I. Fejezet. A címer leírása

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "I. Fejezet. A címer leírása"

Átírás

1 Jánoshida Község Önkormányzata képviselő-testületének 2/2015 (II.26.) önkormányzati rendelete Jánoshida község címerének és zászlajának létesítéséről és használatának rendjéről Jánoshida község Önkormányzatának Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikk. (2) bekezdésében meghatározott eredeti jogalkotói hatáskörében az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés i) pontjában meghatározott feladatkörében eljárva, valamint a Magyarország címerének és zászlajának használatáról, valamint az állami kitüntetéseiről szóló évi CCII. törvény 24. (5) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, a Magyarország címerének és zászlajának használatáról, valamint az állami kitüntetéseiről szóló évi CCII. törvény 7. (6) bekezdésben meghatározott feladatkörében eljárva, a következőket rendeli el: I. Fejezet 1. A címer leírása Jánoshida község címere: Téglalap alakú, alul csúcsos pajzs. Kék mezőben Jézus megkeresztelésének jelenete, vagyis Keresztelő Szent János a térdelő Jézus fölé kenetes edényt tart, bal kezében a keresztes bot. A keresztelési jelenet fölött a Zagyva hídja, mint községünk történetében ismert fontos átkelőhely. 2. A címer használatának köre 1. A község címere kizárólag díszítő és utaló jelképként használható. Hatósági eljárás során nem alkalmazható.

2 2. Külön engedély nélkül az alábbi események során és helyeken alkalmazható: a/ díszítő domborműként a községházán, b/ a képviselő-testület tanácskozó termeiben, felhívásain, meghívóin, programjain, tervein, társszervekkel kötött megállapodásokon és szerződéseken, levélpapírjain, c/ a képviselő-testület által alapított vagy kiadott díszokleveleken, emléklapokon, kitüntető és emlékérmeken, általa szervezett ünnepségeken, rendezvényeken, bemutatókon, kiállításokon, d/ a polgármesteri hivatal hivatali helyiségében, e/ a község történetével, életével, fejlődésével foglalkozó kiadványokon, g/ a polgármesteri hivatal, az önkormányzat által szervezett jelentősebb kulturális és sporteseményeken, ezek emléklapjain, jelvényein, érmein, h/ a község pecsétjén. 3. A (2) bekezdésben szabályozott eseteken kívül a címer engedéllyel használható fel. 3. A címer használatának módja 1. A község címerét kizárólag hiteles alakban az ábrázolás hűségének, méretarányának, színeinek megtartása mellett szabad felhasználni. 2. A címer elemei önállóan nem használhatók. 3. A címer védjegyként nem alkalmazható.

3 4. Kivételes esetben megengedhető, hogy a címer a tárgy anyagának természetes színében (fém, bőr, fa) készüljön. 5. Nyomdai úton való előállítása esetén (pl. levélpapíron, meghívón) a címer fekete-fehér színben is alkalmazható, a címertan szabályainak megfelelően. 6. A címert csak olyan mértékig szabad kicsinyíteni, hogy az ne sértse a hiteles ábrázolást. 4. A címer előállításának, használatának, forgalomba hozatalának engedélyezése 1. A 2. (3) bekezdésében meghatározott engedély érvényessége egyszeri alkalomra, meghatározott időpontig vagy visszavonásig szólhat. Erről a kiadott engedélyben kell rendelkezni. 2. A címer huzamosabb időn át történő használatára vonatkozó engedély kiadásának feltétele, hogy az érdekelt szervek kiadványai elsősorban ne kereskedelmi célt szolgáljanak. 3. A címer használatára, előállítására vonatkozó engedélyben indokolt esetben jelen önkormányzati rendeletben foglaltakon túl külön előírások is alkalmazhatók, elsősorban a felhasználásra vonatkozóan. 4. Az engedélyt a képviselő - testület adja ki. 5.

4 Amennyiben a címer előállítását, forgalomba hozatalát kereskedelmi szándékkal kérik, úgy az éves szinten forgalomba kerülő termék becsült bevétele 5 %-nak megfelelő engedélyezési díjat kell befizetni A címer használatának engedélyezésére jelen önkormányzati rendelet 1. számú melléklete szerinti kérelmet kell benyújtani. (2) A kérelemnek tartalmaznia kell: a kérelmező szerv, személy nevét (megnevezését), lakcímét (székhelyét, telephelyét), a címer előállításának, felhasználásának célját, módját, előállítás esetén az előállítandó mennyiséget, a terjesztés és a forgalomba hozatal módját, kereskedelmi forgalmazás esetén a javasolt egységárat és a várható éves, becsült bevételt, a címer használatának időtartamát, a címerrel díszített tárgy mintapéldányát (fényképet, tervrajzát) Jánoshida község címerének előállítására, felhasználására, illetőleg forgalomba hozatalára vonatkozó engedélynek tartalmaznia kell: a engedélyben részesülő szerv, személy nevét (megnevezését), lakcímét (székhelyét, telephelyét), az engedélyezett felhasználás céljának megjelölését, a felhasználás idejét, illetőleg az engedély érvényességének a időtartamát, a terjesztés, forgalomba hozatal módjára, mennyiségére vonatkozó esetleges kikötéseket, a felhasználással kapcsolatos egyéb előírásokat, engedélyezési díj megállapítása esetén a befizetéshez szükséges bankszámla számát, a befizetési díj összegét, a befizetés határidejét.

5 2. A kiadott engedélyekről, a címer használatának időtartamáról jelen önkormányzati rendelet 2. számú melléklete szerinti hatósági nyilvántartást kell vezetni. 8. Nem adható engedély a község címerének használatára, illetve a már kiadott engedélyt vissza kell vonni, ha a használat, forgalomba hozatal módja, körülménye a község jó hírnevét vagy a lakosság érzületét sérti vagy az érvényes engedélyben rögzítettektől eltér A címer elkészíthető címerjelvény, illetve díszplakett formájában is. 2. A címerjelvény meghatározott díjazás ellenében kerülhet forgalomba. A képviselőtestület tisztségviselői vendégeknek, delegáció tagjainak térítés nélkül adományozhatják. II. Fejezet 10. A zászló leírása Jánoshida község zászlaja: téglalap alakú, három sávos, közepe ezüstfehér, a két széle kék színű. A zászló felső felében helyezkedik el a címer.

6 A zászló nagysága eredetében 180X90 cm, a szélességből a középső ezüst fehér 45 cm, a kék 2X22,5 cm. 11. A zászló (asztali zászló) használatának köre 1. A község zászlaja vagy asztali zászló használható: a/ a községházán, b/ nemzeti ünnepek alkalmával a község területén, c/ a képviselőtestület üléstermében, d/ jelentősebb helyi események alkalmával, e/ a község bel- és külföldi kapcsolataiban. (2) A zászló előállítására, forgalomba hozatalának engedélyezésére vonatkozóan jelen önkormányzati rendelet ainak előírásai értelemszerűen alkalmazandók. 12. A községi és nemzeti zászló együttes alkalmazása esetén a községi zászló nem lehet nagyobb a nemzeti zászlónál. Mindenkor a nemzeti zászló jelentőségének érvényesülését kell biztosítani. A községi zászló használata a nemzeti zászló használatát nem helyettesítheti. III. Fejezet

7 13. Vegyes rendelkezések (1) A rendelet a kihirdetést követő napon lép hatályba. Ezzel egyidejűleg Jánoshida község Önkormányzata Képviselő-testületének 9/1993 számú rendelete hatályát veszti. (4) A rendelet kihirdetéséről és közzétételéről a Szervezeti és Működési Szabályzatban leírtak szerint kell gondoskodni. Jánoshida, február 26. Eszes Béla dr.voller Angéla polgármester jegyző

JÁSZSZENTÁNDRÁS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KEPVISELOTESTULÉTENEK. 1. szakasz

JÁSZSZENTÁNDRÁS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KEPVISELOTESTULÉTENEK. 1. szakasz JÁSZSZENTÁNDRÁS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KEPVISELOTESTULÉTENEK 1991. évi 15sz.. önkormányzati RENDELETE ( egységes szerkezetben) Jászszentadrás község címerének és zászlajának létesítéséről Jászszentandrás

Részletesebben

NYÍRMADA NAGYKÖZSÉG KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 5/2000./VII. 05./ ÖK. számú. R e n d e l e t e. Nyírmada Nagyközség címerének megalkotásáról.

NYÍRMADA NAGYKÖZSÉG KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 5/2000./VII. 05./ ÖK. számú. R e n d e l e t e. Nyírmada Nagyközség címerének megalkotásáról. NYÍRMADA NAGYKÖZSÉG KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 5/2000./VII. 05./ ÖK. számú R e n d e l e t e Nyírmada Nagyközség címerének megalkotásáról. Nyírmada Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról

Részletesebben

Lőrinci Város Önkormányzata Képviselő-tesületének 1/2004. (I.22.) önkormányzati RENDELETE

Lőrinci Város Önkormányzata Képviselő-tesületének 1/2004. (I.22.) önkormányzati RENDELETE 1 Lőrinci Város Önkormányzata Képviselő-tesületének 1/2004. (I.22.) önkormányzati RENDELETE A települési címer és zászló alkotásáról, engedélyezéséről és módjáról Lőrinci Város Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

Kivonat: Jászdózsa Község Önkormányzat képviselő-testületének 2009.szeptember 10- én megtartott soros ülésének jegyzőkönyvéből.

Kivonat: Jászdózsa Község Önkormányzat képviselő-testületének 2009.szeptember 10- én megtartott soros ülésének jegyzőkönyvéből. Kivonat: Jászdózsa Község Önkormányzat képviselő-testületének 2009.szeptember 10- én megtartott soros ülésének könyvéből. JÁSZDÓZSA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT Képviselő-testületének 23/2009.(IX. 11.) rendelete

Részletesebben

1991. évi 1. számú Ö N K O R M Á N Y Z A T I R E N D E L E T E

1991. évi 1. számú Ö N K O R M Á N Y Z A T I R E N D E L E T E JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI KÖZGYŰLÉS 12/1996. (XII.30.) KR. sz. és 4/2001. (II.26.) KR. számú, valamint a 12/2012.(VI.11.) ÖR számú rendeletével módosított 1991. évi 1. számú Ö N K O R M Á N Y Z A T I

Részletesebben

Szomor Községi Önkormányzat. 9/1994.(IX.29.) számú rendelete a község címerének és zászlajának megállapításáról és használatának rendjéről.

Szomor Községi Önkormányzat. 9/1994.(IX.29.) számú rendelete a község címerének és zászlajának megállapításáról és használatának rendjéről. Szomor Községi Önkormányzat 9/1994.(IX.29.) számú rendelete a község címerének és zászlajának megállapításáról és használatának rendjéről. Szomor község címere: A községi címer és zászló leírása 1. Kék

Részletesebben

Jászapáti Városi Önkormányzat 21/2009.(X.1.) rendelete

Jászapáti Városi Önkormányzat 21/2009.(X.1.) rendelete Jászapáti Városi Önkormányzat 21/2009.(X.1.) rendelete Jászapáti Város címerének és zászlajának használata rendjéről (Egységes szerkezetbe foglalva 2014. november 21.) Jászapáti Városi Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

A városi címer és zászló leírása Szombathely Megyei Jogú Város zászlója: téglalap alakú, kék színű, rajta Szombathely címerével.

A városi címer és zászló leírása Szombathely Megyei Jogú Város zászlója: téglalap alakú, kék színű, rajta Szombathely címerével. Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 8/1991. (V.23.) önkormányzati rendelete a város címerének és zászlójának megállapításáról és használatának rendjéről A városi címer és zászló leírása

Részletesebben

TARTALOM I. FEJEZET: A VÁROS CÍMERÉNEK ÉS ZÁSZLÓJÁNAK LEÍRÁSA. 2 II. FEJEZET: A CÍMER HASZNÁLATÁNAK FELTÉTELEI. 2 III. 4 IV. 4 ZÁRADÉK.

TARTALOM I. FEJEZET: A VÁROS CÍMERÉNEK ÉS ZÁSZLÓJÁNAK LEÍRÁSA. 2 II. FEJEZET: A CÍMER HASZNÁLATÁNAK FELTÉTELEI. 2 III. 4 IV. 4 ZÁRADÉK. TARTALOM I. FEJEZET: A VÁROS CÍMERÉNEK ÉS ZÁSZLÓJÁNAK LEÍRÁSA... 2 II. FEJEZET: A CÍMER HASZNÁLATÁNAK FELTÉTELEI... 2 III. FEJEZET: A ZÁSZLÓ HASZNÁLATÁNAK FELTÉTELEI... 4 IV. FEJEZET: VEGYES RENDELKEZÉSEK...

Részletesebben

Jákfa Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 11/1997. (IX. 12.) számú rendelete JÁKFA község címeréről, zászlajáról és azok használatáról

Jákfa Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 11/1997. (IX. 12.) számú rendelete JÁKFA község címeréről, zászlajáról és azok használatáról Jákfa község címere: Jákfa Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 11/1997. (IX. 12.) számú rendelete JÁKFA község címeréről, zászlajáról és azok használatáról I. rész Jákfa Község címerének leírása

Részletesebben

Pápa Város Önkormányzata Képviselőtestületének 4/2014. (III.6.) önkormányzati rendelete az önkormányzat jelképeiről és azok használatáról

Pápa Város Önkormányzata Képviselőtestületének 4/2014. (III.6.) önkormányzati rendelete az önkormányzat jelképeiről és azok használatáról Pápa Város Önkormányzata Képviselőtestületének 4/2014. (III.6.) önkormányzati rendelete az önkormányzat jelképeiről és azok használatáról Pápa Város Önkormányzatának Képviselőtestülete az Alaptörvény 32.

Részletesebben

Dunakeszi Város Képviselő-testületének 11/1991.(X. 10) sz. Önkormányzati rendelete A város jelképeiről és azok használatáról. I.

Dunakeszi Város Képviselő-testületének 11/1991.(X. 10) sz. Önkormányzati rendelete A város jelképeiről és azok használatáról. I. Dunakeszi Város Képviselő-testületének 11/1991.(X. 10) sz. Önkormányzati rendelete A város jelképeiről és azok használatáról Dunakeszi Város Képviselő-testülete a lakosság akaratán alapulóan e rendelettel

Részletesebben

Biharnagybajom Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 7/2004. (IV. 30.) rendelete. az Önkormányzat jelképeiről és a jelképek használatáról

Biharnagybajom Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 7/2004. (IV. 30.) rendelete. az Önkormányzat jelképeiről és a jelképek használatáról Biharnagybajom Község Önkormányzata Képviselő-testületének 7/2004. (IV. 30.) rendelete az Önkormányzat jelképeiről és a jelképek használatáról Biharnagybajom Község Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

Mezőtúr Város Önkormányzata. Képviselő-testületének 25/2011.(XII.09.) önkormányzati rendelete

Mezőtúr Város Önkormányzata. Képviselő-testületének 25/2011.(XII.09.) önkormányzati rendelete Mezőtúr Város Önkormányzata Képviselő-testületének 25/2011.(XII.09.) önkormányzati rendelete Mezőtúr város címeréről, zászlajáról, a polgármesteri jelvényről és a város pecsétjéről Mezőtúr Város Képviselő-testülete

Részletesebben

Vanyola Község Önkormányzati Képviselő-testületének 9/2005. (IX. 12.) rendelete az önkormányzat jelképeiről és a jelképek használatáról

Vanyola Község Önkormányzati Képviselő-testületének 9/2005. (IX. 12.) rendelete az önkormányzat jelképeiről és a jelképek használatáról Vanyola Község Önkormányzati Képviselő-testületének 9/2005. (IX. 12.) rendelete az önkormányzat jelképeiről és a jelképek használatáról Vanyola Község Önkormányzati Képviselő-testülete (a továbbiakban

Részletesebben

ÖLBŐ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK

ÖLBŐ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK ÖLBŐ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 10/1998.(IX.21.) sz. rendelete a község címerének és zászlajának megállapításáról és használatának rendjéről A községi címer és zászló leírása 1. Ölbő község címere A címer

Részletesebben

Szentmártonkáta Nagyközség Önkormányzata. 7/2015. (V.4.) önkormányzati rendelete a nagyközség címeréről és zászlójáról.

Szentmártonkáta Nagyközség Önkormányzata. 7/2015. (V.4.) önkormányzati rendelete a nagyközség címeréről és zászlójáról. Szentmártonkáta Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 7/2015 (V.4.) Szentmártonkáta Nagyközség Önkormányzata 7/2015. (V.4.) önkormányzati rendelete a nagyközség címeréről és zászlójáról Szentmártonkáta

Részletesebben

MARCALI VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 2/1998.(I. 27.) számú R E N D E L E T E

MARCALI VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 2/1998.(I. 27.) számú R E N D E L E T E MARCALI VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2/1998.(I. 27.) számú R E N D E L E T E Marcali Város jelképeinek megállapításáról és használatának rendjéről Marcali Város Képviselőtestülete a helyi

Részletesebben

DARVAS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 7/1991.(XI.18.).DÖR SZÁMÚ RENDELETE DARVAS KÖZSÉG CÍMERÉNEK, ÉS ZÁSZLÓJÁNAK HASZNÁLATÁRÓL

DARVAS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 7/1991.(XI.18.).DÖR SZÁMÚ RENDELETE DARVAS KÖZSÉG CÍMERÉNEK, ÉS ZÁSZLÓJÁNAK HASZNÁLATÁRÓL DARVAS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 7/1991.(XI.18.).DÖR SZÁMÚ RENDELETE DARVAS KÖZSÉG CÍMERÉNEK, ÉS ZÁSZLÓJÁNAK HASZNÁLATÁRÓL Darvas község Önkormányzata a helyi önkormányzatokról szóló 1990.

Részletesebben

RÁBAHÍDVÉG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK. 9/2000. (VII.07.) szám. r e n d e l e t e RÁBAHÍDVÉG. község címer és zászló alapításáról és használatáról

RÁBAHÍDVÉG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK. 9/2000. (VII.07.) szám. r e n d e l e t e RÁBAHÍDVÉG. község címer és zászló alapításáról és használatáról RÁBAHÍDVÉG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 9/2000. (VII.07.) szám r e n d e l e t e RÁBAHÍDVÉG község címer és zászló alapításáról és használatáról Rábahídvég község Önkormányzat az 1990. évi LXV. Törvény 1..

Részletesebben

Lepsény Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete. 7/1994. (VIII. 20.) számú R E N D E L E T E

Lepsény Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete. 7/1994. (VIII. 20.) számú R E N D E L E T E Lepsény Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete 7/1994. (VIII. 20.) számú R E N D E L E T E a helyi címer és zászló alapításáról és használatának rendjéről Lepsény Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

Tekenye Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 11/2015. (IX. 15.) számú önkormányzati rendelete

Tekenye Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 11/2015. (IX. 15.) számú önkormányzati rendelete Tekenye Község Önkormányzat Képviselő-testületének 11/2015. (IX. 15.) számú önkormányzati rendelete az önkormányzat jelképeinek alkotásáról és használatának szabályozásáról Tekenye Község Önkormányzata

Részletesebben

JÁSZLADÁNY NAGYKÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT. 4/2002. (III. 15.) rendelete. Jászladány nagyközség jelképeiről és a jelképek használatáról

JÁSZLADÁNY NAGYKÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT. 4/2002. (III. 15.) rendelete. Jászladány nagyközség jelképeiről és a jelképek használatáról JÁSZLADÁNY NAGYKÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT 4/2002. (III. 15.) rendelete Jászladány nagyközség jelképeiről és a jelképek használatáról (egységes szerkezetben) 1 Jászladány Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

A címer leírása. A címer használatának köre

A címer leírása. A címer használatának köre 17/2004. (IV.02.) számú rendelete a helyi címer és zászló alapításáról, ezek használatának rendjéről szóló 23/1993. (XII. 6.) Ök. sz. rendelet módosításáról 1. A címer leírása (1) A város címere az Almásy

Részletesebben

OLASZFA Község Önkormányzatának 6/l994./VII.28./ számú rendelete a község címerének és zászlajának alkotásáról és használatának rendjéről

OLASZFA Község Önkormányzatának 6/l994./VII.28./ számú rendelete a község címerének és zászlajának alkotásáról és használatának rendjéről OLASZFA Község Önkormányzatának 6/l994./VII.28./ számú rendelete a község címerének és zászlajának alkotásáról és használatának rendjéről Településeink ősi szép szokása, hogy történelmi múltunk és jelenünk

Részletesebben

SZÁSZBEREK KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT. 7/2000.(VIII.14.) sz. rendelete. a település jelképeiről és a jelképek használatáról I. FEJEZET.

SZÁSZBEREK KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT. 7/2000.(VIII.14.) sz. rendelete. a település jelképeiről és a jelképek használatáról I. FEJEZET. SZÁSZBEREK KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT 7/2000.(VIII.14.) sz. rendelete a település jelképeiről és a jelképek használatáról Szászberek Községi Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló többszörösen

Részletesebben

SZEGHALOM VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 12/1991.(VIII. 12.) számú rendelete egységes szerkezetben a 13/2009.(X.27.) számú rendelettel

SZEGHALOM VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 12/1991.(VIII. 12.) számú rendelete egységes szerkezetben a 13/2009.(X.27.) számú rendelettel SZEGHALOM VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 12/1991.(VIII. 12.) számú rendelete egységes szerkezetben a 13/2009.(X.27.) számú rendelettel a városi címer és zászló alkotásának és használatának rendjéről.

Részletesebben

Lengyeltóti Város Képviselő-testülete. 6/1992.(V.28.) rendelete

Lengyeltóti Város Képviselő-testülete. 6/1992.(V.28.) rendelete Lengyeltóti Város Képviselő-testülete 6/1992.(V.28.) rendelete Lengyeltóti Város jelképeiről és a jelképek használatáról (egységes szerkezetben a módositására kiadott 19/2009.(IX.25.), 16/2012.(V.31.)

Részletesebben

Eger Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése 4/1992. (II. 11.) önkormányzati rendelete Az Eger város nevének, címerének és zászlajának használatáról

Eger Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése 4/1992. (II. 11.) önkormányzati rendelete Az Eger város nevének, címerének és zászlajának használatáról Eger Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése 4/1992. (II. 11.) önkormányzati rendelete Az Eger város nevének, címerének és zászlajának használatáról Módosította: 33/2006. (IX.01.) önkormányzati rendelet

Részletesebben

JÁSZLADÁNY NAGYKÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT. 4/2002. (III. 15.) rendelete. Jászladány nagyközség jelképeiről és a jelképek használatáról

JÁSZLADÁNY NAGYKÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT. 4/2002. (III. 15.) rendelete. Jászladány nagyközség jelképeiről és a jelképek használatáról JÁSZLADÁNY NAGYKÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT 4/2002. (III. 15.) rendelete Jászladány nagyközség jelképeiről és a jelképek használatáról Jászladány Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról

Részletesebben

Önkormányzat Képviselő-testületének 11/1999. (V.25.) önkormányzati rendelete Mezőberény város címere és zászlója használatáról

Önkormányzat Képviselő-testületének 11/1999. (V.25.) önkormányzati rendelete Mezőberény város címere és zászlója használatáról Önkormányzat Képviselő-testületének 11/1999. (V.25.) önkormányzati rendelete Mezőberény város címere és zászlója használatáról Mezőberény Város Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdésében,

Részletesebben

I. fejezet. Az önkormányzat jelképei. (2)Vácrátót Község Önkormányzatának jelképe a címer, a zászló és a pecsét. II. fejezet

I. fejezet. Az önkormányzat jelképei. (2)Vácrátót Község Önkormányzatának jelképe a címer, a zászló és a pecsét. II. fejezet Vácrátót Község Önkormányzat Képviselő-testületének 9/2015. (V.18.) önkormányzati rendelete az önkormányzati jelképek és a településnév használatának rendjéről Vácrátót Önkormányzata (a továbbiakban: önkormányzat)

Részletesebben

Módosító rendelet: 25/2011. (X.21.) sz. rendelet

Módosító rendelet: 25/2011. (X.21.) sz. rendelet Ózd Város Önkormányzata Képviselő-testületének 15/2011. (V.20.) önkormányzati rendelete a város címeréről, zászlójáról és azok használatáról (egységes szerkezetben) Módosító rendelet: 25/2011. (X.21.)

Részletesebben

EGERARACSA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 4/2016./III.09./ önkormányzati rendelete

EGERARACSA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 4/2016./III.09./ önkormányzati rendelete EGERARACSA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 4/2016./III.09./ önkormányzati rendelete a helyi címer és zászló alapításáról és használatának rendjéről Egeraracsa Község Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

Vajszló Nagyközség képviselőtestülete 4/1998. ( II. 11.) sz. rendelete. A címer, zászló használatáról. I. fejezet 1..

Vajszló Nagyközség képviselőtestülete 4/1998. ( II. 11.) sz. rendelete. A címer, zászló használatáról. I. fejezet 1.. Vajszló Nagyközség képviselőtestülete 4/1998. ( II. 11.) sz. rendelete A címer, zászló használatáról. I. fejezet 1.. A címer leírása Álló, háromszögű pajzs ezüst mezejében domború ívvel határolt zöld pajzsláb.

Részletesebben

Szörény község Önkormányzat Képviselo-testületének. 13/2009.(X.22.) rendelete a község jelképeirol és a jelképek használatáról

Szörény község Önkormányzat Képviselo-testületének. 13/2009.(X.22.) rendelete a község jelképeirol és a jelképek használatáról Szörény község Önkormányzat Képviselo-testületének 13/2009.(X.22.) rendelete a község jelképeirol és a jelképek használatáról Szörény község Önkormányzat Képviselo-testülete a helyi önkormányzatokról szóló

Részletesebben

PAKS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 4/1991. (IV. 22.) SZÁMÚ RENDELETE. A VÁROSI CÍMER ÉS ZÁSZLÓ ALKOTÁSÁRÓL ÉS HASZNÁLATÁRÓL* (Egységes szerkezetben ) I.

PAKS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 4/1991. (IV. 22.) SZÁMÚ RENDELETE. A VÁROSI CÍMER ÉS ZÁSZLÓ ALKOTÁSÁRÓL ÉS HASZNÁLATÁRÓL* (Egységes szerkezetben ) I. PAKS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 4/1991. (IV. 22.) SZÁMÚ RENDELETE A VÁROSI CÍMER ÉS ZÁSZLÓ ALKOTÁSÁRÓL ÉS HASZNÁLATÁRÓL* (Egységes szerkezetben ) Paks Város Önkormányzata címert alkot. A város címere: I. FEJEZET

Részletesebben

Csólyospálos Község Önkormányzata Képviselő-testületének 7/2005.(VII.1.) rendelete a helyi címer zászló alapításáról és használatának rendjéről.

Csólyospálos Község Önkormányzata Képviselő-testületének 7/2005.(VII.1.) rendelete a helyi címer zászló alapításáról és használatának rendjéről. Csólyospálos Község Önkormányzata Képviselő-testületének 7/2005.(VII.1.) rendelete a helyi címer zászló alapításáról és használatának rendjéről. (8/2012.(V.31.) rendelettel módosítva) (Egységes szerkezetbe

Részletesebben

Kántorjánosi Önkormányzat Képviselő-testületének 3/2015.(I.28.) önkormányzati rendelete Kántorjánosi Község jelképeiről és használatuk rendjéről

Kántorjánosi Önkormányzat Képviselő-testületének 3/2015.(I.28.) önkormányzati rendelete Kántorjánosi Község jelképeiről és használatuk rendjéről Kántorjánosi Önkormányzat Képviselő-testületének 3/2015.(I.28.) önkormányzati rendelete Kántorjánosi Község jelképeiről és használatuk rendjéről KÁNTORJÁNOSI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK

Részletesebben

Szőc Község Önkormányzata Képviselő-testületének 7/2016. (VI.3.) önkormányzati rendelete a helyi címer és zászló alapításáról és használatuk rendjéről

Szőc Község Önkormányzata Képviselő-testületének 7/2016. (VI.3.) önkormányzati rendelete a helyi címer és zászló alapításáról és használatuk rendjéről Szőc Község Önkormányzata Képviselő-testületének 7/2016. (VI.3.) önkormányzati rendelete a helyi címer és zászló alapításáról és használatuk rendjéről Szőc 2016 A hirdetőtáblára kifüggesztve: 2016. június

Részletesebben

I. fejezet A község címerének leírása és használata 1..

I. fejezet A község címerének leírása és használata 1.. Nemeske Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 16/2000.(IX.15.) sz. önkormánvzati rendelete a község jelképeiről és a jelképek használatáról. Nemeske Község Önkormányzatának Képviselö-testülete a

Részletesebben

HGYÉSZ NAGYKÖZSÉGI KÉPVISEL-TESTÜLET 8/2005.(XII.01.) SZÁMÚ RENDELETE A NAGYKÖZSÉG CÍMERÉRL ÉS ZÁSZLAJÁNAK LÉTESÍTÉSÉRL, HASZNÁLATÁNAK RENDJÉRL

HGYÉSZ NAGYKÖZSÉGI KÉPVISEL-TESTÜLET 8/2005.(XII.01.) SZÁMÚ RENDELETE A NAGYKÖZSÉG CÍMERÉRL ÉS ZÁSZLAJÁNAK LÉTESÍTÉSÉRL, HASZNÁLATÁNAK RENDJÉRL HGYÉSZ NAGYKÖZSÉGI KÉPVISEL-TESTÜLET 8/2005.(XII.01.) SZÁMÚ RENDELETE A NAGYKÖZSÉG CÍMERÉRL ÉS ZÁSZLAJÁNAK LÉTESÍTÉSÉRL, HASZNÁLATÁNAK RENDJÉRL Hgyész Nagyközség Önkormányzatának Képvisel-testülete az

Részletesebben

I. fejezet a város címerének és zászlójának használatáról. Gödöllő Város címere 1.

I. fejezet a város címerének és zászlójának használatáról. Gödöllő Város címere 1. Gödöllő Város Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2011 (IV.21.) önkormányzati rendelete és az ezt módosító 16/2012.(V.10.) sz., 31/2012.(XII.17.) valamint a 15/2013.(IV.22.) önkormányzati rendeletekkel

Részletesebben

1. Az önkormányzat jelképei. Az önkormányzat jelképei: a címer és a zászló. 2. A címer

1. Az önkormányzat jelképei. Az önkormányzat jelképei: a címer és a zászló. 2. A címer Beleg Község Önkormányzata Képviselő-testületének 9/2014. (IV.10.) önkormányzati rendelete az önkormányzat címeréről, zászlajáról és használatuk rendjéről Beleg Község Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

A CÍMER HASZNÁLATÁNAK KÖRE ÉS MÓDJA

A CÍMER HASZNÁLATÁNAK KÖRE ÉS MÓDJA Bácsbokod Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2015 (IV.29.) önkormányzati rendelete Bácsbokod Nagyközség Önkormányzatának jelképeiről Bácsbokod Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

KOMLÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 19/1991. (IX. 5.) önkormányzati r e n d e l e t e

KOMLÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 19/1991. (IX. 5.) önkormányzati r e n d e l e t e KOMLÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 9/99. (IX. 5.) önkormányzati r e n d e l e t e KOMLÓ VÁROS CÍMERÉNEK ÉS ZÁSZLAJÁNAK ALKOTÁSÁRÓL ÉS HASZNÁLATÁRÓL (a 9/2000. (V.8.), 2/2004. (IV.5.), 5/20.

Részletesebben

Sumony Községi Önkormányzat Képviselő-testületének. 9/2007. (V.30.) rendelete. A község jelképeiről és a jelképek használatáról. I.

Sumony Községi Önkormányzat Képviselő-testületének. 9/2007. (V.30.) rendelete. A község jelképeiről és a jelképek használatáról. I. Sumony Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 9/2007. (V.30.) rendelete A község jelképeiről és a jelképek használatáról Sumony Községi Önkormányzat képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló

Részletesebben

TORVAJ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETNEK A 13/2009. (VIII. 28.), 10/2012. (V. 31.) rendelettel módosított. 5/2001. /VI.20./ sz.

TORVAJ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETNEK A 13/2009. (VIII. 28.), 10/2012. (V. 31.) rendelettel módosított. 5/2001. /VI.20./ sz. TORVAJ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETNEK A 13/2009. (VIII. 28.), 10/2012. (V. 31.) rendelettel módosított 5/2001. /VI.20./ sz. R E N D E L E T E Torvaj község címeréről, zászlajáról, és használatáról

Részletesebben

Marcalgergelyi község Önkormányzatának címere 1..

Marcalgergelyi község Önkormányzatának címere 1.. Marcalgergelyi község Önkormányzata Képviselő-testületének 5/2001.(VI.8.) rendelete A község jelképeinek megállapításáról, és használatának rendjéről 1 A 7/2004. (IV.27.); 7/2005.(X.29.); 10/2009. (IX.16.)

Részletesebben

Keszü község Önkormányzata Képviselőtestülete. 4/2005(IV.25.).sz. rendelete. az önkormányzati jelképek alkotásáról és használatának szabályairól

Keszü község Önkormányzata Képviselőtestülete. 4/2005(IV.25.).sz. rendelete. az önkormányzati jelképek alkotásáról és használatának szabályairól Keszü község Önkormányzata Képviselőtestülete 4/2005(IV.25.).sz. rendelete az önkormányzati jelképek alkotásáról és használatának szabályairól Keszü község Önkormányzata Képviselő-testülete (a továbbiakban:

Részletesebben

A címer, a zászló és a pecsét leírása

A címer, a zászló és a pecsét leírása Fertőrákos Község Önkormányzata Képviselő-testületének 8/l999./VI.l./K.t. r e n d e l e t e Fertőrákos Község címeréről, zászlójáról, lobogójáról, pecsétjéről és ezek használatáról. 1. A helyi önkormányzatokról

Részletesebben

Gyékényes Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 16/2003. (XI. 26.) Ökr. számú rendelete

Gyékényes Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 16/2003. (XI. 26.) Ökr. számú rendelete Gyékényes Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 16/2003. (XI. 26.) Ökr. számú rendelete A helyi címer és zászló alapításáról és használatának rendjéről Gyékényes Község Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

Polgár Város Önkormányzat Képviselő-testületének

Polgár Város Önkormányzat Képviselő-testületének Polgár Város Önkormányzat Képviselő-testületének 15/2014. (VIII. 1.) önkormányzati rendelete a helyi címer és zászló alapításáról és használatának rendjéről Polgár Város Önkormányzat Képviselő-testületének

Részletesebben

Jászivány Község Képviselőtestületének. 10/2004.(VIII. 10.) rendelete. Jászivány Címerének és Zászlójának létesítéséről és használati rendjéről

Jászivány Község Képviselőtestületének. 10/2004.(VIII. 10.) rendelete. Jászivány Címerének és Zászlójának létesítéséről és használati rendjéről Jászivány Község Képviselőtestületének 10/2004.(VIII. 10.) rendelete Jászivány Címerének és Zászlójának létesítéséről és használati rendjéről (egységes szerkezetben) Jászivány Község Önkormányzat Képviselőtestülete

Részletesebben

1 Módosította a 15/2012. Gárdonyi önkormányzat rendelet

1 Módosította a 15/2012. Gárdonyi önkormányzat rendelet Gárdony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 4/1991. (II. 12.) a városi címer és zászló használatáról, valamint a díszpolgári intézményről 1 (az időközbeni módosításokkal egységes szerkezetben) I.

Részletesebben

Balatonederics Települési Önkormányzat Képviselő-testülete. 8/1992. (XII. 30.) rendelete. a település jelképeiről 1

Balatonederics Települési Önkormányzat Képviselő-testülete. 8/1992. (XII. 30.) rendelete. a település jelképeiről 1 Balatonederics Települési Önkormányzat Képviselő-testülete 8/1992. (XII. 30.) rendelete a település jelképeiről 1 Balatonederics község Képviselő-testülete a településnek a Zala Megyei Levéltárban fellelt

Részletesebben

9/2000.(VIII.14.) számú önkormányzati rendelet. Madocsa község jelképeinek megállapításáról, használatának rendjéről

9/2000.(VIII.14.) számú önkormányzati rendelet. Madocsa község jelképeinek megállapításáról, használatának rendjéről 9/2000.(VIII.14.) számú önkormányzati rendelet Madocsa község jelképeinek megállapításáról, használatának rendjéről Madocsa Községi Önkormányzat képviselő-testülete az 1990. évi LXV.tv.1.. (6) bekezdés

Részletesebben

BEVEZETŐ. Első rész. Nemesrempehollós község címerének megállapításáról és használatáról. A címer leírása. 1.. A címer használata 2..

BEVEZETŐ. Első rész. Nemesrempehollós község címerének megállapításáról és használatáról. A címer leírása. 1.. A címer használata 2.. Nemesrempehollós Község Önkormányzat Képviselő-testületének 4/1994. (VIII.18.) sz. rendelete a község címeréről, zászlajáról és azok használatának rendjéről BEVEZETŐ Nemesrempehollós község 1937-ben egyesült

Részletesebben

M Á S O L A T Vác Város Önkormányzat 49/2013. (X.18.) sz. rendelete Vác város címerének és zászlójának, valamint a Vác név használatának rendjéről

M Á S O L A T Vác Város Önkormányzat 49/2013. (X.18.) sz. rendelete Vác város címerének és zászlójának, valamint a Vác név használatának rendjéről M Á S O L A T Vác Város Önkormányzat 49/2013. (X.18.) sz. rendelete Vác város címerének és zászlójának, valamint a Vác név használatának rendjéről Vác Város Önkormányzat Képviselő-testülete az Alaptörvény

Részletesebben

PÜSPÖKLADÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 15/1991. (X. 31.) rendelete az önkormányzati címer és zászló használatáról*

PÜSPÖKLADÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 15/1991. (X. 31.) rendelete az önkormányzati címer és zászló használatáról* PÜSPÖKLADÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 15/1991. (X. 31.) rendelete az önkormányzati címer és zászló használatáról* Püspökladány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról

Részletesebben

Alsószentiván Község Önkormányzat 19/2009. (XI. 10.) RENDELETE. a község jelképeiről és azok használatáról, a közterületek fellobogózásáról

Alsószentiván Község Önkormányzat 19/2009. (XI. 10.) RENDELETE. a község jelképeiről és azok használatáról, a közterületek fellobogózásáról Alsószentiván Község Önkormányzat 19/2009. (XI. 10.) RENDELETE a község jelképeiről és azok használatáról, a közterületek fellobogózásáról Alsószentiván Község Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi

Részletesebben

I. fejezet. A város címere. (1) A város címerének leírása:

I. fejezet. A város címere. (1) A város címerének leírása: Hajdúhadház Város Önkormányzata Képviselő-testületének 24/2014. (XI.28.) önkormányzati rendelete a város önkormányzata jelképeinek alkotásáról és használatának szabályozásáról Hajdúhadház Város Önkormányzata

Részletesebben

MÁTÉSZALKA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 36/2005. (XI.3.) R E N D E L E T E. Mátészalka Város jelképeiről és használatuk rendjéről

MÁTÉSZALKA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 36/2005. (XI.3.) R E N D E L E T E. Mátészalka Város jelképeiről és használatuk rendjéről MÁTÉSZALKA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 36/2005. (XI.3.) R E N D E L E T E Mátészalka Város jelképeiről és használatuk rendjéről (egységes szerkezetben a 16/2009.(XI.2.) és a 11/2012.(V.29.)

Részletesebben

I. Fejezet. A címer leírása

I. Fejezet. A címer leírása Kacsóta Községi Önkormányzat 12/2009. (XI. 9.) KT rendelete Kacsóta Község jelképeinek használati rendjéről Kacsóta Községi Önkormányzat Képviselõ-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV.

Részletesebben

A 18/2008.(XI.25.) Önkormányzati rendelettel és a 7/2012.(V. 25.) Önkormányzati rendelettel módosítva EGYSÉGES SZERKEZETBEN

A 18/2008.(XI.25.) Önkormányzati rendelettel és a 7/2012.(V. 25.) Önkormányzati rendelettel módosítva EGYSÉGES SZERKEZETBEN CSOMÁD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2/2007.(II. 06.) Önkormányzati rendelete Csomád Község címerének és zászlajának alkotásáról és használatáról, valamint az épületek fellobogózásáról A 18/2008.(XI.25.)

Részletesebben

Kardoskút Község Önkormányzatának 7/2000. /05.04/ ÖKT. sz. rendelete a község címeréről, zászlójának és használatának rendjéről

Kardoskút Község Önkormányzatának 7/2000. /05.04/ ÖKT. sz. rendelete a község címeréről, zászlójának és használatának rendjéről Kardoskút Község Önkormányzatának 7/2000. /05.04/ ÖKT. sz. rendelete a község címeréről, zászlójának és használatának rendjéről (Egységes szerkezetben a község címeréről, zászlójának és használatának rendjéről

Részletesebben

Sérsekszőlős Község Önkormányzata Képviselő-testületének a 13/2009. (VIII. 24.) rendelettel módosított 6/2001. (VII. 25) R E N D E L E T E

Sérsekszőlős Község Önkormányzata Képviselő-testületének a 13/2009. (VIII. 24.) rendelettel módosított 6/2001. (VII. 25) R E N D E L E T E Sérsekszőlős Község Önkormányzata Képviselő-testületének a 13/2009. (VIII. 24.) rendelettel módosított 6/2001. (VII. 25) R E N D E L E T E Sérsekszőlős község címeréről, zászlajáról, és használatáról Sérsekszőlős

Részletesebben

ONGA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK. 9/1995.(V.22.) R E N D E L E T E a községi címer és zászló használatáról

ONGA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK. 9/1995.(V.22.) R E N D E L E T E a községi címer és zászló használatáról ONGA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 9/1995.(V.22.) R E N D E L E T E a községi címer és zászló használatáról (A módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt szövege) Onga Község Önkormányzata az 1990. évi LXV.

Részletesebben

Téglás Város Önkormányzata Képviselő-testületének 21/2014. (XII. 22.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat jelképeiről

Téglás Város Önkormányzata Képviselő-testületének 21/2014. (XII. 22.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat jelképeiről Téglás Város Önkormányzata Képviselő-testületének 21/2014. (XII. 22.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat jelképeiről Téglás Városi Önkormányzat Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdésében

Részletesebben

/Egységes szerkezetben a 22/1993. (XII. 16.), valamint a 13/2000. (V. 10.) számú önkormányzati rendeletekkel./

/Egységes szerkezetben a 22/1993. (XII. 16.), valamint a 13/2000. (V. 10.) számú önkormányzati rendeletekkel./ SÜMEG VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 7/1991.(V.28.) SZÁMÚ ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE SÜMEG VÁROS CÍMERÉNEK ÉS ZÁSZLÓJÁNAK ALKOTÁSÁRÓL, HASZNÁLATÁNAK SZABÁLYOZÁSÁRÓL /Egységes szerkezetben a 22/1993. (XII. 16.),

Részletesebben

Az önkormányzat jelképei. Az önkormányzat jelképei, mint a település történelmi múltjára utaló díszítő szimbólumok: a címer és a zászló.

Az önkormányzat jelképei. Az önkormányzat jelképei, mint a település történelmi múltjára utaló díszítő szimbólumok: a címer és a zászló. Nagyhalász Város Önkormányzat Képviselő-testületének 27/2009. (XII.18.) rendelete Nagyhalász címeréről, zászlójáról, nevéről és azok használatának rendjéről Nagyhalász Város Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

Biatorbágy Város Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2012.(IV.27.) önkormányzati rendelete

Biatorbágy Város Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2012.(IV.27.) önkormányzati rendelete Biatorbágy Város Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2012.(IV.27.) önkormányzati rendelete A Biatorbágy névhasználat szabályairól, valamint Biatorbágy Város címeréről, zászlajáról és azok használatáról

Részletesebben

Tiszasas Község Önkormányzat Képviselő testülete 16/2015 ( VII.20.) önkormányzati rendelete a helyi címer használatának rendjéről

Tiszasas Község Önkormányzat Képviselő testülete 16/2015 ( VII.20.) önkormányzati rendelete a helyi címer használatának rendjéről Tiszasas Község Önkormányzat Képviselő testülete 16/2015 ( VII.20.) önkormányzati rendelete a helyi címer használatának rendjéről Tiszasas Község Önkormányzatának Képviselő-testülete az Alaptörvény 32.

Részletesebben

Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés 6/1996. (IV.5.) Kgy. számú rendelete. a megye címeréről, pecsétjéről, zászlajáról, és használatuk rendjéről

Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés 6/1996. (IV.5.) Kgy. számú rendelete. a megye címeréről, pecsétjéről, zászlajáról, és használatuk rendjéről Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés 6/1996. (IV.5.) Kgy. számú rendelete a megye címeréről, pecsétjéről, zászlajáról, és használatuk rendjéről (a módosításokat tartalmazó 5/2016. (IV.27.) önk. rendelettel egységes

Részletesebben

Szalatnak község Önkormányzat képviselő-testülete 4/1997./IX.24./ számú önkormányzati rendelete

Szalatnak község Önkormányzat képviselő-testülete 4/1997./IX.24./ számú önkormányzati rendelete 1 Szalatnak község Önkormányzat képviselő-testülete 4/1997./IX.24./ számú önkormányzati rendelete Szalatnak község Önkormányzata címeréről, zászlajáról és azok használatáról. Szalatnak község önkormányzat

Részletesebben

LOVAS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 5/1999. (V.15.) rendeltével módosított 5/1998. (VI.11.) rendelete

LOVAS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 5/1999. (V.15.) rendeltével módosított 5/1998. (VI.11.) rendelete LOVAS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 5/1999. (V.15.) rendeltével módosított 5/1998. (VI.11.) rendelete Lovas Község jelképeiről és a jelképek használatáról, valamint a Magyar Köztársaság nemzeti

Részletesebben

A Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés 5/2005. (I. 27.) önkormányzati rendelete

A Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés 5/2005. (I. 27.) önkormányzati rendelete A Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés 5/2005. (I. 27.) önkormányzati rendelete Komárom-Esztergom megye címerének, zászlójának és pecsétjének használatáról, valamint a megyei önkormányzat zászló használatáról**

Részletesebben

Balatonkenese Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének. 9/2004.(IV.05.) rendelete

Balatonkenese Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének. 9/2004.(IV.05.) rendelete Balatonkenese Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 9/2004.(IV.05.) rendelete a helyi címer és zászló alapításáról és használatuk rendjéről Balatonkenese Nagyközség Önkormányzata az EU jogharmonizáció

Részletesebben

1. A város jelképei és leírásuk

1. A város jelképei és leírásuk Vecsés Város Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2013. (V.30.) önkormányzati rendelete Vecsés Város jelképeiről és használatuk rendjéről, valamint a közterületek nemzeti ünnepeken történő fellobogózásának

Részletesebben

Dabas Város Önkormányzata Képviselő-testületének 25 / (VIII.10.) önkormányzati rendelete Dabas Város jelképeiről

Dabas Város Önkormányzata Képviselő-testületének 25 / (VIII.10.) önkormányzati rendelete Dabas Város jelképeiről Dabas Város Önkormányzata Képviselő-testületének 25 / 2017. (VIII.10.) önkormányzati rendelete Dabas Város jelképeiről Dabas Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a Magyarország címerének és zászlajának

Részletesebben

1. Az Önkormányzat jelképei, mint a település történelmi múltjára utaló díszítő szimbólumok a címer, a zászló és a Romtemplom.

1. Az Önkormányzat jelképei, mint a település történelmi múltjára utaló díszítő szimbólumok a címer, a zászló és a Romtemplom. Zsámbék Város Képviselő-testületének 10/2006. (VI.28.) Ö.K. számú R E N D E L E T E * Zsámbék Város címerérő1, zászlajáról, jelképeiről és ezek használatáról Zsámbék Város Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

Preambulum. A címer leírása

Preambulum. A címer leírása Vácduka Község Önkormányzat Képviselő-Testülete Vácduka község Önkormányzatának 6/1998. /V.1./ sz. rendelete a helyi címer és zászló alapításáról és használatának rendjéről 1. Vácduka Község Önkormányzat

Részletesebben

Vácduka község Önkormányzatának 6/1998. /V.1./ sz. rendelete a helyi címer és zászló alapításáról és használatának rendjéről. (egységes szerkezetben)

Vácduka község Önkormányzatának 6/1998. /V.1./ sz. rendelete a helyi címer és zászló alapításáról és használatának rendjéről. (egységes szerkezetben) Vácduka község Önkormányzatának 6/1998. /V.1./ sz. rendelete a helyi címer és zászló alapításáról és használatának rendjéről (egységes szerkezetben) 1. Vácduka Község Önkormányzat képviselő testülete az

Részletesebben

1. Az önkormányzat jelképei. 1. Az önkormányzat jelképei - mint a település történelmi múltjára utaló díszítő szimbólumok - a címer és a zászló.

1. Az önkormányzat jelképei. 1. Az önkormányzat jelképei - mint a település történelmi múltjára utaló díszítő szimbólumok - a címer és a zászló. Szentgál Község Önkormányzata Képviselő-testületének 14/2014 (IX.29..) önkormányzati rendelete a helyi címer és zászló alapításáról és használatának rendjéről Szentgál Község Önkormányzata Képviselő-testülete

Részletesebben

(2) A címer hiteles ábrázolását az 1. melléklet tartalmazza.

(2) A címer hiteles ábrázolását az 1. melléklet tartalmazza. Újhartyán Város Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2018. (III.28.) önkormányzati rendelete az Újhartyán Város jelképeiről és használatuk rendjéről, valamint a közterületek nemzeti ünnepeken történő

Részletesebben

Orfű Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 10/1993.(X.22.) számú önkormányzati rendelete

Orfű Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 10/1993.(X.22.) számú önkormányzati rendelete Orfű Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 10/1993.(X.22.) számú önkormányzati rendelete Orfű község címeréről, lobogójáról és zászlajáról, valamint azok használatáról. Orfű Község Önkormányzatának Képviselőtestülete

Részletesebben

Gyöngyfa Községi Önkormányzat Képviselő-testületének. 5/2006. (VI.1.) rendelete. A község jelképeiről és a jelképek használatáról. I.

Gyöngyfa Községi Önkormányzat Képviselő-testületének. 5/2006. (VI.1.) rendelete. A község jelképeiről és a jelképek használatáról. I. Gyöngyfa Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 5/2006. (VI.1.) rendelete A község jelképeiről és a jelképek használatáról Gyöngyfa Községi Önkormányzat képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról

Részletesebben

Nagykálló Város Önkormányzat 13/2007. (III.29.) Önk. r e n d e l e t e az önkormányzati jelképek használatának rendjéről (Egységes szerkezetben az 50/2007. (XII.29.), a 18/2012. (VI.01.) Önk. rendelettel)

Részletesebben

Zalaapáti község Önkormányzata Képviselő-testületének. 5/1997. (IV. 28./ számú rendelete. a község címeréről, zászlajáról és pecsétjéről

Zalaapáti község Önkormányzata Képviselő-testületének. 5/1997. (IV. 28./ számú rendelete. a község címeréről, zászlajáról és pecsétjéről Zalaapáti község Önkormányzata Képviselő-testületének - módosított, egységes szerkezetbe foglalt - 5/1997. (IV. 28./ számú rendelete a község címeréről, zászlajáról és pecsétjéről Zalaapáti község önkormányzat

Részletesebben

Általános rendelkezések I. fejezet A város címere

Általános rendelkezések I. fejezet A város címere Rácalmás Város Önkormányzat Képviselő-testületének 6/2015.(II.27.) önkormányzati rendelete a város önkormányzata jelképeinek alkotásáról és használatának szabályozásáról Rácalmás Város Önkormányzata Képviselő-testülete

Részletesebben

Dunaharaszti Város Önkormányzat Képviselő-testületének 3/2014. (II. 28.) rendelete. a városi jelképekről, valamint a nemzeti,

Dunaharaszti Város Önkormányzat Képviselő-testületének 3/2014. (II. 28.) rendelete. a városi jelképekről, valamint a nemzeti, Dunaharaszti Város Önkormányzat Képviselő-testületének 3/2014. (II.28.) önkormányzati rendelete a városi jelképekről, valamint a nemzeti, európai és városi jelképek használatának rendjéről Dunaharaszti

Részletesebben

IBRÁNY VÁROS KÉPVISELŐ TESTÜLETÉNEK 7/2006. /III. 31./KT. r e n d e l e t e. - a helyi címer és zászló alapításáról és használatának rendjéről -

IBRÁNY VÁROS KÉPVISELŐ TESTÜLETÉNEK 7/2006. /III. 31./KT. r e n d e l e t e. - a helyi címer és zászló alapításáról és használatának rendjéről - IBRÁNY VÁROS KÉPVISELŐ TESTÜLETÉNEK 7/2006. /III. 31./KT. r e n d e l e t e - a helyi címer és zászló alapításáról és használatának rendjéről - Az önkormányzat jelképei 1.. Az Önkormányzat jelképei, mint

Részletesebben

Lábod községi Önkormányzat 4/1994/II.10/Ök.számu rendelete. Lábod község jelképeiről és jelképek használatáról.

Lábod községi Önkormányzat 4/1994/II.10/Ök.számu rendelete. Lábod község jelképeiről és jelképek használatáról. Lábod községi Önkormányzat 4/1994/II.10/Ök.számu rendelete Lábod község jelképeiről és jelképek használatáról. Lábod községi Önkormányzat a helyi önkormányzatokról szóló 1990.évi LXV.tv.1../6/ bekezdés

Részletesebben

Zalaszentgrót Városi Önkormányzat. 1 /1992. /I. 31. / számú. r e n d e l e t e

Zalaszentgrót Városi Önkormányzat. 1 /1992. /I. 31. / számú. r e n d e l e t e Zalaszentgrót Városi Önkormányzat 1 /1992. /I. 31. / számú r e n d e l e t e a város címeréről, zászlajáról és pecsétjéről (Módosításokkal egységes szerkezetben) Zalaszentgrót városi önkormányzat képviselőtestülete

Részletesebben

Nemesvámos Község Önkormányzata Képviselő-testületének 21/2013. (IX.26.) önkormányzati rendelete az önkormányzat jelképeiről

Nemesvámos Község Önkormányzata Képviselő-testületének 21/2013. (IX.26.) önkormányzati rendelete az önkormányzat jelképeiről Nemesvámos Község Önkormányzata Képviselő-testületének 21/2013. (IX.26.) önkormányzati rendelete az önkormányzat jelképeiről Nemesvámos Község Önkormányzatának Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikk

Részletesebben

TATABÁNYA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSE 32/2012. (V.25.), 25/2010. (XI.26.), 19/2008. (VI.23.), 45/2005. (X.31.), 27/2005. (VIII.31.), 20/2001. (VI.

TATABÁNYA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSE 32/2012. (V.25.), 25/2010. (XI.26.), 19/2008. (VI.23.), 45/2005. (X.31.), 27/2005. (VIII.31.), 20/2001. (VI. TATABÁNYA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSE 32/2012. (V.25.), 25/2010. (XI.26.), 19/2008. (VI.23.), 45/2005. (X.31.), 27/2005. (VIII.31.), 20/2001. (VI.21.), 44/2000. (XII.14.), 32/2000. (VI.22.), 26/2000.

Részletesebben

PÁPA VÁROS POLGÁRMESTERE 8500 Pápa, Fő utca 5. Tel.: 89/ Fax.: 89/

PÁPA VÁROS POLGÁRMESTERE 8500 Pápa, Fő utca 5. Tel.: 89/ Fax.: 89/ PÁPA VÁROS POLGÁRMESTERE 8500 Pápa, Fő utca 5. Tel.: 89/515-000 Fax.: 89/313-989 E-mail: polgarmester@papa.hu 22. E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselőtestület 2014. március 6-i ülésére Tárgy: Pápa Város

Részletesebben

Királyegyháza Községi Önkormányzat Képviselő-testületének. 10/2007. (X.5.) rendelete. A község jelképeiről és a jelképek használatáról. I.

Királyegyháza Községi Önkormányzat Képviselő-testületének. 10/2007. (X.5.) rendelete. A község jelképeiről és a jelképek használatáról. I. Királyegyháza Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 10/2007. (X.5.) rendelete A község jelképeiről és a jelképek használatáról Királyegyháza Községi Önkormányzat a helyi önkormányzatokról szóló 1990.

Részletesebben

ÚJHARTYÁN KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK

ÚJHARTYÁN KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK ÚJHARTYÁN KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 4/ 1994. ( VI.02) sz. ÖK. rendelete a helyi címer és zászló alapitásáról és használatának rendjéről Újhartyán község Önkormányzata az 1990. évi LXV. törvény 1. (6) bek.

Részletesebben

I. fejezet. Általános rendelkezések. A rendelet hatálya. a) Kozármisleny Város Önkormányzata (továbbiakban: Önkormányzat) tulajdonában álló

I. fejezet. Általános rendelkezések. A rendelet hatálya. a) Kozármisleny Város Önkormányzata (továbbiakban: Önkormányzat) tulajdonában álló Kozármisleny város képviselő testületének 13/2015 (IV.30.) önkormányzati rendelete a város önkormányzata jelképeinek alkotásáról és használatának szabályozásáról Kozármisleny Város Önkormányzata Képviselő-testülete

Részletesebben