EGYEK NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK JEGYZŐKÖNYVE A DECEMBER 10. NAPJÁN TARTOTT RENDKÍVÜLI NYÍLVÁNOS ÜLÉSÉRŐL.
|
|
- Kristóf Mezei
- 6 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Egyek Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete 27/2014. sz. Jegyzőkönyv Készült: december 10-én 15:30 órai kezdettel tartott nyilvános Képviselő-testületi ülésről. Testületi ülés helye: Polgármesteri Hivatal tanácsterme Jelen vannak: a csatolt jelenléti ív szerint NAPIREND: 1./ Gépvásárlásról döntés 494/2014.(XII.10.) sz. határozat 500/2014.(XII.10.) sz. határozat 501/2014.(XII.10.) sz. határozat 2./ Móra Ferenc Katolikus Általános Iskola és Óvoda kérelme 495/2014.(XII.10.) sz. határozat 3./ Rendkívüli önkormányzati támogatásról döntés (Szóbeli előterjesztés) 496/2014.(XII.10.) sz. határozat 4./ Egyebek 1./ Előirányzat átcsoportosítás 497/2014.(XII.10.) sz. határozat 2./ TRV szolgáltatói szerződése 502/2014.(XII.10.) sz. határozat Köszönti a testületi ülésen megjelenteket, és az ülést megnyitja. Az ülés összehívását főleg pályázatokkal kapcsolatos döntések indokolták, de vannak más fontos napirendi pontok is, melyek nem tűrnek halasztást. Megállapítja, hogy az ülés szabályszerűen lett összehívva, határozatképes, mivel a 9 fős Képviselő-testületből 7 képviselő jelen van. Hajduné Holló Katalin képviselő munkahelyi elfoglaltság miatt, Vitéz Zsolt képviselő pedig betegség miatt nem tud részt venni az ülésen Javasolja, hogy a jegyzőkönyv hitelesítésével Soltész Gábor és Tardi Kálmán képviselőket, a jegyzőkönyvvezetésével Fekete Lászlónét bízza meg a Képviselő-testület. 1/8
2 Kéri, hogy aki a jegyzőkönyv hitelesítők és a jegyzőkönyvvezető személyét elfogadja, kézfelemeléssel jelezze. A Képviselő-testület 7 igen szavazattal elfogadta a jegyzőkönyv hitelesítők és a jegyzőkönyvvezető személyét. Javasolja, hogy a meghívóban szereplő napirendi pontokon túl az alábbi napirendeket is tárgyalja meg a Képviselő-testület: - Gépvásárlásról döntés - Előirányzat átcsoportosítás - TRV szolgáltatói szerződése Mivel más javaslat nincs, kéri, hogy aki a módosított napirendet elfogadja, kézfelemeléssel jelezze, és a távolabbról érkezők napirendjének tárgyalását előrevenni. A Képviselő-testület 7 igen szavazattal elfogadta módosított napirendet. Mivel várják a döntésüket, először a gépvásárlásról döntsenek. Napirendek tárgyalása: 1./ Gépvásárlásról döntés Az árajánlatokat megkapta a Képviselő-testület. Az első gép, amit kinéztek az a vásárlás előtt tönkrement, a másik gépet, amit kinéztek, mire menni akartak érte, a tulajdonos jelezte, hogy eladták. Egy újabb körben vizsgálódtak, körbenéztek a piacon és egy JCB 3 cx típusú gép mellett döntött, és ezt javasolja a Képviselő-testületnek is megerősíteni. Ez a gép 2007-es, 6400 üzemóra van benne, kimondottan jó állapotú. Dudits Pállal és Arany Gergővel megtekintették, Dudits Pál dicsérte, ki próbált rajta minden funkciót. Azt gondolja, hogy a település munkavégzésének hatékonyságához lényegesen hozzá fog járulni. Az Agro-Mónus Gépkereskedésnél van ez a gép, ide több egyeki gazda is jár vásárolni. 6 hónap szavatosságot vállalnak erre a gépre. Vételára Ft + áfa, vagy pedig új kanalakkal Ft. De azokat a kanalakat még le kell gyártatni, ami időveszteség. Javasolja, hogy inkább Ft + áfa mellett döntsenek. Van rajta rakodóvilla, tehát raklapokat is tud mozgatni. Van rajta egy nagy kanál, amivel földmunkákat tud végezni, földet, zúzott követ, sódert, ömlesztett árut tud rakodni, úgy tudja, 2 tonnáig tud emelni. Illetve az út melletti padkákat tudják vele rendezni. Ennek a gépnek a beszerzése több forrásból fog történni. Kb. 6,4 millió Ft+áfa támogatást van a Munkaügyi Központtól, a közmunkaprogram önerejéből kb Ft és a Szöghatár Kft. fog egy összeget visszautalni az önkormányzatnak. Összességében, ebből a 3 forrásból fogják ezt a gépet megvásárolni. Mivel kérdés, hozzászólás nincs, kéri, hogy aki egyetért a gép megvásárlásával, kézfelemeléssel jelezze. A Képviselő-testület 7 igen szavazattal az alábbi határozatot hozta: 2/8
3 494/2014. (XII.10.) számú határozata: hogy Ft + áfa összegben vásárol egy JCB 3cx típusú mezőgazdasági gépet a RAK-SZÁLL-KER Kft-től (4031 Debrecen, István u. 17/b. fsz. 1.) Határidő: / Móra Ferenc Katolikus Általános Iskola és Óvoda kérelme Önkormányzatunk az intézményfenntartó váltás után is minden évben támogatta a pedagógusokat év végén, Karácsony magasságában, hogy bértámogatáshoz jussanak. A tavalyi évben 2 millió Ft támogatást adott az önkormányzat. Szerencsére most az önkormányzat kapott 18 millió Ftot, tehát egy kicsit fellélegezhetnek. Ebben az évben is oda tudják adni ezt a 2 millió Ft-ot, ő javasolja is, hogy adják oda. Ugyanakkor ez nem mehet örök életen keresztül, hogy az önkormányzat minden Karácsony előtt gondoskodjon a pedagógusok bérrendezéséről. Itt van a magyar állam, itt van a katolikus egyház. Tudják, hogy a pedagógusok bérét lépcsőzetesen 50 %-kal emelték az évek folyamán. Ebben az évben is ugrott egy lépcsőt és még jövőre fogja az utolsó lépcsőt elérni. Javasolja, hogy most még támogassák 2 millió Ft-tal a kérésüket, de ez legyen az utolsó és utána hasonló jellegű kéréseket ne fogadjanak be. Ez nem jelenti azt, hogy az önkormányzat elengedné az oktatási intézmény vagy a pedagógusok kezét, továbbra is ők a település pedagógusai, ide tartoznak, de meg kell érteniük, hogy az önkormányzatnak is nagyon sok helyre van hová tenni a pénzét. Itt vannak a köztisztviselők, 6 éve nem volt rendezve a bérük, itt vannak a Szöghatár kft dolgozói, a tűzoltóság és az a rengeteg önkormányzati feladat, amit el kell látniuk. Arra biztatná Igazgató urat dolgozza ki a hátterét annak, hogy az egyeki általános iskolások előtt ott legyen a lehetőség, hogy 8. osztályban angol középfokú nyelvvizsgával jöjjenek ki az iskolából. Ha ehhez kér támogatást az önkormányzattól, bízik benne, hogy ezt támogatni fogják. Nagyon szeretné, ha az iskolának lenne egy saját iskolabusza. Nem egészséges az, hogy az önkormányzat tanyabusza viszi az iskolásokat, óvódásokat. Rengeteg feladatot ad az iskola a tanyabusznak. Valami olyanban gondolkozik, hogy előbb utóbb a tanyabuszt átadják az oktatási intézménynek. Az önkormányzatnak lassan úgy is vennie kell egy új tanyabuszt. Figyeljék mindannyian a pályázati lehetőségeket. Az a javaslata, hogy a 2 millió Ft-ot szavazzák meg, azzal a kitétellel, hogy többet hasonló jellegű kéréseket nem fogadnak be. Várják a kezdeményezést, a gyerekek angol tanítására, talán a Franklin Covey oktatási módszer bevezetésére, illetve az iskolabusszal kapcsolatban. Ismerteti a Franklin Covey oktatási rendszert. Továbbra is azt javasolná, hogy valami kis vizsgálat történjen az iskola részéről, hogy be lehet vezetni, milyen körülmények között, vagy mit jelentene ez és van-e erre példa. Úgy tudja, hogy spanyol katolikus oktatási intézményekben ez a módszer működik. Ezeket az előterjesztéseket várnák. Nem mondja, hogy mindenki egyhangúan ehhez fog ragaszkodni, de beszéljenek arról, hogy egy kis előre lépés legyen, főleg az angol nyelvoktatással kapcsolatban. 3/8
4 Akkor most megszavazzák a 2 millió Ft támogatást, úgy hogy többet az önkormányzat hasonló kérést nem fogad. Kérik ezt megérteni, tekintettel a pedagógusok lépcsőzetes béremelésére és egyébként pedig várják az olyan jellegű kezdeményezéseket, mint az angol nyelvi oktatás, a Franklin Covey oktatási módszer bevezetési, illetve az iskolabusszal kapcsolatban. Egyébként ezektől függetlenül, teljesen önálló kezdeményezéseket, melyek a gyerekek, a szülők és a település javát szolgálják. Szekeres Zsuzsanna közgazdasági irodavezető: Javasolja, hogy a közutak karbantartására betervezett dologi kiadásokat csökkentsék ezzel az összeggel és az egyház támogatása nőjön ezzel a 2 millió Ft-tal. Kéri, hogy aki a javaslattal egyetért, kézfelemeléssel jelezze. A Képviselő-testület 7 igen szavazattal az alábbi határozatot hozta: 495/2014. (XII.10.) számú határozata: hogy a Móra Ferenc Katolikus Általános Iskola és Óvoda részére átad Ft összeget étkezési utalványok vásárlására a közutak karbantartására betervezett dologi kiadások terhére. Határidő: Szekeres Zsuzsanna közgazdasági irodavezető 3./ Rendkívüli önkormányzati támogatásról döntés (Szóbeli előterjesztés) Szekeres Zsuzsanna közgazdasági irodavezető: Ft-ra nyújtotta be az önkormányzat támogatási igényét. Ismerteti a táblázatban szereplő összegek. A táblázatban láthatják, hogy 18 millió Ft-ot kapott az önkormányzat vissza nem térítendő támogatás formájában. Ismerteti milyen jogcímekre kért az önkormányzat támogatást. Ebben a táblázatban látható az, hogy a 18 millió Ft-ot mire kell felhasználnia az önkormányzatnak. Volt róla egy Képviselő-testületi döntés, Ft került átutalásra a tűzoltóságnak. Tehát ez a Ft-ot csökkenti, és így maradt Ft. Javaslata szerint ezt az összeget a Kft. részére kellene átadni, ehhez viszont a zárolt tételeket csökkenteni kellene. Ha úgy dönt a Képviselő-testület, hogy a Kft. fogja megkapni ezt a fennmaradó Ft-ot, akkor majd szeretné elmondani, hogy milyen kormányzati funkciókon, ami valamikor szakfeladatok volt, kerüljenek feloldásra a zárolt tételek és azt is mondja, hogy milyen összegben. Soltész Gábor képviselő: Megkérdezi, hogy ezt miért is kell átadni a Kft. részére? Szekeres Zsuzsanna közgazdasági irodavezető: Ezért mondta el az elején mire kérte az önkormányzat ezt a Ft-ot. Szerinte egyértelműek a közüzemi számlák és az iparűzési adó. Kértek Ft-ot az önkormányzati tűzoltóság működésére, mivel tudják, hogy Újszentmargita nem fizet. 4/8
5 Ft-os igénnyel élt a Kistérség Humán Szolgáltató Központja a nappali szociális ellátottak tekintetében, illetve Ft-ot zárolt a Képviselő-testület a pénzösszeg átadásból, ami a Kft. részére került bele a költségvetésbe. Ez még februárban a költségvetési rendelet elfogadásakor történt. Már akkor annak a tudatában, hogy ha be fogják nyújtani erre is a támogatási kérelmet, és ha támogatásban részesül az önkormányzat, akkor újra tárgyalni fogja a Képviselő-testület. Ezért gondolta ő a Kft-ét. Még így is Ft van zárolva az ő részükre és abból kerülne feloldásra ez a Ft. Ismerteti, hogy mely zártolt tételek kerültek feloldásra. Mivel kérdés, hozzászólás nincs, kéri, hogy aki egyetért azzal, hogy a Szöghatár Kft. zárolt összegéből Ft-ot feloldjanak, és átutalják részére, kézfelemeléssel jelezze. A Képviselő-testület 7 igen szavazattal az alábbi határozatot hozta: 496/2014. (XII.10.) számú határozata: hogy az Egyeki Szöghatár Nonprofit Kft. részére tervezett és zárolt összesen Ft-ból Ft kerüljön feloldásra és átutalásra a Kft. részére az alábbi bontás szerint: Közvilágítás kormányzati funkción zárolt előirányzatból: Ft Város és Községgazdálkodás kormányzati funkción zárolt előirányzatból: Ft Közutak, hidak, alagutak fenntartása kormányzati funkción zárolt előirányzatból: Ft Önkormányzati vagyongazdálkodás kormányzati funkción zárolt előirányzatból: Ft Határidő: Szekeres Zsuzsanna közgazdasági irodavezető 4./ Egyebek 1./ Előirányzat átcsoportosítás Szekeres Zsuzsanna közgazdasági irodavezető: A könyvtár vezetője most hozott egy megrendelőt, ami a Népdalkör dalos találkozó lebonyolításáról szól. A Képviselő-testület hozott egy döntést, melyben Ft-tal támogatta a Népdalkört. Pontosan úgy szól a határozat, hogy a népdalkör dologi kiadásaira és a működésével kapcsolatos személyi jellegű kiadásokra fordíthatják az összeget. A határozatban szereplő dolgok nem valósultak meg, és így a dalos találkozóra szeretnék felhasználni. De mivel a Népdalkör nem civil szervezet, nem kaphatják meg ezt a pénzt, számlával nem rendelkeznek, így ez a Ft a könyvtár költségvetésébe olvadna bele, és maga a könyvtár bonyolítaná le ezt a dalos találkozót. Ezért Ft-tal növekedne a könyvtár dologi kiadása és csökkenne a civil szervezetek támogatásának a kiadása. Ecsedi János alpolgármester távozott az ülésről. Jelen van 6 fő képviselő. 5/8
6 Mivel kérdés, hozzászólás nincs, kéri, hogy aki az átcsoportosítással a rendezvény javára egyetért, kézfelemeléssel jelezze. 497/2014. (XII.10.) számú határozata: hogy Ft-tal megemeli a Tárkányi Béla Könyvtár és Művelődési Ház dologi kiadásait a civil szervezetek támogatására tervezett kiadások terhére. Határidő: Szekeres Zsuzsanna közgazdasági irodavezető A következő napirend a TRV szolgáltatói szerződése lenne, viszont a szerződések nem rég érkeztek meg. A szerződést még át kellene tanulmányozni. Javasolja, hogy a tanácskozást zárt ülésen folytassák, és a zárt ülést követő szünetben tanulmányozzák át a szerződéseket. Az ülés folytatása a zárt ülést és a szüntetet követően. Javasolja, hogy a gépbeszerzés témáját újra vegyék napirendre. Kéri, hogy aki a javaslattal egyetért, kézfelemeléssel jelezze. A Képviselő-testület 6 igen szavazattal napirendre vette a gépvásárlásról való döntést. Hoztak egy döntést, de tárgyalták a szünetben és technikai jellege miatt, nem teljesen szerencsése hozták meg ezt a döntést. Kéri, hogy azt a határozatot vonják vissza. Kéri, hogy aki a határozat visszavonásával egyetért, kézfelemeléssel jelezze. 499/2014. (XII.10.) számú határozata: hogy a 494/2014.(XII.10.) sz. határozatát hatályon kívül helyezi. Határidő: azonnal 6/8
7 Javasolja, hogy az alapgépet vásárolja meg az önkormányzat, bruttó Ft-ért, a pályázati pénzből. Kéri, hogy aki a javaslattal egyetért, kézfelemeléssel jelezze. 500/2014. (XII.10.) számú határozata: hogy bruttó Ft összegben vásárol egy JCB 3cx típusú mezőgazdasági gépet a RAK-SZÁLL-KER Kft-től (4031 Debrecen, István u. 17/b. fsz. 1.) adapterek és felszerelések nélkül. Határidő: A hozzávaló adaptereket, felszerelést az Egyeki Szöghatár Nonprofit Kft. vásárolja meg, bruttó Ft-ért. Kéri, hogy aki a javaslattal egyetért, kézfelemeléssel jelezze. 501/2014. (XII.10.) számú határozata: hogy javasolja az Egyeki Szöghatár Nonprofit Kft-nek, hogy amennyiben a fedezet rendelkezésére áll, vásárolja meg a RAK-SZÁLL-KER Kft-től (4031 Debrecen, István u. 17/b. fsz. 1.) a JCB 3cx típusú mezőgazdasági géphez szükséges adaptereket és felszereléseket bruttó Ft összegben. Határidő: Felelős: Murvai Ferencné ügyvezető 2./ TRV szolgáltatói szerződése Mindenki előtt ott van a bérleti üzemeltetési szerződés, közműves ivóvíz és közműves szennyvízelvezetés és tisztítás szolgáltatásra. Ugyanakkor van mellette egy nyilatkozat, melyben nyilatkozza a TRV, hogy az önkormányzatot semmiféle hátrány nem érheti, ha ezt a szerződést aláírják a többi már működési területen lévő önkormányzattal szemben. Korábban ígérte, hogy mielőtt aláírja a szerződést, behozza a Képviselő-testület elé. Ennek ő most szeretne eleget tenni. Kéri, hogy a Képviselő-testület erősítse meg a felhatalmazást a szerződés aláírására, azzal, hogy ha hétfőig 12:00-ig senkinek nem lesz kifogása, ellenvetése a szerződés aláírásával kapcsolatosan, akkor ő ezt a szerzősét hétfőn aláírhatja. Kéri, hogy aki ezzel a javaslattal 7/8
8 egyetért, kézfelemeléssel jelezze. 502/2014. (XII.10.) számú határozata az önkormányzat törzsvagyonát képező ivóvíz- és szennyvíz-közművek működtetése tárgyában történő bérleti-üzemeltetési szerződés megkötéséről A képviselőtestület elhatározza, hogy az Önkormányzat, mint ellátásért felelős a kizárólagos tulajdonát, törzsvagyonát képező vízi-közművek (ivóvíz- és szennyvíz-közművek) működtetése (üzemeltetése, fenntartása), az ivóvíz szolgáltatás és szennyvízkezelési szolgáltatás teljesítésének szabályozása érdekében bérleti-üzemeltetési szerződést köt 15 évi terjedő határozott időtartamra a Magyar Állam többségi tulajdonában lévő, ivóvíz- és szennyvíz-szolgáltatás céljára, a vízi-közművek működtetésére létrehozott Tiszamenti Regionális Vízművek Zártkörűen Működő Részvénytársaság (székhely: Szolnok, Kossuth Lajos út 5., cégjegyzékszáma: Cg , adószáma: ) vízi-közmű szolgáltatóval. Képviselő-testület felhatalmazza a Polgármestert a szerződés tartalmának Víziközműszolgáltatóval történő egyeztetésére, valamint a szerződés megkötésére. Az üzemeltetési tevékenység kezdő napja a szolgáltató részére kiadott működési engedély jogerőre emelkedését követő hónap első napja. Határidő: folyamatos Mivel több napirend és hozzászólás nem volt, a polgármester megköszönte a Képviselő-testület munkáját, a meghívott vendégek megjelenését és az ülést 18:15 órakor bezárta. K. m. f. Csepreginé Kocsis Nóra jegyző Dr. Miluczky Attila polgármester Soltész Gábor Jegyzőkönyv hitelesítő Tardi Kálmán Jegyzőkönyv hitelesítő Fekete Lászlóné Jegyzőkönyvvezető 8/8
EGYEK NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK JEGYZŐKÖNYVE A NOVEMBER 06. NAPJÁN TARTOTT RENDKÍVÜLI NYÍLVÁNOS ÜLÉSÉRŐL.
Egyek Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete 23/2015. sz. Jegyzőkönyv Készült: 2015. november 06-án 11:00 órai kezdettel tartott rendkívüli nyilvános Képviselőtestületi ülésről. Testületi ülés helye:
EGYEK NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK JEGYZŐKÖNYVE A OKTÓBER 19. NAPJÁN TARTOTT RENDKÍVÜLI NYÍLT ÜLÉSÉRŐL.
Egyek Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete 24/2012. sz. TERKA Jegyzőkönyv Készült: 2012. október 19-én 12:00 órai kezdettel tartott rendkívüli nyílt Képviselő-testületi ülésről. Testületi ülés helye:
EGYEK NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK JEGYZŐKÖNYVE A SZEPTEMBER 4. NAPJÁN TARTOTT RENDKÍVÜLI NYÍLVÁNOS ÜLÉSÉRŐL.
Egyek Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete 18/2017. sz. Jegyzőkönyv Készült: 2017. szeptember 4-én 14:00 órai kezdettel tartott rendkívüli nyilvános Képviselőtestületi ülésről. Testületi ülés helye:
EGYEK NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK JEGYZŐKÖNYVE A OKTÓBER 24. NAPJÁN TARTOTT RENDKÍVÜLI NYÍLVÁNOS ÜLÉSÉRŐL.
Egyek Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete 24/2013. sz. TERKA Jegyzőkönyv Készült: 2013. október 24-én 14:00 órai kezdettel tartott rendkívüli nyilvános Képviselő-testületi ülésről. Testületi ülés
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
11/2016. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Egyek Nagyközség Polgármesteri Hivatalának tanácskozó termében 2016. november 21. napján 14:00 órai kezdettel az Ügyrendi Bizottság nyilvános ülésén. Jelen vannak:
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
8/2018. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Egyek Nagyközség Polgármesteri Hivatalának tanácskozó termében 2018. augusztus 27. napján 14:00 órai kezdettel az Ügyrendi Bizottság nyilvános ülésén. Jelen vannak:
évi költségvetés készítését megalapozó döntések Előadó: Dr. Miluczky Attila polgármester 59/2016.(XI.21.) sz. határozat
22/2016. EGYEK NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Egyek Nagyközség Polgármesteri Hivatalának tanácskozó termében 2016. november 21. napján 15:15 órai kezdettel a
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
4/2018. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Egyek Nagyközség Polgármesteri Hivatalának tanácskozó termében 2018. március 26. napján 14:30 órai kezdettel az Ügyrendi Bizottság nyilvános ülésén. Jelen vannak:
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
6/2016. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Egyek Nagyközség Polgármesteri Hivatalának tanácskozó termében 2016. június 27. napján 14:00 órai kezdettel az Ügyrendi Bizottság nyilvános ülésén. Jelen vannak:
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
7/2016. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Egyek Nagyközség Polgármesteri Hivatalának tanácskozó termében 2016. augusztus 22. napján 14:00 órai kezdettel az Ügyrendi Bizottság nyilvános ülésén. Jelen vannak:
EGYEK NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK JEGYZŐKÖNYVE A JÚLIUS 7. NAPJÁN TARTOTT RENDKÍVÜLI NYÍLVÁNOS ÜLÉSÉRŐL.
Egyek Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete 16/2017. sz. Jegyzőkönyv Készült: 2017. július 7-én 9:00 órai kezdettel tartott rendkívüli nyilvános Képviselő-testületi ülésről. Testületi ülés helye:
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
8/2017. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Egyek Nagyközség Polgármesteri Hivatalának tanácskozó termében 2017. augusztus 28. napján 14:30 órai kezdettel az Ügyrendi Bizottság nyilvános ülésén. Jelen vannak:
EGYEK NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK JEGYZŐKÖNYVE A FEBRUÁR 19. NAPJÁN TARTOTT RENDKÍVÜLI NYÍLVÁNOS ÜLÉSÉRŐL.
Egyek Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete 4/2019. sz. Jegyzőkönyv Készült: 2019. február 19. napján 14:30 órai kezdettel tartott rendkívüli nyilvános Képviselőtestületi ülésről. Testületi ülés
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
11/2017. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Egyek Nagyközség Polgármesteri Hivatalának tanácskozó termében 2017. november 27. napján 13:30 órai kezdettel az Ügyrendi Bizottság nyilvános ülésén. Jelen vannak:
BÁRÁND KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT 4161 Báránd Kossuth tér 1. Telefon: 06/54-466-030 Fax: 06/54-466-291 E-mail: barandhivatal@gmail.com
BÁRÁND KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT 4161 Báránd Kossuth tér 1. Telefon: 06/54-466-030 Fax: 06/54-466-291 E-mail: barandhivatal@gmail.com Báránd Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2014. október 9-én megtartott
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
12/2016. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Egyek Nagyközség Polgármesteri Hivatalának tanácskozó termében 2016. december 12. napján 14:30 órai kezdettel az Ügyrendi Bizottság nyilvános ülésén. Jelen vannak:
EGYEK NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK JEGYZŐKÖNYVE A NOVEMBER 3. NAPJÁN TARTOTT RENDKÍVÜLI NYÍLVÁNOS ÜLÉSÉRŐL.
Egyek Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete 18/2016. sz. Jegyzőkönyv Készült: 2016. november 3-án 13:00 órai kezdettel tartott rendkívüli nyilvános Képviselőtestületi ülésről. Testületi ülés helye:
EGYEK NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK JEGYZŐKÖNYVE A NAPJÁN TARTOTT RENDKÍVÜLI NYÍLVÁNOS ÜLÉSÉRŐL.
Egyek Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete 8/2016. sz. Jegyzőkönyv Készült: 2016. április 15-én 15:30 órai kezdettel tartott rendkívüli nyilvános Képviselőtestületi ülésről. Testületi ülés helye:
4. Egyek Nagyközség Önkormányzatának évi költségvetésének elfogadása Előadó: Dr. Miluczky Attila polgármester 7/2018.(II.12.) sz.
4/2018. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Egyek Nagyközség Polgármesteri Hivatalának tanácskozó termében 2018. február 12. napján 15:00 órai kezdettel a Szociális, Egészségügyi, Gyermekvédelmi, Közrend és
J E G Y ZŐKÖNYV. 2./ Móra Ferenc Katolikus Általános Iskola és Óvoda Szülői Munkaközösségének kérelme Z1 66/2013.(XI.25.) sz.
20/2013. TERKA J E G Y ZŐKÖNYV Készült: Egyek Nagyközség Polgármesteri Hivatalának tanácskozó termében 2013. november 25. napján 14:30 órai kezdettel a Szociális, Egészségügyi, Gyermekvédelmi, Közrend
EGYEK NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK JEGYZŐKÖNYVE A MÁJUS 24. NAPJÁN TARTOTT RENDKÍVÜLI NYÍLVÁNOS ÜLÉSÉRŐL.
Egyek Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete 12/2018. sz. Jegyzőkönyv Készült: 2018. május 24-én 14:00 órai kezdettel tartott rendkívüli nyilvános Képviselőtestületi ülésről. Testületi ülés helye:
EGYEK NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK JEGYZŐKÖNYVE A AUGUSZTUS 13. NAPJÁN TARTOTT RENDKÍVÜLI NYÍLVÁNOS ÜLÉSÉRŐL.
Egyek Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete 16/2013. sz. TERKA Jegyzőkönyv Készült: 2013. augusztus 13-án 14:00 órai kezdettel tartott rendkívüli nyilvános Képviselőtestületi ülésről. Testületi ülés
a.) Tárgysorozata b.) Jegyzőkönyve c.) Határozatai ( ) 1.) Előterjesztés víziközmű üzemeltetése tárgyában Előadó: Pálosi László polgármester
Balkány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. július 12-én megtartott rendkívüli ülésének: a.) Tárgysorozata b.) Jegyzőkönyve c.) Határozatai (111-112) T á rg ysoroza t 1.) Előterjesztés víziközmű
a. napirendje b. jegyzőkönyve c. határozatok: 68-74/2014. (XI. 6.) számú határozat. d. rendeletek: - Ügyiratszám:.
Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. november 6.-án megtartott (helye: 4275 Monostorpályi, Bajcsy Zs. utca 1/C., Művelődési Ház terme) rendkívüli nyílt ülésének a. napirendje
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
15/2012. TERKA J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Egyek Nagyközség Polgármesteri Hivatalának tanácskozó termében 2012. december 10. napján 14:30 órai kezdettel az Ügyrendi Bizottság nyilvános ülésén. Jelen
1. Beszámoló az Önkormányzati Tűzoltóság munkájáról Előadó: Lőrincz Zoltán tűzoltóparancsnok 28/2017.(V.22.) sz. határozat
13/2017. EGYEK NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Egyek Nagyközség Polgármesteri Hivatalának tanácskozó termében 2017. május 22. napján 15:15 órai kezdettel a Szociális,
Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. január 14-én megtartott rendkívüli nyílt ülésének
Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. január 14-én megtartott rendkívüli nyílt ülésének a. napirendje b. jegyzőkönyve c. határozatok: 1-3/2015. (I. 14.) számú határozatok. d. rendeletek:-
EGYEK NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK JEGYZŐKÖNYVE A 2013. NOVEMBER 25. NAPJÁN TARTOTT RENDKÍVÜLI NYÍLVÁNOS ÜLÉSÉRŐL.
TERKA Egyek Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete 28/2013. sz. Jegyzőkönyv Készült: 2013. november 25-én 15:30 órai kezdettel tartott rendkívüli nyilvános Képviselőtestületi ülésről. Testületi ülés
J E G Y ZŐKÖNYV TERKA 17/2013.
17/2013. TERKA J E G Y ZŐKÖNYV Készült: Egyek Nagyközség Polgármesteri Hivatalának tanácskozó termében 2013. szeptember 23. napján 14:00 órai kezdettel a Szociális, Egészségügyi, Gyermekvédelmi, Közrend
JEGYZŐKÖNYV 20/2015. Jelen vannak: a csatolt jelenléti ív szerint NAPIREND:
20/2015. JEGYZŐKÖNYV Készült: Egyek Nagyközség Polgármesteri Hivatalának tanácskozó termében 2015. szeptember 21. napján 15:15 órai kezdettel a Szociális, Egészségügyi, Gyermekvédelmi, Közrend és Közbiztonsági
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
5/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Egyek Nagyközség Polgármesteri Hivatalának hivatalos helységében 2014. május 27. napján 15:20 órai kezdettel a Fenntartható Településfejlesztési, Oktatási, Közművelődési,
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
TERKA 8/2012. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Egyek Nagyközség Polgármesteri Hivatalának tanácskozó termében 2012. június 25. napján 14:00 órai kezdettel az Ügyrendi Bizottság NYILVÁNOS ülésén. Jelen vannak:
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
4/2017. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Egyek Nagyközség Polgármesteri Hivatalának tanácskozó termében 2017. április 24. napján 14:30 órai kezdettel az Ügyrendi Bizottság nyilvános ülésén. Jelen vannak:
EGYEK NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK JEGYZŐKÖNYVE A 2012. DECEMBER 21. NAPJÁN TARTOTT RENDKÍVÜLI NYÍLT ÜLÉSÉRŐL.
Egyek Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete 31/2012. sz. TERKA Jegyzőkönyv Készült: 2013. december 21-én 08:30 órai kezdettel tartott rendkívüli nyílt Képviselő-testületi ülésről. Testületi ülés
ÜGYRENDI-JOGI-SZOCIÁLIS BIZOTTSÁGA
XVI. Iktatószám: 280-10/2016. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Jászladány Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete ÜGYRENDI-JOGI-SZOCIÁLIS BIZOTTSÁGA 2016. július 12-i n y í l t, s o r o n k í vü l i üléséről.
1./ Beszámoló Egyek Nagyközség munkaügyi helyzetéről Előadó: Bóta Barbara aljegyző Jánosi János osztályvezető 60/2015.(XII.14.) sz.
29/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Egyek Nagyközség Polgármesteri Hivatalának tanácskozó termében 2015. december 14. napján 15:15 órai kezdettel a Szociális, Egészségügyi, Gyermekvédelmi, Közrend
JEGYZŐ KÖNYV. A bizottság 5 igen szavazattal elfogadta a jegyzőkönyv hitelesítő és a jegyzőkönyvvezető személyét.
8/2015. JEGYZŐ KÖNYV Készült: Egyek Nagyközség Polgármesteri Hivatalának tanácskozó termében 2015. április 27. napján 15:15 órai kezdettel a Szociális, Egészségügyi, Gyermekvédelmi, Közrend és Közbiztonsági
ELŐTERJESZTÉS. . Képviselő-testületének 2014. év. napján tartandó rendkívüli, nyílt ülésére
ELŐTERJESZTÉS Előterjesztő:. polgármester Mellékletek száma: nincs. Képviselő-testületének 2014. év. napján tartandó rendkívüli, nyílt ülésére E L Ő T E R J E S Z T É S Önkormányzat tulajdonában lévő víziközművek
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Ikt.sz.: 622 12/2013. Készült: Tiszacsege Város Önkormányzat Képviselő testületének 2013. május 22 én de. 08 00 órai kezdettel a Polgármesteri Hivatal tanácskozótermében megtartott
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
4/2013. TERKA J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Egyek Nagyközség Polgármesteri Hivatalának tanácskozó termében 2013. április 22. napján 16:30 órai kezdettel az Ügyrendi Bizottság nyilvános ülésén. Jelen vannak:
Tarnaméra Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. július 23. napján megtartott rendkívüli képviselő-testületi üléséről
Tarnaméra Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. július 23. napján megtartott rendkívüli -testületi üléséről Hozott döntések: Határozat száma 35/2014.(VII.23.) önkormányzati határozat 36/2014.(VII.23.)
Tarnaméra Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. április 1. napján megtartott rendkívüli képviselő-testületi üléséről
Tarnaméra Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. április 1. napján megtartott rendkívüli -testületi üléséről Hozott döntések: Határozat száma 18/2014.(IV.01.) önkormányzati határozat 19/2014.(IV.01.)
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Pusztavám Község Önkormányzat Képviselő-testületének május 12-én megtartott rendkívüli nyilvános üléséről
Képviselő-testülete 8066 Pusztavám, Kossuth Lajos u. 64-66. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2016. május 12-én megtartott rendkívüli nyilvános üléséről Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal házasságkötő terme
J e g y z ő k ö n y v
Képviselő-testület Szigliget J e g y z ő k ö n y v Készült Szigliget Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2018. június 22-én 8.00 órakor tartott rendkívüli nyilvános üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
3/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Egyek Nagyközség Polgármesteri Hivatalának tanácskozó termében 2015. március 23. napján 14:00 órai kezdettel az Ügyrendi Bizottság nyilvános ülésén. Jelen vannak:
2. Beszámoló Egyek Nagyközség munkaügyi helyzetéről Előadó: Bóta Barbara aljegyző Csiha Gábor Csaba hivatalvezető 2/2019.(I.28.) sz.
1/2019. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Egyek Nagyközség Polgármesteri Hivatalának tanácskozó termében 2019. január 28. napján 15:30 órai kezdettel a Szociális, Egészségügyi, Gyermekvédelmi, Közrend és
JEGYZŐKÖNYV Készült Ráckeresztúr Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2013.05.15-én összehívott rendkívüli üléséről.
Szám: 338/7/2013. 7. JEGYZŐKÖNYV Készült e 2013.05.15-én összehívott rendkívüli üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal, tanácsterem Az ülés kezdési időpontja: 17 óra Jelenlévők: Dr. Szentes-Mabda
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
10/2013. TERKA J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Egyek Nagyközség Polgármesteri Hivatalának tanácskozó termében 2013. szeptember 23. napján 14:30 órai kezdettel az Ügyrendi Bizottság nyilvános ülésén. Jelen
Tápióság Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. július 5-én, 11.00 órakor megtartott redkívüli ülésének j e g y z ő k ö n y v e
Tápióság Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. július 5-én, 11.00 órakor megtartott redkívüli ülésének j e g y z ő k ö n y v e 107/2012. sz. képviselő-testületi határozat: Jegyzőkönyv hitelesítők
Tiszakóród község Önkormányzat Képviselőtestülete 2013.szeptember 12-én tartott ülésének: TÁRGYSOROZAT
Tiszakóród község Önkormányzat Képviselőtestülete 2013.szeptember 12-én tartott ülésének: a.) jegyzőkönyve, b.) rendelete: 9/2013., c.) határozatai: 61-64., d.) tárgysorozata TÁRGYSOROZAT 1.) Az önkormányzat
Dunaszeg Község Önkormányzatának Képviselő-testülete
Dunaszeg Község Önkormányzatának Képviselő-testülete I/1-24/2015. J e g y z ő k ö n y v 2015. december 14-én 18:00 órakor a Községházán tartott rendes, nyilvános üléséről. Jelen vannak: Babos Attila polgármester
EGYEK NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK JEGYZŐKÖNYVE A MÁJUS 14. NAPJÁN TARTOTT RENDKÍVÜLI NYÍLVÁNOS ÜLÉSÉRŐL.
Egyek Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete 11/2018. sz. Jegyzőkönyv Készült: 2018. május 14-én 14:00 órai kezdettel tartott rendkívüli nyilvános Képviselőtestületi ülésről. Testületi ülés helye:
Készült: Maglóca Község Képviselő-testületének 2009. június 2-án tartott nyilvános üléséről.
Maglóca Község Képviselő-testülete 2-4/2009/Ny. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2009. június 2-án tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 14 00 óra A képviselő-testületi ülés helye:
JEGYZŐKÖNYV. 1./ Csatlakozási nyilatkozat a Bursa Hungarica ösztöndíjpályázat évi fordulójához 38/2015.(VIII.24.) sz.
18/2015. JEGYZŐKÖNYV Készült: Egyek Nagyközség Polgármesteri Hivatalának tanácskozó termében 2015. augusztus 24. napján 15:00 órai kezdettel a Szociális, Egészségügyi, Gyermekvédelmi, Közrend és Közbiztonsági
Jármi Község Önkormányzata Képviselő-testülete február 10-én tartott rendkívüli nyilvános ülésének. J e g y z ő k ö n y v e.
Jármi Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. február 10-én tartott rendkívüli nyilvános ülésének J e g y z ő k ö n y v e Készült: 3 példányban Kapják: 2. példányt Sz-Sz-B Megyei Kormányhivatal,
Sárosd Nagyközség Önkormányzata Képviselőtestületének. 2012. március 29-én tartott rendkívüli nyilvános ülésének jegyzőkönyve
Sárosd Nagyközség Önkormányzata Képviselőtestületének 2012. március 29-én tartott rendkívüli nyilvános ülésének jegyzőkönyve Határozatok: 43/2012. (III. 29.) 44/2012. (III. 29.) 45/2012. (III. 29.) 46/2012.
EDELÉNY VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2011. március 31-én megtartott rendkívüli ülésének
EDELÉNY VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2011. március 31-én megtartott rendkívüli ülésének a./ Tárgysorozata b./ Jegyzőkönyve c./ Határozata T Á R G Y S O R O Z A T 1./ Helyi Építési Szabályzat
JEGYZŐKÖNYV ALAP KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK ÉS ALSÓSZENTIVÁN KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK ÁPRILIS 29-ÉN TARTOTT
Alap község Önkormányzata Alsószentiván Község Önkormányzata 7011 Alap, Dózsa György u. 31. 7012 Alsószentiván, Béke u. 56/a. 25/221-102, 25/220-370 titkar.aphiv@invitel.hu 25/224-501 alsosz@vnet.hu JEGYZŐKÖNYV
TISZASAS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT K É P V I S E L Ő T E S T Ü L E T E. 2014. szeptember 29-én. megtartott rendkívüli ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E
TISZASAS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT K É P V I S E L Ő T E S T Ü L E T E 2014. szeptember 29-én megtartott rendkívüli ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Tartalom: 50/2014.(IX.29.) számú határozata A települési önkormányzatok
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
Balajt Község Önkormányzatának KÉPVISELŐ-TESTÜLETE e-mail cím: onkormányzat@balajt.hu 82-7/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Balajt Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. május 28. napján
J e g y z ő k ö n y v
J e g y z ő k ö n y v (hangszalagos rögzítéssel) Készült: Sárbogárd Város Önkormányzat Képviselőtestületének és Nagylók Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 2011. május 10-én a Sárbogárdi Polgármesteri
JEGYZŐKÖNYV. Készült: Berhida Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2014. március 24.- én 14.00 órai kezdettel megtartott rendkívüli üléséről.
1 JEGYZŐKÖNYV Készült: Berhida Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2014. március 24.- én 14.00 órai kezdettel megtartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak: Pergõ Margit Nyírõ István Punk József Gerõfi
2. Egyek Nagyközség Önkormányzatának évi költségvetésének elfogadása Előadó: Dr. Miluczky Attila polgármester 10/2017.(II.13.) sz.
4/2017. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Egyek Nagyközség Polgármesteri Hivatalának tanácskozó termében 2017. február 13. napján 16:10 órai kezdettel a Szociális, Egészségügyi, Gyermekvédelmi, Közrend és
JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2014. május 8-án megtartott rendkívüli üléséről
SZANK KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 9/2014. JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2014. május 8-án megtartott rendkívüli üléséről Határozatok száma: 29-30. TARTALOMJEGYZÉK HATÁROZATOK: 29/2014.(V.08.)
Szám: 36-10/2017 Község Önkormányzat Képviselő-testületének november 23-án 17 óra 30 perckor kezdődött Nyilvános üléséről
Szám: 36-10/2017 Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2017. november 23-án 17 óra 30 perckor kezdődött Nyilvános üléséről Az ülés helye: Gyarmat, Tanácskozóterem Jelen vannak: Szabados Péter polgármester,
EGYEK NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK JEGYZŐKÖNYVE A MÁJUS 14. NAPJÁN TARTOTT RENDKÍVÜLI NYÍLT ÜLÉSÉRŐL.
TERKA Egyek Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete 9/2013. sz. Jegyzőkönyv Készült: 2013. május 14-én 16:00 órai kezdettel tartott rendkívüli nyílt Képviselő-testületi ülésről. Testületi ülés helye:
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Ádánd Községi Önkormányzat Képviselő-testületének és Nagyberény Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. február 2-án megtartott nyilvános, együttes üléséről Helyszín: Nagyberény,
Ortaháza Község Önkormányzata. Jegyzőkönyv. Ortaháza Községi Önkormányzat Képviselő-testületének augusztus 13- án megtartott nyílt ülésről.
32/10/2013 Zala Megye Ortaháza Község Önkormányzata Jegyzőkönyv Ortaháza Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. augusztus 13- án megtartott nyílt ülésről. Határozatok: 69/2013.(VIII.13.) kt.
BIHARKERESZTES VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. 2015. JANUÁR 22-i RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE
BIHARKERESZTES VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2015. JANUÁR 22-i RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE Rendelet: 1/2015. (I. 23.) önkormányzati rendelet Biharkeresztes Város Önkormányzat Szervezeti
Jegyzőkönyv. A Képviselő-testület a rendes ülés napirendjét 4 igen szavazattal egyhangúlag az alábbiak szerint elfogadta: Napirendi pont:
Jegyzőkönyv Készült: a Balatonudvari Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. július 23. napján du. 18.00 órakor megkezdett rendes nyílt üléséről az önkormányzati kirendeltség helyiségében. Jelen
ERCSI VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2015. július 27-i soron kívüli nyílt ülésének j e g y z ő k ö n y v e NAPIREND
1 ERCSI VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2015. július 27-i soron kívüli nyílt ülésének j e g y z ő k ö n y v e a.) Napirendje b.) Határozatai c.) Jegyzőkönyve d.) Mellékletek NAPIREND Napirendek:
Jegyzőkönyv. Készült: Doba Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. május 28-án 18 órai kezdettel tartott nyilvános ülésén. Szlottáné Turi Edina
Szám: D-57-10 /2013. Jegyzőkönyv Készült: Doba Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. május 28-án 18 órai kezdettel tartott nyilvános ülésén. Az ülés helye: Képviselő-testület hivatala Doba, Kossuth
Jegyzőkönyv. Peresztegi Lászlóné. Napirend tárgyalása előtt:
Jegyzőkönyv Készült : 2012. május 7.-én a Polgármesteri Hivatal Tanácstermében Berhida Város Önkormányzata Képviselőtestületének rendkívüli üléséről 16.00 órai kezdettel. Jelen vannak: Távol maradt: Pergõ
J e g y z ő k ö n y v
1 SZIKSZÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Szám: SZ/565-2/2017. J e g y z ő k ö n y v Készült Szikszó Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2017. március 6. napján 7.30 órakor a Szikszói Közös
J e g y z ő k ö n y v
J e g y z ő k ö n y v Készült: Kenderes Város Önkormányzati Képviselő-testületének 2016. október 26-án 14 óra 30 perckor tartott rendkívüli, nyílt ülésén. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal tanácskozó
EGYEK NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK JEGYZŐKÖNYVE A SZEPTEMBER 5. NAPJÁN TARTOTT RENDKÍVÜLI NYÍLVÁNOS ÜLÉSÉRŐL.
Egyek Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete 19/2013. sz. TERKA Jegyzőkönyv Készült: 2013. szeptember 5-én 16:00 órai kezdettel tartott rendkívüli nyilvános Képviselőtestületi ülésről. Testületi ülés
Sárosd Nagyközség Önkormányzata Képviselőtestületének. 2013. február 5-én tartott nyilvános rendkívüli ülésének jegyzőkönyve
Sárosd Nagyközség Önkormányzata Képviselőtestületének 2013. február 5-én tartott nyilvános rendkívüli ülésének jegyzőkönyve Határozatok: 17/2013. (II. 05.) 18/2013. (II. 05.) J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült:
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő Testülete 5662 Csanádapáca, Szent Gellért u. 31 13/2012 sz. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: A Csanádapáca Önkormányzat képviselő testületének 2012. május 10.-én
EGYEK NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK JEGYZŐKÖNYVE A JANUÁR 10. NAPJÁN TARTOTT RENDKÍVÜLI NYÍLT ÜLÉSÉRŐL.
Egyek Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete 1/2013. sz. TERKA Jegyzőkönyv Készült: 2013. január 10-én 16:00 órai kezdettel tartott rendkívüli nyílt Képviselő-testületi ülésről. Testületi ülés helye:
TATÁRSZENTGYÖRGY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK RENDKÍVÜLI NYÍLT ÜLÉSÉRŐL KÉSZÜLT JEGYZŐKÖNYV NOVEMBER 13.
TATÁRSZENTGYÖRGY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK RENDKÍVÜLI NYÍLT ÜLÉSÉRŐL KÉSZÜLT JEGYZŐKÖNYV 2014. NOVEMBER 13. Jegyzőkönyv Készült: Tatárszentgyörgy Község Képviselő-testületének 2014. november
Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. február 16-án megtartott rendes nyílt ülésének
Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. február 16-án megtartott rendes nyílt ülésének a. napirendje b. jegyzőkönyve c. határozatok: 4-8/2015. (II. 16.) számú határozatok. d. rendeletek:-
J E G Y Z Ő K Ö N Y V E
SAJÓBÁBONY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2013. június 12. napján megtartott rendkívüli, nyílt ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E HATÁROZAT száma 130/2013. (VI.12.) önkormányzati határozat 131/2013.
19. JEGYZŐKÖNYV Készült Ráckeresztúr Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2012.11.12-én összehívott rendkívüli üléséről.
Szám: 163-19/2012. 19. JEGYZŐKÖNYV Készült e 2012.11.12-én összehívott rendkívüli üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal, tanácsterem Az ülés kezdési időpontja: 17 óra Jelenlévők: Dr. Szentes-Mabda
Jegyzőkönyv. Borsodnádasd Város Önkormányzata Képviselő-testülete 6 jelenlévő képviselőből 6 igen szavazattal az alábbi napirendi pontokat fogadta el:
Jegyzőkönyv A testületi ülés helye, időpontja: Borsodnádasdi Polgármesteri Hivatal díszterme (3671 Borsodnádasd, Köztársaság út 12.), 2015. július 23. 10.00 órától 11.00 óráig a Képviselőtestület ülésén
J e g y z ő k ö n y v
10/2012. ERNŐ J e g y z ő k ö n y v Készült: Egyek Polgármesteri Hivatal hivatalos helyiségében, 2012. december 12.-én Egyeki Roma Nemzetiségi Önkormányzat nyílt rendkívüli testületi ülésén. Jelen vannak:
s z e p t e m b e r 9 - é n. m e g t a r t o t t r e n d k í v ü l i n y i l v á n o s ü l é s é r ő l
Nagydorog Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete 7044 Nagydorog Kossuth L. u. 81. Tel.: 75/ 532-019, Fax: 332-047 e-mail: nagydorogonk@axelero.hu J E G Y Z Ő K Ö N Y V N A G Y D O R O G N A G
J e g y z ő k ö n y v. Készült Szigliget Község Önkormányzata Képviselő-testületének június 15-én 8.00 órakor tartott rendkívüli üléséről.
Képviselő-testület Szigliget J e g y z ő k ö n y v Készült Szigliget Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2017. június 15-én 8.00 órakor tartott rendkívüli üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
Szám: D-20-8/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Oroszi Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 2014. szeptember 11 -én 16 órai kezdettel megtartott nyilvános képviselőtestületi üléséről. Az ülés helye:
J E G Y Z Ő K Ö N Y V (Ülés ideje: 2014. február 27.) nyílt ülés
Erdőkürt Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2176 Erdőkürt Kossuth út 51. Tel. 32/479-179 Fax:/32/782-909 E-mail: hivatal@erdokurt.hu 4. SZÁMÚ J E G Y Z Ő K Ö N Y V (Ülés ideje: 2014. február 27.)
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Hantos Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. május 17- án ( pénteken ) 15.30 --órakor tartott rendkívüli üléséről. Az ülés helye: Községháza Jelen vannak: Fischer
10. JEGYZŐKÖNYV. Készült Ráckeresztúr Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 2015. 05. 28-án megtartott testületi üléséről.
Szám:600/10/2015. 10. JEGYZŐKÖNYV Készült 2015. 05. 28-án megtartott testületi üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal Nagyterme Az ülés kezdési időpontja: 17:00 óra Jelenlévők: Dr. Szentes-Mabda
JEGYZŐKÖNYV. Készült: Porva Községi Önkormányzat Képviselő testületének 2013. május 13-án 17.30 órai kezdettel megtartott nyilvános ülésén.
JEGYZŐKÖNYV Készült: Porva Községi Önkormányzat Képviselő testületének 2013. május 13-án 17.30 órai kezdettel megtartott nyilvános ülésén. Az ülés helye: Porva Községi Önkormányzat Polgármesteri Hivatala
ÁRTÁND KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2012. ÁPRILIS 12-I RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE
ÁRTÁND KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2012. ÁPRILIS 12-I RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE Rendeletek: 6/2012. (IV. 13.) A személyes gondoskodást nyújtó szociális és gyermekjóléti ellátások
Balajt Község Önkormányzatának KÉPVISELŐ-TESTÜLETE e-mail cím: onkormányzat@balajt.hu
Balajt Község Önkormányzatának KÉPVISELŐ-TESTÜLETE e-mail cím: onkormányzat@balajt.hu 6-8/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Balajt Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. május 07. napján (csütörtök)
Jegyzőkönyv. Győrfiné Papp Judit polgármester szavasára teszi az 1. napirendi pont levételét a testületi ülésről.
- 244 - Jegyzőkönyv Készült: Jármi Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. október 2-án megtartott nyilvános üléséről. Az ülés helye: Jármi Község Önkormányzata képviselő-testületének hivatali
JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hort Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. november 13-én megtartott rendkívüli üléséről
JEGYZŐKÖNYV Készült: Hort Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. november 13-én megtartott rendkívüli üléséről Határozat Tárgya: száma: 142/2013. (XI.13.) Pályázat mikrobusz vásárlására 143/2013.
JEGYZŐKÖNYV. Ádánd Község Önkormányzati Képviselő-testületének 2015.május 27-én tartott rendkívüli, nyilvános üléséről
JEGYZŐKÖNYV Ádánd Község Önkormányzati Képviselő-testületének 2015.május 27-én tartott rendkívüli, nyilvános üléséről JEGYZŐKÖNYV Készült: Ádánd Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015.május 27-én
JEGYZŐ KÖNYV 30/2014.
30/2014. JEGYZŐ KÖNYV Készült: Egyek Nagyközség Polgármesteri Hivatalának tanácskozó termében 2014. december 15. napján 14:00 órai kezdettel a Szociális, Egészségügyi, Gyermekvédelmi, Közrend és Közbiztonsági
JEGYZŐKÖNYV NAPIREND ELŐTT
Szám: V/2-14/2018. Készült: 2 példányban JEGYZŐKÖNYV Készült: Az ülés helye: Velem községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2018. szeptember 17-én 17,30 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyilvános
2 Szavazásra teszi fel a meghívóban szereplő napirendi pont elfogadását. Sárbogárd város testület 10 igen (egyhangú) szavazattal a javaslatot elfogadt
J e g y z ő k ö n y v (hangszalagos rögzítéssel) Készült: Sárbogárd Város Önkormányzata Képviselőtestületének és Nagylók Község Önkormányzata Képviselőtestületének 2008. március 27-i együttes üléséről.