2017. évi határozatok mutatója
|
|
- Gábor Szalai
- 6 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 2017. évi határozatok mutatója 1/2017. (I.10.) határozat Napirend elfogadásáról 2/2017. (I.10.) határozat A Jászárokszállás, Szentandrási-Thiel Bernát és Munkácsy Mihály utcák, valamint a Torba dűlő útügyi és szakági engedélyes terveinek elkészítésével kapcsolatos közbeszerzési eljárás lezárásáról 3/2017. (I.10.) határozat A Jászárokszállás, Torba dűlő külterületi út felújítása című projekt megvalósítása érdekében pályázat benyújtásáról, egyidejűleg a 225/2016. (XII.06.) határozat hatályon kívül helyezéséről 4/2017. (I.10.) határozat Gergely Zoltán polgármester döntéshozatalból való kizárásáról 5/2017. (I.10.) határozat Gergely Zoltán polgármester illetményének és költségtérítésének megállapításáról 6/2017. (I.24.) határozat Napirend elfogadásáról 7/2017. (I.24.) határozat Csőke István alpolgármester döntéshozatalból való kizárásáról 8/2017. (I.24.) határozat Csőke István alpolgármester illetményének és költségtérítésének megállapításáról 9/2017. (I.24.) határozat Kaszab Attila Gyuláné intézményvezető magasabb vezetői pótlékának megállapításáról 10/2017. (I.24.) határozat Ördög Józsefné igazgató magasabb vezetői pótlékának megállapításáról 11/2017. (I.24.) határozat Szűcs Krisztina igazgató magasabb vezetői pótlékának megállapításáról 12/2017. (I.24.) határozat Jászárokszállás Város Polgárőr Egyesület támogatásáról 13/2017. (I.24.) határozat A REGIO-KOM Térségi Kommunális Szolgáltató Társulás módosítással egységes szerkezetbe foglalt társulási megállapodásának elfogadásáról 14/2017. (II.14.) határozat Napirend elfogadásáról 15/2017. (II.14.) határozat Interpellációkra adott válaszokról 16/2017. (II.14.) határozat Beszámoló a két ülés között végzett munkáról 17/2017. (II.14.) határozat Pályázati kiírás jóváhagyásáról civil szervezetek támogatására 1
2 18/2017. (II.14.) határozat Előkészítő bizottságok megválasztásáról a helyi és a szakmai elismerések véleményezésére 19/2017. (II.14.) határozat Gergely Zoltán polgármester döntéshozatalból való kizárásáról 20/2017. (II.14.) határozat A Cafetéria szabályzat jóváhagyásáról 21/2017. (II.14.) határozat Gergely Zoltán polgármester Cafetéria-keretének megállapításáról 22/2017. (II.14.) határozat Köztemető fenntartásával kapcsolatos megállapodás megkötéséről 23/2017. (II.14.) határozat Kegyeleti közszolgáltatási szerződés megkötéséről 24/2017. (II.14.) határozat A Jászárokszállási Városi Óvoda heti és éves nyitva tartási idejének meghatározásáról 25/2017. (II.14.) határozat A Szolnoki Tankerületi Központ és Jászárokszállás Város Önkormányzata közötti, a Jászárokszállás Város Önkormányzata által működtetett köznevelési intézmények állami működtetésbe vételével összefüggő vagyonkezelési szerződés módosításának utólagos jóváhagyásáról 26/2017. (II.14.) határozat Jászárokszállás Város Önkormányzata tulajdonát képező jászárokszállási 1240 hrsz-ú, természetben Jászárokszállás, Malom u. 4. szám alatti ingatlanból 83 m 2 nagyságú terület eladásáról 27/2017. (II.14.) határozat A Csatlakoztatási konstrukció az önkormányzati ASP rendszer országos kiterjesztéséhez tárgyban kiírt, KÖFOP VEKOP-16 kódszámú pályázat benyújtásáról 28/2017. (II.14.) határozat Jászárokszállási Ipari Park fejlesztéséről, területbővítéséről 29/2017. (II.14.) határozat Állami tulajdonú ingatlan tulajdonjogának az Önkormányzat részére történő ingyenes átruházásának kezdeményezéséről 30/2017. (II.14.) határozat A évben megállapított útépítési érdekeltségi hozzájárulás fizetési kötelezettsége alóli felmentésről 31/2017. (II.14.) határozat A Gyöngyösi Városi Televízió Nonprofit Közhasznú Kft. támogatásáról az Önkormányzat működésével, Jászárokszállás város közéletével kapcsolatos televíziós műsorok készítéséhez 2
3 32/2017. (II.14.) határozat A polgármester évi szabadságolási ütemtervének jóváhagyásáról 33/2017. (II.14.) határozat Napirend elfogadásáról - ZÁRT 34/2017. (II.14.) határozat Lakásvásárlás helyi támogatásáról - ZÁRT 35/2017. (II.14.) határozat Lakásvásárlás helyi támogatásáról - ZÁRT 36/2017. (II.28.) határozat Napirend elfogadásáról 37/2017. (II.28.) határozat Jászárokszállás Város Önkormányzata tulajdonát képező Jászárokszállás, Kossuth Lajos utca 16. szám alatti 2779/1 hrsz-ú, lakóház udvar művelési ágú, m2 nagyságú ingatlan nyilvános kétfordulós versenytárgyalási eljárás útján történő értékesítéséről 38/2017. (II.28.) határozat Jászárokszállás Város Önkormányzata tulajdonát képező Jászárokszállás, Dózsai út 6. szám alatti 4541 hrsz-ú, beépítetlen terület művelési ágú, m2 nagyságú ingatlan nyilvános kétfordulós versenytárgyalási eljárás útján történő értékesítéséről 39/2017. (II.28.) határozat A 1221/5 hrsz. közterület (Rákóczi F. utca 9. szám előtti járdaszakasz) 1,1 m 2 nagyságú telekhányad forgalomképtelenségének megszűntetése, valamint kijelölése értékesítésre a 2714 hrsz. ingatlan telekhatár rendezése céljából 40/2017. (II.28.) határozat A Jászárokszállás, Deák Ferenc utca 9. szám alatti, 2741 hrsz-ú, kivett kultúrház udvar és egyéb épület művelési ágú ingatlan megvásárlásáról 41/2017. (II.28.) határozat Településnév használatához való hozzájárulás MOL Nyrt. részére 42/2017. (III.21.) határozat Napirend elfogadásáról 43/2017. (III.21.) határozat Interpellációkra adott válaszok elfogadásáról 44/2017. (III.21.) határozat Két ülés között végzett munkáról szóló beszámoló elfogadásáról 45/2017. (III.21.) határozat A település évi tűzvédelmi helyzetéről és a tűzvédelem érdekében tett intézkedésekről szóló beszámoló elfogadásáról 46/2017. (III.21.) határozat A közrend, közbiztonság és a közlekedésbiztonság helyzete Jászárokszálláson, különös tekintettel a helyi rendőrőrs működésének kilátásaira című beszámoló elfogadásáról 3
4 47/2017. (III.21.) határozat A Polgárőrség beszámolója a évi tevékenységéről, a hatékony munkavégzéséhez szükséges teendőkről című beszámoló elfogadásáról 48/2017. (III.21.) határozat Az Önkormányzat évi közbeszerzési tervének elfogadásáról 49/2017. (III.21.) határozat Kovácsné Tősér Zsuzsanna képviselő döntéshozatalból való kizárásáról 50/2017. (III.21.) határozat Drapos Béláné képviselő döntéshozatalból való kizárásáról 51/2017. (III.21.) határozat A civil szervezetek évi támogatási pályázatainak elbírálásáról 52/2017. (III.21.) határozat Jászárokszállás város helyi településfejlesztési koncepcióval, integrált településfejlesztési stratégiával és településrendezési eszközökkel kapcsolatos partnerségi egyeztetési és tájékoztatási szabályairól szóló 182/2013. (XI.21.) határozat hatályon kívül helyezéséről 53/2017. (III.21.) határozat A Jászberényi Tűzoltók Közhasznú Alapítványa támogatásáról 54/2017. (III.21.) határozat A Jászárokszállási Városi Óvoda szeptember augusztus 31. közötti időszakra vonatkozó pedagógus továbbképzési programjának jóváhagyásáról 55/2017. (III.21.) határozat A víziközmű vagyon bérleti-üzemeltetési szerződéseinek jóváhagyásáról 56/2017. (III.21.) határozat Döntés hatósági szerződés megkötéséről a JNSZMi Kormányhivatal Hatósági Főosztályával a Bölcsőde vonatkozásában 57/2017. (III.21.) határozat A kialakítandó műfüves pálya ingyenes használatba adásáról, valamint együttműködési megállapodás jóváhagyásáról a Magyar Labdarúgó Szövetséggel 58/2017. (III.21.) határozat A Városgondnokság Jászárokszállás évi behajthatatlan követeléseinek elengedéséről 59/2017. (III.21.) határozat A Városgondnokság engedélyezett létszámának meghatározásáról 60/2017. (III.21.) határozat A Jászsági Kábítószerügyi Egyeztető Fórumhoz való csatlakozásról 61/2017. (III.21.) határozat A Tavasz utca felújítására pályázat benyújtásáról 4
5 62/2017. (III.21.) határozat Megromlott burkolatú utcák évi burkolat felújítása, valamint szilárd burkolattal nem rendelkező utcák építése tárgyú projekttel kapcsolatos közbeszerzési eljárás megindításáról 63/2017. (III.21.) határozat A Jászárokszállás, Örsi út 18. (1442 hrsz.) szám alatti strandfürdő területén fedett medence tervezési feladatai kapcsán döntés a tervező személyéről 64/2017. (III.21.) határozat A Jászárokszállási Strandfürdő területén új gyermekmedence építése projekt kapcsán megkötött vállalkozási szerződés módosításáról 65/2017. (III.21.) határozat Jászárokszállás Város Önkormányzata tulajdonát képező Jászárokszállás, Kossuth utca 16. szám alatti, 2779/1 hrsz-ú ingatlan nyilvános versenytárgyalásos pályázati felhívás keretében történő értékesítéséről 66/2017. (III.21.) határozat Jászárokszállás Város Önkormányzata tulajdonát képező Jászárokszállás, Dózsai út 6. szám alatti, 4541 hrsz-ú ingatlan értékesítésére kiírt versenytárgyalás eredménytelenné nyilvánításáról 67/2017. (III.21.) határozat Napirend elfogadásáról 68/2017. (III.21.) határozat Titkos szavazás elrendeléséről 69/2017. (III.21.) határozat Jászárokszállás Díszpolgára kitüntetések számának meghatározásáról 70/2017. (III.21.) határozat Jászárokszállás Városért kitüntetések számának meghatározásáról 71/2017. (III.21.) határozat Jászárokszállás Díszpolgára kitüntetés odaítéléséről Tősér János 72/2017. (III.21.) határozat Jászárokszállás Városért kitüntetés odaítéléséről - Csikós Lászlóné 73/2017. (III.21.) határozat Jászárokszállás Városért kitüntetés odaítéléséről Pethes Alajos 74/2017. (IV.25.) határozat Napirend elfogadásáról 75/2017. (IV.25.) határozat Iskolaorvosi szolgálatok számának meghatározásáról 76/2017. (IV.25.) határozat A Dr. Váradi és Társa Bt-vel iskola-egészségügyi ellátási szerződés megkötéséről, egyidejűleg az erre vonatkozó megállapodás megszüntetéséről 5
6 77/2017. (IV.25.) határozat Beszámoló a két ülés között végzett munkáról 78/2017. (IV.25.) határozat Az Önkormányzat évi belső ellenőrzési tervének teljesüléséről, az ellenőrzés során tapasztaltakról készített ellenőrzési jelentés elfogadásáról 79/2017. (IV.25.) határozat A évi gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatok ellátásáról szóló beszámoló elfogadásáról 80/2017. (IV.25.) határozat A Marton-2001 Kft-vel, a Dr. Kovács és Társa Btvel és a BIRO DOKTOR Kft-vel kötött egészségügyi ellátási szerződések módosításáról 81/2017. (IV.25.) határozat Az Apartmanház intézményi orvosi feladatainak ellátására a BIRO DOKTOR Kft-vel kötött megbízási szerződés megszüntetéséről 82/2017. (IV.25.) határozat A Jászárokszállási Széchenyi István Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola intézményvezetői pályázatának véleményezéséről 83/2017. (IV.25.) határozat A Deák Ferenc Gimnázium, Közgazdasági és Informatikai Szakgimnázium intézményátszervezésének véleményezéséről 84/2017. (IV.25.) határozat A Jászárokszállási Városi Óvoda Lehel úti óvodaépülete címváltozásának előkészítéséről 85/2017. (IV.25.) határozat Hozzájárulás a jászárokszállási 0320/27 hrsz-ú és a 0320/48 hrsz-ú önkormányzati tulajdonú ingatlanok alhaszonbérbe adásához 86/2017. (IV.25.) határozat A jászárokszállási 0170/103 hrsz-ú, szántó megnevezésű ingatlan megvásárlásáról 87/2017. (IV.25.) határozat Szerző Csaba képviselő döntéshozatalból való kizárásáról 88/2017. (IV.25.) határozat A helyi Mentőállomás dolgozóinak tárgyjutalomban való részesítéséről 89/2017. (IV.25.) határozat A Római Katolikus Plébánia Jászárokszállás támogatásáról 90/2017. (IV.25.) határozat A Jászárokszállási Széchenyi István Általános Iskola Diákjaiért Alapítvány támogatásáról (nyári táborozás) 91/2017. (IV.25.) határozat A Petőfi Művelődési Ház energetikai felújítása Jászárokszálláson című projekt megvalósítása érdekében pályázat benyújtásáról 6
7 92/2017. (IV.25.) határozat A jászárokszállási Piactér és környezetének felújítása című projekt megvalósítása érdekében pályázat benyújtásáról 93/2017. (IV.25.) határozat A Jászárokszállás, Árpád tér 1. szám alatt található Polgármesteri Hivatal A-épülete tetőfelújítási kivitelezési munkálatainak elvégzésével kapcsolatosan a kivitelező személyéről szóló döntés jóváhagyásáról 94/2017. (IV.25.) határozat A Jászárokszállás, Kisfaludy u. 32/B. szám alatt található Gondozási Központ idősek nappali ellátását biztosító épület tetőfelújítási kivitelezési munkálatainak elvégzésével kapcsolatosan a kivitelező személyéről szóló döntés jóváhagyásáról 95/2017. (VI.20.) határozat Napirend elfogadásáról 96/2017. (VI.20.) határozat Interpellációkra adott válaszok elfogadásáról 97/2017. (VI.20.) határozat Két ülés között végzett munkáról szóló beszámoló elfogadásáról 98/2017. (VI.20.) határozat A Jászárokszállás Város Tehetségért Alapítvány évi működéséről szóló beszámoló elfogadásáról 99/2017. (VI.20.) határozat A Jászárokszállás Városáért Alapítvány évi működéséről szóló beszámoló elfogadásáról 100/2017. (VI.20.) határozat A Jászberényi Tankerületi Központ fejlesztésének támogatása a Jászárokszállási Széchenyi István Általános Iskola és AMI vonatkozásában 101/2017. (VI.20.) határozat A Jászberényi Rendőrkapitányság kapitányságvezetői kinevezésének véleményezéséről 102/2017. (VI.20.) határozat Jászárokszállás Város Tehetségért Alapítvány kuratóriumi társelnökének megválasztásáról 103/2017. (VI.20.) határozat Jászárokszállás Város Tehetségért Alapítvány alapító okiratának módosításáról 104/2017. (VI.20.) határozat A Jászárokszállás Város Tehetségért Alapítvány támogatásáról 105/2017. (VI.20.) határozat Jászárokszállás Városáért Alapítvány kuratóriumi tagjának megválasztásáról 106/2017. (VI.20.) határozat Jászárokszállás Városáért Alapítvány alapító okiratának módosításáról 7
8 107/2017. (VI.20.) határozat A Jászárokszállási Városi Óvoda Lehel úti óvodaépülete címváltozásáról és az Óvoda alapító okiratának módosításáról 108/2017. (VI.20.) határozat A Jászárokszállási Városi Óvodában a 2017/2018. nevelési évben indítható óvodai csoportok számának meghatározásáról 109/2017. (VI.20.) határozat A maximális óvodai csoportlétszám túllépésének engedélyezéséről a 2017/2018. nevelési évben 110/2017. (VI.20.) határozat A Jászárokszállási Városi Óvoda engedélyezett létszámának meghatározásáról 111/2017. (VI.20.) határozat A Deák Ferenc Gimnázium, Közgazdasági és Informatikai Szakgimnáziumba a 2017/2018. tanévben 9. évfolyamra beiratkozott tanulók részére laptop biztosításáról 112/2017. (VI.20.) határozat Hozzájárulás sportcsarnok építéséhez a jászárokszállási 4533 hrsz-ú, önkormányzati tulajdonban lévő ingatlanon 113/2017. (VI.20.) határozat A Jászárokszállási Városi Sportegyesület támogatásáról (TAO önrész) 114/2017. (VI.20.) határozat A Széchenyi I. u.-i kerékpárút építési, valamint a Kossuth L u.-i meglévő kerékpárút felújítási munkálatai című projekt kapcsán a Magyar Közút Nonprofit Kft-vel kötött konzorciumi együttműködési megállapodás jóváhagyásáról 115/2017. (VI.20.) határozat A Jászárokszállás Gondozási Központ Bölcsőde bővítése projekttel kapcsolatos közbeszerzési eljárás megindításáról 116/2017. (VI.20.) határozat A Jászárokszállás, Szentandrási-Thiel B. utcák útügyi és szakági kiviteli terv szintű építési engedélyezési tervdokumentáció elkészítése kapcsán döntés a tervező személyéről 117/2017. (VI.20.) határozat Az Ipari és Dózsai út fejlesztése, parkolók kialakítása, valamint a szennyvíztisztító telephez vezető út felújítása, a meglévő Dózsai út csapadékvíz-elvezető árok tisztítása projekttel kapcsolatos építési beruházáshoz kapcsolódó közbeszerzési eljárás megindításáról 118/2017. (VI.20.) határozat Az Ipari és Dózsai út fejlesztése, parkolók kialakítása, valamint a szennyvíztisztító telephez vezető út felújítása, a meglévő Dózsai út csapadékvíz-elvezető árok tisztítása projekttel 8
9 kapcsolatos eszközbeszerzéshez kapcsolódó közbeszerzési eljárás megindításáról 119/2017. (VI.20.) határozat A Jászárokszállás, Örsi út 18. (1442 hrsz.) szám alatti strand területén új termálvizes kút létesítése tárgyú projekttel kapcsolatos közbeszerzési eljárás megindításáról 120/2017. (VI.20.) határozat A Jászárokszállás, Móczár A. tér 7. (14/3 hrsz.) szám alatt található Apartmanház épületének bővítése tárgyú projekttel kapcsolatos pénzügyi fedezet biztosításáról és a közbeszerzési eljárás megindításáról 121/2017. (VI.20.) határozat A Jászárokszállás, Széchenyi I. u. 1. szám alatt található épületben nyilvános WC kialakítása kivitelezési munkálatainak elvégzésével kapcsolatosan a pénzügyi fedezet biztosításáról és a kivitelező személyéről szóló döntés jóváhagyásáról 122/2017. (VI.20.) határozat Pótlólagos útfelújítások és útalap előkészítések pénzügyi fedezetének biztosításáról 123/2017. (VI.20.) határozat A jászárokszállási Piactér és környezetének felújítása című projekt megvalósítása érdekében pályázat benyújtásáról szóló 92/2017. (IV.25.) határozat módosításáról 124/2017. (VI.20.) határozat Jászárokszállás Város Önkormányzata tulajdonát képező jászárokszállási 414 és 415 hrsz-ú ingatlanok eladásáról 125/2017. (VI.20.) határozat Jászárokszállás Város Önkormányzata tulajdonát képező jászárokszállási 1684/63, 1684/64 és 1684/65 hrsz-ú ingatlanok eladásáról 126/2017. (VI.20.) határozat Döntés a jászárokszállási 4535 helyrajzi számú földrészlet megosztásáról, a 4533, 4534, 4536 helyrajzi számú földrészletek telekhatárrendezéséről és a kialakuló 4535/1 hrsz-ú ingatlan eladásáról 127/2017. (VI.20.) határozat A Jászárokszállási Széchenyi István Általános Iskola Diákjaiért Alapítvány támogatásáról (külföldi kirándulás) 128/2017. (VI.20.) határozat A Jászberényi Református Egyházközség támogatásáról 129/2017. (VI.20.) határozat Újireg Község Önkormányzatának támogatásáról (JÁSZ-FALUNAP) 9
10 130/2017. (VI.20.) határozat Pályázat benyújtásáról a Petőfi Művelődési Ház színpad hang- és fénytechnika felújítására 131/2017. (VI.20.) határozat A településszerkezeti terv és szabályozási terv módosítási céljának elfogadásáról és a módosítással kapcsolatos településrendezési szerződés megkötéséről 132/2017. (VI.20.) határozat Napirend elfogadásáról 133/2017. (VI.20.) határozat Jászárokszállás egészségügyéért kitüntetés odaítéléséről Kresmarik Zsuzsanna 134/2017. (VI.20.) határozat Jászárokszállás közművelődéséért kitüntetés odaítéléséről Méri Judit 135/2017. (VI.20.) határozat Jászárokszállás tanulóifjúságáért kitüntetés odaítéléséről Rusvainé Barócsi Katalin 136/2017. (VI.20.) határozat Jászárokszállás egészségügyéért kitüntetés odaítéléséről Veres László 137/2017. (VI.20.) határozat Kifogás elbírálásáról 138/2017. (VI.20.) határozat Lakásvásárlás helyi támogatásáról 139/2017. (VI.20.) határozat Lakásvásárlás helyi támogatásáról 140/2017. (VI.20.) határozat Lakásvásárlás helyi támogatásáról 141/2017. (VII.28.) határozat Napirend elfogadásáról 142/2017. (VII.28.) határozat A Jászárokszállás, Kisfaludy utca 30. szám alatti, 215 hrsz-ú, lakóház, udvar, gazdasági épület művelési ágú ingatlan megvásárlásáról 143/2017. (VII.28.) határozat A termálfürdő melletti (Örsi út 18.) játszótér bővítése kapcsán pénzügyi fedezet biztosításáról 144/2017. (VII.28.) határozat A Jászárokszállási Széchenyi István Általános Iskola Diákjaiért Alapítvány támogatásáról (külföldi kirándulás) szóló 127/2017. (VI.20.) határozat módosításáról 145/2017. (VII.28.) határozat Baranyi Lajos homlokzatfelújítási munkálatainak támogatásáról 146/2017. (VII.28.) határozat Az Önkéntes Tűzoltó Egyesület támogatásáról (táborozás) 147/2017. (VII.28.) határozat A Jászberényi Szent Erzsébet Kórház részére takarítóeszközök, takarítószerek és fertőtlenítőszerek adományozásáról 10
11 148/2017. (VII.28.) határozat A évben kivitelezésre kerülő Kazinczy utca, Vak Bottyán utca, Kölcsey Ferenc utca, Hajnal utca, Liget utca, Halastó-Jókai utcák, Murányi utca, Gyóni Géza utca, Víg-Szentandrási utcák útépítéssel érintett szakaszára útépítési érdekeltségi hozzájárulás megállapításáról 149/2017. (VII.28.) határozat Megromlott burkolatú utcák évi burkolat felújítása, valamint szilárd burkolattal nem rendelkező utcák építése 14 utca projekt kapcsán kiírt közbeszerzési eljárás lezárásával kapcsolatosan a beérkezett ajánlatok értékelésének jóváhagyásáról, az eljárás eredményéről született döntésről, a nyertes személyének meghatározásáról, az eljárást lezáró összegzés elkészítéséről, valamint a vállalkozási szerződéstervezet elfogadásáról 150/2017. (VII.28.) határozat A Helyi Esélyegyenlőségi Program (HEP) évi áttekintéséről 151/2017. (IX.12.) határozat Napirend elfogadásáról 152/2017. (IX.12.) határozat Interpellációkra adott válaszok elfogadásáról 153/2017. (IX.12.) határozat Két ülés között végzett munkáról szóló beszámoló elfogadásáról 154/2017. (IX.12.) határozat Jászárokszállás Város Önkormányzata Képviselőtestületének a Szervezeti és Működési Szabályzatról szóló 19/2014. (X.22.) önkormányzati rendelete 4. számú függelékének módosításáról 155/2017. (IX.12.) határozat A műfüves futballpálya bérleti díjának megállapításáról 156/2017. (IX.12.) határozat A sporttelep, a sportöltöző és a műfüves futballpálya használatba adási szerződésének megkötéséről 157/2017. (IX.12.) határozat Az óvodai csoportok, az általános és középiskolai osztályok részére tanulmányi kirándulás költségeinek biztosításáról 158/2017. (IX.12.) határozat A KLIK felkéréséről az általános és a középiskolai osztályok tanulmányi kirándulásainak támogatására 159/2017. (IX.12.) határozat A Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázathoz való csatlakozásról 160/2017. (IX.12.) határozat A strand üzemeltetésére bérleti szerződés megkötéséről 11
12 161/2017. (IX.12.) határozat A DIGI Távközlési és Szolgáltató Kft. részére a jászárokszállási 4455/2 hrsz-ú és az 1219/7 hrsz-ú ingatlanokból m 2 nagyságú terület bérbeadásáról 162/2017. (IX.12.) határozat A Széchenyi utcai kerékpárút megépítése, valamint a Kossuth utcai meglévő kerékpárút felújítása című projekttel kapcsolatos közbeszerzési eljárás megindításáról, valamint a 124/2016. (VI.21.) határozat hatályon kívül helyezéséről 163/2017. (IX.12.) határozat A Jászárokszállás, Árpád tér 1. szám alatt található garázs és kapcsolódó épületegyüttes elbontásának jóváhagyásáról 164/2017. (IX.12.) határozat Döntés a jászárokszállási 218 és a 225/1 helyrajzi számú földrészletek telekhatár-rendezésével a 218 hrsz-ú ingatlanból 82 m 2 nagyságú terület megvásárlásáról 165/2017. (IX.12.) határozat A Jászberényi Szent Erzsébet Kórház részére takarítóeszközök, takarítószerek és fertőtlenítőszerek adományozásáról szóló 147/2017. (VII.28.) határozat módosításáról 166/2017. (IX.12.) határozat A Mozgássérültek Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Egyesületének támogatásáról 167/2017. (IX.12.) határozat A Jászárokszállás, Széchenyi I. u. 48. szám előtti közterületen létesítendő ivóvízkút környezetének kialakítása kapcsán a pénzügyi fedezet biztosításáról és a kivitelező személyének meghatározásáról 168/2017. (IX.12.) határozat Megromlott burkolatú utcák burkolat felújítása, valamint szilárd burkolattal nem rendelkező utcák építése utca projekt kapcsán megkötött vállalkozási szerződés módosításáról 169/2017. (IX.12.) határozat A Jászárokszállás, Örsi út és a Posta köz közvilágításának biztosítása kapcsán a projekt támogatásáról és a pénzügyi fedezet biztosításáról 170/2017. (IX.12.) határozat Napirend elfogadásáról 171/2017. (IX.12.) határozat Kifogás elbírálásáról 172/2017. (IX.12.) határozat Lakásvásárlás helyi támogatásáról 173/2017. (XI.15.) határozat Napirend elfogadásáról 12
13 174/2017. (XI.15.) határozat A TOP JN kódszámú projekthez kapcsolódó árubeszerzés, az Ipari és Dózsai út fejlesztése, parkolók kialakítása, valamint szennyvíztisztító telephez vezető út felújítása, a meglévő Dózsai út csapadékvízelvezető árok tisztítása tárgyában tárgyú közbeszerzési eljárás lezárásáról, a nyertes személyének meghatározásáról 175/2017. (XI.15.) határozat A Szolnoki Tankerületi Központ és Jászárokszállás Város Önkormányzata közötti vagyonkezelési szerződés módosításáról, a vagyonkezelő személyében bekövetkezett változás miatt 176/2017. (XI.15.) határozat A hulladékgazdálkodási közszolgáltatás megvalósításával kapcsolatos feladatok teljesítéséről és ennek érdekében a térségi hulladékgazdálkodási rendszer átalakításáról 177/2017. (XI.15.) határozat A Gondozási Központ - Bölcsőde engedélyezett létszámának meghatározásáról 178/2017. (XI.15.) határozat A Gondozási Központ nappali ellátás gondozási napjainak meghatározása 179/2017. (XI.15.) határozat A Jászárokszállási Önkormányzati Tűzoltó Parancsnokság támogatásáról 180/2017. (XI.15.) határozat Napirend elfogadásáról - Z 181/2017. (XI.15.) határozat Lakásvásárlás helyi támogatásáról - Z 182/2017. (XI.20.) határozat Napirend elfogadásáról 183/2017. (XI.20.) határozat A TOP JN kódszámú projekthez kapcsolódó árubeszerzés, az Ipari és Dózsai út fejlesztése, parkolók kialakítása, valamint szennyvíztisztító telephez vezető út felújítása, a meglévő Dózsai út csapadékvízelvezető árok tisztítása tárgyában tárgyú közbeszerzési eljárás eredménytelenné nyilvánításáról, egyidejűleg a 174/2017. (XI.15.) határozat visszavonásáról 184/2017. (XI.20.) határozat /A TOP JN kódszámú projekthez kapcsolódó árubeszerzés, az Ipari és Dózsai út fejlesztése, parkolók kialakítása, valamint szennyvíztisztító telephez vezető út felújítása, a meglévő Dózsai út csapadékvízelvezető árok tisztítása projekttel kapcsolatos eszközbeszerzéshez kapcsolódó közbeszerzési eljárás megindításáról/ 13
14 185/2017. (XII.05.) határozat Napirend elfogadásáról 186/2017. (XII.05.) határozat Beszámoló a két ülés között végzett munkáról 187/2017. (XII.05.) határozat A Jászárokszállási Polgármesteri Hivatal évi munkájáról, a törvényesség helyzetéről szóló beszámoló elfogadásáról 188/2017. (XII.05.) határozat Jászárokszállás Város Önkormányzata Képviselőtestülete évi munkatervének elfogadásáról 189/2017. (XII.05.) határozat Jászárokszállás Város Önkormányzata évi belső ellenőrzési tervének jóváhagyásáról 190/2017. (XII.05.) határozat Jászárokszállás város településképi arculati kézikönyvének elfogadásáról 191/2017. (XII.05.) határozat A Városi Könyvtár Jászárokszállás igazgatójának ideiglenes megbízásáról 192/2017. (XII.05.) határozat A Dentitán-Műhely Fogorvosi Kft. fogorvosi alapellátásra kötött egészségügyi ellátási szerződése felmondásának tudomásul vételéről 193/2017. (XII.05.) határozat Dr. Olajos Gyula képviselő döntéshozatalból való kizárásáról 194/2017. (XII.05.) határozat A háziorvosok által nyújtott többlet-egészségügyi szolgáltatások díjazásáról 195/2017. (XII.05.) határozat A fogorvosok által nyújtott többlet-egészségügyi szolgáltatások díjazásáról 196/2017. (XII.05.) határozat A Gondozási Központ Jászárokszállás alapító okiratának módosításáról 197/2017. (XII.05.) határozat A Gondozási Központ Jászárokszállás szakmai programjának jóváhagyásáról 198/2017. (XII.05.) határozat A REGIO-KOM Térségi Kommunális Szolgáltató Társulás módosítással egységes szerkezetbe foglalt társulási megállapodásának elfogadásáról 199/2017. (XII.05.) határozat Önkormányzati tulajdonú, nem lakás céljára szolgáló helyiségek bérleti díjának, valamint a piac és a strand üzemeltetési díjának megállapításáról 200/2017. (XII.05.) határozat Önkormányzati tulajdonú, mezőgazdasági tevékenység céljára bérbeadandó földterületek bérleti díjának megállapításáról 201/2017. (XII.05.) határozat A Petőfi Művelődési Ház teremhasználati díjainak megállapításáról 14
15 202/2017. (XII.05.) határozat A Jászvidék című havilap árának, a hirdetési díjaknak, valamint a főszerkesztő megbízási díjának megállapításáról 203/2017. (XII.05.) határozat Az önkormányzati ASP rendszerrel kapcsolatban szolgáltatási szerződés jóváhagyásáról 204/2017. (XII.05.) határozat Jászárokszállás város közötti időszakra vonatkozó környezetvédelmi programjának elfogadásáról 205/2017. (XII.05.) határozat A Jászárokszállás, Tavasz utca burkolatfelújítási munkálatai tárgyú projekttel kapcsolatos közbeszerzési eljárás megindításáról 206/2017. (XII.05.) határozat A Jászárokszállás, Rákóczi Ferenc utca és Örsi út nyomvonalon kerékpársáv kialakításának munkálataihoz kapcsolódóan engedélyezési tervdokumentáció elkészítéséről és engedélyezési eljárás lefolytatásáról 207/2017. (XII.05.) határozat Önkormányzati belterületi utak burkolat építése és felújítása évi tervezési program elfogadásáról 208/2017. (XII.05.) határozat A Petőfi Művelődési Ház energetikai felújítása Jászárokszálláson című projekt megvalósítása érdekében pályázat benyújtásáról szóló 91/2017. (IV.25.) határozat visszavonásáról 209/2017. (XII.05.) határozat A videokamerás közterületi térfigyelő rendszer bővítéséről, a pénzügyi fedezet biztosításáról 210/2017. (XII.05.) határozat A karácsonyi programokon közreműködő gyermekek megajándékozása céljából a Római Katolikus Plébánia Jászárokszállás támogatásáról 211/2017. (XII.05.) határozat Gergely Zoltán polgármester döntéshozatalból való kizárásáról 212/2017. (XII.05.) határozat Gergely Zoltán polgármester jutalmának megállapításáról 213/2017. (XII.05.) határozat Napirend elfogadásáról - ZÁRT 214/2017. (XII.05.) határozat Lakásvásárlás helyi támogatásáról 215/2017. (XII.05.) határozat Döntéshozatalból való kizárás 216/2017. (XII.05.) határozat Döntés méltatlansági eljárás megszüntetéséről 217/2017. (XII.21.) határozat Napirend elfogadásáról 15
16 218/2017. (XII.21.) határozat A TOP JN kódszámú projekthez kapcsolódó árubeszerzés, az Ipari és Dózsai út fejlesztése, parkolók kialakítása, valamint szennyvíztisztító telephez vezető út felújítása, a meglévő Dózsai út csapadékvízelvezető árok tisztítása tárgyában tárgyú közbeszerzési eljárás lezárásáról, a nyertes személyének meghatározásáról 219/2017. (XII.21.) határozat A nyilvános WC kivitelezésekor felmerült pótmunka kapcsán pénzügyi fedezet biztosításáról 220/2017. (XII.21.) határozat A Posta köz területén a közvilágítás bővítéséről, átépítéséről, valamint az ehhez szükséges pénzügyi fedezet biztosításáról 221/2017. (XII.21.) határozat Napirend elfogadásáról 222/2017. (XII.21.) határozat Lakásvásárlás helyi támogatása iránti kérelem elutasításáról 16
2019. évi határozatok mutatója
2019. évi határozatok mutatója 1/2019. (II.12.) határozat Napirend 2/2019. (II.12.) határozat Interpellációkra adott válaszokról 3/2019. (II.12.) határozat Beszámoló a két ülés között végzett munkáról
2015. évi határozatok mutatója
2015. évi határozatok mutatója 1/2015. (II. 12.) határozat Napirendi pontok elfogadásáról 2/2015. (II. 12.) határozat Interpellációkra adott válaszokról 3/2015. (II. 12) határozat Beszámoló a két ülés
2016. évi határozatok mutatója
2016. évi határozatok mutatója 1/2016. (II. 11.) határozat Napirend elfogadásáról 2/2016. (II. 11.) határozat Drapos Béláné egészségügyi, szociális és családvédelmi bizottsági tagnak való megválasztásáról
Szajol Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 82/2017. (XII. 14.) határozata
Kivonat Szajol Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2017. december 14-én megtartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből Szajol Község Önkormányzata Képviselő-testületének 82/2017. (XII. 14.) határozata
Szajol Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 79/2016. (XII. 15.) határozata
Kivonat Szajol Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2016. december 15-én megtartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből Szajol Község Önkormányzata Képviselő-testületének 79/2016. (XII. 15.) határozata
HANTOS KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2014. ÉVI HATÁROZATTÁRA
HANTOS KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2014. ÉVI HATÁROZATTÁRA Hantos Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 1/2014.(I.29.) számú határozata - Szándéknyilatkozat a 2014-2020 közötti vidékfejlesztési
HANTOS KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2015. ÉVI HATÁROZATTÁRA
HANTOS KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2015. ÉVI HATÁROZATTÁRA Hantos Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 1/2015.(II.23.) számú határozata Hantos Községi Önkormányzat Képviselő-testületének
Buj Község Önkormányzat Képviselő-testületének évi határozatai
Buj Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2017. évi határozatai 1/2017-172/2017 KT. határozatok zárt ülésen 173/2017. (I.12.) KT. határozat START munkaprogramra történő pályázat benyújtásáról 174/2017.
ELŐTERJESZTÉS. a Képviselő testület december 16-i nyilvános ülésére
10. NAPIREND Ügyiratszám: 1/563-12/2016. ELŐTERJESZTÉS a Képviselő testület 2016. december 16-i nyilvános ülésére Tárgy: Előkészítette: Megtárgyalja: Tapolca Város Önkormányzata Képviselő testülete 2017.
Szajol Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 96/2013. (XII. 19.) határozata
Kivonat Szajol Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2013. december 19-én megtartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből Szajol Község Önkormányzata Képviselő-testületének 96/2013. (XII. 19.) határozata
HATÁROZATOK NYILVÁNTARTÁSA NYILT ÜLÉSEK ÉV
HATÁROZATOK NYILVÁNTARTÁSA NYILT ÜLÉSEK 2013. ÉV 1/2013. (II.07.) számú határozatot KEOP pályázat benyújtásáról 2/2013. (II.07.) számú határozatot a háziorvossal kötött szerződés 3/2013. (II.07.) számú
HANTOS KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2015. ÉVI HATÁROZATTÁRA
HANTOS KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2015. ÉVI HATÁROZATTÁRA Hantos Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 89/2015.(VII.28.); 90/2015.(VII.28.); 91/2015.(VII.28.); 92/2015.(VII.28.);
A képviselő-testület nyilvános ülésen hozott határozatainak nyilvántartása (2010-2012.)
A képviselő-testület nyilvános ülésen hozott határozatainak nyilvántartása (2010-2012.) Szám Tárgy 2010 1/2010. (I. 29.) Jegyzőkönyv hitelesítő 2/2010. (I. 29.) Gyepmesteri Társuláshoz való csatlakozás-
JÁSZLADÁNY NAGYKÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE évi m u n k a t e r v e
JÁSZLADÁNY NAGYKÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2015. évi m u n k a t e r v e A Képviselő-testület a munkatervet a 299/2014. (XI. 27.) sz. határozatával elfogadta. - 2-2015. JANUÁR 29. (CSÜTÖRTÖK)
K I V O N A T. Tura Város Önkormányzatának Képviselő-testülete február 9-én 16 órakor megtartott ülésének jegyzőkönyvéből.
K I V O N A T Tura Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2011. február 9-én 16 órakor megtartott ülésének jegyzőkönyvéből. Tárgy: Javaslat Tura Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. I.
MONOR VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK I. FÉLÉVI MUNKATERVE
MONOR VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2016. I. FÉLÉVI MUNKATERVE A Képviselő-testület - Monor Város Önkormányzata Szervezeti és Működési Szabályzatáról 27/2014. (X. 27.) önkormányzati rendelete
E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület április 25-i ülésére a lejárt határidejű határozatokról
Városi Önkormányzat Polgármesterétől, Jegyzőjétől H-2740 Abony Kossuth tér 1. Telefon/fax: (53) 360-010 Előterjesztés készítésében részt vett: Titkárság Településfejlesztési Osztály Gazdasági Osztály Hatósági
BUDAKESZI POLGÁRMESTERE
BUDAKESZI POLGÁRMESTERE Tisztelt Képviselő-társam! Értesítem, hogy Budakeszi Város Önkormányzatának Képviselő-Testülete rendkívüli ülését 2018. június 27-én (szerdán) 10:00 órai kezdettel tartja, melyre
Előterjesztés a Képviselő-testület január 19-én tartandó ülésére
Előterjesztés a Képviselő-testület 2017. január 19-én tartandó ülésére Tárgy: Javaslat a Képviselő-testület 2017. évi munkatervére Előterjesztő: Tóth József polgármester Előkészítő: dr. Váliné Antal Mária
Készült: Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének december 01-i rendkívüli nyílt üléséről
Abony Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2740 Abony, Kossuth tér 1. JT/4-20/2016 Tárgy: jkv-i kivonat Készült: Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. december 01-i rendkívüli nyílt üléséről
Készült: Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének november 28-i nyílt üléséről.
Abony Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2740 Abony, Kossuth tér 1. 1-23/2013/JT. Tárgy: jkv-i kivonat Készült: Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. november 28-i nyílt üléséről. Napirend:
MEZŐKÖVESD VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK M U N K A T E R V E ÉV
MEZŐKÖVESD VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK M U N K A T E R V E 2017. ÉV 2017. január 25. (szerda) 1. Az önkormányzat 2017. évi költségvetése (első olvasat) 2.A Mezőkövesdi Roma Nemzetiségi Önkormányzattal
11. NAPIREND Ügyiratszám: 1/714-14/2014. ELŐTERJESZTÉS. a Képviselő testület december 20-i nyilvános ülésére
11. NAPIREND Ügyiratszám: 1/714-14/2014. ELŐTERJESZTÉS a Képviselő testület 2014. december 20-i nyilvános ülésére Tárgy: Előkészítette: Megtárgyalja: Tapolca Város Önkormányzata Képviselő testületének
ELŐTERJESZTÉS. a Képviselő testület 2015. december 18-i nyilvános ülésére
8. NAPIREND Ügyiratszám: 1/566-9/2015. ELŐTERJESZTÉS a Képviselő testület 2015. december 18-i nyilvános ülésére Tárgy: Előkészítette: Megtárgyalja: Tapolca Város Önkormányzata Képviselő testületének 2016.
Bodorkós Ferenc polgármester. Dr. Görög István jegyző
Beszámoló a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról Bodorkós Ferenc polgármester Dr. Görög István jegyző A polgármesteri beszámolót Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény
5. Az Év Tűzoltója kitüntető cím adományozása Előterjesztő: dr. Őri László alpolgármester. Előadó: Vetusinszki Balázs t.alezredes kirendeltségvezető
4. A TOP-6.6.1-15 Egészségügyi alapellátás infrastrukturális fejlesztése, illetve a TOP-6.5.1-15 Önkormányzati épületek energetikai korszerűsítése projektek keretében Pécs MJV tulajdonában lévő Pécs, Csontváry
Kiskunfélegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének évre vonatkozó MUNKATERVE
Kiskunfélegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2017. évre vonatkozó MUNKATERVE Képviselőtestületi Február 9. Pénzügyi Osztály/ 2016. évi költségvetési rendeletének módosítására Pénzügyi Osztály
2019. évi M U N K A T E R V E
Polgár Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2019. évi M U N K A T E R V E Jóváhagyva a 4/2019. (I. 24.) sz. határozattal 2019. január 24. (csütörtök) 14. 00 óra 2./ Javaslat a Képviselő-testület 2019.
Abony Város Önkormányzat Képviselő-testület évi Munkaterve
2008. január 31. Abony Város Önkormányzat Képviselő-testület 2008. évi Munkaterve 1. Köztisztviselőkkel szemben támasztott teljesítménykövetelmények meghatározása Megtárgyalja: 2. Pályázati kiírás a sportegyesületek
K i v o n a t Kiskunmajsa Város Önkormányzata Képviselő-testületének szeptember 24-i ülésének jegyzőkönyvéből
Kiskunmajsa Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 17/I/2015. K i v o n a t Kiskunmajsa Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. szeptember 24-i ülésének jegyzőkönyvéből /Kihagyva a kihagyandókat!/
M E G H Í V Ó. 1/ Napirend előtti jelentés a két ülés közötti fontosabb eseményekről - Hiesz György polgármester
M E G H Í V Ó Az SZMSZ 6. (1) bekezdése alapján a Képviselő-testület ülését 2018. május 24-én (csütörtökön) 09:00 órára összehívom. Az ülés helye: Városháza nagyterme N A P I R E N D E K: A KÉPVISELŐ-TESTÜLET
Előterjesztés a Képviselő-testület január 29-én tartandó ülésére
Előterjesztés a Képviselő-testület 2015. január 29-én tartandó ülésére Tárgy: Javaslat a Képviselő-testület 2015. évi munkatervére Előterjesztő: Tóth József polgármester Előkészítő: dr. Váliné Antal Mária
Készült: Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének november 26-i nyílt üléséről
Abony Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2740 Abony, Kossuth tér 1. JT/3-18/2015 Tárgy: jkv-i kivonat Készült: Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. november 26-i nyílt üléséről Napirend:
Előterjesztés Békés Város Képviselő-testülete december 12-ei ülésére
Tárgy: Békés Város Képviselő-testületének 2013. I. félévi munkaterve Előkészítette: Tárnok Lászlóné jegyző Véleményező bizottság: Valamennyi bizottság Sorszám: III/9. Döntéshozatal módja: Egyszerű szótöbbség
MEZŐKÖVESD VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK M U N K A T E R V E ÉV
MEZŐKÖVESD VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK M U N K A T E R V E 2016. ÉV 2016. január 27. (szerda) 1. Az önkormányzat 2016. évi költségvetése (első olvasat) 2. A Mezőkövesdi Roma Nemzetiségi Önkormányzattal
2014. évi határozatok mutatója
2014. évi határozatok mutatója 1/2014. (II. 13.) határozat Napirendi pontok elfogadásáról 2/2014. (II. 13.) határozat Interpellációkra adott válaszokról 3/2014. (II. 13.) határozat Beszámoló a két ülés
MEZŐKÖVESD VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK M U N K A T E R V E 2015. ÉV
MEZŐKÖVESD VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK M U N K A T E R V E 2015. ÉV 2015. január 28. (szerda) 1. Az önkormányzat 2015. évi költségvetése (első olvasat) 2. A Mezőkövesdi Roma Nemzetiségi Önkormányzattal
Mályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének évi munkaterve
Mályi Község Önkormányzata cím:3434 Mályi, Széchenyi u. 4., email: titkarsag@malyi.hu tel:46/529-050; 30/719-55-07; fax: 46/529-059; honlap: www.malyi.hu Mályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének
Készült: Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének november 30-i nyílt üléséről
Abony Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2740 Abony, Kossuth tér 1. JT/20-17/2017 Tárgy: jkv-i kivonat Készült: Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2017. november 30-i nyílt üléséről Napirend:
JEGYZŐKÖNYVI KIVONAT
ülésének könyvéből. egyhangúlag az alábbi napirendeket fogadta el: Péteri Község Önkormányzatának 131/2017. (IX. 28.) számú ÖKT határozata a napirendek elfogadásáról 1.) Az önkormányzat 2017. évi költségvetésének
MONOR VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK
MONOR VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2016. I. FÉLÉVI MUNKATERVE A Képviselő-testület - Monor Város Önkormányzata Szervezeti és Működési Szabályzatáról 27/2014. (X. 27.) önkormányzati rendelete
Előterjesztés a Képviselő-testület január 25-én tartandó ülésére
Előterjesztés a Képviselő-testület 2018. január 25-én tartandó ülésére Tárgy: Javaslat a Képviselő-testület 2018. évi munkatervére Előterjesztő: Tóth József polgármester Előkészítő: dr. Váliné Antal Mária
10. NAPIREND Ügyiratszám: 1/609-14/2014. ELŐTERJESZTÉS. Ughy Jenőné jegyző Önkormányzati és Igazgatási Iroda Farkas Hajnalka önkormányzati ügyintéző
10. NAPIREND Ügyiratszám: 1/609-14/2014. ELŐTERJESZTÉS a Képviselő testület 2014. december 19-i nyilvános ülésére Tárgy: Előkészítette: Megtárgyalja: Tapolca Város Önkormányzata Képviselő testületének
K I V O N A T. A19 IBRÁNY VÁROS KÉPVISELŐ TESTÜLETÉNEK 178/2011. (XII. 06)KT. sz. H a t á r o z a t a
K I V O N A T Ibrány Város Képviselő Testületének 2011. december 6-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből A19 IBRÁNY VÁROS KÉPVISELŐ TESTÜLETÉNEK 178/2011. (XII. 06)KT. sz. H a t á r o z a t a A Képviselő-testület
I. Dombóvár Város Képviselő-testületének évi munkaterve
1 I. Dombóvár Város Képviselő-testületének 2017. évi munkaterve A képviselőtestületi rendes ülések 1. napirendi pontja: Beszámoló a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról, az átruházott hatáskörben
T á j é k o z t a t ó. a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról, átruházott hatáskörben. hozott döntésekről, fontosabb intézkedésekről
T á j é k o z t a t ó a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról, átruházott hatáskörben hozott döntésekről, fontosabb intézkedésekről Előadó: Göntér Gyula polgármester Előterjesztést készítette:
KELEBIA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISEL -TESTÜLETÉNEK MUNKATERVE
KELEBIA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISEL -TESTÜLETÉNEK MUNKATERVE 2013. február: 1.) Kelebia Község 2013. évi költségvetési rendeletének tárgyalása 2.) 2013. évi munkaterv elfogadása 3.) Kilépési nyilatkozat
Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének évi Munkaterve. Előkészítésért felelős: Humán Közszolgáltatások és Munkaügyi Osztály
Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. évi Munkaterve 2012. január 26. 1. Polgármesteri Hivatal köztisztviselői 2012. évi teljesítménykövetelményeinek alapját képező kiemelt célok meghatározása
GÖDÖLLŐ VÁROS POLGÁRMESTERE
GÖDÖLLŐ VÁROS POLGÁRMESTERE ELŐTERJESZTÉS a képviselő-testület 2018. szeptember 20-án tartandó ülésére Tárgy: Javaslata képviselő-testület 2018. II. félévi munkatervére. Tisztelt Képviselő-testület! Gödöllő
HATÁROZATOK NYILVÁNTARTÁSA 1996.
HATÁROZATOK NYILVÁNTARTÁSA 1996. ÜLÉS IDŐPONTJA, JELLEGE HATÁROZAT SZÁMA HATÁROZAT TÁRGYA HATÁRIDŐ FELELŐS MEGJEGYZÉS 1/1996 (II.5.) Öh. 2/1996 (II.5.) Öh. 3/1996 (II.5.) Öh. 4/1996 (II.5.) Öh. 5/1996
Nagyigmánd Nagyközség Képviselő-testületének 2007. évi M U N K A T E R V E
Nagyigmánd Nagyközség Képviselő-testületének 2007. évi M U N K A T E R V E Január 31. Február 14. 1. Tájékoztató a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról és a két ülés között 2. Önkormányzat 2007.
MÁTÉSZALKA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK évi M U N K A T E R V E
MÁTÉSZALKA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2015. évi M U N K A T E R V E A képviselő-testület 4/2015. (II. 12.) Kt. számú határozatával jóváhagyta A munkaterv szerinti üléseken a polgármester
OROSZLÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK TERVEZETT ÜLÉSNAPJAI 2015-BEN N Y Á R I S Z Ü N E T
Oroszlány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. évi munkaterve OROSZLÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK TERVEZETT ÜLÉSNAPJAI 2015-BEN 1. 2015. január 27. munkaülés 2. 2015. február
M E G H Í V Ó. 2./ Javaslat Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzata Képviselőtestületének
M E G H Í V Ó Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. szeptember 18-án /csütörtökön/ 9:00 órai kezdettel megtartandó ülésére Az ülés helye: Zuglói Városgazdálkodási
GÖNYŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE
GÖNYŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE MUNKATERV 2019. 1/10 Gönyű Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2019. évi rendes üléseinek tervezett időpontjai: 2019. február 7. (csütörtök) 16:00
KÁNTORJÁNOSI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 75/2016.(XII.20.) önkormányzati HATÁROZATA
KÁNTORJÁNOSI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 75/2016.(XII.20.) önkormányzati HATÁROZATA Kántorjánosi Község Önkormányzat Képviselő-testület 2017. évi munkatervének megalkotásáról A Képviselő-testület
JELENTÉS. A lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról
JELENTÉS A lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról Képviselő-Testület 176/2018. (V. 30.) ÖNK-I határozata (Határidő: 2018.12.31.) Tárgy: Malomszögi tervezési munkák elvégzésére kivitelező kiválasztásáról
AZ ÁLLANDÓ BIZOTTSÁGOKRA ÁTRUHÁZOTT FELADAT- ÉS HATÁSKÖRÖK
3. melléklet a 10/2013.(III.27.) önkormányzati rendelethez AZ ÁLLANDÓ BIZOTTSÁGOKRA ÁTRUHÁZOTT FELADAT- ÉS HATÁSKÖRÖK 1. Köznevelési, Kulturális és Ügyrendi Bizottság 1.1. Az Ügyrendi bizottság dönt: 1.1.1.
emeleti tanácskozótermében.
MONOR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2018. II. FÉLÉVI MUNKATERVE A Képviselő-testület - a Monor Város Önkormányzata Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 27/2014. (X. 27.) önkormányzati
Kivonatos másolat Celldömölk Város Önkormányzata Képviselő-testületének szeptember 7-i ülése jegyzőkönyvéből: Felelős: Fehér László polgármester
szeptember 7-i ülése könyvéből: 139/2016.(IX.07.) sz. képviselő-testületi határozat: A képviselő-testület elfogadja a két ülés között történtekről szóló beszámolót. a./ A képviselő-testület felkéri a polgármestert,
Dunaföldvár Város Polgármesterétől 7020 Dunaföldvár Kossuth L. u. 2. 7020 Dunaföldvár Pf : 23 75/541-550,75/541-553 75/341-555 M E G H Í V Ó
Dunaföldvár Város Polgármesterétől 7020 Dunaföldvár Kossuth L. u. 2 7020 Dunaföldvár Pf : 23 75/541-550,75/541-553 75/341-555 M E G H Í V Ó Tisztelettel meghívom a Dunaföldvári Önkormányzat Képviselő-testületének
BUDAKESZI POLGÁRMESTERE
BUDAKESZI POLGÁRMESTERE Tisztelt Képviselő-társam! Értesítem, hogy Budakeszi Város Önkormányzatának Képviselő-Testülete rendes ülését 2018. szeptember 27-én (csütörtökön) 10:00 órai kezdettel tartja, melyre
Sárospatak Város Polgármesterétől
Sárospatak Város Polgármesterétől 3950 Sárospatak, Rákóczi út 32. Tel.: 47/513-240 Fax: 47/311-404 E-mail: sarospatak@sarospatak.hu BESZÁMOLÓ - a Képviselő-testületnek - a lejárt határidejű határozatok
I. A KÖZGYŰLÉS RENDELETEI
I. A KÖZGYŰLÉS RENDELETEI 1/2015. (I. 29.) az Önkormányzat 2015. évi költségvetéséről 2/2015. (I. 26.) Kaposvár Építési Szabályzatának és Szabályozási Tervének megállapításáról szóló 70/2005. (XII. 15.)
KISTARCSA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE Kistarcsa, Szabadság út 48. Telefon: (28) Fax: (28)
KISTARCSA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE 2143 Kistarcsa, Szabadság út 48. Telefon: (28)- 507-132 Fax: (28)-470-357 Nyílt ülésen tárgyalandó Előterjesztés A Képviselő-testület 2018. január 31-i ülésére
Hatályos rendeletek jegyzéke
Hatályos rendeletek jegyzéke A jegyzék Vác városának 2013. december 13-án hatályos rendeleteit tartalmazza 1991. 1/1991. (I. 14.) A gázszerelvények épületen, építményen való elhelyezéséről 5/1991. (III.
KIVONAT. 1/2017. (II.07.) PJÜT bizottsági határozat
Alsónémedi Polgármesteri Hivatal 2351 Alsónémedi, Fő út 58. KIVONAT Alsónémedi Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete Pénzügyi, Jogi, Ügyrendi és Tájékoztató Bizottságának 2017. február 7-én megtartott
Szervezési és Ügyviteli osztályvezető
Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzatának POLGÁRMESTERE 1239 Budapest, Grassalkovich út 162. KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ELŐTERJESZTÉS Javaslat a Képviselő-testület 2017. évi munkatervének elfogadására
KIVONAT LESENCEISTVÁND KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA. 8319 Lesenceistvánd, Kossuth utca 145. Tel./fax: 87/436-151 e-mail: korjegyzoseg@lesenceistvand.
LESENCEISTVÁND KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA 8319 Lesenceistvánd, Kossuth utca 145. Tel./fax: 87/436-151 e-mail: korjegyzoseg@lesenceistvand.hu KIVONAT LESENCEISTVÁND KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK
Beszámoló a lejárt határidejű képviselő-testületi határozatok teljesítéséről szeptember 30.
Beoló a lejárt határidejű képviselő-testületi határozatok teljesítéséről 2013. szeptember 30. Határozat Tárgy Határidő Felelős Teljesítés 95/2013. (V. 27.) A módosított napirend elfogadásra került. 96/2013.
KISTARCSA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE
KISTARCSA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE 2143 Kistarcsa, Szabadság út 48. Telefon: (28)- 507-133 Fax: (28)-470-357 Nyílt ülésen tárgyalandó Előterjesztés A Képviselő-testület 2017. június 28-i ülésére
Dunaföldvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. évi munkaterve
Dunaföldvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. évi munkaterve Testületi ülés Január 28. - Tájékoztató a Testület tevékenységét érintő. 2. Az önkormányzat 2014. évi költségvetési rendelet-tervezetének
ELŐTERJESZTÉS. a Képviselő testület december 14-i nyilvános ülésére. Tapolca Város Önkormányzata Képviselő testületének 2013.
18. NAPIREND Ügyiratszám: 1/692-12/2012. ELŐTERJESZTÉS a Képviselő testület 2012. december 14-i nyilvános ülésére Tárgy: Előterjesztő: Előkészítette: Megtárgyalja: Tapolca Város Önkormányzata Képviselő
BUDAKESZI POLGÁRMESTERE
BUDAKESZI POLGÁRMESTERE Tisztelt Képviselőtársam! Értesítem, hogy Budakeszi Város Önkormányzatának KépviselőTestülete rendes ülését 2018. július 26án (csütörtökön) 10:00 órai kezdettel tartja, melyre ezúton
E L Ő T E R J E SZ T É S. A Képviselő-testület február 7--i ülésére
BALATONFÜRED VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTER 8230 Balatonfüred, Szent István tér 1 Szám: 1/205- /2013. Pékné dr. Csefkó Judit E L Ő T E R J E SZ T É S A Képviselő-testület 2013. február 7--i ülésére Tárgy:
R É T S Á G VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK ÉVI MUNKATERVE
R É T S Á G VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2012. ÉVI MUNKATERVE Rétság, 2011. december 16. 1 oldal a 14 oldalból I. 2012. év fő feladatai: Gazdálkodás Likviditás biztosítása, bevételek emelése,
K I V O N A T. Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. december 15-én megtartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből
0 K I V O N A T Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. december 15-én megtartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testülete az Ercsi Város Önkormányzat Képviselőtestülete
A bizottságokra átruházott hatáskörök I. PÉNZÜGYI, TULAJDONOSI ÉS VAGYONKEZELŐI BIZOTTSÁG
5. számú melléklet A bizottságokra átruházott hatáskörök I. PÉNZÜGYI, TULAJDONOSI ÉS VAGYONKEZELŐI BIZOTTSÁG 1. Véleményezi: a) az önkormányzati saját bevételi források körét, a részesedés mértékét meghatározó,
E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület szeptember 27-i ülésére a lejárt határidejű határozatokról
Városi Önkormányzat Polgármesterétől, Jegyzőjétől H-2740 Abony Kossuth tér 1. Telefon/fax: (53) 360-010 Előterjesztés készítésében részt vett: Jegyzői Titkárság Településfejlesztési Osztály Gazdasági Osztály
LAKITELEK POLGÁRMESTERE
LAKITELEK POLGÁRMESTERE 6065 Lakitelek, Széchenyi krt. 48. Telefon: 06-(76) - 449-011, 449-003 Fax.: 06-(76) - 449-055 12. E L Ő T E R J E S Z T É S 2016. december 8-i rendes, nyílt ülésére Iktatószám:
OROSZLÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK TERVEZETT ÜLÉSNAPJAI 2014-BEN N Y Á R I S Z Ü N E T
Oroszlány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. évi munkaterve OROSZLÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK TERVEZETT ÜLÉSNAPJAI 2014-BEN 1. 2014. január 28. munkaülés 2. 2014. február
Ravazd Község Önkormányzatának képviselő-testülete Határozatok nyilvántartása - 2009.
Határozat száma Határozat tárgya Felelős A határozat kivonat elküldve: 1/2009. (I.29.) 2009. évi költségvetési tervezet elsőfordulós elfogadása - 2/2009. (I.29.) Kisbusz beszerzéséről döntés (FVM pályázat)
JEGYZŐKÖNYV. Zádori János polgármester Gászné Bősz Bernadett alpolgármester Andrics Aliz Dr. Hutvágner Rozália
JEGYZŐKÖNYV Készült: Pécsvárad Város Képviselő-testületének 2016. szeptember 12-én tartott üléséről. Az ülés helye: Pécsváradi Közös Önkormányzati Hivatal, polgármesteri iroda Jelen vannak: Meghívottak:
2013. ÉVI MUNKATERVE
NAGYMAROS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 222/2012. (XI. 26.) számú határozatával elfogadott 2013. ÉVI MUNKATERVE Nagymaros Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2013. évi munkatervét az
Budapest Főváros XVI. kerületi Önkormányzat Képviselő-testületének évi munkaterve
Budapest Főváros XVI. kerületi Önkormányzat Képviselő-testületének 2017. évi munkaterve I. 2017. január 25-i képviselő-testületi ülés 1. A 2017. évi fővárosi forrásmegosztás véleményezése 2. Javaslat a
Sándorfalva Városi Önkormányzat Képviselő-testületének évi munkaterve
2016.02.11 1. Beszámoló a Képviselő-testület jogkörében a két ülés között kiadott Polgármester 2. SÖV Sándorfalva Önkormányzati Vagyonkezelő Közhasznú Nonprofit Kft. Polgármester Kft. ügyvezetője PTB 2016.
A képviselő-testület december 13-i ülésre
1 PÁSZTÓ VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT 3060 Pásztó, Kölcsey u. 35. (06-32) 460-753 Fax: (06-32) 460-918 E-mail: forum@paszto.hu Szám: 1-264/2018. Megtárgyalás módja: Döntéshozatal: nyílt ülésen egyszerű szavazattöbbség
JÁNOSHIDA KÖZSÉG KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK
JÁNOSHIDA KÖZSÉG KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2014. ÉVI MUNKATERV TERVEZETE Általános Szabályok: Testületi ülés helye: Polgármesteri Hivatal 5143 Jánoshida, Fő út 28. Testületi ülés kezdési időpontja: 16.00
2015. évi MUNKATERVE
RÁCKEVE VÁROS POLGÁRMESTERE 2300 Ráckeve, Szent István tér 4. Telefon: 24/523-333, fax: 24/422-521, e-mail: polgarmester@rackeve.hu Ráckeve a Kultúra Magyar Városa 2010 Ráckeve Város Önkormányzat Képviselő-testületének
Készült: Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének január 30-i nyílt üléséről.
Abony Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2740 Abony, Kossuth tér 1. 18-2/2014/JT. Tárgy: jkv-i kivonat Készült: Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. január 30-i nyílt üléséről. Napirend:
ELŐTERJESZTÉS. Vép Város Önkormányzata Képviselő-testületének február 16-án tartandó képviselő-testületi ülésére
Vép Város Polgármestere ELŐTERJESZTÉS Vép Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. február 16-án tartandó képviselő-testületi ülésére tárgy: A képviselő-testület 2015. évi munkaterve előterjesztő:
Dunaföldvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. évi munkaterve
Dunaföldvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. évi munkaterve Testületi ülés Január 31. - Tájékoztató a Testület tevékenységét érintő. 2. Az önkormányzat 2012. évi költségvetési rendelet-tervezetének
MÁTÉSZALKA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK évi M U N K A T E R V E
MÁTÉSZALKA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2014. évi M U N K A T E R V E A képviselő-testület 4/2014. (II.06.) Kt. számú határozatával jóváhagyta A munkaterv szerinti üléseken a polgármester
1. A tárgyalandó témakör tárgyilagos és tényszerű bemutatása
RÉTSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐTESTÜLETE 2651 Rétság, Rákóczi út 20. Telefon: 35/550100 www.retsag.hu Email: hivatal@retsag.hu Előterjesztést készítette: Vargáné Fodor Rita megbízott jegyző A Képviselőtestület
BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS. Békéscsaba, Szent István tér 7.
BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL Békéscsaba, Szent István tér 7. Ikt. sz.: 1. 59-5/2017. Postacím: 5601Pf112. Telefon: (66) 523-801 Telefax: (66) 523-804 MEGHÍVÓ A Magyarország helyi önkormányzatairól
Dunaföldvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének évi munkaterv-tervezete
Dunaföldvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2019. évi munkaterv-tervezete javasolt február 05. - Tájékoztató a Testület tevékenységét érintő 1. Az önkormányzat 2019.évi költségvetési rendelet-tervezetének
2016. évi MUNKATERVE
Budapest Főváros VII. kerület Erzsébetváros Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. évi MUNKATERVE 2016. március 16-tól - 2017. március 15-ig melyet a Képviselő-testület a 33/2016. (II.16.) számú határozatával
Javaslat Budapest Főváros XIX. ker. Kispest Önkormányzat Képviselő-testületének évi munkatervére
Javaslat Budapest Főváros XIX. ker. Kispest Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. évi munkatervére Január A napirendi pont címe: Bóbita Óvoda Intézmény vezetői pályázat elbírálása A napirendi pont
Bizottsági ülések időpontjai:
Bizottsági ülések időpontjai: Ügyrendi és Érdekképviseleti Bizottság 2015. május 26. (kedd) 17,00 óra Gazdasági, Turisztikai és Környezetvédelmi Bizottság 2015. május 22. (péntek) 9,00 óra Emberi Kapcsolatok
KIVONAT a Képviselő-testület november 22-i soros ülésének jegyzőkönyvéből
Lajosmizse Város Önkormányzata KIVONAT a Képviselő-testület 2018. november 22-i soros ülésének jegyzőkönyvéből Kihagyva a kihagyandókat! Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének 173/2018.