Évkönyv 2016/2017. Szerkesztők: Lukács Eszter Sára Hegyi-Kovács Marcella Szántó Klaudia
|
|
- Benedek Nemes
- 6 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Évkönyv 2016/2017 Szerkesztők: Lukács Eszter Sára Hegyi-Kovács Marcella Szántó Klaudia
2 2. osztály
3 (Képeket készítette: Tóth Beáta)
4
5 2016/2017-es évünk
6 MOA SZÜLINAP TANÉVNYITÓ
7 (Képeket készítette: Tóth Beáta)
8 Fogadj örökbe egy játszóteret! A játszótér takarítás Négy éve jár a MOA iskola szemetet szedni. Minden tanévben, szeptemberben, egy pénteki napon megy játszóteret takarítani. Tavaly a Laborc utcában dolgoztunk, nagyon elszomorító, hogy ott sokkal több szemét volt. Idén a Flórián téri játszótéren takarítottunk. Volt már arra is példa, hogy egy lakó megköszönte a takarítást. Ebből az a tanulság, hogy ezzel örömet okozunk az ott élő embereknek. Van más oka is, hogy elmegyünk takarítani: az, hogy nagyon bulis. Egy elsős is azt mondta, hogy nagyon jó és egy nyolcadikos is ugyanígy fogalmazott. De sajnos a cigi csikkekből annyi volt, hogy nem tudtuk összeszedni az összest. Ebből az látszik, hogy nem szabad szemetelni, még a legnagyobb erőfeszítéssel se lehetne teljesen összetakarítani. (Írta: Szabó-Somody Áron)
9 (Képeket készítette: Tóth Beáta)
10 Diáksport napja A MOAtléták tíz fős csapata már hetek óta edz, mert a mai napon tartották a Budapesti Diáksport Egyesület atlétikaversenyét. A MOA Suli még sosem volt eddig csapatversenyen, óriási eredmény, hogy elindulhattunk Budapest 26 iskolájával együtt ezen a rendezvényen! Így hát ma reggel a suli helyett Szabolcs bácsival és Bea nénivel a Bp. Honvéd atlétikapályáján gyülekeztünk. A napot váltófutással kezdtük, majd egyéni számokban mértük össze tudásunkat a többi iskola sportolóival - rövidtávfutásban, kislabda hajításban, távolugrásban és súlylökésben versenyeztünk. Még a Duna TV stábja is kíváncsi volt ránk! Sportolóink nem vallottak szégyent, mert bár sokszor igazolt atléták ellen kellett versengenünk, néhányukat még meg is előztük. Remekül éreztük magunkat egész délelőtt - reméljük, ez a fotókon is látszik! A MOAtléták csapata: Haás Márton, Seres-Berczik Angéla, Kőrössy Bálint, Fábián Lilien, Domokos Norbert, Szalai Zsófia, Farkas Merse, Szalai Réka, Molnár Martin. (Írta: MOA Magán Általános Iskola)
11 :-). (Képeket készítette: Tóth Beáta)
12 Zene világnapja Két napos késéssel, de annál nagyobb érdeklődéstől övezve érkezett meg Wolfgang a MOA Suliba. Hogy milyen Wolfgang? Természetesen Amadeus Mozart, az idén 260 esztendeje született fantasztikus zeneszerző tette nálunk tiszteletét. (Gyanúsan hasonlított Domokos Norbira a 4. osztályból...) Mesélt magáról kicsit a gyerekeknek, majd játszott is nekünk a csembalóján - fordítva is, ahogy csak ő tud! A "mester" távozása után Áron tartott kiselőadást a Varázsfuvoláról, és Mozart Requiem-jének készítéséről filmrészletet is mutatott nekünk. Végül elérkezett a várva várt hangszerbemutató, ahol iskolánk diákjai és tanárai mutatták be és szólaltatták meg kedvenc hangszerüket. Valószínűleg Wolfgang is büszke lett volna ránk, ha hallotta volna! (Írta: MOA Magán Általános Iskola)
13 (Képeket készítette: Tóth Beáta)
14 Az állatok világnapján elmentünk mi, MOA-sok egy tanyára a hegyen át. Útközben különféle feladatokat kaptunk, melyeket csapatokban oldottunk meg: sárguló őszi falevelet, didergő őszi virágot, fakérget, színes bogyókat gyűjtöttünk, mohát és gombákat fotóztunk. Mikor odaértünk a tanyára, beengedtek minket. A tanyán volt egy kutya, akit kikötöttek, mert túl kíváncsi volt. A tanyán élt még szamár, póni, a póni csikója, három kis ló és egy cica. A lovakat én, Noémi és Zsófi lecsutakoltuk, felszereltük. Ezután felültünk a lovakra, és a tanya vezetőjével együtt kimentünk a rétre, a többiek pedig gyalogosan jöttek utánunk. Mikor kiértünk a rétre, leszálltunk, és az elsősöktől kezdve a nyolcadikosokig mindenki, aki akart, lovagolhatott két kört. Miután végeztünk ezzel, én és Zsófi felültünk a lovakra, majd Balázs bácsival és a tanya vezetőjével visszamentünk a tanyára. Balázs bácsi útközben felült az egyik lóra. A tanyán, mikor én még a lovon ültem, a szamár többször is felugrott a lovam hátsójára a két mellső lábával. Leszereltük a lovakat, beraktuk a kamrába a lószerszámokat, majd Balázs bácsival együtt elindultunk vissza a suliba, ahol megebédeltünk. A korábban kialakult csapatok feladatlapokat oldottak meg. A nap zárásaként egy állatokról szóló filmet néztünk meg. ( Írta: Seres-Berczik Angéla)
15 (Képeket készítette: Tóth Beáta, Kőrössy Bálint)
16 Hétfőtől szombatig foglalkozásainkat, szüneteinket, délutánjainkat tették még izgalmasabbá, még színesebbé az egészséges életmóddal kapcsolatos témák, feladatok. Ilyenek voltak például az alapos kézmosás jelentősége, az őszi légúti megbetegedések és megelőzésük, az újraélesztés gyakorlata, sport és egészséges táplálkozás. Foglalkoztunk a környezetvédelemmel, újrahasznosítással is. Versíró és gyermekrajz pályázaton indulunk a héten készített munkáinkkal. Sokat tanultunk :) Egészségre fel! (Írta: MOA Magán Általános Iskola)
17 (Képeket készítette: Tóth Beáta)
18 (Képeket készítette: Tóth Beáta)
19 Színházban jártunk (Képeket készítette: MOA Suli)
20 Halloween Az iskolában volt Halloween. Mindenki félelmetes ruhába öltözött. Én mexikói boszorkány voltam. Balázs bácsi (igazgató) megijedt tőlem. Reggel elkezdődtek az órák, tanultunk. Környezet óra helyett fotózás volt a jelmezekről. Bea néni fotózott minket az iskolatársainkkal. Ezután már nem tanultunk. Aki szeretett volna arcfestést, annak Erika néni elkészítette. Nekem mexikói koponya sminket készített. A klubszobába mentünk, mert beszéltünk halloween-i programokról. Megbeszéltük, hogy lesz tökfaragás, álarckészítés, társasjáték. Minden osztály részt vett a tökfaragáson, de az 1. és 2. osztály maszkot is készített. A tökfaragásban segített Szabolcs bácsi, Erika néni, Zita néni, Judit néni, Balázs bácsi. Először megrajzoltuk a tökök mintáját (orr, száj, szem), ezután kifaragtuk éles késsel és kiszedtük a magokat. Az álarc készítő kézművesen Gabi néni és Klaudia néni segített. A társasjátékos foglalkozáson Dávid bácsival játszhattak a gyerekek. A programok után megérkeztek a szülők és elvitték a gyerekek. Nagyon jó volt a Halloween. (Írta: Kovács Noémi)
21 (Képeket készítette: Tóth Beáta)
22
23 (Képeket készítette: Szántó Klaudia)
24 Karácsonyi gála Előadják: A MOA Magán Általános Iskola tanulói A MOA Iskola tanulói Karácsonyi Gálát készültek előadni a Symbol nevű színházban. Lassan kivonultak a kulisszák mögül. Először a felsősök jöttek ki. A Fehér Karácsony című dalt énekelték el gitár- és zongorakísérettel. Aztán jöttek az alsósok. Az elsősök A hópehely táncot adták elő. A másodikosok A fenyőfa álma című mesejátékot. Harmadiknegyedikesek együtt A hótündér című mesejátékot adták elő. Az ötödikesek A három király című verset adták elő táncban. (Természetesen a tánc közben ment a vers, amely zenésítve volt.) A hatodikosokból két 12 éves srác, Ákos és Balázs, egy verset felesben mondtak el. A nyolcadikosok (nem volt hetedik osztály) a Last Christmast énekeltek el. Végül összegyűltek a diákok, és ajándékot adtak a szüleiknek. (Írta: Katula Balázs)
25 (Képeket készítette: Tóth Beáta és Szántó Klaudia)
26 (Képeket készítette: Tóth Beáta)
27 (Képeket készítette: Tóth Beáta)
28 Korcsolya Az újév első hetének zárásaként felkerekedtünk, hogy meglátogassuk a Fő téri korcsolyapályát. A szokásosnál is hidegebb idő senkit nem rettentett el, remekül szórakoztunk.
29 (Képeket készítette: Tóth Beáta)
30 (Képeket készítette: MOA Suli pedagógusai)
31 (Képeket készítette: Tóth Beáta)
32 Magyar kultúra napja Minden év január 23-án megünnepeljük A magyar kultúra napját, megemlékezve azokról a nagyszerűbbnél nagyszerűbb művészeti alkotásokról, teljesítményekről, amelyek hazánkhoz köthetőek. Idén különféle izgalmas feladatokon és játékokon keresztül ismerkedtünk meg kultúránk egy-egy szeletével. Magyar népdalokat énekeltünk, mesével foglalkoztunk, verset fabrikáltunk, kalocsai mintát terveztünk, színdarabot adtunk elő. Rengeteg színes, kreatív alkotás született. (Írta: MOA Magán Általános Iskola)
33 (Képeket készítette: Tóth Beáta)
34 Kínai hét a MOA Suliban Elérkeztünk a MOA Suliban a kínai héthez. Ez az esemény a kínai kultúra különböző ágait mutatja be. Minden osztály kiválasztott egy témát, amit diavetítés kíséretében mutatott be. Az első osztályból Szófia tartott a kínai játékokról egy előadást. A jojóról, a pingpongról és a selyemlabdáról beszélt. A második osztály a kínai építészet csodáit mutatta be Balázs bácsi segítségével. A kínai nagy falról, a pagodákról és egy sziklafalba épített épületről volt szó. A harmadikosok a kínai harcművészetről beszéltek. Említést kapott például a kung-fu. A negyedikesek egy igen szaftos témát választottak, ez pedig nem más, mint a kínai étkezés. Az ötödikesek, köztük én is, a kínai öltözködési szokásokról beszéltek. Szóba jött az uralkodók ruházata, a selyem és a cheongsam. A hatodikosok Kína földrajzát mutatták be. A vászonra kerültek a sivatagok és folyók. És végül, de nem utolsósorban a nyolcadikosok következtek, akik Kína történelméről beszéltek. Előjöttek a császárok és a kegyetlen Mao Ce Tung. Mindeközben Erika néni főzött nekünk finom kínai ételeket, hogy ezzel is jobban bele tudjuk élni magunkat a kínai élményekbe. Így telt el ez a változatos és élményekkel teli hét. (Írta: Seres-Berczik Angéla)
35 (Képeket készítette: Tóth Beáta)
36 Farsang Ha annyit mondok neked: óceán és farsang, Lehet, hogy egyszerűen megvonod a vállad. Pedig annyi csodát, titkot, kincset rejt e világ, Nem hiszed el? Gyere és látogasd meg a MOA-t! Hétfőtől péntekig: nem kevés idő ez... Ám elrepül, csak játékkal, vidámsággal töltsd meg! Nálunk pedig ismét pontosan ez történt, Felfedeztük a vizeknek felszínét és mélyét. A tengeri csatákról szívesen beszélgetsz? Esetleg, ha teheted, a környezeted véded? Vagy elmerülsz, mint búvár, ki kalandokat él meg? Megmozgatják fantáziád a mítikus lények? Ez mind téma volt nálatok, MOA Suli? kérded Közben a sok csoda láttán kapkodod a fejed. Ez, és még sok-sok más! válaszoljuk neked. Határt nem szabhat más, csakis a képzelet. Tengereknek szilaj kalózaként élsz meg? Esetleg egy hős csapat tagjaként ténykedsz? Bárhogy is van, nálunk siker lesz a jussod, Ha kicsiknek s nagyoknak rébuszát megoldod. Hét zárása pedig mi lehetne egyéb? Beöltözős buli, finom sütik, zenék. Jövő éven ismét csatlakozz hát hozzánk, Biztos lehetsz benne, örök élmény vár rád! (Írta: MOA Magán Általános Iskola)
37 (Képeket készítette: Aranyi Zita, Szántó Klaudia)
38 Felső tagozatos diákjaink a mai napon izgalmas kalandban vettek részt, meglátogattuk ugyanis az M5 csatornán futó Mindenki Akadémiája című TV műsor forgatását. Dr. Forgách Tamás, a Szegedi Tudományegyetem nyelvésze tartott nekünk előadást, amellyel bizonyította, hogy a nyelvtudomány is lehet érdekes a diákok számára, ha megfelelően tálaljuk. A forgatás végeztével körbesétálhattunk a stúdióban, bepillanthattunk a díszletek mögé és a vágószobába is. Remek napunk volt, a lehetőséget pedig köszönjük 5. osztályos tanulónk, Samu anyukájának, Zelend Nikolettának. (Írta: MOA Magán Általános Iskola) (Képeket készítette: Tóth Beáta)
39 (Képeket készítette: MOA Suli)
40 Arany János Emlékév "Legnagyobb cél pedig, itt, e földi létben, Ember lenni mindég, minden körülményben." (Képeket készítette: Tóth Beáta)
41 (Képeket készítette: Tóth Beáta)
42 AVE Aqvincvm Polgárai! megszólítással üzenetet kaptunk, melyben arról értesültünk, hogy Pannónia felett sötét fellegek gyülekeznek. A vandálok támadása bármelyik nap elérhet bennünket, Cézár álruhában köztünk jár, és parancsait osztogatja. Tiszteletére római öltözetbe, tógába burkoltuk magunkat. (Csak lepedő kellett hozzá.) A Hold napjától ( hétfő ) kezdve minden reggel a Fórumon találkoztunk, hogy császárunk aznapi intézkedéseit megismerjük. A Honorius által kijelölt feladatokat minden nap a déli lakoma után oldottuk meg. Voltak római játékok: birkózás, lovas verseny, súlylökés, karikahajtás, római számos mezőkön haladás, mozaik képek kirakása. Vénusz napjának reggelén ( pénteken ) tartományunk határába, az Aqvincvmi Múzeumhoz utaztunk. Nagyon érdekes dolgokat láttunk, hallottunk ott. A végső ütközetre csak egy hét múlva került sor a rossz idő miatt. A hadviselésben minden osztály részt vett. Remekül háborúztunk, persze csak számokkal. Izgalmas hét volt. Mindenki jól érezte magát. Köszönet érte szenátoraink! Blázivs Igazgatvs, Sabrivs Historicvs, Davidvs Oltárimanvs (Írnok: Fülöp Lili, Kelt i.sz. MMXVII. május havában)
43 (Képeket készítette: Tóth Beáta)
44 Immár 4. alkalommal rendeztük meg szívnek és tavasznak nyílni kék! című szavalóversenyünket, amely ezúttal is feledhetetlen élmény volt gyerekek és felnőttek számára egyaránt. Szebbnél-szebb verseket hallgattunk végig, elmerülve a költészet szépségeiben, játékosságában. A zsűrinek ezúttal is rendkívül nehéz feladata volt, hiszen nagyszerű előadásokat hallhattak kicsiktől és nagyobbaktól is. A verseny mellett kézműves foglalkozásokon is részt vehettek a gyerekek, kipróbálhattak egy játékos akadálypályát, az eredményhirdetés előtt pedig még sor került egy húsvéti vásárra is. (Írta: MOA Magán Általános Iskola)
45 (Képeket készítette: Tóth Beáta)
46 A Könyv világnapja (Képeket készítette: Tóth Beáta)
47 Föld napja (Képeket készítette: Tóth Beáta)
48 Madarak és fák napja Május 10-én, szerdán egy egész napos programsorozat keretein belül tartottuk meg iskolánkban a Madarak és fák napját. Kicsik és nagyok közösen, vegyes csapatokban dolgoztak együtt, hogy megoldják az izgalmas fejtörőket, feladatokat. Egy témához kapcsolódó, összetett feladatlapot kapott minden csoport, amelyben a matematikai fejtörőtől kezdve a rajzon, kreatív angol gyakorlaton, versalkotáson, énektanuláson, koszorúfonáson át egészen a természetfotózásig változatos feladatok egész sorát oldhatták meg a diákok. Még az informatika is szerepet kapott a felhozatalban, hiszen az elkészített fotókat a csapatoknak elektronikusan kellett továbbítani az iskolának. Öröm volt nézni, ahogyan a gyerekek közösen, valóban együttműködve, játékosan sajátították el az ismereteket. (Írta: MOA Magán Általános Iskola)
49 (Képeket készítette: Tóth Beáta)
50 Anyák napja "Ha csak egy virág volna Én azt is megkeresném, Ha csak egy csillag gyúlna Fényét ide vezetném. Ha csak egy madár szólna, Megtanulnék a hangján, Ami csak szép s jó volna Édesanyámnak adnám." (Létay Lajos)
51 (Képeket készítette: Tóth Beáta)
52 Sporthét Ez a hét is egy témahét, a témája a sport. Minden nap új játékokat próbálhattunk ki. Például hétfőn kosarazhattunk, kedden kézilabdáztunk, szerdán fogócskáztunk, csütörtökön futó amőbáztunk. A péntek volt a legizgalmasabb nap, mivel lementünk a sportpályára. Egy nagyon izgalmas és laza nap volt, mert rengeteg játék közül lehetett választani. Gabi néni és Klaudia néni vezették a röpizést. Szabolcs bácsi focizott a gyerekekkel, Dávid bácsi pedig felügyelt a többire. Sok gyereknek van hoverboardja a suliban, ezeket Balázs bácsi hozta le a pályára. A többi tanár boldogan nézte a sok örömteli gyereket. Sok víz is kéznél volt, hogyha valaki megszomjazott volna. Nagyon jól érezték magukat a gyerekek. Ez lett volna a SPORTHÉT! (Írta: Seres-Berczik Angéla, Fülöp Lili)
53 (Képeket készítette: Tóth Beáta)
54
55 (Képeket készítette: Drahosné Zeller Liza, Szabó Dávid)
56 Tiszaug
57
58 Ballagóink Kováts Szabolcs osztályfőnök 8. osztály Fábián Lilien Ariana Haás Márton Mihály Kovács Bertalan Géza Molnár Martin Oláh Bíborka Anna Szalai Zsófia
59
60 8. osztály Haás Márton Mihály Fábián Lilien Ariana Kovács Bertalan Géza Oláh Bíborka Anna Molnár Martin Szalai Zsófia
61 Kováts Szabolcs osztályfőnök, történelem Szina Balázs igazgató Szántó Klaudia matematika Szabó Dávid magyar nyelv és irodalom Tóth Beáta kémia, fizika, biológia Keszőcze Mariann angol Érsek Dóra pszichológus Tömöri-Takács Bernadett angol
62 Mi tetszett legjobban az idei évben? 1. osztály Ábel: Az volt a legjobb az évben, amikor Dávid bácsival és Szabolcs bácsival fociztunk. Titi: A tesiórák voltak a kedvenceim. Soraya: Ez az év gyorsan eltelt, mert nagyon jól éreztem magam. Milán: Az volt a legjobb dolog az évben, hogy a MOA Suliba járhatok. Dodi: Az új barátok tetszettek a legjobban.
63 Mi tetszett legjobban az idei évben? 2. osztály Jónás: Nagyon tetszett az egészséghét. Nándi: Tetszett az évben Zazi és Áron verse. Áron: Nekem az tetszett nagyon, amikor Zazival Overwatch-oztunk. Meg minden más is tetszett. Blanka: Az tetszik, amikor kinn vagyunk az udvaron. Sára: A farsang, a vizsga, a sporthét, a karácsonyi műsor, a Föld napja. A MOA Suli a legjobb. Sophie: Nagyon tetszettek a vizsgák és a táborok is, főleg amikor medencéztünk. Nagyon szeretem a témaheteket és a vásárokat, szakköröket is imádom. Olyanok az órák, mintha szünetek lennének. Zazi: Amikor Benivel nevetgéltünk, és amikor megtanultam táncolni. Amikor Áronnal Overwatch-oztunk. Marcella: Nekem minden nagyon tetszett ebben az évben. Például a farsang, a víz világnapja, az állatok világnapja, meg persze a szakkörök. Remélem, megint lesz locsolás. Bori: Az, hogy sok új gyerek jön ide a MOA-ba, és a szakkörök. Hanna: Nekem minden tetszett ebben az évben, de a legjobban a farsang, az Aquincum, és Zazi viccei (Zsuzsi néni beleült a kádba, de rájött, hogy nem is az ő kádja). Jó volt a vizsgahét, Balázs bácsi slagozása június 2-án, a számháború, a sporthét, a halloween-i tökfaragás, az állatok világnapja, az évnyitó, a zene világnapja, és a könyv világnapja. Zoli: Nagyon tetszett ebben az évben, amikor locsoltunk.
64 Mi tetszett legjobban az idei évben? 3. osztály Noah: - új gyerekek érkeztek az osztályba - a témahetek: kínai hét, sporthét - kedvenc olvasmány: Mese a csodaszarvasról Huba: - témahetek: római hét, sporthét Norbi: - új barátok - új tanárok: Ilus néni, Liza néni, Szabi bácsi, Judit néni - témahetek: sporthét (első kosaram, bukfencem) római hét (karikahajtás) - az első nap : első informatika óra - amikor felvettek - reggeli beszélgető körök - új osztályterem, akvárium Anna: - új lány érkezett (Fruzsi) - Judit néni a legjobb :D
65 Mi tetszett legjobban az idei évben? 4. osztály Patrik: Az tetszett, hogy szereztem új barátokat, és a tanárokat IMÁDOM!! Érdemes volt a MOA-ba jönnöm. I love MOA. Lili: Újbarátokat szereztem. Beni: Hogy átjöttem a MOA-ba. A sporthét nagyon jó volt. Norbi: Hogy a világ legkedvesebb osztálytársai állnak mellettem. Noémi: Végre jöttek lányok! Jó, hogy kevés gyerek van az iskolában. Végre itt nem szigorúak a tanárok. Judit: Nekem az, hogy megismertem ezt az osztályt. Itt aranyosak az emberek. Noa: Jó, hogy végre átjöttem ide. Ebben a suliban vannak barátaim. ITT A TANÁROK KEDVESEK.
66 Mi tetszett legjobban az idei évben? 5. osztály F. Lili: Azért szeretek ide járni, mert nagyon jó programok vannak, például amikor a Füvészkertbe mentünk. Azért jó ez az iskola, mert a tanárok nagyon kedvesek és a gyerekek is figyelmesek, segítőkészek, barátságosak. Angéla: Nekem az év elején az állatok világnapja tetszett nagyon, mivel lovagolhattunk. Nagyon örültem, amikor új lányok jöttek a suliba, mert nem vagyok így egyedül. Nagyon szeretem, hogy a tanárok ilyen jó fejek és képesek elfogadni mások véleményét. Alex: Azért járok ide, mert kedvesek a tanárok és a gyerekek. Majdnem minden kirándulás tetszett. Bánom, hogy elköltözik az iskola, de remélem, hogy ott is jó lesz. Gergő: Azért tetszik az iskola, mert kedvesek a tanárok és az osztálytársaim. A lányok is kedvesek. Örülök, hogy ilyen kedves osztálytársaim vannak! Fefe: Ez az iskola azért tetszik, mert a régi iskolámban nem volt média szakkör és semmi témahét. Itt van. Itt közel van a sportpálya és még sok dolog. Itt a tanárok nagyon jó fejek.
67 Mi tetszett legjobban az idei évben? 6. osztály Ákos: Nekem az tetszett, hogy nemrég lementünk a sportpályára és jót fociztunk. Bazsi: Nekem idén a kultúra világnapja tetszett. Zsombor: Nekem ebben az évben a jégkorizás nagyon tetszett. Boldizsár: Nekem a legjobban a sporthét legutolsó napja tetszett, amikor lementünk a sportpályára. Merse: Nekem ebben a tanévben az tetszett, hogy a sportpályán fociztunk egy nagyot. Az egyik kedvencem ebben az évben az, hogy új emberek jöttek az osztályunkba.
68 Jövőre találkozunk!!!
A 2016/17-ES TANÉV FELADATTERVE
A 2016/17-ES TANÉV FELADATTERVE AUGUSZTUS 22. alakuló értekezlet 22-23. DIFER mérés 23-31. munkaközösségi szakmai programok, tantermek dekorálása 25. szakmai továbbképzés: Lovasberény 29. tankönyvek átvétele
A 2014/15-ES TANÉV FELADATTERVE 2014. SZEPTEMBER
A 2014/15-ES TANÉV FELADATTERVE 2014. SZEPTEMBER 8. osztályok 1. (hétfő) 7.45 ELSŐ TANÍTÁSI NAP 8. (hétfő) 17.00 Szülői értekezlet alsó tagozat 11. (csütörtök) 16.30 Szülői Munkaközösségi értekezlet 15.
Eseménynaptár 2018/2019-es tanév
Dátum szept. 01. szombat szept. 02. vasárnap szept. 03. hétfő szept. 04. kedd szept. 05. szerda szept. 06. csütörtök szept. 07. péntek szept. 08. szombat szept. 09. vasárnap szept. 10. hétfő szept. 11.
KATICA CSOPORT. Kedves Szülők!
KATICA CSOPORT Kedves Szülők! Május legelején az Anyák Napi ünnepségünk került megrendezésre, melyre a csoport nagy örömmel készült az idei évben is, sok-sok szép verssel, dallal és alkotással. Reméljük
A 2018/19-ES TANÉV FELADATTERVE
A tanév rendje: A 2018/19-ES TANÉV FELADATTERVE A 2018/2019. tanévben a tanítási év első tanítási napja 2018. szeptember 3. (hétfő), az utolsó tanítási napja 2019. június 14. (péntek). Az őszi szünet előtti
AVASTETŐI ÁLTALÁNOS ISKOLA 2018/2019. TANÉV ESEMÉNYEI
S Z E P T E M B E R 3 H Tanévnyitó ünnepély Első tanítási nap Tankönyvosztás Szülői értekezlet - Széchenyi Művészetis szülői értekezlet 4 K Szülői értekezlet Pattantyús Művészetis szülői értekezlet 19
Köszönetünket fejezzük ki Szakács Zoltánnak a sárbogárdi TÜZÉP vezetőjének, aki 19db udvari ülőkének való fával támogatta iskolán öko programjának
Október első napján Énekel az iskola, elnevezésű programmal emlékeztünk meg a zenei világnapról. Elsősorban Bodoki Györgyné Betti néni volt segítségünkre ebben, ő volt az, aki megénekeltette az iskola
RENDEZVÉNYTERV ISKOLA UTCA
RENDEZVÉNYTERV ISKOLA UTCA KÉSZÍTETTE: KOVÁCS JUDIT 2017/2018 FEKETE ISTVÁN - VÖRÖSMARTY MIHÁLY ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS GIMNÁZIUM AJKA SZEPTEMBER Tanévnyitó ünnepély augusztus 31. Némethné Horváth Andrea Némethné
Erasmus+ Lengyelország
Erasmus+ Lengyelország 2016.05.30.-2016.06.05. Hétfőn indultunk Lengyelországba vonattal, az út 8 óra hosszú volt. A vége felé mindenki unta már az ülést. Katowicénél át kellett szállni egy másik vonatra,
Szeretettel hívunk és várunk benneteket iskolánkba játékos, iskolaelőkészítő foglalkozásainkra, melyet a tanítónők havonta tartanak.
Játsszunk együtt! 4. Kedves Nagycsoportos Óvodások! Szeretettel hívunk és várunk benneteket iskolánkba játékos, iskolaelőkészítő foglalkozásainkra, melyet a tanítónők havonta tartanak. A részvétel ingyenes!
A 2017/2018-as tanév helyi rendje
A 2017/2018-as tanév helyi rendje Tanítási Javítóvizsga Tankönyvcsomagok kiosztása 2017. augusztus 28. hétfő Tankönyvcsomagok kiosztása 2017. augusztus 29. kedd 2017. augusztus 30. szerda 2017. augusztus
1043 Budapest, Erzsébet u. 31. OM: web: 36(1) ;
LÁZÁR ERVIN ÁLTALÁNOS ISKOLA 1043 Budapest, Erzsébet u. 31. OM:034862 web: http://www.lazaraltisk.hu/, 36(1)369-3180; e-mail: lazaraltisk@gmail.com A 2016/2017-es tanév munkarendje A 2016/17-es tanév rendje
Feladatok havi ütemezése. 2018/2019. tanév
Feladatok havi ütemezése 2018/2019. tanév SZEPTEMBER Dátum Nap Időpont Esemény Felelős Megjegyzés 3. hétfő 8:00 12:00 Tanévnyitó ünnepély Létszámegyeztetés Dr. Kunné Csobán Ilona osztályfőnökök 4. kedd
.a Széchenyi iskoláról
Negyedikesek írták....a Széchenyi iskoláról 7 éves koromban, szüleimmel azért választottuk ezt az iskolát, mert itt német nyelvet lehet tanulni. Én már óvodás korom óta tanulom a németet, így ragaszkodtunk
Munkaterv SZEPTEMBER OKTÓBER
SZEPTEMBER 2012.09.02 vasárnap Tanévnyitó ünnepély 18 óra 2012.09.03 hétfő 2012.09.04 kedd 2012.09.05 szerda 2012.09.06 csütörtök Tárlatmegnyitó 2012.09.07 péntek 2012.09.08 szombat 2012.09.09 vasárnap
A 2015/16-ES TANÉV FELADATTERVE 2015. AUGUSZTUS
A 2015/16-ES TANÉV FELADATTERVE 2015. AUGUSZTUS 17. (hétfő) 9:00 alakuló értekezlet 18-31. munkaközösségi szakmai programok, tantermek dekorálása 24-26. DIFER mérés 26. tankönyvek átvétele 27. 7:00 szakmai
RENDEZVÉNYTERV 2017/2017
RENDEZVÉNYTERV 2017/2017 SZEPTEMBER VIII. 31. - Tanévnyitó ünnepély (csütörtök 17 00 óra) 1. - Első tanítási nap (péntek) elején - Első évfolyamos szülői értekezlet 17 00 -órakor 8 10. - Halasi Szüret
Munkaterv 2015/2016. Dátum Idő Program szeptember 1. 8:00 Évnyitó szeptember 1. 16:30 Zeneiskolai szülői
Dátum Idő Program szeptember 1. 8:00 Évnyitó szeptember 1. 16:30 Zeneiskolai szülői szeptember 2. Tűzvédelmi oktatás szeptember 2. 16:30 Szülői ért. szeptember 3. 14:00 Hip-hop bemutató szeptember 4. Szakköri
b) utolsó tanítási nap június 15. péntek ballagás tanévzáró : június 20. szerda
TANÉV RENDJE Tanítás nélküli munkanapok 1. szept.29. őszi nevelési értekezlet szépkorúak napja 2. dec.22. péntek ig. szünet 3. február 5. félévi értekezlet 4. ápr. 4. tavaszi nevelési ért. 5. ápr. 21.
Beszámoló. Biharkeresztesi Bocskai István Általános Iskola Készítette: Csiki Zsolt
Beszámoló Biharkeresztesi Bocskai István Általános Iskola 2016-2017 Készítette: Csiki Zsolt Szeptember Beindítottuk az elemek szelektív hulladékként gyűjtését osztályok szintjén. Környezetünket az őszi
A HMJVÖ Liszt Ferenc Ének-Zenei Általános Iskola és Óvoda Jó gyakorlatai: SZÓ-TÁR idegen nyelvi nap
A HMJVÖ Liszt Ferenc Ének-Zenei Általános Iskola és Óvoda Jó gyakorlatai: SZÓ-TÁR idegen nyelvi nap A jó gyakorlat célja Az idegen nyelvi nap során a tanulók különböző idegen nyelvi foglalkozásokon, workshopokon
ISKOLAI KISOKOS 2018/2019. Budapest XIII. Kerületi Számítástechnikai Általános Iskola 1138 Budapest, Gyöngyösi sétány 7. Telefon/telefax:
2018/2019 ISKOLAI KISOKOS Budapest XIII. Kerületi Számítástechnikai Általános Iskola 1138 Budapest, Gyöngyösi sétány 7. Telefon/telefax: 340-2556 Email: gyongyosi@chello.hu Web: www.gyongyosisk.hu Iskolai
Gyomaendrődi Kis Bálint Általános Iskola. Ökomunkaterv. (2013/2014-es tanév) Készítette: Ökomunkacsoport
Gyomaendrődi Kis Bálint Általános Iskola Ökomunkaterv Készítette: Ökomunkacsoport Szeptember - Osztályok őszi túrái - gyalogtúrák, kerékpártúrák - buszos kirándulások Ökomunkaterv Szeptember 14. TeSzedd!
Hitéleti alkalmaink a as tanévben
Hitéleti alkalmaink a 2017-2018-as tanévben Intézményünk vezérigéje a 2017-2018-as tanévben: "A bölcsesség kezdete az Úrnak félelme, és a Szentnek megismerése ad értelmet." (Példabeszédek könyve 9,10)
Svájci tanulmányút. Basel
Svájci tanulmányút Basel A tanulmányúton öten vettünk részt; két tanár, Gál Anikó és Dékány István, valamint három diák: Annus Péter, Pászti Ferenc és én, Papp Zsolt. 2013. január 22-én hajnali 2 órakor
OSZTÁLYKÉPEK ELŐKÉSZÍTŐ OSZTÁLY ös tanév Tanító: Csáka Mária szeptember 15: Első nap az iskolában
OSZTÁLYKÉPEK ELŐKÉSZÍTŐ OSZTÁLY 2014-2015-ös tanév Tanító: Csáka Mária 2014. szeptember 15: Első nap az iskolában Gyülekeztünk az iskola udvarán. Az V. osztályosok kézen fogtak és bevezettek minket a templomba
A 2018/2019. tanév rendje
A 2018/2019. tanév rendje A tanév, a szorgalmi idő (tanítási év) A 2018/2019. tanévben a tanítási év első tanítási napja 2018. szeptember 3. (hétfő) és utolsó tanítási napja 2019. június 14. (péntek).
A Baross az Erasmus+ programjában
A Baross az Erasmus+ programjában Mi is az Erasmus+ és hogyan kötődik az iskolánkhoz? Az Erasmus+ program az Európai Unió 2014-2020 között futó oktatási, képzési, ifjúsági és sport programja. Iskolánk
KÖZZÉTÉTELI LISTA OKTÓBER 1.
KÖZZÉTÉTELI LISTA 2018. OKTÓBER 1. Aktív pedagógusok munkakör szakképzettség létszám tanító tanító 11 angol műveltségi terület 1 ember- és társadalom műveltségi terület 1 ének műveltségi terület 6 fejlesztő
Művészetek hete. Reneszánsz. a Debreceni Benedek Elek Általános Iskolában
Művészetek hete a Debreceni Benedek Elek Általános Iskolában Reneszánsz Iskolánkban október 1. és 5. között rendeztük meg a Művészetek hetét. A diákok és a tantestület tagjai ezáltal kicsit visszacsöppentek
1 P Tanévnyitó ünnepély Első tanítási nap
1 P Tanévnyitó ünnepély Első tanítási nap SZEPTEMBER 4 H Szülői értekezlet - Széchenyi 17.00 Szülői közösségi értekezlet 16.30 5 K Szülői értekezlet Pattantyús 17.00 Művészetis szülői értekezlet Szülői
Endrefalvai Móra Ferenc Általános Iskola. A 2016/2017. tanév munkarendje
Endrefalvai Móra Ferenc Általános Iskola A 2016/2017. tanév munkarendje 1. Ünnepélyek: Felelősök: Ünnepélyes tanévnyitó 2016. szeptember 1. (csütörtök) 8 óra Endrefalva 2016. augusztus 31. (szerda) Homoki
2018 Szeptember HÉTFŐ KEDD SZERDA CSÜTÖRTÖK PÉNTEK SZOMBAT VASÁRNAP
2018 Szeptember 27 28 29 30 31 01 02 03 04 05 06 07 08 09 8.00 Évnyitó a Sportcsarnokban Schultüte Első tanítási nap Szülői értekezlet az első osztályos szülőknek 17 h Szülői értekezlet 2-4. évf. 17 óra
Utolsó tanítási nap: június 14. péntek Első félév vége: január 25. péntek Félévi értesítők kiosztása: február 1.
5. A tanév helyi rendje Tanítási napok száma: 181 Első tanítási nap: 2018. szeptember 3. hétfő Utolsó tanítási nap: 2019. június 14. péntek Első félév vége: 2019. január 25. péntek Félévi értesítők kiosztása:
A 2017/2018. tanév rendje
A 2017/2018. tanév rendje A 2017/2018. tanévben a szorgalmi idő első tanítási napja 2017. szeptember 1. (péntek) és utolsó tanítási napja 2018. június 15. (péntek). A tanítási napok száma: 180 nap. A szorgalmi
A TANÉV HELYI RENDJE ügyelet (síszünet. ügyelet (síszünet 02. ügyelet munkanap
A TANÉV HELYI RENDJE A ok jai, felhasználása sz. esemény / téma tanulók felének ellátása 1. (szombat) 2016. 10. 15. 2. (szerda) 2016. 12. 21. 2017. 3. 02. (síszünet 24. péntek) 2017. 4. 02. (síszünet 27.
A 2018/2019-ES TANÉV RENDJE
A 2018/2019-ES TANÉV RENDJE 1. SZORGALMI IDŐSZAK Első tanítási nap 2018. szeptember 3. Utolsó tanítási nap 2019. június 14. Első félév vége 2019. január 26. A 12. osztályosok utolsó tanítási napja 2019.
Beszámoló. Biharkeresztesi Bocskai István Általános Iskola Készítette: Csiki Zsolt
Beszámoló Biharkeresztesi Bocskai István Általános Iskola 2015-2016 Készítette: Csiki Zsolt Pályáztunk Intézményünk sikerrel pályázott és a 2016. január 1. - 2018. december 31. közötti időszakra elnyerte
SZEPTEMBER HAVI ESEMÉNYEK
SZEPTEMBER HAVI ESEMÉNYEK Első osztályosok köszöntése-évnyitó Szülői értekezlet o 4. Szülői értekezletek o. 7. Veni Sancte 8. 10. Szülői értekezlet --4.--7.- 8. o Az iskolakertek rendbetétele, szelektív
DAM tanév rendje TERVEZET
DAM 2015 2016 tanév rendje TERVEZET 181 tanítási nap HÓNAP /NAP FELELŐS TANÁR DAM HAGYOMÁNY 08.31. 08:00 Évnyitó Réka 09.01. kedd Szakköri igények felmérése Határidő: 09.04. 09.04. kedd 13:00 Szeptemberi
s z e p t e m b e r hétfő kedd szerda csütörtök péntek szombat vasárnap
s z e p t e m b e r fő kedd szerda csütörtök péntek szombat vasárnap aug 31 1 2 3 4 5 6 1. szept. 1-6 tantestületi munkaközösségi ek évnyitó osztályfőnöki órák osztályfőnöki munkaközösség e 7 8 9 10 11
Eseménynaptár 2013-14-es tanév Augusztus. Szeptember
Augusztus 27-28-én 9-11 Gólyatábor az elsősöknek Szeptember 2.( hétfő) 8 00 Évnyitó ünnepély 4. 17 00 Szülői értekezletek 1. osztály 5. 17 00 18 00 Szülői értekezletek 4. osztály Lovaglós szülői ért. 5.6.
Szabadidős Munkacsoport éves programterve a 2018/2019. nevelési évre. Készítette: Móczár Tiborné Munkaközösség vezető Százhalombattai Kipp-Kopp Óvoda
Szabadidős Munkacsoport éves programterve a 2018/2019. nevelési évre Készítette: Móczár Tiborné Munkaközösség vezető Százhalombattai Kipp-Kopp Óvoda Éves programjaink, ünnepeink, megemlékezések, hagyományok,
2013/14. tanév Versenynaptás és a tanév rendje
Dátum: Nap: Óra: Esemény: Szeptember 2. hétfő 8:00 Tanévnyitó ünnepély, első osztályosok fogadása 9. hétfő 17:00 Alsó tagozatos szülői értekezlet 10. kedd 17:00 Felső tagozatos szülői értekezlet 13. péntek
ESEMÉNYNAPTÁR TANÉV és kor szülői értekezletek első és ötödik évfolyam(5.a, 5.b)
08.31. 9-11 óráig gólyafoglalkozás 09.03. 8 óra tanévnyitó ünnepély 09.07. Lovasoktatás foglakozások beindítása, szülői értekezlet megszervezése 09.07. bizonyítványok leadása 09.07. étkezési igények pontosítása
AVASTETŐI ÁLTALÁNOS ISKOLA 2012/2013. TANÉV MUNKATERVE
S Z E P T E M B E R 1 Szo 2 V 3 H Tanévnyitó ünnepély 4 K Szülői értekezlet az első évfolyamosok részére Pattantyús, Széchenyi 5 Sze 6 Cs 7 P 8 Sz 9 V 10 H Szülői értekezlet - Széchenyi 11 K Szülői értekezlet
8. ISKOLAI TANÉV HELYI RENDJE
8. ISKOLAI TANÉV HELYI RENDJE A tanév rendje Első tanítási nap 2011.szeptember 1. Őszi szünet Téli szünet Az őszi szünet 2011. november 2-tõl november 5-ig tart. A szünet előtti utolsó tanítási nap október
Hírlevél. Mozsgó Biztos Kezdet Gyerekház. 2014. január-június
Hírlevél Mozsgó Biztos Kezdet Gyerekház 2014. január-június Gyerekházunk napi szinten 9-13. h áll a családok rendelkezésére. A napi foglalkozásokon túl folyamatos programokkal a jeles napok megünneplésével
es tanév helyi rendje
2016-2017-es tanév helyi rendje Dátum Esemény Tanítási nap 22 hétfő 23 kedd 24 szerda Javítóvizsga 09:00 óra Tankönyvek kiosztása 5-8. évf. 12.00-18.00 25 csütörtök Tankönyvek kiosztása 5-8. évf. 08.00-12.00
A napközis munkaközösség munkaterve a 2016/2017-es tanévre
A napközis munkaközösség munkaterve a 2016/2017-es tanévre A munkaközösségem 28 fővel az iskola két épületében tevékenykedik (Nádasdy épület, Fő utcai épület), a következő felosztásban. Jelenleg 3 hely
Tankönyvosztás az Irinyi János Általános Iskolában. Tisztelt Szülők, Tanulók!
Tankönyvosztás az Irinyi János Általános Iskolában Tisztelt Szülők, Tanulók! Hiánytalanul megérkeztek a 2018/19-es tanévre megrendelt tankönyvek. Osztásukra a következő időpontokban kerül sor: 2018. augusztus
2. A TANÍTÁSI ÉV. A tanítási év első féléve január 26-ig tart. A félévi értesítők kiosztásának határideje: február 2.
2. A TANÍTÁSI ÉV első tanítási nap: 2017. szeptember 1. (péntek) utolsó tanítási nap: 2018. június 15. (péntek) a gimnázium utolsó, befejező évfolyamán az utolsó tanítási nap: 2018. május 03. A tanítási
KECSKEMÉTI SZÉCHENYIVÁROSI ARANY JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA es TANÉV RENDJE
KECSKEMÉTI SZÉCHENYIVÁROSI ARANY JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA 2018-2019-es TANÉV RENDJE KECSKEMÉTI SZÉCHENYIVÁROSI ARANY JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA 2018-2019-es TANÉV RENDJE HÓNAP NAP ESEMÉNYEK (RENDEZVÉNYEK, ÜNNEPÉLYEK)
A tanév helyi rendje 2018/19.
A tanév helyi rendje 2018/19. Szeptember 03. Tanévnyitó ünnepély: 8.00 1. évfolyamos szülői értekezlet 03-06. 2-8. évfolyamos szülői értekezlet 05. 06. 17. Tűzriadó próba Bombariadó próba Tanmenetek leadása
JANUÁR. Dátum Nap Időpont Esemény Felelős Megjegyzés TÉLI SZÜNET. Kerületi Kazinczy verseny a fővárosi kiírás függvényében
JANUÁR 1. hétfő 2. kedd TÉLI SZÜNET 3. szerda Kerületi Kazinczy verseny a fővárosi kiírás függvényében Kormos Noémi Szünet utáni 1. tanítási nap E-napló, ellenőrzők egyeztetése Osztályfőnökök 4. csütörtök
A 2013/2014-es tanév ütemterve
A 2013/2014-es tanév ütemterve Augusztus: - vezetőségi alakuló értekezlet: munkamegosztás, felelősségi körök kialakítása - nyári gyakorlat szervezése a 12.évfolyam számára Felelős: gyakorlati oktatásvezető
A 2017/2018-AS TANÉV RENDJE
A 2017/2018-AS TANÉV RENDJE 1. SZORGALMI IDŐSZAK Első tanítási nap 2017. szeptember 1. Utolsó tanítási nap 2018. június 15. Első félév vége 2018. január 26. A 12. osztályosok utolsó tanítási napja 2018.
AVASTETŐI ÁLTALÁNOS ISKOLA 2011/2012. TANÉV MUNKATERVE
S Z E P T E M B E R 1 Cs Tanévnyitó ünnepély 2 P Diákvezetők megválasztása - Pattantyús 3 Szo 4 V 5 H Szülői értekezlet az első évfolyamosok részére 6 K 7 Sze 8 Cs 9 P 10 Sz 11 V 12 H Szülői értekezlet
Eseménynaptár a 2017/2018-as tanévre
Eseménynaptár a 2017/2018-as tanévre 2017. szeptember Első tanítási nap 1. p 1. óra Tanévnyitó ünnepély 2 4. óra Osztályfőnöki órák 2017. szeptember 4. 2018. március 11. szeptember 4 29. Fotópályázat Időjárási
Időpont Téma Felelős Augusztus
Bálint Sándor Tagiskola Eseménynaptár 2017-2018 Időpont Téma Felelős Augusztus 23. Alakuló értekezlet Winkler Andrea 23. Munkaközösségi foglalkozások Munkaközösség-vezetők 24. Javítóvizsga Szaktanárok
Nevelőtestületi alakuló értekezlet Munkaközösségi értekezletek Javító- pótló-osztályozó- különbözeti vizsgák
A 2012/2013-as tanév helyi rendje 2012. augusztus augusztus 22-24. augusztus 27. augusztus 28. augusztus 29. Gólyatábor 9. évfolyam Nevelőtestületi alakuló értekezlet Munkaközösségi értekezletek Javító-
Nemzetiségi nap az első osztályban
Nemzetiségi nap az első osztályban November 10-én ismét nemzetiségi napot tartottunk az alsó tagozaton. Az első osztályosok közös programot szerveztek. Két vendéget hívtunk. A nap mesehallgatással kezdődött.
A 2018/2019-es TANÉV RENDJE
A 2018/2019-es TANÉV RENDJE A tanév jelmondata: Hagyomány és megújulás. Szorgalmi idő Első tanítási nap 2018. szeptember 3. hétfő Utolsó tanítási nap 2019. június 14. péntek I. félév 2018. szeptember 3-tól
EBÉD EBÉD EBÉD EBÉD EBÉD
1.s Hétfő Kedd Szerda Csütörtök Péntek 1. Önálló tanulás Önálló tanulás Önálló tanulás Önálló tanulás Önálló tanulás 2. Matek Testnevelés Matek Testnevelés Matek 3. Testnevelés Magyar Rajz Magyar Technika
AVASTETŐI ÁLTALÁNOS ISKOLA 2015/2016. TANÉV MUNKATERVE O K T Ó B E R
S Z E P T E M B E R 1 K Tanévnyitó ünnepély Első tanítási nap 7 H Szülői értekezlet - Széchenyi Szülői közösségi értekezlet 8 K Szülői értekezlet Pattantyús Művészetis szülői értekezlet Szülői közösségi
HAVI ESEMÉNYNAPTÁR 2018/2019-es nevelési év. Szeptember
HAVI ESEMÉNYNAPTÁR 2018/2019-es nevelési év Szeptember 3. Nevelési év első napja (Minden Óvoda) Nevelési évet nyitó értekezlet (Kossuth Ovi) 4. Munka alkalmassági orvosi vizsgálat (Minden óvoda) 5. Vezetői
2017. április 22-én iskolánk 6.a osztályos tanulója Szittya Marcell a Mozaik Országos angol tanulmányi versenyen 5. helyezést ért el.
Természetismereti verseny Iskolánk tanulói 2017. május 28-án, a Műszaki Egyetemen megrendezett Herman Ottó országos természetismereti verseny döntőjén vettek részt. Eredményeik: Nagy Ádám (4.c) 3. hely
2017 Szeptember HÉTFŐ KEDD SZERDA CSÜTÖRTÖK PÉNTEK SZOMBAT VASÁRNAP Évnyitó a Sportcsarnokban Schultüte Első tanítási nap
2017 Szeptember 28 29 30 31 01 02 03 8.00 Évnyitó a Sportcsarnokban Schultüte Első tanítási nap 04 05 06 07 08 09 10 Szülői értekezlet 1. évf. 17 óra Szülői értekezlet 2-4. évf. 17 óra Szülői értekezlet
AUGUSZTUS SZEPTEMBER
2017/2018-as tanév munkaterve Időpontok Programok AUGUSZTUS 2017.08.22. Javító vizsga 2017.08.28. Tankönyvosztás 2017.09. 01. 08.00 2017.09.04. 16:30 2017.09.13-14. 14.00-17.00-ig 2017.09.15-ig SZEPTEMBER
Baross. Élet az iskolánkban. 2009-ben befejeződött az iskola épületének felújítása.
Baross Élet az iskolánkban 2009-ben befejeződött az iskola épületének felújítása. 2009-ben befejeződött az iskola épületének felújítása. 2009-ben befejeződött az iskola épületének felújítása. 2010-ben
VI. Suli-Sárkányok. Név oszt. helyezés korcsoport felkészítő tanár. Név o. helyezés korcsoport felkészítő tanár
VI. Suli-Sárkányok Mézes kenyér 4. o. 2. 4. évfolyam Lekváros kenyér 5. o. 3. 5. évfolyam Vajas kenyér 6. o. 3. 6. évfolyam Bundás kenyér 7. o. 1. 7. évfolyam Zsíros kenyér 8. o. 2. 8. évfolyam DIÁKOLIMPIA
2017. júniusi programbeszámoló Bácsalmási Gyermekotthon
2017. júniusi programbeszámoló Bácsalmási Gyermekotthon Végre itt a várva várt nyár és a gyerekek nagy örömére eljött az iskolai tanév vége. A 8. osztályos tanulók elballagtak, megkezdődött a nyári szünidő.
A 2016/2017-ES TANÉV RENDJE
A 2016/2017-ES TANÉV RENDJE 1. SZORGALMI IDŐSZAK Első tanítási nap 2016. szeptember 1. Utolsó tanítási nap 2017. június 15. Első félév vége 2017. január 20. A 12. osztályosok utolsó tanítási napja 2017.
2013.0.18. hétfő - vizsgarend I/9T 9C 10c 11T Angol írásbeli
13.45-14.30 rajzos feladatok elkészítése 2013.0.18. hétfő - vizsgarend I/9T 9C 10c 11T Irodalom írásbeli írásbeli Nyelvtan írásbeli Német írásbeli Tóth Anita 5.sz terem Képes Alexandra Magyar írásbeli
Budapest XIII. Kerületi Számítástechnikai Általános Iskola
2016-2017 Budapest XIII. Kerületi Számítástechnikai Általános Iskola 1138 Budapest, Gyöngyösi sétány 7. Telefon/telefax: 340-2556 Email: gyongyosi@chello.hu Web: www.gyongyosisk.hu OM 035022 Iskolai szünetek:
FORGATÓKÖNYV. Helyszín: Tata (vidék: kistelepülés) Vaszary János Általános Iskola (tantermei, tornaterme, udvara) önálló működésű intézmény
FORGATÓKÖNYV KLEBELSBERG INTÉZMÉNYFENNTARTÓ KÖZPONT FEJLESZTÉSI ÉS PROJEKTIGAZGATÓSÁG 1051 Budapest, Nádor u. 32. www.klik.gov.hu Iskolánk idén ünnepli 110. évfordulóját, ennek alkalmából egy egész élménynapot
A tanév tervezett ütemterve. A 2014/2015. tanév rendje. művészeti iskola. 2014.október 27-től október 31-ig 2014. december 22-től 2015.
A tanév tervezett ütemterve A 2014/2015. tanév rendje A tanév első tanítási napja általános iskola művészeti iskola 2014. szeptember 1. A tanév utolsó tanítási napja általános iskola művészeti iskola Az
ÖKOMUNKATERV 2011/2012. KÉSZÍTETTE: ÖKOMUNKACSOPORT
ÖKOMUNKATERV 2011/2012. KÉSZÍTETTE: ÖKOMUNKACSOPORT 1 Szeptember: Osztályok őszi túrái - gyalogtúrák, kerékpártúrák - buszos kirándulások \túrák_kirándulások Szeptember 17. Ásványkiállítás - kiállítás
HÉTFŐ KEDD SZERDA CSÜTÖRTÖK PÉNTEK SZOMBAT VASÁRNAP. Tanévnyitó ünnepély Schultüte Elsős szülői értekezletek. Német Nemzetiségi kirándulás
2016 szeptember 01 02 03 04 Tanévnyitó ünnepély Schultüte Elsős szülői értekezletek 8.b Tanulmányi Német Nemzetiségi Német Nemzetiségi 05 06 07 08 09 10 11 Német Nemzetiségi Német Nemzetiségi Német Nemzetiségi
Endrefalvai Móra Ferenc Általános Iskola. A 2017/2018. tanév munkarendje
Endrefalvai Móra Ferenc Általános Iskola A 2017/2018. tanév munkarendje 1. Ünnepélyek: Felelősök: Ünnepélyes tanévnyitó 2017. szeptember 1. (péntek) 8 óra Endrefalva 2017. augusztus 31. (csütörtök) Szécsényfelfalu
Sport az életünkben, küzdelem a mindennapokban
Sport az életünkben, küzdelem a mindennapokban A SIÓFOKI VAK BOTTYÁN JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS AMI 5. ÉVFOLYAMOS TANULÓI RÉSZÉRE 2016.09.05-09 KÖZÖTT SZERVEZETT ERDEI ISKOLAI PROGRAM DOKUMENTÁCIÓJA Palkó
A Nagykőrösi Kolping Katolikus Általános Iskola RENDEZVÉNYTERVE
A Nagykőrösi Kolping Katolikus Általános Iskola RENDEZVÉNYTERVE 2015-2016. Készítette: Zsilka-Fekésházi Zsuzsa 1. 1. Tanévnyitó szentmise, első tanítási nap tantestület Érintettek köre 2. 1. HHH tevékenység
AZ ISKOLAI TANÉV HELYI RENDJE SZORGALMI IDŐSZAK:
AZ ISKOLAI TANÉV HELYI RENDJE SZORGALMI IDŐSZAK: Tanítási napok száma: 180 Első tanítási nap: 2017. szeptember 1. (péntek) Utolsó tanítási nap: 2018. június 15. (péntek) Az első félév 2018. január 26-ig
ÖKOISKOLAI MUNKATERV. 2014-2015. tanév
ÖKOISKOLAI MUNKATERV 2014-2015. tanév Időpont Program Résztvevők Felelős Megjegyzés 09. 03-09. 15. ökoszakkör szervezése alsó- és felső tagozatos tanulók Szántóné Seller Szilvia, Frák Erika 09. hótól folyamatos
SULIÚJSÁG. Megalakultunk... Feltétlenül számítunk Rád!
N Y Í R T E L E K I Á L T A L Á N O S I S K O L A I. évfolyam 1. szám s SULIÚJSÁG A tartalomból: Megalakultunk 1 Maradj tehetséges! 2 Viccek 2 Legek a világban 5 Az én kicsi pónim 5 Középpontban az 6 Az
Pápai Weöres Sándor Általános Iskola
Eredményeink Országos eredményeink tanévenként 2013/2014. Kovács Dorottya 8.b Tollaslabda Diákolimpia Döntõ 1.hely Németh Gréta 8.b Tollaslabda Diákolimpia Döntõ 2.hely Kovács Mirtill 6.b Tollaslabda Diákolimpia
dátum nap mettől meddig 6. hétfő 8:30 10:30 8. szerda 9:00 13: szerda 9:00 13: csütörtök 9:00 Alakuló értekezlet 23. csütörtök 9:30 10:30
2018. AUGUSZTUS 6. hétfő 8:30 10:30 8. szerda 9:00 13:00 22. szerda 9:00 13:00 23. csütörtök 9:00 Alakuló értekezlet 23. csütörtök 9:30 10:30 27. hétfő 8:00 10:00 28. kedd 8:00 11:00 29. szerda 8:00 10:00
EGRY JÓZSEF ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA
EGRY JÓZSEF ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA AZ ISKOLA EREDMÉNYESSÉGÉRŐL, FELKÉSZÜLTSÉGÉRŐL, SZEMÉLYI FELTÉTELEIRŐL SZÓLÓ LEGFONTOSABB INFORMÁCIÓK: Az intézmények
Szabadidős Munkaközösség éves programterve a 2017/2018. nevelési évre
Szabadidős Munkaközösség éves programterve a 2017/2018. nevelési évre Készítette: Munkaközösség vezető Százhalombattai Kipp-Kopp Óvoda Éves programjaink, ünnepeink, megemlékezések, hagyományok, zöldnapok,
Kis Bálint Általános Iskola. Ökomunkaterv. (2012/2013-as tanév) Készítette: Ökomunkacsoport
Kis Bálint Általános Iskola Ökomunkaterv Készítette: Ökomunkacsoport Szeptember - Osztályok őszi túrái - gyalogtúrák, kerékpártúrák - buszos kirándulások Ökomunkaterv Szeptember 21. Európai Mobilitási
A tanév rendje: alapját a 13/2018. EMMI rendelet és az iskolai hagyományok alkotják. A tanév 181 tanítási napból áll.
A tanév rendje: alapját a 13/2018. EMMI rendelet és az iskolai hagyományok alkotják. A tanév 181 tanítási napból áll. Program Időpont Felelős Tanévnyitó ünnepély szept. 3. 8 00 1. osztály, Szőcei Renáta,
2018. évi Rendezvény naptár tervezet
évi Rendezvény naptár tervezet melléklet a 168/2017.(X.26.) KT. számú határozathoz Időpont január 22. Rendezvény elnevezése Helyszín Rendezőszerv neve Társszervező neve Felelős személy Magyar Kultúra Napja
Aranyosok Arany-hete
Aranyosok Arany-hete Arany János születésének 197. évfordulója alkalmából március másodikától egy teljes tanítási héten keresztül változatos programokon idéztük meg iskolánk névadójának szellemét, tudtunk
Bonifert Domonkos matematika verseny I. forduló feladatai és kor szülői értekezletek 1. és 5. évfolyam
időpont esemény 09. 01. 8.00 óra évnyitó 09.01. Bonifert Domonkos matematika verseny I. forduló feladatai 09. 02. 17 és 17.30-kor szülői értekezletek 1. és 5. évfolyam 09. 05. 17 és 17 30 szülői értekezletek
MEGYEI KOMPLEX TANULMÁNYI VERSENY EREDMÉNYEK LILLA TÉRI ÁLTALÁNOS ISKOLA
MEGYEI KOMPLEX TANULMÁNYI VERSENY EREDMÉNYEK LILLA TÉRI ÁLTALÁNOS ISKOLA 2017.11.17. ANGOL 5.o Leskovics Péter Kölcsey Ferenc Református Gyakorló Ált. Isk. Virág Roland Hunyadi János Általános I Nagy Bence
Október. Szüreti felvonulás és bál. Kirándulás a Gemenci erdőben. Tanulmányi kirándulás Bikalon
Tartalom Szüreti felvonulás és bál Kirándulás a Gemenci erdőben (1.-2. évf.) Tanulmányi kirándulás Bikalon (3.-4. évf.) Rajzpályázat Vetélkedő a magyar népmese napjának tiszteletére Bolyai matematika csapatverseny
Szülői estek. 2014.08.25. hétfő. 2014.08.26. kedd. osztályozó és javító vizsgák. 2014.08.28. csütörtök
2014.08.25. hétfő 2014.08.26. kedd Tanévnyitó értekezlet, tűz és balesetvédelmi oktatás Alsó tagozatos konferencia, felső tagozatos konferencia 2014.08.27. szerda Kiskonferencia 2014.08.28. csütörtök osztályozó
A Hajnóczy József Kollégium Kodály Zoltán Úti Tagintézményében működő diákönkormányzat ös tanév munkaterve
A Hajnóczy József Kollégium Kodály Zoltán Úti Tagintézményében működő diákönkormányzat 2014-2015-ös tanév munkaterve A Diákönkormányzat a Köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 48., 58 (9), 69 (2)h;
Endre Király Általános Iskola 5092 Tiszavárkony, Iskola u. 7. 035954
TÁMOP3.1.4B-13/1-2013-0001. számú Köznevelés az iskolában című pályázat keretén belül a Hiába ott a kincs, ahol egészség nincs című egészségnevelési projektnap Endre Király Általános Iskola 5092 Tiszavárkony,
Kossuth Lajos Evangélikus. Általános Iskola ÉS. 2014/2015. munkaterve
Kossuth Lajos Evangélikus Általános Iskola ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA 2014/2015. munkaterve 1 2014/2015. tanév helyi rendje és munkaterve A tanév szorgalmi rendje: 2014.szeptember 1.(hétfő) - 2015. június