Választási segédanyag a jelöltek és a jelölő szervezetek részére a 4/2014. (II. 13.) Főv. Kgy. rendeletben meghatározott tiltott plakáthelyekről
|
|
- Gergő Csonka
- 6 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Választási segédanyag a jelöltek és a jelölő szervezetek részére a 4/2014. (II. 13.) Főv. Kgy. rendeletben meghatározott tiltott plakáthelyekről A segédanyag fővárosi kerületenként sorolja fel azokat a középületeket és közterületeket, amelyeken tilos a választási plakát elhelyezése. Az alábbiakban felsoroltakon túl tilos továbbá választási plakát elhelyezése valamennyi fővárosi aluljáróban, valamennyi fővárosi Duna-hídon, ideértve a zászlótartókat, a lámpaoszlopokon elhelyezett kisrudas zászlótartókat és az önbeállós zászlókat is. I. kerület 1. Műemlék középületek, műemlék épületegyüttesek területén található középületek Szalag utca 19. Kápolna Úri utca 49. Kolostor, régi templom 6641/1, 6641/2, 6641/3 Hess András tér 2. Domonkosok egykori kolostorának maradványai 6536 Fő utca Volt Kapucinus templom 14286, 14287/2 Corvin tér 14. Kolostor 14287/2, Táncsics Mihály utca 9. Börtönépület (eredetileg lőportár) 6546 Szalag utca 19. Ágostonos kolostortemplom Hess András tér 1., Szentháromság tér 5. Egykori jezsuita kollégium 6536 Dísz tér 15., Tóth Árpád sétány 3. De la Motte-palota 6471 Hess András tér 1-2., Szentháromság tér 5., Ibolya utca 2., Hess András tér 1. Szent Miklós templom maradványai 6536, 6534 Hess András tér 2., Ibolya utca 2., Szentháromság tér 5. Domonkosok egykori temploma tornyának maradványai 6536
2 Kapisztrán tér 6., Úri utca 55. Volt Mária Magdolna (Helyőrségi) templom tornya és falmaradványai 6639/1, 6639/2 Színház utca 1-3. Várszínház, volt Karmelita templom 6459 Színház utca Karmelita rendház 6460 Úri utca 41., Dárda utca 3. Kis templom maradványai 6651 Úri utca 49., Országház utca 28. Volt Klarissza templom és kolostor 6641/1, 6641/2, 6641/3 Úri utca 51., Országház utca 30. Hivatali épület 6641/1, 6641/2, 6641/3 Úri utca 53., Országház utca 32. Volt Ferences kolostor 6641/1, 6641/2, 6641/3 Attila utca Tabáni r.k. templom 6263 Fő utca 39. Felső-vízivárosi r. k. templom Batthyány Lajos tér 7., Aranyhal utca 1. Plébániaépület 14441/1, 14441/2 Bugát utca Szt. Lázár templom romjai 6749/2 Toldy Ferenc utca 9., Donáti utca 30., Franklin utca 6. Iskola Szilágyi Dezső tér Református templom Krisztina tér Krisztinavárosi r.k. templom 7543/2, 7543/1 Fő utca 41., Bem József rakpart 29. Volt Erzsébetiek temploma 14448/3 Fő utca 41., Batthyány Lajos tér 1., Bem József rakpart 28. Volt Erzsébetiek kórháza 14448/4 Fő utca , Corvin János tér 14., Ponty utca 1-3. Volt Kapucinus templom és kolostor 14286, 14287/2 Szent György tér , Szent György tér 1-2. Sándor-palota 6457 Szentháromság tér Mátyás templom 6532 Úri utca Mailáth-palota 6687 Szent György utca 3., Dísz tér 17. Honvéd Főparancsnokság
3 2. Fővárosi helyi védelem alatt álló középületek 3. Kerületi helyi védelem alatt álló középületek Batthyány utca 8. Iskola Bécsi kapu tér 2-4. Magyar Országos Levéltár 6627 Bécsi kapu tér 9. Evangélikus templom és paplak 6565/1 Kosciuszko Tádé utca 3. Iskola 7591 Kosciuszko Tádé utca 5 Tűzoltóság Kiemelt közcélú zöldterület (ezek közterületnek minősülő részén tilos a választási plakát elhelyezése) Zöldterület Fasorok Gellért-hegy Attila út Tabán Bem rkp. Vérmező Gróza Péter rkp. Szentháromság tér Hegyalja út Hess András tér Krisztina krt. Dísz tér Batthyány tér Püspökkert Lovas út Fehérvári Rondella Hess András tér Bécsikapu tér Szentháromság u. Clark Ádám tér Palota út Úri utca 53. sz. előtt Kapisztrán tér Tóth Árpád sétány Várfok utca 3
4 Horváth-kert Hunyadi János út Dózsa György tér Anjou bástya Vár déli kert, Semmelweis rézsűvel Halászbástya környéke Vár nyugati kert Európa liget Ellyps sétány, Király lépcső Csónak utca rézsű Apród utca Lánchíd utca-ybl Miklós tér Döbrentei tér Lovas út (Bécsikaputól Palota útig) Keleti kert Dózsa György tér Tóth Árpád sétány Szent Gellért rkp. Alkotás utca 5. Helyi jelentőségű védett természeti terület közterületnek minősülő része 6. Nemzeti emlékhely (az emlékhely közterületnek minősülő részén, valamint az emlékhely területén lévő középületen tilos a választási plakát elhelyezése) A nemzeti emlékhely megnevezése Budapest I. kerület, Várnegyed A nemzeti emlékhely lehatárolása A várfalon belüli közterületek közül a Szentháromság tér, a Dísz tér és a Szent György tér, valamint a Budai Vár (Királyi Palota) épülete cím: 1014 Budapest, Szent György tér 2. a Sándor-palota épülete 4
5 cím: 1014 Budapest, Szent György tér 1. a Mátyás-templom épülete cím: 1014 Budapest, Szentháromság tér 2. a volt József-kaszárnya épülete cím: 1014 Budapest, Táncsics Mihály utca 9. a Hadtörténeti Intézet és Múzeum épülete cím: 1014 Budapest, Kapisztrán tér 2-4. II. kerület 1. Műemlék középületek, műemlék épületegyüttesek területén található középületek Pasaréti út 137. R. k. templom és rendház Budakeszi út Pálos templom maradványai 10897/2, 10897/1 Hidegkúti út 176. Iskolaépület 54300/1 Budakeszi út Pálos kolostor maradványai 10897/2, 10897/1 Áldás utca 1., Szemlőhegy utca 12. Általános iskola Bécsi út 34., Felhévizi utca 1., Szépvölgyi út Újlaki r. k. templom Budakeszi út 51/b., Hárshegyi út 1/a. Szt. László kápolna 10937/25 Budakeszi út , Hárshegyi út, Budakeszi út Budaszentlőrinci pálos kolostor és templom romjai /5, 10897/2, /4, 10894/1, 10894/2, 10897/1 5
6 Csalogány utca Szent Péter templom romjai 13834/1, 13834/2, 13834/3, Fő utca 88., Ganz Ábrahám utca 3., Fő utca 90. Gör. kat. templom 13565/1, 13565/2 Frankel Leó utca 54. R. k. kápolna 14560/1 Margit körút 23. Ferences templom és rendház 13373/5 Fekete István utca 11., Szerb Antal utca Nyék középkori templomának romjai 11117/23 Szépvölgyi út 46., Ürömi út 59. Kápolna Hűvösvölgyi út 116., Lipótmezei út 1. Lipótmezei Elmegyógyintézet 11186/6 Máriaremetei út R. k. templom 52883/2 PESTHIDEGKÚT, a Hármashatár-hegy alatti völgyben Templomrom /3 Templom utca 9. Pesthidegkuti r. k. templom Török utca 12. Semmelweis Orvostörténeti Könyvtár épülete Heinrich István utca 3-5. Magyar Szentföld Templom 11377/1 Frankel Leó utca Budai Irgalmasrendi Kórház Keleti Károly utca 39. Krisztus Király templom 12859/2 Bécsi út Felhévízi út 2. Újlaki plébánia Fővárosi helyi védelem alatt álló középületek Frankel Leó út 44. kormányhivatal, egykori Esplanade-szálló Schoditsh Lajos,
7 Frankel Leó út 49. = Árpád fejedelem útja 15. zsinagóga és lakóépülete 14571/ /2 Keleti Károly utca 39. = Buday László utca 13. Kitaibel Pál utca 1. = Kis Rókus utca 13. = Petrezselyem utca 12. Palatinus utca 1. = Sarolta utca 1/A 16. Központi Statisztikai Hivatal épülete Czigler Győző, Országos Meteorológiai Intézet épülete 13240/2 konzulátus, (Grenada konzuli képviselete), eredetileg József királyi főherceg villája 15188/3 3. Kerületi helyi védelem alatt álló középületek 4. Kiemelt közcélú zöldterület (ezek közterületnek minősülő részén tilos a választási plakát elhelyezése) Zöldterület Bem tér Mártírok úti Emlékkert Margit híd budai hídfő Lukács és Császár fürdő előtt Széna tér Margit krt. (Mártírok útja) Szilágyi Erzsébet fasor és szerviz út közötti zöldterület Moszkva tér Fasorok Árpád fejedelem útja Bem rkp. Margit krt. Hűvösvölgyi út Budakeszi út Szilágyi Erzsébet fasor 7
8 5. Helyi jelentőségű védett természeti terület közterületnek minősülő része (ezek közterületnek minősülő részén tilos a választási plakát elhelyezése) Fazekas-hegyi kőfejtő természetvédelmi terület Budapest II. kerület, Torda utca-villám utca-bátori László utca-uzsoki utca által határolt területből az alábbi közterületrész: az (50130) helyrajzi számú területből 182 m2 nagyságú területrész. Ferenc-hegy természetvédelmi terület adatai és természetvédelmi kezelési terve Budapest II. kerület, Zuhany utca-ferenchegyi út-őzgida utca-törökvész út által határolt területből az alábbi közterületek: (15430/15), (15398/2), (15439), (15476/15), (15476/16), (15476/17), (15498/1), (15482/2) hrsz. 6. Nemzeti emlékhely, kiemelt nemzeti emlékhely III. kerület 1. Műemlék középületek, műemlék épületegyüttesek területén található középületek Sujtás utca Gázgyári lakótelep óvodája 19341/3 Dévai Bíró Mátyás tér 23. Paplak 17654/2 Szentendrei út 85. Óvoda 19395/7 Benedek utca - Leányfalu utca 'gazdasági iskola' 19395/9 Doberdó út mentén kápolna 16190/2 Kálvin János köz 4., Kálvin köz 2. Ref. templom 17722/2, 17722/1 Kálvin köz 4. Ref. paplak 17722/2 8
9 Dévai Bíró Mátyás tér 28., Pacsirtamező utca 23., Dévai Bíró Mátyás tér 23. Ev. templom 17654/2 Doberdó út Kiscelli kálvária: 14 stáció, Golgota-szoborcsoport, kápolna Farkastorki út 58. Donát kápolna Kiscelli utca 108., Kolostor utca 33. Régi trinitárius kolostor és templom épülete 16235/ /1, 16190/2, 16235/3, 16235/1, 16210/1 Szentlélek tér 8-9., Fő tér 6., Hídfő utca , Fő tér 1. Óbudai prépostsági templom maradványai 18022, 18019, Lajos utca 163., Árpád fejedelem 108., Tél utca Óbudai Zsinagóga Lajos utca 168., Templom utca 4., Óbudai utca 4. R. k. plébániaépület 17920/2 Lajos utca 170., Templom utca 5., Óbudai utca 7., Lajos utca Óbudai r. k. templom Szentendrei út Iskola 19395/8, 19395/7, 19395/9 Zápor utca 1-3., Szőlő utca 2-4., Viador utca , Nagyszombat utca Iskola 17569/1, 17569/2 Templom utca 13/a., Dömös utca Rk. templom Templom utca 18., Iskola utca 15., Dömös utca Plébániaház Templom utca 20., Iskola utca 6., Dömös utca Iskola 64516/1 BÉKÁSMEGYER, Duna-part Templomrom Fővárosi helyi védelem alatt álló középületek 9
10 3. Kerületi helyi védelem alatt álló középületek Bécsi út Jézus Szíve Kápolna ("Filoxéra" Kápolna) Vörösvári út Régi malom, laktanya-épületek 16916/2, /3, /5 Kiscelli utca Iskola Lehel utca 16. Csillaghegyi Jézus Szíve plébániatemplom és parókia San Marco utca Volt Irgalom Háza Újvár utca 2. Idősek otthona 21736/1 Vörösmarty utca 2/a. Református templom Vörösvári út 93. Első Óbudai Általános Iskola 18729/2 Lajos utca Árpád fejedelem útja Goldberger textilgyár homlokzati falai 17970/1 4. Kiemelt közcélú zöldterület (ezek közterületnek minősülő részén tilos a választási plakát elhelyezése) Zöldterület Hajógyári sziget Flórián tér és kapcsolódó részei Árpád fejedelem útja és Duna-part közötti zöldterület (Árpád híd budai hídfő és Szépvölgyi út között) Fasorok Árpád fejedelem útja Szentendrei út-ország út 11-es főút budapesti szakasza Rozgonyi Piroska utca Emőd utca Keve utca Dósa utca Zaránd utca 10
11 Kossuth Lajos üdülőpart Királyok útja Nánási út Gázgyári rkp. (jelenleg a Gázgyár területe) 5. Helyi jelentőségű védett természeti terület (ezek közterületnek minősülő részén tilos a választási plakát elhelyezése) Mocsáros természetvédelmi terület Budapest III. kerület, Határ út-ingovány utca-nádszál utca-gladiátor utca által határolt, m2 területből az alábbi közterületek: (22995/153), (22995/155), (22995/160), (22995/183), (23019/2) hrsz. 6. Nemzeti emlékhely, kiemelt nemzeti emlékhely IV. kerület 1. Műemlék középületek, műemlék épületegyüttesek területén található középületek Attila utca 8-10., József Attila utca 12. Iskola 70351/1, 70350/31 Árpád út templom és gyermekmenhely, valamint melléképületeik, illetve kertje
12 2. Fővárosi helyi védelem alatt álló középületek István út 14. = Szent István tér József Attila utca 20. = Berzeviczy Gergely utca 610. = Liszt Ferenc utca 39. városháza Böhm Henrik és Hegedűs Ármin, zsinagóga Kerületi helyi védelem alatt álló középületek Baross utca 70. Templom Baross utca 72. Szakközépiskola és gimnázium Erzsébet utca 69. Átalános iskola és gimnázium 71422/105 Kiss Ernő utca 6. Szent László tér 1. Tűzoltóparancsnokság 73317/1 Langler Waldemar utca 1-5. Gimnázium Lebstück Mária utca Templom Lőrinc utca Általános és zenetagozatos iskola Megyeri utca 20. Általános iskola 75607/1 Nap utca 17. Templom Rákóczi tér 4-8. Plébánia
13 Szent István tér 24. Református templom Szent István tér Plébánia Tanoda tér 6. Általános iskola, szakképző iskola és gimnázium Tavasz utca 21. Bíróság 70707/19 Viola utca 2-4. Református Egyetem Állam és Jogtudományi Kar Viola utca 3-5. Pedagógiai Intézet 71329/21 Aschner Lipót tér 10. Plébánia Csokonai utca 38. Idősek otthona Fóti út 54. Óvoda Berzeviczy utca 8. Zsinagóga Árpád út 66. Polgári Centrum Deák Ferenc utca 4. Mentőállomás Venetianer utca 26. Óvoda, általános iskola, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény Dessewffy utca 1-5., Görgey Artúr út Szakorvosi rendelőintézet Görgey Artúr út 26. Szakközépiskola és gimnázium Erkel Gyula utca Kollégium Vécsey utca 120. (Lahner György utca 37.) Óvoda Kiemelt közcélú zöldterület (ezek közterületnek minősülő részén tilos a választási plakát elhelyezése) Fasorok Váci út Fóti út Nádor utca Leiningen utca 13
14 5. Helyi jelentőségű védett természeti terület közterületnek minősülő része 6. Nemzeti emlékhely, kiemelt nemzeti emlékhely V. kerület 1. Műemlék középületek, műemlék épületegyüttesek területén található középületek Deák Ferenc tér iskola Nagy Ignác utca 2., Alkotmány utca 12. Unitárius templom Deák Ferenc tér paplak Alkotmány utca 8., Szemere utca 6. Külkereskedelmi Minisztérium, saroképület (volt Kereskedelmi Kamara székháza) Deák Ferenc tér Földalatti Múzeum Deák Ferenc tér 4., Bárczy István utca 10. Paplak és iskola Deák Ferenc tér 5. Evangélikus templom Papnövelde utca 9. Egyetemi templom 24037/1 Papnövelde utca 5-7. Hittudományi Akadémia Ferenciek tere 9., Kossuth Lajos utca 1. Ferenciek temploma
15 Ferenciek tere 6., Reáltanoda utca 2. Egyetemi Könyvtár Károlyi Mihály utca 12., Reáltanoda utca 1-3. Középület Kossuth Lajos tér 1-3., Széchenyi István rakpart 11. Országház Kossuth Lajos tér 11., Alkotmány utca 1., Báthory utca 2., Kozma Ferenc utca 2. Földművelésügyi Minisztérium Markó Károly utca , Nagy Ignác utca 6-8., Szalay utca 16., Szemere Pál utca Bírósági épület Szervita tér 7., Városház utca 20. Szervita templom Március 15. tér Belvárosi r. k. templom Nagy Ignác utca 2-4., Alkotmány utca 12., Szalay utca 13. Unitárius templom Petőfi Sándor tér 2/b., Galamb utca 4/b. Görögkeleti görög templom 24322/4 Széchenyi István tér 9., Akadémia utca 2., Széchenyi István rakpart 1. Magyar Tudományos Akadémia Hold utca 27., Kálmán Imre utca 12. Hivatali épület Semmelweiss Ignác utca 12., Vitkovics Mihály utca 14. Kétemeletes iskola, /volt Nemzeti Zenede/ Sütő utca 1., Bárczy István utca 6-8. Iskola Szabadság tér 5-6., Sas utca 28., Október 6. utca 23. Magyar Nemzeti Bank Szabadság tér 8-9., Kiss Ernő utca 1., Hold utca 2. Magyar Nemzeti Bank székháza Szent István tér Bazilika Szent István tér Iskola Szerb utca 4., Veres Pálné utca 23. Görögkeleti szerb templom 23968, 23969, Szerb utca , Királyi Pál utca 1-3. Egykori Klarissza kolostor 24040, Váci utca 47., Nyáry Pál utca 2. Volt angolkisasszonyok temploma Váci utca 47., Molnár utca 6. Háromemeletes iskolaépület (volt Angolkisasszonyok zárdája)
16 Váci utca Új városháza Városház utca 7., Vitkovics Mihály utca 1., Vármegye utca 2., Semmelweis Ignác utca 6. Vármegyeháza Városház utca 9-11., Bárczy István utca 1-5., Gerlóczy utca 2-6., Károly korút Központi Városháza József nádor tér , Szende Pál utca 6., Dorottya utca 5-7. Pénzügyminisztérium, volt banképület 24481/2 Molnár utca 11. Országos Idegennyelvű Könyvtár és lakások V. kerület Markó Károly utca , V. kerület Bihari János utca 7. Iskolaépület 24942, Markó Károly utca 27. Fővárosi Bíróság épülete 24941, Reáltanoda utca 7., Ferenczy István utca gimnáziumi épület Szabadság tér 19. Tőzsdepalota Veres Pálné utca Egykori Országos Nőképző Egylet Leánygimnáziuma Markó utca , Bihari János utca 9. Országos Mentőszolgálat székháza 24978, Fővárosi helyi védelem alatt álló középületek 3. Kerületi helyi védelem alatt álló középületek Akadémia utca 10.=Széchenyi utca 4. Nemzeti Adó- és Vámhivatal Akadémia utca 12.=Steindl Imre utca 3. Nemzeti Adó- és Vámhivatal Akadémia utca 13.=Steindl Imre utca 5. Fővárosi Főügyészség Alkotmány utca 19. Játékkal-mesével Óvoda Tagóvoda
17 Alkotmány utca 25.=Vadász utca 39. Emberi Erőforrás Támogatáskezelő Alkotmány utca 29. Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal Alkotmány utca 3.=Kozma Ferenc utca 7. Nemzeti Választási Iroda Alkotmány utca 5.=Honvéd utca 12. Gazdasági Versenyhivatal Alkotmány utca =Honvéd utca 9.=Szemere utca 4.=Kálmán Imre utca 4-6. Budapesti Gazdasági Egyetem Arany János utca 1.=Akadémia utca 4.=Széchenyi rakpart 2. MTA Könyvtára Arany János utca 10.=Tüköry utca 1. Arany 10 Művelődési Ház Arany János utca 25.=Hercegprímás utca 20. Miniszterelnökség Európai Uniós Ügyekért Felelős Államtitkárság Báthory utca 12.=Szemere utca 1/a.=Szemere utca 1/b.=Kálmán Imre utca 9. Igazságügyi Minisztérium Báthory utca 22.=Vadász utca 35/a. Pázmány Péter Gimnázium Belgrád rakpart 27.=Irányi utca 2-4.=Molnár utca 1.=Március 15. tér Belgrád rakparti Idősek Klubja Belgrád rakpart 5.=Havas utca 1. Fővárosi Ügyészségi Nyomozó Hivatal Belgrád rakpart 6-8.=Havas utca 2.=Molnár utca Egyesített Szociális Intézmény (Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat) Deák Ferenc utca 15. Litván nagykövetség Egyetem tér =Szerb utca 10. ELTE Állam és Jogtudományi Kar 24037/2 Erzsébet tér 4. Bp. V. ker. Polgármesteri Hivatal Falk Miksa utca 28.=Balaton utca 6. Falk Miksa utcai Idősek Klubja Garibaldi utca 1.=Akadémia utca 21.=Garibaldi köz 4. Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala Garibaldi utca 2.=Kossuth Lajos tér 5. Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala 24710/2 Hold utca 1.=Bank utca 2. Emberi Erőforrások Minisztériuma Sportért Felelős Államtitkárság Hold utca Németajkú Református Egyházközösség 24873/2 Hold utca 8. Háziorvosi Rendelő Honvéd utca 20.=Szalay utca 6-8. Nemzeti Külgazdasági Hivatal
18 Irányi utca =Veres Pálné utca 3. Belvárosi Tanoda Alapítványi Gimnázium József Attila utca 18.=Sas utca 2. Tesz-Vesz Óvoda József nádor tér 10.=Erzsébet tér 3. BFKH V. kerületi Hivatal Kecskeméti utca 9. Gyermekfogászati Rendelő Kossuth Lajos tér 4.=Akadémia utca 20.=Széchenyi rakpart 10. Igazságügyi Minisztérium Kossuth Lajos tér 9. Játékkal-mesével Óvoda Kozma Ferenc utca 5.=Kálmán Imre utca 2.=Honvéd utca 10. Nemzetgazdasági Tervezési Hivatal Március 15. tér 2. Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébániatemplom Markó utca 16.=Nagy Ignác utca 10.=Stollár Béla utca 15.=Szemere utca 15. Kúria Markó utca =Nagy Ignác utca =Bihari János utca =Stollár Béla utca Xántus János Gyakorló Középiskola Markó utca 7. Gyermekfogászati Rendelő Mérleg utca 12. Belvárosi Közösségi Tér Sas utca 19. BFKH Építésügyi és Örökségvédelmi Iroda Semmelweis utca 14/b.=Gerlóczy utca 9. Háziorvosi Rendelő Stollár Béla utca 22.=Bihari János utca 13. Zambiai Köztársaság Konzuli Képviselete Szabadság tér 10.=Kiss Ernő utca 2. Amerikai Nagykövetség Szabadság tér 11. Amerikai Nagykövetség Szabadság tér 12.=Perczel Mór utca 1. Amerikai Nagykövetség Szabadság tér 2. Református Egyházközösség A hazatérés temploma Szalay utca =Honvéd utca 19.=Szemere utca 12. Emberi Erőforrás Minisztériuma Kultúráért Felelős Államtitkárság Széchenyi rakpart 19.=Balaton utca 2.=Jászai Mari tér 1.=Balassi Bálint utca 16. Képviselői Irodaház Széchenyi rakpart 5.=Széchenyi utca 2. Nemzti Adó- és Vámhivatal Széchenyi rakpart 6.=Steindl Imre utca 1. Nemzti Adó- és Vámhivatal Széchenyi rakpart 7.=Steindl Imre utca 2. Egyesített Bölcsőde
19 Széchenyi utca 1.=Akadémia utca 8.=Széchenyi rakpart 4. Gyermek Háziorvosi Szolgálat Szemere utca 3-5.=Alkotmány utca 13.=Kálmán Imre utca 8. Szemere Bertalan Általános Iskola és Gimnázium, valamint Szent István Általános Iskola Szerb utca 13. ELTE PPK Pszichológiai Intézet Váci utca 40.=Irányi utca 13. Háziorvosi Rendelő Váci utca 43.=Irányi utca 11. Váci utcai Ének-Zene Általános Iskola Vadász utca 16. Magyar Államkincstár Vármegye utca Fővárosi Pedagógiai Szakszolgálat Veres Pálné utca 40.=Bástya utca 2-4. Bástya utcai óvoda Zrínyi utca 14.=Október 6. utca 10. Bp. V. kerületi Tüdőgondozó Kiemelt közcélú zöldterület (ezek közterületnek minősülő részén tilos a választási plakát elhelyezése) Zöldterület Fővám tér Jászai Mari tér Erzsébet tér Szabadság tér Széchenyi rkp. Balassi Bálint u. Podmaniczky tér Kálvin tér Deák tér Egyetem tér Eötvös tér Ferenciek tere József nádor tér Kammermayer tér Lánchíd pesti hídfő Fasorok Alkotmány utca Bajcsy-Zsilinszky út Belgrád rkp. Múzeum krt. Szent István krt. Károly krt. Vámház krt. Kálvin tér Kossuth tér Roosevelt tér Váci utca Duna-korzó Semmelweis utca Széchenyi rkp. Balassi Bálint utca 19
20 Szervita tér (Martinelli tér) Március 15. tér Petőfi tér Roosevelt tér Károly krt. 9. Vértanúk tere (Ságvári tér) Szent István tér Vörösmarty tér Belgrád rkp. Astoria előtt Hild tér Vigadó tér Nyugati tér (Marx tér) Károlyi kert Batthyány-Nagy Imre örökmécses Kecskeméti utca Szent István tér Szabadság tér 5. Helyi jelentőségű védett természeti terület közterületnek minősülő része 6. Kiemelt nemzeti emlékhely (az emlékhely közterületnek minősülő részén, valamint az emlékhely területén lévő középületen tilos a választási plakát elhelyezése) A kiemelt nemzeti emlékhely megnevezése Az Országház és környéke A kiemelt nemzeti emlékhely lehatárolása 1. Kossuth Lajos tér 1-3. szám alatti, helyrajzi számon nyilvántartott Országház, 2. Kossuth Lajos tér (24893 helyrajzi szám), 3. Kossuth Lajos tér 11. szám alatti, helyrajzi számon nyilvántartott ingatlan, 4. Kossuth Lajos tér 12. szám alatti, helyrajzi számon nyilvántartott ingatlan, 20
21 5. id. Antall József rakpart (24897/4 helyrajzi szám), 6. Vértanúk tere (24834/1 helyrajzi szám). VI. kerület 1. Műemlék középületek, műemlék épületegyüttesek területén található középületek Bajza utca 41. (Kmety György utca , Munkácsy Mihály utca 18, Szondi utca 71.) Műterem, Képzőművészeti Egyetem Vasvári Pál utca 5. Zsinagóga Bajza József utca 41., Kmetty György utca 26., Munkácsy Mihály utca 18., Szondy György utca 71. Régi pesti Kálvária építménye Teréz körút 13. Hivatali épület Liszt Ferenc tér 8., Király utca 64., Dohnányi utca 1. Zeneművészeti Főiskola Nagymező utca, Király utca Terézvárosi r.k. templom Nagymező utca 8. Ernst Múzeum és filmszínház Andrássy út 22., Dalszínház utca 3-9., Hajós utca 4-10., Lázár utca 19. Operaház Andrássy út , Hunyadi János tér , Vörösmarty Mihály utca Iskola Andrássy út 69. Régi Műcsarnok épülete Andrássy út 71., Izabella utca Képzőművészeti Főiskola 29500, 29501, Bajza József utca 39. Villa és műterem; Múzeum Szobi utca 3. Mentőkórház Dessewffy utca 23. Zsinagóga
22 2. Fővárosi helyi védelem alatt álló középületek Szondi utca 67. római katolikus templom Fábián Gáspár, Kerületi helyi védelem alatt álló középületek Andrássy út 60. Csengery utca 37. múzeum Andrássy út 110. múzeum Andrássy út 123. bölcsőde Benczúr utca 4. kórház Benczúr utca 32. bölcsőde Benczúr utca 46. szociális otthon Eötvös utca 3.- Szófia utca 13. polgármesteri hivatal Hegedű utca 4. középiskola Izabella utca 46.- Szófia utca 20. egyetem Kmety György utca napközis otthon Lendvay utca 5. oktatási intézmény Lendvay utca 13. szociális otthon Lovag utca általános iskola Munkácsy Mihály utca 15. kollégium Nagymező utca 17.- Mozsár utca 3-5. színház
23 Pethő Sándor utca 4.- Hegedű utca 2. általános iskola Podmaniczky utca 8. kollégium Révay utca 18. színház Rippl Rónai utca Szondi utca középiskola Szinyei Merse Pál utca 7-9. Kmety György utca általános iskola Szív utca 7. orvosi rendelő Szív utca Felső erdősor utca 20. iskola Vörösmarty utca általános iskola Kiemelt közcélú zöldterület (ezek közterületnek minősülő részén tilos a választási plakát elhelyezése) Zöldterület Oktogon Kodály körönd Andrássy út Jókai tér Liszt Ferenc tér Fasorok Teréz krt. Andrássy út Bajza utca Benczur utca Munkácsy Mihály utca Nagymező utca Podmaniczky utca Városligeti fasor (Gorkij fasor) Dózsa György út 5. Helyi jelentőségű védett természeti terület közterületnek minősülő része 6. Nemzeti emlékhely, kiemelt nemzeti emlékhely 23
24 VII. kerület 1. Műemlék középületek, műemlék épületegyüttesek területén található középületek Síp u. 12. és Wesselényi u. 7. volt Pesti Zsidó Hitközség székháza és iskolája Dohány utca 2-4. Zsidó múzeum Dohány utca 2-4. Hősök emléktemploma István út 2. Állatorvostudományi Egyetem Alsóerdősor utca 7., Dohány utca 79., Rózsák tere 2., Péterfy Sándor utca 2. Korányi-Közkórház Dob utca , Hársfa utca 47., Csengery János utca Közlekedési és Postaügyi Minisztérium Dohány utca 8. Zsinagóga Városligeti fasor 5-7. Ref. templom 33509/1, 33509/2 Kazinczy Ferenc utca Izraelita imaház és lakóház Rumbach Sebestyén utca Zsinagóga Nefelejcs utca 26. Lakóház Kazinczy Ferenc utca 21. Magyar Elektrotechnikai Múzeum Rózsák tere 6-7., Péterffy Sándor utca 4. Óvoda Rózsák tere Árpád-házi Szent Erzsébet plébániatemplom 33589/1, 33589/1 Rózsák tere 8. Plébániaépület 33584, Dohány utca 2-4. Zsidó Múzeum és modern stílusú Hősök Emléktemploma alkotta együttes
25 Síp utca 12., Wesselényi Miklós utca 7. Hitközségi székházból és... [iskola]épületből álló épületkomplexum Rózsák tere Görög katolikus templom István út 2. Szent István Egyetem, Állatorvos-tudományi Kar Városligeti fasor Fasori Evangélikus Templom és Gimnázium épületegyüttese Fővárosi helyi védelem alatt álló középületek Wesselényi utca 73. Ipartestületek Budapesti Szövetsége székház Épületegyüttesben: Erzsébet körút 6. önkormányzat Kerületi helyi védelem alatt álló középületek 25
26 4. Kiemelt közcélú zöldterület (ezek közterületnek minősülő részén tilos a választási plakát elhelyezése) Zöldterület Rózsák tere Fasorok Erzsébet krt. Rákóczi út Rottenbiller utca Városligeti fasor (Gorkij fasor) Dózsa György út Thököly út 5. Helyi jelentőségű védett természeti terület közterületnek minősülő része 6. Nemzeti emlékhely, kiemelt nemzeti emlékhely VIII. kerület 1. Műemlék középületek, műemlék épületegyüttesek területén található középületek Salétrom u. 5. Parókia 34890/2 Fiumei út 16. Irodaépület, temetőkápolna 38821/2 Üllői út 78., Korányi Sándor utca 2., Szigony utca 36., Apáthy István utca, Balassa utca Klinikák 36177/1 Horváth Mihály tér Józsefvárosi r.k. templom
27 József körút 6., Népszínház utca 4-10., Csokonai Vitéz Mihály utca 5. Volt Technológiai Iparmúzeum Könyves Kálmán körút 40., Elnök utca 13., Villám utca 1-9., Györffy István utca 4. Iskola, majd Néprajzi Múzeum Horánszky Nándor utca 6. Volt cisztercita rendház Múzeum körút 4., 6-8. Alekszandr Szergejevics Puskin utca 5. Tudományegyetem 36558/5 Múzeum körút , Bródy Sándor utca 1., Múzeum utca 2., Pollack Mihály tér 2. Magyar Nemzeti Múzeum Rákóczi út 21. Színművészeti Főiskola és Uránia filmszínház Rákóczi út , Gyulai Pál utca 2., Márkus Emília utca 1., Stáhly Ignác utca Rókus kápolna 36434/1, 36434/2 Rákóczi út 57/a-b., Kiss József utca 2-4., Luther Márton utca 1/a-1/c. Szlovák ev. templom Szabó Ervin tér 1., Baross Gábor utca 16., Reviczky Gyula utca 1. Szabó Ervin Könyvtár Vas utca Kereskedelmi iskola Üllői út , Ludovika tér 1. volt Ludovika Akadémia főépülete Nap utca 33., Nagytemplom utca 1-3. Zeneiskola és bölcsőde 35699, Horánszky Nándor utca 11. Egykori Főreáltanoda, ma Vörösmarty Mihály Gimnázium épülete Gutenberg tér 4. Gutenberg Otthon Salétrom utca 5. Református templom 34890/2 Horánszky utca - Lőrinc pap tér - Mária utca Jezsuita templom és rendház 36638, 36644, Köztársaság tér 4. Iskolaépület Orczy út 3-5. Tanítónők Otthona 36029/3 Üllői út 24. Magyarországi Evangélikus Egyház Országos Székháza Ludovika tér egykori Orczy-kert, a későbbi Ludovika kertje, valamint a volt Ludovika Akadémia épületegyüttese
28 2. Fővárosi helyi védelem alatt álló középületek Fiumei út 19/A, B = Alföldi utca 20 = Dologház utca 7. Kőris utca 13. kormányhivatal, egykori OTI Székház Komor Marcell Jakab Dezső és Sós Aladár, , református templom és parókia 1896., / Kerületi helyi védelem alatt álló középületek Mikszáth Kálmán tér 1. Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar Scheiber Sándor utca 2. Országos Rabbiképző- Zsidó Egyetem Somogyi Béla utca Napraforgó Egyesített Óvoda, Mesepalota Napköziotthonos Tagóvoda Molnár Ferenc Magyar- Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola Vas utca 17. Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Kar Krúdy Gyula utca 10. Károli Gáspár Református Egyetem Benda Kálmán Bölcsészet- és Társadalomtudományi Szakkollégium Mikszáth Kálmán tér 5. Semmelweis Egyetem Központi Könyvtára Szentkirályi utca 40. Rákóczi út /2 Semmelweis Egyetem Fogászati- és Szájsebészeti Oktató Intézet Szlovák Köztársaság Kulturális Intézete Közép-Európai Kulturális Intézet 28
29 Vas utca 2/c. Színház- és Filmművészeti Egyetem / Ódry Színpad 36437/13 Reviczky utca 4. Reviczky utca 5. Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészettudományi Kar A Média- és Hírközlési Biztos Hivatala Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Reviczky utca 11. Krisztus Király Plébánia Kápolnája Kun utca 2. Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság Rákóczi út 41. Baross utca 76. Közép-Duna Völgyi Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság Nemzeti Fejlesztési Minisztérium Közlekedési Hatósági Ügyekért Felelős Helyettes Államtitkárságának szervei Német utca 14. VIII. Kerületi Németh László Általános Iskola Rákóczi tér 4-5. Jelky András Iparművészeti Szakgimnázium Baross utca Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzat Polgármesteri Hivatala Bókay János utca 54. Semmelweis Egyetem I. sz. Gyermekgyógyászati Klinika Práter utca Kiemelt közcélú zöldterület (ezek közterületnek minősülő részén tilos a választási plakát elhelyezése) Szent Benedek Általános Iskola, Középiskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium Budapesti Tagintézménye Zöldterület Baross tér Múzeum kert Rókus Kórház előtti park Blaha Lujza tér Köztársaság tér Ludovika tér (Kun Béla tér) Nagyvárad tér Fasorok József krt. Üllői út Kálvin tér Hungária krt. Kerepesi út 29
30 József krt.-krúdy sarok Baross u.-szabó Ervin Könyvtár Rákóczi tér Kálvin tér Üllői út , volt Ludovika parkja (Orczy-kert): az egykori buszgarázs területe 5. Helyi jelentőségű védett természeti terület közterületnek minősülő része 6. Nemzeti emlékhely (az emlékhely közterületnek minősülő részén, valamint az emlékhely területén lévő középületen tilos a választási plakát elhelyezése) A nemzeti emlékhely megnevezése Budapest VIII. kerület, Magyar Nemzeti Múzeum A nemzeti emlékhely lehatárolása A Magyar Nemzeti Múzeum épülete és a Múzeumkert cím: 1088 Budapest, Múzeum krt IX. kerület 1. Műemlék középületek, műemlék épületegyüttesek területén található középületek Bakáts tér Ferencvárosi r.k. templom Kálvin János tér 7. Református templom Üllői út , Hőgyes Endre utca , Kinizsi Pál utca 31. Iparművészeti Múzeum Üllői út Laktanya
31 2. Fővárosi helyi védelem alatt álló középületek Soroksári út = Dandár utca 214. = Vaskapu utca állami hivatal, egykori Concordia malom Épületegyüttesben: Bakáts tér 13. római katolikus plébánia 36911/2 Bakáts tér 14. önkormányzat Kerületi helyi védelem alatt álló középületek Albert Flórián út 5-7 Angyal utca 43. Tűzoltó utca 7-9. Liliom utca 56. Bakáts tér 10. Knezich utca 14. Bakáts tér 12. Knezich 17. Szent László Kórház, vakolat- és téglahomlokzatú, pavilonos rendszerű Semmelweis Egyetem Gyermekklinika eklektikus, átalakított Szecessziós, volt Erdey Szanatórium és Elisabetinum, Schöpf-Merei Kórház 38283/ Koraeklektikus iskolaépület Bakáts tér 13. R.k. főplébánia eklektikus épülete 36911/2 31
32 Bakáts tér 14. Ráday 48. Fővám tér Gát utca 2-6. Polgármesteri hivatal eklektikus, neoreneszánsz Volt Sóház, ma egyetemi épület, neoreneszánsz, téglaburkolatú Volt Lazarista templom és rendház Téglahomlokzatú neoromán /2 Haller utca Neoromán Szt. Vince templom 38262/11 Hőgyes E. utca 5-9. Semmelweis Egyetem Gyógyszerészeti Intézet Köztelek utca 8/a. Volt OMGE székház, Köztelek eklektikus (zeneiskolai rész) Lenhossék utca Általános iskola, szecessziós /1 Lenhossék utca Semmelweis Egyetem intézetei, eklektikus, téglaburkolatos 37196/2 Liliom utca 41. Tűzoltó utca 20. Későeklektikus trafóház, ma intézményépület Lónyay utca 4-8. Historizáló téglaarchitektúrás iskolaépület Mester utca 19. Ipar utca 6-8. Eklektikus, általános iskola Mester utca Teleky Blanka Középiskola, későklasszicista, átalakított Mester utca Lenhossék u. 1. Márton utca 2. Nagyvárad tér 1. Haller utca Fáy András Középiskola, historizáló Szt. István Kórház eklektikus, téglaburkolatos, pavilonos rendszerű
33 Páva utca 39. Tűzoltó utca 26. Ráday utca 28. Köztelek utca 1-3. Zsinagóga, historizáló, átalakított Református Kollégium eklektikus, átalakított 36840/1 Thaly K. utca 38. Óvoda, volt iskola, későeklektikus Tűzoltó utca Telepy utca Ernő utca Üllői út Üllői út 93. Tűzoltó Általános iskola, eklektikus Örökimádás templom és rendház, későeklektikus, neogótikus Semmelweis Egyetem intézetei, eklektikus, téglaburkolatos Üllői út 145. Szent Kereszt templom, neoromán 38236/13 Vágóhíd utca 15. Bolgár ortodox templom, historizáló korai modern 38268/2 Vendel utca 1. Thaly K. utca 23. Középiskola, volt Ranolder Intézet, eklektikus, átalakított Vendel utca 3. Eklektikus középiskola, volt gyermekmenhely, átalakított Kiemelt közcélú zöldterület (ezek közterületnek minősülő részén tilos a választási plakát elhelyezése) Zöldterület Nehru park Boráros tér Nagyvárad tér Ferenc krt.-üllői út sarok Kálvin tér Fasorok Ferenc krt. Üllői út Mester utca Vámház krt. 33
34 5. Helyi jelentőségű védett természeti terület közterületnek minősülő része 6. Nemzeti emlékhely, kiemelt nemzeti emlékhely X. kerület 1. Műemlék középületek, műemlék épületegyüttesek területén található középületek Cserkesz utca 7-9. Zsinagóga, hitközségi székház 41510/7 Kápolna tér R. k. kápolna Kőrösi Csoma Sándor út , Liget utca , Ónodi utca Gimnázium Szent László tér Kőbányai r. k. templom Fővárosi helyi védelem alatt álló középületek Ihász utca 15. = Gergely utca 12. Kápolna utca 14. = Kápolna köz 2. Óhegy utca 911. = Kőér utca 62. Szent László tér 29. református templom evangélikus templom katolikus templom Árkay Aladár, városháza
35 3. Kerületi helyi védelem alatt álló középületek Cserkesz utca 39. Lámpagyár utca 22. Zeneiskola Gergely utca 26. Háziorvosi rendelő és lakások Kápolna tér 4. Általános iskola Kőrösi Csoma út Ónodi utca 15. Fővárosi Bajcsy Zsilinszky Kórház Gizella rehabilitációs osztálya Kozma utca Újköztemető bejárati épülete 42536/1 Maglódi út Fővárosi Bajcsy Zsilinszky Kórház 41062/1 Kőbánya-alsó vasútállomás Vasútállomás 38925/3 Kada utca Általános iskola és óvoda 41671/1 Kőbányai út 45. Rendelőintézet 38440/23 Méhes utca 4. Kórház Gyöngyike u. 4. Orvosi rendelő, rehabilitációs központ 38911/2 Salgótarjáni út 47. Óvoda, bölcsőde, napközi otthon 38911/2 Salgótarjáni út 53/b. Pataky István Szakközépiskola 38911/3 Hungária krt Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és 38900/13 Honvédtisztképző Kar Kerepesi út Készenléti Rendőrség Kozma utca Budapesti Fegyház és Börtön
36 4. Kiemelt közcélú zöldterület (ezek közterületnek minősülő részén tilos a választási plakát elhelyezése) Zöldterület Népliget Fasorok Üllői út Gitár u. Ihász u. Sírkert u. Hungária krt. Kerepesi út Gyömrői út Ferihegyi gyorsforgalmi út 5. Helyi jelentőségű védett természeti terület közterületnek minősülő része (ezek közterületnek minősülő részén tilos a választási plakát elhelyezése) Felsőrákosi-rétek természetvédelmi terület Budapest X. kerület, Rákos-patak medrétől északra és délre fekvő, Pilis utca-xvi. kerület közigazgatási határ, XVII. kerület közigazgatási határ és a Keresztúri út által határolt területből az alábbi közterületek: (042752/2); (042806); (042822); (042825); (042828); (042850); (042854); (040940/5) hrsz.; a (042752/1) ingatlan-nyilvántartási helyrajzi számú területből 7341 m2 nagyságú területrész. 6. Nemzeti emlékhely, kiemelt nemzeti emlékhely 36
37 XI. kerület 1. Műemlék középületek, műemlék épületegyüttesek területén található középületek Albertfalva Silvanus szentély maradványai Somlói út , Villányi út (Szüret u. 4.) Campus G épület 4938 Fehérvári út 24., Schönherz Zoltán utca 5. Templom 4298/2 Somlói út , Villányi út (Szüret u. 4.) Egyetem E és F épület 5094 Somlói út , Villányi út (Szüret u. 4.) Egyetem K épület 4938 Kőérberki dűlő Középkori templom 314/155 Műegyetem rakpart 3. Budapesti Műszaki Egyetem épületei 5534, 4110 Somlói út , Villányi út (Szüret u. 4.) Kollégium 5094 Somlói út , Villányi út (Szüret u. 4.) Egyetem A és C épület 4938 Kamaraerdő Kolostor és templom romjai Villányi út 15., Balogh lejtő R. k. templom 4940/3 Villányi út 5-7. Kaffka Margit Gimnázium 4962/2 Villányi út 17. József Attila Gimnázium épülete 4940/2 Kőérberki dűlő Középkori templom és temető 314/155 Somlói út , Villányi út Kertészeti Tanintézet arborétuma és épületei 5094, /2, 0148/4, 147/1, 147/2, 0148/3 37
38 2. Fővárosi helyi védelem alatt álló középületek Albertfalva utca 8. = Bükköny utca 1. = Kenderes utca 2. Himfy utca 9. Magyari István utca 13. = Bocskai út 10. = Károli Gáspár tér Ménesi út római katolikus templom Lechner Jenő, 1938 körül plébánia és rendház Wälder Gyula, 1925 körül evangélikus templom és parókia Schulek János, Eötvös Kollégium Alpár Ignác, /2 4963/5 4368/ / Kerületi helyi védelem alatt álló középületek 4. Kiemelt közcélú zöldterület (ezek közterületnek minősülő részén tilos a választási plakát elhelyezése) Zöldterület Fasorok Gellért tér Balatoni út Gellért-hegy Bocskai út Gárdonyi szobor Szent Gellért rkp. Móricz Zsigmond körtér Karolina út Feneketlen tó Nagyszőlős u. Kosztolányi Dezső tér Bartók Béla út Függetlenségi park (Hanoi) Hunyadi János út 38
39 Bocskai út Budaörsi út és Villányi út közötti közlekedési zöldfelületek BAH csomópont Etele tér és a térhez kapcsolódó, az M4-es metró építése során létrejött zöldfelületek Villányi út Hegyalja út 5. Helyi jelentőségű védett természeti terület közterületnek minősülő része (ezek közterületnek minősülő részén tilos a választási plakát elhelyezése) Rupp-hegy természetvédelmi terület Budapest XI. kerület, Spanyolrét út-rupphegyi köz-ördögorom lejtő által határolt, m2 területből az alábbi közterület: (1345/5) hrsz. Kőérberki szikes-rét természetvédelmi terület Budapest XI. kerület, Poprádi út-keserűvíz utca-gyógyvíz utca-egér út-kőérberki út-m1-m7 autópálya által határolt, m2 kiterjedésű területből az alábbi közterület: az (1053/1) ingatlan-nyilvántartási helyrajzi számú területből 4373 m2 nagyságú területrész: 6. Nemzeti emlékhely, kiemelt nemzeti emlékhely 39
40 XII. kerület 1. Műemlék középületek, műemlék épületegyüttesek területén található középületek Alkotás utca , Győri út , Kiss János altábornagy utca 20. Testnevelési Főiskola 7804 Alkotás u , Győri út 17. Erzsébet kórház épületegyüttese 7804, 7805/1 Csaba utca 5. R.k. templom 6835/18 Németvölgyi út 99. Egykori temetőkápolna, kolumbárium 8674/1 Csaba utca 5. Rk. kápolna 6835/18 Csaba utca 5. R.k. templom és torony 6835/18 Galgóczy Károly utca 49. Mária-kápolna Kútvölgyi út 4. Központi Állami Kórház 10733/6 Városmajor utca 59., Maros utca 60., Temes utca 2. Ált. isk. 6832/1 Költő utca, Felhő utca Elemi népiskola épületegyüttese Hegyalja út 139. Farkasréti Mindenszentek római katolikus templom 8146/6 9612/4, 9612/5, 9612/6, 9612/7, 9612/8 Diósárok utca 1-3. Szent János Kórház 10168/2, 6836/2 Diana utca 4. Szt. László római katolikus templom 9612/8 40
41 2. Fővárosi helyi védelem alatt álló középületek Apor Vilmos tér 9. = Jagelló út 7. Böszörményi út = Kiss János altábornagy utca Bürök utca 37. = Kempelen Farkas utca Németvölgyi út 99. Ráth György utca 79. = Kék Golyó utca 313. római katolikus templom Fiala Ferenc, Lehoczky György, önkormányzat Henny Ferenc, kegykápolna Farkasréti temető bejárati épületegyüttese Módos Ferenc, kápolna 1930 körül 8204/ / / /1 6998/13 3. Kerületi helyi védelem alatt álló középületek Dobsinai utca 7. Üresen álló intézmény 8527/5 Eötvös út Üresen álló szanatórium (intézmény) Volt Belklinika 9316 Eötvös út 2. Üresen álló szanatórium (intézmény) 9224/2 Eötvös út 37/a. Intézmény BM OKF Továbbképző Kp. 9400/2 Eötvös út 59. Szolgáltató épület Normafa síház 10479/7 Fodor utca 42. Intézmény Panda Óvoda 8519/26 Határőr út 35. Norvég Királyi Követség Rezidenciája (a 2003-as építész helyszíni szemle alapján) 9957/6 Kékgolyó utca 13. Intézmény Orsz. Onkológia 6998/12 Kiss János altábornagy utca 12. Intézmény TF Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Kar
42 Maros utca 6/a. Intézmény Országos Kriminológiai Intézet 6966/3 Mártonhegyi út Intézmény idősek otthona 8543 Mátyás király út 18. Nagykövetség Marokkó 9500 Normafa út 26. Intézmény Normafa Egészségközpont egészségügyi és szolgáltató Kft. Pihenő út 1. "1" épület Intézmény Országos Korányi Tbc és Pulmonológiai Intézet 10866/33 Pihenő út 1. "13" épület Intézmény Országos Korányi Tbc és Pulmonológiai Intézet 10866/33 Pihenő út 1. "2" épület Intézmény Országos Korányi Tbc és Pulmonológiai Intézet 10866/33 Pihenő út 1. "3" épület Intézmény Országos Korányi Tbc és Pulmonológiai Intézet 10866/33 Rege út 1. Intézmény Gyermekotthon 9241 Rege út 2. Intézmény Gyermekotthon 9181 Rege út 21. Volt Panoráma Szálló jelenleg libériai nagykövetség 9307/2 Rege út 4. Intézmény gyermekotthon 9165 Szarvas Gábor út Szepesi utca 1-3. Intézmény gyermekotthon és irodaépület Szarvas Gábor út 50. Templom + intézmény Angolkisasszonyok temploma CONGREGATIO JESU IDŐSEK OTTHONA Széchenyi emlékút 12. Argentín Nagykövetség /32 Szilágyi Erzsébet fasor Napos út 2/a. Intézmény Északi Evangélikus Egyházkerület 10740/1 Szilassy út 3. Kossuth Nevelőotthon (intézmény - üresen) 10505/2 Szilassy út 3. Kossuth Nevelőotthon (intézmény - üresen) 10501/5 Városmajor utca 68. Intézmény Érsebészet 6847 Városmajor utca 71. Városmajori gimnázium 6835/13 Zugligeti út 113. Intézmény Zugligeti Általános Iskola
43 4. Kiemelt közcélú zöldterület (ezek közterületnek minősülő részén tilos a választási plakát elhelyezése) Zöldterület Gesztenyéskert Városmajor Apor Vilmos tér (Lékai tér) Alkotás utcai szigetek Magyar Jakobinusok tere BAH csomópont Istenhegyi út (Nógrádi út-szendrő u.-matyó u.-zsolna u.-tusnádi köz-petényi u. torkolata) Istenhegyi út 15. melletti rézsű és Orbán téri növénykazetták Fasorok Alkotás utca Istenhegyi út Szilágyi Erzsébet fasor Diósárok út Mártonhegyi út Németvölgyi út Ráth Gy. utca Szarvas Gábor utca Tarcsay V. utca Virányos út Zugligeti út Kútvölgyi út Fodor utca Böszörményi út Királyhágó téri fasor Hegyalja út Krisztina krt. Budakeszi út 5. Helyi jelentőségű védett természeti terület közterületnek minősülő része (ezek közterületnek minősülő részén tilos a választási plakát elhelyezése) Ördög-orom természetvédelmi terület Budapest XII. kerület, Edvi Illés út északi és déli oldala mentén található, m2 területből az alábbi közterületek: (8867/11), (8872/5), (8873), (8874/1), (8875/4) hrsz., 43
44 a (8834/4) ingatlan-nyilvántartási helyrajzi számú területből 1412 m2 nagyságú területrész; a (8960) ingatlan-nyilvántartási helyrajzi számú területből 600 m2 nagyságú területrész. Kis-Sváb-hegy természetvédelmi terület Budapest XII. kerület, Gaál József út-álom utca-pethényi út által határolt m2 területből az alábbi közterület: a (10114) ingatlan-nyilvántartási helyrajzi számú területből 407 m2 nagyságú területrész. Denevér úti gyepfolt természetvédelmi terület Budapest XII. kerület, Denevér út-fodor utca-szúnyogh út által határolt, 9651 m2 területből az alábbi közterület: (8657/6) hrsz. Csillagvölgyi út természetvédelmi terület Budapest XII. kerület, Csillagvölgyi út 2., 4., m2 területből az alábbi közterület: (10448/2) hrsz. 6. Nemzeti emlékhely, kiemelt nemzeti emlékhely 44
45 XIII. kerület 1. Műemlék középületek, műemlék épületegyüttesek területén található középületek Domonkos apácák templomának és kolostorának romjai, Margitsziget sírkápolna 23800/3 Margitsziget Ferencesek templomának romjai 23800/5 Margitsziget Premontrei templom és kolostorrom 23800/2 2. Fővárosi helyi védelem alatt álló középületek Babér utca 17. = Tomori utca 8/B = Csuka utca Huba utca 12. = Rózsafa utca 2. római katolikus templom és plébánia Foerk Ernő, /172 karmelita templom és rendház Lehel tér = Váci út 57. Pozsonyi út 58. = Gogol utca = Garam utca római katolikus templom Möller István, református templom, harangláb és parókia Tóth Imre, Halászy Jenő, / /3 3. Kerületi helyi védelem alatt álló középületek 45
46 4. Kiemelt közcélú zöldterület (ezek közterületnek minősülő részén tilos a választási plakát elhelyezése) Zöldterület Jászai Mari tér Margitsziget Nyugati tér (Marx tér) Szent István park Újpesti rakpart Fasorok Váci út Dózsa György út 5. Helyi jelentőségű védett természeti terület közterületnek minősülő része 6. Nemzeti emlékhely, kiemelt nemzeti emlékhely XIV. kerület 1. Műemlék középületek, műemlék épületegyüttesek területén található középületek Ajtósi Dürer sor 37., Hermina út 9-15., Ida utca 6. Iskola Ajtósi Dürer sor 39., Hungária körút 158., Ida utca 8. Vakok iskolája és nevelőotthona Amerikai út 57., Laky Adolf utca volt Izraelita Szeretetház 31571/2 Cházár András utca 10., Abonyi Lajos utca 7. Iskola Hősök tere, Dózsa György út , Állatkerti út Szépművészeti Múzeum 29739/1, 29732/10, 29732/11 Hősök tere, Olof Palme sétány 1., Dózsa György út 37. Műcsarnok 29732/10, 29732/11 46
47 Hermina út 23. Hermina-kápolna 31670/1 Stefánia út 14., Szabó József köz 2. Földtani Intézet Városliget, Vázsonyi Vilmos sétány Vajdahunyad vára, Mezőgazdasági Múzeum, r.k. kápolna, történelmi épületcsoport Állatkerti körút Fővárosi Állat- és Növénykert együttese 29732/ /2, 29732/3, 29732/8, 29732/9, 29753, 29732/10, 29732/11 2. Fővárosi helyi védelem alatt álló középületek Abonyi utca 21. = Szabó József utca 16. Bosnyák tér = Csömöri út Izsó utca 5. Kassai tér = Nagy Lajos király útja Lőcsei út 32. = Bosnyák utca = Rózsavölgyi köz 13. = Bosnyák tér Thököly út 56. = Cházár András utca 24. Magyar Református Egyház zsinati hivatalának épülete Villányi János és Hajós Alfréd, római katolikus templom Rimanóczy Gyula, Román Kulturális Intézet, egykori Malonyay-villa és kerítése Lajta Béla, római katolikus templom Petrovácz Gyula, evangélikus templom és parókia Münnich Aladár, 1942., római katolikus plébánia / / /
48 Épületegyüttesben: Thököly út 58. római katolikus plébánia Kerületi helyi védelem alatt álló középületek Bánki Donát utca =Bolgárkertész utca 10.= Padlizsán utca 11- Bp. Montessori Óvoda, Zuglói Heltai Gáspár Általános 31928/3 13. Iskola Bánki Donát utca =Bolgárkertész utca 12 = Szervián utca 2-4. Óperenciás Óvoda 31925/2 Bagolyvár utca =Fráter György utca = Wass Albert tér Hunyadi János Általános Iskola, Csicsergő Óvoda 31905/ Gervay utca 44. = Balázs utca 15. Szlovák Köztársaság Konzuli Osztálya Amerikai út =Laky Adolf u. 42. Albert Schweitzer MAZSIHISZ Szeretetkórház 31571/4 Amerikai út 96. = Dorozsmai u Magyar Táncművészeti Főiskola 29803/1 Bölcsőde utca 1. Micimackó Kuckója Bölcsőde 32226/10 Cházár András utca 6. József Attila Középiskolai Kollégium Columbus utca 1-5.= Szugló utca Díszletraktár Columbus utca Szent István Király Zeneművészeti Szakközépiskola 32205/1 Columbus utca 89. = Kacsóh Pongrác út 25. Magyar Táncművészeti Főiskola 29803/4 Egressy tér 7.= Egressy út = Pósa Lajos utca 1. XIV. ker. Hivatásos Tűzoltóság 31489/1. Emma utca = Szugló utca = Újvilág utca 46. Napraforgó Óvoda 32157/23 Erzsébet királyné útja 17. Herminka Óvoda
49 Erzsébet királyné útja = Róna utca = Uzsoki utca 43- Bp. XIV. Kerületi Jókai Mór Általános Iskola Hermina út 19. Ferences Mária Misszionárius Növérek temploma 31671/1 Hermina út 51.= Hungária körút 200. Schweitzer Albert Szeretetotthon 29768/2 Hermina út 53.= Bethesda utca 3-5.= Hungária körút 202. Magyarországi Református Egyház Bethesda 29768/1 Gyermekkórháza Őrnagy utca 5-9. Csanádi Árpád Általános Iskola, Sportiskola, Középiskola és Pedagógiai Intézet Rákospatak utca 101.= Kacsóh Pongrác út = Sárköz utca 2-8.= Ungvár utca Dr. Török Béla Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakiskola, Módszertani Intézmény és Diákotthon 29978/102 Róna utca = Bölcsőde utca 3. = Szugló utca Országos Rendőr-főkapitányság - Központi Gazdasági Ellátó, raktár 32226/12 Thököly út , 54. Petrik Lajos Két Tanítási Nyelvű Vegyipari, Környezetvédelmi és Informatikai Szakgimnázium Uzsoki utca = Róna utca = Korong utca Uzsoki utcai Kórház laboratóriuma Kiemelt közcélú zöldterület (ezek közterületnek minősülő részén tilos a választási plakát elhelyezése) Zöldterület Városliget Fasorok Csömöri út Dózsa György út Erzsébet királyné útja Fogarasi út Hungária krt. Kacsóh Pongrác út Kerepesi út 49
A választási plakátok elhelyezésének tilalmával érintett, egyes kerületi önkormányzati rendeletekkel helyi védettség alá helyezett középületek
A választási plakátok elhelyezésének tilalmával érintett, egyes kerületi önkormányzati rendeletekkel helyi védettség alá helyezett középületek I. kerület 1. Bécsi kapu tér 2-4. 6627 levéltár 2. Bécsi kapu
Budapest műemlék középületei
törzsszám helység cím név helyrajzi szám 15037 Budapest 1 Hess András tér 2. Domonkosok egykori kolostorának maradványai 6536 15036 Budapest 1 Hess András tér 1., Szentháromság tér 5. egykori jezsuita
FŐKÉTÜSZ Kft évi kéményellenőrzés sormunka ütemezése V. kerület
Közterület neve Közterület Dátum Házszám 1 Házszámtörés 1 Házszám 2 Házszámtörés 2 jellege (tervezett) Akadémia utca 1 3 2016.01.11 Akadémia utca 7 2016.04.01 Akadémia utca 7 2016.04.01 Akadémia utca 7
1052 Deák Ferenc utca Fehér Hajó utca Fehér Hajó utca Fehér Hajó utca
Irányítószám Közterület neve Közterület jellege Házszám Tervezett időpont 1051 Október 6 utca 6 2017.01.04 1051 Október 6 utca 8 2017.07.10 1051 Október 6 utca 11 2017.01.06 1051 Október 6 utca 19 2017.01.09
A B-LVSZ MELLÉKLETEI ÉS FÜGGELÉKEI MELLÉKLETEK
A B-LVSZ MELLÉKLETEI ÉS FÜGGELÉKEI MELLÉKLETEK 1.-4. TÉRKÉPEK ÉS JEGYZÉKEK 1. számú melléklet ÖVEZETI TERVLAP 2. számú melléklet AZ ÉPÍTMÉNYMAGASSÁG MEGENGEDETT LEGNAGYOBB ÉRTÉKE AZ EGYES UTCÁKBAN TERVLAP
BELVÁROS-LIPÓTVÁROS V. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT INGATLANVAGYONA FORGALOMKÉPESSÉG SZERINTI BONTÁSBAN ( DECEMBER 31.)
16/a sz. melléklet BELVÁROS-LIPÓTVÁROS V. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT INGATLANVAGYONA FORGALOMKÉPESSÉG SZERINTI BONTÁSBAN ( 21. DECEMBER 31.) Törzs-ingatlanvagyon: I. Forgalomképtelen ingatlanvagyon 1. Helyi
NKM FÖLDGÁZSZOLGÁLTATÓ előrefizetős Mérő KÁrTyAFeLTÖLTéSi helyek A LApKer hálózatában
címe i. kerület Batthyány tér aluljáró RELAY 06:00-18:00 06:00-18:00 06:00-18:00 06:00-18:00 06:00-18:00 06:00-15:00 06:00-15:00 Batthyány tér (HÉV-állomás aluljáró) RELAY 06:00-18:00 06:00-18:00 06:00-18:00
Budapest Budapest Budapest, I. kerület Kapisztrán tér 2/4. Budapest Budapest Budapest, I. kerület Krisztina krt
Cím Megye Település Budapest Budapest Budapest, I. kerület Bem rakpart 6. Budapest Budapest Budapest, I. kerület Kapisztrán tér 2/4. Budapest Budapest Budapest, I. kerület Krisztina krt. 87-91. Budapest
Magyar joganyagok évi LXXIV. törvény - egyes állami tulajdonú ingatlanok ing 2. oldal 5. A 2. alapján ingyenesen tulajdonba adott ingatlanon e
Magyar joganyagok - 2017. évi LXXIV. törvény - egyes állami tulajdonú ingatlanok ing 1. oldal 2017. évi LXXIV. törvény egyes állami tulajdonú ingatlanok ingyenes egyházi tulajdonba adásáról 1 1. (1) A
FŐGÁZ előrefizetős mérő kártyafeltöltési helyek a lapker hálózatában. budapest
címe i. kerület Batthyány tér aluljáró RELAY 06:00-18:00 06:00-18:00 06:00-18:00 06:00-18:00 06:00-18:00 06:00-15:00 06:00-15:00 Déli pályaudvar peron asztal RELAY 06:00-18:00 06:00-18:00 06:00-18:00 06:00-18:00
Belváros-Lipótváros Budapest Főváros V. kerület Önkormányzat Képviselőtestületének
Belváros-Lipótváros Budapest Főváros V. kerület Önkormányzat Képviselőtestületének 27/2010. (VII. 12.) önkormányzati rendelete az V. kerület közigazgatási területén működő egészségügyi alapellátás körzeteinek
III. kerület Huszti út 20. Áruházláncok. III. kerület Flórián tér 7-9. Bevásárló központok
Kerület Cím Intézmény I. kerület 1011 Bem rakpart 6. Művelődési házak, intézmények I. kerület Könyvtár Attila út 93. Közkönyvtárak I. kerület Kapisztrán tér 2/4. Közkönyvtárak I. kerület Könyvtár Budavári
NKM ENERGIA ZRT. FÖLDGÁZ ELŐREFIZETŐS MÉRŐ KÁRTYAFELTÖLTÉSI HELYEK A LAPKER HÁLÓZATÁBAN
I. kerület Batthyány tér aluljáró RELAY 06:00-18:00 06:00-18:00 06:00-18:00 06:00-18:00 06:00-18:00 06:00-15:00 06:00-15:00 Batthyány tér (HÉV-állomás aluljáró) RELAY 06:00-18:00 06:00-18:00 06:00-18:00
BKK FUTÁR helyszínek. IV. Megállóhelyi kijelző és hangszóró Újpest-Városkapu M IV. Megállóhelyi kijelző és hangszóró Rákospalota-Újpest vasútállomás
Kerület Kategória Helyszín publikus megnevezése I. Megállóhelyi kijelző és hangszóró Batthyány tér M H I. Megállóhelyi kijelző és hangszóró Clark Ádám tér I. Megállóhelyi kijelző és hangszóró Déli pályaudvar
Monori Kossuth Lajos Óvoda (2200 Monor, Kossuth Lajos utca 37.) felvételi körzete:
Monori Kossuth Lajos Óvoda (2200 Monor, Kossuth Lajos utca 37.) felvételi körzete: 1. Acsádi utca 2. Ady Endre utca páratlan oldala (vasút és a Kossuth Lajos utca közötti szakasz) 3. Arany János utca 4.
Fővárosi helyi védelemmel érintett építészeti örökség
2. sz. függelék Fővárosi helyi védelemmel érintett építészeti örökség 1. Építmények Cím Helyrajzi szám Védelem tárgya 8.1.1. Alföldi utca 20. lásd: Fiumei út 19/A, B 8.1.2. Baross utca 11. lásd: Üllői
Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala Lekérdezõ: PKCBD Gyál Dátum: :46:13 Barka Ferenc Lapszám: 1
Barka Ferenc Lapszám: 1 001. szavazókör Azonosító: 14-048-001-2, Cím: Ady E. Ált. Isk. Ady E. u. 20., OEVK: 07 Arany János utca teljes közterület 27 Csontos József utca 000001 000061 páratlan házszámok
A budapesti trolibusz vonalak
A budapesti trolibusz vonalak J E L M A G Y A R Á Z A T trolibusz vonal, felsővezeték Stadionok M vá. megállóhely végállomás (időkiegyenlítő pont) menetirány 3, 6, 6A villamos keresztezés szakaszszigetelő
ELLATASIFORMACSOPORT NEV. Budapest audiológia Belváros-Lipótváros Egészségügyi Szolgálat Járóbeteg szakellátás 1051 Budapest Hercegprímás u
audiológia Bajcsy-Zsilinszky Kórház és Járóbeteg szakellátás 1106 Maglódi út 89-91. audiológia Belváros-Lipótváros Egészségügyi Szolgálat Járóbeteg szakellátás 1051 Hercegprímás u. 14-16. audiológia Betegápoló
a megfigyelt terület HRK száma (db) helyszíne, elhelyezése BRFK V. Kerület 1 Szabadság tér Szabadság tér
Rendőri Szerv RK, Kamerák a kamera pontok Települések a megfigyelt terület HRK száma (db) helyszíne, elhelyezése Szabadság tér Szabadság tér Bajcsy-Zsilinszky út 24. Bajcsy-Zsilinsuky út és Podmaniczky
Vásár u. Napraforgó Egyesített Óvoda /székhelyóvoda/ 1084 Bp., Tolnai Lajos u. 7-9.
Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzat Napraforgó Egyesített székhely- és tagóvodáinak felvételi körzetei 2017. szeptember 1-től /óvodák szerint Közterület Bacsó Béla Napraforgó Egyesített
Corvin sétány Napraforgó Egyesített Óvoda Virágkoszorú Tagóvodája 1083 Bp., Baross u.
Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzat Napraforgó Egyesített székhely- és tagóvodáinak felvételi körzetei 2017. szeptember 1-től /utcák szerint/ Közterület Alföldi Napraforgó Egyesített
KÖRZETLEÍRÓ LISTA. Közterület neve jellege Kapubejárat tartomány Intervallum típusa
Lapszám: 1 001. szavazókör, a Ve. 78. -a szerint a települési szintû lakóhellyel rendelkezö választópolgárok szavazására kijelölt szavazókör is Azonosító: 14-085-001-4, Cím: Napközi otthon, Bajcsy Zs.
Dátum Házszám 1 Házszámtörés 1 Házszám 2 Házszámtörés 2 jellege
Közterület neve Közterület Dátum Házszám 1 Házszámtörés 1 Házszám 2 Házszámtörés 2 jellege (tervezett) Andrássy út 1 2016.09.07 Andrássy út 1 2016.12.08 Andrássy út 2 2016.09.08 Andrássy út 3 2016.09.08
D jelű pályázat nyertesei
1. 37/1358/2012 Pesti Barnabás Élelmiszeripari és 2. 37/1359/2012 Vakok Óvodája, Általános Iskolája, Speciális Szakiskolája, EGYMI, Diákotthona és Gyermekotthona 200 000 Ft 3. 37/1361/2012 Kozma Lajos
2060 Bicske Szent István u. 42. 2660 Balassagyarmat, Május. György utca 17. 1115 Budapest, Thallóczy Lajos utca 1. 1. utca 2.
Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskola 2060 Bicske Szent István u. 42. www.csokonaialtisk.hu; titkarsag@csokonaialtisk.hu Kiss Árpád Általános Iskola Dózsa György Tagiskola Újlaki Általános Iskola Nemes
Az energiahatékonyságról szóló évi LVII. törvény 9. -a szerinti. központi kormányzati épületek nyilvántartása
Az energiahatékonyságról szóló 2015. évi LVII. törvény 9. -a szerinti központi kormányzati épületek nyilvántartása A központi kormányzathoz tartozó, országos hatáskörű, adminisztratív szervezetek épületeinek
Bp. X. Ker. Gyógyszergyári u. szám nélküli része Bp. IV. Baross u Bp. X. Ker. Gyakorló u. 38.
2017. január Nap Időpont Helyszín 1 00.00-01.00 Bp. XVII. Péceli út 235. 1 00.30-03.30 Bp. XXII. Gádor utca 66. 1 03.00-04.00 Bp. XVII. Zrínyi utca 84. 1 07.00-10.00 Bp. XIX. Hunyadi utca 75. 1 07.30-10.30
AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA FELVÉTELI KÖRZETE A 2017/2018. TANÉVBEN VECSÉS
AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA FELVÉTELI KÖRZETE A 2017/2018. TANÉVBEN VECSÉS Köznevelési intézmény: Grassalkovich Antal Német Nemzetiségi és Kétnyelvű Általános Iskola Anton Grassalkovich Grundschule Wetschesch
Háziorvosi körzetek leírása. 1. számú háziorvosi körzet
1. melléklet a 12/2015. (III. 31.) önkormányzati rendelethez Háziorvosi körzetek leírása 1. számú háziorvosi körzet Baczoni István utca Bethlen Gábor utca Blaha Lujza utca Búzavirág utca Csíktarcsa utca
AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA FELVÉTELI KÖRZETE A 2019/2020. TANÉVBEN GYÁL
AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA FELVÉTELI KÖRZETE A 2019/2020. TANÉVBEN GYÁL Gyáli Ady Endre Általános Iskola 2360 Gyál, Ady Endre utca 20. Ady Endre utca páros oldal, páratlan oldal 1-87-ig Balassa János utca Balogh
A Budapest Főváros Kormányhivatala által vagyonkezelt, használt és bérelt ingatlanok listája. Cím (irányítószám, település,utca, házszám)
1 1012 Budapest, Logodi utca 38-40. 2 1013 Budapest, Attila út 12. 3 1013 Budapest, Pauler utca 4. 4 1027 Budapest, Feketesas utca 6. II. emelet (Tölgyfa utca 10.) 5 1027 Budapest, Horváth utca 12-26.
1. Melléklet: Gyűjtőállomások helyszíneinek táblázatos bemutatása
1 1. Melléklet: ok helyszíneinek táblázatos bemutatása neve on elzése 1. 0101 Batthyány tér 30 Lépcső mellett, a mellvéddel párhuzamosan 47,506532, 19,039457 2. 0102 Szilágyi Dezső tér A tér déli részén,
ITINER. 1-2 pontok között Táv: 3,93 km. 1-3 pontok között Táv: 5,16 km
ITINER 1-2 pontok között Táv: 3,93 km Somogyi út Somogyi út 380 m Fordulj enyhén jobbra! Bartók Béla út 946 m Menj tovább egyenesen! Hamzsabégi út 799 m Menj tovább egyenesen! Hamzsabégi út 409 m Menj
Bp. XVII. Pesti út Bp. IX. Illatos u Bp. VIII. Vajda Péter utca Bp. XVII.
2016. december hónapban tervezett sebességellenőrző, valamint a változtatható helyzetű KKEP eszközzel végrehajtható egyéb jogsértést dokumentáló tevékenység Nap Időpont Helyszín 1 07.30-10.30 Bp. XXII.
2015. június hónapban tervezett sebességellenőrző tevékenység
1. oldal 2015. június hónapban tervezett sebességellenőrző tevékenység Nap Időpont Helyszín 1 06.45-09.15 Bp. II. Árpád F. útja 1 07.00-09.00 Bp. XIX. Zalaegerszeg utca 1 08.00-10.30 Bp. IV. ker. Fóti
rendelet 1/a. számú melléklete Az önkormányzat forgalomképtelen törzsvagyonába tartozó vagyontárgyak:
rendelet 1/a. számú melléklete Az önkormányzat forgalomképtelen törzsvagyonába tartozó vagyontárgyak: Forgalomképtelen ingatlanok Sorsz. Hrsz. Terület ha m2 Cím Megnevezés Megjegyzés 1. 2 1 0783 Kossuth
AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA FELVÉTELI KÖRZETE A 2017/2018. TANÉVBEN GYÁL
AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA FELVÉTELI KÖRZETE A 2017/2018. TANÉVBEN GYÁL Gyáli Ady Endre Általános Iskola 2360 Gyál, Ady Endre utca 20. Ady Endre utca Arany János utca Balassa János utca Balogh Ádám utca Barackos
SZEGED VÁROS HELYI EGYEDI VÉDETT ÉPÜLETEI
SZEGED VÁROS HELYI EGYEDI VÉDETT ÉPÜLETEI Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének 55/2005.(XI.17.) Kgy. rendelete Szeged város helyi építészeti örökségének védelméről 1/a melléklet: Helyi egyedi védelem
AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA FELVÉTELI KÖRZETE A 2016/2017. TANÉVBEN GYÁL
AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA FELVÉTELI KÖRZETE A 2016/2017. TANÉVBEN GYÁL Köznevelési intézmény: Gyáli Ady Endre Általános Iskola 2360 Gyál, Ady Endre utca 20. Felvételi körzet: Ady Endre utca páros oldal, páratlan
Alföldi u. Hétszínvirág Napközi Otthonos Óvoda Kun u. 3.
Alföldi u. Hétszínvirág Napközi Otthonos Kun u. 3. Apáthy I. u. Asztalos S. u. Pitypang Napközi Otthonos Százados út 14. Auróra u. Százszorszép Napközi Otthonos Szűz u. 2. Bacsó B. u. Balassa J. u. Baross
Metrópótló útvonalak és megállóhelyek. (operatív metrópótlás esetén)
Metrópótló útvonalak és megállóhelyek (operatív metrópótlás esetén) 1002 Deák F. leszállóhely (elsı megálló) M 1 1. Deák Ferenc Oktogon, 2009. november 16-tól Andrássy út Opera 70-es, 78-as troli Jókai
1. oldal. 2011. december 1.-31. között tervezett sebességellenőrző tevékenység
2011. december 1.-31. között tervezett sebességellenőrző tevékenység Nap Időpont Helyszín 1. 07.30-09.00 Bp. X. ker. Albertirsai út csütörtök 07.30-09.00 Bp. III. ker. Árpád fejedelem útja 07.30-09.00
JÓZSEFVÁROSI ÓVODÁK KÖRZETEI - ÓVODÁK SZERINT
Cím Óvoda Baross u. 51-61., 81-119. Gyerek-Virág Napközi Otthonos Óvoda Baross u. 93. és 111/b Futó u. Gyerek-Virág Napközi Otthonos Óvoda Baross u. 93. és 111/b Illés köz Gyerek-Virág Napközi Otthonos
Budapest Közút Zrt. kamera lista
0001 D Kálvin tér dóm Dóm FF - 47.489866 19.061722 0002 D Kálvin tér - Üllői út dóm Dóm FF - 47.489501 19.062255 0003 M Kálvin tér - Múzeum krt (MX10) Fix FF 3 47.489648 19.061582 0004 M Kálvin tér - villamos
MRFK (BRFK kerület) a kamera pontok helyszíne, elhelyezése
MRFK (BRFK kerület) Rendőri Szerv RK, HRK Települések Kamerák száma (db) a kamera pontok helyszíne, elhelyezése a megfigyelt terület Horváth Mihály tér - Baross u. sarok Horváth M. tér 100 m. - Baross
Budapest Főváros Terézváros Önkormányzatának 27/2002 (VII. 3.) számú rendelete a háziorvosi, házi gyermekorvosi és fogorvosi körzetekről.
Budapest Főváros Terézváros Önkormányzatának 27/2002 (VII. 3.) számú rendelete a háziorvosi, házi gyermekorvosi és fogorvosi körzetekről Módosítások: a) 32/2005. (X. 24.) ör. b) 50/2006. (XII.22.) ör.
A budapesti trolibusz vonalak
A budapesti trolibusz vonalak J E L M A G Y A R Á Z A T trolibusz vonal, felsővezeték Stadionok M vá. megállóhely végállomás (időkiegyenlítő pont) menetirány 3, 62, 62A villamos keresztezés szakaszszigetelő
Alföldi u. Hétszínvirág Napközi Otthonos Óvoda Kun u. 3.
Alföldi u. Hétszínvirág Napközi Otthonos Kun u. 3. Apáthy I. u. Asztalos S. u. Pitypang Napközi Otthonos Százados út 14. Auróra u. 18-végig, Százszorszép Napközi Otthonos Szűz u. 2. 25-végig Auróra u.
A Budapest Főváros Kormányhivatala által használt ingatlanok listája
1 6773/1, 6773/2 1012 Budapest, Logodi utca 38-40. Törvényességi Felügyeleti ; I. Kerületi Hivatal Építésügyi és Örökségvédelmi Osztály (I., II, III., XI, XII, XX, XXI, XXII, XXIII.) 2 7104/0/A/63 1013
0151-es kód (fodrász) ideiglenes felvételi jegyzéke
0151-es kód (fodrász) ideiglenes felvételi jegyzéke Sorszám Jelszó TASZ Általános iskola Összes pontszám 1 71768014594 Szent János Katolikus Általános Iskola 69 2 71652328331 Üllői Árpád Fejedelem Általános
JÓZSEFVÁROSI ISKOLÁK KÖRZETEI ISKOLÁK SZERINT Deák Diák Általános Iskola augusztus 1-től
2013. Alföldi u. Baross tér Berzsenyi u. Bezerédi u. Csokonai u. Dologház u. Dózsa György u. Festetics u. Fiumei út 1-25., 2-12 Gázláng u. II. János Pál pápa tér Kenyérmező u. Kerepesi út 1-5. Kiss József
Dátum Házszám 1 Házszámtörés 1 Házszám 2 Házszámtörés 2 jellege
Közterület neve Közterület Dátum Házszám 1 Házszámtörés 1 Házszám 2 Házszámtörés 2 jellege (tervezett) Alföldi utca 3 2016.03.04 Alföldi utca 5 2016.03.07 Alföldi utca 6 8 2016.03.07 Alföldi utca 7 2016.03.04
A közép-magyarországi MENTORÁLÓ INTÉZMÉNYI címet elnyert nevelési-oktatási és pedagógiai-szakmai szolgáltatást nyújtó intézmények
Köznevelés az iskolában projekt TÁMOP-3.1.4.B-13/1-2013-0001 A közép-magyarországi MENTORÁLÓ INTÉZMÉNYI címet elnyert nevelési-oktatási és pedagógiai-szakmai szolgáltatást nyújtó intézmények Intézmény
Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala Lekérdezõ: ABIJV Budapest 08 Dátum: :13:57 Horváth Krisztián Lapszám: 1
Horváth Krisztián Lapszám: 1 000. szavazókör (Körzetesítetlen címek) Azonosító: 01-008-000-7, Cím: Körzetesítetlen címek Könyves Kálmán körút 000003 000047 páratlan házszámok 0 Könyves Kálmán körút 000004
Budapest Közút Zrt. kamera lista
10001 Kálvin tér dóm Dóm 47.489866 19.061722 10002 Kálvin tér - Üllői út dóm Dóm 47.489501 19.062255 10003 Kálvin tér - Múzeum krt. Fix 47.489648 19.061582 10004 Kálvin tér - villamos MH Fix 47.489092
2016. szeptember BRFK. Nap Időpont Helyszín
2016. szeptember BRFK 1. oldal Nap Időpont Helyszín 1 02.00-05.00 Bp. XVIII. Gyömrői út 1 07.00-08.30 Bp. IX. Soroksári út 1 07.00-08.30 Bp. X. Ker. Vaspálya u. 1 07.45-10.45 Bp. II. Máriaremetei út 1
A tömegközlekedési járatok változó szolgáltatási és követési idejei
A tömegközlekedési járatok változó szolgáltatási és követési idejei Hév H5 Batthyány tér M Szentendre 20 10 Szentendre Batthyány tér M 23:03 Batthyány tér M Békásmegyer 20 10 Békásmegyer Batthyány tér
Gyógytestnevelés egyéni összefüggő iskolai tanítási gyakorlat helyszínei 2018/19 első félévben
Gyógytestnevelés egyéni összefüggő iskolai tanítási gyakorlat helyszínei 2018/19 első félévben sorszám Iskola neve Iskola címe Áldás Utcai Általános Iskola 1025 Budapest, Áldás utca 1. 1. Árád Fejedelem
JÓZSEFVÁROSI ISKOLÁK KÖRZETEI Jelenlegi iskola Deák Diák Általános Iskola. Sportiskola Németh László Általános Iskola
JÓZSEFVÁROSI ISKOLÁK KÖRZETEI 2011. 2. sz. melléklet Cím Alföldi u. Apáthy I. u. Asztalos S. u. Auróra u. Bacsó B. u. Balassa u. Baross tér Baross u. 121-135. Baross u. 1-3., 11-49., 4-54.,112-128. Baross
MARCALI VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK. 32/2009. (XI. 13.) számú R E N D E L E T E
Marcali Város Önkormányzatának Képviselőtestülete 8700 Marcali, Rákóczi u. 11. Tel.: 85/501-000 MARCALI VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 32/2009. (XI. 13.) számú R E N D E L E T E az egészségügyi
NVR - Körzetkezelés Dátum: :22:55 Lekérdező: Boros László Lapszám: 1 PXKAX - Monor KÖRZETLEÍRÓ LISTA
Lekérdező: Boros László Lapszám: 1 Szavazókör: Megye/főváros: Település/kerület: Országgyűlési választás, EP választás, országos népszavazás Pest Monor 001. szavazókör Arany János utca Teljes közterület
Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzat Képviselő-testületének./2009. (.) számú R E N D E L E T E
Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzat Képviselő-testületének./2009. (.) számú R E N D E L E T E a háziorvosi, a házi gyermekorvosi és a fogorvosi körzetek megállapításáról szóló többször módosított
2016. augusztus hónapban tervezett sebességellenőrző tevékenység. Nap Időpont Helyszín
1. oldal 2016. augusztus hónapban tervezett sebességellenőrző tevékenység Nap Időpont Helyszín 1 07.45-10.45 Bp. II. Máriaremetei út 1 08.00-11.00 Bp. XV. Vasutastelep utca 1 08.30-10.00 Bp. XII. Istenhegyi
Tól Ig Közterület neve Házszám Ép. Lh. Házszám Ép. Lh. Intervallum Körzet
Gyomaendrőd 1. oldal Áchim András utca Teljes 002 Ady Endre utca Teljes 009 Akác utca Teljes 016 Alkotmány utca Teljes 014 Álmos utca Teljes 002 Álmosdomb utca Teljes 017 Apponyi utca Teljes 012 Arany
Tervezett forgalomkorlátozások 2015 1/5
Tervezett forgalom 2015 1/5 Jelmagyarázat: A forgalmi hatását ötfokú skálán jelöltük. 1 = nincs érdemi forgalmi hatása, 5 = jelentős forgalomkorlátozással jár. 1 2 3 4 5 I. kerület I. Clark Ádám tér 19
43/2005. (IX.15.) Budapest Józsefváros Önkormányzati rendelet
43/2005. (IX.15.) Budapest Józsefváros Önkormányzati rendelet a háziorvosi körzetekről szóló 25/2002. (VI. 21.) sz. önkormányzati rendelet módosításáról * Budapest Józsefváros Önkormányzatának Képviselő-testülete
MÁTÉSZALKA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK. 6/2003.(III.14.) Ök. számú RENDELETE. Mátészalka város háziorvosi, házi gyermekorvosi és fogorvosi körzeteiről
MÁTÉSZALKA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK 6/2003.(III.14.) Ök. számú RENDELETE Mátészalka város háziorvosi, házi gyermekorvosi és fogorvosi körzeteiről (egységes szerkezetben a módosításáról rendelkező 39/2005.(XI.5.),
Budapest Főváros II. kerületi Önkormányzat Egészségügyi Szolgálat Székhely: 1027 Budapest Kapás utca 22
Járó-TEK 2018-12-5 Szolgáltatók listája Régió: Közép-Magyarország Szakma: pszichiátria "Dr. Halász Géza" Szakorvosi Rendelőintézet Székhely: 2370 Dabas Bartók Béla utca 61. E-mail:rendint@monornet.hu Telefon:
JÓZSEFVÁROSI ISKOLÁK KÖRZETEI UTCÁK SZERINT. Deák Diák Általános Iskola. Sportiskola. Németh László Általános Iskola
Alföldi u. Apáthy I. u. Asztalos S. u. Auróra u. Bacsó B. u. Balassa u. Baross tér Baross u. 121-135. Baross u. 1-3., 11-49., 4-54.,112-128. Baross u. 51-79. Baross u. 56-72., 98-110. Baross u. 74-96.,
Budapest Budapest I. kerület 035218 Budapest I. Kerületi Petőfi Sándor Gimnázium Budapest Attila út 43. 1013 x Budapest Attila út 43.
1. melléklet a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Alapító Okiratához Megye Tan OM azonosító Intézmény neve Helység Utca / ház Irányító- Székhely Helység Utca / ház I. 034789 I. Kerületi Batthyány Lajos
Műemléki Keret Megítélt támogatások
Műemléki Keret 2016. - Megítélt támogatások Sorsz. Cím Pályázó 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. Budapest I. kerület, Attila út 19. Budapest I. kerület, Attila út 41. Budapest I. kerület, Dísz tér 8. Budapest
1 Cím, megnevezés helyrajzi szám védettség foka
1. melléklet a 39/2017. (XII. 18.) önkormányzati rendelethez 1. A HV-A jelű védett épületek A B C D 1 Cím, megnevezés helyrajzi szám védettség foka nyilvántartási szám 2 Akácos u. 10. lakóház 6305 HV-A
KÖRZETLEÍRÓ LISTA szavazókör Azonosító: , Cím: Úri u. 38. (Önkormányzat Intézménye), TEVK: 01
dr. Benke-Nagy Anita Lapszám: 1 001. szavazókör Azonosító: 01-001-001-5, Cím: Úri u. 38. (Önkormányzat Intézménye), TEVK: 01 Anna utca teljes közterület 16 Balta köz teljes közterület 9 Kapisztrán tér
A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ köznevelési intézményként működő jogi személyiségű szervezeti egységei és azok feladatellátási helyei
A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ köznevelési intézményként működő jogi személyiségű szervezeti egységei és azok feladatellátási helyei Megye Tankerület OM azonosító Intézmény neve Helység Utca
Sorszám Kerület Közterület Szakaszhatár
1 1 Clark Ádám tér Fő u. - Lánchíd u. 1 Clark Ádám tér Fő u. - Lánchíd u. 2 2 Fullánk u. Endrődi S. u. - Fullánk u. 8. 3 2 Guyon Richárd u. Gábor Á. u. - Guyon R. u. 4 2 Tárogató u. Bognár u. - Tárogató
Üres, elidegenítésre javasolt nem lakás célú helyiségek
Épület címe Ép HRSZ Albetét címe Ter. (m 2 ) Bejárat 1 Alkotmány utca 23 24864 pince (A001) 21 Közöst 2 Alkotmány utca 23 24864 pince (A002) 38 Közöst 3 Alkotmány utca 23 24864 pince (A003) 10 Közöst 4
Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala Lekérdezõ: TGDBB Tolna Dátum: :15:19 Fõglein Ilona Lapszám: 1
Fõglein Ilona Lapszám: 1 001. szavazókör Azonosító: 17-099-001-6, Cím: Hõsök tere 1. (Városháza), TEVK: 01 Ady Endre utca teljes közterület 107 Bajcsy-Zsilinszky utca 000002 000128 páros házszámok 116
Budapest Budapest 01 kerület 035220 Budapest I. Kerületi Toldy Ferenc Gimnázium Budapest Toldy Ferenc utca 9. 1015 Budapest Donáti utca 28.
01 kerület 034789 I. Kerületi Batthyány Lajos Általános Batthyány utca 8. 1015 x Batthyány utca 8. 1015 01 kerület 039432 I. Kerületi Farkas Ferenc Zenei Alapfokú Művészeti Lisznyai utca 40-42. 1016 x
Háziorvosi körzetek. Dr. Balla Ferenc általános orvostan, sebész, Traumatológia szakorvos, háziorvostan
Háziorvosi körzetek Körzet megnevezése/ Rendelés helye/ Háziorvos neve/ képesítési adatai I. számú felnőtt Kálvin tér 7. Dr. Király Tímea II. számú felnőtt Petőfi u. 14. Dr. Ungvári Zsigmond általános
IZSÁK VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 13/2011.(VI.29.) önkormányzati rendelete
IZSÁK VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 13/2011.(VI.29.) önkormányzati rendelete A háziorvosi, gyermekorvosi és fogorvosi körzetek meghatározásáról Izsák Város Önkormányzat Képviselő-testülete
Strandröplabda Diákolimpia 2016/2017. NEVEZÉSEK
Strandröplabda Diákolimpia 0/0. NEVEZÉSEK Nyílt fiú páros kategória IV. korcsoport 0 Eszterházy Károly Egyetem Gyarkoló Általános, Közép-, Alapfokú Művészeti Iskola és Pedagógiai Intézet Bartók Béla Téri
Munkalap1 UTCALISTA_
UTCALISTA_20181029 ID UTCANÉV KERÜLET 50001285 Albert Flórián út Budapest - IX. 10002407 Angyal utca Budapest - IX. 10014498 Bajor Gizi park Budapest - IX. 10002380 Bakáts tér Budapest - IX. 10002389 Bakáts
Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzat Képviselő-testületének 82/2011. (XII.22.) önkormányzati rendelete
A kihirdetés módja: kifüggesztés A kihirdetés napja: 2011. december 22. Dr. Mészár Erika a jegyzőt helyettesítő aljegyző Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzat Képviselő-testületének
PEST MEGYEI GIMNÁZIUMOK ÉS SZAKKÖZÉPISKOLÁK
S. sz. Iskola neve Irsz. Helység Út/utca, hsz. Telefon E-mail 1. Kinizsi Pál Gimnázium és 2740 Abony Kossuth tér 18. 53/360-071 kinizsi@kinizsi-abony.hu 2. Az Evangélikus Egyház Aszódi Petőfi 2170 Aszód
G roby. Reál Nagykerekeskedések: CBA üzletek
METRO áruházak - az ország területén TESCO áruházak - az ország területén AUCHAN áruházak - az ország területén Spar Partner - 1077 Budapest, Király utca 35-37. G roby G'Roby - 1134 Budapest, Szent István
Közbeszerzési Értesítő száma: 2014/30
Belváros-Lipótváros Budapest Főváros V. kerületének területén díszburkolat és egyéb burkolat, és az ehhez kapcsolódó elemek karbantartási munkálatainak elvégzése. (AD mód.) Közbeszerzési Értesítő száma:
25/2002. (VI.21.) sz. önkormányzati rendelete
25/2002. (VI.21.) sz. önkormányzati rendelete a háziorvosi körzetekről * Budapest Józsefváros Önkormányzat Képviselő-testülete az egészségügyi közszolgáltatások nyújtásáról, valamint az orvosi tevékenység
2013. november 01.-30. között tervezett sebességellenőrző tevékenység
1. oldal 2013. november 01.-30. között tervezett sebességellenőrző tevékenység Nap Időpont Helyszín 1 08.00-10.00 Bp. III. ker. Jeles u. péntek 08.00-10.00 Bp. IV. ker. Csíksomlyó u. 08.00-10.00 Bp. IX.
OM Intézmény neve Intézmény címe Jogcím Helyrajzi szám m2
Ingyenes használat OM Intézmény neve Intézmény címe Jogcím Helyrajzi szám m2 028948 028949 Bársony-Hunyadi Általános Iskola 3531 Miskolc, Bársony J. u. 27/a. ingyenes használat 22336/61 8551 13. sz. Hunyadi
befoglaló tömb romantikus 102. tömb II. klasszicista 102. tömb II.
r.k. plébániatemplom 36910 református templom 37015 37014, 37013 volt Két Oroszlán Fogadó Közgazdasági Egyetem (volt Fővámház) 37058 37730 37033 37008 Bakáts tér romantikus 126. 15664 Kálvin tér 7. klasszicista
1. oldal 2013. szeptember 01.-30. között tervezett sebességellenőrző tevékenység Nap Időpont Helyszín 1. 07.30-09.15 Bp. III. ker. Határ út (30 km/h övezet) vasárnap 08.30-10.30 Bp. XV. Ker. Régi Fóti
Statisztikák a 2014-es HÓDításról
Statisztikák a 2014-es HÓDításról Iskolák (abc sorrendben) Résztvevők száma Átlagpont Álmos Vezér Gimnázium és Általános Iskola 90 85,58 benjamin 40 99,08 junior 14 63,14 kadét 36 79,31 Apáczai Csere János
3. (1) E rendelet 2011. július 01. napján lép hatályba.
Gyál Város Önkormányzata Képviselő-testületének 14/2011. (VII.1.) önkormányzati rendelete a háziorvosi, a házi gyermekorvosi és a fogorvosi körzetekről Gyál Város Önkormányzatának Képviselő-testülete (továbbiakban:
A felnőtt háziorvosi körzetekhez tartozó területek a következők:
A felnőtt háziorvosi körzetekhez tartozó területek a következők: 1. számú körzet: dr. Kribusz Edgár Állomás Arany János utca Attila utca Baross Gábor utca Batthyány utca Bellus József utca Bem utca Bercsényi
Budapest Közút Zrt. kamera lista
10001 Kálvin tér dóm PTZ/Dóm 47.489866 19.061722 10002 Kálvin tér - Üllői út dóm PTZ/Dóm 47.489501 19.062255 10003 Kálvin tér - Múzeum krt. Fix 47.489648 19.061582 10004 Kálvin tér - villamos MH Fix 47.489112
Strandröplabda Diákolimpia Kispest NEVEZÉSEK
ÖSSZESÍTÉS nyilt fiú - IV nyilt fiú - V nyilt fiú - VI Strandröplabda Diákolimpia 0. Kispest NEVEZÉSEK nyilt lány IV nyilt lány V nyilt lány VI amatőr fiú IV amatőr fiú V amatőr fiú VI amatőr lány IV amatőr
KÖRZETLEÍRÓ LISTA 1. VÁLASZTÓKERÜLET. 1. szavazókör Önkormányzat Intézménye Úri u. 38.
KÖRZETLEÍRÓ LISTA 1. VÁLASZTÓKERÜLET 1. szavazókör Önkormányzat Intézménye - 1014 Úri u. 38. Anna utca Balta köz Kapisztrán tér Lant utca Móra Ferenc utca 1-3-ig (páratlan házszámok) egylet utca Országház
Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzat Képviselő-testületének 9/2004. (IV.20.) számú R E N D E L E T E
Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzat Képviselő-testületének 9/2004. (IV.20.) számú R E N D E L E T E a háziorvosi, a házi gyermekorvosi és a fogorvosi körzetek megállapításáról (módosításokkal
ürítési nap hétfő és csütörtök
Utca Ady Endre utca Akácos utca Alinka utca Alkotmány utca Arany János utca Árpád utca Árvácska utca Avar utca Babits Mihály utca Bajcsy Zsilinszky utca Bakony utca Bányász utca Barátság utca Bartók Béla