Bemutatkozik A SZEMERE BERTALAN MAGYAR RENDVÉDELEM-TÖRTÉNETI TUDOMÁNYOS TÁRSASÁG
|
|
- Rebeka Katona
- 6 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Bemutatkozik A SZEMERE BERTALAN MAGYAR RENDVÉDELEM-TÖRTÉNETI TUDOMÁNYOS TÁRSASÁG A rendvédelem fogalmát e bemutatkozás keretében tüzetesen ugyan nem kívánjuk definiálni, a lényeg azonban néhány mondatban is összefoglalható. A rendvédelemhez tartozónak tekintjük valamennyi állami és önkormányzati, a rendfenntartásra specializálódott fegyveres szervezetet. E testületek struktúráját, díszlokációját, feladataikat, működésüket, jogi meghatározottságukat, felszereltségüket, személyi állományuk képzési, szociális, gazdasági és erkölcsi helyzetét is a fogalom részének tartjuk. A fogalomkör integráns részének tekintjük továbbá ezen testületek vezetését, irányítását, szolgálati metodikáját, az együttműködést, továbbá a szimbólumrendszereiket. A rendvédelem-történetét gyűjtőfogalomnak tekintjük, amelybe - tértől és időtől függetlenül - beletartozik az egyetemes történelem során megvalósult valamennyi rendvédelmi modell. A különböző korok rendvédelmi modelljei és azok változásai alkotják a rendvédelem-történetet. A rendvédelem fogalma a Tudományos Társaság elnökétől származik. Melyet szervezetünk szisztematikusan használt. Így vált közismertté a magyar közéletben. A rendszerváltás után keletkezett és a magyar rendvédelem egyes szakterületeit szabályozó valamennyi összességében több száz jogszabály tartalmazza a rendvédelem kifejezést. A törvényhozásban is polgárjogot nyert a rendvédelem fogalom, hiszen a határőrség jellegének módosítása kapcsán év végén az alkotmányunkba is bekerült a rendvédelem kifejezés. Az 1989-ben alapított és 1990-ben a Fővárosi Bíróság által bejegyzett Társaságunk a magyar rendvédelem története iránt érdeklődő szakemberek társadalmi egyesülése. Tagjaink a magyar rendvédelem-történet, illetve azzal rokon fegyveres testületek történeti kutatásával és oktatásával foglalkoznak. Tagságunk döntően a rendvédelmi testületek személyi állománya, közgyűjtemények munkatársai, felsőoktatási intézmények oktatói köréből kerül ki. Vannak közöttünk olyanok is akiknek a foglalkozása ugyan nem kapcsolódik a rendvédelem jelenéhez, vagy múltjához, azonban érdeklődnek a témakör iránt, illetve valamilyen formában művelik azt pld. gyűjtők. Mintegy negyven fő rendelkezik tudományos, illetve oktatói fokozattal, melynek skálája az akadémiai tagságtól a doktor univ., illetve a professzortól a tanársegéd fokozatig terjed. Többségük napjaink magyar tudományos életének és felsőoktatásunknak elismert szakembere. Célunk, hogy a szakterület művelésével, az írásos források és tárgyi emlékek feldolgozásával hozzájáruljunk a magyar és az egyetemes történelem gyarapításához, rendvédelem-történeti múltunk feltárásához és hasznosításához. Egyesületünk úgy véli, hogy nemzeti rendvédelem-történeti tradíciónk - elsősorban a XIX. és XX. századi hagyományaink - közkinccsé tételével elősegítheti a magyar rendvédelem fejlesztését, a személyi állomány identitástudatát, ezen keresztül pedig az etikai viszonyok fejlődését, valamint a lakosságnak a rendvédelmi testületekről kialakított elképzelésének a kedvezőbbé tételét. Szervezetünk nem nyereségorientált, tagdíjakból, adományokból és kutatómunkák gyümölcseiből tartjuk fenn magunkat
2 Az egyesület jelenleg nyolc szakosztályból áll, a szakosztályok nem adminisztratív szervezeti egységek, tudományos alkotóműhely jelleggel működnek, differenciált aktivitással: A szakosztályokon kívül regionális csoportjaink is működnek. A társaság vezető testülete a választmány, amelynek élén az elnökség áll. A tisztségviselőket öt évente választjuk. Minden évben összehívjuk a közgyűlést, évente több ízben tartunk elnökségi és választmányi üléseket. Tagságunk a magyar rendvédelmi testületek tagjainak sorából, felsőoktatási intézmények oktatói és közgyűjtemények munkatársai köréből, valamint az érdeklődök közül kerül ki. Tagjaink sorába kérheti felvételét minden természetes személy, aki nem áll gyámság alatt és nem büntetett előéletű. Akik elküldik a belépési nyilatkozat űrlapot értelemszerűen kitöltve Társaságunk címére, azok felvétele ügyében a ¼ évente ülésező elnökség dönt. A tagság tevékenysége Tudományos Társaságunkban teljes egészében önkéntes, csupán a tagdíj fizetése kötelező, amely 4000Ft/fő/év. Az új tagokat írásban értesítjük ki, tagkártyájukat és tagsági jelvényüket pedig minden év őszén az éves konferenciánk rendezvényéhez kapcsolódóan ünnepélyes keretek között kapják meg. Társaságunk kiadványokat is megjelentet. Egyesületi életünk és a rendvédelem története művelésének eseményeiről az 1995-től évente általában két alkalommal megjelenő Rendvédelem-történeti Hírlevél (Nuntiotones Historiea Preasidii Ordinis) HU ISSN tudósít. A Rendvédelem-történeti Füzetek (Acta Histoirea Preasidii Ordinis) HU ISSN az egyetlen magyar nyelvű tudományos periodika, amely a rendvédelem-történet kutatóinak tudományos igényű feldolgozásait közli. A periodikában olyan lektorált tanulmányok jelennek meg, amelyek a tudományos közlés igényeinek megfelelnek től a periodika elfogad idegen nyelvű tanulmányokat is re elkészül a periodika repertóriuma. A periodika évente egy-két alkalommal jelent meg. Az évi alapítása óta nemzeti rendvédelem-történetünk körében 183 tanulmányt közölt. Tudományos társaságunk dolgozta fel első ízben és publikálta 1994-ben nemzeti rendvédelmünk 1100 éves történetét "A magyar rendvédelem története" című - azóta két kiadást megélt - könyv formájában, ezzel megszüntette a magyar rendvédelem e fehér foltját. E kiadvánnyal behoztuk a rendvédelem szakmatörténeti feldolgozása terén a II. világháború után keletkezett lemaradásunkat a nyugati országokhoz képest, ahol hasonló művek már az ötvenes, illetve a hatvanas években megjelentek. Létrehoztuk a magyar rendvédelem-történet nemzeti bibliográfiájának kéziratát től 1950-ig. A társasági publikációinkat a Periodikáink és fontosabb monográfiáink című melléklet tartalmazza. Társaságunk tudományos fórumsorozatot is létrehozott. Évente egy-két alkalommal tartunk konferenciát, ahol kutatásaink eredményeit vitatjuk meg. Konferenciáink nemzeti rendvédelem-történetünk egy-egy kronológiai, illetve szakterületi témaköreit dolgozzák fel. A rendvédelem-történeti konferenciasorozat rendezvényei a szakterület magyar és külföldi művelői által látogatott események. A kutatók itt ismertetik kutatásaik eredményeit. A szakosztályok váltakozó sűrűséggel átlagosan kétévente tartanak tudományos szimpóziumokat, kerekasztal beszélgetéseket. Egyesületünk tagjainak munkáit és a hozzánk fordulók alkotásait szakértői kollektíva körében műhelyvitákon véleményezzük
3 Fokozatosan gyarapodnak a regionális rendvédelem-történeti konferenciáink, amelyeken egy-egy térség rendvédelem-történeti tapasztalatait vitatjuk meg. Társaságunk részt vesz a tudományos közéleti tevékenységben. Tagjainkat rendszeresen felkérik témaorientált tanulmányok szaklektorálására, illetve tudományos fokozatszerzések bírálóbizottságaiban történő feladatvállalásra, akik a rendvédelem-történeti témakörben tudományos fokozatot elértek szinte valamennyien tudományos társaságunk segítségét élvezték. A magyar rendvédelmi szervek több ízben kikérték társaságunk szakvéleményét a hagyományok felújítására vonatkozó kérdésekben. Szakmai segítséget nyújtunk a rendvédelem-történeti tartalmú gyűjtemények és kiállítások létrehozásához és működtetéséhez. A lexikonok rendvédelem-történeti tartalmú szócikkeit társaságunk tagjai készítik. A Társaság oktató munkája: Egyesületünk tagjai részt vesznek a rendvédelmi testületek személyi állományának történeti képzésében, a tananyag elkészítésében. A Tudományos Társaságunk által oktatott hallgatók számos esetben a rendvédelem témakörében készítik el diplomamunkájukat. A legtöbb rendvédelem-történeti diplomamunka a Rendőrtiszti Főiskolán készült és között mintegy 100 rendvédelem-történeti témájú dolgozatot védtek meg a hallgatók. Az Országos tudományos Diákköri konferenciákon minden esetben indultak rendvédelem-történeti témájú tudományos diákköri dolgozatok, közülük több alkotás országos szintű elismerésben is részesült. A Magyar Tudományos Akadémia Pro Scientia aranyérmében és között két rendvédelem-történeti tartalmú tudományos diákköri pályamű részesült. A rendvédelem-történeti témájú tudományos diákkörök legsikeresebb témavezetője, Dr. Parádi mestertanári kitüntetésben részesült 2003-ban. A magyar felsőoktatás több tudományegyetemén, állam- és jogtudományi, illetve bölcsészettudományi karokon, valamint főiskolákon oktatják részben társaságunk tagjainak közreműködésével az egyesületünk által készített tananyag alapján, a magyar rendvédelem történetét közvetítő tárgyakat. Kialakítottuk együttműködési tevékenységünket. Együttműködési megállapodást kötöttünk a hasonló területeket művelő hazai és külföldi tudományos társaságokkal illetve magyar rendvédelmi szervekkel. Konkrét együttműködési megállapodás jött létre pld. a Rendőrség Tudományos Tanácsával, a Határőrség Tudományos Tanácsával, a Magyar Hadtudományi Társasággal és több megyei rendőr-főkapitánysággal, folyamatban van továbbá együttműködési megállapodás létrehozatala az újonnan megalakult Rendészettudományi Társasággal. Tudományos Társaságunk elnöke a BM Tudományos Tanács tagja. Társaságunk nemzetközi kapcsolatai bővülnek. Szakmai kapcsolat alakult ki a bécsi és az Osztrák Kriminál-múzeummal ben - a korábbi évek szakmai kapcsolatát továbbfejlesztve - társaságunk belépett a Német Rendőrtörténeti Társaságba, melynek tagjai közül többen kérték felvételüket egyesületünk soraiba. Kölcsönösen részt veszünk egymás tudományos rendezvényein. Megállapodás született az Egyesült Államokban működő Bajtársi Szövetség vezetésével az együttműködésről. Rendszeres munkakapcsolat alakult ki a Francia Nemzeti Csendőrség Történeti Szolgálatával, a Francia Csendőrség-történeti Alapítvánnyal. Társaságaink céljai a rendvédelem történet
4 feltárását és publikálását illetően az együttműködőkkel megegyeznek ban alapítottuk a nyugat-európai testvérszervezeteinkkel közösen az Európai Rendvédelem-történeti Szövetséget. Társaságunk kitüntetései: A rendvédelem-történet kimagasló művelői és önzetlen támogatói elismerése céljából, több mint egy évtized alatt a tapasztalatok figyelembevételével formálódott a Tudományos Társaságunk kompetenciájába tartozó elismerési rendszer. Ezek: 1. Szemere Díj 2. Rendvédelem-történért Emlékérem 3. Rendvédelem-történetért Érdemérem 4. Rendvédelem-történetért Érdemkereszt a Rendvédelem-történet Kimagasló Művelőinek, illetve Rendvédelem-történetért Érdemkereszt a Rendvédelem-történet Önzetlen Támogatóinak 5. Rendvédelem-történetért Érdemrend a Rendvédelem-történet Kimagasló Művelőjének, illetve Rendvédelem-történetért Érdemrend a Rendvédelem-történet Önzetlen támogatójának 6. Rendvédelem-történet Magisztere cím 7. Dísztőr emléktárgy Szemere Díj A rendvédelem-történeti elismerések jelzései Rendvédelem-történetért Érdemrend a rendvédelem-történet kiváló művelőjének Rendvédelem-történetért Érdemrend a rendvédelem-történet önzetlen támogatójának Rendvédelem-történetért Érdemkereszt a rendvédelem-történet kiváló művelőjének Rendvédelem-történetért Érdemkereszt a rendvédelem-történet önzetlen támogatójának Rendvédelem-történetért Érdemérem Terveink közé tartoznak a következők, melyekhez támogatókat keresünk: A magyar rendvédelem-történeti atlasz elkészítése két kötetben ( és ). A magyar rendvédelem-történeti egyenruha és rangrendszer albumának elkészítése ( és ). A magyar rendvédelem-történeti szaksajtó repertóriumának továbbfejlesztése ugyancsak két kötetben ( és ). A Kárpát-medencei állami levéltárak XIX-XX. századi magyar rendvédelem történetére vonatkozó fondjainak repertóriumba foglalása. A magyar rendvédelemre vonatkozó törvények és rendeletek gyűjteményének létrehozása a fenti korszakolás szerint. Magyar rendvédelem-történeti kronológia ( ). Magyar rendvédelem-történeti bibliográfia továbbfejlesztése és számítógépes feldolgozása, ugyancsak a fenti korszakokra. Rendvédelem-történeti gyűjtemény és dokumentumtár kialakítása. A magyar rendvédelem története című könyv újra kiadása, illetve a javított, bővített változat internetre vitele. Az interneten a magyar rendvédelem-történeti honlap létrehozása
5 Rendvédelem-történeti témájú kiállítások létrehozásának és működtetésének elősegítése. A hazai és külföldi rendvédelem történeti tapasztalatainak feldolgozása. Rendvédelem-történeti oktatási anyagok létrehozása és alkalmazása a magyar rendvédelem fejlesztése érdekében. Rendvédelem-történeti Intézet alapítása. (Magyarországon nincs a Szemere Bertalan Magyar Rendvédelem-történeti Tudományos Társaságon kívül - más intézmény, könyvtár, levéltár, tanszék, intézet, amely a rendvédelem történetével foglalkozna. A Szemere Bertalan Magyar rendvédelem-történeti Tudományos Társaság társadalmi szervezet. Nincsenek kellő tárgyi és financiális feltételei a magyar állam rendvédelem-történetének gondozására. A szakterület műveléséhez szükséges szellemi kapacitással azonban egyedül e szervezet rendelkezik. A Magyar Köztársaságban viszont négy rendvédelmi testület működik: a rendőrség, a határőrség, a büntetésvégrehajtás és a pénzügyőrség. Mindegyik testület rendelkezik ugyan egy szerény testülettörténeti gyűjteménnyel, azonban Magyarországon csak a XIX-XX. században 29 állami rendvédelmi testület működött, amelynek a történetével egyik intézmény sem foglalkozik.) Rendvédelem-történeti szabadegyetem létrehozása. Partnereket keresünk Európa rendvédelem-történetének megírására irányuló projekt létrehozásához. Corpus statutum Hungarici létrehozása. Tudományos Társaságunk várja mindazok jelentkezését tagságunk soraiba, a rendvédelmi testületek tagjai, a hivatásosok és a közalkalmazottak köréből, a téma iránt érdeklődők, a tárgyi emlékeket gyűjtők, a hivatástörténet kutatók közül, akik be szeretnének kapcsolódni nemzeti rendvédelmünk történetét feltáró és azt közkinccsé tevő folyamatba. Nem csak az aktív kutatók, hanem a téma iránt érdeklődők jelentkezését is fogadjuk. Köszönjük, hogy türelmesen végigolvasta tájékoztatónkat. Reméljük sikerült meggyőzni Önt arról is, hogy személyi jövedelemadója 1%-ának kedvezményezettjeként Rendelkezési Nyilatkozat -ában egyesületünket jelölje meg. Tudományos Társaságunk adószáma: Adományok átutalhatók Tudományos Társaságunk bankszámlájára: HVB Bank Hungary Zrt. H-1036 Budapest, Bécsi út 136. " Történelemmel a biztonságért "
6 A Füzetek szerkesztői A Rendvédelem-történeti Füzetek szerkesztését a Társaság legjobbjai vállalták magukra, nem kis teherként. A periodika szerkesztése komoly szakértelmet, türelmet, odafigyelést és töretlen lelkesedést igényel. Kitartó munkájukat elismerve ez úton szeretnénk emléket állítani valamennyi szerkesztőnek. Cím Megjelenés Főszerkesztő Szerkesztő A magyar rendvédelmi testületek és az önkormányzati I. évf. (1990) 1. sz. szervek kapcsolata István Gabriella A rendvédelem-történet kutatásának, feldolgozásának II. évf. (1991) 2. sz. és oktatásának időszerű kérdései István Gabriella Tradíció és korszerűség A dualista Magyarország rendvédelme Háború, forradalom, Trianon A két világháború közötti Magyar Királyság rendvédelme Háborúból diktatúrába A napóleoni közbiztonsági őrtestület útja Párizstól Itálián és Ausztrián keresztül Budapestig Gazdasági rendvédelmünk a XIX.-XX. században A nyugati rendvédelem hatása a XIX.-XX. század magyar rendvédelmére Szabad mozgás a Kárpát-medencében A közigazgatás, a véderő és a rendvédelem kapcsolatának változásai a polgári magyar állam időszakában III. évf. (1992) 3. sz. IV. évf. (1993) 4. sz. IV. évf. (1993) 5. sz. V. évf. (1994) 6. sz. VI. évf. (1996) 7. sz. VII. évf. (1998) 8. sz. VIII. évf. (1999) 9. sz. IX. évf. (1999) 10. sz. X. évf. (1999) 11. sz. X. évf. (2000) 12. sz. István István Gabriella Gabriella Gabriella Dr. SUBA János Dr. SUBA János Főszerkesztők István nyá.hör.alez. bölcsészdoktor, a hadtudomány kandidátusa, főiskolai tanár, a Szemere Bertalan Magyar Rendvédelem-történeti Tudományos Társaság örökös tiszteletbeli elnöke ( ) Született 1929-ben Budapesten, középiskolai tanulmányait a budai Toldi Ferenc Gimnáziumban kezdte, melyeket megszakított és 14 évesen a pécsi Zrínyi Miklós Honvéd gyalogsági hadapródiskolába (1944) került ban a Honvéd Kossuth Lajos Katonai Akadémián folytatta tanulmányait, majd katonai ösztöndíjasként elvégezte az ELTE
7 történelem szakát. Ez évben, 1954-ben tanári diplomát és tiszti rendfokozatot szerzett. Pályáját a Zrínyi Katonai Kiadónál kezdte, ahol felelős szerkesztőként dolgozott, főleg hadtörténeti munkákat szerkesztett ban a Határőrség Országos Parancsnokságra került főelőadónak. Közben az ELTE-n doktori címet szerzett. Később tanárként a Rendőrtiszti Főiskolán teljesített szolgálatot, ekkor szerezte kandidátusi képesítését. A nyugdíjkorhatáron túl 5 évet szolgált. Azóta is aktív kapcsolatban áll a katonasággal, a hadtörténelemmel, számos cikket, tanulmányt, könyvet írt e témából. Írásai főleg az új magyar hadsereg születésével és a Határőrség történetével foglalkozott. Alapító tagja a Társaságnak és örökös elnöke, aktívan részt vesz a társaság munkájában, előadásokat tart. Az első években ő szerkesztette a kiadványt. bölcsészdoktor, a hadtudomány kandidátusa, főiskolai tanár, a Magyar Tudományos Akadémia köztestületi tagja a Szemere Bertalan Magyar Rendvédelem-történeti Tudományos Társaság elnöke (1993-) Született 1950-ben Budapesten, középiskolai tanulmányait az óbudai Árpádgimnáziumban végezte ban érettségizett. Ebben az évben kezdte el tanulmányait a Kossuth Lajos Katonai Főiskolán ben avatták határőr tisztté. A Határőrségnél különböző beosztásokban teljesített szolgálatot, majd a belügyi tárca oktatási csoportfőnöksége alárendeltségébe tartozó tanintézetekben töltött be oktatói feladatköröket. A nyolcvanas évek elején fejezte be tanulmányait az Eötvös Lóránd Tudományegyetem Bölcsésztudományi karán ben szerzett bölcsészdoktorátust, 1990-ben pedig a hadtudomány kandidátusa címet nyerte el ben nevezték ki főiskolai tanárrá. Szakterülete a magyar rendvédelem története a kiegyezéstől a második világháborúig. Nyolc kötetet, mintegy 100 lektorált tanulmányt és számos szakmai cikket publikált. Személye körül fokozatosan alakult ki a nemzeti rendvédelem-történet művelésével foglalkozó szellemi alkotó műhely. Munkásságát a határokon túl is elismerik. Mentorálja a rendvédelem-történet fiatal kutatóit. Az ezredfordulótól három fő Ph. D. doktorandusza védte meg tudományos fokozatát Debrecenben, Pécsett és Budapesten a nemzeti rendvédelem-történetünk témakörébe tartozó tartalmú dolgozatával. Személyéhez kapcsolódik a rendvédelem-történet fogalmának létrehozása. Az SZBMRTT alapító tagja és a Társaság jelenlegi elnöke. Társelnöke a párizsi székhelyű Európai Rendvédelemtörténeti Szövetségnek
Szakmai önéletrajz. Dr. Németh József PhD. rendőr alezredes, rendőrségi főtanácsos
Szakmai önéletrajz Dr. Németh József PhD. rendőr alezredes, rendőrségi főtanácsos Munkahelyek: - 2013. Rendőrség Tudományos Tanácsa elnök - 2012-2013. Zala Megyei Rendőr-főkapitányság, rendelkezési állomány,
Rendvédelem-történeti Füzetek (Acta Historiae Preasidii Ordinis) REPERTÓRIUMA
Rendvédelem-történeti Füzetek Különszám Rendvédelem-történeti Füzetek (Acta Historiae Preasidii Ordinis) REPERTÓRIUMA 1990-2000 A Szemere Bertalan Magyar Rendvédelem-történeti Tudományos Társaság és a
Prof. Dr. Maróti Mihály ( )
Prof. Dr. Maróti Mihály (1917-2009) DR. MARÓTI MIHÁLY EMLÉKÜLÉS 2017. április 21. BUDAPEST Szervezők: Magyar Növény-Mikroszaporítók Egyesülete Szent István Egyetem, Kertészettudományi Kar, Dísznövénytermesztési
1/ körlevél.
"Cum historia pro securitate!" SZEMERE BERTALAN MAGYAR RENDVÉDELEM-TÖRTÉNETI TUDOMÁNYOS TÁRSASÁG : H-1037 Budapest, Haránt utca 12. : (+36/06-1) 250-6199 ; @ : paradi.jozsef@gmail.com Web: http://www.szbmrtt.atw.hu
A körlevelek megtalálhatók a Szemere Bertalan Magyar Rendvédelem-történeti Tudományos Társaság honlapján KÖRLEVÉL ( )
"Cum historia pro securitate!" SZEMERE BERTALAN MAGYAR RENDVÉDELEM-TÖRTÉNETI TUDOMÁNYOS TÁRSASÁG : H-1037 Budapest, Haránt utca 12. : (+36/06-1) 250-6199 ; @ : szbmrtt@gmail.hu Web: http://www.szbmrtt.atw.hu
Oktatói önéletrajz dr. Veszelszki Ágnes
Társadalomtudományi és Nemzetközi Kapcsolatok Kar Magatartástudományi és Kommunikációelméleti Intézet Karrier Felsőfokú végzettségek: 2006-2011 ELTE BTK Nyelvészeti Doktori Iskola, Budapest, doktori képzés,
2009. február-május Budapesti Corvinus Egyetem Közgazdaságtudományi Kar
S ZAKMAI Ö NÉLETRAJZ SZEMÉLYES ADATOK Név DR. SZENDI ANTAL Telefon 392-3559/19249; IP: 111020; IRM: 19-249 E-mail szendi.antal@nav.gov..hu SZAKMAI TAPASZTALAT Dátum Intézmény Beosztás 2009 szeptemberétől
Kutató, Tudományos munkatárs (MTA TK KI)
Kállai Ernő Kutató, Tudományos munkatárs (MTA TK KI) Osztály: Romakutatások Osztálya Tudományos cím vagy fokozat: PhD E-mail: kallai.erno@tk.mta.hu Telefonszám: +36-1 224-6700 / 5224 Épület: T (Emelet,
dr. Rónay Zoltán szakmai önéletrajza
dr. Rónay Zoltán szakmai önéletrajza Személyi adatok: Születési hely idő: Budapest, 1976. május 9. Szülők: dr. Rónay Zoltán ügyvéd (a Bács-Kiskun Megyei Ügyvédi Kamara tagja), néhai Szántó Judit, újságíró.
Név: Modernkori Oroszország és Szovjetunió Történeti Kutatócsoport MOSZT. Rövidítésének jelentése: Híd
Összeállítás a MOSZT-ról Név: Modernkori Oroszország és Szovjetunió Történeti Kutatócsoport MOSZT. Rövidítésének jelentése: Híd Név angolul: Research for Modern Russia and Soviet History Név oroszul: Центр
Interdiszciplináris Doktori Iskola
Interdiszciplináris Doktori Iskola PTE BTK Interdiszciplináris Doktori Iskola Európa és a magyarság a 18-20. században Doktori Program habilitációs kritériumai I. Publikációk 1. Két monográfia. (vagy 2.
Tudományos életrajz Dr. Für Gáspár (2008. február)
Dr. Für Gáspár egyetemi docens Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem Kossuth Lajos Hadtudományi Kar Összhaderőnemi Műveleti Intézet Geoinformációs Tanszék mb. tanszékvezető Tudományos életrajz Dr. Für Gáspár
A MAGYAR HADTUDOMÁNYI TÁRSASÁG ÁLTAL ALAPÍTOTT ÉS ADOMÁNYOZOTT DÍJAK, ELISMERÉSEK RENDSZERE
A MAGYAR HADTUDOMÁNYI TÁRSASÁG ÁLTAL ALAPÍTOTT ÉS ADOMÁNYOZOTT DÍJAK, ELISMERÉSEK RENDSZERE A Magyar Hadtudományi Társaság (továbbiakban Társaság, illetve MHTT) tagságát képviselő küldöttértekezlet felhatalmazása
Szakály Sándor. I. Személyi adatok
Szakály Sándor I. Személyi adatok Szül.: 1955. november 23. Munkahely: Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészettudományi Kar, Történettudományi Intézet, Új-és Jelenkori Történeti Tanszék 1146 Budapest,
HB elnöks a 2009-es. Szenes Zoltán bizottsági elnök. Budapest, 2009. december 17-én. MTA IX. Gazdaság- és Jogtudományi Osztály, Hadtudományi Bizottság
HB elnöks kségg beszámol molója a 2009-es évben végzettv munkáról Szenes Zoltán bizottsági elnök Budapest, 2009. december 17-én MTA IX. Gazdaság- és Jogtudományi Osztály, Hadtudományi Bizottság Tevékenységi
Oktatói önéletrajz Dr. Balázs Zoltán
egyetemi tanár Társadalomtudományi és Nemzetközi Kapcsolatok Kar Politikatudományi Intézet Karrier fokú végzettségek: 1985-1990 Marx Károly Közgazdaság-tudományi, pénzügy Tudományos fokozatok, címek::
A HATÁRRENDÉSZETTŐL A RENDÉSZETTUDOMÁNYIG
A HATÁRRENDÉSZETTŐL A RENDÉSZETTUDOMÁNYIG Pécs 2016 PÉCSI HATÁRŐR TUDOMÁNYOS KÖZLEMÉNYEK XVII. A HATÁRRENDÉSZETTŐL A RENDÉSZETTUDOMÁNYIG Szerkesztette: Gaál Gyula Hautzinger Zoltán Pécs 2016 PÉCSI HATÁRŐR
Családi állapota: Nős, 2 gyermekes Gyermekeinek keresztnevei (zárójelben születési évszámuk): Attila (1982) Alexandra (1987)
Dr. Für Gáspár alezredes Elérhetőség: Mobiltelefon: +36 70 3341440 HM vezetékes: 02 2 29548 Vezetékes fax: +36 1 432900 HM fax: 29910 e-mail: fur.gaspar@uni-nke.hu Személyes adatok: Születési idő: 1958.
Képek a megemlékezésről
2012 Közgyűlések Felderítő Napi megemlékezés 2012. november 11.: az immár hagyományosan a családtagok részvételével tartott ünnepi megemlékezésünkre rendkívül kulturált környezetben, a Művészetek Palotájában
S ZAKMAI Ö NÉLETRAJZ SZEMÉLYES ADATOK SZAKMAI TAPASZTALAT. Név DR. SUBA LÁSZLÓ Telefon /19249; BM:
S ZAKMAI Ö NÉLETRAJZ SZEMÉLYES ADATOK Név DR. SUBA LÁSZLÓ Telefon 432-9000/19249; BM: 19-249 E-mail suba.laszlo@nav.gov.hu SZAKMAI TAPASZTALAT Dátum 2017- Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi
Oktatói önéletrajz Dr. Békés Csaba János
egyetemi tanár Társadalomtudományi és Nemzetközi Kapcsolatok Kar Nemzetközi Tanulmányok Intézet Karrier Felsőfokú végzettségek: 1978-1983 József Attila Tudományegyetem, Szeged,, történelem angol szak Tudományos
"Cum historia pro securitate!"
1/6 "Cum historia pro securitate!" SZEMERE BERTALAN MAGYAR RENDVÉDELEM -TÖRTÉNETI TUDOMÁNYOS TÁRSASÁG :H-1037 Budapest, Harántutca 12. : (+36/06-1) 250-6199 ;@ : paradi.jozsef@gmail.com Web:http://www.szbmrtt.atw.hu
KOTK Külgazdasági Szakközépiskola. A Vámjogi feladatok tantárgy oktatása. A Termékdíj feladatok és a Vámjogi feladatok tantárgy oktatása
S ZAKMAI Ö NÉLETRAJZ SZEMÉLYES ADATOK Név DR. SUBA LÁSZLÓ Telefon 392-3559/19249; IP: 111020; BM: 19-249 E-mail suba.laszlo@nav.gov.hu SZAKMAI TAPASZTALAT 2014-től KOTK Külgazdasági Szakközépiskola A Vámjogi
NETPUBLICA Alapítvány
NETPUBLICA Alapítvány Székhely: 1237 Budapest, Hrivnyák Pál u. 154/b www.netpublica.hu e-mail: p.csery@netpublica.hu Adószám: 18262809-1-43 Bankszámlaszám: 10409015-50485557-55501016 A bírósági végzés
Oktatói önéletrajz Dr. Balázs Zoltán
egyetemi tanár Társadalomtudományi és Nemzetközi Kapcsolatok Kar Politikatudományi Intézet Karrier fokú végzettségek: 1985-1990 Marx Károly Közgazdaság-tudományi, pénzügy Tudományos fokozatok, címek::
ZRÍNYI MIKLÓS 28. sz. melléklet a 1164/115. ZMNE számhoz NEMZETVÉDELMI EGYETEM. . sz. példány
ZRÍNYI MIKLÓS 28. sz. melléklet a 1164/115. ZMNE számhoz NEMZETVÉDELMI EGYETEM. sz. példány A SZAK- ÉS SZAKIRÁNYFELELŐS FELADAT- ÉS HATÁSKÖREINEK SZABÁLYZATA - 2007 - 2 TARTALOMJEGYZÉK I. FEJEZET Általános
Eötvös Loránd Tudományegyetem. a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" évi XXXIII. törvény 20/A. alapján pályázatot hirdet
1 / 5 2017.01.06. 8:47 Eötvös Loránd Tudományegyetem a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. alapján pályázatot hirdet Eötvös Loránd Tudományegyetem ELTE Bölcsészettudományi
MODERNKORI VESZÉLYEK RENDÉSZETI ASPEKTUSAI
MODERNKORI VESZÉLYEK RENDÉSZETI ASPEKTUSAI Pécs 2015 PÉCSI HATÁRŐR TUDOMÁNYOS KÖZLEMÉNYEK XVI. MODERNKORI VESZÉLYEK RENDÉSZETI ASPEKTUSAI Szerkesztette: Gaál Gyula Hautzinger Zoltán Pécs 2015 PÉCSI HATÁRŐR
TUDOMÁNYOS ÉLETRAJZ Dr. Garbai László
TUDOMÁNYOS ÉLETRAJZ Dr. Garbai László 1944-ben Újvidéken született. 1967-ben a Budapesti Műszaki Egyetemen gépészmérnöki és mérnöktanári oklevelet szerzett. 1967-től 1987-ig az Energiagazdálkodási Intézet
Oktatói önéletrajz Dr. Hajdú Istvánné
egyetemi tanár Élelmiszertudományi Kar Élelmiszeripari Gazdaságtan Tanszék Karrier Felsőfokú végzettségek: 1963-1968 Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem, okleveles közgazda 1971-1973 MLEE, Filozófia
Böhm Gábor szakmai önéletrajza
Böhm Gábor szakmai önéletrajza Dr. Böhm Gábor, PhD egyetemi adjunktus Iskolák - Energetikai Szakképzési Intézet, Paks, 1990-1994 Elektronikai műszerész szak - Janus Pannonius Tudományegyetem, Pécs, 1994-2000
Egy iparista életútja Az iskolapadtól a Magyar Tudományos Akadémiáig DR. SZTIPANOVITS JÁNOS
Egy iparista életútja Az iskolapadtól a Magyar Tudományos Akadémiáig DR. SZTIPANOVITS JÁNOS 1946-ban született Pécsett egy iparos család egyetlen gyermekeként. 1960-ban jelentkezett a Zipernowski Károly
Melléklet oktatási és publikációs tevékenységhez
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma és az Eötvös Loránd Tudományegyetem által közösen a fiatal határon túli magyar oktatói ösztöndíjra a 2016/2017-es tanévben a szülőföldi felsőoktatási intézmények valamelyikében
Buda András szakmai életrajza
Buda András szakmai életrajza Tudományos fokozat 2001 PhD nevelés és sporttudomány; száma:100/2001 Szakterület didaktika, e-learning, tanárképzés Munkahely Bölcsészettudományi Kar Neveléstudományok Intézete
Adatlap törzstagok számára
Adatlap törzstagok számára 1. Neve: Prof. Dr. Takács Péter 2. Születési éve: 1955 3. Felsőoktatási intézmény, amelynek Nemzeti Közszolgálati Egyetem teljes munkaidős oktatója: 4. Beosztása: Egyetemi tanár
Oktatói önéletrajz Dr. Chikán Attila
egyetemi tanár Gazdálkodástudományi Kar Logisztika és Ellátási Lánc Menedzsment Tanszék Karrier Felsőfokú végzettségek: 1971-1972 Stanford University, ICAME Program 1962-1967 Marx Károly Közgazdaságtudományi
Az UNICEF Gyerekbarát Település Értékelő Bizottságának tagjai
Az UNICEF Gyerekbarát Település Értékelő Bizottságának tagjai Danks Emese, az UNICEF Magyar Bizottság Alapítvány ügyvezető igazgatója Több mint húsz éve foglalkozik kommunikációval hazai és nemzetközi
Péterfi Gábor. Bölcsészettudományi Kar, Politikaelmélet speciális képzés József Attila Tudományegyetem
Péterfi Gábor MUNKAHELYEK 2013 - Evangélikus Pedagógiai Intézet, történelem tantárgygondozó 2000 - Aszódi Evangélikus Petőfi Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium, középiskolai tanár, tanított szaktárgyak:
NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM
Hatály: 2012. II. 17 2012. VIII. 30. NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM AZ EGYETEM ÁLTAL ADOMÁNYOZHATÓ CÍMEK, KITÜNTETÉSEK, ÉS ADOMÁNYOZÁSUK RENDJE 2012. 2 TARTALOMJEGYZÉK TARTALOMJEGYZÉK... 2 I. FEJEZET...
BODA József Az Európai Csendőri Erő, avagy egy új békefenntartó alakulat születése
BODA József Az európai államok csendőrségeinek közös alkalmazása, együttműködése nemzetközi konfliktusok kezelésében nem új keletű. A Magyar Királyi Csendőrség már részt vett az első modern rendvédelmi
Pirmajer Attila
Önéletrajz Pirmajer Attila E-mail: pirmajer.attila1990@gmail.com Személyes adatok Pirmajer Attila Születtem: 1990. 03. 02. Szabadka, Szerbia Munkahely 2018-2019 Felsőoktatási Intézményi Kiválósági Program
KARUCZKA PÉTER. szerkesztőség vezető, újságíró, Közszolgálati Kommunikáció Képzés-fejlesztési Program. A képzés során MTI s oktatóként működik közre.
KARUCZKA PÉTER szerkesztőség vezető, újságíró, A képzés során MTI s oktatóként működik közre. Pályám itt, az MTI-ben indult, a gazdasági rovat újságírójaként 1996-ban. Voltam parlamenti tudósító, szerkesztő,
HÍRKÖZLÉSI ÉS INFORMATIKAI TUDOMÁNYOS EGYESÜLET SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT. Hatályba lépés: 2013..
HÍRKÖZLÉSI ÉS INFORMATIKAI TUDOMÁNYOS EGYESÜLET SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT Hatályba lépés: 2013.. TARTALOMJEGYZÉK I. A HTE működése... 3 1. A HTE képviselete... 3 2. Titkárság... 3 3. Ügyvezető
HÍRKÖZLÉSI ÉS INFORMATIKAI TUDOMÁNYOS EGYESÜLET SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT
HÍRKÖZLÉSI ÉS INFORMATIKAI TUDOMÁNYOS EGYESÜLET SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT Hatályba lépés: 2007. április 12. TARTALOMJEGYZÉK I. A HTE működése...3 1. A HTE képviselete...3 2. Titkárság...3 3. Ügyvezető
Horvátországi Pontrendszer doktori szülőföldi tanulmányi támogatáshoz 2018/2019-es tanév
Az Eötvös Loránd Tudományegyetem és az Emberi Erőforrások Minisztériuma által a 2018/2019-es tanévben szülőföldi felsőoktatási doktori képzésben részt vevő horvát állampolgárságú, magyar nemzetiségű személyek
Oktatói önéletrajz Dr. Forgács Attila
egyetemi docens Társadalomtudományi és Nemzetközi Kapcsolatok Kar Magatartástudományi és Kommunikációelméleti Intézet Karrier Felsőfokú végzettségek: 1991-1993 Haynal Imre Egészségtudományi Egyetem, klinikai
V. FEJEZET A TÁRSASÁGI TAGSÁG, A TAGOK JOGAI ÉS KÖTELEZETTSÉGEI 1. SZAKASZ A TÁRSASÁGI TAGSÁG
V. FEJEZET A TÁRSASÁGI TAGSÁG, A TAGOK JOGAI ÉS KÖTELEZETTSÉGEI A Társaság tagjai lehetnek: rendes tagok, tiszteletbeli tagok, pártoló tagok, ifjúsági tagok. 1. SZAKASZ A TÁRSASÁGI TAGSÁG 2. SZAKASZ A
Régészet Napja május 26. péntek,
Nomádok a Kárpát-medencében Damjanich János Múzeum I. emelet, konferenciaterem Régészet Napja 2017. péntek, 10.30-13.30. DAMJANICH JÁNOS MÚZEUM SZOLNOK RÉGÉSZET 2017 NAPJA Mali Péter Hoppál Krisztina Felföldi
Időtartam (-tól -ig) 2012-2013 Munkáltató neve és címe Miskolci Egyetem (Központi Igazgatás), 3515 Miskolc-Egyetemváros
1 Ö N É L E T R A J Z F O R M A N Y O M T A T V Á N Y SZEMÉLYES ADATOK Név DR. LUKÁCS JÁNOS Cím 3535 MISKOLC (MAGYARORSZÁG), ELŐHEGY U. 48/2. Telefon +36 46 565 111/14 11 Fax +36 46 561 504 E-mail janos.lukacs@uni-miskolc.hu
TANTÁRGYI PROGRAM. 1. A tantárgy megnevezése: Rendvédelmi ismeretek. 1.1: A tantárgy angol neve: Rendvédelmi ismeretek. 1.2: A tantárgy rövid neve:
ANÁRGYI PROGRAM 1. A tantárgy megnevezése: 1.1: A tantárgy angol neve: 1.2: A tantárgy rövid neve: 2. A tantárgy kódja: Rendvédism ZNEINB2010 3. A tantárgy oktatásáért felelős tanszék: KLHK Biztonság-és
Szabadpiac és Protekcionizmus
Szabadpiac és Protekcionizmus KONFERENCIA PROGRAM Budapesti Corvinus Egyetem III. előadó 2008. március 13. antars Program Délelőtti szekció (angol nyelvű) Vita az ipar- és piacvédelemről, illetve a szabadpiac
Dr. Kenyeres István. Születési hely, idő Budapest, 1972. június 26.
Dr. Kenyeres István Születési hely, idő Budapest, 1972. június 26. Adatok Szem. ig. szerinti név: Dr. Kenyeres István Tibor Lakcím: 1078 Budapest, István u. 26. II. 14. Telefon: 06-309190388 E-mail: kenyeresi@bparchiv.hu
Oktatói önéletrajz Csató László
tanársegéd Közgazdaságtudományi Kar Operációkutatás és Aktuáriustudományok Tanszék Operációkutatás és Aktuáriustudományok Tanszék Karrier Felsőfokú végzettségek: 2009-2011 Budapesti Corvinus Egyetem Közgazdaságtudományi
Dr. habil. FEHÉR KATALIN CSc Szakmai önéletrajz. 18-19. századi magyar művelődéstörténet (neveléstörténet,andragógiatörténet, sajtótörténet)
Dr. habil. FEHÉR KATALIN CSc Szakmai önéletrajz Szakterület: 18-19. századi magyar művelődéstörténet (neveléstörténet,andragógiatörténet, sajtótörténet) Tanulmányok: 1969-1974 Eötvös Loránd Tudományegyetem
JELENTKEZÉSI LAP 2016 ÉPÍTÉSZET ÉS IDŐ
JELENTKEZÉSI LAP 2016 ÉPÍTÉSZET ÉS IDŐ SZEMÉLYES ADATOK Név: Születési név: Anyja neve: Születési hely, idő: Állandó lakcím: Levelezés cím: Telefonszám: E-mail cím: Állampolgárság: Személyi ig. szám: A
Oktatói önéletrajz Kováts Gergely Ferenc
adjunktus Gazdálkodástudományi Kar Vezetés és Szervezés Tanszék Karrier Felsőfokú végzettségek: 1997-2002 Budapesti Közgazdaságtudományi és Államigazgatási Egyetem, közgazdász (gazdálkodási szak) 2002-2013,
Oktatói önéletrajz Dr. Rostoványi Zsolt
egyetemi tanár Társadalomtudományi és Nemzetközi Kapcsolatok Kar Nemzetközi Tanulmányok Intézet Karrier Felsőfokú végzettségek: 1976-1977 MKKE Közgazdasági Továbbképző Intézet, nemzetközi gazdasági kapcsolatok
Prof. Dr. Mueller Othmár robbantástechnikai különgyűjtemény. Közép-Európa legnagyobb robbantástechnikai gyűjteményét gondozza az
Karcolatok a könyvtárból Prof. Dr. Mueller Othmár robbantástechnikai különgyűjtemény Közép-Európa legnagyobb robbantástechnikai gyűjteményét gondozza az Egyetemi Központi Könyvtár és Levéltár Hadtudományi
Oktatói önéletrajz Dr. Virág Miklós
egyetemi tanár Gazdálkodástudományi Kar Vállalkozások Pénzügyei Tanszék Karrier Felsőfokú végzettségek: 1978-1982 Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem, Ipari tervező_szervező szak Tudományos fokozatok,
Oktatói önéletrajz Dr. Kovács Zoltán
Társadalomtudományi és Nemzetközi Kapcsolatok Kar Magatartástudományi és Kommunikációelméleti Intézet Karrier Felsőfokú végzettségek: 1961-1966 ELTE, magyar nyelv és irodalomtanár, okleveles pszichológus
Dr. Klein Tamás SZAKMAI ÉLETRAJZ. tanársegéd Szoba: épület, T/21. szoba. Tel: cím: Tudományos minősítés: -
SZAKMAI ÉLETRAJZ Dr. Klein Tamás tanársegéd Szoba: épület, T/21. szoba Tel: Email cím: klein.tamas@kre.hu Tudományos minősítés: - Felsőfokú tanulmányok és végzettség: 2004 2010 Eötvös Loránd Tudományegyetem,
AZ EGYETEMI KÖNYVTÁRI SZOLGÁLAT SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA
AZ EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM Szervezeti és Működési Szabályzat I. kötet Szervezeti és Működési Rend 8. sz. melléklete AZ EGYETEMI KÖNYVTÁRI SZOLGÁLAT SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA BUDAPEST, 2012.
I. Egyetemi (mester szintet nyújtó) teljesítmény 1. A mesteri vizsgajegyek átlaga (Osztatlan képzés esetén a képzés vizsgajegyeinek átlaga):
Az Eötvös Loránd Tudományegyetem és az Emberi Erőforrások Minisztériuma által a 201/2019-es tanévben szülőföldi felsőoktatási doktori képzésben részt vevő román állampolgárságú, magyar nemzetiségű személyek
Oktatói önéletrajz Bozóki Sándor
egyetemi docens Közgazdaságtudományi Kar Operációkutatás és Aktuáriustudományok Tanszék Karrier Felsőfokú végzettségek: 1996-2001 ELTE-TTK, alkalmazott matematikus 1999-2003 ELTE-TTK, matematika tanár
Horvátország mesterképzés pontrendszer 2018/2019
Az Eötvös Loránd Tudományegyetem és az Emberi Erőforrások Minisztériuma által a 2018/2019-es tanévben szülőföldi felsőoktatási mester képzésben részt vevő horvát állampolgárságú, magyar nemzetiségű személyek
Felelős Műszaki Vezetői és Építési Műszaki Ellenőri Szakosztályának
A Magyar Mérnöki Kamara Építési Tagozat Felelős Műszaki Vezetői és Építési Műszaki Ellenőri Szakosztályának SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI ÜGYRENDJE 2011. TARTALOMJEGYZÉK 1. Felelős műszaki vezetői és építési
Oktatói önéletrajz Bozóki Sándor
egyetemi docens Közgazdaságtudományi Kar Operációkutatás és Aktuáriustudományok Tanszék Karrier Felsőfokú végzettségek: 1999-2003 ELTE-TTK, matematika tanár 1996-2001 ELTE-TTK, alkalmazott matematikus
SZEMÉLYES ADATOK. jvasarhelyi@foek.hu MUNKAHELYEK Ö N É L E T R A J Z
Ö N É L E T R A J Z SZEMÉLYES ADATOK Név VÁSÁRHELYI JUDIT Cím 8294 KAPOLCS, KOSSUTH U. 94. Telefon 87/437-012 30/325-3040 Fax E-mail jvasarhelyi@foek.hu Állampolgárság magyar Születési idı 1944. június
Oktatói önéletrajz Dr. Szántay Antal Péter
tudományos főmunkatárs Társadalomtudományi és Nemzetközi Kapcsolatok Kar Szociológia és Társadalompolitika Intézet Karrier Felsőfokú végzettségek: 1982-1987 ELTE (Budapest), történelem - német nyelv és
Magyarország, 2760 Nagykáta Gyóni Géza u. 1. Telefonszám: Mobilszám:
Önéletrajz Személyi adatok Vezetéknév/Utónév: PALKÓ TIBOR Cím: Magyarország, 2760 Nagykáta Gyóni Géza u. 1. Telefonszám: +3657502400 Mobilszám: +36305963711 E-mail: palko.tibor@uni-eszterhazy.hu Honlap:
A DEBRECENI REFORMÁTUS HITTUDOMÁNYI EGYETEM
A DEBRECENI REFORMÁTUS HITTUDOMÁNYI EGYETEM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATÁNAK 15/K. SZ. MELLÉKLETE Ikt. szám: 179/1300/22-2/2012. SZOCIÁLETIKAI KUTATÓINTÉZET SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA Debrecen
Oktatói önéletrajz Dr. Virág Miklós
egyetemi tanár Gazdálkodástudományi Kar Vállalkozások Pénzügyei Tanszék Karrier Felsőfokú végzettségek: 1978-1982 Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem, Ipari tervező_szervező szak Tudományos fokozatok,
Oktatói önéletrajz Dr. Dobák Miklós
egyetemi tanár Gazdálkodástudományi Kar Vezetés és Szervezés Tanszék Karrier Felsőfokú végzettségek: 1975-1979 Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem, Népgazdasági tervező-elemző szak, vállalati modellező
Oktatói önéletrajz Dr. Dobák Miklós
egyetemi tanár Gazdálkodástudományi Kar Vezetés és Szervezés Tanszék Karrier Felsőfokú végzettségek: 1975-1979 Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem, Népgazdasági tervező-elemző szak, vállalati modellező
PÉCSI HATÁRİR TUDOMÁNYOS KÖZLEMÉNYEK IX.
TUDOMÁNYOS KÖZLEMÉNYEK IX. Pécs 2008 TUDOMÁNYOS KÖZLEMÉNYEK IX. TANULMÁNYOK A RENDÉSZET ÉS RENDVÉDELEM KIHÍVÁSOK A XXI. SZÁZADBAN CÍMŐ TUDOMÁNYOS KONFERENCIÁRÓL Szerkesztette: Gaál Gyula Hautzinger Zoltán
A zetna XIV. (Fluid) Irodalmi Fesztiválja
A zetna XIV. (Fluid) Irodalmi Fesztiválja Mély levegő címmel irodalmi találkozót tartottunk iskolánkban A zetna XIV. (Fluid) Irodalmi Fesztiválja november 9. és 11. között került megrendezésre. A rendezvényt,
Oktatói önéletrajz Dr. Gallai Sándor
egyetemi docens Társadalomtudományi és Nemzetközi Kapcsolatok Kar Politikatudományi Intézet Karrier Felsőfokú végzettségek: 1988-1994 Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem, társadalomtudományi szak, politikatudományi
Rendvédelem-történeti Füzetek (Acta Historiae Preasidii Ordinis) HU ISSN CITÁCIÓS INDEX PUBLIKÁCIÓK ÉS KÉZIRATOK
CITÁCIÓS INDEX PUBLIKÁCIÓK ÉS KÉZIRATOK A Állam- és jogtudományi enciklopédia. I. köt. Budapest, 1980, Közgazdasági Kiadó. HU-ISBN Ordinis), 114 122. p. A tanulmány korábbi változata 2005. október 07-én,
Oktatói önéletrajz Kováts Gergely Ferenc
egyetemi docens Gazdálkodástudományi Kar Vezetés és Kontroll Tanszék Karrier Felsőfokú végzettségek: 2002-2013, Vezetéstudományi Intézet, Gazdálkodástani Ph.D. program 2004-2005 Institute of Education,
Doktori (PhD) értekezés. szerzői ismertetése. Kálmán Zsolt r. alezredes és között
Doktori (PhD) értekezés szerzői ismertetése Kálmán Zsolt r. alezredes A Magyar Királyi Csendőrség működése Somogy vármegyében 1884. és 1914. között TUDOMÁNYOS TÉMAVEZETŐ: Dr. Bökönyi István PhD. nyá. bv.
AZ MTA REGIONÁLIS TUDOMÁNYOS BIZOTTSÁG IRÁNYELVEI AZ AKADÉMIAI DOKTORI CÍM HABITUS VIZSGÁLATÁNÁL A TUDOMÁNYOS TELJESÍTMÉNY SZÁMBAVÉTELÉRE
TÉT XVII. évf. 2003 1 Konferencia beszámoló 221 AZ MTA REGIONÁLIS TUDOMÁNYOS BIZOTTSÁG IRÁNYELVEI AZ AKADÉMIAI DOKTORI CÍM HABITUS VIZSGÁLATÁNÁL A TUDOMÁNYOS TELJESÍTMÉNY SZÁMBAVÉTELÉRE A Bizottság tagjaihoz
A konferencia fővédnöke: Dr. Korinek László akadémikus, Magyar Rendészettudományi Társaság elnöke
QUO VADIS RENDVÉDELEM? Szabadságjogok, társadalmi kötelezettségek és a biztonság című nemzetközi tudományos konferencia Pécs, 2010. június 24. PROGRAMJA A konferencia célja: Az Európa Kulturális Fővárosa
Tudományszervezési és kutatási pályázat
Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar HALLGATÓI ÖNKORMÁNYZAT Eötvös Loránd University Faculty of Humanities Students' Union Tudományos Bizottság Academic Committee 1088 Budapest, Múzeum
POLITIKATUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLA ELTE Állam- és Jogtudományi Kar
1 I. PREAMBULUM POLITIKATUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLA ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Tudományág: Képzési forma: Képzési cél: Képzési idő: Képzés nyelve: Tagozat: Politikatudomány Doktori (PhD) képzés Tudományos
ÁLLATORVOS-TÖRTÉNET MINDENKINEK
ÁLLATORVOS-TUDOMÁNYI KÖNYVTÁR, LEVÉLTÁR ÉS MÚZEUM ÁLLATORVOS-TÖRTÉNET MINDENKINEK Orbán Éva könyvtárigazgató orban.eva@aotk.szie.hu A kezdetek ÁLLATORVOS-TUDOMÁNYI KÖNYVTÁR, LEVÉLTÁR ÉS MÚZEUM Hisz mindnyájunknak
Prof. Dr. Patyi András Patyi András. elnök, Nemzeti Választási Bizottság. 2012-2016 rektor, egyetemi tanár
1. Személyi adatok Vezetéknév/Utónév: Születési név: 2. Betöltött beosztás, munkakör, foglalkozási terület: Önéletrajz Prof. Dr. Patyi András Patyi András elnök, Nemzeti Választási Bizottság 3. Szakmai
SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ Dr. Molnár Katalin főiskolai docens
SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ Dr. Molnár Katalin főiskolai docens Munkahely: Nemzeti Közszolgálati Egyetem Budapest, Hungária krt. 9-11. 1101 Telefon: 06 1 3 923 554 Lakcím: 2120 Dunakeszi, Illyés Gyula u. 10. fszt.
CV - Kocsis Erzsébet
CV - fõiskolai docens, int. vezetõ koordinátorszociális Munka és Szociálpolitikai intézet Iroda: A épület, 1223. irodatelefon: 74/528-300/1223Email: liza@igyk.pte.hu Szakmai önéletrajz Név Beosztás, elérhetõség
ELŐADÁSOK. Konferenciák, tudományos ismeretterjesztés
ELŐADÁSOK Konferenciák, tudományos ismeretterjesztés 1. Szabó Dezső Trianonról. Konferencia-előadás, Evangélikus iskolák kutató tanárainak I. konferenciája Budapest-Fasori Evangélikus Gimnázium, 2013.
Önéletrajz. Személyi adatok. Foglalkozási terület. Szakmai tapasztalat. Vezetéknév(ek) / Utónév(ek) Balogh Zoltán
Önéletrajz Személyi adatok Vezetéknév(ek) / Utónév(ek) Balogh Zoltán Cím(ek) Mikecz Kálmán utca 19/b, 4400 Nyíregyháza (Magyarország) Mobil +36 30 205 7047 E-mail(ek) bazoli@freemail.hu Állampolgárság
Mellékelten küldjük a Magyar Szociológiai Társaság Kárpát-medencei Társadalomtudományi Szakosztálya 2010-2012-ben végzett munkájáról szóló beszámolót.
Magyar Szociológiai Társaság 1014 Budapest, Országház u. 30. Paksi Veronika titkár részére Tárgy: szakosztályi beszámoló Tisztelt Titkár Asszony! Mellékelten küldjük a Magyar Szociológiai Társaság Kárpát-medencei
Eötvös Loránd Tudományegyetem. a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" évi XXXIII. törvény 20/A. alapján pályázatot hirdet
1 / 5 2017. 07. 14. 8:08 Eötvös Loránd Tudományegyetem a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. alapján pályázatot hirdet Eötvös Loránd Tudományegyetem Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai
Oktatói önéletrajz Dr. Szávai Ferenc
egyetemi tanár Társadalomtudományi és Nemzetközi Kapcsolatok Kar Nemzetközi Tanulmányok Intézet Karrier Felsőfokú végzettségek: 2000-2003 PTE, német 1990-1993 MTA TMB ELTE, történelem aspiráns 1988-2001
2017 évi tevékenységi beszámoló
2017 évi tevékenységi beszámoló Publikációk 2016-os beszámolóból kimaradt anyagok Bodó Julianna 2016 Migráció és fejlődés napjaink székelyföldi társadalmában. In: Biró A. Zoltán Bodó Julianna (szerk.):
Oktatói önéletrajz Kutasi Gábor
egyetemi docens Társadalomtudományi és Nemzetközi Kapcsolatok Kar Világgazdasági Intézet Karrier Felsőfokú végzettségek: 2002-2008 Budapesti Corvinus Egyetem, PhD, Közgazdaságtudományok doktora, Budapesti
Oktatói önéletrajz Dr. Schmidt Gábor
egyetemi tanár Kertészettudományi Kar Dísznövénytermesztési és Dendrológiai Tanszék Karrier Felsőfokú végzettségek: - 1967 \"Vaszil Kolarov\" Mezőgazdasági Főiskola, Bulgária, Plovdiv, agrár-kertészmérnöki
Oktatói önéletrajz Dr. Schmidt Gábor
egyetemi tanár Kertészettudományi Kar Dísznövénytermesztési és Dendrológiai Tanszék Karrier Felsőfokú végzettségek: - 1968 Kertészeti és Szőlészeti Főiskola, kertészmérnöki diploma (honosítás) - 1967 \"Vaszil
Sibalinné Dr. Fekete Katalin Munkahely: Nemzeti Közszolgálati Egyetem RTK Idegennyelvi és Szaknyelvi Központ Beosztás:
Név: Sibalinné Dr. Fekete Katalin Munkahely: Nemzeti Közszolgálati Egyetem RTK Idegennyelvi és Szaknyelvi Központ Beosztás: egyetemi adjunktus Mobil: 392-3500 / 19-360 E-mail: katalin.fekete50@freemail.hu
Dr. Vadál Ildikó publikációs jegyzéke
Dr. Vadál Ildikó publikációs jegyzéke Könyv, könyvfejezet, országos szaklapban megjelent tanulmány: - A közigazgatási jog kodifikációja. Stabil kormányzás, változó közigazgatás. Dialóg Campus Kiadó, Bp-Pécs,