J E G Y Z İ K Ö N Y V
|
|
- Orsolya Illés
- 6 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült: Hajdúszoboszló Város Önkormányzata Képviselıtestületének január 14-én órakor kezdıdött nyilvános ülésérıl. Jelen vannak: Dr. Sóvágó László polgármester, Dr. Papp Jenı alpolgármester, Kocsis Róbert, Váradi Ferenc, Majoros Petronella, Erdei Gyula, Nagy Bálint, Harsányi István, Vágó Zsolt, Dr. Rácz Tiborné, Máté Lajos, Szandai Kázmér, Örvendi László, Marosi György Csongor, Kanizsay Béla, Tarcsi András, Radácsi Gusztáv, Dede Ernı, képviselık, Dr. Vincze Ferenc jegyzı, Farkasné dr. Ungvári Ilona aljegyzı, Szilágyiné Pál Gyöngyi irodavezetı-fımérnök, Lırincz László irodavezetı-fıkönyvelı, Varga Imre oktatási, mővelıdési, sport iroda-vezetı, Gubányi István technikus, Molnár Viktória jegyzıkönyv-vezetı és érdeklıdı állampolgárok. Dr. Sóvágó László: Köszöntötte a megjelenteket, megállapította, hogy a képviselı-testület határozatképes, majd a meghívóban szereplı napirendek megtárgyalását és elfogadását javasolta, azzal a kiegészítéssel, hogy szavazzon a testület a következı kiosztott napirendekrıl: Elıterjesztés a Hıgyes Endre Gimnázium komplex felújítása és akadálymentesítése beruházáshoz kapcsolódó pótlólagos munkákról; Elıterjesztés a helyi adókról szóló 26/2007. (XI. 26.) Ör. sz. rendelet módosításáról. A képviselı-testület a helyi adókról szóló 26/2007. (XI. 26.) Ör. sz. rendelet módosításáról szóló elıterjesztés napirendre vételével 15 igen (Dede Ernı, Erdei Gyula, Harsányi István, Kanizsay Béla, Majoros Petronella, Marosi György Csongor, Máté Lajos, Nagy Bálint, Örvendi László, Dr. Rácz Tiborné, Dr. Sóvágó László, Szandai Kázmér, Tarcsi András, Vágó Zsolt, Váradi Ferenc) szavazat, tartózkodás és ellenszavazat nélkül egyetértett; a Hıgyes Endre Gimnázium komplex felújítása és akadálymentesítése beruházáshoz kapcsolódó pótlólagos munkákról szóló elıterjesztés napirendre vételével 14 igen (Dede Ernı, Erdei Gyula, Harsányi István, Kanizsay Béla, Marosi György Csongor, Máté Lajos, Nagy Bálint, Örvendi László, Dr. Rácz Tiborné, Dr. Sóvágó László, Szandai Kázmér, Tarcsi András, Vágó Zsolt, Váradi Ferenc) szavazat, tartózkodás és ellenszavazat nélkül egyetértett; a meghívóban szereplı napirendi pontok megtárgyalását 16 igen (Dede Ernı, Erdei Gyula, Harsányi István, Kanizsay Béla, Majoros Petronella, Marosi György Csongor, Máté Lajos, Nagy Bálint, Örvendi László, Dr. Rácz Tiborné, Dr. Sóvágó László, Szandai Kázmér, Tarcsi András, Vágó Zsolt, Váradi Ferenc, Radácsi Gusztáv) szavazat, tartózkodás és ellenszavazat nélkül támogatta és a következı napirendeket fogadta el:
2 Napirend: 1. Elıterjesztés az önkormányzat pályázati szabályzatának elfogadására Elıadó: jegyzı 2. Elıterjesztés pályázatok benyújtására: a.) Városközpont-rehabilitációs pályázat benyújtására b.) Regionális informatikai szolgáltatói pályázat benyújtására c.) Interreg pályázat készítésére, Elıadó: jegyzı 3. Elıterjesztés a évi költségvetési rendelet módosítására Elıadó: irodavezetı-fıkönyvelı 4. Elıterjesztés Hajdúszoboszló város évi közfoglalkoztatási tervének elfogadására Elıadó: polgármester 5. Elıterjesztés a Hajdúszoboszlói Kistérségi Többcélú Társulás Társulási Megállapodásának módosítására Elıadó: polgármester 6. Elıterjesztés pedagógus dolgozói létszám meghatározására Elıadó: oktatási, mővelıdési és sportiroda vezetıje 7. Elıterjesztés a Thököly Imre Kéttannyelvő Általános Iskola Alapító Okiratának módosítására Elıadó: oktatási, mővelıdési és sportiroda vezetıje 8. Elıterjesztés intézményi pótigényekrıl Elıadó: irodavezetı-fıkönyvelı 9. Elıterjesztés a Soproni temetı értékesítésére Elıadó: irodavezetı-fıkönyvelı 10. Elıterjesztés a Hajdú R + J Kft. kérelmérıl Elıadó: irodavezetı-fıkönyvelı 11. Elıterjesztés NDP pályázat önerejérıl Elıadó: irodavezetı-fımérnök 12. Elıterjesztés a Hıgyes Endre Gimnázium komplex felújítása és akadálymentesítése beruházáshoz kapcsolódó pótlólagos munkákról Elıadó: irodavezetı-fımérnök 13. Elıterjesztés a helyi adókról szóló 26/2007. (XI. 26.) Ör. sz. rendelet módosításáról Elıadó: irodavezetı-fıkönyvelı 2
3 14. Tájékoztató a két képviselı-testületi ülés közötti eseményekrıl Elıadó: polgármester 15. Válasz az általános közmeghallgatáson elhangzott kérdésekre, észrevételekre Elıadó: jegyzı Kérdések, interpellációk, bejelentések ZÁRT ÜLÉSEN: 1.) Méltányossági ápolási díj ügyében benyújtott fellebbezés elbírálására Elıadó: egészségügyi, szociális bizottság elnöke, aljegyzı-irodavezetı Elsı napirend: Szandai Kázmér: A pénzügyi, gazdasági bizottság megtárgyalta az elıterjesztést és egyhangúlag támogatta. A bizottság megállapította, hogy az eddigi gyakorlatot követı, illetve azt szabályozó elıterjesztésrıl van szó. Örvendi László: Az ügyrendi, igazgatási, jogi bizottság is megtárgyalta az elıterjesztést és egyhangúlag támogatta. Váradi Ferenc: Kérdést tett fel, melyre Dr. Vincze Ferenc válaszolt. A képviselı-testület 18 igen (Dede Ernı, Erdei Gyula, Harsányi István, Kanizsay Béla, Majoros Petronella, Marosi György Csongor, Máté Lajos, Nagy Bálint, Örvendi László, Dr. Rácz Tiborné, Dr. Sóvágó László, Szandai Kázmér, Tarcsi András, Vágó Zsolt, Váradi Ferenc, Radácsi Gusztáv, Kocsis Róbert, Dr. Papp Jenı) szavazat mellett, tartózkodás és ellenszavazat nélkül támogatta az elterjesztést és a következı határozatot hozta: 1/2010. (I. 14.) Képviselı-testületi határozat Hajdúszoboszló Város Önkormányzatának Képviselı-testülete az önkormányzat szabályzatát az európai uniós pályázati források felhasználásának eljárási rendjérıl az elıterjesztés melléklete szerint elfogadja. Határidı: - Felelıs: - Második napirend: 3
4 A, Harsányi István: A városfejlesztési, mőszaki bizottság megtárgyalta az elıterjesztést és egyhangúlag támogatta. Szandai Kázmér: A pénzügyi, gazdasági bizottság is megtárgyalta az elıterjesztést. Jegyzı Úr még pontosította a pályázati összeg, illetve az önerı mértékét, ami az elıterjesztésben jelzettnél kevesebb lesz. A bizottság egyhangúlag támogatta az elıterjesztést. Nagy Bálint: A kulturális és sport bizottság is megtárgyalta az elıterjesztést. Hosszú vita után támogatta a bizottság a határozati javaslatot. Váradi Ferenc: A 3. oldalon szerepel a Közüzemi Kft vállalása. Nem ért ezzel egyet. A Közüzemi Kft-nek nem az a szerepe, hogy egy nagy beruházásba belemenjen és a város helyett megcsinálja. A Kft feladata, hogy üzemeltessen. Ha így marad, nem támogatja az elıterjesztést. Dr. Vincze Ferenc: Szeretné, ha támogatná képviselı úr. A pályázatba gazdasági elemek kellenek. A 2008-as önerı 25,7% volt, most 18,7%. A cég igazgatója nyilatkozott, nem önös érdekbıl, nem pazarolva a pénzt. A Mővelıdési Központ, a mozi, a rendelıintézet, a társasház, a városháza, a Gönczy Pál Általános Iskola rácsatlakozásáról van szó. Nincs kizárva, hogy energiahatékonysági pályázatból valósul meg. Ez üzleti célú, megfontolású befektetés, a képviselı-testület tudomásával és döntése alapján fog megvalósulni. Ez csak az 1. forduló, körülbelül egy év múlva jön a 2. forduló. Kocsis Róbert: Kéri, hogy támogassák az elıterjesztést. Hosszú évtizedekre nyúlik vissza az az igény, hogy a városközpont arculata felújításra kerüljön, átalakítása fejezıdjön be. Itt van most ez az anyag, aminek kapcsán erre lehetıség nyílik. Maga a pályázat, illetve az azt tartalmazó részelemek alkalmas ezen cél megvalósítására. Több évre oszlik meg az önerı tervezése, illetve biztosítása. Lehetnek benne olyan részek, amelyek kifogásolhatók, de a nagy egészt kell tekinteni, ami támogatandó. Majoros Petronella: Ez a pályázat két területet érint jelentısen: az egyik és legfontosabb, hogy a város lakói közérzetének javítását, a városközpont kultúráltabbá tételét célozza meg, a másik cél pedig, hogy az idegenforgalmat elmozdítsa a városközpont irányába. Néhány hiányosságra hívja fel a figyelmet, amelyekrıl már korábban volt szó. A 3. oldalon a Közterek megújítása részben szerepel a nyilvános WC kialakítása a piacon meglévı nyilvánosabbá tételével. Szerencsés lenne elgondolkodni a piac bıvítésén, illetve lefedésén. Nagyon huzatos, sok helyen beázik, a vásárlók komfortérzete javulna a lefedéssel. A 2. oldalon a Bocskai Filmszínház és Kertmozi felújítása cím alatt utalások csak a zárt mozira vannak, 70 millió forintos támogatással fıleg infrastrukturális fejlesztések valósulnának meg. A 4
5 kertmoziról viszont nem esik szó. Érdemes lenne erre is költeni. Lehet, hogy a 70 millió forint kevés a felújításra. Dr. Vincze Ferenc: A kertmozi benne van. Nomenklatúrákkal kell számolni a tervezésnél, amely a mozinál és az erıdfalnál magasabb összeget hozott ki, mint amennyi ráfordítás szükséges. A mozinak része a kertmozi, 70 millió forint lenne szükséges és több van tervezve, az erıdfalnál is néhány milliós többlet van. A második fordulónál ez a két tartalék segíthet. A képviselı-testület 15 igen (Dede Ernı, Erdei Gyula, Harsányi István, Kanizsay Béla, Majoros Petronella, Máté Lajos, Nagy Bálint, Örvendi László, Dr. Rácz Tiborné, Dr. Sóvágó László, Szandai Kázmér, Vágó Zsolt, Váradi Ferenc, Kocsis Róbert, Dr. Papp Jenı) szavazat és 2 tartózkodás (Marosi György Csongor, Radácsi Gusztáv) mellett támogatta az elıterjesztést és a következı határozatot hozta: 2/2010. (I. 14.) Képviselı-testületi határozat Hajdúszoboszló Város Önkormányzatának Képviselı-testülete a jegyzı elıterjesztése alapján az abban szereplı tartalommal - pályázatot nyújt be az Észak-Alföldi Operatív Program Funkcióbıvítı integrált települési fejlesztések címő pályázati komponensre (kódszáma: EAOP D), - a (H)ısök terein város- és kultúrközpont revitalizáció Hajdúszoboszlón címő Elızetes Akcióterületi Tervet elfogadja, - a pályázathoz szükséges legfeljebb 240 millió forint önerıt éves költségvetéseiben biztosítja évtıl kezdıdıen. Felhatalmazza a polgármestert a pályázat aláírására és az önerı költségvetésben történı tervezésére. Határidı: január 15. illetve folyamatos Felelıs: jegyzı, illetve polgármester B, Szandai Kázmér: A pénzügyi, gazdasági bizottság megtárgyalta az elıterjesztést. Jegyzı Úr olyan információkat adott, hogy sikeres pályázat és sikeres megvalósítás esetén kétéves idıtartam alatt az önrész-összegek visszatérülhetnek az önkormányzatnak. A bizottság egyhangúlag támogatta az elıterjesztést. Örvendi László: Az ügyrendi, igazgatási, jogi bizottság is megtárgyalta az elıterjesztést és egyhangúlag támogatta. Kérdést Dr. Sóvágó László és Váradi Ferenc tett fel, melyre Dr. Vincze Ferenc válaszolt. 5
6 A képviselı-testület 17 igen (Dede Ernı, Erdei Gyula, Harsányi István, Kanizsay Béla, Majoros Petronella, Marosi György Csongor, Máté Lajos, Nagy Bálint, Örvendi László, Dr. Rácz Tiborné, Dr. Sóvágó László, Szandai Kázmér, Tarcsi András, Vágó Zsolt, Váradi Ferenc, Radácsi Gusztáv, Dr. Papp Jenı) szavazat és 1 tartózkodás (Kocsis Róbert) mellett támogatta az elıterjesztést és a következı határozatot hozta: C, 3/2010. (I. 14.) Képviselı-testületi határozat Hajdúszoboszló Város Önkormányzatának Képviselı-testülete pályázatot nyújt be az ÉAOP kódszámú, A térségi közigazgatási és közszolgáltatási informatikai rendszerek továbbfejlesztése címő kiírásra, 1,5 milliárd forint összköltségőre tervezett informatikai fejlesztés megvalósítására. A szükséges, 50 millió forint 10%-os saját forrást, valamint a legfeljebb 50 millió forint összegő, csatlakozó települések által késıbb fizetendı 5%- os önerıt évi költségvetéseiben biztosítja. Felhatalmazza a polgármestert a saját forrás költségvetésekben történı szerepeltetésére és a pályázat aláírására. Határidı: január 25. és folyamatos Felelıs: jegyzı (pályázat elkészítéséért) polgármester Harsányi István: A városfejlesztési, mőszaki bizottság megtárgyalta az elıterjesztést és egyhangúlag támogatta az alábbi kiegészítéssel: A testület megbízza a városfejlesztési, mőszaki bizottságát a tervezett épületre vonatkozó építészeti tervek jóváhagyásával. Az elıterjesztésben az szerepel, hogy a szabadtéri színpad mögötti kis keskeny terület felújítására irányult ez a pályázat. A bizottsági ülésen fıépítész úr elmondta, hogy ennek felújítása, illetve funkcióval való megtöltése nem gazdaságos. Kis területrıl van szó, nem lehet kialakítani irodákat a TDM számára. Szóban ismertette elképzeléseit fıépítész úr, amely ki lett osztva kiegészítésként, ezt a bizottság támogatta. Személyes véleménye az, hogy az iroda nem illik ide, mivel túl nagy helyet foglal el a térbıl. El kellene gondolkodni azon, hogy a Debrecen felıli oldalon, a Tessedik utca melletti fás terület nem alkalmasabb-e az iroda elhelyezésére. Gazdaságosabb lenne, hiszen az egyik bejövı forgalmat ezzel le lehetne fedni. Dr. Sóvágó László: Nincs meggyızıdve, hogy a kiegészített határozati javaslat összhangban áll az SZMSZ-el, tulajdont keletkeztet két bizottsági döntéssel. Az iroda elhelyezése a javasolt helyen nem megfelelı. Van egy ideiglenes hasznosítása annak a területnek, ami nem végleges. Ha esetleg új beruházást terveznek oda, akkor az lebontásra kerül? Semmiképp nem ért egyet a javaslattal. 6
7 Máté Lajos: Az idegenforgalmi bizottság még decemberben tárgyalta az Interreg-pályázat elıkészítésére vonatkozó elıterjesztést. Akkor még nem volt ismert fıépítész úr módosítása. A bizottság alapvetıen turisztikai szempontból vizsgálta a kérdést, ilyen módon támogatta is, hiszen 5%-os önerıvel 40 milliós fejlesztési forráshoz jut a város. Megoldódik a szabadtéri színpad befedhetısége, a helyi turisztikai kínálat pedig 120 km-en belül olyan attrakciókkal bıvülhet, ami az ideérkezı vendégek még profibb kiszolgálását teszi lehetıvé. A korábbi TDM-elıkészítı üléseken elég hosszan vizsgálták a szabadtéri színpad öltözıépületének újjáépítését. Mindenki tudta, hogy nem egy ideális helyzetrıl van szó. Azt is látni kell, hogy ha nem támogatja a testület ezt a pályázatot, Körösrév 525 ezer eurótól esik el. Ez egy kétfordulós pályázat elsı, megnyert része utáni helyzet. A most kiosztott kiegészítést támogatja, hisz egy ilyen irodának a fürdı közelében kell lennie. A hasznosíthatóságot illetıen nem gondolja, hogy ez hosszú távon megköti a város kezét. Az idegenforgalmi bizottság támogatta a pályázatban való részvételt. A mőszaki bizottság elnökének javaslatát, mely szerint legyen a Tessedik utcán az iroda, nem kellıen átgondolt ötletnek tartja. Nagy Bálint: A kulturális és sport bizottság megtárgyalta az elıterjesztést, hosszas vita után támogatta a bizottság. Véleménye szerint jó lenne már végre helyére tenni a szabadtéri színpad és környéke ügyét. Elfogadja, hogy ez egy nagyon jó konstrukciókkal elnyerhetı pénzösszeg, kis önerıvel, de jobban át kellene gondolni. Ha megépül a tervezett helyre az iroda, lehet, hogy a késıbbi fejlesztéseknek az útjába fog állni. A kiegészítés azt tartalmazza, hogy a két bizottság meghatározhatja az iroda helyét és fıbb jellemzıit, de nyilván a testület fog dönteni errıl. Dr. Sóvágó László: Egy késıbbi fejlesztésnek mindenképpen gátja lesz az iroda elhelyezése. A legjobb megoldás az lenne, ha épülne egy új szabadtéri színpad, akár másik helyen, erre a területre pedig épülne egy olyan létesítmény, ami a várost szolgálja. Így viszont azonnal útban lesz az iroda. Nem lehet bizottsági hatáskör egy ilyen fontos döntés. Szandai Kázmér: Jegyzı Úr meglepetést okozott ezzel az elıterjesztéssel, hiszen korábban nem volt testületi döntés erre a pályázatra. Egyetlen mentsége lehet, hogy ez a pályázat 5%-os önerejő. A feltételeket elolvasva nem az önkormányzat számára kedvezı ez a pályázat, hanem Körösrév számára. Mivel az idegenforgalmi bizottság döntése alapján benyújtásra került a pályázat, kissé kényszerpályára került az önkormányzat. A bizottsági ülésen Jegyzı Úr már kiosztotta a kiegészített elıterjesztést, a határozati javaslaton folyt a vita. Fölvetıdtek a helyszínre vonatkozóan ötletek, de ezeket alaposabban át kellene gondolni. Azon is érdemes elgondolkodni, hogy ebbıl a 40 millió forintból biztosan TDM-székházat kell-e építeni, hisz egy még el nem nyert pályázat székhelyérıl folyik a vita. Elıbb meg kellene nyerni a pályázatot, aztán lehet gondolkodni az iroda helyérıl. Fontos, hogy az idegenforgalmat segítı tájékoztató 7
8 központok a becsatlakozó utak mellett megépüljenek. Nem feltétlenül a fürdı mellett kell elhelyezni az irodát, hiszen a TDM-szervezetnek elsısorban irányító funkciója lesz. A megközelíthetıség, a parkolási lehetıségek biztosítása legalább ennyire fontos. Olyan lehetıséget kell találni, amely hasznos és kedvezı. A kiegészített határozati javaslatot támogatta a pénzügyi bizottság. A helyszín kiválasztásának határidejét érdemes beleírni a határozati javaslatba. Kocsis Róbert: Kérdést tett fel, melyre Dr. Vincze Ferenc válaszolt. Dr. Vincze Ferenc: Azért született bizottsági döntés, mert abban az idıben nem volt testületi ülés. Az önkormányzatot Körösrév kereste meg a közös pályázat lehetıségével. A pályázati pénzt határon túli turisztikai együttmőködés fejlesztésére kell felhasználni. A hellyel és az idıvel van a gond. A határon túliak nehezebben jutnak pályázati pénzekhez, ezért a tapasztaltabb Szoboszló adjon nekik segítséget, kölcsönös elınyök alapján. Július 6-a a végsı beadási határidı. Javasolja, hogy a következı bizottsági üléseken foglalkozzanak ezzel a témával, a februári testületi döntésen legyen meg a helyre vonatkozó döntés. Ha sikerül április 6-ig megterveztetni a létesítményt, akkor be lesz adva, ha nem sikerül, akkor késıbb lesz beadva a pályázat. A határozati javaslatból csak az elsı és a harmadik mondat a fontos, errıl kell szavazni. Dr. Sóvágó László: A képviselı-testületnek kellett volna ebben dönteni. Majoros Petronella: Kérdést tett fel, melyre Máté Lajos válaszolt. Váradi Ferenc: A mőszaki bizottság ülésén sem sikerült eldönteni a helyszínt. Javasolja, hogy a jelenlegi Hajdútourist út felıli részén legyen elhelyezve az iroda, vagy a jelenlegi újságosbódé és a téli bejárat között a kerítés síkjában. A vendéglátóknak így sokkal közelebb lesz. Máté Lajos: Amely helyszín szakmailag megfelelı lett volna, az mőszakilag nem volt jó. Az iroda város szélén való elhelyezését nem javasolja. A Tourinform irodától túl messzire sem érdemes tenni. Egy komoly fejlesztıt nem zavar, ha az adott területen épület található. A pályázatot Romániában írták ki, de a magyar VÁTI kezeli. Ha 2 millió forintért 40 milliót lehet nyerni, akkor teljesen mindegy, hol épül fel az iroda. Támogatja a módosító javaslatot. A képviselı-testület a javasolt módosítással együtt 16 igen (Dede Ernı, Erdei Gyula, Harsányi István, Kanizsay Béla, Majoros Petronella, Marosi György Csongor, Máté Lajos, Nagy Bálint, Örvendi László, Dr. Rácz Tiborné, Szandai Kázmér, Tarcsi András, Vágó Zsolt, Váradi Ferenc, Radácsi Gusztáv, Dr. Papp Jenı) szavazat és 2 tartózkodás (Kocsis Róbert, Dr. Sóvágó László) mellett támogatta a kiosztott módosító határozati javaslatot és a következı határozatot hozta: 8
9 4/2010. (I. 14.) Képviselı-testületi határozat Hajdúszoboszló Város Önkormányzatának Képviselı-testülete támogatja második fordulós pályázat készítését az Interregkiírásra, a romániai Körösrév (Vadu Crisului) önkormányzatával közösen. A képviselı-testület a pályázat benyújtása elıtt részletes elıterjesztést kér februári ülésére. Határidı: február 28. Felelıs: jegyzı Harmadik napirend: Szandai Kázmér: A pénzügyi, gazdasági bizottság megtárgyalta az elıterjesztést. Az anyagban olvasható, hogy a november 30-i állapotnak megfelelı elıirányzat-módosításokat tartalmazza. Ez egyfajta iránymutatás és segítség az önkormányzati intézményeknek. A kiosztásra került kiegészítés tartalmazza az V. fejezetben szereplı határozatok helyes összegeit. A bizottság egyhangúlag támogatta az elıterjesztést. Váradi Ferenc: Kérdést tett fel, melyre Lırincz László válaszolt. Erdei Gyula: A táblázatokban szereplı negatív számok annak eredményei, hogy az elıirányzatok változnak év közben. A Thökölyiskolánál a tavalyi évben kettı helyett három elsı osztály indult, így az ingyen tankönyvek száma is megemelkedett, illetve a kéttannyelvő képzésben is nıtt a létszám, ez indokolja a pótnormatívát. A képviselı-testület a kiegészítéssel együtt 18 igen (Dede Ernı, Erdei Gyula, Harsányi István, Kanizsay Béla, Majoros Petronella, Marosi György Csongor, Máté Lajos, Nagy Bálint, Örvendi László, Dr. Rácz Tiborné, Dr. Sóvágó László, Szandai Kázmér, Tarcsi András, Vágó Zsolt, Váradi Ferenc, Radácsi Gusztáv, Kocsis Róbert, Dr. Papp Jenı) szavazat mellett, tartózkodás és ellenszavazat nélkül támogatta az elterjesztést és a következı határozatot hozta: 5/2010. (I. 14.) Képviselı-testületi határozat Hajdúszoboszló Város Önkormányzatának Képviselı-testülete az elıterjesztésben szereplı elıirányzat-változásokat tudomásul veszi. Utasítja a jegyzıt, hogy az utolsó (december havi) változásokat is tartalmazó rendelet-tervezetet a következı testületi ülésre terjessze a képviselı-testület elé. Határidı: Felelıs: februári testületi ülés jegyzı Negyedik napirend: 9
10 A napirend tárgyalásán jelen volt dr. Kertész Ferenc, kistérségi munkaszervezet-vezetı. Dr. Rácz Tiborné: Az egészségügyi, szociális bizottság megtárgyalta az elıterjesztést. Már az elmúlt évben egy próbaév történt a közfoglalkoztatásra, ennek megvannak a pozitív és negatív tapasztalatai, ezekrıl tárgyalt a bizottság. A közfoglalkoztatási tervet az intézmények szakemberei segítségével állították össze. A bizottság elfogadásra javasolja az elterjesztést. A Szociális Kerekasztalnak javaslattételi lehetısége van, szintén javasolja a testületnek elfogadásra. Szandai Kázmér: A pénzügyi, gazdasági bizottság is megtárgyalta az elıterjesztést és egyhangúlag támogatta. A képviselı-testület 18 igen (Dede Ernı, Erdei Gyula, Harsányi István, Kanizsay Béla, Majoros Petronella, Marosi György Csongor, Máté Lajos, Nagy Bálint, Örvendi László, Dr. Rácz Tiborné, Dr. Sóvágó László, Szandai Kázmér, Tarcsi András, Vágó Zsolt, Váradi Ferenc, Radácsi Gusztáv, Kocsis Róbert, Dr. Papp Jenı) szavazat mellett, tartózkodás és ellenszavazat nélkül támogatta az elterjesztést és a következı határozatot hozta: 6/2010. (I. 14.) Képviselı-testületi határozat Hajdúszoboszló Város Önkormányzatának Képviselı-testülete elfogadja Hajdúszoboszló Város Önkormányzatának évi közfoglalkoztatási tervét, és kéri, hogy a Hajdúszoboszlói Kistérségi Többcélú Társulás Társulási Tanácsa határozatával építse be azt a Hajdúszoboszlói Kistérségi Többcélú Társulás évi közfoglalkoztatási tervébe. Határidı: február 15. Felelıs: jegyzı Ötödik napirend: A napirend tárgyalásán jelen volt dr. Kertész Ferenc, kistérségi munkaszervezet-vezetı. Dr. Rácz Tiborné: Az egészségügyi, szociális bizottság megtárgyalta az elıterjesztést és támogatta a Társulási Megállapodás módosításait. Örvendi László: Az ügyrendi, igazgatási, jogi bizottság is megtárgyalta az elıterjesztést és egyhangúlag támogatta. Váradi Ferenc: Nem támogatja az elıterjesztést. A megállapodás 29. oldalán az 5. és a 7. pont tartalma ellentétes egymással. Nem ért egyet a társulás egész munkájával sem. Az önkormányzat odaadja a pénzt, a 10
11 társulás pedig azt csinál vele, amit akar. Nem az önkormányzat javát szolgálja a kistérségi társulás. Majoros Petronella: Kérdést tett fel, melyre Dr. Kertész Ferenc válaszolt. Javasolja, hogy kerüljön be az egészségügyi feladatellátások körébe a kóros és káros szenvedélyek megelızésére irányuló program. Dr. Vincze Ferenc: A Társulási Megállapodást az Államkincstár is nyilvántartásba veszi és ellenırzi. Minden évben érkezik beszámoló a társulás munkájáról. A két ülés közötti eseményekben is jelezve van, mikor, milyen tevékenységet végez a társulás. Készül például kistérségi energetikai stratégia, ahol sehol máshol nincs. A képviselı-testület 17 igen (Dede Ernı, Erdei Gyula, Harsányi István, Kanizsay Béla, Majoros Petronella, Marosi György Csongor, Máté Lajos, Nagy Bálint, Örvendi László, Dr. Rácz Tiborné, Dr. Sóvágó László, Szandai Kázmér, Tarcsi András, Vágó Zsolt, Radácsi Gusztáv, Kocsis Róbert, Dr. Papp Jenı) és 1 nem (Váradi Ferenc) szavazat mellett támogatta az elıterjesztést és a következı határozatot hozta: 7/2010. (I. 14.) Képviselı-testületi határozat Hajdúszoboszló Város Önkormányzatának Képviselı-testülete elfogadja a Hajdúszoboszlói Kistérségi Többcélú Társulás Társulási Megállapodásának módosításokkal egységes szövegét a melléklet szerint. Határidı: január 31. Felelıs: polgármester Hatodik napirend: Erdei Gyula: Az oktatási bizottság megtárgyalta az elıterjesztést és támogatta. A képviselı-testület 17 igen (Dede Ernı, Erdei Gyula, Harsányi István, Kanizsay Béla, Majoros Petronella, Marosi György Csongor, Máté Lajos, Nagy Bálint, Dr. Rácz Tiborné, Dr. Sóvágó László, Szandai Kázmér, Tarcsi András, Vágó Zsolt, Váradi Ferenc, Radácsi Gusztáv, Kocsis Róbert, Dr. Papp Jenı) szavazat mellett, tartózkodás és ellenszavazat nélkül támogatta az elterjesztést és a következı határozatot hozta: 8/2010. (I. 14.) Képviselı-testületi határozat Hajdúszoboszló Város Önkormányzatának Képviselı-testülete a Hajdúszoboszlói Gönczy Pál Kéttannyelvő Általános Iskolában a határozatlan idejő közalkalmazotti kinevezéssel rendelkezı pedagógusok számát szeptember 1-tıl 35 fıben határozza meg. 11
12 Határidı: január 15., illetve értelemszerően Felelıs: jegyzı érintett intézmény vezetıje Hetedik napirend: Erdei Gyula: Az oktatási bizottság megtárgyalta az elıterjesztést és egyhangúlag támogatta. A képviselı-testület 17 igen (Dede Ernı, Erdei Gyula, Harsányi István, Kanizsay Béla, Majoros Petronella, Marosi György Csongor, Máté Lajos, Nagy Bálint, Dr. Rácz Tiborné, Dr. Sóvágó László, Szandai Kázmér, Tarcsi András, Vágó Zsolt, Váradi Ferenc, Radácsi Gusztáv, Kocsis Róbert, Dr. Papp Jenı) szavazat mellett, tartózkodás és ellenszavazat nélkül támogatta az elterjesztést és a következı határozatot hozta: 9/2010. (I. 14.) Képviselı-testületi határozat Hajdúszoboszló Város Önkormányzatának Képviselı-testülete a közoktatásról szóló évi LXXIX. tv (2) a pontjában meghatározott jogkörében eljárva jóváhagyja, a Thököly Imre Kéttannyelvő Általános Iskola alapító okiratát a következı módosításokkal: 1. Az Az alaptevékenység szakfeladatai január 1-tıl: bekezdés az alábbiakkal egészül ki: 8901 Esélyegyenlıségi és egyenlı bánásmód, megvalósulását célzó tevékenység Esélyegyenlıség elısegítését és az egyenlı bánásmód megvalósulását célzó tevékenység programok Speciális tehetség gondozási programok hátrányos helyzető gyermekek, fiatalok részére Alapfokú oktatás intézményeknek, programjainak komplex támogatása Egyéb oktatást kiegészítı tevékenység Iskolarendszeren kívüli nem szakmai oktatás M. n. s. egyéb felnıttoktatás 2. Kisegítı tevékenység: Nem lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése (pl. iskolai büfé) Konferencia, kereskedelmi bemutató szervezése 3. Az Alaptevékenységen belüli speciális tevékenység bekezdés kiegészül: 12
13 - Az intézmény szakmai és pedagógiai programjai megvalósítása során együttmőködik más közoktatási intézményekkel, - Szakmai továbbképzések, hospitálások biztosítása informatika, magyar-angol kéttannyelvő oktatás, kompetencia fejlesztés, IKT módszertan területén, valamint a Pedagógiai Programban jóváhagyott és a Helyi tantervben megjelenített tantárgyak esetében. Határidı: február 14. Felelıs: jegyzı Nyolcadik napirend: Szandai Kázmér: A pénzügyi, gazdasági bizottság megtárgyalta az elıterjesztést és egyhangúlag támogatta. Váradi Ferenc: Korábban a Gönczy Pál Általános Iskolának is volt hasonló kérése. Meg is kapták a pótigényt. A képviselı-testület 16 igen (Dede Ernı, Erdei Gyula, Harsányi István, Kanizsay Béla, Marosi György Csongor, Máté Lajos, Nagy Bálint, Dr. Rácz Tiborné, Dr. Sóvágó László, Szandai Kázmér, Tarcsi András, Vágó Zsolt, Váradi Ferenc, Radácsi Gusztáv, Kocsis Róbert, Dr. Papp Jenı) szavazat mellett, tartózkodás és ellenszavazat nélkül támogatta az elterjesztést és a következı határozatot hozta: 10/2010. (I. 14.) Képviselı-testületi határozat A. Hajdúszoboszló Város Önkormányzatának Képviselıtestülete 972 ezer Ft pótelıirányzatot biztosít az alábbi intézmények részére: 1. Thököly Imre Kéttannyelvő Ált. Iskola 184 eft 2. Thököly Imre Kéttannyelvő Ált. Iskola 626 eft 3. Bárdos Lajos Általános Iskola 162 eft A képviselı-testület az intézményeknek hozzájárul a fenti pótigények finanszírozásához, melynek fedezete hitel. B. Hajdúszoboszló Város Önkormányzatának Képviselıtestülete hozzájárul a Járóbeteg-ellátó Centrum támogatási szerzıdésének módosításához. Határidı: azonnal Felelıs: jegyzı Kilencedik napirend: Harsányi István: A városfejlesztési, mőszaki bizottság hétfıi ülésén tárgyalta az elıterjesztést. A határozati javaslat második pontját támogatta a bizottság a következı kiegészítéssel: A vevı feladata és költsége az ingatlan teljes közmővesítésének végrehajtása. Legyen 13
14 határidı megszabva a terület rendezésére, a telkek kialakítására. Amennyiben a határidıig a pályázaton nyertes nem tudja ezt megoldani, akkor automatikusan kerüljön vissza ez a terület önkormányzati tulajdonba. Szandai Kázmér: A pénzügyi, gazdasági bizottság is megtárgyalta az elıterjesztést. Több olyan pénzügyi aggály és probléma is felvetıdött, amit aztán megpróbált a bizottság a határozati javaslatban az önkormányzati érdekeket nézve orvosolni. A határozati javaslat második pontját módosította a bizottság, amely az ülés elıtt kiosztásra került. Sok ponton módosult és részletesebb lett az elıterjesztés. Néhány módosítás: az eredeti elıterjesztésben 10%-os foglaló volt megállapítva, a bizottság ragaszkodott a teljes vételár kifizetéséhez. Nyílt pályázat legyen. A majdani beruházó olyan kérésekkel is elıállt, amely az érvényes építési szabályzat módosítását indokolná. Amennyiben a HÉSZ nem módosítható, akkor az önkormányzat eredeti áron visszavásárolja az ingatlant. Ha a beruházó hibájából nem valósul meg az üzlet, akkor az önkormányzat visszavásárlási jogot tart fenn. Négy év a beépítési határidı, két év áll rendelkezésre a közmővesítés kiépítésére. A módosított határozati javaslatot az önkormányzat egyhangúlag támogatta. Majoros Petronella: Kérdést tett fel, melyre Lırincz László válaszolt. Radácsi Gusztáv: A kiosztott határozati javaslat korrekt megoldást jelent a városnak. Váradi Ferenc: A részletes rendezési terv jóváhagyása okoz problémát az anyagban, pedig le van írva minden az eredeti elıterjesztésben. A HÉSZ módosítása a testülettıl függ. Támogatja az értékesítést. Majoros Petronella: Némi óvatosság nem árt a témában. Kerüljön be a határozati javaslatba, hogy az önkormányzat élhet a visszavásárlás lehetıségével, amennyiben a kettı, illetve négy éves idıtartamot nem teljesíti a vevı. A képviselı-testület a javasolt módosítással együtt 17 igen (Dede Ernı, Erdei Gyula, Harsányi István, Kanizsay Béla, Majoros Petronella, Marosi György Csongor, Máté Lajos, Nagy Bálint, Örvendi László, Dr. Rácz Tiborné, Dr. Sóvágó László, Szandai Kázmér, Tarcsi András, Vágó Zsolt, Váradi Ferenc, Radácsi Gusztáv, Dr. Papp Jenı) szavazat mellett, tartózkodás és ellenszavazat nélkül támogatta az elterjesztést és a következı határozatot hozta: 11/2010. (I. 14.) Képviselı-testületi határozat Hajdúszoboszló Város Önkormányzata pályázatot ír ki a hajdúszoboszlói 6821/3 hrsz-ú ingatlanon található temetı felszámolására és ezt követıen az ingatlan értékesítésére: - Kikiáltási alapár bruttó ,-Ft. 14
15 - Vevı költsége a temetı kiürítése és felszámolása. Vevı a temetı felszámolását a jogszabályi elıírásoknak megfelelıen, a Hajdúszoboszlói Városgazdálkodási Zrt. szakembereivel együttmőködve köteles végrehajtani. - Vevı feladata és költsége az ingatlan teljes közmőfejlesztésének végrehajtása. - Az adásvételi elıszerzıdés megkötésére a pályázat eredményhirdetését követı 60 napon belül kerül sor. A végleges adásvételi szerzıdést felek az elvi telekalakítási engedély jogerıssé válását követı 15 napon belül kötik meg. - Vevı a vételár 100 %-át az adásvételi elıszerzıdés megkötésekor fizeti meg az önkormányzat részére. - Vevı köteles az adásvételi elıszerzıdés megkötésétıl számított 2 éven belül a teljes közmőhálózatot és infrastruktúrát saját költségén kiépíteni, ezt követı 4 éven belül pedig köteles az ingatlanok beépítésérıl gondoskodni, ellenkezı esetben az önkormányzat élhet visszavásárlási jogával. - Hajdúszoboszló Város Önkormányzatának Képviselı-testülete hozzájárul a Helyi Építési Szabályzat módosításának kezdeményezéséhez oly módon, hogy a 6821/3 hrsz-ú ingatlannak a Kiss P. utca és a Papp I. utca felıli oldalán, a két utca közötti szakasz Lke építési övezetbe kerüljön átsorolásra, valamint a 6821/3 hrsz-ú ingatlan fennmaradó részén lehetıség legyen szabadonálló építési móddal történı beépítésre. - Amennyiben a vevı olyan HÉSZ módosítást kér, amit a szakhatóságok nem engedélyeznek és ilyen feltételek mellett nem kívánja beépíteni a területet, akkor az eredeti vételáron az igazolt ráfordítások költségével az önkormányzat visszavásárolja az ingatlant. - A képviselı-testület felhatalmazza a polgármestert a szükséges okiratok aláírására. Határidı: április 30. Felelıs: jegyzı Tizedik napirend: Szandai Kázmér: A pénzügyi, gazdasági bizottság megtárgyalta az elıterjesztést. Az anyag tartalmazza a mőszaki szakvéleményt, miszerint az érintett csatornaszakasz lefedése nem elfogadható az önkormányzat számára. A bizottság egyhangúlag nem támogatta a kérést. Harsányi István: A városfejlesztési, mőszaki bizottság is megtárgyalta az elıterjesztést és nem támogatta. Amennyiben a sósvízelvezetıcsatorna a terv szerint átépítésre kerül, a kérelem újra átgondolható. A képviselı-testület 2 igen (Majoros Petronella, Dr. Papp Jenı), 13 nem (Dede Ernı, Erdei Gyula, Harsányi István, Kanizsay Béla, Máté Lajos, Nagy Bálint, Örvendi László, Dr. Rácz Tiborné, Szandai Kázmér, Tarcsi 15
16 András, Vágó Zsolt, Váradi Ferenc, Radácsi Gusztáv) szavazat és 3 tartózkodás (Kocsis Róbert, Marosi György Csongor, Dr. Sóvágó László) mellett nem támogatta az elıterjesztést és a következı határozatot hozta: 12/2010. (I. 14.) Képviselı-testületi határozat Hajdúszoboszló Város Önkormányzatának Képviselı-testülete a Hajdú R + J Kft kérelmét elutasítja. Határidı: - Felelıs: - Tizenegyedik napirend: Szandai Kázmér: A pénzügyi, gazdasági bizottság megtárgyalta az elıterjesztést és egyhangúlag támogatta. A képviselı-testület 16 igen (Dede Ernı, Erdei Gyula, Harsányi István, Majoros Petronella, Marosi György Csongor, Máté Lajos, Nagy Bálint, Örvendi László, Dr. Rácz Tiborné, Szandai Kázmér, Tarcsi András, Vágó Zsolt, Váradi Ferenc, Radácsi Gusztáv, Kocsis Róbert, Dr. Papp Jenı) szavazat és 1 tartózkodás (Dr. Sóvágó László) mellett támogatta az elıterjesztést és a következı határozatot hozta: 13/2010. (I. 14.) Képviselı-testületi határozat Hajdúszoboszló Város Önkormányzatának Képviselı-testülete az a Nemzeti Diverzifikációs Program keretein belül benyújtásra került pályázat önerejét az alábbiak szerint biztosítja: Hajdúszoboszló, Szilfákalja 16. szám alatti társasháznál található játszótér felújítása, átépítése Kivitelezés költségei (nettó) Egyéb költségek* (nettó) Összes nettó költség ÁFA Önerı Bruttó költség , , , , ,- Hajdúszoboszló, Szent István park felújítása Sétányépítés: ,- Öntözırendszer kiépítése: ,- Összes nettó: , , ,- 16
17 Összesen: , , , , ,- Hajdúszoboszló Város Önkormányzatának Képviselı-testülete vállalja, hogy a pályázat önerejét a évi költségvetésébe beépíti. Határidı: február 28. Felelıs: polgármester, jegyzı Tizenkettedik napirend: Szandai Kázmér: A pénzügyi, gazdasági bizottság megtárgyalta az elıterjesztést. A sürgısséget az indokolja, hogy a gimnázium felújítási munkálatai során olyan, korábban eltakart állapotokat tártak fel a kivitelezık, amelyek pótmunkát tesznek szükségessé és a VÁTI felé érvényesíteni kívánják ezen költségeket. Az érdemi tárgyalásokhoz testületi döntés szükséges. A pótmunkák becsült költsége bruttó 75 millió forint. A tavalyi ÁFA-emelkedés miatti összeget az önkormányzatnak kell állnia, de a pályázat elindításakor a megpályázott összeghez biztosított önerıbe ez a plusz költség talán belefér, tehát többletkiadást nem jelent az önkormányzatnak. A bizottság egyhangúlag támogatta az elıterjesztést. A képviselı-testület 17 igen (Dede Ernı, Erdei Gyula, Harsányi István, Majoros Petronella, Marosi György Csongor, Máté Lajos, Nagy Bálint, Örvendi László, Dr. Rácz Tiborné, Dr. Sóvágó László, Szandai Kázmér, Tarcsi András, Vágó Zsolt, Váradi Ferenc, Radácsi Gusztáv, Kocsis Róbert, Dr. Papp Jenı) szavazat mellett, tartózkodás és ellenszavazat nélkül támogatta az elterjesztést és a következı határozatot hozta: 14/2010. (I. 14.) Képviselı-testületi határozat Hajdúszoboszló Város Önkormányzatának Képviselı-testülete hozzájárul, hogy a becsült értéken nettó Ft (bruttó Ft) különbözeti költségvetés a KSZ felé felterjesztésre kerüljön. Hajdúszoboszló Város Önkormányzatának Képviselı-testülete a különbözetbıl adódó önerıt (10%) az eredetileg betervezett saját forrás terhére biztosítja. Felhatalmazza a polgármestert a szükséges intézkedések megtételére. Határidı: azonnal Felelıs: polgármester, jegyzı Tizenharmadik napirend: Szandai Kázmér: A pénzügyi, gazdasági bizottság megtárgyalta az elıterjesztést és egyhangúlag támogatta. 17
18 A képviselı-testület 18 igen (Dede Ernı, Erdei Gyula, Harsányi István, Kanizsay Béla, Majoros Petronella, Marosi György Csongor, Máté Lajos, Nagy Bálint, Örvendi László, Dr. Rácz Tiborné, Dr. Sóvágó László, Szandai Kázmér, Tarcsi András, Vágó Zsolt, Váradi Ferenc, Radácsi Gusztáv, Kocsis Róbert, Dr. Papp Jenı) szavazat mellett, tartózkodás és ellenszavazat nélkül támogatta az elterjesztést és a következı rendeletet alkotta: Hajdúszoboszló Város Önkormányzata Képviselı-testületének 1/2010. (I.14.) Ör. sz. rendelete a helyi adókról szóló rendelet módosításáról Hajdúszoboszló Város Önkormányzatának Képviselı-testülete a helyi önkormányzatokról szóló évi LXV. törvény 16. (1) bekezdésében, valamint a helyi adókról szóló évi C. törvény (továbbiakban: Htv.) 1. (1) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján a helyi sajátosságok, az önkormányzat gazdálkodási követelményeinek, valamint az adóalanyok teherviselı képességének figyelembevételével a helyi adókról szóló 26/2007. (XI.22.) Ör. számú rendeletét (továbbiakban: Ör.) az alábbiak szerint módosítja. 1. Az Ör. 1. (1) bekezdésében található a vállalkozók kommunális adóját szövegrész hatályon kívül kerül. 2. Az Ör. 13. (1) bekezdés szövege az alábbira változik: Állandó jelleggel végzett iparőzési tevékenység esetén az adó alapja a nettó árbevétel, csökkentve az eladott áruk beszerzési értékével, a közvetített szolgáltatások értékével, az anyagköltséggel, továbbá az alapkutatás, alkalmazott kutatás, kísérleti fejlesztés adóévben elszámolt közvetlen költségével. Mentes az adóalapnak az a része, amely a külföldön létesített telephelyen végzett tevékenységbıl származik. 3. Jelen rendelet elfogadása napján lép hatályba, de szabályait január 1-jétıl kell alkalmazni. Tizennegyedik napirend: 18
19 Dr. Sóvágó László: Február 1-tıl 26,6%-kal csökkennek a távhıdíjak, egyrészt az Áfa-csökkenés, másrészt a földgáz világpiaci árának csökkenése miatt. Szandai Kázmér: Az elsı negyedév távhıdíja 26,6%-kal csökken, ez örömteli hír, különösen a lakótelepeken élık számára. Fontos, hogy kellı nyilvánosságot kapjon ez a hír. A képviselı-testület 18 igen (Dede Ernı, Erdei Gyula, Harsányi István, Kanizsay Béla, Majoros Petronella, Marosi György Csongor, Máté Lajos, Nagy Bálint, Örvendi László, Dr. Rácz Tiborné, Dr. Sóvágó László, Szandai Kázmér, Tarcsi András, Vágó Zsolt, Váradi Ferenc, Radácsi Gusztáv, Kocsis Róbert, Dr. Papp Jenı) szavazat mellett, tartózkodás és ellenszavazat nélkül támogatta az elterjesztést és a következı határozatot hozta: 15/2010. (I. 14.) Képviselı-testületi határozat Hajdúszoboszló Város Önkormányzatának Képviselı-testülete a két ülés közötti eseményekrıl adott tájékoztatót tudomásul veszi. Határidı: - Felelıs: - Tizenötödik napirend: A képviselı-testület 18 igen (Dede Ernı, Erdei Gyula, Harsányi István, Kanizsay Béla, Majoros Petronella, Marosi György Csongor, Máté Lajos, Nagy Bálint, Örvendi László, Dr. Rácz Tiborné, Dr. Sóvágó László, Szandai Kázmér, Tarcsi András, Vágó Zsolt, Váradi Ferenc, Radácsi Gusztáv, Kocsis Róbert, Dr. Papp Jenı) szavazat mellett, tartózkodás és ellenszavazat nélkül a következı határozatot hozta: 16/2010. (I. 14.) Képviselı-testületi határozat Hajdúszoboszló Város Önkormányzatának Képviselı-testülete az általános közmeghallgatáson elhangzott kérdésekre, észrevételekre adott válaszokat tudomásul veszi. Határidı: - Felelıs: - Kérdések: Kanizsay Béla: Fıkönyvelı Úrhoz intézi kérdését. Másfél éves testületi határozat van arról, hogy a Kender utca végén lévı 5 telek át lesz módosítva, de ez még nem történt meg. Lırincz László: Írásban ad választ a kérdésre. 19
20 Váradi Ferenc: Polgármester Úrhoz intézi kérdését. Van-e a Polgármester Úr irányítása alá tartozó vezetıknek munkaköri leírásuk és az azokban leírtak be vannak-e tartva? A televízió fıszerkesztıjének sem volt munkaköri leírása, illetve 25 nap szabadsága maradt benn. A különbözı, Polgármester Úrhoz tartozó dolgok hogy vannak betartva? Például szabadságkiadás, szabadságtervezés. Érdeklıdött néhány vezetınél, igen meglepı válaszokat kapott. Helyre kell tenni ezeket a dolgokat. Dr. Sóvágó László: A hivatal tartja nyilván ezeket, megkéri Jegyzı Urat, válaszoljon. Senki szabadságát nem tartja nyilván és nem ellenırzi. Varga Imre: Az oktatási és kulturális intézmények vezetıinek szabadság-nyilvántartása úgy történik, hogy van egy formanyomtatvány, amelyet a hivatalon belül is használnak, abban megtervezik az intézményvezetık a szabadságukat, beküldik, illetve van egy szabadságolási terv, aszerint történik a szabadságok kiadása. Ez a hivatalban megtekinthetı. Szeretné tudni, hogy ki az az intézményvezetı, akinek munkáltatója a képviselı-testület és félrevezette képviselı urat? Munkaköri leírása minden intézményvezetınek van az SZMSZ részeként, mellékleteként. Váradi Ferenc: Nem ad ki személyeket. Dr. Sóvágó László: Elsısorban bizalomra épül a dolog. Megbízik a cégek vezetıiben. Minden intézményvezetınek írni fog egy levelet, melyben megkérdezi, ki az, aki Váradi úrnak ilyet mondott. A következı testületi ülésen a nyilvánosság elıtt fog válaszolni a kérdésre. Nagy Bálint: Fımérnök Asszonyhoz intézi kérdését. Korábban interpellált a Hıforrás utca forgalmi rendjével, annak felülvizsgálatával kapcsolatban. Akkor azt a választ kapta, hogy a késıbbiekben elfogadásra kerülı, szakértı által készített anyagban lesz errıl szó. Az iskola vezetése többször megkereste, mint a körzet képviselıjét, hogy a Kossuth utcai részen legyen átgondolva újra egy gyalogátkelıhely létesítése. Kéri, foglalkozzanak ezzel a forgalmi helyzettel és adjon errıl tájékoztatást az iroda. Szilágyiné Pál Gyöngyi: A forgalmi rend felülvizsgálati anyag tartalmaz erre vonatkozóan utalást, járdaépítéssel kalkulált a szakértı. Költségvetési forrás kérdése, hogy mi az, ami ebbıl megvalósulhat. Majoros Petronella: Fımérnök Asszonyhoz intézi kérdését. A Dózsa György út Nádudvari út keresztezıdésében lévı jobbra kanyarodó sáv rendkívül keskeny. Tönkretették a jármővek a Nádudvari úton az útpadkát, állandóan víz és sár áll az úton. Kéri, hogy Fımérnök Asszony kezdeményezze a Közútkezelı Kht-nál, hogy ebben az évben tervezzék be ennek a kanyarodó sávnak az ívkorrekcióját. A Dózsa György út Zrínyi utca keresztezıdésében egy épület bontása zajlik. 20
21 Az épület falán még látható a Dózsa György út tábla, szeretné, ha ez nem tőnne le a bontás során. A képviselı-testület órakor zárt ülésen folytatta ülését. K.m.f. Dr.Sóvágó László polgármester Dr.Vincze Ferenc jegyzı 21
K I V O N A T. Hajdúszoboszló Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2010. január 14-én tartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből
Polgármesteri Hivatal 4201 Hajdúszoboszló, Hősök tere 1. Telefon: 52/557-300. Fax: 52/557-301. Email: polgmhiv@hajduszob.hu Szám: TI-248-1/2009. K I V O N A T Hajdúszoboszló Város Önkormányzata Képviselő-testületének
K I V O N A T. Hajdúszoboszló Város Önkormányzatának Képviselı-testülete
Polgármesteri Hivatal 4201 Hajdúszoboszló, Hısök tere 1. Telefon: 52/557-300. Fax: 52/557-301. Email: polgmhiv@hajduszob.hu Szám: 522-1/2008. K I V O N A T Hajdúszoboszló Város Képviselı-testületének 2008.
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Hajdúszoboszló Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2007. december 20-án 13.00 órakor kezdődött rendkívüli nyilvános üléséről. Jelen vannak: Dr. Sóvágó László polgármester,
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Hajdúszoboszló Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2008. május 8-án 14.00 órakor kezdődött rendkívüli nyilvános üléséről. Jelen vannak: Dr. Sóvágó László polgármester,
J E G Y Z İ K Ö N Y V
BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYE SAJÓSZENTPÉTER VÁROS SAJÓSZENTPÉTER VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT Képviselı-testületének a..) jegyzıkönyve, b.) napirendek: c.) rendeletek: 32., 33. d.) határozatai: 269., 270., 271.,
JEGYZİKÖNYV a képviselı-testület 2012. április 10-én megtartott rendkívüli ülésérıl
SZANK KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETE 4/2012. JEGYZİKÖNYV a képviselı-testület 2012. április 10-én megtartott rendkívüli ülésérıl Határozat száma: 39-41. TARTALOMJEGYZÉK HATÁROZATOK: 39/2012.(IV.10.)
BALATONSZENTGYÖRGY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK. 2. számú JEGYZİKÖNYVE HATÁROZATAI
BALATONSZENTGYÖRGY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK 2. számú JEGYZİKÖNYVE HATÁROZATAI 11/2008. (II.13.) kt. határozat: A 2008. február 13-ai ülés napirendjének elfogadása. 12/2008. (II.13.)
J E G Y Z İ K Ö N Y V
BÁND KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETE 8443 Bánd, Petıfi u. 60. Tel/fax: 88/504-131 E-mail: polgarme@vnet.hu Szám: 48/2/2009. J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült: ülésén, 2009. február 9-én /hétfı/ 17
1. Döntés egyes korlátozottan forgalomképes ingatlanok értékesítésre történı kijelölésérıl
JEGYZİKÖNYV Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyőlésének Tulajdonosi Bizottsága, Pénzügyi és Költségvetési Bizottsága, Városstratégiai és Városmarketing Bizottsága valamint Közjóléti Bizottsága
Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyőlésének Ügyrendi és Igazgatási Bizottsága 8200 Veszprém, Óváros tér 9.
Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyőlésének Ügyrendi és Igazgatási Bizottsága 8200 Veszprém, Óváros tér 9. Szám: KOZP/2137/2/2011. J e g y z ı k ö n y v Készült: Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata
J E G Y Z İ K Ö N Y V
J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült: Hajdúszoboszló Város Önkormányzata Képviselıtestületének 2010. június 10-én 14.00 órakor kezdıdött nyilvános ülésérıl. Jelen vannak: Dr. Sóvágó László polgármester, Dr. Papp
K I V O N A T. Hajdúszoboszló Város Önkormányzata Képviselő-testületének október 16-án tartott alakuló ülésének jegyzőkönyvéből
Polgármesteri Hivatal 4201 Hajdúszoboszló, Hősök tere 1. Telefon: 52/557-300. Fax: 52/557-301. Email: polgmhiv@hajduszob.hu K I V O N A T Hajdúszoboszló Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2006.
J E G Y Z İ K Ö N Y V
J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült: Hajdúszoboszló Város Önkormányzata Képviselıtestületének 2009. június 11-én 14.00 órakor kezdıdött nyilvános ülésérıl. Jelen vannak: Dr. Sóvágó László polgármester, Dr. Papp
J E G Y Z İ K Ö N Y V PÁTY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK
J E G Y Z İ K Ö N Y V PÁTY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK 2008. november 10-én (hétfın) 08 órai kezdettel megtartott rendkívüli Képviselı-testületi ülésérıl Készült: Páty Község Önkormányzat
J e g y z ı k ö n y v
lkunbaracs Község Önkormányzatának Képviselı-testülete 4. /2012. J e g y z ı k ö n y v Készült: Kunbaracs Község Önkormányzata Képviselı-testületének 2012. június 27-én (szerdán) 15: 00 órakor tartott
Hivatal részérıl: Kovácsné dr. Bozsoki Kornélia
JEGYZİKÖNYV Készült: Gárdony Város Önkormányzat Képviselı-testületének a Polgármesteri Hivatal földszinti tanácskozójában 2014. április 23-án megtartott rendkívüli ülésérıl Jelen voltak: Tóth István Derecskei
J E G Y Z İ K Ö N Y V. Ülés helye: Mélykút Város Polgármesteri Hivatala Tanácskozó Terem
2/2012. J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült Mélykút Város Önkormányzat Képviselı-testületének 2012. január 18-án 15.30 órakor megtartott rendkívüli ülésén. Ülés helye: Mélykút Város Polgármesteri Hivatala Tanácskozó
J E G Y Z İ K Ö N Y V
J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült: Hajdúszoboszló Város Önkormányzata Képviselıtestületének 2010. július 1-jén 14.00 órakor kezdıdött nyilvános ülésérıl. Jelen vannak: Dr. Sóvágó László polgármester, Dr. Papp
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Hajdúszoboszló Város Önkormányzata Képviselőtestületének 2010. november 18-án 14.00 órakor kezdődött nyilvános üléséről. Jelen vannak: Dr. Sóvágó László polgármester, Dr.
NYIRÁDI KÖZÖS ÖNKORMÁNYZATI HIVATAL ALAPÍTÓ OKIRAT
Ügyszám: 358-2/2013. NYIRÁDI KÖZÖS ÖNKORMÁNYZATI HIVATAL ALAPÍTÓ OKIRAT Törölt: TA 2013. JANUÁR 1. NYIRÁDI KÖZÖS ÖNKORMÁNYZATI HIVATAL ALAPÍTÓ OKIRATA Nyirád Község Önkormányzata Képviselı-testülete (8454
JEGYZİKÖNYV a képviselı-testület 2011. december 19-én megtartott rendkívüli ülésérıl
SZANK KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETE 24/2011. JEGYZİKÖNYV a képviselı-testület 2011. december 19-én megtartott rendkívüli ülésérıl Határozatok száma: 150-154. TARTALOMJEGYZÉK OK: 150/2011.(XII.19.)
28/2003. (III.12.) sz. önk. h a t á r o z a t
28/2003. (III.12.) sz. önk. h a t á r o z a t az Európai Uniós, Regionális Bizottság elıterjesztése az EU-s Hozományra vonatkozóan c. elıterjesztést zárt ülésen tárgyalja, mivel annak nyilvános ülésen
J e g y z ı k ö n y v
J e g y z ı k ö n y v Készült: Kenderes Város Önkormányzat Képviselı-testületének 2012. július 10-én 8 órakor tartott rendkívüli, nyílt ülésén. Az ülés helye: Városháza tárgyaló terme Jelen vannak: Pádár
Halmay György bizottsági elnök
V e s z p r é m M e g y e i J o g ú V á r o s Önkormányzata Közgyőlésének Köznevelési, Ifjúsági és Sport Bizottsága J e g y z ı k ö n y v Készült: Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyőlésének
J e g y z ı k ö n y v
J e g y z ı k ö n y v Készült: Kenderes Város Önkormányzati Képviselı-testületének 2011. május 5-én 8 órakor tartott rendkívüli, nyílt ülésén. Az ülés helye: Városháza tárgyaló terme Jelen vannak: Pádár
Kivonat. mely készült a Csongrádi Kistérség Többcélú Társulása Társulási Tanácsának 2011. szeptember 20. napján megtartott ülésének jegyzıkönyvébıl
59/2011. (IX. 20.) CsKTT. 16-5633-4/2011 Tárgy: Csanytelek, Baross Gábor u. 2. sz. alatti ingatlan használatba vétele Csongrádi Kistérség Többcélú Társulása Társulási Tanácsa megtárgyalta Csanytelek, Baross
Sárospatak Város Polgármesterétıl
Sárospatak Város Polgármesterétıl 3950 Sárospatak, Kossuth u. 44. Tel.: 47/513-240 Fax: 47/311-404 E-mail: sarospatak@sarospatak.hu E l ı t e r j e s z t é s - a Képviselı-testületnek a 2010. II. félévi
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Hajdúszoboszló Város Önkormányzata Képviselőtestületének 2008. január 17-én 14.00 órakor kezdődött nyilvános üléséről. Jelen vannak: Dr. Sóvágó László polgármester, Dr. Papp
J E G Y Z İ K Ö N Y V
J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült Kaposmérı Községi Önkormányzat Képviselı-testülete 2014. május 27-én megtartott soron következı ülésérıl Jelen vannak: Berecz Pál képviselı Dr. Árva-Lóky Zsófia képviselı
M E G H Í V Ó október 30. (péntek) napjára 7.30 órára összehívom, melyre Önt tisztelettel meghívom. I. N y i l v á n o s ü l é s
BALMAZÚJVÁROS VÁROS POLGÁRMESTERE M E G H Í V Ó Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselı-testületének Szervezeti és Mőködési Szabályzatáról szóló 4/2007. (III. 21.) sz. rendelete 5. (1) bekezdése alapján
Sárospatak Város Polgármesterétıl
Sárospatak Város Polgármesterétıl 3950 Sárospatak, Kossuth u. 44. Tel.: 47/513-240 Fax: 47/311-404 E-mail: sarospatak@sarospatak.hu ELİTERJESZTÉS - a Képviselı-testületnek - az Észak-magyarországi Operatív
J E G Y Z İ K Ö N Y V
J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült Kaposmérı Községi Önkormányzat Képviselı-testülete 2012. november 22-én megtartott rendkívüli ülésérıl Jelen vannak: Pap József alpolgármester dr. Kiss Attila képviselı Miovecz
J E G Y Z İ K Ö N Y V
J E G Y Z İ K Ö N Y V Ügyiratszám: 641-23/2009 Ügyintézı: Basics Krisztiánné dr. Készült: Jelen voltak: B a r c s o n, Barcs Város Képviselı-testülete 2009. május 14-én Barcs Város tanácskozó termében
J E G Y Z İ K Ö N Y V
J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült a Hajdúnánás Városi Önkormányzat Képviselı-testületének 2013. március 22-én - pénteken - de. 8,00 órakor megtartott r e n d k í v ü l i ülésérıl. A képviselı-testület rendkívüli
J E G Y Z İ K Ö N Y V
J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült: Hajdúszoboszló Város Önkormányzata Képviselıtestületének 2008. október 16-án 14.00 órakor kezdıdött nyilvános ülésérıl. Jelen vannak: Dr. Sóvágó László polgármester, Kocsis
Hivatal részérıl: Kovácsné dr. Bozsoki Kornélia
JEGYZİKÖNYV Készült: Gárdony Város Önkormányzat Képviselı-testületének a Polgármesteri Hivatal földszinti tanácskozójában 2014. július 16-án megtartott rendkívüli ülésérıl Jelen voltak: Tóth István Császár
J e g y z ı k ö n y v
J e g y z ı k ö n y v Készült. Kenderes Város Önkormányzat Képviselı-testületének 2010. március 4-én 8 órakor tartott rendkívüli, nyílt ülésén. Jelen vannak: Bogdán Péter polgármester, dr Almássy Antalné,
JEGYZİKÖNYV a bizottság április 19-én megtartott rendkívüli ülésérıl
SZANK KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK PÉNZÜGYI BIZOTTSÁGA 3/2011. JEGYZİKÖNYV a bizottság 2011. április 19-én megtartott rendkívüli ülésérıl Határozatok száma: 17-19. TARTALOMJEGYZÉK 17/2011.(IV.19.)
Enying Város Önkormányzata Képviselı-testületének 2013. július 8-án tartott r e n d k í v ü l i n y í l t ülésérıl
01/103-21/2013. JEGYZİKÖNYV 2013. július 8-án tartott r e n d k í v ü l i n y í l t ülésérıl Helye: Jelen vannak: Polgármesteri Hivatal, tanácsterem 8130 Enying, Kossuth u. 26. Pıdör Gyula polgármester,
J E G Y Z İ K Ö N Y V. Ülés helye: Mélykút Város Polgármesteri Hivatala Tanácskozó Terem
1-23/2012. J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült Mélykút Város Önkormányzat Képviselı-testületének 2012. december 27-én 8.00 órakor megtartott rendkívüli ülésén. Ülés helye: Mélykút Város Polgármesteri Hivatala
J E G Y Z İ K Ö N Y V
J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült: Jelen vannak: Komló Város Önkormányzat Képviselı-testülete 2013. július 18-i rendkívüli ülésérıl a mellékelt jelenléti ív szerint köszöntötte a megjelenteket. Megállapította,
Kivonat. mely készült a Csongrádi Kistérség Többcélú Társulása Társulási Tanácsának 2012. július 25. napján megtartott ülésének jegyzıkönyvébıl
49/2012. (VII. 25.) CsKTT. 16-8065-1/2012 Tárgy: Együttmőködési Megállapodás a Csongrádi Kistérség Többcélú Társulása, a Munkaszervezete és Csongrád Város Önkormányzata Polgármesteri Hivatala között A
J E G Y Z İ K Ö N Y V
J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült a Hajdúnánás Városi Önkormányzat Képviselı-testületének 2013. február 8-án - pénteken - de. 10,00 órakor megtartott r e n d k í v ü l i ülésérıl. A képviselı-testület rendkívüli
J E G Y Z İ K Ö N Y V
J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült: Hajdúszoboszló Város Önkormányzata Képviselıtestületének 2009. május 21-én 14.00 órakor kezdıdött nyilvános ülésérıl. Jelen vannak: Dr. Sóvágó László polgármester, Dr. Papp
J e g y z ı k ö n y v
J e g y z ı k ö n y v Készült: Kenderes Város Önkormányzati Képviselı-testületének 2012. március 14-én 13 órakor tartott rendkívüli, nyílt ülésérıl.- Jelen vannak: Pádár Lászlóné polgármester, Baktai Kálmán,
Kivonat. mely készült a Csongrádi Kistérség Többcélú Társulása Társulási Tanácsának október 26. napján megtartott ülésének jegyzıkönyvébıl
65/2011. (X. 26.) CsKTT. 16-7726-20/2011 Tárgy: Csongrádi Kistérség Többcélú Társulása Esélyegyenlıségi Helyzetelemzése és Programjának elfogadása A Csongrádi Kistérség Többcélú Társulása Társulási Tanácsa
Az Ügyrendi és Sport Bizottság ülésérıl készült jegyzıkönyv október 24.
Lajosmizse Város Önkormányzat Ügyrendi és Sport Bizottsága I/1209/33/2012. Az Ügyrendi és Sport Bizottság ülésérıl készült jegyzıkönyv 2012. október 24. Az ülésen hozott határozatok száma és tárgya: 24/2012.
JEGYZİKÖNYV. Nyirád Község Roma Nemzetiségi Önkormányzata Képviselı-testületének nyilvános ülésérıl. 2013. február 14.
Ügyszám: 289-8/2013. JEGYZİKÖNYV Nyirád Község Roma Nemzetiségi Önkormányzata Képviselı-testületének nyilvános ülésérıl 2013. február 14. Nyirád 2013 1 Jegyzıkönyv Készült: Az ülés helye: Nyirád Község
KIVONAT. Mely készült Csongrádi Kistérség Többcélú Társulása Társulási Tanácsának április 09-én megtartott ülésének jegyzıkönyvébıl.
április 09-én megtartott ülésének jegyzıkönyvébıl 15/2009. (IV.09.) CsKTT. 16-5911-1/2009. Tárgy: Közbeszerzési szabályzat módosítása Csongrádi Kistérség Többcélú Társulása Tanácsa megtárgyalta a Társulás
J E G Y Z İ K Ö N Y V
J E G Y Z İ K Ö N Y V Páty Község Önkormányzata Pénzügyi, Településfejlesztési, Ügyrendi és Környezetvédelmi Bizottságának 2010. november 22-én (hétfın) 16.00 órai kezdettel megtartott ülésérıl 1 Az ülés
J E G Y Z İ K Ö N Y V
Zala megye J E G Y Z İ K Ö N Y V BAK, SÁRHIDA ÉS ZALATÁRNOK KÖZSÉGEK ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELİ-TESTÜLETEI EGYÜTTES ÜLÉSÉRİL 2011. szeptember 12. Határozatok Tárgykód 32/2011. (IX.12.) számú Kt. Határozat
JEGYZİKÖNYV a képviselı-testület 2011. január 5-én megtartott rendkívüli ülésérıl
SZANK KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETE 1/2011. JEGYZİKÖNYV a képviselı-testület 2011. január 5-én megtartott rendkívüli ülésérıl Határozatok száma: 1-2. TARTALOMJEGYZÉK 1/2011.(I.05.) ÖH. Pályázat
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Hajdúszoboszló Város Önkormányzatának. Turisztikai, Kulturális, Sport Bizottsága
Ügyiratszám: 985-8/2018. Jóváhagyta: Varga Imre humán-közszolgáltatási irodavezető-helyettes J E G Y Z Ő K Ö N Y V Hajdúszoboszló Város Önkormányzatának Turisztikai, Kulturális, Sport Bizottsága 2018.
Pomáz Város Önkormányzat Képviselı-testülete által án tartott ülésén hozott határozatairól.
Pomáz Város Önkormányzata 14/2011. ÖTÜ. Határozati Összesítı Pomáz Város Önkormányzat Képviselı-testülete által 2011. 10. 18-án tartott ülésén hozott határozatairól. 163/2011. (X.18.)sz.Ök.határozat Pomáz
Jegyzıkönyv. Készült: Dömös Község Önkormányzat Képviselıtestületének június 15-én megtartott rendkívüli ülésérıl
Jegyzıkönyv Készült: 2012. június 15-én megtartott rendkívüli ülésérıl Jelen vannak:pálmai József korelnök Csonka József Dr. Pálinkási Csaba Bartók László képviselık Dr. Szabó Attila jegyzı Jegyzıkönyvvezetı:
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Hajdúszoboszló Város Önkormányzata Képviselőtestületének 2008. május 15-én 14.00 órakor kezdődött nyilvános üléséről. Jelen vannak: Dr. Sóvágó László polgármester, Dr. Papp
J E G Y Z İ K Ö N Y V
J E G Y Z İ K Ö N Y V Páty Község Önkormányzata Pénzügyi, Településfejlesztési, Ügyrendi és Környezetvédelmi Bizottságának, valamint Jóléti Bizottságának 2011. március 07-én (hétfın) 16.00 órai kezdettel
JEGYZİKÖNYV. Nyirád Község Roma Nemzetiségi Önkormányzata Képviselı-testületének nyilvános ülésérıl. 2012. június 12.
Ügyszám: 114-28/2012. JEGYZİKÖNYV Nyirád Község Roma Nemzetiségi Önkormányzata Képviselı-testületének nyilvános ülésérıl 2012. június 12. Nyirád 2012 1 Jegyzıkönyv Készült: Az ülés helye: Nyirád Község
BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS
BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŐLÉSÉNEK NEMZETISÉGI, ÜGYRENDI ÉS ELLENİRZÉSI BIZOTTSÁGA Békéscsaba, Szent István tér 7. Ikt.sz.: I. 240-10/2012. Postacím: 5601 Pf. 112. Telefax: (66) 523-808
J e g y z ı k ö n y v
J e g y z ı k ö n y v Készült: Kenderes Város Önkormányzati Képviselı-testületének 2009. március 13-án 8 órakor tartott rendkívüli, nyílt ülésén. Az ülés helye: Városháza tárgyaló terme Jelen vannak: Bogdán
J E G Y Z İ K Ö N Y V
J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült a Hajdúnánás Városi Önkormányzat Képviselı-testületének 2013. szeptember 30-án hétfın de. 07,00 órakor megtartott r e n d k í v ü l i ülésérıl. A rendkívüli képviselı-testület
ELİLAP AZ ELİTERJESZTÉSEKHEZ
ME 01 Minıségirányítási Eljárás 1. melléklet ELİLAP AZ ELİTERJESZTÉSEKHEZ ÜLÉS IDİPONTJA: Vecsés Város Önkormányzat Képviselı-testületének 2011. június 28-i ülésére ELİTERJESZTÉS TÁRGYA: Javaslat a Halmi
Esztergom Város Önkormányzata Képviselı-testületének 54/2010. (XII. 22.) önkormányzati rendelete a helyi adókról. Az építményadó alanya
Esztergom Város Önkormányzata Képviselı-testületének 54/2010. (XII. 22.) önkormányzati rendelete a helyi adókról Esztergom Város Önkormányzatának Képviselı-testülete az Alkotmány 44/A. (2) bekezdésében
Simon Roland képviselı távolmaradása okát elıre jelezte.
1 TELEPÜLÉSI ÖNKORMÁNYZAT SÜMEGPRÁGA 8351 SÜMEGPRÁGA, RÁKÓCZI U. 17. T: 87/350-587, Fax:87/550-038. Szám: 39-1/2010. J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült: 2010. január 13-án 17,00 órakor kezdıdött nyilvános ülésérıl.
J E G Y Z İ K Ö N Y V. Csányi László alpolgármester, képviselı. Mucsi György társadalmi megbízatású alpolgármester,
J E G Y Z İ K Ö N Y V 1 Készül: Mórahalom város Képviselı-testületének 2012. július 20-án megtartott rendkívüli ülésén az Aranyszöm Rendezvényház Tanácskozó Termében Jelen vannak: Csányi László alpolgármester,
Regionális Operatív Program keretében benyújtandó pályázathoz szükséges elızetes döntések
78. sz. elıterjesztés Egyszerő szótöbbség Elıterjesztés Tolna Város Önkormányzatának Képviselı-testülete 2008. március 27-i ülése VI. napirendi pontjához: Regionális Operatív Program keretében benyújtandó
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Hajdúszoboszló Város Önkormányzata Képviselőtestületének 2007. szeptember 06-án 14.00 órakor kezdődött nyilvános üléséről. Jelen vannak: Dr. Sóvágó László polgármester, Dr.
J E G Y Z İ K Ö N Y V
J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült a Hajdúnánás Városi Önkormányzat Képviselı-testületének 2013. március 7-én - csütörtökön - de. 8,00 órakor megtartott r e n d k í v ü l i ülésérıl. A képviselı-testület rendkívüli
J e g y z ı k ö n y v. 2009. december 15-én a Sárospataki Polgármesteri Hivatal hivatalos helyiségében az Egészségügyi és Szociális Bizottság ülésén.
J e g y z ı k ö n y v Készült: 2009. december 15-én a Sárospataki Polgármesteri Hivatal hivatalos helyiségében az Egészségügyi és Szociális Bizottság ülésén. Jelen vannak: Oláh József Csaba a bizottság
J e g y z ı k ö n y v
J e g y z ı k ö n y v Készült: Kenderes Város Önkormányzati Képviselı-testületének 2012. augusztus 1-én 8 órakor tartott rendkívüli, nyílt ülésérıl. Az ülés helye: Városháza tanácskozó terme Jelen vannak:
J E G Y Z İ K Ö N Y V
Szám: 11-18/2009. J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült: Az ülés helye: 2009. június 18-án 17 óra 30 perckor kezdıdı rendkívüli, nyílt ülésérıl. Magyarpolány Polgármesteri Hivatal Tanácsterme Jelen vannak: Polt
J E G Y Z İ K Ö N Y V
J E G Y Z İ K Ö N Y V Készül: Mórahalom város Képviselı-testületének 2011. október 17-én megtartott rendkívüli ülésén a Polgármesteri Hivatal Tanácskozó Termében Jelen vannak: Nógrádi Zoltán polgármester,
Bér Község Önkormányzata 3045 Bér: Petıfi út 32 Tel, Fax: 32 486-027 Email: polghiv@ber.hu. 11. sz.
a 3045 Bér: Petıfi út 32 Tel, Fax: 32 486-027 Email: polghiv@ber.hu 11. sz. J E G Y Z İ K Ö N Y V Képviselı-testülete nyílt ülésérıl 2013. október 10.-én Megtartott ülésérıl Az ülés helye: Tanácskozó terme
J E G Y Z İ K Ö N Y V
J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült Kaposmérı Községi Önkormányzat Képviselı-testülete 2013. november 05-én megtartott rendkívüli ülésérıl Jelen vannak: Pap József alpolgármester Dr. Árva-Lóky Zsófia képviselı
ELİTERJESZTÉS A Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés 2008. augusztus 28-i ülésére
KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI KÖZGYŐLÉS ELNÖKÉTİL ELİTERJESZTÉS A Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés 2008. augusztus 28-i ülésére Tárgy: Egyetértés a társulásban fenntartott Pedagógiai Szakszolgálat (Nyergesújfalu)
JEGYZİKÖNYV a képviselı-testület 2011. szeptember 27-én megtartott rendkívüli ülésérıl
SZANK KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETE 18/2011. JEGYZİKÖNYV a képviselı-testület 2011. szeptember 27-én megtartott rendkívüli ülésérıl Határozatok száma: 110-112. TARTALOMJEGYZÉK HATÁROZATOK: 110/2011.(IX.27.)
J e g y z ı k ö n y v
Kunbaracs Község Önkormányzatának Képviselı-testülete 5. /2011. J e g y z ı k ö n y v Készült: Kunbaracs Község Önkormányzata Képviselı-testületének 2011. április 27-én (szerdán) 15: 00 órakor tartott
ELİTERJESZTÉS. Aszód Petıfi u. 46 sz. és közterület határán lévı támfal ideiglenes megtámasztásának tárgyában.
Aszód Város Önkormányzat i Hivatal mőszaki iroda ELİTERJESZTÉS Aszód Petıfi u. 46 sz. és közterület határán lévı támfal ideiglenes megtámasztásának tárgyában. Aszódon a Csengey u és a kapcsolódó közterületek
Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyőlésének Ügyrendi és Igazgatási Bizottsága 8200 Veszprém, Óváros tér 9.
Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyőlésének Ügyrendi és Igazgatási Bizottsága 8200 Veszprém, Óváros tér 9. J E GY Z İ K Ö NY V 2014. március 24-én 15,00 órai kezdettel megtartott nyilvános ülésérıl
JEGYZİKÖNYV a bizottság 2012. március 28-án megtartott rendkívüli ülésérıl
SZANK KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK PÉNZÜGYI BIZOTTSÁGA 3/2012. JEGYZİKÖNYV a bizottság 2012. március 28-án megtartott rendkívüli ülésérıl Határozatok száma: 14-15. TARTALOMJEGYZÉK 14/2012.(III.28.)
Bér Község Önkormányzata 3045 Bér: Petıfi út 32 Tel, Fax: sz.
a 3045 Bér: Petıfi út 32 Tel, Fax: 32 486-027 Email: polghiv@ber.hu 25. sz. JEGYZİKÖNYV, 2010. október 21-én rendkívüli sürgıséggel összehívott ülésérıl. Az ülés helye: Hivatala 3045. Bér, Petıfi út 32.
JEGYZİKÖNYV a képviselı-testület 2012. augusztus 29-én megtartott rendkívüli ülésérıl
SZANK KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETE 13/2012. JEGYZİKÖNYV a képviselı-testület 2012. augusztus 29-én megtartott rendkívüli ülésérıl Határozat száma: 84-85. Rendelet száma: 10. TARTALOMJEGYZÉK
Elıterjesztés. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselı-testületének május 31-i ülésére
Elıterjesztés 13. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselı-testületének 2012. május 31-i ülésére Tárgy: Lajosmizse Város Önkormányzata 2012. évi közbeszerzési tervének módosítása Az elıterjesztést készítette:
MÁRKÓ KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETE MÁRKÓ, Padányi Bíró Márton tér 5. Tel/fax: 88/
MÁRKÓ KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETE 8441 MÁRKÓ, Padányi Bíró Márton tér 5. Tel/fax: 88/504-014 E-mail: onkormanyzat_marko@invitel.hu Szám: 7-2 /2009. J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült: Márkó és
J E G Y Z İ K Ö N Y V
J E G Y Z İ K Ö N Y V Dóc Községi Önkormányzat Képviselı-testületének 2013. október 10-én megtartott rendkívüli nyílt ülésérıl T a r t a l o m j e g y z é k Dóc Községi Önkormányzat Képviselı-testületének
JEGYZİKÖNYV. 92/2009.(V.14.) számú Képviselı-testületi határozat
JEGYZİKÖNYV Készült: Balatonszemes Községi Önkormányzat Képviselı-testületének 2009. május 14-én 14.00. órakor a Latinovits Zoltán Mővelıdési Ház földszinti tanácskozó termében megtartott rendkívüli nyilvános
Füzesabony Város Képviselı-testületének szeptember 10-i nyilvános ülésén hozott határozatok:
2008. szeptember 10-i nyilvános ülésén hozott határozatok: 107/2008./IX.10./ határozata Füzesabony Város képviselı testülete az elıterjesztésben foglaltakat megtárgyalta és úgy határozott, hogy az 53/2008
J e g y z ı k ö n y v N A P I R E N D E T :
J e g y z ı k ö n y v Készült: Pereszteg Község Önkormányzati képviselı-testületének 2010. június 14-én tartott testületi ülésén. Jelen vannak: Práznek József polgármester, Zambóné Németh Ilona jegyzı,
Elıterjesztés. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselı-testületének szeptember 24-i ülésére
Elıterjesztés 16. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselı-testületének 2015. szeptember 24-i ülésére Tárgy: Belvízvédelmi rendszer fejlesztésével kapcsolatos pályázat lezárása Az elıterjesztést készítette:
J e g y z ő k ö n y v
Monostorapáti község Önkormányzata Képviselő-testülete 8296 Monostorapáti, Petőfi u.123. Tel: 87/435-055. Száma: 1092-5/2016. J e g y z ő k ö n y v Készült: Monostorapáti község Önkormányzata Képviselő-testülete
Elıterjesztés Felsılajos Község Önkormányzata Képviselı-testületének március 21-i ülésére
. Elıterjesztés Felsılajos Község Önkormányzata Képviselı-testületének 2014. március 21-i ülésére Tárgy: A Lajosmizsei Közös Önkormányzati Hivatal alapító okiratának módosítása Az elıterjesztést készítette:
JEGYZİKÖNYV. Nyirád Község Önkormányzata Képviselı-testületének. nyilvános, rendkívüli ülésérıl december 2.
Ügyszám: 15-147/2010. JEGYZİKÖNYV Nyirád Község Önkormányzata Képviselı-testületének nyilvános, rendkívüli ülésérıl 2010. december 2. Nyirád 2010 1 Jegyzıkönyv Készült: Az ülés helye: Nyirád Község Önkormányzata
DOROG VÁROS POLGÁRMESTERE 2510 DOROG BÉCSI ÚT 71. 2511 DOROG PF.:43. TEL.: 06 33 431 299 FAX.: 06 33 431 377 E-MAIL : PMESTER@DOROG.
DOROG VÁROS POLGÁRMESTERE 2510 DOROG BÉCSI ÚT 71. 2511 DOROG PF.:43. TEL.: 06 33 431 299 FAX.: 06 33 431 377 E-MAIL : PMESTER@DOROG.HU MEGHÍVÓ Dorog Város Képviselı-testületének 2010. április 9-én (péntek)
K I V O N A T. Tata Város Önkormányzati Képviselı-testületének 280/2009./IX.9./ sz. h a t á r o z a t a
K I V O N A T 2009. szeptember 9-i rendkívüli ülése jegyzıkönyvébıl 30/2009. (IX. 10.) ÖR. Az iparosított technológiával épült lakóépületek energiatakarékos korszerősítésének, felújításának támogatásáról
JEGYZİKÖNYV a bizottság 2012. augusztus 29-én megtartott rendkívüli ülésérıl
SZANK KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK PÉNZÜGYI BIZOTTSÁGA 9/2012. JEGYZİKÖNYV a bizottság 2012. augusztus 29-én megtartott rendkívüli ülésérıl Határozatok száma: 45-46. TARTALOMJEGYZÉK 45/2012.(VIII.29.)
JEGYZİKÖNYV a képviselı-testület 2013. január 15-én megtartott rendkívüli ülésérıl
SZANK KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETE 2/1/2013. JEGYZİKÖNYV a képviselı-testület 2013. január 15-én megtartott rendkívüli ülésérıl Határozatok száma: 2-8., 11. TARTALOMJEGYZÉK OK: 2/2013.(I.15.)
Dévaványa Város Önkormányzat Képviselı-testülete a december 15-én tartandó rendkívüli ülés napirendjét az alábbiak szerint fogadja el:
464/2011.(XII.15.) Kt.hat. Dévaványa Város Önkormányzat Képviselı-testülete a 2011. december 15-én tartandó rendkívüli ülés napirendjét az alábbiak szerint fogadja el: 1. Az orvosi ügyelet ellátásának
J E G Y Z İ K Ö N Y V
Polgármesteri Hivatal 9082 Nyúl, Kossuth L. u. 46. Szám: 106-1/2010. J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült: Nyúl Község Önkormányzata Képviselıtestületének 2010. február 09-én megtartott rendkívüli ülésérıl. Jelen
Vecsés Város Önkormányzatának Képviselı-testülete J E G Y Z İ K Ö N Y V
Szám: 16/2010. Vecsés Város Önkormányzatának Képviselı-testülete J E G Y Z İ K Ö N Y V amely készült Vecsés Város Önkormányzata Képviselı-testületének 2010. augusztus 3-án (kedden) a i Hivatal Házasságkötı
Határozati Összesítı. Pomáz város Önkormányzat Képviselı-testülete által án tartott ülésén hozott határozatairól.
Pomáz Város Önkormányzata 4/2012. ÖTÜ. Határozati Összesítı Pomáz város Önkormányzat Képviselı-testülete által 2012. 02. 28 -án tartott ülésén hozott határozatairól. 24/2012.(II.28.) sz. Ök. határozat