Amennyiben az alábbi pályázattal kapcsolatban további kérdése merül fel, keressen minket bizalommal az alábbi elérhetőségeink egyikén:
|
|
- Bertalan Vass
- 6 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Amennyiben az alábbi pályázattal kapcsolatban további kérdése merül fel, keressen minket bizalommal az alábbi elérhetőségeink egyikén: EDC Debrecen Város- és Gazdaságfejlesztési Központ 4031 Debrecen, Széchenyi utca 31. Flórika András Vállalkozásfejlesztési vezető szakértő Nagy Bettina Vállalkozásfejlesztési munkatárs Társadalmi célú vállalkozások ösztönzése GINOP Jelen Felhívás keretében a támogatási kérelmek benyújtása szeptember szeptember 3. között lehetséges. A projekt fizikai befejezésének meg kell történnie december 31-ig. A felhívás célja: Jelen Felhívás célja a társadalmi célú vállalkozások (social enterprises) ösztönzése és támogatása: E gazdasági szervezetek Magyarországon is fontos foglalkoztatók lehetnek, ahogy ez a szféra sajátos küldetéséből adódóan nemzetközi szinten tapasztalható. A tartós foglalkoztatási szerepük betöltése érdekében erősíteni kell ezeknek a szervezeteknek a pénzügyi fenntarthatóságát. A társadalmi célú vállalkozások kibontakozásának alapjait a vállalkozásfejlesztés speciális a KKV-k általános támogatásától eltérő támogatáspolitikai eszközei és a foglalkoztatáspolitika eszközei együttesen teremthetik meg. Emellett hangsúlyosnak kell lennie foglalkoztatás-bővítést segítő foglalkoztatáspolitikai eszköztárnak, melynek keretében a társadalmi célú vállalkozások munkahelyteremtést szolgáló tevékenységeinek támogatására kerül sor. A támogatott támogatási kérelmek várható száma: db. 1
2 Támogatás intenzitása, összege: Minimum forint maximum forint közötti vissza nem térítendő támogatás, a rendelkezésre álló forrás erejéig. Kedvezményezettek: Társadalmi vállalkozásnak tekinthetőek azon nonprofit gazdasági társaságok és civil szervezetek (egyesületek, alapítványok), valamint egyes olyan egyházi szervezetek, szociális szövetkezetek, amelyek társadalmi célkitűzéseik mellett üzleti területen megvalósítható célkitűzésekkel is rendelkeznek, gazdálkodásuk eredményét a társadalmi cél érdekében visszaforgatják, költségvetésükben és szervezeti működésükben érvényesítik a részvételen alapuló döntéshozatal elvét. A támogatást igénylőknek vállalniuk kell, hogy társadalmi céljuk érvényesítése érdekében olyan üzleti tevékenységet folytatnak, melynek segítségével hátrányos helyzetűek, munkanélküli emberek foglalkoztatásához járulnak hozzá. Támogatást igénylővel szembeni elvárások: a) A támogatást igénylőnek vállalnia kell a tapasztalat megosztást, azaz a GINOP kiemelt projekt honlapján legalább egy 1 oldalas, a GINOP keretében megvalósult projektről és tapasztalatokról szóló ismertető megjelentetését, valamint a GINOP kiemelt projekt keretében szervezett rendezvényeken, tanácsadásokon való részvételt az együttműködési megállapodásban rögzítettek szerint. b) A támogatást igénylőnek vállalnia kell továbbá a GINOP kiemelt projekt megvalósítója részére a projekttel kapcsolatos rendszeres, együttműködési megállapodásban rögzített adatkörre vonatkozó adatszolgáltatást. Kötelezően megvalósítandó, önállóan nem támogatható tevékenységek: a) Célcsoporttag új munkavállaló foglalkoztatása Megváltozott munkaképességű új munkavállaló jelen felhívás ha) pontja alapján történő foglalkoztatásával is teljesül a tevékenység. b) Piacra jutás támogatása ba) piaci megjelenés (vásárokon, kiállításokon való részvétel), bb) piacra jutás érdekében marketing tevékenység, a termékek népszerűsítése, bc) marketingeszközök elkészítése, beszerzése, bd) szakmai megvalósító foglalkoztatása munkaviszony keretében. c) Kötelező tájékoztatás és nyilvánosság a Széchenyi2020 Kedvezményezettek Tájékoztatási Kötelezettségei útmutató és arculati kézikönyv KTK 2020 szerint. d) A projekt menedzsmentjével kapcsolatos tevékenységek 15 millió Ft-ot meghaladó támogatási igény esetében da) a projektmenedzsmenti feladatok ellátását támogató szakmai munkatársak (projektmenedzser, pénzügyi menedzser) biztosítása, db) projektmenedzsment tevékenységhez szükséges eszközök beszerzése. 2
3 Választható, önállóan nem támogatható tevékenységek a) Előkészítési tevékenység aa) közbeszerzési eljárások lebonyolításával kapcsolatos tevékenységek, beleértve a közbeszerzési szakértő igénybevételét, ab) szükséges engedélyezési dokumentumok, műszaki tervek, kiviteli és tendertervek és ezek hatósági díjai (illeték, igazgatási szolgáltatási díj, szakértői díjak). Az előkészítési tevékenység a Felhívás megjelenését követő napon kezdhető meg. b) Termék/szolgáltatásbővítés, fejlesztés ba) szakmai megvalósító foglalkoztatása munkaviszony keretében, bb) a szervezet projekt keretében fejlesztett termékeivel és szolgáltatásaival kapcsolatos szakmai tanácsadás igénybe vétele, bc) eszközbeszerzés: társadalmi vállalkozási modell bevezetéséhez illetve kialakításához, társadalmi tevékenység végzéséhez szükséges eszközök, termék/szolgáltatásfejlesztéshez kapcsolódó eszköz, bd) információs technológia-fejlesztés, beleértve az online megjelenés, webshop, e- kereskedelem és egyéb e-szolgáltatások, modern vállalatirányítási és termelési környezet kialakításához kapcsolódó komplex vállalati infokommunikációs fejlesztések, üzleti alkalmazások támogatása: új hardver, új munkavállaló felvételéhez kapcsolódó munkaállomás kialakítása (monitor, számítógépes konfiguráció), munkaeszköz beszerzése, szoftver (beleértve: alapszoftver, speciális egyedi fejlesztésű szoftver). c) A munkahely(ek) kialakításához, a munkavégzés ellátásához, a termék/szolgáltatásbővítéshez, fejlesztéshez szükséges és indokolt mértékű, nem engedélyköteles, vagy amennyiben építési engedélyköteles a tevékenység, abban az esetben a támogatási kérelem benyújtásakor már a támogatást igénylő nevére kiállított jogerős elvi építési keretengedéllyel vagy jogerős építési engedéllyel vagy az engedélyező hatóság nyilatkozatával (hogy az engedély iránti kérelem benyújtásra került) rendelkező infrastrukturális és ingatlan beruházás. d) Szakmai működés fejlesztése da) szakmai megvalósító foglalkoztatása munkaviszony keretében, db) társadalmi vállalkozási modell más társadalmi vállalkozásnak történő átadásához szükséges fejlesztő, standardizáló tevékenységek, dc) társadalmi vállalkozási modell adaptálása, kialakítása, bevezetése, dd) tevékenység ellátáshoz szükséges minőség-, környezet- és egyéb irányítási, vezetési rendszerek, szabványok bevezetése és tanúsíttatása: Rendszer kialakítása: irányítási rendszer kézikönyve, folyamatleírások, munkautasítások, munkaköri leírások készítése, irányítási rendszer bevezetése, oktatás (a felkészítő, tanácsadó szervezet árajánlata alapján elszámolt költségek). A rendszer kialakításának költségei, illetve a rendszer 3
4 tanúsításához szükséges felkészítési költségek csak a tanúsíttatás költségével együtt számolható el. Nemzetközileg elismert tanúsíttatás: elő audit, tanúsító audit, hitelesítés, a hitelesítést követő regisztráció és a tanúsítvány regisztrációjának költsége a tanúsító, hitelesítő szervezet árajánlata alapján. e) Célcsoport gazdasági szerepvállalásához kötődő egyéni fejlesztő tevékenység, munkaerő-piaci szolgáltatások, tréningek a célcsoport felkészítésére, mobilizálására, motiválására f) Célcsoport és szakmai megvalósító képzésen való részvétele fa) tevékenység/szolgáltatásbővítéssel, fejlesztéssel összefüggő képzések, továbbképzések célcsoport tagok részére, fb) szakmai továbbképzés munkaviszonyban foglalkoztatott szakmai megvalósítók részére. g) Szemléletformálást segítő helyi akciók a társadalmi felelősségvállalás keretein belül (helyi közösségi cél megvalósítása érdekében). Támogatható tevékenységek: ga) az aktív állampolgárság erősítése helyi közösség cselekvőképességének erősítése (közös akciók szervezése: pl. közösségi terek kialakítása, rendbetétele), gb) helyi sport és kulturális események szervezése, támogatása, gc) tudás, a jártasságok és az önbizalom fejlesztése képzésen keresztül, ezáltal a munka világába történő visszavezetés, gd) társadalmi vállalkozás projektben kitűzött céljaival és tevékenységeivel összefüggő társadalmi hatásmérés, a szervezet tevékenységeinek, eredményeinek széleskörű, részletes megismertetése érdekében. h) A megváltozott munkaképességű 1 új munkavállaló esetében ha) új munkavállalók foglalkoztatása, hb) új munkavállalók felvételéhez kapcsolódó, a munkakör betöltéséhez szükséges munkavállalói képzések, hc) megváltozott munkaképességű munkavállaló esetében az átalakított vagy segítség nyújtására alkalmas technológiai felszerelések beszerzése, hd) a megváltozott munkaképességű munkavállaló általi használatra alkalmassá tétel érdekében, vagy a munkahely akadálymentesítéséhez szükséges kisebb, nem építési engedélyköteles, vagy a támogatási kérelem benyújtásakor már a támogatást igénylő nevére kiállított jogerős elvi építési keretengedéllyel vagy jogerős építési engedéllyel vagy az engedélyező hatóság nyilatkozatával (hogy az engedély iránti kérelem benyújtásra került) rendelkező infrastrukturális és ingatlan beruházás, he) rehabilitációs szakmérnöki tanácsadás, hf) megváltozott munkaképességű munkavállaló foglalkoztatása esetében - amennyiben azt a munkavállaló egészségi állapota vonatkozó minősítő határozat vagy kezelő orvos vélemény alapján indokolja - a munkába járás vagy a munkavégzés segítésével foglalkozó személy foglalkoztatása kizárólag a dokumentált segítés ideje alatt /2012. (IX. 16.) Korm. rendelet pontjában meghatározott munkavállaló 4
5 i) Projekt menedzsmentjével kapcsolatos tevékenységek 15 millió Ft-ot nem meghaladó támogatási igény esetében ia) projektmenedzsmenti feladatok ellátását támogató szakmai munkatársak (projektmenedzser, pénzügyi menedzser) biztosítása, ib) projektmenedzsment tevékenységhez szükséges eszközök beszerzése. j) Honlapfejlesztés ja) domain név regisztráció, a hozzá tartozó webtárhely egyszeri díja és honlapkészítés (a tevékenységek kizárólag együtt támogathatóak) honlappal még nem rendelkező támogatást igénylő esetében, jb) honlap fejlesztése honlappal rendelkező támogatást igénylő esetében. Előleg: Jelen felhívás keretében támogatott projektek esetében az utófinanszírozású tevékenységekre igénybe vehető támogatási előleg maximális mértéke mikro-, kis- és középvállalkozás, civil szervezet, egyházi jogi személy kedvezményezett számára a megítélt támogatás 50%-a, de legfeljebb 125 millió Ft, minden más esetben maximum 25 %, de legfeljebb 62,5 millió Ft. Önerő: A támogatást igénylőnek legalább a projekt összköltségének az igényelt támogatási összeggel csökkentett részét kitevő önerővel kell rendelkeznie. Az önerő saját forrásból és az államháztartás alrendszereiből származó egyéb támogatásból állhat. 5
www.intelligensregio.hu.. Alapítva 2000-ben GINOP-5.1.7-17 Társadalmi célú vállalkozások ösztönzése pályázat rövid összefoglaló dokumentuma IR Intelligens Régió Üzleti Kommunikációs Kft. 6725 Szeged, Szentháromság

Társadalmi célú vállalkozások ösztönzése GINOP
Társadalmi célú vállalkozások ösztönzése GINOP-5.1.3-16 Keretösszeg: 6 milliárd Ft Támogatási kérelmek várható száma: 24-900 db Támogatás összege: minimum 6.500.000 Ft maximum 250.000.000 Ft Megvalósításra
Amennyiben az alábbi pályázattal kapcsolatban további kérdése merül fel, keressen minket bizalommal az alábbi elérhetőségeink egyikén:
Amennyiben az alábbi pályázattal kapcsolatban további kérdése merül fel, keressen minket bizalommal az alábbi elérhetőségeink egyikén: EDC Debrecen Város- és Gazdaságfejlesztési Központ 4031 Debrecen,
TÁRSADALMI CÉLÚ VÁLLALKOZÁSOK ÖSZTÖNZÉSE GINOP PÉCS
TÁRSADALMI CÉLÚ VÁLLALKOZÁSOK ÖSZTÖNZÉSE GINOP-5.1.7-17 2017.10.10. PÉCS GINOP-5.1.7-17 Az intézkedés kiemelt célja a társadalmi célú vállalkozások ösztönzése és foglalkoztatási potenciáljának megerősítése.
Amennyiben az alábbi pályázattal kapcsolatban további kérdése merül fel, keressen minket bizalommal az alábbi elérhetőségeink egyikén:
Amennyiben az alábbi pályázattal kapcsolatban további kérdése merül fel, keressen minket bizalommal az alábbi elérhetőségeink egyikén: EDC Debrecen Város- és Gazdaságfejlesztési Központ 4031 Debrecen,
Amennyiben az alábbi pályázattal kapcsolatban további kérdése merül fel, keressen minket bizalommal az alábbi elérhetőségeink egyikén:
Amennyiben az alábbi pályázattal kapcsolatban további kérdése merül fel, keressen minket bizalommal az alábbi elérhetőségeink egyikén: EDC Debrecen Város- és Gazdaságfejlesztési Központ 4031 Debrecen,
Amennyiben az alábbi pályázattal kapcsolatban további kérdése merül fel, keressen minket bizalommal az alábbi elérhetőségeink egyikén:
Amennyiben az alábbi pályázattal kapcsolatban további kérdése merül fel, keressen minket bizalommal az alábbi elérhetőségeink egyikén: EDC Debrecen Város- és Gazdaságfejlesztési Központ 4031 Debrecen,
Amennyiben az alábbi pályázattal kapcsolatban további kérdése merül fel, keressen minket bizalommal az alábbi elérhetőségeink egyikén:
Amennyiben az alábbi pályázattal kapcsolatban további kérdése merül fel, keressen minket bizalommal az alábbi elérhetőségeink egyikén: EDC Debrecen Város- és Gazdaságfejlesztési Központ 4031 Debrecen,
FELHÍVÁS. Társadalmi célú vállalkozások ösztönzése GINOP-5.1.3.-16
FELHÍVÁS Társadalmi célú vállalkozások ösztönzése GINOP-5.1.3.-16 Magyarország Kormányának Felhívása a társadalmi célú vállalkozások dinamizálása és stabilizálása piacképes termékek és szolgáltatások előállításának
GINOP GYAKORNOKI PROGRAM PÁLYAKEZDŐK TÁMOGATÁSÁRA
GYAKORNOKI PROGRAM PÁLYAKEZDŐK TÁMOGATÁSÁRA A FELHÍVÁS INDOKOLTSÁGA ÉS CÉLJA Az intézkedés kiemelt célja, hogy javuljon a fiatalok gyakornoki képzésben való részvétele, képzettsége, szakmai gyakorlati
www.intelligensregio.hu.. [GYAKORNOKI PROGRAM PÁLYAKEZDŐK TÁMOGATÁSÁRA Alapítva 2000-ben PÁLYÁZAT] BÉR- ÉS JÁRULÉK TÁMOGATOTT MUNKAERŐ, ESZKÖZBESZERZÉS ÉS KISLÉPTÉKŰ INGATLAN BERUHÁZÁS LEHETŐSÉGÉVEL! GINOP-5.2.4-16
www.intelligensregio.hu.. Alapítva 2000-ben GINOP-5.3.8-17 Munkahelyi bölcsődék létrehozásának támogatása pályázat rövid összefoglaló dokumentuma IR Intelligens Régió Üzleti Kommunikációs Kft. 6725 Szeged,
Amennyiben az alábbi pályázattal kapcsolatban további kérdése merül fel, keressen minket bizalommal az alábbi elérhetőségeink egyikén:
Amennyiben az alábbi pályázattal kapcsolatban további kérdése merül fel, keressen minket bizalommal az alábbi elérhetőségeink egyikén: EDC Debrecen Város- és Gazdaságfejlesztési Központ 4031 Debrecen,
Amennyiben az alábbi pályázattal kapcsolatban további kérdése merül fel, keressen minket bizalommal az alábbi elérhetőségeink egyikén:
Amennyiben az alábbi pályázattal kapcsolatban további kérdése merül fel, keressen minket bizalommal az alábbi elérhetőségeink egyikén: EDC Debrecen Város- és Gazdaságfejlesztési Központ 4031 Debrecen,
Amennyiben az alábbi pályázattal kapcsolatban további kérdése merül fel, keressen minket bizalommal az alábbi elérhetőségeink egyikén:
Amennyiben az alábbi pályázattal kapcsolatban további kérdése merül fel, keressen minket bizalommal az alábbi elérhetőségeink egyikén: EDC Debrecen Város- és Gazdaságfejlesztési Központ 4031 Debrecen,
www.intelligensregio.hu.. Alapítva 2000-ben GINOP-5.2.4-16 Gyakornoki program pályakezdők támogatására pályázat rövid összefoglaló dokumentuma IR Intelligens Régió Üzleti Kommunikációs Kft. 6725 Szeged,
Amennyiben az alábbi pályázattal kapcsolatban további kérdése merül fel, keressen minket bizalommal az alábbi elérhetőségeink egyikén:
Amennyiben az alábbi pályázattal kapcsolatban további kérdése merül fel, keressen minket bizalommal az alábbi elérhetőségeink egyikén: EDC Debrecen Város- és Gazdaságfejlesztési Központ 4031 Debrecen,
Amennyiben az alábbi pályázattal kapcsolatban további kérdése merül fel, keressen minket bizalommal az alábbi elérhetőségeink egyikén:
Amennyiben az alábbi pályázattal kapcsolatban további kérdése merül fel, keressen minket bizalommal az alábbi elérhetőségeink egyikén: EDC Debrecen Város- és Gazdaságfejlesztési Központ 4031 Debrecen,
Pályázat címe GINOP Gyakornoki program pályakezdők támogatására. Magyarország, kivéve a Közép-Magyarországi régió
Pályázat címe GINOP-5.2.4-16 Gyakornoki program pályakezdők támogatására Pályázat benyújtása 2016. augusztus 1-től, 2020. március 31. Projekt helyszíne Magyarország, kivéve a Közép-Magyarországi régió
www.intelligensregio.hu.. Alapítva 2000-ben GINOP-5.2.7-18 Fiatalok vállalkozóvá válásának támogatása pályázat rövid összefoglaló dokumentuma IR Intelligens Régió Üzleti Kommunikációs Kft. 6725 Szeged,
www.intelligensregio.hu.. Alapítva 2000-ben GINOP-5.3.8-17 Munkahelyi bölcsődék létrehozásának támogatása pályázat rövid összefoglaló dokumentuma IR Intelligens Régió Üzleti Kommunikációs Kft. 6725 Szeged,
Munkahelyi képzések támogatása mikro-, kis- és középvállalatok munkavállalói számára GINOP
Munkahelyi képzések támogatása mikro-, kis- és középvállalatok munkavállalói számára GINOP-6.1.6-17 Keretösszeg Támogatási kérelmek várható száma 19 040 millió Ft 380-6346 db Támogatás összege minimum
Munkahelyi képzések támogatása mikro-, kis- és középvállalatok
Munkahelyi képzések támogatása mikro-, kis- és középvállalatok munkavállalói számára - GINOP 6.1.6-17 FELHÍVÁS CÉLJA: A felhívás fő célja, hogy az alkalmazottak foglalkoztathatóságának, a munkavállalók
Munkahelyi bölcsődék létrehozásának támogatása GINOP
Munkahelyi bölcsődék létrehozásának támogatása GINOP-5.3.8-17 Pályázat célja A konstrukció célja munkahelyi bölcsődék létrehozásának támogatása a versenyszférában működő mikro, kis-, közepes és nagyvállalatoknál,
Alapvető cél és háttér információ. Pályázók köre. Iparág (a pályázó tevékenysége) A pályázó gazdálkodására vonatkozó feltételek:
Gazdaságfejlesztési Operatív Program mikro-, kis- és középvállalkozások technológia fejlesztése (GOP-2010-2.1.1/A) Alapvető cél és háttér információ A növekedési potenciállal rendelkező mikro-, kis- és
VEKOP GYAKORNOKI PROGRAM PÁLYAKEZDŐK TÁMOGATÁSÁRA
GYAKORNOKI PROGRAM PÁLYAKEZDŐK TÁMOGATÁSÁRA VEKOP-8.3.2-18 A Felhívás célja a közvetlen munkahelyteremtés elősegítésén túl az iskolai rendszerű képzésben, felnőttoktatásban vagy felnőttképzésben megszerzett
Amennyiben az alábbi pályázattal kapcsolatban további kérdése merül fel, keressen minket bizalommal az alábbi elérhetőségeink egyikén:
Amennyiben az alábbi pályázattal kapcsolatban további kérdése merül fel, keressen minket bizalommal az alábbi elérhetőségeink egyikén: EDC Debrecen Város- és Gazdaságfejlesztési Központ 4031 Debrecen,
Komplex vállalati technológia-fejlesztés KKV-k számára (Konvergencia régiók) (GOP /B) -TERVEZET-
Komplex vállalati technológia-fejlesztés KKV-k számára (Konvergencia régiók) (GOP-2011-2.1.1/B) -TERVEZET- A pályázatok benyújtása 2011. március 1-től december 31-ig lehetséges. Támogatás célja Az Új Széchenyi
Gazdaságfejlesztési Operatív Program komplex vállalati technológiafejlesztés a hátrányos helyzetű kistérségekben (GOP
Gazdaságfejlesztési Operatív Program komplex vállalati technológiafejlesztés a hátrányos helyzetű kistérségekben (GOP-2009-2.1.1/C) Alapvető cél és háttér információ A komplex technológiai fejlesztésen,
Komplex vállalati technológia fejlesztés mikro-, kis- és középvállalkozások számára KMOP /B
Komplex vállalati technológia fejlesztés mikro-, kis- és középvállalkozások számára KMOP-2013-1.2.1/B Kedvezményezettek köre: A pályázati felhívásra kizárólag az alább felsorolt, kettős könyvvitelt vezető
Amennyiben az alábbi pályázattal kapcsolatban további kérdése merül fel, keressen minket bizalommal az alábbi elérhetőségeink egyikén:
Amennyiben az alábbi pályázattal kapcsolatban további kérdése merül fel, keressen minket bizalommal az alábbi elérhetőségeink egyikén: EDC Debrecen Város- és Gazdaságfejlesztési Központ 4031 Debrecen,
Amennyiben az alábbi pályázattal kapcsolatban további kérdése merül fel, keressen minket bizalommal az alábbi elérhetőségeink egyikén:
Amennyiben az alábbi pályázattal kapcsolatban további kérdése merül fel, keressen minket bizalommal az alábbi elérhetőségeink egyikén: EDC Debrecen Város- és Gazdaságfejlesztési Központ 4031 Debrecen,
Tájékoztató. Gyakornoki program pályakezdők támogatására. GINOP kódszámú pályázatról
Tájékoztató Gyakornoki program pályakezdők támogatására GINOP-5.2.4-16 kódszámú pályázatról A pályázati kiírás célja A szakképzésből kilépő fiatalok elhelyezkedésének, munkatapasztalat szerzésének elősegítése.
Alapvető cél és háttér információ. Pályázók köre. Iparág (a pályázó tevékenysége) A pályázó gazdálkodására vonatkozó feltételek:
Gazdaságfejlesztési Operatív Program komplex vállalati technológia fejlesztés mikro-, kisés középvállalkozások számára (GOP-2009-2.1.1/B; KMOP-2009-1.2.1/B) Alapvető cél és háttér információ TERVEZET A
Társadalmi célú vállalkozások ösztönzése GINOP
Társadalmi célú vállalkozások ösztönzése GINOP-5.1.7.-17 1 A Kormány a Partnerségi Megállapodásban célul tűzte ki a társadalmi célú gazdaság foglalkoztatási lehetőségeinek bővítését. Az intézkedés kiemelt
Amennyiben az alábbi pályázattal kapcsolatban további kérdése merül fel, keressen minket bizalommal az alábbi elérhetőségeink egyikén:
Amennyiben az alábbi pályázattal kapcsolatban további kérdése merül fel, keressen minket bizalommal az alábbi elérhetőségeink egyikén: EDC Debrecen Város- és Gazdaságfejlesztési Központ 4031 Debrecen,
Amennyiben az alábbi pályázattal kapcsolatban további kérdése merül fel, keressen minket bizalommal az alábbi elérhetőségeink egyikén:
Amennyiben az alábbi pályázattal kapcsolatban további kérdése merül fel, keressen minket bizalommal az alábbi elérhetőségeink egyikén: EDC Debrecen Város- és Gazdaságfejlesztési Központ 4031 Debrecen,
FOGLALKOZTATÁSSAL ÉS MUNKAHELYI KÉPZÉSEKKEL KAPCSOLATOS FORRÁSLEHETŐSÉGEK /GINOP/
SZÉCHENYI PROGRAMIRODA KÖFOP-3.3.3-15-2016-00001 FOGLALKOZTATÁSSAL ÉS MUNKAHELYI KÉPZÉSEKKEL KAPCSOLATOS FORRÁSLEHETŐSÉGEK /GINOP/ GINOP-5.2.4-16 GYAKORNOKI PROGRAM PÁLYAKEZDŐK TÁMOGATÁSÁRA Rendelkezésre
Munkahelyi képzések támogatása mikro-, kis- és középvállalatok munkavállalói számára GINOP
Munkahelyi képzések támogatása mikro-, kis- és középvállalatok munkavállalói számára GINOP-6.1.6-17 Keretösszeg Támogatási kérelmek várható száma 13 040 millió Ft 260-4346 db Támogatás összege minimum
Amennyiben az alábbi pályázattal kapcsolatban további kérdése merül fel, keressen minket bizalommal az alábbi elérhetőségeink egyikén:
Amennyiben az alábbi pályázattal kapcsolatban további kérdése merül fel, keressen minket bizalommal az alábbi elérhetőségeink egyikén: EDC Debrecen Város- és Gazdaságfejlesztési Központ 4031 Debrecen,
Munkahelyi képzések támogatása nagyvállalatok munkavállalói számára c.
TÁJÉKOZTATÓ Munkahelyi képzések támogatása nagyvállalatok munkavállalói számára c. pályázati felhíváshoz Kódszám: GINOP-6.1.5-16 2017. február 22. A PÁLYÁZAT CÉLJA: A munkavállalói csoportok nem egyforma
MIKRO-, KIS- ÉS KÖZÉPVÁLLALKOZÁSOK KAPACITÁSBŐVÍTŐ BERUHÁZÁSAINAK TÁMOGATÁSA GINOP-1.2.2-15
MIKRO-, KIS- ÉS KÖZÉPVÁLLALKOZÁSOK KAPACITÁSBŐVÍTŐ BERUHÁZÁSAINAK TÁMOGATÁSA GINOP-1.2.2-15 A rendelkezésre álló forrás összege: A támogatásra rendelkezésre álló tervezett keretösszeg szabad vállalkozási
Tájékoztató. Gyakornoki program pályakezdők támogatására. GINOP kódszámú pályázatról
Tájékoztató Gyakornoki program pályakezdők támogatására GINOP-5.2.4-16 kódszámú pályázatról A pályázati kiírás célja A szakképzésből kilépő fiatalok elhelyezkedésének, munkatapasztalat szerzésének elősegítése.
Amennyiben az alábbi pályázattal kapcsolatban további kérdése merül fel, keressen minket bizalommal az alábbi elérhetőségeink egyikén:
Amennyiben az alábbi pályázattal kapcsolatban további kérdése merül fel, keressen minket bizalommal az alábbi elérhetőségeink egyikén: EDC Debrecen Város- és Gazdaságfejlesztési Központ 4031 Debrecen,
GINOP GYAKORNOKI PROGRAM PÁLYAKEZDŐK TÁMOGATÁSÁRA SZÉCHENYI PROGRAMIRODA
SZÉCHENYI PROGRAMIRODA KÖFOP-3.3.3-15-2016-00001 GYAKORNOKI PROGRAM PÁLYAKEZDŐK TÁMOGATÁSÁRA GINOP-5.2.4-16 2018.05.23. ZALAEGERSZEGI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM SZÉCHENYI ISTVÁN SZAKGIMNÁZIUMA ÉS SZAKKÖZÉPISKOLÁJA
GINOP GYAKORNOKI PROGRAM PÁLYAKEZDŐK TÁMOGATÁSÁRA
SZÉCHENYI PROGRAMIRODA KÖFOP-3.3.3-15-2016-00001 GINOP-5.2.4-16 GYAKORNOKI PROGRAM PÁLYAKEZDŐK TÁMOGATÁSÁRA TÁMOGATÁST IGÉNYLŐK KÖRE Magyarországi székhellyel vagy fiókteleppel rendelkező mikro-, kis-,
Munkahelyi képzések támogatása mikro-, kis- és középvállalatok munkavállalói számára GINOP
Munkahelyi képzések támogatása mikro-, kis- és középvállalatok munkavállalói számára GINOP-6.1.6-17 Keretösszeg Támogatási kérelmek várható száma 13 040 millió Ft 260-4346 db Támogatás összege minimum
POGÁNYI INFORMÁCIÓS NAPOK
POGÁNYI INFORMÁCIÓS NAPOK 2017.03.09-10. Felsőoktatási és Középiskolás Diákközpontú Szellemiségért és Világért Egyesület rendezésében A rendezvényt a Nemzeti Együttműködési Alap - Emberi Erőforrás Támogatáskezelő
Aktuális pályázati lehetőségek vállalkozóknak március
Aktuális pályázati lehetőségek vállalkozóknak 2018. március Gyakornoki program pályakezdők támogatására (GINOP-5.2.4-16) A kiírás célja: fiatalok munkaerő-piaci integrációjának segítése Kötelezően megvalósítandó,
GINOP Mikro-, kis- és középvállalkozások kapacitásbővítő beruházásainak támogatása. 1. Támogatás célja: 2. Támogatás összege:
GINOP 1.2.2-16 Mikro-, kis- és középvállalkozások kapacitásbővítő beruházásainak támogatása Pályázat benyújtása Projekt helyszíne A támogatási kérelmek benyújtása 2017. január 16-tól 2019. január 16-ig
Munkahelyi képzések támogatása nagyvállalatok munkavállalói számára
Munkahelyi képzések támogatása nagyvállalatok munkavállalói számára Pályázat kódja Keretösszeg Támogatási összeg Intenzitás Pályázók köre Területi szűkítés Beadás kezdete Megvalósítási idő Támogatható
Munkahelyi képzések támogatása nagyvállalatok munkavállalói számára - Társadalmi egyeztetésen -
Munkahelyi képzések támogatása nagyvállalatok munkavállalói számára - Társadalmi egyeztetésen - Pályázat kódja Keretösszeg GINOP-6.1.5-16 10 milliárd Ft Támogatási összeg Intenzitás Pályázók köre Területi
Amennyiben az alábbi pályázattal kapcsolatban további kérdése merül fel, keressen minket bizalommal az alábbi elérhetőségeink egyikén:
Amennyiben az alábbi pályázattal kapcsolatban további kérdése merül fel, keressen minket bizalommal az alábbi elérhetőségeink egyikén: EDC Debrecen Város- és Gazdaságfejlesztési Központ 4031 Debrecen,
PÁLYÁZATI LEHETŐSÉGEK ÉS AKTUALITÁSOK
SZÉCHENYI PROGRAMIRODA KÖFOP-3.3.3-15-2016-00001 PÁLYÁZATI LEHETŐSÉGEK ÉS AKTUALITÁSOK Hauser Richárd tanácsadó A bemutatásra kerülő pályázati felhívások GINOP-5.2.4-16 Gyakornoki program pályakezdők támogatására
Munkahelyi képzések támogatása mikro-, kis- és középvállalatok munkavállalói számára - Társadalmi egyeztetésen -
Munkahelyi képzések támogatása mikro-, kis- és középvállalatok munkavállalói számára - Társadalmi egyeztetésen - Pályázat kódja Keretösszeg VEKOP-8.5.3-17 1,84 milliárd Ft Támogatási összeg Intenzitás
6000 Kecskemét, Kölcsey u. 7/a. Tel.: 76/ Fax: 76/
Gyors növekedésű (gazella) vállalkozások komplex fejlesztéseinek támogatása GINOP 1.2.7-17 A konstrukció célja: Jelen felhívás támogatási lehetőséget biztosít vállalkozások számára európai uniós források
Mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése
portfólió Mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése GINOP 1.2.1-16 Pályázat célja A hazai ipar fejlesztése érdekében a pályázat célja a kiemelt iparágakban fejleszteni kívánó
2010. Komplex vállalati technológia fejlesztés mikro-, kis- és középvállalkozások számára 2010.04.21.
2010. Komplex vállalati technológia fejlesztés mikro-, kis- és középvállalkozások számára 2010.04.21. Kedves Pályázó! Ezúton szeretném Önöket értesíteni az alábbi pályázati lehetőségről. Amennyiben a megküldött
Amennyiben az alábbi pályázattal kapcsolatban további kérdése merül fel, keressen minket bizalommal az alábbi elérhetőségeink egyikén:
Amennyiben az alábbi pályázattal kapcsolatban további kérdése merül fel, keressen minket bizalommal az alábbi elérhetőségeink egyikén: EDC Debrecen Város- és Gazdaságfejlesztési Központ 4031 Debrecen,
www.intelligensregio.hu.. Alapítva 2000-ben GINOP-6.1.5-17 Munkahelyi képzések támogatása nagyvállalatok munkavállalói számára pályázat rövid összefoglaló dokumentuma IR Intelligens Régió Üzleti Kommunikációs
GINOP Mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése. Az első értékelési határnap: január
GINOP 1.2.1-16 Mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése Pályázat benyújtása Projekt helyszíne A támogatási kérelmek benyújtása 2017. január 16-tól 2018. január 15-ig lehetséges.
Mikro-, kis- és középvállalkozások kapacitásbővítő beruházásainak támogatása GINOP-1.2.2-15
Mikro-, kis- és középvállalkozások kapacitásbővítő beruházásainak támogatása GINOP-1.2.2-15 A pályázat célja A Nemzetgazdasági Minisztérium által a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP)
GINOP Munkahelyi képzések támogatása nagyvállalatok munkavállalói számára
GINOP-6.1.5-17 Munkahelyi képzések támogatása nagyvállalatok munkavállalói számára Pályázat benyújtása Projekt helyszíne Jelen felhívás keretében a támogatási kérelmek benyújtására 2018. március 20. 10.00
Komplex vállalati technológia fejlesztés mikro-, kis- és középvállalkozások számára
Komplex vállalati technológia fejlesztés mikro-, kis- és középvállalkozások számára GOP-2011-2.1.1/B és KMOP-2011-1.2.1/B I. A TÁMOGATÁS CÉLJA A pályázat célja, hogy a kis- és középvállalkozások komplex
GINOP Munkahelyi képzések támogatása nagyvállalatok munkavállalói számára. 1. Támogatás célja: 2. Támogatás összege:
GINOP-6.1.5-17 Munkahelyi képzések támogatása nagyvállalatok munkavállalói számára Pályázat benyújtása Projekt helyszíne A támogatási kérelmek benyújtása várhatóan 2017. év május hó 3. naptól 2017. év
Amennyiben az alábbi pályázattal kapcsolatban további kérdése merül fel, keressen minket bizalommal az alábbi elérhetőségeink egyikén:
Amennyiben az alábbi pályázattal kapcsolatban további kérdése merül fel, keressen minket bizalommal az alábbi elérhetőségeink egyikén: EDC Debrecen Város- és Gazdaságfejlesztési Központ 4031 Debrecen,
PÁLYÁZATI HÍRLEVÉL - EXTRA 2011. JANUÁR
Kedves Partnerünk! Kedves Hölgyem/Uram! Szeretnénk figyelmébe ajánlani a megjelent Új Széchenyi Terv Vállalkozásfejlesztési Programjának pályázatait. A pályázatok jelenleg tervezetek, melyek január 31-ig
4. A támogatást igénylők köre:
GINOP-2.1.8-17 A KKV-k versenyképességének növelése adaptív technológiai innováció révén 1 Pályázat benyújtása Projekt helyszíne Jelen Felhívás keretében a támogatási kérelmek benyújtására 2017. december
Munkahelyi képzések támogatása nagyvállalatok munkavállalói számára GINOP
Munkahelyi képzések támogatása nagyvállalatok munkavállalói számára GINOP-6.1.5-17 TERVEZETT KERETÖSSZEG Tervezett keretösszeg: 18 520 000 000 Forint. A támogatott támogatási kérelmek várható száma: 185-1852
www.intelligensregio.hu.. Alapítva 2000-ben GINOP-1.2.2-16 Mikro-, kis- és középvállalkozások kapacitásbővítő beruházásainak támogatása pályázat rövid összefoglaló dokumentuma IR Intelligens Régió Üzleti
Mikro-, kis- és középvállalkozások kapacitásbővítő beruházásainak támogatása GINOP
portfólió Mikro-, kis- és középvállalkozások kapacitásbővítő beruházásainak támogatása GINOP 1.2.2-16 A pályázat célja A Nemzetgazdasági Minisztérium által a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív
Mikro-, kis- és középvállalkozások piaci megjelenésének támogatása GINOP-1.3.1-15. KKV-k piaci megjelenésének támogatása 2015.06.17.
2015.06.17. Mikro-, kis- és középvállalkozások piaci megjelenésének támogatása GINOP-1.3.1-15 GINOP Tájékoztató, 2015.06.16. NORRIA Észak-magyarországi Regionális Innovációs Ügynökség Nonprofit Kft. 3525
Beadási határidő A pályázat benyújtására 2015.július 9-től 2017. július 10-ig van lehetőség. Rendelkezésre álló keret
Tájékoztató A mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése (GINOP 1.2.1) és A mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése (GINOP 1.2.2) pályázathoz Beadási
Amennyiben az alábbi pályázattal kapcsolatban további kérdése merül fel, keressen minket bizalommal az alábbi elérhetőségeink egyikén:
Amennyiben az alábbi pályázattal kapcsolatban további kérdése merül fel, keressen minket bizalommal az alábbi elérhetőségeink egyikén: EDC Debrecen Város- és Gazdaságfejlesztési Központ 4031 Debrecen,
www.intelligensregio.hu.. Alapítva 2000-ben GINOP-6.1.6-17 Munkahelyi képzések támogatása mikro-, kis- és középvállalatok munkavállalói számára pályázat rövid összefoglaló dokumentuma IR Intelligens Régió
Amennyiben az alábbi pályázattal kapcsolatban további kérdése merül fel, keressen minket bizalommal az alábbi elérhetőségeink egyikén:
Amennyiben az alábbi pályázattal kapcsolatban további kérdése merül fel, keressen minket bizalommal az alábbi elérhetőségeink egyikén: EDC Debrecen Város- és Gazdaságfejlesztési Központ 4031 Debrecen,
AJÁNLAT. 2012. IV. negyedévében a mikro-, kis- és középvállalkozások számára kínált fejlesztési lehetőségek az Új Széchenyi Terv keretében
AJÁNLAT 2012. IV. negyedévében a mikro-, kis- és középvállalkozások számára kínált fejlesztési lehetőségek az Új Széchenyi Terv keretében IR Intelligens Régió Üzleti Kommunikációs Kft. 6725 Szeged, Kálvária
GINOP A KKV-k versenyképességének növelése adaptív technológiai innováció révén
GINOP-2.1.8-17 A KKV-k versenyképességének növelése adaptív technológiai innováció révén Pályázat benyújtása A támogatási kérelmek benyújtása 2017. december 6-án 9 órától 2018. február 15-én 12 óráig lehetséges.
Amennyiben az alábbi pályázattal kapcsolatban további kérdése merül fel, keressen minket bizalommal az alábbi elérhetőségeink egyikén:
Amennyiben az alábbi pályázattal kapcsolatban további kérdése merül fel, keressen minket bizalommal az alábbi elérhetőségeink egyikén: EDC Debrecen Város- és Gazdaságfejlesztési Központ 4031 Debrecen,
Amennyiben az alábbi pályázattal kapcsolatban további kérdése merül fel, keressen minket bizalommal az alábbi elérhetőségeink egyikén:
Amennyiben az alábbi pályázattal kapcsolatban további kérdése merül fel, keressen minket bizalommal az alábbi elérhetőségeink egyikén: EDC Debrecen Város- és Gazdaságfejlesztési Központ 4031 Debrecen,
Mikro-, kis-és középvállalkozások piaci megjelenésének támogatása Széchenyi 2020, Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP)
Mikro-, kis-és középvállalkozások piaci megjelenésének támogatása Széchenyi 2020, Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) A pályázat célja A Nemzetgazdasági Minisztérium által Gazdaságfejlesztési
Munkahelyi képzések támogatása mikro-, kis- és középvállalatok munkavállalói számára
Munkahelyi képzések támogatása mikro-, kis- és középvállalatok munkavállalói számára Pályázat kódja Keretösszeg GINOP-6.1.6-17 19,040 milliárd Ft Támogatási összeg Intenzitás Pályázók köre Területi szűkítés
TÁJÉKOZTATÓ ANYAG a GOP-2009/2-2.1.1/A és KMOP-2009/2-1.2.1/A pályázatról
f TÁJÉKOZTATÓ ANYAG a GOP-2009/2-2.1.1/A és KMOP-2009/2-1.2.1/A pályázatról GOP-2009/2-2.1.1/A és KMOP-2009/2-1.2.1/A (mikro-, kis- és középvállalkozások technológia fejlesztése) A pályázat általános bemutatása
VEKOP A támogatásra rendelkezésre álló tervezett keretösszeg 1,84 Mrd forint. A támogatott projektek várható száma: db
MUNKAHELYI KÉPZÉSEK TÁMOGATÁSA MIKRO, KIS ÉS KÖZÉPVÁLLALATOK MUNKAVÁLLALÓI SZÁMÁRA VEKOP-8.5.3-17 A munkavállalói csoportok nem egyforma arányban vesznek részt a munkahelyi képzésekben. Megfigyelhető egy
Mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése
Mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése GINOP 1.2.1-15 Célja A hazai ipar fejlesztése érdekében jelen Felhívás célja a kiemelt iparágakban fejleszteni kívánó hazai KKV-k termelési
MIKRO-, KIS- ÉS KÖZÉPVÁLLALKOZÁSOK KAPACITÁSBŐVÍTŐ
MIKRO-, KIS- ÉS KÖZÉPVÁLLALKOZÁSOK KAPACITÁSBŐVÍTŐ BERUHÁZÁSAINAK TÁMOGATÁSA GINOP-1.2.2-16 A rendelkezésre álló forrás összege: A támogatásra rendelkezésre álló tervezett keretösszeg 21 Mrd forint. A
SZÉCHENYI PROGRAMIRODA MIKRO-, KIS- ÉS KÖZÉPVÁLLALKOZÁSOK PÁLYÁZATI LEHETŐSÉGEI
SZÉCHENYI PROGRAMIRODA MIKRO-, KIS- ÉS KÖZÉPVÁLLALKOZÁSOK PÁLYÁZATI LEHETŐSÉGEI A 2014-2020-AS OPERATÍV PROGRAMOK PÁLYÁZATI MEGHIRDETÉSEI A 2014-2020-AS UNIÓS PÁLYÁZATOK FŐBB ADATAI A meghirdetett pályázatok
Mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése (GINOP )
6720 Szeged, Arany J. u. 7. VI. em. 601.; +36(62) 424-361; iroda@nariz.hu; www.nariz.hu A pályázat célja Mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése (GINOP 1.2.1-16) Kiemelt iparágakban
PÁLYÁZATI HÍRLEVÉL 2012. SZEPTEMBER
Kedves Partnerünk! Kedves Hölgyem/Uram! Szeretnénk tájékoztatni az újonnan megjelenő, és a folyamatosan beadható pályázatokról. Budapesti és Pest megyei cégek számára a pályázati lehetőségek jelentősen
TÁJÉKOZTATÓ ANYAG a GOP /A és KMOP /A pályázatról
f TÁJÉKOZTATÓ ANYAG a GOP-2009-2../A és KMOP-2009-.2./A pályázatról GOP-2009-2../A és KMOP-2009-.2./A (mikro-, kis- és középvállalkozások technológia fejlesztése) A pályázat általános bemutatása A GOP-2009-2../A
PÁLYÁZATI HÍRLEVÉL 2012. OKTÓBER
Kedves Partnerünk! Kedves Hölgyem/Uram! Szeretnénk tájékoztatni az újonnan megjelenő, és a folyamatosan beadható pályázatokról. Budapesti és Pest megyei cégek számára a pályázati lehetőségek jelentősen
Mikro-, kis- és középvállalkozások kapacitásbővítő beruházásainak támogatása
Mikro-, kis- és középvállalkozások kapacitásbővítő beruházásainak támogatása GINOP-1.2.2-15 1. A pályázat alapvető célja A Felhívás célja a KKV-k fejlődésének, gazdaságban betöltött szerepének, piaci pozíciójának
AGENDA. Pályázati lehetőségek az IT területén
Pályázati lehetőségek az IT területén Előadó: Nagy Tamás tanácsadó 2012. október 2. 1 AGENDA 00 Az Equinox Consulting bemutatása 01 Az Európai Unió által támogatott pályázati lehetőségek 02 Pályázatírással
Pályázati Hírlevél. RC Gazdasági és Adótanácsadó Zrt. Megjelent két új vállalkozásfejlesztési pályázat KKV-k számára
Pályázati Hírlevél RC Gazdasági és Adótanácsadó Zrt. 2015. június Megjelent két új vállalkozásfejlesztési pályázat KKV-k számára 2015. június 9-én megjelent két új GINOP pályázat KKV-k kapacitásbővítésének
Gyakornoki program a Közép-Magyarországi Régióban VEKOP Támogatási kérelmek várható száma 0,9 mrd db
Gyakornoki program a Közép-Magyarországi Régióban VEKOP-8.3.2-18 Keretösszeg Támogatási kérelmek várható száma 0,9 mrd 35-160 db Támogatás összege minimum 2 300 000 Ft - maximum 10 000 000 Ft. Támogatási
Amennyiben az alábbi pályázattal kapcsolatban további kérdése merül fel, keressen minket bizalommal az alábbi elérhetőségeink egyikén:
Amennyiben az alábbi pályázattal kapcsolatban további kérdése merül fel, keressen minket bizalommal az alábbi elérhetőségeink egyikén: EDC Debrecen Város- és Gazdaságfejlesztési Központ 4031 Debrecen,
Komplex vállalati technológia fejlesztés mikro-, kis- és középvállalkozások számára
Gazdaságfejlesztési Operatív Program Kis és középvállalkozások fejlesztése prioritás Komplex vállalati technológia fejlesztés mikro-, kis- és középvállalkozások számára GOP-2012-2.1.1/B - Ügyféltájékoztató
GINOP Munkahelyi képzések támogatása mikro-, kis- és középvállalatok munkavállalói számára
GINOP-6.1.6-17 Munkahelyi képzések támogatása mikro-, kis- és középvállalatok munkavállalói számára Pályázat benyújtása Jelen Felhívás keretében a támogatási kérelmek benyújtására 2018. március 21.- 10.00
PROTOTÍPUS, TERMÉK-, TECHNOLÓGIA- ÉS SZOLGÁLTATÁSFEJLESZTÉS VEKOP
PROTOTÍPUS, TERMÉK-, TECHNOLÓGIA- ÉS SZOLGÁLTATÁSFEJLESZTÉS VEKOP 2.1.7-15 A Felhívás célja a Nemzeti Intelligens Szakosodási Stratégiában megfogalmazott intelligens gyártás specializációt támogassa azzal,