Felsőörs Község Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2017. (IX.15.) önkormányzati rendelete a településkép védelméről
|
|
- Ilona Bartané
- 6 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 1 Felsőörs Község Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2017. (IX.15.) önkormányzati rendelete a településkép védelméről Felsőörs Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a településkép védelméről szóló évi LXXIV. törvény 12. (2) bekezdés a)-h) pontjaiban kapott felhatalmazás alapján, az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés a) pontjában meghatározott feladatkörében eljárva, a településfejlesztési koncepcióról, az integrált településfejlesztési stratégiáról és a településrendezési eszközökről, valamint egyes településrendezési sajátos jogintézményekről szóló 314/2012. (XI.8. ) Korm. rendelet 43/A. (6) bekezdés és a 9. mellékletében biztosított véleményezési jogkörében eljáró Veszprém Megyei Kormányhivatal Kormánymegbízotti Kabinet Állami Főépítész, Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság Soproni Igazgatóság, Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság Hivatala, Miniszterelnökség Kulturális Örökségvédelemért és Kiemelt Kulturális Beruházásokért Felelős Államtitkárság, Balatonfelvidéki Nemzeti Park Igazgatóság véleményének kikérésével a következőket rendeli el: I. FEJEZET BEVEZETŐ RENDELKEZÉSEK 1. A rendelet célja, hatálya és értelmező rendelkezések 1. A rendelet célja Felsőörs község sajátos településképének társadalmi bevonás és konszenzus által történő védelme és alakítása a) a helyi építészeti örökség területi és egyedi védelem (a továbbiakban: helyi védelem) meghatározásával, a védetté nyilvánítás a védelem megszüntetés szabályozásával; b) településképi szempontból meghatározó területek meghatározásával; c) településképi követelmények meghatározásával; d) településkép-érvényesítési eszközök szabályozásával, e) településképi önkormányzati támogatási és ösztönző rendszer alkalmazásával. 2. (1) A helyi védelem célja Felsőörs településképe és történelme szempontjából meghatározó építészeti örökség kiemelkedő értékű elemeinek védelme, a jellegzetes karakterének a jövő nemzedékek számára történő megóvása. (2) A helyi védelem alatt álló építészeti örökség a nemzeti közös kulturális kincs része, ezért fenntartása, védelmével összhangban lévő használata és bemutatása közérdek. (3) Tilos a helyi védett építészeti örökség elemeinek veszélyeztetése, megrongálása, megsemmisítése. 3. E rendelet alkalmazásában: a) Arculati terv: a tervezett építmény elhelyezésével, építésével összefüggésben készített olyan dokumentáció, mely a tervezett építmény élő, élettelen természetes, és meglévő épített környezethez való illeszkedését bemutató, színes, a jelenlegi és a
2 2 tervezett tájképet, látképet több szempontból rögzítő és a tervezett beillesztett építményt tartalmazó, perspektívikus megjelenítés fotódokumentációba illesztve. b) Cégreklám: cégtábla, üzletfelirat, a vállalkozás használatában álló ingatlanon elhelyezett, a vállalkozást népszerűsítő egyéb feliratot és más grafikai megjelenítés, üzlethelyiség portáljában (kirakatában) elhelyezett gazdasági reklám. c) Helyi egyedi védelem alatt álló érték károsodása: minden olyan esemény, beavatkozás, amely a védett érték teljes vagy részleges megsemmisülését, karakterének előnytelen megváltoztatását, általános esztétikai értékcsökkenését eredményezi. d) Helyi egyedi védelem megszüntetését alátámasztó szakmai vélemény: építész, településmérnök, statikus, illetve műemléki szakmérnök végzettségű személy, szervezetek, vagy azokat foglalkoztató szervezet által készített olyan szakvizsgálat, amely a védelem alatt álló épület, építmény vizsgálatát követően részletezi annak állagában, esztétikai megjelenésében, szerkezetében végbement folyamatokat, és annak eredményét, mely alapján a védelem oka már nem áll fenn. e) Épületszélesség: Az épület rövidebbik homlokzatának szélessége. Az utcai homlokvonal esetében a homlokzat szélességéhez hozzá kell számítani azokat az oldalirányú épületkiugrásokat is, amelyeket az utcai homlokvonal oldalkert felé eső sarokpontján, annak síkjára állított 45 fokos egyenes érint. f) Harmónia és egyensúly: a részek egybetartozásának érzését keltő látványtulajdonság. g) Információs vagy más célú berendezés: az önkormányzat hirdető berendezései és a közösségi tájékoztató információs rendszer elemei, melynek mérete legfeljebb 11 m2, és melynek reklám céljára szolgáló felületének legfeljebb kétharmadán tehető közzé reklám, illetve helyezhető el reklámhordozó, reklámhordozót tartó berendezés. h) Karám: Szabadon tartott állatok tartására és védelmére szolgáló, vesszővel vagy deszkával vagy egyéb faanyagból körbe kerített olyan kerítés, amelynél a tömör felületek aránya a kerítés teljes felületének 30%-át nem haladja meg. i) Óriásplakát: a DIN A0 méretet meghaladó méretű plakát. j) Terméskő támfal: betonba vagy szárazon rakott válogatott kövekből összeállított önállóan állékony, látszó felületében háromdimenziós látványt nyújtó falszerkezet. k) Terméskő borítású támfal: Tégla vagy egyéb falazó elemekből épített önállóan is állékony szerkezet utólagosan ragasztott burkolata, mely természetes terméskövekből, méretre vágva úgy készül, hogy a látszó terméskő felületeknél a terméskő kétdimenziós látványt nyújtó alkalmazása nem megengedett.
3 3 l) Tömör kerítés: Olyan kerítés, melynek a kerítés síkjára merőleges átláthatósága 80%-nál nagyobb mértékben korlátozott. m) Zárt kerítés: A település területén történetileg kialakult kerítések kapubálványokkal, pillérekkel tagolt, tömör falazott kerítés (kő, tégla) deszka vagy kovácsoltvas kapukkal. II. FEJEZET A HELYI VÉDELEM 2. A helyi egyedi védelem feladata, általános szabályai, önkormányzati kötelezettségek 4. (1) A helyi egyedi védelem célja Felsőörs Község településképe és történelme szempontjából meghatározó műemléki védettséget nem élvező épített értékek, valamint a település építészeti örökségének, jellemző karakterének a jövő nemzedékek számára történő megóvása. (2) A település épített értékei tulajdonformára való tekintet nélkül a nemzet kulturális kincsének részei, ezért megóvásuk, fenntartásuk, jelentőségükhöz méltó használatuk és megfelelő bemutatásuk közérdek. (3) A helyi egyedi értékvédelem feladata különösen: a) a különleges oltalmat igénylő településszerkezeti, településképi, táji, építészeti, néprajzi, településtörténeti, régészeti, művészeti, ipartörténeti szempontból védelemre érdemes: aa) településkarakter, településszerkezetek, ab) épületegyüttesek, épületek és épületrészek, építmények, építményhez tartozó földrészlet és annak jellegzetes növényzete, ac) településkép, utcaképek és látványok, ad) műtárgyak, szobrok, emlékművek, síremlékek, utcabútorok, továbbiakban együtt védett értékek körének számbavétele és meghatározása, nyilvántartása, dokumentálása, megőrzése, megőriztetése és a lakossággal történő megismertetése. b) a védett értékek károsodásának megelőzése, fenntartásuk, illetve megújulásuk elősegítése. (4) Az (1) és (2) bekezdésben megfogalmazott célok érvényesítése érdekében Felsőörs Község Önkormányzatának Képviselő-testülete rendeletével a megóvandó épített értékeit helyi védelem alá helyezi. A helyi védelem alá helyezett értékek jegyzékét a rendelet 1. melléklete tartalmazza. 5. (1) A helyi egyedi védelem alá helyezésről, illetve annak megszűnéséről a Képviselőtestület e rendelettel, és annak módosításával dönt. (2) A helyi egyedi védelem alá helyezést, illetve annak megszüntetését bármely természetes, jogi személy, jogi személyiség nélküli szervezet vagy hivatalból az önkormányzat
4 4 kezdeményezheti, továbbá a településrendezési terv keretében készített örökségvédelmi hatástanulmány is javaslatot tehet. (3) A védelemre vonatkozó kezdeményezésnek tartalmaznia kell: a) a védendő érték/terület megnevezését, szükség esetén körülhatárolását, b) azonosító adatokat (területhatár, utca, házszám, helyrajzi szám, épület-, illetve telekrész, emelet, ajtó), c) a védelem indoklását d) értékvizsgálatot. (4) A védelem megszüntetésére vonatkozó kezdeményezésnek tartalmaznia kell: a) a védelem alól törlendő érték/terület megnevezését, szükség esetén körülhatárolását, b) azonosító adatokat (területhatár, utca, házszám, helyrajzi szám, épület-, illetve telekrész, emelet, ajtó), c) a védelem megszüntetésének okait, d) a védelem megszüntetését alátámasztó szakmai vélemény (5) A védelem megszüntetésére akkor kerülhet sor, ha a) a védetté nyilvánított helyi érték megsemmisül; b) a védett terület, érték a védelem alapját képező értékeit helyreállíthatatlanul elveszítette; c) a védelem tárgya a védelemmel összefüggő szakmai ismérveknek már nem felel meg; d) a védett érték magasabb védettséget kap. A helyi védelem az állami védelem hatályba lépésének napján külön intézkedés nélkül hatályát veszti. 6. (1) A helyi egyedi védelem elrendelése, védelem megszüntetésével kapcsolatos döntés előkészítéséről a települési főépítész gondoskodik. (2) Amennyiben az értékvizsgálat, vagy védelem megszüntetését alátámasztó szakmai vélemény nem a településrendezési terv részeként, hanem önálló munkarészként készül, ahhoz csatolni kell: a) a döntést előkészítő települési főépítész szakmai véleményét, b) a területileg illetékes kulturális örökségvédelmi szakhatóság támogató véleményét. (3) A döntés előkészítése során - a Képviselő-testületi döntés segítéséhez - beszerezhető még az érdekeltek (érintett ingatlanok tulajdonosai, érintett helyi, szakmai, társadalmi szervek, egyesülések) álláspontja. (4) A helyi egyedi védelem alá helyezés, illetve annak megszüntetésére irányuló eljárás megindításáról az érdekelteket értesíteni kell. (5) A kezdeményezéssel kapcsolatban az érdekeltek az értesítést követően 30 napon belül írásban észrevételt tehetnek. (6) A kifüggesztés időtartama alatt a javaslat és az értékvizsgálat, védelem megszüntetését alátámasztó szakmai vélemény megtekintését a településen biztosítani kell. 7. (1) A helyi egyedi védelem elrendeléséről és megszüntetéséről értesíteni kell: a) az érdekelteket, b) az illetékes Földhivatalt,
5 5 c) az illetékes építésügyi hatóságot, d) az illetékes örökségvédelmi hatóságot. (2) A helyi egyedi védelem alá helyezés tényét az ingatlan-nyilvántartásba be kell jegyezni. A helyi egyedi védelem megszüntetését követően a védelmet az ingatlan-nyilvántartásból törölni kell. (3) Az ingatlan-nyilvántartási bejegyzésről a jegyző megbízásából a kirendeltségvezető gondoskodik. A bejegyzés elmaradása a védettség hatályát nem érinti. 8. (1) Az Önkormányzat képviselőtestülete a védelemre javasolt épített értékeket - a védetté nyilvánítás előkészítésének megindításával egyidejűleg soron kívül legfeljebb egy éves időtartamra rendelettel ideiglenes egyedi védelem alá helyezheti. (2) Az ideiglenes egyedi védelem alatt álló értékekre a helyi egyedi védelem alatt álló értékekre vonatkozó rendelkezéseket kell alkalmazni. (3) Az ideiglenes egyedi védelem megszűnik az intézkedésben megjelölt időtartam elteltével, illetve a védetté nyilvánításról szóló rendelet hatálybalépésével. (4) Amennyiben a védetté nyilvánítás előkészítése során megállapítást nyer, hogy a védetté nyilvánítás nem indokolt az ideiglenes egyedi védelmet meg kell szüntetni. (5) Az ideiglenes egyedi védelem elrendeléséről a 7. (1) bekezdésben felsoroltakat értesíteni kell. 9. (1) A védett épület, építmény minden alkotórészét ideértve a hozzá tartozó kiegészítő, külső és belső díszelemeket is, továbbá esetenként a használat módját védelem illeti. (2) A helyi egyedi védelem alatt álló épületek bővítése felújítása, (homlokzatvakolás, színezés, nyílászáró csere, tető felújítás, tetőtér beépítés) során az eredeti épület anyaghasználatát, léptékét és formavilágát alkalmazó, vagy ahhoz alkalmazkodó építészeti megoldások engedélyezhetők. Az épületeken, építményeken végzett bármilyen építési munka esetén az örökségvédelmi nyilvántartó lap iránymutatásai szerint kell eljárni, az örökségvédelmi nyilvántartó lapok a rendelet 2. mellékletét képezik. (3) A helyi egyedi védelem alatt álló építmények helyreállításánál, átalakításánál és bővítésénél a) az épület jellegzetes tömegét, tömegkapcsolatait eredeti formában és arányban kell fenntartani: bővítés esetén a meglévő és új épülettömegek arányai, formái és anyaghasználatai illeszkedjenek egymáshoz; b) az épületnek a közterületről látható homlokzatán meg kell tartani, érintetlenül kell hagyni, illetve szükség esetén az eredeti állapotnak megfelelően vissza kell állítani: ba) a homlokzat felületképzését; bb) a homlokzat díszítő elemeit; bc) a nyílászárók keretezését, azok jellegzetes szerkezete, az ablakok osztását; bd) a tornácok kialakítását; be) a lábazatot, a lábazati párkányt; c) az alaprajzi elrendezés különösen a fő tartószerkezetek, főfalak, belső elrendezés elemei -, valamint a meghatározó építészeti részletek és szerkezetek megőrzendők;
6 6 d) új parapet-konvektor vagy klímaberendezés, parabolaantenna közterületről is látható egysége nem helyezhető el. e) Az építmények homlokzatán, kerítésén csak legfeljebb 1,5 m2 méretű cégreklám helyezhető el úgy, hogy: ea) megjelenésével, színezésével, méreteivel ne okozzon esztétikai és látványbeli zavart a településképben a közterületei felőli látványban, és eb) megjelenésével, színezésével, méreteivel ne okozzon esztétikai és látványbeli zavart a helyi egyedi védelem alatt álló épületben, ec) nem adhat ki zajt, mesterséges fényt, és ed) a már kialakított homlokzat architektúráját figyelembe véve helyezhető el, alakítható ki. (4) A védett értéket érintő építési munkák engedélyezése előtt a települési főépítész véleményét be kell kérni. A települési főépítészi kérelemhez csatolni kell a hatályos jogszabályokban előírt példányszámú tervdokumentáció további egy sorozatát, továbbá az alábbiakat: a) a védett érték beavatkozással érintett részének felmérési dokumentációját, b) az anyaghasználatra, színezésre és az építési technológiára vonatkozó részletes műszaki ismertetést, c) a munkák által érintett építményrészek, ornamentális és figurális díszítések, belső dekoratív falfestések, és a környezet jelenlegi állapotának fénykép dokumentációját, d) a zöldterületet érintő munkák esetén kertfelmérési rajzot és növényjegyzéket, valamint a kialakításra vonatkozó kertépítészeti tervet. (5) A védett épület belső korszerűsítését, átalakítását, esetleg bővítését az eredeti szerkezet és belső értékek tiszteletben tartásával kell megoldani. (6) Helyi egyedi védett épület bontására csak a teljes műszaki avultság esetén kerülhet sor, ha a védelemben részesülő építészeti érték károsodása olyan mértékű, hogy a károsodás műszaki eszközökkel nem állítható helyre. A védett épület, épületrész bontására csak a védettség megszüntetését követően kerülhet sor. 10. Helyi egyedi védelem alatt álló műtárgyak, keresztek, emlékek felújítása során az eredeti anyaghasználatot és formai elemeket kell követni. 11. (1) A védelem alatt álló értékek jókarbantartása, állapotuk megóvása a tulajdonos kötelessége. (2) A védelem alatt álló értékek megfelelő fenntartását és megőrzését egyebek között a rendeltetésnek megfelelő használattal kell biztosítani. 12. (1) Az Önkormányzat a helyi egyedi védelem alá helyezett értékek megóvásának, fennmaradásának, megőrzésének támogatására az önkormányzat Környezetvédelmi Alapjában biztosít támogatást. (2) Az előirányzatból nyújtott támogatás mértéke építményenként a ,-Ft- ot nem haladhatja meg.
7 7 13. (1) Az Alapból nyújtandó támogatás pályázat alapján nyerhető el. A Képviselő-testület minden év április 30-ig pályázatot ír ki, meghatározza a pályázati feltételeket. A kérelmek beérkezésük sorrendjében kerülnek elbírálásra, a támogatás odaítéléséről a Képviselő-testület dönt. (2) A pályázatot a polgármesterhez kell benyújtani. (3) A benyújtott pályázatnak tartalmaznia kell: a) Amennyiben a munka építési engedély köteles: az építési engedélyezési tervdokumentációt és a jogerős építési engedélyt, b) Amennyiben a munka nem engedélyköteles: ba) a tervezett felújítás részletes leírását, bb) helyszínrajzot, bc) az ingatlan tulajdoni lapját, c) a megvalósítást szolgáló tételes költségvetést, d) a megpályázott munka elkészülésének határidejét, e) a megpályázott összeg megjelölését, a felhasználásának tervezett módját és határidejét f) előzetes kötelezettségvállalást arra, hogy a támogatás elnyerése esetén a kapott összeget a pályázati feltételek szerint használja fel. (4) Csak azok a pályázatok részesíthetők támogatásban, amelyeket a munkák megkezdése előtt nyújtanak be és a felújítás költsége részletes kalkulációval igazolható, hitelt érdemlően alátámasztott. (5) A támogatás odaítélését követően a pályázat nyertesével megállapodást kell kötni, mely tartalmazza a megítélt összeg folyósításának módját, a felhasználás feltételeit, az elszámolás határidejét, az ellenőrzés szabályait. (6) A támogatás kifizetésére a támogatott munka elvégzése után benyújtott elszámolást követően kerülhet sor. (7) Az Alap az egyedi védelem alá helyezett értékek felújítása mellett tájékoztató füzetek, kiadványok, megjelentetésére, kiállítások szervezésére, védettség tényét megjelölő táblák elhelyezésére, népszerűsítő előadások megtartására és a védelem alá helyezett érték megmentését elősegítő pályázati források lehívására is felhasználható. 14. (1) A helyi egyedi védelem alá helyezett értékekről nyilvántartást kell vezetni. A nyilvántartás nyilvános, abba bárki betekinthet. (2) A nyilvántartás tartalmazza a védett érték: a) megnevezését, jelenlegi és egykori rendeltetését, b) pontos helyét (utca, házszám, helyrajzi szám), c) tulajdonos, kezelő, (bérlő) nevét, címét, d) helyszínrajzát, e) fotódokumentációját, f) minden a védelem alá helyezés során keletkezett ügyiratot, g) annak leírását, hogy mitől védett a védett érték vagy annak egy része, h) a védelem alapjául szolgáló értékvédelmi javaslatot, örökségvédelmi adatlapot, i) az eredeti tervdokumentáció másolatát ha ez rendelkezésre áll, j) a védett érték felmérési terveit amennyiben ezek beszerezhetők, illetve előállíthatók,
8 8 k) minden egyéb adatot, amely a megőrzendő érték szempontjából a védelemmel összefüggésben a nyilvántartást vezető indokoltnak tart. (pl. védett értékeket érintő beavatkozás hatósági intézkedéseinek másolatát, milyen támogatást kapott). (3) A nyilvántartás vezetéséről a jegyző a települési főépítész közreműködésével gondoskodik. 3. A területi védelem meghatározása 15. Területi védelem alatt áll a település belterületének településképi szempontból nem meghatározott területe, mely területeken a területi védelem a) a településszerkezet, b) a telekstruktúra, c) az utcavonal-vezetés, d) az utcakép, e) a település- és tájkarakter elemek megőrzésére, értékóvó fenntartására és fejlesztésére irányul. 16. A helyi védelemben részesülő területre vonatkozó területi építészeti követelmények az alábbiak: a) Az önkormányzat helyi építési szabályzatáról szóló 9/2015. (IV.16.) önkormányzati rendeletében (a rendeletben a továbbiakban: R) különleges és gazdasági területnek minősített területek kivételével közötti tetőhajlásszögű épületek helyezhetők el, de az épület alapterületének 50%-át meg nem haladó részén 30 -nál kisebb tetőhajlásszög is kialakítható. b) Technológiai létesítmények, energiatermelő berendezések közül klímaberendezés, szellőző csak az épület utcai homlokzatán kívüli helyre (az épület egyéb homlokfalára) helyezhető el, napenergia hasznosító berendezés a tetősíkba telepíthető. c) Házi gáznyomás-szabályozó az épület utcai homlokzatán kívüli helyre helyezhető el, a berendezés csak a telkek előkertjében, a telkek udvarán, az épület egyéb homlokzatán helyezhető el. d) Égéstermék elvezetésére utcai homlokzaton szerelt kémény nem építhető. e) Az építési telek utcavonalán tömör kerítés nem építhető. f) A terület építési telkeinek utcafrontján egy épület helyezhető el. g) Beépítési móddal, építési hellyel kapcsolatos kötelező előírás, hogy az építményt az építési helyen belül úgy kell elhelyezni, hogy az igazodjon a szomszédos építmények és az utcában elhelyezett építmények többségének építési helyen belüli elhelyezkedéséhez az egységes településkép érdekében. h) Az építmények homlokzatán, kerítésén csak legfeljebb 1,5 m2 méretű cégreklám helyezhető el úgy, hogy: ha) megjelenésével, színezésével, méreteivel ne okozzon esztétikai és látványbeli zavart a településképben a közterületei felőli látványban, és hb) a cégreklám nem adhat ki zajt, mesterséges fényt, és hc) új építmény építésénél, meglévő építmény átalakításánál, funkcióváltásánál, homlokzati felújításánál a cégreklám elhelyezését a homlokzattal együtt kell
9 9 kialakítani. Utólagosan cégér vagy hirdetőtábla a már kialakított homlokzat architektúráját figyelembe véve helyezhető el, alakítható ki. III. FEJEZET A TELEPÜLÉSKÉPI SZEMPONTBÓL MEGHATÁROZÓ TERÜLETEK 4. A településképi szempontból meghatározó területek megállapítása 17. Településképi szempontból meghatározó területnek minősülnek az alábbi településrészek: a) Az R-ben Lf jellel jelölt falusias lakóterület építési övezetébe sorolt ingatlanok (a rendeletben a továbbiakban: Lf terület), b) Az R-ben Lke 2 jellel jelölt kertvárosias lakóterületbe sorolt ingatlanok (a rendeletben a továbbiakban: Lke 2 terület), c) Az R-ben kertes Mk jellel jelölt mezőgazdasági övezetbe sorolt ingatlanok (a rendeletben a továbbiakban Mk terület). IV. FEJEZET A TELEPÜLÉSKÉPI KÖVETELMÉNYEK 5. Építmények anyaghasználatára vonatkozó általános építészeti követelmények 18. (1) A település belterületén, illetve az R szerint a belterülethez kapcsolódó kereskedelmi szolgáltató építési övezetben és kertes mezőgazdasági övezetben a tetőhéjalásnál nem alkalmazható az alábbi építési anyag: a) műanyag hullámlemez, b) fém trapézlemez, hullámlemez, c) korcolt fémlemezfedés a közfunkciót ellátó épületek és a 30 vagy annál alacsonyabb tetőhajlásszögű épületek esetében, d) mesterséges pala. (2) A település területén tilos az építmények tetőfedő anyagának zöld, kék, sárga, lila és ezek árnyalatainak megfelelő színezése az anyagától függetlenül. (3) A település területén az R-ben Gksz1 és K-mü1 övezetbe nem tartozó építmények homlokzati falfelületének színezésénél a környezethez való illeszkedés érdekében a fehér, sárgával tört fehér, szürkével tört fehér, okker árnyalatai, homok- és agyagszín, tégla- és terrakotta vörös színek illetve természetes építőanyagok esetén azok természetes színei kivételével más színek nem alkalmazhatók. Faburkolat, faszerkezetek esetén a barna és zöld szín és annak árnyalatai is alkalmazhatók. (4) A település területén támfalak természetes anyagútól (terméskő támfal, vagy terméskő borítású támfal) eltérőek nem lehetnek.
10 10 (5) Az R szerint külterületen, beépítésre nem szánt kertes mezőgazdasági terület, birtokközpont kivételével - a drótfonatos kerítésen, vadvédelmi hálón, karámon kívül más kerítés nem építhető. 6. A településképi szempontból meghatározó területekre vonatkozó területi és egyedi építészeti követelmények 19. Az Lf területen az alábbi területi követelmények érvényesek: a) A terület építési telkeinek utcafrontján egy épület helyezhető el. b) Közfunkciót ellátó épületek és épületrészek kivételével kizárólag magastetős épület építhető tetőhajlásszöggel, de az épület alapterületének 30%-át meg nem haladó, jellemzően közterületről nem látszó részén, 35 -nál kisebb tetőhajlásszög is kialakítható. c) A közfunkciót ellátó épületek kivételével a tető nem állhat 7 síknál többől. d) A területen kialakult zárt kerítés megtartandó, felújítandó a lakóépület felújításával egy időben, a homlokzat színével megegyezően. e) A meglévő terep 1 métert meghaladó mértékben való rendezése nem lehetséges. f) Az épületek közterületről látható homlokzatán antenna, klímaberendezés kültéri egysége, parapetkonvektor kültéri egysége nem helyezhető el. g) Technológiai létesítmények, energiatermelő berendezések közül klímaberendezés, szellőző csak az épület utcai homlokzatán kívüli helyre helyezhető el, az csak az épület egyéb homlokfalára telepíthető, napenergia hasznosító berendezés a tetősíkba telepíthető. h) Házi gáznyomás-szabályozó az épület utcai homlokzatán kívüli helyre helyezhető el, a berendezés csak a telkek előkertjében, a telkek udvarán, az épület egyéb homlokzatán helyezhető el. i) Égéstermék elvezetésére utcai homlokzaton szerelt kémény nem építhető. j) Az építési telek utcavonalán tömör kerítés nem építhető. Az utcafronti kerítés magassága legfeljebb 1,6 m lehet. Az oldal és hátsó telekhatáron, valamint oldal és hátsókertben építendő kerítés magassága nem haladhatja meg az 1,80 m-t. k) Beépítési móddal, építési hellyel kapcsolatos kötelező előírás, hogy az építményt az építési helyen belül úgy kell elhelyezni, hogy az igazodjon a szomszédos építmények és az utcában elhelyezett építmények többségének építési helyen belüli elhelyezkedéséhez az egységes településkép érdekében. 20. Az Lf területen az alábbi egyedi követelmények érvényesek: a) Új épület csak a Balaton-felvidéki népi építészet hagyományokat és értékekhez alkalmazkodó anyagok használatával építhető, a meglévő, hagyományos épületekhez igazodó tömeg- és téralakítással, ennek érdekében az új épületek építése, meglévő épületek bővítése során a településképbe való illeszkedés a szomszédos épületeket is ábrázoló arculati tervvel igazolandó. b) Az utcafronton csak oromfalas, legföljebb csonkakontyos kialakítású épület építhető. c) A lakóépület szélessége legfeljebb 8,0 méter lehet. d) Az épület oldalirányú bővítése keresztszárny kialakításának kivételével nem lehetséges. e) Keresztszárny az épület homlokvonalától számított 5 m-en túli épületrészen alakítható.
11 11 f) A homlokzat csak vakolt festett (meszelt) felületű lehet. A lábazat tégla-, kőburkolatú illetve festett lehet. Az oromfal anyaga lehet falazott, a homlokzattal megegyező homlokzatképzésű. g) A tetőfedés anyaga csak hagyományos vörös illetve barna égetett agyagcserép, illetve természetes pala, nád lehet, közfunkciót ellátó épületek esetén kivételesen korcolt fémlemez is alkalmazható. h) A területen egyes épületek jellemző homlokzati falfelületének színezésénél a környezethez való illeszkedés érdekében csak a fehér, szürkével tört fehér, világos okker árnyalatai, természetes építőanyagok alkalmazása esetén azok természetes színei is alkalmazhatók. i) Az épület oromfalán csak a hagyományos formavilágú vakolatdíszek helyezhetők el. j) Az épületek közterületről látszó falfelületeinek és nyílásai (ablakok, ajtók) arányainak egymással harmóniában és egyensúlyban kell állniuk, így az épület magassága arányosan viszonyuljon a nyílásokhoz, azok hossztengelye függőleges legyen, az ablakok, ajtók egyszerű, szimmetrikus elhelyezésűek legyenek. Ügyelni kell a tömör és áttört felületek arányára a közterületről látszó felületeken (legyen több a falfelület, mint az ablak vagy az ajtó). k) Az építmények homlokzatán, kerítésén csak legfeljebb 1,5 m2 méretű cégreklám helyezhető el úgy, hogy: ka) megjelenésével, színezésével, méreteivel ne okozzon esztétikai és látványbeli zavart a településképben a közterületei felőli látványban, és kb) a cégreklám nem adhat ki zajt, mesterséges fényt, és kc) új építmény építésénél, meglévő építmény átalakításánál, funkcióváltásánál, homlokzati felújításánál a cégreklám elhelyezését a homlokzattal együtt kell kialakítani. Utólagosan cégér vagy hirdetőtábla a már kialakított homlokzat architektúráját figyelembe véve helyezhető el, alakítható ki. 21. Az Lke 2 területen az alábbi az alábbi területi követelmények érvényesek: a) Az utcafronton legfeljebb kettő épület helyezhető el. d) Kizárólag magastetős épület helyezhető el, tetőhajlásszöggel, de az épület alapterületének 30%-át meg nem haladó, jellemzően közterületről nem látszó részén, 35 -nál kisebb tetőhajlásszög is kialakítható. c) A tető nem állhat 7 síknál többől. d) Technológiai létesítmények, energiatermelő berendezések közül klímaberendezés, szellőző csak az épület utcai homlokzatán kívüli helyre az épület egyéb homlokfalára helyezhető el, napenergia hasznosító berendezés a tetősíkba telepíthető. e) Házi gáznyomás-szabályozó az épület utcai homlokzatára nem helyezhető el, a berendezés csak a telkek előkertjében, a telkek udvarán, az épület egyéb homlokzatán helyezhető el. f) Égéstermék elvezetésére utcai homlokzaton szerelt kémény nem építhető. g) Az építési telek utcavonalán tömör kerítés nem építhető, kivéve az 55/16, 55/30 és 55/52 hrsz-ú utak melletti utcafronti kerítéseket, ahol a helyi vörös homokkőből rakott olyan tömör kerítés megengedett, melynek utcafronti felületénél a terméskő kétdimenziós látványt nyújtó alkalmazása nem megengedett. Az utcafronti kerítés magassága legfeljebb 1,6 m lehet. Az oldal és hátsó telekhatáron, valamint oldal és hátsókertben építendő kerítés magassága nem haladhatja meg a 1,80 m-t.
12 12 h) Beépítési móddal, építési hellyel kapcsolatos kötelező előírás, hogy az építményt az építési helyen belül úgy kell elhelyezni, hogy az igazodjon a szomszédos építmények és az utcában elhelyezett építmények többségének építési helyen belüli elhelyezkedéséhez az egységes településkép érdekében. 22. Az Lke 2 területen az alábbi az alábbi egyedi követelmények érvényesek: a) Az utcafronti épület csak oromfalas, legföljebb csonkakontyos kialakítású lehet. b) Az Lke 2 területen csak a Balaton-felvidéki népi építészet hagyományokat és értékeket őrző épület helyezhető el: ba) a tetőfedés anyaga csak hagyományos vörös illetve barna égetett agyagcserép vagy az agyagcserép méretével és felületi valamint szín struktúrájával megegyező héjazat, természetes pala, illetve nád lehet, bb) az épület homlokzati falfelületének színezésénél csak a fehér, szürkével tört fehér, világos okker árnyalatai alkalmazhatók, természetes építőanyagok alkalmazása esetén azok természetes színei is alkalmazhatók, bc) az épület oromfalán csak a hagyományos formavilágú vakolatdíszek helyezhetők el, bd) a lakóépület szélessége legfeljebb 8,0 méter lehet, míg az előkerttől számított 15 m mélységig épített mellékfunkciójú épület szélessége legfeljebb 6,2 m lehet, be) épület oldalirányú bővítése keresztszárny kialakításának kivételével nem lehetséges, keresztszárny az épület homlokvonalától számított 5 m-en túli épületrészen alakítható ki. bf) Az épületek közterületről látszó falfelületeinek és nyílásai (ablakok, ajtók) arányainak egymással harmóniában és egyensúlyban kell állniuk, így az épület magassága arányosan viszonyuljon a nyílásokhoz, azok hossztengelye függőleges legyen, az ablakok, ajtók egyszerű, szimmetrikus elhelyezésűek legyenek. Ügyelni kell a tömör és áttört felületek arányára a közterületről látszó felületeken (legyen több a falfelület, mint az ablak vagy az ajtó). c) Az építmények homlokzatán, kerítésén csak legfeljebb 1,5 m2 méretű cégreklám helyezhető el úgy, hogy: ca) megjelenésével, színezésével, méreteivel ne okozzon esztétikai és látványbeli zavart a településképben a közterületei felőli látványban, és cb) a cégreklám nem adhat ki zajt, mesterséges fényt, és cc) új építmény építésénél, meglévő építmény átalakításánál, funkcióváltásánál, homlokzati felújításánál a cégreklám elhelyezését a homlokzattal együtt kell kialakítani. Utólagosan cégér vagy hirdetőtábla a már kialakított homlokzat architektúráját figyelembe véve helyezhető el, alakítható ki. 23. Az Mk területen az alábbi az alábbi területi követelmények érvényesek: a) Az utcafronti épület csak oromfalas, legfeljebb csonkakontyos kialakítású lehet. b) Technológiai létesítmények, energiatermelő berendezések közül klímaberendezés, szellőző csak az épület utcai homlokzatán kívüli helyre helyezhető el, az csak az épület egyéb homlokfalára telepíthető, napenergia hasznosító berendezés a tetősíkba telepíthető.
13 13 c) Házi gáznyomás-szabályozó az épület utcai homlokzatára nem helyezhető el, a berendezés csak a telkek előkertjében, a telkek udvarán, az épület egyéb homlokzatán helyezhető el. d) Égéstermék elvezetésére utcai homlokzaton szerelt kémény nem építhető. e) A telek utcavonalán tömör kerítés nem építhető. Az utcafronti kerítés magassága legfeljebb 1,6 m lehet. Az oldal és hátsó telekhatáron, valamint oldal és hátsókertben építendő kerítés magassága nem haladhatja meg a 1,80 m-t. f) Beépítési móddal, építési hellyel kapcsolatos kötelező előírás, hogy az építményt az építési helyen belül úgy kell elhelyezni, hogy az igazodjon a szomszédos építmények és az utcában elhelyezett építmények többségének építési helyen belüli elhelyezkedéséhez az egységes településkép érdekében. 24. Az Mk területen az alábbi az alábbi egyedi követelmények érvényesek: a) A területen kizárólag a hagyományos Balaton-felvidéki helyi építészeti jellemzőket magán viselő, vagy azzal harmonizáló épületek helyezhetők el, az épületek kizárólag: aa) hagyományos falazó anyagokból (tégla, kő, vályog) lehetnek, ab) történelmileg kialakult színezéssel (fehér, sárga, barnás-vörös, szürke) színezhetők, ac) nyeregtetős kialakítással (35 45 fokos tetőhajlással) készülhetnek, de az épület alapterületének 30%-át meg nem haladó, jellemzően közterületről nem látszó részén, 35 -nál kisebb tetőhajlásszög is kialakítható. ad) lejtőre merőleges tetőgerinccel helyezhetők el, ae) cserép és nádfedéssel, antracit, barna vagy cserépszínű zsindelyfedéssel láthatók el, af) erkély, tetőtéri terasz nélkül épülhetnek. ag) Az épületek közterületről látszó falfelületeinek és nyílásai (ablakok, ajtók) arányainak egymással harmóniában és egyensúlyban kell állniuk, így az épület magassága arányosan viszonyuljon a nyílásokhoz, azok hossztengelye függőleges legyen, az ablakok, ajtók egyszerű, szimmetrikus elhelyezésűek legyenek. Ügyelni kell a tömör és áttört felületek arányára a közterületről látszó felületeken (legyen több a falfelület, mint az ablak vagy az ajtó). b) Az építmények homlokzatán, kerítésén csak legfeljebb 1,5 m2 méretű cégreklám helyezhető el úgy, hogy: ba) megjelenésével, színezésével, méreteivel ne okozzon esztétikai és látványbeli zavart a településképben a közterületei felőli látványban, és bb) a cégreklám nem adhat ki zajt, mesterséges fényt, és bc) új építmény építésénél, meglévő építmény átalakításánál, funkcióváltásánál, homlokzati felújításánál a cégreklám elhelyezését a homlokzattal együtt kell kialakítani. Utólagosan cégér vagy hirdetőtábla a már kialakított homlokzat architektúráját figyelembe véve helyezhető el, alakítható ki. 7. Az egyes sajátos építmények, műtárgyak elhelyezése 25. (1) A teljes település ellátását biztosító felszíni energiaellátási és elektronikus hírközlési sajátos építmények, műtárgyak elhelyezésére nem alkalmas területek: a) területi védelem alatt álló területek, b) településképi szempontból meghatározó területek (Lf, Lke-2, Mk területek),
14 14 c) műemlék területe, műemléki környezet területe, d) temető területe, e) régészeti lelőhely területe, f) Natura 2000 terület, g) országos ökológiai hálózat magterülete és ökológiai folyosó területe, h) helyi jelentőségű természetvédelmi terület, i) az R-ben erdőterületként szabályozott területek, j) a törvény erejénél védett források területe, k) Miske tető (079/3,4,5, 11-24, 082 hrsz-ok). l) tájképvédelmi terület. (2) A teljes település ellátását biztosító felszíni energiaellátási és elektronikus hírközlési sajátos építmények, műtárgyak elhelyezésére elsősorban alkalmas területek az R szerint az (1) bekezdés alá nem tartozó beépítésre nem szánt területek, az R szerinti Kmü és Gksz területek. 8. A sajátos építményre, műtárgyra vonatkozó követelmények 26. (1) Belterület már beépített, külterület beépítésre szánt területén üzemelő föld feletti villamos energia hálózat rekonstrukciója, figyelembe véve az egyes földfeletti bekötésű ingatlanok átkötési igényét is a) településképi szempontból meghatározó területen, b) a helyi védelemben részesülő területen, c) tájképvédelmi területen, a hálózatépítés csak földalatti elhelyezéssel kivitelezhető. (2) Belterület már beépített területén, valamint külterület beépítésre szánt területén, ahol a villamos energia ellátás hálózatai és az elektronikus hírközlési hálózatok is föld feletti vezetésűek a) villamos energia hálózati rekonstrukció, b) közvilágítási hálózati rekonstrukció során a vezetékeket a meglévő oszlopsorra illetve közös tartóoszlopra kell fektetni. Közös oszlopsorra való telepítés bármilyen akadályoztatása esetén az építendő hálózat csak földalatti elhelyezéssel kivitelezhető. (3) Beépítésre nem szánt területen erdőterület kivételével egy oldali közös oszlopsoron kell a villamos energia szolgáltatást nyújtó és a vezetékes hírközlési hálózatokat elhelyezni, amelyre egyben a felmerülő közvilágítási igény esetén, a közvilágítást szolgáló lámpafejek is elhelyezhetők. a) Közös oszlopsorra való telepítés bármilyen akadályoztatása esetén az építendő hálózatot földalatti elhelyezéssel lehet csak kivitelezni. b) Erdőterületen föld feletti hálózatépítés csak akkor lehetséges, ha az nem igényel erdőirtást. Ha erdőirtás igénye merül fel, a hálózatot csak földalatti telepítéssel lehet építeni. (4) Új villamos energia ingatlan-bekötést a beépítésre szánt területeken és beépítésre nem szánt területek villamos energia ellátást igénylő telkeinél is földalatti csatlakozással kell kiépíteni akkor is, ha a közhálózat oszlopsoron halad.
15 (1) A belterület, beépítésre szánt új fejlesztési területeken, ahol a meglevő gyenge és erősáramú hálózatok föld feletti vezetésűek, új elektronikus hírközlési hálózatokat a meglevő oszlopsorra, illetve közös tartóoszlopra kell fektetni. Közös oszlopsorra való telepítés bármilyen akadályoztatása esetén az építendő hálózatot földalatti elhelyezéssel lehet csak kivitelezni. Amennyiben a területen nincsen meglévő föld feletti vezetésű villamos energia hálózat, ott az elektronikus hírközlési hálózatokat is földalatti elhelyezéssel kell építeni. (2) Belterület, már beépített területén, valamint külterület beépítésre szánt területén, ahol a meglevő gyenge és erősáramú hálózatok föld feletti vezetésűek, új elektronikus hírközlési hálózatokat a meglevő oszlopsorra, illetve közös tartóoszlopra kell fektetni. Közös oszlopsorra való telepítés bármilyen akadályoztatása esetén az építendő hálózatot földalatti elhelyezéssel lehet csak kivitelezni. (3) Új elektronikus hírközlési hálózatokat, beépítésre nem szánt területen területgazdálkodási okokból a villamos energia elosztási, a közvilágítási és egyéb hírközlési szabadvezetékekkel közös, egyoldali oszlopsorra kell fektetni, amelyre egyben a közvilágítást szolgáló lámpafejek is elhelyezhetőek. 28. (1) Új antenna telepítésénél 500 m-es körzetben már meglévő antenna előfordulása esetén - ha az nem lakóterületi övezetben fekszik az antennát azzal közös tartószerkezetre lehet csak elhelyezni. (2) Belterületi építési övezetek területein antenna csak meglévő építményre telepíthető. 9. A reklámhordozókra vonatkozó településképi követelmények 29. (1) Reklám közzététele és reklámhordozók, reklámhordozót tartó berendezések elhelyezése a (2) bekezdés kivételével - kizárólag az R szerint a település beépítésre szánt területének vegyes és lakóterületnek minősülő területének közterületén, köztulajdonban álló ingatlanokon, kizárólag utcabútor igénybevételével lehetséges. (2) Reklám közzététele és reklámhordozók, reklámhordozót tartó berendezések elhelyezése nem megengedett a településkép védelméről szóló törvény 1. melléklete szerint településkép szempontjából kiemelt területnek minősülő területen, így különösen műemlék területen, műemléki környezet területén, régészeti lelőhely területén. (3) Lf területen csak egységes megjelenésű információs vagy más célú berendezés helyezhető el. (4) A település területén óriásplakát, építési reklámháló, fényreklám, zajreklám nem elhelyezhető el. (5) A reklámok közterületen és magánterületen történő elhelyezését szabályozó jogszabályokban meghatározott tilalmak és rendelkezések alól az önkormányzat polgármestere felmentést adhat az alábbi feltételek esetén:
16 16 a) a település szempontjából jelentős valamely eseményről való tájékoztatás érdekében szükséges, és b) legfeljebb évente összesen tizenkét naptári hét időszakra történik a reklám közzététele és reklámhordozók, reklámhordozót tartó berendezések elhelyezése. (6) Amennyiben a közúti közlekedési tárgyú jogszabályok a reklámok közúton és annak környezetében történő közzétételének feltételeiről megállapított rendelkezései a rendeletben meghatározott rendelkezésektől eltérnek, úgy a rendelet rendelkezései nem alkalmazhatók. V. FEJEZET KÖTELEZŐ SZAKMAI KONZULTÁCIÓ 10. Rendelkezés a szakmai konzultációról 30. Építési tevékenység megkezdését megelőzően az építtető a településfejlesztési koncepcióról, az integrált településfejlesztési stratégiáról és a településrendezési eszközökről, valamint egyes településrendezési sajátos jogintézményekről szóló 314/2012. (XI. 8.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Tr.) 25. -a szerint köteles a tervezett építési tevékenységgel kapcsolatosan településkép-védelmi tájékoztatást kérni és szakmai konzultációt kezdeményezni az önkormányzatnál. 31. (1) Amennyiben külön jogszabály, így különösen területrendezéssel kapcsolatos jogszabály szerint építmény elhelyezésének, építésének feltétele a tájba illeszkedés, melynek igazolására az építtetőnek látványtervet kell készítenie, úgy a szakmai konzultáció kezdeményezéshez a kezdeményező köteles e rendelet szerint arculati tervet benyújtani. (2) A szakmai konzultáció során kiállított emlékeztetőnek tartalmaznia kell azt, hogy a benyújtott arculati terv szerint a tervezett építmény elhelyezése, építése az élő, élettelen természetes, és meglévő épített környezethez illeszkedik-e vagy sem. (3) A szakmai konzultáció a települési főépítész feladata. A település főépítész által elkészített emlékeztető csak azt követően adható ki a kérelmező részére, ha azt előzetesen a polgármester jóváhagyta. VI. FEJEZET TELEPÜLÉSKÉPI VÉLEMÉNYEZÉSI ELJÁRÁS 11. A véleményezési eljárással érintett építmények köre
17 Településképi véleményezési eljárást kell lefolytatni Felsőörs teljes közigazgatási területén a Tr 26. (1) bekezdésében meghatározott építési tevékenységek tekintetében. 12. A véleményezési eljárás részletes szabályai 33. (1) A településképi véleményezési eljáráshoz kötött építési munkákra vonatkozó építészeti-műszaki tervdokumentációkkal kapcsolatban a településképi vélemény alapját a főépítész szakmai állásfoglalása képezi. (2) A településképi véleményezési eljárást az építtető, vagy a tervező a rendelet 3. melléklete szerinti kérelemben terjesztheti elő, az abban felsorolt mellékeltek benyújtásával. (3) A főépítész csak a hiánytalanul összeállított tervdokumentációt véleményezi. Egy alkalommal hiánypótlásra hívja fel a kérelmezőt. (4) A telepítéssel kapcsolatban vizsgálni kell, hogy: a) a beépítés módja megfelel-e a környezetbe illeszkedés követelményének; b) megfelelően veszi-e figyelembe a kialakult, illetve átalakuló környező beépítés adottságait, rendeltetésszerű használatának és fejlesztésének lehetőségeit; c) több építési ütemben megvalósuló új beépítés, illetve meglévő építmények bővítése esetén ca) biztosított lesz- vagy marad-e az előírásoknak és az illeszkedési követelményeknek megfelelő további fejlesztés, bővítés megvalósíthatósága; cb) a beépítés javasolt sorrendje megfelel-e a rendezett településképpel kapcsolatos követelményeknek. (5) Az alaprajzi elrendezéssel kapcsolatban vizsgálni kell, hogy: a) a földszinti alaprajz a tervezett rendeltetés, illetve az azzal összefüggő használat sajátosságaiból eredően nem korlátozza-, illetve zavarja-e indokolatlan mértékben a szomszédos ingatlanok rendeltetésszerű használatát; b) az alaprajzi megoldások nem eredményezik-e az épület tömegének, illetve homlokzatainak településképi szempontból kedvezőtlen megjelenését. (6) Az épület homlokzatának és tetőzetének kialakításával kapcsolatban vizsgálni kell, hogy: a) azok építészeti megoldásai megfelelően illeszkednek-e a kialakult, illetve a településrendezési eszköz szerint átalakuló épített környezethez; b) a homlokzatok tagolása, a nyílászárók kiosztása összhangban van-e az épület rendeltetésével és használatának sajátosságaival; c) a terv településképi szempontból kedvező megoldást tartalmaz-e az épület gépészeti és egyéb berendezései, tartozékai elhelyezésére, továbbá d) a tetőzet kialakítása különösen hajlásszöge és esetleges tetőfelépítményei megfelelően illeszkednek-e a domináns környezet adottságaihoz. (7) A határoló közterülettel való kapcsolatot illetően vizsgálni kell, hogy: a) a közterülethez közvetlenül kapcsolódó szint alaprajzi kialakítása, illetve ebből eredő használata: aa) korlátozza-e a közúti közlekedést és annak biztonságát; ab) korlátozza-, illetve zavarja-e a gyalogos és a kerékpáros közlekedést és annak biztonságát;
18 18 ac) megfelelően veszi-e figyelembe a közterület adottságait és esetleges berendezéseit, műtárgyait, valamint növényzetét, illetve ebből eredően ad) a terv megfelelő javaslatokat ad-e az esetleg szükségessé váló a közterületet érintő beavatkozásokra, b) az esetleg a közterület fölé benyúló építmény-részek, illetve szerkezetek és berendezések milyen módon befolyásolják a közterület használatát, különös tekintettel a meglévő, illetve a telepítendő fákra, fasorokra. VII. FEJEZET TELEPÜLÉSKÉPI BEJELENTÉSI ELJÁRÁS 13. A bejelentési eljárással érintett reklámhordozók köre 34. Településképi bejelentési eljárást folytat le a polgármester Felsőörs teljes közigazgatási területén - közterületről vagy közforgalom céljára átadott magánterületről vagy közforgalom által használt területről látható reklám, reklámhordozó, cégreklám elhelyezése esetén, amennyiben a reklám, reklámhordozó, cégreklám elhelyezője nem az önkormányzat. 35. (1) A településképi bejelentési eljáráshoz kötött tevékenység alapját a főépítész szakmai állásfoglalása képezi. (2) A településképi bejelentési eljárás lefolytatása és az építészeti-műszaki dokumentáció értékelése során a településképben esztétikusan megjelenő, településképet nem zavaró, az épített és természeti környezethez illeszkedő, és annak előnyösebb megjelenését segítő megoldási szempontokat kell érvényesíteni. (3) Részletes vizsgálati szempontok: a) nem zavarja-e a környezetében levő épületek, építmények, utcák, terek, használhatóságát, b) megjelenésével, színezésével, méreteivel nem okoz-e esztétikai és látványbeli zavart a településképben a közterületei felőli látványban, c) az épület, kerítés homlokzati architektúrájához illeszkedik e. (4) A bejelentési eljárás lefolytatása alapján a kérelem tárgyának fennmaradási érvényessége az igazolás kiállításának dátumától számítva: a) reklám, reklámhordozó esetén 1 év, b) cégreklám esetén 5 év, de legfeljebb a működés befejezésének időpontjáig. 36. A településképi bejelentési eljáráshoz csatolni kell a reklámnak, reklámhordozónak, cégreklámnak a (3) bekezdésben szerinti vizsgálatot lehetővé tevő műszaki leírását és látványtervét. A főépítész szükség esetén egy alkalommal hiánypótlásra hívja fel a kérelmezőt. VIII. FEJEZET A TELEPÜLÉSKÉPI KÖTELEZÉS, TELEPÜLÉSKÉPI BÍRSÁG 14. A településképi kötelezési eljárás
19 (1) A polgármester a rendeletben meghatározott településképi követelmények teljesítése érdekében - a közigazgatási hatósági eljárásról és szolgáltatásról szóló törvény szabályai alapján kötelezési eljárást folytat le és szükség esetén kötelezést bocsát ki. (2) A kötelezési eljárás lefolytatható különösen építési tevékenységgel összefüggésben megtartott szakmai konzultáció eredményeképpen kiadott emlékeztetőben foglalt, a településképi véleményben foglalt településképi követelmény figyelmen kívül hagyásával megvalósult építés esetén. Kötelezési eljárás lefolytatható úgy is, hogy azt nem előzte meg szakmai konzultáció, településképi véleményezési eljárás. (3) A kötelezési eljárás lefolytatható hivatalból, vagy kérelemre. (4) Kötelezési eljárást kezdeményező kérelem az önkormányzatnál írásban nyújtható be, és a kérelemben meg kell jelölni, hogy a rendelet mely szakaszában foglalt településképi követelmény nem teljesülése miatt történik a kezdeményezés. (5) A polgármester a tényállás tisztázása során köteles beszerezni a települési főépítész szakmai állásfoglalását. (6) A településképi kötelezés irányulhat építmény, építményrész felújítására, átalakítására vagy elbontására. 15. A településképi bírság kiszabásának esetkörei és mértéke 38. (1) A polgármester településképi bírságot szab ki a lefolytatott településképi kötelezési eljárás során a magatartás elkövetőjével szemben, amennyiben megállapítja, hogy az építési tevékenységre a korábban kiadott szakmai konzultáció eredményeképpen kiadott emlékeztetőben vagy a településképi véleményezési eljárás során kiadott véleményben foglalt településkép követelmény megsértésével került sor. (2) A polgármester településképi bírságot szab ki azzal szemben, aki a lefolytatott településképi kötelezési eljárás során kiadott településképi kötelezést tartalmazó jogerős határozatban foglalt kötelezettségét nem teljesíti. (3) A településkép bírság legmagasabb összege ,-Ft. A településképi bírság a jogsértő állapot előírt határidőn belüli megszüntetésének elmulasztása miatt ismételten is kiszabható. (4) A településképi bírságot kiszabásakor a polgármester mérlegeli a jogsértő magatartás súlyát, különösen a településkép védelméhez fűződő érdek sérelmének mértékét, a jogsértés ismételtségét, időtartamát. A polgármester a bírság kiszabása során köteles beszerezni a települési főépítész szakmai állásfoglalását a településkép védelméhez fűződő érdeksérelem mértékének megállapítása érdekében. (5) A befolyt településképi bírságot az önkormányzat költségvetésében elkülönítetten kezeli. A befolyt bírság összege kizárólag a közterületek, utak járdák felújítására, fejlesztésére, építésre, továbbá a helyi egyedi védelem alatt álló építmények megóvásának,
20 20 fennmaradásának, megőrzésének támogatása érdekében a Környezetvédelmi Alap bevételének növelésére lehet felhasználni. A Képviselő-testület évente a költségvetési rendelet megalkotásával egyidejűleg dönt az előző évben befolyt településképi bírság felhasználásáról. IX. FEJEZET ZÁRÓ ÉS ÁTMENETI RENDELKEZÉSEK 16. Hatálybalépés 39. (1) E rendelet október 1-jén lép hatályba. (2) A rendelet rendelkezéseit a rendelet hatályba lépését követően induló eljárásokban kell alkalmazni. (3) E rendelet hatályba lépésével egyidejűleg nem alkalmazhatók az R-ben meghatározott településképi követelmények. 17. Átmeneti rendelkezések 40. Hatályát veszti: a) Felsőörs Község Önkormányzata Képviselő-testületének az épített környezet helyi védelméről szóló 5/2015. (III.04.) önkormányzati rendelete, b) Felsőörs Község Önkormányzata Képviselő-testületének a településképi véleményezési eljárásról szóló 10/2014. (VI.02.) önkormányzati rendelete, c) Felsőörs Község Önkormányzata Képviselő-testületének a településképi bejelentési eljárásról szóló 14/2014. (VII.03.) önkormányzati rendelete. Szabó Balázs polgármester dr. Hoffmann Gyöngyi jegyző Záradék: A rendelet kihirdetésének napja: szeptember 15. dr. Hoffmann Gyöngyi jegyző megbízásából: dr. Könczöl Gábor kirendeltségvezető
21 21 1. melléklet a 13/2017. (IX.15.) önkormányzati rendelethez I) BELTERÜLET A B C D E F 1 Ház Ssz Cím sz. Hrsz Funkció Megjegyzés 2 1. Fő út Lakóház volt Udvarház étterem 3 2. Fő út Lakóház 4 3. Fő út /2 Lakóház 5 4. Almádi utca 1. 21/9 Lakóház 6 9. Fő út Lakóház Szabadság tér Lakóház Szabadság tér 5. 86/1 Civilház volt Tislér ház Körmendy prépost utca Lakóház Körmendy prépost utca /9 Lakóház Körmendy prépost utca /22 Lakóház Batthyány tér /7-8 Prépostság Petőfi S. utca Lakóház Petőfi S. utca Lakóház Petőfi S. utca Lakóház Szabadság tér 318 Felsőörsi református parókia Szabadság tér 320 Református templom szociális szolgáltató ház, lakóépület, gazdasági épület, a 144/8 hrsz alatti gazdasági épülethez később hozzáépített épületrészre a védettség nem terjed ki
22 22 II) KÜLTERÜLET A B C D E F 1 Ssz Cím Ház Hrsz Funkció Megjegyzés sz Keleti köz 1004/1 Présház zártkert 3 2. Panoráma utca 1056/A Pince- présház zártkert 4 Király köz 1095/3/ Pince zártkert 3. B Présház zártkert 6 5. Szőlő sor 1234/1 Pince- présház zártkert 7 Erdőalja utca 1286/6/ Présház zártkert 6. A 8 7. Erdőalja utca 1288/2 Pince- présház zártkert, egykori tsz pince 9 8. Almádi út 1428/A Présház zártkert, Püspöki pincészet Présház zártkert III) EGYÉB VÉDETT ÉRTÉKEK A B C D E 1 Ssz Cím Ház sz. Hrsz Funkció 2 1. Fő út 35 Kőkereszt 3 Bárókert utca 55/16, Kőkerítés 2. 64/1 4 Római Katolikus 257 Családi kripta 3. temető 5 Római Katolikus 257 Kőkereszt 4. temető 6 Római Katolikus 257 Keöves családi 5. temető kripta 7 6. Batthyány tér 290 Kőkereszt 8 Eperfa sor 1100/1 Kőkereszt Miske tető 082 Kőkereszt 10 Köveskút-Puszta 0119/2 Kőkereszt 9. 4
23 23 2. melléklet a 13/2017. (IX.15.) önkormányzati rendelethez. H1. ÖRÖKSÉGVÉDELMI HATÁSTANULMÁNY FELSŐÖRS CÍM KÖZTERÜLET MEGNEVEZÉSE: FŐ ÚT HÁZSZÁM: 22. AZ ÉPÜLET/ÉPÜLETCSOPORT MEGNEVEZÉSE: LAKÓHÁZ JELENLEGI VÉDELEM: A Fő útra közel merőlegesen, az utcavonaltól beljebb, fésűs beépítésben áll ez a csonkakontyolt nyeregtetővel fedett lakóház. A tetőt cserép fedi. Az utcai homlokzat vakolatkeretelt, kéttengelyes. Az oromzaton a két íves záródású, szintén vakolatkeretelt, alul fogsoros kötényrésszel ellátott szellőző közötti vakolattükörben az es évszám, s felette a "SzK" és "HI" monogramok láthatóak. Az utcai homlokzaton két egyenes záródású, hagyományos fa szerkezetű, barnára festett, hat üvegszemes ablakot látunk, melyek vakolatkereteltek, kiugró szemöldökpárkánnyal ellátottak. A vörös terméskő kapupillérek, fa kaputáblák s a fölöttük láthat, díszített kapuív szintén védett. Az épület folyamatos állagmegóvása, s a homlokzati ablakok elé kifeszített árnyékoló hagyományos fa szerkezetű spalettákra cserélése ajánlott. H2. CÍM KÖZTERÜLET MEGNEVEZÉSE: FŐ ÚT HÁZSZÁM: 20. AZ ÉPÜLET/ÉPÜLETCSOPORT MEGNEVEZÉSE: LAKÓHÁZ JAVASOLT VÉDELEM: HELYI VÉDETT A Fő útra közel merőlegesen, az utcavonaltól beljebb, fésűs beépítésben áll ez az összetett tetőidommal fedett lakóház. A tetőt cserép fedi. Az épület utcai homlokzata jellegzetes, polgári stílusú. Javasoljuk az épület folyamatos állagvédelmét.
24 24 H3. CÍM KÖZTERÜLET MEGNEVEZÉSE: FŐ ÚT HÁZSZÁM: 12. AZ ÉPÜLET/ÉPÜLETCSOPORT MEGNEVEZÉSE: LAKÓHÁZ A Fő útra közel merőlegesen, az utcavonalon, fésűs beépítésben áll ez a csonkakontyolt nyeregtetővel fedett lakóház. A tetőt cserép fedi. Az épület utcai homlokzata vakolattükrös kialakítású, kéttengelyes. Az oromzaton két kis méretű, egyenes záródású padlásszellőző látható. Az utcai homlokzaton két kis méretű, díszes vakolatkerettel ellátott, fa szerkezetű ablak kapott helyet. A homlokzat jobb és bal szélét vakolatkváderek díszítik. Az udvari homlokzaton három egyenes záródású ablaknyílás és egy ajtónyílás látható, követve a szoba-konyha- kamra elrendezést. A homlokzatok fehérre, a lábazat szürke színre festett. A vörös terméskő kerítéspillérek szintén védettek. Javasoljuk az épület folyamatos állagvédelmét, különös tekintettel a fa szerkezetekre. Javasoljuk továbbá a lábazat csapadékvíz elleni szigetelésének megoldását, s a fém kerítéselemek fára cserélését. H4. CÍM KÖZTERÜLET MEGNEVEZÉSE: ALMÁDI UTCA HÁZSZÁM: 1. AZ ÉPÜLET/ÉPÜLETCSOPORT MEGNEVEZÉSE: LAKÓHÁZ A Csöpp és Almádi utcák kereszteződésében, az Ady utcára merőlegesen, fésűs beépítésben áll ez a csonkakontyolt nyeregtetővel fedett lakóház. A tetőt bitumenes lemez fedi. Az utcai oromzaton két egyenes záródású, nagyméretű, vakolatkeretelt padlásszellőző látható. A háromtengelyes utcai homlokzat vakolattükrös kialakítású, a homlokzat szélein húzód vakolatsáv kváderes kialakítású, négy vakolatpillér osztja három falmezőre a homlokzatot. Az ablakok vakolatkereteltek, egyenes záródásúak, hagyományos fa szerkezetűek, barnára festettek, hat üvegszemesek. A lábazat festetlen, a vakolatdíszek fehérre, a falmezők sárga színre festettek
25 25 Javasoljuk az épület folyamatos állagvédelmét, a tető cseréppel való fedését, valamint a vegyes falazatú kerítéslábazat és pillérek helyreállítását, a fém kerítéselemek korrózióvédelmét. H5. CÍM KÖZTERÜLET MEGNEVEZÉSE: FŐ ÚT HÁZSZÁM: 41. AZ ÉPÜLET/ÉPÜLETCSOPORT MEGNEVEZÉSE: LAKÓHÁZ A Fő útra közel merőlegesen, az utcavonalon, fésűs beépítésben áll ez a csonkakontyolt nyeregtetővel fedett lakóház. A tetőt cserép fedi, a tetőidomot két íves fejezetű, falazott, vakolt kémény töri át. Az épület utcai homlokzata vakolatkeretelt, kéttengelyes. Az oromzat íves záródású padlásszellőzőit befalazták, csak vakolatdísz formájában látható. Köztük a koronás magyar címerből, s az alatt szőlőágakból, s kétoldalt egy-egy egyszerű rozettából álló vakolatdísz kapott helyet az oromzaton. Az utcai homlokzaton két kis méretű, a szemöldökrészen díszes vakolatsávval ellátott, faragott fa spalettákkal ellátott négyzetes ablak kapott helyet. A falmezők szürkére, a vakolatdíszek fehérre, a lábazat barna színre festett. Az épület kerítése szintén védendő. Az épületet az elmúlt években példamutatóan helyreállították, folyamatos állagmegőrzése ajánlott.
26 26 H6. CÍM KÖZTERÜLET MEGNEVEZÉSE: SZABADSÁG TÉR HÁZSZÁM: 9. AZ ÉPÜLET/ÉPÜLETCSOPORT MEGNEVEZÉSE: LAKÓHÁZ A Szabadság téren, az utcavonalon, fésűs beépítésben áll ez a cserépfedésű, kontyolt nyeregtetős lakóház. A tetőidomot két íves fejezetű, falazott kémény töri át. Az utcai homlokzaton a födém vonalában hangsúlyos vakolatpárkány húzódik, mely a széleken klasszicizáló (copf) vakolatdíszekkel egészül ki. A homlokzaton két egyenes záródású, könyöklő- és szemöldökpárkánnyal ellátott, vakolatkeretelt, fa spalettákkal felszerelt ablak látható. Az udvari homlokzaton három egyenes záródású ablaknyílás és egy ajtónyílás látható, követve a szoba-konyhakamra elrendezést. A homlokzatok fehérre festettek, a lábazat vakolatlan terméskő. Az épület kerítése és melléképülete szintén védendő. Az udvaron álló diófa a táj védendő karakternövénye. Az épületet az elmúlt években példamutatóan helyreállították, folyamatos állagmegőrzése ajánlott. H7. CÍM KÖZTERÜLET MEGNEVEZÉSE: SZABADSÁG TÉR HÁZSZÁM: 5. AZ ÉPÜLET/ÉPÜLETCSOPORT MEGNEVEZÉSE: CIVILHÁZ, TISLÉR HÁZ
27 27 A Szabadság téren, hosszanti tengelyével a térrel párhuzamosan, az utcavonalon áll ez a cserépfedésű, kontyolt nyeregtetős épület. A tetőidomot két falazott kémény töri át. A födém vonalában vakolatpárkány húzódik. A széleken kváderezett vakolatpillérekkel hangsúlyozott öttengelyes utcai homlokzatot két vakolatpillérpár két kéttengelyes és egy középső egytengelyes részre osztja. A fa szerkezetű, hat üvegszemes ablakok egyenes záródásúak, könyöklő- és szemöldökpárkánnyal ellátottak, vakolatkereteltek. Az épület minden homlokzatán azonos kialakítású nyílásokat látunk. Az épület vakolt, a homlokzatok fehérre, a lábazat szürke színre festett. Az épületet az elmúlt években példamutatóan helyreállították, folyamatos állagmegőrzése ajánlott. H8. CÍM KÖZTERÜLET MEGNEVEZÉSE: KÖRMENDY PRÉPOST UTCA HÁZSZÁM: 19. AZ ÉPÜLET/ÉPÜLETCSOPORT MEGNEVEZÉSE: LAKÓHÁZ A Körmendy prépost utcára merőlegesen, az utcavonalon, fésűs beépítésben áll ez a cserépfedésű, nyeregtetős lakóház. A tetőgerincen túlnyúló macskalépcsős, vakolatkeretelt oromzaton kisméretű, egyenes záródású padlásszellőző látható. Az épület nyílászárói nem eredetiek. Az utcai homlokzat egy könyöklőpárkánnyal ellátott, egyenes záródású ablak látható. Az udvari homlokzaton négy egyenes záródású ablaknyílás és két ajtónyílás látható, melyekből jelenlegi belső elrendezésére nem tudunk következtetni. Az épület vakolt, az utcai homlokzat kékesszürke színre festett, egyéb homlokzatai és a lábazat színezetlen. A kerítés terméskő lábazata és kapupillérei szintén védendőek.
28 28 Javasoljuk az épület folyamatos állagvédelmét, a fém kerítéselemek fára cserélését, az esetlegesen ismert homlokzati díszek helyreállítását, valamint a homlokzatok egységes, halvány színre festését. H9. CÍM KÖZTERÜLET MEGNEVEZÉSE: KÖRMENDY PRÉPOST UTCA HÁZSZÁM: 12. AZ ÉPÜLET/ÉPÜLETCSOPORT MEGNEVEZÉSE: LAKÓHÁZ A Körmendy prépost utcában, utcavonalon áll ez az L alakú, cserépfedésű lakóház. Az épület ablakait nemrégiben kicserélték. Az utcai homlokzat a hangsúlyos vakolatpárkány kivételével dísztelen, az ablakokat kovácsoltvas rács védi. Az épület vakolt, a lábazat szürke, a homlokzatok fehér színre festettek. Javasolt az épület újravakolása és festése, az egykori esetleges ablak körüli vakolatdíszek helyreállítása. H10. CÍM KÖZTERÜLET MEGNEVEZÉSE: KÖRMENDY PRÉPOST UTCA HÁZSZÁM: 8. AZ ÉPÜLET/ÉPÜLETCSOPORT MEGNEVEZÉSE: LAKÓHÁZ
29 29 A Körmendy prépost utcára merőlegesen, az utcavonaltól kissé beljebb, fésűs beépítésben áll ez a cserépfedésű, csonkakontyolt nyeregtetős lakóház. Az épület utcai homlokzata vakolattükrös kialakítású, kéttengelyes. Az oromzaton két vakolatkeretelt, egyenes záródású padlásszellőző látható. Az oromzaton faradott széldeszkák szegik. Az utcai homlokzaton két vakolatkerettel ellátott, hagyományos fa szerkezetű, kéttáblás, hat üvegszemes ablak kapott helyet. A homlokzat szélein húzódó vakolatsáv kváderes kialakítású. A homlokzatok sárga színre festettek. A vörös terméskő kerítéslábazat, a kerítéspillérek és az utcavonallal párhuzamosan álló nyeregtetős melléképület szintén védendő. Az épület elhanyagolt állapotban van. Javasoljuk újravakolását festését, a déli homlokzat előtt látható előtető elbontását, s az épület folyamatos állagvédelmét, kiemelt figyelemmel az eredeti fa szerkezetekre. H11. CÍM KÖZTERÜLET MEGNEVEZÉSE: BATTHYÁNY TÉR HÁZSZÁM: 5. AZ ÉPÜLET/ÉPÜLETCSOPORT MEGNEVEZÉSE: PRÉPOSTSÁG GAZDASÁGI ÉPÜLETE A Batthyány téren áll a prépostság egykori gazdasági épülete. A nagy méretű, épületegyüttes egy része felújított, jó illetve közepes állapotú. 144/8 hrsz-on lévő részét is javasolt a többi rész mintájára felújítani.
30 30 Az épület folyamatos állagmegőrzése ajánlott. H12. CÍM KÖZTERÜLET MEGNEVEZÉSE: PETŐFI SÁNDOR U. HÁZSZÁM: 15. AZ ÉPÜLET/ÉPÜLETCSOPORT MEGNEVEZÉSE: LAKÓHÁZ A Petőfi Sándor utcára merőlegesen, az utcavonaltól kissé beljebb, fésűs beépítésben áll ez a náddal fedett, nyeregtetős lakóház. Az épület utcai homlokzata vakolattükrös kialakítású, kéttengelyes. A macskalépcsős oromzaton két egyenes záródású padlásszellőző alatt üres vakolattábla látható. Az utcai homlokzaton két vakolatkeretelt, hangsúlyos szemöldökrésszel ellátott, hagyományos fa szerkezetű, kéttáblás, hat üvegszemes ablak kapott helyet. Az udvari homlokzaton három egyenes záródású ablaknyílás és egy ajtónyílás látható, követve a szoba- konyhakamra elrendezést. Az utcai homlokzat sárgára, a vakolatdíszek és az udvari homlokzat fehérre, a lábazat szürke színre festett. A lakóház mögötti épület udvari homlokzatán kör keresztmetszetű oszlopokon nyugvó, íves tornác húzódik. Kerítése szintén védendő. Az épületet az elmúlt években példamutatóan helyreállították, folyamatos állagmegőrzése ajánlott.
31 31 H13. CÍM KÖZTERÜLET MEGNEVEZÉSE: PETŐFI SÁNDOR U. HÁZSZÁM: 8. HRSZ.: 302 AZ ÉPÜLET/ÉPÜLETCSOPORT MEGNEVEZÉSE: LAKÓHÁZ A Petőfi Sándor utcára merőlegesen, az utcavonaltól kissé beljebb, fésűs beépítésben áll ez a cseréppel fedett, nyeregtetős lakóház. Az épület utcai oromzatát hangsúlyos vakolatkeret veszi körbe, az oromzaton egy kör alakú padlásszellőző látható. Az utcai homlokzaton egy egyszerű vakolatkerettel ellátott, egyenes záródású, hagyományos fa szerkezetű, kéttáblás, hat üvegszemes ablak látható. Az udvari homlokzaton kosáríves záródású bejárati nyílásokat és egy kisméretű, négyzetes ablakot látunk. A homlokzatok vakoltak, dísztelenek, fehérre festettek. Az épület vegyes falazatú kerítéslábazata és pillérei, valamint kovácsoltvas kerítéselemei szintén védendőek. Javasoljuk az épület újravakolását és festését, valamint folyamatos állagvédelmét, kiemelt figyelemmel az épület kerítésére. H14. CÍM KÖZTERÜLET MEGNEVEZÉSE: PETŐFI SÁNDOR U. HÁZSZÁM: 10 AZ ÉPÜLET/ÉPÜLETCSOPORT MEGNEVEZÉSE: LAKÓHÁZ
32 32 A Petőfi Sándor utcában, nagyméretű, teleken, az utcavonaltól beljebb, a déli telekhatáron áll ez a téglány alakú, cserépfedésű lakóház. Az egykori kúriát jelentősen átalakították, nyílászáróit kicserélték, egykori homlokzati kialakításáról csak a nyugati homlokzat fehér színű vakolatpillérei tanúskodnak. Az épület vakolt, a lábazat zöldre, a homlokzatok halvány sárgára festettek. A lakóház vörös terméskő kerítése, a telken belüli támfala és a kert fás szárú növényállománya szintén védettek. Javasoljuk a lábazat szürke színre festését. H15. CÍM KÖZTERÜLET MEGNEVEZÉSE: SZABADSÁG TÉR HÁZSZÁM: 10. AZ ÉPÜLET/ÉPÜLETCSOPORT MEGNEVEZÉSE: FELSŐÖRSI REFORMÁTUS PARÓKIA JELENLEGI VÉDELEM: HELYI VÉDETT A Szabadság téren áll az L alakú református parókia 1904-ben épült épülete, melyet 2010-ben teljes körűen felújítottak. Nyugati homlokzata négytengelyes, a kis kiülésű középrizaliton két, a rizalit két oldalán egyegy egyenes záródású, vakolatkeretelt, díszes kötény- és szemöldökrésszel ellátott ablak látható. A homlokzati vakolatdíszek klasszicizáló stílusúak. Az épület egykori nyílászáróit részben megtartották, részben pedig rekonstruálták, a belső terek jelentősen átalakultak. A homlokzatok vakoltak, a nyugati homlokzat szürkére, vakolatdíszei fehér színre festettek. Az épület és a kerítés lábazatát vörös terméskő burkolja, a kerítés és kapuelemek fehérre festett fémből készültek. Az épületet példamutatóan helyreállították, folyamatos állagmegőrzése javasolt.
33 33 H16. CÍM KÖZTERÜLET MEGNEVEZÉSE: SZABADSÁG TÉR HÁZSZÁM: AZ ÉPÜLET/ÉPÜLETCSOPORT MEGNEVEZÉSE: REFORMÁTUS TEMPLOM JELENLEGI VÉDELEM: HELYI VÉDETT A Szabadság téren áll az szeptember 29-én felszentelt református templom. Az egyhajós, nyugati homlokzati tornyos, klasszicista templomot a szentély felett kontyolt nyeregtető fedi. A vakolt, fehér színűre festett épület egyenes záródású apszisban végződik, a hajót félkör alakú ablakok világítják meg. A torony tömege enyhén a homlokzati sík elé ugrik. Az osztópárkányokkal tagolt torony alsó részén az egyenes záródású, aedicula-szerű keretezéssel ellátott bejárati kapu, felette félköríves záródású ablak található. A gúlasisakos torony felső részén a torony mind a négy oldalát félköríves záródású ablakok díszítik. A torony és a nyugati homlokzat két oldalát vakolatpillérek díszítik, melyek a torony felső részén jón fejezettel ellátottak. Az épület vakolt, a magas lábazat festetlen, a falmezők fehérre festettek. Az épületet példamutatóan helyreállították, folyamatos állagmegőrzése javasolt. H17. CÍM KÖZTERÜLET MEGNEVEZÉSE: ALMÁDI UTCA HÁZSZÁM: 4. AZ ÉPÜLET/ÉPÜLETCSOPORT MEGNEVEZÉSE: KŐKERESZT SZILASI VAGY BÚZER KERESZT
34 34 ÉPÍTMÉNYLEÍRÁS: A Fő út és az Almádi utca kereszteződésében áll ez az 1827-ben állított műkő kereszt. A kereszten a megfeszített Krisztus féldomborműve, felette az INRI felirat látható. A négyszögű talapzaton az írás teljes szövege: Készíttetett 1857-ben Boldogult Buzer Éva Oroszi Imre hitvösének áhéttatos költségeivel Bővebb leírása: Keresztek a felsőörsi határban c. kiadvány Dr. Körmendy József Javasoljuk a kereszt állagvédelmét, a talapzat feliratának helyreállítását, az építmény környezetének gondozását. H18. CÍM KÖZTERÜLET MEGNEVEZÉSE: BÁRÓKERT UTCA, FŐ U. HÁZSZÁM: FŐ U. 21., BÁRÓKERT U AZ ÉPÜLET/ÉPÜLETCSOPORT MEGNEVEZÉSE: KŐKERÍTÉS ÉPÍTMÉNYLEÍRÁS: A Bárókert utcától észak-nyugatra elhelyezkedő telkeket az utca felől határoló vörös terméskő kerítés helytörténeti értéke miatt védett.
35 35 Javasoljuk az építmény folyamatos állagvédelmét, a kerítés műszaki állapotát veszélyeztető gyomnövényzet eltávolítását. H19. CÍM KÖZTERÜLET MEGNEVEZÉSE: RÓMAI KATOLIKUS TEMETŐ HÁZSZÁM: AZ ÉPÜLET/ÉPÜLETCSOPORT MEGNEVEZÉSE: CSALÁDI KRIPTA ÉPÍTMÉNYLEÍRÁS: A római katolikus temető déli részén áll a négyzetes, sátortetős kripta. Az épület három homlokzatán egyenes záródású vakablak kapott helyet íves falfülkében, déli homlokzatán nyílik a formailag azonosan kialakított bejárata. Az építmény vakolt. Javasoljuk az építmény műszaki állapotának felülvizsgálatát, a szükséges állagmegóvó szerkezeti helyreállítások elvégzését, az építmény folyamatos állagvédelmét, s a csapadékvíz megfelelő elvezetésének érdekében környezetének rendezését. H20. CÍM KÖZTERÜLET MEGNEVEZÉSE: RÓMAI KATOLIKUS TEMETŐ HÁZSZÁM: AZ ÉPÜLET/ÉPÜLETCSOPORT MEGNEVEZÉSE: KŐKERESZT
36 36 ÉPÍTMÉNYLEÍRÁS: A Római katolikus temetőben, a Keöves család kriptájától nem messze áll a szintén a családnak állított, kettős tagolódású kereszt. Felső része a karéjos szárakban végződő kereszt, rajta a megfeszített Krisztus szobra. Felette az I.N.R.I. felirat olvasható. A kereszt négyzetes posztamensen áll, melyet íves párkány zár le. A posztamensbe négyzetes faltükör mélyed, melyen az alábbi felirat olvasható: Köves János/1872 Bővebb leírása: Keresztek a felsőörsi határban c. kiadvány Dr. Körmendy József Javasoljuk a kereszt folyamatos állagvédelmét, az építmény környezetének gondozását. H21. CÍM KÖZTERÜLET MEGNEVEZÉSE: RÓMAI KATOLIKUS TEMETŐ HÁZSZÁM: AZ ÉPÜLET/ÉPÜLETCSOPORT MEGNEVEZÉSE: KEÖVES CSALÁD KRIPTA ÉPÍTMÉNYLEÍRÁS: A római katolikus temetőben áll a Keöves család négyzetes, kontyolt nyeregtetős kriptája. Az épület egyenes záródású bejárati nyílását két vakolatpillér keretezi. A pillérek mellet két íves záródású falfülke látható. Az épület vakolt, lábazat szürkére, a falmezők fehérre festettek. Javasolt a lábazat csapadékvíz elleni szigetelésének megoldása, az épület folyamatos állagvédelme.
37 37 H22. CÍM KÖZTERÜLET MEGNEVEZÉSE: BATTHYÁNY TÉR HÁZSZÁM: AZ ÉPÜLET/ÉPÜLETCSOPORT MEGNEVEZÉSE: KŐKERESZT ÉPÍTMÉNYLEÍRÁS: A Batthyány téren, a római katolikus templomtól délre áll ez a hármasan tagolt, 1921-ben állított műkő kereszt. Felső része az egyenes szárakban végződő kereszt, rajta a megfeszített Krisztus rajta a megfeszített Krisztus, felette az I.N. R. I felirat olvasható. A kereszt tövében imádkozó Mária szobor áll. A kereszt négyzetes posztamensen áll, melynek oldalán az alábbi felirat olvasható: FÖLTÁMADUNK!/Az világháboruban/ meghalt felsőörsi hősök/ emlékére Bővebb leírása: Keresztek a felsőörsi határban c. kiadvány Dr. Körmendy József Javasoljuk a kőanyag szennyeződésektől való megtisztítását és a kereszt folyamatos állagvédelmét. H23. CÍM KÖZTERÜLET MEGNEVEZÉSE: ZÁRTKERT KISHEGYI UTCA HÁZSZÁM: AZ ÉPÜLET/ÉPÜLETCSOPORT MEGNEVEZÉSE: PRÉSHÁZ A belterülettől délre áll ez a nyeregtetős, nádfedésű présház. Tetőidomát nagyméretű kémény töri át, tetőtere beépített, íves tetőablakokat helyeztek el rajta. Ablak- és ajtónyílása délkeletre nyílik, a nyílások hagyományosan kisméretűek, egyenes záródásúak. Az épület vakolt, fehérre festett. Az oromdeszkák zöldre festettek. Az épülethez délnyugatról kőből épült, földborításos pince csatlakozik. Az 1004/1 hrsz-ú telek jelenleg gyepként hasznosított.
38 38 Az épület folyamatos állagmegóvása javasolt. H24. CÍM KÖZTERÜLET MEGNEVEZÉSE: ZÁRTKERT PANORÁMA UTCA HÁZSZÁM: AZ ÉPÜLET/ÉPÜLETCSOPORT MEGNEVEZÉSE: PINCE-PRÉSHÁZ A belterülettől délre áll ez a nyeregtetős, cserépfedésű, kisméretű pince- présház. Bejárata a déli végfalon nyílik, ajtaja egyszárnyú, fa szerkezetű. A födém magasságában, a bejárati nyílás fölé cserépfedésű esővető párkányt húztak, a párkány fölött az oromzaton egyenes záródású ablaknyílás látható. Az épület észak-nyugatra kőből épült, földborításos pincében folytatódik. A présház vakolt, fehérre festett. Az 1056/A hrsz-ú ingatlan gyepként hasznosított. Az épület folyamatos állagmegóvása javasolt.
39 39 H25. CÍM KÖZTERÜLET MEGNEVEZÉSE: ZÁRTKERT VINCELLÉR KÖZ HÁZSZÁM: AZ ÉPÜLET/ÉPÜLETCSOPORT MEGNEVEZÉSE: PINCE A belterülettől délre áll ez a nyeregtetős, helyi terméskőből épült, nádfedésű, kisméretű présház. Íves záródású bejárati nyílása az északkeleti végfalon nyílik, felette az oromzaton kisméretű padlásszellőző látható. A pince ajtaja egyszárnyú, fa szerkezetű. Az épület vakolt. Az épület az 1093 hrsz-ú útról közelíthető meg. A pince körüli terület gyep művelés alatt áll. Javasoljuk az épület műszaki állapotának felülvizsgálatát, a szükséges állagmegóvó szerkezeti helyreállítások elvégzését, a pince újravakolását és festését, s a nádtető újrarakását. H26. CÍM KÖZTERÜLET MEGNEVEZÉSE: ZÁRTKERT HATÁR UTCA HÁZSZÁM: AZ ÉPÜLET/ÉPÜLETCSOPORT MEGNEVEZÉSE: PRÉSHÁZ
40 40 A belterülettől délre áll ez a nyeregtetős, cserépfedésű, kisméretű présház. Végfalait téglalépcsős oromzat zárja le. Egyenes záródású bejárati nyílása a déli homlokzat középtengelyében nyílik, kétoldalt egy- egy kéttáblás, négy üvegszemes, hagyományos fa szerkezetű ablak kapott helyet. A pince ajtaja kétszárnyú, fa szerkezetű, zöldre festett. Az épület vakolt, fehérre festett, egykori homlokzati díszei elpusztultak, a bejárati nyílást feltehetően két oldalról egyegy vakolatpillér, s a szemöldök felett timpanon hangsúlyozta. Az épület körüli telek szőlőként hasznosított. Javasoljuk az épület műszaki állapotának felülvizsgálatát, a szükséges állagmegóvó szerkezeti helyreállítások elvégzését, a pince újravakolását és festését, s ezt követően az épület folyamatos állagvédelmét. H27. CÍM KÖZTERÜLET MEGNEVEZÉSE: ZÁRTKERT CSÁRDA UTCA HÁZSZÁM: AZ ÉPÜLET/ÉPÜLETCSOPORT MEGNEVEZÉSE: PINCE, PRÉSHÁZ A belterülettől keletre áll ez a két nyeregtetős épületből álló épületegyüttes. A keleti, nádfedésű, tetőtér-beépítéses épület kisebb, téglány alakú, déli végfala vakolatkeretelt, oromzatán két vakolatkeretelt padlásszellőző és két négyzetes ablak látható. A nyugati, tetőtérbeépítéses, cserépfedésű épület nagyobb, keleti oldalhomlokzatát nagyméretű üvegfelület töri át. Az épületegyüttes vakolt, a vakolatdíszek fehérre, a falmezők okkersárgára festettek. Az épületegyütteshez északról nagyméretű, földborításos pincék csatlakoznak. A vakolat sérülései miatt az épületegyüttes újravakolása és festése javasolt.
41 41 H28. CÍM KÖZTERÜLET MEGNEVEZÉSE: ZÁRTKERT ÖREGHEGY, KOPÁCSI UTCA HÁZSZÁM: AZ ÉPÜLET/ÉPÜLETCSOPORT MEGNEVEZÉSE: PRÉSHÁZ A belterülettől keletre áll ez a nyeregtetős, nádfedésű, nagyméretű pince-présház. Tetőidomát nagyméretű, íves fejezetű, vakolt kémény töri át, tetőtere beépített, íves tetőablakot helyeztek el rajta. Ajtó- és ablaknyílásai keletre nyílnak, vakolatkereteltek, ablakai hagyományosan kisméretűek, egyenes záródásúak, bejárata íves záródású. Az épület vakolt, a vakolatkeretek fehérre, a falmezők sárga színre festettek. A présház tetősíkján túlnyúló északi oromfalon két befalazott padlásszellőző fölött vakolattáblán az as évszám olvasható, mely az építés évére utal. Az épületet nemrégiben példamutató módon helyreállították, folyamatos állagmegóvása javasolt. H29. CÍM KÖZTERÜLET MEGNEVEZÉSE: ÖREGHEGY- ZÁRTKERT- KOPÁCSI UTCA HÁZSZÁM: AZ ÉPÜLET/ÉPÜLETCSOPORT MEGNEVEZÉSE: PRÉSHÁZ-PINCE, LAKÓHÁZ
42 42 A belterülettől keletre áll ez a kontyolt nyeregtetős, mesterséges pala fedésű, nagyméretű, lakóház besorolású pinceprésház. Tetőidomát két igen nagyméretű, vakolt kémény töri át. Ablaknyílásai egyenes záródásúak, kéttáblásak, hat üvegszemesek, zöldre festettek. Egyenes záródású, kétszárnyú, fa szerkezetű ajtóval lezárt bejárati nyílása az északi homlokzatról nyílik. Az épület vakolt, a lábazat szürkére, a falmezők fehér színre festettek. Az épülettől keletre nagyméretű, földborításos pince húzódik. Az épület helyi terméskő támfalai tájjellege okán szintén megőrzésre érdemesek. A vakolat sérülései miatt az épületegyüttes újravakolása és újrafestése javasolt. Esetleges felújításkor ajánlott az épület pala fedésének cserépfedésre való cserélése. H30. CÍM KÖZTERÜLET MEGNEVEZÉSE: ZÁRTKERT ALMÁDI ÚT HÁZSZÁM: AZ ÉPÜLET/ÉPÜLETCSOPORT MEGNEVEZÉSE: PRÉSHÁZ, PÜSPÖKI PINCÉSZET Szabálytalan alakú telken, szabadon áll a nagyméretű, kétszintes, összetett tetőidommal fedett, cseréphéjazású püspöki présház és pince. Tetőidomát négy nagy méretű, falazott, vakolt kémény töri át. Nyílásai egyenes záródásúak, vakolatkeretetek, homlokzata halványsárga színre színezett. Javasoljuk az épület folyamatos állagvédelmét.
43 43 H31. CÍM KÖZTERÜLET MEGNEVEZÉSE: ZÁRTKERT - FŐSZŐLLŐK HÁZSZÁM: AZ ÉPÜLET/ÉPÜLETCSOPORT MEGNEVEZÉSE: PRÉSHÁZ A belterülettől északkeletre áll ez a nyeregtetős, nádfedésű, nagyméretű, kétszintes pince-présház. Tetőidomát nagyméretű, vakolt kémény töri át. Véghomlokzatai téglalépcsősek, a tető síkja fölé emelkednek. Déli, vakolatkeretelt homlokzatán, az emeleti szinten két egyenes záródású ablak fölött díszes magyar címert mintázó vakolatdíszt látunk. A földszinten egy ablak, s a nyugati oldal tornácának íves nyílása kapott helyet. Az ablakok vakolatkereteltek, szemöldökpárkányuk fölött virágmintás vakolatdísz látható, fa spaletta látható előttük. A nyugati homlokzat mellett íves-oszlopos tornác húzódik. Az épület vakolt, a díszítések fehérre, a falmezők szürke színre festettek. Melléképületei szintén védettek. Az épületet nemrégiben felújították, folyamatos állagmegóvása javasolt. Ajánljuk a lábazat kőburkolatának elbontását, s vakolás után sötét színre való színezését. H32. CÍM KÖZTERÜLET MEGNEVEZÉSE: ZÁRTKERT EPERFA SOR HÁZSZÁM: AZ ÉPÜLET/ÉPÜLETCSOPORT MEGNEVEZÉSE: KŐKERESZT
44 44 ÉPÍTMÉNYLEÍRÁS: A belterülettől délre ez a hármasan tagolt vöröskő kereszt. Felső része a karéjos szárakban végződő kereszt, rajta a megfeszített Krisztus szobra. Felette az I.N.R.I felirat olvasható. A kereszt tövében imádkozó Mária szobor áll. A kereszt négyzetes posztamensen áll. A posztamensbe faltükör mélyed, melyen a felirat töredékesen olvasható. Bővebb leírása: Keresztek a felsőörsi határban c. kiadvány Dr. Körmendy József Javasoljuk a kereszt folyamatos állagvédelmét, a posztamens feliratának helyreállítását, s az építmény környezetének gondozását. H33. CÍM KÖZTERÜLET MEGNEVEZÉSE: KÜLTERÜLET MISKE-TETŐ HÁZSZÁM: AZ ÉPÜLET/ÉPÜLETCSOPORT MEGNEVEZÉSE: KŐKERESZT ÉPÍTMÉNYLEÍRÁS: A belterülettől délre áll ez a kettős tagolású, 1912-ben állított vöröskő kereszt. Felső része karéjos szárakban végződő kereszt, rajta a megfeszített Krisztus szobra. A kereszt négyzetes posztamensen áll, melyet timpanonszerű párkány zár le. A posztamensbe íves lezárású faltükör mélyed, melyen az alábbi felirat olvasható: V.Á./1912. Bővebb leírása: Keresztek a felsőörsi határban c. kiadvány Dr. Körmendy József
45 45 Javasoljuk a kőanyag szennyeződésektől való megtisztítását, az építmény környezetének rendezését, és a kereszt folyamatos állagvédelmét. H34. CÍM KÖZTERÜLET MEGNEVEZÉSE: KÜLTERÜLET KÖVESKÚT-PUSZTA HÁZSZÁM: AZ ÉPÜLET/ÉPÜLETCSOPORT MEGNEVEZÉSE: KŐKERESZT ÉPÍTMÉNYLEÍRÁS: A belterülettől nyugatra, egy idős hársfa árnyékában áll ez a kettős tagolású, műkő kereszt. Felső része az egyenes szárakban végződő kereszt, rajta a megfeszített Krisztus szobra. A kereszt klasszicizáló fejezettel ellátott, négyzetes posztamensen áll. A posztamens alsó részén az alábbi felirat olvasható: K.TOSKAN/VÖRÖS BERENY/1878. A felsőörsi keresztek közül egyedül ez, a köveskútpusztai őrzi talapzatán a kőfaragómester nevét, a készítés helyét és idejét. Bővebb leírása: Keresztek a felsőörsi határban c. kiadvány Dr. Körmendy József VÖLGYZUGOLY MŰHELY Kft Solymár, Bimbó u. 20. Tel.: 20/ Javasoljuk a kereszt folyamatos állagvédelmét, a kőanyag szennyeződésektől való megtisztítását, s az építmény környezetének gondozását.
Ócsa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 12/2013. (VI.27.) számú rendelete a településképi véleményezési eljárásról
Ócsa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 12/2013. (VI.27.) számú rendelete a településképi véleményezési eljárásról Ócsa Város Önkormányzat Képviselő-testülete Magyarország Alaptörvénye 32.cikk (1)
I. FEJEZET ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK
Zamárdi Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2/2013. (I.22.) számú rendelete a településképi véleményezési eljárásról Zamárdi Város Önkormányzat Képviselő-testülete Magyarország Alaptörvénye 32.cikk
Gyömrő Város Önkormányzat Képviselő-testületének 13/2014. (IX. 23.) önkormányzati rendelete a településképi véleményezési eljárásról
Gyömrő Város Önkormányzat Képviselő-testületének 13/2014. (IX. 23.) önkormányzati rendelete a településképi véleményezési eljárásról Gyömrő Város Önkormányzat Képviselő-testülete Magyarország Alaptörvénye
Budakalász Város Önkormányzat Képviselő-testületének 6/2013. (II.01.) önkormányzati rendelete a településképi véleményezési eljárásról
Budakalász Város Önkormányzat Képviselő-testületének 6/2013. (II.01.) önkormányzati rendelete a településképi véleményezési eljárásról Budakalász Város Önkormányzat Képviselő-testülete Magyarország Alaptörvénye
Tomajmonostora Községi Önkormányzat Képviselő-testületének.../2018. (...) Önkormányzati rendelete Tomajmonostora Község településképének védelméről
Tomajmonostora Községi Önkormányzat Képviselő-testületének.../2018. (...) Önkormányzati rendelete Tomajmonostora Község településképének védelméről Tomajmonostora Község Önkormányzat Képviselő-testülete
I. FEJEZET ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK. 1. A rendelet célja
Bugyi Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 16/2013 (IX.24.) számú rendelete a településképi véleményezési eljárásról egységes szerkezetben a 14/2014. (IX.15.); és a 8/2015. (IV.24.) sz. rendelettel
8/2013. (III.11.) önkormányzati rendelet egységes szerkezetbe foglalt szövege
Budaörs Város Önkormányzat Képviselő-testületének A TELEPÜLÉSKÉPI VÉLEMÉNYEZÉSI ELJÁRÁSRÓL SZÓLÓ a8/2014. (III.31.), 35/2014. (X.29.), 7/2015. (III.30.), 5/2016.(II.26.) és a 10/2017. (II.24.)önkormányzati
Vigántpetend Község Önkormányzata Képviselőtestületének. rendelete a településkép védelméről
Vigántpetend Község Önkormányzata Képviselőtestületének../2018. ( ) önkormányzati rendelete a településkép védelméről Vigántpetend község Önkormányzatának Képviselő-testülete a településkép védelméről
Daruszentmiklós Község Önkormányzat Képviselőtestületének 13/2004. (IV. 1.) ÖKT számú rendelete
Daruszentmiklós Község Önkormányzat Képviselőtestületének 13/2004. (IV. 1.) ÖKT számú rendelete A község történelme szempontjából meghatározó épített környezet védelméről Daruszentmiklós Község Önkormányzat
Kiskunhalas Város Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2016. (IV.29.) önkormányzati rendelete a településképi véleményezési eljárásról
Kiskunhalas Város Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2016. (IV.29.) önkormányzati rendelete a településképi véleményezési eljárásról Kiskunhalas Város Önkormányzat (a továbbiakban: Önkormányzat) Képviselő-testülete
8/2013. (III.11.) önkormányzati rendelet egységes szerkezetbe foglalt szövege
Budaörs Város Önkormányzat Képviselő-testületének A TELEPÜLÉSKÉPI VÉLEMÉNYEZÉSI ELJÁRÁSRÓL SZÓLÓ a8/2014. (III.31.), 35/2014. (X.29.), 7/2015. (III.30.)és 5/2016.(II.26.)önkormányzati rendeletek által
3a város közigazgatási terültén, az 1. számú mellékletben lehatárolt területen kívül, azokban az esetekben, amelyeknél
Pilisvörösvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 22/2013. (VI. 28.) önkormányzati rendelete a településképi véleményezési eljárásról egységes szerkezetben az 1/2014. (II. 06.) és a 23/2014. (IX.
Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2013. (IV. 3.) önkormányzati rendelete a településképi véleményezési eljárásról
Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2013. (IV. 3.) önkormányzati rendelete a településképi véleményezési eljárásról Abony Város Önkormányzat (a továbbiakban: Önkormányzat) Képviselő-testülete
Nagykovácsi Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 6/2013. (III.1.) önkormányzati rendelete a településképi véleményezési eljárásról
Nagykovácsi Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 6/2013. (III.1.) önkormányzati rendelete a településképi véleményezési eljárásról Nagykovácsi Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete
Gyömrő Város Önkormányzat Képviselő-testületének /2014. (...) önkormányzati rendelete a településképi véleményezési eljárásról
Gyömrő Város Önkormányzat Képviselő-testületének /2014. (...) önkormányzati rendelete a településképi véleményezési eljárásról Gyömrő Város Önkormányzat Képviselő-testülete Magyarország Alaptörvénye 32.cikk
Mezőkövesd Város Önkormányzata Képviselő-testületének 21/2013. (VIII.29.) önkormányzati rendelete. a városkép alakításáról és védelméről
Mezőkövesd Város Önkormányzata Képviselő-testületének 21/2013. (VIII.29.) önkormányzati rendelete a városkép alakításáról és védelméről Mezőkövesd Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az épített
Jánoshalma Városi Önkormányzat Képviselő-testületének /2017. ( ) önkormányzati rendelete. Jánoshalma Város településképének védelméről
Jánoshalma Városi Önkormányzat Képviselő-testületének /2017. ( ) önkormányzati rendelete Jánoshalma Város településképének védelméről Jánoshalma Városi Önkormányzat a településkép védelméről szóló 2016.
FÁCÁNKERT TELEPÜLÉSKÉPI RENDELETE
FÁCÁNKERT TELEPÜLÉSKÉPI RENDELETE Véleményeztetési rendelet 1 FÁCÁNKERT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK /2017. ) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE A KÖZSÉG TELEPÜLÉSKÉPÉNEK VÉDELMÉRŐL Fácánkert Község
KENGYEL KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 16/2011. (X.15.) önkormányzati rendelete
1 KENGYEL KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 16/2011. (X.15.) önkormányzati rendelete Az épített örökség és természeti környezet helyi védelméről Kengyel Község Önkormányzat Képviselő-testülete
Taliándörögd község Önkormányzata Képviselő-testülete. /2019. (.) önkormányzati rendelete. a településkép védelméről szóló
Taliándörögd község Önkormányzata Képviselő-testülete /2019. (.) önkormányzati rendelete a településkép védelméről szóló 3/2018.(III.31.) önkormányzati rendelet módosításáról 2 Taliándörögd Község Önkormányzata
Pölöske Község Önkormányzati Képviselőtestület 2/2005.( I. 29.) sz. önkormányzati rendelete az épített környezet helyi védelméről
1 Pölöske Község Önkormányzati Képviselőtestület 2/2005.( I. 29.) sz. önkormányzati rendelete az épített környezet helyi védelméről Pölöske Község Önkormányzati Képviselőtestülete (továbbiakban: Képviselőtestület
Vasad Község Önkormányzat Képviselő-testületének 13/2013. (X.04.) önkormányzati rendelete a településképi bejelentési eljárásról
Vasad Község Önkormányzat Képviselő-testületének 13/2013. (X.04.) önkormányzati rendelete a településképi bejelentési eljárásról Vasad Község Önkormányzat Képviselő-testülete Magyarország Alaptörvénye
Újhartyán Város Önkormányzat Képviselő-testületének 5./2016. (IV.27. ) számú önkormányzati rendelete A településképi véleményezési eljárásról
Újhartyán Város Önkormányzat Képviselő-testületének 5./2016. (IV.27. ) számú önkormányzati rendelete A településképi véleményezési eljárásról Újhartyán Város Önkormányzat Képviselő-testülete az Alaptörvény
ELŐTERJESZTÉS. a Képviselő-testület október 30.-i ülésére
Napirend: Ügyiratszám: /2017. ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2017. október 30.-i ülésére Tárgy: A reklámok, reklámhordozók és cégérek elhelyezésének, alkalmazásának követelményeiről, feltételeiről
Kocs Község Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2013.(IX.25.) önkormányzati rendelete a helyi egyedi védeleméről
Kocs Község Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2013.(IX.25.) önkormányzati rendelete a helyi egyedi védeleméről Kocs Község Önkormányzata Képviselő-testülete az épített környezet alakításáról és védelméről
Mogyorósbánya Község Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2016. (V.25.) önkormányzati rendelete az épített és természeti értékek helyi védelméről
Mogyorósbánya Község Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2016. (V.25.) önkormányzati rendelete az épített és természeti értékek helyi védelméről Mogyorósbánya Község Önkormányzatának Képviselő-testülete
VASZAR KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK../2017. (.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE A TELEPÜLÉSKÉP VÉDELMÉRŐL I. FEJEZET ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK
1 VASZAR KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK../2017. (.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE A TELEPÜLÉSKÉP VÉDELMÉRŐL Vaszar Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a településkép védelméről szóló 2016.
Alsóörs Község Önkormányzat Képviselő-testületének 5/2014 (II.28.) számú Önkormányzati rendelete az épített és természeti környezet helyi védelméről
Alsóörs Község Önkormányzat Képviselő-testületének 5/2014 (II.28.) számú Önkormányzati rendelete az épített és természeti környezet helyi védelméről Alsóörs Község Önkormányzat Képviselő-testülete az épített
Szentgál Község Önkormányzata Képviselő-testületének /2018. (XII..) önkormányzati rendelete a településkép védelméről T E R V E Z E T
1 Szentgál Község Önkormányzata Képviselő-testületének /2018. (XII..) önkormányzati rendelete a településkép védelméről T E R V E Z E T Szentgál Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a településkép
Vaskút Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 22/2017. (XII. 20.) önkormányzati rendelete a településkép védelméről
Vaskút Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 22/2017. (XII. 20.) önkormányzati rendelete a településkép védelméről Vaskút Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete a településkép védelméről
Gomba Önkormányzat Képviselő-testületének 27/2015. (X.22.) önkormányzati rendelete Hatályos: tól
Gomba Önkormányzat Képviselő-testületének 27/2015. (X.22.) önkormányzati rendelete Hatályos:2015-10-23 -tól Gomba Önkormányzat Képviselő-testületének 27/2015. (X.22.) önkormányzati rendelete az épített
Kaposfő Község Önkormányzatának 7/2004. (IV.23.) rendelete
Kaposfő Község Önkormányzatának 7/2004. (IV.23.) rendelete Kaposfő község helyi értékei védelmének szabályozásáról (Egységes szerkezetben a 11/2008. (X. 30.) Ör-rel) Kaposfő Község Önkormányzatának Képviselőtestülete
Budapest XXI. kerület Csepel Önkormányzata Képviselő-testülete. 14/2013. (V. 2.) önkormányzati rendelete
Budapest XXI. kerület Csepel Önkormányzata Képviselő-testülete 14/2013. (V. 2.) önkormányzati rendelete a településképi bejelentési eljárásról és településképi kötelezésről (Egységes szerkezetben a 27/2016.
ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET június 29-i ülésére
Budapest Főváros I. Kerület Ferencváros Önkormányzata ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2017. június 29-i ülésére Iktató szám: 178/2017. Tárgy: Előterjesztő: Készítette: Budapest, I. kerület Településképi
Budaörs Város Önkormányzat Képviselő-testületének A TELEPÜLÉSKÉPI BEJELENTÉSI ELJÁRÁSRÓL SZÓLÓ
Budaörs Város Önkormányzat Képviselő-testületének A TELEPÜLÉSKÉPI BEJELENTÉSI ELJÁRÁSRÓL SZÓLÓ 34/2014. (X.29.) önkormányzati rendelet által módosított 9/2013. (III.11.) önkormányzati rendelete egységes
Kengyel Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 13/2017.(X.27.) önkormányzati rendelete
Kengyel Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 13/2017.(X.27.) önkormányzati rendelete a településképi bejelentési eljárásról és településképi kötelezésről Kengyel Községi Önkormányzat Képviselő-testülete
Hetes Község Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2017. (XI. 23.) önkormányzati rendelete a reklámok, reklámhordozók elhelyezéséről
Hetes Község Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2017. (XI. 23.) önkormányzati rendelete a reklámok, reklámhordozók elhelyezéséről Hetes Község Önkormányzata Képviselő-testülete az Alaptörvény 32.
Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése 6/2013. (II.18.) önkormányzati rendelete
Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése 6/2013. (II.18.) önkormányzati rendelete a településképi bejelentési eljárásról és településképi kötelezésről Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzat
Javaslat a Településképi Arculati Kézikönyv (TAK), valamint településképi önkormányzati rendelet előkészítésére
Javaslat a Településképi Arculati Kézikönyv (TAK), valamint településképi önkormányzati rendelet előkészítésére Előterjesztő: Polgármester Előkészítő: Pénzügyi és Gazdasági Osztály Ózd 2017. március 23.
Dozmat Község Önkormányzata Képviselő-testületének
Dozmat Község Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2017. (XII.08.) önkormányzati rendelete a reklámok, reklámhordozók és cégérek elhelyezésének, alkalmazásának követelményeiről, feltételeiről és tilalmáról
Ipolytölgyes község Önkormányzata Képviselő-testületének 1/2006. (I.27.) sz. rendelete az épített környezet helyi védelméről
Ipolytölgyes község Önkormányzata Képviselő-testületének 1/2006. (I.27.) sz. rendelete az épített környezet helyi védelméről Ipolytölgyes községi Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról
Budapest XXI. kerület Csepel Önkormányzata Képviselő-testülete 14/2013. (V. 2.) önkormányzati rendelete
Budapest XXI. kerület Csepel Önkormányzata Képviselő-testülete 14/2013. (V. 2.) önkormányzati rendelete a településképi bejelentési eljárásról és településképi kötelezésről (Egységes szerkezetben a 27/2016.
I. fejezet Általános rendelkezések 1. A rendelet hatálya
Tolna Város Önkormányzata Képviselő-testületének 24/2017. (XII.1.) önkormányzati rendelete a reklámok, reklámhordozók és cégérek elhelyezésének, alkalmazásának követelményeiről, feltételeiről és tilalmáról,
Hegyesd község Önkormányzata Képviselő-testületének../2017. (...) önkormányzati rendelete a reklámok, reklámhordozók és cégérek elhelyezésének,
Hegyesd község Önkormányzata Képviselő-testületének../2017. (...) önkormányzati rendelete a reklámok, reklámhordozók és cégérek elhelyezésének, alkalmazásának követelményeiről, feltételeiről és tilalmáról
Egységes szerkezetben a 20/2011.(XI.30.) önkormányzati rendelettel, valamint a 3/2016.(III.30.) önkormányzati rendelettel
Piliscsév Község Képviselő-testületének 10/2007.(IV.2.) rendelete a Piliscsév településképe és történelme szempontjából meghatározó épített környezet védelméről Egységes szerkezetben a 20/2011.(XI.30.)
Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata közgyőlésének 7/2013. (III. 1.) önkormányzati rendelete a településképi véleményezési eljárásról *
Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata közgyőlésének 7/2013. (III. 1.) önkormányzati rendelete a településképi véleményezési eljárásról * Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyőlése az épített
I. A rendelet hatálya, általános rendelkezések
Bucsuszentlászlói Községi Önkormányzat 9/2004.(VII.08.) sz. Önk. rendelete az épített és természeti értékek helyi védelmére vonatkozó szabályokról Búcsúszentlászló Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi
BAKONYSZÜCS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK../2017. (.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE A TELEPÜLÉSKÉP VÉDELMÉRŐL
1 BAKONYSZÜCS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK../2017. (.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE A TELEPÜLÉSKÉP VÉDELMÉRŐL Bakonyszücs Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a településkép védelméről
Általános rendelkezések
Pásztó Városi Önkormányzat Képviselő-testület 15/2005. (VII. 4.) rendelete Pásztó városképe és történelme szempontjából meghatározó épített környezet védelméről Pásztó Város Önkormányzata Képviselő-testülete
E rendelet alkalmazásában:
Kazincbarcika Város Önkormányzata 40/2014. (VII. 24.) önkormányzati rendelete a helyi védelem alatt álló építészeti értékek fenntartásának támogatásáról Kazincbarcika Város Önkormányzata Képviselő-testülete
Gyömrő Város Önkormányzat Képviselő-testületének 10/2013. (III. 25.) önkormányzati rendelete a településképi bejelentési eljárásról
Gyömrő Város Önkormányzat Képviselő-testületének 10/2013. (III. 25.) önkormányzati rendelete a településképi bejelentési eljárásról Gyömrő Város Önkormányzat Képviselő-testülete Magyarország Alaptörvénye
UGOD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 15/2017. (XII.29.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE A TELEPÜLÉSKÉP VÉDELMÉRŐL
1 UGOD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 15/2017. (XII.29.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE A TELEPÜLÉSKÉP VÉDELMÉRŐL Ugod Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a településkép védelméről szóló
Gödöllő Város Önkormányzata Képviselő-testületének /2018. ( ) önkormányzati rendelete
Gödöllő Város Önkormányzata Képviselő-testületének /2018. ( ) önkormányzati rendelete a településkép védelméről szóló 24/2017. (XII.15.) önkormányzati rendelet módosításáról Gödöllő Város Képviselő-testülete
A TELEPÜLÉSKÉPI BEJELENTÉSI ELJÁRÁSRÓL ÉS TELEPÜLÉSKÉPI KÖTELEZÉSRŐL SZÓLÓ
Budaörs Város Önkormányzat Képviselő-testületének A TELEPÜLÉSKÉPI BEJELENTÉSI ELJÁRÁSRÓL ÉS TELEPÜLÉSKÉPI KÖTELEZÉSRŐL SZÓLÓ 11/2017. (II.24.) önkormányzati rendelet által módosított 6/2016.(II.26.) önkormányzati
A rendelet célja 1. A rendelet hatálya 2.
Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlésének 12/2013. (IV.17.) önkormányzati rendelete a településképi bejelentési eljárás és a településképi kötelezés szabályairól Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlése
RENDELET TERVEZET 1. (1) (2) (3)
RENDELET TERVEZET Kemeneshőgyész Község Önkormányzata Képviselő-testületének./2019.(..) önkormányzati rendelete Kemeneshőgyész Község Helyi Építési Szabályzatáról és Szabályozási Tervéről szóló 5/2016.(IV.14.)
Maglód Város Önkormányzat Képviselő-testületének
Maglód Város Önkormányzat Képviselő-testületének 12/2014.(IX.19.) önkormányzati rendelete a településképi bejelentési és a településképi kötelezési eljárásról 1 KIHIRDETÉSI ZÁRADÉK A rendelet kihirdetésének
Litér Község Önkormányzata Képviselő-testületének /2017. (XII..) önkormányzati rendelete a településkép védelméről T E R V E Z E T
1 Litér Község Önkormányzata Képviselő-testületének /2017. (XII..) önkormányzati rendelete a településkép védelméről T E R V E Z E T Litér Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a településkép védelméről
Tét Város Önkormányzat Képviselőtestületének. A településkép védelméről
Tét Város Önkormányzat Képviselőtestületének /2013 rendelete A településkép védelméről Tét Város Önkormányzata Képviselőtestülete az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII.
Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testületének. 13/2014. (V.27.) önkormányzati r e n d e l e t e. a településkép védelméről
Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testületének 13/2014. (V.27.) önkormányzati r e n d e l e t e a településkép védelméről Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testülete az épített környezet alakításáról
LÖVŐ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLEÉNEK 12/2017 (XII.04.) önkormányzati rendelete
LÖVŐ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLEÉNEK 12/2017 (XII.04.) önkormányzati rendelete Reklámok, reklámhordozók, cégérek elhelyezésének, alkalmazásának követelményeiről, feltételeiről és tilalmáról,valamint
Módosuló rendelkezések
ÉRVÉNYES HÉSZ RENDELET Zánka Község Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2015. (VII. 17.) önkormányzati rendelete a Zánka Község Helyi Építési Szabályzatról és Szabályozási Tervéről szóló 3/2008. (VII.01.)
LAKITELEK ÖNKORMÁNYZAT 26/2008. (XII.18.) számú rendelete az épített örökség helyi értékeinek védelmével összefüggő szabályokról
LAKITELEK ÖNKORMÁNYZAT 26/2008. (XII.18.) számú rendelete az épített örökség helyi értékeinek védelmével összefüggő szabályokról Lakitelek Nagyközség Képviselő-testületének 26/2008. (XII.18.) számú rendelete
I. Általános szabályok. 2. Az Eljárások célja
Dunakeszi Város Önkormányzat Képviselő-testületének /2012. ( ) önkormányzati rendelete a településképi véleményezési és településképi bejelentési eljárás szabályairól Dunakeszi Város Önkormányzat Képviselő-testülete
8. számú előterjesztés Minősített többség. ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. július 4-i rendkívüli ülésére
8. számú előterjesztés Minősített többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. július 4-i rendkívüli ülésére Tárgy: A településképi véleményezési, bejelentési és a településképi
Erdőkertes Község Önkormányzat 1/2014. (II. 28.) sz. rendelete Az építészeti és természeti értékek helyi védelméről
Erdőkertes Község Önkormányzat 1/2014. (II. 28.) sz. rendelete Az építészeti és természeti értékek helyi védelméről Magyarország Alaptörvénye XXI. cikk (1) bekezdésében rögzíti, hogy Magyarország elismeri
Zsadány Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 17/2004. (XI. 25.) ÖR. sz. rendelete az építészeti és természeti értékek helyi védelméről
Zsadány Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 17/2004. (XI. 25.) ÖR. sz. rendelete az építészeti és természeti értékek helyi védelméről Zsadány Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a település
TELEPÜLÉSKÉPI VÉLEMÉNYEZÉSI ELJÁRÁS
Tata Város Önkormányzata Képviselő-testületének 38/2013.(XII. 19.) önkormányzati rendelete a településképi véleményezés, bejelentés és kötelezés helyi szabályairól Hatályos: 2015. június 3-tól Tata Város
Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testületének 22/2012 (IX.05.) önkormányzati rendelete. a helyi építészeti értékek védelméről
Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testületének 22/2012 (IX.05.) önkormányzati rendelete a helyi építészeti értékek védelméről Csanádapáca Község Önkormányzatának Képviselő-testülete, Magyarország
Uszód Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 6/2009. ( III. 18. ) rendelete az építészeti örökség helyi védelmének szabályairól
Uszód Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 6/2009. ( III. 18. ) rendelete az építészeti örökség helyi védelmének szabályairól Uszód Községi Önkormányzat Képviselő-testülete az épített környezet
Váchartyán Község Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2009.(XI.23.) rendelete az építészeti és természeti értékek helyi védelmérôl
Váchartyán Község Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2009.(XI.23.) rendelete az építészeti és természeti értékek helyi védelmérôl Jóváhagyott rendelet Váchartyán Község Önkormányzatának Képviselő-testülete
MADOCSA TELEPÜLÉSKÉPI RENDELETE
MADOCSA TELEPÜLÉSKÉPI RENDELETE 1 Madocsa Község Önkormányzata képviselő-testületének 6/2017.(VII.3.) önkormányzati rendelete a község településképének védelméről (Egységes szerkezetben a.../2017.(...)
SIÓFOK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 8/2013.(III.04.) önkormányzati rendelete A településképi véleményezési eljárásról
1 SIÓFOK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 8/2013.(III.04.) önkormányzati rendelete A településképi véleményezési eljárásról (Egységes szerkezetbe foglalva és lezárva: 2013. december 16.) Siófok
I. FEJEZET ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK
Tahitótfalu Község Önkormányzata Képviselő-testületének 19/2015. (IX.22.) önkormányzati rendelete a településképi véleményezési, a településképi bejelentési eljárások, valamint a településképi kötelezés
az épített és természeti környezet helyi védelméről
BIRI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 8/2001. (VIII.30.) önkormányzati rendelete az épített és természeti környezet helyi védelméről Biri Község Önkormányzat Képviselő-testülete az építésügyről szóló 1997. évi
A településkép védelméről szóló 42/2017.(XII.18.) önkormányzati rendelet (továbbiakban: rendelet) 2. c) pontja helyébe az alábbi rendelkezés lép:
Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlésének./2018. ( ) önkormányzati rendelete a településkép védelméről szóló 42/2017.(XII.18.) önkormányzati rendelet módosításáról Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlése
A TELEPÜLÉSKÉPI ARCULATI KÉZIKÖNYVEK ELKÉSZÍTÉSE
a településkép védelméről szóló 2016. évi LXXIV. törvény végrehajtása során A településkép védelméről szóló 2016. évi LXXIV. törvény A törvény célja, hogy a települési közösségek hatékonyan óvják meg környezeti
FÁCÁNKERT TELEPÜLÉSKÉPI RENDELETE
FÁCÁNKERT TELEPÜLÉSKÉPI RENDELETE Jóváhagyásra kész rendelet 1 FÁCÁNKERT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK /2017. ) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE A KÖZSÉG TELEPÜLÉSKÉPÉNEK VÉDELMÉRŐL Fácánkert Község
Nógrádszakál Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 13/2017. (X.31.) önkormányzati rendelete a reklámelhelyezésekről
Nógrádszakál Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 13/2017. (X.31.) önkormányzati rendelete a reklámelhelyezésekről Nógrádszakál Községi Önkormányzat Képviselő-testülete a településkép védelméről
Rábapatona Község Önkormányzata Képviselő-testületének. /2016.(...) önkormányzati rendelete. az építészeti értékek helyi védetté nyilvánításáról
Rábapatona Község Önkormányzata Képviselő-testületének /2016.(...) önkormányzati rendelete az építészeti értékek helyi védetté nyilvánításáról Rábapatona Község Önkormányzatának Képviselő-testülete az
2. A rendelet hatálya
Kiskunhalas Város Önkormányzata Képviselő-testületének 9/2005.(III.02.) számú rendelete a helyi építészeti védelem alatt álló épületek felújításának támogatásáról Kiskunhalas Város Képviselő-testülete
ELŐTERJESZTÉS. Nyirád Község Önkormányzata Képviselő-testületének november 9-i ülésére
2. napirendi pont Nyirád Nyirádi Közös Önkormányzati Hivatal Jegyzőjétől 8454 Nyirád, Szabadság u. 3. Tel.: 88/235-001; 88/506-070; fax: 88/235-001 www.nyirad.hu; e-mail: hivatal@nyirad.hu Szőc Ügyiratszám:
A helyi építészeti értékek fogalma 1.
Döbrököz Község Önkormányzata Képviselőtestületének 8/2013. (V.17.) önkormányzati rendelete az épített környezet értékeinek helyi védelméről (Egységes szerkezetbe foglalva a 4/2014. (V.28.) számú önkormányzati
Budapest Főváros XVIII. kerület Pestszentlőrinc Pestszentimre Önkormányzata Képviselő testületének
Budapest Főváros XVIII. kerület Pestszentlőrinc Pestszentimre Önkormányzata Képviselő testületének 13/2015. (III.24.) önkormányzati rendelete a településképi véleményezési eljárásról Budapest Főváros XVIII.
8/2004. (III. 17.) R E N D E L E T E
Emőd Város Képviselő-testületének 14/2004. (VI.10.) és a 12/2008. (IV. 18.) rendeletekkel módosított 8/2004. (III. 17.) R E N D E L E T E az épített és természeti környezet védelméről Egységes szerkezetben
Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése 5/2013. (II.15.) önkormányzati rendelete. a településképi véleményezési eljárásról
Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése 5/2013. (II.15.) önkormányzati rendelete a településképi véleményezési eljárásról Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése az épített
ELSŐ RÉSZ Általános rendelkezések
MADOCSA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK /2016. ) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE A KÖZSÉG TELEPÜLÉSKÉPÉNEK VÉDELMÉRŐL Madocsa Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a településkép védelméről szóló
MEZŐKOVÁCSHÁZA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. a településkép bejelentési eljárásról szóló. 11/2014. (VII. 02.) sz.
0 MEZŐKOVÁCSHÁZA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK a településkép bejelentési eljárásról szóló 11/2014. (VII. 02.) sz. önkormányzati R E N D E L E T E 1 Mezőkovácsháza Város Önkormányzatának Képviselő-testülete
I. FEJEZET ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK. 1. A rendelet célja. 2. A rendelet hatálya. (1) A rendelet hatálya Gyömrő közigazgatási területére terjed ki.
Gyömrő Város Önkormányzat Képviselő-testületének 12/2014. (IX. 23.) önkormányzati rendelete a településképi bejelentési eljárásról 20/2014.(XI.27.) önkormányzati rendelettel módosított, egységes szerkezetbe
Településképi Arculati Kézikönyv
A településkép védelmének, alakításának új lehetőségei Településképi Arculati Kézikönyv Településképi rendelet Az építészet, az építés közügy A Településképi Arculati Kézikönyv a közösségek saját döntése
Polgár Város Önkormányzat Képviselő-testületének
Polgár Város Önkormányzat Képviselő-testületének 14/2016. (IV. 29.) önkormányzati rendelete az épített és természeti értékek helyi védelméről (egységes szerkezetben a 22/2016. (IX. 16.) önkormányzati rendelettel)
Egységes szerkezetben a 20/2011.(XI.30.) önkormányzati rendelettel
Piliscsév Község Képviselő-testületének 10/2007.(IV.2.) rendelete a Piliscsév településképe és történelme szempontjából meghatározó épített környezet védelméről Egységes szerkezetben a 20/2011.(XI.30.)
I. FEJEZET ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1. A rendelet hatálya. 2. Értelmező rendelkezések II. FEJEZET A BEÉPÍTÉSI TÁJÉKOZTATÁS
Gyömrő Város Önkormányzat Képviselő-testületének 11/2013. (III. 25.) önkormányzati rendelete a helyi településrendezési előírások tartalmáról szóló előzetes tájékoztatás és a tervekkel kapcsolatos szakmai
Baja Város Önkormányzat Képviselő-testületének 27/2015. (XII. 21.) önkormányzati rendelete a városkép alakításáról és védelméről
Baja Város Önkormányzat Képviselő-testületének 27/2015. (XII. 21.) önkormányzati rendelete a városkép alakításáról és védelméről Baja Város Önkormányzat Képviselő-testülete az épített környezet alakításáról
Sásd Város Önkormányzata Képviselő-testületének../2017. (..) önkormányzati rendelete A TELEPÜLÉSKÉP VÉDELMÉRŐL
Sásd Város Önkormányzata Képviselő-testületének../2017. (..) önkormányzati rendelete A TELEPÜLÉSKÉP VÉDELMÉRŐL Sásd Város Önkormányzata Képviselő-testülete a településkép védelméről szóló 2016. évi LXXIV.
Berhida Város Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2013. (V.8.) önkormányzati rendelete
Berhida Város Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2013. (V.8.) önkormányzati rendelete a településképi bejelentési eljárásról Berhida Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az épített környezet
HODÁSZ NAGYKÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 13/2016. (V.26.) rendelete
HODÁSZ NAGYKÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 13/2016. (V.26.) rendelete Helyi értékvédelemről Az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény 62. (6) bekezdésében,
Nógrád Község Önkormányzata képviselő-testületének
Nógrád Község Önkormányzata képviselő-testületének 12/2009. (XI. 28) rendelete az épített értékek helyi védelméről Egységes szerkezetben a 8/2011.(VII.06.) módosítással, és 9/2012.(V.22.) módosítással.
3. A HÉSZ 13. (4) c) pontban az állattartó épület, hígtrágya gyűjtő szövegrész helyébe a trágyatároló szövegrész lép.
Csévharaszt Község Önkormányzat Képviselő-testületének 5/2016. (VII.15.) önkormányzati rendelete a helyi építési szabályzatról szóló 1/2015. (II.06.) önkormányzati rendelet módosításáról Csévharaszt község
Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzat Képviselő-testületének /2014. ( ) számú önkormányzati rendelete
Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzat Képviselő-testületének /2014. ( ) számú önkormányzati rendelete az Önkormányzat 11/2008. (III. 28.) számú rendeletével jóváhagyott Újpest 3. számú városszerkezeti