SZIGLIGETI HARSONA. Péczer Sándor főjegyzőre emlékeztünk halálának évfordulóján
|
|
- Albert Fülöp
- 6 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 SZIGLIGETI HARSONA Március Szigliget Község Önkormányzatának ingyenes kiadványa XVII. évf. 03. szám Péczer Sándor főjegyzőre emlékeztünk halálának évfordulóján A Szigligeti Polgármesteri Hivatal falán elhelyezett emléktáblánál Balassa Balázs polgármester emlékezett Szigliget és Nemestördemicz község hajdani főjegyzőjére. Péczer Sándort március 27-én orosz katonák állították meg a 71-es út kereszteződésénél, majd tüzet nyitottak rá, és meghalt. A köztisztviselő Nemestördemiczről hajtott haza motorkerékpárjával, miután az esedékes összegek kifizetéséről gondoskodott a rászorulóknak, és a hivatalos iratokat elásta a községháza udvarán. Lánya, Nagyné Péczer Veronika betegsége miatt a távolból köszönte meg az ünnepséget. Levelét Szántai Attiláné, a badacsonytördemici faluház vezetője olvasta fel. Az ünnepségen Szalai Jázmin a Szigligeti Általános Iskola tanulója játszott fuvolán, majd koszorút helyeztek el az emléktáblánál. A megemlékezés a 71-es úti elágazásnál folytatódott, ahol az egykori főjegyző hősi halált halt. Később, a badacsonytördemici temetőben, Péczer Sándor sírjánál rótták le kegyeletüket az emlékezők, Cséry Gergő atya magasztaló szavai kíséretében. Ezt követően a badacsonytördemici faluházban Fenyvesi Zoltán, a megyei közgyűlés alelnöke mondta el méltató szavait.
2 2. oldal Szigligeti Harsona Március A közelgő költészet napja ürügyén Tisztelettel emlékezem Édesapánkra (id. Liszkai Józsefre) mint naiv költőre, laikus verselőre. Az ő nevét nem jegyzi lexikon. Nem tanulta, nem ismerte az időmértékes verselést. Nem írt hexametert, pentametert, disztichont Némely verse metaforikus, nem tudatosan használta ezt a versformát, de gyakran élt képletes kifejezésekkel, megszemélyesítéssel. Versei, melyeket esténként fáradt kezével írt, az élet, a sors diktálta. Ő csak toll volt, a szíve súgott. Ezek a versek fájdalomról, szeretetről, örömről szólnak. Bármilyen érzelmi hatás érte, a fehér papír hamar megtelt rímbe szedett sorokkal. Nem számolta a szótagokat, számára az volt a fontos, hogy a sorvégek összecsengjenek, érzelmet közvetítsenek. Nemcsak versben hagyott emléket, kötetnyi az, amit prózában- hosszú, de gyötrelmes életéről lejegyzett. Azonkívül több, mint 500 nótát, népdalt teljes szöveggel- szedett ábécé sorba. Egy kedves epizódot megosztok a tisztelt olvasókkal. A rímfaragó Édesapánk még a pincéje bejáratánál is rímmel figyelmeztette a betérőket. 20 évvel ezelőtt klubunk a 300 éves sümegi Kisfaludy pincét látogatta. Az akkori tulajdonos panaszkodott, hogy sok a sebzett homlokú látogató, mivel alacsony a bejárat. Említettem neki Édesapám figyelmeztető szövegét. Boldog volt, tetszett neki olyannyira, hogy a közelmúltban ott jártamkor büszkeséggel olvastam a nagy sárga táblára vésett szöveget: Bármily fönn hordod is fejed, itt lehajtani el ne feledd Édesapánk saját költésű dalait gyönyörűen énekelte fel magnóra. Emlékül hagyva ránk tiszta szép hangján. Öregkor Ha megfogom ráncos kezed, simogatom fehér fejed. Halvány ajkad megcsókolom, derekadat ott karolom. Mivé lettünk öregkorra, eltűnt rólunk a régi forma. Elbágyadtunk, elgyengültünk, megfakultunk, meggörbültünk. Öreg szívünk egymásért dobban, szemünk fénye halványan lobban. Nagyra nőtt családunk fája, terebélyes koronája. Minden ágon a fájdalmunk, egész lombján a bánatunk. Mint a hideg szellő ősszel, falevelét söpri széjjel. Egyszer elsöpör minket is, oda, hol betakar a sír. id. Liszkai József Jávoriné Liszkai Anna
3 2018. Március Szigligeti Harsona 3. oldal Márciusban történt a Szigligeti Általános Iskolában Március hónap igen mozgalmas volt. Több igen nagy horderejű esemény is történt iskolánkban. Legkiemelkedőbb ezek közül a 9-i intézményi ellenőrzés volt. Ilyen átfogó vizsgálat öt évente van az intézményekben. Három tagú bizottság vizsgálta meg a szakmai munkát, az intézet infrastrukturális felkészültségét, az adminisztrációt. Nagyon készültünk. Igyekeztünk megfelelni a mai kor elvárásainak, fenntartói és szakmai tekintetben is. Az intézményvezetői látogatás eredményét is megkaptuk, mely február másodikán volt. Nincs miért szégyenkeznünk, nagyon jó minősítést kaptunk. Közben az önkormányzat dolgozói felszereltél az iskola falára a strandon épült szauna elkerítésére használt, építkezési paravánként szolgáló kerítéssort, melyeket a nyári táborozó gyerekek festettek színessé. Mostantól az iskola műfüves pálya felőli oldalát díszítik a lapok. Az elmúlt napokban nyilvánossá tették a májusában 6. és 8. évfolyamosok kompetencia mérésének eredményeit. Rendkívül magas színvonalon vizsgáztak tanulóink. Magasan megelőztük az országos, és a hasonló kis települési iskolák átlagát. A honlapon részletesen olvashatnak róla. Nagyon büszkék vagyunk tanulóink sikereire, a pedagógusaink áldozatos munkájára. A középiskolai továbbtanuláshoz a felvételi eredményei megérkeztek. Több diákot több középiskolába is felvettek. 10-én, szombaton munkanap volt, 16-át, pénteki napot dolgoztuk le. Órarendi órák helyett Logikai játékok délelőttöt rendeztünk az iskolásoknak. Pedagógusok és játékmesterek (Sakk- Kostolánczy Gyula, sudoku- Sótonyi Sándor) foglalkoztak a gyerekekkel. Sok új játékot tanítottak. Mezey Anna 3. osztályos tanuló a Tapolcai Wass Albert Könyvtárban megrendezett többfordulós olvasópályázaton 2. helyezést ért el. Gratulálunk! 14-én emlékeztünk meg az es szabadságharcról. Tanulóink először Szigligeten, azután Badacsonytördemicen adták elő műsorukat. Szép műsorral készült az énekkar és a osztályosok. Czilli Regina és Dér Krisztina készítették fel őket. Badacsonytördemicen a nagycsoportos óvodások is szerepeltek az iskolások műsorában. Nagyon ügyesek voltak! A termelők és kézművesek mellett oktatási intézményeket is meghívtak a Tapolca Expóra a szervezők. Mások mellet a Szigligeti Általános Iskola is megmutatkozhatott. Nagyon készültünk rá. Szerencsére egyre többen ismerik iskolánkat, mégis egy ilyen esemény jó alkalom arra, hogy rávilágítsunk értékeinkre. Sokat dolgoztunk az előkészületeken. 16-án, pénteken nyílt lehetőségünk a bemutatkozásra. Rengeteg látogató tekintette meg standunkat, sok kisebb nagyobb gyermek játszott, kézműveskedett, ügyeskedett, táncolt velünk. 24-én megtartottuk utolsó óvodás foglalkozásunkat. Szájer Béla és Balassáné Molnár Edit vezette a foglalkozást. Hamarosan, április án lesz a leendő elsőosztályosok beiratkozása. Ezen a napon díjkiosztó ünnepségen vett részt Bogár Lili és Ihász Ferenc 3. osztályos tanulók, akik a badacsonytördemici Egészségnapra meghirdetett rajzversenyen 3. helyezett és külön díjasok lettek. Gratulálunk! 26-án, délután a napközisek és a tanulószobások húsvéti kézműves foglalkozáson vettek részt. A délutáni foglalkozásokat vezető pedagógusok szervezték a kézműves foglalkozást: Móni néni és Enikő néni. A Szeresd a magyart Hungarikum versenyen négy tanulónk: Szalay Jázmin és Mező Zsófia 8. osztályosok, Mező Ábris és Medve Márton 7. osztályosok bejutottak a döntőbe. Döntő május 4-én lesz. Gratulálunk! 27-én atlétáink Veszprémben a Mezei futóverseny megyei döntőjén vettek részt Pali bácsival: Gyulai Noémi 5. osztályos, Falati Lili 4. osztályos, Bogár Lili és Mezey Anna 3. osztályos tanulók. Kiemelkedő eredmény született megint: a leigazolt versenyzők és sport iskolák közül kitűnt egy kis csapat kék pólóban, a Szigligeti Általános Iskola tanulói, akik csapatban 3.-ként végeztek- az országos megmérettetésre az 1. és 2. helyezett csapatok jutnak tovább-; Falati Liliána egyéniben pedig 3. helyezett lett, aki így tovább jutott az országos fordulóba. Nagyon büszkék vagyunk a nagyszerű teljesítményre! Gratulálunk! További információk a oldalon és a facebookon.
4 4. oldal Szigligeti Harsona Március Áprilisi várható események a Szigligeti Általános Iskolában A tavaszi szünet után 4-én folytatódik a tanítás az iskolában. Reggel az óvodásokkal együtt megnézzük a Szegedi Színház előadását az állatgondozás rejtelmeiről húsvét apropóján. 5-én, 8 órakor az iskola parkolójából szállítják el a PAPÍRGYŰJTÉSBŐL származó papírt. Mindenki hozhatja. Ha ebben az időpontban nem alkalmas, akkor az iskolába bármikor leadható. Középiskolákból látogatnak el hozzánk a 7. osztályosokhoz, hogy a jövő évi szakma választásukat megkönnyítsék. 8-án az iskola zsibongójában parlamenti választás miatt szavazás lesz. A PAPÍRGYŰJTÉS folyamatos az iskolában. Kérjük, ne dobjanak ki semmit, hozzák be a gyerekeknek. 10-én nyíltnapot tartunk iskolánkban. Bárki meglátogathatja a tanórákat. Az órarendi beosztást később a gyerekeknél, a honlapon és az iskolában is megtalálják. 10-én, óráig VÉRADÁS lesz az iskolában. A korábban elmaradt alkalmat pótolják most be án lesz a leendő elsőosztályosok beiratkozása. 21-én dolgozzuk le március 30-át, hétfői munkanap lesz. Mi szokásunkhoz híven valamilyen érdekes programmal készülünk, a tanításnak a játékos formáját választjuk. Idén Mátyás király évforduló van. Születésének 575., királlyá választásának 560. évfordulóját ünnepli az ország. Mi a magunk módján, játszóházzal emlékezünk meg legendás királyunkról. A gyerekek számára összekapcsoljuk a szigligeti vár és Mátyás életének bizonyos eseményeit. Alapul Jankovics Ferenc Napkirály című regényét vesszük. Továbbképzéseket szerveztünk a pedagógusoknak. Benkő Katalin intézményvezető
5 2018. Március Szigligeti Harsona 5. oldal
6 6. oldal Szigligeti Harsona Március Nőnap Az okos nő nem vár a csodára, hanem megteremti azt. (Moldova György) A Szigligeti Turisztikai Egyesület az idén a Villa Kabalában (Farkas Villa) ünnepelte a Nőnapot. A villa személyzete finom bodza pezsgővel várta a vendégeket. Majd Szalay Csaba megható köszöntője után az egyesület férfi tagjai virággal köszöntötték a jelenlévő hölgyeket. Az "újra gondolt" magyar ételeket a villa fiatal, tehetséges szakácsa, Farkas Mózes készítette a vendégeknek. Az egyesület nő tagjai nevében köszönjük a kellemes, szép estét! Káli Magdolna Márciusi jégvirág Március van, nem február, Nyílik már a hóvirág! Bejelenti a viharmadár, Itt a vihar, meg a hófúvás. Az ablakomon jégvirág? Szél is bánatosan fújdogál. Mit akarsz már viharmadár? Tolladat miért hullajtod ránk? Hiszen márciusnak vége lesz már! Parton nyílik az ibolya, Nyuszi meg hozza a piros tojást. Márciusban kell még a havaslapát? Éjszakára meg mínuszokat produkálsz? Március, embereld meg magad! Engedd már, jöhessen a tavasz! Áprilisban virágozhassanak a mandulafák. Szigliget, március Hosszú Ferencné Barkó Marcell Született: január 13. Szülők: Barkó Tamás, Pollák Virág
7 2018. Március Szigligeti Harsona 7. oldal
8 8. oldal Szigligeti Harsona Március Jóga Preventív jógaterápia hétfőnként 17:00 kor a Szigligeti Általános Iskola tornatermében. Várlak szeretettel! Tóth Orsolya okleveles jógaoktató, jógaterapeuta Giczi Veronika gyógytornász vezetésével kondicionáló tornát tartunk csütörtökönként 18 órától a Szigligeti Általános Iskolában. Minden érdeklődőt szeretettel várunk! Tisztelt Tagok, Pártoló Tagok, Szigligetet Szeretők! A Szigligeti Táj- és Településvédő Kör jogot szerzett, hogy az adózó magánszemélyek által felajánlott szja 1%-át fogadja. Körünk és az Szigligeti Általános Iskola között meglévő Megállapodás szerint támogatjuk az iskola környezet- és természetvédelmi programját. Az 1%-ok felajánlása komoly segítséget jelent az iskolának, hiszen az így befolyt összeget teljes egészében a fenti célra fordítjuk. Ez 2017-ben közel Ft-ot jelentett. A pénzből faanyagot vásároltunk egy nyitott tanterem megépítéséhez. Körünk már korábban is támogatta az iskola környezet- és természetvédelmi programját, többek között madáretetőket vásároltunk, illetve pl. egy rajzpályázat díjazásaként őshonos gyümölcsfákat ajándékoztunk az iskolának. Az iskola mellett működő alapítvány bő két éve megszűnt. Tíz évig, amíg az alapítvány működött, komoly forrást jelentett egy-egy program finanszírozásánál, eszközök megvásárlásánál. Körünk felajánlotta, hogy a profilunkba vágó tevékenységeket ilyen módon is támogatjuk. Ehhez kérem az Önök felajánlását, illetve kérem, javasolják a környezetükben lévő személyeknek is. Szigligeti Táj- és Településvédő Kör Adószám: Demeter Éva - elnök
9 2018. Március Szigligeti Harsona 9. oldal Takács József gyűjteményéből
10 10. oldal Szigligeti Harsona Március SZIGLIGETI HARSONA Felelős kiadó: Balassa Balázs polgármester Szerkesztőség: Községi Könyvtár Felelős szerkesztő: Király Nikolett Cím: 8264 Szigliget, Kossuth u. 23. Nyomda alá rendezte: matr1ca Tel: 87/ , 70/ Kiadó: Szigliget Község Önkormányzata Fax: 87/ Nyilvántartási szám: 2.2.4/1242/ Megjelenik: Szigligeten havonta, 500 példányban Lapzárta: minden hónap 20. napján
SZIGLIGETI HARSONA. Gólya liget. 2016. Április Szigliget Község Önkormányzatának ingyenes kiadványa XV. évf. 4. szám
SZIGLIGETI HARSONA 2016. Április Szigliget Község Önkormányzatának ingyenes kiadványa XV. évf. 4. szám Kettős ünnepre, faültetésre és névadóra gyűltünk öszsze április 23-án, szombaton délelőtt. Erre az
2015. December Szigliget Község Önkormányzatának ingyenes kiadványa XIV. évf. 12. szám. Mindenki Karácsonya 2015
SZIGLIGETI HARSONA 2015. December Szigliget Község Önkormányzatának ingyenes kiadványa XIV. évf. 12. szám Mindenki Karácsonya 2015 Már napokkal Karácsony előtt díszbe öltözött a Főtér. Megérkezett a karácsonyfa,
Beiskolázási tájékoztató 2019/2020. TANÉV
Beiskolázási tájékoztató 2019/2020. TANÉV Információk az iskoláról 8 osztályos általános iskola 8 osztály ~190 tanuló 16 pedagógus Az épület akadálymentesítve Célunk hogy, a hozzánk érkező gyerekek megtanulják,
ESEMÉNYNAPTÁR a 2013/2014-as TANÉVRE
Kecskeméti Széchenyivárosi Általános Iskola Móra Ferenc Általános Iskolája 6000. Kecskemét, Forradalom u. 1. Tel.: 76/488-762 Fax.:76/508-309 E-mail: moraisk@keszeiskola.hu ESEMÉNYNAPTÁR a 2013/2014-as
-1- A TANÉV RENDJE. Az I. félév vége: január 14. A tanulók értesítése a félévi eredményeikről: január 21.
-1- A TANÉV RENDJE A 2010/2011. tanévben 183 tanítási nap van. Első tanítási nap: 2010. szeptember 1. (szerda) Utolsó tanítási nap: 2011. június 15. (szerda) Az I. félév vége: 2011. január 14. A tanulók
Időpont Téma Felelős Augusztus
Bálint Sándor Tagiskola Eseménynaptár 2017-2018 Időpont Téma Felelős Augusztus 23. Alakuló értekezlet Winkler Andrea 23. Munkaközösségi foglalkozások Munkaközösség-vezetők 24. Javítóvizsga Szaktanárok
A Csömöri Mátyás Király Általános Iskola munkaterve
A Csömöri Mátyás Király Általános Iskola munkaterve Szeptember 1. 1. csütörtök A hét 8.00 Tanévnyitó ünnepély. Első tanítási nap: 1. 3 óra; 2-8. 4 óra. Szülői értekezlet 1. évfolyam. 2. 2. péntek ----
A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti Vendégeit alapításának 14. évfordulója alkalmából
A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti Vendégeit alapításának 14. évfordulója alkalmából Tájékoztató az Alapítvány elmúlt éves munkájáról 2012. novemberében a 13. születésnap alkalmából
KECSKEMÉTI SZÉCHENYIVÁROSI ARANY JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA es TANÉV RENDJE
KECSKEMÉTI SZÉCHENYIVÁROSI ARANY JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA 2018-2019-es TANÉV RENDJE KECSKEMÉTI SZÉCHENYIVÁROSI ARANY JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA 2018-2019-es TANÉV RENDJE HÓNAP NAP ESEMÉNYEK (RENDEZVÉNYEK, ÜNNEPÉLYEK)
SZTE SÁGVÁRI ENDRE GYAKORLÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA MUNKATERV 2013/2014
SZTE SÁGVÁRI ENDRE GYAKORLÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA MUNKATERV 2013/2014 Összeállította: Dr. Sipos Ibolya igazgató -1- -6- A TANÉV RENDJE A 2013/2014. tanévben 180 tanítási nap van. Első tanítási nap: 2013. szeptember
JANUÁR. Dátum Nap Időpont Esemény Felelős Megjegyzés TÉLI SZÜNET. Kerületi Kazinczy verseny a fővárosi kiírás függvényében
JANUÁR 1. hétfő 2. kedd TÉLI SZÜNET 3. szerda Kerületi Kazinczy verseny a fővárosi kiírás függvényében Kormos Noémi Szünet utáni 1. tanítási nap E-napló, ellenőrzők egyeztetése Osztályfőnökök 4. csütörtök
ISKOLAHÍVOGATÓ FOGLALKOZÁS
ISKOLAHÍVOGATÓ FOGLALKOZÁS Szülők számára tájékoztató Gyermekek számára iskolahívogató foglalkozás Ismerkedés minden tanítóval Hetente, csütörtök 16,30 óra Kertvárosi iskolaválasztó 2017. február 11. Beiratkozás
SZTE SÁGVÁRI ENDRE GYAKORLÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA MUNKATERV 2009/2010
SZTE SÁGVÁRI ENDRE GYAKORLÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA MUNKATERV 2009/2010 Összeállította: Dr. Sipos Ibolya igazgató A TANÉV RENDJE A 2009/2010. tanévben 183 tanítási nap van. Első tanítási nap: 2009. szeptember
A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti vendégeit alapításának 19. évfordulója alkalmából
A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti vendégeit alapításának 19. évfordulója alkalmából 2017-ben választott témánk a Háziipari Szövetkezet nádudvari részlege kiállításon és egy
JANUÁR 9. HULLADÉK-JÁTSZÓHÁZ SZENTESEN
JANUÁR 9. Január 9-én a Vörösmarty Mihály Tagintézmény 3.a, 4.a és 5.b osztályos tanulói közös tanulmányi kiránduláson vettek részt. Szentesre látogattak el január 9-én egy országos rendezvényre. A projekt
Tanmenetek leadása a munkaközösség vezetőknek Szülői értekezlet 3. évfolyam
DÓZSA ÉVES ÜTEMTERV 2015-2016. TANÉV Augusztus 24. H 8 00 Alakuló értekezlet; Bakony Gaszt. tájékoztató 25. K Munkaközösségi foglalkozások mk.vezetők 16 00 Tantestületi kirándulás Töllné H. Erika 26. Sze
2017. április 22-én iskolánk 6.a osztályos tanulója Szittya Marcell a Mozaik Országos angol tanulmányi versenyen 5. helyezést ért el.
Természetismereti verseny Iskolánk tanulói 2017. május 28-án, a Műszaki Egyetemen megrendezett Herman Ottó országos természetismereti verseny döntőjén vettek részt. Eredményeik: Nagy Ádám (4.c) 3. hely
Időpont Téma Felelős Augusztus. 23. Alakuló értekezlet Winkler Andrea
Székhely Eseménynaptár 2017-2018 Időpont Téma Felelős Augusztus 23. Alakuló értekezlet Winkler Andrea Munkaközösségi foglalkozások Munkaközösség-vezetők 29-30. Osztályozó- és javítóvizsgák Tanítók, szaktanárok
Aranyosok Arany-hete
Aranyosok Arany-hete Arany János születésének 197. évfordulója alkalmából március másodikától egy teljes tanítási héten keresztül változatos programokon idéztük meg iskolánk névadójának szellemét, tudtunk
HONISMERETI SZAKKÖR. Készítette: Rémai Lászlóné
HONISMERETI SZAKKÖR Készítette: Rémai Lászlóné Foglalkozás száma: 1-2 A foglalkozás anyaga: Alakuló foglalkozás. A szakkör célja, feladata, kapcsolódás a történelem tantárgyhoz. Anyag és eszközhasználat
SZIGLIGETI HARSONA. Megújult a polgármesteri hivatal
SZIGLIGETI HARSONA 2018. Január Szigliget Község Önkormányzatának ingyenes kiadványa XVII. évf. 01. szám Megújult a polgármesteri hivatal Január utolsó előtti napján felavatták a Főtér megújulásának következő
A 2018/19-ES TANÉV FELADATTERVE
A tanév rendje: A 2018/19-ES TANÉV FELADATTERVE A 2018/2019. tanévben a tanítási év első tanítási napja 2018. szeptember 3. (hétfő), az utolsó tanítási napja 2019. június 14. (péntek). Az őszi szünet előtti
Kossuth Lajos Evangélikus. Általános Iskola ÉS. 2014/2015. munkaterve
Kossuth Lajos Evangélikus Általános Iskola ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA 2014/2015. munkaterve 1 2014/2015. tanév helyi rendje és munkaterve A tanév szorgalmi rendje: 2014.szeptember 1.(hétfő) - 2015. június
b) utolsó tanítási nap június 15. péntek ballagás tanévzáró : június 20. szerda
TANÉV RENDJE Tanítás nélküli munkanapok 1. szept.29. őszi nevelési értekezlet szépkorúak napja 2. dec.22. péntek ig. szünet 3. február 5. félévi értekezlet 4. ápr. 4. tavaszi nevelési ért. 5. ápr. 21.
A tanév helyi rendje 2016/17.
A tanév helyi rendje 2016/17. Az énekkari próbák rendje: : 13.50-14-30 : 13.50-14.30. Szeptember 1. 7. 6. 5-8. 12. 17. 24. 26. Tanévnyitó ünnepély: 8.00 1. évfolyam szülői értekezletek:17.00 Tűzriadó próba
február 19. (péntek) 18:00 Derekegyház Község Önkormányzata pályázatot hirdet
XVII. évfolyam - 2. szám 2016. Február A Magyar Kultúra Napjára kisiskolásoknak és óvodásoknak kiírt rajzpályázatra több, mint 40 rajz érkezett. Ennek eredményhirdetése következett, az eredmények a következők
SZIGLIGETI HARSONA Február Szigliget Község Önkormányzatának ingyenes kiadványa XVII. évf. 02. szám
SZIGLIGETI HARSONA 2018. Február Szigliget Község Önkormányzatának ingyenes kiadványa XVII. évf. 02. szám 2. oldal Szigligeti Harsona 2018. Február Farsang 2018 Ebben az évben február 17-én rendezte meg
ÖSSZEFOGLALÓ A TÖRD A FEJED! ORSZÁGOS TEHETSÉGGONDOZÓ MATEMATIKAVERSENYRŐL
ÖSSZEFOGLALÓ A TÖRD A FEJED! ORSZÁGOS TEHETSÉGGONDOZÓ MATEMATIKAVERSENYRŐL A verseny megrendezésének időpontja: 2019. március 22. rendező intézményének neve: Dr. Enyedy Andor Óvoda és Bölcsőde szervezőjének
II. 2. Tanév helyi rendje
II. 2. Tanév helyi rendje Idő, időpont Esemény Felelős Keletkezett dokumentumok 2013. szeptember 2 - június Szorgalmi idő: 180 tanítási nap 13. 2013. szeptember 2-2014. Első félév január 17. 2014. január
Szeptember. 14 péntek 7:45. felvételi tájékoztató iskolánkról leendő 5. és 9. évfolyamos diákjaink szüleinek. 17 hétfő 17:00
Szeptember 2 vasárnap 9:00 tanévnyitó 9:30 Veni Sancte szentmise az 1-4. évfolyamnak 3 hétfő 1. tanítási nap 14:00-17:30 zeneiskolai beiratkozás régi és új hangszeres növendékeknek helyszín: az általános
Szeretettel hívunk és várunk benneteket iskolánkba játékos, iskolaelőkészítő foglalkozásainkra, melyet a tanítónők havonta tartanak.
Játsszunk együtt! 4. Kedves Nagycsoportos Óvodások! Szeretettel hívunk és várunk benneteket iskolánkba játékos, iskolaelőkészítő foglalkozásainkra, melyet a tanítónők havonta tartanak. A részvétel ingyenes!
Köszönetünket fejezzük ki Szakács Zoltánnak a sárbogárdi TÜZÉP vezetőjének, aki 19db udvari ülőkének való fával támogatta iskolán öko programjának
Október első napján Énekel az iskola, elnevezésű programmal emlékeztünk meg a zenei világnapról. Elsősorban Bodoki Györgyné Betti néni volt segítségünkre ebben, ő volt az, aki megénekeltette az iskola
A es nevelési év eseménynaptára
A 2018-2019-es nevelési év eseménynaptára Dátum Programjaink Augusztus 15-től Augusztus 21. Augusztus 28. Szeptember 2. Szeptember 3. Szeptember 5. Szeptember 6. Szeptember 7. Szeptember 12. Szeptember
2014-2015-ÖS TANÉV EREDMÉNYEI
2014-2015-ÖS TANÉV EREDMÉNYEI Horvát nyelv, kulturális élet A tanévet megelőző nyári programok: 1) 2014.Június 22-29.- Pag (Horvátország)- Horvát nyelvi tábor 6 tanuló vett részt az egy hetes horvátországi
Budapest XXI. Kerületi Széchenyi István Általános és Kéttannyelvű Iskola MUNKANAPTÁR 2016/2017. TANÉV. Első tanítási nap szeptember 1.
Budapest XXI. Kerületi Széchenyi István Általános és Kéttannyelvű Iskola MUNKANAPTÁR 2016/2017. TANÉV Tanév rendje Tanévnyitó ünnepség 2016. szeptember 1. (csütörtök) 8.00 óra Első tanítási nap 2016. szeptember
2018 Szeptember HÉTFŐ KEDD SZERDA CSÜTÖRTÖK PÉNTEK SZOMBAT VASÁRNAP
2018 Szeptember 27 28 29 30 31 01 02 03 04 05 06 07 08 09 8.00 Évnyitó a Sportcsarnokban Schultüte Első tanítási nap Szülői értekezlet az első osztályos szülőknek 17 h Szülői értekezlet 2-4. évf. 17 óra
Kecskeméti Belvárosi Zrínyi Ilona Általános Iskola Béke Általános Iskolájának programtervezete
Kecskeméti Belvárosi Zrínyi Ilona Általános Iskola Béke Általános Iskolájának programtervezete HÓNAP NAP TANÍTÁSI NAP 2017 AUGUSZTUS ESEMÉNYEK (RENDEZVÉNYEK, ÜNNEPÉLYEK) 21. hétfő - Jelentkezés, alakuló
forrás: www.urban-eve.hu Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény programnaptár 2015. március
forrás: www.urban-eve.hu Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény programnaptár 2015. március Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény programnaptárja
Feladatok havi ütemezése. 2018/2019. tanév
Feladatok havi ütemezése 2018/2019. tanév SZEPTEMBER Dátum Nap Időpont Esemény Felelős Megjegyzés 3. hétfő 8:00 12:00 Tanévnyitó ünnepély Létszámegyeztetés Dr. Kunné Csobán Ilona osztályfőnökök 4. kedd
PROGRAMFÜZET BAKONYCSERNYEI ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS AMI TANÉV
PROGRAMFÜZET BAKONYCSERNYEI ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS AMI 2018 2019. TANÉV Vezetők: Intézményvezető: Bihari Róbert Intézményvezető-helyettes: Berze Attiláné Elérhetőségeink: Cím: 8056 Bakonycsernye, Rákóczi
A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 16. évfordulója alkalmából
A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 16. évfordulója alkalmából Visszapillantó 2014. november 14. Születésnapi rendezvény Fazekas Lajos fazekas népi iparművész,
INTÉZMÉNYÜNK AZ ÁMK ÁLTALÁNOS ISKOLÁJA (JOGELŐDEJE A TENGELICI ÁLLAMI ELEMI / ÁLTALÁNOS ISKOLA)
KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS INTÉZMÉNYÜNK AZ ÁMK ÁLTALÁNOS ISKOLÁJA (JOGELŐDEJE A TENGELICI ÁLLAMI ELEMI / ÁLTALÁNOS ISKOLA) ALAPÍTÁSA 100. ÉVFORDULÓJÁT ÜNNEPLTE 2006.09.02-án szombaton. KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Intézményünk
ISKOLAI KISOKOS 2018/2019. Budapest XIII. Kerületi Számítástechnikai Általános Iskola 1138 Budapest, Gyöngyösi sétány 7. Telefon/telefax:
2018/2019 ISKOLAI KISOKOS Budapest XIII. Kerületi Számítástechnikai Általános Iskola 1138 Budapest, Gyöngyösi sétány 7. Telefon/telefax: 340-2556 Email: gyongyosi@chello.hu Web: www.gyongyosisk.hu Iskolai
tanév horvát eredményei - 1. félév
2018-2019. tanév horvát eredményei - 1. félév 1. Október 26.- Baja- Megyei Horvát tanulmányi verseny A versenyt minden évben Bátyán rendezik meg, idén Baja volt a helyszín. A Dusnoki Általános Iskola három
ISKOLAI RENDEZVÉNYEK ÜTEMTERVE
ISKOLAI RENDEZVÉNYEK ÜTEMTERVE 1. P 2. Szo 3. V 4. H 5. K 6. Sz 7. Cs 8. P 9. Szo 10. V 11. H 12. K 13. Sz 14. Cs 15. P 16. Szo 17. V 18. H 19. K 20. Sz Ünnep 21. Cs 22. P 23. Szo 24. V 25. H 26. K 27.
ORSZÁGOS HARRY POTTER-VETÉLKEDŐ
ORSZÁGOS HARRY POTTER-VETÉLKEDŐ 2012 őszén került sor Papp Éva tanárnő szervezésével, a Hódmezővásárhelyi Eötvös József Szakközépiskola könyvtárában az országos Harry Potter műveltségi vetélkedő döntőjére.
5. A tanév helyi rendje 2017/18.
5. A tanév helyi rendje 2017/18. Az énekkari próbák rendje: kedd: 50-14-30 : 50-30. Szeptember 1. 4-8. 6. 7. 18. 22. 23. 30. Tanévnyitó ünnepély: 8.00 1-8. évfolyamos szülői értekezlet Tűzriadó próba Bombariadó
A 2016/17. tanév munkaterve
A 2016/17. tanév munkaterve Alakuló értekezlet Munkavédelmi oktatás Javítóvizsgák Tankönyvosztás Elsősök előkészítője Szakkörök szervezése Elsős szülői értekezlet Tanévnyitó ünnepély Tanévnyitó értekezlet
100 éve született Radnóti Miklós
100 éve Miklós született Radnóti 100 éve született Radnóti Miklós április 15-én emlékeztünk könyvtárunkban Radnóti Miklós (1909-1944) születésének 100. évfordulójára a Radnóti-év keretén belül. A rendezvényen
December 17-én a harmadik gyertyát is meggyújtottuk az iskola adventi koszorúján.
A 3. gyertya December 17-én a harmadik gyertyát is meggyújtottuk az iskola adventi koszorúján. A gyertyagyújtás sorrendjében a harmadik gyertya színe rózsaszín, mivel a bűnbánatba már egy kis öröm is keveredik,
KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS. 2013. évről. Gyermekeink a jövő Alapítvány 7530 Kadarkút, Fő u.1.
KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2013. évről Gyermekeink a jövő Alapítvány 7530 Kadarkút, Fő u.1. Tartalmi beszámoló a Gyermekeink a jövő Alapítvány 2013. évi működéséről A Gyermekeink a jövő Alapítvány 2013-ban
A Beszédes József Általános Iskola felső tagozatán az alábbi magyar versenyeken vettek részt tanulóink:
A Beszédes József Általános Iskola felső tagozatán az alábbi magyar versenyeken vettek részt tanulóink: A MESEMONDÓ VERSENYEN, Pakson 2014. október 20-án STINGLI JÓZSEF 3. helyezést ért el! A BOLYAY ANYANYELVI
Versenyeredmények. a Bálint Sándor Tagiskolában területi 1. helyezett Donka Anita 3. osztály Fodorné Kiss Magdolna
a Bálint Sándor Tagiskolában Versenyeredmények 2015-2016. A verseny, pályázat elnevezése Szint Eredmény Tanuló Osztály Felkészítő tanár területi 1. helyezett Donka Anita 3. osztály Fodorné Kiss Magdolna
dátum nap mettől meddig 6. hétfő 8:30 10:30 8. szerda 9:00 13: szerda 9:00 13: csütörtök 9:00 Alakuló értekezlet 23. csütörtök 9:30 10:30
2018. AUGUSZTUS 6. hétfő 8:30 10:30 8. szerda 9:00 13:00 22. szerda 9:00 13:00 23. csütörtök 9:00 Alakuló értekezlet 23. csütörtök 9:30 10:30 27. hétfő 8:00 10:00 28. kedd 8:00 11:00 29. szerda 8:00 10:00
KECSKEMÉTI BELVÁROSI ZRÍNYI ILONA ÁLTALÁNOS ISKOLA BÉKE ÁLTALÁNOS ISKOLÁJA as TANÉV (Napokra lebontva tanítási nap)
KECSKEMÉTI BELVÁROSI ZRÍNYI ILONA ÁLTALÁNOS ISKOLA BÉKE ÁLTALÁNOS ISKOLÁJA 201819as TANÉV (Napokra lebontva 181 tanítási nap) HÓNAP NAP TANÍTÁSI NAP 2018 AUGUSZTUS ESEMÉNYEK (RENDEZVÉNYEK, ÜNNEPÉLYEK)
Versenyeredmények 2013-2014-es tanév
Versenyeredmények 2013-2014-es tanév Gárdonyi Géza területi matematikaverseny (Ács) A versenyen évfolyamonként egy-egy tanuló vett részt. 4. évfolyam Nagy Adél 6. évfolyam Kocsis Anett 8. évfolyam Kelemen
VERSENYEREDMÉNYEK 2013-14., 1. FÉLÉV
VERSENYEREDMÉNYEK 2013-14., 1. FÉLÉV (EREDMÉNYHIRDETÉS: 2013. december 21., szombat) REGIONÁLIS VERSENYEREMÉNYEINK A Széna Téri Általános Iskola és a Kedvenc rejtvényújság szerkesztősége által 3-8. évfolyamos
A Szolnoki Szent-Györgyi Albert Általános Iskola alsós Diákönkormányzatának. munkaterve. 2018/2019. tanévre
A Szolnoki Szent-Györgyi Albert Általános Iskola alsós Diákönkormányzatának munkaterve 2018/2019. tanévre Készítette: Hársfalviné Balázsi Katalin - alsós Diákönkormányzatot segítő tanára A munkatervet
K I V O N A T. Tiszacsege Város Önkormányzat Képviselő testületének 2013. december 18 án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből
K I V O N A T Önkormányzat Képviselő testületének 2013. december 18 án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből 203/2013.(XII. 18.) KT. számú HATÁROZAT: Képviselő testülete úgy határoz, hogy a 2014. évi városi
A 2017/2018. tanév rendje
A 2017/2018. tanév rendje A 2017/2018. tanévben a szorgalmi idő első tanítási napja 2017. szeptember 1. (péntek) és utolsó tanítási napja 2018. június 15. (péntek). A tanítási napok száma: 180 nap. A szorgalmi
2017 Szeptember HÉTFŐ KEDD SZERDA CSÜTÖRTÖK PÉNTEK SZOMBAT VASÁRNAP Évnyitó a Sportcsarnokban Schultüte Első tanítási nap
2017 Szeptember 28 29 30 31 01 02 03 8.00 Évnyitó a Sportcsarnokban Schultüte Első tanítási nap 04 05 06 07 08 09 10 Szülői értekezlet 1. évf. 17 óra Szülői értekezlet 2-4. évf. 17 óra Szülői értekezlet
tanév horvát eredményei - 1. félév
2016-2017. tanév horvát eredményei - 1. félév 1. Október 3.-Baja- Ady Endre Városi Könyvtár A minden ősszel megrendezett horvát nyelvű, játékos, könyvtári foglalkozáson vettünk részt, melyet a horvátországi
ISKOLAI ÉLET. Merítés! Iskolai programajánló: J A N U Á R
2015/2016 3. évfolyam 4. szám Merítés E ö t v ö s J ó z s e f E v a n g é l i k u s G i m n á z i u m é s E g é s z s é g ü g y i S z a k k ö z é p i s k o l a Hírlevél, 2015. december K e d v e s O l
ESEMÉNYNAPTÁR Baracskai Kozma Ferenc Általános Iskola 2014-2015-ÖS TANÉV
ESEMÉNYNAPTÁR Baracskai Kozma Ferenc Általános Iskola 2014-2015-ÖS TANÉV SZEPTEMBER NAP T.NAP ESEMÉNY FELELŐS HÉTFŐ 1. 1. Tanévnyitó ünnepély Első tanítási nap 1. oszt. szülői értekezlet 17.00 KEDD 2.
DIÁKSPORT RENDEZVÉNYEK
DIÁKSPORT RENDEZVÉNYEK Óbuda-Békásmegyeren 2010-2011. tanév II. félév Pedagógiai Szolgáltató Intézet 2011. június 6. DIÁKSPORT RENDEZVÉNYEK Óbuda-Békásmegyeren 2010-2011. tanév II. félév. Tartalom 1. Általános
ESEMÉNYNAPTÁR A ES TANÉVRE
/ Székesfehérvári Nemes Nagy Ágnes Kollégium 8000 Székesfehérvár Gyümölcs u. 13. Tel: 22-500-231 Fax: 22-500-290 ESEMÉNYNAPTÁR A 2016-2017-ES TANÉVRE Készítette: Nyikusné Tatai Szilvia igazgatóhelyettes
ÉVES PROGRAMOK A 2014/2015. TANÉVBEN
ÉVES PROGRAMOK A 2014/2015. TANÉVBEN SZEPTEMBER 1. a 2014/2015-ös tanév első tanítási napja Tankönyvosztás 3-5. Erdei iskola (Tihany) 8. naplók, ellenőrzők, anyakönyvek, adminisztrációs feladatok befejezése
Versenyeredmények a Lajosmizsei Fekete István Sportiskolai Általános Iskolában. 2016/2017-es tanév I. félév. Alsó tagozat. I.
Versenyeredmények a Lajosmizsei Fekete István Sportiskolai Általános Iskolában 2016/2017-es tanév I. félév Alsó tagozat I. évfolyam Első évfolyamos tanulóink két versenyen vettek részt az első félévben
Zalaegerszegi Ady Endre Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola Zalaegerszeg, Kisfaludy u /2015. tanév.
2 Zalaegerszegi Ady Endre Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola Zalaegerszeg, Kisfaludy u.2. 2014/2015. tanév programjai 2014. SZEPTEMBER HAVI PROGRAM 1. HÉTFŐ Első tanítási nap 2. KEDD
HATÁRIDŐNAPLÓ 2014/2015. TANÉV. December
HATÁRIDŐNAPLÓ 2014/2015. TANÉV December a hónap folyamán Történelem háziverseny harmadik fordulója a 9-10. évfolyam számára a második világháború témaköréből felelős: Hartmann Mónika Kirándulás a bécsi
Szeptemberi októberi programok
Szeptemberi októberi programok Szeptember 17 én, 18 án iskolánkban papírgyűjtés volt. A felsőtagozat összesen 5623 kg papírt gyűjtött. A tavalyi évben többet gyűjtöttünk. Reméljük a következő tanévben
Éves programok a 2017/2018. tanévben
Éves programok a 2017/2018 tanévben AUGUSZTUS 21. 8 00 Alakuló értekezlet 23-31. Javítóvizsgák 22-31. Adminisztráció, teremdíszítés 25. 8 00 Vezetőségi értekezlet 28. 10 00 Tanévnyitó értekezlet Felelős:
Feladatok havi ütemezése. 2017/2018. tanév
Feladatok havi ütemezése 2017/2018. tanév SZEPTEMBER Dátum Nap Időpont Esemény Felelős Megjegyzés 1. péntek 8:00 Tanévnyitó ünnepély Pánics Béláné 2. szombat Japán iskola 3. vasárnap 4. hétfő 14:00 Vezetői
KUKUCSKÁLÓ PROGRAM. Hevesi József Általános Iskola. Alapfokú Művészeti Iskola tanév
Mottó: Ez az én sulim, legyen a tied is! Jól érzed majd magad, mert itt jó a hangulat, sok barátom van, érdekes programok várnak bennünket. KUKUCSKÁLÓ PROGRAM Hevesi József Általános Iskola és Alapfokú
SZEPTEMBER HAVI ESEMÉNYEK
SZEPTEMBER HAVI ESEMÉNYEK Első osztályosok köszöntése-évnyitó Szülői értekezlet o 4. Szülői értekezletek o. 7. Veni Sancte 8. 10. Szülői értekezlet --4.--7.- 8. o Az iskolakertek rendbetétele, szelektív
A tanév helyi rendje
A tanév helyi rendje 2017/2018. tanév 1. A tanév rendje: 1.2. szorgalmi idő: 2017. szeptember 1-től 2018. június 15-ig a tényleges tanítási napok száma: 180 +6 tanítás nélküli munkanap I. félév: 2018.
HÉTFŐ KEDD SZERDA CSÜTÖRTÖK PÉNTEK SZOMBAT VASÁRNAP. Tanévnyitó ünnepély Schultüte Elsős szülői értekezletek. Német Nemzetiségi kirándulás
2016 szeptember 01 02 03 04 Tanévnyitó ünnepély Schultüte Elsős szülői értekezletek 8.b Tanulmányi Német Nemzetiségi Német Nemzetiségi 05 06 07 08 09 10 11 Német Nemzetiségi Német Nemzetiségi Német Nemzetiségi
KÖRÖZVÉNY és ESEMÉNYNAPTÁR
KÖRÖZVÉNY és ESEMÉNYNAPTÁR 2018. március és április Kedves Kolléganők, Kollégák! Az iskolai rendezvények és programok havi bontásban az éves Munkatervünk alapján a következők: 2018. Március Kossuth Lajos
HAVI ESEMÉNYNAPTÁR 2018/2019-es nevelési év. Szeptember
HAVI ESEMÉNYNAPTÁR 2018/2019-es nevelési év Szeptember 3. Nevelési év első napja (Minden Óvoda) Nevelési évet nyitó értekezlet (Kossuth Ovi) 4. Munka alkalmassági orvosi vizsgálat (Minden óvoda) 5. Vezetői
Összefoglaló a Törd a fejed! Országos Tehetséggondozó Matematikaversenyről
Összefoglaló a Törd a fejed! Országos Tehetséggondozó Matematikaversenyről A verseny Megrendezésének időpontja: 2018. március 23. Rendező intézményének neve: Dr. Enyedy Andor, Óvoda és Bölcsőde Szervezőjének
A szavalóverseny eredményei a következők lettek:
Szavalóverseny a Napja alkalmából Könyvtárunkban hagyományosan Költészet Napja alkalmából. Költészet szavalóversenyt tartunk a Idén 6 korcsoportban szerveztük meg a versenyt, külön az óvodásoknak (április
Gratulálunk a gyerekeknek a szép eredményekhez, és reméljük, hogy jövőre is ilyen szép számmal jelentkeznek majd tanulóink erre a versenyre!
Sikerek 2013/2014: Iskolánkban nagyon népszerű a Bendegúz Levelezős Verseny. Az idén is több diákunk jutott el a Tatán megrendezett megyei fordulóba, ahonnan nagyon szép helyezésekkel tértek haza. Bencz
Pedagógiai, szakmai munka értékelése
Szent István Király Római Katolikus Általános Iskola 8400 Ajka, Dobó Katica utca 16. Pedagógiai, szakmai munka értékelése 2014/2015. tanév A pedagógiai, szakmai munka értékelése 2014-2015. Az intézmény
Török Flóris Általános Iskola éves programja havi bontásban a 2017/2018-as tanévben
Török Flóris Általános Iskola éves programja havi bontásban a 2017/2018-as tanévben AUGUSZTUS 2017. augusztus 28-29. 9 00 Javítóvizsgára és szintfelmérőre felkészítés 2017. augusztus 30. 10 00 Javítóvizsga,
Havi munkaterv: augusztus: Nap Óra Program Felelős 22. k. 9:00 Alakuló értekezlet igazgató 23.sz-31.cs. 9:00
Az őszi szünet 2017. október 30-ától 2017. november 3-ig tart. A szünet előtti utolsó tanítási nap 2017. október 27. (péntek), a szünet utáni első tanítási nap 2017. november 6. (hétfő). A téli szünet
Nemzetiségi nap az első osztályban
Nemzetiségi nap az első osztályban November 10-én ismét nemzetiségi napot tartottunk az alsó tagozaton. Az első osztályosok közös programot szerveztek. Két vendéget hívtunk. A nap mesehallgatással kezdődött.
Kötelező közzétételi lista a 229./2012.(VIII.28.) kormányrendelet 23. és 24. alapján
Kötelező közzétételi lista a 229./2012.(VIII.28.) kormányrendelet 23. és 24. alapján Intézményünk három szervezeti egységből áll: óvoda, általános iskola, kollégium. Óvoda Felvételi lehetőség: Óvodánkba
Kaán Károly Verseny. Szépkiejtési verseny
Kaán Károly Verseny 2012. április 13-án Tápiószelén megrendezésre került a XX. Kaán Károly megyei Természet és környezetismereti verseny. Diákjaink elért eredményei: 19. hely Hidy Gábor 6.c 26. hely Illés
Utolsó tanítási nap: június 14. péntek Első félév vége: január 25. péntek Félévi értesítők kiosztása: február 1.
5. A tanév helyi rendje Tanítási napok száma: 181 Első tanítási nap: 2018. szeptember 3. hétfő Utolsó tanítási nap: 2019. június 14. péntek Első félév vége: 2019. január 25. péntek Félévi értesítők kiosztása:
6 2011. október HUNYADI JÁNOS ÁLTALÁNOS Egyéni Atlétika Verseny - Szarvas, 2011. 09. 27. A III-IV. korcsoportnak (5-8.osztály) megrendezett atlétika versenyen, minden tanuló, abban a versenyszámban indulhatott,
es tanév. Augusztus
Augusztus 1. Sze 2. Cs 3. P 4. Szo 5. V 6. H 7. K 8. Sze 9. Cs 10. P 11. Szo 12. V 13. H 14. K 15 Sze 16. Cs 17. P 18. Szo 19. V 20. H Nemzeti ünnep 21. K 22. Sze 23. Cs 24. P 25. Szo 26. V 27. H 28. K
2. A TANÍTÁSI ÉV. A tanítási év első féléve január 26-ig tart. A félévi értesítők kiosztásának határideje: február 2.
2. A TANÍTÁSI ÉV első tanítási nap: 2017. szeptember 1. (péntek) utolsó tanítási nap: 2018. június 15. (péntek) a gimnázium utolsó, befejező évfolyamán az utolsó tanítási nap: 2018. május 03. A tanítási
Gyomaendrődi Kis Bálint Általános Iskola. Ökomunkaterv. (2013/2014-es tanév) Készítette: Ökomunkacsoport
Gyomaendrődi Kis Bálint Általános Iskola Ökomunkaterv Készítette: Ökomunkacsoport Szeptember - Osztályok őszi túrái - gyalogtúrák, kerékpártúrák - buszos kirándulások Ökomunkaterv Szeptember 14. TeSzedd!
Díjazták kiváló pedagógusainkat és diákjainkat
Díjazták kiváló pedagógusainkat és diákjainkat Az előző tanévben is sikert sikerre halmoztak iskolánk tanárai és tanulói, amelyekről örömmel adunk hírt. Élmezőnyben az OKTV-n Évek óta kiemelkedően szerepelnek
VERSENYEREDMÉNYEK Rajzversenyek. Verseny neve Helyezés Gyermek neve
1 VERSENYEREDMÉNYEK 2014-2015 Rajzversenyek Iskolatej rajzpályázat Tervezd meg a láthatósági mellényedet országos rajzpályázat Móra Ferenc Általános Iskola rajzpályázata Ólomkatona nemzetközi rajzpályázat
Művészetek hete. Reneszánsz. a Debreceni Benedek Elek Általános Iskolában
Művészetek hete a Debreceni Benedek Elek Általános Iskolában Reneszánsz Iskolánkban október 1. és 5. között rendeztük meg a Művészetek hetét. A diákok és a tantestület tagjai ezáltal kicsit visszacsöppentek
Esemény Időpont Iskola
Intézményi szinten összesítve a programok, ünnepségek, rendezvények Tanévnyitó ünnepség 2018. 09. 03. 2018. 09. 03. Damjanich J Ált. Iskola 2018. 09. 03. 2018. 09. 03. 2018. 09. 03. 2018. 09. 03. 2018.
Dátum t.n.s.sz. 1. H 1. Első tanítási nap Tanévnyitó ünnepség Szülők fóruma 1. évfolyam 1. évf. szülői értekezlet 5. évf.
Szeptember Dátum s.sz. 1. H 1. Első tanítási nap Tanévnyitó ünnepség Szülők fóruma 1. évfolyam 1. évf. szülői értekezlet 5. évf. szülői értekezlet 8 00 17 00 17 30 17 00 BCSH, KGB, SzSzR ig. PI SZM 2.
es tanév. Augusztus
Augusztus 1. Sze 2. Cs 3. P 4. Szo 5. V 6. H 7. K 8. Sze 9. Cs 10. P 11. Szo 12. V 13. H 14. K 15 Sze 16. Cs 17. P 18. Szo 19. V 20. H Nemzeti ünnep 21. K 22. Sze 23. Cs 24. P 25. Szo 26. V 27. H 28. K
DEÁK TÉRI ÁLTALÁNOS ISKOLA SOPRON, DEÁK TÉR / A TANÉV HELYI RENDJE:
DEÁK TÉRI ÁLTALÁNOS ISKOLA SOPRON, DEÁK TÉR 78. 2017/2018. - A TANÉV HELYI RENDJE: Szorgalmi idő, tanítási szünetek: 2017. szeptember 1. Első tanítási nap péntek 2017. okt. 30. - nov. 3. Őszi szünet Utolsó