Huawei idei egyik nagy dobása: P8 - bemutató. Írta: Jeszenszky Bence november 21. szombat, 16:46

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Huawei idei egyik nagy dobása: P8 - bemutató. Írta: Jeszenszky Bence november 21. szombat, 16:46"

Átírás

1 Délutánra megérkezett az új Huawei zászlóshajója, a P8. Őszintén bevallom, nem vártam sokat a készüléktől, nem gondoltam, hogy sok újdonsággal tudna előrukkolni. Érdekes volt, hogy a készülék nem papírdobozt kapott, hanem egy ízléses műanyag dobozkába volt belecsúsztatva. Miután kihúztam, egészen meglepődtem, ugyanis ez a telefon sokkal szebb élőben, mint képeken. Design Fémkeretet kapott, ami valóban prémium kategóriás készülék érzetét kelti. A hátlapon helyezkedik el a 13 megapixeles kamera, illetve egy márkajelzés. Az 5,2 kijelzőnek oldalt nagyon vékony kávája van, ettől igazán szép lesz a telefon, de ennek vannak hátrányai is. Akaratlanul is, ha nyomkodjuk a telefont, sokszor meg tudjuk érinteni emiatt a kijelzőt véletlenül a tenyerünkkel használat közben. Az előlap tetején találunk egy 8 megapixeles kamerát. Oldalt találhatóak a hangerő szabályozó gombok, illetve a bekapcsoló gomb. Alattuk helyezkedik el a két kártyafoglalat, egy nano SIM, illetve egy SD kártya vagy SIM foglalat. A keret alján találjuk a hangszórókat, illetve az USB portot. A keret mindkét széle picit le van csiszolva, szép, de emiatt könnyebben ki is csúszik az ember kezéből. Összességében egy nagyon szép, vékony, könnyű telefonról van szó, nem recseg-ropog, össze van rakva. Többen is megállapítottuk, hogy hajaz az almás cég 6-os modellére. Hardware A chipset egy HiSilicon Kirin bites, 8 magos jószág Quad-core 2 GHz Cortex-A53 és Quad-core 1.5 GHz Cortex-A53) Mali-T628 GPU-val. 3 GB memória van benne, illetve 16 GB tárhely, amiből kapásból 9,5 giga marad a felhasználónak. 1 / 5

2 Egy 2680mAh akkumulátor van benne. Először azt hittem, hogy kevés lesz, de kellemesen csalódtam benne. Egy egész napos használat után, folyamatos levelezéssel, és telefonállással, igen erős használat mellett is 19%-on dugtam fel a töltőre. Moderált használat mellett két napot simán elduruzsol. A hálózati töltőjével kifejezetten lassan tölt, és sajnos nem támogatja a vezeték nélküli töltést. Wi-Fi tekintetében csak 2,4GHz-et tud, 4.1-es Bluetooth, és NFC található benne. Az Android Lollipop jóvoltából lehetőség nyílik NFC segítségével az új telefon felkonfigurálására, úgy, hogy hozzáérintjük a régit az újhoz. Sajnos ez nem sikerült, de ez inkább az OS hibája mintsem a telefoné. Software A telefonon 5.0-ás Android Lollipop fut, amit a Huawei testreszabott; ez az EMUI (3.1). Nagyon sok plusz funkció található benne, amit egy alap Androidos telefonban nem találunk. EMUI Első bekapcsolás után bután álltam a telefon előtt, hogy ez hogyan is működik, ugyanis elsőre egy más Androidos telefonhoz képest furcsa. Nincsen lehetőség megnyitni az összes alkalmazást, ehelyett minden a kezdőképernyőn helyezkedik el. (Ismerős, ugye? A már említett almás cég telefonjaiban működik hasonlóan a dolog.) Ettől függetlenül telepakolhatjuk a képernyőt widgetekkel, mappákkal, de minden esetre furcsa, hogy nem lehet egyszerre mindent előhozni. Van benne egy plusz funkció, mellyel a záró képernyőn egy apró menüt tudunk előhozni, ha lentről húzzuk fel az ujjunkat. Itt többek között tudunk segédfényt kapcsolni, vagy például elindítani a számológépet. Egykezes mód 5,2 -os telefon nem biztos, hogy mindenkinek kényelmes méret, és erre gondoltak a Huawei-nél is. Ha a kezelőfelületen alul elhúzzuk az ujjunkat balról jobbra, akkor átvált a telefon egykezes módba. Energiatakarékosság Az akkumulátor maximálás kihasználhatósága érdekében különféle profilokat tudunk beállítani, hogy növeljük az üzemidőt. A normál használathoz képest akár duplájára növelhetjük 2 / 5

3 az időt, bár ekkor gyakorlatilag csak telefonálni tudunk, minden más folyamatot kikapcsol a telefon. Touchplus Lehetőség van okosfóliát rakni a telefonra. Sajnos ezt nem állt módomban kipróbálni, de a lényege, hogy a navigációs gombok nem a képernyőn fognak elhelyezkedni, hanem a telefon előlapján elől, így növelve a munkaterületet. Hangvezérlés Okay emy, where are you? Ha beállítjuk a hangfelismerést, akkor akár kikapcsolt képernyő melett is válaszol a telefonunk, aranyos kis mozgóképpel. Így ha sűrűn szoktuk beejteni a telefonunkat a kanapéba, akkor ez a funkció mindenképpen megkönnyíti az életünket. Kamera Az előlapi kamera 8 megapixeles, így nagyon szuper szelfiket lehet vele készíteni. Manapság pedig milyen már, hogy kinyújtott kézzel készítjük a képeket? Erre volt tökéletes a bot, hiszen így sokkal elegánsabban lehet ezt a funkciót használni. Nem beszélve arról, hogy ez a szelfi-bot képes Bluetooth-on keresztül csatlakozni a telefonhoz, így egy gombnyomásra tudunk képet készíteni, akár akkor is, ha egy csoportképhez állunk be, ugyanis távolról egy gombnyomásra készíti is a képet. A hátlapi kamera 13 megapixel. Ezzel szép képeket lehet készíteni, de ne felejtsük el, hogy ez egy telefon, nem egy profi fényképező. Ennek ellenére nagyon jó képeket lehet vele lőni, erre volt segítség a tripod. Vagyis nem. A telefonban van optikai kép stabilizátor, így remegő kéz mellett is lehet vele fényképezni. Na de akkor mire is jó a fényképező állvány? Time-lapse Ahhoz, hogy time-lapse videót készítsünk, és levideózzunk például egy naplementét, értelem szerűen szükséges, hogy a telefon egy helyben maradjon. Erre volt tökéletes az állvány, hiszen 3 / 5

4 nem kellett vigyázban állni, hanem csak leraktam a telefont, és készítette a videót. Fényfestő mód Ezzel a funkcióval gyenge fény mellett lehet szuper effektes képet készíteni. Csak tartsuk a fényben a telefont, és mozgassuk a kezünket. Nekem egy P betűt sikerült is megfestenem. Türelmesebbek akár a nevüket is kiírhatják vele. Kijelző Telefonunk biztonságáról a hármas Gorilla Glass gondoskodik. IPS kijelző van benne, Full HD felbontással (1080*1920), így az 5,2 -os kijelzőn 424-es pixelsűrűséget kapunk. Nagyon szép színei vannak a telefonnak, nagyon lenyűgözött. Ami kifejezetten tetszik, hogy fekete szín is feketének tűnik. Vélemény Úgy gondolom, hogy a Huawei-nél egy nagyon jó telefont hoztak össze a srácok. Nagyon szép, emellett vékony, és nem nehéz. Telefonhoz képest nagyon jó kamerákkal rendelkezik, szuper képeket lehet készíteni velük. Az akkumulátort lassan tölti, de cserébe lassabban is merül. Vezeték nélküli töltést sem támogat. A készülék nem szaggat, nem döcög, gyorsan nyitja meg az alkalmazásokat. A GPU picit gyenge, így az újabb, szebb játékokkal hadilábon áll. Tisztán és szépen szól, nem recseg a hangja. Kifejezetten tetszik az EMUI, illetve a sok beépített egyéb funkció. Itthon a listaára Forint, amit egy picit sokallok érte. Ezt leszámítva pozitív élményekkel teszteltem a telefont. 4 / 5

5 Előnyök Hátrányok Igényes, 8 Egykezes Gyorsan Dual megapixeles SIM működő vékony, használat előlapi, könnyű, Android és 13 minőségi Lollipop megapixeles kialakítás Lassú Apple-re töltés hajazó dizájn (mind kinézet, mind hátlapi szoftver kamera - Gyenge Magas ár GPU tekintetében) 5 / 5

Párizs február 7.

Párizs február 7. Az ARCHOS új szintre emeli a káva nélküli kijelző technológiáját 3 új okostelefonnal, 5.5, 5.7 és 6 hüvelykes kompakt formában, 89,99 -s bevezető áron. Párizs - 2018. február 7. szerda - Az ARCHOS Core

Részletesebben

Mobilmánia Ebben cikkben Dávid és Tiki telefonját hasonlítjuk össze...

Mobilmánia Ebben cikkben Dávid és Tiki telefonját hasonlítjuk össze... Mobilmánia Ebben cikkben Dávid és Tiki telefonját hasonlítjuk össze... Dávid telefonja: Samsung G935F Galaxy S7 EDGE 32/64/128GB 132 000Ft Samsung G935F Galaxy S7 EDGE: -GSM850 /GSM900 /GSM1800 /GSM1900

Részletesebben

A HUAWEI P10 és P10 Plus emellett precíz 3D arcfelismerő funkciót is kínálnak felhasználóiknak, amely részletgazdagabb azonosítást tesz lehetővé.

A HUAWEI P10 és P10 Plus emellett precíz 3D arcfelismerő funkciót is kínálnak felhasználóiknak, amely részletgazdagabb azonosítást tesz lehetővé. A Huawei a barcelonai Mobile World Congress (MWC) kiállításon bemutatta legújabb prémium okostelefonjait, a Huawei P10-et és P10 Plus-t. Az új zászlóshajó készülékek a Leicával közösen fejlesztett elő-

Részletesebben

Mobiltelefonok HUAWEI P9 LITE + HUAWEI B0 OKOSÓRA. Részletek és vásárlás. Részletek és vásárlás. 77 800 Ft

Mobiltelefonok HUAWEI P9 LITE + HUAWEI B0 OKOSÓRA. Részletek és vásárlás. Részletek és vásárlás. 77 800 Ft ÖSSZEHASONLÍTÁS ELŐFIZETÉS Új havi díjas előfize 2 év hűségidő az el 5490 Ft/hó - Next S HUAWEI P8 LITE + HUAWEI B0 OKOSÓRA HUAWEI P9 LITE + HUAWEI B0 OKOSÓRA SAMSUNG GALAXY A3 2016 HUAWEI P9 ÁR 59 800

Részletesebben

Dupla lencsés kamera ragyogó üvegházban: megérkezett a Honor 8. Írta: Honor augusztus 26. péntek, 10:27

Dupla lencsés kamera ragyogó üvegházban: megérkezett a Honor 8. Írta: Honor augusztus 26. péntek, 10:27 Dupla lencs kamera ragyogó üvegházban: megérkezett a Honor 8 Két évvel ezelőtti bemutatkozása óta a Honor hihetetlen fejlőden ment keresztül: a gyártó eddig több mint 60 millió kzüléket értékesített világszerte.

Részletesebben

SJ4000 Felhasználói útmutató

SJ4000 Felhasználói útmutató SJ4000 Felhasználói útmutató Oldal 1 Figyelmeztetés 1. Ez egy érzékeny termék, ne ejtse el. 2. Ne tegye a terméket erősen mágneses tárgyak közelébe, mint például mágnes és elektromos motor. Kerülje az

Részletesebben

Dell Inspiron 3567 i3 notebook

Dell Inspiron 3567 i3 notebook AUDI VBK notebook A kategória Dell Inspiron 3567 i3 notebook Kitűnő választás otthoni vagy irodai használatra. Média lejátszáshoz, internetezéshez, munkához ajánljuk. Intel Core i3 2,0 GHz 15,6 FullHD

Részletesebben

1. Gombok és funkciók

1. Gombok és funkciók Kezelési útmutató 1. Gombok és funkciók 1. Első kamera 2. Hangerő + gomb 3. Hangerő - gomb 4. Hátoldali kamera 5. Fülhallgatóaljzat 6. SIM-kártya nyílása 7. Főkapcsoló és zár gomb 8. Áramkábel (DC-bemenet)

Részletesebben

SJ5000 Felhasználói útmutató

SJ5000 Felhasználói útmutató SJ5000 Felhasználói útmutató E l e c t r o p o i n t K f t., 1 0 4 4, B u d a p e s t M e g y e r i ú t 1 1 6. F s z. 1. Oldal 1 Figyelmeztetés 1. Ez egy érzékeny termék, ne ejtse el. 2. Ne tegye a terméket

Részletesebben

2015 myphone. Minden jog fenntartva. myphone Iron. Kezelési útmutató

2015 myphone. Minden jog fenntartva. myphone Iron. Kezelési útmutató 2015 myphone. Minden jog fenntartva. myphone Iron Kezelési útmutató Technikai specifikáció: RAM Memória: 1GB Dual Core Cortex A7 1.3GHz processzor 3,5 kapacitív érintőkijelző 320 x 480 px felbontással

Részletesebben

NYOMÓGOMBOS KÉSZÜLÉKEK

NYOMÓGOMBOS KÉSZÜLÉKEK NYOMÓGOMBOS KÉSZÜLÉKEK Klasszikus kialakítás Könnyű kezelhetőség Kedvező vételár Kiemelkedően hosszú üzemidő EVOLVEO EP-500 NAVON MIZU BT-60 NAVON MIZU BT-180 NOKIA 130 SOS gomb egy telefonszám azonnali

Részletesebben

A Nexus 6P-t ujjlenyomat olvasóval is felszerelte a gyártó, így a Nexus Imprint segítségével a

A Nexus 6P-t ujjlenyomat olvasóval is felszerelte a gyártó, így a Nexus Imprint segítségével a A Huawei és a Google bemutatta San Fransiscóban a Nexus 6P innovatív okostelefont, amely a Google legújabb operációs rendszerét, az Android 6.0 Marshmallow-t futtatja. A Huawei nagy örömére szolgál, hogy

Részletesebben

AUDI VBK notebook Belépő kategória. HP 15 notebook

AUDI VBK notebook Belépő kategória. HP 15 notebook AUDI VBK notebook Belépő kategória HP 15 notebook Kitűnő választás otthoni vagy irodai használatra. Média lejátszáshoz, internetezéshez, munkához ajánljuk. Intel Core i3-7100u 15,6 FullHD AG (1920x1080)

Részletesebben

LowPrice 2012-2013. LowPrice

LowPrice 2012-2013. LowPrice LowPrice 2012-2013 LowPrice 2012-2013 Micro SD memóriakártyák Kingston microsdhc 8GB Class 4 SDC4/8GB 11$ MicroSDHC 8GB Class 4 SDC4/8GB 11$ Samsung 16GB Class 10 TF Card 22$ Kingston microsdhc 16GB Class

Részletesebben

NYOMÓGOMBOS KÉSZÜLÉKEK

NYOMÓGOMBOS KÉSZÜLÉKEK NYOMÓGOMBOS KÉSZÜLÉKEK Klasszikus kialakítás Könnyű kezelhetőség Kedvező vételár Kiemelkedően hosszú üzemidő EVOLVEO EP-500 NAVON MIZU BT-60 NAVON MIZU BT-180 NOKIA 130 SOS gomb egy telefonszám azonnali

Részletesebben

Felhasználói útmutató

Felhasználói útmutató Felhasználói útmutató E l e c t r o p o i n t K f t., 1 1 5 3, B u d a p e s t B o c s k a i u. 8 Oldal 1 Figyelmeztetés 1. Ez egy érzékeny termék, ne ejtse el. 2. Ne tegye a terméket erősen mágneses tárgyak

Részletesebben

GYORSINDÍTÁSI ÚTMUTATÓ

GYORSINDÍTÁSI ÚTMUTATÓ GYORSINDÍTÁSI ÚTMUTATÓ Kamera áttekintése Lencse Mikrofon OLED képernyő Akkumulátorfedélkioldó LED jelzőfény Hangszóró Sztenderd 1/4"-os rögzítési pont Kioldó/Enter gomb Bekapcsolás/Mód váltása gomb Micro-USB

Részletesebben

NYOMÓGOMBOS KÉSZÜLÉKEK

NYOMÓGOMBOS KÉSZÜLÉKEK NYOMÓGOMBOS KÉSZÜLÉKEK Klasszikus kialakítás Könnyű kezelhetőség Kedvező vételár Kiemelkedően hosszú üzemidő EVOLVEO EP-500 MIZU BT-60 MIZU BT-180 NOKIA 130 SOS gomb egy telefonszám azonnali hívásához

Részletesebben

Full HD Hobby Napszemüveg Kamera Felhasználói kézikönyv. Modell: Sárga-Fekete Fekete. Termék Szerkezete

Full HD Hobby Napszemüveg Kamera Felhasználói kézikönyv. Modell: Sárga-Fekete Fekete. Termék Szerkezete Full HD Hobby Napszemüveg Kamera Felhasználói kézikönyv Modell: Sárga-Fekete Fekete Termék Szerkezete Termék Jellemzői 1. Nagy felbontású 720P/1080P Felbontás: 1280*720P/1920*1080P, 8 Mega Pixel 2. Videó

Részletesebben

SJ4000 WIFI Felhaszna lo i u tmutato

SJ4000 WIFI Felhaszna lo i u tmutato SJ4000 WIFI Felhaszna lo i u tmutato Oldal 1 Figyelmeztetés 1. Ez egy érzékeny termék, ne ejtse el. 2. Ne tegye a terméket erősen mágneses tárgyak közelébe, mint például mágnes és elektromos motor. Kerülje

Részletesebben

Alcor IQ 935R Táblagép. Üzembehelyezési útmutató

Alcor IQ 935R Táblagép. Üzembehelyezési útmutató Alcor IQ 935R Táblagép Üzembehelyezési útmutató Bevezető Köszönjük, hogy készülékünket választotta! Ahhoz hogy a készüléket sokáig megelégedéssel használhassa, kérjük olvassa el az alábbi információkat,

Részletesebben

1. Prestigio MultiPad 2. Tápadapter 3. Hordozótok 4. USB-kábel 5. Rövid használati útmutató 6. Garancialevél 7. Jogi és biztonsági közlemény

1. Prestigio MultiPad 2. Tápadapter 3. Hordozótok 4. USB-kábel 5. Rövid használati útmutató 6. Garancialevél 7. Jogi és biztonsági közlemény 1. Csomag tartalma 1. 2. Tápadapter 3. Hordozótok 4. USB-kábel 5. 6. Garancialevél 7. Jogi és biztonsági közlemény 2. A készülék áttekintése 15 16 3 4 5 6 1 2 13 14 10 9 8 11 12 7 HU - 1 1 2 3 4 5 6 7

Részletesebben

NYOMÓGOMBOS KÉSZÜLÉKEK

NYOMÓGOMBOS KÉSZÜLÉKEK NYOMÓGOMBOS KÉSZÜLÉKEK Klasszikus kialakítás Könnyű kezelhetőség Kedvező vételár Kiemelkedően hosszú üzemidő EVOLVEO EP-500 NAVON MIZU BT-60 NAVON MIZU BT-180 NOKIA 130 SOS gomb egy telefonszám azonnali

Részletesebben

ConCorde tab T10 + BT Billentyüzet

ConCorde tab T10 + BT Billentyüzet ConCorde tab T10 + BT Billentyüzet Hatékony 1.6 GHz-es dual-core processzor A rendkívül gyors és hatékony kétmagos 1.6 GHz- es processzor lehetővé teszi a tableten telepített alkalmazások optimális használatát.

Részletesebben

Toshiba Satellite Click 2 Pro P30W-B-102 (PSDP2E-00800NHU)

Toshiba Satellite Click 2 Pro P30W-B-102 (PSDP2E-00800NHU) Toshiba Satellite Click 2 Pro P30W-B-102 (PSDP2E-00800NHU) Bruttó ár: 371.990 Ft Termékvonal: Toshiba 2 az 1-ben Hibrid Notebook Termékvonal2: 2 az 1-ben Hibrid Notebook Processzor: Intel Core i5 Processzor

Részletesebben

Mini DV Használati útmutató

Mini DV Használati útmutató Mini DV Használati útmutató Készülék leírása 1: Akasztó furat 2: Bekapcsoló 3: Mód 4:Klipsz 5:Micro SD 6:Tartó 7: Mini USB 8: Kamera 9:Felvétel 10: Státusz indikátor 11: Mikrofon Tartozékok 12: Állvány

Részletesebben

PN Megnevezés UPC ARCHOS ACCESS 70 WIFI 16GB EU

PN Megnevezés UPC ARCHOS ACCESS 70 WIFI 16GB EU Az ARCHOS Access 70 Wifi-ben mindent megtalál, ami a tökéletes szórakozáshoz kell. Rendkívül erős, négymagos processzorral szerelt táblagép, mely a legfrissebb operációs rendszerrel érkezik, az Android

Részletesebben

Használati utasítás Gyerektablet Maxi

Használati utasítás Gyerektablet Maxi Használati utasítás Gyerektablet Maxi Az adatvesztés megelőzése érdekében javasoljuk, hogy rendszeresen mentse le az adatokat számítógépére. Nem tudunk jogvitába bonyolódni olyan ügyekben, ami a felhasználó

Részletesebben

1. Prestigio MultiPad 2. Tápadapter 3. Hordozótok 4. USB-kábel 5. Rövid használati útmutató 6. Garancialevél 7. Jogi és biztonsági közlemény

1. Prestigio MultiPad 2. Tápadapter 3. Hordozótok 4. USB-kábel 5. Rövid használati útmutató 6. Garancialevél 7. Jogi és biztonsági közlemény 1. Csomag tartalma 1. 2. Tápadapter 3. Hordozótok 4. USB-kábel 5. 6. Garancialevél 7. Jogi és biztonsági közlemény 2. A készülék áttekintése 1 2 9 3 4 5 6 7 8 10 11 12 13 14 HU - 1 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10

Részletesebben

Toshiba Satellite L50-C-15E (PSKWTE-00N008HU)

Toshiba Satellite L50-C-15E (PSKWTE-00N008HU) Toshiba Satellite L50-C-15E (PSKWTE-00N008HU) Bruttó ár: 0 Ft Termékvonal: Termékvonal2: Processzor: Processzor jellemző: Memória mérete: Memória bővíthetőség: Memória típusa: Háttértár mérete: Háttértár

Részletesebben

SJM10 Felhasználói útmutató

SJM10 Felhasználói útmutató SJM10 Felhasználói útmutató E l e c t r o p o i n t K f t., 1 0 4 4 B u d a p e s t, M e g y e r i ú t 1 1 6. F s z. 1. Oldal 1 Figyelmeztetés 1. Ez egy érzékeny termék, ne ejtse el. 2. Ne tegye a terméket

Részletesebben

Samsung Galaxy Note: nagyképű robot kis pálcával 2012. április 04. szerda, 08:55

Samsung Galaxy Note: nagyképű robot kis pálcával 2012. április 04. szerda, 08:55 Manapság már senki számára sem meglepő ha valaki egy érintőkijelzős okostelefonon nyúlkál ha épp híreket olvas, vagy emailt ír. Ezzel együtt azt is megszoktuk, hogy ha igazán ki akarjuk használni az előnyöket,

Részletesebben

TALK 5H HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ

TALK 5H HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ TALK 5H HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ 2 Bevezetés... 5 Kezdeti lépések... 5 Biztonsági figyelmeztetések... 5 Kijelző tisztítása... 6 A készülék tisztítása... 6 Jellemzők... 6 Gombok és csatlakozások... 7 A doboz

Részletesebben

4. rész Full HD + toll kamera

4. rész Full HD + toll kamera 4. rész Full HD + toll kamera PenCam tulajdonságok: szuper képszenzor alacsony megvilágítású videó felvételhez, gyors fény reakció szuper HD 1296P @ 30fps, 720P egészen 60fps-ig H.264 tömörítés Beépített

Részletesebben

2017. augusztus. Készülék árlista

2017. augusztus. Készülék árlista 2017. augusztus Készülék árlista 1 / 13 Időszakos mobiltelefon akció.2 Mobiltelefon ajánló..3 Teljes mobiltelefon lista.8 Táblagép és hálózati eszköz lista 13 Érvényesség: 2017. 08. 01-től 08. 31-ig, illetve

Részletesebben

Toshiba Satellite L50-B-1VU (PSKTWE-01T00EHU)

Toshiba Satellite L50-B-1VU (PSKTWE-01T00EHU) Toshiba Satellite L50-B-1VU (PSKTWE-01T00EHU) Bruttó ár: 0 Ft Termékvonal: Termékvonal2: Processzor: Processzor jellemző: Memória mérete: Memória bővíthetőség: Memória típusa: Háttértár mérete: Háttértár

Részletesebben

Felhasználói útmutató. kitvision.co.uk. JB. 3544 / Made in China. Kitvision 2014. Christchurch, Dorset. BH23 4FL. Li-ion

Felhasználói útmutató. kitvision.co.uk. JB. 3544 / Made in China. Kitvision 2014. Christchurch, Dorset. BH23 4FL. Li-ion Felhasználói útmutató kitvision.co.uk A k c i ó k a m e r a Li-ion Do not dispose of Lithium-ion batteries with general waste. Please return it to battery recycling collection point. JB. 3544 / Made in

Részletesebben

SJ5000 WIFI Felhasználói útmutató

SJ5000 WIFI Felhasználói útmutató SJ5000 WIFI Felhasználói útmutató E l e c t r o p o i n t K f t., 1 0 4 4, B u d a p e s t M e g y e r i ú t 1 1 6. F s z. 1. Oldal 1 Figyelmeztetés 1. Ez egy érzékeny termék, ne ejtse el. 2. Ne tegye

Részletesebben

Netfone Telecom Kft. Időszakos mobiltelefon akció.2 Mobiltelefon ajánló..3 Teljes mobiltelefon lista.8 Táblagép és hálózati eszköz lista 13

Netfone Telecom Kft. Időszakos mobiltelefon akció.2 Mobiltelefon ajánló..3 Teljes mobiltelefon lista.8 Táblagép és hálózati eszköz lista 13 Készülék árlista 2017. szeptember 1 / 13 Időszakos mobiltelefon akció.2 Mobiltelefon ajánló..3 Teljes mobiltelefon lista.8 Táblagép és hálózati eszköz lista 13 Érvényesség: 2017. 09. 01-től 09. 30-ig,

Részletesebben

H P vezeték nélküli távoli rejtett kamera

H P vezeték nélküli távoli rejtett kamera H-264-1080P vezeték nélküli távoli rejtett kamera Köszönjük, hogy megvásárolta ezt a terméket. Ennek a terméknek egyedi ultra-hordozható tervezése van, és sok területen használható. Nagyon kényelmes, biztonságos,

Részletesebben

HASZNÁLATI UTASÍTÁS HU IN Sportkamera insportline ActionCam III

HASZNÁLATI UTASÍTÁS HU IN Sportkamera insportline ActionCam III HASZNÁLATI UTASÍTÁS HU IN 15255 Sportkamera insportline ActionCam III *A kép csak illusztráció. A szín a modelltervezéstől függően változhat. TARTALOM BEVEZETŐ INFORMÁCIÓK... 3 BIZTONSÁGI UTASÍTÁSOK...

Részletesebben

Lenovo Ideapad G E301PAHV

Lenovo Ideapad G E301PAHV Lenovo Ideapad G50-45 - 80E301PAHV (80E301PAHV) Bruttó ár: 0 Ft Termékvonal: Lenovo Notebook / Lenovo Laptop Termékvonal2: Notebook / Laptop Processzor: AMD Quad-Core Processzor jellemző: A4-6210 1,80GHz

Részletesebben

Samsung Galaxy A70 az új generáció igényeire szabva. Írta: Samsung március 26. kedd, 16:39

Samsung Galaxy A70 az új generáció igényeire szabva. Írta: Samsung március 26. kedd, 16:39 A Samsung Galaxy A70 okostelefon a vállalat legújabb innovációival, stílusos kialakítással, nagy méretű Infinity Display kijelzővel, továbbfejlesztett tripla kamerával, erős akkumulátorral és zökkenőmentes

Részletesebben

JABRA MOVE WIRELESS. Használati útmutató. jabra.com/movewireless

JABRA MOVE WIRELESS. Használati útmutató. jabra.com/movewireless Használati útmutató jabra.com/movewireless 1. ÜDVÖZÖLJÜK...3 2. A DOBOZ TARTALMA... 4 3. A FEJHALLGATÓ VISELÉSE...5 3.1 A MAGASSÁG BEÁLLÍTÁSA 4. A FEJHALLGATÓ FELTÖLTÉSE... 6 4.1 AKKUMULÁTOR TÖLTÖTTSÉGJELZŐ

Részletesebben

XIAOMI NDZ-03-GA HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ

XIAOMI NDZ-03-GA HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ XIAOMI NDZ-03-GA HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ Bevezetés Köszönjük, hogy Xiaomi terméket választott! Kérjük, használatba vétel előtt olvassa el figyelmesen ezt a használati utasítást, hogy a készüléket könnyen és

Részletesebben

Megnevezés Leírás Megjegyzés Irodai PC

Megnevezés Leírás Megjegyzés Irodai PC 1 Irodai PC Közepes PC 1 Közepes PC 2 Processzor: Intel Core i5; memória: 4 GB; merevlemez: 500GB HDD; optikai meghajtó: DVD-ROM; USB 3.0; billentyűzet; HUN; MS SMS client; SAMI client. Processzor: Intel

Részletesebben

Nyomógombos telefonok

Nyomógombos telefonok Nyomógombos telefonok Klasszikus kialakítás Kedvező vételár Kö yű kezelhetőség Nagyo hosszú üze idő Evolveo EP-500 Mizu BT-60 Mizu BT-180 Nokia 130 SOS gomb egy adott telefonszám azonnali hívásához Kínálatunk

Részletesebben

Felhasználói kézikönyv

Felhasználói kézikönyv Felhasználói kézikönyv Owner s Guide December 6, 2010 NSOG-1.0-100 Legal 2 2 Jogi nyilatkozat A szerzői jogok tulajdonosa: 2011 Google Inc. Minden jog fenntartva. Copyright 2010 Google Inc. All rights

Részletesebben

Lenovo Ideapad YOGA3 PRO 80HE00MCHV (80HE00MCHV)

Lenovo Ideapad YOGA3 PRO 80HE00MCHV (80HE00MCHV) Lenovo Ideapad YOGA3 PRO 80HE00MCHV (80HE00MCHV) Bruttó ár: 0 Ft Termékcsalád: YOGA Termékvonal: Lenovo 2 az 1-ben Hibrid Notebook Termékvonal2: 2 az 1-ben Hibrid Notebook Processzor: Intel Core M Processzor

Részletesebben

SJX1000 WIFI Felhaszna lo i u tmutato

SJX1000 WIFI Felhaszna lo i u tmutato SJX1000 WIFI Felhaszna lo i u tmutato E l e c t r o p o i n t K f t., 1 0 4 4 B u d a p e s t, M e g y e r i ú t 1 1 6. F s z. 1. Oldal 1 Előoldal Módválasztó funkciógomb: - kamera ki- és bekapcsolása

Részletesebben

Apple. 4,7 LED-backlit IPS LCD, capacitive touchscreen, 750 x 1334 pixels, ios 8, upgradable to ios 8.1.1, Dual-Core,

Apple. 4,7 LED-backlit IPS LCD, capacitive touchscreen, 750 x 1334 pixels, ios 8, upgradable to ios 8.1.1, Dual-Core, készülék árlista iphone 6 16GB - space gray iphone 6 64GB - gold Apple 4,7 LED-backlit PS LCD, capacitive touchscreen, 750 x 1334 pixels, ios 8, upgradable to ios 8.1.1, Dual-Core, 16 GB/1 GB RAM, Kamera:

Részletesebben

Lenovo Ideapad G Q5000VHV

Lenovo Ideapad G Q5000VHV Lenovo Ideapad G70-35 - 80Q5000VHV (80Q5000VHV) Bruttó ár: 0 Ft Termékvonal: Lenovo Notebook / Lenovo Laptop Termékvonal2: Notebook / Laptop Processzor: AMD Quad-Core Processzor jellemző: A4-6210 1,80GHz

Részletesebben

Használati utasítás Gyerektablet Maxi rózsaszín

Használati utasítás Gyerektablet Maxi rózsaszín Használati utasítás Gyerektablet Maxi rózsaszín Semmiképpen ne próbálkozzon a talbet otthoni javításával, mert az garanciavesztéssel jár. Bevezető: Nagyon köszönjük, hogy termékünket választotta! A készülék

Részletesebben

Netfone Telecom Kft. Kiemelt akció...2. Mobiltelefon ajánló...3. Okostelefonok ios...8. Okostelefonok Android Nyomógombos telefonok.

Netfone Telecom Kft. Kiemelt akció...2. Mobiltelefon ajánló...3. Okostelefonok ios...8. Okostelefonok Android Nyomógombos telefonok. Készülék árlista 2019. július 1 / 18 Kiemelt akció...2 Mobiltelefon ajánló....3 Okostelefonok ios...8 Okostelefonok Android....10 Nyomógombos telefonok. 16 Táblagépek és hálózati eszközök..17 Kiegészítők....

Részletesebben

Felhasználói kézikönyv

Felhasználói kézikönyv Rollei Akció kamera 400 Felhasználói kézikönyv Tartalomjegyzék Tartalom Tartalomjegyzék...1 Biztonsági óvintézkedések...2 Mi van a dobozban...3 Termék diagram...4 Távirányító diagram...5 A Rollei Actioncam

Részletesebben

WayteQ x995 GPS navigáció Rövid használati útmutató

WayteQ x995 GPS navigáció Rövid használati útmutató HU WayteQ x995 GPS navigáció Rövid használati útmutató A használati útmutató magyar nyelvű teljes változatát a: http://wayteq.eu/hu/letoltes oldalról töltheti le. 1. FIGYELMEZTETÉSEK ÉS MEGJEGYZÉSEK Ez

Részletesebben

WE Connect: az új üzenetküldő alkalmazásunk már letölthető GooglePlay-ből

WE Connect: az új üzenetküldő alkalmazásunk már letölthető GooglePlay-ből WE Connect: az új üzenetküldő alkalmazásunk már letölthető GooglePlay-ből Bevezettük a WE Connect Android alapú mobil applikációnkat, amivel a WebEye felhasználók előre definiált üzeneteket küldhetnek

Részletesebben

XIAOMI MI3 HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ

XIAOMI MI3 HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ XIAOMI MI3 HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ Ez a használati útmutató a xiaomi.eu International V6 2014.11.21. szoftver verziójához készült. A frissítések után egyes funkciók változhatnak! Bevezetés Köszönjük, hogy

Részletesebben

LENOVO OKOSTELEFON ÁRLISTA

LENOVO OKOSTELEFON ÁRLISTA LENOVO OKOSTELEFON ÁRLISTA LENOVO ROCSTAR A319 DUAL SIM KÁRTYAFÜGGETLEN OKOSTELEFON Wireless LAN - 3G - kártya független - SMS, MMS, Email, Instant Messaging - gyorsulásmérő, közelség érzékelő - 2 SIM

Részletesebben

ASUS Zenbook - UX305UA-FC037T

ASUS Zenbook - UX305UA-FC037T ASUS Zenbook - UX305UA-FC037T (UX305UA-FC037T) Bruttó ár: 0 Ft Termékcsalád: ZenBook Termékvonal: Asus Ultrabook Termékvonal2: Ultrabook Processzor: Intel Core i7 Processzor jellemző: i7-6500u / 2,50GHz

Részletesebben

HASZNÁLATI UTASÍTÁS PM Bluetooth Sminktetováló Készülék

HASZNÁLATI UTASÍTÁS PM Bluetooth Sminktetováló Készülék HASZNÁLATI UTASÍTÁS PM Bluetooth Sminktetováló Készülék Készülék jellemzők A vezérlőegységben egy 5000mAh akkumulátor van, melynek köszönhetően 8-10 órán keresztül működik egy töltéssel. Amikor kezd lemerülni

Részletesebben

SJ5000+ Felhasználói útmutató

SJ5000+ Felhasználói útmutató SJ5000+ Felhasználói útmutató E l e c t r o p o i n t K f t., 1 0 4 4, B u d a p e s t M e g y e r i ú t 1 1 6. F s z. 1. Oldal 1 Figyelmeztetés 1. Ez egy érzékeny termék, ne ejtse el. 2. Ne tegye a terméket

Részletesebben

Használati utasítás Gyerektablet Maxi rózsaszín

Használati utasítás Gyerektablet Maxi rózsaszín Használati utasítás Gyerektablet Maxi rózsaszín Nem tudunk jogvitába bonyolódni olyan ügyekben, ami a felhasználó félreértéséből vagy a nem rendeltetésszerű használatból ered. Cégünk nem vállal releváns

Részletesebben

1. Csomag tartalma. 2. A készülék áttekintése. Kezdő lépések

1. Csomag tartalma. 2. A készülék áttekintése. Kezdő lépések Kezdő lépések 1. Csomag tartalma 1. ekönyv olvasó főegység 2. Tápadapter 3. USB-kábel 4. Rövid használati útmutató 5. Garancialevél 6. Hordozótok 2. A készülék áttekintése 7 ekönyv olvasó HU - 1 1 2 3

Részletesebben

HD 1080P Headset-stílusú hordható. kamera. felhasználói kézikönyv

HD 1080P Headset-stílusú hordható. kamera. felhasználói kézikönyv HD 1080P Headset-stílusú hordható kamera felhasználói kézikönyv 1. Bekapcsolás /Indítás /Megállítás 2. Mód 3. Lencse 4. MIC 5. Jelző fény 6. USB/Áram port 7. TF kártyanyílás Első rész: Bemutatás Ez a termék

Részletesebben

GYORSINDÍTÁSI ÚTMUTATÓ

GYORSINDÍTÁSI ÚTMUTATÓ GYORSINDÍTÁSI ÚTMUTATÓ Áttekintés Lencse Mikrofon Hangszóró Bekapcsolás Jelzőfény Sztenderd 1/4"-os rögzítőpont Reset Burning hole Védőtok Tolókapcsoló Micro USB bemenet Lightning bemenet Micro SD kártya

Részletesebben

Használati utasítás Gyerektablet Mini

Használati utasítás Gyerektablet Mini Használati utasítás Gyerektablet Mini Bevezető: Nagyon köszönjük, hogy termékünket választotta! A készülék jó minőségű biztonságos gyerekeknek ajánlott tablet, olyan funkciókkal, mint a szülői felügyelet,

Részletesebben

Nyomtatható verzió. Samsung Galaxy Tab. Platform. Oldal nyomtatása. Nyitóoldal Mobiltelefonok Táblagép. GT-P1000 Rating

Nyomtatható verzió. Samsung Galaxy Tab. Platform. Oldal nyomtatása. Nyitóoldal Mobiltelefonok Táblagép. GT-P1000 Rating 1 / 7 2012.02.09. 15:47 Nyomtatható verzió Oldal nyomtatása Nyitóoldal Mobiltelefonok Táblagép Samsung Galaxy Tab GT-P1000 Rating Áttekintés TULAJDONSÁGOK SPECIFIKÁCIÓ GALÉRIA R01 R0101 hu 01016800 BGT-P1000

Részletesebben

Toshiba Satellite L50-B-1KG

Toshiba Satellite L50-B-1KG Toshiba Satellite L50-B-1KG (PSKTCE-02E006HU) Bruttó ár: 0 Ft Termékvonal: Toshiba Notebook / Toshiba Laptop Termékvonal2: Notebook / Laptop Processzor: Intel Core i7 Processzor jellemző: i7-4510u / 2,00GHz

Részletesebben

Működési útmutató a H.264 HD 1082 P Távirányítóhoz

Működési útmutató a H.264 HD 1082 P Távirányítóhoz Működési útmutató a H.264 HD 1082 P Távirányítóhoz A. Bekapcsolás gomb B. Funkció gomb C. Módkapcsoló gomb D. Világítás (piros, zöld és kék) E. Újraindítás gomb F. Mini USB G. Port TF kártyának H. MIC

Részletesebben

Nyomógombos telefonok

Nyomógombos telefonok Nyomógombos telefonok SOS gomb egy adott telefonszám azonnali hívásához Kínálatunk legolcsóbb készüléke 3 db SIM kártya egyidejű kezelése Nokia 130 Nagyon hosszú üzemidő Mizu BT10 Könnyű kezelhetőség Mizu

Részletesebben

Digitális karóra rögzítő. Felhasználói kézikönyv. (felvevő, kamera, mobil érzékelés, infravörös éjszakai karóra)

Digitális karóra rögzítő. Felhasználói kézikönyv. (felvevő, kamera, mobil érzékelés, infravörös éjszakai karóra) Digitális karóra rögzítő Felhasználói kézikönyv (felvevő, kamera, mobil érzékelés, infravörös éjszakai karóra) Profil: - Mikrofon - Infravörös éjszakai lámpa - USB interfész - HD kamera - Bekapcsolás/Kikapcsolás,

Részletesebben

Alcor Zest Q813IS Táblagép. Kezelési útmutató

Alcor Zest Q813IS Táblagép. Kezelési útmutató Alcor Zest Q813IS Táblagép Kezelési útmutató BIZTONSÁGGAL KAPCSOLATOS FIGYELMEZTETÉSEK Ez az útmutató fontos információkat tartalmaz a készülék kényelmes és biztonságos használatával kapcsolatban. Kérjük,

Részletesebben

Lenovo Ideapad Z K601DCHV

Lenovo Ideapad Z K601DCHV Lenovo Ideapad Z51-70 - 80K601DCHV (80K601DCHV) Bruttó ár: 158.990 Ft Termékvonal: Lenovo Notebook / Lenovo Laptop Termékvonal2: Notebook / Laptop Processzor: Intel Core i3 Processzor jellemző: i3-5005u

Részletesebben

ConCorde Roadcam HD20 Használati útmutató

ConCorde Roadcam HD20 Használati útmutató ConCorde Roadcam HD20 Használati útmutató www.concorde.hu Köszönjük, hogy a ConCorde Roadcam HD20 menetrögzítő készüléket választotta. A termék első használata előtt kérjük, olvassa el a mellékelt használati

Részletesebben

WIFI/IP MINI DV. Használati útmutató

WIFI/IP MINI DV. Használati útmutató WIFI/IP MINI DV Használati útmutató Köszönjük, hogy cégünk termékét választotta. A Mini Digitális Videó felvevő Óra ultra hordozható dizájnnal készült, számos területen használható, amellyel kényelmesé,

Részletesebben

Lenovo Ideapad YOGA VF00CMHV (80VF00CMHV)

Lenovo Ideapad YOGA VF00CMHV (80VF00CMHV) Lenovo Ideapad YOGA 910 80VF00CMHV (80VF00CMHV) Bruttó ár: 477.990 Ft Termékcsalád: YOGA Termékvonal: Lenovo 2 az 1-ben Hibrid Notebook Termékvonal2: 2 az 1-ben Hibrid Notebook Processzor: Intel Core i5

Részletesebben

Magyar. BT-03i használati útmutató

Magyar. BT-03i használati útmutató BT-03i használati útmutató 1 Tartalomjegyzék Áttekintés Az első lépések Hogyan fogadja a telefonhívásokat Termékleírás 2 1. Áttekintés A B E D F 1-1 Funkció gombok: C A B C D E F Szilikon fülrögzítő Power

Részletesebben

ÖSSZEHASONLÍTÁS. 39 800-179 800 Ft 59 800-209 800 Ft 59 800-209 800 Ft 89 800-239 800 Ft ELŐFIZETÉS SAMSUNG GALAXY S7 EDGE SAMSUNG GALAXY S6 EDGE

ÖSSZEHASONLÍTÁS. 39 800-179 800 Ft 59 800-209 800 Ft 59 800-209 800 Ft 89 800-239 800 Ft ELŐFIZETÉS SAMSUNG GALAXY S7 EDGE SAMSUNG GALAXY S6 EDGE Nyitóoldal Mobil Otthoni Üzleti Rólunk AKCIÓK KÉSZÜLÉKEK TARIFÁK MOBILINTERNET SEGÍTÜNK BELÉPEK Telekom előfizetéseim ÖSSZEHASONLÍTÁS ELŐFIZETÉS Új havi díjas előfize 2 év hűségidő az el Válassz díjcsomagot

Részletesebben

Alcor Access Q913M Táblagép. Kezelési útmutató

Alcor Access Q913M Táblagép. Kezelési útmutató Alcor Access Q913M Táblagép Kezelési útmutató BIZTONSÁGGAL KAPCSOLATOS FIGYELMEZTETÉSEK Ez az útmutató fontos információkat tartalmaz a készülék kényelmes és biztonságos használatával kapcsolatban. Kérjük,

Részletesebben

1. Csomag tartalma. 2. A készülék bemutatása

1. Csomag tartalma. 2. A készülék bemutatása 1. Csomag tartalma 1. Prestigio autós DVR 2. Tapadókorong 3. DC 5V autós töltő 4. USB-kábel 5. Rövid használati útmutató 6. AV-kábel 2. A készülék bemutatása 1 SD/MMC-kártyanyílás 10 Fel 2 Mikrofon 11

Részletesebben

Használati utasítás Gyerektablet Standard 16Gb

Használati utasítás Gyerektablet Standard 16Gb Használati utasítás Gyerektablet Standard 16Gb Bevezető: Nagyon köszönjük, hogy termékünket választotta! A készülék jó minőségű biztonságos gyerekeknek ajánlott tablet, olyan funkciókkal, mint a szülői

Részletesebben

ExtraMobil kedvezményes készülékvásárlási árlista, megrendelés a www.extramobil.hu weboldalon

ExtraMobil kedvezményes készülékvásárlási árlista, megrendelés a www.extramobil.hu weboldalon ExtraMobil kedvezményes készülékvásárlási árlista, megrendelés a www.extramobil.hu weboldalon Megnevezés Kép Leírás Listaár Alcatel Kedvezményes többi díjcsomag ár Kedvezményes kolátlan csomag ár Alcatel

Részletesebben

DELL Inspiron DLL 7746_176450

DELL Inspiron DLL 7746_176450 DELL Inspiron 7746 - DLL 7746_176450 (DLL 7746_176450) Bruttó ár: 292.990 Ft Termékvonal: Termékvonal2: Processzor: Processzor jellemző: Lapkakészlet: Memória mérete: Memória bővíthetőség: Memória típusa:

Részletesebben

DELL Inspiron 5749 (DLL Q1_42_L_178128) (DLL Q1_42_L_178128)

DELL Inspiron 5749 (DLL Q1_42_L_178128) (DLL Q1_42_L_178128) DELL Inspiron 5749 (DLL Q1_42_L_178128) (DLL Q1_42_L_178128) Bruttó ár: 0 Ft Ár: 100.000-125.000 Ft Termékvonal: Dell Notebook / Dell Laptop Termékvonal2: Notebook / Laptop Processzor: Intel Pentium Processzor

Részletesebben

Toshiba Satellite L50-B-1DH (PSKT6E-00G005HU)

Toshiba Satellite L50-B-1DH (PSKT6E-00G005HU) Toshiba Satellite L50-B-1DH (PSKT6E-00G005HU) Bruttó ár: 0 Ft Termékvonal: Termékvonal2: Processzor: Processzor jellemző: Memória mérete: Memória bővíthetőség: Memória típusa: Háttértár mérete: Háttértár

Részletesebben

SVE1111M1E. a legnépszerűbb VAIO. Műszaki adatok SVE1111M1E. Termékek Áruházak Támogatás Közösség My Sony. Képek. Operációs rendszer.

SVE1111M1E. a legnépszerűbb VAIO. Műszaki adatok SVE1111M1E. Termékek Áruházak Támogatás Közösség My Sony. Képek. Operációs rendszer. Magyarország Professzionális termékek Termékek Áruházak Támogatás Közösség My Sony KEZDŐLAP > Minden Sony termék > VAIO és számítástechnika> VAIO hordozható számítógépek> VAIO E sorozat > SVE1111M1E A

Részletesebben

Asztali PC kínálatunk:

Asztali PC kínálatunk: Asztali PC kínálatunk: Alfa Office PC Processzor: Intel Pentium Dual Core G3420-3,20GHz Memória: 4GB DDR-III 99 291 Ft + ÁFA Alfa II Offfice PC Processzor: Intel Pentium Dual Core G3460-3,50GHz Memória:

Részletesebben

Az órát az első használat előtt legalább 2 órával fel kell tölteni.

Az órát az első használat előtt legalább 2 órával fel kell tölteni. Használati utasítás 1. Biztonsági figyelmeztetés Az órát az első használat előtt legalább 2 órával fel kell tölteni. Biztonsági kód Az alapértelmezett kód 1122. Ez a kód megakadályozza, hogy más személyek

Részletesebben

CCT Használati útmutató. Autós kamera. Olvassa el figyelmesen ezt a használati utasítást a készülék

CCT Használati útmutató. Autós kamera.   Olvassa el figyelmesen ezt a használati utasítást a készülék Használati útmutató Autós kamera CCT-1210 www.denver-electronics.com Olvassa el figyelmesen ezt a használati utasítást a készülék használata előtt. 1 A készülék felépítése 1. LC kijelző 2. Előre/némítás

Részletesebben

T-Systems Magyarország Zrt. készülék árlista vállalati Ügyfelei számára. Érvényes: 2014. november 10-től visszavonásig vagy a készlet erejéig

T-Systems Magyarország Zrt. készülék árlista vállalati Ügyfelei számára. Érvényes: 2014. november 10-től visszavonásig vagy a készlet erejéig T-Systems Magyarország Zrt. készülék árlista vállalati Ügyfelei számára Érvényes: 2014. november 10-től visszavonásig vagy a készlet erejéig Kifutó modell! Apple iphone 6 Apple iphone 6 PLUS Apple iphone

Részletesebben

Autós rejtett kamera a Mio-tól. Írta: Mio május 08. szerda, 08:32

Autós rejtett kamera a Mio-tól. Írta: Mio május 08. szerda, 08:32 Az autós navigációk és fedélzeti kamerák vezető gyártója, a Mio örömmel mutatja be legújabb kameráit, a MiVue J sorozat tagjait. A diszkrét, kijelző nélküli design még jobb vezetési élményt nyújt: a kamera

Részletesebben

Qmini Series Kézikönyv. Qmini series Felhasználói Útmutató

Qmini Series Kézikönyv. Qmini series Felhasználói Útmutató Qmini series Felhasználói Útmutató 1 Bevezető Bemutatkozás Köszönjük, hogy Hi-Target Qmini series GPS termékeit választotta partnerül! Ebben a kézikönyvben minden olyan információt megtalál amire szüksége

Részletesebben

Kövess minket. facebook.com/driftinnovation. vimeo.com/driftinnovation. twitter.com/driftinnovation. driftinnovation.com

Kövess minket. facebook.com/driftinnovation. vimeo.com/driftinnovation. twitter.com/driftinnovation. driftinnovation.com Kövess minket facebook.com/driftinnovation vimeo.com/driftinnovation twitter.com/driftinnovation driftinnovation.com használati útmutató Köszönjük, hogy a Drift HD Ghost kamerát választottad Ügyféltámogatás

Részletesebben

DELL Inspiron 5758 (DI5758N GH1TD4BK-11)

DELL Inspiron 5758 (DI5758N GH1TD4BK-11) DELL Inspiron 5758 (DI5758N2-4005-4GH1TD4BK-11) (DI5758N2-4005-4GH1TD4BK-11) Bruttó ár: 0 Ft Ár: 100.000-125.000 Ft Termékvonal: Dell Notebook / Dell Laptop Termékvonal2: Notebook / Laptop Processzor:

Részletesebben

Vasco Traveler 5 HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ MAGYAR

Vasco Traveler 5 HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ MAGYAR Vasco Traveler 5 HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ MAGYAR Copyright 2018 Vasco Electronics LLC www.vasco-electronics.com Tartalomjegyzék 1. A készülék üzembe helyezése 4 1.1 Funkcióbillentyűk 5 1.2 Az akkumulátor töltése

Részletesebben

CityTab Supreme 10. Colorovo. táblagép. * modelltől függően elérhető funkció. CT Supreme 10 Win Manual KBD.indd 32 16.07.

CityTab Supreme 10. Colorovo. táblagép. * modelltől függően elérhető funkció. CT Supreme 10 Win Manual KBD.indd 32 16.07. Colorovo CityTab Supreme 10 táblagép * modelltől függően elérhető funkció. 32 CT Supreme 10 Win Manual KBD.indd 32 16.07.2014 14:59 Kezelési utasítás Köszönjük, hogy megvásárolta a Colorovo CityTab Supreme

Részletesebben

Nyomógombos telefonok

Nyomógombos telefonok Nyomógombos telefonok Kö Nagyon hosszú üze idő SOS gomb egy adott telefonszám azonnali hívásához Mizu BT60 Evolveo EP500 yű kezelhetőség Kínálatunk legolcsóbb készüléke 3 db SIM kártya egyidejű kezelése

Részletesebben

Dell Inspiron 5558 i3 notebook

Dell Inspiron 5558 i3 notebook AUDI VBK notebook A kategória Dell Inspiron 5558 i3 notebook Kitűnő választás otthoni vagy irodai használatra. Média lejátszáshoz, internetezéshez, munkához ajánljuk. DVD író Csatlakozók Akkumulátor Intel

Részletesebben

Használati utasítás Gyerektablet Pro

Használati utasítás Gyerektablet Pro Használati utasítás Gyerektablet Pro Semmiképpen ne próbálkozzon a talbet otthoni javításával, mert az garanciavesztéssel jár. Bevezető: Nagyon köszönjük, hogy termékünket választotta! A készülék jó minőségű

Részletesebben