II. ÉSZAK-BÁNSÁG. CSÓKA/Čoka/
|
|
- Gergő Bakos
- 6 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 II. ÉSZAK-BÁNSÁG CSÓKA/Čoka/ Tudomásunk van arról, hogy a HIPO-ba ebből a községből néhányan jelentkeztek, főleg anyagi okokból, akikkel szemben a lakosság meglehetős ellenszenvvel viselkedett. Különböző helyeken teljesítettek szolgálatot. Csókán egyébként az ottani Léderer-féle birtokon úgyszólván az egész háború idején egy létszámú gyüjtőtábor működött, ahol a német megszállók által megbízhatatlan személyeket, többségükben szerb nemzetiségű polgárokat tartottak fogva a Bánság területéről. Ezen a birtokon a háború alatt mezőgazdasági munkálatokat végeztek. Magát megnevezni nem akaró visszaemlékező szerint, a tábor őrzésére kb. 20 helybeli magyart alkalmaztak, akik annak fejében meghatározott bért is kaptak. A segédrendőröknél tehát elsősorban megélhetési szempontok domináltak. Úgy határoztak, hogy a foglyokat fegyveresen őrzik. Parancsnokuk egy Tábori nevezetű egyén volt, aki még a felszabadulás előtt elmenekült. Az őrök nem tartoztak a HIPO kötelékébe, és kizárólag csak helyi szolgálatot teljesítettek. A felszabadulás után az őrök, parancsnokuk kivételével, a helyükön maradtak. Bizonyára azt gondolták, a foglyok iránt nem viseltettek úgy, hogy az életükkel kell fizetni, vagy talán a győztesek nagylelkűségében bíztak. Sőt, bizonyára bizalmuk lehetett a foglyok vallomásaiban is. Sajnos, ezt már utólag nem tudjuk megállapítani. Szomorú valóság azonban, hogy az említett nyilatkozatot tevő visszaemlékezése szerint az őrök közül ot agyonvertek, csak Breznicai József táborőrnek kegyelmeztek meg, aki mindezeket később elmesélte, és az ő elbeszélése alapján adták a nyilatkozatot e sorok írójának. [9] A kivégzettek közül csak Korponai József nevére emlékezett,
2 akinek holttá nyilvánítására vonatkozólag a törökkanizsai járásbíróság a határozatot 1955-ben meg is jelentette a szövetségi hivatalos lapban. A községi bíróságon a következő évtizedekben Korponain kívül még 9 személyt nyilvánították holttá. Eszerint: 1. - Korponai György, Csókán született április 9-én, apja István, anyja Viktória Szűcs Ferenc, Csókán született 1924-ben, apja Ferenc ben eltűnt Latyak András, Csókán született október 2-án, apja Mihály Jánosi Péter Csókáról, 5. - Teleki Rozália, Csókán született 1892 november 23-án, apja László Berkovics József, Csókán született, november 18-án, apja Márton otóberében eltűnt Jurcsák István Csókáról, 8. - Borbély Péter, Csókán született április 18-án, apja Pál. Eltűnt 1944-ben Barta Pál, Csókán született 1920 május 9-én, apja György. Eltűnt 1944-ben. Az agyonvertek hulláit a dögtemetőben földelték el. Az emlékező úgy tudja, hogy még másokat is kivégeztek, elsősorban a háború idején. TÖRÖKKANIZSA / Novi Kneževac / A törökkanizsai megtorlásokról Matuska Márton könyvében, egy magát megnevezni nem akaró tanút is megszólaltatott. Ő elmondta, édesapja volt az egyedüli, akinek sikerült megmenekülnie a tömeges kivégzésből. A nyilatkozatból kivehető, hogy az úgynevezett felszabadulás után Törökkanizsán is összeszedtek egy csoport férfit, és jó ideig a községházán tartották őket. Egy ideig a hozzátartozók meglátogathatták a foglyokat, élelmet és ruhaneműt is átadhattak számukra. Egyik éjjel azután az egész csoportot kettesével összekötözve hiányos öltözékben, ahogyan a tanú megemlíti, ingben-gatyában fegyveres kísérettel kive-
3 zették az ún. "Borjújárásra", ahol legyilkolták őket. Apjának a sortűzben csak a fiilét érte a golyó, majd elvetette magát, és mozdulatlan maradt. A kivégzők, akik utólag lövöldöztek azokra is, akik még mozogtak, őreá nem figyeltek fel. Mivel a hullákat föltehetőleg nem földelték el azonnal, a nyilatkozó apjának sikerült elmenekülnie. Hónapokig rejtőzködött, végül mégis elfogták, egy hónapig fogva tartották, majd szabadon engedték. Ez már 1945 nyarán történt és ezután többé semmilyen bántódása nem volt. [10] A példát azért mondtuk el kissé részletesebben, mert ez is bizonyítja, hogy Bánságban az áldozatok többnyire ártatlanok voltak. Ha a szerencsésen megmenekült illetőnek lett volna bármilyen bűne, akkor 1945 nyarán bíróság elé állították volna... A másik tanú, Krisztina Mihály, egyike volt azoknak, akiket a kivégzés helyére tereltek, hogy a halottakat elföldeljék. Visszaemlékezése szerint az előre kiásott gödör 4-5 méter hosszú volt, s keresztben elfért benne egy ember. Ő azt állítja, hogy Törökkanizsán két helyen van tömegsír. Az egyik, ahol ő is részt vett a hullák elföldelésében, a másik a vasútállomás mellet az ún. Magda tanya és a temetőcsősz közötti vasútárokban. Ez a hely igen elhanyagolt, gazzal benőtt terület. Szerinte ez a kisebbik tömegsír. Ide vitték azokat, akiket a Borjújárásban meggyilkoltak. Úgy véli, hogy itt férfi van eltemetve. A másik, valamivel nagyobb tömegsír ugyancsak a Borjújárásban van. [11] Egy másik, ugyancsak név nélküli nyilatkozó nagyapjának tragédiáját mesélte el, aki a háború éveiben bíró volt Józseffalván. Hat kivégzett nevét említette: Raffai Jakab, Gál János, Hajek István, Lévai István, Kocali János és Losonc János. Matuska Márton könyvében közzétette a törökkanizsai végzést is Forrai Mihály holttá nyilvánításáról, amelyet Forrai Ilona zentai lakos kérésére hozott meg a bíróság R 190/1953. szám alatt. Ezt a példát is azért tartottuk fontosnak megemlíteni, mert egyike a legrészletesebb holttá nyilvánítási végzéseknek. Ebből a végzésből, amelyen Jankov Mišo községi bíró aláírása látható, egész pontosan megállapítható, hogy Forrai Mihályt 1944 október 18-án fegyveres kísérettel előállították, a józseffalvi községházára, később pedig ismeretlen helyre szállították, és azóta semmit sem hallottak felőle, s többé senki sem látta. A végzéssel kapcsolatban még egy szempontra hívnánk fel a figyelmet. A törökkanizsai járásbíróság a holttá nyilvánítási eljárások során kerülte az olyan határozatok kimondását, hogy holttá nyilvánított háborús
4 bűnös, ugyanis tisztában voltak azzal, hogy a kivégzettek túlnyomó többsége teljesen ártatlan volt. [12] Nem volt módunkban a törökkanizsai járásbíróság R-jelzésű levéltári anyagát látni, de figyelmesen átnéztük a tartományi és a szövetségi hivatalos lapok számait, egészen a háborús évek végéig, és 23 törökkanizsai illetőségű személy bizonylatára vonatkozó közleményt találtunk meg. Ezekben csak azt tüntették fel, hogy az illető személyek 1944-ben eltűntek. Ők a következők: 1. - Vájsz József, született augusztus 16-án, apja András, anyja Milica októberében eltűnt Gajics Ferenc, született május 15-én, apja Gábor, anyja Kis Julianna Jung Mátyás, született június 7-én, apja Mátyás, anyja Anna Forrai Mihály, a rá vonatkozó bírósági végzést már közöltük Papp Kálmán, született április 20-án, apja Ferenc, anyja Ádám Mária. 6. Tor János, született augusztus 19-én, apja József, anyja Anna. 7. -KósaÁdám, született december 19-én, 8. - Lengyel Mihály, született július 12-én, eltűnt 1944-ben Faragó Sándor, Jordán Ferenc Szanádról, Gál György szabó, született augusztus 7-én, 1944-ben eltűnt Nagy József, született március 20-án, apja István. Eltűnt Miklós Imre, született január elsején, apja István. Eltűnt 1944-ben Juhász Miklós, apja István, eltűnt Kovács András, született november 29-én, apja István. Eltűnt 1944-ben Stummf Károly, született április 24-én, apja Károly, eltűnt Dvorak Ferenc, született november 15-én, apja Rudolf Csipak József, született 1923-ban, apja Péter, eltűnt Szorát György, eltűnt 1944-ben.
5 20. - Molnár József, született február 9-én, apja Márton, anyja Szabó Éva Unger Klára, született december 15-én, apja Márkus, eltűnt Hegedűs György, született Adán 1927-ben, apja György, 1944-ben eltűnt Hejb János, született Eleméren december 24-én, apja Jakab, anyja Katalin. Eltűnt 1944-ben. A felsoroltakon kívül a Matuska Márton által megszólaltatott névtelen tanúk által megemlített nevek nem szerepelnek a megtalált iratokban. [13] Úgy vélem, hogy Törökkanizsán 1944 őszén mintegy 30 embert küldtek halálba. KISOROSZ / Rusko Selo, Torontálorosz / Az 1944-es megtorlások napjaiban 11 kisoroszi magyart végeztek ki. A kikindai járásbíróságon 1956-tól 1964-ig végezték a holttá nyilvánítást. A bejegyzések igen szűkszavúak, legtöbb helyen csak ennyi áll: 1. - Kis Imre, született február 25-én, apja Mihály, anyja Kovács Erzsébet Csiszár János, született július 17-én, apja István, anyja Rozália Csúszó István, született július 18-án, apja István, anyja Anna Börcsök István, született augusztus l-jén, apja Sándor. Eltűnt 1944-ben Détári János, született június 6-án, apja János ben eltűnt 6. - Volender Pál, született január l-jén Kazi Mihály, született április 30-án. Eltűnt Patkoló Etel, született április 10-én, apja József. Eltűnt Patkoló Erzsébet, született január 29-én, apja József. Eltűnt 1944-ben Kovács Ferenc, született Mokrinban november 28-án. Eltűnt.
6 11.- Müller Mihály, született március 23-án, apja Miklós. Eltűnt 1944-ben. [14] OROSZLÁMOS / Banatsko Aranđelovo / Ennek a kis bánsági községnek magyar lakosai szintén megszenvedték a felszabadulás utáni első napok szörnyűségeit. Matuska Márton könyvében is mindössze két oldalt szentelt az eseményeknek egy névtelenül nyilatkozó tanú által elmondottak alapján. A nyilatkozó azt állította, hogy a faluban 40 polgárt végeztek ki, főleg magyarokat, és ha ez a feltételezés megfelel a valóságnak, akkor megállapíthatjuk, hogy az oroszlámosi vérengzés egyike volt a legtömegesebbeknek a Bánság területén. A névtelen tanúvallomást adó személy édesapját végezték ki, aki közvetlenül a felszabadulás előtt Szegedre vitte a fiát, mert megkezdődött az új tanév. Akkor édesapja találkozott két hazatérő helybelivel, s hozzájuk csatlakozott, mivel volt tehergépkocsijuk. Hazáig sem jutott el, mert Oroszlámoshoz közeledve feltartóztatták őket, édesapját bekísérték a községházára, és a pincébe zárták. Már voltak ott többen, s őt is a legrafináltabb és legszörnyűbb módon megkínozták, mielőtt kivégezték volna. Ha a bűnét keressük, nem találjuk, esetleg csak az lehetett a bűne, hogy hentesmester lévén a német megszállás éveiben átvette a beszolgáltatott élelmiszert. Gyermeke csak hét év múlva tért vissza Szegesről, miután befejezte tanulmányait. Sajnos ennyi év után még őt is zaklatták, és különböző módon üldözték.ezért még ma sem mert teljes névvel nyilatkozni. Más közelebbit Oroszlámosról nem tudott mondani, s neveket sem tudott felsorolni, csak annyit mondott még az esetről, hogy az oroszlámosi temetőben az egyik sírban négyen vannak eltemetve, a másikban ketten. A többi elhurcoltról annyit tudott, hogy Törökkanizsára vitték, és ott végezték ki őket. A kivégzettek között volt egy keresztúri leány és két keresztúri fiatalember, az egyik neve Konc András, a másik pedig Csanád vezetéknevű. Oroszlámosról beszélve még fontosnak tartjuk megemlíteni, hogy mindazoknak, akiket börtönbe vittek, többségükben még annyi bűnük sem volt, mint a fent említett tanú édesapjának. Valójában a szerb lakosság bosszúja sem volt érezhető a községben, ezt az is bizonyítja, hogy a helybeli plébános és a pravoszláv pap - akit mindenki úgy hívott hogy Pop Se-
7 ver - térdre estek és úgy esdekeltek a kivégzők előtt, hogy az összeszedett embereket ne öljék meg, hanem várják meg, amíg rendes bíróság alakul, és az majd eldönti, hogy kinek mi a bűne, vagy hogy egyáltalön bűnös-e. Sajnos, az esdeklés semmit sem segített, egyszerűen félrelökték őket. [15] A törökkanizsai járásbíróság iratait, továbbá a szövetségi hivatalos lapokat áttanulmányozva sok eredményre nem jutottam, mert a kivégzetteknek csak egy részét nyilvánították holttá. Nyolc oroszlámosi és négy keresztúri személyről találtam adatokat: 1. - Pálinkás József, született Oroszlámoson 1922-ben, apja Pál Kenderesi Géza, született Oroszlámoson Bárdi Albert, született Oroszlámoson november 2-án, apja Albert, anyja Kis Terézia Lantos Antal, született Ókeresztúron június 4-én, apja János. Eltűnt 1944-ben Kálmán Imre, született Ókeresztúron 1915-ben, apja Imre. Eltűnt Kardos József, született Ókeresztúron Lantos János, született Ókeresztúron, június 18-án, apja Sándor. Eltűnt 1944-ben Varga Lajos, született Oroszlámoson, június 19-én, apja János. Eltűnt 1944-ben Csúcs János, született Oroszlámoson február 15-én. Eltűnt 1944 novemberében Görög István Oroszlámosról. Eltűnt 1944-ben Tidi Sándor, született Oroszlámoson 1902-ben. Eltűnt 1944-ben Peckó Mihály, született Oroszlámoson, augusztus 31-én, apja János. ÓKERESZTÚR / Krstur / Összesen 12 ókeresztúri magyar adatait találtam meg a tartományi és szövetségi hivatalos lapokban. A törökkanizsai járásbíróságon 1952-től 1966-ig végezték a holttá nyilványítást. A bejegyzések itt is igen szűkszavúak. Az áldozatokról senki sem adott bővebb felvilágosítást. (Négy keresztúri áldozatot feltűntettünk az oroszlámosi áldozatok között.)
8 1. - Dobraka András, született november 20-án, anyja Julianna. Eltűnt 1944-ben Börcsök Éva, született szeptember 8-án, leánykori neve Forró. Eltűnt 1944 őszén Lánc Mihály, született november 16-án, apja Imre, anyja Szabó Viktória Magyar Erzsébet, született augusztus 10-én. Eltűnt Kuhajda György, született április 19-én. Eltűnt 1944-ben Tóth György, született január 14-én. Eltűnt 1946-ban Sóti István, született december 10-én, apja István. Eltűnt 1944-ben.,8. - Kovács András, született Kanizsamonostoron (Ban. Monoštar) 1886-ban. Eltűnt. [17] PADÉ / Padej / A padéi tragikus eseményekről kutatásom során sajnos én sem tudtam meg sokkal többet, mint Matuska Márton. Kizárólag a Kristály Klára tanítónő nyilatkozata alapján megállapított esetek vannak birtokomban. Ő főleg édesapjáról, Kristály István helybeli iskolaigazgatóról és íróról illetve tragikus sorsáról beszélt. [18] Kristály István a német megszállás éveiben nem a legjobb viszonyban volt a német hatóságokkal. Becsületesen és lelkiismeretesen végezte munkáját és a község kultúréletének fő mozgatója volt. Az oroszok október 7-én jöttek be Padéra, azonnal minden munkaképes férfit a Tiszához tereltek pontonhidat építeni. Kristály István is idejárt egy hétig. Közben az ÓZNA folytatta a nyomozást és hamarosan egy csoport embert elhurcolt. [19] Egy éjjel Kristály Istvánt is elvitték. Akkor kb. 15 magyar ember tűnt el Padéról. Köztük Heib János tanítóember és Virág György hentes is. Kristály Klára megemlíti még Táborosi István földművest, akit jóval később, 1945 január elején vitték el. Hozzátartozóik a letartóztatottakhoz egy hétig vihettek élelmet, utána azonban a lefogottaknak nyomuk veszett. Valószínűleg a kikindai Nagygyüjtőtáborba vitték őket. Előzőleg azonban egy helyi bizottság tárgyalt arról, hogy mi legyen a letartóztatottak sorsa. Ennek a bizottságnak magyar kommunista tagjai is voltak. Ezt
9 Medve József, egy Padén élő, még az 1918-as időkből magát kommunistának valló polgár mesélte Kristály Klárának. A bizottság tagja volt még Nikola Tordi juhász - később megőrült, egy Veselin Budar nevezetű problematikus jellemű egyén, Csákány Antal, és egy Csillag nevezetű polgár. Amikor hosszas vita után végül is dönteni kellett, hogy mi legyen a letartóztatottak sorsa, Medve József azt javasolta, hogy nem kell őket Kikindára vinni, hanem ki kell őket engedni, mert ártatlanok! Medve főleg Kristály Istvánt vette védelmébe. A bizottság egyes tagjai azonban ráripakodtak: "Ha azt akarod hogy őt elengedjük, akkor te is mehetsz vele Kikindára!" A bizottság többi magyar tagját már nem is engedték szóhoz jutni. A csoportot azután fegyveresek Kikindára kisérték, de egyes tanúk szerint oda soha sem érkeztek meg, mert útközben, a várostól kissé távolabb, a vasútállomás közelében kivégezték őket. Átnézve a tartományi és a szövetségi hivatalos lapokat, amelyek rendszeresen közölték a holttá nyilvánítási bírósági adatokat, megállapítottam, hogy a tanú által említett elítéltek közül, a törökkanizsai községi bíróság csak Kristály Istvánt nyilvánította holttá. Adatait a szövetségi hivatalos lap március 25-ei számában a második oldalon az eltűntek névsorában találtam meg. A közölt adatok szerint Kristály István december 22-én született Padén, apja neve János, anyja Nagy Erzsébet, eltűnt 1944-ben. Akikindai községi bíróság 1957 illetve 1959-ben holttá nyilvánította még a következő padéiakat: - Kónya János, született június 25-én, apja Mátyás, anyja Ilona. - Kis Pál, született január 9-én, apja István, eltűnt 1944-ben. [20] NAGYKIKINDA / Kikinda / A német uralom alól október 6-án szabadult fel Kikinda, és már a következő napokban megkezdődött a németek és a magyarok letartóztatása. A kikindai gyüjtőtábor volt az egyik legnagyobb a Bánságban. Nem csak a város polgárai voltak a gyűjtőtábor lakói, hanem ide terelték a környező falvak gyanús polgárait is.
10 Arról nincs pontos kimutatásunk, hogy a gyűjtő táborban hányan haltak meg, illetve hogy hány embert végeztek ki. Még 195 l-ben megkezdődött és egészen 1975-ig tartott az eltűntek holttá nyilvánítása a kikindai községi törvényszéken. Az adatok később megjelentek a tartományi és a szövetségi hivatalos lapokban. A kimutatás szerint a kikindai községi törvényszék 46 végzést hozott azokról, akiket holttá nyilvánítottak. Helységek szerint: Kikindáról 16 Tószegről (Novi Kozarci) 3 Szajánból (Sajan) 8 Nákófalváról (Nakovo) 1 Csernyéről (Nova Crnja) 1 Töröktopolyáról (Banatska Topola) 1 Szenthubertból (Banatsko Veliko Selo) 1 Karlováról (Novo Miloševo) 4 Bocsárról (Bočar) 1 Hódegyházáról (Jazovo) 3 Basahídról (Basáid) 1 Tiszaszentmiklósról (Ostojićevo) 1 Tordáról 1 Bikácsról (Bikač) 1 Mokrinból 2 Adáról 1 Most pedig térjünk át a felsorolásra, kik voltak az áldozatok: 1. - Suba János, született Kikindán szeptember 30-án, apja János október 30-án elment hazulról, és azóta többet nem látták Máler József, született Kikindán augusztus 20-án, apja József, anyja Najror Anna. Még október 12-én elment hazulról, azóta nem látták Vastag András, született Jázován, apja Pál Hallai Mihály, született Kikindán szeptember 19-én, apja József, anyja Barát Ágnes.
11 5. - Kovács János, született Szajánban június 4-én ben eltűnt Pajerle Antal, született Tószegen (Novi Kozarci) március 13- án, apja János, anyja Becker Krisztina. Eltűnt 1944-ben Verseny Péter, született Tószegen (Novi Kozarci) április 19-én, apja János, anyja Hering Mária Oberding János, született Kikindán június 18-án, apja Lajos ben eltűnt Marksz Mihály született Nákófalván (Nakovo) június 14- én, apja Péter, anyja Vas Erzsébet Kis József, született Csernyén március 28-án, apja József, anyja Mészáros Julianna Seidl Mihály, született Töröktopolyán (Ban. Topola) augusztus 24-én, apja Kristóf, anyja Erzsébet Raffa József, született Szenthubertban (Ban. Veliko Selo) apja Pál, anyja Német Ágnes. A felszabadulás után a partizánok elvezették és azóta eltűnt Hemm Mihály, született Kikindán március 31-én, apja István, anyja Hermina Blanus György, született Szajánban 1897-ben Tóth Ferenc, született Szajánban december 29-én, apja Ferenc, anyja Kósa Viktória Lajos Miklós, született Tószegen (N. Kozarci) november 2-án, apja János, anyja Móré Terézia. Eltűnt 1945-ben Nagy Lajos, született Kikindán augusztus 4-én, apja Péter, anyja Petéi Mária Bárányi Béla, született Karlován március 31-én. Apja Jakab, anyja Mészáros Anna Csolák Mihály Karlóvai Máriás András született Karlován (Novo Miloševo) november 18-án, apja András, anyja Viktória Ördög Tamás, született Bocsáron (Bočar) június 13-án, apja Mihály, anyja Etel Détári István, született Kikindán augusztus 20-án, apja János Márton István, született Kikindán augusztus 10-én, apja Mátyás.
12 24. - Tóth Csala András, született Karlován (Novo Miloševo) január l-jén, apja Péter Krizsán András, született Szajánban (Sajan) július 31-én, apja Pál. Eltűnt 1944-ben Lehócki József, született Adán március 16-án. Eltűnt 1944-ben Kikindán Kis István, született Hódegyházán (Jazovo) május 10-én, apja István Kis János, született Hódegyházán (Jazovo) március 28-án, apja István. Eltűnt 1944-ben Gájer János, született Basahidon (Basáid) január 4-én, apja János. Eltűnt 1944-ben Tóth János, született Tiszaszentmiklóson (Ostojiéevo) január 2-án, apja András. Eltűnt 1944-ben Marsall szül. Lung Margit, született március 19-én Kikindán, apja Mátyás Zakár Ferenc, született Tordán március 3-án, apja Ferenc Kalbert József, született Kikindán 1894-ben, apja Péter ben eltűnt Török György, született Bikácson (Bikač) szeptember 8-án, apja Sándor. Eltűnt 1944-ben Gál István, született Kikindán október 18-án, apja János Ballangó György, született Szajánban, apja András, anyja Erzsébet Gebhard József, született Kikindán, július 12-én, apja Antal Lábodi Ferenc, született Kikindán december 22-én, apja Pál. Eltűnt 1944-ben Béra András, született Szajánban (Sajan) 1886-ban, apja István Kósa Imre, született Szajánban (Sajan) 1866-ban, apja András. Eltűnt 1944-ben Varga Sándor, született Szajánban (Sajan) február 24-én, apja Sándor. Eltűnt 1944-ben.
13 42. - Lázár János, született Tószegen (N. Kozarci), apja János. Eltűnt 1944-ben Vojter János, született Mokrinban. Eltűnt 1944-ben Vojter Klára, született Mokrinban. Eltűnt 1944-ben Gera Ferenc, született Kikindán, apja Antal. Eltűnt 1944-ben Osztó János, született Kikindán, apja János. Eltűnt 1944-ben. [21] A TÖBBI ÉSZAK - BÁNSÁGI HELYSÉG Az eddigi táblázatokból látható, hogy Észak-Bánság egy helységében sem maradt el magyarok elleni hajsza, a bosszú, noha - mint néhány példán bemutattuk - a bosszúnak nem volt semmilyen alapja. Több faluban közrejátszott a rablási szándék, mint ami a vérengzőket ösztönözte. Az eltűnteket a törökkanizsai községi bíróság 1952-től egészen 1970-ig nyilvánította holttá. Helységek szerint a következő bejegyzések voltak: Magyarmajdány ; Majdány (Majdan) 3 Szanád (Sanad) 4 Hódegyháza ; Jázova (Jazovo) 7 Feketetó (Crna Bara) 3 Tiszaszentmiklós (Ostjićevo) 5 Egyházaskér ; Verbica (Vrbica) 2 Gyála (Dala) 2 Rábé (Rabe) 1 Most pedig lássuk névszerint a 27 áldozat adatait: 1. - Gábor István, született Majdányban (Majdan) december 25-én, apja Ádám, anyja Klára Tóth Mihály, született Verbicán (Vrbica) szeptember 22-én, apja Antal Stekler János, született Szanádon (Sanad). Eltűnt 1944-ben Ernest Antal, született március 27-én Szanádon (Sanad). Eltűnt 1944-ben.
14 5. - Flóman Ferenc Szanádról (Sanad). Eltűnt 1944-ben Lapai Sándor, született Jázován (Jazovo). Eltűnt 1944-ben Gyömbér András, született Jázován (Jazovo) október l-jén. Apja Ádám, anyja Borbála. Eltűnt 1944-ben Riter Antal, született Feketetón (Crna Bara) augusztus 16-án. Eltűnt október 20-án Kandi Kálmán, született Tiszaszentmiklóson (Ostojiéevo) május 11-én. Eltűnt 1945-ben Tóth Mátyás, született Tiszaszentmiklóson (Ostojiéevo) január 10-én. Eltűnt 1944-ben Ónodi Antal, született Szanádon (Sanad) május 17-én, apja István. Eltűnt 1944-ben Hubert Flórián, született Feketetón (Crna Bara) április 16-án, apja Miklós. Eltűnt 1944-ben Bicok István, született Jázován (Jazovo), február 16-án, apja Mihály. Eltűnt 1944-ben Nedjela Orbán, született Gyálán (Đala) május 22-én. Eltűnt 1944-ben Pálfi István, született Gyálán (Đala) november 11-én, apja István. Eltűnt 1944-ben Kardos Kálmán, született Feketetón (Crna Bara) október 5-én, apja József. Eltűnt 1944-ben Fülöp Imre, született Majdányban (Majdan) október 27-én, apja György. Eltűnt 1944-ben Blaskó József, született Jázován (Jazovo), március 30-án, apja Mihály. Eltűnt 1944-ben Neskula József, született Jázován (Jazovo) július 17-én, apja Antal. Eltűnt 1944-ben Bicok Ferenc, született Jázován (Jazovo) szeptember 2-án, apja Mátyás. Eltűnt 1944-ben Gombos Pál, született Tiszaszentmiklóson (Ostojiéevo) október 18-án, apja Péter. Eltűnt 1944-ben Kecskés Gyula, született Tiszaszentmiklóson (Ostojiéevo). Eltűnt 1944-ben Soltész József, született Rábé (Rabe) községben. Eltűnt 1944-ben Déri András, született Tiszaszentmiklóson (Ostojiéevo), apja Péter. Eltűnt 1944-ben.
15 25. - Jaksa Péter, született Jázován (Jazovo) május 29-én. Eltűnt 1944-ben, a háború forgatagában Gere Imre Verbicáról (Vrbica). Eltűnt 1944-ben Buják József Verbicáról (Vrbica). Eltűnt 1944-ben. [22]
16
HAZAI ELŐFIZETŐINK NÉVJEGYZÉKE
HAZAI ELŐFIZETŐINK NÉVJEGYZÉKE 11000 BEOGRAD GERLOVICS SZILVESZTER GYULYÁS EDIT HAJDÚ EDIT KISIMRE ISTVÁN KTJLTURNI CENTAR MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG NAGYKÖVETSÉGE ŐSZI ISTVÁN PLAKI GÁBOR 21000 NOVI SAD Ifj
Mogyoróska. házasságok
Mogyoróska esk. tanú Baskón Ivancsó György baskói kántor (Sajna Mihály és Novák Anna) 1829. febr. 9. 1862. jan. 27. (Kiss Mihály és Pauliscsák Mária) 1867. szept. 2. (Koritár József és Kusnyír Terézia)
Bödõk, Ilona b: 1947 in Csicsó Mad. Nagy, Tibor "Dr" b: 1946 in Mad m: 1976. Nagy, Szabolcs "állatorvos Dr" b: 1976 in Mad
Nagy, Vilma b: 1911 in Csicsó d: 2005 in Csicsó anyja Pálffy Vilma Fél Antal d.u. Bödõk, Pál b: 1905 in Csicsó m: 1947 d: 1965 in Csicsó anyja Kollár M.Bödõk Ksz.Tarcsi Géza, Balá gy.k.sz. Beke Károly
A DALLAMOK RENDJE a MNT I. kötete alapján
A DALLAMOK RENDJE a MNT I. kötete alapján II. A dallam magva s l s m A. 1. a) Csön-csön, gyűrű 677, 677* b) Csipi-csóka 32, 33 a) b) 2. b) Érik a meggyfa 535 f) Egyéb 555 3. a) Fehér liliomszál 540, 541
A SZÖVEGEK LELŐHELYEI
FÜGGELÉK A SZÖVEGEK LELŐHELYEI BÁCSKA Ada/Ada Bácsföldvár / Bačko Gradište Bajsa / Bajša Becse / Bečej Bezdán / Bezdan Feketics / Fekedć Gombos / Bogojevo Gunaras / Gunaroš Horgos / Horgoš Kevi / Kevi
A Belügyminisztérium vezető tisztségviselői november április
A Belügyminisztérium vezető tisztségviselői 1956. november 1963. április Belügyminiszterek (1957. március 1-ig a fegyveres erők minisztere) Münnich Ferenc (1886 1967) 1956. november 12. 1957. március 1.
Descendants of Urbanus Benedek
Descendants of Urbanus Benedek 1 1 Urbanus Benedek 1430 -... 2 Name Benedek... 3 János Benedek... 3 Péter Benedekfi... 2 Antal Benedek... 3 Balázs Benedek... 4 János Benedek... 5 Balázs Benedek... 6 Mihaly
II. Tisza-parti Gyógy- és Élményfürdő Félmaraton
Nem/Kategória: Férfi 12-19 éves 1 420 SZENTPÉTERI Csaba 1998 00:27:26 00:26:54 Nagykőrös 4 4 3:49 min/km +00:00:00 2 225 SZILÁGYI Gergő 2000 00:31:18 00:30:40 Tiszakécske 10 9 4:21 min/km +00:03:45 3 310
Lap1 LEJÁRT SÍRHELYEK -ABC NÉV LEÁNYKORI NÉV SZÜL. ELHUNYT SÍRHELY
LEJÁRT SÍRHELYEK -ABC 2015. 10. 09. NÉV LEÁNYKORI NÉV SZÜL. ELHUNYT SÍRHELY Abonyi József 1914 1984 0005-0033 Ádám Gáborné Gőz Eszter 0035-0054 Agócs Pál 1937 1990 0045-0018 Alföldi Zsigmondné Bodnár Róza
Sorszám Név Születési idő Utolsó bejegyzés Megjegyzés 1. Ágoston Terézia Ajtai Mária
Sorszám Név Születési idő Utolsó bejegyzés Megjegyzés 1. Ágoston Terézia 1936.10.10 1949.01.31 2. Ajtai Mária 1970.07.01 1985.06.18 3. Antal József 1956.08.22 1971.06.12 4. Antal Mária 1940.02.19 1953.06.17
3. Auriga Erdei Futóverseny sorozat
3. Auriga Erdei Futóverseny sorozat hatodik forduló 2016.07.03 Leány 1.6km 1. Fekete Flóra 3 6:18 SZVSI SE1 / 1, 10 2. Takó Lilla 6 6:20 Szolnok SE1 / 2, 7 3. Auerbach Anita 1 7:37 Szolnok SE1 / 3, 5 4.
Hely. Atléta Sz. év Nevező Pálya Eredmény Rekord
EREDMÉNYEK Férfi 100 méter Időfutam 16:00 1. nap Hely. Atléta Sz. év Nevező Pálya Eredmény Rekord 1 Kovács Miklós 1993 i AC 3 11.1h 2 Pap Ákos Dávid 2001 SZVSE 1 11.9h PB 3 Molnár Gergő 1997 Békési DAC
Vizsgázó osztály: 11/3 Vizsgaazonosító szám:
34 582 08 KŐMŰVES ÉS HIDEGBURKOLÓ 2017. 05. 18 06. 09. Vizsgázó osztály: 11/3 Vizsgaazonosító szám: 130509 1. Csík Tamás Gábor 2. Rostás Erik Adrián 3. Szegő Adorján József 34 582 04 FESTŐ, MÁZOLÓ, TAPÉTÁZÓ
Úszás Diákolimpia városi forduló Hajdúböszörmény, november 28.
1. 100 m fiú gyors 1. Némethi László 2002. Bethlen G. Ált. Isk. 1:24,6 2. Homen Péter 2002 Bocskai I. Gimnázium 1:35,1 3. Székely Norbert 2003 Bocskai I. Gimnázium 1:42,1 4. Rozs Botond 2003 Bocskai I.
Tiszaszentmárton község Önkormányzat Képviselı Testületének Településfejlesztési- Foglalkoztatás ügyi Beruházás felügyelıi Bizottsági ülésének
Tiszaszentmárton község Önkormányzat Képviselı Testületének Településfejlesztési- Foglalkoztatás ügyi Beruházás felügyelıi Bizottsági ülésének a) jegyzıkönyve b) határozata : 9/2013 Napirendi pontok: 1.
100 m fiú gyorsúszás
100 m fiú gyorsúszás eredmény Uzonyi Tamás Tóth Árpád Gimn. Debrecen 01:02,00 2. Kaszás Róbert 01:02,10 3. Andorkó Attila Bocskai I. Gimn. H. böszörmény 01:02,90 4. Elek Dávid Bocskai I. Szakképző H.szoboszló
Megyei matematika verseny 2009.
9. évfolyam 1 Pácsonyi Márton 77 Zrínyi Miklós Zalaegerszeg Kiss Zsolt, Péteri Szabolcs 2 Bubits Bence 66 Kölcsey Ferenc Zalaegerszeg Forgács Ferencné 2 Jung Dániel 66 Zrínyi Miklós Zalaegerszeg Kiss Zsolt,
I. BÁNSÁG NÉMET MEGSZÁLLÁS ALATT
I. BÁNSÁG NÉMET MEGSZÁLLÁS ALATT A Jugoszlávia elleni támadás előkészületei során Hitler német kancellár Bánságot magyarországnak ígérte, ebbe azonban Titulescu román tábornok nem egyezett bele, sőt arra
Az interjúalany és családja
Az interjúalany és családja Interjúalany Vajna Lajos Születési hely és idő Debrecen, 1930. Marosvásárhely, Botfa (Zala m.), Kisrákos (Vas m.), Veszprém, Füle, Mezőkomárom, Soponya, Fehérvárcsurgó Iskolai
Úszott idő. Úszott idő
Diákolimpia IV. korcsoport 100 m fiú gyors A Diákolimpia IV. korcsoport 100 m leány gyors A 1. 1,00,19 Novoszáth Noel 2000 Radnóti 1. 1,05,57 Bonecz Boglárka 2000 Karolina 2. 1,02,15 Molnár Bálint 1999
2018. február 27. kedd ig
4 1. Felvételi Bizottság 320 terem (Bizottsági tagok: Rammer Zsolt Látkóczki Andrea Mátyás Erika) 1 Démuth Roland 2 Kluka Szabolcs 3 Nagy Dániel Norbert 4 Takács Máté Károly 5 Ágoston Dávid Roland 6 Maróti
Descendants of Urbanus Benedek
Descendants of Urbanus Benedek 1 Mr. Urbanus Benedek 1460 -... 2 Mr. Name Benedek... 3 Mr. János Benedek... 3 Mr. Péter Benedekfi... 2 Mr. Antal Benedek... 3 Mr. Balázs Benedek... 4 Mr. János Benedek...
III. KÖZÉP - BÁNSÁG. MAGYARCSERNYE / Nova Crnja / ÉS TAMÁSFALVA / Hetin /
III. KÖZÉP - BÁNSÁG MAGYARCSERNYE / Nova Crnja / ÉS TAMÁSFALVA / Hetin / A községről elmondható, hogy eléggé nyíltan bojkottálta a német fennhatóság tevékenységét. Magyarcsernye lakosainak többsége a megszállás
Temetõi melléklet 2010
A RÖSZKEI SZENT ANTAL PLÉBÁNIA HAVONTA MEGJELENŐ LAPJA Temetõi melléklet 2010 Tisztelt Hozzátartozók! A temetői nyilvántartás szerint az alábbi sírhelyek feletti rendelkezési jog lejárt! Mivel a sírhely
3. Auriga Erdei Futóverseny sorozat
3. Auriga Erdei Futóverseny sorozat ötödik forduló 2016.06.19 Leány 1.6km 1. Korpás Fanni 8 5:52 SZVSI Szolnok SE1 / 1, 10 2. Bozsó Bogár 13 5:54 Budapest SE1 / 2, 7 3. Takó Lilla 11 6:21 Szolnok SE1 /
Szent László Napi futás. Szent László napi 10-es abszolút eredménylista
1 475 VARJASI Dávid 1990 00:03:56 00:22:07 00:23:10 00:00:29 00:49:43 00:45:47 4:21 min/km Férfi 1-2003 1 +00:00:00 2 384 ERDEI András 1987 00:03:57 00:22:49 00:24:45 00:00:24 00:51:56 00:47:59 4:34 min/km
férfi helyért Juhász Zoltán 3 Juhász Zoltán 3 Bartek Bálint helyért Juhász Zoltán Kék Tamás 3 Kék Tamás 0 Márton Szilárd 0
férfi 35+ Király Zsolt (1) 0 Király Zsolt (1) 3 Bye 3 Lázár Béla Király Zsolt (1) 0 Lázár Béla 0 3 Lázár Béla Juhász Zoltán 2 Juhász Zoltán (5/8) 3 0 Lázár Béla Buday Zoltán (5/8) 3 Buday Zoltán (5/8)
Szent László Napi futás Szent László napi 10-es nemenkénti eredménylista. Férfi
Férfi 1 475 VARJASI Dávid 1990 00:03:56 00:22:07 00:23:10 00:00:29 00:49:43 00:45:47 4:21 min/km 1 1 +00:00:00 2 384 ERDEI András 1987 00:03:57 00:22:49 00:24:45 00:00:24 00:51:56 00:47:59 4:34 min/km
Szent László Napi futás Szent László napi 10-es nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista
Férfi 2004+ 1 631 RÉVÉSZ Hunor 2004 00:31:36 00:31:58 00:00:30 01:04:05 48 77 6:06 min/km +00:00:00 2 188 BOTTÓ Balázs 2008 00:35:35 00:36:44 00:00:34 01:12:54 59 117 6:56 min/km +00:08:49 2018.06.24 13:25:59
ANGOL. Vargáné dr.kiss Katalin-Göncz Hajnalka. Március 26. Igazgatási épület Baligács László angol B2 B2
ANGOL Vargáné dr.kiss Katalin-Göncz Hajnalka Március 26. Igazgatási épület 312 14.45 Baligács László angol B2 B2 Ferenc Baráth Norbert angol B2 B2 Berencsik Szabolcs angol B2 B2 Bódis Tamás angol B2 B2
Jelentkező neve Épület neve Épület címe
Csikja Dávid Miskolci Andrássy Gyula Szakközépiskola 3530 Miskolc, Soltész N. K. u. 10. 77 Dobos Dániel Dominik Miskolci Andrássy Gyula Szakközépiskola 3530 Miskolc, Soltész N. K. u. 10. 77 Fekete Richárd
IV. Korcsoport Fiú Csapateredmények a 4 legjobb csapattaggal
Ráckeve, Ady Endre Gimnázium Egyéni absz. helyezési összeg: 89 Csapat pozició: 1 1 3 1011 NOVÁK Levente 2003 00:13:06.420 2 8 1010 MIKOLA Bálint 2003 00:14:32.410 3 37 1009 KUKOVECZ Ákos 2003 00:15:51.647
LİRINTE A HOFFMANN CSALÁD
A HOFFMANN CSALÁD HÁTSÓ SORBAN ÁLLNAK: JÁNOS (szül: 1935), ROZÁLIA (1931), MÁRIA (1926), ILONA (1923), LAJOS (1929) KÖZÉPEN: HOFFMANN LAJOSNÉ- MÁRTON MÁRIA (1898), ELİTTE A GYEREKEK: IRÉN (1938), ERZSÉBET
ORFŰMAD TRIATLON FESZTIVÁL 2016 RÖVIDTÁV ÉS KÖZÉPTÁVÚ AMATŐR KUPA
Triatlon rövid férfi -29 (7) 1 120 Molnár Máté 90 2:00:24 0:00 2 163 Mészáros Ádám 88 2:05:56 +5:31 3 131 Péter Balázs 91 2:10:18 +9:53 4 105 Kresz Péter Pál 0 2:35:43 +35:18 5 156 Czibolya Csaba 88 2:57:05
ELHUNYT NEVE LEÁNYKORI NEVESZÜLETÉSHALÁL SÍR MÉRETE SÍR TIPUSA. Antal Mihály Antal Mihályné Palásti Etelka
ELHUNYT NEVE LEÁNYKORI NEVESZÜLETÉSHALÁL SÍR MÉRETE SÍR TIPUSA KIV Antal Mihály. 1931 1983 Antal Mihályné Palásti Etelka 1933 1989 Babenyecz István. 1934 2004 Bajkán Béla. 1948 1989 Bálint Andrásné Palatinusz
AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA FELVÉTELI KÖRZETE A 2017/2018. TANÉVBEN VECSÉS
AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA FELVÉTELI KÖRZETE A 2017/2018. TANÉVBEN VECSÉS Köznevelési intézmény: Grassalkovich Antal Német Nemzetiségi és Kétnyelvű Általános Iskola Anton Grassalkovich Grundschule Wetschesch
I. Kalazanci Kupa május 21.
60 m - Leány - III. Krcs. 2003-2004 Előfutam Kis Melissza 2004 Makó Katolikus 9,5 D Tóth Adrienn 2004 Tiszasziget 9,7 Nanási Petra 2003 Hmvhely 9,8 Egri Zsuzsanna 2003 Kétsoprony 8,9 D Gábor Tünde 2003
XVIII. Utcai Futóverseny Óvodások Martfűi Úszó és Triatlon Klub
Óvodások Összesen 1. 181 DÓCZI LILI MARTFŰ 2009 00:00,0 2. 187 TÓTH KIRA MARTFŰ 2010 00:00,0 3. 190 DUNAI PÉTER MARTFŰ 2007 00:00,0 4. 121 GÁSPÁR BARNABÁS KENGYEL 2006 00:00,0 5. 120 SZIKSZAY NÁNDOR MARTFŰ
Descendants of György Fekete 17 September 2011
1-György FEKETE about 1650 after 1695.. 2-János FEKETE November 1674 4 March 1758.... 3-György FEKETE 1715 18 September 1799.... +Erzsébet JÓH about 1730 before 1799.... 3-Péter FEKETE about 1717 22 July
ELHUNYT NEVE LEÁNYKORI NEVESZÜLETÉSHALÁL SÍR MÉRETE SÍR TIPUSA. Ábrahám Ferenc. 1 üres sírhely. Alexa János Almási Ferenc.
ELHUNYT NEVE LEÁNYKORI NEVESZÜLETÉSHALÁL SÍR MÉRETE SÍR TIPUSA KIV Ábrahám Ferenc. 1 üres sírhely Alexa János. 1867 1905 Almási Ferenc. 1928 1994 Almási Ferencné Kovalik Anna 1923 2003 Aplaki Bertalan.
Pont Hely
Ssz. Budapesti Felnőtt II. o.. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9... 2. Hely. Barcza GSC II 7, 3,5 4, 4,5 -. 2. A. Láng MKKE 5, 6, 3,5 4,5 -. 3. MTK Budapest III 8,5 9,5 7, 25, 2. 4. HÜSI SC II 8, 5, 6, 9, 4-5. 5.
Budapesti Erımő Rt. és Sportegyesület
Rendezı: Budapesti Erımő Rt. és Sportegyesület Nıi egyéni Hely. Név Csapat Teli/1. Tar./1. Teli/2. Tar./2. Teli Tarolás Összesen 1 Balogh Mária TITÁSZ I. 179 48 151 44 330 92 422 2 Kelemen Gáborné BERT
V. SZERÉMSÉG ÉS SZLAVÓNIA
V. SZERÉMSÉG ÉS SZLAVÓNIA Szerémség kapcsán az 1944-es őszi megtorlás ügyében, az eddig megjelent írásokban főleg a horvátok elleni megtorló akciókról volt szó. Tudjuk, hogy a jugoszláviai egypártrendszer
II. MAPEI Szigligeti félmaraton
1 2 3 4 5 6 Csapatnév: OTP TRIÓ Csapatidő: 01:48:19 DR. SCHREINDORFER Anita DR. SZILÁGYI György 00:03:11 00:44:35 00:34:32 00:29:11 +00:00:00 DR. TISZA-PAPP Ákos Csapatnév: SIROMA-PLAST BA-LA-TOM Csapatidő:
A Budapesti Értéktőzsde Zártkörűen Működő Részvénytársaság Közgyűlésének 14/2017. számú határozata
Közgyűlésének 14/2017. számú határozata A Budapesti Értéktőzsde Zártkörűen Működő Részvénytársaság Közgyűlése elfogadta, hogy a Közgyűlés nyilvánosan kerüljön megtartásra. Közgyűlésének 15/2017. számú
VIKING TIMING CHIPES IDŐMÉRÉS 2016
VIKING TIMING CHIPES IDŐMÉRÉS 2016 Férfi 2500 m 10-14 év közt 1 Fazekas Mihály 281 0:10:45 0:10:47 2 Radics Tibor 260 0:10:53 0:10:53 3 Tóth Martin 275 0:11:07 0:11:08 4 Szabó Barnabás 274 0:11:44 0:11:44
VIKING TIMING CHIPES IDŐMÉRÉS 2016
VIKING TIMING CHIPES IDŐMÉRÉS 2016 Férfi 2500 m 10-14 év közt 1 Fazekas Mihály 281 0:10:45 0:10:47 2 Radics Tibor 260 0:10:53 0:10:53 3 Tóth Martin 275 0:11:07 0:11:08 4 Szabó Barnabás 274 0:11:44 0:11:44
X. Mozdulj az egészségedért futóverseny. Helyezettek korcsoport szerint
X. Mozdulj az egészségedért futóverseny 2013. augusztus 03. Helyezettek korcsoport szerint GYEREKEK 6-13 ÉVES KORIG, FIÚ 1. Pázmányi Sándor 24.00 2. Molnár László 27.27 3. Berger Márton 36.00 GYEREKEK
II. Tisza-parti Gyógy- és Élményfürdő Félmaraton
Nem/Kategória: Férfi 12-19 éves 1 69 DITZENDY Arisztid 1998 00:33:16 00:34:05 00:39:12 01:47:14 01:46:34 37 5:03 min/km +00:00:00 2 56 MOLNÁR Zoltán 1998 00:38:58 00:38:05 00:39:17 01:57:09 01:56:21 51
Gratulálunk a gyerekeknek a szép eredményekhez, és reméljük, hogy jövőre is ilyen szép számmal jelentkeznek majd tanulóink erre a versenyre!
Sikerek 2013/2014: Iskolánkban nagyon népszerű a Bendegúz Levelezős Verseny. Az idén is több diákunk jutott el a Tatán megrendezett megyei fordulóba, ahonnan nagyon szép helyezésekkel tértek haza. Bencz
MINI FIÚ MINI LÁNY. 1. Tóth Szandra Emese Kende Baranta Balogh Bernadett Abasár HE FIÚ
MINI FIÚ 1. Marsa Márk EVO 429+1 10 2. Nagy Kristóf Botond Ecséd 429 8 3. Fazekas Levente Egyéni (Szarvas) 312 6 4. Gombola Bence Egyéni (Sárisáp) 267 4 5. Tresó Balázs Csaba EVO 251 2 6. Fazekas Bence
Sorszám / Helyezés. Szóbeli pontszámok Elért eredmény. Hozott pontszám. Magyar nyelv. Matematika. Tagozat Számítógép-szerelő,karbantartó
42 Ágoston Dávid Roland Balla Károly Ált. Isk. 2212 Csévharaszt 163 32 19 7 48 106 55 Antal Renátó 44 Báki István 22 Bari Richárd 40 Benkő Balázs 61 Bényei Krisztián 58 Bíró Dominik 41 Borsós Dominik Szebasztián
TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ 2008/2009 tanév Debrecen, április 3-5. V-VI. korcsoport "B" kategória leány csapatbajnokság
Hely. Cím Csapatnév 1 Debrecen Bethlen Gábor Közg. Szki. 48,100 1 47,700 1,000 46,550 1 47,800 1 190,150 2 Szeged Széchenyi I. Gimn. és Szki. 47,600 2 46,700 2 46,250 2 47,400 2 187,950 3 Nagykőrös Toldi
2007/2008. TANÉV MEZEIFUTÓ DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY
2007/2008. TANÉV MEZEIFUTÓ DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ III. korcsoport - FIÚ EGYÉNI (1995-1996) Hely Név Szül Település Iskola Megye 48 Horváth Ákos 1995 Püspökladány Ált. Isk., Előkészítő Szakiskola, AMI,
Diákolimpia - Úszás Csongrád Megyei Döntő
Diákolimpia - Úszás Csongrád Megyei Döntő Hódmezővásárhely, Gyarmati Dezső Sportuszoda 2010. január 18. "A" kategória - középiskola 5-6- korcsoport 100 m fiú gyors 1 Király Bence 1993 SZTE Ságvári Szeged
Michelin Bringafesztivál - Bringarally
Amatőr férfi 1 325 Trabach Norbert 01:38:48 00:00:00 2 116 Gyurkó László 01:48:14 00:09:25 3 84 Farkas József 01:48:46 00:09:57 4 237 Ónodi Péter 01:48:52 00:10:03 5 82 Evinyih Zsolt 01:53:00 00:14:12
Pont Hely
Ssz. Budapesti Felnőtt II. o.. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9... 2. Hely. Barcza GSC II 7, 4,, 7-. 2. A. Láng MKKE 5, 6,, 7-. 3. MTK Budapest III 9,5 7, 6,5 2. 4. HÜSI SC II 8, 5, 3, 3-4. 5. Törekvés SE 8, 5,
Otthon Melege Program ZBR-NY/14 "Homlokzati Nyílászárócsere Alprogram" Nyugat-Dunántúli régió pályázatainak miniszteri döntése
dátuma: 2015.03.31. 1 NYZCS/14/12289497 SIMON GYULA 4 357,00 520 000 520 000 2 NYZCS/14/12290655 CZUBOR SÁNDORNÉ 3 101,00 450 000 450 000 3 NYZCS/14/12289468 KINCSES GÁBOR FERENC 2 520,00 520 000 520 000
A Prosperitati Alapítvány Általános szabályzatának 7. szakasza értelmében kihirdeti a következő PÁLYÁZATI EREDMÉNYT
A Prosperitati Alapítvány Általános szabályzatának 7. szakasza értelmében kihirdeti a következő PÁLYÁZATI EREDMÉNYT Pályázati kiírás: Falusi házak vásárlását célzó vissza nem térítendő támogatás nyújtása
Név Telefon Mellék Ajtó E-mail Keller Anikó. 74/505-672 224 kellera@lab.hu igazgató
TOLNA MEGYEI KORMÁNYHIVATAL MUNKAÜGYI KÖZPONTJA 7100, Szekszárd, Szent István tér 11-13. Honlapcím: http://kozig.tolnamegye.hu Központi tel.szám:74/505-600 Fax:74/415-686 e-mail: tolnakh-mk@lab.hu Név
The Börötz (Berecz) Families of Ság c September 2011
1-[Family Line Info] BERECZ.. 2-István BERECZ about 1695.. +Zsuzsanna KOVÁCS.... 3-János BERECZ about 1722 after 1766.... +Erzsébet NAGY about 1728 after 1766...... 4-Anna BERECZ 25 December 1747......
Sz. 1 50m Gyorsúszás Férfi 7 éves és idősebb ben születettek Nincs szintidő
Oldal 1 Sz. 1 50m Gyorsúszás Férfi 7 éves és idősebb 2006.11.25. 98-99-ben születettek Nincs szintidő 1. Atyi Ádám 98 006 37.49 2. Ujlakán Kálmán 98 006 40.89 4. Nagy Balázs 98 006 43.91 3. Varga Márton
Szakmacsoportos szakmai előkészítő érettségi tantárgyak versenye (2009. április 8.)
2008/2009-es tanév Szakmacsoportos szakmai előkészítő érettségi tantárgyak versenye (2009. április 8.) Iskolánk tanulói az országos döntőben az alábbi eredményeket érték el. Fliszár Tímea (12.B osztály)
OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK OS TANÉV
OSZT. OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK 2015-2016-OS TANÉV NEVELŐTESTÜLETI DICSÉRET (KÖNYV + OKLEVÉL A BAZILIKÁBAN) KÖNYV + OKLEVÉL OKLEVÉL 1.a 1. 1. Kovács Zalán Levente: kimagasló tanulmányi magatartásáért 2.
V. KRISTYÁN ZSUZSA EMLÉKVERSENY 2012
Páros eredmény serdülő ifi Egyesület: Név: Név Teli Tarol Össz. Teli Tarol Össz. Totál Össz. Össz név fa fa össz. teli tar. 1 Szombathely Horváth Rozália Polgár Károly 360 148 508 378 202 580 1088 738
31. Heged Réka 1998 BHSE 00:57,57 121p 7. Nyikes Júlianna 1999 BHSE 00:40,55 347p 27. Pálinkás Anett 1999 BHSE 00:46,07 236p
Women's 50m Backstroke - nıi hátúszás Event 1 (1. versenyszám) Országos csúcs: 0:29.01 (Szepesi Nikolett - 2008) 27. Ádám Henrietta 00:53,40 152p 29. Magos Fanni 00:59,96 107p 30. Pop Alexandra 01:00,19
Kossuth Staféta Futóverseny 2014 Sárospatak - Sátoraljaújhely
* 2001-2002 LÁNY EGYÉNI EREDMÉNYEK * * 2001-2002 FIÚ EGYÉNI EREDMÉNYEK * 1 191 Takács Dániel 56:15 4:42 2 104 Behina Bálint Kazinczy Ferenc Általános Iskola 1:01:08 5:06 3 126 György Zsolt Szent Erzsébet
15 km Férfi 18 év alatt. 15 km Férfi km Férfi km Férfi 40-49
15 km Férfi 18 év alatt 1 Holló-Szabó Martin 108 0:59:44 0:59:44 2 Csáni Bendegúz 110 1:19:50 1:19:55 3 Varga István 81 1:31:01 1:31:01 15 km Férfi 18-29 1 Oláh Norbert 49 0:57:23 0:57:23 2 Szabó Milán
TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ 2009/2010 tanév Szombathely, április V-VI. korcsoport "B" kategória leány csapatbajnokság
Hely. Cím Csapatnév 1 Debrecen Bethlen Gábor Közg. SZKI 47,400 1 47,000 1 47,250 1 46,400 1 188,050 2 Nagykőrös Toldi Miklós Élelm.ip. Szakisk. 46,100 2 45,200 4 45,650 3 45,450 3 182,400 3 Budapest Hunfalvy
Családfa. Deutsch Dávidné (szül. Süsz Katalin) Reichenfeld Zsigmondné (szül. Reichard Mária) Deutsch Dávid
Családfa Apai nagyapa Apai nagyanya Anyai nagyapa Anyai nagyanya Dr. Reichenfeld Zsigmond 1858 1933 Reichenfeld Zsigmondné (szül. Reichard Mária) 1869 1944 Deutsch Dávid 1849 1903 Deutsch Dávidné (szül.
Pont Hely
Ssz. Budapesti Felnőtt I. o.. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9... 2. 3. Hely. Újpesti KSE I 5,5 4,5 5, 5,5 4,5 5, 6, 4, 7, 5,5 4, 54,5 2. 2 2 2. Vasas SC II 6,5 5,5 6,5 7, 7, 6, 6,5 4,5 4, 3,5 5, 62, 8. 2 3. Sirály
Születési hely és év. Lakóhely
A Fegyverszünet Ellenőrző Bizottság 1945. Évi március hó 18-án kelt 26. Számú rendeletére A szovjet katon Sorszám Vezeték- és keresztnév Születési hely és év Lakóhely Nemzetiség Állampolgárság Foglalkozás
hrsz a terven NAGY LÁSZLÓ MESTER U /1 SZILÁGYI JÓZSEF MESTER U /2 DANKÓ LÁSZLÓ MESTER U MÁTÉ ISTVÁNNÉ MESTER U /1
név cím hrsz a terven NAGY LÁSZLÓ MESTER U 35 17015/1 SZILÁGYI JÓZSEF MESTER U 33 17015/2 DANKÓ LÁSZLÓ MESTER U 27 17018 MÁTÉ ISTVÁNNÉ MESTER U 9 17019/1 GEDEI GYULA GYÖRGY MESTER U 11 17019/2 GEDEI ANIKÓ
2008/2009. TANÉVI ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG V-VI. KORCSOPORT HAJDÚ-BIHAR MEGYEI DÖNTŐ
2008/2009. TANÉVI V-VI. KORCSOPORT HAJDÚ-BIHAR MEGYEI DÖNTŐ Helyszín: DEBRECEN Időpont: 2008. szeptember 24. A Versenybíróság elnöke: Benéné Lipcsey Irén FIÚ V-VI. KORCSOPORT (1990-1991-1992-1993-ban /
2018/2019. Vesz.egyéni. Vesz.páros e2. Ny-egyéni. Ny-páros % p10. p22. p13. p11. p15. p12. p20. p21. p19. p14. p18. p16. p17. e10. e14. e17. e13.
Eng.szám j_nev Csapat Ny-egyéni Ny-páros % Vesz.egyéni Vesz.páros e1 p1 e2 p2 e3 p3 e4 p4 e5 p5 e6 p6 e7 p7 e8 p8 e9 p9 e10 p10 e11 p11 e12 p12 e13 p13 e14 p14 e15 p15 e16 p16 e17 p17 e18 p18 e19 p19 e20
Jász-Nagykun-Szolnok megyei LÖVÉSZVERSENY ÖSSZESÍTŐ 2014.
EZÜSTFŰZ BRFK-TEAM TÓSZEGI DR. BAY BÉLA Jász-Nagykun-Szolnok megyei LÖVÉSZVERSENY ÖSSZESÍTŐ 2014. CSAPAT FORDULÓK KEZDŐK JAGERMEISTER ABÁDSZALÓK II. I. II. III. IV. V. VI. ÖSSZ: MÓD ÁBEL LÁSZLÓ 32 37 30
53. OPTTTT-Budapest Eredmények
A2 (turista) kategória Helyezés Csapat Csapattagok ep.hiba idő hiba elmélet hiba Összesen 1. MTDSC6 Mánik Ágnes; Varga Tibor 50 20 38 108 2. MTDSC 2 Lukács László; Lukácsné Nagy Zsuzsanna; Lukács Henrietta
A választók névjegyzéke
A választók névjegyzéke 1. Czikhardt Gyula 41. Fekete Lídia 81. Tarcsi Béla 2. Egyházy Béla 42. Csizmadia Zoltán 82. Tarcsi Béláné 3. Egyházy Sarolta 43. Ifj. Csizmadia Zoltán 83. Kovács Gáspárné 4. Ifj.
Pont Hely
Ssz. Budapesti Felnőtt II. o.. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9... 2. Hely. Barcza GSC II 7, 3,5 6,5 4, 2, 8-9. 2. A. Láng MKKE 5, 4,5 6, 3,5 9,. 3. MTK Budapest III 8,5 7,5 9,5 7, 32,5 2. 4. HÜSI SC II 5,5 8, 5,
100 m fiú gyorsúszás "B" 1. versenyszám
100 m fiú gyorsúszás "B" 1. versenyszám 2. Lendvai András 1996 Református Gimn. 9:99,99 3. Mészáros Dániel 1992 Pápai GSZKI Mező 9:99,99 4. Nimsz Valentin 1993 Pápai GSZKI Mező 9:99,99 5. Szólás Jakab
TDVT2018 VELENCEBIKE MTB MARATON RT/KT/HT EREDMÉNYEK
MTB RÖVID TÁV FÉRFI ABSZOLÚT 1 2877 KOVÁCS Győző VELENCE BIKE TEAM 00:58:50 2 2912 HORVÁTH Áron Mihály Superior MTB Team 01:02:10 3 2855 SZERZŐ Péter 01:02:24 4 2901 MÉHÉSZ Tamás Merida Maraton Team-CST
Kimutatás Nyírvasvári Község Önkormányzata által tűzifa juttatásban részesítettekről - 1/2013.(I.10.) önkormányzati határozat alapján -
1. 5-2/2013 Terdik Ferenc Kossuth 2. 1 m3 2. 5-4/2013 Nagy Ferencné Kossuth 17. 1 m3 3. 5-5/2013 Cseh Gyula Kossuth 20. 1 m3 4. 5-6/2013 Lukács György Kossuth 38. 1 m3 5. 5-7/2013 Deák László Kossuth 49/b.
VelenceBike MTB Maraton RT/HT
Rövid táv U13 Fiú 1 2985 GUDELLA Ádám 01:31:43 00:00:00 2 2903 LERNYEI Samu Hungaro Fondo 01:31:53 00:00:09 3 2906 MANCE Imre Jonathan Hungaro Fondo 02:27:04 00:55:20 Rövid táv U13 Lány 1 2955 SZOMBATI
A IV. osztály góllövőlistájának végeredménye H. NÉV CSAPAT GÓLOK SZÁMA 1 Fodor Artúr Törökszentmiklósiak 61 2 Drotter Zsolt Grande Szanda 33 3 Tóth
A IV. osztály góllövőlistájának végeredménye H. NÉV CSAPAT GÓLOK SZÁMA 1 Fodor Artúr Törökszentmiklósiak 61 2 Drotter Zsolt Grande Szanda 33 3 Tóth Norbert Trakció 31 4 Szelindi Ádám Népsport 28 5 Gombos
Diákolimpia Úszás Városi-Megyei Döntő V. VI. korcsoport A B kategória Fiú, Leány Szombathely 2006
Diákolimpia Úszás Városi-Megyei Döntő V. VI. korcsoport A B kategória Fiú, Leány Szombathely 2006 Jegyzőkönyv Helyszín: Ideje: Rendező: Szombathely, Fedett Uszoda, 50 m-es medence, elektromos időmérés
2012. augusztus Szakiskola
2012. augusztus Szakiskola Tanuló neve Osztály Tantárgy Terem Vizsgáztató tanár 24.aug 27.aug 28.aug Ajtai Krisztián Péter 09E Élelmiszer ismeret 9 Irházi Emőke 1.n. 9:00-10:00 Ajtai Krisztián Péter 09E
Rács Balázs főtörzsőrmester
Rács Balázs főtörzsőrmester 1908-ban született a Csanád vármegyei Magyarbánhegyesen, egy kisbirtokos család nyolc gyermeke közül negyedikként. Az elemi iskolát kitűnő eredménnyel végezte el, amely után
Sport XXI. Észak-Alföldi Régió Őszi Mezei Bajnoksága november 7. szombat Debrecen. Nagyerdő, köztemetőnél
U11 korosztály csapatverseny neve Versenyző neve Szül Helyezés Összpontszám Bodnár Milán 2005 1. Marcsek Péter 2006 7. Koik Balázs 2005 9. Szilágyi Réka 2005 11. I. NYSC "A" 118 Czap Anita 2005 12. Pesti
100 m fiú gyorsúszás "B" 1. versenyszám
100 m fiú gyorsúszás "B" 1. versenyszám 1. Vései Viktor 1994 Türr István Gimn. 1:12,72 236p 2. Jákli Péter 1996 Acsády SZKI 1:13,34 230p 3. Bakai Flórián 1995 Református Gimn. 1:15,56 210p 4. Fekete Bálint
"Rólad szól" 5-6. évfolyam tanulmányi verseny eredménye. Helyezés Tanuló Iskola 1 Sütő Lili Fodros Általános Iskola
"Rólad szól" 5-6. évfolyam tanulmányi verseny eredménye Helyezés Tanuló Iskola 1 Sütő Lili Fodros Általános Iskola 2 Ritzl Dorina Zipernowsky Károly Általános Iskola 3 Szabó Csenge Napsugár Zipernowsky
E-hiteles tulajdoni lap - Szemle másolat Megrendelés szám:30005/77739/ Szektor : 61
3301 Eger Barkóczy F. u. 7. Pf. 14. Oldal: 1 / 9 Széljegy: 57425/2016 2016.12.14 Gondnokság alá helyezés feljegyzése iránti kérelem, EGRI JÁRÁSBÍRÓSÁG 3300 EGER Barkóczy Ferenc utca 3 I. R É S Z 1. Az
Családfa. Kohn Mihályné (szül.? Hermina) 1882 1944. Keller Jakabné (szül.? Berta) 1860-as évek 1944. Kohn Mihály 1876 1944
Családfa Apai nagyapa Apai nagyanya Anyai nagyapa Anyai nagyanya Keller Jakab 1860-as évek 1944 Keller Jakabné (szül.? Berta) 1860-as évek 1944 Kohn Mihály 1876 1944 Kohn Mihályné (szül.? Hermina) 1882
Magyarországi Németek Általános 2004 Művelődési Központ 2. Mátyus Eszter 2002 Bibó István Gimnázium. 2004 Általános Iskola
Helyezés Név Szül.év Iskola IV. korcsoport leány 1. Kovács Kata Magyarországi Németek Általános 2004 Művelődési Központ 2. Mátyus Eszter 2002 Bibó István Gimnázium 3. Gerhák Petra i Széchenyivárosi Arany
IV. DEBRECENI FUTÓKARNEVÁL 2. Nap -- TEREPFUTÁS augusztus 23. Kategória Eredmények
10km Férfi 10-18 éves 1 2064 Lovas Bence 2004.04.04 11 0:35:29 1:14:41 10km Férfi 19-30 éves 1 2044 Szabó József 1990.02.16 25 0:21:54 0:44:37 2 2099 Szaniszló Máté 1988.08.23 26 0:23:08 0:47:23 3 2105
VI.Szigetköz Minimaraton
2009.05.03. Táv : 16 km Abszolút eredmények 1. 33. Major József 1979 0:52:57 2. 10. Garami Árpád 1966 0:55:22 3. 71. Görözdi Máté 1983 0:57:34 4. 153. Sándor Csaba 1985 0:58:58 5. 6. Varga Csaba 1965 0:59:51
Gyorspont Országos Bajnokság
Helyszín: Berettyóújfalu Kiskaliberű pisztoly OB. Matuska Pál (0789) 0789 Viharsarki Sportlövész Egyesület 178 2. Ficzere Tamás (1103) 1103 Viharsarki Sportlövész Egyesület 176 3. Kerekes Zoltán (1608)
Az 1944-es moholi áldozatok névjegyzéke:
Az 1944-es moholi áldozatok névjegyzéke: Az orosz hadsereg 1944. október 8-án vonult be Moholra. A bevonulását követően a községben eluralkodott az anarchia. Ezt kihasználva, a helyi szerbség, saját köreiből,
Név Évf Iskola.Név Város m1 m2 m3 f1 f2 f3. 1 Tamás Ambrus 10 Bencés Gimnázium Pannonhalma
Egyéni összetett 1 Tamás Ambrus Bencés Gimnázium Pannonhalma 1 5 2 Kádár István ELTE Radnóti Miklós Gyakorlóiskola Budapest 2 3 Di Giovanni Márk Révai Miklós Gimnázium Győr 2 5 Czett Antal Zrínyi Miklós
SPORTEREDMÉNYEK 2016/17
SPORTEREDMÉNYEK 2016/17 Tiboldi Tibor Kosárlabda Emléktorna szeptember Tiszaligeti Napok szeptember 21-25. lányok Bozsó Katica 11. c Mukácsi Éva 11. c Deme Zsófia 11. d Ratkai Bonita 11. d Józsa Viktória
2017. JÚNIUS 20. KEDD
2017. JÚNIUS 20. KEDD Tanár Juhász Ármin Krisztián angol nyelv Duliskovich Gabriella 8:00 8:00 Kutasi Máté József angol nyelv Duliskovich Gabriella 8:15 8:15 Aszódi Luca Katalin angol nyelv Duliskovich