Mórágyi Óvoda és Egységes Óvoda - Bölcsőde ÓVODAI HÁZIREND

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Mórágyi Óvoda és Egységes Óvoda - Bölcsőde ÓVODAI HÁZIREND"

Átírás

1 ÓVODAI HÁZIREND

2 I. Bevezető 1. A házirend célja és feladata 1.1. A házirendben foglalt előírások célja biztosítani az óvoda törvényes működését, az óvodai nevelés és gondozás zavartalan megvalósítását, valamint a kisgyermekek bölcsődei csoportjában életük megszervezését A házirend állapítja meg a gyermeki és szülői jogok és kötelességek gyakorlásával, valamint az óvoda munkarendjével kapcsolatos általános rendelkezéseket, a kapcsolattartás módját, a szociális támogatás rendszerét, az érdekképviseleti fórum működését, valamint a házirend elfogadásának és módosításának szabályait. 2. A házirend nyilvánossága 2.1. A házirend előírásai nyilvánosak, azt minden érintettnek (szülőknek, valamint az óvodai alkalmazottainak) meg kell ismernie A házirend egy-egy példánya megtekinthető: Az óvoda előterében az óvoda irattárában, az óvoda vezetőjénél 2.3. A házirend egy példányát az óvodába történő felvételkor a szülőnek át kell adni, és a szülőnek nyilatkoznia kell annak elfogadásáról Az újonnan elfogadott vagy módosított házirend előírásairól a óvodavezetőnek tájékoztatni kell a szülőket A házirendről minden érintett tájékoztatás kérhet az óvoda vezetőjétől, valamint a gyermek nevelőjétől fogadóórájukon vagy ettől eltérően előre egyeztetett időpontban. II. A gyermeki és szülői jogok és kötelességek A gyermeknek joga van, hogy: - segítséget kapjon a saját családjában történő nevelkedéséhez, személyiségének kibontakoztatásához, a fejlődését veszélyeztető helyzet elhárításához, a társadalomba való beilleszkedéséhez, - sajátos nevelési igény, tartós betegség esetén a fejlődését és személyisége kibontakozását segítő különleges ellátásban részesüljön, - a fejlődésére ártalmas környezeti és társadalmi hatások, valamint az egészségére káros szerek ellen védelemben részesüljön, - emberi méltóságát tiszteletben tartsák, a bántalmazással - fizikai, vagy lelki erőszakkal -, az elhanyagolással szemben védelemben részesüljön, - a hátrányos megkülönböztetés minden formájától mentes nevelésben, gondozásban részesüljön. A szülő joga, hogy: - megválassza az intézményt, melyre gyermeke nevelését, gondozását bízza, - megismerhesse a gyermekcsoportok életét, - megismerje a nevelési, gondozási elveket, - tanácsot, tájékoztatást kérjen és kapjon a gyermeke nevelőjétől, - véleményt mondjon, illetve javaslatot tegyen az óvoda működésével kapcsolatban, - megismerje saját gyermeke ellátásával kapcsolatos dokumentumokat. A szülő kötelessége, hogy: - a gyermeke ellátásában közreműködő személyekkel és intézményekkel együttműködjön, - a fizetendő térítési díjat időben rendezze, - az intézmény házirendjét betartsa. III. Általános tudnivalók 1. Az óvoda a gyermekek ellátását nevelését, gondozását, felügyeletét, étkeztetését - a szülők munkavégzésének, munkaerő piaci részvételt elősegítő programban, képzésben való részvételének idejére - biztosítja. 2. Az óvodai nevelési év szeptember 1-től augusztus 31-ig tart. Június 3. hetétől nyári napirend szerint, szükség esetén összevont csoportban működik. 3. A gyermekek az óvodába 6.30 órától 8.30 óráig érkezhetnek órától 9 óráig étkeznek ezért kérjük a szülőket, hogy ez idő alatt érkezésükkel ne zavarják az étkeztetést. A gyermekek hazaviteléről óráig gondoskodjanak.

3 4. A gyermekek étkeztetésére a csoportszobákban található, a kultúrált étkezésre neveléshez használatos gyermekasztalok és székek használhatóak. Az óvoda más helyiségei gyermeköltöző, bejáró erre a célra higiénés szempontok miatt nem vehető igénybe. 5. A gyermekek születésnapjának megünneplésére, illetve más ünnepek megtartására lehetőség van az óvodában. Ezekre az eseményekre, a szülők által felajánlott boltban csomagolt száraz sütemények illetve cukrász üzemben készítettek lehetnek. 6. Az óvodából a gyermeket a szülő vagy az általa megbízott, a gyermek nevelőjének előre, írásban megnevezett személy viheti el. 7. Délután az óvodapedagógus által a szülőnek vagy az általa megbízott személynek kiadott gyermek további ellátásáért, felügyeletéért a szülő, illetve az általa megbízott személy a felelős. A délutáni zavartalan nevelő, gondozó munka érdekében kérjük a szülőket, hogy a gyermekekért történő érkezésük egyben jelentse a hazamenetelt is a kisgyermek számára. 8. Az óvodában minden gyermeknek külön jellel ellátott szekrénye van a ruhák tárolására. Kérjük, hogy csak a legszükségesebb dolgokat tartsák a szekrényben, mert az óvodában hagyott tárgyakért, illetve a gyermek személyes tárgyaiért pl.: fülbevaló, nyaklánc, karlánc, játékok stb. felelősséget nem tudunk vállalni. 9. Az intézmény felszerelési tárgyait, eszközeit, az ellátott gyermekek és szüleik, valamint az óvoda dolgozói kötelesek rendeltetésszerűen használni és a szándékos, nem szándékos károkozásért anyagi felelősséget vállalni. 10. Az intézmény orvosa nyomon követi a gyermekek egészséges fejlődését státus vizsgálatokkal. Kitiltó és a vizsgálatokra vonatkozó javaslatait kérjük figyelembe venni. 11. Az óvoda csoportjaiba olyan sajátos nevelési igényű gyermek vehető fel, aki szakértői bizottság által kiadott szakvéleménnyel rendelkezik. Ennek hiányában az óvodának mielőbb kezdeményeznie kell a vizsgálatot. Sajátos nevelési igényű gyermeket csak próbaidő meghatározásával lehet a Bölcsődei csoportba felvenni. (15/1998.(IV.30) NM rendelet 41. ) 12. Az intézménybe csak egészséges gyermek hozható, ezért gyógyszer beadását biztosítani nem tudjuk, kivéve, ha az szakorvos által előírt és a gyermek életminőségének javítását szolgálja. A közösséget, a gyermekek egészsége érdekében lázas, antibiotikumot szedő, hányás, hányinger és hasmenéses tüneteket mutató vagy fertőzésre gyanús gyermek nem látogathatja. Kérjük a szülőket, hogy a családban előforduló fertőző betegségekről, a gyermek gyógyszer és étel érzékenységéről gyermekük érdekében tájékoztassák nevelőjét. Ezzel kapcsolatosan a meglévő és új kivizsgálások (orvosi vélemény) eredményét, pl. a diéta, a megfelelő alkalmazás érdekében mutassák be. 13. Ha a gyermek napközben megbetegszik az óvodában, az óvodapedagógusnak kötelessége értesíteni a szülőt, illetve a hozzátartozót. Ebben az esetben kérjük, minél előbb gondoskodjanak a gyermek hazaviteléről és orvosi ellátásáról. Az elérhetőséghez feltétlenül szükséges a pontos lakcím és telefonszám. Kérjük, hogyha ebben változás áll be, azt időben jelezzék a csoport óvónőjének. 14. Betegség esetén a hiányzás okát 24 órán belül kérjük tudatni és orvos által igazolni. Ha a gyermek az óvodai foglalkozásról távol marad, mulasztását igazolnia kell. A mulasztást igazoltnak kell tekinteni, ha a) a szülő előzetesen bejelentette az óvónőnek, hogy gyermekét nem viszi el az óvodába, b) a gyermek beteg volt, és azt a házirendben meghatározottak szerint igazolja, c) a gyermek hatósági intézkedés vagy egyéb alapos indok miatt nem tudott kötelezettségének eleget tenni. 15. Az étkezési térítési díjak befizetési határideje minden hónap 15.-e. Az étkezés lemondását a hiányzást megelőző nap az óvodában 11 óráig, a konyhán 14,30-ig fogadhatjuk el. IV. A kapcsolattartás formái és ideje Az óvodában a család és az óvoda együttműködése döntő fontosságú, mivel a kisgyermek kora és fejlettsége nem teszi lehetővé, hogy közvetítőként lépjen fel.

4 1. A beszoktatást megelőzően az adott csoport óvónője, a szülővel megbeszéli a beszoktatás idejét, módját. A gyermek szülővel történő beszoktatása (minimum két hét, sajátos nevelési igényű gyermek esetében a gyermek állapotának függvényében hosszabb idejű is lehet) megkönnyíti az új környezetbe való beilleszkedést, lehetőséget ad a szülőknek a nevelési feladatok és a hasonló korú gyermekek tevékenységének megfigyelésére. 2. Szülői értekezletre évente 3 alkalommal kerül sor. Az időpontról 7 nappal előbb értesítjük a szülőket. Az egyes szülői értekezletek alkalmával, az összevont szülői értekezleteken az óvoda egészét érintő kérdésekről esik szó, majd ezt követően az adott gyermekcsoportra vonatkozó aktuális események megvitatása a szülői-óvodapedagógusi megbeszélésen történik. 3. A család és az óvoda kapcsolatának erősítésére szolgál a pedagógus-szülő napi találkozása is, mely során információt cserélnek a gyermek napi tevékenységéről. Hosszabb megbeszélést igénylő esetekben időpont egyeztetés szükséges a szülő illetve az óvónő részéről. 4. Az óvoda napi életébe való betekintés a szülők számára folyamatos. Kérjük, hogy várható látogatásuk időpontját előre egyeztessék az óvoda vezetőjével. 5. Az óvodavezető a felvétel alkalmával, egyéni beszélgetések lehetőségének biztosításával tart kapcsolatot a szülőkkel. 6. Kérjük a gyerekek csak indokolt esetben hiányozzanak az óvodából. Hiányzását a csoportban dolgozó óvónőnek jelezze. 10 nap igazolatlan hiányzás esetén írásban szükséges a gyermek érdekeit figyelembe véve intézkednie az óvodapedagógusnak 7. Az ötödik életév betöltését követően a gyermek kötelező óvodai nevelés keretében iskolai életmódra előkészítő foglalkozásokon vesz részt. 10 óra igazolatlan hiányzás esetén, írásbeli figyelmeztetés után, az óvodának jelzési kötelessége van a jegyző felé. 8. Elérhetőségek: Az Intézmény neve: Mórágyi Óvoda és Egységes Óvoda - Bölcsőde Címe: Telefon szám: cím: 7165 Mórágy, Petőfi u.68 74/ moragyiovoda7165@gmail.com Konyha (mint telephely) neve: Címe: Telefon szám: cím: Mórágyi Óvoda és Egységes Óvoda - Bölcsőde Napközi-otthonos Konyha 7165 Mórágy, Alkotmány u / moragykonyha@gmil.com V. Szociális támogatás rendszere 1. A gyermekek védelméről és gyámügyi igazgatásról szóló évi XXXI. törvény 148. aa) bekezdése alapján, a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülő gyermekeket 100% térítési díjkedvezmény illeti meg, melyet a szülőnek, törvényes képviselőnek nyilatkozat kitöltésével igazolnia kell. 2. A gyermekek védelméről és gyámügyi igazgatásról szóló évi XXXI. törvény 148. c) d) bekezdése alapján, három- vagy többgyermekes családoknál, illetve tartósan beteg vagy fogyatékos gyermek esetében az intézményi

5 térítési díj 50%-át kell normatív kedvezményként biztosítani. A jogosultsághoz a családi pótlékot folyósító kifizetőhely igazolása szükséges. VI. Érdekképviseleti fórum A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló évi. XXXI. törvény értelmében, a bölcsődei ellátásban részesülők érdekeinek védelmében az intézmény érdekképviseleti fórumot köteles működtetni. 1. Az érdekképviseleti fórum tagjai a nevelési egységeket képviselő szülők, az óvodavezető a fenntartó önkormányzat delegáltja. Az aktuális tagok névsorát jól látható helyen a szülők tudomására kell hozni. 2. Az érdekképviseleti fórum feladata 2.1. Az intézménnyel jogviszonyban állók és az ellátásra jogosultak érdekeinek védelme A hozzá benyújtott panaszok és a hatáskörébe tartozó ügyek vizsgálata, döntés Intézkedések kezdeményezése a fenntartónál, a gyermekjogi képviselőnél, illetve más hatáskörrel rendelkező szervnél Az intézmény alaptevékenységével összhangban végzett szolgáltatások tervezésére, működtetésére, valamint az ebből származó bevételek felhasználására vonatkozó javaslattétel A házirend elfogadásánál egyetértési jog gyakorlása. 3. Az érdekképviseleti fórum működése 3.1. A gyermek szülője vagy más törvényes képviselője, továbbá a gyermekek érdekeinek védelmét ellátó érdekképviseleti és szakmai szervek a házirendben foglaltak szerint panasszal élhetnek az érdekképviseleti fórumnál: az ellátást érintő kifogások orvoslása érdekében, a gyermeki jogok sérelme, az intézmény dolgozóinak kötelezettség szegése esetén Az intézmény vezetője, illetve az érdekképviseleti fórum a panaszt kivizsgálja, és tájékoztatást ad a panasz orvoslásának más lehetséges módjáról A gyermek szülője vagy más törvényes képviselője, ha 15 napon belül nem kap értesítést a vizsgálat eredményéről, vagy ha a megtett intézkedéssel nem ért egyet, az intézmény fenntartójához vagy a gyermekjogi képviselőhöz fordulhat jogorvoslatért A fórum szabályos működtetése érdekében évente legalább két alkalommal ülésezik (aktuális probléma esetén szükség szerint). VII. A házirend elfogadásának és módosításának szabályai 1. A házirend tervezetét az óvoda dolgozóinak javaslatai alapján az óvodavezető készíti el. A tervezetet a nevelőtestület megvitatja, majd véleményeiket eljuttatják az óvoda vezetőjéhez. Az óvoda vezetője az óvodapedagógusok véleményének figyelembevételével elkészíti a házirend végleges tervezetét. A házi rendet a nevelőtestület fogadja el, nevelőtestületi értekezlet keretein belül, s az intézmény fenntartó és alapító szerve: Mórágy Községi Önkormányzat képviselő testülete jóváhagyásával lép életbe. 2. Az érvényben lévő házirend módosítását kezdeményezheti: Az óvoda vezetője, a nevelőtestület, az érdekképviseleti fórum. A házirend módosítását az 1. pontban leírt módon kell végrehajtani. Mórágy, október 25. Bagyomné Hollenbach Anett óvodavezető

Vackor Integrált Bölcsőde 2310 Szigetszentmiklós Temesvári u Házirend. Készítette: Kovácsné Horváth Mária intézményvezető

Vackor Integrált Bölcsőde 2310 Szigetszentmiklós Temesvári u Házirend. Készítette: Kovácsné Horváth Mária intézményvezető Vackor Integrált Bölcsőde 2310 Szigetszentmiklós Temesvári u. 16-22. Házirend Készítette: Kovácsné Horváth Mária intézményvezető 2016. márciustól I. Bevezető rendelkezések 1. A házirend célja és feladata

Részletesebben

Szentlőrinci Kistérségi Óvoda és Bölcsőde. Házirend

Szentlőrinci Kistérségi Óvoda és Bölcsőde. Házirend Szentlőrinci Kistérségi Óvoda és Bölcsőde Házirend Hatályba lépés időpontja: 2013/2014-es nevelési év Györkőné Molnár Judit intézményvezető BÖLCSŐDEI HÁZIREND A bölcsőde címe: 7940 Szentlőrinc, Liszt F.

Részletesebben

HÁZIREND. Bölcsődei ellátás. Kiszombori Szociális és Gyermekjóléti Intézmény Kiszombor, Kossuth Lajos utca 13. Telefon: (62)

HÁZIREND. Bölcsődei ellátás. Kiszombori Szociális és Gyermekjóléti Intézmény Kiszombor, Kossuth Lajos utca 13. Telefon: (62) 7. melléklet Bölcsődei ellátás HÁZIREND Kiszombori Szociális és Gyermekjóléti Intézmény Bölcsődei ellátás 6775 Kiszombor, Kossuth Lajos utca 13. Telefon: (62) 297-070 Az intézmény vezetője: Horváth Izabella

Részletesebben

HÁZIREND. 2. A házirend hatálya

HÁZIREND. 2. A házirend hatálya HÁZIREND Az intézmény fenntartója: Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzat Intézmény neve: Kisgyermek Szociális Intézmények Napsugár Bölcsőde Intézmény címe: 7622 Pécs, Vargha Damján utca 2. Telefonszám: 72/532-367,

Részletesebben

HÁZIREND. Kiszombor Önkormányzati Bölcsıde

HÁZIREND. Kiszombor Önkormányzati Bölcsıde Kiszombor Önkormányzati Bölcsıde HÁZIREND Egyesített Egészségügyi és Szociális Intézmény Bölcsıdei ellátása 6775 Kiszombor, Kossuth Lajos utca 13. sz. Telefon: (62) 297-070 Az intézmény vezetıje: Egyesített

Részletesebben

Csongrád Városi Önkormányzat. Dr. Szarka Ödön Egyesített Egészségügyi és Szociális Intézmény

Csongrád Városi Önkormányzat. Dr. Szarka Ödön Egyesített Egészségügyi és Szociális Intézmény Dr. Szarka Ödön Egyesített Egészségügyi és Szociális Intézmény : Csongrád, 6640 Pf. 50. /fax: 63/570-800 E-mail: eszi@csongrad.hu Ikt. szám: SZB-53/2016 Csongrád Városi Önkormányzat Dr. Szarka Ödön Egyesített

Részletesebben

BÖLCSŐDE HÁZIREND 2017.

BÖLCSŐDE HÁZIREND 2017. Ágazati azonosító: S0517484 Mosoly Világ Bölcsőde Tel./Fax: +36 23 232 172 2045 Törökbálint, hegyalja u. 64. e-mail: mosolyvilagbolcsode@gmail.com Web: www.mosolyvilagbolcsode.hu BÖLCSŐDE HÁZIREND 2017.

Részletesebben

Gyenesdiási Bölcsőde és Óvoda Bölcsőde Tagintézménye 8315 Gyenesdiás, Bartók Béla u. 2. Tel: 83/ HÁZIREND

Gyenesdiási Bölcsőde és Óvoda Bölcsőde Tagintézménye 8315 Gyenesdiás, Bartók Béla u. 2. Tel: 83/ HÁZIREND Gyenesdiási Bölcsőde és Óvoda Bölcsőde Tagintézménye 8315 Gyenesdiás, Bartók Béla u. 2. Tel: 83/310-557 HÁZIREND GYENESDIÁSI BÖLCSŐDE ÉS ÓVODA BÖLCSŐDE TAGINTÉZMÉNYE 2019. KÉSZÍTETTE: Világos Csabáné Intézményvezető

Részletesebben

Vasad Község Önkormányzata Vasadi Bölcsőde 2211 Vasad, Bem út Házirend

Vasad Község Önkormányzata Vasadi Bölcsőde 2211 Vasad, Bem út Házirend Vasad Község Önkormányzata Vasadi Bölcsőde 2211 Vasad, Bem út 92. bolcsode@vasad.hu www.vasadbolcsi.hu Házirend A gyermek világra nyitott lény,simogatásra simogatással a jókedvre jókedvvel,a tevékenységre

Részletesebben

BÖLCSŐDEI HÁZIREND. 2011. 08.22-én a Kölcsey Ferenc Református Általános Iskola, Óvoda és Bölcsőde nevelőtestülete

BÖLCSŐDEI HÁZIREND. 2011. 08.22-én a Kölcsey Ferenc Református Általános Iskola, Óvoda és Bölcsőde nevelőtestülete Kölcsey Ferenc Református Általános Iskola, Óvoda és Bölcsőde Fehérgyarmat, Május 14. tér 33. Telefon/fax: 44/510-193 e-mail: kolcseyiskola@fehergyarmat.hu BÖLCSŐDEI HÁZIREND Készítette: Elfogadta: Varga

Részletesebben

Kisgyermekgondozó, -nevelő Gyermekgondozó-nevelő

Kisgyermekgondozó, -nevelő Gyermekgondozó-nevelő A 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,

Részletesebben

Intézmény neve: Ófalui Német Nemzetiségi Kétnyelvű Óvoda és Mini Bölcsőde. Szabályzat típusa: Házirend Ófalu, Kossuth u. 3.

Intézmény neve: Ófalui Német Nemzetiségi Kétnyelvű Óvoda és Mini Bölcsőde. Szabályzat típusa: Házirend Ófalu, Kossuth u. 3. Intézmény neve: Ófalui Német Nemzetiségi Kétnyelvű Óvoda és Mini Bölcsőde Szabályzat típusa: Házirend Intézmény székhelye, címe: 7696 Ófalu, Kossuth u. 3. Intézmény OMazonosítója: 027035 Intézmény fenntartója:

Részletesebben

Gyenesdiási Bölcsőde és Óvoda Bölcsőde Tagintézménye 8315 Gyenesdiás, Bartók Béla u. 2. Tel: 83/ HÁZIREND

Gyenesdiási Bölcsőde és Óvoda Bölcsőde Tagintézménye 8315 Gyenesdiás, Bartók Béla u. 2. Tel: 83/ HÁZIREND Gyenesdiási Bölcsőde és Óvoda Bölcsőde Tagintézménye 8315 Gyenesdiás, Bartók Béla u. 2. Tel: 83/310-557 HÁZIREND GYENESDIÁSI BÖLCSŐDE ÉS ÓVODA BÖLCSŐDE TAGINTÉZMÉNYE KÉSZÍTETTE: Világos Csabáné Intézményvezető

Részletesebben

I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1. Az intézményi házirend célja, hogy a korai fejlesztésben és fejlesztő nevelésben résztvevő gyermekek, továbbá az itt dolgozó pedagógus és nem pedagógus kollégák belső intézményi

Részletesebben

BÖLCSŐDÉK ÉS FOGYATÉKOSOK INTÉZMÉNYE

BÖLCSŐDÉK ÉS FOGYATÉKOSOK INTÉZMÉNYE Vác Város Önkormányzat Bölcsődék és Fogyatékosok Intézménye 2600 Vác Kölcsey Ferenc u. 4. Tel./Fax.: (27)504-105 E-mail: bfi@bfi.vac.hu Egységes Szakmai program 7. sz. melléklet BÖLCSŐDÉK ÉS FOGYATÉKOSOK

Részletesebben

H Á Z I R E N D. A bölcsőde címe: Kerekegyháza, Erdő u. 31/a. Telefonszáma: 76/ A bölcsődevezető neve: CSORBÁNÉ TAKÁCS ERIKA

H Á Z I R E N D. A bölcsőde címe: Kerekegyháza, Erdő u. 31/a. Telefonszáma: 76/ A bölcsődevezető neve: CSORBÁNÉ TAKÁCS ERIKA K E R E K E G Y E R D Ő H Á Z I R E N D B Ö L C S Ő D E A bölcsőde címe: Kerekegyháza, Erdő u. 31/a. Telefonszáma: 76/361-067 A bölcsődevezető neve: CSORBÁNÉ TAKÁCS ERIKA Bölcsődénk a beíratott gyermekek

Részletesebben

BÖLCSŐDÉK ÉS FOGYATÉKOSOK INTÉZMÉNYE

BÖLCSŐDÉK ÉS FOGYATÉKOSOK INTÉZMÉNYE Vác Város Önkormányzat Bölcsődék és Fogyatékosok Intézménye 2600 Vác Kölcsey Ferenc u. 4. Tel./Fax.: (27)504-105 E-mail: bfi@bfi.vac.hu igazgato@bfi.vac.hu Egységes Szakmai program 10. sz. melléklet BÖLCSŐDÉK

Részletesebben

KÖRÖSLADÁNYI AMK BÖLCSŐDE ÉRDEKKÉPVISELETI FÓRUM MÜKÖDÉSI SZABÁLYZATA 2015.

KÖRÖSLADÁNYI AMK BÖLCSŐDE ÉRDEKKÉPVISELETI FÓRUM MÜKÖDÉSI SZABÁLYZATA 2015. KÖRÖSLADÁNYI AMK BÖLCSŐDE ÉRDEKKÉPVISELETI FÓRUM MÜKÖDÉSI SZABÁLYZATA 2015. Az Érdekképviseleti Fórum megalakítása és működtetése: A gyermeki jogok érvényesülésének és védelmének érdekében a gyermekjóléti

Részletesebben

Janikovszky Éva ÁMK Óvoda

Janikovszky Éva ÁMK Óvoda JÉÁMK ÓVODA Janikovszky Éva ÁMK Óvoda Házirend 2013. 0 Tartalom 1. A házirend célja és feladata... 2 2. A házirend elfogadásának és módosításának szabályai... 2 3. A házirend hatálya... 2 4. A házirend

Részletesebben

Tisztelt Polgármester Asszony! Tisztelt Képviselő-testület!

Tisztelt Polgármester Asszony! Tisztelt Képviselő-testület! Orgovány Község Önkormányzata, Önkormányzat Polgármestere, Képviselő-testülete részére Tárgy: Bölcsődei Érdekképviseleti Fórum Működési Szabályzatának elfogadása Tisztelt Polgármester Asszony! Tisztelt

Részletesebben

Dunaharaszti Város Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2018. (VI. 1.) rendelete

Dunaharaszti Város Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2018. (VI. 1.) rendelete Dunaharaszti Város Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2018. (VI. 1.) rendelete A Dunaharaszti Városi Bölcsődében biztosított ellátások igénybevételének módjáról Dunaharaszti Város Önkormányzatának

Részletesebben

Házirend. A Bölcsőde Házirendjét a Győrújbarát Község Önkormányzat Képviselőtestülete

Házirend. A Bölcsőde Házirendjét a Győrújbarát Község Önkormányzat Képviselőtestülete Győrújbarát Község Önkormányzata Baráti Bölcsőde Házirend A Bölcsőde Házirendjét a Győrújbarát Község Önkormányzat Képviselőtestülete 42/2012.(V.29.)sz. határozatával jóváhagyta Győrújbarát, 2012. május

Részletesebben

Emődi Gyermekálom Óvoda és Bölcsőde

Emődi Gyermekálom Óvoda és Bölcsőde Pöttömke Mini Bölcsőde HÁZIREND Akkor jó a világ, ha jó benne gyereknek lenni. /Véghelyi Balázs/ Készítette: Matiz Csilla intézményvezető I. Bevezető rendelkezések Mini Bölcsődénk elsődleges feladatának

Részletesebben

ÉRDEKKÉPVISELETI FÓRUM MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

ÉRDEKKÉPVISELETI FÓRUM MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA Pick Alapítványi Bölcsőde 6725 Szeged Szabadkai út 18. Tel. /fax: 62/567-177 Tel.: 62/ 421-477 Fenntartó: Pick Gyermeknevelési Alapítvány Adószám: 18469910-1-06 E-mail: pickalapitvany@invitel.hu ÉRDEKKÉPVISELETI

Részletesebben

Kisgyermekgondozó, -nevelő Gyermekgondozó-nevelő

Kisgyermekgondozó, -nevelő Gyermekgondozó-nevelő A 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,

Részletesebben

GOMBAI GÓLYAFÉSZEK ÓVODA ÉS MINI BÖLCSŐDE A mini bölcsődei ellátás igénybevételének módja

GOMBAI GÓLYAFÉSZEK ÓVODA ÉS MINI BÖLCSŐDE A mini bölcsődei ellátás igénybevételének módja GOMBAI GÓLYAFÉSZEK ÓVODA ÉS MINI BÖLCSŐDE A mini bölcsődei ellátás igénybevételének módja 1 Tájékoztató a mini bölcsődei ellátás igénybevételének módjáról A mini bölcsőde a gyermekjóléti alapellátás részeként,

Részletesebben

K i v o n a t. Nádudvar városi Önkormányzat Képviselő-testületének március 14-ei ülésének jegyzőkönyvéből:

K i v o n a t. Nádudvar városi Önkormányzat Képviselő-testületének március 14-ei ülésének jegyzőkönyvéből: K i v o n a t Nádudvar városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2018. március 14-ei ülésének jegyzőkönyvéből: Nádudvar Város Önkormányzat Képviselő-testületének 30/2018. (III.14.) Ök. számú határozata:

Részletesebben

DÉVAVÁNYAI ÁLTALÁNOS MŰVELŐDÉSI KÖZPONT BÖLCSŐDEI INTÉZMÉNYEGYSÉG HÁZIREND 2013.09.01. KÉSZÍTETTE: DIÓSNÉ AMBRUS ERZSÉBET INTÉZMÉNYVEZETŐ

DÉVAVÁNYAI ÁLTALÁNOS MŰVELŐDÉSI KÖZPONT BÖLCSŐDEI INTÉZMÉNYEGYSÉG HÁZIREND 2013.09.01. KÉSZÍTETTE: DIÓSNÉ AMBRUS ERZSÉBET INTÉZMÉNYVEZETŐ DÉVAVÁNYAI ÁLTALÁNOS MŰVELŐDÉSI KÖZPONT BÖLCSŐDEI INTÉZMÉNYEGYSÉG HÁZIREND 2013.09.01. KÉSZÍTETTE: DIÓSNÉ AMBRUS ERZSÉBET INTÉZMÉNYVEZETŐ 1 H Á Z I R E N D Szeretettel és tisztelettel köszöntjük Bölcsődénkben.

Részletesebben

Jánoshalma Város Önkormányzat Képviselő-testületének 12/2011.(VII.01.) Önkormányzati rendelete a gyermekek védelméről

Jánoshalma Város Önkormányzat Képviselő-testületének 12/2011.(VII.01.) Önkormányzati rendelete a gyermekek védelméről Jánoshalma Város Önkormányzat Képviselő-testületének 12/2011.(VII.01.) Önkormányzati rendelete a gyermekek védelméről I. FEJEZET Általános rendelkezések A rendelet célja 1. E rendelet célja, hogy meghatározza

Részletesebben

Új Szöveges dokumentum Gyermeki és szülői jogok és kötelességek a gyermekvédelmi törvény alapján

Új Szöveges dokumentum Gyermeki és szülői jogok és kötelességek a gyermekvédelmi törvény alapján Gyermeki és szülői jogok és kötelességek a gyermekvédelmi törvény alapján Gyermeki jogok: A gyermeknek joga van a testi, értelmi, érzelmi és erkölcsi fejlődését, egészséges felnevelkedését és jólétét biztosító

Részletesebben

Szent Miklós Katolikus Általános Iskola és Óvoda 6768 Baks, Rózsa u. 1. Tel.: 62/269-387 E-mail: ovodabaks@invitel.hu

Szent Miklós Katolikus Általános Iskola és Óvoda 6768 Baks, Rózsa u. 1. Tel.: 62/269-387 E-mail: ovodabaks@invitel.hu Szent Miklós Katolikus Általános Iskola és Óvoda 6768 Baks, Rózsa u. 1. Tel.: 62/269-387 E-mail: ovodabaks@invitel.hu BEVEZETÉS Az óvodai házirendet az intézményvezető előterjesztése alapján a nevelőtestület

Részletesebben

PIKLER EMMI BÖLCSŐDE

PIKLER EMMI BÖLCSŐDE MŰVÉSZ ÚTI ÓVODA ÉS BÖLCSŐDE TELEPHELYE PIKLER EMMI BÖLCSŐDE HÁZIREND Székhely: 1121 Budapest, Művész út 5-7. Telephely: 1022. Budapest, Lóczy Lajos utca Az Intézmény OM azonosítója: 200037 Intézményvezető:

Részletesebben

H Á Z I R E N D KUCKÓ BÖLCSŐDE FOGADÓÓRA IDŐPONTJA: délelőtt: ig délután: ig tart.

H Á Z I R E N D KUCKÓ BÖLCSŐDE FOGADÓÓRA IDŐPONTJA: délelőtt: ig délután: ig tart. H Á Z I R E N D BÖLCSŐDE NEVE: SMJV. EGYESÍTETT BÖLCSŐDÉK KUCKÓ BÖLCSŐDE BÖLCSŐDE CÍME: 9400 SOPRON, DEÁK TÉR 25. TELEFONSZÁMA: 99/311-385 BÖLCSŐDEVEZETŐ NEVE: GYULAINÉ KARSAI KATALIN MOBILTELEFON: 06-20-4344007

Részletesebben

HÁZIREND. Szemléletmódunkat meghatározzák az óvodáskorú gyermek legfőbb életkori sajátosságai a JÁTÉK és a MOZGÁS.

HÁZIREND. Szemléletmódunkat meghatározzák az óvodáskorú gyermek legfőbb életkori sajátosságai a JÁTÉK és a MOZGÁS. HÁZIREND Az óvodáskorú gyermek nevelése elsősorban a család feladata, melyben az óvoda kiegészítő szerepet játszik. Feladatunknak tekintjük a gyermeki személyiség kibontakoztatását az egyéni képességek

Részletesebben

Biatorbágyi Korai Fejlesztő Központ HÁZIREND

Biatorbágyi Korai Fejlesztő Központ HÁZIREND Biatorbágyi Korai Fejlesztő Központ HÁZIREND 1. Bevezető rendelkezések: A házirend szabályai-mint a törvény felhatalmazásán alapuló intézményi belső jogi normák-kötelezőek az intézménnyel jogviszonyban

Részletesebben

1. Általános rendelkezések

1. Általános rendelkezések Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzata Képviselő-testületének 27/2015. (IV. 28.) önkormányzati rendelete a Zuglói gyermektáborok igénybevételének módjáról, feltételeiről, a fizetendő térítési

Részletesebben

BÖLCSŐDEI HÁZIREND. A csoportszervezés vegyes életkorú csoportban történik.

BÖLCSŐDEI HÁZIREND. A csoportszervezés vegyes életkorú csoportban történik. BÖLCSŐDEI HÁZIREND Kedves Szülők! Kérem, hogy az alábbiakban megfogalmazott házirendet figyelmesen olvassák végig és a gyerekek érdekében, törekedjenek a benne leírtak betartására. 1. A bölcsőde működése

Részletesebben

1Házirend. 1. Általános információk az óvodáról. 1.1. Az óvoda neve, címe, telefonszáma

1Házirend. 1. Általános információk az óvodáról. 1.1. Az óvoda neve, címe, telefonszáma 1Házirend 1. Általános információk az óvodáról 1.1. Az óvoda neve, címe, telefonszáma Napsugár Óvoda és Bölcsőde 9222 Hegyeshalom Damjanich u. 2/a Tel./Fax: 96/220-589 1.2. Az óvoda vezetőjének neve: Magyarné

Részletesebben

BÖLCSŐDE HÁZIREND. Kedves Szülők!

BÖLCSŐDE HÁZIREND. Kedves Szülők! BÖLCSŐDE HÁZIREND Kedves Szülők! A bölcsőde és a család együttműködése, a derűs, nyugodt bölcsődei légkör biztosítása és a nevelési feladatok zavartalan ellátása érdekében lényeges. Kérem, hogy az alábbiakban

Részletesebben

K Ü L Ö N Ö S K Ö Z Z É T É T E L I L I S T A nevelési év

K Ü L Ö N Ö S K Ö Z Z É T É T E L I L I S T A nevelési év K Ü L Ö N Ö S K Ö Z Z É T É T E L I L I S T A 2018-2019. nevelési év A kormány 229/2012 (VIII.28.) kormányrendelete a nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról 23. - a értelmében az alábbi adatokat

Részletesebben

HÁZIREND. 1. A Dalos Ovi nyitvatartási ideje reggel 6.30-tól délután ig tart.

HÁZIREND. 1. A Dalos Ovi nyitvatartási ideje reggel 6.30-tól délután ig tart. HÁZIREND 1. A Dalos Ovi nyitvatartási ideje reggel 6.30-tól délután 17.30-ig tart. 2. A gyerekeket 8.00 előtt kérjük behozni. A nagycsoportos korú gyerekeket az első foglalkozás előtt, reggel 7.45.-ig

Részletesebben

H Á Z I R E N D. Bölcsőde igénybevételének szabályai

H Á Z I R E N D. Bölcsőde igénybevételének szabályai H Á Z I R E N D A Házirend hatálya kiterjed a zánkai Kétnyelvű Német Nemzetiségi Óvoda- Bölcsődébe felvett gyermekre, szüleire és dolgozóira. Törvényi háttere a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról

Részletesebben

NEVELÉSI ÉV

NEVELÉSI ÉV Tarkarét ÓVODA KÖZZÉTÉTELI LISTA 2013-2014. NEVELÉSI ÉV A Nemzeti Erőforrás Miniszter 229/2012. (VIII. 28.) Kormány-rendelet 10 fejezet 23. -a, (1.-.2.) bekezdése alapján az alábbi adatokat tesszük közzé:

Részletesebben

ÚTKERESÉS SEGÍTİ SZOLGÁLAT ÉRDEKKÉPVISELETI FÓRUM MŐKÖDÉSÉNEK SZABÁLYZATA

ÚTKERESÉS SEGÍTİ SZOLGÁLAT ÉRDEKKÉPVISELETI FÓRUM MŐKÖDÉSÉNEK SZABÁLYZATA ÚTKERESÉS SEGÍTİ SZOLGÁLAT ÉRDEKKÉPVISELETI FÓRUM MŐKÖDÉSÉNEK SZABÁLYZATA 2 Útkeresés Segítı Szolgálat Székhelye: Dunaújváros Bartók B. út 6/B A szabályzat kiterjed intézmény keretében mőködı ellátásokra

Részletesebben

A nappali ellátás igénybevételének módja

A nappali ellátás igénybevételének módja Dabas Város Önkormányzata Képviselő-testületének 14 / 2018. (VI.1.) önkormányzati rendelete A Reménysugár Fogyatékosok Napközi Otthonában igénybe vehető nappali ellátásról és azok térítési díjáról Dabas

Részletesebben

Buzsák Község Önkormányzat Képviselő-testületének 14/2018. (XI. 30.) önkormányzati rendelete a gyermekvédelem helyi rendszeréről

Buzsák Község Önkormányzat Képviselő-testületének 14/2018. (XI. 30.) önkormányzati rendelete a gyermekvédelem helyi rendszeréről Buzsák Község Önkormányzat Képviselő-testületének 14/2018. (XI. 30.) önkormányzati rendelete a gyermekvédelem helyi rendszeréről Buzsák Község Önkormányzat Képviselő-testülete a gyermekek védelméről és

Részletesebben

A Példa Családi Napközi Házirendje

A Példa Családi Napközi Házirendje Családi Napközi Nonprofit Kft. Példa Családi Napközi, 4324 Csanafalu, Napközi utca 4. Tel.: 063454332 e-mail: peldacsana@peldacsana.hu A Példa Családi Napközi Házirendje Budapest, 2013 A napközi adatai

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete Humánpolitikai Bizottságának április 7-ei rendes, nyílt ülésére

ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete Humánpolitikai Bizottságának április 7-ei rendes, nyílt ülésére Dunavarsány Város Önkormányzatának Polgármestere 2336 Dunavarsány, Kossuth Lajos utca 18., polgarmester@dunavarsany.hu 24/521-040, 24/521-041, Fax: 24/521-056 www.dunavarsany.hu ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány

Részletesebben

Sárpilis Község Képviselő-testületének 21/2013 (XII.30) önkormányzati rendelete

Sárpilis Község Képviselő-testületének 21/2013 (XII.30) önkormányzati rendelete Sárpilis Község Képviselő-testületének 21/2013 (XII.30) önkormányzati rendelete A gyermekvédelmi támogatásról és a személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról Sárpilis Község Képviselő-testülete az Alaptörvény

Részletesebben

Tájékoztatás az intézményi étkezés igénybevételéről

Tájékoztatás az intézményi étkezés igénybevételéről Tájékoztatás az intézményi étkezés igénybevételéről Intézményünkben a SODEXO Magyarország Kft. gondoskodik az intézményi étkeztetésről. Intézményünkben esztétikusan kialakított ebédlő várja a gyerekeket.

Részletesebben

Megállapodás. 1997.XXXI.tv. 32. (7) alapján

Megállapodás. 1997.XXXI.tv. 32. (7) alapján 7.számú melléklet Megállapodás 1997.XXXI.tv. 32. (7) alapján mely létrejött egyrészről: Nagykovácsi Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete fenntartásában működő Lenvirág Bölcsőde és Védőnői Szolgálat,

Részletesebben

NEVELÉSI OKTATÁSI INTÉZMÉNYI KÖZZÉTÉTELI LISTA nevelési év

NEVELÉSI OKTATÁSI INTÉZMÉNYI KÖZZÉTÉTELI LISTA nevelési év KISVÁRDAI EGYESÍTETT ÓVODA OM azonosító: 201 061 4600 Kisvárda Csillag köz 2. Tel.: 06-45/405-225. E-mail: csillagovi@naracom.hu Web: www.csillagovoda.info NEVELÉSI OKTATÁSI INTÉZMÉNYI KÖZZÉTÉTELI LISTA

Részletesebben

VÁROSI INTÉZMÉNYI KÖZPONT ÓVODÁK ÉS BÖLCSŐDÉK INTÉZMÉNYEGYSÉGE FÜZESABONY HÁZIREND

VÁROSI INTÉZMÉNYI KÖZPONT ÓVODÁK ÉS BÖLCSŐDÉK INTÉZMÉNYEGYSÉGE FÜZESABONY HÁZIREND VÁROSI INTÉZMÉNYI KÖZPONT ÓVODÁK ÉS BÖLCSŐDÉK INTÉZMÉNYEGYSÉGE FÜZESABONY HÁZIREND Füzesabony 2009 1. Az óvoda helye az oktatási rendszerben, óvodai felvétel - Az óvoda 3 éves kortól az iskolába járáshoz

Részletesebben

Szervezeti, személyzeti adatok

Szervezeti, személyzeti adatok NEVELÉSI-OKTATÁSI INTÉZMÉNYI KÖZZÉTÉTELI LISTA 2014-2015. NEVELÉSI ÉV A Nemzeti Erőforrás Miniszter 229/2012. (VIII. 28.) Kormány-rendelet 10 fejezet 23. -a, (1.-.2.) bekezdése alapján az alábbi adatokat

Részletesebben

ALSÓVÁROSI ÓVODA Vác, Vám u. 11. Telefon: 27/ , Különös közzétételi lista

ALSÓVÁROSI ÓVODA Vác, Vám u. 11. Telefon: 27/ ,   Különös közzétételi lista ALSÓVÁROSI ÓVODA 2600 Vác, Vám u. 11. Telefon: 27/ 317-092, e-mail: forteovi@vipmail.hu Különös közzétételi lista Az intézmény neve, székhelye: Vác Város Önkormányzat Képviselő- testületének Alsóvárosi

Részletesebben

Beleg Község Önkormányzata Képviselő-testületének./2015. (..) önkormányzati rendelete a gyermekvédelem helyi rendszeréről. 1.

Beleg Község Önkormányzata Képviselő-testületének./2015. (..) önkormányzati rendelete a gyermekvédelem helyi rendszeréről. 1. Beleg Község Önkormányzata Képviselő-testületének./2015. (..) önkormányzati rendelete a gyermekvédelem helyi rendszeréről Beleg Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a gyermekek védelméről és a gyámügyi

Részletesebben

KÖZZÉTÉTELI LISTA. A Kormány 229/2012. (VIII. 28.) Korm. rendelet 10. fejezet 23. -a, (1.-.2.) bekezdése alapján az alábbi adatokat tesszük közzé:

KÖZZÉTÉTELI LISTA. A Kormány 229/2012. (VIII. 28.) Korm. rendelet 10. fejezet 23. -a, (1.-.2.) bekezdése alapján az alábbi adatokat tesszük közzé: KÖZZÉTÉTELI LISTA A Kormány 229/2012. (VIII. 28.) Korm. rendelet 10. fejezet 23. -a, (1.-.2.) bekezdése alapján az alábbi adatokat tesszük közzé: ARANY JÁNOS ÓVODA 2015/16. NEVELÉSI ÉV Szervezeti, személyzeti

Részletesebben

EDELÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK 11/1998. (III.26.) SZÁMÚ R E N D E L E T E

EDELÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK 11/1998. (III.26.) SZÁMÚ R E N D E L E T E EDELÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK 11/1998. (III.26.) SZÁMÚ R E N D E L E T E A személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti alapellátásokról, azok igénybevételéről, valamint a fizetendő térítési díjakról.

Részletesebben

A tervezettel kapcsolatban bővebb felvilágosítás a Titkárságon a 06/ /101 es, és 102 es mellék telefonszámon kérhető.

A tervezettel kapcsolatban bővebb felvilágosítás a Titkárságon a 06/ /101 es, és 102 es mellék telefonszámon kérhető. Társadalmi egyeztetés A tervezettel kapcsolatban bővebb felvilágosítás a Titkárságon a 06/29-330-011 /101 es, és 102 es mellék telefonszámon kérhető. Gyömrő Város Önkormányzat Képviselő-testületének a

Részletesebben

Tárnok Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének. 5/2011. (II.11.) számú ÖNKORMÁNYZATI RENDELET

Tárnok Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének. 5/2011. (II.11.) számú ÖNKORMÁNYZATI RENDELET Tárnok Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 5/2011. (II.11.) számú ÖNKORMÁNYZATI RENDELET A személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti alapellátásokról 1 1 Módosította: 5/2012.(II.14.) számú

Részletesebben

os NEVELÉSI ÉV

os NEVELÉSI ÉV NEVELÉSI-OKTATÁSI INTÉZMÉNYI KÖZZÉTÉTELI LISTA 2015-2016-os NEVELÉSI ÉV SZENT MIKLÓS GÖRÖGKATOLIKUS ÓVODA ÉS BÖLCSŐDE NEVELÉSI-OKTATÁSI INTÉZMÉNYI KÖZZÉTÉTELI LISTA 2016/2017-es NEVELÉSI ÉV A Nemzeti Erőforrás

Részletesebben

KEREKEGYERDŐ BÖLCSŐDE FELVÉTELI SZABÁLYZATA I. AZ ELLÁTÁSRA JOGOSULTAK KÖRE:

KEREKEGYERDŐ BÖLCSŐDE FELVÉTELI SZABÁLYZATA I. AZ ELLÁTÁSRA JOGOSULTAK KÖRE: KEREKEGYERDŐ BÖLCSŐDE FELVÉTELI SZABÁLYZATA Kerekegyháza Város Önkormányzata a három éves kor alatti gyermekek napközbeni ellátását a Kerekegyerdő Bölcsődében ( 6041 Kerekegyháza, Erdő u. 31/a) biztosítja.

Részletesebben

KRÍZIS ALAPÍTVÁNY GYERMEKOTTHONÁNAK HÁZIRENDJE

KRÍZIS ALAPÍTVÁNY GYERMEKOTTHONÁNAK HÁZIRENDJE KRÍZIS ALAPÍTVÁNY GYERMEKOTTHONÁNAK HÁZIRENDJE A házirend célja és feladata A házirend célja, hogy a gyermekotthon mindennapi életének szabályozásával kiszámítható és biztonságot nyújtó keretet biztosítson

Részletesebben

E l ő t e r j e s z t é s A Képviselő-testület szeptember 4-én tartandó ülésére.

E l ő t e r j e s z t é s A Képviselő-testület szeptember 4-én tartandó ülésére. Izsák Város Polgármesterétől E l ő t e r j e s z t é s A Képviselő-testület 2018. szeptember 4-én tartandó ülésére. Tárgy: A települési támogatásokról és szociális ellátásokról szóló rendelet módosításához.

Részletesebben

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA NEVELÉSI ÉV

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA NEVELÉSI ÉV KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA 2018-2019 NEVELÉSI ÉV A Nemzeti Erőforrás Miniszter 229/2012. (VIII. 28.) Kormány-rendelet 10. fejezet 23. - a, 1.-2. bekezdése alapján az alábbi adatokat tesszük közzé. Az óvoda

Részletesebben

Kartal Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének. 5/2017 (VIII.31.) önkormányzati rendelete. a gyermekvédelem helyi rendszeréről

Kartal Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének. 5/2017 (VIII.31.) önkormányzati rendelete. a gyermekvédelem helyi rendszeréről Kartal Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 5/2017 (VIII.31.) önkormányzati rendelete a gyermekvédelem helyi rendszeréről Kartal Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete a gyermekek védelméről

Részletesebben

Beleg Község Önkormányzata Képviselő-testületének 23/2015. (IX. 18.) önkormányzati rendelete a gyermekvédelem helyi rendszeréről. 1.

Beleg Község Önkormányzata Képviselő-testületének 23/2015. (IX. 18.) önkormányzati rendelete a gyermekvédelem helyi rendszeréről. 1. Beleg Község Önkormányzata Képviselő-testületének 23/2015. (IX. 18.) önkormányzati rendelete a gyermekvédelem helyi rendszeréről Beleg Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a gyermekek védelméről

Részletesebben

SIÓFOK VÁROS ÓVODÁJA ÉS BÖLCSŐDÉJE CSICSERGŐ BÖLCSŐDE HÁZIREND

SIÓFOK VÁROS ÓVODÁJA ÉS BÖLCSŐDÉJE CSICSERGŐ BÖLCSŐDE HÁZIREND SIÓFOK VÁROS ÓVODÁJA ÉS BÖLCSŐDÉJE CSICSERGŐ BÖLCSŐDE HÁZIREND 2016. T A R T A L O M J E G Y Z É K 1. Általános információk 3. old. 1.1. A házirend célja, feladata 3. old. 1.2. A gyermekek jogai 3. old.

Részletesebben

A rendelet célja. A rendelet hatálya

A rendelet célja. A rendelet hatálya Borsodnádasd Város Önkormányzatának 6/2009.(III.27.) számú rendelete A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény végrehajtásának helyi szabályairól, egységes szerkezetben

Részletesebben

NEVELÉSI-OKTATÁSI INTÉZMÉNYI KÖZZÉTÉTELI LISTA NEVELÉSI ÉV.

NEVELÉSI-OKTATÁSI INTÉZMÉNYI KÖZZÉTÉTELI LISTA NEVELÉSI ÉV. NEVELÉSI-OKTATÁSI INTÉZMÉNYI KÖZZÉTÉTELI LISTA 2017-2018. NEVELÉSI ÉV. A Nemzeti Erőforrás Miniszter 229/2012. (VIII. 28.) Kormány-rendelet 10 fejezet 23. -a, (1.-.2.) bekezdése alapján az alábbi adatokat

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. A Gólyafészek Bölcsőde szülőkkel kötendő megállapodás módosításáról

ELŐTERJESZTÉS. A Gólyafészek Bölcsőde szülőkkel kötendő megállapodás módosításáról Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a. Telefon: 06 23 310-174/142, 144 Fax: 06 23 310-135 E-mail: polgarmester@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu ELŐTERJESZTÉS A Gólyafészek Bölcsőde

Részletesebben

I. A RENDELET HATÁLYA

I. A RENDELET HATÁLYA Kunpeszér Községi Önkormányzat 15/2005. (IV. 15.) sz. rendelete a személyes gondoskodás körébe tartozó szociális és gyermekvédelmi ellátásokról és az ellátásokért fizetendő térítési díjakról (Módosításokkal

Részletesebben

1. Általános rendelkezések

1. Általános rendelkezések Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzata Képviselő-testületének 27/2015. (IV. 28.) önkormányzati rendelete a Zuglói gyermektáborok igénybevételének módjáról, feltételeiről, a fizetendő térítési

Részletesebben

HÁZIREND. ECSER 2.sz. NAGYKÖZSÉGI ÓVODA 2233 ECSER ANDRÁSSY u. 11-13. A HÁZIRENDET ELFOGADTA: AZ ÓVODA NEVELŐTESTÜLETE

HÁZIREND. ECSER 2.sz. NAGYKÖZSÉGI ÓVODA 2233 ECSER ANDRÁSSY u. 11-13. A HÁZIRENDET ELFOGADTA: AZ ÓVODA NEVELŐTESTÜLETE HÁZIREND ECSER 2.sz. NAGYKÖZSÉGI ÓVODA 2233 ECSER ANDRÁSSY u. 11-13. A HÁZIRENDET ELFOGADTA: AZ ÓVODA NEVELŐTESTÜLETE TARTALOM BEVEZETŐ A HÁZIREND JOGI SZABÁLYOZÁSA Jogszabályi háttér A házirend mint jogi

Részletesebben

Tehetség Alapfokú Művészeti Iskola Házirend

Tehetség Alapfokú Művészeti Iskola Házirend Tehetség Alapfokú Művészeti Iskola Házirend 1 1. Általános alapelvek Az iskola tanulói közösségének életét a házirend szabályozza, amelyben érvényesül a jogok és kötelességek összhangja. A házirend feladata

Részletesebben

A Budapesti Zsidó Hitközség Benjámin Óvodájába járó gyermekek Házirendje. A házirend elfogadásának és módosításának szabályai

A Budapesti Zsidó Hitközség Benjámin Óvodájába járó gyermekek Házirendje. A házirend elfogadásának és módosításának szabályai A Budapesti Zsidó Hitközség Benjámin Óvodájába járó gyermekek Házirendje I. A házirend hatálya 1. Ez a házirend a Benjámin Óvodába járó gyermekekre és szüleikre vonatkozik. A házirend célja, hogy meghatározza

Részletesebben

Gyermekvédelmi munkaterv

Gyermekvédelmi munkaterv DÉVAVÁNYAI ÁLTALÁNOS MŰVELŐDÉSI KÖZPONT ÓVODAI,BÖLCSŐDEI INTÉZMÉNYEGYSÉG 5510 Dévaványa, Eötvös út 2. Telefon/fax: 06-66/483-149 E-mail: devaovik@gmail.com BÖLCSŐDEI Gyermekvédelmi munkaterv Készítette:Diósné

Részletesebben

Rendelet. Önkormányzati Rendeletek Tára. Dokumentumazonosító információk

Rendelet. Önkormányzati Rendeletek Tára. Dokumentumazonosító információk Rendelet Önkormányzati Rendeletek Tára Dokumentumazonosító információk Rendelet száma: 2/2006.(II.10.) Rendelet típusa: Alap Rendelet címe: a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatás helyi szabályozásáról

Részletesebben

Az óvoda. Csernátoni Katalin 2009. május 22. Biztos Kezdet-mentorképzés

Az óvoda. Csernátoni Katalin 2009. május 22. Biztos Kezdet-mentorképzés Az óvoda Csernátoni Katalin 2009. május 22. Biztos Kezdet-mentorképzés Magyarországon.. a közoktatásnak három szintje van: - Az (I) iskola előtti nevelés az óvodában folyik. Az óvodai ellátás a gyermek

Részletesebben

NEVELÉSI OKTATÁSI INTÉZMÉNYI KÖZZÉTÉTELI LISTA nevelési év

NEVELÉSI OKTATÁSI INTÉZMÉNYI KÖZZÉTÉTELI LISTA nevelési év Csillag Közi Központi Társulási Ó v o d a OM azonosító: 201 061 4600 Kisvárda Csillag köz 2. Tel.: 06-45/405-225. E-mail: csillagovi@naracom.hu Web: www.csillagovoda.info NEVELÉSI OKTATÁSI INTÉZMÉNYI KÖZZÉTÉTELI

Részletesebben

Vasadi Bölcsőde 2211 Vasad, Bem út Megállapodás

Vasadi Bölcsőde 2211 Vasad, Bem út Megállapodás Vasadi Bölcsőde 2211 Vasad, Bem út 92. vasadibolcsode@gmail.com www.vasadibolcsi.hu Megállapodás Az NM rend. 36. (1) bekezdése alapján bölcsődébe a gyermek húszhetes korától harmadik életévének, illetve

Részletesebben

9241 Jánossomorja, Óvári u. 4. Tel.: 96/ HÁZIREND

9241 Jánossomorja, Óvári u. 4. Tel.: 96/ HÁZIREND KÉK BAGOLY BÖLCSŐDE JÁNOSSOMORJA 9241 Jánossomorja, Óvári u. 4. Tel.: 96/226-090 Email: bolcsode@janossomorja.hu HÁZIREND Házirendünk Jánossomorja Város Önkormányzat Kék Bagoly Bölcsődébe felvett gyerekekre,

Részletesebben

Előterjesztés 3. Rostásné Rapcsák Renáta Intézményi referens. Az előterjesztést készítette: Muhariné Mayer Piroska aljegyző

Előterjesztés 3. Rostásné Rapcsák Renáta Intézményi referens. Az előterjesztést készítette: Muhariné Mayer Piroska aljegyző Előterjesztés 3. Lajosmizse és Felsőlajos Köznevelési, Egészségügyi és Szociális Közszolgáltató Társulás Társulási Tanácsának 2015. október 22-i ülésére Tárgy: A Meserét Lajosmizsei Napközi Otthonos Óvoda

Részletesebben

3. számú melléklet Felvételi szabályzat

3. számú melléklet Felvételi szabályzat 3. számú melléklet Felvételi szabályzat 1. AZ ELLÁTÁSRA JOGOSULTAK KÖRE 1.1. A Lenvirág Bölcsőde Nagykovácsi Nagyközség közigazgatási területén lakóhellyel vagy tartózkodási hellyel rendelkezőknek 20 hetestől

Részletesebben

A tervezettel kapcsolatban bővebb felvilágosítás a Titkárságon a 06/ /101 es, és 102 es mellék telefonszámon kérhető.

A tervezettel kapcsolatban bővebb felvilágosítás a Titkárságon a 06/ /101 es, és 102 es mellék telefonszámon kérhető. Társadalmi egyeztetés A tervezettel kapcsolatban bővebb felvilágosítás a Titkárságon a 06/29-330-011 /101 es, és 102 es mellék telefonszámon kérhető. Gyömrő Város Önkormányzat Képviselő-testületének a

Részletesebben

Szálkai Óvoda. Házirend 2014.

Szálkai Óvoda. Házirend 2014. Szálkai Óvoda Házirend 2014. Általános tudnivalók Óvoda neve: Szálkai Óvoda Óvoda címe: 7121 Szálka Petőfi u. 3. Telefonszám: 74/409-997 Óvodavezető: Mészáros Éva Margit Házirend jogi háttere: A nemzeti

Részletesebben

Jászladány Nagyközségi Önkormányzat. 10 /2001. (V. 25.) rendelete

Jászladány Nagyközségi Önkormányzat. 10 /2001. (V. 25.) rendelete Jászladány Nagyközségi Önkormányzat 10 /2001. (V. 25.) rendelete A személyes gondoskodást nyújtó helyi gyermekvédelmi ellátások formáiról, azok igénybevételéről, valamint a fizetendő térítési díjakról.

Részletesebben

VASKÚT KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 23/2013. (XII.6.) önkormányzati rendelete

VASKÚT KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 23/2013. (XII.6.) önkormányzati rendelete VASKÚT KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 23/2013. (XII.6.) önkormányzati rendelete A személyes gondoskodást nyújtó szociális és gyermekjóléti ellátásokról, azok igénybevételéről, a fizetendő

Részletesebben

1. 1. d) a gyermek-, vagy köznevelési intézményekben ellátott vagy tanuló gyermekekre,

1. 1. d) a gyermek-, vagy köznevelési intézményekben ellátott vagy tanuló gyermekekre, Aszód Város Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2014. (V.30.) önkormányzati rendelete a gyermekétkeztetés térítési díjairól ( egységes szerkezetben ) Aszód Város Önkormányzata Magyarország Alaptörvénye

Részletesebben

Aszód Város Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2014. (V.30.) önkormányzati rendelete a gyermekétkeztetés térítési díjairól (egységes szerkezet )

Aszód Város Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2014. (V.30.) önkormányzati rendelete a gyermekétkeztetés térítési díjairól (egységes szerkezet ) Aszód Város Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2014. (V.30.) önkormányzati rendelete a gyermekétkeztetés térítési díjairól (egységes szerkezet ) Aszód Város Önkormányzata Magyarország Alaptörvénye 32.

Részletesebben

KÖZZÉTÉTELI LISTA. A Kormány 229/2012. (VIII. 28.) Korm. rendelet 10. fejezet 23. -a, (1.-.2.) bekezdése alapján az alábbi adatokat tesszük közzé:

KÖZZÉTÉTELI LISTA. A Kormány 229/2012. (VIII. 28.) Korm. rendelet 10. fejezet 23. -a, (1.-.2.) bekezdése alapján az alábbi adatokat tesszük közzé: KÖZZÉTÉTELI LISTA A Kormány 229/2012. (VIII. 28.) Korm. rendelet 10. fejezet 23. -a, (1.-.2.) bekezdése alapján az alábbi adatokat tesszük közzé: ARANY JÁNOS ÓVODA 2014/2015. NEVELÉSI ÉV Szervezeti, személyzeti

Részletesebben

Encsencs Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2015 (II.27.) önkormányzati rendelete

Encsencs Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2015 (II.27.) önkormányzati rendelete Encsencs Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2015 (II.27.) önkormányzati rendelete Hatályos:2015-03-01 -tól Encsencs Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2015 (II.27.) önkormányzati

Részletesebben

23/2003. (IV. 30.) Szentgotthárd Város Önkormányzata Képviselőtestületének. a gyermekek védelméről

23/2003. (IV. 30.) Szentgotthárd Város Önkormányzata Képviselőtestületének. a gyermekek védelméről 23/2003. (IV. 30.) Szentgotthárd Város Önkormányzata Képviselőtestületének rendelete a gyermekek védelméről Módosítva: 35/2003.(VIII. 28.), Szentgotthárd Város Önkormányzata Képviselő-testületének, rendeletével,

Részletesebben

23/2003. (IV. 30.) Szentgotthárd Város Önkormányzata Képviselőtestületének. a gyermekek védelméről

23/2003. (IV. 30.) Szentgotthárd Város Önkormányzata Képviselőtestületének. a gyermekek védelméről 23/2003. (IV. 30.) Szentgotthárd Város Önkormányzata Képviselőtestületének rendelete a gyermekek védelméről Módosítva: 35/2003.(VIII. 28.), Szentgotthárd Város Önkormányzata Képviselő-testületének, rendeletével,

Részletesebben

Házirend. Az ellátott gyermekek köre

Házirend. Az ellátott gyermekek köre Dabas Város Önkormányzat 4 Szirom Családi Bölcsőde Hálózat Nefelejcs Családi Bölcsőde 2370 Dabas Lakos doktor 27. Telefonszáma: 06 70 503 36 12 Hálózati koordinátor neve, elérhetősége: Jurácsik Andrea

Részletesebben

Józsefvárosi Egyesített Bölcsődék Központi Szervezeti Egység MEGÁLLAPODÁS

Józsefvárosi Egyesített Bölcsődék Központi Szervezeti Egység MEGÁLLAPODÁS A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény (Gyvt) 32. (5) bekezdés a) pontja értelmében a gyermekjóléti alapellátások igénybevételének a megkezdése előtt, állami fenntartású

Részletesebben

Hegyhát Integrált Szociális Intézmény. Családi napközi. Házirendje

Hegyhát Integrált Szociális Intézmény. Családi napközi. Házirendje Hegyhát Integrált Szociális Intézmény Családi napközi Házirendje Gyönk, 2012-07-05. Készítette: Biró Kornélia igazgató A szolgáltatás neve: Családi Napközi A szolgáltató neve: HEGYHÁT Integrált Szociális

Részletesebben

C S A N Á D P A L O T A VÁROS 15/2012. (VI. 28.) önkormányzati rendelete

C S A N Á D P A L O T A VÁROS 15/2012. (VI. 28.) önkormányzati rendelete C S A N Á D P A L O T A VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 15/2012. (VI. 28.) önkormányzati rendelete a gyermekek védelmét biztosító pénzbeli, természetbeni és személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti

Részletesebben

KÖZZÉTÉTELI LISTA Erzsébet Ligeti Óvoda 2016/2017 NEVELÉSI ÉV

KÖZZÉTÉTELI LISTA Erzsébet Ligeti Óvoda 2016/2017 NEVELÉSI ÉV KÖZZÉTÉTELI LISTA Erzsébet Ligeti Óvoda 2016/2017 NEVELÉSI ÉV Szervezeti, személyzeti adatok Az intézmény neve: Erzsébet Ligeti Óvoda OM azonosítója: 201876 Feladatellátás helyei: Székhelye: 9023 Győr,

Részletesebben

Étkezési tájékoztató és nyilatkozatok. a 2018/19-es nevelési évben a Gödi Kincsem Óvodába járó gyermekek szülei,

Étkezési tájékoztató és nyilatkozatok. a 2018/19-es nevelési évben a Gödi Kincsem Óvodába járó gyermekek szülei, Étkezési tájékoztató és nyilatkozatok a 2018/19-es nevelési évben a Gödi Kincsem Óvodába járó gyermekek szülei, t Tájékoztatjuk Önöket, hogy Göd Város Önkormányzatának 13/2018 (IV.12.) számú rendelete

Részletesebben