(FREDRIK THEODOR BERG)

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "(FREDRIK THEODOR BERG)"

Átírás

1 124 A NEMZETKÖZI ÖSSZEHASONLÍTÓ NÉPESEDÉSSTATISZTIKA A MEGVALÓSÍTÁS ÚTJÁN* (FREDRIK THEODOR BERG) K A R M A N T A M Á S N É Zalaegerszegi vándorülésünkön ta rto tt korreferátum om ban beszám oltam egy kísérletről a nemzetközi összehasonlító népességi statisztika megterem tésére, am ely Q uetelet és Heuschling nevéhez fűződött.-1 Ma egy újabb próbálkozással szeretnék foglalkozni, am ely 10 évvel későbbi az em lített m unkánál és am elyet éppen 100 évvel ezelőtt, 1876-ban Budapesten m utattak be a IX. Nemzetközi Statisztikai Kongresszuson, a kongresszus Á llandó Bizottságának ülésén. A kötet, am iről beszélni szeretnék, a Nemzetközi S tatisztikai K ongresszusok statistique internationale com parée m unkálatai keretében készült. A kötet szerkesztője F redrik Theodor Berg volt. A m ikor az évi hágai nem zetközi statisztikai kongresszus Engel jav aslatára elfogadta a nemzetközi összehasonlító statisztika tervét és a statisztika területét ágazatok szerint felosztotta az egyes országok statisztikai hivatalai között, a népesség tém aköréből a népesség állapotára vonatkozó statisztika k i dolgozását a Svéd Statisztikai H ivatalra bízták. Ennek a tábla-része készült el a nemzetközi statisztikai kongresszusok fennállása alatt és ezt a statisztikát szeretném most bem utatni. M indenekelőtt néhány szót a kötet szerkesztőjéről. Dr. F redrik Theodor Berg az 1858-ban alapított Svéd Központi Statisztikai H ivatal első igazgatója volt, hosszú ideig, több m int két évtizedig állt a svéd hivatal élén. Berg érdeklődési területét dem ográfiai kérdések, elsősorban a halandóság vizsgálata, a csecsem őhalandóság problém ái képezték. V isszatérve a népesedésstatisztikai kötetre, több szem pontból is fontosnak találtam, hogy egy kis időt fordítsunk rá. Fontosnak véltem m indenek előtt azért, m ert jól m utatja a 100 évvel ezelőtti próbálkozást a nem zetközi összehasonlító népességstatisztika m egterem tésére; ha ezek a próbálkozások a m aguk jó és gyenge oldalaival nem lettek volna, nem rendelkezhetnénk m a fejlett statisztikával. Fontosnak találtam azt, hogy a kötettel foglalkozzunk azért is, m ert a Zalaegerszegen tárgyalt Q uetelet Heuschling kötethez hasonlóan Berg kötete is egy részét képezi annak az útnak, am ely a nem zetközi összehasonlító népességstatisztika m egterem tésén kívül a m odern nemzetközi dem ográfiai évkönyv létrehozásához is vezetett. És nem utolsó sorban fontosnak véltem, hogy beszéljünk egy olyan m unkáról, am elyet éppen Budapesten m u tattak be. A kötet címe m agyarul: Nemzetközi statisztika. A népesség állapota. I. tá b lák. A könyv anyagát a Svéd Központi Statisztikai H ivatal gyűjtötte össze a * A M a g y a r K ö z g a z d a s á g i T á r s a s á g S ta t is z ti k a i S z a k o s z t á ly a S t a t i s z t i k a t ö r t é n e t i S z a k c s o p o r t j á n a k X IV. v á n d o r ü l é s é n (S z o ln o k, j ú n i u s t a r t o t t e lő a d á s. t K í s é r l e t e g y n e m z e tk ö z i ö s s z e h a s o n lí tó n é p e s s é g i s t a t i s z t i k á r a ( Q u e te le t H e u s c h lin g ), D e m o g r á f i a, s z á m o ld a l.

2 125 Nemzetközi Statisztikai Kongresszus határozatainak megfelelően. A m unkát ban adták ki Stockholm ban, terjedelm e a bevezetővel és tárgym utatóval együtt 129 nagy form átum ú oldal. Berg az adatokat kérdőívek2 kiküldése ú tján k érte be az európai országoktól. Ahol erre mód nyílt, közvetlenül a statisztikai hivatalokhoz fordult, ahol ez nem volt lehetséges, diplom áciai úton k ért inform ációkat. Ügy látta, hogy az Európán kívüli országok tekintetében túl sok problém a m erülne fel, ezért ezeket m ár a kötet tervezésénél kihagyta. E vonatkozásban Berg kötete egy lépést jelentett hátrafelé Q uetelet Heuschling népesedési m unkájával szemben, m iután az utóbbi tartalm azta az USA adatait is. Berg eredeti szándéka az volt, hogy Q uetelet és Heuschling példáját követve az abszolút számok bem utatásán kívül szöveges részt is közöl a kötetben. A táblák összeállítása után Berg ism ét a statisztikai hivatalok vezetőihez fordult és kérte az országaikra vonatkozó adatok ellenőrzését. Az ellenőrzött példány m ár a kötet próbanyom ata volt és a korrekciók a könyv függelékében szerepelnek. Bergben a publikáció összeállításakor kételyek m erültek fel a számok értékét illetően. Éppen ezért kérte a statisztikai hivataloktól a végső számrevíziót, de még ennek birtokában is úgy tű n t szám ára, hogy az európai állam ok népességére vonatkozó összehasonlító statisztika kísérletét még nem lehet nagyobb hibák kockázata nélkül végrehajtani.2 Berg igyekezett feltárni és bem utatni az olyan országok statisztikai eredm ényeit, am elyek kevésbé voltak ism eretesek (lehet, hogy éppen ezeknél m utatkoztak..nagyobb hibák ), ugyanakkor a m unka korlátai arra kényszerítették, hogy figyelmen kívül hagyja a fejlett országok statisztikájának számos érdekes részletét. A kötet adatainak ellenőrzése óriási volum enű m unkát jelentene, és esetleg kétes eredm ényeket hozhatna, hiszen semmi garancia nincs arra, hogy az ellenőrzésre felhasznált külföldi adatok jobbak-e Berg adatainál; így általánosságban nem kívánom értékelni a számokat. Ha erre bárki vállalkozna is. ez m egint csak egy m ásik dolgozat tém ája lehetne. A m agyar adatok egy részét azonban helytállóság szem pontjából összehasonlítottam a m agyar hivatalos népszám lálási adatokkal. A kötetben néhány kivételtől eltekintve csak abszolút számok szerepelnek. Ez ugyancsak egy lépés visszafelé Q uetelet és Heuschling könyvéhez viszonyítva. Berg a nemzetközi statisztikai kongresszus állandó bizottságára bízta annak eldöntését, hogy a kötetet kiegészítse-e viszonyszám okkal és ugyancsak a kongresszusra bízta a döntést a kísérő elemző szöveg m egírásának k é r désében is. A budapesti nemzetközi statisztikai kongresszus állandó bizottságának augusztus 31-i ülésén a távollevő Berg helyett dr. Elis Sidenbladh. a Svéd Központi Statisztikai H ivatal titkára, később a hivatal vezetője m utatta be a nemzetközi népesedésstatisztikát. Az ülés jegyzőkönyvének szövegéből kitűnik, hogv Sidenbladh az abszolút számok viszonyszám okkal történő kiegészítésének kérdését nem v etette fel az állandó bizottságban. így a vita szervezeti h atásköri kérdéseken kívül csak arról folyt, kívánatos-e a Berg által javasolt szöveges rész elkészítése. Az állandó bizottság a szöveget szükségesnek ítélte meg és felkérte Berget a m unka elvégzésére. N incsenek ism ereteim arról, hogy m eddig ju th ato tt el Berg a szöveg összeállításában, vagyis a kötet II. részének elkészítésében. A népesség állapotát bem utató nemzetközi kötet felépítése világos. A könyv 11 táblát tartalm az, ezek közül kettő több részre tagolódik. Szerkezetében Berg könvve m ár jelentős haladást m utat a nemzetközi dem ográfiai-statisztikai évkönyvek mai felépitése felé. sőt talán bizonyos m értékig ezek kísérleti m egalapozásának is tekinthető. Míg Q uetelet és Heuschling 10 évvel korábbi m u n kájában még az adatok országok szerint és ezen belül tém ákra bontva jelentek meg. Berg nem zetközi népesedésstatisztikáia az általu n k megszokott m ódon: tém ák szerint és ezen belül országonként közli az adatokat. 2 A m u n k a s o r á n a k é r d ő í v e k b ő l n é h á n y a t e l h a g y ta k. 3 S t a t i s t i q u e i n t e r n a t io n a le. E t a t d e la p o p u la tio n. 1. T a b le a u x, S to c k h o l m III. o ld a l.

3 126 R endkívül nagy részletessége m iatt azonban kevésbé szerencsésnek m ondható az országok szerepeltetése. Berg - eltekintve a kezdő rovat sorszámtól 108-ig jutott el az országok számozásában, mivel külön számozta a legkisebb városállam okat, illetve az egyes állam ok politikai önállósággal rendelkező részeit is. A mai határok szerint a kötetben szereplő országok szám át 31-re ten ném. így. megítélésem szerint, Bergnek sikerült lényegében csaknem egész Európát bem utatnia. Term észetesen a kötetben levő táblákban sem a témák, sem az évek tekintetében nem egyenlő m értékben szerepelnek az egyes országok. A könyv hosszú idősort közöl a népességszám alakulásáról az európai országokban. Az idősorban szerepelnek népszám lálási és szám ított adatok egyaránt. a szedés megkülönböztetése a mai nem zetközi évkönyvekhez hasonlóan itt is népszám lálási adatot jelez. A népességszám alakulását az ig terjedő idősoron kívül amelyben, ha időnként hiányos évekkel is. valam ennyi, a kötetben m egtalálható ország szerepel még két további idősor m utatja, am elyben az országok köre m ár jóval korlátozottabb. Az egyik idősor az közötti időszakban közli a népesség számát, a m ásik az közötti időszak ad atait tartalm azza, de m ár nem teljes idősor alapján. Egv másik tábla a népesség nem ek szerinti megoszlását közli néhány évre az egyes országokban. Az adatok csekély kivételtől eltekintve term észetesen népszám lálási adatok. Itt m ár erősen m egm utatkozik az országok statisztik ája fejlettségének eltérő volta (persze a fejlettség foka általában a társadalm i-gazdasági-politikai viszonyok függvénye is volt): Svédország. Finnország. Ausztria egves részeinek és még néhánv ország adatai a XVIII. század közepéig nvúlnak vissza. Anglia adatai a századfordulótól szerepelnek. Portugália évi népszám lálási adataival és M agyarország az decem ber -31-i eszmei időponttal 1870 eleién végrehaitott népszám lálás adataival szerepel. A közölt adatok általában nőtöbbletet m utatnak: ez alól vannak kivételek is. főként a jelenlegi Olaszország esetében. A népesség családi állapot szerinti m egoszlását tartalm azó tábla term észetszerűleg ugyancsak néhány becsült, szám kivételével népszám lálási adató kon alapul és erre a táblára is az előbb elm ondottak érvényesek. Igen nagy részletességgel készült a népesség koröszetételének táblája. Az adatok a és ennél idősebb korúak korcsoportos bontásában tartalm azzák a népesség szám át az egyes országokban az utolsó népszám lálás időpontjában. Néhány országban az éves korcsoportok helyett ötéves korcsoportok szerinti bontást adtak meg. egyes országokban váltakozva alkalm azták a részletesebb bontást (gvermekek) az ötéves korcsoportok szerinti bontással. A ngliában a népszámlálási adatokat átszám ították évközben i adatokra is. N éhány országban, ahol erre mód nyílt (Finnország. Norvégia. Svédország) a táblában egy oszlopban feltüntették az egves években tö rtén t élveszületések szám át is. így a tábla megfelelő sorából leolvasható az utolsó népszám lálás időpontjában életben levő. adott születési évjáratú férfi-női népesség száma m ellett az azonos évben tö r tént élveszületések száma is. ugyancsak nem ek szerinti bontásban. Az egvmás m ellett feltüntetett adatokból könnyen m egállapítható, hogy az adott ország utolsó népszám lálása időpontjában a különböző évek férfi női születési kohorszaiból m ennvi volt életben. A születési kohorszok fogyását egyébként, igen plasztikus módon mutat.iák a m agvar népszám lálási kötetek, de m eglepett a Berg által 10(1 évvel ezelőtt m egvalósított kom binatív feldolgozás, ami a népesség ideiében minden bizonnyal rendkívül úiszerű volt. K ár hogv csak három ország,rendelkezett az összefüggés ábrázolásához szükséges születési kohorsz adatokkal. de ú g y vélem, még ez is igen figyelem re méltó teliesítm énv volt. A kötet egv m ásik kom binatív feldolgozást is tartalm az, am ennyiben közli a népesség szám ának megoszlását korcsoportok és családi államot szerint az utolsó népszám lálás időp ontiában. Érdekesnek találtam a kötet család- és háztartásstatisztikai adatait, még akkor is. ha a család- és háztartás adatok nem különíthetők el. (A két fogalom elhatárolása még nem történt meg abban az időben.) Ez esetben a kötet a családok. illetve háztartások számán kívül tartalm azza az egv h áztartásra jutó la

4 KÖZLEM ENYEК 127 kosok átlagos szám át is. Ez a francia 3,71-es átlagtól a kötetben szereplő m a gyarországi 4,67 átlagszám on át egészen az izlandi 7,50-es átlagszám ig terjedt. Azokban az országokban, ahol több népszám lálás adata is rendelkezésre állt, általában a háztartástagok átlagos szám ának bizonyos hullám zása, m ajd többnyire csökkenő tendenciája figyelhető meg a későbbi években. Különösen érdekes a táb lán ak egy kiegészítő része, am ely a háztartások százalékos megoszlását tartalm azza a háztartások tagjainak szám a szerint néhány országra. Magas volt például az egy személyből álló háztartások aránya Svédországban (1870: 17,9%) és a nagy: 6, illetve 7 tagú és ennél népesebb háztartások részaránya Finnországban (1870: 34%) és Izlandban (1870: 36,6%). Quetelethez és Heuschlinghoz hasonlóan Berg is kísérletet tett a népesség foglalkozások szerinti megoszlásának, mai fogalm aink szerint pontosabban a népesség foglalkozási ágak szerinti összetételének bem utatására. A kísérlet ez esetben is szó szerint értendő, hiszen egységes nem zetközi foglalkozási nóm enklatú ra még nem állt rendelkezésre. A nnak kidolgozása és elfogadása későbbi időszakra esett és m ár a Nemzetközi Statisztikai Intézet keretében történt. Berg közölte kollégáival a foglalkozások Svédországban alkalm azott osztályozását, de term észetesen az országok a saját népszám lálási foglalkozási osztályozásuk szerin t adták meg az adatokat. N éhány országnak néhány ágazatra (például mezőgazdasági foglalkoztatottak) közölt adata ha eltekintünk a népszámlálások évének különbözőségétől ném ileg talán összehasonlítható lenne, de nem ism eretesek a definícióbeli eltérések, m ás esetben viszont m aga az ágazati osztályozás tartalm a: például a bányák, gyárak és feldolgozóipar kategóriája tűnik nem megfelelően kifejező erejűnek, b ár több ország is alkalm azta foglalkozási nóm enklatúrájában. A kísérletet azonban nem tekintem hiábavalónak, m ert ezek a próbálkozások feltétlenül ráirányították a statisztikusok figyelmét arra, hogy nem zetközi összehasonlítás e tekintetben is csak egységes nóm enklatú ra alapján lehetséges. Bertillon egységes foglalkozási nóm enklatúrája elfogadásáig azonban közel 20 esztendő telt el Berg nem zetközi népesedésstatisztikáján ak m egjelenését követően. A kötet többi táblája a népesség felekezetek szerinti megoszlását, az egyes országok belföldön, illetve külföldön született népességének szám át és a szellemi és testi fogyatékosok szám át tü n tette fel. Ami a kötetben szereplő m agyar adatokat illeti: M agyarországról az akkor használatos bontásban (Magyarország, Erdély, H orvát-szlavonország. H atárőrvidék, Fiume, a Szent István korona országai összesen) adatok találhatók a népesség szám ára 1830-tól az évi népszám lálásig, a népesség nemek, életkor, családi állapot, vallás, foglalkozás szerinti m egoszlásáról az évi népszám lálásnak megfelelően. Az e tém ákra közölt adatokat, ahol ez lehetséges volt, egybevetettem az évi népszám lálás kötetével és a foglalkozások táblájának kivételével, ahol két összegelési hiba volt, nem találtam eltérést a számokban. Szerepelt M agyarország a család- és háztartásstatisztikánál is; ez esetben eltérést tapasztaltam a kötetben szereplő egy háztartásra jutó lakosok átlagos szám a (4,67) és az évi népszám lálás visszatekintő adatai között (1870-re 4,85, 1857-re 4,66). T alálhatók m agyar adatok a népesség belföldi-külföldi születési hely szerinti megoszlásánál, továbbá a szellem i-testi fogyatékos személyeknél. Ezekre a tém ákra nem ellenőriztem az adatokat. Igyekeztem m agyarázatot találni arra, hogy olyan tém áknál, m int például a népesség nem ek szerinti megoszlása vagy a népesség megoszlása családi állapot szerint m iért nem szerepelnek az évi népszám lálás adatai is. L ehetséges, hogy K eleti az évi népszám lálás össznépességi adatán kívül azért te k intett el az évit megelőző népszám lálási adatok közlésétől, m ert a két népszám lálás között több m utatónál alapvető definíciós eltérés volt: az évi népszám lálás a népesség szám a és nem ek szerinti megoszlása kivételével csak az állandó népesség definíciója szerint készült, az évi pedig a jelenlevő népességre vonatkozott. Ez a feltevés azonban nem ad m agyarázatot arra. m iért nem szerepelnek a népesség nem ek szerinti m egoszlásának évi adatai a kötetben. Az is lehetséges, hogy K eleti az össznépesség szám án kívül csak a

5 128 valóban m agyar népszám lálás ad atait k íván ta közzétenni a nem zetközi összehasonlító népesedésstatisztikában. Az is lehet, hogy K eletit az adatszolgáltatásnál sem az em lített m ódszertani, sem pedig a politikai szem pontok nem befolyásolták, hiszen az évi népszám lálási kötet sok esetben idézi az évi népszám lálás adatait, hanem m ás szem pontok vezették. M indenesetre, M agyarország a kötet csaknem valam ennyi táblájában szerepel és ez m ár önm agában is m utatja azt, hogy a m agyar Statisztikai H ivatal kom olyan vette nemzetközi adatszolgáltatási kötelezettségét és eleget tett annak. * * * Előadásom nak azt a cím et adtam, hogy A nem zetközi összehasonlító népesedésstatisztika a m egvalósítás ú tjá n. Lehet, hogy az ism ertetett m unkával kapcsolatosan tett kritikai megjegyzéseim hallatán kételyek m erültek fel arról, hogy Berg nemzetközi összeállításával valóban a megvalósítás ú tjára lépett-e a statisztikának ez az ága. Véleményem szerint feltétlenül igen, legalábbis ami a népesedés helyzetének nem zetközi bem utatását illeti, am ire Berg a nemzetközi statisztikai kongresszustól a m egbízást kapta. M egtörtént ez még akkor is, ha Berg kétségei a szám ok értékét illetően esetleg nem voltak eltúlzottak. M int em lítettem, nem állt m ódom ban a nemzetközi összeállítás adatait ellenőrizni és nem is tekintettem ezt feladatom nak. A m agyar népszám lálási adatok, am elyeket megnéztem, az em lített eltéréstől és összegelési hibáktól eltekintve megegyeznek a hivatalos népszám lálási kötet számaival. Ezenkívül szúrópróbával ellenőriztem egy, az 1960-as évekből való nemzetközi összeállításból néhány angol és francia népességszámot, ezeknél is találtam eltéréseket. Szám om ra viszont, ha furcsán hangzik is statisztikustól, ezúttal nem a számok jó vagy kevésbé jó volta a döntő Berg nem zetközi összehasonlító népesedésstatisztiká.jának m egítélésénél. A m unka legfőbb értékét abban látom, hogy Bergnek sikerült olyan jól átgondolt tervet készítenie és nemzetközi együttm űködésben tartalom m al megtöltenie. ami alkalm as volt egy valóban nemzetközi európai népesedésstatisztika összeállítására és ezt a statisztikát olyan szerkezetben tudta felépíteni, amivel kísérleti módon m egvetette a modern, ma is használatos nem zetközi demográfiai évkönyvek alapját. A nemzetközi összehasonlító népesedésstatisztika m egvalósításához vezető út további állom ásaival Levasseur. Bodio és mások m unkáival más alkalom m al szeretnék foglalkozni. IRODALOM S ta t i s t i q u e i n t e r n a t io n a le. E t a t d e la p o p u la tio n. I. T a b le a u x. S to c k h o l m, p p C o m m is s io n P e r m a n e n t e d u C o n g r è s I n t e r n a t i o n a l d e S ta t is tiq u e. C o m p t e - r e n d u d e s c o n f é r e n c e s d e B u d a p e s t e n B u d a p e s t, p p C o m m is s io n P e r m a n e n t e d u C o n g r è s I n t e r n a t i o n a l d e S t a t is tiq u e. R a p p o r t e t p r o g r a m m e R é d ig é p a r C h. K e le ti p o u r la s e s s io n d e P a r i s e n B u d a p e s t, 1878, p p. 54. C o m m is s io n P e r m a n e n t e d u C o n g r è s I n t e r n a t i o n a l d e S ta t is tiq u e. C o m p t e - r e n d u d e s c o n f é r e n c e s d e S to c k h o lm e n S t P é t e r s b o u i g, p p S ta t i s t i q u e i n t e r n a t io n a le. ( P o p u la tio n.) P a r A d. Q u e te le t e t X. H e u s c h lin g. B u lle tin d e la C o m m is s io n C e n t r a le d e S ta t is tiq u e. T o m e X. B r u x e l le s, p p S t a t i s t i s k a C e n t r a l b y r â n 100 á r. S t a t i s t i s k a C e n t r a l b y r â n. S to c k h o l m, p p B u le tin d e l I n s t i t u t I n t e r n a t i o n a l d e S t a t i s t i q u e, T o m e П. 2 mc liv r a is o n, A n n é e R o m e 1887, p D r. A d o lf F i c k e r : D ie IX. V e r s a m m lu n g d e s i n t e r n a t i o n a l e n s t a t i s t i s c h e n C o n g r e s s e s, g e h a lte n z u B u d a - P e s t v o m 30. A u g u s t b is 7. S e p t e m b e r S t a t is tis c h e M o n a ts c h r if t. II. J a h r g a n g, W ie n p A m a g y a r k o r o n a o r s z á g a i b a n a z é v e l e jé n v é g r e h a j t o t t n é p s z á m lá l á s e r e d m é n y e i. O r s z á g o s M a g y a r K ir á l y i S t a t i s z t i k a i H iv a t a l. B u d a p e s t, o ld a l. A m a g y a r k o r o n a o r s z á g a i b a n a z é v e le jé n v é g r e h a j t o t t n é p s z á m lá l á s e r e d m é n y e i O r s z á g o s M a g y a r K ir á l y i S t a t i s z t i k a i H iv a t a l, B u d a p e s t, o ld a l.

6 129 МЕЖДУНАРОДНАЯ СРАВНИТЕЛЬНАЯ СТАТИСТИКА НАРОДОНАСЕЛЕНИЯ НА ПУТИ ОСУЩЕСТВЛЕНИЯ Ф РЕДЕРИ К ТЕОДОР БЕРГ Резюме Продолжая раньше начатый обзор создания международной сравнительной статистики народонаселения [Попытка создания международной сравнимой демографической статистики (Кетле-Хайшлинг) Демография, г., стр ] статья описывает дальнейшую попытку для создания международной сравнительной статистики народонаселения Труд, которым занимается данная статья, был составлен в редакции первого директора шведского Центрального статистического управления Фредрика Теодора Берга в пределах деятельностей по международной статистике Международных статистических съездов, под названием «Международная статистика. Состояние населения. Т. Таблицы». Том был представлен 100 лет тому назад на заседании Международных статистических съездов, состоявшемся в Будапеште в 1876 г. Труд содержит данные о населении европейских стран при указании абсолютных цифр. Берг собрал данные путем вопросников, в первую очередь от статистических управлений европейских стран. Том содержит 11 таблиц, данные относятся к 31 европейской стране по теперешним границам в том числе и к Венгрии, конечно с большей или меньшей полнотой. Книга излагает временные ряды о динамике численности населения, содержит данные о распределении населения по полу и семейному состоянию в срокитогдашних последних переписей населения, имевших место в отдельных странах. В томе имеются еще между прочим данные статистики семей и домашних хозяйств и попытка показания состава населения по отраслям занятия. Статья сопоставляет несколько раз публикованную в 1866 г. международную статистику народонаселения по Кетле-Хайшлингу с трудом Берга, вышедщим 1о лет позже. По автору, хотя работа Берга уступает в некоторых отношениях раньшему тому Петле и Хайшлинга (например, книга Берга содержит вообще только абсолютные цифры, в нее нет данных о США) и в отдельных случаях значение цифр вызывает сомнения, но Бергу удалось разработать такой хорошо обдуманный план и дать ему содержание в международном сотрудничестве, который был пригодным для составления международной европейской статистики народонаселения. Он умел построить эту статистику в структуре (сообщение данных по темам и в пределах тем но странам), которой экспериментальным путем он создал основу для современных, используемых и в настоящее время международных статистических-демографических ежегодников. Автор статьи видит в этом основную ценность труда Берга. INTERNATIONAL COMPARATIVE POPULATION STATISTICS ON THE WAY OF REALIZATION (FREDRIK THEODOR BERG) Sum m ary Г Continuing the survey begun earlier of the developing of inter-national com parative population statistics ( An attem pt to establish international com parative population statistics [Quetelet Heuschling], Demográfia, 1975, No. I. p ) th e article deals w ith a fu rth e r experim ent to create in te r national com parative population statistics. The w ork dealt w ith in the paper was edited by F redrik Theodor Berg, the first D irector of the Swedish C entral Bureau of Statistics under the title Statistique internationale. E tat de la population. I. Tableaux. w ithin the fra m ew ork of th e w orks statistique internationale of th e International S tatisti-

7 130 cal Congresses. The volume was presented 100 years ago, at the 1876 Budapest session of the International Statistical Congresses. The m aterial contains the population data of the European countries indicating absolute figures. Berg collected the data by m eans of questionnaires, first of all from the statistical offices of the E uropean countries. The volume contains 11 tables, data refer to 31 E uropean countries according to the present borders among them also to H ungary, of course, with m ore or less completeness. The book indicates tim e series on the developm ent of the population num ber, contains data on the population distribution by sex and m arital status as w ell as on age-structure. In the volum e also a cross classification can be found : the distribution of the population num ber by age-groups and m arital status at the dates of the last population censuses held in the individual countries at th at time. In the m aterial there are, among others, statistical data on families and households and an experim ent to present the population composition by occupation branches. The article makes a com parison several tim es between Q uetelet Heuschling s international population statistics published in 1866 and Berg s com pilation dated 10 years later. In the author s opinion, though in some respects the w ork of Berg is behind the earlier volume of Q uetelet and Heuschling (e. g. Berg s book indicates in general only absolute figures, the USA is not included) and in some cases the value of the figures m ight be doubtful, but Berg succeeded in preparing such a w ell-considered plan and in filling it w ith content in international co-operation th at it was appropriate for the com pilation of really international European population statistics. He could compose these statistics in a structure (publication of data by subjects and w ithin them by countries) w ith w hich in an experim ental w ay he created the basis of the m odern international statistical-dem ographic yearbooks used at present, too. The author of the article thinks th at this is the m ain value of Berg s work.

Kármán Tamásné. NÉPESSÉGI STATISZTIKÁRA* (Quetelet Heuschling)

Kármán Tamásné. NÉPESSÉGI STATISZTIKÁRA* (Quetelet Heuschling) k ís é r l e t e g y n e m z e t k ö z i ö s s z e h a s o n l ít ó NÉPESSÉGI STATISZTIKÁRA* (Quetelet Heuschling) Kármán Tamásné Napjaink statisztikusa kényelmes helyzetben van. Ha nemzetközi összeállítást

Részletesebben

SZABÁLYSÉRTÉSI IRATOK ÜGYKEZELÉSI SZABÁLYZATA

SZABÁLYSÉRTÉSI IRATOK ÜGYKEZELÉSI SZABÁLYZATA BELÜGYMINISZTÉRIUM TITKÁRSÁGA 10 2 4 9 2 / 1 9 74. BELSŐ HASZNÁLATRA! 19 Sorszám: SZABÁLYSÉRTÉSI IRATOK ÜGYKEZELÉSI SZABÁLYZATA 1975 ÁBTL - 4.2-10 - 2492/1974 /1 BELÜGYMINISZTÉRIUM TITKÁRSÁGA 10-2492/

Részletesebben

A N É PSZ Á M LÁ LÁ SI AD A TO K M EG BÍZH A TÓ SÁ G Á N A K ELLENŐRZÉSE II.1 RÓ ZSA G ÁBO R

A N É PSZ Á M LÁ LÁ SI AD A TO K M EG BÍZH A TÓ SÁ G Á N A K ELLENŐRZÉSE II.1 RÓ ZSA G ÁBO R K Ö Z L EM É N Y E K A N É PSZ Á M LÁ LÁ SI AD A TO K M EG BÍZH A TÓ SÁ G Á N A K ELLENŐRZÉSE II.1 RÓ ZSA G ÁBO R L akásism érvek A lakás tu la jd on jellege Ennél az ism érvnél nincs összehasonlítási

Részletesebben

É ö É ó Á É ó ü Á Ő Ö ü ö Ö ő ü ö ő Ü ű ő ó ő ó ő ő ő í ö ö ö í ő ü ü ő ü ü ő ö ó ő ő ú ő ő ö ö ő ő ő ú ő ő ü ú

É ö É ó Á É ó ü Á Ő Ö ü ö Ö ő ü ö ő Ü ű ő ó ő ó ő ő ő í ö ö ö í ő ü ü ő ü ü ő ö ó ő ő ú ő ő ö ö ő ő ő ú ő ő ü ú Ő Ö ö Á ö Á Á ó É ö É ó Á É ó ü Á Ő Ö ü ö Ö ő ü ö ő Ü ű ő ó ő ó ő ő ő í ö ö ö í ő ü ü ő ü ü ő ö ó ő ő ú ő ő ö ö ő ő ő ú ő ő ü ú ő ú ő ö Ö ö ö ö ő ú ö ü ő ú ő ö ő ő ö ő ö ó ő ö ö ö ő ó ö ü ö ü ő ű í ű ó

Részletesebben

íő ö Ú ö ö ő í ű í ű í í ű ö í ö Ü ö

íő ö Ú ö ö ő í ű í ű í í ű ö í ö Ü ö ő ö É Á Ő Á Á ő ű ö ő Ü Á ő ű ő ű ő ö ö í ő í ő íő ö Ú ö ö ő í ű í ű í í ű ö í ö Ü ö ő ö ű ö ü ö ö ö ö í Ü ű ö ő ö ő ü í ö ü ő ő ő í Ü í Ú Ü ő ö ő ö ő ű ö ő ő ü ő ő ő Á ő ő ö ö ő ő ő ő ö ő í ő í í ő ő

Részletesebben

ó ú ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ü ó ü ö ü ó Á Á Ő ű ü ó ó ó Í ó ü ú ü Á Á ű ö ó ó ó ó ö ü

ó ú ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ü ó ü ö ü ó Á Á Ő ű ü ó ó ó Í ó ü ú ü Á Á ű ö ó ó ó ó ö ü ö Ö Í Ú ú Í ó ú Ó ó Ú ú ö Ö ü ú ó ü ö ö ö ó ö ö ó ó ó ö ó ó ó ó ö ö ö ó ö ü ü ű ö ú ó ü ű ö ó ó ó Ú ú ö ű ö ó ó ú ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ü ó ü ö ü ó Á Á Ő ű ü ó ó ó Í ó ü ú ü Á Á ű ö ó ó ó ó ö ü Ö ö Í ö ű

Részletesebben

ú ü ú ö ú í ü í ű ö ü ü ú ú ö ú ö íö í ú ü

ú ü ú ö ú í ü í ű ö ü ü ú ú ö ú ö íö í ú ü í ú ü ú ö ú í ü í ű ö ü ü ú ú ö ú ö íö í ú ü ö í ú ú í ü ü í í ö í ö í Ö í ű ü ü ö ú í ű í í ú í ö ö ú í ö ö ö í ü í ö ö í ű ű ö ö ü í í ű ö í í ü ö ü ü ö ö ö ö í í ü ö ö ö ö ü ü í í ű í ö ö ö ú ú í ű

Részletesebben

í ű í í í ű ö ü ü ö ú ű ú ö ö í í í ű ö ü ü ö ö ö ö í í í ű ö ü ü ö ü ö í í í ű í ö í ö ö ű í ü ü ö í ö ö ö ü í í ű í ú ö ö ö ü ö ö ú ö ö ö ü ö ö ö ö

í ű í í í ű ö ü ü ö ú ű ú ö ö í í í ű ö ü ü ö ö ö ö í í í ű ö ü ü ö ü ö í í í ű í ö í ö ö ű í ü ü ö í ö ö ö ü í í ű í ú ö ö ö ü ö ö ú ö ö ö ü ö ö ö ö ö í ű ü ú ü ü ü ö ü ö ö ö í Ő É ö ö ö ü ö ö í í ö ü í ö ö í í É ö ö ű í Á É É ö ö í ö í í ü ö í É í í í ú ú í ű í í í ű ö ü ü ö ú ű ú ö ö í í í ű ö ü ü ö ö ö ö í í í ű ö ü ü ö ü ö í í í ű í ö í ö ö ű í

Részletesebben

Ú ú ö é ö é Ú ú ö ű ö ö ű ö é ö ö é í í Ö ö í í Á Á Ó é ű ü é é ü ú é ü é ű ü é

Ú ú ö é ö é Ú ú ö ű ö ö ű ö é ö ö é í í Ö ö í í Á Á Ó é ű ü é é ü ú é ü é ű ü é ö é Ö í é ü Ú ú é Í Ú ú ö é Ö é ü é ü ö ö ö ü ö ö é é ö é é é é é ö ö ö ö é í ü é ü ö ü ü ú é ü Ú ú ö é Ö ö é é Ú ú ö é ö é Ú ú ö ű ö ö ű ö é ö ö é í í Ö ö í í Á Á Ó é ű ü é é ü ú é ü é ű ü é Á Á Ú ú ö

Részletesebben

DE M O G RÁFIAI S Z IM U L Á C IÓ S MODELLEK*

DE M O G RÁFIAI S Z IM U L Á C IÓ S MODELLEK* DE M O G RÁFIAI S Z IM U L Á C IÓ S MODELLEK* 1. Bevezetés H A N N E S HYRENIUS A zt lehetne m ondani, hogy a demográfiai k u tatás fő célja ism eretek szerzése a dem ográfiai-gazdasági-társadalm i kölcsönös

Részletesebben

ő ü ü í Á í ü ő í í í ű í í ű í í ű í ú í í ű í ű ű í í

ő ü ü í Á í ü ő í í í ű í í ű í í ű í ú í í ű í ű ű í í Á íí ű ő ü ő í ü Íő ő í í ő ő í ő ő ü É ő ííí ő ő ü ő ő ő ő ő ú ű í ő í Á Á ő ü ü ő ű ő í ő ü ű í ű í ü í í ü Í ő ü ü í Á í ü ő í í í ű í í ű í í ű í ú í í ű í ű ű í í ű ü ú Ó í Á í í Á Á í ű ü í í ű ü

Részletesebben

IRODALOM. re n g e te g é b e azzal, h o g y b e m u ta tja, h o g y a n le h e t a s ta tis z tik a i a d a to k

IRODALOM. re n g e te g é b e azzal, h o g y b e m u ta tja, h o g y a n le h e t a s ta tis z tik a i a d a to k IRODALOM Internationale Abortsituation, Abortbekämpfung, Antikonzeption. (Nem zetközi abortusz-helyzet, abortusz elleni küzdelem, fogam zásgátlás.) Összeállíto tta : prof. dr. med. habil K. H. Mehlan.

Részletesebben

ö á á ö á ü á í á ö ü í ö ö ő ö á á ó ö á á á í ó á á á ő ő ú ú á á ó ó ó ő ö ü ö ö ü ö Ö á ő á á Ö á Í á ó á ő ü á ö á á ü ö ö á ö á á ö ó ü ú ő á í

ö á á ö á ü á í á ö ü í ö ö ő ö á á ó ö á á á í ó á á á ő ő ú ú á á ó ó ó ő ö ü ö ö ü ö Ö á ő á á Ö á Í á ó á ő ü á ö á á ü ö ö á ö á á ö ó ü ú ő á í ö á ő ü ó ü ö á á ó ö Ö á á ő ü á ö á ó ó ó ö á í ö á ó ő ó ö á ü í á í á á á ó ó ó á á á ó ó ő ő ö ő ő á ó Á á ü ö á á ö á ü ó á ü ő á á á ő ő á á á ö Ö á Í á Ö á ö á á Í ü á ű á í á á ó ö ő á á í ó ö

Részletesebben

ü ö ű ö ű ö Ö ö ú ü Á ü ü ö

ü ö ű ö ű ö Ö ö ú ü Á ü ü ö ü ö ű ö ű ö Ö ö ú ü Á ü ü ö ö Í ú ö ú Ó ü ö ö ű ü ű ö ü ö Í Í ö ö ű ö ö ű ű Á Á Ő Á Á ú ú É Íö Í Í ö ö Í ö ü ö Í ö ö Í ö ö ö ű Í Í ö Í ű Á É Á ú É ü Á Á É ü Á Á É ü ö ö ö ö ö ö ű ú ö Í ö ö ű ö ö ü ö ö

Részletesebben

ö É Á É É Ú Ö É Á

ö É Á É É Ú Ö É Á É É Á ö ó ó ó ó ö í ó ö ó í ű ö ó Á Á ó í í ö É Á É É Ú Ö É Á Á Á Á Á í ó Á Á É ő Ö ő ö ő ő ő ő őí ő ö ö Á Ó Ö Ö Ő É ÁÍ Á Ö Á Á Ö ő ö Á ú Á ó Í É í í Ő Í Á Ü ő í Ü ő ö ő ö Ü É Ö Ó É Á Á É Á ü ö ö ü ő ö

Részletesebben

É í ű ö ő ü ú ö ü ö ó ö ü í ő ó ú ő ű ú í ő ö ú ő ű ü í ő ó ü ö í ő í ö í ó ó í ó í ó ű ö ö ú í ő ú í í ó í ő í ő ó í ó ó í ó ó í í í í ó ö ö ü ó í ó

É í ű ö ő ü ú ö ü ö ó ö ü í ő ó ú ő ű ú í ő ö ú ő ű ü í ő ó ü ö í ő í ö í ó ó í ó í ó ű ö ö ú í ő ú í í ó í ő í ő ó í ó ó í ó ó í í í í ó ö ö ü ó í ó Ö É É É ö É Á ö Á ú ó É ó ö ó í ö ö ő í ő ő ő ö í ú ő ó ó ó ó ő ő ü ú ő ő ő ö ö ü ú ö ó ö ö í ö ö í ű ö ö ü ö ü ó ú í ú É ü í ő ő í ő ó í ú í ó ű ú í í ó ö ö ő ú ú í ő ó í É í ű ö ő ü ú ö ü ö ó ö ü í ő

Részletesebben

í ó ó ő ő ő Íő í ó í ó ó ő ő ó ő Íő í ó ú ő í í ó ö ő ő í ő ő í ó ü ö í ő ő ó ú ő ő ő ó ő í ő Í ő í ó í ü ő í í ü í í ó ö í ő í í ö í í őí ö í ü í ó ö

í ó ó ő ő ő Íő í ó í ó ó ő ő ó ő Íő í ó ú ő í í ó ö ő ő í ő ő í ó ü ö í ő ő ó ú ő ő ő ó ő í ő Í ő í ó í ü ő í í ü í í ó ö í ő í í ö í í őí ö í ü í ó ö Á Í Á É ö ú ö ó ő ő í ú ó ó ű í í í ó Ü í ó ö ö í ö ő í ó ő ő í ő í ö ő Í ó ő ó ő ő í ő ő ő í ö ő ó ő ő ő Í ő ó í ó ő ó ö ő í ü ő í í ó ü í ú í Í í ó ó ú ő ő ü ö ó ü ő ő í ó ö í í í í ó ü ü í Í ő í í ü

Részletesebben

é é ó ó ó é ö é é é ó é é é é é é é é é é é é é ú ó é ó ö é é ó é ö é ó é éú é ú ó é é é é é é é é ö é é é ö é Ö é é ö ó é ö é é é é ű é ö ö ü é ö é Í

é é ó ó ó é ö é é é ó é é é é é é é é é é é é é ú ó é ó ö é é ó é ö é ó é éú é ú ó é é é é é é é é ö é é é ö é Ö é é ö ó é ö é é é é ű é ö ö ü é ö é Í é ü é ö é é é ú Í ö é Íó ö ü é ü é ö é ó é ü ö ö ü é ö é é é ö ú ö é é ó ú é ü é ö é é é é é é é é é é ö ü é ö é é é ö ú ö é é é ö é Ö é ü ö é é ö ö é é é é é é é é é é ü é ú ó é é ú ú é ó ó é é é ó ö

Részletesebben

í ű ű ö í ö í ű í ú ű ű ű í Í í ö í Í ÍÍ ö ü ö í ű í ö ö ö ű í í ö í ö í ü ö í í í ű í ű ö ö ö í ű ö ö ű ü ö ö ö í ú ü ű ö ú í ö ö í ü ö ö í í í í í í

í ű ű ö í ö í ű í ú ű ű ű í Í í ö í Í ÍÍ ö ü ö í ű í ö ö ö ű í í ö í ö í ü ö í í í ű í ű ö ö ö í ű ö ö ű ü ö ö ö í ú ü ű ö ú í ö ö í ü ö ö í í í í í í É Á Ú Ö É É É É Ü É ú ö í ü ö ú ö í Ü ü ü ö ö Ő ú í ú ö í ü Á í ű Í í í ú ü ö í í ű í Í ű ü ű í ü ü í ű ú ö Á ö ö ú ö í ű ű ö í ö í ű í ú ű ű ű í Í í ö í Í ÍÍ ö ü ö í ű í ö ö ö ű í í ö í ö í ü ö í í í

Részletesebben

ő ő ü ö ö ü ő ő ö ő ö ő ö ö ó ö ő ő ö í Ö ö í őí ö ö ó ö ö ő ö í Ö ő ő ö ö í í ő í ö ó ő ö ó í ó í Ö Í ó ö í ó ó ö Í Ö ő Í ő ő ó ö ő í ó ö í í í ü ö í

ő ő ü ö ö ü ő ő ö ő ö ő ö ö ó ö ő ő ö í Ö ö í őí ö ö ó ö ö ő ö í Ö ő ő ö ö í í ő í ö ó ő ö ó í ó í Ö Í ó ö í ó ó ö Í Ö ő Í ő ő ó ö ő í ó ö í í í ü ö í Ö Á Á ó É ö ő ö Ö ó ó ó Ö ő ö í ű ö ő ó ó ő í ő ö ó ö ó ö ö ő Ö ö ő ö ö ó ö ö ü ü í í í ö ö ő ő ó ö ő ó ö ő ö ó ö ű ó ő ó ó ó ő ö ő ő ö ó ó ö ó ó ó ó ö ö ö Í ö ő ö ö ó ö ö í ö ü ö í ü ö ő ö í ö ó ö ó ó

Részletesebben

ő ö ö ő ó ö ü Ö ö ő í í ő ő ű ö ö ú ö ö ö ő ő ö ö ö ö ő ő ö ő ű í Á ó ó ö ő ö ü ö ö í ű ő ö ö í ö í ü ö ü ü ö ö ö ö ő ö ü í í ő ö ö ű ö ö ó ő ö ö ü ó

ő ö ö ő ó ö ü Ö ö ő í í ő ő ű ö ö ú ö ö ö ő ő ö ö ö ö ő ő ö ő ű í Á ó ó ö ő ö ü ö ö í ű ő ö ö í ö í ü ö ü ü ö ö ö ö ő ö ü í í ő ö ö ű ö ö ó ő ö ö ü ó ö ő ö ő ó Ö ó ó í í ó ő ó ó ö ő ö Ö ő ó ő ű ö ó ű í ó Ü í ő í ó ó ő ő ö ó ö ó ü ő ö í ő ő ö ő ó ó ó ö ü ö ö Í ö ó ö ö ö ő ú ö í ö ö ö ö ö í í ö ő ő ő ö ő ö ő ő ö ő ö ő ö ö ő ó ö ü Ö ö ő í í ő ő ű ö ö ú

Részletesebben

ö ő ó í ő ü ő ö ő ő ö í ő ó ő ü ú ő ö í ő ő ö ő ü ó ő ó ű ü ó ő ó ó ü ü ő ő ó ó Á í Ő ó ő ő ó í ő ó ó ő Ó ó ö ö Ö ó ő ó ő ö Ö ő ü ő ó ő ö ő ó í

ö ő ó í ő ü ő ö ő ő ö í ő ó ő ü ú ő ö í ő ő ö ő ü ó ő ó ű ü ó ő ó ó ü ü ő ő ó ó Á í Ő ó ő ő ó í ő ó ó ő Ó ó ö ö Ö ó ő ó ő ö Ö ő ü ő ó ő ö ő ó í ü ö ö ő ü ó ü ő ü ö Ö ó ő ő ő ő ő ó í ő Á ő ó í Ó Á ö ö ö ő ő ó ő ü í ü ü ő ó ő ő ő ö ő ő Ő ó ő ü ő ó ő ó ű ü ó ő ó ó ü ü ő ő ó ó Á í Ó ó ő ő ó ő ó ó ő ó ó ö ö Ö ő ő ó ő ö Ö ő ü ő ó ő ö ő ó í ő ü ő ö ő

Részletesebben

ó Í Ó ó ö ö ó ö ó ó ó ö ó ü ö ó ó Í ó ó ó í Í ó ö í í ó Í ó ö ó í í í ó ö ó ó í ó Í Í ö ö Í ö ó ó ó ö ö ó í ü í ó Í ó ö ó ó í ó ö Í Í

ó Í Ó ó ö ö ó ö ó ó ó ö ó ü ö ó ó Í ó ó ó í Í ó ö í í ó Í ó ö ó í í í ó ö ó ó í ó Í Í ö ö Í ö ó ó ó ö ö ó í ü í ó Í ó ö ó ó í ó ö Í Í É Á Í ó ö É ó Á Á ó ó ü ó ö ú ű í Í ó Ü ó í ó ó ó ö Í ó í ó ö ö ö ó ö ö ö ü ö ö ó ó ó ö í É Í Í ó ó ü Á í Í Í í ö ü ó Í Ó ó ö ö ó ö ó ó ó ö ó ü ö ó ó Í ó ó ó í Í ó ö í í ó Í ó ö ó í í í ó ö ó ó í ó Í Í

Részletesebben

Í Í í ú Í ü í ő í ö ö ö ü í Í Í Í ü í í ü í ő ő

Í Í í ú Í ü í ő í ö ö ö ü í Í Í Í ü í í ü í ő ő Á Ö É Á É Ő Ü É ü ő ő ö Í Í ő ö í ő ü ü í í í ü í í í Í Í í ú Í ü í ő í ö ö ö ü í Í Í Í ü í í ü í ő ő í í ő Í Í ú í ő í ő í ö í ő É ő Íő ő Í í Ö ö ő ü ő ő É ő ö ö ő ő ö ö ö í ü ő ö ö ő ő ő ő ö í ő ő ú

Részletesebben

ö ö í őí ö ö í ő ö ő ú ú ö ő ú ö ő ú ö ü ö ö ö ö ö ő ö í ő ü ü ő ö ü ű ő ö ú í ö ő ö í í ű ű í ő ö í ú ű ő

ö ö í őí ö ö í ő ö ő ú ú ö ő ú ö ő ú ö ü ö ö ö ö ö ő ö í ő ü ü ő ö ü ű ő ö ú í ö ő ö í í ű ű í ő ö í ú ű ő É É Á ö Á ő ú í í í ü ö í í ü ő ö í ö ő ő ő ő ő ö ő í ö ö ő ű í ö ő ö í ö í ö ö ö í őí ö ö í ő ö ő ú ú ö ő ú ö ő ú ö ü ö ö ö ö ö ő ö í ő ü ü ő ö ü ű ő ö ú í ö ő ö í í ű ű í ő ö í ú ű ő í ö ú ö ő í í ö

Részletesebben

É Í ó Í Í ó Íó ó ó Á ó ú ö ű ü ú Á Í ó ó

É Í ó Í Í ó Íó ó ó Á ó ú ö ű ü ú Á Í ó ó Í Í Í Í ó ó ó ú ó ő É ú ö ü ú Á Ú ő ö ó ó ó ó ő ő ó ü ő Á ö ű ü É Í ó Í Í ó Íó ó ó Á ó ú ö ű ü ú Á Í ó ó ő ó ú Á ő ü Á ő ú Í É ö Í ö Á Í Á ő ó ő ó ó Á ó ó ó ó ó Íő Á ü ö ó ó ő ó ó Í ö ó ő ú ó Í ö ő ö ó

Részletesebben

ú ü ü ú

ú ü ü ú Ú Á É Á É Í Á ú ú ú ú ü ü ú ú ű Á É Í Á Í Á É Í Á Á É Í Á Ó É Ú Ú Í Á Á É É É Ö Á Á É É É Á Í Í Á Á Á É Í Á Á É Ú Í Á Á É É É Ú ú ü ú ú ű ú ú ü ú Í Í Á É Í Á Ö É Ö Ú Ű Í Á Á É É ú ü ü ü Í ű ű Ü Á É Í Á

Részletesebben

ú í ü ü ö ű í í í í ü ö ö ö ö í í í ű í ö Á ö ö í í ü ö ü ü ű

ú í ü ü ö ű í í í í ü ö ö ö ö í í í ű í ö Á ö ö í í ü ö ü ü ű í ö ö ú í ü ü ö ű í í í í ü ö ö ö ö í í í ű í ö Á ö ö í í ü ö ü ü ű ö ö ö ú ü ö ö í í í ö Á ö ö ö ö ö ö ö í ö ö ö ö ö ö ú Ő ö ö ö í ú ú ö ö í ö ö í ű í ö ö ö ö Á ü ö ü ö ü ű ö ö ö í ö í ü í ű í í ö ö Á

Részletesebben

ú í ü ö ú ö ö ő í ö ü ö ő ö ü ö í í ü ö í ü ő ö ú ú ő ő ő ő ő ő ö ö ő ő ü ö ü ő ő ö í ő ő ü ü ö í ü Á ő í í ő

ú í ü ö ú ö ö ő í ö ü ö ő ö ü ö í í ü ö í ü ő ö ú ú ő ő ő ő ő ő ö ö ő ő ü ö ü ő ő ö í ő ő ü ü ö í ü Á ő í í ő ü ú í ü ö ú ö ö ő í ö ü ö ő ö ü ö í í ü ö í ü ő ö ú ú ő ő ő ő ő ő ö ö ő ő ü ö ü ő ő ö í ő ő ü ü ö í ü Á ő í í ő ö ő í í ü ő ő ő í ö ö ö ü ö ő í ü ő ö í ő ü ö í í ö í ü ő ú ü ö ü ő ő ő ő í ő ö ő ő ő ö őí

Részletesebben

Á í ó ó ö Á ö ü É Á É ü É ó ó É ü Á í Á Á ö É ó Á Á Á ó ú É ö ö É Á Á Á í ó Á É É Á ó Á Á É Á ó ü Ű Ö Á Á Á ó ö É Á Á ü É Á É ó É Á Á Á Á Á Á ö ö É Á

Á í ó ó ö Á ö ü É Á É ü É ó ó É ü Á í Á Á ö É ó Á Á Á ó ú É ö ö É Á Á Á í ó Á É É Á ó Á Á É Á ó ü Ű Ö Á Á Á ó ö É Á Á ü É Á É ó É Á Á Á Á Á Á ö ö É Á ő ü í ő ó ö ú ö ö ó Á í ó ó ö Á ö ü É Á É ü É ó ó É ü Á í Á Á ö É ó Á Á Á ó ú É ö ö É Á Á Á í ó Á É É Á ó Á Á É Á ó ü Ű Ö Á Á Á ó ö É Á Á ü É Á É ó É Á Á Á Á Á Á ö ö É Á Á Á Á Á Á ú É Á Á Á ü É Á Á Á ü

Részletesebben

Á É Ő Ö É Á Á É í í ő ő ő ó ú ő ü ű ő ü ő í ü ó ú ó ű ő ó ő ő ú ő ő ó ó ó ő í ú ó í ú ó í í É ü ő ó ó

Á É Ő Ö É Á Á É í í ő ő ő ó ú ő ü ű ő ü ő í ü ó ú ó ű ő ó ő ő ú ő ő ó ó ó ő í ú ó í ú ó í í É ü ő ó ó Á É Ő É ő í É É ü í ú í ü ő ő ő Á É Ő Ö É Á Á É í í ő ő ő ó ú ő ü ű ő ü ő í ü ó ú ó ű ő ó ő ő ú ő ő ó ó ó ő í ú ó í ú ó í í É ü ő ó ó ő í ű ő ó ü ü ő í í ő ó ő í í ő ó í ő ő ő í ó ő ő ó ű ő ű ó í ű í ó

Részletesebben

í ő ő Ü Ü Ü Ó í őí Ü ő ű í í ú í ő Ú ő Ü í ő í Ó ő ü í í ú ü Ü ü

í ő ő Ü Ü Ü Ó í őí Ü ő ű í í ú í ő Ú ő Ü í ő í Ó ő ü í í ú ü Ü ü ő í É í Ő É ő ü ő ő í Ü í ü ú ú Ú ő ő Ü ő í í Ó Ü ű ü ő Ó Ó Ó ő ő Ü Ü ű ü őí ő ű í Ó í ő ő Ü Ü Ü Ó í őí Ü ő ű í í ú í ő Ú ő Ü í ő í Ó ő ü í í ú ü Ü ü í ü ő í Á Ö í ő ő ő ő í ú í Ó ú í ő í ő Ó í í ő ő ü

Részletesebben

ő ő Á Á ó ü ő ó Í ő ö í ö ö óú óú ő ú í ő ú ó ó ó ü ö ö ü ö í ő ö ő ó ü ö ö ü ő í ő ő ó í ó ó ő ő ő ő ü Í ó É ü Ö í ö ő Í Í ő Í ő

ő ő Á Á ó ü ő ó Í ő ö í ö ö óú óú ő ú í ő ú ó ó ó ü ö ö ü ö í ő ö ő ó ü ö ö ü ő í ő ő ó í ó ó ő ő ő ő ü Í ó É ü Ö í ö ő Í Í ő Í ő ő Ú ó ó Á ó ő ó ü ő í Á ű Á ü ő í í í ó ó ő ő ő ó í ő ő í ö ü í ú ú ü ö í ó ő ő ő ó í ú ú ó ó ö ő Í ú í ó ő ö ö ő ö ö ö ő ö í ö ö ő ó ő ö ö ü ú ú ó Ó ő ő ő í ú ú ó ő ő ő Á Á ó ü ő ó Í ő ö í ö ö óú óú ő

Részletesebben

ű ő ű ő ő í ü ő ü í ű ű ó ó ü í ü ó ű ő í ó ő ő ő ű ó ü ó ő ő í ó ó í ű ű ű í ó ü ő ű í ó ó ó ő Á Ö ő ó ő ő ó ü ő ó ő ő ő ő í ó í ü ő ő í ű ő ü ü ő ő

ű ő ű ő ő í ü ő ü í ű ű ó ó ü í ü ó ű ő í ó ő ő ő ű ó ü ó ő ő í ó ó í ű ű ű í ó ü ő ű í ó ó ó ő Á Ö ő ó ő ő ó ü ő ó ő ő ő ő í ó í ü ő ő í ű ő ü ü ő ő ü ó Ö ő ü ő ó ó ó ó ó ó ő É Á í í ü ó ő ü ó ő ő ó ü ő ü ü ű ő ő ü í ü í ű ü í ű í ü ű ő ű ő ő í ü ő ü í ű ű ó ó ü í ü ó ű ő í ó ő ő ő ű ó ü ó ő ő í ó ó í ű ű ű í ó ü ő ű í ó ó ó ő Á Ö ő ó ő ő ó ü ő ó ő

Részletesebben

í ó ö é é í ó ó é í í ó ö ü ő ö ö é ő é í é é í é ő í ü é é é Í é ő í ó í é ő é í ü í ő ő é ú í ó é é ö é ö é é é é ú í ó é í ü í é ú ú ö ö é é ú í ő

í ó ö é é í ó ó é í í ó ö ü ő ö ö é ő é í é é í é ő í ü é é é Í é ő í ó í é ő é í ü í ő ő é ú í ó é é ö é ö é é é é ú í ó é í ü í é ú ú ö ö é é ú í ő í ó Ö Á Á É í ó ü é ó é é ű í Ó é ű ó ü é é ú Ö é í é ű Ő ó ö é é é é í é ö ő í é í ó í é ő ő Ö é ő ó í é ű Á é ü ö í é ü ö ö ő í ű ö ő ű é é é é é é ó é é é ó ó í ó ö é é í ó ó é í í ó ö ü ő ö ö é ő é

Részletesebben

í ö ü ö í ó ü ó ó ö í ó ó ó ó ó ó í ü ó ó ö ü ó ó ü ó ó É í ó ö í í ó ó í ö ó ö í ö ö ó í í ó ö í ó ú í ó í ó ü ö ó í ö í ű í ű ó ö í ú í ó ú ö ü í ó

í ö ü ö í ó ü ó ó ö í ó ó ó ó ó ó í ü ó ó ö ü ó ó ü ó ó É í ó ö í í ó ó í ö ó ö í ö ö ó í í ó ö í ó ú í ó í ó ü ö ó í ö í ű í ű ó ö í ú í ó ú ö ü í ó ö Ö ü ü ö Ö ü ó ö ü ö í ó ö ö ö ü í ü ö í í ö í ü ü ö í í ö ü ö í ú ó ö ü ó ü ű ö ü ö í ó ó ó ö ö í ó ö ó ü ó ü í ö ü ö í ó ü ó ó ö í ó ó ó ó ó ó í ü ó ó ö ü ó ó ü ó ó É í ó ö í í ó ó í ö ó ö í ö ö ó í

Részletesebben

ő ó ű í ú é é é ö é é ő ü ű Ö ő é ő ű é é ő ó ü é é Ő í í ó ö ó é ö é ő ű ö é é é ö é í é é é ő é é é ő é é ű ö é é Ó Ó é é é ó í ü ú í é é é é é í ö

ő ó ű í ú é é é ö é é ő ü ű Ö ő é ő ű é é ő ó ü é é Ő í í ó ö ó é ö é ő ű ö é é é ö é í é é é ő é é é ő é é ű ö é é Ó Ó é é é ó í ü ú í é é é é é í ö ó Á ú í é é é ö é Ö ő é é ő é ű ó ö é é é é é é ö é é é é ú ö é é é é ő é ő é ö é í ó é é Ö é ö é é ő é é é é ö ő é é é é é Íé ő ö é é ő ő é é í é ó ö ő é é é ó ö é é í ő ö é ú ö ö é ó ó Á í ü ő ö é ü

Részletesebben

ó ú ú ü ú ő ó ő ő ó ó ó ö ó ü ő ó ő ö ü ü ó ö ő É ó ö ö ö ó ó ö ü ü ö ü ó ó ő ó ü ó ü ü ö ö É ú ó ó ö ú ö ü ü ó ó ó ü Á ö ö ü ó ö ó ö ö ö ö ó ó ö ó ó

ó ú ú ü ú ő ó ő ő ó ó ó ö ó ü ő ó ő ö ü ü ó ö ő É ó ö ö ö ó ó ö ü ü ö ü ó ó ő ó ü ó ü ü ö ö É ú ó ó ö ú ö ü ü ó ó ó ü Á ö ö ü ó ö ó ö ö ö ö ó ó ö ó ó Ü Ű Ö É Á Á ö É É Ö Ú Ü ö ü ő ő ö ő Á ő ó ő ü ü ö ö ú É ű ó ü ű ö ú ü ö ó ö ö ü ű ö ó ó ö ö ö ö ü ű ö ő ö ö ó ö ö ő ó ő ü ő ó ő ö ö ő ü ü ö ő ó ú ú ü ú ő ó ő ő ó ó ó ö ó ü ő ó ő ö ü ü ó ö ő É ó ö ö ö ó

Részletesebben

é ú é é é é é é é é é é é é ú é ö é é é ö Ő é é é ú é é é é é é é é ö é é é ö é Ö é é ö é ö é é é ű é ö ö é ö é é ö ö é é ö ö é ö é Ö é ú é é é é é é

é ú é é é é é é é é é é é é ú é ö é é é ö Ő é é é ú é é é é é é é é ö é é é ö é Ö é é ö é ö é é é ű é ö ö é ö é é ö ö é é ö ö é ö é Ö é ú é é é é é é é ű ö Ö é é ö ú é é é é ö ö é ö é é é ö ö é é é ö ö é ű é é ö é é é é é é é é é é ö é ö é é é ű ö ű ö é é é Ö Ú Í é ö é é Ő ö ö ú é é é é é é é é é é ű é é é ú é é é ű ú é é é é é ö é ö é ö é é ö é é é

Részletesebben

É ú É ö ö ű ö ö ö ú ú ú ű ű ú ö ű ö ű ű ü ö ö ü ű ö ü ö ö ö ö ú ü ö ö ö ú ö ö ú ö ö ú ü ú ú ú ű ü ö ö ű ú ű ű ü ö ű ö ö ö ű ú ö ö ü ú ü ö ö ö ü ú ö ű

É ú É ö ö ű ö ö ö ú ú ú ű ű ú ö ű ö ű ű ü ö ö ü ű ö ü ö ö ö ö ú ü ö ö ö ú ö ö ú ö ö ú ü ú ú ú ű ü ö ö ű ú ű ű ü ö ű ö ö ö ű ú ö ö ü ú ü ö ö ö ü ú ö ű É É É Ó Á É ú É ö ö ű ö ö ö ú ú ú ű ű ú ö ű ö ű ű ü ö ö ü ű ö ü ö ö ö ö ú ü ö ö ö ú ö ö ú ö ö ú ü ú ú ú ű ü ö ö ű ú ű ű ü ö ű ö ö ö ű ú ö ö ü ú ü ö ö ö ü ú ö ű ü ű ö ö ú ö ú ö ö ö ö ö ü ú ü ö ö ö ö ö ü

Részletesebben

ú ú ö ö ü ü ü ü ű ü ü

ú ú ö ö ü ü ü ü ű ü ü Ü ú ű ű ú ű ú ú ö ö ü ü ü ü ű ü ü ö ö ö ö ö ö ű ö ö ö ö ö ö ö ö ö ü ü ü Ú ú ü ű ü ú ű ö ű ú ö ö ö ö Á ú ú ű Á ú Á Á Á ü ö ö Á ö ö ü Á ú Á ú Á Á Ö Á Á ö ű ö ö ü ú ü ú ö ú ű ú ú ü ü ü ü ű ű Ő ú ö ű ú ú ű

Részletesebben

ő ö ő ú ő ö ö ő ó ő ö ü ú ö ö ó ő ö ü ó ó ó ó ő ő ő ó ó ú ő ü ő ö ö ó ü ö ö ő ű ö ö ő ú ú ó ö ő ű ö ó

ő ö ő ú ő ö ö ő ó ő ö ü ú ö ö ó ő ö ü ó ó ó ó ő ő ő ó ó ú ő ü ő ö ö ó ü ö ö ő ű ö ö ő ú ú ó ö ő ű ö ó ö ú Á ő ű ü ő ó ö ö ú ö ú ü ó ó ű ö ú ó ó ó ő ö ö ő ú ó ö ö ő ő ő ő ö ű ü ü ü ő ü ü ő ő ü ó ő ő ö ő ú ő ö ö ő ó ő ö ü ú ö ö ó ő ö ü ó ó ó ó ő ő ő ó ó ú ő ü ő ö ö ó ü ö ö ő ű ö ö ő ú ú ó ö ő ű ö ó ó ü ű

Részletesebben

É Ö Á Í Á Ó Ö ü

É Ö Á Í Á Ó Ö ü Ö ű Ö ő ü ő ő ő ű Ö Ö ü Á Á É Ö Á Í Á Ó Ö ü Ö ű ű Ö ű ű ú ű ű ú ú ő ő ü ű ű É Ö ú ű ő ű ű ú ő ü Ö ú ú ő ő ú ű ü ő ü ű ú ú ű Ü ő ő Ó ü É Ó Ö Ö ú ü ü ü ü Ű ú Ö Á ü É Ó ű Á Ö Á ű ü ú Ö ű ű ű ü ő ő ő Á ő ő

Részletesebben

ö ö ö ö ö ö ö ü ö ü ö ű ö ú ü ű ö ü Í ö ú ü ü ű ö ú ü Á ü

ö ö ö ö ö ö ö ü ö ü ö ű ö ú ü ű ö ü Í ö ú ü ü ű ö ú ü Á ü Á Ó ö ü ü ü ú ú ü ü ö ü Ő ö ö ö ü ú ü Á ö ö ö ö ö ö ö ö ü ö ü ö ű ö ú ü ű ö ü Í ö ú ü ü ű ö ú ü Á ü ö ö ü ü ö ü ö Ó ö ö ü ü ö ü ö ú ö ú ü ö ü É É Á ü ű Ö ű ú ö ö ú ö ú ö ú ö ű ü Ö ö ű ü ú ö ü ú ű ö ű ú

Részletesebben

ő ő ő ő ú É ü ú ú ű ú ű ő ő ő ő Á Á ü ő É É É É É É Á Ú Á Á ő ő ő ő ő É Á Á Á ő ő ő Á ü ő ő ü

ő ő ő ő ú É ü ú ú ű ú ű ő ő ő ő Á Á ü ő É É É É É É Á Ú Á Á ő ő ő ő ő É Á Á Á ő ő ő Á ü ő ő ü ő É ő ő ő ő É Ü Ö Ö Ö Í Ö Ö Ö ő Ó Ó Ö Ö Á É É É ő Á É Á Á Ú Á Ú Ö Ö Á Ú Ö Á ű Á ú ő ő ü ü Ó ő ő ő ő ú É ü ú ú ű ú ű ő ő ő ő Á Á ü ő É É É É É É Á Ú Á Á ő ő ő ő ő É Á Á Á ő ő ő Á ü ő ő ü ő ő ő ő Á ü ú ú

Részletesebben

ú ú ü ü Á ú ú ü ű ű ú ü ü ü ü

ú ú ü ü Á ú ú ü ű ű ú ü ü ü ü ü ü ü ú ú ü ű ü ű ü ü ű ü ü ü Í ú ú ü ü Á ú ú ü ű ű ú ü ü ü ü ú ü ü Á ű ü ü ü ü ü ü ü ú ü ü Í ú ü É Ö Ö ú Ö Ö Ö ú ú ü ú Á Ö Á ú É ü ú ú É ú ú ú Ü ü ű ú ű É ú ű ü ü Á ú É ü ű ü ú Á É É ú ü Ö Ö Ö ú ú Á Ö

Részletesebben

Ö Ö Ú Ó Ö ű Ő Ő ű ű Ü Ő Ó Ő

Ö Ö Ú Ó Ö ű Ő Ő ű ű Ü Ő Ó Ő ű É ű ű É Ö Ö Ú Ó Ö ű Ő Ő ű ű Ü Ő Ó Ő É Ó Ó É ű Ö ű Ö ű ű ű Ú Ú Ö ű ű ű Ö ű ű ű ű ű ű ű ű Ú É É É É Ö Ö Ú Ö É ű ű ű ű ű ű ű Ó ű Ö Ö ű ű ű É ű ű ű ű ű ű ű ű ű É ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű Ö ű ű ű Ü ű ű ű ű Ö ű

Részletesebben

ü ö ú ö ú ü ö ü Á Ó ö ö ö ö ú ü ú ü ü ú ú ö ö ü ü ú ü ü ö ö ű ö ü ü ü ü ö ö

ü ö ú ö ú ü ö ü Á Ó ö ö ö ö ú ü ú ü ü ú ú ö ö ü ü ú ü ü ö ö ű ö ü ü ü ü ö ö Í Á Ö Ú Á Á Ó Á ö ú ú ö ú ú ö ü ü ű ü ű ö ö ü ű ö ü ö ú ö ü ú ö ö ü ü ö ü ű ö ö ü ű ö ö ú ö ö ú ú ü ö ú ö ú ü ö ü Á Ó ö ö ö ö ú ü ú ü ü ú ú ö ö ü ü ú ü ü ö ö ű ö ü ü ü ü ö ö ü ö ü ö ö ü ö ö ú ö ü ű ö ü

Részletesebben

ö ö ó ú ö ö ú ü ó ö ö Í ö ö ö ü ó ö ö ú ú ö ü ó ü ó ü ö ú ü ó ü ö ó Á Á ö ü ú ó ö ü ü ö ó ü ü Á ü ö ü ö ü ö ö ö ü ö ú ö ö ö ü ú ö ú ö ű ú ú ü ö ó ö ö

ö ö ó ú ö ö ú ü ó ö ö Í ö ö ö ü ó ö ö ú ú ö ü ó ü ó ü ö ú ü ó ü ö ó Á Á ö ü ú ó ö ü ü ö ó ü ü Á ü ö ü ö ü ö ö ö ü ö ú ö ö ö ü ú ö ú ö ű ú ú ü ö ó ö ö ö ö Ő Ö ü ö Ö ü ü ü ó ö ö ö ü ö ú ü ü ö ö ú ú ö ú ó ú ó ü ú ú ú ú ó ú ö ú Á ö ö ö ó ú ö ö ú ü ó ö ö Í ö ö ö ü ó ö ö ú ú ö ü ó ü ó ü ö ú ü ó ü ö ó Á Á ö ü ú ó ö ü ü ö ó ü ü Á ü ö ü ö ü ö ö ö ü ö ú ö ö ö

Részletesebben

Ö ő ü Ö Ö Ő ü ő Ö Ö ü ű Á Í Ö ű ü ő ő ő Ö ü ü ő ő ő Ü ü ő ő ő ü ő ő ü ü

Ö ő ü Ö Ö Ő ü ő Ö Ö ü ű Á Í Ö ű ü ő ő ő Ö ü ü ő ő ő Ü ü ő ő ő ü ő ő ü ü Ö ő ü Ö ő ü Ö Ö Ő ü ő Ö Ö ü ű Á Í Ö ű ü ő ő ő Ö ü ü ő ő ő Ü ü ő ő ő ü ő ő ü ü ü ő ő ő ú ű ő ő ú Ö ő ü ő ő Ö ő ü ő ő ő ő ő ő ü ü ő ő Ö ő Í Ö Ö Ö ü Ü Ö ő ő Ö ü Ö Ö ü Ö Ö ü Ö Ü Ö ü ü ü ő ű Ö ő Ö ü ü ü ő Ű

Részletesebben

ú ü ü ú Ö ú ü ü ü ü ü ú ü ú ü ű Í ü ü ű ü ű Ó ü Ü ű ú ú Á ü ű ű ü ü Ö ü ű ü Í ü ü

ú ü ü ú Ö ú ü ü ü ü ü ú ü ú ü ű Í ü ü ű ü ű Ó ü Ü ű ú ú Á ü ű ű ü ü Ö ü ű ü Í ü ü ű ü ü ú ü ú ú ű ü ú ú ü ü Ó Ö Í ü ú ú ű Ö ú ú ú ü ü ú ÍÍ ú ü ü ú Ö ú ü ü ü ü ü ú ü ú ü ű Í ü ü ű ü ű Ó ü Ü ű ú ú Á ü ű ű ü ü Ö ü ű ü Í ü ü ü Ü ü ü ú ü ű ü ü ü Ü ú ú ü ü ü ü Í ü ü ú ű ü ü ü ü ü ü Í Í ü

Részletesebben

ö ö Ö ó ó ö ó ó ó ü ö í ü ú ó ó í ö ö ö ó ö ü ú ó ü ö ü ö ö Ö ü ö ö Ö ó

ö ö Ö ó ó ö ó ó ó ü ö í ü ú ó ó í ö ö ö ó ö ü ú ó ü ö ü ö ö Ö ü ö ö Ö ó ü ö ö Ö ü ü ö ö Ö ö ó ö ú ó ü ö ö ö Ö í ó ü í í ü ö í í ó ó ü ö ü ö ö ü í ó ö ö Ö ó ó ö ó ó ó ü ö í ü ú ó ó í ö ö ö ó ö ü ú ó ü ö ü ö ö Ö ü ö ö Ö ó ö ö Ö ü í ö Ö ö ö ó ü í ö ó ó ü ö ó í ü ü ü ö ö ü í ü

Részletesebben

É Í ü ú É ü ő ő ő ő ú ő ú ü ü ő ü ú ü ű ú ú ü ü Í ü ű ő ő É ő

É Í ü ú É ü ő ő ő ő ú ő ú ü ü ő ü ú ü ű ú ú ü ü Í ü ű ő ő É ő ő Ü É Í ü ú É ü ő ő ő ő ú ő ú ü ü ő ü ú ü ű ú ú ü ü Í ü ű ő ő É ő ő ő ú ő ő ő ú ő ü ú ű ő ű É Í ő É Ü Í ő ü ő ő ő ő ő ő ú ü ű ő ú ő ű ő ő ő ű ő ű ő É Í Ú Ö Á Á É Á Á Á Ő Á É Á Ö Á Ö É É É ü ő Á ő ú ü ő

Részletesebben

É ő ő ű ú Á ő Á ő ű ő ő ő ő ő ő ő ő ű ú ű ű ő ő ő ű

É ő ő ű ú Á ő Á ő ű ő ő ő ő ő ő ő ő ű ú ű ű ő ő ő ű ő ő ű ú Á ő ű ő ő ő ő Ö Ö Í Á É Á ő Ö Ö Í ő ő ő ő É ő ő ú ú ú ő Á Ö É ő ő ű ú Á ő Á ő ű ő ő ő ő ő ő ő ő ű ú ű ű ő ő ő ű ő ű ő ú Á ő ű ő ő ő ő ő ő Ö ő ú ú Ö ő ő ű ú Á ő ú Ó ű Ó ú ú ú ő ő ú ú ő ő ú ő Ú ú

Részletesebben

ű í ú ü ü ü ü ü Ó í ü í í í É Á

ű í ú ü ü ü ü ü Ó í ü í í í É Á ü ű ü ú ű í ú í ű í ú ú ú ú ű í ú ü ü ü ü ü Ó í ü í í í É Á ű í í í Á ü É í í Ö Ö Á í Á É Á ú ú ú í ű í ú ű í í í É í í É í ű í ü í ú ű í ű í É í Ú í í í ű í ú ű í í í ü í í ú í ú í Ö ű í í í ü ü Ő í í

Részletesebben

é ö é Ö é é ő í ó í é ő ö ú é ó é ő ü ü é ó ö é é ó é é ö é ő í é é ő é é ö é ű ö é í ó é é í ö í ó í ó é é ö ó í ó ó í ó é é ö ő í ó ó í ó ü é í ü

é ö é Ö é é ő í ó í é ő ö ú é ó é ő ü ü é ó ö é é ó é é ö é ő í é é ő é é ö é ű ö é í ó é é í ö í ó í ó é é ö ó í ó ó í ó é é ö ő í ó ó í ó ü é í ü é í ü é ö é é ő ü é é é ú é ó Í é é ő Í é ó ö í é ö é Ö é é ő í ó í é ő ö ú é ó é ő ü ü é ó ö é é ó é é ö é ő í é é ő é é ö é ű ö é í ó é é í ö í ó í ó é é ö ó í ó ó í ó é é ö ő í ó ó í ó ü é í ü é ö ő

Részletesebben

ű ú ú Ö ó Ö ó ó ó Ö ű ó ű ű ü Á ó ó ó ó ü ó ü Ö ó ó ó Ö ű ű ü Ö ű Á ú ú ú ó ű í í Ő ú Á É Ö í ó ü ű í ó ű ó Ö ú Ő ú ó í ú ó

ű ú ú Ö ó Ö ó ó ó Ö ű ó ű ű ü Á ó ó ó ó ü ó ü Ö ó ó ó Ö ű ű ü Ö ű Á ú ú ú ó ű í í Ő ú Á É Ö í ó ü ű í ó ű ó Ö ú Ő ú ó í ú ó ü ű ú ü ű ú ú Ö ó Ö ó ó ó Ö ű ó ű ű ü Á ó ó ó ó ü ó ü Ö ó ó ó Ö ű ű ü Ö ű Á ú ú ú ó ű í í Ő ú Á É Ö í ó ü ű í ó ű ó Ö ú Ő ú ó í ú ó ü í í í í ó ü ó Ö ó ü Ö í ó ű ó ó ó Ö Ö ó ó í í Ö Ö ó ó í Ö ó ű í í ü

Részletesebben

ö ü ü ú ó í ó ü ú ö ó ű ö ó ö í ó ö í ö ű ö ó Ú ú ö ü É ó í ö Ó Á í ó í í Ú ö ú ö ű ü ó

ö ü ü ú ó í ó ü ú ö ó ű ö ó ö í ó ö í ö ű ö ó Ú ú ö ü É ó í ö Ó Á í ó í í Ú ö ú ö ű ü ó ö Ö ó ü Ú ú ű ó ú ü ö Ö ü ó ü ü ó ó ö ö ó ó ö Ú ö í ó ö ö ö í í ú ü ó ö ü ü ú ó í ó ü ú ö ó ű ö ó ö í ó ö í ö ű ö ó Ú ú ö ü É ó í ö Ó Á í ó í í Ú ö ú ö ű ü ó ó ó Ó Ú ö ú ó í í ú ó ö ü ü Ö ó ü ü í Ö Ö ú

Részletesebben

í ó ő í é ö ő é í ó é é ó é í é é í é í íí é é é í é ö é ő é ó ő ő é ö é Ö ü é ó ö ü ö ö é é é ő í ő í ő ö é ő ú é ö é é é í é é í é é ü é é ö é ó í é

í ó ő í é ö ő é í ó é é ó é í é é í é í íí é é é í é ö é ő é ó ő ő é ö é Ö ü é ó ö ü ö ö é é é ő í ő í ő ö é ő ú é ö é é é í é é í é é ü é é ö é ó í é ű ű ö é ő ó í ö ő ü é ő é ü ő ö ő ö é é í ö ő ö ó ő é ó í ö ő ü é é é é é ő é é é é í ő ö é é ő ű ő ö í ö é é é Ö ű ú ő é é ű ő í ü ö é é ő ó ö ö ő é é é é é é é é é é ő ü í í é ú í í í Ú í é ú é ő ó ó

Részletesebben

Í Í Ó ű Ü Ó Ó Ü ü Ö Í Ü Í Í ú Ö Ó Í ú ú Ö Ó É Í ű ú

Í Í Ó ű Ü Ó Ó Ü ü Ö Í Ü Í Í ú Ö Ó Í ú ú Ö Ó É Í ű ú ű É Í Á Á Á Ó É Á Á Ó Í Ö Á Á Á Ö ü Í Ó Í ű ű ü ú Í Í Ó ű Ü Ó Ó Ü ü Ö Í Ü Í Í ú Ö Ó Í ú ú Ö Ó É Í ű ú ü Í ú Ü Ű Ó Ó Í ú Í ú Ö Ó ü Ü ü ű Ó ú Í ü É Í Í Á Á Ó Í Á ú Ö Í Ó ú ú ú Í ú ú ű ú Ü ü ü Í Á ü ú Í ú

Részletesebben

ő ő ő ő ő ő ú ő ü Á ü ü ő ő ő ő ő ő ő ő ő ő Ö Ó ő ő ő Ö ő ő ő

ő ő ő ő ő ő ú ő ü Á ü ü ő ő ő ő ő ő ő ő ő ő Ö Ó ő ő ő Ö ő ő ő ő ő ő ü ő ő ő ő ő ő ő ú ő ü Á ü ü ő ő ő ő ő ő ő ő ő ő Ö Ó ő ő ő Ö ő ő ő ő ü ő ő ű ü ő ű ő ő ő ő ü ő ő ő ü ő ű ő ő ő ü ő ü ő ő ü ű ő ő ü ü Á ő Á ű ű ü Á ő ű ű ő ű ű ü ű ő ő ő ü ő ű Ó ü Í Á ő ű ő ő ő ő ü

Részletesebben

ö Ó ű ö ó í ó ü ö Ó ó í ö ö ó Ö ó ö í ó í ó Á í ó Á Á Ő ú ü ó Í ü ú ü

ö Ó ű ö ó í ó ü ö Ó ó í ö ö ó Ö ó ö í ó í ó Á í ó Á Á Ő ú ü ó Í ü ú ü ú Ö Ú ú ú ó Ő Ö ü Ú ú ö Ö Í ó í ü ü ó ó ó Í ö ö ö ö í ü ó ö ü ü ú í ű ö ó ó ö ö ö ű ö ó ó ö ö Ó ű ö ó í ó ü ö Ó ó í ö ö ó Ö ó ö í ó í ó Á í ó Á Á Ő ú ü ó Í ü ú ü ü ö ö ó ó Í ü ö ó ú ü ü ö ó ö ö Í í ó ó

Részletesebben

ő ö ő ű ó ö ó ű Í Ö Ö Á Í Ó Ö Ü É Ö Ö Ö Á Á Ö É Á Ö

ő ö ő ű ó ö ó ű Í Ö Ö Á Í Ó Ö Ü É Ö Ö Ö Á Á Ö É Á Ö Í Í Ő Ó Ü Ö Ő ő ö ő ű ó ö ó ű Í Ö Ö Á Í Ó Ö Ü É Ö Ö Ö Á Á Ö É Á Ö ő ö ő Í ó ö ó ú Í Ö Í ÍÍ É Ó Ü Ü Ó Ó Ö É Ö ő ö ő ű ó ö ú Í Ö Í Ö Í Ö Ó Ó Ó Ó Ü Ö Ü Ü É Ú Ö Ó Ó Í Í ő ö ő ű ó ö ó ú É Ö Í Í ÍÍ Í Í Í É Í

Részletesebben

í ó í ó ó ó í í ü ú í ú ó ó ü ü í ó ü ú ó ü í í ü ü ü ó í ü í ü ü í ü ü í ó ó ó í ó í ü ó í Á

í ó í ó ó ó í í ü ú í ú ó ó ü ü í ó ü ú ó ü í í ü ü ü ó í ü í ü ü í ü ü í ó ó ó í ó í ü ó í Á Ö ü ó Ö ü ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó í ü í í ü ü ü ü ó ü ü ú ó ü ü ü í ó í ü ü í ó í ó í ó ó ó ó í ó ó ó í í ó ü ú É Ö í í í ú ó í ü í ó í ó ó ó í í ü ú í ú ó ó ü ü í ó ü ú ó ü í í ü ü ü ó í ü í ü ü í ü ü í ó

Részletesebben

ő ő Ű ü ú ú Ú ü ű ő ő ő ő Á Á Í ü É ő ő ő ő ő É ő ú ú ú ő Á Ö ő

ő ő Ű ü ú ú Ú ü ű ő ő ő ő Á Á Í ü É ő ő ő ő ő É ő ú ú ú ő Á Ö ő ő ő ű ú ő ü ü ü ü ü ő ő ü ü ü ü ü ü ü ü ü ő Ö ő ő ő ő ő Ű ü ú ú Ú ü ű ő ő ő ő Á Á Í ü É ő ő ő ő ő É ő ú ú ú ő Á Ö ő ő ű ő ú ü ú ő ő ő ő ő ő ő ő ő ő ő É ü ű ő ü Á ő ú ű ű ő ő ő É ü ű ő ő ő ű ú ü ú ő ő ő

Részletesebben

í Ó ó ó í ó ó ó ő í ó ó ó ó

í Ó ó ó í ó ó ó ő í ó ó ó ó í Ú Á Í í Ó ó ó í ó ó ó ő í ó ó ó ó í Ó Ó í ő ó Í í í í Ó í ó í í Ő É Ú Ű Í É Á ó Á É É ó ó í É Ü Í ő í ó í ó í Ő Ő Á Ó Ó Á É É Á Á É É Ő Á Ú É í ó Á í Á í í ő í í Ő Ő É Ú Ű Í É Á ó Á É Ö Í Í É ó ó í Ú

Részletesebben

Í Í Í Ü Ó Ó Ö Á Ü Ü Ó Ü Ü Ó Ö Í É Ö

Í Í Í Ü Ó Ó Ö Á Ü Ü Ó Ü Ü Ó Ö Í É Ö Ö É Ö Í Í Í Ü Ó Ó Ö Á Ü Ü Ó Ü Ü Ó Ö Í É Ö Ü Ü Á É Ü Ü Ü Ü Ü Ü Ü Ü Ü Ü Ü Ü Ú Í É Ó Á Ü Á É Á Ü Í Í Í Í Ü Í Í Í Í Í É Ö Á Í Á Ü Ü Ü Ü Ü Ü Ü Ü Ü Ü Ü Ü Ü Ü Ü Ü Ü Ü Ü Ü Ü Í Í É Í Í É É Í Í Í É Í Ü Í Ü Á Ü Ü

Részletesebben

Í ö ö ű ú ö ö Í ö ü ö ü

Í ö ö ű ú ö ö Í ö ü ö ü Í Í ö ú ö ö ö ö ű ö ö ö ö Í ű ű ö ü ú ö ú ú ű Í ö ö ű ú ö ö Í ö ü ö ü ö ú ü ü ö ú ö ű ö Í ű ú ú ö ú ú ű Á É Á ö ű ú Í ö ö ü Í ú ö ú ö ö Í ű ö Í ú ö ö ö Í ö ö ö ö ö Í ö ö ö Í ö ö ö ö Í ű ö Í ú ö Í ö ö ű

Részletesebben

Í Ú É ő ő ú ö Ö ú ú ú ö ö ú ö ö ű ö ő ö ö ú ö ő ő ö ö ö ő ő ú ő ú ö ö ö ú ö ö ú ő ö ú ö ű ö ő Ó ő Á ö ő ö ö

Í Ú É ő ő ú ö Ö ú ú ú ö ö ú ö ö ű ö ő ö ö ú ö ő ő ö ö ö ő ő ú ő ú ö ö ö ú ö ö ú ő ö ú ö ű ö ő Ó ő Á ö ő ö ö ö ú ö ö ú ö ú Ü ő ú ő ö ő ő ő ö ö Í Ú É ő ő ú ö Ö ú ú ú ö ö ú ö ö ű ö ő ö ö ú ö ő ő ö ö ö ő ő ú ő ú ö ö ö ú ö ö ú ő ö ú ö ű ö ő Ó ő Á ö ő ö ö Ú ő ö ő ő ő ö ú ú ú ő ö ő ö ő ő ő ö ö ö ö ő ő ö ő ú ő ö ú ö

Részletesebben

ü ö ö ő ü ó ó ú ó

ü ö ö ő ü ó ó ú ó ö ö ő ü ü ü ő ö ü ö ö ő ü ó ó ú ó Ő Ö ü ö Ö ó ü ü ü ö ö Ö ó ó ü ö ó ő ü ó ü ő ó ő ó ü ö ö ö í í ó ő ú ü ö ö ó ü ö ő í ő ő í ő ü ó ő ü ű ö ú ó ú í ü ó ü ö ó ó ü ö Ö ó ő í ó ő ü ö ü ő ö ö ö ö Ö Ó ő ü ü ó

Részletesebben

ű ú ü ü ü Í ü ö ü ö ü ö ü Ó ü ö ü ö ö ü ű ű ú ü ö ö ü Ó ö ű ü ö ú ö ö ü ü ű ü ü ö ö ü ü ú ö ö ü ü ú ü

ű ú ü ü ü Í ü ö ü ö ü ö ü Ó ü ö ü ö ö ü ű ű ú ü ö ö ü Ó ö ű ü ö ú ö ö ü ü ű ü ü ö ö ü ü ú ö ö ü ü ú ü ű ö ű ö ü ú ú ú ö ö Í ú ü ú ú ö Í ü ö ü ü ö ü ö ü ü ű ö ü ü ö ü ú ú ú ú ú ű ú ü ü ü Í ü ö ü ö ü ö ü Ó ü ö ü ö ö ü ű ű ú ü ö ö ü Ó ö ű ü ö ú ö ö ü ü ű ü ü ö ö ü ü ú ö ö ü ü ú ü ű Á Í ű ű ö ü ö ü ü ú ű ö

Részletesebben

í ö Á ö ö ö Á í ö ű ü í í ű ö ú ü íí ö ű ö ü ú ü ö í ü ű í ö ö ü ü í ö ü ö ű ö í ű ü í ö í í ü í Á Á í í ü ö ö ü ű í í ö ö ü í ű ü ö í ö ű ü í í ű ö í í í ö ö í ö ö ö ö ö ö í í ű Á Á Á Á Á í í ú í ö ö

Részletesebben

Ü ű ö Á Ü ü ö ö

Ü ű ö Á Ü ü ö ö Í Í Ü Ú ö ú Ö Ü ű ö Á Ü ü ö ö ú ü ü ö ü ö ö ö ö Ü Ü ö ö ö ö ö ü ü ö ü Ü ö ú ü ö ü ö ű ö ű Ü ü ö É ö ü ü ö ö ö ö ö ö ö ö Ó ö Ü ü Ü ü ü ö ö ö ö ö ö ö ú ü ö ű ü ö ú ű Ü ö ö ö ü Ü Ü Ü ú ö ö ü ű ö ű ö Á Á Í

Részletesebben

ű ú Í Ó Á ú Ű ű Ő Ö Á ú Ű Ü ú ú Á ú ű

ű ú Í Ó Á ú Ű ű Ő Ö Á ú Ű Ü ú ú Á ú ű É Á É É Ó Á ű Á ű ú ú ű ű ú ű ű ú Á ú ű ú ű ú ű ú ű Á ű ú ű ű Ö Ú Á ű ű Á ű ű ú Í Ó Á ú Ű ű Ő Ö Á ú Ű Ü ú ú Á ú ű ű ú ű ű ű ű ű ú ű ű ű ű ű ű Á ú ű ű ú ú ű ű ű ű ű ú ű Á ű ű ű ű ű ű ú ű ú ű ú ű Ö ú ű Ö

Részletesebben

í í É í ó ó É ö í ó í ó í ó ó í ó í í ó ó ó í ö ö ö ö í í í ó ó ö ó

í í É í ó ó É ö í ó í ó í ó ó í ó í í ó ó ó í ö ö ö ö í í í ó ó ö ó Á Á Ó Ö Á í í É í ó ó É ö í ó í ó í ó ó í ó í í ó ó ó í ö ö ö ö í í í ó ó ö ó ó í í ó ó ű ű ö ű ú í ö ó ó í ó ó ö ö Ü ú ó Ü ö ö í ö í ó ó ó ű í ó ö ö í í ö ö í ö Í ó ö í ö ö ó ó ö ö í ó ö ö í í ö í ú Í

Részletesebben

ó ö í í ü Ű Ö ó ó ű ö ü Í í í ö Ö Ó ö Ű Ö ú ó ó í í ű ö ö ö ö í ó ö ö í ö ű ö ű ö ö ö ö ö í ó Ö Ö ü ú ö ó ü ö Ö ű ö Ö ü ó ö ö ó ö ö Ó í ű ö ű ö ö ű í

ó ö í í ü Ű Ö ó ó ű ö ü Í í í ö Ö Ó ö Ű Ö ú ó ó í í ű ö ö ö ö í ó ö ö í ö ű ö ű ö ö ö ö ö í ó Ö Ö ü ú ö ó ü ö Ö ű ö Ö ü ó ö ö ó ö ö Ó í ű ö ű ö ö ű í ö Ö ü ö Ü Ö Ö ü ú í Ó ü ü ö ó ö ö Á ó ó ó ü í ö í ö ö ó ö ö í í Ő í ó Ő ü ú ó ö ö ó ö í ü ó ó ö í ó í ó ö í í ü Ű Ö ó ó ű ö ü Í í í ö Ö Ó ö Ű Ö ú ó ó í í ű ö ö ö ö í ó ö ö í ö ű ö ű ö ö ö ö ö í ó Ö Ö ü

Részletesebben

ű ö ú ö ö ö ö í ű ö ö ö ű ö ö ö í ü ú í ű í ö í ú ű í ü ö ö ú ö í ö ű ú ü ö ö í ö ü ö ú ű ö ö ö í Á í ü í ö ü ö í ü ö Ő ü ö í ű ü ö í í í í í

ű ö ú ö ö ö ö í ű ö ö ö ű ö ö ö í ü ú í ű í ö í ú ű í ü ö ö ú ö í ö ű ú ü ö ö í ö ü ö ú ű ö ö ö í Á í ü í ö ü ö í ü ö Ő ü ö í ű ü ö í í í í í ü ö É ű ö ú ö ö ö ö í ű ö ö ö ű ö ö ö í ü ú í ű í ö í ú ű í ü ö ö ú ö í ö ű ú ü ö ö í ö ü ö ú ű ö ö ö í Á í ü í ö ü ö í ü ö Ő ü ö í ű ü ö í í í í í í í ö Á í ű í ü ö í ű ö í ú ű í ű ü ö í ű ö ű ö ö ű ö

Részletesebben

ó É ó í ó ó í í ö í ó í ö ö ö ü ö ó ó ó ü ú ö ü ó ó ö ö ü ü ü ö ö ó ö í ó ű Ü ó í ú í ö í ö í Í ó ó í í ö ü ö ö í ö í ö ö ö ü ó í ö ö ó í ú ü ó ö

ó É ó í ó ó í í ö í ó í ö ö ö ü ö ó ó ó ü ú ö ü ó ó ö ö ü ü ü ö ö ó ö í ó ű Ü ó í ú í ö í ö í Í ó ó í í ö ü ö ö í ö í ö ö ö ü ó í ö ö ó í ú ü ó ö Á Ö É Á É Ő Ü Ü ü ö Ö ü ú ö í ü ü ó ó Á ö ó ö ö ö Ö í ü ü ü í í ü ü ö ü ü ü ü ö í ó ó Ő ó ó ö ó ö í ü í Í ó í ó ö í ó ó ö ó ó ö ó ó É ó í ó ó í í ö í ó í ö ö ö ü ö ó ó ó ü ú ö ü ó ó ö ö ü ü ü ö ö ó ö í

Részletesebben

ű ú ó ó ü í Á Á ú ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó í ó ü É ű ü ó í ü í í í í í ó í ü í í ó ó Á

ű ú ó ó ü í Á Á ú ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó í ó ü É ű ü ó í ü í í í í í ó í ü í í ó ó Á ü ű ú í í ü í ű ú ó ó ü í Á Á ú ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó í ó ü É ű ü ó í ü í í í í í ó í ü í í ó ó Á ó ű ó í Á í ó ü í ó ó í ü ü ű ó í ü í í ü í í í ó í ó í ü ó Ó í ó ó ó í í í ü Í ó ó í í í í ó í í

Részletesebben

ö ö ö Ö ö ú Ö í Ö ű ö í Ö í ö ü ö í ú Ö Ö ö í ű ö ö í ö ö Ő ö í ü ö ö í Ö ö ö í ö í Ő í ű ű í Ö Ó í ö ö ö ö Ö Ö ö í ü ö ö Ö í ü Ö ö í ö ö ö ö ö Ö ö í

ö ö ö Ö ö ú Ö í Ö ű ö í Ö í ö ü ö í ú Ö Ö ö í ű ö ö í ö ö Ő ö í ü ö ö í Ö ö ö í ö í Ő í ű ű í Ö Ó í ö ö ö ö Ö Ö ö í ü ö ö Ö í ü Ö ö í ö ö ö ö ö Ö ö í Á ö Á Á É Ö í ö Ö Á Ó Ű ú ű Ü ö ö ú ö ú í ö í ö ö ö í Ö ö í ö Ő ü ö ö í Á Ö Ú ű Ö í Ö ö ö Ö ü ű ö ű ö Ö ü ö Ö Ö Ö ö í ö ö Ö ö í Ö ö Ú ö ö ö ö Ö ö ú Ö í Ö ű ö í Ö í ö ü ö í ú Ö Ö ö í ű ö ö í ö ö Ő ö í ü

Részletesebben

ú ű ű É ü ű ü ű ű í ü í ő í Ü ő ő ü ú Í ő ő í ú ü ü ő ü

ú ű ű É ü ű ü ű ű í ü í ő í Ü ő ő ü ú Í ő ő í ú ü ü ő ü ü ü ü ü Ó í Ó Éü í ú ű ű É ü ű ü ű ű í ü í ő í Ü ő ő ü ú Í ő ő í ú ü ü ő ü ű ű ű í ü ő ű ü ü ő ú ú ő ü ő ő ő ü ú ű ú ú ú ő ő ú ő ő í ú í Ó ú ü ő ú ú ú ű ú ú Ű ű ő ű ű ő Á ü í ü ú ü í ú ő ú ő ű ő í ő ő

Részletesebben

í í í í ó í ó ö ö í ű ü ó ó ü ú Á Á ó ó ó ó ó ó í ó ö ö ü Ó ö ü í ö ó ö í í ö í ó ó í ö í ú ó ú í ö ú ö ö ö í ó ó ó ú ó ü ó ö í ó ó í í í Á í ó ó ó

í í í í ó í ó ö ö í ű ü ó ó ü ú Á Á ó ó ó ó ó ó í ó ö ö ü Ó ö ü í ö ó ö í í ö í ó ó í ö í ú ó ú í ö ú ö ö ö í ó ó ó ú ó ü ó ö í ó ó í í í Á í ó ó ó Í ö í ú ú ó ú Ö ü Ú ú Ö ü ó ü ó ö ö ó ó ö í ó í ó í Í ó í ö ö ö ó í ü ó ö ü ü ú ó ó ó ó ó ó í ó ó ó í ú ó ó ó ó ó í ü í í í í ó í ó ö ö í ű ü ó ó ü ú Á Á ó ó ó ó ó ó í ó ö ö ü Ó ö ü í ö ó ö í í ö í ó ó

Részletesebben

í ü í ü ő ő ü Í ő ő ő ú í ő ő ö ö ö ű ü í ő ő í ú ö ö ú ő ő ú í ő í ő ö ö í ő ü ü í ő ö ü ü ú í í ü ő í ü Í í í í ö ő ö ü ő í ő ő ü ű ő ő í ő í í ő ő

í ü í ü ő ő ü Í ő ő ő ú í ő ő ö ö ö ű ü í ő ő í ú ö ö ú ő ő ú í ő í ő ö ö í ő ü ü í ő ö ü ü ú í í ü ő í ü Í í í í ö ő ö ü ő í ő ő ü ű ő ő í ő í í ő ő ö Ö ő ü ü ő Á ü ö ö ő ő ű ő ü ő Ö ö ő í ő ö í ö ö ő ő ö í ú Á Á Á í Á í ü Á ő í í ő Á í ő ő ú ő ö ö ő Í í ő ő í í ö í ő Ó ő ő í ö ő ő ü ö ö ő ö í ö ő í ü í ü ő ő ü Í ő ő ő ú í ő ő ö ö ö ű ü í ő ő í ú ö

Részletesebben

Ü

Ü Ó Á ú Á É Ü Ö Ö Ö É É É Ö É Ü Ö É É É É É Ó Ö Ó Í Ö Ö Ö Ö Í Ö Ö É É É Í Ö Ö É Ö Í Á Ó Í Á É É Ó É Ú Á Í É É É Ö Ö Ó Ö Ö Ö Ö Ó Ó Ó Í Ü Ö É É Ö Ó Ö Ó ö Ö Ö Ö Ö Ö Ó Ü Ö Ó É ű É É É É É É É É Í Ö Ó Ö É Ö Ö

Részletesebben

ű Á ü ő ö í ö ö ő ő ő ő ö

ű Á ü ő ö í ö ö ő ő ő ő ö Á É í ü í í í ü í í ö í ű í í í í í í í í í ü ő ö ö ö ű ő ö ű Á ü ő ö í ö ö ő ő ő ő ö ö ő ő ő ö ö Ű ú Á ö ú ú ö ü í ő ő ú É í í ő ö í ö ú í ő ü í í í í í ö í ű í í í í í í í í í ü ő ö ö ö ű ű ő ű ü í Ö

Részletesebben

í í ü í í í í í Ó ő ő í í í Ú ü Ú í í Ú ő ü Ú ü ő

í í ü í í í í í Ó ő ő í í í Ú ü Ú í í Ú ő ü Ú ü ő É Á Á ő ü í ü ü í ü ő ü ő ü ü ü í í í í í ü í í ő í í ü í í í í í Ó ő ő í í í Ú ü Ú í í Ú ő ü Ú ü ő ő í ő í ű ű í í ü í í ő í í í í í ű í ő í í í í ü í ő í ő í ü í ű ő ű ü í ü ü í ő ő ü ő í í Ö ü í ü ü

Részletesebben

ü ő ő ü ü ő ő ű í í ű ő ő ő ü ő ő í í ő ő ő ő ő ő ü ü í ő Ö ő ü í ő ü í í ő ü ő í ő ő í í ő ü ü í ő ü í ő í ő í ő ü í ő í ü í í ő

ü ő ő ü ü ő ő ű í í ű ő ő ő ü ő ő í í ő ő ő ő ő ő ü ü í ő Ö ő ü í ő ü í í ő ü ő í ő ő í í ő ü ü í ő ü í ő í ő í ő ü í ő í ü í í ő ő Á Á Á Ű Ö É Á Ö ő ő ő ű Ö ű ú ő ü ű ü ü ő ü ő ő ú í ü í í ü ő í ő ő í ő ő í ő ő í ü ő í ű ő ü ű ő ü í ü ü ő ü ü í ü í ü ü Ú í Ő Í ü ő ü ü í Ö í í ü ő ő ü ü ő ő ű í í ű ő ő ő ü ő ő í í ő ő ő ő ő ő ü ü

Részletesebben

É Í Á Á É Ü Ó É É É É Í Ó Ó Ő Á Á É Á É É É É Á É É Á Á É É Á É Í

É Í Á Á É Ü Ó É É É É Í Ó Ó Ő Á Á É Á É É É É Á É É Á Á É É Á É Í Í É Í Á Á É Ü Ó É É É É Í Ó Ó Ő Á Á É Á É É É É Á É É Á Á É É Á É Í É Á É Í Í É É Í Í Í Á Í Á Á ö ó ö ö ő ő ő ö ö ó ő ű ö ö ö ö ü ö ö ö ü ü ó ö Á ó ó ö ö ő ő ő ő ö ó ü ó ó ó ó ó ó ö ü ü ó ö Ó Í Í É É

Részletesebben

ü É ö É É ö ö ö ü ö ö Á ű ö ű ű ű Á Í ö ö Ó ö

ü É ö É É ö ö ö ü ö ö Á ű ö ű ű ű Á Í ö ö Ó ö Ü É ű ü ü ö Í ü ö ö ü ű Í Í ü ű ö Ö ö ö ö Í ü ü É ö É É ö ö ö ü ö ö Á ű ö ű ű ű Á Í ö ö Ó ö ü ü ü Í ü ö ö ö ö ö ö ö ü Í Í ű ö ö ö ü ü ö ü ö ö ö ü ö ö ö ö ü ü ű ü ö ö ö ü ö ü ű ö ü ö ö ű Í ü ü ű Í ö ü ö

Részletesebben

Í Ó ü ü í ü ü ü í Í í É í í Í Í ü ü ü í Í ü

Í Ó ü ü í ü ü ü í Í í É í í Í Í ü ü ü í Í ü É Á í É Á Á ü Ú ű í Í Í Ü ü ú ü Í ü ü ü ü Í ü Í í ü ü ü ü ü ü ü ü ü í Í Ó ü ü í ü ü ü í Í í É í í Í Í ü ü ü í Í ü Í Ó Í Ó ü ü ü Í ü ü É ü ü ü ü ü É ü ü Í ü ü ü Í Ó Í Ó í Á í É ü í Í ü í Í í í ü ü É ü ü

Részletesebben