Tarcal Község Önkormányzata Képviselő-testületének./2017. (..) rendelete a településkép védelméről
|
|
- György Orosz
- 6 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Tarcal Község Önkormányzata Képviselő-testületének./2017. (..) rendelete a településkép védelméről Tarcal Község Önkormányzatának Képviselő-testülete az épített környezet alakításáról és védelméről szóló évi LXXVIII. törvény 57. (2)-(3) bekezdésében, valamint a településkép védelméről szóló évi LXXIV. törvény 12. (2) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés a) pontjában meghatározott feladatkörében eljárva, a településfejlesztési koncepcióról, az integrált településfejlesztési stratégiáról és a településrendezési eszközökről, valamint egyes településrendezési sajátos jogintézményekről szóló 314/2012. (XI. 8.) Korm. rendelet szerinti véleményezési jogkörükben eljáró szervek véleményének kikérésével a következőket rendeli el: I. FEJEZET BEVEZETŐ RENDELKEZÉSEK 1. A rendelet célja, hatálya és értelmező rendelkezések 1. E rendelet célja Tarcal Község épített környezetének, sajátos településképének védelme és alakítása a) a helyi építészeti örökség egyedi védelemének meghatározásával, b) a településképi szempontból meghatározó területek megállapításával, c) a településképi követelmények meghatározásával, d) a településkép-érvényesítési eszközök szabályozásával, e) a településképi önkormányzati támogatási és ösztönző rendszer alkalmazásával. 2. A helyi védelem célja: a) A védett helyi építészeti örökség kiemelkedő értékű elemeinek védelme, az értékek jellegzetes karakterének megóvása a jelen és a jövő nemzedékek számára. b) A védett helyi építészeti örökség fenntartása, használata és bemutatása. c) A védett helyi építészeti örökség veszélyeztetésének, megrongálásának, vagy megsemmisítésének megakadályozása. 3. (1) A településképi szempontból meghatározó területek megállapításának célja: a) Azon terület-egységek lehatárolása, ahol a településre jellemző, karakteres, hagyományt őrző beépítési módjának, épületek, építmények történetiségét tartalmazó fejlődésének megőrzése a cél. b) A kialakult beépítettség, szintszám, anyaghasználat, színhasználat, melléképületek, építmények megjelenésének, használatának szabályozása a korszerű építési technológiák alkalmazása mellett. 4.
2 (1) E rendelet területi hatálya Tarcal Község (a továbbiakban: Tarcal Község) közigazgatási területére terjed ki. (2) A rendelet hatálya kiterjed minden természetes személyre, jogi személyre és jogi személyiséggel nem rendelkező szervezetre, aki vagy amely a település közigazgatási területén a) jogszabályban meghatározott építési tevékenységet végez, vagy azzal összefüggő építészeti-műszaki tervdokumentációt készít, b) reklámfeliratot, illetve hirdető-berendezést helyez el vagy tart fenn, valamint ilyen céllal felületet alakít ki, c) meglévő építmény rendeltetését részben vagy egészben megváltoztatja. d) A terüli értékvédelemmel védett területen, vagy az egyedi értékvédelemmel védett épületen, építményen jelen rendeletben meghatározott változtatást végez. 5. (1) A rendelet alkalmazásában használt fogalmak jegyzéke és magyarázata: 1. Helyi védett egyedi érték: az önkormányzat által helyi védetté nyilvánított helyi jelentőséggel bíró épület, építmény, amely a hagyományos településkép és jellemző karakter megőrzése céljából, továbbá építészeti, településtörténeti, helytörténeti, művészeti, valamint műszaki-ipari szempontból, vagy a használati mód szempontjából jelentős alkotás. A védett épület, építmény fogalmába beletartozik annak minden alkotórésze, ideértve a kiegészítő, díszítő elemeket is. 2. Védett műtárgy: az önkormányzat által helyi védetté nyilvánított műszaki alkotás, műtárgy, pl. az emlékmű, szobor, síremlék, utcabútorzat, díszkút, kerítés, híd, torony. 3. Műtárgy: Étv pontja szerint. 4. Utcabútorzat: az utasváró, a tájékoztató hirdetőoszlop, az információs tábla. 5. Jelző: az út/utca-mutató szerkezet, útirány-jelző tábla (pl. temetőhöz, telephelyhez). 6. Településképi szempontból meghatározó terület: az önkormányzat által meghatározott terület, mely magába foglalja a település jellegzetes és hagyományt őrző beépítettségét, épületek, építmények együttes megjelenését, természeti környezetét. 7. Értékvizsgálat: a helyi védelem alá helyezést megalapozó, szakember által készített történeti, esztétikai, műszaki vizsgálati munkarész. 8. Főépítész: az önkormányzat által megbízott önkormányzati (települési) építészmérnök szakember. 9. Reklám: a településkép védelméről szóló évi LXXIV.törvény (Tktv.) 11/F. szerint. 10. Reklámhordozó: a Tktv. 11/F. szerint. 11. Sajátos építmény: az épített környezet alakításáról és védelméről szóló évi LXXVIII. törvény (Étv.) pontja szerint. 12. Hivatal: Polgármesteri Hivatal, Közös Önkormányzati Hivatal. II. FEJEZET A HELYI VÉDELEM 2. A helyi védelem feladata, meghatározása, általános szabályai, önkormányzati és
3 tulajdonosi kötelezettségek 6. (1) A helyi védelem feladata: A védelmet igénylő építészeti örökség a) számbavétele, meghatározása, dokumentálása; b) védetté nyilvánítása, nyilvántartása; c) megőrzése, megőriztetése; d) a nyilvánossággal történő megismertetése. (2) A helyi védelem alatt álló építészeti örökség károsodásának megelőzése: a) El kell kerülni minden olyan eseményt, beavatkozást, amely a védett érték pusztulását, megsemmisülését, vagy karakterének megváltoztatását, általános esztétikai értékcsökkenését okozná. b) A tulajdonos köteles a védett értéket megóvni, karbantartani. 7. (1) A helyi védelem területi vagy egyedi védelem lehet. (2) Az önkormányzat helyi területi védelem alatt tartja számon az 1. számú mellékletben meghatározott területeket. (3) A helyi egyedi védelem a jellegzetes, értékes, illetve hagyományt őrző építészeti arculatot, településkaraktert meghatározó valamely a) építményre, építményrészletre vagy az alkalmazott anyaghasználatra, tömegformálásra, homlokzati kialakításra, b) táj- és kertépítészeti alkotásra, egyedi tájértékre, növényzetre, c) szoborra, képzőművészeti alkotásra, utcabútorra, valamint d) az a)-c) ponthoz kapcsolódóan az érintett földrészlet, telek egészére vagy részére terjedhet ki. (4) Az önkormányzat a (3) bekezdésben foglaltak figyelembe vételével helyi egyedi védelem alatt tartja számon a 2. számú mellékletben meghatározott ingatlanokat, értékeket. 8. (1) A helyi védelem alá helyezés és a védelem megszűnésének szabályai: a) Kezdeményezés: A helyi védelem alá helyezésre vagy annak megszüntetésére bármely természetes vagy jogi személy, továbbá jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet a Polgármesterhez írásban benyújtott kezdeményezése alapján, a 3. számú mellékletben szereplő adatlap kitöltésével kerülhet sor. b) Szakmai előkészítés: A javaslatnak tartalmaznia kell a védendő érték megnevezését, helyét (utca, szám, helyrajzi szám), tulajdonosát, rövid leírását, tervrajzait, fotóit és a kezdeményezés indokolását. Védéshez a hivatal elkészítteti az értékvizsgálatot. c) Érdekeltek: Ingatlantulajdonos, haszonélvező, kezelő, használó, kezdeményező. d) Nyilvánosság biztosítása, tájékoztatás: Hirdetményben közzététel 30 napra, írásbeli észrevételezés céljából. e) Hatósági eljárásokkal kapcsolatos összefüggések: Folyamatban lévő hatósági eljárás figyelembevétele szükséges. f) Védelem megszűnésének feltételei: Amennyiben a védett érték károsodása oly mértékű,
4 hogy műszaki eszközökkel nem állítható helyre, az állapotot dokumentálni kell rajzzal, fotókkal, leírással. g) Helyi védelem és országos védelem összefüggései: Országos műemléki védetté nyilvánítás után a helyi védelem megszűnik. h) Nyilvántartás: A helyi védett értékről készült dokumentációt adataival együtt hivatali nyilvántartásba kell venni, melyet a település honlapján szükséges közzétenni. (2) A helyi védelem alá helyezés/védelem megszűnésének a testületi döntéssel összefüggő eljárás-rendje: a) Értékvizsgálat /értékvédelmi dokumentáció/: A helyi védelem elrendelése előtt a javasolt értékről szakmai előkészítő anyagot, vizsgálati dokumentációt kell készíteni szakember (megfelelő jogosultsággal rendelkező építész, művészettörténész, régész) bevonásával az 5. számú melléklet szerinti tartalommal. b) Előterjesztés: a Polgármester terjeszti elő indokolással a képviselő-testület részére, ismertetve a közzétételre érkezett észrevételeket. Az előterjesztés mellékletét képezi az Értékvédelmi dokumentáció. c) Döntés: A javasolt érték helyi védelméről, illetve annak megszüntetéséről a képviselőtestület rendelettel dönt. d) A helyi védelem elrendeléséről vagy megszüntetéséről értesíteni kell a tulajdonost, általa: a haszonélvezőt, a használót, továbbá a kezdeményezőt, műalkotás esetén az élő alkotót, vagy a szerzői jog jogosultját, az illetékes: állami főépítészt, ingatlan-nyilvántartást és építésügyi hatóságot, valamint a közműszolgáltatókat. e) Védelem jelölése: A védetté nyilvánított területet, épületet, építményt, alkotást kis táblával meg kell jelölni, melyről a Polgármesteri Hivatal gondoskodik. 3. A helyi védelemhez kapcsolódó önkormányzati kötelezettségek 9. (1) A helyi védelemi területen álló építészeti örökséget nem veszélyeztetheti, műszaki szempontból károsan nem befolyásolhatja az adott védett területen végzett építési tevékenység. A védett területen az ingatlan használat sem veszélyeztetheti az adott területi sajátosság, mint építészeti örökség fennmaradását. (2) A helyi védelemi területen álló építészeti örökség a (3) bekezdésben foglalt kivétellel - nem bontható, a telkek és utcák struktúrája meg nem változtatható. (3) A helyi területi védelem alatt álló területen épület, építmény csak akkor bontható, ha a bontani kívánt épület, építmény építészeti értéket nem hordoz, s ezt a mindenkori főépítész javaslatával alátámasztja. 4. A helyi védelemhez kapcsolódó tulajdonosi kötelezettségek 10. (1) A helyi egyedi védelem alatt álló építészeti örökséget nem veszélyeztetheti, műszaki szempontból károsan nem befolyásolhatja az adott védett értéken végzett építési tevékenység. A védett építészeti örökség használata nem veszélyeztetheti az adott építészeti örökség fennmaradását.
5 (2) A helyi egyedi védelem alatt álló építészeti örökség, csak részlegesen bontható ha a bontani kívánt építményrész (az építmény egy bizonyos hányada) építészeti értéket nem hordoz, s ezt a mindenkori főépítész javaslatával alátámasztja, vagy ha a beavatkozás a helyi védelem alatt álló építmény használata érdekében, a védelem alá helyezését megalapozó építészeti értékek sérelme nélkül megvalósítható. (3) Tulajdonosi kötelezettség: a) A tulajdonos köteles jókarbantartást végezni, a védett érték állapotát megóvni. A kötelezettség kiterjed a védett érték minden alkotóelemére és részletére. b) A védett érték fenntartását és megőrzését elsősorban a rendeltetésüknek megfelelő használattal kell biztosítani. c) A védelem és az építési tevékenység összefüggései: A korszerűsítéssel, átalakítással, bővítéssel, részleges bontással nem lehet a védett érték jellemzőit, karakterét megváltoztatni. d) A védett értéket érintő felújítási, helyreállítási, színezési, bővítési vagy részleges bontási munkálatokat megkezdeni és végezni, annak rendeltetését megváltoztatni csak az önkormányzati főépítész szakmai ajánlása szerint lehet. III. FEJEZET A TELEPÜLÉSKÉPI SZEMPONTBÓL MEGHATÁROZÓ TERÜLETEK 5. A településképi szempontból meghatározó területek megállapítása 11. A településszerkezet, településkarakter, tájképi elem és egyéb helyi adottságok alapján az önkormányzat településképi szempontból meghatározó területeket állapíthat meg. IV. FEJEZET TELEPÜLÉSKÉPI KÖVETELMÉNYEK 6. Építmények anyaghasználatára vonatkozó általános építészeti követelmények 12. Az egyéb hagyományos telkes területek (helyi védelemmel nem érintett és településképi szempontból nem meghatározó területek) építményei anyaghasználatára vonatkozó egyedi építészeti tiltó rendelkezések: a. anyag, homlokzat, szín: Az építményeken tilos a hagyományos anyaghasználattól eltérő homlokzatburkolás, és az élénk, erős homlokzati színezés. b. tetőhéjazat: Felújítás során, azbesztet tartalmazó-, bitumenes- vagy műanyag hullámlemez, bitumenes zsindely, műanyag- és fém trapézlemez alkalmazása tilos c. tetőszerkezet: valamint foknál kisebb és nagyobb hajlásszögű tetősíkok kialakítása. 7. A településképi szempontból meghatározó területekre vonatkozó építészeti követelmények
6 13. (1) Kötelező területi építészeti követelmények a kijelölt területen: a. beépítés telepítési módja: A helyi építési szabályzat szerint, a kialakult beépítési móddal. b. jellemző szintszám, vagy az épület legmagasabb pontja: a területen kialakult magassághoz (szomszédok) illeszkedő, attól legfeljebb egy kategóriával eltérő építménymagassággal. c. színhasználat: A környezetre jellemző világos pasztellszínek alkalmazhatók (kivéve kék, zöld, piros, lila), az élénk, harsány színeket kerülni kell. A homlokzat legalább az utcáról látható, jellemző nézeteinek teljes felületén kell a színezést egyszerre elvégezni. d. kerti építmények, műtárgyak: Utcától 6 m-en túl helyezhető el, tömege igazodjon a főépület kialakításához. e. kerítés-kialakítás: Az utcára jellemző anyagú és arányú, épített lábazatos, oszlopos kialakítással, vakolt vagy tégla-felülettel, a kerítésmezők fém vagy fa-anyagú áttört kivitelben. Magasságban igazodni kell a környezetben lévő kerítésmagasságokhoz, amely max. 2 m lehet. Utcai kerítésen 1 db max. 5 m-es gépkocsi behajtó nagykapu, és 1 db max. 1,50 m-es személyi kiskapu nyitható. (2) Tiltó egyedi építészeti követelmények a kijelölt területen: a. anyag-, színhasználatra: Építményeken, kerítéseken vakolt és festett felületképzésnél tilos az eltérő, valamint a történelmileg kialakult világos (szürke, okker, barna, fehér) színektől eltérő eleven színek alkalmazása. Részleges legalább az utca felől látható teljes homlokzati nézetet sem fedő - festés tilos. b. tömegformálásra: Új épületnél a szomszédos épületekhez való igazodást nem lehet figyelmen kívül hagyni. c. homlokzatképzésre: A meglévő épületeken - részben, vagy egészben - tilos átalakítani vagy megszüntetni a történelmileg kialakult utcai homlokzati architektúrát és homlokzattagolást, részletképzést, tagozatokat, díszeket. Az épületek utcai homlokzatán műszaki berendezések (riasztó, tv-antenna, parabola) elhelyezése, égéstermék kivezetése tilos. d. zöldfelületekre: Utcai telekhatár előtt és a telken 3 m-en belül tilos tájidegen fás szárú növények, szemetelő, allergiakeltő fafajok telepítése. (2) Megengedő egyedi építészeti követelmények a kijelölt területen: a. Közterület felöli oldalon felújítás, átalakítás során a meglévő építmény tömegkontúrját meg lehet haladni helyi főépítészi és tervtanácsi támogatással, de elsődlegesen az épülettömeg telek belseje felé bővítése javasolt. b. Utólagos tetőtér-beépítés esetén megengedett a tetősíkban fekvő ablakok elhelyezése. c. Az épület a telek belseje felé bővíthető a meglévő épülethez igazodóan, meghagyva a védett érték érvényesülését. d. Az épület belső korszerűsítése, átalakítása megengedett az eredeti szerkezet és a belső értékek meghagyása mellett. e. A meglévő épület gazdasági és melléképülettel hátrafelé bővíthető. 8. A helyi területi értékre vonatkozó építészeti követelmények
7 14. (1) A helyi védett területi értékre vonatkozó egyedi építészeti követelmények: (2) Kötelező követelmény: 1. A történelmileg kialakult telek-struktúra, az értéket képviselő telekforma, az értéknek tételezett beépítési mód megtartása kötelező. 2. Az eredeti utcai kerítés megtartása, helyreállítása kötelező, új esetén az épülethez és a lehatárolt területen levőkhöz igazodó stílusú és anyaghasználatú kerítés építése kötelező. (3) Tiltó követelmény: 1. Védett, és fokozottan védett területen az utca felöl az épület látványát letakaró, megjelenését befolyásoló reklám elhelyezése tilos mind a telken belül, mind közterületen. 2. Védett, és fokozottan védett területen az épületek előtt a közterületen, valamint a telken belül, az épület mélységében tájidegen örökzöld növény telepítése tilos. 3. Utcáról látható felületeken (homloksíkon, tetőfelületen) gépészeti, elektromos, hírközlési, riasztó, műszaki berendezés, vagy közterületen álló látványt zavaró oszlop elhelyezése tilos. (4) A helyi védett közterületen műszaki alkotásokra, műtárgyakra vonatkozó követelmények: A védelem alatt álló emlékmű, szobor, feszület, kőkereszt karbantartása, javítása során törekedni kell az eredeti anyaghasználatra, a hiányzó részek korhű pótlására. 9. A helyi egyedi értékre vonatkozó építészeti követelmények 15. (1)A helyi védett egyedi értékre vonatkozó egyedi építészeti követelmények: a./ Kötelező követelmény: 1. A történelmileg kialakult értéket képviselő homlokzatképzés, épületrészlet, az építés korának megfelelő színezés megtartása kötelező. 2. Kötelező az eredeti magastető forma és a héjazat anyaghasználatának megtartása. 3. Az eredeti utcai kerítés megtartása, helyreállítása kötelező, új esetén az épülethez igazodó stílusú és anyaghasználatú kerítés építése kötelező. b./ Tiltó követelmény: 1. A védett épületeken - részében, vagy egészében - tilos átalakítani vagy megszüntetni a történelmileg kialakult utcai homlokzati architektúrát és homlokzattagolást, részletképzést, tagozatokat, díszeket. 2. Utca felől az épület látványát letakaró, megjelenését befolyásoló reklám elhelyezése tilos mind a telken belül, mind a közterületen és az épületen is. 3. Az épület előtt a közterületen, valamint a telken belül, az épület mélységében tájidegen örökzöld növény telepítése tilos. 4. A magastetőn nem építhető aránytalan, nem megfelelő anyaghasználatú kiugró tömegű tetőfelépítmény, tetőablak. 5. Utcáról látható felületeken (homloksíkon, tetőfelületen) gépészeti, elektromos, hírközlési, riasztó műszaki berendezés, vagy közterületen álló látványt zavaró közműoszlop, vagy -berendezés elhelyezése tilos. c./ Megengedő követelmény: 1. Utólagos tetőtér-beépítés esetén megengedett a tetősíkban fekvő ablak elhelyezése. Az
8 épület a telek belseje felé bővíthető a meglévő épülethez igazodóan, meghagyva a védett érték érvényesülését. 3. A védett épület belső korszerűsítése, átalakítása megengedett az eredeti szerkezet és a belső értékek meghagyása mellett. 4. A meglévő épület gazdasági és melléképülettel hátrafelé bővíthető. 5. Igény esetén, zártsorú beépítési módnál, településközponti helyzetben a megengedhető az épületek egybeépítése, szintszámának emelése. (2)A helyi védett műszaki alkotásokra, műtárgyakra vonatkozó követelmények: a) A védelem alatt álló emlékmű, szobor, feszület, kőkereszt karbantartása, javítása során törekedni kell az eredeti anyaghasználatra, a hiányzó részek korhű pótlására. b) A védett értéken való munkálatokba restaurátor szakember bevonása szükséges. 10.Az egyes sajátos építmények, műtárgyak elhelyezése 16. (1) Hírközlési sajátos építmények elhelyezése: a) hírközlési műtárgy (adótorony) a nem védett külterületen, b) belterületen templomtornyokban helyezhető el. (2) Villamosenergia-ellátási, közvilágítási, távközlési vezeték elhelyezése: a) A hálózat felszíni vezetése a nem védett külterületen lehetséges. A településképi szempontból nem meghatározó (egyéb) belterületeken törekedni kell a föld feletti légvezetékek egyoldali közös oszlopsoron való elhelyezésére. b) Utak, utcák rekonstrukciója, közművesítése, szilárd burkolása során a vezetékek földkábeles megoldása elsődleges. (3) Villamosenergia-ellátási, közvilágítási, távközlési vezeték elhelyezése: a) településképi szempontból meghatározó területeken a település ellátását biztosító felszíni villamosenergia-ellátási és hírközlési sajátos építmények, műtárgyak nem helyezhetők el, b) a helyi védett egyedi értékek látványát befolyásoló helyeken nem helyezhetők el. (4) A csapadékvíz elvezetésére szolgáló nyílt árokrendszerű felszíni vízelvezetést, korszerűsítés, útépítés során zárt csapadékvíz-hálózatba ajánlott átépíteni. 11.Cégérek, cégtáblák, cégfeliratok és tájékoztatási célú táblák elhelyezése 17. (1) Cégérek, cégtáblák és cégfeliratok a) csak homlokzati felületen vagy arra merőlegesen helyezhetőek el, az épület építészeti részletképzésével, színezésével, építészeti hangsúlyaival összhangban, építész vagy grafikai terv alapján b) kiterjedésük egyenként nem haladhatja meg az 1,0 m²-t, és összességében nem lehet nagyobb, mint a homlokzat 5%-a, c) épületek homlokzatain épületdíszítő tagozatot nem takarhatnak. (2) Az épületek homlokzatfelületein csak áttört és vonalszerű fényfelirat helyezhető el. Kápráztatást, vakítást, zavaró fényhatást okozó világítást, valamint LED futófényt elhelyezni
9 nem lehet. (3) A köztárgyakon, vendéglátó egységekhez tartozó bútorokon és az árnyékolókon a (4) bekezdésben meghatározott eset kivételével cégfeliratot, plakátot, LED futófényt nem lehet elhelyezni. (4) A napellenző és esővédő szerkezet textil típusú anyagú és natúr színű lehet. A szerkezet lelógó, függőleges részén legfeljebb 30 cm magasságú cégfelirat helyezhető el; (5) Az önálló világító betűkkel megvalósuló cégér kialakításánál a kábeleket a falon belül, vagy takartan (de nem műanyag kábeltakaróval) kell vezetni. (6) A területen kizárólag tájékoztatási célú tábla helyezhető el, közlekedést nem zavaró módon, melynek magassága legfeljebb 2,2 méter lehet, és egyoldali felülete nem haladhatja meg az 1 m²-t. (7) Információs, vagy más célú berendezés csak tömegközlekedési utasváró építményen helyezhető el, amely 2 db egyenként legfeljebb 1,5 x 2,0 méter méretű utastájékoztató plakát elhelyezésére szolgál. (8) Vállalkozásonként az épület utcai homlokzatán 1 db cégér, cégtábla, cégfelirat és címtábla helyezhető el. (9) Cégérek, cégtáblák, cégfeliratok és címtáblák homlokzatonként a) az elhelyezési magasság, b) a betűnagyság és c) a színvilág tekintetében egymáshoz illeszkedően alakítandók ki, figyelembe véve az épület homlokzati kialakítását, előzetesen építész vagy grafikai terven bemutatva. (10) Az épülethomlokzat részét képező kirakatportálok, nyílászárók üvegezésére kívülről, vagy belülről elhelyezett fóliadekoráció, reklám mérete nem haladhatja meg az adott portálfelület méretének 25%-át. 12. A reklámhordozókra vonatkozó településképi követelmények 18. (1) A település fokozott védelem alatt álló területein (világörökségi helyszín), valamint a településképi szempontból meghatározó területein lévő közterületen és magánterületen reklámhordozó évente összesen 12 naptári hét időszakra helyezhető el a település szempontjából valamely jelentős eseményről (falunap, konferencia, stb.) történő tájékoztatás érdekében. (2) Egyéb (nem védett, nem meghatározó) terület közterületein reklám kizárólag az utcabútorzaton (utas-várón, hirdetőoszlopon) helyezhető el max. 5 m2 felületen. (3) Jelzésekre (utca-mutatóra, irány-jelző táblára) reklámot tenni tilos. (4) Egyéb területen lévő magáningatlanokon max. egy reklámhordozó és reklám helyezhető el: a) max. 1 m2 felülettel, b) anyaghasználata, elhelyezésének módja: Az ingatlan közterületi kerítésének részeként, utcai felületére tehető a reklám. A reklámhordozót a kerítés anyagához igazodóan kell kialakítani és színezni. 13.Utcabútorokra vonatkozó településképi követelmények 19.
10 A település fokozott védelem alatt álló területein (világörökségi magterület) lévő közterületen utcabútort (köztárgyak, vendéglátó egységekhez tartozó bútorok, árnyékolók, stb.) elhelyezni csak építész vagy grafikai terv alapján a helyi főépítész jóváhagyásával lehet. 14.Az egyéb műszaki berendezésekre vonatkozó településképi követelmények (1) Az épület utcai homlokzatán és tetőfelületén klímaberendezés kültéri egységét elhelyezni tilos. (2) Műholdas parabola-antenna szintén nem helyezhető el az utcai fronton. (3) Épület utcai homloksíkján síkból kiálló közmű-berendezés nem helyezhető el! 20. V. FEJEZET KÖTELEZŐ SZAKMAI KONZULTÁCIÓ 15.Rendelkezés a szakmai konzultációról 21. (1) A településképi követelményekről az önkormányzat kérelemre szakmai konzultációt és ezen belül szakmai tájékoztatást nyújt írásban, a kérelem beérkezésétől számított 8 napon belül. (2) Kötelező a szakmai konzultáció a település teljes közigazgatási területén minden, az utcaképet befolyásoló építési, átalakítási, felújítási, színezési munkákkal kapcsolatban, a településképi bejelentési eljárás alá vont eseteket. (3) A szakmai konzultációt és tájékoztatást az önkormányzati főépítész végzi, akadályoztatása esetén a polgármester felkérésére a Képviselő-testület Pénzügyi és Településfejlesztési Bizottsága látja el. (4) A kérelemhez csatolni kell az elbíráláshoz szükséges mélységgel kidolgozott vázlatterv szintű tervdokumentációt, pontos anyag- és színhasználat megjelölésével. (5) A szakmai konzultációról emlékeztető készül, melyben rögzíteni kell a javaslatokat, és a főépítész vagy a polgármester nyilatkozatát. VI.FEJEZET TELEPÜLÉSKÉPI BEJELENTÉSI ELJÁRÁS 16.A bejelentési eljárással érintett építmények, reklámhordozók, és rendeltetésváltozások köre 22. (1) Építési engedélyhez nem kötött építési tevékenységekhez (a 312/2012. Korm. rendelet 1. melléklete), reklámhordozók elhelyezéséhez, és rendeltetésváltozáshoz a polgármester településképi bejelentési eljárást folytat le. (2) A településképi bejelentési eljárás lefolytatása kötelező: a. a helyi védett egyedi értéket érintően, és annak szomszédsága esetén; b. a településképi szempontból meghatározó területen történő tevékenység esetén; c. műemléki környezetben folyó munkálatok esetén;
11 d. egyéb területeken a településképet befolyásoló tevékenység esetén. 17.A bejelentési eljárás részletes szabályai 19. (1) A bejelentésnek tartalmaznia kell a bejelentő nevét, címét, a tervezett építési tevékenység, reklámhordozó elhelyezés vagy rendeltetésváltozás helyét, a telek helyrajzi számát. (2) A bejelentéshez csatolni kell a településképi követelményeknek való megfelelést igazoló tervet, dokumentumokat. (3) A településképi bejelentési eljárás során vizsgálni kell, hogy a tevékenység illeszkedik-e a településképbe, megfelel-e a településképi követelményeknek. (4) A polgármester az önkormányzati főépítész szakmai álláspontja alapján a bejelentés megérkezésétől számított 15 napon belül meghozza a tudomásulvételről, vagy az megtiltásról szóló döntését, és írásban közli azt a bejelentőnek. (5) A polgármester önkormányzati hatósági döntésével szemben az érintett a települési önkormányzat képviselő-testületéhez fellebbezhet. VI. FEJEZET A TELEPÜLÉSKÉPI KÖTELEZÉS, TELEPÜLÉSKÉPI BÍRSÁG 18.A településképi kötelezési eljárás 20. (1) A polgármester településképi kötelezési eljárást folytat le a településkép védelme érdekében: a. a kötelező szakmai konzultáció elmulasztása esetén; b. a településképi bejelentési eljárás elmulasztása esetén, vagy a bejelentés során meghozott döntés megszegésekor; (2) A kötelezési eljárás hivatalból vagy kérelemre, bejelentésre indul, és a polgármester az eljárás lefolytatása után, szükség esetén településképi kötelezést bocsájt ki a jogsértő állapot 90 napon belüli megszüntetésére. 19.A településképi bírság kiszabásának esetkörei és mértéke 21. (1) Amennyiben a kötelezett a kötelezésnek a megadott határidőig nem tesz eleget, a jogsértő állapot továbbra is fennmarad, úgy a polgármester pénzbírságot szab ki: a. első alkalommal ,- Ft pénzbírságot, b. második alkalommal ,-Ft pénzbírságot. (2) A polgármester településképi kötelezés formájában az ingatlan tulajdonosát az épület, építmény vagy annak egy részének felújítására, átalakítására vagy elbontására kötelezheti. (3) Az önkormányzat képviselő-testülete a (2) bekezdés szerinti településképi követelmények megszegése vagy végre nem hajtása esetére e magatartás elkövetőjével szemben ,- Ft-ig terjedő bírság kiszabását rendelheti el.
12 20.A településképi bírság kiszabásának és behajtásának módja 22. A kiszabott és be nem fizetett bírság adók módjára behajtható. VIII.FEJEZET ÖNKORMÁNYZATI TÁMOGATÁSI ÉS ÖSZTÖNZŐ RENDSZER 21.A településképi követelmények alkalmazásának önkormányzati ösztönzése 23. Az önkormányzati képviselő-testülete az évenként elfogadásra kerülő költségvetési rendeletében kialakíthatja a településképi követelmények érvényesítését segítő támogató és ösztönző rendszerét. IX.FEJEZET ZÁRÓ ÉS ÁTMENETI RENDELKEZÉSEK 24. A rendelet a kihirdetést követő napon lép hatályba. 29. E rendelet előírásait a hatálybalépést követően induló eljárásokban kell alkalmazni. 30. Hatályát veszti Tarcal Község Önkormányzatának a Helyi Építési Szabályzatáról és Szabályozási Tervéről szóló 5/2005.(IV.12.) számú önkormányzati rendelet 33. (3) és (10) bekezdései, valamint 4. sz. melléklete. Dr.Kovács Zoltán jegyző Butta László polgármester
13 Tarcal Község Önkormányzat Településképi rendelete 1. sz. melléklet Helyi védelmi terület - A település olyan összefüggő része, amely a jellegzetes településszerkezet történelmi folyamatosságát képviseli, továbbá jelentős mértékben találhatók védendő épületek. A Keresztúri úttól a régi temetővel és a zsidótemetőn át a Kossuth, Könyves Kálmán, és Temető utcai ingatlanokat is beleértve a Téglagyári pincesorig (542.hrsz-ig), majd a Fő utca irányába, a Fő utca mindkét oldala a 675.hrsz-től vissza a Keresztúri útig (216.hrsz-ig). Helyi védelmi terület lásd a kékkel sraffozot részt Helyi védett épületek lásd a sötétkék kitöltéseket
14 2. sz. melléklet Településképi jelentőségű helyi egyedi védelem alá vont épületek. Helyi építészeti védelem alatt álló épületek: 1. Községháza, Fő út 61., 848. hrsz., 2. Rákóczi borház, Könyves K. u. 52., 432. hrsz., 3. Meczner lakás, Könyves K. u. 86., 463. hrsz., 4. Görbeház, Könyves K. u. 461.hrsz. 5. Fő út 135., 678. hrsz., 6. Andrássy László háza, Fő út 116., 606. hrsz., 7. Andrássy néni háza, Fő út 103., 734. hrsz., 8. volt csendőrlaktanya, Fő út 99., 742. hrsz., 9. konyhaépület, Fő út 97., 743. hrsz., 10. Szaniszló-féle lakás, Fő út 95., 744. hrsz., 11. Báthori-féle lakás, Fő út 93., 745. hrsz., 12. Ispitály, Fő út 89., 818.hrsz. 13. prefektusház (Pápai iskola), Fő út 81., 826. hrsz., 14. húsbolt, Fő út 79., 827/1 hrsz., 15. Sárossy János háza, Fő út 77., 828. hrsz., 16. magazin, Klapka tér 2., 282. hrsz., 17. Fő út 132., 585. hrsz. 18. Hatputtonyos Borfalu Rákóczi u /2 hrsz., 19. Fő út 51., 1212/4 hrsz., 20. Fő út 63., 844. hrsz., 21. Fő út 69., 839. hrsz., 22. Fő út 70., 662. hrsz., 23. Fő út 73., 832. hrsz., 24. Fő út 75., 831/2 hrsz., 25. Fő út 83., 823. hrsz., 26. Fő út 87., 819. hrsz., 27. Fő út 91., 746. hrsz., 28. Fő út 98., 620 hrsz., Kerekes iskola 29. Fő út 100., 619. hrsz., 30. Fő út 102., 618. hrsz., 31. Fő út 104., 617. hrsz., 32. Fő út 106., 614. hrsz., Református parókia 33. Fő út 108., 613/1 hrsz., Simonfay Kúria 34. Fő út, 612/1 hrsz., 35. Fő út, 622. hrsz., 36. Fő út, 623/2 hrsz. Andrássy-kúria, 37. Fő út, 641. hrsz., Királyudvar, 38. Fő út 643. hrsz., Idősek Klubja 39. Fő út 644/3 hrsz.,
15 40. Könyves K. u. 41., 647. hrsz., 41. Könyves K. u. 48., 625. hrsz., 42. Könyves K. u. 53., 627. hrsz., 43. Könyves K: u. 76., 455. hrsz., 44. Könyves K. u. 78., 456. hrsz., 45. Könyves K. u. 80., 457. hrsz., 46. Könyves K. u. 84., 462. hrsz., 47. Könyves K. u. 86., 463. hrsz., 48. Könyves K. u. 88., 465. hrsz. 49. Templom köz, 630. hrsz., /1 hrsz., Katolikus parókia Tarcal Község Önkormányzat Településképi rendelete Lásd az 1. sz. melléklet térképi megjelenítését.
16 3. számú melléklet Adatlap helyi védelem alá helyezéshez A) A kezdeményező neve, lakcíme (megnevezése, székhelye):* B/1) A helyi egyedi védelemre javasolt érték megnevezése:** B/2) A helyi egyedi védelemre javasolt érték címe:** B/3) A helyi egyedi védelemre javasolt érték helyrajzi száma:** C/1) A helyi területi védelemre javasolt érték megnevezése:** C/2) A helyi területi védelemre javasolt érték terület lehatárolása helyrajzi számok megadásával:** D) A védelem jellegével kapcsolatos javaslat:* E) A védelemmel kapcsolatos javaslat rövid indokolása:* * Kitöltése minden esetben kötelező ** Kitöltése értelem szerint szükséges
17 4. számú melléklet Adatlap helyi védelem megszüntetésére A) A kezdeményező neve, lakcíme (megnevezése, székhelye):* B/1) A helyi egyedi védelem megszüntetésére javasolt építmény, építményrész, műtárgy megnevezése:** B/2) A helyi egyedi védelem megszüntetésére javasolt építmény, építményrész, műtárgy címe:** B/3) A helyi egyedi védelem megszüntetésére javasolt építmény, építményrész, műtárgy helyrajzi száma:** C/1) A helyi területi védelem megszüntetésére javasolt terület megnevezése:** C/2) A helyi területi védelem megszüntetésére javasolt terület lehatárolása helyrajzi számok megadásával:** D) A védelem megszüntetési javaslat rövid indokolása:* * Kitöltése minden esetben kötelező ** Kitöltése értelem szerint szükséges
18 5. számú melléklet A helyi védelem alá helyezés értékvizsgálatának részletes tartalmi követelményei a) a helyi védelemre javasolt érték megnevezése, b) a helyi védelemre javasolt érték adatai (pontos cím, helyrajzi szám, építtető, tervező, megvalósulás éve) c) a jelenlegi tulajdonos, kezelő, (bérlő) neve, címe, d) helyszínrajz a védelemre javasolt érték helyének feltüntetésével, e) a rendeltetés és használati mód megnevezése, f) rövid (építés)történet és az eredeti tervdokumentáció másolata - ha ez rendelkezésre áll, g) a védelemre javasolt érték felmérési tervei - amennyiben ezek beszerezhetők, illetve előállíthatók, h) fotódokumentáció a védelemre javasolt értékről, részleteiről és környezetéről, utcaképpel i) a védelemre javasolt értéktörténeti bemutatása, részletes leírása (épület esetén: beépítési mód, alaprajz, szerkezet, homlokzat, emeletszám, tető stb.) j) a védelemre javasolt érték jelenlegi műszaki állapotának bemutatása k) értékelés a védendő értékek, (épület) részek felsorolásával l) minden egyéb adatot, amely a megőrzendő érték szempontjából a védelemmel összefüggésben indokolt. m) rövid indoklás a helyi védelem alá helyezés javaslatának okáról, javaslat a védelem fokozatára, a védelemre javasolt értékkel kapcsolatos változtatási javaslat, n) egyéb megjegyzés.
19 Kérelem településképi bejelentési eljárás lefolytatásához 6. számú melléklet Iktatószám:* Ügyintéző:* Főépítész:* A) A bejelentő neve, lakcíme, aláírása (jogi személy esetén: megnevezés, székhely, pecsét, aláírás):** B) A bejelentés tárgyának (építmény, építményrész, műtárgy, utcabútor) megnevezése:** C) A bejelentés tárgyának (építmény, építményrész, műtárgy, utcabútor) címe:** D) A bejelentés tárgyának (építmény, építményrész, műtárgy, utcabútor) helyrajzi száma:** E) A bejelenteni kívánt tevékenység - építési tevékenység, reklámelhelyezés, rendeltetés- vagy rendeltetési egységszám változás - rövid leírása, várható időtartama:** F) Bejelentéshez mellékelt tervdokumentáció:*** műszaki leírás (telepítésről, építészeti kialakításról) helyszínrajz (szomszédos építmények és terepviszonyok feltüntetésével) alaprajz homlokzat utcaképi vázlat, színterv, látványterv G) Főépítész véleménye:* A polgármester önkormányzati hatósági döntése: TUDOMÁSUL VESZEM / MEGTILTOM * Az önkormányzat tölti ki ** A kérelmező tölti ki. *** Szükség szerint. Polgármester aláírása
I. FEJEZET BEVEZETŐ RENDELKEZÉSEK
Égerszög község képviselő testületének 11/2017 (XII.29..) önkormányzati rendelete Égerszög község képviselő testületének 11/2017 (XII.29..) önkormányzati rendelete 11/2017.(XII.29.) önkormányzati rendelete
TERVEZET. Hejce Község Önkormányzata Képviselő-testületének./2017. (..) számú rendelete a településkép védelméről
TERVEZET Hejce Község Önkormányzata Képviselő-testületének./2017. (..) számú rendelete a településkép védelméről Hejce Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a településkép védelméről szóló 2016.
Tomajmonostora Községi Önkormányzat Képviselő-testületének.../2018. (...) Önkormányzati rendelete Tomajmonostora Község településképének védelméről
Tomajmonostora Községi Önkormányzat Képviselő-testületének.../2018. (...) Önkormányzati rendelete Tomajmonostora Község településképének védelméről Tomajmonostora Község Önkormányzat Képviselő-testülete
Hetes Község Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2017. (XI. 23.) önkormányzati rendelete a reklámok, reklámhordozók elhelyezéséről
Hetes Község Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2017. (XI. 23.) önkormányzati rendelete a reklámok, reklámhordozók elhelyezéséről Hetes Község Önkormányzata Képviselő-testülete az Alaptörvény 32.
Alsózsolca Város Önkormányzat Képviselő-testületének 19/2017. (X.18.) önkormányzati rendelete a településkép védelméről
Alsózsolca Város Önkormányzat Képviselő-testületének 19/2017. (X.18.) önkormányzati rendelete a településkép védelméről Alsózsolca Város Önkormányzatának képviselő-testülete a településkép védelméről szóló
LÖVŐ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLEÉNEK 12/2017 (XII.04.) önkormányzati rendelete
LÖVŐ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLEÉNEK 12/2017 (XII.04.) önkormányzati rendelete Reklámok, reklámhordozók, cégérek elhelyezésének, alkalmazásának követelményeiről, feltételeiről és tilalmáról,valamint
TERVEZET. Sajóbábony Város Önkormányzata Képviselő-testületének./2017. (..) számú rendelete a településkép védelméről
TERVEZET Sajóbábony Város Önkormányzata Képviselő-testületének./2017. (..) számú rendelete a településkép védelméről Sajóbábony Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a településkép védelméről szóló
Kocs Község Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2013.(IX.25.) önkormányzati rendelete a helyi egyedi védeleméről
Kocs Község Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2013.(IX.25.) önkormányzati rendelete a helyi egyedi védeleméről Kocs Község Önkormányzata Képviselő-testülete az épített környezet alakításáról és védelméről
Budapest XXI. kerület Csepel Önkormányzata Képviselő-testülete. 14/2013. (V. 2.) önkormányzati rendelete
Budapest XXI. kerület Csepel Önkormányzata Képviselő-testülete 14/2013. (V. 2.) önkormányzati rendelete a településképi bejelentési eljárásról és településképi kötelezésről (Egységes szerkezetben a 27/2016.
Maglód Város Önkormányzat Képviselő-testületének
Maglód Város Önkormányzat Képviselő-testületének 12/2014.(IX.19.) önkormányzati rendelete a településképi bejelentési és a településképi kötelezési eljárásról 1 KIHIRDETÉSI ZÁRADÉK A rendelet kihirdetésének
Budapest XXI. kerület Csepel Önkormányzata Képviselő-testülete 14/2013. (V. 2.) önkormányzati rendelete
Budapest XXI. kerület Csepel Önkormányzata Képviselő-testülete 14/2013. (V. 2.) önkormányzati rendelete a településképi bejelentési eljárásról és településképi kötelezésről (Egységes szerkezetben a 27/2016.
Ócsa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 12/2013. (VI.27.) számú rendelete a településképi véleményezési eljárásról
Ócsa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 12/2013. (VI.27.) számú rendelete a településképi véleményezési eljárásról Ócsa Város Önkormányzat Képviselő-testülete Magyarország Alaptörvénye 32.cikk (1)
I. FEJEZET ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK
Zamárdi Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2/2013. (I.22.) számú rendelete a településképi véleményezési eljárásról Zamárdi Város Önkormányzat Képviselő-testülete Magyarország Alaptörvénye 32.cikk
Vasad Község Önkormányzat Képviselő-testületének 13/2013. (X.04.) önkormányzati rendelete a településképi bejelentési eljárásról
Vasad Község Önkormányzat Képviselő-testületének 13/2013. (X.04.) önkormányzati rendelete a településképi bejelentési eljárásról Vasad Község Önkormányzat Képviselő-testülete Magyarország Alaptörvénye
KENGYEL KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 16/2011. (X.15.) önkormányzati rendelete
1 KENGYEL KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 16/2011. (X.15.) önkormányzati rendelete Az épített örökség és természeti környezet helyi védelméről Kengyel Község Önkormányzat Képviselő-testülete
Kengyel Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 13/2017.(X.27.) önkormányzati rendelete
Kengyel Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 13/2017.(X.27.) önkormányzati rendelete a településképi bejelentési eljárásról és településképi kötelezésről Kengyel Községi Önkormányzat Képviselő-testülete
3a város közigazgatási terültén, az 1. számú mellékletben lehatárolt területen kívül, azokban az esetekben, amelyeknél
Pilisvörösvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 22/2013. (VI. 28.) önkormányzati rendelete a településképi véleményezési eljárásról egységes szerkezetben az 1/2014. (II. 06.) és a 23/2014. (IX.
Zsadány Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 17/2004. (XI. 25.) ÖR. sz. rendelete az építészeti és természeti értékek helyi védelméről
Zsadány Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 17/2004. (XI. 25.) ÖR. sz. rendelete az építészeti és természeti értékek helyi védelméről Zsadány Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a település
Budakalász Város Önkormányzat Képviselő-testületének 6/2013. (II.01.) önkormányzati rendelete a településképi véleményezési eljárásról
Budakalász Város Önkormányzat Képviselő-testületének 6/2013. (II.01.) önkormányzati rendelete a településképi véleményezési eljárásról Budakalász Város Önkormányzat Képviselő-testülete Magyarország Alaptörvénye
Gyömrő Város Önkormányzat Képviselő-testületének 13/2014. (IX. 23.) önkormányzati rendelete a településképi véleményezési eljárásról
Gyömrő Város Önkormányzat Képviselő-testületének 13/2014. (IX. 23.) önkormányzati rendelete a településképi véleményezési eljárásról Gyömrő Város Önkormányzat Képviselő-testülete Magyarország Alaptörvénye
Daruszentmiklós Község Önkormányzat Képviselőtestületének 13/2004. (IV. 1.) ÖKT számú rendelete
Daruszentmiklós Község Önkormányzat Képviselőtestületének 13/2004. (IV. 1.) ÖKT számú rendelete A község történelme szempontjából meghatározó épített környezet védelméről Daruszentmiklós Község Önkormányzat
I. fejezet Általános rendelkezések 1. A rendelet hatálya
Tolna Város Önkormányzata Képviselő-testületének 24/2017. (XII.1.) önkormányzati rendelete a reklámok, reklámhordozók és cégérek elhelyezésének, alkalmazásának követelményeiről, feltételeiről és tilalmáról,
ELŐTERJESZTÉS. Nyirád Község Önkormányzata Képviselő-testületének november 9-i ülésére
2. napirendi pont Nyirád Nyirádi Közös Önkormányzati Hivatal Jegyzőjétől 8454 Nyirád, Szabadság u. 3. Tel.: 88/235-001; 88/506-070; fax: 88/235-001 www.nyirad.hu; e-mail: hivatal@nyirad.hu Szőc Ügyiratszám:
A TELEPÜLÉSKÉPI ARCULATI KÉZIKÖNYVEK ELKÉSZÍTÉSE
a településkép védelméről szóló 2016. évi LXXIV. törvény végrehajtása során A településkép védelméről szóló 2016. évi LXXIV. törvény A törvény célja, hogy a települési közösségek hatékonyan óvják meg környezeti
Dozmat Község Önkormányzata Képviselő-testületének
Dozmat Község Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2017. (XII.08.) önkormányzati rendelete a reklámok, reklámhordozók és cégérek elhelyezésének, alkalmazásának követelményeiről, feltételeiről és tilalmáról
Jánoshalma Városi Önkormányzat Képviselő-testületének /2017. ( ) önkormányzati rendelete. Jánoshalma Város településképének védelméről
Jánoshalma Városi Önkormányzat Képviselő-testületének /2017. ( ) önkormányzati rendelete Jánoshalma Város településképének védelméről Jánoshalma Városi Önkormányzat a településkép védelméről szóló 2016.
Pölöske Község Önkormányzati Képviselőtestület 2/2005.( I. 29.) sz. önkormányzati rendelete az épített környezet helyi védelméről
1 Pölöske Község Önkormányzati Képviselőtestület 2/2005.( I. 29.) sz. önkormányzati rendelete az épített környezet helyi védelméről Pölöske Község Önkormányzati Képviselőtestülete (továbbiakban: Képviselőtestület
8. számú előterjesztés Minősített többség. ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. július 4-i rendkívüli ülésére
8. számú előterjesztés Minősített többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. július 4-i rendkívüli ülésére Tárgy: A településképi véleményezési, bejelentési és a településképi
I. FEJEZET ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK. 1. A rendelet célja
Bugyi Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 16/2013 (IX.24.) számú rendelete a településképi véleményezési eljárásról egységes szerkezetben a 14/2014. (IX.15.); és a 8/2015. (IV.24.) sz. rendelettel
I. FEJEZET ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK
Tahitótfalu Község Önkormányzata Képviselő-testületének 19/2015. (IX.22.) önkormányzati rendelete a településképi véleményezési, a településképi bejelentési eljárások, valamint a településképi kötelezés
Kaposfő Község Önkormányzatának 7/2004. (IV.23.) rendelete
Kaposfő Község Önkormányzatának 7/2004. (IV.23.) rendelete Kaposfő község helyi értékei védelmének szabályozásáról (Egységes szerkezetben a 11/2008. (X. 30.) Ör-rel) Kaposfő Község Önkormányzatának Képviselőtestülete
Vaskút Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 22/2017. (XII. 20.) önkormányzati rendelete a településkép védelméről
Vaskút Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 22/2017. (XII. 20.) önkormányzati rendelete a településkép védelméről Vaskút Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete a településkép védelméről
Gyömrő Város Önkormányzat Képviselő-testületének 10/2013. (III. 25.) önkormányzati rendelete a településképi bejelentési eljárásról
Gyömrő Város Önkormányzat Képviselő-testületének 10/2013. (III. 25.) önkormányzati rendelete a településképi bejelentési eljárásról Gyömrő Város Önkormányzat Képviselő-testülete Magyarország Alaptörvénye
Ipolytölgyes község Önkormányzata Képviselő-testületének 1/2006. (I.27.) sz. rendelete az épített környezet helyi védelméről
Ipolytölgyes község Önkormányzata Képviselő-testületének 1/2006. (I.27.) sz. rendelete az épített környezet helyi védelméről Ipolytölgyes községi Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról
Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2013. (IV. 3.) önkormányzati rendelete a településképi véleményezési eljárásról
Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2013. (IV. 3.) önkormányzati rendelete a településképi véleményezési eljárásról Abony Város Önkormányzat (a továbbiakban: Önkormányzat) Képviselő-testülete
I. A rendelet hatálya, általános rendelkezések
Bucsuszentlászlói Községi Önkormányzat 9/2004.(VII.08.) sz. Önk. rendelete az épített és természeti értékek helyi védelmére vonatkozó szabályokról Búcsúszentlászló Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi
Mezőzombor Község Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2017. (XII.30.) számú rendelete a településkép védelméről
Mezőzombor Község Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2017. (XII.30.) számú rendelete a településkép védelméről Mezőzombor Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a településkép védelméről szóló
AZ ATKÁRI ÖNKORMÁNYZAT 16/2008. (VI. 25.) SZÁMÚ RENDELETE AZ ÉPÍTETT ÖRÖKSÉG VÉDELMÉNEK HELYI SZABÁLYOZÁSÁRÓL
AZ ATKÁRI ÖNKORMÁNYZAT 16/2008. (VI. 25.) SZÁMÚ RENDELETE AZ ÉPÍTETT ÖRÖKSÉG VÉDELMÉNEK HELYI SZABÁLYOZÁSÁRÓL 2 AZ ATKÁRI ÖNKORMÁNYZAT 16/2008. (VI. 25.) SZÁMÚ RENDELETE AZ ÉPÍTETT ÖRÖKSÉG VÉDELMÉNEK HELYI
Uszód Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 6/2009. ( III. 18. ) rendelete az építészeti örökség helyi védelmének szabályairól
Uszód Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 6/2009. ( III. 18. ) rendelete az építészeti örökség helyi védelmének szabályairól Uszód Községi Önkormányzat Képviselő-testülete az épített környezet
I. FEJEZET ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK
Tahitótfalu Község ÖnkormányzataKépviselő-testületének../2015. (...) önkormányzati rendelete a településképi véleményezési,a településképi bejelentési eljárások, valamint a településképi kötelezés szabályairól
FÁCÁNKERT TELEPÜLÉSKÉPI RENDELETE
FÁCÁNKERT TELEPÜLÉSKÉPI RENDELETE Véleményeztetési rendelet 1 FÁCÁNKERT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK /2017. ) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE A KÖZSÉG TELEPÜLÉSKÉPÉNEK VÉDELMÉRŐL Fácánkert Község
Kiskunhalas Város Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2016. (IV.29.) önkormányzati rendelete a településképi véleményezési eljárásról
Kiskunhalas Város Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2016. (IV.29.) önkormányzati rendelete a településképi véleményezési eljárásról Kiskunhalas Város Önkormányzat (a továbbiakban: Önkormányzat) Képviselő-testülete
A rendelet célja 1. A rendelet hatálya 2.
Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlésének 12/2013. (IV.17.) önkormányzati rendelete a településképi bejelentési eljárás és a településképi kötelezés szabályairól Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlése
ELŐTERJESZTÉS. a Képviselő-testület október 30.-i ülésére
Napirend: Ügyiratszám: /2017. ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2017. október 30.-i ülésére Tárgy: A reklámok, reklámhordozók és cégérek elhelyezésének, alkalmazásának követelményeiről, feltételeiről
Szobor, emlékmű, kereszt, emlékjel építése, elhelyezése, ha annak a talapzatával együtt mért magassága nem haladja meg a 6,0 m-t.
Pilisvörösvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 23/2013. (VI. 28.) önkormányzati rendelete a településképi bejelentési eljárásról és a településképi kötelezésről egységes szerkezetben a 2/2014.
Váchartyán Község Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2009.(XI.23.) rendelete az építészeti és természeti értékek helyi védelmérôl
Váchartyán Község Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2009.(XI.23.) rendelete az építészeti és természeti értékek helyi védelmérôl Jóváhagyott rendelet Váchartyán Község Önkormányzatának Képviselő-testülete
Taliándörögd község Önkormányzata Képviselő-testülete. /2019. (.) önkormányzati rendelete. a településkép védelméről szóló
Taliándörögd község Önkormányzata Képviselő-testülete /2019. (.) önkormányzati rendelete a településkép védelméről szóló 3/2018.(III.31.) önkormányzati rendelet módosításáról 2 Taliándörögd Község Önkormányzata
Kápolnásnyék Község Önkormányzat Képviselő-testület 11/2009.(IX.04.) rendelete. Az építészeti és természeti értékek helyi védelméről
Kápolnásnyék Község Önkormányzat Képviselő-testület 11/2009.(IX.04.) rendelete Az építészeti és természeti értékek helyi védelméről Kápolnásnyék Község Önkormányzat Képviselő-testülete szükségesnek tartja,
MEZŐKOVÁCSHÁZA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. a településkép bejelentési eljárásról szóló. 11/2014. (VII. 02.) sz.
0 MEZŐKOVÁCSHÁZA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK a településkép bejelentési eljárásról szóló 11/2014. (VII. 02.) sz. önkormányzati R E N D E L E T E 1 Mezőkovácsháza Város Önkormányzatának Képviselő-testülete
A helyi építészeti értékek fogalma 1.
Döbrököz Község Önkormányzata Képviselőtestületének 8/2013. (V.17.) önkormányzati rendelete az épített környezet értékeinek helyi védelméről (Egységes szerkezetbe foglalva a 4/2014. (V.28.) számú önkormányzati
Gomba Önkormányzat Képviselő-testületének 27/2015. (X.22.) önkormányzati rendelete Hatályos: tól
Gomba Önkormányzat Képviselő-testületének 27/2015. (X.22.) önkormányzati rendelete Hatályos:2015-10-23 -tól Gomba Önkormányzat Képviselő-testületének 27/2015. (X.22.) önkormányzati rendelete az épített
I. Általános szabályok. 2. Az Eljárások célja
Dunakeszi Város Önkormányzat Képviselő-testületének /2012. ( ) önkormányzati rendelete a településképi véleményezési és településképi bejelentési eljárás szabályairól Dunakeszi Város Önkormányzat Képviselő-testülete
SIÓFOK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 8/2013.(III.04.) önkormányzati rendelete A településképi véleményezési eljárásról
1 SIÓFOK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 8/2013.(III.04.) önkormányzati rendelete A településképi véleményezési eljárásról (Egységes szerkezetbe foglalva és lezárva: 2013. december 16.) Siófok
I. FEJEZET ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1. A rendelet hatálya. 2. Értelmező rendelkezések II. FEJEZET A BEÉPÍTÉSI TÁJÉKOZTATÁS
Gyömrő Város Önkormányzat Képviselő-testületének 11/2013. (III. 25.) önkormányzati rendelete a helyi településrendezési előírások tartalmáról szóló előzetes tájékoztatás és a tervekkel kapcsolatos szakmai
Az előterjesztés száma: 79/2017. partnerségi egyeztetés szabályairól szóló rendelet-tervezet megvitatása
A határozati javaslat elfogadásához az Mhötv. 50. -a értelmében minősített többség szükséges! Az előterjesztés nyílt ülésen tárgyalható. Az előterjesztés száma: 79/2017. Decs nagyközség képviselő-testületének
Erdőkertes Község Önkormányzat 1/2014. (II. 28.) sz. rendelete Az építészeti és természeti értékek helyi védelméről
Erdőkertes Község Önkormányzat 1/2014. (II. 28.) sz. rendelete Az építészeti és természeti értékek helyi védelméről Magyarország Alaptörvénye XXI. cikk (1) bekezdésében rögzíti, hogy Magyarország elismeri
I. FEJEZET ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK. 1. A rendelet hatálya. 2. Értelmező rendelkezések
Budakalász Város Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2013. (II.01.) önkormányzati rendelete a helyi településrendezési előírások tartalmáról szóló előzetes tájékoztatás és a tervekkel kapcsolatos szakmai
Mogyorósbánya Község Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2016. (V.25.) önkormányzati rendelete az épített és természeti értékek helyi védelméről
Mogyorósbánya Község Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2016. (V.25.) önkormányzati rendelete az épített és természeti értékek helyi védelméről Mogyorósbánya Község Önkormányzatának Képviselő-testülete
ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET június 29-i ülésére
Budapest Főváros I. Kerület Ferencváros Önkormányzata ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2017. június 29-i ülésére Iktató szám: 178/2017. Tárgy: Előterjesztő: Készítette: Budapest, I. kerület Településképi
ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület október 26-án tartandó ülésére
Füzesgyarmat Város Önkormányzatának P o l g á r m e s t e r é t ő l 5525 Füzesgyarmat, Szabadság tér 1. szám (66) 491-058, 491-401, Fax: 491-361 E-mail: polgarmester@fuzesgyarmat.hu ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület
Javaslat a Településképi Arculati Kézikönyv (TAK), valamint településképi önkormányzati rendelet előkészítésére
Javaslat a Településképi Arculati Kézikönyv (TAK), valamint településképi önkormányzati rendelet előkészítésére Előterjesztő: Polgármester Előkészítő: Pénzügyi és Gazdasági Osztály Ózd 2017. március 23.
12/2013. (IX.02.) önkormányzati rendelete. a helyi építészeti értékek védelmérıl. I. Általános rendelkezések. A rendelet hatálya
Kaposmérı Községi Önkormányzat Képviselı-testületének 12/2013. (IX.02.) önkormányzati rendelete a helyi építészeti értékek védelmérıl Az épített környezet alakításáról és védelmérıl szóló 1997. évi LXXVIII.
Budaörs Város Önkormányzat Képviselő-testületének A TELEPÜLÉSKÉPI BEJELENTÉSI ELJÁRÁSRÓL SZÓLÓ
Budaörs Város Önkormányzat Képviselő-testületének A TELEPÜLÉSKÉPI BEJELENTÉSI ELJÁRÁSRÓL SZÓLÓ 34/2014. (X.29.) önkormányzati rendelet által módosított 9/2013. (III.11.) önkormányzati rendelete egységes
Településképi Arculati Kézikönyv
A településkép védelmének, alakításának új lehetőségei Településképi Arculati Kézikönyv Településképi rendelet Az építészet, az építés közügy A Településképi Arculati Kézikönyv a közösségek saját döntése
Nagykovácsi Nagyközség Önkormányzat /2013. ( ) számú rendelete a településképi bejelentési eljárásról
Nagykovácsi Nagyközség Önkormányzat /2013. ( ) számú rendelete a településképi bejelentési eljárásról Nagykovácsi Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete Magyarország Alaptörvénye 32.cikk (1) a)
HATÁSVIZSGÁLATI LAP. 1. Társadalmi hatások A rendeletmódosítás a vonatkozó szabályok pontosítását, jogszabályi viszonyokhoz igazítását tartalmazza.
HATÁSVIZSGÁLATI LAP Gyöngyösfalu község Önkormányzatának a Helyi Építési Szabályzatáról és Szabályozási tervéről szóló 10/2015 (IX. 29.) önkormányzati rendelete módosításához 1. Társadalmi hatások A rendeletmódosítás
Kósa Erzsébet Anikó sk. jegyző
Gomba Község Önkormányzat Képviselő-testületének 24/2013. (IX. 13.) önkormányzati rendelete a településképi bejelentési eljárásról (egységes szerkezetben a./2014. (IX. ) önkormányzati rendelettel) A rendelet
I. FEJEZET ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK. 1. A rendelet célja. 2. A rendelet hatálya. (1) A rendelet hatálya Gyömrő közigazgatási területére terjed ki.
Gyömrő Város Önkormányzat Képviselő-testületének 12/2014. (IX. 23.) önkormányzati rendelete a településképi bejelentési eljárásról 20/2014.(XI.27.) önkormányzati rendelettel módosított, egységes szerkezetbe
TÁJÉKOZTATÓ SZEGED, AUGUSZTUS TÁJÉKOZTATÓ SZEGED MEGYEI JOGÚ VÁROS TELEPÜLÉSKÉPI ARCULATI KÉZIKÖNYV, VALAMINT TELEPÜLÉSKÉP
VÉDELMÉRŐL SZÓLÓ RENDELET TERVEZETÉHEZ 1 TÁJÉKOZTATÓ SZEGED MEGYEI JOGÚ VÁROS TELEPÜLÉSKÉPI ARCULATI KÉZIKÖNYV, VALAMINT SZEGED MEGYEI JOGÚ VÁROS TELEPÜLÉSKÉP VÉDELMÉRŐL SZÓLÓ RENDELET TERVEZETÉHEZ SZEGED,
Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése 6/2013. (II.18.) önkormányzati rendelete
Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése 6/2013. (II.18.) önkormányzati rendelete a településképi bejelentési eljárásról és településképi kötelezésről Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzat
RÁCKEVE VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK
RÁCKEVE VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 10/2015.(VI.1.) önkormányzati rendelete a településképi bejelentési eljárásról a 17/2016.(VI.27.) módosító önkormányzati rendelettel egységes szerkezetben
Nagykovácsi Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 6/2013. (III.1.) önkormányzati rendelete a településképi véleményezési eljárásról
Nagykovácsi Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 6/2013. (III.1.) önkormányzati rendelete a településképi véleményezési eljárásról Nagykovácsi Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete
Mórahalom Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 20/2013. (IV.25.) önkormányzati rendelete
Mórahalom Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 20/2013. (IV.25.) önkormányzati rendelete a településképi bejelentési eljárásról és a településképi kötelezésről Mórahalom Város Képviselő-testülete
I. FEJEZET ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1. A
Nagykovácsi Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 9/2013. (III.1.) önkormányzati rendelete a helyi településrendezési előírások tartalmáról szóló előzetes tájékoztatás és a tervekkel kapcsolatos
Alsóörs Község Önkormányzat Képviselő-testületének 5/2014 (II.28.) számú Önkormányzati rendelete az épített és természeti környezet helyi védelméről
Alsóörs Község Önkormányzat Képviselő-testületének 5/2014 (II.28.) számú Önkormányzati rendelete az épített és természeti környezet helyi védelméről Alsóörs Község Önkormányzat Képviselő-testülete az épített
AJKA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 22/2013. (X.30.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE AZ ÉPÍTÉSZETI ÖRÖKSÉG HELYI VÉDELMÉRŐL
AJKA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 22/2013. (X.30.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE AZ ÉPÍTÉSZETI ÖRÖKSÉG HELYI VÉDELMÉRŐL Ajka Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikkelyének
Balatonberény község Önkormányzatának Képviselő-testülete../2017 (..) önkormányzati rendelete. Balatonberény község településkép védelméről
Balatonberény község Önkormányzatának Képviselő-testülete../2017 (..) önkormányzati rendelete Balatonberény község településkép védelméről Balatonberény község Önkormányzatának képviselő-testülete a településkép
TERVEZET! véleményének kikérésével a következőket rendeli el:
TERVEZET! Báránd Községi Önkormányzat Képviselő-testületének /2018.(IX.) önkormányzati rendelete Báránd község településképének védelméről szóló19/2017.(x.27.) önkormányzati rendeletének módosításáról
Mezőkövesd Város Önkormányzata Képviselő-testületének 21/2013. (VIII.29.) önkormányzati rendelete. a városkép alakításáról és védelméről
Mezőkövesd Város Önkormányzata Képviselő-testületének 21/2013. (VIII.29.) önkormányzati rendelete a városkép alakításáról és védelméről Mezőkövesd Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az épített
LAKITELEK ÖNKORMÁNYZAT 26/2008. (XII.18.) számú rendelete az épített örökség helyi értékeinek védelmével összefüggő szabályokról
LAKITELEK ÖNKORMÁNYZAT 26/2008. (XII.18.) számú rendelete az épített örökség helyi értékeinek védelmével összefüggő szabályokról Lakitelek Nagyközség Képviselő-testületének 26/2008. (XII.18.) számú rendelete
Tét Város Önkormányzat Képviselőtestületének. A településkép védelméről
Tét Város Önkormányzat Képviselőtestületének /2013 rendelete A településkép védelméről Tét Város Önkormányzata Képviselőtestülete az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII.
TELEPÜLÉSKÉPI ELJÁRÁSOK
SZÉKESFEHÉRVÁR MEGYEI JOGÚ VÁROS TELEPÜLÉSKÉPI VÉLEMÉNYEZÉSI ELJÁRÁSA TELEPÜLÉSKÉPI BEJELENTÉSI ELJÁRÁSA TELEPÜLÉSKÉPI ELJÁRÁSOK LANTAY ATTILA FŐÉPÍTÉSZ 2013. MÁRCIUS 6. TELEPÜLÉSKÉPI ELJÁRÁSOK MIÉRT?
TÁRGY: Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata közgyűlésének /2016. (..) önkormányzati rendelete a településképi kötelezési eljárásról (tervezet)
AZ ELŐTERJESZTÉS SORSZÁMA:127. MELLÉKLET: - db TÁRGY: Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata közgyűlésének /2016. (..) önkormányzati rendelete a településképi kötelezési eljárásról (tervezet) E L Ő
Vecsés Város Önkormányzat Képviselő-testületének. a településkép védelméről szóló rendelet elfogadásával összefüggésben
Vecsés Város Önkormányzat Képviselő-testületének a településkép védelméről szóló rendelet elfogadásával összefüggésben Vecsés Város Helyi Építési Szabályzatáról szóló 6/ 2016. (IV.28.) önkormányzati rendelet
Budajenő Község Önkormányzat Képviselő-testületének 3/2014. (II. 21.) önkormányzati rendelete a településképi bejelentési eljárásról
Budajenő Község Önkormányzat Képviselő-testületének 3/201. (II. 21.) önkormányzati rendelete a településképi bejelentési eljárásról egységes szerkezetben Budajenő Község Önkormányzat Képviselő-testületének
Nógrád Község Önkormányzata képviselő-testületének
Nógrád Község Önkormányzata képviselő-testületének 12/2009. (XI. 28) rendelete az épített értékek helyi védelméről Egységes szerkezetben a 8/2011.(VII.06.) módosítással, és 9/2012.(V.22.) módosítással.
RENDELET TERVEZET 1. (1) (2) (3)
RENDELET TERVEZET Kemeneshőgyész Község Önkormányzata Képviselő-testületének./2019.(..) önkormányzati rendelete Kemeneshőgyész Község Helyi Építési Szabályzatáról és Szabályozási Tervéről szóló 5/2016.(IV.14.)
A településkép védelméről szóló 42/2017.(XII.18.) önkormányzati rendelet (továbbiakban: rendelet) 2. c) pontja helyébe az alábbi rendelkezés lép:
Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlésének./2018. ( ) önkormányzati rendelete a településkép védelméről szóló 42/2017.(XII.18.) önkormányzati rendelet módosításáról Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlése
Gyömrő Város Önkormányzat Képviselő-testületének /2014. (...) önkormányzati rendelete a településképi véleményezési eljárásról
Gyömrő Város Önkormányzat Képviselő-testületének /2014. (...) önkormányzati rendelete a településképi véleményezési eljárásról Gyömrő Város Önkormányzat Képviselő-testülete Magyarország Alaptörvénye 32.cikk
E L Ő T E R J E S Z T É S
SIÓFOK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTER 8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON +36 84 504100 FAX: +36 84 504103 Az előterjesztés törvényességi szempontból megfelelő. Siófok, 2015. november 12. Kónyáné Dr. Zsarnovszky
Berhida Város Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2013. (V.8.) önkormányzati rendelete
Berhida Város Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2013. (V.8.) önkormányzati rendelete a településképi bejelentési eljárásról Berhida Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az épített környezet
Hegyesd község Önkormányzata Képviselő-testületének../2017. (...) önkormányzati rendelete a reklámok, reklámhordozók és cégérek elhelyezésének,
Hegyesd község Önkormányzata Képviselő-testületének../2017. (...) önkormányzati rendelete a reklámok, reklámhordozók és cégérek elhelyezésének, alkalmazásának követelményeiről, feltételeiről és tilalmáról
Mórahalom Város Képviselő-testületének
Mórahalom Város Képviselő-testületének 15/2014. (/IV. 29.) önkormányzati R E N D E L E T E 0254/9 hrsz-ú ingatlan helyi egyedi védelem alá helyezéséről Mórahalom Város képviselő-testülete az Alaptörvény
2009.03.12. du. 3:13 C:\hivatal\kozlony\download\2009_14.doc Horváth János 1. oldal, összesen: 5
Kaposvár megyei Jogú Város Önkormányzatának 14/2009. (II.27) önkormányzati rendelete Kaposvár Építési Szabályzatának és Szabályozási Tervének megállapításáról szóló, többször módosított 70/2005.(XII.15.)
HODÁSZ NAGYKÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 13/2016. (V.26.) rendelete
HODÁSZ NAGYKÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 13/2016. (V.26.) rendelete Helyi értékvédelemről Az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény 62. (6) bekezdésében,
Dunabogdány Község Önkormányzata 10/2013. (IV. 16.) önkormányzati rendelete a településképi bejelentési eljárásról
Dunabogdány Község Önkormányzata 10/2013. (IV. 16.) önkormányzati e a településképi bejelentési eljárásról (Egységes szerkezetben a 12/2014. (X. 7.) és a 21/2014. (XI. 7.) módosító tel) Dunabogdány Község
az épített és természeti környezet helyi védelméről
BIRI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 8/2001. (VIII.30.) önkormányzati rendelete az épített és természeti környezet helyi védelméről Biri Község Önkormányzat Képviselő-testülete az építésügyről szóló 1997. évi
T/ számú törvényjavaslat. a településkép védelméről
MAGYARORSZÁG KORMÁNYA T/10728. számú törvényjavaslat a településkép védelméről Előadó: Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter Budapest, 2016. május 1 2016. évi törvény a településkép védelméről
Előterjesztés A Képviselő-testület november 26-án tartandó ülésére
Tárgy: Előterjesztés A Képviselő-testület 2015. november 26-án tartandó ülésére Javaslat a településképi véleményezési és településképi bejelentési eljárásról szóló 32/2015. (VII.31.) önkormányzati rendelet
Polgár Város Önkormányzat Képviselő-testületének
Polgár Város Önkormányzat Képviselő-testületének 14/2016. (IV. 29.) önkormányzati rendelete az épített és természeti értékek helyi védelméről (egységes szerkezetben a 22/2016. (IX. 16.) önkormányzati rendelettel)