O k t a t á si Hivatal
|
|
- Petra Vörös
- 6 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 O k t a t á si Hivatal A versenyző kódszáma: Munkaidő: 240 perc Elérhető pontszám: 200 pont A 2016/2017. tanévi Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny második forduló FÖLDRAJZ FELADATLAP ÚTMUTATÓ A munka megkezdése előtt nyomtatott nagybetűkkel ki kell tölteni a versenyző adatait tartalmazó részt. A munkalapokra nem kerülhet sem név, sem más megkülönböztető jelzés, kizárólag a versenyző számjele (kódszám), amelyet minden munkalapra rá kell írni! A feladatok megoldásához íróeszközön, számológépen, vonalzón, körzőn kívül más segédeszköz nem használható. Könyvet, térképet, atlaszt a versenyre bevinni tilos! A feladatlap 200 kérdést illetve feladatot tartalmaz. Az egyes feladattípusok előtt megoldási útmutató van, ennek tanulmányozása elengedhetetlen a feladat helyes megoldásához. Először figyelmesen olvassa el a feladatokban megfogalmazott kérdéseket, állításokat, majd gondolja át válaszát, és azt tintával (tollal) írja be a megfelelő (kijelölt) helyre! Ha bizonytalan a helyes válaszban, hagyja ki, és később térjen vissza rá. A válaszok megadásánál az útmutatóban előírtak szerint járjon el, s a megoldásokat a feladatnál adja meg, nincs külön értékelő lap. (A feladatok végén a Pont: feliratú cellát nem kell kitölteni.) Az egyes feladatok jó megoldásáért járó pontszám a feladatok leírásánál található. A válasz hiánya, a rossz válasz, a nem egyértelmű jelölés 0 pontot jelent. Ha szükséges, a megoldását javíthatja, de a nem egyértelmű áthúzás, javítás, valamint ceruzával történt beírás esetén az adott feladatra nem kaphat pontot. Kérjük, hogy olvashatóan írjon, mert az olvashatatlan válaszokat nem értékeljük... A VERSENYZŐ ADATAI A versenyző kódszáma: A versenyző neve:... oszt.:... Az iskola neve:... Az iskola címe:... irsz.... város...utca...hsz.
2 OKTV 2016/ forduló
3 I. Észak-Amerika tájain (23 pont) Útmutató: Azonosítsa a keresztszelvényen nagybetűkkel jelzett tájegységeket és írja le a nevüket a betűk mögé a pontozott vonalra! Ezután olvassa el az állításokat és írja a helyes válaszok betűjelét az állítás előtti pontozott vonalra! Lehet olyan állítás, amelyhez egy tájegység sem kapcsolható, és olyan is, amelyhez több kapcsolható. A több megoldású feladatnál akkor jár 1 pont, ha az összes és csak a helyes válasz szerepel ott. A).. B).. C).. D).. E).. F).. G).. H).. Melyik terület(ek)re igazak az állítások a fentiek közül? Lösszel fedett táblás vidék Túlnyomórészt óidei kőzetek alkotják Területén U alakú völgyeket is meg lehet figyelni Legnagyobb átlagmélységű terület A kezdeti iparosításban a zuhatagos folyóinak és feketeszén telepeinek fontos szerepe volt A mezőgazdasági tevékenység következtében kialakult talajerózió miatt badland -ek alakultak ki területén Óceáni és szárazföldi lemez ütközése alakította ki Ide érkeztek az első tömeges bevándorlók Európából Észak-Amerika leghosszabb folyója meanderezik és zátonyokat rakhat le a felszínén Korábban hatalmas bölénycsordák legelték növénytakaróját Itt alapították meg 1872-ben a Föld első nemzeti parkját A táj hatalmas farmjain tavaszi búzát is termesztenek Sok zuhatagos, vízenergiában gazdag folyó fut az óceán felé, egyikük a Hudson Gleccserek vannak területén az é.sz. 40 mentén Területén volt a mára már feldarabolódott gyapotöv. OKTV 2016/ forduló
4 II. Antarktisz (12 pont) Útmutató: Olvassa el a mondatokat, majd keresse meg a számmal jelzett helyre illő állítást/állításokat (valahol több is jó) és azt/azokat karikázza be! (Minden feladat hibátlan megoldása 1 pontot ér.) Az Antarktisz egy fantasztikus hely, ahol 1. A nagy hideg a 2 függ össze. Az Antarktiszon turistacsalogató lehet 3. A területre jellemző, hogy 4. Az Antarktisz területén tilos a 5 tevékenység. A nagyobb mennyiségű feketekőszén jelenléte arra utal, hogy sok millió évvel ezelőtt éghajlata 6 volt. A Sarkpontját 7 érte el először. Sajnos a Déli-sark eléréséért folyt versenyben itt lelte halálát 8. Elég extrém viszonyok uralkodnak, 9. Ha az Antarktisz jege elolvadna, akkor 10. Az Antarktisz legekkel is büszkélkedhet:11. Az extrém körülmények miatt a kontinens A) március 21-től szeptember 23-ig nem nyugszik le a Nap. B) a téli napfordulóval lesz fél évig éjszaka. C) ahol decemberben is tudunk lámpa nélkül olvasni éjszaka. 2. A) a Nap alacsony járásával a látóhatár felett B) a napsugarak nagy hajlásszögével C) a besugárzás rövid időtartamával a karácsonyi időszakban 3. A) az ott élő császárpingvin populáció B) a teknősök nyári tojásrakásának megfigyelése C) az ott élő jegesmedvékről készült múzeum meglátogatása 4. A) szigetekből állna, ha a jég nem fogná egy egységbe B) két óceán mossa partjait C) aktív vulkánja van 5. A) bálnavadászati B) katonai C) kutatási 6. A) mediterrán B) mérsékelt övi sivatagi C) trópusi, szubtrópusi 7. A) Peary B) Scott C) Amundsen 8. A) Amundsen B) Scott C) Peary 9. A) a leghidegebb hőmérsékletet (-93,2 C) a Vosztok állomáson mérték. B) a legmelegebb középhőmérsékletű hónap a december. C) egyik hónap középhőmérséklete sem több -20 C-nál. 10. A) a területén élő jegesmedvék vadászterületének elvesztését jelentené B) emelkedne a Világtenger szintje C) megnövekedne az UV sugárzás az ózonréteg elvesztése miatt 11. A) oázisokkal rendelkezik B) a legnagyobb átlagmagasságú kontinens C) itt emelkedik a Föld legmagasabb tűzhányója 12. A) egyedszegény B) fajszegény, zárvatermő növény nem is él a területén, csak moha, zuzmó és alga C) legdélebbi pontjához közel már csak algák élnek OKTV 2016/ forduló
5 III. Tengeri-tengerparti megfigyelések (10 pont) Útmutató: Milyen természeti jelenség, formakincs leírására ismer? A) Négy természeti jelenség (1-4.) leírását párosítsa egy naplóból kiemelt négy mondattal (A-D)! A napló mondatainak betűjelét írja a megfelelő négyzetbe! (Minden jó válasz 1 pontot ér.) 1. A vízrészecskék körpályán mozdultak el. 2. A tengervíz magasra felfröccsenve ütközik neki a sziklának. 3. A tartósan fújó szelek mozgásba hozzák a tenger felső vízrétegét. 4. A partra kifutnak a hullámok, majd a víz hordalékot is magával ragadva visszaáramlik. A) Sétánk során meredek partról tekintünk le és meglátogatunk egy barlangot is. B) A Gdanski-öbölbe nyúló Hel-félszigeten homokvárat építünk. C) Egy halászó csónakot látok ringani a vízen. D) Grönlandtól messzire elsodródott jéghegyeket láttunk. B) Ismerje fel a tengerpartokon megfigyelhető jelenséget, és válaszoljon a kérdésekre! (Minden jó válasz 1 pontot ér.) Portugália egyik Atlanti-óceán parti kis halászfalujának kikötőjében sétálunk reggel 8 órakor és a szárazra került, iszapos-tocsogós felszínről kagylókat gyűjtünk a féloldalasan megdőlt kis halászbárkák között. 5. Milyen jelenség teszi lehetővé a séta időpontjában a kagylók gyűjtését?. 6. Mikor lesz a következő ugyanilyen jelenség itt?. 7. Amikor a kagylókat gyűjtöttem, abban az időpontban egy orosz barátom Kamcsatkán, a Bering-tenger partján milyen jelenséget figyelhetett meg? 8. Ugyanebben az időpontban Sri Lankán élő halász a tengerparton milyen jelenségnek lehetett szemtanúja?. 9. Két nap múlva 14 órakor ki akar hajózni a halászfalu kikötőjéből, meg tudja-e tenni? Indokolja meg! Mi okozza a megfigyelt jelenségeket a Földön?.. OKTV 2016/ forduló
6 IV. Karsztok felszínén (10 pont) Útmutató: A feladatban egy diák terepgyakorlati jegyzőkönyvéből olvashat részleteket. Sajnos tíz hiba került az állítások közé, ezeket kell megtalálnia. Húzza alá a felfedezett hibás fogalmat, jelenséget! Csak a hibás szót, fogalmat, jelenséget húzza alá! Tíznél több szó aláhúzása esetén pontlevonás jár. (Minden jó válasz 1 pontot ér.) Úgy örülök, hogy itt lehetek a Börzsönyben, a Szalajka-völgy édesvízi forrásmészkő (mésztufa) gátjain kialakult vízesésnél, hasonló helyen jártam már Pamukkaléban, amikor Törökországban voltam. A barlangi patak forrásként tör a felszínre és kiválik belőle az oldott mészkő-tartalom. Szeretek karsztos felszínen sétálni, mert láthatok víznyelőket, amelyeket más néven dolinának hívunk. A víznyelők helyenként sok csapadék esetén forrásként is működhetnek, ha a talajvízszint nagyon megemelkedik. A karsztosodást befolyásolja a talajréteg vastagsága, és az élővilág is. Akkor jobb a víz oldóképessége, ha kevesebb élőlény van a talajban. Változatosabb karsztos formakincset meleg, nedves éghajlatú területen találunk, mivel a meleg víz jóval több szén-dioxidot tud magába oldani. Meglátogattam a Baradla-barlangot is és megcsodáltam a Csillagvizsgálót, hazánk legnagyobb cseppkőoszlopát. Remélem, eljutok Magyarország második leghosszabb barlangrendszerébe, a Pálvölgyi-barlangrendszerbe is. Ezt a barlangrendszert a mélyből feltörő hideg vizek alakították ki. A barlang tiszta, nátriumban dús levegője jó hatással van a légúti betegségekben szenvedőkre. OKTV 2016/ forduló
7 V. Katonás sorrend (8 pont) Útmutató: Állítsa sorrendbe a megadott szempont alapján a fogalmakat, neveket! Csak a hibátlan megoldásért jár 1 pont. 1. Az ásványkincseket/energiahordozókat képződési idejük alapján a legidősebbtől kezdve. A) Bakony bauxitja B) Algyői kőolaj C) Mecsek feketekőszene D) Mecsek uránérce 2. A tájegységeket a felépítő fő kőzetanyaguk kialakulása szerint a legidősebbtől kezdve. A) Somló B) Velencei-hegység C) Mezőföld D) Tokaji-hegység 3. Az időjárási eseményeket egy melegfront, majd azt követő hidegfront átvonulása esetén. A) heves záporok, zivatarok B) derült, meleg idő C) hosszan tartó esőzés D) derült hűvös idő 4. A tájegységeket az ott található szénféleségek képződési kora alapján a legidősebbtől kezdve. A) Hanság B) Appalache-hegység C) Bükkalja D) Nógrádi-medence 5. A szigeteket területük szerint csökkenő sorrendbe. A) Festői szépségű hegyvidéke az Alpokra emlékeztet, lejtőin birkák legelnek. Mintegy két napos repülőúttal érhetjük el Budapestről, miközben a repülőgép ablakából a Nagy-korallzátonyt is megcsodálhatjuk. B) A vikingek zöld föld -nek nevezték el. C) Az óriási pajzsvulkán jól befűthet a látogatóknak. Elkél az esernyő a sok eső miatt a szigeten. Nagyon finom a helyben termesztett ananász. D) Bankoknak, kereskedelmi székházaknak és 1,5 millió lakosnak ad otthont a sziget, amelyet 25 dollárnak megfelelő holmikért vettek meg a hollandok a helyi indiánoktól. 6. A kontinenseket területük nagysága alapján növekvő sorrendbe, a kontinenseket a vízesések képviselik. A) Niagara-vízesés B) Viktória-vízesés C) Rajna-vízesés D) Iguazú-vízesés 7. A mezőgazdasági termények neveit az adott éghajlathoz tartozó átlagos évi csapadék szerint, növekvő sorrendbe. A) Rozs, burgonya, árpa B) Búza, napraforgó, kukorica C) Datolya, gyapot, köles D) Banán, kakaó, kaucsuk OKTV 2016/ forduló
8 8. Egy tipikus vulkáni működés hatásainak sorrendjét az újságokban megjelent hírek segítségével. A) Lezártak több repülőteret, mert a rossz látási viszonyok és a levegőben lévő vulkáni por veszélyessé teszik a repülést. B) Több ház és templom összedőlt, a lakásokban a bútorok elmozdultak. A lakosságot váratlanul érte az esemény. C) Egy völgyben lévő kisváros szinte teljesen elpusztult, csak a magasabban lévő épületek menekültek meg a vulkán izzó kőzetolvadékától. D) A területen a borvizek helybeni palackozása nagymértékben megnőtt az utóbbi években. OKTV 2016/ forduló
9 VI. Aktuális katasztrófák (8 pont) Útmutató: Ebben a feladatban a közelmúltban történt és a híradások címoldalára került katasztrófákról olvashat híreket. A térképen betűkkel jelölt helyszínek közül kell kiválasztania a megfelelő helyszínt és párosítania a hírekkel. Több helyszín van a térképen, mint ahánynak van párja. Minden jó válasz 1 pontot ér. 1.. Az elmúlt 118 év legnagyobb hurrikánja érte el a területet, 220 km/órás széllel, heves esőzésekkel. 1,5 millió embert kellett biztonságos helyre menekíteni. 2.. Számos múzeum ajánlotta fel jegybevételét a földdel egyenlővé tett kisváros keresztény történelmi értékeinek helyreállítására. 3.. A hőség és a szárazság miatt hatalmas tüzek pusztítanak, több tízezer hektárnyi keménylombú erdő esett áldozatul a tomboló tűznek. A tüzet valószínűleg gyújtogatás okozta. 4.. Utórengések nehezítik a mentést. A Richter-skála szerint 7,8-as földrengés a trópusi ország partvidékén óriási pusztítást végzett. Szerencsére az inka romok érintetlenek maradtak. 5. A tájfun miatt több ezer ember maradt áram nélkül. Csaknem 900 mm eső esett két nap alatt. Jon Bon Jovi is lemondta koncertjét az ítéletidő miatt. 6.. Újra aktivizálta magát a szunnyadó vulkán. Az ország mintegy 120 aktív vulkánja több szigeten helyezkedik el. 7.. Egy olasz hegymászó csoport 6000 m-es magasságban élte át a földrengést. A földmozgás utakat, hidakat tett használhatatlanná, lavinák zúdultak le hirtelen. A hegymászók a serpákkal 48 óra alatt 4000 m-t ereszkedtek le a völgybe, ahol romba dőlt házakat láttak. Sok UNESCO Világörökség épület is súlyos károkat szenvedett A környéken a legnagyobb probléma még mindig az ivóvíz hiánya, ugyanis a maradék ivóvízkészlet és a termőföld súlyosan szennyezett az egykori gyapotföldeken használt rovarirtó-szerektől. Évente a szél több millió tonna sóval és mérgező anyagokkal kevert port fúj a települések felé. OKTV 2016/ forduló
10 VII. A világot kutatjuk (15 pont) Útmutató: A feladatban utazók, kutatók nevéhez kell párosítani a térképen nagybetűkkel jelölt helyszínek közül egyet, ahol az adott személy utazott/kutatott. A térképen olyan helyszín is szerepel, amelyik egyik személyhez sem köthető. A kiválasztott betűt írja a személy neve előtti pontozott vonalra! Ezután 10 olyan mondatot olvashat, amelyet az utazó/kutató a naplójába írhatott. Írja a mondatok előtti pontozott vonalra az adott személy betűjelét! Lehet olyan mondat, amelyik egyik utazóhoz/kutatóhoz sem tartozik! Minden jó válasz 1 pontot ér.. Teleki Sámuel. Robert Falcon Scott. Germanus Gyula. Nagy Balázs. Kőrösi Csoma Sándor 1.. Azt hiszem, hogy én láttam meg fehér emberként elsőként ezt a vetődéssel keletkezett tavat, és mellette 600 m magas tűzhányóra bukkantam. 2.. Csalódott voltam, hogy csak másodikként járhattam a Déli-sarkponton, de minden tiszteletem az első felfedezőké. 3.. Állatbefogó farmot alapítottam és az elfogott nagyvadakat a Fővárosi Állatkertbe szállíttattam. Amit nem tudtam élve hazahozni, azt kipreparáltam, és a Nemzeti Múzeumnak adtam. 4.. Meghívást kaptam a koreai állomásra, örültem neki, mivel igencsak jól esett egy kis főtt étel, és az erős, viharszerű szelektől mentes helyiség Sajnos felszerelés nélkül nem tudtam a kontinens legmagasabb csúcsát meghódítani, 5310 m-ről kénytelen voltam visszafordulni. 6.. A maláriát terjesztő szúnyogok ellen nehezen tudtam védekezni, miután legyalogoltam a kolostorok világából, ahol jaktrágyát gyűjtő gyerekekkel is találkoztam. OKTV 2016/ forduló
11 7.. Elég kalandos volt az életem, amelynek egyik legcsodálatosabb élménye, hogy részt vettem egy mekkai zarándoklaton, igaz, igazhívőként. 8.. Sok előkészületet igényelt az utam, többek között beszereztem sátrat, iránytűt, hószemüveget, petróleumot, szibériai pónikat. 9.. Utazásom során homokviharba kerültünk, teljesen legyengültem, teveürülék, az elhullott állatok húsa és vére volt egyedüli táplálékunk. Már nem tudtam a csillagdűnékben gyönyörködni A hosszú, hideg télen inkább vacogva dolgoztam a helyi nyelv angolra fordításán, nem fűtöttem, hogy ne csípje szememet a szobámban a füst. OKTV 2016/ forduló
12 VIII. Rokon tavak (14 pont) Útmutató: A szövegdobozból válassza ki azokat a tavakat, amelyeket párosítani lehet keletkezésük alapján a számokkal jelölt tavakkal. Indokolja választását! A számmal jelölt tavak között van egy kakukktojás, amelyhez nem lehet párt csatolni és annak indoklásánál hagyja üresen a pontozott vonalat. Ezután fejtse meg a keresztrejtvényt és válaszoljon a feltett kérdésre! Minden jó megoldás 1 pontot ér. Crater Lake Felső-tó Genfi-tó IJssel-tó Balaton Csád-tó Bajkál-tó Hortobágyi halastavak Mississippi-menti ökörszarv tavak Viktória tó Holt-tenger 1. Ladoga-tó. Indoklás: Szent Anna-tó.. Indoklás: Garda-tó... Indoklás: Szelidi-tó Indoklás: Gyilkos-tó Indoklás: Ez a folyamat fenyegethet egy tavat, ha sok hordalékot szállító folyó torkollik bele. 7. A 4. tó típusában a szervetlen tápanyagok feldúsulása okozhatja ezt a folyamatot. 8. Az 1. tó medencéje ebben a földtörténeti szakaszban képződött. 9. A 2. tó ebben a hegységben van. 10. Az 5. tó vizéből ilyen elpusztult fák törzsei állnak ki a vízből. Mit jelent a keresztrejtvény megoldásában szereplő fogalom? OKTV 2016/ forduló
13 IX. Nagy-Britannia politikai földrajzi jegyei (10 pont) Útmutató: Az alábbiakban egy rövid politikai földrajzi leírást talál Nagy-Britanniáról, ám készítője több hibát vétett: a szövegben öt hibás állítást fedezhet fel. Keresse meg a hibákat és írja ezeket a szöveg alá a pontozott vonalra! Ezután írja melléjük a kijavított, helyes állítást! Minden megtalált hiba 1 pontot és minden jó javítás is 1 pontot ér. Nagy-Britannia és Észak-Írország Egyesült Királyság államformája parlamentáris monarchia. Az államhatalmat a miniszterelnök és a parlament gyakorolja, az uralkodó szerepe inkább csak reprezentatív. Négy ország alkotja az Egyesült Királyságot: Anglia, Írország, Észak- Írország és Skócia; emellett több tengerentúli térségre terjed ki fennhatósága, amelyek között találjuk például a Falkland-szigeteket, a Kajmán-szigeteket és Gibraltárt. A fővárost, Londont magába foglaló Brit-szigetet a La Manche csatorna választja el a kontinenstől, de a vasúti közlekedést biztosító Csatorna-alagút Hollandiával összeköti. Nagy-Britannia nem volt alapító tagja az Európai Gazdasági Közösségnek, de 1973 óta az integráció tagállama. Később tagja lett az eurózónának, és nem csatlakozott a schengeni övezethez. Az Európai Bizottságba egy tagot delegál, az Európai Parlamentben nála csak Franciaországnak van jóval több képviselője ben az országban lezajlott népszavazáson a szavazók valamivel nagyobb aránya az Európai Unióból való kilépés mellett voksolt. Ugyanakkor az Egyesült Királyság tagja marad, többek között, a G8-nak, az OECD-nek és a NATO-nak. Hibás állítás: Javítás: OKTV 2016/ forduló
14 X. Vallásföldrajzi jellemzők (14 pont) Útmutató: A világban számos vallás van jelen, amelyek közül némelyik ún. világvallás. Az alábbiakban a világvallások egyes jellemzőiről talál feladatokat. Minden jó válasz 1 pontot ér. 1. Melyik valláshoz kötődik? Írja le a fogalom mögé a hozzá kapcsolódó illetve legjellemzőbb vallási formát az alábbiak közül! (10 pont) kereszténység, iszlám, hinduizmus, buddhizmus, zsidó vallás Tóra: kasztrendszer: Biblia: láma: Indonézia: Korán: Izrael: Tibet: Gergely-naptár: Unitárius vallás: 2. Melyik városban járunk? Írja le a megfelelő városnevet! (4 pont) A városban található a Kába kő, ahova minden évben számtalan zarándok érkezik. Három világvallás szent helye, a Siratófallal, az Al-Aksza mecsettel és a Szent Sír templommal. Ebben a városállamban található a Szent Péter-bazilika és a Sixtus-kápolna. A városban székel a legtöbb hívőt magáénak tudható egyik ortodox egyház feje, a pátriárka, és itt található a legmagasabb ortodox templom, a Megváltó Krisztus-székesegyház. OKTV 2016/ forduló
15 XI. Mennyiségi összehasonlítás (5 pont) Útmutató: Hasonlítsa össze az alább leírt jellemzők értékeit! Írja be a megfelelő relációjelet (< vagy >) a két állítás közötti cellába! (Minden jó válasz 1 pontot ér.) Brazília lakosságszáma (fő, 2015) Kína kőszén-bányászata (tonna, 2014) Gyorsvasutak vonalhossza Indonéziában (km, 2015) Hollandia tengerpartjának hossza (km, 2015) Visegrádi országok száma Argentína lakosságszáma (fő, 2015) USA kőszén-bányászata (tonna, 2014) Gyorsvasutak vonalhossza Japánban (km, 2015) Belgium tengerpartjának hossza (km, 2015) Balti államok száma OKTV 2016/ forduló
16 XII. A világ földrészeinek népessége (14 pont) Útmutató: Válaszoljon a táblázat után található kérdésekre az alábbi táblázat alapján, a szükséges viszonyítások és számítások elvégzésével! (A számításokat írja le a számításoknak kihagyott üres helyekre, mert csak ezzel együtt kaphatja meg a megoldásért járó teljes pontszámot.) Népességadatok (Adatok forrása: UN; Kontinens Terület (ezer km 2 ) Népesség (millió fő) 1960 Népesség (millió fő) 1980 Népesség (millió fő) 2000 Népesség (millió fő) 2010 Afrika ,9 478,0 814,1 1044,1 Latin-Amerika ,2 365,0 526,9 599,8 és Karibi térség Észak-Amerika ,2 254,2 313,7 344,1 Ázsia ,7 2625,6 3714,5 4169,9 Európa ,6 693,9 726,4 735,4 Ausztrália és ,8 23,0 31,1 36,4 Óceánia Összesen ,3 4439,6 6126,6 6929,7 1. Hány milliárd fővel nőtt meg a világ népességszáma 1960-ról 2010-re? Számolja ki az értéket (két tizedesjegyig)! (2 pont) érték: A számítást itt írja le: 2. Hasonlítsa össze Ázsiát és Afrikát: melyik földrészen nőtt a népességszám nagyobb értékkel (millió fő) és melyiken nőtt nagyobb mértékben (%) 1960 és 2010 között? Számolja ki az értékeket és válaszolja meg a kérdést! (10 pont) a) nagyobb értékkel nőtt (földrész): érték: b) nagyobb mértékben nőtt (földrész): érték: A számításokat itt írja le: OKTV 2016/ forduló
17 3. Miből származik Afrika, Ázsia és Latin-Amerika napjainkban is zajló gyors népességnövekedése? (1 pont) 4. Hogyan befolyásolják ezek a népesség megoszlását a fejlett és a fejlődő térségek között? (1 pont) OKTV 2016/ forduló
18 XIII. Eurázsia közlekedésföldrajzi jellemzői (7 pont) Útmutató: Eurázsiában a nagy távolságok leküzdése mindig komoly kihívást jelentett. Az alábbiakban öt különböző közlekedési formát, valamint különböző állításokat talál, részben Erdősi Ferenc (2015) Transzeurázsiai közlekedési kapcsolatok nagy- és középhatalmi erőterekben című munkájából (Tér és Társadalom 29 (2) o.). Párosítsa össze az állításokat az egyes fogalmakkal! Írja a fogalom betűjelét a rá jellemző állítás előtti vonalra! Minden helyes válaszért 1 pont jár. A. vasúti közlekedés B. közúti közlekedés C. légi közlekedés D. tengeri hajózás E. csővezetékes szállítás 1. Az Európa és Kelet-Ázsia közötti áruáramlás döntő részének lebonyolítója. 2. Legnagyobb személyforgalmú eurázsiai csomópontjai Pekingben, Tokióban, Londonban és Hongkongban vannak (2015). 3. Két tervezett útvonala a Nabucco és a Déli Áramlat. 4. Híres objektumai többek között a Gotthárd-, a Laerdal-alagút és a Boszporusz-híd. 5. Egyik, több mint 100 éve épült híres vonalának európai végállomása Moszkva, ázsiai pedig Vlagyivosztok, és az utazás időtartama kb. 148 óra. 6. Legnagyobb konténerforgalmú csomópontjai Sanghaj, Szingapúr, Sencsen és Hongkong (2013). 7. A kettős földrészen végigvezetett útvonala (transzszibériai és európai folytatása) birtokában Oroszország (illetve régen a Szovjetunió) monopolhelyzetet élvezett az Eurázsiát átívelő tranzitszállításokban. OKTV 2016/ forduló
19 XIV. Településhálózat és települések hazánkban (10 pont) Útmutató: A hazai településhálózat, az egyes településtípusok és konkrét települések kapcsán fogalmaztunk meg állításokat. Az egyes állításokról el kell döntenie, hogy igaz vagy hamis. Ha az állítás igaz, írjon I betűt, ha hamis, írjon H betűt az állítás sorszáma elé a pontozott vonalra! Minden jó válasz 1 pontot ér A település egy-egy embercsoport lakóhelyének és munkahelyének térbeli együttese, az ott élő emberek alkotta közösség A településhálózat egy adott területi egység (például egy ország) valamennyi települését magában foglaló, együttműködő rendszer Napjainkban a városi és a falusi lakosság aránya hazánkban nagyjából 50-50% A piacgazdaság viszonyai közt hazánk települései közt gyakran verseny alakult ki például a tőkebefektetésekért, új üzemekért vagy infrastruktúra-fejlesztő beruházásokért Az apró- és törpefalvak főleg az Észak-Alföldön és Közép-Magyarországon jellemzők Nagyfalvakat 5000 lakos felett például Nógrád és Veszprém megyékben találhatunk, hiszen kialakulásukat nagyban segítette a domborzati tagoltság A belterületeken élő alföldi lakosság döntő része ma már a sokrétűen átalakult szórványtelepüléseken, a tanyákon él Városaink szerepköre általában sokoldalú, és szűkebb vagy tágabb környezetük szükségletét is kielégítheti Városhálózatunk hierarchikus felépítésének csúcsán a főváros, Budapest áll, utána közvetlenül a középvárosok ( ezer fővel) következnek Az agglomerációk általában a nagyvárosok (például Budapest vagy Győr ) körül létrejövő települési és népességtömörülések. OKTV 2016/ forduló
20 XV. A főváros közelebbi és távolabbi vonzáskörzete (18 pont) Útmutató: Hazánkban a főváros sokrétű vonzó hatása Pest megyében, és más, szomszédos megyék településein is érvényesül. Ilyen városok közül válogattunk. Ebben a feladatban az ábra alatt található településneveket és az azokra vonatkozó állításokat kell összekapcsolnia a térképvázlaton nagybetűvel jelölt településhelyekkel. Írja a megfelelő nagybetűt a sorszámok elé a pontozott vonalra! Minden helyes válaszért 1 pont jár. 1. Dorog 2. Százhalombatta 3. Vác 4. Hatvan 5. Visegrád 6. Szentendre 7. Dunaújváros 8. Cegléd 9. Tata OKTV 2016/ forduló
21 10. Cementgyára az egyik közeli hegy mészkövét hasznosítja. 11. Az egykori klasszikus alföldi mezőváros ma is fontos vasúti csomópont. 12. A szocialista ipartelepítés egyik példája, a hazai kőolaj-feldolgozás fő központja. 13. Egykori barnakőszén-bányászata már a múlté, de ma is fontos gyógyszeripari központ. 14. Észak-Magyarország egyik legfontosabb elektronikai ipari központjává vált, köszönhetően egy transznacionális vállalat nagy léptékű beruházásainak. 15. Középkori királyi székhelyünk ma hazánk egyik legkisebb népességszámú városa. 16. Fontos folyami kikötője az import feketekőszén és vasérc kirakodóhelye. 17. A kisváros településszerkezetét meghatározzák a nagy kiterjedésű felszíni állóvizek, valamint az itt fakadó karsztvíz-források. 18. A hazai szerb nemzetiség egyik hagyományos központja, műemlékekben gazdag kisváros. OKTV 2016/ forduló
22 XVI. Magyarország idegenforgalma területi összehasonlításban 2015-ben (10 pont) Útmutató: Magyarországon az idegenforgalom és a hozzá kacsolódó szolgáltatások az országos és adott esetben a helyi gazdaság fontos bevételi forrásai. Tanulmányozza az alábbi ábrákat és táblázatot! Elemezze, hogy melyek voltak a hazai idegenforgalom fő jellemzői és területi/települési összefüggései a kiemelt statisztikai mutatók és a térkép alapján! Többek közt bemutathatja a hazai idegenforgalom regionális beosztását, az idegenforgalmi régiók turisztikai alapjellemzőit, a köztük lévő fő különbségeket. Összehasonlíthatja, csoportosíthatja és jellemezheti a legvonzóbb hazai településeket a belföldi és a külföldi vendégforgalom alapján is. Értékelését támassza alá számadatokkal és számításokkal is! Országos adatok: 2015-ben a kereskedelmi szálláshelyeken összesen mintegy vendég (ebből fő külföldi) összesen mintegy vendégéjszakát (ebből külföldi vendégéjszaka) töltött az országban. OKTV 2016/ forduló
23 (Ábrák forrása: A Balaton idegenforgalmi régió vendégforgalma, KSH; Magyarország turisztikai régiói, 2014 KSH; Táblázat forrása: Jelentés a turizmus és a vendéglátás éves teljesítményéről KSH) OKTV 2016/ forduló
24 .... OKTV 2016/ forduló
25 XVII. Menekülthelyzet a világban és az Európai Unióban 2015-ben (12 pont) Útmutató: Az alábbi értékelést a Központi Statisztikai Hivatal készítette. Olvassa el figyelmesen az alábbi szöveget, majd válaszoljon a kérdésekre! Menekültek a világban Az UNHCR (Egyesült Nemzetek Szervezete Menekültügyi Főbiztossága) adatai szerint 2015 végén 65,3 millió ember keresett menedéket a Földön üldöztetés, kínzás, fegyveres konfliktus, erőszakos összecsapások vagy az emberi jogok megsértése miatt. Ez a magas szám magába foglalja az elismert menekülteket, a menedékkérőket és a belső menekülteket az UNHCR hatáskörén túl is. ( ) Az UNHCR fennhatósága alá tartozó államokban menekültként elismert személyek száma és a menekültekhez hasonló jogállásúak száma az elmúlt öt évben jelentősen nőtt, 2011 végén 10,4 millió volt, 2015 év végén meghaladta a 16,1 millió főt, ami az elmúlt 20 évben tapasztalt legmagasabb érték közepén az UNHCR szerint a legnagyobb számú menedékkérőt kibocsátó országok továbbra is a fegyveres összetűzésekkel sújtott államok voltak: Szíria (közel 5 millió fő) és Afganisztán (2,7 millió fő). ( ) A mintegy 3 millió befogadott, származási országát elhagyni kényszerülő, üldözött szíriai személlyel a befogadó államok közül messze kiemelkedik Törökország bár a teljes népességhez viszonyított arányt tekintve megelőzi Libanon, ahol az 5,8 millió fős lakosság közel ötöde Szíriából származik. Számos, magát szíriainak valló üldözött azonban nem a környező országokban keres menedéket, hanem különböző utakon olykor életét kockáztatva igyekszik eljutni Európába. Világviszonylatban a kibocsátó országok képzeletbeli listáján (Szíriát és Afganisztánt követve) a harmadik helyen Szomália állt, mintegy 1,1 millió menedéket keresővel. A Szomáliából származó menekültek nagy számban kerestek oltalmat Kenyában ( fő), Etiópiában ( fő) és Jemenben ( fő). A dél-szudáni konfliktus miatt otthonukat elhagyni kényszerülők száma 2015-ben főre nőtt, többségük Etiópiában ( fő), Ugandában ( fő) és Szudánban ( fő) lelt menedékre. További nagyszámú menedékkérőt kibocsátó államok voltak 2015-ben még a Kongói Demokratikus Köztársaság ( menekülttel), Közép-afrikai Köztársaság ( menekült), Mianmar ( menekült) és Eritrea ( menekült). ( ) 2015-ben az Európai Unióban rekordszámú menedékkérelmet regisztráltak. Az első és ismételt menedékkérelmet benyújtó személyek száma meghaladta az 1,3 millió főt ( fő). Az Európába érkező menedékkérők közel 28%-a továbbra is szíriai állampolgárságú. Sok menedékkérő érkezik Afganisztánból és Irakból, illetve jelentős számban jönnek a nyugatbalkáni térség államaiból, így albán, koszovói és szerb állampolgárok is elején nagy számban nyújtottak be menedékkérelmet koszovói állampolgárságú személyek az Európai Unióban (elsősorban Magyarországon és Németországban), majd a II. negyedévtől kezdődően a kérelmek száma csökkent, ám ezzel párhuzamosan erősen megnövekedett a vegyes migráció jelentősége. A vegyes migrációs mozgások jellemzője, hogy a háborúk, konfliktusok és üldöztetés elől menekülő személyek csoportjával együtt olyan személyek is megjelennek irreguláris migránsként, majd később menedékkérőként, akik nem üldöztetésük miatt menekülnek, hanem gazdasági érdekből. Az Európai Unióban menedékjogi kérelmet előterjesztő személyek több mint háromnegyede állampolgárságát tekintve 12 országból érkezett 2015-ben ben az unióban a legtöbb menedékkérelmet Németországban regisztrálták ( fő), ezt Magyarország ( fő) és Svédország ( fő) követte. A képzeletbeli listán a hagyományos célpontnak tekinthető országok mellett Magyarország új szereplőként tűnt fel, hiszen hazánkban 2013-at megelőzően csak a délszláv háborúk idején volt jellemző a tízezres nagyságrendet meghaladó számú menedékkérő. ( ) Az Európai Unióban 2015 folyamán regisztrált összes menedékkérelem 93%-át 10 tagállamban nyújtották be. A kérelmek száma az elmúlt években folyamatosan nőtt, 2010 és 2015 között az ötszörösére. ( ) OKTV 2016/ forduló
26 1. Melyik négy ország volt a legnagyobb számban menekülteket kibocsátó 2015 végén a világban? A menekültek száma szerinti sorrendben írja egymás alá ezeket (a legnagyobbtól kezdve), és aláhúzással jelölje közülük azokat, amelyek Afrikában találhatók! (6 pont) Melyik volt az a két ország a Földön, ahol 2015 végén abszolút (összesen) és fajlagos (lakosságszámra vetítve) értelemben a legtöbb menekült és menedékkérő tartózkodott? (2 pont) Ország (legtöbb menekült abszolút számban): Ország (legtöbb menekült a lakosságszámra vetítve):.. 3. Miért ez a két ország érintett leginkább a menekültek befogadásában? (1 pont) 4. Mit jelent a vegyes migráció? (1 pont) A 2015-ben Magyarországon beadott menedékkérelmek mekkora arányát (%-ban) tették ki az adott évben az Európai Unióban beadott összes menedékkérelemnek? Számolja ki az értéket (egy tizedesjegyig)! (A számításokat is írja le a számításnak kihagyott üres helyre, mert csak ezzel együtt kaphatja meg a megoldásért járó teljes pontszámot.) (2 pont) érték: A számítást itt írja le: OKTV 2016/ forduló
27 OKTV 2016/ forduló
28 Dolgozatát beadta:. óra. perckor A felügyelő tanár aláírása:. Összpontszám: Az értékelő bizottsági tag aláírása:.. Ellenőrző bizottsági tag aláírása:. OKTV 2016/ forduló
A 2016/2017. tanévi Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny második forduló FÖLDRAJZ. Javítási-értékelési útmutató
Oktatási Hivatal A 2016/2017. tanévi Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny második forduló FÖLDRAJZ Javítási-értékelési útmutató I. Észak-Amerika tájain (23 pont) A) Csendes-óceán B) Észak-Amerikai
A 2015/2016. tanévi Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny második forduló FÖLDRAJZ. Javítási-értékelési útmutató. I. Dél-Ázsia tájain (21 pont)
Oktatási Hivatal A 2015/2016. tanévi Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny második forduló FÖLDRAJZ Javítási-értékelési útmutató 1. C 2. B, D 3. 2 4. B, D 6. J 7. E 8. C 9. B 10. 1 11. B, D 12. H 13.
JAVÍTÓ- ÉS OSZTÁLYOZÓ VIZSGA KÖVETELMÉNYEI FÖLDRAJZBÓL HATOSZTÁLYOS GIMNÁZIUM. 7. évfolyam
JAVÍTÓ- ÉS OSZTÁLYOZÓ VIZSGA KÖVETELMÉNYEI FÖLDRAJZBÓL HATOSZTÁLYOS GIMNÁZIUM 7. évfolyam A szilárd Föld anyagai és Földrajzi övezetesség alapjai Gazdasági alapismeretek Afrika és Amerika földrajza Környezetünk
TELEKI PÁL ORSZÁGOS FÖLDRAJZ VERSENY ORSZÁGOS DÖNTŐ. FELADATLAP 7. osztály
TELEKI PÁL ORSZÁGOS FÖLDRAJZ VERSENY ORSZÁGOS DÖNTŐ FELADATLAP 7. osztály 2018.03.17. Kedves Versenyző! Mielőtt elkezdenéd a feladatlap kitöltését, figyelmesen olvasd át az alábbi útmutatót! Ú T M U T
TELEKI PÁL ORSZÁGOS FÖLDRAJZ VERSENY MEGYEI FORDULÓ FELADATLAP 7. osztály
TELEKI PÁL ORSZÁGOS FÖLDRAJZ VERSENY MEGYEI FORDULÓ FELADATLAP 7. osztály 2018.01.27. Kedves Versenyző! Mielőtt elkezdenéd a feladatlap kitöltését, figyelmesen olvasd át az alábbi útmutatót! Ú T M U T
STATISZTIKAI TÜKÖR. Menekültek a világban július 25.
STATISZTIKAI TÜKÖR 2016. július 25. Tartalom Globális trendek...1 Az Európai Unióba érkező menedékkérőket kibocsátó államok...3 A menedékkérelmet benyújtók célországai az Európai Unióban...3 Kísérő nélküli
A 2017/2018. tanévi Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny második forduló FÖLDRAJZ JAVÍTÓKULCS
Oktatási Hivatal I. Terepgyakorlat (15 pont) 1. F 2. E 3. D 4. D 5. F 6. G 7. C 8. E 9. A 10. C 11. D 12. G 13. B 14. D 15. A A 2017/2018. tanévi Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny második forduló
Osztá lyozóvizsga te ma ti ka. 7. osztály
Osztá lyozóvizsga te ma ti ka 7. osztály Tankönyv: Földrajz 7. Mozaik Kiadó 1. A földtörténet eseményei 2. Afrika természet- és társadalomföldrajza 3. Ausztrália természet- és társadalomföldrajza 4. Óceánia
A térkép I. 11 A térkép II. 12 Távérzékelés és térinformatika 13
Előszó 9 TÉRKÉPI ISMERETEK A térkép I. 11 A térkép II. 12 Távérzékelés és térinformatika 13 KOZMIKUS KÖRNYEZETÜNK A Világegyetem 14 A Nap 15 A Nap körül keringő égitestek 16 A Hold 17 A Föld és mozgásai
Az éghajlati övezetesség
Az éghajlati övezetesség Földrajzi övezetek Forró övezet Mérsékelt övezet Hideg övezet Egyenlítői öv Átmeneti öv Térítői öv Trópusi monszun vidék Meleg mérsékelt öv Valódi mérsékelt öv Hideg mérsékelt
Feladatlap. Feladatlap száma Elért pontszám
Concursul Multidisciplinar BOLYAI FARKAS Tantárgyverseny, Concursul pe ţară al liceelor cu predare în limba maghiară Magyar tannyelvű középiskolák országos vetélkedője Concursul de geografie Teleki Sámuel
4. osztályos feladatsor II. forduló 2016/2017. tanév
Miskolc - Szirmai Református Általános Iskola, AMI és Óvoda OM 201802 e-mail: refiskola.szirma@gmail.com 3521 Miskolc, Miskolci u. 38/a. Telefon: 46/405-124; Fax: 46/525-232 4. osztályos feladatsor II.
Azonosító jel: FÖLDRAJZ EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA. 2009. május 14. 14:00. Az írásbeli vizsga időtartama: 240 perc
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2009. május 14. FÖLDRAJZ EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2009. május 14. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 240 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM
Versenyző iskola neve:. Település:... Csapat neve:... Csapattagok nevei:... Természetismereti- és környezetvédelmi vetélkedő
Miskolc - Szirmai Református Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Óvoda OM 201802 e-mail: refiskola.szirma@gmail.com 3521 Miskolc, Miskolci u. 38/a. Telefon: 46/405-124; Fax: 46/525-232 Versenyző
A monszun szél és éghajlat
A monszun szél és éghajlat Kiegészítő prezentáció a 7. osztályos földrajz tananyaghoz Készítette : Cseresznyés Géza e-mail: csgeza@truenet.hu Éghajlatok szélrendszerek - ismétlés - Az éghajlati rendszer
2. Hazánk folyóvizei Mutasd be hazánk folyóit többféle szempont alapján! Milyen gazdasági és társadalmi jelentőségük van folyóvizeinknek?
Teleki Pál Országos Földtan- és Földrajzverseny Országos Forduló Eger 2016. május 6-8. Szóbeli tételek 8. osztály 1. Hazánk állóvizei Mutasd be a tavak keletkezését és pusztulását hazai példákon keresztül!
FÖLDRAJZ ÍRÁSBELI FELVÉTELI FELADATOK 2004
FÖLDRAJZ ÍRÁSBLI FLVÉTLI FLADATOK 2004 Az írásbeli dolgozat megoldásához 180 perc áll rendelkezésre. lőször olvassa el a feladatokban megfogalmazott kérdéseket, majd alaposan gondolja át válaszait, s azokat
FÖLDRAJZ KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ
Földrajz középszint 1812 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2018. október 15. FÖLDRAJZ KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA Útmutató a javításhoz Ha egy feladatnak a
EURÓPA TERMÉSZETFÖLDRAJZA
EURÓPA TERMÉSZETFÖLDRAJZA Általános adatok Területe: 10,5 millió km2 Lakosság: kb. 725 millió (2003) Legmagasabb pont: 5633 m, M. Elbrusz (Kaukázus), Mont Blanc (4807) Legalacsonyabb pont: Volga delta,
AUSZTRÁLIA TERMÉSZETI FÖLDRAJZA
AUSZTRÁLIA TERMÉSZETI FÖLDRAJZA 1. Ausztrália határai: NY: Indiai-óceán - Afrikától É: Timor-tenger, Arafura-tenger - Óceánia szigeteitől K: Nagy-korallzátony, Csendes-óceán - Amerikától D: Indiai-óceán
Nemzetközi vándorlás az Európai Unió országaiban
21/63 Összeállította: Központi Statisztikai hivatal www.ksh.hu IV. évfolyam 63. szám 21. május 26. Nemzetközi vándorlás az Európai Unió országaiban A tartalomból 1 Bevezetõ 1 Az Európai Unió országaiban
Érettségi tételek 1. A 2 A 3 A 4 A
Érettségi tételek 1. A Témakör: A Naprendszer felépítése Feladat: Ismertesse a Naprendszer felépítését! Jellemezze legfontosabb égitestjeit! Használja az atlasz megfelelő ábráit! Témakör: A világnépesség
Földrajz 7. évfolyam
Földrajz 7. évfolyam Heti 1 óra, Évi 36 óra Célok és feladatok: - A térszemlélet fejlesztése a Föld méretviszonyainak összehasonlítása révén. Időbeli tájékozódás fejlesztése, az oksági gondolkodás erősítése.
TOVÁBBHALADÁS FELTÉTELEI minimum követelmény 11. osztály - 2015
TOVÁBBHALADÁS FELTÉTELEI minimum követelmény 11. osztály - 2015 1.1. Európa általános természetföldrajzi képe Ismertesse a nagytájak felszínformáit, földtörténeti múltjukat Támassza alá példákkal a geológiai
FÖLDRAJZ JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ
Földrajz emelt szint 1512 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2016. május 13. FÖLDRAJZ EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA Útmutató a javításhoz Ha egy feladatnak
A különbözeti vizsga témakörei. 9. évfolyam földrajz. Gerséné Varga Ildikó
A különbözeti vizsga témakörei 9. évfolyam földrajz Gerséné Varga Ildikó I. Csillagászati földrajz II. Kőzetburok III. A légkör földrajza IV. A vízburok V. A földrajzi övezetesség: VI. Népesség-, és településföldrajz
KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2013. május 15. FÖLDRAJZ KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2013. május 15. 14:00 I. Időtartam: 20 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA Földrajz középszint
Forrás:
Afrika helyzete, felszíne, tájai Igaz vagy hamis? A feladatot az atlasz segítségével oldják meg a tanulók. 1. Afrika a Föld 3. legnagyobb területű kontinense. 2. Afrika kisebb része a keleti, nagyobb része
JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ
Földrajz középszint 1613 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2016. október 18. FÖLDRAJZ KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA Útmutató a javításhoz Ha egy feladatnak
Nagy- Britannia Nagy-Britannia és Észak-Írország Egyesült Királysága
Nagy- Britannia Nagy-Britannia és Észak-Írország Egyesült Királysága Államforma: alkotmányos monarchia Főváros: London Terület: 244 820 km² Népesség: 61,7 millió Nemzeti valuta: font sterling Csatlakozás
A HÓNAP KÜLDŐORSZÁGA LENGYELORSZÁG
A HÓNAP KÜLDŐORSZÁGA LENGYELORSZÁG Kiss Kornélia Magyar Turizmus Zrt. Budapest, 2007. február 27. Felhasznált források UN WORLD TOURISM ORGANIZATION OECD, CIA FACTBOOK INTERNET WORLD STATS EUROPEAN TRAVEL
FÖLDRAJZ KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ
Földrajz középszint 1813 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2018. május 18. FÖLDRAJZ KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA Útmutató a javításhoz Ha egy feladatnak a javítási-értékelési
XLI. Megyei Komplex Tanulmányi Verseny FÖLDRAJZ 2015/2016.
FÖLDRAJZ 2015/2016. minden földrajzi tudománynak természetszerűleg a szülőföldés honismeret a kiindulása és kezdete. Egyént és népet egyaránt saját környezete érdekel legelőször /Fodor Ferenc / Dunaújváros,
VIII. Jakucs László Nemzetközi Középiskolai Földrajzverseny. Elődöntő megoldások január :00 16:00
VIII. Jakucs László Nemzetközi Középiskolai Földrajzverseny Elődöntő megoldások 2019. január 31. 14:00 16:00 1 1. Írja be a táblázatba a megfelelő válasz betűjelét! (8 pont) 1) 2) 3) 4) 5) 6) 7) 8.) B
A XXI. LESS NÁNDOR ORSZÁGOS FÖLDRAJZVERSENY
A XXI. LESS NÁNDOR ORSZÁGOS FÖLDRAJZVERSENY ELSŐ FORDULÓJÁNAK FELADATLAPJA I. KATEGÓRIA Tudnivalók A feladatokat figyelmesen olvasd el! A megoldásokat a mellékelt értékelőlapon kell beadni. Az értékelőlapon
FÖLDRAJZ KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ
Földrajz középszint 1912 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2019. május 17. FÖLDRAJZ KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA Útmutató a javításhoz Ha egy feladatnak olyan
Földrajz 7. osztály. A harmadik forduló
MERJ A LEGJOBB LENNI! A TEHETSÉGGONDOZÁS FELTÉTELRENDSZERÉNEK FEJLESZTÉSE A GYOMAENDRŐDI KIS BÁLINT ISKOLA ÉS ÓVODÁBAN AZONOSÍTÓ SZÁM: TÁMOP-3.4.3-08/2-2009-0053 PROJEKT KEDVEZMÉNYEZETT: KIS BÁLINT ÁLTALÁNOS
XLI. Országos Komplex Tanulmányi Verseny FÖLDRAJZ 2015/2016.
FÖLDRAJZ 2015/2016. minden földrajzi tudománynak természetszerűleg a szülőföldés honismeret a kiindulása és kezdete. Egyént és népet egyaránt saját környezete érdekel legelőször /Fodor Ferenc / A csapat
FÖLDRAJZ PÓTÍRÁSBELI FELVÉTELI FELADATOK 2004
FÖLDRJZ PÓTÍRÁSBELI FELVÉTELI FELDTOK 2004 z írásbeli dolgozat megoldásához 180 perc áll rendelkezésre. Először olvassa el a feladatokban megfogalmazott kérdéseket, majd alaposan gondolja át válaszait,
FÖLDRAJZ JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ
Földrajz emelt szint 0802 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2009. május 14. FÖLDRAJZ EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM 1. FELADAT Minden fogalom helyes
Népesség és település földrajz
Népesség és település földrajz Népességet jellemző adatok: 1, Népesség szám: - adott évben hányan születtek - adott évben hányan haltak meg - vándorlási különbözet Ezek együttesen adják a tényleges szaporodást
A Berber makákó. Afrikában őshonos de a Gibraltáron élő populációja miatt Európa egyetlen majomfaja
A Berber makákó Afrikában őshonos de a Gibraltáron élő populációja miatt Európa egyetlen majomfaja Afrika 30300 000 km²a Föld második legnagyobb kontinense Népessége több mint 1 milliárd fő Lakói: arabok,
FÖLDRAJZ EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ
Földrajz emelt szint 1713 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2018. május 18. FÖLDRAJZ EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA Útmutató a javításhoz Ha egy feladatnak a
XLII. Országos Komplex Tanulmányi Verseny Megyei forduló. Földrajz. Szép vagy Magyarország! április 4. Giriczné Kulcsár Anita
Földrajz Szép vagy Magyarország! A verseny ideje: Készítette: 2017. április 4. Giriczné Kulcsár Anita 1. Hazánkkal szomszédos országok (4 perc) a) Tegyétek helyes sorrendbe az összekeveredett betűket úgy,
Az Észak-Alföld régió küldőpiacai Észak-Európa
Magyar Turizmus Zrt. 1115 Budapest, Bartók Béla út 15-113. Tel.: (6-1)488-87 Fax: (6-1)488-86 E-mail: htbudapest@hungarytourism.hu www.itthon.hu Az Észak-Alföld régió küldőpiacai Észak-Európa Az észak-európai
FÖLDRAJZ JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ
Földrajz emelt szint 1112 É RETTSÉGI VIZSGA 2011. október 18. FÖLDRAJZ EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ NEMZETI ERŐFORRÁS MINISZTÉRIUM 1. FELADAT 1. mag 2. sugárzási
JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ
Földrajz középszint 0612 É RETTSÉGI VIZSGA 2006. október 25. FÖLDRAJZ KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM 1. FELADAT I. rész 1. Adriai-tenger
1. A. 1. B Az ábrák segítségével magyarázza meg a területi fejlettség különbségeit az Európai Unió országaiban!
Ismertesse a Föld helyét a Naprendszerben! 1. A Mutassa be bolygónk fı mozgásait, ismertesse ezek földrajzi következményeit! 1. B Az ábrák segítségével magyarázza meg a területi fejlettség különbségeit
JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ
Földrajz középszint 0621 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2007. május 15. FÖLDRAJZ KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM 1. FELADAT a) 1. Elba 2. Ostrava
A 2017/2018 tanévi Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny döntő fordulójának feladatai. INFORMATIKA II. (programozás) kategória
Oktatási Hivatal A 217/218 tanévi Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny döntő fordulójának feladatai 1. feladat: Csatornák (24 pont) INFORMATIKA II. (programozás) kategória Egy város csomópontjait csatornahálózat
JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ
Földrajz középszint 0521 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2006. május 16. FÖLDRAJZ KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ OKTATÁSI MINISZTÉRIUM 1. FELADAT 1. rész Földközi-tenger: 2., 3. Balti-tenger:
Versenyző iskola neve:... 2... Természetismereti- és környezetvédelmi vetélkedő 2014/2015. 6. osztály. I. forduló
1 Miskolc - Szirmai Református Általános Iskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény és Óvoda OM 201802 e-mail: refiskola.szirma@gmail.com 3521 Miskolc, Miskolci u. 38/a. Telefon: 46/405-124; Fax: 46/525-232
KÖRNYEZETISMERET. TÉMAZÁRÓ FELADATLAPOK 4. osztályos tanulók részére. Élô és élettelen természet. Tompáné Balogh Mária. ...
Tompáné Balogh Mária KÖRNYEZETISMERET Élô és élettelen természet TÉMAZÁRÓ FELADATLAPOK. osztályos tanulók részére............. a tanuló neve pauz westermann AZ ÉLÔ ÉS ÉLETTELEN TERMÉSZET ALAPISMERETEI.
OSZTÁLYOZÓ VIZSGA Földrajz
OSZTÁLYOZÓ VIZSGA Földrajz 9. évfolyam félévi vizsga A vizsga felépítése: 1.) Feladatlap: A vizsgakövetelményben felsorolt 9. évfolyamos tananyag számonkérése egyszerű, rövid feladatokon keresztül, kifejtendő
FÖLDRAJZ. PRÓBAÉRETTSÉGI május KÖZÉPSZINT. 1. rész: 30 perc 2. rész: 90 perc
PRÓBAÉRETTSÉGI 2004. május FÖLDRAJZ KÖZÉPSZINT 1. rész: 30 perc 2. rész: 90 perc Az írásbeli dolgozat megoldásához összesen 120 perc áll rendelkezésére. Az 1. rész megoldására felhasználható id keret 30
FÖLDRAJZ JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ
Földrajz emelt szint 0821 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2009. május 14. FÖLDRAJZ EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM 1. FELADAT 1. a Nap 2. az É.sz.
KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2014. május 15. FÖLDRAJZ KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2014. május 15. 14:00 I. Időtartam: 20 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA Földrajz középszint
A 2015/2016. tanévi Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny első forduló MŰVÉSZETTÖRTÉNET FELADATLAP ÉS VÁLASZLAP
Oktatási Hivatal Munkaidő: 120 perc Elérhető pontszám: 100 pont ÚTMUTATÓ A 2015/2016. tanévi Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny első forduló MŰVÉSZETTÖRTÉNET FELADATLAP ÉS VÁLASZLAP A munka megkezdése
A felszín ábrázolása a térképen
A felszín ábrázolása a térképen Rajzold le annak a három tájnak a felszínét, amelyről a tankönyvben olvastál! Írd a képek alá a felszínformák nevét! Színezd a téglalapokat a magassági számoknak megfelelően!
OKTV 2005/2006 I. forduló földrajz
2 EGYSZERŰ VÁLASZTÁS OKTV 2005/2006 I. forduló földrajz Útmutató: E feladatokban egy kérdés és öt válasz található. Minden ilyen típusú feladatban egy válasz teljesen helyes, ezt kell kiválasztania és
FÖLDRAJZ JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ
Földrajz emelt szint 1213 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2013. május 15. FÖLDRAJZ EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA 1. FELADAT Számítás: Elv: (1 földrajzi
Az észak-európai vendégforgalom alakulása Magyarországon Dánia Vendégek száma Vendégéjszakák száma Látogatók száma
MAGYAR TURIZMUS ZRT. Kutatási Csoport 1115 Budapest, Bartók Béla út 15-113. Tel.: (6-1) 488-871 Fax: (6-1) 488-8711 E-mail: kutatas@itthon.hu www.itthon.hu A TISZA-TÓ RÉGIÓ KÜLDŐPIACAI ÉSZAK-EURÓPA Az
A HÓNAP KÜLDŐORSZÁGA UKRAJNA. Kiss Kornélia Magyar Turizmus Zrt. Budapest, június 20.
A HÓNAP KÜLDŐORSZÁGA UKRAJNA Kiss Kornélia Magyar Turizmus Zrt. Budapest, 2007. június 20. Adatforrásaink UN WORLD TOURISM ORGANIZATION IMF, CIA World FACTBOOK INTERNET WORLD STATS EUROPEAN TRAVEL COMMISSON
EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2011. május 12. FÖLDRAJZ EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2011. május 12. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 240 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati NEMZETI ERŐFORRÁS MINISZTÉRIUM
Azonosító jel: FÖLDRAJZ EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA. 2008. május 15. 14:00. Az írásbeli vizsga időtartama: 240 perc
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2008. május 15. FÖLDRAJZ EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2008. május 15. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 240 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM
A 2016/2017. tanévi Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny első forduló MŰVÉSZETTÖRTÉNET FELADATLAP ÉS VÁLASZLAP
Oktatási Hivatal Munkaidő: 120 perc Elérhető pontszám: 100 pont ÚTMUTATÓ A 2016/2017. tanévi Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny első forduló MŰVÉSZETTÖRTÉNET FELADATLAP ÉS VÁLASZLAP A munka megkezdése
FÖLDRAJZ KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ
Földrajz középszint 1713 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2017. május 19. FÖLDRAJZ KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA Útmutató a javításhoz Ha egy feladatnak a javítási-értékelési
TELEKI PÁL ORSZÁGOS FÖLDRAJZ-FÖLDTAN VERSENY ORSZÁGOS DÖNTŐJÉNEK FELADATLAPJA
TELEKI PÁL ORSZÁGOS FÖLDRAJZ-FÖLDTAN VERSENY ORSZÁGOS DÖNTŐJÉNEK FELADATLAPJA 8. osztály 2007. Elért pontszám: Javította: Ellenőrizte: Ú T M U T A T Ó A feladatlap megoldásához segédeszköz nem használható!
KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2015. május 14. FÖLDRAJZ KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2015. május 14. 14:00 I. Időtartam: 20 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA Földrajz középszint
KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2017. május 19. FÖLDRAJZ KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2017. május 19. 14:00 I. Időtartam: 20 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA Földrajz írásbeli
A 2017/2018. tanévi Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny első forduló MŰVÉSZETTÖRTÉNET FELADATLAP
Oktatási Hivatal Munkaidő: 120 perc Elérhető pontszám: 100 pont ÚTMUTATÓ A 2017/2018. tanévi Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny első forduló MŰVÉSZETTÖRTÉNET FELADATLAP A munka megkezdése előtt nyomtatott
A feladatlap 1. részének megoldásához atlasz nem használható!
z írásbeli vizsga I. része feladatlap 1. részének megoldásához atlasz nem használható! 1. feladat Vulkán Utazási Iroda ajánlatából: Tegyen feledhetetlen túrákat gőzölgő, füstölgő vulkánokon, miközben az
2018/149 ELNÖKI TÁJÉKOZTATÓ Budapest, Riadó u Pf Tel.:
2018/149 ELNÖKI TÁJÉKOZTATÓ 2018. 08. 03. 1026 Budapest, Riadó u. 5. 1525 Pf. 166. Tel.: +36 1 882 85 00 kapcsolat@kt.hu www.kozbeszerzes.hu A Közbeszerzési Hatóság Elnökének tájékoztatója a Kbt. 62. (1)
Tanítási tervezet. Iskola neve és címe: Budapest XVI. kerületi Móra Ferenc Általános Iskola, Budapest, Ida utca
Tanítási tervezet Az óra időpontja: 2019. 04. 08. (5. óra) Iskola, osztály: 7. osztály, 7.b Iskola neve és címe: Budapest XVI. kerületi Móra Ferenc Általános Iskola, 1162. Budapest, Ida utca 108-110. Tanít:
Trewartha-féle éghajlat-osztályozás: Köppen-féle osztályozáson alapul nedvesség index: csapadék és az evapostranpiráció aránya teljes éves
Leíró éghajlattan_2 Trewartha-féle éghajlat-osztályozás: Köppen-féle osztályozáson alapul nedvesség index: csapadék és az evapostranpiráció aránya teljes éves potenciális evapostranpiráció csapadék évszakos
FÖLDRAJZ JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ
Földrajz emelt szint 0811 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2008. május 15. FÖLDRAJZ EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM 1. FELADAT 1. az északi irány
FÖLDRAJZ JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ
Földrajz emelt szint 1412 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2014. május 15. FÖLDRAJZ EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA 1. FELADAT 1. - A Holdnak nincs
4. osztályos feladatsor II. forduló 2012/2013. tanév
Iskola: 1 Csapatnév:. osztályos feladatsor II. forduló 2012/2013. tanév 1. Állapítsátok meg a képek alapján, hogy milyen mozgásokat végez a Föld, és ennek mi a következménye? B mozgás: következmény: 2.
Karsztosodás. Az a folyamat, amikor a karsztvíz a mészkövet oldja, és változatos formákat hoz létre a mészkőhegységben.
Karsztosodás Karsztosodás Az a folyamat, amikor a karsztvíz a mészkövet oldja, és változatos formákat hoz létre a mészkőhegységben. Az elnevezés a szlovéniai Karszt-hegységből származik. A karsztosodás
FÖLDRAJZ JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ
Földrajz emelt szint 0822 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2009. október 20. FÖLDRAJZ EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM 1. FELADAT 1.C), 2. A) 1+ b)
TELEKI PÁL ORSZÁGOS FÖLDRAJZ VERSENY ORSZÁGOS DÖNTŐ. FELADATLAP 8. osztály
TELEKI PÁL ORSZÁGOS FÖLDRAJZ VERSENY ORSZÁGOS DÖNTŐ FELADATLAP 8. osztály 2018.03.17. Kedves Versenyző! Mielőtt elkezdenéd a feladatlap kitöltését, figyelmesen olvasd át az alábbi útmutatót! Ú T M U T
KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2014. október 14. FÖLDRAJZ KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2014. október 14. 14:00 I. Időtartam: 20 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA Földrajz középszint
TELEKI PÁL ORSZÁGOS FÖLDRAJZ-FÖLDTAN VERSENY MEGYEI (FŐVÁROSI) DÖNTŐJÉNEK FELADATLAPJA
TELEKI PÁL ORSZÁGOS FÖLDRAJZ-FÖLDTAN VERSENY MEGYEI (FŐVÁROSI) DÖNTŐJÉNEK FELADATLAPJA 7. osztály 2008. Sorszám:. Megye (főváros). Ú T M U T A T Ó A feladatlap megoldásához segédeszköz nem használható!
A 2018/2019. tanévi Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny második forduló FÖLDRAJZ. Javítási-értékelési útmutató
Oktatási Hivatal A 2018/2019. tanévi Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny második forduló FÖLDRAJZ Javítási-értékelési útmutató I. Keresztrejtvény - Nyughatatlan Föld (12 pont) 1. F Ö L D R E N G É
FÖLDRAJZ JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ
Földrajz középszint 1012 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2012. május 16. FÖLDRAJZ KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ NEMZETI ERŐFORRÁS MINISZTÉRIUM 1. FELADAT 1. Perth 2. Melbourne 3.
KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2017. október 16. FÖLDRAJZ KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2017. október 16. 14:00 I. Időtartam: 20 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA Földrajz írásbeli
FÖLDRAJZ KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ
Földrajz középszint 1913 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2019. május 17. FÖLDRAJZ KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA Útmutató a javításhoz Ha egy feladatnak olyan
Ha a Föld csupán egy egynemű anyagból álló síkfelület lenne, ahol nem lennének hegyek és tengerek, akkor az éghajlatot csak a napsugarak beesési
A Forró övezet Ha a Föld csupán egy egynemű anyagból álló síkfelület lenne, ahol nem lennének hegyek és tengerek, akkor az éghajlatot csak a napsugarak beesési szöge, vagyis a felszínnel bezárt szöge határozná
JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ
Földrajz középszint 0801 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2008. október 21. FÖLDRAJZ KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM I. rész 1. FELADAT 1. Grönland
Dr`avni izpitni center MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM. 1. feladatlap. Nem művészi szöveg elemzése. Kedd, február 01. / 60 perc
A jelölt kódszáma: Dr`avni izpitni center *P043A10311* TÉLI VIZSGAIDŐSZAK MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM 1. feladatlap Nem művészi szöveg elemzése Kedd, 2005. február 01. / 60 perc Engedélyezett segédeszközök:
BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYE TURIZMUSA 2016-BAN ÉS 2017 ELSŐ FÉLÉVÉBEN Szakmai háttéranyag
BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYE TURIZMUSA 2016-BAN ÉS 2017 ELSŐ FÉLÉVÉBEN Szakmai háttéranyag 1. A turizmus jelentősége Magyarországon a megye jelentősége Magyarország turizmusában 2. A szálláshelyek forgalma
A közlekedés funkciója a turizmusban
A közlekedés funkciója a turizmusban 2018. 10. 25.. A közlekedés helye a turizmus rendszerében A turizmus alapvető eleme a helyváltoztatás, vagyis az utazás. minden olyan utazást az idegenforgalom részének
O k t a t á si Hivatal
O k t a t á si Hivatal A versenyző kódszáma: Munkaidő: 240 perc Elérhető pontszám: 200 pont A 2015/2016. tanévi Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny második forduló FÖLDRAJZ FELADATLAP ÚTMUTATÓ A munka
Engelberth István főiskolai docens BGF PSZK
Engelberth István főiskolai docens BGF PSZK Gazdaságföldrajz Kihívások Európa előtt a XXI. században 2013. Európa (EU) gondjai: Csökkenő világgazdasági súly, szerep K+F alacsony Adósságválság Nyersanyag-
A régió fővárosai: Izland. Reykjavík. Norvégia Dánia. Oslo Koppenhága. Finnország. Helsinki. Svédország Stockholm
Észak- Európa Ide soroljuk a Skandináv félszigetet/škandinávsky polostrov országait (Norvégiát/Nórsko és Svédországot/Svédsko), továbbá Dániát/Dánsko, Finnországot/Fínsko és Izlandot/Island A régió fővárosai:
Lakotár Katalin FÖLDRAJZ 7. Kontinensek földrajzi ismeretei. TÉMAZÁRÓ FELADATLAPOK 7. osztályos tanulók részére. ... a tanuló neve.
Lakotár Katalin FÖLDRAJZ 7. Kontinensek földrajzi ismeretei TÉMAZÁRÓ FELADATLAPOK 7. osztályos tanulók részére........... a tanuló neve pauz westermann Teljesítmény összesítése A Afrika és Ausztrália Amerika
A települések általános kérdései. Dr. Kozma Gábor
A települések általános kérdései Dr. Kozma Gábor A., A településekkel kapcsolatos alapfogalmak I. A település 1. Definíció: a., Mendöl T.: a település egy embercsoport lakó- és munkahelyének térbeli egysége
MAGYAR TANNYELVŰ ISKOLÁK VII. ORSZÁGOS VETÉLKEDŐJE, 2012 CONCURS NAŢIONAL AL LICEELOR CU PREDARE ÎN LIMBA MAGHIARĂ, 2012-EDITIA a VII.
MAGYAR TANNYELVŰ ISKOLÁK VII. ORSZÁGOS VETÉLKEDŐJE, 2012 CONCURS NAŢIONAL AL LICEELOR CU PREDARE ÎN LIMBA MAGHIARĂ, 2012-EDITIA a VII.-a Teleki Sámuel országos földrajzverseny Társadalomföldrajz X-XI.
A 2018/2019. tanévi Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny első forduló MŰVÉSZETTÖRTÉNET FELADATLAP ÉS VÁLASZLAP
Oktatási Hivatal A 2018/2019. tanévi Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny első forduló MŰVÉSZETTÖRTÉNET FELADATLAP ÉS VÁLASZLAP Munkaidő: 120 perc Elérhető pontszám: 100 pont ÚTMUTATÓ A munka megkezdése
Najat, Shamil Ali Közel-Kelet: térképek, adatok az észak-afrikai helyzet gazdasági hátterének értelmezéséhez
Najat, Shamil Ali Közel-Kelet: térképek, adatok az észak-afrikai helyzet gazdasági hátterének értelmezéséhez A mai közel-keleti változások elemzéséhez elengedhetetlen az eseményeket jelentős mértékben