Tisztelt Kollégák! Tisztelettel: Dr. Paragh György, egyetemi tanár a Magyar Atherosclerosis Társaság elnöke
|
|
- Nándor Szekeres
- 6 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1
2 Tisztelt Kollégák! A Magyar Atherosclerosis Társaság október között rendezi meg XXII. Kongresszusát. A kétévente megrendezésre kerülő kongresszus a hazánkban vezető halálokokat jelentő szív- és érrendszeri betegségek okait, pathogenezisét, diagnosztikáját, terápiáját, valamint megelőzésének lehetőségeit tekinti át. Az érelmeszesedés kialakulásában szerepet játszó veszélyeztetettségi tényezők jobb megértését segíti elő az, hogy a különböző tudományterületek és társaságok szakemberei előadásaikkal hozzájárulnak ismereteink bővüléséhez. Az elmúlt években az ESC/EAS ajánlás összefoglalta azokat a legfontosabb gyakorlati teendőket, melyek segítik az érelmeszesedés megelőzését, súlyosságának csökkentését ben a VII. Magyar Kardiovaszkuláris Konszenzus Konferencia 17 társaság részvételével aktualizálta a magyar ajánlást. A XXII. MAT kongresszuson lehetővé válik a legutóbbi ajánlás óta eltelt időszak tapasztalatainak megbeszélése is. A kongresszuson kiemelten szeretnénk foglalkozni a familiáris hypercholesterinaemia (FH) Magyarországi helyzetével, az FH regiszter mindennapi gyakorlatban történő alkalmazásával, valamint külön szekcióban az életmódbeli változtatások hazai aktuális helyzetével. A kongresszuson elhangzottak ismereteink bővülésével és aktualizálásával lehetővé teszik azt, hogy még hatékonyabban tudjuk megelőzni és kezelni az érelmeszesedést és így csökkentsük annak szövődményeit. Tisztelettel: Dr. Paragh György, egyetemi tanár a Magyar Atherosclerosis Társaság elnöke
3 A Kongresszus elnöke Dr. Paragh György, egyetemi tanár a Magyar Tudományos Akadémia doktora a Magyar Atherosclerosis Társaság elnöke Tudományos Szervező Bizottság elnök: Dr. Karádi István, egyetemi tanár a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja a Magyar Atherosclerosis Társaság alelnöke tagok: Dr. Harangi Mariann PhD, egyetemi docens a Magyar Atherosclerosis Társaság főtitkára Dr. Landi Anna PhD, főorvos Dr. Márk László PhD, főorvos Dr. Pados Gyula PhD, főorvos a Magyar Atherosclerosis Társaság alelnöke Dr. Reiber István PhD, főorvos a Magyar Atherosclerosis Társaság titkára Tudományos információ: Dr. Paragh György, egyetemi tanár Tel.: paragh@belklinika.com A Kongresszus szervezője: 1052 Budapest, Kígyó u Tel.: Internet:
4 2018. október 11. (csütörtök) 14:20 MEGNYITÓ Prof. Dr. Paragh György, Prof. Dr. Karádi István, Dr. Harangi Mariann 14:30 SZEKUNDER PREVENCIÓ KARDIOVASZKULÁRIS KIMENETELRE GYAKOROLT HATÁSA 14:30 SZTATINKEZELÉS AKUT KORONÁRIA SZINDRÓMA UTÁN. PÉCSI ADATOK (12+3 ) Bajnok László, Bársony G. PTE I. sz. Belgyógyászati Klinika, Endokrinológiai és Anyagcsere Tanszék, Pécs 14:45 A CÉLBA ÉRÉS KÉTSÉGEI, AVAGY KISZÁMÍTHATÓ-E AZ ÉRVÉDELEM (12+3 ) Reiber István Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház, Székesfehérvár 15:00 MI (AZ) A MAXIMÁLISAN TOLERÁLT SZTATIN TERÁPIA? (12+3 ) Bajnok László PTE I. sz. Belgyógyászati Klinika, Endokrinológiai és Anyagcsere Tanszék, Pécs 15:15 Szünet 15:25 SZEKCIÓ I. 15:25 TROMBOEMBOLIÁS ESEMÉNYEK LEHETSÉGES PREDIKTÍV FAKTORAI PRIMER ANTIFOSZFOLIPID SZINDRÓMÁBAN - 10 ÉVES KÖVETÉSES VIZSGÁLATUNK (12+3 ) Diószegi Ágnes, Nánásy-Vass M., Bereczky Zs., Veres K., Soltész P. DE KK Belgyógyászati Klinika, Debrecen 15:40 A THROMBOCYTASZÁMOK, A hscrp, AZ IL-6 ÉS AZ IGF-1 SZINTEK VIZSGÁLATA COLORECTALIS CARCINOMÁBAN (12+3 ) Herczeg György, Herold Z., Herold M., Fodor Á., Máté M., Somogyi A. Szent Imre Egyetemi Oktatókórház Általános Sebészeti Profil, Budapest 15:55 A PLAZMA NT-proCNP SZINT VÁLTOZÁSA VÉGSTÁDIUMÚ VESEBETEGEKBEN VESE TRANSZPLANTÁCIÓT KÖVETŐEN (12+3 ) Szentimrei Réka, Harangi M., Nemes B. 16:10 Szünet
5 16:20 SZEKCIÓ II. 16:20 ÖSSZETETT ÉS KETTŐS HETEROZIGÓTA FAMILIÁRIS HYPERCHOLESTERINAEMIÁS BETEGEK KLINIKAI JELLEMZŐI ÉS KEZELÉSI LEHETŐSÉGEIK (12+3 ) Kovács Beáta, Juhász L., Balogh I., Madar L., Paragh Gy., Harangi M. 16:35 AZ APOLIPOPROTEIN M, SZFINGOZIN-1 FOSZFÁT SZINTEK ÉS A HIGH- DENSITY LIPOPROTEIN SZUBFRAKCIÓK MEGHATÁROZÁSA KEZELETLEN FAMILIÁRIS HYPERCHOLESTERINAEMIÁS BETEGEKBEN (12+3 ) Nádró Bíborka, Szentpéteri A., Seres I., Paragh Gy., Harangi M. 16:50 FH SZŰRÉSE A MINDENNAPI GYAKORLATBAN - EGY ESET KAPCSÁN (12+3 ) Benczúr Béla, Kis E. Tolna Megyei Balassa János Kórház, I. Belgyógyászati Osztály (Kardiológia/Nephrologia) és Hypertonia-LipidAmbulancia, Szekszárd 17:05 Szünet 17:15 KONGRESSZUSI BESZÁMOLÓK 17:15 Márk László 17:35 Reiber István 17:55 Szünet 18:15 MAGYAR ATHEROSCLEROSIS TÁRSASÁG KÖZGYŰLÉSE I. 20:00 A TÁRSASÁG NYITÓFOGADÁSA
6 08:30 SZEKCIÓ III. 08:30 TÚLEVÉSES ZAVARBAN IS SZENVEDŐ BETEG KIHÍVÁS A BELGYÓGYÁSZ SZÁMÁRA IS (ESETBEMUTATÁS) (12+3 ) Fehérvári Mária, Gaál Zs. Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórház, Jósa András Oktatókórház, IV. Belgyógyászat, Nyíregyháza 08:45 A PON1 PARAOXONÁZ ENZIM ÉS AZ ENDOTHELIÁLIS DISZFUNKCIÓ VIZSGÁLATA ALFA-LIPONSAV KEZELÉS HATÁSÁRA DIABETESES NEUROPATHIÁBAN (12+3 ) Sztanek Ferenc, Molnár Á., Lőrincz H., Szenpéteri A., Seres I., Balogh Z., Paragh Gy. 09:00 MOZGÁSTERÁPIA HATÁSA DIABETESES POLYNEUROPATHIÁS BETEGEK ADIPOKIN ÉS MYOKIN SZINTJEIRE ÉS ÉLETMINŐSÉGÉRE (12+3 ) Molnár Ágnes, Sztanek F., Lőrincz H., Seres I., Paragh Gy., Balogh Z. DE ÁOK Belgyógyászati Intézet A Épület, Debrecen 09:15 AZ MDOSZ ÁLTAL LÉTREHOZOTT DIETETIKAI DOKUMENTÁCIÓ (12+3 ) Soltész Erzsébet Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége 09:15 KITÖRÉSI PONTOK AZ ÉREBETEGEK SZEKUNDER PREVENCIÓJÁBAN EGIS SZIMPÓZIUM Moderátor: Paragh György 09:15 AZ IGEN NAGY RIZIKÓJÚ VASZKULÁRIS BETEGEK TERÁPIÁJA (15+5 ) Harangi Mariann 09:35 LIPIDCSÖKKENTÉS ÉS/VAGY PLAKKSTABILIZÁLÁS - MIT KOMMUNIKÁLJAK A BETEGNEK? (15+5 ) Nádházi Zoltán 09:55 MIT TEHETÜNK A DIABETESES PERIFÉRIÁS ÉRSZÖVŐDMÉNYEK MEGELŐZÉSÉRE? (15+5 ) Pécsvárdy Zsolt 10:15 Szünet október 12. (péntek)
7 10:35 A FIBRÁTOK SZEREPE AZ ATHEROSCLEROSIS PREVENCIÓJÁBAN MYLAN EPD SZIMPÓZIUM Moderátor: Prof. Dr. Paragh György 10:35 A TRIGLICERID JELENTŐSÉGE AZ ATHEROSCLEROSIS KIALAKULÁSÁBAN (15+5 ) Karádi István 10:55 A FENOFIBRÁT SZEREPE A RIZIKÓCSÖKKENTÉSBEN, AZ AKTUÁLIS IRÁNYELVEK TÜKRÉBEN (15+5 ) Bajnok László 11:15 A KOMBINÁCIÓ ELŐNYE A MONOTERÁPIÁVAL SZEMBEN (15+5 ) Simonyi Gábor 11:35 Vita 12:00 Ebéd 14:00 ROMICS LÁSZLÓ DÍJ ÁTADÁSA Prof. Dr. Paragh György., Prof. Dr. Karádi István, Dr. Harangi Mariann 14:30 SZEKCIÓ IV. 14:30 AZ AFAMIN SZINTJE ÉS ÖSSZEFÜGGÉSE AZ OXIDATÍV ÉS LIPID PARAMÉTEREKKEL NEM DIABETESES ELHÍZOTT BETEGEKBEN (12+3 ) Újfalusi Szilvia, Juhász I., Seres I., Varga V.E., Somodi S., Harangi M., Paragh Gy. 14:45 A PIGMENT EPITHELIUM-DERIVED FACTOR (PEDF) SZINT VÁLTOZÁSA ÉS ÖSSZEFÜGGÉSE A LIPIDPARAMÉTEREKKEL VESETRANSZPLANTÁCIÓT KÖVETŐEN (12+3 ) Juhász Imre, Szentimrei R., Szentpéteri A., Nemes B., Lőrincz H., Seres I., Harangi M., Paragh Gy. 15:00 A SZÉRUM OBESTATIN SZINT ÖSSZEFÜGGÉSE A LIPID SZUBFRAKCIÓKKAL NEM DIABÉTESZES ELHÍZOTT BETEGEKBEN (12+3 ) Szentpéteri Anita, Lőrincz H., Somodi S, Varga V. E., Seres I., Paragh Gy., Harangi M.
8 15.15 Szünet 15:40 A PCSK9 GÁTLÁSON TÚL Moderátor: Dr. Reiber István RICHTER SZIMPÓZIUM 15:40 TÁRJUK SZÉLESEBBRE AZ ABLAKOT! - ÚJDONSÁGOK AZ AJÁNLÁSOKBAN (15+5 ) Bajnok László 15:55 MEDDIG NYÚJTÓZKODHATUNK A STATIN TERÁPIÁVAL? (15+5 ) Reiber István 16:10 EZETIMIB AZ IGAZI TÁRS? (15+5 ) Márk László 16:25 Vita 16:40 Szünet 16:50 GYERMEKSZEKCIÓ 17:05 HETEROZIGÓTA FAMILIARIS HIPERKOLESZTERINÉMIÁS (HEFH) GYERMEKEK ÉS SERDÜLŐK KEZELÉSE NAPJAINKBAN (12+3 ) Szamosi Tamás SE ÁOK II. sz. Gyermekklinika, Budapest 17:20 EGY ÖRDÖGI KÖR CSAPDÁJÁBAN AZ OBESITAS (12+3 ) Bánki Annamária Magyar Imre Kórház, Csecsemő-és Gyermekosztály, Ajka 17:35 GYERE GYERMEKEK EGÉSZSÉGE PROGRAM (12+3 ) Kubányi Jolán Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége, Budapest 17:50 LEHET-E ÚJAT MONDANI A GYERMEKKORI OBESITÁSRÓL? (12+3 ) Beregszászi Andrea Zala Megyei Kórház Gyermekosztály, Zalaegerszeg 18:05 Szünet 18:15 MAGYAR ATHEROSCLEROSIS TÁRSASÁG KÖZGYŰLÉSE II. 20:00 BANKETT VACSORA
9 2018. október 13. (szombat) 08:30 DIETETIKAI I. Üléselnök: Antal Emese 08:30 AGYI ANYAGCSERE, MENTÁLIS KÓRKÉPEK (AGYI IR) KARDIOVASZKULÁRIS KOCKÁZAT CSÖKKENTÉS ÉTRENDDEL Salánki Péter Fővárosi Önkormányzat Kútvölgyi úti Idősek Otthona, Budapest 08:40 KARDIOVASZKULÁRIS RIZIKÓFAKTOROK A ÉVESEK ORSZÁGOS, REPREZENTATÍV ATTITŰD- ÉS ÉLETMÓD-KUTATÁSÁBAN Antal Emese, Pilling Róbert TÉT Platform 08:50 IDŐSKORÚAK TÁPLÁLKOZÁSA STROKE PREVENCIÓ DIETOERÁPIÁJA Hartmann Gabriella Vaszary Kolos Kórház, Esztergom 09:00 DIABETES ÉS HYPERTONIA AZ ÉTRENDI TERÁPIA TÜKRÉBEN Salánki Péter Fővárosi Önkormányzat Kútvölgyi úti Idősek Otthona, Budapest 09:10 Megbeszélés 9:30 DIETETIKA II. Üléselnök: Salánki Péter 9:30 REUMATOLÓGIAI ÉS A KARDIOVASZKULÁRIS BETEGSÉGEK KÖZÖS DIETOTERÁPIÁJA MINT TERCIER PREVENCIÓ Felek Mihály 9:40 DIABÉTESZES DISZLIPIDÉMIA ÉTRENDI KEZELÉSE Mezei Zsuzsanna Semmelweis Egyetem, Budapest 09:50 INZULINREZISZTENCIA AZ EPIGENETIKA/NUTRIGENOMIKA FÉNYÉBEN Mezei Zsuzsanna Semmelweis Egyetem, Budapest 10:00 STATIN ÉS TÁPLÁLKOZÁS Salánki Péter Fővárosi Önkormányzat Kútvölgyi úti Idősek Otthona, Budapest
10 10:10 A KRÓNIKUS VESEBETEGSÉG ÉS A KARDIOLÓGIAI BETEGSÉGEK KÖZÖS DIETOTERÁPIÁJA Godó Katalin SZTE- SZAKK Ápolási Igazgatás Dietetikai Szolgálat, Szeged 10:20 Megbeszélés 10:45 Szünet 11:00 DIETETIKA III. Üléselnök: Mezei Zsuzsanna 11:00 OKOSTÁNYÉR 6-17 ÉVES GYERMEKEKNEK EGÉSZSÉGES TÁPLÁLKOZÁS ISKOLÁSKORBAN Szűcs Zsuzsanna Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége 11:10 NE LEGYEN MINDENMENTES, DIÉTÁK A KÖZÉTKEZTETÉSBEN Gyuricza Ákos Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége 11:20 HAEMOSTASIS ÉS ÉTREND Kegyes Réka Európai Dietetikus Szövetség 11:30 Megbeszélés 11:45 Pro Dietetica Metabolica díj átadása 12:00 Kongresszus zárása
Tisztelt Kollégák! Tisztelettel: Dr. Paragh György, egyetemi tanár a Magyar Atherosclerosis Társaság elnöke
Tisztelt Kollégák! A Magyar Atherosclerosis Társaság 2018. október 11-13. között rendezi XXII. kongresszusát Velence városában, Fejér megyében, melyre a Társaság nevében szeretettel és tisztelettel meghívom!
CARDIOMETABOLICA HUNGARICA
2011; 4 (SUPPL. 3) CARDIOMETABOLICA HUNGARICA A MAGYAR OBEZITOLÓGIAI ÉS MOZGÁSTERÁPIÁS TÁRSASÁG VII. KONGRESSZUSA AZ ELHÍZÁS KEZELÉSE SZAKMAI IRÁNYELVEINEK AKTUALIZÁLÁSA PROGRAM 2011. OKTÓBER 14. Aesculap
2. F Meghívó Program-tervezet FAT 2(011) Fehérvári Atherosclerosis Találkozó 2. Az ajánlásoktól a megvalósulásig Kedves Kolléga!
2. Fehérvári Atherosclerosis Találkozó Székesfehérvár, 2011. november 11-12. Meghívó Program-tervezet FAT 2(011) Fehérvári Atherosclerosis Találkozó 2. Kedves Kolléga! Másodjára kerül megrendezésre a Fehérvári
CARDIOMETABOLICA HUNGARICA
2019;12(SUPPL.1):1-19 CARDIOMETABOLICA HUNGARICA 2019;12(SUPPL.1):S1-S19 S 1 CARDIOMETABOLICA HUNGARICA A MAGYAR OBEZITOLÓGIAI ÉS MOZGÁSTERÁPIÁS TÁRSASÁG XIX. KONGRESSZUSA ELHÍZÁS KALEIDOSZKÓP PROGRAM
A konszenzus gyakorlata
Kedves Kolléga! 2015 ben immár negyedik alkalommal kerül megrendezésre a Fehérvári Atherosclerosis Találkozó a Királyok városában, Székesfehérváron, a tradíciók és a mindig megújulás sokszínű csillogásában.
A M A G Y A R H Y P E R T O N I A T Á R S A S Á G I I. T A V A S Z I K O N G R E S S Z U S A
MEGHÍVÓ A Hypertonia Világnapja alkalmából rendezett II. Tavaszi Kongresszusunk idején, a Magyar Hypertonia Társaság 2015. május 17 én 10.00 órára Közgyűlést hív össze. A Közgyűlés helye: Mercure Budapest
Tisztelt Kollégák! A Kongresszus elnöke
M E G H Í V Ó A Magyar Atherosclerosis Társaság ezúton, 2018. október 11-én 18.00 órára Közgyűlést hív össze. A Közgyűlés helye: Velence Resort Spa**** 2481 Velence, Béke út A közgyűlés napirendi pontjai:
Tisztelt Kollégák! A Kongresszus elnöke
M E G H Í V Ó A Magyar Atherosclerosis Társaság ezúton, 2018. október 11-én 18.00 órára Közgyűlést hív össze. A Közgyűlés helye: Velence Resort Spa**** 2481 Velence, Béke út A közgyűlés napirendi pontjai:
CARDIOMETABOLICA HUNGARICA
2012; 5 (SUPPL. 3) S 1 - S 8 CARDIOMETABOLICA HUNGARICA 2012; 5 (SUPPL. 3) S 1 CARDIOMETABOLICA HUNGARICA A MAGYAR OBEZITOLÓGIAI ÉS MOZGÁSTERÁPIÁS TÁRSASÁG IX. KONGRESSZUSA AZ ELHÍZÁS INTERDISCIPLINÁRIS
2017. december 1. Budapest, november
A VII. Magyar Kardiovaszkuláris Konszenzus Konferenciára (ez alkalommal ismét a MOTESZ Interdiszciplináris Fóruma keretében is) 2017. december 1-én 10.00-16.00 óra között Budapesten a Hotel Hungaria City
Iv. budapesti kardiológiai napok - visszaadott életévek metabolizmus és kardiovaszkuláris betegségek
Program 2016. november 18., Péntek 11.00 Megnyitó 11.00 12.40 A SZIVINFARKTUS KEZELÉSÉNEK IZGALMAS KÉRDÉSEI Üléselnök: Prof. Dr. Merkely Béla Hazai infarktus regiszter tapasztalatai Prof. Dr. Jánosi András
MEGHÍVÓ MAGYAR OBEZITOLÓGIAI ÉS MOZGÁSTERÁPIÁS TÁRSASÁG VIII. KONGRESSZUSÁRA ELHÍZÁS, ÉS KARDIOMETABOLIKUS KOCKÁZAT 2012. MÁRCIUS 23-24.
MEGHÍVÓ A MAGYAR OBEZITOLÓGIAI ÉS MOZGÁSTERÁPIÁS TÁRSASÁG VIII. KONGRESSZUSÁRA ELHÍZÁS, ÉS KARDIOMETABOLIKUS KOCKÁZAT 202. MÁRCIUS 23-24. Magyar Telekom székház, Budapest I. Krisztina körút 55. Kedves
Prof. Dr. Szollár Lajos a Konferencia elnöke
A VI. Magyar Kardiovaszkuláris Konszenzus Konferenciára 2014. november 28-án 10.00-14.00 óra között, a Stefánia Palotában kerül sor. A Konszenzus Konferencia szerves folytatása a korábbiaknak, hiszen európai
Dr. Szollár Lajos, egyetemi tanár a Magyar Atherosclerosis Társaság elnöke. Mélyen tisztelt Kolléga Úrhölgyek és Kolléga Urak!
Mélyen tisztelt Kolléga Úrhölgyek és Kolléga Urak! A Magyar Atherosclerosis Társaság 2016. október 13-15. között rendezi XXI. Kongresszusát ezennel első alkalommal Velence városában, a Velencei-tó partján,
Nagy örömünkre szolgál, hogy a KRKA Magyarország Kft. hozzájárulhat a. magyar háziorvosok, szakorvosok szakmai képzéséhez.
Tisztelt Kolléganõk és Kolléga Urak! Nagy örömünkre szolgál, hogy a KRKA Magyarország Kft. hozzájárulhat a magyar háziorvosok, szakorvosok szakmai képzéséhez. A megfelelõ program összeállítása nem kis
Antikoaguláció a hétköznapokban: az EHRA 2018 Útmutató ajánlásai hogyan ültethetők át a klinikai gyakorlatba?
1 2019. április 5., csütörtök Antikoaguláció a hétköznapokban: az EHRA 2018 Útmutató ajánlásai hogyan ültethetők át a klinikai gyakorlatba? MESTERKURZUS Az MKT és MST közös szimpóziuma 13:30 13:50 Érkezés
Új ajánlások között a régi valósága.
Kedves Kollégák! 5. alkalommal várunk minden érdeklődőt a Fehérvári Atherosclerosis Találkozóra, a FAT-ra! Mindenkit, akinek az egészség megőrzése, vagy annak helyreállítása hivatásának meghatározója.
Az ajánlás a kezdeményező a Magyar Atherosclerosis Társaság és a Magyar Kardiológusok Társasága vezetésével,
Az V. Magyar Kardiovaszkuláris Konszenzus Konferenciára 2011. november 25-én 09.00-16.00 óra között, a MOTESZ Interdiszciplináris Fóruma keretében a Stefánia Palotában kerül sor. Az ajánlás a kezdeményező
FEHÉRVÁRI KARDIOLÓGIAI NAPOK. 2012. február 3-4. MEGHÍVÓ
FEHÉRVÁRI KARDIOLÓGIAI NAPOK 2012. február 3-4. MEGHÍVÓ Információk A kongresszus ideje: 2012. február 3-4. Helyszíne: NOVOTEL Hotel 8000 Székesfehérvár, Ady Endre utca 19-21. A tudományos program szervezője:
Részletesebb előzetes program március 8. csütörtök
Részletesebb előzetes program 2018 2018. március 8. csütörtök Wimbledon terem 13.30 13.45: Megnyitó: Dr. Dávid Gyula, veszprémi Csolnoky Ferenc Kórház főigazgatója, Dr. Gaál Zsolt, Kelet-Magyarország képviseletében,
FEHÉRVÁRI KARDIOLÓGIAI NAPOK. 2012. február 3-4. MEGHÍVÓ
FEHÉRVÁRI KARDIOLÓGIAI NAPOK 2012. február 3-4. MEGHÍVÓ Információk A kongresszus ideje: 2012. február 3-4. Helyszíne: NOVOTEL Hotel 8000 Székesfehérvár, Ady Endre utca 19-21. A tudományos program szervezője:
23. ORSZÁGOS ANTIBIOTIKUM TOVÁBBKÉPZŐ TANFOLYAM
23. ORSZÁGOS ANTIBIOTIKUM TOVÁBBKÉPZŐ TANFOLYAM Akkreditált továbbképző tanfolyam gyakorló orvosoknak és gyógyszerészeknek Balatonfüred, Hotel Füred 2017. november 23 25. PROGRAM 2017. NOVEMBER 23. CSÜTÖRTÖK
XIX. Dunántúli Diabetes Hétvége Előzetes Programja
XIX. Dunántúli Diabetes Hétvége Előzetes Programja Wimbledon terem 12.00-13.30: Ebéd 13.30-13.50: Megnyitó 2015. március 12. (csütörtök) 13.50-14.20: Plenáris ülés - Új antidiabetikumok alkalmazása 1-es
Újdonságok a kardiológiai képalkotásban üléselnök: Prof. Dr. Forster Tamás D.Sc.,
2018. november 16., péntek 10.00-11.00 Újdonságok a kardiológiai képalkotásban üléselnök: Prof. Dr. Forster Tamás D.Sc., 10.00-10.15 Nukleáris medicina újdonságai Prof. Dr. Szilvási István Ph.D., 10.15-10.30
MEGHÍVÓ Június 29. Scleroderma Világnap
Június 29. PÉCS PTE KK Reumatológiai és Immunológiai Klinika (Pécs, Akác u. 1.) A rendezvény fővédnöke: Prof. Dr. Czirják László 9.00-10.00 Regisztráció, reggeli falatkák, üdítő, kávé 10.00-10.10 Megnyitó
Mélyen tisztelt Kolléga Úrhölgyek és Kolléga Urak!
Mélyen tisztelt Kolléga Úrhölgyek és Kolléga Urak! A Magyar Atherosclerosis Társaság 2014. október 16-18. között rendezi XX. Jubileumi Kongresszusát Sopronban, melyre a Társaság nevében szeretettel és
Különleges tápanyagigények kezelése táplálásterápiával
Különleges tápanyagigények kezelése táplálásterápiával 2015. Február 27. péntek 11 00-12 45 Érkezés, regisztráció és ebéd 12 45-13 00 Megnyitó Havasi Anikó NUTRICIA Advanced Medical Nutrition Táplálék
Magyar Mesterséges Táplálási Társaság ÉVI KONGRESSZUSA. Mátraháza, november 8-10.
Magyar Mesterséges Táplálási Társaság 2018. ÉVI KONGRESSZUSA Mátraháza, 2018. november 8-10. 2 MAGYAR MESTERSÉGES TÁPLÁLÁSI TÁRSASÁG 2018. ÉVI KONGRESSZUSA MÁTRAHÁZA 2018. NOVEMBER 8-10. Tisztelt Kollégák,
MOLSZE VEZETŐSÉG elérhetősége (2013-2017)
MOLSZE VEZETŐSÉG elérhetősége (2013-2017) EGYETEMEK 1 Vargáné Budai Erika Semmelweis Egyetem Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinika Budapest Városmajor utca 68. 1122 1/458-6754 1/458-6755 20/666-3038
Magyar Gyermeknőgyógyász Társaság XXXI. Kongresszusa 2011. május 13-14. Gyula
Magyar Gyermeknőgyógyász Társaság XXXI. Kongresszusa 2011. május 13-14. Gyula 2011. május 13. Péntek: 08:0010:00-10:30 Regisztráció Megnyitó, köszöntők Dr. Párducz László a Békés Megyei Pándy Kálmán Kórház
PROGRAMFÜZET. Magyar Ápolási Egyesület Szociális Szekció X. Országos Konferenciája. Kihívások a szociális ellátásban
PROGRAMFÜZET Szociális Szekció X. Országos Konferenciája Kihívások a szociális ellátásban 2011. június 30. július 1-2. Visegrád Fővédnök: Soltész Miklós szociális államtitkár VÉDNÖK Helyszín: Visegrád
11:55 12:10 From The Nutrition Care Process To Guides For Practice [A táplálásterápia elméletétől a megvalósulásig]
2006. február 17., péntek 9:00 9:30 Megnyitó: Kubányi Jolán, Antal Emese Díjátadások 9:30 11:20 Workshop A dietetika aktuális kérdései határon innen és túl Kerekasztal-megbeszélés 5 ország képviselőjének
2 2. O R S Z Á G O S A N T I B I O T I K U M T O V Á B B K É P Z Ô TA N F O LYA M
PROGRAM 2016. NOVEMBER 17. CSÜTÖRTÖK 10.00 20.00 Regisztráció 13.00 Megnyitó 13.05 13.35 Lázas megbetegedés szokatlan oka: Haemophagocytosis Dr. Szombati Andrea főorvos Fővárosi Önkormányzat Egyesített
Tájékoztatás a tanulmányi követelményekrôl a IV. évf. számára 2014/2015. tanév II. félév
Tájékoztatás a tanulmányi követelményekrôl a IV. évf. számára 2014/2015. tanév II. félév 1. Az előadások témája: endokrinologia, nephrologia 2. Az előadások időpontja: 1-5. héten: Kedd: 9-10 h Szerda:
Nutricia Gyermekgyógyász Mesterkurzus
Nutricia Gyermekgyógyász Mesterkurzus Életkorhoz adaptált táplálásterápia különleges tápanyagigényekkel járó betegségek esetén 2012. május 10. csütörtök: Moderátor: Havasi Anikó és Valent Ádám 9 30-9 40
Mélyen tisztelt Kolléga Úrhölgyek és Kolléga Urak!
Mélyen tisztelt Kolléga Úrhölgyek és Kolléga Urak! A Magyar Atherosclerosis Társaság 2006. október 12-14. között rendezi XVI. kongresszusát Sopronban, melyre a Társaság nevében szeretettel és tisztelettel
Szívelégtelenség Napok 2010 (A szívelégtelenség aktuális kérdései)
1 Szívelégtelenség Napok 2010 (A szívelégtelenség aktuális kérdései) Hajdúszoboszló 2010. jan. 22-23. Tisztelt kollégák, 2010. januárjában immár 2. alkalommal rendezzük meg a Szívelégtelenség Napokat.
Semmelweis Egyetem VIII. Infektológiai Továbbképző Tanfolyam
2015. március 20 21. Fókuszban az antibiotikum terápia PROGRAM 2015. MÁRCIUS 20. PÉNTEK 07.30 09.00 Regisztráció 09.00 09.30 Antibiotikum kezelés jelene és jövője 09.30 10.00 10.00 10.30 Prof. Dr. Ludwig
EVIDENCIÁK STATISZTIKÁK KÉTSÉGEK A DIABÉTESZBEN
EVIDENCIÁK STATISZTIKÁK KÉTSÉGEK A DIABÉTESZBEN A Semmelweis Egyetem II. sz. Belgyógyászati Klinika és a Diabetológia és Anyagcsere Alapítvány közös továbbképző tudományos rendezvénye 2014. október 10-11.
Mélyen tisztelt Kolléga Úrhölgyek és Kolléga Urak!
Mélyen tisztelt Kolléga Úrhölgyek és Kolléga Urak! A M a g y a r A t h e r o s c l e r o s i s T á r s a s á g t i s z t s é g v i s e l ő i n e v é l b e e t t n e l i k s ö s t z i ö s n z t ö e m é
III. SÜRGŐSSÉGI ORVOSTANI FÓRUM PROGRAM
III. SÜRGŐSSÉGI ORVOSTANI FÓRUM PROGRAM ÖSSZEFOGLALÓ 2017. ÁPRILIS 28. (PÉNTEK) KÖLCSEY KÖZPONT, BÁLTEREM 09:00 12:00 PRE-KONGRESSZUSI KURZUS Traumás sérültek prehospitalis sürgősségi ellátása 12:30 13:00
Visegrád, március
Visegrád, 2018. március 22-24. Májbetegekért Alapítvány, Magyar Májkutatási Társaság, Magyar Gasztroenterológiai Társaság Hepatológiai Szekció szervezésében 2018.03.22. CSÜTÖRTÖK 14.00 14.10 MEGNYITÓ Makara
A SZTÓMÁVAL ÉLŐK EGÉSZSÉGÜGYI, SZOCIÁLIS ÉS PSZICHÉS
ILCO 2016 EGÉSZSÉG REHABILITÁCIÓ KONFERENCIA SOROZAT VIII. 2016. SZEPTEMBER 30. Helyszín: Colosseum Hotel, Mórahalom Milleniumi sétány 4-6. A SZTÓMÁVAL ÉLŐK EGÉSZSÉGÜGYI, SZOCIÁLIS ÉS PSZICHÉS ÉLETVITELÉNEK
Meghívó. Sürgősségi Orvostani Fórum. tudományos ülés Debrecenben. Helyszín Debreceni Akadémiai Bizottság Székháza Debrecen, Thomas Mann utca 49.
Meghívó tudományos ülés Debrecenben Helyszín Debreceni Akadémiai Bizottság Székháza Debrecen, Thomas Mann utca 49. Időpont 2015. május 15. REGISZTRÁCIÓS LAP tudományos ülés Helyszín Debreceni Akadémiai
Szívelégtelenség Napok január Hajdúszoboszló. 10:00 10:15 A konferencia megnyitása (Prof Dr Merkely Béla, Dr Nyolczas Noémi)
Szívelégtelenség Napok 2013. január 25-26. Hajdúszoboszló 2013. január 25. péntek 10:00 10:15 A konferencia megnyitása (Prof Dr Merkely Béla, Dr Nyolczas Noémi) 10:15 11:35 Újdonságok a szívelégtelenség
A MOTESZ Képzési és Tudományos Bizottsága által 2007. január 18-án minősített rendezvények
A MOTESZ Képzési és Tudományos Bizottsága által 2007. január 18-án minősített rendezvények Címe: Debreceni Aneszteziológiai Napok Szervező: Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Tanszék Helyszín: Hotel
FIGAMU IX. Kongresszusa
FIGAMU IX. Kongresszusa 2014. április 4-6. Balatonalmádi, Ramada Hotel & Resort Lake Balaton**** Fő témák A colonoscopia új világa Sürgősségi gasztroenterológiai kórképek - kinek, mit, mikor és hogyan?
Egri Kardiológiai Napok 2015 Prevenciótól az akut ellátásig
Program 2015. április 9., Csütörtök,,AZ ÚJ VÉRALVADÁSGÁTLÓK HELYE A KLINIKAI GYAKORLATBAN A Magyar Kardiológusok Társasága és a Magyar Stroke Társaság közös szimpóziuma 2015 A STROKE MEGELÕZÉSÉNEK ÉVE
DIABETOLÓGIAI TERHESGONDOZÓ CENTRUM SZAKELLÁTÓHELYEK LISTÁJA 2016.
DIABETOLÓGIAI TERHESGONDOZÓ CENTRUM SZAKELLÁTÓHELYEK LISTÁJA 2016. ~ Belgyógyász ellátóhelyek ~ 1. B.-K. Megyei Önkormányzat Kórháza, a Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Egyetem Okató Kórháza, Diabetes
XIII. Budapesti Gyermekgyógyászati Továbbképzô Tanfolyam
Továbbképzô Tanfolyam Budapest, Kempinski Hotel Corvinus***** 2010. március 5 6. Budapest, Kempinski Hotel Corvinus Továbbképzô Tanfolyam 2010. március 5 6. A továbbképzés elnöke: Prof. Dr. Tulassay Tivadar
Abbott Laboratories Kft. szimpózium Diabeteses dyslipidaemia - új evidenciák a teljes lipidkontrollért Előadó: Prof. Dr.
Előzetes program 2011. június 3., péntek 13.30 14.00 Megnyitó Zsigó Róbert, Baja város polgármestere Dr. Vácity József, az Egészségügyi és Szociális Bizottság elnöke Dr. Tóth Gábor, a Bajai Szent Rókus
XIII. DEBRECENI BELGYÓGYÁSZATI NAPOK
XIII. DEBRECENI BELGYÓGYÁSZATI NAPOK Kötelező szinten tartó, szakvizsga-előkészítő és szakorvos továbbképző tanfolyam DEBRECENI EGYETEM Általános Orvostudományi Kar Belgyógyászati Intézet 2016. június
Fiatal Gasztroenterológusok Munkacsoportjának 13. KONGRESSZUSA PROGRAMTERVEZET március Balatonalmádi, Hunguest Hotel Bál Resort
Fiatal Gasztroenterológusok Munkacsoportjának PROGRAMTERVEZET 2018. március 23-25. Balatonalmádi, Hunguest Hotel Bál Resort REGISZTRÁCIÓ Kongresszusi jelentkezés a figamu2018.misandbos.hu oldalon lehetséges.
FIATAL HYPERTONOLÓGUSOK AESCULAP MESTERKURZUSA 2011.
A Magyar Hypertonia Társaság szakmai továbbképző rendezvénye családorvos, belgyógyász, kardiológus, nephrologus, rezidens és PhD. kollégák számára A Kurzus elnöke: Dr. Légrády Péter SZTE ÁOK I. Sz. Belgyógyászati
XII. Háziorvos Napok
IX. ORSZÁGOS HÁZIORVOS NAPOK XII. Háziorvos Napok 20 ÉVES A CSALÁDORVOSKÉPZÉS A PÉCSI EGYETEMEN PROGRAM Pécs, 2013. október 10 12. XII. HÁZIORVOS NAPOK 2013. október 10. (csütörtök) Helyszín: PTE ÁOK
Doktori disszertációk védései és Habilitációs eljárások Ph.D fokozatszerzés
Doktori disszertációk védései és Habilitációs eljárások 2010. Ph.D fokozatszerzés Ph.D fokozatot szereztek: * 2010. január 27-én Dr. Ujhelyi Enikő sikeresen megvédte a Diagnosztikus vizsgálatok prediktív
A Magyar Tudományos Parkinson Társaság konferenciájának programja. Budapest 2010. május 28 29. Hotel Thermal Margitsziget
A Magyar Tudományos Parkinson Társaság konferenciájának programja Budapest 2010. május 28 29. Hotel Thermal Margitsziget Bevezető Kongresszusi iroda VIP Utazási Iroda: Kovács Rózsa 1051 Budapest, Bajcsy
Programtervezet. Vécsei László, az MTA Orvosi Osztály elnöke. Moderátor: Poór Gyula és Sótonyi Péter
Magyar Orvostudományi Napok 2013. november 6 8 Hotel Novotel Budapest (Alkotás utca 63 67) Rendező: Magyar Orvostársaságok és Egyesületek Szövetsége (MOTESZ) Programtervezet 2013. november 6. 10.00 Megnyitó
Segítünk a. leszokásban
Segítünk a leszokásban A Semmelweis Egyetem Családor vosi Tanszék 2010. II. félévi rendszeres előakkreditált továbbképzései az Oktató Családorvosok Magyarországi Kollégiuma Szervezésében www.leszokasvonal.hu
A Magyar Belgyógyász Társaság Dél-Magyarországi Decentrumának XXXV. Vándorgyûlése
Köszöntõ A Magyar Belgyógyász Társaság Dél-Magyarországi Decentrumának XXXV. Vándorgyûlése Tisztelt Kollégák! Az utóbbi években megsokasodtak a Kongresszusok, Szimpóziumok, különbözõ Társaságok, Munkacsoportok,
MOLSZE Vezetőségi tagok elérhetősége Név Munkahely Telefon
Aradi Andrea Balázs Istvánné Balláné Leloczki Annamária Bertalan Tímea Ágnes Csillikné Holló Erzsébet Csondor Tünde Dömötör Edit Duczáné Nagy Erika Édenhofferné Haller Mária Fridrich Edit MOLSZE Vezetőségi
Magyar Gasztroenterológiai Társaság Colon Szekció évi Tudományos Ülése
Magyar Gasztroenterológiai Társaság Colon Szekció Pécsi Tudományegyetem I. sz. Belgyógyászati Klinika Továbbképző Tanfolyama Pécs, Tudásközpont 2018. március 2-3. Kedves Kollégák! Nagy megtiszteltetés
Visegrád, március
Visegrád, 2018. március 22-24. Májbetegekért Alapítvány, Magyar Májkutatási Társaság, Magyar Gasztroenterológiai Társaság Hepatológiai Szekció szervezésében 2018.03.22. CSÜTÖRTÖK 14.00 14.10 MEGNYITÓ Makara
HÁZIORVOSOK PSZICHIÁTRIAI ÉS PSZICHOSZOMATIKUS AKADÉMIÁJA II.
HÁZIORVOSOK PSZICHIÁTRIAI ÉS PSZICHOSZOMATIKUS AKADÉMIÁJA II. 2016. április 14-16. Hotel Azúr, Siófok HÍVOGATÓ Kedves Kollégák! A pszichiátriai betegségek és kórállapotok a népegészségügy érdeklődésének
III. SÜRGŐSSÉGI ORVOSTANI FÓRUM PROGRAM
III. SÜRGŐSSÉGI ORVOSTANI FÓRUM PROGRAM ÖSSZEFOGLALÓ 2017. ÁPRILIS 28. (PÉNTEK) KÖLCSEY KÖZPONT, BÁLTEREM 09:00 12:00 PRE-KONGRESSZUSI KURZUS Traumás sérültek prehospitalis sürgősségi ellátása 12:30 13:00
VI. ORSZÁGOS HÁZIORVOS NAPOK 2007. MÁJUS 18-20. HOTEL FLAMINGÓ BALATONFÜRED, SZÉCHENYI U. 16. PROGRAM
2007. MÁJUS 18-20. HOTEL FLAMINGÓ BALATONFÜRED, SZÉCHENYI U. 16. PROGRAM Kedves Kollégák! Hatodik alkalommal kerül sor a Háziorvos Napok megrendezésére. A háziorvoslás szerepvállalása ma is megkérdőjelezhetetlen,
2017. április 6, csütörtök, 14:00-18:00 EGRI KARDIOLÓGIAI NAPOK
A TOVÁBBKÉPZŐ TANFOLYAM IDŐPONTJA: 2017. április 6-8. 2017. április 6, csütörtök, 14:00-18:00 EGRI KARDIOLÓGIAI NAPOK NEMZETKÖZI AJÁNLÁSOK ÉS KLINIKAI GYAKORLAT AZ ALVADÁSGÁTLÓ KEZELÉSBEN A Magyar Kardiológusok
VII. ENDOKRINOLÓGIAI TOVÁBBKÉPZŐ TANFOLYAM Budapest, Novotel Centrum Hotel 2011. december 2-3.
VII. ENDOKRINOLÓGIAI TOVÁBBKÉPZŐ TANFOLYAM Budapest, Novotel Centrum Hotel 2011. december 2-3. 2011. december 2., péntek 08.00 18.00 REGISZTRÁCIÓ 09.00-09.30 SEMMELWEIS EGYETEM MAGISZTER PROGRAM (TÁMOP-4.2.2/B-10/1-2010-0013)
A Magyarországi Fájdalom Társaság 2012. évi konferenciája Szeged, Novotel Hotel, 2012. november 16-17. Program
1 A Magyarországi Fájdalom Társaság 2012. évi konferenciája Szeged, Novotel Hotel, 2012. november 16-17. Program 2012.november 15. csütörtök: 18 óra: Közgyűlés első meghirdetésben (valószínűleg határozatképtelen)
A XIII. IFJÚSÁGI KARDIOLÓGUS NAPOK, támogatóink jóvoltából ismét a festi i Lillafüreden, a Palota Szállóban kerül megrendezésre. A szakmai eladásokon
A XIII. IFJÚSÁGI KARDIOLÓGUS NAPOK, támogatóink jóvoltából ismét a festi i Lillafüreden, a Palota Szállóban kerül megrendezésre. A szakmai eladásokon kívül melyek a kardiológia idszer szer kérdéseit ölelik
ETK-EDUVITAL ELŐADÁSSOROZAT. Vas utcai délutánok. 2014/2015 II. félév és 2015/2016 I. félév
ETK-EDUVITAL ELŐADÁSSOROZAT Vas utcai délutánok 2015 2014/2015 II. félév és 2015/2016 I. félév Összeállította: Dr. Urbán Veronika főiskolai tanár Semmelweis Egyetem, Egészségtudományi Kar, Alapozó Egészségtudományi
Klinikai Immunológiai Interdiszciplináris Fórum II. (KIIF)
Klinikai Immunológiai Interdiszciplináris Fórum II. (KIIF) 2011.11.10 2011.11.12. Hotel Divinus, Debrecen Főszervező: Prof. Dr. Zeher Margit A Magyar Allergológiai és Klinikai Immunológiai Társaság és
Meghívó. Sürgősségi Orvostani Fórum. Helyszín Debreceni Akadémiai Bizottság Székháza Debrecen, Thomas Mann utca 49. Időpont 2015. május 15.
Meghívó Sürgősségi Orvostani Fórum tudományos ülés Debrecenben Helyszín Debreceni Akadémiai Bizottság Székháza Debrecen, Thomas Mann utca 49. Időpont 2015. május 15. A Debreceni Egyetem Általános Orvostudományi
Szívelégtelenség Napok január Hajdúszoboszló
Szívelégtelenség Napok 2012. január 27-28. Hajdúszoboszló 2012. január 27. péntek (délután) 14:00 14:15 A konferencia megnyitása (Prof dr Merkely Béla, Dr Nyolczas Noémi) 14:15 15:25 Mi történt az elmúlt
Magyar Sebész Társaság
Magyar Sebész Társaság Fiatal Sebészek Szekciójának I. Kongresszusa Balatonalmádi, Ramada Hotel & Resort Lake Balaton**** 2013. április 12-14. Kedves Fiatal Sebész Kollégánk! Elérkezettnek éreztük az időt,
terület tanult képviselőinek társaságát szeretnénk élvezni.
Mélyen tisztelt Kolléga Úrhölgyek és Kolléga Urak! A Magyar Atherosclerosis Társaság 2010. október 7-9. között rendezi XVIII. kongresszusát Sopronban, melyre a Társaság nevében szeretettel és tisztelettel
Köszöntő. Kedves Kollégák!
Köszöntő Kedves Kollégák! A Debreceni Egyetem Általános Orvostudományi Kar Belgyógyászati Intézet Sürgősségi Orvostani Tanszék, a Debreceni Egyetem ÁOK Gyermekgyógyászati Intézet, az Országos Mentőszolgálat
XXIX. Gyermekdiabetes Tudományos Ülés
XXIX. Gyermekdiabetes Tudományos Ülés 2012. november 16., péntek 08.30 Regisztráció Program 10.00 10.30 Ünnepélyes megnyitó Köszöntőt mond: Kósa Lajos, Debrecen város Polgármestere Prof. Dr. Barkai László,
Az alábbiakban megjelölt akkreditált helyen letöltendő gyakorlatok időtartama, alapszakvizsgák szerint:
A Debreceni Egyetemen a belgyógyász, csecsemő-és gyermekgyógyász, vagy háziorvos szakorvosok által megszerezhető diabetológiai licenc képzési követelményei és feltételei (2014. évtől kezdődően) A képzés
MDT Áttekintő program
MDT 2018 - Áttekintő program 2018. április 19., csütörtök 14.00-14.30 Megnyitó/MDT Közgyűlés első időpontja 15.00-15.30 15.30-16.00 MDT Diabetes EPI projekt (üléselnök: Prof. Dr. Kempler Péter, előadók:
HELYSZÍNI REGISZTRÁCIÓ:
TISZTELETTEL KÖSZÖNTJÜK az MTA SZAB Hypertonia és Nephrologiai Munkabizottsága, a Magyar Hypertonia Társaság, a Szegedi Tudományegyetem I. sz. Belgyógyászati Klinika, Nephrologia-Hypertonia Centrum és
Fehérvári Atherosclerosis Találkozó A konszenzus gyakorlata Székesfehérvár, 2015. november 67. MEGHÍVÓ
Fehérvári Atherosclerosis Találkozó Székesfehérvár, 2015 november 67 MEGHÍVÓ Kedves Kolléga! 2015 ben immár negyedik alkalommal kerül megrendezésre a Fehérvári Atherosclerosis Találkozó a Királyok városában,
II. Klinikai Immunológiai Interdiszciplináris Fórum (KIIF)
II. Klinikai Immunológiai Interdiszciplináris Fórum (KIIF) 2011.11.10 2011.11.12. Hotel Divinus, Debrecen (Debrecen, Nagyerdei krt. 1.) Főszervező: A Magyar Allergológiai és Klinikai Immunológiai Társaság
PROGRAM. Aktuális kérdések és válaszok a diabetológiából. Az MDT Családorvosi Munkacsoport regionális továbbképző rendezvénye
PROGRAM Aktuális kérdések és válaszok a diabetológiából Az MDT Családorvosi Munkacsoport regionális továbbképző rendezvénye Nyíregyháza, 2016. szeptember 2-3. Helyszín: Hotel Pagony**** 4400 Nyíregyháza,
MEGHÍVÓ. A konszenzus gyakorlata. Székesfehérvár, 2015. november 6 7. Kedves Kolléga! 2015 ben immár negyedik alkalommal kerül megrendezésre a
Kedves Kolléga! 2015 ben immár negyedik alkalommal kerül megrendezésre a Fehérvári Atherosclerosis Találkozó A konszenzus gyakorlata Székesfehérvár, 2015. november 6 7. MEGHÍVÓ Fehérvári Atherosclerosis
POSZT-RESZUSZCITÁCIÓS ELLÁTÁS
POSZT-RESZUSZCITÁCIÓS ELLÁTÁS POSZTGRADUÁLIS TOVÁBBKÉPZŐ TANFOLYAM a Debreceni Egyetem Általános Orvostudományi Kar Aneszteziológia- és Intenzív Terápiás Intézet, Belgyógyászati Intézet Sürgősségi Orvostan
Endokrin betegek perioperatív ellátása Továbbképző tanfolyam
Endokrin betegek perioperatív ellátása Továbbképző tanfolyam Célcsoport: endokrinológia, aneszteziológia-intenzív terápia, családorvos, belgyógyászat, sebészet, gyermeksebészet, gyermekgyógyászat, idegsebészet,
Kezünkben a jövő! konferencia, és I. szakmai nap. Nyilvántartási szám: SZTK /2015 Akkreditációs pontértéke: 17
Kezünkben a jövő! konferencia, és I. szakmai nap Nyilvántartási szám: SZTK- 11589/2015 Akkreditációs pontértéke: 17 Fővédnök: Dr. Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter Dr. Zsigó Róbert élelmiszerlánc-felügyeletért
Magyar Mesterséges Táplálási Társaság ÉVI KONGRESSZUSA. Mátraháza, november 8-10.
Magyar Mesterséges Táplálási Társaság 2018. ÉVI KONGRESSZUSA Mátraháza, 2018. november 8-10. Jelentkezés mmtt2018.misandbos.hu Regisztrációs díjak 2018. október 1-ig 2018. október 1. után Orvos MMTT tag
DROP5. DEBRECENI REUMATOLÓGIAI OKTATÁSI PROGRAM (pulmonológia, endokrinológia és anyagcsere) INTERDISZCIPLINÁRIS FÓRUM Debrecen, február
DROP5 A Debreceni Egyetem ÁOK Reumatológiai Tanszék, a Magyar Reumatológusok Egyesülete Észak-Kelet Magyarországi Szekciója, a Debreceni Akadémiai Bizottság Reumatológiai Munkabizottsága és a Magyar Kísérletes
Diabétesz az elmélettől a gyakorlatig
Semmelweis Egyetem II. sz. Belgyógyászati Klinika és a Diabetológia és Anyagcsere Alapítvány közös továbbképző tudományos rendezvénye Aquincum Hotel Budapest 2015. szeptember 25-26. A továbbképzés védnöke:
2019. május Nyíregyháza Sóstó - Hotel Pangea
2019. május 16-17. Nyíregyháza Sóstó - Hotel Pangea XIII. Főiskolát és Egyetemet Végzett Ápolók Országos Kongresszusa XIII. Főiskolát és Egyetemet Végzett Ápolók Országos Kongresszusa, PROGRAM Időpont:
MAGYAR GYERMEKORVOSOK TÁRSASÁGA DÉL-MAGYARORSZÁGI DECENTRUMÁNAK TUDOMÁNYOS ÜLÉSE Orosháza-Gyopárosfürdő, 2011. április 29-30.
MAGYAR GYERMEKORVOSOK TÁRSASÁGA DÉL-MAGYARORSZÁGI DECENTRUMÁNAK TUDOMÁNYOS ÜLÉSE Orosháza-Gyopárosfürdő, 2011. április 29-30. Tudományos program 2011. április 29., péntek Referátumok Prof. Dr. Túri Sándor,
TOVÁBBKÉPZŐ TANFOLYAM PROGRAMJA csütörtök 9.00 A Konferencia megnyitása Munkabiztonság helyzete 2019-ben Nesztinger Péter
TOVÁBBKÉPZŐ TANFOLYAM PROGRAMJA 2019. 05. 30. csütörtök 9.00 A Konferencia megnyitása 9.00-9.30 Munkabiztonság helyzete 2019-ben Nesztinger Péter főosztályvezető Pénzügyminisztérium 9.30-10.00 A foglalkozás-egészségügy
XIX február 8-9. Budapest, Danubius Hotel Flamenco
XIX. GASZTROENTEROLÓGIAI TOVÁBBKÉPZŐ TANFOLYAM amelyet az Orvostudományi Egyetemek, a Magyar Gasztroenterológiai Társaság és a Gasztroenterológiai Szakmai Kollégium támogatnak TERVEZETT PROGRAM 2019. február
Sebészet-Traumatológia- Traumatológia 1115 Budapest, Tétényi út 12-16. Budapest Szent Imre Kórház Gyermekgyógyászat 1115 Budapest, Tétényi út 12-16.
Baja Bajai Szent Rókus Kórház Gyermekgyógyászat 6500 Baja, Rókus u. 10. Baja Bajai Szent Rókus Kórház Belgyógyászat 6500 Baja, Rókus u. 10. Baja Bajai Szent Rókus Kórház Pszichiátria 6500 Baja, Rókus u.
XV. DOWN SZIMPÓZIUM Korszakváltás a klinikai genetikában
XV. DOWN SZIMPÓZIUM Korszakváltás a klinikai genetikában Kötelező szinten tartó tanfolyam Szervező: A Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar Orvosi Genetikai Intézete PROGRAMFÜZET Helyszín:
Markusovszky Lajosemlékülés
Markusovszky Lajosemlékülés 2015. május 6. TÁMOGATÓ: Bokor Attila dr., Brubel Réka dr., Lukovich Péter dr., Rigó János Jr. dr.: Mélyen infiltráló colorectalis endometriosis miatt végzett multidiszciplináris
10. Jubileumi Kongresszusa. Balatonalmádi, Ramada Hotel & Resort Lake Balaton. 2015. április 17-19.
10. Jubileumi Kongresszusa Táplálásterápia - Posztgraduális képzés 2015. április 17. 2015. április 17. (péntek) 8.00 10.00 Regisztráció 10.00 12.30 Táplálásterápia Posztgraduális képzés Üléselnök: Pák