Eltelt egy negyedszázad a nádudvari kézműves iskola fölött. Örömteli tavaszköszöntő. Príma pils viseli városunk nevét. Ára: 99 Ft
|
|
- Ádám Jónás
- 6 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 2017. május 25. alkalommal rendezte meg a Varázsceruza megyei helyesíróversenyt az általános iskola április 28-án. A megye számos iskolájából érkező 148 versenyző 3-6. évfolyamon mérhette össze tudását. A különleges évforduló alkalmából nem csak a nyertes gyerekeket, de a 25 év alatt legaktívabb tanítókat, támogatókat és a legsikeresebben szereplő iskolát, a DE Kossuth Lajos Gyakorló Általános Iskolát is jutalomban részesítették a verseny szervezői. Örömteli tavaszköszöntő A Hagyományőrző Majális a szervezők szemszögéből. Vidáman lobogtak a színes szalagok a kapukra, kerítésekre tűzött faágakon. Vidáman lengette a szél május elsején, az Emőd tó partján felállított májusfán is, jelezve: itt van végre a várva-várt jó idő, amit együtt köszönthetünk a város közös majálisán. Szerencsénk volt, mellénk álltak az égiek végre, így gond nélkül lebonyolíthattuk a programot, amiért két hónapig dolgoztunk sokan együtt. Mi, a művelődési központ dolgozói, akik összefogtuk a szervező munkát, köszönettel tartozunk mindazoknak, akik mellénk álltak, önzetlenül segítettek, és azoknak is, akik úgy, mint mi munkaköri feladatként kapták az ukázt. Beke Imre polgármester Pajna Zoltán megyei közgyűlési elnök nevében is köszöntötte a szép számú közönséget VÁROSI KÖZÉLETI LAP XXII. évfolyam 5. szám Igazi összefogás volt, melyben együtt dolgozott velünk az általános iskola, a polgármesteri hivatal, a TVG Kft., a NÁDÉP Kft., a polgárőrség, a rendőrség, mindenki zökkenők nélkül végezve a feladatot, amit vállalt. Külön köszönet azoknak a civileknek, pásztoroknak, akik nem nyugodtak bele abba, hogy idén nincs Pásztornap, így közreműködésükkel mégiscsak visszacsempésztük azt a hangulatot, azt a szívmelengető érzést, amit az előző hagyományőrző tavaszi rendezvényeken átélhettünk. Egy lelkes kis csapat előzőleg rendbe hozta, felújította a kunyhókat, és köszönhetően Szabó Józsefnek, Váncsa Józsefnek és Szőnyi Sándornak, voltak kinn állatok és láthattunk birkanyírást is. Kitettek magukért a fellépők is. A helyi amatőr szereplők igazán színes, színvonalas produkcióit jól egészítették ki a profi művészek szórakoztató műsorai. A kézilabdapályán lelkesen rúgták a bőrt a focisták, hat csapat is versenyzett a kupáért a jó időben. Sokan voltunk, finom ételek illata szállt egész nap és nagy sikere volt, az iskolai konyhán készült strucc ételeknek, amelyek olyan gyorsan fogytak el, hogy többen kétségbe vonták, valóban volt-e, vagy csak ígérgettük. Hihetetlenül jó érzés volt a nap végén együtt táncolni és énekelni a pásztortűz mellett! Köszönjük mindenkinek, aki ott volt velünk. A Hagyományőrző Majális képes tudósítása lapunk 5., színes oldalán látható. Pavluskáné Sulyok Júlia A két és fél évtizedet a legilletékesebb, dr. Takácsné Baranyai Etelka, az iskolát kezdetektől vezető igazgató mutatja be. 25 évvel ezelőtt, május 19-én határozott Nádudvar Város Önkormányzata arról, hogy középfokú nevelésioktatási intézményt szakiskolát alapít. Az iskola 1992 szeptemberében az első tanévét kezdhette el, és ma már a 25. vége felé közeledik. A Nádudvari Hírek hasábjain rendre megemlékeztünk a kerek évfordulókról, olvasói nyomon követhették az iskola kiemelkedő szakmai sikereit, hagyományait, ünnepeit, oktatói és diákjai egyéni sikereit. A mögöttünk álló negyedszázadból talán az elmúlt öt év volt a legmozgalmasabb. A város új középfokú iskolája a művelődési központ fás-, fazekas-, szövő szakköri műhelyeit, és a szomszédos Kossuth úti iskola régi épületét vette birtokba alapításakor. Az udvarán 2008-ban megépült a Szín-tér, ben elkészült az új, modern kollégium 50 férőhellyel től az Ady Endre Általános Művelődési Központ intézményegységeként, a városi könyvtárral, a közművelődési intézményegységgel és az alapfokú művészeti iskolával 20 évig működött közös igazgatás alatt. Ezt követően jogszabályi változások miatt 2013-ban az iskola állami fenntartásba került. Két és fél évig a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Debreceni Tankerületéhez tartozott, majd július 1-től a Berettyóújfalui Szakképzési Centrum tagiskolájaként a Nemzetgazdasági Minisztérium fenntartásába került, az ország összes szakképző iskolájával együtt. A Nádudvari Népi Kézműves Szakközépiskola stratégiailag fontos intéz- Ára: 99 Ft Eltelt egy negyedszázad a nádudvari kézműves iskola fölött mény. A hagyományos mesterségek oktatásában évtizedek óta kiemelkedő szerepet játszik az ország keleti Az iskola logója felében fogalmazott néhány évvel ezelőtt az új fenntartó. Az évek során több minisztériumi elismerésben részesült az iskola a kézművesség oktatásában végzett kimagasló munkájáért. Tanulói közül eddig huszonöten nyerték el a Népművészet Ifjú Mestere címet, közel ugyanannyian népi iparművészek, és heten Príma Junior díjasok lettek. Veretes oktatói gárda A kimagasló szakmai munka köszönhető az itt oktató kézműveseknek, akik országosan is elismert alkotó szakemberek. A népi kézműves mesterséget oktató kollégák között Árvai Anikó gyapjúszövő-, nemezkészítő, Vetró Mihály népi játék-, nemezkészítő, Benő Tamás bőrműves, Győri Balázs fafaragó és Hákli Tímea fazekas a Népművészet Ifjú Mesterei. Galánfiné Schmidt Teréz szövő szakoktatónk és Fazekas Ferenc fazekas szakoktató a Népművészet Mesterei. Galánfi András fafaragó, a Népművészet Mestere, iskolánk egyik alapítója, nyugalmazott művészeti vezetője több érdeme mellett, a magyar népi tárgykultúra kincseinek iskolarendszerű továbbörökítését elhivatottan szolgáló munkája elismeréseként idén Kossuth-díj állami kitüntetésben részesült. Főként a helyi gazdálkodó szerveknek köszönhetően az iskola működése Folytatás a 3. oldalon Príma pils viseli városunk nevét Eddig, ha az ország másik szegletében meghallották Nádudvar nevét a fekete kerámia mellett a prémium minőségű túró és tejföl jutott eszükbe az embereknek. Most már sörünk is van! A nádudvari emberek minőségi kiszolgálása érdekében vette fel a termékpalettájára a kézműves söröket Molnár István a Baksay utcai Molnár Italdiszkont vezetője. A BigFoot sörfőzdével kialakított kiváló partneri viszony odáig vezetett, hogy felajánlották számára a saját sörmárka bevezetését. Ő, jó lokálpatriótaként nem magát, hanem a várost kívánta előtérbe helyezni. A részletekről ő beszél lapunk 2. oldalán A városimázst öregbítő termék címkéje
2 2 Nádudvari Hírek május Nádudvar Város Önkormányzatának Képviselő-testülete április 27-én tartotta ülését. Első napirendi pontként a Hajdú- Bihar Megyei Kormányhivatal Hajdúszoboszlói Járási Hivatal Foglalkoztatási Osztályának a járás és Nádudvar évi munkaerő piaci helyzetéről és az idei évben várható állami intézkedésekről szóló tájékoztatóját vitatták meg a képviselők. Nádudvar hagyományosan erős mezőgazdasági háttérrel rendelkezik a növénytermesztést, állattenyésztést, valamint e termékek egy részének feldolgozását tekintve. A Hajdúszoboszlói Járási Hivatal illetékességi területének gazdasági bázisát 9686 regisztrált vállalkozás képezi, melyből 1348 társas vállalkozás. A Foglalkoztatási Osztály szerint közel vállalkozás van Nádudvaron. Ezek közül 7 db az, amely több száz munkavállalót foglalkoztat. A településen évben átlagosan 422 fő regisztrált álláskereső szerepelt a nyilvántartásban, míg évben 349 fő. A nádudvari álláskeresők 2015-ben a járási szinten nyilvántartottak 18,9%- át tették ki, 2016-ban pedig 19,5%-át. Nádudvaron - a évhez viszonyítva - mintegy 17%-os csökkenést tapasztalunk a nyilvántartottak számának vizsgálatakor, melynek oka a gazdasági élénkülésen túl a nagy volumenű közfoglalkoztatási programok szervezésében kereshető. A városban 2015-ben az alapfokú végzettséggel rendelkezők száma 218 fő volt, a középfokú végzettségűek száma 192 fő, míg a felsőfokú végzettségűek 12 fővel szerepeltek nyilvántartásunkban évben az alapfokú végzettséggel rendelkezők száma 182 főre, a középfokú végzettségűek száma 122 főre csökkent, míg a felsőfokú végzettségűek száma 2 fővel 14 főre növekedett. Nádudvar vonatkozásában évben havi átlagban 186 fő szakképzetlen álláskereső szerepelt a nyilvántartásban, amely létszám a nádudvari álláskeresőkön belüli 44,2%- T E S T Ü L E T I Ü L É S os arányt képvisel. Ezzel szemben évben 146 fő szakképzetlen álláskereső szerepelt a nyilvántartásban, mely a nádudvari regisztráltakhoz viszonyítva 41,7%-os arányt jelent. Nádudvaron évben 142 fő, míg évben 172 fő részesült pénzbeli ellátásban. Ez 2015-ben a járási ellátottak 17,3%-át, míg tavaly az 18,2%- át tették ki. Nádudvaron a munkanélküliségi ráta az év elejei 7,76 %-ról 5,25 %-ra csökkent az év végére. A városban évben havi átlagban 93 fő tartós álláskeresőt tartottak nyilván a járási hivatalban, mely létszám a nádudvari álláskeresőkön belüli 21,9%- os arányt képvisel. Ezzel szemben évben 80 fő tartós álláskereső szerepelt a nyilvántartásban, mely a nádudvari regisztráltakhoz viszonyítva 22,9%-os arányt jelent. A képviselőtestület a tájékoztatót elfogadta. Második napirendi pontként a grémium a Berettyóújfalui Szakképzési Centrum kérelmét vitatta meg. A centrum egy pályázat keretében napelemeket kíván elhelyezni a szakközépiskola Kossuth utcai épületén, amely az önkormányzat tulajdona. A képviselőtestület, mint tulajdonos hozzájárult ahhoz, hogy nyertes pályázat esetén a napelemek felszerelésre kerüljenek. Európa-bajnoki részvétel támogatása Harmadik napirendi pontként a képviselők az Edit Fitnesz Egyesület kérelmét támogatták. A 600 ezer forintos önkormányzati támogatásnak is köszönhetően az egyesület az idei Európa bajnokságon részt tud venni. Különfélék között a képviselőtestület arról hozott döntést, hogy a Belügyminisztérium által kiírt pályázaton járdafelújításra ad be pályázatot. A felújítandó járdaszakasz a Nádudvari Polgármesteri Hivatal és a Kiss János altábornagy utcák közötti szakaszt érinti. A beadandó pályázatban 8,8 millió Ft összeget kíván állami forrásból e célra fordítani az önkormányzat. Az önerő mértéke 50 %. Dr. Sós Csaba Príma pils viseli városunk nevét Folytatás az 1. oldalról Molnár István elmondta, hogy névhasználati kérelemmel fordult a település önkormányzatához, hogy engedélyezzék neki a Nádudvar név hasz- Nádudvar söre fa díszdobozban nálatát, így a domonyi BigFoot Sörfőzde kisüzemében készülő prémium minőségű, pils típusú, kézműves láger sör címkéjén azt szerepeltethesse. Az engedélyt a városvezetéstől megkapta, hiszen az városmarketing szempontból is településünk érdekeit szolgálja. - Minden várakozást felülmúlt az érdeklődés a vadonatúj nádudvari portéka iránt. Nagycsütörtök délutánján kerültek az első üvegek üzletünk polcaira, s kevesebb, mint 24 óra leforgása alatt elfogyott az első szállítmány ecsetelte a kezdetet a vállalkozó. Azóta azonban folyamatosan kapható a települési nedű, amely már az első napokban több száz kilométerre vitte Nádudvar hírnevét. A prémium seritalt kedvelők és címkegyűjtők többek között már Szombathelyről, Szegedről, Miskolcról és Budapestről is vásároltak a kuriózumból, volt, aki idáig autózott érte, mások csomagban kérték a szállítást. További érdekesség: Nádudvar söre fa díszdobozban is kapható, ami elegáns ajándék minden alkalomra, s saját gyűjteményben is megállja helyét. VERSSAROK A költészet napja alkalmából tette közkinccsé a jobbra olvasható hat versszakos művét Majoros György. Nagyon ritka, hogy kis városunk történelméből merítsen ihletett egy helyi műkedvelő rímfaragó (akit egyébként inkább műszaki beállítottságáról ismerhetünk). A nádudvari csalikorsó legendája című költemény úgy született, hogy egy pályázatra készülvén Ditta lányával ellátogattak ifjabb Fazekas Istvánhoz, aki többek között ezt a történetet is megosztotta velük prózában. Ezt öntötte versformába a szerző, akinek célja, hogy más helyi legendákat is rímekbe szedjen. Mi pedig örömmel közöljük! A nádudvari csalikorsó legendája Nádudvar régi város Hajdú-Bihar megyében, Éltek már itt fazekasok a török idejében. A fazekasság az bizony az ördög mestersége, Formázzák az agyagot, majd beteszik a tűzbe. Tetszett a töröknek is a fekete kerámia, De még jobban tetszett a nádudvari szép lányka. Kereste is mindenhol, amerre csak tudta, Szejdi Ahmed a várost ezért többször is feldúlta. Akkoriban fogták el a főbíró szép lányát, Hogy Isztambulba vigyék, és szeresse a szultánt. De a titokzatos hárembe csak az mehetett, Akit Váradról a török pasa továbbengedett. A nádudvari főbíró Váradra igyekezett, A lánya szabadságáért félve esedezett. A pasa váltságdíjként, olyan kerámiát kért, Amibe ha vizet töltenek, az borrá változzék. A szerető apa egy percet sem késlekedett, A fazekasokkal egy csalikorsót készíttetett. Az elkészült agyagedénynek volt két feneke, Az egyikbe a bort, a másikba a vizet öntötte. Örült a pasa a varázslatos kerámiának, Szabadulást engedett a csodaszép leánynak. A nádudvari fazekasmesterek ravaszsága Mindörökre fennmarad eme legendába. Lakossági fórum lesz május 17-én 16 órakor a művelődési központban: településképünket érintő ötleteket várnak városunk lakóitól a szerda délutáni gyűlésen. Nádudvar város közigazgatási területére készülő Településképi arculati kézikönyv és a hozzá tartozó rendelet megalkotásához szükséges lakossági észrevételek rögzítése, átfogó új településrendezési terv, helyi építési szabályhoz szükséges előzetes lakossági észrevételek rögzítése valamint településképi koncepció készítéséhez szükséges előzetes lakossági észrevételek rögzítése a célja a fórumnak. Kőművest keresnek! A Nádudvari Nonprofit Kft állást hirdet teljes munkaidőben, építőipari kivitelezésben és szerkezetépítésben jártas, szakképzett kőműves munkakör betöltésére. A jelentkezéseket és fényképes önéletrajzokat személyesen a Nádudvari Nonprofit Kft irodájában (4181 Nádudvar, Petőfi S. u. 13.) vagy az info@tvg-nadudvar.hu címre várják.
3 2017. május Nádudvari Hírek 3 17 nyertes pályázat az idei évre! Eltelt egy negyedszázad a nádudvari kézműves iskola fölött A második körben már figyelmesebbek voltak a pályázók, így a korábbi négyhez újabb 13 győztes projekt társul. A Nádudvar Város Művelődéséért és Sportjáért Alapítvány Kuratóriuma által évben kiírt két pályázati fordulóban az alábbi pályázók (szervezetek, egyesületek, alapítványok, amatőr együttesek) nyertek támogatást összesen Ft értékben. A város kulturális, sport életének, a nádudvari kultúra jó hírének fejlesztése, terjesztése, a városi szabadidős programok színesítése érdekében. - A kuratórium köszöni minden pályázónak a munkát, amelyet városunk érdekében végez, egyúttal sok szerencsét, jó időt kíván a támogatott célok megvalósításához! tette hozzá Juhász Sándor elnök. Tételes támogatások Most pedig nézzük, hogy pontosan ki, mekkora összeget és milyen közérdekű célra fordíthat. Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány: Ft a nádudvari szűrrátétes szövetkezet történetének bemutatása című könyv megjelentetésére. Vadvíz 2009 Sporthorgász Egyesület Nádudvar: Ft a évi Egyesületi nap és horgászverseny megrendezésére. Nádudvari Sport Egyesület: Ft a labdarúgó csapatok felkészítésére, versenyeztetésére. Galamb és Kisállattenyésztők Egyesülete Nádudvar: Ft a évi kiállítás megrendezésére. Nádudvari Edit Fitness és Aerobik Egyesület: Ft diákolimpia döntőn, ritmus csapatok versenyén való részvételre. Jövő Nemzedékéért Alapítvány: Ft a Kövy olimpia- a Kövy-hét jegyében programjukra. Ady Endre Művelődési Központ és Városi Könyvtár: Ft Idősek Világnapjára, Ft Hagyományőrző Majálisra, Ft Gyermeknapra. Nádudvari Polgárőr Közhasznú Egyesület: Ft a IV. Polgárőr Bálra. Nádudvar Asztalitenisz Sport Egyesület: Ft versenyek nevezési díjára, utazási költségre. Nádudvari Ficánka Kiemelkedően Közhasznú Egyesület: Ft nyári táborra. Kyokushin Karate Klub: Ft versenyeztetés, egyéni képzés költségeire. Rácz Kickboxing Team Kaba Sportegyesület: Ft az egyesület működésének támogatására, versenyeztetésre. Sporthorgász Egyesület Nádudvar 1960: Ft Családi nap, Szt. István kupa megrendezésére. Nádudvari Liszt Ferenc Kórus Egyesület: Ft a évi karácsonyi hangverseny színesítésére. Szociális Szolgáltató Központ Népdalköre: Ft a Keressük az ország nótafáit programsorozaton való részvételre. Elégedettségi vizsgálat az SZSZK-ban Étel-kérdőíven mérték fel, min lehetne még javítani. Az eredményről Balázs Andrea intézményvezető szólt. - A szociális étkeztetés területén minden étkező részére eljuttattunk egy kérdőívet, melyből 154 darab érkezett vissza. Ebben a felmérésben a megkérdezettek által adott válaszok alapján vizsgáltuk, hogy az ellátottak mennyire elégedettek az étel minőségével, mennyiségével, hogyan minősítik az étrend változatosságát, az étel kiszolgálását, az ebéd időbeni házhoz szállítását. Kitértünk arra is, hogy a térítési díj megfizetése mennyire okoz megterhelést az étkezőknek. Ezeket a kérdéseket az ellátottak 1 és 5 pont közötti skálán értékelték. Kértük javaslataikat arra vonatkozóan, hogy mit szeretnének, min kellene változtatni, mit hiányolnak még az étel előállításával és kiszolgálásával kapcsolatban kezdte értékelését az SZSZKvezető. 154 kérdőív érkezett vissza. Az egyik visszapostázása meg is örökíttetett A válaszadók 79%-a jónak, 10%-a közepesnek értékelte az étrendet. 3% közepesen, 95% teljes mértékben elégedett az étel mennyiségével. Az étel minőségét 8%-a közepesnek, 80%- a pedig jónak ítélte meg. Mindegyik válaszadó időben (11 és 13 óra között) megkapja az ebédet. A kiszolgálást a válaszadók 90%-a rendkívül udvariasnak, jelesnek értékelte. A térítési díj összege azonban 42%-uknak megterhelést jelent. A beérkezett kérdőívek alapján a megkérdezettek 51%-a szeretne több gyümölcsöt és savanyúságot, 70%-a pedig gyakrabban igényelne süteményt. Voltak olyanok is, akik sokallták a sárgarépát és a zöldségeket a levesekben, vagy szeretnék, hogy ne főzzenek például belszerv pörköltöt. - Mások megköszönték a szakácsok és a dolgozók munkáját, a gondoskodást, amely jó érzéssel tölt el bennünket! örült a pozitív visszajelzésnek az intézményvezető. Összességében a felmérési eredmények szerint az intézmény konyhája az ellátottak túlnyomó többségének igényeit rendkívül jó módon kielégíti. - Szükséges a közepes értékelést adók véleményének alaposabb vizsgálata és az ellátottak fokozottabb bevonása az étrend összeállításába, továbbá a kérdőívbe leírt javaslatok alaposabb figyelembevétele vonta le a konzekvenciát Balázs Andrea. Folytatás az 1. oldalról során több mint 120 millió forinttal gyarapodott, a szakképzés fejlesztésére közvetlenül biztosított szakképzési hozzájárulások útján. Ezzel a támogatással az iskola műhelyfeltételei folyamatosan bővültek, cserélődtek az oktatott szakmák gyarapodásával együtt. Különböző pályázatokon közel 75 millió forintot nyertünk a tárgyi feltételek javítására és szakmaitanulmányi munkára az évek során. Így jutott el az iskola Finnországba, Törökországba, és Romániába, vagy fogadta onnan a partner iskolák képviselőit. Számos kiállítás, bemutató részesei lehettünk 25 év alatt melyek között kiemelkedő volt a debreceni Kossuth Egyetemen megrendezett kiállítás 2006-ban, vagy az idei bemutatkozás a Pesti Vigadóban. Az iskola és kollégium épületei ma is az önkormányzat tulajdonában vannak, az együtt átélt színvonalas ünnepeink, mint pl. a 2006-os iskola-felújítás, a 2007-es kollégium átadás, az itt kialakult szellemi műhelyek, alkotótáborok mind egybeforrtak Nádudvarral. Ti mindig a mi iskolánk maradtok Tíz éve a kollégiumavatón. Dr. Takácsné Baranyai Etelka iskolaigazgató és Beke Imre polgármester Ízelítő az itt készült több ezer míves kézműves alkotásból szokta mondani Beke Imre polgármester egy-egy komolyabb változás előtt. Ezt nem lehet elvitatni. Az érettségizett vagy 10 osztállyal rendelkezők két tanév alatt szerezhetnek szakmát. Ma már nappali munkarendben, iskolarendszerű oktatásban 25 éves korig államilag támogatott az első szakképesítés, míg iskolatrendszerű felnőtt oktatásban esti tagozaton - korhatár nélkül az első és második szakképesítés is megszerezhető ingyenesen. Ennek köszönhetően igen magas a felnőtt tanulók létszáma iskolánkban, kik között sokan jönnek az ország legtávolabbi pontjától Budapesten át határon túlról is. A jubileum alkalmából a szakiskola Szín-terében sikeres volt a tanítványok alkotásaiból, míg a folyosó galérián a 25 tanév fontosabb eseményeit, a szakmai műhelyek fejlődését, egy-egy vizsgakiállítást, hagyományos iskolai rendezvényt bemutató fotókból rendezett kiállítás, mely egész évben megtekinthető. Szakmák Éjszakája Nádudvaron is Az ország 44 szakképzési centrumának tagintézményeiben több mint 4600 eseményt szerveztek. Az április 21-ei Szakmák Éjszakája rendezvény célja, hogy a továbbtanulókat, érdeklődőket megismertessék az oktatott szakmák szépségével, segítséget nyújtsanak a pályaválasztásban. A BSZC Nádudvari Kézműves Szakközépiskolája és Kollégiuma szintén gazdag programmal csatlakozott az országos rendezvényhez. Természetesen nem maradhatott ki a Nádudvari félfordulós a megnyitón, majd dr. Takácsné Baranyai Etelka tagintézmény- A Nádudvari félfordulós adta az alaphangot vezető üdvözölte a vendégeket és átadta a 25. jubileumi tanév kiállítását. A huszonöt év alatt huszonöt volt tanulójuk szerzett népi iparművész, Népművészet Ifjú Mestere címet, vagy Junior Prima Primissima díjat, akik közül néhányan már itt tanítanak az iskolában; és most eddigi munkáikat tették közszemlére. A szakoktatók több előadást is tartottak, így Vetró Mihály a honfoglalók életéről, mesterségeiről, a közép-ázsiai nemezhagyományokról, Benő Tamás a pásztorok bőrmunkáiról, Fazekas Ferenc a honfoglalás kori agyagművességről, Domán Csaba közgazdász a magyar népi kézművesek értékesítési szokásairól. Megismételték a Hely című Kossuth rádióban elhangzott műsort az informatikai szakmacsoport illusztrációival. Közben a népi kézműves bemutatók mellett kézműves foglalkozásokon ismerkedhettek a mesterségekkel, népi sportjátékokkal, íjászattal szórakozhattak a résztvevők. A hagyományos kenyérlángoson kívül a Nádudvari Élelmiszer Kft. termékeit kóstolhatták, hogy néptánc tanulással, táncházzal fejezzék be az estet a vendégek.
4 4 Nádudvari Hírek május Nádudvaron áprilisban egy bűncselekmény jutott a rendőrség tudomására, valamint egy olyan járművezetővel szemben is intézkedtek, aki ittas állapotban közlekedett. Betörésről érkezett bejelentés telefonon a nádudvari rendőrőrsre április 25-én 16 óra körüli időben. A bejelentő elmondta, hogy a Nádudvar, Szabadság utcában található ingatlanjába ismeretlen személyek betörtek. A bejelentést követően azonnal a helyszínre érkeztek a rendőrök, akiknek a bejelentő elmondta, hogy az utcafronton lévő ablakot betörték, majd a házból fagyasztott élelmiszert és háztartási elektromos berendezéseket akart eltulajdonítani a gyanúsított, aki éppen akkor mászott ki az ablakon, amikor a bejelentő felesége a házhoz érkezett. A nő a megszerzett értékeket eldobálta, majd elszaladt. A járőrök egy órán belül a város főterén elfogták, majd a Hajdúszoboszlói Rendőrkapitányságra előállították a helyi lakost. A nyomozók lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki. A 37 éves nő táskájából a betöréshez használt szerszámok kerültek elő, melyet a nyomozók lefoglaltak. A rendőrök április 9-én 3 óra körül a K É K H Í R E K Bem József utcán intézkedtek egy ott közlekedő elektromos meghajtású kerékpárossal szemben. Az intézkedés során a sofőrrel szemben az egyenruhások alkoholszondát alkalmaztak, amely pozitív értéket mutatott, ezért a jármű vezetőjét előállították további mintavétel céljából a nádudvari rendőrőrsre. Ellene ittas járművezetés elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás. Kérjük a lakosságot, hogy segítsék a rendőrség munkáját, amennyiben jogsértő cselekményt észlelnek, értesítsék a rendőrséget vagy a város körzeti megbízottjait, avagy polgárőreit az alábbi telefonszámokon. A bejelentéseket a rendőrség bizalmasan a bejelentő adatait zártan kezeli. Mészáros László r. ftőrm., körzeti megbízott 30/ , Szabó László r. ftőrm., körzeti megbízott 70/ Nádudvar Rendőrőrs 54/ , vagy Hajdúszoboszlói Rendőrkapitányság 52/ , vagy HBM-i Rendőr-főkapitányság Tevékenységirányítási Központ a 112 segélyhívó vonalon. Segítségüket köszönjük! A körzeti megbízottak minden szerdán 16 és 18 óra közötti időben a rendőrőrsön fogadóórát tartanak. Karácsony Béla r. százados megbízott sajtóreferens Fürdőgyógyászati kezelések igénybevétele helyben, Nádudvaron Akkor is kérhetjük Nádudvarra gyógykezelésünket, ha nem itthon megyünk szakorvoshoz. Így itthon és kényelmesebben gyógyulhatunk. Nádudvaron, jelenleg hétfőnként van reumatológiai szakrendelés. Ezért azoknak a vendégeknek is akik táppénz vagy egyéb okok miatt sürgős reumatológiai ellátásra szorulnak más városban lehetőségük van a kiírt gyógyászati kezeléseket Nádudvaron igénybe venni. Ezt a páciens jelezheti a szakorvosnak, így kényelmesebben és időben hamarabb megkezdheti a gyógykezeléseit, ingázás nélkül, akár saját munkaidején kívül is. Így nem kell feltétlenül szabadságot kivenni e miatt. E G É S Z S É G K A L A U Z Dr. Kocsis Erzsébet fogorvos az idősebb korosztálynak szolgál most hasznos információkkal. Felhívnánk a 62 év feletti betegeink figyelmét arra a fontos tényre, hogy a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (volt OEP) által támogatásban részesülhetnek, amennyiben hiányzó fogaikat szeretnék pótoltatni. A támogatás a kivehető pótlásra és a koronákra is egyaránt igénybe vehető. Természetesen ez nem ingyenes pótlást jelent, hanem jóval alacsonyabb árakról beszélhetünk a támogatás igénybevételekor, erről rendelőnkben kaphatnak pontos felvilágosítást betegeink. Érdemes elgondolkodni azokon a következményeken, amelyeket a fogak hiánya okozhat. Legszembetűnőbb elváltozás a megjelenésben mutatkozik meg. Fogak nélkül az ajkak beesettebbek lesznek, Forduljon bizalommal betegirányítónkhoz, Nagyné Kiss Évához! Telefonszám 54/ Egy kezelés ára bruttó 150 Ft. A gyógykezelések igénybevételével - többek között - csökkenthető a gyógyulásra vagy az állapotjavulásra fordítható idő, javítható az életminőség, csökkennek a fájdalmak, a mozgáskorlátozottság mértéke, javul a fizikai erőnlét, a terhelhetőség, tudatos, helyes életvitel irányába mozdítja a betegeket, szakszerű tanácsadással segíti a táplálkozás, a rendszeres mozgás, a stressz-oldás igényének kialakítását. A fürdőgyógyászati szakemberek a jelenlegi betegek mellett szívesen látják azokat is, akik javítani szeretnének életminőségükön! emiatt az orr nagyobbnak tűnhet, az ajkak körüli ráncok mélyebbek lesznek és ezek összessége egy öregesebb arcot mutat. A megjelenés mellett nagyon fontos dolog az étkezés, hiszen fogak nélkül egészséges rágás nem valósul meg. A foghiányos állapot, illetve a teljes fogatlanság következtében emésztőrendszeri panaszok léphetnek fel, úgymint székrekedés, gyomor-, bélgyulladások, túl sok gyomorsav termelés. Ezek a tünetek mind visszavezethetők arra, hogy a táplálék nincs rendesen megrágva, emiatt a szervezetnek több időbe és energiába telik az emésztési folyamatokat elvégezni és ezért egy idő után túlterhelődik. A fentieket összegezve látható, hogy mennyire fontos a fogak pótlása. A következő lapszámunkban a kivehető fogsor (protézis) viseléséről tudhatnak meg fontos dolgokat olvasóink. Orvosok Nádudvaron másfél évszázad 9. Korábbi háziorvosi kollégáját mutatja be orvostörténeti sorozatunkban, dr. Sutus Lenke. Dr. Király Zoltán (képünkön) Debrecenben október 30-án született. Általános iskolai tanulmányait Beretytyóújfaluban, a középiskolait a család továbbköltözésével már a püspökladányi Karacs Ferenc Gimnáziumban végezte között. Egy évig a Biogal gyógyszergyárban dolgozott segédmunkásként, majd 1961-ben nyert felvételt az orvosi egyetemre, Debrecenbe. A végzés után Tiszaszentmártonba került, ahol a falu első orvosaként 2600 fős, frissen kialakított vegyes körzet várta rendelővel, új lakással. Itt nagyon jól érezte magát, mégis egy barátja javaslatára 1969-ben a Borsod- Abaúj-Zemplén megyei Abaújszántóra ment dolgozni. Mindig vágyott azonban vissza az Alföldre, így Nádudvaron dolgozó bátyja hívta fel figyelmét a településen megüresedő körzetre június 1-től dolgozott Nádudvaron egészen július 1-ig, nyugdíjazásáig. Már az egyetemen is körzeti orvosnak készült, pályafutása alatt volt. Húsz éve segítenek intézményesített formában a helyieken. E G Y K O R É S M O S T A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló évi XXXI. törvény hatálybalépését követően Nádudvaron december 1-től kezdte el működését három család-segítővel a Kossuth utca 8. szám alatti óvodában ideiglenes jelleggel a gyermekjóléti szolgálat. Két évvel később december 1-től szintén a Kossuth utcai óvodában kapott helyet a család-segítő szolgálat március 1-től e két szolgálat beintegrálást nyert az időközben állami támogatással megépült Fő út 48. szám alatti szociális szolgáltató központba január 1-től a szociális és gyermekjóléti alapszolgáltatási feladatok hatékonyabb működtetése és a szolgáltatások központi támogatásának optimalizálása végett Nádudvar, Tetétlen és Bihardancsháza önkormányzatai összefogásával mindhárom településre kiterjedően végezték el a munkát egészen december 31-ig. Ugyanis január 1-től jogszabályi változás folytán összevonásra került e két szolgálat és a továbbiakban önálló szervezeti egységként, új elnevezéssel létrejött, de most már csak Nádudvar területére kiterjedően a Család és Gyermekjóléti Szolgálat. Járási szinten pedig megalakultak a Család és Gyermekjóléti Központok; Nádudvar a Hajdúszoboszlói Járási Központhoz tartozik. Nézzük, a Család és Gyermekjóléti Szolgálat miben tud segítséget nyújtani: - anyagi nehézségek terén: alacsony jövedelem, munkanélküliség, pénzkezelési problémák, lakhatást érintő problémák, rezsi költség, - életviteli problémák esetén: alkoholproblémák, felelőtlen, veszélyeztető magatartás a szülő részéről, lakókörnyezet elhanyagolása, személyes higiénia elhanyagolása, - ügyintézés: kérelmek, nyomtatványok kitöltése, támogatásokhoz, ellátásokhoz történő hozzájutás segítése, okmányok pótlásához szükséges igény- járási, tanácsi, önkormányzati alkalmazásban, majd a vállalkozói létet is kipróbálhatta. A kor elvárásainak megfelelően ellátott vöröskeresztes és polgári védelmi feladatokat, 1990 és 2002 között önkormányzati képviselőként tevékenykedett. Legkedvesebb elfoglaltságként az idősekkel való foglalkozást, törődést tartotta, húsz éven keresztül az idősek otthonában tevékenykedett. Felesége Prokesch Edit, két leányuk (1969, 1971) és egy fiuk (1976) született. lések kitöltése, orvosi, szakrendelési időpontok kérése, - gyermeknevelési problémák: magatartási, nevelési, kamaszkori problémák, nehézségek kezelésében történő segítségnyújtás. A Család és Gyermekjóléti Szolgálat hatékony működéséhez krízishelyzet és veszélyeztetettség elhárítása elengedhetetlen a jelzőrendszer kiépítése és működtetése. Az eredményes munka érdekében folyamatos személyes kapcsolatra van szükség a jelzőrendszer tagjaival és a lakossággal. Fontos, hogy a különböző szakemberek a segítő tevékenység során a maguk területén a feladataikat ellátva, egymással konzultálva, egymás munkáját megismerve, azt kiegészítve dolgozzanak a közös cél érdekében. Szolgálatunk a jól működő jelzőrendszer kiépítésére folyamatosan törekszik. Célunk, hogy a Család- és Gyermekjóléti Szolgálat látóterébe kerüljön a városban élő minden veszélyeztetett gyermek, krízishelyzetbe került család és egyén. A családgondozással, a veszélyeztetettség minimálisra szorításával a szakosított ellátási formák igénybevétele csökkenjen. Ennek érdekében prevenciós programokat szervezünk: egészségmegőrzés, adománygyűjtés és osztás, ruha-börze, nyári táborok, mikulás és karácsonyi ünnepség, Egyéb szolgáltatásaink: kapcsolattartásra, pszichológiai tanácsadásra, pártfogó felügyelőnek, gyermekjogi ellátott jogi képviselőnek helyet biztosít. Tapasztalataink szerint a legrászorultabbak elsősorban azok a fiatal családok, ahol sok az eltartott gyermek, és azok az emberek, akik egyedülállóak és magatehetetlenek. - A szegénység nagyon gyakran a háztartási gazdálkodási tudás hiányával életvezetési problémákkal is együtt jár, emiatt csak komplex segítségnyújtás esetén számíthatunk eredményre adott rövid betekintést munkájukba Kovácsné Molnár Ildikó a Család és Gyermekjóléti Szolgálat vezetője. N. E.
5 2017. május Nádudvari Hírek 5 Hagyományőrző Majális pásztorokkal, struccpörkölttel szöveg nélkül
6 6 Nádudvari Hírek május Köszi, Kick-box szponzor! Mazsoretteseink a Rubin cipők verseny eredményhirdetésén Szurkolói büntetőpárbaj a Nádudvari SE Földes megyekettes labdarúgó mérkőzés szünetében. Kólával a kezében a gyermek verseny győztese. A felnőttek közt is többen próbálkoztak, de a pezsgőt Szkupi Tibor vitte haza. A nádudvari aerobikosaink értékes érmeket halmoztak a diákolimpiai döntőben Szarvason, edzőjük Örvendiné Edit vezetésével Ha itt van a 10 perc! mozgalmas jelenet a Légy jó mindhalálig! musical nádudvari előadásából Húsvétolás a Ficánkában A győztes sporthorgászok a húsvétvasárnapi szezonnyitón, jobbra a két bottal fogott hal A Bódi Berecki pergetőpáros
7 2017. május Nádudvari Hírek 7 Sikeres országos verseny Nádudvaron! S Z Í N H Á Z Most itthon is küzdőtérre léptek kick-boxereink. Előbb azonban április 2-án a 4fight kupa országos kick-box verseny első fordulójában vitézkedtek Budapesten, ahonnan három arany- és ugyanennyi ezüstéremmel gazdagodva térhettek haza. A részletes eredmények: Gábor Rea Fruzsina Light contact II. hely, Kicklight II. hely; Darányi Csenge Light contact I. hely; Tamás Ádám Light contact I. hely, Kick-light I. hely, Tarcsi Lóránt light contact II. hely. A II. Kövy 4fight Kupa április 29-én viszont már Nádudvar hírnevét öregbítette, hiszen a tavalyi évhez hasonlóan a Rácz Kickboxing Team Sportegyesület idén is megrendezte országos kick-box versenyét. A közel 200 versenyző egészen éjfélig harcolt egymás ellen három tatamin a minél előkelőbb helyezések megszerezésért. Az ország 23 csapata látogatott el hozzánk erre a versenyre. A mieink éppen tucatnyian képviselték városunkat és az egyesületet nem tucateredménnyel. Aranyéremnek örülhetett Tarcsi Lóránt, Nagy Tamás, Erdei Benjámin és Darányi Csenge. Az ezüstérmesek sorát gazdagította Tarcsi Gergő, Nagy Tamás, Kocsok Nikolett, Hegedüs Kincső Zsófia és Darányi Csenge. Bronzérmesek lettek: Tamás Ádám, Erdei Benjámin, illetve Korcsok Nikolett. Hárman: Győrfi Veronika, Nagy Máté, valamint Deilinger Ádám pedig gyakorló mérkőzéseket vívtak point fighting és light contact kategóriában. Tavaszköszöntés és húsvétozás Ficánkásan A lányok csoki nyuszikkal, tojásokkal, kínálták kosarukból az őket locsolóversekkel köszöntő kis legényeket, akik illatos kölnivel illatozták be a lányok ruháit. Így zajlott húsvéti muri a húsvéti népi hagyományoknak megfelelően a Baksay utcai Ficánka-házban. Ezután húsvéti dekorációkat készítettek, s a nyuszi és báránysimogatás sem maradhatott el. Végül a kedvencük, a nyuszitojás keresésbe is nagy örömmel vetették bele magukat a gyerekek! A tavasz kezdetét családias légkörben ünnepelték a vendégek fogadását követően, ajándékot osztottak a több éve egyesületi tagok és gyermekeik ré- szére. Ezt követően Gidai Dorinától tavaszköszöntő dalokat hallhattak, míg Kiss Virág a Szépség és a szörnyeteg musicalből énekelt, majd a gyerekek és a felnőttek is együtt énekelhettek Czináné Nyíri Enikő gitárkíséretével. A közönségkedvenc Szentirmai Péter bűvész bohóc is szórakoztatta a vendégeket: minden kisgyermeknek elkészítette az óhajtott lufi különlegességeket! A hangulat a tombolasorsolással tetőzött! Ezúton is köszönettel tartozunk mindenkinek, akik a tombolanyereményekhez hozzájárultak! zárta gondolatait Bekéné Lovász Andrea és Elek Emília a családi bölcsőde két munkatársa. A pecabotot is kifogták Fél tonna pontyra vadásztak a helyi sporthorgászok a húsvétvasárnapi szezonnyitón. A Sporthorgász Egyesület Nádudvar 1960 szezont nyitó horgászversenyét 500 kg ponty telepítése előzte meg. Kimondottan hideg és szeles reggelen kezdte meg a horgászatot 33 felnőtt horgász a 2. sz. tavon, az 1. sz. tavon pedig 14 ifjúsági és gyermek horgász. Velük egy időben Esztári Lajos és segítői is hozzáfogtak a marhalábszár pörkölt főzésének. Pontyot tettek a verseny végére Az erős szél sok felnőtt horgász számára átok volt ezen a napon, de az első helyezett Kovács Gergelynek áldás. Kiválóan használta ki szerencsés rajtszám húzásának lehetőségeit. Match bottal, illetve rakós bottal 20,49-kg pontyot fogott meg, ami biztosította számára az első helyet. Őt követte Tőzsér Sándor 13,33 kg hallal, harmadik helyezett Virág Miklós lett 10,31 kg kifogott ponttyal. Negyedik helyen Nádházi Sándor végzett. Az ötödik helyre elegendő halat fogott Kiss Lajos. A gyermek és ifi horgászoknál csupán két halat sikerült megszákolni, ennek fényében első lett Kiss Tamás, őt követte a képzeletbeli dobogón Mónus Roland. A többi helyezést innovatív módon, ügyességi versenyen eldöntve osztották ki: Feeder bottal dobtak célba; ez jó néhány horgász palántának hasznos és új ismereteket adott a helyes dobástechnika részleteiről. Így harmadik helyezést ért el Apagyi Ákos, őt követte Nagy Mónika Vilma, az ötödik pedig Székely Attila lett. Régi sporttárstól búcsúztak Az eredményhirdetést megelőző beszédében Juhász Sándor, az egyesület elnöke szomorú kötelességének tett eleget, s megemlékezett a nemrégiben elhunyt horgásztársról, Danka Jánosról, aki az egyesület egyik alapító tagja volt. Valamennyi jelenlévő egy perces, néma főhajtással emlékezett reá. Továbbá az elnök úr köszönetét fejezte ki, minden horgásznak és kedves hozzátartozójának, aki önkéntes munkájával hozzájárult a sikeres verseny megszervezéséhez és lebonyolításához. Az eredményhirdetést követően, valamennyi horgász és vendége nagy megelégedéssel fogyasztotta el az ízletes ebédet. Tar Mónika A laikus megfigyelő számára a nap legérdekesebb eseménye volt, mikor az egyik fiatal versenyhorgász őrizetlenül hagyott botját vitte magával a csalira kapó hal. Egy másik bottal végül kimentették a becses szerszámot, sőt azután még a horgon ragadt zsákmányt is sikerült megkaparintani. Igaz, azt már csak versenyen kívül. M. L. Katartikus élmény többedjére is A Légy jó mindhalálig a nyíregyházi Mandala Dalszínház előadásában is magával ragadó. Móricz Zsigmond idestova évszázados társadalmi regényének musicalváltozatát megyénken belül immár harmadik társulat előadásában láthattam. Annak mondanivalója tinédzserként, majd fiatal felnőttként, s most már így negyvenen túl is megérintette lelkem. Leginkább mondanivalójával. Az én édesanyám, azt mondta nekem, Bárhol, bármi vár, csak a jót tegyem! Hisz jóra születtünk, hisz mind azért vagyunk, Hogy a világ jobb legyen, egy kicsit általunk! Vajon hány édesanya, édesapa adja ezt útravalóul manapság gyermekének? Pedig adhat-e többet? Az én tizenkét éves, a kamaszkor küszöbén kopogtató fiam azt mondta nekem az előadás után: Apa, én sokszor magamra ismertem Nyilas Misiben! kell-e ennél több egy érző szívű szülőnek, aki igyekszik az olyan örök értékek felé terelgetni gyermekét, mint a hit, az igazság, és a becsület. Mindezt persze kénytelen úgy tenni, hogy a gyermeki jó lélek ne legyen védtelen a világ gonoszságaival szemben. Különben ő is a Móricz-főhőshöz hasonlóan értetlenkedne: A felnőtt tudja tán, Mit, miért csinál, De rossz és kegyetlen, Tudom már! A látszatnak hisz úgy ítél, De ölni tudna néhány krajcárért! A nádudvari Picur csoport április 8- án, a Tiszavasváriban megrendezett országos minősítő versenyen bronz, a Csillagfény csoport ezüst, arany a Jégvirág csoport ezüst és arany minősítésben részesült a szigorú szakmai zsűri előtt. Irigység fojtja, mérgezi lelkét! A gyűlölség megöl minden szép érzést! És nem marad más cél, Még több pénz, Még több fény! És még több hidegség! Hiszem, hogy egyre többen belátják - még ha a mai világ nem is erre tendál mostanság -, hogy igaza van Nyilas Misinek, aki legszívesebben mindenkinek, aki szembejön vele az élet országútján, azt mindjárt tanítani kezdené arra: légy jó, légy jó mindhalálig! Bál a Savoyban A második tavaszi hónapban (akárcsak februárban) két színháztermi előadás is volt a művelődési házban. A Bál a Savoyban egy ízléses operett köntösbe bújtatott szerelmi történet, ahol e nemes érzelmet nem tudja véglegesen derékba törni a váratlanul felbukkanó múlt. A bulvár előadásokhoz hasonló a történetvezetés: szerelem, szenvedély, félreértések, testiség, de mindez most elegánsabb kivitelben volt látható, hallható (bár a női énekesek szövegét, csak nagyon fülhegyezve lehetett érteni, de ez a műfaj sajátossága). Sajnálhatja, aki nem nézte meg! Voltak ilyenek szép számmal, hiszen határozottan kevesebben foglaltak helyet a nézőtéren, mint egy Beleznay Endrével felturbózott bulvár darabban Ám nekik sem kell soká várni: május 20-án a népszerű színész főszereplésével érkezik Nádudvarra a Pasik a pácban című zenés vígjáték. M. L. Rubin cipőn és országos minősítőn A Nádudvaron megrendezett Rubin cipők megyei minősítő versenyen április 25-én a Picur csoport ezüst, a Csillagfény és a Jégvirág csoport pedig arany minősítésben részesült. Mazsorett oktatójuk Tőzsér Jánosné. Fotójuk a szemközti oldalon látható! Nemzetközi második helyet pergettek Bódi Zoltán és Berecki Kitti párosa kifogta az ezüstérmet az Internactional Predator Classic Challenge (IPCC) Masters páros csónakos pergető verseny döntőjén indulók között. A Ponton 21 Team Hungary színeiben versenyző nádudvari páros (fotójuk az előző oldalon) április 2-án mérkőzött meg a díjakért a Mátravölgyben található, szücsi Völgy-tavon. Az igen szigorú szabályozású többfordulós pergető versenyt a Magyar Pergetőhorgászok Egyesülete rendezte a Catch and Release (Fogd meg és engedd el!) elvrendszer alapján. A verseny szellemisége és szabályai értelmében csak fedetlen múltú horgász jelentkezhetett, akinél nem merült fel semmiféle hallal kapcsolatos etikai vétség, szabálysértés vagy bűncselekmény. Az első tíz helyezett duó a Masters ligán belül megkapta az ELIT besorolást és az indulási jogot a évi Masters-Elite döntőbe jutáshoz. A verseny szigorú és egyben egyedi szabályrendszere rákényszeríttette a pergető horgászt arra, hogy minden halfajtából az eredményesség érdekében legalább kettőt fogjon. Ezzel minimálisra próbálták csökkenteni a szerencse faktort a versenysorozatban. Tehát, csak olyan horgász tud érvényesülni, aki minden ragadozó halfajtát meg tud fogni versenykörülmények között. Szuperdöntőre készülhetnek A versenyre felkészülni, edzeni a tavon csak november 1-től április 1-ig lehetett, viszont a verseny előtti napon csak 14 óráig lehetett horgászni. A horgásztilalmat szigorúan be kellett tartani mindenkinek. Csak horgászfelszerelések nélkül tovább lehetett tartózkodni a tavon radarozás és a versenytaktika felépítése céljából - számolt be röviden a Bódi - Berecki pergető páros a versenysorozatról, akik nagy várakozással készülnek a Masters-Elite szuperdöntőre. N. E.
8 8 Nádudvari Hírek május Tavaszi sikerek az iskolában Nem csak a fák rügyei, a gyerektehetségek is bontakoznak kifelé. Debrecenben a Petőfi Sándor Általános Iskolában egyéni matematika versenyen Őri Nóra 2. a osztályos tanuló IV. helyezést ért el. Felkészítője Gál Ilona. Hajdúszoboszlón a Gönczy Pál Általános Iskola tankerületi egyéni matematikaversenyén Kiss Attila 2. a osztályos tanuló IV. helyezést, Varga Flóra 3. c osztályos tanuló II. helyezést, Gál Tamás 4. b osztályos tanuló IV. helyezést értek el. A felkészítő tanítók: Gál Ilona, Rásóné Újlaki Edit, és Pintérné Baranyai Ildikó. Ugyanitt a felső tagozatosok is megmérették magukat. Széles Patrícia 5. d, Szendrei Regina 7. d és Varga Zsófia 8. c osztályos tanuló egyaránt első helyen végzett. Felkészítőik: Törösné Turányi Borbála és Varga Ildikó. Nagyrábén a megyei vers és prózamondó versenyen III. helyezést ért el Mészáros Lilla 2. a osztályos tanuló, különdíjas lett Czirbusz Nóra 2. a osztályos tanuló. Felkészítő tanító nénijük Gál Ilona. A Mozaik országos német versenyen Czina Eszter 8. c osztályos tanuló VI. helyezést ért el. A Karácsony Sándor Általános Iskola német nyelvi akadályversenyén Burkovics Balázs 7. d, Czina Eszter 8. c és Mészáros Bálint 8. b osztályos tanulók csapata I. helyezést, Burkovics Dorina 6. c, Tamás Ádám 6. d és Marján Márk 5. a osztályos tanulók csapata IV. helyezést ért el. Felkészítőik Cziberéné Nagy Katalin és Bugán Annamária. Szintén ezen a versenyen az angol nyelvi akadályversenyen Fejes Aliz 7. c, Bárczi Roland 8. d és Kiss Balázs 8. b osztályos tanulók csapata I. helyezést ért el. Felkészítőik Fejesné Csűrös Kinga és Szabó Imre. A DE jó énekelni! angol nyelvi éneklő versenyen Majoros Sára 7. c, Nagy Zsuzsa 7. c és Oláh Fanni Boglárka 7. d osztályos tanulók Arany fokozatban részesültek. Ugyanitt szóló kategóriában, Lapos Imola 7. c osztályos tanuló szintén Arany fokozatban, Rapp Anasztázia Krisztina pedig különdíjban részesült. Székely Boglárka és Rapp Anasztázia Krisztina 5. a duója szintén Arany fokozatban részesült. Felkészítőjük Fejesné Csűrös Kinga. Újabb nyolcadikosok tettek sikeres alapfokú nyelvvizsgát. Németből komplex C típusút: Czina Eszter 8. c, Szatmári Panna, Mészáros Bálint, Nagy Nelli, Sümegi Ákos 8. b osztályos tanulók. Német B típusút Mónus Roland 8. b osztályos tanuló. Felkészítőjük Cziberéné Nagy Katalin. Angol nyelvből komplex C típusú nyelvvizsgát tett Varga Anasztázia 8. c és Deák Patrik Zsolt 8. b osztályos tanuló. Felkészítőjük Szabó Imre. A Mesél a Sárrét megyei népmesemondó versenyen Kis Laura 5. d osztályos tanuló III. helyezést ért el. Felkészítette Varga Szilvia. A Debreceni Karácsony Sándor Általános Iskola A nyelv egy szépen szóló muzsika helyesírási versenyén Fejes Aliz 7. c osztályos tanuló V. helyezést ért el. Felkészítette Szabó Imre. A Hajdúvidéki Református Egyházmegye zsoltáréneklő versenyén Majoros Sára 7. c II. helyezést, Őz Éva Gréta 6. a III. helyezést és Kovács Gyöngyvér 4. c osztályos tanuló is szintén III. helyezést ért el. Ugyanitt a bibliaismereti csapatversenyen Czina Eszter, Kindák Viktória és Tóth Noémi 8. c osztályos tanulók csapata III. helyezést ért el. Felkészítőik Czináné Nyiri Enikő és Bekéné Tóth Piroska. A Kós Károly Művészeti Szakgimnázium megyei képzőművészeti pályázatán Rásó Norbert 5. c osztályos tanuló különdíjas lett. Segítője Nagy Krisztina. Diáksportban is hasítunk Mezőkövesden a suli kézilabda fesztiválon I. helyezést értek el: Szőnyi Jázmin Anna, Csontos Flóra, Kovács Nina, és Nagy Fanni 3. c osztályos tanulók, Nagy Sára 3. a osztályos tanuló, Jenei Nikolett, Kiss Petra 3. d osztályos tanuló, Karacs Rella, Madarász Regina 4. c osztályos tanulók, Szabó Letícia, Váradi Viktória 4. a osztályos tanulók, Szathmári Nóra, Apagyi Lorina, Balla Ágota 4. b osztályos tanulók. A Diákolimpia megyei döntőjében, a IV. korcsoportban III. helyezést ért el a nádudvariak csapata: Czina Eszter, Danka Edina, Egri Luca, Karsa Zsófia, Kovács Kinga, Majoros Alexandra, Nagy Nelli, Szendrei Regina és Varga Zsófia. Edzőjük Kiss Dóra. Tarcsi Gergő a megyei diákbajnokságon LC és KK C1 kategóriában is I. helyezést ért el Békéscsabán. Szintén Békéscsabán Light-contact kategóriában, és Kick-light kategóriában is I. helyezést ért el. Ugyanitt Tarcsi Lóránt 5. b osztályos tanuló LC és KL C1 kategóriában is II. helyezészt ért el. Az V. Abigél Országos Minősítő Táncfesztiválon keringő, és swing tánc kategóriában is bronz fokozatot értek el a következő tanulók: Apagyi Lorina, Bánfai Dorina, Gál Tamás, Horváth Gabriella, Molnár Zsolt, Pinczés Brigitta, Sós Imre, Szathmári Nóra, Szőllősi Benedek, Szrapkó Lujza Fruzsina, Tóth Antal, Varga Angelika Mária, Zoványi Gergely 4. b osztályos tanulók, és Beke Bálint 3. b osztályos tanuló. Ugyanezen a versenyen country formációban bronz fokozatot értek el a 2. c osztályos tanulók. Név szerint: Bodnár Tibor Attila, Böszörményi Gergő, Cseke Erik, Fekete Milán, Kanalas Jázmin Tifani, Karászi Szilárd, Kiss Hanna, Kiss Sándor Dániel, Ludman Roland, Majoros Flóra, Nagy Boglárka, Nagy Enikő, Szathmári Gábor, Szilágyi Anna Edina, Tóth Alexandra. Tanáruk Gyöngyösi Sándor. V. I. Aerobik diákolimpiai érmek Szarvason az aerobik diákolimpia országos döntőjén is remekeltek a nádudvariak. Challenge kategóriában UP2 korcsoportban, a II. helyen végzett csapat tagjai: Burkovics Kata Virág, Deák Mirjam, Mónus Ditta, Rapp Krisztina, Rácz Janka, Székely Boglárka, Vizsnyai Zsuzsa, Varga Julianna és Majoros Laura. Step kategóriában a Burkovics Kata Virág, Deák Mirjam, Mónus Ditta, Székely Boglárka, Vizsnyai Zsuzsa és Varga Julianna alkotta csapat I. helyezést ért el. Deák Mirjam, Boldizsár Adrián, Rácz Janka és Rapp Krisztina kvartettje az V. helyen végzett. Basic kategóriában Boldizsár Adrián I. helyezett lett. Edzőjük Örvendi Sándorné. Csapatfotó a 6., színes oldalon! Az írott szó varázsa Olvasni jó, az írott szó varázsát nem pótolhatja semmi - ezekkel a gondolatokkal nyitották meg április 20-án a XXIV. Nemzetközi Könyvfesztivált a budapesti Millenáris parkban. Idén 28 ország 150 kiállítója mutatkozott be, díszvendégként a visegrádi országok és Orhan Pamuk Nobel-díjas török író. Különösen kedves számunkra a Corvina Kiadó gondozásában megjelent Magyar népi kézművesség című, Bede Béla tollából megjelent könyv. A kötetet annak szerzője, szaklektora és a kiadó igazgatója mutatta be nagyszámú érdeklődő előtt április 22-én. A népi kézműves ellentétben a korlátlan művészi szabadsággal rendelkező iparművésszel tiszteletben tartja a hagyományokat. Termékeinek formája és díszítése is alapvetően hagyományőrző, bár az újítás sem idegen tőle szerepel a kötet ismertetőjében. 112 magyarországi kézművessel ismerkedhet meg az olvasó, 16 fejezetben. Hangulatunktól, érzéseinktől függően sokféleképpen becézzük Őt: anya, mama, anyám, anyuka, anyucikám, mamuska, a- nyácska, de minden megszólítás mögött ugyanaz az a személy áll: az édesanya. Egy zsidó közmondás úgy tartja, hogy Mivel Isten nem lehetett ott mindenütt, megteremtette az Anyát. A legszebb feladat a világon, amit a nő kapott az élettől, az anyaszerep. Az anya által létezünk, méhében fogantunk, szívének dobbanása, légzésének folyamatossága, hangjának muzsikája, ritmusa az élettel való első kapcsolatunk. Ő az, aki felnevelt, tanított, aki aggódott értünk, aki betegségünkben A zeneiskolások versenyéről és kirándulásáról tanáruk, Szilvási Zsolt tudósított. A Kövy Sándor Általános és Alapfokú Művészeti Iskola hangszereken játszó tanulói nemrégiben egy házi hangszeres tanulmányi versenyen mérték öszsze tudásukat. Szép számmal születtek arany, ezüst és bronz minősítések. A versenyen az iskola gitárzenekarának tagjai is eredményesen szerepeltek. Az ő jutalmuk volt, hogy tanáruk, Dr. Adrovicz István invitálására ellátogathattak a Zene Birodalmába. E birodalomnak szerte a világban nagyon sok fellegvára van. Az egyik ilyen a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Kara, ahol április 21-én, a kar egyetemi hallgatóiból álló gitáregyüttes adta évi szokásos hangversenyét. Két lelkes szülő segítségével (akik vállalták a gyerekek beutaztatását) érkeztek a tanulók az Egyetem téri épülethez és belépve a Liszt Ferenc Hangversenyterembe, máris ámulatba ejtő látvány tárult elébük. Szemben egy hatalmas orgona sípjai, a tágas hangversenytér, s a lépcsőzetesen emelkedő párnázott széksorok rögtön éreztették, hogy itt valami csoda fog történni. És meg is történt! Ahogy a gitárzenekar Édesanya A fejezetek elején röviden ismerteti a szerző a kézműves mesterségeket, majd a kiemelt műhelyek bemutatása után, felsorol még több mestert címmel, elérhetőséggel. A címlapon egy korongon kancsót formáló kéz látható. Nagy megtiszteltetés ez a fazekasoknak. A kiadványban szerepel rendhagyó módon két nádudvari fazekas: Fazekas Ferenc és Fazekas Lajos a Népművészet Mesterei, Katonáné Kalmár Terézia népi iparművész mézeskalácsaival, valamint a kézműves szakközépiskola művészeti vezetője, a Népművészet Ifjú Mestere: Vetró Mihály nemezeivel. Hiányt pótló ez a tematikus útikönyv, értékét növeli, hogy angol nyelven is megjelent. S. L. günkben ápolt és soksok könnyet hullatott értünk, akinek mi, a gyermekei vagyunk a legfontosabbak. Az igazi anya az életénél is jobban szereti magzatát, a világon a legnagyobb kincse. Lehet bármilyen nagy a bánatod, cselekedhetsz, jót vagy roszszat, az anya a szeretetével ott áll mögötted. De csak akkor csináljuk e szerepet jól, ha az érzelmeink mögött nemcsak a szeretetünk áll, hanem tudatosság, elszántság és akarás. Köszönet mindenért, a sok-sok fáradozásért és azért, hogy soha nem lankadsz el szeretni, Te drága, Te egyetlen és pótolhatatlan Édesanya! Édesanya! Szeretettel köszöntünk! N. E. Kirándulás a Zene Birodalmába 16 tagja (fiúk és lányok) méltóságteljesen elfoglalták a helyüket és a karmester Adrovicz tanár úr intésére megszólaltak az első akkordok, a nézőtéren egy pisszenés sem hallatszott. Senkinek nem kellett mondani: maradj most csendben! Mindenki érezte, itt most csak a gitárokból elővarázsolt hangok tölthetik be a hangversenyterem csendjét. És ez így történt 60 percen keresztül. Közben Tanár Úr mesélt a zenéről, az elhangzó művekről, zeneszerzőkről és a gitárzenekart segítő kollegáiról. Az egy óra úgy elröppent, hogy észre sem lehetett venni. A koncert végén felcsattanó vastaps jelezte, a hangvarázslat ma estére véget ért, de mindenki érezte, ezek a hangok még sokáig fognak szólni fülünkben, lelkünkben, szívünkben. A Zene Birodalmában. Háttérben fent a grandiózus orgona
9 2017. május Nádudvari Hírek 9 Az ifik odaérhetnek a dobogóra Adatdömping a kézilabda háza tájáról A középmezőny alján tanyáznak futballistáink. Négy forduló zajlott előző lapzártánk óta a Hajdú-Bihar Megyei II. osztályú labdarúgó bajnokság Déli csoportjában. Az itt játszó Nádudvari Sportegyesület gárdája egy szovjet-magyaros győzelem mellett két hasonló horderejű és egy szoros vereségbe szaladtak bele. A két nagy zakó a pokoli hangulatú pocsaji pályán és a tavasszal szárnyaló cívisvárosi egyetemi csapat ellen sikerült. Az U19-es, ifjúsági csapat idei öt meccséből négyet megnyert; lapzártánkkor a dobogó harmadik fokán tanyázott. Ha a Szkupi-legények a hátralévő öt fordulóban hozzák a papírformát, a dobogó reális célkitűzés lehet. Eredményeink 14. forduló: Pocsaj Nádudvar 7-1 (3-1). Gólszerzőnk: Hirzics Lajos. Ifi: 2-1. Gólszerzőnk: Ludman Sándor. 15. forduló: Nádudvar Földes 2-3 (0-1). Gólszerzőink: Kenéz Norbert, Hirzics Lajos. Ifi: 4-2. Gólszerzőink: Szatmári Sándor, Ludman Sándor, Sallai Péter forduló: Biharkeresztes Nádudvar 0-6 (0-3). Gólszerzőink: Kiss Attila 2, Kenéz Norbert, Szegi Zsolt, Erdős Máté, Hirzics Lajos. Ifi: 1-7. Gólszerzőink: Ludman Sándor 3, Darányi Tamás, Szatmári Sándor, Lovas Imre és egy hazai öngól. 17. forduló: Nádudvar Debreceni EAC 0-6 (0-3). Ifi: az egyetemi gárdának nincs U19-es csapata, ezért nem volt mérkőzés. Sakk: búcsú a nemzeti bajnokságtól Az utódok dolga visszakerülni az NB II-be. Véget ért a megyei bajnokság is. A 11. fordulóval és egy viszonylag tisztes vereséggel köszönt el a Tóth László csoporttól és ezzel együtt a nemzeti bajnokságtól a Nádudvari Sakk Sportegyesület: a Meritum Tisza-parti Sakkiskola itthon 7,5-4,5 arányban nyert a mieink ellen. Pontjaink a győzedelmeskedő Nagy Tibor és Pinczés Gyula mellett fél pontokat elérő Egri László, Lovas Péter, Keserű Tibor, Vass László és Molnár Tibor révén tevődtek össze. A megyei I. osztály hatcsapatos B csoportjában tavasszal két forduló várt a második csapatunkra. A 4. fordulóban az ebesiek otthonában győztek egy ponttal 5,5-4,5 arányban. Győzött: Pinczés Gyula, Kiss Péter, Baranyai Antal és Fejes Lőrinc. Fél ponttal járult hozzá a sikerhez Deákné Baranyai Anikó, Bárczi Roland, Gál Tamás. Az 5. játéknapon a Hajdúböszörmény második számú alakulata látogatott Nádudvarra. Itt éppen fordított volt a vége, mint az előző körben: 5,5-4,5 oda. Pontszerzőink voltak: Baranyai Antal és Ludman Viktor 1-1, Molnár Tibor, Pinczés Gyula, Deákné Baranyai Anikó, Kiss Péter és Bárczi Roland. A mieink itt az 5. helyen fejezték be a szezont. Több mint tíz kilót dobott le Niki Fogyókúrás versenyt hirdetett év elejével a Jókai4 Sportcentrum. A győztes nevező egy tizessel lett könynyebb. Előtte-utána képe itt látható. A négyhónapos megmérettetés legeredményesebb résztvevője Kissné Suba Nikolett lett. Ő 74 kg-mal mérlegelt a kezdéskor, s a harmadév alatt 10,3 kg-tól sikerült megszabadulnia! Ezzel együtt gyarapodott is, méghozzá értékes nyereményekkel. Két kitartó hölgy végzett mögötte a képzeletbeli dobogón: Csontos Ferencné 7,3 kg, míg Nagyné Szarvas Eszter 2 kg feleslegtől szabadult meg. Totális siker után kis megtorpanás Előbb nullára nyertek, majd kétszer kikaptak pingpongozóink. A megyei másodosztályban szereplő Nádudvar Asztalitenisz Sportegyesület csapata a bajnoki hajrához érkezett. A közelmúlt eredményeit közöljük most. A 19. fordulóban: Nádudvar Nagyrábé II Mivel mindenki négy egyéni és egy-egy páros mérkőzést játszik, így e napon négy találkozót nyert Pergéné Nagy Szilvia, Kiss Attila, Tornyai István és Budaházi Attila. A duók Tornyai István Budaházi Attila és Pergéné Nagy Szilvia - Kiss Attila összeállításban bizonyultak jobbnak ellenfelüknél. A 20. játéknapon a Nádudvar Tiszacsege találkozó 11-7-es vendéggyőze- lemmel végződött. Itt Tornyai István 3, Budaházi Attila 2, Pergéné Nagy Szilvia 1 győzelmet szerzett, s nyert a Tornyai Budaházi páros is. A 21. fordulóban is pályaválasztók voltunk, de ez most nem segített: Nádudvar Püspökladány II A szomszédváros vendégjátékán a mieink közül négy összecsapás végén örülhetett Budaházi Attila, mivel három egyénije mellett Tornyai Istvánnal párban is győzött. Gál Imre két alkalommal bizonyult jobbnak az ellenfélnél. Az utolsó, 22. fordulót május 13-án, lapzártánk után játszották pingpongosaink. Annak eredményét és a 2016/2017. évi szezon értékelését jövő hónapban közöljük olvasóinkkal. A férfi csapat több meccset már nem játszik, de a bajnokság még tart. Március óta nem közöltünk eredményeket a nádudvari kézisektől, így érthetően felhalmozódtak ebbéli restanciáink. Az NB II. Észak-keleti csoportjában szereplő férfiak (felnőttek és juniorok) már lejátszották az összes meccsüket, de mivel más gárdák még május közepén is pályára lépnek, a végső summázás jövő hónapra marad. A nők idén öt találkozót játszottak május elsejei lapzártánkig, s a maradék kettőt azután, így mire e sorok megjelennek már ők is maguk mögött tudják a szezont. Annak értékelését szintén júniusban olvashatják lapunkban. A férfiak eredményei 14. forduló: Balmazújvárosi KK U23 - Nádudvari Akarat Sportkör (15-12). Góllövőink: Csébi Zoltán 5, Rásó Tibor 5, Bangó Tamás 3, Horváth Imre 3, Molnár Tamás 3, Szabó Dániel 3, Balogh Szabolcs 2, Bojté Gergő 1, Czakó Tibor 1. Junior: Hajdúnánás - NASK (20-7). Góllövőink: Dudics Tibor 6, Kiss Martin 5, Csáti Dávid Sándor 3, Rácz Martin 1, Rásó Gábor Xavér forduló: Nádudvari ASK - Kazincbarcikai KSE (14-15). Góllövőink: Csébi Zoltán 8, Horváth Imre 8, Bangó Tamás 4, Bangó Ádám 3, Molnár Tamás 2, Rásó Tibor 2, Balogh Szabolcs 1, ifj. Rásó Tibor 1, Szabó Dániel 1. Junior: (6-18). Góllövőink: Dudics Tibor 5, Kiss Martin 4, Erdős Csaba 2, Rácz Martin 2, Baráth Tamás 1, Kovács Kornél forduló: Berettyó MSE - Nádudvari ASK (15-11). Góllövőink: Horváth Imre 8, ifj. Rásó Tibor 5, Csébi Zoltán 5, Bangó Ádám 4, Bangó Tamás 4, Balogh Szabolcs 2. Junior: (17-10). Góllövőink: Kiss Martin 11, Dudics Tibor 4, Csáti Dávid Sándor 2, Baráth Tamás 1, Rásó Gábor Xavér 1, Szabó Kolos Dániel forduló: Nádudvari ASK - Kisvárdai KC (15-14). Góllövőink: Horváth Imre 7, ifj. Rásó Tibor 7, Csébi Zoltán 5, Bangó Tamás 4, Balogh Szabolcs 3, Molnár Tamás 2, Szabó Dániel 1. Junior: (8-19). Góllövőink: Dudics Tibor 7, Erdős Csaba 4, Kiss Martin 4, Rácz Martin 3, Csáti Dávid Sándor 2, Baráth Tamás 1, Végh Erik Viktor forduló: Juhász `99 Füzesabonyi SC - Nádudvari ASK (14-10). Junior: (18-10). 19. forduló: Fehérgyarmati VSE - Nádudvari ASK (15-9). Góllövőink: Horváth Imre 9, Bangó Tamás 5, Kiss Martin 2, Molnár Tamás 2, Balogh Szabolcs 1, Bojté Gergő 1, Király György Richárd 1, Dudics Tibor 1. Junior: (20-7). Góllövőink: Dudics Tibor 8, Kiss Martin 7, Csáti Dávid Sándor 2, Rácz Martin 2, Váradi Roland Lajos forduló: Hajdúböszörményi TE - Nádudvari ASK (17-15). Góllövőink: Horváth Imre 9, Bangó Ádám 8, Bangó Tamás 5, Csébi Zoltán 3, ifj. Rásó Tibor 3, Balogh Szabolcs 2, Molnár Tamás 1. Junior: (16-11). Góllövőink: Kiss Martin 10, Dudics Tibor 6, Csáti Dávid Sándor 3, Kovács Kornél 1, Rásó Gábor Xavér forduló: Nádudvari ASK - Mezőkövesdi KC U Góllövőink: Horváth Imre 9, Csébi Zoltán 6, Bangó Tamás 5, Balogh Szabolcs 3, ifj. Rásó Tibor 2, Molnár Tamás 1, Szabó Dániel forduló: B. Braun Gyöngyös U23 - Nádudvari ASK (16-16). Góllövőink: Horváth Imre 10, Csébi Zoltán 7, ifj. Rásó Tibor 6, Balogh Szabolcs 5, Bangó Tamás 2, Molnár Tamás 2, Király György Richárd 1. Junior: Nádudvari Akarat Sportkör - Hajdúszoboszlói KSKE Góllövőink: Dudics Tibor 9, Végh Erik Viktor 4, Kovács Kornél 3, Rácz Martin 3, Baráth Tamás 1, Erdős Csaba 1, Kiss Martin 1. A nők eredményei Nádudvari ASK - Létavértes SC (10-15). Góllövőink: Csontos Barbara 5, Kiss Ágnes 3, Gidai Zoltánné 2, Nagy Viktória 2, Sallai Réka 2, Szilágyi Ildikó 2, Horváth Nikolett 1, Kiss Judit 1, Nagy Sándorné 1, Szilágyi Edit 1. DELKE SE - Nádudvari ASK (14-8). Góllövőink: Szilágyi Ildikó 5, Csontos Barbara 3, Kiss Ágnes 3, Kiss Judit 2, Gidai Zoltánné 1, Horváth Nikolett 1, Sallai Réka 1, Zoványi Tünde 1. Berettyó MSE - Nádudvari ASK (12-12). Góllövőink: Csontos Barbara 7, Gidai Zoltánné 4, Kiss Ágnes 4, Kiss Judit 2, Nemes Nikolett 2, Sallai Réka 2, Szilágyi Ildikó 2, Szilágyi Edit 1. Nádudvari ASK - Téglás VSE (10-11). Góllövőink: Szilágyi Ildikó 9, Nagy Viktória 6, Csontos Barbara 4, Gidai Zoltánné 1, Kiss Ágnes 1, Sallai Réka 1, Szilágyi Edit 1, Tőzsér Tiborné Dobi Judit 1. Nádudvari ASK - Püspökladányi KE (14-11). Az eredménytengerben lévő néhány hiányosság a hivatalos online jegyzőkönyvek hiányából fakad. Csapatkép a nádudvari kézilabdázók egy péntek esti, közös edzéséről A nádudvari Kis Éva Bajnok Ligája győztes lett a Győri Audi ETO KC női kézilabdacsapatával! Részletek a júniusi lapunkban.
10 10 Nádudvari Hírek május KÖNYVAJÁNLÓ Gyermeknapra szeretettel egyaránt ajánlom felnőtt és gyermek olvasónak Michael Ende német író könyvét, ezt az örökérvényű meseregényt, Bux Barnabás Boldizsár történetét es megjelenése óta világszerte több millió felnőtt és gyermek ismerhette meg, mivel több, mint harmincöt nyelvre fordították le és egy csodálatos filmet is forgattak belőle. Michael Ende: Végtelen történet Bux Barnabás Boldizsárnak nincs barátja és még az édesanyját is elveszítette. Az édesapja sem fordít már rá kellő figyelmet, de még a szeretetétől is megfosztotta. Az iskolában is mindenki kicsúfolja és kigúnyolja ezt a kövér, esetlen kisfiút. Ezért egy lopott, rejtélyes könyv történetébe menekül, ahol szabadon szárnyalhat a fantáziája, ahol boldog. Fantázia birodalma ez, ahol nincs előtte lehetetlen, ebben segíti a nála levő Aurin, a mindenható medálion is. Ő lesz Fantázia birodalmának legfontosabb lakója, megmentője, akinek meséi nyomán új lények és tájak keletkeznek. Képzeletével megmenti Fantázia Kislány Királynőjét is a rejtélyes betegségtől, mivel egyedül ő képes új nevet találni neki. Barátja lesz Fantázia legbátrabb vitéze Atráskó és a fehér szerencsesárkánya, Fuhur. Együtt összefognak, hogy megmentsék az emberiségnek Fantázia birodalmát, mivel az emberek félik és gyűlölik a fantáziát, félnek az életükbe belevinni. Fantáziánk egyenlő a hazugsággal, tartják. Ha ez a hazugságáradat elborítja az emberiséget, akkor káprázatot, elvakultságot visz az emberek világába, ezért meg kell semmisíteni, el kell pusztítani. De mi lesz az emberekkel képzelőerő nélkül, milyen élet vár rájuk? Az élet szürke, közömbös, sivár lesz valójában, ahol nem lesznek titkok, csodák, melyek színesítik az életet? Hiszen Fantázia birodalom, a költészet birodalma, kitalált lényeivel és lakóival, álomkép, egy végtelen történetben. Barnabás küzdelmei során sokat tanul és sok kalandban lesz része, hogy megtudja, hogyan lesz a fantázia hőséből a mindennapok hőse, s hogyan válhat története valóban végtelenné. N. E. 3 D M O Z I Május 18-án, csütörtökön 15 órától Bébi úr magyarul beszélő amerikai családi animációs film. 16 éven aluliaknak nem ajánlott. 18 órától Arthur király A kard legendája magyarul beszélő, amerikaiausztrál kalandfilm. 16 éven aluliaknak nem ajánlott. 3D teljes árú jegy ára Ft, a 12 éves korig váltható 3D gyerekjegy Ft-ba kerül. M Ű V E L Ő D É S I H Á Z Május 19-én, pénteken 9-12 óráig a színházteremben Nyugdíjas KI MIT TUD? döntője. 13 órától Anyák napi ünnepség Nyugdíjasklubok és Idősek Életet az éveknek Hajdú-Bihar Megyei Szervezete szervezésében. Május 19-én, pénteken 10 órától Baba elsősegély tanfolyam 3. rész. Téma: vegyszer, marószer mérgezések, láz, lázmérés, lázcsillapítás, lázgörcs, epilepszia. Tömény volt április második hete: költészetnapi és húsvéti programok sorjáztak a Kincsesházban. Irodalmi kávéház nyílt egy napra április 11-én a Kossuth tér 5. szám alatt. Verskedvelő felnőttek és gyerekek adták egymásnak a kilincset, s szavalták a szebbnél szebb költeményeket annak hivatalos ünnepén. Elhangzottak itt Petőfi Sándor, Juhász Gyula és több magyar költőgéniusz által szerzett versek is. A prímet persze József Attila vitte, ami érthető is, ha figyelembe vesszük, hogy az ő születésnapját választották a költészet napjává. A szavalatokat a házigazdák kávéval, teával jutalmazták, amihez még nádudvari mézeskalács is dukált. Tojáshímzés, kalácssütés A húsvéti tojások hagyományos díszítését mutatta meg nagypénteken az érdeklődő gyerekeknek Katonáné Kalmár Terézia Pro Urbe-díjas népi iparművész. Az egyik díszítési technika K I N C S E S H Á Z Május 27-én, szombaton Gyermeknap. 10 órától az Én mesehősöm című rajzpályázat eredményhirdetése. 10: 30 órától Solymász bemutató. 11 órától Micimackó című zenés mesejáték a Mandala Dalszínház előadásában. 13 órától póni lovaglás és kézműves foglalkozások, palacsintasütés. 10-től 14 óráig lézerharc: csapatokban, szabadtéren. Május 20-án, szombaton 19 órától, a Gergely Theater bemutatja Johnnie Mortimer és Brian Cooke darabját: Pasik a pácban, ami egy zenés vígjáték két részben. Főszerepben Beleznay Endre. Fordította: Csukás Barnabás és Csukás Márton. Rendező: Gergely Róbert. A darab zenéjét a Bonbon együttesből is ismert Szolnoki Péter írta. Jegyár: Ft. Húsvéti előkészületek nagypénteken Költészet hangolt húsvétra a viasszal írt díszítés (írókázás, vagy tojásírás), a másik a levélrátétes díszítés (berzselés). Egy harmadik díszítési formát is megtanulhattunk: ennél a technikánál a felvitt viaszt nem kaparják le a tojásról, hanem aranyporban meghempergetik, ami ráragad a viaszra. Csodás "aranytojások" születtek! Ludmanné Kalmár Piroska a mézeskalács cukormázzal történő díszítését mutatta meg az érdeklődőknek. Verselő napközisek április 11-én Magyar költőktől Mese a virágról címmel Mohai Gábor előadóművész műsora volt látható, hallható Nádudvaron. Az emberség, az igazemberré válás szép, szomorú képét próbálom meg körbejárni estemmel. Valami boldogság féle tölti el a lelkemet, ha mondhatom és meghallgatják ezeket a verseket - ez Mohai Gábor, a bársonyos hangú előadóművész gondolata. Hosszú éveken át volt a Magyar Televízió bemondója, műsorvezetője, jelenleg a Magyar Rádióban hallhatjuk. Irodalmi esteket szerkeszt és mutat be országszerte, külhoni magyaroknak is. Olyan magyar költők verseiből válogat, akik úgy írnak, mint ahogy én is fogalmaznék, ha a Jóistentől kaptam volna tehetséget az íráshoz. Én azonban csak közvetíteni tudom (ha sikerül) a költők gondolatait. És ezért is nagyon hálás vagyok. A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány és az Ady Endre Művelődési Központ és Városi Könyvtár meghívásának tett eleget április 13-án Mohai Gábor. Az előadóművész a költészet napja alkalmából magyar költők verseiből adott elő, többek között Nagy László, Szécsi Margit, József Attila, Petőfi Sándor, Kondor Béla műveket, a művelődési központ tanácstermében összegyűlt szerény létszámú közönségnek. A szép, tiszta magyar beszéddel előadott versekben minden szónak érezhettem az ízét és azok csengését hallottam lelkemben, ezek hatására feltört bennem egy érzés, hogy milyen szép is ez a magyar nyelv! A bennem kavargó érzéseket csak fokozta az előadóművész pátosszal teli előadása. És valóban igaz, ahogy Mohai Gábor vallja magáról: Nekem a beszéd a kenyerem, hogy a szó nemcsak üres fecsegés, vagy szónoklás, hanem képes arra, hogy a lélek melegségét, szeretetét hordozza. N. E. NÁDUDVARI HÍREK Városi közéleti lap Lapalapító: Nádudvar Város Önkormányzata Felelős kiadó: Tóthné Budaházi Judit, az Ady Endre Művelődési Központ és Városi Könyvtár igazgatója A szerkesztőség tagjai Felelős szerkesztő: Marján László. Főmunkatárs: dr. Sutus Lenke. Munkatársak: Aranyosné Nagy Erzsébet, dr. Sós Csaba, Varga Ildikó. A szerkesztőség címe: nadudvarihirek@nadudvar.hu ISSN: Nyomda: Fábián Nyomdaipari Bt. Előfizetésben terjeszti a Magyar Posta Zrt. Előfizetésben megrendelhető: az ország bármely postáján, a hírlapot kézbesítőknél, Belföldi előfizetési díj:99 Ft/hó.
A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 17. évfordulója alkalmából
A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 17. évfordulója alkalmából Visszapillantó 2015. november 14 Visszapillantó 2015. november 14 A Debreceni Főnix
A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti Vendégeit alapításának 14. évfordulója alkalmából
A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti Vendégeit alapításának 14. évfordulója alkalmából Tájékoztató az Alapítvány elmúlt éves munkájáról 2012. novemberében a 13. születésnap alkalmából
A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti vendégeit alapításának 19. évfordulója alkalmából
A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti vendégeit alapításának 19. évfordulója alkalmából 2017-ben választott témánk a Háziipari Szövetkezet nádudvari részlege kiállításon és egy
A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 16. évfordulója alkalmából
A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 16. évfordulója alkalmából Visszapillantó 2014. november 14. Születésnapi rendezvény Fazekas Lajos fazekas népi iparművész,
I. Szitás Róbert 18.000 gr,
Általános iskolás horgászaink részt vettek május 11-én az általános iskolák közötti horgászversenyen, amit a szegedi Herman Ottó HE. rendezett. A résztvevő csapat tagjai: Cseh Dániel, Csuhaj András 6.osztály,
Debreceni Vörösmarty Mihály Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
Debreceni Vörösmarty Mihály és Alapfokú Művészeti Iskola Megyei Német Nyelvi Verseny Eredménye 2016. november 28. 5. osztály Elérhető pontszám: 79 pont S.sz. Név Iskola Felkészítő tanár Pontszám Helyezés
KARÁCSONY SÁNDOR ÁLTALÁNOS ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA IGAZGATÓJA. a Képviselő-testülethez
KARÁCSONY SÁNDOR ÁLTALÁNOS ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA IGAZGATÓJA 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 6. /Fax: (54) 531 008 E-mail: muvhfold@t-online.hu Iktatószám: /2013. 13. E LŐTERJESZTÉS a Képviselő-testülethez
VERSENYEREDMÉNYEK. 2009/2010. tanév
Magyar nye lv és irod alom VERSENYEREDMÉNYEK 2009/2010. tanév Szabó Szilvia 13.b osztályos tanuló magyar nyelv tárgyból OKTV 19. helyezett. Mihály Klaudia 13.b osztályos tanuló az országos Szép Magyar
FIÚ LABDARÚGÁS I. korcsoport 3. helyezés
y FIÚ LABDARÚGÁS I. korcsoport 3. helyezés Nagy Miklós, Berencsi Sándor, Jádi Bence, Dálnoki László, Kosdi Bálint, Pócsi Balázs, Páter Gergő, Lakatos Patrik LÁNY LABDARÚGÁS (5.oszt.) 3. helyezés Koszta
Szakmacsoportos szakmai előkészítő érettségi tantárgyak versenye (2009. április 8.)
2008/2009-es tanév Szakmacsoportos szakmai előkészítő érettségi tantárgyak versenye (2009. április 8.) Iskolánk tanulói az országos döntőben az alábbi eredményeket érték el. Fliszár Tímea (12.B osztály)
Gratulálunk a gyerekeknek a szép eredményekhez, és reméljük, hogy jövőre is ilyen szép számmal jelentkeznek majd tanulóink erre a versenyre!
Sikerek 2013/2014: Iskolánkban nagyon népszerű a Bendegúz Levelezős Verseny. Az idén is több diákunk jutott el a Tatán megrendezett megyei fordulóba, ahonnan nagyon szép helyezésekkel tértek haza. Bencz
A FELSÔ TAGOZATOS TANULMÁNYI VERSENYEK EREDMÉNYEI
A FELSÔ TAGOZATOS TANULMÁNYI VERSENYEK EREDMÉNYEI MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM Országos Kazinczy verseny Balatonboglár 3. helyezett Madácsi Réka 8.b Országos Kossuth Lajos szónokverseny 3. helyezett Sipos
2014/2015. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG III-IV. KORCSOPORT. Hajdú - Bihar MEGYEI DÖNTŐ
2014/2015. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA III-IV. KORCSOPORT Hajdú - Bihar MEGYEI DÖNTŐ Helyszín (település, és versenyhelyszín): Gyulai István Atlétika Stadion, 4032 Debrecen, Oláh Gábor utca 5. Időpont
Állati jó - a számomra legkedvesebb állat a Hortobágyon - rajzpályázat 2014
Állati jó - a számomra legkedvesebb állat a Hortobágyon - rajzpályázat 2014 A Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei óvodák, általános- és középiskolák körében négy kategóriában
Március végi és áprilisi versenyeredményeink
Március végi és áprilisi versenyeredményeink A budapesti Béres Ferenc Országos Népdal és Zsoltáréneklő Versenyen Matuska Luca (1.b) ezüst, Matuska Villő (4.b) arany, Győrffy Virág (5.b) bronz, Németh Virginia
!"#$ ,"-*"$"$ "-%!$)"%""-%*(. / -&0& 1 -*" ,#*"5,#! 1 A! $ "" $ & B! "" $ '(" $ " " A!% E % D2"% D D
$ % $ & & '(& )'(' +,-./01 ) & 20(3 % & 4( 3 5 $ & 6 7 % )& (%83% 2 ) 5 98..'1 : & % $ $% $ $& 7 % % ; & & % $ ) &<
A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti vendégeit alapításának 18. évfordulója alkalmából
A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti vendégeit alapításának 18. évfordulója alkalmából A 2017-ben megjelent könyvet bemutatja Benő-Nagy Réka etnográfus, a könyv írója A kiadvány
A verseny neve Kategória Helyezés
Egy Nap az Élet A verseny neve Kategória Helyezés "Édes Anyanyelvünk" nyelvhasználati verseny országos, Kárpát-medencei döntőjén Városi Weöres Sándor szavalóverseny döntőbe jutott kimagasló eredményt ért
J e l e n t é s. Intézmény, Pedagógiai Szakszolgálat alapító okiratának módosítása megtörtént.
Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. J e l e n t é s a lejárt határidejű testületi határozatok végrehajtásáról, az önkormányzat két ülése közötti időszak fontosabb eseményeiről
2017. április 22-én iskolánk 6.a osztályos tanulója Szittya Marcell a Mozaik Országos angol tanulmányi versenyen 5. helyezést ért el.
Természetismereti verseny Iskolánk tanulói 2017. május 28-án, a Műszaki Egyetemen megrendezett Herman Ottó országos természetismereti verseny döntőjén vettek részt. Eredményeik: Nagy Ádám (4.c) 3. hely
2017/2018 tanév. Beszámoló
2017/2018 tanév Beszámoló A művészeti oktatásra az általános iskolai kötelező órákon kívül lehetett jelentkezni, ugyanúgy, mint az eddigi évekhez hasonlóan. Általában délutáni órakeretben történt a képzés.
a Képviselő-testülethez
FÖLDESI KARÁCSONY SÁNDOR ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA IGAZGATÓJA 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 6. /Fax: (54) 531 008 E-mail: muvhfold@t-online.hu Iktatószám: 2915-2/2014. 12. E LŐTERJESZTÉS
ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA III. KORCSOPORT
2013/2014. TANÉV ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA III. KORCSOPORT EGYÉNI PÁLYABAJNOKSÁG Hajdú Bihar MEGYE Helyszín: Gyulai István Atlétika Stadion -Debrecen, Oláh Gábor u. 5. Időpont: 2014. május 14. A Versenybizottság
SPORTEREDMÉNYEK 2016/17
SPORTEREDMÉNYEK 2016/17 Tiboldi Tibor Kosárlabda Emléktorna szeptember Tiszaligeti Napok szeptember 21-25. lányok Bozsó Katica 11. c Mukácsi Éva 11. c Deme Zsófia 11. d Ratkai Bonita 11. d Józsa Viktória
Jegyzőkönyv NAP Diákolimpia IV. Korcsoport - Fiú Egyéni
Jegyzőkönyv NAP Diákolimpia IV. Korcsoport - Fiú Egyéni Hajdú-Bihar Debrecen 2009.05.15. 1 Mogyorósi Dávid 94 Püspökladány Püspökladány 882 12,40-530 - 64,48-9,10-02:12.00 2 Kiss Ádám 95 Debrecen Kazinczy
Tájékoztató az iskola képzési profiljáról. Összeállította: Dr. Takácsné Baranyai Etelka intézményvezető
Tájékoztató az iskola képzési profiljáról Összeállította: Dr. Takácsné Baranyai Etelka intézményvezető Kézműves arculat A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ fenntartásában lévő Nádudvari Népi Kézműves
700m 1. Mészáros Márta Ebes 03:23 2. Szűcs Nelli Ebes 04:09
A VII. SEBES FUTÓVERSENY VÉGEREDMÉNYE 2017.09.10 Ebes 2013-ban vagy később született lányok-bálint cseppek-táv 400m 1. Chrobák Bori Debrecen 02:26 2. Szűcs Fanni Ebes 03:25 3. Zsiros Sára Ebes 03:57 2013-ban
HAJDÚ-BIHAR MEGYEI PEDAGÓGIAI SZAKSZOLGÁLAT
Pályaválasztási Nyílt Napok Hajdú-Bihar Megyében Abigél Alapfokú Művészeti Iskola, Szakközépiskola, Szakgimnázium, Gimnázium és Kollégium Berettyóújfalui SzC Arany János Gimnáziuma, Egészségügyi és Közgazdasági
AMV 2015. megyei eredmények 8.osztály
Iskola neve Iskola város helyezés pontszám Tanuló neve Kálvin Téri Általános Iskola 1. 46 Sass Boglárka Kálvin Téri Általános Iskola 2. 40 Horváth Petra Tiszacsegei Fekete István Általános Iskola Tiszacsege
Megyei és országos versenyeken álltak helyt a MÓRÁSOK
Megyei és országos versenyeken álltak helyt a MÓRÁSOK BOLYAI MATEMATIKA CSAPATVERSENY megyei forduló Beke Norbert, Oláh Dávid, Beke Zoltán, Krucsó József Az országos döntőben a 16. helyezettek lettek.
2008/2009. TANÉV ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA IV. KORCSOPORT EGYÉNI PÁLYABAJNOKSÁG HAJDÚ-BIHAR MEGYE
2008/2009. TANÉV ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA IV. KORCSOPORT EGYÉNI PÁLYABAJNOKSÁG HAJDÚ-BIHAR MEGYE Helyszín: Debrecen Időpont:2009. május 14. A Versenybíróság elnöke: Benéné Lipcsey Irén 2008/2009. TANÉVI ATLÉTIKA
Sporteredmények (március)
Tanács Levente 3.b Bak Péter 4.a Szeri Ádám 4.a 2. hely Városi Mezei Futóbajnokság (Diákolimpia) Tóth Gergely 4.a Kapic Amir 4.a Szabó Csenge 5.a Király Csenge 3.a Koltai Anna 3.b Lukács Noémi 4.a Mukus
JEGYZŐKÖNYV Berettyóújfalu,2011.márc.19.
100m fiú gyorsúszás - 1.versenyszám 1. Molnár Bálint 2002 Debreceni Sportiskola 1:20,10 2. Sándor Benedek 2002 Debreceni Sportiskola 1:24,00 3. Szabó Róbert 2002 Herpály SE 1:31,30 4. Nagy Dávid 2002 Herpály
2007/2008. TANÉV MEZEIFUTÓ DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY
2007/2008. TANÉV MEZEIFUTÓ DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ III. korcsoport - FIÚ EGYÉNI (1995-1996) Hely Név Szül Település Iskola Megye 48 Horváth Ákos 1995 Püspökladány Ált. Isk., Előkészítő Szakiskola, AMI,
Wadokai Magyar Bajnokság 1. forduló EGYESÜLETI PONTTÁBLA. Bronz pontok (3)
Rangsor Egyesület Wadokai Magyar Bajnokság 1. forduló EGYESÜLETI PONTTÁBLA Arany pontok (10) Ezüst pontok (6) Bronz pontok (3) 4. hely pontok (1) Összpontszám 1 I.C. TATAMI 140 120 57 15 332 2 NÓVA 110
EREDMÉNYLISTA. Körzet: Sarmaság Megye: Szilágy 1. osztály
Körzet: Sarmaság Megye: Szilágy 1. osztály EREDMÉNYLISTA Sor- Tanuló neve Felkészítő neve Iskola neve Település Pont 1. Keresztes Nóra-Andrea Szász Mónika Sarmasági 1-es Számú Szakképző Líceum Sarmaság
Versenyeredmények tanév I. félév
Versenyeredmények 2017-2018. tanév I. félév Tanuló neve Oszt./csop. Verseny megnevezése Iskolai Megyei/ Területi/ Régiós Országos/ Nemzetközi Eredmény Halász Alexa I. kcs. 25. Farsang Kupa Mezőberény x
Zákányszéki Általános Iskola és AMI. 2017/2018.tanév. Versenyek eredményei. Ábrahám Enikő és Makráné Vass Éva
Zákányszéki Általános Iskola és AMI 2017/2018.tanév Versenyek eredményei Ábrahám Enikő és Makráné Vass Éva 2018. 06. 19. ORSZÁGOS VERSENYEK levelezős TITOK angol nyelvi levelezős 5. osztály 45. hely 90,4%
MEGYEI KOMPLEX TANULMÁNYI VERSENY EREDMÉNYEK LILLA TÉRI ÁLTALÁNOS ISKOLA
MEGYEI KOMPLEX TANULMÁNYI VERSENY EREDMÉNYEK LILLA TÉRI ÁLTALÁNOS ISKOLA 2017.11.17. ANGOL 5.o Leskovics Péter Kölcsey Ferenc Református Gyakorló Ált. Isk. Virág Roland Hunyadi János Általános I Nagy Bence
Az alsó tagozat versenyeredményei a 2014/15-ös tanévben
Az alsó tagozat versenyeredményei a 2014/15-ös tanévben 1/6 I. Tanulmányi versenyek 1. MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM Iskolai szavalóverseny 3-4. osztály 2. helyezés : Nagy Gréta 3.a és Győri Barnabás 3.a 3.
INTÉZMÉNY NEVE HELYSZÍN TEVÉKENYSÉG egészségügyi terület
egészségügyi terület Magyar Rákellenes Liga i Alapszervezete rendezvények szervezési feladatainak segítése, havi hírlevelek kihordása az alapszervezeti tagok részére, kézműves foglalkozások Magyar Vöröskereszt
ÖSSZEFOGLALÓ A TÖRD A FEJED! ORSZÁGOS TEHETSÉGGONDOZÓ MATEMATIKAVERSENYRŐL
ÖSSZEFOGLALÓ A TÖRD A FEJED! ORSZÁGOS TEHETSÉGGONDOZÓ MATEMATIKAVERSENYRŐL A verseny megrendezésének időpontja: 2019. március 22. rendező intézményének neve: Dr. Enyedy Andor Óvoda és Bölcsőde szervezőjének
EMELT SZINTŰ ANGOL TANULMÁNYI TERÜLET 1. vizsgacsoport
EMELT SZINTŰ ANGOL TANULMÁNYI TERÜLET 1. vizsgacsoport 2014. FEBRUÁR 19- én (szerdán) ANGOL NYELVBŐL FELVÉTELIZŐK BEOSZTÁSA 12 óra 30 perc Mészáros Emma 12 óra 30 perc Hajdu Dominik 12 óra 30 perc Herczeg-
14 óra. 1. Végh Janka Szt.Imre Kat.Ált.Iskola Balogh Fazekas Andrea. 2. Papp Máté Szt.Imre Kat.Ált.Iskola Balogh Fazekas Andrea
Erzsébet királyné emlékére rendezett vers- és prózamondó verseny Elődöntő I. kategória- 2013. november 12. kedd NÉV ISKOLA FELKÉSZÍTŐ 14 óra 1. Végh Janka Szt.Imre Kat.Ált.Iskola Balogh Fazekas Andrea
felkészítők (tanár neve)
VERSENYEREDMÉNYEK - SPORT A Debreceni Bolyai János Általános Iskola és AMI 2019. március - április Verseny szintje, időpontja, helyszíne (helyi, városi, megyei) Résztvevők (név, osztály) felkészítők (tanár
EREDMÉNYLISTA Fürkész verseny, körzeti szakasz, osztály
EREDMÉNYLISTA Fürkész verseny, körzeti szakasz, 2016-2017 Megye: Bihar Körzet: Érmihályfalva 5. osztály S.sz. A tanuló neve Felkészítő tanító neve Az iskola neve Helység 1. Gulácsi Kitty Nagy Éva Zelk
Nádudvar Városi Önkormányzat Képviselő-testületének április 28-ai ülésének jegyzőkönyvéből:
ülésének könyvéből: Nádudvar Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 32/2016. (IV.28.) önkormányzati számu határozata: Nádudvar Városi Önkormányzat Képviselő-testülete a Munkaügyi Központ munkaerő és
Futam: Pálya: Versenyző: Iskola: Idő:
Futam: Pálya: Versenyző: : Idő: I. 100 m fiú gyorsúszás 1 1 4 2 4 3 Gyulai Dávid Sándor Kosina Gergő Péter Mihucz Márton János (1995) 4 4 Hajdú Kristóf 4 5 Petrus Szilárd Tóth Árpád Gimnázium 00:57,81
KARÁCSONY SÁNDOR ÁLTALÁNOS MŰVELŐDÉSI KÖZPONT IGAZGATÓJA
KARÁCSONY SÁNDOR ÁLTALÁNOS MŰVELŐDÉSI KÖZPONT IGAZGATÓJA 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 6. /Fax: (54) 531 008 E-mail: muvhfold@t-online.hu Iktatószám: 3410/2012. 3. E LŐTERJESZTÉS a Képviselő-testülethez
HAJDÚ-BIHAR MEGYEI MATEMATIKAVERSENY 2018/2019
HAJDÚ-BIHAR MEGYEI MATEMATIKAVERSENY 2018/2019 Bejutók a döntőbe A döntő helyszínének címei és a bejutás ponthatárai a dokumentum végén láthatóak. Város Iskolanév Osztály Kategória Név Helyszín Bagamér
Hajdú-Bihar Megyei Sakk Csapatbajnokság 2012/2013 erősorrend
1. Püspökladányi MÁV Sakk Klub 1 Egri Laszlo Jr. HUN 703397 2127 23618 vendég 2 Egri Laszlo HUN 707619 2128 2269 3 Szathmari Gabor HUN 718785 1984 2284 4 Hegedus Sandor HUN 727210 1795 8781 5 Keseru Tibor
Erdő-mező természettudományi csapat vetélkedő. Farkas Dániel 4. a, Farkas Sára 3. c, Kovács Petra 2. a, Nagy Balázs 1. a
TANULMÁNYI VERSENYEREDMÉNYEK ALSÓ TAGOZAT Erdő-mező természettudományi csapat vetélkedő Farkas Dániel 4. a, Farkas Sára 3. c, Kovács Petra 2. a, Nagy Balázs 1. a Csapat Budapesti és Pest megyei Gyermek
Versenyek 2012 I. negyedév
Versenyek 2012 I. negyedév 1. A Polgárőrség Biztonságos közlekedés című rajzpályázata (2012. 03.09.) 1.helyezett: Takács Kitti 4.s Különdíj: Kerek Martina és Tóth Szelina 4.s Felkészítő tanáruk: Némethné
TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ 2014/2015 tanév Budapest I. korcsoport "B" kategória leány csapatbajnokság
Hely. Cím Csapatnév 1 Ózd Újváros Téri Ált. Isk. 36,600 38,000 74,600 2 Szombathely Zrínyi Ilona Ált. Isk. 35,850 37,400 73,250 3 Kecskemét Széchenyivárosi Óvoda és Ált. Isk. 35,250 37,750 73,000 4 Zalaegerszeg
KÖRZETI SZAKASZ 5-8. OSZTÁLY
FÜRKÉSZ HELYESÍRÁSI ÉS NYELVHELYESSÉGI VERSENY 2016-2017 KÖRZETI SZAKASZ 5-8. OSZTÁLY Megye: Szilágy Körzet: 5. osztály S. sz. A tanuló Felkészítő tanár 1. Kósa Panna Boda Erzsébet Mihai Eminescu Általános
Derecskei Zenei Esték
MÁJUS 1. (szombat) 10.00 óra Majális Helyszín: Sárostói Sportpálya Az idén elõször lehetõség lesz támogatói jegy vásárlására is, mellyel a rendezvényt támogathatják. Az támogatói jegy ára 550 Ft. Egy támogatói
2016/2017. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁK ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG III-IV. KORCSOPORT NYÍREGYHÁZA VÁROSI DÖNTŐ. Városi Stadion NYÍREGYHÁZA
2016/2017. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁK ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ III-IV. KORCSOPORT NYÍREGYHÁZA VÁROSI DÖNTŐ Helyszín : Időpont : Városi Stadion NYÍREGYHÁZA 2016.09.27 13:00 A Versenybizottság elnöke: Bakosi Béla
Kedves Hallgatók! Jó tanulást kívánunk: Linda, Gabi, Nóra
Kedves Hallgatók! Az alábbi táblázatokban találjátok a csoportbeosztást. Kérjük, hogy július 6-án 9 órakor a megadott teremben jelenjetek meg. Aki még nem fizetett tandíjat, kérjük, hogy vagy a teljes
Összefoglaló Az Úr csodái XIV. Országos Óvodai Rajzversenyről
A verseny Összefoglaló Az Úr csodái XIV. Országos Óvodai Rajzversenyről megrendezésének időpontja: 2016. március rendező intézményének neve: Óvoda 4100, Tardy u. 8. szervezőjének neve, beosztása: Kari
Strandkézilabda Diákolimpia Országos Döntő 2019
Strandkézilabda Diákolimpia Országos Döntő 2019 Salgótarján, 2019. június 10-11. Fiú-Leány IV. Korcsoport Benevezett csapatok A csoport Benevezett csapatok B csoport 1. Gyula Implom József 1. Szentendre
HELYEZÉS VERSENYZŐ CSAPAT VÁROS PONTSZÁM
2 BAT SEN SOLO 1. Makula Kata Classicon KTSE Szeged 9,2571 1. Dudás Barbara Noémi Classicon KTSE Szeged 9,2571 3. Rácz Erika Írisz Püspökladány 9,1786 BAT CAD SOLO 1. Fodor Dalma Classicon KTSE Szeged
Makó Csenge 1. Baky Boglárka Makó Csenge 2. Hegyi Petra Szűcs Helga 21:08 3. Rétháti Lili Kiss Fanni Dóra Makó Csenge 4. Makó Csenge Kiss Fanni 21:16
Makó Csenge 1. Baky Boglárka Makó Csenge 2. Hegyi Petra Szűcs Helga 21:08 3. Rétháti Lili Kiss Fanni Dóra Makó Csenge 4. Makó Csenge Kiss Fanni 21:16 5.-6. Kiss Fanni Kovács Debóra 21:14 Kiss Fanni 5.-6.
5. osztály Elérhető pontszám: 79 pont. S.sz. Név Iskola Felkészítő tanár Pontszám Helyezés 1. Pinte Dóra Baltazár Dezső
Debreceni Vörösmarty Mihály Általános és Alapfokú Művészeti Megyei Német Nyelvi Verseny Eredménye 2017. november 27. 5. osztály Elérhető pontszám: 79 pont S.sz. Név Felkészítő tanár Pontszám Helyezés 1.
Iskolai versenyek. Név Osztály Tantárgy Helyezés Felkészítő tanár
Iskolai versenyek Név Osztály Tantárgy Helyezés Felkészítő tanár Iványi Martin 5.a I. Knotz Lászlóné Sági Márton Matematika verseny 5. évfolyam II. Buzás Istvánné Fekete Zsombor III. Buzás Istvánné Lakatos
VERSENYEREDMÉNYEK. 1. osztály. Bendegúz matematika levelezős verseny. Berki Andrea bronz Berki Milán bronz Bertók Eliza ezüst Németh Boglárka arany
VERSENYEREDMÉNYEK 1. osztály Bendegúz matematika levelezős verseny Berki Andrea bronz Berki Milán bronz Bertók Eliza ezüst Németh Boglárka arany Irodalom, szövegértés Péter Dominik ezüst Felkészítő pedagógus:
Sakk Diákolimpia Csapatverseny Országos Döntő. 11. helyezés
Sakk Diákolimpia Csapatverseny Országos Döntő 11. helyezés A csapat tagjai: Peredi Olivér, Németh Gábor, Csatári Dominik, Baranyi Róbert, Száraz Szabolcs Felkészítő tanár: Sinka István Sakk Diákolimpia
Szeptemberi októberi programok
Szeptemberi októberi programok Szeptember 17 én, 18 án iskolánkban papírgyűjtés volt. A felsőtagozat összesen 5623 kg papírt gyűjtött. A tavalyi évben többet gyűjtöttünk. Reméljük a következő tanévben
Versenyek a felső tagozaton 2016/2017 I. félév Idegen nyelv Martinstag Martinstag az 5. és 6. évfolyam tanulói számára november elején tartott
Versenyek a felső tagozaton 2016/2017 I. félév Idegen nyelv Martinstag Martinstag az 5. és 6. évfolyam tanulói számára november elején tartott ország-ismereti rendezvény. A lelkes diákok csapatokban mérhették
Összefoglaló a Nagyjaink: Csukás István Meséi Alkotói Pályázatról
Összefoglaló a Nagyjaink: Csukás István Meséi Alkotói Pályázatról A verseny megrendezésének időpontja: 2019. 03. 05. rendező intézményének neve: szervezőjének neve, beosztása: Kerekes Gábor Imre, Művész
DIÁKVILÁG. 3. évfolyam 1. Magyar Bianka 2. Gila Viktória 3. Szabó Levente Felkészítő nevelő: Vassné Lucz Klára. 4. évfolyam
DIÁKVILÁG Kedves Olvasók! Az áprilisi iskolai eredményekről szeretnék Önöknek beszámolni. A matematika helyi verseny eredménye a következő: 2. évfolyam 1. Vigh-Molnár Rudolf felk. nev: Laskovicsné Ágoston
Versenyeredmények 2013-2014-es tanév
Versenyeredmények 2013-2014-es tanév Gárdonyi Géza területi matematikaverseny (Ács) A versenyen évfolyamonként egy-egy tanuló vett részt. 4. évfolyam Nagy Adél 6. évfolyam Kocsis Anett 8. évfolyam Kelemen
ALSÓ TAGOZATOS ANGOL NYELVŰ SZAVALÓVERSENY ÁPRILIS
ALSÓ TAGOZATOS ANGOL NYELVŰ SZAVALÓVERSENY 2018. ÁPRILIS 25. Ladányi Jázmin 1.b I. 1. évfolyam Kerezsi Flóra 1.a II. 1. évfolyam Vanyorek Levente 1.b III. 1. évfolyam Soltészné Szörfi Anikó Zimmermanné
ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület augusztus 20-án tartandó ünnepi ülésére.
Füzesgyarmat Város Önkormányzat P O L G Á R M E S T E R É T Ő L 5525 Füzesgyarmat, Szabadság tér 1. sz. (66) 491-401, Fax: 491-361 E-mail: fgyphiv@globonet.hu ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2014. augusztus
2012. január 16., Városi B kategóriás úszó diákolimpia, Nagykanizsa
2012. január 16., Városi B kategóriás úszó diákolimpia, Nagykanizsa I. kcs., fiú 50 m gyors: 2. Soós Bence 48.00 3. Nyakas Kristóf 48.25 6. Úr Bendegúz 50.70 leány 50 m gyors: 4. Bogos Csenge 51.58 fiú
Név oszt. helyezés Kategória felkészítő tanár Kiss Hunor 1.a 1. 1. Gál Csabáné. Név oszt. helyezés Kategória felkészítő tanár
TUDÁSBAJNOKSÁG MEGYEI DÖNTŐ - ANYANYELV Kiss Hunor 1.a 1. 1. Gál Csabáné TUDÁSBAJNOKSÁG MEGYEI DÖNTŐ - ANYANYELV Fónagy-Árva Péter 2.a 18. 2. Nagy Levente 2.b 26. 2. Bodnárné Bali Krisztina TUDÁSBAJNOKSÁG
Sport XXI. Észak-Alföldi Régió Őszi Mezei Bajnoksága november 7. szombat Debrecen. Nagyerdő, köztemetőnél
U11 korosztály csapatverseny neve Versenyző neve Szül Helyezés Összpontszám Bodnár Milán 2005 1. Marcsek Péter 2006 7. Koik Balázs 2005 9. Szilágyi Réka 2005 11. I. NYSC "A" 118 Czap Anita 2005 12. Pesti
2018/2019. TANÉVI SPORTLÖVŐ DIÁKOLIMPIA MEGYEI DÖNTŐ. Hajdú - Bihar megye. Debrecen, Domb utca november 09. EREDMÉNYEK
2018/2019. TANÉVI SPORTLÖVŐ DIÁKOLIMPIA MEGYEI DÖNTŐ Hajdú - Bihar megye Debrecen, Domb utca 2018. november 09. EREDMÉNYEK Nyíltirányzékú Légpuska 20 lövéses - Fiú "a" kategória - EGYÉNI 1 Szabó Zsolt
2018. április 17. Kommunikációs nap Komlóstetőn verseny eredményei MAGYAR
2018. április 17. Kommunikációs nap Komlóstetőn verseny eredményei MAGYAR 3. évfolyam NÉV ISKOLA HELYEZÉS EREDMÉNY Sári Nándor Kiss Ágnes Szopkó Hanna Kiss Fruzsina Kiss Boglárka Sára Diósgyőri Református
Összefoglaló a Törd a fejed! Országos Tehetséggondozó Matematikaversenyről
Összefoglaló a Törd a fejed! Országos Tehetséggondozó Matematikaversenyről A verseny Megrendezésének időpontja: 2018. március 23. Rendező intézményének neve: Dr. Enyedy Andor, Óvoda és Bölcsőde Szervezőjének
Fizika. Környezetismeret. Városi Angol Verseny
Fizika 2014. április 8-án Hidy Gábor 8.c osztályos tanulónk részt vett az Eötvös Lóránd Fizikai Társulat által szervezett Öveges József Fizikaverseny megyei fordulóján és továbbjutott az országos döntőbe.
SPORTEREDMÉNYEK 2014/15. Varga Katalin Gimnázium. Diákolimpia
SPORTEREDMÉNYEK 2014/15 Varga Katalin Gimnázium Atlétika Megyei Csapatbajnokság szeptember 25. Atlétika október 8. Megyei mezei futóverseny október 21. gerely lány távolugrás lány 1. Veres Bettina 12.
1. A OSZTÁLY Bogdán Dániel Bogdán Edina Bogdán György Bogdán György Bogdán Krisztián Bogdán László Bogdán Richárd Czimmerman Patrik Horváth Dorotina
1. A OSZTÁLY Bogdán Dániel Bogdán Edina Bogdán György Bogdán György Bogdán Krisztián Bogdán László Bogdán Richárd Czimmerman Patrik Horváth Dorotina Hörcsöki Alíz Kovács Antónia M. Kovács Dávid Kovács
Tanulmányi eredmények Felső tagozat 2011/2012. (II. félév)
Tanulmányi eredmények Felső tagozat 2011/2012. (II. félév) Magyar Simonyi Zsigmond helyesírási verseny iskolai fordulójában 85% feletti eredményt értek el az alábbi tanulók: 5. évfolyam Szabó Péter 5.b
VI. Csongrád Megyei Fafúvós Verseny eredményei Szentes, április 16.
VI. Csongrád Megyei Fafúvós Verseny eredményei Szentes, 2019. április 16. OBOA I. KORCSOPORT I. helyezés, Nagydíj: Bubor Sári I. helyezés: Kovács Eszter II. helyezés: Korsós Katalin felkészítő tanár: Krupiczerné
Zákányszéki Általános Iskola és AMI. 2016/2017.tanév. Versenyek eredményei. Ábrahám Enikő és Makráné Vass Éva
Zákányszéki Általános Iskola és AMI 2016/2017.tanév Versenyek eredményei Ábrahám Enikő és Makráné Vass Éva 2017. 06. 19. ORSZÁGOS VERSENYEK levelezős TITOK angol nyelvi levelezős 5. osztály 34. hely Ábrahám
KVSE atlétika szakosztály évi értékelése
KVSE atlétika szakosztály 2013. évi értékelése Az atlétika szakosztály elsősorban gyermek és serdülő korcsoporttal dolgozik. A 2013-as évben bekapcsolódtunk a Magyar Atlétikai Szövetség által életre hívott
1. Farkas Lilla 4/2 Fehér Jázmin 4/2. 2. Jurás Dávid 1/2 Lászlő Boglárka 1/2. 2. Farkas Laura 3/2 Varga Luca 3/2
Megyei országismereti verseny/csapatverseny/ Megyei karácsonyi verseny két tanítási nyelvű iskolák számára/csapatverseny/ Országos London Országismereti verseny /csapatverseny/ 1. Farkas Lilla 4/2 Fehér
Sport XXI. Regionális Versenysorozat - Terematlétika csapatjegyzőkönyv
U13 DSC-SI A Helyből ötös páros 1 Patai Ákos 2005 10,85 9,60 2 Chrobák Gergő 2005 11,03 9,90 3 Arany Kincső 2006 10,65 10,10 4 Hodosi Anna 2005 9,80 9,30 5 Nagy Danka Márton 2006 9,74 8,70 6 Faragó Ákos
Versenyeredmények. a Bálint Sándor Tagiskolában területi 1. helyezett Donka Anita 3. osztály Fodorné Kiss Magdolna
a Bálint Sándor Tagiskolában Versenyeredmények 2015-2016. A verseny, pályázat elnevezése Szint Eredmény Tanuló Osztály Felkészítő tanár területi 1. helyezett Donka Anita 3. osztály Fodorné Kiss Magdolna
A 2011/2012-es tanév sportversenyeinek kiemelkedő eredményei Kodály Zoltán Általános Iskolában
A 2011/2012-es tanév sportversenyeinek kiemelkedő eredményei Kodály Zoltán Általános Iskolában Verseny szintje Verseny megnevezése (országos, megyei, régiós) ORSZÁGOS II. Sas Kupa legeredményesebb Lány
I. Tekergők Se 95. III. Szolnoki SC-SI "A" 155
IV. Sport XXI. Észak-Alföldi Régió Mezei Bajnoksága neve Versenyző neve Szül Helyezés Összpontszám Hajdú Barbara 1. Sajtos Levente 4. Rozs András 2007 10. Szűcs Petra 2007 13. Radácsi István 14. Szabó
VERSENYEREDMÉNYEK 2008/2009. TANÉV
ÁLTALÁNOS ISKOLAI VERSENYEK VERSENY NEVE MATEMATIKA Területi fordulón részt vevő tanulók Megyei fordulón részt vevő tanulók Országos döntőn részt vevő tanulók és Szorobán Kalmár László Zrínyi Ilona Hodur
Bezerédj István Kereskedelmi és Közgazdasági Szakközépiskola, Kereskedelmi Szakiskola
tagozat kód: 11 tagozat megn.: szakközépiskola: 4 középiskolai évf. + a szakképző évfolyam(ok); kerettantervekre épülő helyi tanterv; kereskedelem-marketing, üzleti adminisztráció szakmacsoport; a tagozaton
Versenyeredmények a Szegedi Petőfi Sándor Általános Iskolában
Versenyeredmények a Szegedi Petőfi Sándor Általános Iskolában 2016-2017. A verseny, pályázat elnevezése Szint Eredmény Tanuló Osztály Felkészítő tanár Móra-olvasóverseny Kitűnő olvasó 8. hely Szécsi Ninetta
s tanév versenyeredményei
2013-2014 - s tanév versenyeredményei Alsós munkaközösség eredményei Olvasás verseny (tankerületi): Sándor Viktória 3.b Vinkler Gréta 3. a Rozsnyai Luca 4.a Matematika verseny Nyírbátor: Szabó Anikó 4.b
Eredménylista. Megye: Szilágy. Körzet: Zilah. Osztály: 2. osztály Sorszám
Eredménylista Megye: Szilágy Körzet: Zilah Osztály: 2. osztály Sorszám Tanuló neve Felkészítő neve neve Település Tollbamondás Feladatlap Összpontszám 1. Kulcsár Szilvia Csepei Ibolya Mihai Eminescu Általános
INTÉZMÉNYÜNK AZ ÁMK ÁLTALÁNOS ISKOLÁJA (JOGELŐDEJE A TENGELICI ÁLLAMI ELEMI / ÁLTALÁNOS ISKOLA)
KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS INTÉZMÉNYÜNK AZ ÁMK ÁLTALÁNOS ISKOLÁJA (JOGELŐDEJE A TENGELICI ÁLLAMI ELEMI / ÁLTALÁNOS ISKOLA) ALAPÍTÁSA 100. ÉVFORDULÓJÁT ÜNNEPLTE 2006.09.02-án szombaton. KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Intézményünk
Eredménylista Sarmaság
Eredménylista Megye: Szilágy Osztály: I. 1. Szász Adrienn-Anikó Kocsis Gabriella Liceul Technologic Sărmășag 146 2. Petkes Patrik Kocsis Melinda,,Ady Endre``Általános iskola Lompért 141 3. Forgács Dominik-Attila
OKTV országos döntő angol nyelv Kováts Tímea 12.b 2. helyezés. fizika Frigyes Tamás 12.b. Kovács Péter. kémia Takács Gergő 12.c Mag Zsuzsa 12.
OKTV országos döntő angol nyelv Kováts Tímea 12.b 2. helyezés OKTV második forduló matematika Barna Mátyás 12.b Frigyes Tamás 12.b fizika Frigyes Tamás 12.b Kovács Péter 12.b kémia Takács Gergő 12.c Mag
Beszámoló. a Szekszárd Megyei Jogú Város Humánszolgáltató Központ Gyermekjóléti Központjának. 2010. évben Szálka községben végzett tevékenységéről
Beszámoló a Szekszárd Megyei Jogú Város Humánszolgáltató Központ Gyermekjóléti Központjának 2010. évben Szálka községben végzett tevékenységéről A beszámoló a 149/1997. (IX.10.) Kormányrendelet 10. számú