IN MEMÓRIÁM. ŐRI LÁSZLÓ Bp április 13.-Csobánka március
|
|
- Erzsébet Somogyiné
- 6 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 IN MEMÓRIÁM Egy elkésett nekrológ... ŐRI LÁSZLÓ Bp április 13.-Csobánka március Barlangász, hegymászó, 1929-ben vált tagjává a Pannónia Turista Egyesület Barlangkutató Szakosztályának, s ekkor ismerkedett meg a Pálvölgyibarlanggal, ahol hamarosan barlangtúrákat is vezetett. Barlangi vezetéseinek tizenöt éve alatt (1944-ig) több, a barlang bejárását megkönnyítő munkában is részt vett. A Sextagonból jobbra, a Színház-terembe vezető folyosó feltárásában és kibontásában is közreműködött, ezt a szakaszt róla nevezték el Őri-folyosónak. Az 1930-as évek második felében Frank Gyulával kiépítették a Tyúklétrát, és ezzel lehetővé vált a körforgalom a Peti-folyosón át vissza a Lóczy-terem felé. Ők építették be a az elhagyott barlangszakasz világításának lekapcsolását lehetővé tevő villanykapcsolókat is. Őri László a barlangnál töltött évek alatt több jeles személyiséggel találkozott, így pl. Cholnoky Jenővel, Lóczy Lajos fiával, Kadic Ottokárral, Kessler Huberttel, Strömpl Gáborral és másokkal között az Ágasvári menedékház gondnoka is volt től aktív hegymászó. Megmászta a Magas-Tátra több csúcsát, az Alpokban pedig a Hauerkougelt, a Hochgeigét és a Wildspitze-t. Részt vett a Horthy-csúcson a felállításra kerülő kereszt helyének kiépítésében VIII. 8-tól), majd a kereszt felállításában ben az MTSZ szervezésében egy mentési versenyt rendeztek több egyesület mentőcsapatának. A vetélkedő a Csúcshegyi menedékháznál kezdődött, ahol egy borítékban kapták meg a feladatokat. Ebben az állt, hogy a feltételezett sérültet az elsősegély után a Pálvölgyi-kőfejtőbe kellett szállítani. Őri László csapatával kötélpályát épített ki a kőfejtőben és egy általa tervezett mentőülésben mozgatták a sérültet. Gyakorlatukkal elnyerték a rendező szervek dicséretét. A sérültet Őri a hátán hozta le a sziklafalon. Mindketten kötélgyürüben ültek és karabiner-fékkel történt az ereszkedés. Ankner Bélával azt tervezték, hogy 1944-től a Békás-szorosban az Oltárkő tetejére egy országzászlót helyeznek el, amelyet az egyesületek évente felváltva vittek volna fel a csúcsra. Ezt a tervüket azonban a háborús helyzet alakulása már nem tette lehetővé től motoros túrázó, előbb az MHS motoros klub, majd a BHSC, végül az ÉDOSZ keretében VI. 23-án a Pálvölgyi-barlang felfedezésének 100. évfordulója alkalmából a barlangnál rendezett konferencián, mint a legidősebb barlangászt köszöntötték. A Magyar Hegymászástörténeti Társaság Örökös Tiszteletbeli Tagja. Neidenbach Ákos 95
2 OLDAL GYÖRGY Oldal György személyében értékes, nagy szaktudású tagját veszítette el a barlangásztársadalom. Ereje és alkotóképessége teljében távozott: tele volt tervekkel, amelyeket már nem valósíthat meg. Gyuri barátunk fiatal kora óta a barlangok szerelmese volt, szabad idejének nagy részét a barlangok kutatásával, képződésük rejtelmeinek vizsgálatával töltötte. Szakképzettsége, a geodézia, a térképészeti ismeretek nagy segítséget nyújtottak a föld alatti világ megismerésében, az elrejtett járatok felderítésében. Fáradságot nem ismerő munkája és precizitása eredményeképpen pontos barlangtérképek születtek, de ennél is nagyobb értéket jelent, hogy a barlangjáratokat a felszíni térképekre vetítette. Nagy vágyát, a Teresztenye alatti karsztvidéken valószínűsített barlang feltárását másokra, fiatalokra hagyta. A barlangkutatással az 1970-es évek közepén találkozott, a Szabó József Geológiai Technikum tanulójaként. Ekkor az Óbudai Kinizsi Barlangkutató Csoporthoz csatlakozott, de rendszeresen részt vett a tatai Megalodus-barlang feltárásában is és 1994 között a Vértes László Barlangkutató Csoport, majd a Gerecse Barlangkutató Egyesület tagjaként a Gerecse barlangjainak feltárásán dolgozott től a Pagony Barlangkutató Csoporttal a budai barlangok feltáró kutatását végezte, de jelentős volt a cserszegtomaji és aggteleki kutatásokhoz végzett segítő szakmai munkája is. Jó és megbízható barátot veszítettünk el, akire mindig számíthattunk: ő volt az, akire még a sivatagban is bárki rábízhatta volna a kulacsát. Janata Károly Juhász Márton VUKOV PÉTER Okleveles földmérő mérnök, ebben a munkakörben dolgozott Pécsett, majd Kaposvárott nyugdíjba vonulásáig. Aktív természetjáró, bronz, ezüst és arany jelvényes túravezető, a Somogy megyei Természetbarát Szövetség elnökségi tagja, főtitkára, elnöke, a Meteor Természetbarát Szervezetek Országos Szövetsége elnökhelyettese. Számos túraútvonal létrehozásában (pl. Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kék-túra, Dél-dunántúli Piros-túra) vett részt, számos természetjáró kiadvány szerzője, szerkesztője, többek között az Eszperantó Világkongresszusra 1983-ben jelent meg Magyarország látogatható barlangjai c. kétnyelvű kiadványa, többnyelvű barlangos szótára. Több barlangos kirándulást szervezett Ausztriába, mecseki barlangos túrákat kínálva cserébe. A barlangokkal az 1960-as évek elején ismerkedett meg Budapesten. Társaival rendszeresen túrázott a Mátyás-hegyi-, Szemlő-hegyi-, Pál-völgyi-barlangban, a solymári Ördöglyukban, a Hétlyuk-zsombolyban stb. Részt vett a Mátyás-hegyi barlangász öltöző építési munkáiban, valamint a Mátyás-hegyibarlang poligon-felmérési munkáiban is. A Társulatnak és a Mecseki Karsztkutató Csoportnak 1963 óta haláláig volt tagja. Laufer Csaba-Rónaki László 96
3 BODONY SZILÁRD Olyan valakit ragadott el közülünk a halál, akit még nagyon nem kellett volna; akiről senki sem tételezte föl, hogy időnek előtte itt hagy minket. Egy Molnár János-barlangban tett búvártúra után 38 évesen váratlanul távozott közülünk a barlangok, a hegyek és a vizek mélyének igaz, elkötelezett barátja: Bodony Szilárd. Vegyésznek tanult és középiskolás korában ismerkedett meg a barlangok világával. Nem sokkal később, még katonaként, ha lehet egy még csodálatosabb közeg fogadta be és ejtette rabul végleg: a víz. De mielőtt még végleg elmerült volna, gyorsan túljutott száz ejtőernyős ugráson is, ezt kevesen tudták róla. A kilencvenes évek elejétől az Amphora, majd a Kékség búváraival merült nyílt vizen és barlangokban, ahol csak lehetett, emellett alapító tagja volt az Autonóm Búvár Klubnak. Már életében legendák születtek végtelen türelméről, amellyel nem egy arabot kergetett egyiptomi búvártúráin a végső kétségbeesésbe. Részt vett délafrikai víz alatti régész-expedícióban, ahol életét nem féltve, egy pillantra sem elveszítve hidegvérét, mentette meg társait egy szál seprűvel a kezében egy fekete mambától. Oszlopos tagja volt a fénykorát élő Plózer csoportnak, így ott volt minden Tapolcai-tavasbarlangi és Rákóczi-barlangi merülésnél, de sokat járt Erdélyben, a Morva-karszton, merült Franciaországban és Boszniában is. A közelmúlt legjelentősebb kihívása az Izvemai-barlangrendszer víz alatti részeinek kutatása volt számára, amelynek szifonon túli részeiről csodálattal hallgattuk történeteit. Búvártársai egybehangzó véleménye szerint jó volt vele merülni, a vízben a legnehezebb körülmények is könnyű ösvénnyé váltak jelenlétében. És ha valaki e sorokat olvasván azt gondolná, egy ilyen kegyetlenül rövidre szabott életbe több nem fér bele, e sorok ezzel itt véget is érnek, hát téved! Szilárd a MAFC barlangkutató csoportnak (később Tizek Háza) is meghatározó tagja volt, részt vett a legtöbb hazai és külföldi akcióban. Együtt bivakoltunk a Fekete-barlang kutató-térképező expedíciói során, a Gortániban és még ki tudja hány helyen. Húzta a vödröt a Bakonyban és gyakorlatilag az öszszes alsó-hegyi zsomboly mellett felállította bográcsát ( még egyet rottyan! ), hogy hajnalban a kellően kitartó közönség számára főztjét kínálja. A Lakatos kupák szervezésének egyik fő motorja, örökösen a háttérben munkálkodó kulcsembere volt. Életének utolsó hónapjaiban két egymást követő albániai barlangkutató expedíció résztvevője volt, az érintetlen magashegyi karszt valósággal elbűvölte, második alkalommal már az őt mindenben szinte feltétel nélkül támogató párját és nagyfiát is magával vitte. Hajtotta a megismerés vágya, hogy megismerjen új túraterületeket, majd utóbb távoli egzotikus tájakat is. Már hónapok óta kitartóan készült, hogy mind fizikailag, mind tudásban meg tudjon majd felelni a Pápua Uj-Guineába szerveződő nemzetközi expedícióban vállalt feladatainak, de a sors ezt a lehetőséget már nem adta meg neki. Emberszeretetéből, humánumából fakadt önzetlensége és segítökészsége. Ha valahol segítségre volt szükség, ö ott termett az elsők között. Részt vett az Esztramosi-barlangban rekedt könnyűbúvár életének megmentéséért öt napon át folytatott kemény, de végül sikeres küzdelemben is, amelyet az egész ország aggódva figyelt. Távozása nemcsak a családjában hagy pótolhatatlan űrt maga után - három gyermeke maradt árván de a barlangász és/vagy búvártársai körében is, akik szívükben, lelkűkben megőrzik, nagyon-nagyon sokan megőrizzük emlékét. És akire emlékeznek, az nem hal meg igazán. Most már csak ennyit tehetünk érted. MAFC Barlangkutató Csoport - Tizek Háza Plózer István Víz alatti Barlangkutató Csoport 97
4 BERNARD URBAIN Szomorú kötelességnek teszek eleget, amikor e búcsúztató sorokat írom. Bemardnak sok magyar barátja volt és többször járt Magyarországon is, legutoljára 2007-ben, all. Nemzetközi Barlang Mentő Konferencia alkalmából. Egészen fiatalon, 15 éves korában kezdett barlangászni és az elmúlt évtizedek során a belga és a nemzetközi barlangász társadalom egyik meghatározó alakjává vált. Mint közülünk oly sokan, először ő is a kalandot kereste, így lett részese sok belgiumi és külföldi barlangász akciónak, expedíciónak ben kezdte meg azt a fegyveres katonai szolgálat helyetti polgári szolgálatot, amelyet a belga katasztrófavédelmi szervezetnél töltött. Itt találkozott Dimitri de Martinoffal és André Slagmolennel, a barlangi mentők vezetőivel. A találkozást követően egyenes út vezetett a barlangi mentéshez, amelybe 1973-ban kapcsolódott be. Az aktív mentési tevékenység mellett magára vállalta a kapcsolódó adminisztráció hálátlan feladatának ellátását is ben technikai vezető lesz, majd az 1987-ben Cividaleban (Olaszország) tartott 7. Nemzetközi Barlangi Mentő Konferencián tagja lesz a Nemzetközi Barlangtani Unió (Union International of Speleology - U1S) Barlangi Mentő Bizottsága (Cave Rescue Commission - CRC) ügyvezetésének. Mindezek mellett egyik létrehozója az 1984-ben megalakult Union Belgian of Speleologynak (UBS). Különböző posztokon a UBS vezetőségi tagja volt között: főtitkár és között, elnökhelyettes lett 1996-ban és elnökké választották 1998-ban. Más területeken is bekapcsolódott a nemzetközi szervezeti életbe: között alapító titkára volt az Európai Barlangász Szövetségnek (European Speleologist Federation, ESF). Már hosszan elhúzódó betegsége kezdetén tisztában volt a várható végkimenetellel, ezért megvált hivatalos beosztásaitól, de az aktivitással nem hagyott fel. Arra törekedett, hogy minden nap megvalósítson valamit terveiből és szinte az utolsó pillanatig túrázott, barlangászon, dolgozott - többek között az UIS CRC történetének feldolgozásán. A belga és a nemzetközi barlangász társadalomhoz hasonlóan a magyar barlangászok is tisztelettel őrzik emlékét ennek a nagyszerű társuknak, aki a barlangászat, a szervezeti élet és a barlangi mentés területén nyújtott átlagon felüli teljesítményével méltán írta be nevét a barlangász történelembe. Hegedűs Gyula 98
5 KARST W C A V E Published by the Hungárián Speleological Society and the Karst and Cave Foundation CONTENTS STUDIES 50 years o f the Karst and Cave (Karszt és Barlang)... 2 K. Székely: The Role of D. Balázs in the Founding and Developing of Karst and Cave 3 L. Gaál: Tree Mold Caves in Hungary and around the World... 7 P. Gadányi: River Erosion Caves in Basaltlava of Different Structure in the Jökulsárgljúfur Canyon, Iceland B. Muladi-Z. Csépe: Application ofwireless Sensor Networks in Cave Research M. Veress-K. Péntek-R. Schlaffer-Z. Miire: The Effects of Intensive Rainfall on Karst Forms 41 REVIEW Z Szabó : Cleaning up Contaminated Caves of the Csókavár Quarry in Üröm... A. Sz. Bereczky: Presence of Sparrow-Hawk in Cave... P. Tarsoly. Datas to the Geographical Situation of Vas Pál Hole Cave in Kemenesalja R. Kovács : A One Kilométer New Part in the Ariadne Cave-System... Gy. Dénes: Caves and Cave Names of Borzova Report on the 100 Years of the Organized Speleology in Alsó-hegy and the Meteor Cave was Discovered 50 years ago Scientific Meeting and the Opening of the Permanent Exhibition {J. Stieber)... Awards... Chronicle of Rescues {Gy. Hegedűs) Number of Visitors in our Showcaves... Our Society v Life General Assambly {N. Fleck)... Commemorations... Awards {Dr. Gy. Dénes) Caving Day (B. Kosztra)... Professional meeting of speleologists {N. Fleck) Study Trips of the Society {N. Fleck)... The results of the J. Cholnoky Karst and Caving Competition (K. Takácsné Bolner) Our Cavers Abroad 12. International Conference of Cave Rescue Dryanovo, Bulgária {Gy. Hegedűs) Bookshelf o f the Speleologist... 15,16, 40, 50, 93, 94 OBITUARIES Karst and Cave Research News front Hungary 50 years of the Hungárián Caves Rescue {Gy. H egedűs) L. Őri ( )... Gy. Oldal ( )... P.Vukov( )... Sz. Bodony ( )... B. Urbain ( )... A kiadvány megjelenését támogatta: Gyúró Lehel Gábor Főszerkesztő - Editor Hazslinszky Tamás A szerkesztésben közreműködött Fleck Nóra Szerkesztőség 1025 Budapest, Pusztaszeri út 35. Tel.: , tel./fax: ; mkbt@t-online.hu Nyomdai előkészítés, tipográfia Vári András ( variandras@falevelek.hu)
6
7 KARSZT /, \ / " KARSZT * KARSZT r, KARSZT v KARSZT «K A R SZT u KARSZT Címlap borítók i
8
M K B T Á J É K O Z T A 2011. november december. Székesfehérvár 2011. november 11 13. (5. oldal)
Magyar Karszt- és Barlangkutató Társulat Budapest, Pusztaszeri út 35. 1025 M K B T PROGRAMOK RENDEZVÉNYEK BESZÁMOLÓK JELENTÉSEK RÖVID CIKKEK KÖZLEMÉNYEK HÍREK HIRDETMÉNYEK Á J É K Székesfehérvár 2011.
2011. évi kutatási beszámoló
készítette: Ország János elnökségi tag, túravezető ellenőrizte: Pál Zsolt kutatási programvezető jóváhagyta: Tarnai Tamás ügyvezető elnök, kutatásvezető Orfű, 2011. 12. 31. TARTALOMJEGYZÉK 1. Előzmények,
2011. évi kutatási beszámoló
készítette:.. Ország János elnökségi tag, túravezető ellenőrizte:.. Pál Zsolt kutatási programvezető jóváhagyta:.. Tarnai Tamás ügyvezető elnök, kutatásvezető Orfű, 2011. 12. 31. TARTALOMJEGYZÉK 1. Előzmények,
M K B T Á J É K O Z T A 2014. T. november-december Ó. BARLANGKUTATÓK SZAKMAI TALÁLKOZÓJA 2014. november 7 9. Cserépfalu. Cserépfalu (lásd a 2.
Magyar Karszt- és Barlangkutató Társulat 1025 Budapest, Pusztaszeri út 35. M K B T PROGRAMOK RENDEZVÉNYEK BESZÁMOLÓK JELENTÉSEK RÖVID CIKKEK KÖZLEMÉNYEK HÍREK H I R D E T M É N Y E K BARLANGKUTATÓK SZAKMAI
1980. november-december hó
MAGYAR K ARSZT- ÉS BARLAN GKU TATÓ TÁRSULAT M Ű S O R F Ü Z E T 1980. november-december hó A füzet tartalmazza: a Magyar Karszt- és Barlangkutató Társulat havi rendezvényeit, valamint közérdekű közleményeit.
III. NEGYEDÉV. július eleje
III. NEGYEDÉV július eleje Kéktúra vándorlás az Alföldi-kéken Helyszín: Alföld Későbbi részletes kiírás szerint Eötvös Loránd Természetbarát Egyesület, (MTSZ) Információ: Matolcsi György +36 (30) 732-6002
KARSZT- ÉS BARLANGKUTATÁSI TÁJÉKOZTATÓ IX. ÉVFOLYAM
KARSZT- ÉS BARLANGKUTATÁSI TÁJÉKOZTATÓ 1964 IX. ÉVFOLYAM Magyar Karszt- és Barlangkutató Társulat Budapest VI., Gorkij fasor 46-48. A Karszt- és Barlangkutatási Tájékoztató 1964. évi IX. évfolyamának TARTALOMJEGYZÉKE
11. Nemzetközi Barlangi Mentő Konferencia Aggtelek-Jósvafő, 2007. május 15-18.
11. Nemzetközi Barlangi Mentő Konferencia Aggtelek-Jósvafő, 2007. május 15-18. Magyar Barlangi Mentőszolgálat Nemzetközi Barlangtani Únió Barlangi Mentő Bizottsága Honlap: http://www.caverescue.hu/ Céljaink
ELMÉLETI TEMATIKA 2013. 1/a. előadás: Bemutatkozó Ország János (0,5 óra) 1/b. előadás: Barlangjárás alapjai Bauer Márton (2 óra)
február 15. péntek 18.00 20.30 ELMÉLETI TEMATIKA 1/a. előadás: Bemutatkozó Ország János (0,5 óra) Az egyesület bemutatása A tanfolyam ismertetése 1/b. előadás: Barlangjárás alapjai Bauer Márton (2 óra)
Szegedi Karszt- és Barlangkutató Egyesület
február 11. péntek 18.00 20.30 ELMÉLETI TEMATIKA 1/a. előadás: Bemutatkozó Ország János (0,5 óra) Az egyesület bemutatása A tanfolyam ismertetése 1/b. előadás: Barlangkutatás története, intézményei Tarnai
IV. NEGYEDÉV BTSSZ tagszervezeti aktivisták továbbképzése BTSSZ
IV. NEGYEDÉV 10.03. Őszi túrázói tanfolyam (elméleti oktatás) 3 10.05. Autóbuszos túra a Mátra-hegységbe Helyszín: Mátra-hegység Túrázók Baráti Köre Természetjáró Egyesület Utazás: autóbusszal Információ:
MAGYAR KARSZT- ÉS BARLANGKUTATÓ TÁRSULAT M Ű S O R F Ü Z E T
1 MAGYAR KARSZT- ÉS BARLANGKUTATÓ TÁRSULAT M Ű S O R F Ü Z E T 1985. november - december hó MTESZ - egyesületi használatra! Kiadja: Magyar Karszt- és Barlangkutató Társulat Felelős kiadó: Hazslinszky Tamás
Akikre büszkék vagyunk. (2018)
Akikre büszkék vagyunk. (2018) 2018. szeptember 08-án rendezte a Magyar Természetjáró Szövetsége Szövetség Verőcén a Természetjárók Fesztiválját Itt került sor a Fejér Megye Természetjárásáért kitüntetések
IV. NEGYEDÉV BTSSZ tagszervezeti aktivisták továbbképzése Helyszín: Későbbi kiírás szerint BTSSZ
IV. NEGYEDÉV 10.06. Budapesti Középfokú Tájékozódási Túrabajnokság: Silvanus Kupa Silvanus SE Információ: www.tajbpbajn.x3.hu 10.06. Természetismereti kirándulás Helyszín: Budai-hegység Apáthy-szikla 10.06.
II. NEGYEDÉV.
II. NEGYEDÉV 04.04. Természetjáró Alapismereti Elméleti Oktatás 3 Helyszín: Budapest, V. ker. Curia u. 3. BTSSZ TUTI 04.05. Természetjáró Alapismereti Elméleti Oktatás 4 Helyszín: Budapest, V. ker. Curia
Jelentés a Solymári-ördöglyuk (obsz ) 2017 évi feltáró kutatásáról
Jelentés a Solymári-ördöglyuk (obsz. 4773-1) 2017 évi feltáró kutatásáról 2017 évben összesen 8 munkanapot töltöttünk a barlangban, melynek során, kettő különböző helyen folytattunk bontási munkálatokat.
III. NEGYEDÉV. július eleje
III. NEGYEDÉV július eleje Természetjáró Gyermekek Országos Találkozója, Természetjáró Diákok Országos Találkozója TFSZ Információ: www.tfsz.hu 07.05-07. Alföldi Kék túra 3. szakasz Helyszín: Kelet-Alföld,
ALAPFOKÚ BARLANGJÁRÓ TANFOLYAM
ALAPFOKÚ BARLANGJÁRÓ TANFOLYAM Bevezetés Ország János Szegedi Karszt- és Barlangkutató Egyesület Orfű Az SZKBE története: 1993. kutatások kezdete 1995. József Attila Tudományegyetem Barlangkutató Csoportja
MAGYAR KARSZT-ÉSBARLANKUTATÓTÁRSULAT MŰSORFÜZET j ulius-augusztus hó
MAGYAR KARSZT-ÉSBARLANKUTATÓTÁRSULAT MŰSORFÜZET 1980. j ulius-augusztus hó A füzet tartalmazza : A Magyar Karszt- és Barlangkutató Társulat havi előadásait, valamint közérdekű közleményeit. 70 éves a
Tájékoztatás: 06 (1)
Sítúra Bizottságunk síszezonban minden kedves sporttársat, érdeklődőt kortól függetlenül szeretettel vár. Az eseménynaptárban szereplő túrák az időjárási és hóviszonyoktól függően bővülhetnek, vagy elmaradhatnak.
MAGYAR KARSZT- ÉS BARLANGKUTATÓ TÁRSULAT M E G H Í V Ó június hó
MAGYAR KARSZT- ÉS BARLANGKUTATÓ TÁRSULAT M E G H Í V Ó 1978. június hó MTESZ egyesületi használatra! Kiadja: Magyar Karszt- és Barlangkutató Társulat 78-3260 MTESZ Házinyomda, Bp. Készült: 950 példányban
II. NEGYEDÉV Tavaszi túraverseny Helyszín: Budai-hegység Telki, Nagykopasz térsége BTSSZ Ifjúsági Bizottsága Információ:
II. NEGYEDÉV 04.07. Természetismereti kirándulás Helyszín: Budai-hegység, Harangvölgy Leánykökörcsin virágzás 04.07. Látogatás a Ferenc-hegyi barlangban Helyszín: Budapest, Ferenc-hegyi barlang Barlangtúra
K A RSZT - ÉS BARLANGKUTATÁSI TÁJÉKOZTATÓ. 19 64 tx. Évfolyam. Magyar Karszt-. és Barlangkutató Társulat Budapest VL Gorkij fasor 46-48
c K A RSZT - ÉS BARLANGKUTATÁSI TÁJÉKOZTATÓ B U D A P E S T 19 64 tx. Évfolyam Magyar Karszt-. és Barlangkutató Társulat Budapest VL Gorkij fasor 46-48 A KARSZT- ÉS BARLANGKUTATÁSI TÁJÉKOZTATÓ 1964. évi
M K B T Á J É K O Z T A. 2015. T május június Ó. 2015. július 3 5. Orfű. Adószámunk: 19815802-1-41 Minden SZJA 1%-ot köszönünk.
Magyar Karszt- és Barlangkutató Társulat Budapest, Pusztaszeri út 35. 1025 M K B T PROGRAMOK RENDEZVÉNYEK BESZÁMOLÓK JELENTÉSEK RÖVID CIKKEK KÖZLEMÉNYEK HÍREK HIRDETMÉNYEK B a r l a n g n a p 2015. július
MAGYAR KARSZT- ÉS BARLANGKUTATÓ TÁRSULAT MŰSORFÜZET május - junius H ó
MAGYAR KARSZT- ÉS BARLANGKUTATÓ TÁRSULAT MŰSORFÜZET 4 1982. május - junius H ó A Tüzet tartalmazza a Magyar Karszt- és Barlangkutató Társulat előadásait, valamint közérdekű közleményeit. Május 10. /hétfő/
EÖTVÖS LORÁND, A SPORTSZERVEZŐ
EÖTVÖS LORÁND, A SPORTSZERVEZŐ Dr. Székely Mózes fizikus-szociálpszichológus ELTE PPK tudományos főmunkatárs BEAC alelnök, MEFS főtitkár Az Eötvös Loránd-centenárium központi rendezvénye Budapest, 2019.
A mintavételek időpontjait az 1. sz., a mintavételi helyeket a 2. sz táblázat tartalmazza. 1.sz. táblázat Mintavételi időpontok
Füri András úr igazgató Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság Budapest Tárgy: kutatási jelentés Hiv. sz.: PE/KTF/2866-6-216 Tisztelt Igazgató Úr! A hivatkozott számon kutatásaimat engedélyező határozat előírásának
BESZÁMOLÓ A MAGYAR KARSZT- ÉS BARLANGKUTATÓ TÁRSULAT 1984. ÉVI TEVÉKENYSÉGÉRŐL. Szerkesztette: JUHÁSZ MÁRTON és TAKÁCSNÉ BOLNER KATALIN
BESZÁMOLÓ A MAGYAR KARSZT- ÉS BARLANGKUTATÓ TÁRSULAT 1984. ÉVI TEVÉKENYSÉGÉRŐL Szerkesztette: JUHÁSZ MÁRTON és TAKÁCSNÉ BOLNER KATALIN MAGYAR KARSZT- ÉS BARLANGKUTATÓ TÁRSULAT KVM BARLANGTANI INTÉZET Budapest,
A Pro Natura Karszt- és Barlangkutató Egyesület éves jelentéseinek tartalomjegyzéke
A Pro Natura Karszt- és Barlangkutató Egyesület éves jelentéseinek tartalomjegyzéke 1996 1. Csoportélet Csoportélet (Szatyor Miklós) Nyári kutatótábor (Szatyor Miklós) Mecseki barlangászok találkozója
ALAPFOKÚ BARLANGJÁRÓ TANFOLYAM
ALAPFOKÚ BARLANGJÁRÓ TANFOLYAM Mentés Ország János Szegedi Karszt- és Barlangkutató Egyesület Orfű Megelőzés: Felszíni ügyelet (a kijövetel tervezett időpontjával, riasztási telefonszámmal) Helyi barlangászokkal
A SZPELCOLÓGUS K Ö N Y V E S P O L C A
ben az északi járatrészek felmérésével folytatták a Tapolcai-tavasbarlang, illetve a Cseppköves-ág felmérésével a Kórház-barlang részletes térképezését; új térképet készítettek a Kincsesgödörről, s felmérték
Á J É K O Z A 2009. T. november december Ó. BARLANGKUTATÓK SZAKMAI TALÁLKOZÓJA 2009. november 6 8. Miskolc Egyetemváros
Magyar Karszt- és Barlangkutató Társulat Budapest, Pusztaszeri út 35. 1025 M K B T PROGRAMOK RENDEZVÉNYEK BESZÁMOLÓK JELENTÉSEK RÖVID CIKKEK KÖZLEMÉNYEK HÍREK HIRDETMÉNYEK BARLANGKUTATÓK SZAKMAI TALÁLKOZÓJA
ARIADNE Karszt- és Barlangkutató Egyesület 1023 Budapest, Bécsi út. 6. II./8. Tel.: (1)-326-3510
ARIADNE Karszt- és Barlangkutató Egyesület 1023 Budapest, Bécsi út. 6. II./8. Tel.: (1)-326-3510 Juhász Márton Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatósága 1025. Bp. Hűvösvölgyi út 52. Az ARIADNE Karszt és Barlangkutató
II. NEGYEDÉV Természetjáró Alapismereti Gyakorló túra 1 Helyszín: Budai-hegység BTSSZ TUTI Információ: Buzás Károly 06 (20)
II. NEGYEDÉV 04.01. Természetjáró Alapismereti Gyakorló túra 1 Helyszín: Budai-hegység TUTI Információ: Buzás Károly 06 (20) 477-6467 04.01. Medvehagyma túra Helyszín: Gerecse-hegység Várpalota Gyalogtúra
Danca-barlang /Aggteleki-karszt/, 8, 96, 108, 116.
Barlangnév mutató Index of caves Acheron-kútbarlong /Keszthelyi-hegység/, 15, 16, 162, 167, 171. Áfonya utcai-barlang /Budai-hegység/, 106. ágasvári Csôrgô-lÿuk /Mátra/, 122. Akasztó-hegyi-eresz /Bakony,
1978. julius - szeptember hó
M AG YAR K A R S Z T - ÉS B A R LA N G K U TATÓ T Á R S U LA T М Е G H I V Ó 1978. julius - szeptember hó t f A füzet tartalmazza: A Magyar Karszt- és Barlangkutató Társulat havi előadásait, valamint közérdekű
ARIADNE Karszt- és Barlangkutató Egyesület 2000 Szentendre, Római sánc u. 5. Tel.: 06-26-313-848
ARIADNE Karszt- és Barlangkutató Egyesület 2000 Szentendre, Római sánc u. 5. Tel.: 06-26-313-848 Duna Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság Juhász Márton úr részére Tárgy: új rész bejelentés Leány-Legény-Ariadne-barlangrendszer
Beszámoló a Veszprém Megyei Természetbarát Szövetség (8200 Veszprém Wartha u. 3.) munkájáról
Beszámoló a Veszprém Megyei Természetbarát Szövetség (8200 Veszprém Wartha u. 3.) munkájáról 1. Új elnökség a VMTSZ élén: 2006. július 1.-től új vezetőség áll a Veszprém Megyei Természetbarát Szövetség
Oktatói önéletrajz Dr. Lengyel György
egyetemi tanár Társadalomtudományi és Nemzetközi Kapcsolatok Kar Szociológia és Társadalompolitika Intézet Karrier Felsőfokú végzettségek: 1970-1975 Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem, Népgazdaság
PROGRAMOK RENDEZVÉNYEK BESZÁMOLÓK JELENTÉSEK RÖVID CIKKEK KÖZLEMÉNYEK HÍREK HIRDETMÉNYEK. máius június
PROGRAMOK RENDEZVÉNYEK BESZÁMOLÓK JELENTÉSEK RÖVID CIKKEK KÖZLEMÉNYEK HÍREK HIRDETMÉNYEK 2 0 0 2. máius június 2 ELŐADÁSOK a Szemlö-hegyi-barlang fogadóépületének (Pusztaszeri út 35.) vetítőtermében Május
IN MEMÓRIÁM DÉKÁNY PÉTER ( )
IN MEMÓRIÁM DÉKÁNY PÉTER (1956-2000) Dékány Péter, 44 éves hegymászó, nős, két kisgyermek apja. Több mint húsz éve a magyar hegymászás élvonalában. Végigjárta az Alpok, Kaukázus, Pamír, Himalája, Andok
TársuCati étet BESZÁMOLÓ KÜLDÖTTKÖZGYŰLÉS
TársuCati étet BESZÁMOLÓ KÜLDÖTTKÖZGYŰLÉS Társulatunk 2008. április 19-én tartotta éves beszámoló küldöttközgyűlését a Szemlő-hegyi-barlang fogadóépületében. A szavazati joggal rendelkező, megjelent küldöttek
Programok, rendezvények
Programok, rendezvények I. NEGYEDÉV 01.01. Évnyitó túra Helyszín: Normafa Találkozás: Széll Kálmán tér, METRO belső csarnoka, 9.45 órakor 01.06. Sítúra-/nosztalgia/ Sífutás, Újévköszöntő túra Helyszín:
Szegedi Karszt- és Barlangkutató Egyesület 2014. augusztus 30. elnökségi ülés jegyzőkönyv
Szegedi Karszt- és Barlangkutató Egyesület 2014. augusztus 30. elnökségi ülés jegyzőkönyv Helyszín: Budapest XIV., Columbus u. 77. (Chikán Gábor elnökségi tag otthona) Időpont: 2014. augusztus 30. 10:00-tól
A rendezvény alatt kiállítást és árusítást tervezünk denevéreket ábrázoló bélyegekből,
BARLANGI DENEVÉREK NEMZETKÖZI KONFERENCIA 2012. szeptember 21 23. Miskolc Bükk hegység A rendezvény keretében a barlangi denevérekkel kapcsolatos minden témakört, de különösen a denevérek és szálláshelyeik
Programok, rendezvények
Programok, rendezvények I. NEGYEDÉV 01.01. Újévi túra Helyszín: Normafa 01.05. Újévköszöntő túra Helyszín: Szépvölgy Árpád-kilátó Természetvédelmi és Természetismereti Bizottság Információ: Telek György
III. NEGYEDÉV Családi gyermektábor Helyszín: Vinye ÁPISZ SE BTSSZ Természetvédelmi és Természetismereti Bizottság
III. NEGYEDÉV 07.03-08. Természetjáró Gyermekek Országos Találkozója, Természetjáró Diákok Országos Találkozója Helyszín: Pusztamarót TFSZ Információ: www.tfsz.hu 07.06-09. Szlovák turisták nemzetközi
Bronze Website Award. Ismét bronzérmesek
XVII. évfolyam VII. szám Az IPA világszerte a rendvédelmi szervek aktív és nyugalmazott állományából toborozza tagságát, célja a formális, szakmai kereteken túlmutató személyes kapcsolatok kialakítása,
Á J É K O Z 2012. július augusztus PROGRAMOK RENDEZVÉNYEK BESZÁMOLÓK JELENTÉSEK RÖVID CIKKEK KÖZLEMÉNYEK HÍREK HIRDETMÉNYEK
M K B T PROGRAMOK RENDEZVÉNYEK BESZÁMOLÓK JELENTÉSEK RÖVID CIKKEK KÖZLEMÉNYEK HÍREK HIRDETMÉNYEK Valamennyi tagtársunknak eredményes kutatótáborokat és barlangtúrákat kívánunk! Á J É K O Z T A 2012. T
M K B T Á J É K O Z T A. 2010. T november december Ó. Esztergom. 2010. november 12 14. (Program a 2. oldalon)
Magyar Karszt- és Barlangkutató Társulat Budapest, Pusztaszeri út 35. 1025 M K B T PROGRAMOK RENDEZVÉNYEK BESZÁMOLÓK JELENTÉSEK RÖVID CIKKEK KÖZLEMÉNYEK HÍREK HIRDETMÉNYEK B A R L A N G K U T A T Ó K S
Dr. Koncz Gábor Egy napom a jövőben. Az Ötven éves a magyarországi jövőkutatás jeles évforduló tiszteletére
Dr. Koncz Gábor Egy napom a jövőben Az Ötven éves a magyarországi jövőkutatás jeles évforduló tiszteletére rajz- és versíró versenyt szervezetünk, 2018-ban. Az 1969-ben megalakult, tehát immár ötven éves
T is z tú jító k ü ld ö ttk ö z g y ű lé s
T is z tú jító k ü ld ö ttk ö z g y ű lé s Társulatunk 1981. március 28-án tartotta meg tisztújító küldöttközgyűlését a MTESZ székházában. A 145 küldött közül 100-an jöttek el a gyűlésre. Dr. Láng Sándor
MAGYAR KARSZT- ÉS BAR LANGKUTATO TÁRSULAT
MAGYAR KARSZT- ÉS BAR LANGKUTATO TÁRSULAT meghívó 1978. március hó A füzet tartalmazza : A Magyar Karszt- és Barlangkutató Társulat havi előadásait, valamint közérdekű közleményeit. 1 f г Március 13.,
B A R L A N G J A I N K L Á T O G A T Á S I R E N D J E 2014. január 1. - 2014. március 31. között
B A R L A N G J A I N K L Á T O G A T Á S I R E N D J E 2014. január 1. - 2014. március 31. között Jegyváltás Nyitva tartás Jegykiadás (a feltüntetett árak bruttó árak,27% áfát tartalmaznak) A program
Programok, rendezvények
Programok, rendezvények I. NEGYEDÉV 01.01. Évnyitó túra Helyszín: Normafa Találkozás: 9.45 órakor Széll Kálmán tér, METRO belső csarnoka 01.08. Sítúra Helyszín: Budai-hegység Útvonal: Normafa Libegő Budakeszi
a barlangfeltárások terén kiemelkedő eredményt elért kutató kollektívának adományozható Vass Imre-emléklappal
ményekkel is kiérdemelte a kutatás vezetője és a két csoportnak a kutatásban résztvevő valamennyi tagja a Társulat elismerését. Ezért az Erembizottság tüntette ki. a barlangfeltárások terén kiemelkedő
M A G YAR K A R S Z T - ÉS B ARLANG K U TATÓ TÁRSU LA T MŰSORFÜZET május - junius hó
M A G YAR K A R S Z T - ÉS B ARLANG K U TATÓ TÁRSU LA T MŰSORFÜZET 1980. május - junius hó A füzet tartalmazza: i A Magyar Karszt- és Barlangkutató Társulat 1 Május 19, A étfo/ 17.00 óra Gádoros Miklós
N A P O N T A I N D U L Ó B A R L A N G T Ú R Á K
BARLANGJAINK LÁTOGATÁSI RENDJE 2013. március 1. - 2013. március 31. között Nyitvatartás: Aggteleken, Vörös-tónál, Jósvafőn és Bódvarákón naponta 8.00 órától 16.00 óráig. Jegykiadás: Aggteleken és Bódvarákón
Fiú 100m síkfutás V. Kcs. Szül.dát. Iskola Eredmény 1. Arnhold Bence SAV 11,2 2. Móricz Bálint PREG 11,2 3.
Fiú 100m síkfutás V. Kcs. 1. Arnhold Bence 1994 SAV 11,2 2. Móricz Bálint 1995 PREG 11,2 3. Bognár Dániel 1995 GÉP 11, 4 4. Pernyész Marcel 1995 BOLYG 12, 2 5. Gróf Richárd 1995 SZGYG 12, 2 6. Mecsek János
ANP osztálykirándulásos ajánlatai Barlang túrák Hucul programok Kúria Oktatóközpont Tanösvények Faluséták és kultúrtörténeti helyszínek
ANP osztálykirándulásos ajánlatai Barlang túrák Hucul programok Kúria Oktatóközpont Tanösvények Faluséták és kultúrtörténeti helyszínek Baradla-barlang, aggteleki rövidtúra 700Ft/fő A túra hossza: 1 km
MAGYAR BIRKÓZÓ SZÖVETSÉG HUNGARIAN WRESTLING FEDERATION
A kategória (24 induló) 58 kg (1 induló) Bajnok: Szabó Csaba (Tatabányai SC) 63 kg (5) Bajnok: Juhász József (Túrkevei VSE) 2. Szabó György (Dorogi NC) 3. László Balázs (Honvéd Szondi SE) 4. Köböl Zsolt
PROGRAMOK, RENDEZVÉNYEK
2 3 PROGRAMOK, RENDEZVÉNYEK XIII. LAKATOS (NEM MONDHATJUK KI MI) ALSÓ-HEGY 2006 A MAFC Barlangkutató Csoport szeptember 23-án, az idén immáron tizenharmadik alkalommal rendezi meg a Lakatos nemmondhatjukkimit.
Területtel védett természeti értékek
Természetvédelem Területtel védett természeti értékek Területtel védett természeti értékek: Nemzeti parkok I. A NEMZETI PARK FOGALMA 1996. évi LIII. törvény a természet védelméről: 28. (2): Nemzeti park
KUTATÁSI JELENTÉS. Terveink szerint a lejárt engedélyben megfogalmazott célokkal azonos kérelmet adunk be a 2017-es évben.
Beremendi - kristálybarlang (Kataszteri száma: 450-) Az Amphora Búvár Klub (027.Budapest,Varsányi Irén u. 33/b) a Kormányhivatal 3720-0/206 számú engedélye alapján biológiai kutatási célú tevékenységet
ARIADNE Karszt- és Barlangkutató Egyesület 2000 Szentendre, Római sánc u. 5. Tel.: 06-26-313-848
Ajándék-barlang 4840-83 A barlang kutatási engedélyét november közepén kaptuk meg, így a 2013-as évben komolyabb eredményről még nem tudunk beszámolni. Tavasszal összesen 9 barlangajtót rongáltak meg a
MAGYAR KARSZT- ÉS BARLANGKUTATÓ TÁRSULAT MŰSORFÜZET
1 MAGYAR KARSZT- ÉS BARLANGKUTATÓ TÁRSULAT MŰSORFÜZET 1985. március - április hó MTESZ - egyesületi használatra! Kiadja: Magyar Karszt- és Barlangkutató Társulat Felelős kiadó: Hazslinszky Tamás Készült:
Készült a 2007. szeptember 22-én megtartott elnökségi ülésről, Dobogókőn
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült a 2007. szeptember 22-én megtartott elnökségi ülésről, Dobogókőn A 2007. szeptember 15-ére meghirdetett elnökségi ülést az előrejelzések alapján határozatképtelenség miatt
2013. évi barlangi feltáró kutatási jelentés
Pécs-Baranyai OrigóHáz Egyesület Mecseki Karsztkutató Csoport 7629 Pécs, Komlói út 94.-98. 2013. évi barlangi feltáró kutatási jelentés 1 A Mecseki Karsztkutató Csoport 2013. évi jelentése Barlangi feltáró
III. NEGYEDÉV. 07.03-04. Jelzett turistaút karbantartása Helyszín: Pilis-Visegrádi-hegység BTSSZ Technikai Bizottsága Információ: otse@t-online.
III. NEGYEDÉV Július első hetében a rendezők végleges kiírása alapján Természetjáró Gyermekek Országos Találkozója, Természetjáró Diákok Országos Találkozója TFSz Információ: www.tfsz.hu 07.03-16. Alföldi
Munkaerőpiaci tükör 2016
Munkaerőpiaci tükör 2016 Munkaerőpiaci tükör Az évkönyvsorozat szerkesztőbizottsága Busch Irén főosztályvezető, Belügyminisztérium, Közfoglalkoztatási Statisztikai, Elemzési és Monitoring Főosztály Fazekas
MAGYAR KARSZT- ÉS BARLANGKUTATÓ TÁRSULAT M E G H Í V Ó
MAGYAR KARSZT- ÉS BARLANGKUTATÓ TÁRSULAT M E G H Í V Ó 1978. május hó. 78-2471 MTESZ Hny. Bp. / 950 pld. Az elektronikus változatot Urbán Gabriella, dr. Nyerges Miklós és Szenti Tamás készítette 2006-ban.
MAGYAR KARSZT- ÉS BARLANGKUTATÓ TÁRSULAT MŰSORFÜZET 1996 MÁRCIUS-ÁPRILIS
MAGYAR KARSZT- ÉS BARLANGKUTATÓ TÁRSULAT MŰSORFÜZET 1996 MÁRCIUS-ÁPRILIS Szerkeszti: Fleck Nóra és dr. Kósa Attila Felelős Kiadó: Dr. Hevesi Attila, elnök Kiadja a Magyar Karszt- és Barlangkutató Társulat
7Íf JANUÁR-FEBRUÁR. PROGRAMOK HÍROK KÖZLEMÉNYEK HIRDOmÓHYOK JELSHTÓSSK BESZÁMOLÓK SZAKCIKKEK. & V 0 t
7Íf & V 0 t PROGRAMOK HÍROK KÖZLEMÉNYEK HIRDOmÓHYOK JELSHTÓSSK BESZÁMOLÓK SZAKCIKKEK 1999 JANUÁR-FEBRUÁR 2 Dr. TÖRÖCSIK ISTVÁN 1952 1998 Töröcsik Pisti mintegy 10 éven keresztül volt aktív tagja a Baradla
Szegedi Karszt- és Barlangkutató Egyesület február 28. elnökségi ülés jegyzőkönyv
SZEGEDI KARSZT-ÉS BARLANGKUTATÓ EGYESÜLET 7677 Orfű, Barlangkutató u. 1. Tel./ Fax:72/ 598-037 ; 06 20/380-2064 Internet elérhetőség: www.szkbe.hu E-mail: szkbe@szkbe.hu Szegedi Karszt- és Barlangkutató
MTSZ MINŐSÍTÉSI SZABÁLYZAT
MTSZ MINŐSÍTÉSI SZABÁLYZAT 2005 A minősítés célja: a rendszeres sportjellegű természetjárás elismerése, ezáltal ilyen tevékenységre való állandó késztetés. A minősítés feladata: szakáganként, követelményszint
III. NEGYEDÉV. 07.04-05. Jelzett turistaút karbantartása Helyszín: Pilis-Visegrádi-hegység BTSSZ Technikai Bizottsága Információ: otse@t-online.
III. NEGYEDÉV Július első hetén a rendezők végleges kiírása alapján Természetjáró Gyermekek Országos Találkozója, Természetjáró Diákok Országos Találkozója Helyszín: Balatonszántód TFSz Információ: www.tfsz.hu
A Szigethalmi TE szakmai beszámolója a 2007-es évről
A Szigethalmi TE szakmai beszámolója a 2007-es évről Egyesületünk sikerekben gazdag évet zárt, amelyben aktíváink áldozatos munkáján kívül nagy szerepe volt annak a széleskörű szakmai elismertségnek, melyet
JELENTÉS AZ É.K.M.B. BARLANGKUTATÓ CSOPORT 1964 évi munkájáról
JELENTÉS AZ É.K.M.B. BARLANGKUTATÓ CSOPORT 1964 évi munkájáról Jelentésünkben a tavalyi munkaterv csoportosításának megfelelően tárgyaljuk ez évi munkánkat. Általánosságban megállapíthatjuk, hogy mind
AMATŐR KUPA 2006. rövidtáv összetett végeredmény hosszútáv összetett végeredmény egyesületi sorrend
file:///d:/web/akesz/00/eredm/e_ht.htm / 00.0.. : AMATŐR KERÉKPÁROS EGYESÜLETEK SZÖVETSÉGE KEZDŐLAP AMATŐR KUPA 00 KÉPTÁR ARHÍVUM RÓLU K TÁMOGATÓ K E-MAIL AMATŐR KUPA 00. rövidtáv összetett végeredmény
Programok, rendezvények
Programok, rendezvények I. NEGYEDÉV 01.01. Újévi túra Helyszín: Normafa 01.10. Természetismereti kirándulás Helyszín: Tabáni tanösvény Gellérthegyi séta Természetvédelmi és Természetismereti Bizottság
A Magyar Tudomány Ünnepe
Él magyar, áll Buda még! a mult csak példa legyen most. S égve honért bizton nézzen előre szemünk. És te virulj, gyásztér! a béke malasztos ölében, Nemzeti nagylétünk hajdani sírja, Mohács! (Kisfaludy
A Budapesti Ügyvédi Kamara évi választás. A Kamara elnökségének és tisztségviselőinek, továbbá bizottságai elnökeinek, valamint azok tagjainak
J E L Ö L Ő B I Z O T T S Á G A Budapesti Ügyvédi Kamara 2010. évi választás A Kamara elnökségének és tisztségviselőinek, továbbá bizottságai elnökeinek, valamint azok tagjainak JELÖLŐ LISTÁJA (A tisztségviselők
Tarnai Tamás egyesületi beszámolójának megszavazása: Tartózkodó: 0 Nem-mel szavazó: 0 Igen-nel szavazó: 23
Jegyzıkönyv a Szegedi Karszt- és Barlangkutató Egyesület március 22-i tisztújító közgyőlésérıl Tarnai Tamás egysületi elnök 10. 00 -kor megállapította, hogy a közgyőlés nem szavazóképes. A 60 tagból 23
2011. október 23-i hatállyal. kinevezte. dandártábornokká SIPOSS ERNŐ PÉTER
A Magyar Köztársaság Elnöke - a honvédelmi miniszter előterjesztésére -, felelős beosztásában huzamos időn át végzett kiemelkedő tevékenysége elismeréséül 2011. október 23-i hatállyal kinevezte dandártábornokká
VEROCS. Írta: Gabriella Vlcek július 21. kedd, 08:23 - Módosítás: szeptember 08. csütörtök, 12:25
A sérült túrák alapötlete Verocstól, Mikolovits Veronikától ered, aki a Nemzetközi Pető Intézetben konduktorként dolgozott, és évek óta barlangászott, hegyet mászott, és sok sportágat kipróbált, hosszabb-rövidebb
ARIADNE Karszt- és Barlangkutató Egyesület 2000 Szentendre, Római sánc u. 5. Tel.:
Tárgy: barlanglezárás Tisztelt Nemzeti Park! Az ARIADNE Karszt- és Barlangkutató Egyesület 2007-ben lezárta a Leány-Legény- Ariadne-barlangrendszer Ariadne-barlangi bejáratát. A lezárás az előzetes tervek
1986,március-áprilishó
MAGYAR KARSZT- ÉS BARLANGKUTATÓ TÁRSULAT M Ű S O R F Ű Z E T 1986,március-áprilishó Március 12. /szerda/ 3 Április 24. /csütörtök/ 16.30 óra Nagymihály Zoltán - Szenthe István: Az István-lápai-barlang
Pápai Weöres Sándor Általános Iskola
Eredményeink Országos eredményeink tanévenként 2013/2014. Kovács Dorottya 8.b Tollaslabda Diákolimpia Döntõ 1.hely Németh Gréta 8.b Tollaslabda Diákolimpia Döntõ 2.hely Kovács Mirtill 6.b Tollaslabda Diákolimpia
Olaszország hadba lép
Doberdó & Isonzó Az olaszok átállása Olaszország az I. világháború előtt a hármas szövetség tagjaként Németország és a Monarchia szövetségese volt. Majd ellentétbe került a Monarchiával. A fiatal olasz
Lengyelország szubjektíven Polska subiektywnie Kiállítás Egerben
Lengyelország szubjektíven Polska subiektywnie Kiállítás Egerben Újabb kiállítás nyílt 2012. június 22-én, pénteken, Egerben Lengyelország szubjektíven Múlt és jelen címmel. A Magyarországi Lengyelség
Elemzés a 2010-es év teljesítménytúráiról
Elemzés a 21-es év teljesítménytúráiról Tartalomjegyzék oldal A teljesítménytúrák száma 21-ben szakágak szerint Új túrák 21-ben 2 Teljesítménytúrák száma hetente 3 Teljesítménytúrák tájegységek szerint
Vívó Diákolimpia Országos Döntő Férfi Párbajtőr Csapat IV. Korcsoport ( ) Budapest, április 29.
Vívó Diákolimpia Országos Döntő Férfi Párbajtőr Csapat IV. Korcsoport ( - ) Főbíró: PLÁSZTÁN Attila OMS-TATA Számítógépes főbíró: Orvos: REHÁK András FÜLÖP Csaba Versenybírók: ÁRPÁSI Botond BAAKEN Mátyás
M K B T Á J É K O Z T A. 2010. T szeptember október Ó. Esztergom 2010. november 13 14. (lásd a 4.oldalon)
Magyar Karszt- és Barlangkutató Társulat Budapest, Pusztaszeri út 35. 1025 M K B T PROGRAMOK RENDEZVÉNYEK BESZÁMOLÓK JELENTÉSEK RÖVID CIKKEK KÖZLEMÉNYEK HÍREK HIRDETMÉNYEK B A R L A N G K U T A T Ó K S
SPORTEREDMÉNYEK. Id pont Verseny megnevezése Helyezés Tanuló
SPORTEREDMÉNYEK Id pont Verseny megnevezése Helyezés Tanuló 1997. Megyei Mezei Futóverseny 3. Kovács András Országos Mezei Futóverseny 52. Kovács András Megyei Atlétika 100 m síkfutás 1. Ács Tamás Országos
A barlangkutatás szervezeti felépítése, intézményei
Alapfokú barlangjáró tanfolyam A barlangkutatás szervezeti felépítése, intézményei Tarnai Tamás február 12. Orfű 2 Mottó: Szegedi Karszt- és Barlangkutató Egyesület Mindig gyűlöljük a hivatalokat, a fejeseket,
Fiú 100m síkfutás V. Kcs. Szül.dát. Iskola Eredmény 1. Móricz Bálint PREG 11,2 2. Bagnár Dániel
Fiú 100m síkfutás V. Kcs. 1. Móricz Bálint 1995 PREG 11,2 2. Bagnár Dániel 1995 GÉP 11,5 3. Koszti Dániel 1995 BOLYG 11,7 4. Pernyesz Marcell 1995 BOLYG 11,8 5. Mecseki Ádám 1995 NLG 11,9 6. Fáró Jenő
A világ ivóvízellátásának több mint 25%-át. Magyarországon is jelentős, ld. pl. Tettye
Magyarország karsztvidékei Szőke Emília Szegedi Karszt- és Barlangkutató Egyesület 2011. március A világ ivóvízellátásának több mint 25%-át karsztvízből oldják meg (gazdasági fontosság) Magyarországon
HONVÉDSÉG ÉS TÁRSADALOM BARÁTI KÖR
Nyt.szám: HONVÉDSÉG ÉS TÁRSADALOM BARÁTI KÖR Székesfehérvári Szervezete - Közhasznú társadalmi szervezet - 8000. Székesfehérvár, Malom utca 2. Tel./ Fax: 00-36-22-503-186, 503-187.email htbk.szfvar@regiment.hu,
ÉVI ISKOLAI CSAPATBAJNOKSÁG, DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY április 16.
5 6. ÉVI ISKOLAI CSAPATBAJNOKSÁG, DÖNTŐ 6. április 6. VÉGEREDMÉNY ÁLTALÁNOS ISKOLÁK ALSÓ TAGOZATA Bornemisza Péter Gimn. és Ált. Isk. Pánczél András Szántó Ariel Fodros Általános Iskola 5 Cseri Ádám 6