű sáfárja, Kire Isten megváltásunk
TORNYOSPÁLCAI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG ÁLDÁS REFORMÁTUS DIAKÓNIAI KÖZPONT IDŐSEK NAPPALI ELLÁTÁSA PROGRAMFÜZET 2015/5. SZÁM
19.hét május4-8. Május hónap - tervezett programok Hétfő Anyáknapi köszöntő Mónika,Flórián Kedd Egészségmegőrző nap Györgyi,Gotthárd Szerda Piac Ívett,Frida Csütörtök Kéz és körömápolás Gizella,Bendegúz
Bérmálási vizsgakérdések
1 Bérmálási vizsgakérdések 1. Miért bérmálkozol? Hogy a Szentlélek ajándékát elnyerjem. 2. Mire képesít a Szentlélek a bérmálkozásban? Hogy felnőtt keresztény legyek, vagyis saját akaratomból Jézus tanítványa
33. GYÜLEKEZETI TISZTSÉGVISELŐ IKTATÁSA
33. GYÜLEKEZETI TISZTSÉGVISELŐ IKTATÁSA Liturgikus szín: az egyházi esztendő szerint vagy piros Gyülekezeti felügyelő, presbiter, gyülekezeti munkatárs, gondnok, pénztáros, jegyző, kántor és egyházfi iktatása
ISTENNEK TETSZŐ IMÁDSÁG
Pasarét, 2014. február 2. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza ISTENNEK TETSZŐ IMÁDSÁG Lekció: ApCsel 4,23-31 Alapige: Zsolt 124,8 A mi segítségünk az Úr nevében van, aki teremtette
ISTEN MENNYEI ATYÁNK ÉS URUNK
Pasarét, 2013. június 27. (csütörtök) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Szepesy László ISTEN MENNYEI ATYÁNK ÉS URUNK Alapige: Malakiás 1,6a A fiú tiszteli atyját, a szolga is az ő urát. És ha én atya
Elöljáróban. 13. hitelv
hit13.qxd 2007.11.06. 21:40 Page 1 A Hetednapi Adventista Egyház hitelvi füzetei 13. hitelv A maradék és küldetése Megharagudott a sárkány az asszonyra, és elment, hogy hadat indítson a többiek ellen,
296. A szemlélődő magatartás alapjai. 1. Mi szükség van a szemlélődő magatartásra?
296. A szemlélődő magatartás alapjai Imádkozzuk a 63. számú éneket: A keresztfához megyek, mert máshol nem lehetek Nyugodalmat lelkemnek. S ott talállak, ó Szűz Anya, fájdalom közt bágyadozva, Tőr veré
Isten Nagy Terve. 2 rész: ISTEN, MA IS TEREMTŐ
Isten Nagy Terve 2 rész: ISTEN, MA IS TEREMTŐ Isten Nagy Terve teremtés elesés megváltás helyreállítás Jézus Krisztus tegnap, ma és mindörökké ugyanaz. Zsidó.13.8 Méltó vagy, Urunk és Istenünk, hogy tied
Gazdagrét. Prédikáció 2013.10.13
Gazdagrét. Prédikáció 2013.10.13 Számomra mindig jelzés értékű az, ha valamilyen formában megrezdül a lelkem, megérinti valami. Ilyenkor az jut az eszembe, hogy ott még feladatom, tanulni valóm van. Üzenni
A Krisztus-dicséret felépítése
A Krisztus-dicséret felépítése KEZDÕÉNEK HITVALLÁS (CREDO) KEZDÉSHEZ AZ EMBERRÉ LETT ISTEN A SZENVEDÕ ÚR A FELTÁMADOTT ÚR A FELEMELTETETT ÚR EGYHÁZÁNAK URA AZ ANGYALOK URA SZÛZ MÁRIA FIA TANÚINAK URA MIATYÁNK
BIBLIA-TANULMÁNYOK 2014/3. Jézus. tanításai BIK KÖNYVKIADÓ BUDAPEST, 2014
BIBLIA-TANULMÁNYOK 2014/3. Jézus tanításai BIK KÖNYVKIADÓ BUDAPEST, 2014 A tanulmányokat összeállította: Fürjné Simon Edina, Horváth Sándorné, Korbeák Sándorné, Szabó Attila Tartalom Bevezetés....................................................................................
EDK -k az EDM -ért. Evangéliumi Diák Körök az Evangéliumi Diák Misszióért. www.ujremeny.hu
EDK -k az EDM -ért Evangéliumi Diák Körök az Evangéliumi Diák Misszióért LÁTÁS Egyetemekre, Főiskolákra járó diákok evangéliummal való elérése, keresztyén diáktársaik által. Keresztyén diákok aktivizálása,
Gazdagrét Prédikáció 2012.09.09.
Gazdagrét Prédikáció 2012.09.09. EZT CSELEKEDJÉTEK AZ ÉN EMLÉKEZETEMRE, Lk. 22;19, Azt tapasztalom testvérek, hogy első hallásra nehezen tud az ember megbarátkozni azokkal a szokatlanul új gondolatokkal,
Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben, most és mindörökké. Ámen. REGGELI IMÁDSÁG
Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben, most és mindörökké. Ámen. IMA SZENT JÓZSEFHEZ Szent József, légy házunk ura, Kis családunk pátrónusa, Egyetértés, hű szeretet Egyesítse
Hívek: Uram segíts meg engem. (mindenki mélyen meghajolva)
f mf f Pap: Istenem, jöjj segítségemre. (keresztvetés) f mf f Hívek: Uram segíts meg engem. (mindenki mélyen meghajolva) f mf f Mind: Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek. (fölegyenesedünk)
Szentbeszédemben hálaadásképp az elhangzott előadásokból szeretnék kiragadni
TE DEUM PALÁNKI FERENC EGRI SEGÉDPÜSPÖK SZENTBESZÉDE Kedves Testvéreim! Szentbeszédemben hálaadásképp az elhangzott előadásokból szeretnék kiragadni egy-egy gondolatot, ami megérintett. Biztatlak benneteket,
Böjti csönd Böjti tisztulás. Krisztus kereszten elmondott hét szava nyomán
Böjti csönd Böjti tisztulás Krisztus kereszten elmondott hét szava nyomán Jó reggelt! :) Új nap, tiszta lap! Míg mások mindenfélével foglalkoznak a reggeli kapkodásban, a legjobbat teszi az, aki időt ad
A Fiú. 2. tanulmány. július 5 11.
2. tanulmány A Fiú július 5 11. SZOMBAT DÉLUTÁN e HETI TANULMÁNYUNK: Dániel 7:13-14; Máté 11:27; 20:28; 24:30; Lukács 5:17-26; János 8:58 Mert az embernek Fia sem azért jött, hogy néki szolgáljanak, hanem
megírattak pedig a mi tanulságunkra, akikhez az időknek vége elérkezett Könnyelműen vagy felelősségteljesen a hétköznapokban?
megírattak pedig a mi tanulságunkra, akikhez az időknek vége elérkezett Könnyelműen vagy felelősségteljesen a hétköznapokban? Életidőnk Nagy, meghatározó döntéseink emlékszünk-e rájuk? Nagy, meghatározó
6. A HÁZASSÁG MEGÁLDÁSÁNAK EMLÉKÜNNEPE
6. A HÁZASSÁG MEGÁLDÁSÁNAK EMLÉKÜNNEPE gyülekezeti (vasárnap délelőtti) istentiszteleten felépítés BEVEZETÉS (BEJELENTÉS, IMÁDSÁG) RÖVID IGEHIRDETÉS HÁZASTÁRSAK MEGÁLDÁSA 67 A házasság megáldásának emlékünnepe
A liturgikus tételeket helyettesítõ énekversek
A liturgikus tételeket helyettesítõ énekversek A következõ részben az énekverses rendekben használható énekversciklusokat közlünk. Mindegyik ciklus hat-hat énekversbõl áll. Az elsõ hármat az istentisztelet
A püspöki kar körlevelet tett közzé a hit évének kezdete alkalmából, amelyet október 14-én, vasárnap minden templomban felolvastak.
Magyar honlap a Hit éve eseményeivel A püspöki kar körlevele a hit évének megnyitójára A püspöki kar körlevelet tett közzé a hit évének kezdete alkalmából, amelyet október 14-én, vasárnap minden templomban
TARTALOMJEGYZÉK. Énekeljünk!... 66
TARTALOMJEGYZÉK Előszó... 6 1. Ismerjük meg egymást!... 8 2. Magyar reformátusok vagyunk... 10 3. Ismerkedés a Bibliával... 12 4. Isten teremtette a világot... 14 5. Isten teremtette az embert... 18 6.
Bibliaismereti alapok
Bibliaismereti alapok Bibliaismereti alapok 1. Isten 2. Jézus Krisztus 3. Szent Szellem Szentháromság 4. A Biblia 5. Az Ember 6. Bűn megváltás 7. Újjászületés, megszentelődés 8. Betöltekezés Szent Szellemmel
ÉVKÖZI IDŐ I. HÉT: VASÁRNAP I. ESTI DICSÉRET
V. Istenem, jöjj segítségemre! 1 ÉVKÖZI IDŐ I. HÉT: VASÁRNAP I. ESTI DICSÉRET F. Uram, segíts meg engem! Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben, most és mindörökké. Ámen.
Jézus Jeruzsálemben. 10. tanulmány. május 28 június 3.
10. tanulmány Jézus Jeruzsálemben május 28 június 3. SZOMBAT DÉLUTÁN e HETI TANULMÁNYUNK: Zakariás 9:9; Máté 21:1-46; 22:1-15; Apostolok cselekedetei 6:7; Róma 4:13-16; Jelenések 14:7-12 Sohasem olvastátok
Hitünk tökéletesítése
2. tanulmány Hitünk tökéletesítése október 4 10. SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: Lukács 12:16-21; 17:5-6; Filippi 3:12-15; Jakab 1:2-3, 19-21; 1Péter 1:6-7 Nézvén a hitnek fejedelmére és bevégzőjére
Sötétségből a fénybe emelsz
Sötétségből a fénybe emelsz A H/A iszm iszm Sötétségből a fénybe emelsz, A H/A E Szabadítóm Te vagy! A H/A iszm iszm Ha eltévednék, Tegkeresel Fiszm H Soha nem engedsz el! E H/isz iszm iszm Te vagy Uram,
1. A vasárnapi istentisztelet 2. A mindennapi istentisztelet
XVI. liturgikus rendek kottával 1. A vasárnapi istentisztelet 2. A mindennapi istentisztelet 1. A vasárnapi istentisztelet a vasárnapi istentisztelet liturgikus rendjének. használati módja szerint a lelkész
2018. jún.3. Úrnapja 22.
2018. jún.3. Úrnapja 22. VASÁRNAPI ÜZENET KÉT SZÖVETSÉG Úrnapján idén a két legfontosabb szövetség szentírási szakaszait hallottuk: Mózes vérrel hinti meg a népet, mely megígéri, hogy megtartja Isten rendeléseit,
ÁDVENTI GYERTYAGYÚJTÁS A CSALÁDBAN
ÁDVENTI GYERTYAGYÚJTÁS A CSALÁDBAN Ádvent 1. vasárnapja (A család állja körül minden alkalommal az ádventi koszorút.) 1. Ó jöjj, ó jöjj Üdvözítő, - beteljesült már az idő; -törd át az Ég zárt ajtaját,
Tanuljunk imádkozni ADUNARE
Tanuljunk imádkozni ADUNARE Tanuljunk imádkozni. Imádkozni tanulni olyasvalami ami örömet hoz az életünkbe és Istennek is tetsző. Az egyik legfontosabb lecke amelyet megtanulhatunk az az hogy hogyan imádkozzunk,
Jézus, a tanítómester
9. tanulmány Jézus, a tanítómester május 23 29. SZOMBAT DÉLUTÁN e HETI TANULMÁNYUNK: 5Mózes 6:5; Lukács 4:31-37; 6:20-49; 8:19-21, 22-25; 10:25-37 Mindenkit ámulatba ejtett tanítása, mert szavának ereje