GEORG PHILIPP TELEMANN ÉS A SZVIT A-MOLL SZVIT FURULYÁRA ÉS ZENEKARRA

Átírás

1 GEORG PHILIPP TELEMANN ÉS A SZVIT A-MOLL SZVIT FURULYÁRA ÉS ZENEKARRA Fodor Csaba Miskolci Egyetem Bartók Béla Zeneművészeti Intézet klasszikus-furulya 2. évfolyam Széplaki Zoltán művésztanár, Dr. Fabinyi Erzsébet kandidátus

2 G. Ph. Telemann élete és munkássága A ma ismert Telemann életrajz legfőbb forrása, a saját maga által írt három önéletrajz. Az első írását 1718-ban készítette, amely Johann Mattheson Grosse General-Bass Schule kiadásában jelent meg 1731-ben. Másodikként egy levelet tartanak számon 1729-ből, amit Johann Gottfried Walthernek címzett, a készülő Musicalisches Lexicon oder Musicalische Bibliothec című művéhez, míg a harmadik önéletrajz szintén Mattheson felkérésére készült, az 1740-ben megjelent Grundlage einer Ehren-Pforte művéhez. Dolgozatomban nem lexikális tudást átadó, mindenre kiterjedő életrajzot szerettem volna írni, hanem inkább egy, a folyamatot és körülményeket bemutató írást arról, hogyan lett egy lelkész család gyermekéből, Európa szerte elismert és számos országban alkotó zeneszerző-óriás. 1. ábra - G. Ph. Telemann, 1744 körül (G. Lichtensteger rézmetszete) 1

3 Telemann nem zenész családból származott. Édesapja, Henricus Telemann, prédikátorként szolgált a magdeburgi Szentlélek templomban. Édesanyja, Maria Haltmeyer, szintén lelkész család gyermeke volt. Telemann édesapját korán, négy évesen elvesztette, így édesanyjának egyedül kellett megbirkóznia fiai helyes taníttatásának felelősségével. Idősebbik fia Heinrich Matthias teológiát tanult, ezt követően lelkészként szolgált. A kis Georg Philipp iskoláit Magdeburgban, Zellerfeldben és Hildesheimban végezte, azonban ezen évek alatt a zenével úgynevezett iskolai keretek között nem került kapcsolatba. Először, csupán érdeklődéséből kifolyólag kezébe vette a blockflötét és a hegedűt, mely hangszereken autodidakta módon kezdett játszani. Ezután tíz éves korában Benedict Christiani kántorúrtól tehetségéből adódóan nagyon rövid idő alatt elsajátította az éneklés alapjait, valamint billentyűs tanulmányokat kezdett, de ezt csak két hétig tudta folytatni. Gyakorlatilag ez a két dolog volt amit Telemann oktatás során tanult. Minden más saját magából fakadt és alakult ki az évek során. Szerzőnk nem csak a zene iránt érzett vágyat, hanem a költészet és írás is rendkívül felkeltette figyelmét, melyekből nyugodtan kimondhatjuk a későbbi kompozíciói profitáltak. Számos operájának és két passiójának is saját maga írta a szövegét. Zeneszerzői hajlamai szinte a zene iránti érdeklődésével egy időben megmutatkoztak, hiszen első évtizede elején tollat is ragadott és motettákat, hangszeres darabokat és egy operát is írt (Sigismundus). A környezetében élők ezt látván azt tanácsolták édesanyjának, hogy ne engedje fiát a zenébe ilyen szinten belefolyni, mert nem fog tudni megélni belőle. Így a gyermeket eltiltották minden zenei tevékenységtől, és hangszereit is elvették tőle. Ellenben ez mégsem tudta megakadályozni, hogy Telemann a zenével foglalkozzon, még ha azt titokban és elbújva is kellett tennie. A hildesheimi évek után, beletörődve hogy nem támogatják zenei pályafutását a lipcsei egyetemre ment jogot hallgatni. Útközben Halle-ban megismerkedett Georg Friedrich Händellel, amikor is elmondása szerint: majdnem ismét kottamérget szívtam be. Azonban ekkor még tartotta magát a ráerőszakolt elhatározáshoz, hogy felhagy a zenével és meg sem áll a titkos tanácsossá válásig. Lipcsébe érkezve első, a későbbiekhez elengedhetetlen véletlenként szobatársa falai tele voltak hangszerekkel. Ezt látva Telemann kicsit elgyengült elhatározásában. Második ilyen véletlen, hogy az említett diák, megtalálta egy művét (6. zsoltár) a kofferjában, amit kérésére következő vasárnap eljátszottak a Szent Tamás templomban. Ez a szerencsés fordulat kellett 2

4 ahhoz, hogy megismerjék művészetét és D. Romanus az akkori polgármester felkérést adjon neki, hogy minden második hétre írjon egy darabot a templom számára. Édesanyja ekkor fia kérésére már áldását adta munkájára. Innentől kezdett felfelé ívelni a fiatal Telemann zenei pályája. Rábízták a városban az operák direkcióját, valamint létrehozta a lipcsei Collegium Musicumot. Händel és Telemann között jó kapcsolat alakult ki, gyakran látogatták egymást és szinte folyamatosan leveleztek ekkori munkásságuk során. Sokat tanulmányozta Johann Kuhnau, a lipcsei templom zenei irányítójának ellenpontos darabjait ben meghívást kap Erdmann von Promnitz gróftól Sorauba, ahol Capellmesiteri (karmester) címet kap. Az udvarban rejlő lehetőségek újabb vállalkozásokra ösztönözték az ekkor már gyakorlott muzsikust és zeneszerzőt. El kezdett ouvertureöket írni a gróf úr kérésére. Ez okból kifolyólag megismerkedik Lully, Campra és más nagyszerű francia mesterek munkájával. Az új stílus annyira megihleti, hogy a két év alatt közel kétszáz ouverture-t ír. Amikor az udvar fél évre Plessbe költözött, remek alkalom nyílt arra, hogy Telemann megismerkedjen a lengyel és morva nép tradicionális zenéjével, ezáltal is bővítve az eddig is sokrétű stílusgyakorlatát. A fejedelmi udvarban töltött évei nagyon termékenyen teltek, de 1708-ban Eisenach-ba távozik, ahol a hangszeres zenét szerette volna előtérbe helyezni. Koncertmesterként működött a Panthon Hebestreit által összeállított zenekarban, mely együttes hamar nagy karriert futott be. Ez alatt az idő alatt szintén nagyban gyarapodott műveinek száma, hiszen az itt töltött évek során négy évfolyamnyi kantát, miséket, zsoltárokat, triószonátákat, versenyműveket szerzett. Bár Eisenach-ban mindene megvolt, 1712-ben Frankfurtba ment, ahol a mezítlábasok templomának Capellmeistere lett. Ezen kívül rövid idő alatt számos nem csak zenei megbízatást és címet kapott. De nem megfeledkezve előző udvaráról sem, Eisenach számára is írt, mint házon kívüli Capellmesiter. Egy átutazása során Gothánban, az akkor elhunyt Christian Friedrich Witt állását ajánlották fel neki, amit első körben nem fogadott el, de később visszatért oda. Hatalmas honoráriumot kapott, a pénzt és támogatásokat is belevéve. Weimarba is meghívták az udvar zeneigazgatójaként és számos felelősségteljes udvari cím betöltésére, de ezt már visszautasította nem teljesen saját belátásából, felesége és barátai unszolására. Frankfurtba tért vissza, ahol dolgozott a lengyel királyi udvar felkérésére is. Telemann itt is nagyon jó módban élhetett, mindene adott volt a termékeny komponáláshoz

5 től Hamburgban tevékenykedett a János templom zenei igazgatója és kántorjaként. A felkérések szinte sorakoztak Telemann egész élete során ban Lipcse meghívta az akkor elhunyt Johann Kuhnau állására, amit nem fogadott el, mivel Hamburg városa olyan mértékben növelte jövedelmét, amivel maradásra bírták a kalandvágyó zeneszerzőt. (Így került Bach a lipcsei Tamás templom szolgálatába.) De nem csak a lipcsei felkérést múlta felül Hamburg, 1729-ben Oroszországban is felajánlottak neki egy állást, ami fölött szintén Hamburg kellemessége diadalmaskodott. Végül utolsó kalandja 1737-ben Párizsba vonzotta, ahol nyolc hónapot töltött, és miután húsz évre elnyerte az általános királyi privilégiumot számos darabját kiadta és hát nem kevésbé termékeny munkát folytatott. Kvartettek, hat szonátája, zsoltárok, versenyművek, motetták keletkeztek ebben a környezetben. Saját elmondása szerint így vélekedett Hamburgba visszatérésekor: teljes elégedettséggel váltam meg Párizstól. Telemann meg volt győződve róla, hogy a szerelem serkenti az embert minden tekintetben, így munkái gyarapodásához és szorgalmához is hozzájárult. Életében kétszer házasodott és a két frigyből összesen hét gyermeke fogant, így az érzelmi háttér sem hiányzott életéből ben Hamburgban hunyt el. Halála után keresztfia, Carl Philipp Emanuel Bach lépett a helyébe. Élete vége felé már csak egyházi műveket írt ban még jelent meg kantátája az akkor már 85 éves szerzőnek. Hatalmas életművet halmozott fel, közel 9000 műve maradt fenn (majd háromszor annyi, mint a megmaradt Bach művek száma), melyek nagy részének kiadását ő készítette elő a rézlenyomatok létrehozásával. Szinte minden műfajban alkotott és a kor minden stílusában példa nélkül komponált. Ezen kívül életének bármely helyszínét vesszük alapul, nem csak zenei címeket és kinevezéseket kapott, olyan pozíciókban működött, melyekért mások több évet tanultak és dolgoztak. Ezzel szemben Telemann, zsenialitásának köszönhetően egész életében remek körülmények között élt. Ellenben Bach-hal aki ilyen módú gazdagságban és magas életszínvonalon, csak a Köthenben töltött hat éve alatt él. Zenei kompozíció mellett versei, és egy kertészeti tudományokkal foglalkozó könyve is megjelent. Halála után neve gyorsan feledésbe merült és még a mai napig nagyon hiányosak róla az információink, hatalmas életműve még feltárásra vár. 4

6 A szvit, mint műfaji megjelölés a barokkban A barokk zene legfőbb alapját a tánczene képezi, így nem meglepő, hogy kialakult egy olyan műfaj, amely ezeket összefogja. A szvit, definíciója szerint stilizált táncok gyűjteménye, füzére, melyeket általában a hangnemük kapcsol össze. Abból az alapgondolatból indul ki, hogy a táncokat párba állítsa, egy lassabb (lépő) táncot, egy gyorsabb (ugró) tánc követ. Az első tánc páros ütemű, míg az azt követő páratlan. Ezt a tételpárosítást a 16. századi udvari zenében a pavane és galliard, míg később a 17. században az allemande és courante tételek jelentették. A szvit többféleképpen épülhet fel. A szólószvitek, billentyűs és lantszvitek az allemande courante sarabande gigue tételekből állnak leggyakrabban. A zenekari szvitek gyakran nyitánnyal (ouverture) indulnak, amit különféle leginkább az operából származó tánctételek követnek. A tágabb értelemben vett szvit pedig a barokk táncokat, rondókat és különböző karakterdarabokat sorakoztat fel. A leggyakoribb barokk tánctételek a következőek: Allemande mérsékelt, páros metrumú Courante gyors, páratlan metrumú Passepied gyors, páratlan metrumú Pavanne lassú, páros metrumú Gaillarde gyors, páratlan metrumú Sarabande lassú, páratlan metrumú Bourrée gyors, páros metrumú Gigue gyors, páratlan metrumú Gavotte gyors, általában alla breve Menüett moderato, páratlan metrumú Chaconne ostinato basszusra épül, páratlan metrumú Passacaglia ostinato basszusra épül, páratlan metrumú A szvit kifejezés legelőször Estienne du Tertre: suyttes de bransles művének címében jelent meg 1557-ben. Ellenben az első igazi szvitet Peuerl: Newe Padouan, Intrada, Däntz und Galliarda műve képviseli 1611-ben. A különböző területeken, különböző elnevezésekkel találkozhatunk úgy, mint partita, ordre, ouverture, egyes esetekben 5

7 concert. A stilizált táncvilág kialakulásához az is hozzájárult, hogy azok a zenék amire ténylegesen táncoltak, nem túl míves zenék voltak, mivel sokszor táncmesterek tollából kerültek ki. A 17. századi Olaszországban kialakult sonata da camara szintén hangszeres tánctételek sora, ahol a táncokat nem csak máshogy írják, de stilárisan is különböznek francia társaitól. Franciaország inkább a balett- és zenekari szvitek kialakulásának felelős helyszíne volt. Fokozatosan alakulnak ki az operákból, balettekből a különböző nyitányok és tánctételek. Ezek már mind stilizált táncok, tehát a zenei kompozíció kerül előtérbe és ezek a tételek elvesztik a gyakorlati tánczene funkciójukat. A kisebb szvitek általában prelude tétellel, míg a nagyobbak és jellemzően francia művek, nyitánnyal vagy más néven ouverture-rel indulnak, innen ered a már említett ouverture elnevezés is. A francia nyitányok jellemzően három részből állnak. Egy lassú, patetikus és monumentális bevezetőből, melyre jellemzőek a pontozott ritmusok, amiket gyakran túlpontozással tesznek még feszesebbé. Ezt követően egy gyorsabb néha fugato jellegű rész, amit egy szintén lassú visszatérés koronáz meg, ami általában az első rész variánsa lehet. Francia zeneszerzők hatalmas nyitányokat írtak, lehetőségük volt ezekben a darabokban akár több tucat zenészt is alkalmazni. A francia zenekari szvitek mindig monumentális francia nyitánnyal kezdődnek, amelyeket stilizált és modern tánctételek követnek. G. Ph. Telemann a-moll szvit A dolgozatom főtémájául szolgáló a-moll szvit, feltehetően 1704 és 1706 között keletkezett II. Erdmann von Promnitz gróf udvarában egy adott koncertre. A Telemann műjegyzékben a TWV 55:a2 számot kapta, 1936-ig nem jelent meg nyomtatásban, amikor is az Ernst Eulenburg kiadó, egy 18. századi kézirat alapján kiadta a partitúrát. Ez a kézirat jelenleg a Hessische Landesbibliothek könyvtárban találtható Darmstadtban. Zenekari szvitről van szó, mely egy szóló, szinte koncsertáló furulya szólam köré épül. A már említett közel 9000 művének, megközelítőleg tíz százalékában alkalmazza a furulya (ezek nagy részét kantátái teszik ki). Mivel Telemann furulyajátékos is volt, felmerülhet a gondolat hogy ezt a kiváló és egyértelműen nem műkedvelők részére készült darabot, saját magának írta. Ez a darab jellegzetesen telemann hangvételű, rendkívül kidolgozott. A hangnemet szinte kifordítva magából, legfőképp a lassú tételében, nagyon érzelmes, de semmi esetre sem szomorú zenét 6

8 hallhatunk, ellenben az a-moll korabeli jellemzéseivel. A barokk korban többen is képet alkottak a hangnemekről. Mattheson a Vollkommene Capellmeister című művében a következő jelzőkkel illeti az a-moll hangnemet: természetes, panaszos, sóhajtós, édes, alvásra hívó, tiszteletreméltó, kellemes és nemes. Charpentier hasonlóképpen szeretetreméltó, szomorú, panaszkodó és gyengéd szavakkal írja le. Telemann, Bachhoz hasonlóan rendelkezett azzal a szerzői erénnyel, hogy képes volt a hangnemekről vélt teorikák fölé emelkedni. Példának okáért Bach: D-dúr zenekari szvitjének Air tétele manapság az egyik legszomorúbb zene, annak ellenére, hogy a mester D-dúrban írta, amit a világos, vidám, nagyon boldog..stb szavakkal illet Charpentier. Az a-moll szvit hét tételből áll. A legkülönbféle tételeket sorakoztatta fel Telemann, de közelebbről megvizsgálva a művet végig kíséri egyfajta motívum ez a lá-szi-lá kisszekund lépés, ami a hétből öt tételnél már az első ütemnél megmutatkozik. A hét tétel mindegyike a későbarokk szvitzenében ismert típusokhoz tartozik. Egyetlen tételt kivéve, jellemző a da Capo visszatérő szerkezet. Szinte az összes trióformájú tételre az jellemző, hogy a középső részben a furulya csak a continuoval játszik együtt, míg a zenekarnak nincs anyaga. A tételek francia nevet viselnek, de igazán francia stílust csak a nagyszerűen sikerült Ouverture nyitány tétel képvisel. I. Ouverture Monumentális 4/4-es francia nyitány tétel. Szabályos lassú gyors lassú részekből épül fel. A francia ouverture-re jellemző pontozott, túlpontozott ritmusok, érdekes harmóniai világgal párosulnak ebben a tételben. A középső gyors rész 6/8-os ütemmutatójával, gyakorlatilag önmagában megfelel egy concerto nyitó tételének, alapozva ezt a tutti és szóló részek szabályos váltakozására és hangnemi felépítésére. Mindössze a záró tutti részt szakítja félbe a nyitányra jellemző utolsó lassú visszatérés, ami a nyitány témát még érdekesebb harmónia világgal fűszerezi. Az említett középső gyors rész zenekari bevezetője, fúgaszerűen épül fel. Sorban lépnek be az első hegedű, második hegedű, brácsa és continuo ugyanazzal a témával. A szóló hangszer belépésekor a zenekar visszahúzódik, csak a két hegedű marad játékban, majd a tételrész második felében már igazi koncsertáló jelleget mutat a furulya a zenekarral szemben. 7

9 II. Les Plaisirs A második tétel francia címet visel, jelentése: örömök. Gyakorlatilag egy bourréenak felel meg. A B A szerkezetet visel. Az A részben a szóló hangszer végig néma, ellenben a B résszel, ahol a continuo szólamot kivéve a teljes zenekar hallgat. A B rész jóval hosszabb, mint az azt megelőző zenekari A rész. Végig a lá-szi-lá motívum szárnyait bontogatja a szerző. Da Capo jelöléssel az első rész végén fejeződik be a tétel. Az A részben a zenekar robbanásszerűen indul a már felfedezett lá-szi-lá motívummal. Ez az a-moll rész kétszer hat ütemre tagolódik és a dominánson zár. Ezt követi a parallel dúrban már nyolc és négy ütemes felosztás, ami az első részben hallott hat ütemmel zárul. A sűrű és gyors zenekari anyag után, a furulyának szánt trió rész egészen új fényt hoz a tételbe a maga continuo kíséretével együtt. Skálamozgások és a vezetőhangot körül író dallamok jellemzik. III. Air á l Italien Gyakorlatilag a szvit egyetlen igazi lassú tétele. Szintén 4/4-es tételről van szó, úgy vélem a leggazdagabban harmonizált tétel a szvitből. Egy largo és egy allegro tempójelzésű részből áll, és a már megszokott módon da Capo a largo résszel ér véget. A lassú részben Telemann egy egészen más világot fest a kromatikus lépések sorával és az egymást követő álzárlatokkal, amik egyre csak váratják a végső feloldást. A már említett lá-szi-lá kisszekund lépés itt is a téma szerves része. Az allegróban a furulya főként akkordfelbontásokat játszik és különböző hangnemi váltásokkal szinte a saját ujja köré csavarja a zenekart. IV. Menuet I,II Egy méltóságteljes menüettel találjuk magunkat szemben, aminek csak a közép részében szólal meg a furulya. Az első menüett egy abszolút akár táncolható tétel, míg a második annál kevésbé mutat menüett tulajdonságokat. Jellemzően hangismétléses ütemek és skálafutamok váltakozását figyelhetjük meg. A dominánsról tonikára való megérkezést, egy kromatikusan felfelé törekvő dallamépítmény fokozza fel. Ennek a tánctípusnak érdekessége, hogy igazán csak XIV. Lajos halála után terjedt el, mivel az említett király nem igazán preferálta. 8

10 Megjelenésével a courante-t váltotta fel a báli táncrendben. Fuvolisták jól ismerhetik ezt a második menüettet, mivel a Bántai Kovács: Kis előadási darabok fuvolára kötetben helyet kapott, annak ellenére hogy egy originál furulyadarabról van szó. V. Réjouissance 4/4-es gyors tétel, melynek több különlegessége is van. Ez a legkésőbbi (XVIII. sz.) tánc a barokkszvitben. J. S. Bach C-dúr zenekari szvitjében és Telemann TWV 55- ös szvitsorozatában összesen 18 ilyen Réjouissance tételt találunk. Jellemző rá az élénk mozgás és magával ragadó lendülete. A szvit leggyorsabb és legvirtuózabb tétele, valamint az egyetlen olyan tétel, aminek nincs visszatérése. Rögtön egy felelgetéssel indul a tétel, ami egy a tizenhatodok által folyékony szekvenciában folytatódik. Ez a felépítés végig kíséri az egész tánctételt. VI. Passepied I, II Szintén páratlan (3/8) metrumú tétel. Gyakorlatilag a menüett tétel élénkebb változatának kellene lennie. De mai felfogásban gyakran ezt játszzák lassabban és a megelőző menüettet gyorsabban. Ebben a sorrendben amit Telemann felépített, mondhatni egy kis pihenést jelent két valóban gyors tétel között. A második Passepied dúr hangnemben szól és szintén a furulya és continuo közös játéka. VII. Polonaise A szvit 3/4-es záró tétele. A polonaise lengyel tánctípus, az 2. ábrán látható ritmus jellemzi, a 18. században alakult ki. Telemann Polonaise-nek A részében rögtön, a már sokat említett lá-szi-lá motívum köszön vissza. Ez a rész, a tánctípusra jellemzően az első ütést aprózó ritmuson alapul. Az életrajzban említett Plessben eltöltött féléve alatt szerzett lengyel népzenei tapasztalatokat itt remekül alkalmazta. Tudni kell hogy ebben az időben szinte mindent polonaise-nek neveztek ami keletiesen hangzott, de szerzőnk azon kevesek közé tartozott, akik valóban tudták mit jelent az. A B trió részben szintén ezt a kisszekund lépéses motívumot járja körbe, mint egy örökmozgóként. 2. ábra 9

11 Forrásjegyzék: Georg Philipp Telemann Curriculum vitae, Helikon kiadó, G. Ph. Telemann a minor suite partitúra előszava, Eulenburg kiadó, The New Grove Dictionary of Music and Musicians Third Edition J. Mattheson Der Vollkommene Capellmeister, Hamburg, M. A. Charpentier Régles de composition, Paris,

12 Tartalomjegyzék G. Ph. Telemann élete és munkássága 1. oldal A szvit, mint műfaji megjelölés a barokkban 6. oldal G. Ph. Telemann a-moll szvit 7. oldal Forrásjegyzék 10. oldal Tartalomjegyzék 11. oldal 11