Orgonafelújításra készülnek a római és örmény katolikusok Gyergyószentmiklóson részlet
|
|
- Imre Dobos
- 6 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 nagyon csehül állok, s képtelen vagyok Róla csak egyetlen fényképet is találni. E kiváló örmény-magyar a kolozsvári Tudományegyetem könyvtártisztje volt, Cluj mai egyeteméhez azonban - sajnos! - hiába fordulnék reá vonatkozó adatokért, - tapasztalatból mondom, - hogy nemcsak adatokat, de még egy elutasító választ sem kapnék. Ezért érdeklődöm Önöktől. Persián Kálmánra vonatkozó adatok (esetleg Róla szóló írás, nekrológ, stb) kerültek-e az Önök látókörébe? Tudnának-e tanácsot adni, hogy az eredmény reményében hol kutassak, hová forduljak? A Széchenyi Könyvtárban csak Tőle származó írások találhatóak, de olyanok, amelyek rá vonatkoznak, olyanok nincsenek. Arcképe sem található ott sem. Érdeklődöm hát, hogy Persián Kálmán feledésre ítélt örmény-magyarral kapcsolatban bármely tanácsot (adatokat, fényképet) tudnának-e nekem adni? Szíves válaszukat várva, Üdvözlettel, Dr. Polgárdy Géza nyugd. jogász, közgazdász, szociológus, turista író Orgonafelújításra készülnek a római és örmény katolikusok Gyergyószentmiklóson részlet Felújításra, restaurálásra szorul a gyergyószentmiklósi Szent Miklós római katolikus és örmény katolikus templom orgonája. Ugyanakkor mindkét plébánia terveket készíttetne épületfelújításhoz, a római katolikus istenházában pedig a festett üvegablakokat is visszaállítanák. Saját erőből azonban nem futja erre, önkormányzati finanszírozásra számítanak. Örmény értékmentés 1901-ben készült pneumatikus rendszerű hangszer vár felújításra az örmény katolikus templomban. Gál Hunor plébános elmondta a királynők hangsze rét szeretnék kellő módon restaurálni, akár koncertek megtartására is alkalmassá tenni. Lévén, hogy az orgona is műemlékként van nyilvántartva, ez az, amit tehetnek, átépítésére, bővítésére nincs lehetőség. Ugyanakkor tervkészítésen is gondolkodnak, ami magába foglalná a templom teljes körű felmérését falkutatással együtt annak érdekében, hogy a későbbiekben sor kerülhessen belső festésre, restaurálásra, a templom és cinterem rendbetételére. Az örmény egyházközség orgonája 28 ezer lejből újulhatna meg, a templom restaurálásának tervezési munkálataihoz pedig 45 ezer lejt kértek. (Forrás: Krónika-online szeptember 24) Tarka nap: Issekutz Sarolta és Sinka Sára 2. o. 44
2 2016 tavaszán a PPKE rektora, Prof. Dr. Szuromi Szabolcs Anzelm O. Praem jereváni látogatásán ígéretet tett arra, hogy a közeljövőben a magyarországi katolikus egyetemen armenológiai tanszék megnyitására kerül sor. Egy tanszék megalapítása, szakmai hátterének biztosítása azonban több mint egy cégalapítás, nem szokott rövid időn belül végbemenni. A Pázmány Péter Katolikus Egyetemen ez mégis sikerült és fél éven belül létrejöhetett a szervezeti egység, az ehhez kapcsolódó pénzügyi háttérrel, oktatói közösséggel és szakmai programmal. A PPKE Egyetemi Tanácsa támogatta a tanszék felállítását, valamint a képzés akkreditálási eljárásának megindítását, Veres András, a Magyar Püspöki Kar elnöke, a PPKE nagykancellárja 2016 szeptember 1-től jóváhagyta az Armenológiai november-december Kovács Bálint A Pázmány Péter Katolikus Egyetem Armenológiai tanszékének megalakulása és céljai Prof. Ruben Mirzakhanyan, Dr. Kovács Bálint kinevezett tanszékvezető és prof. Fodor György dékán tanszék létrehozását egyetemünkön. A PPKE Bölcsészettudományi Karának Kari Tanácsa pedig támogatta az Oktatási Hivatalnál kezdeményezett specializáció-bejegyzést így az egyetem történelem szakos MA képzésének keretében a hallgatók 2016 szeptemberétől önálló, örmény-tanulmányok specializáción folytathatnak tanulmányokat. A cél az önálló, akkreditált, angol-nyelvű mesterképzési szak beindítása örmény tanulmányok MA néven, amelyre előreláthatólag 2017 legkésőbb 2018 szeptemberétől kerülhet sor. A képzés és a PPKE Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karán (BTK) létesülő szervezeti egység részleteiről néhány hete Prof. Fodor György dékán további Az Armenológiai Tanszék felavatása 45
3 tárgyalásokat folytatott Örményországban. A PPKE rektora, valamint a PPKE-BTK dékánja nagyon támogatják a képzés és tanszék munkáját, hiszen a katolikus egyetemen az örmény kutatásoknak már több mint egy évtizedes hagyománya van, megvan tehát az ehhez szükséges szakmai háttér, ugyanakkor a világ első keresztény nemzetének kultúrájáról, történetéről van szó. Ezeket az előfeltételeket jól kiegészíti a Vatikán és az örménység kiváló kapcsolata amely elég erősnek bizonyul ahhoz, hogy a Magyarország - Örményország megszakított diplomáciai kapcsolatain felülkerekedjen: az örményországi egyetem rektora egyértelműen jelezte, hogy azért kapott az állami fenntartótól engedélyt a magyar állami egyetemmel való együttműködésre, mert az a Vatikán által elismert katolikus egyetem. Az armenológiai képzést és kutatást biztosító tanszéket 2016 október 21-én Balról: Dr. Kovács Bálint, dr. Issekutz Sarolta, Prof. Ruben Mirzakhanyan és házastársa 46 Prof. Ruben Mirzakhanyan és házastársa avatták fel ünnepélyesen Piliscsabán, a Jereváni Állami Pedagógiai Egyetemnek a PPKE meghívására október 20. és 25. között Magyarországon tartózkodó delegációja jelenlétében, amelyet az örmény egyetem rektora, Prof. Ruben Mirzakhanyan vezetett az egyetem két dékánjának Dr. Edgar Hovhannisyan és Dr. Tigran Mikayelyan és további oktatóinak részvételével. Ekkor került sor a tanszékvezető kinevezésére és az oktatók munkaszerződésének az átadására is. A tanszék a Pázmány Bölcsészettudományi Karán, a Prof. Őze Sándor vezette Történettudományi Intézet keretében folytatja munkáját, amely kifejezi azt, hogy az egyetem eddigi, e téren végzett főleg a kárpát-medencei örménység történetét vizsgáló konferenciái és kutatásai az új tanszékkel összhangban vannak, és a tanszék megalapításának a szakmai hátterét biztosítják. Őze Sándor rendezte meg 2002-ben az
4 2016. november-december Örményország Kincsei Titkok az Ararátról kiállítást, amely mintegy a kiindulópontjává vált a későbbi tevékenységnek. A tanszék megbízott vezetőjévé e sorok íróját nevezte ki az egyetem rektora, akinek a feladata a tanszék vezetésén túl a tanszék szervezeti és működési rendjének kialakítása, különösen a nemzetközi együttműködésekben vállalt kötelezettségekre. A tanszék főállású munkatársai nemzetközileg elismert A küldöttség találkozása Fülöp Ákos plébánossal szakemberek: Dr. Vahe Tachjian libanoni származású örmény történész, aki Párizsban Dr. Elke Hartmann, jeruzsálemi örmény származású oszmanista és történész, Berlinben szerzett PhD fokozatot, kutatási té- houshamadyan.org) kutatóprojekt vezető- doktorált és a Houshamadyan (www. mája pedig az Oszmán Birodalom modernizációja, kisebbségei, illetve az örménapi életének a rekonstrukciója az Oszje, amelynek célja az örmények mindennyek ellen elkövetett népirtás. mán Birodalomban. Mellettük megbízott előadóként a 2016/17-es félév őszi szemeszterében Ronald Suny, a University of Michigan professzora, valamint Szuromi Kristóf, a PPKE Történettudományi Intézet tanársegéde tart szemináriumot a hallgatóknak. A tanszék oktatási nyelve az angol. Egy ilyen, nemzetközi érdeklődésre igényt tartó programnak mind az oktatói, mind a hallgatói nemzetközi közegből kerülnek ki és a cél is a nemzetközileg prosperáló képzés biztosítása. Az első szemeszterben az örmény specializációra érdeklődő hallgatók száma meglehetősen nagy, mintegy hallgató iratkozott fel a szemináriumokra és előadásra. A nagy érdeklődés hátterében a 2016 tavaszán, a Kaukázusba megszervezett tanulmányi kirándulás pozitív tapasztalata áll: azok jelentkeztek ugyanis örmény A múzeumban specializációra, akik személyesen megélték 47
5 az örmény kultúrával, az örmény tájjal, az örmény társadalommal való találkozást. Mellettük Jerevánból is vannak hallgatóink, a két egyetem között megkötött ERASMUS+ szerződésnek köszönhetően. A létrejött armenológiai tanszék nemzetközi tudományos életben való létjogosultságát igazolja, hogy már a megalakulás idején együttműködési szándékát jelezte a Lipcsei Egyetem Kelet-Közép-Európa Intézete (GWZO), valamint a világ egyik legnagyobb örmény alapítványa, a liszaboni székhelyű Gulbenkian Alapítvány. Ez utóbbi szervezet ígéretet tett 2017 őszétől három éves időtartamra, évenként 5 külföldről érkező hallgató tanulmányainak a finanszírozására: önálló ösztöndíjat hoznak létre a Pázmány örmény tanulmányok képzésében részt vevő diákoknak, fizetve tandíjukat, útiköltségüket és ellátásukat. Emellett meghívást kaptunk egy amerikai utazásra is, amely során a michigeni, los angelesi, fresnói, bostoni Armenian Studies központokban mutathatjuk be a megalakult tanszék munkáját és céljait. A nemzetközi közösség mellett nagy reményeink vannak a magyarországi örmény A professzorok ajándéka az örmény katolikus plébániának közösség segítségére. Az egyetem nagyvonalúan támogatja az armenológia munkáját, fizetve az oktatókat, bővítve a könyvtár állományát, fogadva a külföldi vendégoktatókat. Amelyet azonban nem tud biztosítani, az a diákok száma. Csak úgy működhet hosszabb távon a tanszék és a tervezett szak, ha elégséges diák áll minden évben rendelkezésre, ugyanis ő utánuk vagy a magyar állam fizet normatívát (amennyiben magyar állampolgárok), vagy a diákok fizetnek tandíjat. Tehát a diákok létszáma az, amely a képzés és tanszék gazdasági hátterét biztosítja. Részben bízunk abban, hogy a kárpát-medencei örménység köréből mindig érkeznek diákok, akik az államilag támogatott képzésben vesznek részt. Részben e sorok útján is szeretnénk azt kérni a hazai örmény önkormányzatoktól, hogy támogassák az ide érkező örmény diákokat. Ennek módja akár az ösztöndíj alapítás (hasonlóan a Gulbenkian Alapítványhoz), akár a kollégiumi költségek átvállalása. Ilyen jellegű felajánlásokra a PPKE armenológiai tanszéke nyitott és az egyetemmel vagy kollégiumokkal létrejövő szerződés megkötését örömmel veszi. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Szőke István Jászai Mari-díjas, Déryné díjas, Aranyokleveles színész, rendező 74 éves korában október 30-án elhunyt. Temetéséről később történik intézkedés. Emlékét kegyelettel megőrizzük! 48
6 2016. november-december Mindszenty-emléktáblát avattak Rómában Emléktáblát avattak Mindszenty József egykori római címtemplomában, a magyarok nemzeti templomaként ismert római Santo Stefano Rotondo-bazilikában november 4-én. Az első vértanúról, Szent Istvánról elnevezett római templomban elhelyezett emléktáblát a magyar kormány állította Mindszenty József címtemplomának birtokbavétele hetvenedik és a magyar forradalom hatvanadik évfordulója alkalmából. Az emléktábla-avatáson beszédet mondtak Habsburg-Lotharingiai Eduard szentszéki magyar nagykövet és Paczolay Péter római magyar nagykövet. Habsburg-Lotharingiai Mihály, a magyarországi Mindszenty-alapítvány elnöke, a Szuverén Máltai Lovagrend magyarországi nagykövete beszédében úgy fogalmazott, Magyarország ma valóban szabad és keresztény, olyan alaptörvénnyel, amely Istent helyezi az első helyre. Hozzátette, Magyarország kormánya a keresztény értékeket védi, miközben a megöregedett, fáradt és gyenge európai kontinens hátat fordított Krisztusnak. A november 4-i nemzeti gyásznapon tartott, emléktábla-avatással egybekötött megemlékezésen a hazáért, az 1956-os áldozatokért és a menekülteket segítőkért mondott imádságot Németh László prelátus, olaszországi magyar főlelkész vezette. Az imádságon jelen voltak a római Pápai Magyar Intézet és a Collegium Germanicum-Hungaricum hallgatói. Az emléktáblát Walter Brandmüller bíboros, a Pápai Történelemtudományi Bizottság Fotó: Vatikáni Rádió magyar nyelvű adásának szerkesztősége, Sacred-destinations.com nyugalmazott elnöke áldotta meg. A nemzeti kulturális alap támogatásával készült magyar-olasz nyelvű tábla Csíkszentmihályi Róbert Kossuth-díjas művész alkotása. Mindszenty Józsefet ( ) XII. Pius pápa kreálta bíborossá 1946 februárjában, és római címtemplomaként a Santo Stefano Rotondo-bazilikát jelölte ki. Rómának ez a kerek alakú ókeresztény bazilikája egykor a magyar pálosoké volt és a 15. század óta a magyarok nemzeti templomaként ismert.az emléktábla a templomban eltemetett Lászai János római gyóntató 1523-as sírja feliratának sorait idézi, mely szerint Róma mindannyiunk közös hazája volt és marad. Forrás: MTI november 5. 49
7 Receptek az örmény gasztronómiából Az örmény konyha receptjei címmel adott ki kétnyelvű angol és román kiadványt a nagyszebeni Szeben Ma Egyesület a román kormány interetnikai kapcsolatok főosztálya támogatásával. A már piacon lévő, dr. Issekutz Sarolta, a budapesti Egyesület elnöke által magyar nyelven megjelentetett receptkönyv után hiánypótló jellegű ez az új kiadvány, amely a román és külföldi látogatók számára kíván ízelítőt adni az erdélyi, különösen pedig az erzsébetvárosi örménység gasztronómiai kultúrájából, betekintést nyújtva általában, de különösképpen az egykori ebesfalvi (erzsébetvárosi) örménység szakácsművészetébe. A Noé bárkáját mindmáig rejtegető Ararát hegység alatti örménység által a világnak ebbe a részébe elhozott étkezési szokások, receptek segítik hozzá a kiadvány olvasóját, hogy megismerje a világ első hivatalosan kereszténynek nyilvánított országa lakóinak konyhaművészetét. A kötetben felsorolt 40 recept a kétnyelvűség adta előnyöket kihasználva oszt meg olyan titkokat a romániai és a más tájakról idevetődő olvasóval, hogy 50 miből és miként készül az örmény konyha híressé vált finomsága, az angadzsabur leves, mi is az a hurut és hogyan kell elkészíteni ezt a kétezer évvel ezelőtt az örmények által feltalált vegetát, útbaigazítást adnak az örmény joghurt, a madzoon, a menynyei, babból és szárított gyümölcsből készült leves, a tukmász készítéséhez, megosztják az émelyítően édes, de mennyeien finom dalauzi (amelyhez a örmények ódát is írtak) titkát. A fiatal, újságírókból és bölcsészekből álló kollektíva a kötetet 450 példányban nyomtatta ki, ennek egy részét csütörtökön átadta az erzsébetvárosi örmény egyesületnek, hogy ingyenesen ajánlhassák fel az oda elvetődő turistáknak, látogatóknak, s feltett szándékuk, hogy folytatják a romániai kisebbségek gasztronómiai kultúráját bemutató népszerűsítő kiadványok további megjelentetését. Forrás: Székelyhon.ro Bakó Zoltán Comment: Verzár Csongor: dr Issekutz Sarolta könyve kultúrtörténeti remekmű.
8 2016. november-december Örmény Művészeti Fesztivált tartottak Gyergyószentmiklóson szeptember 9-11-e között hatodik alkalommal szervezték meg Gyergyószentmiklóson az Örmény Művészeti Fesztivált. A rendezvény megnyitója a város örmény-katolikus templomában zajlott. A rendezvényen részt vett Kőrösi Viktor Dávid konzul. Szombaton az örmény értékekről tartottak konferenciát. Garda Dezső történész alaptémáját a pricskei kontumáció adta. Biblia az örmény hagyományban címmel tartott előadást Fröhlich Ida, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem (PPKE) történésze. Őze Sándor üzenetét küldte a konferencia résztvevőinek. Jó hírt osztott meg a történész: tanulmányi úton vettek részt a Kaukázusban harminc PPKE-hallgatóval. A Marosvásárhelyről érkező Kálmán Attila elitkutató a Karátsonyi családot mutatta be, akik őse, Guidó már 1858-ban grófi címet kapott. A remetei Pál Emese a Kabdebók családfájáról, életviteléről beszélt. Szombaton négynyelvű román, magyar, angol és örmény táblát lepleztek le a kontumáci kápolnánál. A továbbiakban még számos program, koncert, könyvbemutató is része volt a fesztiválnak, akárcsak a Kisboldogasszony-napi búcsú és a vasárnap délutáni Hurutfesztivál. Magyarország Főkonzulátusa Csíkszereda honlapjának híreiből szeptember 12. Nagy sikerű rendezvénysorozat volt Marosvásárhelyen Az idei rendezvénysorozat két napig tartott. Olyan, örmény származású, egykoron a közéletre nagy hatással bíró, ám mára a kollektív emlékezetből kikopott személyiségekről hallhattunk értekezéseket, akiknek életútja, életfelfogása máig példaként állhat előttünk. Az emlékezés lapjai tiszteletadás Görög Joachimnak címmel tartott előadást a néhai, hatalmas tiszteletnek örvendő gyergyószentmiklósi plébánosról, politikusról Fórika Sebestyén, aki leginkább Görög Joachim szónoki mivoltát hangsúlyozta. Mint mondta, megmaradtak beszédeinek kéziratai, prédikációi. Balázs Árpád székelyudvarhelyi előadó egy, a leginkább Székelyföldön ismert, egykori birkózóról, Tamási Áron jó barátjáról, Keresztes Lajosról tartott előadást Hentesből világbajnok címmel. (A Füzetekben évekkel ezelőtt bemutattuk, sőt a róla készült kisfilmet is.) Kora férfi-szépségideáljának tartották, 1929-es álomesküvőjéről filmet forgattak, a neten megtalálható. A parajdi iskola sporttermét róla nevezték el, a Hargita Megyei Tanács Keresztes Lajos-díjat hozott létre, sporttörténeti konferenciasorozatokat tartanak a nevében, könyvet írtak róla. Példakép volt 51
9 és ma is az. Fancsali János zenetörténész A magyar örmények zenei élete címmel tartott előadást Olyan művészekről hallhattunk, mint a Marosvásárhelyen elhunyt Kabdebó Rozália, Liszt Ferenc egyetlen örmény származású tanítványa vagy Hollóssy Kornélia operaénekesnő. Orbán Zsolt történész 1956 körülmények, események, örmények címmel tartott előadást a forradalomról és Pongrátz Gergelyről, a Corvin köz örmény származású, legendás parancsnokáról. Erdélyben az örmény (gyökerü magyarok) közül most is, akárcsak 1848-ban, számosan vállalták a forradalom ügyét. (A Füzetekben megjelentettük néhányuk adatait) Ősz Domokos örmény népdalokat és táncdalokat adott elő, majd az András Lóránt Társulat fellépése következett. A táncszínház hagyományos, kaukázusi viseletbe öltözött, fiatal művészeinek előadásában Marosvásárhelyen először láthattunk örmény táncokat. A Maros Megyei Múzeum várbeli épületében lévő kiállítóteremben Hamlet Gasparian nagykövet nyitotta meg az Örményország határmódosulásai a világ kódexeiben című vándorkiállítást, a tárlatot dr. Bartos Elekes Zsombor méltatta. A Bolyai téri unitárius egyházközség Dersi János termében kézműveskavalkád és tárlatnyitó volt, Ávéd Rózsa mondott beszédet, a kiállításon szereplő munkák Csiki Margit fali fái, Demeter Irén és Dobribán Anna kerámiái, valamint Lili Adam Seyranyan bőrdíszművei. (Forrás: Népújság. Marosvásárhely, október 17. K. Nagy Botond írása alapján kivonatot készítette B. J.) Élő emlékezet Örmény származású családok Marosvásárhelyen 6. rész KERESZTES CSALÁD ZACHNOK MÁRDIROSZ ZÁCHÓ MÁRTON (*Beszterce, 1666 Gyergyó, 1753) Felesége: DSISCHATUN (* ) Házasságkötés: 1697, Beszterce Gyermekeik: (1) Chénganosz (* ) (2) Kristóf (*Szépvíz, 1699 Szépvíz, 1770) - kereskedő Felesége: /GOSKÁR/ ERANOSZ VERO- NIKA (*1719 Szépvíz, 1788) Házasságkötés: 1737 Gyermekeik: (2.a) Mardirosz / Márton / (*Szépvíz, 1737 Szépvíz, 1796 ) kereskedő Felesége: MÁNYA ANNA (*1749 Szépvíz, 1783) Házasságkötés: 1771 Gyermekeik: (2.a.1) Kristóf (* ) (2.a.2) Mária (* ) (2.a.3) Kajtán (* ) (2.a.4) Gergely (*Szépvíz, 1778 Szépvíz, 1832) 52
10 Felesége: FRENKUL TERÉZ (*Gyergyó, ) Házasságkötés: 1803 Gyermekeik: (2.a.4.1) Mardirosz (* ) (2.a.4.2) Anna (*1805 -?) (2.a.4.3) Antal (* ) (2.a.4.4) Mária (*1810 -?) (2.a.4.5) Lukács (*1813 -?) (2.a.4.6) Kajtán (*1815 -?) (2.a.4.7) János (*1817 -?) (2.a.4.8) Gergely (* ) (2.a.4.9) Mózes (*Szépvíz, ?) Házasságkötés: 1854 Gyermekeik: (2.a.4.9.1) József (* ) (2.a.4.9.2) Róza (* ) (2.a.4.9.3) Lázár (*1865 -?) - MÁV alkalmazott Csíkszeredában Csíkszeredában majd Marosvásárhelyen élt Felesége: VERESS BERTA Házasságkötés: 1894 Gyermekeik: (2.a ) Lázár (* ) (2.a ) Gyula (*1896 Marosvásárhely, 1979) - építkezési vállalkozó Felesége: KOVÁCS GIZELLA Házasságkötés: 1920 Gyermekeik: (2.a ) Gyula (*Marosvásárhely, 1921 Marosvásárhely, 2015) Házasságkötés: 1951 Felesége: PÁLL MAGDA zongoratanárnő Családi házuk (a mai Toplica utca 10 szám), a leszármazottak tulajdona. Gyermekük: (2.a ) Pál (*1953) - családjával Marosvásárhelyen él november-december Keresztes Gyula a Református Kollégiumban érettségizik (1939), Budapesti Műszaki Egyetem Építészeti karán szerez diplomát (1944). A II. Világháború után a Vásárhelyi Városi Néptanács műszaki osztályán építésztervező, Marosvásárhely főépítésze ( ) majd a helyi Tervező Intézetben tervező műépítész nyugdíjazásáig. Az 1960-as évek elején a Magyar Autonóm Tartomány területén felméri - tanulmányozza a műemlékeket, tervezi és vezeti a helyreállítási munkálatokat, munkaterülete később Maros megyére korlátozódik. Fő művei. Maros megyei kastélyok és udvarházak (1966), Vásárhelyen vásár tartatik (1996), Marosvásárhely régi épületei (1998), Marosvásárhely szecessziós épületei (2000), Maros megye középkori templomai (2011). Helyi, országos, külföldi szaklapokban közli szakdolgozatait a műemlékekről. (400 cikke jelent meg). Az EMKE, Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság, Református Kollégium Öregdiákok Baráti Körének aktív tagja, épület-helyreállítási munkálatokban szakmai tanácsadóként segíti az egyházakat. Kitüntetései: Marosvásárhely díszpolgára 1997, Város neves személyisége 2001, a Marosvásárhelyi Rádiótól, Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány Emlékplakett 2003, Bolyai Farkas emlékplakett 2006 a Református Kollégiumtól, Európai Bolyai Társaság részéről Elismerő oklevél. (2.a ) Béla (*Marosvásárhely, 1921 Marosvásárhely, 1921) (2.a ) Béla (* ) (2.a ) István (* ) (2.a.5) Róza (* ) (2.b) Todor (*1739 -?) 53
11 (2.c) Lázár (*1747 -?) (2.d) János (*1749 -?) (2.e) Szultána (* ) (2.f) Bogdán (* ) (2.g) Vártán (*1753 -?) (2.h) Mánuság (*1755 -?) Miklós (* ) Mánug (*1703?) Márton (* ) Mária (*1709?) Donig (* ) Zakariás (* ) Felhasznált irodalom: Dr. Száva Tibor Sándor: Gyergyói és Szépvízi magyarörmények nyomában, Csikszereda, 2008, ; 703; 709; 716. Adatközlő: Keresztes Gyula, Keresztes Pál Vitéz cím és vitézi jelvény viselésére feljogosító igazolvány 1942-ből 54
12 2016. november-december Az füzetek (XX. évfolyam) évkönyv tartalomjegyzéke XX. évfolyam 221. szám január-febuár Örmény katolikus szentélyek oltárok - Dr. Sasvári László Isten áldása kísérte karácsonyi összejövetelünket - Esztergály Zsófia Zita Beszámoló az Kulturális Egyesület évi működéséről - dr. Issekutz Sarolta elnök Karácsony különös csillaga - Czakó Gábor 85. születésnapján köszöntjük Murádin László nyelvészt - Németh Júlia Hat évtizedes szakmai pálya - Péntek János Az Úr csodásan működik Bálintné Kovács Júlia Nosztalgia Klub M Erdélyi örmény-magyarok forgataga - interjú dr. Puskás Attilával Nagy-Bodó Tibor Beszámoló Velünk élő kultúrák: Örmények - Dr. Issekutz Sarolta Örökbe fogadható harangok T. Gál Hunor örmény plébános Meghívók: Farsangi bál, Fővárosi Örmény Klub Egyházi Hírlevél január - Fülöp Ákos plébános Köszönő levél dr. Jakubinyi György érsek Örmény katolikus szentélyek oltárok - Dr. Sasvári László Magyarörmény ünnep a MOM-ban BLA A remetei örmények (2. rész)- Bálintné Kovács Júlia Élő emlékezet Örmény származású családok Marosvásárhelyen 3. Szentpétery Nemzetiségi kulturális és gasztronómiai est - Ispánkiné S. Katalin Örmény emlékkiállítás nyílt a PKE-n - P. Nagy Noémi dr. Jakubinyi György érsek Párizs főpásztorával koncelebrált a vasárnapi gyászmisén - Agonás Szonja/Magyar Kurír Oxendius Verzellescus - Armenopolis püspöke - Riti Vera Két műhely Kátai Mihály festőművész kiállítása Ne legyen hallgatás konferencián emlékeztek a Gulágra- Fejfák, sírkövek emlékezete - Sztojka Tamás Kincses Kolozsvár, Kalotaszeg, Mezőség és a Havasok ölelésében Erdélyjárás magyarörmény vonatkozásokkal, 2016 Kozma Simon képzőművész M Elhunyt Kobzos Kiss Tamás Szomorújelentések tintakő könyvesbolt IDEA könyvtér 55
13 XX. évfolyam 222.szám március-április Együvé tartozás és jótékonyság - ismét farsangi bál volt a Fővárosi Örmény Önkormányzatnál - Pagonyi Judit II. Örmény Farsangi Bál - Szalay-Bobrovniczky Alexandra Urunk bemutatása és égtájáldás a budapesti örmény katolikus lelkészségen - Verestói Nárcisz/Magyar Kurír Krikor atya látogatása Szenttamássy Katalinnál SZK. Agárdy Gábor Ikonkiállítás - Az ipademről küldve 100 évvel ezelőtt, március 3-án született dr. Issekutz János - dr. Issekutz Sarolta Teljes és azonnali leszámolás a magyarokkal! - Simon Mária Tímea Örökbe fogadható harangok - T. Gál Hunor örmény plébános Születésnapi beszélgetés Dr. Jakubinyi György gyulafehérvári érsekkel - Daczó Katalin Nyílt levél Miatyánk - dr. Issekutz Sarolta Az Kulturális Egyesület tájékoztató felhívása a nemzetiségi választásokat követő együttműködésről. - Az Országos Örmény Önkormányzat EÖGYKE frakciója Nyílt Levél Puskás Attilához - Esztergály Zsófia Meghívó: I. Kárpát-medencei Magyarörmény Találkozó Meghívó Zeneagape Szongoth Gábor Sajtótájékoztató március 7. dr. Issekutz Sarolta Egyik visszhang a Sajtótájékoztató után Velünk élő kultúrák Magyar Idők Rövid jelentés a Velünk élő kultúrák: Örmények országos középiskolai vetélkedő döntőjéről B.J. Hogyan látszott a verseny a kispadról? Balogh Jenő Gyorsjelentés lapzárta után. - Esztergály Zsófia Tiszteletadás és főhajtás - háromnyelvű kiadvány jelent meg az örménység tragédiájáról Esztergály Zsófia Nuridsány Zoltánné kitüntetése Séta a Nagyképzőben H.A. Büszkék vagyunk díjazottjainkra tintakő könyvesbolt IDEA könyvtér II. Örmény Farsangi Bál képgalériája Velünk élő kultúrák: Örmények országos tanulmányi verseny képgalériája Köszönetnyilvánítás I.S. Elhunyt Devich Sándor - Dr. Vigh Andrea Szomorújelentések 1 % 56
14 2016. november-december XX. évfolyam 223. szám május-június Visszatekintés a Velünk élő kultúrák: Örmények orsz. középiskolai tanulmányi versenyre M A verseny tanulságai számunkra - A Kazinczy Ferenc Gimnázium és Kollégium csapata Magyarörmények nyomdokain Erdélyben 2016 Kulturális Egyesület diákprogramja Erdélyi magyarok, örmény magyarok múltja és jelene Nagy Csaba Benedek Bécsi utazás I.S. Beszámoló a III. helyezett kecskeméti Bolyai János Gim názium csapata budapesti látogatásáról Fővárosi Örmény Klub, április 21. Az Örmény Genocídium: évvel utána - Hamlet Gasparian Törökország - Örmények száz évvel a tragédia után - Anyaföld - Bakodi Péter Ami a szívnek látható - Nagy B. Sándor Márton Áron szellemiségét elevenítették fel Gyergyószentmiklóson - Baricz Tamás Imola Megnyitó (Bach Hédi és Szervátiusz István) - Benedek Katalin Programajánló Meghívó: I. Kárpát-medencei Magyarörmény Találkozó Megújult templomban ünnepeltek az örmények május Daczó Katalin Morfondírozások csúsztatásokról, mellébeszélésekről, vádaskodásokról. Bálintné Kovács Júlia Élő emlékezet Örmény származású csa ládok Marosvásárhelyen 4. Lukácsfy - Széll Az örmény írás - Hegedüs Annamária Gyergyói zenészlányok bécsi szárnyalása: Kósa Mária és Júlia (fuvola) - Varga Gabriella A Vatikáni-Rádió március 30-án elhangzott magyar adásából sv Korniss Péter hátországa Kötődések - Schäffer Erzsébet A nagyváradi Cziffra család - Pásztai Ottó tintakő könyvesbolt IDEA könyvtér A kettős könyvvitelt vezető egyéb szervezet egyszerűsített beszámolója és közhasznúsági mellékletei (EÖGYKE) Szomorújelentések XX. évfolyam 224. szám július-augusztus A nép túlélését és az evangélium fényét köszönhetik neki Világosító Szent Gergely ünnepe Szamosújváron Dg Szamosújvári örmény búcsú Esztergály Zsófia Zita Világosító Szent Gergely búcsú Budapesten M. Világosító Szent Gergelyre emlékeztek - Zuglói Lapok 57
15 Az örmény vetélkedő margójára Endrődi Szabolcs Örmények és magyarok a Kaukázusban I. - Hegedüs Annamária Márton Áron, az első világháborús katona - Bálintné Kovács Júlia Folytatódik az örmény építkezés Gyergyószentmiklóson - Balázs Katalin Kárpát-medencei nemzetiségi párbeszéd - Esztergály Zsófia Zita Örmény múltidézés Erzsébetvárosban - Bögözi Attila Ángádzsáburleves, mint ima - Bögözi Attila Felépült az iskolánk! - A szamosújvári TÉKA Alapítvány TÉKA Hírmondó Nemzetpolitika naprakészen - hír és háttér a Kárpát-medencéből - Dr. Szili Katalin Névjegy Korniss Péter A csendes Szamosújvár dr. Issekutz Sarolta Ki volt Világosító Szent Gergely? - Fülöp Ákos plébános Örmény katolikus keresztelő volt ismét az Orlay utcai templomban Holdkórosok fesztiválja a Műcsarnokban V.M. Berlin elítélte az örmény népirtást Népszabadság Tiltó lista dr. Issekutz Sarolta Meghívó Búcsú Albert Annamáriától - Benkő Judit Szomorújelentések XX. évfolyam 225. szám szeptember-október Együtt az úton Örmények és magyarok a Kaukázusban (II. rész) - Hegedüs Annamária Színházat kell csinálni a táncból 85 éves Novák Ferenc Tata - kulturpart.blog.hu, folkradio.hu, Kabdebó Lóránt, az iskolaépítő - Ficsku Pál Hetvenöt éves Jankovics Marcell - Murádin Jenő: Magyarörmény Paletta Értékes időt töltöttek együtt, értékes tartalommal Szépvíz Mert szeretünk Erdély Barangolás és honismereti túra Erdélyben - dr. Korinekné dr. Hámor Beáta Tuzáné Szentpétery Katalin Gyergyói fiatalok budapesti látogatása Élő emlékezet Örmény származású családok Marosvásárhelyen Sándor és Waitsuk család A Fővárosi Örmény Klub augusztus 18 Közösségi hírek, programajánló Fülöp Ákos és Kövér István Meghívók Czetz János - Dr. Petri Edit Pongrátz Gergely 56-os élő hagyatéka - Papp Annamária Kiskunmajsa, Pongrátz-ház kicsit másként - Hegedüs Annamária Közelebb a hívekhez - Márton Áron - Szőcs Csaba 58
16 2016. november-december Szecessziós dalművel zárt a Budavári Zenei Szalon - Várnegyed XXI. évfolyam Lara De Mare: Égben maradt repülő Keresztes Ildikó - Galsai Dániel Kupagyőztes focispalánták - Gergely Imre Toborzó - Budapesti Örmény Katolikus Lelkészség tintakő könyvesbolt IDEA könyvtér Szomorújelentések Les adieux Nina Panieva-Sebesi emlékére - Demény Attila XX. évfolyam 226. szám november-december A templom védőszentjének búcsúja és a Szentkereszt megünneplése Z.A.D. Mert szeretünk Erdély Barangolás és honismereti túra Erdélyben II.r.- dr. Korinekné dr. Hámor Beáta Tuzáné Szentpétery Katalin Velencét látni és Észak Olaszország örmény emlékei Hegedüs Annamária Átadták Szamosújváron a szórványgimnáziumot Székelyhon.ro Hegyvidéki gálaműsor Az aradi vértanúkra emlékeztünk Esztergály Zsófia Zita Az aradi vértanúk és Czetz János honvédtábornok Siposné dr. Kecskeméthy Klára Felavatták Kiss Ernő honvédtábornok szobrát Eleméren Kónya-Kovács Otília Szobrot kapott Kiss Ernő honvédtábornok a vajdasági eleméren Hírek Ma Alánk folyt a vérük 1956 Várady Mária Nosztalgia Klub Vendégségben Pongrátz Gergelynél lejegyezte id. Wertán Zsolt Krizdosz dznáv ávédisz! Krisztus megszületett! Egyél jót tegyél jót! gasztronómiai jótékonysági mozgalom indult Pagonyi Judit 80. (Kabdebó Lóránt) Meghívó Fővárosi Örmény Klub december Buzdítás a Plébánia támogatására Keve Mária A Gulág mindennapjait dolgozza fel egy vándorkonferencia MH-MTI Elkobzott életekről a csíkszeredai városházán Péter Beáta Meghívó A csendes Szamosújvár II. rész dr. Issekutz Sarolta Olvasói levelek Orgonafelújításra készülnek a római és örmény katolikusok Gyergyószentmiklóson A Pázmány Péter Katolikus Egyetem Armenológiai tanszékének... Kovács Bálint Szomorújelentés Mindszenty-emléktáblát avattak Rómában MTI Receptek az örmény gasztronómiából Bakó Zoltán Örmény Művészeti Fesztivált tartottak Gyergyószentmiklóson Nagy sikerű rendezvénysorozat volt Marosvásárhelyen Élő emlékezet Örmény származású családok Marosvásárhelyen 6. rész 59
17 A jereváni küldöttség fogadása a budapesti örmény katolikus lelkészségen (cikk 45. oldal) Az Kulturális Egyesület székhelye: 1015 Budapest, Donáti utca 7/a. Postacíme: 1251 Budapest, Pf. 70. Tel/fax: 06(1) Bankszámlaszám: Budapest Bank Rt. Királyhágó fiók: Elnök: dr. Issekutz Sarolta füzetek Az Er dé lyi Ör mény Gyö ke rek Kul tu rá lis Egye sü let kétha vonta meg je lenő ki ad vá nya A ki ad ványt tá mo gatja: a Fővárosi Örmény Önkormányzat (1054 Bu da pest, Aka dé mia u. 1. I. eme let 179, tele fon: ) (félfogadás: hétfőn óráig, fovarosiormeny2014@gmail.com), Nyil ván tar tási szám: 2.2.4/78/2002. Budavári-, Budapest Főv. XII. ker. Örmény Nemzetiségi Önkormányzat, Zuglói Örmény Önkormányzat, Bp. Főv. XV. ker. Örmény Nemzetiségi Önkormányzat Felelős főszerkesztő és kiadó: dr. Issekutz Sarolta Munka tár sak: Dr. Sas vári László, dr. Is se kutz Sa rolta, Bál intné Ko vács Jú lia (Kolozsvár) Szerkesztőség: 1251 Budapest, Pf. 70. Tel/Fax.: (1) Lapzárta: minden páratlan hónap első hétfőjén! Tördelés: Harsáczki György Nyomdai munkák: Pannónia Nyomda Kft. 60
Az Erdélyi Örmény Gyökerek füzetek (XX. évfolyam) évkönyv tartalomjegyzéke
Erdélyi Örmény Gyökerek 2016. november-december Az Erdélyi Örmény Gyökerek füzetek 2016. (XX. évfolyam) évkönyv tartalomjegyzéke XX. évfolyam 221. szám 2016. január-febuár Örmény katolikus szentélyek oltárok
Távol az Araráttól Kiállítás és konferencia az örmény kultúráról
Távol az Araráttól Kiállítás és konferencia az örmény kultúráról 2013/04/05-2013/04/06 A Budapesti Történeti Múzeumban [1] április 5-én 16 órakor nyílik az 500 éves örmény könyvnyomtatás kulturális hatásait
10. osztály Szakközép 1. Benedek Elek Tanítóképző Székelyudvarhely /324 Joita Nicoleta, Kiss Levente, Sándor Malvina 2. Kós Károly Szakközépisko
9. osztály Szakközép 1. Nagy István Zene- és Képzőműv. Szki. Csíkszereda 218 28/402 Mátyás János Hajnalka, Szíjgyártó Bálint, Sógor Ákos 2. Gépgyártó Iskolaközpont Gyergyószentmiklós 170 24/204 Gál Levente,
5. osztály. 19 Gál Zsofia Kolozsvár Németh Nóémi Medgyes Török Ildikó Medgyes
5. osztály 1 Sipos Lehel Sepsiszentgyörgy 10 10 10 7 37 2 Kovács Krausz Zoltán Kolozsvár 10 3 10 1 24 3 Reider László Kolozsvár 10 8 5 1 24 4 Széll Melinda Csíkszereda 8 8 5,5 1 22,5 5 Kolumbán József
MEGÚJULÓ ÉPÍTETT ÖRÖKSÉG A K ÁRPÁT-MEDENCÉBEN
MEGÚJULÓ ÉPÍTETT ÖRÖKSÉG A K ÁRPÁT-MEDENCÉBEN TELEKI LÁSZLÓ ALAPÍTVÁNY 2018. ÁPRILIS 12 13. Keresd Bethlen-kastély ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR 8.30 9.00 Regisztráció PROGRAM 2018. április 12., csütörtök
Európai utas. Találkozások. Berecz András mesemondó adott nagy sikerű estet Határtalan mesék címmel május 17-én a Közép-európai Kulturális Intézetben.
Berecz András mesemondó adott nagy sikerű estet Határtalan mesék címmel május 17-én a Közép-európai Kulturális Intézetben. Az Ötágú síp című sorozatban határon túli magyar kulturális műhelyeket mutattunk
ELŐADÁSOK. Konferenciák, tudományos ismeretterjesztés
ELŐADÁSOK Konferenciák, tudományos ismeretterjesztés 1. Szabó Dezső Trianonról. Konferencia-előadás, Evangélikus iskolák kutató tanárainak I. konferenciája Budapest-Fasori Evangélikus Gimnázium, 2013.
Sapientia EMTE Gazdaság- és Humántudományok Kar. Közgazdaság képzési ág Csoportbeosztás tanév
Közgazdaság képzési ág 1 Ambrus K. Norbert A A1 2 Antal V. Tamás A A1 3 Babota G. Zoltán A A1 4 Baczoni G. Gyopárka A A1 5 Baló Cs. Zsolt A A1 6 Baricz C. Anita A A1 7 Bartha L.-J. Boglarka A A1 8 Bartók
III. Országos TDK Szakkonferencia Debrecen, 1958. május 3-4.
III. Országos TDK Szakkonferencia Debrecen, 1958. május 3-4. Szemelvények az előadáskivonatokból III. Országos TDK Szakkonferencia Debrecen, 1958. május 3. - 4. A kongresszus résztvevőinek egy csoportja
Eredménylista. Megye: Hargita Körzet: Gyergyótekerőpatak. Osztály: 1.
Eredménylista Megye: Hargita Körzet: Gyergyótekerőpatak Osztály: 1. Sorszám Tanuló neve Felkészítő tanító Az iskola neve Település Pontszám 1 Török Tímea Vargyas Hajnalka Sövér Elek Techn. Líceum Gyergyóalfalu
IV. OSZTÁLY MATEMATIKAI TEHETSÉGNAP MÁRTON ÁRON GIMNÁZIUM EREDMÉNYEK CSÍKSZEREDA OKTÓBER 9.
IV. OSZTÁLY 1 Lukács Márton 4 Nagy István Művészeti Líceum Csíkszereda 7 9 10 10 10 46 I 2 Péter István 4 Petőfi Sándor Általános Iskola Csíkszereda 5 7 10 6 10 38 II 3 Márton Vazul 4 Petőfi Sándor Általános
Március. Jézus Szent Szíve templom Kossuth Lajos park, Művelődési Ház 18-23 Lelkigyakorlat: szentmise 17,00 Jézus Szent Szíve templom
Március 15 Ünnepi szentmise Ünnepi megemlékezés, centenáriumi megnyitó Kossuth Lajos park, Művelődési Ház 18-23 Lelkigyakorlat: szentmise 17,00 22 Jubileumi Missziós Keresztút 13,00 Útvonal: Plébánia,
Eredménylista Erdővidék
Osztály: I. 1. Baló Ágnes Baló Judit Benedek Elek Gimnázium Nagybacon 148 2. Veres Zsombor Baló Judit Benedek Elek Gimnázium Nagybacon 133 3. Árpa Csilla-Izabella Benkő Tímea-Emília Kriza János Gimnázium
BUDAY-EMLÉKÉV 2017 a Buday Árpád és fia, Buday György tiszteletére rendezendő konferencia programja
Az MTA Szegedi Akadémiai Bizottság, a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Néprajzi és Kulturális Antropológiai Tanszék és Régészeti Tanszék szervezésében BUDAY-EMLÉKÉV 2017 a Buday Árpád és
Descendants of Urbanus Benedek
Descendants of Urbanus Benedek 1 1 Urbanus Benedek 1430 -... 2 Name Benedek... 3 János Benedek... 3 Péter Benedekfi... 2 Antal Benedek... 3 Balázs Benedek... 4 János Benedek... 5 Balázs Benedek... 6 Mihaly
A kötetben szereplő tanulmányok szerzői
A kötetben szereplő tanulmányok szerzői Dr. Barzó Tímea, egyetemi docens, Miskolci Egyetem, Államés Jogtudományi Kar, Polgári Jogi Tanszék, Miskolc Dr. Barta Judit, egyetemi docens, Miskolci Egyetem, Állam-
A felsőoktatási intézmények. Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar Vitéz János Tanárképző Központ
A felsőoktatási intézmények KAZINCZY FERENC SZÉP MAGYAR BESZÉD VERSENYÉNEK 44. országos döntője scientia et f idelitate Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar Vitéz János
Írta: Administrator szeptember 06. szombat, 15:09 - Módosítás: szeptember 10. szerda, 16:44
A levéltári források szerint Szilvágy nevének első írásos említése 1343-ból ered. Két Szilvágyról értesülünk, az egyikben akkor Szent Márton tiszteletére épült templom állt. A török harcok idején annyira
9.00 a Széchenyi emléktáblánál (Hősök tere 7.) néma koszorúzás egy szál virággal
KOSZORÚZÁSOK ÉS MEGEMLÉKEZÉSEK OKTÓBER 19-én pénteken 9.30 a Romek emlékoszlopnál (Szentpéteri kapu) Közreműködnek a Petőfi Sándor Általános Iskola tanulói 10.30 Ünnepi műsor a Miskolci Egyetemen 12.00
SZAKMAI BESZÁMOLÓ. II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár Székhely/lakcím 3530 Miskolc, Görgey Artúr u. 11. Adószám/adóazonosító
SZAKMAI BESZÁMOLÓ Pályázati azonosító KKETTKK-56P-04-0050 Pályázó neve: II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár Székhely/lakcím 3530 Miskolc, Görgey Artúr u. 11. Adószám/adóazonosító 15350844-2-05
Eredménylista. Megye: Hargita 1. osztály Körzet: Gyergyószentmiklós és környéke. Sorszám
Eredménylista Megye: Hargita 1. osztály Tanuló neve Felkészítő neve neve Település Elért 1. NAGY GY FERENC EDIT GYERGYÓREMETE 148 NIKOLETTA 2. ROMÁN MÁTÉ FERENC EDIT GYERGYÓREMETE 147 3. LACZKÓ VIOLA PAPP
MAGYAR ŐSTÖRTÉNET Tudomány és hagyományőrzés
MAGYAR ŐSTÖRTÉNET Tudomány és hagyományőrzés MTA BTK MŐT Kiadványok 1. Sorozatszerkesztők Vásáry István Fodor Pál MTA BTK MŐT Kiadványok 1. MAGYAR ŐSTÖRTÉNET Tudomány és hagyományőrzés Szerkesztették Sudár
Eredménylista Megye: Kovászna Körzet: Kovászna Osztály: I. Sorsz. Tanuló neve Felkészítő neve Iskola neve Település Pontszám 1. Fugaru Szocs Blanka
Eredménylista Megye: Kovászna Körzet: Kovászna Osztály: I. 1. Fugaru Szocs Blanka Bodor Annamaria Korosi Csoma Sandor Liceum Kovaszna 152 2. Erdelyi Botond Ors Bodor Annamaria Korosi Csoma Sandor Liceum
RENDEZVÉNYNAPTÁR 2014. DECS
Hónap Február Rendezvény megnevezése 08. Katolikus bál 15. KISZE báb égetés Alapítványi Ház Rendezvény helyszíne Információ kérhető Telefonszám Alapítvány 20/283-2013 15. Ovis farsang 22. Zenés farsangi
OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK ÖS TANÉV
OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK 2014-2015-ÖS TANÉV OSZT. NEVELŐTESTÜLETI DICSÉRET (KÖNYV + OKLEVÉL A BAZILIKÁBAN) 1. a 1. 1. Demeter Roland: kimagasló KÖNYV + OKLEVÉL tanulmányi, és 2. 2. Szabó Hanna: kimagasló
OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK ES TANÉV
OSZT. OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK 2013-2014-ES TANÉV NEVELŐTESTÜLETI DICSÉRET (KÖNYV + OKLEVÉL A BAZILIKÁBAN) 1. a 1. 1. Tőke József: kimagasló tanulmányi KÖNYV + OKLEVÉL OKLEVÉL, magatartásáért és nevelőtestületi
OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK 2016/2017-ES TANÉV
OSZT. OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK 2016/2017-ES TANÉV NEVELŐTESTÜLETI DICSÉRET (KÖNYV + OKLEVÉL A BAZILIKÁBAN) KÖNYV + OKLEVÉL OKLEVÉL 1.a 1. 1. Mosonyi Mirjam: kimagasló tanulmányi magatartásáért és hitéletéért,
Beszámoló a debreceni Magyar Finn Baráti Kör 2009. évi tevékenységéről
Beszámoló a debreceni Magyar Finn Baráti Kör 2009. évi tevékenységéről A Kör programjai: Január 21. Vezetőségi ülés. Tájékoztató a debreceni tiszteletbeli konzulátus alapításáról. Személyi javaslatok a
Eredménylista. Megye: Kovászna Körzet: Kovászna Osztály: I.
Eredménylista Megye: Kovászna Körzet: Kovászna Osztály: I. Sorsz. Tanuló neve Felkészítő neve Iskola neve Település Pontszám 1. Orban Vilmos Tusa Aniko Korosi Csoma Sandor Liceum Kovaszna 150 2. Bende
9. évfolyam 1. szám február 10.
9. évfolyam 1. szám hirkukac@or-zse.hu 2015. február 10. 1 / 8 BÚCSÚZUNK Az Országos Rabbiképző Zsidó Egyetem oktatói, hallgatói és dolgozói búcsúznak prof. DR. SCHWEITZER JÓZSEF z"cl, nyugalmazott országos
Versenyek a felső tagozaton 2016/2017 I. félév Idegen nyelv Martinstag Martinstag az 5. és 6. évfolyam tanulói számára november elején tartott
Versenyek a felső tagozaton 2016/2017 I. félév Idegen nyelv Martinstag Martinstag az 5. és 6. évfolyam tanulói számára november elején tartott ország-ismereti rendezvény. A lelkes diákok csapatokban mérhették
SZENT GYÖRGY LOVAGREND XXI. NYÁRI EGYETEME
SZENT GYÖRGY LOVAGREND XXI. NYÁRI EGYETEME 2014. július 20. július 26. FŐVÉDNÖK: DR. VERES ANDRÁS szombathelyi megyéspüspök A SZENT GYÖRGY LOVAGREND XXI. NYÁRI EGYETEME 2014. július 20. 2014. július 26.
PEST MEGYEI MATEMATIKAVERSENY 2018/2019
PEST MEGYEI MATEMATIKAVERSENY 2018/2019 Bejutók a döntőbe A döntő helyszínének címei és a bejutás ponthatárai a dokumentum végén láthatóak. Város Iskolanév Osztály Kategória Név Helyszín Abony Somogyi
A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 17. évfordulója alkalmából
A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 17. évfordulója alkalmából Visszapillantó 2015. november 14 Visszapillantó 2015. november 14 A Debreceni Főnix
OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK OS TANÉV
OSZT. OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK 2015-2016-OS TANÉV NEVELŐTESTÜLETI DICSÉRET (KÖNYV + OKLEVÉL A BAZILIKÁBAN) KÖNYV + OKLEVÉL OKLEVÉL 1.a 1. 1. Kovács Zalán Levente: kimagasló tanulmányi magatartásáért 2.
Székelyudvarhelyt Márton Áron tér 2 Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégium épülete Tel: 040-266-213 246
Haáz Rezsõ Múzeum Tudományos Könyvtára; Magyar Könyvtárosok VII. Világtalálkozója - Budapest Székelyudvarhelyt Márton Áron tér 2 Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégium épülete Tel: 040-266-213
ADOMÁNYOK ADATAI 2018
ADOMÁNYOK ADATAI 2018 A támogatás kedvezményezettje: Budapest-Józsefvárosi Szent József Plébánia A támogatás kedvezményezettje: Magyar Pálos Rend Első Remete Szent Pál Rendje A támogatás kedvezményezettje:
ERDÉLY BARÁTAINAK KÖRE KULTURÁLIS EGYESÜLET
ERDÉLY BARÁTAINAK KÖRE KULTURÁLIS EGYESÜLET 1991 óta 23 év Erdély kulturális és turisztikai kincseinek megismertetéséért ÍRÓ-OLVASÓ TALÁLKOZÓK, KÖNYVBEMUTATÓK Molnár H. Lajos (született Marosvásárhelyen,
Eredménylista. Ssz. Tanuló neve Település Intézmény neve Felkészítő pedagógus TollbamondFeladatlap pösszpontszám
Megye: Hargita Körzet: Gyergyó Osztály: II osztály Eredménylista Ssz. Tanuló neve Település Intézmény neve Felkészítő pedagógus TollbamondFeladatlap pösszpontszám 1 Bíró Nimród Gyergyószárhegy Bethlen
AKIKET NEM HORDOTT TENYERÉN A SORS. MAGYAR KULTÚRA ALAPÍTVÁNY CORVIN TEREM I. ker. Szentháromság tér 6. magyar- romani nyelven
XX. NEMZETKÖZI JUBILEUMI TUDOMÁNYOS KONFERENCIA AKIKET NEM HORDOTT TENYERÉN A SORS R ÉS ZLETES P RO GRAMTERVEZET IDŐ : 2010. október 26-27. HELYSZÍN: MAGYAR KULTÚRA ALAPÍTVÁNY CORVIN TEREM I. ker. Szentháromság
RENDEZVÉNYNAPTÁR 2014. DECS
Hónap Február Rendezvény megnevezése 08. Katolikus bál 15. KISZE báb égetés Alapítványi Ház Rendezvény helyszíne Információ kérhető Telefonszám 15. Ovis farsang 22. Zenés farsangi készülődés Dohóczki Mónika
IMPLOM JÓZSEF KÖZÉPISKOLAI HELYESÍRÁSI VERSENY ORSZÁGOS DÖNTŐ január EREDMÉNYEK
1 / 6 oldal Helyezés Kódszám Név és keresztnév Osztály IMPLOM JÓZSEF KÖZÉPISKOLAI HELYESÍRÁSI VERSENY ORSZÁGOS DÖNTŐ 2011. január 27 29. EREDMÉNYEK Tollbamondás Feladatlap Iskola Megye Felkészítı tanár
Descendants of Urbanus Benedek
Descendants of Urbanus Benedek 1 Mr. Urbanus Benedek 1460 -... 2 Mr. Name Benedek... 3 Mr. János Benedek... 3 Mr. Péter Benedekfi... 2 Mr. Antal Benedek... 3 Mr. Balázs Benedek... 4 Mr. János Benedek...
2016. évi kerületi szociális, köznevelési, sport és közművelődési eseménynaptár Az esemény időpontja Január óra
2016. évi kerületi szociális, köznevelési, sport és közművelődési eseménynaptár Az esemény időpontja Január 9. Január 17. 16 óra Január 26. 15 óra Január 27. 11.00 óra Január 30. 10-17 óra Február 1. Február
December 17-én a harmadik gyertyát is meggyújtottuk az iskola adventi koszorúján.
A 3. gyertya December 17-én a harmadik gyertyát is meggyújtottuk az iskola adventi koszorúján. A gyertyagyújtás sorrendjében a harmadik gyertya színe rózsaszín, mivel a bűnbánatba már egy kis öröm is keveredik,
Monor város évi I. féléves programtervezete
Rendezvény időpontja: 2018. január 8. 2018. január 12. 18:00 Rendezvény megnevezése: megnyitója Magócsi Ildikó fotóművész Újévi operett 2018. január 13. Jégvirágtól Borvirágig forralt boros túra 2018.
Zöld. Narancs - Kék. Kék Vacsora - Karin
SZERDA Piros Fehér Fekete Narancs Megjegyzés 8:00 1 2 6 7 11 12 SNACK 8:30 Beep 8:30 Müzli, Banán, Verofit 9:00 Beep 9:00 Piros - Fehér 10:10 Beep 9:30 10:20 Beep 10:00 Fekete - 11:30 Beep 10:30 11:40
GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI MATEMATIKAVERSENY 2018/2019
GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI MATEMATIKAVERSENY 2018/2019 Bejutók a döntőbe A döntő helyszínének címei és a bejutás ponthatárai a dokumentum végén láthatóak. Város Iskolanév Osztály Kategória Név Helyszín Darnózseli
Téma: Az írástudók felelőssége
Téma: Az írástudók felelőssége 2002. november 21 Meghívott vendégünk: Fábián Gyula író, a Szabad Föld főszerkesztője Bevezető előadásának címe: A sajtó hatalma 2002. december 20 Meghívott vendégünk: Gyurkovics
HORVÁTH MIHÁLY EMLÉKVERSENY 2008.
2.Ternai 2.Zelei 3.Katona 1.Sebesi 1.Makai Melitta Anikó Marianna 6Dr.Pálfi 6Lőrincz Edit Tiborné Városi Kiss Bálint Általános Református Iskola Kunszentmárton 2.Füzi Balázs Viktória Hajnalka 6Szemerédi
OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK 2017/2018-AS TANÉV
OSZT. OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK 2017/2018-AS TANÉV NEVELŐTESTÜLETI DICSÉRET (KÖNYV + OKLEVÉL A PROHÁSZKA-TEMPLOMBAN) KÖNYV + OKLEVÉL OKLEVÉL 1.a 1. 1. Benedek Zsuzsanna: kimagasló tanulmányi, és 2. 2.
Gratulálunk a gyerekeknek a szép eredményekhez, és reméljük, hogy jövőre is ilyen szép számmal jelentkeznek majd tanulóink erre a versenyre!
Sikerek 2013/2014: Iskolánkban nagyon népszerű a Bendegúz Levelezős Verseny. Az idén is több diákunk jutott el a Tatán megrendezett megyei fordulóba, ahonnan nagyon szép helyezésekkel tértek haza. Bencz
MEGÚJULÓ ÉPÍTETT ÖRÖKSÉG A K ÁRPÁT-MEDENCÉBEN
MEGÚJULÓ ÉPÍTETT ÖRÖKSÉG A K ÁRPÁT-MEDENCÉBEN TELEKI LÁSZLÓ ALAPÍTVÁNY 2019. ÁPRILIS 9.. Küküllővár református templom ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR 8.30 9.00 Regisztráció PROGRAM 2019. április 9., kedd
A DALLAMOK RENDJE a MNT I. kötete alapján
A DALLAMOK RENDJE a MNT I. kötete alapján II. A dallam magva s l s m A. 1. a) Csön-csön, gyűrű 677, 677* b) Csipi-csóka 32, 33 a) b) 2. b) Érik a meggyfa 535 f) Egyéb 555 3. a) Fehér liliomszál 540, 541
Médiafigyelés. Könyvadomány
Médiafigyelés Magyar Nyelvőr Alapítvány Könyvadomány Készítette: Glenwood Média Kft. 1027 Budapest, Fő utca 73. Email: dobos.imre@helyimedia.hu Tel/fax: 06/1/202-0836 Média: Udvarhelyi Híradó Dátum: 2016.
17.00 Klimo Könyvtár és a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola Könyvtárának megtekintése
Az itt olvasható összeállítással (a rendezvény programjával, az előadások prezentációival és egy fotógalériával) szeretnénk bemutatni a rendezvény eseményeit. (Fotók: Balogh Ferenc és Boda Miklós ) 1.
Otthon Melege Program ZBR-NY/14 "Homlokzati Nyílászárócsere Alprogram" Nyugat-Dunántúli régió pályázatainak miniszteri döntése
dátuma: 2015.03.31. 1 NYZCS/14/12289497 SIMON GYULA 4 357,00 520 000 520 000 2 NYZCS/14/12290655 CZUBOR SÁNDORNÉ 3 101,00 450 000 450 000 3 NYZCS/14/12289468 KINCSES GÁBOR FERENC 2 520,00 520 000 520 000
A 2009 es év képviselői tevékenységének kiértékelése
A 2009 es év képviselői tevékenységének kiértékelése Pető Csilla Parlamenti képviselő Nagyvárad 2009 decembere A 2009 es év képviselői tevékenységének kiértékelése A). Parlamenti tevékenység B). Területi
A Gubicza család találkozói, eseményei
A Gubicza család találkozói, eseményei GUBICZA CSALÁDOK ESEMÉNYEI 2006 évben I. Gubicza találkozó Bakonyszentlászló, 2006. augusztus 19. Szervező: Gubicza Ilona 2007 évben Családtörténeti kutatás, nemzetközi
A Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia Hírlevele. 49. hét december 3. vasárnap 16 óra Művészetek Palotája
A Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia Hírlevele 49. hét 2017. december 3. vasárnap 16 óra Művészetek Palotája Kultúrpart-advent Kárpát-medencei folklór és kortárs költészet sok-sok zenével minden
Eredménylista. Megye:_Hargita Körzet: Székelyudvarhely Osztály: 1. Sorsz. Tanuló neve Felkészítő neve Iskola neve Település Pontszám
Eredménylista Megye:_Hargita Körzet: Székelyudvarhely Osztály: 1. Sorsz. Tanuló neve Felkészítő neve neve Település Pontszám 1. Szász Dávid Bálint Ibolya Bethlen Gábor Általános Székelyudvarhely 150 2.
MELLearN Konferencia Szegeden
9 9, 8$0 :, ()*(, %# ; A TARTALOMBÓL: Ünnep eltt 1 MELLearN Konferencia Szegeden 1 Új kihívások a felnttképzésben 2 MELLearN szimpózium az ONK-n 4 Rövid hírek 5 A MELLearN Egyesület vezetsége és munkatársai,
A XVIII. kerületi nemzetiségi önkormányzatok évi pályázati (program) célú megítélt önkormányzati támogatása
A XVIII. kerületi nemzetiségi önkormányzatok 201 évi pályázati (program) célú megítélt önkormányzati a Budapest Főváros XVIII. kerületi Bolgár Nemzetiségi Önkormányzat: 1. Bolgár gyermeknapi rendezvény.
11 ÓRÁTÓL 11 ÓRA 45 -IG I.EMELET KOLLÉGIUM 1K3-AS TEREM
I.EMELET KOLLÉGIUM 1K3-AS TEREM 1. Agócs Adrienn Farkasréti 2. Baka Ádám Kőrösi 3. Balogh Vivien Laura Érdligeti 4. Béres Bianka Herman 5. Bisbac Bálint II. Rákóczi 6. Bódi Kitti Kőrösi 7. Bódizs Botond
PÁLYÁZAT / KONKURS a kerületi nemzeti kisebbség rendezvényeire
1 PÁLYÁZAT / KONKURS a kerületi nemzeti kisebbség rendezvényeire 1. A pályázó adatai: 1.1. Neve: Budapest Főváros XVII. kerületi Lengyel Kisebbségi Önkormányzat 1.2. Székhelye: 1173. Budapest, XVII. kerület,
XI. Fóti-Futi. 5 km nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista
Férfi 14 éves és ez alatti 1 5089 SZŐKE-KISS Jácint 2003 00:20:00 Nem Fóton Járok Iskolába 4:00 min/km +00:00:00 2 5091 TAKÁCS Levente Márton 2004 00:21:04 Garay János Általános Iskola, Fót 4:12 min/km
Orbán Balázs Sátor Programjavaslatok - tervezet
XXVIII. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor 2017. Orbán Balázs Sátor Programjavaslatok - tervezet 1 JÚLIUS 19. SZERDA 10.30 12.00 A Kárpát-medencei magyarság jövője Közép- és hosszú távú demográfiai
Eredménylista. Megye: HARGITA. Körzet: Csíkszereda. Osztály: I. Sorsz. Tanuló neve Felkészítő neve Iskola neve Település. Pontszám
Eredménylista Megye: HARGITA Körzet: Osztály: I. Sorsz. Tanuló neve Felkészítő neve neve Település 1 Ţepuc Tünde Kristó Irén Petőfi Sándor Általános 2 Erős Krisztina Laczkó Kinga Petőfi Sándor Általános
11 ÓRÁTÓL 11 ÓRA 45 -IG I.EMELET KOLLÉGIUM 1K5-ÖS TEREM
I.EMELET KOLLÉGIUM 1K5-ÖS TEREM 1. Ágoston György Tamás Herman 2. Ament Réka Érdligeti 3. András-Dóra Zsófia Érdligeti 4. Árkosi Ivett Nádasdy 5. Bagoly Kitti Gárdonyi 6. Balázs Fanni Érdligeti 7. Bálint
A XVIII. kerületi nemzetiségi önkormányzatok évi pályázati (program) célú megítélt önkormányzati támogatása
A XVIII. kerületi nemzetiségi önkormányzatok 2019. évi pályázati (program) célú megítélt önkormányzati a Budapest Főváros XVIII. kerületi Bolgár Nemzetiségi Önkormányzat: Bolgár gyermeknapi rendezvény.
Ady Endre Városi Könyvtár és Művelődési Központ, Zsinagóga, Baja, Munkácsy M. u. 9. Eötvös József Főiskola, Baja, Szegedi út 2.
Ady Endre Városi Könyvtár és Művelődési Központ, Zsinagóga, Baja, Munkácsy M. u. 9. Eötvös József Főiskola, Baja, Szegedi út 2. A konferencia harminchárom előadója a következő intézmények oktatója vagy
MEGÚJULÓ MAGYAR MŰEMLÉKEK A K ÁRPÁT-MEDENCÉBEN
MEGÚJULÓ MAGYAR MŰEMLÉKEK A K ÁRPÁT-MEDENCÉBEN MINISZTERELNÖKSÉG Kulturális Örökségvédelemért és Kiemelt Kulturális Beruházásokért Felelős Államtitkárság Közreműködő partner: TELEKI LÁSZLÓ ALAPÍTVÁNY 2016.
- eredmények - 5. osztály
5. osztály N o Név Felkészítı tanár 17. Keresztes Dániel Hatvani Márton 4. Kotormán Dóra Torma Evelin 12. Kollárik Kálmán Gábor Viktor 3. Szeles Dávid Szögi László 13. Sisák Tamás Kovács Dezdemona 11.
Husz János és a huszitizmus hatása a magyarországi művelődésben
Husz János és a huszitizmus hatása a magyarországi művelődésben 2015/11/09-2015/11/10 2015/10/30 Több kulturális intézmény közös szervezésében, Husz János halálának 600. évfordulója alkalmából, tudományos
BOD PÉTER HÁROMSZÁZ ÉVE KONFERENCIA NAGYENYEDEN ÉS MAGYARIGENBEN
Főszervezők: BOD PÉTER Alapítvány Gyulafehérvár Bethlen Gábor Kollégium Nagyenyed Társszervezők: Bethlen Gábor Dokumentációs Könyvtár, Nagyenyed; Magyarigeni Református Egyházközség; Bod Péter Megyei Könyvtár,
ANGOL 1. kategória Maximális pontszám : 75 60% = 45 HEL YEZ ÉS
ANGOL 1. kategória Maximális pontszám : 75 60% = 45 HEL YEZ ÉS PONTS ZÁM NÉV 1. 72 Németh Zsolt I. angol KATEG ÓRIA NYELV ISKOLA VÁROS FELKÉSZÍTŐ TANÁR 2. 71 Eke Laura I. angol Kazinczy Ferenc Református
RAJTLISTA. 50m férfi gyors. Hajdúság Kupa február 1. Hajdúböszörmény
50m férfi gyors Juhász Patrik 2002 Aquasport min. vizsga 2. Varga András Gergő 2002 Aquasport min. vizsga 3. Dénes Noel 2007 Aquasport min. vizsga 4. Horváth Simeon 2007 Aquasport min. vizsga 2. Kiss László
HAJDÚ-BIHAR MEGYEI MATEMATIKAVERSENY 2018/2019
HAJDÚ-BIHAR MEGYEI MATEMATIKAVERSENY 2018/2019 Bejutók a döntőbe A döntő helyszínének címei és a bejutás ponthatárai a dokumentum végén láthatóak. Város Iskolanév Osztály Kategória Név Helyszín Bagamér
Ünnepi konferencia az Országházban a Vallásszabadság Éve alkalmával
Sajtóközlemény Ünnepi konferencia az Országházban a Vallásszabadság Éve alkalmával A Magyar Unitárius Egyház, partnerségben az Országgyűlés Hivatalával ünnepi konferenciát szervezett 2018. március 9-én,
Sorszám / Helyezés. Szóbeli pontszámok Elért eredmény. Hozott pontszám. Magyar nyelv. Matematika. Tagozat Számítógép-szerelő,karbantartó
42 Ágoston Dávid Roland Balla Károly Ált. Isk. 2212 Csévharaszt 163 32 19 7 48 106 55 Antal Renátó 44 Báki István 22 Bari Richárd 40 Benkő Balázs 61 Bényei Krisztián 58 Bíró Dominik 41 Borsós Dominik Szebasztián
ERDÉLYI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET
ERDÉLYI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET Az Erdélyi Református Egyházkerület 2006. december 8 án, Kolozsváron tartott Tisztújító Közgyűlésének eredményei Pap Géza 118 Molnár János 5 Kiss Jenő 1 Kató Béla 1 PÜSPÖK
Hunfoglalás - Kékes-Vertikál, Kékestető 1 kör - 6 km nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista
Férfi 20 év alatt 1 1102 BOROS Ádám 2004 01:14:33 7 7 12:25 min/km +00:00:00 2 1064 RÁCZ Balázs 1997 01:18:10 11 10 13:01 min/km +00:03:37 3 352 SZABÓ Dávid 1999 01:18:43 12 11 13:06 min/km +00:04:08 4
Hunfoglalás - Kékes-Vertikál, Kékestető 1 kör - 6 km nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista
Profi 1 1087 VARGA Zoltán Csaba 1972 00:55:25 1 1 9:14 min/km +00:00:00 1 1009 BITA Árpád 1985 00:56:34 2 2 9:25 min/km +00:01:08 1 1063 PICHLER Tamás 1988 01:05:55 3 3 10:58 min/km +00:10:27 3 352 SZABÓ
A PTE Művészeti Kar Kari Tanács évi határozatai
A PTE Művészeti Kar Kari Tanács 2019. évi határozatai 1/2019.sz. (2019.01.15.) KT határozat: A PTE MK Kari Tanácsa titkos szavazással az alábbiak szerint támogatja a Művészeti Kar által delegált oktatókat
Futam: Pálya: Versenyző: Iskola: Idő:
Futam: Pálya: Versenyző: : Idő: I. 100 m fiú gyorsúszás 1 1 4 2 4 3 Gyulai Dávid Sándor Kosina Gergő Péter Mihucz Márton János (1995) 4 4 Hajdú Kristóf 4 5 Petrus Szilárd Tóth Árpád Gimnázium 00:57,81
SIÓFOKI BESZÉDES JÓZSEF ÁLTALÁNOS ISKOLA VERSENYEREDMÉNYEK 2018 / TANÉV
SIÓFOKI BESZÉDES JÓZSEF ÁLTALÁNOS ISKOLA VERSENYEREDMÉNYEK 2018 / 2019. TANÉV BOLYAI MATEMATIKA CSAPATVERSENY Megyei döntő: 7. helyezett: Artner Zsombor 5.a Erdei Merse Pál 5.a Orsós Lavínia 5.a Papp Bence
SZAKMAI BESZÁMOLÓ ORSZÁGOS KÖNYVTÁRI NAPOK ÉS RENDEZVÉNYEK MEGRENDEZÉSE SOMOGY MEGYÉBEN
Pályázati azonosító: 3508/01174 SZAKMAI BESZÁMOLÓ ORSZÁGOS KÖNYVTÁRI NAPOK ÉS RENDEZVÉNYEK MEGRENDEZÉSE SOMOGY MEGYÉBEN Árny az árnyban. Versszínház Radnóti Miklós utolsó pillanatáról Időpont: 2014.11.10.
Eredmények: 3 km-es távon: 1996-ban és utána születetek: Lány: 1. hely Fózer Tímea Gyóni Géza Ált. Iskola. 2. hely Hende Helga Gyóni Géza Ált.
Eredmények: 3 km-es távon: 1996-ban és utána születetek: 1. hely Fózer Tímea Gyóni Géza Ált. Iskola 2. hely Hende Helga Gyóni Géza Ált. Iskola 3. hely Ritka Viktória Kossuth Lajos Ált. Iskola 1. hely Pap
ALSÓ TAGOZATOS ANGOL NYELVŰ SZAVALÓVERSENY ÁPRILIS
ALSÓ TAGOZATOS ANGOL NYELVŰ SZAVALÓVERSENY 2018. ÁPRILIS 25. Ladányi Jázmin 1.b I. 1. évfolyam Kerezsi Flóra 1.a II. 1. évfolyam Vanyorek Levente 1.b III. 1. évfolyam Soltészné Szörfi Anikó Zimmermanné
Eredménylista Fürkész verseny, körzeti szakasz,
Eredménylista Fürkész verseny, körzeti szakasz, 2016-2017 Megye: Hargita Körzet: Székelykeresztúr (+ Székelyudvarhely) S.sz. A tanuló neve Felkészítő tanár neve 5. osztály Az iskola neve Helység 1. Fodor
PTE Művészeti Kar Kari Tanácsának 2009-es határozatai. 1/2009 ( ) sz. KT határozat: A PTE Művészeti Kar Kari Tanácsa nyílt
PTE Művészeti Kar Kari Tanácsának 2009-es határozatai 1/2009 (2009.01.06.) sz. KT határozat: A PTE Művészeti Kar Kari Tanácsa nyílt szavazással 11 IGEN, 0 NEM szavazattal, 0 TARTÓZKODÁS mellett támogatja
Előadás címe: Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészettudományi Kar bemutatása
Előadás címe: Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészettudományi Kar bemutatása Károli Gáspár Református Egyetem Alapítása: Magyarországi Református Zsinat, 1993. február 24. Elvész az én népem, mivelhogy
EREDMÉNYLISTA. Megye: Maros. Körzet: Marosvásárhely és környéke. Osztály: V.
EREDMÉNYLISTA Megye: Maros Körzet: Marosvásárhely és környéke Osztály: V. 1. Kotirlán Ágnes Barabás Anna Liviu Rebreanu Általános Iskola Marosvásárhely 140,5 2. Szekeres Kinga Kádár Andrea Dr.Bernády György
Descendants of Urbanus Benedek
Descendants of Urbanus Benedek 1 Mr. Urbanus Benedek 1460 -... 2 Mr. Name Benedek... 3 Mr. János Benedek... 3 Mr. Péter Benedekfi... 2 Mr. Antal Benedek... 3 Mr. Balázs Benedek... 4 Mr. János Benedek 1574
A Magyar Műszaki Értelmiség Napja
A Magyar Műszaki Értelmiség Napja Ünnepségsorozat 2012. június 4-7. 1 Budapest 2006. január 5. 2 3 A nyilatkozat aláírói Magyar Tudományos Akadémia Magyar Mérnökakadémia Magyar Mérnök Kamara Budapesti
A Pasaréti Gimnázium hírlevele
A Pasaréti Gimnázium hírlevele Tisztelt Szülők, kedves Diákok! A Pasaréti Gimnázium 2016/2017-es tanévének októberi hírlevelében megtalálhatják az állandó és várható programjainkat, valamint egyéb, közérdekű
VERSENYEREDMÉNYEK. Matematika
VERSENYEREDMÉNYEK EGYÉNI VERSENYEK Matematika Általános iskola 1. osztály: 1. helyezett: Papik Petra Szent László Általános Iskola, Kisvárda Felkészítő tanár: Dancs Mónika 2. helyezett: Jenei Marcell Szent
Zalaegerszegi Diákkonferencia 2013. 4. 19-21.
Zalaegerszegi Diákkonferencia 2013. 4. 19-21. Péntek reggel az iskola udvarról indultunk az Igazgató Úrral, Csák tanár úrral és diák társammal Szőke Szilviával. Hosszú út elébe néztünk, pontosan még mi
Várostörténet. 3. forduló. Kecskemét városának legrégebbi oktatási intézményéhez kapcsolódik a következő feladat.
Várostörténet 3. forduló Kecskemét városának legrégebbi oktatási intézményéhez kapcsolódik a következő feladat. 1. Egészítsd ki a szöveget! Az iskola híres kegyesrendi, más néven iskola. megalapítása gróf.
Péterfi Gábor. Bölcsészettudományi Kar, Politikaelmélet speciális képzés József Attila Tudományegyetem
Péterfi Gábor MUNKAHELYEK 2013 - Evangélikus Pedagógiai Intézet, történelem tantárgygondozó 2000 - Aszódi Evangélikus Petőfi Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium, középiskolai tanár, tanított szaktárgyak: