Dunaalmási. Híradó január. A tavalyi évről röviden
|
|
- Alíz Veresné
- 6 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Dunaalmási január Híradó A tavalyi évről röviden Nyugodtan kijelenthetjük, hogy 2017 mozgalmas év volt Dunaalmás életében. Pályázatok tekintetében egyértelmű pezsgés volt a jellemző. A TOP pályázati rendszerben mintegy 80 millió forintot nyertünk az iskola és a polgármesteri hivatal energetikai fejlesztésére (nyílászárók cseréje, szigetelés). Jelenleg a közbeszerzési eljárás zajlik, a beruházás a kivitelező kiválasztása után indulhat. Neszméllyel közösen nyújtottunk be pályázatot a külterületi utak karbantartásával kapcsolatban: Neszmély gépre, mi adapterekre, jelenleg elbírálás alatt áll. Sportparkra is adtunk be kérelmet, ezt még nem bírálták el. Szociális tűzifára tavaly is beadtuk az igényt, kiszállítása az kérelmek érkezésével arányban folyamatosan zajlik. December végén értesültünk róla, hogy 15 millió forintnyi támogatást kapunk a BM által megnyitott pályázati forrásból a Csokonai út felújítására, ehhez a képviselő testület jelentős 8 millió Ft önrészt is megszavazott. Komárom város mentorálásával nyertes konzorciumi tagként veszünk részt az EFOP pályázati rendszerben, ezen belül mintegy 3,6 millió forintra számíthatunk a közeljövőben, melynek jelentős részét a Művelődési Ház oldalsó és hátsó traktusának szigetelésére, illetve tárgyi eszközök beszerzésére tudunk fordítani. Pályázatot nyújtottunk be az óvodai konyha fejlesztése céljából mintegy 10 millió forint értékben, melyből a konyha eszközparkját, energiaellátását szeretnénk javítani. Tatával és több környékbeli településsel konzorciumban részesei vagyunk a Helyi identitást élénkítő pályázatnak, melynek célja a neszmélyi borúttal kapcsolatos fejlesztések megvalósítása. Már idén is dolgozunk új pályázatok benyújtásán: a Zártkert Projekt keretein belül a Füzihegy területén vadvédelmi kerítés építésére és utak felújítására adunk be igénylést. Tavaly év végén vízjogi létesítési engedélyt kaptunk a strand területére elkészített pihenőtó tervdokumentációjára. A tó megvalósítására pályázatot készítünk a 1
2 Leader - projekt keretein belül több, mint 10 millió forint értékben ben is támogatta önkormányzatunk a civil szervezeteket, melyek tagságukkal jelentős mértékben hozzájárultak Dunaalmás éves programjaihoz rendezvényeikkel, munkájukkal segítve Dunaalmás közéletét. Jelentős anyagi támogatást kapott a labdarúgó egyesület és a horgászok, illetve megegyezés született a Tűzoltó Egyesülettel arról, hogy ismét használatba vehetik a Tűzoltó Szertárat. Tavaly üzleti megállapodás született az Önkormányzat és a Cardinális Kft. között, mely által a Kft megvásárolta a régi focipálya közelében található artézi kutat. A cég célja, hogy a területen palackozó üzemet létesítsen, jelenleg pályázatuk kedvező elbírálására várnak. Tavaly is nagy figyelmet és jelentős pénzt fordítottunk murvás útjaink állapotának megőrzésére zúzott kő vásárlásával és a gépi földmunka biztosításával. Kiemelt figyelmet fordítottunk tavaly a temető állapotára. Ennek során kicseréltük a ravatalozó ajtaját, megújult a homlokzati deszkázat, kitakarítottuk az épület környezetét. Gönczöl György munkájának köszönhetően megújult az ereszcsatorna is. Kicseréltük a temetői csapokat, és tavasszal a helyükre kerülnek a nemrég megvásárolt öntözőkannák, így eltűnhet a temetőből a rengeteg műanyag flaska. bízunk benne, hogy a temető látogatói is tesznek érte, hogy a sírok gondozása közben esetlegesen keletkező nyesedék és szemét is a megfelelő helyre fog kerülni. Elkészült a temető alsó felére is a temetői kapu, melynek zárásával szeretnénk kizárni az autóval történő behajtást. Természetesen indokolt esetben a behajtás lehetséges, ennek érdekében a kulcsot a temető fenntartóitól el kell kérni. A vadak temetői jelenléte miatt is tennünk kellett, így épült meg mintegy félmillió forintból a Hegysor utca mentén a vadkerítés. Ebben az építésben nagy munkát végzett a Rákóczi Vadásztársaság, és teljes egészében társadalmi munkával valósult meg. Ennek a társadalmi munkának, és a temető kaszálásának a megvalósulása, illetve a többi temetői fejlesztés elsősorban Kun Lajos alpolgármester úr szervező munkájának köszönhető. Örömteli fejlemény, hogy nemsokára eléri Dunaalmást az Eurovelo6 kerékpárút. Jelenleg engedélyezési eljárás alatt áll - melyet a közbeszerzés követ az a kerékpáros útvonal, mely Almásfüzitő felől a 10. sz. út mellett vezet falunkba és a vasúti átjárónál halad majd át a vasúti töltés Duna felőli oldalára, s épül tovább Neszmélyig. Ezzel várhatóan meg fog növekedni az ide érkező kerékpáros turisták száma. A kivitelezés várhatóan 2019-ben kezdődik. Jelentős beruházás várható településünkön a közeljövőben, melynek köszönhetően regionális szennyvíztisztító épül fel Dunaalmáson. A tisztító kiváltja a meglévő elavult, túlterhelt tisztítónkat, és három települést: Almásfüzitőt, Dunaalmást és Neszmélyt fogja ellátni. A tisztító tervezett helyszíne a 10. sz. főút és az Által-ér közötti területen van. A beruházás mintegy 2 milliárd forintból valósul meg. 2
3 Tavaly állami forrásból elkészült Dunaalmás Települési Arculati Kézikönyve, melyet a településkép védelméről szóló törvény indokolt, a közeljövőben ezt fogja követni egy ezzel kapcsolatos rendelet megalkotása is. A temetővel kapcsolatban már érintettem a vadhelyzetet, ezzel kapcsolatban örvendetes esemény, hogy a vadászati joggal rendelkező Rákóczi, és a nemrégiben megalakult Kőpite Vadásztársaság együttműködési megállapodást írt alá, kapcsolatuk kiváló, nagyon jól együtt tudnak dolgozni a vadkár megelőzése tekintetében. A tavalyihoz hasonlóan idén is mozgalmas évnek nézünk elé, melyet az év elején bejelentett jogszabályi változásokhoz való alkalmazkodás, a várhatóan meginduló pályázati forrásfelhasználások is generálnak. Nem beszélve arról, hogy választások előtt állunk, ami az ország életében sorsdöntő lehet, így minden választásra jogosult dunaalmásit ösztönöznék arra, hogy pártállástól függetlenül, menjen el és éljen a véleménynyilvánítás és a szavazás jogával április 8-án. Végezetül az év első Dunaalmási Újságján keresztül kívánok Mindenkinek eredményekben gazdag, boldog új esztendőt! A településsel és az önkormányzattal kapcsolatos bármely kérdéssel kapcsolatban továbbra is szívesen állok rendelkezésükre: Ollé Árpád polgármester Régi álmok váltak valóra Dunaalmáson Eredményes időszakot tudhatunk magunk mögött, hiszen az elmúlt években Dunaalmáson is számos régóta várt beruházás valósult meg. Bízom abban, hogy a közeljövőben újabb forrásokat tudunk lehívni az új tervek és fejlesztési elképzelések megvalósítására értékelte az elmúlt ciklust Czunyiné Dr. Bertalan Judit, a térség országgyűlési képviselője. Folyamatosan fejlődünk, rengeteg beruházás indult el és fejeződött már be jelentős kormányzati segítséggel az elmúlt években, régiónkban és országszerte is jelentette ki Czunyiné Dr. Bertalan Judit. A település országgyűlési képviselője hangsúlyozta, a közelmúltban nem volt megállás Dunaalmáson sem. Nagy öröm, hogy egy majdnem ötven éves álmot válthattunk valóra az új tornacsarnok átadásával. A beruházás meghaladta a 220 millió forintot, mostanra pedig komplettnek nevezhető, hiszen elkészült hozzá az új parkoló is. Kívánom, hogy a jövőben is minél több gyermek lelje benne örömét, a sport építő erejére alapozva formálják jellemüket, sajátítsák el a fair play szellemét, váljanak sportszerető nemzedékből sportszerűvé is mondta a képviselő asszony. Régóta váratott magára az évtizedek alatt teljesen elhasználódott 10-es számú főút a községen áthaladó szakaszának felújítása is, amely mintegy 190 milliós támogatásból valósult meg. A főút környéke is rendezettebb lett a járdaszigetek, az akadálymentesített zebrák kiépítésével, a csapadékvíz elvezetésének megoldásával tekintett vissza. 3
4 Az előrelépéshez hozzájárult a megyei szinten koordinált Területi- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) is. Fontosak azok a pályázati lehetőségek, amelyek a kistelepülések igényeit veszik figyelembe, hiszen elsősorban a településen élők tudják, hogy mely területen van szükségük fejlesztésekre. A TOP erre adott lehetőséget, a megítélt támogatások így az ott élők, és a közösség erősödését tudják szolgálni mondta. A TOP keretében Dunaalmáson, két helyszínen is fejlesztés valósul meg: megújul a polgármester hivatal és az általános iskola épülete is. Az épületek fenntartási költségei jelenleg igen magasak, a polgármesteri hivatal épülete már több mint 100 éves, szigetelése és nyílászárói sem felelnek meg a követelményeknek. A csaknem 85 millió forintos támogatásból megvalósuló energetikai felújítás segítségével csökkenthetőek lesznek a fenntartási költségek is, így a jövőben több maradhat a település kasszájában ismertette a képviselő asszony. Közel 2 milliárd forintból újul meg állami beruházásban a szennyvíztelep, amely beruházás Dunaalmás mellett Almásfüzitő és Neszmély települések számára is fontos a korszerű szennyvízkezeléshez. között nem csak a már folyamatban lévő projektek megvalósítása szerepel, hanem az újabb fejlesztések által a megyében érzékelhető növekvő gazdasági erőnek a fenntartása és jövőbeni továbbvitele is. Megerősödtünk, ezt az erőt most meg kell tartani, és a jövőben arra használni, hogy Dunaalmás és a térség megmaradását és fejlődését szolgálja zárta. Lakossági tájékoztató Dunaalmás Község Önkormányzata a lakossági folyékony hulladék (szennyvíz) elszállítására az alábbi vállalkozással kötött közszolgáltatási szerződést: BAZSIKA TRANS KFT. Székhely: 2800 Tatabánya, Bánhidai ltp fsz/2. Telefon: 06-20/ , 06-20/ Dunaalmás országgyűlési képviselője arról is beszélt, kiemelt célja az ezekhez hasonló fejlesztések elősegítése a településen és a térségben egyaránt, és bízik abban, a mostani beruházások mellett további forrásokat tud majd bevonni Dunaalmás fejlesztésére a község önkormányzata. Van még dolgunk, vannak még régi, megvalósításra váró álmok. A jövő kihívásai 4
5 Lakossági tájékoztató Tájékoztatjuk a Tisztelt Lakosságot, hogy -Az avar és kerti hulladékok nyílt téri égetéséről szóló 5/2015.(III.25.) önkormányzati rendelete értelmében szeptember 1. napjától következő év április 30. napjáig vasárnap és ünnepnapok kivételével engedélyezett a kerti hulladék nyílt téri égetése. Kerti hulladéknak tekinthető fű, falomb, kaszálék, nyesedék, gyökérmaradvány, szár, levél, és egyéb növényi maradvány. -Az élhetőbb Dunaalmásért szóló 14/2016. (IX.29.) önkormányzati rendeletben a képviselő-testület a közösségi együttélés alapvető szabályként meghatározta, hogy robbanómotoros fűnyíró, robbanómotoros fűrész, kerti traktor, rotációs kapa, motoros permetező és ipari- vagy barkácsgép Dunaalmás belterületén hétköznap 7 óra és 20 óra, szombat 8 óra és 17 óra közötti időszakban és vasárnap, illetve ünnepnapokon nem használható. A rendelet értelmében, aki az engedélyezett időszakon kívül a fenti eszközöket használja, az a közösségi együttélés alapvető szabályait sértő magatartást követ el, ami Ft közigazgatási bírsággal sújtható! -Az ingatlanok tisztántartásáról szóló 7/2017. (VI.30.) önkormányzati rendelet értelmében az ingatlan tulajdonosa, bérlője, használója köteles gondoskodni: a) az ingatlana előtti járdaszakasz, járda hiányában három méter széles területsáv, vagy ha a járda mellett zöldsáv is van, az úttestig terjedő teljes terület tisztán tartásáról, és b) az ingatlana előtt lévő járdaszakasz melletti nyílt árok, járda hiányában az ingatlana előtti nyílt árok és ennek műtárgyai tisztán tartásáról, c) tulajdonában, vagy használatában lévő ingatlanról közterületre kihajló, valamint az ingatlana előtt, mögött, illetve saroktelek esetében az oldalirányban elhelyezkedő közterületen lévő növények közlekedést akadályozó gallyazásáról, d) az ingatlannak a tisztántartásáról és gyommentesítéséről, ingatlanán lom, környezetszennyező anyag tárolásának megszüntetéséről, e) a szórakozóhelye, vendéglátóhelye, üzlete elé hulladékgyűjtő edény elhelyezéséről és a hulladék rendszeres elszállításáról, az üzlet előtti járdaszakasz tisztántartásáról. E rendelet alkalmazásában tisztán tartás: az ingatlan tisztítása, hó- és síkosság mentesítése, pormentesítése, gyommentesítése. A rendeletben meghatározott magatartások közösségi együttélés alapvető szabályainak minősülnek, melynek megszegése esetén százötvenezer forintig terjedő közigazgatási bírság szabható ki. Közérdekű információ Elsősorban azok részére, akik palackos PBgázt használnak, de a palack cseréje problémát okoz. Számukra nyújthat segítséget Mike János neszmélyi vállalkozó (06/20/ ), palackos gáz házhoz szállítással. Tájékoztatás az Egészségforrás Tornacsarnok használatáról Tornacsarnok címe: 2545 Dunaalmás, Csokonai u. 20/A. (az általános iskola mellett) 5
6 Tornacsarnok bérlésével kapcsolatos információkért forduljon bizalommal: - Polgármesteri Hivatalban, Szücs Anett pénzügyi ügyintézőhöz személyesen, vagy telefonon a 34/ /7-es melléken, 30/ mobilszámon, vagy a penzugy.dunaalmas@gmail.com címen, vagy - a Tornacsarnokban Lévai Ferencné gondnoknál személyesen, vagy telefonon a 30/ mobilszámon. Tornacsarnok bérleti díja: Ft/óra A bérlés menete: A kérelmet írásban, az erre a célra rendszeresített nyomtatványon, a használat előtt 5 nappal kell benyújtani. Bérelni a szabad időpontokat lehet. A kérelmet a polgármester bírálja el. A bérléshez a kérelmezővel bérleti szerződést kötünk. Nyomtatvány beszerezhető: - Tornacsarnokban Lévai Ferencné gondnoknál, - Polgármesteri Hivatalban, Szücs Anett pénzügyi ügyintézőnél, - honlapon az Intézmények menü Egészségforrás Tornacsarnok alpont alatt. A Tornacsarnok beosztása megtekinthető: - Tornacsarnokban Lévai Ferencné gondnoknál, - Polgármesteri Hivatalban, Szücs Anett - honlapon az Intézmények menü Egészségforrás Tornacsarnok alpont alatt. 6 Csokonai Művelődési Ház Kedves Dunaalmásiak! Engedjék meg, hogy eredményekben gazdag, boldog új esztendőt kívánjunk Önöknek! Az elmúlt évben sok és újszerű programot kínáltunk Önöknek. Kuncz László Toldi estet tartott a Költészet Napján. Interaktív előadás volt a Víz világnapja alkalmából. A Föld Napján szintén egy érdekes előadást hallgathattak a részt vevők. Május elején Bajon voltunk a Játék 6árok nélkül rendezvényen. Ez 6 település általános iskolás gyerekeinek vetélkedője, ahol a csapat a helytállás jutalmaként Tatán a Kalandparkban tölthetett el egy délelőttöt. Ebben a hónapban volt Kihívás Napja. Júliusban a Kocsitoló versenyen Kocson, a Dunaalmást bemutató kiállítás mellett a fiúk is remekül szerepeltek. A nyári szünet ideje alatt gyermekfelügyeletet szerveztünk az iskolás gyerekeknek, melyen sok színes programon vehettek részt. Ősszel volt egy nagyon sikeres egészségnap. Nálunk járt író-olvasó találkozón Lőrincz L. László. Rendszeresek voltak az ünnepekhez kapcsolódó kreatív kézműves foglalkozások gyerekeknek és felnőtteknek. A könyvtármoziban sok érdekes filmet nézhettek meg januárjában elsőként a Magyar Kultúra Napján, 22-én hétfőn várjuk Önöket szeretettel. A program 17 órakor kezdődik. Visszahívtuk Kuncz Lászlót, aki Ady estet tart nekünk, amit megfűszerezünk egy kis néptánccal. Február 3-án a Kultúrházak éjjel-nappal országos rendezvénysorozathoz kapcsolódunk immáron harmadik alkalommal, melyre sok-sok meglepetéssel készülünk. Multikulturális programot állítottunk össze. Elöljáróban csak annyit: lesz játszóház a kicsiknek, kézműves foglalkozás gyerekeknek és felnőtteknek, filmvetítés, meseolvasás, kiállítás, koncert. Várjuk 3-5 fős csapatok jelentkezését Dunaalmás történelmét feldolgozó interaktív játékra. Mit várunk ettől az évtől? "Nyiss ránk!" Gyere be a könyvtárba! Hozz egy könyvet, ha meguntad a
7 Tiédet, vigyél el egy másikat. Töltsd hasznosan a szabadidődet! Gyere be hozzánk kézműveskedni, mozogni, kikapcsolódni! Bízunk abban, hogy a régiek mellett az idén is sok új vendéget köszönthetünk a Művelődési Házban! Akik szeretettel várnak: Kovács Ilona, Kecskeméti József, Pap Éva. A Csokonai Művelődési Ház foglalkozásai február hónapban az alábbiak, melyekre minden kedves érdeklődőt szeretettel várunk! Február 03. szombat: Kultúrházak Éjjel-nappal Február 05. hétfő: Nyugdíjas klub klubfoglalkozása Február 13. kedd: Könyvtármozi Február 16. péntek: Lilla napi megemlékezés a dunaalmási temetőben Február 14. szerda: Weimer Erzsébet kézműves foglalkozása Február 17. szombat: Farsangi bál a nyugdíjas klub szervezésében Február 21. szerda:,,együtt és egyedül a Caminon, avagy Gyaloglás egy hónapon keresztül" Tóth Zsóka beszámolója Február 26. hétfő: Nyugdíjas klub klubfoglalkozása Február 27. kedd: Könyvtármozi Rendszeres programjaink: Baba-Mama Klub: minden héten, csütörtökön, ig. A foglalkozásokat Horváth Ágota tartja. Pilátes: kedden ig, csütörtökön ig. Kézműves foglalkozás Weimer Erzsébettel: minden hónap második szerdáján 15 órától Max Training: minden hétfőn és pénteken ig. Tartja Baranyai Éva. Nyugdíjas Klub: kéthetente hétfőnként 15 órától. Ruhabörze: minden héten, szerdán ig Csokonai Művelődési Ház dolgozói Dunaalmási Sporthorgász és Környezetvédő Egyesület Ezúton tájékoztatjuk tagjainkat, hogy a Dunaalmási Sporthorgász és Környezetvédő Egyesület december 30-án évzáró közgyűlést tartott a Csokonai Művelődési Házban. A közgyűlés az alábbi napirendi pontokat tárgyalta: es év értékelése A 2017-es év értékelésében többek között szó esett a tagok társadalmi munkában való részvételéről, azok megváltásáról és idei évben való új javaslatokról ban a tagokból csoportvezetők fogják megoldani munkacsoportok megszervezését. Lehetőség lesz a területi engedély kiváltásával egy időben az idei társadalmi munka megváltására egy összegben ra területi engedélyt csak az kaphat, aki a tavalyi el nem végzett társadalmi munkáit kifizeti. A horgászterület és a Sziget rendben tartását az Egyesület saját tagjának szárzúzójával fogja megoldani. A halállomány az idei évben is folyamatosan pótlásra kerül. 2. Tisztújítás, Elnökség újraválasztása Az elmúlt év tapasztalatai azt mutatják, hogy technikai okok, egészségügyi problémák, 7
8 érdektelenség és egyéb elfoglaltságok miatt az Egyesület teljes Elnöksége megérett az újításra. A teljes elnökség visszahívásra került a közgyűlés által. Tisztújítás során az Elnökség összetétele a következőképpen alakult: Bencsik János elnök, Domján Viktor elnökhelyettes, Németh Kata titkár és pénztárnok, Vajas Zoltán és Füle Sándor elnökségi tagok. Fegyelmi Bizottság tagjaiban történt változás szerint Nagy Antal helyett Fülöp Sándor fogja ellátni a feladatot Bélai András és Szabó Viktor mellett. 3. Egyebek 2018-ra két tagunk Füle Sándor és Kovács Lajos a tavaly kitűzött díjat elnyerve, a nagy súlyú amurok egyikének kifogása és sportszerű visszaengedése miatt ingyenes területi engedélyt kapnak. Új célkitűzése Egyesületünknek minőségi horgász tagság kialakítása a mennyiségi helyett. Néhány tagunk a viszonylag alacsony összegű területi engedély fejében üzleti szellemben, nyerészkedés miatt horgászik. Szeretnénk, hogy csak az a tag váltson engedélyt, aki nem annak árát akarja visszafogni. Ebből adódóan az Egyesület 2018-as célkitűzései között fontos helyen szerepel az értékes, sportszerűen gondolkodó és horgászó, dolgozni akaró tagok megtartása és motiválása, a tagság és a területi engedélyt kiváltó tagok szelektálása. Ennek egyik eszköze a területi engedélyek és napijegyek megvásárlásának maximálása, az elvihető halmennyiség módosítása, szigorítása, tagok belépésének új szabályai. Ennek értelmében a 2018-as területi engedély ára Ft, az elvihető nemes hal mennyisége 15 db/év. Egy tag csak egyetlen területi engedélyt válthat évente, egy napijegy vásárolható naponta. Új tag csak két meglévő tag ajánlásával léphet be, és a területi engedély összegével megegyező összegű halasítási díjat kell fizetnie területi engedély vásárlásakor. Idén ismét tilos horgászni a Bottlik-híd feletti területen, ez a terület lesz újra a halak pihenőhelye. Az eddig is kötelező felszerelések (merítő-, és haltartószák) mellé idéntől kötelező a pontymatrac használata. A horgászterületen elhelyezésre fog kerülni Beírókönyv, amelyben minden horgásznak rögzítenie kell majd a napi horgásztevékenységének adatait. Hirdetővitrinben fog elhelyezésre kerülni, amelyben kifüggesztésre kerülnek majd az egyéb fontos információk, tudnivalók, versenyfelhívások, egyebek. Fontos változás idéntől, hogy a horgászat csak szemétmentes horgászhelyen kezdhető meg. A bottól számított 10 méter sugarú körben köteles a horgász kitisztítani a területet. Kiemelten kezeli az Elnökség a horgászterületen való parkolás kérdését! Aki nem tudja a parkolási szabályokat betartani, annak akár a területi engedélye is visszavonásra kerülhet. Éves engedély március 11-ig váltható. Aki a határidőt elmulasztja, annak június 1-vel van lehetősége újra a területi engedély kiváltására, változatlan áron. Fentiek be nem tartása a területi engedély visszavonását is magával vonhatja! Felhívjuk a tagság figyelmét, hogy a szabályok nem ismerete nem mentesíti a felelősség és a szankciók alól! Az új szabályokat sporthorgász, lelkes tagjaink védelmében hoztuk. Szeretnénk, ha mindenki legalább annyira magáénak érezné Dunaalmás horgászegyesületét, szép folyópartját, mint mi! Mindenkinek halban gazdag horgászidényt kíván az Elnökség! Dunaalmásért Alapítvány Németh Kata egyesületi titkár 7. Sovány Malac Vágta Dunaalmáson december 31. Ma reggel zuhogó esőre ébredtünk, itt Dunaalmáson, s megijedtem, vajon eljönnek-e az almásiak a már hagyományosnak is mondható Szilveszteri futásra, sétára, víg évbúcsúztatóra? Nagy örömünkre, a 10 órás kezdésre vagy százan gyülekeztünk az Öregmalom kapuja előtt, a már megszokott nevezési helyen. S 72 fő nevezett is erre a Vágtára. 8
9 Zenével, forró teával és forralt borral vártuk a versenyzőket és a drukkereket. Többen, a felkérésnek is eleget téve, maszkot, vicces fejfedőt vagy jelmezt is magukra öltöttek és senkit sem zavart az ekkor még szemerkélő eső sem. Ollé Árpád, Dunaalmás polgármestere nyitotta meg a 7. Sovány Malac Vágtát. Méltatva a kezdeményezők figyelmességét és szervező munkáját. 7 kategóriában és két távon indulhattak a versenyzők. A rövidebb távon, ami kevesebb, mint 200 méter lehetett, az Öregmalom Pagonyt kellett körbe futniuk a nagyon fiatal (1-14 évesek) és a kevésbé fiatal (50 feletti) versenyzőknek. Ugyan a részvétel a fontos majd minden sportban, s különösen itt Dunaalmáson a szilveszteri futásnál, azért megemlítem az egyes kategóriákban elért első három befutó nevét: A. Pöttömök (0-6 évesek): 1. Dunár Petra, 2. Galambos Borka, 3. Fekete Csanád. B. Alsósok (6-10 évesek): 1. Galambos Bence, 2. Becsei Zsombor, 3. Harcsa Soma. C. SILVER + (50 felett): 1. Zenthe Ferenc és Steinbach Ottó, 3. Weimer Éva. A fürgébb korosztályok kb. 800 métert futottak (az Öregmalom Pagony és a réti forrás közötti területen) s a helyezettek: D. Felsősök (10-14 évesek): 1. Sterczel Balázs, 2. Horváth Levente, 3. Bata Botond. E. Ifik (14-18 évesek): 1. Nagy Márk, 2. Felszeghy Márton, 3. Acsai Mihály. F. Férfiak között: 1. Elek Gábor, 2. Szél Zsolt, 3. Kovács Sándor. G. Hölgyek között: 1. Szénássy Mariann, 2. Maár Anett és Gutter Anita, 4. Ásoth Laura. A futásokat követően valamennyi versenyző emlék poharat kapott ajándékba. Az első három helyezett pedig még csokit és pezsgőt is vihetett haza. Majd a tombolán még valamennyi résztvevő apró figyelmességek közöl válogathatott. Fair Play díjat is kiosztottunk, amivel az alsós korcsoportban induló Dégen Botondot jutalmaztuk. Botond a versenyzés közben eltévesztette a kikerülő sarkot s a nagyon jó helyezése ellenére visszafordult, hogy a helyes ponton kanyarodjon be ismét. Botond, ehhez külön gratulálok. A verseny megszervezésében kitüntető szerep jutott a Dunaalmásért Alapítvány titkárának, Horváth Ágotának és Tar Szilárdnak valamint a családom több tagjának. A versenyről készített fotók megtekinthetők az alapítványunk honlapján. A verseny végére kisütött a nap. S ragyogó napsütésben 12 óra körül szétoszlott a Vágtázó csapat. Boldog Új Évet Kívánva mindenki egymásnak. Hajrá, Dunaalmás! Vidovszky Ferenc A Dunaalmásért Alapítvány kurátora Dunaalmási Református Szeretetház Élet decemberben 11.-én a Tatai Szent Erzsébet Kórház és Rendelőintézetben szolgáltunk lakóinkkal. Idén másodszor kaptunk meghívást. Köszönjük Hajnalkának áldozatos segítségét az előkészítésben, szervezésben. Hálát adunk a Mi Urunknak ezért a szolgálati lehetőségért. 11.-én munkatársi vacsorára voltunk hivatalosak. Az elmúlt évek tapasztalatai alapján idén is a Pikant Pajtát választottuk. Szeretettel és csodával teli este volt. 12.-én Dr. Márkus Mihály Püspök Úr szolgált közöttünk. 13.-án Gerecsei Zsolt, Ácsi lelkész hirdette az igét. 14.-én a Palánta bábcsoport előadását nézhettük meg csodakönyv címmel. Köszönetet mondunk az ádventi szolgálatért mindnyájuknak. Vasárnaponként egy-egy gyertyát gyújtottunk az ádventi koszorún. 19.-én élő állatokkal adtunk elő egy kis pásztorjátékot a szabad ég alatt. Dunaalmási ovisok, és neszmélyi kisiskolások nézték az előadást csillogó szemmel. Utána egy forró tea és mézeskalács várta a gyerekeket. 21.-én délelőtt és délután is ünnepi istentiszteletet tartottunk. Ebben az évben munkatársaink szolgáltak, énekkel, tánccal, és egy kis jelenettel tettek bizonyságot Jézus születéséről. Csoportkép a címlapon. 24.-én karácsonyi istentisztelet volt. 31.-én búcsúztattuk az óévet. 31.-én egy nagylelkű támogatónak köszönhetően megtarthattuk a hagyományos tűzijátékot is. A környékbeli utcákról is sokan eljöttek erre a néhány percre. Január 1.-én megérkezett az újév. Újév, új remény. Régi munkatársak, lakók, barátok, hűséges almalevelek-olvasók. Jézus Krisztus pedig tegnap, és ma, és mindörökké ugyanaz. 9
10 10
11 11
12 12
Dunaalmási. Híradó január KÖZMEGHALLGATÁS 2018
Dunaalmási 2019. január Híradó KÖZMEGHALLGATÁS 2018 2018. december 12-én rendezte Önkormányzatunk évi rendes közmeghallgatását, melyen az érdeklődők és az önkormányzat munkatársai mellett a képviselő testület
I. fejezet. Általános rendelkezések 1..
Kerecseny község Önkormányzatának 13/2003./XII.17./ sz. rendelete a közterületek tisztántartásáról és a települési szilárd hulladékkal kapcsolatos közszolgáltatásról Kerecseny község Önkormányzata a hulladékgazdálkodásról
DECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra. DECEMBER 13. (vasárnap) 19 óra
Móricz Zsigmond - Kocsák Tibor - Miklós Tibor: Légy jó mindhalálig musical premiere DECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra Belépõdíj: 1000 Ft Eisemann Mihály- Szilágyi László ÉN ÉS A KISÖCSÉM zenés bohózat 2
Lenti Város Önkormányzat képviselő-testületének. a 44/2012. (V. 30.) önkormányzati rendelettel módosított. 2/2011. (I. 27.) önkormányzati rendelete
Lenti Város Önkormányzat képviselő-testületének a 44/2012. (V. 30.) önkormányzati rendelettel módosított 2/2011. (I. 27.) önkormányzati rendelete a települési köztisztaságról és a helyi környezetvédelemről
E L Ő T E R J E S Z T É S
E L Ő T E R J E S Z T É S Felcsút Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. március 30-i ülésére. napirendi pont Előterjesztés címe és tárgya: A köztisztaságról szóló rendelet tárgyalása A tárgykört
február 19. (péntek) 18:00 Derekegyház Község Önkormányzata pályázatot hirdet
XVII. évfolyam - 2. szám 2016. Február A Magyar Kultúra Napjára kisiskolásoknak és óvodásoknak kiírt rajzpályázatra több, mint 40 rajz érkezett. Ennek eredményhirdetése következett, az eredmények a következők
Önkormányzati tájékoztató
Önkormányzati tájékoztató Tájékoztatjuk a Község Lakosságát, hogy a képviselő-testület a 2015. március 25-én tartott ülésén megalkotta a közösségi együttélés alapvető szabályairól szóló 9/2015.(III.26.)
Ászár Község Önkormányzat Képviselő-testülete Ikt. sz.: 2685/2017/A JEGYZŐKÖNYV
Ikt. sz.: 2685/2017/A JEGYZŐKÖNYV Készült: Ászár Község Önkormányzat Képviselő-testületének rendes ülésén 2017. március 16. napján, 16.00 órakor, Ászár Polgármesteri Hivatal (Ászár, Kossuth u. 16.) tanácstermében.
Programajánló. Idopontváltozás! Idopontváltozás! Márton-napi Dínom-dánom. Adventi gyertyagyújtás. Örökzöld Nyugdíjas klub találkozója
XVI évfolyam - 11 szám 2015 November Programajánló óvoda, iskola, ápolóotthon, Tompaháti Közösségi Tér karácsonyi műsora, az estet a Szegedi Miniszínház műsora zárja Hozzon egy díszt a falu karácsonyfájára!
Dunaalmási. Híradó május
Dunaalmási 2018. május Híradó Közérdekű hírek Az elmúlt időszak során több fórumon is előtérbe került, hogy képviselő testületünk és az önkormányzat nagy gondot fordít közterületeink - füves területek,
Híradó. augiisztus. Önkormányzati hírek. Lakossági tájékoztató
augiisztus tina mási Híradó Önkormányzati hírek A képviselő-testület Június 27-én rendes ülést tartott. Az ülésen az alábbi döntés született. A képviselő-testület az 52/2018. (Vl.27.) és 53/2018. (Vl.27.)
Dunaalmási. Híradó december
Dunaalmási 2018. december Híradó Meggyújtottuk az első adventi gyertyát Van-e érzés, mely forróbban és sejtelmesebben megdobogtatja az emberi szívet, mint az ünnep és a várakozás izgalma? /Márai Sándor/
RENDEZVÉNYNAPTÁR 2014. DECS
Hónap Február Rendezvény megnevezése 08. Katolikus bál 15. KISZE báb égetés Alapítványi Ház Rendezvény helyszíne Információ kérhető Telefonszám Alapítvány 20/283-2013 15. Ovis farsang 22. Zenés farsangi
vans szép vig karácsony. Élünk dtn. hja kaiác.on inannyt íliiom csemege! izivsdre.neg-e~
rnaalm4s1 2017.?ecenóct a, It Kulturális programok Könyvtár 2017. December 3. Adventi gyertyagyújtás 16,00 4. Nyugdíjas Klub Klubfoglalkozás 6. Mikulás a Kék Duna Óvodában 18. Nyugdíjas Klub Karácsony
DERECSKE VÁROS BÁLJÁRA,
Felhívás! A Derecske Városi Mûvelõdési Központ és Könyvtár 2011. december 21-2012. január 2-ig zárva tart. Nyitás 2012. január 3-án. Derecske Város Önkormányzata tisztelettel meghívja Önt és partnerét
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Csabdi Község Önkormányzata Képviselő-testületének rendkívüli, nyílt üléséről
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Csabdi Község Önkormányzata Képviselő-testületének rendkívüli, nyílt üléséről Az ülés helye: Az ülés időpontja: Csabdi Község Önkormányzat Könyvtár helyisége 2064 Csabdi, Szabadság
Ikt.szám: /2014.
Ikt.szám: 1126-1/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Vajta Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. december 15-én 15 00 órai kezdettel tartott közmeghallgatásáról Készült: Vajta Község Önkormányzat Képviselő-testületének
Szakmai beszámoló. Az Egyesület tevékenységének bemutatása
Szakmai beszámoló Községi Sportegyesület Iváncsa 2454 Iváncsa, Arany J. u. 1. Az Egyesület elnöke: Baki Imre Az Egyesület vezetősége: Nagy András (szakosztály vezető), Lestár István (technikai vezető),
Dunaalmási Híradó március. Tanév közben félúton
2019. március Dunaalmási Híradó Tanév közben félúton A 2018/2019. tanév I. féléve január 25-ig tartott, ekkor került sor a szeptembertől kezdődő, 19 tanítási hétből álló időszak értékelésére. A Csokonai
MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ
MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ 1/162-1/2015/I. Ea: Varga Erika Tárgy: Czirbus Gábor alpolgármester tájékoztatója az előző ülés óta történt fontosabb tárgyalásokról, eseményekről.
VÁROSI RENDEZVÉNYTERVRE 2016.
1. sz. melléklet JAVASLAT A VÁROSI RENDEZVÉNYTERVRE 2016. Készítette: Radics Zoltánné intézményvezető I. Nemzeti, állami és önkormányzati ünnepségek Nemzeti Ünnep: 1848/49-es Forradalom és Szabadságharc
Dunaalmás Község Önkormányzata Egészségforrás Tornacsarnokának Használati Szabályzata
Dunaalmás Község Önkormányzata Egészségforrás Tornacsarnokának Használati Szabályzata Dunaalmás Község Önkormányzatának Képviselőtestülete az Egészségforrás Tornacsarnok használati szabályzatát az alábbiakban
Házasságkötő terem. Segítő Kéz Szociális Alapszolgáltató Segítő Kéz Szociális Alapszolgáltató Intézmény -
Január Február Március 22. Csütörtök 17 órától Ünnepi műsor a Magyar Kultúra Napja alkalmából Házasságkötő terem,, Etyeki Versmondó Kör 24. Szombat Etyeki piknik Szépvölgy, Újhegy Roxer Produkció 3. Kedd
I. Szitás Róbert 18.000 gr,
Általános iskolás horgászaink részt vettek május 11-én az általános iskolák közötti horgászversenyen, amit a szegedi Herman Ottó HE. rendezett. A résztvevő csapat tagjai: Cseh Dániel, Csuhaj András 6.osztály,
Kivonatos másolat Celldömölk Város Önkormányzata Képviselő-testületének október 12-i ülése jegyzőkönyvéből:
12-i ülése könyvéből: 167/2016.(X.12.) sz. képviselő-testületi határozat: A képviselő-testület elfogadja a két ülés között történtekről szóló beszámolót. a./ A képviselő-testület hozzájárul az Együtt Celldömölk
Nyirád Község Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2001. (V. 11.) önkormányzati rendelete
Nyirád Község Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2001. (V. 11.) önkormányzati rendelete a környezetvédelemről, közterületek használatáról és az állattartásról Hatályos: 2016. szeptember 6. Nyirád 2001
KÖZMEGHALLGATÁS 2016
KÖZMEGHALLGATÁS 2016 Alpolgármesteri beszámoló BEVÉTELEK Állami támogatások Közös Önkormányzati hivatal 52 millió forint Település üzemeltetés /zöldterületek, közvilágítás, köztemető/ 19 millió forint
A 2014/15-ES TANÉV FELADATTERVE 2014. SZEPTEMBER
A 2014/15-ES TANÉV FELADATTERVE 2014. SZEPTEMBER 8. osztályok 1. (hétfő) 7.45 ELSŐ TANÍTÁSI NAP 8. (hétfő) 17.00 Szülői értekezlet alsó tagozat 11. (csütörtök) 16.30 Szülői Munkaközösségi értekezlet 15.
Bemutatkozik új programszervezo. Falukarácsony. Programajánló. Idopontváltozás! Idopontváltozás! Január. XVII. évfolyam - 1.
XVII. évfolyam - 1. szám Programajánló január 20. (Szerda) Nyugdíjas Klub 2016. évi első Klubnapja január 22. (Péntek) Magyar Kultúra Napja január 30. (Szombat) DerekDarts - Darts kupa február 13. (Szombat)
Nagyecsed Város Önkormányzat Képviselő-testületének 5/2014. ( IX.1.) önkormányzati rendelete
Nagyecsed Város Önkormányzat Képviselő-testületének 5/2014. ( IX.1.) önkormányzati rendelete az avar- és kerti hulladék égetéséről, valamint a háztartási és szolgáltatási tevékenységgel okozott légszennyezésről
Tata Város Önkormányzat Képviselő-testületének. 34/2011.(XII. 1.) önkormányzati rendelete
Tata Város Önkormányzat Képviselő-testületének 34/2011.(XII. 1.) önkormányzati rendelete a szociális ellátások és az egyes szociális szolgáltatásokról, valamint azok térítési díjairól szóló 9/2009. (III.
Dunaalmási. Híradó márciusáprilis. Önkormányzati hírek. Póttagok: Komáromi Kálmánné
Dunaalmási 2018. márciusáprilis Híradó Önkormányzati hírek II. Póttagok: A képviselő-testület február 28-án rendes ülést tartott. Az ülésen az alábbi döntés született. A képviselő-testület elfogadta az
2014 év. Környezettisztasági hét
2014 év Környezettisztasági hét 2014. 04.10. Évek óta hagyományos program áprilisban a Kőszár-hegymenet, melyet egy takarítási akció előz meg. A környezettisztasági hét célja településünk szebbé tétele,
Dunaalmási Híradó április. Lomtalanítasi tájékoztató
2019. április Dunaalmási Híradó Lomtalanítasi tájékoztató Dunaalmás településen a lomtalanítás 2019.04.27-én(szombaton) kerül megrendezésre. A lomtalanítást a településen közszolgáltató, NHSZ Vértes Vidéke
2017. évi Városi rendezvényterv. 1. sz. melléklet. Ferenczné Fajta Mária. Készítette: I. Nemzeti, állami és önkormányzati ünnepségek
1. sz. melléklet 2017. évi Városi rendezvényterv Készítette: Ferenczné Fajta Mária mb. intézményvezető I. Nemzeti, állami és önkormányzati ünnepségek I. Nemzeti és állami ünnepek Március 15. Az 1848/49-es
K I V O N A T. Tiszacsege Város Önkormányzat Képviselő testületének 2013. december 18 án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből
K I V O N A T Önkormányzat Képviselő testületének 2013. december 18 án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből 203/2013.(XII. 18.) KT. számú HATÁROZAT: Képviselő testülete úgy határoz, hogy a 2014. évi városi
es évben megvalósult fejlesztések, beruházások as évben megvalósuló fejlesztések, beruházások 3. Elbírálás alatt lévő, illetve
1. 2017-es évben megvalósult fejlesztések, beruházások 2. 2018-as évben megvalósuló fejlesztések, beruházások 3. Elbírálás alatt lévő, illetve előkészített pályázatok Belső átalakítás, teljes burkolatcsere
Révfülöpi Nyár 2008. JÚNIUS
Révfülöpi Nyár 2008. JÚNIUS 2008. június 14. szombat 18 óra RAFFAY BÉLA szobrászművész kiállításának megnyitója a Tóparti Galériában (Révfülöp, Halász utca 6.). A kiállítást megnyitja: Kancsal Károly,
Január. Február. 02. szombat 18 óra. 15. péntek 18 óra. 19. kedd 17 óra 22. péntek 17 óra
Január 02. 15. 19. kedd 22. 23. 30. 01. hétfő 06. 16:30 12. Újévi koncert R: Jánossomorjai Fúvós Egyesület tel.: 20/435-8431 www.jfe.hu Megemlékezés a doni áttörés 67. évfordulója alkalmából H: Kalafszky
Rendelet. Önkormányzati Rendeletek Tára. Dokumentumazonosító információk. Rendelet típusa:
Rendelet Önkormányzati Rendeletek Tára Dokumentumazonosító információk Rendelet száma: Rendelet típusa: Rendelet címe: Módosított rendelet azonosítója: Rendelet tárgykódja: Tárgykód megnevezése: 10/2011.(V.27.)
Bürüs község Önkormányzat Képviselő-testületének. 712001.(V/Il.24.) Önk. számú rendelete
Bürüs község Önkormányzat Képviselő-testületének 712001.(V/Il.24.) Önk. számú rendelete a települési szilárd hulladék kezelési közszolgáltatás igénybevételéről Bürüs község Önkormányzat Képviselő-testülete
VEGYESCIKK KEReSKEDÉS
DERECSKEI PROGRAMFÜZET E-mail:programfuzet@gmail.com 2007. DECEMBER HÓ Közösségi programok Klubok, tanfolyamok Zenés rendezvények Iskolai programok Kiállítás, vásár Színház, mozi Egyházi élet Áldott, Békés
Pályázatokról tájékoztató ( projektmenedzsment szervezet elfogadása )
Nagycenk Nagyközség Önkormányzatának Polgármestere 9485 Nagycenk, Gyár u. 2. : (99) 532-030, Fax: (99) 360-012, E-mail: polgarmester@nagycenk.hu 8. napirendi pont Pályázatokról tájékoztató ( projektmenedzsment
NAGYCENKI SPORTEGYESÜLET 9485 NAGYCENK, GYÁR UTCA 2. A NAGYCENKI SPORTEGYESÜLET 2017-ES TEVÉKENYSÉGE
A NAGYCENKI SPORTEGYESÜLET 2017-ES TEVÉKENYSÉGE Egyesületünknek 2017-ben is sikeres, eredményekben és eseményekben gazdag éve volt. Egyesületünk 2017-ben 4 szakosztállyal működött: - labdarúgás - asztalitenisz
ELŐTERJESZTÉS. a Képviselő testület 2015. december 18-i nyilvános ülésére
8. NAPIREND Ügyiratszám: 1/566-9/2015. ELŐTERJESZTÉS a Képviselő testület 2015. december 18-i nyilvános ülésére Tárgy: Előkészítette: Megtárgyalja: Tapolca Város Önkormányzata Képviselő testületének 2016.
XIV. évfolyam - 10. szám 2013. Október II.Furioso Emlékverseny és szakmai nap 2013. szeptember 21. folytatásaz első oldalról Balról a művész úr, aki a kopjafát készítette. Gumis kocsik versenyében Banka
Általános rendelkezések 1. 1
43/2001.(XII.17.) Ör. számú rendelet A köztisztaság fenntartásáról (egységes szerkezetben a 30/2005.(VIII.25.), 33/2006.(X.31.), 23/2007.(IX.27.), 45/2009.(X.27.), 21/2011.(IV.28.), 24/2012.(V.23.), 10/2016.
Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármestere
Iktatószám: 22389/2016. Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármestere Javaslat az EFOP-1.3.5-16. kódszámú, Társadalmi szerepvállalás erősítése a közösségek fejlesztésével című pályázati konstrukció keretében
A 2016/17-ES TANÉV FELADATTERVE
A 2016/17-ES TANÉV FELADATTERVE AUGUSZTUS 22. alakuló értekezlet 22-23. DIFER mérés 23-31. munkaközösségi szakmai programok, tantermek dekorálása 25. szakmai továbbképzés: Lovasberény 29. tankönyvek átvétele
ÖNKORMÁNYZATI HÍREK. www.nyekladhaza.hu JÓ ÜTEMBEN HALAD AZ EGÉSZSÉGÜGYI KÖZPONT FELÚJÍTÁSA
ÖNKORMÁNYZATI HÍREK www.nyekladhaza.hu JUTALOM A JÓ GAZDÁLKODÁSÉRT Azok az önkormányzatok, amelyek nem halmoztak fel adósságállományt, most lehetőséget kaptak a Belügyminisztériumtól támogatási összeg
Dunaalmási. Híradó július. Lakossági tájékoztató. Anyakönyvi hírek II. negyedév. Tájékoztatjuk a Tisztelt Lakosságot, hogy
Dunaalmási 2017. július Híradó 2017. II. negyedév Gyermekük született: Anyakönyvi hírek Galambos Anett és Csórik János fia Ábel János Futóova Anita és Papp Dávid Bence leánya Viktória Ramóna Kovács Szabina
A szerkesztôség e-mail címe: kultura.derekegyhaz@gmail.com Telefon: 06 20/258-55-11 december 14. (péntek) 18:00 Derekegyházi Horgász Egyesület taggyűlése Könyvtár TOP lista - november 1. Kristin Cashore:
RENDEZVÉNYNAPTÁR - ÁCS
RENDEZVÉNYNAPTÁR - ÁCS 2014. JANUÁR 01.01. Újévi koncert Városi Sportcsarnok, Ritmus művészeti 01.15. Ökumenikus istentisztelet - Szeretetvendégség 01.18. Magyar Kultúra Napja Légy jó mindhalálig c. musical,
Úrkút Község Önkormányzatának Gazdasági és Igazgatási Bizottsága 8409 Úrkút, Rákóczi u. 45. Tel.:88/ , 88/ E
Úrkút Község Önkormányzatának Gazdasági és Igazgatási Bizottsága 8409 Úrkút, Rákóczi u. 45. Tel.:88/230-003, 88/507-031. E -mail:jegyzourkut@vnet.hu Szám: 81-8/2016. JEGYZŐKÖNYV Készült: 2016. október
I. Fejezet Általános rendelkezések. 1. Eljárási rendelkezések
Neszmély Község Önkormányzata megalkotja 9./2012(II.15.) önkormányzati rendeletét az egyes szociális és gyermekvédelmi ellátási formák helyi szabályozásáról Neszmély Község Önkormányzatának Képviselő-testülete
Versenyeredmények 2013-2014-es tanév
Versenyeredmények 2013-2014-es tanév Gárdonyi Géza területi matematikaverseny (Ács) A versenyen évfolyamonként egy-egy tanuló vett részt. 4. évfolyam Nagy Adél 6. évfolyam Kocsis Anett 8. évfolyam Kelemen
SZAKMAI BESZÁMOLÓ A MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJA RENDEZVÉNYRŐL
Vasvári Pál Múzeum 4440 Tiszavasvári, Kálvin út. 7. Mobil:+36/30-676-8514 www.vasvaripalmuzeum.hu e-mail: info@vasvaripalmuzeum Nyitva tartás: Április 1-től - október 31-ig: K-V: 09-18 óráig November 1-től
MARCALI VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK. 12/2015. (..) önkormányzati RENDELETE
MARCALI VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 12/2015. (..) önkormányzati RENDELETE 9. sz. előterjesztés A települési hulladékkal kapcsolatos kötelező közszolgáltatásról, a közterületek tisztántartásáról
E L Ő T E R J E S Z T É S. Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének február 23-i ülésére
1612-1/2011. E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. február 23-i ülésére Tárgy: Kerekegyháza Város Önkormányzata 2011. évi módosított rendezvénytervének
RENDEZVÉNYNAPTÁR 2014. DECS
Hónap Február Rendezvény megnevezése 08. Katolikus bál 15. KISZE báb égetés Alapítványi Ház Rendezvény helyszíne Információ kérhető Telefonszám 15. Ovis farsang 22. Zenés farsangi készülődés Dohóczki Mónika
SPORT XXI. PROGRAM REGIONÁLIS TRIATLON DIÁKOLIMPIA (Pest, Komárom-Esztergom, Fejér és Nógrád megye) X. JUBILEUMI VERESEGYHÁZI NYÍLT TRIATLON VERSENY
SPORT XXI. PROGRAM REGIONÁLIS TRIATLON DIÁKOLIMPIA (Pest, Komárom-Esztergom, Fejér és Nógrád megye) X. JUBILEUMI VERESEGYHÁZI NYÍLT TRIATLON VERSENY A verseny Fővédnöke: Szervezőbizottság tagjai: Pásztor
Beszámoló a Vészlejárat Ifjúsági Klub 2014. évi tevékenységéről
Beszámoló a Vészlejárat Ifjúsági Klub 2014. évi tevékenységéről A Vészlejárat Ifjúsági Klub alapvető céljaihoz igazodtunk a 2014.év során is, miszerint Kerekegyháza város közigazgatási területén élő gyermekek
Rendezvénynaptár 2015.
Rendezvénynaptár 2015. Hónap Nap Időpont Program Helyszín Szervező Január 18. 15 00 Magyar Kultúra Napja Művelődési Ház Művelődési Ház 30. közgyűlése Művelődési Ház Február 13. Tűzoltó közgyűlés Művelődési
ALMÁSKERESZTÚR KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETE. 4/2016.(V.27.) önkormányzati rendelete
Almáskeresztúr Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 4/2016.(V.27.) önkormányzati rendelete Hatályos:2016-05-28 -tól Almáskeresztúr Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 4/2016.(V.27.) önkormányzati
!"#$ ,"-*"$"$ "-%!$)"%""-%*(. / -&0& 1 -*" ,#*"5,#! 1 A! $ "" $ & B! "" $ '(" $ " " A!% E % D2"% D D
$ % $ & & '(& )'(' +,-./01 ) & 20(3 % & 4( 3 5 $ & 6 7 % )& (%83% 2 ) 5 98..'1 : & % $ $% $ $& 7 % % ; & & % $ ) &<
Feladatok havi ütemezése. 2018/2019. tanév
Feladatok havi ütemezése 2018/2019. tanév SZEPTEMBER Dátum Nap Időpont Esemény Felelős Megjegyzés 3. hétfő 8:00 12:00 Tanévnyitó ünnepély Létszámegyeztetés Dr. Kunné Csobán Ilona osztályfőnökök 4. kedd
Majosháza Község Önkormányzatának Polgármestere
Majosháza Község Önkormányzatának Polgármestere 2339 Majosháza, Kossuth u. 34., Tel: 06/24-511-830, Fax: 06/24-511-831, E-mail: majoshaza@majoshaza.hu ELŐTERJESZTÉS Majosháza Község Önkormányzata Képviselő-testületének
DOZMAT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTTESTÜLETÉNEK 4/2015. (II.28.) önkormányzati rendelete
DOZMAT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTTESTÜLETÉNEK 4/2015. (II.28.) önkormányzati rendelete a közösségi együttélés alapvető szabályait sértő magatartásokról Dozmat Község Önkormányzat Képviselő-testülete
XXV. Kiskun ROLLSPED KUPA utcai futóverseny
XXV. Kiskun ROLLSPED KUPA utcai futóverseny Kiskunfélegyháza 2018. szeptember 1. 1. A verseny rendezője: Jogging Plus Szuperinfó Futóklub (6100 Kiskunfélegyháza, Eper utca 8.) Szervezőbizottság elnöke:
HÍRLEVÉL 2014 AUGUSZTUSI KÜLÖNSZÁM SZEPTEMBER 1.-éN KEZDŐDIK AZ ÓVODA
HÍRLEVÉL 2014 AUGUSZTUSI KÜLÖNSZÁM SZEPTEMBER 1.-éN KEZDŐDIK AZ ÓVODA Személyi változások: A 7-es csoportba új dajka néni érkezett, Kádár Éva Éva néni személyében. Őt jól ismerjük hiszen gyermeke jelenleg
Nádasd Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 12/2004. (IV.29.) RENDELETE
Nádasd Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 12/2004. (IV.29.) RENDELETE az Önkormányzat által szervezett települési szilárd hulladék szervezett gyűjtéséről és elszállításáról, valamint az avar és
1. A rendelet hatálya. 2. Értelmező rendelkezések
Budapest Főváros IX. kerület Ferencváros Önkormányzata Képviselő-testületének 18/2015.(V.26.) sz. rendelete a vendéglátó üzletek éjszakai nyitva tartásának rendjéről Budapest Főváros IX. kerület Ferencvárosi
A Képviselő-testület június 15-i ülésének határozatai
A Képviselő-testület 2015. június 15-i ülésének határozatai 149/2015.(VI.15.) határozat Kiskunlacháza Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete a nyílt ülés jegyzőkönyv hitelesítőjének elfogadja
A HAMVAS BÉLA VÁROSI KÖNYVTÁR ÜNNEPI FÉLÉVÉNEK RENDEZVÉNYEI 2014
A HAMVAS BÉLA VÁROSI KÖNYVTÁR ÜNNEPI FÉLÉVÉNEK RENDEZVÉNYEI 2014 SZEPTEMBER Szeptember 16. kedd 18:00 Találkozás a festészettel I. Színek versek hangulatok: Hölgyek ecsettel és tollal Festménykiállítás
DÉL-BORSODI LEADER EGYESÜLET, 3450 Mezőcsát, Hősök tere.24.
DÉL-BORSODI LEADER EGYESÜLET, 3450 Mezőcsát, Hősök tere.24. Jogcímkód: 6.352.01.01 Pályázó neve: Vattai Református Egyházközség Pályázó MVH regisztrációs száma: 1008787606 Iratazonosító: 1553488383 Vattai
17. számú előterjesztés Egyszerű többség. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének december 15-i rendes ülésére
17. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. december 15-i rendes ülésére Tárgy: Dombóvár város 2017. évi rendezvénynaptára Előterjesztő:
ELŐTERJESZTÉS. Maglód Város Önkormányzat Képviselőtestületének április 13-ai ülésére. 8. napirend
8. A Megerősítők Egyesület önkormányzati támogatása 2017. április 13. ELŐTERJESZTÉS Maglód Város Önkormányzat Képviselőtestületének 2017. április 13-ai ülésére 8. napirend Tárgya: A Megerősítők Egyesület
A cél: Egy átfogó gazdaságfejlesztési program elindítása, amelyen belül inkubátor ház létrehozására és működtetésére is sor kerülne.
Tisztelt Képviselő-testület! A Rétság Kistérség Többcélú Társulása pályázatot kíván benyújtani a Magyarország- Szlovákia határon átnyúló együttműködési program 2007-2013. (HUSK/1101) 1.1.1 Üzleti infrastruktúra
Csemő Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2012. (II.29.) rendelete
Csemő Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2012. (II.29.) rendelete a települési szilárd és folyékony hulladékkal kapcsolatos közszolgáltatás kötelező igénybe vételéről és a szelektív hulladékgyűjtésről
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Robert Leeb terem.
Szentgotthárdi Közös Önkormányzati Hivatal Szentgotthárd 160-21/2017. szám J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Szentgotthárd Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2017. július 12-én 9: 01 órakor megtartott
2014 RKSZ Önvédelmi Nemzetkőzi Kupa
2014 RKSZ Önvédelmi Nemzetkőzi Kupa Amatőr és Profi Meghívásos Nyílt Verseny VERSENYKIÍRÁS A verseny célja: - a 2014 évi RKSZ II. önvédelmi Nemzetkőzi Kupa bajnoki címek eldöntése - a Magyar és Nemzetkőzi
XV. évfolyam - 12. szám 2014. December Csupor Piac Sikerrel debütált Derekegyházon a Csupor Piac, ahol kézműves termékekkel és házi készítésű finomságokkal találkozhattak az érdeklődők. A piac fizetőeszközként
A képviselő-testület nyilvános ülésen hozott határozatainak nyilvántartása (2010-2012.)
A képviselő-testület nyilvános ülésen hozott határozatainak nyilvántartása (2010-2012.) Szám Tárgy 2010 1/2010. (I. 29.) Jegyzőkönyv hitelesítő 2/2010. (I. 29.) Gyepmesteri Társuláshoz való csatlakozás-
VÁROSI RENDEZVÉNYTERVRE
Ady Endre Művelődési Központ és Könyvtár 4090 Polgár, Barankovics tér 6. JAVASLAT A VÁROSI RENDEZVÉNYTERVRE 2015. Készítette: Radics Zoltánné intézményvezető I. Nemzeti, állami és önkormányzati ünnepségek
H O M O K B Ö D Ö G E
Szám: 81-10/2016. H O M O K B Ö D Ö G E Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. június 20. napján 19 óra 30 perckor megtartott rendkívüli képviselő-testületi üléséről készült jegyzőkönyv 2 Homokbödöge
Dunavecse Város Önkormányzat Képviselő Testületének. 2013. évi M U N K A T E R V E
Dunavecse Város Önkormányzat Képviselő Testületének 2013. évi M U N K A T E R V E 2013. január 30. (szerda) 15 óra 2.) Javaslat a városi rendezvények, ünnepségek előkészítésére vonatkozó elképzelések pontosítására,
Derecskei Zenei Esték
MÁJUS 1. (szombat) 10.00 óra Majális Helyszín: Sárostói Sportpálya Az idén elõször lehetõség lesz támogatói jegy vásárlására is, mellyel a rendezvényt támogathatják. Az támogatói jegy ára 550 Ft. Egy támogatói
Sikeres pályázatok, várható fejlesztések Szihalomban. Széchenyi Programirodák létrehozása, működtetése VOP-2.1.4-11-2011-0001
Sikeres pályázatok, várható fejlesztések Szihalomban Széchenyi Programirodák létrehozása, működtetése VOP-2.1.4-11-2011-0001 KEOP-1.2.0/B/ 2013. július 29.-2014. január 29-ig próbaüzem. Jelenleg a helyreállítási
Kultúrházak éjjel-nappal Táncház korhatár nélkül, Báta Község Önkormányzata, Hunyadi. Hunyadi János Általános Iskola. Február 15.
RENDEZVÉNYNAPTÁR 2019. Dátum: Rendezvény: Helye: Szervező: Január Január 15. A gemenci állatok, Előadó: Barkuti Balázs Általános Iskola Bátáért Egyesület Február Február 2. Közösségi összejövetel a Vízöntő
Bükkszentkereszt község képviselő testületének 8/2014 (VII.31) önkormányzati rendelete az avar és a kerti hulladék nyílttéri égetéséről
Bükkszentkereszt község képviselő testületének 8/2014 (VII.31) önkormányzati rendelete az avar és a kerti hulladék nyílttéri égetéséről Bükkszentkereszt Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a környezet
1. Eljárási szabályok. Módosította a 12/2019. (V.24.) önkormányzati rendelet május 25. napjától hatályos 2
Egységes szerkezetben a 12/2019. (V.24.) önkormányzati rendelettel Balatonfűzfő Város Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2016. (VIII.31.) önkormányzati rendelete a közösségi együttélés alapvető szabályairól
Hírlevél. Mozsgó Biztos Kezdet Gyerekház. 2014. január-június
Hírlevél Mozsgó Biztos Kezdet Gyerekház 2014. január-június Gyerekházunk napi szinten 9-13. h áll a családok rendelkezésére. A napi foglalkozásokon túl folyamatos programokkal a jeles napok megünneplésével
Javaslat. támogatási kérelem benyújtására a Földművelésügyi Minisztérium által kiírt felhívásra
Javaslat támogatási kérelem benyújtására a Földművelésügyi Minisztérium által kiírt felhívásra Ózd, 2018. január 18. Előterjesztő: Polgármester Előkészítő: PH. Településfejlesztési Osztály A Földművelésügyi
J e g y z ő k ö n y v. Készült Szigliget Község Önkormányzata Képviselő-testületének június 15-én 8.00 órakor tartott rendkívüli üléséről.
Képviselő-testület Szigliget J e g y z ő k ö n y v Készült Szigliget Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2017. június 15-én 8.00 órakor tartott rendkívüli üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri
Nagybarca Községi Önkormányzat Képviselő-testületének. 12/2014.(VI. 4.) önkormányzati rendelete. az avar és kerti hulladékok nyílttéri égetéséről
Nagybarca Községi Önkormányzat Képviselő-testülete az avar és kerti hulladékok nyílttéri égetéséről szóló 12/2014. (VI. 4.) önkormányzati rendelet Nagybarca Községi Önkormányzat Képviselő-testületének
2011. ÉVI RENDEZVÉNYNAPTÁR ZALAEGERSZEGI KISTÉRSÉG
2011. ÉVI RENDEZVÉNYNAPTÁR ZALAEGERSZEGI KISTÉRSÉG JANUÁR Település Időpont Rendezvény Zalalövő Január 15. Informatikai és családi nap Nagylengyel Január 22. Asztalitenisz bajnokság Nagylengyel Január
Dunaalmási. Híradó november. Kulturális programok. Önkormányzati hírek November
Dunaalmási 2017. november Híradó Kulturális programok Önkormányzati hírek 2017. November 6. Nyugdíjas Klub Klubfoglalkozás 10. Zsitvatoroki Béke (CSMH) 17. Csokonai Nap (CsMH) Csokonai délután az Iskolában
Zalaegerszegi Ady Endre Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola Zalaegerszeg, Kisfaludy u.2. 2014/2015. tanév.
2 Zalaegerszegi Ady Endre Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola Zalaegerszeg, Kisfaludy u.2. 2014/2015. tanév programjai 2014. SZEPTEMBER HAVI PROGRAM 1. HÉTFŐ Első tanítási nap 2. KEDD
Katafa Község Helyi Esélyegyenlőségi programjának megtárgyalása.
1 Községi Önkormányzat Képviselő-testülete Katafa 23-13/2013. szám J E G Y Z Ő K Ö N Y V mely készült Katafa Községi Önkormányzat Képviselő-testülete által 2013. július 4-én (kedden) 8.30 órakor a Katafa,
Derecske Városi Mûvelõdési Központ és Könyvtár 2010-ben tervezett nagyrendezvényei
Derecske Városi Mûvelõdési Központ és Könyvtár 2010-ben tervezett nagyrendezvényei Mûvelõdési Központ Jan. 16. Derecske Város Bálja Jan. 21. A Magyar Kultúra Napja Jan. 23. Színház Febr. 6. "Hajdú Komák