A évi Budapest- Vidék U14-U15 utánpótlás válogatott verseny, illetve Kanizsa Kupa Kajak-Kenu verseny szeptember 10.

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A évi Budapest- Vidék U14-U15 utánpótlás válogatott verseny, illetve Kanizsa Kupa Kajak-Kenu verseny szeptember 10."

Átírás

1 A évi Budapest- Vidék U14-U15 utánpótlás válogatott verseny, illetve Kanizsa Kupa Kajak-Kenu verseny szeptember 10. Nagykanizsa Versenybírósági ülés kezdete: szeptember

2 A Magyar Kajak-Kenu Szövetség a Plastex Kanizsa Kajak-Kenu Klub és Nagykanizsa Önkormányzat által megrendezésre kerülő Budapest- Vidék U14- U15 utánpótlás válogatott verseny, illetve Kanizsa Kupa Kajak-Kenu verseny Műsora A verseny helye: Nagykanizsa, Csónakázó tó, Csónakház sétány 1. A verseny időpontja: A versenybíróság tagjai: Elnök : Mészáros Zoltán Nemz. Titkár : Hegyi Lászlóné Orsz. Elnökh.-Célbíróság vezető : Dr. Saly Ferenc Orsz. Célbíró : Vass Zoltán II.Oszt. Célbíróság jegyző : Cserjés Veronika Orsz. Időmérő vezető : Héder István Orsz. Indítóbíró : Avar Tamás Orsz. Előindító : Saly Attila Orsz. Pályabíró : Hegyi László Orsz. Pályabíró : Albó György Orsz. Minősítő : Sarlós Bernátné Orsz. A versenybírói ülés kezdete: Vízitelep, Csónakház sétány 1.

3 1 10:15 K-1 U14 - U15 kölyök serdülő fiú 2000m válogatott 1 Majoros Mátyás U14 Lágymányos - BP. 1 08:41 2 Süle Tamás U14 Kanizsa - Vidék 2 09:31 4 Decsi Márk U14 DUNAFERR - Vidék 3 09:39 3 Léka Mihály U14 Építők - BP. 4 09:49 5 Tóth Barnabás U14 Építők - BP. 5 09: :15 K-1 U14 - U15 kölyök serdülő fiú 2000m válogatott 7 Vajda Bence Ferenc U15 ASE - Vidék 1 08:37 9 Kurucsó Zalán U15 Dunafüred - Vidék 2 08:38 8 Pácai Milán U15 Lágymányos - BP. 3 08:39 6 Sárközy Ambrus U15 Ganz - BP. 4 8:41'07 10 Pyszny Zsombor U15 GANZ - BP. 5 08:44

4 2 10:25 K-1 U14 - U15 kölyök serdülő lány 2000m válogatott 3 Szabina Szellák U14 Csepeli KKE - BP. 1 09:33 2 Lili Eszter Pál U14 Dunafüred - Vidék 2 9:41'5 1 Eszter Lili Csonka U14 Épitők - BP. 3 10:00 4 Csépe Panni U14 Multi - BP. 4 10: :25 K-1 U14 - U15 kölyök serdülő lány 2000m válogatott 10 Mirtill Kovács U15 Tiszaújvárosi KKSE Vidék 1 09:41 12 Kovács Anna U15 Multi - BP. 2 09:50 6 Anna Bukovszky U15 Lágymányos - BP. 3 09:52 8 Panna Páczai U15 Lágymányos - BP. 4 09:54 5 Zorgel Emese U15 Multi - BP. 5 09:55 7 Zsófia Mányi U15 DUNAFERR Vidék 6 10:06 9 Pálos Panni U15 Multi - BP. 7 10:12 11 Zea Országh U15 Lágymányos - BP. Lekéste 13 Tamara Tóth U15 Lágymányos - BP.

5 3 10:35 C-1 NC-1 U14 - U15 kölyök serdülő fiú - lány 2000m válogatott 2 Zoltán Vass U14 Lágymányos - BP. 1 10:08 7 Laura Gönczöl U14 PACS Vidék 2 10:41 9 Réka Opavszky U14 PACS Vidék 3 10: :35 C-1 NC-1 U14 - U15 kölyök serdülő fiú - lány 2000m válogatott 1 Dávid Hodován U15 ASE - Vidék 1 09:16 3 Kristóf Kollár U15 DUNAFERR - Vidék 2 09:36 4 Milán Kőszegi U15 Tiszaújvárosi KKSE - Vidék 3 09:59 8 Veronika Dani U15 BKV - BP. 5 11:51 6 Cassandra Horton U15 BKV - BP. 6 12: :35 C-1 NC-1 U14 - U15 kölyök serdülő fiú - lány 2000m válogatott 10 Nóra Betti Aczél U15 MTK - BP. 1 11:39

6 4 10:55 Mk-1 U gyermek lány 2000m 4 Kiskó Réka 2004 Plastex Kanizsa Kajak Kenu Klub 1 11:11 2 Riczu Nóra 2004 Plastex Kanizsa Kajak Kenu Klub 2 11:18 5 Oláh Ivett 2004 Plastex Kanizsa Kajak Kenu Klub 3 11:35 3 Szél Boglárka 2004 Csepeli Kajak Kenu Egyesület 4 12: :55 Mk-1 U gyermek lány 2000m 17 Szerafin Zsófia 2005 Kaposvári vízügyi sport klub 1 11:19 8 Anda Julia 2005 Plastex Kanizsa Kajak Kenu Klub 2 11:47 10 Szabó Anna 2005 Dunafüredi Vízisport Klub 3 11:53 9 Domonkos Dóra 2005 Csepeli Kajak Kenu Egyesület 4 13:45 12 Traub Zita 2005 Csepeli Kajak Kenu Egyesület 5 14: :55 Mk-1 U gyermek lány 2000m 13 Cséplő Natasa 2006 Plastex Kanizsa Kajak Kenu Klub 1 11:49 11 Kanyó Sára 2006 Plastex Kanizsa Kajak Kenu Klub 2 12:02 15 Bábik Panka 2006 Dunafüredi Vízisport Klub 3 12:45 14 Babos Borbála 2006 Dunafüredi Vízisport Klub 4 12:55 16 Faludy Réka 2006 Kaposvári vízügyi sport klub 5 13:12 18 Kobra Fruzsina 2006 Plastex Kanizsa Kajak Kenu Klub 6 13:48 19 Pogácsas Luca 2006 Plastex Kanizsa Kajak Kenu Klub 7 13:56 20 Sallay Boglárka 2006 Csepeli Kajak Kenu Egyesület 8 14:

7 5 11:05 Mk-1 U gyermek fiú 2000m 1 Kassa K. Kolos 2004 Plastex Kanizsa Kajak Kenu Klub 1 11:36 7 Tóth Donát 2004 Kaposvári vízügyi sport klub 2 11: :05 Mk-1 U gyermek fiú 2000m 3 Markotan Gergő 2005 Plastex Kanizsa Kajak Kenu Klub 1 11:39 4 Vető Balázs 2005 Plastex Kanizsa Kajak Kenu Klub 2 11:40 5 László Gergő 2005 Plastex Kanizsa Kajak Kenu Klub 3 11:46 2 Kabai Bence 2005 Dunafüredi Vízisport Klub 4 13:11 6 Lubics Kolos 2005 Plastex Kanizsa Kajak Kenu Klub 5 13: :05 Mk-1 U gyermek fiú 2000m 8 Magura Benedek 2006 Plastex Kanizsa Kajak Kenu Klub 1 12:53

8 6 11:15 Mk-1 U13 kölyök fiú 2000m 1 Molnár Simon 2003 Plastex Kanizsa Kajak Kenu Klub 1 11:15 3 Szakonyi Máté 2003 Plastex Kanizsa Kajak Kenu Klub 2 11:15'57 2 Nemeth Lajos 2003 Plastex Kanizsa Kajak Kenu Klub 3 11:16'18

9 7 11:25 K-1 U13 kölyök fiú 2000m 4 Tar Péter 2003 Dunafüredi Vízisport Klub 1 09:29 5 Kincses Noel 2003 Csepeli Kajak Kenu Egyesület 2 09:30 3 Tótpeti Attila 2003 Plastex Kanizsa Kajak Kenu Klub 3 09:34 1 Kurucz Levente 2003 Plastex Kanizsa Kajak Kenu Klub 4 09:43 2 Faludy András 2003 Kaposvári vízügyi sport klub 5 09:47 6 Rábai Botond 2003 Dunafüredi Vízisport Klub 6 10:16

10 8 11:35 Mk-1 U13 kölyök lány 2000m 3 Simsik Fanni 2003 Csepeli Kajak Kenu Egyesület 1 11:16 1 Mezey Luca 2003 Csepeli Kajak Kenu Egyesület 2 11:22 2 Kálovics Adél 2003 Plastex Kanizsa Kajak Kenu Klub 3 11:23 4 Varga Lili 2003 Plastex Kanizsa Kajak Kenu Klub 4 12:29 5 Theuerel Anna 2003 Csepeli Kajak Kenu Egyesület 5 12:32

11 9 11:45 K-1 U14 kölyök fiú 2000m 1 Vigassy Barnabás 2002 Dunafüredi Vízisport Klub 1 09:11 3 Tapaszti Bence 2002 Kaposvári vízügyi sport klub 2 09:14 6 Tóth Barna 2002 Kaposvári vízügyi sport klub 3 09:17 4 Krischneider Gergő 2002 Dunafüredi Vízisport Klub 4 10:02 2 Császár Péter 2002 Plastex Kanizsa Kajak Kenu Klub 5 10:16 5 Tuboly Roland 2002 Plastex Kanizsa Kajak Kenu Klub 6 10:28 7 Tóth Zsombor 2002 Plastex Kanizsa Kajak Kenu Klub 7 10:37

12 10 11:55 K-1 U14 - U15 - U16 kölyök serdülő lány 2000m 4 Ács Gabriella 2000 Plastex Kanizsa Kajak Kenu Klub 1 10: :55 K-1 U14 - U15 - U16 kölyök serdülő lány 2000m 5 Kém Veronika 2001 Plastex Kanizsa Kajak Kenu Klub 1 09: :55 K-1 U14 - U15 - U16 kölyök serdülő lány 2000m 1 Torda Csenge 2002 Csepeli Kajak Kenu Egyesület 1 09:43 3 Stadler Dóri 2002 Kaposvári vízügyi sport klub 2 10:21 2 Anda Rebeka 2002 Plastex Kanizsa Kajak Kenu Klub Lekéste

13 11 12:15 K-1 U15 serdülő fiú 500m válogatott 3 Bence Ferenc Vajda U15 ASE - Vidék 1 01:48 5 Zalán Kurucsó U15 Dunafüred - Vidék 2 01:50 6 Zsombor Pyszny U15 GANZ - BP. 3 01:52 4 Milán Páczai U15 Lágymányos - BP. 4 01:54 2 Ambrus Sárközy U15 GANZ - BP. 5 01:59 1

14 12 12:25 K-1 U14 serdülő fiú 500m válogatott 2 Mátyás Majoros U14 Lágymányos - BP. 1 01:51 5 Márk Decsi U14 DUNAFERR - Vidék 2 01:56 3 Tamás Süle U14 Kanizsa - Vidék 3 01:57 4 Léka Mihály U14 Épitők - BP. 4 02:06 6 Tóth Barnabás U14 Épitők - BP. 5 02:07 1

15 13 12:35 K-1 U15 serdülő lány 500m válogatott 6 Mirtill Kovács U15 Tiszaújvárosi KKSE - Vidék 1 01:58 2 Kovács Anna U15 Multi - BP. 2 01:59 3 Zsófia Mányi U15 DUNAFERR - Vidék 3 02:00 9 Panna Páczai U15 Lágymányos - BP. 4 02:03 1 Anna Bukovszky U15 Lágymányos - BP. 5 02:04 8 Zorgel Emese U15 Multi - BP. 6 02:05 7 Zea Országh U15 Lágymányos - BP. 7 2:05'1 5 Pálos Panni U15 Multi - BP. 8 02:07 4 Tamara Tóth U15 Lágymányos - BP. Nem jelent meg

16 14 12:45 K-1 U14 kölyök lány 500m válogatott 2 Szabina Szellák U14 Csepeli KKE - BP. 1 02:03 3 Lili Eszter Pál U14 Dunafüred - Vidék 2 02:08 5 Eszter Lili Csonka U14 Épitők - BP. 3 02:09 4 Csépe Panni U14 Multi - BP. 4 02:16 1

17 15 12:55 C-1 U15 - U14 serdülő kölyök fiú 500m válogatott 5 Zoltán Vass U14 Lágymányos - BP. 1 02: :55 C-1 U15 - U14 serdülő kölyök fiú 500m válogatott 3 Kristóf Kollár U15 DUNAFERR - Vidék 1 02:01 2 Dávid Hodován U15 ASE - Vidék 2 02:03 4 Milán Kőszegi U15 Tiszaújvárosi KKSE - Vidék 3 02:12 1

18 16 13:05 K-1 U15-16 serdülő fiú 500m 2 Vigassy Barnabás U15 Dunafüredi Vízisport Klub 1 01:55 1 Bíró Botond U15 Dunafüredi Vízisport Klub 2 01:56 8 Szerafin Dániel U15 Kaposvári vízügyi sport klub 3 02:09 5 Lubics Botond U15 Plastex Kanizsa Kajak Kenu Klub 4 02: :05 K-1 U15-16 serdülő fiú 500m 3 Tekauer Patrik U16 Dunafüredi Vízisport Klub 1 01:51 4 Dohárszky András U16 Dunafüredi Vízisport Klub 2 01:53 6 Vadócz Ákos U16 Kaposvári vízügyi sport klub 3 01:57 7 Kardos Olivér U16 Kaposvári vízügyi sport klub 4 01:58

19 17 13:15 K-1 U15-16 serdülő lány 500m 2 Ács Gabriella 2000 Plastex Kanizsa Kajak Kenu Klub 1 02: :15 K-1 U15-16 serdülő lány 500m 3 Kém Veronika 2001 Plastex Kanizsa Kajak Kenu Klub 1 2:12'08 1 Sebő Júlia 2001 Ganz Villamossági Evezős Klub Nem állt rajthoz

20 18 13:25 K-1 U17-U18 ifi fiú 500m 1 Süle Gergő 1999 Plastex Kanizsa Kajak Kenu Klub Elmarad 19 13:35 K-1 U17-U18 ifi lány 500m 1 Bednyák Boglárka 1998 Plastex Kanizsa Kajak Kenu Klub Elmarad

21 20 13:45 Mk-1 U gyermek lány 3x200m 4 Riczu Nóra - Kiskó Réka - Oláh Ivett Plastex Kanizsa Kajak Kenu Klub 1 02:58 5 Cséplő Natasa - Anda Júlia - Kanyó Sára Plastex Kanizsa Kajak Kenu Klub 2 03:10 3 Szabó Anna - Babos Borbála - Bábik Panka Dunafüredi Vízisport Klub 3 03:18 2 Szél Boglárka - Domonkos Dóra - Traub Zita Csepeli Kajak Kenu Egyesület 4 03:33 6 Pogacsas Luca - Kobra Fruzsina - Varga Sára Plastex Kanizsa Kajak Kenu Klub 5 03:46 1

22 21 13:55 Mk-1 U gyermek fiú 3x200m 3 Vető Balázs - Markotán Gergő - Kassa K. Kolos Plastex Kanizsa Kajak Kenu Klub 1 03:10 2 Magura Benedek - László Gergő - Szabó Levente Plastex Kanizsa Kajak Kenu Klub 2 03:26 1 Szommer Hugó - Kis Áron - Kiskó Márk Plastex Kanizsa Kajak Kenu Klub 3 03:27

23 22 14:05 K-1 U14 kölyök lány 3x200m 1 Torda Csenge - Szellák Szabina - Mezey Luca Csepeli Kajak Kenu Egyesület 1 02:40 2 Anda Rebeka - Varga Lili - Kálovics Adél Plastex Kanizsa Kajak Kenu Klub 2 02:50

24 23 14:15 K-1 U14 - U15 kölyök serdülő fiú 3x200m válogatott 2 Bence Ferenc Vajda U15 ASE - Vidék Zalán Kurucsó U15 Dunafüred - Vidék Tamás Süle U14 Kanizsa - Vidék 1 02:04 3 Márk Decsi U14 DUNAFERR - Vidék Ambrus Sárközy U15 GANZ - BP. Léka Mihály U14 Épitők - BP. 2 02:14 1 Mátyás Majoros U14 Lágymányos - BP. Milán Páczai U15 Lágymányos - BP. Zsombor Pyszny U15 GANZ - BP. Szabálytalan váltás miatt kizárva

25 24 14:25 K-1 U14 - U15 kölyök serdülő lány 3x200m válogatott Zsófia Mányi U15 DUNAFERR - Vidék 1 2 Mirtill Kovács U15 Tiszaújvárosi KKSE - Vidék 1 Lili Eszter Pál U14 Dunafüred - Vidék 1 02:19 1 Anna Bukovszky U15 Lágymányos - BP. 2 Panna Páczai U15 Lágymányos - BP. 2 Eszter Lili Csonka U14 Épitők - BP. 2 02:22 4 Pálos Panni U15 Multi - BP. 3 Zorgel Emese U15 Multi - BP. 3 Kovács Anna U15 Multi - BP. 3 02:29 3 Zea Országh U15 Lágymányos - BP. 4 Csépe Panka U15 Multi - BP. 4 Szabina Szellák U14 Csepeli KKE - BP. 4 Korai váltás miatt kizárva

26 25 14:35 C-1 NC-1 U14 - U15 kölyök sedülő fiú - lány 3x200m válogatott 3 Milán Kőszegi U15 Tiszaújvárosi KKSE - Vidék Laura Gönczöl U14 PACS - Vidék Réka Opavszky U14 PACS - Vidék 1 02:40 1 Dávid Hodován U15 ASE - Vidék Zoltán Vass U14 Lágymányos - BP. Nóra Betti Aczél U15 MTK - BP. 2 02:45 2 Kristóf Kollár U15 DUNAFERR - Vidék Cassandra Horton U15 BKV - BP. Veronika Dani U15 BKV - BP. 3 02:57

27 26 14:45 K-1 U14 kölyök fiú 3x200m Vigassy Barnabás - Tar Péter - Krischneider Gergő Tapaszti Bence - Faludy András - Tóth Barna Molnár Simon - Németh Lajos - Szakonyi Máté Császár Péter - Kurucz Levente - Tótpeti Attila 2 Tuboly Roland - Lubics Botond - Tóth Zsombor 2003 Dunafüredi Vízisport Klub 1 02: Kaposvári vízügyi sport klub 2 02:36 Plastex Kanizsa Kajak Kenu Klub 3 02: Plastex Kanizsa Kajak Kenu Klub Plastex Kanizsa Kajak Kenu Klub Korai váltás miatt kizárva Feladta

28 27 14:55 K-1 U15-16 serdülő fiú 3x200m 1 Tekauer Patrik - Dohárszky András - Bíró Botond U16 - U16 - U15 Dunafüredi Vízisport Klub 1 01:52

29 28 15:05 Mk-1 U13 gyermek lány 4x200m 2 Kálovics Adél - Varga Lili - Riczu Nóra - Kisko Réka Plastex Kanizsa Kajak Theuerel Anna - Simsik Fanni - Szél Boglárka - 1 Mezey Luca Kenu Klub 1 02:10 Csepeli Kajak Kenu Egyesület 2 02:16

30 29 15:15 Mk-1 lány-fiú gyermek kezdő 500m 1 Szommer Hugó 2007 Plastex Kanizsa Kajak Kenu Klub 1 02:47 3 Kiskó Márk 2007 Plastex Kanizsa Kajak Kenu Klub 2 02:48 2 Kis Áron 2007 Plastex Kanizsa Kajak Kenu Klub 3 03:00 4 Szabó Levente 2007 Plastex Kanizsa Kajak Kenu Klub 4 03:02 5 Varga Sára 2007 Plastex Kanizsa Kajak Kenu Klub 5 03:04

31 30 15:25 C-1 vagy NC1,, NK1,, K1 U14 - U15 kölyök sedülő vegyes 4x200m válogatott Milán Kőszegi U15 Tiszaújvárosi KKSE - Vidék 3 Laura Gönczöl U14 PACS - Vidék Mirtill Kovács U15 Tiszaújvárosi KKSE - Vidék Zalán Kurucsó U15 Dunafüred - Vidék 1 03:19 1 Réka Opavszky U14 PACS - Vidék Dávid Hodován U15 ASE - Vidék Panna Páczai U15 Lágymányos - BP. Tóth Barnabás U14 Épitők - BP. 2 03:23 2 Veronika Dani U15 BKV - BP. Kristóf Kollár U15 DUNAFERR - Vidék Zsófia Mányi U15 DUNAFERR - Vidék Márk Decsi U14 DUNAFERR - Vidék 3 03:34 4 Nóra Betti Aczél U15 MTK - BP. Zoltán Vass U14 Lágymányos - BP. Csépe Panni U14 Multi - BP. Tamás Süle U14 Kanizsa - Vidék 4 03:44 Kanizsa kupa pontszám alapján csapat helyezések: (1. Hely 10 pont 2. 8 pont 3. 7 pont) 1 Kanizsa Dunafüred 97 3 Kaposvár 63 4 Csepeli 54

A évi Budapest- Vidék U14-U15 utánpótlás válogatott verseny, illetve Kanizsa Kupa Kajak-Kenu verseny szeptember 10.

A évi Budapest- Vidék U14-U15 utánpótlás válogatott verseny, illetve Kanizsa Kupa Kajak-Kenu verseny szeptember 10. A 2016. évi Budapest- Vidék U14-U15 utánpótlás válogatott verseny, illetve Kanizsa Kupa Kajak-Kenu verseny 2016. szeptember 10. Nagykanizsa Versenybírósági ülés kezdete: 2016. szeptember 10. 8. 45 A Magyar

Részletesebben

Eszkimó-Indián játékok június Nagykanizsa

Eszkimó-Indián játékok június Nagykanizsa Eszkimó-Indián játékok 2015. június. 20-21. Nagykanizsa Versenybírósági ülés kezdete: 2015. június 20. 10. 00 Eszkimó-Indián Játékok Nagykanizsa Műsora 2015. június 20-21. Szombat Vasárnap Technikai értekezlet,

Részletesebben

Eszkimó-Indián Játékok Nagykanizsa, 2015.06.20-21. 1_U13_K1_fiu.xls. 1 futam K-1 fiú kölyök U13 (2002) helyezés r.szám. dobás húzó

Eszkimó-Indián Játékok Nagykanizsa, 2015.06.20-21. 1_U13_K1_fiu.xls. 1 futam K-1 fiú kölyök U13 (2002) helyezés r.szám. dobás húzó 1_U13_K1_fiu.xls 1 futam K-1 fiú kölyök U13 (2002) 1 3 Decsi Márk Dunaferr SE 2 22 2 1 Tapaszti Bence Kaposvári Vízügyi Sc 3 17 3 2 Bali Máté Tolna Vízmű Kajak-Kenu SE 3 27 4 9 Gubucz Bende Kaposvári Vízügyi

Részletesebben

Vígh Sándor emlékverseny. Jegyzőkönyv

Vígh Sándor emlékverseny. Jegyzőkönyv Vígh Sándor emlékverseny Jegyzőkönyv Kajak Duatlon 1km kajakozás 900m futás 1km kajakozás 1. 10.00 MK-1 gyermek I. fiú U10-11 Kaposvár 2015.09.05. U11 1. Sinkó András 2004 Göd 2. Tóth Donát (2004) Kaposvár

Részletesebben

Vígh Sándor emlékverseny

Vígh Sándor emlékverseny 1. 10.00 MK-1 gyermek I. fiú Vígh Sándor emlékverseny Kajak Duatlon 1km kajak 900m futás 1km kajak Kaposvár 2014.09.06. 1. Kuzsner Mátyás 2003 Nagykanizsa 2. Borosnyai Zsombor 2003 VVSI 3. Nagy Raul 2003

Részletesebben

Vígh Sándor emlékverseny

Vígh Sándor emlékverseny Vígh Sándor emlékverseny Kajak Duatlon 1km kajakozás 900m futás 1km kajakozás 1. 10.00 MK-1 gyermek I. fiú U10-11 Kaposvár 2015.09.05. 1. Lőrincz Mátyás 2004 Tolna Vízmű 2. Pörnecz Dávid(2004) Pécs 3.

Részletesebben

Vígh Sándor emlékverseny. Műsor

Vígh Sándor emlékverseny. Műsor Vígh Sándor emlékverseny Műsor Kajak Duatlon 1km kajak 900m futás 1km kajak Technikai értekezlet: 2017.05.07. 9. 00 Kaposvár 2017.05.07. 1. 10.00 MK-1 gyermek I. fiú U10-11 1. Mk-1 Szabó Levente 2007 Plastex

Részletesebben

A Magyar Kajak-Kenu Szövetség által megrendezésre került Maraton Vb. Válogatóverseny. Jegyzőkönyve

A Magyar Kajak-Kenu Szövetség által megrendezésre került Maraton Vb. Válogatóverseny. Jegyzőkönyve A Magyar Kajak-Kenu Szövetség által megrendezésre került Maraton Vb. Válogatóverseny Jegyzőkönyve A verseny helye: Ráckeve A verseny időpontja: 2017.augusztus 12-13. A versenybíróság tagjai: Elnök, Indító:

Részletesebben

Gyermek, Kölyök, Serdülő Magyar Bajnokság, Kolonics György Emlékverseny, EORV Válogató 2012. július 27-29. Sukoró

Gyermek, Kölyök, Serdülő Magyar Bajnokság, Kolonics György Emlékverseny, EORV Válogató 2012. július 27-29. Sukoró Gyermek, Kölyök, Serdülő Magyar Bajnokság, Kolonics György Emlékverseny, EORV Válogató 2012. július 27-29. Sukoró Versenybírósági ülés kezdete: 2012. július 27. 8. 00 A Magyar Kajak-Kenu Szövetség által

Részletesebben

Eszkimó-Indián játékok június Hajdúnánás

Eszkimó-Indián játékok június Hajdúnánás Eszkimó-Indián játékok 2015. június. 20-21. Hajdúnánás Versenybírósági ülés kezdete: 2015. június 20. 9. 00 Eszkimó-Indián Játékok Hajdúnánás Műsora 2015. június 20-21. Szombat Vasárnap Technikai értekezlet

Részletesebben

Maraton VB. Válogató augusztus Ráckeve

Maraton VB. Válogató augusztus Ráckeve Maraton VB. Válogató 2017. augusztus 12-13. Ráckeve Versenybírósági ülés kezdete: 2017. augusztus 12. 9. 00 Versenybírósági helye: Ráckeve Városi Strand A Magyar Kajak-Kenu Szövetség által megrendezésre

Részletesebben

Évadnyitó maraton verseny Fadd-Dombori 2015. 05. 02. JEGYZŐKÖNYV

Évadnyitó maraton verseny Fadd-Dombori 2015. 05. 02. JEGYZŐKÖNYV Évadnyitó maraton verseny Fadd-Dombori 2015. 05. 02. JEGYZŐKÖNYV 1. 10.00 MK-2 gyermek fiú I. évf. 4000 m 1. Koós Marcell Kovács Bendegúz Dunaferr 2. Markotán Gergő -Baranya Dominik Kanizsa 3. Wusching

Részletesebben

50 m. fiú gyors - I. korcsoport - EREDMÉNYEK

50 m. fiú gyors - I. korcsoport - EREDMÉNYEK 50 m. fiú gyors - I. korcsoport - EREDMÉNYEK helyezés Név szül.év Iskola Időeredmény 1 Cseh Maxim 2007 Tiszaparti Ált. és Gimn. 0,3844 2 Drávucz Dániel 2007 Kassai ált. 0,4044 3 Keresztfalvi Áron Kristóf

Részletesebben

Landorhegyi Általános Iskola,Sportiskola "Pais anyanyelvi verseny" 2011.03.28. I. korcsoport

Landorhegyi Általános Iskola,Sportiskola Pais anyanyelvi verseny 2011.03.28. I. korcsoport Landorhegyi Általános Iskola,Sportiskola I. korcsoport Kódszám: Név: Iskola neve: Tollbamondás: Teszt: Fogalmazás: Összesen: 1. Varga Dorottya Dózsa Ált. Isk. 13 36 17 66 2. Vigh Dorottya Dózsa Ált. Isk.

Részletesebben

A Magyar Kajak-Kenu Szövetség által megrendezésre került Ifjúsági Válogató Kajak-Kenu verseny. Jegyzőkönyve

A Magyar Kajak-Kenu Szövetség által megrendezésre került Ifjúsági Válogató Kajak-Kenu verseny. Jegyzőkönyve A Magyar Kajak-Kenu Szövetség által megrendezésre került Ifjúsági Válogató Kajak-Kenu verseny Jegyzőkönyve A verseny helye: Szolnok A verseny időpontja: 2018.06.15-17. A versenybíróság tagjai: Elnök: :

Részletesebben

Kajak-kenu. Budapest Bajnokság, Balatoni Kamill Emlékverseny

Kajak-kenu. Budapest Bajnokság, Balatoni Kamill Emlékverseny Kajak-kenu Budapest Bajnokság, Balatoni Kamill Emlékverseny K1 férfi U23 1000m 1 Doba Richárd Alfréd Bomba-AVSE 03:13.45 2 Fodor Dániel Építők-MDKC 03:17.19 3 Nagy Gergő UKSC 03:17.43 K1 férfi U23 500m

Részletesebben

KAJAK-KENU FIZIKAI FELMÉRŐ BAJNOKSÁG PAKS,

KAJAK-KENU FIZIKAI FELMÉRŐ BAJNOKSÁG PAKS, lány kajak 1997 Cooper futás: 14 évtől 18 fekvenyomás: 15 évtől m pont hely. db. pont hely. db. pont hely. ú.h. pont hely. 1 Fauszt Abigél 1997 Tolna 2545 709 3 26 650 2 39 852 1 2636 260 5 2471 1 2 Kiss

Részletesebben

A Magyar Kajak-Kenu Szövetség által megrendezésre került Maraton Vb. Válogatóverseny. Jegyzőkönyve

A Magyar Kajak-Kenu Szövetség által megrendezésre került Maraton Vb. Válogatóverseny. Jegyzőkönyve A Magyar Kajak-Kenu Szövetség által megrendezésre került Maraton Vb. Válogatóverseny Jegyzőkönyve A verseny helye: Kaposvár A verseny időpontja: 2016.augusztus 22-23. A versenybíróság tagjai: Elnök: :

Részletesebben

DREI-WÉ - évadnyitó maraton verseny Tolna Jegyzőkönyv

DREI-WÉ - évadnyitó maraton verseny Tolna Jegyzőkönyv DREI-WÉ - évadnyitó maraton verseny Tolna 2017. 04. 29. Jegyzőkönyv 1. 09.30 MK-2 gyermek fiú I. évf. 5000 m 1. Havel Botond Mészáros Hunor Szekszárd 2. Konyár Márk Debreceni Áron Tolna 3. Wushing Miklós

Részletesebben

Maraton VB. Válogató augusztus Kaposvár

Maraton VB. Válogató augusztus Kaposvár Maraton VB. Válogató 2016. augusztus 22-23. Kaposvár Versenybírósági ülés kezdete: 2016. augusztus 22. 9. 00 Versenybírósági helye: Deseda Látogatóközpont A Magyar Kajak-Kenu Szövetség által megrendezésre

Részletesebben

Felnőtt Maraton Magyar Bajnokság, EB Válogatóverseny május Szeged

Felnőtt Maraton Magyar Bajnokság, EB Válogatóverseny május Szeged Felnőtt Maraton Magyar Bajnokság, EB Válogatóverseny 2018. május 14-15. Szeged Versenybírósági ülés kezdete: VIP épület 2018. május 14. 11. 00 Nevező egyesületek Egyesület Canoe male Kayak female Kayak

Részletesebben

Népszerűsítő maraton verseny Tolna

Népszerűsítő maraton verseny Tolna Népszerűsítő maraton verseny Tolna 2015. 10. 10. 1. 10.00 MK-2 gyermek I. fiú 4000 m 1. Kerner Ákos- Takács Zsombor 2005 Tolna 2. Bíró Dominik Göd 3. Vető Balázs(2005) Bukta Patrik(2005) Kanizsa 4. Wágner

Részletesebben

25 m. leány hát láb 2. versenyszám

25 m. leány hát láb 2. versenyszám 25 m. leány hát láb 2. versenyszám F 1. Horváth Eszter 2006 Lenti Gyógyfürdő 0:54,07 1/14 25 m. fiú hátúszás 3. versenyszám B 1. Szirtes Botond 2002 Délzalai Vízmű 0:20,72 2. Dobri Lajos 2002 Délzalai

Részletesebben

EURO GEO KUPA ZALAEGERSZEG 2015,04,25, EREDMÉNYEK

EURO GEO KUPA ZALAEGERSZEG 2015,04,25, EREDMÉNYEK EURO GEO KUPA ZALAEGERSZEG 2015,04,25, EREDMÉNYEK FÉRFI: 100m 1. Köcse Richárd 1997 Zalaszám-ZAC 10,8 I/1 2. Aranyics Bence 1995 Zalaszám-ZAC 10,9 I/2 3. Szűcs Valdó 1995 Zalaszám-ZAC 11,0 I/3 4. Balogh

Részletesebben

Népszerűsítő maraton verseny Tolna JEGYZŐKÖNYV

Népszerűsítő maraton verseny Tolna JEGYZŐKÖNYV Népszerűsítő maraton verseny Tolna 2015. 10. 10. JEGYZŐKÖNYV 1. 10.00 MK-2 gyermek I. fiú 4000 m 1. Wágner Áron Pándi Róbert VVSI 2. Pörnecz Dávid Holczer Ákos Pécs 3. Kerner Ákos Takács Zsombor Tolna

Részletesebben

4 Veres, Magor Zsolt 10 Debreceni Búvárklub

4 Veres, Magor Zsolt 10 Debreceni Búvárklub Oldal 1 Versenyszám 1 Fiú 7 és fiatalabb 50 LC Méter Uszonyos gyors Béka Orsz. csúcs: 32,04 2012.11.18. Harsányi Mátyás Kaposvári Cápák Név --- No entries for this event Versenyszám 2 Lány 7 és fiatalabb

Részletesebben

I. Ifjúsági Válogatóverseny június Szolnok

I. Ifjúsági Válogatóverseny június Szolnok I. Ifjúsági Válogatóverseny 2018. június 15-17. Szolnok Versenybírósági ülés kezdete: 2018. június 15. 8. 00 A Magyar Kajak-Kenu Szövetség által megrendezésre kerülő I. Ifjúsági Válogató Kajak-Kenu verseny

Részletesebben

A Tolna megyei KKSZ és az MKKSZ által megrendezésre került Felnőtt és

A Tolna megyei KKSZ és az MKKSZ által megrendezésre került Felnőtt és A Tolna megyei KKSZ és az MKKSZ által megrendezésre került Felnőtt és Ifjúsági Maraton Kajak-kenu verseny JEGYZŐKÖNYVE Tolna, 29. augusztus 22-23. A Verseny helye: A verseny időpontja: Tolna 29. augusztus

Részletesebben

Graboplast Győri Vízisport Egyesület évi Magyar Bajnoki Eredményei

Graboplast Győri Vízisport Egyesület évi Magyar Bajnoki Eredményei Verseny Versenyszám Korosztály Táv Hely Név Gyermek, Kölyök, Serdülő Magyar Bajnokság C-2 serdülő 4000 m 1 Balla Levente Gellért U23, Ifjúsági Magyar Bajnokság C-1 ifi 3x200 m 1 Balla Levente Gellért U23,

Részletesebben

50m fiú gyorsúszás I. kcs 1. versenyszám. 50m fiú gyorsúszás II. kcs 2. versenyszám. 50m leány gyorsúszás I. kcs 3. versenyszám

50m fiú gyorsúszás I. kcs 1. versenyszám. 50m fiú gyorsúszás II. kcs 2. versenyszám. 50m leány gyorsúszás I. kcs 3. versenyszám 50m fiú gyorsúszás I. kcs 1. versenyszám 1. Nagy Dániel 2004 Szent I. Ált. Isk. 0:41,78 114p 2. Szűcs Dániel 2004 Tarczy Ált. Isk. 0:44,81 93p 3. Tapsonyi Bálint 2005 Mihályháza 0:48,78 72p 4. Tóth Máté

Részletesebben

11 ÓRÁTÓL 11 ÓRA 45 -IG I.EMELET KOLLÉGIUM 1K5-ÖS TEREM

11 ÓRÁTÓL 11 ÓRA 45 -IG I.EMELET KOLLÉGIUM 1K5-ÖS TEREM I.EMELET KOLLÉGIUM 1K5-ÖS TEREM 1. Ágoston György Tamás Herman 2. Ament Réka Érdligeti 3. András-Dóra Zsófia Érdligeti 4. Árkosi Ivett Nádasdy 5. Bagoly Kitti Gárdonyi 6. Balázs Fanni Érdligeti 7. Bálint

Részletesebben

Megyei Hosszútávú Úszóverseny

Megyei Hosszútávú Úszóverseny Megyei Hosszútávú Úszóverseny Rendező: Békéscsabai Előre Úszó Klub Helyszín: Békéscsaba Uszoda megnevezése: Árpád Fürdő Medence adatai: 8 pályás,50 méteres Időmérés típusa: polip Lebonyolítás típusa: időfutamos

Részletesebben

400 m. fiú vegyesúszás 1. versenyszám

400 m. fiú vegyesúszás 1. versenyszám 400 m. fiú vegyesúszás 1. versenyszám 1. Krámli Kristóf 2002 Orosháza ÚE 5:37,74 2. Nagy Roland 2003 Triton Sport Egyes. 5:26,70 3. Sipaki Zsombor 2002 Békéscsaba Előre ÚK 5:22,74 4. Pertich Zsombor 2001

Részletesebben

KÖRZETI MEZEI FUTÓ DIÁKOLIMPIA. Bíró Eszter Sánta Rubin Helka Tóth Eszter Veres Adél Vígh Zita. Komlósné Oláh Mária Csoma Andrea. 5.a 6.a 5.

KÖRZETI MEZEI FUTÓ DIÁKOLIMPIA. Bíró Eszter Sánta Rubin Helka Tóth Eszter Veres Adél Vígh Zita. Komlósné Oláh Mária Csoma Andrea. 5.a 6.a 5. KÖRZETI MEZEI FUTÓ DIÁKOLIMPIA Bíró Eszter Sánta Rubin Helka Tóth Eszter Veres Adél Vígh Zita 5.a 6.a 5.b 2. III. korcsoport lány csapat Komlósné Oláh Mária Csoma Andrea Galgóczy Olivér Mertinkó Marcell

Részletesebben

OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK OS TANÉV

OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK OS TANÉV OSZT. OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK 2015-2016-OS TANÉV NEVELŐTESTÜLETI DICSÉRET (KÖNYV + OKLEVÉL A BAZILIKÁBAN) KÖNYV + OKLEVÉL OKLEVÉL 1.a 1. 1. Kovács Zalán Levente: kimagasló tanulmányi magatartásáért 2.

Részletesebben

Lábatlani Sirályok SE Népszerősítı verseny

Lábatlani Sirályok SE Népszerősítı verseny Lábatlani Sirályok SE Népszerősítı verseny 2009.09.27 EREDMÉNY 1. Futam K1 fiú V. kcs. 10:00 1. Gurgulits Bence Zoltek 2. Kovács Patrik Zoltek 3. Szegedi Tamás Vért 4. Tóth Bence Tata 5. Dér Ádám Esztergom

Részletesebben

1. turnus június Táborvezető: Krak Ildikó

1. turnus június Táborvezető: Krak Ildikó 1. turnus június 26-30. Táborvezető: Krak Ildikó 1. Albrecht Ádám 2. Albrecht Adél 3. Báder Dóra 4. Bakondi Bálint 5. Benes Attila 6. Botor Dávid 7. Botos László 8. Botos Letícia 9. Ceszlai Sára 10. Csajkás

Részletesebben

XXI. Göd Kupa augusztus 30.

XXI. Göd Kupa augusztus 30. 1 09:30 K-1 fiú Kölyök III 2000m 1. 9 Szegvári Benedek Váci Hajó 10 2. 5 Dobó Bálint Nagymaros SE 8 3. 1 Mihály Áron Váci Hajó 7 4. 8 Matyus János Gödi SE 6 5. 10 Révész Róbert KSI 5 6. 6 Adorján Bálint

Részletesebben

Csatlós Csaba Úszó Emlékverseny 2014/2015. tanév I. forduló. I. korcsoport 25 m fiú gyors

Csatlós Csaba Úszó Emlékverseny 2014/2015. tanév I. forduló. I. korcsoport 25 m fiú gyors Csatlós Csaba Úszó Emlékverseny 2014/2015. tanév I. forduló I. korcsoport 25 m fiú gyors 1. Mócsány Dominik Gagarin 22,2 10p 2. Vágvölgyi Ádám Gagarin 22,5 8p 3. Fehér Romvald Gagarin 28,1 7p 4. Tóth Ármin

Részletesebben

I. Tanévnyitó Amatőr Úszóverseny

I. Tanévnyitó Amatőr Úszóverseny 1/11 Délelőtti végeredmény Versenyszám Futam Sáv Egyesület Név szül nev. Idő vers. idő helyezés 1 25 m fiú gyors 3 Győri Vízisport SE Török Donát vk 2004 9:99,9 0:22,3-1 25 m fiú gyors 4 Győri Vízisport

Részletesebben

Össz: Össz: NS I méter FEC verseny O.B. Szeged Öböl Kupa

Össz: Össz: NS I méter FEC verseny O.B. Szeged Öböl Kupa Össz: Össz: NS I. 2002 1000 méter FEC verseny O.B. Szeged Öböl Kupa Hely Pont Egyesület Név Pont Pont Pont 1 39 Kalocsai Sport Egyesület Takács Nikolet 0 21 18 2 34 Danubius Nemzeti Hajós Egylet Tóth Szof

Részletesebben

EMELT SZINTŰ ANGOL TANULMÁNYI TERÜLET 1. vizsgacsoport

EMELT SZINTŰ ANGOL TANULMÁNYI TERÜLET 1. vizsgacsoport EMELT SZINTŰ ANGOL TANULMÁNYI TERÜLET 1. vizsgacsoport 2014. FEBRUÁR 19- én (szerdán) ANGOL NYELVBŐL FELVÉTELIZŐK BEOSZTÁSA 12 óra 30 perc Mészáros Emma 12 óra 30 perc Hajdu Dominik 12 óra 30 perc Herczeg-

Részletesebben

SPORT XXI. DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS GYERMEKBAJNOKSÁG

SPORT XXI. DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS GYERMEKBAJNOKSÁG 60 méter fiú 2004 SPORT XXI. DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS GYERMEKBAJNOKSÁG Egyéni pályaverseny 2016-09.21., SZEKSZÁRD 1. Schmidt Bence PSN Zrt. 7,9 2. Andi Péter Szekszárdi Sportközpont 8,1 3. Brunner Hugó

Részletesebben

Csapatverseny. Helyezés Egyesület Pontszám

Csapatverseny. Helyezés Egyesület Pontszám Csapatverseny Helyezés Egyesület Pontszám Gödi SE 253 Esztergomi Hajós Egylet 190 186 Váci Hajó SE 162 Nagymaros SE 137 Váci Vasutas SE 71 Verőce 45 Szob SC 30 Zoltek SE 17 KSI 14 10. UTE 3 2010.02 13:06

Részletesebben

Tel./Fax: Mobil: Vágtató kupa 2010 NYERGESÚJFALU. Végeredmény. Zoltek Zrt.

Tel./Fax: Mobil: Vágtató kupa 2010 NYERGESÚJFALU. Végeredmény. Zoltek Zrt. Tel./Fax: 33-355-133 Mobil: 20-933-4109 20-454-6550 e-mail: mgurguli@zoltek.hu NYERGESÚJFALU SE. Vágtató kupa 2010 NYERGESÚJFALU Végeredmény Rendezők: Zoltek SE. Kajak-Kenu szakosztály Négy Égtáj Túraegyesület

Részletesebben

3. II. kcs. 50m fiú gyorsúszás. 4. II. kcs. 50m lány gyorsúszás. 5. I. kcs. 50m fiú hátúszás

3. II. kcs. 50m fiú gyorsúszás. 4. II. kcs. 50m lány gyorsúszás. 5. I. kcs. 50m fiú hátúszás Jegyzőkönyv 1. I. kcs. 50m fiú gyorsúszás 1. Bordás Levente 2005 Kodály 00:37,44 2. Takács Dani 2004 Móra 00:38,38 3. Fekete Máté 2004 Móra 00:44,79 4. Zuppán Zsolt 2004 Móra 00:49,87 5. Kerpics Martin

Részletesebben

Széplaki Bence Tüske Laura Éva Tuba Csilla Ulbert Zsófia Varga Véta Zádor András. Szűcs Levente

Széplaki Bence Tüske Laura Éva Tuba Csilla Ulbert Zsófia Varga Véta Zádor András. Szűcs Levente Hem H1 H2 Szabó Kalliopé Tarnóczy Áron Szabó Kalliopé 13 20 23 Bánhidi Kata Berényi Luca Sára Ács Gréta Angéla Hujber Ákos Buda Virág Babos Boróka Dorinka Ispán Bence Czigány Dániel Boronkay Zsófia Fanni

Részletesebben

Országos csúcseredmények. Béka. Csúcstartó. Érvényesség kezdete. Versenyszám

Országos csúcseredmények. Béka. Csúcstartó. Érvényesség kezdete. Versenyszám Béka G 50 2012.11.18 Kecskemét Harsányi Mátyás KAC 32,04 G 100 2012.11.17 Kecskemét Harsányi Mátyás KAC 1:10,31 G 200 2009.11.22 Kecskemét Kolonics Milán BACS 2:30,44 G 4X50 2009.12.05 Kecskemét Prékop

Részletesebben

ZALAIPARKER KUPA FEDETT PÁLYÁS GYERMEK VERSENY ZALAEGERSZEG EREDMÉNYEK FIÚK

ZALAIPARKER KUPA FEDETT PÁLYÁS GYERMEK VERSENY ZALAEGERSZEG EREDMÉNYEK FIÚK ZALAIPARKER KUPA FEDETT PÁLYÁS GYERMEK VERSENY 2011.02.05 ZALAEGERSZEG EREDMÉNYEK FIÚK 60m 10 évesek döntı 1. VASS-VÁRKÖVI MÁRTON 01 ZALASZÁM-ZAC 9,4 2. BODÓ BARNABÁS 01 ARAK 9,6 3. DORMÁN BOLDIZSÁR 01

Részletesebben

2001 Érdi Úszó Sport Kft. 0:57,65 737p Győri Úszók KHE 0:57,50 650p Kiskunhalasi ÚGYE 0:58,07 631p Kőbánya Sport Club 0:57,55 740p

2001 Érdi Úszó Sport Kft. 0:57,65 737p Győri Úszók KHE 0:57,50 650p Kiskunhalasi ÚGYE 0:58,07 631p Kőbánya Sport Club 0:57,55 740p 100 m. fiú pillangóúszás 3. versenyszám Kategóriás csúcs: 0:53.31 (Milák Kristóf - 2016-16 évesek) 1. Milák Kristóf 50m: 0:25,63 Érdi Úszó Sport Kft. 0:55,45 725p 2. Lakner Dávid 50m: 0:27,40 BHSE 0:57,08

Részletesebben

OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK ES TANÉV

OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK ES TANÉV OSZT. OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK 2013-2014-ES TANÉV NEVELŐTESTÜLETI DICSÉRET (KÖNYV + OKLEVÉL A BAZILIKÁBAN) 1. a 1. 1. Tőke József: kimagasló tanulmányi KÖNYV + OKLEVÉL OKLEVÉL, magatartásáért és nevelőtestületi

Részletesebben

Graboplast Maraton Magyar Bajnokság Győr

Graboplast Maraton Magyar Bajnokság Győr Graboplast Maraton Magyar Bajnokság 2019.05.17 2019.05.19 Győr A Magyar Kajak-Kenu Szövetség által megrendezésre kerülő Graboplast Maraton Magyar Bajnokság Jegyzőkönyve Verseny helye: Győr Verseny időpontja:

Részletesebben

Jegyzőkönyv: Algyő november 22.

Jegyzőkönyv: Algyő november 22. Jegyzőkönyv: 0. november. név egyesület idő eredmény 0 m lány mell 0 0 0 Korcsoport: Tóth-Kása Sára 00 Balogh Lili 00 Karasz Luca 00 Ördögh Flóra 00 Seres Alexandra 00 Kistelek Vidács Viktória 00 Gazdag

Részletesebben

CSAPAT ÖSSZPONTSZÁMA HELYEZÉS

CSAPAT ÖSSZPONTSZÁMA HELYEZÉS Budapest - Honvéd pálya -217. április 29. Postás SE 6m pont 2 m pont magas pont hármas pont Kislabda pont Kalapács pont 1 Rákosy Márton 25 7:2 2 615 14 37, 17 51 2 Méhling Levente 26 12,2 1 558 1 25, 9

Részletesebben

ATLÉTIKA KÖRZETI DIÁKOLIMPIA TÖBBPRÓBA BAJNOKSÁG EGYÉNI KCS LÁNY Név Osztály Helyezés Korcsoport Testnevelő

ATLÉTIKA KÖRZETI DIÁKOLIMPIA TÖBBPRÓBA BAJNOKSÁG EGYÉNI KCS LÁNY Név Osztály Helyezés Korcsoport Testnevelő ATLÉTIKA KÖRZETI DIÁKOLIMPIA TÖBBPRÓBA BAJNOKSÁG EGYÉNI 2019.04.03 3.KCS LÁNY Nagy Helga 5.b I. 3. Csikós László Ispán Réka Panna 6.a II. 3. Bene Krisztián ATLÉTIKA KÖRZETI DIÁKOLIMPIA TÖBBPRÓBA BAJNOKSÁG

Részletesebben

VI. Suli-Sárkányok. Név oszt. helyezés korcsoport felkészítő tanár. Név o. helyezés korcsoport felkészítő tanár

VI. Suli-Sárkányok. Név oszt. helyezés korcsoport felkészítő tanár. Név o. helyezés korcsoport felkészítő tanár VI. Suli-Sárkányok Mézes kenyér 4. o. 2. 4. évfolyam Lekváros kenyér 5. o. 3. 5. évfolyam Vajas kenyér 6. o. 3. 6. évfolyam Bundás kenyér 7. o. 1. 7. évfolyam Zsíros kenyér 8. o. 2. 8. évfolyam DIÁKOLIMPIA

Részletesebben

Versenyszám 21 Mix 11 és fiatalabb 50 LC Méter Uszonyos gyors Béka, Cápa, Gyermek bemutató versenyszám

Versenyszám 21 Mix 11 és fiatalabb 50 LC Méter Uszonyos gyors Béka, Cápa, Gyermek bemutató versenyszám Hungarian Divers Fed-Farsang Cup - Organization License HY-TEK's MEET MANAGER 6.0 - Oldal 1 Versenyszám 21 Mix 11 és fiatalabb 50 LC Méter Uszonyos gyors Béka, Cápa, Gyermek bemutató versenyszám Futam

Részletesebben

ROOSTER BYC Kupa Optimist Ranglistaverseny Eredmény

ROOSTER BYC Kupa Optimist Ranglistaverseny Eredmény ROOSTER BYC Kupa Optimist Ranglistaverseny 2019 Eredmény Overall 1st 1331 Tóth Attila ifjúsági Férfi SVE Sárga 1.0 1.0 1.0 3.0 3.0 2nd 2005 Borda Levente ifjúsági Férfi SVE Kék 1.0 1.0 2.0 4.0 4.0 3rd

Részletesebben

OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK ÖS TANÉV

OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK ÖS TANÉV OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK 2014-2015-ÖS TANÉV OSZT. NEVELŐTESTÜLETI DICSÉRET (KÖNYV + OKLEVÉL A BAZILIKÁBAN) 1. a 1. 1. Demeter Roland: kimagasló KÖNYV + OKLEVÉL tanulmányi, és 2. 2. Szabó Hanna: kimagasló

Részletesebben

Sport XXI. mezei 2015.03.28. Szombathely

Sport XXI. mezei 2015.03.28. Szombathely U11 1.hely "A"-57 p 1 Béres Milán 4 Róka Bora 5 Iker Natália 6 Bodzzay Dániel 8 Bene Noel 10 Juhász-Tóth Eszter 11 Vidos Evelin 12 Horváth Léna Sport XXI. mezei 2.hely "B"-170 p 14 Takács Zsombor 18 Ecker

Részletesebben

11 ÓRÁTÓL 11 ÓRA 45 -IG I.EMELET KOLLÉGIUM 1K3-AS TEREM

11 ÓRÁTÓL 11 ÓRA 45 -IG I.EMELET KOLLÉGIUM 1K3-AS TEREM I.EMELET KOLLÉGIUM 1K3-AS TEREM 1. Agócs Adrienn Farkasréti 2. Baka Ádám Kőrösi 3. Balogh Vivien Laura Érdligeti 4. Béres Bianka Herman 5. Bisbac Bálint II. Rákóczi 6. Bódi Kitti Kőrösi 7. Bódizs Botond

Részletesebben

AC SZEKSZÁRD MINŐSÍTŐ VERSENYE Szekszárd, július 1.

AC SZEKSZÁRD MINŐSÍTŐ VERSENYE Szekszárd, július 1. AC SZEKSZÁRD MINŐSÍTŐ VERSENYE Szekszárd, 2014. július 1. 80 m újonc fiú 1. Balog Péter 2001 AC Bonyhád 10,97 2. Szabó Krisztián 2001 AC Szekszárd 11,14 3. Szabó Máté 2001 AC Bonyhád 11,30 4. Botos Krisztián

Részletesebben

Verőce Kupa 2013. 08. 17.

Verőce Kupa 2013. 08. 17. Verőce Kupa 2013. 08. 17. 1. K-1 női VII. korcsoporttól 2000m 1 5 Fazekas Laura Váci Hajó SE 2 1 Benke Anna 3 2 Ács Enikő Gödi SE 2. MK-1 fiú 0. korcsoport 2000m 1 4 Bíró Dominik Váci Hajó SE 2 6 Kühn

Részletesebben

"Rólad szól" 5-6. évfolyam tanulmányi verseny eredménye. Helyezés Tanuló Iskola 1 Sütő Lili Fodros Általános Iskola

Rólad szól 5-6. évfolyam tanulmányi verseny eredménye. Helyezés Tanuló Iskola 1 Sütő Lili Fodros Általános Iskola "Rólad szól" 5-6. évfolyam tanulmányi verseny eredménye Helyezés Tanuló Iskola 1 Sütő Lili Fodros Általános Iskola 2 Ritzl Dorina Zipernowsky Károly Általános Iskola 3 Szabó Csenge Napsugár Zipernowsky

Részletesebben

A Magyar Kajak-Kenu Szövetség által megrendezésre került Felnőtt, Ifjúsági és Parakenu Rangsoroló kajak-kenu verseny. Jegyzőkönyve

A Magyar Kajak-Kenu Szövetség által megrendezésre került Felnőtt, Ifjúsági és Parakenu Rangsoroló kajak-kenu verseny. Jegyzőkönyve A Magyar Kajak-Kenu Szövetség által megrendezésre került Felnőtt, Ifjúsági és Parakenu Rangsoroló kajak-kenu verseny Jegyzőkönyve A verseny helye: Szeged A verseny időpontja: 2018.05.10-12. A versenybíróság

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV Berettyóújfalu,2011.márc.19.

JEGYZŐKÖNYV Berettyóújfalu,2011.márc.19. 100m fiú gyorsúszás - 1.versenyszám 1. Molnár Bálint 2002 Debreceni Sportiskola 1:20,10 2. Sándor Benedek 2002 Debreceni Sportiskola 1:24,00 3. Szabó Róbert 2002 Herpály SE 1:31,30 4. Nagy Dávid 2002 Herpály

Részletesebben

XX. Göd Kupa augusztus 31.

XX. Göd Kupa augusztus 31. 1 09:30 K-1 fiú Kölyök III 2000m 1 2 Antal Márton Nagymaros SE 2000 2 7 Szántói Sz. Tamás Nagymaros SE 2000 3 10 Csitári Henrik MAFC 2000 4 9 Szabó Nándor Gödi SE 2000 5 5 Drobilich Benedek Nagymaros SE

Részletesebben

25 m. fiú gyorsúszás 1. versenyszám

25 m. fiú gyorsúszás 1. versenyszám 25 m. fiú gyorsúszás 1. versenyszám 2008 1. Tuli Botond 2008 BBSC Balatonboglár 0:19,09 143p 2. Gadányi Márk 2008 Egyéni induló 0:19,36 137p 3. Tamás Barnabás 2008 Győri Úszó SE 0:20,01 124p 4. Tóth Csanád

Részletesebben

III. AQUAWORLD Kajak-Ergométeres Kupa

III. AQUAWORLD Kajak-Ergométeres Kupa 9:33 Férfi ifjúsági 1000 méter I. előfutam 1 3 Merksz Ármin Csepeli Indotek Kajak-Kenu Egyesület 1996 03:18.89 2 6 Piller Kristóf UTE 1997 04:01.12 3 2 Mécsei Máté Esztergomi Hajós Egylet 1997 04:13.46

Részletesebben

I. RÁBCA KUPA RAJTLISTA AQUA Sportközpont, Győr november 11.

I. RÁBCA KUPA RAJTLISTA AQUA Sportközpont, Győr november 11. 200 m. fiú pillangóúszás 1. versenyszám Országos csúcs: 1:52.70 (Cseh László - 2008) 1. Erős Noel 2004 Europtec ZÚK --:--,-- 2. Némedi-Varga Tamás 2006 Győri Úszó Sportegy. 2:53,46 3. Cser Dávid 2005 RÁJA

Részletesebben

Cápa és Gyerek Uszonyosúszó OB to

Cápa és Gyerek Uszonyosúszó OB to Cápa és Gyerek Uszonyosúszó OB - 0... to 0..0. Versenyszám Női/Women 0 & Under 0 LC Meter U.Delfin Gyermek 0 0 Szabó, Anita 0 Debreceni Búvárklub, 0 Hajnács, Lili 0 Muréna Ubk Szeged, 0 Hamlin, Dorothy

Részletesebben

Eredménylista. Futam :30 C2 Férfi Felnőtt 1000m I. Előfutam. Futam :37 C2 Férfi Felnőtt 1000m II.

Eredménylista. Futam :30 C2 Férfi Felnőtt 1000m I. Előfutam. Futam :37 C2 Férfi Felnőtt 1000m II. Eredménylista Futam 1 2012.05.05 09:30 C2 Férfi Felnőtt 1000m I. Előfutam 1 3 2462 Sáfrán Mátyás Központi Sport és Ifjúsági 846 Nagy Péter Graboplast Győri Vízisport Egyesület 2 5 6237 Vasbányai Henrik

Részletesebben

1. versenyszám 25m gyorsúszás - fiú

1. versenyszám 25m gyorsúszás - fiú pálya név szül. idő egyesület nev. idő 1. versenyszám 25m gyorsúszás - fiú 1 Böszörményi Bálint 2007 Új-Hullám SE 0:22,00 2 Turi Dániel 2007 Móri Úszó SE 0:27,30 3 Szeder Áron 2007 Győri Úszó SE 0:30,00

Részletesebben

XV. FUTABONY - MAGAS ISTVÁN EMLÉKVERSENY 2014 EREDMÉNYEK

XV. FUTABONY - MAGAS ISTVÁN EMLÉKVERSENY 2014 EREDMÉNYEK XV. FUTABONY - MAGAS ISTVÁN EMLÉKVERSENY 2014 EREDMÉNYEK Óvodások H. Név Sz. év Város Óvoda 1 Baranyai Levente 2008 Abony Szivárvány Óvoda 2 Ferenczy Dániel 2008 Abony Pingvines Óvoda 3 Juhász Hanna 2008

Részletesebben

Sport XXI. program Északkelet-magyarországi régió egyéni pályaverseny május 26. vasárnap

Sport XXI. program Északkelet-magyarországi régió egyéni pályaverseny május 26. vasárnap Sport XXI. program Északkelet-magyarországi régió egyéni pályaverseny 2019. május 26. vasárnap Hely Név Egyesület Eredmény 60m síkfutás 2007 lány 1. Boldog Boróka MVSI 8,4 2. Sáry Veronika MVSI 9,6 1.

Részletesebben

Veszprémi XCO - Olimpiai cross utánpótlás magyar kupa

Veszprémi XCO - Olimpiai cross utánpótlás magyar kupa U9 lány A 1 u13 LICHTL Liána Focus Team Hungary 00:09:51 00:00:00 00:04:16 00:05:34 2 u14 SZÜCS Borbála Femat-ZKSE 00:10:12 00:00:21 00:04:37 00:05:35 3 u15 KÁLMÁN Luca Femat-ZKSE 00:11:30 00:01:38 00:05:30

Részletesebben

Hely. Rajtszám Atléta Sz. év Egyesület Sorrend Csapatnév Eredmény Rekord

Hely. Rajtszám Atléta Sz. év Egyesület Sorrend Csapatnév Eredmény Rekord EREDMÉNYEK Férfi 10 km utcai futás Döntő 13:05 1. nap 1 029 Bicsák Bence 1995 Psn Zrt 14 A 30:27 PB 2 007 Jenkei Péter 1992 Vasas 32 A 30:45 PB 3 003 Csere Gáspár 1991 BEAC 36 A 31:00 SB 4 005 Farkas Dárius

Részletesebben

ANGOL 1. kategória Max: 78 pont, Min: 47 pont A zölddel jelölt versenyzők jutottak a döntőbe.

ANGOL 1. kategória Max: 78 pont, Min: 47 pont A zölddel jelölt versenyzők jutottak a döntőbe. ANGOL 1. kategória Max: 78 pont, Min: 47 pont A zölddel jelölt versenyzők jutottak a döntőbe. HELYEZÉS PONT- SZÁM KATEGÓRIA NYELV NÉV ISKOLA VÁROS FELKÉSZÍTŐ TANÁR 1 77 1 angol Farkas Gellért Ferenc Bercsényi

Részletesebben

XVIII. FUTABONY és Magas István Emlékverseny Eredménylista

XVIII. FUTABONY és Magas István Emlékverseny Eredménylista XVIII. FUTABONY és Magas István Emlékverseny 2017. Eredménylista ÓVÓDÁSOK ssz. Név szül év Város ÓVÓDA Simon Konrád 2012 Budapest BP. Malacka csop Ritnovszky Gergő 2012 Abony Gyöngyszemek Kecskeméti Sándor

Részletesebben

HODOS TAMÁS EMLÉKVERSENY 2016.

HODOS TAMÁS EMLÉKVERSENY 2016. HODOS TAMÁS EMLÉKVERSENY 2016. U9 lány 1 2 3 pont meccs hely 1 Novák Adrienn 7-21 7-21 14 : 42 0 : 2 3. 2 Lengyel Flóra 21-7 21-19 42 : 26 2 : 0 1. 3 Kis-Kasza Arabella 21-7 19-21 40 : 28 1 : 1 2. U9

Részletesebben

II. kcs Fiú csapat. II. kcs Fiú egyéni

II. kcs Fiú csapat. II. kcs Fiú egyéni II. kcs Fiú csapat 1. Székesfehérvár, Tóvárosi Ált. isk. 1818 p 2. Székesfehérvár, Zentai úti Ált. 1622 p 3. Adony Szent István Ált. 1597 p Enying, Batthyány Fülöp Gimn. Ált. 4. 1555 p 5. Csákvár, Gróf

Részletesebben

BALUSWIM ÚSZÓISKOLA I TANÉVZÁRÓ ÚSZÓVERSENYÉNEK JEGYZŐKÖNYVE

BALUSWIM ÚSZÓISKOLA I TANÉVZÁRÓ ÚSZÓVERSENYÉNEK JEGYZŐKÖNYVE 1. SZÁM: 2003-2006 LEÁNY PILLANGÓ MEGYERI LILI 0.49.38. 1 KATULA PANNI 0.52.05. 2 KUN DOROTTYA 2.57.19. 3 2. SZÁM: 2003-2006 FIÚ PILLANGÓ KATULA BALÁZS 0.45.50. 1 KATULA ÁKOS 0.56.28. 2 3. SZÁM: 1999-2002

Részletesebben

Úszás Diákolimpia városi forduló Hajdúböszörmény, november 28.

Úszás Diákolimpia városi forduló Hajdúböszörmény, november 28. 1. 100 m fiú gyors 1. Némethi László 2002. Bethlen G. Ált. Isk. 1:24,6 2. Homen Péter 2002 Bocskai I. Gimnázium 1:35,1 3. Székely Norbert 2003 Bocskai I. Gimnázium 1:42,1 4. Rozs Botond 2003 Bocskai I.

Részletesebben

EREDMÉNYEK / RESULTS / 11:53

EREDMÉNYEK / RESULTS / 11:53 1 4 5 7 50 m 100 m 150 m 200 m 250 m 300 m 350 m pont 1.50 női mell - A -2 kat. - 2001 és 2002 születésűek 1 Farkas Kata 2001 Szombathelyi Vízmű SC 0:46,24 0:46,24 303 2 Dancsecs Boglárka 2002 Szombathelyi

Részletesebben

Rajtlista m fiú vegyes m lány vegyes m fiú pillangó m lány pillangó. pálya név születési év egyesület nevezési idő.

Rajtlista m fiú vegyes m lány vegyes m fiú pillangó m lány pillangó. pálya név születési év egyesület nevezési idő. Rajtlista pálya név születési év egyesület nevezési idő 1 80 m fiú vegyes 1 Tornyi Barna 2005 AUKE 01:28,17 2 Kovács Marcell 1998 AUKE 01:08,60 3 Kiss Róbert 1999 AUKE 01:02,82 4 Forgó Dániel 2005 AUKE

Részletesebben

Felnőtt férfi Szuper Liga 14:20 1. nap

Felnőtt férfi Szuper Liga 14:20 1. nap EREDMÉNYEK Férfi Mezei futás Időfutam Felnőtt férfi Szuper Liga 14:20 1. nap 1 Gregor László 1992 Békéscsabai AC 17 17:45 2 Minczér Albert 1986 VEDAC 10 17:58 3 Pápai Márton 1995 DSC-SI 4 18:09 4 Kazi

Részletesebben

1. versenyszám: 33 m gyorslábtempó (2011, ) Fiúk (2011) Lányok (2011) Fiúk ( ) Lányok ( )

1. versenyszám: 33 m gyorslábtempó (2011, ) Fiúk (2011) Lányok (2011) Fiúk ( ) Lányok ( ) 1. versenyszám: 33 m gyorslábtempó (2011, 2009-2010) Fiúk (2011) Lányok (2011) 1. Bíró Bálint 2011 1:08,31 1. Bánóczi Bori 2011 1:03,78 2. Anda Gergő 2011 1:16,00 Fiúk (2009-2010) Lányok (2009-2010) 1.

Részletesebben

III Erdei futónap eredmények

III Erdei futónap eredmények III Erdei futónap eredmények Legkisebbek 600m (2-6 év) fiú futónaptár.hu 1. Móser Barnabás 2. Hidy Krisztián 3. Tücsök Gergı 4. Boros Barna 5. Soós Donát 6. Kalmár Benjamin 7. Csuka Zsombor 8. Láng Olivér

Részletesebben

Csapatverseny :35

Csapatverseny :35 Csapatverseny 1. Gödi SE 338 pont 2. Váci Hajó 250 pont 3. Nagymaros SE 151 pont 4. Váci Vasutas 63 pont 5. Verőce 26 pont 6. Szeged 10 pont 7. EKKSE 7 pont 2011-08-28 12:35 1. 9:30 K-1 III. kcs fiú 1.

Részletesebben

Az ókori világ csodái pályázati füzet eredményei

Az ókori világ csodái pályázati füzet eredményei Az ókori világ csodái pályázati füzet eredményei helyezés pontszám név iskola 1. 124 Póda Katica Bíborka 1. 124 Sárközi Eszter Móricz Zsigmond Általános 2. 122 Marschalkó Csinszka 2. 122 Kovács Ádám Győri

Részletesebben

ORSZÁGOS GYEREK ÉS SERDÜLŐ ALPESI SÍBAJNOKSÁG MAGYAR SÍ SZÖVETSÉG MAGYAR KUPA FUTAM HIVATALOS EREDMÉNYLISTA ÓRIÁS- MŰLESIKLÁS

ORSZÁGOS GYEREK ÉS SERDÜLŐ ALPESI SÍBAJNOKSÁG MAGYAR SÍ SZÖVETSÉG MAGYAR KUPA FUTAM HIVATALOS EREDMÉNYLISTA ÓRIÁS- MŰLESIKLÁS HIVATALOS EREDMÉNYLISTA ÓRIÁS- MŰLESIKLÁS Zsüri Technikai adatok Technikai del: Mohai Szabolcs Pálya neve: Schönangel Döntőbíró : Kovács Gedeon Rajt : 1201 m Versenyfőnök : Gótzy Antal Cél : 1006 m Pályafőnök

Részletesebben

Ipari - Tokle (10-40, 10-27, 13-33, 15-28)

Ipari - Tokle (10-40, 10-27, 13-33, 15-28) PINGVIN KUPA II. FORDULÓ Lejátszották Karcagon a Pingvin Kupa II. fordulóját is, íme az eredmények: "A" csoport Ipari - Tokle 48-128 (10-40, 10-27, 13-33, 15-28) Kovács Benedek (11/3), Magyar Erik (10),

Részletesebben

Sport XXI. Program mezei verseny Közép Dunántúli Régió 2. forduló

Sport XXI. Program mezei verseny Közép Dunántúli Régió 2. forduló Sport XXI. Program mezei verseny Közép Dunántúli Régió 2. forduló U11 1200 m Név Szül Egyesület Helyezés Idő Ódor Balázs 2007 ARAK 1 5:54 Balácsik Dávid 2007 ARAK 2 5:55 Bese Mirtill 2007 ARAK 3 6:00 Birnbauer

Részletesebben

ALSÓ TAGOZATOS ANGOL NYELVŰ SZAVALÓVERSENY ÁPRILIS

ALSÓ TAGOZATOS ANGOL NYELVŰ SZAVALÓVERSENY ÁPRILIS ALSÓ TAGOZATOS ANGOL NYELVŰ SZAVALÓVERSENY 2018. ÁPRILIS 25. Ladányi Jázmin 1.b I. 1. évfolyam Kerezsi Flóra 1.a II. 1. évfolyam Vanyorek Levente 1.b III. 1. évfolyam Soltészné Szörfi Anikó Zimmermanné

Részletesebben

Hely. Rajtszám Atléta Sz. év Egyesület Sorrend Eredmény Rekord

Hely. Rajtszám Atléta Sz. év Egyesület Sorrend Eredmény Rekord EREDMÉNYEK Férfi 10 km utcai futás Döntő 13:05 1. nap 1 010 Farkas Dárius Ádám 1991 BEAC 41 30:20 PB 2 019 Juhász Balázs 1996 DSC-SI 10 30:27 PB 3 023 Koszár Zsolt 1986 SYN FIT SZTG 42 30:35 SB 4 026 Kovács

Részletesebben

Sport XXI. Mezei, Mosonmagyaróvár U11 (2005 és később születettek), CSAPAT EREDMÉNY

Sport XXI. Mezei, Mosonmagyaróvár U11 (2005 és később születettek), CSAPAT EREDMÉNY U11 (2005 és később születettek), CSAPAT EREDMÉNY 1.hely Zalaegerszeg "A" 133 pont Jakab Martin 2005 5 Fonyódi Ákos 2005 7 Gaál Máté 2005 14 Mészáros Mirkó 2006 17 Horváth Kevin 2005 20 Balogh Ákos 2005

Részletesebben

Hely. Atléta Sz. év Nevező Sorrend Eredmény Rekord

Hely. Atléta Sz. év Nevező Sorrend Eredmény Rekord EREDMÉNYEK Férfi Gerelyhajítás Döntő 15:00 1. nap 1 Rivasz-Tóth Norbert 1996 Szolnoki MÁV-SE 10 74.32 2 Rab Attila 1994 Ikarus BSE 8 70.37 SB 3 Barton Ondrej 1993 SVK 7 65.72 4 Kovács Noel 1999 Ikarus

Részletesebben

KERÉKPÁROS ISKOLA KUPA TERÜLETI VERSENY. Név oszt. helyezés Kategória felkészítő tanár. Név oszt. helyezés Kategória felkészítő tanár

KERÉKPÁROS ISKOLA KUPA TERÜLETI VERSENY. Név oszt. helyezés Kategória felkészítő tanár. Név oszt. helyezés Kategória felkészítő tanár KERÉKPÁROS ISKOLA KUPA TERÜLETI VERSENY Név oszt. helyezés Kategória felkészítő tanár Réti Márton 6.b 1. 5-8 osztály Kovács Róbert Péterné Ágoston László 7.b 3. 5-8. osztály Kovács Róbert Péterné DIÁKOLIMPIA

Részletesebben

100 m fiú gyorsúszás "B" 1. versenyszám

100 m fiú gyorsúszás B 1. versenyszám 100 m fiú gyorsúszás "B" 1. versenyszám 1. Vései Viktor 1994 Türr István Gimn. 1:12,72 236p 2. Jákli Péter 1996 Acsády SZKI 1:13,34 230p 3. Bakai Flórián 1995 Református Gimn. 1:15,56 210p 4. Fekete Bálint

Részletesebben

ANGOL 1. kategória Maximális pontszám : 75 60% = 45 HEL YEZ ÉS

ANGOL 1. kategória Maximális pontszám : 75 60% = 45 HEL YEZ ÉS ANGOL 1. kategória Maximális pontszám : 75 60% = 45 HEL YEZ ÉS PONTS ZÁM NÉV 1. 72 Németh Zsolt I. angol KATEG ÓRIA NYELV ISKOLA VÁROS FELKÉSZÍTŐ TANÁR 2. 71 Eke Laura I. angol Kazinczy Ferenc Református

Részletesebben