VINCELLÉR SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA. Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés
|
|
- Krisztina Orsósné
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 VINCELLÉR SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése
2 VINCELLÉR Feladatok és tevékenységek A szakma kialakulása A szőlőművelés nagyon régi termelési ág. Eredete kevéssé feltárt, mert az őstörténethez kapcsolódó tudományok eredményei világítanak csak rá a szükséges összefüggésekre. A honfoglalás időszakában hazánk területén már termésben bővelkedő szőlő ültetvények voltak. A szőlőművelést és a bor előállítását a középkorban az egyház is támogatta. A világi hatalmak közül különösen az Árpád-házi királyok különféle adómenteséggel ösztönözték e termelési ágat. A következő időszakban folyamatosan fejlődött a szőlőművelés, így a XIX. században már jelentős mennyiséget állítottak elő. Ekkor már évszázadok óta ismert volt a Tokaji bor, mint a magyar borok királya. A magyar szőlőművelés fejlődésében kiemelkedő szerepe volt Széchenyi Istvánnak, aki a borkereskedelmet is támogatta. Magyarországot 1875-ben érte a filoxéra, amely egy szőlő betegség volt, rettenetes pusztítást vitt végbe. A magyar borbőségből borhiány lett, mivel bortermelésünk a felénél is kevesebbre csökkent. A századforduló országos támogatási és modernizációs törekvése felélesztette a haza szőlőtermelést. Napjainkban folyamatosan nő a minőségi borok iránti igény, így a szőlőfajták kutatása és a szőlőtermelés növekedése várható. Melyek a jellemző feladatok, tevékenységek ebben a szakmában? A vincellér szakma szorosan kapcsolódik a borász munkájához. Ha igazán eredményes akar lenni, akkor a borász szakemberrel való együttműködés nélkül nem is lehet sikeres. Természetesen az is előfordul, hogy a két szaktevékenységet végző ugyanaz a személy, hiszen kisebb szőlőbirtokokon a vincellér és a borász feladatai lényegében összekapcsolódnak. Éppen ezért a vincellér szakma különállóan elsősorban nagy területű szőlőbirtokokon határolódik el a bortermeléstől, ahol a mértek miatt a szőlőtermelés a fő feladata. 2
3 A vincellér foglalkozását tekintve a kertészet egy sajátos ágát, a szőlőtermesztést tekinti fő feladatának. Ez azt jelenti, hogy jól ismeri a szőlőnek, mint növénynek a természeti feltételeit, a szaporítástól a betakarításig terjedő valamennyi fázisát. A vincellér felel elsősorban a szőlőbirtokon megtalálható szőlők fajtaösszetételéről, termesztéstechnológiai feltételeiről. Mindezt akkor végzi kielégítően, ha együttműködik mindazon szakemberekkel, akik e folyamat valamennyi fázisához eredményeikkel hozzájárulhatnak. Ilyenek például a növénynemesítők, akik az új fajták bevezetésénél nyújtanak segítséget és hasonlóan fontos a borász, aki az eredményt, tehát a megtermelt gyümölcsből készült bort készíti. A vincellér szakma nagyon régi hagyományokra tekint vissza hazánkban. Már a XIX. században magas szintű vincellér szakképzés volt Magyarországon, ami nem kis mértékben megalapozta azt a szőlőkultúrát, ami hazánkra jellemző. A vincellérnek kell megszervezni az eredményes termelésrész feladatait. Így például a kiválasztott fajtákhoz legjobban megfelelő növényápolási szereket és technológiákat, az adott területre jellemző tartástechnológiai feltételeket, a különböző művelési technikákat, az alkalmazandó műszaki eszközöket, azok megfelelő minőségű karbantartását, illetve kihasználását. Mindez tehát azt is jelenti, hogy a vincellér szakmai munkája során olyan feladatokat is meg kell oldjon, amely a gazdaság rentabilitását biztosítja. Milyen anyagokkal, eszközökkel kell dolgoznia? Munkája során használ vegyszereket, növényvédő-, illetve növényápoló eszközöket. Ezeket kézi, vagy nagyipari jellegű gépekkel juttatja ki a termőterületre (permetezés). Fontos feladata a vincellérnek a metszés, tehát a növény termőképességének a kívánt irányba való befolyásolása. Ezt a munkát hagyományos és nagyüzemi formában egyaránt lehet végezni (kézi, illetve preumatikus metszőolló). Jelentős művelete a szőlő termesztésének az úgynevezett kötözés, amely szintén befolyásolhatja a betakarítás lehetőségeit, például magas művelésű, lugas szőlő, illetve alacsony művelésű. A vincellér a borásszal együttműködve gondoskodik a szüret előkészítéséről, ennek egyik fontos eleme a megfelelő tárolóedények előkészítése, kitisztítása, a darálók, prések megfelelő fertőtlenítése. 3
4 Hol végzi a munkáját? A vincellér munkájának legnagyobb részét az év valamennyi évszakában zömében a szabadban végzi. Munkaidejét elsősorban a szőlő, mint növény biológiai ciklusa szabályozza. Ebből következően télen kevesebb a feladat, elsősorban a növényvédelem, talajmunkák foglalják le, tavasszal a növényszaporítás és általában a növény biológiai életfolyamatának elindítása és befolyásolása a legfontosabb feladat. Ezt követően a virágzástól kezdve a gyümölcs megjelenéséig a feladatok a növény megvédése és a minél nagyobb termés elérése érdekében szerveződnek. A különböző növényvédő permetezések nagymértékben függenek az időjárási feltételektől, esős időben nagyobb a veszélye a növényt támadó kórokozók megjelenésének, ami gyakoribb permetezést, növényápolást igényel. Bár termesztésen vannak a növénytermelés szempontjából kedvező időszakok is, egy igazi vincellér szerint jó idő nincs, mindig jobb idő lehetne. Az esetleges kisebb szünetekben a vincellér az eszközök karbantartását, az általa is elvégezhető javítási munkálatokat végzi, ezeket természetesen többnyire megfelelő műhelyben, vagy zár helységben. Munkája során kikkel kerül kapcsolatba, kikkel van dolga? A vincellér munkatársainak száma nagymértékben függ a szőlőbirtok nagyságától. Kisebb szőlőbirtokon többnyire egymaga látja el a legtöbb feladatot, legfeljebb a metszés, kötözés illetve a növényvédelmi feladatok megoldásához vesz fel idénymunkásokat. Ezeknek betanítása, ellenőrzése, ellátása, esetleg bérük kifizetése is feladatai közé tartozik. Amennyiben nagybirtokon végzi munkáját, úgy valószínűsíthető hogy alá fölérendeltségi helyzetben van más szakemberekkel. Fontos a borásszal való együttműködése, hiszen, a vele való együttműködéssel kell számos feladatot elvégeznie, ezek közül is a legfontosabb, a betakarítás folyamata. A vincellér viszonylag ritkán kerül kapcsolatba a kereskedelmi szférában dolgozókkal, bár kisebb gazdaságban ennek is megvan az esélye. Mindez tehát azt jelenti, hogy a vincellérnek átlagos szociális kapcsolatrendszere van. 4
5 Követelmények Milyen fizikai igénybevétellel, megterheléssel jár a munkavégzés? A vincellér munkáját elég sok fizikai feladat jellemzi. Kiemelkedik a növényvédelem és a növényápolás feladata, amely gyakorta még a mai világban is kézi, vagy legalábbis egyszerű eszközökkel történik. Ez azt jelenti, hogy meg kell emelni a kg-os készüléket, ezelőtt el kell készíteni a permetező lét, amit majd kijuttat a szőlőre. Ez meglehetősen nagy igénybevételt jelent, s csak a nagy szőlőgazdaságokban van biztosítva a gépi eszközök használata. Hasonlóan jelentős fizikai igénybevétel a növényápolás során a kapának vagy a metszőollónak használata. Ebben az esetben is léteznek már a munkát megkönnyítő gépek, de ezek gazdaságos használata csak bizonyos földterület nagyságnál képzelhető el. Elmondható tehát, hogy a vincellér munkája a közepesnél néha nagyobb fizikai igénybevételt is jelent. Milyen környezeti ártalmakkal, hátrányokkal járhat a szakma gyakorlása? A vincellér munkája során gyakran kerül kapcsolatba vegyszerekkel, ezek egy része a növényvédelemben (permetezés) másrészt a növényápolásban kap szerepet. Maga a természeti környezet, ahol általában a szőlőbirtok elterül, inkább a jó levegőről a tiszta környezetről ismerhető föl, ily módon tehát különösebb ártalmat nem tartalmaz. Természetesen, bár a vincellér munkájának tekintetes részét szabadban végzi, arra csak ritkán kerül sor, hogy kellemetlen, terhelő jellegű időjárási viszonyok között végzi munkáját. Ennek oka egyértelmű, a munka optimális elvégzésének idejét maga szabja meg. Milyen egészségügyi követelményeket támaszt ez a szakma? Fontos tudni, hogy minden foglalkozásnak szigorú egészségügyi alkalmassági feltételei vannak. A fontosabb szempontok közül néhányat kiemelünk, tájékoztató jelleggel: ép színlátás, 5
6 teljes látótér és térlátás, karok, kezek, ujjak fokozott használata, fokozott figyelem, együttműködés. A foglalkozás gyakorlása során felmerülő kockázati tényezők: tartós kényszertesthelyzet (görnyedés, térdelés, guggolás), felmerülhet allergia, fokozott balesetveszély, veszélyes anyagok használata. Milyen egyéb tulajdonságok megléte kedvező? A vincellér szakma egyik fontos követelménye a természet szeretete. A vincellér élő anyaggal, növénnyel foglalkozik, ami nemcsak érdeklődést, de egyfajta felelősségtudatot is feltételez attól, aki ilyen munkát végez. Ehhez kapcsolódik a jó formaérzékelés, színérzékelés. A jó állóképesség és legalább átlagos ujjügyesség, kézügyesség segítik a sikeres munkavégzést. A vincellér munkájában fontos a gondosság, a jó szervezőképesség. Milyen tantárgyakban kell jó eredményt elérni ehhez a szakmához? A vincellér szakmát mind közép-, mind felsőfokon oktatják. A középfokú képzésben a legfontosabb az általános természettudományos tantárgyak iránti érdeklődés. Tehát elvárható, hogy a vincellér pályára készülő fiatal az átlagosnál jobb eredményt érjen el biológiából és kémiából, esetleg műszaki alapismeretekből. A felsőfokú tanulmányok folyamatában a vincellér szakma alapvetően igényli a növénytan, növényélettan, genetika, mikrobiológia, biotechnológia, talajtan tárgyak jó színvonalú ismeretét. Milyen érdeklődési kör a legelőnyösebb ebben a szakmában? Fontos a szabályok betartásának és betartatásának igénye mellett a rugalmasság. 6
7 Az élő természethez kapcsolódó alkalmazkodás, a változások figyelemmel követése mellett a tárgyak, eszközök iránti érdeklődés alapja a tevékenységnek. Aki ezt a szakmát választja, annak szeretnie kell a természetben dolgozni és különös figyelmet fordítani a növények biológiai sajátosságaira. Szakképzés A képzés célja kisüzemben, magánvállalkozásban, egyéni gazdaságban folytatott szőlőtermesztési, borászati, borkereskedelmi és szolgáltatási tevékenység végzésére, azok irányítására képes szakemberek szakképzettségének tanúsítása. Előképzettség A képzésen való részvétel előfeltétele alapfokú iskolai végzettség és egészségügyi alkalmasság. Kizáró okok a képzésben való részvételből: színtévesztés, szagló- és ízlelőszervek betegségei, szédülékenység, tériszony, emésztőszervi betegségek, epilepszia. Képzési idő A végzettség iskolarendszerben megszerezhető 2,5 év alatt. Az elmélet-gyakorlat aránya 40-60%. A szakképzés során oktatott elméleti és gyakorlati tárgyak Kertészeti alapismeretek, Szőlőtermesztés (szakmai elmélet és gyakorlat), Alkalmazott kémia, Laboratóriumi gyakorlat, Borászati technológia (szakmai elmélet és gyakorlat), Táplálkozás-élettan, Higiénia és mikrobiológia, Műszaki ismeretek (szakmai elmélet és gyakorlat), Informatika, Kereskedelmi ismeretek (szakmai elmélet és gyakorlat), Gazdálkodási-, vállalkozási- és jogi ismeretek, Munka-, környezet- és tűzvédelmi ismeretek, Vezetési és szervezési alapismeretek, Szakmai idegen nyelv. A szakképesítés vizsgakövetelményei A vizsgára bocsátás szakmai előfeltétele, hogy a jelölteknek a tanulmányi idő utolsó évében 50 liter bort kell önállóan, ellenőrzött feltételek mellett elkészíteni és (lehetőleg) 7
8 bepalackozni, azt az iskola által megadott határidőig, bírálatra be kell mutatni a kapcsolódó értékesítési (marketing) tervvel együtt. A szakmai vizsga három részből áll: írásbeli, gyakorlati és szóbeli részből. Írásbeli vizsgán a kérdések 60%-a szakmai technológiai, 20%-a növénytani, környezetvédelmi, alkalmazott kémiai és műszaki és 20%-a gazdálkodási, kereskedelmi, szervezési ismereteket tartalmaz. A gyakorlati vizsga három részből áll: szőlőtermesztési az időszerű technológiai műveletek, alapvető borkezelési eljárások, valamint szőlőfajták, növényi részek, fenológiai fázisok, eszközök, anyagok felismerése, bizonylatok kiállítása és az alapvető borászati laboratóriumi vizsgálatok. A szóbeli vizsga elemei: Szőlőtermesztés, Borászat,Műszaki ismeretek (géptan), Munka-, környezet- és tűzvédelem, Kereskedelmi-, gazdasági ismeretek tudnivalói. A szőlő- és gyümölcstermesztő, valamint a borász szakképesítéssel rendelkezők számára a képzésben való részvétel nem tekinthető második szakképesítésnek, hanem a meglévő munkakör magasabb színvonalon való ellátását biztosítja. A képzés időtartamába a szakképesítés beszámítható, oktatási időtartam arányosan csökkenthető. A szakképesítés OKJ azonosító száma: Kapcsolódó foglalkozások Egyéb növénytermesztési és kertészeti foglalkozások, Borkereskedő, Szőlőtermesztő, Önálló gazda, Bor-, pezsgőgyártó, Borászati technikus, Bor- és üdítő-ipari technikus, Bor és gyümölcsszeszfőző, -finomító, Szesz-, szeszesital-gyártó. Továbbképzési, szakmai lehetőségek A középiskola elvégzése után lehetőség van főiskolai szintű szőlész- borász képzésen való részvételre. A szakképesítéssel betölthető munkakörök 8
9 Bor-, pezsgőgyártó, Must-, szőlő- és borátvevő Borászati pince munkás, Pezsgőmáglyázó, Pezsgőtisztító Borfejtő, Borkezelő, Borszűrő, borszeparáló, Pezsgőrázó, Pezsgőürítő. A szakmával kapcsolatos további információk részletesen a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Intézet: honlapján találhatók, Szakképzési dokumentumok címszó alatt. Szakmai gyakorlat és szakmai továbbképzés az Európai Unióban Az alábbi honlapon különböző nemzeti és nemzetközi oktatási-képzési pályázati programok találhatók. Így többek között az Európai Bizottság Socrates oktatási, és Leonardo da Vinci szakképzési programjai, valamint a felsőoktatásban résztvevők középeurópai CEEPUS programja. A honlap információt nyújt a felsőoktatási rendszereket támogató Tempus III. és az Erasmus Mundus programokról, valamint az Európai Unió Kutatási és Technológiafejlesztési Keretprogramjának lehetőségeiről. Elérhetőség: Kereseti lehetőségek: Az egyes foglalkozások átlagkereseti statisztikáját több évre visszamenőleg az Állami Foglalkoztatási Szolgálat honlapján teszi közzé, a Statisztika menüpontban (egyéni bérek és keresletek statisztikája). Elérhetőség: Elhelyezkedési lehetőségekről tájékozódhat az Állami Foglalkoztatási Szolgálat kirendeltségein, a internetes elérhetőségen, vagy mobiltelefonon a linken. Kiadja: Foglalkoztatási és Szociális Hivatal Felelős kiadó: Pirisi Károly főigazgató Ez a kiadvány az Európai Unió és a Magyar Állam társfinanszírozásával 2005-ben készült. Aktualizálva 2008-ban. A jelen dokumentum tartalma nem feltétlenül tükrözi az Európai Bizottság a tárgyra vonatkozó hivatalos véleményét. 9
MINŐSÉGBIZTOSÍTÁSI FELÜLVIZSGÁLÓ ÉS TANÚSÍTÓ SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA. Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.
MINŐSÉGBIZTOSÍTÁSI FELÜLVIZSGÁLÓ ÉS TANÚSÍTÓ SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése MINŐSÉGBIZTOSÍTÁSI
INFORMÁCIÓ- RENDSZERSZERVEZŐ SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA. Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés
INFORMÁCIÓ- RENDSZERSZERVEZŐ SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése INFORMÁCIÓ-RENDSZERSZERVEZŐ
NYILVÁNTARTÁSI ÉS OKMÁNYÜGYINTÉZŐ SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA. Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.
NYILVÁNTARTÁSI ÉS OKMÁNYÜGYINTÉZŐ SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése NYILVÁNTARTÁSI ÉS
ÉLELMISZER- MINŐSÍTŐ TECHNIKUS SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA. Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.
ÉLELMISZER- MINŐSÍTŐ TECHNIKUS SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése ÉLELMISZER-MINŐSÍTŐ TECHNIKUS
AGRÁRKÖZGAZDASÁGI ÉS ÁRUFORGALMAZÓ TECHNIKUS SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA. Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.
AGRÁRKÖZGAZDASÁGI ÉS ÁRUFORGALMAZÓ TECHNIKUS SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése AGRÁRKÖZGAZDASÁGI
KIADVÁNYSZERKESZTŐ SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA. Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés
KIADVÁNYSZERKESZTŐ SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése KIADVÁNYSZERKESZTŐ Feladatok és tevékenységek
HUMÁN CONTROLLING ÜGYINTÉZŐ SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA. Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés
HUMÁN CONTROLLING ÜGYINTÉZŐ SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése HUMÁN CONTROLLING ÜGYINTÉZŐ
FÖLDÜGYI SZÁMÍTÓGÉPES ADATKEZELŐ SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA. Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.
FÖLDÜGYI SZÁMÍTÓGÉPES ADATKEZELŐ SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése FÖLDÜGYI SZÁMÍTÓGÉPES
MŰANYAG- FELDOLGOZÓ SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA. Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés
MŰANYAG- FELDOLGOZÓ SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése MŰANYAG-FELDOLGOZÓ Feladatok és
KÖLTSÉGSZAKÉRTŐ SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA. Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés
KÖLTSÉGSZAKÉRTŐ SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése KÖLTSÉGSZAKÉRTŐ Feladatok és tevékenységek
GAZDÁLKODÁS- SZERVEZŐ SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA. Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés
GAZDÁLKODÁS- SZERVEZŐ SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése GAZDÁLKODÁS-SZERVEZŐ Feladatok
IPARI ELEKTRONIKAI TECHNIKUS SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA. Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés
IPARI ELEKTRONIKAI TECHNIKUS SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése IPARI ELEKTRONIKAI TECHNIKUS
VEGYIPARI- GÉPÉSZMÉRNÖK ASSZISZTENS SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA. Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.
VEGYIPARI- GÉPÉSZMÉRNÖK ASSZISZTENS SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése VEGYIPARI-GÉPÉSZMÉRNÖK
FÖLDÜGYI TÉRINFORMATIKAI SZAKTECHNIKUS SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA. Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.
FÖLDÜGYI TÉRINFORMATIKAI SZAKTECHNIKUS SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése FÖLDÜGYI TÉRINFORMATIKAI
GÉPIPARI MÉRNÖKASSZISZTENS SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA. Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés
GÉPIPARI MÉRNÖKASSZISZTENS SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése GÉPIPARI MÉRNÖKASSZISZTENS
MÚZEUMI PREPARÁTOR SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA. Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés
MÚZEUMI PREPARÁTOR SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése MÚZEUMI PREPARÁTOR Feladatok és tevékenységek
KÖZTERÜLET- FELÜGYELŐ SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA. Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés
KÖZTERÜLET- FELÜGYELŐ SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése KÖZTERÜLET-FELÜGYELŐ Feladatok
MŰSZAKI INFORMATIKAI MÉRNÖKASSZISZTENS SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA. Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.
MŰSZAKI INFORMATIKAI MÉRNÖKASSZISZTENS SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése MŰSZAKI INFORMATIKAI
FELÜLETVÉDELMI TECHNOLÓGUS SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA. Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés
FELÜLETVÉDELMI TECHNOLÓGUS SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése FELÜLETVÉDELMI TECHNOLÓGUS
ÜZLETI ÜGYINTÉZŐ SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA. Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés
ÜZLETI ÜGYINTÉZŐ SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése ÜZLETI ÜGYINTÉZŐ Feladatok és tevékenységek
INFORMATIKAI MŰSZERÉSZ SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA. Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés
INFORMATIKAI MŰSZERÉSZ SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése INFORMATIKAI MŰSZERÉSZ Feladatok
HEGESZTŐ TECHNOLÓGUS, HEGESZTŐ TECHNIKUS SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA. Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.
HEGESZTŐ TECHNOLÓGUS, HEGESZTŐ TECHNIKUS SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése HEGESZTŐ TECHNOLÓGUS,
GRAFOLÓGUS SZAKASSZISZTENS
GRAFOLÓGUS SZAKASSZISZTENS SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése GRAFOLÓGUS SZAKASSZISZTENS
KERESKEDELMI TECHNIKUS SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA. Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés
KERESKEDELMI TECHNIKUS SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése KERESKEDELMI TECHNIKUS Feladatok
ÉPÍTÉSVEZETŐ SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA. Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés
ÉPÍTÉSVEZETŐ SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése ÉPÍTÉSVEZETŐ Feladatok és tevékenységek
MEZŐGAZDASÁGI TECHNIKUS SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA. Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés
MEZŐGAZDASÁGI TECHNIKUS SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése MEZŐGAZDASÁGI TECHNIKUS Feladatok
A 85. sorszámú Szőlész-borász megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 2 EGYÉB ADATOK
A 85. sorszámú Szőlész-borász megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 1.1. A szakképesítés azonosító száma: 34 541 06 1.2. Szakképesítés
ZONGORAHANGOLÓ SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA. Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés
ZONGORAHANGOLÓ SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése ZONGORAHANGOLÓ Feladatok és tevékenységek
TÁVKÖZLÉSI- HÁLÓZATÉPÍTŐ SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA. Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés
TÁVKÖZLÉSI- HÁLÓZATÉPÍTŐ SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése TÁVKÖZLÉSI-HÁLÓZATÉPÍTŐ Feladatok
ANYAKÖNYVVEZETŐ SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA. Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés
ANYAKÖNYVVEZETŐ SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése ANYAKÖNYVVEZETŐ Feladatok és tevékenységek
DISZPÉCSER SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA. Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés
DISZPÉCSER SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése DISZPÉCSER Feladatok és tevékenységek A modern
RAKTÁRKEZELŐ SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA. Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés
RAKTÁRKEZELŐ SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése RAKTÁRKEZELŐ Feladatok és tevékenységek
GÉPSZERKESZTŐ TECHNIKUS SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA. Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés
GÉPSZERKESZTŐ TECHNIKUS SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése GÉPSZERKESZTŐ TECHNIKUS Feladatok
VEGYIPARI MINŐSÉGBIZTOSÍTÁSI TECHNIKUS SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA. Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.
VEGYIPARI MINŐSÉGBIZTOSÍTÁSI TECHNIKUS SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése VEGYIPARI MINŐSÉGBIZTOSÍTÁSI
ANYAG- ÉS ÁRUFORGALMI
ANYAG- ÉS ÁRUFORGALMI ÜGYINTÉZŐ, RAKTÁRGAZDÁLKODÓ SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése ANYAG-
INGATLANKÖZVETÍTŐ SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA. Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés
INGATLANKÖZVETÍTŐ SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése INGATLANKÖZVETÍTŐ Feladatok és tevékenységek
ÜZLETVITELI SZAKMENEDZSER SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA. Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés
ÜZLETVITELI SZAKMENEDZSER SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése ÜZLETVITELI SZAKMENEDZSER
GÉPIPARI SZÁMÍTÁSTECHNIKAI TECHNIKUS SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA. Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.
GÉPIPARI SZÁMÍTÁSTECHNIKAI TECHNIKUS SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése GÉPIPARI SZÁMÍTÁSTECHNIKAI
MENEDZSERASSZISZTENS SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA. Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés
MENEDZSERASSZISZTENS SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése MENEDZSERASSZISZTENS Feladatok
DIGITÁLISTÉRKÉP- KEZELŐ SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA. Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés
DIGITÁLISTÉRKÉP- KEZELŐ SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése DIGITÁLISTÉRKÉP-KEZELŐ Feladatok
ÜGYFÉLTÁJÉKOZTATÓ SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA. Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés
ÜGYFÉLTÁJÉKOZTATÓ SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése ÜGYFÉLTÁJÉKOZTATÓ Feladatok és tevékenységek
GYÓGYSZERKÉSZÍTMÉNY -GYÁRTÓ ÉS
GYÓGYSZERKÉSZÍTMÉNY -GYÁRTÓ ÉS MINŐSÉGBIZTOSÍTÓ ASSZISZTENS SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése
NEMZETKÖZI SZÁLLÍTMÁNYOZÁSI ÉS LOGISZTIKAI MENEDZSER SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA
NEMZETKÖZI SZÁLLÍTMÁNYOZÁSI ÉS LOGISZTIKAI MENEDZSER SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése
ADÓTANÁCSADÓ SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA. Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés
ADÓTANÁCSADÓ SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése ADÓTANÁCSADÓ Feladatok és tevékenységek
GYÜMÖLCSTERMELŐ SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA. Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés
GYÜMÖLCSTERMELŐ SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése GYÜMÖLCSTERMELŐ Feladatok és tevékenységek
TÁRSASHÁZKEZELŐ SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA. Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés
TÁRSASHÁZKEZELŐ SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése TÁRSASHÁZKEZELŐ Feladatok és tevékenységek
KONTROLLER STATISZTIKUS SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA. Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés
KONTROLLER STATISZTIKUS SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése KONTROLLER STATISZTIKUS Feladatok
IPARI INFORMATIKAI TECHNIKUS SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA. Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés
IPARI INFORMATIKAI TECHNIKUS SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése IPARI INFORMATIKAI TECHNIKUS
KAZÁNGÉP-SZERELŐ SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA. Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés
KAZÁNGÉP-SZERELŐ SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése KAZÁNGÉP-SZERELŐ Feladatok és tevékenységek
KERTÉSZMÉRNÖK SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA. Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés
KERTÉSZMÉRNÖK SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése KERTÉSZMÉRNÖK Feladatok és tevékenységek
VEZÉRLÉS- ÉS SZABÁLYOZÁSTECHNI- KAI TECHNIKUS. Szakmaismertető információs mappa. Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.
VEZÉRLÉS- ÉS SZABÁLYOZÁSTECHNI- KAI TECHNIKUS Szakmaismertető információs mappa Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése VEZÉRLÉS-
FÖLDMUNKAGÉP- KEZELŐ SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA. Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés
FÖLDMUNKAGÉP- KEZELŐ SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése FÖLDMUNKAGÉP-KEZELŐ Feladatok és
KUTYAKOZMETIKUS SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA. Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés
KUTYAKOZMETIKUS SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése KUTYAKOZMETIKUS Feladatok és tevékenységek
ÉLELMISZER-ANALITIKUS
ÉLELMISZER-ANALITIKUS TECHNIKUS SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése ÉLELMISZER-ANALITIKUS
A 94. sorszámú Szőlész-borász megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK
A 94. sorszámú Szőlész-borász megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 1.1. A szakképesítés azonosító száma: 34 541 06 1.2. Szakképesítés
Képzési tájékoztató. 11. Képzés költsége vizsgadíjjal: Ft/fő ( Ft képzési díj Ft vizsgadíj)
1. Szakképesítés megnevezése: ARANYKALÁSZOS GAZDA 2. A szakképesítés azonosító száma (OKJ): 31 621 02 Nyilvántartásba vételi száma: E-000249/2014/A002 alapfokú iskolai végzettség B vagy T vagy C+E jogosítvány
ERDÉSZETI TECHNIKUS SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA. Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés
ERDÉSZETI TECHNIKUS SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése ERDÉSZETI TECHNIKUS Feladatok és
MŰVELŐDÉSSZERVEZŐ SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA. Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés
MŰVELŐDÉSSZERVEZŐ SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése MŰVELŐDÉSSZERVEZŐ Feladatok és tevékenységek
AGRÁRKERESKEDELMI MENEDZSER- ASSZISZTENS SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA. Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.
AGRÁRKERESKEDELMI MENEDZSER- ASSZISZTENS SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése AGRÁRKERESKEDELMI
AUTÓVILLAMOSSÁGI SZERELŐ SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA. Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés
AUTÓVILLAMOSSÁGI SZERELŐ SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése AUTÓVILLAMOSSÁGI SZERELŐ Feladatok
ENERGETIKAI MÉRNÖKASSZISZTENS SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA. Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.
ENERGETIKAI MÉRNÖKASSZISZTENS SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése ENERGETIKAI MÉRNÖKASSZISZTENS
HATÁRRENDÉSZ- SZERVEZŐ (TISZT)
HATÁRRENDÉSZ- SZERVEZŐ (TISZT) SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése HATÁRRENDÉSZ-SZERVEZŐ
SZÍNHÁZI DÍSZÍTŐ, ZSINÓROS, BERENDEZŐ ÉS ALSÓGÉPEZET-KEZELŐ SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA
SZÍNHÁZI DÍSZÍTŐ, ZSINÓROS, BERENDEZŐ ÉS ALSÓGÉPEZET-KEZELŐ SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése
SZERSZÁM- ÉS KÉSZÜLÉKSZERKESZTŐ TECHNIKUS SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA. Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.
SZERSZÁM- ÉS KÉSZÜLÉKSZERKESZTŐ TECHNIKUS SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése SZERSZÁM-
VILLAMOSIPARI TECHNIKUS SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA. Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés
VILLAMOSIPARI TECHNIKUS SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése VILLAMOSIPARI TECHNIKUS Feladatok
VEGYIPARI GÉPÉSZTECHNIKUS SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA. Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés
VEGYIPARI GÉPÉSZTECHNIKUS SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése VEGYIPARI GÉPÉSZTECHNIKUS
CAD-CAM TERVEZŐ, DOKUMENTÁCIÓKEZELŐ INFORMATIKUS SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA. Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.
CAD-CAM TERVEZŐ, DOKUMENTÁCIÓKEZELŐ INFORMATIKUS SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése CAD-CAM
TÖRZSKÖNYVEZŐ SZAKTECHNIKUS SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA. Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés
TÖRZSKÖNYVEZŐ SZAKTECHNIKUS SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése TÖRZSKÖNYVEZŐ SZAKTECHNIKUS
PÉNZÜGYI-SZÁMVITELI SZAKELLENŐR SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA. Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.
PÉNZÜGYI-SZÁMVITELI SZAKELLENŐR SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése PÉNZÜGYI-SZÁMVITELI
A 16. sorszámú Dísznövénykertész megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK
A 16. sorszámú Dísznövénykertész megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 1.1. A szakképesítés azonosító száma: 34 622 01 1.2. Szakképesítés
POSTAI EGYESÍTETT FELVEVŐ SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA. Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés
POSTAI EGYESÍTETT FELVEVŐ SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése POSTAI EGYESÍTETT FELVEVŐ
MÚZEUMI GYŰJTEMÉNY- ÉS RAKTÁRKEZELŐ SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA. Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.
MÚZEUMI GYŰJTEMÉNY- ÉS RAKTÁRKEZELŐ SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése MÚZEUMI GYŰJTEMÉNY-
MŰSZAKI ÜZLETSZERVEZŐ TECHNIKUS SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA. Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.
MŰSZAKI ÜZLETSZERVEZŐ TECHNIKUS SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése MŰSZAKI ÜZLETSZERVEZŐ
IRODAVEZETŐ SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA. Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés
IRODAVEZETŐ SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése IRODAVEZETŐ Feladatok és tevékenységek Az
GYÓGYSZER- ÉS TÁPSZERKÉSZÍTŐ SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA. Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés
GYÓGYSZER- ÉS TÁPSZERKÉSZÍTŐ SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése GYÓGYSZER- ÉS TÁPSZERKÉSZÍTŐ
ÁRNYÉKOLÁS- TECHNIKAI SZERELŐ SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA. Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.
ÁRNYÉKOLÁS- TECHNIKAI SZERELŐ SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése ÁRNYÉKOLÁS-TECHNIKAI SZERELŐ
SZÍNPADTECHNIKUS SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA. Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés
SZÍNPADTECHNIKUS SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése SZÍNPADTECHNIKUS Feladatok és tevékenységek
ÜZLETKÖTŐ SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA. Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés
ÜZLETKÖTŐ SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése ÜZLETKÖTŐ Feladatok és tevékenységek A kereskedelemi
POSTAFORGALMI SZAKMUNKÁS SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA. Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés
POSTAFORGALMI SZAKMUNKÁS SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése POSTAFORGALMI SZAKMUNKÁS Feladatok
FÉNYEZŐ-MÁZOLÓ SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA. Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés
FÉNYEZŐ-MÁZOLÓ SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése FÉNYEZŐ-MÁZOLÓ Feladatok és tevékenységek
TERMÉKTERVEZŐ MŰSZAKI MENEDZSERASSZISZTENS SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA. Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.
TERMÉKTERVEZŐ MŰSZAKI MENEDZSERASSZISZTENS SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése TERMÉKTERVEZŐ
GYÁRTÁSTECHNOLÓGUS MÉRNÖK SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA. Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés
GYÁRTÁSTECHNOLÓGUS MÉRNÖK SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése GYÁRTÁSTECHNOLÓGUS MÉRNÖK
MUNKAVÉDELMI SZAKEMBER SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA. Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés
MUNKAVÉDELMI SZAKEMBER SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése MUNKAVÉDELMI SZAKEMBER Feladatok
FOTOGRAMMETRIAI KIÉRTÉKELŐ SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA. Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés
FOTOGRAMMETRIAI KIÉRTÉKELŐ SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése FOTOGRAMMETRIAI KIÉRTÉKELŐ
JÁRMŰ-ELEKTRONIKAI TECHNIKUS SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA. Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés
JÁRMŰ-ELEKTRONIKAI TECHNIKUS SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése JÁRMŰ-ELEKTRONIKAI TECHNIKUS
HALÁSZ SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA. Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés
HALÁSZ SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése HALÁSZ Feladatok és tevékenységek A halak világának
KÖNYVVIZSGÁLÓ (AUDITOR)
KÖNYVVIZSGÁLÓ (AUDITOR) SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése KÖNYVVIZSGÁLÓ (AUDITOR) Feladatok
TÉRKÉPÉSZ TECHNIKUS SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA. Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés
TÉRKÉPÉSZ TECHNIKUS SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése TÉRKÉPÉSZ TECHNIKUS Feladatok és
FAFARAGÓ FASZOBRÁSZ SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA. Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés
FAFARAGÓ FASZOBRÁSZ SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése FAFARAGÓ FASZOBRÁSZ Feladatok és
PÁLYÁZATÍRÓ SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA. Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés
PÁLYÁZATÍRÓ SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése PÁLYÁZATÍRÓ Feladatok és tevékenységek Figyelmesen,
KELMEFESTŐ- ÉS TISZTÍTÓ SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA. Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés
KELMEFESTŐ- ÉS TISZTÍTÓ SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése KELMEFESTŐ- ÉS TISZTÍTÓ Feladatok
VÉDELMI IGAZGATÁSI SZAKELŐADÓ SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA. Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.
VÉDELMI IGAZGATÁSI SZAKELŐADÓ SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése VÉDELMI IGAZGATÁSI SZAKELŐADÓ
MINŐSÉGELLENŐR SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA. Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés
MINŐSÉGELLENŐR SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése MINŐSÉGELLENŐR Feladatok és tevékenységek
SZÍNHÁZI MŰSZAKI VEZETŐ, SZCENIKUS SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA. Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.
SZÍNHÁZI MŰSZAKI VEZETŐ, SZCENIKUS SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése SZÍNHÁZI MŰSZAKI
VÍZVEZETÉK- ÉS KÖZPONTIFŰTÉS- SZERELŐ SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA. Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.
VÍZVEZETÉK- ÉS KÖZPONTIFŰTÉS- SZERELŐ SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése VÍZVEZETÉK- ÉS
ÉLELMISZERIPARI TECHNIKUS VIZSGAKÖVETELMÉNYE VIZSGÁZTATÁSI KÖVETELMÉNYEK
54 541 02 ÉLELMISZERIPARI TECHNIKUS VIZSGAKÖVETELMÉNYE VIZSGÁZTATÁSI KÖVETELMÉNYEK 1. A komplex szakmai vizsgára bocsátás feltételei: Az iskolai rendszerű szakképzésben az évfolyam teljesítését igazoló
Magiszter Menedzser Kft.
Tanfolyami összefoglaló Tervezett kezdés: 2018-01-13 Ütemezés: Változó (órarend szerint) Időtartam: 4 hónap Helyszín: Budapest Tanfolyami napok: kérje az órarendet (06 30 940 8179) Oktatás díja egy összegben:
ANYAGMOZGATÓ SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA. Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés
ANYAGMOZGATÓ SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése ANYAGMOZGATÓ Feladatok és tevékenységek
ÜDÍTŐITAL, ÁSVÁNYVÍZ, SZIKVÍZGYÁRTÓ SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA. Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.
ÜDÍTŐITAL, ÁSVÁNYVÍZ, SZIKVÍZGYÁRTÓ SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése ÜDÍTŐITAL, ÁSVÁNYVÍZ,
FINOMMECHANIKAI MŰSZERÉSZ SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA. Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés
FINOMMECHANIKAI MŰSZERÉSZ SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése FINOMMECHANIKAI MŰSZERÉSZ