JÁSZLADÁNY NAGYKÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 13/2014. (IX. 13.) önkormányzati rendelete
|
|
- Norbert Fekete
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 JÁSZLADÁNY NAGYKÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 13/2014. (IX. 13.) önkormányzati rendelete a közterületnév és településrész-név megállapításának, valamint a házak számozásának, emléktáblák elhelyezésének részletes szabályairól Jászladány Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdésében meghatározott eredeti jogalkotói hatáskörében a 32. cikk (1) bekezdés a) pontjában meghatározott felhatalmazás alapján, valamint a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló évi CLXXXIX.törvény 51. (5) bekezdésében, valamint a 143. (3) bekezdésében kapott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el: 1. A rendelet célja E rendelet célja, hogy a közterület elnevezése Jászladány nagyközség közterületeit pontosan megjelölje, azonosítsa, a tájékozódás céljára szolgáljon, egyben emléket állítson, hagyományokat ápoljon és a közterületek elnevezésére, azok megváltoztatására vonatkozó szabályokat egységes rendbe foglalja. E rendelet alkalmazásában: 2. Értelmező rendelkezések 1. Közterület: közhasználatra szolgáló minden olyan állami vagy önkormányzati tulajdonban álló terület, amelyet a rendeltetésének megfelelően bárki használhat, és az ingatlan-nyilvántartás is ekként tartja nyilván. Közterület rendeltetése különösen: a közlekedés biztosítása, a pihenő és emlékhelyek kialakítása. 2. Utca: a város belterületi ingatlanjait a városi közlekedés hálózatába bekapcsoló két oldalán folyamatosan beépített, vagy beépíthető közterület. 3. Út: olyan városszerkezeti szempontból jelentősebb utca, amely az alacsonyabb rendű utcákat gyűjti össze, és/vagy közelebbi-távolabbi határrészekhez, településekre vezet. 4. Tér: utak, utcák kereszteződésében, csomópontjába városrendezési, földrajzi sajátosságok alapján kialakított elsősorban közösségi, vagy városképi célokat szolgáló nagyobb közterület, amelynek minden oldala körülépített, vagy körülépíthető. 5. Dűlőút: a község határában lévő földút, amely a település története során hagyományosan kialakult mezőgazdasági rendeltetésű ingatlanokat, s az azon kialakított tanyákat köti össze a magasabb rendű utakkal. 6. Köz: kis keresztutca. 7. Közterületnév: a város területén lévő közutak és terek rendszerint út, utca, tér, park, köz, sétány, stb. utótagot tartalmazó neve.
2 2 3. Általános szabályok (1) Jászladány nagyközségben minden közterületet el kell nevezni. (2) Új közterület kialakítása után, közterületként való bejegyzését követően egy éven belül meg kell állapítani a közterület nevét. (3) Az elnevezett közterület természetes folytatásaként nyíló új szakasz külön elnevezési eljárás nélkül a már elnevezett közterület nevét veszi fel (meghosszabbítás). 4. (1) Utcaelnevezéssel emléket állítani olyan magyar személynek lehet, a) akinek közismert tevékenysége a nemzet történelmében kiemelkedő jelentőségű volt és személye közmegbecsülésnek örvend, b) aki a tudomány, művelődés, sport vagy a társadalmi élet egyéb területén kimagaslóan jelentőset tett vagy alkotott és ezáltal személyének emléke megőrzésre méltó, c) akinek Jászladány nagyközség életében, történetében kiemelkedő szerepe volt, tevékenységével hozzájárult Jászladány egészének vagy egy részének fejlődéséhez. (2) Utcát elnevezni olyan nem magyar személyről is lehet, akinek élete, munkássága az emberiség egyetemes történelmében kiemelkedő jelentőségű volt. (3) Közterület elnevezésekor különös figyelemmel kell lenni a helyi hagyományokra, a helytörténeti kutatásokra, a lakosság élő névhasználatára, a magyar nyelv követelményeire, az egyszerűségre és arra, hogy a név a többitől írásban is, hangzásában is jól megkülönböztethető legyen. (4) Személyről utcát elnevezni halála után, legalább 5 év elmúltával lehet. (5) Személyről utcát elnevezni általában az általa használt eredeti családi és utónév formájában kell. Csak vezetéknevezet csak akkor lehet alkalmazni, ha a névadó személy általánosan ismert. (6) Közterület élő személyről nem nevezhető el, valamint alkalmazni kell a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló évi CLXXXIX. törvény 14. (2-(3) bekezdéseit. (7) A közterület elnevezésekor névazonosság nem állhat elő. (8) Közterület elnevezését kezdeményezhetik az önkormányzati képviselők, a Képviselőtestület bizottságai és a Jászladányon lakóhellyel rendelkező állampolgárok legalább tíz főből álló csoportja, akik az indítvány benyújtásának időpontjában az érintett közterületen bejelentett lakó- vagy tartózkodási hellyel rendelkeznek. 5. Hatásköri és eljárási szabályok (1) A közterület elnevezése és megváltoztatása a Képviselő-testület hatáskörébe tartozik. Az elnevezésről a Képviselő-testület határozattal dönt. A képviselő-testületi döntéssel kapcsolatos előkészítési és végrehajtási feladatokat a Jászladányi Polgármesteri Hivatal arra kijelölt munkatársa végzi el. (2) Ha a közterület elnevezésének megváltoztatását az érintett lakosság kezdeményezi, akkor az adott közterületen lakók véleményét ki kell kérni. A lakosság vélemény-
3 3 nyilvánítása e rendelet 8. -a alapján történik, azonban a lakosság véleményének a Képviselő-testület döntésére nincs kötelező ereje. (3) Nem lakossági kezdeményezés esetében a Képviselő-testület kikérheti a közterület elnevezésével, megváltoztatásával érintett lakosság véleményét, azonban a lakosság véleményének a Képviselő-testület döntésére nincsen kötelező ereje. 6. (1) A közterületnév megállapításáról, illetőleg megváltoztatásáról szóló határozatban a Képviselő-testület köteles rendelkezni arról, hogy az új, illetőleg megváltozott közterületnév mely időponttól lép hatályba. A határozatban rendelkeznie kell az utcanév-táblák elhelyezésének határidejéről is. (2) A Képviselő-testület döntéséről a jegyző 30 napon belül köteles értesíteni: a) az érintett tulajdonosokat (lista szerint, ingatlanonként 1 személyt), b) a települési lakcímnyilvántartót helyben, c) a helyi önkormányzati adóhatóságot, d) a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatalt, e) a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal Jászapáti Járási Hivatalát, f) a közhiteles ingatlan-nyilvántartást vezető szervet. g) a Magyar Posta Zrt. Jászladány h) a Szolnoki Rendőrkapitányságot i) a Jász-Nagykun Szolnok Megyei Rendőr- Főkapitányságot, j) a tűzvédelmi hatóságot, k) a katasztrófavédelmi hatóságot, l) a Jász-Nagykun Szolnok Megyei Hetényi Géza Kórházat, m) a Hetényi Géza Kórház- Rendelőintézetét, n) a VOLÁN Zrt-t, o) a Szolnoki Mentőszolgálatot, p) a közműszolgáltatókat (VCSM Zrt, E-ON Zrt., TIGÁZ Zrt.) q) a lakosságot a helyben szokásos módon, r) a Földrajzinév-bizottságot, valamint a Földmérési és Távérzékelési Intézet (csak településrész-névvel kapcsolatos döntés esetében), (3) Az utcanév változást a jegyző köteles az utcanévjegyzékben feltüntetni. 7. Közterületnév táblák (1) Az utcanév-táblának az utca nevét kell tartalmaznia. (2) Az utcanév-táblák elkészíttetése, elhelyezése, karbantartása és szükség szerinti pótlása Jászladány Nagyközségi Önkormányzatának feladata. (3) A településen minden közterületet névtáblával kell jelölni. Az utca névtáblát az utca mindkét oldalán, az utca elején és végén, valamint utcakereszteződésnél, minden sarokingatlanon az erre vonatkozó építésügyi és egyéb szabályok szerint kell elhelyezni. (4) Az utca nevének megváltozása után a korábbi utcanév - táblát a tájékozódás megkönnyítése érdekében áthúzással érvénytelenítve két évig az új nevet jelző tábla mellett meg kell hagyni. (5) Növényzetre utcanév-táblát elhelyezni nem szabad.
4 4 (6) Az ingatlan tulajdonosa, kezelője vagy használója a közterületnév tábla elhelyezését és az ezzel kapcsolatos munkálatokat tűrni köteles. Amennyiben a tábla elhelyezésével az ingatlanon kár keletkezik, azt a kihelyezésért felelős szerv köteles megtéríteni. 8. A lakosság vélemény-nyilvánításának rendjére vonatkozó szabályok (1) A lakosság véleményének kikérésében, azok összesítésében, a Képviselő-testület döntésének előkészítésében a Polgármesteri Hivatal működik közre. (2) A lakosság a Képviselő-testülethez a véleményét, kérelmét, javaslatát postai és elektronikus úton egyaránt benyújthatja. (3) Az érintett lakosság véleményének kikérése esetén a Polgármesteri Hivatal hirdetményt tesz közzé az Önkormányzat honlapján, illetőleg a hivatal hirdetőtábláján a tervezett névváltozásról, amelyre a helyi civil szervezetek, illetve bármely helyi lakos észrevételt tehet. 9. Házszámtáblák, címmegállapítás (1) Az elnevezett közterülettel érintkező ingatlanokat házszámmal kell ellátni. (2) A házak (építési telkek) megszámozását a Polgármesteri Hivatal köteles elvégezni minden új utca vagy telek kialakítása alkalmával és erről köteles értesíteni a tulajdonosokat és a mindenkori közhiteles ingatlan-nyilvántartást végző szervezet. (3) Házszámozással még nem érintett utcanévvel elnevezett közterületen a számozás 1- gyel kezdődik és a számok kihagyás nélkül emelkednek a közterülethez csatlakozó utolsó belterületi földrészig: a) A jellemzően vonalszerű közterület (utca) esetén a számozás növekedésének irányába nézve jobb oldalon a páratlan, baloldalon a páros számokat kell alkalmazni. b) Egy oldalon beépített, mellezően vonalszerű közterület esetén számozás folyamatosan emelkedik (1,2,3,stb.), c) A nem jellemzően vonalszerű kialakított közterület esetén (tér, park) épületeinek, telkeinek számozása folyamatosan emelkedő számsorrendben, az óramutató járásával megegyező irányban történik. (4) Ingatlant házszámmal ellátni akkor kell, illetve az ingatlan házszámának megváltozása csak abban az esetben lehetséges, ha: a) Az ingatlan újonnan alakult, az ingatlan házszáma a hivatalos ingatlannyilvántartásban nem szerepel, csak helyrajzi számmal meghatározott, vagy b) több ingatlan azonos utcanév és azonos házszámmal szerepel a hivatalos ingatlannyilvántartásban, vagy c) az ingatlan utca házsorában elfoglalt egyedi számszaki megjelölése nem a kialakult növekvő számsorban található, vagy d) ingatlan megosztására, vagy e) ingatlanok egyesítésére kerül sor. (5) Az (4) bekezdésben meghatározott esetekben az ingatlan házszámának megváltoztatásáról a jegyző külön határozatban rendelkezik. (6) A házszám megváltoztatására irányuló eljárás hivatalból, vagy annak a személynek a kérelmére indul, akinek a házszám megváltoztatásához jogos érdeke fűződik.
5 5 (7) A kialakult számozás után a megosztott ingatlanok eredeti, (alátörés nélküli) sorszáma megmarad, s az újonnan kialakított telkek számának megfelelően, a számsor növekedésének irányában az 1,2,3,4stb. alátörést kap (pl.: 1/1, 1/2, 1/3. stb.). (8) A kialakult számozás után egyesített ingatlanok eredeti sorszámukat megtartják (pl.: ). 10. (1) A 9. (2)-(8) bekezdés szabályaitól eltérni csak a helyi hagyományok figyelembevételével lehet. (2) A házszám megváltozását a 9. ) (6) bekezdés szerinti eljárást kezdeményező személynek az arról rendelkező határozat jogerőre emelkedésétől számított 15 napon belül az ingatlan-nyilvántartásba be kell jegyeztetni. 11. Az utcanév és házszám kihelyezésének szabályai (1) A házszámot az ingatlan közterület felőli bejáratától a közterületi telekhatártól mért 10 méteren belül, 2-5 méter közötti magasságban, az épület közút felőli homlokzatán, vagy az ingatlan utcai kerítésén (bejárati ajtón) az ingatlan tulajdonosa (kezelője) saját költségén úgy köteles elhelyezni, hogy az utcáról jól látható és olvasható legyen. (2) A telek, épület számozásáról a hiányzó és olvashatatlanná vált utcai név- és házszámtáblák számbavételéről, ellenőrzéséről a Polgármesteri hivatal gondoskodik. (3) Az ingatlan tulajdonosa saját költségén köteles pótolni a hiányzó vagy az elavult házszámtáblát. (4) A házszámok módosítása, illetve más hatósági intézkedés következtében szükséges házszámtábla készítés és kihelyezés költsége Jászladány Nagyközségi Önkormányzatát terheli. (5) A nem valóságos állapotnak megfelelő, vagy nem a megfelelő módon kifüggesztett házszámtáblák lecserélését és a 9. előírásainak megfelelő valós számozású házszámtábla kihelyezését a jegyző a tulajdonos (bérlő, használó) terhére elrendelheti. (6) A (4) és (5) bekezdésekben foglalt esetekben a tulajdonos szociális körülményeire tekintettel a házszámtábla cseréjét a jegyző az Önkormányzat költségére is elvégeztetheti. 12. Köztéri szobor, emlékmű, műalkotás, emléktábla állítás rendjére vonatkozó szabályok (1) A község közterületein köztéri szobor, emlékmű, műalkotás, emléktábla csak a Képviselő-testület hozzájárulásával helyezhető el. (2) A műemlék, műemlék jellegű és a helyi védettségű épületeken emléktábla elhelyezéséhez az illetékes műemlékvédelmi hatóság előzetes hozzájárulás is szükséges. (3) A képviselő-testületi hozzájárulás nélkül vagy a hozzájárulásról szóló határozatban foglaltaknak nem megfelelően elhelyezett köztéri szobrot, emlékművet, műalkotást emléktáblát a jegyző az eltávolításra vonatkozó felszólításban megjelölt határidő eredménytelen eltelte esetén az emléktábla tulajdonosának költsége leszerelteti és elszállíttatja.
6 6 13. Vegyes és záró rendelkezések (1) Közterületnév, házszám, épület, lépcsőház, szint, ajtó számozásának változása miatt költözéssel nem járó lakcímváltozásról az állampolgárnak nem kell bejelentést tennie. A lakcímadat ilyen megváltozása nem minősül adatváltozásnak. (2) A jegyző az (1) bekezdés szerinti változást hivatalból vezeti át a nyilvántartáson. (3) A házszámtáblával nem rendelkező ingatlan tulajdonosa, kezelője, használója a jelen rendelet 11. (1) bekezdésében foglalt tábla-kihelyezési kötelezettségének e rendelet hatályba lépését követő fél éven belül köteles eleget tenni. 14. Záró rendelkezések (1) Ez a rendelet a kihirdetés napján lép hatályba. (2) A rendelet kihirdetéséről a helyben szokásos módon a jegyző gondoskodik. Kelt: Jászladány, szeptember 11. Drávucz Katalin polgármester Lajkó Terézia jegyző Záradék: Ezen rendelet szeptember 13-án kihirdetésre került. Lajkó Terézia jegyző
1. A rendelet célja. 2. Értelmező rendelkezések
Tahitótfalu Község Önkormányzat Képviselő-testületének 9/2014. (XI.21.) önkormányzati rendelete a közterületnév és településrész-név megállapításának, valamint a házak számozásának, emléktáblák elhelyezésének
Rendelet. Önkormányzati Rendeletek Tára. Dokumentumazonosító információk
Rendelet Önkormányzati Rendeletek Tára Dokumentumazonosító információk Rendelet száma: 14/2013.(X.30.) Rendelet típusa: Alap Rendelet címe: a közterületnév és településrész-név megállapításának, valamint
A rendelet célja, hatálya
Gyömrő Város Önkormányzat Képviselő testületének.../2014.( ) önkormányzati rendelete a a közterületek elnevezésének és településrész-név megállapításának, valamint az elnevezésük megváltoztatásáról és
Pétfürdő Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 14/2013. (X.11.) önkormányzati rendelete
Pétfürdő Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 14/2013. (X.11.) önkormányzati rendelete a közterületnevek elnevezése, valamint a házszám-megállapítás szabályairól Pétfürdő Nagyközség Önkormányzatának
I. FEJEZET. A rendelet hatálya és célja. Értelmező rendelkezések
Bodrog Község Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2014.(VIII.22.) önkormányzati rendelete a közterületek elnevezésének, az elnevezések megváltoztatásának és a házszámozás szabályainak megállapításáról
Gelse Község Önkormányzat Képviselő-testületének 6/2014. (IV.23.) önkormányzati rendelet
Gelse Község Önkormányzat Képviselő-testületének 6/2014. (IV.23.) önkormányzati rendelet a közterületek elnevezéséről és a házszám-megállapítás szabályairól Gelse Község Önkormányzatának Képviselő-testülete
Hangács Község Önkormányzata Képviselő-testületének 15/2014.(IX.22.) önkormányzati rendelete
Hangács Község Önkormányzata Képviselő-testületének 15/2014.(IX.22.) önkormányzati rendelete A közterületnév megállapításának, valamint a házak számozásának szabályairól Hangács Község Önkormányzat Képviselő-testülete
Enying Város Önkormányzata Képviselő-testületének /2018. (IV..) önkormányzati rendelete
Enying Város Önkormányzata Képviselő-testületének /2018. (IV..) önkormányzati rendelete a közterületek elnevezéséről, valamint az elnevezés megváltoztatására irányuló kezdeményezés, a házszám-megállapítás
Letenye Város Önkormányzata Képviselő-testületének 9/2014. (V.5.) önkormányzati rendelete a közterületek elnevezéséről és a házszámozás szabályairól
Letenye Város Önkormányzata Képviselő-testületének 9/2014. (V.5.) önkormányzati rendelete a közterületek elnevezéséről és a házszámozás szabályairól Letenye Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a
Enying Város Önkormányzata Képviselő-testületének 15/2014. (VIII. 28.) önkormányzati rendelete
Enying Város Önkormányzata Képviselő-testületének 15/2014. (VIII. 28.) önkormányzati rendelete a közterületek elnevezéséről, valamint az elnevezés megváltoztatására irányuló kezdeményezés, a házszám-megállapítás
Lipót Község Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2014.(VIII..) önkormányzati rendelete a közterületek elnevezéséről és a házszámozás szabályairól
Lipót Község Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2014.(VIII..) önkormányzati rendelete a közterületek elnevezéséről és a házszámozás szabályairól Lipót Község Önkormányzat Képviselő-testülete a Magyarország
Nagybajom Város Önkormányzat Képviselő-testületének 13 /2014. (XI.28.) számú rendelete a közterületek elnevezéséről és a házszámozás szabályairól
Nagybajom Város Önkormányzat Képviselő-testületének 13 /2014. (XI.28.) számú rendelete a közterületek elnevezéséről és a házszámozás szabályairól Nagybajom Város Önkormányzata (továbbiakban: önkormányzat)
(6) 3. A közterület elnevezésének általános szabályai 3. (1) (2) 4. (1) (2) (3) 5. (1) (2) (3) (4) 6. (1) (2)
Bátaapáti Község Önkormányzata Képviselő-testületének 8/2013.(VII.26.) önkormányzati rendelete a közterületek elnevezésének,valamint az elnevezésük megváltoztatására irányuló kezdeményezés és a házszám-
I. FEJEZET ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK. A rendelet célja, fogalmi meghatározások
Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 39/2015 (X.30) önkormányzati rendelete a közterületek elnevezéséről és a házszám megállapítás szabályairól Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése
Rezi Község Önkormányzata Képviselő-testülete. 8/2014. (IV.30.) önkormányzati rendelete
Rezi Község Önkormányzata Képviselő-testülete 8/2014. (IV.30.) önkormányzati rendelete a közterületek elnevezéséről és a házszám-megállapítás szabályairól 1 Rezi Község Önkormányzata Képviselő-testülete
CSANÁDPALOTA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 12/2016.( V.27.) önkormányzati rendelete
CSANÁDPALOTA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 12/2016.( V.27.) önkormányzati rendelete a közterületek elnevezéséről és a házszámozás rendjéről Záradék: A rendelet megalkotásának napja: 2016. május
VÁL KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA
TERVEZET Vál Község Önkormányzat Képviselő-testületének /2014.(...) önkormányzati rendelete a közterületek elnevezésének, az elnevezések megváltoztatásának és a házszámozás szabályainak megállapításáról
I. fejezet. Általános rendelkezések. 1. A rendelet célja
Ecséd Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 20/2015 (XI.18.) önkormányzati rendelete a közterületek elnevezéséről, azok jelöléséről és a házszámozás rendjéről Ecséd Községi Önkormányzat Képviselő-testülete
Nagykáta Város Önkormányzata képviselő-testületének../2014. (VIII ) önkormányzati rendelete a közterületek elnevezéséről és a házszámozás szabályairól
Nagykáta Város Önkormányzata képviselő-testületének../2014. (VIII ) önkormányzati rendelete a közterületek elnevezéséről és a házszámozás szabályairól Nagykáta Város Önkormányzata képviselő-testülete a
MOSONSZOLNOK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 11/2014. (VIII.15.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE
MOSONSZOLNOK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 11/2014. (VIII.15.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE A KÖZTERÜLETEK ELNEVEZÉSÉNEK, AZ ELNEVEZÉSÜK MEGVÁLTOZTATÁSÁRA IRÁNYULÓ KEZDEMÉNYEZÉS ÉS A HÁZSZÁM-MEGÁLLAPÍTÁS
I. fejezet. Általános rendelkezések
Cserkeszőlő Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 15/2013. (VI.27. számú önkormányzati rendelete a közterületek elnevezéséről és a házszám-megállapítás szabályairól Cserkeszőlő Község Önkormányzatának
HORT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 10/2013. (V.29.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE A KÖZTERÜLETEK ELNEVEZÉSÉRŐL ÉS A HÁZSZÁMOZÁSRÓL
HORT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 10/2013. (V.29.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE A KÖZTERÜLETEK ELNEVEZÉSÉRŐL ÉS A HÁZSZÁMOZÁSRÓL Hort Község Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2013. (V.29.)
Tószeg Község Önkormányzata Képviselő-testületének 7/2013. (VI.27.) önkormányzati rendelete a közterületek elnevezéséről és a házszámozás szabályairól
1 Tószeg Község Önkormányzata Képviselő-testületének 7/2013. (VI.27.) önkormányzati rendelete a közterületek elnevezéséről és a házszámozás szabályairól Tószeg Község Önkormányzatának Képviselő-testülete
Apc Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 6/2013. (IV. 30.) önkormányzati rendelete
elfogadott Apc Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 6/2013. (IV. 30.) önkormányzati rendelete a közterületek elnevezéséről, azok jelöléséről és a házszámozás rendjéről Ape Községi Önkormányzat Képviselő-testülete
Szajol Község Önkormányzata. /2013. (IV. 25.) önkormányzati rendelet-tervezete
Szajol Község Önkormányzata /2013. (IV. 25.) önkormányzati rendelet-tervezete a közterületek elnevezéséről és a házszám-megállapítás szabályairól Szajol Községi Önkormányzat Képviselő-testülete a Magyarország
I. fejezet Általános rendelkezések
Zamárdi Város Önkormányzat Képviselő-testületének 43/2014. (IX.23.) számú önkormányzati rendelete a közterületek elnevezéséről és a házszámozás szabályairól Zamárdi Város Önkormányzatának Képviselő-testülete
A közterületek elnevezésére vonatkozó szabályok
Újrónafő Község Önkormányzata Képviselő-testületének 8/2014. (VIII.29.) önkormányzati rendelete a közterületek elnevezéséről és a házszámozás szabályairól Újrónafő Község Önkormányzatának Képviselő-testülete
a közterületek elnevezéséről és a házszám-megállapítás szabályairól I. fejezet Általános rendelkezések 1. A rendelet hatálya, célja
1 Kapolcs Község Önkormányzata Képviselő-testülete 5/2014. (VIII.13.) önkormányzati rendelete a közterületek elnevezéséről és a házszám-megállapítás szabályairól Kapolcs Község Önkormányzata Képviselő-testülete
I. fejezet. Általános rendelkezések
Jászszentlászló Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 24/2013. (XI. 26.) számú önkormányzati rendelete a közterületek elnevezéséről és a házszám-megállapítás szabályiról Jászszentlászló Község Önkormányzatának
Karancsalja Község Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2013. (VIII. 27.) rendelete a közterületek elnevezéséről és a házszámozás szabályairól
Karancsalja Község Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2013. (VIII. 27.) rendelete a közterületek elnevezéséről és a házszámozás szabályairól Karancsalja Község Önkormányzatának Képviselő-testülete
Mezőkövesd Város Önkormányzata Képviselő-testületének 14/2014. (VIII.28.) önkormányzati rendelete
Mezőkövesd Város Önkormányzata Képviselő-testületének 14/2014. (VIII.28.) önkormányzati rendelete a közterületek elnevezése, valamint az elnevezésük megváltoztatására irányuló kezdeményezés és a házszám-megállapítás
12/2014. (IX.10.) önk. A közterületek elnevezéséről és a házszám-megállapítás szabályairól. I.fejezet. Általános rendelkezések
KIVONAT Bükkábrány Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. szeptember 3-án megtartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből: 12/2014. (IX.10.) önk. r e n d e l e t e A közterületek elnevezéséről és a
I. Fejezet ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK. A rendelet hatálya
Erdőtarcsa Község Önkormányzata Képviselő-testületének 16/2013. (XII.16.) önkormányzati rendelete a közterületek elnevezéséről, az elnevezés megváltoztatásáról, azok jelöléséről és a házszámozás rendjéről
Kazincbarcika Város Önkormányzata 19/2015. (V. 22.) önkormányzati rendelete a közterület elnevezés, átnevezés, és a házszámozás rendjéről
Kazincbarcika Város Önkormányzata 19/2015. (V. 22.) önkormányzati rendelete a közterület elnevezés, átnevezés, és a házszámozás rendjéről Kazincbarcika város Önkormányzatának Képviselő-testülete a Magyarország
1. Az utcanév. (3) Az utcanévi utótagok lehetnek: kert, köz, park, sétány, sor, tér, út, utca és tanya. 2. Az utcaelnevezés szabályai
Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselő-testületének 17/2010. (XI. 25.) önkormányzati rendelete a közterület név- és házszámozás megjelölésének szabályairól Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselő-testülete
I. fejezet Általános rendelkezések
Visegrád Város Önkormányzata Képviselő-testületének 19/2013. (IX. 6.) önkormányzati rendelete a közterületek elnevezéséről és a házszámozás szabályairól Visegrád Város Önkormányzatának Képviselő-testülete
I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 2. 2
Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlésének 23/2013. (VI.28.) önkormányzati rendelete a közterületek elnevezéséről és a házszám-megállapítás szabályairól Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlése a Magyarország
Budaörs Város Önkormányzat Képviselo-testülete 68/2004. (XII.01.) rendelete A közterületek elnevezésérol valamint azok jelölésérol
Budaörs Város Önkormányzat Képviselo-testülete 68/2004. (XII.01.) rendelete A közterületek elnevezésérol valamint azok jelölésérol Budaörs Város Képviselo-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990.
1.* 4) Önálló épület: az utcai számozás szerint főépületnek minősülő lakó, üdülő, gazdasági vagy egyéb rendeltetésű épület.
Kisköre Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 11/2014. (IX. 29.) önkormányzati rendelete a közterületek elnevezésének, az elnevezések megváltoztatásának és a házszámozás szabályainak megállapításáról
SZEGVÁR NAGYKÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 8/2010. (IV.29.) önkormányzati rendelete
SZEGVÁR NAGYKÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 8/2010. (IV.29.) önkormányzati rendelete a közterületi nevek megállapításáról, a házszámozás, valamint a névtáblák és a házszámtáblák elhelyezésének
Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének 45/1991. /XII.31./ Kgy. sz. rendelete a közterületek elnevezésének szabályairól (Egységes szerkezetben)
Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének 45/1991. /XII.31./ Kgy. sz. rendelete a közterületek elnevezésének szabályairól (Egységes szerkezetben) A Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése a közterületek és településrészek
1. Általános rendelkezések
Segesd Község Önkormányzata Képviselő-testületének 19/2014. (VIII. 25.) önkormányzati rendelete a közterületek elnevezéséről és a házszám-megállapítás szabályairól Segesd Község Önkormányzatának Képviselő-testülete
I. FEJEZET ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK. A rendelet hatálya, célja
Telekgerendás Község Önkormányzat Képviselő-testületének 23/2011. (X. 27.) önkormányzati rendelete A közterületek elnevezéséről és a házszámozás megállapításáról Telekgerendás Község Önkormányzatának Képviselő-testülete
1. Általános rendelkezések. 2. A közterületek elnevezésére, megváltoztatására vonatkozó szabályok
Gárdony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 3/2015. (II. 26.) önkormányzati rendelete a közterületek elnevezéséről, valamint az elnevezésük megváltoztatására irányuló kezdeményezés és a házszám-megállapítás
A közterületek elnevezéséről és a házszámozás szabályairól
DABAS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 18/2014. (IX.18.) önkormányzati rendelete A közterületek elnevezéséről és a házszámozás szabályairól Dabas Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a
a módosító 17/2018. (X. 31.) önkormányzati rendelettel egységes szerkezetben
Alsónémedi Nagyközség Önkormányzata Képviselő-Testületének 15 /2016. (X.28.) önkormányzati rendelete a közterületek elnevezésének, valamint az elnevezésük megváltoztatására irányuló kezdeményezés és a
Gomba Község Önkormányzata Képviselő-testületének../2014. (IX..) önkormányzati rendelete
6. napirendi ponthoz Gomba Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2217 Gomba, Bajcsy-Zs. u. 2. Gomba Község Önkormányzata Képviselő-testületének./2014. (IX..) önkormányzati rendelete kezdeményezésről,
Hidegség Község Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2007. (IV. 19.) önkormányzati rendelete
Hidegség Község Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2007. (IV. 19.) önkormányzati rendelete az ingatlanok házszámozásáról és a közterületek elnevezéséről Hidegség Község Önkormányzata Képviselő-testülete
I. FEJEZET ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK. (1) A rendelet hatálya Nagyszénás nagyközség közigazgatási területére terjed ki.
Nagyszénás Nagyközség Önkormányzata Képviselı-testületének 9/2014. (IX. 10.) önkormányzati rendelete a közterületek elnevezésérıl és a házszámozás szabályairól Nagyszénás Nagyközség Önkormányzata (továbbiakban:
Bánk Község Önkormányzata Képviselő-testületének 7/2013. (IV.26.) RENDELETE a közterületek elnevezéséről és a házszámozás szabályairól
Bánk Község Önkormányzata Képviselő-testületének 7/2013. (IV.26.) RENDELETE a közterületek elnevezéséről és a házszámozás szabályairól Bánk Község Önkormányzata (továbbiakban: önkormányzat) Képviselő-testülete
Nádasd Község Önkormányzatának 8/2010. (X. 15.) számú rendelete a közterületek elnevezésének megállapításáról, valamint a házszámozás rendjéről
Nádasd Község Önkormányzatának 8/2010. (X. 15.) számú rendelete a közterületek elnevezésének megállapításáról, valamint a házszámozás rendjéről Nádasd Község Önkormányzata a helyi önkormányzatokról szóló,
68/2004. (XII.01.) rendelet egységes szerkezetbe foglalt szövege
Budaörs Város Önkormányzat Képviselő-testülete A KÖZTERÜLETEK ELNEVEZÉSÉRŐL VALAMINT AZOK JELÖLÉSÉRŐL SZÓLÓ a 10/2007. (III.20.), 29/2009. (XI.30.), 18/2012. (V.25.), 19/2012. (V.25.), 8/2015. (III.30.)
Páty Község Önkormányzat Képviselő-testületének 17/2005 (VI.22.) önkormányzati rendelete az utcanév, valamint a házak számozásának rendjéről
Páty Község Önkormányzat Képviselő-testületének 17/2005 (VI.22.) önkormányzati rendelete az utcanév, valamint a házak számozásának rendjéről az azt módosító 12/2012. (V.31.) 23/2012. (XI.13.) és 14/2013.
Általános rendelkezések. (1) A rendelet hatálya Pusztazámor község közigazgatási területére terjed ki. A közterületek elnevezésének szabályai
A Pusztazámor Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 11/2014.(X.28.) önkormányzati rendelete a közterületek elnevezésének, az elnevezések megváltoztatásának és a házszámozás szabályainak megállapításáról
A rendelet célja és hatálya
Tiszakürt Községi Önkormányzat Képviselő testületének 3/2013. (II.1. ) számú rendelete a közterületek elnevezéséről, valamint a házszámozás megállapításáról, illetve azok jelöléséről Tiszakürt Községi
Paks Város Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2013. (III. 19.) önkormányzati rendelete
Paks Város Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2013. (III. 19.) önkormányzati rendelete a közterületek elnevezéséről, valamint az elnevezésük megváltoztatására irányuló kezdeményezésről és a házszám-megállapításról
E L Ő T E R J E S Z T É S
SIÓFOK VÁROS JEGYZŐJE 8600 Siófok, Fő tér 1. E L Ő T E R J E S Z T É S Siófok Város Képviselő-testületének 2013. március havi ülésére Tárgy: Előterjesztő: Összeállította: Tárgyalja: Döntés az utcanév és
Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének 45/1991. /XII.31./ Kgy. sz. rendelete a közterületek elnevezésének szabályairól (Egységes szerkezetben)
Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének 45/1991. /XII.31./ Kgy. sz. rendelete a közterületek elnevezésének szabályairól (Egységes szerkezetben) A Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése a közterületek és településrészek
1. Általános szabályok. Módosította az 5/2015.(III.31.) ök. rendelet 1. (1) bekezdése. Hatályos április 1-jétől. 2
Nyergesújfalu Város Önkormányzati Képviselő-testületének 15/2013. (VI.28.) önkormányzati rendelete a közterületek elnevezéséről, valamint az elnevezésük megváltoztatására irányuló kezdeményezés és a házszám-megállapítás
ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK. A rendelet hatálya, célja
Rétság Város Önkormányzat Képviselő-testületének 18/2013. (XI.26.) önkormányzati rendelete a közterületek elnevezéséről és a házszám-megállapítás szabályairól Rétság Város Önkormányzat Képviselő-testülete
Taktaszada Község Önkormányzat Képviselő testületének. /2014. ( ) önkormányzati rendelete
Taktaszada Község Önkormányzat Képviselő testületének /2014. ( ) önkormányzati rendelete a közterületek elnevezésének, valamint elnevezésük megváltoztatására irányuló kezdeményezésének és a házszám megállapításának
Az utcaelnevezés általános szabályai
1 Erdőkertes Község Önkormányzatának 10/2014. (IX. 26.), 14/2012. (XII. 18.) és 6/2012. (IV. 10.) önkormányzati rendelettel módosított 10/2008. (10.30.) önkormányzati rendelete a közterületnevek megállapításáról,
Előterjesztés. Tisztelt Képviselő-testület!
Előterjesztés Tárgy: A közterületek elnevezéséről, valamint az elnevezésük megváltoztatására irányuló kezdeményezés és a házszám-megállapítás szabályairól rendelet-tervezet Tisztelt Képviselő-testület!
Tiszavasvári Város Önkormányzata Képviselő-testületének 5/2014. (II.21.) önkormányzati rendelete
Tiszavasvári Város Önkormányzata Képviselő-testületének 5/2014. (II.21.) önkormányzati rendelete A közterületek elnevezésének, valamint az elnevezésük megváltoztatására irányuló kezdeményezésről és házszám-megállapítás
Bátonyterenye Város Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2013. (VIII.29.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE
Bátonyterenye Város Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2013. (VIII.29.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE a közterületek elnevezéséről és a házszámozás szabályairól Bátonyterenye Város Önkormányzata Képviselő-testülete
Bóly Város Önkormányzat Képviselő-testületének 6/2014.(VIII.22.) önkormányzati rendelete. 1. Általános rendelkezések. 2. Értelmező rendelkezések
Bóly Város Önkormányzat Képviselő-testületének 6/2014.(VIII.22.) önkormányzati rendelete a közterületek elnevezésének, az elnevezések megváltoztatásának és a házszámozás szabályainak megállapításáról Bóly
MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA. 15/2003. (IV.07.) számú rendelete
MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 15/2003. (IV.07.) számú rendelete a közterületek elnevezéséről és a művészeti alkotások közterületen történő elhelyezésének szabályairól (Egységes szerkezetben a
Héhalom Község Polgármesterétől 3041 Héhalom, Petőfi út 1. Telefon: 32/482-045 e-mail: hivatal@hehalom.hu
Héhalom Község Polgármesterétől 3041 Héhalom, Petőfi út 1. Telefon: 32/482-045 e-mail: hivatal@hehalom.hu Héhalom Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. szeptember -i ülésére Napirend: Javaslat
PÁPA VÁROS POLGÁRMESTERE Pápa, Fő utca 12. Tel.: 89/ Fax.: 89/
PÁPA VÁROS POLGÁRMESTERE 102. 102. 8500 Pápa, Fő utca 12. Tel.: 89/515-000 Fax.: 89/313-989 E-mail: polgarmester@papa.hu E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselőtestület 2014. augusztus 28-i ülésére Tárgy:
Felcsút Községi Önkormányzat Képviselő-testületének március 3-i ülésére
E LŐTERJESZTÉS Felcsút Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. március 3-i ülésére Előterjesztés címe és tárgya: A közterületek elnevezésének, az elnevezések megváltoztatásának és a házszámozás
Rákóczifalva Város Önkormányzata Képviselő-testületének 16/2013. (IX. 25.) önkormányzati rendelete
Rákóczifalva Város Önkormányzata Képviselő-testületének 16/2013. (IX. 25.) önkormányzati rendelete Rákóczifalva Város közterületeinek, valamint az önkormányzat tulajdonában álló közintézmények elnevezésének,
27/2015. (VI. 26.) önkormányzati rendelete a közterületek elnevezéséről, azok jelöléséről és a házszámozás rendjéről
Polgár Város Önkormányzat Képviselő-testületének 27/2015. (VI. 26.) önkormányzati rendelete a közterületek elnevezéséről, azok jelöléséről és a házszámozás rendjéről Polgár Város Önkormányzat Képviselő-testületének
Fertőd Város Önkormányzata Képviselő-testületének. /2014. (.) önkormányzati rendelete
Fertőd Város Önkormányzata Képviselő-testületének /2014. (.) önkormányzati rendelete a közterületek elnevezésének, az elnevezések megváltoztatásának és a házszámozás szabályainak megállapításáról (TERVEZET)
Az utcaelnevezés általános szabályai
1 Erdőkertes Község Önkormányzatának 10/2008. (10.30.) Ök. számú rendelete a közterületnevek megállapításáról, valamint azok jelöléséről. Erdőkertes Község Önkormányzata a Magyar Köztársaság Alkotmányáról
3. Házszám megállapítása
Tar Község Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2015. (II.27.) önkormányzati rendelete a közterületek elnevezésének, valamint az elnevezésük megváltoztatására irányuló kezdeményezés és a házszám-megállapítás
Előzetes hatásvizsgálat
2. NAPIREND Ügyiratszám: 2/140-26/2014. ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2014.augusztus 18.-i nyilvános ülésére Tárgy: Előterjesztő: Zalahaláp Község Önkormányzat Képviselő-testületének rendelete a közterületek
EGYSÉGES SZERKEZET: Koroncó Község Önkormányzat Képviselő-testületének 15/2004.(VIII.30.) rendelete a házszámozás rendjéről
EGYSÉGES SZERKEZET: 2012.06.01. Koroncó Község Önkormányzat Képviselő-testületének 15/2004.(VIII.30.) rendelete a házszámozás rendjéről Koroncó Község Önkormányzatának Képviselő-testülete az 1990. évi
TISZAALPÁR NAGYKÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 25/2013.(XII.02.) számú önkormányzati rendelete
TISZAALPÁR NAGYKÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 25/2013.(XII.02.) számú önkormányzati rendelete a közterületek elnevezéséről és a házszámozás szabályairól A rendelet 2013. december 02-án kihirdetésre
Társadalmi egyeztetésre, véleményeztetésre bocsátása
A T/2013/16. számú önkormányzati rendelet-tervezet Társadalmi egyeztetésre, véleményeztetésre bocsátása Véleményezési határidő: 2013. október 31. Tisztelt Választópolgárok! Erdőtarcsa Község Önkormányzat
(Egységes szerkezetben az 54/2009. (XII.21.), 21/2012. (V. 29.), 16/2013. (V.2.) önk. rendelettel) BEVEZETŐ RENDELKEZÉSEK
Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése 26/2008. (V. 26.) önk. rendelete a közterületek, településrészek, egyes műtárgyak elnevezéséről, művészeti alkotások, valamint művészeti alkotásnak
Maglód Város Önkormányzat Képviselő-testületének
Maglód Város Önkormányzat Képviselő-testületének e a közterület- és városrésznevek, valamint a házszámozás megállapításáról, illetve azok jelöléséről 1 KIHIRDETÉSI ZÁRADÉK A rendelet kihirdetésének napja:
II. A KÖZTERÜLETEK ELNEVEZÉSÉRE VONATKOZÓ SZABÁLYOK
Bugyi Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2014 (IX.15.) számú rendelete a közterületek elnevezéséről és a házszám-megállapítás szabályairól Bugyi Nagy község Önkormányzat Képviselő-testülete
Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének 45/1991. /XII.31./ Kgy. sz. rendelete a közterületek elnevezésének szabályairól (Egységes szerkezetben)
1 Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének 45/1991. /XII.31./ Kgy. sz. rendelete a közterületek elnevezésének szabályairól (Egységes szerkezetben) A Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése a közterületek és
ELŐTERJESZTÉS Csanádpalota Város Önkormányzat Képviselő-testülete részére Ügyiratszám: /2016.
ELŐTERJESZTÉS Csanádpalota Város Önkormányzat Képviselő-testülete részére Ügyiratszám: 1449-2/2016. Tárgy: Közterületek elnevezéséről és házszámozás rendjéről szóló rendelet-tervezet Tisztelt Képviselő-testület!
SIMONTORNYA VÁROS JEGYZŐJÉTŐL
SIMONTORNYA VÁROS JEGYZŐJÉTŐL 7081 Simontornya, Szent I. kir. u. 1. 74/586-921, fax: 74/586-922 e-mail: simontornya@t-online.hu E L Ő T E R J E S Z T É S Simontornya Város Önkormányzata Képviselő-testületének
A rendelet hatálya és célja
Algyő Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 12/2007. (VII.5.) Önkormányzati rendelete az utcanév, valamint a házak számozásának rendjéről / egységes szerkezetben / Hatályos: 2007. július 1.-től
1. Általános rendelkezések. 1. (1) E rendelet hatálya Komló város közigazgatási területére terjed ki. 2. Értelmező rendelkezések
Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének 13/2013. (IV. 25.) önkormányzati rendelete a településrész-, a közterület-elnevezés és a házszámozás rendjéről, valamint a közterületnév táblák és házszám
Adásztevel Község Önkormányzat Képviselő-testületének 7/2014.(VIII.28.) önkormányzati rendelete a házszámozásról, a házszám, a helyrajzi szám
Adásztevel Község Önkormányzat Képviselő-testületének 7/2014.(VIII.28.) önkormányzati rendelete a házszámozásról, a házszám, a helyrajzi szám megjelölésének módjáról, valamint az utcaelnevezés szabályairól
9/ /2014.(IX.11.) HATÁROZATA: Jászszentandrás község víziközműveinek gördülő fejlesztési tervéről.
ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐTESTÜLET JÁSZSZENTANDRÁS 9/2014. Jászszentandrás Önkormányzati Képviselőtestület 2014. szeptember 11-én megtartott soronkívüli ülésének jegyzőkönyve, rendelete, határozata mutatója.
Előterjesztés a augusztus 28-án tartandó testületi ülésre
A R N Ó T KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT JEGYZŐJÉTŐL 3713. Arnót, Petőfi u. 120. Tel: + 36 46/ 500-740 fax: + 36 46/500-749 e-mail: arnot@arnot.hu Ikt. Szám: 2275/3 /2014 Előterjesztés a 2014. augusztus 28-án tartandó
3. A közterület-elnevezés általános szabályai 3.
Ócsa Város Önkormányzatának 5/2013.(III.28.) önkormányzati rendelete Közterületek elnevezésének, valamint az elnevezésük megváltoztatására irányuló kezdeményezés és a házszám-megállapítás szabályairól
I. Fejezet. Általános rendelkezések. 1. A rendelet célja, fogalmi meghatározások
PÜSPÖKLADÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 3/2016. (I. 29.) önkormányzati rendelete a közterületek elnevezésének, az elnevezésük megváltoztatására irányuló kezdeményezés, valamint a házszám-megállapítás
ELŐ TERJESZTÉS és elő zetes hatástanulmány közterület és házszámozás rendjéről szóló önkormányzati rendelet
3. Napirend közterület elnevezés és házszámozás rendje önkormányzati rendelet 3. Napirend ELŐ TERJESZTÉS és elő zetes hatástanulmány közterület és házszámozás rendjéről szóló önkormányzati rendelet Tisztelt
2. Általános rendelkezések
Kiskunlacháza agyközség Önkormányzatának /2014. (.) önkormányzati rendelete a közterületek elnevezésének, elnevezésük megváltoztatásának, valamint a házszám megállapításának, emléktábla elhelyezésének
(2) Minden házszámnak valamely közterülethez kell tartoznia.
Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 18/2016. (VI.29.) önkormányzati rendelete a közterületek elnevezéséről, a házszámozásról és Veszprém történetileg kialakult részeinek elnevezéséről
J e g y z ő k ö n y v
J e g y z ő k ö n y v Készült: Helye: Püspökszilágy Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2014. október 8.-án 18.30 órai kezdettel megtartott rendkívüli üléséről. Önkormányzat Tanácskozóterme Jelen
Szigethalom Város Önkormányzat Képviselő-testületének. 10/2014.(IX.02.) R E N D EL E T E (egységes szerkezetben a 14/2015.(V.26.
Szigethalom Város Önkormányzat Képviselő-testületének 10/2014.(IX.02.) R E N D EL E T E (egységes szerkezetben a 14/2015.(V.26.) rendelettel) az utcanév és városrésznév megállapításának, közintézmény elnevezésének,
VATTA KÖZSÉG KÉPVISELŐ TESTÜLETÉNEK 2014. SZEPTEMBER 10.-ÉN MEGTARTOTT NYÍLT ÜLÉS JEGYZŐKÖNYVÉNEK
VATTA KÖZSÉG KÉPVISELŐ TESTÜLETÉNEK 2014. SZEPTEMBER 10.-ÉN MEGTARTOTT NYÍLT ÜLÉS JEGYZŐKÖNYVÉNEK a./ b./ c./ d./ JEGYZŐKÖNYV, TÁRGYSOROZATA HATÁROZATAI 73-79./2014/ IX.10./ RENDELETEI 10-12./2014/ IX.17./
Budakalász Nagyközség Önkormányzat Képviselőtestületének 19/2003. (XII.8.) sz. rendelete. A rendelet hatálya 1.
Budakalász Nagyközség Önkormányzat Képviselőtestületének 19/2003. (XII.8.) sz. rendelete a közterület-, utca- és településrész nevek megállapításáról, valamint a házszámozás rendjéről ( Egységes szerkezetben
I. fejezet Általános rendelkezések
Kiskunfélegyháza Város Önkormányzata Képviselő-testületének 25/2013. (XI.04.) önkormányzati rendelete a közterületek elnevezéséről és a házszámozás szabályairól Kiskunfélegyháza Város Önkormányzatának