Programfüzet Magyar Kórházszövetség XXX. Kongresszus

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Programfüzet Magyar Kórházszövetség XXX. Kongresszus"

Átírás

1 Programfüzet Magyar Kórházszövetség XXX. Kongresszus Eger, április

2 Tisztelt Partnereink, kedves Vendégeink! ÜGYÜNK AZ EGÉSZSÉGÜGY Az egészségügyben újabb tevékeny évet hagytunk magunk mögött, és miközben az ágazat helyzetének javításán dolgoztunk, lezajlottak az országgyűlési választások is. Bízunk a szakmával egyetértésben megvalósuló további rendszerszintű fejlesztésekben, amelyek nemcsak az eddigi kardinális infrastrukturális beruházások továbbvitelét jelentik, hanem újabb, a modernizációt szolgáló pályázatokat, a kórházakra szánt közkiadások érdemi növelését, valamint a humánerőforrás-problémák hatékony megoldását. Az elmúlt időszakban felelős és valódi érdekképviseleti tevékenységet ellátva az Elnökség teljes vállszélességgel kiállt az életmentő adósságkonszolidáció szükségességéért, az egészségügyi szakdolgozók munkájának nagyobb erkölcsi és anyagi megbecsültségéért, a fiatal orvosok szakmai és továbbképzési lehetőségeinek bővítéséért, a várólisták rövidítéséért, továbbá az Egészséges Budapestért Program célzottabb fejlesztéseiért; nem eredménytelenül. Egerben, a Magyar Kórházszövetség XXX. kongresszusán alkalmunk lesz ezekről a témákról részleteiben és konstruktívan beszélgetni, érveinket ütköztetni, eszmét cserélni. A nagyszabású rendezvényen előadásokat hallhatunk a betegközpontú ellátásról, a kórházi szolgáltatások színvonalának javításáról, és az integrációs folyamatokról. A nagyközönség első kézből ismerheti meg a szakma elismert szereplőinek véleményét a rezidensképzés keretrendszeréről, a klinikai gyógyszerészetről, egyúttal a vaklicitről. Idén is megtárgyaljuk tagkórházaink aktuális finanszírozási kérdéseit, bemutatva a legújabb gazdasági innovációkat is, majd neves szakemberek számolnak be a családbarát kórházak működéséről, és a sikeres betegedukációhoz nélkülözhetetlen egészségügyi kommunikáció, valamint az egészségértés alappilléreiről. A pezsgő hangulatú eseményen széleskörű szakmai és szakmapolitikai társalgásra nyílik lehetőség: várjuk az ágazati döntéshozókat, kórházvezetőket, gazdasági-, ápolási- és orvosigazgatókat, klinikusokat, ahogyan szívesen látjuk a beszállítók, a hatóságok és a hivatalok munkatársait, valamint az egészségszervezőket. Örömmel fogadjuk rekordszámban kiállító partnereinket a standokon megjelenő termékeikkel, reménykedve az új, gyümölcsöző üzleti kapcsolatok kialakításában. A jubileum méltóságát megőrízve, ugyanakkor az érdeklődők számosságát figyelembe véve, rendhagyó módon négy napos egri találkozóra készülhetünk az eddigieknél gazdagabb programkínálattal. Hiszek abban, hogy adottak a feltételek az izgalmas, humánus párbeszédhez a konferenciatermekben és a folyosókon annak érdekében, hogy mindannyiunk számára élhető, fenntartható és biztonságos egészségügyet teremtsünk közös erővel. Dr. Svébis Mihály, elnök Eger, április

3 Roche - komplex megoldások az in vitro diagnosztikában Tisztelt Kongresszusi Résztvevők! Az önellenőrzéstől a betegágy melletti és molekuláris diagnosztikán át Roche (Magyarország) Kft. Diagnosztika Divízió 2040 Budaörs, Edison u. 1. Tel.: Fax: az integrált laboratóriumi rendszerekig. Roche - minőség felsőfokon C Örömmel teszünk eleget annak a megtiszteltetésnek, hogy a Magyar Kórházszövetség XXX. jubileumi kongresszusának főszponzoraként, a Roche (Magyarország) Kft. nevében mi köszönthetjük Önöket itt Egerben, Dobó István és harcostársai hőstette helyszínének közelében. Az egészégügyi ágazat a világ minden országában kihívások előtt áll, így Magyarországon is. Szerencsére Magyarország a világ fejlettebb régiójához tartozik, így az előttünk álló feladatok is leginkább az itt jelentkező demográfiai folyamatokhoz, illetve a zömében civilizációs betegségekhez köthetőek. Az Elektronikus Egészségügyi Szogáltatási Tér bevezetésének segítségével sokkal egységesebb képet fogunk kapni arról, hogy milyen folyamatok hátráltatják vagy segítik a korszerű kórházi betegellátást és a kórházak teljesítményét. Az egészségügy digitalizációja és a GDPR (General Data Protection Regulation) olyan dinamikus egyensúlyt teremthet a kezdeti nehézségek után, amely az adatok értelmezésében segít úgy, hogy a személyes adatok védelme biztosítva van. Az orvosi műszereket és in vitro- vagy képalkotó diagnosztikai technológiát gyártó és forgalmazó cégek önszabályozó etikai kódexe ebben az évben került bevezetésre. Az un. Medtech kódex nagyon hasonló szabályozást ír elő a nemzetközi szervezetbe tömörült cégeknek és azok helyi képviseleteinek, disztribútorainak, mint amely a gyógyszerforgalmazó cégeknél már régóta érvényben van. A Medtech kódex egységes elvárást támaszt a cégek felé és a megfelelő etikai magatartást várja el és kéri számon valamennyi, a kódexet elfogadó cég termékét forgalmazó vállalaton. Mindezen folyamatok előrevetítik, hogy a modern egészségügytől elvárható, minőségbiztosított, informatikai hálózatokba könnyen beköthető, adatbiztonságot garantáló integrált rendszerek és etikus megoldások előtérbe kerülnek a kórházi gyakorlatban, ezzel biztosítva a kórházak klinikai és költséghatékonyságát és a társadalom által elvárt betegbiztonságnak való megfelelőséget is. Nagy örömünkre szolgál, hogy ezen az úton hasznos partnerei lehetünk a magyar egészségügyben központi szerepet játszó kórházaknak, országos intézményeknek. Tisztelt résztvevők, vendégek és kollégák, bár mindig vannak nehéz helyzetek, de koránt sincs egészségügyünk olyan nehéz helyzetben, mint az egri vár egykori védői, erőt vehetünk példájukból, összefogással még reménytelennek tűnő helyzetekből is győztesen lehet kikerülni. Ezzel a gondolattal bíztatunk és kívánunk minden résztvevőnek jó munkát, eredményes szakmai egyeztetéseket, amelyek bizonyosan hozzá fognak járulni ahhoz, hogy egészségügyünk ismét lépjen egyet előre, és magas színvonalon szolgálhassa társadalmunkat. Köszönettel: Dr. Hodossy Lajos Tamás Dr. Kollár György ügyvezető marketing vezető 4 Magyar Kórházszövetség XXX. Kongresszus Eger, április

4 IoT EESZT CLOUD Tisztelt Kongresszusi Vendégek! Küldetésünk az egészségügyi ellátás fejlődésének támogatása. Meggyőződésünk, hogy az informatika a korszerű technológiák segítségével még hatékonyabb választ képes adni napjaink egészségügyi kihívásaira. Keresse szakértő kollégáinkat a standunkon! t-systems.hu EGYÜTT LEHETSÉGES. BIG DATA DIGITALIZÁCIÓ Szeretném megragadni az alkalmat, hogy beszélgetésre hívjam Önöket. A Magyar Kórházszövetség XXX. kongresszusa jó alkalom előre mutató diskurzusok megteremtésére, hiszen az ágazat döntéshozóitól kezdve, a beszállító cégek szakértőin át, mindenkinek fontos szerepe, felelőssége van az egészségügyi ellátás minőségének javításában. A T-Systems Magyarország ehhez szakértelmével, sokszínű informatikai megoldásaival tud hozzájárulni. Az informatika fejlődése az egészségügyben is azt a mintát követi, mint más iparágakban. A fejlődés első hullámában, a kilencvenes években, az új informatikai technológiát standardizált, ismétlődő feladatok automatizálásához használták. A második hullámot az intézményen belüli integráció fémjelezte, a belső rendszerekkel támogatott ellátási folyamatok integrálása, egységes felületen történő megjelenítése, együttműködése. Napjainkban zajlik a fejlődés harmadik hulláma. A mobil eszközök, az IoT és BigData korát éljük. Ma az IT támogatás fókusza az egészségügy szereplőinek együttműködő képességén van. A tavalyi évre mérföldkőként tekinthetünk. A T-Systems Magyarország közreműködésével használatba vehettük az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Teret. Ez azonban nem több egy infrastruktúránál. Sajátossága, hogy kevésbé látványos, de a fejlődéshez nélkülözhetetlen, megteremti a továbblépés lehetőségét. Gondoljunk a falban futó vezetékekre. Csak keveseket érdekelnek, pedig ez kell ahhoz, hogy a műtőkben világos legyen. Izgalmas évek elé nézünk, kérem Önöket, utazzanak velünk! Az útlevelüket ehhez e-személyi igazolványukkal már meg is váltották. Vegyük használatba közösen ezt az infrastruktúrát, építkezzünk tovább a gyógyítás érdekében! Örömünkre szolgál, hogy idén is főtámogatói lehetünk az eseménynek. Kérjük, keressenek fel bennünket és beszélgessenek a jövő kihívásairól szakértő kollégáinkkal! Tartalmas és kellemes időtöltést kívánok! Aszódi Gábor Üzletág igazgató Egészségügy T-Systems Magyarország 6 Magyar Kórházszövetség XXX. Kongresszus Eger, április

5 kór, hanem egy fertőzés folyománya, annak a fertőzésnek, amit az orvos keze terjeszt. Ilyetén meggyőződésétől vezérelve elvárta és kötelezte a beosztott orvosokat, hogy mielőtt a szülő nőhöz érnek, klóros vízzel mossanak kezet. Ezzel nagyon sok ellenséget szerzett magának kollégái között, akik büszkék voltak kezük kórházi szagára, derogált a feltételezés, miszerint ők okozzák a betegek halálát. A vezetése alatt álló intézményekben szinte megszűnt a gyermekágyi láz. Semmelweis e mlékév az égvilágon mindenben abszolút igaza volt! Mindenben Ha az egészségügyre gondolunk, aligha téveszthetnénk el az idézett mondatrész alanyát Igen, RÓLA szól: Semmelweis Ignác Fülöpről, az anyák megmentőjéről, a különös jelentőségű magyar orvosról. Semmelweis a gyermekágyi láz felszámolója, a klórmész-oldatos fertőtlenítő kézmosás elkötelezettje, a mindennapjaink meghatározó alakja. Aligha tudnék életútjáról, tevékenységéről újat írni Önöknek. Mindenki ismeri a tragikus sorsú, korának számkivetett szülész-sebészét, illetve munkásságát. Kevesen tudják, hogy tízgyermekes családból származik és már kisgyermekként kitűnt értelmével, hogy a bécsi társaság rendkívül jó humorú, víg kedélyű nagy nevettetője volt, hogy a bécsi közélet közkedvelt alakjaként és kulcsfigurájaként vígalomban, táncban, vagy éppen sportban, különösen az úszásban éppoly kiemelkedően teljesített, mint később orvosi tevékenysége során. Kevés említést találtam arról is, hogy Semmelweis Ignác végzett elsőként petefészek műtétet, hogy második ember volt Magyarországon, aki császármetszéssel segített világra egy újszülöttet, hogy az UNESCO a világemlékezet részévé nyilvánította a publikációit és a munkásságáról fennmaradt dokumentumokat! Legkiemelkedőbb teljesítmény Semmelweistől nem a vérmérgezés tényének felismerése volt, hanem annak megértése, hogy a boncnok kezén van az a fertőző anyag, amit anno hullaméregnek neveztek, és ami egy karcolással, sérüléssel jutott a szülő nő szervezetébe. Felismerte, hogy azon nevetséges dogmák, miszerint a csillagok állása, vagy az utolsó kenetet hozó pap csengője szórja az átkot ezekre az asszonyokra, mind-mind téves felvetés! A gyermekágyi láz nem önálló Csak évtizedekkel később ismerték el felfedezésének jelentőségét, Pasteur és Koch bakteriológiai kutatásai kapcsán, illetve Lord Lister, az aszepszis megfogalmazója nyomán, aki mindig hálásan emlékezett meg Semmelweisről, mint példaképéről. Ez után hirtelen a magyar orvostársadalom számára is teljesen új helyzet alakult ki: kiderült, hogy Semmelweisnek az égvilágon mindenben abszolút igaza volt. Az egészségügyi és egészségügyben dolgozók ezzel az abszolút igazsággal végzik munkájukat műszakról-műszakra, a mindennapokban novemberében Réthelyi Miklós, Magyarország Nemzetierőforrás-minisztere törvénymódosító javaslatot nyújtott be az Országgyűléshez, amelyben a Semmelweis-nap munkaszüneti nappá nyilvánítását kérte. Az indoklása szerint: az egészségügyi dolgozók által végzett munka elismerését, presztízsének emelését szolgálja. A javaslatnak köszönhetően január 1-jén a kiegészítés hatályba lépett, így július 1-je 2011-től munkaszüneti napnak számít az egészségügyi dolgozók és az egészségügyben dolgozók számára Magyarországon. A Magyar Egészségügy Napját, az egészségügyi dolgozók legnagyobb ünnepét e nemzetközi tekintélyű kutató lángelme tiszteletére július 1-jén, 1818-as születésének évfordulóján tartjuk. Aligha találhattunk volna ennél a dátumnál magasztosabb napot, hiszen felfedezésével, munkásságával nem csak az egészségügy, de a mindennapjaink alapelveit fektette le. Ezen az ünnepnapon minden évben szakmai elismeréseket adnak át az egészségügyben kiemelkedő tevékenységet végző dolgozóknak, köszönik meg mindnyájunk egész éves munkáját. Méltán fejet hajtunk magunk előtt is, mert valamennyien megérdemeljük. Megérdemeljük azért is, mert számunkra nincsenek valós piros betűs ünnepek. Karácsonykor, húsvétkor és más napokon is, a betegágy mellett mindig dolgozik valaki, mindig van, aki a vizsgál, aki operál, aki levezeti a szülést, aki megfőzi az ételt, mossa az ágyneműt és sorolhatnám. A mi nagy felfedezéseink abban állnak, hogy tudjuk, akarjuk és megtesszük, bizonyítjuk, hogy a betegek mellett méltóképp helytállunk, hogy letöröljük a könnycseppet, segítünk a gyógyulásban, figyelünk embertársainkra, saját Önös érdekeinket félretéve. Nem könnyű ez fizikailag sem, de még inkább pszichésen nehéz. Nehéz, mégis ambícióval, a tudásunk legjavát adva bújunk a fehér ruhába. És boldogok vagyunk, ha segíthetünk, ha sikereket érünk el egy műtét, egy felfekvés kezelése, vagy épp fájdalom csillapítás során. Az év minden napján büszke vagyok magunkra, a Semmelweis-napra, arra, hogy legyen kisegítő, ápoló, gyógytornász, orvos, kutató, vagy irodista, ezen a napon mindnyájunkat ünnepelhetjük. Köszönet érte! 8 Magyar Kórházszövetség XXX. Kongresszus Eger, április

6 Program térkép április április 26. Középső szekció Szekció I. Szekció II Kongresszus és kiállítás ünnepélyes megnyitása Svébis Mihály - Ficzere Andrea - Velkey György Egészségügyi szervezetek az egészségügyről (90') EMMI Szakmai blokk április Velkey György - Gál János Orvosi rezidensképzés keretrendszere és tartalma, migráció, életpálya (225') Svébis Mihály - Ficzere Andrea - Velkey György Közgyűlés + Hogy élték meg a Vének Tanácsának tagjai az MKSZ elmúlt évtizedeit (Tanácsadó Testület, Rácz Jenő) (120') Rudner Ervin - Nagy Anikó - Hegedűs Iván Kórházi finanszírozás: Várólisták, bértámogatások, béremelések hatása az intézményekre (90') Ebéd Színházi est Ficzere Andrea - Víziné Molnár Anna Betegközpontú ellátás. A kórházi szolgáltatási színvonal javítása - Ötletek és tapasztalatok (135') Svébis Mihály - Nagy Lajos Integráció (60') Ebéd Szünet Velkey György - Mészáros Magdolna Családbarát kórházi működés és ellátás (75') Kiállítói est Sásdi Antal - Tamás László Klinikai gyógyszerészet (105') Szünet Sásdi Antal - Tamás László Vaklicit itthon és az unióban (75') Középső szekció Szekció I. Szekció II Nagy Anikó - Hegedűs Iván Kórházi gazdasági ügyek: kontrolling, közbeszerzés, ellenőrzések tapasztalatai, költségvetés tervezés, előirányzatok és kötelezettségvállalási rendszer működési tapasztalatai, kórházi mutatók (90') Szünet Nagy Anikó-Tamás László A jövő kórháza - technológiai, informatikai és egyéb újdonságok (140') Nagy Anikó - Vályi Nagy István EESZT szimpózium (120') április Szakmapolitikai fórum -díjátadók Antal Gabriella - Ficzere Andrea Egészségügyi kommunikáció, egészségértés - Jó gyakorlatok konfliktus és betegpanaszok kezelésére (210') Ebéd Tóth Gábor Betegbiztonság, kórházhigiénia (150') Fogadás Ebéd Mészáros Magdolna - Antal Gabriella - Szabó Géza Emberi erőforrás: Szakdolgozói életpálya, képzések (150') Svébis Mihály - Szabó Géza - Velkey György Közös Európa - közös humánerőforrás gondok - egyedi megoldások kerekasztal (155') 10 Magyar Kórházszövetség XXX. Kongresszus Eger, április

7 2018. április 24. Szakmai Program Középső szekció április Ünnepélyes megnyitó Köszöntők: Dr. Svébis Mihály Magyar Kórházszövetség elnöke Dr. Ónodi-Szűcs Zoltán államtitkár Habis László Eger város polgármestere Dr. Váczity József Egri Markhot Ferenc Kórház főigazgatója Középső szekció április Egészségügyi szervezetek az egészségügyről (90 ) Résztvevők: Dr. Svébis Mihály Magyar Kórházszövetség elnöke Dr. Ficzere Andrea Magyar Kórházszövetség elnökhelyettese Dr. Velkey György Magyar Kórházszövetség elnökhelyettese Dr. Németh László Állami Egészségügyi Ellátó Központ főigazgatója Dr. Nagy Ferenc Magyar Orvosi Kamara főtitkára Dr. Balogh Zoltán Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara elnöke Dr. Pásztélyi Zsolt Medicina 2000 elnöke Dr. Pozsgay Csilla Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés- egészségügyi Intézet főigazgatója Törökné Kaufmann Zsuzsanna Egészségügyi Gazdasági Vezetők Egyesülete elnöke Dr. Sipka Balázs Magyar Rezidens Szövetség elnöke Csató András Egészségügyi Technológiai és Orvostechnikai Szállítók Egyesülete elnöke Dr. Hankó Zoltán Magyar Gyógyszerész Kamara elnöke Középső szekció április Emmi szakmai blokk 12 Magyar Kórházszövetség XXX. Kongresszus Eger, április

8 2018. április 25. Szakmai Program Középső szekció április Orvosi rezidensképzés keretrendszere és tartalma, migráció, életpálya (225 ) Üléselnökök: Dr. Velkey György, Prof. Dr. Gál János Dr. Páva Hanna (ÁEEK): A központi rezidensrendszer átfogó értékelése Rezidensképzési kísérleti modellek: Szegedi Tudományegyetem, Dr. Sipka Balázs Semmelweis Egyetem oktató szemmel: Dr. Bodó Imre Semmelweis Egyetem rezidens szemmel: Dr. Kempler Miklós Rezidensképzés a szolgáltatók és a szakma szemével kerekasztal (50 ) Moderátor: Prof. Dr. Gál János Szakmai Kollégium: Prof. Dr. Fülesdi Béla Egyetemi Klinikák: Dr. Bodó Imre Kórházszövetség: Dr. Velkey György Rezidensszövetség: Dr. Sipka Balázs Migrációs adatok és trendek Magyarországon és a visegrádi országokban (25 ) ÁEEK: Dr. Bélteki Zsolt Semmelweis Egyetem EMK: Dr. Kovács Eszter Manchester, Penta: Dr. Végh Attila Orvosi életpálya hogyan tovább? kerekasztal (50 ) Moderátor: Dr. Velkey György Alapellátás: Dr. Vajer Péter Járóbetegellátás: Dr. Polák László Kórházi ellátás: Prof. Dr. Nagy Lajos Egyetemi klinikák: Prof. Dr. Gál János Szekció I április Betegközpontú ellátás. A kórházi szolgáltatási színvonal javítása Ötletek és tapasztalatok (150 ) Üléselnökök: Dr. Ficzere Andrea, Viziné Molnár Anna Dr. Ficzere Andrea (Uzsoki Utcai Kórház, Budapest): Értsd meg, élj tovább Matics Katalin, Dr. Horváth Tamás (Hiteles Egészség - Kommunikációért Egyesület): Rendszer az egészségügyi webldalak hitelesítésére Dr. Novák Krisztina (Integrált Jogvédelmi Szolgálat): Az Integrált Jogvédelmi Szolgálat szemüvegén át a betegközpontú ellátásról Osgyán Gábor (PFM Zrt.): Dokumentumkezelési megoldások a Magyar Egészségügy Részére 14 Magyar Kórházszövetség XXX. Kongresszus Eger, április

9 Jó kezekben van április 25. Szakmai Program Dr. Varga Péter Pál (Országos Gerincgyógyászati Központ, Budapest): Betegközpontú ellátás az Országos Gerincgyógyászati Központban Dr. Veress Gábor (Állami Szívkórház, Balatonfüred): Betegközpontú invazív kardiológiai ellátás Veszprém Megyében Farkas Zoltán (B+N Zrt.): Hatékony módszer a betegelégedettség javítására: egészségügyi bértextília szolgáltatás Kreidl Márta (Békés Megyei Központi Kórház, Gyula): Pszichológus-matek azaz financiális megtérülés a szomatikus betegellátásban Dr. Duray Gergő (Orosházi Kórház, Orosháza): Családbarát kórházi működés és ellátás Egészségügyi és Orvostechnológiai Kiállítás a HUNGEXPO Budapesti Vásárközpontban Egy hiánypótló egészségügyi szakkiállítás, ahol a termékek, szolgáltatások, az egészségügyben érdekelt cégek, befektetők és a laikusok egy helyen találkoznak egymással és a legújabb technológiákkal. Főbb tematikák: Orvostechnika és GYSE gyártók, forgalmazók, rehabilitáció, otthonápolás Egészségügyi technológia Kórházépítés technika üzemeltetés Gyógyszergyártók forgalmazók Magán egészségügyi szolgáltatók Egészségügyi informatika Szekció I április Integráció (60 ) - Kerekasztal Üléselnökök: Dr. Svébis Mihály, Dr. Nagy Lajos Résztvevők: Dr. Adorján Gusztáv (Szabolcs-Szatmár-Bereg Megye) Dr. Becsei László (Békéscsaba, Gyula) Dr. Berényi Ervin (DOTE-Kenézy) Dr. Lampé Zsolt (Kenézy DOTE) Dr. Csernavölgyi István (Szent György Kórház, Mór) Dr. Kallai Árpád (Hódmezővásárhely, Makó) Dr. Nagy Lajos (Vas Megye) Dr. Svébis Mihály (Kecskemét-Kalocsa, Kiskunfélegyháza) Témák: Milyen profilok szűntek meg az egyes kórházakban, illetve milyen új profilok jelentek meg? Van-e és hogy kezelhető a munkaerőhiány? Gazdasági szempontok Kórházak közötti szállítás veszteségei, kezelése Változás menedzsment és a politika Változás menedzsment és a lakosság Színvonalas szakmai konferenciák, fórumok és széleskörű népegészségügyi programok várják az érdeklődőket október A kiállításról bővebb információ a weboldalon és a hungaromedica@hungexpo.hu címen érhető el. Szakmai partner: Együttműködő partner: Semmelweis Egyetem Egészségügyi Menedzserképző Központ Magyar Kórházszövetség 16 Magyar Kórházszövetség XXX. Kongresszus Eger, április

10 Magyar Termék Nagydíj MEDICOR ELEKTRONIKA BABYLIFE ORVOSTECHNOLÓGIAI KÉSZÜLÉKEK ÉS BERENDEZÉSEK ÚJSZÜLÖTTEKNEK április 25. Szakmai Program Szekció II április Klinikai gyógyszerészet (105 ) Üléselnökök: Dr. Sásdi Antal, Dr. Tamás László Prof. Dr. Botz Lajos hd, habil (MGYT-KGYSZ elnöke): A kórházi gyógyszerészet aktuális, rendszerszintű kérdései Dr. Pozsgay Csilla (OGYÉI főigazgató): A kórházaknak is készülni kell! mit kell tudni a gyógyszereken feltüntetett biztonsági elemekről Dr. Hankó Zoltán (Magyar Gyógyszerészi Kamara elnöke): A klinikai gyógyszerészet jövőképe a köztestületi célrendszerben Dr. Mike László (országos tisztifőgyógyszerész): Az intézeti gyógyszertárak személyi, tárgyi feltételeiről, működéséről szóló felmérés eredményei Dr. Süle András PhD (Péterfy Kórház-Rendelőintézet Országos Traumatológiai Intézet, Budapest): A klinikai gyógyszerészet nemzetközi trendjeinek hazai vetületei Hutyánné Dr. Somogyi Aranka (Petz Aladár Megyei Oktató Kórház, Győr): Intézeti gyógyszerész szerepe a klinikumban Dr. Lőke János (Szent Borbála Kórház, Tatabánya): A klinikai gyógyszerészi szolgáltatások bevezetése főigazgatói szemmel BABYLIFE BLR-2100 BABYLIFE BLF-2001 MEDICOR Elektronika Zrt Budapest, Illatos út 9. Tel.: (+36-1) , (+36-1) Fax: (+36-1) info@medicor.hu Szekció II április Vaklicit itthon és az Unióban (75 ) Üléselnökök: Dr. Sásdi Antal, Dr. Tamás László Kerekasztal Résztvevők: Dr. Ladányi Márta (helyettes államtitkár, EMMI) Dr. Greskovits Dávid (MAGYOSZ alelnöke, a Kis- és Középvállalati Bizottság elnöke) Dr. Pozsgay Csilla (főigazgató, OGYEI) Bidló Judit (szakmai főtanácsadó, NEAK) Dr. Zemplényi Antal (PTE ÁOK, Pécs): A kórházi gyógyszergazdálkodás lehetőségei az üzemgazdasági szemléletű intézményi kontrolling tekintetében Dr. Hankó Balázs (SE, Budapest): A fekvő- és járóbeteg gyógyszerfinanszírozás sajátosságai, országos közbeszerzés és vaklicit 18 Magyar Kórházszövetség XXX. Kongresszus Eger, április

11 2018. április 25. Szakmai Program Középső szekció április KÖZGYŰLÉS Levezető elnök: Dr. Velkey György MKSZ elnökhelyettes Résztvevők: Dr. Svébis Mihály MKSZ elnök Dr. Ficzere Andrea MKSZ elnökhelyettes Dr. Antal Gabriella MKSZ pénztárnok Zsarnay István a Felügyelő Tanács elnöke Szavazati joggal rendelkezők és a kórházak munkatársai Díjátadás: Dr. Drexler Donát (OVSZ, főigazgató): Életet adományozó kórház díj átadása Mihályi Sándor (Szervdonációs Iroda, igazgató): A szervdonációs aktivitás Magyarországon és az Eurotranszplantban 2017-ben Középső szekció április Hogy élték meg a Vének Tanácsának tagjai az MKSZ elmúlt évtizedeit (60 ) Moderátor: Dr. Golub Iván Dr. Szepesi András: A Magyar Kórházszövetség története a kezdetektől Dr. Ari Lajos: Minél messzebbre nézel hátra, annál távolabbra látsz előre (Churcill) Dr. Budaházy Emil: Kórházvezetésről könnyed hangnemben, de nem vidáman Dr. Fülöp Rudolf: Visszatekintés a kórházak gazdasági lehetőségeire, illetve a Magyar Kórházszövetség önállósodásának folyamatára Dr. Rácz Jenő: Lázadások és kiegyezések a zöld zászló alatt 20 Magyar Kórházszövetség XXX. Kongresszus Eger, április

12 2018. április 25. Szakmai Program Középső szekció április Kórházi finanszírozás: Várólisták, bértámogatások, béremelések hatása az intézményekre (90 ) Üléselnökök: Dr. Rudner Ervin, Dr. Nagy Anikó, Hegedűs Iván Kiss Zsolt (NEAK): A várólisták 5 év tapasztalatai Dr. Farkas Marianna (NEAK): A szakellátás aktuális finanszírozási kérdései Kövesi Jánosné (Uzsoki Utcai Kórház, Budapest), Dr. Czeglédi Gábor (Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktató Kórház): Társadalompolitikai intézkedések hatása a létszám alakulására Dr. Molnár Andrea (SZSZBMK és Egyetemi Oktatókórház, Nyíregyháza): Bértámogatások és béremelések hatása az SZSZBMK finanszírozására Dr. Flóris István PhD (Péterfy Kórház-Rendelőintézet Országos Traumatológiai Intézet, Budapest): A Péterfy Kórház adósságállományának elemzése, különös tekintettel a sürgősségi ellátási kötelezettségre Minden amire a csapatának szüksége van A legjobb megoldások a mûtôben Sebész vagyok. A munkám, a csapatom, és a betegeim felé maximálisan elkötelezett. Ahhoz, hogy a legjobb teljesítményt tudjam nyújtani a legjobb eszközökre van szükségem. Szekció I április Családbarát kórházi működés és ellátás (75 ) Üléselnökök: Mészáros Magdolna, Dr. Velkey György Köszöntő: Dr. Beneda Attila helyettes államtitkár (EMMI) Dr. Lelkes Ildikó, Dr. Beneda Attila (EMMI): Családok éve - családbarát szülészetek Családbarát szempontrendszerek és jó gyakorlatok bemutatása Kerekasztal beszélgetés Moderátor: Újvári Enikő (Három Királylány, Három Királyfi Mozgalom) Résztvevők: Dr. Beneda Attila (EMMI) Mészáros Magdolna (MKSZ) Dr. Novák Krisztina (EMMI) Skrabski Fruzsina (Három Királylány, Három Királyfi Mozgalom) Révész Bálint (K&H Bank) Szabó Zoltán (British Telecom) Dr. Velkey György (MKSZ) A Magyar Kórházszövetség és a Három Királylány, Három Királyfi Mozgalom közös Családbarát kórházi Osztály díjainak átadása Vezeti: Skrabski Fruzsina (Három Királylány, Három Királyfi Mozgalom) 22 Magyar Kórházszövetség XXX. Kongresszus Eger, április

13 Join now Concentrate on the future, not on your Equipment április 26. Szakmai Program Középső szekció április Kórházi gazdasági ügyek: kontrolling, közbeszerzés, ellenőrzések tapasztalatai, költségvetés tervezés, előirányzatok és kötelezettségvállalási rendszer működési tapasztalatai, kórházi mutatók (90 ) Üléselnökök: Dr. Nagy Anikó, Hegedűs Iván Dr. Gárdos Csaba (Magyar Államkincstár): Kórházak költségvetésének tervezése, előirányzatok és kötelezettségvállalások rendszerének működési tapasztalatai Salamon Ildikó (Állami Számvevőszék): Számvevőszéki ellenőrzések a kórházakban. Az Állami Számvevőszék ellenőrzési tapasztalatai Szabó Tamás (ÁEEK): Az ÁEEK évi ellenőrzési tapasztalatai Dr. Reiter József (Budai Irgalmasrendi Kórház, Budapest): Betegellátás és/vagy kórházi egyensúlyi gazdálkodás Jakus László (Orvostechnikai Szövetség): Orvostechnikai közbeszerzések: azért az ár az úr Cseszkó Géza (Markhot Ferenc Oktató Kórház, Eger): Igaza van-e, vagy nem avagy a gazdálkodást és döntéstámogató információk minőségének javítása, fejlesztése avagy a kontrolling rendszer kiépítése és működtetése a Markhot Ferenc Oktató Kórházban Középső szekció április A jövő kórháza technológiai, informatikai és egyéb újdonságok Kerekasztal (rövid referátumokkal) (140 ) Üléselnökök: Dr. Nagy Anikó, Dr. Tamás László Kerekasztal Résztvevők: Dr. Cserháti Péter (főigazgató főorvos, miniszteri biztos, EMMI) Dr. Nagy Anikó (főigazgató főorvos, Heim Pál Kórház) Dr. Gajdácsi József (helyettes államtitkár, EMMI) Aszódi Gábor (T-Systems Zrt.) Dr. Tamás László János (főigazgató főorvos Petz Aladár Megyei Oktató Kórház) A digitális forradalom hatása az egészségügyre Vízió, vagy már a jelen? Dr. Skaliczky Zoltán (Petz Aladár Megyei Oktató Kórház): Informatikai kihívások a kórházakban, a klinikumban Szünet siemens-healthineers.com 24 Magyar Kórházszövetség XXX. Kongresszus Eger, április

14 2018. április 26. Szakmai Program Komplex informatikai hálózati infrastruktúra tervezése, kivitelezése, üzemeltetése Helyi hálózatok tervezése, kiépítése (LAN) Nagy távolságú hálózatok tervezése, kiépítése (WAN) Adatközponti hálózatok tervezése (Data Center) Vezeték nélküli hálózatok tervezése, kivitelezése, üzemeltetése (WLAN) Vezeték nélküli hálózat tervezése, előzetes lefedettségi felmérése Alkalmazásigényekhez illeszkedő vezeték nélküli rendszer kiépítése Telepített rendszer lefedettség vizsgálata Informatikai biztonsági rendszerek szállítása, konfigurációja, tervezése (Security) Újgenerációs tűzfalak tervezése, implementációja Végpontvédelmi megoldások Felhőbiztonsági megoldások biztonsági megoldások Webbiztonsági megoldások Informatikai tárolórendszerek szállítása, konfigurációja, tervezése (SAN) Krázli Zoltán (GSI Magyarország) az Infotér vendégelőadója: Szabványos vonalkódok a betegek biztonságáért Egyszerűbben, mint gondolnánk Dr. Dózsa Csaba (Miskolci Egyetem Egészségügyi Kar, Miskolc): Az egészségügyi struktúraátalakítás jelene és jövője Dr. Szántó Tamás (Csolnoky Ferenc Kórház, Veszprém): A Csolnoky Ferenc Kórház digitális képállományának online elérhetősége küldő szolgáltatók, illetve páciensek részére Farkas József (Sanatmetal Kft.): Egy magyar gyártó a magyar egészségügyben a december 29-i Kormányhatározat tükrében Cseszkó Géza (Markhot Ferenc Oktató Kórház, Eger): Barátok vagyunk avagy miről szól a 89 % napjainkban Középső szekció április EESZT szimpózium (120 ) Üléselnökök: Dr. Nagy Anikó, Dr. Vályi-Nagy István Dr. Ficzere Andrea (Uzsoki Utcai Kórház, Budapest): EESZT és GDPR kórházak oldaláról Szabó Zoltán Attila (NISZ Zrt.): Egészségügyi digitális ökoszisztéma Szabó Bálint (ÁEEK): Az EESZT első 175 napja Dr. Bertalan Lóránt (ÁEEK- EESZT): Az erecept működésének eddigi tapasztalatai Puskás Zsolt (ÁEEK- EESZT): Az EESZT és a szakellátás Dr. Horváth Lajos: Az EESZT jövőképe és lehetőségei Bende Richárd (T-Systems Zrt.): Innovációtól a megvalósításig Szervereszközök szállítása, konfigurációja, tervezése Klienseszközök szállítása, konfigurációja, tervezése 26 Magyar Kórházszövetség XXX. Kongresszus Eger, április

15 2018. április 26. Szakmai Program HATÉKONY MEGOLDÁSOK 16 TERÁPIÁS TERÜLETEN Infúziós terápia Diabéteszellátás Dialízisellátás Fertőzésmegelőzés Táplálásterápia Fájdalomterápia Sebkezelés Urológiai ellátás Általános sebészet Idegsebészet Sztómaterápia Laparoszkópia Szív- és mellkassebészet Intervenciós kardiológiai diagnosztika és kezelés Degeneratív gerincsebészet Ortopédiai ízületi pótlás Szekció I április Egészségügyi kommunikáció, egészségértés. Jó gyakorlatok konfliktus és betegpanaszok kezelésére (210 ) Üléselnökök: Dr. Antal Gabriella, Dr. Ficzere Andrea, Dr. Rácz Jenő Balogh Andrea Johanna (Országos Onkológiai Intézet, Budapest): A szomszédom azt mondta, hogy Dr. Ficzere Andrea (Uzsoki Utcai Kórház, Budapest): Kórházi konfliktusok Akarsz róla beszélni? Mezei Andrea, Bodor Márton (PAF Alapítvány): Együtt érző gyógyítás Tudomány és szenvedély az egészségügyben (A PAF Az emberibb egészségügyért alapítvány 6 éves kórházi tapasztalat alapján) Dr. Belicza Éva (SE-EMK, Budapest): A betegbiztonság mint egészségpolitikai prioritás az EFOP kiemelt projektben Dr. Safadi Heléna (SE-EMK, Budapest): A jó gyakorlatok szerepe a betegbiztonság javításában Erhardtné dr. Gachályi Anikó (IJSZ): Középen állva a mediáció eszközei a hatályos betegjogok mentén Zsiga Attila (Életigen Életvezetési és Személyiségfejlesztési program, mentálhigienés tréner): Életigen?! Mondj igent! Dr. Buzna Andrea (XV. ker. Rendelőintézet, Budapest): Ambuláns lapok ellenőrzése a járóbeteg ellátásban Horváth Szilvia (Tüdőgyógyintézet, Törökbálint): Fekvőbeteg dokumentáció felülvizsgálat; az első blokk eredményei Dr. Lupkovics Gergely (Tüdőgyógyintézet, Törökbálint): A szakmai irányelvek és protokollok alkalmazásának aktuális helyzete Bese Nóra, Dr. Velkey György (MRE Bethesda Gyermekkórház, Budapest): A kórház facebook oldalán láttam... Kommunikációs stratégia az X, Y, Z generáció felé Dr. Szilágyi Gabriella (OORI, Budapest): Pénzt, vagy életet? Avagy egy csípőműtét utóélete Dr. Nagy Géza (BKEOK Semmelweis Tagkórház, Miskolc): A rendszerbe újonnan érkező tapasztalatai a betegpanaszok terápiájában. B. Braun Trading Kft Budapest Felhévízi u. 5. Tel.: +36 (1) Fax: +36 (1) Magyar Kórházszövetség XXX. Kongresszus Eger, április

16 AZ EXPERIDANCE PRODUCTION BEMUTATJA április 26. Szakmai Program Szekció I április Betegbiztonság, kórházhigiénia (150 ) Üléselnökök: Dr. Tóth Gábor, Dr. Orosi Piroska Dr. Kurcz Andrea, Dr. Hajdu Ágnes (OTH): A 2016/2017. évi európai Pont Prevalencia vizsgálat előzetes eredményei Dr. Orosi Piroska (Debreceni Egyetem Klinikai Központ): Az antibiotikum stewardship az infekciókontroll szemszögéből Dr. Szilágyi Emese (Péterfy Kórház-Rendelőintézet Országos Traumatológiai Intézet, Budapest): Az antibiotikumok felelősségteljes használatának ösztönzése az antibiotikumrezisztencia visszaszorítására szakpolitikai összefoglaló bemutatása Dr. Vitális Eszter (Debreceni Egyetem Klinikai Központ): Kezelési lehetőségek multirezisztens kórokozók okozta fertőzések esetén Dr. Knausz Márta: Korszerű antibiotikum stewardship hazai módszertani ajánlása Dr. Paulik Edit: A kézhigiénés gyakorlat fejlesztésének kihívásai Hegedűs Zsolt: Műtéti ellenőrzőlista Biztonságos Sebészeti Ellátás Kalamár-Birinyi Edit (Zala Megyei Kórház): Mindennek ára van!? Dr. Bodnár Attila (Bajcsy-Zsilinszky Kórház és Rendelőintézet, Budapest): A tisztaság fél egészség a kórházi takarításról másképpen Dr. Seres Ábel (Békés Megyei Központi Kórház, Gyula): Rezisztencia helyzet egy megyei kórházban EGER KEMÉNY FERENC SPORTCSARNOK Szekció II április Emberi erőforrás: Szakdolgozói életpálya, képzések (150 ) Üléselnökök: Mészáros Magdolna, Dr. Antal Gabriella, Dr. Szabó Géza Dr. Balogh Zoltán (MESZK): Szakdolgozói gondolatok a jubileumi kongresszus kapcsán Kónya Anikó (Állami Szívkórház, Balatonfüred): A Magyar Ápolási Igazgatók Egyesületének múltja, jelene és jövője Kormos Ágnes (SE Ápolásvezetési és Szakdolgozói Oktatási Igazgatóság, Budapest): Az ápolók gyakorlati oktatásának nehézségei napjainkban Viziné Molnár Anna (Uzsoki Utcai Kórház, Budapest): Tények után a cselekvés 30 Magyar Kórházszövetség XXX. Kongresszus Eger, április

17 2018. április 26. Szakmai Program április 27. Szakmai Program Pap-Szekeres Anita (Bács-Kiskun Megyei Kórház, Kecskemét): Az ápolás időráfordítás alapú létszámszámítás Csordás Adrienn (Petz Aladár Megyei Oktató Kórház, Győr): Az ápolók gyakorlati oktatása az 1980-as évektől Gerebenics-Szín Rózsa (Békés Megyei Központi Kórház, Gyula): Burnout team a kórházi dolgozók védelmében Dr. Oláh András (PTE-EK Ápolástudományi, Alapozó Egészségtudományi és Védőnői Intézet, Pécs): Az ápolás képzésének fejlődése az elmúlt három évtizedben Kovács Péter (keresztény szemléletű coach): Erőforrás megtartás harmonikusabb szakdolgozókért Kaszás Zsolt (Országos Rendezvénybiztosító Mentőszolgálat, szakmai vezető): Kézzel a Szívért, avagy tudsz úgy újraéleszteni mint egy ötödikes? Szekció II április Közös Európa közös humánerőforrás gondok egyedi megoldások Kerekasztal (155 ) Üléselnökök: Dr. Svébis Mihály, Dr. Velkey György, Dr. Szabó Géza Dr. Szócska Miklós (Semmelweis Egyetem, Budapest): A BIG DATA hatása az egészségügyi emberi erőforrásokra Dr. Végh Attila (Penta): Emberi erőforrások, kórházláncok és digitalizáció a visegrádi országok egészségügyi ellátásában Dr. Nas Kamil (Tika): Törökország egészségügyi programja. Emberi erőforrás kérdések a török kórházakban Dr. Lorenzoviczi László (Marosvásárhely): Az emberi erőforrások helyzetének átfogó elemzése a romániai egészségügyben: orvosképzés, elvándorlás, bérezés Dr. Bíró Erzsébet (Ungvár): Emberi erőforrás helyzet az ukrán egészségügyben Kik dolgoznak a határon túli magyarlakta területek kórházaiban? kerekasztal (50 ) Moderátor: Dr. Szabó Géza A határon túli magyar kórházigazgatók 5-5 percben beszámolnak az intézményeiken kialakult emberi erőforrás helyzetéről, a problémákról és megoldási lehetőségekről. Konferencia terem április Szakmapolitikai fórum - díjátadók Szakmapolitikai fórum Moderátor: Gál Ildikó Szereplői: Dr. Ónodi-Szűcs Zoltán államtitkár EMMI Dr. Ladányi Márta helyettes államtitkár EMMI Dr. Mészáros János helyettes államtitkár EMMI Dr. Gajdácsi József helyettes államtitkár EMMI Dr. Szentes Tamás helyettes államtitkár EMMI Dr. Cserháti Péter miniszteri biztos EMMI Dr. Németh László főigazgató ÁEEK Kiss Zsolt főigazgató helyettes NEAK Dr. Farkas Marianna főosztályvezető - NEAK Dr. Svébis Mihály elnök MKSZ Dr. Ficzere Andrea elnökhelyettes MKSZ Dr. Velkey György elnökhelyettes MKSZ Díjak átadása: Scholtz Kornél díj Varga Ferenc díj Szent Piroska ápolásszervezési díj Jósa István kórházszervezési innovációs díj Ajkay díj 32 Magyar Kórházszövetség XXX. Kongresszus Eger, április

18 Kiállítói térkép Emelet KONFERENCIA TEREM Kávézó Kávézó Smink Fodrász EESZT Standkiosztás Cégnév Stand száma Advance Medical Hungary Kft. 45 Allegro Kft. 28 Anamed Kft. 13 Asseco Central Europe Magyarország Zrt. 7 B.Braun Avitum Hungary Zrt. / B.Braun Trading Kft. B+N Referencia Zrt. 49 Beckman Coulter Magyarország Kft. 31 Béker-Soft Informatika Kft. 4 Bella-Hungária Kft. 35 BSoft Informatika Kft. 34 Clico Hungary Kft. 21 CompuTREND Zrt. 25 Coninvest Kft. 38 Consilior Kft. 51 Diagon Kft. 1 DPK Kft. 5 Dräger Medical Magyarország Kft. 18 Ecolab-Hygiene Kft Cégnév Stand száma Hospitaly Kft. 33 IntellFlow Kft. 8 Kvint-R Kft. 41 Larix Kiadó Kft. 14 LotusMedic Hungary Kft. 42 Medicor Elektronika Zrt. 23 Medirex Zrt. 6 Mem-Tex Kft. 48 Mölnlycke Health Care Kft. 15 MULTIMEX Kft. 36 Orgware Kft. 10 Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) PFM Zrt. 47 Premed Pharma Kft. 39 Profi-Komfort Kft 2 Radiometer Magyarország Kft. 26 RB MED Kft. 27 Rextra Kft Enterprise Communications Magyarország Kft. 17 Roche (Magyarország) Kft magasság 420cm Eurest Étteremüzemeltető Kft. 12 Euromedic International Kft. 16 Forex Medical Ltd 40 Fresenius Kabi Hungary Kft. 43 Greiner Bio-One Hungary Kft. 22 SALESIANER MIETTEX Magyarországi Kft. 44 Sanatmetal Kft. 24 Spacenet Kft. - Digitálisreklám.hu Kft. 3 T-Systems Magyarország Zrt. 30 Ultragel Hungary 2000 Kft HARTMANN-RICO Hungária Kft Magyar Kórházszövetség XXX. Kongresszus Eger, április

19 Magyarország átfogó egészségvédelmi szűrőprogramja Kiállítói térkép Földszint A Programban szereplő átfogó vizsgálatok Kardiológia, Hipertónia Szív- és érrendszeri vizsgálat EKG Aritmia Pitvarfibrilláció vizsgálat Kamrai fibrilláció Tachycardia vizsgálat Vérnyomásmérés Artéria merevség vizsgálat Vénás elégtelenség vizsgálat KONFERENCIAKÖZPONT FŐBEJÁRAT REGISZTRÁCIÓ 61 Szív- és érrendszeri kockázat Koleszterinszint mérés Vércukorszint mérés Húgysavszint mérés Tüdőgyógyászat Spirometria Légzésfunkció COPD teszt Szén monoxid mérés Vér oxigén vizsgálat Szemészet Szemnyomás vizsgálat Computeres látás vizsgálat Szemüveg dioptria vizsgálat Szemszárazság teszt Teljes Testanalízis Magasság mérés Haskörfogat mérés Derék-csipő arány vizsgálata Súly, Cél súly meghatározás Testzsír tömeg mérés Vázizom tömeg mérés Hasi zsírfelület vizsgálata BMI Testtömeg index Neropathia vizsgálat Testműködés vizsgálat Ödéma vizsgálata Perifériás érbetegség rizikó teszt Hallásvizsgálat Csontok ásványi anyag tartalmának vizsgálata Inkontinencia és vizeletürítési zavarok kérdőíves teszt Bőr hidratáltságának vizsgálata Bőr faggyútartalmának vizsgálata Bőr pigmentáció vizsgálat Cégnév Stand száma AVA-PACK Kft. 59 Hoge Kft. 56 Konsens Kft. 55 Medifair Kft. 58 Medipixel Kft. - Sonarmed Kft. 60 Semmelweis Egyetem Egészségügyi Menedzserképző Központ Siemens Healthcare Kft. - Diagnosticum Zrt A Programban szereplő vizsgálatok változtatásának jogát fenntartjuk! 36 Magyar Kórházszövetség XXX. Kongresszus Eger, április

20 Fontos információk Programfüzetünk ezen fejezetében összegyűjtöttük résztvevőink számára azokat az információkat, melyek kellően részletes tájékoztatást nyújtanak rendezvényünk teljes időtartamára a programokról, a szállás, étkezés, regisztráció, parkolás, transzfer igénybevételi lehetőségekről és feltételekről. Résztvevőink kényelme és minél pontosabb, hatékonyabb tájékoztatása érdekében a rendezvénnyel kapcsolatos információkat az okos készülékekre ingyenesen letölthető alkalmazással is segítjük, melynek címe MKSZ Letölthető az Apple App Store és a Google Play áruházakból. Kongresszusunk helyszíne: Hotel Eger & Park 3300 Eger, Szálloda utca 1-3. Időpontja: április Regisztráció Rendezvényünkön való részvétel kizárólag regisztrációs kártyával lehetséges, mely vonatkozik a kiállítói standokon lévő képviselők/hostessekre és az előadókra is. A kártya díját a regisztrációs díj tartalmazza, melyet a résztvevő fizethet az előzetes (a rendezvényt megelőzően) vagy a helyszíni (a helyszínre való érkezés napján a regisztrációs standon történő) regisztráció során. A 4 napos regisztrációs díj tartalmazza: Részvételi lehetőség: - a teljes szakmai programon - a kiállítói területeken kávészünetekben kávé/ásványvíz fogyasztás konferencia táskát szakmai anyagokkal névre szóló regisztrációs kártya A napi regisztrációs díj tartalmazza: Részvételi lehetőség a kiválasztott napon/napokon: - a szakmai programon - a kiállítói területeken - kávészünetekben kávé/ásványvíz fogyasztás a kiválasztott 1 napon - konferencia táskát szakmai anyagokkal - névre szóló regisztrációs kártya Regisztráció nélküli kategória: Kiállító/támogató cégek részére járó kedvezmény Tartalmazza: - a teljes szakmai programon való részvétel lehetőségét - a kiállítói területeken való részvétel lehetőségét - névre szóló regisztrációs kártya A rendezvény helyszínein (konferencia terem, kiállítási területek, étterem) felállított beléptető kapuknál a regisztrációs kártya érintésével lehetséges a szolgáltatások igénybevétele, ezért kérjük kedves résztvevőinket, hogy regisztrációs kártyájukat mindig tartsák maguknál. Felhívjuk szíves figyelmüket, hogy az egynapos regisztráció kizárólag a megjelölt napon nyújt lehetőséget a rendezvényen való részvételre! Fontos információk A szervezők regisztrációs standja a Hotel Eger & Park főbejáratánál, a szállodai recepció közelében található. Résztvevőink a regisztráció során kapják meg a regisztrációs kártyájukat, a kongresszus anyagait tartalmazó táskát, stb. A Regisztrációs stand az alábbi időpontokban tart nyitva, ezen túlmenően a standon nem tartózkodik senki, regisztrálásra, igények módosítására csak a nyitvatartási időn belül van lehetőség. Regisztrációs stand nyitva tartása: án óráig én óráig én óráig án óráig án óráig Nyitvatartási időn túl információ kérhető: Szlovákné Bandula Ilona: Boda Mariann: Felhívjuk azon vendégeink figyelmét, akik előre láthatólag a regisztrációs stand zárása után érkeznek és az aznapi esti programra belépőjüket megvásárolták, érkezésüket jelezzék a fenti mobilszámokon! Az esti programokra vonatkozó belépőjegy vásárlásra a regisztrációs stand zárását követően már nincs lehetőség! Megnyitó, közgyűlési regisztráció Kongresszusunk és a kiállítás ünnepélyes megnyitását április 24-én órakor a Középső Szekció teremben tartjuk, melyen részt vesz az egészségügyi államtitkár, Eger polgármestere, a Markhot Ferenc Kórház főigazgatója és a Magyar Kórházszövetség elnökei. Ezt követően az Egészségügyi szervezetek az egészségügyről című kerekasztal beszélgetéssel folytatjuk programunkat, majd ebéd után a teljes délutánt az EMMI által szervezett szakmai blokknak szenteljük. A Magyar Kórházszövetség Közgyűlése április 25-én órakor kezdődik a Középső Szekció teremben, tagintézményeink képviselőinek részvételével. Közgyűlésünk végén adja át az Országos Vérellátó Szolgálat főigazgatója az Életet adományozó kórház elismerést. Kérjük, a tagkórházak szavazatra jogosult képviselőit, (főigazgató vagy az általa írásban felhatalmazott személy), hogy a Közgyűlést megelőzően (12.30 órától) a konferencia terem bejáratánál felállított regisztrációs helynél a jelenléti ív aláírásával külön regisztráljanak a Közgyűlésen való részvételre. NYOMATÉKOSAN FELHÍVJUK A FIGYELMET, HOGY A KÖZGYŰLÉSI REGISZTRÁCIÓ ELMU- LASZTÁSA ESETÉN A KEDVEZMÉNYKÉNT NYÚJTOTT REGISZTRÁCIÓS DÍJMENTESSÉG ÉRVÉ- NYÉT VESZTI ÉS A VÉGSZÁMLÁBAN KERÜL FELSZÁMÍTÁSRA, hiszen a kedvezmény kizárólag a Közgyűlésen résztvevőkre vonatkozik! Közgyűlésünk befejezését követően közvetlenül kezdődik a jubileumi emlékblokk a Tanácsadó Testület tagjainak a Kórházszövetség tevékenységét, a kongresszusok szakmai tapasztalatait, eredményeit bemutató előadásaival. 38 Magyar Kórházszövetség XXX. Kongresszus Eger, április

21 Recirquel Újcirkusz Társulat Fotó: Nagy Attila Fotó: Nagy Attila A Recirquel Újcirkusz Társulat öt évvel ezelőtti megalakulása óta Vági Bence koreográfus-rendező vezetésével bejárta Magyarország és a világ számos pontját. A kezdetektől a Recirquel legfontosabb célkitűzése, hogy megismertessen a világgal egy közép-kelet-európai, magyar újcirkusz irányzatot. Vági Bence 2012-ben 11 fiatal artistát kért fel egy a 20. Sziget Fesztiválra készülő produkció megalkotására, majd 2013 tavaszán a Cirkusz az Éjszakában", amit a 2014-es Tavaszi Fesztivál keretében A Meztelen Bohóc, majd ősszel a Párizs Éjjel, 2015-ben a Non Solus, 2017-ben pedig az Adieu! c. produkciók létrehozása követett. A társulat a magyar cirkuszművészet erős technikai tudását és hagyományait megőrizve máig dolgozik a műfaj állandó megújításán, amelyben az artisták mellett egyaránt hangsúlyos a zene, a tánc, az ének és a színház. Az öt egész estés Recirquel produkció állandó vendége a Müpa Fesztivál Színházának, miközben mára a külföldi színházak megkeresései is rendszeressé váltak. Olyan grandiózus helyszíneken lépett fel, mint a Tel-Aviv-i Opera, a Cannes-i Film Fesztiválnak otthont adó Palais des Festivals et des Congrés és a kolumbiai Festival Iberoamericano de Teatro de Bogotá, Dél-Amerika legnagyobb előadóművészeti fesztiválja. A nagyszámú hazai fellépés és a külföldi előadások sikerei után végül két nem mindennapi projekttel zárta a 2016/2017-es évadot a társulat. A 17. FINA Vizes Világbajnokság Záróünnepségén - Vági Bence megrendezésében A csodaszarvas legendája kelt életre a Papp László Budapest Sportarénában, majd augusztusban a Párizs Éjjel egy hónapos szereplése következett a világ legnagyobb fesztiválján, a skóciai Edinburgh Fringe programjában. Így ünnepelte a Recirquel a megalakulás ötödik évfordulóját. Fontos információk Szakmai program A részletes programleírást füzetünkben külön oldalakon találják. Mivel az idén több, egymással párhuzamosan zajló szakma blokkot építettünk be programunkba, ezért kérjük, figyelmesen tekintse át a részletes programleírást, melynél azt is feltüntettük, melyik szekció melyik teremben kerül megtartásra. A regisztrációs standokon és a kiállítási területeken elhelyezett információs monitorok és totemek szintén segítik a tájékozódást. Felhívjuk előadóink szíves figyelmét, hogy a regisztrációs kártya használata számukra is szükséges, mert a konferencia területére csak ennek felmutatásával lehet bejutni. A kártya a regisztrációs standon vehető át, az előadók az átvétel során előnyt élveznek. Kávészünet: a szakmai programban megjelölt időpontokban a Liget konferencia terem foyer területén, valamint az Eger teremben 10-18h között Frei kávékülönlegességekkel várjuk résztvevőinket. Kiállítás Kiállítóink a hotel földszintjén, valamint az I. emelet teljes területén találhatók, elhelyezkedésüket legkönnyebben a kiállítói standkiosztási térkép használatával lehet megismerni. Figyelmükbe ajánljuk, hogy az emeletre vezető lépcső mellett elhelyezkedő Eger teremben a kiállítók mellett található a kávézó és a hagyományosan ingyenesen nyújtott smink és fodrász szolgáltatásainkat is itt vehetik igénybe. Felhívjuk szíves figyelmüket, hogy a standokon a nyitva tartási idő április 24-én óráig, április 25-én és április 26-án 9-18 óráig, április 27-én 9-12 óráig lehetséges. Ezt követően a standokon való tartózkodás nem lehetséges! Fenti alól kivételt képez az április 25-i esti program: óra között a standokon kizárólag azok a kiállítók és vendégeik tartózkodhatnak, akik rendelkeznek az adott napi társasági programra szóló jeggyel (Kiállítói Est). Felhívjuk kedves vendégeink figyelmét, hogy a kiállítási területeken és a szálloda teljes beltéri területén belül tűzrendészeti és jogszabályi okok miatt dohányozni tilos, erre csak a kijelölt helyeken van lehetőség! Szállás A szállást az előzetes foglalásnak megfelelően a szállodáknak leadott névlista alapján lehet elfoglalni. A szobákba a check in és a check out időpontját minden szálláshelynél feltüntetjük, kérjük ezt érkezéséhez és távozásához vegye figyelembe. Korábbi érkezés és későbbi távozás esetére minden szálloda csomagszobát biztosít. Vendégeinknek az alábbi szálláshelyeken foglaltunk helyet, az egyéni visszaigazolásokban tüntettük fel a személyes szálláshelyfoglalást. 40 Magyar Kórházszövetség XXX. Kongresszus Eger, április

22 Fontos információk Hotel Eger & Park HHH 3300 Eger, Szálloda utca 1-3. Telefon: (36) Check in: 15 óra, Check out: 10 óra Imola Hotel Platán HHHH 3300 Eger, Csákány utca 7. Telefon: (36) , (36) Check in: 14 óra, Check out: 10 óra Hotel Korona HHHH 3300 Eger, Tündérpart utca 5. Telefon: (36) , (36) Check in: 14 óra, Check out: 11 óra Hotel Unicornis HHHH 3300 Eger, Dr. Hibay Károly utca 2. Telefon: (36) Check in: 14 óra, Check out: 10 óra Hotel Villavölgy HHHH 3300 Eger, Tulipánkert u. 5. Telefon: (36) Check in: 15 óra, Check out: 10 óra Hotel Ködmön HHHH 3300 Eger, Szépasszony völgy Telefon: (36) , (36) Check in: 14 óra, Check out: 10 óra Hotel Szent István HHH 3300 Eger, Legányi út 112. Telefon: (36) Check in: 14 óra, Check out: 10 óra Saliris Resort Spa & Konferencia Hotel HHHHSuperior 3394 Egerszalók, Forrás utca 6. GPS: N ; E Telefon: (36) Check in: 15 óra, Check out: 10 óra Részletes térkép Programfüzetünkben külön oldalon található. Felhívjuk vendégeink figyelmét, hogy szállás lemondást csak írásban és kizárólag április 6-ig van módunk elfogadni. A szállodának közvetlenül küldött lemondást NEM tudjuk elfogadni, hiszen a befoglalás a Magyar Kórházszövetség által történt! Hotel Eger & Park HHHH Eger, Szálloda u Imola Hotel Platán HHHH Eger, Csákány utca Hotel Korona HHHH Eger Eger, Tündérpart utca Hotel Unicornis HHH Eger, Hibay Károly u Hotel Szent István HHH Eger, Legányi út Hotel Villa Völgy HHHH Eger, Tulipánkert u Hotel Ködmön HHH Eger Eger, Szépasszonyvölgy Étkezés Reggeli: Díját a szállásár tartalmazza, óráig mindenki a saját szálláshelyen fogyaszthatja el. Ebéd: Az igényelt büféebédeket az Hotel Eger & Park épületében belül a Park szárnyban található éttermekben (Fehér, Zöld, Sárga és Télikert) óra között lehet elfogyasztani. Vacsora: A büfévacsora elfogyasztása a saját szálláshelyen lehetséges óra között. A Hotel Eger & Park azon vendégei, akik nem vesznek részt a társasági programokon, igényelt büfévacsorájukat a Park szárny éttermében fogyaszthatják el. 42 Magyar Kórházszövetség XXX. Kongresszus Eger, április

23 EXCLUSIVE MONTAGE Színpompás válogatás több mint másfél évtized legemlékezetesebb koreográfiáiból Az Exlusive Montage az elmúlt több mint másfél évtized legizgalmasabb ExperiDance koreográfiáinak ötvözte, egy látványos, egyedi előadássá komponálva. Az egy órás show keretében megelevenednek a népszerű darabok emlékezetes mozdulatai, varázslatos pillanatai. Az előadásban felsorakoztatott táncízelítők egy dinamikus és magával ragadó élmény sodrásában kalauzolják végig a nézőt a társulat gazdag repertoárján, így nem csak egy maradandó emléket, hanem egy átfogó képet is kaphat a közönség az ExperiDance Társulat eddigi produkcióiból. A magyar néptáncok az érzelmek páratlanul széles skáláját jelenítik meg, köszönhetően az improvizatív elemeknek és a feszes ritmusoknak. Ezeken az alapokon indult el 2000-ben, a mára nemzetközi szinten elismert társulat, az ExperiDance Production, akik a legizgalmasabb modern táncokkal ötvözve tették a magyar folklórt a világ kedvencévé. A társulat által így egy teljesen új, összetéveszthetetlen táncstílus született meg, melyet Román Sándor alapító művészeti vezető többszörösen díjnyertes koreográfiái tettek igazán híressé. Az Experidance Exclusive Montage Show-ban Magyarország világhírű tánctársulata, a 17 éves alkotómunka legjavát, a legnagyobb közönség-kedvenceket válogatta össze. Az Exclusive Montage-t az egri közönség április 26-án láthatja a Kemény Ferenc Sportcsarnokban. Fontos információk Társasági programok április 24. Színházi Est Érkezés a Gárdonyi Géza Színházba, ruhatár, és welcome ital elfogyasztása Résztvevőink számára személyes helyfoglalási jegyüket a meghívó tartalmazza, kérjük a nézőtéren ennek megfelelően foglalják el helyüket Recirquel Újcirkusz Társulat Trükkök c. műsorának megtekintése Kérjük, a nézőtéren a helyfoglalást óráig tegyék meg, ezt követően a műsor megtekintését a késői helyfoglalással ne zavarják Séta a Hotel Eger & Park éttermeibe A hotel Park szárnyának bejárata a színház hátsó bejáratához nagyon közel esik, ezért a legegyszerűbb innen megközelíteni. Munkatársaink folyamatosan segítik a tájékozódást Vacsora PartYssimio zenekar műsora Öltözködési javaslat: Elegáns, de nem ünnepélyes ruházat Transzfer járataink az Imola, Szent István, Ködmön, Villa völgy és a Saliris hotelek vendégeit szállítják a színházba, indulási időpontok: és 18.30h A színház előtt kevés parkolóhely van, ezért kérjük vendégeinket a közel lévő szállodákból gyalogosan, messzebb hotelekből pedig a biztosított transzferjáratainkkal érkezzenek április 25. Kiállítói Est Ezt az estét kötetlen formában tervezzük. A vacsora elfogyasztására óra között lesz lehetőség, állófogadás formájában. A délutánt a múltra emlékezés jegyében töltjük, ezt folytatjuk este is, a Hungarian Tribute fellépésével és a retro Dj-vel Érkezés Vacsora, állófogadás Hungarian Tribute műsora I. rész Hungarian Tribute műsora II. rész Retro Dj Kiállíltói standok nyitva tartása Ez a lehetőség kizárólag azokra a kiállítókra vonatkozik, akik erre az esti programra érvényes jegygyel rendelkeznek. Transzfer járataink az Imola, Szent István, Korona, Ködmön, Villa völgy és a Saliris hotelek vendégeit szállítják a hotelbe, indulási időpontok: 19.00, 19.45, és 20.45h. A Hotel Eger & Park területén belül csak a szállóvendégek parkolását tudjuk biztosítani, ezért kérjük az esti programon részt vevő vendégeinket saját szálláshelyükről a transzferjárataink érkezzenek. Ezen kívül parkolási lehetőség a hotel környéki utcákban és a Kemény Ferenc Sportcsarnok területén parkoló kártya használatával ingyenes. Öltözködési javaslat: laza, hétköznapi vacsorai viselet, a retro jegyében (pöttyös szoknya, svájci sapka, színes zakó, stb.) 44 Magyar Kórházszövetség XXX. Kongresszus Eger, április

24 Fontos információk Parkoló megközelítése gépkocsival Hotel Eger & Park Stadion utca 8. Gyalogos bejárat Hadnagy út 1. Parkoló bejárat P Parkoló megközelítése gyalogosan Fontos információk április 26. Gálavacsora Érkezés a Kemény Ferenc Sortcsarnokba, welcome ital elfogyasztása, ülőhelyek elfoglalása a lelátón. Tájékoztatjuk vendégeinket, hogy a lelátón elhelyezett ülőpárnákat ajándékként biztosítjuk, elvihetők! A Hotel Eger & Park vendégeinek a hotelből az Érsekkertbe vezető közvetlen átjárón keresztül gyalogosan a legegyszerűbb (3-5 perc) megközelíteni, a többi szállodából transzferjáratainkkal vagy saját gépjárművel. Transzferjárataink indulási időpontjai: és Saját gépjárművel érkező vendégeink részére a parkolás a Sportcsarnok területén belül a parkoló kártya használatával ingyenes Az Experidance Társulat műsora A küzdőtéren lévő terített asztaloknál a helyek elfoglalása, technikai átállás Elnöki köszöntő, ünnepi torta jelképes felvágása, majd svédasztalos vacsora, korlátlan italfogyasztással BakElit zenekar műsora Mindhárom esti program esetében vendégeink saját szálláshelyre történő visszaszállításáról transzferjárataink folyamatos, telítettségtől függő indulásaival gondoskodunk. Parkolás A saját szálláshelyen történő parkolás díját a szállásár tartalmazza. A Hotel Eger & Park területén belül kizárólag az ott elszállásolt vendégek számára tudunk parkolóhelyet biztosítani. Nem szállóvendégek számára a parkolás a közeli utcákban, és a Kemény Ferenc Sportcsarnok területén belül, a közlekedési szabályokat betartva és a regisztrációs standon kapott parkoló kártya használatával ingyenese lehetséges. A parkoló kártya használatának elmulasztása parkolási bírságot vonhat maga után! A kiállítók számára a Hotel Eger & Park főbejárata előtt ideiglenes parkolási lehetőséget biztosítunk április 23-án egész nap, április 24-én 10.00h-ig, hogy a standra szükséges eszközeiket, anyagokat könnyebben tudják mozgatni. Transzfer Vendégeink számára ingyenes transzferjáratot biztosítunk a szállodák és a Hotel Eger & Park között. Az esti programoknál már részleteztük az indulási időpontokat és útvonalakat. Április 24-én óra között folyamatosan percenkénti (telítettségtől függően) indulással a Villavölgy, Ködmön, Saliris, Korona, Szent István és Imola Platán hotelekből és hotelekbe, április án pedig óra között. Egyéb szolgáltatások Szűrőkamion Magyarország átfogó egészségügyi programja projekt keretében ismét megérkezik hozzánk az ingyenes egészségügyi szűréseket végző kamion. Munkatársaik április 25-én és április 26-án 9-17h között ingyenes szűrésekkel állnak rendelkezésre a konferencia résztvevői és Eger lakossága számára (a konferencia résztvevők előnyt élveznek). Az 1. emeleti Eger termek belső helyiségeiben Frei kávékülönlegességekkel és finom süteményekkel kedveskedünk vendégeinknek. Ugyanitt vehetik igénybe a már hagyományos ingyenes kényeztető szolgáltatásainkat. Fodrász és kozmetikus-sminkes várja vendégeinket előzetes bejelentkezés alapján az alábbi számokon Sminkkészítés és tanácsadás Bejelentkezés: Mac mestersmink Bejelentkezés: Mesteri frizurák készítése Bejelentkezés: Magyar Kórházszövetség XXX. Kongresszus Eger, április

KÖZÉPSŐ SZEKCIÓ április h

KÖZÉPSŐ SZEKCIÓ április h KÖZÉPSŐ SZEKCIÓ 2018. április 25. 9.00-12.45 h Orvosi rezidensképzés keretrendszere és tartalma, migráció, életpálya (225 ) Üléselnökök: Dr. Velkey György, Prof. Dr. Gál János 9.00-9.25 Dr. Páva Hanna

Részletesebben

KÖZÉPSŐ SZEKCIÓ április h

KÖZÉPSŐ SZEKCIÓ április h KÖZÉPSŐ SZEKCIÓ 2018. április 26. 9.00-10.30 h Kórházi gazdasági ügyek: kontrolling, közbeszerzés, ellenőrzések tapasztalatai, költségvetés tervezés, előirányzatok és kötelezettségvállalási rendszer működési

Részletesebben

KÖZÉPSŐ SZEKCIÓ április h

KÖZÉPSŐ SZEKCIÓ április h KÖZÉPSŐ SZEKCIÓ 2018. április 24. 10.30-11.00 h 10.30-11.00 Ünnepélyes megnyitó Köszöntők: Dr. Svébis Mihály Magyar Kórházszövetség elnöke Dr. Ónodi-Szűcs Zoltán államtitkár Habis László Eger város polgármestere

Részletesebben

KÖZÉPSŐ SZEKCIÓ április h

KÖZÉPSŐ SZEKCIÓ április h KÖZÉPSŐ SZEKCIÓ 2018. április 24. 10.30-11.00 h 10.30-11.00 Ünnepélyes megnyitó Köszöntők: Dr. Svébis Mihály Magyar Kórházszövetség elnöke Dr. Ónodi-Szűcs Zoltán államtitkár Habis László Eger város polgármestere

Részletesebben

A SZERVEZET BEMUTATÁSA

A SZERVEZET BEMUTATÁSA A SZERVEZET BEMUTATÁSA Simontornya 2013. október 17-19. Történelme I. 1931-ben alakult, önkéntes társuláson alapuló független politikamentes társadalmi szervezetként. Akkori neve: Magyarország Klinikáinak

Részletesebben

TOSCANA I április h

TOSCANA I április h TOSCANA I. 2017. április 27. 9.00-11.00 h Egészségügyi Szolgáltatási Tér - Kerekasztal beszélgetés (120 ) Üléselnökök: Dr. Nagy Anikó, Dr. Vályi-Nagy István Vartus Gergely, E - health koordinációval kapcsolatos

Részletesebben

SZÜLÉSZETI ÉS NŐGYÓGYÁSZATI OSZTÁLYVEZETŐK KIBŐVÍTETT BARÁTI TALÁLKOZÓJA

SZÜLÉSZETI ÉS NŐGYÓGYÁSZATI OSZTÁLYVEZETŐK KIBŐVÍTETT BARÁTI TALÁLKOZÓJA SZÉKESFEHÉRVÁR 2011. JÚNIUS 2-3 SZÜLÉSZETI ÉS NŐGYÓGYÁSZATI OSZTÁLYVEZETŐK KIBŐVÍTETT BARÁTI TALÁLKOZÓJA SZÉKESFEHÉRVÁR HOTEL MAGYAR KIRÁLY TÁMOGATÓK ASTELLAS PHARMA KFT. BAYER HUNGÁRIA KFT. ELISSO KFT.

Részletesebben

A M A G Y A R H Y P E R T O N I A T Á R S A S Á G I I. T A V A S Z I K O N G R E S S Z U S A

A M A G Y A R H Y P E R T O N I A T Á R S A S Á G I I. T A V A S Z I K O N G R E S S Z U S A MEGHÍVÓ A Hypertonia Világnapja alkalmából rendezett II. Tavaszi Kongresszusunk idején, a Magyar Hypertonia Társaság 2015. május 17 én 10.00 órára Közgyűlést hív össze. A Közgyűlés helye: Mercure Budapest

Részletesebben

SZEKCIÓ I április

SZEKCIÓ I április SZEKCIÓ I. 2019. április 11. 08.45-09.45 Egészségügyi kommunikáció Üléselnökök: Dr. Ficzere Andrea, Dr. Tóth Gábor 08.45-08.55 Dr. Szepesvári Szabolcs (Kiskunhalasi Semmelweis Kórház): Kommunikációs stratégia,

Részletesebben

CARDIOMETABOLICA HUNGARICA

CARDIOMETABOLICA HUNGARICA 2019;12(SUPPL.1):1-19 CARDIOMETABOLICA HUNGARICA 2019;12(SUPPL.1):S1-S19 S 1 CARDIOMETABOLICA HUNGARICA A MAGYAR OBEZITOLÓGIAI ÉS MOZGÁSTERÁPIÁS TÁRSASÁG XIX. KONGRESSZUSA ELHÍZÁS KALEIDOSZKÓP PROGRAM

Részletesebben

ORTOPÉD OSZTÁLYOK VEZETŐI ÉS ELÉRHETŐSÉGEIK

ORTOPÉD OSZTÁLYOK VEZETŐI ÉS ELÉRHETŐSÉGEIK 1 ORTOPÉD OSZTÁLYOK VEZETŐI ÉS ELÉRHETŐSÉGEIK..EGYETEMEK. Prof. Dr. Szendrői Miklós egyetemi tanár Semmelweis Egyetem 1111 Budapest, XI., Karolina út 27. Tel.: +36-1-4666611 (Kp), +36-1-4666059 (közv),

Részletesebben

Magyar Ápolási Egyesület III. Országos Kongresszusa 2013. április 24-26., Visegrád

Magyar Ápolási Egyesület III. Országos Kongresszusa 2013. április 24-26., Visegrád Magyar Ápolási Egyesület III. Országos Kongresszusa 2013. április 24-26., Visegrád Tisztelt Kollégák, Kedves Barátaim! Az idei évben harmadik alkalommal lehetünk együtt a Magyar Ápolási Egyesület Országos

Részletesebben

III. Szakdolgozói Tudományos Nap

III. Szakdolgozói Tudományos Nap III. Szakdolgozói Tudományos Nap Mosonmagyaróvár Karolina Kórház-Rendelőintézet Ápolásfejlesztési és Oktatási Munkacsoportja Szakdolgozói Továbbképző Tudományos Napot szervez Időpont: 2014. február 07.

Részletesebben

XXII. Magyarországi Egészségügyi Napok RÉSZLETES TUDOMÁNYOS PROGRAM

XXII. Magyarországi Egészségügyi Napok RÉSZLETES TUDOMÁNYOS PROGRAM 2015. október 7., szerda Bálterem 14:00-16:00 Nyitó plenáris ülés 14:00-14:30 Ünnepélyes megnyitó Meghívottak: Papp László, Debrecen polgármestere Dr. Szilvássy Zoltán, a Debreceni Egyetem rektora 14:30-15:05

Részletesebben

VI. ORSZÁGOS HÁZIORVOS NAPOK 2007. MÁJUS 18-20. HOTEL FLAMINGÓ BALATONFÜRED, SZÉCHENYI U. 16. PROGRAM

VI. ORSZÁGOS HÁZIORVOS NAPOK 2007. MÁJUS 18-20. HOTEL FLAMINGÓ BALATONFÜRED, SZÉCHENYI U. 16. PROGRAM 2007. MÁJUS 18-20. HOTEL FLAMINGÓ BALATONFÜRED, SZÉCHENYI U. 16. PROGRAM Kedves Kollégák! Hatodik alkalommal kerül sor a Háziorvos Napok megrendezésére. A háziorvoslás szerepvállalása ma is megkérdőjelezhetetlen,

Részletesebben

DAGANATOS BETEGSÉGGEL OPERÁLT ÉS KEZELT

DAGANATOS BETEGSÉGGEL OPERÁLT ÉS KEZELT EGÉSZSÉG REHABILITÁCIÓ KONFERENCIA SOROZAT IX. 2017. OKTÓBER 13-15. Helyszín: Colosseum Hotel, Mórahalom Milleniumi sétány 4-6. DAGANATOS BETEGSÉGGEL OPERÁLT ÉS KEZELT BETEGEKKEL FOGLALKOZÓ CIVIL ÉS EGÉSZSÉGÜGYI

Részletesebben

Az MKVT elnöksége nevében szeretettel köszöntöm a II. MKVT Klinikai Vizsgálati Konferenciáján.

Az MKVT elnöksége nevében szeretettel köszöntöm a II. MKVT Klinikai Vizsgálati Konferenciáján. Kedves Kolléga! Az MKVT elnöksége nevében szeretettel köszöntöm a II. MKVT Klinikai Vizsgálati Konferenciáján. A tavalyi rendezvény során kapott visszajelzések, és a konferenciát követő időszakban történt

Részletesebben

TOSCANA I április h

TOSCANA I április h TOSCANA I. 2017. április 27. 09.00-10.30 h Kórházak közötti együttműködések integrációtól a békés egymás mellett élésig Kerekasztal beszélgetés (90 ) Moderátorok: Dr. Svébis Mihály, Dr. Nagy Lajos Résztvevők:

Részletesebben

V. Szakdolgozói Tudományos Nap

V. Szakdolgozói Tudományos Nap V. Szakdolgozói Tudományos Nap Mosonmagyaróvár Karolina Kórház - Rendelőintézet Ápolásfejlesztési és Oktatási Munkacsoportja Szakdolgozói Továbbképző Tudományos Napot szervez Időpont: 2017. április 7.

Részletesebben

Magyarországi Otthonápolási és Hospice Egyesület MOHE XVI. OTTHONI SZAKÁPOLÁSI KONGRESSZUS. Az otthoni szakápolás története Magyarországon 1994-2014

Magyarországi Otthonápolási és Hospice Egyesület MOHE XVI. OTTHONI SZAKÁPOLÁSI KONGRESSZUS. Az otthoni szakápolás története Magyarországon 1994-2014 Magyarországi Otthonápolási és Hospice Egyesület MOHE Az otthoni szakápolás története Magyarországon 1994-2014 Budapest 2014. szeptember 18-19 Fővédnök Dr. Zombor Gábor Emberi Erőforrások Minisztériuma

Részletesebben

Magyar Gyermeknőgyógyász Társaság XXXI. Kongresszusa 2011. május 13-14. Gyula

Magyar Gyermeknőgyógyász Társaság XXXI. Kongresszusa 2011. május 13-14. Gyula Magyar Gyermeknőgyógyász Társaság XXXI. Kongresszusa 2011. május 13-14. Gyula 2011. május 13. Péntek: 08:0010:00-10:30 Regisztráció Megnyitó, köszöntők Dr. Párducz László a Békés Megyei Pándy Kálmán Kórház

Részletesebben

II. A Magyar Betegbiztonsági Társaság és a Semmelweis Egyetem I. sz. Sebészeti Klinika szervezésében

II. A Magyar Betegbiztonsági Társaság és a Semmelweis Egyetem I. sz. Sebészeti Klinika szervezésében II. BETEGBIZTONSÁGI KONFERENCIA A Magyar Betegbiztonsági Társaság és a Semmelweis Egyetem I. sz. Sebészeti Klinika szervezésében TERVEZETT PROGRAM Budapest, Danubius Health Spa Resort Helia 2016.03.31.-04.02.

Részletesebben

BESZÁMOLÓ AZ ÁPOLÁS ÉS SZÜLÉSZNŐ (SZAKDOLGOZÓI) TAGOZAT MUNKÁJÁRÓL

BESZÁMOLÓ AZ ÁPOLÁS ÉS SZÜLÉSZNŐ (SZAKDOLGOZÓI) TAGOZAT MUNKÁJÁRÓL BESZÁMOLÓ AZ ÁPOLÁS ÉS SZÜLÉSZNŐ (SZAKDOLGOZÓI) TAGOZAT MUNKÁJÁRÓL Mészáros Magdolna ápolási igazgató, Békés Megyei Központi Kórház, Gyula címzetes főiskolai docens Tessedik Sámuel Főiskola (Gál Ferenc

Részletesebben

Meghívó. Sürgősségi Orvostani Fórum. Helyszín Debreceni Akadémiai Bizottság Székháza Debrecen, Thomas Mann utca 49. Időpont 2015. május 15.

Meghívó. Sürgősségi Orvostani Fórum. Helyszín Debreceni Akadémiai Bizottság Székháza Debrecen, Thomas Mann utca 49. Időpont 2015. május 15. Meghívó Sürgősségi Orvostani Fórum tudományos ülés Debrecenben Helyszín Debreceni Akadémiai Bizottság Székháza Debrecen, Thomas Mann utca 49. Időpont 2015. május 15. A Debreceni Egyetem Általános Orvostudományi

Részletesebben

Nutricia Gyermekgyógyász Mesterkurzus

Nutricia Gyermekgyógyász Mesterkurzus Nutricia Gyermekgyógyász Mesterkurzus Életkorhoz adaptált táplálásterápia különleges tápanyagigényekkel járó betegségek esetén 2012. május 10. csütörtök: Moderátor: Havasi Anikó és Valent Ádám 9 30-9 40

Részletesebben

10 éves a Szociális Klaszter Egyesület. 10ünnepi konferencia az IDŐSEK VILÁGNAPJÁN YESÜLET

10 éves a Szociális Klaszter Egyesület. 10ünnepi konferencia az IDŐSEK VILÁGNAPJÁN YESÜLET 10 éves a Szociális Klaszter Egyesület 10ünnepi konferencia az IDŐSEK VILÁGNAPJÁN YESÜLET Tisztelt Kollégák, Kedves Barátaink! Az Idősek Világnapján tudományos-szakmai nemzetközi tanácskozásra invitáljuk

Részletesebben

Meghívó. Sürgősségi Orvostani Fórum. tudományos ülés Debrecenben. Helyszín Debreceni Akadémiai Bizottság Székháza Debrecen, Thomas Mann utca 49.

Meghívó. Sürgősségi Orvostani Fórum. tudományos ülés Debrecenben. Helyszín Debreceni Akadémiai Bizottság Székháza Debrecen, Thomas Mann utca 49. Meghívó tudományos ülés Debrecenben Helyszín Debreceni Akadémiai Bizottság Székháza Debrecen, Thomas Mann utca 49. Időpont 2015. május 15. REGISZTRÁCIÓS LAP tudományos ülés Helyszín Debreceni Akadémiai

Részletesebben

Kedves Kollégák! A VEZETŐ ÉS A SZERVEZET FEJLŐDÉSÉNEK ÉPÍTŐKÖVEI A XXI. SZÁZAD KÜSZÖBÉN

Kedves Kollégák! A VEZETŐ ÉS A SZERVEZET FEJLŐDÉSÉNEK ÉPÍTŐKÖVEI A XXI. SZÁZAD KÜSZÖBÉN Kedves Kollégák! A Misszió szervezésében 2012 őszén második alkalommal kerül sor az Országos Egészségügyi Középvezetői Konferencia megrendezésére. A színvonalas előadásaival fémjelzett tudományos Rendezvény

Részletesebben

TOSCANA I április h

TOSCANA I április h TOSCANA I. 2017. április 26. 10.15-12.45 h Gazdasági ügyek: közbeszerzés, kontrolling, bérszámfejtés, KGR rendszer, gazdasági bűncselekmények (150 ) Üléselnökök: Dr. Nagy Anikó, Hegedűs Iván 10.15-10.30

Részletesebben

A SZTÓMÁVAL ÉLŐK EGÉSZSÉGÜGYI, SZOCIÁLIS ÉS PSZICHÉS

A SZTÓMÁVAL ÉLŐK EGÉSZSÉGÜGYI, SZOCIÁLIS ÉS PSZICHÉS ILCO 2016 EGÉSZSÉG REHABILITÁCIÓ KONFERENCIA SOROZAT VIII. 2016. SZEPTEMBER 30. Helyszín: Colosseum Hotel, Mórahalom Milleniumi sétány 4-6. A SZTÓMÁVAL ÉLŐK EGÉSZSÉGÜGYI, SZOCIÁLIS ÉS PSZICHÉS ÉLETVITELÉNEK

Részletesebben

A Magyar Ápolási Egyesület I. Kongresszusa

A Magyar Ápolási Egyesület I. Kongresszusa A Magyar Ápolási Egyesület I. Kongresszusa PROGRAMFÜZET M A G Y A R Á P O L Á S I E G Y E S Ü L E T Hungarian Nursing Association H-1431 Budapest, Pf. 190. Tel/Fax: 36 1 266 5935, 36 20 216-4280 http://www.apolasiegyesulet.hu

Részletesebben

MEDICINA 2000 XIX. Országos Járóbeteg Szakellátási Konferencia és XIV. Országos Járóbeteg Szakdolgozói Konferencia

MEDICINA 2000 XIX. Országos Járóbeteg Szakellátási Konferencia és XIV. Országos Járóbeteg Szakdolgozói Konferencia MEDICINA 2000 XIX. Országos Járóbeteg Szakellátási Konferencia és XIV. Országos Járóbeteg Szakdolgozói Konferencia Talpon maradunk 2017. szeptember 20-22. Balatonfüred, Füred Hotel Tisztelt Tagtársaink!

Részletesebben

EGVE Egészségügyi Gazdasági Vezetők Egyesülete. Törökné Kaufmann Zsuzsanna elnök részére. BUDAPEST Köves u

EGVE Egészségügyi Gazdasági Vezetők Egyesülete. Törökné Kaufmann Zsuzsanna elnök részére. BUDAPEST Köves u EGVE Egészségügyi Gazdasági Vezetők Egyesülete Törökné Kaufmann Zsuzsanna elnök részére BUDAPEST Köves u. 1. 1204 Tárgy: EMVIO Szakmai nap 2018. rendezvény meghívó Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Törökné

Részletesebben

TOSCANA I április h. TOSCANA I április h

TOSCANA I április h. TOSCANA I április h TOSCANA I. 2017. április 26. 10.00-10.15 h 10.00-10.15 KONGRESSZUS, KIÁLLÍTÁS MEGNYITÓJA TOSCANA I. 2017. április 26. 10.15-12.45 h Gazdasági ügyek: közbeszerzés, kontrolling, bérszámfejtés, KGR rendszer,

Részletesebben

II. A Magyar Betegbiztonsági Társaság és a Semmelweis Egyetem I. sz. Sebészeti Klinika szervezésében

II. A Magyar Betegbiztonsági Társaság és a Semmelweis Egyetem I. sz. Sebészeti Klinika szervezésében II. BETEGBIZTONSÁGI KONFERENCIA A Magyar Betegbiztonsági Társaság és a Semmelweis Egyetem I. sz. Sebészeti Klinika szervezésében TERVEZETT PROGRAM Budapest, Danubius Health Spa Resort Helia 2016.03.31.-04.02.

Részletesebben

Kezünkben a jövő! konferencia, és I. szakmai nap. Nyilvántartási szám: SZTK /2015 Akkreditációs pontértéke: 17

Kezünkben a jövő! konferencia, és I. szakmai nap. Nyilvántartási szám: SZTK /2015 Akkreditációs pontértéke: 17 Kezünkben a jövő! konferencia, és I. szakmai nap Nyilvántartási szám: SZTK- 11589/2015 Akkreditációs pontértéke: 17 Fővédnök: Dr. Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter Dr. Zsigó Róbert élelmiszerlánc-felügyeletért

Részletesebben

A KONFERENCIA TUDOMÁNYOS BIZOTTSÁGA. Elnök: Prof. Dr. Nábrádi András Társelnök: Prof. Dr. Somosi Mariann. Tagok:

A KONFERENCIA TUDOMÁNYOS BIZOTTSÁGA. Elnök: Prof. Dr. Nábrádi András Társelnök: Prof. Dr. Somosi Mariann. Tagok: A KONFERENCIA TUDOMÁNYOS BIZOTTSÁGA Elnök: Prof. Dr. Nábrádi András Társelnök: Prof. Dr. Somosi Mariann Tagok: Dr. habil Szűcs Edit Prof. Dr. Somosi Mariann Dr. Papp Péter Dr. T. Kiss Judit Dr. Lámer Géza

Részletesebben

IX. Országos Egészségügyi Infokommunikációs Konferencia

IX. Országos Egészségügyi Infokommunikációs Konferencia Best Western Hotel Hungaria IX. Országos Egészségügyi Infokommunikációs Konferencia Az egészségügyi vezetôk szaklapja 2011. május 10 11. A konferencia fôvédnöke: Dr. Szócska Miklós NEFMI, egészségügyért

Részletesebben

KÓRHÁZI GYÓGYSZERÉSZEK ÉVI SZIMPÓZIUMA TERVEZETT PROGRAM. A gyógyszerbiztonság új kihívásai és követelményei. Prof.

KÓRHÁZI GYÓGYSZERÉSZEK ÉVI SZIMPÓZIUMA TERVEZETT PROGRAM. A gyógyszerbiztonság új kihívásai és követelményei. Prof. KÓRHÁZI GYÓGYSZERÉSZEK 2018. ÉVI SZIMPÓZIUMA 2018. május 10. (csütörtök) 13.00 13.50 Ünnepélyes megnyitó TERVEZETT PROGRAM 13.50 15.00 Szakmai Blokk: Gyógyszerbiztonság I. Üléselnök: Prof. Szökő Éva A

Részletesebben

MOLSZE VEZETŐSÉG elérhetősége (2013-2017)

MOLSZE VEZETŐSÉG elérhetősége (2013-2017) MOLSZE VEZETŐSÉG elérhetősége (2013-2017) EGYETEMEK 1 Vargáné Budai Erika Semmelweis Egyetem Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinika Budapest Városmajor utca 68. 1122 1/458-6754 1/458-6755 20/666-3038

Részletesebben

2017. október 5. Konferencia helyszíne: Korona Hotel (4400 Nyíregyháza, Dózsa György út 1.) 11.00 13.00 Érkezés, regisztráció, szállás elfoglalása 12.30 14.00 Ebéd 14.00 15.00 A Vándorgyűlés megnyitója

Részletesebben

1. SZEKCIÓ RÉSZLETES PROGRAMJA 1. sz. melléklet

1. SZEKCIÓ RÉSZLETES PROGRAMJA 1. sz. melléklet 1. SZEKCIÓ RÉSZLETES PROGRAMJA 1. sz. melléklet Intézményfelügyelet: Egységesen eredményesebben 14:20-15:40 Intézményirányítási és üzemeltetés- támogató rendszerek 14:20-14:40 előadás FM rendszerek előnyei

Részletesebben

RÉSZLETES TUDOMÁNYOS PROGRAM Az EGVE fenntartja a programváltoztatás jogát október 7., szerda Bálterem

RÉSZLETES TUDOMÁNYOS PROGRAM Az EGVE fenntartja a programváltoztatás jogát október 7., szerda Bálterem 2015. október 7., szerda Bálterem Kérjük, hogy pontos megjelenésükkel tiszteljék meg az előadókat! Köszönjük! 14:00-16:00 Nyitó plenáris ülés 14:00-14:30 Ünnepélyes megnyitó Molnár Attila Törökné Kaufmann

Részletesebben

Pedagógiai Szakszolgálatok Hete április PROGRAMFÜZET PROGRAMFÜZET

Pedagógiai Szakszolgálatok Hete április PROGRAMFÜZET PROGRAMFÜZET BÁCS-KISKUN MEGYEI PEDAGÓGIAI SZAKSZOLGÁLAT Pedagógiai Szakszolgálatok Hete 2019. április 8-12. PROGRAMFÜZET PROGRAMFÜZET Tisztelt Intézményvezetők! Tisztelt Kollégák! Tisztelt Szülők! 2019. 2019. április

Részletesebben

KÓRHÁZI GYÓGYSZERÉSZEK ÉVI SZIMPÓZIUMA Eger, május GYÓGYSZERBIZTONSÁG II. Üléselnök: Prof.

KÓRHÁZI GYÓGYSZERÉSZEK ÉVI SZIMPÓZIUMA Eger, május GYÓGYSZERBIZTONSÁG II. Üléselnök: Prof. KÓRHÁZI GYÓGYSZERÉSZEK 2018. ÉVI SZIMPÓZIUMA Eger, 2018. május 10-12. 2018. május 10. csütörtök TERVEZETT PROGRAM 13.00 13.50 Ünnepélyes megnyitó 13.50 15.00 GYÓGYSZERBIZTONSÁG I. A gyógyszerbiztonság

Részletesebben

MOLSZE Vezetőségi tagok elérhetősége Név Munkahely Telefon

MOLSZE Vezetőségi tagok elérhetősége Név Munkahely  Telefon Aradi Andrea Balázs Istvánné Balláné Leloczki Annamária Bertalan Tímea Ágnes Csillikné Holló Erzsébet Csondor Tünde Dömötör Edit Duczáné Nagy Erika Édenhofferné Haller Mária Fridrich Edit MOLSZE Vezetőségi

Részletesebben

2018 SZEPTEMBER MEGHÍVÓ MAGYAR TEHETSÉGGONDOZÓ TÁRSASÁG 29. ORSZÁGOS TEHETSÉGGONDOZÓ KONFERENCIÁJA

2018 SZEPTEMBER MEGHÍVÓ MAGYAR TEHETSÉGGONDOZÓ TÁRSASÁG 29. ORSZÁGOS TEHETSÉGGONDOZÓ KONFERENCIÁJA MEGHÍVÓ MAGYAR TEHETSÉGGONDOZÓ TÁRSASÁG 29. ORSZÁGOS TEHETSÉGGONDOZÓ KONFERENCIÁJA 2018 SZEPTEMBER 21-22. EURÓPA 2000 KÖZÉPISKOLA 1143 BUDAPEST GIZELLA ÚT 42-44. Jelentkezési határidő: 2018 SZEPTEMBER

Részletesebben

részletes tudományos program

részletes tudományos program részletes tudományos program 2017. október 4. szerda Bálterem Kérjük, hogy pontos megjelenésükkel tiszteljék meg az előadókat! Köszönjük! 14:00 14:20 ünnepélyes megnyitó Üléselnök: Törökné Kaufmann Zsuzsanna,

Részletesebben

Meghívó JÚNIUS 18. Budapest, SE Nagyvárad téri Elméleti Tömb

Meghívó JÚNIUS 18. Budapest, SE Nagyvárad téri Elméleti Tömb Meghívó 2008. JÚNIUS 18. Budapest, SE Nagyvárad téri Elméleti Tömb E GÉSZSÉGÜGYI E MBERI E RÔFORRÁS Fórum I. Országos Konferencia E GÉSZSÉGÜGYI E MBERI E RÔFORRÁS F ÓRUM I. Országos Konferencia, 2008.

Részletesebben

Szerzõk és közremûködõk

Szerzõk és közremûködõk Köszönetnyilvánítás Szeretnénk köszönetet mondani az EMMI Egészségpolitikai Fõosztályának a munkacsoportülések megszervezésében nyújtott segítségéért, továbbá KSH munkatársainak folyamatos és áldozatos

Részletesebben

Köszöntő. Kedves Kollégák!

Köszöntő. Kedves Kollégák! Köszöntő Kedves Kollégák! A Debreceni Egyetem Általános Orvostudományi Kar Sürgősségi Orvostan Tanszék, a Debreceni Egyetem ÁOK Gyermekgyógyászati Intézet, a Magyar Sürgősségi Orvostani Társaság, a Magyar

Részletesebben

A MOTESZ Képzési és Tudományos Bizottsága által 2007. április 2-án minősített rendezvények

A MOTESZ Képzési és Tudományos Bizottsága által 2007. április 2-án minősített rendezvények A MOTESZ Képzési és Tudományos Bizottsága által 2007. április 2-án minősített rendezvények Címe: Győr-Moson-Sopron Megyei Orvos-Gyógyszerész Napok Szervező: Petz Aladár Megyei Oktató Kórház Helyszín: Győr

Részletesebben

A Magyar Kardiológus Társaság és a

A Magyar Kardiológus Társaság és a A Magyar Kardiológus Társaság és a Magyar Gyermekgyógyász Társaság Gyermekkardiológiai Szekciójának Ülése Mátraháza Lifestyle Hotel Mátra**** 2012. október 5 6. 1 Megnyitó: 2012. október 5., péntek, 11.00

Részletesebben

CARDIOMETABOLICA HUNGARICA

CARDIOMETABOLICA HUNGARICA 2012; 5 (SUPPL. 3) S 1 - S 8 CARDIOMETABOLICA HUNGARICA 2012; 5 (SUPPL. 3) S 1 CARDIOMETABOLICA HUNGARICA A MAGYAR OBEZITOLÓGIAI ÉS MOZGÁSTERÁPIÁS TÁRSASÁG IX. KONGRESSZUSA AZ ELHÍZÁS INTERDISCIPLINÁRIS

Részletesebben

2017. november Emberközpontú tudomány

2017. november Emberközpontú tudomány A M a g y a r T u d o m á n y Ü n n e p e 2017. november 3-30. Emberközpontú tudomány A rendezvény címe A rendezvény típusa (pl. előadás, emlékülés, konferencia, kerekasztal-beszélgetés, könyvbemutató,

Részletesebben

Meghívó. A személyügyi tevékenység kihívásai a közszolgálatban című konferenciára

Meghívó. A személyügyi tevékenység kihívásai a közszolgálatban című konferenciára Meghívó A személyügyi tevékenység kihívásai a közszolgálatban című konferenciára A Nemzeti Közszolgálati Egyetem és a Humán Szakemberek Országos Szövetsége együttműködése keretében ezúton tisztelettel

Részletesebben

Fiatal Gasztroenterológusok Munkacsoportjának 13. KONGRESSZUSA PROGRAMTERVEZET március Balatonalmádi, Hunguest Hotel Bál Resort

Fiatal Gasztroenterológusok Munkacsoportjának 13. KONGRESSZUSA PROGRAMTERVEZET március Balatonalmádi, Hunguest Hotel Bál Resort Fiatal Gasztroenterológusok Munkacsoportjának PROGRAMTERVEZET 2018. március 23-25. Balatonalmádi, Hunguest Hotel Bál Resort REGISZTRÁCIÓ Kongresszusi jelentkezés a figamu2018.misandbos.hu oldalon lehetséges.

Részletesebben

XXV. KONGRESSZUSA SEBÉSZETI KUTATÁSOK KLINIKAI SZEMMEL

XXV. KONGRESSZUSA SEBÉSZETI KUTATÁSOK KLINIKAI SZEMMEL Magyar Sebész Társaság Kísérletes Sebészeti Szekció XXV. KONGRESSZUSA SEBÉSZETI KUTATÁSOK KLINIKAI SZEMMEL Pécs, Tudásközpont 2015. május 14-16. A Magyar Sebész Társaság Kísérletes Sebészeti Kongresszusai

Részletesebben

PROGRAMFÜZET. Magyar Ápolási Egyesület Szociális Szekció X. Országos Konferenciája. Kihívások a szociális ellátásban

PROGRAMFÜZET. Magyar Ápolási Egyesület Szociális Szekció X. Országos Konferenciája. Kihívások a szociális ellátásban PROGRAMFÜZET Szociális Szekció X. Országos Konferenciája Kihívások a szociális ellátásban 2011. június 30. július 1-2. Visegrád Fővédnök: Soltész Miklós szociális államtitkár VÉDNÖK Helyszín: Visegrád

Részletesebben

III. SÜRGŐSSÉGI ORVOSTANI FÓRUM PROGRAM

III. SÜRGŐSSÉGI ORVOSTANI FÓRUM PROGRAM III. SÜRGŐSSÉGI ORVOSTANI FÓRUM PROGRAM ÖSSZEFOGLALÓ 2017. ÁPRILIS 28. (PÉNTEK) KÖLCSEY KÖZPONT, BÁLTEREM 09:00 12:00 PRE-KONGRESSZUSI KURZUS Traumás sérültek prehospitalis sürgősségi ellátása 12:30 13:00

Részletesebben

MEDICINA 2000. XV. Országos Járóbeteg Szakellátási Konferencia és X. Országos Járóbeteg Szakdolgozói Konferencia

MEDICINA 2000. XV. Országos Járóbeteg Szakellátási Konferencia és X. Országos Járóbeteg Szakdolgozói Konferencia MEDICINA 2000 XV. Országos Járóbeteg Szakellátási Konferencia és X. Országos Járóbeteg Szakdolgozói Konferencia 2013. szeptember 12-14. Flamingó Wellness Hotel**** Balatonfüred PROGRAM RÉSZLETES PROGRAM

Részletesebben

Osztrák-Magyar Munkaügyi Konferencia

Osztrák-Magyar Munkaügyi Konferencia Együttműködési Fórum Osztrák-Magyar Munkaügyi Konferencia Tapasztalat és rutin ellenére esély nélkül? Intézkedések az idősebb munkavállalók foglalkoztatásának növelésére A 2012-es év az Aktív idősödés

Részletesebben

I. nap 9.00-10.00 REGISZTRÁLÁS 10.00 MEGNYITÓ: Prof Paragh György, a DE OEC elnöke

I. nap 9.00-10.00 REGISZTRÁLÁS 10.00 MEGNYITÓ: Prof Paragh György, a DE OEC elnöke , DEBRECENI EGÉSZSÉGÜGYI MINŐSÉGÜGYI NAPOK 2010. SZERVEZETI HATÉKONYSÁG FEJLESZTÉSE AZ EGÉSZSÉGÜGYBEN KONFERENCIA ÉS TOVÁBBKÉPZŐ TANFOLYAM 1 JAVASLATOK AZ EGÉSZSÉGÜGYI MINŐSÉGFEJLESZTÉS STRATÉGIÁJÁNAK

Részletesebben

Oktatási Szakmai Rendezvény

Oktatási Szakmai Rendezvény TÁMOP-4.1.2.A/1-11/1-2011-0016 sz. Megújuló gyógyszerészi kompetenciák gyakorlatorientált elsajátítását szolgáló digitális tananyagok fejlesztése magyar és angol nyelven, az egyetemi oktatók felkészítése

Részletesebben

XII. Háziorvos Napok

XII. Háziorvos Napok IX. ORSZÁGOS HÁZIORVOS NAPOK XII. Háziorvos Napok 20 ÉVES A CSALÁDORVOSKÉPZÉS A PÉCSI EGYETEMEN PROGRAM Pécs, 2013. október 10 12. XII. HÁZIORVOS NAPOK 2013. október 10. (csütörtök) Helyszín: PTE ÁOK

Részletesebben

KAPOSI MÓR ORTOPÉDIAI NAPOK III. Kaposvár, 2015. május 8-9.

KAPOSI MÓR ORTOPÉDIAI NAPOK III. Kaposvár, 2015. május 8-9. KAPOSI MÓR ORTOPÉDIAI NAPOK III. Kaposvár, 2015. május 8-9. A Somogy Megyei Kaposi Mór Oktató Kórház Ortopédiai Osztályának, a Magyar Váll- és Könyöksebészek Egyesületének és a Magyar Gyógytornász-Fizioterapeuták

Részletesebben

Kitaposatlan úton az akkreditáció felé

Kitaposatlan úton az akkreditáció felé Kitaposatlan úton az akkreditáció felé DEMIN Konferencia 2015. Május 27-29. Dr. Antal Gabriella főigazgató Tüdőgyógyintézet Törökbálint A MKSZ elnökségének tagja Előzmények ISO 9001 - MIR MEES ESzCsM szakmai

Részletesebben

TÁMOP-3.1.1-11/1-2012-0001 XXI. századi közoktatás (fejlesztés, koordináció) II. szakasz

TÁMOP-3.1.1-11/1-2012-0001 XXI. századi közoktatás (fejlesztés, koordináció) II. szakasz MEGHÍVÓ az és az Oktatási Hivatal szervezésében Időpont: 2015. szeptember 23. Helyszín: Mercure Budapest Buda Hotel, 1013 Budapest, Krisztina krt. 41 43. A TERVEZETT PROGRAM: 9:00 10:00 REGISZTRÁCIÓ KÖNYVEK

Részletesebben

MELLearN Konferencia Szegeden

MELLearN Konferencia Szegeden 9 9, 8$0 :, ()*(, %# ; A TARTALOMBÓL: Ünnep eltt 1 MELLearN Konferencia Szegeden 1 Új kihívások a felnttképzésben 2 MELLearN szimpózium az ONK-n 4 Rövid hírek 5 A MELLearN Egyesület vezetsége és munkatársai,

Részletesebben

péntek Workshop Laparoscopos szimulátoros gyakorlási lehetőség (bejelentkezés alapján) Speeding Kft.

péntek Workshop Laparoscopos szimulátoros gyakorlási lehetőség (bejelentkezés alapján) Speeding Kft. 2017.09.22. péntek 8.00-18.00 Regisztráció 10.00-15.00 Workshop Laparoscopos szimulátoros gyakorlási lehetőség (bejelentkezés alapján) Speeding Kft. 9.30-9.45 Megnyitó Dr. med. habil. Molnár-G. Béla, Dr.

Részletesebben

AZ EHEALTH FEJLESZTÉSEK MEGHATÁROZÓ PROJEKTJEI Avagy a fejlesztések motorja. Dr. Németh László ÁEEK főigazgató

AZ EHEALTH FEJLESZTÉSEK MEGHATÁROZÓ PROJEKTJEI Avagy a fejlesztések motorja. Dr. Németh László ÁEEK főigazgató AZ EHEALTH FEJLESZTÉSEK MEGHATÁROZÓ PROJEKTJEI Avagy a fejlesztések motorja Dr. Németh László ÁEEK főigazgató ÁEEK feladatai No1: Fenntartói feladatkör No2: Középirányítói feladatkör No3: Tulajdonosi joggyakorlás

Részletesebben

Batthyány-Strattmann László napi elismerések

Batthyány-Strattmann László napi elismerések Batthyány-Strattmann László napi elismerések Balog Zoltán az emberi erőforrások minisztere az egészségügy területén végzett kivételesen magas színvonalú, példaértékű szakmai és tudományos munkája elismeréseként

Részletesebben

2. F Meghívó Program-tervezet FAT 2(011) Fehérvári Atherosclerosis Találkozó 2. Az ajánlásoktól a megvalósulásig Kedves Kolléga!

2. F Meghívó Program-tervezet FAT 2(011) Fehérvári Atherosclerosis Találkozó 2. Az ajánlásoktól a megvalósulásig Kedves Kolléga! 2. Fehérvári Atherosclerosis Találkozó Székesfehérvár, 2011. november 11-12. Meghívó Program-tervezet FAT 2(011) Fehérvári Atherosclerosis Találkozó 2. Kedves Kolléga! Másodjára kerül megrendezésre a Fehérvári

Részletesebben

Mit teszel ma, ami holnap is számít? AITSZME. VIII. Nemzeti Kongresszusa 2013. szeptember 19-21. Balneo Hotel Zsori, Mezőkövesd.

Mit teszel ma, ami holnap is számít? AITSZME. VIII. Nemzeti Kongresszusa 2013. szeptember 19-21. Balneo Hotel Zsori, Mezőkövesd. Mit teszel ma, ami holnap is számít? AITSZME VIII. Nemzeti Kongresszusa 2013. szeptember 19-21. Balneo Hotel Zsori, Mezőkövesd Értesítő Tisztelt Kollégák, AITSZME Tagok, Kedves Vendégek! Az Aneszteziológus

Részletesebben

Elnök/President: Dr. Molnár Dénes. Főtitkár/Secretary General: Dr. Gárdos László M E G H Í V Ó

Elnök/President: Dr. Molnár Dénes. Főtitkár/Secretary General: Dr. Gárdos László M E G H Í V Ó Kedves Kollégák! Elnök/President: Dr. Molnár Dénes Főtitkár/Secretary General: Dr. Gárdos László M E G H Í V Ó MAGYAR GYERMEKORVOSOK TÁRSASÁGA 2012. ÉVI NAGYGYŰLÉSÉRE 2012. szeptember 06-08. Tapolca, Hotel

Részletesebben

Ingatlangazdálkodás a közfeladat ellátás szolgálatában című konferencia

Ingatlangazdálkodás a közfeladat ellátás szolgálatában című konferencia INGATLANGAZDÁLKODÁS A KÖZFELADAT ELLÁTÁS SZOLGÁLATÁBAN KONFERENCIA Első alkalommal kerül megrendezésre az Ingatlangazdálkodás a közfeladat ellátás szolgálatában című konferencia a Nemzeti Közszolgálati

Részletesebben

MAGYAR HONVÉDSÉG EGÉSZSÉGÜGYI KÖZPONT HONVÉDKÓRHÁZ II. TELEPHELY

MAGYAR HONVÉDSÉG EGÉSZSÉGÜGYI KÖZPONT HONVÉDKÓRHÁZ II. TELEPHELY MAGYAR HONVÉDSÉG EGÉSZSÉGÜGYI KÖZPONT HONVÉDKÓRHÁZ II. TELEPHELY FÜL-ORR-GÉGÉSZETI SZAKAMBULANCIA C. épület U. szint, 007. vizsgáló, 81829 mellék Dr. Szilasi Zsuzsanna o. szds. adjunktus Dr. Molnár Dávid

Részletesebben

PROGRAM. Aktív időskor Generációk egészsége. Az Egészséges Városok Magyarországi Szövetsége XXIV. Szimpóziuma. Zalaegerszeg, 2012. november 6-7-8.

PROGRAM. Aktív időskor Generációk egészsége. Az Egészséges Városok Magyarországi Szövetsége XXIV. Szimpóziuma. Zalaegerszeg, 2012. november 6-7-8. PROGRAM Az Egészséges Városok Magyarországi Szövetsége XXIV. Szimpóziuma Aktív időskor Generációk egészsége Zalaegerszeg, 2012. november 6-7-8. 1 2 PROGRAM 2012. november 6. (kedd) Az Egészséges Városok

Részletesebben

Batthyány-Strattmann László díjban részesült. kimagasló szakmai munkásságának elismeréseként

Batthyány-Strattmann László díjban részesült. kimagasló szakmai munkásságának elismeréseként Batthyány-Strattmann László díjban részesült kimagasló szakmai munkásságának elismeréseként Dr. Bazsó György Garadna község háziorvos Dr. Bazsó Péter Prügy község háziorvosa Prof. Dr. Falkay György a Szegedi

Részletesebben

2. oldal Dolhai Balázs Dombi Ádám dr. Buséter Gábor dr. Galó Zsolt dr. Gyürke Bettina dr. Kovács Nikolett dr. Nagy Dóra Zita dr. Németh István dr. Sán

2. oldal Dolhai Balázs Dombi Ádám dr. Buséter Gábor dr. Galó Zsolt dr. Gyürke Bettina dr. Kovács Nikolett dr. Nagy Dóra Zita dr. Németh István dr. Sán 1. oldal Személyi rész a Hivatalos Értesítő 2018/2. számában A Honvédelmi Minisztérium személyügyi hírei 2017. december 1. - 2017. december 31. közötti időszakban Kormányzati szolgálati jogviszony létesült

Részletesebben

XV. DOWN SZIMPÓZIUM Korszakváltás a klinikai genetikában

XV. DOWN SZIMPÓZIUM Korszakváltás a klinikai genetikában XV. DOWN SZIMPÓZIUM Korszakváltás a klinikai genetikában Kötelező szinten tartó tanfolyam Szervező: A Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar Orvosi Genetikai Intézete PROGRAMFÜZET Helyszín:

Részletesebben

X. Országos Járóbeteg Szakellátási Konferencia és V. Országos Járóbeteg Szakdolgozói Konferencia Balatonfüred, 2008. szeptember 18-20.

X. Országos Járóbeteg Szakellátási Konferencia és V. Országos Járóbeteg Szakdolgozói Konferencia Balatonfüred, 2008. szeptember 18-20. 10:00 Megnyitó X. Országos Járóbeteg Szakellátási Konferencia 10:10-12:15 Innováció az egzségügyben blokk 2008. szeptember 18. csütörtök Dr. Kaló Zoltán programigazgató (ELTE TáTK, Egzség-gazdaságtani

Részletesebben

2017. október 4. Dr. Jakab Zsuzsa előadását szerda délután helyett csütörtökön a Népegészségügyi Szimpózium elején tartja meg. 16:20 17:10 Szünet

2017. október 4. Dr. Jakab Zsuzsa előadását szerda délután helyett csütörtökön a Népegészségügyi Szimpózium elején tartja meg. 16:20 17:10 Szünet 2017. október 4. 14:00 14:20 Ünnepélyes megnyitó Üléselnökök: Törökné Kaufmann Zsuzsanna, az EGVE, Molnár Attila, az EGVE leköszönő elnöke Meghívottak: Dr. Szilvássy Zoltán, a Debreceni Egyetem rektora

Részletesebben

III. SÜRGŐSSÉGI ORVOSTANI FÓRUM PROGRAM

III. SÜRGŐSSÉGI ORVOSTANI FÓRUM PROGRAM III. SÜRGŐSSÉGI ORVOSTANI FÓRUM PROGRAM ÖSSZEFOGLALÓ 2017. ÁPRILIS 28. (PÉNTEK) KÖLCSEY KÖZPONT, BÁLTEREM 09:00 12:00 PRE-KONGRESSZUSI KURZUS Traumás sérültek prehospitalis sürgősségi ellátása 12:30 13:00

Részletesebben

XV. Őszi Szimpózium. Magyar Oxyologiai Társaság Tudományos Ülése. és az. Országos Mentőszolgálat Vezetői Értekezlete

XV. Őszi Szimpózium. Magyar Oxyologiai Társaság Tudományos Ülése. és az. Országos Mentőszolgálat Vezetői Értekezlete XV. Őszi Szimpózium A Magyar Oxyologiai Társaság Tudományos Ülése és az Országos Mentőszolgálat Vezetői Értekezlete Bük, Szabadidő Központ 2009. október 15-16. 2009. október 15. 11.00 11.30 Megnyitó Horváth

Részletesebben

Magyarország átfogó egészségvédelmi szűrőprogramja 2010 2020

Magyarország átfogó egészségvédelmi szűrőprogramja 2010 2020 Magyarország átfogó egészségvédelmi szűrőprogramja 2010 2020 www.egeszsegprogram.eu EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA A Programban résztvevők egészségi állapotára irányuló statisztikai jelentés Projekt:

Részletesebben

Tisztelt Kollégák! Baráti üdvözlettel: Dr. Varga Sándor Osztályvezető főorvos VÖK Kórház és Rendelőintézet, Orosháza Gyermekosztály

Tisztelt Kollégák! Baráti üdvözlettel: Dr. Varga Sándor Osztályvezető főorvos VÖK Kórház és Rendelőintézet, Orosháza Gyermekosztály MEGHÍVÓ Tisztelt Kollégák! Nagy örömünkre szolgál, és megtisztelő számunkra, hogy a Magyar Gyermekorvosok Társasága Dél-magyarországi Decentrumának következő tudományos rendezvényére Gyopárosfürdőn, az

Részletesebben

KÖSZÖNTŐ. Tisztelt Kollégák!

KÖSZÖNTŐ. Tisztelt Kollégák! KÖSZÖNTŐ Tisztelt Kollégák! Szeretettel és tisztelettel hívjuk Önöket a VI. Magyar Homeopátia Kongresszusra. A homeopátia, mint alternatív terápia részben ismert csak az orvosok körében, de aki megismeri

Részletesebben

PÉCS, NOVEMBER 8-9. Előzetes PROGRAM A KONFERENCIA SZERVEZŐI A KONFERENCIA KIEMELT SZAKMAI TÁMOGATÓJA:

PÉCS, NOVEMBER 8-9. Előzetes PROGRAM A KONFERENCIA SZERVEZŐI A KONFERENCIA KIEMELT SZAKMAI TÁMOGATÓJA: PÉCS, 2016. NOVEMBER 8-9. Előzetes PROGRAM A KONFERENCIA SZERVEZŐI A KONFERENCIA KIEMELT SZAKMAI TÁMOGATÓJA: A SZÁMVITEL TUDOMÁNY-SZAKMA-OKTATÁS KONFERENCIA előzetes PROGRAMJA PÉCS, 2016. november 8. A

Részletesebben

2. É R T E S Í T É S. A Magyar Tüdőgyógyász Társaság. Onkopulmonológiai Szekciójának Konferenciája. Tüdőrák 2009

2. É R T E S Í T É S. A Magyar Tüdőgyógyász Társaság. Onkopulmonológiai Szekciójának Konferenciája. Tüdőrák 2009 2. É R T E S Í T É S A Magyar Tüdőgyógyász Társaság Onkopulmonológiai Szekciójának Konferenciája Tüdőrák 2009 Hunguest Hotel Pelion, Tapolca 2009. december 3-5. Várható kreditpont: 20 www.tudogyogyasz.hu

Részletesebben

10 éves a Szociális Klaszter Egyesület. 10ünnepi konferencia az IDŐSEK VILÁGNAPJÁN YESÜLET

10 éves a Szociális Klaszter Egyesület. 10ünnepi konferencia az IDŐSEK VILÁGNAPJÁN YESÜLET 10 éves a Szociális Klaszter Egyesület 10ünnepi konferencia az IDŐSEK VILÁGNAPJÁN YESÜLET. Tisztelt Kollégák, Kedves Barátaink! Az Idősek Világnapján tudományos-szakmai nemzetközi tanácskozásra invitáljuk

Részletesebben

MAGYAR HONVÉDSÉG EGÉSZSÉGÜGYI KÖZPONT HONVÉDKÓRHÁZ II. TELEPHELY

MAGYAR HONVÉDSÉG EGÉSZSÉGÜGYI KÖZPONT HONVÉDKÓRHÁZ II. TELEPHELY MAGYAR HONVÉDSÉG EGÉSZSÉGÜGYI KÖZPONT HONVÉDKÓRHÁZ II. TELEPHELY FÜL-ORR-GÉGÉSZETI SZAKAMBULANCIA C. épület U. szint, 007. vizsgáló, 81829 mellék DÉLELŐTT (07:30-13:30) Dr. Szilasi Zsuzsanna o. szds. adjunktus

Részletesebben

Gyakorlatokhoz tartozó akkreditált képzőhelyek

Gyakorlatokhoz tartozó akkreditált képzőhelyek Aneszteziológiai alapképzés 6 hónap (Terv3) Bajcsy-Zsilinszky Kórház és Rendelőintézet 1106 Budapest Maglódi út 89-432-7774 Aneszteziológiai és Intenzív terápiás és Dr. Völgyes Barbara 6 hónap 6 fő 2012.09.15.

Részletesebben

Magyar Sebész Társaság

Magyar Sebész Társaság Magyar Sebész Társaság Fiatal Sebészek Szekciójának III. Kongresszusa Balatonalmádi, Ramada Hotel & Resort Lake Balaton**** 2015. április 17 19. Kedves Fiatal Sebész Kollégánk! Az elmúlt két év sikerein

Részletesebben

Kórházszövetség szerepe az egészségügy átalakításában. Svébis Mihály

Kórházszövetség szerepe az egészségügy átalakításában. Svébis Mihály Kórházszövetség szerepe az egészségügy átalakításában. Svébis Mihály Magyar Kórház Szövetség 1931. június 5-én alapították a Magyarország Klinikáinak és Kórházainak Szövetségét 1970. június 15-én újból

Részletesebben

9024 Győr, Vasvári Pál u. 2-4.

9024 Győr, Vasvári Pál u. 2-4. Petz Aladár Megyei Oktató Kórház bemutatkozása 2011. április 9. Készítette: Csordás Adrienn Turbók Adrienn Az intézmény alapításának éve: 1749. Az alapító neve: Győr Város Tanácsa A korábban Szentháromság

Részletesebben

PSZICHIÁTRIAI SZAKDOLGOZÓK XI. ORSZÁGOS KONGRESSZUSA 2010. július 1-3. Nagykálló

PSZICHIÁTRIAI SZAKDOLGOZÓK XI. ORSZÁGOS KONGRESSZUSA 2010. július 1-3. Nagykálló PSZICHIÁTRIAI SZAKDOLGOZÓK XI. ORSZÁGOS KONGRESSZUSA 2010. július 1-3. Nagykálló 2010. július 1. (csütörtök) PROGRAM: Helyszín: Sántha Kálmán Szakkórház Nonprofit Kft., Lovagterem 11.30 Regisztráció, szálláshelyek

Részletesebben

MAGYAR PERINATOLÓGIAI TÁRSASÁG. A Magyar Perinatológiai Társaság X. Kongresszusa 2011. október 21-22. Hotel Magyar Király Székesfehérvár, Fő u. 10.

MAGYAR PERINATOLÓGIAI TÁRSASÁG. A Magyar Perinatológiai Társaság X. Kongresszusa 2011. október 21-22. Hotel Magyar Király Székesfehérvár, Fő u. 10. A Magyar Perinatológiai Társaság X. Kongresszusa 2011. október 21-22. Hotel Magyar Király Székesfehérvár, Fő u. 10. MEGHÍVÓ A Kongresszus fővédnöke: Dr. Szócska Miklós Egészségügyért Felelős Államtitkár

Részletesebben

23. ORSZÁGOS ANTIBIOTIKUM TOVÁBBKÉPZŐ TANFOLYAM

23. ORSZÁGOS ANTIBIOTIKUM TOVÁBBKÉPZŐ TANFOLYAM 23. ORSZÁGOS ANTIBIOTIKUM TOVÁBBKÉPZŐ TANFOLYAM Akkreditált továbbképző tanfolyam gyakorló orvosoknak és gyógyszerészeknek Balatonfüred, Hotel Füred 2017. november 23 25. PROGRAM 2017. NOVEMBER 23. CSÜTÖRTÖK

Részletesebben

Az apró munka és szakmai háttere: a MOTESZ MADOFE Program

Az apró munka és szakmai háttere: a MOTESZ MADOFE Program X. Országos Járóbeteg Szakellátási Konferencia és V. Országos Járóbeteg Szakdolgozói Konferencia, 2008. szeptember 18-20., Balatonfüred Egészségpolitika I. Szekció, 2008. szeptember 19. Az apró munka és

Részletesebben