DICSÉRETNEK ÁLDOZATÁT

Átírás

1 DICSÉRETNEK ÁLDOZATÁT 1. A hálaadó imádság térjetek vissza az Úrhoz, mondjátok néki: Végy el minden álnokságot! És fogadd el, ami jó, és ajkaink tulkaival áldozunk néked. (Hós.14:3b) Annakokáért Őáltala vigyünk dicséretnek áldozatát mindenkor Isten elé, azaz az ő nevéről vallást tévő ajkaknak gyümölcsét. (Zsid.13:15) A hálaadó imádság lényegéről szól e két, titokzatos módon összekapcsolódó ige; az egyik Hóseás próféta, a másik Pál apostol tollából származik, akik időben távol éltek egymástól. Mégis csodálatos módon felragyogtatják előttünk az Írás egységét, amely fel nem bontható (Jn.10:35.) és bizonyítékot szolgáltatnak arra nézve, hogy az Ó- és Újszövetség minden szava egymásra és egymásba épül, mint a parányi mozaikkockák, amelyek együttesen az ember megváltásának gyönyörű és tökéletes tervét tárják a figyelmesen kutató Olvasó elé. Az imádság az ember egyetlen, mégis tökéletes eszköze, amellyel jelen földi élet keretei között közvetlenül bárhol és bármikor - kapcsolatba léphet alkotójával, az Istennel. Maga Jézus Krisztus is, testének napjaiban imádság révén őrizte szoros egységét Atyjával, akit mindennél és mindenkinél - önmagánál, az életénél is jobban szeretett. Egy alkalommal, mennybe küldött szavait hallva saját tanítványai kérték: Uram, taníts minket imádkozni! (Lk.11:1.) Valóban, tudunk-e igazán imádkozni, mégha esetleg minden nap, rendszeresen gyakoroljuk is magunkat benne? A földi várótermekben, fogadóórák előtt hosszú délelőttöket kényszerülünk várakozni, gyakran idegesen és félve, mire meghallgatást nyerhetünk - az azonban természetes, hogy a világmindenség Urát azonnal elérhetjük?! Nem mindig ugyanazokkal a szavakkal fárasztjuk Őt? Egyáltalán, kihez - és ki által imádkozunk? Az egyedül igaz Istent imádjuk vagy csupán egy általunk alkotott, torz bálványt? Nagyon sokat, sőt mindent elárulnak némán vagy hangosan elmondott szavaink, Istenről alkotott képünk - képzetünk vonatkozásában. Valóban Atyánk Ő? Vagy csupán egy távoli, kívánságteljesítő automata, akinek naponta benyújtjuk a listát, kéréseinkről, elvárásainkról? Halljuk-e és egyáltalán, érdekel-e minket válasza? Kiváltságunk, hogy igyunk a határtalan szeretet forrásából. Érthetetlen, hogy olyan keveset imádkozunk! 1 Talán fel sem fogjuk, micsoda megtiszteltetésben lehet részünk, amikor az örökkévaló, szent és tökéletes Istenhez fordulhatunk bizalommal, hiszen ezt a kegyelmet soha, egyetlen ember ki nem érdemelhetné vagy ki nem kényszeríthetné: Amint meg van írva, hogy nincsen csak egy igaz is; Nincs, aki megértse, nincs, aki keresse az Istent. Mindnyájan elhajlottak, egyetemben haszontalanokká lettek. (Róm.3:10-12) Hogyan lehetséges mégis Isten elé járulnunk? E két rövid igevers nagyon tömören összefoglalja a XXI. század embere számára is érthető módon az ima lényegét, az Istennel való kapcsolat egyetlen helyes útját és módját. Lépésről lépésre vezet egyre közelebb bennünket az Atya trónjához 2. Végy el minden álnokságot! - Tisztában vagyunk-e azzal, hogy mennyi álnokság van bennünk? Először őszintén szembe kell néznünk önmagunkkal ahhoz, hogy valóban Isten elé járulhassunk: Mert tudom, hogy nem lakik énbennem, azaz a testemben jó; Mert nem a jót cselekszem, amit akarok, hanem a gonoszt cselekszem, melyet nem akarok. (Róm.7:18-19) Belátjuk-e őszintén bűnös és nyomorult voltunkat? S ha igen, merre van ebből az állapotból a kiút? Dávid zsoltáraiban aki többek között ezért lehetett az Úr szíve szerint való ember találhatjuk legtöbb nyomát a személyes bűnbeismerésnek: A te nevedért, Uram, bocsásd meg bűnömet, mert sok az. 1 White, E.G.: Krisztushoz vezető lépések, Az ima kiváltsága c.fej.

2 (Zsolt.25:11) Ments ki engem minden álnokságomból! (Zsolt.39:9) Egészen moss ki engem az én álnokságomból, és az én vétkem szüntelen előttem forog. (Zsolt.51:4) Nemcsak az a fontos, hogy teljes mélységében lássuk bűnös mivoltunkat; hanem el kell kerülnünk azt a zsákutcát is, hogy magunk akarjunk, saját erőnkből megtisztulni ez ugyanis lehetetlen! Egyedül Isten veheti el minden álnokságunkat, Ő azonban valóságosan képes megszabadítani minden őszinte bűnbánót: Amilyen távol van a napkelet a napnyugattól, olyan messze veti el tőlünk a mi vétkeinket. Amilyen könyörülő az atya a fiakhoz, olyan könyörülő az Úr az őt félők iránt. (Zsolt.103:12-13) Nem kell attól tartanunk, hogy Isten visszaél bűnbocsátó hatalmával, esetleg szemünkre veti vétkeinket, vagy folyton lecsüggesztett fejjel kell járnunk a bűntudat nyomasztó terhe alatt ellenkezőleg: Megigazulván azért hit által, békességünk van Istennel, a mi Urunk Jézus Krisztus által. (Róm.5:1) Nemcsak békességünk, de boldogságunk is lehet e kegyelem által: Boldogok, akiknek megbocsáttattak az ő hamisságaik, és akiknek elfedeztettek az ő bűneik. Boldog ember az, akinek az Úr bűnt nem tulajdonít. (Róm.4:7-8) Álnokságaink fertője helyett máris a boldogságot ízlelgethetjük De hogyan lehetséges mindez? Milyen alapon bocsáttatatnak meg és fedeztetnek el vétkeink? 3. fogadd el azt, ami jó és ajkaink tulkaival áldozunk néked. Bízvást mondhatjuk, hogy ilyen kijelentés nem sok van a Bibliában. Éppen az előbb olvashattuk Pál apostol rettenetes felismerését, mely szerint nem lakik én bennem jó. Egyik ige ellentmondana a másiknak? Hogyan fogadhat el tőlünk Isten bármit, ami ne volna tökéletlen? Kicsoda adhat tisztát a tisztátalanból? Senki. (Jób.14:4.) Ugyan ki állhat meg Isten örökkévaló világosságában anélkül, hogy ne lenne benne kivetnivaló? Kizárólag Isten Fia! 2 Hogyan, milyen úton vehető el minden álnokság, hogyan fogadhat el Isten bármit az ember kezéből, és hogyan áldozhatunk az Úrnak? Jézus Krisztus áldozata által fedeztethetnek el bűneink, általa lehet békességünk az Atyával, és ez az a pont, ahol az ószövetségi áldozatok rendszere összekapcsolódik Jézus Krisztus személyével és áldozatával. Másrészről a két tagmondatot látni fogjuk lehetetlen elválasztani egymástól; hasonlóképpen, az elrendelt áldozatokat is lehetetlen az imádságtól elkülöníteni. Ugyanis az ószövetségi áldozatok az imádságokat testesítették meg. Egyesítették a hitet és a cselekedeteket, az imát és a hitet. Mindenestül kifejezték az ember teljes Istenre utaltságát. 3 Mert valójában nem az ember mutat be áldozatot Isten előtt, hanem Isten hozza az univerzumban létező legnagyobb áldozatot az emberért! Ezen áldozat nélkül már nem élhetne ember a földön, sem jogi, sem fizikai értelemben. Egyúttal ábrázolják azt is, hogy Isten számára nincs különbség szó és tett között, szavai és kijelentései egy örökkévalóságon át, mindig tökéletesen fedték cselekedeit. Ezt bizonyítja, hogy Jézus Krisztust is úgy mutatja be, mint a testté lett Igét: Kezdetben vala az Íge, és az Íge vala az Istennél, és Isten vala az Íge. És az Íge testté lett és lakozék mi közöttünk. (Jn.1:1,14.) Az áldozat és az ima valóban elválaszthatatlan egymástól ezt a Zsidókhoz írt levélből származó igerészlet fogja bizonyítani számunkra. A bevezetésben említettük, hogy a hálaadó imádság lényegéről van szó amely az ószövetség idején a hálaáldozattal volt egyenlő: Ha valaki közületek áldozni akar az Úrnak: barmokból, tulok- és juhfélékből áldozzék. hímmel és éppel áldozzék. A gyülekezet sátorának ajtajához vigye azt, hogy kedvessé legyen az Úr előtt. És tegye kezét az égőáldozat fejére, hogy kedves legyen őérette, hogy engesztelést szerezzen számára. És ölje meg a tulkot az Úr előtt, az Áron fiai pedig, a papok, vigyék fel a vért, és hintsék a vért köröskörül az oltárra, amely a gyülekezet sátorának nyílásánál van. (III.Móz.1:3-5) Ha dicsőítésül áldozza azt valaki, a dicsőítés áldozatjával együtt áldozzék olajjal elegyített kovásztalan lepényeket és olajjal megkent kovásztalan pogácsákat, és lisztlángból gyúrt, olajjal elegyített 2 Anreasen, Milian L.: Az ószövetségi szentély és az evangélium. Felsőörs: Aeternitas, p. 3

3 lepényeket. (III.Móz.7:12.) Ezen parancsolatok alapján már világossá válik, hogyan kérhetjük: Fogadd el azt, ami jó. Az áldozat volt a közvetítő Isten és a bűnös ember között: hogy kedves legyen őérette, hogy engesztelést szerezzen számára. A jót, a feláldozott, ép állatot fogadhatta el Isten a vétkek befedezéseként tekintettel az eljövendő Áldozatra, a hibátlan, szent és szeplőtlen Bárányra, aki megöletett e világ alapítása előtt. Mit fejez ki a dicsőítő vagy hálaáldozat? Az elnyert kegyekért, az élvezett áldásokért adott önkéntes áldozat, amely a hálától túlcsorduló szívből fakad. Nem kér semmit, nem tart igény valamilyen áldásra; helyette dicséretet mond Istennek azért, amit tett, magasztalja az Ő nevét jóságáért és az emberek fiai iránt való irgalmasságáért. 4 A hála kifejezője az önkéntesség és az öröm: Aki hálaáldozattal áldozik az Úrnak, maga vigye az Úrnak az ő áldozatát A maga keze vigye az Úrnak tűzáldozatát. (III.Móz.7:29.) 4. Őáltala vigyünk Milyen sokszor szerepel ez a kifejezés, Őáltala, az Újszövetségben! Ha áttekinteténk minden igét, láthatnánk, hogy Isten egyszülött Fia rendkívül sokrétű szerepet tölt be Atyja mellett: általa teremtette a világokat, az ő szava által tartja fenn a mindenséget, általa szólott az utolsó időkben. (Zsid.1:1-3.) S ez még kevés volna, mert Krisztus pedig megjelenvén az ő tulajdon vére által ment be egyszer s mindenkorra a szentélybe, örök váltságot szerezve. (Zsid.9:11-12.) Bizodalmunk van a szentélybe való bemenetelre a Jézus vére által, Azon az úton, amelyet ő szentelt nekünk új és élő út gyanánt, a kárpit, azaz az ő teste által. (Zsid.10:20.) Ennekokáért ő mindenképpen üdvözítheti is azokat, akik általa járulnak Istenhez, mert mindenha él, hogy esedezzék érettök. (Zsid.7:25.) Jézus Krisztusra utalt tehát minden ószövetségi áldozat, a tulok éppúgy, mint a kovásztalan pogácsák és kenyerek. Az ő vére által tisztulhatunk meg bűneinktől s ez még nem minden! A fenti igék tanúsága szerint követhetjük Őt imáink révén a mennyei szentélybe is, ahol esedezik mindazokért, akik Általa járulnak Atyja elé. Élhetünk azzal a kiváltsággal, hogy Jézushoz mehetünk, megtisztulhatunk általa, ennek nyomán pedig szégyen és bűntudat nélkül állhatunk meg a törvény előtt dicséretnek áldozatát mindenkor Isten elé E kifejezés kapcsolódik szorosan a hóseási metaforához, hiszen a dicséretnek áldozata és ajkaink tulkai lényegében ugyanazt jelenti. Milyen szomorú tény, hogy éppen az Isten iránti tisztelet és dicséret hiányzik leginkább a Földről; hogy éppen az ember vonakodik hálával áldozni a Mindenhatónak, hogy imáink olyan szegényesek a dicsőítés vonatkozásában! A mennyei lények nem szűnnek meg magasztalni Őt: Szeráfok állanak vala felette És kiált vala egyik a másiknak: Szent, szent, szent a seregeknek Ura, teljes mind a széles föld az ő dicsőségével! (Ésa.6:6.) Az ember az a teremtmény, aki ezt nem is tudná érdek nélkül megtenni, hiszen az emberiség például az angyalokhoz képest összehasonlíthatatlanul többet köszönhet Istennek minden más élőlénynél! Önmagában az a tény, hogy Isten egyszülött Fia örökre emberré lett méghozzá azonosulva a bűnös ember minden gyengeségével végtelen, mély hálára kötelezi az embert. Isten ennél közelebb már nem is jöhetett volna hozzánk: Mivel Jézus lejött a földre és köztünk élt, tudjuk, hogy Isten ismeri megpróbáltatásiankat, és együtt érez velünk fájdalmainkban. Ádám minden leszármazottja tudatában lehet annak, hogy Teremtőnk a bűnösök barátja. Minden kegyelmet hirdető 4 5 White, E.G.: Krisztushoz vezető lépések, A hit és elfogadás c.fej.

4 tanítás, minden örömről szóló ígéret, minden szeretetből fakadó cselekedet, a Megváltó földi életének egész isteni vonzereje azt hirdeti, hogy velünk az Isten (Mt.1:23.). 6 De nemcsak a múlt, Jézus Krisztus földi élete, kínhalála és feltámadása, hanem a jövő is hálára indítja az Isten szavában hívő embert. A Biblia utolsó könyvében, a Jánosnak adott Jelenésekben azt olvashatjuk, hogy a megváltás művének befejezése után, Isten megdicsőíti a Földet. A mi kis világunk, ami a bűn átka miatt az egyetlen sötét folt az Ő dicső teremtésén, a világegyetem minden más világát felülmúló megbecsülésben részesül. Itt, ahol Isten Fia, a dicsőség királya szenvedett és meghalt, itt lesz az Isten sátora az emberekkel, és velük lakozik, és azok az ő népei lesznek, és maga az Isten lesz velük, az ő Istenük. (Jel.21:3) 7 Érheti-e ennél nagyobb megtiszteltetés az emberi világot? Miért vagyunk hát némák, miért nem zeng a Föld Isten tiszteletétől?! Hiszen Dávid királlyal együtt minden pillanatban énekelhetjük: Jöjjetek el, örvendezzünk az Úrnak; vígadozzunk a mi szabadításunk kősziklájának! Menjünk elébe hálaadással; vígadozzunk néki zengedezésekkel. Mert nagy az Úr, és nagy király minden istenen felül. Akinek kezében vannak a földnek mélységei és a hegyeknek magasságai is az övéi Jöjjetek, hajoljunk meg, boruljunk le; essünk térdre az Úr előtt, a mi alkotónk előtt! (Zsolt.95:1-6.) Minden emberi hálaszó és tiszteletadás elválaszthatatlan a teremtés tényének és a szüntelen isteni gondoskodásnak az elismerésétől: Vígan énekelj az Úrnak, te egész föld! Szolgáljatok az Úrnak örvendezéssel; menjetek eléje vígassággal. Tudjátok meg, hogy az Úr az Isten; ő alkotott minket és nem magunk; az ő népe és az ő legelőinek juhai vagyunk. Menjetek be az ő kapuin hálaadással, tornáczaiba dicséretekkel; adjatok hálákat néki, áldjátok az ő nevét! Mert jó az Úr, örökkévaló az ő kegyelme, és nemzedékről nemzedékre való az ő hűsége! (100.zsoltár) 6. azaz az ő nevéről vallást tévő ajkaknak gyümölcsét. Vajon miért fűzi még mondanivalójához ezt az utolsó, magyarázó kifejezést az apostol? Miért nem elég a dicséretnek áldozata? Mert az emberi szó önmagában sajnos kevés. Hiszen megromlott emberi természetünk következtében előfordulhat, hogy ugyanabból a szájból jő ki áldás és átok. Ezzel áldjuk az Istent és Atyát, és ezzel átkozzuk az embereket, akik az Isten hasonlatosságára teremtettek. (Jak.3:10,9.) A bűn következtében az emberi szó és tett nem fedi egymást olyan tökéletes harmóniában, mint ahogyan ez Isten sajátja. Mikor igazi és képmutatás nélkül való a hálaadás, az Isten felé forduló dicséret? Mutassa meg az ember az ő jó életéből az ő cselekedeteit bölcsességnek szelídségével. (Jak.3:13.) Ha nemcsak szavainkkal, de tetteinkkel is életünk Urát dicsőítjük. Maga Jézus tanította földi élete során: Teremjetek hát megtéréshez illő gyümölcsöket. (Mt.3:8.) Nem teremhet jó fa rossz gyümölcsöt; romlott fa sem teremhet jó gyümölcsöt. (Mt.7:18.) Az igazi imádság sokkal több, mint puszta szófolyam: maga az élet, a tett, a szüntelen összhang Istennel. Nem beszédben áll az Isten országa, hanem erőben. (I.Kor.4:20.) Itt ismét megmutatkozik az ember teljes tehetetlensége, hiszen nem csak cselekedeteink állnak távol a tökéletességtől: Mert nem az én gondolataim a ti gondolataitok, és nem a ti útaitok az én útaim! (Ésa.55:8.) Ezzel szemben Jézus Krisztus minden lépése, minden tekintete és mozdulata tökéletes harmóniában volt Atyja szándékával és céljaival. Milyen messze vagyunk ettől mi, emberek! S ha messze vagyunk, akkor vallástételünk sem egyéb puszta önámításnál Hogyan lehetséges tehát testünkben megdicsőíteni Istent? Csakis az ő Lelke által válhatunk eggyé Fiával: senki sem mondhatja Úrnak Jézust, hanem csak a Szent Lélek által. (I.Kor.12:3b.) Ahogyan kizárólag Jézus által szabadulhatunk bűneinktől jogi és gyakorlati értelemben egyaránt -, megszentelődésünk és Isten iránti forró szeretetünk is mind belőle és 6 White, E.G.: Jézus élete, Velünk az Isten c.fej. 7

5 Általa fakadhat fel szívünkben, mert a maga Lelkéből adott minékünk. (I.Jn.4:13.) Krisztus a tanítványaihoz intézett búcsúbeszédében a következőt mondta: az igazságnak Lelke engem dicsőít majd, mert az enyémből vesz és megjelenti néktek. (Jn.16:13-14.) A Szent Lélek jelenléte nélkül tehát képtelen volnánk áldani és magasztalni Atyánkat, képtelenek volnánk megteremni a Lélek gyümölcseit: szeretet, öröm békesség, béketűrés, jóság, hűség, szívesség, szelídség, mértékletesség. (Gal.5:20.) Ha ezek láthatóvá válnak a hétköznapok szürkeségében, a kiélezett családi vagy munkahelyi konfliktusok, stresszhelyzetek során vagy éppen ellenére nincs-e okunk máris túlcsorduló hálára gyöngéd Atyánk iránt, aki képes minket megszabadítani önző és gonosz természetünk kínzó börtönéből?! Létezik-e ennél nagyobb csoda? Áldjuk Őt szüntelen, gondolataink, szavaink és tetteink szintjén egyaránt: Az Úr dicséretét beszélje ajkam, és az ő szent nevét áldja minden test örökkön örökké! (Zsolt.145:21.)