Tudományos előadások Csurgai Zoltán: Do Not Be Afraid, a Broadcasting Vienna nemzetközi konferencián angol nyelven
|
|
- Albert Kelemen
- 6 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 CSURGAI ZOLTÁN Pellérd Szőlőhegy Hrsz.: HU Személyes én születtem Nagyatádon. Általános és középiskolai tanulmányaimat Barcson végeztem, majd a Pécsi Tudományegyetem hallgatója voltam Pedagógia (BA) szakon. Gyerekkorom óta foglalkozom zenével, amatőr szinten gitározom. Hobbim a történelem, melyben szeretnék önálló kutatásokat végezni és elmélyíteni ismereteimet. Középiskolás éveimben minden évben részt vettem helyi és országos történelem versenyeken. Két éven keresztül a Ránki György történelem versenyen a megyei döntőig jutottam, legjobb eredményem a 2. hely volt. Történelemből jeles emelt szintű érettségit tettem. Jelenleg a PTE-BTK Történelem (BA) szakát végeztem el, és szereztem jeles minősítésű történész diplomát. Érdeklődési körömnek megfelelően a századi egyetemes és magyar történelem specializációt választottam szakirányként. A 2015/16-os tanév óta a PTE Grastyán Endre Szakkollégium tagjaként dolgozom, melynek óta titkári pozícióját is betöltöm. Kutatási tevékenységemet a MOSZT (Modernkori Oroszország és Szovjetunió Történeti) kutatócsoport tagjaként végzem. Felvételiztem az egyetem mesterképzésére. Nyelvismeret Angol B2 (Középfokú államilag elismert komplex nyelvvizsga) Német A1 Orosz A1 Kutatási terület századi történelem Egyetemes és magyar történelem közötti kapcsolat Orosz történelem - Az Ohrana története Emlékezetkutatás, a világháborúk emlékezete A magyar katonai vezetés és a pszichiátria kapcsolata az első világháborúban Tudományos előadások Csurgai Zoltán: Do Not Be Afraid, a Broadcasting Vienna nemzetközi konferencián angol nyelven Csurgai Zoltán: Grastyán Endre Szakkollégium bemutatása az I. Pécsi Szakkollégiumi Nyílt Nap 2016 rendezvényen Csurgai Zoltán: Félelem az I. világháborúban előadás az I. Pécsi Szakkollégiumi Nyílt Nap 2016 rendezvényen
2 Csurgai Zoltán: Merj meghalni! Az I. világháború és a félelem ismeretterjesztő előadás a Grastyán-est 2016 rendezvényen Csurgai Zoltán: Merj meghalni! Az I. világháború és a félelem tudományos előadás a VIII. Nemzetközi és XV. Országos Interdiszciplináris Grastyán Konferencián (A szekció legjobb előadása díj) Csurgai Zoltán: SZINAPSZIS Több mint mentor előadás a PTE Szinapszis mentorprogramját népszerűsítő szekcióban Csurgai Zoltán: Merj meghalni! Az I. világháború és a félelem ismeretterjesztő előadás a Munkácsy Mihály Nyugdíjas Szabadegyetem keretében (Művészetek-, és Irodalom Háza, Pécs) Csurgai Zoltán: Shell shock in Hungarian army of WW I, a Transnational Imparting of History - First World War and Holocaust in Hungarian and Austrian Media Memory Cultures - konferencián angol nyelven (University of Vienna) Csurgai Zoltán: Cion Bölcseinek Jegyzőkönyvei ismeretterjesztő előadás a Munkácsy Mihály Nyugdíjas Szabadegyetem keretében (Művészetek-, és Irodalom Háza, Pécs) Csurgai Zoltán: Gránátsokkos esetek az első világháborúban Magyarországon tudományos előadás a IX. Nemzetközi és XVI. Országos Interdiszciplináris Grastyán Konferencián (A szekció második legjobb előadása.) Csurgai Zoltán: The introduction of Endre Grastyán College for advanced studies, Skype konferencián angol nyelven (University of Bloomberg) Csurgai Zoltán: Cion Bölcseinek Jegyzőkönyvei tudományos előadás a Fiatal Kutatók Fóruma keretében (Pécsi Orosz Központ, PTE-BTK, Pécs) Csurgai Zoltán: Korreferátum BEBESI György: Birodalom összeomlás előtt. Politikus és közéleti portrék az első világháború előtti Oroszországból. Publikon Kiadó, Pécs, o Ft (ISBN ) kötetéről tartott könyvbemutatón (Művészetek-, és Irodalom Háza, Pécs) Csurgai Zoltán: Cion Bölcseinek Jegyzőkönyvei ismeretterjesztő előadás az I. Grastyán Diszkussziós Est keretében (PTE-BTK-TTI, Pécs)
3 Közösségi tevékenység PTE Grastyán Endre Szakkollégium tagja jelenleg is PTE SZINAPSZIS hallgatómentor PTE Grastyán Endre Szakkollégium Titkára jelenleg is A Pécsi Szakkollégiumi Fórum közgyűlésébe delegált tag jelenleg is A Pécsi Szakkollégiumi Fórum Választási Bizottságának tagja jelenleg is A PTE-BTK-TTI MOSZT kutatócsoportjának tagja jelenleg is A PTE-BTK-TTI Történészcéh egyesületének tagja jelenleg is A Magyar Történelmi Társulat Tagja (Igazolvány száma: 433) jelenleg is VIII. Nemzetközi és XV. Országos Interdiszciplináris Grastyán Konferencia X. Nemzetközi és XVII. Országos Interdiszciplináris Grastyán Konferencia XI. Nemzetközi és XVIII. Országos Interdiszciplináris Grastyán Konferencia Publikációk Csurgai Zoltán: Emberek a birodalom összeomlása mögött recenzió BEBESI György: Birodalom összeomlás előtt. Politikus és közéleti portrék az első világháború előtti Oroszországból. Publikon Kiadó, Pécs, o Ft (ISBN ) kötetéről. In.: De Disciplina Rusistica I. Magyar ruszisták a hazai történeti ruszisztikáról. MOSZT könyvek 10. (Szerkesztette: Csurgai Zoltán, Huszár Mihály) Pécs, (ISSN: , ISBN: ) Csurgai Zoltán: Beszámoló könyvbemutatóról (Megjelenés alatt a -n) Csurgai Zoltán: Beszámoló a Forradalmak és kölcsönhatások 1917 Orosz Birodalom-Szovjetunió-Oroszország című konferenciáról. (Megjelenés alatt a Szerkesztett kötetek Előadás-kivonatok; VIII. Nemzetközi és XV. Országos Interdiszciplináris Grastyán Konferencia (Szerk.: Csurgai Zoltán) Pécs, Bene Krisztián: Lotaringiai kereszt és vörös csillag. MOSZT füzetek 4. (Sorozatszerkesztő: Bebesi György) Pécs, ISSN: (Szerkesztés és korrektúra: Csurgai Zoltán)
4 De Disciplina Rusistica I. Magyar ruszisták a hazai történeti ruszisztikáról. MOSZT könyvek 10. (Szerkesztette: Csurgai Zoltán, Huszár Mihály; Technikai szerkesztő: Csurgai Zoltán) Pécs, (ISSN: , ISBN: ) Új nemzedék. MOSZT könyvek 11. (Technikai szerkesztő: Csurgai Zoltán) Pécs, (ISSN: ) Mohai-Kakasy Bernadett: Anglia Oroszország-képe a 17. század második felében két forrás alapján. MOSZT füzetek 5. (Technikai szerkesztő: Csurgai Zoltán) Pécs, (ISSN: ) Ösztöndíjak Kriszbacher Ildikó Tehetséggondozó Ösztöndíj a 2015/16-os tanévben A magyar katonai vezetés és a félelem az első világháborúban című kutatásra. PTE BTK Intézményi Szakmai, Tudományos Öszöndíj ( ) Köztársasági ösztöndíj Nemzet fiatal tehetségeiért ösztöndíj (NTP-NFTÖ-16) Kutatási tapasztalat A Bécsi egyetem irányítása alatt lebonyolított "Történelem a TVben!" (Nemzetközi címe: Broadcasting History in the Transnational Space) kutatásban több mint egy éves munka. ( ) Az I. világháború és a félelem témakörben végzett önálló kutatás. (2015- ) Történeti ruszisztikában végzett önálló kutatás. (2016- ) Munkáimról megjelent recenziók Szvák Gyula: Csurgai Zoltán Huszár Mihály (szerk.): De Disciplina Rusistica I. Magyar ruszisták a hazai történeti ruszisztikáról. Századok évfolyam (2018) 2. szám
5 MUNKAHELYI ADATOK Profil Hangzáskép tervezés, rendszertechnikusi és frontkeverési munkálatok. Elektroakusztikai mérések január óta okleveles Smaart operátor októbere óta képzett Smaart 8 operátor. Tapasztalat Zenekari hangmérnök, Magyarország Zenekarok keverése klub-, és fesztiválkoncerteken: 30y, Psycho Mutants, Ska- Pécs, Punnany Massif, Boja, Halott Pénz Back Office Engineer, Mixer Group at HARMAN International (Studer, Soundcraft) jelenleg is Customer Service Engineer Kiemelt AV-technikus, Kodály Központ, Pécs Technikai egyeztetések, rendszerüzemeltetés. Frontkeverés. Hangtechnikus, ERLA Bt., Pécs jelenleg is Élőzenei rendezvények és fesztiválok technikai kiszolgálása, rendszertechnikusi, frontkeverési munkák. Technikus, Line-Acoustics Bt., Pécs Élőzenei rendezvények és fesztiválok technikai kiszolgálása, rendszertechnikusi, front és monitorkeverési feladatok. Technikus, Művelődési Központ, Barcs Rendezvények teljeskörű technikai kiszolgálása, kábelezés, mikrofonozás Hangtechnikai előadások Start Klub, Zenélő Egyetem, Pécsi Országos Színházi Találkozó, Kodály Központ Képességek Jó kommunikációs készség, türelem. Középfokú angol nyelv ismeret, B kategóriás jogosítvány, busz és teherautó vezetési tapasztalat. Nagy munkabírás, tökéletességre törekvés. Kiemelkedő szervezőkészség. Referenciák Anastacia, Graz 2011 Buena Vista Social Club, Pécs 2010 Sziget MR2 nagyszínpad, Budapest 2011 Kodály Központ, Pécs (Al Di Meola, Antonio Sanchez, etc.) Magyarország szinte összes zenekara Fesztiválok (Fishing On Orfű, Rockmaraton, PEN, Ördögkatlan, etc.
Név: Modernkori Oroszország és Szovjetunió Történeti Kutatócsoport MOSZT. Rövidítésének jelentése: Híd
Összeállítás a MOSZT-ról Név: Modernkori Oroszország és Szovjetunió Történeti Kutatócsoport MOSZT. Rövidítésének jelentése: Híd Név angolul: Research for Modern Russia and Soviet History Név oroszul: Центр
A Modernkori Oroszország és Szovjetunió Történeti Kutatócsoport MOSZT
1. (2018) pp. 192 196. A PTE BTK TTI KUTATÓCSOPORTJAI A Modernkori Oroszország és Szovjetunió Történeti Kutatócsoport MOSZT Alapítás, célkitűzések, küldetés A műhely 2004 tavaszán alakult Ormos Mária akadémikusnak,
ÖNÉLETRAJZ. Személyes adatok. Szakmai eredmények, tevékenységek
ÖNÉLETRAJZ Személyes adatok Név: Váry Miklós Születési hely és idő: Baja, 1991. március 21. Lakcím: 6500 Baja, Darázs u. 40. Telefonszám: 70/419-7208 E-mail cím: varym@ktk.pte.hu Szakmai eredmények, tevékenységek
SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ Farkas Judit
SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ Farkas Judit I. Személyi adatok Név: Farkas Judit Születési hely, idő:, 1979. 04. 01. Anyja neve: Mohai Margit Judit Személyi igazolvány száma: 335364SA Munkahely: MTA Nyelvtudományi
Böhm Gábor szakmai önéletrajza
Böhm Gábor szakmai önéletrajza Dr. Böhm Gábor, PhD egyetemi adjunktus Iskolák - Energetikai Szakképzési Intézet, Paks, 1990-1994 Elektronikai műszerész szak - Janus Pannonius Tudományegyetem, Pécs, 1994-2000
Előadás címe: Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészettudományi Kar bemutatása
Előadás címe: Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészettudományi Kar bemutatása Károli Gáspár Református Egyetem Alapítása: Magyarországi Református Zsinat, 1993. február 24. Elvész az én népem, mivelhogy
Alapító okirat. a doktoriskola alapító és programvezető Ormos Mária akadémikus javaslatára és kezdeményezésére
Alapító okirat Az alapítók: A Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kara Multidiszciplináris Doktoriskola Történész Doktori Program Európa és a Magyarság a XIX- XX. Században Történész Doktori Témája,
TANÁRI MESTERKÉPZÉSI SZAKOK BEMENETI FELTÉTELEI A 2019A FELVÉTELI ELJÁRÁSBAN
TANÁRI MESTERKÉPZÉSI SZAKOK BEMENETI FELTÉTELEI A 2019A FELVÉTELI ELJÁRÁSBAN A rövid ciklusú tanári mesterképzési szakokat a kar kizárólag levelező tagozatos formában hirdeti. A képzés levelező munkarenden
DR. SZATHMÁRI JUDIT SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ
DR. SZATHMÁRI JUDIT SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ Személyi adatok Név: Dr. Szathmári Judit Születési hely, idı: Karcag, 1973. szeptember 15. Munkahely címe: Eszterházy Károly Fıiskola, Amerikanisztika Tanszék, 3300
Oktatói önéletrajz Dr. Békés Csaba János
egyetemi tanár Társadalomtudományi és Nemzetközi Kapcsolatok Kar Nemzetközi Tanulmányok Intézet Karrier Felsőfokú végzettségek: 1978-1983 József Attila Tudományegyetem, Szeged,, történelem angol szak Tudományos
Pirmajer Attila
Önéletrajz Pirmajer Attila E-mail: pirmajer.attila1990@gmail.com Személyes adatok Pirmajer Attila Születtem: 1990. 03. 02. Szabadka, Szerbia Munkahely 2018-2019 Felsőoktatási Intézményi Kiválósági Program
Nyelvvizsga követelmények
Nyelvvizsgák beíratása az Idegennyelvi Szaknyelvoktató Központban A nyelvvizsga beíratás rendje 2016. augusztus 8-12. [1] Az oklevelek megszerzésének nyelvvizsga-követelményei Alapképzési szakok (BA) nyelvvizsga-követelményei
PÁLYÁZATI ADATLAP szakmai, tudományos ösztöndíjra 2017/2018. tanév őszi félév
PÁLYÁZATI ADATLAP szakmai, tudományos ösztöndíjra 2017/2018. tanév őszi félév Név: Születési dátum: Elérhetőség (tel., e-mail): NEPTUN kód: OM azonosító: Szak, évfolyam megnevezése: Költségviselés formája
Péterfi Gábor. Bölcsészettudományi Kar, Politikaelmélet speciális képzés József Attila Tudományegyetem
Péterfi Gábor MUNKAHELYEK 2013 - Evangélikus Pedagógiai Intézet, történelem tantárgygondozó 2000 - Aszódi Evangélikus Petőfi Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium, középiskolai tanár, tanított szaktárgyak:
Nyelvvizsga követelmények
Nyelvvizsgák beíratása a Tanulmányi Osztályon A nyelvvizsga beíratás rendje [1] Az oklevelek megszerzésének nyelvvizsga-követelményei Alapképzési szakok (BA) nyelvvizsga-követelményei A diszciplináris
2081 Piliscsaba, Fényesliget sétány 3.A.12. Telefonszám Állampolgárság
ÖNÉLETRAJZ Személyi adatok Vezetéknév/utónév Zsubori Edina Ágnes Cím 2081 Piliscsaba, Fényesliget sétány 3.A.12. Telefonszám 06-30-584-6250 E-mail zsubina@yahoo.com Állampolgárság magyar Szakmai tapasztalat
Időbeli állapot: március 1.
ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR ALAPKÉPZÉS Nyelvi követelmények a 18/2016. (VIII.5.) EMMI rendelet alapján 2017/2018. I. félévétől hallgatói jogviszonyban lévő hallgatók esetén alkalmazandó ALAPSZAK Időszak
2. Két Zsiráf Diákújság Cikksorozat létrehozásának támogatása amely a diplomácia fogalmába vezeti be az olvasóit. A támogatás összege: 1 000 000 Ft.
KÜM- 2005 SZKF Az EU kül- és biztonságpolitikájának és az atlanti gondolatnak a népszerűsítését segítő kommunikációs tevékenység támogatása című pályázat nyerteseinek névsora Támogatást nyert pályázók
Debreceni Egyetem Neveléstudományok Intézete
Debreceni Egyetem Neveléstudományok Intézete DE BTK alapszakjai: Bölcsészettudomány andragógia anglisztika germanisztika (néderlandisztika, német) Társadalomtudomány kommunikáció- és médiatudomány politológia
2014. évi támogatások
2014. évi támogatások Sorsz. Támogatás kedvezményezettjének a neve Támogatás összege (Ft) Támogatás célja Támogatási program megvalósíátásnak helye 1. Kispályás Műfüves Nonprofit Kft. 1 640 000 Ft 2014.
Oktatói önéletrajz dr. Veszelszki Ágnes
Társadalomtudományi és Nemzetközi Kapcsolatok Kar Magatartástudományi és Kommunikációelméleti Intézet Karrier Felsőfokú végzettségek: 2006-2011 ELTE BTK Nyelvészeti Doktori Iskola, Budapest, doktori képzés,
Ha elnyert külföldi ösztöndíjat a fenti szakon folytatott tanulmányai során, akkor az ösztöndíjas félévek felsorolása:
E L T E T á T K K ö z t á r s a s á g i Ö s z t ö n d í j P á l y á z a t m e l l é k l e t Megpályázott szak: szint: alapképzés / mesterképzés Ha elnyert külföldi ösztöndíjat a fenti szakon folytatott
21. Nyelvvizsgázni hol, hogyan mennyiért? azoknak a fiataloknak, akik nyelvvizsga nélkül nem kapnak diplomát
21. Nyelvvizsgázni hol, hogyan mennyiért? azoknak a fiataloknak, akik nyelvvizsga nélkül nem kapnak diplomát Jogszabályi háttér 2005. évi CXXXIX. törvény a felsőoktatásról 62. (1) A felsőfokú tanulmányok
Interdiszciplináris Doktori Iskola
Interdiszciplináris Doktori Iskola PTE BTK Interdiszciplináris Doktori Iskola Európa és a magyarság a 18-20. században Doktori Program habilitációs kritériumai I. Publikációk 1. Két monográfia. (vagy 2.
Horvátország mesterképzés pontrendszer 2018/2019
Az Eötvös Loránd Tudományegyetem és az Emberi Erőforrások Minisztériuma által a 2018/2019-es tanévben szülőföldi felsőoktatási mester képzésben részt vevő horvát állampolgárságú, magyar nemzetiségű személyek
A fentiekben hivatkozott rendelet több pontban is érintette az alap- és mesterszakok képzési és kimeneti követelményét.. ALAPKÉPZÉSI SZAKOK
Tájékoztató Az oktatási és kulturális miniszter 24/2010. (V. 14.) OKM rendelete az alap- és mesterképzési szakok képzési és kimeneti követelményeiről szóló 15/2006. (IV. 3.) OM rendelet módosításáról A
RUSZISZTIKA MESTERKÉPZÉSI SZAK (MA) A mesterképzési szakon szerezhető végzettségi szint és a szakképzettség oklevélben szereplő megjelölése:
Jelek, rövidítések: D = dolgozat G = gyakorlati jegy K = kollokvium Sz = szigorlat V = vizsga Z = szakzáróvizsga kon = konzultáció k = kötelező tanegység kv = kötelezően választható tanegység v = választható
Sorszám. református hitoktató, általános iskolai tanító művelődésszervező szakkollégiumi képzéssel
Sorszám Iskolánk tantestületének és oktatást-nevelést segítő dolgozóinak adatai 2017-2018-as tanév Végzettség szintje Besorolási kategória Tantárgy Szakképzettségek Pedagógus szakvizsgák 1. főiskola Pedagógus
PTE ÁOK Romhányi György Szakkollégium. Felvételi szabályzat
PTE ÁOK Romhányi György Szakkollégium Felvételi szabályzat A szakkollégiumnak egyszerre legfeljebb 30 hallgatói tagja lehet. A felvételi eljárás minden év szeptemberében zajlik. A pályázatokat a Szakkollégiumi
RUSZISZTIKA MESTERKÉPZÉSI SZAK (MA) A mesterképzési szakon szerezhető végzettségi szint és a szakképzettség oklevélben szereplő megjelölése:
Jelek, rövidítések: EF = egyéni felkészülés G = gyakorlati jegy K = kollokvium Sz = szigorlat V = vizsga Z = szakzáróvizsga kon = konzultáció k = kötelező tanegység kv = kötelezően választható tanegység
DITRÓI ESZTER SZAKMAI ADATLAPJA
I. KÉPZETTSÉG, KÉPESÍTÉS DITRÓI ESZTER SZAKMAI ADATLAPJA megnevezés évszám kibocsátó intézmény Magyar nyelv és irodalom szakos középiskolai tanár, bölcsész, muzeológus 2009 Debreceni Egyetem BTK II. OKTATÁSI
Melléklet oktatási és publikációs tevékenységhez
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma és az Eötvös Loránd Tudományegyetem által közösen a fiatal határon túli magyar oktatói ösztöndíjra a 2016/2017-es tanévben a szülőföldi felsőoktatási intézmények valamelyikében
CURRICULUM VITAE. Név: Pálfi-Horváth Ernő- Áron. Állampolgárság: Román. Lakcím: Románia, 400414, Kolozsvár, A. Godeanu, 12/20
1 CURRICULUM VITAE Név: Pálfi-Horváth Ernő- Áron Neme: fiú Születési hely és idő: Magyarország, Budapest, 1992.08.16. Állampolgárság: Román Lakcím: Románia, 400414, Kolozsvár, A. Godeanu, 12/20 Mobil telefonszám:
CV - Kocsis Erzsébet
CV - fõiskolai docens, int. vezetõ koordinátorszociális Munka és Szociálpolitikai intézet Iroda: A épület, 1223. irodatelefon: 74/528-300/1223Email: liza@igyk.pte.hu Szakmai önéletrajz Név Beosztás, elérhetõség
ELBÍRÁLÁSI- ÉS PONTRENDSZERE
1. sz. Melléklet Az Emberi Erőforrások Minisztériuma által meghirdetetett Makovecz Hallgatói Ösztöndíjprogram ELBÍRÁLÁSI- ÉS PONTRENDSZERE a Babeş-Bolyai Tudmányegyetem alap-, mester- és doktori képzős,
Barta János (Történelmi Intézet)
Barta János (Történelmi Intézet) SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ I. KÉPZETTSÉG, KÉPESÍTÉS Megnevezés évszám kibocsátó intézmény történelem angol nyelv- és irodalom 1963 Kossuth Lajos Tudomány-egyetem, szakos tanár,
DITRÓI ESZTER SZAKMAI ADATLAPJA
DITRÓI ESZTER SZAKMAI ADATLAPJA I. KÉPZETTSÉG, KÉPESÍTÉS megnevezés évszám kibocsátó intézmény Magyar nyelv és irodalom szakos 009 Debreceni Egyetem BTK középiskolai tanár, bölcsész, muzeológus II. OKTATÁSI
RUSZISZTIKA MESTERKÉPZÉSI SZAK (MA) 2017-TŐL FELVETT HALLGATÓK SZÁMÁRA
Jelek, rövidítések: EF = egyéni felkészülés G = gyakorlati jegy K = kollokvium Sz = szigorlat V = vizsga Z = szakzáróvizsga kon = konzultáció k = kötelező tanegység kv = kötelezően választható tanegység
E L Ő T E R J E S Z T É S
IKTATÓSZÁM: 077/15962/2015 TÁRGY: POLGÁRMESTERI ÖSZTÖNDÍJAK ODAÍTÉLÉSE 2015. I. FÉLÉVÉBEN MELLÉKLET: 3 DB E L Ő T E R J E S Z T É S PÉCS MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSE KULTURÁLIS ÉS KÖZNEVELÉSI
ÖNÉLETRAJZ. Utoljára frissítve: SZEMÉLYES ADATOK. Kisőrsi Zsófia. Cím: 9700 Szombathely, Négyesi út 3/a Telefon:
ÖNÉLETRAJZ Utoljára frissítve: 2017.04.18. SZEMÉLYES ADATOK Név: Születési adatok: 1992.03.12. Szombathely Cím: 9700 Szombathely, Négyesi út 3/a Telefon: +36309619590 E-mail cím: kisorsizsofia@gmail.com;
2002 2006 Kossuth Lajos Gimnázium, Mosonmagyaróvár, Angol tagozat Érettségi jeles eredménnyel 2006-ban
SZEMÉLYES ADATOK Czeferner Dóra Születési hely, idő: Mosonmagyaróvár, 1988. június 12. E-mail: czefernerd@gmail.com ISKOLAI TANULMÁNYOK 2013 Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar, Interdiszciplináris
magyar nyelv és irodalom - francia nyelv és irodalom szakos középiskolai tanár, 1982, Kossuth Lajos Tudományegyetem, Debrecen
Személyes adatok: Tegyey Gabriella Dr. habil. Tegyey Gabriella DSc egyetemi tanár, tanszékvezető Oktatási terület: francia irodalom, művészetek, fordítás Kutatási terület: irodalomtudomány Elérhetőség:
ÖNÉLETRAJZ. 2009.04. - 2009.09. Ruprecht-Karls Universität, Heidelberg (Németország) KAAD ösztöndíjas vendégkutató
ÖNÉLETRAJZ Személyi adatok Név: Ceglédi Tímea Születési hely, idő: Budapest, 1984.06.14. E-mail: cegledi.timea@cherd.unideb.hu Honlap: http://timeacegledi.honlap.com/ Tanulmányok 2009.04. - 2009.09. Ruprecht-Karls
Felvételi tájékoztató 2019/2020. tanévre
Felvételi tájékoztató 2019/2020. tanévre Miről fogunk beszélni? Intézményünk profilja Közösségünk Felvételi eljárás Pontszámítás menete Magyar - Angol Tannyelvű Gimnázium és Kollégium Tehetséggondozó középiskola
PTE ÁOK Romhányi György Szakkollégium
PTE ÁOK Romhányi György Szakkollégium Felvételi szabályzat A szakkollégiumnak egyszerre legfeljebb 30 hallgatói tagja lehet. A felvételi eljárás első éves hallgatók esetében minden év augusztusában, felsőbb
Oktatói önéletrajz Dr. Balázs Zoltán
egyetemi tanár Társadalomtudományi és Nemzetközi Kapcsolatok Kar Politikatudományi Intézet Karrier fokú végzettségek: 1985-1990 Marx Károly Közgazdaság-tudományi, pénzügy Tudományos fokozatok, címek::
Mit kínál a Szekszárdi I. Béla Gimnázium?
Mit kínál a Szekszárdi I. Béla Gimnázium? Helytálljunk, mégis szabadon szaladjunk (Illyés Gyula) Az I. Béla Gimnázium Tehetséggondozó Középiskola Tehetségpont Ökoiskola, Madárbarát Iskola, Pénziránytű
A PÉCSI TUDOMÁNYEGYETEM KRISZBACHER ILDIKÓ TEHETSÉGGONDOZÓ ÖSZTÖNDÍJÁNAK ALAPSZABÁLYA
A PÉCSI TUDOMÁNYEGYETEM KRISZBACHER ILDIKÓ TEHETSÉGGONDOZÓ ÖSZTÖNDÍJÁNAK ALAPSZABÁLYA 2015. június 26. 1 A Pécsi Tudományegyetem Kriszbacher Ildikó Tehetséggondozó Ösztöndíjának alapszabálya I. Alapelvek
Tehetséggondozás a felsőoktatásban
Tehetséggondozás a felsőoktatásban 2010. március 29. Dr. Hudecz Ferenc, az ELTE rektora A felsőoktatás hosszútávú céljai Magas színvonalú és versenyképes tudás elérhetővé tétele az egyén számára. A kiművelt
A felsőoktatásban működő szakkollégiumok támogatása (A pályázat kódja: NTP-SZKOLL-12) Érvényes, befogadott pályázatok listája
Pályázati kategória kódja Pályázati azonosító Pályázó neve Székhely Település Székhely Megye Projekt címe Igényelt támogatás összege - 0001 ELTE Bibó István Bibó István Tehetséggondozó Tevékenysége - 0002
Fiatal Filozófusok Konferenciája 7.
Pécsi Tudományegyetem Filozófia Doktori Iskola * Magyar Művészeti Akadémia Művészeti és Módszertani Kutatóintézet * Magyar Tudományos Akadémia Morál és Tudomány Lendület Kutatócsoport A szabadság jegyében
Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem Bolyai János Katonai Műszaki Kar VÉDELMI IGAZGATÁSI ALAPSZAK
Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem Bolyai János Katonai Műszaki Kar VÉDELMI IGAZGATÁSI ALAPSZAK Az alapszak képzési célja A képzés célja olyan szakemberek képzése, akik korszerű általános és szakmai ismereteik,
BARTHA ELEK. Megnevezés évszám kibocsátó intézmény Okleveles etnográfus 1980 Kossuth Lajos Tudomány Egyetem, Debrecen. DE BTK Néprajz nappali
BARTHA ELEK I. KÉPZETTSÉG, KÉPESÍTÉS Megnevez évszám kibocsátó intézmény Okleveles etnográfus 1980 Kossuth Lajos Tudomány Egyetem, Debrecen II. OKTATÁSI TEVÉKENYSÉG ALAPKÉPZÉSBEN ÉS MESTERKÉPZÉSBEN (MINIMUM
MÖDFE Nappali munkarendű mester 2018/2019 /2018/FOKT
Magyarország Emberi Erőforrások Minisztériuma és az Eötvös Loránd Tudományegyetem által nappali munkarendű mesterképzésben részt vevő, tanulmányaikat a 2015/2016-os tanévtől a 2017/2018-as tanévig terjedő
A PTE GYTK TDK bemutatása
A PTE GYTK TDK bemutatása Dr. Horváth Györgyi PTE GYTK Farmakognóziai Intézet gyorgyi.horvath@aok.pte.hu Mentor fogalma Egy olyan idősebb és tapasztaltabb személyt jelent, aki mint idősebb és tapasztaltabb,
Oktatói önéletrajz Dr. Pogány Ágnes
egyetemi docens Társadalomtudományi és Nemzetközi Kapcsolatok Kar Szociológia és Társadalompolitika Intézet Karrier Felsőfokú végzettségek: 1978-1982 Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem, pénzügy Tudományos
MÖDFE Nappali alap / egységes, osztatlan 2017/ /2017/FOKT
Magyarország Emberi Erőforrások Minisztériuma és az Eötvös Loránd Tudományegyetem által nappali munkarendű alap- és egységes (osztatlan) képzésben részt vevő, tanulmányaikat 2010/2011-es, 2011/2012-es,
TÖRTÉNELEM MESTERKÉPZÉSI SZAK MINTATANTERVE NAPPALI TAGOZAT Érvényes a 2016/2017. tanévtől
Felvétele Kreditpont Követelmény típusa Heti óraszám Ajánlott félév Felvétel típusa Meghirdető tanszék/intézet TÖRTÉNELEM MESTERKÉPZÉSI SZAK MINTATANTERVE NAPPALI TAGOZAT Érvényes a 2016/2017. tanévtől
A Vaszary János Általános Iskola pedagógusainak adatai
Pedagógus 01 felsőfokú egyetem matematika, számítástechnika Pedagógus 02 felsőfokú főiskola magyar, orosz szakos általános iskolai gyógypedagógus, tanulásban akadályozottak pedagógiája Pedagógus 03 felsőfokú
ELBÍRÁLÁSI- ÉS PONTRENDSZERE. PONTRENDSZER alap- és egységes osztatlan képzés- nappali tagozat
A Magyar Köztársaság Nemzeti Erőforrás Minisztériuma és a Balassi Intézet által nappali tagozatos alap- és egységes (osztatlan) képzésben részt vevő, tanulmányaikat 2008/2009-es, 2009/2010-es valamint
verebelyi.gabriella@atif.hu egyetemi tanársegéd
Önéletrajz SZEMÉLYI ADATOK verebelyi.gabriella@atif.hu Születési dátum 1968. 09. 20. POZÍCIÓ/BEOSZTÁS egyetemi tanársegéd SZAKMAI TAPASZTALAT 2009. 09. 01. jelenleg tanársegéd Nyugat-magyarországi Egyetem
CV - Dr. Nagy Enikõ. Informatika tanár, Eötvös Loránd Tudományegyetem Informatikai Kar, 2005.
CV - Dr. Nagy Enikõ Dr. Nagy Enikõegyetemi tanársegéd Gazdaságtudományi és Turisztikai Intézet Iroda: A épület, 315. irodatelefon: 74/528-300/1304Email: neniko@igyk.pte.hu Szakmai önéletrajz Név Nagy Enikõ
Tartalmi beszámoló. Programok. Orosz nyelvtanfolyam középiskolásoknak 2015 első félévében
Tartalmi beszámoló Programok Orosz nyelvtanfolyam középiskolásoknak 2015 első félévében 2015-01-12 Ingyenes orosz nyelvi kurzus középiskolások számára 2015. február első hetétől. 2015 februári metodikai
Románia, 410104 Nagyvárad, Iuliu Maniu 15. 0744-370997 hausmannaliz@gmail.com. Neme Nő Születési dátum 06.09.1952. Állampolgárság román, magyar
Önéletrajz SZEMÉLYI ADATOK Hausmann Alice Románia, 410104 Nagyvárad, Iuliu Maniu 15. 0744-370997 hausmannaliz@gmail.com Neme Nő Születési dátum 06.09.1952. Állampolgárság román, magyar SZAKMAI TAPASZTALAT
Szakmai önéletrajz. Személyes adatok: Tanulmányok, munkakörök: Nyelvtudás:
Szakmai önéletrajz Személyes adatok: Név: Bakonyi Péter Születés idő: Budapest, 1978.12.21. Anyja neve: Simon Eszter Lakcím: 1118. Budapest, Előpatak köz 3. II/8. Telefon: 06-70/260-2612 Email: bakonyi@pt.bme.hu
VBK Pályázati Info. Kutatás fejlesztés innováció. ÚNKP-2017 különszám május 10.
VBK Pályázati Info Kutatás fejlesztés innováció ÚNKP-2017 különszám 2017. május 10. 1 Kedves Kollégák! A megjelent hírleveleket már megtalálhatják honlapunkon is: http://infopont.vbk.bme.hu/szolgaltatasok/hirlevelek/
MÖDFE Nappali munkarendű mester 2017/ /2017/FOKT
Magyarország Emberi Erőforrások Minisztériuma és az Eötvös Loránd Tudományegyetem által nappali munkarendű mesterképzésben részt vevő, tanulmányaikat 2014/2015 ös, 2015/2016-os valamint a 2016/2017-es
ELBÍRÁLÁSI- ÉS PONTRENDSZERE. PONTRENDSZER mesterképzés - nappali tagozat
A Magyar Köztársaság Nemzeti Erőforrás Minisztériuma és a Balassi Intézet által nappali tagozatos mesterképzésben részt vevő, tanulmányaikat 2008/2009-es, a 2009/2010-es, valamint 2010/2011-es tanévben
I KAR Hallgatói adatok Minden sor kitöltése kötelező! Hiányos kitöltés esetén a pályázat nem értékelhető! Kérjük, olvashatóan töltse ki!
Pécsi Tudományegyetem Intézményi, Szakmai, Tudományos Ösztöndíj Pályázati Űrlap A KARI DIÁKJUTTATÁSI ÉS KOLLÉGIUMI BIZOTTSÁG TÖLTI KI Iktatási szám: Iktatás időpontja: Iktatást végző DJKB tag aláírása
dr. Rónay Zoltán szakmai önéletrajza
dr. Rónay Zoltán szakmai önéletrajza Személyi adatok: Születési hely idő: Budapest, 1976. május 9. Szülők: dr. Rónay Zoltán ügyvéd (a Bács-Kiskun Megyei Ügyvédi Kamara tagja), néhai Szántó Judit, újságíró.
Oktatói önéletrajz Dr. Hideg Éva
egyetemi tanár Társadalomtudományi és Nemzetközi Kapcsolatok Kar Gazdaságföldrajz, Geoökonómia és Fenntartható Fejlődés Intézet Karrier Felsőfokú végzettségek: 1969-1974 Marx Károly Közgazdaságtudományi
NEMZETKÖZI TANULMÁNYOK alapszak (BA) Irányszám. kb. 30 fő 6 INTERNATIONAL RELATIONS BA Irányszám. kb. 25 fő 6
NEMZETKÖZI TANULMÁNYOK alapszak (BA) 2018. Munkarend Finanszírozási (HUF/félév) Irányszám idő (félév) Érettségi követelmények/vizsgatárgyak A N Á kb. 30 fő 6 egy idegen nyelv (angol, francia, német, olasz,
A Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kar Kari Tanácsának 2010-es határozatai
A Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kar Kari Tanácsának 2010-es határozatai 1/2010sz. (2010.02.08.) KT határozat: A PTE Művészeti Kar Kari Tanácsa titkos szavazással 11 IGEN, 0 NEM szavazattal, 1 TARTÓZKODÁS
okleveles német nyelv és irodalom szakos bölcsész és tanár általános iskolai tanító német idegen nyelvi műveltségi területen
Tiszakécskei Móricz Zsigmond Általános Iskola, Gimnázium, Kollégium és Alapfokú Művészeti Iskola Pedagógusok, nevelő és oktató munkát segítők iskolai végzettsége és szakképzettsége 2017/2018-as tanév Móricz
SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ. Alapadatok: Név: E -mail: Telefonszám: Dr. Barancsuk János /23148
SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ Alapadatok: Név: E -mail: Telefonszám: Dr. Barancsuk János indian@ktk.pte.hu 72-501-599/23148 1. Munkahelyi adatok (beosztás, mikortól): Beosztás: Időpont: tudományos ösztöndíjas gyakornok
Idegen nyelvi és szaknyelvi követelmények az oklevél kiadásához az egyes felsőoktatási szakképzés, alap- és mesterképzési szakokon
Idegen nyelvi és szaknyelvi követelmények az oklevél kiadásához az egyes felsőoktatási szakképzés, alap- és mesterképzési szakokon Kommunikáció, Üzlet, Turizmus Alapképzési szakok Emberi erőforrások alapképzés:
DE-BTK PÓTFELVÉTELI 2015. augusztus
DE-BTK PÓTFELVÉTELI 2015. augusztus A pótfelvételire vonatkozó általános szabályok: A pótfelvételi eljárás során csak egy intézménybe és csak egy szakra lehet jelentkezni. Csak azok jelentkezhetnek, akik
Audi Hungaria Általános Művelődési Központ. Beiskolázási tájékoztató Német nyelvi előkészítő osztály 2018/2019-es tanév
Audi Hungaria Általános Művelődési Központ Beiskolázási tájékoztató Német nyelvi előkészítő osztály 2018/2019-es tanév Intézményünk felépítése Fenntartó: Audi Hungaria Intézményfenntartó és Működtető Közalapítvány
2016/2017-II TÖRTÉNELEM BA 2016/17. II. FÉLÉV I. ÉVFOLYAM (30 FŐ) 2 koll. 3 Forisek Péter H XII
TÖRTÉNELEM BA 2016/17. II. FÉLÉV I. ÉVFOLYAM (30 FŐ) KÓD CÍM ÓRA TELJ KR. OKTATÓ BTTR103BA Informatikai 2 koll. 2 Nemes Zoltán H. 14-16 XII BTTR116BA Történeti földrajz* 2 koll. 2 Szilágyi Zsolt K. 10-12
DE-BTK PÓTFELVÉTELI 2014. augusztus
DE-BTK PÓTFELVÉTELI 2014. augusztus A pótfelvételire vonatkozó általános szabályok: A pótfelvételi eljárás során csak egy intézménybe és csak egy szakra lehet jelentkezni. Csak azok jelentkezhetnek, akik
Oktatói önéletrajz Dr. Chikán Attila
egyetemi tanár Gazdálkodástudományi Kar Logisztika és Ellátási Lánc Menedzsment Tanszék Karrier Felsőfokú végzettségek: 1971-1972 Stanford University, ICAME Program 1962-1967 Marx Károly Közgazdaságtudományi
CV - Dr. Fekete Richárd PhD
CV - Dr. Fekete Richárd PhD Dr. Fekete Richárd PhD egyetemi tanársegédirodalomtudományi és Nyelvészeti Intézet Iroda: A épület, 1213. irodatelefon: 74/528-300/210Email: feketer@igyk.pte.hu Szakmai önéletrajz
Oktatói önéletrajz Dr. Balázs Zoltán
egyetemi tanár Társadalomtudományi és Nemzetközi Kapcsolatok Kar Politikatudományi Intézet Karrier fokú végzettségek: 1985-1990 Marx Károly Közgazdaság-tudományi, pénzügy Tudományos fokozatok, címek::
Oktatói önéletrajz Kováts Gergely Ferenc
egyetemi docens Gazdálkodástudományi Kar Vezetés és Kontroll Tanszék Karrier Felsőfokú végzettségek: 2002-2013, Vezetéstudományi Intézet, Gazdálkodástani Ph.D. program 2004-2005 Institute of Education,
2011. évi Közhasznúsági jelentés
2011. évi Közhasznúsági jelentés Pécs, 2012. március 4. Dr. Szalai Anikó elnök 1 Tartalom Tartalom...2 1. Számviteli beszámoló...3 2. Kimutatás költségvetési támogatások felhasználásáról...3 3. A vagyon
szülőföldi magiszteri/specialista és PhD
Az Eötvös Lóránd Tudományegyetem és az Emberi Erőforrások Minisztériuma által a szülőföldi ösztöndíjra, a szülőföldi nappali tagozatos alap- és osztatlan-, magiszteri vagy specialista valamint nappali
Nemzeti Közszolgálati Egyetem Közigazgatás-tudományi Kar. Felvételi tájékoztató 2014.
Nemzeti Közszolgálati Egyetem Közigazgatás-tudományi Kar Felvételi tájékoztató 2014. A JELENTKEZÉS MÓDJA e-jelentkezés e-felvételi keretében, amelyet a www.felvi.hu honlapon, regisztráció után lehet igénybe
A Szegedi Tudományegyetem Sófi József Alapítvány évi ösztöndíjasai
A Szegedi Tudományegyetem Sófi József Alapítvány 2007. évi ösztöndíjasai A Szegedi Tudományegyetem Sófi József a Szegedi Tehetségekért Alapítványa 2001. január 2- án jött létre, és eddig 4 millió forint
Mekis D. János szakmai önéletrajza
Iskolák, végzettség, tudományos fokozat 1988: érettségi vizsga, Teleki Blanka Gimnázium, Székesfehérvár, angol speciális tagozat 1988-1993: egyetemi tanulmányok, Pécsi Tudományegyetem (/J/PTE), magyar
Szakmai Önéletrajz. Név: Józsa Balázs. Születési hely: Debrecen. Születési év: 1979
Szakmai Önéletrajz Név: Józsa Balázs Születési hely: Debrecen Születési év: 1979 Tanulmányok: 2005-2007: Debreceni Egyetem BTK Interdiszciplináris Doktori Iskola PhD ösztöndíjas 1999-2005: Debreceni Egyetem
Oktatói önéletrajz Dr. Szávai Ferenc
egyetemi tanár Társadalomtudományi és Nemzetközi Kapcsolatok Kar Nemzetközi Tanulmányok Intézet Karrier Felsőfokú végzettségek: 2000-2003 PTE, német 1990-1993 MTA TMB ELTE, történelem aspiráns 1988-2001
Iskolánk tantestületének és oktatást-nevelést segítő dolgozóinak adatai es tanév
Iskolánk tantestületének és oktatást-nevelést segítő dolgozóinak adatai 2016-2017-es tanév Besorolási Pedagógusok Végzettség szintje kategória Tantárgy Szakképzettségek Pedagógus szakvizsgák 1. főiskola
Oktatói önéletrajz Dr. Szántay Antal Péter
tudományos főmunkatárs Társadalomtudományi és Nemzetközi Kapcsolatok Kar Szociológia és Társadalompolitika Intézet Karrier Felsőfokú végzettségek: 1982-1987 ELTE (Budapest), történelem - német nyelv és
ÖNÉLETRAJZ. Személyi adatok. Név: Nyüsti Szilvia Születési hely, idő: Nyíregyháza,
ÖNÉLETRAJZ Személyi adatok Név: Nyüsti Szilvia Születési hely, idő: Nyíregyháza, 1988.07.24. E-mail: nyusti.szilvia@gmail.com Tanulmányok 2011- Eötvös Loránd Tudományegyetem, Budapest Survey statisztika
Oktatói önéletrajz Dr. Hideg Éva
egyetemi tanár Társadalomtudományi és Nemzetközi Kapcsolatok Kar Gazdaságföldrajz, Geoökonómia és Fenntartható Fejlődés Intézet Karrier Felsőfokú végzettségek: 1969-1974 Marx Károly Közgazdaságtudományi
Szakmai beszámoló a Savaria országos történelem tantárgyi verseny lebonyolításáról a 2017/2018.tanévben NTP-TMV
Szakmai beszámoló a Savaria országos történelem tantárgyi verseny lebonyolításáról a 2017/2018.tanévben NTP-TMV-17-0033. 1. A verseny meghirdetője: ELTE Savaria Regionális Pedagógiai Szolgáltató és Kutató
közoktatási vezető szakvizsga BMGE-GTK E matematika szakos tanár KLTE-TTK 195 / 1979 E matematika matematika
Ssz. Munkakör matematika KLTE-TTK 128 / 1981 E matematika matematika 1. igazgató határozatlan idejű fizika KLTE-TTK 128 / 1981 E fizika közoktatási vezető szakvizsga BMGE-GTK 5572. 2004 E matematika KLTE-TTK
. MÁTYÁS-RAUSCH PETRA
Szakmai önéletrajz Személyes adatok: Név: dr. MÁTYÁS-RAUSCH PETRA (lánykori név: Rausch Petra) Családi állapot: házas Születési hely, idő: Komló, 1984.03.04. Cím: 7300 Komló, Damjanich u. 13. Telefonszám: