MENETLEVÉL. Kötőelemek viszonteladói árjegyzéke től

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "MENETLEVÉL. Kötőelemek viszonteladói árjegyzéke től"

Átírás

1 MENETLEVÉL Kötőelemek viszonteladói árjegyzéke től 2018/2019

2 ELŐSZÓ Kedves Ügyfelünk! A 21 évvel ezelőtt alapított Visimpex-Hungary Kft. évente jelentkezik viszonteladói árjegyzékével, amely csakúgy, mint az első megjelenésekor, most is a MENETLEVÉL nevet viseli. A vállalat által forgalmazott termékek összesítőjének a neve ugyan nem változott, a tartalma azonban igen. Az első termékkatalógusban megjelent csavarok 4 oldalt foglaltak el, jelenlegi termékkínálatunk bemutatására már 160 oldalra van szükségünk. Sőt, a MENETLEVÉL elsősorban a készleten tartott termékeket tartalmazza, az egyedi igények alapján beszerzett és a műszaki rajz alapján legyártatott termékeket - amelyek leszállítására természetesen nagyon szívesen vállalkozunk nem tartalmazza. Mint a Visimpex-Hungary Kft. alapítója nagyon büszke vagyok a vállalat dolgozóira, akik a rögzítéstechnikai területen eltöltött jelentős időnek köszönhetően nagy szakértelemmel adnak tanácsot ügyfeleinknek, szerzik be a legmegfelelőbb csavarokat és magas színvonalon szolgálják ki a vállalat partnereit. A raktárunkban működő vonalkódos tárhelyazonosításnak köszönhetően pedig még csúcsidőszakban is tartjuk vállalásunkat: a 14 óráig beérkezett rendelések még aznap elhagyják a raktárunkat, hogy a következő munkanapon ügyfeleink maradéktalanul megkapják rendelésüket. Kedves Ügyfelünk! Remélem, hogy a nyomtatott formában megjelenő termékkatalógusunk hasznára lesz a felmerülő kötőelem igényeinek kielégítésében. A MENETLEVÉL mellett kérem nézze meg a címen található webáruházunkat, regisztráljon abba és adja le rendelését elektronikus formában. Iratkozzon fel Hírlevelünkre, hogy azonnal értesüljön újdonságainkról és termékakcióinkról. Szaktanácsadóink, akik területi lefedése katalógusunk hátlapján is megtalálható, nagyon szívesen segítenek felmerülő rögzítéstechnikai problémái megoldásában és a webáruházunkban történő navigálásban is. A Visimpex-Hungary Kft. régóta elkötelezte magát a kiváló termékminőség és a színvonalas ügyfélkiszolgálás mellett. Jelentős figyelmet fordítunk a raktárunkba érkező termékek minőségellenőrzésére csakúgy, mint a kimenő áru mennyiségi ellenőrzésére. Sajnos mi sem vagyunk tévedhetetlenek, de a minőségellenőrzésünk rendszeres mérései 1% alatti reklamációt mutatnak. Aki a Visimpex-Hungary Kft-t választja, mint kötőelem beszállítót, az egyrészt a minőségi rögzítéstechnikai termékek mellett kötelezi el magát, másrészt pedig nyugodt lehet abban, hogy a megrendelését határidőben megkapja. Tegyen próbára Ön is bennünket, kötelezze el magát a minőség és megbízhatóság mellett! Győr, március 14. Kosár Dezső alapító ügyvezető

3 TARTALOMJEGYZÉK WINTECH WOODWORK - FAIPARI CSAVAROK Faforgácslap csavar süllyesztett fejjel [FORGS] 13 Faforgácslap csavar d-fejjel [FORGD] 14 Faforgácslap csavar torx fejjel [FORGT] 15 Tányér fejű speciális facsavar - WoodStar [WOODT] 16 Süllyesztett fejű speciális facsavar - WoodStar [WOODS] 16 Profi facsavar tányérfejjel [FORGPT] 17 Profi facsavar süllyesztett fejjel [FORGPS] 18 Terasz csavar [TERASZ] 18 Szintező csavar [SZINT] 19 Ászokcsavar [ASZOK] 19 Állványcsavar [D571] 20 Falhorog [HUZFALH] 21 Lámpahorog [HUZLAH] 21 Hintahorog [HUZHIN] 22 Szemescsavar [HUZSZEM] 22 Ablakfélfordító [HUZAFF] 23 WINTECH WOODWORK - CSOMÓPONTI RÖGZÍTŐELEMEK Sarokösszekötő [SAROK] 24 Erősített sarokösszekötő [SAROK] os sarokösszekötő [SAROK] 25 Perforált sarokösszekötő [SAROK] 25 Perforált lemez [PERFLEM] 26 Belső gerendapapucs [OSZLOPT] 27 Külső gerendapapucs [OSZLOPT] 27 Osztott külső gerendapapucs [OSZLOPT] 28 Szarufa összekötő fogazott tárcsa [SZARUFA] 28 WoodStar Vinkli [VINKLI] 28 WINTECH WOODWORK - BÚTORIPARI KÖTŐELEMEK Bútorfogantyú csavar [BUTFOG] 29 Konfirmátor csavar [KONF] 29 Eurocsavar (d-fejű, süllyesztett fejű) [EURO] 30 Laposfejű bútorcsavar [LAFBCS] 30 Bútorösszehúzó csavar hüvellyel [BUTHUVCS] 31 Laposfejű bútoranya [LAFBANYA] 31 Famenetű anya D-típusú [FAMA] 31 Tönkanya [TONKANYA] 32 Körmös anya (kézi, gépi) [KORMOS] 32 Polctartó stift [POLC] 33 Munkalap összehúzó [MLAP] 33 Lamelló [LAMELLO] 33 Fa tipli [FATIPLI] 33 METRIKUS CSAVAROK Hatlapfejű metrikus csavarok (DIN 933, DIN 931) [D933, D931] 34 Menetes szárak (DIN975, DIN976) [D975, D976] 37 Gyűrűs csavar [D580] 38 Belsőkulcsny. cs. (DIN912, DIN7991, ISO7380) [D912, D7991, I7380] 39 Süllyesztett fejű metrikus csavar [D965] 41 D-fejű metrikus csavar [D7985] 42 Ekecsavar [EKE] 42 Kapupánt csavar (DIN 603) [D603] 43 Kapupánt csavar (MSZ 2323) [MSZ2323] 44 Szelemen csavar [SZELEMEN] 45 Fogópár [FOGOPAR] 45 ANYÁK, ALÁTÉTEK Hatlapú anya [D934] 46 Peremes anya [D6923] 46 Menetes szár toldó [D6334] 47 Gyűrűs anya [D582] 47 Alacsony anya [D439] 47 Szegecsanyák (hengeres fejjel, süllyesztett fejjel) [SZANYA] 47 Önzáró anyák (DIN 985, DIN 980) [D985, D980] 48 Szárnyas anya [D315] 48 Magasan zárt anya [D1587] 49 Hegesztő anya [D929] 49 Lapos alátét [D125A] 50 Rugós alátét [D127B] 50 Fakötésű alátétek (DIN 9021, DIN 440) [D9021, D440] 51 Kontakt alátét [D6796] 51 Külsőfogazású alátét [D6798] 52 Vulkanizált alátét [EPDMAL] 52 Nord-Lock alátétpár [NORD] 52 LEMEZCSAVAROK Lemezcsavar d-fejjel [D7981] 53 Lemezcsavar süllyesztett fejjel [D7982] 54 Önfúró lemezcsavar d-fejjel [D7504N] 55 Önfúró lemezcsavar süllyesztett fejjel [D7504P] 56 Önfúró lemezcsavar hatlap fejjel [D7504K] 57 Nagy fúrásteljesítményű önfúró lemezcs. hatlap fejjel [D7504K] 58 Soroló csavar, horganyzott vagy festett [D7504K] 59 Platócsavar [PLATO] 59 Lapos nagyfejű opel csavar, önfúró vagy hegyesvégű [OPEL] 60 Szendvicspanel csavarok [SZEND] 60 HÚZÓSZEGECSEK Alu-acél ny. fgf. húzószegecs, horganyzott vagy festett [POPSZAL] 61 Alu-acél nyitott nagyfejű v. extra nagyfejű húzószegecs [POPSZAL] 63 Rugós feszítőhüvely [I8752] 63 Alu-acél zárt félgömbfejű húzószegecs [POPSZAL] 64 Acél-acél nyitott félgömbfejű húzószegecs [POPSZAC] 64 MŰANYAG DÜBELEK, RÖGZÍTŐELEMEK Kerek műanyag tipli [TIPLI] 65 Szögletes műanyag tipli [TIPLISZ] 65 Hungarocell spirál tipli [TIPLIHUNG] 65 Dübel faforgácslap csavarral [TIPLIFORG] 65 Hosszított műanyag tipli [TIPLIH] 66 Dübel peremes állványcsavarral [TIPLIALLV] 66 Szárnyas gipszkarton tipli [TIPLIGK] 66 Univerzális műanyag tipli [TIPLIUNIV] 67 Menetes gipszkarton tipli, műanyag [TIPLIGK] 67 Üreges téglába való műanyag tipli [TIPLIU] 68 Műanyag tölcséres beütőékek (peremes v. süllyesztett) [BEUT] 68 Kábelkötegelő [KABELKOT] 69 Műanyag záródugók (zártszelvény, cső) [ZARTSZ, CSODUGO] 70 Műanyag távtartók [BETONTAV] 70

4 TARTALOMJEGYZÉK SZIGETELÉSRÖGZÍTÉS Szigeteléstartó tányérok [SZIGT] 72 Heratekta rögzítőtüske [SZIGT] 72 Szigeteléstartó acél szeggel [SZIG] 72 Szigeteléstartó műanyag szeggel [SZIG] 73 FÉM RÖGZÍTŐELEMEK Alapcsavar [ALAPCS] 74 Acél dübel [ACELDUBEL] 75 Acél köpenyes horgony [MOLLY] 75 Zamak horgony [ZAMAK] 76 Terpesztő (feszítő) tipli [GKTIPLI] 76 Mennyezeti kampó [MKAMPO] 76 Menetes gipszkarton tipli, cink ötvözet [GKTIPLI] 76 Trapézlemez függesztő [TRAPEZ] 77 Ácskapocs [ACSKAP] 77 Huzalszeg [HUZALSZEG] 77 Oszloptartók [OSZLOPT] 77 Talajcsavarok [TALAJCS] 78 Rögzítőszalag [HILTISZ] 79 Kötélbilincs [KOTELBILINCS] 79 Kötélszív [KOTELSZIV] 79 Karabíner [KARABINER] 80 Huzalfeszítő [HUZALFESZ] 80 Sekli [SEKLI] 80 Láncok [LANC] 81 Sodronykötél [SODRONY] 81 KÉSEK ÉS PENGÉK Univerzális kések [KESOEM] 82 OLFA kések [KESOLFA] 82 Pengék [KESPENGE] 83 VÁGÁS- ÉS CSISZOLÁSTECHNIKA Vágókorong fémhez [FEMVAG] 84 Vágókorong acélhoz [FEMVAG] 84 Vágókorong inox anyagokhoz [FEMVAG] 84 Vágókorong kőhöz [KOVAG] 85 Tisztítókorong fémhez [TISZTIT] 85 Gyémántvágó tárcsák [GYEMANT] 85 Lameller [LAMEL] 86 Gumikorong [GUMIKOR] 86 Fibertárcsa [FIBER] 87 FÚRÓSZÁRAK Hengerelt fém csigafúró [FUROCS] 88 Köszörült fém csigafúró [FUROCS] 89 Hosszúszárú fém csigafúró [FUROH] 89 Kőzetfúrók (normál és köszörült) [FUROK] 90 Fafúró központi heggyel [FUROFA] 91 Fafúró spirál heggyel (gerendafúró) [FUROFA] 91 Kéthegyű szegecsfúró [FUROCS] 91 Kétélű SDS+ fúrószár [FUROSDS] 92 Négyélű SDS+ fúrószár [FUROSDS] 93 BITEK, SZERSZÁMOK Behajtóhegyek (PZ, PH, torx, négyzetes) [BITPZ, BITPH, BITTX, BITROB] 94 Mágneses dugókulcs [BITDUGKULCS] 95 L-imbuszkulcs [BITLKULCS] 95 Mágnestoldó [BITTARTO] 95 Vasalatállító kulcs [BITVAS] 95 Adapterek [BITTARTO] 96 Behajtó szerszám gipszkarton tiplihez [BITGK] 96 Molly dübel fogó [MOLLY] 96 Mérőszalagok [MEROSZALAG] 96 VEGYI ANYAGOK Hauser pisztolyhab [PURHAB] 97 Tytan Professional O2 pisztolyhab [PURHAB] 97 Hauser téli pisztolyhab [PURHAB] 97 Tytan Professional O2 téli pisztolyhab [PURHAB] 98 Hauser purhab [PURHAB] 98 Hauser téli purhab [PURHAB] 98 Tytan Professional purhab tisztító [VEGYKIEG] 99 Hauser neutrális szilikon [SZILIKON] 99 Tytan Professional neutrális szilikon [SZILIKON] 99 Hauser univerzális szilikon [SZILIKON] 100 Tytan Professional univerzális szilikon [SZILIKON] 100 Hauser szaniter szilikon [SZILIKON] 100 Tytan Professional szaniter szilikon [SZILIKON] 101 Tytan Professional zsindelyragasztó [RAGASZTO] 101 Hauser akril tömítő [VEGYI] 101 Tytan Professional akril tömítő [VEGYI] 102 Tytan Prof. Styro 753 polisztirol ragasztó [RAGASZTO] 102 Tytan Prof. Styro Uni kézi polisztirol ragasztó [RAGASZTO] 102 Tytan Prof. Classic Fix szerelési ragasztó [RAGASZTO] 102 Hauser festőszalag [VEGYKIEG] 103 Hauser csomagolószalag [VEGYKIEG] 103 Alugőzölt öntapadós ragasztószalag [RAGSZALALUOKF] 103 Kinyomópisztolyok [PISZTOLY] 103 Tytan Professional fugasimító készlet [VEGYKIEG] 103 Visifix faragasztók [RAGASZTO] 104 Epoxy ragasztó [RAGASZTO] 104 Vinylester ragasztó [RAGASZTO] 105 Szitahüvelyek [RAGASZTO] 105 Keverőszár [RAGASZTO] 105 Köratac HF300 PVC ragasztó [RAGASZTO] 105 C12 pillanatragasztó [RAGASZTO] 106 Rework féktisztító spray RW111 [REWORK] 106 Rework hegesztő, leválasztó spray RW 112 [REWORK] 106 Rework villanyszerelési tisztító spray RW113 [REWORK] 106 Rework vágóolaj spray RW115 [REWORK] 107 Rework cink spray RW117 [REWORK] 107 Rework univerzális tisztító hab RW122 [REWORK] 107 Rework lánckenő spray RW124 [REWORK] 107 Rework szilikon spray RW135 [REWORK] 107 Rework rozsdaoldó spray RW150 [REWORK] 108 Rework rézpaszta spray RW164 [REWORK] 108 Rework jelölő spray RW [REWORK] 108 Multiwork univerzális spray RW040 [REWORK] 108 FIX ÁR

5 TARTALOMJEGYZÉK HEGESZTÉSTECHNIKA Rutilos elektródák [HEGESZT] 109 Bázikus elektróda [HEGESZT] 109 Felrakó elektróda [HEGESZT] 109 AWI hegesztőpálca [HEGESZT] 109 Inox elektróda [HEGESZT] 109 PNEUMATIKUS GÉPEK Racsnis kulcsok [PNEUGEP] 110 Ütvecsavarozók [PNEUGEP] 110 Dugókulcs készlet [PNEUGEP] 111 Szegecshúzó készlet [PNEUGEP] 111 Csavarbehajtó pisztoly [PNEUGEP] 111 Egyenes csavarbehajtó [PNEUGEP] 111 Furatköszörűk [PNEUGEP] 111 Levegős lemezvágó [PNEUGEP] 112 Levegős orrfűrész [PNEUGEP] 112 Gyorstokmányos fúrógépek [PNEUGEP] 112 Excenter csiszolók [PNEUGEP] 112 Rezgő csiszoló [PNEUGEP] 113 Sarokcsiszoló [PNEUGEP] 113 Kapocsbelövő pisztoly [PNEUGEP] 113 Szögbelövő pisztoly [PNEUGEP] 113 Kapocs/szögbelövő kombi pisztoly [PNEUGEP] 113 Levegős szilikon kinyomó pisztoly [PNEUGEP] 114 Zsírzó pisztoly [PNEUGEP] 114 Szerviz készletek [PNEUGEP] 114 Légszerszám készletek [PNEUGEP] 115 Lefúvató pisztolyok [PNEUGEP] 115 Festékszóró pisztolyok [PNEUGEP] 116 Levegő/víz mosópisztoly [PNEUGEP] 117 Gázolajszóró pisztoly [PNEUGEP] 117 Alvázvédő pisztoly[pneugep] 117 Pneumatikus zsírzó pisztoly [PNEUGEP] 117 Homokszóró pisztolyok [PNEUGEP] 117 Kerékfúvató pisztolyok [PNEUGEP] 118 Olajzók [PNEUGEP] 118 Nyomásszabályozók [PNEUGEP] 118 Nyomáskapcsoló [PNEUGEP] 119 Nyomásmérő óra [PNEUGEP] 119 Levegőszűrő [PNEUGEP] 119 Szűrő [PNEUGEP] 119 Levegőelőkészítő egység [PNEUGEP] 119 Szűrő nyomásszabályozó [PNEUGEP] 119 Spiráltömlők [PNEUTOMLO] 120 Manuális leeresztő szelep [PNEUGEP] 120 Dugattyús kompresszorok [PNEUGEP] 120 Csatlakozók [PNEUCSAT] 122 WINTECH WINDOWS - ABLAKGYÁRTÁS MVZ-A [MVZA] 123 MVZ-B [MVZB] 123 MVZ-F [MVZF] 123 FIX ÁR FIX ÁR Vakdugó [VAKDUGO] 123 MKC-D [MKCD] 124 Ablaktokrögzítő csavar normál v. redukált fejjel [TOKLAF] [TOKCIF] 124 Takarósapka tokrögzítő csavarokhoz [TAKSAPTX] 124 WINTECH DRYWALL - SZÁRAZÉPÍTÉSZET Gipszkarton csavar fém menettel [GKFEM] 125 Gipszkarton csavar fa menettel [GKFA] 125 Önfúró gipszkarton csavar [GKONF] 126 D-fejű gipszkarton csavar - borsika [BORSIKA] órás gipszkartoncsavar [GKFEM] 126 Lapos nagyfejű gipszkarton csavar [GKFA] 126 Gipsz-gipsz csavar [GIPSZGIPSZ] 126 Gipszrost csavar [GIPSZROST] 126 Acél beütőék [BEUT] 127 Fém beütőék [BEUT] 127 Acél beütőhüvely [BEUTOH] 127 Perforált direkt függesztő CD profilhoz [PDFCD] 127 Perforált direkt függesztő fához [PDFFA] 127 Duplarugó [DUPLAR] 128 CD szintkiegyenlítő [CDSZINT] 128 CD hossztoldó [CDHOSSZ] 128 Akusztikus lengőkengyel [AKLK] 128 CD keresztösszekötő (K2 és K3) [CDKERK] 128 Rugós álmennyezet függesztő (T-prof., fához) [GYFT, GYFZD] 129 Négypontos gyorsfüggesztő [GYFZ4] 129 Rugós CD gyorsfüggesztő [CDGYF] 129 Lekerekített CD gyorsfüggesztő [LEKCDGYF] 129 Szemes függesztőpálca [FUGGP] 130 Kampós függesztőpálca [FUGGP] 130 Szöghorgony [SZOGHOR] 130 Rögzíthető CD hossztoldó [CDHOSSZ] 130 Derékszögű horgony [DERHOR] 131 Rezgéscsillapító szalag [REZGSZ] 131 Szerelőnyílások (acél lemezes, gipszkartonos) [SZERNY] 131 WINTECH SAFETY - MUNKAVÉDELEM Szemüvegek [MVSZEM] 132 Fülvédők [MVFUL] 132 Maszkok [MVMASZK] 133 Sisakok és sisak szerelvények [MVSISAK] 134 Kesztyűk [MVK] 134 Jelzőszalagok [MVKIEG] 138 ROZSDAMENTES KÖTŐELEMEK Csavaranyák 139 Csavaralátétek 139 Csavarok 140 WINTECH SOLAR - NAPELEMES RÖGZÍTÉSEK Alumínium profilok [SOLARPROFIL] 142 Tető kampók [SOLARKAMPO] 146 Alkatrészek [SOLARALK] 148 PADLÁSFELJÁRÓK Szétnyitható és ollós padlásfeljárók [PADLAS] 159 FIX ÁR 7

6 TÁRGYMUTATÓ A, Á Ablakfélfordító [HUZAFF] 23 Ablaktokrögzítő csavar normál fejjel [TOKLAF] 124 Ablaktokrögzítő csavar redukált fejjel [TOKCIF] 124 Acél beütőék [BEUT] 127 Acél beütőhüvely [BEUTOH] 127 Acél dübel [ACELDUBEL] 75 Acél köpenyes horgony [MOLLY] 75 Ácskapocs [ACSKAP] 77 Adapterek [BITTARTO] 96 Akril tömítő Hauser [VEGYI] 101 Akril tömítő Tytan Professional [VEGYI] 102 Akusztikus lengőkengyel [AKLK] 128 Alacsony anya [D439] 47 Alapcsavar [ALAPCS] 74 Állványcsavar [D571] 20 Alugőzölt öntapadós ragasztószalag [RAGSZALALUOKF] 103 Ászokcsavar [ASZOK] 19 B Behajtó szerszám gipszkarton tiplihez [BITGK] 96 Behajtóhegyek (PZ, PH, TX, SQ) [BITPZ, BITPH, BITTX, BITROB] 94 Belsőkulcsnyílású csavarok [D912, D7991, I7380] 39 Bútorfogantyú csavar [BUTFOG] 29 Bútorösszehúzó csavar hüvellyel [BUTHUVCS] 31 C, CS CD hossztoldó [CDHOSSZ] 128 CD keresztösszekötő (K2 és K3) [CDKERK] 128 CD szintkiegyenlítő [CDSZINT] 128 Cink spray Rework RW117 [REWORK] 107 Csomagolószalag Hauser [VEGYKIEG] 103 D Derékszögű horgony [DERHOR] 131 D-fejű metrikus csavar [D7985] 42 Duplarugó [DUPLAR] 128 Dübel faforgácslap csavarral [TIPLIFORG] 65 Dübel peremes állványcsavarral [TIPLIALLV] 66 E Ekecsavar [EKE] 42 Elektróda bázikus [HEGESZT] 109 Elektróda felrakó [HEGESZT] 109 Elektróda inox [HEGESZT] 109 Epoxy ragasztó [RAGASZTO] 104 Eurocsavar (d-fejű, süllyesztett fejű) [EURO] 30 F Fa tipli [FATIPLI] 33 Faforgácslap csavar d-fejjel [FORGD] 14 Faforgácslap csavar süllyesztett fejjel [FORGS] 13 Faforgácslap csavar torx fejjel [FORGT] 15 Fafúró központi heggyel [FUROFA] 91 Fafúró spirál heggyel (gerendafúró) [FUROFA] 91 Fakötésű alátétek (DIN 9021, DIN 440) [D9021, D440] 51 Falhorog [HUZFALH] 21 Famenetű anya D-típusú [FAMA] 31 Faragasztók Visifix [RAGASZTO] 104 Féktisztító spray Rework RW111 [REWORK] 106 Fém beütőék [BEUT] 127 Festőszalag Hauser [VEGYKIEG] 103 Fibertárcsa [FIBER] 87 Fogópár [FOGOPAR] 45 Fugasimító készlet Tytan Professional [VEGYKIEG] 103 Fülvédők [MVFUL] 132 G, GY Gerendapapucs belső [OSZLOPT] 27 Gerendapapucs külső [OSZLOPT] 27 Gerendapapucs osztott külső [OSZLOPT] 28 Gipsz-gipsz csavar [GIPSZGIPSZ] 126 Gipszkarton csavar d-fejű (borsika) [BORSIKA] 126 Gipszkarton csavar fa menettel [GKFA] 125 Gipszkarton csavar fém menettel [GKFEM] 125 Gipszkarton csavar lapos nagyfejű [GKFA] 126 Gipszkarton csavar önfúró [GKONF] 126 Gipszkartoncsavar 500 órás [GKFEM] 126 Gipszrost csavar [GIPSZROST] 126 Gumikorong [GUMIKOR] 86 Gyémántvágó tárcsák [GYEMANT] 85 Gyűrűs anya [D582] 47 Gyűrűs csavar [D580] 38 H Hatlapfejű csavar részmenettel (DIN 931) [D931] 35 Hatlapfejű csavar tövigmenettel (DIN933) [D933] 34 Hatlapú anya [D934] 46 Hegesztő anya [D929] 49 Hegesztő, leválasztó spray Rework RW 112 [REWORK] 106 Hegesztőpálca AWI [HEGESZT] 109 Hengerelt fém csigafúró [FUROCS] 88 Heratekta rögzítőtüske [SZIGT] 72 Hintahorog [HUZHIN] 22 Hosszúszárú fém csigafúró [FUROH] 89 Hungarocell spirál tipli [TIPLIHUNG] 65 Huzalfeszítő [HUZALFESZ] 80 Huzalszeg [HUZALSZEG] 77 Húzószegecs acél-acél nyitott félgömbfejű [POPSZAC] 64 Húzószegecs alu-acél, nyitott fgf. horg. vagy festett [POPSZAL] 61 Húzószegecs alu-acél nyitott nagy- vagy extra nagyfejű [POPSZAL] 63 Húzószegecs alu-acél zárt félgömbfejű [POPSZAL] 64 J Jelölő spray Rework RW [REWORK] 108 Jelzőszalagok [MVKIEG] 138 K Kábelkötegelő [KABELKOT] 69 Kampós függesztőpálca [FUGGP] 130 Kapupánt csavar (DIN 603) [D603] 43

7 TÁRGYMUTATÓ Karabíner [KARABINER] 80 Kapupánt csavar (MSZ 2323) [MSZ2323] 44 Kések OLFA [KESOLFA] 82 Kések univerzális [KESOEM] 82 Kesztyűk [MVK] 134 Kéthegyű szegecsfúró [FUROCS] 91 Keverőszár [RAGASZTO] 105 Kinyomópisztolyok [PISZTOLY] 103 Kompresszorok [PNEUGEP] 120 Konfirmátor csavar [KONF] 29 Kontakt alátét [D6796] 51 Körmös anya (kézi, gépi) [KORMOS] 32 Kötélbilincs [KOTELBILINCS] 79 Kötélszív [KOTELSZIV] 79 Kőzetfúró (normál és köszörült) [FUROK] 90 Külsőfogazású alátét [D6798] 52 L Lameller [LAMEL] 86 Lamelló [LAMELLO] 33 Lámpahorog [HUZLAH] 21 Lánckenő spray Rework RW124 [REWORK] 107 Láncok [LANC] 81 Lapos alátét [D125A] 50 Laposfejű bútoranya [LAFBANYA] 31 Laposfejű bútorcsavar [LAFBCS] 30 Lekerekített CD gyorsfüggesztő [LEKCDGYF] 129 Lemezcsavar d-fejjel [D7981] 53 Lemezcsavar süllyesztett fejjel [D7982] 54 L-imbuszkulcs [BITLKULCS] 95 M Magasan zárt anya [D1587] 49 Mágneses dugókulcs [BITDUGKULCS] 95 Mágnestoldó [BITTARTO] 95 Maszkok [MVMASZK] 133 Menetes behajtó [BITPH] 94 Menetes gipszkarton tipli, cink ötvözet [GKTIPLI] 76 Menetes gipszkarton tipli, műanyag [TIPLIGK] 67 Menetes szár toldó [D6334] 47 Menetes szárak (DIN975, DIN796) [D975, D976] 37 Mennyezeti kampó [MKAMPO] 76 Mérőszalagok [MEROSZALAG] 96 MKC-D [MKCD] 124 Molly dübel fogó [MOLLY] 96 Munkalap összehúzó [MLAP] 33 Műanyag távtartók [BETONTAV] 70 Műanyag tipli hosszított [TIPLIH] 66 Műanyag tipli kerek [TIPLI] 65 Műanyag tölcséres beütőékek [BEUT] 68 Műanyag záródugók (zártszelvény, cső) [ZARTSZ, CSODUGO] 70 MVZ-A [MVZA] 123 MVZ-B [MVZB] 123 MVZ-F [MVZF] 123 N Nagy fúrásteljesítményű önfúró lemezcs. hatlap fejjel [D7504K] 58 Négypontos gyorsfüggesztő [GYFZ4] 129 Neutrális szilikon Hauser [SZILIKON] 99 Neutrális szilikon Tytan Professional [SZILIKON] 99 Nord-Lock alátétpár [NORDLOCK] 52 O Opel csavar lapos nagyfejű, önfúró vagy hegyesvégű [OPEL] 60 Oszloptartók [OSZLOPT] 77 Ö Önfúró lemezcsavar d-fejjel [D7504N] 55 Önfúró lemezcsavar hatlap fejjel [D7504K] 57 Önfúró lemezcsavar süllyesztett fejjel [D7504P] 56 Önzáró anyák (DIN 985, DIN 980) [D985, D980] 48 P Padlásfeljárók 159 Pengék [KESPENGE] 83 Peremes anya [D6923] 46 Perforált direkt függesztő CD profilhoz [PDFCD] 127 Perforált direkt függesztő fához [PDFFA] 127 Perforált lemez [PERFLEM] 26 Perforált sarokösszekötő [SAROK] 25 Pillanatragasztó C12 [RAGASZTO] 106 Pisztolyhab Hauser [PURHAB] 97 Pisztolyhab Tytan Professional O2 [PURHAB] 97 Platócsavar [PLATO] 59 Pneumatikus csatlakozók [PNEUCSAT] 122 Pneumatikus gépek [PNEUGEP] 110 Pneumatikus spiráltömlők [PNEUTOMLO] 120 Polctartó stift [POLC] 33 Polisztirol ragasztó kézi Tytan Prof. Styro Uni [RAGASZTO] 102 Polisztirol ragasztó Tytan Prof. Styro 753 [RAGASZTO] 102 Profi facsavar süllyesztett fejjel [FORGPS] 18 Profi facsavar tányérfejjel [FORGPT] 17 Purhab Hauser [PURHAB] 98 Purhab tisztító Tytan Professional [VEGYKIEG] 99 R Ragasztó Köratac HF300 PVC [RAGASZTO] 105 Rezgéscsillapító szalag [REZGSZ] 131 Rézpaszta spray Rework RW164 [REWORK] 108 Rozsdamentes kötőelemek 139 Rozsdaoldó spray Rework RW150 [REWORK] 108 Rögzíthető CD hossztoldó [CDHOSSZ] 130 Rögzítőszalag [HILTISZ] 79 Rugós alátét [D127B] 50 Rugós álmennyezet függesztő (T-prof., fához) [GYFT, GYFZD] 129 Rugós CD gyorsfüggesztő [CDGYF] 129 Rugós feszítőhüvely [I8752] 63 Rutilos elektródák [HEGESZT] 109

8 TÁRGYMUTATÓ S, SZ Sarokösszekötő [SAROK] 24 Sarokösszekötő 45 -os [SAROK] 25 Sarokösszekötő erősített [SAROK] 24 SDS+ fúrószárak (kétélű, négyélű) [FUROSDS] 92 Sekli [SEKLI] 80 Sisakok és sisak szerelvények [MVSISAK] 134 Sodronykötél [SODRONY] 81 Solar alkatrészek [SOLARALK] 148 Solar alumínium profilok [SOLARPROFIL] 142 Soroló csavar, horganyzott vagy festett [D7504K] 59 Süllyesztett fejű metrikus csavar [D965] 41 Szaniter szilikon Hauser [SZILIKON] 100 Szaniter szilikon Tytan Professional [SZILIKON] 101 Szárnyas anya [D315] 48 Szárnyas gipszkarton tipli [TIPLIGK] 66 Szarufa összekötő fogazott tárcsa [SZARUFA] 28 Szegecsanyák (hengeres fejjel, süllyesztett fejjel) [SZANYA] 47 Szelemen csavar [SZELEMEN] 45 Szemes függesztőpálca [FUGGP] 130 Szemescsavar [HUZSZEM] 22 Szemüvegek [MVSZEM] 132 Szendvicspanel csavarok [SZEND] 60 Szerelési ragasztó Tytan Professional Classic Fix [RAGASZTO] 102 Szerelőnyílások (acél lemezes, gipszkartonos) [SZERNY] 131 Szigeteléstartó acél szeggel [SZIG] 72 Szigeteléstartó műanyag szeggel [SZIG] 73 Szigeteléstartó tányérok [SZIGT] 72 Szilikon spray Rework RW135 [REWORK] 107 Szintező csavar [SZINT] 19 Szitahüvelyek [RAGASZTO] 105 Szöghorgony [SZOGHOR] 130 Szögletes műanyag tipli [TIPLISZ] 65 T Takarósapka tokrögzítő csavarokhoz [TAKSAPTX] 124 Talajcsavarok [TALAJCS] 78 Távtartós behajtó [BITPH] 94 Téli pisztolyhab Hauser [PURHAB] 97 Téli pisztolyhab Tytan Professional O2 [PURHAB] 98 Téli purhab Hauser [PURHAB] 98 Terasz csavar [TERASZ] 18 Terpesztő (feszítő) tipli [GKTIPLI] 76 Tető kampók [SOLARKAMPO] 146 Tisztítókorongok fémhez [TISZTIT] 85 Tönkanya [TONKANYA] 32 Trapézlemez függesztő [TRAPEZ] 77 U Univerzális műanyag tipli [TIPLIUNIV] 67 Univerzális spray Multiwork RW040 [REWORK] 108 Univerzális szilikon Tytan Professional [SZILIKON] 100 Univerzális szilikon Hauser [SZILIKON] 100 Univerzális tisztító hab Rework RW122 [REWORK] 107 Ü Üreges téglába való műanyag tipli [TIPLIU] 68 V Vágókorongok acélhoz [FEMVAG] 84 Vágókorong kőhöz [KOVAG] 85 Vágókorongok inox anyagokhoz [FEMVAG] 84 Vágóolaj spray Rework RW115 [REWORK] 107 Vakdugó [VAKDUGO] 123 Vasalatállító kulcs [BITVAS] 95 Villanyszerelési tisztító spray Rework RW113 [REWORK] 106 Vinylester ragasztó [RAGASZTO] 105 Vulkanizált alátét [EPDMAL] 52 W WoodStar - süllyesztett fejű speciális facsavar [WOODS] 16 WoodStar - tányér fejű speciális facsavar [WOODT] 16 WoodStar Vinkli [VINKLI] 28 Z Zamak horgony [ZAMAK] 76 Zsindelyragasztó Tytan Professional [RAGASZTO] 101

9 ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK A jelen Általános Szerződési Feltételek (a továbbiakban: ÁSZF) a VISIMPEX-HUNGARY Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság (székhely: 9027 Győr, Kőrisfa utca 3., adószám: , cégjegyzékszám a Győr-Moson-Sopron Megyei Bíróság mint Cégbíróság által bevezetve a cégjegyzékbe: , képviseli: Kosár Dezső ügyvezető, a továbbiakban: Eladó) és az általa nyújtott kereskedelmi szolgáltatásokat igénybe vevő ügyfél (a továbbiakban: Ügyfél) jogait és kötelezettségeit tartalmazza. (Eladó és Ügyfél a továbbiakban együttesen: Felek). Mindenkori szállításaink vonatkozásában a vonatkozó jogszabályok rendelkezésein túl, amennyiben ezt a jogszabályok megengedik kizárólag jelen feltételek irányadóak. Az ügyfelek által a rendeléskor támasztott egyéb, illetve további igények és egyéb szerződéses feltételek az Eladó kifejezett, kötelezettségvállaló nyilatkozata hiányában figyelembevételre nem kerülnek. Jelen feltételektől való bármiféle eltérés kizárólag akkor érvényes, ha azt az Eladó képviseletében a cégjegyzésre jogosult ügyvezető, vagy a cégvezető írásban elfogadta. 1. Általános tudnivalók, a Felek közötti szerződés létrejötte 1.1. Ajánlatainkat az ajánlati kötöttség kifejezett kizárásával küldjük ki, adott rendelés vonatkozásában a szerződés létrejöttéhez az Ügyféltől érkező megrendelés Eladó általi kifejezett írásbeli elfogadása szükséges Áraink után a mindenkori hatályos jogszabályok feltételei szerint általános forgalmi adó fizetendő. A szakmailag szokásos mértékű csomagolás költségei árainkban benne foglaltatnak. Áraink az Eladó székhelyén történő átvétel esetére értendőek, a kiszállítással kapcsolatos költségekre a jelen ÁSZF 2. fejezete az irányadó A megkötött szerződésekben vállalt teljesítési határidők betartása a beszállítóink által időben történő és megfelelő mennyiségű alapanyag-szállítás feltétele. Alapanyag-ellátásbeli akadályok miatti szállítási késedelem esetén az Ügyfelet ezen körülményről haladéktalanul tájékoztatjuk. Amennyiben a szállítás előbbi okból teljesen meghiúsul, a teljesített ellenértéket az Ügyfél részére visszafizetjük. Az Eladó további felelősségét az alapanyag-ellátás késedelme, illetve elégtelensége miatti szállítási késedelemből/meghiúsulásból eredő károk vonatkozásában kizárjuk Az Eladó kizárólag nagykereskedelmi tevékenységet folytat, így csak a vállalkozói engedéllyel rendelkező egyéni vállalkozókat, illetőleg a cégbíróságon nyilvántartásba vett gazdasági társaságokat szolgálja ki. 2. Szállítási kötelezettség és határidők 2.1. Ügyfeleink minél gyorsabb és korrektebb kiszolgálása érdekében az általuk megrendelt termékeket gyorsfutár partnerünk segítségével juttatjuk el hozzájuk. A hétfőtől csütörtökig óráig, valamint a pénteken óráig leadott megrendelések elküldését még aznap, a később leadottakét pedig a következő munkanapon vállaljuk Előre nem látható, felelősségi- és hatáskörünkbe nem tartozó olyan akadályok esetén, amelyek vállalt kötelezettségeink teljesítését késleltetik, vagy ellehetetlenítik, fenntartjuk annak jogát, hogy az előre jelzett határidőket az akadályoztatás idejével meghosszabbítsuk, vagy a szerződést a még nem teljesített rész vonatkozásában megszüntessük. Az Eladó nem jogosult a szerződés megszüntetésére, amennyiben az akadályoztatás kizárólag röviden átmeneti jellegű Szállítási késedelem esetén az ebből eredő károk kizárólag a 5.5. pontban leírt mértékig érvényesíthetőek. Súlyos gondatlansággal, illetőleg szándékosan okozott szállítási késedelem esetén a felelősség előbbi korlátozása nem alkalmazandó Amennyiben a kifejezett jognyilatkozattal vállalt teljesítési határidőket nem tartjuk be, az Ügyfél méltányos póthatáridő szabásával köteles az Eladót a teljesítésre felszólítani. Ezen póthatáridő eredménytelen eltelte után az Ügyfél a szerződéstől elállhat. Teljesítés helyetti kártérítési igénnyel az Ügyfél kizárólag akkor élhet, ha a szerződésszegés szándékosan, súlyos gondatlansággal, vagy jelentős szerződéses kötelezettségek gondatlan megszegésével következett be. Előbbi esetben a kártérítési igény kizárólag az ilyen esetekben előre a jogviszony természetéből előre látható közvetlen károkra terjedhet ki Az aktuális szállítási díjat honlapunkon ( tesszük közzé. 3. Csomagolási díj 3.1. Az összekészített rendeléseket csomagolási díj terheli A csomagolási díj minden rendelésre érvényes, a szállítás módjától és idejétől függetlenül A csomagolási díj külön tételként kerül feltüntetésre az árukísérő bizonylaton Az aktuális csomagolási díjat honlapunkon ( tesszük közzé. 4. Teljesítés és a kárveszély átszállása 4.1. Szállításaink kizárólag az Ügyfelek kockázatára történnek. A kárveszély eltérő megállapodás hiányában legkésőbb akkor száll át az Ügyfélre, amikor az árut az Eladó, vagy annak képviseletében harmadik személy a fuvarozónak, szállítmányozónak, vagy a továbbítással megbízott egyéb személynek átadja. Amennyiben az áru kiszállítása/továbbítása az Eladó feladata, vagy az áru átvételekor az Ügyfél bizonyos kötelezettségeit az Eladó teljesíti, vagy az Eladó a szállítás költségeit magára vállalja, a kárveszély az áru közreműködő részére történő átadásával száll át az Ügyfélre. Eladó biztosítást a szállítás vonatkozásában kizárólag az Ügyfél kérelmére és költségére köt Ügyfél általi személyes, vagy megbízott útján történő átvétel esetén a kárveszély az Ügyfélre a rakodás megkezdésével száll át. Előbbi esetben az Ügyfél köteles a biztonságos és szakszerű be- és kirakodás ügyében a szükséges intézkedéseket megtenni. Amennyiben a be- és kirakodáskor az Eladó közreműködik, ez kizárólag az Ügyfél megbízásából, felelősségére és kockázatára történik. Az áru nem biztonságos, vagy szakszerűtlen be- és kirakodásából eredő károk vonatkozásában az Eladó felelőssége kizárt. Azon kárigények alól, amelyek abból erednek, hogy az Ügyfél által megjelölt továbbítással megbízott személy a továbbítás (pl. áruszállítás) szabályait megszegi, az Ügyfél köteles az Eladót maradéktalanul mentesíteni A szállítás (fuvarozás/szállítmányozás) körében bekövetkezett károk miatti igények érvényesítésére az Ügyfél a szállítmányozóval, ill. fuvarozóval szemben, a vonatkozó határidők szem előtt tartásával, közvetlenül köteles, amely esetben a bejelentés másolatát ezzel egy időben köteles az Eladónak megküldeni Az Ügyfél oldalán beállt, jogosulti késedelem esetén a kárveszély a teljesítési készség közléséről szóló szállítási értesítő kiküldésével száll át. 5. Szavatosság/felelősség 5.1. Az Eladó szavatol azért, hogy termékei a termék-adatlapokban leírt specifikációnak (tulajdonságoknak), valamint a DIN szabványban leírt műszaki és alaki követelményeknek megfelelnek. Ezen tulajdonságok a Polgári törvénykönyv ának megfelelő a forgalomban szokásos jó minőségű dolog tulajdonságainak minősülnek. A termék-adatlapoktól eltérő tulajdonságú áru szállítására az Eladó kizárólag akkor köteles, ha az eltérést az Eladó képviseletében a cégjegyzésre jogosult ügyvezető, vagy a cégvezető írásban elfogadta. Bármilyen tájékoztatás, ill. tanácsadás, amely a termék-adatlapok útján, alapján, vagy azokkal összefüggésben történik, eddigi tapasztalatainknak és legjobb tudásunknak felel meg Az Ügyfél köteles az árut az átadást követően azonnal megvizsgálni. Bármilyen szavatossági igény az átadást követő 8 (naptári) napon belül, az észlelést követően haladéktalanul, kizárólag írásban, a talált rendellenesség és az érvényesíteni kívánt szavatossági igény megnevezésével együtt érvényesíthető. Előbbiek hiányában az áru átvettnek tekintendő. Szavatossági igény bejelentése esetén az Ügyfél köteles a tárgyi áruból az Eladó részére mintát biztosítani, hogy annak független szakértő általi vizsgálata, illetve az Eladó által őrzött, adott szállítmányból vett mintával, valamint a kötelmi erővel bíró termék-adatlappal történő összehasonlítása megtörténhessen. Amennyiben a szavatossági igény által érintett minta az Eladó által az adott szállítmányból őrzöttől szakszerűtlen szállításra, kezelésre vagy tárolásra visszavezethető okból eltér, úgy szavatossági igény az Eladóval szemben nem érvényesíthető. Az áru átadását és a kárveszély átszállását követően a szakszerű szállítás, kezelés, ill. tárolás vonatkozásában a bizonyítási teher az Ügyfélen nyugszik Megalapozott szavatossági igény esetén az Eladó az árut kicseréli. Amennyiben az Eladó a kicserélést nem vállalta, vagy e kötelezettségének megfelelő határidőn belül, az Ügyfélnek okozott jelentős kényelmetlenség nélkül nem tud eleget tenni, úgy az Ügyfél választása szerint megfelelő árleszállítást igényelhet, vagy elállhat a szerződéstől. Jelentéktelen hiba miatt elállásnak nincs helye.

10 5.4. Bármilyen, Eladóval szembeni szavatossági igény egy év alatt elévül, amely határidő az áru kiszállításától kezdődik. Amennyiben a kiszállított áru szokásos és számunkra ismert felhasználási mód keretében épület/építmény létesítése keretében kerül felhasználásra és az áru hibája ezen létesítmény hibáját okozza, illetve emberéletben, testi épségben, vagy egészségben károsodást okoz, az egy éves elévülési idő helyett a vonatkozó törvényi előírások az irányadóak Hibás teljesítés esetén jelen szerződési feltételekben kifejezetten nem említett kártérítési igény Eladóval szembeni érvényesítése kizárt. A felelősség korlátozása a szándékosan, ill. súlyos gondatlansággal okozott károk, ill. az emberéletben, testi épségben, vagy egészségben beállt károsodás vonatkozásában nem alkalmazandó. Kártérítési felelősségünk a szándékos ill. súlyos gondatlanság eseteinek, valamint az emberéletben, testi épségben, vagy egészségben okozott károk kivételével kizárólag az előre látható és a szerződés természetéből közvetlenül következő károk legfeljebb megtérítésére korlátozódik, amelynek maximális összege legfeljebb a vonatkozó szállítás ellenértéke. 6. Tulajdonjog-fenntartás 6.1. A szállított áru az Eladó Ügyféllel fennálló jogviszonyából eredő valamennyi követelésének Ügyfél általi kiegyenlítéséig az Eladó tulajdonában marad A tulajdonjog fenntartás alá eső termékek Ügyfél általi tovább-értékesítése a rendes üzleti tevékenységének keretében engedélyezett. Tulajdonjog fenntartás alá eső termékek Ügyfél általi zálogba, ill. biztosítékul adása, valamint azokkal az Eladó tulajdonjogát érintő egyéb rendelkezés tilos és semmis. Az áruk rendes üzleti tevékenység keretében történő továbbértékesítése esetén az Ügyfél ebből eredő igényét jelen feltételek elfogadásával az Eladóra engedményezi Az Ügyfél köteles a tulajdonjog fenntartás alá eső termékeket megfelelő gondossággal kezelni Szerződésszegő magatartás különösen fizetési késedelem esetén az Eladó a szerződéstől elállhat és jogosult az árut változatlan állapotban visszakövetelni. 7. Árak, kedvezmények, fizetési feltételek 7.1. Az általunk forgalmazott termékek listaárait a Menetlevél kiadvány tartalmazza, illetve letölthetőek a honlapunkról ( Annak érdekében, hogy törzsvásárlóink versenyképességét növeljük, az elért összesített havi forgalmuknak megfelelően listás árainkból engedményt adunk. Egyedi árakkal kapcsolatban a területileg illetékes kereskedelmi képviselőnk vagy központi ügyfélszolgálatunk nyújt információt Új ügyfeleink esetében az általuk vásárolt kötőelemek ellenértéke készpénzben kerül kifizetésre. Törzsvásárlóinknak természetesen felkínáljuk a banki átutalással történő fizetési lehetőséget. A banki átutalással történő fizetés körülményeit, feltételeit minden esetben üzletkötőink vizsgálják meg és vitatják meg az Ügyféllel Késedelmes fizetés esetén az Ügyfél a mindenkori jegybanki alapkamat kétszeresének megfelelő mértékű késedelmi kamat fizetésére köteles Amennyiben adott Ügyfél egy fizetési kötelezettségével késedelembe esik az Eladó jogosult az Ügyfél valamennyi addig még nem esedékes tartozását esedékessé tenni. Az Ügyfél Eladóval szembeni követeléseit tartozásával szemben kizárólag akkor számíthatja be, ha azokat az Eladó elismerte, vagy jogerős határozat megállapította. Előbbi az Eladó felé fennálló nem pénzfizetési kötelezettség esetére is érvényes: pl. áru visszatartása követelés fejében kizárólag az Eladó általi elismerés, vagy erről rendelkező jogerős határozat esetén lehetséges. 8. Záró rendelkezések 8.1. Jelen szerződési feltételek, illetve az Eladó és az Ügyfél közti teljes jogviszony vonatkozásában a magyar jog az irányadó Az Eladó minden esetben arra törekszik, hogy a kereskedelmi kapcsolatokból keletkező viták békés úton, a szerződő felek kölcsönös megelégedésére rendeződjenek Amennyiben a 8.2. pontban foglaltak nem teljesíthetőek, úgy a jelen szerződési feltételekből, illetve az Eladó és az Ügyfél közti teljes jogviszonyból eredő igények bíróság előtti elbírálására pertárgyértéktől függően a Győri Járásbíróság, illetve a Győri Törvényszék kizárólagos illetékessége az irányadó Jelen szerződési feltételek részbeni érvénytelensége az érvénytelenséggel nem érintett rendelkezések alkalmazását nem érinti. JELMAGYARÁZAT kifutó termék K! IMPRESSZUM - MENETLEVÉL 2018/2019 A Visimpex-Hungary Kft. termékkatalógusa és árjegyzéke. Érvényes április 1-től visszavonásig, illetve a következő árjegyzék kiadásáig. Kiadja a Visimpex-Hungary Kft., 9027 Győr, Kőrisfa utca 3., tel.: 96/ A kiadásért felel a Visimpex-Hungary Kft. ügyvezetője. A kiadványban szereplő csomagolási mennyiségek irányadónak tekintendők, azok a beszállítóváltás során eltérhetnek a megadott értéktől, ezért a Visimpex-Hungary Kft. fenntartja magának a jogot mind a tévedésből, mind pedig a beszállítói viszonyok változásából adódó korrekciókra. A kiadványban található termékek beszerzése folyamatos, azonban a beszállítópartnerek árukészletének függvényében egyes termékeknél átmeneti hiány léphet fel, melyért ezúton is kedves ügyfeleink szíves megértését és türelmét kérjük. A kiadványban előforduló nyomdahibákért felelősséget nem vállalunk.

11 SÜLLYESZTETT FEJŰ FAFORGÁCSLAP CSAVAR DIN 7505, süllyesztett fej, PZ horony, sárga vagy fehér horganyzott d1 2,5 3,0 3,5 4,0 4,5 5,0 6,0 d2 5,0 6,0 7,0 8,0 8,8 9,7 11,6 k max 1,2 1,8 2,1 2,4 2,7 2,9 3, d 2 k l d 1 bit PZ1 PZ1 PZ2 PZ2 PZ2 PZ2 PZ3 *alapértelmezett : 60 mm hosszig: sárga hg, tövigmenet (01001), 70 mm hossztól: sárga hg, részmenet (01002), további ok: fehér hg., tövigmenet (TM) (01003), illetve részmenet (RM) (01004), a rendelhető verziók -val jelölve sárga fehér TM RM TM RM ,5 x ,5 x ,5 x ,5 x ,5 x ,5 x ,0 x ,0 x ,0 x ,0 x ,0 x ,0 x ,0 x ,0 x ,0 x ,0 x ,0 x ,0 x ,5 x ,5 x ,5 x ,5 x ,5 x ,5 x ,5 x ,5 x ,5 x ,5 x ,5 x ,5 x ,0 x ,0 x ,0 x ,0 x ,0 x ,0 x ,0 x ,0 x ,0 x ,0 x ,0 x FOLYTATÁS A KÖVETKEZŐ OLDALON sárga fehér TM RM TM RM ,0 x ,0 x ,0 x ,0 x ,5 x ,5 x ,5 x ,5 x ,5 x ,5 x ,5 x ,5 x ,5 x ,5 x ,5 x ,5 x ,5 x ,0 x ,0 x ,0 x ,0 x ,0 x ,0 x ,0 x ,0 x ,0 x ,0 x ,0 x ,0 x ,0 x ,0 x ,0 x ,0 x ,0 x ,0 X ,0 x ,0 x ,0 x ,0 x ,0 x ,0 x WINTECH WOODWORK - FAIPARI CSAVAROK

12 FOLYTATÁS AZ ELŐZŐ OLDALRÓL: SÜLLYESZTETT FEJŰ FAFORGÁCSLAP CSAVAR sárga fehér TM RM TM RM ,0 x ,0 x ,0 x ,0 x ,0 x ,0 x ,0 x sárga fehér TM RM TM RM ,0 x ,0 x ,0 x ,0 x ,0 x ,0 x ,0 x D-FEJŰ FAFORGÁCSLAP CSAVAR D-fej, PZ horony, fehér horganyzott WINTECH WOODWORK - FAIPARI CSAVAROK d 2 k l d ,0 x ,0 x ,0 x ,0 x ,0 x ,0 x ,0 x ,0 x ,5 x ,5 x ,5 x ,5 x ,5 x ,5 x ,5 x ,5 x ,5 x ,0 x ,0 x ,0 x ,0 x ,0 x ,0 x ,0 x ,0 x ,0 x ,0 x ,0 x ,5 x ,5 x ,5 x m d1 3,0 3,5 4,0 4,5 6,0 d2 5,75 6,8 7,75 8,7 11,75 k max 2,25 2,35 2,75 3,0 4,2 bit PZ1 PZ2 PZ2 PZ2 PZ ,5 x ,5 x ,5 x ,5 x ,5 x ,5 x ,5 x ,5 x ,0 x ,0 x ,0 x ,0 x ,0 x ,0 x ,0 x ,0 x ,0 x ,0 x ,0 x ,0 x ,0 x ,0 x ,0 x ,0 x ,0 x ,0 x ,0 x ,0 x ,0 x ,0 x

13 TORX HORNYÚ FAFORGÁCSLAP CSAVAR süllyesztett fej, TORX horony, fehér vagy sárga horganyzott d1 3,0 3,5 4,0 4,5 5,0 6, d 2 d 1 d2 6,0 7,0 8,0 8,8 9,7 11,6 k max 1,8 2,1 2,4 2,7 2,9 3,4 k l m bit T10 T15 T20 T20 T25 T25 : fehér hg, tövigmenet (01021), fehér hg, részmenet (01022), sárga hg. tövigmenet (01016), sárga hg. részmenet (01017), a rendelhető verziók -val jelölve sárga fehér TM RM TM RM ,0 x ,0 x ,0 x ,0 x ,0 x ,0 x ,0 x ,0 x ,0 x ,0 x ,0 x ,5 x ,5 x ,5 x ,5 x ,5 x ,5 x ,5 x ,5 x ,5 x ,5 x ,5 x ,5 x ,0 x ,0 x ,0 x ,0 x ,0 x ,0 x ,0 x ,0 x ,0 x ,0 x ,0 x ,0 x ,0 x ,0 x ,0 x ,5 x ,5 x ,5 x sárga fehér TM RM TM RM ,5 x ,5 x ,5 x ,5 x ,5 x ,5 x ,5 x ,0 x ,0 x ,0 x ,0 x ,0 x ,0 x ,0 x ,0 x ,0 x ,0 x ,0 x ,0 x ,0 x ,0 x ,0 x ,0 x ,0 x ,0 x ,0 x ,0 x ,0 x ,0 x ,0 x ,0 x ,0 x ,0 x ,0 x ,0 x ,0 x ,0 x ,0 x ,0 x ,0 x ,0 x WINTECH WOODWORK - FAIPARI CSAVAROK 15

14 WOODSTAR - TÁNYÉRFEJŰ SPECIÁLIS FACSAVAR tányérfej, TORX horony (Ø 6: T30; Ø 8-10: T40), sárga horganyzott, tanúsítvány Natúr fához, pl. ácsszerkezetek masszív rögzítésére, fa játszóterek elemeinek összeszerelésére, kerti bútorok és tárolók készítéséhez, télikertek építéséhez. A torx horony stabil behajtást biztosít. A szárán található maróhorony révén a fába történő behatolás gyors és fáradtságmentes. A fúróhegy kialakításának köszönhetően előfúrásra nincsen szükség. WINTECH WOODWORK - FAIPARI CSAVAROK ,0 x ,0 x ,0 x ,0 x ,0 x ,0 x ,0 x ,0 x ,0 x ,0 x ,0 x ,0 x ,0 x ,0 x ,0 x WOODSTAR - SÜLLYESZTETT FEJŰ SPECIÁLIS FACSAVAR süllyesztett fej, TORX horony (Ø 3,5:T15; Ø 4:T20; Ø 4,5-5:T25; Ø 6: T30; Ø 8-10: T40), horganyzott, tanúsítvány ,0 x ,0 x ,0 x ,0 x ,0 x ,0 x ,0 x ,0 x ,0 x x x x x x x Natúr fához, pl. ácsszerkezetek masszív rögzítésére, fa játszóterek elemeinek összeszerelésére, kerti bútorok és tárolók készítéséhez, télikertek építéséhez. A torx horony és a bordákkal erősített fej stabil behajtást biztosít. A szárán található maróhorony révén a fába történő behatolás gyors és fáradtságmentes. A fúróhegy kialakításának köszönhetően előfúrásra nincsen szükség ,5 x ,5 x ,5 x ,5 x ,0 x ,0 x ,0 x ,0 x ,0 x ,0 x ,0 x ,0 x ,0 x ,5 x ,5 x ,5 x ,5 x ,5 x ,5 x ,5 x ,0 x ,0 x ,0 x ,0 x ,0 x ,0 x ,0 x ,0 x FOLYTATÁS A KÖVETKEZŐ OLDALON 16

15 FOLYTATÁS AZ ELŐZŐ OLDALRÓL: WOODSTAR - SÜLLYESZTETT FEJŰ SPECIÁLIS FACSAVAR ,0 x ,0 x ,0 x ,0 x ,0 x ,0 x ,0 x ,0 x ,0 x ,0 x ,0 x ,0 x ,0 x ,0 x ,0 x ,0 x PROFI FACSAVAR TÁNYÉRFEJJEL lapos nagy fej, TORX horony (Ø 6: T30; Ø 8-10: T40), horganyzott, tanúsítvány ,0 x ,0 x ,0 x ,0 x ,0 x ,0 x ,0 x ,0 x ,0 x ,0 x ,0 x ,0 x ,0 x ,0 x ,0 x ,0 x ,0 x ,0 x ,0 x ,0 x ,0 x ,0 x ,0 x ,0 x ,0 x ,0 x ,0 x ,0 x ,0 x ,0 x ,0 x ,0 x ,0 x x x x x x x x x x x x x x x x WINTECH WOODWORK - FAIPARI CSAVAROK 17

16 PROFI FACSAVAR SÜLLYESZTETT FEJJEL süllyesztett fej, TORX horony (Ø 6: T30; Ø 8-10: T40), horganyzott, tanúsítvány WINTECH WOODWORK - FAIPARI CSAVAROK ,0 x ,0 x ,0 x ,0 x ,0 x ,0 x ,0 x ,0 x ,0 x ,0 x ,0 x ,0 x ,0 x ,0 x ,0 x ,0 x ,0 x ,0 x ,0 x ,0 x ,0 x ,0 x ,0 x TERASZ CSAVAR süllyesztett fej, TORX horony (Ø 4: T15; Ø 5: T20), önmetsző, rozsdamentes ,0 x ,0 x ,0 x ,0 x ,0 x ,0 x ,0 x x x x x x x x x x x x x x x x Kültéri keményfa padozatok, homlokzatok nagyszilárdságú és időtálló rögzítéséhez, kül- és beltéri fa lépcsőlapoknak a fa fogadószerkezethez történő fogatásához. A rozsdamentes anyag ellenáll a környezeti hatásoknak, nem korrodálódik, nem hagy rozsdafoltot a fán. Az önmetsző hegy lényegesen egyszerűbbé és gyorsabbá teszi a behajtást, szemben a hagyományos heggyel és menettel. A csavarfej alatti bordák segítik a könnnyű besüllyesztést x x x x x x x x x

17 SZINTEZŐ CSAVAR süllyesztett fej, TORX horony, horganyzott Gipszkarton falak fa vázszerkezetének fa tartógerendákhoz való rögzítésére, a vázszerkezet szintezésére alkalmas. Használatával a szerkezeti léc alátámasztása szükségtelenné válik. A fúróhegy-kialakításnak köszönhetően a csavar előfúrás nélkül könnyen hatol a fába, ugyanakkor a nagy menetátmérő megakadályozza a csavar kiszakadását. A fej alatti bordák elősegítik a csavarfej tökéletes besüllyesztését x x x x x x x d 1 ÁSZOKCSAVAR hatlapú befogással, fehér horganyzott a l b d M6 x M6 x M6 x M6 x M8 x M8 x M8 x M8 x M8 x M8 x M8 x M8 x d1 M6 M8 M10 d2 a b a b a b M8 x M10 x M10 x M10 x M10 x M10 x M10 x M10 x M10 x M10 x M10 x M12 x WINTECH WOODWORK - FAIPARI CSAVAROK 19

18 ÁLLVÁNYCSAVAR DIN 571, hatlapfejű, fehér horganyzott k d 1 l b > 0.6l s d k 3,5 4 5,5 7 7,7 s ,6 WINTECH WOODWORK - FAIPARI CSAVAROK ,0 x ,0 x ,0 x ,0 x ,0 x ,0 x ,0 x ,0 x ,0 x ,0 x ,0 x ,0 x ,0 x ,0 x ,0 x ,0 x ,0 x ,0 x ,0 x ,0 x ,0 x ,0 x ,0 x ,0 x ,0 x ,0 x ,0 x ,0 x ,0 x ,0 x ,0 x ,0 x ,0 x ,0 x ,0 x ,0 x ,0 x ,0 x ,0 x ,0 x ,0 x x x x x x x x x x x x x x x x x x x x x x x x x x x x x x x x x x x x x x x

19 FALHOROG fa menettel, horganyzott ,0 x ,0 x ,0 x ,0 x ,5 x ,5 x ,5 x ,5 x ,0 x ,0 x ,0 x ,0 x ,0 x ,0 x ,0 x LÁMPAHOROG horganyzott FA MENETTEL ,5 x ,5 x ,5 x ,5 x ,5 x ,0 x ,0 x ,0 x ,0 x ,0 x ,0 x ,0 x ,0 x ,0 x ,0 x METRIKUS MENETTEL WINTECH WOODWORK - FAIPARI CSAVAROK ,0 x ,0 x ,5 x ,5 x ,0 x ,0 x ,5 x ,0 x ,0 x ,0 x ,0 x ,0 x M4,0 x M5,0 x M5,0 x M6,0 x M6,0 x M6,0 x M6,0 x M6,0 x

20 HINTAHOROG horganyzott FA MENETTEL METRIKUS MENETTEL x M8 x * M12 x * karabínerrel SZEMESCSAVAR horganyzott FA MENETTEL WINTECH WOODWORK - FAIPARI CSAVAROK ,5 x ,0 x ,0 x ,0 x ,5 x ,0 x ,0 x ,0 x ,0 x ,0 x ,0 x ,5 x ,5 x ,0 x ,0 x ,0 x ,0 x ,0 x ,0 x ,0 x ,0 x ,0 x ,0 x ,0 x ,0 x ,0 x ,0 x x ,0 x ,0 x ,0 x METRIKUS MENETTEL M4,0 x M5,0 x M5,0 x M6,0 x M6,0 x M6,0 x M6,0 x M6,0 x M6,0 x M8,0 x M8,0 x M10 x

21 ABLAKFÉLFORDÍTÓ fa menettel, horganyzott ,0 x ,0 x ,5 x ,5 x ,5 x ,0 x ,5 x ,5 x ,0 x ,0 x WINTECH WOODWORK - FAIPARI CSAVAROK Logisztikai központunk - a 2017-ben átadott új épületrésszel 3100 m2-esre bővült a raktárunk. 23

22 SAROKÖSSZEKÖTŐ tüzihorganyzott acél, tanúsítvány Fa/fa és fa/kő típusú szerkezetek összeszereléséhez alkalmas. Ideális keretek, gerendák, álló szerkezetek, szarufák rögzítéséhez, keresztgerendák összeszereléséhez. A rögzítéséhez az 5 mm-es furatok esetében 4,5-5,0 mm vastag csavarokat (pl. WoodStar Vinkli Ø 4,8) vagy 4 mm vastag rovátkolt szeget ajánlunk, míg a 11 mmes furatokhoz 10,0 mm vastag csavar használható. WINTECH WOODWORK - CSOMÓPONTI RÖGZÍTŐELEMEK [mm] anyagvastagság [mm] x50x35 2, / 7 9 / x70x55 2, / / x90x40 3, / / 4 furatok Ø mm / db Ø mm / db Ø mm / db Ø mm / db x90x65 2, / 22 7 / 3 9 / 3 11 / x105x90 2, / 22 7 / 4 9 / 2 11 / 4 ERŐSÍTETT SAROKÖSSZEKÖTŐ tüzihorganyzott acél, tanúsítvány Fa/fa és fa/kő típusú szerkezetek összeszereléséhez alkalmas. Ideális keretek, gerendák, álló szerkezetek, szarufák rögzítéséhez, keresztgerendák összeszereléséhez. Az erősítésnek köszönhetően nagyobb terhelhetőséggel rendelkezik, mint a normál sarokösszekötők. A rögzítéséhez az 5 mm-es furatok esetében 4,5-5,0 mm vastag csavarokat (pl. WoodStar Vinkli Ø 4,8) vagy 4 mm vastag rovátkolt szeget ajánlunk, míg a 11 mm-es furatokhoz 10,0 mm vastag csavar használható. [mm] anyagvastagság [mm] x70x55 2, / / 2 furatok Ø mm / db Ø mm / db Ø mm / db Ø mm / db x90x65 2, / 16 7 / 3 9 / 3 11 / x105x90 2, / 22 7 / 4 9 / 2 11 / x120x90 3, / 23 7 / 8 9 / 2 11 / 4 24

23 45 -OS SAROKÖSSZEKÖTŐ tüzihorganyzott acél Fa/fa és fa/kő típusú szerkezetek összeszereléséhez alkalmas. Ideális gerendák és álló szerkezetek rögzítésére, szarufák összekötésére. A rögzítéshez a kisebb furat esetén 4,5-5,0 mm vastag csavarokat (pl. WoodStar Vinkli Ø 4,8) vagy 4 mm rovátkolt szeget ajánlunk, míg a nagyobb furat esetében 10,0 mm vastag csavar használható. [mm] anyagvastagság [mm] Ø mm / db furatok Ø mm / db x50x40 2, / 8 11 / x70x55 2, / / x90x40 2, / / 4 PERFORÁLT SAROKÖSSZEKÖTŐ tüzihorganyzott acél, tanúsítvány Fa/fa és fa/kő típusú szerkezetek összeszereléséhez alkalmas. Ideális keretek, gerendák, álló szerkezetek, szarufák rögzítéséhez, keresztgerendák összeszereléséhez. A rögzítéséhez 4,5-5,0 mm vastag csavarokat (pl. WoodStar Vinkli Ø 4,8) vagy 4 mm vastag rovátkolt szeget ajánlunk. [mm] anyagvastagság [mm] furatok Ø mm / db x40x40 2, / x40x60 2, / x40x100 2, / x60x40 2, / x60x50 2, / x60x60 2, / x60x80 2, / x80x40 2, / x80x60 2, / x80x80 2, / x100x40 2, / x100x60 2, / x100x80 2, / x100x100 2, / x40x40 2, / x40x60 2, / 12 WINTECH WOODWORK - CSOMÓPONTI RÖGZÍTŐELEMEK FOLYTATÁS A KÖVETKEZŐ OLDALON 25

24 FOLYTATÁS AZ ELŐZŐ OLDALRÓL: PERFORÁLT SAROKÖSSZEKÖTŐ [mm] anyagvastagság [mm] furatok Ø mm / db x60x40 2, / x60x50 2, / x60x60 2, / x60x80 2, / x60x100 2, / x80x40 2, / x80x60 2, / x80x80 2, / x80x100 2, / x100x40 2, / x100x60 2, / x100x80 2, / x100x100 2, / 45 WINTECH WOODWORK - CSOMÓPONTI RÖGZÍTŐELEMEK PERFORÁLT LEMEZ tüzihorganyzott acél, tanúsítvány Fa/fa és fa/kő típusú szerkezetek összeszereléséhez alkalmas. Ideális keretek, gerendák, álló szerkezetek, szarufák rögzítéséhez, keresztgerendák összeszereléséhez. A rögzítéséhez 4,5-5,0 mm vastag csavarokat (pl. WoodStar Vinkli Ø 4,8) vagy 4 mm vastag rovátkolt szeget ajánlunk. [mm] anyagvastagság [mm] furatok Ø mm / db x60 2, / x60 2, / x60 2, / x60 2, / x60 2, / x60 2, / x80 2, / x80 2, / x80 2, / x80 2, / x100 2, / x100 2, / x100 2, / x100 2, / x100 2, / x100 2, / x100 2, / x120 2, / x120 2, / x120 2, / 90 26

25 BELSŐ GERENDAPAPUCS tüzihorganyzott acél, tanúsítvány Fa/fa és fa/kő típusú szerkezetek összeszereléséhez alkalmas. Ideális mennyezeti rögzítésekhez, födémgerendák és álló szerkezetek, valamint szarufák rögzítéséhez. A rögzítéshez az 5 mm-es furat esetében 4,5-5,0 mm vastag csavarokat (pl. WoodStar Vinkli Ø 4,8) vagy 4 mm-es rovátkolt szeget ajánlunk, a 9 mm-es furathoz a 8,0 mm vastag csavar, a 11 mm-es furathoz a 10,0 mm vastag csavar használható. [mm] anyagvastagság [mm] furatok Ø mm / db Ø mm / db Ø mm / db Ø mm / db Ø mm / db x110 2, / 12 7 / 4 9 / x104 2, / 12 7 / 4 9 / x164 2, / 22 7 / 6 9 / x100 2, / 12 7 / 4 9 / x125 2, / 18 7 / 6 9 / x120 2, / 42 7 / 6 9 / 1 11 / 2 13 / x120 2, / 28 7 / 6 9 / 1 11 / 2 13 / 2 KÜLSŐ GERENDAPAPUCS tüzihorganyzott acél, tanúsítvány Fa/fa és fa/kő típusú szerkezetek összeszereléséhez alkalmas. Ideális mennyezeti rögzítésekhez, födémgerendák és álló szerkezetek, valamint szarufák rögzítéséhez. A rögzítéshez az 5 mm-es furat esetében 4,5-5,0 mm vastag csavarokat (pl. WoodStar Vinkli Ø 4,8) vagy 4 mm-es rovátkolt szeget ajánlunk, a 9 mm-es furathoz a 8,0 mm vastag csavar, a 11 mm-es furathoz a 10,0 mm vastag csavar használható. WINTECH WOODWORK - CSOMÓPONTI RÖGZÍTŐELEMEK [mm] anyagvastagság [mm] furatok Ø mm / db Ø mm / db Ø mm / db Ø mm / db Ø mm / db x110 2, / 16 7 / 4 9 / 1 11 / x105 2, / 16 7 / 4 9 / 1 11 / x195 2, / 42 7 / 6 9 / 1 11 / 2 13 / x100 2, /16 7 / 4 9 / 1 11 / x125 2, / 24 7 / 4 9 / 1 11 / 2 13 / x120 2, / 24 7 / 6 9 / 1 11 / 2 13 / x150 2, / 32 7 / 6 9 / 1 11 / 2 13 / x180 2, / 42 7 / 6 9 / 1 11 / 2 13 / x145 2, / 32 7 / 4 9 / 1 11 / 2 13 / x140 2, / 32 7 / 6 9 / 1 11 / 2 13 / 4 27

26 OSZTOTT KÜLSŐ GERENDAPAPUCS tüzihorganyzott acél Fa/fa és fa/kő típusú szerkezetek összeszereléséhez alkalmas. Ideális mennyezeti rögzítésekhez, födémgerendák és álló szerkezetek, valamint szarufák rögzítéséhez. A rögzítéshez az 5 mm-es furat esetében 4,5-5,0 mm vastag csavarokat (pl. WoodStar Vinkli Ø 4,8) vagy 4 mm-es rovátkolt szeget ajánlunk, a 11 mm-es furathoz a 10,0 mm vastag csavar használható. WINTECH WOODWORK - CSOMÓPONTI RÖGZÍTŐELEMEK [mm] anyagvastagság [mm] Ø mm / db furatok Ø mm / db x100 2, / / x120 2, / / x140 2, / / 6 SZARUFA ÖSSZEKÖTŐ FOGAZOTT TÁRCSA horganyzott acél Fából készült, egymáshoz csavarral rögzített elemek stabilizálására alkalmas. Ideális megoldást jelent tetőszerkezetek építésénél. Használatuk a fogópárok toldásánál, valamint a fogópárok csatlakozáspontjaiban indokolt. Megakadályozza az elemek elfordulását. külső átmérő [mm] anyagvastagság [mm] furatok Ø mm / db , / , / 1 WOODSTAR VINKLI D-fej, TORX horony (T20), horganyzott 2-3 mm vastag sarokvas (vinkli) lemezek faszerkezethez történő rögzítéséhez alkalmas. A 8 micronos cink bevonata hosszú, rozsdásodásmentes élettartamot garantál. Az Ø 5 mm furatokba pontosan illeszthetőek, ezzel is biztosítva a gyors és hatékony munkavégzést. d1 4,8 d2 7,0 k 2,7 f 3,2 m T ,8 x ,8 x ,8 x ,8 x

27 BÚTORFOGANTYÚ CSAVAR DIN 967, peremes D-fej, PZ-EH horony, fehér horganyzott t d1 M4 M5 M6 d2 max 9,8 11,0 13,5 k max 2,6 2,9 3,7 d 2 d 1 t max 2,1 2,3 3,0 k l m m 4,4 4,5 6,0 bit M4 x M4 x M4 x M4 x M4 x M4 x M4 x M4 x M4 x M4 x M4 x M4 x KONFIRMÁTOR CSAVAR süllyesztett fej, belsőkulcsnyílású horony, fehér horganyzott M4 x M4 x M5 x M6 x M6 x M6 x M6 x M6 x M6 x M6 x M6 x Lapraszerelt-, illetve többször szét- majd újra összeszerelni kívánt bútorok összeszereléséhez ideális. Előnye, hogy többször behajtható, melyhez behajtógép sem feltétlenül szükséges, elegendő hozzá egy L-imbuszkulcs (lásd 95. oldal). WINTECH WOODWORK - BÚTORIPARI KÖTŐELEMEK d1 5 7 d2 4,8 6,8 k 8,4 8,4 m 3,0 4,0 p 2,4 3, ,0 x ,0 x ,0 x ,0 x ,0 x ,0 x

28 EUROCSAVAR PZ horony, horganyzott Előfúrást követően bútorok kivetőpántjainak rögzítésére alkalmas. D-FEJJEL SÜLLYESZTETT FEJJEL d1 6,3 d1 6,3 d2 9 d2 8 d 2 d 1 k max 4, d 2 d 1 k max 5 k l m m 5 bit PZ2 k l m m 4,6 bit PZ2 WINTECH WOODWORK - BÚTORIPARI KÖTŐELEMEK ,3 x ,3 x ,3 x ,3 x LAPOSFEJŰ BÚTORCSAVAR belsőkulcsnyílású horony, horganyzott d 2 k d 3 l l 1 s ,3 x ,3 x ,3 x Lapraszerelt-, illetve többször szét- majd újra összeszerelni kívánt bútorok összeszereléséhez ideális. Különösen olyan bútorok esetében célszerű az alkalmazása, melyeket nagy eik miatt csak a végső rendeltetési helyükön tudnak összeszerelni. Metrikus menete nagy nyomatékú szorítást tesz lehetővé. d 1 m d1 M6 d2 14,5 d3 5,3 k max 2 m 4 14,5 MM-ES FEJJEL 17 MM-ES FEJJEL M 6 x M 6 x M 6 x M 6 x M 6 x M 6 x M 6 x M 6 x M 6 x M 6 x M 6 x M 6 x M 6 x M 6 x M 6 x M6X M6X M6X M6X M6X M6X M6X M6X M6X

29 BÚTORÖSSZEHÚZÓ HÜVELY + BÚTORÖSSZEHÚZÓ CSAVAR PZ-EH horony, nikkelezett Elemes bútorok összeszereléséhez alkalmas, amikor sík felületen több különálló elem összecsavarozására van szükség. Precíz, esztétikus összeillesztést biztosít. l d1 d 2 d1 M d1 9 d2 4,2 k l k bit PZ ,0 x ,0 x * ,0 x ,0 x * horganyzott LAPOSFEJŰ BÚTORANYA belsőkulcsnyílású horony (4), horganyzott Laposfejű bútorcsavarral (lásd 30. oldal) használható M6 x FAMENETŰ ANYA D-TÍPUSÚ belsőkulcsnyílású horony, horganyzott M6 x A menet nagy felületen való kapaszkodása elősegíti, hogy a forgácslaphoz egyéb tárgyakat (pl. asztalláb) rögzítsenek. Hatszögű belső lapolása megkönnyíti a gépi behajtást. WINTECH WOODWORK - BÚTORIPARI KÖTŐELEMEK m M6 M6 M8 M8 l h m d 2 d 1 h 12,5 12, d1 11,5 11,5 14,5 14,5 l b d b M 6 x M 6 x M 8 x M 8 x * M 8 x M 10 x * K! 31

30 TÖNKANYA horganyzott Többszöri szét- majd ismételt összeszerelés során is remekül használható. Lapraszerelt, illetve olyan bútorok esetében célszerű az alkalmazása, melyeket nagy eik miatt csak a végső rendeltetési helyükön tudnak összeszerelni. KÖZÉP FURATTAL ELTOLT FURATTAL d 1 l m M6 M6 l d WINTECH WOODWORK - BÚTORIPARI KÖTŐELEMEK M6 x M6 x M6 x KÖRMÖS ANYA KÉZI BEILLESZTÉSHEZ metrikus menettel M6 x M6/12 x Ideális pl. kárpitos bútorok rögzítésénél, ahol az anya később már nincsen hozzáférhető helyen. A körmök gátolják az elmozdulást, kilazulást. d 2 d 1 h 2 d 3 d1 M4 M5 M6 M8 M10 M12 d2 5,5 6,5 7,5 9,5 11 9,2 d h NORMÁL horganyzott, falvastagság 1,25 mm PROFESSZIONÁLIS natúr M 4 x M 5 x M 6 x M 6 x M 6 x M 8 x M 8 x M 10 x M 12 x M 6 x M 6 x M 8 x

31 KÖRMÖS ANYA GÉPI BEILLESZTÉSHEZ metrikus menettel Ideális pl. kárpitos bútorok rögzítésénél, ahol az anya később már nincsen hozzáférhető helyen. A körmök gátolják az elmozdulást, kilazulást. d1 M6 M6 M8 M8 d 2 d 1 e d2 7,5 7,3 9,6 9,6 d h h 2 d 3 e 17,5 17, NORMÁL horganyzott, falvastagság 1,5 mm PROFESSZIONÁLIS natúr M 6 x M 6 x M 8 x POLCTARTÓ STIFT horganyzott A lehető legegyszerűbb, gyors és költséghatékony megoldás polcok rögzítésére. Előfurás után szerelhető. l d 1 h 5/5 d1 5 l 16 h M 6 x M 8 x MUNKALAP ÖSSZEHÚZÓ horganyzott, metrikus menettel Munkalapba süllyesztve szerelhető. WINTECH WOODWORK - BÚTORIPARI KÖTŐELEMEK x M6 x M6 x LAMELLÓ FA TIPLI [kg] [Ft/kg] x

32 HATLAPFEJŰ METRIKUS CSAVAR DIN 933, ISO 4017, 8.8 minőség, horganyzott, tövig menetes d 1 k l s d1 M5 M6 M8 M10 M12 M14 M16 M20 k 3,5 4 5,3 6,4 7,5 8, ,5 s bit /16 19/18 22/ METRIKUS CSAVAROK M5 x M5 x M5 x M5 x M5 x M5 x M5 x M5 x M5 x M5 x M5 x M5 x M6 x M6 x M6 x M6 x M6 x M6 x M6 x M6 x M6 x M6 x M6 x M6 x M6 x M6 x M6 x M6 x M6 x M8 x M8 x M8 x M8 x M8 x M8 x M8 x M8 x M8 x M8 x M8 x M8 x M8 x M8 x M8 x M8 x M10 x M10 x M10 x M10 x M10 x M10 x M10 x M10 x M10 x M10 x M10 x M10 x M10 x M10 x M10 x M12 x M12 x M12 x M12 x M12 x M12 x M12 x M12 x FOLYTATÁS A KÖVETKEZŐ OLDALON 34

33 FOLYTATÁS AZ ELŐZŐ OLDALRÓL: HATLAPFEJŰ METRIKUS CSAVAR (DIN ) M12 x M12 x M12 x M12 x M12 x M12 x M14 x M14 x M14 x M14 x M14 x M14 x M14 x M14 x M16 x M16 x M16 x M16 x M16 x M16 x M16 x M16 x M16 x M16 x M16 x M16 x M16 x M20 x M20 x M20 x M20 x M20 x M20 x M20 x M20 x M20 x HATLAPFEJŰ METRIKUS CSAVAR DIN 931, 8.8 minőség, horganyzott, részmenetes M8 x M8 x M8 x M8 x M8 x M8 x M8 x M8 x M8 x M8 x M8 x M10 x M10 x M10 x M10 x M10 x M10 x M10 x M10 x M10 x M10 x M10 x M10 x M12 x M12 x M12 x M12 x M12 x M12 x M12 x M12 x M12 x M12 x M12 x M12 x M12 x M12 x M12 x M12 x M12 x METRIKUS CSAVAROK FOLYTATÁS A KÖVETKEZŐ OLDALON 35

34 FOLYTATÁS AZ ELŐZŐ OLDALRÓL: HATLAPFEJŰ METRIKUS CSAVAR (DIN ) METRIKUS CSAVAROK M12 x M14 x M16 x M16 x M16 x M16 x M16 x M16 x M16 x M16 x M16 x M16 x M16 x M16 x M16 x M16 x M16 x M20 x M20 x M20 x M20 x HATLAPFEJŰ METRIKUS CSAVAR DIN 933, ISO 4017, 10.9 minőség, natúr, tövig menetes M20 x M20 x M20 x M20 x M20 x M20 x M20 x M20 x M20 x M20 x M20 x M20 x M24 x M24 x M24 x M24 x M24 x M24 x M24 x M24 x X , X , X , X , X , X , X , X , X , X , X , X , X , X , X , X , X , X , X , X , X , X , X , X , X , X , X , X , X , X , X , X ,58 FOLYTATÁS A KÖVETKEZŐ OLDALON 36

35 FOLYTATÁS AZ ELŐZŐ OLDALRÓL: HATLAPFEJŰ METRIKUS CSAVAR (DIN ) X , X , X , X , X , X , X , X , X , X , X , X , X , X , X , X , X , X , X , X , X , X , X , X , X , X , X , X , X , X , X , X , X , X , X , X ,84 MENETES SZÁR DIN 975, ISO 9677, 4.8 minőség HORGANYZOTT M4 x M5 x M6 x M8 x M10 x M12 x M14 x M16 x M18 x M20 x M22 x M24 x M27 x M30 x M33 x M36 x M8 x M10 x M12 x M8 x M10 x M12 x NATÚR M4 x M5 x M6 x M8 x M10 x M12 x M14 x M16 x M20 x M24 x M27 x M30 x M33 x METRIKUS CSAVAROK 37

36 DARABOLT MENETES SZÁR DIN 976, 4.8 minőség, horganyzott M6 x M6 x M6 x M6 x M6 x M6 x M6 x M6 x M6 x M6 x M6 x M6 x M6 x M6 x M8 x M8 x M8 x M8 x M8 x M8 x MENETES SZÁR DIN 975, ISO 9677, 8.8 minőség METRIKUS CSAVAROK HORGANYZOTT M6 x M8 x M10 x M12 x M14 x M16 x M18 x M20 x M22 x M24 x M27 x M30 x M33 x M36 x NATÚR M6 x M8 x M10 x M12 x M14 x M16 x M18 x M20 x M24 x M27 x M30 x M33 x M36 x GYŰRŰS CSAVAR DIN 580, horganyzott M M M M M

37 BELSŐKULCSNYÍLÁSÚ CSAVAR DIN 912, ISO 4762, 8.8 minőség, horganyzott d 2 d 1 t 1) ls b k l s d1 M4 M5 M6 M8 M10 M12 M14 M16 M18 M20 b d2 max 7 8, k max s t min 2 2, M4 x M4 x M4 x M4 x M4 x M4 x M4 x M4 x M4 x M5 x M5 x M5 x M5 x M5 x M5 x M5 x M5 x M5 x M5 x M5 x M6 x M6 x M6 x M6 x M6 x M6 x M6 x M6 x M6 x M6 x M6 x M6 x M6 x M6 x M6 x M6 x M6 x M8 x M8 x M8 x M8 x M8 x M8 x M8 x M8 x M8 x M8 x M8 x M8 x M8 x M8 x M8 x M8 x M10 x M10 x M10 x M10 x M10 x M10 x M10 x M10 x M10 x M10 x M10 x M10 x M10 x M10 x M10 x M10 x M10 x M12 x M12 x M12 x M12 x M12 x M12 x METRIKUS CSAVAROK FOLYTATÁS A KÖVETKEZŐ OLDALON 39

38 FOLYTATÁS AZ ELŐZŐ OLDALRÓL: BELSŐKULCSNYÍLÁSÚ CSAVAR (DIN 912) METRIKUS CSAVAROK M12 x M12 x M12 x M12 x M12 x M12 x M12 x M12 x M14 x M14 x M14 x M14 x M14 x M14 x M14 x M14 x M14 x M14 x BELSŐKULCSNYÍLÁSÚ CSAVAR SÜLLYESZTETT FEJJEL DIN 7991, ISO 10642, 8.8 minőség, horganyzott M16 x M16 x M16 x M16 x M16 x M16 x M16 x M16 x M16 x M16 x M16 x M16 x M16 x M20 x M20 x M20 x M20 x M20 x M20 x M20 x M20 x x x x x x x x x x x x x x x x x x x

39 BELSŐKULCSNYÍLÁSÚ CSAVAR D-FEJJEL ISO , 8.8 minőség, horganyzott x x x x x x x x SÜLLYESZTETT FEJŰ METRIKUS CSAVAR DIN 965, ISO , PH horony, horganyzott d1 M3 M4 M5 M6 M8 d2 max 5,6 7,5 9, , d 2 d 1 k max 1,65 2,2 2,5 3 4 k l m m 2,9 4,4 4,6 6,6 8,7 bit M3 x M3 x M3 x M3 x M3 x M3 x M3 x M3 x M3 x M3 x M3 x M4 x M4 x M4 x M4 x M4 x M4 x M4 x M4 x M4 x M4 x M4 x M4 x M5 x M5 x M5 x M5 x M5 x M5 x M5 x M5 x M5 x M5 x M5 x M5 x M5 x M5 x M5 x M5 x M6 x M6 x M6 x M6 x M6 x M6 x M6 x M6 x M6 x M6 x M6 x M6 x M6 x M6 x M6 x M6 x M8 x M8 x M8 x M8 x M8 x M8 x METRIKUS CSAVAROK 41

40 D-FEJŰ METRIKUS CSAVAR DIN 7985, ISO 7045, PH horony, horganyzott d1 M3 M4 M5 M6 d2 max d 2 d 1 k max 2,5 3,25 3,25 4,75 m 3,1 4,6 5,3 6,8 k l m bit METRIKUS CSAVAROK M3 x M3 x M3 x M3 x M3 x M3 x M3 x M3 x M3 x M3 x M4 x M4 x M4 x M4 x M4 x M4 x M4 x M4 x M4 x M4 x M4 x M4 x M4 x M5 x M5 x M5 x M5 x M5 x M5 x M5 x M5 x M5 x M5 x M5 x M5 x M5 x M5 x M6 x M6 x M6 x M6 x M6 x M6 x M6 x M6 x M6 x M6 x M6 x M6 x M6 x M8 x M8 x M8 x M8 x M8 x M8 x M8 x M8 x EKECSAVAR natúr x x x K! x x

41 v KAPUPÁNT CSAVAR DIN 603, ISO 9677, 4.8 minőség, horganyzott Ipari felhasználásra is alkalmas, ugyanis a fej alatti párhuzamos négyszög lehetővé teszi, hogy különböző négyzetes lyukakkal elfordulás ellen lebiztosítsák és így olyan helyeken is alkalmazható, ahol nem lehet ellen fogni a csavarnak. d M5 M6 M8 M10 M12 b: l < 125 mm b: l= mm b: l > 200 mm d2 13,55 16,55 20,65 24,65 30,65 d 2 k f l b d 1 v k 3,30 3,88 4,88 5,38 6,95 f 4,10 4,60 5,60 6,60 8,75 v 5,48 6,48 8,58 10,58 12, M5 x M5 x M5 x M5 x M5 x M5 x M5 x M5 x M6 x M6 x M6 x M6 x M6 x M6 x M6 x M6 x M6 x M6 x M6 x M6 x M6 x M6 x M6 x M6 x M6 x M6 x M8 x M8 x M8 x M8 x M8 x M8 x M8 x M8 x M8 x M8 x M8 x M8 x M8 x M8 x M8 x M8 x M8 x M8 x M8 x M8 x M8 x M8 x M10 x M10 x M10 x M10 x M10 x M10 x M10 x M10 x M10 x M10 x M10 x M10 x M10 x M10 x M10 x M10 x M10 x M10 x M10 x M10 x METRIKUS CSAVAROK FOLYTATÁS A KÖVETKEZŐ OLDALON 43

42 FOLYTATÁS AZ ELŐZŐ OLDALRÓL: KAPUPÁNT CSAVAR (DIN 603) M10 x M12 x M12 x M12 x M12 x M12 x M12 x M12 x M12 x M12 x M12 x M12 x M12 x M12 x KAPUPÁNT CSAVAR MSZ 2323, 4.8 minőség, horganyzott d M5 M6 M8 M10 b: l < 125 mm b: l= mm b: l > 200 mm METRIKUS CSAVAROK d 2 k f l b d M5 x d2 13,55 16,55 20,65 24,65 k 3,30 3,88 4,88 5,38 f 4,10 4,60 5,60 6, M6 x M5 x M6 x M5 x M6 x M5 x M6 x M5 x M6 x M5 x M6 x M5 x M6 x M5 x M6 x M5 x M6 x M5 x M8 x M5 x M8 x M5 x M8 x M6 x M8 x M6 x M8 x M6 x M8 x M6 x M8 x M6 x M8 x M6 x M8 x M6 x M8 x M6 x M8 x M6 x M8 x M6 x M8 x FOLYTATÁS A KÖVETKEZŐ OLDALON 44

43 FOLYTATÁS AZ ELŐZŐ OLDALRÓL: KAPUPÁNT CSAVAR (MSZ 2323) M8 x M8 x M8 x M10 x M10 x M10 x M10 x M10 x M10 x M10 x M10 x M10 x M10 x M10 x M10 x M10 x M10 x M12 x M12 x SZELEMEN CSAVAR natúr HU M12 x M14 X M16 X EU M12 x M14 X M16 X METRIKUS CSAVAROK FOGÓPÁR natúr M12 x M12 x M12 x M14 x Ácskapocs kínálatunkat lásd. a 77. oldalon! 45

44 HATLAPÚ ANYA DIN 934, ISO 4032 d1 M3 M4 M5 M6 M8 M10 M12 e min 6,01 7,66 8,79 11,5 14,38 17,77 20,03 s 5, (16) 19 (18) m max 2,4 3, , m d 1 s e d1 M14 M16 M20 M22 M24 M27 M30 e min 23,35 26,75 32,95 35,03 39,95 45,20 50,85 s 22 (21) m max 22/ CSAVARANYÁK, ALÁTÉTEK HORGANYZOTT M M M M M M M M M M M M M M M M M M M M M M M M M NATÚR 8. NATÚR M M M M M M PEREMES ANYA DIN 6923, ISO 4161, 8. minőség, horganyzott m h d 1 d 2 s d1 M5 M6 M8 M10 M12 M14 M16 M20 d2 11,8 14,2 17,9 21, ,9 34,5 42,8 s h max m min 2,2 3,1 4,5 5,5 6,7 7,8 9,0 11, M M M M M M M

45 MENETES SZÁR TOLDÓ DIN 6334, horganyzott m d 1 s e d1 M6 M8 M10 M12 M16 M20 e min 11, ,6 21,9 27,7 34,6 m max s M 6 x M 8 x M10 x M12 x M16 x M20 x GYŰRŰS ANYA DIN 582, horganyzott M M M ALACSONY ANYA DIN 439, 8. minőség, horganyzott M M M M M M M M M M M M M CSAVARANYÁK, ALÁTÉTEK SZEGECSANYA acél, peremes, rovátkolt, nyitott HENGERES FEJJEL SÜLLYESZTETT FEJJEL M M M M M M M M

46 ÖNZÁRÓ ANYA, MŰANYAG BETÉTTEL DIN 985, ISO 7042, 8. minőség, horganyzott d1 M4 M5 M6 M8 M10 e min 7,66 8,79 11,50 14,38 17,77 h max m max 2,9 3,2 4,0 5,5 6,5 s m h d 1 s e d1 M12 M14 M16 M20 M24 e min 21,10 24,49 26,75 32,95 39,55 h max m max 8,0 9,5 10,5 14,0 15,0 s CSAVARANYÁK, ALÁTÉTEK M M M M M M ÖNZÁRÓ ANYA, FÉM BETÉTTEL DIN 980, 8. minőség, horganyzott M M M M M M M M M M M M M M SZÁRNYAS ANYA DIN 315, ISO 4161, 5. minőség, horganyzott g d 1 h d 2 e d1 M4 M5 M6 M8 M10 M12 e 20,36 24,15 28,85 31,65 36,65 49,25 h 10,25 12,15 14,48 16,25 18,48 23,95 d2 7,7 9,5 12,4 13,5 15,6 20,5 g 2,2 2,5 2,9 3,3 4,2 5, M M M M M M

47 MAGASAN ZÁRT ANYA DIN 1587, 5. minőség, horganyzott A kiálló csavarvégeket hivatott takarni. Ezzel nem csupán jól védi a csavarvéget a korróziótól, de jelentős esztétikai szerepe is van, nem beszélve a baleseti kockázat csökkentéséről. Ez utóbbi például játszóterek összereszerelésénél nagy előny, így ott előszeretettel használják. d1 M3 M4 M5 M6 M8 e min 6,08 7,66 8,79 11,05 14,38 h s 5, t min 3,6 5,26 7,21 7,71 10,65 t max 4 5,74 7,79 8,29 11,35 x 1 1,4 1,6 2 2,25 d 1 e d1 M10 M12 M16 M20 M24 x t h t s e min 18,9 21,1 26,75 33,53 39,98 h s 17/16 19/ t min 12,65 15,65 20,58 25,58 30,5 t max 13,35 16,35 21,42 26,42 31,5 x M M M M M HEGESZTŐ ANYA DIN 929, ISO 4161, 5. minőség, natúr A lemez vastagsága: M M M M min 0,75 0,88 0,88 1 1,25 1,5 max 3 3,5 4 4,5 5 5 CSAVARANYÁK, ALÁTÉTEK h 2 d1 M4 M5 M6 M8 M10 M12 d2 (h13) ,5 12,5 14,8 d3 (d11) ,5 12,5 14,8 d 1 d 2 e h ,5 12,5 14,8 h1 0,65 0,7 0,75 0,9 1,15 1,4 h 1 h d 3 s h (h14) 3, , s (h13) M M M M M M

48 LAPOS ALÁTÉT DIN 125A, ISO 7089, horganyzott M3 M4 M5 M6 M8 M10 M12 M14 d1 3,2 4,3 5,3 6,4 8,5 10, d s 0,5 0,8 1,0 1,6 2,0 2,0 2,5 2,5 d 1 d 2 s M16 M18 M20 M22 M24 M27 M30 M36 d d s 3, CSAVARANYÁK, ALÁTÉTEK M M M M M M M M RUGÓS ALÁTÉT DIN 127B, horganyzott M M M M M M M M M3 M4 M5 M6 M8 M10 M12 d1 min 3,1 4,1 5,1 6,1 8,1 10,2 12,2 d1 max 3,4 4,4 5,4 6,5 8,5 10,7 12,7 d2 min 6,2 7,6 9,2 11,8 14,8 18,1 21,1 s 0,8 0,9 1,2 1,6 2,0 2,2 2,5 d 1 d 2 M14 M16 M18 M20 M24 M27 M30 d1 min 14,2 16,2 18,2 20,2 24,5 27,5 30,5 d1 max 14,7 17,0 19,0 21,2 25,5 28,5 31,7 d2 max 24,1 27,4 29,4 33,6 40,0 43,0 48,2 s 3,0 3,5 3,5 4,0 5,0 5,0 6, M M M M M M M M M M M M M M

49 FAKÖTÉSŰ ALÁTÉT DIN 9021, ISO 7093, horganyzott A DIN 9021 szabvány szerint készült fakötésű alátét ében különbözik a DIN 440 szabvány szerint gyártott alátéttől. Előbbi mind átmérőjében, mind vastagságában elmarad a DIN 440 szabvány eitől (lásd a részletes táblázatokat lent). M3 M4 M5 M6 M8 M10 M12 M14 M16 M20 M24 d1 3,2 4,3 5,3 6,4 8,4 10,5 13,0 15,0 17,0 21,0 25,0 d 1 s d s 0,8 1,0 1,2 1,6 2,0 2,5 3,0 3,0 3,0 4,0 5,0 d M M M M M M M M M M M FAKÖTÉSŰ ALÁTÉT DIN 440, ISO 7094, horganyzott A DIN 440 szabvány szerint készült fakötésű alátét ében különbözik a DIN 9021 szabvány szerint gyártott alátéttől. Előbbi mind átmérőjében, mind vastagságában meghaladja a DIN 9021 szabvány szerinti eit (lásd a részletes táblázatokat lent és fent). d 1 s M5 M6 M8 M10 M12 M16 M20 M24 d1 5,5 6, ,5 17, d s CSAVARANYÁK, ALÁTÉTEK d M M M M M M M M KONTAKT ALÁTÉT DIN 6796, horganyzott M M M M M

50 KÜLSŐFOGAZÁSÚ ALÁTÉT DIN 6798, horganyzott M3 M4 M5 M6 M8 M10 M12 M16 d1 3,2 4,3 5,3 6,4 8,2 10, d 1 d 2 s ~3s d ,5 26 s 0,4 0,5 0,6 0,7 0,8 0,9 1,0 1, M M M M M M M M VULKANIZÁLT ALÁTÉT EPDM, UV-álló szürke gumival Lemezburkolatok csavarral történő rögzítésekor megakadályozza, hogy a víz az átlyukasztott lemezhez jusson. CSAVARANYÁK, ALÁTÉTEK ,8 x ,3 x d 1 d 2 s M 4,8x14 6,3x16 6,3x19 6,3x25 8,5x25 d1 6,0 6,8 7,0 7,0 9,5 d h max , ,3 x ,3 x ,3 x ,5 x NORD-LOCK ALÁTÉTPÁR DIN 25201, Delta Protect bevonat Különösen erős lazító hatásoknak (pl. vibrációs rezgések, dinamikus terhelések) kitett rögzítésekhez ideális. Más alátétre nincsen szükség, elegendő, ha a Nord-Lock alátétpár kerül a rögzítendő felület és a kötőelem közé. A csavar, illetve csavaranya meghúzásakor az alátétpár külső felületein lévő sugárirányú fogazás a felületekbe mélyed, így rögzítve az alátétpár két felét. A belső oldalakon található fogazás lejtős kialakítású, melynek emelkedési szöge nagyobb, mint a menetemelkedés szöge, így az alátétpár belső oldalai egymásba kapaszkodnak és csak egymáson tudnak elmozdulni. A belső fogazás ékhatása sikeresen meggátol minden lelazulási kísérletet. K! M M M M

51 D-FEJŰ LEMEZCSAVAR DIN 7981C, ISO 7049, PH horony, horganyzott Két lemez elem egymáshoz rögzítésére alkalmas. Vékony lemezek esetében is használható, ugyanis a fej kiképzéséből adódóan az összehúzatás során a felületi nyomás csökken és nem szakad át a fej. d 2 d 1 k l m ,9 x 6, ,9 x 9, ,9 x ,9 x ,9 x ,9 x ,9 x ,5 x 6, ,5 x 9, ,5 x ,5 x ,5 x ,5 x ,5 x ,5 x ,9 x 6, ,9 x 9, ,9 x ,9 x ,9 x ,9 x ,9 x ,9 x ,9 x ,2 x 9, ,2 x ,2 x ,2 x ,2 x ,2 x ,2 x ,2 x ,2 x ,2 x ,8 x 9, d1 ST 2,9 ST 3,5 ST 3,9 ST 4,2 ST 4,8 ST 5,5 ST 6,3 d2 5,6 6,9 7,5 8,2 9,5 10,8 12,5 k 2,2 2,6 2,8 3,05 3,55 3,95 4,55 bit PH1 PH2 PH2 PH2 PH2 PH3 PH ,8 x ,8 x ,8 x ,8 x ,8 x ,8 x ,8 x ,8 x ,8 x ,8 x ,8 x ,8 x ,8 x ,5 x ,5 x ,5 x ,5 x ,5 x ,5 x ,5 x ,5 x ,3 x ,3 x ,3 x ,3 x ,3 x ,3 x ,3 x ,3 x ,3 x ,3 x ,3 x ,3 x ,3 x ,3 x LEMEZCSAVAROK 53

52 SÜLLYESZTETT FEJŰ LEMEZCSAVAR DIN 7982C, ISO 7050, PH horony, horganyzott Két lemez elem egymáshoz rögzítésére alkalmas d 2 d 1 k l m d1 ST 2,9 ST 3,5 ST 3,9 ST 4,2 ST 4,8 ST 5,5 ST 6,3 d2 5,5 6,8 7,5 8,1 9,5 10,8 12,4 k 1,7 2,1 2,3 2,5 3,0 3,4 3,8 bit PH1 PH2 PH2 PH2 PH2 PH3 PH3 LEMEZCSAVAROK ,9 x 6, ,9 x 9, ,9 x ,9 x ,9 x ,5 x 9, ,5 x ,5 x ,5 x ,5 x ,5 x ,9 x 9, ,9 x ,9 x ,9 x ,9 x ,9 x ,9 x ,9 x ,2 x 9, ,2 x ,2 x ,2 x ,2 x ,2 x ,2 x ,2 x ,8 x ,8 x ,8 x ,8 x ,8 x ,8 x ,8 x ,8 x ,8 x ,8 x ,5 x ,5 x ,5 x ,5 x ,5 x ,5 x ,3 x ,3 x ,3 x ,3 x ,3 x ,3 x ,3 x ,3 x ,3 x ,3 x

53 D-FEJŰ ÖNFÚRÓ LEMEZCSAVAR DIN 7504N, ISO 15481, PH horony, horganyzott Két lemez elem egymáshoz rögzítésére, illetve lemez elem zártszelvényhez vagy egyéb, 6 mm-nél nem vastagabb fém profilhoz rögzítéséhez alkalmas. A kötőelem étől függően max. 3 mm anyag átfúrására képes. d 2 d 1 k m l d1 ST 2,9 ST 3,5 ST 3,9 ST 4,2 ST 4,8 ST 5,5 ST 6,3 d2 5,6 6,9 7,5 8,2 9,5 10,8 12,5 k 2,2 2,6 2,8 3,05 3,55 3,95 4,55 bit PH1 PH2 PH2 PH2 PH2 PH3 PH ,5 x 9, ,5 x ,5 x ,5 x ,5 x ,5 x ,9 x 9, ,9 x ,9 x ,9 x ,9 x ,9 x ,9 x ,9 x ,9 x ,2 x ,2 x ,2 x ,2 x ,2 x ,2 x ,2 x ,2 x ,2 x ,8 x ,8 x ,8 x ,8 x ,8 x ,8 x ,8 x ,8 x ,8 x ,8 x ,8 x ,8 x ,8 x ,8 x ,8 x ,8 x ,5 x ,5 x ,5 x ,5 x ,5 x ,5 x ,5 x ,5 x ,5 x ,5 x ,5 x ,5 x ,3 x ,3 x ,3 x ,3 x ,3 x ,3 x ,3 x ,3 x ,3 x ,3 x ,3 x ,3 x LEMEZCSAVAROK 55

54 SÜLLYESZTETT FEJŰ ÖNFÚRÓ LEMEZCSAVAR DIN 7504P, ISO 15482, PH horony, horganyzott Két lemez elem egymáshoz rögzítésére, illetve lemez elem zártszelvényhez vagy egyéb, 6 mm-nél nem vastagabb fém profilhoz rögzítéséhez alkalmas. A kötőelem étől függően max. 6 mm anyag átfúrására képes d 2 d 1 k l m d1 ST 2,9 ST 3,5 ST 3,9 ST 4,2 ST 4,8 ST 5,5 d2 5,5 6,8 7,5 8,1 9,5 10,8 k 1,7 2,1 2,3 2,5 3,0 3,4 bit PH1 PH2 PH2 PH2 PH2 PH3 LEMEZCSAVAROK ,5 x 9, ,5 x ,5 x ,5 x ,5 x ,9 x 9, ,9 x ,9 x ,9 x ,9 x ,9 x ,9 x ,9 x ,9 x ,2 x ,2 x ,2 x ,2 x ,2 x ,2 x ,2 x ,2 x ,2 x ,8 x ,8 x ,8 x ,8 x ,8 x ,8 x ,8 x ,8 x ,8 x ,8 x ,8 x ,8 x ,8 x ,8 x ,8 x ,5 x ,5 x ,5 x ,5 x ,5 x ,5 x ,5 x ,5 x ,5 x ,5 x ,5 x ,5 x ,3 x ,3 x ,3 x ,3 x ,3 x

55 HATLAPFEJŰ ÖNFÚRÓ LEMEZCSAVAR DIN 7504K, ISO 15480, horganyzott Két lemez elem egymáshoz rögzítésére, illetve lemez elem zártszelvényhez vagy egyéb, 6 mm-nél nem vastagabb fém profilhoz rögzítéséhez alkalmas. A kötőelem étől függően max. 6 mm anyag átfúrására képes. d 2 d 1 k l s d ST 3,5 ST 3,9 ST 4,2 ST 4,8 ST 5,5 ST 6,3 d2 8,3 8,3 8,8 10,5 11,0 13,2 k 3,45 3,45 4,25 4,45 5,45 6,45 s 5,5 5,5 7,0 8,0 8,0 10, ,9 x 9, ,9 x ,9 x ,9 x ,9 x ,9 x ,9 x ,2 x ,2 x ,2 x ,2 x ,2 x ,2 x ,2 x ,8 x ,8 x ,8 x ,8 x ,8 x ,8 x ,8 x ,8 x ,8 x ,8 x ,8 x ,8 x ,8 x ,8 x ,8 x ,5 x ,5 x ,5 x ,5 x ,5 x ,5 x ,5 x ,5 x ,5 x ,5 x ,5 x ,5 x ,5 x ,5 x ,3 x ,3 x ,3 x ,3 x ,3 x ,3 x ,3 x ,3 x ,3 x ,3 x ,3 x ,3 x ,3 x ,3 x ,3 x ,3 x LEMEZCSAVAROK 57

56 HATLAPFEJŰ ÖNFÚRÓ LEMEZCSAVAR VULKANIZÁLT ALÁTÉTTEL DIN 7504K, horganyzott HORGANYZOTT FESTETT Rendelhető színek: RAL3009, 3011, 6020, 7016, 8004, 8017, 9002, 9006, ,8 x ,8 x ,8 x ,8 x ,8 x ,8 x NAGY FÚRÁSTELJESÍTMÉNYŰ HATLAPFEJŰ ÖNFÚRÓ LEMEZCSAVAR DIN 7504K, ISO 15480, horganyzott Lemezek vastag acélprofilokhoz való rögzítésére alkalmas. A megnövelt fúrásteljesítmény 12 mm anyagvastagságig ajánlott. Az EPDM alátéttel ellátott csavarok kiválóan alkalmasak szerelőszalagok fém fogadóprofilhoz való kötésére. d 2 d 1 LEMEZCSAVAROK szín [RAL] 3009 rozsdavörös 3011 barnásvörös 6020 krómzöld 7016 antracitszürke 8004 rézbarna 8017 csokoládébarna 9002 szürkésfehér 9006 fehéralumínium 9010 tiszta fehér k s l d ST 3,5 ST 3,9 ST 4,2 ST 4,8 ST 5,5 ST 6,3 d2 8,3 8,3 8,8 10,5 11,0 13,2 k 3,45 3,45 4,25 4,45 5,45 6,45 s 5,5 5,5 7,0 8,0 8,0 10, ,5 x ,5 x

57 SOROLÓ CSAVAR (FŰZŐCSAVAR) VULKANIZÁLT ALÁTÉTTEL DIN 7504K, ISO 15480, horganyzott Lemez-lemezhez (4,8x20), illetve lemez fából készült szerkezethez (4,8x35) történő rögzítésére alkalmas. 1 6 d 2 d 1 d 3 d1 d2 d3 a k max t p s f max k t a p l f s ,8 10,0 2,9 3,0 4,5 1,5 2,2 8,0 5,4 HORGANYZOTT FESTETT ,8 x ,8 x ,8 x ,8 x RAL 4,8 x RAL 4,8 x szín [RAL] 3009, 3011, 5010, 6020, 7016, 8004, 8017, 9006, , 3011, 3016, 5010, 6020, 7016, 8004, 8017, 9006, 9010 szín [RAL] 3009 rozsdavörös 3011 barnásvörös 5010 enciánkék 6020 krómzöld 7016 antracitszürke 8004 rézbarna 8017 csokoládébarna 9006 fehéralumínium 9010 tiszta fehér LEMEZCSAVAROK PLATÓCSAVAR - SÜLLYESZTETT FEJŰ, SZÁRNYAS, ÖNFÚRÓ LEMEZCSAVAR DIN 7504P, ISO 15482, PH horony, horganyzott Fa elemek fém szerkezetbe történő rögzítésére alkalmas. Jellegzetessége a fúrófej utáni szárny, mely nagyobbra metszi a furatot a fába, így nehézség nélkül rögzíthető a fa a fogadó szerkezethez. Ezt követően a szárny letörik és elkezdődhet a rögzítés a fém szerkezetbe. 4,8x38 4,8x50 5,5x55 6,3x60 6,3x70 6,3x85 fúróteljesítmény 4 mm 4 mm 5 mm 6 mm 6 mm 6 mm rögzíthető anyagvastagság 23 mm 33 mm 29 mm 35 mm 45 mm 60 mm ,8 X ,8 x ,8 x ,8 x ,5 x ,5 x ,3 x ,3 x ,3 x

58 LAPOS NAGYFEJŰ OPEL CSAVAR horganyzott szénacél, PH horony Gipszkarton profilok és tartozékok egymáshoz történő rögzítésére alkalmas. ÖNFÚRÓ d1 4,2 d2 11 t 2,2 m 4,6 bit PH2 HEGYESVÉGŰ d 2 d 1 t l m LEMEZCSAVAROK ,2 x ,2 x ,2 x ,2 x ,2 x ,2 x ,8 x ,8 x SZENDVICSPANEL CSAVAR VULKANIZÁLT ALÁTÉTTEL DIN 7504K, horganyzott ,2 x ,2 x ,2 x ,2 x ,2 x A normál a vékonyabb fémszerkezetű csarnoképítésekhez alkalmas, míg a nagy fúrásteljesítményű az acélszerkezetű csarnoképítéseknél az előre legyártott szendvicspanel fém fogadószerkezethez történő rögzítéséhez ideális. NORMÁL fúrásteljesítmény: 2-6 mm ,5 x ,5 x ,5 x ,5 x ,5 x ,5 x ,5 x NAGY FÚRÁSTELJESÍTMÉNYŰ fúrásteljesítmény: 6-12 mm ,5 x ,5 x ,5 x ,5 x ,5 x

59 ALU-ACÉL NYITOTT FÉLGÖMBFEJŰ HÚZÓSZEGECS DIN 7337, horganyzott WINTECH ,4 x x x x x x x x ,2 x ,8 x ,2 x ,8 x ,2 x ,8 x ,2 x ,8 x ,2 x ,8 x ,2 x ,8 x ,2 x ,8 x ,2 x ,8 x x ,8 x x ,8 x x ,8 x x EU ,8 x HÚZÓSZEGECSEK ,4 x x x x x x x x x x x x x x x x ,2 x x ,2 x x ,2 x x ,2 x x ,2 x x ,2 x x ,2 x x ,2 x ,8 x ,2 x ,8 x ,2 x ,8 x ,2 x ,8 x x ,8 x x ,8 x FOLYTATÁS A KÖVETKEZŐ OLDALON 61

60 FOLYTATÁS AZ ELŐZŐ OLDALRÓL: ALU-ACÉL NYITOTT FÉLGÖMBFEJŰ HÚZÓSZEGECS EU ,8 x ,8 x ,8 x ,8 x ,8 x ,8 x ,8 x ,8 x ,8 x ,8 x ,8 x ,8 x ,8 x ,8 x ,9 x ,9 x ,9 x ,9 x ,9 x FESTETT, ALU-ACÉL NYITOTT FÉLGÖMBFEJŰ HÚZÓSZEGECS DIN 7337 HÚZÓSZEGECSEK WINTECH szín [RAL] RAL 3,2 x , , 7016, 8004, 8017, RAL 3,2 x , , 6020, 7016, 8003, 8004, 8011, 8017, RAL 3,2 x , , 7016, 8004, 8017, RAL 3,2 x , , 7016, 8004, 8017, RAL 4 x , RAL 4 x , , 9010 szín [RAL] 3009 rozsdavörös 6020 krómzöld 7016 antracitszürke 8003 agyagbarna 8004 rézbarna 8011 dióbarna 8017 csokoládébarna 9005 mélyfekete 9010 tiszta fehér EU szín [RAL] RAL 3,2 x RAL 3,2 x RAL 3,2 x RAL 3,2 x ,

61 ALU-ACÉL NYITOTT NAGYFEJŰ HÚZÓSZEGECS DIN 7337, horganyzott WINTECH fej Ø: 12 mm x x x x x EU x x x x ,8 x ,8 x ,8 x ALU-ACÉL NYITOTT EXTRA NAGYFEJŰ HÚZÓSZEGECS DIN 7337, fej Ø 16, horganyzott, WINTECH ,8 x ,8 x ,8 x ,8 x ,8 x ,8 x ,8 x ,8 x ,8 x HÚZÓSZEGECSEK RUGÓS FESZÍTŐHÜVELY ISO 8752, C-67-es acél, natúr K! x x x x x

62 ALU-ACÉL ZÁRT FÉLGÖMBFEJŰ HÚZÓSZEGECS DIN 7337, horganyzott WINTECH ,2 x x x 9, x x 12, x ,8 x ,8 x 9, ,8 x ,8 x ,8 x 14, ,8 x EU ,2 x x x ,8 x ,8 x ,8 x ,8 x HÚZÓSZEGECSEK ACÉL-ACÉL NYITOTT FÉLGÖMBFEJŰ HÚZÓSZEGECS DIN 7337, horganyzott WINTECH ,2 x ,2 x ,2 x ,2 x ,2 x x x x x x ,8 x ,8 x ,8 x ,8 x EU x x ,2 x ,2 x ,2 x ,2 x ,2 x ,2 x x x x x x x x x ,8 x ,8 x ,8 x ,8 x ,8 x ,8 x ,8 x ,8 x ,8 x

63 KEREK MŰANYAG TIPLI polietilén, szürke vagy sárga Tömör téglába, tömör betonba vagy terméskőbe ajánljuk. Faforgácslap csavarral vagy állványcsavarral használható D D D D D D SZÖGLETES MŰANYAG TIPLI polietilén Tömör téglába, tömör betonba vagy terméskőbe ajánljuk. Faforgácslap csavarral vagy állványcsavarral használható D6x D8x D10x HUNGAROCELL SPIRÁL TIPLI polietilén, TORX horony (T30) D12x D14x MŰANYAG RÖGZÍTŐELEMEK Hungarocellbe ajánljuk. Előfúrás nélkül, faforgácslap csavarral, gipszkarton csavarral, illetve a 30x80 esetében ászokcsavarral szerelhető x * 30 x x * ászokcsavarral szerelhető DÜBEL + FAFORGÁCSLAP CSAVAR K! x 50 (30) x 70 (40)

64 HOSSZÍTOTT MŰANYAG TIPLI polietilén Tömör téglába, tömör betonba, terméskőbe, üreges téglába vagy könnyű betonba ajánljuk. Faforgácslap csavarral vagy állványcsavarral szerelhető. HU AMX MŰANYAG RÖGZÍTŐELEMEK x x x x x x x x x x x x x x x DÜBEL + PEREMES ÁLLVÁNYCSAVAR Poliamid (nylon), TORX horony (T40), tanúsítvány Tömör téglába, tömör betonba, üreges téglába vagy könnyű betonba ajánljuk x x x x x x tipli csavar x 80 7 x x x x x x x tipli csavar x x x x x x x x SZÁRNYAS GIPSZKARTON TIPLI Poliamid (nylon) Gipszkartonba ajánljuk. Faforgácslap csavarral vagy gipszkarton csavarral szerelhető x x

65 UNIVERZÁLIS MŰANYAG TIPLI polietilén Tömör téglába, tömör betonba, terméskőbe, üreges téglába vagy könnyű betonba ajánljuk. Faforgácslap csavarral vagy állványcsavarral használható. IDX Poliamid (nylon) SMA Poliamid (nylon) x x x x x x x x x x x x x x x EU x x x HU x x x MŰANYAG RÖGZÍTŐELEMEK MENETES GIPSZKARTON TIPLI Poliamid (nylon) Gipszkartonba ajánljuk. Faforgácslap csavarral vagy gipszkarton csavarral szerelhető. 15 mm-nél vékonyabb gipszkarton esetében előfúrás nélkül, a 15 mm-nél vastagabb gipszkartonba előfúrás után használható. A behajtásához szükséges behajtó szerszámot lásd a 96. oldalon. NORMÁL ÖNFÚRÓ X x

66 TIPLI ÜREGES TÉGLÁBA poliamid (nylon) Üreges téglába, könnyű betonba, terméskőbe, tömör téglába vagy tömör betonba ajánljuk. Faforgácslap csavarral vagy állványcsavarral használható. SMA IDX x x x x x x x x x x x x x x x x AMX MŰANYAG RÖGZÍTŐELEMEK x x x x x MŰANYAG TÖLCSÉRES BEÜTŐÉK polipropilén, peremes tölcsér WINTECH SMA karton x x x karton x x x

67 MŰANYAG TÖLCSÉRES BEÜTŐÉK polipropilén, süllyesztett tölcsér WINTECH SMA KÁBELKÖTEGELŐ karton natúr (*: ) vagy fekete (*: ) x x x x x x x x x x x x x karton x x x x x x x x x x x x x x MŰANYAG RÖGZÍTŐELEMEK WINTECH IDX K! 0816* ,5 x * ,5 x * ,5 x * ,6 x * ,6 x * ,6 x * ,8 x * ,8 x * ,8 x * ,8 x * ,8 x * ,8 x * ,8 x ** ,5 x ** ,5 x ** ,5 x ** ,6 x ** ,6 x ** ,6 x ** ,8 x ** ,8 x ** ,8 x ** ,8 x ** ,8 x ** ,8 x ** ,8 x

68 MŰANYAG ZÁRÓDUGÓ fekete ZÁRTSZELVÉNYHEZ CSÖVEKHEZ x x x x x x x x x /2" /4" /8" " /4" /4" " MŰANYAG RÖGZÍTŐELEMEK AS TÁVTARTÓ A betonban lévő vasbetétek rozsdásodásának és ezzel a beton repedezésének megakadályozására, élettartamának növelésére alkalmas. Stabil és nagy vasátmérők befogadására is képes. Ajánlott kiosztás: 4-6 db/m AS AS AS KF KARÁCSONYFA TÁVTARTÓ A betonban lévő vasbetétek rozsdásodásának és ezzel a beton repedezésének megakadályozására, élettartamának növelésére alkalmas. A stabil, biztosabb tartást kapcsok biztosítják. Meghatározott vasátmérők befogadására képes elasztikus szorító résszel rendelkezik KF KF KF AL/2 TÁVTARTÓ LÉC A betonban lévő vasbetétek rozsdásodásának és ezzel a beton repedezésének megakadályozására, élettartamának növelésére alkalmas. Vonalmenti műanyag távtartó, nagy oldalsó résekkel a jó beton-áteresztéshez. Vízszintesen fektetett vasalatok, alsó betonacél hálók távtartásához alkalmas. A vasalat átmérőjétől, súlyától függően cm távolság az ajánlott. [Ft/m] 08204AL [Ft/m] 08204AL

69 RSR CSŐTÁMASZ A betonban lévő vasbetétek rozsdásodásának és ezzel a beton repedezésének megakadályozására, élettartamának növelésére alkalmas. Nagyon jó megoldás függőleges zsalutáblák megtámasztásához az SK 22 támaszkúp felhasználásával. Érdesített felületű. 1 db = 2 fm 08204RSR / SK TÁMASZ KÚP Az RSR 22/26 csőtámasz lezárására ideális alkalmas. Stabil feltámasztást biztosít a csőtámaszoknak SK ST DUGÓ Az RSR 22/26 csőtámaszok végének zárásához alkalmas. Nem vízzáró ST MŰANYAG RÖGZÍTŐELEMEK UNI KÖRTÁVTARTÓ Különösen függőleges vasalásokhoz alkalmas. A kör átmérő biztosítja a betontakarást. Ajánlott kiosztás: 2-3 db/m KOR KOR KOR KOR KOR KOR BK FORGATHATÓ BETONTÁVTARTÓ Alsó, illetve oldalsó vasaláshoz alkalmas. Rostbeton csont. Beforgatva 3 m távolság tartására is alkalmas. Ajánlott kiosztás: 5 db/m BK

70 SZIGETELÉSTARTÓ TÁNYÉR TÁVTARTÓ NÉLKÜL TÁVTARTÓVAL D D TÁVTARTÓVAL ÉS KUPAKKAL D FELÜLETNÖVELŐ Acél szeges szigetelésrögzítőhöz, a stabilabb rögzítés érdekében ajánlott. Elsősorban puha hőszigetelő anyagokhoz (gyapot, kőzetgyapot) ideális. Csak rendelésre! SZIGETELÉSRÖGZÍTŐK D HERATEKTA MŰANYAG RÖGZÍTŐTÜSKE D SZIGETELÉSTARTÓ ACÉL SZEGGEL fej Ø 60 mm, AMX, tanúsítvány A hőhídmentes acél szeggel ellátott szigetelésrögzítő nehezebb szigetelőanyagok (pl. kőzetgyapot) rögzítésére alkalmas. Speciális tűzvédelmi előírás esetén is e termék használata indokolt x x x x x x x x x x

71 SZIGETELÉSTARTÓ MŰANYAG SZEGGEL AMX, tanúsítvány A műanyag csappal ellátott szigetelésrögzítőinket könnyűbetonba és üreges téglára való rögzítésekhez ajánljuk. Kemény, illetve félkemény (pl. polisztirol, poliuretán és parafa alapanyagú) szigetelőanyagok rögzítésére használhatóak. AMX fej Ø 53 mm AMX fej Ø 60 mm x x x x x x x x x AJÁNLOTT DÜBEL MENNYISÉGEK x x x x x x terepszint feletti magasság felület (db/m²) peremterület (db/m²) SZIGETELÉSRÖGZÍTŐK 0-8 m m m 6 14 KIHÚZÁSPRÓBA A hőszigetelő rendszerek legnagyobb ellensége a szél szívóhatása és a légmozgás okozta vibráció. Megoldást a dűbelezés jelenthet, de nem mindegy, hogy melyik! Ennek eldöntését segíti a kihúzáspróba, melynek során a kihúzási érték meghatározásával megállapítjuk, hogy melyik szigetelésrögzítő dűbel nyújtja a legjobb védelmet. Kérje ajánlatunkat! 73

72 ALAPCSAVAR tanúsítvány Nem mozgó tárgyak, szerkezetek, konstrukciós elemek szilárd anyaghoz való rögzítéséhez alkalmas. A fogadó szilárd anyagnak beton esetében legalább C20/25-ös minőségűnek kell lennie, összhangban az ENV 206: as nemzetközi szabvánnyal. Kő vagy más szilárd fogadó anyagok esetén fontos, hogy az ne legyen hasadó. A számítógéppel kifejlesztett terpesztőkúp és hüvely biztos terpesztést garantálnak, amely meghúzási nyomatékkal jön létre. Az IDX, minősített alapcsavar szárán piros jelölés mutatja, hogy az alapcsavart milyen mélységig kell a kifúrt lyukba helyezni. M6 M8 M10 M12 M14 M16 M20 d h hef hc tfix Tins d0 a kifúrt lyuk átmérője (mm) h1 a kifúrt lyuk minimális mélysége a lyuk csúcsponjáig mérve (mm) hef a kifúrt lyuk hasznos méysége (mm) hc a fogadó beton/kő minimális vastagsága tfix a rögzítendő anyag vastagsága (mm) Tins szerelési nyomaték (Nm) CE FÉM RÖGZÍTŐELEMEK karton x x x x x x x x x x x x x x karton x x x x x x x x x x x x x x IDX Minősítés: ETA 05/0242 opc, 8. minőség * M6 x M6 x M6 x M6 x M6 x M6 x M6 x M6 x M6 x M6 x M6 x M6 x M6 x M6 x M8 X M8 X * nem minősített FOLYTATÁS A KÖVETKEZŐ OLDALON 74

73 FOLYTATÁS AZ ELŐZŐ OLDALRÓL: ALAPCSAVAR (IDX) M8 x M8 x M8 x M10 x M10 x M10 x M10 x M10 x M12 x M12 x M12 x M12 x M12 x M12 x M14 x M14 x M14 x M16 x M16 x M16 x M16 x M16 x M16 x M20 x ACÉL DÜBEL horganyzott Lapos- és profilacélok, csővezetékek, könnyű álmennyezetek, légvezetékek, tűzoltó berendezések, menetes szárak, támasztékok, rácsok, korlátok, homlokzatok, stb. rögzítésére alkalmas. Gyorsan szerelhető M6 x M8 x M10 x M12 x M16 x FÉM RÖGZÍTŐELEMEK ACÉL KÖPENYES HORGONY (MOLLY DÜBEL) horganyzott acéllemez, szénacél csavarral Nehezebb tárgyak (pl. radiátor) gipszkartonra történő rögzítésére alkalmas M4 x * M4 x M5 x M5 x M6 x M6 x M6 x * 2 karton átfogására, a többi 1 karton átfogásához alkalmas 75

74 ZAMAK HORGONY cink-alumínium ötvözet Közepes teherbírású, legfőképp betonhoz, kemény kőzetekhez és egyéb nagyszilárdságú tömör építőanyaghoz alkalmas. A cink-alumínium ötvözet jobban illeszkedik a furatban, mint az acél. Robosztus kialakításának köszönhetően a szennyeződésekre és a nedvességre érzéketlen. Nagy kiterpesztése áthidalja a nagyobb furatátmérőket is. K! M M M M M TERPESZTŐ (FESZÍTŐ) TIPLI cink ötvözet Tömör téglába, tömör betonba, terméskőbe, üreges téglába vagy könnyű betonba ajánljuk. Előfúrást követően (Ytongba előfúrás nélkül) kalapáccsal beütjük. Faforgácslap csavarral vagy egyéb famenetű csavarral szerelhető. FÉM RÖGZÍTŐELEMEK x x MENNYEZETI KAMPÓ horganyzott acéllemez, hajlított acélkampó Gipszkarton vagy fa mennyezetre történő rögzítéshez (pl. csillár) alkalmas x x x x MENETES GIPSZKARTON TIPLI cink ötvözet Gipszkarton falra könnyebb tárgyak felhelyezésére alkalmas. PH bittel behajtható, előfúrást nem igényel X

75 TRAPÉZLEMEZ FÜGGESZTŐ horganyzott Trapézlemezhez történő rögzítésekhez (pl. csövek) alkalmas. Peremes anyával van ellátva M M ÁCSKAPOCS natúr egyenes (**:67), jobbos (**:71), balos (**:76) 032** M ** M ** M HUZALSZEG [kg] [Ft/kg] Érdeklődjön! Érdeklődjön! Érdeklődjön! Érdeklődjön! [kg] [Ft/kg] Érdeklődjön! Érdeklődjön! Érdeklődjön! FÉM RÖGZÍTŐELEMEK ÁLLÍTHATÓ OSZLOPTARTÓ BETONOZHATÓ/RAGASZTHATÓ CSAVAROZHATÓ * * / * Magassága (80-100) és szélessége (80-150) is állítható. 77

76 FIX OSZLOPTARTÓ BETONOZHATÓ/RAGASZTHATÓ CSAVAROZHATÓ (HAGYOMÁNYOS) CSAVAROZHATÓ (U ALAKÚ) FÉM RÖGZÍTŐELEMEK KÉZI BEHAJTÁSÚ TALAJCSAVAR tüzihorganyzott Közepes, illetve tömött szerkezetű talajban, betonalap nélküli gyors és egyszerű rögzítést tesz lehetővé. Időtálló, ellenálló és szükség szerint áthelyezhető és újra felhasználható. A kiválasztott helyre egy kalapács segítségével beüthető, majd egy cm hosszú acélrúddal behajtható és szintezhető. KÖR ALAKÚ Oszlopok, napernyők, kerítések precíz és stabil rögzítéséhez alkalmas. A talajcsavart műanyag betétekkel és kupakkal szállítjuk. Utóbbi a használaton kívüli talajcsavarra helyezve a balesetveszélyt csökkenti. A műanyag betétek a különböző átmérőjű rudakhoz is tökéletes illesztést biztosítanak. U ALAKÚ Pergolák, kerti tárolók, egyéb könnyűszerkezetes építmények rögzítéséhez alkalmas KOR 26-55x x x x

77 RÖGZÍTŐSZALAG (HILTISZALAG) horganyzott terhelhetőség: D4=30 kg, D6=50 kg, D8= 150 kg TEKERCSBEN DOBOZOS D4 (12) x 10 m D6 (17) x 10 m D8 (26) x 10 m * ** * D4 (12) * D6 (17) ** D8 (26) műanyag dobozos papír dobozos KÖTÉLBILINCS DIN felett egyedi rendelésre A B C 3 M M M M M FÉM RÖGZÍTŐELEMEK KÖTÉLSZÍV DIN 6899B 10 felett egyedi rendelésre C L A S 3 12,5 19 3,7 1,7 4 13,3 20 4,8 1,7 5 14, , ,5 7, ,5 31,5 9,

78 KARABÍNER DIN 5299C 10 felett egyedi rendelésre KAMPÓ-SZEM VÉGŰ NYITOTT HÁZAS HUZALFESZÍTŐ DIN 1480 Kiemelkedően magas terhelhetőségi tulajdonságokkal (lásd. táblázat lent) bíró, egyedi fejbeütéssel ellátott, minősített termék. Egyedi rendelésre M42 ig. Továbbá egyedi rendelésre kampó-kampó végű, szem-szem végű, sekli-sekli végű, hegeszthető, illetve zárt házas (DIN 1478) kivitelben, valamint csak huzalfeszítő test is kérhető. M6 M8 M10 M12 M16 L FÉM RÖGZÍTŐELEMEK Ø L1 N L L2 N d D D d L Ø 8 10, N L terhelhetőség (kn) 2,91 6,05 7,95 8,50 13, M M M M M M SEKLI 10 felett egyedi rendelésre d B H biztonságos üzemi terhelés [kg] 3, ,

79 RÖVID SZEMŰ LÁNC MŰANYAG DOBON (D1) DIN 5685A D L P B biztonságos üzemi terhelés [kg] 2 16, , , ,5 19,5 800 D L P B biztonságos üzemi terhelés [kg] , [m] [Ft/m] mm mm mm mm [m] [Ft/m] mm mm mm mm HOSSZÚ SZEMŰ LÁNC MŰANYAG DOBON (D2) DIN 5685C D L P B biztonságos üzemi terhelés [kg] , ,5 12, , D L P B biztonságos üzemi terhelés [kg] ,5 24, , , ,5 65, FÉM RÖGZÍTŐELEMEK [m] [Ft/m] mm mm mm mm [m] [Ft/m] mm mm mm mm SODRONYKÖTÉL DIN 3055 EN Szálszerkezet: 6x7 FC Szálszerkezet: 6x19 FC [m] [Ft/m] [m] [Ft/m]

80 UNIVERZÁLIS KÉS, FÉMSÍNES mm UNIVERZÁLIS KÉS, GUMI MARKOLATTAL mm OLFA BN-L Nagy igénybevételre készített csavaros rögzítésű kés. Kényelmes, kézhez illeszkedő markolat BNL mm OLFA BN-AL KÉSEK ÉS PENGÉK Automata pengerögzítővel, mely 40 kg terhelésig stabilan tartja a pengét. Ergonómikus markolat BNAL18 18 mm OLFA OL Meghosszabbított acél házzal rendelkező kés, ami több pengeszelet biztonságos használatát teszi lehetővé, így vastagabb anyagok vágására is alkalmas. A markolat fém füllel ellátott OL mm OLFA L-5 Nagy igénybevételre tervezett, csavaros pengerögzítésű kés. Üvegszállal erősített, fém füllel ellátott markolat. Sav és acetonálló L mm OLFA L5-AL Nagy igénybevételre tervezett, automata pengerögzítésű kés. Üvegszállal erősített, fém füllel ellátott markolat. Sav és acetonálló L5AL18 18 mm

81 OLFA H-1 Extra erős. Gumi betétes műanyag markolat H mm PENGE UNIVERZÁLIS KÉSHEZ (FÉMSÍNES, GUMI MARKOLATÚ) [Ft/csom] mm OLFA LB-10 / OLFA LB-50 BN-L, BN-AL, OL, L-5, L5-AL késhez [Ft/csom] 11010LB mm LB mm OLFA LBB-10 / OLFA LBB-50 BN-L, BN-AL, OL, L-5, L5-AL késhez KÉSEK ÉS PENGÉK [Ft/csom] 11010LBB mm LBB mm OLFA LBD-50 BN-L, BN-AL, OL, L-5, L5-AL késhez [Ft/csom] 11010LBD mm OLFA HB-20 H-1 késhez [Ft/csom] 11010HB mm

82 VÁGÓKORONG FÉMHEZ Pegatec Acél és inox anyagokhoz. Papír kínáló dobozban x 1, , x 1, , x 1, , x 1, ,28 VÁGÓKORONG ACÉLHOZ SHARK K! TYROLIT VÁGÁS- ÉS CSISZOLÁSTECHNIKA x 1, x 1, x 1, x 1, x 1, x 1, x 3, x 1,0 x 22, x 1,0 x 22, x 1,6 x 22, x 1,6 x 22, x 1,9 x 22, x 2,5 x 22, VÁGÓKORONG INOX ANYAGHOZ SHARK K! KARBOSAN x 1, x 1, x 1, x 1, x 1, x 1, x 1, x 1, x 1, x 1,

83 VÁGÓKORONG KŐHÖZ Shark K! TISZTÍTÓKORONG FÉMHEZ Shark x x K! x x VÁGÁS- ÉS CSISZOLÁSTECHNIKA GYÉMÁNTVÁGÓ TÁRCSA, SZEGMENSES PEGATEC SHARK K!

84 GYÉMÁNTVÁGÓ TÁRCSA, FOLYTONOS Shark K! LAMELLER Shark VÁGÁS- ÉS CSISZOLÁSTECHNIKA A A A A A A A A K! A A A A A A A GUMIKORONG M14 menettel

85 FIBERTÁRCSA SHARK K! EU P P P P P P P P P P P P P P P x 22,2 P x 22,2 P x 22,2 P x 22,2 P x 22,2 P x 22,2 P x 22,2 P x 22,2 P x 22,2 P x 22,2 P x 22,2 P x 22,2 P x 22,2 P x 22,2 P x 22,2 P x 22,2 P x 22,2 P x 22,2 P x 22,2 P x 22,2 P x 22,2 P VÁGÁS- ÉS CSISZOLÁSTECHNIKA Egységes megjelenés - a strapabíró dobozok óvják termékeinket a szállítási sérülésektől is. 87

86 HENGERELT FÉM CSIGAFÚRÓ DIN 338 FÚRÓSZÁRAK PHOENIX , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , ,47 EU ,5-0, , , , ,5-3, ,1-3, , , , , , ,3-4, , , , , ,1-6, , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , ,

87 KÖSZÖRÜLT FÉM CSIGAFÚRÓ DIN 338, HSS acél, Rockwell keménység 61/63, WINTECH , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , HOSSZÚSZÁRÚ FÉM CSIGAFÚRÓ DIN , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , FÚRÓSZÁRAK PHOENIX , , , , , , , , , , , , , , , , ,91 FOLYTATÁS A KÖVETKEZŐ OLDALON EU ,5 x ,0 x ,2 x ,5 x ,0 x ,2 x ,5 x ,8 x ,0 x ,5 x ,0 x ,2 x ,5 x ,0 x ,5 x ,0 x ,5 x

88 FOLYTATÁS AZ ELŐZŐ OLDALRÓL: HOSSZÚSZÁRÚ FÉM CSIGAFÚRÓ EU ,0 x ,5 x ,0 x ,0 x KŐZETFÚRÓ DIN 8039, hengerelt x x x x x x x KÖSZÖRÜLT KŐZETFÚRÓ FÚRÓSZÁRAK DIN 8039 Elsősorban téglához, betontéglához ajánljuk. Redukált hengeres befogószára barkács kategóriás fúrógépekkel is kompatibilis. PHOENIX x x x x x x WINTECH , , , , , , , , , , , , , , , , , , ,

89 FAFÚRÓ KÖZPONTI HEGGYEL Laminált bútorlap, rétegelt lemez és tömör fa megmunkálására alkalmas. A hengeres szárú, középponti vezetőhegyű változat 13 mm-es befogószárral rendelkezik, így a régebbi típusú vagy kis teljesítményű gépekhez is használható. PHOENIX P 3 x P 4 x P 5 x P 6 x P 7 x P 8 x P 10 x P 12 x WINTECH x x x x x x x x x x x x x x x x x x x x FÚRÓSZÁRAK FAFÚRÓ SPIRÁL HEGGYEL - GERENDAFÚRÓ Elsősorban gerendák és vastagabb faanyagok fúrására, átmenő furatokhoz alkalmas. Hatlap befogású. K! x x KÉTHEGYŰ SZEGECSFÚRÓ Élszalag nélküli, így vékony lemezek kifúrására is alkalmas, a lyuk kitágítása nélkül ,2 x ,5 x ,2 x ,0 x

90 KÉTÉLŰ SDS+ BEFOGÁSÚ BETONFÚRÓ DIN 8035 Elsősorban ásványi kőzetekhez, márványhoz, téglához, beton- és vasbetonhoz alkalmas. A különleges menetkialakítás lehetővé teszi a por és törmelék hatékony elvezetését, így kisebb erőkifejtéssel, rövidebb idő alatt elkészül a furat. Fúróhegyének precíz megmunkálása mindig egyforma átmérőjű és alakú furatot eredményez a használat során. FÚRÓSZÁRAK PHOENIX x 110/ x 160/ x 210/ x 260/ ,5 x 110/ ,5 x 160/ ,5 x 210/ ,5 x 260/ x 110/ x 160/ x 210/ x 260/ x 160/ x 210/ x 260/ x 310/ x 160/ x 210/ x 260/ WINTECH x 110/ x 160/ x 210/ x 260/ ,5 x 110/ ,5 x 160/ ,5 x 210/ ,5 x 260/ x 110/ x 160/ x 260/ x 310/ x 110/ x 160/ x 210/ x 260/ x 160/ x 110/ x 160/ x 210/ x 260/ x 310/ x 160/ x 210/ x 160/ x 210/ x 260/ x 260/ x 160/ x 160/ x 210/ x 260/

91 NÉGYÉLŰ SDS+ BEFOGÁSÚ BETONFÚRÓ DIN 8035, Phoenix x 110/ x 160/ x 210/ x 260/ x 300/ ,5 x 160/ ,5 x 210/ ,5 x 260/ ,5 x 300/ x 110/ x 160/ x 210/ x 260/ x 350/ x 160/ x 210/ x 260/ x 300/ x 350/ FÚRÓSZÁRAK Több mint 5500 raklapnyi árukészlettel rendelkezünk. 93

92 PZ BEHAJTÓHEGY OEM 22001PZ2025 PZ2-25mm EXTRA 22006PZ1025 PZ1-25mm PZ2025 PZ2-25mm PZ2025 PZ3-25mm PROFI 22003PZ2025 PZ2-25mm PH BEHAJTÓHEGY OEM EXTRA MENETES BEHAJTÓ BITEK, SZERSZÁMOK 22010PH2025 PH2-25mm PH BEHAJTÓHEGY TÁVTARTÓVAL 22016PH1025 PH1-25mm PH2025 PH2-25mm PH3025 PH3-25mm PH2045 PH2-45mm Elsősorban gipszkartonlapok szerelésénél hasznos. A gipszkartoncsavar behajtásakor, amint a csavarfej eléri a megfelelő mélységet, a gyűrűknek köszönhetően a behajtóhegy kiemelődik a csavar hornyából és az nem hatol mélyebbre PH2025 PH TORX BEHAJTÓHEGY EXTRA 22021T10025 T T15025 T T20025 T T25025 T T30025 T T30090 T30 x T40025 T T50025 T

93 NÉGYZETES BEHAJTÓHEGY 22041T25025 SQ K! MÁGNESES DUGÓKULCS x x x x x L-IMBUSZKULCS , ,5 1 10, , , , , BITEK, SZERSZÁMOK MÁGNESTOLDÓ /4 x60mm /4 x60mm VASALATÁLLÍTÓ KULCS x 105 x

94 ADAPTER TARTÓGYŰRŰS KUPLUNGOS mm mm BEHJATÓ SZERSZÁM GIPSZKARTON TIPLIHEZ BITEK, SZERSZÁMOK MOLLY DÜBEL FOGÓ 24005MOL MÉRŐSZALAG BARKÁCS PROFI 24001CET003 3 m (16) CET005 5 m (19) SOL003 3 m SOL005 5 m

95 HAUSER PISZTOLYHAB ablak- és ajtókeretek beépítésére és szigetelésére falhézagok, csövek körüli helyek ill. előregyártott elemek közötti rések, stb. kitöltésére ivóvíz-, szennyvízhálózatok és központi fűtéscsövek hőszigeteléséhez falelemek, hullámlemezek, tetőcserepek, stb. beépítéséhez és szigeteléséhez pisztollyal történő használata pontos, gyors munkát és megnövekedett habhatékonyságot garantál kiváló tapadás a legelterjedtebb építési anyagokhoz (pl. tégla, beton, vakolat, fa, üveg, fém, polisztirol, kemény PVC, kemény purhab) ellenáll a penésznek, hidegnek és a melegnek (-50ºC és +90ºC között), párának ózonbarát, CFC és HCFC mentes hajtógázok alkalmazási hőmérséklet: +5 C-tól +30 C-ig (ideális +20 C) flakon hőmérséklet: +15 C-tól +30 C-ig vízabszorpció: 2,5% (24 óra után) kihozatal: max. 42 liter (750 ml +20 C-nál) vághatóság: perc P ml TYTAN PROFESSIONAL O2 PISZTOLYHAB ablakok és ajtókeretek beépítéséhez, különösen nagyű rögzítőkkel ivóvíz-, szennyvízhálózatok és központi fűtéscsövek hőszigeteléséhez válaszfalak, autó és csónak kabinok tömítéséhez és hangszigetelésére, valamint előre gyártott falelemek szerkezeti illesztéséhez nincs MDI kibocsátás elzáródásmentes és szivárgásmentes szelep tökéletes elosztóegység, mely pontos és hatékony alkalmazást tesz lehetővé megnövekedett élettartam - 18 hónap ózonbarát hajtógázok, CFC és HCFC-mentes alkalmazási hőmérséklet: +10 C-tól +30 C-ig (ideális +20 C) flakon hőmérséklet: 0 C-tól +30 C-ig vízabszorpció: 1,5% (24 óra után) kihozatal: max. 45 liter (750 ml +20 C-nál) vághatóság: perc VEGYI ANYAGOK 15001O2P ml HAUSER TÉLI PISZTOLYHAB ablakok és ajtókeretek beépítéséhez és szigeteléséhez ivóvíz-, szennyvízhálózatok és központi fűtéscsövek hőszigetelése falelemek, hullámlemezek, tetőcserepek, stb. beépítése és szigetelése kiválóan alkalmazható téli időszakban (-10 C felett) elzáródásmentes és szivárgásmentes szelep magas hő- és hangszigetelő képesség penész- és páraálló kiváló tapadás a legelterjedtebb építési anyagokhoz (pl. tégla, beton, vakolat, fa, üveg, fém, polisztirol, kemény PVC, kemény purhab) alkalmazási hőmérséklet: -10 C-tól +30 C-ig (ideális +20 C) flakon hőmérséklet: +15 C-tól +30 C-ig vízabszorpció: 2,5% (24 óra után) kihozatal: max. 42 liter (750 ml +20 C-nál) vághatóság: 2-6 óra (0 C-nál) 15005TELPI ml A fenti vegyi termékeinket fix árakon kínáljuk, a listaárakból kedvezmény nem vonható le! 97

96 TYTAN PROFESSIONAL O2 TÉLI PISZTOLYHAB ablakok és ajtókeretek beépítéséhez ivóvíz-, szennyvízhálózatok és központi fűtéscsövek hőszigeteléséhez falelemek, hullámlemezek, tetőcserepek, stb. beépítéséhez és szigeteléséhez előregyártott falelemek szerkezeti illesztéséhez válaszfalak, autó és csónak kabinok tömítéséhez és hangszigeteléséhez tetők hőszigeteléséhez kitűnő téli használatra alkalmazási hőmérséklet és flakonhő -10 C felett kiváló tapadás a legtöbb építőanyaghoz kiváló hő- és hangszigetelés penész- és páraálló professzionális adagolóegység pontos és hatékonyabb alkalmazás ózonbarát hajtógázok, CFC és HCFC-mentes alkalmazási hőmérséklet: -10 C-tól +30 C-ig (ideális +20 C) flakon hőmérséklet: -10 C-tól +30 C-ig vízabszorpció: 1,5% (24 óra után) 15001O2TP ml környezeti hőmérséklet +20 C 0 C -10 C kihozatal (liter) vághatósági idő 50 perc 1-2 óra 2-3 óra VEGYI ANYAGOK HAUSER PURHAB ablakok és ajtókeretek beépítéséhez ivóvíz-, szennyvízhálózatok és központi fűtéscsövek hőszigeteléséhez falelemek, hullámlemezek, tetőcserepek, stb. beépítéséhez és szigeteléséhez ml penész- és páraálló kitűnően tapad a legtöbb építőanyaghoz CFC és HCFC-mentes hajtógázok (ózonbarát) alkalmazási hőmérséklet: +5 C-tól +30 C-ig (ideális +20 C) flakon hőmérséklet: +15 C-tól +30 C-ig vízabszorpció: 2,5% (24 óra után) kihozatal: max. 42 liter (750 ml) vághatóság: perc +23 C-on, 50%-os páratartalomnál HAUSER TÉLI PURHAB ablakok és ajtókeretek beépítéséhez ivóvíz-, szennyvízhálózatok és központi fűtéscsövek hőszigeteléséhez falelemek, hullámlemezek, tetőcserepek, stb. beépítéséhez és szigeteléséhez előregyártott falelemek szerkezeti illesztéséhez kitűnő téli használatra alkalmazási hőmérséklet és flakonhő -10 C felett kiváló tapadás a legtöbb építőanyaghoz ellenáll a penésznek, a melegnek és a hidegnek (-50 C és +90 C között) a szilárd hab vágható, csiszolható, vakolható és festhető ózonbarát, CFC és HCFC-mentes egykomponensű alkalmazási hőmérséklet: -10 C-tól +30 C-ig (ideális +20 C) flakon hőmérséklet: -8 C-tól +30 C-ig vízabszorpció: 2,5% (24 óra után) 15005TEL ml környezeti hőmérséklet +20 C 0 C -10 C kihozatal (liter) vághatósági idő 1 óra 2-5 óra 5-9 óra A fenti vegyi termékeinket fix árakon kínáljuk, a listaárakból kedvezmény nem vonható le! 98

97 TYTAN PROFESSIONAL PURHAB TISZTÍTÓ a meg nem száradt poliuretán habok és ragasztók eltávolítására alkalmas semmivel nem helyettesíthető az adagolópisztolyok, valamint az adagolópisztolyos flakonok szelepeinek tisztításánál könnyű használni többször felhasználható hosszú lejárati idő 36 hónap környezetbarát ózonkímélő hajtóanyag, CFC és HCFC mentes TISZT 500 ml HAUSER NEUTRÁLIS SZILIKON ajtó- vagy ablakkeretek és üveg közötti tömítéshez fém vagy üveg választófalak tömítéséhez előre gyártott betonelemek, tégla és kő egymáshoz illesztési és dilatációs tömítéséhez tömítési munkálatokhoz, ahol az enyhe szag követelmény autók, hajók, repülők tömítéséhez, elektromos és elektronikai iparban 15020NET300* 300 ml felhasználásra kész, könnyű használni kitűnően tapad a legtöbb építőipari anyaghoz (pl. tégla, beton, üveg, fényezett felületek, acél, alumínium, többféle műanyag, kemény PVC) tökéletesen tapad alapozó nélkül a legtöbb porózus és sima felülethez nem rongálja a mészkő és fémfelületeket tartós, rugalmas, alacsony zsugorodású fugát képez kiemelkedően ellenáll az UV- sugárzásnak, a változó időjárásnak semleges kötési folyamat enyhe szagú alkalmazási hőmérséklet: +5 C-tól +40 C-ig kötési idő: kb. 3 mm/nap (vastagság, hőmérséklet és nedvességtartalomtól függően) hőállóság: -40 C-tól +100 C-ig * színtelen VEGYI ANYAGOK TYTAN PROFESSIONAL NEUTRÁLIS SZILIKON kül- és beltérre egyaránt használható ajtó- vagy ablakkeretek és üveg közötti tömítéshez fém vagy üveg választófalak tömítéséhez előre gyártott betonelemek, tégla és kő egymáshoz illesztési és dilatációs tömítéséhez tömítési munkálatokhoz, ahol az enyhe szag követelmény autók, hajók, repülők tömítéséhez, elektromos és elektronikai iparban felhasználásra kész, könnyű használni kiválóan tapad alapozó nélkül a legtöbb porózus és sima felülethez nem rongálja a mészkő és fémfelületeket tartós, rugalmas, alacsony zsugorodású fugát képez kiemelkedően ellenáll az UV- sugárzásnak, a változó időjárásnak, öregedésálló semleges kötési folyamat szinte teljesen szagtalan alkalmazási hőmérséklet: +5 C-tól +40 C-ig kötési idő: kb. 3 mm/nap (vastagság, hőmérséklet és nedvességtartalomtól függően) hőállóság: -40 C-tól +120 C-ig * színtelen ** fehér 15015NET310* 310 ml NEF310** 310 ml A fenti vegyi termékeinket fix árakon kínáljuk, a listaárakból kedvezmény nem vonható le! 99

98 HAUSER UNIVERZÁLIS SZILIKON ajtó és ablakkeretek körüli tömítéshez purhabok napfény elleni védelmére illesztési és dilatációs hézagok tömítéséhez kirakatok, táblák és reklámfeliratok tömítéséhez vezetékek és elektromos csővezetékek tömítéséhez háztartási és barkács munkák során szükséges tömítéshez kitűnően tapad a legtöbb építései anyaghoz (pl. üveghez, mázas csempéhez, kerámiához, burkolt felületekhez, fához, műanyagokhoz) kül- és beltérre is használható alkalmazási hőmérséklet: +5 C-tól +40 C-ig kötési idő: kb. 2 mm/nap (vastagság, hőmérséklet és nedvességtartalomtól függően) hőállóság: -40 C-tól +100 C-ig * színtelen ** fehér 15020UNT300* 300 ml UNF300** 300 ml VEGYI ANYAGOK TYTAN PROFESSIONAL UNIVERZÁLIS SZILIKON ajtó és ablakkeretek körüli tömítéshez purhabok napfény elleni védelmére illesztési és dilatációs hézagok tömítéséhez kirakatok, táblák és reklámfeliratok tömítéséhez vezetékek és elektromos csővezetékek tömítéséhez háztartási és barkács munkák során szükséges tömítéshez könnyű használat kitűnően tapad a legtöbb anyaghoz tartós, rugalmas, alacsony összehúzódású kötést képez napfény, hó és ózon hatására sem változik, hosszú évekig ellenálló marad kül- és beltérre is használható alkalmazási hőmérséklet: +5 C-tól +40 C-ig kötési idő: kb. 2 mm/nap (vastagság, hőmérséklet és nedvességtartalomtól függően) hőállóság: -40 C-tól +100 C-ig * színtelen ** fehér 15015UNT310* 310 ml UNF310** 310 ml HAUSER SZANITER SZILIKON kül- és beltérre egyaránt használható mosogatók tömítéséhez és konyhák fugázásához fürdőkádak, mosdókagylók, zuhanyfülkék, medencék körül található rések tömítéséhez csempék fugázásához, sarkok lezárásánál vízvezeték és szennyvízvezeték rendszerek, PVC csövek és illesztéseik tömítéséhez hideg tárolóhelyiségekben és konténerekben tömítéshez légkondicionálók tömítéséhez könnyű használat baktérium- és gombaölőt tartalmaz jól tapad a legtöbb konyhai és fürdőszobai felülethez (pl. üveg, mázas csempe, kerámia) ellenáll a legtöbb vegyianyagnak, tisztítószernek és mosószernek megszilárdult állapotban is kiemelkedően rugalmas UV sugárzásnak ellenáll, öregedésálló alkalmazási hőmérséklet: +5 C-tól +40 C-ig kötési idő: kb. 2 mm/nap (vastagság, hőmérséklet és nedvességtartalomtól függően) hőállóság: -40 C-tól +100 C-ig * színtelen ** fehér 15020SZT300* 300 ml SZF300** 300 ml A fenti vegyi termékeinket fix árakon kínáljuk, a listaárakból kedvezmény nem vonható le! 100

99 TYTAN PROFESSIONAL SZANITER SZILIKON magas páratartalmú helyeken lévő hézagokhoz (pl. konyha, fürdőszoba, szárítókamrák, mellékhelyiség) fürdőkádak, mosdók és zuhanykabinok körüli tömítéshez csempék és szaniterek közötti hézagok kitöltéséhez kisebb javításokhoz könnyű használat ellenáll penésznek, gombának és baktériumoknak tökéletesen tapad nem-porózus felületekhez vízálló, hermetikusan záró anyag ellenáll a legtöbb vegyianyagnak, tisztítószernek és mosószernek UV sugárzásnak ellenáll ellenáll szélsőséges hőmérsékleteknek percen át megmunkálható alkalmazási hőmérséklet: +5 C-tól +40 C-ig kötési idő: kb. 2,5 mm/nap (vastagság, hőmérséklet és nedvességtartalomtól függően) hőállóság: -40 C-tól +110 C-ig * színtelen ** fehér 15015SZT310* 310 ml SZF310** 310 ml TYTAN PROFESSIONAL ZSINDELYRAGASZTÓ ÉS TÖMÍTŐ bitumen-alapú termék, mely kitűnően tapad minden tetőfedő felülethez, különösen zsindelytetők ragasztásához, illesztéséhez ideális alkalmas a tetőn lévő hézagok és repedések tömítésére, javítására és védelmére bitumenfelületek gyenge részeinek megerősítésére a vízálló lemez és a kémény közötti hézagok, vízelvezető csövek, pillérek, szellőzőkürtők, kémények és egyebek tömítésére tetővégek, csatornák, üvegfelületek, fedőkövek, aszfalt hullámlemezek, stb. lezárására és kitöltésére hullámlemezek illesztési hézagainak tömítésére bitumen lemezek, cinkcsatornák és egyebek repedéseinek javítására felhasználásra kész nem igényel előmelegítést rugalmas és szintetikus szálakat tartalmaz, mely a felületek között egy belső réteget képez száraz és nedves felületekhez egyaránt tapad jól ellenáll az öregedésnek, az UV sugárzásnak és a környezeti hatásoknak kiválóan ellenáll a csapadéknak azbesztmentes alkalmazási hőmérséklet: 10 C-tól +35 C-ig VEGYI ANYAGOK 15008RAG ml HAUSER AKRIL TÖMÍTŐ kül- és beltérre egyaránt használható nedves porózus felületekre is alkalmas repedések feltöltéséhez, tömítéshez falakban, falazott korlátokban, párkányokon gipszkarton technológiában illesztési hézagoknál vakolatok apróbb hibáinak festés előtti javításához ajtó- és ablakkeretek tömítéséhez gázbetonok tömítéséhez kis mozgású szerkezeti illesztések tömítéséhez tégla, beton, gerenda, stb. között könnyű használni kitűnően tapad a legtöbb építőanyaghoz (pl. betonhoz, vakolathoz, téglához, fához, cementhez, azbesztcementhez) fehér kötés után festhető és vízálló alkalmazási hőmérséklet: +7 C-tól +40 C-ig kötési idő: kb. 1 mm/nap (vastagság, hőmérséklet és nedvességtartalomtól függően) hőállóság: -10 C-tól +80 C-ig 15030FEH ml A fenti vegyi termékeinket fix árakon kínáljuk, a listaárakból kedvezmény nem vonható le! 101

100 TYTAN PROFESSIONAL AKRIL TÖMÍTŐ kül- és beltérre egyaránt használható repedések feltöltéséhez, tömítéshez falakban, falazott korlátokban, párkányokon gipszkarton technológiában illesztési hézagokhoz vakolatok apróbb hibáinak festés előtti javításához ajtó- és ablakkeretek tömítéséhez gázbetonok tömítéséhez kis mozgású szerkezeti illesztések tömítéséhez tégla, beton, gerenda, stb. között felhasználásra kész, könnyű használni selyemfényű fehér festhető vízzel feltakarítható, de kötés után vízálló kitűnően tapad a legtöbb porózus anyaghoz, nedves felületen is vízbázisú, szagtalan alkalmazási hőmérséklet: +7 C-tól +40 C-ig kötési idő: kb. 1 mm/nap (vastagság, hőmérséklet és nedvességtartalomtól függően) hőállóság: -25 C-tól +80 C-ig 15025FEH ml TYTAN PROFESSIONAL STYRO 753 POLISZTIROL RAGASZTÓ VEGYI ANYAGOK professzionális aeroszolos poliuretán ragasztó, kül- és beltéri hőszigetelésre szolgáló habosított polisztirol rögzítéséhez, hőszigetelésben lévő dilatációs hézagok kitöltéséhez, valamint falelemek szigeteléséhez és ragasztásához alkalmazható olyan kétszintes épület esetén, ahol a két szint egy rendeltetési egységet, vagy egy összefüggő légterű helyiséget alkot és homlokzati nyílásai között nincs tűzterjedési határérték követelmény tűzvédelmi szempontból a beépíthetőség vizsgálata tervezői feladat és felelősség ml nagyon könnyű alkalmazás megnövelt hőszigetelő képesség elzáródás- és szivárgásmentes szelep kicsi a hő szivárgás, hő híd előfordulási esély kicsi a gombásodási és algásodási esély kiváló tapadás (pl. habosított polisztirolhoz, betonhoz, vakolathoz, téglához, fához, cementhez, kemény PVC-hez, bitumen lemezekhez, szilárd purhabokhoz) nem bocsát ki MDI gázokat alkalmazási hőmérséklet: 0 C-tól +30 C-ig (ideális +20 C) flakon hőmérséklet: +10 C-tól +30 C-ig TYTAN PROFESSIONAL STYRO UNI KÉZI POLISZTIROL RAGASZTÓ külső- és belső szigetelő elemek és dekorációs táblák rögzítéséhez gipszkarton lapokon, paneleken, könnyű díszítő elemeken, falak szigetelő tábláin, homlokzatokon, alapzatokon és tetőkön, akár vízszintes, akár függőleges irányban alkalmazási hőmérséklet: 5 C-tól +30 C-ig nyitott ideje max. 5 perc, korrigálási ideje 15 perc, teljes kikeményedése 24 óra, min. 2 óra elteltével dübelezhető kb. 10 m2 felületre elegendő a 750 ml-es kiszerelés 15010STUNI ml TYTAN PROFESSIONAL CLASSIC FIX SZERELÉSI RAGASZTÓ bel- és kültéri ragasztáshoz kiválóan tapad a legtöbb építőipari anyaghoz (pl. beton, tégla, vakolat, stb. ) színtelen kihozatal: g/m², nyitott idő: perc, teljes kötési idő: 3-5 nap 15008FIX ml A fenti vegyi termékeinket fix árakon kínáljuk, a listaárakból kedvezmény nem vonható le!

101 HAUSER FESTŐSZALAG Festés, lakkozás, egyéb építési- és felújítási munkák során a felületek, szélek elfedésére, védelmére szolgál. Felhasználásra kész, könnyű használni. Papír alapú, egy oldalon öntapadó FES mm x 40 m FES mm x 40 m HAUSER CSOMAGOLÓSZALAG 15040CSSZ48 48 mm x 50 m CSB mm x 66 m ALUGŐZÖLT ÖNTAPADÓ RAGASZTÓSZALAG KARTUS PISZTOLY Fém szerkezetű, ml kartushoz, háztartási, barkács felhasználásra ideális ALUOKF 50 mm x 50 m VECTOR KARTUS PISZTOLY Rozsdamentes acél, félig nyitott. 310ml-es kartusos kiszerelésű, vegyi dűbelek, tömítőanyagok, ragasztó masszák adagolásához. Nagyon sűrű anyagokhoz ideális. Súly 642 g KAR ml TYTAN EURO PISZTOLY Tömör szerkezetű, egyszerű karbantartás, ergonomikus markolat, állítható anyagáramlás, megnövelt teljesítmény, közepes tartósság, Nettó súly 565 g. VEGYI ANYAGOK 15060VECTOR 310 ml EURO TYTAN ECO PISZTOLY Könnyű műanyag test, ergonomikus markolat, állítható anyagáramlás, egyszerű konstrukció, teflon bevonatú ravasz, megnövelt teljesítmény, szabványos élettartam, nettó súly 240 g. TYTAN FUGASIMÍTÓ KÉSZLET Rugalmas fugákhoz, mindenféle tömítőhöz használható a tömítés elsimítására. A 4 darabos készlet segítségével 16 féle tökéletes szilikonperem alakítható ki ECO SIM A fenti vegyi termékeinket fix árakon kínáljuk, a listaárakból kedvezmény nem vonható le! 103

102 VISIFIX C BELTÉRI FARAGASZTÓ Poli-vinil-acetát bázisú diszperziós ragasztó. Alkalmas beltéri, nedvesség hatásának ki nem tett faipari termékek gyártásához, bútoripari csapos kötések ragasztásához. Ideális lécbetétes bútorlap gyártásához. Kiváló beltéri nyílászárók gyártásához. Jól csiszolható. Gazdaságosságot, tapadóképességet és tárolhatóságot javító adalékot tartalmaz kg VISIFIX D2 BELTÉRI FAIPARI RAGASZTÓ Poli-vinil-acetát bázisú diszperziós ragasztó. Alkalmas beltéri, nedvesség hatásának ki nem tett faipari termékek gyártásához, bútoripari csapos kötések ragasztásához. Jól csiszolható. Filmje száradás után átlátszó. VEGYI ANYAGOK 14032FA g VISIFIX D3 VÍZÁLLÓ FARAGASZTÓ 14032FA kg Poli-vinil-acetát bázisú diszperziós ragasztó. Alkalmas belső terekben rövid ideig ható magas légnedvességnek és vízbehatásnak, valamint mérsékelt klíma melletti kültéri igénybevételnek kitett ragasztott, fát tartalmazó (pl. lépcső, ajtó, ablak) szerkezetekhez. Ideális laminált padlóburkoló és szalagparketta nútban történő ragasztásához. Reaktív csoportokat tartalmaz D g D kg EPOXY RAGASZTÓ Erős és megbízható kötést biztosít betonban. Tanúsítvány ml

103 VINYLESTER RAGASZTÓ Erős és megbízható kötést biztosít minden porózus anyagtípusnál, különösen ott, ahol nincs lehetőség más kötési mód alkalmazására pl. beton, üreges tégla, terméskő, gázbeton falazat esetében. Mindenhol alkalmazható, ahol nagy terhet kell rögzíteni és feszítés nélküli rögzítés szükséges. Kiváltja a hagyományos és egyéb mechanikus megoldásokat. Gyors száradás és kitűnő vegyi ellenálló képesség jellemzi. Tartósan ellenáll a nedves betonban fellépő lúgos hatásnak. Használata során az első lépés a fogadó furat elkészítése. A furat alapos tisztítását követően a kinyomópisztolyba helyezett, keverőszárral ellátott patronból a megfelelő mennyiségű ragasztóanyagot a furatba kell nyomni. A re vágott tőcsavart vagy menetes szárat forgatva helyezve a furatba a ragasztó a csavar és a furat fala közé préselődik. A kötési idő lejárta után nyomatékkulcs segítségével a rögzítendő tárgy a beragasztott csavarhoz rögzíthető. Tanúsítvány ml SZITAHÜVELY MŰANYAG FÉM x x x x x100 M x1000 M x1000 M VEGYI ANYAGOK KEVERŐSZÁR KÖRATAC HF 300 PVC RAGASZTÓ Alkalmas kemény PVC csövek és idomok, műanyag ablakprofilok kalibrációmentes ragasztásához, összeillesztéséhez. Jól ellenáll víznek, alkoholnak, olajnak, benzinnek, elszíneződésnek. Hőmérséklet-állóság -25 C- +90 C között. * színtelen ** fehér 15055HF300T * 200 ml HF300F ** 200 ml

104 C12 PILLANATRAGASZTÓ Alkalmas műanyagok, fémek, elasztomerek ragasztásához. Cinakrilát bázisú, oldószermentes C g REWORK FÉKTISZTÍTÓ SPRAY RW111 Gyors és hatékony megoldás fék- és kuplung alkatrészek tisztítására, tapadási értékeik hatékony növelésére. Egyéb olajos, zsíros fémfelületek tisztítására is alkalmas. A féktisztító spray-vel a szennyezett felületeket befújjuk, majd hagyjuk lefolyni a hatóanyagot. Erősen szennyezett felületeknél szükség esetén - a fenti kezelés megismételhető. Acetont tartalmaz, ezért gumi felületekre nem ajánlott! ml VEGYI ANYAGOK REWORK HEGESZTŐ, LEVÁLASZTÓ SPRAY RW112 Megakadályozza a munkadarabok felületén, valamint a hegesztő szerszámokon a fröccsenések megtapadását, miközben a hegesztési varrat kialakulására nincsen hatással. Szilikonmentes ml REWORK VILLANYSZERELÉSI TISZTÍTÓ SPRAY RW113 Alkalmas kapcsolószekrények, irányítópultok, áramfejlesztők karbantartásához. Speciális oldószer kombinációt tartalmaz, amely a szigetelés megkárosítása nélkül távolítja el a gyanta, por és olajlerakódásokat ml

105 REWORK VÁGÓOLAJ SPRAY RW115 Szintetikus vágó-, üregelő spray, amely minden fém, de különösen rozsdamentes és saválló anyagok vágásához, fúrásához ideális. A vágószerszámokat kíméli, élettartamukat növeli, köszönhetően a súrlódási ellenállás csökkentésének. Jó tapadóképességének köszönhetően gazdaságos ml REWORK CINK SPRAY RW117 Cinkbevonatok javítására alkalmas, horgany színű spray. Megbízhatóan védi a felületet sós víz és időjárás okozta behatások ellen. Remek tapadás-, ütésállóság- és katódos rozsdavédő tulajdonságok jellemzik. Újrahegesztésnél nem képződik buborék. Elektromos vezetőképessége kiváló. Kb C-ig hőálló ml REWORK UNIVERZÁLIS TISZTÍTÓHAB RW122 Alkalmas olaj, zsír, korom, viasz és nikotin lerakódások eltávolítására. Ideális üvegek, fémek, műanyagok, járművek fényezett felületeinek tisztítására ml VEGYI ANYAGOK REWORK LÁNCKENŐ SPRAY RW124 Nagy terhelésű, lassú- és gyors járatú láncok és drótkötelek belső és külső kenésére ideális általános, nagy nyomást bíró kenőanyag. Az EP adalékoknak köszönhetően kiváló zaj- és a kopáscsökkentő tulajdonságokkal rendelkezik. Víztaszító- és korrózió védő hatásfoka magas. Gumira, o-gyűrűkre semleges hatású. Jól tapad ml REWORK SZILIKON SPRAY RW135 Védő-, kenő-, elválasztó- és ápolóanyag műanyag, fa, gumi és fém felületekre. Kiváló formaleválasztó fröccsöntéshez. Ápolja a gumiból készült részeket, amelyek így nem válnak sprőddé, nem fagynak és ragadnak oda. Védi az elektromos érintkezőket a nedvességtől. Használat előtt a flakon felrázandó, majd a kezelendő felületet, szerszámot cm-es távolságból kell bepermetezni a szerrel. Olaj- és zsírmentes ml

106 REWORK ROZSDAOLDÓ SPRAY RW150 Alkalmas nedvesség kiszorítására és véd a korrózióval szemben is. Kúszóképessége és rozsdaoldó hatása kiváló. Az MoS2 adaléknak köszönhetően jelentős kenő- és súrlódáscsökkentő hatással bír ml REWORK RÉZPASZTA SPRAY RW164 Alkalmas nagy terhelésű illesztések, csapágyak, valamint kis sebességű sikló felületek kenésére, védelmére, szerelésére. Sós víznek jól ellenálló, korrózióvédő, nyomásálló szerelőpaszta. -40 C C -ig ml VEGYI ANYAGOK REWORK JELÖLŐ SPRAY RW Elsősorban az építőiparban, illetve egyéb kiegészítő iparágakban, valamint a fafeldolgozás területén nélkülözhetetlen. Használható aszfalt, kő, beton, földfelületek, fa, pázsit, homok, kavics, fém, hó stb. felületek megjelölő festésére. Környezetbarát termék. Piros (RW201) (: ), sárga (RW202) (: ) és kék (RW203) (: ) színben forgalmazzuk ml ml ml MULTIWORK UNIVERZÁLIS SPRAY RW040 Alkalmas olajmaradék, por, beégett zsírszennyeződések, matricák, ragasztószalagok ragasztóanyag maradékainak eltávolítására. Megvédi a fém- és nemesfém felületeket, valamint a mozgó alkatrészeket a korróziótól ml

107 RUTILOS ELEKTRÓDA ASKAYNAK ER-23 Szénacélhoz történő hegesztéshez alkalmas. Gyakori irány- és helyzetváltoztatással járó, szakaszos, vagy rövid hegesztéshez ideális. Minden helyzetben használható, ajánlott a vízszintes és a kis dőlésszögű pozíció. Közepes lerakódás fokozat és közepes áthatolás jellemzi. A munka során könnyű ívgyújtás és újragyújthatóság tapasztalható. Kiváló minőségű, sima vonalvarrat érhető el vele. Gyengén ötvözött acélokhoz ideális. Szerkezetek hegesztéséhez, karbantartási és javítási célokra alkalmas. Bármilyen pozícióban használható. Egyen- és váltóáramú hegesztéshez is alkalmas. Könnyen kezelhető, nem igényel különösebb szaktudást. Vastag bevonatú rutil-cellulóz elektróda. Kiváló ívgyújtás és újragyújthatóság és jó salakleválás jellemzi. Használatával a szokásosnál nagyobb illesztési hézag is áthegeszthető. Besorolás: ISO 2560: E 43 2 RR2; DIN 1913: E RR(C) 6; AWS A-5.1: E 7014 [kg] [Ft/kg] ,0 x 300 ~ ,5 x 350 ~ ,2 x 350 ~ [kg] [Ft/kg] ,0 x ,5 x ,5 x 350 2, ,5 x ,2 x BÁZIKUS ELEKTRÓDA Askaynak Szénacélhoz történő hegesztéshez alkalmas elektróda 550N/mm2 szakítószilárdságig. Az alacsony hidrogéntartalom tömör ívvarratokat eredményez, amely kiváló fajlagos ütőmunkával és alakíthatósággal párosul. A varratfém magas törésellenállással bír, repedésre nem érzékeny. [kg] [Ft/kg] ,5 x 350 ~ [kg] [Ft/kg] ,0 x 450 ~ HEGESZTÉSTECHNIKA FELRAKÓ ELEKTRÓDA Askaynak Krómkarbid elektróda, amely különösen földmunkagépek, markolók alkatrészeinek hegesztéséhez, javításához alkalmas. [kg] [Ft/kg] ,2 x 350 ~4, HEGESZTŐPÁLCA AWI Askaynak INOX ELEKTRÓDA Askaynak [kg] [Ft/kg] ,0 x 1000 ~ [kg] [Ft/kg] ,5 x 250 ~1, ,25 x 300 ~2, Hegesztéstechnikai termékeinket fix árakon kínáljuk, a listaárakból kedvezmény nem vonható le! 109

108 RACSNIS KULCSOK 1/4 levegő csatlakozás 1/4, hajtás 1/4, levegő felhasználás 71l/perc, forgató nyomaték 27 Nm, nyomás 7,0 bar, súly 0,6 kg 1/2 gép + dugókulcs készlet levegő csatlakozás 1/4, hajtás 1/2, levegő felhasználás 114l/perc, forgató nyomaték 60 Nm, nyomás 7,0 bar, súly 2,6 kg ABAC ABAC HOBBY 1/2, levegő felhasználás 115l/perc, forgató nyomaték 40 Nm, nyomás 6,0 bar, súly 1,2 kg PROFESSZIONÁLIS levegő csatlakozás 1/4, hajtás 1/2, levegő felhasználás 114l/perc, forgató nyomaték 80 Nm, nyomás 7,0 bar, súly 1,2 kg PNEUMATIKUS GÉPEK ÜTVECSAVAROZÓK HOBBY ABAC gép + 4 db dugókulcs, 1/2, levegő felhasználás 250l/perc, forgató nyomaték 345 Nm, nyomás 6,0 bar, súly 2,6 kg PROFESSZIONÁLIS ABAC levegő csatlakozás 1/4, hajtás 1/2, levegő felhasználás 420l/perc, forgató nyomaték 515 Nm, nyomás 7,0 bar, súly 2,7 kg ABAC ABAC ABAC gép + dugókulcs készlet, levegő csatlakozás 1/4, hajtás 1/2, levegő felhasználás 120l/perc, forgató nyomaték 310 Nm, nyomás 7,0 bar, súly 4,5 kg ABAC Pneumatikus gépeinket és az azokhoz tartozó kiegészítő termékeinket fix árakon kínáljuk, a listaárakból kedvezmény nem vonható le!

109 DUGÓKULCS KÉSZLET 1/2 készlet elemei: 9, 10, 11, 13, 14, 17, 19, 22, 24, 27 SZEGECSHÚZÓ KÉSZLET levegő csatlakozás 1/4, levegő felhasználás 0,9/perc, nyomás 7,0 bar, súly 1,5 kg ABAC ABAC CSAVARBEHAJTÓ PISZTOLY levegő csatlakozás 1/4, hajtás 1/2, levegő felhasználás 114l/ perc, forgató nyomaték 5-13 Nm, fordulatszám 1800, nyomás 7,0 bar, súly 1,1 kg EGYENES CSAVARBEHAJTÓ levegő csatlakozás 1/4, hajtás 1/2, levegő felhasználás 114l/ perc, forgató nyomaték 5-13 Nm, fordulatszám 1800, nyomás 7,0 bar, súly 1,1 kg FURATKÖSZÖRŰK ABAC ABAC PNEUMATIKUS GÉPEK PROFESSZIONÁLIS levegő csatlakozás 1/4, levegő felhasználás 142l/perc, fordulatszám 28000, nyomás 7,0 bar, súly 0,55 kg, 75 mm PROFESSZIONÁLIS levegő csatlakozás 1/4, levegő felhasználás 180l/perc, fordulatszám 22000, nyomás 7,0 bar, súly 1,05 kg ABAC HOBBY gép + 5 db köszörűkő, levegő felhasználás 240l/perc, fordulatszám 20000, nyomás 6,0 bar, súly 0,5 kg cikk [Ft/csom] ABAC gép ABAC köszörűkő ABAC Pneumatikus gépeinket és az azokhoz tartozó kiegészítő termékeinket fix árakon kínáljuk, a listaárakból kedvezmény nem vonható le! 111

110 LEVEGŐS LEMEZVÁGÓ levegő csatlakozás 1/4, levegő felhasználás 114/perc, forgató nyomaték 7 Nm, löket 10,2, fújás 3000/perc, nyomás 7,0 bar, súly 1,0 kg LEVEGŐS ORRFŰRÉSZ levegő csatlakozás 1/4, levegő felhasználás 114/perc, forgató nyomaték 7 Nm, löket 10, fújás 500/perc, nyomás 7,0 bar, súly 1,1 kg cikk ABAC gép ABAC kivágó szerszám cikk [Ft/csom] ABAC gép ABAC fűrészlap ABAC fűrészlap ABAC reszelő GYORSTOKMÁNYOS FÚRÓGÉPEK PNEUMATIKUS GÉPEK HOBBY 1/2, levegő felhasználás 130l/perc, fordulatszám 1400, nyomás 6,0 bar, súly 1,1 kg PROFESSZIONÁLIS levegő csatlakozás 1/4, hajtás 1/4, levegő felhasználás 110l/perc, forgató nyomaték 7 Nm, fordulatszám 1800, nyomás 7,0 bar, súly 1,4 kg, irányváltós ABAC ABAC EXCENTER CSISZOLÓK 93 X 176 MM levegő csatlakozás 1/4, párna 93x176, levegő felhasználás 280l/perc, fordulatszám 6000, nyomás 7,0 bar, súly 2,3 kg 150 MM levegő csatlakozás 1/4, párna 150, levegő felhasználás 320l/ perc, fordulatszám 10000, nyomás 7,0 bar, súly 1,1 kg cikk ABAC gép ABAC * pad 93x *tépőzáras, 8 lyukas cikk ABAC gép ABAC * pad *tépőzáras, 6 lyukas 112 Pneumatikus gépeinket és az azokhoz tartozó kiegészítő termékeinket fix árakon kínáljuk, a listaárakból kedvezmény nem vonható le!

111 REZGŐ CSISZOLÓ levegő csatlakozás 1/4, párna 74x145, levegő felhasználás 250l/perc, fordulatszám 8000, nyomás 7,0 bar, súly 1,2 kg SAROKCSISZOLÓ levegő csatlakozás 1/4, levegő felhasználás 320l/perc, fordulatszám 12000, nyomás 7,0 bar, súly 2,0 kg, 125 mm cikk ABAC gép ABAC * pad 74x ABAC *tépőzáras, 7 lyukas KAPOCSBELÖVŐ PISZTOLY levegő csatlakozás 1/4, levegő felhasználás 0,35l/perc, kapocs x(1.0x1.26), nyomás 7,0 bar, súly 1,2 kg SZÖGBELÖVŐ PISZTOLY levegő csatlakozás 1/4, levegő felhasználás 0,4l/perc, szög ,0x(1,0 1,26), nyomás 7,0 bar, súly 1,4 kg cikk [Ft/csom] ABAC gép ABAC kapocs ABAC kapocs ABAC kapocs cikk [Ft/csom] ABAC gép ABAC szög ABAC szög ABAC szög ABAC szög PNEUMATIKUS GÉPEK KAPOCS/SZÖGBELÖVŐ KOMBI PISZTOLYOK HOBBY levegő felhasználás 0,4l/perc, kapocs 10-32, szög 10-32, nyomás 7,0 bar, súly 1,3 kg PROFESSZIONÁLIS levegő csatlakozás 1/4, levegő felhasználás 0,4l/perc, kapocs x( ), szög x( ), nyomás 7,0 bar, súly 1,4 kg cikk [Ft/csom] ABAC gép ABAC kapocs ABAC kapocs ABAC kapocs ABAC szög ABAC szög cikk [Ft/csom] ABAC gép ABAC kapocs ABAC kapocs Pneumatikus gépeinket és az azokhoz tartozó kiegészítő termékeinket fix árakon kínáljuk, a listaárakból kedvezmény nem vonható le! 113

112 LEVEGŐS SZILIKON KINYOMÓ PISZTOLY levegő csatlakozás 1/4, levegő felhasználás 171l/perc, nyomás 7,0 bar, súly 1,1 kg, 330 ml ZSÍRZÓ PISZTOLY levegő csatlakozás 1/4, levegő felhasználás 22,8/perc, nyomás 7,0 bar, súly 2,0 kg ABAC ABAC SZERVIZ KÉSZLETEK ABAC ABAC db-os: lefúvató pisztoly, órás keréktöltő pisztoly, festékszóró pisztoly felső tartállyal, mosó pisztoly, spirál tömlő 5m csatlakozókkal 5 db-os: lefúvató pisztoly, órás keréktöltő pisztoly, festékszóró pisztoly alsó tartállyal, mosó pisztoly, spirál tömlő 5m csatlakozókkal PNEUMATIKUS GÉPEK ABAC ABAC ABAC db-os bliszter: lefúvató pisztoly, órás keréktöltő pisztoly, festékszóró pisztoly alsó tartállyal, mosó pisztoly, spirál tömlő 5m csatlakozókkal ABAC Pneumatikus gépeinket és az azokhoz tartozó kiegészítő termékeinket fix árakon kínáljuk, a listaárakból kedvezmény nem vonható le! 114

113 LÉGSZERSZÁM KÉSZLETEK 34 DARABOS 63 DARABOS ütvecsavarozó 1/2 +készlet, furatköszörű+készlet, racsnis kulcs 1/2 +készlet, vésőkalapács+ készlet ütvecsavarozó 1/2 +készlet, furatköszörű+készlet, racsnis kulcs 1/2 +készlet, vésőkalapács+készlet, lefúvató és fúvóka készlet ABAC ABAC LEFÚVATÓ PISZTOLYOK RÖVID HOSSZÚ levegő felhasználás 150 l/perc, nyomás 4,0 bar levegő felhasználás 150 l/perc, nyomás 4,0 bar PNEUMATIKUS GÉPEK ABAC ABAC VÁLTOZTATÓ LÉGMENNYISÉGGEL levegő felhasználás 220 l/perc, nyomás 4,0 bar TÖLCSÉRES levegő felhasználás 150 l/perc, nyomás 6,0 bar ABAC ABAC Pneumatikus gépeinket és az azokhoz tartozó kiegészítő termékeinket fix árakon kínáljuk, a listaárakból kedvezmény nem vonható le! 115

114 FESTÉKSZÓRÓ PISZTOLYOK PRECÍZIÓS levegő felhasználás 60 l/perc, tartály 0,25 liter, fúvóka 0,5 mm, nyomás 3,0 bar ALACSONY NYOMÁSÚ levegő felhasználás 200 l/perc, tartály 1 liter, fúvóka 1,4 mm, nyomás 3,0 bar ABAC ABAC ALSÓ TARTÁLYOS levegő felhasználás 200 l/perc, tartály 1 liter, fúvóka 1,4 mm, nyomás 4,0 bar FELSŐ TARTÁLYOS 1,5 MM levegő felhasználás 200 l/perc, műanyag tartály 0,5 liter, fúvóka 1,5 mm, nyomás 3,0 bar PNEUMATIKUS GÉPEK ABAC ABAC FELSŐ TARTÁLYOS 2,5 MM levegő felhasználás 250 l/perc, műanyag tartály 0,5 liter, fúvóka 2,5 mm, nyomás 3,5 bar PROFESSZIONÁLIS levegő felhasználás 300 l/perc, tartály 1 liter, fúvóka 1,8 mm, nyomás 3,5 bar ABAC ABAC Pneumatikus gépeinket és az azokhoz tartozó kiegészítő termékeinket fix árakon kínáljuk, a listaárakból kedvezmény nem vonható le! 116

115 LEVEGŐ/VÍZ MOSÓPISZTOLY levegő felhasználás 180 l/perc, nyomás 6,0 bar GÁZOLAJSZÓRÓ PISZTOLY levegő felhasználás 250 l/perc, tartály 1 liter, nyomás 6,0 bar ABAC ABAC ALVÁZVÉDŐ PISZTOLY levegő felhasználás 250 l/perc, nyomás 4,0 bar PNEUMATIKUS ZSÍRZÓ PISZTOLY levegő felhasználás 100 l/perc, nyomás 6,0 bar ABAC ABAC PNEUMATIKUS GÉPEK HOMOKSZÓRÓ PISZTOLYOK HOBBY levegő felhasználás 250 l/perc, nyomás 8,0 bar PROFESSZIONÁLIS levegő felhasználás 250 l/perc, nyomás 8,0 bar ABAC ABAC Pneumatikus gépeinket és az azokhoz tartozó kiegészítő termékeinket fix árakon kínáljuk, a listaárakból kedvezmény nem vonható le! 117

116 ÓRÁS KERÉKFÚVATÓ PISZTOLYOK HOBBY levegő felhasználás 100 l/perc, nyomás 10,0 bar HITELESÍTHETŐ levegő felhasználás 100 l/perc, nyomás 10,0 bar ABAC ABAC OLAJZÓ 1/4 NAPI OLAJZÓ 1/4 PNEUMATIKUS GÉPEK ABAC SZŰRŐ NYOMÁSSZABÁLYOZÓ FELFOGÓ ELEMMEL1/4 NYOMÁSSZABÁLYOZÓ 3/8 + 2 DB GYORSCSATLAKOZÓ ABAC ABAC ABAC MIKRO NYOMÁSSZABÁLYOZÓ 1/4 + GYORSCSATLAKOZÓ SZŰRŐ NYOMÁSSZABÁLYOZÓ + OLAJZÓ EGYSÉG 1/4 ABAC ABAC Pneumatikus gépeinket és az azokhoz tartozó kiegészítő termékeinket fix árakon kínáljuk, a listaárakból kedvezmény nem vonható le! 118

117 OLAJZÓ 1/2 NYOMÁSSZABÁLYOZÓ 1/2 SCORPIO YL SCORPIO YR NYOMÁSKAPCSOLÓ 1/4, egyes csatlakozással, egyfázisú, 10 bar /145PSI NYOMÁSMÉRŐ ÓRA 1/4, 10 bar LEVEGŐSZŰRŐ 3/8 ABAC ABAC SZŰRŐ 1/2 PNEUMATIKUS GÉPEK ABAC SCORPIO YF LEVEGŐELŐKÉSZÍTŐ EGYSÉG 1/2 szűrő nyomásszabályozó + olajzó SZŰRŐ NYOMÁSSZABÁLYOZÓ 1/2 SCORPIO YFRL SCORPIO YFR Pneumatikus gépeinket és az azokhoz tartozó kiegészítő termékeinket fix árakon kínáljuk, a listaárakból kedvezmény nem vonható le! 119

118 SPIRÁLTÖMLŐ + GYORSCSATLAKOZÓ MANUÁLIS LEERESZTŐ SZELEP m m m / / DUGATTYÚS KOMPRESSZOROK jelmagyarázat a okhoz: CPRA - direkt hajtású olajkenéses CPRB - direkt hajtású olajmentes CPRC - ékszíj hajtású olajkenéses egyfokozatú CPRD - ékszíj hajtású olajkenéses kétfokozatú 6,24,50,90,200,270 - légtartály űrtartalom CPRB 6 O15 PS O15, L20, L30P, NS12S, NS19S, NS29S, NS39 - sűrítő fokozat típusa PS - hordozható, egyfázisú (Portable, Single phase) MS - mobil, egyfázisú (Mobile, Single phase) MT - mobil, három fázisú (Mobile, Three phase) CPRA 24 L20 MS PNEUMATIKUS GÉPEK beszívott légmennyiség 180 l/perc, légszállítás 116 liter/perc, max. nyomás 8 bar, motor teljesítmény 1,1 kw (1,5 LE), légtartály e 6 liter, súly 9,5 kg, 360 x 310 x 510 beszívott légmennyiség 222 l/perc, légszállítás 125 liter/perc, max. nyomás 8 bar, motor teljesítmény 1,5 kw (2,0 LE), légtartály e 24 liter, súly 25 kg, 570 x 255 x 590 CPRB 6 O15 PS CPRA 24 L20 MS CPRA 50 L20 MS beszívott légmennyiség 222 l/perc, légszállítás 125 liter/perc, max. nyomás 8 bar, motor teljesítmény 1,5 kw (2,0 LE), légtartály e 50 liter, súly 33 kg, 770 x 310 x 645 CPRA 50 L30P MS beszívott légmennyiség 310 l/perc, légszállítás 185 liter/perc, max. nyomás 10 bar, motor teljesítmény 2,2 kw (3,0 LE), légtartály e 50 liter, súly 37 kg, 770 x 310 x 645 CPRA 50 L20 MS CPRA 50 L30P MS FOLYTATÁS A KÖVETKEZŐ OLDALON Pneumatikus gépeinket és az azokhoz tartozó kiegészítő termékeinket fix árakon kínáljuk, a listaárakból kedvezmény nem vonható le! 120

119 FOLYTATÁS AZ ELŐZŐ OLDALRÓL: DUGATTYÚS KOMPRESSZOROK CPRC 390 NS12S MS beszívott légmennyiség 320 l/perc, légszállítás 225 liter/perc, max. nyomás 10 bar, motor teljesítmény 2,2 kw (3,0 LE), légtartály e 90 liter, súly 69 kg, 1000 x 410 x 900 CPRC 390 NS12S MT beszívott légmennyiség 320 l/perc, légszállítás 225 liter/perc, max. nyomás 10 bar, motor teljesítmény 2,2 kw (3,0 LE), légtartály e 90 liter, súly 69 kg, 1000 x 410 x 900 CPRC390NS12SMS CPRC390NS12SMT CPRC 390 NS19S MS beszívott légmennyiség 393 l/perc, légszállítás 275 liter/perc, max. nyomás 10 bar, motor teljesítmény 2,2 kw (3,0 LE), légtartály e 90 liter, súly 69 kg, 1000 x 410 x 900 CPRC 390 NS19S MT beszívott légmennyiség 393 l/perc, légszállítás 275 liter/perc, max. nyomás 10 bar, motor teljesítmény 2,2 kw (3,0 LE), légtartály e 90 liter, súly 69 kg, 1000 x 410 x 900 PNEUMATIKUS GÉPEK CPRC390NS19SMS CPRC390NS19SMT CPRD 4200 NS29S MT beszívott légmennyiség 514 l/perc, légszállítás 410 liter/perc, max. nyomás 11 bar, motor teljesítmény 3,0 kw (4,0 LE), légtartály e 200 liter, súly 140 kg, 1500 x 450 x 960 CPRD 6270 NS39 MT beszívott légmennyiség 653 l/perc, légszállítás 520 liter/perc, max. nyomás 11 bar, motor teljesítmény 4,0 kw (5,5 LE), légtartály e 270 liter, súly 180 kg, 1520 x 590 x 1260 CPRD4200NS29SMT CPRD6270NS39MT Pneumatikus gépeinket és az azokhoz tartozó kiegészítő termékeinket fix árakon kínáljuk, a listaárakból kedvezmény nem vonható le! 121

120 GYORSCSATLAKOZÓ KÜLSŐ MENETTEL réz GYORSCSATLAKOZÓ BELSŐ MENETTEL réz / / / / / / CSATLAKOZÓ KÜLSŐ MENETTEL réz CSATLAKOZÓ BELSŐ MENETTEL réz PNEUMATIKUS GÉPEK / / / / / / / / GYORSCSATLAKOZÓ TÖMLŐVÉGGEL réz CSATLAKOZÓ TÖMLŐVÉGGEL réz mm mm mm mm mm mm Pneumatikus gépeinket és az azokhoz tartozó kiegészítő termékeinket fix árakon kínáljuk, a listaárakból kedvezmény nem vonható le! 122

121 MVZ-A süllyesztett fej, fehér horganyzott Műanyag profilban rögzített merevítésekhez alkalmas. d1 d2 d3 ds k bit 3,9 7,4 3,1 3,5 2,3 PH2 karton * 3,9 x ** 3,9 x *** 3,9 x ,9 x karton ,9 x ,9 x ,9 x * kézi ** gépi *** optikai MVZ-B süllyesztett fej, 6 db borda a fej alatt, fehér horganyzott Műanyag profilban rögzített merevítésekhez alkalmas ,9 x MVZ-F süllyesztett fej, nagy teljesítményű fúró, fehér horganyzott Műanyag profilban rögzített merevítésekhez alkalmas. d1 d2 d3 ds k bit 3,9 7,4 3,1 3,5 2,3 PH ,9 x WINTECH WINDOWS - ABLAKGYÁRTÁS d1 d2 f k bit 3,9 7,5 5,0 2,3 PH ,9 x VAKDUGÓ 13-as furathoz, műanyag, fehér, barna vagy fekete színben mm

122 MKC-D lencse fej, 4 db borda a fej alatt, fehér horganyzott Vasalatok rögzítésére alkalmas. d1 3,9 4,3 d2 7,4 7,4 k 2,3 2,3 bit PH2 PH2 karton ,0 x ,0 x ,0 x ,0 x ,0 x karton ,0 x ,3 x ,3 x ,3 x ,8 x WINTECH WINDOWS - ABLAKGYÁRTÁS ABLAKTOKRÖGZÍTŐ CSAVAR NORMÁL FEJJEL fehér horganyzott karton ,5 x ,5 x ,5 x ,5 x ,5 x d1 d2 k max m bit 7,5 11,0 3,6 5,0 T30 karton ,5 x ,5 x ,5 x ,5 x ,5 x ABLAKTOKRÖGZÍTŐ CSAVAR REDUKÁLT FEJJEL fehér vagy sárga horganyzott d1 d2 k max m bit 7,5 8,0 3,3 5,0 T25 karton ,5 x ,5 x karton ,5 x ,5 x TAKARÓSAPKA műanyag, Torx 30 horony, fehér vagy barna színben 02092X 12 mm

123 FÉMMENETŰ GIPSZKARTON CSAVAR szénacél, foszfátozott, PH horony d1 3,5 3,9 4,2 4,8 5,5 d 2 d2 8,2 8,2 8,2 8,2 9,0 k l m k max bit PH2 PH2 PH2 PH2 PH ,5 x ,5 x ,5 x ,5 x ,5 x ,5 x ,2 x ,2 x ,2 x ,5 x EXTRA HEGYES FÉMMENETŰ GIPSZKARTON CSAVAR szénacél, foszfátozott, PH horony, V fejbeütés d ,5 x FAMENETŰ GIPSZKARTON CSAVAR szénacél, foszfátozott, PH horony k l d 1 m ,5 x d1 3,5 3,9 4,2 4,5 4,8 d2 8,2 8,2 8,2 8,2 9,0 k max bit PH2 PH2 PH2 PH2 PH2 WINTECH DRYWALL - SZÁRAZÉPÍTÉSZET ,5 x ,5 x ,5 x ,2 x ,5 x ,2 x ,5 x ,2 x ,5 x TÁRAZOTT GIPSZKARTON CSAVAR szénacél, foszfátozott, PH horony, 50 db/tár FÉMMENETŰ FAMENETŰ ,5 x ,5 x ,5 x ,5 x ,5 x

124 ÖNFÚRÓ GIPSZKARTON CSAVAR szénacél, foszfátozott, PH horony d1 3,5 3,9 4,2 4,8 d 2 d 1 d2 8,2 8,2 8,2 9 k l m k max bit PH2 PH2 PH2 PH ,5 x ,5 x ,5 X ,5 x ,2 x D-FEJŰ GIPSZKARTON CSAVAR - BORSIKA foszfátozott, PH horony 500 ÓRÁS GIPSZKARTON CSAVAR speciális felületkezelés, PH horony WINTECH DRYWALL - SZÁRAZÉPÍTÉSZTET LAPOS NAGYFEJŰ, FAMENETŰ GIPSZKARTON CSAVAR szénacél, foszfátozott, PH horony ,5 x 9, Nedves, páradús, vagy hőingadozás miatt páralecsapódásnak kitett terekben (pl. uszoda, vizes blokkok) fém profilra szerelt gipszkarton vagy egyéb építési lemezek rögzítésére alkalmas. Extra ellenálló az átrozsdásodással és az elszíneződéssel szemben. K! ,5 x ,5x d1 4,2 4,8 d 2 d 1 d2 10,8 10,8 k max 2,2 2,2 t l m bit PH2 PH ,2 x ,2 x ,2 x ,2 x GIPSZ-GIPSZ CSAVAR foszfátozott, PH horony GIPSZROST CSAVAR foszfátozott, PH horony ,5 x ,9 x ,9 x

125 ACÉL BEÜTŐÉK horganyzott szénacél Függesztő elemek, szemes függesztő pálca beton födémhez történő rögzítésére alkalmas. Teherbírás max. 50 kg x x FÉM BEÜTŐÉK cink ötvözet, acél szeggel x ACÉL BEÜTŐHÜVELY foszfátozott rugóacél Függesztő elemek, szemes függesztő pálca beton födémhez történő rögzítésére alkalmas. Teherbírás max. 40 kg x K! WINTECH DRYWALL - SZÁRAZÉPÍTÉSZET PERFORÁLT DIREKT FÜGGESZTŐ CD PROFILHOZ horganyzott acéllemez (0,8 mm) Álmennyezetek, tetőtér beépítés, előtétfalak CD profil vázának rögzítésére alkalmas. Teherbírás max. 40 kg/db. Legnagyobb szerelési távolság 150 mm x x x x PERFORÁLT DIREKT FÜGGESZTŐ FÁHOZ horganyzott acéllemez (0,8 mm) Álmennyezetek, tetőtér beépítés, előtétfalak faléc vázának rögzítésére alkalmas. Teherbírás max. 40 kg/db. Legnagyobb szerelési távolság 150 mm x x

126 DUPLARUGÓ horganyzott rugóacél (0,8 mm) Kazettás álmennyezetek függesztéséhez használható. Segítségével a függesztőpálcák toldhatóak és pontosan beállítható a mennyezeti sík SF1 (60) CD SZINTKIEGYENLÍTŐ horganyzott acéllemez CD vázszerkezet építésénél a merőleges irányú CD profilok rögzítésére alkalmas UCD (60) WINTECH DRYWALL - SZÁRAZÉPÍTÉSZTET CD HOSSZTOLDÓ horganyzott acéllemez (0,6 mm) CD profilok hosszanti irányú toldásához alkalmas. Opel csavarral rögzíthető. Opel csavar kínálatunkat lásd. a 60. oldalon CD - 80 (60) AKUSZTIKUS LENGŐKENGYEL CD-80 (50) horganyzott acéllemez (1,0 mm) Tetőtér, előtétfalak CD vázának rugalmas rögzítésére alkalmas, különösen abban az esetben, ha a szerkezettel szemben fokozott akusztikai igényt támasztanak x x x x x x CD KERESZTÖSSZEKÖTŐ - K2 horganyzott acéllemez (1,0 mm) A CD profilok keresztező csomópontjában a profilok összekapcsolását biztosítja K20060 K2 (60) K20050 K2 (50)

127 CD KERESZTÖSSZEKÖTŐ - K3 horganyzott acéllemez (1,0 mm) A CD profilok keresztező csomópontjában a profilok összekapcsolását biztosítja K30050 K3 (50) RUGÓS ÁLMENNYEZET FÜGGESZTŐ T-PROFILHOZ horganyzott acéllemez és rugóacél Kazettás álmennyezetek T-alakú tartó profiljának rögzítésére alkalmas. Szemes függesztő pálcával alkalmazzák ZT1 (60) RUGÓS ÁLMENNYEZET FÜGGESZTŐ FÁHOZ horganyzott acéllemez (1,5 mm) és rugóacél (0,8 mm) Álmennyezetek faléc vázának rögzítésére alkalmas. Szemes függesztő pálcával alkalmazzák ZD1 (60) NÉGYPONTOS GYORSFÜGGESZTŐ horganyzott acéllemez és rugóacél Álmennyezetek CD profil vázának rögzítésére alkalmas. Csavarral rögzíthető Z4 (60) WINTECH DRYWALL - SZÁRAZÉPÍTÉSZET RUGÓS CD GYORSFÜGGESZTŐ horganyzott acéllemez és rugóacél Álmennyezetek CD vázának rögzítésére alkalmas. Szemes függesztő pálcával alkalmazzák. Teherbírás max. 20 kg/db Z3 (60) Z3 (50) LEKEREKÍTETT CD GYORSFÜGGESZTŐ horganyzott acéllemez (1 mm) CD profilok szarufához történő rögzítésére alkalmas termék. Csavarozható, egyszerű megoldást biztosít

128 SZEMES FÜGGESZTŐPÁLCA horganyzott köracél (4 mm) Álmennyezetek, függesztékek födémhez történő csatlakoztatására alkalmas termék WINTECH DRYWALL - SZÁRAZÉPÍTÉSZTET KAMPÓS FÜGGESZTŐPÁLCA horganyzott köracél SZÖGHORGONY horganyzott acéllemez Gipszkarton válaszfalaknál, elsősorban ajtótokok helyének kialakításánál, sarokpontok megerősítésénél használható UA 60x UA 60x UA 60x RÖGZÍTHETŐ CD HOSSZTOLDÓ ROG NVB 0100 (60)

129 DERÉKSZÖGŰ HORGONY horganyzott acéllemez Merőlegesen egymásra helyezett CD profilok keresztirányú csatlakozásainak összekapcsolására alkalmas. Csavarral rögzíthető UK1 (60) UK1 (50) REZGÉSCSILLAPÍTÓ SZALAG 3 mm vastag, öntapadó Gipszkarton válaszfalak és álmennyezetek vázszerkezetének más falszerkezethez, födémhez és padlóhoz való csatlakozásához alkalmas. Használatával a lépés- és egyéb rezgő hangok csökkenthetőek x 30m x 30m x 30m x 30m SZERELŐNYÍLÁS FEHÉR ACÉL LEMEZBŐL horganyzott acéllemez és rugóacél, kulcsos zár Szinterezett, pattintós, gipszkarton válaszfal és előtétfal, illetve egyéb tömör falazatokba egyaránt beépíthető. A teljes szerelőnyílás kínálatunkról kérjük, érdeklődjön szaktanácsadó kollégánknál! x x x SZERELŐNYÍLÁS GIPSZKARTONNAL x x WINTECH DRYWALL - SZÁRAZÉPÍTÉSZET alumínium keret gipszkartonnal Mennyezeti nyílások kialakításához (pl. padlásfeljáró) alkalmas. Alu keret 12,5 mm vastag gipszkarton betéttel. A teljes szerelőnyílás kínálatunkról kérjük, érdeklődjön szaktanácsadó kollégánknál! x x x x x SZERELŐNYÍLÁS PÁRATŰRŐ GIPSZKARTONNAL alumínium keret impregnált gipszkartonnal Mennyezeti nyílások kialakításához (pl. padlásfeljáró) alkalmas. Alu keret 12,5 mm vastag páratűrő gipszkarton betéttel. A teljes szerelőnyílás kínálatunkról kérjük, érdeklődjön szaktanácsadó kollégánknál! x x x x x

130 POLIKARBONÁT LÁTOGATÓI SZEMÜVEG Másik szemüvegen is viselhető. Oldalsó védelemmel ellátott. EN166 Tanúsítvány A B Extrém hőmérsékleti viszonyok között is alkalmas. Korrekciós (dioptriás) szemüveggel együtt is használható. 100 % polikarbonát keret, polikarbonát szár, karcmentes, 2,2 mm vastag polikarbonát lencse. Tanúsítvány SE2160 víztiszta víztiszta színezett LÁTOGATÓI SZEMÜVEG WINTECH SAFETY - MUNKAVÉDELEM A Polikarbonát lencse, a lencse színével megegyező színű szár. EN166 Tanúsítvány VT víztiszta SA sárga SZ füstszínű ÁLLÍTHATÓ, GUMIS LÁTOGATÓI SZEMÜVEG B Extrém hőmérsékleti viszonyok között is alkalmas. 100 % polikarbonát keret, felfűzhető, polikarbonát szár, erősített, páramentes, 2,45 mm vastag polikarbonát lencse. Tanúsítvány víztiszta füstszínű Polikarbonát lencse, gumírozott, kényelmes orrkialakítás, kihúzható, dönthető szár. Rendelhető színek: víztiszta, sárga, füstszínű. EN 166 Tanúsítvány SA sárga SZ füstszínű FÜLDUGÓ A SNR: 37dB, NRR: 32 db, párban csomagolva. EN352-2 Tanúsítvány B Lekerekített, flexibilis, hengeres formájú, lágy, poliuretán, könnyen összenyomható szivacs. Tanúsítvány [Ft/pár] 20008SE pár [Ft/pár] pár Munkavédelmi termékeinket fix árakon kínáljuk, a listaárakból kedvezmény nem vonható le! 132

131 ÁLLÍTHATÓ PÁNTOS FÜLTOK SNR: 27dB, NRR: 20 db. EN352-1 Tanúsítvány 20008SE FFP1 PORMASZK Inert porok és nem veszélyes szilárd és folyékony részecskék (pl. cement, cellulóz, porcelán-kaolin, gumi, vasreszelék, szénpor, növényi olaj, liszt, stb.) ellen alkalmas. Tanúsítvány A Csésze formájú pormaszk, orrcsiptetővel és gumipánttal, szelep nélkül. EN149 B Kónusz forma, alumínium orrcsipesz, kényelmes felfekvést segítő szivacscsík, rugalmas gumipántok. Nem allergén ZH3031FFP FFP2 SZELEPES MASZK Csésze formájú pormaszk, orrcsiptetővel és gumipánttal, FFP2 szeleppel. EN149 Tanúsítvány 20012ZH3031FFP WINTECH SAFETY - MUNKAVÉDELEM FFP2 AKTÍVSZENES SZELEPES MASZK Szerves gőzök és alacsony szintű savas gázok ellen a megengedett koncentrációs szintig véd. Alkalmas gyenge mérgek, mérsékelten veszélyes szilárd és folyékony részecskék, valamint szagok ellen (pl. hegesztőfüstök, festékek, rovarirtók, stb.). Kónusz forma, alumínium orrcsipesz, kényelmes felfekvést segítő pe szivacscsík, latexmentes, rugalmas gumipántok. Nem allergén. Légzés segítő szeleppel, aktívszenes szűrővel. Tanúsítvány FFP3 SZELEPES MASZK Csésze formájú pormaszk, orrcsiptetővel és gumipánttal, FFP3 szeleppel. EN149 Tanúsítvány 20012ZH3031FFP Munkavédelmi termékeinket fix árakon kínáljuk, a listaárakból kedvezmény nem vonható le! 133

132 VÉDŐSISAK ( A TÍPUSÚ) PP munkavédelmi sisak 6-pontos rögzítővel. Fültokkal és arcvédő kellékekkel szerelhető. Rendelhető színek: fehér, sárga, kék, piros, narancs. EN397 Tanúsítvány 20005SE HOMLOKVÉDŐ SZIVACS A TÍPUSÚ SISAKHOZ PP 6-pontos munkavédelmi sisakkal használható. EN397 Tanúsítvány 20005SE170K ÁLLSZÍJ A TÍPUSÚ SISAKHOZ Nylon alapanyag, bepattintható rögzítés, állítható hosszúság. PP 6-pontos munkavédelmi sisakkal használható. EN166 Tanúsítvány WINTECH SAFETY - MUNKAVÉDELEM 20005SE170T VÉDŐSISAK ( B TÍPUSÚ) Szűk helyen, mászás, állványozás közben is használható, ugyanis az elfordítható bélésnek köszönhetően megfordítva is hordható, így biztosított fölfelé a látótér. Erős, polietilén sisakhéj, 6 ponton felfüggesztett, állítható bőségű és magasságú kosár, 5 éves használati idő, szabályozható szellőzőnyílások mindkét oldalon között szabályozható kör. Fémolvadékok fröccsenése ellen is véd. Használható: -20 C és +50 C között. Tanúsítvány SÁRGA MARHA HASÍTÉKBŐR KESZTYŰ Sárga marha hasítékbőr tenyér, csíkos vászon kézhát- és mandzsetta, ökölcsont, köröm- és érvédő, pamut tenyérbélés. EN388 : 3224 Tanúsítvány [Ft/pár] CBSA pár MARHAHASÍTÉK KESZTYŰ Szürke marhahasíték, fehér vászon kézháttal és mandzsettával. Artéria-, köröm- és ökölcsontvédő, pamut tenyérbélés. Tanúsítvány [Ft/pár] pár Munkavédelmi termékeinket fix árakon kínáljuk, a listaárakból kedvezmény nem vonható le! 134

133 MARHAHASÍTÉK KESZTYŰ TENYÉRFOLTTAL Erős, sárga marhahasíték, színmarhabőr tenyérmegerősítéssel, vászon kézháttal és mandzsettával. Artéria-, köröm- és ökölcsontvédő, pamut tenyérbélés. Tanúsítvány [Ft/pár] pár SOFŐRKESZTYŰ Puha színsertésbőr sofőrkesztyű, tartós, puha, piros pamut kézháttal. Artéria- és körömvédő. Tépőzárral állítható rugalmas csuklórész. Tanúsítvány [Ft/pár] pár KEVERTSZÁLAS CÉRNAKESZTYŰ Kötött cérnakesztyű, 10-es tűfinomság, 65% pamut és 35% poliészter, dupla szálból kötve. EN388 : x12x Tanúsítvány [Ft/pár] pár CÉRNAKESZTYŰ Duplaszálas, 17-es szálvastagság, 13-as sűrűségű kötéssel. Gumírozott mandzsetta. Tanúsítvány [Ft/pár] pár WINTECH SAFETY - MUNKAVÉDELEM TENYÉREN PETTYES KESZTYŰ Négy szálas, 10-es kötésű poliészter/pamut. Tenyéren csúszás elleni pöttyözéssel, gumírozott mandzsettával. Tanúsítvány [Ft/pár] pár TENYÉREN PETTYES KOPÁSÁLLÓ KESZTYŰ Kötött kilencszálas, kívül poliamid, belül kényelmes pamut. Tenyéren lapított, megnövelt felületű csúszás elleni pöttyökkel. Tanúsítvány [Ft/pár] pár Munkavédelmi termékeinket fix árakon kínáljuk, a listaárakból kedvezmény nem vonható le! 135

134 CRISS-CROSS KESZTYŰ Kötött poliészter/pamut szál, mindkét oldalán csúszásbiztos PVC rácsozással. Gumírozott mandzsetta. Tanúsítvány [Ft/pár] pár UJJBEGYEN MÁRTOTT KESZTYŰ Kötött, rugalmas, nagy szakítószilárdságú 100% poliamid szál. Ujjbegyen fehér poliuretánnal mártott. Gumírozott mandzsetta, szellőző kézhát. Tanúsítvány [Ft/pár] pár PU TENYÉRMÁRTOTT SZERELŐKESZTYŰ Poliészter, 13-as tűfinomság, PU tenyérmártott. EN388 : 3121 Tanúsítvány WINTECH SAFETY - MUNKAVÉDELEM [Ft/pár] 20017PU2001E pár SZÜRKE PU TENYÉRMÁRTOTT SZERELŐKESZTYŰ Poliészter, 13-as tűfinomság, szürke PU tenyérmártott. EN388 : 4121 Tanúsítvány [Ft/pár] 20017PU2002E pár FEKETE PU TENYÉRMÁRTOTT SZERELŐKESZTYŰ Poliészter, 13-as tűfinomság, fekete PU tenyérmártott. EN388 : 3121 Tanúsítvány [Ft/pár] 20017PN pár POLIÉSZTER KESZTYŰ NITRIL TENYÉRREL Szürke poliészter kesztyű, 13-as tűfinomság, fekete nitril tenyérmártott. EN388 : 4121 Tanúsítvány [Ft/pár] 20017N pár Munkavédelmi termékeinket fix árakon kínáljuk, a listaárakból kedvezmény nem vonható le! 136

135 TENYÉREN MÁRTOTT KESZTYŰ Kötött, rugalmas, nagy szakítószilárdságú 100% poliamid szál. Tenyéren fehér poliuretánnal mártott. Gumírozott mandzsetta, szellőző kézhát. Tanúsítvány [Ft/pár] pár LATEX KESZTYŰ TENYÉRMÁRTÁSSAL Piros poliészter, csúszásmentes fekete latex tenyérmártással. EN388 : 2121 Tanúsítvány [Ft/pár] GLKNP pár NITRIL SZELLŐZŐ HÁTÚ KESZTYŰ Pamutra ökölcsontig mártott sárga nitril. Szellőző hátrész, gumírozott mandzsetta. Tanúsítvány [Ft/pár] pár IPARI NITRIL KESZTYŰ Ipari vegyszerálló nitril kesztyű, bolyhozott pamutbelső, 30 cm hossz. EN388 : 4101 EN374 : JKL Tanúsítvány WINTECH SAFETY - MUNKAVÉDELEM [Ft/pár] 20017NG pár HÁZTARTÁSI GUMIKESZTYŰ Sárga, természetes latex mártás, bolyhos pamutbélés, érdesített tenyér és ujjak. EN388 : 0010 EN374-1 Tanúsítvány [Ft/pár] 20017HG00... S-XL 1 pár Munkavédelmi termékeinket fix árakon kínáljuk, a listaárakból kedvezmény nem vonható le! 137

136 ÖNTAPADÓS JELZŐSZALAG Kül- és beltéri használatra is alkalmas, 48mm x 20 m/tekercs. Rendelhető színek: sárga/fekete, piros/fehér SE2620SAFK 48mmx20m SE2620PIFH 48mmx20m * ** * sárga/fekete ** piros/fehér JELZŐSZALAG Többször használható, 75mm x 100 m/tekercs. Rendelhető színek: sárga/fekete, piros/fehér SE2500SAFK 75mmx100m SE2500PIFH 75mmx100m * ** WINTECH SAFETY - MUNKAVÉDELEM * sárga/fekete ** piros/fehér A szakmai továbbképzések része a terméktesztelés is, amikor szaktanácsadóink használat közben győződhetnek meg termékeink kiváló minőségéről. Munkavédelmi termékeinket fix árakon kínáljuk, a listaárakból kedvezmény nem vonható le! 138

137 HATLAPÚ ANYA DIN 934, rozsdamentes (A2) M M M M PEREMES ANYA DIN 6923, rozsdamentes (A2) AL - CSÚSZÓANYA rozsdamentes (A2) M M M AL0800 M ÖNZÁRÓ ANYA DIN 985, rozsdamentes (A2) M NÉGYLAPÚ ANYA DIN 557, rozsdamentes (A2) M ROZSDAMENTES KÖTŐELEMEK KALAPÁCS ANYA rozsdamentes (A2) MENETES SZÁR TOLDÓ DIN 6334, rozsdamentes (A2) 18015MK0800 M M10 x LAPOS ALÁTÉT DIN 125A, rozsdamentes (A2) M M M M M

138 FAKÖTÉSŰ ALÁTÉT DIN 9021, rozsdamentes (A2) M M M RUGÓS ALÁTÉT DIN 127B, rozsdamentes (A2) M M M ROZSDAMENTES KÖTŐELEMEK BIZTOSÍTÓ ALÁTÉT rozsdamentes (A2) 18015PPS080 M HATLAPFEJŰ METRIKUS CSAVAR DIN 933, rozsdamentes (A2) M8 x M10 x M10 x M10 x BELSŐKULCSNYÍLÁSÚ CSAVAR DIN 912, rozsdamentes (A2) M8 x M8 x M8 x M8 x M8 x M8 x M8 x M10 x

139 SOROLÓ CSAVAR + EPDM ALÁTÉT DIN7504K, rozsdamentes (A2) A2 4,8 x ,0 x MENETES SZÁR DIN 975, rozsdamentes (A2) M6 x M8 x M10 x M12 x KALAPÁCSFEJŰ CSAVAR rozsdamentes (A2) 18015T10025 M10 x ÁSZOKCSAVAR rozsdamentes (A2), hatlapú befogás 18015T10050 M10 x ROZSDAMENTES KÖTŐELEMEK Trapézlemezzel vagy hullámlemezzel borított tetőn olyan rögzítési módot javaslunk, amelynél a tetőkampót rozsdamentes ászokcsavarral helyettesítjük. Ebben az esetben nem szükséges kivágnunk a tetőfedő anyagot, csupán az ászokcsavar helyénél 1mm-rel nagyobb furatot készítünk, mint az ászokcsavar, hogy az ne feszüljön a furatban. A megfelelő furat elkészítése után az ászokcsavart behajtjuk a szarufába, azt követően pedig EPDM alátét és egy rozsdamentes anya segítségével tömítjük a nyílást. Ha az EPDM alátét nem fekszik rá teljesen a tetőfedő anyagra, akkor a bitumenes tömítő segítségével tehetjük vízmentessé. Az ászokcsavar metrikus menettel ellátott szárára 2 SOLAR ML csavaranya segítségével fogatjuk a SOLAR DOD alu lapot, majd ugyanehhez az alu laphoz a rozsdamentes kalapácsfejű csavar (SOLAR T) és a SOLAR ML peremes anya segítségével rögzítjük az alu profilt hasonlóképpen, mint a tetőkampóhoz x x x x ÁCSSZERKEZETI CSAVAR torx horony, rozsdamentes (A2) x Érdeklődjön! x Érdeklődjön! x Érdeklődjön! 141

140 WINTECH SOLAR NAPRAKÉSZ RÖGZÍTÉS A WINTECH SOLAR napelemes rögzítő rendszer a Visimpex vállalatok által fejlesztett és levédett rögzítéstechnikai rendszer, amely minden tekintetben megfelel a legszigorúbb európai követelményeknek. A rendszer elemeit az időjárás állóság, a gyors szerelhetőség és a költséghatékonyság jellemzi. Csehországban és Szlovákiában 2010 óta több MW kis- és nagyteljesítményű villamos energiát termelő erőmű került telepítésre a WINTECH SOLAR rendszerrel, Magyarországon pedig 2011 óta alkalmazzák a kivitelezők egyre szélesebb körben. Rendszerünket úgy terveztük, hogy az a napelemek időtartama (25-30 év) alatt tökéletes biztonságot nyújtson a beruházónak, a rendszer éves ellenőrzésén kívül (csatlakozók állapota, csavarok nyomatéka, napelemek tisztítása) alkatrészcserét ne kelljen beiktatni. Hiszen ha folyamatosan kell költeni egy megépített napelemes villamos energia ellátó rendszerre, akkor azzal arányosan nő a beruházás megtérülési ideje is. Továbbá a rendszer tervezésénél az időállóság mellett arra is ügyeltünk, hogy az minél kisebb tömegű legyen, azaz tetőre szerelve minél kisebb legyen a tetőszerkezet terhelése. Kérjen árajánlatot, hogy a saját szemével győződjön meg gyorsaságunkról, készleteinkről! Az alábbiakban a WINTECH SOLAR napelemes rögzítő rendszer alapelemeit mutatjuk be. A bemutatott termékek megfelelő mennyiségben elérhetők a vállalat raktárában, így a megrendelés másnapján a telepítés helyszínére tudnak érkezni a vállalattal szerződésben álló futárszolgálatnak köszönhetően. I. Profilok I/1. Szükséges profil kiválasztása A vállalatunk kínálatában található 4 fajta aluprofil segítségével minden típusú napelem rögzítésére megoldást talál. A kiválasztásnál legfontosabb szempont az aluprofil terhelhetősége. Az alábbi táblázatok az aluprofil 2 alátámasztási pontja közötti legnagyobb megengedett távolságot adják meg m-ben, a felszerelés helyszínére jellemző szél- és hóteher kategória függvényében. WINTECH SOLAR - NAPELEMES RÖGZÍTÉSEK I/2. Profilhossz megállapítása Miután kiválasztottuk a számunkra legmegfelelőbb alu profilt, a szükséges mennyiséget az alábbi képlet szerint határozzuk meg. Az eredményt mm-ben kapjuk meg. L = (X x S + (X 1) x x 50) x 2 X - napelemek száma egy sorban S - napelem szélessége (azon oldala, amelyik párhuzamos a tartószerkezet aluprofiljával, mm-ben) 20 - két napelem közti távolság = 20 mm 50 szélső napelemek és a kiválasztott aluprofil végpontja közötti minimális távolság Tekintettel arra, hogy az aluprofilok többféle hosszúságban (pl. SFC1 6,3 m-es, illetve az SH 6,3 m-es és 4,3 m-es) elérhetőek, a kapott eredményt a kiválasztott profil függvényében maradék nélkül 6,3-mal, vagy 4,3-mal osztható értékre kerekítjük. Az L a teljes napelem sorra szükséges mennyiséget jelöli, mivel minden napelemet egy párhuzamosan egymás mellett futó aluprofilra fektetünk, majd erősítünk, ezért található a képlet végén a x2. SOLAR SFC1 SFC1 / 35 -os dőlésszög Szélteher kategória Hóteher kategória I. II. III. IV. V. VI. I II III IV A táblázatban feltüntetett adatok az aluprofil 2 alátámasztási pontja közötti legnagyobb megengedett távolságot adják meg méterben, tájékoztató jelleggel. A terhelési számításokat szakemberrel végeztesse el! [Ft/m] SFC1 6 m

141 SOLAR SH SH / 35 -os dőlésszög Szélteher kategória Hóteher kategória I. II. III. IV. V. VI. I II III IV A táblázatban feltüntetett adatok az aluprofil 2 alátámasztási pontja közötti legnagyobb megengedett távolságot adják meg méterben, tájékoztató jelleggel. A terhelési számításokat szakemberrel végeztesse el! [Ft/m] SH43 4,3 m SH60 6 m SOLAR SFA2/2 SFA 2/2 / 35 -os dőlésszög Szélteher kategória Hóteher kategória I. II. III. IV. V. VI. I II III IV A táblázatban feltüntetett adatok az aluprofil 2 alátámasztási pontja közötti legnagyobb megengedett távolságot adják meg méterben, tájékoztató jelleggel. A terhelési számításokat szakemberrel végeztesse el! [Ft/m] SFA22 6 m WINTECH SOLAR - NAPELEMES RÖGZÍTÉSEK SOLAR SFR80 SFR 80 / 35 -os dőlésszög Szélteher kategória Hóteher kategória I. II. III. IV. V. VI. I II III IV A táblázatban feltüntetett adatok az aluprofil 2 alátámasztási pontja közötti legnagyobb megengedett távolságot adják meg méterben, tájékoztató jelleggel. A terhelési számításokat szakemberrel végeztesse el! [Ft/m] SFR80 6 m

142 I/3. Aluprofilok összekötése SOLAR SP, SP 1- ÖSSZEKÖTŐ ELEMEK SH, SFC1 PROFILHOZ Az SH aluprofilok összekötésére az SP, míg az SFC1 aluprofilhoz az SP1 - a terhelhetőségi adatok figyelembe vételével - alkalmas alkatrész. A profilokat a napelemekkel szemközti oldalon kötjük össze, ügyelve arra, hogy a kötés ne akadályozza a profil alátámasztását. Ha ez előfordulna, akkor annyival rövidíteni kell a profilt, hogy az ne akadályozza a profil alátámasztását SP1SH SP SP1SFC SP WINTECH SOLAR - NAPELEMES RÖGZÍTÉSEK Az SP1 és az SP összekötő elemeket csavarok nélkül szállítjuk, így azokat külön kell megrendelni. Rozsdamentes kötőelem kínálatunk a oldalon található. SOLAR SPSFA ÖSSZEKÖTŐ ELEM SOLAR SFA2/2 ALUPROFILHOZ Az SFA2/2 aluprofilok összekötésére - a terhelhetőségi adatok figyelembe vételével - alkalmas alkatrész PSFA SOLAR NS - PROFIL ÖSSZEKÖTŐ SFR80 ALUPROFILHOZ rozsdamentes (A2) Az SFA 2/2, illetve az SFR 80 aluprofilok összekötésére - a terhelhetőségi adatok figyelembe vételével - alkalmas alkatrész. A profilokat a napelemekkel szemközti oldalon kötjük össze, ügyelve arra, hogy a kötés ne akadályozza a profil alátámasztását. Ha ez előfordulna, akkor annyival rövidíteni kell a profilt, hogy az ne akadályozza a profil alátámasztását NS Az NS összekötőt csavarokkal együtt, összeszerelt állapotban szállítjuk. 144

143 II. Napelemek rögzítése II/1. Napelemek rögzítése ferdetetőn II/1.1. Napelemek rögzítése ferdetetőn tetőkampók segítségével Annak érdekében, hogy a különféle borítással rendelkező tetőkhöz a WINTECH SOLAR megfelelően illeszkedjen, vállalatunk a tetőkampók széles választékát fejlesztette ki és kínálja. Szerelés, illetve megrendelés előtt érdemes több tetőkampót is megvizsgálni, a gyakorlatban a tetőfedő anyaghoz illeszteni, majd a legmegfelelőbbet kiválasztani. A tetőkampókat a laposfejű ácsszerkezeti csavarok (lásd oldal) segítségével (kampónként 4 db) a szarufákhoz rögzítjük. Tetőkampó mennyiségének a kiszámítása A szükséges tetőkampó mennyiséget az előzőleg már kiszámított aluprofil-hosszra jutó szarufák száma adja meg. Mivel egy napelemsort 2 db párhuzamosan futó aluprofilhoz rögzítjük, a tetőkampóból 1 napelemsorhoz 2-szeres mennyiségű tetőkampóra van szükség. VDT A tetőkampóhoz az alu profilt rozsdamentes kalapácsfejű csavar (lásd 141. oldal) és egy rozsdamentes peremes csavaranya (lásd 139. oldal) segítségével rögzítjük. SFC1 SH T WINTECH SOLAR - NAPELEMES RÖGZÍTÉSEK ML A poli- és monokristályos napelemeket az aluprofilhoz a KU és SU elemek segítségével, míg az amorf paneleket az SUA és KUA elemek segítségével rögzítjük. A tartóprofilok végére a profilhoz illő SOLAR KK műanyag végzárót helyezünk, mely szorosan illeszkedik a profilra, így azt egyéb módon nem szükséges rögzíteni. SU KU KK 145

144 SOLAR HZ1 rozsdamentes (A2) A leggyakrabban használt tetőkampó, mely széles állítási lehetőséggel rendelkezik, így Bramac és más hullámos kialakítású beton és kerámia cserepes tetőkre is alkalmas HZ WINTECH SOLAR - NAPELEMES RÖGZÍTÉSEK SOLAR H2 rozsdamentes (A2) Elsősorban hosszú kerámia cserepes tetőkre (pl. Tondach) alkalmas H SOLAR H2/E - H2 ALAPÚ, EGYEDI MÉRETRE GYÁRTOTT TETŐKAMPÓ rozsdamentes (A2) Húzott cserépfedéseknél (pl. hódfarkú cserép) a fedési módok változatossága miatt (kettős fedések, korona vagy lovagfedések) eltérő magasságú és átfedés-hosszú kampókat kell alkalmazni. A fedés típusok és ek ismeretében tervezzük és egyedileg gyártatjuk H2E 1 Érdeklődjön! 146

145 SOLAR H2/1 rozsdamentes (A2) Bitumenzsindellyel fedett tetőkre alkalmas H SOLAR HZV - ÁLLÍTHATÓ TETŐKAMPÓ rozsdamentes (A2) Hullámos kialakítású beton és kerámia-cserepes tetők szintbeli kiegyenlítésére alkalmas. Magassági állítási lehetőség a normál fix kampóhoz képest +42 mm, sülylyesztés mértéke -15 mm. WINTECH SOLAR - NAPELEMES RÖGZÍTÉSEK HZV II/1.2. Napelemek rögzítése trapézlemezzel vagy hullámlemezzel borított ferdetetőn Trapézlemezzel vagy hullámlemezzel borított szerkezeteken két rögzítési módot különböztetünk meg (ezen szerkezetek kiosztási metodikája azonos a tetőkampókéval): II/ Koncentrált tartószerkezeti rögzítés Ennél a technikánál lehetőség van a profillemezek alatti tartószerkezethez rögzíteni a tartóelemeket. A tartószerkezet anyagának ismeretében választhatjuk ki a legmegfelelőbb tartóelemet és ezek kötőelemeit. II/ Ászokcsavaros megoldás Általában fa tartószerkezeteknél javasolt. Ebben az esetben nem szükséges megbontanunk a tetőfedő anyagot, mint a tetőkampós rendszereknél, csupán az ászokcsavar átmérőjénél 1mm-rel nagyobb furatot készítünk, hogy az ne feszüljön a furatban. A megfelelő furat elkészítése után az ászokcsavart behajtjuk a szarufába, azt követően pedig EPDM alátét és egy rozsdamentes anya segítségével tömítjük a nyílást. Ha az EPDM alátét nem fekszik rá teljesen a tetőfedő anyagra, akkor a bitumenes tömítő segítségével tehetjük vízmentessé. Az ászokcsavar metrikus menettel ellátott szárára 2 rozsdamentes csavaranya segítségével fogatjuk a SOLAR DOD alu lapot, majd ugyanehhez a rozsdamentes kalapácsfejű csavar és peremes anya segítségével rögzítjük az aluprofilt hasonlóképpen, mint a tetőkampóhoz. Rozsdamentes ászokcsavar és kalapácsfejű csavar kínálatunk a 141. oldalon, rozsdamentes peremes anya kínálatunk a 139. oldalon található. 147

146 SOLAR DOD - ALU TARTÓ ÁSZOKCSAVARHOZ 18009DOD100 M DOD120 M WINTECH SOLAR - NAPELEMES RÖGZÍTÉSEK DIN 6923 GP ászokcsavar ML DIN 6923 DOD kalapács csavar Rögzítés tetőkampóval Rögzítés trapézlemezen ászokcsavarral 148

147 II/ Felületi vagy paláströgzítés Főként azokban az esetekben alkalmazzuk, ahol a tartószerkezetek és/vagy anyaga nem ismert. Nagyon fontos, hogy ebben az esetben a rögzítési pontokat a beépítendő alumínium profil előírt támasztávolságainak határain belül kell kialakítani. SOLAR SD2 - TETŐTARTÓ TRAPÉZLEMEZEKHEZ rozsdamentes (A2) SOLAR SD2 tartók tartópontjainak kijelölése után, EPDM alátét tömítésre DIN7504K hatlapfejű önfúró csavar és EPDM tömítésű alátét kombinációjával rögzítjük. A tartókat az adott trapézlemezhez gyártjuk, így megrendeléskor a következő adatok megadása szükséges: trapézlemez gyártói típus megnevezése, bordaszélesség a felső élek között, bordaszélesség az alsó élek között, bordamagasság SD SD2 T30_45 SD2 T20_29 SD2 T40_40 SD2 rögzítése SOLAR SD2H - TETŐTARTÓ TRAPÉZLEMEZEKHEZ rozsdamentes (A2) A csapadékvíz folyásirányával párhuzamos profilozásra ad lehetőséget, elsősorban fekvő pozíciós napelem elrendezésekhez. A tartókat az adott trapézlemezhez gyártjuk, így megrendeléskor a következő adatok megadása szükséges: trapézlemez gyártói típus megnevezése, bordaszélesség a felső élek között, bordaszélesség az alsó élek között, bordamagasság. WINTECH SOLAR - NAPELEMES RÖGZÍTÉSEK 18009SD2H

148 SOLAR Z - Z-TARTÓ TRAPÉZLEMEZES TETŐKHÖZ rozsdamentes (A2) Általában fém tartószerkezeteknél javasolt. Ebben az esetben sem szükséges megbontanunk a tetőfedő anyagot, mindamellett pontos információval kell rendelkeznünk a tartószerkezet típusáról a megfelelő ű kötőelem kiválasztásához (különböző tartó profilok - U, C, stb., szögacélok, zártszelvények). A tartószerkezet helyének pontos ismeretében EPDM alátétre helyezzük el a SOLAR Z tartót, majd DIN7504K hatlapfejű önfúró csavar és EPDM tömítésű alátét kombinációjával rögzítjük. A tartóhoz a rozsdamentes kalapácsfejű csavar és peremes anya segítségével rögzítjük az aluprofilt. WINTECH SOLAR - NAPELEMES RÖGZÍTÉSEK 18009ZTAR SOLAR TR43, TR305 - TRAPÉZLEMEZES RÖGZÍTŐ PROFIL Az építő-kereskedelmi forgalomban megtalálható összes trapézlemezes- és szendvicspaneles fedő-héjalásokon történő napelem rögzítésére alkalmas. A szerkezet telepítését kizárólag az alkalmazástechnikai útmutatót behatóan ismerő, szakképzett személyek végezhetik! A telepítés megkezdése előtt mindig ellenőrizni kell a telepítendő terület adottságait, statikáját. A telepítés során kötelezően be kell tartani a helyi építési-, környezet- és munkavédelmi, illetve a tetőn való munkavégzés biztonsági előírásait. Alkalmazás tetőhajlásszög függvényében: 15 alatt = Solar TR43 darabolt profilrendszer (rögzítés min.: 6 db 4,8x20 rozsdamentes soroló csavar/tartóprofil) 15 felett =Solar TR305 profilrendszer (fm-es vonal menti kivitelezés megoszló terhelés eléréséhez, rögzítés min.: 8 db 4,8x20 rozsdamentes soroló csavar/fm) Rozsdamentes soroló csavar + EPDM alátét lásd oldal. A tartószerkezettel szemben támasztott követelmények: A trapézlemez/fegyverzet vastagsága: legalább 0,6 mm (S235 esetén a DIN EN alapján), aluminiumnál: 0,6 mm (műszaki szabványos szakító szilárdság mellett) Min. 25 mm felső borda szélesség Borda-tengely távolság: maximum 200 mm Szélnyomás: maximum 0,9 kn / m2 Hóteher: maximum 1,8 kn / m2 A rendszert a vonatkozó szabvány értelmében földeléssel kell ellátni. Maximum 20 m után dilatációs hézaggal kell a telepítést végezni (a dilatáció minimális szélessége 100 mm). Egyedi árajánlat alapján. Érdeklődjön WINTECH Solar szakreferens kollégánknál! 150

149 SOLAR SDK - KORCOLT TETŐ TARTÓ rozsdamentes (A2) 18009SDK Napelemek lefogatóinak a kiszámítása, szükséges kötőelemek Két szomszédos napelemet a SOLAR SU leszorító segítségével, valamint rozsdamentes, hengeresfejű, belsőkulcsnyílású (DIN 912) csavarral (lásd 140. oldal) és rozsdamentes négylapú anyával (DIN 557) (lásd 139. oldal) fogatunk. A szélső napelemeknél a SOLAR KU leszorítót használjuk ugyanazokkal a csavarokkal, mint a SOLAR SU tartóknál. DIN 557 A szükséges csavarhossz mindkét leszorítónál (mm-ben): l 1 = m 10 m a napelem vastagsága DIN 912 KU WINTECH SOLAR - NAPELEMES RÖGZÍTÉSEK SOLAR KU - ALUMÍNIUM VÉGZÁRÓ ELEM NAPELEMEKHEZ A poli- és monokristályos napelemek aluprofilhoz történő rögzítésére alkalmas k m n p s t v KU KU KU KU

150 SOLAR SU - ALUMÍNIUM KÖZÉPTARTÓ NAPELEMEKHEZ A poli- és monokristályos napelemek aluprofilhoz történő rögzítésére alkalmas SU SU KU WINTECH SOLAR - NAPELEMES RÖGZÍTÉSEK SOLAR KUA - AMORF PANELEK SZÉLSŐ LESZORÍTÓJA Az alukerettel nem rendelkező napelemek (amorf panelek) lefogatásához alkalmas, amennyiben nem rendelkeznek a napelemekhez ragasztott önálló rögzítő elemekkel. SU 18009KUA SOLAR SUA - AMORF PANELEK KÖZÉPSŐ LESZORÍTÓJA Az alukerettel nem rendelkező napelemek (amorf panelek) lefogatásához alkalmas, amennyiben nem rendelkeznek a napelemekhez ragasztott önálló rögzítő elemekkel SUA

151 SOLAR KS - KERESZTÖSSZEKÖTŐ ALUPROFILOK TALÁLKOZÁSÁHOZ rozsdamentes (A2) k m n t s q KS KS SOLAR KK - MŰANYAG VÉGZÁRÓ ELEM 18009KKSFC1 40 x KKSH45 45 x SOLAR GP - EPDM ALÁTÉT ÁSZOKCSAVARHOZ GP080 M Rozsdamentes ászokcsavar kínálatunk a 141. oldalon található KKSFA50 50 x GP100 M WINTECH SOLAR - NAPELEMES RÖGZÍTÉSEK SOLAR GP - UV-ÁLLÓ GUMI ALÁTÉT Horganyzott felület és alumínium találkozása közé ajánlott. Amikor az aluprofilt a tüzihorganyzott tartószerkezetre fektetjük, akkor az alu és a horganyzott rész találkozásához gumilapot helyezünk, így megakadályozzuk az elektrokémiai korróziót UV x 10 x UV x 11 x SOLAR AP -TETŐÁTTÖRÉSEK VÍZSZIGETELŐJE GUMI ALÁTÉTSZALAG 18015AP [Ft/m] 18015UV x

152 II/2. Napelemek rögzítése sík tetőn A sík tetőn való rögzítésnél a tetőn fel kell állítani a megfelelő dőlésszöget biztosító konstrukciót (PKRS), majd a konstrukcióhoz kell rögzíteni a napelemeket tartó aluprofilokat. Annak érdekében, hogy a tetőt minél kisebb mértékben terheljük, a napelemek kívánt dőlésszögét biztosító PKRS konstrukciót L alu profilokból terveztük. SOLAR PKRS 30V A PKRS konstrukciókat egymástól 1,5 1,6 m távolságra elhelyezve gyakorlatilag bármilyen hosszúságú napelemsort rögzíthetünk. A PKRS konstrukciók alsó szárát 21 x 41 mm-es tüzihorganyzott C-sínre helyezzük. Különleges, nagy fesztávú szerkezetek áthidalása esetén (4-6 m) megfelelő anyagminőségű és ezett teherbírású profilok (szögacélok, zártszelvények, acélprofilok) beépítése szükséges. Az PKRS tartókat az alsó száruknál összekötő profilokat több féle módon is rögzíthetjük a sík tetőhöz. Alapvetően azonban két féle rögzítési módról, illetve ezek kombinációjáról beszélhetünk. WINTECH SOLAR - NAPELEMES RÖGZÍTÉSEK II/2.1 Tetőáttörés nélküli rögzítés Ebben az esetben a tetőn 40 x 40 x 10 cm-es támasztásra alkalmas lapokat helyezünk el, majd ezen elemekhez a megfelelő rögzítéstechnikai termék segítségével erősítjük a PKRS konstrukciót, illetve annak alutartóját. Amennyiben a konstrukciót meg kell emelni, mert ki kell kerülni egy a tetőn található építményt, vagy szükséges a hóhatár fölé emelni a szerkezet, abban az esetben rozsdamentes menetes szállal érjük el a kívánt magasságot. C-SÍN ZT SOLAR PKRS - KIEMELŐ KERET LAPOSTETŐN VALÓ RÖGZÍTÉSEKHEZ Egyedi árajánlat alapján. Érdeklődjön WINTECH Solar szakreferens kollégánknál! 154

153 SOLAR PKRS 15 KELET-NYUGAT SOLAR PKRS 20H - SOREGYESÍTÉSES RENDSZER SOLAR PKRS 30 2H A SOLAR PKRS 30 2H kiemelő keretek lapos vagy alacsony hajlásszögű tetők (5-10 ) kiemelő segédszerkezetei, melyek bármely szögtartományban rendelhetőek (10-45 ) napelemes és napkollektoros rendszerekhez. Ellensúlyos, szintkülönbség-kezelő, és tetőáttöréses rögzítési módokban, állított és fekvő pozíciójú elemekhez is alkalmasak. WINTECH SOLAR - NAPELEMES RÖGZÍTÉSEK SOLAR PKRS 30 2V - KÉT ÁLLÍTOTT POZÍCIÓS RENDSZER (ELLENSÚLYOS) SOLAR CPR - C-SÍN PKRS KIEMELŐKERETEK ALÁ tüzihorganyzott [Ft/m] 18001CPR412 41x21x

154 SOLAR C-SZERELŐSÍN TOLDÓ rozsdamentes (A2) 18001CPR x13x II/2.2. Tetőáttöréssel történő rögzítés A stabilitás szempontjából előnyösebb, viszont a kellemetlen utólagos beázások szempontjából sokkal kényesebb ez a rögzítési mód. A nem terhelhető szerkezeteken (lapos tető héjazatokon) történő rögzítéshez két megoldást ajánlunk: WINTECH SOLAR - NAPELEMES RÖGZÍTÉSEK II/ A tetőfedő anyagot, a víz és hőszigetelő réteget is átfúrjuk, majd a tartógerendához erősítjük a SOLAR DT elemet. Ennek az elemnek a menetes részébe menetes szálat (DIN 975) illesztünk, azzal áttörjük a tetőt, ezt követően pedig a tető feletti részéhez rögzítjük a SOLAR PKRS konstrukciót, illetve az azt tartó aluprofilt. A PKRS szerkezetet tartó profil rögzítését megelőzően a menetes szálra illesztjük a SOLAR AP vízszigetelő elemet, amit a menetes szál rögzítését követően gondosan hozzáragasztunk a tetőhöz és a menetes szárhoz egyaránt. Rozsdamentes menetes szár kínálatunk a 141. oldalon található. PKRS DIN 975 AP 156

155 II/ A tetőfedő anyagot a fent említett módon átfúrjuk, ügyelve arra, hogy a furatok - a jellemzően beton anyagú - tartószerkezetbe megfelelő helyre kerüljenek. A furatmélységet és átmérőjét a ezett menetes szár és a ragasztási előírások határozzák meg. A furatokba azok portalanítását követően Vynilester ragasztóval rozsdamentes menetes szálat (DIN 975) (lásd oldal) ragasztunk. Az előírt kötési idő leteltével és a megfelelő vízhatlan SOLAR AP szerkezet kialakításával a további folyamat azonos az előbbi megoldással. II/3. Szabadon álló konstrukciók rögzítése A szabadon álló konstrukciók legfontosabb jellemzője, hogy azok a művelési ágon kívül eső szabad területen kerülnek felállításra. Ezzel a módszerrel jellemzően nagy, több MW teljesítményű napelemes villamos energiát termelő parkok kerülnek kialakításra. A rendszer gyorsan, nem túl nagy hozzáértéssel szerelhető és szükség esetén elbontható, áttelepíthető. A rendszer alapját a SOLAR KVPH és KVPZ tüzihorganyzott acélból készült tartószerkezet képezi. Az alap tartószerkezet úgy került kialakításra, hogy az két álló sor napelem rögzítésére legyen alkalmas, de egyedi igények esetén természetesen a ek növelhetők és csökkenthetők is. A SOLAR KVPH és KVPZ konstukciókat a földbe csavart SOLAR ZV talajcsavarok tartják. A talajcsavarok hossza függ a talaj szerkezetétől valamint a tartókonstrukció nagyságától. Szabadon álló konstrukcióknál a leggyakrabban alkalmazott napelemtartó aluprofil a SOLAR SFR80, mivel annak a legnagyobb a terhelhetősége (lásd a profilhoz tartozó táblázatot a 143. oldalon). WINTECH SOLAR - NAPELEMES RÖGZÍTÉSEK 157

156 A VISIMPEX-HUNGARY KFT. SAJÁT NAPELEMES ERŐMŰVE WINTECH SOLAR - NAPELEMES RÖGZÍTÉSEK Beépített teljesítmény: 38,64kW Éves energiahozam: kWh Beruházás helye: a Visimpex-Hungary Kft. raktárcsarnokának tetőszerkezete Napelemek típusa: SCHOTT POLY 230 Inverter: FRONIUS CL48 Tartószerkezet: WINTECH SOLAR, a raktárcsarnok vasbeton vázszerkezetéhez rögzítve 35 -os kiemeléssel, PKRS tartón, SH aluprofilra rögzítve. A Visimpex-Hungary Kft. napelemes erőmű termelése megtekinthető a oldalon a beruházás színes fotójára kattintva. 158

157 ARISTO PP Szétnyitható tűzvédelmi padlásfeljáró fokozott hőszigeteléssel Megfelel az alacsony energetikai osztályba tartozó és passzív házak szigorú követelményeinek. Födémszerkezetbe épített fém lemezből készülnek dupla fedéllel. A fedélben hőszigetelés és tűz elleni védőréteg található. A fedél és a keret közötti hézag tömítését tűzálló habosított szalag biztosítja. A keret vázára van felerősítve a fedélhez szerelt összecsukható létra. A lépcső tárolóterét felülről hőszigetelt fedél zárja le. Alapkivitelben mindkét fedél karos szerkezettel van felszerelve a párhuzamos nyitás érdekében. Az alsó fedél látható oldala fehérre van festve és védőfóliával van borítva, a felső fedél fából készült részei penészesedést gátló oldattal vannak kezelve, a használt borítólemez pedig vízálló. Max. 490 mm-es mennyezeti vastagságig rendelhető. EI 45/EI 45/EW45 U=0,66 W/m K lásd. tábl névleges beépítési h x sz B A R H 1200 x x x x A C C - a széthúzott lépcső padlón lévő érintkezési pontjától a keret végéig mért távolság R - a szétnyitható lépcsőnek a keret végétől mért maximális távolsága a lehúzás fázisában B - lépcsőfok szélessége H - felnyitott fedél magassága G - összecsukott rendszer magassága 515/615 mm T - fődémszerkezet vastagsága A táblázatban a C és R ek vannak feltüntetve különböző A magasságok esetén. Minden mm-ben értendő. KOMBO PP Ollós tűzvédelmi padlásfeljáró fokozott hőszigeteléssel PADLÁSFELJÁRÓK Megfelel az alacsony energetikai osztályba tartozó és passzív házak szigorú követelményeinek. Födémszerkezetbe épített lépcső fém lemezből készült dupla fedéllel. A fedélben hőszigetelés és tűz elleni védőréteg található. A fedél és a keret közötti hézag tömítését tűzálló habosított szalag biztosítja. A keret vázára van felerősítve a fedélhez szerelt, harmonikaszerűen összecsukható létra. A lépcső tárolóterét felülről hőszigetelt fedél zárja le. Az alsó fedél látható oldala fehérre van festve és védőfóliával van borítva, a felső fedél fából készült részei penészesedést gátló oldattal kezeltek és a használt borítólemez vízálló. Max. 405 mm-es mennyezeti vastagságig rendelhető. EI 30/EI 30/EW30 U=0,71 W/m K lásd. tábl névleges beépítési h x sz 1100 x x x B A táblázatban a C és R ek vannak feltüntetve különböző A magasságok esetén. Minden mm-ben értendő. A A C R C - a széthúzott lépcső padlón lévő érintkezési pontjától a keret végéig mért távolság R - a szétnyitható lépcsőnek a keret végétől mért maximális távolsága a lehúzás fázisában B - lépcsőfok szélessége H - felnyitott fedél magassága 695 mm G - összecsukott rendszer magassága 533 mm T - fődémszerkezet vastagsága A padlásfeljárókra egyedi szállítási feltételek érvényesek. Kérjük, érdeklődjön ügyfélszolgálatunkon! 159

158 LUSSO PP Ollós tűzvédelmi padlásfeljáró Födémszerkezetbe építhető padlásfeljáró fém lemezből készült dupla fedéllel. A fedélben hőszigetelés és tűzvédelmi betét található. A fedél nyitási rendszere d 1000 mm től kezdődően fékező szerkezettel van felszerelve a hirtelen kinyílás elleni védelem érdekében. A dupla fedél horganyzott lemezzel fedett fakeret, amely szigetelő anyagokkal van bélelve. Az alsó látható rész fehér színre van lakkozva és védőfóliával borítva. A tűzvédelmi nyílászáró ollós lépcsők nélkül is rendelhető. EI 20/EI 60/EW60 U=1,8 W/m K lásd. tábl névleges beépítési h x sz B A A C R PADLÁSFELJÁRÓK 700 x x x x x x x x x x x x x x x A táblázatban a C és R ek vannak feltüntetve különböző A magasságok esetén. Minden mm-ben értendő. C - a széthúzott lépcső padlón lévő érintkezési pontjától a keret végéig mért távolság R - a szétnyitható lépcsőnek a keret végétől mért maximális távolsága a lehúzás fázisában B - lépcsőfok szélessége LUSSO ZP Ollós hőszigetelt padlásfeljáró Födémszerkezetbe építhető padlásfeljáró fém lemezből készült dupla fedéllel. A fedélben hőszigetelés található. A fedél nyitási rendszere d 1000 mm től kezdődően fékező szerkezettel van felszerelve a hirtelen kinyílás elleni védelem érdekében. A dupla fedél horganyzott lemezzel fedett fakeret, amely szigetelő anyagokkal van bélelve. Az alsó látható rész fehér színre van lakkozva és védőfóliával borítva. A hőszigetelt nyílászáró ollós lépcsők nélkül is rendelhető. U=1,6 W/m 2.K lásd. tábl FOLYTATÁS A KÖVETKEZŐ OLDALON 160 A padlásfeljárókra egyedi szállítási feltételek érvényesek. Kérjük, érdeklődjön ügyfélszolgálatunkon!

159 FOLYTATÁS AZ ELŐZŐ OLDALRÓL: LUSSO ZP névleges beépítési h x sz 700 x x x x x x x x B A hozzávetőleges beépítési h x sz 1100 x x x x x x x B A A C R C - a széthúzott lépcső padlón lévő érintkezési pontjától a keret végéig mért távolság R - a szétnyitható lépcsőnek a keret végétől mért maximális távolsága a lehúzás fázisában B - lépcsőfok szélessége A táblázatban a C és R ek vannak feltüntetve különböző A magasságok esetén. Minden mm-ben értendő. LUSSO Ollós padlásfeljáró Födémszerkezetbe építhető padlásfeljáró farostlemezből készült egyszerű fedéllel. A lépcső kerete (átjáró) atipikus ekben is rendelhető. A beépítési nyílás minimális névleges e: 700 x 500 mm (l x w) A beépítési nyílás maximális névleges e: 1400 x 1000 mm (l x w) lásd. tábl PADLÁSFELJÁRÓK névleges beépítési h x sz B A A C R 700 x x x x x x x x x x x x x x x C - a széthúzott lépcső padlón lévő érintkezési pontjától a keret végéig mért távolság R - a szétnyitható lépcsőnek a keret végétől mért maximális távolsága a lehúzás fázisában B - lépcsőfok szélessége A táblázatban a C és R ek vannak feltüntetve különböző A magasságok esetén. Minden mm-ben értendő. A padlásfeljárókra egyedi szállítási feltételek érvényesek. Kérjük, érdeklődjön ügyfélszolgálatunkon! 161

160 VERTICALE Ollós padlásfeljáró Falba építhető padlásfeljáró farostlemezből készült egyszerű fedéllel. A beépítési nyílás minimális névleges e: 700 x 500 mm (l x w) A beépítési nyílás maximális névleges e: 1400 x 1000 mm (l x w) lásd. tábl névleges beépítési h x sz B A A C R 900 x x x x PADLÁSFELJÁRÓK C - a széthúzott lépcső padlón lévő érintkezési pontjától a keret végéig mért távolság R - a szétnyitható lépcsőnek a keret végétől mért maximális távolsága a lehúzás fázisában B - lépcsőfok szélessége A táblázatban a C és R ek vannak feltüntetve különböző A magasságok esetén. Minden mm-ben értendő. A padlásfeljárókra egyedi szállítási feltételek érvényesek. Kérjük, érdeklődjön ügyfélszolgálatunkon! 162

161 SZAKTANÁCSADÓINK WINTECH SOLAR szakreferensünk: 30/ KÖZPONTUNK VISIMPEX-HUNGARY Kft. H-9027 Győr, Kőrisfa utca 3. Tel.: / Mobil: / Fax: / gyor@visimpex.hu web: visimpex.hu H-CS: P:

MENETLEVÉL 2015/2016

MENETLEVÉL 2015/2016 MENETLEVÉL 2015/2016 TARTALOMJEGYZÉK ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK 6 WINTECH WOODWORK - FAIPARI CSAVAROK Faforgácslap csavar süllyesztett fejjel [FORGS] 8 Faforgácslap csavar d-fejjel [FORGD] 9 Faforgácslap

Részletesebben

MENETLEVÉL 2019/2020. Kötőelemek viszonteladói árjegyzéke től

MENETLEVÉL 2019/2020. Kötőelemek viszonteladói árjegyzéke től MENETLEVÉL 2019/2020 Kötőelemek viszonteladói árjegyzéke 2019.09.02-től TARTALOMJEGYZÉK I. CSAVAROK I/1. FAMENETŰEK Faforgácslap csavarok Faforgácslap csavar süllyesztett fejjel [FORGS] 13 Faforgácslap

Részletesebben

MENE LEVÉL 2017/2018. Kötoelemek viszonteladói árjegyzéke

MENE LEVÉL 2017/2018. Kötoelemek viszonteladói árjegyzéke MENE LEVÉL 2017/2018,, Kötoelemek viszonteladói árjegyzéke TARTALOMJEGYZÉK ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK 12 WINTECH WOODWORK - FAIPARI CSAVAROK Faforgácslap csavar süllyesztett fejjel [FORGS] 14 Faforgácslap

Részletesebben

VÁSÁRLÁSI LIMIT: nettó ,- Ft*

VÁSÁRLÁSI LIMIT: nettó ,- Ft* A Visimpex-Hungary Kft. akciós kiadványa Érvényes: 2019.01.14-02.15. VÁSÁRLÁSI LIMIT: nettó 100.000,- Ft* *teljes rendelés összértéke, melybe nem csak az akciós termékek számítanak bele Perforált CD direktfüggesztő

Részletesebben

VÁSÁRLÁSI LIMIT: nettó ,- Ft*

VÁSÁRLÁSI LIMIT: nettó ,- Ft* A Visimpex-Hungary Kft. akciós kiadványa Érvényes: 2018.01.08-02.09. VÁSÁRLÁSI LIMIT: nettó 60.000,- Ft* *teljes rendelés összértéke, melybe nem csak az akciós termékek számítanak bele Perforált CD direktfüggesztő

Részletesebben

CSOMÓPONTI RÖGZÍTOELEMEK

CSOMÓPONTI RÖGZÍTOELEMEK MENETLEVÉL A Visimpex Kft. időszakos kiadványa ÉRVÉNYES: 2015. július 1-től EXTRA CSOMÓPONTI RÖGZÍTOELEMEK EGYENLŐ SZÁRÚ SAROKÖSSZEKÖTŐ Alkalmas fa/fa és fa/kő típusú szerkezetek összeszereléséhez. Ideális

Részletesebben

ÁRJEGYZÉK 2010 ÉRVÉNYES: 2010. JÚLIUS 5-TŐL

ÁRJEGYZÉK 2010 ÉRVÉNYES: 2010. JÚLIUS 5-TŐL ÁRJEGYZÉK 2010 ÉRVÉNYES: 2010. JÚLIUS 5-TŐL TARTALOMJEGYZÉK ÁRJEGYZÉK 2010/2 FAMENETŰ CSAVAROK Rugós alátét 23 Faforgácslap csavar süllyesztett fejjel 5 Fakötéses alátét DIN 440 24 Faforgácslap csavar

Részletesebben

Faipari csavarok AKCIÓ!

Faipari csavarok AKCIÓ! A A Visimpex-Hungary Kft. akciós kiadványa Érvényes: 2019.05.06-06.07. 2019.04.01-05.03. VALAMI NAGYOT ALKOTNA FÁBÓL, MINT A GÖRÖGÖK TRÓJÁNÁL? Faipari csavarok AKCIÓ! WOODSTAR CSAVAR süllyesztett fejű,

Részletesebben

VÁSÁRLÁSI LIMIT: nettó ,- Ft az akciós termékekből

VÁSÁRLÁSI LIMIT: nettó ,- Ft az akciós termékekből A Visimpex-Hungary Kft. akciós kiadványa Érvényes: 2017. jan. 9 - febr. 10. VÁSÁRLÁSI LIMIT: nettó 25.000,- Ft az akciós termékekből Perforált CD direktfüggesztő Perforált direktfüggesztő fához 17045060060

Részletesebben

HATLAPÚ CSAVARANYA DIN 934 ÖNZÁRÓ CSAVARANYA DIN 985

HATLAPÚ CSAVARANYA DIN 934 ÖNZÁRÓ CSAVARANYA DIN 985 HATLAPÚ CSAVARANYA DIN 934 P menetemelkedés Csomad p h s golás Ár db/1dob. Ft/db. M3 0,5 2,4 5,5 4000 0,44 M4 0,7 3,2 7 2000 0,57 M5 0,8 4 8 2000 0,70 M6 1 5 10 1000 0,98 M8 1,25 6,5 13 500 2,10 M10 1,5

Részletesebben

FAKÖTÉSES ALÁTÉT DIN 440. horganyzott. Méret M 4 M 5 M 6 M 8 M 10 M 12 M 14 M 16 d 1 d 2

FAKÖTÉSES ALÁTÉT DIN 440. horganyzott. Méret M 4 M 5 M 6 M 8 M 10 M 12 M 14 M 16 d 1 d 2 FAKÖTÉSES ALÁTÉT DIN 440 horganyzott Méret M 4 M 5 M 6 M 8 M 10 M 12 M 14 M 16 d 1 d 2 4,5 5,5 6,6 9 11 14 15,5 18 13 18 22 28 34 45 51 58 s 1,5 2 2 3 3 4 4 5 Méret db/1dob. Ft/db. Méret db/1dob. Ft/db.

Részletesebben

Kötőelem Árlista. Méret Bruttó Ár (HUF) Méret Bruttó Ár (HUF) 3,5 x 35 1,4 3,5 x 35 1,4 3,5 x 40 1,5 4 x 60 2,9 3,5 x 50 2,2

Kötőelem Árlista. Méret Bruttó Ár (HUF) Méret Bruttó Ár (HUF) 3,5 x 35 1,4 3,5 x 35 1,4 3,5 x 40 1,5 4 x 60 2,9 3,5 x 50 2,2 Faforgácslap csavar (sárgított) DIN 7505 Faforgácslap csavar (sárgított) DIN 7505 10 x 2,5 0,7 25 x 4,5 1,9 12 x 2,5 0,7 30 x 4,5 2,1 16 x 2,5 0,8 35 x 4,5 2,3 20 x 2,5 0,9 40 x 4,5 2,9 10 x 3 0,7 45 x

Részletesebben

ÉRVÉNYES Nettó árak. Kiszállítás: nettó ,- Ft vásárlás alatt 2 000,- Ft+áfa, fölötte ingyenes

ÉRVÉNYES Nettó árak. Kiszállítás: nettó ,- Ft vásárlás alatt 2 000,- Ft+áfa, fölötte ingyenes ÁRLISTA ÉRVÉNYES 2015. Nettó árak. Kiszállítás: nettó 50 000,- Ft vásárlás alatt 2 000,- Ft+áfa, fölötte ingyenes FEKETE FERENC ÉS TSA BT E-mail cím: feketebt@feketebt.hu Értékesítés: 30/9415398 Raktár:

Részletesebben

Csavarok és kötőelemek

Csavarok és kötőelemek Csavarok és kötőelemek A csavar egyike az egyszerű gépeknek. Csavarokat gépek működtetésére, erő sokszorozásra és kötőelemként használják. Ez a szócikk a csavarról, mint kötőelemről szól. Csavarok csoportosításának

Részletesebben

árlista - ITH-anyák, alátétek, csavarok, menetes szálak, menetes szál toldók, tiplik, popszegecsek

árlista  -  ITH-anyák, alátétek, csavarok, menetes szálak, menetes szál toldók, tiplik, popszegecsek Rögzítéstechnikai árlista Érvényes 2012 augusztus 31-ig, illetve a készlet erejéig! 1. régió: 06/1 415-2241 www.kiralyszerszam.hu - www.szerszamkereskedes.com ITH-anyák, alátétek, csavarok, menetes szálak,

Részletesebben

WOODSTAR VINKLI CSAVAR

WOODSTAR VINKLI CSAVAR A Visimpex-Hungary Kft. akciós kiadványa Érvényes: 2018.06.05-07.06. Vásároljon az alábbi akciós termékekből legalább nettó 100.000,- Ft összértékben és megajándékozzuk 1 db polár mellénnyel! Kérjük, a

Részletesebben

2800 Tatabánya, Búzavirág u. 9. * Tel.: +36 (34) 309 404 * Fax: +36 (34) 511 255 TARTALOMJEGYZÉK

2800 Tatabánya, Búzavirág u. 9. * Tel.: +36 (34) 309 404 * Fax: +36 (34) 511 255 TARTALOMJEGYZÉK Tatabánya, Búzavirág u. 9. * Tel.: +36 (34) 9 4 * Fax: +36 (34) 511 5 TARTALOMJEGYZÉK Tartalom Oldal Tartalom Oldal Ablaképítő csavarok 5. Gerendatalpak 15. Acéldübel. Gyűrűs állványcsavar 17. Ácsszerkezeti

Részletesebben

Alátét fakötésű horganyzott CSOMAGOLT M 5 Alátét fakötésű horganyzott M 8. Alátét fakötésű saválló M 8 A2. Alátét fogazott horganyzott M 8

Alátét fakötésű horganyzott CSOMAGOLT M 5 Alátét fakötésű horganyzott M 8. Alátét fakötésű saválló M 8 A2. Alátét fogazott horganyzott M 8 Árlista VASEX Kft. 5900 Orosháza, Török Ignác u. 40-42. Pénznem: Cikk csoport: Csak készleten levo termékek Ár: HUF Kötőelem (normál) Cikkszám Ácskapocs 919380 919390 Ácskapocs 10x250 Ácskapocs 10x300

Részletesebben

TARTALOMJEGYZÉK. 5. Gerendatalpak 15. Acéldübel. 17. Gyűrűs állványcsavar Menetes szálak 5. Csőbilincsek, Tömlőszorító bilincsek

TARTALOMJEGYZÉK. 5. Gerendatalpak 15. Acéldübel. 17. Gyűrűs állványcsavar Menetes szálak 5. Csőbilincsek, Tömlőszorító bilincsek Tatabánya, Búzavirág u. 9. * Tel.: +36 (34) 9-4 * Fax: +36 (34) 511-5 TARTALOMJEGYZÉK Tartalom Oldal Tartalom Oldal Ablaképítő csavarok 5. Gerendatalpak 15. Acéldübel 17. Gyűrűs állványcsavar 18. Ácsszerkezeti

Részletesebben

a megbízható csavar beszállító

a megbízható csavar beszállító a megbízható csavar beszállító Bemutatkozás Cégünk, szabványos, és speciális műszaki rajz alapján gyártott kötőelemek értékesítésével, kihelyezett raktárkezeléssel, valamint szaktanácsadással foglalkozik.

Részletesebben

ÁRJEGYZÉK: KÖTŐELEMEK, RÖGZÍTÉSTECHNIKA. Érvényes: 2015.9.15-től. Gyorsaság, megbízhatóság versenyképes árakon!

ÁRJEGYZÉK: KÖTŐELEMEK, RÖGZÍTÉSTECHNIKA. Érvényes: 2015.9.15-től. Gyorsaság, megbízhatóság versenyképes árakon! ÁRJEGYZÉK: KÖTŐELEMEK, RÖGZÍTÉSTECHNIKA Érvényes: 2015.9.15-től Gyorsaság, megbízhatóság versenyképes árakon! A katalógusban feltüntetett árak Ft-ban értendők és a 27% ÁFA-t nem tartalmazzák! CSAVAR EXPRESSZ

Részletesebben

Általános Szerződési Feltételek

Általános Szerződési Feltételek Általános Szerződési Feltételek INCHEM ZRT. Industrial Chemicals 1. Ajánlat, megrendelés 1.1. Az Inchem ajánlatai kötelezettség nélkül és beszállítói partnerei teljesítésének fenntartásával értendők. 1.2.

Részletesebben

1. Szárazépítészeti, belsőépítészeti termékek

1. Szárazépítészeti, belsőépítészeti termékek 1. Szárazépítészeti, belsőépítészeti termékek 1.1. Profilok, tapéták, szalagok, csavarok Alumínium élvédő profil 22 x 22 x 0,3-2 fm/db 400 fm/krt 50 Alumínium élvédő profil 22 x 22 x 0,3-2,5 fm/db 500

Részletesebben

Megnevezés M. e. Megnevezés M. e.

Megnevezés M. e. Megnevezés M. e. Terméklista Megnevezés M. e. Megnevezés M. e. Lambéria "A" 12,5x96x 4m borovi m 2 Zárléc 7,5x10x 5m Lambéria "B" 12,5x96x 4m borovi m 2 Zárléc 7,5x10x 6m Lambéria "AB" 14x120x 4m borovi m 2 Impregnált

Részletesebben

Cikkszám: db

Cikkszám: db LEMEZCSAVAROK Würth Szereléstechnika Kft. 2040 Budaörs, Gyár u. 2. T +36 23 418-130 F +36 23 418-137 www.wuerth.hu NyomtatvaMagyarországon M 09 1000/P 11 1010 02/2012 Cikkszám: 0964 115 1600 db D-fejű

Részletesebben

SZÁRAZÉPÍTÉSZETI ÁRLISTA

SZÁRAZÉPÍTÉSZETI ÁRLISTA SZÁRAZÉPÍTÉSZETI ÁRLISTA Szila-Gipsz KFT. 4400 Nyíregyháza, Kállói út 81. Adószám: 25121144-2-15 Cégjegyzékszám: 15-09-082459 Telefon: 06/30 634 3987 E-mail: szilagipsz@gmail.com Nyitva tartás: H-P: 7:00-16:00,

Részletesebben

Alátét fakötésű horganyzott CSOMAGOLT M 5 Alátét fakötésű horganyzott M 8. Alátét fakötésű saválló M 8 A2. Alátét fogazott horganyzott M 8

Alátét fakötésű horganyzott CSOMAGOLT M 5 Alátét fakötésű horganyzott M 8. Alátét fakötésű saválló M 8 A2. Alátét fogazott horganyzott M 8 Árlista VASEX Kft. 5900 Orosháza, Török Ignác u. 40-42. Pénznem: Cikk csoport: Csak készleten levo termékek Ár: HUF Kötőelem (normál) Cikkszám Ácskapocs 919380 919390 Ácskapocs 10x250 Ácskapocs 10x300

Részletesebben

Termékeink: Húzószegecsek és palaszegek. Szegecsanyák. Szegecshúzók és szegecsanyahúzók. Könnyű rögzítések

Termékeink: Húzószegecsek és palaszegek. Szegecsanyák. Szegecshúzók és szegecsanyahúzók. Könnyű rögzítések Termékeink: Húzószegecsek és palaszegek Oldalszám: 3-4 Alu, acél, réz, Maxigrip, Magna-lok, alu-inox 3-4 Inox, süllyesztett/nagyfejű, zárt, zárt nagyfejű, alu/réz/inox zárt 3-4 Alu zárt nagyfejű, alu-alu,

Részletesebben

Megnevezés Mennyiségi egység Bruttó ár

Megnevezés Mennyiségi egység Bruttó ár Árlista kiegészítők Megnevezés Mennyiségi egység Bruttó ár Ácsceruza 60 Ft Ácskapocs M8 egyenes vagy fordított 140 Ft Alapcsavar rögzítő gyűrűvel 8x60 85 Ft Alapcsavar rögzítő gyűrűvel 8x80 90 Ft Alapcsavar

Részletesebben

0,5 mm. 0,5 mm. UW 50 0,5 mm 4 848,50 Ft 212,13 Ft 668,11 Ft. 0,5 mm. UW 75 0,5 mm ,35 Ft 260,34 Ft 819,96 Ft. 0,5 mm

0,5 mm. 0,5 mm. UW 50 0,5 mm 4 848,50 Ft 212,13 Ft 668,11 Ft. 0,5 mm. UW 75 0,5 mm ,35 Ft 260,34 Ft 819,96 Ft. 0,5 mm GIPSZKARTON PROFILOK ÉS KIEGÉSZÍTŐK ÁRLISTA 2017.01.25 KIVITELEZŐI KEDVEZMÉNY: 20% Terméknév falvastagság kiszerelés/ m fm ár UD 30 0,5 3 390,50 Ft 130,17 Ft 307,48 Ft 4 520,67 Ft 130,17 Ft 409,98 Ft CD

Részletesebben

0,5 mm. 0,5 mm. UW 50 0,5 mm 4 805,43 Ft 201,36 Ft 634,20 Ft. UW 75 0,5 mm 4 967,23 Ft 241,81 Ft 761,60 Ft. 0,5 mm

0,5 mm. 0,5 mm. UW 50 0,5 mm 4 805,43 Ft 201,36 Ft 634,20 Ft. UW 75 0,5 mm 4 967,23 Ft 241,81 Ft 761,60 Ft. 0,5 mm GIPSZKARTON PROFILOK ÉS KIEGÉSZÍTŐK ÁRLISTA 2016.10.01 KIVITELEZŐI KEDVEZMÉNY: 20% Terméknév falvastagság kiszerelés/ m fm ár UD 30 0,5 3 352,04 Ft 117,35 Ft 277,20 Ft 4 469,39 Ft 117,35 Ft 369,60 Ft CD

Részletesebben

TARTALOMJEGYZÉK. 17. Gyűrűs állványcsavar Menetes szálak 5. Csőbilincsek, Tömlőszorító bilincsek. 5. Gerendatalpak

TARTALOMJEGYZÉK. 17. Gyűrűs állványcsavar Menetes szálak 5. Csőbilincsek, Tömlőszorító bilincsek. 5. Gerendatalpak Tatabánya, Búzavirág u. 9. * Tel.: +36 (34) 9-4 * Fax: +36 (34) 511-5 TARTALOMJEGYZÉK Tartalom Oldal Tartalom Oldal Ablaképítő csavarok 5. Gerendatalpak 15. Acéldübel 17. Gyűrűs állványcsavar 18. Ácsszerkezeti

Részletesebben

ÁRLISTA. Épületgépészeti szerelési rendszerek árjegyzék Kód (Katalógus o) Megnevezés csom.egy. me ár

ÁRLISTA. Épületgépészeti szerelési rendszerek árjegyzék Kód (Katalógus o) Megnevezés csom.egy. me ár Isoglobe Hungary Kft. 2040 Budaörs, Vasút u.9. Posta: 2043 Budaörs, Pf.: 11. Tel.:+36 23 430 561 Fax:+36 23 430 558 4034 Debrecen, Bihari u. 7. Posta: 4031 Debrecen, Pf.: 294. Tel: (52) 530 582 Fax: (52)

Részletesebben

Alapcsavarok kisker árai

Alapcsavarok kisker árai Alapcsavarok kisker árai Termékkód Megnevezés Bruttó eladási ár 910100 Alapcsavar 10x100 72,00 Ft 910120 Alapcsavar 10x120 82,99 Ft 910150 Alapcsavar 10x150 101,99 Ft 910180 Alapcsavar 10x180 136,00 Ft

Részletesebben

Erősödjön a hazai! Kosár Dezső ügyvezető

Erősödjön a hazai! Kosár Dezső ügyvezető MENETLEVÉL 2009 Erősödjön a hazai! Egy civil összefogás, a Rotary Club Győr Alapítvány képviseletében Déván, a Böjte Csaba atya által létrehozott árvaházban jártam. Természetesen nem ok nélkül és nem üres

Részletesebben

Tartalomjegyzék Korpos László

Tartalomjegyzék Korpos László 701 1 Tartalomjegyzék Alátétek fa lapos fogazott ----------------------------------------------------------------------14 oldal Alátétek rugós négyszög és nagyfesz---------------------------------------------------------15

Részletesebben

2800 Tatabánya, Búzavirág u. 9. * Tel.: +36 (34) 309 404 * Fax: +36 (34) 511 255 TARTALOMJEGYZÉK

2800 Tatabánya, Búzavirág u. 9. * Tel.: +36 (34) 309 404 * Fax: +36 (34) 511 255 TARTALOMJEGYZÉK Tatabánya, Búzavirág u. 9. * Tel.: +36 (34) 9 4 * Fax: +36 (34) 511 5 TARTALOMJEGYZÉK Tartalom Oldal Tartalom Oldal Ablaképítő csavarok 5. Gerendatalpak 15. Acéldübel. Gyűrűs állványcsavar 17. Ácsszerkezeti

Részletesebben

2800 Tatabánya, Búzavirág u. 9. * Tel.: +36 (34) 309 404 * Fax: +36 (34) 511 255 TARTALOMJEGYZÉK

2800 Tatabánya, Búzavirág u. 9. * Tel.: +36 (34) 309 404 * Fax: +36 (34) 511 255 TARTALOMJEGYZÉK Tatabánya, Búzavirág u. 9. * Tel.: +36 (34) 9 4 * Fax: +36 (34) 511 5 TARTALOMJEGYZÉK Tartalom Oldal Tartalom Oldal Ablaképítő csavarok 5. Gerendatalpak 15. Acéldübel. Gyűrűs állványcsavar 17. Ácsszerkezeti

Részletesebben

Kötés- és rögzítéstechnikai katalógus

Kötés- és rögzítéstechnikai katalógus Kötés- és rögzítéstechnikai katalógus Kötőelemek Gépépítő elemek 4034 Debrecen, Nagybánya u. 4. 06-52-322-41 06-70-94-95, 06-70-94-959 info@vermis-trade.hu A VERMIS-TRADE rövid bemutatása Cégünk, a Vermis-Trade

Részletesebben

INTER-TRADE Kft. AZ INTER-TRADE KFT Általános Szerződési Feltételei

INTER-TRADE Kft. AZ INTER-TRADE KFT Általános Szerződési Feltételei AZ INTER-TRADE KFT Általános Szerződési Feltételei 1.. Általános szabályok Az INTER-TRADE KFT minden magyarországi értékesítésére jelen feltételek alkalmazandók, függetlenül az értékesítendő árutól, illetve

Részletesebben

TARTALOMJEGYZÉK 17. 17. Gyűrűs állványcsavar

TARTALOMJEGYZÉK 17. 17. Gyűrűs állványcsavar Tatabánya, Búzavirág u. 9. * Tel.: +36 (34) 9-4 * Fax: +36 (34) 511-5 TARTALOMJEGYZÉK Tartalom Oldal Tartalom Oldal Ablaképítő csavarok 5. Gerendatalpak 15. Acéldübel 17. Gyűrűs állványcsavar 18. Ácsszerkezeti

Részletesebben

Általános szerződési feltételek

Általános szerződési feltételek Általános szerződési feltételek A jelen Általános szerződési feltételek ( ÁSZF ) tartalmazzák az ILST-Hungary Kft. ( szolgáltató ) és az által üzemeltetett ilst.hu internetes címen található webáruház

Részletesebben

AZ ÖNÖK ÚTJA A MEGBÍZHATÓ RÖGZÍTÉSEKHEZ

AZ ÖNÖK ÚTJA A MEGBÍZHATÓ RÖGZÍTÉSEKHEZ AZ ÖNÖK ÚTJA A MEGBÍZHATÓ RÖGZÍTÉSEKHEZ Több mint 90 év tapasztalatát hordozza magában a cég hosszú története. Szakmai ismeretek, amelyekre vevőink nyugodtan rábízhatják magukat. Azonban egyedül a tapasztalat

Részletesebben

ÁLTALÁNOS ÜZLETI FELTÉTELEK. KRAIBURG BULGARIA Eood

ÁLTALÁNOS ÜZLETI FELTÉTELEK. KRAIBURG BULGARIA Eood ÁLTALÁNOS ÜZLETI FELTÉTELEK KRAIBURG BULGARIA Eood A. Általános feltételek 1. Jelen általános üzleti feltételek (ÁÜF) a Bolgár Kereskedelmi Törvénykönyv 1 -a szerinti vállalkozásokkal (a továbbiakban:

Részletesebben

Recobin Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. (továbbiakban: Recobin Kft.) Általános Szerződési Feltételei (továbbiakban: ÁSZF)

Recobin Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. (továbbiakban: Recobin Kft.) Általános Szerződési Feltételei (továbbiakban: ÁSZF) Recobin Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. (továbbiakban: Recobin Kft.) Általános Szerződési Feltételei (továbbiakban: ÁSZF) 1. Az ÁSZF alkalmazása 1.1. A Recobin Kft. szállításai és szolgáltatásai ha a

Részletesebben

Tartalomjegyzék DIN/ISO szerint

Tartalomjegyzék DIN/ISO szerint Tartalomjegyzék / szerint / Megnevezés Anyag / katalógusoldal 1 7 84 Kúpos szeg I-KGL Hengeres szeg I-ZYL Hengeresfejű csavarok horonnyal acél 2339** 2338** tüzi 1207*** 85 93 SHR-ZYL Domborúfejű csavarok

Részletesebben

ÁRLISTA. Telephelyi nettó árak. Tájékoztató jellegű. Árainkat nagymértékű deviza árváltozás vagy gyártóművi áremelés módosíthatja!

ÁRLISTA. Telephelyi nettó árak. Tájékoztató jellegű. Árainkat nagymértékű deviza árváltozás vagy gyártóművi áremelés módosíthatja! ÁRLISTA Telephelyi nettó árak. Tájékoztató jellegű. Árainkat nagymértékű deviza árváltozás vagy gyártóművi áremelés módosíthatja! Az esetlegesen felmerülő nyomtatási hibákért felelősséget nem vállalunk.

Részletesebben

0,5 mm. 0,5 mm. UW 50 0,5 mm 4 848,50 Ft 212,13 Ft 668,11 Ft. 0,5 mm. UW 75 0,5 mm ,35 Ft 260,34 Ft 819,96 Ft. 0,5 mm

0,5 mm. 0,5 mm. UW 50 0,5 mm 4 848,50 Ft 212,13 Ft 668,11 Ft. 0,5 mm. UW 75 0,5 mm ,35 Ft 260,34 Ft 819,96 Ft. 0,5 mm GIPSZKARTON PROFILOK ÉS KIEGÉSZÍTŐK ÁRLISTA 2017.02.22 Teréknév falvastagság / KIVITELEZŐI KEDVEZMÉNY: 20% ár/ UD 30 3 390,50 Ft 130,17 Ft 307,48 Ft 4 520,67 Ft 130,17 Ft 409,98 Ft CD 60 3 621,92 Ft 207,31

Részletesebben

NS TARTÓSZERKEZETEK NAPELEM RENDSZEREKHEZ. Megtartjuk a jövőt

NS TARTÓSZERKEZETEK NAPELEM RENDSZEREKHEZ. Megtartjuk a jövőt NS TARTÓSZERKEZETEK NAPELEM RENDSZEREKHEZ 2014 Megtartjuk a jövőt Cégismertető Cégünk 1995 december 18.-án alakult, 100%-ban családi tulajdonú vállalkozás. Cégünk elsősorban gépipari kötőelemek gyártásával

Részletesebben

Tytan Professional O2 Lexy 60 purhab /magas kihozatalú,kézi 60 liter/ 750 ml 12 ft/db

Tytan Professional O2 Lexy 60 purhab /magas kihozatalú,kézi 60 liter/ 750 ml 12 ft/db Termék megnevezése Kiszerelés Db/karton Nettó ár Karton ár Purhabok pisztolyhabok Tytan Professional O2 ERGO purhab /többször használható kézi,45 liter,62 db hangszigetelés/ 750 ml 12 ft/db 987 11845 Tytan

Részletesebben

akciós kiszerelés ár / nettó kiszerelés/kg akciós kiszerelés ár / nettó akciós kiszerelés ár / nettó vastagság kiszerelés/kg

akciós kiszerelés ár / nettó kiszerelés/kg akciós kiszerelés ár / nettó akciós kiszerelés ár / nettó vastagság kiszerelés/kg Peakston / SZIGA-TECH /kg C1T Fagyálló ragasztó 25 826,77 Ft 1050,00 Ft 967,56 Ft 1228,80 Ft C2T Flexibilis ragasztó 25 1535,43 Ft 1950,00 Ft 1815,06 Ft 2305,13 Ft Sziga Falazóhabarcs 25 590,55 Ft 750,00

Részletesebben

Az Önök útja a megbízható rögzítésekhez

Az Önök útja a megbízható rögzítésekhez TERMÉKISMERTETŐ Az Önök útja a megbízható rögzítésekhez Több mint, 90 év tapasztalatát hordozza magában a cég hosszú története. Szakmai ismeretek, amelyekre vevőink nyugodtan rábízhatják magukat. Azonban

Részletesebben

Munkalap2. Ablak KITT zacskós 0,5kg db 390,00 Ablak KITT zacskós 1 kg db 690,00 Ablakolló db 150,00

Munkalap2. Ablak KITT zacskós 0,5kg db 390,00 Ablak KITT zacskós 1 kg db 690,00 Ablakolló db 150,00 Ablak KITT zacskós 0,5kg db 390,00 Ablak KITT zacskós 1 kg db 690,00 Ablakolló db 150,00 Ablakszegletvas 40x40 belső db 60,00 Ablakszegletvas 60x60 belső db 80,00 Ablakszegletvas 100x100 belső db 130,00

Részletesebben

AEG Árlista. 46 805,00 Ft. 150 205,00 Ft AEG. 36 854,33 Ft

AEG Árlista. 46 805,00 Ft. 150 205,00 Ft AEG. 36 854,33 Ft AEG AEG Árlista CIKSZÁM MEGNEVEZÉS NETTÓ ÁR BRUTTÓ ÁR 4002395136131 BBS12C2 LI-202C 12 V Fúró-csavarozó szett Akkus 101 4935AKKU18 18 V Erő csomag (tartalma:akkus Kombi Kalapács Akkus sarokcsiszoló-fúrócsavarozó-2xakkumulátortöltő-puha

Részletesebben

ME-7.4.2 Árajánlatkérés, szerződésminták, vállalkozók értékelése

ME-7.4.2 Árajánlatkérés, szerződésminták, vállalkozók értékelése 30/38 7. sz. melléklet S ZÁLLÍTÁSI SZERZŐ DÉS ( MINTA) mely létrejött az alábbi szerződő felek között, az alulírott napon és helyen az alábbi feltételek mellett: A MEGRENDELŐ ADATAI Megrendelő neve: Székhelye:

Részletesebben

RECA Kft. RECA CONNECTS. PERFORMS. INSPIRES. Rögzítéstechnika A Z. Biztonság, tartósság. www.reca.hu. www.facebook.com/recakft

RECA Kft. RECA CONNECTS. PERFORMS. INSPIRES. Rögzítéstechnika A Z. Biztonság, tartósság. www.reca.hu. www.facebook.com/recakft RECA Kft. RECA CONNECTS. PERFORMS. INSPIRES. Rögzítéstechnika A Z Biztonság, tartósság www.facebook.com/recakft www.reca.hu Rögzítéstechnika áttekintés 1. fejezet Külső kulcsnyílású csavarok, acél csavarok

Részletesebben

Csavarhúzók 1. Csavarhúzók ergonomikus műanyag nyéllel CrV. Csavarhúzó készlet ergonomikus műanyag nyéllel CrV

Csavarhúzók 1. Csavarhúzók ergonomikus műanyag nyéllel CrV. Csavarhúzó készlet ergonomikus műanyag nyéllel CrV Csavarhúzók 1 Csavarhúzók ergonomikus műanyag nyéllel CrV Csavarhúzó készlet ergonomikus műanyag nyéllel CrV Típus mm CSH L-3,2*65 N10010 3,2*65 168 CSH L-4*75 N10012 4*75 188 CSH L-5*100 N10016 5*100

Részletesebben

RECA Kft. RECA CONNECTS. PERFORMS. INSPIRES. Rögzítéstechnika A Z Biztonság, tartósság. Termékeinket eshop-unkban online is megrendelheti!

RECA Kft. RECA CONNECTS. PERFORMS. INSPIRES. Rögzítéstechnika A Z Biztonság, tartósság. Termékeinket eshop-unkban online is megrendelheti! RECA Kft. RECA CONNECTS. PERFORMS. INSPIRES. Rögzítéstechnika A Z Biztonság, tartósság Termékeinket eshop-unkban online is megrendelheti! www.reca.hu Rögzítéstechnika áttekintés 1. fejezet Külső kulcsnyílású

Részletesebben

A HELVET Kft. Általános Szerződési Feltételei (továbbiakban ÁSZF)

A HELVET Kft. Általános Szerződési Feltételei (továbbiakban ÁSZF) A HELVET Kft. Általános Szerződési Feltételei (továbbiakban ÁSZF) 1. Az ÁSZF célja HELVET Kft. termék értékesítésére, valamint szolgáltatás nyújtására vonatkozó egységes feltételrendszer rögzítése, valamint

Részletesebben

Homlokzati h szigetelést rögzít k

Homlokzati h szigetelést rögzít k Homlokzati h szigetelést rögzít k anyag szigetel tüske m anyag beüt szeggel, PTH Méret (mm)mennyiség/ /db PTH 60/8-55 60x8x55 200 PTH(-L) 60/8-75 60x8x75 200 PTH(-L) 60/8-95 60x8x95 200 PTH(-L) 60/8-115

Részletesebben

Árlista 2007.08.28. Vasker Bt.Esztergom-Kertváros Damjanich www.vaskerbt.hu 06-33-319-181. (Szűrt lista)

Árlista 2007.08.28. Vasker Bt.Esztergom-Kertváros Damjanich www.vaskerbt.hu 06-33-319-181. (Szűrt lista) Vasker Bt.Esztergom-Kertváros Damjanich www.vaskerbt.hu 06-33-319-181 Árlista (Szűrt lista) 2007.08.28. Szűrő feltételek: 0-től eltérő raktárkészlettel rendelkező termékek minden áru, minden szolgáltatás,

Részletesebben

TERMÉKTANÚSÍTÁS ÁLTALÁNOS ÜZLETI FELTÉTELEI TERMÉKTANÚSÍTÁS

TERMÉKTANÚSÍTÁS ÁLTALÁNOS ÜZLETI FELTÉTELEI TERMÉKTANÚSÍTÁS 1. Érvényességi terület Az alábbi feltételek a megállapodások szerinti teljesítésekre érvényesek, ezek alatt szolgáltatásokat, információkat, valamint a megbízás keretében végzett egyéb teljesítéseket

Részletesebben

HB-FERRUM BT T:1-4050363 Fax:1-4056486 nagyker lista

HB-FERRUM BT T:1-4050363 Fax:1-4056486 nagyker lista HB-FERRUM BT T:1-4050363 Fax:1-4056486 nagyker lista Termékkód Megnevezés Nettó Nagyker 910100 Alapcsavar 10x100 45,00 Ft 910120 Alapcsavar 10x120 52,00 Ft 910150 Alapcsavar 10x150 60,00 Ft 910160 Alapcsavar

Részletesebben

ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK BERÉNY TÉGLA TÉGLAIPARI KFT

ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK BERÉNY TÉGLA TÉGLAIPARI KFT ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK BERÉNY TÉGLA TÉGLAIPARI KFT ELFOGADVA: 2017. szeptember 12. UTOLSÓ MÓDOSÍTÁS: HATÁLYOS: 2017. szeptember.12. 1 Tartalom 1. Általános adatok, elérhetőség... 3 1.1. Vállalkozás

Részletesebben

ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK

ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK A jelen ÁSZF tartalmazza a Weboldal megrendelési felülete használatának feltételeit az alábbiak szerint: 1. A Weboldal címe http://www.hajnalpirkiado.hu 2. A weboldal üzemeltetőjének

Részletesebben

ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK

ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK 1. oldal / 6 ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK Általános tudnivalók: A Brooklyn Divat Webáruházban (továbbiakban: webáruház), kizárólag a www.brooklyndivat.hu webcímen keresztül lehet vásárolni. Ezen címen

Részletesebben

03 03 0005 03 0080 AW

03 03 0005 03 0080 AW 03 Kötõelemek 03 0005 Assy csavarok 03 0080 AW fedõkupakok 03 0100 Assykombi 03 0140 Hatlapfejû facsavar 03 0150 Facsavarok 03 0170 Huzalszegek 03 0180 Szintezõk 03 0200 Tokrögzítõ csavarok 03 0250 Gipszkarton

Részletesebben

Általános szállítási feltételeink szerszámainkra vonatkozóan

Általános szállítási feltételeink szerszámainkra vonatkozóan Általános szállítási feltételeink szerszámainkra vonatkozóan Rendelését várjuk: web áruházunkban, személyesen telephelyünkön (2092 Budakeszi, Budaörsi út 11.), e- mailen (ertekesites@ballun.hu), faxon

Részletesebben

MEFA-szerelési anyagok

MEFA-szerelési anyagok MEFA-szerelési anyagok Szerelési anyagok Alaplemez 5/2 oldal Dupla tartó 5/4 oldal Magasságállítható függesztés 5/5 oldal Ingás függesztő 5/6 oldal Trapézlemez függesztő, menetes horog 5/7 oldal Távtartó

Részletesebben

Spec Profil Gyártó és Kereskedelmi KFT.

Spec Profil Gyártó és Kereskedelmi KFT. Spec Gyártó és Kereskedelmi KFT. H-4234 Szakoly, Kölcsey u. 2. Adószám: 11490209-2-15 Bank szla..sz.: 11744089-20009180 Közösségi Adósz.: HU11490209 Fax.: +36/42 561-078 Telephely tel.: +36/42 260-230

Részletesebben

2015 Makita tartozék akció II (érvényes 2015.08.01-2016.01.31-ig)

2015 Makita tartozék akció II (érvényes 2015.08.01-2016.01.31-ig) SDS-Plus fúrók STANDARD (kiegészítő munkákhoz, belépő kategória) D-00050 SDS-Plus fúró 6x110 mm D-00066 SDS-Plus fúró 6x160 mm D-00072 SDS-Plus fúró 6x210 mm D-00088 SDS-Plus fúró 6,5x110 mm D-00094 SDS-Plus

Részletesebben

VILLANYSZERELÉSI SZERSZÁMOK ÉS SEGÉDANYAGOK RAKTÁRI TERMÉK, KISZÁLLÍTÁS 24 ÓRA RAKTÁRI TERMÉK, KISZÁLLÍTÁS 72 ÓRA STORE 100 TERMÉK, AZONNAL ELVIHETŐ

VILLANYSZERELÉSI SZERSZÁMOK ÉS SEGÉDANYAGOK RAKTÁRI TERMÉK, KISZÁLLÍTÁS 24 ÓRA RAKTÁRI TERMÉK, KISZÁLLÍTÁS 72 ÓRA STORE 100 TERMÉK, AZONNAL ELVIHETŐ VILLANYSZERELÉSI SZERSZÁMOK ÉS SEGÉDANYAGOK RAKTÁRI TERMÉK, KISZÁLLÍTÁS 24 ÓRA RAKTÁRI TERMÉK, KISZÁLLÍTÁS 72 ÓRA STORE 100 TERMÉK, AZONNAL ELVIHETŐ ENERGIA IPAR ÉPÜLET BERENDEZÉS IT KÁBEL VILÁGÍTÁS ALTERNATÍV

Részletesebben

ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK (ÁSZF) Somogyi Elektronic Kft. Székhely és postacím: 9027 Győr, Gesztenyefa út 3.

ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK (ÁSZF) Somogyi Elektronic Kft. Székhely és postacím: 9027 Győr, Gesztenyefa út 3. ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK (ÁSZF) 1. A CÉG FONTOSABB ADATAI, ELÉRHETŐSÉGEI Cégnév: Somogyi Elektronic Kft. Székhely és postacím: 9027 Győr, Gesztenyefa út 3. E-mail cím: somogyi@somogyi.hu Telefonszám:

Részletesebben

A termékek mellett feltüntetett árak nem tartalmazzák az esetleges szállítási költséget.

A termékek mellett feltüntetett árak nem tartalmazzák az esetleges szállítási költséget. Általános Szerződési Feltételek A cég adatai: Cég neve: Major Légfék Kft. Cégjegyzékszám: 01-09-724623 Fővárosi Bíróság, mint Cégbíróság Adószám:13227724-2-43 Székhely és telephely: 1214 Budapest, II.

Részletesebben

BARKÁCS SZERSZÁMOK 2019.

BARKÁCS SZERSZÁMOK 2019. BARKÁCS SZERSZÁMOK 2019. DUGÓKULCS Dugókulcs 1/2" CV cikkszám méret cs.e. nettó ár KCOXT570008 8 mm 5 db 260 Ft KCOXT570010 10 mm 5 db 241 Ft KCOXT570011 11 mm 5 db 260 Ft KCOXT570012 12 mm 5 db 260 Ft

Részletesebben

* ezüstszínű galvanizált alumínium profil, 60 5 mm, fazettával * mm osztással 617703 40 10 617704 50 10 617705 60 10 617706 80 10 617707 100 10

* ezüstszínű galvanizált alumínium profil, 60 5 mm, fazettával * mm osztással 617703 40 10 617704 50 10 617705 60 10 617706 80 10 617707 100 10 1263 209 derékszög 1279 209 rajztű www.uniortools.com 1310 271 állványozó fejsze * mérce edzett rugóacélból, 40 1,2 mm, mm osztással * a talp fekete galvanizált alumínium L-profilból, 40 14 mm * pontosság:

Részletesebben

Faforgácslap csavar Df. 5x80. Faforgácslap csavar Df. 6x70 hg. Faforgácslap csavar Extra 5x 45. Faforgácslap csavar Extra 4 x70

Faforgácslap csavar Df. 5x80. Faforgácslap csavar Df. 6x70 hg. Faforgácslap csavar Extra 5x 45. Faforgácslap csavar Extra 4 x70 Vekador Elit Csavar-Team Kft Megnevezés Állvány csavar DIN 571 6 x 90 Állvány csavar DIN 571 8 x 35 Állvány csavar DIN 571 8 x 50 Állvány csavar DIN 571 8 x 90 Behajtóhegy_PH1 Behajtóhegy_PH2 Behajtóhegy_PZ1

Részletesebben

Az SKF Svéd Golyóscsapágy Zrt. Általános Szerződési Feltételei

Az SKF Svéd Golyóscsapágy Zrt. Általános Szerződési Feltételei Az SKF Svéd Golyóscsapágy Zrt. Általános Szerződési Feltételei I. A Szerződés hatálya Jelen Általános Szerződési Feltételek hatálya kiterjed az SKF Svéd Golyóscsapágy Zrt. (továbbiakban SKF Zrt.) által

Részletesebben

VITALORG EGÉSZSÉGÜGYI VÁLLALKOZÁSOKAT SZERVEZŐ és SZOLGÁLTATÓ Kft 1131 Budapest, Göncöl u

VITALORG EGÉSZSÉGÜGYI VÁLLALKOZÁSOKAT SZERVEZŐ és SZOLGÁLTATÓ Kft 1131 Budapest, Göncöl u VITALORG EGÉSZSÉGÜGYI VÁLLALKOZÁSOKAT SZERVEZŐ és SZOLGÁLTATÓ Kft 1131 Budapest, Göncöl u. 28-30. ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK járóbeteg orvosi szolgáltatás ellátására Jóváhagyva: Budapest, 2016...

Részletesebben

ADÁSVÉTELI SZERZŐDÉS Fajta és mennyiség szerint meghatározott dolog határidős adásvételére

ADÁSVÉTELI SZERZŐDÉS Fajta és mennyiség szerint meghatározott dolog határidős adásvételére Amely létrejött egyrészről ADÁSVÉTELI SZERZŐDÉS Fajta és mennyiség szerint meghatározott dolog határidős adásvételére Név Székhely Képviseli Adószám Cégjegyzékszám Bankszámlaszám Szolgáltató nevében eljáró

Részletesebben

2015 Makita tartozék akciói --Érv.:2015.08.01--a készletig,, de legkésöbb 2016.01.31-ig!--

2015 Makita tartozék akciói --Érv.:2015.08.01--a készletig,, de legkésöbb 2016.01.31-ig!-- SDS-Plus fúrók STANDARD (kiegészítő munkákhoz, belépő kategória) D-00050 SDS-Plus fúró 6x110 mm D-00066 SDS-Plus fúró 6x160 mm D-00072 SDS-Plus fúró 6x210 mm D-00088 SDS-Plus fúró 6,5x110 mm D-00094 SDS-Plus

Részletesebben

BITEK ÉS KIEGÉSZÍTŐK

BITEK ÉS KIEGÉSZÍTŐK BITEK ÉS KIEGÉSZÍTŐK SLICCELT BIT - C 6.3 Hegy kialakítása: sliccelt Befogás: C 6.3 (1/4") 0,5 x 3,0 mm 0614 175 650 0,6 x 4,5 mm 0614 175 652 0,8 x 5,5 mm 0614 175 653 25 mm 1,0 x 6,0 mm 0614 175 654

Részletesebben

Nemes legyen az acél, rozsdamentes és jó

Nemes legyen az acél, rozsdamentes és jó Nemes legyen az acél, rozsdamentes és jó CSAVAR MINŐSÉG A STABILITÁSUNK! A REISSER CSAVAR által forgalmazott A2-es és A4-es csavarok minősége is kiemelkedik a hazai piacon vásárolható többi e fajta

Részletesebben

1. Fizetési feltételek

1. Fizetési feltételek Fizetés, szállítás, garancia 1. Fizetési feltételek 1.1. Általános tudnivalók A Fejlesztő Játékok Webáruházban a minimális rendelési érték: 5000 Ft. Amennyiben a kosárba tett termék(ek) ára eléri vagy

Részletesebben

16. fejezet. Szerelvények és kiegészítők

16. fejezet. Szerelvények és kiegészítők 16. fejezet Szerelvények és kiegészítők 16.2 n Tartalomjegyzék 16.3 Összehúzók 16.10 Kötőelemek, polctartók 16.12 Padlóvédők 16.13 Üvegbefogók, hátfaltoldó 16.14 Szellőzőrácsok 16.15 Kábelvezető és kábelkivezetők

Részletesebben

1959. évi IV. törvény. a Polgári Törvénykönyvről. (a szavatosságra vonatkozó szabályok) A teljesítés 277.

1959. évi IV. törvény. a Polgári Törvénykönyvről. (a szavatosságra vonatkozó szabályok) A teljesítés 277. 1959. évi IV. törvény a Polgári Törvénykönyvről (a szavatosságra vonatkozó szabályok) A teljesítés 277. (1) A szerződéseket tartalmuknak megfelelően, a megszabott helyen és időben, a megállapított mennyiség,

Részletesebben

Rögzítőrendszerek napelemekhez: Földre telepített rendszerek: Napelem elrendezés és db* Lábak száma Csomagár (HUF)

Rögzítőrendszerek napelemekhez: Földre telepített rendszerek: Napelem elrendezés és db* Lábak száma Csomagár (HUF) Rögzítőrendszerek napelemekhez: **Mennyiségi kedvezmények: K2 kedvezmények mennyiség szerint (egyszeri rendelésre, nem adódik össze év folyamán, és csak K2 tételekre, kivéve kerti T-Rack szettek): 250

Részletesebben

Szilágyi Zita egyéni vállalkozó VIRTUÁLIS TÁMOGATÓ Szolgáltatásai Igénybevételére Vonatkozó Általános Szerződési Feltételek

Szilágyi Zita egyéni vállalkozó VIRTUÁLIS TÁMOGATÓ Szolgáltatásai Igénybevételére Vonatkozó Általános Szerződési Feltételek Szilágyi Zita egyéni vállalkozó VIRTUÁLIS TÁMOGATÓ Szolgáltatásai Igénybevételére Vonatkozó Általános Szerződési Feltételek I. Általános rendelkezések 1.1. Szilágyi Zita egyéni vállalkozó (székhely: 2000

Részletesebben

szolgáltatásaink webshop orsy orsy scan orsymobil c-termék és raktármenedzsment Würthmat gépflotta bérlés

szolgáltatásaink webshop orsy orsy scan orsymobil c-termék és raktármenedzsment Würthmat gépflotta bérlés a fémipar partnere szolgáltatásaink orsy Tökéletesen az Ön igényeinek megfelelő raktározási és árukiadási rendszer, amit területi képviselőnk telepít, kívánsága szerint tölti fel áruval és címkézi a polcot.

Részletesebben

Elektromos kéziszerszám tartozékok minden célra. www.kiralyszerszam.hu www.szerszamkereskedes.com

Elektromos kéziszerszám tartozékok minden célra. www.kiralyszerszam.hu www.szerszamkereskedes.com Érvényes: 2012. Január 30-tól visszavonásig, illetve a készlet erejéig! Elektromos kéziszerszám tartozékok minden célra www.kiralyszerszam.hu www.szerszamkereskedes.com Az árak nettó viszonteladói árak,

Részletesebben

3. A Vevő saját üzleti feltételeinek alkalmazását Eladó kifejezetten kizárja.

3. A Vevő saját üzleti feltételeinek alkalmazását Eladó kifejezetten kizárja. Á L T A L Á N O S S Z E R Z Ő D É S I F E L T É T E L E K I. Hatálya 1. A jelen Általános Szerződési Feltételek (a továbbiakban: "ÁSZF") érvényesek és alkalmazandóak mindazokra az adásvételi szerződésekre,

Részletesebben

hétfőtől csütörtökig 6:00 8:00 és 17:00 20:00 pénteken 6:00 8:00 és 12:30 20:00

hétfőtől csütörtökig 6:00 8:00 és 17:00 20:00 pénteken 6:00 8:00 és 12:30 20:00 Kardex Hungaria Kft. Szabadság út 117/A 2040 Budaörs Hungary Customer Name Life Cycle Service Contact Person Tel: +3623507153 E-mail Fax: +3623507152 Phone jozsef.koermendi@kardex.com Customer Adress Budaörs,

Részletesebben

A rögzítéstechnikát bízza a profikra! ÁRLISTA

A rögzítéstechnikát bízza a profikra! ÁRLISTA A rögzítéstechnikát bízza a profikra! ÁRLISTA Mfix_arlista_A4_201607.indd 1 2016. 07. 14. 11:57 Cikkszám Megnevezés Ár Kép BILINCS 11001012 egycsavaros bilincs EPDM betéttel M8 10 12 1/8 86 Ft 1 11001216

Részletesebben

reca A reca szortiment dobozok ÚJ generációja Áttekinthetőség reca szortimentek

reca A reca szortiment dobozok ÚJ generációja Áttekinthetőség reca szortimentek reca A reca szortiment dobozok ÚJ generációja Áttekinthetőség reca szortimentek reca A reca szortiment dobozok ÚJ generációja segítségével Made in Germany ÁTTEKINTHETŐSÉG ÉS REND uralkodik műhelyében!

Részletesebben

Szállítási és forgalmazási szerződés

Szállítási és forgalmazási szerződés 1/5 Szállítási és forgalmazási szerződés mely létrejött egyfelől a Zimmer Hungária Kft. ( adószám: 10832037 2 13; Cg: 13 09 069532, bankszámla szám: Sopron Bank Zrt. 17600011 00203863 00200004 2011 Budakalász,

Részletesebben

Hatlapfejű metrikus csavarok, DIN 933

Hatlapfejű metrikus csavarok, DIN 933 hatlapfejű anya Hatlapfejű anya, DIN 934 Felület: horganyzott, metrikus menettel menet SW súly csomag cikkszám [mm] [kg/db] [db] M6 10 0,002 100 4120442 M8 13 0,0 100 4120450 M10 17 0,011 100 4120477 M12

Részletesebben

4. Részszállítások megengedettek, amíg ez ellen a Vevő kifejezetten, írásban nem tiltakozik.

4. Részszállítások megengedettek, amíg ez ellen a Vevő kifejezetten, írásban nem tiltakozik. ÁLTALÁNOS SZÁLLÍTÁSI FELTÉTELEK A DG EXPERT Korlátolt Felelősségű Társaság (székhely: 1222 Budapest Háros utca 12.; Cg.: 01-09-195539) mint Eladó az általa forgalmazott termékek Vevőivel - a továbbiakban:

Részletesebben

Megrendelő neve: Bóly Város Önkormányzata Megrendelő Szállító neve: Velox-Ker Kft. Szállító Előzmény: 1. A szerződés tárgya:

Megrendelő neve: Bóly Város Önkormányzata Megrendelő Szállító neve: Velox-Ker Kft. Szállító Előzmény: 1. A szerződés tárgya: SZÁLLÍTÁSI SZERZŐDÉS TELESZKÓPOS RAKODÓGÉP BESZERZÉSE amely létrejött egyrészről: Megrendelő neve: Bóly Város Önkormányzata Székhelye: 7754 Bóly, Rákóczi Ferenc utca 3. Teljes jogú képviselője: Hárs József

Részletesebben

ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK

ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK Jelen Általános Szerződési Feltételek a Novreczky Tanácsadó és Kereskedelmi Kft. (székhely: 7632 Pécs, Móra Ferenc u. 50. fsz 1., cg: 02-09-068815; adószám: 13075675-2-02),

Részletesebben

Utasítások lépésenként Csavarozás fémben

Utasítások lépésenként Csavarozás fémben Utasítások lépésenként Csavarozás fémben Csavarok A fémekhez használható csavarok számos különféle fejtípussal rendelkezhetnek, például: 1. hatlapfej 2. kerek fej 3. süllyesztett fej 4. hengeres fej 5.

Részletesebben