puskás akadémia fc vs VS BUDAPEST HONVÉD FC PUSKÁSAKADÉMIAIHÍREK
|
|
- Emília Barnané
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 OTP BANK LIGA. FORDULÓ, SKÁS AKIA FC VS BUDAPEST HONVÉD FC Minden kedves szurkolónknak áldott, békés karácsonyi ünnepeket és boldog új évet kívánunk! Találkozzunk 0-ban is! puskás akadémia fc vs
2 Új közeg, új kihívások, új megoldások Komjáti András TÖLTSD LE A SKÁSAKIA APPLIKÁCIÓJÁT! A Puskás Akadémia FC II az NB III-as nyugati csoport hetedik helyén telel. Hét mérkőzés győzelemmel, három találkozó döntetlennel, hat meccs vereséggel zárult ősszel. Komjáti András vezetőedzőt kérdeztük csapata őszi teljesítményéről és a jövő tehetségeiről. Sikerült megfelelni az év elején megfogalmazott célkitűzéseknek? Fotózd le a QR-kódot és töltsd le akadémiánk ingyenes applikációját! ios QR-kód Android QR-kód Kettős célt fogalmaztunk meg. Egyrészt, hogy az akadémia legidősebb, ám még utánpótláskorú játékosai megmérettessenek felnőtt mezőnyben, másrészt, hogy az első csapatnál kevesebb lehetőséghez jutó labdarúgók kapjanak hétvégenként meccsterhelést. Folyamatosan küzdöttünk azzal, hogy ezt a két tényezőt egyensúlyban tartsuk, mégis többször belefutottunk abba, hogy az NB I-es keretből kimaradó játékosok annyian voltak, hogy a fiatalok nem jutottak szerephez. Van értelme annak, hogy a fiatalok játszanak az NB III-ban, de csak ha megfelelő komolysággal állnak hozzá. Új közeg, új kihívások, új megoldások, amelyek a fejlődés zálogai lehetnek. Megütötték a fiatalok az NB III-as szintet? Ötven százalék igen, ötventől még többet várok. Bizonyos szempontból ez az év vízválasztó számukra, hiszen eldől, ki az, akire később az első csapatnál is lehet számítani. Természetesen nem mindenki abszolválta pozitívan az átállást az utánpótlásból a felnőtt mezőnybe, de vannak olyan támadóink és védőink is, akik hel lyel-közzel bizonyítottak. Rájuk megfeamennyiben nincs QR-kód olvasó program a telefonodon, akkor telepítsd mobileszközödre. lelő ütemű fejlődés mellett hosszútávon is érdemes lehet számítani. Öten vannak olyanok, akik az ősz végén már kaptak edzéslehetőséget az első csapatnál, de az még a jövő kérdése, hogy ki az, aki esetleg odakerülhet. Érdemes nekünk az eredményekkel és a tabellán elfoglalt helyezéssel foglalkoznunk? ink nagy valószínűséggel nem lesznek, így, ha lesz rá lehetőségünk, szeretnénk még fiatalabbaknak is lehetőséget adni az NB III-ban. Ebben a korban már számít, hogy mennyire eredményes a csapat. Nehezen indultunk, volt két-három olyan meccsünk, ahol nem jött ki a lépés, aztán viszont belelendültünk és volt egy hatos győzelmi szériánk is. Hullámzó volt a teljesítményünk, ami benne volt a pakliban, hiszen fiatal játékosoknál teljesen normális, hogy ingadozik a forma. A cél az lenne, hogy egy stabil átlagot hozzunk. Hogyan tovább? Tavasszal a helyzetünket tovább bonyolítja, hogy az U-es csapatnál is számítanak majd a -es születésű játékosokra, hiszen a bajnoki cím megnyerése elsődleges cél, hogy újra indulhassunk nemzetközi kupában. Az első csapat szakvezetőjével egyeztettünk már arról, hogy tavasszal hogy tudnánk még hangsúlyosabban a fiatalokra építeni, úgy, hogy ezzel az NB I-es csapatot is segítsük. Kiesési problémá-
3 Marko DINJAR.0.. TAR Zsolt*.0.. SPANDLER Csaba*.0.0. FIOLA Attila Ivan HERCEG (horvát) KOCSIS Gergő.0.0. Robert JARNI vezetőedző Sasa GLAVAS pályaedző SZÍJJÁRTÓ István pályaedző Jure BOZINOVIC erőnléti edző Sandro TOMIC kapusedző HUDÁK Martin*.0.. 0/0 Stipe BACELIC-GRGIC (horvát), / POLONKAI Attila.0.. / 0 NAGY Zsolt*.0.. / 0 0 ZSÓTÉR Donát*.0.0. / MÉSZÁROS Dávid*.0.. 0/ Branko PAULJEVIC.0.. / 0 MÁRKVÁRT Dávid.0.0. / 0 0 TISCHLER Patrik.0.0. / 0 0 SALLAI Roland*.0.. LENCSE László.0.0. PEKÁR László.0.0. PETŐ Zoltán technikai vezető Dr. KOVÁCS László csapatorvos FESZTHAMMER Réka fizioterapeuta HAJNAL Imre masszőr / 0 0 /0 0 0 / / 0 0 / 0 0 0/ / 0 0 / 0 / 0 /0 0 /0 0 / 0 KISS István masszőr ISTÓKOVICS Miklós tolmács MÓRINÉ ZABÓ Zsuzsanna szertáros *saját nevelésű játékos FODOR Ferenc.0.. / Mit gondol, sikerült magunk mögött hagyni a rossz szériát? / csatárok Renato KELIC (horvát).0.. PINTÉR Bence*.0.0. középpályások ZIMA Ádám*.0.0. / védők HORVÁTH Tamás.0.. MECCS/PERC MECCS/PERC kapusok 0 Egész héten azért dolgoztunk, Tavasztól már jár hogy legyőzzük őket Robert Jarni a kisvasút 0-0 ősz Az elmúlt két meccsen megszerezhető hat pontból a négyet előre aláírtuk volna, bár az Újpest ellen utolsó pillanatokban elvesztett pontok még hiányozni fognak. A körülményektől eltekintve a négy pont mindenféleképpen pozitív. Hogy sikerült ilyen rövid idő alatt a játékosok regenerálása, felfrissítése? Van, aki esetleg kiesett a csapatból? A legtöbb játékos számára a szombatszerda-szombat ritmus szokatlan. Fizikálisan és mentálisan is fáradtak a srácok, de ne felejtsük el, nekünk van egy nap előnyünk a Honvéddal szem 0 helyezés SKÁSAKIAFC POGACSICS Krisztián.0.. ben, hiszen mi kedd este játszottunk az Újpesttel. Szerda reggel óta maximális erőbedobással készülünk a szombat délutáni összecsapásra. Az a tizennyolcas keret készült a Honvéd ellen, amelyet bevetettünk hétközben is. Mit gondol Marco Rossi csapatáról? Mire számít szombaton? Szerdán megnéztük őket élőben, a Bozsik Stadionban. A Honvéd hosszú ideig létszámhátrányban játszott, mégsem kapott ki a tabella második helyén álló Pakstól. Jó képességű játékosaik vannak, akik egy erős csapatot alkotnak. A PAFC-nak korábban nem sikerült élvonalbeli bajnoki mérkőzésen megszereznie ellenük a három pontot, sőt, a kapujukat is csak egyszer sikerült bevenni, ami szintén jól mutatja, mennyire masszívan védekeznek. A szombati egy új mérkőzés lesz, új játékosokkal, akik mindent el fognak követni a győzelem érdekében. Egész héten azért dolgoztunk, hogy most hétvégén hazai közönség előtt legyőzzük őket. November -én délelőtt ünnepélyes keretek között hivatalosan is lezajlott a Vál-völgyi Kisvasút műszaki átadás-átvételi eljárása. A kisvas- út és annak távlati célja az egykor létező, és korábban használt nyomvonalak felélesztése, és ezzel a térség egyfajta turisztikai fejlődésének megindítása volt. PAFC Honvéd játékvezetője: Karakó Ferenc A éves nyíregyházi futballbíró másodszor vezet bajnoki mérkőzést a Puskás Akadémia FC-nek az élvonalban. Először idén a. fordulóban, Pakson találkoztunk vele. A játékvezetői vizsgát 00ban tette le, első NB I-es meccsét 0 áprilisában vezette. A partjelzők Ring György és Horváth Zoltán, az alapvonali játékvezetők Solymosi Péter és Kulcsár 0 Katalin, a tartalék-játékvezető pedig Lémon Oszkár lesz. forduló
4 SKÁSAKIAFC 0. december. Hátsó sor: Branko Pauljevic, Pogacsics Krisztián, Renato Kelic, Tischler Patrik, Fodor Ferenc, Stipe Bacelic-Grgic Sallai Roland, Márkvárt Dávid, Pekár László, Nagy Zsolt, Lencse László Első sor:
5 Célunk, hogy emelt fővel jöhessünk le a pályáról Marco Rossi Mennyire elégedett a Honvéd őszi teljesítményével, eredményeivel? Mindennél jobban fáj, hogy kiestünk a Kupából. Főleg az itthoni találkozó miatt, mert a mislenyi pályán gyakorlatilag nem lehetett futballozni. Ez a mai napig ránk nyomja a bélyegét. Az eddigi tizenhét bajnokiból kettőt-hármat rontottunk el. A szerencse még mindig nem pártolt mellénk. Amikor a végén szereztünk győztes gólt, megérdemeltük a sikert, amikor mi kaptuk, nyerhettünk volna. Kihagytunk három tizenegyest is, amelyek még mindig hiányoznak. Budapest Honvéd FC Alapítva: 0 Klubszín: piros-fekete Stadion: Bozsik Stadion Legnagyobb sikerei: x magyar bajnok x Magyar Kupa győztes Közép-európai Kupa győztes Mit tart a csapata legnagyobb erősségének és miben kell leginkább fejlődnie? Kemény munka folyik Kispesten, mindenki a sikerért dolgozik. Három-négy komplex játékos kellene. A célunk, hogy a legkevesebb idegeskedéssel, stabilan szerepeljünk. A tizenkét csapat miatt magasabb a színvonal, minimálisra csökkent a hibázás lehetősége. A statisztikákban látni, hogy mindegyik meccsen számos helyzetünk volt, általában több mint az ellenfelünknek, és a labdabirtoklásaink is jók. Fegyelmezettek a játékosaim, szervezetten, jól támadnak le, a taktikánk érvényesül. Van egy-két minőségi játékosom, akik a személyiségükkel is segítenek. Vannak akiknél pszichológiai okok miatt előjönnek a hibák, ezen javítanunk kell. Hogy emlékszik vissza az augusztusi 0-0-ra, mit vár a szombati mérkőzéstől? Augusztusban a Puskás Akadémia zártan védekezett, az utolsó tizenöt percben okozott némi zavart Pauljevic a jobb szélen. Mi irányítottunk, de ez a meccs más lesz, mert a PAFC stílust váltott, azóta két, igazi csatárral támad. Minden adott ahhoz, hogy kiemelkedő klub legyen a felcsúti. Gyönyörű a stadion, a csapat felemelkedhet a legnagyobbakhoz. Természetesen próbáljuk a maximumot nyújtani, ám eltiltások, sérülések nehezítik a dolgunkat, ráadásul formahanyatlás is van pár játékosnál. Célunk, Játékoskeret: Kapusok: HORVÁTH András KEMENES Szabolcs. 0.. VAJDA Dániel... Védők: Aleksandar IGNJATOVIC (szerb). 0.. BARÁTH Botond. 0.. BOBÁL Dávid. 0.. BOTKA Endre. 0.. ERDŐS Gábor Patrick IKENNE-KING (nigériai). 0.. Ivan LOVRIC (horvát). 0.. SZILÁGYI Lóránd. 0.. Középpályások: CSÁBI Mihály. 0.. GAZDAG Dániel GÖBLYÖS Dániel HIDI Patrik 0... Djordje KAMBER (szerb).. 0. NAGY Gergő Dusan VASZILJEVICS (szerb) Csatárok: DÉLCZEG Gergely ERDÉLYI László HOLENDER Filip. 0.. IHRIG-FARKAS Sebestyén. 0.. PROSSER Dániel. 0.. Souleymane YOULA (guineai)... VERNES Richárd. 0.. Forrás: honvedfc.hu Túl vagy az első féléveden, mint a Puskás Akadémia szakmai igazgatója. Mikor kineveztek, ilyennek képzelted el az igazgatói széket? A múltban már dolgoztam, mint utánpótlás szakmai igazgató, így tudtam, hogy ez a munka mivel jár. A Puskás Akadémia egy komoly klub és nagy jövő áll előtte. Egy ilyen Akadémián a szakmai vezetés egy nagyon összetett feladatkör. Több területen is jelen kell lenni, még akkor is, ha az konkrétan fizikálisan nem lehetséges. Milyen elvek mentén terelgetted a félév során az utánpótlást? Hogy sikerült egy emberként összefognod U-tól egészen NB III-ig a korosztályokat? Mivel az Akadémia futball szakmai filozófiája és alapelvei már megvoltak és léteztek melyeket az itt dolgozó edzők is megértettek és elfogadtak, nekem újabb elveket nem kellett lefektetnem. Ahhoz, hogy hatékony munka folyhasson, mindenképpen olyan munkakörnyezet kialakítása szükséges, ahol a benne dolgozók tudják a feladatukat és azt teljes alázattal végzik. Bízom a munkatársaimban. A héten több alkalommal jövünk össze és beszéljük meg tapasztalatainkat, így megfelelő odafigyeléssel és kommunikációval közösen fogjuk össze a csapatokat. Sikerült elérni a decemberig kitűzött célokat? Több területen is változás történt, például megszűnt az U-as korosztály, ismét lett egy NB III-as csapatunk és új szakmai stábja lett az NB I-es csapatunknak. Ezek a változások mind kihatnak a jövőre, ezért az alkalmazkodni az új dolgokhoz. Ezek jobbára sikerültek, ugyanakkor nem mindennel vagyok elégedett, van, amin még dolgoznunk kell. Mik a várakozásaid a jövőre nézve? Az, hogy a növendékeinknek továbbra is minden feltétel biztosítva legyen ahhoz, hogy a céljukhoz vezető utat járhassák. Szeretném elérni, hogy ebben az évben is komoly megmérettetési lehetőségeket kapjanak a játékosok, legyenek igaz és valós visszajelzések a teljesítményükkel kapcsolatosan, hogy lássa mindenki a jövőt illetően, kik azok, akik fejlődni képesek. A közeljövőtől mindenképpen azt várom, hogy ezek a játékosok komoly fejlődésen menjenek majd keresztül. Ennek ismeretében Bízom a munkatársaimban Horváth Péter Horváth Péter szakmai igazgató idén nyáron vette át Tajti Józseftől az utánpótlás csapatok összefogásának és vezetésének feladatát. A Puskás Akadémia FC egykori pályaedzője hamar megszokta új feladatkörét, december közepén egy sikeres félévet zárhat a szakmai stábbal együtt. hogy emelt fővel jöhessünk le a pályáról. egyik célunk az volt, hogy minél hamarabb tudjunk jól végezzük a munkánkat!
6 A honlapon írtuk Két akadémistánk, Bévárdi Zsombor és Timári Norman is meghívót kapott az U-es válogatott következő összetartására, melyre december. és 0. között kerül sor. A korosztály legjobbjai Szerbia válogatottjával játszanak két barátságos mérkőzést, az elsőt december -án, a másodikat pedig két nappal később, december 0- én. Mindkét összecsapás helyszíne Ópazova lesz. Megérkezett a legújabb PAFC csöppség, Istókovics Miléna. A Puskás Akadémia FC tolmácsának, Istókovics Miklósnak a kislánya 0 grammal és centiméterrel jött a világra, -ére virradó éjszaka. Üdvözlünk a PAFC családban! Egykori akadémistánk, Nagy Zsolt az Újpest FC elleni hazai bajnokinkon szerezte meg élete első NB I-es találatát. Négy aláírás, két új kapcsolat Novemberben két új partnerrel bővült a Puskás Akadémia kapcsolatrendszere. Horváth Péter, a Puskás Akadémia szakmai igazgatója Sanghajban kötött együttműködési szerződést a chongmingi Genbao Akadémiával, egy hétre rá Takács Mihály főigazgató és Topolyai Sport Club elnöke, Zsemberi János foglalták írásba a partnerségi megállapodást. A VIP-páholyban: Horváth Norbert Horváth Norbert egy a közeljövőben debütáló, műfajában teljes mértékben egyedülálló műsor ötletgazdája, amit az M sportcsatorna december 0-től tűz műsorára. Az autóversenyzős tehetségkutatóban a nézők egy évadon keresztül követhetik figyelemmel azt a nyolc fiatalt, akik egy életre szóló élményért versengenek majd egymással. A fődíj egy teljes versenyévad a Swift Cup Europe-ban. A jövő négykeréken egy olyan műsor, amely ötvözi a reality show-kat, a tehetségkutató műsorokat és mindezt szórakoztató jelleggel ruházza fel. Fontosnak tartottuk, hogy azoknak a fiataloknak is lehetőséget nyújtsunk, akiknek korlátozottak az anyagi lehetőségeik. Bár csak egy nyertes lesz, de a többi versenyző útját is egyengetni szeretnénk, és segíteni őket a céljaik elérésében. Az autóversenyzés és a futball több dologban is hasonlít egymásra. Akik az autóssportban vannak benne, azoknak időről időre új útvonalakat kell meghódítani, míg a focistáknak a mindig más és más pályákon való bizonyítás a fő feladat. Az oktatás nálunk is fontos szerepet játszik, ahogy az utánpótlás nevelésben is, mi is elsősorban a sikerességhez vezető sportolói mentalitás kialakítására helyezzük a hangsúlyt. A futball és az autóversenyek célközönsége nagyban fedi egymást, én szeretném, ha a két sportág képviselőit is sikerülne közelebb Tudta-e Öcsi bácsiról? Puskás Ferenc éves korában debütált a magyar válogatottban,. augusztus 0-án. Az első címeres mezben való pályára lépése --es magyar sikerrel zárult Ausztria ellen. Öcsi bácsi természetesen góllal mutatkozott be a nemzetközi mérkőzésen, ő szerezte a magyarok első találatát, a. percben. A másnapi Népsport akkor még csak egy mondatot szentelt a későbbi legendának: A Szusza Zsengellér Puskás belsőhármas jobban muzsikált, mint egy nappal korábban a Szusza Mike Zsengellér trió PAFC III: Mindenki dicséri, ösztönzi a másikat A Fejér Megyei I. osztályban szereplő Puskás Akadémia FC III ponttal a tabella. helyén zárta az őszt. Tizenöt fordulót követően Sipos Zoltán együttesének mérlege hat győzelem, egy döntetlen és nyolc vereség. A keret csakúgy, mint az előző szezon előtt, jelentősen átalakult, húzó emberek igazoltak el munkahelyi elfoglaltság miatt. Komoly sérültjeink még lábadoznak, remélem, hogy tavasszal már ismét erősíthetik a csapatunkat. Nagy segítséget nyújt az Akadémia, olyan tehetségek játszanak nálunk, akik a saját csapatukban fiatalnak számítanak vagy sérülésből térnek vissza. Ez mindenkinek jó, nekik lehetőség felnőtt korosztályban megmutatni a tudásuk legjavát, a csapatnak pedig lendületet adnak. Külön öröm számomra a jó öltözői hangulat és a pályán való viselkedés. Mindenki dicséri, ösztönzi a másikat, függetlenül attól, hogy fiatal vagy idősebb. összegzett Sipos Zoltán vezetőedző. Csapataink, amelyeknek szurkolhatunk: A rovat médiapartnere NÉV KOROSZTÁLY BAJNOKSÁG EDZŐ Puskás Akadémia FC felnőtt NB I (OTP Bank Liga) Robert JARNI Puskás Akadémia FC II. felnőtt NB III (nyugati csoport) KOMJÁTI András Puskás Akadémia U() U Országos I. osztály VINCZE István Puskás Akadémia U () U Országos I. osztály Ivica KULESEVIC Puskás Akadémia U (000) U Országos I. osztály BORDÁN Csaba Puskás Akadémia U (00) U Országos I. osztály HARMATI Tamás Puskás Akadémia U (00) U Országos I. osztály FÓRIS Róbert Puskás Akadémia U (00-00) U Bozsik-program, Reg. kiemelt bajnokság ÓVÁRI Zsolt Puskás Akadémia FC III. felnőtt Fejér megyei I. osztály SIPOS Zoltán Felcsút SE U () U-es megyei bajnokság SZABÓ Dániel Felcsút SE U (000) U-os megyei bajnokság MÓRI Tamás Felcsút SE U (00-00) Bozsik-program megyei bajnokság SULYOK Attila Felcsút SE U (00) Bozsik-program megyei bajnokság MÁCSODI Ferenc Felcsút SE U (00) Bozsik-program megyei bajnokság GÁLOS Zoltán Felcsút SE U (00) Bozsik-program megyei bajnokság MÓRI Tamás Felcsút SE U leány Országos I. osztály (nyugati csoport) SZABÓ Lajos Felcsút SE U leány Regionális bajnokság SZABÓ Lajos Felcsút SE öregfiúk Megyei öregfiúk bajnokság JUNEK Károly A Puskás Akadémia szerződéses partneregyesületei: II. ker UFC, III. ker TUE, Ajak SE; Atomerőmű SE Paks; Baja LSE, Balatonfüredi FC, Balkányi SE; Balmazújváros, Békéscsabai UFC, Bicskei TC, Bőcs Sport Kft., Budafoki LC, Budakalászi MSE, Budaörsi LC, FC Budapesti Sólymok, Budatétény Sportegyesület, Ceglédi Vasutas Sport Egyesület, Csepel Hungary Club, Dunaújvárosi Sportiskola, Egri FC, Ercsi Kinizsi SE, Etyek SE, Érdi Városi Sportegyesület, FC Keszthely, Genbao Akadémia (Sanghaj) Gyermely Szomor LE, Gyöngyösi Atlétikai Klub, Hajduböszörmény SE, Hódmezővásárhelyi FC, Jászberényi Vasas SE, Kunhegyesi Általános Iskola Dózsa Tagintézménye, Maros menti UFC, Makói FC, Mátészalkai MTK, Méhecskék SE Kalocsa. Mezőkövesd SE, Mogyoródi FC, Mohács TE, Monori Sportegyesület, Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség, Nagyecsed Rákóczi SE, Nagykanizsa TE, Nyírlugosi SE, Orosháza OMTK ULE, PÉCSi Vasutas Sportkör, Perkáta SE, REAC, RTK, Sajóvölgye Focisuli SE, SBTC, Százhalombatta Városi Utánpótlásért Közhasznú Sportegyesület, hozni egymáshoz. Elvégre a legfontosabb vonás, a sport szeretete, közös. Székelyföld Labdarúgó Akadémia (Csíkszereda), Tabáni Spartacus, Tápiószecsői FC, Topolyai Sport Club, Törökszentmiklósi FC, Viadukt SE 0
7 A PAFC mérkőzései 0-ben, az OTP Bank Ligában: július..00 MTK PAFC július..00 DVSC PAFC augusztus..00 PAFC PAKS augusztus ÚJPEST PAFC augusztus..00 PAFC BÉKÉSCSABA augusztus..00 PAFC VASAS augusztus..00 HONVÉD PAFC 0 0 szeptember..00 PAFC HALADÁS szeptember..00 DIÓSGYŐR PAFC 0 szeptember..00 PAFC FTC 0 0 október VIDEOTON PAFC október..00 PAFC MTK október..0 PAFC DEBRECEN október..00 PAKS PAFC december..00 PAFC ÚJPEST november..0 BÉKÉSCSABA PAFC november..0 VASAS PAFC december 0..0 PAFC HONVÉD december..0 HALADÁS PAFC. FERENCVÁROS. PAKS. MTK. ÚJPEST. DEBRECEN. HALADÁS. VIDEOTON. BP. HONVÉD. DVTK 0. SKÁS AFC. VASAS. BÉKÉSCSABA 0 0 A. forduló további mérkőzései: Szombat.0 ÚJPEST DIÓSGYŐR.0 HALADÁS BÉKÉSCSABA.0 PAKS FERENCVÁROS.0 MTK VASAS.0 DEBRECEN VIDEOTON A PAFC II. mérkőzései 0-ben, az NB III nyugati csoportjában: augusztus PAFC II. MOSONMAGYARÓVÁR augusztus 0..0 DIÓSDI TC PAFC II. augusztus..00 PAFC II. ANDRÁSHIDA augusztus..0 DOROG PAFC II. augusztus 0..0 PAFC II. CSORNA szeptember 0..0 TATABÁNYA PAFC II. szeptember..00 PAFC II. CSEPEL szeptember MTK II. PAFC II. szeptember..00 PAFC II. BALATONFÜRED október PAFC II. ÉRD október..0 III. KER. TVE PAFC II. október..0 PAFC II. SÁRVÁR november ETO FC GYŐR PAFC II. november PAFC II. VIDEOTON FC II. november..0 FTC II. PAFC II. november..00 PAFC II. BKV 0 FUTBALL SKÁS AKIAI HÍREK Készítette a Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia kommunikációs osztálya 0 Felcsút, Fő utca. Telefon: + 0 E mail: sajto@pfla.hu Lapzárta: FERENCVÁROSI II VIDEOTON FC II.. DOROGI FC 0 0. MOSONMAGYARÓVÁR 0. ETO FC GYŐR 0. BKV ELŐRE. SKÁS AFC II.. ANDRÁSHIDA SC. ÉRDI VSE 0. DIÓSDI TC. III. KER. TVE. TATABÁNYA FC 0. MTK II. 0. CSEPEL FC. SÁRVÁR FC. BALATONFÜRED*. CSORNAI SE 0 SKÁS AKIA FC VS MTK BUDAPEST óra PANCHO ARÉNA A Puskás Akadémia FC támogatói: A S Z F A LT pafc_mtk_a.indd :0: *- pont
Szeretném, ha a jövő tehetségei éreznék a gondoskodást és a törődést Horváth Péter
KÖZÖSSÉGÉPÍTÉS A FALAKON KÍVÜL IS Több mint száz régi és új akadémista költözött be a kollégiumba a 2015/2016-os szezonra. Mint minden futball akadémián, itt is napi szinten vezényel edzéseket a szakmai
Fogunk még komolyabb meglepetéseket okozni
vsswietelsky-haladás puskás akadémia fc OTP Bank Liga 8. forduló, 2015. 09. 12. Nagyon masszív, kemény és küzdős csapattá érett Mészöly Géza együttese. Biztos vagyok benne, hogy mindent el fognak követni
Puskás Akadémia FC Újpest FC PANCHO ARÉNA. Az OTP Bank Liga 29. fordulójában a Puskás Akadémia FC, az Újpest FC ellen lép pályára a Pancho Arénában.
5., május 3., szombat Puskás Akadémia FC Újpest FC Május 3. SZOMBAT,. PANCHO ARÉNA Az OTP Bank Liga 9. fordulójában a Puskás Akadémia FC, az Újpest FC ellen lép pályára a Pancho Arénában. Köszönjük szurkolóinknak,
Akarat és az alázat. Sallai Roland elmondása szerint, szereti a kihívásokat, mert azok a legjobbat hozzák ki belőle.
vsvasas fc puskás akadémia fc OTP Bank Liga 6. forduló, 2015.08.22. Még nem látjuk tisztán, hogy a Vasas most pontosan milyen játékerőt képvisel, de az biztos, hogy a legjobb formánkat kell, hogy hozzuk
Magyar Labdarúgó Szövetség
Magyar Labdarúgó Szövetség 17/2012 (07.23.) számú Hivatalos Értesítő 2012.07.23. Tartalom Versenybizottsági határozatok... 3 2 Versenybizottsági határozatok 274/2012 (07.12.) számú határozat A Magyar Labdarúgó
Magyar Labdarúgó Szövetség
Magyar Labdarúgó Szövetség 02/2012 (01.20.) számú Hivatalos Értesítő 2012.01.20 Tartalom Versenybizottsági határozatok... 3 KÖZLEMÉNY... 9 2 Versenybizottsági határozatok 1/2012 (01.05) számú határozat
Magyar Labdarúgó Szövetség
Magyar Labdarúgó Szövetség 14/2016 (07.05.) számú Hivatalos Értesítő 2016.07.05. Tartalom Elnökségi határozatok ELN-58/2016 (06.30.) OTP Bank Liga vagyoni értékű jogainak értékesítéséből származó bevételek
Magyar Labdarúgó Szövetség
Magyar Labdarúgó Szövetség 3/2016 (02.15.) számú Hivatalos Értesítő 2016.02.15. Tartalom Versenybizottsági határozatok Fegyelmi Bizottsági határozatok 3. oldal 5. oldal 2 Versenybizottsági határozatok
Az MLSZ Elnökségének 2007. augusztus 23-i határozatai
17. számú HIVATALOS ÉRTESÍTŐ Budapest, 2007. szeptember 3. Iktatószám: 6111 /2007. Az MLSZ Elnökségének 2007. augusztus 23-i határozatai 187/ 2007. számú határozat Az MLSZ Elnöksége a Magyarország Olaszország
PUSKÁS AKADÉMIA FC VS ÚJPEST FC PUSKÁSAKADÉMIAIHÍREK PUSKÁS AKADÉMIA FC
SKÁS AKIA FC VS ÚJPEST FC OTP BANK LIGA. FORDULÓ,... A mezőny három legerősebb csapatába sorolom a lila-fehéreket, kitűnő formában vannak, zsinórban a negyedik bajnokijukat nyerték a hétvégén. Augusztus
Magyar Labdarúgó Szövetség
Magyar Labdarúgó Szövetség 07/2013 (03.27.) számú Hivatalos Értesítő 2013.03.27. Tartalom Versenybizottsági határozatok... 3 2 Versenybizottsági határozatok 047/2013 (03.15.) számú határozat A 2012-2013.
Magyar Labdarúgó Szövetség
Magyar Labdarúgó Szövetség 18/2011 (08.29.) számú Hivatalos Értesítő 2011.08.31. Tartalom Versenybizottsági határozatok... 3 2 Versenybizottsági határozatok 293/2011. (08.18) számú határozat A 2011. augusztus
Magyar Labdarúgó Szövetség
Magyar Labdarúgó Szövetség 38/2014 (11.05.) számú Hivatalos Értesítő 2014.11.05. Tartalom Versenybizottsági határozatok Fegyelmi Bizottsági határozatok Igazolási és Vitarendezési Bizottsági határozat 3.
AZ OTP BANK LIGA ÁLLÁSA A 14. FORDULÓ UTÁN
4. november., szombat Gyurcsó Ádám Kleinheisler László Sárközi Norbert Szolnoki Roland Zsótér Donát Íme, az akadémiánkról elkerült stabil NB I-es játékosok névsora Kövess minket a Facebookon és Twitteren
Magyar Labdarúgó Szövetség
Magyar Labdarúgó Szövetség 24/2014 (07.02.) számú Hivatalos Értesítő 2014.07.02. Tartalom Elnökségi határozatok ELN-115/2014 (06.26) ELN-116/2014 (06.26) ELN-117/2014 (06.26) ELN-118/2014 (06.26) ELN-119/2014
Hungary - Cup Finals 2000, 1998, 1997, 1968, 1952, 1932, 1925, 1923, 1914, 1912, 1911, 1910 3 2012, 1976, 1935 15
Hungary - Cup Finals Rank Club Winner Runner-up # 016, 015, 004, 003, 1995, 1994, 1993, 1991, 1978, 1976, 005, 1989, 1986, 1979, 1977, 1. 1974, 197, 1958, 1944, 1943, 194, 1935, 1933, 198, 197, 9 1966,
SOPRONI FOCIÉLET HAJRÁ VASÚT! SVSE-GYSEV FC Ajka. 2015. február 21. www.svse.hu
SOPRONI FOCIÉLET 2015. február 21. www.svse.hu SVSE-GYSEV FC Ajka Skála János: Fontos a minőségi labdarúgás Sopronban A Soproni Vasutas Sportegylet elnöke szerint jó úton jár az SVSE-GYSEV labdarúgócsapata,
es. FŐNIX ISE. LABDARÚGÓ SZAKOSZTÁLY EREDMÉNYEI es korosztály. IV.CSHC OKTÓBER-FEST TORNA Október 09.
2-2-es. FŐNIX ISE. LABDARÚGÓ SZAKOSZTÁLY EREDMÉNYEI 2-es korosztály IV.CSHC OKTÓBER-FEST TORNA Október 9.. Fehérvár Főnix Gold FC. 2. Jászberény 3. Videoton 4. FŐNIX ISE. 5. Csepel Halászi 6. Szent Pál
1-1 9. f o r d u l ó k
O T P B a n k L i g a N B I. F é r f i F e l n ő t t N a g y p á l y á s L a b d a r ú g ó b a j n o k s á g s o r s o l á s a 2 0 15-2016. 1-1 9. f o r d u l ó k 2015. június 30 - július 1. UEFA Bajnokok
PAFC PAKS AUGUSZTUS 15., PÉNTEK, 19 ÓRA PANCHO ARÉNA
04. augusztus 5., péntek FC KS UGUSZTUS 5., ÉNTEK, 9 ÓR NCHO RÉN z OT Bank Liga 4. fordulójában a FC a listavezető ellen lép pályára, és első győzelmére készül. Mikola Tar app Lorentz Makrai Sallai Hudák
Magyar Labdarúgó Szövetség
Magyar Labdarúgó Szövetség 14/2015 (06.02.) számú Hivatalos Értesítő 2015.06.02. Tartalom Versenybizottsági határozatok Fegyelmi Bizottsági határozatok Fellebbviteli Licencadó Bizottság határozatai 3.
Magyar Labdarúgó Szövetség
Magyar Labdarúgó Szövetség 17/2011 (08.23.) számú Hivatalos Értesítő 2011.08.23. Tartalom Versenybizottsági határozatok... 3 Hirdetmény... 12 2 Versenybizottsági határozatok 286/2011. (08.03) számú határozat
Magyar Labdarúgó Szövetség
Magyar Labdarúgó Szövetség 15/2016 (07.18.) számú Hivatalos Értesítő 2016.07.18. Tartalom Elnökségi határozatok ELN-63/2016 (07.12.) Versenybizottsági határozatok Fegyelmi Bizottsági határozatok Döntés
Magyar Labdarúgó Szövetség
Magyar Labdarúgó Szövetség 05/2012 (03.07.) számú Hivatalos Értesítő 2012.03.07. Tartalom Versenybizottsági határozatok... 3 2 Versenybizottsági határozatok 25/2012 (02.20.) számú határozat A 2012. február
Magyar Labdarúgó Szövetség
Magyar Labdarúgó Szövetség 10/2014 (03.13.) számú Hivatalos Értesítő 2014.03.13. Tartalom Versenybizottsági határozatok Fegyelmi Bizottsági határozatok 3. oldal 5. oldal 2 Versenybizottsági határozatok
Bemutatkozás. U-7 korosztály (2008 2010): U-9 korosztály (2006 2007): U-11 korosztály (2004 2005):
Wéber Tamás vagyok, a Tolna Városi Futball Club elnöke. Engedjék meg, hogy jelen kiadványunkkal bemutassuk egyesületünk utánpótlás korosztályai által elért nagyszerű eredményeket és ezáltal is minél több
Minden kedves szurkolónknak Áldott, Békés Karácsonyi Ünnepeket és Boldog Új Évet kívánunk! Találkozzunk 2015-ben is!
. november 9., szombat Kövess minket a Facebookon és Twitteren is! PAFC Diósgyőri VTK NOVEMBER 9., SZOMBAT, : PANCHO ARÉNA Az OTP Bank Liga 6. fordulójában a Puskás Akadémia FC a harmadik helyen álló Diósgyőr
Magyar Labdarúgó Szövetség
Magyar Labdarúgó Szövetség 11/2015 (05.12.) számú Hivatalos Értesítő 2015.05.12. Tartalom Versenybizottsági határozatok Fegyelmi Bizottsági határozatok 3. oldal 11. oldal 2 Versenybizottsági határozatok
A Fegyelmi Bizottság határozatai
11. szám HIVATALOS ÉRTESÍTŐ A Fegyelmi Bizottság határozatai Budapest, 2009. június 10. Iktatószám: /2009 I-180/2008-09. Az FB Bogunovic Milant a Diósgyőri FC Kft. sportszervezet labdarúgóját az FSZ 8.
Magyar Labdarúgó Szövetség
Magyar Labdarúgó Szövetség 27/2014 (08.07.) számú Hivatalos Értesítő 2014.08.07. Tartalom Versenybizottsági határozatok Fegyelmi Bizottsági határozatok 3. oldal 4. oldal 2 Versenybizottsági határozatok
Az U11-es csapat nyerte Kaposváron a "Tavaszi Kupát"
Az U11-es csapat nyerte Kaposváron a "Tavaszi Kupát" U9 1 / 8 Helyszín: Paks Dátum: 2014.05.08. Értékelés: ASE BAJA 4 : 12 A mérkőzés előtti cél az volt, hogy mindenki játéklehetőséghez jusson, többet-kevesebbet
Magyar Labdarúgó Szövetség
Magyar Labdarúgó Szövetség 11/2012 (05.30.) számú Hivatalos Értesítő 2012.05.30. Tartalom Versenybizottsági határozatok... 3 2 Versenybizottsági határozatok 109/2012 (05.11.) számú határozat A Kecskeméti
IX. NÉMETH FERENC EMLÉKTORNA
Halásztelek Futball Club IX. NÉMETH FERENC EMLÉKTORNA 2016.szeptember 03. (szombat) 2007-es korosztály Versenykiírás 2007-es korosztály Torna ideje: 2016. Szeptember 03. (szombat) Torna helyszíne: 2314
2010 Tavasz U-19. Tavaszi szezont a 7. helyről vártuk, de látótávon belül volt dobogó elérése, ezért bízva egy sikeres tavaszban megcéloztuk azt.
2010 Tavasz U-19 Január utolsó hetében kezdtük a felkészülést, melyre egy teremtornával hangoltunk Cegléden. A csapat az 5. helyen végzett, bemelegítésnek jó volt. A következő héten kezdődött az igazi
Magyar Labdarúgó Szövetség
Magyar Labdarúgó Szövetség 18/2015 (07.01.) számú Hivatalos Értesítő 2015.07.01. Tartalom Elnökségi határozatok 3. oldal 98/2015 (07.01.) Döntés a 127/2014 (06.26.) számú elnökségi határozat felfüggesztéséről
Magyar Labdarúgó Szövetség
Magyar Labdarúgó Szövetség 11/018 (07.19.) számú Hivatalos Értesítő 018.07.19. Elnökségi határozatok ELN-45/018 (07.18.) ELN-46/018 (07.18.) ELN-47/018 (07.18.) ELN-48/018 (07.18.) Tartalom A Fegyelmi
Fegyelmi Bizottság határozatai
16. számú HIVATALOS ÉRTESÍTŐ Fegyelmi Bizottság határozatai Budapest, 2007. augusztus 27. Iktatószám: 5861/2007. 2007. július 24. I-1/2007-08. A FB Balaskó Ivánt a Paksi FC Kft. labdarúgóját a FSZ 8. (1)
Magyar Labdarúgó Szövetség
Magyar Labdarúgó Szövetség 07/2014 (02.24.) számú Hivatalos Értesítő 2014.02.24. Tartalom Versenybizottsági határozatok Fegyelmi Bizottsági határozatok 3. oldal 8. oldal 2 Versenybizottsági határozatok
Magyar Labdarúgó Szövetség
Magyar Labdarúgó Szövetség 20/2011 (09.19.) számú Hivatalos Értesítő 2011.09.19. Tartalom Versenybizottsági határozatok... 3 2 Versenybizottsági határozatok 325/2011. (08.31) számú határozat A 2011. szeptember
Az MLSZ Elnökségének augusztus 27-i határozatai
20. szám HIVATALOS ÉRTESÍTŐ Budapest, 2009. szeptember 10. Iktatószám: /2009 Az MLSZ Elnökségének 2009. augusztus 27-i határozatai 149/2009. számú határozat Az MLSZ Elnöksége úgy határozott, hogy a Fegyelmi
Az MLSZ Elnökségének 2009. november05-i határozatai
25. szám HIVATALOS ÉRTESÍTŐ Budapest, 2009. november 16. Iktatószám: /2009 Az MLSZ Elnökségének 2009. november05-i határozatai 166/2009. számú határozat Az MLSZ Elnöksége jóváhagyta a Kézmű Kht. Winner
Magyar Labdarúgó Szövetség
Magyar Labdarúgó Szövetség 21/2012 (09.18.) számú Hivatalos Értesítő 2012.09.18. Tartalom Elnökségi határozatok... 3 Versenybizottsági határozatok... 4 2 Elnökségi határozatok 175/2012 (09.06.) számú határozat
Magyar Labdarúgó Szövetség
Magyar Labdarúgó Szövetség 08/2013 (04.04.) számú Hivatalos Értesítő 2013.04.04. Tartalom Versenybizottsági határozatok... 3 2 Versenybizottsági határozatok 064/2013 (03.27.) számú határozat A 2013. március
Magyar Labdarúgó Szövetség
Magyar Labdarúgó Szövetség 25/2013 (11.13.) számú Hivatalos Értesítő 2013.11.13. Tartalom Versenybizottsági határozatok 3. oldal 2 Versenybizottsági határozatok 459/2013 (11.06.) számú határozat A 2013.
Magyar Labdarúgó Szövetség
Magyar Labdarúgó Szövetség 13/2013 (05.17.) számú Hivatalos Értesítő 2013.05.17. Tartalom Versenybizottsági határozatok... 3 Elsőfokú Licencadó Bizottsági határozatok... 7 2 Versenybizottsági határozatok
Puskás Akadémia FC Videoton FC
Puskás Akadémia FC Videoton FC március. SZOMBAT, 4: PANCHO ARÉNA Az OTP Bank Liga. fordulójában a Puskás Akadémia FC, a listavezető Videoton FC ellen lép pályára a Pancho Arénában. 5. március. szombat
Magyar Labdarúgó Szövetség
Magyar Labdarúgó Szövetség 06/2012 (03.26.) számú Hivatalos Értesítő 2012.03.26 Tartalom Elnökségi határozatok... 3 Versenybizottsági határozatok... 6 2 Elnökségi határozatok 37/2012 (03.06) számú határozat
Magyar Labdarúgó Szövetség
Magyar Labdarúgó Szövetség 27/2011 (11.30.) számú Hivatalos Értesítő 2011.11.30. Tartalom Versenybizottsági határozatok... 3 Közlemény: megválasztott küldöttközgyűlési küldött... 6 2 Versenybizottsági
helyzet A tradíció kötelez, a jelen felhatalmaz,
Dabasi - helyzet Az FC Dabas rendszeresen megjelenő kiadványa II. évfolyam. 1. szám A tradíció kötelez, a jelen felhatalmaz, a jövő lehető séget kínál. 2016 csodálatos fociév 2017 új célok, új feladatok
SOPRONI FOCIÉLET HAJRÁ VASÚT! Swietelsky-Soproni VSE Szolnoki MÁV FC augusztus 14.
SOPRONI FOCIÉLET 2016. augusztus 14. www.svse.hu SwietelskySoproni VSE Szolnoki MÁV FC HAJRÁ VASÚT! Supka Attila: Hazai környezetben minden mérkőzésen irányítani szeretnénk a játékot Supka Attila szerint
Szakmai beszámoló. 2012/2013-as idény őszi szezon. TÁPIÓSZECSŐ F.C. U-15 korosztályos utánpótlás labdarúgó csapat. Készítette: Szathmári Márton
Szakmai beszámoló TÁPIÓSZECSŐ F.C. U-15 korosztályos utánpótlás labdarúgó csapat 2012/2013-as idény őszi szezon Készítette: Szathmári Márton korosztályos edző Tartalomjegyzék Bevezetés... 3 Előzmény...
UP BAJNOKI MÉRKŐZÉSEK kedd (Pápa)
UP BAJNOKI MÉRKŐZÉSEK 2004.06.08. 2004. 06. 08. kedd (Pápa) Pápa-ASE 0-6 G.: Makk Balázs (2) DŐmény Balázs Ambrus László Házer Péter Hortobágyi Róbert Pápa-ASE 1-2 G.: Kovács András (2) 2004. 06. 08. kedd
ORSZÁGOS RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG
ORSZÁGOS RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG A Magyar Labdarúgó Szövetség (1112 Budapest, Kánai út 2. D.), a Balmazújváros Sport Kft. (4060 Balmazújváros, Sporttér utca 5.), a Békéscsaba 1912 Előre SC (5600 Békéscsaba,
SOPRONI FOCIÉLET HAJRÁ VASÚT! SVSE-GYSEV Soroksár SC. 2015. április 03. www.svse.hu
SOPRONI FOCIÉLET 2015. április 03. www.svse.hu SVSEGYSEV Soroksár SC HAJRÁ VASÚT! Supka Attila: Egyre jobban összeáll a csapat játéka A Szigetszentmiklós ellen közönségszórakoztató játékkal győzött, Szegedről
Mikola László Koronczi Bence Lorentz Márton Nagy Zsolt Spandler Csaba Vaszicsku Gergő AZ OTP BANK LIGA ÁLLÁSA A 25. FORDULÓ UTÁN
5. május. szombat Puskás Akadémia FC Nyíregyháza Spartacus FC MÁJUS. SZOMBAT, 8.3 PANCHO ARÉNA Az OTP Bank Liga 6. fordulójában a Puskás Akadémia FC, a Nyíregyháza Spartacus FC ellen lép pályára a Pancho
PUSKÁSFERENC A PUSKÁS AKADÉMIA FC NB I-ES BAJNOKI MÉRKŐZÉSEI 2013-BAN
Álló, hátsó sor (balról): Papp Marcell, Papucsek Barna, Tamás Márk, Vaszilejosz Aposztolopulosz, Zsolnai Róbert, Lubos Hajdúch, Vaszicsku Gergő, Tischler Patrik, Farkas Norbert, Fabio, Somodi Bence. Álló,
MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG HAJDÚ-BIHAR MEGYEI IGAZGATÓSÁG
MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG HAJDÚ-BIHAR MEGYEI IGAZGATÓSÁG H-4025 Debrecen, Piac u. 71. Telefon/fax: (52) 413-179, 534-538 Web: adatbank.mlsz.hu E-mail: hajdu@mlsz.hu H I V A T A L O S L A P 36. szám FEGYELMI
Az NBII. Nyugati csoport csapatairól 2006/07. ősz
Az NBII. Nyugati csoport csapatairól 2006/07. ősz TABELLA 2006 ősz Átl. Hazai: NÉZŐSZÁMOK Idegenbe elkíséri: 500 fő Gyirmót 0 1000 fő Lombard FC Pápa 50 fő 600 fő Dunaújvárosi Kohász 50 fő 2000 fő Haladás
Magyar Labdarúgó Szövetség
Magyar Labdarúgó Szövetség 15/2018 (09.20.) számú Hivatalos Értesítő 2018.09.20. Tartalom Versenybizottsági határozatok Fegyelmi Bizottsági határozatok Jogi Bizottsági határozat 3. oldal 7. oldal 11. oldal
Magyar Labdarúgó Szövetség
Magyar Labdarúgó Szövetség 2/2016 (01.19.) számú Hivatalos Értesítő 2016.01.19. Tartalom Versenybizottsági határozatok Fegyelmi Bizottsági határozatok 3. oldal 5. oldal 2 Versenybizottsági határozatok
A MFS kiemelt 1999-es korosztály statisztikája és eredményei a 2011/12-es idényben
A MFS kiemelt 1999-es korosztály statisztikája és eredményei a 2011/12-es idényben A korosztály összesített góllövőlistája a 2011/12-es idényben 98 gólos: Gociu Roland 39 gólos: Radics Richárd 18 gólos:
Magyar Labdarúgó Szövetség
Magyar Labdarúgó Szövetség 13/2019 (08.28.) számú Hivatalos Értesítő 2019.08.28. Tartalom Elnökségi határozat ELN-66/2019 (08.27.) A Balmazújváros Sport Kft. NB II-es klublicencének bajnoki év közben történő
Magyar Labdarúgó Szövetség
Magyar Labdarúgó Szövetség 15/2013 (06.11.) számú Hivatalos Értesítő 2013.06.11. Tartalom Versenybizottsági határozatok... 3 2 Versenybizottsági határozatok 146/2013 (06.03.) számú határozat A 2013. május
Magyar Labdarúgó Szövetség
Magyar Labdarúgó Szövetség 23/2015 (08.13.) számú Hivatalos Értesítő 2015.08.13. Tartalom Versenybizottsági határozatok Fegyelmi Bizottsági határozatok 3. oldal 12. oldal 2 Versenybizottsági határozatok
MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG HAJDÚ-BIHAR MEGYEI IGAZGATÓSÁG
MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG HAJDÚ-BIHAR MEGYEI IGAZGATÓSÁG H-4025 Debrecen, Piac u. 71. Telefon/fax: (52) 413-179, 534-538 Web: adatbank.mlsz.hu E-mail: hajdu@mlsz.hu H I V A T A L O S L A P 38. szám FEGYELMI
OTP Bank Bozsik Egyesületi Program
OTP Bank Bozsik Egyesületi Program A Magyar Labdarúgó Szövetség Utánpótlás képző és tehetséggondozó programja 5-14 éves korosztályok számára. Fő célja: Az egyesületi tömegbázis kialakítása, a sportághoz
SOPRONI FOCIÉLET HAJRÁ VASÚT! SVSE-GYSEV SZTK-ERIMA. 2015. március 21. www.svse.hu
SOPRONI FOCIÉLET 2015. március 21. www.svse.hu SVSEGYSEV SZTKERIMA HAJRÁ VASÚT! Supka Attila: Türelmes játékkal nyerhetünk a Szigetszentmiklós ellen Négy forduló után egy győzelem, két döntetlen, és egy
Magyar Labdarúgó Szövetség
Magyar Labdarúgó Szövetség 16/2013 (07.02.) számú Hivatalos Értesítő 2013.07.02. Tartalom Elnökségi határozatok... 3 Versenybizottsági határozatok... 8 2 Elnökségi határozatok 110/2013 (06.13.) számú határozat
Ott a helyed a lelátón május között, a 9. Puskás Suzuki Kupán!
vsbékéscsaba 9 előre puskás akadémia fc OTP Bank Liga. forduló,... SKÁS AKIA FC GYŰJTSD ÖSSZE A TELJES PAFC CSAPATOT! Tóth csics Poga. SKÁS AKIA FC DVTK in ko D Mar. SKÁS AKIA FC PAKSI FC ám sei Ád Lipc
Hivatalos Értesítő. Tartalom
Budapest, 2011.05.30. Iktatószám: Ki-2237/2011 11/2011. szám Hivatalos Értesítő Tartalom Elnökségi határozatok... 2 Fellebbviteli Bizottság határozata... 3 Fellebbviteli Licencadó Testületi határozata...
14/ sz. Hivatalos közlöny MEGYEI I. OSZTÁLY ELMARADT FELNŐTT MÉRKŐZÉSEK EREDMÉNYEI ELMARADT U-21-ES MÉRKŐZÉSEK EREDMÉNYEI TABELLA FELNŐTT
Magyar Labdarúgó Szövetség Tolna Megyei Igazgatósága Telefonok: 74/511-123 7100 Szekszárd, Keselyűsi u 3. 74/511-124 E-mail: tolna@mlsz.hu Fax: 74/412-857 Honlap cím: www.tolnalsz.hu 14/2014-2015 sz. Hivatalos
SOPRONI FOCIÉLET HAJRÁ VASÚT! Swietelsky-Soproni VSE Kisvárda Master Good augusztus 24.
SOPRONI FOCIÉLET 2016. augusztus 24. www.svse.hu SwietelskySoproni VSE Kisvárda Master Good HAJRÁ VASÚT! Supka Attila: Hazai pályán a Kisvárda ellen is eredményesen szeretnénk szerepelni Négy mérkőzés
6. Cordial kupa. Budapest, 2012. szeptember 29. C-csoport
6. Cordial kupa Budapest, 2012. szeptember 29. A-csoport B-csoport C-csoport D-csoport DALNOKI AKADÉMIA SE BP. HONVÉD FC GYŐRI ETO FC FERENCVÁROSI TC VIDEOTON FC DIÓSGYŐRI VTK SZEAC-SZEGED FC SC SOPRON
I-23/ Az FB Kiss Zoltánt a Nyíregyháza SFC Kft. sportszervezet labdarúgóját az FSZ 10. (1) bekezdés B/a.
18. szám HIVATALOS ÉRTESÍTŐ Budapest, 2009. augusztus 27. Iktatószám: /2009 Fegyelmi Bizottság határozatai I-21/2009-10. Az FB Stevanovic Sasát a Győri ETO FC Kft. sportszervezet labdarúgóját az FSZ 86.
Hivatalos Értesítő Tartalom
Budapest, 2011.04.05. Iktatószám: 1392/ 2011 8/2011. szám Hivatalos Értesítő Tartalom Versenybizottsági határozatok... 2 Versenybizottsági határozatok 074/2011. (03.17.) A 2011. március 26-án (szombat)
Csapataink eredményei Idényzáró, június 16.:
www.tabanispartacus.hu SZAKOSZTÁLYUNK KIEMELT TÁMOGATÓI (NEM A TAO-S SPORTTÁMOGATÁS ALAPJÁN): Mottók: 1. "Laposan passzolj! 2. "Más csapatoknak elég, ha nyernek, de az nem ugyanaz: A labda bőrből van,
Utánpótlás Labdarúgó Torna
MKB - Euroleasing Kelen Kupa Utánpótlás Labdarúgó Torna. -6 r5 bruá 2011. fe H-1116 Budapest, Hunyadi Mátyás út 56. www.kelensc.hu Kö s z ö n t ő Kedves Játékosok! Tisztelt Csapatvezetők, Edzőtársak, Szülők!
MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG HAJDÚ-BIHAR MEGYEI IGAZGATÓSÁG
MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG HAJDÚ-BIHAR MEGYEI IGAZGATÓSÁG H-400 Debrecen, Rigó u. 1. Web: adatbank.mlsz.hu/ www.mlsz.hu E-mail: hajdu@mlsz.hu H I V A T A L O S L A P 0. szám FEGYELMI BIZOTTSÁG HATÁROZATAI
Puskás Akadémia FC Kecskeméti TE MÁJUS 16. SZOMBAT, 18.30 PANCHO ARÉNA
5. május 6. szombat Puskás Akadémia FC Kecskeméti TE MÁJUS 6. SZOMBAT, 8.3 PANCHO ARÉNA Az OTP Bank Liga 8. fordulójában a Puskás Akadémia FC, a Kecskeméti TE ellen lép pályára a Pancho Arénában. Tischler
Dabasi. helyzet. A tradíció kötelez, a jelen felhatalmaz, 9 korosztály, 70 csapat, 950 játékos a DABASI FOCITORNÁKON. a jövő lehető séget kínál.
Dabasi - helyzet Az FC Dabas rendszeresen megjelenő kiadványa III. évfolyam. 2. szám A tradíció kötelez, a jelen felhatalmaz, a jövő lehető séget kínál. 9 korosztály, 70 csapat, 950 játékos a DABASI FOCITORNÁKON
3. Cordial Cup Hungary Budapest, szeptember
3. Cordial Cup Hungary Budapest, 2009. szeptember 26-27. A csoport B csoport C csoport D csoport A1: Budatétény SE B1: Vecsés FC C1: Tabáni Spartacus SE D1: Ferencvárosi TC II. A2: Körmendi Kék Sünik B2:
BLSZ JB 2009/02. sz. kiküldetési rendelvénye 2009. augusztus 18.
BLSZ JB 2009/02. sz. kiküldetési rendelvénye 2009. augusztus 18. http://iroda.mlsz.hu www.blsz.hu JÁTÉKVEZETŐI-ASSZISZTENSI-ELLENŐRI KÜLDÉS 2009.08.19-2009.08.23-ig NB III CSOPORT - 2009/2010 2. forduló
Magyar Labdarúgó Szövetség
Magyar Labdarúgó Szövetség 20/2013 (08.28.) számú Hivatalos Értesítő 2013.08.28. Tartalom Versenybizottsági határozatok 3. oldal 2 Versenybizottsági határozatok 325/2013 (08.14.) számú határozat A 2013-2014.
FC DVSC-TEVA FEBRUÁR 28. SZOMBAT, 16.00 PANCHO ARÉNA
2015. február 28. szombat FC DVSC-TEVA FEBRUÁR 28. SZOMBAT, 16.00 PANCHO ARÉNA Az OTP Bank Liga 18. fordulójában a Puskás Akadémia FC, a DVSC-Teva ellen lép pályára a Pancho Arénában. Íme, a PAFC téli
Köröstarcsa Labdarúgó Szakosztály évi beszámolója
Köröstarcsa Labdarúgó Szakosztály 2013-2014. évi beszámolója Szakosztályunkat 2013-2014 évben a nyugodt, kiegyensúlyozott szakmai munka jellemezte. Egy felnőtt csapat és hat utánpótlás csapat versenyeztetését
Az Elsőfokú Licencadó Testület határozatai
9. számú HIVATALOS ÉRTESÍTŐ Budapest, 2007. május 3. Iktatószám: 2875/2007. Az Elsőfokú Licencadó Testület határozatai 001/2007. meghozta a következő, 001/2007. (04. 24.) számú határozatot: az MLSZ Elsőfokú
Magyar Labdarúgó Szövetség
Magyar Labdarúgó Szövetség 08/2015 (04.13.) számú Hivatalos Értesítő 2015.04.13. Tartalom Versenybizottsági határozatok Fegyelmi Bizottsági határozatok 3. oldal 17. oldal 2 Versenybizottsági határozatok
Dabasi. helyzet. Indul a as szezon. A tradíció kötelez, a jelen felhatalmaz, a jövő lehető séget kínál.
Dabasi - helyzet Az FC Dabas rendszeresen megjelenő kiadványa II. évfolyam 8. szám Indul a 2017 18-as szezon A tradíció kötelez, a jelen felhatalmaz, a jövő lehető séget kínál. Csapataink, játékosaink
Magyar Labdarúgó Szövetség
Magyar Labdarúgó Szövetség 21/2015 (07.16.) számú Hivatalos Értesítő 2015.07.16. Tartalom Elnökségi határozatok 3. oldal 123/2015 (07.10.) A 2015-2016. évi Merkantil Liga Elosztási Szabályzat módosítása
SOPRONI FOCIÉLET HAJRÁ VASÚT! SVSE-GYSEV Békéscsaba 1912 Előre. 2015. március 6. www.svse.hu
SOPRONI FOCIÉLET 2015. március 6. www.svse.hu SVSEGYSEV Békéscsaba 1912 Előre HAJRÁ VASÚT! Szántó Csaba: Kemény meccsre, de győzelemre számítok a Békéscsaba ellen Egy izgalmas, fordulatos hazai döntetlen,
Elkészült a Labdarúgó NB I. teljes tavaszi menetrendje
2011 január 22. Flag 0 Értékelés kiválasztása Még Give nincs Elkészült értékelve a Labdarúgó Give Elkészült a Labdarúgó Give Elkészült a Labdarúgó Give Elkészült a Labdarúgó Mérték Give Elkészült a Labdarúgó
HIVATALOS ÉRTESÍTŐ. Az Elsőfokú Licencadó Testület határozata. Fegyelmi Bizottság határozatai
1. számú Budapest, 2008. január 18. Iktatószám: 205 /2008. 025/2007. HIVATALOS ÉRTESÍTŐ Az Elsőfokú Licencadó Testület határozata Az MLSZ Elsőfokú Licencadó Testülete Budapesten 2008. január 4. napján
Dabasi. helyzet. Továbbra is 1. helyen az FC Dabas II. A tradíció kötelez, a jelen felhatalmaz, a jövő lehetőséget kínál. 2016. április 3.
Dabasi - helyzet Az FC Dabas rendszeresen megjelenő kiadványa I. évfolyam. 4. szám Továbbra is 1. helyen az FC Dabas II A tradíció kötelez, a jelen felhatalmaz, a jövő lehetőséget kínál. Csapataink, játékosaink
HATÁROZAT-ot. SZOMBATHELYI MTK BUDAPEST MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC KECSKEMÉTI TE- PHOENIX MECANO. 19. forduló Dátum TV Hazai Vendég Kezdési időpont 03.08.
MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG A Magyar Labdarúgó Szövetség Versenybizottsága 2014. január 3-i ülésén versenyügyi eljárás során tárgyalás mellőzésével az MLSZ Labdarúgás Versenyszabályzat 30. (5) bekezdése
MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG HAJDÚ-BIHAR MEGYEI IGAZGATÓSÁG
MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG HAJDÚ-BIHAR MEGYEI IGAZGATÓSÁG H-4025 Debrecen, Piac u. 71. Telefon/fax: (52) 413-179, 534-538 Web: adatbank.mlsz.hu E-mail: hajdu@mlsz.hu H I V A T A L O S L A P 45. szám FEGYELMI
MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG HAJDÚ-BIHAR MEGYEI IGAZGATÓSÁG
MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG HAJDÚ-BIHAR MEGYEI IGAZGATÓSÁG H-4025 Debrecen, Piac u. 71. Telefon/fax: (52) 413-179, 534-538 Web: adatbank.mlsz.hu E-mail: hajdu@mlsz.hu H I V A T A L O S L A P 37. szám FEGYELMI
Hungaria-Tier 1-Final Table Places. by soccer library 1
0 Hungaria-Tier -Final Table Places FC [Budapest] 0 "" Football Clubja Budai Harihárom Football Club - Budai Football Club 0 "" FC by soccer library 000 00 00 00 00 0 0 0 Hungaria-Tier -Final Table Places
4. számú HIVATALOS ÉRTESÍTŐ
4. számú HIVATALOS ÉRTESÍTŐ Budapest, 2008.március 6. Iktatószám: /2008. A MLSZ 2008. február 28i elnökségi ülésének határozatai 19/2008. számú határozat Az MLSZ Elnöksége tudomásul vette az UEFA szakmai
Gyulai István Memorial Atlétikai Magyar Nagydíj Székesfehérvár EREDMÉNYEK. Férfi 100 méter Időfutam. 14:30 2.
EREDMÉNYEK Férfi 100 méter Időfutam 14:30 2. nap 2016-07-18 1 Sipos János 1991 Szolnoki MÁV-SE 4 10.54 2 Szabó László 1991 FTC 5 10.90 3 Orosz Zoltán István 1992 TFSE 6 11.12 4 Árpás Valentin 1989 BSC
Magyar Labdarúgó Szövetség
Magyar Labdarúgó Szövetség 18/2013 (07.31.) számú Hivatalos Értesítő 2013.07.31. Tartalom Versenybizottsági határozatok... 3 2 Versenybizottsági határozatok 307/2013 (07.15.) számú határozat Engedélyezi,