A XIV. Debreceni Doktorandusz Konferencia

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A XIV. Debreceni Doktorandusz Konferencia"

Átírás

1 A XIV. Debreceni Doktorandusz Konferencia programja Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar június 2. péntek C/I. előadó Köszöntők Prof. Dr. Szabadfalvi József egyetemi tanár, DE Marton Géza DI vezető köszöntője Dr. habil. Szikora Veronika egyetemi docens, dékán (DE ÁJK) Plenáris megnyitó előadás Prof. Dr. Trócsányi László igazságügyi miniszter, egyetemi tanár (SZTE ÁJK): A közigazgatási bíráskodás aktualitásai címmel Szekcióülések (megjelölt helyen) Kávészünet javasolt időpontja (szekciónként eltérhet a kávészünet pontos időpontja, amelyet a szekcióelnökség határoz meg) Szekcióülések

2 Agrárjogi, Környezetjogi és Nemzetközi Közjogi szekció (C/206. terem) Prof. Dr. Fodor László egyetemi tanár (DE ÁJK) Dr. Kecskés Gábor egyetemi docens (SZE DFK) em. Prof. Dr. Prugberger Tamás egyetemi tanár (DE ÁJK, ME ÁJK) Szekciótitkár: Pándi Gergő joghallgató Dr. Bujdos Ágnes (DE Marton Géza DI): Vízszennyezés és vízvédelem Tiszaújvárosban az önkormányzat szemével Kutatási téma: A horgászat és a vízi élővilág-védelem szabályozása Témavezető: Prof. Dr. Fodor László egyetemi tanár Dr. Béres Nóra (ME Deák Ferenc DI): A komplementaritás elvének érvényesülése a BT által az ICC elé utalt helyzetek vonatkozásában Kutatási téma: A Nemzetközi Büntetőbíróság és az ENSZ Biztonsági Tanácsának kapcsolata Témavezető: Dr. Kirs Eszter egyetemi docens Dr. Kocsis Bianka Enikő (ME Deák Ferenc DI): Engedélyezési kérdések a Paksi Atomerőmű bővítése kapcsán Kutatási téma: A Paksi Atomerőmű bővítésével kapcsolatos jogi kérdések Témavezető: Dr. habil. Szilágyi János Ede egyetemi docens Dr. Kémeri Zsófia Eszter (DE Marton Géza DI): A strasbourgi bíróság ítéleteinek hatása a magyar és német jogrendszerre Kutatási téma: Bioetikai kérdések az Európa Tanács intézményeinek gyakorlatában Témavezető: Dr. habil. Szemesi Sándor egyetemi docens Dr. Kovácsné dr. Becánics Adrienn (DE Marton Géza DI): A konzuli védelem magyar szabályozása a 2015/637/EU tanácsi irányelv átültetését követően Kutatási téma: A konzuli segítségnyújtás intézménye az Európai Unióban és Magyarországon, különös tekintettel a magyar állampolgárok számára nyújtható konzuli védelemre Témavezető: Dr. habil. Szemesi Sándor egyetemi docens

3 Dr. Liptai Noémi (DE Marton Géza DI): Vízszennyezés és vízvédelem Tiszaújvárosban az önkormányzat szemével Kutatási téma: A horgászat és a vízi élővilág-védelem szabályozása Témavezető: Prof. Dr. Fodor László egyetemi tanár Dr. Takács Nikolett (ME Deák Ferenc DI): Gondolatok a menekültügyi őrizetről Kutatási téma: Menekültügy és emberi jogok, különös tekintettel a kísérő nélküli kiskorúakat érintő problémákról Témavezető: Dr. Kirs Eszter egyetemi docens

4 Büntetőjogi és Büntető Eljárásjogi Szekció (C/14. terem) Dr. Gula József egyetemi docens (ME ÁJK) Dr. Madai Sándor egyetemi docens (DE ÁJK) Dr. Szabó Krisztián egyetemi docens (DE ÁJK) Szekciótitkár: Petercsák Enikő joghallgató Bicskei Hedwig (DE Marton Géza DI): The Rights of Children in Detention According to Article 5 of the European Convention on Human Rights Kutatási téma: Az előzetes fogvatartás intézménye a magyar és a román büntető eljárásjogban Témavezető: Dr. Szabó Krisztián egyetemi docens Dr. Dobi Anita (DE Marton Géza DI): A kézírásvizsgálat megjelenése a büntetőeljárásban Kutatási téma: Kézírásvizsgálat a büntetőeljárásban Témavezető: Dr. habil. Elek Balázs egyetemi docens Dr. Fejesné dr. Varga Zita (DE Marton Géza DI): Az ügyész szerepe a perújítási eljárásban Kutatási téma: A perújítási eljárás elméleti és gyakorlati kérdései a büntetőeljárásban Témavezető: Dr. habil. Elek Balázs egyetemi docens Dr. Gócza Ágnes (DE Marton Géza DI): A pénzbüntetésről Kutatási téma: A büntetési rendszer változásai és lehetséges fejlődési irányai a magyar anyagi büntetőjogban Témavezető: Dr. Madai Sándor egyetemi docens Huang Gui (DE Marton Géza DI): On the Reasons for Upgrading Life Imprisonment to the Maximum Punishment in the Recent Two Amendment to the Criminal Law in China Kutatási téma/area of research: On Life Imprisonment as the Alternative Punishment to the Death Penalty in China Témavezető/Supervisor: Dr. Madai Sándor egyetemi docens Dr. Idzig Izabella (SZE Állam- és Jogtudományi DI): A skizofrénia és az élet elleni bűncselekmények Kutatási téma: A kóros elmeállapot megítélése a bírói gyakorlatban Témavezető: Dr. Németh Imre egyetemi docens Dr. Lencse Balázs József (DE Marton Géza DI): A büntető igazságszolgáltatás és a gyermekek közötti barátság aktuális kérdéseiről Kutatási téma: A tizennegyedik életévét be nem töltött sértett helyzete a büntetőeljárásban Témavezető: Dr. habil. Elek Balázs egyetemi docens

5 Európa-jogi és Alkotmányjogi Szekció (C/114. terem) Dr. habil. Angyal Zoltán egyetemi docens (ME ÁJK) Dr. habil. Balogh Judit egyetemi docens (DE ÁJK) Dr. Fazekas Flóra adjunktus (DE ÁJK) Prof. Dr. Várnay Ernő egyetemi tanár (DE ÁJK) Szekciótitkár: Kiss Gergely joghallgató Bogárdi Brigitta (SZTE Állam- és Jogtudományi DI): Uniós kisebbségvédelem Kutatási téma: Kisebbségi jogok a nemzetközi jogban Témavezető: Prof. Dr. Blutman László egyetemi tanár Dr. Farkas Henrietta Regina (DE Marton Géza DI): A szoftverek jogi védelmének alapjogi háttere és annak korlátai Kutatási téma: A szoftverek kereskedelmének jogi kérdései az Európai Unióban Témavezető: Prof. Dr. Várnay Ernő egyetemi tanár Daniel Haitas (DE Marton Géza DI): The 2016 Dutch Referendum on the EU-Ukraine Association Agreement Kutatási téma/area of research: Ukraine-European Union Relations in the context of EU External Relations Law and Policy Témavezető/Supervisor: Dr. Bartha Ildikó egyetemi docens Dr. Klemm Dávid (ME Deák Ferenc DI): A 27-ek Európai Uniójának lehetséges jövőképei Fehér Könyv Európa jövőjéről Kutatási téma: Európai föderáció és állami szuverenitás Témavezető: Prof. Dr. Paulovics Anita egyetemi tanár Dr. Szilágyi Dániel (DE Marton Géza DI): Szabad mozgás és egyenlő bánásmód: a más tagállamokból és harmadik országokból érkező hallgatók helyzete Kutatási téma: Az Európai Unió oktatáspolitikai eszközei a sérülékeny csoportok védelmében Témavezető: Dr. Bartha Ildikó egyetemi docens Lorik Pustina (SZTE Állam- és Jogtudományi DI): Limits of Europeanization of the Rule of Law in Kosovo: empirical perspectives Kutatási téma: The impact of Europeanization on the institutional and administrative transformation in Kosovo Témavezető: Dr. habil. Soós Edit egyetemi docens Vető Gábor (DE Marton Géza DI): Az uniós menekültpolitika aszimmetriája és lehetséges értelmezései Kutatási téma: Tagállami érdekérvényesítés az Európai Unió közös menekültpolitikájában: Magyarország esete Témavezető: Dr. Varju Márton egyetemi docens

6 Jogtörténeti és Jogbölcseleti Szekció (C/207. terem) Dr. Ficsor Krisztina adjunktus (DE ÁJK) Dr. Koncz Ibolya Katalin egyetemi docens (ME ÁJK) Prof. Dr. Szabadfalvi József egyetemi tanár (DE ÁJK) Prof. Dr. Szabó Miklós egyetemi tanár (ME ÁJK) Szekciótitkár: Gaál Szilvia joghallgató Dr. Gábri Angéla (DE Marton Géza DI): A neuroscience és a jogalkalmazás kapcsolata Kutatási téma: A kognitív tudományok szerepe a büntetőbírósági ítélkezésben Témavezető: Prof. Dr. Szabadfalvi József egyetemi tanár Dr. Deák Viktória (DE Marton Géza DI): A jogos védelem a Debreceni Királyi Törvényszék 1878 és 1944 közötti ítélkezési gyakorlatában Kutatási téma: A jogos védelem szabályozásának fejlődése a magyar jogban Témavezető: Dr. habil. Balogh Judit egyetemi docens Kovács Sándor (ME Deák Ferenc DI): Kiket képviselnek a pártok? Kutatási téma: Állam, politika, pártok Témavezető: Prof. Dr. Szabó Miklós egyetemi tanár Kovács Zsuzsanna (ME Deák Ferenc DI): A közlekedés szabályai a dualista kori Miskolcon Kutatási téma: Törvényhatósági jogú és rendezett tanácsú városok működése és társadalma a dualista kori Magyarországon Témavezető: Dr. habil. Koncz Ibolya Katalin egyetemi docens Dr. Pétervári Máté (SZTE Állam- és Jogtudományi DI): A járások polgári kialakítása Magyarországon az évi XLII. törvény alapján Kutatási téma: Közigazgatástörténet Témavezető: Dr. Varga Norbert egyetemi docens Dr. Skoda Gabriella (DE Marton Géza DI): Ethics of Care A feminista gondoskodási etika és a jog Kutatási téma: A társadalmi változások hatása a büntetőjogi jogalkotásra a rendszerváltás után Témavezető: Prof. Dr. Bencze Mátyás egyetemi tanár Dr. Szabó Zsanett (DE Marton Géza DI): A lopás tényállásának szabályozási története, és gyakorlati relevanciái Kutatási téma: Tendenciák a Tiszántúl felsőbírósági büntető gyakorlatában között Témavezető: Dr. habil. Balogh Judit egyetemi docens

7 Közigazgatási Jogi és Pénzügyi Jogi Szekció (C/209. terem) Dr. habil. Árva Zsuzsanna egyetemi docens (DE ÁJK) Dr. Barta Attila adjunktus (DE ÁJK) Dr. Turkovics István adjunktus (ME ÁJK) Szekciótitkár: Kristóf Nóra joghallgató Dr. Agócs Kiss János (DE Marton Géza DI): Az elektronikus kapcsolattartás és a közigazgatási eljárás relációi Kutatási téma: Tendenciák az elektronikus közigazgatási eljárásokban Témavezető: Prof. Dr. Horváth M. Tamás egyetemi tanár Dr. Gergely Beáta (ME Deák Ferenc DI): A makroprudenciális politikára vonatkozó szabályozás Magyarországom Kutatási téma: A pénzügyi felügyeleti rendszer szabályozásának kérdései az uniós és a nemzetközi szabályozások tükrében Témavezető: Dr. habil. Nagy Zoltán egyetemi docens Dr. Kazsamér Katalin Enikő (DE Marton Géza DI): A közigazgatási jogorvoslati rendszer átalakulása Kutatási téma: Energiaunió az Európai Unióban Témavezető: Prof. Dr. Balázs István egyetemi tanár Dr. Lovas Dóra (DE Marton Géza DI): Állami támogatások megengedhetősége az általános gazdasági érdekű szolgáltatások kapcsán Kutatási téma: A magyar közigazgatás jogorvoslati rendszerének változásai a rendszerváltástól napjainkig Témavezető: Prof. Dr. Horváth M. Tamás egyetemi tanár Dr. Murányi Klaudia (ME Deák Ferenc DI): A hitelintézetek prudens működésére vonatkozó szabályozás történeti háttere Kutatási téma: A hitelintézetek prudens működésének szabályozása Témavezető: Dr. habil. Nagy Zoltán egyetemi docens

8 Munkajogi és Polgári Eljárásjogi Szekció (C/208. terem) Dr. Nádasné dr. Rab Henriett egyetemi docens (DE ÁJK) Dr. habil. Pribula László egyetemi docens (DE ÁJK) Dr. Sipka Péter adjunktus (DE ÁJK) Szekciótitkár: Németi Orsolya joghallgató Dr. Balogh Áron Péter (DE Marton Géza DI): Issues of Legitimacy Regarding the Works Agreements in Hungarian Labor Law Kutatási téma: A kollektív párbeszéd és a kollektív szerződések érvényesülése, lehetőségei és jövője a magyar és európai munkajogban Témavezető: Dr. Nádas György egyetemi docens Dr. Cséffai Attila Csaba (DE Marton Géza DI): A védelem szakértője magánszakvélemény Kutatási téma: Szakértői vélemény, mint bizonyítási eszköz és bizonyítékként való értékelése Témavezető: Dr. Molnár Judit adjunktus Dr. Kőmüves Barbara (DE Marton Géza DI): A hátrány bizonyításának kérdése a személyiségi jogi perekben Kutatási téma: Személyiségi jogi perek Témavezető: Dr. habil. Pribula László egyetemi docens Dr. Molnár Tamás (DE Marton Géza DI): Az új Polgári Perrendtartás alapelvi rendszerének értékelése Kutatási téma: A polgári eljárásjogban érvényesülő alapelvek, különös tekintettel a közjegyzői nemperes eljárásokra Témavezető: Dr. habil. Pribula László egyetemi docens Dr. Sipkáné dr. Puskás Ágnes (DE Marton Géza DI): Transznacionális megállapodások és nemzeti kollektív szerződések hatások és ellentmondások Kutatási téma: A szociálisan felelős magatartás megjelenési formái és annak munkajogi hatásai Témavezető: Dr. Nádas György egyetemi docens Sütő Bianka Eszter (DE Marton Géza DI): A vezető állású munkavállalók felelősségkörei Kutatási téma: A vezető állású munkavállalók jövedelmének szabályozhatósága a munkajog eszközeivel Témavezető: Dr. Nádasné dr. Rab Henriett egyetemi docens Dr. Szendrői Anna (DE Marton Géza DI): A munkavállaló személyiségi jogainak védelme a munkaügyi per során Kutatási téma: Új kihívások a munkavállaló személyiségi jogi védelmének megítélésében Témavezető: Dr. Nádasné dr. Rab Henriett egyetemi docens

9 Dr. Hajnal Zsolt adjunktus (DE ÁJK) Dr. Zoványi Nikolett tanársegéd (DE ÁJK) Szekciótitkár: Bihari Erika joghallgató Polgári Jogi Szekció I. (C/213. terem) Osman Bozdag (DE Marton Géza DI): Protection of Obligees in Mergers and Acquisitions of Companies According to Turkish Commercial Code Kutatási téma/area of research: A Comparative Study: Mergers and Acquisitions of Companies in the European Union and Turkish Law Témavezető/Supervisor: Dr. habil. Fézer Tamás egyetemi docens Dr. Certicky Márió (DE Marton Géza DI): A biztosítók állami felügyelete Kutatási téma: A szerződésszegéssel és a szerződésen kívül okozott károk biztosíthatósága, különös tekintettel a felelősségbiztosításra Témavezető: Dr. Barta Judit egyetemi docens Al-daoud Loiy Yousef Saleh (DE Marton Géza DI): Corporate Governance Kutatási téma/area of research: The Corporate Governance Codes and Practices in Jordanian Banks: A review Témavezető/Supervisor: Dr. habil. Fézer Tamás egyetemi docens Kis Júlia (DE Marton Géza DI): A becsület és a jó hírnév megsértése esetén alkalmazható jogorvoslati eszközök bemutatása a román és a magyar magánjogban Kutatási téma: A személyiségi jogok megsértéséből eredő igények összehasonlító elemzése a román és a magyar magánjogban Témavezető: Dr. habil. Fézer Tamás egyetemi docens Caglar Sahin (DE Marton Géza DI): Companies in Different Roles: Can They Be Treated as Consumers? Kutatási téma/area of research: Transactions Concerning Goods in International Business Law Témavezető/Supervisor: Prof. Dr. Bencze Mátyás egyetemi tanár

10 Polgári Jogi Szekció II. (C/I. terem) Dr. habil. Fézer Tamás egyetemi docens (DE ÁJK) Dr. habil. Szikora Veronika egyetemi docens (DE ÁJK) Dr. Varga Nelli adjunktus (DE ÁJK) Szekciótitkár: Debreceni Cintia Klaudia joghallgató Dr. Balázs Gábor (SZTE Állam- és Jogtudományi DI): Bankgarancia gyakorlati kérdései Kutatási téma: Bankgarancia Témavezető: Dr. Görög Márta egyetemi docens Dr. Nagy Barna Krisztina (NKE Közigazgatás-tudományi DI): A szindikátusi szerződés Kutatási téma: A szindikátusi szerződés Témavezető: Prof. Dr. Papp Tekla egyetemi tanár Oláh Emese (DE Marton Géza DI): Revocation of Trademark for Abscence of Genuine Use Kutatási téma: Nemzeti és nemzetközi védjegyeljárások összehasonlító jogi elemzése Témavezető: Dr. Blazovichné dr. habil. Gellén Klára egyetemi docens Dr. Pálvölgyi Enikő (DE Marton Géza DI): Biztosítéki szerződések a banki gyakorlatban Kutatási téma: A biztosítéki szerződések elvi és gyakorlati kérdései Témavezető: Prof. Dr. Csécsy György egyetemi tanár Dr. Tímár Noémi (ME Deák Ferenc DI): Házasságkötés az olasz jog szabályai szerint Kutatási téma: Családjogi viszonyok vegyes házasság Témavezető: Csemáné dr. Váradi Erika egyetemi docens Virág Edit (DE Marton Géza DI): A vállalkozói felelősség büntetőjogi vonatkozásai Kutatási téma: A felszámolási eljárásban résztvevők felelősségének dogmatikai és gyakorlati aspektusai Témavezető: Dr. habil. Fézer Tamás egyetemi docens

A XV. Debreceni Doktorandusz Konferencia

A XV. Debreceni Doktorandusz Konferencia A XV. Debreceni Doktorandusz Konferencia programja Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar 2018. május 18. péntek A konferencia az Igazságügyi Minisztérium jogászképzés színvonalának emelését célzó

Részletesebben

A XV. Debreceni Doktorandusz Konferencia

A XV. Debreceni Doktorandusz Konferencia A XV. Debreceni Doktorandusz Konferencia programja Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar 2018. május 18. péntek A konferencia az Igazságügyi Minisztérium jogászképzés színvonalának emelését célzó

Részletesebben

A MAGÁNJOG OKTATÁSA TEKINTETTEL AZ ALAPTÖRVÉNYRE ÉS AZ ÚJ PTK-RA A MAGÁNJOGOT OKTATÓK EGYESÜLETE DEÁK FERENC ÁLLAM-ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR

A MAGÁNJOG OKTATÁSA TEKINTETTEL AZ ALAPTÖRVÉNYRE ÉS AZ ÚJ PTK-RA A MAGÁNJOGOT OKTATÓK EGYESÜLETE DEÁK FERENC ÁLLAM-ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR A MAGÁNJOG OKTATÁSA TEKINTETTEL AZ ALAPTÖRVÉNYRE ÉS AZ ÚJ PTK-RA TUDOMÁNYOS KONFERENCIA A ÉS A SZÉCHENYI ISTVÁN EGYETEM DEÁK FERENC ÁLLAM-ÉS JOGTUDOMÁNYI KARA SZERVEZÉSÉBEN. 2013. JÚNIUS 14-15. SZÉCHENYI

Részletesebben

AGRÁRJOGI, KÖRNYEZETJOGI ÉS MUNKAJOGI TANSZÉK Tanszékvezető: Dr. Fodor László

AGRÁRJOGI, KÖRNYEZETJOGI ÉS MUNKAJOGI TANSZÉK Tanszékvezető: Dr. Fodor László SZABADON VÁLASZTHATÓ TÁRGYAK TELJES LISTÁJA DE ÁJK (2016. 08. 30.) AGRÁRJOGI, KÖRNYEZETJOGI ÉS MUNKAJOGI TANSZÉK Tanszékvezető: Dr. Fodor László 1. KÖRNYEZETVÉDELEM AZ ALKOTMÁNYBAN Dr. Fodor László, e.

Részletesebben

ÁLLAM ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR KARI BIZOTTSÁGOK 2017.

ÁLLAM ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR KARI BIZOTTSÁGOK 2017. ÁLLAM ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR KARI BIZOTTSÁGOK 2017. Tanulmányi Bizottság szavazati rendelkező joggal oktató szavazati joggal rendelkező hallgató Csemáné dr. Váradi Erika egyetemi docens, általános és tanulmányi

Részletesebben

ÁLLAM-ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR KARI BIZOTTSÁGOK (KARI TANÁCS )

ÁLLAM-ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR KARI BIZOTTSÁGOK (KARI TANÁCS ) 1. Kari Felvételi Bizottság ÁLLAM-ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR KARI BIZOTTSÁGOK (KARI TANÁCS 2018.09.26.) szavazati joggal rendelkező tanácskozási jogú tag kari HÖK Kántor Kinga kari HÖK képviselő Prof. Dr. Sáry

Részletesebben

miniszter 7959512 kabinetfőnök, főosztályvezető titkárságvezető, osztályvezető főosztályvezető -helyettes

miniszter 7959512 kabinetfőnök, főosztályvezető titkárságvezető, osztályvezető főosztályvezető -helyettes SZERVEZETI EGYSÉG NÉV MUNKAKÖR TELEFON E-MAIL CÍM FAX Miniszter dr. Trócsányi László miniszter 7959512 miniszter@im.gov.hu Miniszteri Kabinet Tari Sándor kabinetfőnök, 8961095 sandor.tari@im.gov.hu 7950729

Részletesebben

Tanuló neve azonosító felvételi sorrend Megjegyzés

Tanuló neve azonosító felvételi sorrend Megjegyzés Élelmiszer- és vegyiáru eladó Tervezett létszám: 12 fő Süveges Attila 10. B 1 felvéve Földvári Beáta 10. B 2 felvéve Vadász Brigitta 10. B 3 felvéve Kun Ibolya 10. B 4 felvéve Baktai Vivien 10. B 5 felvéve

Részletesebben

A TANULMÁNYI PÁLYÁZAT NYERTES TANULÓI

A TANULMÁNYI PÁLYÁZAT NYERTES TANULÓI 7/a Ábrahám Lilla 5 7/a Borók Boldizsár 5 7/a Nagy Vivien Loretta 5 7/a Szilágyi Csenge 5 7/a Csikós Katalin 4,85 7/a Harmati Panna 4,85 7/a Heidrich Zsófia 4,85 7/a Ónozó Zsófia 4,85 7/a Pesti Bianka

Részletesebben

Szervezeti egység Név Munkakör telefon cím Fax Miniszter dr. Trócsányi László miniszter

Szervezeti egység Név Munkakör telefon  cím Fax Miniszter dr. Trócsányi László miniszter Szervezeti egység Név Munkakör telefon e-mail cím Fax Miniszter dr. Trócsányi László miniszter 7959512 laszlo.torcsanyi@im.gov.hu Miniszteri Kabinet Tari Sándor kabinetfőnök, 8961095 sandor.tari@im.gov.hu

Részletesebben

Beosztás a június között tartandó záróvizsgára

Beosztás a június között tartandó záróvizsgára Bizottság száma: 21. sz. Terem szám:, B épület 542. terem Záróvizsga időpontja: 2017. június 14. 8 00 órától Agócs Cintia Balogh Barbara Barna Judit Bodó Liliana Fatime Czifra Kamilla Dán Gabriella Deák

Részletesebben

Eredménylista Erdővidék

Eredménylista Erdővidék Osztály: I. 1. Baló Ágnes Baló Judit Benedek Elek Gimnázium Nagybacon 148 2. Veres Zsombor Baló Judit Benedek Elek Gimnázium Nagybacon 133 3. Árpa Csilla-Izabella Benkő Tímea-Emília Kriza János Gimnázium

Részletesebben

Képzőművészeti tagozat elméleti vizsga beosztás

Képzőművészeti tagozat elméleti vizsga beosztás Képzőművészeti tagozat elméleti vizsga beosztás A képzőművészeti és a tánc tagozat szóbeli felvételije két részből áll (elméleti és gyakorlati). (Angyalföld tér 7.) aulájában szakmai tájékoztató (csoport

Részletesebben

2. oldal Dolhai Balázs Dombi Ádám dr. Buséter Gábor dr. Galó Zsolt dr. Gyürke Bettina dr. Kovács Nikolett dr. Nagy Dóra Zita dr. Németh István dr. Sán

2. oldal Dolhai Balázs Dombi Ádám dr. Buséter Gábor dr. Galó Zsolt dr. Gyürke Bettina dr. Kovács Nikolett dr. Nagy Dóra Zita dr. Németh István dr. Sán 1. oldal Személyi rész a Hivatalos Értesítő 2018/2. számában A Honvédelmi Minisztérium személyügyi hírei 2017. december 1. - 2017. december 31. közötti időszakban Kormányzati szolgálati jogviszony létesült

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV Berettyóújfalu,2011.márc.19.

JEGYZŐKÖNYV Berettyóújfalu,2011.márc.19. 100m fiú gyorsúszás - 1.versenyszám 1. Molnár Bálint 2002 Debreceni Sportiskola 1:20,10 2. Sándor Benedek 2002 Debreceni Sportiskola 1:24,00 3. Szabó Róbert 2002 Herpály SE 1:31,30 4. Nagy Dávid 2002 Herpály

Részletesebben

1. A OSZTÁLY Bogdán Dániel Bogdán Edina Bogdán György Bogdán György Bogdán Krisztián Bogdán László Bogdán Richárd Czimmerman Patrik Horváth Dorotina

1. A OSZTÁLY Bogdán Dániel Bogdán Edina Bogdán György Bogdán György Bogdán Krisztián Bogdán László Bogdán Richárd Czimmerman Patrik Horváth Dorotina 1. A OSZTÁLY Bogdán Dániel Bogdán Edina Bogdán György Bogdán György Bogdán Krisztián Bogdán László Bogdán Richárd Czimmerman Patrik Horváth Dorotina Hörcsöki Alíz Kovács Antónia M. Kovács Dávid Kovács

Részletesebben

AGRÁRJOGI, KÖRNYEZETJOGI ÉS MUNKAJOGI TANSZÉK Tanszékvezető: Dr. Fodor László

AGRÁRJOGI, KÖRNYEZETJOGI ÉS MUNKAJOGI TANSZÉK Tanszékvezető: Dr. Fodor László SZABADON VÁLASZTHATÓ TÁRGYAK LISTÁJA DE ÁJK (2018.08.24.) AGRÁRJOGI, KÖRNYEZETJOGI ÉS MUNKAJOGI TANSZÉK Tanszékvezető: Dr. Fodor László 1. KÖRNYEZETVÉDELEM AZ ALKOTMÁNYBAN Dr. Fodor László, e. tanár Neptun

Részletesebben

4032 Debrecen, Böszörményi út 138., 1. Dr. Apáti Ferenc egyetemi docens Tanszék

4032 Debrecen, Böszörményi út 138., 1. Dr. Apáti Ferenc egyetemi docens Tanszék 1. Dr. Apáti Ferenc egyetemi docens 2. Árváné dr. Ványi Georgina adjunktus GTK Vállalkozásfejlesztés nem önálló 3. Dr. Bácsné dr. Bába Éva egyetemi docens 4. Dr. Bai Attila egyetemi docens GTK Vállalatgazdaságtani

Részletesebben

Csecsemő- és kisgyermeknevelő felsőoktatási szakképzési szak

Csecsemő- és kisgyermeknevelő felsőoktatási szakképzési szak Beosztás a 2015. június 17 19 között tartandó záróvizsgára Bizottság száma : 23. sz. Terem szám:, B épület 537. terem Záróvizsga időpontja: 2015. június 17. 8. 00 órától Balázsi Éva Kata Béres Nikoletta

Részletesebben

Felkészítő pedagógus

Felkészítő pedagógus Osztály: 2. 1 KÓKA ANNA Érmihályfalva Zelk Zoltán Gimnázium Csengeri Erika/Szalai Hajnalka 68 26 94 2 ZDROBA PANNA -EMÖKE Érmihályfalva Zelk Zoltán Gimnázium Csengeri Erika/Szalai Hajnalka 65 28 93 3 Nagy

Részletesebben

Szervezeti egység Név Munkakör telefon cím Fax Miniszter dr. Trócsányi László miniszter

Szervezeti egység Név Munkakör telefon  cím Fax Miniszter dr. Trócsányi László miniszter Szervezeti egység Név Munkakör telefon e-mail cím Fax Miniszter dr. Trócsányi László miniszter 7959512 miniszter@im.gov.hu Miniszteri Kabinet Tari Sándor kabinetfőnök, 8961095 sandor.tari@im.gov.hu 7950729

Részletesebben

KÖRZETI SZAKASZ 5-8. OSZTÁLY

KÖRZETI SZAKASZ 5-8. OSZTÁLY FÜRKÉSZ HELYESÍRÁSI ÉS NYELVHELYESSÉGI VERSENY 2016-2017 KÖRZETI SZAKASZ 5-8. OSZTÁLY Megye: Szilágy Körzet: 5. osztály S. sz. A tanuló Felkészítő tanár 1. Kósa Panna Boda Erzsébet Mihai Eminescu Általános

Részletesebben

Állam- és Jogtudományi Szekció 1

Állam- és Jogtudományi Szekció 1 Állam- és Jogtudományi Szekció 1 Intézmény Város 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 Elõadások száma I-III. helyezés Egyéb 1 BCE KIK Budapest 2 3 1 2 8 1 2 2 DE ÁJK Debrecen 1 2 2 1 2 1 3 1

Részletesebben

24km: abszolút férfi

24km: abszolút férfi 24km: abszolút férfi 1. Lakatos Roland 1977 209 Zalaegerszeg 01:34:15 2. Fehér Ferenc 1970 143 Zalaegerszeg 01:47:16 3. Szeredi Miklós 1958 203 Zalaegerszeg 01:49:45 4. Lubics György Dr. 1971 208 Nagykanizsa

Részletesebben

A Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Karának

A Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Karának A Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Karának A magyar állam- és jogrendszer, jogtudomány továbbfejlesztése, különös tekintettel az európai jogfejlődési tendenciákra c. doktori programjának módosított

Részletesebben

tanév 9.A osztályfőnök: Bíró Krisztina első sor: Bekő Katalin, Kovács Anna Eszter, Vadalma Ferenc, Galamb Attila, Siklósi Márton, Dénes

tanév 9.A osztályfőnök: Bíró Krisztina első sor: Bekő Katalin, Kovács Anna Eszter, Vadalma Ferenc, Galamb Attila, Siklósi Márton, Dénes 2009-2010. tanév 9.A osztályfőnök: Bíró Krisztina első sor: Bekő Katalin, Kovács Anna Eszter, Vadalma Ferenc, Galamb Attila, Siklósi Márton, Dénes Dávid, Szabó Bence második sor: Aranyos Gergely, Takács

Részletesebben

Jogtudományi Osztály

Jogtudományi Osztály JOGALKOTÁS ÉS JOGALKALMAZÁS A XXI. SZÁZAD EURÓPÁJÁBAN konferencia programja 9:00 Regisztráció (helyszín: II. János Pál pápa terem (Díszterem) előtér) 10:30 PLENÁRIS ÜLÉS 10:30 Megnyitó (helyszín: II. János

Részletesebben

Hunfoglalás - Kékes-Vertikál, Kékestető 1 kör - 6 km nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista

Hunfoglalás - Kékes-Vertikál, Kékestető 1 kör - 6 km nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista Profi 1 1087 VARGA Zoltán Csaba 1972 00:55:25 1 1 9:14 min/km +00:00:00 1 1009 BITA Árpád 1985 00:56:34 2 2 9:25 min/km +00:01:08 1 1063 PICHLER Tamás 1988 01:05:55 3 3 10:58 min/km +00:10:27 3 352 SZABÓ

Részletesebben

2016. február 1. hétfő 9 óra Terem: N I. Bizottság

2016. február 1. hétfő 9 óra Terem: N I. Bizottság 2016. február 1. hétfő 9 óra Terem: N.2.225 I. Bizottság Horváth László főosztályvezető Dr. Michelberger Pál egyetemi docens Borbás László adjunktus Kérdező tanárok: Dr. Lazányi Kornélia Szakdolgozat Borbás

Részletesebben

A Miskolci Egyetem Állam-és Jogtudományi Kar Tudományos Diákköri Konferenciájának 2013.évi helyezettjei

A Miskolci Egyetem Állam-és Jogtudományi Kar Tudományos Diákköri Konferenciájának 2013.évi helyezettjei A Miskolci Egyetem Állam-és Jogtudományi Kar Tudományos Diákköri Konferenciájának 2013.évi helyezettjei Szekció Helyezettek, különdíjasok, legjobb opponensek Dolgozatcímek Konzulensek Agrárjogi 1. Poór

Részletesebben

XI. Fóti-Futi. 5 km nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista

XI. Fóti-Futi. 5 km nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista Férfi 14 éves és ez alatti 1 5089 SZŐKE-KISS Jácint 2003 00:20:00 Nem Fóton Járok Iskolába 4:00 min/km +00:00:00 2 5091 TAKÁCS Levente Márton 2004 00:21:04 Garay János Általános Iskola, Fót 4:12 min/km

Részletesebben

Szervezeti egység Név Munkakör telefon cím Fax Miniszter dr. Trócsányi László miniszter

Szervezeti egység Név Munkakör telefon  cím Fax Miniszter dr. Trócsányi László miniszter Szervezeti egység Név Munkakör telefon e-mail cím Fax Miniszter dr. Trócsányi László miniszter 7959512 miniszter@im.gov.hu Miniszteri Kabinet Tari Sándor 8961095 sandor.tari@im.gov.hu 7950729 Kabinetfőnöki

Részletesebben

Egészségügyi alapismeretek. Sorszám Teljes név Iskola Eredmény. 1 Geiger Tímea Ferenczi Sándor Egészségügyi Szakközépiskola, Miskolc 95%

Egészségügyi alapismeretek. Sorszám Teljes név Iskola Eredmény. 1 Geiger Tímea Ferenczi Sándor Egészségügyi Szakközépiskola, Miskolc 95% 1 Geiger Tímea Ferenczi Sándor Egészségügyi Szakközépiskola, Miskolc 95% 2 Németh Viktória 3 Kohányi Gergely Ferenczi Sándor Egészségügyi Szakközépiskola, Miskolc 93% 4 Rákay Renáta Ferenczi Sándor Egészségügyi

Részletesebben

Általános Iskola. Tájékozódási bemutató és verseny Diáktájfutás - egy program a jövőért. Bogyiszló Eredmények

Általános Iskola. Tájékozódási bemutató és verseny Diáktájfutás - egy program a jövőért. Bogyiszló Eredmények Általános Iskola Tájékozódási bemutató és verseny Diáktájfutás - egy program a jövőért Bogyiszló 2009.02.18. Eredmények Helyezés/Név Osztály D1 D2 Idő Fiú (6) 1 Bencze Máté Márk 1.oszt. 4:24 4:24 2 Végh

Részletesebben

Sz. 1 50m Gyorsúszás Férfi 7 éves és idősebb ben születettek Nincs szintidő

Sz. 1 50m Gyorsúszás Férfi 7 éves és idősebb ben születettek Nincs szintidő Oldal 1 Sz. 1 50m Gyorsúszás Férfi 7 éves és idősebb 2006.11.25. 98-99-ben születettek Nincs szintidő 1. Atyi Ádám 98 006 37.49 2. Ujlakán Kálmán 98 006 40.89 4. Nagy Balázs 98 006 43.91 3. Varga Márton

Részletesebben

MAGYAR JOGÁSZ EGYLET. NEGYVENEGYedik PROGRAMFÜZET. 41_jogaszvandorgyules.indd :56:46

MAGYAR JOGÁSZ EGYLET. NEGYVENEGYedik PROGRAMFÜZET. 41_jogaszvandorgyules.indd :56:46 MAGYAR JOGÁSZ EGYLET NEGYVENEGYedik jogász vándorgyűlés Debrecen 2018. április 19 21. PROGRAMFÜZET 41_jogaszvandorgyules.indd 1 2018.04.09. 7:56:46 41_jogaszvandorgyules.indd 2 2018.04.09. 7:56:46 2018.

Részletesebben

JELENTKEZÉSI LAP Fürkész verseny, körzeti szakasz,

JELENTKEZÉSI LAP Fürkész verseny, körzeti szakasz, JELENTKEZÉSI LAP Fürkész verseny, körzeti szakasz, 2016-2017 Megye: Maros Körzet: Gyulakuta 5. osztály 1. Antal Sára Panna Magyari Edit-Csilla Gyulakuti Általános Iskola Gyulakuta 49 97 146 2. Dósa Balázs

Részletesebben

Salgótarjáni Pedagógiai Oktatási Központ Salgótarján, Ruhagyári út 9. Tel./Fax: (+36-32) Honlap: (+36-32)

Salgótarjáni Pedagógiai Oktatási Központ Salgótarján, Ruhagyári út 9. Tel./Fax: (+36-32) Honlap:  (+36-32) 9. évfolyam 1. KISS LÁSZLÓ MARCELL 2. MÁRTON ANNA 3. 4. GASPARIN ZSOMBOR BOLGÁR JÁNOS BENDE 5. ISTVÁN ISTVÁN 6. PÉK ÁBEL KRISTÓF 7. MATUCH RICHÁRD 8. ZSÉLYI KONRÁD 9. BENKE MÁTÉ 10. HATALA DÓRA 11. PISTYUR

Részletesebben

Eredménylista. Megye: Szilágy/Sarmaság Osztály: I.osztály

Eredménylista. Megye: Szilágy/Sarmaság Osztály: I.osztály Eredménylista Megye: Szilágy/Sarmaság Osztály: I.osztály 1. Gál Levente Kocsis Melinda Sarmasági 1 Számú Szakképző Liceum Sarmaság 150 2. Király Anna Erdei Gabriella Szilágyballai Általános Iskola Szilágyballa

Részletesebben

Hunfoglalás - Kékes-Vertikál, Kékestető 1 kör - 6 km nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista

Hunfoglalás - Kékes-Vertikál, Kékestető 1 kör - 6 km nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista Férfi 20 év alatt 1 1102 BOROS Ádám 2004 01:14:33 7 7 12:25 min/km +00:00:00 2 1064 RÁCZ Balázs 1997 01:18:10 11 10 13:01 min/km +00:03:37 3 352 SZABÓ Dávid 1999 01:18:43 12 11 13:06 min/km +00:04:08 4

Részletesebben

8:00-9:30 9:45-11:15 11:30-13:00 13:15-14:45 15:00-16:30 16:45-18:15 18:30-20:00

8:00-9:30 9:45-11:15 11:30-13:00 13:15-14:45 15:00-16:30 16:45-18:15 18:30-20:00 ÁJK - jogász képzés - heti órabontás - NAPPALI - I. évfolyam 2014/15/2. II. félév időpont/nap HÉTFŐ KEDD SZERDA CSÜTÖRTÖK jogtörténet II. Köbel Szilvia Magyar állam- és jogtörténet II. Stipta István Filozófiatörténet

Részletesebben

A kötetben szereplő tanulmányok szerzői

A kötetben szereplő tanulmányok szerzői A kötetben szereplő tanulmányok szerzői Dr. Barzó Tímea, egyetemi docens, Miskolci Egyetem, Államés Jogtudományi Kar, Polgári Jogi Tanszék, Miskolc Dr. Barta Judit, egyetemi docens, Miskolci Egyetem, Állam-

Részletesebben

Hunyadi Mátyás Általános Iskola és Napköziotthonos Óvoda 4493. Tiszakanyár, Fő út 23. Tisztelt Igazgató Nő/Úr! Kedves Nyelvtanár Kollégák!

Hunyadi Mátyás Általános Iskola és Napköziotthonos Óvoda 4493. Tiszakanyár, Fő út 23. Tisztelt Igazgató Nő/Úr! Kedves Nyelvtanár Kollégák! Hunyadi Mátyás Általános Iskola és Napköziotthonos Óvoda 4493. Tiszakanyár, Fő út 23. Tisztelt Igazgató Nő/Úr! Kedves Nyelvtanár Kollégák! A Felső- Szabolcsi Iskolaszövetség angol nyelvi szóbeli versenye

Részletesebben

A PTE-ÁJK nappali tagozatán oktatott tantárgyak kreditallokációja A tanulmányaikat 2007/2008-as tanévben megkezdő hallgatók részére

A PTE-ÁJK nappali tagozatán oktatott tantárgyak kreditallokációja A tanulmányaikat 2007/2008-as tanévben megkezdő hallgatók részére A PTE-ÁJK nappali tagozatán oktatott tantárgyak kreditallokációja A tanulmányaikat 2007/2008-as tanévben megkezdő hallgatók részére I. A képzést megalapozó ismeretkörök óraszámának, és összkredit értékének

Részletesebben

LEÁNY V-VI. KORCSOPORT ( ban / 1999-ban születettek)

LEÁNY V-VI. KORCSOPORT ( ban / 1999-ban születettek) LEÁNY (1995-1996-1997-1998-ban / 1999-ban születettek) Magasugrás leány 1. IV. ker. Babits M. Gimn. 1,3950 Fodor Zsófia 1995 1,58 Horváth Ágnes 1996 1,40 Huang Wen Qing 1998 1,30 Venczel Alexandra 1996

Részletesebben

A PTE-ÁJK levelező munkarendjében oktatott tantárgyak kreditallokációja A tanulmányaikat 2007/2008-as tanévben megkezdő hallgatók részére

A PTE-ÁJK levelező munkarendjében oktatott tantárgyak kreditallokációja A tanulmányaikat 2007/2008-as tanévben megkezdő hallgatók részére A PTE-ÁJK levelező munkarendjében oktatott tantárgyak allokációja A tanulmányaikat 2007/2008-as tanévben megkezdő hallgatók részére Általános társadalomtudományi ismeretek+nyelv / képzési idő Kredit Százalék

Részletesebben

II. S.Pártai Félmarathon

II. S.Pártai Félmarathon 1 8008 BERTALAN Renátó 2014 00:00:00 00:14:03 00:27:48 +00:00:00 3:28 min/km 1 2 8121 BARABÁS Gábor 2014 00:00:00 00:14:03 00:28:30 +00:00:42 3:33 min/km 2 3 8118 ZATYKÓ Miklós 1977 00:00:00 00:14:09 00:29:26

Részletesebben

Megyei matematika verseny 2009.

Megyei matematika verseny 2009. 9. évfolyam 1 Pácsonyi Márton 77 Zrínyi Miklós Zalaegerszeg Kiss Zsolt, Péteri Szabolcs 2 Bubits Bence 66 Kölcsey Ferenc Zalaegerszeg Forgács Ferencné 2 Jung Dániel 66 Zrínyi Miklós Zalaegerszeg Kiss Zsolt,

Részletesebben

8. Győr-Lipót futóverseny Egyéni abszolút eredmények

8. Győr-Lipót futóverseny Egyéni abszolút eredmények 1 1 408 BALÁZS Levente Férfi 1985 16-39 éves 00:35:07 01:11:13 01:37:38 2 2 546 TAKÁCS László Férfi 1968 40-49 éves 00:39:13 01:19:01 01:47:30 3 3 529 SCHWARTZ-NAGY Attila Férfi 1987 16-39 éves 00:37:44

Részletesebben

EREDMÉNYLISTA. Tanuló neve Felkészítő neve Iskola neve Település Pontszám

EREDMÉNYLISTA. Tanuló neve Felkészítő neve Iskola neve Település Pontszám EREDMÉNYLISTA Bihar megye Körzet: Érmihályfalva és környéke 5. osztály Sor Tanuló neve Felkészítő neve Iskola neve Település Pont 1. Szabó Anna Boros Emőke Blanka Érmihályfalvi Zelk Zoltán Gimnázium Érmihályfalva

Részletesebben

Eredménylista. Felkészítő Ssz. Tanuló neve Település Intézmény neve pedagógus. Kolozs Körzet: Kolozsvár Osztály: II.

Eredménylista. Felkészítő Ssz. Tanuló neve Település Intézmény neve pedagógus. Kolozs Körzet: Kolozsvár Osztály: II. 1 Szabó Dóra Kolozsvár János Zsigmond Unitárius Kollégium Finta Erika 29.5 70 99.5 2 Nagyosi Áron Kolozsvár Octavian Goga Gimnázium Ábrahám Gizella 28 69 97 3 Mátyás Petra Kolozsvár Báthory István Elméleti

Részletesebben

JELENTKEZÉSI LAP Fürkész verseny, körzeti szakasz, osztály

JELENTKEZÉSI LAP Fürkész verseny, körzeti szakasz, osztály JELENTKEZÉSI LAP Fürkész verseny, körzeti szakasz, 2016-2017 Megye: Bihar Körzet: Nagyszalonta S.sz. A tanuló Felkészítő tanár 5. osztály 1. Fenesi Eszter Vági Eszter Köröstárkányi Általános Iskola Köröstárkány

Részletesebben

53. OPTTTT-Budapest Eredmények

53. OPTTTT-Budapest Eredmények A2 (turista) kategória Helyezés Csapat Csapattagok ep.hiba idő hiba elmélet hiba Összesen 1. MTDSC6 Mánik Ágnes; Varga Tibor 50 20 38 108 2. MTDSC 2 Lukács László; Lukácsné Nagy Zsuzsanna; Lukács Henrietta

Részletesebben

15 km Férfi 18 év alatt. 15 km Férfi km Férfi km Férfi 40-49

15 km Férfi 18 év alatt. 15 km Férfi km Férfi km Férfi 40-49 15 km Férfi 18 év alatt 1 Holló-Szabó Martin 108 0:59:44 0:59:44 2 Csáni Bendegúz 110 1:19:50 1:19:55 3 Varga István 81 1:31:01 1:31:01 15 km Férfi 18-29 1 Oláh Norbert 49 0:57:23 0:57:23 2 Szabó Milán

Részletesebben

Jegyzőkönyv NAP Diákolimpia IV. Korcsoport - Fiú Egyéni

Jegyzőkönyv NAP Diákolimpia IV. Korcsoport - Fiú Egyéni Jegyzőkönyv NAP Diákolimpia IV. Korcsoport - Fiú Egyéni Hajdú-Bihar Debrecen 2009.05.15. 1 Mogyorósi Dávid 94 Püspökladány Püspökladány 882 12,40-530 - 64,48-9,10-02:12.00 2 Kiss Ádám 95 Debrecen Kazinczy

Részletesebben

SZÁMOLÁSI VERSENY - JÓZSEF ATTILA ÁLTALÁNOS ISKOLA 2014. MÁJUS 5. 1. évfolyam. megoldás próbálkozás

SZÁMOLÁSI VERSENY - JÓZSEF ATTILA ÁLTALÁNOS ISKOLA 2014. MÁJUS 5. 1. évfolyam. megoldás próbálkozás 1. évfolyam idő 1. Timár Bálint 1.b 104 104 7,14 2. Ozorai Zsóka 1.c 104 104 8,22 3. Ignácz András 1.b 103 104 8,18 4. Porcsa Tamás 1.c 103 104 8,20 5. Lesták Eszter Boglárka 1.c 103 104 8,50 6. Balika

Részletesebben

MEGHÍVÓ. Dr. Miskolczi Barna kabinetfőnök (Legfőbb Ügyészség)

MEGHÍVÓ. Dr. Miskolczi Barna kabinetfőnök (Legfőbb Ügyészség) MEGHÍVÓ Ezúton meghívjuk Önt és munkatársait a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán működő kutatócsoport által szervezett A hatékony adórendszer, mint a jó kormányzás egyik alapfeltétele

Részletesebben

Országos Levelező Verseny Döntő helyezések 2011/2012.

Országos Levelező Verseny Döntő helyezések 2011/2012. Nagykőrös Országos Levelező Verseny Döntő helyezések 2011/2012. Tantárgy Évf. Helyezés Neve Város/Iskola neve Bibliaismeret 2. I. Czagány Lotti Mezőcsát, Dr. Enyedy Andor Ref.Ált.Isk. II. Szabó Petra Mezőcsát,

Részletesebben

Eredménylista. 3. Papp Richárd Márton Gabriella Báthory István Általános Iskola Szilágysomlyó 149,5

Eredménylista. 3. Papp Richárd Márton Gabriella Báthory István Általános Iskola Szilágysomlyó 149,5 Eredménylista Körzet: Szilágysomlyó Megye: Szilágy megye Osztály: 1. osztály Ssz. Tanuló neve Felkészítő neve neve Település Pontszám 1. Budai Petra Márton Gabriella Báthory István Általános Szilágysomlyó

Részletesebben

Szóbeli időpontja. 1. sz. vizsgabizottság (spanyol) november sz. vizsgabizottság (francia)

Szóbeli időpontja. 1. sz. vizsgabizottság (spanyol) november sz. vizsgabizottság (francia) 1. sz. vizsgabizottság (spanyol) 2. sz. vizsgabizottság (francia) Szóbeli időpontja 2012. november 22-24. 2012. november 26-28. (A spanyol és francia kitételtől ne ijedjen meg senki, ez csak a kéttannyelvű

Részletesebben

Angol I. nyelv 3 óra New English File Pe-Intermediate Haladó

Angol I. nyelv 3 óra New English File Pe-Intermediate Haladó 2015/2016. tanév 9. évfolyam nyelvi csoportjai Könyv: Angol I. nyelv 3 óra New English File Pe-Intermediate Haladó Osztály 1 Korossy Ádám A 2 Borsos Áron A 3 Schmeiszer Gergő A 4 Családi Krisztián A 5

Részletesebben

8. Győr-Lipót futóverseny

8. Győr-Lipót futóverseny Nem/Kategória: Férfi 16-39 éves 1 408 BALÁZS Levente 1985 01:37:38 1 1 2 529 SCHWARTZ-NAGY Attila 1987 01:48:25 3 3 3 417 BÍRÓ Károly Róbert 1990 01:49:37 4 4 4 474 KUTÁCS Zsolt 1986 01:54:21 7 7 5 424

Részletesebben

Eredménylista Fürkész verseny, körzeti szakasz, osztály

Eredménylista Fürkész verseny, körzeti szakasz, osztály Eredménylista Fürkész verseny, körzeti szakasz, 2016-2017 Megye: Szilágy Körzet: Szilágysomlyó S.sz. A tanuló Felkészítő tanár 5. osztály 1. Bőti Kincső Sarolta Veres Tünde Báthory István Általános Iskola

Részletesebben

700m 1. Mészáros Márta Ebes 03:23 2. Szűcs Nelli Ebes 04:09

700m 1. Mészáros Márta Ebes 03:23 2. Szűcs Nelli Ebes 04:09 A VII. SEBES FUTÓVERSENY VÉGEREDMÉNYE 2017.09.10 Ebes 2013-ban vagy később született lányok-bálint cseppek-táv 400m 1. Chrobák Bori Debrecen 02:26 2. Szűcs Fanni Ebes 03:25 3. Zsiros Sára Ebes 03:57 2013-ban

Részletesebben

Sapientia EMTE Gazdaság- és Humántudományok Kar. Közgazdaság képzési ág Csoportbeosztás tanév

Sapientia EMTE Gazdaság- és Humántudományok Kar. Közgazdaság képzési ág Csoportbeosztás tanév Közgazdaság képzési ág 1 Ambrus K. Norbert A A1 2 Antal V. Tamás A A1 3 Babota G. Zoltán A A1 4 Baczoni G. Gyopárka A A1 5 Baló Cs. Zsolt A A1 6 Baricz C. Anita A A1 7 Bartha L.-J. Boglarka A A1 8 Bartók

Részletesebben

Ergométeres evezés eredmények

Ergométeres evezés eredmények Ergométeres evezés eredmények Tanuló neve Felkészítı Iskola neve Helyezés Bánki Flóra Violetta Nemzetiségi Szilágyi Zsófia Barnák Dóra Bíró Lili Porubcsánszki Regina Takács Késa Róza Parádi Kinga Pais

Részletesebben

2016. június június 6.

2016. június június 6. 2016. június 1. 2016. június 6. GYŐRI ÉDES TERMÉKCSOMAG: Szalainé Koczó Erzsébet Juhász Edit (feldolgozás alatt) SZŐLLŐSI ISTVÁNNÉ Zoltán Oláh Czanik Beáta Szabó Veronika A Györgyné Barati Istvánné Botos

Részletesebben

Ágoston Kata 5 Ágoston Kata 5 Ágoston Nikolett Zsanett 8 Ágoston Nikolett Zsanett 8 Algács Dzsenifer Éva 7 Algács Dzsenifer Éva 7 Apagyi Csilla

Ágoston Kata 5 Ágoston Kata 5 Ágoston Nikolett Zsanett 8 Ágoston Nikolett Zsanett 8 Algács Dzsenifer Éva 7 Algács Dzsenifer Éva 7 Apagyi Csilla Jelentkező neve Terem azonosítója Ágoston Kata 5 Ágoston Kata 5 Ágoston Nikolett Zsanett 8 Ágoston Nikolett Zsanett 8 Algács Dzsenifer Éva 7 Algács Dzsenifer Éva 7 Apagyi Csilla Katalin 4 Apagyi Csilla

Részletesebben

RESTART - SCITEC Félmaraton és Váltó Futóverseny

RESTART - SCITEC Félmaraton és Váltó Futóverseny Helyezés Rajtszám Név Idő Hátrány Cél 5 km Férfi Abszolút 1 56 Binder Tamás 00:19:44 00:00:00 00:19:43 2 74 JAKABFY ZOLTÁN 00:19:46 00:00:02 00:19:45 3 77 Klohniczer Csaba 00:24:07 00:04:23 00:23:57 4

Részletesebben

HORVÁTH MIHÁLY EMLÉKVERSENY 2008.

HORVÁTH MIHÁLY EMLÉKVERSENY 2008. 2.Ternai 2.Zelei 3.Katona 1.Sebesi 1.Makai Melitta Anikó Marianna 6Dr.Pálfi 6Lőrincz Edit Tiborné Városi Kiss Bálint Általános Református Iskola Kunszentmárton 2.Füzi Balázs Viktória Hajnalka 6Szemerédi

Részletesebben

KTF TRAIL, RÉSZLETES EREDMÉNYLISTA futónaptár.hu 10 KM

KTF TRAIL, RÉSZLETES EREDMÉNYLISTA futónaptár.hu 10 KM KTF TRAIL, RÉSZLETES EREDMÉNYLISTA 2016. futónaptár.hu 10 KM Összesített eredmények: Helyezés Név Rajtszám Teljesítés ideje 1. Varga József 322 00:40:43 00:00:00 2. Hajduska Balázs 320 00:44:22 00:03:39

Részletesebben

NN Family Run családi futónap és felnőtt futóest

NN Family Run családi futónap és felnőtt futóest 5.25km - Férfi eredmények 1 753 Ryan Sparks 18:30 2 750 Peter Schurch 18:30 3 720 Vanó Imre 18:48 4 743 Rázsó Viktor 20:10 5 523 Dely Kristóf 22:09 6 604 Lengyel Zoltán 22:51 7 620 Mongyi Ferenc 24:21

Részletesebben

Győrújbaráti Terepfutás km Terepfutás abszolút eredmények Absz Hely. R.sz. Név Nem Bruttó cél Diff. Tempó

Győrújbaráti Terepfutás km Terepfutás abszolút eredmények Absz Hely. R.sz. Név Nem Bruttó cél Diff. Tempó 1 162 LEDVAI András Férfi 00:27:57 00:00:00 3:59 p/km Férfi 1996-1999 1 Férfi 1 2 128 TAKÁCS Dávid Férfi 00:28:43 00:00:46 4:06 p/km Férfi 1976-1980 1 Férfi 2 3 160 GERLEI Máté Férfi 00:28:47 00:00:50

Részletesebben

SZABADON VÁLASZTHATÓ TÁRGYAK OSZTATLAN JOGÁSZ SZAK (NAPPALI- ÉS LEVELEZŐ/DIPLOMÁS LEVELEZŐ TAGOZAT) 2019/2020/01.

SZABADON VÁLASZTHATÓ TÁRGYAK OSZTATLAN JOGÁSZ SZAK (NAPPALI- ÉS LEVELEZŐ/DIPLOMÁS LEVELEZŐ TAGOZAT) 2019/2020/01. SZABADON VÁLASZTHATÓ TÁRGYAK OSZTATLAN JOGÁSZ SZAK (NAPPALI ÉS LEVELEZŐ/DIPLOMÁS LEVELEZŐ TAGOZAT) 09/00/0. Szak Tagozat Tárgy kódja Tárgy neve Óraszá m Kred it Oktató Előkövetelm ény Jogá sz Nappali AJKOIALT050N

Részletesebben

Be Kezd Ki Kedd

Be Kezd Ki Kedd 2016.06.13 Hétfő Szabó Eszter német nyelv Varga Katalin 8:00 8:00 8:15 Géczi Eszter Zsuzsanna francia nyelv Hedrich Andrea 8:00 8:15 8:30 Szilák Dániel Szabolcs német nyelv Varga Katalin 8:15 8:30 8:45

Részletesebben

BBU Föld alatti futás

BBU Föld alatti futás 1 Csapatnév: ROPILÁBAPA Csapatidő: 00:02:59.85 SZILASY Tibor 1973-12-23 Férfi Budapest +00:00:00.00 SZILASY Dávid 2008-12-16 Férfi 2 Csapatnév: FÜRGELÁB Csapatidő: 00:03:22.60 STAICU Ilona 1971-05-05 Nő

Részletesebben

KÉSZÜLJÖN FEL AZ ÚJ KÖZIGAZGATÁSI ELJÁRÁSOKRA

KÉSZÜLJÖN FEL AZ ÚJ KÖZIGAZGATÁSI ELJÁRÁSOKRA KÉSZÜLJÖN FEL AZ ÚJ KÖZIGAZGATÁSI ELJÁRÁSOKRA AZ ELTE JOGI KARÁN! Immár az új szabályokat kell alkalmazni a közigazgatási eljárásokban és a közigazgatási perekben. Az új szabályok elmélyült megismerését

Részletesebben

EREDMÉNYLISTA. Körzet: Sarmaság Megye: Szilágy 1. osztály

EREDMÉNYLISTA. Körzet: Sarmaság Megye: Szilágy 1. osztály Körzet: Sarmaság Megye: Szilágy 1. osztály EREDMÉNYLISTA Sor- Tanuló neve Felkészítő neve Iskola neve Település Pont 1. Keresztes Nóra-Andrea Szász Mónika Sarmasági 1-es Számú Szakképző Líceum Sarmaság

Részletesebben

2009.-évi Kerületi Diákolimpia Sportlövészet versenyszámban.

2009.-évi Kerületi Diákolimpia Sportlövészet versenyszámban. Eredményjegyzék 2009.-i Kerületi Diákolimpia Sportlövészet versenyszámban. Verseny ideje: 2009.09.25 Verseny hejszíne: Budapest XXI. Ker. Csepel Lövész Egylet lőtere Lőlap típusa: 1a Résztvevők száma:

Részletesebben

EMELT SZINTŰ ANGOL TANULMÁNYI TERÜLET 1. vizsgacsoport

EMELT SZINTŰ ANGOL TANULMÁNYI TERÜLET 1. vizsgacsoport EMELT SZINTŰ ANGOL TANULMÁNYI TERÜLET 1. vizsgacsoport 2014. FEBRUÁR 19- én (szerdán) ANGOL NYELVBŐL FELVÉTELIZŐK BEOSZTÁSA 12 óra 30 perc Mészáros Emma 12 óra 30 perc Hajdu Dominik 12 óra 30 perc Herczeg-

Részletesebben

Hunfoglalás - Kékes-Vertikál, Kékestető 2 kör - 12 km nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista

Hunfoglalás - Kékes-Vertikál, Kékestető 2 kör - 12 km nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista Profi 1 2098 SZABÓ Pál 1972 01:46:01 1 1 8:49 min/km +00:00:00 1 2045 KOVÁTS György 1978 01:51:49 2 2 9:18 min/km +00:05:47 1 2076 SZABÓ Benjamin 1998 01:54:27 3 3 9:32 min/km +00:08:27 4 2097 BALOGH Zsolt

Részletesebben

Eredménylista. Megye: Bihar Körzet: Diószeg Osztály: I. Sorsz. Tanuló neve Felkészítő neve Iskola neve Település Pontszámok

Eredménylista. Megye: Bihar Körzet: Diószeg Osztály: I. Sorsz. Tanuló neve Felkészítő neve Iskola neve Település Pontszámok Eredménylista Megye: Bihar Körzet: Diószeg Osztály: I. 1. Szabó Zalán Vura Éva Jakó Zsigmond Gimnázium Biharfélegyháza 147 2. Fazakas Tamás Fazekas Mónika Helga Bihardiószegi 1-es számú Ált Iskola Bihardiószeg

Részletesebben

A PTE-ÁJK levelező munkarendjében oktatott tantárgyak kreditallokációja A tanulmányaikat 2007/2008-as tanévben megkezdő hallgatók részére

A PTE-ÁJK levelező munkarendjében oktatott tantárgyak kreditallokációja A tanulmányaikat 2007/2008-as tanévben megkezdő hallgatók részére A PTE-ÁJK levelező munkarendjében oktatott tantárgyak kreditallokációja A tanulmányaikat 2007/2008-as tanévben megkezdő hallgatók részére Általános társadalomtudományi ismeretek+nyelv Óra/ képzési idő

Részletesebben

Diákolimpia - Úszás Csongrád Megyei Döntő

Diákolimpia - Úszás Csongrád Megyei Döntő Diákolimpia - Úszás Csongrád Megyei Döntő Hódmezővásárhely, Gyarmati Dezső Sportuszoda 2010. január 18. "A" kategória - középiskola 5-6- korcsoport 100 m fiú gyors 1 Király Bence 1993 SZTE Ságvári Szeged

Részletesebben

Eredménylista. Megye:_Hargita Körzet: Székelyudvarhely Osztály: 1. Sorsz. Tanuló neve Felkészítő neve Iskola neve Település Pontszám

Eredménylista. Megye:_Hargita Körzet: Székelyudvarhely Osztály: 1. Sorsz. Tanuló neve Felkészítő neve Iskola neve Település Pontszám Eredménylista Megye:_Hargita Körzet: Székelyudvarhely Osztály: 1. Sorsz. Tanuló neve Felkészítő neve neve Település Pontszám 1. Szász Dávid Bálint Ibolya Bethlen Gábor Általános Székelyudvarhely 150 2.

Részletesebben

2012. augusztus Szakiskola

2012. augusztus Szakiskola 2012. augusztus Szakiskola Tanuló neve Osztály Tantárgy Terem Vizsgáztató tanár 24.aug 27.aug 28.aug Ajtai Krisztián Péter 09E Élelmiszer ismeret 9 Irházi Emőke 1.n. 9:00-10:00 Ajtai Krisztián Péter 09E

Részletesebben

A sportnap eredményei

A sportnap eredményei 48 1 eredmények 2 A sportnap eredményei 9. évf. 9. évf. Távolugrás 1. Karancsi Zsófia (7. b) 415 cm 1. Cervenak Márton (7. c) 420 cm 2. Nagy Emese (7. b) 380 cm 2. Szórádi Balázs (7. a) 415 cm 3. Szabó

Részletesebben

EREDMÉNYLISTA Fürkész verseny, körzeti szakasz, osztály

EREDMÉNYLISTA Fürkész verseny, körzeti szakasz, osztály EREDMÉNYLISTA Fürkész verseny, körzeti szakasz, 2016-2017 Megye: Maros Körzet: Nyárádszereda (Nyárád mente) 5. osztály 1. Nagy Helga Dávid Beáta Márkodi Általános Iskola Márkod 48 92 140 2. Agyagási Beáta

Részletesebben

EREDMÉNYLISTA. Megye: Maros. Körzet: Marosvásárhely és környéke. Osztály: V.

EREDMÉNYLISTA. Megye: Maros. Körzet: Marosvásárhely és környéke. Osztály: V. EREDMÉNYLISTA Megye: Maros Körzet: Marosvásárhely és környéke Osztály: V. 1. Kotirlán Ágnes Barabás Anna Liviu Rebreanu Általános Iskola Marosvásárhely 140,5 2. Szekeres Kinga Kádár Andrea Dr.Bernády György

Részletesebben

I. Szigligeti félmaraton

I. Szigligeti félmaraton Férfi 0-35 éves 1 55178 ERDÉLYI Ernő 1983 00:22:31 00:22:23 1 1 3:59 km/h +00:00:00 2 55246 SOÓS Máté 2001 00:23:08 00:23:07 2 2 4:07 km/h +00:00:43 3 55143 MOLDOVÁN Attila 1982 00:24:44 00:24:42 4 5 4:24

Részletesebben

Eredménylista Sarmaság

Eredménylista Sarmaság Eredménylista Megye: Szilágy Osztály: I. 1. Szász Adrienn-Anikó Kocsis Gabriella Liceul Technologic Sărmășag 146 2. Petkes Patrik Kocsis Melinda,,Ady Endre``Általános iskola Lompért 141 3. Forgács Dominik-Attila

Részletesebben

AUTÓMENTES VILÁGNAP középiskolás mezei futóverseny 2011. szeptember 22.

AUTÓMENTES VILÁGNAP középiskolás mezei futóverseny 2011. szeptember 22. AUTÓMENTES VILÁGNAP középiskolás mezei futóverseny 2011. szeptember 22. 187 fő versenyző (BJG 84 fő, 52 fő Sághy 51, fő Bársony.) 1993-as fiúk 1. Lelik András Bársony 8:26 2. Bürgés Ferenc Bársony 8:51

Részletesebben

REFORMÁTUS KÖZÉPISKOLÁK XX. ORSZÁGOS KÉMIAVERSENYE 7. évfolyam október 5-6. Szakács Erzsébet I.

REFORMÁTUS KÖZÉPISKOLÁK XX. ORSZÁGOS KÉMIAVERSENYE 7. évfolyam október 5-6. Szakács Erzsébet I. 7. évfolyam Ksz Név Iskola 7 Takács Attila 5 Bakai Petra 11 Markó Vivien Szentendrei Ref. Kiss Bálint Ref. Ált. Isk. Szilády Áron Ref. Feladatok Összpont Helyezés 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. Szakács Erzsébet

Részletesebben

Járási tantárgyi vetélkedők

Járási tantárgyi vetélkedők Járási tantárgyi vetélkedők Magyar nyelv és irodalom 1. Belovics Alexandra 1 4.B (8.oszt) Hnatik-Riskó Márta 2. Darcsi Barbara 1 4.B (8.oszt) Hnatik-Riskó Márta 3. Homoki Eszter 2 4.A (8.oszt) Hnatik-Riskó

Részletesebben

Yonex Nagydíj ranglisták a 6. forduló után

Yonex Nagydíj ranglisták a 6. forduló után Yonex Nagydíj ranglisták a 6. forduló után -35 női egyéni toll labda 1. Szuchovszky Evelyn 30 pont 2. Vida Alexandra 22 pont 3. Jung Ágnes 16 pont -35 férfi egyéni toll labda 1. Tóth Richárd 106 pont 2.

Részletesebben

OSZTÁLYOK 2010-2011 1. OSZTÁLY ISKOLAOTTHON DR. SZABÓ JÁNOSNÉ VARGÁNÉ MOLNÁR ÉVA

OSZTÁLYOK 2010-2011 1. OSZTÁLY ISKOLAOTTHON DR. SZABÓ JÁNOSNÉ VARGÁNÉ MOLNÁR ÉVA OSZTÁLYOK 2010-2011 1. OSZTÁLY ISKOLAOTTHON DR. SZABÓ JÁNOSNÉ VARGÁNÉ MOLNÁR ÉVA BAGA LAJOS BAKÓ ERZSÉBET KLÁRA BALOGH NORBERT CSANÁDI NIKOLETT DEÁK NIKOLETT GAZSÓ ZSANETT FÜLÖP GÁBOR DÁVID GYÖKERES MÁRIA

Részletesebben

nemzeti közszolgálati EGyEtEm közigazgatás-tudományi kar tudományos diákköri konferencia tavaszi ForduLÓ Budapest, 2014. április 24.

nemzeti közszolgálati EGyEtEm közigazgatás-tudományi kar tudományos diákköri konferencia tavaszi ForduLÓ Budapest, 2014. április 24. nemzeti közszolgálati EGyEtEm közigazgatás-tudományi kar tudományos diákköri konferencia tavaszi ForduLÓ Budapest, 2014. április 24. tudományos diákkör ProGrAmFÜZEt program 10:00-12:00 1. panel 12:00-12:30

Részletesebben

III. S.Pártai Félmaraton

III. S.Pártai Félmaraton 45-49 éves 1 21211 TAKÁCS László 1968 01:20:35 01:20:31 6 6 3:50 min/km +00:00:00 2 21260 KISS Attila 1969 01:26:55 01:26:52 15 16 4:08 min/km +00:06:21 3 21346 KELEMEN Attila 1971 01:34:44 01:34:35 26

Részletesebben

Bezerédj István Kereskedelmi és Közgazdasági Szakközépiskola, Kereskedelmi Szakiskola

Bezerédj István Kereskedelmi és Közgazdasági Szakközépiskola, Kereskedelmi Szakiskola tagozat kód: 11 tagozat megn.: szakközépiskola: 4 középiskolai évf. + a szakképző évfolyam(ok); kerettantervekre épülő helyi tanterv; kereskedelem-marketing, üzleti adminisztráció szakmacsoport; a tagozaton

Részletesebben

TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ

TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ Hely. Cím Csapatnév (-) 1 Debrecen Bethlen Gábor Közd. SZKI és Szakiskola 46,550 2 45,950 3 45,950 2 46,700 1 185,150 2 Veszprém Vetési Albert Gimn. 46,600 1 46,550 1 46,150 1 44,300 4 183,600 3 Ózd B-A-Z

Részletesebben