A Pécsi Tudományegyetem művelődés- és egyetemtörténeti közleményei. I. évfolyam, 2014/1. szám
|
|
- Ida Magyarné
- 6 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1
2 Per Aspera ad Astra A Pécsi Tudományegyetem művelődés- és egyetemtörténeti közleményei I. évfolyam, 2014/1. szám
3 Per Aspera ad Astra A Pécsi Tudományegyetem művelődés- és egyetemtörténeti közleményei Megjelenik évente kétszer I. évfolyam, 2014/1. szám Felelős kiadó: Bódis József, a Pécsi Tudományegyetem rektora Szakmai tanácsadó testület: Ambrusné Kéri Katalin, Font Márta, Jankovits László, Kajtár István, Kaposi Zoltán, Lénárd László, Monok István, Szögi László, Vonyó József Főszerkesztő: F. Dárdai Ágnes A számot szerkesztette: Schmelczer-Pohánka Éva Szerkesztőség: Dezső Krisztina, Lengvári István, Polyák Petra, Schmelczer-Pohánka Éva, Szeberényi Gábor Lektor: Vonyó József Nyelvi lektor: Hartvig Gabriella (angol) Olvasószerkesztő: Szilágyi Mariann Tördelőszerkesztő: Gergely Zsuzsanna A szerkesztőség címe: Pécsi Egyetemi Könyvtár Történeti Gyűjtemények Osztálya 7621 Pécs, Szepesy Ignác utca / /22651, adastra-szerkesztoseg@lib.pte.hu A borítón dr. Strommer György ex librise látható. ISSN doi: /paaa
4 Tartalom Beszédek, köszöntők Rektori köszöntő (Bódis József)... 9 Lectori Salutem! (F. Dárdai Ágnes) Bódis József A tanévnyitó ünnepi szenátusi ülésen elhangzott rektori köszöntő, az egyetem Pécsre költözésének 90. évfordulója alkalmából, szeptember Tanulmányok Lengvári István Az Erzsébet Tudományegyetem alapítása, a pozsonyi és budapesti évek története Kaposi Zoltán Pécs gazdasági és társadalmi helyzete az Erzsébet Tudományegyetem Pécsre költözése évtizedében...26 Font Márta Egyetemi hagyományok és tanárképzés. Az intézményi keretek változása Pécsett F. Dárdai Ágnes Az Egyetemi Könyvtár mint az egyetemtörténeti kutatások műhelye Betlehem József A pécsi egészségtudományi képzések megjelenése és előzményei Perhács János Koltai Dénes Az andragógusképzés a pozsonyi és a pécsi egyetemen Polyák Petra Az Erzsébet Tudományegyetem névváltozatai Sztana-Kovács Adrienn Idegen nyelvi lektorok működése az Erzsébet Tudományegyetemen ( )...138
5 Visszapillantó Riport Kajtár István jogászprofesszorral nyugdíjba vonulása alkalmából Műhely Dezső Krisztina Schmelczer-Pohánka Éva A Pécsi Egyetemtörténeti Gyűjtemény képadatbázisa (eképek) Dezső Krisztina Az Erzsébet Tudományegyetem pozsonyi és pécsi időszakának relikviái a Pécsi Egyetemtörténeti Gyűjteményben Schmelczer-Pohánka Éva Nendtvich Andor díszdoktori kinevezése a pécsi Erzsébet Tudományegyetemen Szemle Vörös Katalin Az egyetemtörténet szerszámosládájába
6 Contents Speeches and Salutations Rector s Introduction (József Bódis)... 9 Lectori Salutem! (Ágnes F. Dárdai) József Bódis Rector s Speech on the Senate s Meeting of the Opening of the Academic Year and Commemorating the 90th Anniversary of the Removal of Erzsébet University to Pécs Studies István Lengvári The Foundation of the Erzsébet University, the History of Pozsony and Budapest Years Zoltán Kaposi The Economic and Social Conditions of Pécs during the Removal of Erzsébet University to Pécs Márta Font The Traditions of Teacher Training in Pécs Ágnes F. Dárdai The University Library as Centre for Research on the History of the University József Betlehem Appearance and History of the Education of Health Sciences at Pécs János Perhács Dénes Koltai Adult Education at the Universities of Bratislava and Pécs Petra Polyák Name Variations of Erzsébet University Adrienn Sztana-Kovács History of the Foreign Language Department at the Royal Erzsébet University between 1918 and
7 Retrospective Interview with István Kajtár, Professor of Law on the Occasion of his Retirement Communications Krisztina Dezső Éva Schmelczer-Pohánka The Picture Database of the Pécs University History Collection (eképek) Krisztina Dezső The Relics of the Pozsony and Pécs Years of Erzsébet University at the Pécs University History Collection Éva Schmelczer-Pohánka Bestowal of Honoris Causa Degree of Andor Nendtvich at the Erzsébet University Review Katalin Vörös A Tool of University History
8 Per Aspera ad Astra I. évfolyam, 2014/1. szám Schmelczer-Pohánka Éva Nendtvich Andor díszdoktori kinevezése a pécsi Erzsébet Tudományegyetemen Nendtvich Andor életrajza1 Nendtvich Andor (1. kép) október 2-án született egy Felvidékről származó neves pécsi evangélikus családban. Nagyapja Nendtvich Tamás gyógyszerész ( ), apja Nendtvich Sándor városi főmérnök ( ). Felesége, Szinkovich Mária volt, házasságukból 10 gyermekük született: Nendtvich Etelka (csecsemő korában elhunyt), ifj. Nendtvich Andor, vitéz Vizkelety Árpádné Nendtvich Mária, Dr. Schaurek Rafaelné Nendtvich Ilona, Geldner Aladárné Nendtvich Erzsébet, Dr. Antal Aladárné Nendtvich Margit, vitéz Gadányi Kálmánné Nendtvich Rózsa, Nendtvich Tamás, Nendtvich Magdaléna, Dr. Külley Jánosné Nendtvich Márta. A város közéletében betöltött tisztségei közül a legfontosabbak: királyi tanácsos, a Magyar Városok Országos Kongresszusának alelnöke, a Stefánia Országos Anyavédő és Csecsemővédő Egyesület pécsi fiókjának elnöke, a pécsi evangélikus egyházgyülekezet felügyelője, Pécs szabad királyi város polgármestere. Elemi iskoláit Budapesten (1874) és Győrben ( ) végezte, középfokú tanulmányait a pécsi ciszterci főgimnáziumban folytatta ( ), majd felvételt nyert a Pécsi Püspöki Joglyceumba ( ) ben a törvényszék díjtalan gyakornoka február 3-tól lépett a város szolgálatába, meghívás alapján a második aljegyzői tisztséget kapta meg ben ugyanott árvaszéki ülnök, 1896-ban városi tanácsnok, 1898-ban árvaszéki elnök, majd polgármester-helyettes 1. kép Nendtvich Andor Pécs szab. lett október 2-án megbízták a polgármesteri tekir. város polgármestere endők ellátásával, amikor Majorossy Imre polgármester ( ) ellen politikai okokból eljárás indult. A közgyűlés hivatalosan június 18-án választotta polgármesterré. Rátermettségét elméleti és tudományos felkészültsége is megalapozta, a feléje irányuló bizalom jele volt megválasztása. Feltételek nélkül szerette városát, és annak gazdasági és kulturális megjobbításáért bármit megtett. Az életrajzi adatok részletes ismertetését köszönöm Dr. Kövecs Ferenc nyugdíjas jogásznak és helytörténeti kutatónak, aki a legidősebb Nendtvich unoka, Vízkelety Friderika férje. A díszoklevelekkel kapcsolatos, a Dunántúl katolikus napilapban megjelent cikkekre Dezső Krisztina kolléganőm hívta fel a figyelmemet, segítségét ezúton is köszönöm doi: /paaa
9 Schmelczer-Pohánka Éva Nendtvich Andor három alapelvet tűzött ki maga elé: az új erőforrások megnyitása a város háztartásában és a meglevő jövedelmek fokozottabb kihasználása, a polgárság teherbíró képességét fokozó intézmények és beruházások keresztülvitele, a gazdasági élet fellendítése, végül a józan, céltudatos takarékosság. A nevéhez fűződik a villanytelep (1912) és a légszesztelep (1920) megváltása, városi villamos létesítése (1913), a lámpási kőszénbánya üzembe helyezése (1910), a Dunagőzhajózási Társasággal szembeni kedvezményes szénjog érvényesítése, továbbá a Pécs Bátaszéki és a Pécs Dolnji Miholjaci helyi érdekű vasút megépítése ( ), az állami dohánygyár, a MÁV üzemvezetőség és az Állami Vegyvizsgáló Állomás felállítása, végül a Pécsi Országos Kiállítás megvalósítása. Az új erőforrások létesítése mellett fontos volt számára az élénkebb forgalom és a gyorsabb vérkeringés biztosítása a városban. Emellett céltudatos takarékossági programja is érvényesülni látszott. A kultúra és az oktatás területén is elévülhetetlen érdemeket szerzett: városi kezelésbe vette a polgári fiúiskolát, két kereskedelmi iskola, valamint az állami fémipari szakiskola létesítésénél bábáskodott ( ), újjászervezte a városi zeneiskolát re új elhelyezést biztosított az állami főreáliskolának (1907). Akciót indított egy állami főgimnázium ügyében (1908), amely végül egyházi támogatással és a közgyűlésben a polgármester hathatós közbenjárásával a Pius Gimnázium felállításához vezetett (1912). Rendszerbe foglalt munkájának elve: ( ) fokozni a polgárság adózóképességét, éberen őrködni annak minden fillére felett, hogy a kulturális igények kielégíthetők legyenek, mert kultúra nélkül csak a nemzeti lét pusztulása következhet be. A városért folytatott állandó gondoskodás az építési akcióiban is jelentkezett. Ennek reprezentánsai a tűzoltólaktanya (1907), az utcanyitási és burkolási akciók megvalósulásai, az erdei műúthálózat kiépítése, valamint a vízműbővítés és végül ennek megvalósulásához egy nagyobb épület építésére alkalmas telek megvásárlása. A város önálló érdekének biztosítását fő hivatásának tekintette, ennek érdekében figyelme 1907-ben a legnagyobb kultúrintézmény, az egyetem felé fordult január 23-án a közgyűlés Pécs város nevében feliratot intézett a képviselőházhoz, valamint felterjesztést küldött a vallás- és közoktatásügyi miniszterhez. A Dunántúl törvényhatóságainak és vezető társadalmi személyiségeinek részvételével nagybizottságot alapított az egyetem propagálására. (1910. október 17., 18. és április 24., 26.) 1912-ben Pécs nem került be az egyetemalapító városok sorába, csak Pozsony és Debrecen kapott lehetőséget. Végül az első világháború miatt kialakult politikai helyzet következtében a Pozsonyból menekülni kényszerülő Erzsébet Tudományegyetem Pécsre való áthelyezésének ügyében minden követ megmozgatott. A döntéskor (1921-ben) Pécs városa még szerb megszállás alatt volt, Nendtvich Andor pedig Sásdról tartotta a kormány és a pécsi ellenállási mozgalom vezetőivel a kapcsolatot. A csaknem két évtizedes polgármestersége idején a város olyan anyagi és kulturális előnyt szerzett, amely az universitas elhelyezésénél nagy súllyal esett latba. Nendtvichet a szerb megszállás alatt, január 19-én kiutasították Pécs városából a demarkációs vonalon túlra. Miután a szerb követelések Párizsban veszni látszottak, április 4-én hazatérhetett Pécsre, és visszavehette hivatalát. Második kiutasítása a 185
10 Nendtvich Andor díszdoktori kinevezése a pécsi Erzsébet Tudományegyetemen Nemzeti Tanács törvénytelen újraalakítása után következett be (1920. szeptember 23.), amikor Hajdú Gyula által idehívott Linder Bélát választották meg polgármesternek. Eközben Sásdon tiszteletbeli vármegyei főjegyzői és ideiglenes alispáni tisztséget látott el. Végleges hazatérése augusztus 22-én, a Nemzeti Hadsereg bevonulásának napján valósulhatott meg. Nendtvich Andor 1927-ben töltötte be 60. életévét. A választott tisztviselőknek az akkori törvény szerint 60 éves korukban nyugdíjba kellett vonulniuk. A városi köztisztviselők esetében a törvényhatósági bizottság a város érdekeire való hivatkozással ettől eltérhetett: így visszatarthatta hivatalában a polgármestert, jelen esetben egyhangú szavazással november 1-jén már ő maga ajánlotta fel nyugdíjba vonulását, de egyúttal megválasztották a közgyűlés örökös tagjává, és ezután is rendszeresen, tevékenyen részt vett a közgyűléseken. A politikai viszonyok sűrű változásai mellett több mint 30 évig volt a város első embere, akit minden tisztújításkor újraválasztottak. Nendtvich Pécs március 19-i megszállása után házi őrizetbe került. A szovjet csapatok novemberi megérkezése után néhány hónapot internálótáborban töltött május 6-án, 83 éves korában hunyt el Pécsett. A Dömör-kapui turistaházat 1931ben, avatásának évében nevezték el Nendtvich Andor menedékháznak (ma Hotel Mediterrán) ben az ő nevét viselte a Tüzér és Páfrány utcák közötti utca. A városháza épületében és az Apáca utca 12. alatt, egykori lakóházának falán emléktáblát helyeztek el (2009). Kitüntetései: királyi tanácsos (1908) az Erzsébet Tudományegyetem díszdoktora (1927) II. osztályú magyar érdemkereszt (1930) koronás érdemérem (1936)2 Az oklevél Oklevéltartó doboz Az oklevéltartó doboz (65,5 x 46,5 x 8,5 cm) újonnan restaurált, elegáns bordó vászonkötéssel, alján sima, zöldes-kék papírkötéssel; két csattal zárható. A doboztetőn koronás magyar címer. A doboztetőnél szivacsozott, kék bársonyborítású, zsinórozással négyzetekre osztott belső borítás, a jobb oldali, oklevéltartó oldalon előre kialakított hely a dokumentumnak és a függőpecsét fatokjának. Díszoklevél függő pecséttel Barna borjúbőrrel bekötött, könyvformátumú oklevél (46,5 x 39 x 3 cm) első és hátsó kötéstábláján cirádás sarokveretekkel. Az ezüst veretek közepén zöld kövek láthatók. A kötet egy csattal záródik. Az első kötéstáblán tűzzománc koronás magyar címer. Az első és hátsó előzék vajszínű, anyagában mintás selyemmel bevont lap. Az oklevél (kettéosztott borjúbőr pergamen lap) két hasábban, keretes díszítés közé zárva közli a díszdoktori 2 PTE EL ETE VIII a 1. d júl. 16. I. rk. 1. pont PTE EL ETE VIII b. 21. d. 578/
11 Schmelczer-Pohánka Éva kinevezés szövegét. A pergamenlap jobb oldali, behajtott lapjának verzóján a díszítés készítőjének kéziratos bejegyzése: Fecit Juv. Aladár Richter Budapest, azaz Készítette ifj. Richter Aladár Budapest. A gerincrészhez rögzítve, besötétedett aranyzsinóron lógó fatokban, befűzött piros viaszpecsét (átmérő: 9 cm). A pecséten angyalos magyar címer, melynek körfelirata: M. Kir. Erzsébet Tudományegyetem A rögzítő aranyzsinór végén két, fakadó rügyre emlékeztető díszítés található. A dokumentumot a Pécsi Egyetem számára Nendtvich Andor polgármester unokái ajánlották fel: Dr. Czoboly Zoltánné sz. Geldner Éva, Gutyikné Nendtvich Erzsébet, Hetényi Károlyné sz. Geldner Erzsébet, Lucia Jobst, Kálmán Endréné sz. Antal Klára, Külley Eszter, Dr. Rosa Mendes, Dr. Kövecs Ferenc Kövecs Ferencné Vizkelety Friderika. A díszdoktori oklevelet a Pécsi Egyetemi Könyvtár Kötészeti Műhelyében Angyal Ildikó és Királyné Rózsa Katalin könyv- és papírrestaurátorok restaurálták. Az oklevelet (2. kép) a Pécsi Egyetemi Könyvár Történeti Gyűjtemények Osztályán az Egyetemtörténeti Gyűjteményben helyeztük el. A tervek szerint a dokumentum bekerül az állandó, interaktív egyetemtörténeti kiállításba, a Pozsonyból Pécsre költöző egyetem történetét bemutató harmadik szobába. 2. kép Nendtvich Andor díszdoktori oklevele 187
12 Nendtvich Andor díszdoktori kinevezése a pécsi Erzsébet Tudományegyetemen Az oklevél szövege Mi, a kegyes és tekintetes Magyar Királyi Erzsébet Tudományegyetem Rektora és Szenátusa üdvözöljük az olvasókat! Emberi tulajdonság, hogy a kiemelkedő férfiúk példája a jó és hasznos cselekedetek felé vonz minden jó természetű és akaratú embert, ezért méltó és helyes, hogy az ily férfiak érdemei polgártársaik elismeréseként valamilyen örömteli kitüntetéssel legyenek ékesítve, hogy a hálás szándék efféle megnyilatkozása révén az ő helyzetük megerősödjék alárendeltjeik előtt, dicséretes tetteik követéséhez pedig polgártársaik mind jobban és jobban vonzódhassanak. Ennél fogva mi, miután tekintetbe vettük és mérlegeltük a méltóságos NENDTVICH ANDOR úr, Pécs szabad királyi város polgármesterének mindazon számos és sokféle, vállalt és ellátott szolgálatát, melyeket városa műveltségének felemelése végett hosszú éveken át fáradhatatlanul végzett, amivel Pécs szabad királyi város valamennyi polgárának háláját kiérdemelte, különösen pedig emlékezetünkbe idézve ama fáradságot, amelyet avégett vállalt el, hogy Alma Materünk, pozsonyi székhelyéről elűzetvén, Pécs szabad királyi városban leljen új, és Isten segedelmével állandó otthonra, melyet ezekben a szerencsétlen időkben igen sok nehézség és költség árán tudott véghez vinni, s eme munkája nagyban hozzájárult nemcsak Egyetemünk jelenlegi helyzetéhez, de hihetőleg jövőbeni fejlődéséhez is, valamint egy ilyen jelentős férfiú s ezzel összefüggésben ama város kivételes érdemeit, amelynek már a 14. században a kegyes emlékezetű Nagy Lajos, Magyarország akkori dicsőséges királya által alapított egyeteme volt, új Alma Materünk iránt eddig kifejezett és minden bizonnyal a jövőben is kifejezésre jutó nagylelkűségét, szívélyességét és jóindulatát hálás lélekkel valamiképpen viszonozni akarván, egyhangúlag úgy döntöttünk, hogy a méltóságos Nendtvich Andor urat az ÁLLAMTUDOMÁNYOK TISZTELETBELI DOKTORÁVÁ mozdítjuk elő, és őt az ország törvényei szerint, Magyarország Főméltóságú Kormányzójának engedélyével felavatjuk és előléptetjük, megadván neki a jogot, hogy alkalmazza, használja és élvezze mindazon kiváltságokat és előjogokat, amelyeket az államtudományok mindazon tiszteletbeli doktorai, akiknek felavatása jogunkban áll, alkalmaznak, használnak és élveznek. Mindezek emlékezete és örökérvényűsége végett Számára a jelen, Egyetemünk nagyobb pecsétjének erejével és a szokásos aláírásokkal megerősített oklevelet bocsájtjuk ki. Kelt Pécs szabad királyi városban, az Úr évében, december hó 11. napján. Aláírók: Dr. Vasváry Ferenc rektor Dr. Gyomlay Gyula rektorhelyettes, Dr. Prőhle Károly Evangélikus Hittudományi Kar dékán, Dr. Stráner Vilmos Evangélikus Hittudományi Kar dékánhelyettes, Dr. Vinkler János Jog- és Államtudományi Kar dékán, Dr. Mihálffy Ernő Jog- és Államtudományi Kar dékánhelyettes, Dr. Reuter Camillo Orvostudományi Kar dékán, Dr. Pekár Mihály Orvostudományi Kar dékánhelyettes, Dr. (Halasy-)Nagy József Bölcsészet-, Nyelv- és Történettudományi Kar dékán, Dr. Hodinka Antal Bölcsészet-, Nyelv- és Történettudományi Kar dékánhelyettes 188
13 Schmelczer-Pohánka Éva A latin szöveget Prof. Dr. Hodinka Antal egyetemi tanár (Erzsébet Tudományegyetem Bölcsészet-, Nyelv- és Történettudományi Kar) írta.3 Az oklevél szövegét 1927-ben Gyomlay Gyula és Vasváry Ferenc is átnézte, továbbá elküldték Kerényi Károly klasszikafilológusnak is. Az oklevél pergamenjének díszítésére ifj. Richter Aladár budapesti iparművész grafikust kérték fel, aki a szövegtükrök körül futó díszítés tetején, kis keretben megfestette az egyetem központi épületét és a polgármesteri hivatal épületét. 3. kép Keresztes-Fischer Ferenc díszdoktori oklevele Ugyanúgy Richter készítette el a másik két kitüntetett, hasonló kivitelezésű oklevelének díszítését is, amelyekről mára csak egy-egy fekete-fehér fényképfelvétel maradt fenn a Pécsi Egyetemi Könyvtár Pécsi Egyetemtörténeti Gyűjteményében, valamint a PTE ÁOK Orvostörténeti Múzeumában. Keresztes-Fischer Ferenc oklevelének első pergamenlapján az akkor kórházi kápolnaként működő Jakováli Hasszán pasa dzsámija és a Városi Kórház belső udvara, a másodikon a Városi Kórház Garay utca 3. szám alatti épülete látható. (3. kép) Kornfeld Móric oklevelének első lapját a Szülészeti Klinika Kismakár utcai épülete díszíti, a másodikat pedig az Egyetemi (Lyceum) Templom. A kis miniatűr festményeken kívül az okleveleket keretes díszítésük is egyedivé teszi.4 (4. kép) 4. kép Báró Kornfeld Móric díszdoktori oklevele A szöveget Szeberényi Gábor könyvtáros (Pécsi Tudományegyetem Egyetemi Könyvtár Történeti Gyűjtemények Osztálya) fordította magyarra. A fordítást Dr. Jankovits László egyetemi docens (Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Klasszikus Irodalomtörténeti és Összehasonlító Irodalomtudományi Tanszék) lektorálta. Segítségüket köszönöm. 4 PTE EL JÁK VIII b 16. d. 97/
14 Nendtvich Andor díszdoktori kinevezése a pécsi Erzsébet Tudományegyetemen A díszdoktoravatás előzményei Az Egyetemi Tanács március 24-i IV. rendes ülésén határozatot hozott, hogy mindazokat, akik az egyetem elhelyezése körüli tevékenységükkel elismerést érdemelnek ki, jutalmazást kapjanak. Nendtvich Andor polgármestert két kar is díszdoktorai közé kívánta fogadni. Elsőként az Orvostudományi Kar szóbeli óhaja szerint szerette volna az orvostudományok doktora címmel kitüntetni. Másodjára az Erzsébet Tudományegyetem Jog- és Államtudományi Karának I. rendkívüli tanácsülésén, július 16-án Vasváry Ferenc javasolta Nendtvich Andor számára a honoris causa államtudományi doktori címnek a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztériumhoz való felterjesztését. Támogató hozzászólást intézett Pekár Mihály orvoskari dékánhelyettes és Thienemann Tivadar, a Bölcsészet-, Nyelv- és Történettudományi Kar dékánja is. Az egyetemünk elhelyezése körül tanusitott [sic!] különös gondoskodásért és jóindulatú támogatásért ( ) honoris causa címre javasolták még Keresztes-Fischer Ferencet, Pécs szabad királyi város, Baranya és Somogy vármegyék főispánját, valamint Kornfeld Móric bárót, felsőházi tagot, a Ganz és Társa, Danubius R.T. helyettes vezérigazgatóját is.5 A Jog- és Államtudományi Kar tanácsának tagjai az március 9-i III. rendkívüli ülésükön az államtudományi doktori cím odaítélése mellett kardoskodtak. Magyarázatuk szerint az odaítélésről szóló tervek már Irk Albert dékánsága idején ( ) körvonalazódtak. Vinkler János úgy vélekedett, a polgármestert nem fogja kellemesebben érinteni, ha orvos kari díszdoktorrá avatják, amúgy is jogászi képességei legyenek inkább kihangsúlyozandók. Ha váltanának, az az egyetem rovására mehetne, és maga az aktus elveszítené komolyságát. Bozóky Géza osztotta Vinkler nézeteit. Mihálffy Ernő dékán szerint a díszdoktori cím adományozásának két érdemi alapja létezik: egyrészt a tudományos érdem, másrészt az egyetem iránti nagyfokú támogatás, jóakarat által. A dékán az orvoskar iránt tanúsított támogatás miatt javasolta, hogy a polgármestert mégis az orvosok tüntessék ki, így az átengedés mellett voksolt. Kérészy Zoltán azonban az egyetemügy minden vonatkozását közigazgatási tettnek minősítette, ezért az államtudományi doktori cím odaítélését pártolta. Schaurek Ráfael mellékesen megjegyezte, hogy magánúton tudja, hogy Nendtvich a jogi kitüntetést szívesebben venné. Végül a tanácstagok a két kar dékánjainak bizalmas megbeszélését javasolták, addig a kérdést levették a napirendről.6 Nendtvich Andort honoris causa orvosdoktori címmel való kitüntetésétől az Orvostudományi Kar tanácsának tagjai április 29-i VIII. rendes tanácsülésükön elálltak, mivel a Jog- és Államtudományi Kar március 30-i VI. rendes ülésén nem engedte át a doktori cím adományozását a karnak.7 A Vallás- és Közoktatásügyi Minisztériumba július 24-én terjesztették be a díszdoktori avatás tényét, és a Budapesti Közlöny augusztus 3-i számában hirdették ki. Nendtvich Andor az egyetem számára jelentős áldozatokat hozott az épületek (a M. Kir. Állami Főreáliskola Rákóczi út 80., a városi tornacsarnok és a közkórház) biztosításával és használatba adásával. Továbbá az egyetemi internátus számára telket ajánlott fel, és a leányinternátus számára megvásárolta az 1886-ban felépített Vadember Szállót PTE EL ETE VIII a 1. d júl. 16. I. rk. 1. pont 3 9. PTE EL JÁK VIII a 2. d márc. 9. III. rk. 1. pont 7 PTE EL JÁK VIII a 2. d márc. 9. III. rk. 1. pont PTE EL OK VIII a 1. d április 29. VIII. r. 16. pont
15 Schmelczer-Pohánka Éva (Rákóczi út 52. ma a Nemzeti Adó- és Vámhivatal központi épülete), amelyet ajándékképpen átadott az egyetemnek. Működése közben sem felejtkezett meg az egyetemről, így 1929-ben a kollégiumok (Nagy Lajos Kollégium és Erzsébet Kollégium) számára tett segélye révén a város a villamosáram és a légszeszfogyasztás díjának 20%-át elengedte.8 A díszdoktoravató ünnepség A díszdoktoravató ünnepséget december 10-én este fél 8-as kezdettel jótékonysági hangverseny vezette fel a Nádor Szálló dísztermében: a Pécsi Zenekedvelők Egyesületét Zupancsics Vilmos tanár dirigálta. A műsorban Joseph Haydn, Ludwig van Beethoven és Wolfgang Amadeus Mozart művei csendültek fel. A hangversenyen a város polgárai is részt vehettek. (5. kép) Az avatási ünnepség időpontja december 11-én, vasárnap volt. 9 órára az egyetemi tanács tagjai átvonultak az Egyetemi (Lyceum) Templomba ünnepi istentiszteletre.10 Az egyetemi közgyűlés fél 11-kor vette kezdetét, amelynek keretein belül átadták a díszdoktori okleveleket Nendtvich Andor polgármesternek, Keresztes-Fischer Ferenc Pécs szabad királyi város, Baranya és Somogy vármegyék főispánjának és báró Kornfeld Móric felsőházi tagnak, a Ganz és Társa, Danubius R.T. helyettes vezérigazgatójának. Az előbbit honoris causa államtudományi, a két utóbbit pedig honoris causa orvostudományi doktorrá avatták. 5. kép A díszdoktoravatás jótékony célú ünnepi hangversenyének meghívója 6. kép A díszdoktoravató ünnepség meghívója Almanach PTE EL JÁK VIII a 3. d dec. 16. IV. r. 10. pont 10 PTE EL BNyTK VIII e 10. d. 100/
16 Nendtvich Andor díszdoktori kinevezése a pécsi Erzsébet Tudományegyetemen A közönség soraiban városi hatóságok képviselői és az egyetemi professzorok mellett Somogy vármegye és Kaposvár vezető személyiségei is részt vettek. (Halasy-)Nagy József Bölcsészet-, Nyelv- és Történettudományi Kar dékánját helyettese, Hodinka Antal képviselte az egyetemi tanácsban. Nendtvich avatóbeszédét Vinkler János dékán tartotta meg (6. kép): Én, dr. Vinkler János, a m. kir. Erzsébet tudományegyetem jog- és államtudományi karának ezidei dékánja, tisztemhez kötött hatalmamnál fogva Méltóságodat Pécs törvényhatósági joggal felruházott szab. kir. város fejlesztése és közművelődése ügyének előmozditása terén, valamint az Erzsébet tudományegyetemnek Pécsett való elhelyezése körül szerzett kiváló érdemei elismeréséül tiszteletbeli államtudományi doktorrá avatom, s felruházom mindazon jogokkal és kiváltságokkal, melyek a honoris causa doktorokat megilletik. Meg vagyok győződve, hogy Méltóságod ennek a városnak gazdasági és kulturális életét mindig magáénak tekinti, s egyetemünknek, melynek diszdoktorai sorába ezennel beiktatjuk, a jövőben is hathatós támogatója lesz, s kiváló tehetségével, széles tudásával, nagy energiájával a magyar kultúra gyarapodását és virágzását, s ezzel embertársai javát és a hazának dicsőségét hathatósan előmozditja. 11 Az ünnepségről távol maradt Auguszta főhercegnő, József főherceg, a debreceni egyetem rektora (Illyefalvi Vitéz Géza) és tanácsa, a Közgazdaságtudományi Kar dékánja, Pogány Frigyes helyettes államtitkár, Virág Ferenc megyéspüspök, Kapi Béla dunántúli evangélikus püspök, Bács-Bodrog vármegye és Baja város főispánja (Bisztrai Balku Gyula), Győr-Moson és Pozsony vármegye és Győr fő- és alispánja, Szeged, Baja (Dr. Borbíró [Vojnics] Ferenc) és Kaposvár (Szopkó István) polgármes7. kép Díszebéd a Nádor Szálló téli kertjében tere, Romeisz Ferenc prelátus-kanonok. Mindegyikük egyéb elfoglaltságaira hivatkozva mentette ki magát e jeles eseményről.12 A Nádor Szálló téli kertjében megrendezett díszebéden 12 órától 103 vendég vett részt. Az ünnepi események közül csak erről maradt fenn egy fénykép.13 (7. kép) Az esemény további érdekessége, hogy ez a díszdoktori oklevelek átadási procedúrájának metódusához ad kiegészítő adalékot számunkra: a Dunántúl napilap hasábjain megjelent hírekből tudomásunk van arról, hogy a díszdoktori okleveleket nem december 11-én kapták kézhez a felavatottak, mivel azok csak december 21-én érkeztek meg az egyetemre. Az egyetem vezetése alkalmat kívánt adni a város lakosságának, az érdeklődőknek, hogy megtekintsék az okleveleket, így az egyetem központi épületének PTE EL JÁK VIII b 16. d. 570/ PTE EL ETE VIII b. 21. d. 578/ , PTE EL JÁK VIII a 3. d dec. 21. IV. r. 13. pont 13 PTE EL JÁK VIII b 16. d. 205/
17 Schmelczer-Pohánka Éva tanácstermében december án (csütörtökön és pénteken), 9 12 és óra között bemutatták azokat.14 Nendtvich Andor díszdoktori oklevelét csak január 7-én vehette kézbe a polgármesteri hivatalban. Az egyetemi karok részéről Schaurek Ráfael (Jog- és Államtudományi Kar), (Halasy-) Nagy József (Bölcsészet-, Nyelv- és Történettudományi Kar) és Zechmeister László (Orvostudományi Kar) volt jelen. Az oklevelet diszbe öltözött pedellus szállította. Vasváry Ferenc rektor méltató beszédében foglalta össze a polgármester érdemeit, amelyekkel lehetővé tette, hogy Pécs városa befogadja a pozsonyi egyetemet. A polgármester meghatódottan vette át a kitüntetést.15 Képjegyzék 1. kép Ravasz II kép Pécsi Egyetemtörténeti Gyűjtemény Kalmár Lajos fotója 3. kép PTE ÁOK Orvostörténeti Múzeuma 4. kép Ravasz Függelék kép Pécsi Egyetemtörténeti Gyűjtemény 6. kép Pécsi Egyetemtörténeti Gyűjtemény 7. kép Pécsi Egyetemtörténeti Gyűjtemény eképek Rövidítések ETE Erzsébet Tudományegyetem BNyTK Bölcsészet-, Nyelv- és Történettudományi Kar JÁK Jog- és Államtudományi Kar OK Orvostudományi Kar Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar Pécsi Tudományegyetem Egyetemi Levéltár Pécsi Egyetemi Könyvtár Történeti Gyűjtemények Osztálya Egyetemtörténeti Gyűjtemény PTE ÁOK PTE EL PEK TGYO ETGY Dunántúl 1927a, Dunántúl 1927b, Dunántúl 1927c. Dunántúl
18 Nendtvich Andor díszdoktori kinevezése a pécsi Erzsébet Tudományegyetemen Források Dunántúl 1927a Dunántúl 1927b Dunántúl 1927c Dunántúl 1928 Fischer Ferenc dr. főispánt, Nendtvich Andor polgármestert és Kornfeld Móric báró felsőházi tagot december 11-én avatják a pécsi egyetem díszdoktoraivá. A pécsi egyetem tb. doktorainak díszoklevele. Dunántúl, december Megérkeztek a díszdoktori oklevelek. Dunántúl, december A pécsi egyetem tb. doktorainak díszoklevele. Dunántúl, december Ma adta át az egyetem a polgármester díszdoktori oklevelét. A pécsi egyetem tb. doktorainak díszoklevele. Dunántúl, január Irodalom Almanach 1930 Nagy 2010 Ravasz 1983 A Pécsi Magyar Királyi Erzsébet Tudományegyetem Almanachja az MCMXXIX MCMXXX. tanévre. Pécs, Nagy Imre Gábor: Nendtvich Andor In: Pécs Lexikon. II. kötet. Főszerk. Romváry Ferenc. Pécs, Ravasz János: A Pécsi Tudományegyetem ( ). [Gépirat] I VII. kötet. Függelék. Pécs,
Nendtvich Andor díszdoktori kinevezése a pécsi Erzsébet Tudományegyetemen
Per Aspera ad Astra I. évfolyam, 2014/1. szám Schmelczer-Pohánka Éva Nendtvich Andor díszdoktori kinevezése a pécsi Erzsébet Tudományegyetemen Nendtvich Andor életrajza 1 Nendtvich Andor (1. kép) 1867.
A Pécsi Tudományegyetem művelődés- és egyetemtörténeti közleményei. I. évfolyam, 2014/1. szám
Per Aspera ad Astra A Pécsi Tudományegyetem művelődés- és egyetemtörténeti közleményei I. évfolyam, 2014/1. szám Per Aspera ad Astra A Pécsi Tudományegyetem művelődés- és egyetemtörténeti közleményei Megjelenik
A Pécsi Tudományegyetem művelődés- és egyetemtörténeti közleményei. I. évfolyam, 2014/1. szám
Per Aspera ad Astra A Pécsi Tudományegyetem művelődés- és egyetemtörténeti közleményei I. évfolyam, 2014/1. szám Per Aspera ad Astra A Pécsi Tudományegyetem művelődés- és egyetemtörténeti közleményei Megjelenik
A Pécsi Tudományegyetem művelődés- és egyetemtörténeti közleményei. I. évfolyam, 2014/1. szám
Per Aspera ad Astra A Pécsi Tudományegyetem művelődés- és egyetemtörténeti közleményei I. évfolyam, 2014/1. szám Per Aspera ad Astra A Pécsi Tudományegyetem művelődés- és egyetemtörténeti közleményei Megjelenik
A Pécsi Tudományegyetem művelődés- és egyetemtörténeti közleményei. I. évfolyam, 2014/1. szám
Per Aspera ad Astra A Pécsi Tudományegyetem művelődés- és egyetemtörténeti közleményei I. évfolyam, 2014/1. szám Per Aspera ad Astra A Pécsi Tudományegyetem művelődés- és egyetemtörténeti közleményei Megjelenik
Pécsi Tudománye gyetem. prog ramfüzet
Pécsi Tudománye gyetem JUBILEUM prog ramfüzet Az Erzsébet Tudományegyetem alapításának 100. és Pécsre költözésének 90. évforulójára 2012 2013 Tisztelt Olvasó! A Pécsi Tudományegyetem történetében különleges
A Pécsi Tudományegyetem művelődés- és egyetemtörténeti közleményei. I. évfolyam, 2014/1. szám
Per Aspera ad Astra A Pécsi Tudományegyetem művelődés- és egyetemtörténeti közleményei I. évfolyam, 2014/1. szám Per Aspera ad Astra A Pécsi Tudományegyetem művelődés- és egyetemtörténeti közleményei Megjelenik
A Pécsi Tudományegyetem Levéltárának fond- és állagjegyzéke.
A Pécsi Tudományegyetem Levéltárának fond- és állagjegyzéke. VIII. Tanintézetek, intézmények 1. A Pozsonyi Magyar Királyi Erzsébet Tudományegyetem iratai (1837-) 1914-1923 (-1935), 5,48 ifm a. A Rektori
Új könyvtár virul itt, tele rendbe rakott tudománnyal. Fontos, hogy mindent nyitva találsz odabent. Tudomány és kutatás a Klimo Könyvtárban
Új könyvtár virul itt, tele rendbe rakott tudománnyal. Fontos, hogy mindent nyitva találsz odabent. Tudomány és kutatás a Klimo Könyvtárban Pécs, 2016 A Pécsi Egyetemi Könyvtár kiadványai 13. Új könyvtár
SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM INTÉZMÉNYI ÜNNEPEK ÉS MEGEMLÉKEZÉSEK RENDJE
SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM INTÉZMÉNYI ÜNNEPEK ÉS MEGEMLÉKEZÉSEK RENDJE Szeged, 2013. október 28. Intézményi ünnepek és megemlékezések rendje a Szegedi Tudományegyetemen 1 A Szegedi Tudományegyetem (továbbiakban:
A Pécsi Tudományegyetem művelődés- és egyetemtörténeti közleményei. I. évfolyam, 2014/2. szám
Per Aspera ad Astra A Pécsi Tudományegyetem művelődés- és egyetemtörténeti közleményei I. évfolyam, 2014/2. szám Per Aspera ad Astra A Pécsi Tudományegyetem művelődés- és egyetemtörténeti közleményei Megjelenik
II. FOGLALKOZTATÁSI KÖVETELMÉNYRENDSZER II/4. Az Egyetem által adományozható
II. FOGLALKOZTATÁSI KÖVETELMÉNYRENDSZER II/4. Az Egyetem által adományozható kitüntetések, címek és adományozásuk rendje Az Egyetemi Tanács 2004. október 25-i ülésén, 11.a/2004/05. számú határozatával
ERDÉLY MAGYAR EGYETEME 1944-1949
ERDÉLY MAGYAR EGYETEME 1944-1949 II. KÖTET Dokumentumok 1945-1949 A dokumentumokat válogatta, gondozta, szerkesztette Lázok János és Vincze Gábor CUSTOS & MENTOR MAROSVÁSÁRHELY 1998 TARTALOM ELŐSZÓ 9 BEVEZETŐ:
A kolozsvári egyetem tanárai és a sport
Killyéni András A kolozsvári egyetem tanárai és a sport Az első világháború előtti kolozsvári sportélet fejlődését kétségtelenül meghatározták az akkori sportvezetők: arisztokraták, köznemesek, később
A SEMMELWEIS EGYETEM SZABÁLYZATA AZ EGYETEMI KITÜNTETÉSEK ADOMÁNYOZÁSÁRÓL ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK
106/2010. (XI. 25.) szenátusi határozat A SEMMELWEIS EGYETEM SZABÁLYZATA AZ EGYETEMI KITÜNTETÉSEK ADOMÁNYOZÁSÁRÓL A Semmelweis Egyetem Szenátusa a Szervezeti és Működési Szabályzat 9. (6) bekezdés q) pontjában
Határozatok
1./ 11-12 (10. 18.) KT. számú határozat: Határozatok 2011-2012 A Kari Tanács titkos szavazással 26 igen, 0 nem, 1 tartózkodás mellett támogatta Dr. Polyák Gábor, míg 26 igen, 0 nem, 1 tartózkodás mellett
HONORIS CAUSA PRO SCIENTIA ARANYÉRMESEK
HONORIS CAUSA PRO SCIENTIA ARANYÉRMESEK 1989 2017 2017 Lovász László elnök Csépe Valéria kutatóprofesszor MTA Természettudományi Kutatóközpont Cziráki Szabina titkár Országos Tudományos Diákköri Tanács
Magyar Levéltárosok Egyesülete 2008. évi vándorgyűlése
Magyar Levéltárosok Egyesülete 2008. évi vándorgyűlése Zalaegerszeg 2008. augusztus 26-28. A vándorgyűlés támogatói: Oktatási és Kulturális Minisztérium Nemzeti Kulturális Alapprogram Zala Megyei Önkormányzat
A kötetben szereplő tanulmányok szerzői
A kötetben szereplő tanulmányok szerzői Dr. Barzó Tímea, egyetemi docens, Miskolci Egyetem, Államés Jogtudományi Kar, Polgári Jogi Tanszék, Miskolc Dr. Barta Judit, egyetemi docens, Miskolci Egyetem, Állam-
Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács szeptember 16-i ülésén meghozott határozatai. Határozatok tára:
Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács 2014. szeptember 16-i ülésén meghozott határozatai Határozatok tára: 35/2014. (IX.16.) KT. sz. határozat a Kari Tanács 2014/2015. tanév I. félév ülés- és
Az Erzsébet Tudományegyetem pozsonyi és pécsi időszakának relikviái a Pécsi Egyetemtörténeti Gyűjteményben
Per Aspera ad Astra I. évfolyam, 2014/1. szám Dezső Krisztina Az Erzsébet Tudományegyetem pozsonyi és pécsi időszakának relikviái a Pécsi Egyetemtörténeti Gyűjteményben A gyűjtemény létrejötte 2012-ben
JEGYZŐKÖNYV. Készült: a Magyar Lupus Egyesület közgyűlésén, 2007. május 29. napján, Budapest, Frankel Leó út 25-29 sz. (ORFI, Lukács Klub) alatt.
JEGYZŐKÖNYV Készült: a Magyar Lupus Egyesület közgyűlésén, 2007. május 29. napján, Budapest, Frankel Leó út 25-29 sz. (ORFI, Lukács Klub) alatt. Jelen vannak: az Egyesület tagjai a mellékelt jelenléti
Az Egyetemen kezdeményezô vezetô. Fôhatósági felterjesztési határidô és cím. A rektor, a dékán, illetve más munkáltatói joggal rendelkezô vezetô
Az oktatók, kutatók és más közalkalmazottak részére adományozható állami, kitüntetések adományozás elôkészítésének összefoglaló táblázata A kitüntetés megnevezése és pénzdíjazása Adományozó és évente adott
A Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kar Kari Tanácsának 2011-es határozatai
A Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kar Kari Tanácsának 2011-es határozatai 1/2011. sz.(2011.02.01.) KT határozat: A PTE Művészeti Kar Kari Tanácsa titkos szavazással 9 IGEN, 0 NEM szavazattal, 0 TARTÓZKODÁS
A közoktatási ügyet a nemzet legfontosabb ügyének tekintem
MEGHÍVÓ A VERITAS Történetkutató Intézet, az MTA Pécsi Akadémiai Bizottság Neveléstörténeti Munkabizottsága és a Magyar Történelmi Társulat tisztelettel meghívja A közoktatási ügyet a nemzet legfontosabb
Téglás Városi Önkormányzat 10/2002. (V. 30.) TÖ. számú rendelete az önkormányzat által adományozható címekről és kitüntetésekről
Téglás Városi Önkormányzat 10/2002. (V. 30.) TÖ. számú rendelete az önkormányzat által adományozható címekről és kitüntetésekről A 10/2012. (IV. 26.) önkormányzati rendelet módosításával (*) egységes szerkezetbe
KITÜNTETÉSEK ÉS DÍJAK ADOMÁNYOZÁSÁNAK ÜGYRENDJE
SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM GYÓGYSZERÉSZTUDOMÁNYI KAR KITÜNTETÉSEK ÉS DÍJAK ADOMÁNYOZÁSÁNAK ÜGYRENDJE A Szegedi Tudományegyetem Gyógyszerésztudományi Kar Kari Tanácsa az alábbi kari kitüntetéseket alapítja
Határozatok
1/ 14-15 (10. 07.) KT. számú határozat: Határozatok 2014-2015 egyhangúlag elfogadta a Kar Jogtörténeti Tanszékének beszámolóját. 2/ 14-15 (10. 07.) KT. számú határozat: egyhangúlag, az ülésen elfogadott
IV MOLNÁR ISTVÁN LEVELEZÉSE
IV. 423. MOLNÁR ISTVÁN LEVELEZÉSE 1907-1949 2 Doboz 0.30 ifm. Összesen: 0.30 ifm. Raktári hely: Somogy Megyei Levéltár 7400 Kaposvár, Rippl-Rónai tér 1. 1. emelet, L-M terem. Tárgy: Dr. Molnár István Somogy
100. szám május 26. Tartalom
Egyetemi Értesítő A Szegedi Tudományegyetem hivatalos és információs lapja 100. szám 2015. május 26. Tartalom NAPIRENDI PONTOK A Szegedi Tudományegyetem Szenátusának 2015. év április hó 27. napján tartott
2017. október 5. Konferencia helyszíne: Korona Hotel (4400 Nyíregyháza, Dózsa György út 1.) 11.00 13.00 Érkezés, regisztráció, szállás elfoglalása 12.30 14.00 Ebéd 14.00 15.00 A Vándorgyűlés megnyitója
A Pécsi Tudományegyetem. Szervezeti és Működési Szabályzatának 16. számú melléklete
A Pécsi Tudományegyetem Szervezeti és Működési Szabályzatának 16. számú melléklete Szabályzat az egyetemi kitüntetések és díszoklevelek alapításáról, adományozásáról Pécs 2006. 2018. február 08. napjától
A Pécsi Tudományegyetem. Szervezeti és Működési Szabályzatának 16. számú melléklete
A Pécsi Tudományegyetem Szervezeti és Működési Szabályzatának 16. számú melléklete Szabályzat az egyetemi kitüntetések és díszoklevelek alapításáról, adományozásáról Pécs 2006. 2017. május 25. napjától
Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács szeptember 25-én tartott rendes ülésén meghozott határozatai Határozatok tára:
Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács 2018. szeptember 25-én tartott rendes ülésén meghozott határozatai Határozatok tára: 42/2018. (IX.25.) KT. sz. határozat a Kari Tanács 2018/2019. tanév I.
A Pécsi Tudományegyetem. Szervezeti és Működési Szabályzatának 16. számú melléklete
A Pécsi Tudományegyetem Szervezeti és Működési Szabályzatának 16. számú melléklete Szabályzat az egyetemi kitüntetések és díszoklevelek alapításáról, adományozásáról Pécs 2019. Hatályos 2019. április 25.
A PTE EGYETEMI LEVÉLTÁR
A PTE EGYETEMI LEVÉLTÁR 2011. évi munkabeszámolója I. Az intézmény általános helyzete 2004. január 1-én jött létre a Pécsi Tudományegyetem (PTE) Központi Levéltára a PTE Központi Könyvtár szervezeti egységeként.
1 Módosította a 15/2012. Gárdonyi önkormányzat rendelet
Gárdony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 4/1991. (II. 12.) a városi címer és zászló használatáról, valamint a díszpolgári intézményről 1 (az időközbeni módosításokkal egységes szerkezetben) I.
Az ÓBUDAI EGYETEM SZABÁLYZATA az ÁLLAMI és EGYETEMI ÜNNEPEK, MEGEMLÉKEZÉSEK RENDJÉRŐL
3. verzió Az Óbudai Egyetem Szervezeti és Működési Szabályzata 1. melléklet Szervezeti és Működési Rend 33. függelék Az ÓBUDAI EGYETEM SZABÁLYZATA az ÁLLAMI és EGYETEMI ÜNNEPEK, MEGEMLÉKEZÉSEK RENDJÉRŐL
SZTE Hírlevél 2005/6 (2005 December 26, Monday) -
SZTE Hírlevél 2005/6 (2005 December 26, Monday) - Szent- Györgyi Albert Orvos-és Gyógygyszerésztudományi Centrum márciusi Hírlevele Címszavakban: személyi döntések, minõségbiztosítás elsõként, Gyermekklinika-fejlesztés,
A Kari Tanács Dr. Horváth Sándor főiskolai tanári kinevezését támogatja. (8 igen, 0 nem és 1 tartózkodás)
2009 2009. JANUÁR 7. BGK-KT/ XLVIII / 1 /2009 A Dr. Horváth Sándor által beadott főiskolai tanári pályázatot a kari Bíráló Bizottság mindenben megfelelőnek találta és támogatja a pályázat elfogadását.
A Pécsi Tudományegyetem művelődés- és egyetemtörténeti közleményei. I. évfolyam, 2014/1. szám
Per Aspera ad Astra A Pécsi Tudományegyetem művelődés- és egyetemtörténeti közleményei I. évfolyam, 2014/1. szám Per Aspera ad Astra A Pécsi Tudományegyetem művelődés- és egyetemtörténeti közleményei Megjelenik
A PTE EGYETEMI LEVÉLTÁR évi munkabeszámolója
A PTE EGYETEMI LEVÉLTÁR 2012. évi munkabeszámolója I. Az intézmény általános helyzete 2004. január 1-én jött létre a Pécsi Tudományegyetem (PTE) Központi Levéltára a PTE Központi Könyvtár szervezeti egységeként.
K i v o n a t a Bocskaikerti Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 2003. augusztus 26- án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből.
K i v o n a t a Bocskaikerti Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 2003. augusztus 26- án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből. A Bocskaikerti Községi Önkormányzat Képviselőtestület 17/ 2003. (IX.
Beszámoló a debreceni Magyar Finn Baráti Kör 2009. évi tevékenységéről
Beszámoló a debreceni Magyar Finn Baráti Kör 2009. évi tevékenységéről A Kör programjai: Január 21. Vezetőségi ülés. Tájékoztató a debreceni tiszteletbeli konzulátus alapításáról. Személyi javaslatok a
A PTE EGYETEMI LEVÉLTÁR évi munkabeszámolója
A PTE EGYETEMI LEVÉLTÁR 2015. évi munkabeszámolója I. Az intézmény általános helyzete 2004. január 1-én jött létre a Pécsi Tudományegyetem (PTE) Központi Levéltára a PTE Központi Könyvtár szervezeti egységeként.
A felsőoktatási intézmények. Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar Vitéz János Tanárképző Központ
A felsőoktatási intézmények KAZINCZY FERENC SZÉP MAGYAR BESZÉD VERSENYÉNEK 44. országos döntője scientia et f idelitate Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar Vitéz János
ADOMÁNYOZHATÓ KITÜNTETÉSEK, KITÜNTETŐ CÍMEK, DÍJAK ALAPÍTÁSÁNAK és ADOMÁNYOZÁSÁNAK SZABÁLYZATA
A Óbudai Egyetem Ideiglenes Szervezeti és Működési Szabályzata 2. melléklet Foglalkoztatási Követelményrendszer 5. függelék 34. verzió ADOMÁNYOZHATÓ KITÜNTETÉSEK, KITÜNTETŐ CÍMEK, DÍJAK ALAPÍTÁSÁNAK és
Jogászképzés Pécsett a 20. században
Jogászképzés Pécsett a 20. században Dr. Schmelczer-Pohánka Éva osztályvezető, főkönyvtáros Pécsi Egyetemi Könyvtár Történeti Gyűjtemények Osztálya Történelmi előzmények A középkori pécsi egyetem (1367)
II.3. Egyetemi kitüntetések, címek adományozásának rendje
SZMSZ II. KÖTETE FOGLALKOZTATÁSI KÖVETELMÉNYRENDSZER II.3. Egyetemi kitüntetések, címek adományozásának rendje Az Egyetemi Tanács 2004. október 25-i ülésén, 11.a/2004/05. számú határozatával elfogadta
Enying Város Önkormányzata Képviselő-testületének./2016. (IX..) önkormányzati rendelete Enying Város kitüntetéseinek és elismeréseinek adományozásáról
Enying Város Önkormányzata Képviselő-testületének./2016. (IX..) önkormányzati rendelete Enying Város kitüntetéseinek és elismeréseinek adományozásáról Enying Város Önkormányzatának Képviselő-testülete
1/2003 sz. Határozat. A Fogorvostudományi Kar Kari Tanácsának március 14-i ülésén. A Kari Tanács Dr. Tulassay Tivadar egyetemi tanár
1/2003 sz. Határozat A Fogorvostudományi Kar Kari Tanácsának 2003. március 14-i ülésén A Kari Tanács Dr. Tulassay Tivadar egyetemi tanár rektori megbízásra érkezett pályázatát egyhangúlag támogatja. Budapest,
Z Á H O N Y VÁROS. Önkormányzati Képviselő-testületének 12/2004. /III.1./ ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE
Z Á H O N Y VÁROS Önkormányzati Képviselő-testületének 12/2004. /III.1./ ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE Az önkormányzat által adományozható elismerő címek alapításáról és adományozásának rendjéről EGYSÉGES SZERKEZETBEN
Mellékelten küldjük a Magyar Szociológiai Társaság Kárpát-medencei Társadalomtudományi Szakosztálya 2010-2012-ben végzett munkájáról szóló beszámolót.
Magyar Szociológiai Társaság 1014 Budapest, Országház u. 30. Paksi Veronika titkár részére Tárgy: szakosztályi beszámoló Tisztelt Titkár Asszony! Mellékelten küldjük a Magyar Szociológiai Társaság Kárpát-medencei
Bemutatkozik a SZIE KDKL Levéltára
Bemutatkozik a SZIE KDKL Levéltára A Magyar Hidrológiai Társaság XXXI. Országos Vándorgyűlése Gödöllő, 2013. július 3. Kissné Bognár Krisztina főlevéltáros, levéltárvezető Szent István Egyetem Kosáry Domokos
Egy iparista életútja Az iskolapadtól a Magyar Tudományos Akadémiáig DR. SZTIPANOVITS JÁNOS
Egy iparista életútja Az iskolapadtól a Magyar Tudományos Akadémiáig DR. SZTIPANOVITS JÁNOS 1946-ban született Pécsett egy iparos család egyetlen gyermekeként. 1960-ban jelentkezett a Zipernowski Károly
GÖLLE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ- TESTÜLETÉNEK 6/2007. (VIII. 3.) sz. rendelete. a díszpolgári cím adományozásáról
GÖLLE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ- TESTÜLETÉNEK 6/2007. (VIII. 3.) sz. rendelete a díszpolgári cím adományozásáról Gölle Község Önkormányzatának Képviselőtestülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990.
2018 SZEPTEMBER MEGHÍVÓ MAGYAR TEHETSÉGGONDOZÓ TÁRSASÁG 29. ORSZÁGOS TEHETSÉGGONDOZÓ KONFERENCIÁJA
MEGHÍVÓ MAGYAR TEHETSÉGGONDOZÓ TÁRSASÁG 29. ORSZÁGOS TEHETSÉGGONDOZÓ KONFERENCIÁJA 2018 SZEPTEMBER 21-22. EURÓPA 2000 KÖZÉPISKOLA 1143 BUDAPEST GIZELLA ÚT 42-44. Jelentkezési határidő: 2018 SZEPTEMBER
Kutató, Tudományos munkatárs (MTA TK KI)
Kállai Ernő Kutató, Tudományos munkatárs (MTA TK KI) Osztály: Romakutatások Osztálya Tudományos cím vagy fokozat: PhD E-mail: kallai.erno@tk.mta.hu Telefonszám: +36-1 224-6700 / 5224 Épület: T (Emelet,
Munkácsy emlékezete Csabán
Munkácsy emlékezete Csabán 2014. március 4. Békéscsaba, Fő tér (Fiume szálloda) 1906-ban. Képeslap fekete-fehér fotója. Levéltári jelzet: XV.9./177. Őrzés helye: Munkácsy Mihály Múzeum, 17 849 Békéscsaba,
TANÉVNYITÓ 2014. Nagy József
TANÉVNYITÓ 2014 Nagy József PROGRAM M E G H Í V Ó HIMNUSZ A NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM SZENÁTUSA ÉS AZ ERDŐMÉRNÖKI KAR TANÁCSA PROF. DR. FARAGÓ SÁNDOR REKTOR TANÉVNYITÓ ÜNNEPI BESZÉDE PROF. DR. LAKATOS
Semmelweis szobor avatása az Állami Szívkórházban
Semmelweis szobor avatása az Állami Szívkórházban 2016.06.30 2016. június 30-án szobrot avattak Semmelweis Ignác tiszteletére a balatonfüredi Állami Szívkórházban. A rendezvényen Prof. Dr. Veress Gábor
MAGYARORSZÁG LEVÉLTÁRAI. Szerkesztette: BLAZOVICH LÁSZLÓ MÜLLER VERONIKA
MAGYARORSZÁG LEVÉLTÁRAI Szerkesztette: BLAZOVICH LÁSZLÓ MÜLLER VERONIKA Budapest - Szeged 1996 TARTALOM TARTALOM 5 Bevezető (Blazovich László Müller Veronika) 9 KÖZLEVÉLTÁRAK 27 ÁLTALÁNOS LEVÉLTÁRAK 27
A Pécsi Tudományegyetem. Szervezeti és Működési Szabályzatának 16 számú melléklete
A Pécsi Tudományegyetem Szervezeti és Működési Szabályzatának 16 számú melléklete Szabályzat az egyetemi kitüntetések és díszoklevelek alapításáról, adományozásáról Pécs 2006. 2013. október 1. napjától
A Pécsi Tudományegyetem. Szervezeti és Működési Szabályzatának 16 számú melléklete
A Pécsi Tudományegyetem Szervezeti és Működési Szabályzatának 16 számú melléklete Szabályzat az egyetemi kitüntetések és díszoklevelek alapításáról, adományozásáról Pécs 2006. 2017. március 23. napjától
A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti vendégeit alapításának 19. évfordulója alkalmából
A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti vendégeit alapításának 19. évfordulója alkalmából 2017-ben választott témánk a Háziipari Szövetkezet nádudvari részlege kiállításon és egy
Szakmai beszámoló a Gergő család hegytékának megvásárlásáról
Szakmai beszámoló a Gergő család hegytékának megvásárlásáról A Körmendi Kulturális Központ, Múzeum és Könyvtár pályázatot (3509/01184) nyújtott be az NKA Közgyűjtemények Kollégiumához a körmendi Gergő
SZÜLÉSZETI ÉS NŐGYÓGYÁSZATI OSZTÁLYVEZETŐK KIBŐVÍTETT BARÁTI TALÁLKOZÓJA
SZÉKESFEHÉRVÁR 2011. JÚNIUS 2-3 SZÜLÉSZETI ÉS NŐGYÓGYÁSZATI OSZTÁLYVEZETŐK KIBŐVÍTETT BARÁTI TALÁLKOZÓJA SZÉKESFEHÉRVÁR HOTEL MAGYAR KIRÁLY TÁMOGATÓK ASTELLAS PHARMA KFT. BAYER HUNGÁRIA KFT. ELISSO KFT.
A Pécsi Tudományegyetem művelődés- és egyetemtörténeti közleményei. I. évfolyam, 2014/1. szám
Per Aspera ad Astra A Pécsi Tudományegyetem művelődés- és egyetemtörténeti közleményei I. évfolyam, 2014/1. szám Per Aspera ad Astra A Pécsi Tudományegyetem művelődés- és egyetemtörténeti közleményei Megjelenik
Egységes szerkezetbe foglalva. I. fejezet. A díszpolgári és tiszteletbeli polgár cím 1.
BÉKÉSSZENTANDRÁS NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 20/2002.(XI.19.) számú rendeletével módosított 15/2001.(X.29.) számú rendelete a díszpolgári, tiszteletbeli polgár kitüntető cím és egyes
17.00 Klimo Könyvtár és a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola Könyvtárának megtekintése
Az itt olvasható összeállítással (a rendezvény programjával, az előadások prezentációival és egy fotógalériával) szeretnénk bemutatni a rendezvény eseményeit. (Fotók: Balogh Ferenc és Boda Miklós ) 1.
A Semmelweis Egyetem Levéltára fond- és állagjegyzéke
Irodalom: A Semmelweis Egyetem Levéltára fond- és állagjegyzéke - Szögi László: A Semmelweis Orvostudományi Egyetem Levéltára 1770-1970. Repertórium. Budapest, 1982. - Molnár László Szögi László: A Semmelweis
A PTE EGYETEMI LEVÉLTÁR évi munkabeszámolója
A PTE EGYETEMI LEVÉLTÁR 2017. évi munkabeszámolója I. Az intézmény általános helyzete 2004. január 1-én jött létre a Pécsi Tudományegyetem (PTE) Központi Levéltára a PTE Központi Könyvtár szervezeti egységeként.
A kötetben szereplő tanulmányok szerzői
A kötetben szereplő tanulmányok szerzői Bálint István, nyugalmazott újságíró, Magyar Szó, publicista, Belovai József, nyugalmazott történelemtanár, Szeged,, Nagybecskerek Beretka Katinka, okleveles jogász,
TARANY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT. Képviselő-testületének. 5 /1999.(V.27.) kt.sz. r e n d e l e t e
TARANY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT Képviselő-testületének 5 /1999.(V.27.) kt.sz. r e n d e l e t e Tarany Községi Önkormányzat Képviselő-testülete által alapított kitüntető címről, díjról és oklevélről és adományozások
1. Értelmező rendelkezések
Pápa Város Önkormányzata Képviselőtestületének 17/2016. (IX.23.) önkormányzati rendelete a Pro Publico díj és Pápa Város Tiszteletbeli Követe cím alapításáról és adományozásának rendjéről (egységes szerkezetben)
ÁLLAM-ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR KARI BIZOTTSÁGOK (KARI TANÁCS )
1. Kari Felvételi Bizottság ÁLLAM-ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR KARI BIZOTTSÁGOK (KARI TANÁCS 2018.09.26.) szavazati joggal rendelkező tanácskozási jogú tag kari HÖK Kántor Kinga kari HÖK képviselő Prof. Dr. Sáry
XII. Háziorvos Napok
IX. ORSZÁGOS HÁZIORVOS NAPOK XII. Háziorvos Napok 20 ÉVES A CSALÁDORVOSKÉPZÉS A PÉCSI EGYETEMEN PROGRAM Pécs, 2013. október 10 12. XII. HÁZIORVOS NAPOK 2013. október 10. (csütörtök) Helyszín: PTE ÁOK
Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács szeptember 22-i ülésén meghozott határozatai
Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács 2009. szeptember 22-i ülésén meghozott határozatai Határozatok tára: 30/2009. (IX.22.) KT. sz. határozat a 2009/2010. tanév I. félév ülés- és munkatervének
Descendants of Urbanus Benedek
Descendants of Urbanus Benedek 1 1 Urbanus Benedek 1430 -... 2 Name Benedek... 3 János Benedek... 3 Péter Benedekfi... 2 Antal Benedek... 3 Balázs Benedek... 4 János Benedek... 5 Balázs Benedek... 6 Mihaly
NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM
Hatály: 2012. II. 17 2012. VIII. 30. NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM AZ EGYETEM ÁLTAL ADOMÁNYOZHATÓ CÍMEK, KITÜNTETÉSEK, ÉS ADOMÁNYOZÁSUK RENDJE 2012. 2 TARTALOMJEGYZÉK TARTALOMJEGYZÉK... 2 I. FEJEZET...
PTE MIK Vezetői Értekezlet PTE MIK Kari Tanács
PTE MIK SZMSZ. 5. sz. melléklet Pécsi Tudományegyetem Műszaki és Informatikai Kar Kitüntetési Szabályzata Véleményezte: Jóváhagyta: PTE MIK Vezetői Értekezlet 2019.04.09. PTE MIK Kari Tanács 2019.04.16.
XI. ORSZÁGOS TEXTILES KONFERENCIA BÉKÉSCSABA 2008. MÁRCIUS 7-9.
XI. ORSZÁGOS TEXTILES KONFERENCIA BÉKÉSCSABA 2008. MÁRCIUS 7-9. A KONFERENCIA ÉS A PÁLYÁZATOK MEGHIRDETÔI: Békés Megyei Népmûvészeti Egyesület Hagyományok Háza Népmûvészeti Egyesületek Szövetsége A konferencia
Balatonrendes Község Képviselő-testület 9/2010. (VIII.03.) r e n d e l e t e. Egyes kitüntetések alapításáról és adományozás rendjéről
Balatonrendes Község Képviselő-testület 9/2010. (VIII.03.) r e n d e l e t e Egyes kitüntetések alapításáról és adományozás rendjéről A település önkormányzata a település gazdasági gyarapodását, továbbfejlődését,
A kolozsvári Ferencz József Tudományegyetem Orvosi Karának tanszékvezetői
A MAGYAR TUDOMÁNYTÖRTÉNETI INTÉZET TUDOMÁNYOS KÖZLEMÉNYEI 92. Gazda István A kolozsvári Ferencz József Tudományegyetem Orvosi Karának tanszékvezetői 1872 1919, 1940 1944 Könyvfejezet Százhuszonöt éve nyílt
13/2000. (VI.16.) rendelete. Berhida Önkormányzat által alapított kitüntetõ címekrõl, díjakról
BERHIDA VÁROS 1 ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELÕ-TESTÜLETÉNEK 13/2000. (VI.16.) rendelete Berhida Önkormányzat által alapított kitüntetõ címekrõl, díjakról Berhida Város Önkormányzata Képviselõ-testülete a módosított
SZENT ISTVÁN EGYETEM Gödöllő SZENT ISTVÁN EGYETEM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA. 8. számú melléklete
SZENT ISTVÁN EGYETEM Gödöllő SZENT ISTVÁN EGYETEM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA 8. számú melléklete AZ EGYETEMI CÍMEK, AZ ÁLLAMI KITÜNTETÉSEK ADOMÁNYOZÁSÁNAK, ILLETVE AZ EZEKRE VALÓ JAVASLATTÉTELNEK
MEGHÍVÓ Június 29. Scleroderma Világnap
Június 29. PÉCS PTE KK Reumatológiai és Immunológiai Klinika (Pécs, Akác u. 1.) A rendezvény fővédnöke: Prof. Dr. Czirják László 9.00-10.00 Regisztráció, reggeli falatkák, üdítő, kávé 10.00-10.10 Megnyitó
Kunszentmiklós Város Önkormányzat Képviselő-testületének 19/2012. (V. 17.) önkormányzati rendelete az elismerő címek adományozásáról
1 Kunszentmiklós Város Önkormányzat Képviselő-testületének 19/2012. (V. 17.) önkormányzati rendelete az elismerő címek adományozásáról Kihirdetve: 2012. május 17. Kifüggesztve: 2012. május 17 2012. május
MAGYARORSZÁG KÖZTÁRSASÁGI ELNÖKE. ÁLLAMI ÜNNEPÜNK augusztus 20-a alkalmából A MAGYAR ÉRDEMREND LOVAGKERESZT (POLGÁRI TAGOZATÁVAL)
MAGYARORSZÁG KÖZTÁRSASÁGI ELNÖKE beosztásában végzett kiemelkedő munkája elismeréseként, a honvédelmi miniszter előterjesztésére ÁLLAMI ÜNNEPÜNK 2013. augusztus 20-a alkalmából KITÜNTETI A MAGYAR ÉRDEMREND
M E G H Í V Ó MAGYARORSZÁG KORMÁNYA
M E G H Í V Ó MAGYARORSZÁG KORMÁNYA TISZTELETTEL MEGHÍVJA ÖNT SZÉCHENYI ISTVÁN SZÜLETÉSÉNEK 225. ÉVFORDULÓJA ALKALMÁBÓL TARTANDÓ ÜNNEPSÉGSOROZATRA IDŐPONT: 2016. SZEPTEMBER 21. HELYSZÍN: NAGYCENK A SZÉCHENYI-EMLÉKBIZOTTSÁG
Nádudvar Város Önkormányzat Képviselő-testülete 26/2014. (XI.28.) önkormányzati rendelete
Nádudvar Város Önkormányzat Képviselő-testülete 26/2014. (XI.28.) önkormányzati rendelete A díszpolgári címről és a városi önkormányzati elismerő címről, kitüntetésekről és díjakról Nádudvar Város Önkormányzat
Mezőtúr Város Önkormányzata. Képviselő-testületének 25/2011.(XII.09.) önkormányzati rendelete
Mezőtúr Város Önkormányzata Képviselő-testületének 25/2011.(XII.09.) önkormányzati rendelete Mezőtúr város címeréről, zászlajáról, a polgármesteri jelvényről és a város pecsétjéről Mezőtúr Város Képviselő-testülete
Határozatok
1./ 08-09 (09. 16.) KT. számú határozat: Határozatok 2008-2009 A Kari Tanács titkos szavazással 28 igen, 0 nem, 1 tartózkodás mellett a pályázat elbírálására létrehozott bizottság véleményezése alapján,
Budakeszi Város Önkormányzat Képviselő-testületének 37/1995. (XI. 2.) számú rendelete
Budakeszi Város Önkormányzat Képviselő-testületének 37/1995. (XI. 2.) számú rendelete a Díszpolgári cím, a Budakesziért Emlékérem, a Budakeszi Oktatásügyért Díj, valamint a Budakeszi Egészségügyért Díj
ADOMÁNYOZHATÓ KITÜNTETÉSEK, KITÜNTETŐ CÍMEK, DÍJAK ALAPÍTÁSÁNAK és ADOMÁNYOZÁSÁNAK SZABÁLYZATA
10. verzió A Óbudai Egyetem Szervezeti és Működési Szabályzata 2. melléklet Foglalkoztatási Követelményrendszer 5. függelék ADOMÁNYOZHATÓ KITÜNTETÉSEK, KITÜNTETŐ CÍMEK, DÍJAK ALAPÍTÁSÁNAK és ADOMÁNYOZÁSÁNAK
34 év után újra a Comenius Karon az OTDK
1. nap (2015. 04. 08.) 34 év után újra a Comenius Karon az OTDK 2015. április 8-án megkezdődött a XXXII. Országos Tudományos Diákköri Konferencia 14. szekciójának háromnapos ülése. Az esemény főszereplői
Pécel Város Önkormányzat Képviselő-testületének 11/2015. (III. 31.) önkormányzati rendelete a városi kitüntetések alapításáról és adományozásáról
Pécel Város Önkormányzat Képviselő-testületének 11/2015. (III. 31.) önkormányzati rendelete a városi kitüntetések alapításáról és adományozásáról Pécel Város Önkormányzat Képviselő-testülete a Magyarország
Javaslat a Csefkó György tanterem és emléktáblája települési értéktárba történő felvételéhez
1 Javaslat a Csefkó György tanterem és emléktáblája települési értéktárba történő felvételéhez Készítette: Ádámné Farkas Beáta (név). (aláírás) Pusztaszabolcs, 2014. május 10. (település, dátum) (P. H.)
Országos művészeti versenyek 1-3. helyezései ( ) - forrás: OH
Országos művészeti versenyek 1-3. helyezései (2006-2014) - forrás: OH 1. Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola 230 2. Nyíregyházi Művészeti Szakközépiskola 83 3. Pécsi Művészeti Gimnázium és Szakközépiskola
Kulturális Javak Bizottsága 2011. október 3-i ülés
Kulturális Javak Bizottsága 2011. október 3-i ülés Az ülés napirendje 1. Ligeti Antal (Nagykároly, 1823 Budapest, 1890): Az ifjú Mukácsy Mihály portréja [papír, ceruza, 450x610 mm, jelezve jobbra lent: