pedig ez alkalommal is BUDAY GYÖRGY munkái.

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "pedig ez alkalommal is BUDAY GYÖRGY munkái."

Átírás

1 4 au о»

2 Az évi jelen Kis Kalendáriumunk-ban közölt jórészt publikálatlan parasztdalokat PÉCZELY ATTILA, mozgalmunk bive gyűjtötte és jegyezte le a hódmezővásárhelyi tanyák között. A köntös és a rajzok pedig ez alkalommal is BUDAY GYÖRGY munkái. Kiadja a SZF.GEDI FIATALOK MŰVÉSZETI KOLLÉ- GIUMA és TANYAI AGRÁRSETTLEMENT MOZGALMA, karöltve a KOLOZSVÁR-SZEGEDI EGYETEMI BETHLEN GÁBOR KÖRREL. A SZEGEDI KIS KALENDÁRIUM-ban közölt szövegek, dallamok és képek közlése csakis a Kis Kalendáriumra való hivatkozással szabad. Felelős kiadó : ÁDÁM LÁSZLÓ jogszigorló, v. köri elnök.

3 JZE«tlÍkíI К w r n BCt^eESTEM-KOiSfJVÚJU^tfVÚ X i r f m H ^ M k i v i f j ï M., *

4 AZ ELMÚLT ÉVBEN hihetetlenül nehéz anyagi helyzetünkben képtelenek voltunk előteremteni még azt az összeget is, mely évről-évre megjelenő Kis Kalendáriumunk szétküldéséhez kell s igy szomorú szívvel, de 1933-ban nem is adtuk ki. Mégis egyik legnagjobb élményünket köszönhetjük valamennyien ennek a ténynek: ekkor tudtuk meg igazán, hogy milyen szeretettel együttérez velünk közönségünk. Irattárunk több, mint másfélszáz ievelet és megkeresést őriz, melyekben a Kis Kalendárium előző évi vásárlói érdeklődnek a Kalendárium megjelenése iránt, vagy méltatlankodnak, hogy az 1933-ast nem kapták meg, pedig továbbra is igénylik, stb. Szavakban nem tudjuk kifejezni azt a meleg jóérzést, mely elöntött bennünket, megbizonyosodván e levelek szeretetteljes hangjából arróf, hogy érzelmileg is visszhangra tiláltunn közönségünkben. AAert, ha; másfélszázán, a legkülönfélébb társadalmi rétegekből annyira hiányolták a Kis Kalendárium elmaradását, hogy levelet is irtak érte, akkor! feltételezhetjük, hogy még sok százan vannak, akik épugy szeretettel várták'és igényelték, mint az előző években. A ragaszkodásnak ez a megkapó megnyilvánulása adott erőt nekünk arra, hogy ezidén ismét elkészítsük Kis Kalendáriumunkat és szeretettel küldjük el régi és uj barátaink asztalára.

5 Mozgalmunk az elmúlt esztendők alatt is hiven kitartott addigi alapelvei és módszere mellett: tagjai felkeresték a tanyák és falvak magárahagyott magyar népét és előadássorozatokkal, néphivatali tanácsadással, ismeretterjesztéssel igyekeztek segítségükre lenni. A különböző társadalmi osztályokkal és néprétegekkel közvetlenül és huzamosabban együttélve, igyekeztek nevelni magukat és egymást felelősségtudó, becsületes és bátorszavu fiatal emberekké, akik felösmerik és el is végzik a reájuk váró hivatást. A Szegedi Fiatalok Művészeti Kollégiumában pedig megkezdtük a tanyai kiszállások és tanulmányok rendszeres tudományos feldolgozását. Az agrársettlement mozgalomban kiképzett fiatal művészek, irók, eszéisták és szociológusok munkáikban, népi gyökerekből táplálkozó, harcos élcsapatává váltak mozgalmunknak. Mozgalmunk kiteljesedésével párhuzamosan, viszont, meg kell emlékeznünk az elmúlt év számunkra hihetetlenül súlyos anyagi nehézségeiről, melyek sokszor csaknem megbénítottak. Másfelől szorosan és céltudatosan egybekovácsoltak bennünket. Megsokszorozták hitünket és elszánt akaratunkat. Ezt üzenjük jelen Kis Kalendáriumunkkal, vadvirágcsovrunkkal, mindazoknak, akik figyelmükkel becsülnek meg bennünket s törekvéseinket. B. Gy.

6 E KIS KALENDÁRIUM testvérbátyjai a szegedi székely egyetemi fiatalság szerkesztésében és kiadásában, hasonló köntösben megjelent: évi SZEGEDI SZÉKELY NAPTÁR 12 régi székely vadrózsával" és ugyanannyi képpel, évi SZEGEDI KIS KALENDÁRIUM 13 régi, addig jórészt kiadatlan szegedi tanyai népi dalszöveggel (Bálint Sándor gyűjtése) és 14 rajzzal, évi SZEGEDI KIS KALENDÁRIUM 15 régi, addig publikálatlan szegedi népi dal kottájával és 17 szövegével (Bálint Sándor gyűjtése), valamint 18 rajz illusztrációval, évi SZEGEDI KIS KALENDÁRIUM 9 kiskunhalasi tanyai népi dal kottájával, 13 szöveggel (Salló György gyűjtése) és 13 illusztrációval. Valamennyit elgondolta, illusztrálta és megszerkesztette Buday György, a szegedi fiatalok mozgalmának vezetője.

7 A pusztai, a pusztai legényeknek, nincsen pénzük, nincsen pénzük szegényeknek. Bangóért nyu! a zsebébe, tökmag akad a kezébe... (Dalolta : Kovács Imre, 60 éves, 1932.)

8 193). Napok Hétfő Szombat Vasárnap Hétfő Szombat Vasárnap Hétfő Szombat Vasárnap Hétfő Szombat vasárnap Hétfő ~ZT ~2S~ JANUÁR Katholikus Újév Jézus sz. n. Genovéva Titusz pk. Teleszfor p. Vízkereszt "Sz. CsilScl Szörény Julián vt. Vilmos pk. Higin p. vt. Atkád vt. B. Veronika Hilár pk. ea. Pál remete Marcell p. vt. Antal ap. Piroska sz. B. Margit Fáb.. Seb Ágnes sz. vt. Vince P. Kaimund Timót pk. Pál fordulása Polikárp nk. Aranyoz. János Métvenedv Sz. Ferenc Mart. sz. vt. N. sz. Péter 31 nap Protestáns Újév Ábel Benjamin Leona Simon Vízkereszt STfTTTa Szörény Marcell Melánia Ágota Ernő Vidnr Wtfög Lóránt Gusztáv Antal Piroska Sára Fábián Ágnes Artúr Zelina Tádé Pál ford. Vanda Lothár Károly Adél Mártonka Virgil ia

9 ROVÁS

10 0lopnámax ópn ha Hoqqba rámnam virradna ROVÁS

11 Vásárhelyi bírónak két szcp lovat mondanak. Ellopnám az éjszaka, hogyha rám nem virradna. Kezd a hajnal hasadni, jön két zsandár vasalni. Vasalják a gyönge kezemet, betesznek az egyesbe. Betesznek az egyesbe, az egyes fenekébe. Gyere babám, váltsál ki, ne hagyjál elhervadni. Kiváltalak, ki, ki, ki, nem hagylak elhervadni. Eladóin a zsebkendőm, kiváltom a szeretőm. (Dalolta: Kanász Lica, 20 éves, 1031.)

12 1934. FEBRUÁR 28 nap. Napok Katholikus Protestáns Szombat Vasárnap Hétfő Szombat Vasárnap Hétfő Szombat Vasárnap Hétfő Szombat Vasárnap Hétfő 1 Ignác pk. vt. 2 Gyerty. B. A 3 Balázs pk. 4 Hatv. vasárnap 5 Ágota sz. ti Dorottya sz. 7 Romuald a. 8 M. sz. János 9 Al. Cirill 1U Skolasztika lfe '& Farsang vas. Szervita R. sz. Katalin Hamvazó sz. Fausztin vt. Jul. sz. vt. Donát pk. Invocabit Konrád Aladár ps. Eleonóra Péter sz. f. Dám. Péter Mátyás ap. Keminisc. K. Margit B. Báthory Román ap. Ignác Karolin Balázs Ráhel Ágota Dorottya Tódor Aranka Abigail Elvira Bertold Lidia Ella Bálint Fausztin Julianna Donát Konrád Zsuzsanna Álmos Eleonóra Gerzson Alfiéd Mátyás Géza Sándor Ákos Elemér

13 ROVÁS

14 -'hri-^ott'smfeósrfa Yismnaha befagyás S»(,a!c-,TPimnaha3jsívW«lhan" v ROVÁS

15 Sej, mi dolog az, hogy a Tisza befagyott mi dolog az, hogy a babám elhagyott'! Szokása a Tiszának a befagyás, sej, a legénynek a szerető elhagyás. Sej, most kezdtem én vasalt ruhát viselni, most kezdtetek igaz szivből szeretni. Kedves babám eszem azt a szép szádat, sej, adj egy csókot, mert meghalok utánad. (Dalolta : Bodrogi János, 41 éves, 1932)

16 1931. MÁRCIUS 31 nap. Napok Katholikus Protestáns Fentek Szombat Vasárnap Hétfő Szombat Vasárnap Hétfő Szombat Vasárnap Hétfő Csütőitök Szombat Vasárnap Hétfő Szombat Alain Simp. p. hv. Kunigunda Oculi Özséb Perp. és F. vt. Aq. sz. Tamás Istenes ]. Franciska 40 vértanű Laetare 1. Gergely Szabin vt. Mathild Nemzeti ünnep Gerén pk. Patrik pk. Judica József B. Csáky M. Benedek ap. Gen. Sz. Kat. Fájdalmas Szűz Gábor főan. Gy.-o. B-A. Manó D. János K. János Nagycsütörtök Nagypéntek Nagyszombat Albin Lujza Kornél Kázmér Adorján Gottlieb Tamás Zoltán Franciska Olimpia Aladár Gergely Krisztián Matild Nemzeti ü. Henriet. Gertrúd Sándor József Hubert Benedek Oktávián Frumenc Gábor Gy.-o. Manó Hajnal. Gedeon Cyrill Nagypént. Izidor

17 ROVÁS i 2

18 ROVÁS

19 Mögbolondult már ez a csősz, ennek anyjuk többet ne /özz. Mög ne kínáld a boromból sem a lovát abrakomból. Mögkinálom, biz én, apjuk, mert mink kendőt ritkán látjuk. Ha kend kimén a tanyára, elgyün a csősz éccakára. (Dalolta : Aracsi János, 45 éves, 11)32.)

20 1934. ÁPRILIS 30 nap. Napok Katholikus Protestáns Vasárnap Hétfő Szombat Vasárnap Hétfő Szombat M r n a p Szombat ^sárnap Szombat 1 l 4 5 fi U » 5P 30 Husvétvas. Húsvéthétfő Rikárd pk. Izidor pk Fe. sz. Vince Coelesztin p. H. József Quasimodo Konrád Ezekiel 1. Leó pápa Gyula p. Hermenegild Jusztin.Misericord. Benedak Anicét józsef oit. Emma Tivadar hv. Anzelm pk. ^late % György vt. Márk ev. Kiüt, Mar. Kan. Péter Keresztes Pál Cantate S. Katalin Husvétvas. llusvéth. Kereszt. Izidor Vince Coelesztin Hermann Lidia Erhardt Zsolt Leó Gyula Ida Tibor Lambert Anicét Ilma Kocsárd Tivadar Anzelm á S T György Márk Ervin Arisztid Valéria Alber Katalin

21 i ROVÁS

22 Tpoqitul* J-t* R 0 V A S

23 Zöld erdőbe, zöld mezőbe sitállott egy páva, kék a laba. zöld a szárnya, aranyos a liála. Hitt engem is útitársnak, nem mentem el véle, Vásárhelyen nincsen olyan legény. sej, aki nekem kéne. (Dalolta: Török Veron, 24 éves, 1630.)

24 1934. MÁJUS 31 nap. Napok Katholikus Protestáns 1 Fülöp és J. Fülöp 2 Athanáz pk. Zsigmond 3 Sz. ker. felt. Irma 4 Mon. Flórián Flórián Szombat 5 V. Pins p. Gotihard Vasárnap Ö Rogate l'rida Hétfő 7 Gizella Napoleon 8 Mih. főa. m. Gizella 9 Gergely Gergely 10 Áldozócsüt. Áldozócs. 11 Mamert pk. Mamert Szombat 12 Pongrác vt. Pongrác Vasárnap 13 Exaudi Szervác Hétfő 14 Bonifác Bonifác 15 Salle J. hv. Zsófia 16 N. sz. János Mózes 17 Paskál hv. Paskál 18 Venánc Erik Szombat 19 Cölesztin p. Ivó Vasárnap 20 Pünkösd v Pünkösd v. Hétfő 21 Pünkösd h Pünkösd h. 22 lulia sz. Júlia 23 Dezső Dezső 24 Ker. segits. Eszter 25 VII. Gergely Orbán Szombat 26 N. sz. Fülöp Fülöp Vasárnap 27 Szentháromság Szenth. Hétfő 28 Ágoston Emil 29 P. Magdolna Maxim 30 Sz. Jobb. felt. Nándor 31 Űrnapja Petronella

25 i ROVÁS

26 ROVÁS

27 Házunk előtt, házunk előtt, /olyik el a halastó, abba fürdik, abba fürdik meg a gólya madár is. Mindig lürdik a gólya, mégis sáros a tolla. Az én kedves kis angyalom a legszebb a faluba. (Dalolta: Török Veron, 24 (íves, 1930.)

28 1934. IUN1US 30 nap. Napok Katholikus Protestáns 1 Painfil vt. Pamfil Szombat 2 Erazmus vt. Anna Vasárnap Klotild Klotild Hétfő 4 K. Ferenc Kerény 5 Bonifác Bonifác 6 Norbert pk. Norbert 7 Wóbert liv. Róbert 8 Jézus szive Medárd Szombat 9 Primusz Félix Vasárnap lü Margit kir. Margit Hétfő 11 Barnabás Barnabás 12 Fak. sz. J. Klaudius 13 P. sz. Antal Tóbiás 14 Nagy Vazul Vazul 15 Vid Vid Szombat 16 Reg. sz. Fer. Jusztin Vasárnap 17 Kainer hv. Laura Hétfő 18 Efrémea. Arnold 19 Gyárfás és Pr. Gyárfás 20 Szilvér p. vt. Ráfael 21 G. Alajos Alajos 22 Paulin pk. Paulina Szombat 23 Ediltrud Zoltán Vasárnap 24 K sz János Iván Hétfő 25 Vilmos hv. Vilmos 26 János, Pál János, Pál 27 László kir. László 28 Ireneus Arszlán 29 Peter és Pál Péter-Pál Szombat 30 Pál emlékez. Pál

29 ROVÁS

30 ROVÁS

31 Kimentem a selyemrétre kaszálni, de nem tudtam én a szénát levágni, mert nem látszott a sok sárga virágtól, régi babám, most búcsúzunk egymástól. (Dalolta : Bodrogi János, 41 éves, 1932.)

32 1934. JULIUS 31 nap. Napok Katho ikus Protestáns Vasárnap 1 Jézus sz. vére Tibold Hétfő 2 Sarlós B A. Ottokár 3 Kornél Kornél 4 U:rik pk. Ulrik 5 Z. sz. Antal Enese 6 Izaiás pr. Izaiás Szombat 7 Ciril és Metód Ciril és M. Vasárnap 8 Erzsébet k.-né Teréz Hétfő 9 Veronika Lukrécia 10 Amália Amália 11 I. Pius p. vt. Lili 12 G. János Izabella 13 Anaklét p. Jenő Szombat 14 Bonaventura Eürs Vasárnap 15 Henrik cs. Henrik Hétfő 16 Karmelh. B. A. Valter 17 Elek hv. Klek IS Kamill hv. Frigyes Csülörtök 19 P. Vince Emilia 20 Jeromos hv. Illés Szombat 21 Praxedes Dániel Vasárnap 22 Mária Magd. Már. M. Hétfő 23 Apollinár pk. Lenke 24 B. Kinga. K. Krisztina 25 Jakab ap. Jakab 2G Anna assz. Anna 27 Pantaleon Olga Szombat 28 Ince p. Ince Vasárnap 29 Márta sz. Márta Hétfő 30 Judit vt. Judit 31 L. sz. Ignác Oszkár

33 ROVÁS 3

34 ROVÁS

35 hová leszed lánykori boldogságod. Elviszem a csillagos oltár elébe, leteszem, sej, onnan pedig vissza sose vehetem. Sej, kidőlt a /a mandulástól, ágastól, haragszik rám egy vénasszony, lányostól. Mit ér nekem egy vénasszony lányánakaharagja, sej, legény vagyok, nem a lánya bolondja. (Dalolta: Török Veron, 24 éves, 1930.)

36 1934. AUGUSZTUS 31 nap. Szombat Vasárnap Hétfő Szombat Vasárnap Hétfő Szombat Vasárnap Hétfő Szombat Vasárnap Hétfő Napok Katholikus Protestáns Vasas Péter L. Alfonz István 1. vt. Domonkos hv. Havi B. assz Ur szinvált. Kajetán hv. Cirjék vt. Ernőd Lőrinc vt. Zsuzsanna vt. Klára sz. Ipoly K. Özséb vt. A Jácint hv. Ilona Lajos pk. S/. István kir. Ch. Franciska Tini ót vt. B. Fülöp Bertalan aps. Lajos kir. Zefirin ív vt., Kalaz. József Ágoston pk. Ker. János L. Róza Rajmund hv. V. Péter Lehel Hermina Domonkos BeVt V a" d Ibolya László Ernőd Lőrinc Tibor Klára Ipoly Özséb Mária Ábrahám Anasztázia Ilona Huba István kir. Sámuel Menyhért Farkas Bertalan Lajos üebhárd Ágoston Ernesztin Róza Erika

37 ROVÁS

38 ROVÁS

39 Elmehetsz a házam előtt, nem vigyázlak, mint azelőtt. Én azelőtt vigyáztalak, szivem ujult, hu láttalak. Igyunk egyet, jót is hosszút, nincsen a jő lónak rossz ut, de a rossznak télbe, nyárba, körösztnyiigbe van a lába. (Dalolta : Kovács Imre, 60 éves, 1932.)

40 1934. SZEPTEMBER 30 nap. Napok Katholikus Protestáns Szombat 1 Egyed ap. Egyed Vasárnap 2 István kir. Rebeka Hétfő 3 Manszvét Hilda 4 V. sz. Róza Rozália 5 Juszt. Lőrinc Viktor 6 Ida Zakariás 7 Kassai vért. Regina Szombat 8 Kis Bold.-A. Mária Vasárnap 9 Kláver Péter Adám Hétfő 10 Tol. Miklós Erik 11 Pr., Jác. Theodóra 12 Mária neve Guidó 13 Notburga Ludovika 14 Sz. ker. felm. Szerénke Szombat 15 Hétfájd. Szűz Nikodém Vasárnap tfi Kornél p. F.dit Hétfő 17 Sz. Ferenc S. Ludmilla 18 K. sz. József Titusz 19 Január pk. Vilhelmina 20 Euszták vt. Friderika 21 Máté aps. Máté Szombat 22 Móric vt. Móric Vasárnap 23 lekla sz vt Tekla Hétfő 24 Fog. kiv. B. A Gellért 25 Gellért pk. Kleofás 26 Ciprián és J. Jusztina 27 Kozma, D. Adalbert 28 Vencel vt. Vencel Szombat 29 Mihály főa Mihály Vasárnap 30 Jeromos ea. Jeromos

41 ROVÁS

42 ROVÁS

43 Hideg sincsen, mégis be/agyolt a tó, ihatnék a babám lova, a fakó. Viszek baltát, vágok léket kereket, hagy igyon a babám lova eleget. Fülleg sincsen, mégis esik az eső, sosem voltál hozzám igaz szerető. Mert ha igaz szeretőm lettél volna, közel laktál, fölkereshettél volna. (Dalolta: Kovács Imre, 00 éves, 1932)

44 1934. OKTÓBER 31 nap Napok Katholikus Protestáns Hétfő Szombat Mí n a p Szombat M5 nap Szombat Mí n a p Szcmbat Mr a p l & Remind Őrangyalok L. sz. Teréz Assisi Ferenc Piacid vt. Hrunó hv. Dénes pk. B. Ferenc Piacidia sz. Miksa pk. hv. Ede kir. hv. vṯ Gál apát Hedvig assz. Lukács ev. Al. Péter Ven., K. Ján. sz ' tör^íá 1 Ignác pátr. Ráfael főa. B. Mór p. pk. Dömötör vt. Szabina vt. TJÜ J 4 R. sz. Alfonz Farkas pk. Malvin Petra Helga Ferenc Aurél Brúnó M ' l Dénes Gedeon Brigitta Miksa Kálmán Gál Hedvig Lukács Lucius Iréné Gyöngyike Salamon Blanka Dömötör Szabina ^ n é s j Kolos Ref. eml.

45 ROVÁS

46 -)o, d. Ш li. M.* bwú а «1А.b* Uti D«MhMl«li m ut яч 44«loqo rajta V A S

47 Jaj, de széles, jaj de hosszít a vásárhelyi köves ucca, de sok este, sáros este végig gyalogolok rajta. Jártam hozzád, babám, de sok áldott este, de te nem szerettél, csak engemet csalogattál, verjen meg az Isten (Dalolta: Nelle Etel, 23 éves, 1931.)

48 1934. NOVEMBER Szombat 30 " a P Napok Katholikus Protestáns ap Szombat ap Szombat M r p Szombat»" ap t fi U $ Mindenszentek Halottak napja Hubert pk. Bor. Károly Imre lieic.- Lénárd Engelbert pk. Oottfried pk. Tivadar vt. Av. András.Márton pk.. Marton p. vt. K. Szaniszló Jozafát vt. Gertrúd sz. Ödön pk. Cs. Gergely ferzsebet a. V. Félix B.-A. bemutat. Cecilia vt. Kelemen p. K. János & 3t ffc" Emi. sz. M. István ap. vt. Szaturnin vt. András aps. Marianna Achil Győző Lénárd Rezső Oottfried Tivadar Luther M. Szaniszló Klementina Lipót Othmár Hortense üdön L Erzsébet Jolán Olivér Cecilia Kelemen Emma Katalin Milos Virgil Stefánia Noé András

49 ROVÁS 4

50 HaloW.ich ío-fc-w I-oc fc.raaqwjhuvjuj^w ROVÁS

51 Nagygazda volt az apám, sok vagyoni hagvott reám : hal ökörnek kötelét, meg egy vasvilla nyelet. (Dalolta: Mihály Sándorné, 45 éves, 1931.)

52 1934. DECEMBER 31 nap. Napok Katliolikus Protestáns Szombat 1 Elegy pk. Elza Vasárnap 2 Bibiana vt. Aurélia Hétfő 3 Xav. Ferenc Olivia 4 Borbála vt. Borbála 5 Szabbasz Vilma 6 Miklós pk. Miklós 7 Ambrus pk. Ambrus Szombat 8 Mária szepl. f. Mária Vasárnap s Kourrer Péter Natália Hétfő 10 Melkiadesz Judit n Damáz p. Árpád 12 Otlilia sz. Gabriella 13 Luca sz. Luca 14 Nikáz pk. vt. Szilárd Szombat 15 Valérián Johanna Vasárnap Ili Etelka Albina Hétfő 17 I.ázár Lázár 18 Grácián pk. Auguszta 19 Pelágia Viola 20 Timót, M. Teofil 21 Tamás aps. Tamás Szombat 22 Zénó vt. Zénó Vasárnap 23 Viktória VIKtoria Hétfő 24 Ádám és Éva Ádám, É. 25 Nagykar. Nagykar. 2ti István 1. vt. István 1. vt. 27 János aps. János 28 Aprószentek Kamilla Szombat 29 Tamás pk. vt. Dávid Vasárnap 30 Dávid Zoárd Hétfő 31 Szilveszter Szilveszter

53 ROVÁS

54 MŰVÉSZETI A SZEGEDI FIATALOK KOLLÉGIUMÁNAK (Szeged, Kárász-utca 15.) kiadásában megjelent: 1. Buday György: Boldogasszony búcsúja. (A Szeged-Álsóvárosi Havi Boldogasszonynapi népi búcsú emlékezete. 15 fametszet Ara 4 P. E fametszetsorozat-kiadványunkat a Magyar Bibliophil Társaság az évben megjelent három legszebb magyar könyv közé sorozta és kitüntette. IV. népszerű kiadás ára 2 P. 2. Tolnai Gábor : A szabadvers és a lírai formák válsága. (Formatörténeti tanulmány.) Ara 2 P. 3. Hont Ferenc : A színjáték Díszlettervekkel. (Tanulmány.) Ara 250 P. 4. Berezeli A. Károly: Útitársak. (Tavaszi dal 1 felvonásban.) Ara 120 P. 5. Ortntay Gyula: Mondotta... Buday György 8 fametszetével. (Nyiri balladák, betyárnóták.) Ára 3 P. 0. Radnóti Miklós: Lábadozó szél. Verskötet. (Dóczi György címlapjával.) Ara 2 P. 7. Baráti Dezső : Juhász Gyula. Tanulmány. (Buday György címlapjával.) Ara 2 - P. 8. Tolnai Gábor : Erdély magyar irodalmi élete. IJ. kiadás. (Buday György címlapjával.) Ara 2-50 P. Előkészületben : Kárász Judit: 15 km. (fotókönyv, melyben a városi és tanyai élet dialektikája jut kifejezésre a szociofoto reális eszközeivel.) Ára 3 P, amatör 8 - P. Kiadványaink kaphatók vagy megrendelhetők minden könyvesboltban.

55 MOST JELENT MEG GEORGE BUDAY: BOOK OF BALLADS 50 ORIGINAL WOODCUTS INTRODUCTORY NOTES BY CHARLES ROSNER, CORRESPONDENT TO THE STUDIO" PUBLICATIONS, LONDON. PRINTED BY IZIDOR KNER, GYOMA. Tartalmazza : Buday György ' négy fametszet ciklusát, mégpedig: I. Á Boldogasszony Búcsúja cimű 15 metszetet, II. A nyírségi népi balladák illusztrációit, III..4 székely népballadák illusztrációit, melyek másutt még nem jelentek meg, IV. Arany János balladáihoz készült 20 illusztrációt. (Ez utóbbi fametszetsorozatának I. kiadásával, melv külön kötetben megjelent Kolozsváron, az Erdélyi Szépmives Céh kiadásában, Buday György elnyerte az év legszebb magyar könyve' cimet, mellyel a Magyar Bibliophil Társaság az év 3 legművészibb magyar könyvét tünteti ki.) Ara 7- pengő. Szeged Városi Nyomda Rt

56

Balatongyörök.... a megálmodott valóság! www.balatongyorok.hu

Balatongyörök.... a megálmodott valóság! www.balatongyorok.hu Balatongyörök 2014... a megálmodott valóság! Balaton Balaton Balaton Balaton Balaton Balaton Balaton Balaton Balaton Balaton Balaton Balaton Balaton Balaton Fotók: Marton Tamás 2014 január 1 2 3 4 5 Újév

Részletesebben

Dobos Edit (Kandó Kálmán Szki. 12/E) Református Gimnázium, 2006, olaj, 50 70 cm. Középiskolák Kecskeméten

Dobos Edit (Kandó Kálmán Szki. 12/E) Református Gimnázium, 2006, olaj, 50 70 cm. Középiskolák Kecskeméten Dobos Edit (Kandó Kálmán Szki. /E) Református Gimnázium, 0, olaj, 0 0 cm 0 Középiskolák Kecskeméten Január Kertész Krisztina (Kandó Kálmán Szki. /E) Bányai Júlia Gimnázium, 0, akril, 0 0 cm Újév, Fruzsina

Részletesebben

NAPTÁR AZ ÉVRE

NAPTÁR AZ ÉVRE NAPTÁR AZ 1933. ÉVRE JANUÁR FEBRUÁR MÁRCIUS 1 Vasár. 2 Hétfő 3 Kedd 4 Szerd. 5 Csüt. 6 Pént. 7 Szom. 8 Vasár. 9 Hétfő 10 Kedd 1 1 1 14 Szóm. 15 Vasár. 1 1 1 1 20 Pént. 21 Szom. 22 Vasár. 23 Hétfő 24 Kedd

Részletesebben

2003. június/július June/July 27. hét week 27

2003. június/július June/July 27. hét week 27 2003. június/július June/July 27. hét week 27 Hétfô Monday 30 Kedd Tuesday 1 Szerda Wednesday 2 Csütörtök Thursday 3 Péntek Friday 4 Szombat Saturday 5 Vasárnap Sunday 6 Pál Tihamér, Annamária Ottó Kornél,

Részletesebben

Hétfő Kedd Szerda Csütörtök Péntek Szombat Vasárnap

Hétfő Kedd Szerda Csütörtök Péntek Szombat Vasárnap 1 2 3 4 5 Újév 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 1. Fruzsina; 2. Ábel; 3. Benjámin, Genovéva; 4. Leóna, Titusz; 5. Simon; 6. Boldizsár; 7. A la, Ramóna; 8. Gyöngyvér;

Részletesebben

2014 Fotó:Viczay Lajos

2014 Fotó:Viczay Lajos Fotó:Viczay Lajos 2014 Január 1 Újév 2 3 4 5 Fruzsina 6 7 8 9 10 11 12 Boldizsár Attila Gyöngyvér Marcell Melánia Ágota Ernõ Ramóna 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 Fábián Sebestyén 27 28 29 30

Részletesebben

1 Fruzsina. 8 Gyöngyvér. 15 Lóránd, Lóránt. 22 Artúr, Vince. 29 Adél

1 Fruzsina. 8 Gyöngyvér. 15 Lóránd, Lóránt. 22 Artúr, Vince. 29 Adél Fruzsina Ábel Benjámin, Genovéva Leóna, Titusz Simon Boldizsár Attila, Ramóna Gyöngyvér Marcell Melánia Ágota Ernő Veronika Bódog Lóránd, Lóránt Gusztáv Antal, Antónia Piroska Márió, Sára Fábián, Sebestyén

Részletesebben

NEM TUDOD SZÉPEN KINYOMTATNI

NEM TUDOD SZÉPEN KINYOMTATNI 2 0 7 JANUÁR / 207 2 Ábel 3 Benjámin Genovéva 4 Leona Titusz 2 0 7 5 Simon 6 Boldizsár 7 Attila Ramóna Újév Fruzsina 8 Gyöngyvér 52 Készíts Te is INGYEN naptárakat a www.naptarletoltes.hu segítségével!

Részletesebben

NEM TUDOD SZÉPEN KINYOMTATNI

NEM TUDOD SZÉPEN KINYOMTATNI 2 0 9 JANUÁR / 209 7 Attila Ramóna Újév Fruzsina 2 Ábel 3 Benjámin Genovéva 2 0 9 4 Leona Titusz 5 Simon 6 Boldizsár 8 Gyöngyvér 9 Marcell 0 Melánia Ágota 2 Ernő 3 Veronika 2 Készíts Te is INGYEN naptárakat

Részletesebben

Készítsen Ön is INGYEN gyorsan és egyszerűen nyomtatható naptárt a naptarletoltes.hu segítségével!

Készítsen Ön is INGYEN gyorsan és egyszerűen nyomtatható naptárt a naptarletoltes.hu segítségével! 206 206 JANUÁR / 206 Hétfő 4 Leona Titusz Kedd 5 Simon Sz erda 6 Csütörtök 7 Boldizsár Péntek Sz ombat Vasárnap 2 3 8 Attila Ramóna Újév Fruzsina Gyöngyvér 9 Ábel Marcell Benjámin Genovéva 0 Melánia Ágota

Részletesebben

Készítsen Ön is INGYEN naptárakat a segítségével! INGYENES, ONLINE KERESZTREJTVÉNY KÉSZÍTÉS, KÜLDÉS ÉS MEGOSZTÁS:

Készítsen Ön is INGYEN naptárakat a  segítségével! INGYENES, ONLINE KERESZTREJTVÉNY KÉSZÍTÉS, KÜLDÉS ÉS MEGOSZTÁS: 2 0 5 2 0 5 JANUÁR / 205 Hétfő 5 Simon Kedd 6 Boldizsár Sz erda 7 Csütörtök Péntek Sz ombat Vasárnap 2 3 4 8 Attila Ramóna Újév Fruzsina Gyöngyvér 9 Ábel Marcell Benjámin Genovéva Leona Titusz 0 Melánia

Részletesebben

2019 M Á R C IU S H K SZ CS P SZ V J Ú LIU S H K SZ CS P SZ V N O V E M B E R

2019 M Á R C IU S H K SZ CS P SZ V J Ú LIU S H K SZ CS P SZ V N O V E M B E R 2 0 1 9 2019 J A N U Á R 2019 FEBRUÁR 2019 M Á R C IU S 2019 Á P R ILIS 1 2 3 4 5 6 1 2 3 1 2 3 1 2 3 4 5 6 7 7 8 9 10 11 12 13 4 5 6 7 8 9 10 4 5 6 7 8 9 10 8 9 10 11 12 13 14 14 15 16 17 18 19 20 11

Részletesebben

2019 M Á R C IU S H K SZ CS P SZ V J Ú LIU S H K SZ CS P SZ V N O V E M B E R

2019 M Á R C IU S H K SZ CS P SZ V J Ú LIU S H K SZ CS P SZ V N O V E M B E R 2 0 1 9 2019 J A N U Á R 2019 FEBRUÁR 2019 M Á R C IU S 2019 Á P R ILIS 1 2 3 4 5 6 1 2 3 1 2 3 1 2 3 4 5 6 7 7 8 9 10 11 12 13 4 5 6 7 8 9 10 4 5 6 7 8 9 10 8 9 10 11 12 13 14 14 15 16 17 18 19 20 11

Részletesebben

Készítsen Ön is INGYEN naptárakat a segítségével! INGYENES, ONLINE KERESZTREJTVÉNY KÉSZÍTÉS, KÜLDÉS ÉS MEGOSZTÁS:

Készítsen Ön is INGYEN naptárakat a   segítségével! INGYENES, ONLINE KERESZTREJTVÉNY KÉSZÍTÉS, KÜLDÉS ÉS MEGOSZTÁS: 2 0 6 2 0 6 JANUÁR / 206 Hétfő 4 Leona Titusz Kedd 5 Simon Sz erda 6 Csütörtök 7 Boldizsár Péntek Sz ombat Vasárnap 2 3 8 Attila Ramóna Újév Fruzsina Gyöngyvér 9 Ábel Marcell Benjámin Genovéva 0 Melánia

Részletesebben

M Á R C I U S H K SZ CS P SZ V J Ú L I U S H K SZ CS P SZ V N O V E M B E R H K SZ CS P SZ V

M Á R C I U S H K SZ CS P SZ V J Ú L I U S H K SZ CS P SZ V N O V E M B E R H K SZ CS P SZ V 2 0 5 2 0 5 J A N U Á R 2 0 5 F E B R U Á R 2 0 5 M Á R C I U S 2 0 5 Á P R I L I S 2 3 4 2 3 4 5 5 6 7 8 9 0 2 3 4 5 6 7 8 2 3 4 5 6 7 8 6 7 8 9 0 2 2 3 4 5 6 7 8 9 0 2 3 4 5 9 0 2 3 4 5 3 4 5 6 7 8 9

Részletesebben

Boldog új évet kíván a Pogányért Alapítvány és a Pogányi Hírek szerkesztősége!

Boldog új évet kíván a Pogányért Alapítvány és a Pogányi Hírek szerkesztősége! Boldog új évet kíván a Pogányért Alapítvány és a Pogányi Hírek szerkesztősége! Glückliches Neujahr! Sretna Nova Godina! A naptár a Pogányi Hírek melléklete. Kiadja a Pogányért Alapítvány, Pogány Széchenyi

Részletesebben

2003. január January 1. hét week 1

2003. január January 1. hét week 1 2003. január January 1. hét week 1 Hétfô Monday 30 Kedd Tuesday 31 Szerda Wednesday 1 Csütörtök Thursday 2 Péntek Friday 3 Szombat Saturday 4 Vasárnap Sunday 5 Dávid Szilveszter Újév, Fruzsina Ábel Genovéva

Részletesebben

2019 M Á R C IU S H K SZ CS P SZ V J Ú LIU S H K SZ CS P SZ V N O V E M B E R

2019 M Á R C IU S H K SZ CS P SZ V J Ú LIU S H K SZ CS P SZ V N O V E M B E R 2 0 1 9 2019 J A N U Á R 2019 FEBRUÁR 2019 M Á R C IU S 2019 Á P R ILIS 1 2 3 4 5 6 1 2 3 1 2 3 1 2 3 4 5 6 7 7 8 9 10 11 12 13 4 5 6 7 8 9 10 4 5 6 7 8 9 10 8 9 10 11 12 13 14 14 15 16 17 18 19 20 11

Részletesebben

2018 M Á R C IU S H K SZ CS P SZ V J Ú LIU S H K SZ CS P SZ V N O V E M B E R H K SZ CS P SZ V 1 2

2018 M Á R C IU S H K SZ CS P SZ V J Ú LIU S H K SZ CS P SZ V N O V E M B E R H K SZ CS P SZ V 1 2 2 0 1 8 2018 J A N U Á R 2018 FEBRUÁR 2018 M Á R C IU S 2018 Á P R ILIS 1 2 3 4 5 6 7 1 2 3 4 1 2 3 4 1 8 9 10 11 12 13 14 5 6 7 8 9 10 11 5 6 7 8 9 10 11 2 3 4 5 6 7 8 15 16 17 18 19 20 21 12 13 14 15

Részletesebben

2018 M Á R C IU S H K SZ CS P SZ V J Ú LIU S H K SZ CS P SZ V N O V E M B E R H K SZ CS P SZ V 1 2

2018 M Á R C IU S H K SZ CS P SZ V J Ú LIU S H K SZ CS P SZ V N O V E M B E R H K SZ CS P SZ V 1 2 2 0 1 8 2018 J A N U Á R 2018 FEBRUÁR 2018 M Á R C IU S 2018 Á P R ILIS 1 2 3 4 5 6 7 1 2 3 4 1 2 3 4 1 8 9 10 11 12 13 14 5 6 7 8 9 10 11 5 6 7 8 9 10 11 2 3 4 5 6 7 8 15 16 17 18 19 20 21 12 13 14 15

Részletesebben

2017 M Á R C IU S 2017 J Ú LIU S H K SZ CS P SZ V N O V E M B E R H K SZ CS P SZ V 1 2 3

2017 M Á R C IU S 2017 J Ú LIU S H K SZ CS P SZ V N O V E M B E R H K SZ CS P SZ V 1 2 3 2 0 1 7 2017 J A N U Á R 2017 FEBRUÁR 2017 M Á R C IU S 2017 Á P R ILIS 1 1 2 3 4 5 1 2 3 4 5 1 2 2 3 4 5 6 7 8 6 7 8 9 10 11 12 6 7 8 9 10 11 12 3 4 5 6 7 8 9 9 10 11 12 13 14 15 13 14 15 16 17 18 19

Részletesebben

2016 M Á R C IU S H K SZ CS P SZ V J Ú LIU S 2016 N O V E M B E R H K SZ CS P SZ V

2016 M Á R C IU S H K SZ CS P SZ V J Ú LIU S 2016 N O V E M B E R H K SZ CS P SZ V 2 0 1 6 2016 J A N U Á R 2016 FEBRUÁR 2016 M Á R C IU S 2016 Á P R ILIS 1 2 3 1 2 3 4 5 6 7 1 2 3 4 5 6 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 8 9 10 11 12 13 14 7 8 9 10 11 12 13 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 15

Részletesebben

2014 Január/January/Januar Február/February/Februar

2014 Január/January/Januar Február/February/Februar Fotó: faluskriszta.hu NAPTÁR 20 5. Hét/Week/Woche 27 Montag 28 Dienstag 29 Mittwoch 30 Donnerstag 31 Freitag 1 Samstag 2 Angelika, Angyalka Károly, Karola Adél, Eta Martina, Gerda Marcella, Lujza Ignác,

Részletesebben

NEM TUDOD SZÉPEN KINYOMTATNI

NEM TUDOD SZÉPEN KINYOMTATNI 2 0 7 JANUÁR / 207 2 Ábel 3 Benjámin Genovéva 4 Leona Titusz 2 0 7 5 Simon 6 Boldizsár 7 Attila Ramóna Újév Fruzsina 8 Gyöngyvér 52 Készíts Te is INGYEN naptárakat a www.naptarletoltes.hu segítségével!

Részletesebben

NEM TUDOD SZÉPEN KINYOMTATNI

NEM TUDOD SZÉPEN KINYOMTATNI 2 0 2 0 JANUÁR / 2020 6 Boldizsár 7 Attila Ramóna Újév Fruzsina 2 0 2 0 2 Ábel 3 Benjámin Genovéva 4 Leona Titusz 5 Simon 8 Gyöngyvér 9 Marcell 0 Melánia Ágota 2 Ernő 2 Készíts Te is INGYEN naptárakat

Részletesebben

2 Ábel. Péntek Friday Freitag 8:00 8:00 9:00 9:00 10:00 10:00 11:00 11:00 12:00 12:00 13:00 13:00 14:00 14:00 15:00 16:00 17:00 18:00 19:00 20:00

2 Ábel. Péntek Friday Freitag 8:00 8:00 9:00 9:00 10:00 10:00 11:00 11:00 12:00 12:00 13:00 13:00 14:00 14:00 15:00 16:00 17:00 18:00 19:00 20:00 05 9 Tamás, Tamara 0 Dávid, Zoárd Szilveszter, Darinka Újév, Fruzsina Ábel Genovéva, Benjámin, Titusz, Leona 0. December December Dezember 05. Január January Januar. hét Week Woche 6 Vanda, Paula, Titanilla

Részletesebben

H K SZ CS P SZ V H K SZ CS P SZ V

H K SZ CS P SZ V H K SZ CS P SZ V 2 0 8 JANUÁR / 208 Újév Fruzsina 2 Ábel 3 Benjámin Genovéva 2 0 8 4 Leona Titusz 5 Simon 6 Boldizsár 7 Attila Ramóna 8 Gyöngyvér 9 Marcell 0 Melánia Ágota 2 Ernő 3 Veronika 4 Bódog 5 Loránd Lóránt 6 Gusztáv

Részletesebben

JANUÁR / Veronika. 7 Attila Ramóna. 11 Ágota. 12 Ernő. 10 Melánia. 15 Loránd. 16 Gusztáv. 17 Antal. 20 Fábián. 19 Márió. 18 Piroska.

JANUÁR / Veronika. 7 Attila Ramóna. 11 Ágota. 12 Ernő. 10 Melánia. 15 Loránd. 16 Gusztáv. 17 Antal. 20 Fábián. 19 Márió. 18 Piroska. 209 209 JANUÁR / 209 étfő 7 Attila Ramóna Kedd Sz erda Csütörtök Péntek Sz ombat Vasárnap 2 3 4 5 6 8 Újév Fruzsina Gyöngyvér 9 Ábel Marcell Benjámin Genovéva Leona Titusz Simon Boldizsár 0 Melánia Ágota

Részletesebben

Január. Hétfő Kedd Szerda Csütörtök Péntek Szombat Vasárnap. 1 Újév. 7 Attila. 8 Gyöngyvér. Ramóna. 15 Loránd. 14 Bódog. 21 Ágnes. 22 Artúr.

Január. Hétfő Kedd Szerda Csütörtök Péntek Szombat Vasárnap. 1 Újév. 7 Attila. 8 Gyöngyvér. Ramóna. 15 Loránd. 14 Bódog. 21 Ágnes. 22 Artúr. Mezőkövesd Január 1 Újév Fruzsina 2 Ábel 3 Benjámin Genovéva 53 4 Leona Titusz 5 Simon 6 Boldizsár 7 Attila Ramóna 8 Gyöngyvér 9 Marcell 10 Melánia 1 11 Ágota 12 Ernő 13 Veronika 14 Bódog 15 Loránd Lóránt

Részletesebben

JANUÁR / Bódog. 12 Ernő. 13 Veronika. 11 Ágota. 10 Melánia. 20 Fábián. 16 Gusztáv. 21 Ágnes. 15 Loránd. 17 Antal. 19 Márió.

JANUÁR / Bódog. 12 Ernő. 13 Veronika. 11 Ágota. 10 Melánia. 20 Fábián. 16 Gusztáv. 21 Ágnes. 15 Loránd. 17 Antal. 19 Márió. 208 208 JANUÁR / 208 étfő Kedd Sz erda Csütörtök Péntek Sz ombat Vasárnap 2 3 4 5 6 7 8 Újév Fruzsina Gyöngyvér 9 Ábel Marcell Benjámin Genovéva Leona Titusz Simon Boldizsár Attila Ramóna 0 Melánia Ágota

Részletesebben

JANUÁR / Ernő. 7 Attila Ramóna. 6 Boldizsár. 10 Melánia. 11 Ágota. 17 Antal. 16 Gusztáv. 13 Veronika. 15 Loránd. 19 Márió.

JANUÁR / Ernő. 7 Attila Ramóna. 6 Boldizsár. 10 Melánia. 11 Ágota. 17 Antal. 16 Gusztáv. 13 Veronika. 15 Loránd. 19 Márió. 2020 2020 JANUÁR / 2020 étfő 6 Boldizsár Kedd 7 Attila Ramóna Sz erda Csütörtök Péntek Sz ombat Vasárnap 2 3 4 5 8 Újév Fruzsina Gyöngyvér 9 Ábel Marcell Benjámin Genovéva Leona Titusz Simon 0 Melánia

Részletesebben

JANUÁR / Ernő. 7 Attila Ramóna. 6 Boldizsár. 10 Melánia. 11 Ágota. 17 Antal. 16 Gusztáv. 13 Veronika. 15 Loránd. 19 Márió.

JANUÁR / Ernő. 7 Attila Ramóna. 6 Boldizsár. 10 Melánia. 11 Ágota. 17 Antal. 16 Gusztáv. 13 Veronika. 15 Loránd. 19 Márió. 2020 2020 JANUÁR / 2020 étfő 6 Boldizsár Kedd 7 Attila Ramóna Sz erda Csütörtök Péntek Sz ombat Vasárnap 2 3 4 5 8 Újév Fruzsina Gyöngyvér 9 Ábel Marcell Benjámin Genovéva Leona Titusz Simon 0 Melánia

Részletesebben

JANUÁR / Veronika. 7 Attila Ramóna. 11 Ágota. 12 Ernő. 10 Melánia. 15 Loránd. 16 Gusztáv. 17 Antal. 20 Fábián. 19 Márió. 18 Piroska.

JANUÁR / Veronika. 7 Attila Ramóna. 11 Ágota. 12 Ernő. 10 Melánia. 15 Loránd. 16 Gusztáv. 17 Antal. 20 Fábián. 19 Márió. 18 Piroska. 209 209 JANUÁR / 209 étfő 7 Attila Ramóna Kedd Sz erda Csütörtök Péntek Sz ombat Vasárnap 2 3 4 5 6 8 Újév Fruzsina Gyöngyvér 9 Ábel Marcell Benjámin Genovéva Leona Titusz Simon Boldizsár 0 Melánia Ágota

Részletesebben

JANUÁR / Veronika. 7 Attila Ramóna. 11 Ágota. 12 Ernő. 10 Melánia. 15 Loránd. 16 Gusztáv. 17 Antal. 20 Fábián. 19 Márió. 18 Piroska.

JANUÁR / Veronika. 7 Attila Ramóna. 11 Ágota. 12 Ernő. 10 Melánia. 15 Loránd. 16 Gusztáv. 17 Antal. 20 Fábián. 19 Márió. 18 Piroska. 209 209 JANUÁR / 209 étfő 7 Attila Ramóna Kedd Sz erda Csütörtök Péntek Sz ombat Vasárnap 2 3 4 5 6 8 Újév Fruzsina Gyöngyvér 9 Ábel Marcell Benjámin Genovéva Leona Titusz Simon Boldizsár 0 Melánia Ágota

Részletesebben

2019 Á P R ILIS H K SZ CS P SZ V

2019 Á P R ILIS H K SZ CS P SZ V 2 0 1 9 2019 J A N U Á R 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 2019 FEBRUÁR 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 2019

Részletesebben

2019 Á P R ILIS H K SZ CS P SZ V

2019 Á P R ILIS H K SZ CS P SZ V 2 0 1 9 2019 J A N U Á R 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 2019 FEBRUÁR 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 2019

Részletesebben

H K SZ CS P SZ V H K SZ CS P SZ V

H K SZ CS P SZ V H K SZ CS P SZ V 207 207 JANUÁR / 207 étfő Kedd Sz erda Csütörtök Péntek Sz ombat Vasárnap 2 9 Ábel 3 Benjámin Genovéva 4 5 Leona Titusz 6 Simon Boldizsár 7 Attila Ramóna 8 Újév Fruzsina 52 Gyöngyvér 0 Melánia Ágota 2

Részletesebben

JANUÁR / Ernő. 7 Attila Ramóna. 6 Boldizsár. 10 Melánia. 11 Ágota. 17 Antal. 16 Gusztáv. 13 Veronika. 15 Loránd. 19 Márió.

JANUÁR / Ernő. 7 Attila Ramóna. 6 Boldizsár. 10 Melánia. 11 Ágota. 17 Antal. 16 Gusztáv. 13 Veronika. 15 Loránd. 19 Márió. 2020 2020 JANUÁR / 2020 étfő 6 Boldizsár Kedd 7 Attila Ramóna Sz erda Csütörtök Péntek Sz ombat Vasárnap 2 3 4 5 8 Újév Fruzsina Gyöngyvér 9 Ábel Marcell Benjámin Genovéva Leona Titusz Simon 0 Melánia

Részletesebben

H K SZ CS P SZ V H K SZ CS P SZ V

H K SZ CS P SZ V H K SZ CS P SZ V 207 207 JANUÁR / 207 étfő Kedd Sz erda Csütörtök Péntek Sz ombat Vasárnap 2 9 Ábel 3 Benjámin Genovéva 4 5 Leona Titusz 6 Simon Boldizsár 7 Attila Ramóna 8 Újév Fruzsina Gyöngyvér 0 Melánia Ágota 2 Ernő

Részletesebben

JANUÁR / Bódog. 12 Ernő. 13 Veronika. 11 Ágota. 10 Melánia. 20 Fábián. 16 Gusztáv. 21 Ágnes. 15 Loránd. 17 Antal. 19 Márió.

JANUÁR / Bódog. 12 Ernő. 13 Veronika. 11 Ágota. 10 Melánia. 20 Fábián. 16 Gusztáv. 21 Ágnes. 15 Loránd. 17 Antal. 19 Márió. 208 208 JANUÁR / 208 étfő Kedd Sz erda Csütörtök Péntek Sz ombat Vasárnap 2 3 4 5 6 7 8 Újév Fruzsina Gyöngyvér 9 Ábel Marcell Benjámin Genovéva Leona Titusz Simon Boldizsár Attila Ramóna 0 Melánia Ágota

Részletesebben

Készítsen Ön is INGYEN naptárakat a segítségével! INGYENES, ONLINE KERESZTREJTVÉNY KÉSZÍTÉS, KÜLDÉS ÉS MEGOSZTÁS:

Készítsen Ön is INGYEN naptárakat a   segítségével! INGYENES, ONLINE KERESZTREJTVÉNY KÉSZÍTÉS, KÜLDÉS ÉS MEGOSZTÁS: 2 0 4 2 0 4 JANUÁR / 204 étfő 6 Boldizsár Kedd 7 Attila Ramóna Sz erda Csütörtök Péntek Sz ombat Vasárnap 2 3 4 5 8 Újév Fruzsina Gyöngyvér 9 Ábel Marcell Benjámin Genovéva Leona Titusz Simon 0 Melánia

Részletesebben

JANUÁR / Bódog. 12 Ernő. 13 Veronika. 11 Ágota. 10 Melánia. 20 Fábián. 16 Gusztáv. 21 Ágnes. 15 Loránd. 17 Antal. 19 Márió.

JANUÁR / Bódog. 12 Ernő. 13 Veronika. 11 Ágota. 10 Melánia. 20 Fábián. 16 Gusztáv. 21 Ágnes. 15 Loránd. 17 Antal. 19 Márió. 208 208 JANUÁR / 208 étfő Kedd Sz erda Csütörtök Péntek Sz ombat Vasárnap 2 3 4 5 6 7 8 Újév Fruzsina Gyöngyvér 9 Ábel Marcell Benjámin Genovéva Leona Titusz Simon Boldizsár Attila Ramóna 0 Melánia Ágota

Részletesebben

Készítsen Ön is INGYEN gyorsan és egyszerűen nyomtatható naptárt a naptarletoltes.hu segítségével!

Készítsen Ön is INGYEN gyorsan és egyszerűen nyomtatható naptárt a naptarletoltes.hu segítségével! 205 205 JANUÁR / 205 étfő 5 Simon Kedd 6 Boldizsár Sz erda 7 Csütörtök Péntek Sz ombat Vasárnap 2 3 4 8 Attila Ramóna Újév Fruzsina Gyöngyvér 9 Ábel Marcell Benjámin Genovéva Leona Titusz 0 Melánia Ágota

Részletesebben

BARÁTSÁGOS, INGYENES, ONLINE

BARÁTSÁGOS, INGYENES, ONLINE 2 0 3 JANUÁR / 203 7 Attila Ramóna 4 Bódog Újév Fruzsina 2 Ábel 2 0 3 3 Benjámin Genovéva 4 Leona Titusz 5 Simon 6 Boldizsár 8 Gyöngyvér 9 Marcell 0 Melánia Ágota 2 Ernő 3 Veronika 5 Loránd Lóránt 6 Gusztáv

Részletesebben

H K SZ CS P SZ V H K SZ CS P SZ V

H K SZ CS P SZ V H K SZ CS P SZ V 207 207 JANUÁR / 207 étfő Kedd Sz erda Csütörtök Péntek Sz ombat Vasárnap 2 9 Ábel 3 Benjámin Genovéva 4 5 Leona Titusz 6 Simon Boldizsár 7 Attila Ramóna 8 Újév Fruzsina 52 Gyöngyvér 0 Melánia Ágota 2

Részletesebben

Készítsen Ön is INGYEN naptárakat a segítségével! INGYENES, ONLINE KERESZTREJTVÉNY KÉSZÍTÉS, KÜLDÉS ÉS MEGOSZTÁS:

Készítsen Ön is INGYEN naptárakat a   segítségével! INGYENES, ONLINE KERESZTREJTVÉNY KÉSZÍTÉS, KÜLDÉS ÉS MEGOSZTÁS: 2 0 5 2 0 5 JANUÁR / 205 étfő 5 Simon Kedd 6 Boldizsár Sz erda 7 Csütörtök Péntek Sz ombat Vasárnap 2 3 4 8 Attila Ramóna Újév Fruzsina Gyöngyvér 9 Ábel Marcell Benjámin Genovéva Leona Titusz 0 Melánia

Részletesebben

Készítsen Ön is INGYEN naptárakat a segítségével! INGYENES, ONLINE KERESZTREJTVÉNY KÉSZÍTÉS, KÜLDÉS ÉS MEGOSZTÁS:

Készítsen Ön is INGYEN naptárakat a  segítségével! INGYENES, ONLINE KERESZTREJTVÉNY KÉSZÍTÉS, KÜLDÉS ÉS MEGOSZTÁS: 2 0 5 2 0 5 JANUÁR / 205 étfő 5 Simon Kedd 6 Boldizsár Sz erda 7 Csütörtök Péntek Sz ombat Vasárnap 2 3 4 8 Attila Ramóna Újév Fruzsina Gyöngyvér 9 Ábel Marcell Benjámin Genovéva Leona Titusz 0 Melánia

Részletesebben

Készítsen Ön is INGYEN gyorsan és egyszerűen nyomtatható naptárt a naptarletoltes.hu segítségével!

Készítsen Ön is INGYEN gyorsan és egyszerűen nyomtatható naptárt a naptarletoltes.hu segítségével! 206 206 JANUÁR / 206 étfő 4 Leona Titusz Kedd 5 Simon Sz erda 6 Csütörtök 7 Boldizsár Péntek Sz ombat Vasárnap 2 3 8 Attila Ramóna Újév Fruzsina Gyöngyvér 9 Ábel Marcell Benjámin Genovéva 0 Melánia Ágota

Részletesebben

Készítsen Ön is INGYEN naptárakat a segítségével! INGYENES, ONLINE KERESZTREJTVÉNY KÉSZÍTÉS, KÜLDÉS ÉS MEGOSZTÁS:

Készítsen Ön is INGYEN naptárakat a   segítségével! INGYENES, ONLINE KERESZTREJTVÉNY KÉSZÍTÉS, KÜLDÉS ÉS MEGOSZTÁS: 2 0 5 2 0 5 JANUÁR / 205 étfő 5 Simon Kedd 6 Boldizsár Sz erda 7 Csütörtök Péntek Sz ombat Vasárnap 2 3 4 8 Attila Ramóna Újév Fruzsina Gyöngyvér 9 Ábel Marcell Benjámin Genovéva Leona Titusz 0 Melánia

Részletesebben

JANUÁR / Bódog. 12 Ernő. 13 Veronika. 11 Ágota. 10 Melánia. 20 Fábián. 16 Gusztáv. 21 Ágnes. 15 Loránd. 17 Antal. 19 Márió.

JANUÁR / Bódog. 12 Ernő. 13 Veronika. 11 Ágota. 10 Melánia. 20 Fábián. 16 Gusztáv. 21 Ágnes. 15 Loránd. 17 Antal. 19 Márió. 208 208 JANUÁR / 208 étfő Kedd Sz erda Csütörtök Péntek Sz ombat Vasárnap 2 3 4 5 6 7 8 Újév Fruzsina Gyöngyvér 9 Ábel Marcell Benjámin Genovéva Leona Titusz Simon Boldizsár Attila Ramóna 0 Melánia Ágota

Részletesebben

Készítsen Ön is INGYEN naptárakat a segítségével! INGYENES, ONLINE KERESZTREJTVÉNY KÉSZÍTÉS, KÜLDÉS ÉS MEGOSZTÁS:

Készítsen Ön is INGYEN naptárakat a   segítségével! INGYENES, ONLINE KERESZTREJTVÉNY KÉSZÍTÉS, KÜLDÉS ÉS MEGOSZTÁS: 2 0 6 2 0 6 JANUÁR / 206 étfő 4 Leona Titusz Kedd 5 Simon Sz erda 6 Csütörtök 7 Boldizsár Péntek Sz ombat Vasárnap 2 3 8 Attila Ramóna Újév Fruzsina Gyöngyvér 9 Ábel Marcell Benjámin Genovéva 0 Melánia

Részletesebben

2018 Á P R ILIS H K SZ CS P SZ V

2018 Á P R ILIS H K SZ CS P SZ V 2 0 1 8 2018 J A N U Á R 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 2018 FEBRUÁR 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 2018

Részletesebben

Múltidéző képeslapok

Múltidéző képeslapok Múltidéző képeslapok 2017 Január H 2 Ábel 9 Juliánusz, Marcell 16 Fanni, Gusztáv 23 Zelma, Rajmund 30 Martina, Gerda K 3 Genovéva, Benjámin 10 Melánia 17 Antal, Antónia 24 Tádé, Timót 31 Lujza, Marcella

Részletesebben

H K SZ CS P SZ V H K SZ CS P SZ V

H K SZ CS P SZ V H K SZ CS P SZ V 207 207 JANUÁR / 207 étfő Kedd Sz erda Csütörtök Péntek Sz ombat Vasárnap 2 9 Ábel 3 Benjámin Genovéva 4 5 Leona Titusz 6 Simon Boldizsár 7 Attila Ramóna 8 Újév Fruzsina Gyöngyvér 0 Melánia Ágota 2 Ernő

Részletesebben

Múltidéző képeslapok

Múltidéző képeslapok Múltidéző képeslapok 2015 Január H 5 Simon 12 Ernő 19 Sára, Márió K 6 Gáspár, Bodizsár 13 Csongor, Veronika 20 Fábián, Sebestyén 26 Vanda, Paula 27 Angelika Sze 7 Attila, Ramóna 14 Bódog 21 Ágnes 28 Károly,

Részletesebben

Descendants of Urbanus Benedek

Descendants of Urbanus Benedek Descendants of Urbanus Benedek 1 1 Urbanus Benedek 1430 -... 2 Name Benedek... 3 János Benedek... 3 Péter Benedekfi... 2 Antal Benedek... 3 Balázs Benedek... 4 János Benedek... 5 Balázs Benedek... 6 Mihaly

Részletesebben

JANUÁR HÉTFŐ KEDD SZERDA CSÜTÖRTÖK PÉNTEK SZOMBAT VASÁRNAP. Boldizsár, vízkereszt. Genovéna, Benjámin. Fruzsina, újév. Ábel.

JANUÁR HÉTFŐ KEDD SZERDA CSÜTÖRTÖK PÉNTEK SZOMBAT VASÁRNAP. Boldizsár, vízkereszt. Genovéna, Benjámin. Fruzsina, újév. Ábel. JANUÁR Fruzsina, újév Gyöngyvér Ábel Marcell Genovéna, Benjámin Melánia Titusz, Leona Ágota Simon Ernõ Boldizsár, vízkereszt Veronika Bódog Attila, Ramóna Lóránt Gusztáv Antal, Antónia Margit, Piroska

Részletesebben

Nekünk nem álláspontunk, hanem küldetésünk van! Azt üzenem midenkinek, hogy hallgasson a szívére (2015)

Nekünk nem álláspontunk, hanem küldetésünk van! Azt üzenem midenkinek, hogy hallgasson a szívére (2015) 2 0 1 8 Nekünk nem álláspontunk, hanem küldetésünk van! Azt üzenem midenkinek, hogy hallgasson a szívére (2015) /Kozma Imre a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alapító elnöke/ Boldog új évet kíván a Károlyi

Részletesebben

Ékszer a Maros mentén...

Ékszer a Maros mentén... KISZOMBOR Ékszer a Maros mentén... Hólepte templomkert Újév Fruzsina Ábel Benjámin Leona Titusz Simon Genovéva Boldizsár Attila Ramóna Gyöngyvér Marcell 0 Melánia Ágota Ern Veronika Bódog Loránd Lóránt

Részletesebben

Ábel Genovéva Titusz Simon Boldizsár Attila Gyöngyvér. Marcell Melánia Ágota Ernő Veronika Bódog Lóránd Lóránt

Ábel Genovéva Titusz Simon Boldizsár Attila Gyöngyvér. Marcell Melánia Ágota Ernő Veronika Bódog Lóránd Lóránt JANUÁR january januar 52. hét 1. hét 2. hét 3. hét 4. hét 5. hét 1 Benjámin Leóna Ramóna 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 Rajmund Paulina Karola 23 24 25 26 27 28 29 Martina Gerda

Részletesebben

BOLDOG ÚJ ÉVET KÍVÁNUNK! SWIETELSKY VASÚTTECHNIKA KFT.

BOLDOG ÚJ ÉVET KÍVÁNUNK! SWIETELSKY VASÚTTECHNIKA KFT. BOLDOG ÚJ ÉVET KÍVÁNUNK! SWIETELSKY VASÚTTECHNIKA KFT. 26 27 28 29 30 31 Karácsony István János Kamilla, Apor Tamás, Tamara Dávid Szilveszter 1 Újév Fruzsina 2016 December December Dezember 2017 Január

Részletesebben

Glückliches Neujahr! Sretna Nova Godina! Boldog új évet kíván a Pogányért Alapítvány és a Pogányi Hírek szerkesztősége!

Glückliches Neujahr! Sretna Nova Godina! Boldog új évet kíván a Pogányért Alapítvány és a Pogányi Hírek szerkesztősége! Glückliches Neujahr! Sretna Nova Godina! Boldog új évet kíván a Pogányért Alapítvány és a Pogányi Hírek szerkesztősége! HAZAI TÁJAKON 0 A naptár a Pogányi Hírek melléklete. Kiadja a Pogányért Alapítvány,

Részletesebben

Ne nézz hátra, csak mindig előre! /Gróf Károlyi László/ Boldog új évet kíván a Károlyi István Gyermekközpont,,apraja és nagyja!

Ne nézz hátra, csak mindig előre! /Gróf Károlyi László/ Boldog új évet kíván a Károlyi István Gyermekközpont,,apraja és nagyja! 0 Ne nézz hátra, csak mindig előre! /Gróf Károlyi László/ Boldog új évet kíván a Károlyi István Gyermekközpont,,apraja és nagyja! JANUÁR / 0 étfő Attila Ramóna Bódog Ágnes Karola Károly Újév Fruzsina Gyöngyvér

Részletesebben

Descendants of Urbanus Benedek

Descendants of Urbanus Benedek Descendants of Urbanus Benedek 1 Mr. Urbanus Benedek 1460 -... 2 Mr. Name Benedek... 3 Mr. János Benedek... 3 Mr. Péter Benedekfi... 2 Mr. Antal Benedek... 3 Mr. Balázs Benedek... 4 Mr. János Benedek...

Részletesebben

JANUÁR. H K Sz Cs P Sz V 26. A majtisi református templom. A fehérgyarmati református templom. A nagyszekeresi református templom

JANUÁR. H K Sz Cs P Sz V 26. A majtisi református templom. A fehérgyarmati református templom. A nagyszekeresi református templom 07 A Reformáció 00. évfordulója alkalmából kiadja a Közhasznú Egyesület és a Szatmári Református Egyházmegye. Én vagyok az élet kenyere. Jn :8 Hálaadás Szatmárban Támogatta: a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei

Részletesebben

2018 naptár. glutén, laktóz, cukor mentes

2018 naptár. glutén, laktóz, cukor mentes 2018 naptár glutén, laktóz, cukor mentes Január Veréb Tamás Színész, énekes 1 Újév Fruzsina 2 Ábel 3 Benjámin Genovéva 4 Leona Titusz 5 Simon 6 Boldizsár 7 Attila Ramóna 8 Gyöngyvér 9 Marcell 10 Melánia

Részletesebben

Néhány széles körű kulturális és területi autonómiát élvező régió az Európai Unióban:

Néhány széles körű kulturális és területi autonómiát élvező régió az Európai Unióban: 2015 Néhány széles körű kulturális és területi autonómiát élvező régió az Európai Unióban: Åland-szigetek (Finnország) Baszkföld (Spanyolország) Dél-Tirol (Olaszország) Katalónia (Spanyolország) Korzika

Részletesebben

JANUÁR január 20. A magyar kultúra napja Galánta TITUSZ, LEONA GENOVÉVA, BENJÁMIN ÁBEL SIMON BOLDIZSÁR ÚJÉV, FRUZSINA GYÖNGYVÉR ERNŐ

JANUÁR január 20. A magyar kultúra napja Galánta TITUSZ, LEONA GENOVÉVA, BENJÁMIN ÁBEL SIMON BOLDIZSÁR ÚJÉV, FRUZSINA GYÖNGYVÉR ERNŐ -0 NAPTÁR JANUÁR 0 ÚJÉV, FRUZSINA ÁBEL GENOVÉVA, BENJÁMIN TITUSZ, LEONA SIMON BOLDIZSÁR ATTILA, RAMÓNA GYÖNGYVÉR MARCELL MELÁNIA ÁGOTA ERNŐ VERONIKA 0 BÓDOG LÓRÁND, LÓRÁNT GUSZTÁV ANTAL, ANTÓNIA PIROSKA

Részletesebben

JANUÁR Babakiállítás a kultúrházban. Téli Petőfi utca. Iskola a magasból. Bölcsisek játszanak

JANUÁR Babakiállítás a kultúrházban. Téli Petőfi utca. Iskola a magasból. Bölcsisek játszanak Fotókat készítették: Lengyel Patrik,Horváth Judit,Polgár Gyuláné,Kissné sné Eszes Anikó,Lengyelné Szlovacsek Éva,Mesterházy József Babakiállítás a kultúrházban Téli Petőfi utca Bölcsisek játszanak Iskola

Részletesebben

KAINTZ REGINA: Égig érő paszuly nyakék (porcelán, ezüst, acélsodrony, műanyag) HÉTFÔ KEDD SZERDA CSÜTÖRTÖK PÉNTEK SZOMBAT VASÁRNAP

KAINTZ REGINA: Égig érő paszuly nyakék (porcelán, ezüst, acélsodrony, műanyag) HÉTFÔ KEDD SZERDA CSÜTÖRTÖK PÉNTEK SZOMBAT VASÁRNAP 2013 KAINTZ REGINA: Égig érő paszuly nyakék (porcelán, ezüst, acélsodrony, műanyag) JANUÁR 2013 1. 1 ÚJÉV Fruzsina, 2 Ábel 3 Genovéva, Benjámin 4 Titusz, Leona 5 Simon 6 Boldizsár 2. 7 Attila, Ramóna 8

Részletesebben

Descendants of Urbanus Benedek

Descendants of Urbanus Benedek Descendants of Urbanus Benedek 1 Mr. Urbanus Benedek 1460 -... 2 Mr. Name Benedek... 3 Mr. János Benedek... 3 Mr. Péter Benedekfi... 2 Mr. Antal Benedek... 3 Mr. Balázs Benedek... 4 Mr. János Benedek 1574

Részletesebben

Bödõk, Ilona b: 1947 in Csicsó Mad. Nagy, Tibor "Dr" b: 1946 in Mad m: 1976. Nagy, Szabolcs "állatorvos Dr" b: 1976 in Mad

Bödõk, Ilona b: 1947 in Csicsó Mad. Nagy, Tibor Dr b: 1946 in Mad m: 1976. Nagy, Szabolcs állatorvos Dr b: 1976 in Mad Nagy, Vilma b: 1911 in Csicsó d: 2005 in Csicsó anyja Pálffy Vilma Fél Antal d.u. Bödõk, Pál b: 1905 in Csicsó m: 1947 d: 1965 in Csicsó anyja Kollár M.Bödõk Ksz.Tarcsi Géza, Balá gy.k.sz. Beke Károly

Részletesebben

Mucha. KR-5153 45 52 cm, 14 lap NÁNDOR KARINA IRÉN ÍRISZ DUSÁN EMÁNUEL AUGUSZTA MIKSA KRISZTIÁN AJTONY MATILD TILLA KRISTÓF

Mucha. KR-5153 45 52 cm, 14 lap NÁNDOR KARINA IRÉN ÍRISZ DUSÁN EMÁNUEL AUGUSZTA MIKSA KRISZTIÁN AJTONY MATILD TILLA KRISTÓF FALINAPTÁRAK 25 Magyar festészet Mucha KR-5001, magyar-angol-német nyelvű naptárrész, magyar ünnepek, névnapok KR-5153 cm, 14 lap ÚJÉV FRUZSINA ÁBEL GENOVÉVA BENJÁMIN TITUSZ LEONA SIMON GÁSPÁR BOLDIZSÁR

Részletesebben

Pályaalkalmassági interjú Időpont: július 19. Helyszín: Sapientia EMTE, Csíkszeredai Kar 2-es terem Kezdés időpontja: 10.

Pályaalkalmassági interjú Időpont: július 19. Helyszín: Sapientia EMTE, Csíkszeredai Kar 2-es terem Kezdés időpontja: 10. Pályaalkalmassági interjú 2-es terem Kezdés időpontja: 10.00 óra Román nyelv és irodalom - Angol nyelv és irodalom szak 1 Bálint J. Krisztina 2 Boga A. Zsuzsanna 3 Cochior V. Piroska 4 Gál I. Szilamér

Részletesebben

Január Hétfő Kedd Szerda Csütörtök Péntek Szombat Vasárnap 1

Január Hétfő Kedd Szerda Csütörtök Péntek Szombat Vasárnap 1 AÁ - ACs Január Újév Fruzsina Ábel Ákos Genovéva Benjámin Titusz Leona Simon Árpád Boldizsár Gáspár Attila Ramóna Gyöngyvér Szeverin Marcell Juliánusz Melánia Vilmos Ágota Agáta Ernő Elek Veronika Csongor

Részletesebben

Másoló Futár. Digitális Nyomda. Naptárminták

Másoló Futár. Digitális Nyomda. Naptárminták Másoló Futár Digitális Nyomda Naptárminták 0 Asztali naptárak 300x0 mm 53lap + fedlap étfő edd rda Csütörtök éntek 30 3 3 4 Monday Tuesday Wednesday Thursday Friday Montag Dienstag Mittwoch Donnerstag

Részletesebben

Sapientia EMTE Gazdaság- és Humántudományok Kar. Közgazdaság képzési ág Csoportbeosztás tanév

Sapientia EMTE Gazdaság- és Humántudományok Kar. Közgazdaság képzési ág Csoportbeosztás tanév Közgazdaság képzési ág 1 Ambrus K. Norbert A A1 2 Antal V. Tamás A A1 3 Babota G. Zoltán A A1 4 Baczoni G. Gyopárka A A1 5 Baló Cs. Zsolt A A1 6 Baricz C. Anita A A1 7 Bartha L.-J. Boglarka A A1 8 Bartók

Részletesebben

A DALLAMOK RENDJE a MNT I. kötete alapján

A DALLAMOK RENDJE a MNT I. kötete alapján A DALLAMOK RENDJE a MNT I. kötete alapján II. A dallam magva s l s m A. 1. a) Csön-csön, gyűrű 677, 677* b) Csipi-csóka 32, 33 a) b) 2. b) Érik a meggyfa 535 f) Egyéb 555 3. a) Fehér liliomszál 540, 541

Részletesebben

Baranya Íjásza sorozat eredményei Baranya Íjásza sorozat eredményei Baranya Íjásza sorozat eredményei 2014.

Baranya Íjásza sorozat eredményei Baranya Íjásza sorozat eredményei Baranya Íjásza sorozat eredményei 2014. M I N I F I Ú Bécs Dávid 47 47 Beréti Levente 44 47 47 138 Bohár Ádám 41 41 Dobor Dávid 41 38 79 Hűber Levente 41 41 Kis Dániel 50 50 50 50 200 Kovács Bálint 50 50 Pandur Ákos 47 47 44 44 182 Szász Dávid

Részletesebben

Boldog Új Esztendőt! Magyar Charolais Tenyésztők Egyesülete Cím: 3525 Miskolc, Vologda u. 3. Honlap:

Boldog Új Esztendőt! Magyar Charolais Tenyésztők Egyesülete Cím: 3525 Miskolc, Vologda u. 3. Honlap: Boldog Új Esztendőt! design: Lézerpont Stúdió Kft. JANUÁR 1. hét 29 30 31 1 2 3 Charolais Kft., Lajosmizse Genovéva, Benjámin 4 Tamás, Tamara Dávid Szilveszter Újév, Fruzsina Ábel Titusz, Leona JANUÁR

Részletesebben

N.-B.-Assz.-hava J a n u á r 31 nap

N.-B.-Assz.-hava J a n u á r 31 nap N.-B.-ssz.-hava J a n u á r 31 nap hó óhhót nupjni Hóm. kát. naptár 1 Szóm 1). Újév 16 Vasárn. 17 Hétfő 18 Kedd 19 Szerda 20 Csüt. 21 Péntek 22 Szomb. 2 Vasáru. 3 Hétfő 4 Kedd 5 Szerda (5 Csütört. 7 Péntek

Részletesebben

OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK 2017/2018-AS TANÉV

OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK 2017/2018-AS TANÉV OSZT. OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK 2017/2018-AS TANÉV NEVELŐTESTÜLETI DICSÉRET (KÖNYV + OKLEVÉL A PROHÁSZKA-TEMPLOMBAN) KÖNYV + OKLEVÉL OKLEVÉL 1.a 1. 1. Benedek Zsuzsanna: kimagasló tanulmányi, és 2. 2.

Részletesebben

Eredménylista Erdővidék

Eredménylista Erdővidék Osztály: I. 1. Baló Ágnes Baló Judit Benedek Elek Gimnázium Nagybacon 148 2. Veres Zsombor Baló Judit Benedek Elek Gimnázium Nagybacon 133 3. Árpa Csilla-Izabella Benkő Tímea-Emília Kriza János Gimnázium

Részletesebben

OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK OS TANÉV

OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK OS TANÉV OSZT. OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK 2015-2016-OS TANÉV NEVELŐTESTÜLETI DICSÉRET (KÖNYV + OKLEVÉL A BAZILIKÁBAN) KÖNYV + OKLEVÉL OKLEVÉL 1.a 1. 1. Kovács Zalán Levente: kimagasló tanulmányi magatartásáért 2.

Részletesebben

Baranya Íjásza sorozat eredményei Baranya Íjásza sorozat eredményei Baranya Íjásza sorozat eredményei 2014.

Baranya Íjásza sorozat eredményei Baranya Íjásza sorozat eredményei Baranya Íjásza sorozat eredményei 2014. M I N I F I Ú Bécs Dávid 47 47 Beréti Levente 44 47 47 138 Bohár Ádám 41 41 Dobor Dávid 41 38 79 Hűber Levente 41 41 Kis Dániel 50 50 50 50 200 Kovács Bálint 50 50 Pandur Ákos 47 47 44 44 182 Szász Dávid

Részletesebben

Elküldött engem, hogy örömhírt vigyek a szegényeknek

Elküldött engem, hogy örömhírt vigyek a szegényeknek 1 V Szűz Mária, Isten Anyja (Újév) - főünnep 2 H Nagy Szt. Vazul és Naziánzi Szt. Gergely püspökök és egyháztanítók 3 K 4 Sze Bayley Seton Szt. Erzsébet Anna 5 Cs 6 P Urunk megjelenése (Vízkereszt) - főünnep

Részletesebben

1. A OSZTÁLY Bogdán Dániel Bogdán Edina Bogdán György Bogdán György Bogdán Krisztián Bogdán László Bogdán Richárd Czimmerman Patrik Horváth Dorotina

1. A OSZTÁLY Bogdán Dániel Bogdán Edina Bogdán György Bogdán György Bogdán Krisztián Bogdán László Bogdán Richárd Czimmerman Patrik Horváth Dorotina 1. A OSZTÁLY Bogdán Dániel Bogdán Edina Bogdán György Bogdán György Bogdán Krisztián Bogdán László Bogdán Richárd Czimmerman Patrik Horváth Dorotina Hörcsöki Alíz Kovács Antónia M. Kovács Dávid Kovács

Részletesebben

Jelentkezési űrlap. Tanuló neve Felkészítő neve Iskola neve Település Tollbamon dás

Jelentkezési űrlap. Tanuló neve Felkészítő neve Iskola neve Település Tollbamon dás Jelentkezési űrlap Megye: Kolozs Körzet: Osztály: 2. osztály 1. RUFF BRIGITTA SĂLĂJAN MÁRIA Báthory István Elméleti Kolozsvár 29 65 94 2. BIRÓ ANDOR SĂLĂJAN MÁRIA Báthory István Elméleti Kolozsvár 29 64

Részletesebben

Eredménylista. 3. Papp Richárd Márton Gabriella Báthory István Általános Iskola Szilágysomlyó 149,5

Eredménylista. 3. Papp Richárd Márton Gabriella Báthory István Általános Iskola Szilágysomlyó 149,5 Eredménylista Körzet: Szilágysomlyó Megye: Szilágy megye Osztály: 1. osztály Ssz. Tanuló neve Felkészítő neve neve Település Pontszám 1. Budai Petra Márton Gabriella Báthory István Általános Szilágysomlyó

Részletesebben

December / Január 2016/53. 8

December / Január 2016/53. 8 December / Január /53. 26 27 2 2 30 31 Szilveszter, Donáta 1 1 1 Újév Karácsony, István János, Teodor Kamilla, Apor Tamás, Tamara Dávid, Hunor, Libériusz Alpár, Fruzsina Január /1. 2 3 4 5 6 7 Attila,

Részletesebben

LAGUNA LAKÁSTEXTIL KFT.

LAGUNA LAKÁSTEXTIL KFT. 0 LAGUNA LAKÁSTEXTIL KFT. 00 Szombathely, Minerva u.. Telefon: 00 0 0, fax: 00 0 E-mail: info@lagunatextil.com, rendel@lagunatextil.com www.lagunatextil.com 0 JANUÁR Fruzsina Ábel Genovéva Benjámin Titusz

Részletesebben

Eredménylista. Ssz. Tanuló neve Település Intézmény neve Felkészítő pedagógus TollbamondFeladatlap pösszpontszám

Eredménylista. Ssz. Tanuló neve Település Intézmény neve Felkészítő pedagógus TollbamondFeladatlap pösszpontszám Megye: Hargita Körzet: Gyergyó Osztály: II osztály Eredménylista Ssz. Tanuló neve Település Intézmény neve Felkészítő pedagógus TollbamondFeladatlap pösszpontszám 1 Bíró Nimród Gyergyószárhegy Bethlen

Részletesebben

J AN U ÁR / Vero nika. 7 Attila Ramó na. 11 Ág o ta. 12 Ernő. 10 Melánia. 15 Lo ránd. 16 Gusztáv. 17 Antal. 20 Fáb ián. 19 Márió.

J AN U ÁR / Vero nika. 7 Attila Ramó na. 11 Ág o ta. 12 Ernő. 10 Melánia. 15 Lo ránd. 16 Gusztáv. 17 Antal. 20 Fáb ián. 19 Márió. 2 0 3 2 0 3 J AN U ÁR / 203 ét f ő 7 Attila Ramó na Ked d S z er d a C sü t ö r t ö k P én t ek S z o mb a t Va sá r n a p 2 3 4 5 6 8 Újév Fruzsina Gyö ng yvér 9 Áb el Marcell Benjámin Geno véva Leo na

Részletesebben

Printer Service Kft. December / Január 2012/1. Január 2013/2. Telefon: 22/ Fax: 22/

Printer Service Kft. December / Január 2012/1. Január 2013/2. Telefon: 22/ Fax: 22/ December / Január /1. 31 1 2 3 4 5 Simon, Emília 1 1 6 Szilveszter, Donáta Újév Alpár, Fruzsina Ábel, Gergely, Vazul Genovéva, Gyöngyvér Titusz, Leona, Nagéla 000 Székesfehérvár, Palotai út 62-64. GPS

Részletesebben

Rajtszám Eredmény Futam idő Neve Születési év Kategória Csapat ,98 Simon Borbála Júlia 2009 Mini Pasaréti Síiskola

Rajtszám Eredmény Futam idő Neve Születési év Kategória Csapat ,98 Simon Borbála Júlia 2009 Mini Pasaréti Síiskola MINI LEÁNY KATEGÓRIA 1 1 16,98 Simon Borbála Júlia 2009 Mini Pasaréti Síiskola GYEREK I. LEÁNY KATEGÓRIA 11 1 15,13 Boros Szonja 2008 Gyerek I. Pasaréti Síiskola 13 2 18,80 Kovács Ilka Anna 2008 Gyerek

Részletesebben

EREDMÉNYLISTA. Körzet: Sarmaság Megye: Szilágy 1. osztály

EREDMÉNYLISTA. Körzet: Sarmaság Megye: Szilágy 1. osztály Körzet: Sarmaság Megye: Szilágy 1. osztály EREDMÉNYLISTA Sor- Tanuló neve Felkészítő neve Iskola neve Település Pont 1. Keresztes Nóra-Andrea Szász Mónika Sarmasági 1-es Számú Szakképző Líceum Sarmaság

Részletesebben

Eredménylista. Megye: Szilágy. Körzet: Zilah. Osztály: 2. osztály Sorszám

Eredménylista. Megye: Szilágy. Körzet: Zilah. Osztály: 2. osztály Sorszám Eredménylista Megye: Szilágy Körzet: Zilah Osztály: 2. osztály Sorszám Tanuló neve Felkészítő neve neve Település Tollbamondás Feladatlap Összpontszám 1. Kulcsár Szilvia Csepei Ibolya Mihai Eminescu Általános

Részletesebben

Eredménylista. Megye:_Hargita Körzet: Székelyudvarhely Osztály: 1. Sorsz. Tanuló neve Felkészítő neve Iskola neve Település Pontszám

Eredménylista. Megye:_Hargita Körzet: Székelyudvarhely Osztály: 1. Sorsz. Tanuló neve Felkészítő neve Iskola neve Település Pontszám Eredménylista Megye:_Hargita Körzet: Székelyudvarhely Osztály: 1. Sorsz. Tanuló neve Felkészítő neve neve Település Pontszám 1. Szász Dávid Bálint Ibolya Bethlen Gábor Általános Székelyudvarhely 150 2.

Részletesebben

2012. szeptember 1. 1 / 15 oldal

2012. szeptember 1. 1 / 15 oldal Andó Szabolcs Hétfő Kedd Szerda Csütörtök Péntek 6 13:00 angol C2 2 angol C2 2 tesi Sz6 angol C2 2 tesi P6 7 13:55 informatika csibe TTI 2 TTI 2 8 14:50 informatika csibe Árky Emilia Anna Hétfő Kedd Szerda

Részletesebben

Eredménylista Szilágysomlyó

Eredménylista Szilágysomlyó Megye: Szilágy Osztály: I. 1. Szűcs Annamária Bara Jusztina Báthory István Általános Iskola 152 2. Székely Dóra-Krisztina Bara Jusztina Báthory István Általános Iskola 150 3. Janus Emese Bara Jusztina

Részletesebben