2018. július. Nagypalli Hírhozó. Nagypall Község Önkormányzatának lapja. Elballagtak a negyedik osztályos tanulóink
|
|
- Elek Faragó
- 6 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Nagypalli Hírhozó Nagypall Község Önkormányzatának lapja Elballagtak a negyedik osztályos tanulóink
2 ÖNKORMÁNYZATI HÍREK Lakossági tájékoztató a téli rezsicsökkentésről Ezúton tájékoztatjuk a Tisztelt Lakosságot, hogy a Kormány 1210/2018. (IV. 06.) számú Korm. határozata alapján a téli rezsicsökkentés kiterjesztése kizárólag azon településeket érinti, amely települések nem rendelkeznek kiépített gázhálózattal. A hivatkozott Korm. határozat 2. számú melléklete részletesen felsorolja a támogatással érintett településeket, melyek között Nagypall település nem kerül felsorolásra. Fent írtak okán sajnálattal tudatjuk a Lakossággal, hogy a fent hivatkozott Korm. határozat alapján jelenleg nincs mód a fával és egyéb alternatív módon (vagyis gázon kívüli) fűtő háztartások ilyen célú támogatására. Fejlesztések Nagypall belterület átkelési szakasz felújítása Mint ahogy már korábban tájékoztattuk a lakosságot, felújításra kerül az számú Nagypall Szabadság utcai átkelési szakasza. A felújítás során a vízelvezető árkokat kitisztítják, profilozzák a szükséges kijelölt helyen kiburkolják. A volt vasúti pályatest átkelési szakaszát lecserélik ezáltal megszűnik a bukkanó. A buszmegállónál buszöböl lesz kialakítva kiemelt szegéllyel és peronnal. A szemközti oldalon megszűnik a magánbejáratnál a felszállás, helyette a Szabadság u között burkolt padka fog épülni. A teljes pályaszélesség kopóréteg cseréje lesz a belterületi átkelési szakaszon, valamint zúzalékos nemes padka lesz kialakítva, tartós burkolati jelek lesznek felfestve. A felújítást a Magyar Közút Nonprofit Kft rendelte meg és a Strabag végzi el a felújítási munkákat. A felújítás ideje alatt kisebb torlódásokra, lezárásokra kell számítani, melyekért szíves megértésüket és türelmüket kérjük. Közösségi Ház felújítása A Szabadság u számú ingatlan felújítása folyamatban van, mely kisebb fennakadásokkal jár. Az orvosi rendelő és a könyvtár a nyári hónapokban nem üzemel, mert belső átalakítási munkákat is végzünk az épületben. Megértésüket köszönjük! 2
3 Újabb sikeres pályázat Örömmel értesítjük a lakosságot, hogy az Önkormányzati épületek energetikai korszerűsítése c. felhívására benyújtott, TOP BA azonosítószámmal nyilvántartott támogatási kérelmünket a Nemzetgazdasági Minisztérium Regionális Fejlesztési Programokért Felelős Helyettes Államtitkárság vezetője, Ft összegű támogatásra érdemesnek ítélte. A pályázaton a Szabadság u. 26. számú épületünk energetikai korszerűsítése valósul meg. A felújítás során homlokzatszigetelés, nyílászárók cseréje, fűtéskorszerűsítés és megújuló energiaforrás kiépítése készül el. Grátz Erika polgármester ANYAKÖNYVI HIREK SZÜLETÉS Fleischmann Dóra Nagypalli Német Nemzetiségi Óvoda és Konyha- Kindergarten und Küche Pahl A június egy szuper hónap, hiszen beindul a nyár visszatér az emberek jó hangulata és ezek min-mind pozitív átalakulásokat hoznak. Megérkezett a VAKÁCIÓ! A nyár a vidámság, a jókedv és a szabadság évszaka. Beindult a nyári élet az oviban, a szabadságolások időszaka, amikor egy kicsit fellélegezhetünk és élvezhetjük végre a jó időt, valamint a szabadban eltölthető foglalkozásokat. 3
4 Május 28-án reggel megcsodáltuk az óvoda kertjében pompázó levendula bokrokat. Egyre nagyobb hagyománya van a levendula szüretnek, hát mi is rendeztünk egy mini szüretet a gyermekekkel. A levágott virágokat megnéztük, megszagoltuk, lemorzsoltuk, majd egy részéből kekszet sütöttünk. Ovisaink nagy élvezettel készítették ezt az egyszerű, de különleges zamatú édességet. Ma már szinte mindenki kertjében van legalább egy bokor, ajánljuk, próbálják ki Önök is! A recept a következő: 10 dkg puha vaj, 5 dkg porcukor, 1 csomag vaníliás cukor. A hozzávalókat simára keverni, majd hozzáadunk15 dkg lisztet, 1 teáskanál sütőport és kb, ½ evőkanál levendulavirágot. Kis golyókat formálunk belőle. Előmelegített sütőben 150 fokon, kb.20 percig sütjük. Május 29-én Fischerné Virág Éva vezetésével Egészség nap volt az óvodában. A gyermekek egy mesefilmen keresztül ismerkedhettek meg a helyes táplálkozással, majd a filmben 2 főszereplő nyuszi termünkben csoportszobai plüss nyuszik formájában öltött testet, és segítette a gyermekeknek a filmben látott egészséges ételek felelevenítését, ismétlését. A foglalkozást megelőző napon a fent leírtak alapján levendula pitét sütöttek gyermekeink, mellyel Éva nénit is megkínálták. Ismételten egy remek hangulatú foglalkozás részesei lehettünk. Május 30-án részt vettem a Gyurmavilág pályázatán. Június 13-án örömmel értesültünk, hogy nyertünk 3 Giga intézményi csomagot, mely 9 kg/ 10 szín gyurmát jelent óvodánknak, Ft értékben. A pályázat önrészét és a szállítási díjat ( forintot) a Nagypalli Német Nemzetiségi Önkormányzat átvállalta. Köszönjük szépen! Május 31-én körjátékokkal kitáncoltuk májusfánkat az óvoda udvarán. Vidám, önfeledt örömünk, egész nap folytatódott. Június 1-én a zölden jobb napon az italos Karton Környezetvédelmi Egyesülés bezöldítette az internetet annak érdekében, hogy felhívja a figyelmet a környezetvédelem, a szelektív hulladékgyűjtés, ezen belül is az italos karton hulladékok szelektív gyűjtésének fontosságára. A Zöldenjobb Naphoz a tavalyi évben, és idén is, országszerte több száz óvoda és általános iskola csatlakozott, többek közt óvodánk is. Gyermekeink és mi óvodapedagógusok is zöldbe öltöztünk erre a napra. A rólunk készült fotókat feltöltöttük a zöldenjobb nap facebook oldalára. Június 2-án magyar és német nyelvű nyári műsorszámokkal léptünk fel sikeresen a fazekasbodai falunapon. Jutalmul édességet és üditőt kaptak gyermekeink. 4
5 Június 4-én örömmel értesültünk a Rovitex Hungária KFT-től, hogy a tevékenységeinkről az oldalukra feltöltött fotók alapján ismét felajánlanak támogatásként gyártásból megmaradt lakástextileket, valamint maradék fényáteresztő és dekorációs függönydarabokat óvodánk részére. A vállalat kiemelt figyelmet fordít a gyermekekre és kreatív fejlődésükre. Fotókat kérnek óvodáktól és iskoláktól a kis kezek készítette csodákról, remekekről... A beérkezett fotók elbírálása után döntenek arról, hogy melyik intézménynek ítélnek támogatást. Örömünkre óvodánk eddig minden alkalommal részesült az adományból. Gyermekeink folyamatosan számíthatnak a Közfoglalkoztatottak Háza dolgozóinak kiemelten Bércesné Hajni és Mohácsiné Ági ügyes kezű segítségére. Támogatásuk viszonzásaképpen felajánlottunk nekik a maradék függöny anyagokból. Június 6-án Zsuzsi óvó néni irányításával, a gyógynövényekkel ismerkedhettek ovisaink. Megnézték, megszagolták, némelyiket meg is kóstolták. A foglalkozás zárásaként citromfű és bodzaszörpöt készítettek. Az elkészült szörpöt ebéd után fogyasztották. Június 8-án tartottuk 5-ik, egyben utolsó nevelés nélküli munkanapunkat, mely a gyermekek részére óvodai szünet volt. A tavalyi nevelési évben vezettük be - hagyomány teremtési szándékkal, hogy az óvoda dolgozói Pedagógus Nap alkalmából csapatépítő tréningen vesznek részt Bikalon. Június 11-én a Zöld Óvodák Hálózata és az Értünk munkaközösség tagjaként mi óvodapedagógusok egy köszönő t kaptunk Pedagógusnap után szabadság előtt címmel, az alábbi szöveggel: Kedves Kolléganők! Köszönöm az elmúlt évben végzett munkátokat, amelyet a közös, fenntartható jövőnkért tettetek az óvodákban és a munkaközösségben. Bízom benne, hogy a következő nevelési évben is találkozunk! Jó pihenést, feltöltődést, szép nyarat kívánok mindenkinek! Somogyiné Papp Éva munkaközösség vezető, bázisóvoda kapcsolattartó Az óvodai NYÁRI ÉLET június-július hónapokban is, érdekes és változatos tevékenységeket tartogat a gyermekeink számára. Kifejezetten izgalmas az élet az oviban így nyáron is, hiszen a pihenésen kívül szinte az egész napot a szabadban tölthetik gyermekeink. Fontosnak tartjuk, hogy nyáron is különféle tevékenységeket ajánljunk a gyermekek számára, hogy ők mindig érdeklődésüknek és kedvüknek megfelelően választhassanak. Kedvelik az udvarra kivihető BILIBÓ mozgásfejlesztő játékot, a motorozást. Az árnyas fa lombja alatt, a kerti faasztal ilyenkor is lehetőséget kínál rajzolásra, festésre, gyurmázásra, varrásra, kézimunkázásra. Jó idő esetén a vizezés enyhíti a nyári meleget. Buborékfújót készítettek a gyermekek, melyet mindegyikük nagy örömmel próbált ki. Versenyeztek, kinek sikerül nagyobb buborékot fújni és kié száll a legmagasabbra. A nagy hőségben a BILIBÓ ba öntött víz nyújtott enyhülést. A gyermekek kreativitása ez esetben, határtalan volt. Forogtak, csúsztak, hintáztak a műanyag játékban. A homokozóban remek alkotások, homokvárak készültek 5
6 Nagyon fontos a hőségben a folyadék folyamatos pótlása. Az udvaron is biztosítjuk kancsókban a frissítő italt. Figyelmet fordítunk arra is, hogy a gyermekek bőrét a nagy nyári melegben folyamatosan napvédő krémekkel ápoljuk. A kis faházikónkban családjátékokkal, kirándulós, piknikezős szerepjátékokkal játsszák ki nyári élményeiket. Nyáron mi óvodapedagógusok kivesszük éves szabadságunk nagy részét, így Zsuzsi óvó nénivel szinte mindig felváltva dolgozunk majd. A családoknál, a kertekben folyamatosan érik a gyümölcs. Kérjük ezúton a Szülőket, Nagyszülőket, hogy akinek lehetősége van, szerdai napokon küldjön gyermekével az óvodába gyümölcsöt! A gyümölcsnap egy nagyon jó kezdeményezés volt a szülők részéről. Jó lenne nyáron is folytatni! Köszönjük szépen! A következő programunk táncos fellépés lesz az iskolásokkal közösen július 7.- én (szombaton) a nagypalli falunapon. A fellépésre hetente többször próbálunk az iskolás gyermekekkel közösen. Kérjük a szülőket, akik jelezték gyermekük részvételi szándékát a fellépésre, hogy a sikeresség érdekében mindenképpen jelenjenek meg a próbákon és a fellépésen! Köszönjük! Szép nyarat, jó pihenést, élmény teli nyaralásokat kívánok minden Olvasómnak, munkatársaimnak pedig kellemes pihenést a nyár hátralévő részében, valamint feltöltődést a szeptemberi tanévkezdésre! Illésné Speiser Mária óvodavezető SPORTTÁBOR NAGYPALL Minden, ami sport. Gyere el július 30 augusztus 3 között a Nagypalli Sporttáborba. Asztalitenisz, darts, petang, labdarúgás, úszás, mini golf, sárkányhajó. Tábor zárásaként pénteken a szülőkkel szalonnasütés a parkban. Ha szeretnéd a nyár közepén jól érezni magad JELENTKEZZ!! Táborvezető: Kófiás Endre Részvételi díj: Ft, mely tartalmazza a napi egyszeri meleg étkezést is. Jelentkezni július 15-ig a Nagypalli Polgármesteri Hivatalban lehet. A tábort a Nagypall Német Nemzetiségi Önkormányzata finanszírozza. 6
7 Nagypall iskolásai egy tartalmas, izgalmas, kalandos pécsi kirándulással (Állatkert, Pintér-kert Arborétum, Tettyei Mésztufa-barlang) zárták az utolsó tanítási hetet. Kodolányi János Német Nemzetiségi Általános Iskola és AMI Nagypalli Iskola A tanévet pedig kedves versekkel, közös énekléssel teli évzáró műsorral és ballagással. Elbúcsúztak a negyedikesek: Majdics Nóra, Lasszer Alexandra, Balogh Orsolya, Hári Petra, Mihály Gergő szeptemberben új iskolában folytatja tanulmányait nagy felsősként. Személy szerint köszönöm nektek ezt az évet, megtisztelő volt megismerni titeket és veletek tölteni az iskolás hétköznapokat. Különleges emberkék vagytok, sokat tanultam tőletek, általatok. Maradjatok továbbra is ilyen barátságosak, kedvesek, huncutok, viccesek, nyíltak, őszinték, kíváncsiak, vidámak. Tiszta szívből kívánok nektek minden jót! És itt, az újságcikkben is kívánok minden nagypalli iskolásnak és iskolai dolgozónak napsütéses, mosollyal teli nyári szünetet, szabadságot. Takács Tímea tanító 7
8 KÖNYVTÁR HIREK Könyvajánló: Mit tennél, ha úgy gondolnád, hogy a párod titkol valamit? A Bármit, csak ne az igazat Gillian McAllister lenyűgöző, átütő thrillere csalásról, árulásról, és egy asszony megszállottságáról, hogy kiderítse az igazságot. Tomor Anita, nagysikerű regényszerző, új romantikus történettel kápráztat el minket. Ahogy azt már megszokhattuk tőle, ez a könyv is tele van szerelemmel, játékkal és szenvedéllyel. Letehetetlen és magával ragadó, csakúgy, mint előző művei. Az ifjabb generációnak pedig jó hír, hogy az Egy ropi naplója sorozatnak immár 10 kötete megtalálható a könyvtárban. Programajánló: Július 19-én 16:30-17:30 között beszélgetés lesz Szabó Marcell: A szorítás alakja c. verseskötetéről a Tudásközpontban. Szabó Marcell A szorítás alakja című verseskötete a fiatal költő első könyve. Kedves Könyvtártagok! Július és augusztus hónapban a felújítási munkák miatt a könyvtár nem üzemel. Megértésüket köszönjük! Papp Dobszai Anikó könyvtáros 8
9 9
10 XVIII. Falunap és XIII. Pogácsafesztivál Július 7. szombat Fesztiválsátor 15 órától fesztiválmegnyitó, Jó tanuló díjak átadása Kulturális műsorban fellépnek: Pécsvárad Big Band, Nagypalli óvodások és iskolások, Véméndi Német Nemzetiségi Tánccsoport Zengővárkonyi Hagyományőrző Táncegyüttes Sztárvendég: Gergely Róbert 19 órától bál zene Harold 20: 30 órától tombolasorsolás, fődíj két fő részére wellness utalvány 22:00 órakor tűzijáték Július 8 vasárnap - közpark 13:30 órakor tűzgyújtás a főzőversenyen - előzetesen 15 csapat jelentkezett - 15 óráig pogácsák leadása 15:00 órától kulturális és szórakoztató műsor a következő fellépőkkel: Ribizli Bohóc, Habparti a Bonyhádi Tűzoltó Egyesület közreműködésével Lippói Nemzetiségi Fúvószenekar Hirdi Napsugaras Ősz Asszonykórus 18 órakor eredményhirdetés, díjak átadása 20:30 órától a fesztiválsátorban fellép Vastag Csaba A rendezvény mindkét napján a gyermekeket ingyenes légvár, arcfestés, lufihajtogatás, szombaton F1 szimulátor várja. Vasárnap délután a fesztiválsátorban sakk szimultán Jeszenszky József sakkmester közreműködésével. Jöjjenek és győzzék le élőben 14:30 órától! A Nagypalli Magyar Német Barátság Klub tagjainak köszönhetően mindkét napon pogácsákat lehet kóstolni. Rendezvényünk mindkét napján a Régi Mesterségeket Felelevenítő Egyesület termékei és a Nagypalli Kézműves Házban készült termékek megvásárolhatóak lesznek. A rendezvény ideje alatt a Petőfi utca 1 4/a szám közötti terület lezárásra kerül. Várunk mindenkit szeretettel töltsünk el együtt egy hétvégét Nagypall Község Önkormányzata Nagypall Német Nemzetiségi Önkormányzat 10
11 EB ARANY BRASSÓBAN Mint azt előző lapszámunkban olvashatták Hári Rebeka a Pécsi Fordan Táncklub tagja, miután megnyerték a Magyar Látványtánc Sportszövetség Országos Bajnokságát kijutottak a Brassóban június 30-án megrendezésre került Európa Bajnokságra. Az Elysium női formáció tagjai a dobogó legmagasabb fokára állhatott, és megszerezték a legszebben csillogó érmet. Gratulálunk ehhez a szép eredményhez Hári Rebeka! Büszkék vagyunk Rád, hiszen már mi is elmondhatjuk, hogy kis falunknak is van Európa Bajnoka! További sok sikert kívánok! Grátz Erika polgármester Régi Mesterségeket Felelevenítő Egyesület Június hónapban rendezte meg először egyesületünk a " csuhé csütörtök " címen nevezett kézműves foglalkozást. A következő foglalkozás július 5-én lesz ahol fafaragás, és csuhé táncos billegő készítésére lesz lehetőség délután 13 és 17 óra között. Minden érdeklődőt szeretettel várunk! Az egész évi program a foglalkozásokról a kábel tv-én is megtekinthető. Nagypalli Magyar Német Barátság Klub Bérces Boldizsárné elnök Kedves Nagypalli Lányok Asszonyok valamint klubtagok. Szeretnék megkérni mindenkit, hogy minél nagyobb számban vegyetek részt a pogácsáitokkal a falunapon. Szombaton a pogácsákat du. két órától három negyed háromig, vasárnap pedig három óráig lehet leadni a zsűri asztalánál. Minden pogácsasütő 2 db ételjegyet vehet át, melyet a szombati napon használhatnak fel. Bérces Boldizsárné elnök 11
12 Étkezési díj befizetési időpontok Július 17. Kedd 09:00-11:00 óráig Július 19. Csütörtök 14:30 16:30 óráig Az étkezési díjakat a Kultúrház épületében lehet a megadott időpontban befizetni. (Nagypall, Szabadság u. 26.) Utolsó ebédlemondási nap: minden nap (09:30-ig) Kérjük, az étkezési térítési díjak határidőben történő befizetését! Papp-Dobszai Anikó - élelmezésvezető A Nagypalli Hírhozó Nagypall Község Önkormányzata által szerkesztett és nyomtatott havonta megjelenő ingyenes lap. Elektronikusan megtekinthető: oldalon. Kiadásért és szerkesztésért felelős: Grátz Erika 12
Nagypalli Hírhozó Nagypall Község Önkormányzatának lapja
Nagypalli Hírhozó Nagypall Község Önkormányzatának lapja Falunap és VIII. Pogácsafesztivál 2013. július 6-7 Ez évben is gazdag programmal sikerült megrendezni a hagyományos nyári fesztiválunkat. Fényképes
Nagypalli Hírhozó Nagypall Község Önkormányzatának lapja Becsöngettek az iskolában
Nagypalli Hírhozó Nagypall Község Önkormányzatának lapja Becsöngettek az iskolában Kodolányi János Nagypalli Német Nemzetiségi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Újra elröppent a nyár és ezzel
2015. július. Nagypalli Hírhozó. Nagypall Község Önkormányzatának lapja. Elballagtak a negyedik osztályos tanulók.
Nagypalli Hírhozó Nagypall Község Önkormányzatának lapja Elballagtak a negyedik osztályos tanulók. ÖNKORMÁNYZATI HÍREK Megkezdődött a kultúrház belső felújítása. A felújítás során elbontásra kerül a színpad,
2016. július. Nagypalli Hírhozó. Nagypall Község Önkormányzatának lapja. Elballagtak a negyedik osztályos tanulók
Nagypalli Hírhozó Nagypall Község Önkormányzatának lapja Elballagtak a negyedik osztályos tanulók BARANYA MEGYEI TŰZMEGELŐZÉSI BIZOTTSÁG Szabadtéri égetéssel kapcsolatos tudnivalók Tűzgyújtás az erdőben
Hírlevél. Mozsgó Biztos Kezdet Gyerekház. 2014. január-június
Hírlevél Mozsgó Biztos Kezdet Gyerekház 2014. január-június Gyerekházunk napi szinten 9-13. h áll a családok rendelkezésére. A napi foglalkozásokon túl folyamatos programokkal a jeles napok megünneplésével
2016. június. Nagypall Község Önkormányzatának lapja
Nagypalli Hírhozó Nagypall Község Önkormányzatának lapja Elballagtak nagycsoportos óvodásaink. Búcsút vettek az óvodától, az óvó néniktől, kispajtásoktól és a játékoktól. Szeptembertől várja őket az iskolapad
Szeretettel hívunk és várunk benneteket iskolánkba játékos, iskolaelőkészítő foglalkozásainkra, melyet a tanítónők havonta tartanak.
Játsszunk együtt! 4. Kedves Nagycsoportos Óvodások! Szeretettel hívunk és várunk benneteket iskolánkba játékos, iskolaelőkészítő foglalkozásainkra, melyet a tanítónők havonta tartanak. A részvétel ingyenes!
2018. június. Nagypall Község Önkormányzatának lapja
Nagypalli Hírhozó Nagypall Község Önkormányzatának lapja Elballagott Féth Mia Zoé nagycsoportos óvodásunk. Búcsút vett az óvodától, az óvó néniktől, kispajtásoktól és a játékoktól. Szeptembertől várja
Nagypalli Hírhozó. 2016. január. Nagypall Község Önkormányzatának lapja. Mentovocs Éva: Boldog, derűs új évet!
Nagypalli Hírhozó Nagypall Község Önkormányzatának lapja Mentovocs Éva: Boldog, derűs új évet! Megfáradt már az Esztendő, lassúbb lett a lépte, úgy gondolta, ideje lesz megpihenni végre. Búcsúzóul összehívta
2016. április. Nagypalli Hírhozó. Nagypall Község Önkormányzatának lapja. Együtt ünnepeltünk március 15-én
Nagypalli Hírhozó Nagypall Község Önkormányzatának lapja Együtt ünnepeltünk március 15-én Nagypalli Német Nemzetiségi Óvoda- Kindergarten Pahl Kedves Olvasó! Tartalmas márciusnak néztünk elébe. A nőnap
NYÁRI KALENDÁRIUM. Így fedezzük fel a világot! Gyermekhét
Június 01. hétfő NYÁRI KALENDÁRIUM Így fedezzük fel a világot! Gyermekhét Kalandozások Napja Lovas kocsikázás településeink utcáin Június 02. kedd Tűzoltók, Rendőrök Napja 10. 00 11. 00 Ismerkedés a tűzoltók,
Szeptember havi program
Szeptember havi program szeptember 1. csütörtök Kezdődik az óvoda : bohócok várják a gyerekeket szeptember 7. szerda: BALETT Szülői értekezlet: 16.30 Akinek használt balettruhája és sztepp cipője van és
2015. június. Nagypall Község Önkormányzatának lapja
Nagypalli Hírhozó Nagypall Község Önkormányzatának lapja Elballagtak nagycsoportos óvodásaink. Búcsút vettek az óvodától, az óvó néniktől, kispajtásoktól és a játékoktól. Szeptembertől várja őket az iskolapad.
február 19. (péntek) 18:00 Derekegyház Község Önkormányzata pályázatot hirdet
XVII. évfolyam - 2. szám 2016. Február A Magyar Kultúra Napjára kisiskolásoknak és óvodásoknak kiírt rajzpályázatra több, mint 40 rajz érkezett. Ennek eredményhirdetése következett, az eredmények a következők
2018. augusztus. Nagypalli Hírhozó. Nagypall Község Önkormányzatának lapja. XVIII. Falunap és XIII. Pogácsafesztivál
Nagypalli Hírhozó Nagypall Község Önkormányzatának lapja XVIII. Falunap és XIII. Pogácsafesztivál XVIII. Falunap és XIII. Pogácsafesztivál Július 7-8-án került megrendezésre hagyományos nyári fesztiválunk,
2015. november. Nagypall Község Önkormányzatának lapja. Kedves Nagypalliak!
Nagypalli Hírhozó Nagypall Község Önkormányzatának lapja Kedves Nagypalliak! Minden évben a téli hónapokban ismét gazdagabb programokkal várjuk a lakosságot különböző rendezvényeinkre. Miután a betakarításoknak
ÉVES PROGRAMOK A 2014/2015. TANÉVBEN
ÉVES PROGRAMOK A 2014/2015. TANÉVBEN SZEPTEMBER 1. a 2014/2015-ös tanév első tanítási napja Tankönyvosztás 3-5. Erdei iskola (Tihany) 8. naplók, ellenőrzők, anyakönyvek, adminisztrációs feladatok befejezése
December havi programok
December havi programok December 3-án kezdődik a korcsolya. Középső csoportos kortól (aki 2014. augusztus 31- ig betölti az 5 évet) lehet korcsolyázni. Az első turnus nyolc alkalom, ez január közepéig
December havi programok
December havi programok December 1. szombat összevont csoportban fogadjuk a gyerekeket December 4-től korcsolyázunk : december 4 kedd, 6 csütörtök, 11 kedd,13 csütörtök 18 kedd ez a turnus januárban folytatódik
XIV évfolyam - 12 szám 2013 December Meghívó Programajánló Az Örökzöld Nyugdíjas Klub meghívja klubtagjait 2013 december 18-án 16 órai kezdettel Karácsony és Névnapok ünneplésére a Dr Brusznyai Árpád Művelődési
Budapest XIII. Kerületi Számítástechnikai Általános Iskola
2016-2017 Budapest XIII. Kerületi Számítástechnikai Általános Iskola 1138 Budapest, Gyöngyösi sétány 7. Telefon/telefax: 340-2556 Email: gyongyosi@chello.hu Web: www.gyongyosisk.hu OM 035022 Iskolai szünetek:
December havi programok
December havi programok December 4-től korcsolyázunk : december 4. kedd, 6. csütörtök, 11. kedd,13. csütörtök 17. hétfő, 20. csütörtök ez a turnus januárban folytatódik Idén is a káposztásmegyeri fedett
December havi programok
December havi programok December 2. jön a Mikulás az oviba. Kérjük a gyerekek érkezzenek meg 7.30-ra az óvodába,hogy a délelőtt minden percét élvezhessék. Hosszú ideje készülnek erre a napra kár lenne
December havi programok
December havi programok December 5-től korcsolyázunk : december 5. kedd, 7. csütörtök, 12. kedd,14. csütörtök 19. kedd ez a turnus januárban folytatódik Idén is a Jégpalota fedett jégcsarnokába megyünk
Munkaterv kivonat 2016/2017 tanév
I. A tanév időbeosztása Tanévnyitás Munkaterv kivonat 2016/2017 tanév 1. Tanévnyitó munkaértekezlet 2016. augusztus 26. (péntek) 09 00 óra nevelői szoba Résztvevő: minden tanító és tanár, 2. Tankönyvosztás
Nagypalli Hírhozó szeptember. Nagypall Község Önkormányzatának lapja
Nagypalli Hírhozó Nagypall Község Önkormányzatának lapja Hívogat az iskola, kapuját kitárja, kis pajtásom gyere hát, menjünk iskolába. Jó barátunk lesz a könyv és a fali tábla, kis pajtásom gyere hát,
Bakonyszentlászlói Szent László Óvoda. Különös közzétételi lista
Bakonyszentlászlói Szent László Óvoda Különös közzétételi lista A kormány 229/2012 (VIII. 28.) kormányrendelete a nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról 23. -a értelmében az alábbi adatokat
Éves programok a 2017/2018. tanévben
Éves programok a 2017/2018 tanévben AUGUSZTUS 21. 8 00 Alakuló értekezlet 23-31. Javítóvizsgák 22-31. Adminisztráció, teremdíszítés 25. 8 00 Vezetőségi értekezlet 28. 10 00 Tanévnyitó értekezlet Felelős:
A tanév rendje: alapját a 13/2018. EMMI rendelet és az iskolai hagyományok alkotják. A tanév 181 tanítási napból áll.
A tanév rendje: alapját a 13/2018. EMMI rendelet és az iskolai hagyományok alkotják. A tanév 181 tanítási napból áll. Program Időpont Felelős Tanévnyitó ünnepély szept. 3. 8 00 1. osztály, Szőcei Renáta,
Szabadidős Munkaközösség éves programterve a 2017/2018. nevelési évre
Szabadidős Munkaközösség éves programterve a 2017/2018. nevelési évre Készítette: Munkaközösség vezető Százhalombattai Kipp-Kopp Óvoda Éves programjaink, ünnepeink, megemlékezések, hagyományok, zöldnapok,
HÍRLEVÉL 2014 AUGUSZTUSI KÜLÖNSZÁM SZEPTEMBER 1.-éN KEZDŐDIK AZ ÓVODA
HÍRLEVÉL 2014 AUGUSZTUSI KÜLÖNSZÁM SZEPTEMBER 1.-éN KEZDŐDIK AZ ÓVODA Személyi változások: A 7-es csoportba új dajka néni érkezett, Kádár Éva Éva néni személyében. Őt jól ismerjük hiszen gyermeke jelenleg
SUHANÓK éves munkaterve (SÚlyosan-HAlmozottan sérült személyekkel foglalkozó Nevelők és Oktatók Közössége) tanév
SUHANÓK éves munkaterve (SÚlyosan-HAlmozottan sérült személyekkel foglalkozó Nevelők és Oktatók Közössége) 2015-2016. tanév 0 Összeállították: Aknai Dóra Orsolya Bálint Zsuzsanna Beke Anita Gombor Zsuzsa
KOLOZSVÁR UTCAI ÁLTALÁNOS ISKOLA. Programterv 2015/2016-os tanév 1155 BUDAPEST, KOLOZSVÁR U. 1.
KOLOZSVÁR UTCAI ÁLTALÁNOS ISKOLA 1155 BUDAPEST, KOLOZSVÁR U. 1. Tel./Fax: 419-2413 ; 416-0437 e-mail: titkarsag@kolozsvariskola.hu Programterv 2015/2016-os tanév Szorgalmi idő: 2015. IX. 1.(kedd)- 2016.
December havi programok
December havi programok December 2-től korcsolyázunk : december 2. kedd, 4. csütörtök, 9. kedd,11. csütörtök 16. kedd 18. csütörtök ez a turnus januárban folytatódik Idén is a Jégpalota fedett jégcsarnokába
2014.október. Nagypall Község Önkormányzatának lapja. M. Legrand : Az idősek tisztelete
2014.október Nagypalli Hírhozó Nagypall Község Önkormányzatának lapja Október 1. IDŐSEK VILÁGNAPJA M. Legrand : Az idősek tisztelete Amíg fiatal vagy, sosem gondolsz arra, hogy eljön az ősz is, s elszállnak
SZTE SÁGVÁRI ENDRE GYAKORLÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA MUNKATERV 2009/2010
SZTE SÁGVÁRI ENDRE GYAKORLÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA MUNKATERV 2009/2010 Összeállította: Dr. Sipos Ibolya igazgató A TANÉV RENDJE A 2009/2010. tanévben 183 tanítási nap van. Első tanítási nap: 2009. szeptember
KÖZÖSSÉGI PROGRAMOK KISTÉRSÉGI MAJÁLIS DERECSKÉN, A SÁROSTÓI SPORTPÁLYÁN 2012. MÁJUS 1. Program
KÖZÖSSÉGI PROGRAMOK KISTÉRSÉGI MAJÁLIS DERECSKÉN, A SÁROSTÓI SPORTPÁLYÁN 2012. MÁJUS 1. Program 10 - A Bocskai István Ált. Isk. és AMI fúvószenekarának és majorette csoportjának bemutatója - Bocskai István
Szabadidős Munkaközösség éves programterve a 2016/2017. nevelési évre
Szabadidős Munkaközösség éves programterve a 2016/2017. nevelési évre Készítette: Móczár Tiborné Munkaközösség vezető Százhalombattai Kipp-Kopp Óvoda Éves programjaink, ünnepeink, megemlékezések, hagyományok,
Ökoiskola munkaterv 2014/2015.
Ökoiskola munkaterv 2014/2015. Készítette: Dugár Györgyné és Ökoiskola kritériumrendszere Feladatok tevékenységek határidő felelős A/ Általános elvárások: 1. ÖKO munkaterv készítése 2012. szeptember 30.
Faluújság Bakonypéterd I. évfolyam 3. szám 2010. december
Előszó KÖZSÉGI TÁJÉKOZTATÓ Bakonypéterd Község Önkormányzatának kiadványa Tisztelt Bakonypéterdi Lakosok! Szeretném megköszönni azt az összefogást, amit az elmúlt időszakban tanúsítottak azért, hogy megszépüljön
A 2018/2019-es tanév rendje
A 2018/2019-es tanév rendje Szorgalmi idő A 2018/19. tanévben a szorgalmi idő első napja 2018. szeptember 3. (hétfő), utolsó tanítási nap 2018. június 14. (péntek). A tanítási napok száma 181 nap + 6 tanítás
A Létavértesi Irinyi János Általános Iskola hírei: Nyári események iskolánkban
A Létavértesi Irinyi János Általános Iskola hírei: Nyári események iskolánkban A szünidő ideje alatt iskolánk ügyintézés céljából ügyeletet biztosított. Karbantartási munkálatok keretében több iskolaépületben
K S É Z S Í Z TE T T E TE T : E : NG N U G Y U E Y NN N É N CS. E R E I R K I A
2015. október 16. OLVASÁS ÉJSZAKÁJA KÉSZÍTETTE: NGUYENNÉ CS. ERIKA Olvasás éjszakája Ideje: 2015. október 16. éjszaka (20.00 órától másnap reggel 8.00 óráig) Célja: Az olvasás népszerűsítése, az olvasni
2014. február. Nagypall Község Önkormányzatának lapja. Eljött már a február Nemsokára maszkabál Februárnak közepe Itt a farsang ideje
Nagypalli Hírhozó Nagypall Község Önkormányzatának lapja Eljött már a február Nemsokára maszkabál Februárnak közepe Itt a farsang ideje Készüljön hát mindenki Maskarába öltözni Szedjen elő rossz ruhát
Gyermekszervezeti munkaterv Szakmár 2013-2014 A gyermekszervezet és az iskola közös célkitűzései és feladatai
Gyermekszervezeti munkaterv Szakmár 2013-2014 A gyermekszervezet és az iskola közös célkitűzései és feladatai Ebben a tanévben gyermekszervezetünk feladatait nagyrészt az Kultúra és művészetek köré tervezi.
E L Ő T E R J E S Z T É S
1 Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testülete 8100 Várpalota, Gárdonyi Géza u. 39. Tel: 592-660 Pf.: 76. fax: 592-676 e-mail: varpalota@varpalota.hu E L Ő T E R J E S Z T É S Várpalota Város Önkormányzati
Nagypalli Hírhozó Nagypall Község Önkormányzatának lapja
Nagypalli Hírhozó Nagypall Község Önkormányzatának lapja Ballag már a vén diák Elbúcsúztak az alsó tagozatos iskolából a negyedik osztályos tanulók. Nagypalli Német Nemzetiségi Általános Iskola Iskolánk
JANUÁR 9. HULLADÉK-JÁTSZÓHÁZ SZENTESEN
JANUÁR 9. Január 9-én a Vörösmarty Mihály Tagintézmény 3.a, 4.a és 5.b osztályos tanulói közös tanulmányi kiránduláson vettek részt. Szentesre látogattak el január 9-én egy országos rendezvényre. A projekt
2014. július. Nagypalli Hírhozó. Nagypall Község Önkormányzatának lapja. Megható, szép ünnepségen elbúcsúztak a ballagó negyedikesek
Nagypalli Hírhozó Nagypall Község Önkormányzatának lapja Megható, szép ünnepségen elbúcsúztak a ballagó negyedikesek Nagypalli Német Nemzetiségi Óvoda-Kindergarten Pahl Május 30-án kirándultunk a Székelyszabari
Különös közzétételi lista nevelési év
Óvodavezető Óvodapedagógus Gondozónő Dajka Összesen: CSODA- VÁR EGYSÉGES ÓVODA - BÖLCSŐDE 3791, Sajókeresztúr, Petőfi út 25. sz. Telefon/Fax: 46/317-285 E-mail: sajoker.ovi@gmail.com OM azonosító: 201607
Szeptember havi program
Szeptember havi program szeptember 3. péntek Kezdődik az óvoda : bohócok várják a gyerekeket szeptember 5. szerda: BALETT Szülői értekezlet: 16.30 Akinek használt balett ruhája és sztepp cipője van és
A 2016/2017. nevelési év ÓVODAI RENDJE. KÁROLY ÓVODA 6630 Mindszent, Szabadság tér 4. OM azonosító:
A 2016/2017. nevelési év ÓVODAI RENDJE KÁROLY ÓVODA 6630 Mindszent, Szabadság tér 4. OM azonosító: 029 524 1 A nevelési- oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról szóló
A 2018/19-ES TANÉV FELADATTERVE
A tanév rendje: A 2018/19-ES TANÉV FELADATTERVE A 2018/2019. tanévben a tanítási év első tanítási napja 2018. szeptember 3. (hétfő), az utolsó tanítási napja 2019. június 14. (péntek). Az őszi szünet előtti
ÓVODÁNK ÜNNEPEI RENDEZVÉNYEI ÓVODÁNK ÜNNEPEI
ÓVODÁNK ÜNNEPEI RENDEZVÉNYEI Óvodánk a hagyományőrzést, a népi kultúra ápolását egyik legfontosabb feladatának tekinti. Megteremtjük azt a miliőt, amelyben az óvodába lépés első pillanatától a nevelés
A 2016/17-ES TANÉV FELADATTERVE
A 2016/17-ES TANÉV FELADATTERVE AUGUSZTUS 22. alakuló értekezlet 22-23. DIFER mérés 23-31. munkaközösségi szakmai programok, tantermek dekorálása 25. szakmai továbbképzés: Lovasberény 29. tankönyvek átvétele
2014.szeptember. Nagypall Község Önkormányzatának lapja
2014.szeptember Nagypalli Hírhozó Nagypall Község Önkormányzatának lapja Kopog már a barna dió, véget ért a vakáció. Vidám ruhák, fénylő szemek, gyülekező gyereksereg. Mint a fecskék messze délre, készülnek
-1- A TANÉV RENDJE. Az I. félév vége: január 14. A tanulók értesítése a félévi eredményeikről: január 21.
-1- A TANÉV RENDJE A 2010/2011. tanévben 183 tanítási nap van. Első tanítási nap: 2010. szeptember 1. (szerda) Utolsó tanítási nap: 2011. június 15. (szerda) Az I. félév vége: 2011. január 14. A tanulók
Beszámoló. Biharkeresztesi Bocskai István Általános Iskola Készítette: Csiki Zsolt
Beszámoló Biharkeresztesi Bocskai István Általános Iskola 2016-2017 Készítette: Csiki Zsolt Szeptember Beindítottuk az elemek szelektív hulladékként gyűjtését osztályok szintjén. Környezetünket az őszi
ISB 7. hírlevél. Üdvözöljük Önöket! Fontos információ
2015. 12. 11. Fontos információ Karácsonyi vásár - december 12. szombat Bethlehem - december 17. csütörtök Karácsonyi műsor - december 18. péntek Téli szünet - december 19-2016. január 4. Első tanítási
VEGYESCIKK KEReSKEDÉS
DERECSKEI PROGRAMFÜZET E-mail:programfuzet@gmail.com 2007. DECEMBER HÓ Közösségi programok Klubok, tanfolyamok Zenés rendezvények Iskolai programok Kiállítás, vásár Színház, mozi Egyházi élet Áldott, Békés
Hírek FÖLD PROJEKT április
Hírek 2016. április 18-22. FÖLD PROJEKT A projekt témája: a FÖLD A projekt megvalósításának helyszíne: Monorierdei Fekete István Általános Iskola A projekt időtartama: 2016. április 18-22. A projekt résztvevői:
A Nagykőrösi Kolping Katolikus Általános Iskola RENDEZVÉNYTERVE
A Nagykőrösi Kolping Katolikus Általános Iskola RENDEZVÉNYTERVE 2015-2016. Készítette: Zsilka-Fekésházi Zsuzsa 1. 1. Tanévnyitó szentmise, első tanítási nap tantestület Érintettek köre 2. 1. HHH tevékenység
2017. február. Nagypall Község Önkormányzatának lapja. Nyulász Péter: Farsang
Nagypalli Hírhozó Nagypall Község Önkormányzatának lapja Nyulász Péter: Farsang Van egy vágyam: gomba lenni, nagyra nőni fél nap alatt, lenne rajtam csipkegallér, és egy jó nagy pöttyös kalap. Meggondoltam
Intézményegység-vezető: Lányiné Tóth Dorottya Mobil: +36/ Alapító okirat száma 2/2016. OM azonosító Törzskönyvi azonosító
A kormány 229/2012 (VIII. 28.) kormányrendelete a nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról 23. -a értelmében az alábbi adatokat tesszük közzé: Az intézmény megnevezése Az intézmény címe, székhelye,
Programterv. 2016/2017. tanév kiemelt feladatai
Programterv 2016/2017. tanév kiemelt feladatai Szorgalmi idő: 2016. IX. 1.(csütörtök)- 2017. VI.15.(csütörtök) Tanítási napok száma: 182 nap Tanítás nélküli munkanap: 5 nap I. félév: 2017. I. 20-ig tart.
Pári Újság PÁRI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA * V. ÉVFOLYAM 11. SZÁM 2017*
2 Pári Újság PÁRI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA * V. ÉVFOLYAM 11. SZÁM 2017* Adventi készülődés Készüljünk együtt a Karácsonyra! 2017.december 2-án szombaton, délután 13 30 órától díszítsük együtt a Pári
Szabadidős Munkacsoport éves programterve a 2018/2019. nevelési évre. Készítette: Móczár Tiborné Munkaközösség vezető Százhalombattai Kipp-Kopp Óvoda
Szabadidős Munkacsoport éves programterve a 2018/2019. nevelési évre Készítette: Móczár Tiborné Munkaközösség vezető Százhalombattai Kipp-Kopp Óvoda Éves programjaink, ünnepeink, megemlékezések, hagyományok,
1. Közgazdasági szakközépiskola, pedagógiai ped.asszisztens
1. Az óvodapedagógusok száma Az óvodapedagógusok száma: 8 fő 2. Az óvodapedagógusok iskolai végzettsége Sorsz. Pedag.azonosító Végzettsége Szakképzettsége száma 1. 76420290612 Óvónőképző főiskola, óvodapedagógus
2017. április. Nagypalli Hírhozó. Nagypall Község Önkormányzatának lapja. Együtt ünnepeltünk. Március 15.-én
Nagypalli Hírhozó Nagypall Község Önkormányzatának lapja Együtt ünnepeltünk Március 15.-én Nagypalli Német Nemzetiségi Óvoda és Konyha- Kindergarten und Küche Pahl Április, április, rügyet nyit a jázmin
Utolsó tanítási nap: június 14. péntek Első félév vége: január 25. péntek Félévi értesítők kiosztása: február 1.
5. A tanév helyi rendje Tanítási napok száma: 181 Első tanítási nap: 2018. szeptember 3. hétfő Utolsó tanítási nap: 2019. június 14. péntek Első félév vége: 2019. január 25. péntek Félévi értesítők kiosztása:
Közzétételi lista
Közzétételi lista 2018-2019 Intézményi adatok Az óvoda neve: Mágocsi Bokréta Óvoda Az óvoda székhelye: 7342 Mágocs, Szabadság u.7 Az óvoda OM azonosítója: 202 111 Telefon: 06 72 451 122 Mobil telefon:
SZTE SÁGVÁRI ENDRE GYAKORLÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA MUNKATERV 2013/2014
SZTE SÁGVÁRI ENDRE GYAKORLÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA MUNKATERV 2013/2014 Összeállította: Dr. Sipos Ibolya igazgató -1- -6- A TANÉV RENDJE A 2013/2014. tanévben 180 tanítási nap van. Első tanítási nap: 2013. szeptember
PÜNKÖSD HAVI KALENDÁRIUM. Sok szeretettel köszöntjük az édesanyákat! Munka ünnepe Majális Balatonkeresztúron Európa Uniós csatlakozás ünnepe
PÜNKÖSD HAVI KALENDÁRIUM Május 01. vasárnap Anyák Napja Sok szeretettel köszöntjük az édesanyákat! Munka ünnepe Majális Balatonkeresztúron Európa Uniós csatlakozás ünnepe Május 03. kedd Csillagvirág Látogatás,
A TÁPSZENTMIKLÓSI CSOKONAI VITÉZ MIHÁLY ÁLTALÁNOS ISKOLA ÖKOISKOLAI MUNKATERVE
A TÁPSZENTMIKLÓSI CSOKONAI VITÉZ MIHÁLY ÁLTALÁNOS ISKOLA ÖKOISKOLAI MUNKATERVE 2015. április Az ÖKO-munkacsoport Tóth Violetta Takács Barbara biológia-testnevelés szakos tanár, az ÖKO- munkacsoport vezetője
Tanítási év helyi rendje 2015/2016
Tanítási év helyi rendje 2015/2016 jogszabályi háttér: az emberi erőforrások minisztere 28/2015. (V. 28.) EMMI rendelete a 2015/2016. tanév rendjéről tanítási napok száma: 181 nap tanítás nélküli munkanapok
Tankönyvosztás az Irinyi János Általános Iskolában. Tisztelt Szülők, Tanulók!
Tankönyvosztás az Irinyi János Általános Iskolában Tisztelt Szülők, Tanulók! Hiánytalanul megérkeztek a 2018/19-es tanévre megrendelt tankönyvek. Osztásukra a következő időpontokban kerül sor: 2018. augusztus
Óvodai Tájékoztató. 2009 /2010. 1. szám. Zalabéri Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Óvoda
Óvodai Tájékoztató 2009 /2010. 1. szám Zalabéri Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Óvoda Tanévindítás: Óvodánk létszáma 2009 / 2010 es tanévben : 34 fő gyermek Csoport szám: 2 Óvodapedagógusok:
A tanév helyi rendjének, feladatainak meghatározása. Dátum Esemény Felelős
A tanév helyi rendjének, feladatainak meghatározása 12/2016. (VI. 27.) EMMI rendelet a 2016/2017. tanév rendjéről alapján Dátum Esemény Felelős 2016. Augusztus 24. (szerda) 9:00 óra 26. (péntek); 29. (hétfő)
A tanév helyi rendjének, feladatainak meghatározása. Dátum Esemény Felelős
A tanév helyi rendjének, feladatainak meghatározása 12/2016. (VI. 27.) EMMI rendelet a 2016/2017. tanév rendjéről alapján Dátum Esemény Felelős 2016. Augusztus 24. (szerda) 9:00 óra 26. (péntek); 29. (hétfő)
E L Ő T E R J E S Z T É S
Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testülete 8100 Várpalota, Gárdonyi Géza u. 39. Tel: 592-660 Pf.: 76. fax: 592-676 e-mail: varpalota@varpalota.hu E L Ő T E R J E S Z T É S Várpalota Város Önkormányzati
FIATALOK NYÁRI SPORTOLÁSI LEHETİSÉGEI 2011 NYÁRI SPORTTEVÉKENYSÉGEK 2011. 2011.07.04 2011.08.31.
FIATALOK NYÁRI SPORTOLÁSI LEHETİSÉGEI 2011 SZERVEZİ: MAGYARKANIZSAI KÖZSÉGI SPORTSZÖVETSÉG TÁMOGATÓ: MAGYARKANIZSAI ÖNKORMÁNYZAT NYÁRI SPORTTEVÉKENYSÉGEK 2011. 2011.07.04 2011.08.31. ÉLVEZD A MOZGÁS ÉS
1043 Budapest, Erzsébet u. 31. OM: web: 36(1) ;
LÁZÁR ERVIN ÁLTALÁNOS ISKOLA 1043 Budapest, Erzsébet u. 31. OM:034862 web: http://www.lazaraltisk.hu/, 36(1)369-3180; e-mail: lazaraltisk@gmail.com A 2016/2017-es tanév munkarendje A 2016/17-es tanév rendje
Ökoiskola munkaterv 2011/2012.
Ökoiskola munkaterv 2011/2012. Készítette: Stumpfné Zsolnai Éva M ó r, 2011. szeptember 30. A/ Általános elvárások: az iskola tevékenyégének környezetre gyakorolt hatása 1/a Pedagógusok és diákok környezettudatosságának
ÖKOISKOLAI MUNKATERV. 2014-2015. tanév
ÖKOISKOLAI MUNKATERV 2014-2015. tanév Időpont Program Résztvevők Felelős Megjegyzés 09. 03-09. 15. ökoszakkör szervezése alsó- és felső tagozatos tanulók Szántóné Seller Szilvia, Frák Erika 09. hótól folyamatos
GYEREKTÁBOR. A Belügyi és Rendvédelmi Dolgozók Szakszervezetének Intéz Bizottsága 2009-ben is tábort szervez 9 14 éves korú gyermekek részére.
GYEREKTÁBOR A Belügyi és Rendvédelmi Dolgozók Szakszervezetének Intéz Bizottsága 2009-ben is tábort szervez 9 14 éves korú gyermekek részére. A tábor helye: Szandavár, diáktábor Részvételi díj: - BRDSZ
2018. évi DECEMBER havi programok
2018. évi DECEMBER havi programok Időpont Program, rendezvény Felelős december 3. hétfő 13 óra december 3-4-5. hétfő kedd - szerda december 3. hétfő 8 óra december 4. kedd december 4. kedd december 5.
HAVI ESEMÉNYNAPTÁR 2018/2019-es nevelési év. Szeptember
HAVI ESEMÉNYNAPTÁR 2018/2019-es nevelési év Szeptember 3. Nevelési év első napja (Minden Óvoda) Nevelési évet nyitó értekezlet (Kossuth Ovi) 4. Munka alkalmassági orvosi vizsgálat (Minden óvoda) 5. Vezetői
TÁJÉKOZTATÓ Berhida Város Önkormányzat Képviselőtestületi ülésére 2008. október
TÁJÉKOZTATÓ Berhida Város Önkormányzat Képviselőtestületi ülésére 2008. október Tárgy: Tájékoztató a 2008/2009. tanévkezdés tapasztalatairól, a személyi és tárgyi feltételek alakulásáról. Készítette: Mozgay
Magyarországi Evangélikus Egyház Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium
Magyarországi Evangélikus Egyház Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium Székhely (Gimnázium): 1183 Budapest, Kossuth Lajos tér 2. Telephely (Általános Iskola): 1185 Budapest, Bajcsy-Zsilinszky
A 2014/2015. nevelési év ÓVODAI RENDJE. KÁROLY ÓVODA 6630 Mindszent, Szabadság tér 4.
A 2014/2015. nevelési év ÓVODAI RENDJE KÁROLY ÓVODA 6630 Mindszent, Szabadság tér 4. A nevelési- oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról szóló 20/2012. (VIII.31.)
A tanév helyi rendjének, feladatainak meghatározása. Dátum Esemény Felelős
A tanév helyi rendjének, feladatainak meghatározása 12/2016. (VI. 27.) EMMI rendelet a 2016/2017. tanév rendjéről alapján Dátum Esemény Felelős 2016. Augusztus 24. (szerda) 9:00 óra 26. (péntek); 29. (hétfő)
Szeptember 2. vasárnap Évnyitó 18 óra Kertváros 3. hétfő
Szeptember 2. vasárnap Évnyitó 18 óra Kertváros 3. hétfő 1 tanítási nap: alsóban 4, felsőben 5 osztályfőnöki óra Szülői értekezlet 1ab 4. kedd Szülői értekezlet 2ab 5. szerda Szülői értekezlet 3ab 6. csütörtök
MUNKATERVI ÜTEMEZÉS Petőfi Sándor Általános Iskolai Tagintézmény
Püspökladányi Általános Iskola és Előkészítő Szakiskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Pedagógiai Szakszolgálat Petőfi Sándor Általános Iskolai Tagintézmény 4150 Püspökladány Bajcsy-Zs.u.3-5. MUNKATERVI
A 2014/15-ES TANÉV FELADATTERVE 2014. SZEPTEMBER
A 2014/15-ES TANÉV FELADATTERVE 2014. SZEPTEMBER 8. osztályok 1. (hétfő) 7.45 ELSŐ TANÍTÁSI NAP 8. (hétfő) 17.00 Szülői értekezlet alsó tagozat 11. (csütörtök) 16.30 Szülői Munkaközösségi értekezlet 15.
A II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár programjai szeptember II. Rákóczi Ferenc Könyvtár
2019. szeptember 9 15. II. Rákóczi Ferenc Könyvtár Miskolc, Görgey Artúr u. 11. Szeptember 11., szerda 14.00 Mit Miskolc adhatott az elővárosainak is Kerekasztal-beszélgetés Miskolc város és a Miskolc
Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés bevezetése Hévíz közoktatási-nevelési intézményeiben projekt ÉVES BESZÁMOLÓ
ÉVES BESZÁMOLÓ INTÉZMÉNY Brunszvik Teréz Napközi Otthonos Óvoda, Hévíz, Sugár u. 7. - székhely intézmény IDŐPONT 2012. 08. 31. A pályázatban résztvevő óvodai csoport ebben a nevelési évben is beépítette
Október havi programok
Október havi programok október 2. hétfő kirándulás 1-2-4-8 csoport Margitsziget október 3. kedd folytatódik az úszás / az első turnus október 5-ig tart / Szeptember 19-én elmaradt az úszás, mert nem érkezett
A 2017/2018-AS TANÉV RENDJE - ÁLTALÁNOS ISKOLA - PÉCS
ugusztus-szeptember (19 tanítási nap, 2 tanítás nélküli munkanap) 31. csütörtök Tanévnyitó+városi tanévnyitó+alapkő letétel 16.30 (SCs) 1. péntek 2-3. SZO-V 4. hétfő 1. 1. tan. nap (alsóban 4, felsőben
Közzétételi lista
Közzétételi lista 2017-18 Intézményi adatok Az óvoda neve: Mágocsi Bokréta Óvoda Egységes Óvoda-Bölcsőde Az óvoda székhelye: 7342 Mágocs, Templom tér 2 Az óvoda OM azonosítója: 202 111 Telefon: 06 72 451
Német Nemzetiségi Tábor június.
Német Nemzetiségi Tábor 2016. június. Idén (2016-ban) második alkalommal tudott önkormányzatunk napközis tábort szervezni a helyi általános iskolások, valamint a nagycsoportos óvodások számára. A korábbi