55S&S 1998/5 H0N1SMEREV TÓTH ÄGHES

Átírás

1 55S&S 1998/5 H0N1SMEREV A HONISMERETI SZÖVETSÉG FOLYÓIRATA XXVI. ÉVFOLYAM TÓTH ÄGHES

2 A Magyar Köztársaság belgrádi nagykövetségén július 8.-án bensőséges ünnepség keretében került sor két délvidéki magyar honismereti munkás kitüntetésére. A néhány éve elhunyt dr. Mészáros Sándornak 1997-ben admányozott Notitia Hungáriáé Emlékplakettet özvegye vette át, Mgr. Dobos János helytörténész-levéltárosnak pedig személyesen nyújtotta át a Honismereti Szövetség évi Emlékplakettjét, a szövetség határokon túli magyarok ügyével foglalkozó elnökségi tagja, dr. Székely András Bertalan, Szabó István ideiglenes ügyvivő jelenlétében. ( Fazekas Zsolt felvételei)

3 1998/5 HONISMERET A HONISMERETI SZÖVETSÉG FOLYÓIRATA XXVI. ÉVFOLYAM TARTALOM ÉVFORDULÓK A MAGYAR NYELV AZ EZREDFORDULÓN HAGYOMANY SORSKÉRDÉSEK TERMÉS KRÓNIKA KÖNYVESPOLC Torzkép a magyarságról (Andrásfnlvy Bertalan) 3 Cigányzenészek az 1848/49-es szabadságharcban (Somogyvári S. Gyula) költői clőhangja: a Toldi ((Pásztor Emil) 12 Történelmi emlékhelyek a Kassa melletti Magyarbődön (Pazderák Bertalan). 14 Dr. Kovács Pál - orvos, szerkesztő, kulturális szervező (Verebtes Géza) 18 A magyar nyelvet nem az idegen nyelvek tanulásától féltem..." (Bod Péter Ákos) 20 Amíg lesz család, addig lesz anyanyelv is" (Beke György) 23 Hagyományos határhasználat a Sóvidéken (István Lajos) 27 A földesi közigazgatás hagyományai (Karacs Zsigmond) 29 A Pécsi Ingyenes Népkönyvtár Egyesület (Kerekes Imre) 35 Mállott kövek árnyéka (Fercsik Mihály) 39 Höveji csipkétől a höveji tányérig" (Lanczendorfer Zsuzsanna) 44 Megjegyzések Lanczendorfer Zsuzsanna közleményéhez (Andrásfnlvy Bertalan) 49 Ha valamit csinál az ember, akkor azt csak jól érdemes csinálni..." Tóth Ágnes népi iparművész (Domonkos Ottó, Kücsán Józsefi 50 Az erdélyi Mezőség nagy romlása" (Tófalvi Zoltán) 53 Boldog embernek érzem magamat. Bányász Árpád kárpátaljai tanárral beszélget Bngu Balázs 58 Elszakíthatatlan gyökerek. Tízéves az Erdély Művészetéért Alapítvány (Hajdú Demeter Dénes) 61 Aranymosó cigányaink (N. László Endre) 64 Reformáció és rekatolizáció a törökkori Dráva-melléken (Frankovics György) 68 Örmények a Gyimes völgyében (Tankó Gyula) 71 A Sepsi széki vásárokról (Szöcsné Gazda Enikői 74 Kiskonyhák, nyárikonyhák Medinán (Konrád László) 79 A szatmári táj magyarszürke ökrei (Szűcs István) 81 A csillebérci egykori úttörőtábor és az úttörővasút (Dr. Tóth ]ózsef) 83 XXVI. Honismereti Akadémia, Karcag, június 29 -július 3. Kanyar József. Megnyitó 88 A XXVI. Honismereti Akadémia kitüntetettjei 90 A Honismereti Szövetség hároméves tevékenységéről (Bartha Éva) A Honismereti Szövetség Számvizsgáló Bizottságának jelentése (Hajdú lánosné, Vajda Ferencné) 95 A Honismereti Szövetség Ellenőrző Bizottságának jelentése (Dr. Bolla Dezső, Karacs Zsigmond, Dr. Remids Tibor, Szüle Katalin) 96 Feldobogott szívvel élt akkor a nemzet..." Vetélkedő 1848/1849-ről, szerte a világban (Dr. Tóth Béla) 97 A kishaza oltalma. Koncsol László helytörténeti kutatásairól és a Csallóközi Kiskönyvtárról (Mák Ferenc) 100

4 Somogy megye nehéz évszázadairól (Dankó Imre) 108 Zombori Lajos: Magyar robotbárcák, uradalmi pénzek és gazdasági napszámok (Balassa Iván) 109 Újfehértó zsidósága (Matyikó Sebestyén lózsefl 109 Fekete István emlékezete (Adonyi Zsókn Éva) 110 Társadalmi Közlemények Abaúj-Torna Vármegye és Kassa Múltjából (Siska József) 111 Csík Istvánné: A komlói iskolák története 1990-ig (Dr. Krisztián Béla) 111 Rímfaragók (V. K. I.) 112 A HONISMERET ÉVFORDULÓNAPTÁRA, (Mezey László Miklós) 113 A SZERKESZTŐBIZOTTSÁG TAGJAI ANDRÁSFALVY BERTALAN KANYAR JÓZSEF BARTHA ÉVA KOVÁTS DÁNIEL BENCZE GÉZA SELMECZI KOVÁCS ATTILA CSORBA CSABA SZÉKELY ANDRÁS BERTALAN HAVASSY PÉTER VIGA GYULA Szerkeszti: HALÁSZ PÉTER E SZÁMUNK MUNKATÁRSAI 'Adonyi Zsóka Éva egyetemi hallgató, - Pécs - 'Ándrásfalvy Bertalan dr. néprajzkutató-egyetemi tanár, Hosszúhetény - Bagu Balázs tanár, Bátyú - 'Balassa Iván néprajzkutató, Bp. - 'Bartha Éva muzeológus Magyar Nemzeti Múzeum, Bp. - Beke György író, Bp. - *Bod Péter Ákos egyetemi tanár, Bp. - *Bolla Dezsó' helytört, gyűjt, vezetó', Bp. - Domonkos Ottó ny. múzeumigazgató, Sopron - Fazekas Zsolt fényképész, a Magyar Szó Munkatársa, Belgrád - Fercsik Mihály népművelő', Hévízgyörk - Frankovics György, a JPTE BTK tanára, Pécs - Hajdú Demeter Dénes elnök, Erdély Művészetéért Alapítvány, Bp. - 'Hajdú Józsefné ny. tanár, Pécs - István Lajos helytörténész, Korond - Kanyar József dr. ny. levéltárigazgató, Bp. - Karacs Zsigmond ny. vállalkozó, Bp. - *Kerekes Imre Pécs - 'Konrád László tanár, polgármester, Medina - "Krisztián Béla dr. adjunktus, JPTE Pécs - Kücsán József igazgató h. Soproni Múzeum, Sopron - Lanczendorfer Zsuzsanna főiskolai tanár, Győr - 'Matyikó Sebestyén József múzeumigazgató, etnográfus, Kálmán Imre Múzeum, Siófok - Mák Ferenc Bp. - Mezey László Miklós szerkesztő, OSZK, Bp. - N. László Endre ny. muzeológus, Barcs - Pazderák Bertalan ny. tanár, Magyarbőd - 'Pásztor Emil főiskolai tanár, Eger - 'Siska József muzeológus, Szirmabesenyő - 'Somogyvári S. Gyula Tataabánya - Szűcs István ny. mg. mérnök tanár, Nyíregyháza - Szőcsné Gazda Enikő néprajzos muzeológus, Székely Nemzeti Múzeum, Sepsiszentgyörgy - Tankó Gyula tanár, Gyimesközéplok - Tófalvi Zoltán újságíró, Marosvásárhely - Tóth Béla dr. főigazgató h. Magyar Országos Levéltár, Budapest - 'Tóth József dr. Bp. - 'Vajda Ferencné ny. üzemgazdász, Bp. - 'Verebics Géza polgármester, Dég - Végh Károly István menedzserigazgató, Petőfi Irodalmi Múzeum, Bp. A *-gal jelölt szerzők tiszteletdíjukról lemondtak a Honismereti Szövetség Alapítvány javára. Köszönet érte! ISSN Szerkesztőség: Budapest I., Corvin tér 8. II Postacím: Bp Pf Tel.: Kiadja a Honismereti Szövetség. Készült a CERBERUS Kft. nyomdájában (1066 Bp., Lovag u. 14. Tel/fax: ). Felelős vezető: Schmidt Gábor. Terjeszti a Hírlapelőfizetési és Elektronikus Posta Igazgatóság és alternatív terjesztők. Példányonkénti ára: 98 Ft. Évi előfizetési díja 540 Ft. Előfizethető postautalványon (1900 Budapest, Orczy tér 1.), valamint a következő pénzforgalmi jelzőszámra: Postabank és Takarékpénztár INDEX Megjelenik a József Attila Kulturális és Szociális Alapítvány valamint a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával.

5 Torzkép a magyarságról Tudom, nehéz és kényes kérdéscsoport tárgyalására vállalkozom, ezért elöljáróban néhány elvi megállapítást tennék. Sokezer év bölcsessége, tapasztalata és nemegyszer megideologizált igazsága - a mi életünkben is közhelyként hangzott el -: a népek, nemzetek egyszerű fiai, a köznép tagjai békében szeretnek élni egymással, nem gyűlölködnek. A gyűlöletet, a háborút az urak, a népek, nemzetek vezetői, az uralkodók szítják és üzenik meg egymásnak, harcra és gyűlöletre kényszerítve népeiket. A háborúk okai lényegében a nagy gazdasági érdek- ütközések, ellentétek erőszakos megoldására való törekvésben keresendők, úgy, ahogy azt kiváltképpen a marxista történetírás - az osztályharc-elmélet egyik tartozékaként - közgondolkodásunkba is besulykolta: a gyarmatosítástól kezdve a világpiac újrafelosztásáig - ez a kizsákmányoló, pénzvilágot vezető tőkés osztály ügye, melynek van és volt ereje meztelen, piaci anyagi érdekeit a nemzeti érdek és becsület, a nemzeti érzés és hazafiság mezébe öltöztetni. Emellett, vagy ezzel szemben, mi néprajzkutatók, a népélet anyagi és szellemi területén az interetnikus kapcsolatok, a békés együttélés, az egymásra hatás és kooperáció tényeit kutatjuk és soroljuk fel. Az 1990-ben kirobbant ún. délszláv háború minden józan ésszel felfoghatatlan elemi és általános, spontán népi kegyetlenkedése újra felhívta a figyelmet e kérdéskör vizsgálatára; arra tudniillik, hogy honnan ez a népi gyűlölet"? Szemtanuk, átszenvedők százai és ezrei tudnák megerősíteni azokat a hihetetlenül hangzó személyes emlékezéseket, melyek arról szólnak, hogy ebben a háborúban az évtizedek, évszázadok óta egymás szoros szomszédságában élő emberek, nemzedékek során kialakult barátságos kapcsolatok után, egyszerre ádáz dühhel fordultak egymás ellen, bár a kifejezés talán nem pontos, mert rendszerint ez nem volt kétoldalú. Például a Drávaszögben az a szerb család űzte el a szomszéd házból azt a magyar családot, melynek évtizedeken át gyakori vendége, kisegítő munkása, napszámosa, szomszédja, jóbarátja volt. Szlavóniában Szentlászló magyar falut a vele csaknem összeépült szomszéd szerb falu népe pusztította el a hadsereg és más szerb önkéntesek segítségével, kíméletlen módszerességgel, nem kegyelmezve a templom épületének sem. Egy országosnak mondható politikai hatalom és helyzet egyszerre eddig nem sejtett gyűlöletet és ellenérzést szabadított ki és öntött egymásra a legiszonyatosabb embertelenséggel, mint Vukováron és Gorazsde-ben. Aligha lehet e tömeges vérengzést néhány bűnbak, háborús bűnös nyakába varrni. Itt a népekben élő, a kultúrához tartozó, nemzedékek óta érlelt, áthagyományozott megítélések, előítéletek, elszenvedett vagy annak vélt sérelmek törtek hirtelen napfényre. Igen, a népi kultúrának is lehetnek elítélhető, létező, negatív vonásai. Ezek feltárása, tisztázása a tudomány eszközeivel a néprajz feladata, és talán fontosabb, mint a békés együttélés fényeinek, az interetnikus kapcsolatoknak a tisztázása. Ha visszatekintünk az utóbbi néhány évszázadra, a délszláv háborúhoz hasonló események sorára bukkanunk, szűkebb Közép-Európa délkeleti részén lévő környezetünkben. Kegyetlenkedésekről tudunk az első és második világháború ideje alatti és utáni időkből, az es szabadságharc idejéből, a kuruc háborúk korszakából és a törökellenes felszabadító háborúk alatti és utáni időkből is. Igaz és gyakran név szerint is kimutatható, hogy e vérengzéseknek, kegyetlenkedéseknek voltak meghatározó kezdeményezői, vezérei, de egy-"két ember nem okozhatta önmaga mindezt a szenvedést. Érvényes erre is az a vitathatatlan törvény, hogy egy nép csak azt a kulturális hatást, kezdeményezést követi, fogadja el, melynek befogadására, átvételére megérett, alkalmas. így a felelősség nem hárítható át csak néhány vezető személyiségre. Ha a készség a követésre, a befogadásra jelen van, akkor ez a kultúra, a magatartás elfogadott része, tehát néprajzi vizsgálódás tárgya lehet. Ember és ember közti összeütközésnek, egyszerűen a bűntényeknek, két oldaluk van: az elkövető és az áldozat. Az ütközésért mindkettő felelős, ha nem is egyenlő mértékben. A bűntényekkel foglalkozó tudománynak, a kriminalisztikának van egy ágazata, mely az áldozat szerepével, részességével foglalkozik - ez a viktimológia. Két népcsoport össze- 3

6 ütközésének is két oldala van a vizsgálat szempontjából is. Lényegében egy szomorú és véres esemény kulturális gyökereinek, feltételeinek tisztázása mindkét oldalon elfogultság nélkül kellene megtörténnie. Természetesnek tűnik, hogy minden nép, mind a történeti-tudományos és szépirodalomban, mind pedig a néphagyományban az ellene elkövetett bűntényeket, vérengzést tartja számon elsősorban, kevésbé azokat, amiket ő követett el másokon. Ugyanakkor eleve torz lenne az a kultúra-elemzés, melyet a sértett nép képviselői végeznének el a támadó, bűnelkövető nép jellemzésére. Marad tehát az egyetlen biztos út, ha az áldozattá vált nép a saját viktimológiáját" végzi el, keresi annak okait, indítékait, ami az ellene elkövetett erőszakot, kegyetlenséget kiváltotta. Ezt elméletileg el is végezheti a tárgyilagosság reményében. Sajnos, a gyakorlatban erre még igazán egyik tudomány sem vállalkozott, sem a történelem, sem a néprajz; sem mi, sem szomszédaink. A marxista sémák szerint kialakított, politikai indíttatású bűntudat-szuggerálás, az öngyalázás sokféle, tudományosság látszatába öltöztetett objektív" történetírás láthatóan hatékony módszerével, magyarságtudatunk részben erre visszavezethető gyengeségével, nem kívánok foglalkozni, de teljesen megkerülni sem tudom. Úgy gondolom, hogy ez inkább a történelem-kutatás és tanítás szintén elvégzendő kritikus vizsgálatába tartozik, főként az ifjúság történelmi tudatának erősítésére. Melyik egy nép igazi arca, kultúrájának jellemzője; az amit a békés, barátságos egymás mellet élés során mutat, vagy az, ami a sajnos nem ritka, de mégsem hosszan tartó gyűlöletkorszakban kerül felszínre? Mindkettő jellemezheti ugyanazt a népet, mint kultúrájának színe és fonákja. (Minden emberi tulajdonság kétarcú: a takarékosság fukarságig mehet, a meggondoltság gyávaságig, a szívélyesség pazarlásig stb.) A színéről fonákjára fordítás azonban nem elkerülhetetlen és törvényszerű kényszerből fakad. Nemzedékek élhetnek anélkül, hogy egy kultúrának az árnyoldala drasztikus erővel megnyilvánulhatnak. Emberek, egyének is leélhetik életüket úgy, hogy a bennünk kimutatható, létező agresszív ösztön, jellemtulajdonság nem jut szóhoz, nem kap kitörési lehetőséget. Az erőszakos viselkedés és az áldozattá válás feltételei, kulturális alapjai is hosszú időn át élhetnek, anélkül, hogy megnyilatkoznának, egy történelmi pillanatban megelevenedhetnének. A helyes, igazságon alapuló önismeret nélkül lehetetlen megismernünk másokat; helyes önismeret nélkül nincs helyes önbecsülés, s ez kizárja másik megbecsülését is. Önbecsülés nélkül nincs jövőképe és reménye a nemzetnek sem, mások becsülése nélkül pedig lehetetlen a megbékélés. Az itt következő írás ezért született meg. * A könyörületes Úristen, minekutána megteremtette a világot, kiszabta valamennyi emberi nemzetség sorsát és tálentomát. A cigányt megtanította hegedülni, a németnek csavart nyomott a kezébe. Előszólította azután a zsidók közül Mózest, és parancsolta neki: Te pedig írj törvényt, és ha eljön az ideje, feszítsd meg a farizeusokkal az én szerelmetes fiamat, Jézust, miért is szenvedjetek sok bántalmakat és üldöztetést, de gondom lesz reá, hogy ömöljön felétek a pénz, miként a folyóvíz!" Odaintette ujjával a magyart és ami játék keze ügyében volt, mind neki ajándékozta. No fogja kegyelmed ezt a szép pár sarkantyús csizmát, ezzel a viasszal meg pödörje hegyesre a bajszát, hordja magasan az orrát és mulasson kedvére a cimboráival!" Eléje somolygott a török. Sok sütnivalód nem lesz, de karddal erőt vehetsz számos nemzetségen." A szerbnek egy kapát adott. A bojárokat és fejedelmeket pipára, kávéra invitálta: Magas nagyságtok éljenek gyönyörök közepette, gonoszságban és megátalkodottságban, méltóztassanak ezért templomokat és monostorokat emelni az én dicsőségemre." - Előkerültek végül a havasiak és leborultak az Örökkévaló trónusa előtt. Az Úristen szánakozva tekintett le rájuk. Hát ti boldogtalanok, miért késlekedtetek?" - Azért késlekedtünk Teremtő Atyánk, mert juhokkal és szamarakkal vagyunk és lassan járunk, meredek ösvényekkel, mély szakadékokkal viaskodunk, éjjel nappal hallgatunk, csak a kolompok szólnak. Asszonyaink és gyermekeink szállásai szűk helyen, sziklák és kövek közt vannak, villám és mennydörgés riaszt, rohanó vizek fenyegetnek. Széles mezőkért, nyájas rétekért és sima folyóvizekért esedezünk Te szent trónusod előtt. - Csakhogy erősen elkéstetek - válaszolta szánakozva az Úr. - Kedvesek vagytok előttem, dehát mit csináljak? Azzal kell maradnatok, amit megszereztetek. Ráadásul 4

7 csak könnyű szívet adhatok, hogy örvendezzetek magatoknak. Éljetek megelégedésben, muzsika, ital eljusson hozzátok és legyenek szép, szerelmesszívű asszonyaitok..." Ezzel a mesével indul Sadoveanu, a nagy moldvai író A bnltn című regénye, mely egy havasalji, román asszonyról szól. Az asszony miután hiába várta tavasszal haza a Dunamellékén nyájaival telelő férjét, felkerekedik és felkutatja ura gyilkosait. Nem kétséges, Sadoveanu a néphagyományból idézte ezt a mesét, az együtt élő népek egymásról alkotott sommás ítéletét, melyből még hiányzik az iskolai oktatással terjesztett történelmi" előítélet. Csaknem 100 évvel korábban egy bártfai magyar plébános szlovák híveit a krumplipálinkától óvandó - az ottani népesség többségét alkotók kelet-szlovák nyelvjárásában - tandrámát írt. A Sen/c palencne első jelenete azzal kezdődik a színműben, hogy a hetyke magyar katona beront a kocsmába és hangos szóval - magyarul - bort parancsol. Ez a kép sem ellenséges a magyarok szempontjából, de kísértetiesen hasonlít a román regény kezdő képéhez. Azóta eltelt másfél évszázad alatt az iskolában tanultak alaposan megváltoztatták ezt a népi" elképzelést ban a Taizé-i szellemben megtartott ökumenikus ifjúsági világtalálkozón lakásomon két francia, két szlovén, két lengyel és két szlovák fiatal lakott 3 napon át. Minden este együtt vacsoráztunk, a két szlovák kivételével. Búcsúzáskor a két Bártfa környéki fiatal elnézést kért tőlünk, hogy nem ültek le közénk. Mert mikor eljöttünk, mondották, öregjeink arra figyelmeztettek minket, hogy most abba az országba utazunk, ahol azok a nagyurak, grófok és bárók élnek, akik minket 1000 esztendőt át elnyomtak és gyilkoltak...de most már látják, hogy maguk (a házigazdák) nem grófok... A hihetetlennek tűnő történetet évekkel később elmondtam egy tanár barátomnak, aki 1946-ban szökött át a szlovák határon Magyarországra. Történetemet saját élményével toldotta meg, miszerint pár éve Prágában járt és az állomáson egy barátjával magyarul beszélgetett. Egy idős úr sétált arra, megállt, fülelt, majd csehül szólította meg őket: Maguk magyarok?" - kérdezte. Igen" - felelték. Akkor maguk grófok?" A sort folytathatnám saját és mások hasonló élményeivel. Hol vannak ennek a képzetnek a gyökerei? A legelső cseh krónikaíró, Prágai Kozmasz Isten büntetéseként fogta fel a magyarok honfoglalását és ezt hangoztatta tovább Frantisek Palacky cseh történetíró és politikus nagyhatású, a múlt század közepén megjelent történeti munkájában. Palacky Bölcs Leo bizánci császár Taktika c. művének azzal a mondatával érvelt, hogy a magyarok a többi ismertetett néppel ellentétben, nem elégedtek meg azzal, hogy az ellenség a vesztett csata után elmenekült, hanem üldözőbe vették, és teljesen megsemmisítették. J. M. Vesely, a római Angelicum egyetem professzora szerint a magyarok megjelenése a Kárpát-medencében a Nagymorva Birodalom és a szláv térítés kataszrófális végét jelentette. A magyarok, mint apokaliptikus idők harcos lovasai kiirtanak minden élőt, hogy helyükbe telepedhessenek. Ázsia küldöttei ők, akár a hunok, vagy később a tatárok, törökök. Egyben Isten büntetései, hiszen a szlávok, Szvatopluk fejedelem, kiűzték Szent Metód utódját, Szent Gorazd, pannóniai érseket és számos tanítványát, akik így bolgár földre menekültek s ott fejezték be a szent könyvek szlávra fordítását. 1 Ez a vélemény és a magyarok rokonítása" is Bölcs Leo leírására és a Honfoglalás idejére megy vissza. 862-ben a Sváb Evkönyvek a hunok betörését emlegette. A Fuldai Evkönyvek ben Pannóniában és Bulgáriában harcoló magyarokat avaroknak nevezi. Regino prümi apát 906-ban Szittyáknak (szkítáknak) nevezi a magyarokat. 2 Ezt a sort sokszor megismétlik a történelem során: szittyák, hunok, avarok, magyarok, tatárok, törökök és oroszok; Keletről jött rablók, nomádok, kegyetlen és műveletlen vérengző hordák. A szlovák parlamentben, 1996-ban, amikor a magyar kisebbség fel akarta állítani a maga 1100 éves emlékművét, az egyik nagy szlovák párt vezetője így válaszolt: Mit, ezeknek a rabló nomádoknak!" 1 Somorjai Ádám: Kutatóárok. Budapest old. 2 Györffy György: István király és műve. Budapest old. 5

8 Napjaink szlovák iskolai tankönyvei is ebben a szellemben íródtak és a magyarokat a nemesekkel azonosítják. Csak néhány példát idézek: A Rákóczi szabadságharcot az váltotta ki, hogy a császár meg akarta adóztatni a nemességet. A csehek (szabadságharca) esetében a Habsburgok megszegték a felséglevelet, tehát a felkelés jogos volt. Rákóczi esetében csupán a spanyol örökösödési háború adta helyzet kihasználásáról volt szó: a magyar nemesek kiváltságai érdekében..." Másutt: Szlovákia a XVIII. század elejéig hadszíntér maradt. A törökellenes védelmi háborún kívül a népre nehezedett a magyar nemesség számos Habsburg ellenes felkelése is, amelyek többnyire Szlovákia területén zajlottak le." 3 A román tankönyvekből is csak azt az elemet emelem ki, mellyel a magyarokat a nemességgel azonosítják. Erdély 1699-ben Habsburg uralom alá került. Kezdetben a románok azt remélték, hogy az új uralom jobb életet fog nekik biztosítani. Valóban, egyes román ifjak Bécsben és Rómában tanulhattak...ugyankkor a magyar és német nemesek fokozták a gazdasági kizsákmányolást és a nemzeti elnyomást, sokat elraboltak a románok telkeiből, növelték a robotnapok számát. A Horea, Clo$ca és Criján féle felkelésnek társadalmi és nemzeti jellege volt. S bár a felkelést leverték, de II. József megijedt a Horea vezette felkelés erejétől és 1785-ben eltörölte a jobbágyságot." ról a román tankönyvekben az áll, hogy a magyar nemesek nem akarták felszabadítani a jobbágyokat, azokat pedig, akik erőszakkal foglaltak maguknak földet, a nemesek irgalom nélkül agyonlőtték. Ismeretes, hogy a Habsburgokhoz hű katonai és polgári igazgatás emberei, korabeli szóhasználattal a Reakció" már 1848 őszén fellázította a románokat Erdélyben a magyarok ellen, s azok több helyen is megtámadták a földbirtokosokat és a nemzetőröket, és akiket elfoghattak, azokat kivégezték decemberében már az Erdélyi Érchegységben is összecsapásokra került sor Iancu havasi emberei és a honvédek és nemzetőrök között. Zalatna, Nagyenyed, Abrudbánya, Verespatak és Gyulafehérvár magyar népének lemészárlása, a másik oldalon a havasiak házainak felgyújtása a magyar szabadságharc legszomorúbb fejezeteit jelenti. 5 Bizonyára sok irányban szélesíthető és idézhető magyarságkép elemei közül most csak ennél az egynél szeretnék maradni: tudniillik, hogy a magyar a nemessel, a földesúrral azonos. Bármennyire képtelen ez a józanész számára - mégis igaz és létező képzet. Kialakulásának vannak torz, külföldi forrásai, de a mi saját történetírásunkat is felelősség terheli. Kétségtelen, bizonyos büszkeség tölthette el a magyarokat, ha mint egykori rettegett ellenséget emlegetik Nyugaton. Például a kalandozások korából sokszor idézett litániaszövegb'etét: a magyarok nyilaitól ments meg Uram minket." Közismert, hogy ma is sokan vallják büszkén eleink nomád voltát és rokonságát más nomád népekkel, elsősorban a világverő Attila hunjaival. Szomszédaink szájában és képzeletében azonban ehhez semmi, dicsőséges és irigylésre-méltó büszkeség nem párosul, csak a másét jogtalanul és erőszakkal elvevő, vad, kegyetlen, műveletlen rablóé. Nehéz ezt megértetnünk honfitársainkkal, és tény, hogy mi sem becsüljük ezért azokat, akik nemrég még vándorló életformájukat folytatva lettek egyik nemzetiségünk tagjai. Altalánosnak nevezhető történelemszemléletünkben és > tudományos-irodalmi megnyilatkozások területén is, máig élnek nálunk képtelen és torz elképzelések. Pedig a torz előítéletek nemegyszer sors és politika-döntő tényezőkké válhatnak. Emlékeztetek arra, hogy a nyelvészet, régészet és a korabeli írott források bebizonyították azt, hogy a honfoglaló magyaroknak fejlett földművelő kultúrája volt, ismerték és termelték a szólőt, bort és gyümölcsöket, kiterjedt szántóföldeik és mesterséges vízvezető csatornáik voltak. Tehát nem voltak zsákmányból élősködő nomádok. Nem Szent István tanította meg őket német és szláv papok segítségével a letelepült életformára és nem ő volt aki megismertette velünk a kereszténységet. 6 Hiszen már nagyapja is keresztény volt és a 3 Szabolcs Ottó: Külföldi tankönyvek magyarságképe. Bp old. 4 Szabolcs Ottó: i. m old. 5 Szabolcs Ottó: i. m old.; Székely Kis Istvánfy György: Történelmi vázlat. In: Csemavölgyi Antal: Fegyvert, s vitézt énekelek. Katonanaplók a háborúkbol. Bp old. 6 Györffy György: i. m. 6

9 honfoglalás idején eltemetett harcosok sírjaiban már megtaláljuk a kereszt jelét, Krisztus testével (a corpus-szal) és kereszt alakú ereklyetartókat is ismerünk. A Nemzeti Múzeumban 1996-ban bemutatott honfoglaláskori régészeti leletegyüttesekben 11 kereszttel találkozunk. Az sem igaz, hogy Szent István politikai éleslátásból vetette fel velünk a kereszténységet, hogy ezáltal megmentsen minket a keresztény Nyugat megsemmisítő' hadjárataitól. Az elmúlt esztendő Szent István napján egy ismert politikus és történész ünnepi beszédében is még ezt állította: ha nem vettük volna fel a keresztséget István király akaratából, arra a sorsra jutottunk volna, mint a hunok és az avarok. Maga ez az összevetés is sánta: a hunok valóban nagy birodalmat hoztak össze, miközben abban számszerűleg csak egy szűkebb uralkodó réteget jelentettek, nem egy népet. A keresztény Nyugat pedig még Szent István korában is többször megkísérelte erővel és fegyverrel legyőzni és elűzni a magyarokat, keresztény mivoltuk nem jelentett ebben akadályt. Nem akarom kisebbíteni Szent István érdemét, sőt, éppen kiemelném azt, hogy személyében megvalósította a keresztény király eszméjét, s ebben sem akkor, sem később nem találjuk párját Európában. Nem, erre egyáltalán nem vagyunk büszkék és nem ezt hangoztatjuk, hogy akkor mintát adtunk Európának kereszténységből és emberségből. 7 Azt hangoztatjuk inkább, hogy a magyar számára csak a kard volt méltó, és kardjával meghódított népek lettek a szolgái. A múlt század történészei Werbőczyre hivatkoznak. A pórosztály Magyarországon nagyrészt azon bennszülöttekből származott, kiket a győzedelmes magyarok meghódoltatván szolgaságra kárhoztattak. Kálmán király a rabszolgaságot megenyhítette..., az úrbér és a paraszti földhasználati jog elrendelésével", - írta Horváth Mihály. Önkéntes szolga, jobbággyá az lett, aki a győztes magyaroknak önként meghódolván, javaik haszonélvezetében meghagyattak, ezek sorsa jobb, mint akiket fegyverekkel tökéletes szolgaságra vetettek" - írta egy másik történetíró, Geroch Illés a Tudományos Gyűjteményben. Ekkortájt született magyarázat szerint a jobbágy szó azt jelenti, hogy azok a nemesek, akik nem akartak a hadbahívó szóra fegyvert fogni, azt mondták, jobb az ágyban. Ezek lettek a nemesi jogoktól megfosztott jobbágyok. 8 A honfoglaló magyarok utódai a nemesek, - ezt vallotta Pálóczi Horváth Ádámtól Hóman Bálintig és Szekfű Gyuláig számos történetíró, ilyen vagy más, bonyolultabb formában. Deér József, a szegedi, kolozsvári, budapesti, majd 1950-től a berni egyetem professzorának 1938-ban megjelent művében erről így ír: A magyarság a veleszületett parazitikus gazdasági érzékével beletanult ebbe, a tőle alapjában véve idegen foglalkozásba (ti. a fölművelésbe) s a gabonatermelésen kívül a növény (...), majd délen a gyümölcstermelés, sőt a szőlőgazdaság fogalomkörével is megismerkedett (alma, körte, szőlő, bor, seprő)", - a bolgár - törökség révén. Majd így folytatja, a magyar harcos, nomád uralkodónép... Azt folytatta, amit az avarság," mely a szélrózsa minden irányában a szláv népek gyűrűjével bástyázta körül magát, rájuk telepedett, gazdaságilag és katonailag kihasználta őket... Igaz, a magyar jobban megbecsülte a szlávok munkaerejét", természetszerűen szelídebb és megértőbb gazdának bizonyult. Más helyen azt írja, hogy a rabszolgákat elsősorban földművelésre használták." A kalandozások célja a rabszolgaszerzésen és rabláson kívül a hatalmas összegekkel adózó országok hódoltsági gyűrűjének fenntartása volt, így a nomádok más népeken élősködő gazdasági rendszerének egyik legnagyobbszabású megnyilatkozása Európa történetében." 9 A magyar tehát a nemes, aki a kalandozások során foglyulejtett rabszolgákkal művelteti földjét. Józanésszel az is elképzelhetetlen, hogy a kalandozó magyarok térkép és iránytű nélkül egyedül eljuthattak túl a Pireneusokon, Nápolyba vagy a Peleponézoszra. Ma már tudjuk, hogy minden ilyen kalandozásnak nevezett vállalkozásra a magyarokat valamelyik európai fejedelem, király, herceg stb. hívta szövetségesül ellenfeleivel szemben. Például 955-ben a bajorok hívták és kalauzolták a magyar seregeket I. Ottó császár ellen, amikor Augsburgnál vereséget szenvedtek Andrásfalvy Bertalan: A Honfoglalásról és Szent Istvánról. Távlatok sz old. 8 Tóth Zoltán kézirata a Magyar Néprajz c. sorozat számára. Szerk.: Paládi-Kovács Attila (megjelenés alatt) 0 Deér ]ózsef: Pogány magyarság - keresztény magyarság. Bp , 62. old. 10 Györffy György: i. m. 48. old. 7

10 A magyar társadalomban mintegy 4 százalékra tehető a magyar nemesek aránya. Ez a 4 százalék adta volna a Kárpát-medence legnagyobb népének saját nyelvét és egyben a többinek közvetítő nyelvét? A magyar nép túlnyomó többsége elmagyarosított, egykor legyőzött és szolgaságra vetett népek leszármazottja? Lényegében ezt sugallják azok a nézetek is, melyek szerint a honfoglalók lélekszáma nem érte el a es számot. Mi magunk állítjuk tehát ezeket a képtelenségeket és adjuk tovább, vagy erősítjük meg szomszédainknak e tévtanait. De menjünk tovább! Miután nem tartozunk azok közé, akik a csodákban hisznek, s mindenütt a legegyszerűbb okokat keressük, mi csak arra figyelmeztetjük kutatóinkat, hogy a magyar faj sohasem tűnt ki művészeti hajlamai s a művészet gyakorlata által, még a mostani híres művészeink megmagyarosított nevei is mind arról tanúskodnak, hogy nem a török-tatár, vagy ha jobban tetszik, ural-altáji, hanem a bevándorolt árja népek fiai tűnnek ki a művészetek terén. így volt ez az Árpád korban...a céh- és ipartörténet azért hiányos nálunk a korai magyar időkre, mert azt tartották, hogy a magyarok az ipart nem tekintették magukhoz méltó foglalkozásnak, tehát az iparosok csak külföldi telepesek, az ún. hospesek soraiban akadtak... A magyar nép harcos fiai az ipari munkát nem tartották szabad emberhez méltó foglalkozásnak..." - írta többek közt a múlt század nagyhatású közírója, Pulszky Ferenc. 11 Ebből következik az a leegyszerűsített kép szomszédainknál, hogy a magyar nem is nép, hanem nomád urak kis csoportja, amelyik a békés kárpát-medencei népeket, elsősorban a szlovákokat, ezer éven át kizsákmányolta, kifosztotta, elnyomta, kiirtotta... A szlovák felfogás szerint ezek a szlávok a Duna medencében a mai szlávokkal voltak azonosak. Trianonnak volt egy olyan változata is, hogy egyáltalán nem lett volna többé Magyarország, vagyis az uraknak az országa. Más változat szerint azt a történelmi bűnt, hogy a magyarok szétválasztották a szlávokat, úgy kellett volna helyrehozni, hogy közös horvát-szlovák határt kellett volna létrehozni, legalábbis valahol Nyugat-Dunántúlon. Ez az elképzelés a II. világháborút lezáró béketárgyalásokon is újra szóba került. Ilyen szemlélet alapján húzták meg azokat a határokat, melyek szétválasztották az egy ezredévig egymás mellett élő népeket, sőt, magyart a magyartól is. De ez a torzkép ma is tetszik nekünk... A múlt évben megjelent pompázatos kiadású Magyarok Króniká-jának néhány szerencsétlen megfogalmazása egyenesen táplálja szomszédaink előítéletét arról, hogy a nomád, rabló, civilizálatlan magyarok annakidején kiirtották a békés szláv-szlovák lakosságot, hogy helyére telepedhessenek. Idézek ebből: Hasonlóan a többi nomád néphez, a föld magántulajdonának fogalmát sem ismerik. Sátorban laknak. Számukra semminek, ami a letelepült életmódhoz tartozik, nincs különösebb értéke. Az emberi élet értéke is csekély. Az ellenség teljes elpusztítása, gyermekek, anyák megölése is természetes velejárója a harcnak." A steppe nomád életformája találkozott az évszázadok óta megtelepedett, nyugat-európai szilárd faluközösségekben lakó népekkel. Akik már kis vagyonkájukat gyűjtik és életkereteiket tervszerűen építik át. Az állandó közösségek együttélésének erkölcse a kereszténység, a tulajdon, a család és így a termelés biztonságát hirdette. Ez ütközött össze a vándorló, zsákmányoló, pogány nomádok értékrendjével." Új kapcsolatszerveződési szokások alakulhattak ki. A nomád településviszonyokkal összehasonlítva mind gyakoribb a beszéd-érintkezés, az emberek több szót váltanak egymással, a nyelv maga mind kifinomultabb lesz. Évszázadokra elnyúló átalakulás kezdődik meg az életmód területén is. A köznapi emberek lovagláshoz évszázadok alatt idomult karika" lába természetesen generációkon át tudott csak hozzászokni az eke utáni egyenes járáshoz." 12 Immár három éve, hogy a romániai magyar katolikus egyház visszakérte elkobzott ingatlanait, amit a görög-keleti román egyház használt. A román válasz így hangzott: Igaz, hogy erre megszületett a törvény, de hiszen ti jól tudjátok, ti urak voltatok csak, itt minden a román nép vérén és verejtékével épült." Vajon honnan vehették, veszik érveiket? Andrásfalvy Bertalan 11 Idézi László Gyula: A honfoglalók földművelése és állattartása. In: Magyarország agrártörténete. Szerk.: Orosz István, Für Lajos, Romány Pál. Bp old. 12 Magyarok krónikája. Szerk.: Glatz Ferenc. Magyar Könyvklub. Officina Nova. Bp old. 8

11 c EVFORDULOK ) Cigányzenészek az 1848/49-es szabadságharcban A magyar cigánymuzsikusok évszázadokon át jelentős szerepet töltöttek be a szórakoztatásban. A krónikák feljegyzik, hogy ott jártak már II. Rákóczi Ferenc felkelésében és a fejedelmet Rodostóig kísérték. Nagy csapás érte őket a szatmári béke után, mivel a bécsi urak fülét bántotta a magyar muzsika, I. József császár parancsára elkobozták hangszereiket, s a szegedi vár udvarán elégették a hegedűket, tárogatókat, cimbalmokat. Szomorú látvány lehetett, amikor a kenyérkereső hangszerek a lángokban elhamvadtak, amikor a máglya körül jajveszékeltek a mindenüktől megfosztott cigányzenészek. Amikor a Batthyány-kormány nagy erőfeszítések árán kierőszakolta az május 7-diki királyi rendeletet, amely az önálló magyar hadsereg megteremtésének az alapja, és megkezdődtek a honvéd toborzások, a cigánymuzsikusok egységesen a nagy esemény mellé gyülekeztek. Segítették a toborzás sikerét. Az akkori események sorozatában érdemes figyelemmel kísérni a magyar cigányzenészek szerepét és önként vállalt magatartását. A legjobb cigányzenekarok, hangszerekkel a kezükben Kossuth zászlaja alá gyülekeztek. Beosztást kaptak a megalakult csapatokban. Az ütközetekben indulókkal, verbunkosokkal és csárdásokkal lelkesítették a honvédeket. Ők is hozzájárultak az 1848^19-es forradalom és szabadságharc idején a nemzeti lelkesedés ébrentartásában. A cigányzenészek magatartásáról, muzsikájáról a korabeli újságokban, politikusok, írók, zenészek tollából maradtak fenn korhű leírások... Az elsők között meg kell emlékeznünk az 1790-ben született Pityó József felvidéki cigányprímásról. Hat láb magas (majd' 2 méteres), daliás megjelenésű ember volt. Becsületes, tiszta jellemű, rendkívül népszerű muzsikusnak ismerték őt. Mindig magyaros ruhát viselt, amit nagy ezüst gombok díszítettek, csizmáján pedig ezüst sarkantyút pengetett. A szabadságharc idején zenekarával együtt Görgey csapatában szolgált. Részt vett az iglói éjjeli csatában és a branyiszkói ütközetben. Egy alkalommal zenészeivel eltévedt és az ellenség fogságába kerültek. Nehezen tudtak megmenekülni az akasztás elől, de muzsikájukkal végül is meglágyították az ellenséges katonák szívét. Pityó József neve az július 15-én lezajlott váci csatában is szerepel. A feljegyzések szerint amikor a felső városrész viskói égtek, a honvédek az Ég a kunyhó, ropog a nád..." kezdetű friss nótával megtámadták a piacon ácsorgó ellenséges katonákat. A kísérő zenekar Pityó bandája volt. Sági Balog Jrínos cigányprímás is azok közé tartozott, akik a szabadságharc idején sem pihentették hegedűiket. A hívó szót meg sem várva zenészeivel együtt menetelt a honvédek élén. Népszerű muzsikus volt, aki pályafutását Bihari János hírneves bandájában kezdte. De arról is nevezetes, hogy az első cigányszótár szerkesztője volt, de azonkívül is, hogy az eredeti Rákóczi kesergőt az egész országban csak ő játszotta. A szabadságharcban hírnevéhez méltóan viselkedett. Részt vett Tokajnál a Schlick elleni csatában. Azután Tárcáinál, továbbá a branyiszkói csatában és az iglói ütközetben. Utoljára a szerencsétlen kimenetelű temesvári csatában járt. Innen Guyon tábornokkal Törökországba menekült. De a honvágy nemsokára hazahozta. Nemcsak a cigányzenészek, hanem a társadalom más rétegeiben is nagy tekintélye volt Sárközi Ferenc cigányprímásnak. Érdemeiért Kossuth Lajos hadnaggyá léptette elő és kinevezte a szabadságharcban résztvevő összes cigányzenészek főkarmesterévé. A 47. honvéd zászlóaljjal részt vett Budavár bevételénél, de ott volt Isaszegnél és a debreceni ütközetben is. Sárközi Ferenc a világosi fegyverletételnél majdnem az aradi börtönbe került. Szerencséjére az 9

12 osztrák császári biztos - aki még Bécsből emlékezett rá - felismerte és szabadon bocsátotta. Arról is van feljegyzés, hogy az 1850-es években - amikor a cigányzenélés a nemzeti ellenállás egyik kifejezője lett a közvélemény szemében - a gárdonyi Sárközi Ferenc országos körútra indult. A szabadságharcban résztvevő cigányzenészek sorában szerepel Bunkó Ferenc, a nagy tudású cigányprímás. Kortársai említették, hogy különleges zamatossággal, égető tűzzel muzsikálta a magyar nótákat. Zenekarával több csatában lelkesítette a honvédeket. Ebben az időben szerezte a Kesergő című szerzeményét, ami összefüggésben volt azzal a sajnálatos eseménnyel, amikor az orosz csapatok elhamvasztották Losonc városát és Bunkó Ferencnek is oda égett mindene. De életkedvét nem vesztette el. Később felkerült a fővárosba és külföldön is szerepelve sok dicsőséget aratott a magyar zenének. A korabeli dokumentációk szerint csaknem hatezer magyar cigányzenész vett részt a szabadságharcban. Egyikük volt a nagykárolyi Fátyol Károly, aki gordonkásként emelkedett hírnévre, s a szabadságharc alatt Bunkó Antal zenekarában működött. Később Debrecenben saját zenekart alakított és innen indult világhírű útjára. A cigányzenészek műsorai színesek és változatosak voltak. Előtérbe kerültek a szabadságharc dalai, a Talpra magyar, a Szalontai nemzetőr dal, a Kossuth nóta, a Kossuth Lajos édesapám, a Vörössipkás zászlóalj dala, a jászok tábori tánc-nótája, a Zöld asztalon ég a gyertya, a Budavár ostroma, a Komáromi honvéd nóta. Ugyanekkor új indulókkal is bővültek a műsorok. Minden zenész ismerte és játszotta a Batthyány, a Jász-Kun, a Kossuth, a Damjanich, az Isaszegi és a Klapka indulókat. A verbunkosok közül divatba jöttek: a Huszár, a Mártogatós, a Három-lépés, a Hatvágós, a Sarkantyús dallamok és más pattogó ritmusú dalok. A legsűrűbben megzenésített és legtöbbet szereplő szövegek költője Petőfi Sándor volt. Jellemző, hogy az ismeretleneket nem számítva 183 zeneszerző 203 Petőfi versre írt zenét. Például a Nemzeti dalt, 1848-ban hatan zenésítették meg. Számos zeneművet komponáló és országszerte elismert cigányprímás volt Borzó Miska. Napjainkban is játsszák a Losonc végromlása című kesergő nótáját, ami az 1848/49-es események hatása alatt született. Ennek története az, hogy augusztus 8-án Grabke orosz generális cserkeszei négy oldalról felgyújtották Losonc városát. Ez a lovasság a Korona kávéház előtt üldözőbe vette Borzó Miska és Dombi Marci zenekarát, de végül is sikerült elmenekülniök. Borzó Miska szerzeményei közül ma is népszerű a Borsodi Emlék, az Istenes csárdás, az Andalgó és a Friss. Az imént említett Dombi Marci igen érdekes egyénisége volt a szabadságharcnak. 47 éves korában 16 tagú zenekarával lépett be a nemzetőrség soraiba. Részt vett a Kassa melletti csatában, ahol majdnem foglyul esett. Mikor hírül jött 1849-ben az orosz csapatok betörése, s a nemzetőrök egyrésze visszatért Rimaszombatba, Dombi is csatlakozott hozzájuk. Vagyonos cigányprímás volt, a szabadságharc idején nehéz tölgyfa ládában hordoztatta megtakarított pénzét. Zenekara igen népszerű volt a honvédek körében, s még a vaskosabb tréfák miatt sem haragudtak. Megtörtént, hogy a mulatozó honvédek kívánságára egy platánfa tetején muzsikáltak. A gömörmegyei urak a páratlanul szép cigány arcképét olajban megfestették és a rimaszombati kaszinóban helyezték el. A legendás hírű Kolozsvári Salamon ]ános cigányprímása a szabadságharc idején zenekarával együtt Bem apó erdélyi hadtestéhez volt beosztva. A honvédekkel együtt indultak rohamra és harc közben muzsikájukkal riadóztatták a harcosokat. Amikor 1848-ban a békés életet felcserélte a harci kürttel, így nyilatkozott: Kiütött a forradalom! Lelkesültem a nép szabadságáért és több zenekart létesítettem. Huszonketten zenész katonák lettünk... Senki sem erültetett. A magam meggyőződése szerint lettem tábori muzsikus és a 31. zászlóalj alatt is felesküdtem a hazáért. Büszke vagyok arra, hogy Bogdánfi Antal a századosunk." Salamon János zenekarával részt vett az 1849-diki évben lezajlott vízaknai csatában is. Ezt örökítette meg Mülbeck Károly rajza, amelyen Salamon János, tábori zenészeivel, Bem fővezér oldalán lelkesíti a honvédeket, s e pillanatban Nagy József klarinétos és Szimra József nagybőgős az ellenség golyójától találva megsebesült. Salamon János cigányprímásról a későbbi időkben is sokat lehetett hallani, mert zenei tudásáról és igaz hazafiságáról több alkalommal tett tanúbizonyságot. 10

13 A dunántúliak leghíresebb cigányprímása, a győri Farkas Miska az elsők között jelentkezett tábori muzsikusnak. Klapka György hadtestéhez került és itt lelkesítette a csatába vonuló honvédeket. Értékes mesterhegedűjét is magával vitte, amiről az a hír járta, hogy abban az időben igen tekintélyes összegért, 300 forintért, olasz csigát tetetett rá, a nagyobb pompa kedvéért. Világkörüli turnéjáról is nevezetes volt a prímás. Amikor 1860-ban Amerikába utazott, a búcsúzásra megjelent tömeg miatt nem lehetett járni a győri utcákon. A szabadságharc eseményeitől elválaszthatatlan Boka Károly a hírneves debreceni cigányprímás, aki a század közepének egyik legklasszikusabb cigányzenésze volt. A 24 tagú zenekarában vadászkürtök és tárogatók is szerepeltek. Debrecen város részéről nagy megbecsülésben részült, 1845-ben a város polgárai közé iktatták. Kedvelt zenésze volt Kossuth Lajosnak is, gyakran játszotta annak nótáját: Megkövetem a tens nemes vármegyét..." A szabadságharc idején, amikor a magyar kormány Debrecenben működött, a politikusok több alkalommal felkeresték Boka Károly házát. Nem egy esetben itt tartották bizalmas tanácskozásaikat. Amikor kitört a szabadságharc voltak cigányzenészek, akik külföldről is hazajöttek és tábori muzsikusokként részt vettek a csatákban. Kálózdi János cigányprímást is, aki a korábbi években a bécsi konzervatóriumban szerezte meg képesítését - ilyen szándék hozta haza. Dembinszky hadtestében kapott beosztást. A szabadságharc utáni években 1951-ben kitűnő zenekart alakított, folytatta külföldi szerepléseit. A londoni Alhambra színház karmestere lett. Innen a kínai császári hadsereghez került. Sorozatos kitüntetése után 1876-ban hazajött és Rácz Pali, majd Berkes Béla zenekarának lett a betanító karmestere. Gönczy Károly a Bereg megyei cigányzenészeket képviselte a szabadságharcban. Nagy szellemi és testi erővel, víg kedéllyel bíró magyar zenekarvezető volt. Az 1848-as események idején a 16 tagú zempléni önkéntes csapatnál működött. Ez a zenekar fúvós és vonószenészekből szerveződött, de volt közöttük két dobos is. Többek között Köpcsénybe jártak, itt vette át őket Moga tábornok hadteste. Később Görgeyhez kerültek. Ezúton részt vettek a Bécs alatti ütközetben. Itt esett el Rácz nevű kisdobosuk. Bécsből visszavonulóban szolnoki csatában vettek részt. A világosi fegyverletételnél a zenekar még idejében elvonult és elkerülte a fogságot. Jómódú és nagyhírű zenész családban született Mányi Lajos cigányprímás. A szabadságharcban való szereplése 1848 őszén kezdődött, amikor Andrássy Gyula gróf külügyminisztere szervezte a zempléni önkéntes csapatot. Mányi Lajos lett a tábori zenekar vezetője. A sereggel együtt részt vett a schwechatti csatában, később pedig a kápolnai ütközetben, ahol már a debreceni Bocskai zászlóaljhoz osztották be. Tekintélyes megjelenésű ember volt. Egy Sáros megyei, Bajusz nevű poéta így írt róla: Mányi Lajos Schwechátnál a vörös sipkás zenekar élén a Rákóczy nóta felzúgó hangjai között harsogta a lelkesítő szózatot." De azt is feljegyezték róla: Lavotta, Csermák és Bihari szerzeményeinek előadását határozott jelleggel, acélos ujjaival és villámgyors vonójával szinte utánozhatatlanná tette. Újhelyi Balázs Kálmán volt a legfiatalabb, aki cigány tábori zenészként szerepelt az 1848/49-es szabadságharcban. 13 évesen állt be atyja zenekarába, s a miskolci nemzetőrökkel részt vett a görömbölyi és zsolcai csatákban augusztus havában a bevonuló orosz csapatok elől a Bükk hegységbe húzódtak fel. A fiatal zenész apjával együtt vidította a bujdosókat. Az 1850-es években zenetársulatot szervezett. Ezzel bejárta a nagyobb magyar városokat. Pár évvel később megkezdte világkörúti szerepléseit. Amerikában 40 államban szerepelt, Európa fővárosaiba kapott meghívást. Mindenütt nagy sikereket aratott és kiváló művészi fokon képviselte a magyar zenét. A szabadságharc éveiben a lovasságnál is szívesen fogadták és alkalmazták a cigányzenész klarinétosokat, valamint a tárogatón játszókat, amik kiválóan tudtak riadóztatni. Az akkori huszárezredekben - tábori zenészként - pompás, szürke lovon ültek. Kis dobok is voltak náluk, ezek kétfelől csüngtek fényesen szerszámozott lovaik nyakán. Úgy hordozták és kezelték ezeket, mint egykoron II. Rákóczi Ferenc emlékezetes tábori zenészei. Nemzetünk dicsőséges forradalmi eseményeit felidézve a hősök soraiban megtisztelő helyet foglal el Reményi Ede, világjáró virtuóz magyar hegedűművész. Ő nem volt cigányzenész, de tábori muzsikusként is megjelent, amikor magávalragadta 1848 márciusának fuvallata. 11

14 Ebben az időben Londonban a Király Színház zenekarának elsőhegedűse, koncertmestere volt, ami 20 éves létére nagy karriert jelentett. Amikor hírt szerzett az itthoni eseményekről, otthagyta a jól jövedelmező zenekari állást és hazasietett Pestre. Katonának jelentkezett és kiképzés után Klapka György seregéhez került. Barátai körében gyakran beszélt Görgey Artúr tábornokkal történt első találkozásáról. Ez annál inkább is felejthetetlen volt számára, mert Görgey eleinte nem tűrte hadtestében a zenészeket. Véleménye az volt, hogy ezek mulatozásra szoktatják a tiszteket és a lazítják a fegyelmet. Később változott a véleménye és amikor a bányavárosban táborozott, törzskara részére cigányzenészeket hozatott. Nagy mulatozásokat rendeztek. Ezután találkozott Reményi Edével, aki baráti körét szórakoztatta hegedűjével. A szobába lépő tábornokot nagy lelkesedéssel fogadták. Görgey ekkor a hegedűshöz lépett: - Kicsoda ön hadnagy Úr? - kérdezte - Tábornok Úrnak alássan jelentem Reményi Ede hadnagy vagyok. Görgey válaszolt: - Hallottam már az ön hírét. Valóban ön az a híres hegedűs? - Én vagyok tábornok úr - felelt a hegedűs. A tábornok bólintott: - Ön mától kezdve szárnysegédem! De a hegedűjére is szükségem van és szüksége van az egész hadseregnek. Most pedig uraim ne zavartassák magukat! Engedelmükkel én is maradok. Reményi kézbe vette a csodálatos hangú és remek lakkozású hegedűjét. A Repülj fecském-et játszotta, ami egykor Rákóczi Ferenc fejedelem nótája is volt. Reményi Ede csatáról-csatára követte a honvédeket. Debrecenben járt, amikor megalakult Kossuth Lajos kormánya. Ott volt Budavár ostrománál és zenekara élén a Rákóczi-indulót hegedülte. Amikor Görgey Világosnál a fegyvert letette Reményi Edének is menekülni kellett. Amikor kérdezték tőle, hogy merre megy, így felelt: - A nagyvilágba. Itt vége a magyar dalnak. Ki tudja mikor csendülhet fel ismét hegedűmön a Rákóczi induló. Hallom fel is vagyok adva a császáriaknál, mert Hentzinek elmuzsikáltam a Rákóczi indulót." A császáriak mindenfelé keresték őt, de barátai és jóakarói révén sikerült kijutnia az országból. Távozásának éjszakáját barátai körében töltötte és mielőtt elbúcsúzott volna, hegedűjén a Repült Fecském-et játszotta. Az önkényuralom idején az osztrák kormány a magyar zenét sújtó intézkedések sorozatát rendelte el. A Rákóczi-indulót és a Kossuth nótákat halálbüntetés terhe alatt tilos volt énekelni, vagy muzsikálni. A zenekarok csak cenzúrázott műsorokat mutathattak be. A magyar zenét még a magánlakásokban sem engedték. A cigánymuzsikusok ezeket az intézkedéseket sorra megszegték. Rendületlenül játszották azokat a dalokat, amelyeket a némaságra ítélt akkori szerzők életük kockáztatásával is megírtak. Ezzel a magatartásukkal a cigányzenészek, a szerzők és az őket pártoló, hallgatóság a nemzeti öntudat és a magyar hazafiság emlékezetesen kifejező jelképeivé váltak. Somogyvári S. Gyula 1848 költői előhangja: a Toldi Az 1980 körüli években, amikor az egri Ho Si Minh (ma: Eszterházy Károly) Tanárképző Főiskolán még egyik jelszó volt: Előre a kommunista felsőoktatásért!" - csak bújtatva lehetett megemlékezni az október 23-án kirobbant forradalomról. Valamelyik akkori október 23-án egy főiskolai magyar nyelvészeti órám elején megkérdeztem hallgatóimat: Tudják-e, milyen jelentős magyar nemzeti eseménynek van ma az évfordulója?" A kérdést nagy csend követte, hiszen akkoriban még nem lehetett elismeréssel szólni 1956-ról, sőt az akkori forradalomra való legcsekélyebb pozitív utalást sem tűrte a felsőoktatásban a Kádár-rendszer. A kínos csendet azzal oldottam fel, hogy egy másik forradalmi" tettre utaltam, közölve 12

15 meglepődött hallgatóimmal: Arany János 1846-ban ezen a napon fejezte ben Toldit, s az elbeszélő költemény kéziratának végéhez be is írta: Vége od. 23-án Ez a nagyszerű költői mű ma is egyik legismertebb és legértékesebb nemzeti kincsünk. Megjelenése idején és ma is - másfél századdal később - biztató életpéldát állít elébünk: igenis minden rosszal szemben győzhet a jó ügy, ha az egyéni kiválóság nem öncélú, hanem a közösséget, a hazát is akarja szolgálni februárjában hirdette meg emlékezetes pályázatát a Kisfaludy Társaság: Készíttessék költői beszély, versben, melynek hőse valamely, a nép ajkain élő történeti személy, péld. Mátyás király, Toldi Miklós, Kádár vitéz stb. Forma és szellem népies legyen." Arany János akkor még szülőhelyén, Nagyszalontán lakott, melynek egykor a Toldiak voltak a földesurai; a ma is meglevő, de már befödött szalontai Csonkatorony a hajdúk várának maradványa. A költő nagy kedvvel látott munkához. Néhány hónap - talán fél év - alatt elkészült a remekmű: az előhangból és tizenkét énekből álló Toldi. Ez a nagy terjedelmű költemény tizenhárom más személy művével, tizenhárom versenytársával együtt vett részt a pályázaton. A tizennégy pályaművet a Kisfaludy Társaság által kijelölt öttagú bizottság bírálta el: Vörösmarty Mihály, Garay János, Gaal József, Bártfay László és Tóth Lőrinc. Vörösmarty véleménye így hangzott: A beküldött munkák között kétségtelenül Toldit illeti az elsőség. A kifejezések ősi egyszerűsége mellett a világos szerkezet, nagyszabású és sok bensőséggel bíró jellemek, a tisztán és következetesen népies előadás jóval fölül emelik a többi pályázókon." A bírálóbizottság többi tagja: Garay, Gaal, Bártfay és Tóth Lőrinc is a Toldinak ítélte az elsőséget. Hamar eljutott az egyöntetű lelkes elismerés híre Petőfihez is, aki elkérte a Toldi kéziratát a Kisfaludy Társaság titkárától, Erdélyi Jánostól, s miután végigolvasta Arany elbeszélő költeményét, február 4-én levéllel és verssel köszöntötte Toldi íróját". Petőfi meleg kézfogásra, forró ölelésre" küldi lelkét a nagyszalontai költőtárshoz. Arany János jutalma a 15 aranyról 20-ra fölemelt pályadíj mellett Petőfi szenvedélyes hangú dicsérete: Ha hozzád ér lelkem, s meg talál égetni: / Nem tehetek róla... te gyújtottad úgy fel! / Hol is tehettél szert ennyi jóra, ennyi / Szépre, mely könyvedben csillog pazar fénnyel?" A Toldi kinyomtatását is Petőfi sürgeti, hogy Aranynak ezt a művét minél előbb bámulhassa két ország": a tulajdonképpeni Magyarország és Erdély. Elsőként a Szépirodalmi Szemle május 23-i száma adta hírül a magyar olvasóközönségnek, hogy néhány nap múlva megjelenik Arany János pályadíjnyertes Toldija. Kinyomtatása után a művet elsőnek Vahot Imre Pesti Divatlapja ismertette, június 27-én. Jólesik látnunk a becsület és érdem emberét fölemelkedni" - írta e folyóirat szerkesztője. Érdemes idéznünk ezt a mondatot, mert úgy érezzük, egyaránt jól jellemzi a mű főszereplőjét és Arany Jánost. Ilyen emberekre van szüksége a hazának, de nem egy-két, hanem sok-sok becsületes és érdemes emberre. A megjelent elbeszélő költeményről az első alapos, komoly ismertetést azután július 11-én a Szépirodalmi Szemle közölte, Toldy Ferenctől. Nagy írónk, Eötvös József magánkörben úgy nyilatkozott: olyan értékes irodalmi alkotás a Toldi, hogy érte mindent odaadna, amit életében írt és írni fog. De Arany János Toldija tulajdonképpen csak évtizedekkel a megírása (és az évi első kiadása) után hódította meg a szélesebb olvasóközönséget - az iskolai irodalomtanítás révén. Nemzedékek nevelkedtek föl úgy, hogy a Toldi előhangját és egy-két énekét könyvnélküli szövegként is megtanulták. Ma is százezrek ismerik például az előhang varázslatos szépségű sorait: Mint ha pásztortűz ég őszi éjszakákon, / Messziről lobogva tenger pusztaságon: / Toldi Miklós képe úgy lobog fel nékem / Majd kilenc-tíz emberöltő régiségben." A költő ennek a jó Toldi Miklósnak" nem csupán a nagy erejéről és hőstetteiről akart és tudott írni, hanem e szeretetre méltó fiatal embernek a gazdag lelkivilágáról, jellembeli értékeiről, a cselekedeteit vezérlő, nem közönséges indulatairól, e pórsuhanc" fölemelkedési vágyáról és jóra törő küzdelmeiről. Arany művének főszereplőjében nem egy önző, mai szóval csupán önmegvalósításra törekvő valakit ismerünk meg, hanem olyan ifjút, aki hőn szerette édesanyját, és buzgón tudott az Istenhez fohászkodni. Amikor bajnok lett belőle, védte az erőtlent, a királyt, országot". Ez az elbeszélő költemény immár több mint százötven év óta a szép magyar nyelven való szólásnak is egyik legszebb példája irodalmunkban. Ki ne emlékeznék például a Toldi XI. 13

16 énekének kezdő soraiban a hajnal csodálatosan szép megszemélyesítésére: Fölvevé a hajnal piros köpenyegét, / S eltakarta vele az égboltnak felét, / De nem volt oly kényes a bársony ruhába', / Hogy be ne pillantson a szegény csárdába." Arany János 1846-ban írt és 1847-ben megjelent Toldiját úgy is értékelhetjük, hogy mintegy előhangja volt az március 15-ével kezdődő eseményeknek: hiszen a magyar nép talpra állásának", öntudatos nemzetté formálódásának a lehetőségét is sugallta még a Petőfi Sándor-i Talpra, magyar..." előtt. Pásztor Emil Történelmi emlékhelyek a Kassa melletti Magyarbődön Kassától keletre a Tarca völgyével párhuzamosan húzódik egy másik völgy, az Ósva völgye. A Tarca ismertebb folyó, Eperjessel kapcsolatban gyakran emlegetik, a várost Tarca menti Athénnek becézik. Az Ósva patakról már kevesebben tudnak, pedig ennek völgyében is élnek magyarok. Ez a vidék is szerepet játszott, ha szerényebb módon is, a magyar történelem, különösen a múlt században, 1848 táján. Az Ósva völgyének központi faluja Magyarbőd. A község valószínűleg, Árpádkori település, ugyanis egy megmaradt főúri végrendeletben 1276-ban említik először Bődöt Beiud néven. A község lakói büszkék erre, hisz a híres kincses Kassa" is ebben a században szerepel először a Szepességi Krónikában, mindössze 60 esztendővel korábban, 1216-ban. A honfoglalás után az Aba nemzetség szállásterülete a vidék, melyet a nemzetséghez tartozó őrök, gyepüvédő katonanépek szálltak meg. Később királyi adományként az Aba nemzetség györkei ága kapta meg, az ő birtokrészük lett. Lakói szenvedtek a pestistől, kolerától, tűzvésztől, sáskajárástól, aszálytól egyaránt. Egyszerű földművesek voltak, de iparkodó emberek, akik a történelem megannyi csapása ellenére is felvirágoztatták a falut. Szorgalmuk mellett jó magyarok és később buzgó reformátusok is voltak, és azok is maradtak az egymást követő népkeveredési hullámok, a szláv környezet közelsége és az ellenreformáció térhódítása közepette is. Milyen szellemi értéket kapott a lakosság többségét kitevő paraszti nép a református egyháztól a századok folyamán itt ezen a helyen Magyarbődön? Elsősorban Istenben való hitet kapott, amit munkája közben a természet világában is érzékelni tudott. így lett teljessé isteni gondviselésbe vetett bizodalma. Azután az anyanyelv tisztaságát - hiszen Szenei Molnár Albert zsoltárain és Károli Gáspár ízes, magyar nyelvű igéin nevelkedett. így formálódott etikai érzéke, világnézete és gondolkodásmódja. Az egyház puritán szelleméből következő fegyelmező szerepe is befolyásolta életét. Kapott mindezeken kívül hitet, bizodalmat a jövendőre nézve. Ez a hit és bizodalom segítette át történelme válságos időszakain. Ennek tudható be, hogy amikor eljött 1848 március tizenötödike, az újkori magyar történelem legjelentősebb napja, a forradalom kezdete, a bődiek tudták mi a teendő, hol a helyük, kitűnőre vizsgáztak, papjukkal együtt. 1. Alig kiáltotta ki magát a fiatal Ferenc József császárrá, máris kiadta a parancsot a magyar határ körül gyülekező osztrák haderőnek a támadásra. Gróf Schlick Ferenc tábornok - a régi osztrák hadsereg egyik legképzettebb tisztje december 6-án 8000 főnyi hadosztálya élén mintegy félszáz ágyúval a Duklai hágónál átlépte az országhatárt. Három nap múlva Eperjesen volt, majd kétnapi pihenő után Kassa felé húzódott. A Honvédelmi Bizottmány még október elején népfelkelést hirdetett a Felvidék megyéiben. A kormány a toborzott csapatok élére Pulszky Sándor ezredest állította. Kossuth szózata nem hangzott el nyomtalanul; Pulszky parancsnoksága alatt csakhamar négy-ötezer főből álló nemzetőr csapat gyűlt össze Eperjes és Kassa vidékén. Később a dandár már 7000 főre rúgott, de zöme továbbra is gyakorlatlan, lőfegyverhez, ágyúdörgéshez nem szokott nemzetőrből állt. 14

17 Ezzel a sereggel kísérelte meg Pulszky, hogy útját állja Schlicknek. A Kassa körüli hegyek észak-keleti oldalán, Budamérnél helyezte el csapatait, de az ütközet - mint az előre látható volt - súlyos vereséggel végződött. A 250 főnyi veszteséget szenvedő magyar alakulatok nem tudták a várost megvédeni. Dessewffy Ferenc városbíró a Hernád hídjánál Kassát átadta Schlick tábornoknak, a város behódolt az osztrákoknak. Schlick megtiltotta, hogy a halottakat Kassán temessék el. Hogy hol helyezték örök nyugalomra a vesztes csata áldozatait, arról az utókornak nincs pontos áttekintése. Előkerült viszont néhány évvel ezelőtt a magyarbődi református keresztyén egyház levéltárából egy olyan feljegyzés, amely hitelesíti a szájhagyományt, mely szerint a budaméri csatában megsérült és elesett honvédeket Balla József helybeli református lelkipásztor vezetésével Bőd készségesen befogadta, gondosan ápolta, illetve tisztességgel eltemette. Hogy miért éppen Bődön történt meg ez? Nos a falu abban az időben, mint évszázadokkal előtte és utána is egynyelvű, magyar és egyvallású, református község volt. Igazi falu- és egyházközösség létezett itt. A másik lehetséges ok: a szomszéd faluban, Ösvacsákányban volt a Dessewffyek kastélya. Dessewffy Ferenc, ennek a falunak szülötte volt, abban az időben Kassa polgármestere, bizonyára ő intézkedett, ha már Kassán nem temethették el őket. Sok éven keresztül, több mint egy évszázadig jeltelen sírban nyugodtak a honvédek. Az egyházi krónikában is csak nagyon szűkszavú sorok találhatók az eseményről. Nem csodálkozunk, hisz ezekben a napokban az ország ezen részén Schlick statáriumot hirdetett: És ezzel felszólítom felső magyarhon népségét a fegyvert letenni, és seregem előmozdulását nem hátráltatni, mert ki ezen felszólításom ellen vétkezik, a szigorú haditörvény által fog büntetődni." 1991-ben a magyarbődi református temetőben, e sorok írója, hatalmas kopjafát állított a budaméri csatában elesett és az itteni temetőben eltemetett hős honvédek emlékére. Az elmúlt évtizedek során sok megpróbáltatáson átesett és magyarságában igencsak megsorvadt ezerfős községben azóta rendszeresen és méltón megemlékezünk március 15. alkalmából a nagy idők nagy fiairól". 2. Igen kevesen tudják Magyarországon, de sajnos a mi vidékünkön is, hogy a magyar szabadságharc két halhatatlan hősének, Kossuth Lajos kormányzónak és Dessewffy Arisztid 48-as tábornok, aradi vértanúnak gyermekkora a mi vidékünkhöz fűződik. Kossuth Lajos gyermekkorának igen fontos eseménye játszódott le a felsőkemencei evangélikus templomban: itt részesült vallási oktatásban s az itteni templomban konfirmált. Az egyház akkori lelkésze Czapkay Ferenc volt, akinek egy piarista tanár adta át Kossuthot ezekkel a szavakkal: Én eddig a világi tudományokban neveltem, neveld őt te a vallási tudományban." A múlt század elején, egész az 1860-as évekig evangélikus egyház nem volt egész Alsó-Zemplénben, s a hatvanas évek után alakult sátoraljaújhelyi és nagykázsméri fiókegyházakat is a felsőkemencei lelkész adminisztrálta. így történt, hogy Kossuth Lajost, aki az újhelyi piaristáknál tanult, a konfirmációra s az azt megelőző vallási oktatásra hat hétre Felsőkemencére hozták ben az Ósva völgyében nagy ünnepséget rendeztek Abaúj-Torna vármegye tisztségviselőinek részvételével. Ekkor helyezték el a felsőkemencei templom falára azt a márványtáblát, mely azt hirdeti: ITT KONFIRMÁLTÁK KOSSUTH LAJOST HAZÁNK NAGY FIÁT, VOLT KORMÁNYZÓJÁT. Ez az emléktábla közadakozásból létesült 1904-ben. Sajnos az emléktábla már nincs az eredeti helyén ben egy durva, műveletlen katona eltávolította. Hosszú éveken keresztül a lelkészlak fáskamrájában hevert, de hála az Istennek, épen maradt. Már annyit elértünk, hogy a fáskamrából bekerült a templomba, de még nincs elhelyezve az eredeti helyére. Kérjük a segítséget ezúton is, segítsen, aki tud, hogy a márványtábla visszakerüljön méltó helyére. Hadd hirdesse, ahogy a korabeli sajtó írta: Szent az a 15

18 hely, amerre léptek s kell, hogy tudja minden magyar ember - figyelmeztessük reá - hogy csak oldott saruval, levett föveggel léphet oda." 3. Ugyancsak szent hely a magyar nemzet számára a Magyarbőd melletti Ósvacsákány község. Ott született július hó 16-án gróf Dessewffy Arisztid és ott is keresztelték meg az evangélikus templomban ben ebben a községben is nagy ünnepséget rendeztek. A vendégek Magyarbődön gyülekeztek a lelkészlakon, s innen indultak a közeli Ósvacsákány községbe. Hatvan csákányi, kemencei és bődi legényből álló bandérium nyitotta meg a menetet. Utánuk 45 kocsiból álló hosszú sor következett, amely a vendégeket vitte Csákány községbe. A bejáratnál diadalkapu és ünnepi köntösbe öltözött lakosság fogadta az érkezőket. Az ünnepély a templomban folyt le, amelynek falában az alábbi emléktábla elhelyezést: nyert ITT KERESZTELTÉK ÉVI JÚLIUS HÓ 16-ÁN CSÁKÁNY SZÜLÖTTJÉT: DESSEWFFY ARISZTID IK ÉVI HŐS TÁBORNOKOT, A MAGYAR NEMZET EGYIK VÉRTANÚJÁT EZ EMLÉKTÁBLA KÖZADAKOZÁSBÓL LÉTESÜLT 1904-BEN 16

19 Örömmel közöljük, hogy ez az emléktábla mind a mai napig a helyén van, a község lakosai -noha szlovákok - büszkék a falu szülöttére. Dessewffy Arisztid a legelőkelőbb magyar nemesi családok egyikének sarja. 17 évesen állt huszárnak, és húsz esztendejébe került, míg a kapitányi rangig eljutott. Első feleségét és gyerekeit tüdőbaj vitte el, többek között a beteg asszony ápolása kedvéért is hagyta el korán a hadsereget ban Dessewffy Arisztid mint nyugalmazott huszárkapitány ajánlotta fel kardját a hazának. A régi huszártisztet hivatalból keresték meg, hogy szolgáljon tovább: Ha nem szólítanak fel szolgálati úton, nyugodtan otthon maradhattam volna, de miután bekerültem a dologba, az események magukkal sodortak..." A nyugdíjas Dessewffynek a honvédség megszervezésében sorsdöntő feladat jutott. Csakhamar őrnagy lett s dicsőséges részt vett huszáraival a tarcali győzelmes csatában. Kápolnánál kereszttűzbe jutott, de hősies küzdelem után kivágta magát. Ott küzdött a bicskei, isaszegi, váci, nagysallói és komáromi csatákban. A lovasrohamok hőse volt. Dessewffy Arisztidet 1849 június elsején tábornokká léptették elő. Eperjesen átvette a 9. hadtest vezetését, s szembeszállt az északról két irányból benyomuló orosz seregekkel, a hatalmas túlerő azonban meghátrálásra kényszerítette. A július 20-i turai lovascsatában ismét kitűnt vitézségével, de a hamarosan bekövetkező katonai összeomlás az ő sorsát is megpecsételte. A segesvári csata után herceg Liechtenstein Ferenc osztrák hadtestparancsnok levelet küldött neki, s a megadásért cserébe kegyelmet ígért. A tábornok bízott egykori tiszttársa ígéretében, s augusztus 19-én katonáival együtt letette a fegyvert. Nem sejtette, hogy a herceg közbenjárása csak arra lesz elég, hogy a kötél általi halált agyonlövésre enyhítse" a Haynaut kiszolgáló hadbíróság. A tábornokot kívánsága szerint október 6-ának hajnalán felkereste a pap, utolsó beszélgetésre. Fel kellett ébreszteni, mert a vasidegzetű huszár - édesdeden aludt. Tiszta lelkiismeretem van, s ez aludni hagyott" - válaszolt az ámuló kérdésre. A szomorú véget ért vértanú holttestét a kivégzés után Csákányba hozták, s éveken keresztül ott pihent a Dessewffy család sírboltjában. Csak miután a birtok a Forgách grófok tulajdonába ment át, szállították el a Sáros megyei Margonyára, ott nyugszik mind a mai napig. Nagy Sándor után ő volt a legvitézebb 48-as huszártábornok. Ha tehetjük, zarándokoljunk el az Ösva völgyi magyar történelmi emlékhelyekre. Pnzderák Bertalan A HONISMERET folyóirat a következő helyeken vásárolható: Heltai Gáspár Unitárius Könyvesbolt Bp. V. Alkotmány u. 12. Honismereti Szövetség Bp. V. Magyar u. 40. Magyarok Háza (Gondos Béla) Bp. V. Semmelweis u

20 Dr. Kovács Pál - orvos, szerkesztő, kulturális szervező Kováts Ferenc a dégi Festetics uradalom jószágainak igazgatója, egyben az irodalomnak és tudománynak szerény műveló'je is volt. Kétszázhúsz esztendeje jelent meg fordításában a francia Gautier munkája Az utak és utszák építésének módja címmel, amely a világ első útépítési szakkönyvének számít. Azok közé tartozott, akiket Kazinczy Ferenc meg-látogatott, és kapcsolatban állt vele Csokonai, valamint a szintén mérnök Pálóczi Horváth Ádám. Munkáinak egy részét Péczeli József Mindenes Gyűjteményében is megtalálhatjuk. Nem véletlen az sem, hogy Festetics Antal Kováts Ferencet, Veszprém megye tiszti mérnökét kérte fel jószágainak igazgatására, hiszen a XIX. szd. elején épült fel csodálatos klasszicista kastélya Dégen, Pollack Mihály tervei nyomán. Kováts Ferenc kilencedik és egyben utolsó gyermeke, Pál, július 1-én született Dégen. A gyermekkorát itt élte, majd a híres pápai református gimnáziumban járt középiskolába ben iratkozott be a pesti egyetem orvosi karára, ahol 1833-ban doktorrá avatták. A pápai, de főleg a pesti egyetemi évei alkalmasak voltak arra, hogy a reformkori pezsgő irodalmi élet forgatagába kerüljön. Hamarosan megismerte a szépirodalom jeles nagyjait. Édesapja nyomdokain járva maga is irogatni kezdett. A legkorábbi művei a Szeder Fábián esztergomi tanár által megindított Uranica című zsebkönyv (1827) hasábjain jelentek meg. Az irodalmi összejöveteleken ismerkedett meg: Katona Józseffel, Vörösmarty Mihállyal, Fáy Andrással, Kisfaludyval és Bajzával, Kölcsey Ferenccel és a néhai édesapja idős barátjával, Kazinczy Ferenccel is. Dr. Kovács Pál (ő már így írta a nevét) orvpsi tanulmányai mellett kezdetben többnyire verseket írt, később színművek és elbeszélések is kerültek ki tolla alól. Műveiben elsősorban a törekvését méltányolhatjuk, a kor irodalmát, színházkultúráját a nála erősebb, a műfajok mesterségét jobban értő szerzők munkái öregbítették. Korszakalkotó munkásságát Győrben fejtette ki: orvosként, szerkesztőként, közéleti és kulturális szervezőként ban megalapította a Győri Olvasó Társaságot, amely az első jelentős kulturális tette volt a városban. A társaság tevékenysége nem merült ki a könyvek kölcsönzésében és a helyben olvasás lehetőségének megteremtésében. Kimutathatóan politikai előjelű, reformkori csoport is volt, viták és eszmecserék fóruma, a politizálás műhelye. Dr. Kovács Pál volt a győri magyar színházkultúra megalapítója. Volt ugyan állandó színháza Győrnek, de németek játszottak benne. Kovács megérezte a honi színházművészet jelentőségét, és a nagy szűkölködésben levő győri magyar színtársulat fejlődésének előremozdítására 1840-ben Részvényes Biztosító Társaságot hozott létre. Ez kiharcolta, hogy a magyar színtársulat a város színházépületében rendezhette meg az előadásait. Ezt követően olyan tehetségek bontakoztak ki, mint Prielle Kornélia, Kommlóssy Ida és Szigeti József, de gyakran szerepelt itt: Egressy Gábor, Lendvay Márton és Laborfalvi Róza is. Győr magyar várossá válása meggyorsul. Az ifjúság tüntetően megtapsolja a magyar darabokat a színházban, tagjai az Olvasó Társaságnak és előfizetői a magyar nyelvű 18

21 könyveknek. Ekkor következik be dr. Kovács Pál legkiemelkedőbb művelődéstörténeti tette: megalapítja és szerkeszti az első magyar nyelvű győri újságot Hazánk címmel. Az első száma január 2-án jelent meg. Jelentőségét kiemeli az a tény, hogy Petőfi Sándornak 27 versét közölte első nyomtatásban. A versek megjelenésének a sorát a Csalogányok és pacsirták című kezdte meg, de a Hazánkban jelentek meg az Egy gondolat bánt engemet, A XIX. század költő és a Nemzeti dal című költemények is. A lapszerkesztő és a költő jó barátságban voltak. Dr. Kovács Pál érdeme, írta Hegedűs András irodalomtörténész: A Hazánk akkor lett a Petőfi-kultusz szócsöve, amikor a pesti lapok legtöbbje heves támadásba kezdett az ellen az új, mindenki által nyilvánvalóan politikai célkitűzésként küzdő költészet ellen, amelynek Petőfi volt az irányítója. Ezeket a verseket 1847-ben, a virágzó cenzori és spionrendszer idején nem lehetett minden akadály nélkül megjelentetni." Petőfi mellett Tompa Mihály, Arany János, Gyulai Pál, Vajda János, Vas Gereben, Vörösmarty Mihály versei, írásai is megjelentek a lap hasábjain. A Kovács szerkesztette lap túllépte helyi szerepét, s fontos tényező lett az egyre éleződő politikai, társadalmi és irodalmi küzdelemben. Kovács Pál munkálkodása az önkényuralom és a kiegyezés éveiben sem szűnt meg ben megalakította a Győri Ének és Zeneegyletet, majd 1870-ben ő hozta létre a Győri Ismeretterjesztő Egyesületet. A város elismerte és megbecsülte sokirányú tevékenységét ben az 50 éves írói jubileumán nagyszabású ünnepséget rendeztek tiszteletére. Győri ténykedései mellett tagja volt a Magyar Tudományos Akadémiának, alapító tagja a Kisfaludy Társaságnak, majd tiszteletbeli tagja a Petőfi Társaságnak is ban halt meg, díszsírhelyen, a győri temetőben nyugszik a híres tudós pap, Jedlik Ányos mellett. Az utókor sem bánt mostohán vele ben már megjelent az életéről az első jelentős összefoglalás: Dr. Kovács Pál élete és működése címmel, dr. Koltai Virgil munkájaként. Számtalan újságcikk méltatta érdemeit és tevékenységét. Győrben utca viseli a nevét és bronzból öntött domborműves emléktábla jelöli meg a Hazánk című lap hajdani szerkesztőségi épületét. A rendszerváltást követően a megye kulturális életének kiválóságait Dr. Kovács Pál Díjban részesítik. A szülőföld, Dég is büszke nagy szülöttjére. A helyi tájmúzeumban az életét bemutató állandó kiállítás látható. Halálának centenáriumán ban - a helyi általános iskola felvette a nevét, valamint a Múzeum Baráti Kör kiadványt jelentetett meg az életéről. A nevét viselő általános iskolában a tanév végén Dr. Kovács Pál Napokat rendeznek, melynek keretében méltóképpen emlékeznek reá. Ugyancsak ebben az időben ítéli oda az iskola kuratóriuma a nevét viselő díjat, amelyet egy tanuló és egy tanár kaphat meg minden évben. Verebics Gézei 19

22 A MAGYAR NYELV AZ EZREDFORDULÓN Az Anyanyelvápolók Szövetsége és a Honismereti Szövetség közös levélben fordult a világ magyarságának olyan jeles személyiségeihez, akik íróként, művészként, tudósként, politikusként felelősek és felelősséget is éreznek nyelvünkért. Három kérdést tettünk föl nekik azzal a nem titkolt céllal, hogy válaszaikat lehetőségeinkhez mérten közzé is tesszük. Felkérésünknek több mint húsz megkérdezett készségesen eleget is tett. Közülük néhányan nem írásban küldték el válaszukat, hanem munkatársunkkal való személyes találkozás során, hangszalagra rögzítve mondták el véleményüket. Ez utóbbiakat az érintettek hozzájárulásával - sőt részben kérésükre -, bizonyos fokig az arányok kedvéért is, helyenként némileg megrövidítettük, feszessé tettük. Az Anyanyelvápolók Szövetsége és a Honismereti Szövetség ezúton mond köszönetet mindazoknak, akik a felkérést elfogadták, és értékes válaszaikkal megtiszteltek bennünket, megtisztelték lapunkat. A feltett kérdések: 1. Milyen közvetlen élményekből táplálkozik anyanyelvi tudata, anyanyelvéhez fűződő kapcsolata? 2. Ön szerint veszélyben van-e anyanyelvünk, és ha igen, mit kell tennünk védelmére? 3. Milyennek látja a harmadik évezred küszöbén az úgynevezett kis nyelvek és általában az anyanyelvek helyzetét és jövőjét? A magyar nyelvet nem az idegen nyelvek tanulásától féltem../' 1. Az én generációm talán az utolsó, amelynek anyanyelve valóban az anya nyelve. Ezt nem bon mot-nak szánom; gyerekkorom és ifjúkorom - az 1950-es és 60-as évek - még a mindennapos televíziózás és háttérrádiózás" korszaka előtti időre esik, amikor a nyelvi érintkezés döntő, meghatározó hányada még a családban, a természetes társadalmi környezetben, no meg az iskolában zajlott. Azóta viszont az otthonban, az áruházban, a repülőgépen, a munkahelyen, az autóban mindannyiónkra hat a tömegkommunikáció, a maga sajátos szókincsével, hangsúlyozásával, nyelvi eszközeivel. Ez a folyamat ma már - ma még? - megállíthatatlannak látszik: amerikai felmérések szerint egy átlagos amerikai gyerek hetente átlagban 21 órát nézi a televíziót, miközben hetente 5 percet tölt apjával, és 20 percet az anyjával. Az átlagos felnőtt amerikai nem sokkal kevesebbet tölt a tévé előtt - heti 18 órát. Nálunk sem lehet más a helyzet. Most nem említem e jelenség minden társadalmi következményét, csupán a nyelvi kommunikációra gyakorolt hatására utalok. A média által közvetített nyelv és társadalmi érintkezési minta ma sokkal nagyobb mértékben befolyásolja a felnövekvő nemzedéket, mint akár csak néhány évtizeddel ezelőtt. A mai helyzet ismeretében jelentősége van tehát annak, hogy amikor anyanyelvemről beszélek, akkor nem az általánosságban vett magyar nyelvről szólok, hanem arról a magyar nyelvről, melyet szüleim, rokonaim és földijeim révén sajátítottam el, különösebb tudatosság nélkül. A nyelvi tudatossághoz - úgy gondolom - kell valami külső, tudatosító körülmény. Nyilván eleve kifejlődik az anyanyelvi tudat akkor, ha az ember az idegen nyelvek létezésével szembesül, vagy különösen, ha vegyes nyelvi környezetben él, mint az országhatáron túli magyarság többsége. Az is tudatosító hatású, ha az a mód, ahogy az ember beszél, társadalmi pozícionális jelentőséget hordoz. Angliában élve lehetetlen volt nem észlelnem, hogy a brit társadalom rétegszerkezete és a beszélt angol milyensége között mennyire erős megfelelés van. Mindezt tekintetbe véve azt mondhatom, hogy saját anyanyelvi tudatosságom két életkori szakaszban, eltérő okok következtében alakult ki. Az első és legfontosabb a családi indíttatás volt. Tanár szülők - mégpedig magyart és idegen nyelvet tanító gimnáziumi tanárok - gyermekeként eleve olyan környezetben nőttem fel, amelyben a szabatos magyar 20

23 nyelv önmagáért való értéket is hordozott. Azt is gondolom, hogy a politikai kurzussal és a hatalmi körökkel szembeni távolságtartásnak is eszköze volt a nyelv: családi beszélgetések során gyakran kifakadtak szüleim a helyi hivatalosság vagy rádióban nyilatkozó elvtársak valamilyen különösen ostoba vagy pongyola nyelvi megnyilvánulása kapcsán. Bizonyos fordulatokat ma is kerülök, mert eró'sen asszociálódnak személyekkel, társadalmi típusokkal. Egyébként - noha igen szerény körülmények között éltünk - sok és jó könyv vett kerül. Annak pedig, hogy apai ágon ősöm volt Bod Péter, az erdélyi tudós lelkész, bizonnyal hatása volt arra, hogy a magyar nyelvet, s általában a nyelvet, önmagában és önmagáért való értéknek tekintsem. Anyanyelvemhez fűződő kapcsolatom másik, későbbi tényezője az idegennyelv-tanulás és a külföldi utazás lett. Az évek során több nyelvet is megtanultam. Az angolt pedig az elmúlt tíz évben gyakorlatilag minden nap használom, akkor is, ha nem mozdulok ki hazulról, lévén ez ma már a gazdaságtudomány lingua franca-\a. A nem-anyanyelvi kommunikáció élménye nekem személyesen igen fontos volt, s ezt az élményt a világ menetét tekintve általános érvényű, meghatározó tényezőnek tartom az itt tárgyalt kérdések kapcsán. Amikor majd az anyanyelvet veszélyeztető tényezőket vesszük számba, akkor erről, mint az egyik kézenfekvőről külön kell szólnunk; itt viszont a nyelvi tudatosság előidéző eszközeként is meg kell említenünk. Amikor ugyanis az úgynevezett idegen nyelvet első ízben használtam nem tantárgyként, hanem beszélgetés eszközeként, majd pedig szakmai szöveg fordítójaként alkotó küzdelembe keveredtem vele, akkor hirtelen sokkal többet értettem meg saját nyelvemről. És azért hívom itt is úgynevezett idegen"-nek a mások nyelvét, mert az csak addig idegen, amíg be nem mutatkozunk egymásnak. Az új nyelv tanulása megmaradhat csupán tantárgynak, de válhat izgalmas kalanddá is. Amint az egyén önazonosságának nem kell sérülnie azáltal, hogy másokkal megismerkedik, ugyanúgy az anyanyelv identitását sem gyengíti önmagában az, ha az ember ismeretségbe kerül egy másik nyelvvel. Én legalábbis onnantól váltam biztossá abban, amit addig is mondtam és gondoltam - nevezetesen, hogy a magyar nyelv gazdag, szép, és nemzeti büszkeségre okot adó kincs -, hogy az indoeurópai nyelvekkel alaposabban megismerkedtem. Ha felfedezzük, hogy a magyar nyelv olyan finom árnyalatok megkülönböztetésére képes, mint a 'szerelem' és a 'szeretet'; ha a mindennaposán használt jelzők tárházából erőltetés nélkül nyelvünkre tolul a 'vén', 'agg', 'idős', 'koros', 'öreg', 'ó', 'ódon', 'régi', anélkül, hogy avítt lenne, akkor valami olyanféle tiszteletet érezhetünk, mint a kamaszkoron túljutó gyermek, aki csodálkozva vagy kelletlenül, de mindenképpen meglepve tapasztalja, hogy szülei (az 'ősök') tulajdonképpen milyen sok mindent tudnak, s tudtak már akkor is, amikor ő a maga mitugrász öntudatával azt gondolta, hogy ővele kezdődik az időszámítás, de legalább is a modern kor. 2. Az, hogy nyelvünk változik, mégpedig igen gyorsan, tagadhatatlan. A nyelvészek dolga azt megállapítani, hogy a nyelvi szerkezetek, az intonáció és a szókincs módosulásai közül melyek azok, amelyeket a magyar nyelv káros következmények nélkül be tud fogadni, s hogy mi tekinthető ésszerűsödésnek vagy éppen gazdagodásnak, és mi az, ami veszélyezteti nyelvünk épségét. Családi hátteremmel én talán szigorúbban ítélek meg olyan módosulásokat, amelyeket a nyelvészek nagy része esetleg természetesnek tart azon az alapon, hogy mindennapos szóhasználat olyan, mint a járókelők által kitaposott ösvény a parkon át: ha a többség arra akar menni, nincs érelme máshol kijelölni a hivatalos utat. Három jelenségcsoportot azonban mindenképpen kiemelnék azon változások közül, amelyeket károsnak tartok, és nem is elsősorban nyelvileg tudatos magyarként, hanem olyan közszereplőként, aki számára az anyanyelv munkaeszköz a társadalmi érintkezésben. Az egyik ilyen jelenség az intonáció gyors változása. Mindennapos ma már a hangsúly átkerülése a kérdőszóról az igére. Mibe kerül? Hova mentél? - hallom az utcán. Azután a telefonközpontos leánytól: Jónapot kívánok (még inkább: kivánok), ön az X. céget hívta. A hosszabb szavakon belül a hangsúly igen sok médiaszereplőnél és hivatalos megszólalónál hátracsúszik az utolsóelőtti vagy utolsó szótagra: Üdvöz löm gépünk fedélzetén. Mintha anyanyelvét egy lemezlovastól tanulta volna (attól tartok, nem is olyan túlzó e kifakadásom). A másik nyilvánvaló tényező az idegen szavak beáramlása, még pontosabban nyelvünk jenkizálódása. Az InterCity, a shop, az ilyen-olyan center, az amolyan Invest gyors terjedése 21

24 persze más országokban is megfigyelhető. Nem a kétnyelvű kiírások létét teszem szóvá, hanem az angol (néha csak annak szánt) szavak kizárólagos használatát. Különösen az bánt, ha a majmolás még csak nem is sikerül, és hibás vagy értelmetlen, sőt akár félrevezető is az elegánsnak és modernnek szánt felirat. A harmadik jelenségcsoport nem új, s nem nyelvhelyességi, hanem nyelvhasználati ügy. Nem új az, hogy a hivatalos megszólaló semmitmondó, üres nyelvi paneleket használ, szándékosan ködösít. Annak idején a mozgalmi nyelvből és a bürokrácia zsargonjából kerültek be ronda fordulatok az élő nyelvbe. Azonban azt reméltük, hogy a politikai rendszerváltozás véget vet a felelősségáthárító fordulatoknak ( megoldásra kerül", biztosított lesz az ellátás"). A szocialista-kommunista társadalom hivatalos nyelve tudatosan volt olyan, amilyen. Mikor 1990 tavaszán Ralf Dahrendorf, a Londonban élő neves szociológus Európa újbóli egységesüléséről írt a térségünkbeli forradalmak" kapcsán, akkor legelső vívmányaként azt nevezte meg, hogy a Nyugatot és Keletet elválasztó nyelvi (azaz fogalmi, szófordulatbeli, stiláris) korlát leomlik a kommunista zsargon megszűntével. Ugy látszik azonban, a korábbi nomenklatúra nemcsak a politikában és a gazdaságban élte túl vidáman a változásokat. Nyelvileg is megőrizte a befolyásos pozíciókat, érdekes keverékét produkálva a korábbi bürokratikus zsargonnak és az újonnan eltanult, westernizált", politikailag korrekt (PC) stílusnak. Mindhárom jelenségcsoportot veszélyesnek és károsnak tartom. Károsnak azért, mert rontja a megértést (az üzenetet"), és ezzel egész társadalmi rétegeket rekeszt ki az országos kommunikációból. Az idegen szavakkal, más nyelvből kölcsönzött fordulatokkal teletűzdelt modoros nyelv ugyanis társadalmilag megkülönböztet rétegeket, korosztályokat. Veszélyessé e folyamat - mert hiszen folyamat ez, amely nálunk már talán az 1960-as évektől nyomon következő - az által válhat, hogy a társadalmi kommunikációt megszabok nemcsak meghatározott nyelvi mintát követnek és terjesztenek, hanem egyben sajátos politikai, értékrendbeli mintát is, mégpedig olyat, amely megítélésem szerint eleve leírja társadalmunk egy jelentős hányadát. Aki nem tudja, hogy mi az indián nyár", a biztosítási prémium, az akció, a retail shopping, az le van sajnálva. Az úgysem fog beilleszkedni a nagy globális folyamatokba, nyilván nem is képvisel jelentős vásárlóerőt, és talán szavazni sem jár el - de jobb is, mert még nem arra szavazna, akire kell. Remélem, túlzok. Remélem, hogy a nyelvi és társadalmi leszakadás veszélye nem marad észrevétlen, és a nemzetállam maradék - nem csekély - ereje az oktatás, a társadalompolitika eszközeivel képes lesz ellensúlyozni a veszedelmes folyamatokat. Amikor tehát a széles körben észlelt veszélyekkel kapcsolatos teendőkre gondolok, akkor nem elsősorban nyelvi tényezők jutnak eszembe. Nem említem a nyelv védelmét szolgáló törvényeket, holott a francia vagy a lengyel példa azt mutatja, hogy politikai egyetértés esetén a nemzetállam tehet védelmi lépéseket, minden európaisága" mellett. Azonban a mi gondjainkat súlyosabbnak látom. Elgondolkodtatott a millecentenárium hivatalos megtartása (megünneplésnek aligha lehetne nyugodt szívvel nevezni): az ország igen befolyásos politikai, kulturális és gazdasági tényezői a jelek szerint nem igen tudnak mit kezdeni azzal a történelmi sajátossággal, hogy nekünk egyszerre kell visszaintegrálódnunk a világ gazdasági, politikai és kulturális folyamataiba, és ugyanakkor helyreállítanunk nemzeti kultúránkat, sérült önazonosságunkat. Akik Tina Turner vendégszerepeltetésével gondolták el a magyarok bejövetelének méltó megünneplését, azok bizony nem találták meg a megfelelő választ e kettős feladatra, s talán meg sem értenék az általunk itt vizsgált nyelvi (és nyelven túli) gondokat. Tőlük sokat nem várok, ám attól sem remélek sokat, ha valaki az állam maradék csekély tekintélyét kívánná bevetni a konzumerizmussal együttjáró nyelvi importtal szemben. Reményem inkább abban van, hogy a polgári társadalomhoz való történelmi visszatérés mai zavaros, rendetlen szakaszán mégis csak túljutunk, a társadalmi viszonyok átláthatóbbakká válnak, az értékek tisztázódnak. Ma, az átmenet egzisztenciális bizonytalanságai közepette a nagy ügyek háttérbe szorulnak. De nem maradhat fent sokáig az a sokkoló érzéketlenség, amivel az utca embere túlteszi magát a nyilvánvaló jogtalanságokon, magas állásúak erkölcstelenségén; mint ahogy nem maradhat fent végtelenségig az üzleti életben sem a szabályok módszeres megsértésének gyakorlata. És nemcsak azért kell tisztulniuk a 22

25 viszonyoknak, mert a mai állapot nem felel meg Európának", hanem mert lassan már csak a zavarosban halászóknak felel meg. A mai állapotot tehát nem vetítem ki sem politikai, sem társadalmi értelemben, de a nyelvhasználatot illetően sem. 3. Európát említve logikus a kérdés: van-e egyáltalán hosszú távú létjogosultságuk a kis nyelveknek? Nem járnánk-e jobban, ha nem is erőltetnénk a nyelvi nemzet gondolatát? Most, amikor a homogenizálódás már a közös (nyugat-) európai valuta bevezetésénél tart?! Az eddigiek alapján talán nem meglepő, hogy a nemzeti kulturánkat elsősorban nem a nemzetköziesedéstől, a magyar nyelvet nem az idegen nyelvek tanulásától féltem. A majmolt amerikanizmus ugyanis nem arra jellemző, aki tud angolul, hanem arra, aki még nem, és ettől nem érzi jól magát. És ne feledjük: a határok nyitottsága csak nekünk jó. A határok átjárhatósága, az idegen nyelvek ismerete száz vagy hatvan éve a középosztály és az értelmiség számára természetes volt. Igaz, a nyelvvédő mozgalmaknak akkor is adott munkát az idegen nyelvi hatás. De voltak ilyen mozgalmak, mert a szellemi élet nagyjai tudták, hogy miként a kertésznek a kertet, ugyanúgy kell gondoznia az értelmiségnek a nyelvet. És természetes volt az idegen nyelvi ismeret. Kosztolányi Dezső - persze ő kivételes személy volt - magától értetődően írt a nyelvek használatáról ( Ezeket jobbára ismerem. Sokat eléggé jól tudok. Néhányan kitűnően gagyogok. Akad olyan is, melyen folyékonyan írok leveleket, cikkeket." - írja az Érős várunk, a nyelv című könyvében). Arany János, Kosztolányi vagy Illyés Gyula óta nem kell bizonygatni, hogy nagyon is összefér a legszebben beszélt magyar nyelv az idegen nyelv ismeretével. Európától tehát nem félek, az amerikanizálódástól sem, ha a nemzet önazonossága ép, ha szellemi és politikai vezetőrétege alkalmas az integrálódás és a nemzeti építkezés kettős feladatának ellátására. Az európai példák - baszk, a velszi, a réto-román, vagy az észt, a szlovén, a litván - nem azt mutatják, hogy a feladat lehetetlen, csak azt, hogy nehéz. Nekünk különösen nehéz. Amíg a bármi, csak magyar ne legyen" attitűd jellemzi a vásárlót, az önbizalomhiány az értelmiségit, s a vállalkozó hetekben, nem pedig generációkban gondolkozik az üzletről, addig nagyon-nagyon nehéz lesz a nyelvhelyességről mint nemzeti kérdésről szólnunk. A közlekedési, a gazdálkodási és a politikai érintkezési szabályok betartása vagy be nem tartása ugyanis egy és ugyanazon tőről fakad, mint a nyelvi szabályoké. Bod Péter Ákos Amíg lesz család, addig lesz anyanyelv is" 1. Úgy is feltehetném a kérdést magamnak: milyen élményekből táplálkozik én-tudatom, önismeretem; annak a felfedezése, hogy ki vagyok, mi vagyok, hová tartozom? Meggyőződésem, hogy eszmélkedésem a világra és anyanyelvem elsajátítása egy és ugyanaz a folyamat volt. Kívánságaimat, szomorúságaimat és örömeimet, bizonytalanságaimat és bizonyosságaimat csak hangokkal, szavakkal, tehát a nyelv - az anyanyelvem - segítségével tudtam kifejezni. Anyanyelvemen beszéltem a szüleimmel, a környezetemmel - és önmagammal. Úgy mondják a mai kutatók, hogy a még beszélni nem tudó, de már maga körül mindenre figyelő, mindent érzékelő csecsemő is megkülönbözteti anyja nyelvét más nyelvektől. Másként válaszol, mosollyal, mozdulattal, hangokkal az anyanyelvére, akárcsak édesanyja megszokott simogatására, meleg pillantására. Egészséges lelkű embert legmélyebb személyes kapcsolat a szüleihez, elsősorban édesanyjához fűzi. Az elszakíthatatlan szálak a nyelv láthatatlan szövőszékén kötődnek minden nap, minden pillanatban. A szülő, az édesanya a nyelvvel, szavakkal, dallamokkal az értelem első villanásait pattintja ki ébredező tudatú gyermekében. Mindenkinek a nyelvtudása a családjában dől el. Megtanulhat később bármennyi nyelvet, lelkében - igen, a lelkében! - az anyjától, apjától ösztönösen ellesett szavak, hangulatok élnek mindenkor, nagyon öregen is, a legmélyebben, kitörölhetetlenül; e szavakkal érzékeli a világot és - a más nyelveket is. A múlt század első felében Giuseppe Mezzofanti bíboros hetvennél is több nyelven írt és beszélt, 23

26 hihetetlenül gyorsan tanult megy egy-egy újabb nyelvet (magyarul is), de igazán jól olaszul tudott. És olaszul gondolkodott. Érdélyi tájainkon a marosvásárhelyi Antalffy Endrét tartották igazán bámulatos nyelvtehetségnek; török, arab, perzsa műfordításai között ott a Korán, az Ezeregy éjszakai meséi, Omar Khajjám versei, Dzsámi epigrammái, de annyi sok nyelv közül egyet tudott igazán, a gondolkodás, a költés melységéig: magyar anyanyelvét. A nagy nyelvtehetségek, nyelvvel bíbelődő írók, költők vallomásai mind egybecsengenek: a családban kapták az indíttatást, a családban szerezték meg az alapot. Anyanyelvünk ízei-színei nélkül nem érzékelték volna más nyelvek hangulatát, árnyalatait, szépségeit. Kosztolányi Dezsőt hívom tanúságra: Ez a korszak - az első hét év - az, amikor a gyermek szemlélődik, érzékei útján egy életre való benyomást gyűjt, játékos boldogsággal árnyalja az ítéleteit. Kapjunk ki egy szót a sok közül, például ezt: gyenge. Aki anyanyelve teljes birtokában nő fel, az ezt a tulajdonságot összefogó, tág megkülönböztetést csakhamar szegényesnek érzi, s kis festéktálcájáról minden esetben új színt keres. Az erőtlen karó gyenge, a tavaszi levél azonban már zsenge, a könnyű ruhácska vagy a szellő lenge, a tengő fal csenevész, a düledező régi ház rozoga, az üvegpohár törékeny, a beteges gyermek vézna vagy satnya, vagy mazna, a tévedő ember gyarló, az erélytelen táplálék silány vagy hitvány, vagy gyatra stb." Anyanyelve teljes birtokában lehet az ember igazán művelt, színes egyéniség, gondolatainak ura. Tökéletesen ismert anyanyelvünkön tanulhatunk meg biztosan más nyelveket. Erre is Kosztolányi figyelmeztetett. Ő pedig úgy tudott angolul például, hogy konzseniálisan fordította magyarra Shakespearet! Félszeggé válik az a gyermek, aki a szülői házban gyatrán tanulja meg anyanyelvét, nem tudja majd állni a versenyt felnőtt korában, lemarad az élet küzdelmeiben. Amíg lesz család, addig lesz anyanyelv is. De vajon nem mállasztja-e szét, pusztítja-e el a családot erkölcsi életrendünk felbomlása? Tapasztalataink és a statisztikák a család hanyatlását jelzik. Erkölcsi törvényeink elvetése, a lélekpusztító törtetés, a pénzhajsza, egymás eltiprása, a tolvajok, sikkasztok büntetlensége vagy éppenséggel védelmezése, mind-mind a család halálát hozhatja közelebb. Mégis: bízom abban, hogy az emberiség végül vissza fog térni önnön józan eszéhez, megtartó hagyományaihoz, értékeihez. Ezzel anyanyelvünk, valamennyi anyanlv jövőjéhez. 2. Mindenképpen veszélyben. Igaz, hogy történelmünkben állandós volt ez a veszély. Következik ez a magyar nép társtalanságából, magányából, különbözéséből. Ezeregyszáz évet úgy éltünk le itt, a Kárpát-medencében, hogy nyelvünk, a latin vagy a német, néha mind a kettő árnyékában, a népi élet mélyen tudott csak megkapaszkodni. Miként Illyés Gyula jellemezte ezt az állapotot megrázó, riasztó versében, a Koszorú ban:...a fű közt, a gazban, az aljában." íróink, nyelvészeink százados küzdelem árán hozták felszínre, tudatosították becsét, tették végül is a nemzet hivatalos nyelvévé. Most azonban két oldalról is környékez a nyelvhalál. Nemzeti értékeink hanyatlásával jár az anyanyelv, egyáltalán a nemzeti kultúra, a hagyományok romlása. Szűk gyakorlatiasság uralja a köztudatot, és ezt a nyelvet is pusztán hasznot hajtó segédeszköznek, a közlés eszközének tekinti. Pedig a lelki dolgokat, így a szeretetet vagy a nyelvet, az önbecsülést, a történelemben rejtekező önmagunkat nem lehet aprópénzre vagy éppen profitra váltani. Vagy ha igen, akkor a tőzsdén nagyon alacsony az árfolyama. Az alkuszok - bocsánat: brókerek - a világnyelvek árát tartják nyilván, főleg az amerikai angolét. És a mi jó magyarunk, aki tegnap még méltán lázadozott az orosz nyelv egyeduralma ellen - olyképpen is, hogy nem tanulta meg - most száz-kétszáz angol-magyar keverékszóért elcserélné egész milliós magyar szókészletét. Ettől remél minél gyorsabb és minél gátlástalanabb meggazdagodást. Cégtábláját ezen a keveréknyelven írja ki, és azt gondolja, hogy ezáltal halad a korral". Ha egy kicsit is műveltebb lenne, akkor tudná, hogy ostoba sznobizmusát a valódi angolok - a turisták - legfennebb megmosolyogják, mint hajdanán Fekete-Afrika népeit, amelyek csillogó üveggolyókért adták el akár a szabadságukat is. Talán nem is idegen szavak majmolása az igazi veszély. Arany János, nagy nemzeti költőnk, aki nyelvésznek sem volt utolsó, 1861-ben a Szépirodalmi Figyelőben, Visszatekintés címmel nyelvünk - akkori - romlásán s ennek megszüntetésén tűnődve, ezt írta: Egyes szavak csupán levelei, vékony ágai a nyelv törzsökének, azok rombolása könnyebben pótolható: de a 24

27 szókötési formák azon nemesb ereket, csatornákat képezik, melyeken a fal éltető nedve kering: dúljuk fel, - és a fa nem lesz többé!" Úgy érzem, hogy pazarló könnyelműséggel ezeket a nyelvi ereket, csatornákat pusztítjuk, mert már nem is nagyon ismerjük az értéküket! Torz felfogás, elüzletiesedett felületesség gyilkolja nyelvünket a Duna-Tisza tájon, ahol ezt a pusztítást nem kényszerítette ránk nemzeti tragédiánk, Trianon. Ellenkezőleg: ocsúdásunk egyik biztató jele volt a két háború között a közélet és a sport nyelvében végbement magyarosítás, olyan nyelvápolás, amely nem sértette szomszédainkat, de építette, erősítette nyelvi öntudatunkat. Túl az anyaország határain, a kisebbségi magyar közösségekben nyelvi pusztulásunkat hatalmi nyomás, románok, szlovákok, szerbek, ukránok nyelvi türelmetlensége és nem ritkán önfeladó közönyünk teszi - úgy tűnhetnék - elkerülhetetlenné. Ez a másik oldalról közelítő nyelvhalál. A kisebbségi kérdés - mindenütt Európában - elsősorban és nyomasztóan, mert látszatra alig megoldhatóan: nyelvkérdés. Még akkor is, ha az elnyomás legélesebben gazdasági síkon nyilatkozik meg. Mert a gazdasági megkülönböztetés gyökere is a nyelvi másság ingerlő jelenléte. A kisebbségi sors az anyanyelv keserves küzdelme fennmaradásáért. A hatalom a nyelv erőszakos megszüntetésével lényegében a kisebbségi kérdést számolja fel; ezért a hallatlanul nagy erőfeszítése majdnem egész Európában, de Közel-Kelet-Európában különösen. Történelmi katasztrófánk, hogy nemzetünk egyharmada akkor került kisebbségbe és így nyelvi kiszolgáltatottságba, mikor felerősödtek a többségi nacionalizmusok. Ezeket ugyanis mind a fasizmus, mind a kommunizmus egyképpen táplálta, s így jámbor óhaj a visszatérés azokhoz a békés, polgári állapotokhoz" mikor idilli módon élt együtt nyelvek sokasága. Vagy az is csak operett-külszín volt, mondjuk a Ferenc József-i monarchia? Akkor mégsem kellett tartani nyelvek kihalásától, s ezért a nyelvművelő, nyelvvédő mozgalom is lazábban végezhette a maga dolgát. Ha kilátástalannak tetszik - bár ne lenne igazam! - a kisebbségi és többségi nyelvek békés együttélése" egyazon országban, akkor nem marad más hátra, mint a kisebbségi nyelv(ek) örök ébersége, készenléte, figyelme önmagára. Olyan arányú és lendületű nyelvművelés, amely ellensúlyozhatja a hatalmi nyomást, a kisebbség körében jelentkező fáradtságot, közönyt és szembe tud szállni a tudatos nyelvi önfeláldozással. Itt, az anyaországban - erdélyiként szomorúan tapasztalom - a magyar társadalom nem is tudja felmérni az anyanyelvünket a kisebbségi régiókban fenyegető halálos veszélyt, lebecsüli a szlovák nyelvtörvényt, Funar kolozsvári tiltásait, és megesik az is, hogy a nyelv őrzésében, védelmében mutatkozó erdélyi, felvidéki konokságot nacionalizmusnak" véli, és egy sorba helyezi, magyar szélsőségként", a pozsonyi és kolozsvári többségi türelmetlenséggel. Megoldásként pedig a demokráciát" ajánlja. Elfeledkezve arról, végig sem gondolva azt, hogy a demokráciával való csúfos visszaélés egyik leginkább jellemző tünete éppen a többség nyelvi uralma, nyelvi kizárólagossága a kisebbségi anyanyelvek rovására. Ha mégis elenyészne Erdély, a Felvidék, a Délvidék, Kárpátalja magyar nyelve, ez éppen úgy az önző vagy rövidlátó anyaországi magyar közöny bűne lenne, mint a román, a szlovák, a szerb, az ukrán támadó nacionalizmusé. Szerencse, hogy éppen a nyelvi elnyomás ébresztette harcra a kisebbségi magyar közösségeket, és Kolozsvárott, Dunaszerdahelyen, Szabadkán nagy általánosságban szebben beszélnek magyarul, mint Budapesten. Nem nagy dolog ez? Budapest számára mindenképpen nagy szégyen! 3. Hiszek abban, hogy a remélt európai nyitottság, az európai egyesülés" nem jár nyelvi egyneműsítéssel. Tudatlanság és a történelem nem ismerete, vagy amerikai látásmód" - olyan keveréknép szemlélete, amelynek nincs múltja azon a tájon, ahol él - képzelheti úgy, hogy a gazdasági és részint politikai-katonai egyesülés nyomán nem lesz szükség többé az anyanyelvekre. Elegendő lesz majd egyetlen nyelv, az is éppen csak a legszükségesebb szavakkal. Komputerbe betáplálható mondatokkal vagy jelzésekkel. Csakhogy, ha az anyanyelvben, amelybe nemzedékek élete, hűsége, szépségvágya és alkotó kedve íródott bele, mint a láthatatlan génekbe egész jellemünk, minden nyelvbe, lévén valamennyi egy-egy élő (vagy holt) közösség anyanyelve, ha tehát nem a lélek szava szólalna meg a népek által 25

28 alkotott, természetes nyelvekben, akkor az eszperantó lenne, éppen gyakorlati hasznossága és személytelensége okán - az emberiség közös anyanyelve. De lehetne-e szerelmet vallani - eszperantóul? Ami a kis nyelvek sorsát illeti, Szabó T. Ádám jut eszembe, ez a nyughatatlan erdélyi nyelvtudós, akit oly fiatalon kellett kikísérnünk a budaörsi temetőbe, azt mondta 1992-ben: Változó világunkban nő a kisnyelvek szerepe, s ezzel együtt a regionális kultúrközösségeké, így például a Baltikumé is." (Honismeret, szám). Ezt látszik igazolni az Európai Parlament gyakorlata, amely lehetővé teszi vagy egyenesen előírja valamennyi tagállam nyelvének szabad használatát. Magyar katonai vezető úgy nyilatkozott nemrégiben, hogy a NATO-ba betagolódó magyar honvédség vezényleti nyelve továbbra is a magyar marad. Mindehhez és hasonló példákhoz hozzáfűzném, hogy a magyarnak, mint kis nyelvnek - ha ugyan vannak nagy és kis nyelvek! - a jövője nemcsak Európától függ, hanem tőlünk, magyaroktól legalább annyira. Alázatosságunkkal, kisebbrendűségünkkel elveszíthetjük anyanyelvünket is. Némely magyarok" ezt egyenesen haladásnak" tartanák: félbeszakadna örökös magyar sirámunk, félelmünk nyelvünk elvesztésétől, ami bűnös türelmetlenségbe, egyenesen sovinizmusba kerget. Volt még ilyen idő, 1945 táján, mikor nacionalizmusnak bélyegezték Budapesten, főleg Budapesten elszánt nyelwédők harcát a henyeség, a tudatlanság, a magyartalanságok ellen. Velük egy igazán urbánus szellemiségű magyar író, Déry Tibor szállt szembe, mégpedig igen keményen. Megvallotta, hogy internacionalista", aki hat nyelven olvas, három nyelven beszél tűrhetően, élete negyedét külországokban töltötte, s a délibábos magyar rónát nem tartom okvetlenül szebbnek Umbria dombjainál, mégis a magyar nyelvet tekintem legnagyobb földi kincsemnek, s minden porcikámmal tiltakozom megrontása, csúfátevése, elárulása és kisemmizése ellen. Mesterségem szerszáma, tisztának, tündöklőnek s tökéletesnek szeretném látni; gondolataim televénye, gazdag, mély és termékeny legyen; képzeletem kertje, ezért nyesegetem, ojtok, dugványozok benne, igyekszem áttekinthető rendet teremteni lélegző sűrűjében. Az egyetlen helyt- és időtálló közösség nemzetemmel, amelynek tagjaitól száz különféle érdek választhat el; bűbájos játék, amely olykor egy-egy békés órára érdekellentéteinket is feloldja; légies híd egy osztályon kívüli, magasabb állapotba. A férfi egyetlen méltó fegyvere, utolsó s legnemesebb játékszere. Nyelvemben hazafias vagyok, s így fűzöm egybe végleteimet." Beke György Vecserkn Zsolt fametszete 26

29 HAGYOMANY Hagyományos határhasználat a Sóvidéken A földművelés alakítja át a legteljesebben a nyers természetet. Amióta a székelyek a Sóvidéken is megtelepedtek, az állattenyésztés mellett a földet is művelni kezdték. A szájhagyomány szerint Korond nem a mai helyén terült el, hanem előbb a ma is Előszállás, majd utána Másadik szállás határrészeken laktak valamikor elődeink. Majd a Miklós- és Északvize egybefolyásánál, a ma Kétkorondtüvének nevezett területen élték szegényes életüket mindaddig, amíg a mai község területére beköltöztek. Bizonyára meg kellett küzdeni minden talpalatnyi megművelhető területért. Erdőt kellett irtani azért, hogy valamennyicske gabonát lehessen termelni. Bizonyítják ezt a Kerekorotás, Hosszúorotás, Pálnécseréje helynevek is. Fénykúton a Kecskevágás, Alsósófalván az Orotvámj ben Ilyésmezőben mindössze öt család lakott.1 Pálpataka, Fenyűkút, Békástanya későbbi települések. Először itt szénát csináltak, s hogy ne kelljen a faluba beszállítani - trágya is legyen, hogy a földet lehessen kúrálni - téli időben itt tartották az állataik egy részét, majd később véglegesen kiköltöztek. A szolokmai határt is nagyobb részben erdő borította. Az 1600-as évek kezdetén a falu határa 4 udvar tulajdonát képezte. Bent a völgyek mocsaras, nádas helyek voltak, a hegyek oldalán termett a szűkös megélhetőségükre pityóka, árpa, rozs és zab. ASóvidék településeit a hegyaljai településekhez soroljuk, a köves szántóival és kaszálóival. E hegyaljai falukat kerítések vették körül, Tanoroknak nevezték ezeket. A Tanorok név előfordul Parajdon, Korondon, Sóváradon, Siklódon. A tanorokon kívül terül el, a földművelésre alkalmas határon egy-egy nagyobb földterület, amely a településhez közelebb esett, azt teleknek is nevezték. Erre bizonyíték a Korondon lévő Telek utca. Ezen utca északi oldalán lakó gazdák csűr- és gyümölcsös kertjeik közé ékelődött területeknek ma is a közös nevük a Telekkert. A határnak dűlői" vannak, a gazdáknak minden dűlőben földjeik voltak, kinek több, kinek kevesebb ( vagy még több darabban is), ámbár az egész birtok együtt sem igen érte el a tíz holdat. Arról nem is beszélve, hogy majdnem mindenik sóvidéki településen elég sok földbirtok nélküli család élt. Példának említhetjük, Imre Gergely volt középszerű gazdát, Korond Alszeg utca 711 szám alatti lakost, aki az évi naptárába bejegyezte földjeit, hogy melyik dűlőben vannak és mekkora a területük. Igaz a területük már nem négyszögölben szerepel, a régi katasztrális hold és töredékei szerint, hanem hektár-töredékhez, mivel 1944 után a hektár lett a területmérési egység. Szántók: Verőfő 12, Arcsó 21, Vadasmező 20, Malomkő 25, Malomnál 12, Söré 42, Kalondaaja 50, Damokosné 24, Feketeaszó 30, Hátúsósorok 20, Balázskert 17, összesen: 2,73 ha. Kaszálók: Szálas gyergyóút 70, Verőfő 1,20, Lopágy 1,40, Szakadat 71, Hargas 40, Nyilak 50, Derékfóld 60, Hegy 12, Farkasmező57, összesen: 6,20 ha. A Sóvidéken magát a területet ritkán emlegették a mértékegység szerint inkább így: egy-két-három-négy-öt vékás, aszerint, hogy hány véka búzát, rozsot, zabot, vetettek bele. A kaszálókat meg aszerint, hány szekér széna-sarjú termett rajtuk közepes termés esetén. Csak megjegyzésként említjük meg, hogy 1886-ban az egész Osztrák-Magyar Monarchia területére földhozadékát megállapító aranykorona jövedelmet állapítottak meg. A legrosz- 27

30 szabb hektáronkénti értékét 1, a legjobbért 20 aranykoronában határozták meg. Ez a Sóvidéken is érvényben volt a század elején. Az ilyen szétszórt, elaprózott birtokegységeket csakis úgy lehetett megművelni, ha egy-egy évre a határ egy hányadát egységesen művelték. Ezt a község által megszabott gazdálkodási rendszert, nyomásos vagy fordulatos rendszernek nevezték. Ez alól kivételt jelentett: Pálpntakn, Fenyőkút, Békástnnya és az utóbbi időben Vadasmező. Ezeken a településeken mindenki a saját birtokán lakott és lakik. A birtokaik mindig állandó művelés alatt állottak, állnak ma is. Az általánosan alkalmazott háromnyomásos rendszerben a határ egyik részébe őszigabonát, a másikba tavaszit vetettek, a harmadik részt pedig ez idő alatt pihentették. Az utóbbi paling (parlag). Az atyhai határon fordul elő Nagypnllng határnév. A parlagot ha felszántják: feketeugar. A parlagra, illetve feketeugarnak hagyott területre engedték ki a hazajáró csordákat. A tavaszhatárnak hagyott határfordulón az állatokat Szent György napig legeltették (április 24), akkor innen mindenféle állatot kitiltottak és a határpásztorok őrizet alá vették a területet. A külsőbb területekre, ahova a trágyát nehezebben tudták kiszállítani, juhnyájakat tettek, így oldották meg a föld feljavítását, hogy utána búzát, rozsot vethessenek bele. Nyári időben ritkán tették a juhok kosarát kaszáló területre. A hármasfordulók határa némely helyeken természetes határ. Ha ilyen nem volt, halmokkal jelölték. Korondon az egyik forduló Szőló'pntaktó\, a Súgóvizéig, Derékfóld és Kalonda tartománya, a második forduló a Súgóvizétől az Atyhai határig és be Korond vizéig, Nyáras, Szakadát és Lopágy tartománya, a 3-ik forduló Határpataktól Szőlőpatakig. Vadasmező, Szálás és Szőlőmár tartománya. Sóváradon a vetésforgókat úgy nevezték meg, hogy túl a vízen, erről a vízen. A túl a vízen"-i részt 1934-ben feltiltották, ide csorda nem járt ki. Parajdon gyepük" (határmezsgyék) és halmok határolták el a határfordulókat. A gyepükbe galagonya tövisbokrokat és gyertyánfákat neveltek. Szent György napján a községi bíró a 14 évet betöltött fiúkkal a határhalmokat végigjárta és felújították, így minden fiúgyermek megismerhette a község határát. Ugyanezt tették Alsó- és Felsősófalván. Az idősebb emberek mondogatták: a gyermekek orrát a határkövekhez - melyeket kereszttel jelöltek - hozzá kellene veregetni, ne feledjék el, hol van a község határa. Igaz, az orrukat a gyermekeknek soha nem verték bele, csak mondogatták. Ugyanezen a napon Parajdon a kisbíró az idősebb emberekkel kiment a határra és kitakarították a mezei kutakat. 2 Korondon a mezei kutakat a római katolikus vallásúak által húsvét első napján tartott határkerülés" alkalmával takarították ki. Ha már az elhatárolásoknál tartunk, azt is el kell mondjuk, hogy az egyéni birtok-területek határát is a szomszédok borozdával" (barázdával), keresztes határkővel, patakok, bokrok, fák, ritkábban keményfa-csere, akáccövekkel, helyenként gyepükkel, határolták el egymástól. Siklódon Gyepüvidéke, Gyepiihegyese, Gyepüsűrű helynevekkel is találkozunk. 3 Ha nem volt természetes határkő, a cövek mellé, vagy anélkül is, tettek egy-egy nagyobb követ határkő"-nek. Erre a csákány hegyével keresztet véstek. Az ilyen követ nem szabadott elmozdítani. Az a hiedelem élt a népben, hogy aki a határkövet elmozdítja a helyéről, az a másvilágon ezen határkövet a hátán hordozza. Korondiak többen is megemlítik - szüleiktől hallották -, hogy a Köriskerek nevű határrészen minden éjjel, pont éjfélkor, valaki kiáltozta: Jajj Istenem, hova tegyem le. Ez minden éjjel megtörtént, mindaddig, amíg valaki azt kiáltotta vissza: Tedd oda vissza, ahonnan elvetted! A népi hiedelem szerint, a határkövet elmozgató személy lelke halála után visszajár mindaddig, amíg az elmozdított követ a helyére vissza nem teszi. Bizony egy-egy kis földdarabkáért, barázdákért sok veszekedés, verekedés történt igazságtételért sokan fordultak bírósághoz. Becsületes ember, a szomszéd birtokos jelenléte 1 Tófalvi Zoltán: Pogány fohászok faluja. Bukarest : Barabás László: Tavaszi határkerülés a Nyárádmentén és a Kiskükölló' felsó' völgyében. Népismereti Dolgozatok old. Bukarest 3 Balázs László: Helynevek Ktismödpataka és Siklódpataka völgyében. A székelykeresztúri múzeum évkönyve. Csíkszereda old. 28

31 nélkül, soha nem igazította ki a határt. Az egyedüli határkiigazítót a nép maga is számon tartotta és elítélte. Beszélhetünk kétnyomásos, kettős forgó rendszerről is a korondi Hegy, Farkasmező, Leshegy nevű határrészeken. Ezeket kétévenként nyomásnak", tehát ugarnak hagyták. A határt a juhokkal trágyáztatták, hogy a másik esztendőben búzát, rozsot, zabot és krumplit termelhessenek benne. A kaszálók is több és jobb szénát adtak le. Ugyancsak kettős forgó alapján használták a felsősófalvi Nagymező havasi legelőt: egyik esztendőben legeltették, míg a másik esztendőben kaszálták. így minden második esztendőben bőséges takarmányhoz jutottak. Az es évek mindenhol meghozták az újabb gazdálkodási formát, az úgynevezett zöldugart, ami később szabadgazdálkodássá vált. A zöldugar elgondolása és megvalósítása mellett a kisebb birtokosok kardoskodtak, arra számítva, hogy így a földből több hasznot le tudnak venni. Az állatokat is szakszerűbben lehet tartani, gondozni, az állandó istállóztatással, több trágya gyűl, mellyel soha jóllakatni nem lehet a sóvidéki sovány földet. A zöldugar bevezetése után felbomlott a hármasforgó, a feketeugar, s teret hódított a szabadgazdálkodás. Mindenki azt vetett a földjébe, amit akart. A földek elgyomosodtakburjánosodtak, a tövisbokrok is felkaptak, mert a kecskecsordák nem rágták, s a szép tiszta búzák-rozsok lassan kezdtek kiveszni. Ezt a feketeugarpártiak a szabadgazdálkodássá válással magyarázták. A sóvidéki ember a kevés terményére is büszke volt és magát gazdálkodónak, földművesnek tartotta. A paraszt szó, a sóvidéki ember számára megalázást, lenézést jelent. Az utóbbi időben nagyon sokan tagjai voltak a gazdaköröknek. Mezőgazdasági előadásokat hallgattak, közös gazdasági gépeket, szerszámokat kezdtek vásárolni, ez is bizonyítja a felemelkedésre való törekvésüket. 4 Valamint az is, hogy már az es években némely községekből az ifjúság egy része kezdett beiratkozni a székelykeresztúri mezőgazdasági gazdasági iskolába, ahol a tanítás, október 15-től április 15-ig tartott. Ugyancsak sokan részt vettek a gazdasági tanfolyamokon. Az évi mezőgazdasági szövetkezesítés a sóvidéki gazdálkodó emberek számára más megélhetési formákat teremtett. István Lajos A földesi közigazgatás hagyományai Az önkormányzatok újjáéledése, napi küzdelmeinek időszerűsége kikerülhetetlenné teszi számunkra Karácsony Sándor szülőfaluja Földes többszázados önkormányzatáról írt gondolatait. A rendszerváltás hangzavarában, 1989 novemberében írta Lendvai L. Ferenc Kedvezőek a marxista elmélet pozíciói Magyarországon? címmel a Magyar Nemzetben. Csak néhány mondatot kívánok innen kiragadni: Napjainkban egy olyan nagy perspektívájú kutatási irány bontakozik ki, mely a modern államgépezet ellenőrizhetetlen mechanizmusával szemben a kisebb közösségek és önkormányzatok, valamint az egyén autonómiájának fontosságát hangsúlyozza." Néhány nappal később ugyanott Tóth Gábor Pozsgay Imrét faggatta a lakitelki találkozó ürügyén. Pozsgay többek között ezt mondta: Az önkormányzat a nemzeti társulásnak is alapja, s hál' istennek ilyen előzmények is léteznek szép számmal a magyar történelemben." Örvendetes, hogy a közelmúltban újból megjelent Karácsony Sándornak A magyar észjárás című munkája. Ennek 337. oldalán látjuk a következő fejezetcímet: A kis autonómiák szerepe történelmünkben. Érezzük az autonómia óvó, védő szerepét, ám amire Karácsony nem tér ki, a rendtartást, fegyelmezést tagjaival szemben épp olyan eréllyel igyekezett megvalósítani. Az akkori emberek sem voltak különbek a maiaknál, a védelmet, gondoskodást természetesnek 4 Bartha József: Korond község monográfiája, (Kézirat) 29

32 vették, a rendszabályokat pedig igyekeztek kikerülni. Lássuk először, hogyan gondolkodik erről Karácsony Sándor, amikor a Herpay Gábor vármegyei főlevéltáros 1936-ban megjelent Földes község története című munkáját végigolvasta: Nem ez ugyan a könyv tendenciája, de ez a tanulsága, s mióta elolvastam, nem tudok szabadulni hatása alól: Magyarország valóban a kis autonómiák klasszikus hazája, úgy, ahogy föntebb állítottam. Bennünket az itteni kis autonómiák tartottak meg egy ezredéven keresztül, hiszen ezeknek az ellenállásán dőlt meg ezredéven keresztül minden kívülről, vagy felülről érkező, ártó szándék. Ez ismert tételként hangzik, csak az nem volt eddig eléggé tisztázott kérdés előttem: milyen kicsi autonómiákról van szó tulajdonképpen? Politikailag a vármegyékre vagy szabad városokra szokás gondolni. Autonómiával rendelkező egyházaink története zsinatokat emleget, kerületi vagy megyei gyűlések emléke kél memóriájában. Sokszor egészen Erdély függetlenségéig és a magyar szabadságot védő hős fejedelmekig felfelé kell irányítanunk figyelmünket, hogy autonómiák hatékony ellenállását feltételezhessük. Soha nem gondolunk ellenben községeknek, falusi elöljáróságoknak, kicsi egyházacskák presbitériumainak, mint autonómiáknak hatékony ellenállására. Pedig éppen ezek az egészen apró autonómiák ellenállása volt igazi megtartó erő. Ne gondoljunk nagyon hangzatos és nagyon hősies indoklásra most. Megtartó erő volt - egyszerű és magától értetődő a magyarázata - mert nem lehetett ellene védekezni. A régi hasonlat nem sántít ezúttal. A szél tövestül kicsavarja a hatalmas tölgyet, letördeli a növendék fákat, meghajlítja a bokrokat, és meg sem tudja mozdítani a fűszálakat. Pedig ezek az autonómiák nemigen cselekedtek egyéb pozitívumot azon az egyen kívül, hogy voltak, megvoltak. Hogy lehetségesek voltak. Igaz, hogy ez nagyon nagy dolog. A török hódoltság korában a kurtanemesi falvak, az úgynevezett kuriális nemes helységek, fölibíik rendelt hatóságtól elszakítva, török hatóság alá pedig csak nagyon kicsi mértékben kerülve, önnön maguk váltak saját maguk legfelsőbb fórumává. Ez volt a kiindulás. A folytatás ennek megfelelően az lett, hogy későbbi korban függetlenségüket megtartották, vagy továbbra is ki akarták csikarni. Földes község például fürmendereket tartott Bécsben, s évtizedekig kontrakarakírozta Nagykálló minden intézkedését királyi ellenintézkedésekkel, még pallosjogát is sokáig érvényesítette. Municipiális vezetősége és presbitériuma ugyanegy lévén, kis kiigazítással azt mondhatnók, valóságos teokratikus közösségi életet élt, és sokkal nagyobb mértékben, mint valaha vagy most. Egyházi felettesei felé nagy erővel képviselte az episzkopalizmussal és a konziszterializmussal szemben a presbiterianizmust, különösen a papmarasztás, természetbeni javadalmazás és iskolatartás fegyelmező hatalma által. Ezen a természetes akadályon olyan ártások sem érhették az érzékeny magot, amelyek magasabb régiókban már nagy kárt tehettek, sőt tettek is. Ennek az autonómiának legkésőbbi hajtása egy a kilencvenes évek vége felé alapított közbirtokossági takarékpénztár volt, melyhez a regáléváltságot használták fel alaptőke gyanánt. Ez a takarékpénztár nem fizetett osztalékot a közbirtokosságnak, hanem az egész község helyett viselte a közköltő" terhét és az egész református egyházközség iskolafenntartási kötelezettségéből folyó kiadásait. A világháborúig senki sem fizetett Földesen sem községi pótadót, sem gyermekei után tandíjat vagy egyéb iskolai költségeket. A magyar mellérendelő elv tehát egészen mélyen, a községekig és gyülekezetekig leért, hatott és érvényesült. Nem is jól fejezem ki magamat, mert igazság szerint azt kellene írnom, hogy község és gyülekezetalkotó erőig telt belőle felfelé. Nem szőrszálhasogatásból teszem ezt a distinkciót. Többre csakugyan nem telt a falu társadalomépítő és közjogi erejéből. Járási és vármegyei közösségi életet már nem tudott organizálni és táplálni, országost még kevésbé. Még akkor is nagyon tágan értelmezzük ennek az erőnek a mibenlétét, ha úgy véljük, a falu vagy a gyülekezet ereje ez. Nem, nem ekkora közösség ereje, de mégis közösségi erő. (...) Egy-egy család és érdekeltségi köre az a közösség, melynek erejéből falura vagy gyülekezetre még futja, járásra, megyére, országra már nem. Járásnál már érezhetően klikkérdekeket szolgál az az erő, mely a kis autonómiákban még híven szolgálja az egész közösség legjobb érdekét. Ez pedig azért van így, mert mellérendelés elvi alapján a járás már nem kormányozható. Nem azért, mintha a legnagyobb egységben is nem érvényesülhetne ez az elv, hanem azért, mert a járás életében már ható tényezők a XVII. század alárendeléses szellemi javai, tehát kultúránknak az a rétege is, amelyet a nép már nem hasoníthatott magyarrá, itt speciálisan: nem érvényesíthet mellérendeléssel." 30

33 A Fonyódi Helikon ötéves jubileumán a vidéki Magyarországról szóló konferencia bevezető előadásában Vekerdi László, Karácsony Sándor soraival kezdte szavait a vidék és a műveltség viszonyát elemezve. Ezután 1989-ben már az önkormányzatok életműködéséről rendeztek tudományos tanácskozást, előszeleként a tanácsi apparátust önkormányzatokkal való felváltást hozó változásoknak. Az első négy év tapasztalatairól, s a jövőre való felkészülés jegyében a földesi polgármesteri hivatal a sárrét-környéki településekkel összefogva, Önkormányzati Népfőiskolát szervezett, ahol az elmúlt századok autonómista törekvéseinek emlékeit sem kerülhették el, e téren a legtöbb ismeretet éppen a szervező település Földes adhatta, hiszen önkormányzatának írott forrásai a XVI. század első feléig vezethetők vissza. Maga a település minden bizonnyal már az Árpádok korában fennállt, még ha erre csak másodlagos bizonyítékok szolgálnak is. A nép ajkán maradt fenn, hogy amikor a magyarok a Sárrét mocsaras vidékeire eljutottak, a hatalmas víz és nádrengeteg között megpillantottak egy szárazabb részt, az egyik felkiáltott: ni-ni Fődes! így kapta nevét a hely, amit településre alkalmasnak találtak és mindjárt megültek. Úgy tűnik 1464-ig a község a Földesi család kizárólagos birtoka, akik a nyugatról lassan nálunk is divatba jövő címeres nemeslevelekből kaptak egyet Hunyadi Jánostól, a Pércsiekét pedig Zsigmond király adományozta. A Földesi Nagy család három tagja Tóth Tamás dancsházi és Sápi Fülöp sápi nemeseket meggyilkolta, a fej és jószágvesztésre ítélt tettesek birtokait Mátyás király június 23-án a Parlagi, Bajomi és Esztári családoknak adományozta. Parlagi György később Földesre költözött, a földesi birtokaik kezelését addig is tiszttartókra bízták, ezek talán azonosak a máshol villicusoknak nevezettekkel, akiket a birtokosok ügyeik intézésére neveztek ki, s akiket 1495-től már bírónak is neveztek. A bíró, ha igencsak erőtlenül, de már a falu lakosainak érdekeit is képviselhette az úriszéken, de kiszolgáltatottságát mutatja, hogy 1833-ban Deák Ferenc országgyűlési szűzbeszédében síkraszállt azért, hogy a községi bírót ne botozzák! Földesen a történet másképp alakult. Az eddig ismert, de szűkebb területre szorult, Földesen lakó Földesi, más néven Földesi Nagy (mely a XVII-XVIII. századokban névhasználat szerint végleg kettéválik) és a Pércsi famíliák mellett 1469-től új nevekkel találkozunk Harangi, Gelei, Vincze, Kiss, Veress, Cseli, Gyürki, Kovács, Marton, Parlagi, Sápi, Szegi, Szőke, Végh stb., e kisebb birtokú nemesek a bajomi uradalomhoz csatolt földesi és sápi birtokrészek urainak hatalmaskodása ellen kénytelenek voltak valamilyen módon védekezni. A nemesek természetesen soha nem tartozhattak a bíró joghatósága alá, - még ha a későbbi századokban találkozhattunk is kivételes jelenségekkel - csak a királynak voltak alárendelve. Ezen 1848-ig csak annyi változott, hogy 1486-tól a vármegyei hatóság közbeékelődött. A szabad királyi városokban alakult ki még bizonyos alávetettség, ami a személyes nemesi jogokat nem érintette. Herpay Gábor szerint 1537-ben Földesen már volt egy községi szervezet, mely a kizárólagosan nemes lakosságot összefogta, irányította, amint Zápolya János király V. 7. Szabolcs vármegye rendjeihez intézett rendeletében látjuk. íme a fordítása: Szabolcs vármegye Rendjeinek és Nemeseinek" János, Istennek kegyelméből Magyarország, Dalmácia, Horvátország királya stb. Nemes és Nekünk kedvelt Híveink! Földes helység összes nemeseinek folyamodványából megértettük, hogy ti köziilök egyeseket saját törvényszéketeken 100 frt. büntetéssel sújtottatok azért, mert ők bizonyos időben nemes Parlaghi Györgyöt, aki Tokaj várunk ostromához küldendő zsoldosaink fizetésére azokkal a nemesekkel együtt adózni nem akart, ezért őt kötbér alapján egy forintra büntették. Mivel pedig a hadügyek nem reátok, hanem egyedül Mi reánk és a Mi kapitányunkra tartoznak, akarjuk és hűségeteknek jelen soraink rendiben keményen meghagyjuk és parancsoljuk: bár a mondott nemesek előbb említett Parlaghi Györgyöt a fenti okból megbüntették, ezért azokat a nemeseket semmi módon kárhoztatni ne merészeljétek. Mert ha ők Parlaghi Györgynek engedetlenségéről előbb Nekünk panaszkodtak volna, Mi őt engedetlenségéért másképpen büntettük volna meg. Tehát különben ne cselekedjetek. Kelt Váradon május 7." Ez a királyi rendelet Földest olyan községi szervezettel bíró településnek mutatja, mely lakosaival szemben, minden nemesi kiváltság ellenére is községi joghatóságot gyakorol. Talán szerencséje is lehetett a földesieknek azzal, hogy a királyi és a községi érdek egyezően 31

34 találkozott, és az uralkodó ezt a nemesi önszerveződést elismerte. Ide nyúlnak tehát vissza a földesi önkormányzat hagyományai, illetőleg valamivel előbbre, mégis szerencsésnek mondhatjuk magunkat, hogy ez az oklevél napjainkig fennmaradt, bizonyítandó a földesi önkormányzati szerveződés királyi megerősítését. Ez lett az alapja a kialakulandó kuriális nemesi közigazgatásnak, mely a nemesek feletti vármegyei igazgatást, Földesen átvette, s a későbbiekben nem egyszer kiszorította, s bizonytalan eredetű pallosjogával még főbenjáró esetekben is ítélkezett, egy ideig még fellebbviteli hatóságként, kölcsönösen, a szomszédos hasonló berendezkedésű Sáp önkormányzatát választotta, pontosan 1735-ig. Kossuth Lajos Törvényhatósági Tudósításaiban, 1836-ban megemlékezik a még mindig elsőbíróképp intézkedő sápi nemes tanácsról. Lehet a földesi eset volt a precedens, mert 1537-ben országos törvény rendelkezik arról, hogy valamely helyi kötelezettség vállalása csak az összes nemesek egyező akaratával történhetik. A földesi nemesek egymás közötti büntethetőségének pénzbeli alapja a vinculum, azaz kötbér volt, amint most itt a kronológiai sorrendet megsértve látjuk ban Boross László, az erdélyi fejedelem lovaskapitánya, aki adományba kapta a szomszédos Bárándot, csak a kötbér lefizetése után költözhetett be Debrecenből Földesre. Mi helyünkben törvényünktől nem függő embert be nem veszünk." - olvashatjuk az eset kapcsán. A török hódítás 1552-ben jutott el Földesig. A speyeri szerződés 1571-ben visszaadta ugyan a magyar király joghatósága alá, de már 1582-ben török közigazgatást vezettek be. Újból királyi fennhatóság alá kerülve az és évi dicális összeírásokban, mint nemestelkekből álló község, nem szerepel, de fennállásáról a környező települések nagymérvű pusztulása ellenére, a megmaradt iratok tanúskodnak. E területről 1618-ig a vészes idők beköszöntétől, csak Szoboszló, Ladány és Tetétlen szerepelnek az összeírásokban. Az ideiglenes állapotok miatt ezt a területet mind a három főhatalom (királyi, fejedelmi és török) hivatalnokai és hadseregei állandóan sarcolták és pusztították, egészen 1692-ig. A község nem adózik sem a magyar királynak, sem az erdélyi fejedelemnek, sem az egri püspöknek. (A különféle nemesi adókat a közfelfogás régen és ma sem értette az adózás fogalmába.) A töröknek viszont adózik a község, pénzzel, vérrel, lélekkel. A több faluval bíró földesúr, de a jobbágy is menekíti sorsüldözött életét erről a tájról, hisz urat máshol is talál és ha nyomorultat is, de biztos életet. A földesúr pedig elmaradt jövedelmét behajtja másokon, s maga meghúzódik egy vár árnyékában. A földesieket kötik a sehol máshol nem található birtokocskák, s ha odébb állnak könnyen szolgasors lehet az osztályrészük. A Pércsi, Boross, Parlagi és még néhány család többi birtoka is e tájon volt, s itt maradtak az összetartó földi közösségben. A török-tatár és mindkét (Thököly idejében mindhárom) oldali magyar csapatok dúlásai, fosztogatásai elől futásban keresnek menedéket. A hadak járása után az életben maradottakból sem tér mindig mindenki vissza. Néha évekig távol maradnak, vagy véglegesen. Elhagyott jószágaik kitartóbb társaikhoz kerülnek zálogba, kik újjáépítik felégetett házaikat, tovább művelik földjeiket. Kiváltságaikat, birtokjogukat bizonyító irataikat pedig még életüknél is jobban őrzik (hiszen még a váradi hiteleshely is török kézre került, elpusztult vele annyi értékes történeti irat), védve vele utódaik életlehetőségét, a hálás örökösök egyrésze ma is vigyáz avitt irataira. Földes 1876-ig Szabolcs vármegye területéhez tartozott, emiatt hol a királyi, hol a fejedelemi hatalom alá kerültek, attól függően kinek sikerült a Parciumot megtartania. Hivatalosan soha nem került át török kezébe, de a hódoltsági viszonyok között talán mégis a török uralom volt a legállandóbb. A községi önkormányzati joghatóságot biztosítani óhajtó földesi nemesek további megerősítéseket kértek az uralkodóktól. Ismertek Bethlen Gábor VI. 11., I. Rákóczi György IX. 23., I. Lipót X. 1., II. Rákóczi Ferenc X. 28. és III. Károly VII. 22. kelt kiváltságlevei. Ez utóbbi magyar fordítása minden földesi család levelesládájában ott lapult. A földesi közigazgatás alapja a Nemes Kommunitás a községben lakó nemesek összessége volt, ez választotta a bírót, akit 1729-től 1848-ig hadnagynak neveztek és a 12 tagú Nemes Tanácsot, az esküdteket. Veres András volt az első bíró, akinek ismerjük a nevét 1551-ből. A zavaros viszonyok közepette töretlen volt ragaszkodásuk hazájukhoz, aminek ekkor egyik kifejezési formája volt a címeres nemeslevél. E divathullámként mutatkozó jelenség éppen a XVII. században tetőzött Magyarországon, de egyben kifejezte azt is, hogy tulajdonosa a Magyar Szentkorona Tagja. A földesi nemesek igyekeztek szert tenni rá, 1646-ban három család, a Boldogh, a Sápi és a Turi beszélt össze, hogy nemeslevelet hozatnak. Mindegyiké egy 32

35 napon kelt, ám csak öt év múltán juthattak el Szabolcs vármegye közgyűlése elé ármálisuk kihirdetésére. A mintegy kétszáz különféle földesi família közül alig néhány nem szerzett címeres levelet. Várad visszafoglalása után a földesi és sápi nemesek azonnal felismerték az új helyzetet, s mindkét település újabb kiváltságlevelet szerzett I. Lipót királytól. Az erdélyi fejedelmi udvar után most már Bécsben tartottak állandó ügynököt. Még így is hatalmas terhet rótt rájuk a fegyverváltság, de a katonai beszállásolásokat elkerülhették. Az eddig késlekedő családok közül többen nemeslevelet szereztek, nem is sejtve, hogy három-négy évtized múltán az egyéni nemesi vizsgálatok folytán ez kiváltságaik továbbélését teszi lehetővé. A török éppen hogy kitakarodott a vidékről a községi önkormányzat anyagi gondoktól is szoríttatva fokozatosan megszerezte az egyes családok regálé jogait. Ugye emlékszünk még arra, hogy Karácsony Sándor szavai szerint mire használta a XIX. század végén a földesi elöljáróság (akkor már nem önkormányzat) és közbirtokosság (ennek funkciói emlékeztettek még a valamikori nemesi önigazgatásra, s igyekezett a lehetőségek között továbbra betölteni a szerepét). Térjünk vissza egy idézet erejéig Kossuth Törvényhatósági Tudósításaira:... ezen javaslat hasonlít, a még ma is minden nemű polgári pereket első bírókép ítélő Sápi tanács hajdani ítéletéhez, miszerint egy vádlottra azt ítélte, hogy a boszorkányságért égettessék meg, a kurvaság alól pedig mentse magát." Földesről 3-4 boszorkányperről maradt több kevesebb feljegyzés. A legutóbbi per anyaga fennmaradt. A földesi tanács ítéletét felülvizsgálva a sápi két nap múltán jóváhagyta, tetszett a sápi nemes tanácsnak egy részben, a paráznaságért a feje üttessék el, a boszorkányságért a teste égettessék meg. Testét, kit a Szt. Lélek templomának kellett tartani és állítani az Apostol szerint, paráznaságra kiadta s megfertőztette, nem méltó, hogy éljen." Az ítéletet április 28-án a Szabolcs vármegyei Sedria is jóváhagyta. Vincze Mihálynét keresztfia Gyöngyösi Mihály szekerén vitték a falu melletti tetthelyre, ahol a környékbeli falvakból összesereglett közönség szeme láttára, a kihozott hóhér fejét vette, majd megégették. A pallosjogát e szomorú eset után már nem használta a nemes tanács ban Szabolcs vármegye pert indított a megszüntetéséért. Az 1779-ben alkotott Földes község szabályrendeletéből a pallosjog gyakorlása már kimaradt. A földesi tanács a tekintélyét is minden eszközzel védte, látjuk ezt például az 1745-ben Földesi Miklós elleni ítéletében, aki azt mondta: Pintes kupában a lelkiismerete. Kádia törvényt tesznek." 1200 forintra büntette a nemes tanács, tehát minden székülő nemesemberért forintra. Földesi Miklós hiába lebbezett fel a vármegyéhez, az felülvizsgálat nélkül visszaküldte, s a büntetést könyörtelenül behajtották tól a pallosjogért folytatott per miatt, hogy a tanács tekintélye ne csorbuljon, a delikvensekkel aláíratták, hogy: Minden nemesi szabadság félretételével kötelezem magam alávetni a földesi tanács ítéletének." Az önigazgatás feladataihoz tartozott a település és a lakosok érdekeinek a védelme, láttuk már előbb a kiváltságlevelek sorát, melyek a község egyetemes érdekeit voltak hivatva védeni. Sokkal nehezebb volt azonban az egyes családok érdekeltségeit megóvni. A Neoaquistica Comissió, mint az országos történelemből ismert, a régi magyar nemes családok tömegét tette földönfutóvá, a földesi nemesség birtokai is a község területére szorultak vissza, csak irataik emlékeztettek a régi dicsőségre. A berendezkedő Habsburg uralomnak minél több adóalanyra támadt igénye, és ennek érdekében elrendelték a nemescsaládok egyéni igazolását. A község tanácsa ezt eleinte a kiváltságlevelekre alapozva megpróbálta elkerülni. Ekkor még a Helytartó Tanács is melléjük állt a vármegyével szemben, ám 1727-ben már azt válaszolták a földesieknek, hogy a nemességét mindenki egyénileg köteles igazolni. Ez az izgalmas téma külön dolgozatot igényel, így csak arra térek ki, végül alig akadt aki nemességét igazolni nem tudta volna. A vizsgálatokat lezáró 1754/55. évi országos nemesi összeírásban 88 családfő található Földesről. A három évtizeddel későbbi II. József felé népszámlálás a lakosság 80 %-át találta nemesi jogállásúnak. Az igazolások sikerét a nemes tanács minden eszközzel támogatni igyekezett, miközben a községi törvényhatóság fennmaradásáért nem egyszer évtizedes pereket folytatott Szabolcs vármegyével szemben, melyeknek a sikerét mutatja, hogy a Szabolcs vármegyei Törvényhatósági Bizottságnak még 1848-ban is tagja volt a két nemes helység önkormányzatának a feje. 33

36 A virágzó nemesi önkormányzat idejéből meg kell még említenem egy tekintélyromboló esetet ban az egyik zabolátlan lakos, Tatos György, a regálé hallatlan kárára zöldkocsmát nyitott. Természetesen ez nem maradt titokban, az elkobzást végrehajtó esküdtek azonban hebehurgya módon a kiszáradás ellen vízzel töltött hordót foglalták le. A hallatlan eset számos paszkvillt szült és a Szabolcs vármegyével szemben egy újabb sikeres pert befejező Nagy Gábornak meg kellett válni a hadnagyi széktől. Talán nem lesz érdektelen megismerkedni a legszolidabb és legrövidebb változattal. Körösi György Boldog Ferenc így zengedeznek Úgy Sápy István öcsém, hogy sokan néznek Földesi lakosok látják hogy mij okosok Viszik a bort mint aféle jó korcsojások Elébb elébb videgélik Tatos hordaját Hát dicséri feltett hordó régi gazdáját Aknáján sustorékol, Mód nélkül bugyborékol Mondják jól jár ki csuprával belé marékol. Nein minden bokorba találsz ilyen fajin bort Csapjunk is még ma belőle egy száraz tort De ez még nagy szerencse Bárakárki tekintse Szekerünkön Tatos Gyurka jó hordó kincse Hogy hordó tartja a jó bort mindnyájan tudjuk E jó hordó sustorékol széniünkéi látjuk Boldog hát megfontolja Az ujával kóstolja Hogy e jó bor eró's hittel aztatt pótolja Boldog Ferenc úgy biztatja korcsojásokat Meg békéltessük hasunkat meg magunkat Bornak hijják ezt legények majd jól lakjunk szegények Girbe gurbák lesznek nekünk az ösvények Egyszer intik Sáhi Jánost hogy lassan menjen Ne viseld meg magod János olyan fenjen Mert ki üti a vigit B...m a mesterségit Elkeveri ekmisusok nadrágát s ingit Addig adig elérének helység házához Mondják hogy jó szívvel vágunk mi a házakhoz A pitvarba gördítik Sáhi Jánost sürgetik Vegye csapra majd ők magok ki szedegetik Sáhi János kedves szolga csapot csavarit Egyszer kétszer az ujával belé kavarit Amikor meg kóstolja Továb nem palástolja Az ebatta víz ez nem bor magyarul mondja Ezt halván a nagy tanács csak dobva fakad Sáhi János nevetében csak meg nem szakad Mikor mondja Nagy Gábor ur Ebatát víz ez nem bor Minek eztet pocsékolni ez a nagy tábor Tetű nincsen bírák fején még is vakarják Tanácskodna hogy esteket miként takarják Körösit már okolják Boldog Ferkét átkozzák Járomtörő Sápi Istvánt majd meg botolják így mentegették magukat deputátusok Nekünk az a baj hogy elmúltak tőllünk a tusok Bár akárki hozá Helység szereke hozá Szent háromság Jézus Krisztus elég nz hozzá Végre mondák hogy estünket miként takarjuk Mit tegyünk hogy világ nyelvét meg gátoljuk Tatost holló meg egye Tudja már a vármegye Nincsen ki e gyalázatot rólunk elvegye. A zsidóság ezekben az években kezdett a községben letelepülni, körükből Mezei Ábrahám ekkor a kocsmabérlő. Előbb a regálébérlők is a helyi nemesség köréből kerültek ki. A nemes tanács nem engedte még az antiszemitizmus csíráját sem kibontakozni ben ifjú nemes Gáli György boros fővel a földesi zsinagógában botrányt rendezett, kizavarta a híveket, a tanítót a gyerekekkel elkergette. A zsidóság seregestől ment panaszra a nemes tanács elé, mely a zsidó eklézsia háborítót elfogatta és vasra verette. Az 1848-as népképviseleti törvény a földesi önkormányzat végét jelentette formailag, az új képviselőtestület tagjai továbbra is a nagy többséget kitevő nemesség közül kerültek ki, maga a főbíró Sápi Gábor is odatartozott. Továbbra is féltékenyen őrizték a község becsületét, amikor a szabadságharc csapatai a Tiszántúlra szorultak, a szétvert csapatokból a földesi honvédek közül is hazafutottak. A földesi elöljáróság Kossuth Lajosnak jelentette Debrecenbe, aki intézkedett a szanaszét kóborló honvédek összegyűjtésére. A szabadságharcot letipró önkényuralom aztán végérvényesen végetvetett a földesi önkormányzatnak, ami csak napjainkban születhetett újjá. A hagyományok ereje azonban tovább parázslott a hamu alatt, s néha fellobbant. Az 1919-es tanácsválasztások idején egyedül Földesen nem választották meg a megyei direktórium jelöltjeit. Az esetet így magyarázták: Földes régi nemesi község ahol a családi összefonódások még mindig továbbélnek. Karncs Zsigmond 34

37 A Pécsi Ingyenes Népkönyvtár Egyesület Pécsett korán, már a századforduló tájékán felmerült egy városi népkönyvtár létesítésének gondolata. Ennek oka - miként az ország más városaiban is, ahol erős volt a szellemi elit - a kiegyezést követő rohamos szellemi fejlődés. Nó'tt az értelmiség létszáma, egyre több lett a képzett ember", s ezzel együtt járt az olvasni vágyók körének kiszélesedése. Sokan azonban nem rendelkeztek olyan anyagi háttérrel, ami lehetővé tette volna, hogy vásároljanak az egyre szaporodó és egyre sokszínűbb irodalmi termésből. Ezért is sürgette Feiler Mihály, a legolvasottabb napilap, a Pécsi Napló hasábjain egy nyilvános városi könyvtár mielőbbi felállítását. Utalt rá, hogy a püspöki könyvtárat ugyan igénybe vehetik az olvasók, de alapítása óta nem fejlesztették rendszeresen és a beszerzést is esetlegesen végezték." Olvasóterme sem hozzáférhető a szélesebb olvasóközönség számára. Ennek biztosítására önálló könyvtáros beállítását szorgalmazza. A csekély tiszteletdíj fedezetét a használók által befizetett illetékből fedezhetnék. 1 A nyilvános könyvtárak iránti igény természetesen országos szinten is jelentkezett. A Múzeumok és Könyvtárak Országos Tanácsa kiadta a népkönyvtárak és más kisebb könyvtárak szervezésére vonatkozó utasítását, amelyet a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium 89938/901. sz. alatt jóváhagyott. Az utasítást végrehajtandó, Pécs város tanácsa határozatot hozott, miszerint megbízza Schneider István felügyelő igazgató tanítót, hogy a népkönyvtárak ügyét tanulmányozza, és erről október 30-ig jelentést készítsen. 2 A tanfelügyelő úr lelkiismeretesen el is végezte a rábízott feladatot. Jelentésében fenntartásainak is hangot adott. Véleménye szerint a könyvtár létesítése tetemes költségeket követel, és lehetséges, hogy a város közönsége nem szívesen hozná meg ezt az áldozatot. Majd így folytatja:...és ha meg is hozza az erre szükséges áldozatot, mi biztosíték van arra, hogy a lakosság igénybe is veszi, kik az intelligensebb osztályok igényeit nem elégíti ki, a középosztály talál olvasmányt az egyetemi könyvtárban." Becslése szerint a költségek K-t tennének ki. A könyvtárat egyébként a múzeum egyik helyiségében kellene elhelyezni, kezelését pedig a múzeum felügyelőjére bízni. 3 Ilyen előzmények után nyitotta meg június 29-én számos érdeklődő jelenlétében a Pécsi Ingyenes Népkönyvtár Egyesület alakuló ülését a városháza közgyűlési termében Szabón István, a polgári kaszinó igazgatója. Az ülésen felszólaló Róth Miksa, postai és távírdai építési főtiszt fogalmazta meg követendő célként az ingyenes népkönyvtár létrehozását és a fenntartásáról való gondoskodást. Az egyesület egyúttal közművelődési egyesületté is meg fog nőni, sőt a szabad lyceum alapját is ez az egyesület fogja megvetni, mely rendszeresített felolvasó estélyeket, összejöveteleket, ünnepélyeket tart..." A közgyűlés elfogadta az egyesület programját és annak alapszabályát. Megválasztották a tisztikart: az elnök Zsolnay Miklós lett, az alelnökök Szabón István és Róth Miksa. 4 Az év második felében a belügyminiszter az alapszabályokat változtatás nélkül elfogadta és jóváhagyta, ezáltal az egyesület hivatalos bejegyzést nyert decemberben Wlassich Gyula, a Népkönyvtárak és Múzeumok Országos Bizottságának elnöke 2000 K-val növelte az egyesület vagyonát, ezenkívül megkapták a Dunántúli Közművelődési Egyesület 1887-ben gyűjtött vagyonát és annak kamatait is. A főispán, báró Fejérváry Imre erkölcsi támogatását ajánlotta fel, a helyi sajtó pedig önzetlenül népszerűsítette az egyesület céljait. 5 1 Pécsi Napló (tovább PN), 1990 jún BML Polgármesteri iratok 13555/ Uo. A jelentés dátuma: jan PN, júl A vezetőség többi tagja: Titkár: Szabó Árpád posta és távírdai fó'tiszt. Főkönyvtáros: dr. Tichy Ferenc tb. főjegyző. Pénztáros: Végh Lajos posta és távírdai főtiszt. Ellenőr: Árpád Gyula városi pénztári ellenőr, ügyész: dr. Zsolnay Gyula ügyvéd. Választmányi tagok többek közt: Dömel Anzelm lapszerkesztő, Jánosi Engel Gyula földbirtokos, Koszits Kamill alispán, Lenkai Lajos főszerkesztő (Pécsi Napló), Marosi Arnold főgimnáziumi tanár, Reéh György főtanácsos. 5 PN, dec

38 Az évi első választmányi ülésen elhatározták, hogy a rendelkezésre álló vagyonból 1000 kötetet vásárolnak, és a könyvállományt a belvárosi elemi iskola közigazgatási tanfolyamának termében helyezik el. A helyiséget a város közigazgatási bizottsága bocsátotta rendelkezésükre, november 30-án, a tisztújító közgyűlést előkészítő választmányi ülésen alapszabálymódításra került sor, ekkor az egyesület nevéből elhagyták az ingyenes" jelzőt. 7 Az egyesületet örökös, alapító és rendes tagok alkották. Besorolásukat a befizetett tagdíj összege határozta meg, az előbbiek 50, az alapítók 25, míg a rendes tagok évi 1 K tagdíjat fizettek. Részvénytársaságok, takarékpénztárak, magánosok támogatták anyagilag vagy kisebbnagyobb könyvadományokkal az egyesületet. A város törvényhatósági bizottsága évente 200, 1912-től 600 K-val járult hozzá a költségekhez ben a m. kir. földművelésügyi miniszter arról értesítette a polgármestert, hogy a Franklin Társulat 100 köteles ajándékot küld, ő pedig könyvszekrény beszerzésére 20 K-t engedélyez. A kezdeti lelkesedést némi visszaesés követte. A tisztikar részt vett az 1907-es pécsi Szabadtanítási Kongresszus szervezésében, ám ebben az évben - először - nem sikerült a határozathozatalhoz szükséges 50 főt összehívni. A tisztikar 1915-ig lényegében nem változott, ekkor Zsolnay Miklós helyett Simon Béla főreáliskolai tanárt választották meg elnöknek. Az Egyesület népkönyvtárai Belvárosi anyakönyvtár". Zsolnay Miklós meghívására május 1-én, a megnyitón...két hatalmas osztálynak volt találkozója... a városi tornacsarnokban: a polgári társadalom itt érintkezett közvetlenül a hatalmas munkástársadalommal... Ma még harcban állnak egymással, de a szellem ereje legyőzi majd az ellentéteket." 8 - írta a Pécsi Napló optimista újságírója. Három nappal később, az esti órákban léphettek be az első olvasók a belvárosi iskola könyvtártermébe". A kétórás nyitva tartás alatt huszonheten, többségükben munkások keresték fel. Egy héttel később százra emelkedett a látogatók száma, egy könyvtáros nem bizonyult elegendőnek a feladatok ellátására. Mindig akadt azonban egy-egy önkéntes kisegítő az egyesületi tagok köréből. A Pécsi Közlöny munkatársa hat héten át kísérte figyelemmel a forgalmat. Ezen időszak végéig 250 látogató mintegy 1000 kötetet kölcsönzött. 9 A következő években állandóan nőtt a könyvtárhasználók száma, 1908-ban tetőzött, ettől kezdve visszaesés tapasztalható. Elsősorban regényeket, elbeszéléseket, útleírásokat, történeti munkákat kerestek. Az írók közül a legkedvesebbek Jókai és Verne, de népszerűek Gaál Mózes, Herczegh Ferenc, Mikszáth Kálmán, Gárdonyi Géza, Donászy Ferenc és Vas Gereben művei is. Az olvasók többsége diák, annak ellenére, hogy tanév alatt nem kölcsönözhettek könyveket. A könyvtárosok munkáját nehezítette, hogy az állományról nem készült részletes katalógus. A háború második évében a könyvtár bizonytalan időre bezárt, de ugyanazon év októberétől újra az olvasók rendelkezésére állt ben olvashatunk róla utoljára a lapokban. Rövid hírben az egyesület vezetősége bejelentette, hogy sikerült újabb köteteket vásárolnia. A kórház betegeinek helyeslésétől kísérve, a fiókok közül elsőként, 1907 végén került sor a Városi Közkórházi Fiók megnyitására. Eredetileg 800 kötetesre tervezték, azonban a ráfordítható 550 K-ból mindössze 372 művet sikerült beszerezni. 6 PN, dec PN, dec PN, febr Polgármesteri iratok 3354/

39 között a könyvtár vezetője, Raák János szerint, évente mintegy könyvet olvastak el a kórház betegei ben még rendszeresen kölcsönöztek, forgalmi adatokról azonban nincs tudomásunk. A Budai Külvárosi Fiók megnyitását a Múzeumok és Könyvtárak Országos tanácsa által felajánlott 1000 koronás segély tette lehetővé októberétől rövid két hónap alatt száznál több olvasó kereste föl a budai külvárosi vincellériskolában. Az egyesület Komlós György és Kovács István adóbiztosokat nevezte ki könyvtárkezelőnek között látogatóinak száma lényegesen nem változott, többségük a tanoncok közül került ki. A forgalom nagysága megkövetelte volna, hogy más helyiség után nézzenek, de megoldást nem találtak. A háború alatt zavartalanul működött, katonai beszállásolásra nem vették igénybe. Alkalmanként látogatót fogadott ben még heti két alkalommal várta olvasóit. Az 1908 novemberi választmányi ülésen vetődött föl egy újabb fiók - a Szigeti Külvárosi - megnyitásának gondolata, mégpedig a Szigeti Külvárosi Társaskörben. Majdnem egy év múlva sikerült érvényt szerezni a választmány határozatának, így 1909 augusztusától már közel százan keresték föl az új fiókot, amelyben Weil Károly dolgozott könyvtárkezelőként ben áthelyezték a szigeti külvárosi népiskolába, egy az addiginél tágasabb helyiségbe. A háború alatt a katonai beszállásolás a könyvtár működését lehetetlenné tette, állományát elpusztította. Helyreállítására fedezetet nem találtak, így megszűnt elején a több mint ezer munkást foglalkoztató nagyüzemben nyílt meg a Zsolnay gyári fiók. Szükségességét bizonyította az azonnal tapasztalható óriási érdeklődés a gyár dolgozói részéről, akik kizárólagos használói voltak ban tett ígéretet Loser Henrik igazgató, hogy gondoskodik a Dohánygyári fiók elhelyezéséről a gyár területén. A bevonultatások miatt kisebb-nagyobb megszakításokkal 1916-ig fogadta a gyár dolgozóit ben nyitottak fiókot Szabolcsbányatelepen 160 kötettel, Polácsi János kezelésében. Letétet helyeztek el a pécsi kisgazdák körében, tervbe vettek egy somogybányatelepi fiókot is, de a háború közbeszólt. A Múzeumok és Könyvtárak Országos Tanácsa április 29-én kelt 358. sz. leiratában a Drávaszabolcsi Népbankban, a Gyüdi polgári Olvasókörben, a Kishajmás községi elöljáróságnál és a Rádfalvai Polgári Olvasókörben fölállított és a továbbiakban a megyében fölállítandó vándorkönyvtárak felügyeletét az egyesületre bízta. 13 Az Egyesület ismeretterjesztő tevékenysége Népakadémia Alig egy évvel a Pécsi Ingyenes Népkönyvtár Egyesület megalakulása után - Róth Miksa szavainak szellemében - egy ismeretterjesztő tanfolyam létrehozásán fáradoztak, a fővárosi Erzsébet Népakadémia mintájára, három, egyenként hathetes ciklusban. Az ünnepélyes megnyitó napját a választmány szeptember 20-i ülése jelölte ki. Határozata szerint az első ciklus november l-jétől december közepéig, a második januártól február közepéig, a harmadik március l-jétől április közepéig tartott. Tematikája követte a fővárosi rendszert, egyes sorozatokban 6-6 órában földrajzi, történeti, fizikai előadások követték egymást. Az elméleti tárgyakon kívül gyakorlati ismereteket is nyújtott gépírásban, szépírásban, helyesírásban, számtanban. A népakadémia előadásai a Mária utcai polgári iskolában zajlottak, itt került sor az ünnepélyes megnyitóra is november 5-én, mintegy hallgató jelenlétében, akik minimális összeggel, 50 fillérrel járultak hozzá a tanfolyam sikeréhez. Az előadók között tanárokat és orvosokat is találunk PN, jan PN, márc PN, febr PN, febr PN, dec

40 Az márciusi nemzeti színházbeli díszelőadás - Katona József: Bánk bán - bevételét a népakadémia céljaira fordították. 15 Az utolsó előadást és a záróünnepélyt a tervezettől (május eleje) eltérően áprilisban tartották. 16 Szabadlyceális előadássorozatok Egy évvel később, ugyancsak a Mária utcai polgáriban, szabadlyceumot hirdettek, amelyre neves előadókat nyertek meg. A terv megvalósulásáról nincs tudomásunk. 17 Csak közvetlenül a háború előtt vált lehetségessé egy újabb előadássorozat. A város két jelentős napilapja rendszeresen beszámolt a januárban kezdődő előadások tematikájáról, és egyes előadások tartalmi ismertetését is közreadta. 18 A megnyitóra és a zárásra egyaránt az Apolló mozgóban került sor. 19 Még ebben az évben, október 12-én kezdődött a harmadik sorozat, melyet az egyesület némileg már elkülönült Szabadtanítási Osztálya szervezett. Több új előadót is sikerült megnyerni az ügynek, s e tény jelentősen emelte a színvonalat ben Anyák iskolája" címmel tanfolyamot indítottak a felsőkereskedelmi iskolában, Cholnoky Ferenc orvos vezetésével. 20 Az utolsó előadássorozatot, a korábbi előadókkal, 1916 elején (jan-febr.) sikerült megszervezni. 21 Újjáélesztési kísérletek a háború után Az Egyesület a szerb megszállás idején sem oszlott fel, de gyakorlati tevékenységet nem végzett. A megszállás után, február 9-re sikerült az alapítók közül néhány embert összehívni alakuló közgyűlésre, melyen egy bizottság - tagjai Sziebert Róbert iskolaszéki gondnok, Simon Béla ny. főreáliskolai tanár és Szabón István postafőigazgató voltak - megbízást kapott, hogy próbálja meg felkelteni a város lakosságának érdeklődését az egyesület iránt 22 Szabón István, aki kezdettől fogva a szívügyének tekintette az Egyesület sorsát, felhívást tett közzé a Pécsi Est hasábjain a népkönyvtárak minél előbbi megnyitása érdekében. Anyagi támogatásért fordult a város közönségéhez, ugyanis a szigeti külvárosi fiókot a katonai beszállásolás, a dohánygyárit a szerb megszállás tette tönkre, akit magukkal vitték a könyvállományt és a berendezést. 23 Július 2-án intézőbizottsági ülést tartottak meglehetősen gyér érdeklődés mellett. Az újjászervezett bizottságba beválasztották Horváth Kázmért, a Pécsi Est munkatársát, aki vállalta, hogy lapjában népszerűsíti az egyesületet. 24 Hivatalosan 1923-ban szüntette be működését a Pécsi Ingyenes Népkönyvtár Egyesület. Vagyonát az iskolán kívüli népművelési bizottság örökölte. Kerekes Imre 15 PN, márc PN, ápr PN, jan Dunántúl, jan PN, dec PN, jan PN, jan Pécsi Est, febr Pécsi Est, júl Pécsi Est, júl

41 Mállott kövek árnyéka A harmincas évek végén történt, hogy az Aszód melletti Hévízgyörk Ürgések nevű határrészén, ahol a szőlősgazdák pincéiben délutánonként az idős falusiak bor mellett múlatták az időt, nagyapám nyakamba akasztotta lószőr tarisznyáját, két pengőt nyomott a markomba s rám parancsolt: - Fuss el Aszódra, a két zsidó kisasszony üzletébe, s hozzál juhtúrót, meg néhány zsemlét! Az alig két-három kilométerre lévő városka főutcáján olvasgattam a cégtáblákat: - Klein, Fischer, Breuer, Deutsch, Burger, Weisz stb. Számomra idegen hangzása volt a neveknek, s amikor visszaértem a pincesorra, a bölcs öregeknek skandáltam a névsort, amíg el nem hangzott a figyelmeztetés: - Zsidók azok mind! Igaz, tisztességes magyar emberek, ezért ne törődj azzal, kit hogy hívnak. Néhány évtized múltán - már az aszódi ágostai evangélikus Petőfi Sándor Gimnázium tanulójaként - úgy alakult az iskolai ülésrend, hogy zsidó padszomszédom lett, aki Burgernak hívtak. Azóta sok víz folyt le a Galgán, sok minden megesett a világban és kis hazánkban. Sok mindent megtudtam, megtanultam a népek történelméből, s bizony volt idő, amikor mások miatt kellett szégyenkeznek mindazért, ami a zsidósággal - köztük az aszódi zsidósággal, s egykori diáktársaimmal is - történt. Évszázadok aszódi eseményeit Asztalos Tatnás, az aszódi Petőfi Múzeum igazgatója ismertette meg velem, s az ifjú szakember szavait és kutatásainak eredményeit megismerve határoztam el, hogy Aszódnak, ennek a Galga menti kisvárosnak a zsidóság történetében betöltött szerepét, valamint az elmúlt évtizedben az itt élőknek a két nép megbékéléséért végzett munkájának sorát, rendjét a nagyobb nyilvánossággal is megismertetem. Asztalos Tamás történész-muzeológus szívesen vállalta a beszélgetést: Mikortól jegyezhetjük az aszódi zsidóság történetét? Az első adat, amely a zsidók aszódi jelenlétéről tanúskodik, az 1728-ban végzett összeírás listájában található. Az iratok hat főt jegyeznek, s ez körülbelül harminc személyt jelent. Az Aszódi Hírlap február 26-i számában olvasható dr. Scheiber fózsef aszódi főrabbi írása, amelyben beszámol arról, hogy 1747-ben a Szent Egylet alapszabályát átdolgozták, majd a következő megállapítást teszi:... Bátran kockáztathatom, hogy az aszódi izraelita hitközségnek körülbelül 200 éve van temploma." Az aszódi zsidóság - betelepülése óta - megközelítően és folyamatosan a lakosság 20 százalékát tette ki. Ez az igen nagyszámú közösség meghatározó szerepet töltött be Aszód mindennapjaiban, s ez a szerep erősödött 1851-től, amikor Ferenc József rendeletére megszűntek a zsidó községek, s helyettük megalakult huszonöt zsidó hitközség, melynek sorában egy volt Aszódon. Ez a közösség rendelkezett az anyakönyvezés jogával. Természetes volt, hogy az aszódi hitközség fenntartotta a maga zsinagógáját, működtette iskoláját, különböző egyletekbe tömörült és gondoskodott halottai eltemettetéséről, az eltávozottak emlékének megőrzéséről. A változó világ rohanó éveiben az aszódi zsidóság emlékét, történetét a levéltárak porosodó iratai rejtegették, valamint néhány idősebb aszódi polgár emlékezete és a romos temető megroggyant sírjainak sokasága őrizte. Mit tudott meg a kutató a temető múltjáról, történetéről? Az aszódi zsidó temető legalább éves múltra tekint vissza. A sírkertet - hasonlóan az ország összes zsidó temetőjéhez - a település belső részének határán kívül jelölték ki, s a város hamarosan körbenőtte. Területéről 1913 nyarától vannak pontos feljegyzések. Schossberger Rezsőné sz. Deutsch Helén ebben az esztendőben az úgynevezett jegyzői földekből megvásárolt 500 négyszögölet, s azt a temetőhöz csatoltatta, hogy Baumhorn Lipót budapesti építész terve alapján szülei - Deutsch Fülöp és Deutsch Fiilöpné - számára mauzóleumot emeltessen. A hitközség az eltávozottak emlékét évtizedeken át gondosan megőrizte, betartották a zsidó vallásnak a temetőre vonatkozó szigorú előírásait. Az előírásoknak megfelelően ápolták a növényzetet, gondozták a területet. 39

42 Itt kellett rendet teremteni A felújítás utáni Élet Háza"

43 Hogyan érintették az évi események az aszódi zsidóságot és létesítményeit? A magyar zsidóság tragédiáját az aszódi közösség sem kerülte el. A zsinagóga körül felállított gettóból július 12-én az állomásra, onnan Hatvanba, majd Auschwitzba szállították ó'ket, ahol 90 százalékukat megsemmisítették. A kálváriájuk 1945 után is folytatódott. A zsinagógájukat 1950-ben - tanácsi határozattal - lebontották. Iskolájukat más célra vették igénybe. Élők, akik a temetőt gyermeki hálával és alázattal, vagy szülői fájdalommal gondozták volna, nem maradtak. A poklok poklát átélő néhány fiatalabb zsidó messzire elkerülte Aszódot, sőt az országot is. A Magyar Izraeliták Országos Képviselete (MIOK) vállalta magára a temető megőrzését, s bízta meg Darázs István aszódi lakost a temetőgondnoki feladatok ellátásával ig a temetőt távolról szemlélők, vagy esetenként a temetőt felkeresők a pusztulás lassú folyamatával találkoztak. A megsemmisülés folyamata 1976-ban észrevehetően és szemmelláthatóan felgyorsult. Aszódon ekkor határozták el egy 12 tantermes iskola megépítését. Az új intézményhez területre volt szükség, ezért a MIOK elnökétől február 3-án 1419 négyszögöl terület átengedését kérték, természetesen kárpótlás ellenében. Arra a földrészre volt szükség, amelyen... a temetkezések annak idején a legkorábban megkezdődtek." május 24-én módosították a kérelmet, s így fogalmaztak: - A kisajátítandó terület a lépcsőzetes bejáratnak baloldali részén fekszik, jobboldali részén van a Mauzóleum és az Emlékmű, amelyek jelenleg kisajátításra nem kerülhetnek." A MIOK és az Aszód Nagyközségi Tanács közötti egyezség ezekben a hónapokban többször módosult. Az április 14-i jegyzőkönyvben 433 négyszögöl földterület és sír kisajátításáról esett szó. Később 60-70, majd 160 sír exhumálását tartják indokoltnak. Az exhumált sírok számát a munka befejeztével készített jegyzőkönyvből tudhatjuk meg, s eszerint 265 sírt exhumáltak. Az eljárás menetét megismerhetjük az Aszód Nagyközségi Tanács és a Pest Megyei Temetkezési Vállalat által kötött szerződésből, amelyben meghatározták az exhumálás menetét: -... A temetkezési vállalat javasolja a tanácsnak a kövek kétnézeti lefényképezését, a reklamációk elhárítása érdekében. A sírt addig kell kiásni, amíg a maradványokat meg nem találják. A közös sírra az exhumált sírokról származó köveket kell felállítani. Az exhumálandó sírokat be kell számozni és jegyzőkönyvezni, ha lehet, az elhalt személyek nevét is. Az exhumálás során talált nemesfémeket, ékszereket, drágaköveket és egyéb tárgyakat a vállalat jelenlevő képviselője a tanácsnak jegyzőkönyvileg átadja." Az adminisztratív előkészítések után június 23-a és július 10-e közötti időben a Magyar Izraeliták Országos Képviselete vallási felügyelőjének jelenlétében 6 ember forintért elvégezte az exhumálást. A zárójelentésben rögzítették: - Az exhumálások alatt semminemű nemesfémet az exhumálok nem találtak. Mi történt a továbbiakban? Megkezdődött a temető végleges pusztulása. Hiába utalta át az aszódi tanács a MIOK címére és számlájára a téglakerítés megépítésének költségét, téglakerítés helyett csak drótkerítést húztak a temető köré. Nem gyűjtötték össze és nem is kerültek a közös sírra az exhumált sírok emlékkövei sem. És amint az lenni szokott, a nem létező kincsről gyorsan tova terjedt a hír, és megérkeztek a kincskeresők, akik valóban minden követ megmozgattak. Az értékes síremlékeket gátlástalanul ledöntötték, a sírokat feldúlták, keresték a kincset, amit a zsidókkal együtt" eltemettek. Ami mozdítható volt, azt elvitték. A temető kriptája mögötti téglakerítést is lebontották, a téglát elhurcolták június 15-én kigyulladt a Schossberger-mauzóleum kupolája. A tetteseket megtalálták. A majdnem végzetes pusztítást két, játékból gyújtogató gyerek okozta. A kárt így rögzítette a tanács illetékes képviselője: - A kupola megbillent, a szarufák 80 százaléka elégett. Életveszélyessé vált az épület... A kupola eltávolításának ideje: azonnal!" A rombolások, sírgyalázások, lopások tovább folytatódtak ban a MIOK feljelentést tett a Pest Megyei Rendőrkapitányságon: - Az aszódi izraelita temetőből az utóbbi napokban több, nagyobb értéket képviselő sírkő eltűnt. A temető környékén lakó személyek állítása szerint késő este folyamán három férfi megjelent a temetőben és egy markoló-géppel több síremléket elszállítottak- elloptak... Az eltulajdonított sírkövek hozzávetőlegesen 200 ezer forint értékkel bírnak." 41

44 Senki nem állt ellen a pusztításnak. Félelemből? Közönyből? Tehetetlenségből? Nem kiáltott senki megálljt a pusztításnak, nem emelte fel a szavát senki az elhurcoltak múltját őrző emlékhely mellett re egyszerűen ellopták a téglakerítést, az épületet díszítő kovácsoltvas szerkezeteket, majdnem megsemmisítették az iparművészeti remekműnek számító üvegmozaikot, valamint a márványpadlót. Az attika mázsás elemeinek lelökésével darabokra törték mind a kriptába vezető lépcsőt, mind pedig a terasz burkolatát. Szétverték a nemes anyagból faragott obeliszkeket és a háború után a holocaust áldozatai tiszteletére emelt emlékművet. Megállítottam Asztalos Tamást az emlékezésben. Dinnyés Lászlónak, az aszódi művelődési ház nyugdíjas igazgatójának szavait idéztem: 1990 nyarán az intézmény udvarán beszélgettem az akkor Aszódra került Asztalos Tamással. Ifjú beszélgetőtársam az udvar fölé magasodó területre mutatott. Szörnyű volt a látvány. A rombolást, a pusztítást méteres gaz borította, ám a kórók sűrű hálójából, a mindent ellepő bozótból ki-, kivillant egy-egy megsüllyedt, megdőlt sírkő. Asztalos Tamás felháborodottan, az ifjak türelmetlenségével kérdezte: - Ki a felelős mindezért? Aszód lakossága, vagy a sírban porladók közeli-, s távoli rokonai, a múltat feledő utódai? Az utódok, - akik emlékezhetnének és őrzői lehetnének a málló köveknek - elpusztultak a fasizmus haláltáboraiban. Az aszódaikat kellene megszólítani. Bíztattam Tamást: - Férfihoz illő tett volna a temető rendezése, a mauzóleum felújítása, a sírkert teljes körű műemléki rekonstrukciója, a magyar zsidóság egyik emlékhelyének kialakítása. Ahogyan a sikeres dolgokra mondani szokás: - a mag jó helyre hullott. És innen kezdve ismét Asztalos Tamásé a szó. Számba vettem a munkákat, felmértem a feladatokat, elkészítettem a helyreállítás munkatervét, s augusztus 22-én már a kezemben volt Zoltai Gusztávnak, akkor a MIOK, most a MAZSIHISZ (Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége) ügyvezető igazgatójának a megbízása a temető kreatív jellegű rendbe hozására. A munkát 1990 végén kezdtük meg. Akkor még nem tudtam, mekkora feladatra vállalkoztam. Mindenekelőtt a túlburjánzott növényzetet kellett kiirtanunk, hogy egyáltalán lássuk, hol van a temető. A dzsungelirtás mintegy ezer munkaórát igényelt, amit elsősorban az aszódi fiatalok végeztek. A bozót kiirtásával egyidejűleg a mindent átszövő gyökérzetet is meg kellett semmisítenünk, miközben a ledőlt, ledöntött sírkő felállítását is elvégeztük. Ez a feladat újabb ezer órát igényelt segítőimtől. Holnapy Dénes, aki akkor a Budapesti Műszaki Egyetemen tanított, kérésemre felmérte az épületet. Segítségére volt Kaparecz Iván statikus és Csöke Csaba egyetemi hallgató. Jánosi János - Aszód főépítésze - elkészítette a felújítás engedélyeztetési tervét. A helyszíni szemle után február 22-i keltezéssel - az Országos Műemléki Felügyelőség az aszódi zsidó temetőt, valamint a Schossberger-mauzóleumot műemlék jellegű építmény"-nyé nyilvánította. A munkálatok felgyorsultak. Ekkor már anyagi támogatást is kaptunk. A sitt és romeltakarítást követően Péter Zoltán szelvényenként kipótolta a boltozatot. Kassa András és Király Ferenc daru segítségével visszahelyezte a meglévő attikai elemeket, a hiányzókat megfaragtatták. Giriti Sándor megácsolta a félgömbkupolát. Szabó István vörösréz lemezborítást készített korcolt illesztéssel és fölhelyezte a csúcsdíszt. A ciklopkő díszfalat Kelemen István rakta. A kripta celláinak íves vakolatát újravakoltuk, falát lemeszeltük. A kovácsoltvas szerkezeteket a helyreállítás utolsó évében szereltük fel. A szép és míves kovácsmunkákat Nagy Pongrác készítette. A teraszt Kovács Gábor és Péter Zoltán állította helyre. A munkák látszólag zavartalanul folytak, ám menet közben ezernyi gond akadt. Milyen volt - kérdezték a szakemberek - az eredeti üvegmozaik? Milyen volt a márványpadló mintázata? Segítettek az aszódi patrióták megőrzött fényképei, a múzeum adattára, s az aprólékos kutatás. A 90 százalékig elpusztult padló egyik sarkában például felfedezték az építők az eredeti munka parányi darabját. Az épület legveretesebb része a mennyezetre rakott üvegmozaik. Talán az ezzel kapcsolatos teendők sokasága példázza, mennyi gonddal, nehézséggel birkóztunk meg a munkák során. A restaurálás megkezdése előtt az OMH szakmai zsűri összehívását rendelte el. A megbeszélésen Fábián Dénes Zoltán festőművész és Kisterenyei Ervin festő- és restaurátorművész a helyszínen ismertették az üvegmozaik restaurálásának módját. A zsűri szakvéleményét Szentkirályi Miklós a Magyar Restaurátorkamara elnöke, Bóna István szakértő aláírásával kapta meg az OMH. A nagyot akarók mellé társul 42

45 szegődik a szerencse. így volt a mi esetünkben is. Az ágyazóhabarcs negatív lenyomatként megőrizte a rajzolatot. A helyenként megtapadt mozaikszemcsékből pedig megállapítható volt a színskála. A mozaikot övező vakolatmező kék színt kapott. Az égboltban, vagyis a kupola középpontjában arany napkorong van, amelynek átlósan három lángnyelvre szakadó sugarai a kupola derekáig futnak. A bejárat fölött az örök életet jelképező fűzfa, baloldalt a menóra hét égő gyertyaszállal, szemközt a törvénytáblák, jobbra a kohaniták két egymás felé forduló keze. A jelképeket a MAZSIHISZ javaslata alapján komponálták meg a művészek. Az Élet Házát - így nevezi a zsidó vallás a temetőt - a méltósággal magasodó Schossberger-mauzóleummal, a domboldalon 426 egykori zsidó álmát őrző emlékkövekkel, valamint a holocaust áldozatait idéző Mártírok Emlékművével együtt 1996-ban, ünnepélyes külsőségek között avatták fel. Asztalos Tamás múzeumigazgató, az aszódi zsidóság életének, történetének kutatója, az elárvult, elgazosodott temető és a lerombolt, roskadozó mauzóleum újjávarázsolója, a munkák szervezője, irányító mindenese itt tulajdonképpen befejezhetné a történetet. Fényképeket nézegetünk a temetőről és környékéről, a nagy munka pillanatairól. Újságokban lapozunk, amelyek hírt adtak az aszódiak vállalkozásáról és annak sikeres befejezéséről. Nem akarom szaporítani a szót - mondta Asztalos Tamás, amikor búcsúzni készültem -, de meg kell említenem, vizsgálódásaim során többször is éreztem, hogy a rosszul értelmezett tapintat árnyékában még előítéletek tenyésznek, a be nem hegedt, vagy újólag ejtett sebek gennyednek. Amikor a temetőben az első kapavágást ejtettem, többen megjegyezték: Rázós témához nyúltál! Sok új ismeret birtokában ma már elmondhatom: emberként az emberséget kerestem. Amit tettem, azzal nemzedékem tisztességét bizonyítottam, s Aszód polgárainak lelkiismeretét ébresztettem. Fercsik Mihály A mauzóleum bejárata 43

46 Höveji csipkétől a höveji tányérig" Egyéniségvizsgálat egy új alkotás kapcsán A tárgyak köré... falusi életpályák, lakodalmak és temetések, küszködések, áldozatok és örömök rajzolódtak ki..." 1 A tárgyak sokszor beszélnek alkotóikról, társadalmak, közösségek életéről. így van ez a höveji csipke" esetében is. A höveji csipke hímzés történetéről, e népművészeti tárgy készítéséről már több tanulmány, szakdolgozat 2 jelent meg. Tudjuk, hogy a Nagyszombat vidéki hímzéscsoport egyik ága, fehér batisztkendő díszítése fehér varással." 3 Timaffy László írásában szerepel az is, hogy a pókozás" technikája a fehérhímzésből fejlődött ki a XIX. század második felében, s ismert volt a Kisalföld déli részén. 4 Ismert az a tény is, hogy a csipke készítése a höveji szegényasszonyok megélhetését jelentette a századfordulótól. Az asszonyok a válságos időkben megtalálták a módját annak, hogy varrásukkal, hímzésükkel besegítsenek a megélhetésbe. Az alkotás búfelejtő öröme így vált jövedelmi forrássá." 5 Ők látták el elsősorban Kapuvárt s környékét az aprólékos, igényes kézimunkával. Több írásból ismerjük öltéselemeit, 6 a lyukhímzést, láncöltést, laposöltést, huroköltést, valamint a híres pókozást, pókos kötést. A hímzéstechnika leírása alapján tudjuk, hogy hogyan kell elkészíteni a bekötés"-t vagy pókozás"-t. 7 Maga az elnevezést a természet nyújtotta, ugyanis úgy készítik a fő motívumot, mint a pók a hálóját. Először az anyagon, mely korábban batiszt, majd organdin, orgnndi" lyukakat vágnak és a levélbelsőket vékony cérnával beszövik. A pókos hímzést ma már csak Hövejen készítik, s e falu lakói tették világhírűvé. Ezzel a technikával nemcsak csipke készült, viseleti darabok díszítésére is szolgált. Megtalálhatjuk kendők, fejkendők, vállkendők, kötények, sőt mennyasszonyi ruhák díszítéseiben is. A lakodalmakkor, s ünnepélyes alkalmakkor nagy szerepet kapott a pókozott" fejkendő, mely gyakran előfordult a csornai, kapuvári, höveji és rábaszentandrási darabokon is. Nem véletlen, hogy Horváth Terézia Kapuvár népviseletét feldolgozó munkájában külön fejezetet szentel Hövej, hímzőfalu"-nak. Ahogy írja: figyelemreméltó, hogy kb közti időszakban a díszítőhímzés több mint fele Hövejen készül. 8 írásában a századforduló idejére teszi a falu hímzőfaluvá" válását, sőt megállapítja, hogy stílusuk hatással volt a kapuvárira. írásából tudjuk, hogy egy viseleti darab nevében is megőrizte a hímzés készítőit: fehér hövejvarrott keszkenő. A hímzés meghonosításában, elterjesztésében, kialakításában, ugyanúgy, mint más műfajoknál, személyiségekre, egyéniségekre volt szükség. Jámborné Zsámár Margit rábaközi hímzésekkel foglalkozó könyvében 10 a technika megismertetését Nyikosné Horváth Borbála nevéhez köti, aki, mint írja, ezelőtt 90 évvel hozta be a faluba, Pozsonyból. Szintén őt és Pozsonyt említi több helyi kiadvány: A pókos kötéseket Hövej szájhagyománya ből származtatja. Néhai Nyikos Gáspárné Horváth Borbála kezdte a tüll kendőket, a tilámlit" és a tinkós keszkenyőket" evvel díszíteni, tőle tanulták el a többiek." 11 Persze az említett hímző asszony mellett több hímző dinasztia emelte a höveji csipke világhírű rangját Hof er Tamás-Fél Edit: Magyar Népművészet. Bp., old. 2 Dombi Márta: A Rábaköz ma élő népi mesterségei. (Szakdolgozat) Körősi Csorna Sándor Főiskola, Békéscsaba, Magyar Néprajzi Lexikon, Bp., 1979., II. kötet, 595. old. 4 Timaffy László: Rábaköz és a Hanság. Győr, old. 5 A Szülőföldünk a Kisalföld pályázat és évi versenyére érkezett helytörténeti munkák gyűjteményes kötete. Szerk.: Szabó Zsigmond, Győr, 184. old. 6 Például: lámborné Zsámár Margit: Rábaközi hímzések. Győr, 1991., old., vagy Ferencz Kornélia-Palotay Gertrúd: Hímzőmesterség. Bp., 72. old. 7 Lengyel Györgyi: Nagyanyáink öröksége. Bp., old. 8 Horváth Terézia: Kapuvár népviselete. In: Néprajzi Közlemények, old. 9 U.o.: 256. old. 10 jámborné Zsámár Margit: Rábaközi hímzések. Győr, old. 11 A Szülőföldünk, a Kisalföld..., 184. old., 185. old., valamint: Pölöskei Sándor: Szülőföldünk. Helytörténeti olvasókönyv. Kapuvár, 31. old.

47 így Ivánkovits (Ivánkovits Lujza és Katalin), Kovács, Horváth, (pl.: Horváth Mária) családok, de említhetném adatközlőim nagynénjét, édesnénjét, Nyikos Rózát vagy Pócza Margitot, kiknek keze alól sok minta és hímzés került ki. Például Nyikos Róza terítője az 1962-es brüsszeli világkiállításon aranyérmet nyert, s annyira megtetszett ez a darab Kodály Zoltánnak, hogy számára újra el kellett készíteni. Olyan szépeti senki sem hímzett a faluban, mint Róza nénénk." Nyikos Róza és Pócza Margit több alkotása megtalálható a Soproni Liszt Ferenc Múzeumban és a höveji Csipkemúzeumban. A höveji csipke varrása sokuknak hozott Népi Iparművész és Népművészet Mestere 12 címet. A kézimunka hatott a falu életére is, a hímző lányoknak és asszonyoknak jó jövedelmet adott, hiszen itt a gyakori árvizek miatt, a szántóföld nem adott biztos megélhetést. Volt olyan, amikor édesanyámék megrendelésre dolgoztak, hogy édesapám már befogta a lovakat, hogy vigye a hímzéseket s csak arra várt, hogy anya még gyorsan körbe kivágja az éppen elkészült munkát. Nem nehéz kitalálni, hogy a nagy szegénységben milyen értéket jelentett a családban a fehérnép, akik szinte ebből keresték meg a családnak a betevő falatot."^3 A hímzést a gyerekek hagyományos módon, a családban tanulták meg. A pókos kötéseket a gyerekek már iskolás korukban tanulják. Otthon napról napra látják édesanyjukat rajzolni, tervezni, s mire az iskolából kimaradnak legtöbbjük szépen tervez és hímez." 14 (Van azonban arra is adatunk, hogy ezelőtt évvel Kapuváron, középiskolában is tanították a höveji hímzést.) A falu hímzőinek azonban nemcsak a pénzkereset nyújtott élményt, hanem az együtt munkálkodás, s ezzel járó szórakozás is. Az irodalomból és elbeszélésekből tudjuk, hogy korábban az asszonyok maguk, vagy már hímezni nem tudó asszonyok vitték eladni termékeiket től azonban a Háziipari Export Szövetkezet koordinálta a hímző asszonyok tevékenységét, munkáik értékesítését, zsűriztetését. A korábban 120 fővel dolgozó Szövetkezet ma már nem működik, úgy 4-5 éve szűnt meg a faluban. Jelen tanulmányomban nem a már leírt höveji jelenség" ismételgetésére teszek kísérletet, hanem két élő alkotóművészt, Ivánkovits Lujzát és Katalint és népművészeti tevékenységüket, tárgyak művészi megformálásában való részvételüket szeretném bemutatni. Emellett ismertetek egy új tárgy, a höveji tányér" születésének körülményeit, illetve rámutatok az egyéni sors és művészi alkotás igényének összefüggésére. Hiszen tudjuk: minden egyes folklór termék egyéni alkotás, amelyben a közösségi jelleg az egyéni alkotás művészi szándékában nyilvánul meg." A hagyományozás első fázisa valaminek a megalkotása. Ez az alkotás egyedi mű, egyéni művészi munka eredménye," 15 A népművészeti tárgyak általában az ünnepi élet kellékei, többnyire díszítő, esztétikai funkcióval rendelkeznek. A szóban forgó tárgyat is egy specialista készíti, azonban a tányér már nem kötődik sem a hétköznapi sem az ünnepi szférához, ajándék és dísztárgy, s elsősorban idegenek számára készül ugyanúgy, mint valamikor a höveji csipke. A höveji tányérfestés szokásáról két helyen találtam említést: A csodálatos díszítőformák megjelenésének újszerű felhasználását jelentik Ivánkovits Katalin kézifestésű tányérjai." 16 A höveji tányér" születéséről a felfedező" és alkotó, Ivánkovits Katalin, Katica néni elmondása alapján a következőket tudtuk meg. A tányérra festés ötletét 7-8 évvel ezelőtt találta ki. Addig még sohase látott hasonlót. Korábban mindenféle előképzettség nélkül képeket festett, amik többek tetszését elnyerték a faluban. Lakásuk gazdagon díszített Katica néni képeivel. Úgy gondoltam, hogy ha a höveji kézimunkát szépen tudják, tudjuk csinálni és az örömet okoz Mai magyar népművészet (Bp old., 248. old.) könyv említi Horváth Mária és Pócza Margit höveji Népi Iparművészeket, a Népművészet Mestereit, valamint a Kisalföldi kézművesek című kiadvanyban a höveji fehérhímzés címszó alatt szerepel Hollós Lászlóné Népi Iparművész neve. Pócza Margitot említi még a Győr- Sopron című könyv. In: Magyarország megyéi sorozat, Bp., old., valamint szintén őt, illetve munkáit őrző höveji Csipkegyűjteményt ajánlja, a Rábaközi Turisztikai Ajánlata füzet., Győr, old. 13 Egri Zsuzsanna: Puccba vágták magukat és varrtak. In: Kisalföld, 1997., aug. 29., 9. old. 14 A Szülőföldünk, a Kisalföld..., 185. old. 15 Voigt Vilmos: A folklór alkotások elemzése. Bp old., 60. old. "' Pölöskei Sándor: Szülőföldünk. Helytörténeti olvasókönyv., Kapuvár, (évszám nélkül) 32., valamint Dombi Márta említett szakdolgozatában, köszönet Schmidtné Balázs Líviának az értékes információért 45

48 másoknak, miért ne lehetne ugyanazokat a mintákat tányérra vinni. 7-8 évvel ezelőtt Göndöcs Mária tanítónő megjegyezte, hogy érdemes lenne tányérra festmi ezeket a motívumokat. Aztán hozott egy tányért, amit egy apáca festett Kapuváron. Amikor megláttam, azt mondtam, hogy ilyet én még behunyt szemmel is tudnék csinálni. Aztán én már nem törődtem tovább azzal a tányérral, hanem a höveji mintát festettem rá. Ugye a höveji mintákat tudtam, mert magam terveztem, s ahogy meglátták, mondták, hogy nekem is egyet, nekem is egyet. Aztán magam is láttam, hogy szép." 17 Azonban nemcsak Katica néni volt felfedező vagy honosító, hanem amint említettük, a höveji csipke kialakításában egyik családtag, - az adatközlők dédnagyanyja - Nyikos Gáspárné, Horváth Borbála. Az adatközlők elbeszélései szerint dédnagyanyjuk kb. 6 éves lehetett, amikor Barbacson - pesztrálás" közben -, tanította meg valaki a kézimunkára. Majd az 1940-es, 50-es években, dédnagyanyjuk a höveji barátnőit is megismertette ezzel a technikával, s hamarosan a hímzés rákerült a viselet számos darabjára és lassan a csipkeszerű minta a höveji hímzés legsajátosabb elemévé, höveji" stílussá vált. A megye településeit bemutató legfrissebb kiadvány 18 ugyanezt állítja a csipke születéséről: A mai höveji hímzés alapjait Horváth Borbála tanulta meg Barbacson mintegy száz évvel ezelőtt. Ezt tanulták meg a barátnők, ismerősök, s örökítették nemzedékről nemzedékre." Varrtak terítőt, a verbunkos legényeknek kötényt, ingelőket, ingvállakat, ágyterítőket, jegykendőket, firhangokat". Addig Hövejen senki nem tudott kézimunkázni. Utána az egész falu ebből élt. A lányok nem mentek el cselédnek, még ki sem maradtak a hatodik osztályból varrtak egészen vénasszony korukig. A lányok összejöttek, s 40, meg 80 fillérért hímeztek napszámba. Persze nem mindenki tudott szépen dolgozni, még ha akart se, adottság volt az is. Volt azonban olyan akinek kezenyomán csakúgy ragyogott a fonal meg a minta. Volt úgy, hogy ha olyan helyen voltam, ahol édesanyám kézimunkája volt, ha nem látta senki titokban megpusziltam. A hímzéshez az organdit akkor még Kapuvárról hozták, ma már csak Bécsből tudjuk beszerezni." Már édesanyám sok mintát tervezett, tele tervezte nemcsak a környéket, de a világot. Édesanyámtól indult a mintaáradat, mert gyönyörűen tervezett, és bíztatott másokat is. Sokat vállalt a soproni magyar úriasszonyok szövetségének" is. Eljutott mintája, hímzése Rómába, Antwerpenbe, Amerikába. A pápának több térítőjét vitték ajándékba. Ha volt édesanyámnak nagyobb megrendelése, például ágyterítő, akkor 5-6 lánnyal, akik szépen dolgoztak, elkészítették. A hímzés iránti indíttatás tehát érthető. Mindkét testvér ma is készíti a hímzést, de a terítők tervezése Katica néni feladata". A tányér létrehozásánál is együtt alkot a két testvér, a tányér szélét Lujzi néni festi, a közepét pedig Katica néni tervezi, illetve festi. A tányérokat onnan szerzik be ahol hozzáférnek már Pestről is hoztak." A tányér alapanyaga, gyári termék, de a díszítése és elkészítésének technikája egyéni szülemény. A tányér vagy alföldi porcelán" vagy gránit". A porcelánt nem lehet kifúrni, arra csak úgy lehet ragasztani". Az alapanyagot tehát meghatározza a vevő igénye, pontosabban, hogy a falra fel lehessen akasztani, mivel ma már kevés lakásban találhatunk hagyományos tányértartót, a tálast". A porcelánra szoktunk epokittel gombot ragasztani, hogy föl lehessen akasztani." Az alkotók ezért szívesebben használják a gránitot" munkájukhoz. A tányér alapszínét a csipke fehérsége" határozza meg, amin jól mutat a fehér hímzés", így a legkedveltebb a fekete, nekem legjobban az tetszik, mert azon mutat a fehér legjobban, a legmutatósabb", de találunk itt szilvakék, piros és zöld alapszínű tányért is. Az alapozáshoz neolux" autózománc festéket használnak, mivel ez bizonyult a legjobbnak a festékek közül. Ezt a műveletet fújással, sprayval mindig Lujzi néni végzi. A díszítmény színe is követi az eredeti tárgyat, a színe fehér, sőt a tányérfestés módja és a hímzés menete, irány - kívülről befelé haladva - is azonos. A tányér mintái, díszítményei, motívumai a höveji csipkével megegyeznek, de a kompozíciót már a tárgy formája, anyaga, színe, s nem utolsó sorban az egyéni ízlés sugallja. A tányérokon megtalálhatjuk a csipke mintakincsét, így szegfűt, nefelejcset, tulipánt, rózsát, szőlőfejest, margarétát, tiklábast, macskatalpast, keresztpókos"-t. Katica néni ráfesti a sarlós, boncos, csillagos, kalinkós, söprűs, pemetes, baba" motívumokat is. A minta mind höveji, mind az én tervezésem. Saját 17 A dőlt betűkkel szedett részeket adatközlőimtől idézem. 18 Győr-Moson-Sopron megye települései. Szerk.: Tuba László, Győr, 1994., 106. old. 46

49 gondolataim vannak rajta." A pókozási motívumok száma - az anyagból, a kerámiából adódóan - kevesebb, úgy darab (a hímzésben motívum). A motívumok teljesen megegyeznek a höveji csipkével, azonban ezek kompozícióba öltése változó, csak más helyzetbe kerül rá a tányérra, minden tárgyon másképpen kívánkozik a minta. Függ ez a mérettől, fazonjától, attól, hogy ovális vagy sikér-e a tányér. A sikér tányérra könnyebb festeni, mert a mély tányérba bele köll tartani az egész csuklót. Ebbe például egy csokor kell, a négyszögletű terítőbe is van, de másképpen beosztva." Katica néni tányérjaiban nem találunk két egyformát. Én kézimunkában sohase terveztem két egyformát, azt se akartam, hogy olyan legyen mint másé, mert arra kényes volt a parasztasszony." Különbséget tapasztalhatunk abban, hogy míg a terítőt előrajzolta Katica néni, addig a tányért sohase. A szegélyhímzés is rákerül a tányérra, megegyezik a csipkéjével: a tányéron rajta van a sling" imitációja, s borsólyukakat" itt is találhatunk. A leveleket Katica néni vastagon festi, utánozva a bársonyozást", töltést, a virágokat vékonyan, mintha pókozná". A tányért először Lujza néni lealapozza", megfesti a szélét a pörgőlánc"-ot, majd átadja a díszítmény festést testvérének, aki ilyenkor, ahogy mondja: elereszti a fantáziáját". Az alapozás és a szélminta mindig Lujzi néni feladata. A szélet Lujzi csinálja, mert én röstelltem is vele kínlódni, meg ő annyira szépen csinálta. Én a közepét öltöttem, meg rávittem a tányérra, azon nem köllött nekem gondolkodni. Úgyhogy párhuzamba csináltuk." Katica néni a csipkével ellentétben a tányér mintáját sohasem tervezi meg és rajzolja ki. Lujza és Katica néni keze nyomán újabb motívumok is születnek, egyik például úgy sikeredett, hogy elfelejtették a régi mintát és a kísérletezgetés újabbal hálálta meg. Az Ivánkovits testvérpár azonban nemcsak tányérokat fest, hanem régi bugyogakorsókat" is újjá varázsol a festés segítségével. A höveji tányér" dísztárgy, ajándéktárgy, a lakás, a konyha dísze, tehát esztétikai funkcióval rendelkezik. Azonban nem szabad elfeledkeznünk egy nagyon fontos latens funkciójáról, az értékőrzésről, értékalkotásról, sőt arról sem, hogy két művész", specialista egyéni kezdeményezése, önmegvalósítása is egyben. A tányér nagyobb esélyt ad arra, hogy ne vesszen feledésbe a höveji csipke motívumkincse, emléke. Ahogyan Horváth Terézia írja: A höveji kézimunkák beáramlása egyik továbbéltetője lett a kapuvári parasztviseletnek." 19 Lehet, hogy a höveji tányér is egyik továbbéltetője, fenntartója lesz a höveji csipke motívumainak. A két tárgyat és két testvért nem lehet egymástól elválasztani. Úgy ahogy egykor a gazdag Kapuvár, akinek igénye volt kézimunkára, nem lehetett a szegény Hövej nélkül, akinek igénye volt a kézimunka alkotásra. Az igények szerencsés összetalálkozása, hogy mindkét község éppen azt tudta nyújtani, amire a másiknak szüksége volt." 20 A tányér létrejötte csodálatosan példázza az egészséges munkamegosztást és együtt alkotást, egyéniségek találkozásának örömét. Az alkotó együttlét boldogsága tölt be minden percet, minden pillanatot." 21 Katica néni tervezi, komponálja a csipke és tányér motívumokat, Lujzi néni pedig a kézimunkánál befejezi", hímzi és előkészíti a tányér festést. A tárgy készítést tehát nemcsak a megrendelés és piac határozza meg, hanem a közös alkotás öröme is. Hövej új tárgya iránti keresletet, mi sem példázza jobban, mint Katica néni kijelentése: nem győzőm festeni". Néhányan átvették ezt a tárgyalkotást és technikát, például, Farkas László és Farkas Katalin, akik nem Hövejen élnek. Többen próbálkoztak vele, de csak keveseknek sikerült, átvették volna, de nem mindenkinek sikerült. Ehhez idő kell, nem lehet elkapkodni. A festés előtt pihentetni kell a kezet, agyonerőltetett kézzel nem lehet festeni." 1997 őszén a faluban már csak ketten hárman készítik a híres höveji csipkét, s csak Katica néni - néhány alkotót és kísérletezőt leszámítva - a höveji tányért". Lujzi és Katica néni szavai jól példázzák a jelenlegi helyzetet: A mai lányok elmennek zsebkendő, meg melltartó szegőnek, vagy gyárba dolgozni, a gyerekek sajnos már nem ismerik a készítés módját. Aki munkának tartja az sose tanulja meg. Ezt egy höveji szólás is megőrizte: Öltsd, vésd, addig tartson míg a pénz!" Aki csak a pénzért készítette, annak sohase születtek kezenyomán mester remekek, 19 Horváth Terézia, 1972., 84. old. 20 Horváth Terézia, 1972., old. 21 Gülch Csaba: Csodákat termő boldog világ. In: Kisalföld, 1997., VI. 47

50 újabb tárgyak. Aki nem azon volt, hogy igen szép legyen csak keressen, sietett arra mondták ezt. Az a baj, hogy a maga hasznára, gyönyörűségére se tanulja meg, nem érnek rá." A höveji csipke és tányér létrejöttéhez, fennmaradásához ügyes kezű, jó képzeleterejű egyéniségekre volt és van szükség. Azt mondhatjuk, hogy addig lesz höveji tányér, ameddig Lujza és Katica néni festi, ameddig ők élnek s amíg lesznek akik átveszik tőlük az alkotás módját és örömét. A höveji csipkét és a csodálatos höveji motívumokkal festett dísztányérokat létrehozó két idős asszony élete és munkája, mást is bizonyít és igazol. Mégpedig azt, hogy az egyéni életek, sorsok befolyásolják egy közösség életét és népművészetét. Ők örömüket, az alkotásban élhetik" ki, a mindenkinek örömet hozásban". Mindketten magukra maradtak, a hat lány testvér közül egyedül ők nem mentek férjhez. Egyikükben maradandó testi nyomot hagyott egy baleset, másiknak pedig orvosi karrierje tört ketté egy politikai rendszer hibája kapcsán. A nagynéni, Nyikos Róza, pedig gyermekparalízissel küszködött. Úgy hiszem ezen okok - a családi indíttatás mellett - is hozzájárultak ahhoz, hogy másban keressék az örömöt és örömszerzést a köz javára. Sokat jelenthetett számukra az a tény is, hogy dédnagyanyjuk behozta" és megszerettette a hímzés típust, nagynénjük, akivel együtt éltek, a hagyomány folytatója, fenntartója volt, és egyben Népi Iparművész díjjal büszkélkedhetett. A család három generáción keresztül megtartva változtatja, újítja a családi szerzeményt". Azt is meg kell említeni, hogy a család többi tagjának érzéke, tehetsége van a művészetekhez. Például Katica néni képei mellett, ismertek az unokaöccs, Ivánkovits Szabolcs festményei is. A höveji dísztányér jó példája annak, hogy egyes díszítmények, kompozíciók nem feltétlen kötődnek egyes anyagokhoz és technikákhoz, ezek átáramolhatnak egymásba, egy ügyeskezű alkotó segítségével." A tányér létrejöttének története pedig megerősíthet bennünket abban, hogy van létjogosultsága a jelenkorunkban is a személyiség és egyéniség vizsgá- latoknak, a neofolklorizmus jelenség kutatásának, és értelmezésének, Hiszen ahogy a kollektív művészet hanyatlik és visszavonulóban van, úgy tör előre és válik ki az egyéniség, a kollektív kultúra és művészet megőrzője és továbbalakítója", 23 S egyetértek Rolf Wilhelm Brednich megállapításával, miszerint: a néprajzi kánonnál fontosabb az ember, mint személyiség, az ő szubjektív sorsával, élményével, magatartásával, beállítottságával és értékítéleteivel". 24 Ivánkovits testvérek alkotásait ott találjuk otthonok falain, polcain, templomok oltárain, szertartási kellékein. S hogy létrehozott mintáik tetszenek többeknek, bizonyítja az a tény, hogy gyakran lopják le vasalóval" érdeklődők templomuk díszterítőiről, illetve rajzolják le tányérokról. Katica néni így fejezte be a tányér történetét: Ez az én biztatásom, a höveji terítő s most már a tányér". Úgy gondolom, hogy minden olyan ember biztatása ez, aki szereti a szépet, s az értéket alkotója, éljenek azok akár Korondon, akár Hövejen a Vitnyédi utca 2-ben. Lanczendorfer Zsuzsanna Az adatközlőkről Ivánkovits Katalin (sz Hövej), Ivánkovits Lujza (sz Hövej) megjelent írások: Dombi Márta: A höveji hímzőasszonyok - Ivánkovits Katalin és Lujza. In: A Rábaköz ma élő népi mesterségei. Szakdolgozat, Körösi Csorna Sándor Főiskola, Békéscsaba, 1997., old. - Egri Zsuzsanna: Puccba vágták magukat és varrtak. A hövejiek éltek, a kapuváriak meg divatultak". In: Kisalföld, augusztus 29., péntek 9. - Giilch Csaba: Csodákat termő boldog világ. In: Kisalföld, december 6., szombat, Környezet, VI. - Harcsás Judit: Őkelme csupa csipkecsoda. In: Magyarországi CASHFLOW, Sz., 52. old., - Ivánkovits Angéla: Hövej kisközség múltja, jelene, jövője a népművészet tükrében. Pályázat, (Kézirat) 14. old. - Maróti: Tikláb, macskatalp fehérben. In: Nők Magazinja, 1987., 6. sz., old. - Németh D. László: Csak a höveji csipke maradt. In: Kisalföld, 199?, 9. - Töpferei című fejezetben, kép Ivánkovits Katalinról tányérfestés közben. In: Volkskunst in Ungarn. Land des Stils und der Traditionen. Hungária Europas Geheimer Schatz. Bp Lásd: Magyar Néprajzi Lexikon, Bp., 1987., III. kötet, 744. old. 23 Nagy Olga: A törvény szorításában. Bp., 1989., 220. old. 24 Brednich, Rolf Wilhelm: Az életrajzi módszer alkalmazása a néprajzi anyaggyűjtésben. Bp., old.

51 Megjegyzések Lanczendorfer Zsuzsanna közleményéhez A népművészet - igaz - elsősorban díszítőművészet, annyiban, hogy nem ismeri az önmagáért való művészi tárgyat, a képet vagy a szobrot, de a nép művészi ízlése megmutatkozik a használati tárgyak forma-alkotásában is. Viski Károly időtállóan fogalmazta meg: a nép szerint igazában csak az van 'megépítve', csak az a 'deli', aminek a tárgy szerint legalkalmasabb, jó és szép anyaga, tökéletes technikája, célszerű formája s e háromhoz simuló díszítménye van... Anyag, technika, forma, díszítmény a népművészetben sokkal szorosabban függ egymástól, mint a műveltség magasabb szintjén." (A magyarság tárgyi néprajza. II. k old.) A népművészet egy sajátos néposztály és korszak kultúrájának művészi kifejezése, lenyomata. A nép, ez a nép, az elmúlt évtizedekben Európában és a világ nagy részén felbomlott, műveltsége szétesett, korszaka elmúlt, mintahogy mindörökre eltűnt, elmúlt az ókori, antik, görög-római világ is, de e korszak kutatása és ismerete hozzá tartozik a mindenkori emberi civilizációhoz. így sem az ókortudomány, a klasszika-filológia, sem a néprajz nem hiányozhat az emberiség nagy kincsestárából, tudásából, egyetemek oktatásából sem. Lanczendorfer Zsuzsanna tanulmánya nagyon jól összefoglalja a höveji csipke mintegy 100 éves történetét, majd egy érdekes, de már egyáltalán nem ritka jelenségre hívja fel a figyelmet: két nő, ügyes kezű hímző, csipkekészítő, a csipkemintákat autó-zománc festékkel gyári porcelán tányérokra rajzolja. Ezeket a festett dísz-tányérokat (mert tányérként használni már nem lehet) sokan vásárolják. Ezt azonban már semmiképpen sem nevezném népművészetnek. Elsősorban azért, mert az a korszak, az a nép(osztály), mely a népművészetet létrehozta, az a kultúra, amelynek tükre volt, már nincs. Több pontban is ellentmond a népművészet századok alatt kialakult ismérveinek, eszméjének. Nem használati tárgy, amit a nép" alkotott, gyári termék a tányér és zománcfesték is, nem szentesítette a hagyomány és közösség, mint elfogadott, gyakorolt és szükséges tárgyat és tevékenységet. Általában a népművészetben minden tárgycsoportnak megvolt a maga mintakincse és technikája, az inghímzések nem kerültek párnára, a ládák véseteinek formái a hímes-tojásokra vagy fejfákra stb. Egy néprajzi csoporton belül is: egészen más volt a sárközi fejkötők, jegykendők, párnák és abroszok mintakincse. Éppen ez a hagyományokban formált sokféleség és szigorú kánon volt a népművészet legfőbb jellemzője. A szerző sem állítja azt, hogy a festett porcelán-tányér népművészet, hanem azt, hogy a neofolklorizmus" jelenség kutatásának és értelmezésének során a jelenkorban a személyiség és egyéniség vizsgálatoknak is van értelme. Igaza van abban, hogy a höveji dísztányér jó példája annak, hogy egyes díszítmények, kompozíciók nem feltétlen kötődnek egyes anyagokhoz és technikákhoz, ezek átáramolhatnak egymásba, egy ügyeskezű alkotó segítségével", de - teszem hozzá, - nem a klasszikusnak tartott népművészetben, hanem a folklórizmusban vagy neofolklórizmusban. És éppen ez különbözteti meg többek között a népművészetet a neo- vagy egyszerűen folklórizmustól. Ezt nem kell okvetlen értékítéletnek is tartanunk, ez tény kérdése. Számomra más tanulsága is van e kis dolgozatnak. Ez pedig az, hogy a szépre, a szép alkotásának élményére szomjas ember (ez az alkotás-igény emberségünk lényeges része, nélküle valójában visszasüllyedünk az állatvilágba) nem tud kitalálni valami teljesen új nyelvet", mellyel önmagát, a szépet kifejezi, létrehozza. A nyelveket sok-sok nemzedék, hosszú időn keresztül alakítja, formálja ki, teremti meg. Mert a díszítő-motívumokat is nyelvi elemekhez, szavakhoz hasonlítanám, és szavakat kitalálni a semmiből - értelmetlen és érthetetlen dolog. A legegyénibb ízlés és sors is kénytelen a már kialakított nyelven megszólalni, megfogalmazódni. Mint a nyelv, úgy a művészet sem lehet meghökkentő újság, hanem csak hagyomány, melyen mindenki egy kicsit alakíthat is. Ezt komolyan ajánlom megszívlelésre minden szépet, művészetet oktatni akaró tanítónak. Lujza és Katica néni csipkéjének, abroszának példaadó hatásának őszintén örvendek, nagyon érdekesnek tartom tányéros kísérletüket és sikerüket, és örülök, hogy e kísérletnek alapos és lelkiismeretes kutatója akadt, de e tányérok divatját és utánzását nem pártolom. Mintahogy nem támogattam annakidején azt a tervezetet sem, hogy a kalocsai színes vászonhímzés 49

52 motívumait hasonlóan, fehér porcelán-tányérokra fessék, ugyancsak lakkfestékkel és erre szakmunkásokat akartak kiképezni, - mert volt rá (külföldi) vevő és megrendelő. Egyáltalán nem hiszem azt, hogy valaminek a művészi értékét eladhatóságával, divatjával kellene mérni. Andrásfalvy Bertainn Ha valamit csinál az ember, akkor azt csak jól érdemes csinálni../' Tóth Ágnes 1956-ban Sopronban született, súlyos mozgáskorlátozott, tolókocsihoz kötött életet él. Vidám, szorgalmas, rendkívül tehetséges hímző, teli tervekkel és eredményekkel ben érettségizett Sopronban. Először a Pedagógus Hímzőszakkörben, majd átszervezés után a Liszt Ferenc Művelődési Központ szakkörében tanulta a hímzőtechnikákat ben nyerte el a Népművészet Ifjú Mestere kitüntető címet ban a mezőkövesdi Kis Jankó Bori hímzőpályázaton nívódíjat kapott szálánvarrott futójával. A népi iparművész címet 1989 óta használhatja, tehát minősítése a legjobbak közé emelte ben a IX. Országos Népművészeti Kiállításon Gránátalma díjat kapott kalotaszegi vagdalásos munkájáért. Legnagyobb elismerésére sem kellett sokáig várni, mert 1994-ben a Kis Jankó Bori pályázaton elnyerte a Kis Jankó Bori díjat egy nyugat-dunántúli vagdalásos faliszőnyegért. A vertcsipke szegélyt Mélykutiné Selmeci Erzsébet készítette múzeumi darab után. Ugyancsak 1994-ben a X. Országos Népművészeti Kiállításon Arany díjat kapott egy múzeumi minta után készült nyugat-dunántúli vagdalásos térítőért. A sikersorozat 1996-ban folytatódott a XI. Országos Népművészeti Kiállításon, ahol az Ipolyi Arnold gyűjteményben található hímzés alapján tervezett és szálánvarrott technikával készült faliszőnyegért szintén Arnny díjat nyert ben augusztus 20-án a Mesterségek Ünnepén szerepelt Győrben, és a Király Zsign kiilöndíjnt (Király Zsiga a Kisalföld kiemelkedő faragó-pásztora volt 1840 körül) vehette át. Tóth Ágnesnek gratulálunk, tudjuk hogy szorgalmasan dolgozik és készül a következő pályázatra, kiállításra. Domonkos Ottó Tóth Ágnessel, a népművészet többszörösen kitüntetett mesterével beszélget Kücsán József Gyerekkoromtól kézimunkáztam, édesanyámtól tanultam. Miután leérettségiztem, ami addig lefoglalt időm volt, az itthon maradt". Akkor kezdtem el komolyabban foglalkozni a hímzésekkel, először divat-kézimunkákat készítettem, kézimunka könyvek kerültek a kezembe, az eredeti néprajzi anyagot nem ismertem. A könyvek címlistáiból ismertem meg a néprajzi könyveket és jöttem rá, hogyan lehetne tovább lépni. A Soproni Múzeumban megismerkedtem Domonkos Ottóval, ő igazított el, merre haladjak tovább. Rájöttem, hogy az itteni, rábaközi kézimunkák kerülhetnek hozzám a legközelebb, azokat ismerhetem meg legjobban. így kezdtem el. A technikát könyvekből tanultam, majd először a pedagógus szakkörbe mentünk el, vezetője Szabó Alajosné, Rózsi néni volt. Ott hívták fel a figyelmemet a pályázatokra, kiállításokra, az 1970-es évek közepén. Amikor Nyíregyházán beválogatták egy munkámat, a kiállításon találkoztam Béldi Ferencnével. Ő akkor a Liszt Ferenc Művelődési Ház szakkörét 50

53 vezette, jórészt tőle tanultam meg a technikát, hogyan kell egy kézimunkának a hátulját elkészíteni, a sarkait és más egyebeket. Megismertetett más tájegységek kézimunkáival, más technikákkal is. Elvégeztem egy tanfolyamot a pedagógus szakkörben és ott tanultam tovább, beágyazva más művészetek közé, fokozatosan lépésről lépésre. Ha valamit csinál az ember, akkor azt csak jól érdemes csinálni és ez rettentő nagy örömet jelentett nekem. A kézimunkán keresztül a népművészet más ágait is megismertem, jártam koncertekre, a Muzsikás Együttest hallgattam. Az volt a baj, hogy én nem tudtam elmenni a kiállítások megnyitóira, egyéb rendezvényekre, így itt Sopronban eléggé félre voltam a dolgoktól". A kézimunkáimat hozták és vitték, én elküldtem és csak hírt hallottam itt-ott, az újságban néha, vagy aki visszahozta elmondta, hogy tetszett, ez jó, ezt így kell csinálni továbbra is, és akkor valamit közel hozott hozzám. A többiekkel nem nagyon találkoztam. Az első egy-két év után kiszűrődtek a nem néprajzi ihletésű dolgok. Először a színeset próbáltam, ahogy mindenki; a kalocsait meg a matyót látja legtöbbet az ember. Azután rájöttem, hogy ezt is csak úgy érdemes, ha pontosan tudjuk, melyik szín mit jelent, minek milyen jelentése van, ezért abbahagytam. Miután a Soproni Múzeumban megnéztem az anyagot, először itt is a színeset kezdtem, azután az egyszínűt és később kezdtem el a fehéret, a vagdalásost. Ez volt a legnehezebb technika amit elsajátítottam, de azt hiszem ez a kedvencem. A mai napig ezzel dolgozom legszívesebben. Sajnos pár éve romlani kezdett a szemem, így ez gátat vet, és ehhez nehezebb az alapanyagot is beszerezni. Édesanyám az Alföldön született, a nyarakat gyerekkoromban mindig ott töltöttem. Ott a házivásznat az utolsó pillanatig használta a nagymamám, törölközőket, kendőket, szakajtóruhákat, de ez olyan természetes volt, nem figyeltem fel rá. Csak amikor itt a múzeumban megláttam a kézimunkákat, jutott eszembe, hogy ezen lehet hímezni is. Az utolsó pillanatban szedtük össze ami ott volt, a nagymama is segített, az idős néniktől, ami még használatlan volt a ládafiában. Ezeken kézimunkáztam, sokkal jobb volt azokon dolgozni, szebbnek látszott s ezt is megismertem. Most már nehezen tudok rajta hímezni, mert nagyon apró. A fonalakat a boltból vesszük - sajnos. Nagyon nehéz megfelelő színárnyalatot kapni, most meg pláne, hozzák innen-onnan külföldről, nagyon drága is. Szőrhímzést nem csináltam. Egyet próbáltam, de sajnos allergiás vagyok a gyapjúra. Abbahagytam, messziről csodálom. Nem akarok végigmenni az ország nagy hímzőterületein. Beláttam mi az ami hozzám közel van, mi az amit megismerhetek. Sajnos nem tudok ide-oda eljárni, könyvből pedig nem ismerhető meg annyira, hogy profi módon készítsem. Azt hiszem, leginkább itt maradok, Sopron megyénél. Bár kalotaszegi vagdalásos és pamut szálánvarrott kézimunkát nagyon sokat csináltam, készítek most is, ha egy-egy mintát találok ami olyan, hogy azt mondja, ezt meg kell csinálnom. Azután van úgy, hogy nagyon tetszik valami és amikor elkezdem nem olyan, amilyennek én azt elképzeltem. Akkor abbahagyom. Sok olyan kézimunkám van, ami két-három évig is készül. A rábaközi kézimunkákhoz hozzátartozik a vertcsipke és ez nekem nagyon tetszik. Régebben Németh Józsefné készített nekem vertcsipkét, de megromlott a szeme, már nem csinálja. Utána Selmeczi Erzsébet készített egyet, de neki is kevés az ideje, nem bírja a szeme. ígérték, megismertetnek egy asszonnyal, aki készít csipkét, megvárom. így mostanában nem készítek csipkével kiegészített munkát. A rábaközin belül kipróbáltam minden technikát, de a szálánvarrottat szeretem legjobban csinálni, meg a vagdalásost. Höveji hímzést nem készítettem, de sok hasonló technika van a vagdalásosban, ott csináltam. A pókozás megtalálható más munkákon. A látott mintákat nem szolgaian másolom, mindig megindít egy-egy motívum. Nagyon szeretem a gránátalmát, a tulipánokat, a madarakat, az állatmotívumokat, a figurális dolgokat. Ha olyat látok, azt bárhonnan lerajzolom és majd megérik, hogy mi lesz belőle. Az anyagon is múlik, mert van úgy, hogy az anyagot látom meg, akkor elképzelem, hogy én valaha lerajzoltam valamit és az pont erre lenne jó. Azután van úgy, hogy megtervezem, megszerkesztem, kimérem, kiszámolom - mert ezt ki kell számolni - és akkor nem illik az anyagra! Akkor várok, akkor baj van, mert mást kell tervezni és az már nem olyan jó, ha úgy kell keresnem és nem maga a minta szól, hogy ezt kell. A kompozíciókat akkor beszélem meg mással, ha már bennem kialakultak. Akkor már nem tudnak annyira befolyásolni. Megkérdezem, hogy tetszik-e valakinek? Először édesanyámat kérdezem, azután kiterítem a tervet és magam is nézem napokig ami már kialakult, és tovább gondolom. Mindenki 51

54 hozzászól, ezt magamban összegyűjtöm és magam döntöm el mit csináljak. Menet közben ritkán változtatok, inkább abbahagyom azt, ami nem olyan lett amilyennek elterveztem. Sok félbemaradt munkám van. A Népművészet Ifjú Mestere címre először 1984-ben pályáztam, de akkor nem sikerült, 1985-ben már igen ben lettem népi iparművész, egy újabb pályázattal. A '90-es évektől kezdve kétévenként volt az országos pályázat, a mezőkövesdi Kis Jankó Bori pályázat. Mindegyiken részt vettem és nyertem is vagy első, vagy fődíjat. így van már Gránátalma és Kis Jankó Bori díjam, Aranydiploma díjam és a Pro Renovanda Hungáriáé meghívásos alapítványi pályázatot is elnyertem az egyik évben. Több kedves darabom van, amiket soha nem hagyok ki a kiállításokról. A Storno gyűjteményből származó ún. kétfejű sasos és a sárkányos minták, azokat szeretem legjobban, velük lettem ifjú népművész. Szintén a Soproni Múzeumból való a fehér vagdalásos, madaras munkám mintája, vertcsipke szegéllyel készült mindhárom. Öröm minden díj, visszajelzés, hogy nem csinálom rosszul. Az viszont nagyobb örömöt ad, ha egy kiállításon látom, hogy megnézik a munkámat, nézik a hátulját, megcsodálják és nem tudják, hogy én állok ott. Megmutatni a kézimunkákat az az igazi öröm, és ha én is látom, hogy másnak tetszik! A díjak is számítanak valóban, de a kiállítás nagyobb boldogság! SSSBBÖggB^^^BB^i r'tfurir «_ W / j i W i ^ t ^ «TiSBSSStZx? 52

55 SORSKÉRDÉSEK Az erdélyi Mezőség nagy romlása" Kert végében szunnyad a kút, a vizet csak lopni lehet tőle" - hallom újra és újra a Sütő András-i telitalálatot, valahányszor a Mezőség valamelyik faluja felé visz az utam. - A Mezőség nem csak súlyos ivóvízhiánnyal viaskodik, hanem kopár és érdektelen! - hallom a pillanatnyi lelkesedést is léhűtő szentenciát, valahányszor a Mezőség valóban kiemelkedő múltjára terelődik a beszélgetés. A közvélemény szinte semmit nem tud arról, hogy minden valószínűség szerint a honfoglaló magyarok egyik csoportja először a Mezőséget szállta meg, innen vonult tovább. Az is jobbára ismeretlen, hogy a Mezőség rejtőzködő települései, az úttalan utak mentén meghúzódó falvai a magyar történelem páratlan értékű emlékét őrzik. Ugyanakkor szellemi, irodalmi életünk számos nagysága indult a Mezőségről. Elegendő utalnom a regényíró Kemény Zsigmondra, a prózaíró és költő Vass Albertre, a költő-műfordító-regényíró Kiss Jenőre, a jelenkori magyar irodalom egyik legnagyobb reménységére", Sütő Andrásra (Illyés Gyula találó méltatása), a Katonáról elszármazott Barcsay Jenő képzőművészre, aki a Mezőséget elhagyván égi tünemény lett", a frátai születésű Kótsi Patkó Jánosra, aki színházat alapított Kolozsvárott. A mezőségi falvak, tanyabokrok egyetemes értékeire Kelemen Lajos is figyelmeztetett az Erdély számában megjelent tanulmányában: Pedig a Mezőség falui nem szűkölködnek mindig az érdekességekben, s ha a természet meg is vonta innen szépségeit, némely falu más tekintetben kárpótol. Itt is vannak eldugott templomok. Némelyik falait barnára festették a századok, a másikét fehérre meszelték a rossz ízlésű hívek. A tornyokból vagy még többször a haranglábakról gyakran három-négy százados harangok csendülnek meg, s a falaknál csontok fehérlenek. Itt-ott vén templom sötétlik, majd ősemberi lakóhelyek nyomait találjuk; más helyeken a kőtemplom mészrétegei alatt falképek rejlenek. S a nép meséket tud és csodákat beszél régi harangjáról, s elmondja a fehérlő csontok történetét." Sajnos, csak néhányan vállalkoznak a Mezőség értékeinek összegyűjtésére és magtárbagyűjtésére. A Mezőség egyik leghűségesebb és legkitartóbb szerelmese: Kövesdi Kiss Ferenc, a nagyenyedi Bethlen Gábor kollégium kétszeres Körösi Csorna Sándor-díjas diákja, EMKE és szórványdíjas megszállott, aki félévszázados kemény munkával és állandó bandukolással elkészítette a kéziratban lévő, 1000 oldalas A Mezőség településeinek helyzetképe címet viselő monumentális felmérést. Ebből jelent meg a marosvásárhelyi Juventus Kiadónál egy 101 oldalas ízelítő", Még szólnnk a harangok címmel Nagy Pál irodalomtörténész, Mezőkölpény szülötte, összeállította a Mezőség irodalmi antológiáját, amely a marosvásárhelyi Mentor Kiadónál látott napvilágot. E sorok írója csupán a nyomdokukban haladhat, s e rövid tanulmánnyal figyelmeztet arra, hogy az egykor virágzó, vegyes lakosságú vagy magyar többségű mezőségi településekhez hasonló szórványosodás a tömbmagyarságot, a Székelyföldet is sújthatja, ha idejében nem fedjük fel a bajt, ha nem állítjuk meg az aprófalvak vészes elöregedését, kipusztulását. A zömmel református mezőségi magyar közösségekben csak az utóbbi évtizedekben 37 iskola szűnt meg! Olyan riasztó adat ez, amely el- és továbbgondolásra kell késztesse az egyházak elöljáróit, a lelkészeket, az irdatlan mezőségi sárban pedagógusi munkát vállaló értelmiségieket. Önáltatás, hogy a városra húzódott fiatalság pótolja azt az emberveszteséget, amelyet a falvak elöregedése, szinte megállíthatatlan sorvadása jelentett. Minthogy önáltatás volt az is, hogy az 1989 decemberét követő változásokkal tömegesen térnek vissza szülőfalujukba a munkanélkülivé vált fiatalok vagy javakorabeliek. A Romániai Magyar Szóban heteken át zajlott a vita a szórványról. A vita hozadéka kétségtelenül hasznosítható, a legsürgősebb feladat azonban a minden településre kiterjedő helyzetfelmérés, az erélyi magyarság pontos számbavétele, amivel valóban adós érdekvédelmi szerveztünk, az RMDSZ. 53

56 A Mezőség magyarságának nagy romlása az utóbbi évtizedekben következett be. Elegendő néhány példát idézni. A Szászrégentői délnyugatra, 25 km-re fekvő Nagy eresén 1880-ban 132, 1910-ben 197, 1930-ban 162, 1941-ben 209 magyar élt. Az 1977-es népszámláláskor már csak 28-an, 1992 januárjában pedig csak 4-en vallották magukat magyarnak. Lassan ez a település is - amelyet 1439-ben említenek legelőször okleveleink, Dél-Erdély Magyarigenének sorsára jut: néhány év múlva az itteni magyarság több évszázados jelenlétéről, értékteremtéséről már csak a rohamosan pusztuló, XV. században épült református templom, és az elhagyatott, kerítés nélküli temetőben lévő néhány magyar feliratú sírkő tanúskodik. A mezőségi magyarság létszámának drámai csökkenéséről, vészes mélypontjáról csak az összesítő adatok nyújthatnak átfogó képet. A Mezőségen nem csak elhagyott templomok, erőszakkal elvett felekezeti iskolák, műemlék-épületek, haranglábak sorjáznak, hanem olyan református gyülekezetek is vannak, ahol két-három éve nem volt úrvacsoraosztás. A szemléletes táblázat összeállításánál felhasználtam Kövesdi Kiss Ferenc Mezőség-imádatának adatsorát, a saját kutatásaim eredményeit, az 1992-es népszámlálás nemzetiségi megoszlásra vonatkozó összesítéseit, valamint az szeptember 8-10-én végzett felmérés tapasztalatait. Egy ilyen rövid tanulmányban nem vállalkozhattam minden mezőségi település demográfiai helyzetének bemutatására, a megmaradásra és a soha nem tapasztalt magyarságfogyásra egyaránt kerestem a válaszokat. Sor A település A magyarság lélekszáma Templom Iskola Lelkiszám neve pásztor 1. Aranykút Búza (Buza) Berkenyes Czege Doboka Magyarszovát Magyarfráta Mezőbánd Mezőbergenye Mezőcsávás Mezőfels Mezőkirályfalva Mezőköbölkút Mezőkölpény Mezőmadaras Mezőméhes Mezőgerebenes Mezőballa Mezőőrményes Mezőpagocsa Mezőszilvás Mezőrücs Mezőszava Mezőszentmárton Mezőpanit Mezőzáh Mócs Kissármás Nagysármás Kisfülpös Nagyíülpös Noszoly Pusztakamarás Szabéd Szépkenyerűszentmárton Uzdiszentpéter Vasasszentegyed van volt van van van van van volt nincs műeml. t. volt nincs nincs nincs nincs van van van műeml. t. volt van műeml. t. van van van van van műeml. t. van van van van van nincs nincs nincs műeml. t. van van van van van van van van műeml. t. nincs van Vein nincs nincs 31 9 leégett nincs nincs van nincs nincs nincs nincs nincs nincs nincs nincs nincs nincs nincs műeml. t. nincs nincs 12 5 kidőlt a harangláb nincs nincs műeml. t. van van van van van van 2 volt van van volt van van van van műeml. t. van van műeml. t. van van műeml. t. volt nincs van van van van van van műeml. t. van van van volt van műeml. t. volt nincs 54

57 Nincs lelkipásztor, megszűnt az iskola Detrehemen, Mezőkokon, Mezőbőn, Simontornyán, Bodrogon, Mezőőrön, Mezőszoporon, Sárgatanyán, Kiskályán, Kolozskorpádon, Kolozspatán, Kolozskarán, Keménytelkén, Szengyelen, Szakálon, Tóháton, Czikudon, Budatelkén, Lompérden, Kapuson, Romándellőn, Szénáságyon, Nagyölvesen, Tusonon, Mezőörményesen, Nagynyulason, Oroszfáján, Komlódon, Unokán, Nagyercsén, Kisnyulason, Szászlekencén, Szentmóricon, Zsomboron, Kékesújfaluban, Göczön, Koporon. A statisztikai adatokból kitűnik: volt némi népességgyarapodás 1890 és 1910 között, valamint között, utána azonnal következett a lassú, majd rendkívül gyors apadás. Mezőszabadhoz hasonló magyar településekből lett teljesen román falu. Már a nagy múltú Melegföldvárnak sincs magyar iskolája, kihullott a köztudatból Doboka neve is, holott a századelőn a Szolnok-Doboka vármegye egyik névadója volt. Kövesdi Kiss Ferenc 1991-ben még 79 magyart talált itt. Az ő vallomását tartom az egyik megbízható és jajkiáltásszerű eligazítónak: Ott (a románság körében - T. Z.) szaporodtak a bölcsők, itt (a magyarság körében - T. Z.) a koporsók, sőt a meg sem születések. Maradtak a templomtornyok figyelmeztető...felkiáltó jelnek: gyülekezet-gyökerekkel, anyókák unokáik hazaimádkozásával, presbiterekkel, kurátorokkal... megszűnt másodiktagozatos iskolákkal, sorvadó és elárvult, majd nyugdíjba ment tanítónőkkel, s végül bezárt iskolaajtókkal." A Mezőség számos műemlékkel gazdagította az egyetemes és hazai építészetet ben részt vettem a Szászrégen közelében lévő Tancs református temploma tornyának felavatásánál. Tévéfilmen örökítettük meg a páratlan értékű kazettás mennyezet festményeit. Jánó Mihály művészettörténész jóvoltából egy impozáns kötet is napvilágot látott, amelyet a hazai kritika oly mélyen elhallgatott, hogy a közvetlenül érdekeltek sem tudnak róla. A tancsi mennyezet festményekről írta Kelemen Lajos: Festőjük neve ugyan nem szerepel a templom hajójának 65 festett kazettáján, de sajátságos mintaállománya, festőmesterségének elég gyakran megnyilvánuló felületessége, ízlésének fogyatékossága és újságként ható, főként ember- és angyalalakos mintáinak minden más egykorú magyar mennyezetmintán túlmenő naivsága mind rá vallanak Parajdi Ilyés Jánosra." Művészettörténeti tanulmányok, Kriterion Könyvkiadó 1977, 68. oldal.) A szászbanyicai Bánffy-udvarház a környék egyik legnagyobb és legszebb épülete, a nagyölyvesi református templomról írta 1893-ban Vajda Ferenc: Román Stylban épült temploma egyike a legrégebbieknek, a reformáció előtt sok idővel készült, mint ezt pár évvel ezelőtt a műemlékek országos bizottságának küldöttje, a falakon a vakolatot nagyrészben elborító nagyszabású freskó-képekről megállapította..." Mezőkölpényből indult el a honfoglalás évfordulójának talán legeredményesebb és leglátványosabb felhívása: 1996-ban minden település hívja haza a világ minden részében szétszóródott elszármazottait, tartsák meg a falu- vagy várostalálkozókat. Oroszfája református faláról a Mezőség viharos, a magyarság pusztulását bizonyító intelme szól hozzánk: Ezerötszázban már a templom fenn-állott, Melyet akkor Ali basa meg is szállott. Könyörületlen szív tűzzel elégette, Ártatlan köveit hamvába temetette. Romlott kőfalait egy lévita rakta Újra és mostanig minden abbahagyta.... Vegyed késő nemzet a példát tükörül Ha valaha az ház romlásba merül." Kövesdi Kiss Ferenc kötetéből megismerkedhetünk a nagy múltú czegei felekezeti iskolával is: A reformációt megelőzőleg fennállott. Az iskola 1622-ben az épségben lévő kőtemplom mellett feküdt." A települést 1265-ben említik az oklevelek ben a tatárok elpusztítják a templomot és az iskolát, a híveket lemészárolták ig működött is magyar nyelvű iskola, az utóbbi 20 évben csak ezen a környéken 23 iskola szűnt meg! A czegei tó Gy. Szabó Bélát is éveken át bűvkörében tartotta. Czege az író Wass Albert ősi birtoka. A múlt ismerete és tudata csak nagyon kevés emberben munkál. Mindenhol fájdalmasan zsugorodik a magyar gyülekezet. Napokon át jártuk, filmeztük a mezőségi falvakat, a hajdani népes egyházközségeket, iskolákat, amelyek előbb tagozottá fogytak, majd állami segédlettel 55

58 megszűnt a magyar oktatás. Az a néhány magyar gyerek román tagozatra jár, s nem csak a zsoltár szövegét nem érti, hanem a mesék üzenetét sem. Kövesdi Kiss Ferenc 1942-ben még mintegy 400 magyart talált a Mezőség egyik városi rangot igénylő falujában, Rücsön, mára a számuk 4 öregre apadt. Bíró Donát szászrégeni történelemtanár mellbeverő írást közölt az elnéptelenedő Unokáról és Toldalagról. (Népújság, szeptember 9.5. oldal.) Az Unokát 1268-ban említik először az oklevelek. így apadt a 15. században épült, kazettás mennyezetű templom református gyülekezete az eltelt közel 150 év során: 1850-ben 227 lakosból 151 magyar, 36 román, 40 egyéb; 1910-ben 263 lakosból 184 magyar, 63 román, 16 egyéb; 1941-ben 265 személyből 223 magyar, 36 román, 6 egyéb; 1992-ben 99 személyből 66 magyar, 30 román. Hasonló fogyás tapasztalható Toldalagon is, ahol 1850-ben még 473 személy lakott, közülük 261 román, 201 magyar; 1941-ben a 713 személyről 308 román, 383 magyar, 22 más nemzetiségű. A lakosság száma fokozatosan csökkent januárjában már csak 354 lakost találtak a faluban, közülük 153 magyar, 201 román. Felméréseim során azt tapasztaltam, hogy amikor a gyülekezet száma 150 alá csökken, megszűnik a magyar oktatás, s az agónia olyan gyorsan bekövetkezik, hogy a magyar közösségek teljes eltűnését csak akkor veszik észre, amikor már késő! Kövesdi Kiss Ferenc útjaink során szomorú példaként emlegette nagynyulasi névrokona - Kiss Ferenc - és felesége, Bölöni Erzsébet figyelmeztető kálváriáját. A kilenc élő gyermekből az első hármat még reformátusnak keresztelték, a következő hármat - nem lévén lelkész a faluban - görög katolikusnak, az utolsó hármat pedig görögkeletinek ban a kommunista hatalom felszámolta a görög katolikus egyházat, így a színmagyar család hat gyereke görögkeleti vallású maradt. Szász Ferenc kissármási missziós református lelkész, aki 25 évi miriszlói szolgálat után 4 évvel ezelőtt maga kérte a szülőfalu, a Pusztakamrás közelében lévő szórványgyülekezetet, maga is belesápadt, amikor híveinek számát sorolja: Kissármás református, közülük csak 14 magyar család, 36 már vegyes; Budatalka - 1 magyar; Nagycég - 21 magyar; Kiscégen már egyetlen magyar sem lakik, Mezőszilason csak hárman, akárcsak Mezőkirályfalván. Mezőszentmártonban hét magyar lakik. Ez utóbbi településben idejövetele előtt két évig nem járt magyar lelkész. Kissármáson - ahol idős Herman János tiszteletes úr a testvéreivel és családjával építette fel Isten szent hajlékát (egy éven át zaklatta emiatt a hírhedt szekuritáté!) - a Szöllösi-házaspárnak például 8 gyereke van, otthon már románul beszélnek. - Hiába próbálom megtanítani a magyar ábácét - mondja Szász Ferenc tiszteletes úr - nem értik a legegyszerűbb szavakat sem. Az egyik gyerek, Szöllősi János román verseket is farag. Traktorista az Istenadta. Sajnos, a szülők már úgy nevelték, hogy a sármási gimnázium román tagozatának XI. osztályába bejutva kijelentette: Ha rajtam állna, a magyar nyelvet kitörülném Romániából!" Kell-e ennél kétségbe ejtőbb, elrettentőbb példa arra, hogy hová vezet a gyökértelenség, az identitászavar vagy annak teljes hiánya? Kezemben a mezőméhesi és báldi magyar iskolás gyerekek és szülők névsora. Az erdélyi református egyházkerület püspöke, dr. Csiha Kálmán, átiratot küldött a két település, illetve a sármási református lelkész címére. Ebben azt a kivételes lehetőséget említi, hogy a Illyés Közalapítvány segítségével lehetőség nyílna arra, hogy mikróbusszal beszállítsák, délután pedig hazahozzák a mezőméhesi és báldi magyar gyermekeket a sármási iskolából. Ez lenne az egyik járható út, hogy gyerekek újból magyar nyelven tanulhassanak. Sajnos, három szülő kivételével - két gyerek édesapja Ferenczi Csaba, mezőméhesi református lelkész - mindannyian odaírták: nem akarják, hogy a gyerekeik Nagysármásra járjanak, inkább a román tagozatra íratják! Györffy Ágnes, a mezőméhesi tejcsarnokos talpraesett, takaros asszony. Férje korai halála után egyedül neveli két kislányát. A nagyobbik, Ágnes, harmadéves a marosvásárhelyi könnyűipari líceum szakiskolai tagozatán. Ő az első, aki a mezőméhesi magyar tagozat 1986-os megszűnése után mindvégig román tagozaton járt. Dicséretére válik, hogy megtanulta a kátét, hogy magyarul írja az édesanyjának a leveleket. 56

59 - Sok hibával, de édesanyám pontosan megérti. A szakiskolában is az osztálytársaimnak a fele magyar, de csak románul tanulunk, szakoktatás nincs magyar nyelven. Édesanyám a kishúgom kedvéért - aki most megy másodikba a mezőméhesi román tagozaton - esténként magyar meséket olvas. Kissé szorongva kérdem meg: - Legalább egy könyvet olvastál magyar nyelven? - Hiába olvasnék, nem értem, hogy miről szól. Én már románul gondolkodom, a román szó sokkal könnyebben megy. Itthon, a magyar osztálytársaimmal mindig magyarul beszélünk, de az egészen más, az nem irodalmi szöveg... A súlyos és őszinte vallomás nyomán mély csönd keletkezik. Ezek a gyerekek magyar tagozatra akartak járni, de azt egyszerűen elsorvasztották. Sajnos, ebben közrejátszott néhány felelőtlen szülő is, aki előtt meglobogtatták az érvényesülés" mézes madzagját, hogy aztán gyerekeik legjobb esetben is szakiskolában fejezzék be tanulmányaikat. Az iskola román vezetősége pedig a törvény szigorával érvelt: 7 gyereknél kevesebbel nem indítanak magyar osztályt. A szülők pedig félnek, nem merik kérni a magyar tagozat újraindítását. Ferenczi Melinda tiszteletes asszony szerint a szomszédok rosszalló tekintetétől való félelem valósággal gúzsbaköti a józan elgondolásokat is. Györffy Ágnes elmondotta: 1990 márciusában, a véres marosvásárhelyi összetűzések idején, osztálytársai csúfolták, s ingerülten kérdezték: miért nem költöznek Magyarországra? Pedig ő a román tagozat diákja volt! A törvényerejű rendelettel módosított oktatási törvény szerint 5 gyerekkel is indulna összevont magyar osztály. Mezőméhesen minderre megvan a lehetőség. Sajnos, az iskola igazgatója egyáltalán nem tüntette fel a beiskolázási tervbe a magyar tagozat újraindítását, a szülők, elsősorban a lelkész felesége csak szóban kérte az összevont osztály beindítását, azzal a hozzáfűzéssel: örömmel tanítaná a gyerekeket! Minderre válasz nem érkezett, a Maros megyei tanfelügyelőségen, mivel az írásbeli kérést meg sem írták, nem is tudnak a mezőméhesi magyar gyerekek óhajáról. Ferenczi Melinda tiszteletes asszony helyettesítőként már tanított Sármáson és Mezőméhesen is, természetesen" a román tagozaton. Legutoljára azért kellett otthagynia a tanügyet, mert a mezőméhesi igazgatónő szerint: egyetlen bűne" a magyarsága, s magyar anyanyelvű nem taníthat román tagozaton. Most szívesen és nagy örömmel vállalná a magyar kisiskolások anyanyelvi oktatását, annál is inkább, mert a többszöri hirdetés ellenére, a szombat-vasárnapi oktatásra egész nyáron egyetlen magyar gyerek sem jelentkezet!?? Fájdalmas és keserű összehasonlítás: Balavásáron Virgil Petrescu, korábbi nevelésügyi miniszter egyetlen román gyerekért is létesített tagozatot, a Mezőségen viszont 5-6 gyerekkel sem indítanak osztályt vagy olyan akadályokat gördítenek a kérés elé, hogy a szülők önként mondanak le róla. A Mezőség immár több mint egy évszázada vívja a maga különös harcát, a puszta létért, a fennmaradásért. Mulasztások, a magyarság vezetői részérről elkövetett és máig ható bűnök sora villan a kutató elé. Makkai Sándor református püspök Holttenger című regényében Lovass Albert főbíróval mondatja el mindezt: Legnagyobb baj ezzel a néhány magyar faluval van, itt Mezővásár körül. Ezek többnyire parasztsorba süllyedt kurtanemesek ivadékai. Nem akarnak cselédkedni. A román parasztsággal feleannyi baj nincs. Alázatosak, engedelmesek, igénytelenek. A magyar birtokokat csak velük tudjuk fenntartani. Sajnos, így, tiszteletes úr. A mi népünk itt a Mezőségben úrgyűlölő!" A szórványok helyzetéről folytatott, néha éteri viták helyett, a valóságos helyzetet kellene felmérni, segíteni a magyarságukat tízkörömmel védő családokat. Kövesdi Kiss Ferencnek köszönhetően ismertük meg a 14 gyermekes szentmátéi Darlaczi Dénest. A családban 19-en ülnek egyszerre az asztalhoz, ugyanis a nagyobb lányoknak is van három gyerekük. Évek óta nagy gond, hogy a nagycsaládnak nincs megfelelő lakóháza. A Maros megyei EMKE úgy döntött: megfelelő telket, házat vásárol a népes családnak, azzal a kikötéssel, hogy hűek maradnak hitükhöz, anyanyelvükhöz. Csupán ez a család fenn tud tartani egy iskolát. Sajnos, még mindig nincs elegendő pénz, az idő sürget. Mi lesz a Darlaczi családdal? Gyermek nélkül nincs jövendő! Akié a gyermek, azé a jövendő!" - hallom újra és újra a megszállottnak tartott Kövesdi Ferenc intelmét. Sikerúl-e vajon újraindítani a gyermekhiány 57

60 miatt megszűnt 37 mezőségi magyar iskolát? Olyan ősi településekben, mint Szentegyed, Mezőszava, Pulyon, Göcz, már tíz éven aluli gyermek sincs! Mezőméhes, Mócs, Pusztakamarás a magyarnyelvű oktatás újraindításáért, illetve fennmaradásáért vív élet-halál küzdelmet. Egyre fogyóbb népességgel, lehervadt reményekkel kell - nincs más alternatíva! - újraéleszteni, feltámasztani a maroknyi magyar közösségeket, gyülekezeteket. A görcsöket is oldani kell, a reményt is állandóan táplálni kell! A Mezőség lármafaként figyelmeztet! Tófalvi Zoltán Boldog embernek érzem magamat Bányász Árpád kárpátaljai tanárral beszélget Bagu Balázs Mindössze hat évet dolgoztunk együtt a Bátyúi Középiskolában. Szeretettel és megbecsüléssel gondolok vissza kollégámra. Mi, fiatalok, felnéztünk rá. Szemében a gyerek volt a legnagyobb érték április 17-én 86 éves korában Árpád bátyánk végleg itt hagyott bennünket. Ez a kis írás arra hivatott, hogy idézze a kort, Kárpátalja magyarságának megpróbáltatásait. Hajdúböszörményben születtem január 8-án. Édesapám törvényszéki alkalmazott, asztalosmester volt. Szüleim Técsőn nőttek fel, szerették ezt a város ban Máramarosszigetre költöztünk, mivel nagymamám súlyos beteg lett. Édesapám 1914-ben bevonult katonának. Már kezében volt a szabadságos levele, de 1915 júniusában Prsemisl ostrománál, a gorlicei áttörésnél elesett. Édesanyám itt maradt három árvával: Árpád öt, István három, Zoltán egyéves volt. Nehéz szűk esztendők következtek. Técső Kárpátalja egyik legszebb települése. Gyermekkorom legszebb emlékei kötnek ide: itt jártam óvodába, református elemibe, majd polgáriba. Tanulmányaimat azonban befolyásolta a történelem. Iskoláimat az Osztrák-Magyar Monarchiában kezdtem, majd a tanácshatalom alatt folytattam, jött a román megszállás. A cseh uralom alatt fejeztem be a középiskolát, az egyetemet pedig a szovjet éra alatt. A református általános iskolában nem volt kötelező a cseh nyelv tanulása. Utána polgáriba íratott be édesanyám, osztályfőnököm rábeszélésére. Técsőn nem volt magyar polgári, igaz Kárpátalján sehol. Mindössze egy ruszin-magyar gimnázium volt Beregszászban. Nem volt rá tehetségünk, hogy itt tanuljak. Eleinte igen nehezen ment a tanulás, de később megtanultam a nyelvet, s jó tanuló lettem. Reménykedtünk, hogy megnyílik Técsőn a magyar polgári, de nem lett belőle semmi. Utána a Munkácsi Kereskedelmi Akadémiára iratkoztam be, amelyet 1931-ben fejeztem be. Hogyan lettél tanító, hisz kereskedelmi pályára készültél? Abban az időben ezen a pályán nem lehetett elhelyezkedni, gondolkodnom kellett valami másról őszén behívtak katonának, a 107. tüzérezredhez Olmützbe ban szereltem le, a szakmában elhelyezkedni most se tudtam. A csehek jelentős előrelépést tettek a kultúra területén: a legeldugottabb kis faluban is iskola nyíllott. Áz iskolák nyolc osztályosok lettek, keresték a pedagógusokat február 20-án kezdtem meg segédtanítói működésemet Koszómezőn, a rahói járásban. A 6x5 méteres tanteremben, nyolc hosszú padsorban, az I II III. osztályt oktattam, hatvankét tanulóval szeptemberében Ungváron a tanítóképzőben különbözeti vizsgát tettem, s megkaptam tanítói oklevelemet. A tanítóképző igazgatója Volosin Augusztin volt, a későbbi államelnök október 1-én kineveztek rendes tanítónak Tiszabogdányba, ahol április 12-ig dolgoztam. Gyönyörű vidék ez, én még láttam a Tiszán rohanó tutajokat ban a csehek novemberben kivonultak Kárpátalja egy részéről, a nagyobb részt magyar lakta telepü- 58

61 lésekről. A ruszin lakta területen megalakult az önálló Kárpát-Ukrajna. Huszton voltak az újonnan szervezett minisztériumok. Szélsőséges ukrán nacionalista állam volt. Hogyan alakult tovább a sorsod? április 12-én kineveztek Gyertyánligetre igazgatónak. Itt hat tanerős ruszin és négy tanerős magyar iskola volt. Ide nevezték ki Pozsony mellől Pruncvik Gizellát is, aki később a feleségem lett. Nagyon szerettem itt dolgozni október 23-án felszólítottak bennünket, hogy hagyjuk el a községet, mert a front nagyon közel van. Két bőrönddel és az ottani erdőmérnökkel egy szekéren menekültünk Máramarosszigetre. A mérnök családjával tovább ment az ország belseje felé. Mi maradtunk. Minket is hívtak, hogy menjünk velük legalább Debrecenig. Mi azonban úgy döntöttünk Kárpátalján maradunk. Técsőn telepedtünk le, ideiglenesen. Hogyan emlékszel vissza a felszabadulásra "? október 28-án Kárpátalja sorsa eldőlt, elfoglalta a vörös hadsereg, s kezdtek úgy berendezkedni, hogy látszott nem kapja vissza" ezt a területet Csehszlovákia. Családom számára nehéz napok voltak ezek, hisz az embereket gyűjtötték háromnapos munkára. Rólam úgy tudták nem vagyok otthon november 26-án Munkácson összehívták a Népbizottságok I. Kongresszusát. A kongresszus határozatban kérte, hogy csatlakozni kíván a Szovjetunióhoz. Tudtommal egyetlen magyar képviselő sem volt ott. Ez a kongresszus megalakította a Kárpátontúli Ukrajna bábállamot (1944. november január 22.), melyet a történelem fel se jegyzett, mindössze tizennégy hónapig létezett. A kongresszus megalakította a Kárpátaljai Néptanácsot, melynek elnöke és egyben miniszterelnöke Turjanica Iván, helyettese Szova Péter június 29-én megkötötték a cseh-szovjet államszerződést, s ezzel Kárpátalja sorsa megpecsételődött. A két parlament ratifikálta a szerződést január 22-én SzSzSzK egyik területe lett. Hogyan kerültél a beregszászi járásba? Técső és környékén nem tudtam elhelyezkedni. Én még kaptam volna állást, de a feleségem nem tudott se oroszul, se ukránul. így döntöttünk a beregszászi járás mellett, ott helyezkedtem el, ahol munkát kaptam. Igaz, ott se volt magyar iskola az 1944/1945-ös tanévben, de reméltük, hogy lesz. Hisz, azt mondták, hogy a szovjet hatalom demokratikus: meggyőződtünk róla márciusában Pochán Ferenc tanfelügyelő kinevezett a benei elemi iskola igazgatójának, az oktatás ukránul folyt. Magyar iskola egyáltalán nem volt Kárpátalján. Nálunk mindössze 15 gyerek volt, ebből kettő ruszin. Akarva-akaratlanul magyarul kellett velük beszélni szeptemberében megnyíltak a magyar iskolák Kárpátalján, az ukrán iskolát Benében be kellett zárni. Nem volt leányálom pedagógusnak lenni: terjesztettük a párt ideológiáját, államkölcsönt szedtünk, a fiatalokat Donbászra toboroztuk, szerveztük a kolhozt. Mindezt akkor, amikor a kárpátaljai férfiak ezrei pusztultak el magyarként a szovjet munkatáborokban. Kettős nyomás alatt éltünk: felülről a párt, alulról a nép gyűlölete ben átvezényeltek a Kaszonyi Középiskolába, igazgatóhelyettesnek. Innen saját kérelmemre" távoztam. Igen, erről én is tudok. De mi volt bűnötök? Ennek a hátterében az 1956-os események álltak. A szovjet tankok kilenc napon keresztül vonultak Kaszonyban. A gyerekek és a felnőttek az eseményekről tudomást szerezetek a rádióból. A felső tagozatosok erről beszélgettek a szünetekben. A faluban megjelent két plakát is, kézzel volt írva. A magyar forradalmat leverték től kezdve az iskolában nyomozni kezdtek, nézegették a füzeteket, osztálykönyveket. Tanárokkal, diákokkal beszélgettek négyszemközt májusában megjelent az iskolában a járási elsőtitkár, a veszpeka főnök (belügyi osztályvezető), s komszomolgyűlést hívtak össze. Rájuk bizonyították, hogy a szovjet rendszer ellen szervezkedtek, beszéltek. Kizárták őket a komszomolból. Majd velünk beszélgettek, s megígérték, hogy az ügynek lesz folytatása. Lett is, augusztusban beidézték a tanfelügyelőségre: Andics Benő matematikust, Tóth András magyartanárt, Horthy Sándor biológust és engemet. Hosszú huza-vona kezdődött. Nem akartam megírni a kérvényemet, hogy saját kérelmemre helyezzenek át. Végül Ungvárra is hivattak, s akkora volt a nyomás, hogy meg kellett tennem. Úgy gondolom bűnbakot kerestek, s én voltam az egyik. Hisz a párttag igazgatót nem büntethették meg, rajtam, párton kívülin verték el a port ban

62 fejeztem be az Ungvári Állami Egyetemen a történelem szakot, még jó, hogy a magyar forradalom előtt, mert biztosan kizártak volna, de Bátyúban már nem taníthattam történelmet, matematikát tanítottam. Innen vonultam nyugdíjba. Öt országban tanítottál úgy, hogy nem hagytad el Kárpátalját. Tégy összehasonlítást! Igen, kilenc országban éltem: Osztrák-magyar Monarchia, Magyar Tanácsköztársaság, Románia, Csehszlovák Köztársaság, Kárpát-Ukrajna, Magyarország, Kárpátontúli Ukrajna, Szovjetunió, Ukrajna. Ebből négyben tanítottam, azaz ötben, ha a Kárpátontúli Ukrajnát is annak számítjuk. A Csehszlovák Köztársaságban kezdtem ( ). Öt év alatt megismerkedtem a cseh oktatási rendszerrel. Sok új iskolát nyitottak, minden kis falunak iskolája volt. A tanítók jó fizetést kaptak, megbecsülték őket. Igaz, a magyarságot igyekeztek elnyomni: cseh iskolákat nyitottak a városokban, nem volt magyar polgári, szakiskola, csak egy ruszin-magyar gimnázium Beregszászban. A magyar történelmet nem tanították, történelmi nagyjainkról nem lehetett beszélni. A tanároknak hűségesküt kellett tenniük, aki nem tette le, azt nem alkalmazták november 1-től, március 15-ig a Kárpát-Ukrán Köztársaság tanítója voltam. Jól ismertem az államelnököt Augusztin Volosint. Szélsőséges ukrán nacionalista politikát folytattak. Reggel a tanítást az ukrán himnusszal kezdtük, amit mindenkinek énekelni kellett. Ekkor én Tiszabogdányban dolgoztam, ahová március 15-én bevonult a magyar hadsereg. Magyarország tanítója voltam (1939. március október 23.) szintén öt évig. Gyertyánligeten voltam iskolaigazgató. Nem volt szabad szorgalmazni a ruszin gyerekek magyar iskolába való beiratkozását. Öt év alatt egyetlen ruszin gyerek se iratkozott be a magyar iskolába. A tanító feladata az volt, hogy erkölcsös, becsületes, hazáját szerető állampolgárokat neveljen. Kevés volt a magyarul tudó tanító, s így az osztályt tanító tanítók együtt tanultak a magyar gyerekekkel. Rövid ideig voltam tanítója Kárpátontúli Ukrajnának. Nem beszélhetünk önálló oktatási rendszerről. Igaz, egy évig ruszin nyelven oktattunk, olyan fele magyar fele ruszin iskola volt. Megkezdődött az átállás szovjet típusú oktatásra. Leghosszabb ideig tartott működésem ( ) a szovjet iskolában. Előnyét nem tudnám elsorolni, csak hátrányát: a történelem elferdítése, azt kellett tanítani, hogy a szovjet rendszer a legjobb. Burkoltan folyt az oroszosítás, csak internacionalizmusnak nevezték. A vallás teljes háttérbe szorult. A pedagógusok tekintélye nagyon alacsony szinten volt, hisz a falu vezetői az egy-két elemit járt tanácselnökök és párttitkárok parancsoltak, mi voltunk a párt előharcosai. Az ukrán állam polgára 81 éves koromban lettem. Az új állam a területén lévő minden népnek egyenlőséget hirdet. Örülök, hogy a magyarságnak van érdekvédelmi szervezete: KMKSz (Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség, KMPSz (Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség.) Utcák, terek, falvak kapták vissza ősi nevüket. Nem tabu a magyar Himnusz, a magyar zászló. Megvalósult a vallásszabadság. Sajnos bánt az ultranacionalista jelenségek elharapódzása: magyar szobrok megrongálása, utcatáblák leverése, helységtáblák kidöntése. Úgy érzem ennek áldozata lett Kárpátalja önálló gazdasági övezete, a magyar autonómia. Mit mondanál útravalóul? Csak az legyen pedagógus, aki hivatásának tekinti, mert az itt élő magyarság jövője attól függ, milyen tanárok oktatják szeretettel, hagyományaink ápolására, történelmi múltunk megbecsülésére. Beléjük oltják-e a magyar szellemiséget. A tanár legyen példamutató, igazmondó, erkölcsös, szeresse a családját. Legyen toleráns más nemzetek iránt, de szeresse és legyen büszke saját nemzetére, nemzetiségére. Én boldog embernek érzem magamat. Sok szép emlékem fűződik a tanári pályámhoz. Nekem ünnep az a nap, ha volt tanítványom rám köszön. 60

63 c TÁRLAT ) Elszakíthatatlan gyökerek Tízéves az Erdély Művészetéért Alapítvány Tíz esztendő, ha történelmi távlatba helyezzük, picinyke idő. Arra mégis elegendő, hogy egy határozott szándék körvonala erőteljesen kirajzolódjék. Amiből már könnyen kiolvasható nem csupán egy tétova óhaj, de szilárd akarat is, mely képes valami újat létrehozni a nemzet számára. Megbízható alapot a közösség jövőbeli munkálkodásához, utat nyitva a teremtő nemzeti akarat érvényesüléséhez. Ma, ebben az átmeneti állapotban, a jövő megalapozása, a megmaradás útjának kikövezése, legfontosabb tennivalóink közé tartozik. Amikor tíz év kitartó munkálkodás után az Alapítvány számvetést készít, és kiáll a közvélemény ítélőszéke elé, abban a biztos hitben teszi: nincs miért szégyenkezzen. Megtette, amit napi feladatként a történelem az Alapítvány kicsiny munkaasztalára helyezett. Ha gyümölcs még nem is ért be - hiszen az a Mindenható Isten szabta történelmi időjárástól függ -, de a virágfüzér már illatozik, annak a fának az ágain, melyet a nemzeti művelődés kertjében saját akaratunkból tíz évvel ezelőtt elültettünk. Szépen fejlődő törzse és egészséges vezérágai bizonyítják: nem rövid életű cserjét, hanem több nemzedék igényeit szolgáló gyümölcsfát ültettünk el március 30-án. Ezen a napon, felismerve a történelmi idő adta lehetőséget, a bolsevik diktatúra gyengülő erejét, áttörtük a magyar kultúra elsorvasztóinak ellenállását: megnyitottuk első kiállí- Molnár Dénes metszetei 61

64 tásunkat. Páll Lajosnak, az ismert korondi fazekas dinasztia művészi rangra emelkedett fiának, 50. születésnapját köszöntötte ez a tárlat, melyet Csurkn István író nyitott meg, egy Kodály-köröndi félhomályos helyiségben. A nemzeti szolidaritást ünnepeltük akkor, csaknem negyvenévi hallgatás után. A testvéri érzést, hogy egyek vagyunk erdélyi véreinkkel, ha őket bántják, nekünk is fáj. Ezt az érzést valljuk és hirdetjük immár tíz esztendeje. A Korondon élő festő-költő, ekkor már több mint két évtizede rendszeres kiállító művész Romániában. Munkásságának híre eljutott távoli országokba is, oda, ahova a nacionálkommunista hatalom, a román művészet hangsúlyozott dicsőségére, kegyelemből kiengedte képeit. Szerencséjére művészetének voltak más terjesztői is. A székely menekülők szétszóratásra ítélt kálváriás áradata vitte magával, ha tehette, szívbe markoló szülőföldi emlékként. Ausztráliától Vancouverig és Stockholmtól Toró Vilmos metszete Dél-Amerikáig. Ahová az elmúlt évtizedekben a román nacionalizmus kiüldözte a székelységet. De a bolsevik Magyarországon nem rendeztek számára kiállítást. Nem engedte a hatalom. Sem a magyarországi, sem a román. Tökéletes volt közöttük az egyetértés, miként manapság, ha magyar értékek pusztításáról van szó. Nem emlékeztek meg a kiváló művész születésének félévszázados évfordulójáról sem. A diktatúra sajtója egy mondat erejéig sem méltatta munkásságát, a székely lélek egyik példásan szép kifejeződését. Egy kurta képvillanás sem idézte fel arcát a bolsevik képernyőn, aminthogy nem esett szó évtizedekig mostoha sorsú szülőföldjéről sem, ahol pusztít a nemzeti elnyomás, az erőszakos asszimiláció. Napjainkban alig másabb a helyzet. Páll Lajosra, ezelőtt tíz esztendővel, nem tellett műsoridő, mert lefoglalta más nemzet, sok évtizeddel ezelőtti, bújának-bajának szüntelen felemlegetése. A másság dicsérete. Páll Lajos azonban nem másságos" művész, a vérünkből való, mostoha sorsú székely ember, aki megjárta Románia börtöneit magyarságáért. A magát anyaországnak nevező diktatúra, az Aczél György által vezényelt nemzetellenes kultúrpolitika, nem akart tudomást venni Páll Lajosról, az európai színvonalon alkotó székely művészről. Korántsem azért, mert nem fedezte fel erőteljes tehetségét, nem érezte meg pompás szín- és formavilágba öltöztetett, fojtott fájdalmat sugalló képein a székelységre nehezedő, több évtizedes szomorúság jegyeit. Éppen ezért mellőzte. Művészi tehetsége, magyarsága és állhatatos nemzetszeretete miatt. Ezek a tulajdonságok a diktatúrában megbocsáthatatlan bűnnek számítottak. Idehaza és a határon túl is. Az ilyen művészből - jól tudták - soha nem lesz internacionalista bolsevik, vagy ennek továbbfejlesztett példánya, 62

65 kozmopolita világfi. Az ilyen, Isten áldta-verte művészember, megmarad erkölcsi elveihez ragaszkodó hűséges magyar alkotónak. Aki úgy válik európaivá, hogy a magyar lelkiséget és a nemzeti érzést, modern szemlélettel, tökéletes mesterségbeli tudással felvértezve, az egyetemes művészet eszközeivel önti formába. Páll Lajos ezek közé tartozik. Bárhol is él, nemzeti érték, munkássága a magyar kultúra része. Büszkék vagyunk rá, hogy tíz évvel ezelőtt Alapítványunk mutatta be a hazai közönségnek. A bolsevik kultúrpolitika gáncsoskodása ellenére. A kiállítás anyagát magán műgyűjtőktől szedtük össze, az ország különböző részeiről. Olyanoktól, akik már akkor ismerték, szerették és értékelték művészetét. Tervünknek nem emelhettek gátat, az első kiállításunk után létrehoztunk egy olyan alapítványt, mely a becses múltú és magas színvonalú erdélyi magyar kultúra csodálatos megnyilvánulását, az ottani képzőművészet megismertetését tűzte ki céljául. Szolgálatképpen. Vágyunkat régóta melengettük szívünkben. Eveken keresztül jártuk Erdély varázslatos tájait, ismerkedtünk népével és lelkiségének avatott kifejezőivel, írókkal, költőkkel, képzőművészekkel. Ez időben már több nagyszerű kezdeményezés született, melyek - dacolva a diktatúra ellenérzésével, gyakorta megtorlásával - a határon túli magyar kultúra értékeit mutatták be idehaza, hogy belekerüljön az egyetemes magyar kultúra véráramába. Megtörve a négy évtizedes némaságot. Medvigy Endre és barátai, a Forrás Kör, az irodalmi műveltséget népszerűsítették, hozták át a határon. Az erdélyi és felvidéki magyar szó szépségét tették ismét az ajkunkra. A Népművészeti Baráti Kör pedig a folklór és tárgyi népművészet értékeit használta fel a megnyomorított nemzeti öntudat gyógyítására. Ezek a szellemi műhelyek azonban csak szűk térben, a diktatúra fojtogató ölelésében tevékenykedhettek. Küzdelmünk első állomásának gyümölcseként 1992 tavaszán létrehoztuk a Vármegye Galériát, önálló kiállító-helyiségünket. Itteni első rendezvényünket a század legnagyobb székely festőjének, zsögödi Nagy Imre emlékének szenteltük. Őt követően, egyéni vagy csoportos tárlat keretében, elhoztuk ide - csak a jelentősebbeket említve - Szervátiusz Tibor, Gy. Szabó Béla, Mohy Sándor, Szolnay Sándor, Incze János, Maszelka ]ános, Márton Árpád, Szécsi András, Balázs Imre, Antal Imre, Barabás István, Benczédi Sándor, Tó'rös Gábor, Plugor Sándor, Gaál András, Botár Edit, Hervai Katalin, lmets László, Kedei V. Zoltán, Petkes József, Porzsolt Borbála, Simon Endre, Zolcsák Sándor és Véső'Ágoston műveit. Úgy véljük, eddig és a jövőben is, a Vármegye Galériában kiállítani rangot jelent. Bizonyosság erre, hogy megnyitóval tisztelte meg missziónkat László Gyula, Siitó' András, Kányádi Sándor, Páskándi Géza, Köteles Pál, Beke György, Eva Maria Bárki, Szó'cs Géza és nem utolsó sorban az erdélyi magyar hitélet kiváló személyisége: Tőkés László és Temfli József püspök úr. Valljuk, hogy az erdélyi magyar kultúra, benne a képzőművészet, nem csupán az egyetemes magyar, de a nyugati keresztény kultúra elvitathatatlan része is. Gyökerei és hajtása, a kortárs alkotók, nem az ortodox, bizánci kultúrális körből meritkeznek. Minden szálon, elvághatatlanul, 78 év után is, hozzánk tartoznak. Függetlenül az erőszak szülte politikai határoktól. Erdély magyar szellemisége, kultúrája örök. Ha veszni hagyjuk, együtt pusztul vele az egész nemzet. Hajdú Demeter Dénes 63

66 TERMES Aranymosó cigányaink... n Rongyos, elperzselt bőrű cigány ül a patak mellett... Aranyat mos. Mások a föld belsejében keresik, ő jobb szereti csak itt kinn, a napvilágon...' Lukács Béla Századunk legelején - az enyhe túlzással barátjukként emlegetett - József főherceg írja a cigányokról a következő sorokat:... Mária Terézia 1761-ben állandó letelepülésre akarta őket szorítani; majd 1767-ben elrendelte, hogy a czigány gyermekek elvétessenek szüléiktől és más nemzetbeliek által neveltessenek, s hogy czigány férfi ne léphessen czigány nővel házasságra. De ennek ép úgy nem volt foganatja, mint II. József emberbaráti rendeletének... Általában ezen intézkedések mindeddig nem nagy sikerrel jártak, mert talán nem vették kellően számba a czigányok természetét..." József főherceg éppen csak megemlíti egyik írásában a cigány aranyászokat. Pedig csupán Erdélyben, ahol a legtöbb magyarországi cigány élt, az évi összeírásnál 1291 és a négy évvel későbbi, tehát évi összeírás szerint 1694 cigány család foglalkozott aranymosással. Már itt megemlítem, hogy ez csupán listázott", tehát hivatalos engedély birtokában aranymosással foglalkozók száma! Hogy a listázatlanok, tehát az engedély nélkül mosók száma mekkora lehetett, arról semmiféle megbízható adatunk nincsen, de feltehető, hogy számuk időnkint megközelíthette a listázottakét! S akkor még nem is beszéltem arról, hogy a Kárpát-medence más részein is meglehetősen sok cigány foglalkozott ezzel az ősi mesterséggel. így például a Dunán Pozsonytól Esztergomig, a Murán a torkolatig, a Dráván főként Barcsig, de a Bánátban, a Felső-Tiszavidéken és sok más helyen is. Valószínűnek tartom, hogy a cigányok már hosszú vándorlásuk során - talán még indiai őshazájuk vizei mentén - megismerkedtek az aranyász mesterséggel. Hiszen az írott források tanúsága szerint, alig jelentek meg a Kárpát-medencében, már aranymosókként hallattak magukról. A Magyar Birodalom (majd a Monarchia) területén éppen Erdély földje volt aranyban leggazdagabb. Kiváló szakemberek hitelt érdemlő adatai szerint egyedül Erdélyország gazdagabb volt aranyban, mint azon kívül összes Európa." Egészen természetes tehát, hogy a cigányok közül is ott foglalkoztak legtöbben aranymosással. De nem csupán aranyport" mostak a folyami hordalékból, hanem gyakorta nagy aranyrögökre is bukkantak. E nagyobbak közül hármat említ a XVI. században Oláh Miklós érsek: egy tyúktojás nagyságút, ami kb. 35 dekát nyom, egy darab egy és negyed, meg egy öt és fél kilósat! Lukács Béla Az arany rabjai című 1872-ben megjelent könyvéből idézem a következő sorokat:... E vidék [az Áranyos völgye Erdélyben] áldott aranyban. Sok helyen csak feltörik a gyepet, s az innen vagy az útból kiásott földből is aranyat nyernek. Az ember oly aranytömegen áll néha, hogy ha véletlenül tudná, belebolondulna. Szerencse, hogy el van rejtve..." Itt jegyzem meg, hogy miután a Habsburgok lettek Magyarország urai, mindent megtettek, hogy a cigányok ne lépjék át Ausztria határát, viszont intézkedések egész sorával iparkodtak őket Magyarországon letelepíteni. Ám az ügyes cigány aranymosókat nagyon szívesen látták a Monarchia egész területén. Ennek köszönhetően a klosterneuburgi kincseskamrában ma is látható az a nyolckilós (!) aranykehely, melyet valaha a cigányok által kimosott aranyból öntöttek! 64

67 Erdélyi cigány aranymosók

68 Amikor hazánk - nyugati segítséggel - felszabadult a török iga alól, egyirányú lett a magyar arany útja, csak Bécs felé folyhatott"! A császár-királyoknak gondjuk volt rá, hogy egyetlen cseppje" se menjen veszendőbe. A nálunk mosott vagy bányászott arany kötelező beváltására szigorú rendeleteket alkottak, melyek még a Bécshez hű magyar urak óvatos háborgását is kiváltották, hiszen a birtokukon kitermelt aranyra, vagy annak legalább egy részére (nyíltan és titokban) ők maguk is igényt tartottak. A XVIII. század elején például csak évente három napra engedték be birtokukra az aranymosókat, s amikor ezért a legfelsőbb helyről" megfenyítették őket, arra hivatkoztak megszeppenve, hogy az aranymosó cigányok nagy károkat okoznak birtokuk faállományában! Persze, ez meglehetősen átlátszó ürügy volt csupán. I. Lipót már 1696-ban intézkedik, hogy az aranymosók a mosóhelyekről el ne távozzanak, s a földesurak szolgaságába ne vettessenek! Ez az - itt még félre sem érthető - rendelet egyszerűen kivonta az aranymosókat a földesurak hatásköréből:... Az aranymosók, bármely álláshoz tartozó emberek legyenek is, a maguk mesterségüket, a hegyekben és a sárga aranyeret magukkal sodró folyókban és patakokban, ne csak háromnapi időközben, hanem addig, a míg nekik tetszik, szabadon űzhessék, és a területnek urai, a kiknek azok terhükre és kárukra nem lehetnek, őket semmiképpen meg ne akadályozzák, hanem a bányabíróságtól nyílt szabadalmakkal a többi bányabirtokossal egyenlő kiváltságokat és mentességeket élvezzenek..." írásos dokumentumokból tudjuk, hogy az aranyásó cigányoknak kiváltságolt" egyesületeik voltak, s csak az ezen egyesületek valamelyikébe tartozó, ún. listázott" cigányok foglalkozhattak aranymosással.... az említett egyesületekbe be nem vezetett többi czigányoknak pedig az aranymosás űzése feltétlenül és általában tilos legyen..." E néhány sorból is nyilvánvaló, hogy ezek a listázott cigányok kiváltságos testületnek számítottak, külön inspektor felügyelete és gondozása alatt állottak. A rendelkezések a XVIII-XIX. század fordulóján elhatárolják az aranymosó cigányokat az összeírt, de még állandó lakással nem rendelkező, tehát sátoros vagy fiskális" cigányoktól, valamint e nép kóborló, ún. lepedős csoportjaitól és a magánföldesúri és községekhez tartozó cigányoktól. A cigány aranymosók privilégiumaikat mesterségüknek köszönhették. Ennek jövedelmezőségét egykori statisztikáink adatszerűen rögzítették. így pl. az évi adatok szerint munkájuk - a fejadón felül forint kincstári tiszta hasznot jelentett. Jókaink tehát téved, amikor azt írja, hogy Az aranymosó egy arany évi bért fizet az uraságnak." Az említett összeg valójában nem az uraságot, hanem az államkincstárt illette. Ám ennek a jóakaratú, királyi védettségnek" hátterében a Kamara nagyon is önös érdeke húzódott meg. A rendelet második fele szigorúan megparancsolta, hogy a kitermelt aranyat a királyi kincstárnál kell beváltani, s e kötelességük elmulasztásáért érdemük szerinti büntetéssel" lakolnak. Lukács Béla írja ezzel kapcsolatban már idézett könyvében:... Mivel az arany beváltásánál a kincstár sokat levont, [az aranyász - NLE] érintkezésbe lépett az aranycsempészekkel, s így folyvást jókora aranyérték vándorolt túl az ország határain..." Évente - csupán Erdélyben - az arany mázsáit vásárolták fel feketén például az ékszerészek s a gozárok (kazárok), akik azt mindjárt át is csempészték a határon. A listázatlan, s az egyesületbe nem tartozó kitagadottak" - minden tiltás ellenére - magányosan vagy kisebb csapatokba összeállva mosták az aranyat. Sokszor alig telepedtek le, máris szedhették sátorfájukat, mert gyakran éppen listázott társaik vezették nyomukra a hatóságokat. Joggal vagy anélkül, úgy érezték, hogy azok az ő gyermekeik szájából kieszik a kenyeret". A listázatlanok üldözöttsége döntő módon befolyásolta munkaeszközeik kialakulását. Hogy egyáltalán dolgozhassanak, nehezen megközelíthető helyekre vonultak. Nagyon könnyű, egyik helyről a másikra kézben vagy vállon átvihető szerszámokat kellett készíteniük, míg a listázottak tökéletesebb, bonyolultabb és nehezebb szerszámokat készítettek maguknak, mert minden holmijukat kocsikra, esetleg csónakokra rakhatták. Mária Terézia aranyász jobbágyainak" így kedvezett a törvény. 66

69 A Felső-Tiszavidék fövenyében levő arany sem kerülhette el a Hazánk minden értékére igényt tartó Habsburgok figyelmét. Schmidt László írja Aranykotrások Európában (Bányászati és Kohászati Lapok Bp II. k old.) című írásában:... A máramarosi aranymosás... a legmagasabb helyről kiváló figyelem tárgyát képezte... az aranymosás üzembe vétele elrendeltetett, a... már fennálló aranymosás fejlesztése az állami bevételek gyarapítása szempontjából kimondatott..." 1731-től az országban szerteszét kóborló cigány aranyászokat összefogdosták, és családostól Máramarosba telepítették, hogy a föveny aranya el ne sikkadjon. Egyre újabb és újabb aranyász cigányokat telepítettek oda. Bécsben úgy vélték, hogy ott majd vékával mérhetik az ezüstöt és iccével az aranyat. Azt szerették volna, hogy valamennyi sugár a napból kiömlik, abból mind aranyat csinálhatnak"... Ám a kimosott arany túlnyomó többsége ott is, akárcsak a Duna vagy a Dráva mentén, feketén kelt el, hiába hoztak egyre újabb és szigorúbb rendeleteket. S hiába tiltották ki az aranyban gazdag bányavidékekről az ékszerészeket és a zsidókat, az aranyászok és a csempészek mindenütt gyorsan megtanulták, hogyan járhatnak túl a nyakukba ültetett hivatalnokok bécsi lassú"-ra járó eszén! Érdekes, hogy:... az aranymosó cigányok egy része (tudtommal csak Erdélyben - NI.E) még a mai napig is őrzi az jún. 21. kelt királyi parancsot, mint olyan okmányt, mely az aranymosás engedélyét már magában foglalja, pedig az évbeli általános bányatörvény életbe lépte óta ama nyílt parancs voltaképp érvénytelenné vált." Nagyjából tehát így folyt nálunk az aranymosás egészen Trianonig, s kisebb mértékben all. világháború befejezéséig, amikor leszakították az ország testéről az aranyban és más ércekben is leggazdagabb területeit. Államhatár lett a Duna, a Dráva és a Mura, melyeknek még a parti lakosok is csak külön engedéllyel mehettek a közelébe, nem még a gyanús aranymosók, s így a föveny aranya háborítatlanul vándorolt tovább temetőjébe, a Fekete-tengerbe... S teszi ezt mindmáig, de jóval kisebb mértékben, hiszen a Dunának éppen azt a szakaszát sikerült a mi kormányunk legfelsőbb jóváhagyásával is, elbabrálni, s talán ugyanez lesz a helyzet a Mura és a Dráva esetében is. Még a legilletékesebbek közül is nagyon kevesen tudják, hogy egykor családok ezrei éltek a föveny aranyából... Romániában február 27-én törvényerejű rendelet látott napvilágot az arany hordalékos homokból való kitermeléséről és értékesítéséről", Nicolae Ceau escu aláírásával. A tömjénezett és gyűlölt elnök talán azt hitte, hogy a több ezer évre visszatekintő ősi Aranyászok az Aranyos partján 67

70 mesterség a nyakig eladósodott Románia minden anyagi problémáját megoldja, s bearanyozza ő és elvtársai nagy-dák álmait... De nem így történt. Bár aránylag sokan kezdtek újra aranyat mosni Erdélyben, s közülük is a legtöbb cigány volt, a mosott, szebbik nevén sárarany" nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. A túlzottan szigorú ellenőrzés, a hatóságok bizalmatlansága és az arany igen alacsony felvásárlási ára lehetetlenné tette az ősi mesterség újjászületését... Azután meg csakhamar elterjedt a híre, hogy az új erdélyi cigány aranymosók ahelyett, hogy az arra kijelölt helyeken leadnák kimosott aranyukat, kicsempészik azt az országból. Ceau escu azonban határozott ember" volt, s nem hagyott magával kukoricázni! Egy újabb rendelettel betiltotta az aranymosást. Az illetékes szervek nálunk is gondoskodtak róla, hogy már a Rákosi-rendszerben elvegyék az öreg aranyászok kedvét az aranymosástól, s így lassan itt is feledésbe merült az ősi mesterség, mesévé halványultak azok a szorgalmas férfiak, akik nem a földből, hanem a vízből termelték ki kenyerüket. S ma már - az illetékesek közül is - egy tudós szakemberhez egyáltalán nem illő, fölényes kézlegyintéssel intézik el ezt a témát. Éppen csak ki nem mondják, hogy Nem lehetett az aranymosás komoly dolog, ha cigányok is foglalkoztak vele!" Pedig már a rómaiakat jóval megelőző időkben is komoly dolog volt, meg a honfoglalás után is. őseink nagy gondot fordítottak a folyóink fövényéből mosott aranyra akkor, amikor még Európa leggazdagabb aranybányáit mondhattuk magunkénak! Hiszen még a múlt század végén a világ aranyának csaknem nyolcvan százaléka nem bányászott, hanem mosott arany volt! N. László Endre Reformáció és rekatolizáció a törökkori Dráva-melléken A horvát papok ténykedéséről a Dráva mentén (somogyi részek, Szigetvár alatt) horvát és latin nyelvű írásos feljegyzések a XVII. század elejétől szólnak. A pécsi püspökök a török uralom idején ( ) nem a püspöki székhelyről irányították egyházmegyéjüket, hanem lakhelyükről, így gyakorta Zágrábból is. Az oszmán-török megszállás éveiben nemcsak Pécsett és környékén, hanem Szigetvár vidékén, a Dráva mentén, valamint belső Somogyban is megnőtt a horvát lakosság száma, s a katolikus hívők lelki gondozását a boszniai ferencesek mellett világi papok (horvátok és magyarok) látták el, valamint a vatikáni megbízottak, főként a hódoltsági területen missziót teljesítő jezsuiták. Benedikt Vinkoviae, azaz Vinkovics Benedek címzetes zágrábi püspök ( ) előbb elnyerve a pécsi püspöki méltóságot ( ) a török megszállta területeken, s az igen csak megfogyatkozott magyar papjaival magyar nyelven, míg a horvát papokkal horvátul és latinul folytat levelezést. Ám előtte a lelkes reformátor Sztárai Mihály tevékenysége folytán Tolnában, Baranyában és Somogyban között - csaknem kétszáz község tér át a református vallásra, azonban kevésbé ismert, hogy a Dráva menti (akkor Somogy megyei) időközben elszlávosodott" települések lakói is felvették az új vallást. A katolikus lelkipásztori szolgálat ellátására és gyakorlására Vinkovics püspök horvátul tudó papokat küld a fennhatósága alá tartozó pécsi egyházmegye területére, valamint licenciátusokat (laikusokat) nevez ki a települések megüresedett lelkipásztori helyeire. Vinkovics Benedek a pécsi püspökség területén nyolc világi pappal rendelkezik; kettő kivételével horvátok voltak. Tevékenységük hatalmas területekre kiterjedően nem kis feladatot rótt pásztorálásukra. Vidoczi Fabian - így írta alá a nevét - káplán a szigetvári egyházkerületben gyakorolta hivatását egészen Kanizsáig bezáróan, beleértve a Kaposvár és a Balaton környéki részeket is. 68

71 A kaproncai szabad terület Sigetec vajdája január 4-én fordul a pécsi püspökhöz Vinkovics Benedekhez, a jobbágyok tizedfizetési kötelezettsége ügyében. Uraságod írja, hogy Szent Márton Vnskából (a mai Felsőszentmárton - F. Gy.) két jobbágyot küldjek el uraságodhoz Zágrábba, azonban el kell mondanom: e birtok nincs Légrád alatt a Dráva mellett, hanem Sziget (Szigetvár - F. Gy.) alatt két nagy magyar mérföldnyi távolságra, Koprivnicától (Kapronca - F. Gy.) pedig úgy húsz nagy mérföldnyire, s ezért lehetetlen az adó mindenkori behajtása mindaddig, míg az erdő és a ligetek ki nem zöldellnek. A hajdúknak az adó behajtásáért minden személy után 12 forint jár... A levélben megfogalmazottak némiképpen magyarázatra szorítkoznak. Vinkovics Benedek pontosan nem is tudja, hogy egyházi birtoka mely részén található Felsőszentmárton. A lakosság a földesúri kötelezettségének nem tud eleget tenni már másfél éve, azaz nem fizeti időre az esedékes tizedet, csak 1639 tavaszára tudják előteremteni a szükséges pénzt, a miholjáci vásárt követően. A Felsőszentmárton és Szentbordás közelében lévő többi falu népei a töröknek is adóznak, mivel hódoltsági területen helyezkednek el. Vinkovics Benedek elsőrendű érdeke nemcsak a tized behajtása, hanem a katolikus hitélet megerősítése és támogatása volt. (Zágrábi püspökként nevéhez kapcsolódik a horvátországi rekatolizáció.) A turbéki plébánián székelő Vidoczi Fabian Vinkovics püspök kérésére ellátogat Szentborbásra, ahol maga köré gyűjtve a szomszédos horvát falvak elöljáróit, püspökének hosszabb levélben számol be a tapasztaltakról. Levelét felsőszentmártoni jobbágyok viszik Zágrábba, amire Vinkovics tíz nap elteltével már válaszol is. Vidoczi katolikus pap május 10-ei keltezésű horvát nyelvű levele többek között tartalmazza: A környező falvakból eljöttek testvéreink és a szentborbási aposztatn Filip nevezetű barát, aki valamikor a Szent Ferenc-rend szerzetese volt, s itt hét évig misézett, most pedig megnősült és gyermekei vannak Szentborbáson, a nyolcadik szláv faluban, ahol kálvinisták módjára tartja a misét... Vidoczi szláv" falvakban élő tót" kálvinistákról ír, alattuk horvátlakta települések értelmezendők, s minden bizonnyal az időközben elhorvátosodott magyar lakosság is. Katolikus papok hiányában az eltelt száz évben e részeken egészen új körülmények teremtődtek. A Dráva menti horvát lakosság 1633-ban tért át az új vallásra, jóval Sztárait követően, de nem teljes mértékben. A török nem avatkozott be a lakosság hitéletébe, számára az adók pontos betartása volt a legfontosabb. Katolikus papok hiányában a licenciátusoknak, azaz a laikusoknak megnőtt a szerepük. Ők olvassák a Szentírást a templomban, fiatalokat esketnek és halottakat temetnek. Valójában, az eltelt időszak - katolikus papok hiányában - vallási tekintetben is kettős állapotok meglétére utal. A lakosság ha csak rövid időre is - vélhetően hét évre - veszi fel a református vallást, s nyomban rá - a XVII. század negyvenes éveitől - a rekatolizáció folyamatának lehetünk tanúi. A nagy kockázatot magára vállaló Vidoczi káplán a Dráva mente lakosságára vonatkozó második levelében Vinkovics püspöknek Andrija Krizsant ajánlja figyelmébe. A török hatóság azonban valami módon" mégis értesült Vidoczi tevékenységéről és a Szigetvár melletti turbéki plébániát a szigetvári szpáhi és a bég katonái feldúlták, ahol megtalálták Vinkovics Benedek püspök levelét, ami akkor felért egy halálos ítélettel. A szigetvári zahimi szpáhik és agák amikor megtudták, hogy Vaska sz. Mártonban jártam, s hogy az összes falvak lakói összegyűltek előttem, látogatásomat rossz tettnek vélve nagy rosszat cselekedtek reám nézve, a török császárság hitetlen árulójának neveztek...amiért karóbahúzás járt. A török kételkedett abban, hogy a káplán felsőszentmártoni látogatásának célja a katolikus vallás erősítése lett volna, hanem amire igen érzékenyen reagáltak, hogy azon összes falvak lakóit összeírjam és kétszeres harácsot rójak ki rájuk, mind annak előtte volt. A három kontinensre kiterjedő törtök birodalom fenntartásához - nagyszámú katonaság, hivatalnokok stb. -, szükség volt a rendszeresen szedett adókra. Az oszmán-törökök nagyon is tisztában voltak azzal, hogy a Dráva mente lakossága nemcsak nekik adózik, hanem egyúttal volt magyar, illetve horvát földesurainak is. Azonban azokat az időket sem jellemezte más, mint a megvesztegetés, aminek fejében a török vezetők szemet hunytak bizonyos dolgokra. Az aga Vidoczi védelmében kimondja: E szegénynek, aki már hét éve közöttünk él, azon egy levélen kívül, amivel a Podravinaba (Dráva-mellék - F. Gy.) ment, semmilyen más bűnét nem ismerjük, rosszat nem cselekedett, ezért kis büntetés fejében szabadott engedjük... A büntetés 142 forintot tesz ki, amit Vidoczi lelkipásztor nem tud kifizetni, hanem a szigetvári katolikus hívők a töröktől meg- 69

72 kölcsönzik az összeget, s átadása fejében papjuk kiszabadul a börtönből. A török szabadon engedi Vidoczit, de további büntetésként a területét többé nem hagyhatja el. Vidoczi levele utóiratában Vinkovics püspöktől Andreas Krizsan számára szláv concionatort kér,... amennyiben nem lenne, akkor diák nyelvűt..., azaz latint, ugyanis..szegény, ezen könyvekből sok eltévelyedett lelket majd visszatérít a jó útra. De ha meglenne a legendám sanctorum (a szentek élete - F. Gy.), azzal se rövidítse meg vele, mert abból, mint egyetlen más szerzőtől sem, az egyszerű emberek között sok jót cselekedhet... Horvát nyelvű levelét így írja alá Vidoczi Fabian káplán a Sziget mellett lévőturbékon. A horvát könyveket a horvát anyanyelvű hívők rendszeresen használhatták, mármint írástudó papjaik, laikusaik révén és közvetítésével. Valószínűleg igen népszerűek lehettek, s szellemi épülésükre szolgáltak, valamint templomi énekek begyakorlását is lehetővé tették. A papok Zágrábból történő küldését lehetetlennek tartja a püspök: innen nem szívesen mennek a tót lelkészek török földre... a zágrábi püspökségem területére... Vidoczi javaslatát elfogadva Vinkovics pécsi püspök a szentmártoni plébánia vezetésével Krizsant bízza meg, aki miután szolgálata az adott plébánián lejár, azonnal betölti a tisztséget. A püspök Krizsan Andrással 15 arany dukátot küld Vidoczi megsegítésére, amely önöknél jelenleg negyvenöt dukátot ér... A felsőszentmártoni plébánia június 10-én keltezett levelében kéri Vinkovics püspök urat - immár öt éve nem pécsi, hanem zágrábi püspök! -, hogy ismét hosszabbítsa meg az adótartozás fizetésének határidejét, amit a török nyomás és adók behajtása, valamint más nyavalyák miatt nem tudnak határidőre átadni. Ám reménykednek, ugyanis közeleg Illés napja és az eszéki vásáron megvesszük és szépen, becsületesen elhozzuk... a tartozást. A Vaska Szentmárton-i egyházközösség a levél utóiratát ekképp zárja:..alázattal esedezünk Isten nevében, védelmezzen meg bennünket, hogy valamennyien asszonyainkkal és gyermekeinkkel ne pusztuljunk el a törökök és árulóik által... A lakosság, mint tapasztaltuk eddig, kettős adófizetőnek bizonyult, emellett a őurőevaci (györgyvári) hajdúk Szent Mártonból három lovat és négy csikót Kaproncára elhajtottak, majd onnét is ellopták, habár a mártoniak minden időben a koprivnicai kapitány úrnak és a vajdáknak, egyben a györgyvári vajdáknak ajándékot és minden tiszteletet megadnak, ahogy mindig elhozzák az adót, és rajtam keresztül azt befizetik. A szabad területek végvári katonasága zsoldpótlóként a török-oszmán megszállás alatti részeken földesúri megbízatásként - pénz fejében - szedi az adót, tetejében saját szakállukra további jövedelmekre tesznek szert erőszakkal: ezeknek a mártoniaknak, úgymint nekem is tűzzel fenyegetőznek... Állandósulnak a katonák akciói: néhány vitéz harcosunk a nagy forróság következtében meghalt, ketten pedig a török keze által lelték halálukat, míg a többiek egészségesen visszatértek, a töröknek hétszáz pénzét elvéve, sok kárt okozva, amilyeneket ők is okoznak a mi határőrvidékünkön... A fegyveres betörések, rablások leginkább a békés lakosságot érték. Az új püspökök - a pécsieket és zágrábiakat egyaránt figyelembe véve - alatt a Dráva menti horvát és magyar jobbágyok helyzete semmivel sem változott; a terhek tovább nőttek, a légrádi haramiák (hajdúk, uszkocik) fosztogatásai gyakoribbakká lettek, az adófizetés egyre nehezebbé vált. Krizsan írja levelében:...védjen meg uraságod ettől a sokaságtól, akik minden oldalról nyúznak bennünket, bírságolnak és büntetnek, és olyasmit is követelnek tőlünk, amit sem mi, sem apáink, sem nagyapáink nem adtak és nem fizettek előtte... A zágrábi püspöknek a csaknem tíz falu lakói 80 aranyforintot fizettek évente, ami csinos summának számított. No meg, vélhetően, még egyszer ennyit, ha nem többet, a töröknek is. Ehhez vegyük még hozzá a végvári katonák fosztogatását, s nem kell csodálkoznunk, hogy a lakosság egyre kisebb létszámra zsugorodott össze ezekben a Drávához közel eső falvakban, illetve voltak, amelyek teljesen elnéptelenedtek. A terhek tovább nőttek: a mártoniak esetében, akik a légrádi hajdúknak elvitték a lisztet és szolgálatot teljesítettek (vármegerősítéseket végeztek). Krizsan laikus létére megtanult latinul, ugyanis július 15-én keltezett levele utóiratában Petretics Péter püspöktől horvát nyelvű posztilleket kért. Tájékozottságára vall, hogy Petretics püspökről azt írja, hogy ő már egy ragyogó csillagot hazánk, Horvátország és Szlavónia egére felemelt. E ragyogó csillag a Sveti evangelium, azaz a Szent evangélium, amelyet a jezsuita Miklous Krajaőevic nyomtatott ki Grácban (1651) szláv szavakkal", 70

73 pontosabban, horvát nyelven. Az Evangélium a szentmise szolgálatára készült, rövid magyarázatokkal és katekizmussal kiegészülve. Minden nép a saját nyelvében virágzik, csak mi szenvedünk hiányt állapítja meg Krizsan, aki...az égre Napot kíván, amely beragyogja Horvátország és Szlavónia egét, azaz horvát nyelvű katolikus liturgikus könyveket kér. Krizsán András licentiátus létére a tudós könyvek birtokában népét nyelvileg és műveltségileg fel kívánta emelni. Tudatosan használja a Horvátország és Szlavónia" elnevezést, a horvátság fennmaradását egyedül annak nyelvi felvirágoztatásában és megerősítésében látta. Evangéliumot kért, ami már létezett, ugyanis Antun Vranec szláv" nyelven megjelentette a Postilln na vze leto po nedelni dni... ( Egy egész évre és hetekre szóló prédikációs könyv...") jeles horvát nyelvű művét Ivan Manlius nyomdájában (Varazdin, 1588). Fél évszázadra rá más horvát könyvek is napvilágot látnak: Krajaéeviae mellett Juraj Habdeliae (1622) és Baltazar Milovec (1661) tollából. Összegzésképpen elmondható, hogy ezen zavaros idők tanúi: a horvát és a latin nyelvű levelek beszédesen vallanak a kettős uralom alatti évekről, a csaknem 13 horvát Dráva menti község lakóinak keserves küzdelmeiről, amelyek közül a legnagyobb falu 10 háznál aligha számolhatott többet. Bármennyire is furcsa számunkra, a levelek alig szólnak a török zaklatásairól, annál inkább a szabad területeken katonáskodó hajdúk erőszakoskodásairól, fosztogatásairól, embertelenségéről, egyúttal a velük szembeni védelmet kérésről és keresőkről. Különös figyelmet érdemel a laikus Krizsan András felsőszentmártoni és szentborbási lelkipásztori működése, aki népét magasabb egyházi műveltségű írásokkal kívánta megismertetni, s szándékában állt a lakosság megvédése a horvát-magyar katonák hatalmaskodásaival, túlkapásaival szemben. Művelődés- és vallástörténeti szempontból sem elhanyagolhatók a dokumentumok, ugyanis a horvát nyelvű könyvek vélhetően eljutottak a Dráva mentén pásztoráló horvát katolikus lelkipásztorokhoz, licenciátusokhoz. A református vallásra áttért horvátok hét év elteltével azonban visszatértek a katolikus vallásra. Frankovics György Örmények a Gyimes völgyében Amikor megkérdeztem egyik adatközlőmet, mit tud arról, mikor jöhettek az örmények Gyimesbe így válaszolt: Én ne tudnám megmondani mikor jöttek? Ejszen, örökké itt voltak." De mindennek van kezdete... Tudjuk, a Gyimes völgye három községből tevődik össze, Gyimesfelsőlokon, Gyimesközéplokon és Gyimesbükkben mintegy csángó él, akiknek több mint 90 %-a magyar. A XVII. század végén és a XVIII. század elején kezdett benépesülni a völgy, a Székelyföldről és Moldvából csángáltak valamiért ide a későbbi lakosok elődei és meghúzódtak először a völgyek, patakok fejében, hogy ne legyenek szem előtt. Innen szaporodtak el és benépesítették az egész völgyet. Ahová meghúzódtak, a birtokok, erdők, a csiki községek közbirtokai voltak. Ügyes-bajos dolgaikat a csíki községekben rendezték, amikor már letisztultak az ügyek, hisz itt sok katonaszökevény, rab, szolga, adómegtagadó húzódott a nagyerdők szélére, távol a hivatalosságoktól. A települések közigazgatásilag csak XIX. század végefelé alakultak ki sorrendben a leghamarább Gyimesbükk, a Sáncpatakkal, ahol az első házak is épültek; majd Gyimesközéplok és a legfiatalabb Gyimesfelsólok. így valóban igaza lehet a fentemlített állításnak: az örményekből lehettek itt honfoglalók is, akik együtt jöttek a Csíkból, Moldvából idehúzódott csángók elődeivel. Annál is inkább, mert Csíkszépvíz már akkor nagy örmény központnak számított, később járásközponttá fejlődött, s Gyimes nagy része is idetartozott. Gyimesfelsőlokon, ahol az örményeknek a legkiterjedtebb birtokai voltak, szintén a szépvízi közbirtokosság területén jött létre. A csángók is mind úgy vellegették, vásárolták az idők folyamán a birtokokat. A mai napig is tudják a gyimesiek melyik birtokrész volt a szépvízieké, a borzsovaiaké, a szentmiklósiaké. A gyimesi zsidókat és az örményeket összehasonlítva 71

74 világossá válik, hogy az örmények hamarabb jöttek és ők - eltérve a zsidóktól - nem csak kereskedelemmel, iparral, hanem gazdálkodással is foglalkoztak. A legjobb birtokokat bérelték majd felvásárolták a szépvízi közbirtokosságtól és egyénektől. Nagyrészük vegyesboltokat alakított és a földeket bérbe adták a szegényebb csángó gazdáknak, akik pénzben vagy állati termékekben fizettek. Közvetlenül nem az állattenyésztésből, földművelésből éltek, de a földet értéknek tekintették. Minden örmény lakása mellett gazdasági épület, istálló, csűr is épült és az örmények állatot is tartottak. Béreseik, munkásaik voltak és kenyeret adtak egy szegény réteg kezébe. Izgalmas dolog lenne megvizsgálni a gazdasági érdekfszérák alakulását és a két népcsoport egymáshoz való viszonyát. Mert a nagy versengésből, ami közöttük létezett, a csángóság és a székelyek nyertek! A zsidók mint láttuk, 1 később jöttek Gyimesbe és inkább a pénz urai és rabjai voltak, bankokat hoztak létre, nem tartották vagyonnak a földet. Amikor megszimatolták, hogy Gyimesben pénzt lehet nyerni, mert 1897-től megindult a vasút, azonnal ellepték Gyimest, sok fűrészüzemet építettek, erdőket vásároltak fel, rengeteg erdőt letaroltak, feldolgozták fűrészárunak előtt Nyugat és Dél-Erdélyt, Magyarországot látták el első osztályú deszkával, 1919 után egészen a Fekete-tengerig szállítottak fűrészárut. A zsidóság azonnal kialakította a szükséges társadalmi felépítményt is: orvosaik, papjuk, kereskedőik voltak, s amikor már nem csorgott a pénz, továbbálltak. Két-háromszázból alig maradt itt egy-kettő. Egészen más volt a helyzet az örményekkel! Ők nem pillanatnyi pénzkeresési lehetőség után tekingettek, hanem otthonra, új szülőföldre vágytak. Erről árulkodik az a tény, hogy földeket vásároltak és szolid, tartós lakásokat építettek, beolvadtak a falvak, városok életébe. Nem vándoroltak ide-oda. Igaz, Csíkszépvízen olyan erős örményközösség alakult ki, hogy külön templomuk, temetőjük volt. És beépültek a székely vezető, hivatalnok rétegbe is, mert volt pénzük gyermekeik iskoláztatására. Ez ebben az időben nem volt kicsiny dolog! Az örmények beleszólhattak a vidék gazdasági életébe is, hiszen Szépvízen a legmódosabb lakásaik voltak, földeket vásároltak fel, a boltok mellett olajütőt és más kézműves, ipari központokat hoztak létre, vízi- és gőzmalmaik voltak. Beszerezték a vidék első közlekedési eszközeit is: visszaemlékeznek az öregek, hogy az 1930-as években egy örmény faautóbuszt állított be és azzal szállította az utasokat Szereda és Gyimes között. Innen, Szépvízről rajzott ki az örménység Gyimes felé. A gyimesi falvak életében az örmények civilizációs tényezők voltak. Ez megmutatkozott életvitelükben, öltözetükben, lakásaik építésében és azok berendezésében. Épületeik eltértek a Gyimesben szokásos hosszú, előszobátlan rendszertől. A gyimesi épület egy mindenes kicsiházból (konyha, nappali, háló) és egy nagyházból, vagy tisztaházból állt, előttük a pitvar, vagy hosszanti tornác. Az ajtók a szabadba nyíltak. Ettől teljesen eltértek és újként hatottak az örmény épületek. A XX. század 30-as éveiig a csángó házak boronából, sokszor gömbölyű, faragatlan fából készültek, dránicával fedve, míg az örmények módosabbja felépítette az első téglaházakat Gyimesben, cseréppel fedve és az épületek alá helyi viszonylatban, óriási pincéket építettek. Ide raktározták a kereskedők az árukat. A helyiek szemében ezek az épületek újdonságként hatottak, hiszen ők pince helyett vermet ástak az oldalba, nem messze a háztól és oda vermelték a pityókát. Egyéb eltenni, vermeinivalójuk nem igen akadt. Néha a lakószoba alá is ástak vermet. A gyimesi örmények leghamarabb a Tatros-forrásától lennebb, Sántatelekén vásároltak területeket és oda építkeztek. A felsőloki földek legjava volt ez, és Szépvízhez közel esik. Egy-két épület ezekből a régi házakból, átalakítással, javítgatással még ma is lakható, a gazdasági épületek nagyrészét ma is használják. Amikor a háború után ránktört az egyéni vagyonra annyira allergiás népidemokrácia", ezekre a földekre rátette a kezét az állam, s valósággal elűzték az örményeket. Sántatelkére telepítették a tanács apaállatait, ma is úgy hívják, hogy a Bikaistállónál. Nem tudom, volt-e valamelyik örménynek itt gyára, de annyi bizonyos, hogy a legenda máig így hangzik: 1948-ban eljött az államosítás ideje. Elvették a Dobál gyárát is. Másnap reggel 9 óra körül besétált az öreg, hadd lássa, mi van a gyárban. A csőcselék már várta, mert a rendes munkások, azok látták a dolgukat. Egy kárörvendő ember nem bírta ki anélkül, hogy foghegyről oda ne vesse Dobálnak: 1 Vö. Tnnkó Gyula: Zsidók a Gyimes völgyében. Honismeret old. 72

75 - Na, Dobál úr, mától kezdve nekünk dudál a gyár! - Az eddig is nektek dudált, fiam, mert ti jöttetek 6 órára. A 89-es fordulat" után az örmények egyrésze eladta a földeket. Sok birtoknak nem volt örökös tulajdonosa: a szülők, nagyszülők kihaltak, az utódokat, ha egyáltalán voltak, ki tudja merre szórta a történelem szele? Akik eddig jogtalanul használták a birtokokat (néptanács, nincstelenek), most nehezen mondtak le jogtalan előjogaikról". Persze, teljes egészében az örmények sem kapták vissza birtokaikat. Az erdőket, legelőket ugyanvalóst nem, hisz arra rég rátette a kezét az állam. A múlt század végén és a századunk elején a gyímesi csángó-magyarok hagyományos, természetes környezetükhöz, adottságukhoz célszerűen alkalmazkodó életmódot éltek. Minden gazdaságban volt 3-4 fejőstehén, majorság, 1-2 disznó, valamint egy pár ökör vagy 1-2 ló. Étkezésük alapja a tejtermék volt. Este és reggel puliszkát főztek a savanyú és édes tej mellé, de más tejtermékeket is fogyasztottak: így melegítést, bálmost, zsendicét, sebeszsendicét, ordát, juhtúrót, ünőtúrót, túrósbócot ettek. Tehát a tejtermékek olyan széles skáláját fogyasztották, amit máshol nem is ismertek. Az örmények boltokat nyitottak, versengve a zsidó kereskedőkkel. (Innen született a helyi szólás: A zsidó kereskedő csak az örmény kereskedőtől fél.") Új áruk jelentek meg, szokatlan ételek kerültek a csángók asztalaira. Gondolunk a laska (tészta) féleségekre, konzervekre, fűszerekre, déli gyümölcsökre. Ugyanígy ipari árukkal is ellátták az embereket. A múlt század közepén épült házakban még alig akadt vasszeg, faszeget használtak. Az örmények nem csak az üzleteikbe hoztak vasszeget, de más építkezési anyagokat, és új építkezési módot vezettek be. Az ő házaik más beosztásúak, megjelentek a cserepes házak és az első tégla épületek. Az árut messze földről hozták, először szekérrel, 1897 után vasúton. Az örmények az állattartásban is az ésszerűbbet, a modernet keresték s így a csángók is sokat tanultak tőlük! Fellendült az állat- és állati termékek kereskedelme is. Allatfelvásáriókkal, sajt, bőrkereskedőkkel léptek kapcsolatba és így a gyimesiek is bekerültek ebbe a gazdasági vérkeringésbe, főleg a vasútépítés és az országút kikövezése, rendbetétele után. A gyimesvölgye, ahol ma a csángók élnek, teljes egészében a csiki közbirtokosságok vagyona volt. Ma is úgy hívnak bizonyos részeket: a szentmihályi, a borzsovai, szépvízi ig úgy csángó, mint örmény, ha gazdálkodni akart, akkor földet bérelt a csiki közbirtokosságtól. Épp csak a ház körül volt egy kevés kiszakított területük az idemenekült, elcsángált székelyeknek. De a házak, az emberek szaporodtak és főfoglalkozásuk az állattartás volt. Tehát szükségük volt földre, béreltek, lassan felvásároltak területeket, még akkor is, ha - ahogyan itt mondják - csórén maradtak ban törvény jelent meg: fel lehet vásárolni az eddig bérelt földeket. Ez könnyebben ment az örményeknek, mert ők kereskedéssel is foglalkoztak, tehát volt pénzük. Azonkívül jól szervezett közösségeik voltak, pénzzel is segítették az arra szorultakat. Kapcsolataik voltak a pénzesebb székely csoportokkal is. A csángók nehezebben jutottak pénzhez, egyetlen pénzforrás az állatok eladása volt. Még ma is keservesen emlékeznek vissza a 70, 80 évesek az ilyen földvásárlásokra: Heten voltunk testvérek, édesapámék sokszor csórén maradtak, hogy egy darab birtokot vehessenek a magyaroktól, később az örményektől. Kivették a szájunkból a az utolsó csepp tejet, mert mindent eladott, csak egy tinót és 2-3 juhot hagyott. És vártuk, hogy megint elszaporodjanak a marhák. De mikor elszaporodtak volna, újra földet vettek. S kezdődött elülróí a nyomorúság" - panaszolja nehéz sorsát Tankó József (Jáni), 1918-ban született gazda. Az örmények a felvásárolt legelők, kaszálók egy részét továbbra is bérbe adták a helyieknek pénz, tejtermékek, bőr stb. ellenében. A területek javát pedig napszámosokkal dolgoztatták meg. Sok szegény embernek így került aprítani valója a tejbe" - mondja Blága Károly (Kóta) 65 éves gazdálkodó. Persze a csángók nem nézték jó szemmel, hogy az örmények összeszedik, felvásárolják az orruk elől a sok jó birtokot. Ezért néha ellentét is adódott közöttük. De a pénz beszélt és a gazdasági lehetőség. A helyiek azt is az örmények szemére vetették, hogy árenda gyanánt többet kérnek a földért, termésért mint régebb a székelyek. Aztán meg a csángó ősök zavartalanul kerítettek be maguknak annyi földet, amennyire szükségük volt, a XIX. század közepétől azonban a törvényesség ezen az Isten háta mögötti tájon is éreztette erejét. De ez a föld miatti ellentét soha nem öltött etnikai jelleget, itt ilyesmi nem létezett. A kisebb-nagyobb 73

76 összekoccanások abból az örökös, soha el nem múló vágyból, ragaszkodásból születtek, amit úgy hívnak, hogy a föld elvakult szeretete! Egész életemben azért dolgoztam, hogy földet vegyek, minden csepp verítékem azért folyt, pedig tudom, hogy a föld eszi meg minden porcikámat" - mondja Tankó Péter(Andrásé) 85 éves ugrai gazdálkodó. Tehát etnikai ellentét itt nem létezett a csángó-magyarok és az örmények között. A legszegényebb örmény leszármazottak, akik nem tudtak továbbállni, összeházasodtak a helyiekkel, átvették természetes, egyszerű életmódjukat és szépeket mesélnek valamikori pénzes elődjeikről. És bár tudják, hogy ők örmények, már csak a legöregebbek elbeszéléseiben villan fel egy-egy szomorú, véres történet az őseikről, üldöztetésükről, hosszú-hosszú vándorlásaikról. A székelyek befogadták őket, és az örmények ebben a számukra kedvező befogadó környezetben erős közösségeket hoztak létre. De gazdaságilag beolvadtak a környezetbe. Nyelvüket lassan elfelejtették, örmény tudatukat a vallás, a temető és templom tartotta fenn. Idők folyamán az itt élő örmények a római katolikus anyaszentegyházhoz kapcsolódtak, mégis külön templomokat építettek, külön temetővel. Ma pedig semmi nem igazolja jobban egy közösség szétesését, halálát, mint a temetők, a templom siralmas helyzete! Valahányszor elmegyek a szépvízi kicsi örménytemplom mellett, valami összeszorítja a torkomat. Szeretném világgá kiáltani, jöjjetek össze világba szétszóródott szépvízi örmények és hozzátok rendbe templomotokat, mert elődeitek beleépítették abba, mint Kőmíves Kelemen, történelmeteknek egy darabkáját. A székelyek is segítségetekre sietnének! De az árva, egyedül maradt Péter bácsi már csak emlékezni tud, másra nem futja egy öreg ember energiájából. Szómagyarázat: Tankó csángó - gyimesvölgyi, székely eredetű magyar népcsoport, kicsiház - mindenes, szoba-konyha, dránica - fenyőfából hasított tetőfedő deszka, nyújtópad - ahová a halottat ravatalozzák, melegítés - túró, vaj, hagyma összemelegítése, étel, bálmos - tejföl, vaj és puliszkalisztből főtt eledel, zsendice - tejtermék, sebestej - savanyú tej, túrósboc - puliszkába gömbölyített túró, magyariidő-1918 előtt és közötti idő, aprítani való a tejbe - ennivaló. Gyula A Sepsi széki vásárokról Trianon előtt Háromszék vármegye határ melletti megye volt, így területét kereskedelmi útvonalak sokasága szelte át. Talán a nagyobb számú átutazó kereskedőnek köszönhetően, Háromszéken sok vásáros hely keletkezett, és ezek a vásárok mindig elég népesek voltak. Sepsiszentgyörgy, mint a szék székhelye, viszonylag korán kezdett urbanizálódni. Báthory István korában Sepsiszentgyörgy már vásártartó központként szerepel, de egészen 1564-ig, János Zsigmond megerősítő rendeletéig a brassói szászok kereskedelmi féltékenykedése miatt félévente megengedik, illetve eltiltják a városi joggal együtt járó szabadalmakat és sokadalmakat. A XVII. század végén Szentgyörgy vásárai rövid ideig a kőröspataki Kálnoky család birtokába kerülnek, majd vásárteréül Gidófalva neveztetik ki, de a XVII. sz. végén - XVIII. sz. elején a Szentgyörgy és Szemerja közti szabad térre költöztetik a vásárt. II. József 1782-ben megerősíti a város régi szabadalmait és hétfő napra hetivásárt engedélyez. 1 Sepsiszentgyörgy kora tavaszi vására, a böjti sokadalom Reminescere utáni szerdán és csütörtökön tartatott. Ez általában Szentgyörgy vásárai közül a legkevésbé látogatott volt, a köznép szavajárásában éppen ezért koldus vásár volt a neve. Mégis, a leírásokból úgy tűnik, hogy a felhozott árukészlet mindig elég gazdag volt, csak éppen a tél kiszipolyozta az emberek pénztárcáját, és így csappant a vásárló kedv. Egy 1884-es ismertetésből tudjuk, hogy az állatvásárra ilyenkor Fogaras megyéből, Brassóból és a környező helységekből jöttek vásárlók. A behozott áruk között volt sok gazdasági eszköz (ekék, szekerek, kerekek, jármok, villa stb.), ezen kívül faedény, zsindely, lécz, épületfa, igen sok székely szőttes, agyag- és 1 Potsn József (szerk.): Háromszék vármegye. Emlékkönyv Magyarország ezeréves fennállása ünnepére. Sepsiszentgyörgy, old. 74

77 bádogáru, no meg mézes kalács. A helybeli és kézdivásárhelyi asztalosok bőven állítottak ki házi bútort, de nagyrésze nem kelt el." 2 Gyaníthatóan ekkor és az egész év folyamán nagy számú szekeret adhattak el a szentgyörgyi és oltszemi kerekesek, hiszen a vámháború előtt még Sepsiszentgyörgy látta el az egész Romániát szekerekkel. 3 A Szent György napi vásár szintén baromvásárral kezdődött és bennvalóval" folytatódott Szentgyörgy állatvásárai mindig népesek voltak: a hosszú telek miatt április végére már kezdett elfogyni a téli takarmány, és a gazdák többsége túl akart adni állatján. A törzsvásárló fogarasiak mellett rengeteg szarvasmarhát vásároltak össze a marosvásárhelyi szeszgyárak részére is. 4 Az 1880-as években a Szent György napi állatvásár rohamosan kezd fejlődni az ide jövő bellérek nagy száma miatt, akik főleg disznót és szarvasmarhát vásároltak; a lóvásár mindig gyengébb volt. 5 A kirakodóvásár egyik fő terméke a kalap volt. Sepsiszentgyörgy és Kézdivásárhely kalaposai számítottak arra, hogy a nyár közeledtével szükség lesz az árnyéktartóra. A fa- és cserépáruk is ezen a vásáron domináltak; a múlt század végén Szentgyörgy környékén még több fazekas mester működött, akik fényes vásárokat rendezhettek itt. A Szent György napi vásár látványosságai közé tartozott a panoráma, a kíntornákat nyekergető koldus-áradat, a céllövő, de leleményes újítók sem hiányoztak: 1902-ben például egy búvár" keltett nagy feltűnést, aki egy nagy kádban a víz alá merült és itt írt, olvasott, kártyázott. 6 Századvégünkön, a felújított Szent György-napi sokadalom kézműves vásárán hímzések, házi készítésű hangszerek, gorzafalvi cserépedények, valamint csernátori, Csíki, kovásznai és sepsiszentgyörgyi festett bútorok sokasága tarkállott. A Csíkrákosiak és a kézdivásárhelyiek vásárfiáról is gondoskodtak: mézeskalács-szívek és -lovacskák pirosa csábította a vásárlókat. A júniusi Szent János napi vásár szintén a hagyományosan gyenge vásárok közé tartozott. Nagyobb piaca volt ilyenkor a kaszáknak, házivászonnak, pamutnak, kendernek és gyolcsnak/ A Szent Mihály napi őszi sokadalom Sepsiszentgyörgy legnagyobb vására volt mindig. A sok sepsiszentgyörgyi, kézdivásárhelyi csizmadiának, tímárnak és szűcsnek ezen a vásáron jött fel igazán a csillaga, mert rengeteg téli ruha kelt el ekkor. A kádárok is jó vásárt bonyolítottak le, kellett a kád a savanyított káposztának. Cirkusz, fehér egér, szerencsecédulát húzó papagáj elmaradhatatlan tartozéka volt ezeknek a vásároknak. Nagyborosnyó falusi vásáraink egyik leglátogatottabbja volt. A falu 1846-ban folyamodott vásártartási jogért a kereskedelmi minisztériumhoz. Nagyborosnyó Sepsi-, Orbai és Kézdi szék határán fekszik, ezért kereskedelmi útvonalai esélyessé tették a sokadalmak elnyerésére. A falu elöljárói még a szabadalom elnyerése előtt vásárteret teremtettek a reformátusok kopjafás temetője helyén. 8 Az új vásárteret nemsokára tényleg vásárosok tömege népesítette be, mivel 1847-ben a község négy országos sokadalomra kapott engedélyt (Juliánná, Zsófia, Szent István király és Erzsébet napon. 9 Borosnyó vásárai mindig népesek voltak, hiszen a három szék területéről özönlöttek ide az emberek. Érdemes egy század eleji beszámolót idéznünk, hogy átéljük egy akkori vásári tumultus hangulatát:...a baromvásárról csak annyit jegyzek fel hallomásból, hogy 14 vasúti kocsival 154 drb. marhát szállítottak Bécsbe és Budapestre, két kocsival Brassóba. A vásár napját különös érdeklődéssel figyeltem meg; általánosságban megjegyzem, hogy összehasonlítva a látott városi vásárokkal, Nagyborosnyó országos vásárja nem áll azok színvonalán alól. Már reggel 8 órakor megindult a vásár az egész vonalon, óra között volt a legélénkebb. Mi minden van egy vásárnapon piaczra hordva, az érdeklődők előtt az alábbi részletek tárják fel, melyeket Szakács György bíróval számítottunk össze. Találtunk: 22 sapkás sátort - igaz, hogy a sapkaidény most van -, 17 fazekast, drótost pléh- és drótkészítményekkel, 2 Székely Nemzet, II. évf., márc Székely Nemzet, I. évf febr Székely Nemzet, II. évf., máj Székely Nemzet, II. évf., más Székely Nemzet, XX. évf., máj Székely Nemzet, II. évf., jún Székely Nemzet, I. évf., febr. 8. " Orbán Balázs: A Székelyföld leírása. Sepsiszentgyörgy, 1991., 10. füzet, 163. old. 75

78 Gere István felvétele 1898 körül (A Székely Nemzeti Múzeum fényképtárából) Gere István felvétele 1898 körül (A Székely Nemzeti Múzeum fényképtárából) 76

79 Gazda Klára felvétele, (A Székely Nemzeti Múzeum fényképtárából) Gazda Klára felvétele, (A Székely Nemzeti Múzeum fényképtárából) 77

80 13 singest, 16 készruhást, 19 rövidárust, 2 órást, 2 vásári könyvárust, 8 húsárust, 18 faedényest, 15 czipészt, 9 szíjgyártót, 17 tímárt, 15 asztalost, 63 csizmadiát, 5 szűcsöt, 13 vasalót (aki a rámás csizmára rögtön patkót ver), 8 tekenyőst, 3 pléhest, 11 szitást, 2 lakatost, 4 túróárust, 23 kofát mindenféle aprósággal, 6 szőttesárust. A sóstejet 2 árulta, a szalonnát 4, deszkás 17, zsindelyes 8, kárpitos 2 volt. Ám meszet csak egy szekér árult. De nagy számmal szerepeltek a következők: pogácsa 24, hagymás-szekér 20, káposztás 60 volt. Gabonaneműt, zöldséget, fát s más, az életre szükségeseket, hogy milyen nagy mennyiségben hordtak össze, erről fogalmat nyújt az, hogy mintegy 3000 szekér fordult meg a községben a vásár napján. (...) Több ezerre megy azoknak a száma, kik adásvevéssel a négy országos vásáron itt egy évi megélhetési módjuk jelentékeny részét biztosítják." 10 A kovásznaiak, csomakőrösiek szitákkal, a zágoniak zsindellyel, a pákéiak és papolciak skatulyákkal, a kézdivásárhelyiek híres pogácsáikkal gazdagították a vásárokat. A nagyborosnyói vásároknak még egy nagyon fontos terméke volt: a pálinka, melyből szekérrevalót is felsorakoztattak. Emiatt nagyon gyakori volt a verekedés. 11 Századunk es éveiben is még élő, virágzó vásár volt a nagyborosnyói, a vidék kis- és háziiparosai számontartották és látogatták. Uzon a szék harmadik nagyon fontos vásártartó központja volt. Az itteni vásárok kialakulásának a mozgatórugója az volt, hogy a szomszédos Lisznyó 1808-ban vásárjogért folyamodott. Gróf Mikes János, az uzoni birtokos, a község elöljáróit azzal bíztatta, hogy ők is kérjék a sokadalmakat, mert Uzon országút mellett fekvő település, és előnyben fogják részesíteni. A gróf tanácsai szerint eljárva, az uzoniak 1809-ben három országos sokadalomra kaptak engedélyt (József, Orbán és Szent Miklós napjára.) 12 Az uzoniak egyik leglátogatottabb vására a József napi volt, melyre Fogaras, Brassó, Barcaság és Háromszék állattulajdonosai és háziiparosai egyaránt ellátogattak től e sokadalom tenyészbika-vásárral bővült, ami további lendületet adott a vásárlókedvnek. A Kárpát-kanyar lakói addig csak Székelykeresztúrról szerezték be apaállataikat, de ettől kezdve szívesen vásároltak a közelben fekvő Uzonból is. A tenyészállat-vásár 1904-től szintén elnyerte az országos sokadalom-jelleget. Csábítóan hatott a tenyésztőkre a díjazással összekötött állatkiállítás is, amit szintén József napra időzítettek. Az apaállatok vásárlóközönsége Csík és Szeben megyékre is kiterjedt. A múlt század végére az uzoni vásártér egyre szűkösebbé vált, ezért lebontották a református templom körüli vaskos várfalat és a szomszédos telkek megvásárlásával nagyobbították meg azt. A mindig nagyméretű állatvásáron kívül a régi leírások kalaposok, cipészek, csizmadiák, lakatosok, asztalosok, tímárok, készruhaárusok, faedényesek, pléhesek jelenlétéről számolnak be. 13 A múlt század végén egy mézeskalácsos is működött Uzonban, hogy a nélkülözhetetlen vásárfia" ára a helybeli iparosok zsebébe vándoroljon ban még mindig a népesebb vásárok egyike volt az uzoni. A felhajtott nagyszámú állat mellett besztercei nyergesek, hámosok és ostorárusok, zágoni kosarasok, keresztvári fűrészárusok, olténiai fakanalasok, csíkrákosi és kézdivásárhelyi mézespogácsások rakták ki portékáikat. Az Orbán napi vásár fő árucikkei a mezőgazdasági eszközök - ekék, gereblyék, villák, ásók - voltak valamikor. Ma már ez is állatvásárral és zsibvásárral" bővült ki. A gazdálkodási igények kielégítésére Anna napján kaszavásárt tartanak az uzoniak. A Miklós napi vásár régen Uzon második leglátogatottabb vására volt, melynek népes kirakodó-vásárára a háromszéki iparosok mindig ellátogattak. Sepsiszéken még Illyefalva, Élőpatak és Bodzaforduló volt vásáros hely, de ezeknek népszerűsége meg sem közelítette a három nagy vásárét. Emezek jelentősége századunkra csökkent, de még mindig érezhetünk valamit hajdani nagyságukból. Szó'csné Gazda Enikő 10 r. 1. (valószínűleg Roediger Lajos): Őszi vásár. Székely Nemzet, XVIII. évf., dec Székely Nemzet, V. évf., nov Orbán Balázs: u. o old. 13 Székely Nemzet, XII. évf., márc. 17., Székely Nemzet, XVIII. évf., nov. 28., Székely Nemzet, XX. évf., márc Potsa József: i. m old. 78

81 Kiskonyhák, nyárikonyhák Medinán A Tolna megyei Medinán nagyon kevés az olyan lakóház, amelynek udvarában ne lett volna tusókonyha" (nyárikonyha, kiskonyha, füstöskonyha, lacikonyha). Az elnevezések mindegyike sejtetni engedi ezen konyha kisebbrendűségét, másodlagosságát, mert a valóságban is így volt. Olyan hely ez, ahol a háziasszony megtisztította a zöldséget, a sárgarépát, megmosta a krumplit főzés előtt, s a hízónak leforrázta a darát...s ha azonnal nem söpörte össze a kaparékot, vagy a kiloccsant vizet nem törölte fel, - szó érte a tisztaság/rendszeretetét. Arra is alkalmas volt ez a hely, hogy a csibe, a tyúk, a kacsa, a liba forróvizes kopasztása után a földre dobott, összegyűrt újságlap lángja felett pörkölje le az esetlegesen rajta maradt pelyheket. E néhány négyzetméternyi terület konyhai mivoltát az adta, hogy volt vályogból készült rakott sporheltya, ülő alkalmatosságnak a sarokba állított asztal sarokpaddal, vagy a szükségletnek megfelelően szék, amelyek ugyan már kiöregedtek a tisztakonyhából, de használhatóságuk miatt még megfeleltek. Itt igazán nincs flanc! - mondták az asszonyok. A tusókonyha elnevezés utalás arra, hogy nem a nagyház folytatásában kapott helyet, hanem egy különálló épületben, a fő lakással szemben, a tusó oldalon, szemben az igazi konyhával. Az udvaron keresztülhaladó kb. 5 méter széles szekérút választotta el egymástól a kettőt! A két konyha közelsége miatt volt lehetséges gyors áthozása az éppen szükséges eszközöknek, vagy a főzéshez hiányzó anyagoknak - zsír, kolbász, szalonna, liszt, tojás, tej stb. - a kiegészítése. A kiskonyha területileg lényegesen kisebb volt mint a család valóságos konyhája. Tekintettel arra, hogy a háziasszony a főzés nem minden műveletét - pl. a tésztagyúrást! - végezte itt, az éppen szükséges eszközök kisebb helyen is elfértek! A nyárikonyha elnevezést azért használták az épületre, mert konyhai feladatát későtavasztól koraőszig látta el, amikortól és ameddig nem kellett rendszeresen fűteni a nagykonyhában. A téli időszakban időszakos szerepet kapott a nyárikonyha: kukoricát pattogtattak itt, főztek krumplit a malacoknak, melegítették a hízó moslékát, valamint vágás után a húst füstölték. A kétlakiság - a kétkonyhaság - tette lehetővé, hogy az igazi konyhát az év egy részében mentesítsék, tisztán tarthassák, s a legnagyobb melegben is hűvös maradhasson. A paraszti gazdaságban az istálló, a trágyadomb, a disznóólak, a tyúkól, mind-mind termelték a legyeket. Ezek követték az embert, szerették a közelségét. A konyha - nyári nem használata miatt - így légytelen maradt. Ha négynél kevesebb személyre főztek, akkor a vasárnapokat, ünnepnapokat kivéve a nyárikonyhában kapták be a reggelire gyakorta főzött rántottlevest, s ha a munka időbeosztása megengedte, nagyritkán az ebédet is. A vacsora mindig főtt étel volt. A mezei munka befejeztével következett az esti etetés, itatás, amiben a gazdasszony is kivette a részét. Csak az állatok ellátása után következett az ember. Ezt minden gazda mindenkor betartotta. Eltökéltségük alapja az volt, hogy az állat hozza a pénzt, ezért Ő" az első. A gyorsan összeütött étel munkálatai, előkészületei valójában csak ez után kezdődtek, de másfél, két óra alatt elkészült. Ezalatt a gazda is hasznosan töltötte az idejét, almolt, szénát, kukoricaszárat szecskázott másnapra, vagy a szekéren végzett kisebb igazításokat, ha szükség volt rá. A füstöskonyha elnevezés valóságot takar, mert a konyha valójában füstös volt. Ugyanis a szabadkéményes épületben tartósították, ízesítették a disznóságokat, de a krumplifőző üst, a beépített kemence, a rakott tűzhely is ontotta a füstöt, a kormot. így a hosszú évek alatt a falak is befeketedtek, nemcsak a nyitott rész mennyezete. Az elmondások szerint a konyhai részt tavaszonként átmeszelték, de fehérsége így is csak névleges. A lacikonyha elnevezést nagyon ritkán használták Medinán, de előfordult. A nyárikonyha, kishonyha... a téeszesítés előtti világban élte virágkorát. Számtalan feladatának felelt meg, amit az embertől megkövetelt az akkori életritmus, életvitel. Ahogy változott a világ, úgy változott a nyárikonyha szerepe is. Az egyéni gazdálkodás fokozatos elhagyása, a nagyüzem megszabta munkaidő-beosztás, a munkakezdés változása, az egyre kevesebb állatnak szükséges ételkészítés, a kenyérsütés megszűnte mind-mind kikény- 79

82 szerítette a szerepváltást. A nyárikonyhák nagyrésze átváltozott húsfüstölővé, mindenes rakodóhellyé, vagy széntárolás lett a feladata. Évek múlásával a jól gazdálkodó, értékes földet művelő medinai téeszt összevonták a szomszéd községével, központját js ott jelölték ki. Egyre kevesebb lett a munkahely, s ezért a falu fiataljai a városok felé húzódtak. Idősödő falu lett Medina, idősödő családokkal, a kettecskén maradt szülőkkel, ahol - a férj vagy a feleség elhunytával - egyre szaporodott az etyke". Megint átalakult a nyárikonyha. Leválasztották a húsfüstölőt, megnagyobbították az üvegablakot, kicserélték a bejárati ajtót, betonozták, kövezték a padozatot, viklizték a mennyezetet, s felújították a falakat. Sok helyen még a vizet is bevitték az épületbe. így, már állandó nappali lakhellyé vált. Melegebb ez a kiskonyha, hiszen egész nap itt tüzelünk" - mondták. A rakott sparheltot felváltotta az asztali tűzhely, vagy a palackos gáz. Sőt még egy heverő is elfért valamelyik sarokban. A nagyszobába csak lefekvés előtt gyújtottak be, ha egyáltalán begyújtottak. Gyakoribb volt az átforrósított téglával, cementlappal, tisztára mosott sindó'vel való ágymelegítés. A mindennapos tartózkodási hellyé előlépett kiskonyha már teljesen átalakulva, a szomszédok fogadására is alkalmassá lett. A tűzhelyben elégett a rőzse, a morzsolt kukorica csutkája, a kiszáradt szőlőtuskó, a hasított fa, vagy éppen a szén is. Az egy-két malackának itt főtt meg a krumpli, melegedett meg a moslék, de itt főtt a mindennapi ebéd, vagy a sült sütemény. A legtöbb helyen a disznóvágásról azért nem mondtak le, hanem egyszerűbb, a feladatnak jobban megfelelő húsfüstölőt építettek. Egy nyárikonyha leírása. Oberländer Istvánná (Medina, Kossuth u. 3.) 83 éves így mondta el nyárikonyhája történetét: Valamikor jó egy méterrel odébb volt a fal, mert megrokkant és ki kellett dobni. Téglával rakták újra. Már akkor is volt rajta két ajtó mint most, de a belseje teljesen egyben volt. Ha a pincébe akartunk lemenni, akkor használtuk azt a másikat, mert az épület alatt pince van, ami egészen a másik házig nyúlik. Az udvar közepén van a szellőző, s ez a lik szolgált arra is, hogy a zsákos krumplit itt öntsük le. Különben 12 lépcsőfokot kellett volna járni. Most már nincs egyben a konyha belseje, mert amikor én újasszonynak idekerültem, az anyósom valahogy rosszul térült-fordult, és leesett a pincébe. Jócskán megzúzódott, és ekkor lett leválasztva a lejárat. Különben az egész belső rész nyitottkéményes, középütt vályogból épített katlan, rajta a bogrács. Ott a fal mellett a kemence. Volt ugyan pék a faluban, de mi itthon sütöttük a kenyeret. Elég volt hetente egyszer, mert az akkori házikenyér nem volt ennyire fehér a rozs lisztje miatt, de a hűvös kamrában, pincében savanyodás nélkül elállt. A befűtött, meleg kemence arra is jó volt, hogy nyári gyümölcs elrakásakor itt duncótuk ki a befőtteket. Egy vízzel telt bádog tepsibe tettük, állítottuk az üvegeket, és be a melegre. Amikor a lekvárfőzés következett, megint a kemence tette a jószolgálatot. A cserépbögrékbe, köcsögökbe rakott lekvárt itt bőrösítettiik, hogy sokáig elálljon. A kidőlt tömésfalon volt egy ablak is, egy kicsivel odébb, a sarokban pedig az asztal, körülötte sarokpaddal. A bejárat mellett közvetlenül a rakott sporhelt. Amikor már mindezekre nem volt szükség, akkor az egész belsőt átalakítottuk. Kikerült a rakott kemence, s a tűzhelyre sem volt már szükség. így aztán leválasztottuk a füstölőt, s beletettünk egy mozgatható, bádog katlant, amit szükség esetén vihettünk ide, oda. Ez a rész még ma is nyitott, de a falon túli részét levikliztiik. A kipakolás után jócskán megnőtt a belső üres hely, ide rakjuk most a téli tüzelésre szánt fát, a szénnek egy részét, meg egyéb gezemicét, amire másnap vagy harmadnap szükség lehet. Itt mindenkor megtaláljuk. A pincelejárat ajtaja hosszában felezett, míg a kiskonyha ajtaja keresztben volt elválasztva. A nyitott felsőrész szolgáltatta a világosságot, a becsukott alsórész pedig kint tartotta a kacsát, libát, csibét, pulykát, mert a régi világban az egész udvart uralták ezek az apró állatok. Esténként egy hármas, vagy ötös petróleumlámpa szolgáltatta a világosságot." Konrád László 80

83 Szatmári táj magyarszürke ökrei A névadás alapfeltétele az embernek állattal, mint tulajdonával való személyes kapcsolata. Ha kapcsolat nincs, fel sem merülhet a névadás. A tulajdonnév pedig olyan nyelvi elem, amely egymástól való megkülönböztetésre, de ugyanakkor önmagával való azonosításra szolgál. Az állattartás és tenyésztés pedig ősidők óta igyekszik az egyedek e nyelvi elem - hívónév - pontosítására. Az igás állatok használatakor a megnevezést nem nélkülözhetik. Szatmár-Bereg megyében az ökör mint igavonó, fontos tényezője volt a gazdálkodásnak. Egyrészt a sok sár nagy erőt igényelt a jármozásnál, másrészt rangot jelentett ökrösgazdának lenni. Az 1-5 holdas kisgazdának nem igen volt ökre, azok tehénfogattal oldották meg szükséges munkáikat. Az ökrösgazda módos gazda volt. A vagyona, szántóföldjének nagysága összhangban állt az ökrei számával. Arra vágyott, azért dalolta a nótát: Szeretnék szántani, hat ökröt hajtani". A falu első gazdái három-négy pár ökör, illetve ökörtinót tartottak a többi szarvasmarha mellett. Egy ilyen istállóban még 2-3 tehén és más növendék állt, összesen db. Ez jelentette a gazda bankját. Egy kifejlett 8-10 mázsás ökörpárért 1,8 pengő/kg váróáron számolva Fehérgyarmaton aratásvásárakor 1 kh. földet vehetett a gazda abban az időben. A tehén létszám biztosította az évenkénti két bikaborjú beállítását, amelyből jövőre tinó lett. A paraszti célszerűség azt diktálta, hogy lehetőleg a saját szaporulatból kerüljön ki az utánpótlás, mert így a legidősebb párökör négy éves korában eladva tiszta bevételt jelentett. Ha pedig saját szaporulatból egy párat nem tudott kiállítani, akkor télen gyalog bejárta ungot-berget" még a Paládságot is, hogy kedvére való párját találjon a feletlen tinójának. Zsebében ott lapult a madzag, amelyre még otthon göböket kötött az otthoni tinójának méreteiről (marmagasság, övkörméret, lábszárkörméret) és ezt összevetette azzal, amit meg akart venni. Ha ilyet talált, és ára is kedvező volt, akkor parolába csapott és megitták az áldomást is. A jó vásár tudatában hazavezette toronyiránt' tinója párját. Ez mindig egy nagy élmény, jó kirándulás, esemény volt, mert eközben meglátogathatta katona cimboráját, vagy jó ismerősét és hírt tudtak egymásról. A vétel körülményeit, a vásár lezajlását, aztán a téli estéken aprólékosan ki-, illetve átbeszélték a családdal, vagy a szomszéddal, ha jöttek beszélgetésre. A nagy múltú magyar szürke csordát Kisarban a tsz szüntette meg. Kisar tenyésztő munkájának rangját az a tény mutatta, hogy a legnagyobb tenyészértékű apaállatokat a Hortobágyról vásárolták, ezért voltak híresek az itt tartott ökrök. Az ökrök neveit nagy gonddal és pontossággal választották ki a testforma, szarvállás, vérmérséklet, lábállás, szín és tömeg szerint. Az ökörnevek köre évtizedek óta alig bővült. Egy-egy településen Szatmárban e nevek előfordulása gyakori, de még egy falun belül is általánosak. Gyűjtésem során kiviláglott, hogy a paraszti tenyésztésben lévő ökörnevek közelebb állnak a népi névadás szokásaihoz, mint az uradalmi vagy más nagyüzemekben. Az utóbbinál előfordulhatott, hogy helynevet (Hunyad, Meggyes), illetve keresztnevet (Sándor, László, vagy becézve Sanyi, Laci) nevet kapták, de ilyet egyetlen gazdaember nem adott Tiszaháton ökreinek. Inkább a szavak hangulata, csengése és rokonszenve vagy nosztalgia sarkallta a névadást mert nagyapámnak is volt ilyen nevű ökre". De szerepe lehetett még a szokásos névízlésnek esetleg divatnak is. Pl. háború idején Vitéz, Kardos, Fegyver, Huszár helyet kapott a névsorban. Igazán a pozitív jelentésű elemek: erős, bátor (Szarvas, Betyár, Lombár, Zsandár, Szilaj) kerültek előtérbe. A családban esemény volt az állatoknak nevet adni és ez esetleg hetekig vita tárgya is volt, hogy ugyan melyik lesz hát a legkifejezőbb név adott esetben? A leggyakoribb ökörnevek voltak: 1. Betyár: Bátor tekintet, szép járásnem jellemezte, a faluban az ökrök 40 %-át így nevezték. 2. Bokros: Szűk szarvállású. 3. Csaplár: Széles mellkas, jó takarmány értékesítő. 4. Csengő: Hangja, bömbölése szerint. 5. Fegyver: Verekedős természetű. 6. Fickó: Mozgékony, az ostort nem bírja. 7. Gombos: Szarvhegyén szarugomb maradvány. 8. Huszár: Vastag csontú, energikus. 9. Hnjdár: Jó jármas, széles szarvállású. 10. Knjln: 81

84 Szarka Imre gazda Szilaj és Betyár nevű ökrei szántás közben. Kisar, Csapott far, és csapott szarvállás. 11. Kardos: Hátsó lábállása szerint. 12. Kormos: Fekete erőteljes hosszú szőr a fej és a nyaki részen. 13. Körmös: Meredek elülső lábállás. 14. Kökény: Sötétkék szemű. 15. Lantos: Szarvállása lanthoz hasonlít. 16. Lompos: Lassú mozgású, az ostort eltűri. 17. Lombár: Jó jármas, jó takarmány értékesítő Mozsár: Zömök és mély törzsű, jó kötésű. 19. Pajkos: Viselkedése szerint. 20. Sinór: Hátvonala feszes, egyenes, keménykötésű. 21. Sodró: Pörge, csavarodott, hosszú szarv. 22. Sudár: Magas, hosszúlábú, sekély mellkasú (levegős). 23. Szarvas: A legideálisabb szarvnövekedésű pennás", tollhegyre emlékeztető szarvalakulás, a Betyár névvel gyakran párosították. 24. Szennyes: Piszkos, avas szőrzetű. 25. Szilaj: Vad, hirtelen természetű, hamis, lökős. 26. Szomjas: Jó étvágyú, jó takarmányértékesítő. 27. Tökszár: Gúnyos név, a csököttsége miatt. 28. Vihar: Gyorsmozgású, hamis természetű. 29. Villás: Szarvállása szerint, hasonló a Szarvaséhoz. 30. Vitéz: Erőteljes mozgású, verekedő típus. 31. Zsandár: Robosztus, lassú mozgású, megbízható, jó jármas. Nem tartották kívánatosnak egy-egy névben a mássalhangzó torlódást, s a fetűnő rímet (Lompos, Gombos) vagy a több szótagúságot. Mindig csak két mássalhangzó lehetett a hívónévben. Megfigyelhető az is, hogy a szépnek tartott magyar nevekben az 'a' 'á' 'e' 'i' 'o' hangok domináltak. Az említett nevek ott adtak jó lehetőséget a névvariációra, ahol több darab volt egy istállóban. A típusok jellemző testformát és viselkedésük szerint pontosan eltalálták az állatra jellemző nevet. Olyan nem fordult elő, hogy egy gazda állományán belül kettőnek azonos nevet adott volna. A nevek hordozták az állat jellemző tulajdonságait és ezért ezzel is értékesebbnek tüntették fel. Az állatnevek esztétikájába belejátszott, hogy az ökrök elvétve becsmérlő neveket is kaphattak (Tökszár). De felfogható ez tréfás, hangulatos kedveskedésnek is. A parasztembernek van humora. Élvezte a munkáját és munkatárgyát egyaránt, mert örömét lelte benne. 1 Valószínűbb, hogy a szarv alakjára utaló név (Szerk.) 82

85 Azonos párban egyforma kezdőbetűvel sem nevezték el a párokat, mert az azonos hangzás, az egyformánértés nem kívánt mozgást, illetve mozdulatokat idézett volna elő, úgy a jászolnál megkötve, mint a járomban, munka közben. Ez elővigyázatosságot is mutat, mert balesetveszélyt rejtett magában, pl. Kormos-Körmös vagy Lompos-Gombos. A legjobban a szabadon legeltetésnél volt gyakori eset, hogy a veszekedős, hamis természetű ökrök a szomszédos társakkal összecsaptak, verekedtek. Ez virtust jelentett és ezek a vérmérsékletek igazodtak a kapott nevükhöz, Pl. Vitéz, Betyár, Szilaj. Egymáshoz azonos korú ökörtinót pároltak össze, ez is szabály volt. Jármazás során a lassúbb-lomha járásút jobboldalra fogták a rúdnál, ez volt a belső (mint lónál a rudas), a kocsis itt is jobboldalt ül (mert általában jobbkezesek az emberek) így az ostort a lassúbb járású ökröknél oldalról észrevétlenül használhatta, hogy a baloldalsó nem vegye észre, és ezáltal a mozgás kiegyenlítődött. Ezen kívül a jobb oldalon lévőnek a magasabb ökröt fogták, mert a szántásnál a barázda mélységet ezzel kiegyenlítette a csálés (baloldali) magasságához képest. Ez azért is volt fontos, hogy a járom felső része egyenes maradjon, az erővonal kiegyenlítődjön. Ezt a fizikai tételt a gyakorlat során ösztönösen alkalmazták a parasztemberek. Teherbíró képességére jellemző, hogy egypár jó jármos ökör egy cséplőgépet is képes volt elvontatni. A névhasználat során az állatok reflexszerűen megszokták nevüket és a hajtásnál, ha szólították, fordult balra vagy jobbra a járomban ostorozás nélkül. Ezért ostort a legutolsó esetben használtak, a szóval való terelés kímélő, nyugodt kapcsolatot teremtett állat és ember között. Névről szólítani valakit, illetve valamit mindig tiszteletet és kapcsolatot jelentett. Az ökörnevek leírására a szakmaiságon túl egy másik fontos tényező is késztetett. Felnő mai ifjúságunk úgy, hogy a magyar irodalom remekeit nem élvezik, mert némely fogalmat nem értenek. Érettségire készülve lányom megakadt Arany János: Toldi remekművén, ahol Bence kérlelte Miklóst: jó kisgazdám" Itt hagynád a Bimbót, s Lombárt a hajszását, kinek hétvásáron nem találni mását". (Járomban a baloldali a csálés vagy kéztűlső, a jobboldalon áll a belső vagy hajszás). Ezt nem értette. Ne hagyjunk megválaszolatlan kérdést ifjúságunknak, de magunknak se. Szűcs István A csillebérci egykori úttörőtábor s az úttörővasút A forradalom és szabadságharc 150. évfordulóján gyakran szóba kerül, hogy az elmúlt másfél évszázad alatt egy-egy politikai kurzus hogyan próbálta a maga számára hasznosítani március emlékét. A100. évforduló éppen jókor jött a hatalomra törő baloldali erőknek ahhoz, hogy 48/49 egyedüli örököseiként legitimizálják uralmukat. A fordulat évét" is a nagy elődök reformlépéseihez hasonlították, és a 100 év előtti hősök jelképrendszerével díszítették. Gondoljuk csak meg, hogy ekkor még az országot Kossuth-címer jelzi, Petőfiről, Kossuthról kitüntetéseket, díjakat, intézményeket neveznek el. A 48-as kultusz érthető módon átszőtte az ifjúsági mozgalmat és az oktatást is - az aktuálpolitika legnyilvánvalóbb céljainak megfelelően. A 48-as Ifjúsági Bizottság januári felhívásában ( Segítséget a görög népnek!") arra emlékeztetett, hogy 100 évvel ezelőtt milyen internacionalista segítséget kapott a magyar ügy Európa forradalmár fiaitól; így most nekünk is illik segítenünk adományok gyűjtésével, kultúrelőadásokkal, és azzal, hogy a nagyobb településeken utcát nevezünk el a görög kommunisták vezetőjéről, a legendás Markosz tábornokról... (Vajon van-e még róla elnevezett utca?) 83

86 Az egyre szélesedő úttörőmozgalom teljes jelképrendszere 48/49-re épült az Előre köszöntés, a kisdobosok neve, az úttörőélet 12 törvénye, a csapatnévadók stb. Kossuth szellemében államosítottuk az iskolákat!" - hirdette a korabeli pedagógus szakszervezet egyik propagandakiadványa. Jól tükrözi ezt a hangulatot az MKP által kiadott verses beszámoló: A nemzeti egység sziinteleti szilárdul Minden jó magyart a munka láza fűt, 48-as hősök nyomdokába lépünk Gyárban, irodában, földön mindenütt. Munkaverseny indul benn a városokban Termelj többet! - harsog kiinn a földeken. Verejtékünk árán kenyérből kalács lesz, Még a hitvány szik is rizskását terem. - írta Urbán Ernő. A baloldali fordulat irányítói a 48-as jelképrendszerrel együtt a szovjet tapasztalatok hazai meghonosítását is egyre fontosabbnak tartották. Már november 27-én a Kultuszminisztériumban tartott vezetői tanácskozáson felvetődött a pionírházak hálózatának, az úttörők nyári városának és egy úttörővasút felépítésének terve, amelyet a jelenlévők lelkesen támogattak januárjában már úttörő-köztársaság"-tói van szó a gödöllői királyi kastély területére - kb. 300 ezer Ft költséggel. A Köznevelés február elsején ismertette azt a centenáriumi ifjúsági programot, amely szerint: Gödöllőn 16 és fél katasztrális hold területeken a serdülő fiatalság számára berendezik az Úttörők Köztársaságát." Ugyanitt olvasható, hogy Dinnyés Lajosné - a miniszterelnök neje - megbeszélésre hívta meg Tildy, Rákosi, Rajk, Vas, Ortutay, Mihályfi feleségeit a részletek megbeszélésére... Az úttörő tervekkel párhuzamosan vetődött fel - a közelgő centenárium miatt - a 48-as Nemzeti Nagytábor gondolata, amelyről először 1947 novemberében a Cserkészvezető írta: 1948 augusztusában lesz a 48-as nagytábor, legújabb tervek szerint Csillebércen Budapest határában a Szabadsághegyi Csillagvizsgáló mögötti gyönyörű, tisztásokkal teli erdőben." A tábort 8 naposra tervezték 8000 főre, ahová meghívják a nyugati cserkészek mellett kelet ifjú pionírjait is." 1948 tavaszán a cserkészmozgalom beolvasztásával a MINSZ megalakulása után az MKP és az úttörőmozgalom vezetői Gödöllő helyett Csillebércet választották a tábor és úttörővasút helyéül. Visszaemlékezések szerint repülőgépről szemrevételezték a terepet, keresve a táborozásra alkalmas tisztások helyét. A döntésben valószínűleg az is szerepet játszott, hogy a polgári, sőt horthysta" gödöllői kastélypark helyett a Normafa környékén lévő erdei tisztásokhoz munkásmozgalmi hagyományok fűződtek: itt tartották összejöveteleiket a turistaság örve alatt" a különféle illegális csoportok, itt véste egy hatalmas bükkfa törzsére Lőwy Sándor a KMP nevét és az sem véletlen, hogy itt készült József Attila: Döntsd a tőkét! című kötetének címlapfotója. E terület mellett szólt az is, hogy közelebb volt a fővároshoz, és a gödöllőihez hasonlóan változatos, szép környezetű. Április 9-én a főváros használati szerződéssel az úttörőszövetség használatába adta Csillebérc 100 magyar holdnyi területét. Az úttörővasút nyomvonalát először a Zugliget-Normafa-Csillebérc-Széchenyi hegy útvonalra tervezték. Ennek ismeretében készült el - úgy látszik határidő előtt - a közismert köszöntődal, amelyben a szerző még úgy tudta, hogy a vasút ott kúszik majd lent, hol a tölgyek őrzik a völgyet, nem pedig mai helyén, fent, a hegygerincen... A szervezők elsősorban a vasút építésére összpontosítottak; talán úgy gondolták, hogy a sátrakat egyszerűbb felverni, másrészt a vasutat Gerő gondozta". Nem véletlenül díszlett a centenáriumi díszemelvénynél a felirat: Úttörőknek vasutat Hídépítő Gerő ad! Az első ünnepélyes kapavágásra április 11-én került sor a Széchenyi hegyen. Ezt követően gőzerővel folyt a munka főként hétvégeken, amikor a hivatalos" építők mellett megjelentek itt az ifjúmunkások, egyetemisták, úttörők, katonák rohambrigádjai". Becslések szerint július végéig kb fő 1 millió munkaórát dolgozott. Az építkezés javára látványos gyűjtéseket feleségei voltak. 84 is rendeztek, amelyek fővédnökei a vezetők

87 A sajtó állandó reflektorfényben tartotta az építkezés ügyét. Épül már Csillebérc ormán az ifjú köztársaság. Talpfát hord, kövez és hengerel Az izmos, ifjú brigád... - írta egy ismeretlen szerző. Sorra jelentek meg a lelkes beszámolók, filmhíradók, egymást követték a vezetői terepszemlék... Érdemes megjegyezni, hogy az építők nagy gondot fordítottak a természeti környezet megóvására: egy nagy bükkfa kedvéért még a vasút nyomvonalát is módosították, az altáborokat pedig az erdei tisztások köré telepítették. A vasút első szakasza a Széchenyi hegytől az Előre állomásig tartott. Magát a tábort - mai szerkezetének megfelelően - a főút két részre osztotta: jobboldalt 4 lány altábor, baloldalt pedig 4 fiú altábor helyezkedett el. Ez a nyolc altábor az akkori 8 országos tankerületet jelképezte. Az altáborok építésében gyakran vettek részt a jó erőben lévő fiatal vezetők is. Házi Árpád pestmegyei főispán például saját kezűleg ácsolta a Május 1. altábor díszes kapuját...,,,.. Mivel a táborépítés üteme elmaradt Csillebérc egykori alaprajza az altáborok nevével a vasúté mögött, a megnyitó ünnepély tervbe vett időpontja előtti napokban lázasan pótolták a lemaradást: a nagyhatalmú belügyminiszter, Rajk László teherautók, traktorok tucatjait rendelte fel az építkezésre több száz kubikussal, vasútépítő és egyéb rohambrigád"-dal együtt. Július 31-én országos ünnepség keretében indult el a Széchenyi hegyről az első szerelvény, amelyen helyet foglalt minden vezető, aki ekkor számított. A vendégek a táborig vonatoztak, besétáltak Rákosi pajtással az élen - a róla elnevezett 1. sz. főúton - a főtérre, ahol több ezer úttörő fogadta őket. Megvalósult minden gyerek álma: megindult az úttörővasút, megnyílt az Úttörő Nagytábor" - írta József Jolán. A táborban postahivatal, rádióállomás, szabadtéri színpad, sportpályák, uszoda, állatkert, egészségház, műhelyek stb. szolgálták a táborozókat. A cipész- és szabóműhelyekre pl. azért volt szükség, hogy helyben meg tudják javítani a táborozók hitvány ruházatát. A későbbiekben sor került a téliesítésre" is: kő- és faházak épültek e célra, ahol a felnőttek vezetőképzése folyt. Az igazi élet persze mindig nyáron zajlott itt, amikor a 8 altábor 10 személyes sátraiban gyerek táborozott. Minden altábor egy-egy erdei tisztás köré települt, amelynek közepén az altábor zászlaja lengett. A táborozók katonás rend szerint élték napjaikat: ébresztő után reggeli torna, tisztálkodás, sátorrendezés, zászlófelvonás parancshirdetéssel, majd reggeli következett. Az altáborok vizesblokkjai a sátraktól távolabb épültek. A mosakodás azoknál a kb. 2 méter átmérőjű betonmedencéknél folyt, amelyek ma már virágtartóként szolgálnak. Az étkezések az altáborokban a fészerformájú építmény alatt, hosszú kecskelábú asztaloknál történtek. Az ételt csacsifogat szállította az altáborokba, később pedig motoros járgány. Külön gondot fordítottak a táborozók bőséges élelmezésére: napi ötszöri étkezés biztosította, hogy versenyezni lehessen a súlygyarapodásban is. Az első években még nem volt bekerítve a 85

88 tábor. Ez is indokolta - a katonás romantika mellett - hogy az altáborokat állandóan légpuskával felszerelt őrség vigyázta. Az 1950-es évek végén a Központi Fizikai Kutatóintézet szomszédsága miatt felvetődött a tábor áttelepítésének a terve: a solymári téglagyár mellett 300 holdnyi területre költöztetik át, és az úttörővasút szárnyvonalát is Hűvösvölgytől az új táborig építik ki. Mivel az előzetes hatástanulmányok" és szakmai vélemények egymásnak eléggé ellentmondtak, a tényleges sugárveszélyt illetően, másrészt a tetemes költség és Csillebérc ekkorra már patinássá váló neve miatt az illetékes politikai szervek úgy döntöttek, hogy a tábor marad, sőt korszerűsítik, bővítik. így került sor az 1960-as években arra a nagyméretű rekonstrukcióra, amelynek eredményeként kialakult a tábor mai képe: eltűntek a sátrak (betonalapjukon ma ping-pong asztalok állnak), helyükre biztonságos, komfortos" panelházikók kerültek, divatos emeletes ágyakkal. Az egykori Május 1. altábor helyén felépült a 200 személyes háromemeletes kollégium", kétemeletesre bővítették a parancsnoki épületet, jelentősen bővítették a konyhát és az étkezőtermeket, bevezették az önkiszolgáló rendszert, amely - percre beosztott fogyasztással - óránként kb fő étkeztetését tette lehetővé. Bővültek az egyéb kiszolgáló létesítmények, lebetonozták az utakat, a sportpálya és a szabadtéri színpad lelátóit stb. A nagyszabású terv szerint az úttörővasút északi oldalára is kiterjedt volna a tábor, amelyet egy felüljáró kötött volna össze a déli résszel. A vasút és a csillagvizsgáló közti 26 holdnyi területen újabb két altábor alapozási munkái kezdődtek meg, de anyagiak hiánya miatt le is álltak. Ennek nyomai - a kiásott csatornaárkok és a kerítés - még ma is láthatók. A rekonstrukció a tervezett 42 millió helyett közel 100 millió forintba került, és 1973-ban fejeződött be. A munkálatokat az is befolyásolta, hogy 1969-ben tették le a zánkai nagytábor alapkövét, így a legnagyobb" 3000 főt befogadó tábor a Balaton partján épült fel, és ezzel megszűnt Csillebérc csaknem negyedszázados hegemóniája. A tábor mozgalmi-módszertani központ volt: az itteni tábori formák követendő például szolgáltak országszerte. Ezért bizonyos rangot jelentett az itteni táboroztatás az úttörővezetők részére, akik az ország távoli területeiről jöttek fel Csillebércre ún. nyári vezetők"-nek. Itt táborozni is jutalomnak számított, hiszen a különféle versenyek nyertesei és kísérő pedagógusaik igen gazdag tábori programok részesei voltak. Megfordult a táborban szinte minden hazai vezető politikus, művész, tudós és hozzátartozott a korabeli protokollhoz a külföldi vendégek látogatása is. A rendszerváltás a tábort alapvetően megviselte: lecsökkent a táborozók száma, anyagiak híján leromlottak a tábor létesítményeit. Ezt csak gyorsította a különböző menekültcsoportok itteni elhelyezése. Később megnyitották a tábort turista szállásként a fizetőképes kereslet" kiegészítésére. Ezért épült fel néhány előkelőbb vendégház és kapott helyet az épületekben az ún. amerikai iskola", amelynek diákjai egész évben itt tanulnak. A kollégium egész évben, az altáborok panelházai pedig nyáron várják ide a különböző rendezvények résztvevőit és természetesen a gyerekeket is. A tábor a rendszerváltás után a Magyar Úttörők Szövetségének tulajdonában maradt, amely az üzemeltetést egy önálló kft-re bízta. Azóta ez a Csillebérci Szabadidő és Ifjúsági Központ Szolgáltató Kft" biztosítja az összes szolgáltatást a téli és nyári tömegtáborozástól a bungalók, a kávéház, az éttermek, a fitness club, az őrző-védő szolgálat stb. működéséig, a különféle rendezvények, tanfolyamok technikai feltételeiig. Dr. Tóth József 86

89 Vass Lajos emlékezete Tanulmányok:, dokumentumok TARTALOMJEGYZÉK A szerkesztő előszava (Berlrísz Melinda) Egy életmű az Éneklő Magyarország második korszakáért (Berlász Melinda) Az életút (Kaposi Edit) A karnagy (Fittler Katalin) A zeneszerző (Vavrinecz Béla) Zenei anyanyelvünk szolgálatában (Csapó Károly) A kortárs szemével (Maróti Gyula) Tőle, hozzá, róla. Válogatott dokumentumok Válogatás Vass Lajos írásaiból 1. Hivatástudattal és áldozatvállalással (1974) 2. Jól olvassuk-e Kodályt? 1-7. ( ) 3. Mi a siker? (1983) 4. Ne adjunk hangot! (1986) 5. Az Éneklő Magyarországért (1986) 6. A Debreceni Református Kollégium Évkönyvébe (1986) 7. Népdalcsokrok (1992) Interjúk, riportok Vass Lajossal (válogatás) 1. Zengjen a muzsika (Szél júlia, 1988) 2. A pécsi Európa Cantatról (Varsányi Zsuzsa, 1988) 3. Mégis hinni, mégis tenni kell! Vass Lajos hűségről, melló'ztetésről, egy várva várt kulturális fordulatról. Beszélgetés a Magyar Művészetért díj kitüntettjeivel (Brassai-Sipos András, 1988) 4. A Mathias Rex oratórium budapesti bemutatójáról (Bónis Ferenc, 1990) Tizenhárom levél Vass Lajos levelezéséből 1. Vass Lajos levele Ilku Pál vezérőrnagynak és Ilku Pál válasza Vass Lajosnak (1953) 2. Vass Lajos levele Otta István vezérőrnagynak (1955) 3. Vass Lajos levele Kodály Zoltánnak (1956. okt.) 4. Vass Lajos levele Kodály Zoltánnak (1956. nov.) 5. Kodály Zoltán levele a Honvéd-Énekkar érdekében (Népakarat, 1957) 6. B. A. Alexandrov és a K. P. Vinogradov szovjet karnagyok levele a magyar honvédelmi miniszterhez a Honvéd-férfikar megmentése érdekében (1957. márc.) 7. Eugen Suchon levele Vass Lajosnak (1957. dec.) 8. Ádám Jenő levele Vass Lajosnak (1958. márc.) 9. F. Möcklnek, a Fränkischer Kammerchor karnagyának levele Vass Lajoshoz (1967) 10. Ádám Jenő levele Vass Lajosnak (1970) 11. Lajtha Lászlóné levele Vass Lajosnak (1971) 12. Bárdos Lajos levele Vass Lajosnak (1982) 13. Veress Sándor levele Vass Lajosnak (1991) Nekrológok és megemlékezések Vass Lajosról Fodor András: Gyászbeszéd Vass Lajosról Szokolay Sándor: Búcsú Vass Lajostól Bónis Ferenc: Vass Lajos emlékezete (1994) Olsvai Imre: Megnyitó a II. Vass Lajos Népzenei Verseny Gálaestjén (1997) Függelék Vass Lajos zeneművészeinek jegyzéke (Összeáll.: Kaposi Edit, szakmailag gondozta: Tamás Katalin) Vass Lajos írásainak válogatott jegyzéke (Kaposi Edit) Vass Lajossal készült riportok, interjúk válogatott jegyzéke (Kaposi Edit) a. Megjelent riportok b. Rádióinterjúk Jegyzék Vass Lajos karnagyi működésének jelentősebb hangfelvételeiről (Válogatás) Rövidítésjegyzék Fényképek Kiadja a Püski Kiadó. Beszerezhető: Budapest Krisztina krt. Tel.:

90 KRÓNIKA XXVI. HONISMERETI AKADÉMIA Karcag, június 29-július 3. Kanyar József: Megnyitó Tisztelt Honismereti Akadémia, Kedves Barátaim! Hazánk honismereti mozgalma június végén szokta tartani nyári akadémiáit, a Péter-Pál felé menetelő országos aratási ünneppel egyidőben. Az idén nemcsak erre az időre emelkedett magasra időjárásunk barométere, de a nemzeté is, amikor szerencsésen megválaszthatta új országgyűlését. Rendszerváltásunk óta már a harmadik választásra került sor. Nem véletlen, hogy választásunk idején sokat és sokszor hivatkoztunk történelmünk reformkorám, szerettük - nem is oktalanul - beszédeinkben idézni Széchenyi István vallomásos naplójegyzeteit. Többször idézték a szónokok Wesselényi levelét 1844-ből, de a Kovács Lajosnak írottat is 1846-ból, amelyben az alábbi sorok olvashatók: Itt van az ideje egy új rendszernek megvetni az alapját. Csupa-oppozícióval nem boldogulhatunk, itt alkotni, teremtem kell." Az alkotó Széchenyi kortársai között azonban sok ellenkező és ellentmondó magyar is volt. Azóta is így működnek választásaink. Széchenyi azonban ennél nagyobb elme volt, nem csak naplójegyzeteiben, de a Kelet Népébe írt önvallomásaiban is. Legszebb gondolatai közé tartozik ez idő tájban a következő vallomása: Mióta élek, kimondhatatlan vágy létezik a lelkemen: Magyarország kifejtése, a magyar nemzet feldicsőítése minden csepp véremben." Tehát a kifejtés, a tett, az alkotás, a nemzet feldicsőítése volt számára a legnagyobb erő. Ezt vette észre Szegfű Gyula is a Magyar történet V. kötetében a korról írva: A nemzetiség tudatosítása és a felismert célokra törő kollektív erők teszik a reformkort igazi, nagy, magyar nemzeti korrá, melyhez hasonlítva és viszonyítva minden későbbi csak kisebb lehet. Csak így tudott a nemzeti eszme a reformkorban igazán irányító tényezővé válni, amely már nem a hegedűszó magányos hangján szólalt meg, hanem a nemzet tömegeinek a bekapcsolásával, hatalmas szimfóniában hangzott el". Tehát a reformkor nemzetvilágító programjai közepette, az alkotás és a teremtés a széles nemzeti összetartás magaslatára emelkedve, a nemzet teremtő akaratává változott. A reformkor eszmerendszere mintha örökre szakított volna az oppozíció negatívumával, átadva helyét az alkotó és a teremtő fantáziának. Most ilyen új és fiatal, alkotó és teremtő kormányra vár az ország is. A honismereti mozgalomnak is mindig volt program kormánya rengeteg tennivalóval, ám neki nem kell koalícióznia, csak a nemzet sorskérdéseinek új tennivalóira kell figyelnie. És fiatalságára, iskoláira, a kultúrára, a nemzeti identitástudatra, amely nélkül nincs a nemzetnek holnapja. A mi mozgalmunk nem arctalan, de a nemzet kultúrájának igen katasztrofális és veszteséges a helyzete. Úgy látszik nemzeti alaptantervünknek is ilyen sors juthat. Kulturális hiányérzetünknek is fájdalmas veszteségei vannak. Nincs Bartókunk, nincs Kodályunk, nincs Illyésünk, nincs Németh Lászlónk, sorolhatnám tovább a szép neveket. De ha már nem élnek nagy halottaink, akkor legalább tanításaikra vigyázzunk. Alkotásaik szellemét szolgáljuk a Parlamentben csakúgy, mint a Kultuszminisztériumban. Vigyázzunk, lassan népünk sem lesz már elegendő, nemzetünk is összeomlófélben, ha a kormány rúdját nem fordítjuk feléje. 88

91 Politikai rendszerváltásunk 1994-es esztendejében, mintha megrokkant és megroppant volna nemzeti eszmerendszerünk fundamentuma. Bekövetkezett a magyarság szemét tágító iskoláink gyökérzetpusztulása. A nemzet számára az új választással remélhetőleg bekövetkezik majd a korrekció lehetősége is. A műveltség nagy szintű emelése és a nemzeti etosz tisztasága nélkül aligha lehet a következő évezredbe átmenni nemzetünknek, magyarságunknak. De társadalmunk súlyos gazdasági mélységeiből sem lehet áldozatok nélkül felemelkedni. Ezért kell kulturális értékrendszerünk lesilányított állapotából mielőbb kiszabadulni a nemzetünknek, amelybe vandál katonaként gázoltak be a piacosított kultúra vitézei, pusztítva a nemzeti tudat eszmerendszerét. A történelem új százada és új ezrede köszönt ránk pár év múltán, ahova csak új moralitással és megerősödött nemzettudattal léphetünk be a kettőezredik év ismeretlen ajtaján. Ezzel az új eszmerendszerrel kell az évezred küszöbén valamennyi oktató és nevelő iskolánknak, minden szinten a kapuit megnyítani. A fiatal országépítők dinamikus hitével és akarásával, de a magyar honismereti mozgalomnak is, új programmal. Az új kormányzást a nemzetnek is támogatnia kell, és óvón védeni. Érezze a Parlament is nemzetmentő szerepének szükségességét, a nemzet nagykorú szellemi és erkölcsi növelését, s a gazdasági és kulturális gyarmatosítás minden kátyújának elkerülését. Kívánom magunknak, hogy Mozgalmunk erősítő programjait úgy hajtsuk végre, hogy soha se hagyjuk magára a nehéz sorsú magyarság millióit az államhatárok mindkét oldalán. Nehogy újra támadhassanak olyan veszedelmes áramlatok és indulatok, amelyek csak pusztítani tudják a magyarság sorait. Bízva abban, hogy csak az a nemzet tud sorsán változtatni, amelyik nem engedi kiveszni a magyar gyermek csillagképét a netnzet egéről, és megállítja a nemzet tragikus fogyását. De arra is törekednünk kell, hogy az új kormányzat epítsen minél több iskolát, mivel a nemzetnek csak az iskola tud jövőképet nyújtani. Meg kell erősíteni súlyos adóságokkal terhelt, gyenge lábakon álló kulturális és tudományos életünket, és azok összeomlani látszó intézményrendszerét. De nem szabad megfeledkezni a hazánk határain túl lévő iskolákról sem. A délszláv háború idején Kórogyot és Szent Lászlót éppúgy elpusztították mint a II. Világháborúban Lidicét és Orevot. Javasoltuk a múlt év végén a médián keresztül, hogy a Szlavóniában elpusztított nagy múltú magyar falvakban egy-egy iskola felépítésével és tanulóinak támogatásával segítsük a gyalázatos balkáni háború után hazatérésre buzdítani a lakosságot. A Baranya megyei Honismereti Egyesület a Magyarok Világszövetségével együtt indult el Kórogyra, és többszáz kötetet vitt magával az ottani iskolások támogatására. Az akciót a Honismereti Szövetséggel együtt folytatni kívánja mozgalmunk. Végezetül szomorú szívvel, olyan személyiségről szólok, akit történelmi tisztánlátása a honfoglalás közelébe vitt, és vált belőle a magyar honfoglalás örökös díszelnöke, fáradhatatlan misszionáriusa. László Gyuláról beszélek, akit utolsó útja szülőföldjére vezetett, a szépséges Erdélybe, Székelyföldre, Szent László földjére. Sokszor volt közöttünk, mindannyiszor nagy művéről a honfoglalás történetéről tartott előadást. Legyen a magyar történeti régészet nagy tudósának az élete, munkássága és halála örök nyeresége nemzetének. Mindig tudta, hogy kétségbeesett erdélyi népe az, amelyik keresi a múltját az ő régészeti munkájában Tisztelt hallgatóim! Nagykunság termékeny földjén vagyunk, és annak jelentős városában rendezzük az idei, XXVI. Honismereti Akadémiánkat. Ebben a patinás városban, régióban, amelynek ha jól tudom már háromszáz éves gimnáziuma van, gyönyörű szép temploma, szép művelődési élete, kiadványai, országos rangú református személyiségek lakják, alapítványa és egyesületei szellemi műhellyé teszik, rangosítják ezt a várost. Köszöntöm a város gazdáit és kulturális intézményeit, dolgos polgárságát. Köszöntöm a program tervezőit, jónevű előadóit, Honismereti Szövetségünk minden jelenlévő kedves tagját. Ezekkel a gondolatokkal Akadémiánkat megnyitom, hasznos és eredményes kívánok mindnyájunknak. munkát 89

92 A XXVI. Honismereti Akadémia kitüntetettjei A Honismereti Szövetség Elnöksége a Megyei Egyesületek javaslata alapján a következő személyeknek ítélte oda a kiváló honismereti munka elismerésére alapított Bél Mátyás - Notitia Hungáriáé Emlékérmet. Bcncsik János. Szegényparaszti családból származva kapta a paraszti sors, a paraszti munka, termelés, életmód és hiedelemvilág iránti rokonszenvét, érdeklődését. Megélte a paraszti családok hagyományait, meg-megborzongott az estéken hallgatott boszorkánymeséktől, de ott bujkált benne a történelem iránti érdeklődés is, hiszen átélte a háborút, s a politikai élet azt követő pezsgését. Jó tanulóként, ösztöndíjasként tanult a debreceni és hajdúböszörményi középiskolákban. Érettségije után sok hányódást követően a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem Gunda Béla vezette Néprajzi Intézetében tanult. Diplomáját megszerezve Tiszakécskén kezdett tanítani. Néprajzi, történelmi kutatómunkája itt kezdődött el, folytatta tiszapolgári népművelői felügyelőként, majd végre a tudományos pályát nyújtó múzeumokban, a Hajdúságiban és a békési Erkel Ferencben. Ekkor már számos tanulmányon, köteten volt túl, amelyek a hajdúsági, békési (nemzetiségi) emberek munkájáról, életéről szóltak ben a Tokaji Múzeum állandó kiállításának munkatársa, majd igazgatója lett. Figyelme ekkor fordult Tokaj és Hegyalja felé, amelynek ma is os nyugdíjba vonulása után - hűséges kutatója. Publikációi, tanulmányai, köteteinek száma mintegy 350. Ma is aktívan szervez, dolgozik, neve a megyében mindenki előtt ismerősen cseng, és tiszteletet ébreszt. Lukács László ben született a Székesfehérvár melletti Zámolyon. A székesfehérvári József Attila Gimnáziumban érettségizett, a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetemen szerzett történelem-földrajz szakos középiskolai tanári és etnográfusi oklevelet 1975-ben. Tanárai személyes példaadásukkal indították el a kutatás és oktatás felé. Építészettörténeti és műemlékvédelmi tanulmányokat folytatott a Budapesti Műszaki Egyetem Építészmérnöki Karán, mert elsősorban a népi építészet érdekelte ban kapott műemlékvédelmi szakmérnöki diplomát es tanévben Gunda Béla professzor Herder-ösztöndíjasaként a bécsi egyetemen tanult. Paraszti tanyásodás a Mezőföldön a XIX-XX. században című bölcsészdoktori disszertációját 1984-ben védte meg a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetemen ben a Kubányi Egyetemen orosz, 1985-ben a Pozsonyi Egyetemen szlovák nyelvtanfolyamon vett részt ban német középfokú, 1990-ben angol alapfokú nyelvvizsgát tett óta folyamatosan a székesfehérvári Szent István Király Múzeumban dolgozik néprajzkutatóként, 1984-től néprajzi osztályvezetőként. Az eltelt negyedszázad alatt közreműködésével és irányításával jelentősen növelték a múzeum néprajzi gyűjteményét, adattárát, kiállításokat rendeztek, tájházakat nyitottak (Pusztavám, Füle, Velence), Székesfehérváron megvalósult a Palotavárosi Skanzen, néprajzi kiadványok jelentek meg, hazai és nemzetközi konferenciák szerveződtek, középiskolások és főiskolai hallgatók számára 23 honismereti kutatótábort rendeztek vezetésével a megyében óta az Eötvös Loránd Tudományegyetem Tárgyi Néprajzi Tanszékének megbízott előadója. Ausztria néprajzáról, a közép-európai kulturális határokról és a német néprajztudományról tart előadásokat. Habilitációs előadását 1996-ban tartotta az Eötvös Loránd Tudományegyetemen A Duna néprajza címmel. Az es tanévben, majd az évi nyári szemeszterben Humboldt-ösztöndíjas volt a Müncheni Egyetemen, a Duna-völgyi kulturális régiók kutatásával foglalkozott, és magyar néprajzi szemináriumot tartott től a Magyar Néprajzi Társaság folyóiratának, az Ethnographia-nak a szerkesztője óta rendszeresen végez néprajzi terepmunkát Magyarországon, elsősorban népi építészet, a népszokások, a teherhordás és az árucsere témakörökben ben kandidátusi fokozatot nyert el a Káli-medence a Dunántúl népi építészetében című értekezésével. Rendszeresen végez néprajzi adatgyűjtést a burgenlandi és a szlovákiai magyarok körében, illetve rendszeresen kutat a magyarországi német és szlovákiai magyarok körében, illetve rendszeresen kutat a magyarországi német és szlovák községekben ben kutatóúton járt a moldvai magyaroknál. 90

93 1989-től tagja a Duna Menti Tartományok Tudományos és Kulturális Együttműködési Munkabizottságának, 1995-ben a Bécsi Néprajzi Társaság külföldi levelező tagjává választotta óta vesz részt a szlovákiai magyarság néprajzi kutatását végző révkomáromi Etnológiai Központ Tudományos Tanácsadó Testületének munkájában. A Honismereti Egyesület megalakulása óta előadásaival, tanácsaival, az amatőr néprajzi és helytörténeti kutatók szakmai irányításával segíti. Dr. Lukács László egyetemista kora óta folyamatosan publikál a megyei, hazai és külföldi szaklapokban, múzeumi, akadémiai kiadványokban. Munkássága európai etnológiai szemléletű, amely a magyar, szlovák, cseh, osztrák, német, horvát, portugál, angol és finn folyóiratokban közölt írásaiban jelenik meg. Piller Dezső néptanító, néprajzkutató, helytörténész. Tanulmányai befejezését követően csaknem két évtizedig a Rába parti Gasztonyban volt kántortanító. Munkásságáért a közelmúltban a falu díszpolgárává választották. Ám a szülőföld visszahívta, és immár ötven esztendeje, hogy letelepedett Zamárdiban, azóta is itt él. Húsz éven át tanított a helyi általános iskolában, nyugalomba vonulását követően (1972 óta) életét az alkotó, kutató-gyűjtőmunkának szentelte. Pedagógiai, szépirodalmi, néprajzi, régészeti, helytörténeti tárgyú írásai jelentek meg a helyi lapokban, honismereti periodikákban. Méhészeti témájú írásait a szaklapok adták közre. Fáradhatatlan gyűjtőmunkával tevékeny részt vállalt a két jelentős múzeum létesítésében, mely a Balaton partján jelentős hírnevet szerzett: a Zamárdi tájház és Szántódpuszta európai hírű gyűjtemény-együttese. Néprajzi gyűjtőmunkáját levéltári kutatásokkal egészítette ki. Több önálló kötete jelent meg, idős kora ellenére aktív, nagytekintélyű honismereti szakembere a Dél-balatoni régiónak. Munkásságát számos tanítványa folytatja, társszerzője volt a több száz oldalnyi terjedelmű Zamárdi monográfiának. Piller Dezső csaknem kilencven esztendős. Életművéért, a honismereti mozgalomban végzett pótolhatatlan értékmentő, kiemelkedő munkásságáért adományozzuk a Bél Mátyás díjat. Dr. Rusvay Lajos Jászapátiban született 1901-ben, tehát 97 éves. Eredetileg jogi végzettsége volt, de a kommunista időszakban nem gyakorolhatott ilyen jellegű tevékenységet. Négy jászsági településhez kötődik élete, s mind a négynek megírta a történetét. Jászapátinak - ahol született, Jásziványnak (Jászivány eredetileg Jászapátinak volt a pusztája, később önállósodott), Jászteleknek, ahol a Rákosi-korszakig főjegyző volt, és Jászalsószentgyörgynek, ahová idős korában került a lányához. Ma is ott él már túl a vasdiplomán. Az egyetlen élő személy, aki megjelent a jászapáti gimnázium végzős diákjainak 75. évfordulóján (nem írhattam találkozót, mert egyedül volt) 1995-ben! Munkáival rendszeresen pályázott, ezt a megyei egyesület is igazolni tudja. Honismereti Emlékéremmel kitüntettek, Dr. Anteil Gyuláné (Baranya megye), Dobos István (Vajdaság), Karacs Zsigmond (Budapest), Dr.Mándics Mihály (Bács-Kiskun megye), Renkecz József (Tolna megye), Sipos Csaba (Somogy megye), Somfai Tiborné (Heves megye), Szigeti György (Csongrád megye), 35 éves Jászjákóhalmi Honismereti Kör (Jász-Nagykun-Szolnok megye). Honismereti Emléklappal kitüntetettek, Budapest: Bogyirka Emil, Szatmári Ildikó, dr. Tóth József; Baranya megye: Lánycsók Honismereti Kör, Nagytótfalu Honismereti Kör, Szederkény Honismereti Kör; Bács-Kiskun megye: Rácz-Fodor Sándor, Romsics Imre, Szénásiné Harton Edit, Urbán Miklósné, Tóth Sándor; Csongrád megye: Kemény Lajosné, dr. Ősz Károly, Nagyfalusi Istvánné; Fejér megye: Csór Általános Iskola Szakköre, Vereines Géza; Gyó'r-Moson-Sopron megye: Néma Sándor, Rigó Endréné; Hajdú-Bihar megye: Haja István, Kállai Irén, Ludmanné Papp Ilona, Szamosujvári Sándor és a 45 éves Debreceni Honismereti Szakköre; Heves megye: Forrás" Gyermek Szabadidő Központ Honismereti Kör, Eger, Füzesabony Honismereti Kör; Jász-Nagykun- Szolnok megye: Kovácsné dr. Kaposvári Gyöngyi, dr. Nagy Molnár Miklós, Molnár Ferenc, Nemes Györgyné, Pásztor Barnabásné, V. Tóth Áron, Zana József, Zelei Józsefné; Tolna megye: Bátaszék Dr. Csanádi György" Helytörténeti Gyűjtemény, Glöckner János, Szekszárd Csapó Dániel Középiskola; Veszprém megye: Dáka Szölőföld Baráti Kör, Mezei Zsolt, Némethné Horváth Ilona, Ráskay Mihályné, Zánka Honismeret Egyesület; Határon túlról: Adorjáni Rudolf Károly (Diszőszentmárton), Dukrét Géza (Nagyvárad), Nagy István (Újvidék), Dr. Szénássy Zoltán (Révkomárom), Zsók Béla (Déva).

94 A Honismereti Szövetség hároméves tevékenységéről július június Honismereti Szövetségünk 1990-ben történt megalakulása óta negyedik alkalommal készül tisztújításra. Ez azzal a kötelezettséggel is jár, hogy az Elnökség számot adjon az elmúlt három év eredményeiről, gondjairól. I. A tagszervezetek száma a három év során változatlan maradt: 18 megyei, 1 fővárosi egyesület, 1 megyei feladatokat is vállaló városi, és 1 nagyközségi honismereti kör, mintegy 5000 fős taglétszámmal. A Pro Pátria Szövetség mellé 1996-ban a küldöttgyűlés fölvette társszervezetként a Cigány Hagyományokat Gyűjtők Egyesületét, melyek elnöke állandó résztvevője az elnökségi üléseknek. Az június 30-i küldöttgyűlésen megválasztott új elnökség a folyamatos működés érdekében az Alapszabálynak megfelelően évente négy alkalommal ülésezett. Napirendi pontjai között szerepelt az elvégzett munkák számbavétele, az időszerű tennivalók megvitatása, az országos hatókörű rendezvények előkészítése. - Megvitatta és jóváhagyta az éves feladat- és költségvetés-tervet, illetve az éves beszámolót és pénzügyi elszámolást ban külön áttekintették a Szövetség pénzügyi helyzetét. Ezek alapján terjesztette, illetve terjeszti beszámolóját a küldöttgyűlés elé. - Figyelemmel kísérte és segítette a HONISMERET folyóirat szerkesztőbizottságának munkáját, megszervezte jubileumi ülését. - Megvitatta, javaslataival segítette az évenkénti Honismereti Akadémia tematikáját, programjának kialakítását. - Pályázatokat nyújtott be állami, társadalmi szervekhez, intézményekhez, alapítványokhoz, hogy támogatást szerezzen az országos elnökség és megyei tagszervezeti működéséhez, rendezvényeihez. - A tagszervezetektől érkező javaslatok alapján titkos szavazással döntött a Bél Mátyás díj odaítéléséről. A XXV. jubileumi Országos Honismereti Akadémia tiszteletére új kitüntető Emlékérmet alapított és adományozott a megyei egyesületek javaslatai alapján ben megújult formában adták át a mozgalom több tagjának az Emléklap-ot. - Az elnökségi tagok útján rendszeres kapcsolatos tartott a tagszervezetekkel és társszervezetekkel, tisztségviselőivel képviseltette magát más szervezeteknél. - Figyelemmel kísérte és segítette a megyei egyesületek munkáját. Tájékoztatót hallgattak meg az elnökség tagjai egy-egy megye tevékenységéről, eredményeiről, gondjairól. Elsőként a Békés, majd a Baranya, illetve Tolna Megyei Egyesület mutatta be munkáját, visszatekintve a mozgalom előzményeire, a kezdetekre, az 1990 óta eltelt időszakra. A beszámolókat a Honismeret folyóiratban közzétettük. A Szövetség tevékenységének részterületeit választott munkabizottságok, ill. ad hoc bizottságok irányították. - Folyamatos volt a tábori munkabizottság tevékenysége, mely évente gondozta az Elnökség által meghirdetett tábori pályázatokat. Tagjai értékelték a beérkezett pályázatokat, javaslatot tettek az Elnökség által meghatározott támogatási keret felosztására, elemezték a táborok tevékenységét. - A határon túliak munkabizottsága - elsősorban a Honismereti Akadémiák idején találkozott tagjaival - megvitatva a tennivalókat, az egyes területek sajátos helyzetét. Az elnökség képviseletében több ízben részt vettünk rendezvényeken, helyi vetélkedők zsűrijében, előadókent konferenciákon. - A küldöttgyűlés javaslata alapján ad hoc bizottság működött a vetélkedők szervezésére, az Akadémiák programjainak kimunkálásában, egyéb programok szervezésére. - Az újjáéledő ifjiísági munkabizottság - a Békés Megyei Karácsonyi János Honismereti Egyesület támogatásával megpróbálta újra indítani a diák honismereti akadémiák szervezését. 92

95 - A Honismeret folyóirat szerkesztőbizottsága gondoskodott a lap rendszeres, kéthavonta történő megjelenéséről, színvonaláról. Állandó rovatai mellett évfordulókhoz (honfoglalás 1100., 1848-as forradalom 150. évfordulója, 1000 éves iskola stb.), nemzetiségi helytörténeti kutató-gyűjtőmunkához kapcsolódó időszaki rovatokat indítottak. Minden évben a 3. szám a Honismereti Akadémiának helyet adó megyét bemutató tematikus szám. Az előállítás költségeinek csökkentése érdekében számítógép és nyomtató vásárlását javasolták az Elnökségnek 1996-ban. A lap árát 1996-ban 98,-Ft-ra emelték, a nyomdai munkálatok elvégzésével a budapesti CERBERUS Nyomda és Lapkiadó Rt-t bízták meg. - Az Alapítványi kuratórium mintegy másfél éves lelkes munka után elnök és titkár nélkül maradt - mindketten munkakörülményeik változása miatt kérték felmentésüket. Pótlásuk a küldöttgyűlés feladata lesz. II. A Szövetség egyik legfontosabb feladata tagjai szakmai színvonalának emelése, az ismeretek bővítése. Ennek szolgálatában szervezte az Elnökség országos színtű rendezvényeit. - Az Országos Honismereti Akadémiát ennek szellemében szerveztük meg évenként. A választott témák is ennek megfelelően kerültek megvitatásra, így ban Csongrádon: A nemzettudat 1100 esztendeje ben Győrben: A természet és az ember (XXV. jubileumi Akadémia) ban Karcagon: Az es forradalom és szabadságharc eseményei, kutatási eredményei. A hazai mintegy résztvevő mellett minden alkalommal vendégeink voltak határon túli honismereti aktivisták is. - VII. alkalommal került sor a Kiadványszerkesztők Országos Konferenciájára, melynek házigazdája a Tolna Megyei Honismereti Egyesület volt 1996 októberében. Az között megjelent periodikák, kiadványok elemzése mellett előadások hangzottak el a határon túli periodikákról is őszén a Honismereti Szövetség a Magyar Nemzeti Múzeummal és a Hadtörténeti Intézet és Múzeummal közösen tudományos konferenciát és emlékülést szervezett az I. és II. világháborús emberveszteségek, temetők, katonasírok, kegyeletőrzés témakörében decemberében az Erdélyi, a Hunyadi és a Rákóczi Szövetséggel közösen emlékülést szerveztünk a 75 éve kisebbségbe szakadt Magyarország sorskérdéseiről. - Országos ünnepi szerkesztőbizottsági ülést, valamint ünnepi sajtótájékoztatót szerveztünk 1996 őszén, 1997 márciusában abból az alkalomból, hogy a Honismeret folyóirat XXV. évfolyamába lépett. A lap szerkesztője áttekintést adott a mozgalom több évtizedes múltjáról, a lap elődjéről, az ún. szürke füzetek"-ről. - Néhány megyében találkozót szerveztek az olvasók és a szerkesztőbizottság tagjai részvételével. (Borsod-Abaúj-Zemplén, Fejér, Komárom Békés) Örvendetesen megnőtt azoknak a tudományos konferenciáknak, emléküléseknek, szakmai napoknak a száma, melyeket a megyei egyesületek szerveztek (Baranya, Bács-Kiskun, Borsod-Abaúj-Zemplén, Jász-Nagykun-Szolnok, Fejér, Csongrád, Tolna, Vas, Veszprém stb.). A konferenciák jól reprezentálják a helyi intézményekkel, közgyűjteményekkel való jó együttműködést. Egyre több megyében szerveztek kihelyezett elnökségi ülést honismereti nappal egybekötve, ahol egy-egy honismereti kör tevékenységére is ráirányult a figyelem. Összességében a három év alatt a megyében több mint száz rendezvényre került sor. III. Szövetségünk alapvető feladatának tekintette az ifjúság hazaszeretetének formálását, a szülőföld, a tágabb környezet, a haza történelmének megismertetését. - Jelentős szakmai és szervezőmunkát jelentett az Elnökség és a megyei egyesületek számára az 1993-ban Emese álma" - Mítosz és történelem címmel meghirdetett évfordulós honismereti vetélkedő harmadik fordulójára. A felhívásra 1995 őszén 1340 haza és 160 határon túli háromfős csapat jelentkezett. Az országos döntőre május 11-én került sor Székesfehérváron. A három fordulóban összesen mintegy középiskolás és 1600 általános iskolás diák vett részt, több száz tanár közreműködésével. 93

96 ben az es forradalom és szabadságharc 150. évfordulója tiszteletére - a Magyar Nemzeti Múzeummal közösen meghirdetett történelmi-művelődéstörténeti vetélkedővel folytattuk a megemlékezések sorát. A 860 háromfős középiskolás csapatból a feladatfüzet megoldásával 270 csapat jutott be a megyei, 70 a területi és 7 csapat az országos döntőbe, melyre március 14-én a Nemzeti Múzeum dísztermében került sor. Erről a Magyar Televízió 2-es csatornáján, március 15-én az ünnepi műsorban egyórás közvetítést adtak. Közreműködtünk az Országos Levéltár Interneten meghirdetett 48-as vetélkedőjének szervezésében, díjazásában is. Több megyei egyesület mind a honfoglalás, mind a 48-as témakörben külön megyei vetélkedőt szervezett általános iskolás gyerekeknek - igen szép sikerrel (Fejér, Tolna stb.). A diákok nagy része nagyszerű felkészültségről, alapos tudásról tett tanúbizonyságot valamennyi vetélkedő során. Fontos állomása volt a diákok továbbképzésének a két alkalommal megrendezett Országos Diák Honismereti Akadémia, melyet az Elnökség támogatásával a Békés Megyei Honismereti Egyesület vállalt magára. A résztvevők delegálása egy-két megye kivételével esetleges (sok esetben nemleges) volt, ezért az 1998-as évet kihagyva ki kell munkálni a részvétel feltételeit, ebben lehetőséget adva határon túli diákoknak is, a részvételre. - A honismereti táborok ugyancsak az ifjúság honismeret- helytörténeti ismereteinek gyarapítását, tevékenységét voltak hivatottak elősegíteni. A megyei egyesületek és tagszervezeteik minden évben tábort szerveztek. Az anyagi lehetőségek szűkülése miatt azonban évente csak 40^5 tábornak tudtunk támogatást nyújtani ,-Ft összegben. Ennek elosztására a tábori munkabizottság tett javaslatot az Elnökségnek a benyújtott tábori programok és költségterv, valamint a megyei egyesületek szakmai véleménye alapján. A táborokban évente mintegy 2000 általános és középiskolás diák, főiskolai és egyetemi hallgató vesz részt. Egyre több táborba hívnak meg határon túli diákokat is, bevonva őket a tábor tartalmi munkájába. A táborokban gyűjtött tárgyi és szellemi emlékek gyakran gyarapították helytörténeti gyűjtemények, múzeumok anyagát, vagy születtek e munkák nyomán értékes pályázatok. IV. A kutatómunka segítése szempontjából fontosnak tekintettük a pályázatok meghirdetését; - a Magyar Nemzeti Múzeummal közösen hirdettük meg a helytörténeti pályázatot ban 210 felnőtt és ifjúsági, ban pedig 172 pályázat érkezett. A legeredményesebb pályázatok a díjon túl a Múzeum Történeti Adattárába kerülnek. - Az Anyanyelvápolók Szövetségével ismét közös pályázatot hirdettünk rokon értelmű szavak gyűjtésére három témakörben. Az értékelést a két szervezet szakmai bizottsága végezte. Összesen 139 pályázó egységtől 448 pályamunka érkezett, közülük 24-et részesített díjban a bírálóbizottság. - Részt vettünk a Néprajzi Múzeum hagyományos néprajzi és nyelvjárásgyűjtő pályázatának meghirdetésében, díjazásában. - Segítettük a Cigány Hagyományokat Gyűjtő Egyesület pályázatának meghirdetését is, ahol szintén pályadíjat ajánlottunk fel. Több megyében - részben az országos pályázatokhoz kapcsolódva - megyei pályázatokat írnak ki évtizedek óta, értékelik, díjazzák azokat és a legjobbakat továbbítják az országos pályázatokra (Borsod, Győr, Jász-Nagykun-Szolnok, Vas, Tolna stb.). V. A Szövetség gazdálkodását az Elnökség a jóváhagyott költségvetés-tervek alapján végezte. A bevételek egyik forrása az össztőke kamara, amely minden évben fokozatosan csökken. Legfőbb bevételi forrás a pályázatok útján elnyert támogatás, amely azonban szintén hullámzó ban, 1997-ben, bár sok helyre pályáztunk, kevesebb támogatást kaptunk. Az 1998-as év első féléve kedvezőbb helyzetet mutat. 94 Magánszemélyektói 1998-ban kapott a Szövetség összesen 70 e/ft támogatást.

97 A. folyóirat eladásból származó nettó bevétel igen csekély, az 1 %-os ndófelajánlásból összesen mintegy ,-Ft származott. A gazdálkodási pénzügyi műveleteit, a számadások vezetését, a vagyon nyilvántartását gazdasági ügyintéző végzi, munkáját évente a számvizsgáló bizottság ellenőrizte, melyről jelentést tett a küldöttgyűlésnek ban a Fővárosi Bírósághoz benyújtottuk a közhasznúvá nyilvánítási kérelmet, amelynek megadása esetén a Szövetség bizonyos kedvezményeket élvezhetne. A megyei egyesületek működéséhez, rendezvényeihez minden évben hozzájárultunk a pályázati támogatásokból. A ,-Ft működési támogatást 1997-ben nem tudtuk átutalni, de 1998-ban igen. A táborok szervezéséhez a vetélkedő lebonyolításához, a Honismereti Akadémián való részvételhez minden évben jelentős összeggel járultunk hozzá. Elnökségünk az Alapszabályban megfogalmazott célok szellemében, az éves munkatervek szerint végezte munkáját, törekedve azok maradéktalan megvalósítására. Valamennyi tervezett feladatot nem sikerült megvalósítani - részben szervezési, részben anyagi okok miatt. Lehetőségeink mérlegelése mellett e feladatok megvalósítása az új elnökségre vár. Budapest, június 27. Bartha Éva A Honismereti Szövetség Számvizsgáló Bizottságának jelentése június 11-én - az országos küldöttgyűléstől kapott megbízatásnak megfelelően - megvizsgálta a Honismereti Szövetség számviteli, bizonylati rendjét, pénzügyi fegyelmét, melynek eredményeként tapasztalatait az alábbiakban összegzi: 1. A könyvvitel rendje A számviteli törvény évi XVIII. - módosítva 1992, 1993, 1995, 1996, és 1997-ben a CXXX. törvénnyel - meghatározza a hatálya alá tartozó elszámolási és könyvvezetési kötelezettséget, az ügyvitel rendjét, a szövetség vezetőségének, elnökségének pénzügyi döntéseit. E törvény előírásait, és módosításait követve történik a Honismereti Szövetség pénzgazdálkodásának adminisztrálása. A könyvvezetés módja a megalakulástól az egyszeres könyvvitel, a naplófőkönyv. A Honismereti Szövetség tól a , majd től a sorszámmal hitelesített naplófőkönyvben folytatta a könyvelést. A Honismereti Szövetség Alapítványa az illetékes adóhatóság által hitelesített / naplófőkönyvben vezeti a bizonylatokkal alátámasztott könyvelést, - megegyezően az OTP Rt. Budapest V. kerületi fiókjánál vezetett ellátmány, illetve folyószámlánkkal. A Honismereti Szövetség Alapszabálya értelmében az Alapítvány és a Szövetség pénzeszközei célirányos felhasználásáról a Szövetség Elnöke, illetve a Kuratórium dönt - a Számvizsgáló Bizottság tiszte a számviteli rend, a bizonylati fegyelem, a könyvelés, a nyilvántartások szabályosságának, törvényszerűségének az ellenőrzése. E hatáskörnek megfelelően történt az június június 11. közötti időszak pénzügyi ellenőrzése, és nyert megállapítást, hogy a naplófőkönyvek az aktív és passzív pénzügyi elszámolásokat zárt, az elszámolások egyezőségét biztosító, az adóelszámolásokhoz szükséges, pénzforgalommal kapcsolatos adatokat is szolgáltató rendszerben mutatja ki. 2. A bizonylati elv és a bizonylati fegyelem: A számviteli törvény 83. -a előírásait betartva minden pénzmozgásról bizonylat készült; melyek mind az alaki, mind a tartalmi követelményeknek megfelelnek. Az adott gazdasági műveletre vonatkozóan rögzített adatok a valóságnak megfelelően tartalmazzák a bizonylatot kiállító gazdálkodó megjelölését; az utalványozó és a rendelkezés végrehajtását igazoló személy aláírását; a pénzkezelési bizonylatokon az átvevő aláírását; a gazdasági művelet, a bizonylat kiállításának időpontját, a gazdasági művelet tartalmának leírását (záradékolás), 95

98 valamint értékbeni adatait. Továbbá a bizonylatok összesítése alapjául szolgáló bizonylatok körének, valamint az időszak megjelölése. (Vetélkedők, táborok elszámolásai.) A bizonylatok megőrzési rendszere, tárolása biztosított oly módon, hogy a könyvelési feljegyzések hivatkozása alapján visszakereshetők. Azaz a naplófőkönyv és a bizonylatok adatai közötti egyeztetés és ellenőrzés lehetősége logikailag zárt rendszerrel biztosított. A gazdasági műveletek (események) folyamatát tükröző összes bizonylat adatait a könyvviteli nyilvántartásokban (naplófőkönyvek) rögzítették a könyvviteli zárlatot megelőzően. A számviteli törvény értelmében készült el 1997 naptári év végén a zárómérleg és az adóbevallás. Az évi pénzgazdálkodás, pénzügyi és számviteli bizonylatolás során figyelembe vették a törvénymódosításokat. A bérjellegű kifizetésekhez felhasználói szerződést rendszeresítettek, melyek szerepelnek "A társadalombiztosításról szóló évi II. törvény", valamint a végrehajtására kiadott 89/1990. MT. rendelet január 1-től hatályos utasításai, illetve az azt követő módosításnak megfelelő adatok. E törvény értelmében adatszolgáltatási kötelezettsége van a Honismereti Szövetségnek is a Társadalombiztosítási Igazgatóság felé. Bejelentési, illetve bevallási kötelezettségének a törvény előírásai szerint tett eleget a Szövetség gazdasági ügyintézője. A vizsgálat tapasztalatait összegezve - melyet szúrópróbaszerűen végzett a 3 tagú bizottság - jelenthetjük, hogy a Honismereti Szövetség pénzeszközeinek kezelése szabályos, a bizonylati fegyelem megfelelő. A Honismereti Szövetség titkára, Bartha Éva és a gazdasági ügyeket intéző Könczei Rozália a tartalmi feladatok megvalósítását szem előtt tartva, szabályszerűen bonyolították a pénzgazdálkodást. Budapest, június 11. Az Országos Honismereti Szövetség Számvizsgáló Bizottsága nevében: Hajdú Józsefiíé, Vajda Ferencné A Honismereti Szövetség Ellenőrző Bizottságának jelentése Az elmúlt három és során Szövetségünk eredményesen működött. A megváltozott történelmi körülményekhez alkalmazkodva célkitűzéseinek szellemében az alapszabályt és a Honismereti Szövetség választási szabályzatát betartva tevékenykedett. Tagságunk száma emelkedett, meghaladja az 5000 főt. Az országos és megyei vezetésben történt őrségváltások a hagyományaik megőrzése és a régi vezetők iránti tisztelet jegyében történtek. A Szombathelyen, Csongrádon, és Győrben megrendezett Honismereti Akadémiák a Szövetség jól megrendezett seregszemléi voltak. Sikeresen zárult a millecentenárium emlékére rendezett a közel 5000 diák részvételével lebonyolított háromfordulós Emese álma" című vetélkedő. Az 1848^19-es forradalom és szabadságharc 150. évfordulója alkalmából Márciusi ifjak" címmel rendezett vetélkedőn 680 csapat vett részt. A két nagy vetélkedő és az 1996-ban Békéscsabán lebonyolított ifjúsági honismereti konferencia, valamint a több fiatalt foglalkoztató rendezvény az ifjúság körében végzett sokrétű munkát bizonyítja. A honismereti tanácskozások, táborok, találkozók és kiadványok a haza megismerését és szeretetét jól szolgálták. A szövetség szervei a választmány évente, az elnökség évenként négy alkalommal ülésezett és ellátta az alapszabályban meghatározott feladatkörét. Megyei egyesületeink, tagszervezeteink eredményesen munkálkodtak. A Honismeret rendszeresen megjelent. A megyei kiadványok, a szövetségi támogatás megszakadása miatt saját erőből korlátozott számban jelentek meg. A táborok több témában színes programokkal kerültek megrendezésre, évente a tábor közül a csökkenő források miatt csak kapott jelképes támogatást. 96

99 A lokális rendezvények kerültek előtérbe. Országos rendezvények közül kiemelkedett a Honismeret 25. évfordulójának megünneplése, a kiadványszerkesztők országos szekszárdi találkozója. A Honismereti Szövetség Alapítvány kuratóriuma vezetőinek lemondások miatt másfél éve megszűnt, ezt követően a pénzeszközük elosztását az Elnökség látta el. A szövetség anyagi feltételei az alapos és eredményes pályázatok következtében az elmúlt évben javultak. A feladatok megoldására létrehozott ad hoc bizottságok jól működtek. A Tábori Bizottság folyamatosan lelkiismeretesen tevékenykedett. Az Ellenőrző Bizottság a Honismereti Szövetség hároméves mozgalmi életét áttekintve azt jogszerűnek, törvényesnek, elismerésre méltónak minősíti. Budapest, június 8. Dr. Bolla Dezső elnök, Karacs Zsigmond, Dr. Rémiás Tibor, Szüle Katalin Feldobogott szívvel élt akkor a nemzet../' Vetélkedő 1848/1849-ről, szerte a világban Sokáig töprengtünk azon, hogy érdemes-e a megörökítésre ez az esemény, hiszen a 150. évforduló jegyében egymást érték a különböző rendezvények, köztük a vetélkedők is. Úgy döntöttünk, hogy a Feldobogott szívvel élt akkor a nemzet..." címmel összeállított és megrendezett program több volt, mint egyszerű tudás-próba, játékos információcsere. Több, mert először vettük igénybe az Internetet egy ilyen jellegű verseny meghirdetésére, s a feltett kérdések megválaszolására. Több, mert az Internet és a világ különböző országaiban magyar nyelven megjelenő sajtó hasábjain még soha, sehol nem tettek közre egyidőben a magyar történelem jeles eseményeit feldolgozó kérdéseket. Több azért is, mert írásban meghirdetett, s a magyar történelmet érintő vetélkedőre - valószínűleg - még soha nem jelentkezett résztvevő Chiléből, Dél-Afrikából, Svédországból vagy Spanyolországból, nem beszélve Erdély, Felvidék, Vajdaság magyarjairól, és a hazai több száz résztvevőről. Az 1848/49-es forradalom és szabadságharc 150. évfordulója megmozgatta minden érdeklődő ember fantáziáját, s különösen azokét, akiknek egyik fontos feladatuk, hogy életben tartsák a haza iránti elkötelezettséget, a hazaszeretetet, a történelmi hősök megbecsülését. A Magyar Országos Levéltár azok közé az intézmények közé tartozik, amelyik a tudományos kutatás szolgálatán, a történelem írott forrásainak feltárásán túl, egyik legfontosabb feladatának tekinti, hogy megismertesse az ifjú és kevésbé ifjú nemzedékekkel a történelem jeles eseményeit. Ettől a nemes szándékától vezérelve kereste meg a Magyarok Világszövetségét, a Révai Új Lexikona Szerkesztőségét, a Hadtörténeti Intézetet és Múzeumot, a Honismereti Szövetséget és a Duna TV-t, hogy összefogva hirdessék meg minden, a nagyvilágban szerteszórtan élő magyarnak ezt a vetélkedőt. A novemberi elhatározást tett követte, s január 20-ikán már az Interneten olvashatta mindenki az 1848/49-es szabadságharcra vonatkozó kérdéseket. Az Internet arra is lehetőséget kínált, hogy több mint 150 képpel, korabeli dokumentum másolatával illusztrálják a szerkesztők a kérdéseket. így, aki áttekintette a 75 kérdést, ha nem is tudta a megfelelő választ, a képek, illusztrációk segítségével közelebb kerülhetett a szabadságharc eseményeihez, megérezhette az akkori korszak hangulatát. Az Internet mellett a Magyar Rádió Külföldi Adásainak New York-i honlapján is olvashatóak voltak a kérdések, megjelentek a környező országok (Románia, Szlovákia, Jugoszlávia) magyar nyelvű sajtójában, s a Magyar Figyelő című havonta megjelenő MVSz tájékoztatóban, a Honismeret című folyóiratban, valamint a Magyar Nemzet hasábjain. Segítséget kaptunk a kérdések terjesztésében a Magyarok Világszövetsége Nyugati Régió vezetőitől, a Kárpátmedencében élő magyarok ügyeit képviselő MVSz referensektől. 97

100 Ennek a felbecsülhetetlen értékű segítségnek is köszönhetően túlzás nélkül állíthatjuk, hogy óriási volt az érdeklődés. Titkon ugyan bíztunk abban, hogy a téma sok-sok embert megmozgat, de hogy ezerszámra akad érdeklődő, aki veszi a fáradságot, s töri a fejét - a nem is oly könnyű - 75 kérdés megválaszolásán, azt legmerészebb álmainkban sem reméltük. Erdélyből több mint 600, a Felvidékről több mint 150, Ukrajnából, a Kárpátalja településeiről 85, az Egyesült Államokból, Nyugat-Európából több tucatnyi, s itthonról csaknem ezernyi megfejtés érkezett. A magyarországi válaszadók mellett Erdélyből érkezett a legtöbb jó válasz. A legkevesebb pontot pedig a Nyugat-Európából és a tengerentúlról érkezett versenyzők érték el. Ez utóbbiak közül sajnos senkit nem hívhattunk meg a döntőbe. Az is jellemző statisztikai adat, hogy a legfiatalabb versenyző 11 éves, a legidősebb versenyző pedig 84 éves volt. A helyes, vagy megközelítően helyes választ adók száma is örvendetesen sok volt. Az igaz, hogy 75 pontos választ - tehát minden kérdésre pontosan válaszoló - csak egy játékos adott, de a pontos válaszok száma 163, a pontot elérők száma pedig több mint 400 volt. A döntőbe, amelyre március 11-én került sor a 75 pontos versenyzőt, illetve a 163 főből kisorsolt 24 főt választottuk ki. A minél több helyes választ adók, a minél több pontot elérők mellett a rendező szervek számára azok a válaszok jelentették a legtöbbet, amelyet a versenyzők jelentős része a kérdések megválaszolása után, a vélemény" rovatba írt. Ezek közül szeretnénk néhányat ízelítőül idézni: Nagyon szép gondolatnak tartom az es szabadságharc 150. évfordulóját így ünnepelni. Élveztem a vetélkedőt!" (Szauer Adrienn, Bp.) Nagyon jó ötlet volt ez a verseny. A kérdések pedig jó tömörek voltak: átfogták a szabadságlmrcot. Nagyon szeretném, ha még lenne sok ehhez hasonló vetélkedő." (Roth-Vízi Rita, Csíkszereda) A javasolt történelmi anyag áttekintésével új ismeretek birtokába jutottunk." (Hídi András vámosgálfalvai középiskolás) Köszönjük a kiírt vetélkedőt. Újra éltük a csodálatos, tragikus időket." (György Ferenc József, Kolozsvár, 62 éves) Nagyon örvendek, hogy részt vehetek e pályázaton. Szeretném, ha egy hasonlót szerkesztenének Mátyás királyról is." (Zoltán Edith, Kolozsvár) Feldobogott a szívem százszor, ezerszer is, amíg a kérdéseket tanulmányoztam. hasonló vetélkedőt!" (Simon János, Dés, 59 éves) Minél több ehhez Több hasonló jellegű pályázatot kellene szervezni, mert mindenkinek kötelessége legalább elemi szinten ismerni nemzete történelmét. Nagyon jó ötletnek tartottam ezt a kihívást." (T. J. Zs. 19 éves, Kolozsvár) Hasonló szervezésekkel a legnagyobb szolgálatot teszik Magyarország történelmének megismertetéséért. Sokan vagyunk, határon kívülrekedtek, akik nem tanulhatták ezt gyermekkorukban. Örömmel vettem részt a vetélkedőn." (Varga P. 66 éves, Kolozsvár) Kedvenc tantárgyam a történelem, ezért nagyon örültem, amikor felfedeztem az újságban ezt a vetélkedőt. Élvezettel kutattam a helyes válaszokat, s nagy segítséget jelentett számomra, hogy már országunkban is lehetőség van Magyarország történelmének tantárgyként való tanulására." (Halmi Zsolt, 13 éves, Kolozsvár) A pályázat nagyon hasznos a határon túli magyarok nemzettudatának ébrentartásában. Az ajánlott irodalom nálunk nehezen, vagy egyáltalán nem elérhető. Hasonló pályázatok rendezését javasolom. Ezeknek leközlését valamennyi nálunk megjelenő magyar lapban szükségesnek tartom." (Sz. B., 62 éves, Piskolt) Nagyon érdekesnek találtam a pályázatot. Fontosnak tartom, hogy valamilyen módon a határon túl élő magyarok is megismerjék a történelmünket. Persze nekünk sokkal nehezebb dolgunk volt, mivel kevés a forrás anyag a kérdések megoldására, de azért sikerült úgy - ahogy." (Szőcs Annamária, 17 éves, Székelykeresztúr) Mélyen tisztelt uraim. Elnézést kérek a helytelen megfejtésekért, mert a magyar történelmet között tanultam és egy öregember már sok mindenre nem képes." (Mészáros József, 65 éves, Csikarcfalva) 98

101 Kiváló lehetőség minden magyar érzelmű ember számára, hogy elmélyítse a szabadságharcról ismereteinket és gazdagítsa azokat. Szerencsésnek érzem magam, hogy megoldhattam a kérdéseket." (D. A., 17 éves, Újtusnád) Kérem, ne ítéljenek el túlságosan, hanem bátorítsanak, hogy még nem késő megismerni a mert a Jövőt az Isten tartja összeszorított újjai között." (P. H. I., 57 éves, Kolozsvár) múltunkat, Én már megnyertem! A nagyszerűen összeállított kérdések elolvasása után vettem észre, hogy a szabadságharcról nem tudok semmit. Nagyjából rendbe tettem magam, - ez a legnagyobb nyeremény. Nagyon köszönöm." (B. T., 46 éves, Magyardécse) Egy szlovákiai magyar kisfaluból, Bogyáról írok. Középiskolai tanuló vagyok, és azért neveztem be erre a versenyre, mivel nagyon érdekel a saját népem története. Szabadidőmben is nagyon sokat foglalkozom ezzel. Sajnos Szlovákiában nagyon kevés ilyen vetélkedőt szerveznek, bár a szlovákiai magyar szervezetek erejükből sok mindent megtesznek." (ifj. D. K., 15 éves, Bogya) Tartalmas kérdések halmaza tárult elém, amelyek a szabadságharc legfontosabb momentumait foglalták magukba. Szeretném megragadni az alkalmat, hogy tolmácsoljam köszönetemet. Elismerés illeti azokat, akik lehetővé tették, hogy korhatártól és foglalkozástól mentesen, a határon túl élő magyarok is résztvehettek a pályázaton." (Somi Zs. Nagybereg) Azt előre ismertettük a rendezőszervekkel, hogy a döntőbe bekerülőket a 72 ponton felüliek közül választjuk ki, úgy, hogy az országonként csoportosított versenyzőket arányosan elosztva, a részvételi számokat is figyelembe véve sorsoljuk ki. így tudtuk ugyanis biztosítani azt, hogy a részvételi aránynak megfelelő egyensúlyt alakuljon ki a döntőben. A kisorsolt 24+1 versenyzőt úgy sorsoltuk 5 csapatba, hogy minden csapatba jusson erdélyi, felvidéki és hazai versenyző is. Igazságtalannak éreztük volna, ha úgy adódik, hogy a hazai - feltételezhetően alaposabb felkészültséggel rendelkező - versenyzők véletlenül is egy vagy két csapatba kerültek volna, míg a többiek a további három csapatban versenyeznek. Ez a kiválasztási módszer lehetővé tette, hogy minden csapatot 2 erdélyi, 2 magyarországi és 1 felvidéki versenyző alkotott. A Hadtörténeti Intézet és Múzeum Tüzérterme adott otthont a döntő megrendezésének. Ehhez is rengeteg segítséget kaptunk. A Magyarok Világszövetsége Vállalta a romániai és szlovákiai versenyzők utaztatását, a Hotel Corvin 50 %-os kedvezményt adott a versenyzők szállás és étkezési költségeiből, a Hadtörténeti Intézet is díjtalanul bocsátotta rendelkezésre a helyiséget, a rendezvény előkészítéséhez anyagi támogatást nyújtott a Művelődési és Közoktatási Minisztérium, az Illyés Gyula Közalapítvány, a Jövő Nemzedékéért Alapítvány, valamint a Duna Libra Rt. Felbecsülhetetlen volt az a támogatás is, amelyet a Duna Televízió munkatársaitól kaptunk a döntő megrendezéséhez, illetve a felvétel elkészítéséhez. A többfordulós vetélkedőre igen alaposan felkészültek a csapatok. Nemcsak történelmi ismereteikről kellett számot adniuk, hanem alkotóképességüket, fantáziájukat is gyakran használni kellett. Az igen szoros, fej-fej melletti vetélkedésen lényegében mindenki nyert. A nagyszerű hangulatú tudáspróbán túl gazdag jutalmakat ajánlottak fel a Babits Kiadó, Révai Új Lexikon Szerkesztősége, a Nemzeti Tankönyv Kiadó, a Móra Kiadó, a Magyar Nemzeti Múzeum, az Országos Széchenyi Könyvtár, a Budapesti Történeti Múzeum, a Miniszterelnöki Hivatal, a Határon Túli Magyarok Hivatala, a Fővárosi Önkormányzat, a Magyarok Világszövetsége, az Alapítvány a Választásokért és a Honismereti Szövetség. A több százezer forint értékű könyvcsomagok mellett biztos, hogy felejthetetlen élményt jelentettek a győztes csapatok számára a különböző honismereti táborokba szóló meghívások. Az egyéni jutalmazottak közül Juhászné Patkós Edit (Mezőtúr), Kardos József (Keszthely), Polgár Zoltán (Vecsés) és Gulyás Ferenc (Túristvándi) nevét kell külön is kiemelnünk. Az egyéni jutalmazások mellett a Révai Nagy Lexikona reprint kiadásának teljes sorozatát a somorjai (Szlovákia) gimnázium kapta. Külön elismerésben részesültek a mezőtúri gimnázium, a túristvándi általános iskola történelem szakos tanárai diákjainak kitűnő felkészítéséért. Feldobogott szívvel élt akkor a nemzet..." - adtuk címül az 1848/49-es szabadságharc és forradalom 150. évfordulója alkalmából rendezett vetélkedőnek. A résztvevők száma, felkészültsége azt bizonyította a rendező szervezetek számára, hogy sikerült 1998-ban is megdobogtatni több száz ember szívét a szabadságharcra emlékezve. Tóth Béla 99

102 KÖNYVESPOLC A kishaza oltalma Koncsol László helytörténeti kutatásairól és a Csallóközi Kiskönyvtárról E mai, cserepeire zúzott, és törmelékeiben is kallódásra ítélt világunkban a hagyományainkhoz és az életünket meghatározó értékeinkhez való visszatalálás egyik - minden bizonnyal a legteljesebb - útját jelenti, ha engedünk a szüló'föld megszólító, hazahívó hangjának. Kötődésünk a mindenkor teljesnek - a valóságunknál mindenképpen teljesebbnek - hitt történelmünkhöz mindig egy konkrét vidék, egy sajátunknak érzett táj képeiben, hangulatában és színeiben jelenik meg, abban a tárgyiasult szeretetben, amely mindannak a hatalmas megtartó erőnek is a forrása, amely az életet maga köré szervezi. Széchenyi és a reformkor nagy nemzedéke számára ez maga a Haza, Ady (és kortársai) számára ez már Szilágyságnyi Tájjá zsugorodik - Kosztolányi bácskai emlékeire építi ember- és világképét, Babits Mihály a tolnai táj Pannon ragyogását őrzi a lelkében egy életen át -, a századunk alkonyultával már az is boldogságot jelent, ha csak egy falunyi hely is akad ezen az igencsak sokfelé szabdalt magyar térképen, ahová hazamehet az ember, s ahonnan újra elindulhat. Aki igazán komoly meggyőződéssel hisz a jövőjében, nagyon őszinte pillanatában elmondhatja, a holnapra vonatkozó elképzelései egy ismert tér kövezetének hepehupája, az utca kanyarulata mögül felbukkanó templomtorony harangjának kondulása, az egykori iskola kopott lépcsősora, vagy a régről ismert parkok hűvös árnyékának otthonos félhomálya köré rendeződnek. Csak a gyökértelen életfilozófiák hitvallói képzelik, hogy minden emberi cselekedet önmagáért való, és önmagában teremt realitást - a tényleges valóság az, hogy az ember teremtő gesztusait valós értékekbe szövi bele, amelyek azután a maguk történeti mivoltában közösségivé formálnak minden egyéni szándékot. A történelmi hagyományok folytatásának a folyamata ez, amennyiben morálisan is néven kívánjuk nevezni az értékteremtő cselekedeteket. Ezért kapott a ma emberének életében újra meghatározó szerepet a szülőföld, olykor csak megtartó erő és irányadó érték, máskor erkölcsi kötődés, ismét máskor teremtő energiákat felszabadító, cselekvési szándékokat szervező, valóságos hatalomként. A kisházát jelentő szülőföldhöz persze többféle módon is kötődhet az ember. Van úgy, hogy el sem szakad tőle, még akkor sem, ha távol kerülnek egymástól, s van úgy, hogy a legkülönfélébb törések és szakadásuk után, lélekben és ténylegesen is újra meg kell lelni az elveszített otthont. Ez utóbbihoz azonban feltétlenül szükség van a megrendültség fájdalmára. A megrendültség fájdalmára, hogy a sorsformáló erők könyörtelensége folytán akár a lélek, akár a szülőföld elveszhet. Ha engem fenyegetnek végzetes erők, le kell raknom valahová értékeimet (vagy értéknek hitt csecsebecséimet), ha a kishaza alatt nyílnak meg a pokol kapui, át kell menteni a lélekbe (a kéz és a szellem alkotta művekbe) a fenyegetett világ értékeit. S vajon csak a belátható emberöltők során hányszor sötétedett rá az emberre és tájra az eltűnés, a megsemmisülés réme, hányszor űzött haza bennünket a pusztulás rémülete? Lábadi Károly ismert néprajztudós gödöllői száműzetésében" írta meg, vagy öntötte végleges formába az 1991-ben idegen hordák által megszállt és folyamatosan pusztított Drávaszögről szóló legszebb könyveit, az Oskolák a régi Drávaszögben (1993), a Kopács, a víz melletti falu (1994), az Istenek hajlékai a Drávaszögben (1994) és nem utolsó sorban a Drávaszög ábécé (1996) című, már-már az enciklopédikus teljességet megkísértő könyveit, mert szinte tapinthatóvá vált annak veszélye, hogy a kedves és szeretett táj minden értékével, emlékével és lakóival együtt a féktelen pusztítás áldozata lesz. Amikor a templomok és az iskolák égtek, amikor kényszermunkára hajtották az otthon maradt magyar férfiak tömegeit, amikor komolyan fenyegetett annak veszélye, hogy az utolsó aknarobbanással szertefoszlik a maga archaikumában megmaradt mondavilág utolsó szép tanítása is, a tájból kiszakadt ember legokosabb és legtisztességesebb feladata, hogy könyvekben állítson emléket az eltűnő otthonnak. Más kérdés (de legalább ennyire lényeges), hogy Lábadi Károly ebben is elődeit, példamutató nagy tanítóit követte, Baranyai Júliáét, akit mindenki csak a Tanárnőként ismert, és még távolabbra tekintve Ács Gedeonét, Kossuth Lajos tábori lelkészét, aki a szabadságharcot követő emigrációs évek után ugyancsak a Drávaszögben keresett és lelt nyugalmat, hogy hálából azután felbecsülhetetlen jelentőségű naplójában állítson örök emléket e csodálatos vidéknek. Matuska Márton újvidéki publicista bánáti utazásáról szóló beszámolóját - melynek során a székelykevei, az ürményházai, a pancsovai és a verseci magyar közösség sorsáról szeretett volna újból számvetést készíteni - gyermekkori emlékeivel kezdi: amikor gyermekként életében először utazott Temerinből Újvidékre, édesanyjával a felrobbantott híd roncsai közelében megálltak a Duna-parton. Az ott Pétervárad, Horvátország" - mutatott a túloldalra az édesanyja. Néhány hónap múlva - írja a továbbiakban Matuska Márton - a temerini férfiakat kompon vitték át a túloldalra lógorba, amiről a város híres, s mostanában ünnepelt fényképészének, az agg Barta Gézának dokumentumai vannak. S a lógerosok névsorát ő már nem Horvátországban állította össze, pedig az is Péterváradon történt. Bezdánban a Duna partjától, aki áttekint a kiskőszegi oldalra szintén idegen államot lát...", pedig alig néhány éve még a szőlejét művelni járt át a túloldalra. Iparkodik menni az ember erre a messze, a mi tájunknál is elhagyatottabb vidékre, mert attól fél az eddigi tapasztalatai alapján, hogy egyszer csak 100

103 azt mondják: ide te már nem mehetsz" - fogalmazódik meg a bánáti útjára induló író keserá összegzése. Micsoda kegyetlen játéka az időnek, hogy a huszadik század végén Európa közepén magyar értelmiségi embereknek attól kell félniük, hogy elpusztul a szülőföld, elvész a szeretett táj, megsemmisül a kishaza, s nem lesznek többé hazahívó küszöbök, nem lesznek ismerős arcok és megszólító, erőt adó és elbocsátó otthoni történetek! Mint ahogyan nincsenek már drávaszögi templomtornyok, és lehet hogy a nagy pusztulásban elégtek a történelmi emlékek, iratok, regiszterek, leltári számadások és énekeskönyvek is. Valami hasonló méretű veszélyérzet szülhette azt a szándékot, amely életre hívta a Koncsol László által elképzelt, majd az ötlet megtestesülését követően ugyancsak általa szerkesztett, írt és gondozott Csallóközi Kiskönyvtár című, Pozsonyban a Kalligram Könyvkiadónál megjelenő, immár tizennégy kötetből álló történelminépismereti könyvsorozatot. Minden bizonnyal most is - mint a hasonló vállalkozások esetében - kezdetben volt a szeretet", a kedvelt, a megtartó táj iránti rajongás, amely mellé valamikor felnőtt, föléje tornyosodott a féltés, az érte, az értékeiért történő aggódás. Igaz, a Csallóköz Koncsol Lászlónak csak" választott szülőföldje, ám ez a lényegen vajmi keveset változtat. (Lábadi Károly sem drávaszögi és Matuska Márton sem al-dunai születésű, a lélek azonban mély misztikába burkolódzik, amikor otthont választ és otthonra lel, döntései titkát fürkészni nem érdemes.) Az ember keresi, boncolgatja és értelmezi magát - írja Csallóköz mai historiográfusa Szülőföldem című vallomásában -, s szép lassan rájön, hogy minden igazán fontos alkati jegyére szülőföldjén, pár szűk körben tett szert: volt az anya méhe és karja, volt a szoba, a ház, az udvar, a kert, a falu, a kert alja és a mezők köre, volt a folyó, a zsombék és az erdő, s minden új kör új hódítást jelentett, másféle borzongásokkal, új tapasztalatokkal, vereségekkel és győzelmekkel, főleg önmagam, saját gyermeki szorongásaim fölött. Ha jól meggondolom, a szomszéd falu már alig kellett a lényegemhez. Amit szülőfalum határán túl szedtem fel tapasztalásban és egyebekben, annak inkább csak járulékos szerep jutott: bizonyos vonásokat erő-sített, másokat gyöngített, esetleg javított vagy rombolt is bennem, de a formákat, a felületet és a vonásokat az átöröklés, a szülői ház és a szülőfalu kohója és öntőedénye, vésői, köszörűi, reszelői és kései alakították rajtam és bennem." Ez volt a szülőfalu, az ung-vidéki Deregnyő lélekformáló ereje, ami sokáig természetesnek tűnt. Ám ahhoz, hogy igazi lényege megmutatkozzon, hogy kisugárzó melegsége" a lélek belső tájain is tovalúdbőrözzön, kellett az a bizonyos veszélyérzet, a megrendültség élménye, az eszméitető kétségbeesés, amellyel az eltűnő táj után kap az ember. Koncsol László esetében kellettek a sárospataki diákévek, kellett az a történelmi méretű távolságteremtő erőszak, amely a tizenhárom-tizenöt éves kamasz fiú és az otthon közé fegyverrel őrzött határt húzott, kellett a hazahívó türelmetlenség, kellett az éjszakai hazaosonás félelme, és kellett a tenyérbe zárható kishaza biztonságérzete. És kellett a hazatérésért elszenvedett kín is. Koncsol László a Csallóközbe már felnőttként, életpályája derekán került, egy határozottan kirajzolódó küldetéstudattal a tarsolyában, akkor, amikor az ember már megérett arra, hogy tovatűnő magabiztossága megőrzéséhez a gyökerekben keressen fogódzót. Minél közelebb hajolok gyökereinkhez, annál bizonyosabban érzem, hogy az igazán fontos alakító erőkre a mélyben találok" - írja már idézett vallomásában. De hát hol is vannak azok a mélyben rejlő, ám egyre titokzatosabb, egyre megfejthetetlenebb talányokat rejtő erők? Meglelhetők, felfedezhetők, tenyérbe zárhatók-e még? Vagy ismételten küzdeni kell felkutatásukért, megőrzésükért, esetleg visszaperlésükért? Kiláthat-e magából az ember - fogalmazott másutt Koncsol -, akinek tudatát nemcsak saját sorsa, de a közösségé is meghatározza és átlényegíti? Megérti-e egy adott ponton, miért nem beszélheti anyanyelvét, miért nem vállalhatja nyíltan történelmi hagyományait, miért nem hivatkozhat nemzeti múltjának nagy alakjaira, s miért nem élheti a régi korok tanítása szerint az életét? Olyan kérdések ezek, amelyeknek súlya alatt a múlt iránt érdeklődő figyelme - mint megannyi nemzedéktársáé - határozott ívben fordult a történelem felé. A múlttól remél olyan üzeneteket, amelyekkel kibélelhető a magára maradt önismeret. A históriától remél olyan színeket, amelyekkel mai szivárványaink is megfesthetők. Koncsol László a nyolcvanas évek közepén a csallóközi Diósförgepatony múltját kutatta, amikor kénytelen volt ráébredni, hogy az elmúlt korok megismeréséhez milyen kevés történelmi forrás áll a rendelkezésére. Elképesztő nehéz, vagy egyenesen lehetetlen volt hozzájutni azokhoz az írott forrásokhoz, amelyek akár a Duna-sziget, akár a szomszédos tájegység, a Szigetköz vagy a Mátyusföld múltjával foglalkoztak. A két világégés, a két forradalom, a három, sőt azóta négyre szaporodott impériumváltás, a szlovákiai magyar értelmiség több szakaszos fölszámolása (kiszorítása, deportálása, kiűzése), a módosabb magyar rétegek lakosságcserével történt kiebrudalása szétzilálta a családi bibliotékákat, miközben a középbirtokosi, egyházi, főúri és közkönyvtárakat jobbik (ritkább) esetben néhány nagy szlovák közgyűjteménybe, az egyetemi, pedagógiai, akadémiai könyvtárakba vagy a Szlovák Matica túrócszentmártoni gyűjteményeiben olvasztották, rosszabb és gyakoribb esetben szemétre vagy tűzbe szórták" - írta a kutatásairól készült számvetéseinek egyikében. A Kárpát-medence megannyi régiója számára ismerős állapot: nincs hová fordulni a tényismeretek gyarapításakor, nincs honnan megszerezni a múltra vonatkozó forrásanyagot. Ahogyan a magyar közösségek számára egyre lehetetlenebbé válik nemzeti történelmünk valódi értékeinek a megismerése, egyre bizonytalanabb lesz a közösség szellemi önépítkezése is. Az elszakított területek magyarságának nincs mibe kapaszkodnia, nincs mire építenie szilárdnak hitt reményeit. Ilyen helyzetben maga ellen vét a legtöbbet, ha nincs érvrendszere, ha nincs az elmúlt századok tapasztalatai és ismeretei alapján megalkotott érvelési le- 101

104 hetősége önmagába vetett hitének megerősítésekor. A történelmi dokumentumok puszta léte is új tartalmat adhat az életnek - tapasztalhatta ezt bárki, akinek kényszerhelyzetben kellett nemzeti mivoltát vállalnia. A külső kényszerrel történelmietlenné tett" magyar közösségek számára az egyetlen járható út: morzsáiból és szilánkjaiból helyi szinten rakni újra össze a történelmünket, illetve a történelmünkre vonatkozó ismereteinket. Ezért van az, hogy teljes évszázadnyi (hol titkolt, hol rejtegetett, hol csak a reá nehezedő idegen indulatoktól elbizonytalanodó, tétova) előkészület után most érkezett el igazán a helytörténetírás - és a helytörténeti kutatás - ideje. Egyrészt mert most teljesedett ki az erőszakos felszámolás végveszélye, másrészt mert ezzel egyidőben végbement önvédelmi szándékainak szellemi feltöltődése is. Tudni kell, hogy nem csak a Mátyáskori reneszánsz része a nemzeti történelmünknek, de nemzeti önismeretünk alapvető meghatározója a kolozsvári Mátyás szobor is a gömöri és a muravidéki Mátyás-legendákkal és történetekkel együtt. Nemzeti történelmünk hagyománytartalma egészen bizonyos, hogy a mindennapi reggeli fohásszal kezdődik, s valahol a kollektív tudat mélyén évezredes méreteiben szerveződik titkos felszólítássá, paranccsá, összekovácsoló hatalommá. Hisz történelmünk helyi értékei azok - legyen szó királyi, főúri vagy egyházi adománylevelekről, urbániumokról vagy alapítói okiratokról, katedrálisokról vagy omladozó kastélyokról, levél- és könyvtártöredékekről vagy dűlőutak elnevezéséről, babonákról vagy gabonaár-jegyzékekről, legyen szó a hagyományvilágban tovább élő szokásrendről vagy a tragédiákat számon tartó emlékezetről, legyen szó régi daloskönyvekről, vagy tudósi alapossággal megírt monográfiákról -, amelyek együttese otthonlétünk valós értékét és igazi jelentőségét bizonyítja. Most teljesedhet ki végre a felismerés - amelynek talán Mályusz Elemér volt az egyik leghatározottabb hangú hirdetője -, hogy a népismereti támaszokra épülő történetírás lehet az egyéni és a közösségi önismeret legbiztosabb forrása. Az, hogy a régió népét szembesítenünk kell hiteles és a lehető legteljesebben föltárt múltjával, azért is fontosnak látszott, mert népünknek a Trianont és a Párizst követő évtizedek történelmi-társadalmi-nemzeti viharaiban főleg kapaszkodnia kellett, s nem a tegnapot, hanem a holnap esélyeit kellett fürkésznie a túlélésért, ez pedig, ez a múlttalan létezés különösen egy ilyen elidegenítő lelki-szellemi és fizikai nyomásnak kitett nemzettöredék jövőjére tekintve végzetessé válhat" - fogalmazta meg Koncsol László, amikor a történelmi ismeretek hiányának veszélyéről szólt. A kutatható múlt forrásainak hiányával maga is szembesül, amikor 1990-ben Öí levél. Egy csallóközi tanítónő' vallomásai ( ) címmel sajtó alá rendezte és jegyzetekkel ellátta Dr. Félegyháziné Gregosits Irén írott emlékeit, ám igazi gondot a Diósfórgepatony című történelmi olvasókönyv ( ) összeállítása okozott. E kétkötetes mű munkálatai során már megmutatkozott: átfogó népismereti vizsgálódásokra és kutatásokra (s egyben forrásfeltárásokra) van szükség ahhoz, hogy akár egy szűkebb közösség - egy település, falu, város - vagy szélesebb régió történelnű múltja a maga teljes hitelével a közfigyelem középpontjába legyen állítható. A Kacsa, Kacsa, boszorkány vagy! című régi csallóközi bűnügyek jegyzőkönyveit feldolgozó könyvének (1992) bevezetőjében Koncsol László kiemelte: A jegyzőkönyvek varázsa abban rejlik, hogy az eleven életre, a mindennapok titkaira nyitnak egy-egy ablakot, szereplőiket cselekvés közben leshetjük meg és hallgathatjuk, s az ódon szövegek egy-egy képsorát sohasem fogjuk feledni. Ennél hitelesebb és életszerűbb képet egyetlen más forrásból sem kaphat őseinkről az olvasó." A vallatási és tanúkihallgatási (inkvizicionális) jegyzőkönyvek - azon túl, hogy fontos nyelvemlékeik közé tartoznak - a magyar társadalom történetének egy adott állapotát őrzik, mely egyben múltunk legértékesebb mozzanatainak gyűjteménye is. Am ezek még csak a jegyzőkönyvek, hol vannak múltunk egyéb írott forrásai - az urbáriumok, a hagyatéki leltárak, az adománylevelek, az egyházi látogatási jegyzőkönyvek, a statisztikai összeírások, a magán- és közéleti levelezések, vagy a történetírás más, forrásértékű dokumentumai, az útirajzok, az egyházközösségi monográfiák, a településtörténetek, a művészettörténeti összefoglalók, a piaci, a gazdasági-kereskedelmi értékelések? Valahol vannak, valahol rejtőznek, felkutatásra várnak. A Kemény a föld a patonyi határba' című kiadványt, melyben Ag Tibor, Barsi Ernő és Koncsol László Dióspatony népzenei hagyományát dolgozta fel 1997-ben jelentette meg a dunaszerdahelyi Lilium Aurum kiadó. A kötethez írt előszóban Koncsol elmondja, amikor a patonyi történeti kutatásait 1985 októberében elkezdte, érdeklődése természetesen a falu népzenei hagyományira is kiterjedt. Kérdéseire azonban rendre azt a választ kapta, hiába is kutat, eredeti népdalokat, élő népdalénekeseket úgysem fog találni. Ám ő makacs utánajárással mégis eljutott Almási Ilonka nénihez, aki egy vonalas irkába jegyezte fel mindazokat a dalokat, amelyeket élete során hallott, megismert és megtetszett neki. A néhány közismert magyarnóta mellett mintegy hatvan népdalt tartalmazott a följegyzés, közöttük több olyan dudanótát is, melyek népdalkincsiink és népzenénk legértékesebb rétegéhez tartoznak. Valahogy így lehet ez a múltban lappangó egyéb értékeinkkel is, fellelhetők, ha magabiztos kutatói szándék és komoly tudósi felkészültség ered a nyomukba. Koncsol Lászlóban a csaknem egy évtizedes történeti kutatómunka eredményeként megfogalmazódott a felismerés: Vissza kell szerezni a csallóközi magyarság számára a történelmét. Visszaszerezni pedig csak úgy lehet, ha a még fellelhető értékeket könyvsorozatba gyűjtve az olvasók rendelkezésére bocsátja ban a pozsonyi Kalligram Könyvkiadó A Csallóközi Kiskönyvtár tájékoztatója címmel megjelentetett füzetében tette közzé a nevezett történelmi könyvsorozat tervezett programját. A sorozat szerkesztője - olvasható a bevezető sorokban -, Koncsol László, olyan régi műveket szán ebbe a történelmi könyvtárba, amelyeket szerzőik szigetünkről írtak, de a maguk idején alacsony 102

105 példányszámban s nem ritkán csupán latinul vagy németül jelentek meg...", érdemes tehát újra kiadni (ha kell, jegyzetekkel, magyarázatokkal ellátni) őket, hogy a ma és a jövő nemzedéke megismerhesse vidéke történelmét. Az akkor még csak" harminc kötetre tervezett kiadványsorozat a tervek szerint magába foglalt minden olyan történeti dokumentum-műfajt, amely a népismereti kutatások elengedhetetlen forrása, és amely biztosan rajzolja meg a csallóközi emberek mai életének történelmi előzményeit. A program a történelem - egy közösség elmúlt századok során teremtett értékei - visszaszerzéséért meghirdetett hatalmas vállalkozást ígért. S nem csak ígért, de adott is. Az első könyv megjelenésétől számított röpke fél évtized alatt nem kevesebb mint tizennégy kötet került kiadásra, miközben a terv is egyre bővült, egyre terebélyesedett, s ma már talán a százat is meghaladja a Csallóköz történetét bemutató, felkutatásra, megszerkesztésre (újra)értelmezésre, rendszerezésre, gondozásra és kiadásra váró művek száma. Tizennégy kötet a csallóközi magyarság történetéről, kettőszázötven év háborús pusztításai, szorgos hétköznapjai, megindító tragédiái és együttérzésre késztető reményei - ennyi tényanyag a Kárpát-medence bármely régiója népének a becsületére válna, biztos alapja lehetne szellemilelki önépítkezésének. Bél Mátyás az 1730-as években indult országjáró útjára azzal a szándékkal, hogy a török uralom alól éppen csak felszabadult, a pusztulás jegyeit még lépten-nyomon magán viselő országról, annak valamennyi vármegyéjét bejárva elkészítse történelmi-földrajzi-néprajzi leírását. Ő volt az első, aki tudományos szándékkal indult magyarországi körútjára, öt megelőzően születtek ugyan színes beszámolók és izgalmas útirajzok, történetírói igényessége azonban Bél Mátyás alakját és művét messze az elődök fölé emeli ben bekövetkezett haláláig hatalmas művének, a Notitia Hungáriáé novae historicogeographica kéziratának összesen négy kötete - majd nem sokkal később még egy - jelent csak meg, tíz vármegye leírásával. A om vármegye című könyv Vilimszky László fordításában és gondozásában 1989-ben látott napvilágot, s a Csallóközi Kiskönyvtár sorozatban 1996-ban második kiadását is megélte. Bél Mátyás felkutatta a legeldugottabb települést is, leomlott várfalak tövében elmélkedett régi, nemzeti dicsőségünkről (mindenkor nagy kedvvel idézi meg Corvin Mátyás alakját és uralkodásának virágzó korszakát), miközben oklevelekre hivatkozva szól múltról és jelenről. Templomok, felekezeti közösségek sorsát követi nyomon, de a népélet napi eseményei sem kerülik el a figyelmét. A tudós vándor valóban krónikásnak született, olyan krónikásnak, akiben egyszerre él a múlt és a jelen, akit egyszerre vígasztalnak elmúlt századok nagy tettei, és lesújt a valóság nyomorúságos látványa. Közben nem mulasztja el, hogy megdicsérje az igyekvő falvak lakóit, de nem rejti véka alá elkeseredését sem, ha szorgalmában hanyatló" közösségre lel. Csuz falut például azért dicséri, mert...lakosai itt is szűkös sorsúak, magyarok és egyáltalán nem henyélő emberek". Az újvári járásban lévő Martosról pedig feljegyzi:...valahányszor a folyók kilépnek a partok közül, a vizek károsítják és pusztítják. És nincs más útja az áradatnak, mint hogy keletre fordul, a Vék és Ó Gyalla birtokánál semmisül meg. Megfigyeltünk itt egy szúnyogfelhőt, amely a szerencsétlen embereket is, és a házi állatokat is szinte a sorvadásig kiszívta. A magyarok számára a saját mértékük szerint kedvezőtlen ez a mocsár lakás céljára". A vízzel, az áradással, a mocsárral évszázadokon át vívta küzdelmeit Csallóköz lakossága: életet biztosított a számára, vagy nyomorba és pusztulásba döntötte, áldásos bőséggel ontotta a halat, de vitte, sodorta magával a házát és a jószágot, ha elszabadultak indulatai. Csallóköz népének életét egészen a XIX. század közepéig szinte kizárólag a víz szeszélye határozta meg. Száz évvel Bél Mátyás után Fényes Elek személyében újabb krónikása és csodálója akadt a csallóközi szigetvilágnak. Az evangélikus lelkész még az elpusztított, tetszhalotti állapotából éppen csak eszmélő ország tájegységei felett tarthatott szemlét, Fényes Elek, a magyar statisztikatudomány megteremtője már határozott öntudattal írta: A fejedelemtől kezdve az utolsó honpolgárig mindenki meg van győződve, hogy reformokra, gyökeres reformokra van szükségünk, ha nem akarjuk, hogy nemzetünk az élők sorából irgalmatlanul kitöröltessék." Egy egész nemzedék munkálkodott azon, hogy megteremtse az új és igazságos adórendszert, kidolgozza a büntető törvénykönyv korszerű formáját, életre hívja az örökváltágot, rendezze a népnevelés kérdését, meghonosítsa a korszerű ipart és új alapokra fektesse a kereskedelmet. A munka lázasan folyt, ám akkor jött a felismerés: megdöbbenve vettük észre, hogy legjobb szándékkal is keveset tehetünk, mert nem ismerjük hazánkat, adataink, melyek biztos vezérfonalul szolgálhatnának, csonkák vagy éppen teljességgel nincsenek". Az országgyűlés tehát kimondta egy országos statisztikai hivatal létrehozásának szükségét. Fényes Elek oroszlánrészt vállalt a munkából, s között kiadta Magyarországnak s a hozzá kapcsolt tartományoknak mostani állapotja statisztikai és geográphiai tekintetben című hat kötetes művét, melyet 1851-ben átdolgozott formában újra megjelentetett. Közben azonban 1848-ban közzétette Komárom vármegye leírása című könyvét is, melyben a statisztikus pontos képet fest a reformkor és a szabadságharc eseményeibe torkolló évek társadalmi-gazdasági eseményeiről. Fényes Elek ugyan statisztikát készít a vármegyéhez tartozó csallóközi, udvardi és gesztesi járásról, ám maga is érzi, hogy történelmet ír azzal, hogy a birtokába került adatok előzményeit, erdőit és forrásait is felkutatja. Adókimutatásokat lapozgat, jövedelemre vonatkozó összegeket sorakoztat fel, holdakat és négyszögöleket vesz lajstromba, a lábasjószág gyarapodását regisztrálja, a gabonatermékek árait mérlegeli, miközben a felekezeti viszonyok alakulása sem kerüli el a figyelmét, hiszen jól tudja: a társadalmi mozgások és a gazdasági viszonyok szorosan összefüggnek. Komárom városáról írja: A 18. század elején dühöngött a dögmirigy, valamint a földrengés is 1763 óta iszonyú dúlást tőn e városban, a várat körülfolyó Dunákkal

106 együtt, és leírhatatlan azon szenvedés, melyet ennek lakosai kiállottak egy egész hosszú század ( ) alatt." De hasonló alapossággal ír faluról, pusztáról, elszórt településekről és a folyton átalakuló árterületekről is. Földművelés, halászat, kézmívesség és kereskedés egyaránt fontos a számára, egyformán méltó a megörökítésre. Viseletében a nép örömest pompázó, rangtartásban pedig gyakran egymással vetekedő" - írja Komárom város lakóiról. Majd így folytatja: Női nyájasak, szelíd s közönségesen szép tekintetűek, s egészen ellentétben látszanak lenni férfiaikkal, kiknek férfias, komoly tekintetén rendesen borús méltóság ül, s barátságuk eleinte hideg, de később legfensőbb fokig képes melegedni." Ám nem mulasztja el hozzátenni: A szorgalom csak középfokon áll, s régi vágásában mozog, az újításoknak kevés baráta találkozván, úgyhogy őszintén megvallva régi fényét Komáromnak haladás tekintetében Győr nagyon elvette." Ne feledjük: a reformkor lelkes híve veti papírra e sorokat, s állít az utókor számára felbecsülhetetlen értékű emléket történelmünk nagy pillanatának. Fényes Elek műve 1994-ben jelent meg a Csallóközi Kiskönyvtár sorozatban. Abban az esztendőben, amikor Ipolyi Arnold úgyszólván hozzáférhetetlen Csallóköz műemlékei című, ugyancsak forrásértékű tanulmányát is közzétették. Az eredetileg németül írt, s magyarul az 1859-ben frissen alapított Archeológiai Közlemények I. évfolyamának 1. számában megjelent mű közvetlen folytatása a Csallóközi úti-képek című útirajzának. Fényes Elek a reformkor jeles tudósaként még megalkothatta nagy művét, Ipolyi Amold azonban a bukott szabadságharc utáni dermesztő csendben, a reformkor bátorító emlékével a tarsolyában indult útnak, hogy a statisztikai összeíráshoz hasonló módon számba vegye a csallóközi műemlékeket is. A Magyar Akadémia február 22-én felszólítást intézett a nemzeti becsületet szívén viselő magyarhoz a hazai műemlékek ügyében". Látván, hogy hány műemléket emésztett meg az idő, még többet a belháborúk évei, s legtöbbet az értetlenség, lelketlenség és kegyelethiány", a tudós testület felhívást tesz közzé a még fellelhető műemlékek összeírására, számbavételére. Fontosnak tartja hangsúlyozni: csoda-e, ha egykori emlékeink annyira megfogytak, vagy nem ismertetve, nem emlegetve anynyira rejtvék a köz figyelem előtt, hogy alkalmasint általános vélemény az, miszerint múltunk éppen oly meddő volt művészet dolgában, s műérzék szinte oly hallgatag, mint e költőietlen jelenben: holott hála a sorsnak s a szerencsés véletlennek! még sok, felette sok maradt meg a föld gyomrában úgy mint a föld színén, mik e részben egy szebb múltnak őrizték meg emlékezetét". A szabadságharc két éve alatt a nemes elhatározásból nem lett semmi, s az Akadémia csak egy évtized múltán január 4-i ülésén tért vissza a kérdéshez, ekkor azonban létrehoztak egy állandó Archeológiai Bizottmányt, melynek egy évvel később Ipoly- Stummer Arnold is tagja lett. Az évszámokból kiderül, ekkor már kész volt a szerző útirajza (a Vasárnapi Újság évi első tizenegy száma közölte folytatásokban) és az archeológiai tanulmány is. Ipoly Arnold módszere ugyanaz mint az előtte járó Bél Mátyásé és Fényes Eleké: bejárni minden várost, falut és települést, bekopogtatni minden parókiára és iskolába, s ami a legfontosabb, személyesen keresni meg minden templomot és erődítményt, minden kúriát a várromot. A hatalmas művészettörténeti ismeretekkel rendelkező kutató előtt nem maradnak rejtve a befalazott boltívek, a harangfeliratok és szentségtartók sem, és a templomfalak egymáshoz simuló ívéből azt is megállapítja, mikor alakították át az építményt, mi az, ami elveszett és mi az, ami után tovább kell kutatni. Közben ugyancsak figyeli a táj lakóit, feljegyzi életkörülményeiket, nyomon követi gondolkodásuk alakulását. Érthető módon ő is dicsőségesnek tartja az elmúlt évszázadok nagy cselekedeteit, s nem egy esetben elszomorodik a műtörténelmünk" iránti közöny láttán. Ha értékes festményt lát, részletesen leírja, ha kelyhek díszítése tölti el csodálattal, hát lerajzolja - közben egyetlen pillanatra sem feledkezik meg arról, hogy nemzeti múltunk egy darabkájával áll szemben. Okiratokat lapozgat, tények, ismeretek után kutat, miközben a valósággal is számot vet....nem csalatkozunk, ha Csallóköz népét kitűnőleg szelíd, nyájas, becsületes, vendégszerető és dolgosnak mondjuk" - írja a Csallóközi úti-képekben, s ha a lakosság egykedvűségét, esetenként nehézkességét is kénytelen megállapítani, azonmód hozzáteszi: a mindennapi kenyérkereset és a családi gondok teszik a művészet iránt közömbössé az embereket. Bél Mátyás földrajzi-történelmi ismertetése, Fényes Elek gazdasági-statisztikai leírása után Ipoly Arnold elkészítette a Csallóköz művészettörténeti értékelő-összefoglalóját is. Vajon hány olyan régió van még a Kárpát-medencében, melynek lakói előtt ily nagy gazdagságában mutatkozik meg a múltja? S ez még csak a XVIII. és a XIX. század. Nem csak elszántságban, de elhivatottságban is a nagy elődök nyomdokain járt Machnyik Andor, amikor 1935-ben megírta Csallóköz című agrár- és szociálpolitikai monográfiáját. (A mű 1993-ban jelent meg a Csallóközi Kiskönyvtár sorozatban.) Bél Mátyás, Fényes Elek és Ipoly Arnold virágzó, vagy felvirágzásban reménykedő korszakait örökítette meg a kishazányi szigetnek, melyről a legszebb sorok a Péczeli József szerkesztette Mindenes Gyűjtemény 1790-es évfolyamában olvashatók. Magyar Országon tekervényesen folyván a Duna és ágakra oszolván sok szigetet tsinál. Nevezetes ezek közt a Tsalló-Köz, mely Posonnál kezdődik s Komáromig tart: hossza tiz-, legnagyobb szélessége pedig három mér-föld. Nevezettet Arany Kert-nek, mind a benne termő szép gyümöltsökért, mind pedig talán a Dunában található arany fövenyekért. Különösen szerette Mátyás király ezt a szigetet és örömest múlatott benne. Az öreg emberek most is beszélik, melly áldott föld volt ez tsak ez előtt 60 esztendőkkel is, de a Dunának tsak nem minden esztendőben való ki-áradásai a mi időnkben ezt a Szigetet nagyon megvesztegették" - található a Komáromi Tudós Társaság lapjában. Azóta nem csak az öreg folyó, de nemzeti történelmünk is többször megáradt", s Machnyik Andor már bi- 104

107 zony a nagy elődök által látott és csodált Csallóköznek egy olyan megvesztegetett" állapotáról nyújt képet, melyhez fogható talán a Bél Mátyás utazását megelőző, török-pusztítástól elszenvedett sebeit gyógyító Magyarországon volt látható. Az Aranykert legendáját már csak az emlékezetben őrző Csallóközt az 1920-as trianoni békediktátum a Csehszlovák Köztársaságnak ítélte, amely a többi utódállamhoz hasonlóan szinte azonnal meghirdette az agrárreformot, ami persze nem jelentett mást, mint a magyar nagy- és középbirtokosi rendszer kisajátítás útján történő felszámolását, és a megszerzett földterületek új, szinte kivétel nélkül szlovák tulajdonosoknak történő kiutalását. A vegyeslakosságú területek elszlovákosításában, az összefüggő magyar etnikai tömbök feldarabolásában fontos szerepet kapott a földreform, a magyar nagybirtokosoktól lefoglalt területek szétosztása szlovák, morva és cseh érdeklődők között" - írja Vadkerty Katalin a kötet utószavában. Machnyik Andor agrár- és szociálpolitikai vizsgálatával a csallóközi magyarságot ért sérelmekről készít számvetést, közben azonban arra is rámutat, az új birtokosok hozzá nem értése folytán az új állam korántsem nyert annyit a földreformmal, mint amennyit remélt, a mezőgazdasági termelés hanyatlása pedig egyértelműen bebizonyította, hogy a nemzeti indulatok vezérelte földbirtok-politika mindenkinek kárt okozott. Az 1930-as évek elején az ember megborzadva tekint végig Dél-Szlovenszkó magyar falvain, és hitetlenül kérdi önmagától, hogy hát lehetséges-e ez, hogy ennyire elmaradt legyen még egy nép a mai korban" - írja Machnyik könyve befejező soraiban. Majd hozzáteszi: És tudja ezt mindenki, érzik ezt a magyar kisebbség vezetői, és tudják ezt az állam vezetői is, de azért sehol sincs javulás, és sehol sincs kezdeményezési hajlam vagy kitartó, igazi munkakedv." Minél szélesebb a statisztikai összevetés, minél precízebb és árnyaltabb a másfél évtizednyi átalakulás" következményeinek bemutatása, annál elszomorítóbb a mélyülő nyomor látványa. Mert nem arról van szó, hogy a mindenkor időjárásfüggő mezőgazdaság rossz korszakát éli, nem arról van szó, hogy a Duna mostohán bánt a vidék lakosságával, még csak nem is arról, hogy a bibliai hét szűk esztendő átka köszöntött a tájra - hiszen mindezek múltával reménykedni lehet egy eljövendő jobb korszakban. Itt a kisemmizettség oly hatalmas méreteket öltött, hogy az egykori Aranykert magyarsága a teljes pusztulás peremére sodródott. Földbirtokos és bérlőcsaládok, gazdatisztek, alkalmazottak, cselédek, napszámosok, szakmányosok, aratók, asszonyok és gyermekek serege, mesteremberek és iparosok roppantak össze máról holnapra bizonytalan jövőjük feletti elkeseredésükben. Mert ha a lefoglalás nem is jelentette a rögtöni birtokfeldarabolást, de senki sem tudta, mikor és honnét érheti a kilakoltatás avagy a szegényes végkielégítés avagy nyugdíjaztatás." (A legrosszabb, a kollektív kitelepítés réme még a nemzettársai sorsa láttán elkeseredett Machnyik Andor képzeletében sem fordulhatott meg! Egy évtized múltán azonban ez is bekövetkezett.) A gazdálkodási lehetőségek elveszítésével arányosan nőtt az elszegényedésből, az életkörülmények romlásából eredő megbetegedések száma, alultáplált gyerekek és gümőkóros felnőttek ezrei jelentek meg még a hivatalos statisztikákban is. A csehszlovák földreform első évtizedében a magyarlakta területeken hektár ( kataszteri hold) jutott az új birtokosok kezére, ennek 79,37 százaléka cseh, morva és főleg szlovák tulajdonba ment át. Más kimutatások szerint az új állam 94 csehszlovák kolóniája" közül 64-et helyeztek el a magyarság közé, a nemzetállami hatalom megerősítésének nem titkolt szándékával. Csallóközben ebből ,45 hektár földtulajdon mozdult meg", s a háború előtti 48 földbirtokos tulajdonát képező földterület 766 új földbirtokos és 3400 parcella- és házhelytulajdonos birtokába ment át. Ez a kedvezőtlen elosztás eleve lehetetlenné tette a korszerű és hatékony agrárgazdálkodást. Ennek természetes következményei rövid idő alatt az oktatás, a művelődés és a közélet területén is megmutatkoztak. A szegénység persze a csallóközi parasztság életében is évszázadokon át jelen volt - de nem ilyen reménytelen mértékben, mint az 1920-as nemzeti tragédiát követő időkben. Alapy Gyula A csallóközi halászat története, Kocsis Aranka A vajkai szék nemesei és Koncsol László Patom/föld l. című könyve egyként szól a korábbi évszázadok megpróbáltatásairól, az egykori Aranykert lakóinak vízzel, árral, természeti erőkkel, vagy főúri önkénnyel és idegen hatalmak kegyetlenségeivel szemben vívott küzdelméről, ám e küszködés mögött mindenkor felsejlett a sorsok jobbrafordulásának ígérete. Amíg a magyar paraszt, a gazdálkodó megvethette lábát a földjén, amíg az őszi és tavaszi nagy halászatok piaci értékesítése adott volt, nem tűntek leküzdhetetlennek az élet nagy megpróbáltatásai. Alapy Takáts Sándornak a magyar szarvasmarhateszénytés őskorát bemutató könyvét azért tekinti páratlanul értékes műnek, mert úgy ítéli meg, voltaképpen ez a magyar nép története". Találó megállapítása nyomán ma nyugodt lélekkel megállapítható: a csallóközi halászat története nem más, mint a Csallóköz története, hisz a halban gazdag víz közelsége a honfoglalástól kezdve a XIX. század második felében végrehajtott folyamszabályozási munkálatok befejeztéig eredendően meghatározta a vidék lakosságának életét. A földművelés, a gazdálkodás és a kereskedés csak a halászatot követően jutott szerephez. A csallóközi halászat története - mely Komáromban jelent meg először 1933-ban - tehát jószerével a sziget társadalomtörténete is. Gazdag forrásanyagra támaszkodva mutatja be a halászati hagyományokat, az érdekérvényesítés lehetőségeit, egészen a céhek megszervezéséig, az adózási szabályok alakulását, a piacszerzést és a vízi élettel együttjáró jog- és szokásrendek közösségformáló szerepét. A népélet történeti bemutatása tekintetében nem kevésbé jelentősek Kocsis Aranka és Koncsol László könyvei sem. A vajkni szék nemesei című kiadvány XVII-XIX. századi hagyatéki leltárak, a Patom/föld I. pedig a hűbériség történelmi forrásainak, urbáriumoknak, birtokpereknek, bírósági perek irataiban szereplő birtokleírásoknak a gyűjteménye. A szék a középkori Magyarországon sa- 105

108 játos, önkormányzattal rendelkező, egyházi jellegű közigazgatási egységet jelentett. Ennek lényegét Kocsis Aranka a következőképpen határozza meg: A főpapok, akik a világi főrangúakhoz hasonlóan birtokaik védelmére saját katonaságot tartottak, s háború esetén e sereggel vonultak hadba, a katonai szolgálatot ellátó fegyveres szabadokat egyházi birtokaikra telepítették, vagy birtokot, örök használatra szóló telket, prediumot adományoztak nekik, esetleg meglévő kis birtokaikkal együtt vették védelmük alá, a szolgálataik fejében kiváltságokkal látták el őket." A szolgálataiért befogadott fegyveres ily módon egyházi nemessé, birtokai után prediális nemessé vált. E réteg kialakulása a XIII. századtól volt megfigyelhető, a XVII. századtól fokozatosan veszített jelentőségéből, mlg a XIX. század ötvenes éveiben végérvényesen meg is szűnt. A szék, mint önkormányzati intézmény működéséről szól tehát Kocsis Aranka forrásértékű tanulmánya, melyet a korabeli gazdasági viszonyokról tanúskodó hagyatéki leltárak gyűjteménye egészít ki. Koncsol László más vonatkozásban ugyan, de ugyancsak az elmúlt évszázadok birtokviszonyairól, gazdálkodási körülményeiről, a csallóközi nép életviteléről nyújt részletes képet azzal, hogy urbáriumok, úriszéki tárgyalási jegyzőkönyvek, törvényszéki iratok, a földesúr és a jobbágyok között létrejött szerződések, panaszlevelek és adólajstromok sokaságát gyűjti kötetbe. Olyan gazdasági iratok ezek, melyek egymást kiegészítve mutatják be Patonyföld falvainak mindenkori birtokviszonyait. Ezek nélkül az egzakt ismerteket nyújtó anyagok nélkül - írja könyve utószavában Koncsol László - csak tévelyegnénk és tapogatóznánk falucsoportunk múltjának sűrű homályában, ezek azok a fogódzók, amelyek más források társítása révén (anyakönyvek, birtok-, bűn- és boszorkányperek, r. kat. és református egyházlátogatások stb.) úgyszólván naprakészen és személyre-családra szólón földeríthetővé teszik a Patonyok kiterjedt földjének éjbe süppedt századait." A magyar történetírásban a településtörténeti (falu-, város-, esetleg egy tájegység leírását tartalmazó) monográfiák viszonylag új keletű történetírói műfajt jelentenek. Kibontakozási lehetőséget az 1875-ös esztendőt követő időkben nyertek, amikor a Magyar Történelmi Társulat vezetőségében lezajlott változások után az Ipoly Arnold, Fraknói Vilmos és Szilágyi Sándor képviselte új felfogás és új történelemszemlélet diadalra jutott. Ők hárman álltak a megújuló történetírásért vívott közdelem élén, s ők voltak azok, akik a millennium idejére a szó legszorosabb értelmében felvirágoztatták a város- és megyemonográfiák műfaját". Ehhez persze a történetírói szemléletet és a történeti kutatások módszerét is alapjaiban kellett megújítani. Ök ugyanis felismerték az aprólékos részkutatások jelentőségét, és a tény-, illetve az adattisztelet" alapján a történetírás terén a monografikus építkezést tekintették időszerűnek és célravezetőnek. Hogy mennyire igazuk volt, mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a magyar történetírásban ma - egy évszázad múltán is - nélkülözhetetlenek és zömében pótolhatatlanok a századfordulón született megye-, város- és településmonográfiák. Az eredményes kutatói tevékenységhez persze elengedhetetlenül szükséges volt a megyei történeti és régészeti társulatok, egyesületek és közösségek létrehozása, támogatása és szakmai irányítása is, amit a Magyar Történelmi Társulat példamutató elhivatottsággal és tudósi elkötelezettséggel végzett. Híven a korabeli példamutatáshoz, a magyar nemzeti történetírás klaszszikus nagy alakjainak műveihez fogható alapossággal írta meg Sill Ferenc plébános Csütörtök mezőváros históriája című könyvét, e történelmi homályt oszlató" monográfiát. A mezőváros története a románkori alapjain ma is álló templom köré szerveződik, ami - ha figyelembe vesszük, hogy társadalmunk szinte minden fontosabb eseménye egy évezreden át a templom, az egyházi intézmény köré rendeződött - egyáltalán nem meglepő. Ebben a rövid összefoglalásban - írja Sill Ferenc a kötet bevezetőjében - Csütörtök mezőváros és község múltját, plébániájának történetét törekszem bemutatni, mégis úgy, hogy az általános történelmi események sodrába állítom. Egyes részletek nem csak a településre vonatkoznak, de ezek a Kárpát-medencére, szűkebb körben a Kisalföldre jellemző körülmények vagy Pozsony környékén zajló események áthidalják azokat az évtizedeket is, amelyekből e plébániának írott vagy más emlékei nincsenek." A könyv lapjain ámulatba ejtő gazdagságában tárul fel a történelmi múlt: oklevelek adatai, építészeti emlékek, művelődéstörténeti összefüggések és következtetések, birtoklevelekből kiolvasható adatok, a népéletben évszázadokon át jelen lévő és szervesen építkező szokásjog, gazdálkodói és kereskedői magatartásformák, hiedelmek és hitéletbeli meggyőződések közösségformáló ereje, mind-mind egységes képbe szerveződve mutatják be Csütörtök város históriáját, lakóinak életét és történetét, úgy, hogy közben érezhetően a csallóközi tájegységről alkotott kép is teljesebb és gazdagabb lesz. Úgyszólván a kutatói jószerencse adta Koncsol László kezébe Piry Cirjék János érsekújvári ferences szerzetesnek a szabadságharc eseményeiről készült, páratlanul izgalmas feljegyzéseit, melyek kötetbe szerkesztve az Érsekújvári napló 1848/1849 címet kapták. A maga korában felettébb lelkes, nemzete és népe sorsa iránt aggódó, hatalmas műveltségű egyházfiról Ipoly Arnold Csallóközi úti-képek című művében a Szent-Antal közelében lévő ferences zárdáról és a közeli műemlékekről szólva így emlékezik meg: Még inkább meglepett ezen atyák egyikének, ki mint tanár előbb a bölcsészet és klasszikai nyelvek tanításával foglalkozott, az összes régibb és újabb bölcsészi és klasszikai, különösen hellén irodalmat a legjobb példányokban tartalmazó oly teljes könyvtára, hogy bármely szakiskolának is díszére válnék. A zárda egykori elöljárójának, az általa felfedezett s az akadémiának ajándékozott Piry-hártyáról is ismert Piry atyának nagy köszönettel tartozunk azon tárgyavatott utasításaiért, mellyel bennünket csallóközi kirándulásunkban tájékoztatott." Amikor e sorok megfogalmazódtak, Piry Cirjék János - aki 1854-ben Pestre, 1857-ben Esztergomba, majd 1860-ban ismét Pestre költözött - egy 106

109 évtizede élt együtt a szemtanú mélységes mély fájdalmával, s őrizte magában az időben még közeli szabadságharc emlékét. A ferences barát szándéka szerint nem történelmi művet ír, amikor tollat ragad. Forradalomban van egész Európa" - írja, ezért kötelességének érzi a lehető legpontosabban dokumentálni a hozzá eljutó híreket, eseményeket, vagy a látott és megélt háborús eseményeket. Jegyzéseim nem lehetnek rendszeresek - fogalmazott -, mert most azon sorban jegyeztetnek fel a dolgok a melly sorban történnek, s így csak később rendezhető(k) egy egésszé. Jelenleg tehát a legkülönneműbb s egymástól legeltérőbb dolgok állanak egymás mellett, melyeket korunk, s a felszabadult Világszellem idéz elő." A márciustól-májusig, majd májustól-szeptemberig, ezt követően pedig az esztendő fordultáig terjedő feljegyzésekben nem csupán a magyar forradalom és szabadságharc eseményeiről ír, de gyakran kitekint Lengyel országra", Sveiczra", Olaszországra, a Franczia resp(ubliká)"-ra, de legfőképpen az ausztriai császárságra, röviden szól lázadásokról, felkelésekről, éhínségről és harcról, nyomorról és menekülésekről. Igazi krónikásként úgy véli: A historicus, mikor ír, ne tekintse azt, hogy a tény úgy is tudva van, hanem mintha senki sem tudná" - írja, egy kicsit talán a maga feladatának a tisztázása végett is. Ennek megfelelően Piry Cirjék János naplójában nemcsak a tizenkét pontot vagy az első felelős magyar minisztérium névsorát másolja be, de lényegesnek tartja lejegyezni a Pesten megjelenő lapok példányszámát és olvasottságát, az árak - ma úgy mondanánk: a piac és a pénzvilág - alakulását, a legfontosabbnak mégis a harci cselekmények nyomon követését tekinti. Igyekszik pontosan számot adni mindarról, ami Erdélyben, a Délvidéken, Horvát-Tótországban, vagy éppen a Felvidéken történik, világosan látja, hogy a bécsi udvar miként fordítja a magyar szabadságharc ellen a nemzetiségeket januárjában már Gyász könyv"- et ír, s megjegyzi: Oh milly kimondhatatlanul fáj, hogy szabadságügyünk hanyatlik, s alig van remény hozzá! és akkor vége Magyarországnak s Vele mindennek: rabszolgaság gyalázat s üldözés lesz a magyar sorsa." A tavaszi hadjárat sikereit kiáradó lelkesedéssel üdvözli. Április 14-én az osztrák csapatok soha nem tapasztalt ágyútűz alá veszik Komáromot, de az igazi esemény Debrecenből érkezik, ahol kimondatott Magyarország függetlensége. A naplóíró érdemesnek tartja megörökíteni a magyar tábor összes parancsnokainak névsorát. Ám lassan a katasztrófa is előreveti árnyékát, június végén már így fogalmaz. Minthogy az orosz több helyen betört az országunkba, számra nézve mintegy , és a császári hadseregnél porosz tüzérek dolgoznak, a világ nemzetei közt pedig egy sem segít bennünket, ezért az összes kormány Jun. 27étől általános népfelkelést és keresztes háborút hirdet és parancsol." Majd felkiált: Ó Isten! megmentesz-e bennünket a végveszélytől?!" Ezután már ütközet ütközetet követ, s a kíméletlen harc láttán a ferences barát nem egyszer szór átkot a nemzet ellen felvonuló idegen seregekre. Július 22-i bejegyzésében olvasható: Már mindent elveszettnek vélünk, édes hazám, megszűntél szabad lenni, el iparod, nemzetiséged, alávetett, kipusztított provincia vagy, gond lesz reád, hogy szegénységben maradj, mert csak akkor zabolázhatnak meg. Németek csúfja vagy már is, és elveszel magyar a föld színéről, annak kezel által, kit Atyánknak választottál, s ki megesküdött törvényeinkre. Isten!!!" Augusztus 13-a a döbbenet napja: Görgey Világosnál leteszi a fegyvert. Piry Cirjék János úgy látja: vége Magyarországnak. De van lelki ereje még egy könyvet szánni a megtorlások leírásának is. A honvédség feladja Péterváradot és a komáromi erődöt, Aradon kivégzik a szabadságharc legjelesebb vezéreit, Pesten főbelövik Batthyány Lajost, Kossuth Lajos és a hozzá legközelebb állók elmenekülnek az országból. S olvasható mindez ma is eleven döbbenettel a kortárs és részben a szemtanú leírásai alapján. Az okokat kutatva a ferences barát megismétli azt, amit nemzetünk krónikásai nem egyszer voltak kénytelenek leírni: a nemzetárulás katasztrofális következményeit. És ama két hatalmas elem: a papság t. i. és aristocratia, kevés kivétellel, eltaszítva a kormánytól s régi jogaitól, megvoná hatalmas segéd kezét Kossuthtól, a Némethez állott, s beleegyezett, hogy töröltessen el Magyarország, a constitutio, és Nemzetiség. - Népek, tanuljatok szomorú példánkon, mikép a megsértett hatalmasok bosszujokból nem irtóznak saját Nemzetüket kiirtani, ők rang, és birtokimádók, - ha hasznukat akarjátok venni, ezektől megne fosszátok őket, sőt ezekben erősítsétek... - Sokat tett nálunk az is, hogy Kossuth nem volt Mágnás, miért fitymálva s megvetőleg vettek mindent tőle, s mondák, hogy egy hitvány ügyésztől n(em) akarnak függeni. Annál jobban tudá Austria önhasznára fordítani a sértett érdekeket." Pontosabb, tömörebb összefoglalását a magyar szabadságharc bukásának másfélszáz év során nemigen olvashattunk. írta mindezt egy ferencrendi szerzetes, aki nemzete tragédiájának láttán bírálatával a katolikus egyház intézményét sem kíméli. A történelem kegyelme, hogy Piry Cirjék János pesti zárdafőnökként mondhatott gyászbeszédet az általa oly nagyra becsült gróf Batthyány Lajos miniszterelnök kései, június 9-i ünnepélyes eltemetése alkalmából. Naplója, feljegyzései megrázó, eleven kordokumentumként szólnak ma is a százötven év előtti csodálatos nemzeti fölemelkedésről és a tragikus bukásról. Ót év alatt tizennégy páratlan értékű kiadvány - ennyit vallhat a magáénak a Csallóközi Kiskönyvtár megálmodója és létrehozója: Koncsol László. Együtt van e sorozatban tájtörténeti monográfia és művészettörténeti leltár, településtörténeti krónika és egyházközösségi számvetés, agrár- és szociálpolitikai tanulmány és levéltári okiratgyűjtemény. Erdélyi Pál Jókai útja Révkomáromtól Pestig, a bölcsőtől a babérig című műve az irodalomtörténeti értékekre, Földes György Kukkónia lelke című könyve a szépirodalmi örökségre, Engel Alfréd A dunaszerdahelyi zsidó hitközség emlékkönyve című emlékirata a tájtörténet és népélet sokszínűségére hívja föl a figyelmet. Milyen hatalmas, nem remélt gazdagság és mennyi rejtett, vagy rejtőzködő 107

110 érték! A Dióspatony népzenei hagyományait bemutató Kemény a föld a patonyi határba' című kötethez írt eló'szóban Koncsol László elmondja: patonyi történelmi kutatásai kezdetén, amikor a falu népzenei hagyományai után érdeklődött, szinte mindenütt azt a választ kapta, nem énekel ott már senki, régen városiasodott már a lakosság, s ha voltak népdalai, elfelejtették" azokat. Ipoly Arnold és útitársa, Csaplár Benedek százötven évvel korábban ugyanilyen fejcsóváló válaszokat kaptak: nincs ott már semmi, ott már mi sem található, mindent elpusztított a török-tatár, a többit meg már régen elfeledték". Mégis útra keltek, és megszületett a Csallóközi úli-képek című, máig pótolhatatlan értékű mű. Miként a ma történésze sem fogadta el a történelem és múlt nélkülinek bélyegzett közösségről vallott tévhiteket, és a gyanúból született egy történelmi könyvsorozat, mely egy egész régiónyi közösséget vezet el múltjának, történelmének megismeréséhez. A Csallóközi Kiskönyvtár mára a Kárpát-medencében a hazavezető utak legszebbike lett, úgy, hogy közben történészek és levéltárosok, néprajzosok és pedagógusok népes serege indult el a történelmi és népismereti kutatások egyre szélesedő ösvényén. Vadkerty Katalin, Vilimszky László, Hushegyi Gábor, Csémy Lajos, Kocsis Aranka és Filep Tamás Gusztáv személyében kiváló kutatói csoport vállalta az egykori Aranykert értékeinek felkutatását. Munkájuk nyomán egyetlen adat, egyetlen tény, egyetlen megállapítás sem marad homályban, föloldanak minden évszám, minden utalás mögött rejlő titkot, s ezzel visszaszerzik az elvitatott, eltiltott és feledésre ítélt történelmünket. Egészen különös, ahogyan a Csallóközi Kiskönyvtár kutatóinak munkája nyomán a homályból lassan előtűnik egy régió történelme. Mintha Bél Mátyástól Koncsol Lászlóig három évszázad legkiválóbb elméi egyszerre írnák népük históriáját. Minden egyes megjelenő kötet színesebbé, árnyaltabbá és gazdagabbá teszi azt a tájképet, amelyben mindenki meglelheti a maga otthonát. A könyvsorozat (és a Kalligram Könyvkiadó) nem kevesebbre vállalkozott, minthogy a majdnem egy évszázadra magára maradt közösségnek visszaadja az önismeretéhez és önbecsüléséhez nélkülözhetetlen múltbéli értékeit. Olyan ez, mint amilyen valaha a templomépítők vállalkozása volt: menedéket adott a hívőknek, és hitet a menekülőknek. Somogy megye nehéz évszázadairól Mák Ferenc Ilyen címmel jelentette meg az Örökség Kaposi Kiskönyvtár 13. számaként T. Mérey Klára történész rövid, összefoglaló jellegű könyvét a közelmúltban. A könyvecske reális képet fest az évi Somogy megyéről, amit a tulajdonbizonytalanság, a lakosság jelentős létszámcsökkenése, az új birtokosok szinte kielégíthetetlen mohósága és a minden téren mutatkozó rendetlenség-rendezetlenség jellemzett. Az közti években, új viszonyok között szépen megérlelődött a helyzet arra, hogy megszerveződjön és végül kitörjön a Rákócziféle szabadságharc. Külön fejezetben foglalkozik a XVIII. század elejének legjellemzőbb történelmi viszonyaival, hangsúlyozva a betelepülés, a népesség mozgásának jelentőségét, úgy, ahogy azt az úrbérrendezés hosszan elhúzódó folyamatával is teszi. Nagyon érdekesen, a továbbiakban a felvüágosult abszolutizmus gazdasági-, társadalmi- és kulturális viszonyai közt vizsgálja a helyzetet. Vizsgálódásai közt központi helyet kapnak II. József Somogyra is kiható rendcsinálási, számbavételi, felmérési stb., de egyben központosító és összbirodalmi érdekeket képviselő, összefüggésükben antifeudálisnak minősíthető törekvései. Kellően értékeli a népszámlálást, például a helyi társadalom rétegződésének, belső tagolódásának megismerése szempontjából. A katonai felméréseket, a térképezést, amiknek pedig a tényleges gazdasági helyzet felmérése, megismerése szempontjából volt nagy jelentőségük. Mindezek együttesen alakították Somogy megye XV1I1. századi életmódváltozatait. A francia forradalomtól a XIX. század derekáig tartó, csaknem fél évszázadot Somogyban is a polgári fejlődést felvillantó, reformkort előkészítő időszakaként mutatja be a könyv. Ezek után foglalkozik a reformkor Somogy megyei alakulásával, vezető, irányt szabó képviselőivel. Méghozzá nagyon konkrét módon, a paraszti és az úri földek, birtoklási viszonyok, a mezővárosok és a mezővárosok parasztpolgársága életkörülményeinek felderítésével és egy jellegzetesen polgári tett, a vizek rendezése" célkitűzéseinek, eredményeinek taglalásával. A szerző külön fejezetet szentel az évi szabadságharc és polgári forradalom korszakot, sőt korszakokat lezáró, elbukása ellenére a somogyi gazdasági-, társadalmi- és kulturális életbe is változást hozó polgári tendenciáinak. A szabadságharc- és polgári forradalom leverését követő megtorlás, majd abszolutizmus időszakában a központosító, beolvasztó törekvések, a földkérdés rendezése, a mezővárosok gazdasági-, társadalmiés kulturális szerepe keretében" szedi szerbeszámba az elszenvedett veszteségeket, felvonultatva néhány érdekes somogyi életet, életrajzot. A mindenféle nehézségekkel teli két évszázad a millenniummal zárult. T. Mérey Klára a kiegyezéstől a millenniumig tartó csaknem fél évszázadot tartja a somogyi két nehéz évszázad utolsó szakaszának. Társadalmi viszonyait, változásait is a korábbi korszakoknál alkalmazott, illetve figyelemmel kísért gazdasági (nagybirtok, uradalmak, a feudális mezőgazdaság), társadalmi (lokális iparosodás, a közlekedés fejlődése) és a kulturális (a politikai és a közösségi élet formálódása, a közművelődés jelentkezése) fejlődés vizsgálatával ismerteti. A könyvecske nagyszerű forrásjegyzékkel zárul. Ez - kár, hogy nem annotált - messzemenően alkalmas arra, hogy a téma továbbkutatását elősegítse; hogy áttekintést nyújtson mind az országos jelentőségű feldolgozások és a somogyi helytörténeti kutatások- és feldolgozások közti összefüggésekről, egyrészt úgy, hogy meglássuk, mennyire befolyásolták a központi, országos feldolgozások a somogyi helytörténeti kutatásokat és 108

111 feldolgozásokat; másrészt, hogy arról is tájékozódjunk, hogy a somogyi helytörténeti kutatások és feldolgozások milyen mértékben találtak méltánylásra az országos, a központi kutatások, feldolgozások során. A somogyi helytörténeti kutatások és feldolgozások - ahogy azt már több helyen és alkalommal is kifejtettük - országosan élenjártak és élenjárnak ma is. Századunk 60-as, 70-es éveiben szerettük a somogyi helytörténeti tevékenységet mind mennyiségét, mind minőségét tekintve a helytörténeti kutatások- és feldolgozások vonatkozásában oly gazdag hagyományokkal rendelkező Békés megyei helytörténeti kutatásokhoz és feldolgozásokhoz hasonlítani. Itt, Somogyban is kialakultak a helytörténeti-honismereti műhelyek; a Somogy Megyei Levéltár mindenekelőtt, de a Rippl- Rónai fózsef Megyei Múzeum is, hogy a Somogy folyóiratról és a helyi kulturális élet aktív szereplőjéről, a Somogy Megyei Nyomdaipari Vállalatról, röviden a kaposvári nyomdáról ne is szóljunk. A somogyi helytörténeti kutatások- és feldolgozások az utóbbi időkben kiváltságos helyzetbe kerültek. Amennyiben a kutatók, mint például T. Mérey Klára is, Somogyra, a somogyi kérdésekre vonatkozó kutatásaikat, feldolgozó munkálataikat a pécsi, volt Dunántúli Tudományos Intézet, ma beszédes ebievezéssel: Regionális Kutató Intézet keretem belül, nagyrészt munkatervi feladatként végezhetik. Ennek a jól szervezett, szépen átgondolt helytörténeti tevékenységnek adja egyfajta keresztmetszetét T. Mérey Klára szép, és felettébb hasznos is könyve. így nézzük, olvassuk és használjuk fel helytörténeti-honismereti tevékenységeink során. (Kaposvár, 1977.) ZOMBORI LAJOS: Dankó Imre Magyar robotbárcák, uradalmi pénzek és gazdasági napszámok Egy olyan, talán a numizmatikához legközelebb álló, kutatási terület összefoglalását és egyben katalógusát vehetjük kézbe, melyet eddig alig ismertünk. A jobbágyok a feudális korban vidékenként pontosan meghatározott fogatos vagy gyalog napszámmal tartoztak földesuniknak. Mária Terézia korától ez egységesen 104 kézinapszám vagy 52 fogatos teljesítmény, mely a fél, negyed vagy még kisebb telekhányad szerint osztódott. Az elvégzett munka nyilvántartására szolgált a robotjegy vagy más néven robotbárca, melyet a munka elvégzése után a jobbágy megkapott és egész éven át összegyűjtött és elszámoltak vele. Ha nem ütötte ki a meghatározott mennyiséget, akkor az igás munkanapot az 1800-as évek elején 20, a kézit 10 krajcárban kellett megfizetni vagy ennek megfelelő terményben megtéríteni. A legkorábbi bárcákat az 1700-as évek elejétől ismerjük, de minden bizonnyal korábban is előfordultak: igazában általánossá 1776 után, Mária Terézia urbáriumával váltak, mert ettől az elvégzendő munka mennyiségét pontosan szabályozták. A napi munka Nap-Kelettiil Nap-Nyugodtik" tartott, amit a köznyelv későbben látástólvakulásig kifejezéssel helyettesített. Abárcát papírból, valamilyen fémből, elvétve üvegből (Zboró, Sáros m.) készítették: kerek, három- vagy négyszögletű lapocska, mely esetleg utal a kibocsátó birtokosra, jelöli az elvégzett munka milyenségét, minőségét. A gyalogos munkára a legtöbb esetben valamilyen kézábrázolás utal, míg a szekeres szolgáltatást egy kerék jelentette. A német tulajdonúvezetésű birtokon F (Fuss) és Z (Zug) jelzéssel találkozunk és ezek 1:2 arányban álltak egymással. Sok helyen már a formáról meg lehetett állapítani, hogy milyen munkát végeztek vele. Nagyságuk 20 mm-rel kezdődött és 40 mm-t csak ritkán haladták meg. A félre vagy negyedre csonkított példányok a munkában töltött naphányadra vonatkoztak. Sok jegyen találunk lyukat, hogy azokat egy zsinegre fel lehessen fűzni. A napszámjegyek az 1800-as évek elején tűntek fel, ami az ún. szabad emberek munkavégzését igazolta. Hordtak a földesuraknak, közösségeknek gerendát, deszkát, követ építkezéshez, sok munkát találtak a hamuzsír főzősénél vagy a bányáknál. Máskor bort, meszet, gabonát szállítottak. A földesúr vagy a bányatulajdonos képviselője megkülönböztető jellel ellátott robotjeggyel fizette ki, melynek pontos pénzértékét mindenki ismerte. Ezt a megfelelő pénztárnál pénzre lehetett beváltani. Ezek a jegyek kezdetleges eljárással az uradalmi kovácsműhelyekben, nem egyszer börtönökben készültek, ezért az azonos külsőre mind más és más súlyúak. Máskor megcsonkították őket és úgy kellett eredeti alakjukat kikövetkeztetni. A jegyekből viszonylag nem sok maradt fenn, hiszen az elszámolások mellett a levéltárak csak ritkán őrizték meg őket. Éppen ezért rendkívül nagy kutatómunkát igényelt Zombori Lajos vállalkozása, aki nemcsak az eddigi irodalmat dolgozta fel, hanem a mai országhatáron kívül és belül az egész Kárpát-medencében végzett kutatásokat, hogy az agrártörténet-numizmatika-néprajz-művelődéstörténet ezt az eddig alig ismert területét feltárja. A vármegyénként csoportosított gondosan leírt, megmért jegyeket több száz rajzban, fényképben ismerhetjük meg. A könyv azt is elősegíti, hogy az érdeklődést felkeltve, mind több és több bárca kerüljön elő, mely akár egy újabb könyv kiadását is eredményezheti. (Bp ) Balassa Iván BUCZKÓ JÓZSEF: Újfehértó zsidósága Csaknem kétszáz oldalon jelent meg Buczkó József etnográfus, múzeumigazgató tanulmánykötete ben a lelket számláló településen az összlakosság 9 %-a zsidó volt. A szabolcsi település utolsó két évszázados történelmét közösen alakították a magyar és más nemzetiségű lakossággal. 109

112 A magyar zsidóság története még nincs megírva" - írta egyik tanulmányában, és buzdító biztatásul egyik hozzám írott levelében Scheiber Sándor. A vidék zsidóságának sírjára tett kavics minden emlék, - vagyis az egykor virágzó hitközségek történetei ilyen szempontból szentkönyveknek" tekinthetők. Az összegző mű csak a részből lehet egész, a vidék jeles hitközségmonográfiának szintézise által. A vidéki zsidóság történetének megörökítésén több kortársam, barátom dolgozik. így nem véletlenül Izrael állam alapításának ötvenedik évében jelent meg Újfehértó zsidóságának monografikus megörökítése. Buczkó József etnográfus, muzeológus kötetének nagy értéke, hogy szinte minden levéltári forrást fölkutatva, választott szaktudományát a néprajzkutatást, annak sokirányú föltáró módszereit hívta segítségül. Nemcsak résztémákat kutatott - jelesül az újfehértói csodarabbik: Hercka Halévi, Siberman Ferenc, Solsem Lézer történeteit -, hanem a múlt ködéből kiemelte Benedek Elek írói köréhez tartozó írónőt Lengyel Laurát, és Lengyel Miklóst, aki a Markó utcai gimnáziumban tanított, akárcsak sógora, Benedek Marcell és Ady Endre öccse, Lajos. Buczkó kötetében a település társadalomtörténeti, statisztikai, szociológiai és a népi hagyományait is vizsgálja. A könyv megdöbbentő dokumentuma a holocaust elhurcolt és legyilkolt áldozat-mártírjainak arcképgyűjteménye. Elmondhatjuk, hogy a tanulmány eltűnt, Újfehértó társadalmát kétszáz éven át meghatározó közösség kultúráját, hitét, a zsidóság fogalmának meghatározását szolgálja. A mű külön erénye a szerző által illusztrált épületek és eszközök rajza. Több, régi magyar irodalom lapjain rejtőző írást is publikál munkájában, ami olyan motivációtörténet, ahol az irodalom, a történelem és a néprajz erősen kapcsolódik egymáshoz. Buczkó könyvét olvasva számvetésre késztet mindnyájunkat, zsidókat és nem zsidókat egyaránt. Nem lehet feledni a feledhetetlent és megbocsátani a megbocsáthatatlant. (Újfehértó ) Fekete István emlékezete Matyikó Sebestyén józsef Fekete István soha nem feledkezett meg szülőföldjéről, s az ott élő emberekről, most pedig szűkebb hazáján a sor, hogy jó emlékezetében megtartsa. Ennek a feladatnak igyekszik alaposan eleget tenni Bodó Imre, akinek három, füzet formában kiadott művét olvashatjuk Fekete Istvánról. Az elsőben Fekete István és a szülőföld (1995) címmel bemutatja az író és családja kapcsolatát szülőfalujával, a megyével és lakóival, a tájjal, a természettel. A könyvecske második részében ismerteti azt a mozgalmat, ami 1995-ig kibontakozott Fekete István emlékének megőrzése érdekében. Bodó Imre a témával kapcsolatos második írását Fekete István emlékszoba - Dombóvár címmel adták ki 1996-ban. Ebben a hosszas gyűjtőmunka után végül megvalósult múzeumot, létrejöttének körülményeit és a megnyitóünnepséget írja le. A harmadik, 1997-ben megjelent füzet A dombóvári Fekete István Kulturális Egyesület Emlékfüzete címet viseli. Magában foglalja az Egyesület megalakulásának körülményeit, és évi munkatervét, programját, Alapszabályát és pénzügyi beszámolóját. Rövid leírást ad az Egyesület kulturális programjainak eredményeiről: a vetélkedőkről, a pályázatokról. Tartalmazza valamint Kanyar József beszédét, amit Fekete István mellszobrának leleplezésén mondott augusztus 16-án, a dombóvári emlékszoba előtti kertben. Az emlékfüzet fontos és nagyon szép részét képezi az író elhunyt özvegyéről, Fekete Istvánné Piller Edithről szóló megemlékezés is. Fekete István január 25-én született a Somogy megyei Göllében. Életének első tíz évét töltötte itt, ez a rövidke idő mégis az egész életére hatással volt. Később így írt róla: Ha mélyen magamba nézek, szeretetem határtalan határát egyetlen szó fejezte ki, egyetlen régi-régi szó, amiben élők és holtak benne voltak, s ez az érthetetlen, de nekem mindent jelentő szó mondta ki, hogy Gölle." Több regényének adott később színhelyet a falu környéke. Azután Kaposvárra költözött a család, ahol hamar új barátokra talált, de a régiekkel is tartotta a kapcsolatot. 16 éves korában jelent meg első verse Sík Sándor Zászlónk című cserkészlapjában. írói munkássága Ajkán bontakozott ki, művei a Nimród és az Uj idők újságokban jelentek meg ben feleségül vette Piller Edithet, Ajkán születtek gyermekei is, Edith és István. Első könyvét, a Koppányi aga testamentumát 1936-ban adták ki. írt még itt színdarabot és filmet is ben költöztek Budapestre, de az itt töltött 29 év alatt mindig vidékre vágyódott. Szívesen látogatott szülőfalujába, Göllébe. Legtöbb regényét a fővárosban írta. Művei eddig hat fordításban jelentek meg külföldön, könyveit összesen 18 millió példányban adták ki július 23-án szólította el a Teremtő, akihez egész életében hűséges volt. A gazdag életmű méltán indította cselekvésre mindazokat, akik Fekete István emlékét őrizni és továbbadni akarják. Gölle legszebb utcáját róla nevezték el, szülőházán emléktáblát avattak. Ajkán és Budapesten iskolákat, intézményeket, utcát neveztek el róla ben megalakult a Fekete István Baráti Kör, akik az író szülőházát emlékháznak rendezték be, azonban ben megszakadt a megindult szép folyamat az emberi megnemértés, a közömbösség miatt. A Baráti Kör is felbomlóban van, de ez nem maradhatott ennyiben. Dombóváron Bodó Imre, a három kiadvány írójának - illetve szerkesztőjének - környezetében új mozgalom kezdődött, így megalapították a dombóvári Fekete István" Kulturális Egyesületet, és berendezték a Fekete István" emlékszobát. Az író özvegye sok értékes tárgyi adománnyal, emlékkel, ajándékkal járult hozzá ennek létrejöttéhez csakúgy, mint a göllei emlékházhoz. 110

113 A dombóvári Fekete István" Kulturális Egyesület mindent megtesz, hogy segítsen az író emlékét megőrizni, hiszen nekünk, magyaroknak szívünkben kell tartanunk azt az írót, aki a szívével írt" rólunk, magyarokról. Adonyi Zsóka Éva Történelmi Közlemények Abaúj-Torna Vármegye és Kassa Múltjából Historické Zvesti z Minulosti Abovsko- Turnianskej Zupy a Kosic A millenniumi évfordulónak sok vidéki történelmi folyóirat köszönheti születését. Az ezredéves ünnepségeket követően sorra jelentek meg ezek a kiadványok, a vármegyék székhelyein működő levéltárak vezetőinek szerkesztésében. Abaúj központjában, Kassán Czobor Alfréd és Kemény Lajos több éves anyagi és szellemi erőgyűjtés után, 1910 februárjában indította el, Történelmi Közlemények Abaúj-Torna Vármegye és Kassa Múltjából címmel, negyedévenkénti rendszerességgel megjelenő periodikáját. Magyarország számára katasztrofális kimenetelű első világháború éveiben már csak összevont évfolyamok kiadásához volt meg a pénzügyi fedezet. A trianoni béke után berendezkedő csehszlovák államhatalom aztán drasztikus véget vetett a 9 évet megélt, a lokálpatriotizmus erősítésében elévülhetetlen érdemeket szerzett tudományos fórumnak. A XX. század ezután következő történései közepette még remélni sem lehetett, hogy haló porából valamikor újra feltámasztható. A politikai viszonyok 1990-es, átmeneti normalizálódásának időszakában támadt az ötlete Rémiás Tibornak, a miskolci Herman Ottó Múzeum és Jozef Duchoftnak, a kassai központú Kelet-Szlovákiai Múzeum történészeinek, hogy magyar és szlovák nyelven próbálják meg folytatni a neves elődök kényszerűen abbamaradt munkáját. Tettüket az a nem titkolt szándék vezette, hogy bebizonyítsák: kölcsönös jószándékkal mindenféle hatalmi sandaság átléphető és a sokszor eltérő indíttatású történelem szemléletet nemcsak a két fél sérülésére, hanem épülésére is lehet ütköztetni. Tervüket valóra váltva, egy bemutatkozó számmal jelentkeztek, amely az 1910 és 1918 között megjelent írásokból adott válogatást decemberében az abaúji önkormányzatok, a helyi cégek és a Magyar Köztársaság Külügyminisztériumának anyagi támogatásával az Abaúji Múzeum Baráti Köre kiadta az új folyam első számát az eredeti elképzeléseknek megfelelően, magyar és tükörfordítású szlovák nyelven. A Rémiás Tibor és Szalipszki Péter szerkesztésében megjelent tizenhárom írás tanulmányok, újraközlések, forrásközlések, könyvismertetések tematikai rendjében követik egymást. Az első tanulmányban Sárközy Sebestyén, Nováki Gyula, Sándorfi Gyó'zó' szerzőhármas Abaúj-Torna erősségeit mutatja be az őskortól kezdve az 1700-as évek elejéig. Tóth István György az abaúji kisnemesek alfabetizációját elemzi a XVIII. század első feléből származó periratok alapján. Csiki Tamás helyi és országos kitekintéssel a Rákóczi szabadságharc stabil gazdasági hátterének megteremtésére irányuló erőfeszítéseket vázolja. Stefan Eliai a magyar irodalmi élet megteremtésében és a nyelvújításban nagy szerepet vállaló Kazinczy Ferenc és Kassa kapcsolatát taglalja. Rémiás Tibor az 1847-es éhínség Torna megyei következményeiről számol be levéltári források segítségével. Szabó Nándor és Szalipszki Péter közös munkája a Kassa térségében december 3. és január 18. között lezajlott hadi eseményeket idézi fel, zömmel nem közismert dokumentumok alapján, a már joggal elvárható tárgyilagossággal. Miloslava Bodnárova a reformáció kassai térnyerésének kezdeti időszakáról adja közre kutatásának eredményeit. Pavol Salamon a Torna megyei cigányság XVIII. századi történetét korabeli dokumentumok alapján próbálja összeállítani. Milena Ostrolucka forrásközlésében a kassai domonkos rend 1484-ből származó adománylevelét, Tóth Péter pedig Torna vármegye 1572-es közgyűlési jegyzőkönyvének bejegyzéseit adja közre. Niederhauser Emil recenziójában Stefan Eliaí: A magyarországi hazafiság és a szlovákok című könyvéről ír. Az eperjesi katolikus teológiai kar professzorának azon munkájáról van szó, amelyet még Gustáv Husák országlásának idején készített és akkor természetesen nem jelenhetett meg. Vladimir Chmelár a kakaslomnici illetőségű Berzeviczy Gergely 1800-ban németül kiadott, Habsburgellenes kiáltványának szlovák fordításáról számol be. Befejezésül Pók Judit mutatja be a Borsod- Abaúj-Zemplén Megyei Levéltár kiadásában napvilágot látott: Abaúj-Torna vármegye katonai leírása című kötetet. A Közlemények következő számának kiadását az időközben a Kelet-Szlovákiai Múzeum igazgatójává avanzsált Jozef Duchofi vállalta. (Forró, oldal) Siska József CSÍK ISTVÁNNÉ: A komlói iskolák története 1990-ig Komló, a rómaiak korában már település és az évszázadok alatt mindig volt szerepe a Dunántúl történelmében. Újkori fejlődése egyik meghatározója a szénbányászat volt, amely vonzotta a munkát keresőket, egyre növelve a települést. A népesség nevelését szolgáló iskolák ennek megfelelően bővültek - ezt a sokrétű folyamatot mutatja be a szerző összefoglaló munkájában. A fedlapon figyelemreméltó gonddal összeválogatva a komlói iskolák színes képei, belül öt főfejezetben a rövid, tartalmas iskolatörténeti összefoglalók. A ma élőknek a rendezett Komló iskolái a jövőt megalapozó jelent képviselik, benne a pedagógusok, szülői közösségek mindennap megújuló színvonalas nevelési, oktatási, közösségformáló 111

114 munkájával. A múlt: iskoláknak használt barakkjai, az iskolaépítkezések lendülete, az építkezések között felneveló'dők százai, a régi tablókról letekintők némasága, a folyamatosan növekvő és a gazdasági-társadalmi, kulturális igényeknek megfelelni igyekvő hallatlan erőfeszítések emlékei csak töredékesen tűnnek fel a kötet lapjain. Csak érzékelni lehet a város teljes népességét átható pedagógiai munka eredményét, amely során nemcsak egy sajátos komlói tudat, művelődés, kultúra formálódott, hanem az iparág szakmunkásállományának felnevelése is megtörtént. Gazdagítja a kis kötetet a számos kép és az iskolai létszámokat bemutató táblázatok. Csík Istvánné szakmailag igényes, olvasmányos kötete a részvevő oldaláról tudatosítja és mutatja be az iskolák műveltséget formáló szerepét, a nevelési megújulások sorát. A Komlói Honismereti és Városszépítő egyesület, a Komló Városért Alapítvány meg a Baranya Megyei Önkormányzat Oktatási, Kulturális, Ifjúsági és Sportbizottsága támogatásával létrejött mű egy elhivatott komlói pedagógus munkája, emléket álh'tva a múltnak, remélve a jövő nemzedék jó múltú iskolákban szerzett ismeretmek eredményes felhasználását. Egy korábbi könyv írója Komlót csinált városnak" írta le. A város iskolái szerves fejlődés eredményei, ezek és pedagógusai viszik tovább azt a szellemet, amely a várossá alakult település mmdennapjait áthatja. Az Előszót Szarka Elemér polgármester írta, a szakértő lektor feladatát dr. Rácz Sándor látta el. A fényképeket Árgyelán György, Nemesi Árpád, Komló képi krónikása" és Péter Szabó Zoltán készítették. (Komló 1997.) Rímfaragók Dr. Krisztián Béla Egy emlék: a jeles költőt író-olvasó találkozóra hívták a faluba. A szokásokhoz híven először néhány versét kezdte felolvasni. Már a második versénél tartott, amikor egy nagybajuszú idős parasztbácsi felállt. Az semmi! - állította meg a szavaló költőt. Benyúlt a belső zsebébe, sűrűn teleírt papírlapokat vett elő, és hosszan szavalni kezdte saját verseit. Ha már író-olvasó találkozó - talán az első, amin részt vett életében - igazi verseket halljon a tisztelt publikum. Végh József ilyen parasztköltők verseit gyűjtötte egybe és adta ki Rímfaragók címmel az általa irányított Szentgyörgyi Kör jóvoltából. A költők, Géczi András és Miklós Sándor helyi parasztemberek. Sajnos már nem élnek, de emlékeznek még rájuk a helybéliek. A kötet izgalmas, többrétegű olvasmány. Ha a poétika törvényszerűségei szerint elemezzük a verseket, bizony sután meg-megbicsaklók. De nem is olyan igénnyel, szándékkal íródtak, mint a nagy költők versei, bár Petőfi, Arany János verseit kívülről fújták, életük, munkásságuk minta lehetett. Nem akartak újságban, kötetben megjelenni. Verseik a helyi jól ismert szűk közösségnek szóltak. Azoknak, akik jól ismerték őket. Hétköznapjaik, ünnepeik azonosak voltak. Náluk a vers a mindennapok része volt. Pontosabban az élet része volt. Mint ahogy része az életnek az evés, ivás, a munka, az ünnepek, a halál. Verstudó emberek. De nevezték őket rímfaragóknak, verselőknek, rímkovácsoknak is. Műveik átmenetet jelentenek a szóban, vagy énekben elmondott históriák, regék, mondák, krónikák és az irodalmi igénnyel megírt versek között. Ez a köztes jelző nem minőséget és főleg nem lekicsinylést jelent. A közösség, a falu népe megbecsülte őket. Olyan tudás, tudomány birtokában voltak, amelyeknek mások nem. Ennyiben, de csak ennyiben voltak mások. És számukra ez a tisztelet elég volt. Volt alkalom, amikor a rokonok, barátok, ismerősök felkérésére írtak verset. Névnapra, születésnapra, lakodalmas köszöntőket, és a halálra is búcsúztatót. Ellenszolgáltatást soha nem fogadtak el. Büszkék voltak tudományukra. Az emberek pedig lemásolták a verseket és tovább adták egymásnak. Nagyon sok ember számára ezekkel a versekkel való találkozás jelentette az egyetlen érintkezést az irodalommal. Biztosak voltak benne, hogy ez szép, hisz egy kicsit más nyelven, de mégis tökéletesen érthető módon volt megfogalmazva. A parasztember is érzékelte a világ, a természet szépségeit, gyönyörködött a családban, a gyerekekben, a megszületett kiscsikóban, borjúban, csak szavai nem voltak hozzá, hogy ezeket kifejezze. Saját megfogalmazhatatlan érzésüket vélték a versben megszületni. Ezért is tudtak vele tökéletesen azonosulni. Utolsó pillanat ez, a faluközösségek felbomlása előtti. Az iskolázottság növekedése, a rádió, az újság, az olcsó verseskönyvek felszínre hozták ezeknek a verseknek a sutaságát, megbicsakló rímeit. Hisz verstanilag elemezve nem illeszthetők be a klasszikus rendszerekbe. Naivitásuk, sokszor primitívségük szembetűnővé válik. Csak azt és az akkori befogadó közeget, annak életmódját, életvitelét és szemléletét vizsgálva érthető és elemezhető funkciója: az élet szerves része, annak ugyan kiválasztott, ünnepi, de mégis szorosan hozzá kötődő eleme. Az irodalmi igénnyel megírt versek ettől a szerves egésztől szakadtak el és éltek önálló, elkülönült életet. Megszűnt ez a kor és vele együtt az a közösség is, amely kifejlesztette ezt a műfajt. Megszűnt a kontinuitás. Végh József érdeme, hogy Diósjenőn megmentette és kötetbe gyűjtötte Miklós Sándor és Géczi András parasztköltők verseit. A kötet második felében a diósjenői lakodalmas, vőfélyverseket közli. A két költő - talán nem véletlenül - vőfélyként is jelesek voltak. Értékmentő tett volt a kötet megjelentetése. (Diósjenői Helytörténet ) V. K. I. 112

115 A Honismeret évfordulónaptára, A honfoglaló magyarok végleg elfoglalják a Dunántúlt x Kálmán (?) magyar király (t? február 3.) Imre ( ) ellen föllázad öccse, András; Rád mellett győz a király, öccse Ausztriába menekül x László, III. (?) magyar király (t?, május 7.) x Kőszegi Miklós (?) nádor (x?) Nagy Lajos Lackfi István vezetésével sereget küld Nápolyba Luxemburgi Zsigmond Magyarország kormányzását az országnagyokra bízza, másfél évig a cseh ügyekkel foglalkozik x I. Ulászló (Krakkó) magyar és lengyel király (t Várna, november 10.) Hunyadi János szövetségre lép Boszniával, István bosnyák király elismeri a magyar korona főségét Hunyadi János sereg élén Észak- Magyarországon Giskra ellen indul Rozgonyi János (?) macsói bán (x?) II. Ulászló megújítja törökellenes szerződését Lengyelországgal II. Ulászló kinevezi Corvin Jánost Horvátország és Szlavónia bánjává Kassai István (Buda) építész, szobrász (x Kassa, 1430 k.) Szapolyai István (Pápa) szepesi főispán, Szilézia kormányzója (x?) Nagyszombati Márton (?) humanista, költő (x?) x Bocatius János (Wetschau, Lausitz) költő, író (+ Magyarbrod, október 31.) Várdai Pál (Pozsony) esztergomi érsek (x Kisvárda, 1483.) x Zrínyi György (?) tárnokmester (t Vép, május 4.) Heltai Gáspár (Kolozsvár) prédikátor, nyomdász, író (x Nagydisznód, 1490.) Erdély fejedelme, Báthory András a Prágában tartózkodó Bocskai Istvánt jószágaitól megfosztja és az országból kitiltja A prágai udvar Basta György zsoldosvezért küldi Erdélybe Vitéz Mihály vajda ellenőrzésére Beythe András (Németújvár) ref. prédikátor, botanikus (x Sárvár, október 18.) Brandenburgi Katalin (?) Bethlen Gábor felesége (x?, május 28.) x Waron Dániel (Stockholm) éremvéső, pénzverő (+ Körmöcbánya, november 23.) x Zichy Péter, gróf (?) költő (t Óbuda, január 25.) x Gyulaffy László (?) erdélyi főnemes, Udvarhelyszék főkapitánya, kancellár (+ Bécs, szeptember 27.) Gyulaffy László (Egeres) erdélyi főnemes, Marosszék főkapitánya, fejedelmi tanácsos (x?) Miskolci Csulyak Gáspár (Székelyudvarhely) ref. lelkész (x Miskolc, 1627.) x Sztojka Zsigmond Antal, báró (?) erdélyi r. kat. püspök, (+?, 1770.) x Fuker Frigyes Jakab (Kassa) orvos (t Tállya, 1805.) x Szombathy János (Rimaszombat) tanár, író (t Sárospatak, október 5.) x Sztáray Mihály, gróf (?) főispán (t Bécs, szeptember 14.) x Hirgeist Ferenc (Pest) magyar jakobinus mozgalom résztvevője (+ Woditz, Csehország, augusztus 8.) x Pálffy Sámuel (Tata) író, földbirtokos (t Tóti, június 26.) x Bartay András (Széplak) zeneszerző pedagógus (t Mainz, október 4.) x Fischer Mór (Tata) porcelánfestő, porcelángyáros (t Tata, február 15.) x Gaál Miklós (Szegvár) hadmérnök, honvédtábornok (t Pest, november 30.) x Gillyén Sándor (?) színházi súgó, színészeti tanár (t Pest, augusztus 18.) x Haug Lajos (Bécs) honvédtiszt (t Arad, március 31.) x Henfner János (Leibnitz) jogász, egyetemi tanár (t Pest, július 22.) x Kurz Anton (Bécs) újságíró, honvédtiszt (t Segesvár, július 31.) x Liesganig, Joseph (Lemberg) jezsuita szerzetes, tanár, matematikus, mérnök, csillagász (x Graz, február 12.) x Sehy Ferenc (Nagyvárad) színész (x Arad, 1765.) x Veér Farkas (?) politikus (t?, 1867.) x Bányai Júlia (Vízakna) honvédtiszt (+ Kairó, 1883.) x Bőrös Frigyes (Arad) vízépítő mérnök (t Szeged, február 17.) 113

116 x Fiáth Pompejus (Milánó) honvédtiszt (t Szenttamás, augusztus 18.) x Mauks Károly (Késmárk) orvos, ornitológus (t Késmárk, 1904.) x Rónay János (Tasnádszarvad) jogász, honvédtiszt (t Budapest, november 29.) Ruzitska József (?) zeneszerző, karmester (x Pápa, 1775.) x Simonyi Lajos, báró (Tarnopol) politikus, miniszter (t Budapest, december 12.) x Sükei Károly (Bukarest) újságíró, költő, műfordító, a márciusi ifjak egyike (t Losonc, január 18.) x Török József (?) gyógyszerész (+ Budapest, október 26.) Uza Pál (?) ügyvéd, jakobinus (x Mád, március 15.) x Virághalmi Ferenc (Komárom) író, műfordító (t Kiscell, szeptember 24.) x Wolfner Lajos (?) bőrgyáros (t Budapest, március 23.) x Feld Zsigmond (Spáca) színigazgató (t Budapest, november 2.) x Hegedűsné Jókay Jolán (Komárom) író (+ Budapest, május 8.) Komáromy Samu (?) vándor-színigazgató (x?, 1802 k.) Reisz Keresztély (?) mérnök, térképkészítő (x?, 1766.) Viola József (Moldvai fejedelemség) orvos, akadémikus (x Marosvásárhely, március 15.) x Weisz Frigyes (Pest) kertész, a fővárosi közterek kialakítója (+ Budapest, június 6.) Wesselényi Anna (Krakkó) Csáky István felesége, szépirodalmi levelező (x Krakkó, 1584.) x Orbán Ferenc (Déva) épülettervező, felső-ipariskolai tanár (+ Budapest, augusztus 22.) x Pásztor Bertalan (Nagyvárad) újságíró (+ Auschwitz, 1944.) x Pintér Ákos (Budapest) író, újságíró (+ Moszkva, november 28.) x Bíró László (Budapest) a golyóstoll feltalálója (tbuenos Aires, 1986.) x Halász Gitta (Lipik) operaénekes (t Budapest, május 8.) x Kovarcz Emil (Felsőireg) katonatiszt, politikus, miniszter (+ Budapest, május 3.) x Nyárády Mihály (Ramocsaháza) néprajzkutató (+ Budapest, augusztus 12.) x Sámsondi Kiss Béla (Nagykároly) építész (+ Budapest, 1972.) Voith Antal (Bécs) armenológus (x?, 1877.) Rupcsics György (Budapest) folyamszabályozási mérnök (x Módos, 1854.) x Szilágyi Mária (Jászszentandrás) keramikus (+ Budapest, április 19.) Tisza Karola (?) primadonna, táncos (x Pécs, május 3.) Aczél Pál (Hamburg) filmrendező (x Siófok, 1885.) Böhm Vilmos (Stockholm) politikus, szakszervezeti vezető (x Budapest, január 6.) Schiller Pál (USA) pszichológus (x Budapest, november 4.) Czakó Ambró (Owen Sound, Kanada) filozófus, publicista, egyetemi tanár (x Cegléd, január 13.) Döller József (Budapest) kosárfonó népművész (x Alsózsuk, 1892.) Medgyaszay Gyula (?) építész (x Budapest, 1887.) Szalay Mihály (Szarvas) mezőgazdász, állatorvos, ichtiológus (x Veszprém, szeptember 9.) JANUÁR Báthory Zsigmond erdélyi fejedelem unokabátyját, Báthory András bíborost hívja be Erdélybe fejedelemnek 1.x Megkezdődik Pest és Buda kiürítése 1.x Goldzieher Vilmos (Köpcsény) színész, orvos) (+ Budapest, július 15.) Kemény László (Okány) színész (+ Budapest, május 8.) Kalmár Gusztáv József (Pápa) geográfus, bencés szerzetes (x Jánosháza, február 25.) Windischgraetz nem ismeri el a magyar országgyűlés tárgyalódelegációját, feltétel nélküli megadást követel Bem seregei Tihucánál megverik Urban seregét, fölszabadul Észak-Erdély 2. x Gombos Károly (Debrecen) művészettörténész (t Budapest, január 9.) Pless László (Budapest) karnagy (x Budapest, szeptember 27.) 3. x Udvaros Károly (Teschen) mezőgazdász, növénynemesítő (+?, november 21.) Görgey csapatai Vác felé elhagyják Pestet 4. x Abai Kálmán (Pécs) csendőrtiszt, bibliográfus (t München, február 12.) 114

117 4. x Puskás Aurél (Józseffalva) vegyész (t Budapest, október 2.) Szilágyi Gyula (Budapest) vegyészmérnök (x Gyón, október 27.) Görgey Vácott nyilatkozatot tesz közzé arról, hogy az áprilisi törvények híve, és a Honvédelmi Bizottmánytól nem fogad el utasításokat Windischgraetz elrendeli az egész országban a katonai diktatúrát Mátyási József (Kecskemét) ügyvéd, költő (x Izsák, március 25.) 5. x Bátky Zsigmond (Kocs) etnográfus (t Budapest, augusztus 28.) 5. x Alexits György (Budapest) matematikus, akadémikus (+ Budapest, október 14.) Schlachta Margit (Buffalo, USA) politikus (x Kassa, szeptember 18.) Szökő Gyula (Mosonmagyaróvár) mezőgazdász (x Nyírderzs, május 4.) 7. x Müielics Vid (Csátalja) újságíró, szerkesztő (+ Budapest, december 20.) 7.x Szecsődi László (Újfehértó) filozófus, tanár (+ Párizs, november 25.) Krón Jenő (Budapest) grafikus (x Szobránc, május 1.) Márki Hugó (Budapest) jogász, közgazdasági író, egyetemi tanár (x Munkács, július 12.) 8. x Pesti Lajos (Cece) színigazgató (t?, április 23.) 8.x Boháti Róbert (Nagykanizsa) költő, műfordító (t Budapest, február 17.) Szász Domokos (Kolozsvár) ref. püspök, egyházi szónok (x Nagyenyed, május 25.) Budai Gergely (Budapest) ref. teológus, tanár (x Dunavecse, március 3.) 9. x Benkő Dániel (Kézdivásárhely) mezőgazdasági író, akadémikus (+ Budapest, november 19.) Vezza Gábor (?) országos főorvos (x?) 9. x Szandház Károly (Eger) szobrász (+ Budapest, december 16.) 9. x Brózik Károly (Máramarossziget) geográfus, író, tanár (+ Budapest, július 12.) 9. f Abody Előd (Budapest) mérnök, műegyetemi tanár (x Dés, november 27.) Baktai Ferenc (Budapest) újságíró (x Mezőtúr, október 19.) Szabó László (Budapest) baptista lelkész, egyházi vezető (x Kunszentmiklós, február 3.) Varga László (Leuwen) jezsuita szerzetes, szociológus (x Szombathely, július 6.) 10. x Bornemisza Pál (Pécs) r. kat. püspök (+?, 1579.) 10. x Vaszary János (Budapest) festő, író (+ Madrid, november 27.) Topavicza Momcsilo (Pola) nehézatléta, építészmérnök (x Nádalja, októberi.) 11.x Klauzál Imre (Szeged) mezőgazdász, mezőgazdasági író, akadémikus (+ Bécs, március 5.) Csiki Endre (Kolozsvár) zeneszerző (x Kolozsvár, december 1.) Liebner Jenő (Budapest) orvos, bőrgyógyász, egyetemi tanár (x Budapest, január 3.) Silberstein Adolf (Budapest) újságíró, kritikus (x Pest, július 1.) Szilágyi Sándor (Budapest) történész, akadémikus (x Kolozsvár, augusztus 30.) Szekrényessy Kálmán (Budapest) katonatiszt, távúszó, újságíró (x Pest, július 12.) 13. x Hollán Ernő (Szombathely) hadmérnök, tábornok, akadémikus (+ Budapest, május 28.) Az országgyűlés ismét tárgyalni akar Windischgraetzcel, a többség leszavazza az indítványt Bem bevonul Marosvásárhelyre 13. x Székely Árpád (Budapest) orvos, belgyógyász ( július 14.) Ragályi Tamás (Pest) politikus, szerkesztő, akadémikus (x Balajt, december 19.) Micskey Imre (Cece) vízépítő mérnök (x Mezőszentgyörgy, augusztus Zichy Géza, gróf (Budapest) zongoraművész, író, zeneszerző, akadémikus (x Sztára, július 23.) Dér Józsefné (Báta) népművész (x Báta, augusztus 11.) 15. x Darányi Ignác (Buda) politikus, birtokos, miniszter, akadémikus (+ Budapest, április 27.) 15. x Hovorka György (Mezőhegyes) orvos, sportorvos (+ Budapest, augusztus 14.) Kilczer Gyula (Budapest) geofizikus (x Budapest, október 12.) Pintér József (Budapest) újságíró, szerkesztő (x Pécs, augusztus 21.) 16. x Halász Lajos (Makó) újságíró (+ Budapest, augusztus 6.) 115

118 16. x Eperjessy Antal (Magyarfráta) gépészmérnök, egyetemi tanár (t Budapest, április 9.) 16. x Tapolczai Jolán (Budapest) színész (t Budapest, november 26.) 16. x Both Ödön (Cibakháza) jogtörténész (+ Szeged, április 27.) Almár György (Budapest) építész, festő (x Budapest, március 2.) Bem győzelme Vámosgálfalvánál Puchner seregei felett Udvardy Ignác (Veszprém) r. kat. pap, kanonok, egyházi író, akadémikus (x Pápa, augusztus 1.) 17. x Bánky Viktor (Nagydorog) filmrendező (+ München, március 13.) Csorba Ferenc (Budapest) jogász, közgazdasági író (x Pest, június 24.) Glancz Sándor (New York) világbajnok asztaliteniszező, kereskedő (x Budapest, július 14.) 18. x Büky Béla (Juta) festő, rajztanár, bábművész (t Budapest, március 1.) 19.x Lázár Jakab (Alvinc) erdészeti író (t Bécs, február 1.) 19. x Cseresnyés Rózsa (Zalalövő) színész (t Békéscsaba, május 3.) 19. x Szabó Károly D. (Ócsa) földműves, az évi forradalom mártírja (t Budapest, január 14.) Patai Imre (Philadelphia) gépészmérnök (x Budapest, december 10.) 20. x Podmaniczky Frigyes, báró (Pest) politikus, író, akadémikus (t Budapest, október 19.) Czynk Ede (Brassó) ornitológus, postafelügyelő (x Brassó, szeptember 29.) 21.x Zsasskovszky Endre (Alsókubin) orgonaművész, zeneszerző (t Eger, május 15.) Puchner visszaveri a Nagyszebent ostromló Bem seregeit Mikes Kelemen, gróf (Nagyszeben) földbirtokos, reformpolitikus, honvédtiszt (x Zabola, 1820.) 21.x Verhovay Gyula (Nátafalva) újságíró, politikus (t Battonya, április 20.) Perczel Mór visszafoglalja Szolnokot Országgyűlési határozat születik, azon képviselők, akik február 10-ig nem mennek Debrecenbe, elveszítik mandátumukat 22. x Rásonyi László (Liptószentmiklós) nyelvész, turkológus (+ Budapest, május 4.) 22. x Sárközi György (Budapest) költő, író, műfordító, szerkesztő (+ Balf, március 8.) Honterus János (Brassó) humanista tudós, író, nyomdász, ev. prédikátor (x Brassó, 1498.) Szily János (Szombathely) r. kat. püspök (x Felsőszopor, augusztus 20.) 23.x Rosztóczy Ernő (Kalocsa) orvos, fiziológus, sportorvos (t Kódmezővásárhely, június 9.) Finkey Ferenc (Sárospatak) jogász, koronaügyész, egyetemi tanár, akadémikus (x Sárospatak, január 30.) Bem Vízaknáig vonul vissza, hogy bevárja a székely fölkelőket Angyal Pál (Budapest) jogász, tanár, akadémikus (x Pécs, július 12.) A pozsonyi országgyűlésen a rendek a végvárak ellátását az uralkodóra bízzák, jogkörébe utalva az országba hozott külföldi katonaság létszámának bővítését Sebestyén Dezső (Budapest) színigazgató (x Budapest, augusztus 15.) A Szent Liga országai és a Porta megbízottai megkötik a karlócai békét, amely véget vetett a 16 éves török háborúnak 26. x Ajtay Miklós (Mezőszengyei) esztéta, újságíró (+ Párizs, június 10.) Kvasz András (Budapest) pilóta, repülőgép-szerkesztő (x Békéscsaba, november 21.) Szuhányi Xavér Ferenc (Kassa) jezsuita szerzetes, hitszónok, tanár (x Eger, november 29.) Windischgraetz fegyverletételre szólítja föl Görgeyt 28. x Kováts Gyula (Pest) jogi író, egyetemi tanár, egyházjogász, akadémikus (+ Budapest, szeptember 29.) 29. x Páger Antal (Makó) színész (+ Budapest, december 14.) 29. x Bóna Ervin (Budapest) tudományelméleti kutató, tanár (+ Budapest, december 24.) Kemény Imre (Budapest) orvos, fogorvos, egyetemi tanár (x Budapest, szeptember 13.) Wodianer Fülöp (Budapest) könyvkiadó, könyvkereskedő (x Hódmezővásárhely, november 20.) Barnay Lajos (Hannover) színész, színigazgató (x Pest, február 7.) Lipták Pál (Budapest) gyógyszerész, egyetemi tanár (x Felka, június 29.) 116

119 FEBRUÁR 1.x Bárdos Alice (Budapest) hegedűművész (+ New York, április 15.) Győry Dezső (Budapest) költő, író, újságíró (x Rimaszombat, március 18.) 2. x Bartha János (Eger) színész (t Pest, augusztus 21.) 2. x Bedő Sándor (Székelydálya) ügyvéd (t Budapest, július 16.) Lakatos Imre (London) matematikus, filozófus, egyetemi tanár (x Budapest, november 5.) 3. x Bangó Péter (Kiskunhalas) író, jogász (t Arad, 1853.) Sasvári Ármin (Budapest) újságíró, muzeológus (x Tormás, december 14.) Szabó Endre (Budapest) író, műfordító (x Nagytoronya, június 3.) Dienes Lajos László (Boston) orvos, biológus (x Tokaj, 1885.) szeptember 4.) Havasalföldről orosz csapatok nyomulnak Erdélybe Molnár József (Budapest) festő (x Zsámbék, március 21.) 4. x Varga Gyula (Zagyvaróna) geológus (t Budapest, január 29.) Balassa Imre (Nógrád) író, újságíró, dramaturg, zenekritikus (x Szeged, november 25.) Savoyai Jenő, Caprara és Vaudemont Bécsben megegyeznek a török háborút végigharcolt magyar ezredek föloszlatásáról és húsz végvár lebontásáról 5. x Tooth János (Karcag) ügyvéd, helytörténész (tkiskunhalas, szeptember 4.) Görgey áttör a branyiszkói hágón, hogy Kassánál egyesüljön Klapka csapataival 5. x Tasnádi Varga Éva (Budapest) költő, író (+ Budapest, június 9.) Farczády Elek (Marosvásárhely) történész (x Marosvásárhely, április9.) Gáldi László (Budapest) nyelvész, akadémikus (x Miskolc, május 23.) 6. x Frivaldszky Imre (Bacskó) zoológus, botanikus, akadémikus (1 Jobbágyi, október 19.) 7. x Zilahi Simon (Tab) újságíró, kiadó (t Budapest, október 5.) Fazekas Imre (Budapest) író, újságíró (x Budapest, január 29.) 8. x Muraközy János (Kecskemét) festő, jogász (t Kecskemét, szeptember 2.) Az orosz csapatok elől Bem visszavonul Déváig 8. x Szeghő Sándor (Budapest) zeneszerző, karmester (+ Budapest, augusztus 3.) Gulden Gyula (Budapest) gépészmérnök (x Hof, Bajorország, január 12.) Török János (Budapest) közgazdász, publicista, akadémikus (x Tapolca, június 6.) Kosztela János (Pécs) bányamérnök (x Brezova, 1861.) 10. x Knuth Károly, ifj. (Budapest) gépészmérnök (1 Budapest, április 7.) Faludi Károly (Arad) színész, repülőkonstruktőr (x Arad február 12.) 11.x Reuter Camillo (Resicabánya) orvos, egyetemi tanár (1 Pécs, december 5.) Rombauer János (Eperjes) festő (x Lőcse, május 28.) 12. x Sényi László (Brassó) író, szerkesztő (t Marosvásárhely, június 5.) Paulovics Géza (Budapest) karnagy, népzenekutató (x Irsa, július 4.) 13. x Ghyczy Ignác (Tata) mezőgazdász (+ Tata, május 4.) 13. x Rácz Béla (Kassa) cigányprímás, nótaszerző (+ Budapest, augusztus 28.) 13. x Fehér Ödön (Budapest) vegyészmérnök, farmakológus (+ Budapest, július 14.) Karvaly Viktor (Budapest) zeneszerző, karnagy (x Budapest, július 24.) Horváth Döme (Kecskemét) jogtudós, író (x Kecskemét, október 26.) Hermann Pál (Siklós) ferences szerzetes, pedagógus (x Siklós, május 8.) 15. x Polgár Iván János (Eger) ciszteri szerzetes, régész, történész, tanár (t Székesfehérvár, november 3.) Boháti Róbert (Budapest) költő, műfordító (x Nagykanizsa, január 8.) 18. x Bálint Gyula István (Csíkkozmás) műfordító, ferences szerzetes (1 Kolozsvár, november 20.) Sántha György (Kecskemét) költő (x Kecskemét, április 4.) 19. x Kner Albert (Gyoma) nyomdász, grafikus (t Chicago, augusztus 21.) 20. x Hajnik Pál (Vác) jogi író, jogakadémiai tanár (1 Pest, december 12.) Berde Mária (Kolozsvár) író, költő (x Kackó, február 5.) Frideczky Ákos (Nyitra) mezőgazdász, fordító, szakíró, tanár (x Pozsony, november 30.) 117

120 23. x Mambriny Gyula (Budapest) hegedűművész, zenetanár (t Budapest, január 16.) Rényi Dezső (Pozsony) irodalomtörténész, művészettörténész (x Szklenó, 1827, december 4.) 23. x Boross János (Vecsés) színész, rendező (+ Budapest, szeptember 16.) Ipolyi-Keller Gyula (Budapest) gazdasági író (x Gyuía, április 1.) Szanyi Jenő (Koppenhága) közgazdász, egyetemi tanár (x Pókaszepetk, április 1.) 24. x Szentgyörgyi József (Erdőszentgyörgy) orvos, meteorológus (t Budapest, március 10.) Reső Ensel Sándor (Budapest) ügyvéd, jogi író (x Pest, február 1.) 25. x Székely István (Budapest) filmrendező (+ Palm Springe, USA március 11.) 25. x Grastyán Endre (Őriszentpéter) orvos, idegfiziológus, egyetemi tanár, akadémikus (t Pécs, június 17.) Erdélyi Gyula (Budapest) hadtörténész, katonatiszt (x Nagyganna, február 16.) Forró Dezső (Esztergom) r. kat. pap, csellista, festő (x Vágfarkasd, március 4.) Penyigey Dénes (Budapest) agrártörténész, növénytermesztő, egyetemi tanár (x Kolozsvár, április 12.) Dembinski a kápolnai csatában vereséget szenved Lázár Kálmán, gróf (Erzsébetváros) földbirtokos, ornitológus, akadémikus (x Bencenc, május 27.) 28.x Kertbeny Károly (Bécs) műfordító, bibliográfus (+ Budapest, január 23.) Vízkelety Béla (Budapest) orvos, urológus, sebész (x Szombathely, december 12.) MÁRCIUS Szántó Pálné Stanescu Lívia (Budapest) pedagógus, újságíró, a hazai románok oktatásügyének szakembere (x Sepsiszentgyörgy, február 23.) x Halász Ferenc (Beregszász) pedagógus (+ Budapest, július 2.) 1.x Radvánszky Béla, báró (Sajókaza) művelődéstörténész, koronaőr, akadémikus (+ Budapest, május 2.) 1.x Radó Polikárp (Sopron) bencés szerzetes, könyvtörténész, egyetemi tanár (+ Pannonhalma, november 21.) 1.x Baráth Zoltán (Pestújhely) biológus, egyetemi tanár (+ Nagykanizsa, október 2.) 1.x Szénási Ernő (Hódmezővásárhely) színész (+ Budapest, április 14.) Szécsi Ferenc (Budapest) színész, rendező (x Herkulesfürdő, július 11.) Puchner Segesvárig nyomja vissza Bem seregeit A kápolnai csata után Windischgraetz azt jelenti Bécsnek: leverte a magyar fölkelést. Erre az udvar feloszlatja a birodalmi gyűlést Schell Péter, báró (Montclair, USA) földbirtokos, főispán, miniszter (x Nagyida, szeptember 5.) Szemere Bertalan ideiglenesen Görgeyt bízza meg a fővezérséggel, ezt Kossuth is jóváhagyja Az udvar új alkotmányt tesz közzé, mely megszünteti Magyarország önálló államiságát 4. x Arany Sándor (Mezőtúr) talajvegyész (+ Debrecen, február 16.) Damjanich beveszi Szolnokot 5. x Balázs Mór (Pest) a budapesti villamosvasút megteremtője (+ Wauheim, augusztusi.) 5. x Deák Ferenc (Újvidék) jogász, diplomata, egyetemi tanár (+ New York, január 21.) 5. x Palasovszky Ödön (Budapest) költő, író, rendező, színész (+ Budapest, december 18.) Virter Ferenc (Budapest) újságíró (x Hódság, február 19.) Déri Hugó (Budapest) színész (x Szekszárd, május 26.) Mihályi Ernő (Budapest) színész (x Budapest, szeptember 24.) 8. x Müller Kálmán, báró (Pest) belgyógyász, egészségügyi szervező (+ Budapest, november 4.) 8. x Pécsi Eszter (Kecskemét) építész, statikus, szerkezettervező (+ New York, május 4.) 8. x Havassy Pál (Nógrádszakái) építész (+ Budapest, július 23.) Alexander Ferenc (Palm Springs, USA) orvos, pszichiáter, pszichoanalitikus, szakíró, egyetemi tanár (x Budapest, január 22.) Imre Lajos (Kolozsvár) ref. lelkész, teológiai tanár (x Hódmezővásárhely, november 4.) Bem Segesvárnál Nagyszeben ellen fordul 9. x Lövik Károly (Budapest) író, újságíró (+ Budapest, április 19.) 118

121 9. x Barta Lajos (Budapest) szobrász (t Köln, május 8.) Probstner Artúr (Budapest) orvos, szülész-nőgyógyász (x Budapest, szeptember 20.) 10. x Sárközy Kázmér (Nagybajom) politikus, alnádor, zeneszerző (+ Pettend, február 16.) 10. x Rózsa Miklós (Pápa) művészettörténész, műkritikus, újságíró (+ Budapest, február 9.) 10. x Puder Sándor (Budapest) orvos, belgyógyász, tüdőgyógyász (t Budapest, január 24.) Ballaagh Aladár (Budapest) irodalomtörténész (x Pest, július 8.) Madarassy-Beck Miksa (Budapest) bankár, közgazdász, (x Bácsmadaras, május 9.) Melier Simon (Párizs) művészettörténész (x Győr, december 26.) Maron Ferenc (Budapest) újságíró (x Újbánya, október 30.) 11.x Koháry István, gróf (Csábrág) költő, politikus, hadvezér (t Csábrág, március 29.) Bem seregei beveszik Nagyszebent Than Mór (Trieszt) festő (x Óbecse, június 19.) 11.x Wix György (Budapest) orvos, mikrobiológus (+ Budapest, augusztus 29.) Sadler József (Pest) botanikus, egyetemi tanár (x Pozsony, május 6.) Weszprémi István (Debrecen) vegyész, botanikus, orvos (x Veszprém, augusztus 13.) 13. x Pálóczy Antal (Pest) építész, városrendező (t Budapest, augusztus 16.) 13. x Kodolányi János (Telki) író, publicista, kritikus (t Budapest, augusztus 10.) Barankovics István (New York) újságíró, szerkesztő, politikus (x Eger, 1906.) Vid (Mogyoród) ispán (x?) Esterházy Károly, gróf (?) egri püspök (x?, május 4.) 14. x Litkei József (Jászberény) festőművész (+ Budapest, január 24.) Jakuba János (Budapest) festő (x Békéscsaba, március 28.) 15.x Kenéz Béla (Szolnok) statisztikus, egyetemi tanár, miniszter, akadémikus (t Budapest, április 1.) 15. x Kokics Béla (Sóskút) rakodómunkás, az évi forradalom mártírja (+ Budapest, május 8.) Kovács Vince (Vác) r. kat. püspök, szerkesztő (x Galgamácsa, augusztus 9.) 16. x Nyíredi Géza (Kolozsvár) orvos, tüdőgyógyász (+ Budapest, július 25.) Vetter Antal a Tiszánál sikertelen támadást indít 17x1849. Margalits Ede (Zágráb) filológus, egyetemi tanár (t Budapest, június 23.) 17. f Ferdinandy Geyza (Budapest) közgazdász, akadémikus (x Kassa, június 10.) Berkes Imre (Budapest) újságíró, író (x Szigetvár, december 4.) Varga Ferenc (Budapest) költő, író (x Budapest, október 15.) Csemegi Károly (Budapest) jogász (x Csongrád, május 3.) Farkas Jenő (Budapest) cigányprímás (x Répcelak, július 7.) Mészöly Gyula (Kecskemét) biológus, növénynemesítő, akadémikus (x Suhopolje, január 6.) Bem megtisztítja Erdélyt, kiáltványt ad ki, amelyben a szászoknak teljes bocsánatot ígér 19.x Baditz Ottó (Tótkeresztúr) festő (+ Magyarkeresztúr, április 21.) 19. x Pálfy József (Szeged) Szeged polgármestere (+ Szeged, december 9.) 20. x Loew Károly (Sopron) botanikus, orvos (+ Sopron, november 4.) 20. x Schmidt József (?) malommérnök, malomtörténeti kutató (+ Budapest, augusztus 4.) 20.x Móritz Sándor (Celldömölk) festő (+ Stockholm, március 9.) Rupcsics György (Budapest) vízépítő mérnök (x Módos, 1857.) Zsengeri Samu (Budapest) tanár, pedagógiai író (x Pápa, október 18.) 22.x Lemouton Emília (Pest) műfordító (+ Gortvakisfalud, január 22.) Láng Ádám János (Pest) színész, író, műfordító (x Jászfalu, július 28.) 23. x Jacobinus János (Kolozsvár) erdélyi kancellár (+ Brassó, július 17.) 23. x Fejős Imre (Szekszárd) muzeológus (+ Budapest, március 6.) Daniel István, báró (Szászvesszős) író (x Vargyas, december) Szakács Andor (Kolozsvár) színész (x Étfalva, 1865.) Az Egyenlőségi Társulat felhívást tesz közzé a hazaáruló nagybirtokosok földjének fölosztását követelve 119

122 25. x Ágoston Péter (Zsombolya) jogász, miniszter, politikus, tanár (t Párizs, szeptember 6.) Nagy István (Villány) ref. pap, botanikus (x Búcs, november 23.) 26. x Mihalik Gyula (Budapest) festő, művészeti író (t Cleveland, 1953.) 26. x Sarkadi Aladár (Budapest) színész (+ Budapest, december 16.) Báthory András, Erdély fejedelme leteszi az esküt 27. x Schlaub Lőrinc (Újarad) r. kat. püspök, bíboros, egyházjogász, akadémikus (+ Nagyvárad, július 10.) Perczel Mór bevonul Újvidékre és Páterváradra 27. x Andi József (Budapest) katonatiszt, az évi forradalom mártírja (t Budapest, március 6.) Ferenczy Géza (Budapest) nyelvész (x Külsővat, október 30.) Endlicher István László (Bécs) botanikus, történetíró, filológus (x Pozsony, június 24.) 28. x Rakonitz Jenő (Budapest) orvos, egyetemi tanár (+ Budapest, június 21.) Lepsényi Miklós József (?) r. kat. lelkész, egyházi író, politikus (x Lovasberény, március 26.) 29. x Novobáczky Sándor (Szentes) újságíró (t Budapest, június 8.) Az egri haditanács elhatározza az általános ellentámadást Kossuth Görgeyt nevezi ki helyettes főparancsokká 30. x Went István (Arad) orvos, egyetemi tanár, akadémikus (t Debrecen, május 13.) ÁPRILIS Bónisné Wallon Emma (Budapest) művészettörténész, levéltári kutató, tanár (x Budapest, december 19.) 1 x Cselényi József (Fót) színész (+ Budapest, július 25.) 1. x Mihálitz Pál (Magyarvalkó) festő, grafikus (t Budapest, november 25.) Pataki Sámuel (Kolozsvár) orvos, országos főorvos (x Kolozsvár, február 16.) A honvédek Hatvannál megverik az osztrák csapatokat 2. x Lichtenberg Emil (?) karmester, zeneszerző (t Budapest, december 6.) Perczel beveszi Szenttamást, a szerb fölkelők erősségét Lampel Róbert (Budapest) könyvkereskedő, kiadó (x Prieborn, március 11.) 3. x Turi Elemér (Mezőtúr) író, színész (t Budapest, június 21.) Kertész Andor (Budapest) matematikus, egyetemi tanár (x Gyula, február 19.) 4. x Szegedi János (Acsád) jezsuita szerzetes, egyházjogász, egyetemi tanár (+ Nagyszombat, december 5.) A magyar honvédek Tápióbicskénél megverik Jellaőió seregét 4. x Thirring Lajos (Budapest) statisztikus (+ Budapest, május 14.) 5. x Pajacsevich László, gróf (Sopron) horvát politikus, bán (+ NaSice, április 7.) Rumy Károly (Esztergom) tanár, író, polihisztor (x Igló, november 18.) 5. x Vigyázó Ferenc, gróf (Bécs) politikus jogi író (+ Bécs, július 31.) 5.x Mihályi Ödön (Lemes) író, költő (+ Kassa, júliusi.) Kajlinger Mihály (Budapest) gépészmérnök (x Pest, február 27.) A honvédek Isaszegnél is legyőzik Jellaőióot Szentmiklóssy Alajos (Erdőtarcsa) író (x Királyi, október 12.) Stuller Ferenc (Budapest) ügyvéd, újságíró (x Újhuta, 1806.) Balassa Gyula (Budapest) jogász, orszá-gos főkapitány (x Bánffyhunyad, augusztus 3.) Szatmári György (Buda) püspök, kancellár (x Kassa, 1457.) Windischgraetz a seregeit Pestre vonja vissza a Tápió mentén előrenyomuló honvédek elől 7. x Koltay György (Szabadka) erdőmérnök (+ Budapest, október 29.) 8. x Gáti István (Mánd) ref. lelkész, tanár, gyorsíró (+ Szatmár, február 17.) Damjanich serege Vácnál fényes győzelmet arat az osztrákok fölött 10. x Dollinger Gyula (Budapest) orvos, sebész, egyetemi tanár (+ Budapest, március 2.) 10. x Borsai Ilona (Kolozsvár) népzenekutató, zenetörténész (+ Budapest, július 8.) 10. x Nickelsburg László (Budapest) műszerész, az évi forradalom mártírja (+ Budapest, augusztus 26.) Östör József (Sopron) jogász (x Gyülevíz, július 14.) Inczefi Géza (Szeged) nyelvész, tanár (x Szászrégen, július 22.) 120

123 Bárány Ágoston (Makó) ügyvéd, levéltáros, író, akadémikus (x Miskolc, december 29.) 11. x di Gléria János (Szombathely) vegyész, egyetemi tanár, mezó'gazdász (t Budapest, június 21.) Ray Rezső Lajos (Budapest) építész (x Bru, Svájc, december 14.) 11.x Bakos Béla (Rákoshegy) építész (t Szombathely, február 12.) Lippich Elek (Merano) költő, művészeti író (x Kunszentmárton, április 2.) Kahána Mózes (Budapest) író, költő (x Gyergyóbékás, november 26.) Zsámár Jenő (Changhua, Tajvan) jezsuita szerzetes, hittérítő, író, nyelvész (x Pécs, április 21.) 13. x Rát Mátyás (Győr) ev. lelkész, újságíró, szerkesztő (t Győr, február 5.) 13. x Lipták Pál (Békéscsaba) mérnök, vállalkozó (t Budapest, május 15.) Az országgyűlés Debrecenben megszavazza Magyarország függetlenségének nyilatkozatát, kormányzóvá Kossuth Lajost választják meg Marx János (Budapest) vasúti mérnök, közlekedési író (x Csákány, 1850.) 17. x Gregersen Guilbrand (Strand, Norvégia) vasút- és hídépítő (t Budapest, december 24.) 17. x Csinády Jenő (Nyárádszereda) sportorvos, fiziológus (t Budapest, április 14.) 17. x Pongrácz Aladár (Elek) jogász, ügyvéd, politikus (t Budapest, október 21.) Váró Ferenc (Nagyenyed) tanár, író, műfordító (x Haró, május 1.) 18. x Soltész Elemér (Ombod) ref. püspök (t Budapest, augusztus 7.) Tóth Sámul (Debrecen) teológiai tanár, egyháztörténeti író (x Tiszalök, június 27.) Damjanich nagysallói győzelme, ezzel megnyílik az út Komárom felé 19. x Mödlinger Gusztáv (Budapest) biológus, egyetemi tanár (t Budapest, október 28.) Bálint Aladár (Budapest) író, újságíró, kritikus (x Nagypeszek, december 2.) Bánáss László (Budapest) r. kat. püspök (x Pozsony, október 14.) 21. x Táncsics Mihály (Ácsteszér) író, publicista, politikus (+ Budapest, június 28.) 21. x Dániel Gábor (Árkos) földbirtokos, politikus (t Budapest, február 6.) 21.x Kecskeméti Ármin (Kecskemét) irodalomtörténész, történész, rabbi (t Strasshof, 1944.) 21.x Szilárdy István (Budapest) színész (t Békéscsaba, november 26.) Párducz Mihály (Budapest) régész, egyetemi tanár (x Fehértemplom, szeptember 11.) A honvédek bevonulnak Komáromba Moór Elemér (Szeged) művelődéstörténész, nyelvész (x Hárspatak, december 1.) Uhlyárik Jenő (Budapest) kardvívó, katonatiszt, műszaki rajzoló (x Pozsony, október 15.) 24. x Ács Zsigmond (Laskó) ref. lelkész, tanár, műfordító (t Laskó, február 15.) 24.x Sennyei Pál, báró (Buda) országbíró, politikus, akadémikus (t Bottyány, január 3.) Wolfner Nándor (Budapest) bőrgyáros, a hazai bőrfeldolgozás szervezője (x Újpest, 1858.) Zielinski Szilárd (Budapest) mérnök, egyetemi tanár (x Mátészalka, május 1.) Tóth Lőrinc (?) tárnokmester (x?) 26. x Tatrosy György (Gyulafehérvár) krónikaíró (+?, 1645 után) Kenderesi Mihály (Kolozsvár) táblabíró, író (x Felsőszálláspatak, november 17.) Az eldöntetlen komáromi-szőnyi csata után nem semmisült meg a császári sereg, de az ország nagy része felszabadult 27. x Rőzse István (Nyíregyháza) ev. lelkész, püspök (t Nyíregyháza, május 9.) Szigeti Lajos (Budapest) Európa-bajnok ökölvívó (x Budapest, november 27.) 28. x Makáry György (Eger) ügyvéd, tanár, költő (t Eger, november 13.) Stáhly Ignác (Pest) országos főorvos, egyetemi tanár, akadémikus (x Pest, július 31.) 28. x Gyalókay Jenő (Nagyvárad) hadtörténész, akadémikus (t Budapest, március 10.) Maleczky Vilmos (Budapest) operaénekes (x Kuzmiki, Lengyelország, június 6.) 29. x Varga László (Bodrogkeresztúr) orvos, radiológus (t Tatabánya, május 7.) 30. x Domány Ferenc (Gyöngyös) építész (t London, 1939.) 121

124 Ágner Lajos (Budapest) irodalomtörténész, orientalista, pedagógiai író (x Szécsény, február 16.) MÁJUS Nemes Lampérth József (?) festő (x Budapest, szeptember 13.) 1.x Tomori Anasztáz (Dunaföldvár) mérnök, mecénás, akadémikus (+ Budapest, október 8.) 1. x Deréki Antal (Bánfalva) színész, író (+ Budapest, december 28.) Megnyílik a szakszervezetek első országos kongresszusa Szende László (Budapest) építészmérnök (x Szombathely, november 1.) Megalakul Szemere Bertalan kormánya Lovassy Andor (Kisszántó) újságíró (x Nagyszalonta, február 6.) 2. x Simó József (Marosvásárhely) keramikus, ipari vezető (t Budapest, december 29.) Nagy Béla, C. (Budapest) zenetudós, pedagógus (X Székesfehérvár, február 16.) 3.x Kovács István (Nagyajta) bíró, történész, akadémikus (t Kolozsvár, január 14.) Kiss Sándor (Budapest) ref. lelkész (x Kecskemét, július 28.) Görgey megkezdi Buda ostromát 4. x Hegedűs Károly (Szatmár) gépészmérnök, pedagógus (+ Budapest, február 13.) 4. x Pántus György (Salgótarján) biológus, egyetemi tanár (+ Sopron, január Suha B. József (Budapest) hegedűművész, cigányprímás, zeneszerző (x Eger, augusztus 8.) Végh Pál (Budapest) orvos, belgyógyász (x Budapest, december 23.) 6. x Benamy Sándor (Sáp) író, újságíró, műfordító (t Budapest, október 13.) 7.x Esterházy Lujza, gróf (Újlak) író, fordító (+ Párizs, március 30.) 7. x Révay István, gróf (Tajmasári) történész, politikus (t Korneuburg, Ausztria, október 30.) Urbányi László (Budapest) vegyész, egyetemi tanár, mezőgazdász (x Rákosszentmihály, január 29.) Miklós orosz cár kiáltványban tette közzé, hogy a magyarok ellen megsegíti Ausztriát 10. x Pápai-Páriz Ferenc (Dés) orvos, tudós, szótáríró (t Nagyenyed, szeptember 10.) Gergely Jenő (Kolozsvár) matematikus szakíró (x Kolozsvár, március 4.) Vay Miklós, báró (Pest) tábornok, hadmérnök, királyi biztos (x Zsolca, szeptember 6.) 11. x Salkházi Sára (Kassa) szociális testvér, pedagógus, szerkesztő (+ Budapest, december 27.) 11.x Vér Tibor (Trsztena) gépészmérnök, politikus (t Cincinnati, USA, november 30.) 11.x Berecz György (Kolozsvár) gépkocsivezető, az évi forradalom mártírja (+ Budapest, január 28.) 13. x Sielern Crescentia, grófnő (Brünn) Széchenyi István felesége (+ Kiscenk, július 30.) Horváth József (Bát) orvos, író akadémikus, piarista szerzetes (x Lukácsháza, február 1.) Pávai Vajna Elek (Budapest) paleontológus, geológus (x Nagyenyed, 1820.) Bíró Izabella (Budapest) nyelvész, tanár (x Újpest, 1892.) Szinetár György (Budapest) író, költő (x Debrecen, február 22.) 15. x Mende Gusztáv (Sopron) festőművész (t Sopron, december 12.) 15.x Mészáros István (Dés) testőrtiszt (t Innsbruck, november 12.) Domanovszky Endre (Budapest) festő (x Budapest, január 23.) 16. x Faragó Sándor (Budapest) író (f Stockholm, 1957.) 17. x Beck Vilmos (Baja) festő, karikaturista, illusztrátor (t Pest, szeptember 24.) Miákits Ferenc (Budapest) szakszervezeti vezető, miniszter (x Érd, április 7.) Balázs Béla (Budapest) költő, író, filmesztéta (x Szeged, augusztus 4.) Hankovszky Zsigmond (Kecskemét) szőlő- és gyümölcsnemesítő (x Kecskemét, május 19.) A kormány az egész népet fölkelésre szólítja fel 18. x Czombos Mihály (Pusztaszenttornya) színész (t Gádoros, március 19.) Lenkey Károly (Eger) honvédtiszt (x Bécs, február 25.) Demeter Ferenc (Szeged) kertész, a Szeged környéki faiskola kultúra megalapozója (x Kiskundorozsma, október 29.) 122

125 19. x Turchányi Tihamér (Jászberény) történész (+ Budapest, április 24.) 19. x Kolozsvári Zsigmond (Bánffyhunyad) festő, grafikus, szobrász (+ Svájc, 1983.) 20. x Francé (Raul) Rezső (Bécs) biológus, botanikus (t Budapest, október 3.) 20. x Pethes Sándor (Kassa) színész (+ Budapest, június 29.) Kalász Elek (Budapest) ciszterci áldozópap, tanár (x Tornaszentandrás, október 5.) Csapó József (Debrecen) orvos (x Győr, július 18.) A honvédek visszafoglalják Budát Ferenc József és Miklós orosz cár egyezsége Varsóban: fős orosz sereg indul Magyarországra Békefi Rémig (Eger) történész, neveléstörténész, cisztercita szerzetes, akadémikus (x Hajmáskér, augusztus 8.) Kronberger Lili (Budapest) műkorcsolyázó világbajnok (x Budapest, november 12.) 22. x Liebermann Lucy, P. (Budapest) pszichiáter (+ Budapest, március 2.) 22. x Korb Erzsébet (Budapest) festő (+ Budapest, október 17.) 22. x Darkó László (Torda) művészettörténész, festő, restaurátor (+ Kolozsvár, február 13.) Újlaki Lőrinc (?) bán, országbíró (x?, augusztus 6.) Gecse Dávid (Marosvásárhely) orvos (x Cigányi, március 7.) 23. x Zirzen Janka (Jászberény) pedagógus, nőnevelő (+ Budapest, december 28.) 23. x Khuen-Héderváry Károly, gróf (Gräfenberg, Szilézia) politikus, miniszterelnök, akadémikus (+ Budapest, február 16.) Péczely József (Debrecen) tanár, történész, akadémikus (x Komárom, december 25.) Perczel Mór (Bonyhád) földbirtokos, honvédtábornok (x Bonyhád, november 11.) Horváth Vilmos (Budapest) állatorvos, állategészségügyi szervező (x Balassagyarmat, május 23.) Veszprémy Dezső (Szeged) orvos, kórboncnok, egyetemi tanár (x Sajószentandrás, március 1.) Berg Ottó (Budapest) karmester, zeneszerző, karnagy (x Budapest, május 15.) Retezár Árpád (Veszprém) vegyész, egyetemi tanár (x Bécs, április 4.) 26. x Izsáky Margit (Budapest) újságíró (+ Budapest, december 30.) 27. x Tolnay Károly (Budapest) művészettörténész (+ Firenze, január 17.) Pataky Miklós (Budapest) színész (x Budapest, július 29.) Komornoki László (Merseburg) jogász, bányamérnök (x Eperjes, november 27.) Komócsin Zoltán (Budapest) szerkesztő, politikus (x Felsőgalla, április 18.) Nuridsány Zoltán (Budapest) festő (x Marosvásárhely, augusztus 22.) Szilágyi Loránd (Budapest) történész, egyetemi tanár, akadémikus (x Hajdúnánás, augusztus 24.) Nóvák Dániel (Buda) építész, művészeti író (x?, 1798.) 29.x Cholnoky László (Ozora) vegyész, gyógyszerész, akadémikus (+ Pécs, június 12.) Bacsó Nándor (Budapest) geográfus, agrometeorológus, egyetemi tanár (x Szolnok, március 13.) Bor Dezső (Budapest) karnagy, zeneszerző (x Budapest, május 26.) 30. x Kubinyi Ágoston (Videfalva) múzeumigazgató, természettudós, régész, akadémikus (+ Budapest, szeptember 19.) 30. x Fabinyi Rudolf (Jolsva) kémikus, egyetemi tanár, akadémikus (+ Budapest, március 7.) 30. x Menyhárt László (Sárszentmiklós) jezsuita szerzetes, hittérítő, botanikus (+ Boroma, Afrika, november 16.) Pórszász János (Pécs) orvos, egyetemi tanár (x Budapest, június ll.) 31.x Bárány Nándor (Kisbér) gépészmérnök, egyetemi tanár, akadémikus (+ Budapest, október 6.) Bányász Jenő (Budapest) jogász, jogi író (x Arad, november 23.) Hetzel Henrik (Budapest) állatorvos, főiskolai tanár (x Újsóvé, augusztus 25.) JÚNIUS Pálffy Miklós tolnai portyái során több török szállítmányt elfog, elfoglalja Valpót 2. x Harrer Ferenc (Budapest) politikus, miniszter, jogász, jogi író (+ Budapest, november 21.) 2. x Czeglédy Sándor (Cegléd) színész (+ Budapest, június 1.) 123

126 Teles István (Budapest) vegyész (x Budapest, január 11.) 3. x Szabó Endre (Nagytoronya) író, műfordító (t Budapest, február 3.) 3. x Békésy György (Budapest) akusztikus, biofizikus, egyetemi tanár, akadémikus (+ Honolulu, USA, június 13.) Kürti Menyhért Géza (Budapest) ciszterci szerzetes, irodalomtörténész, tanár (x Vámosgyörk, július 29.) Galyasi Miklós (Hódmezővásárhely) költő, muzeológus (x Hódmezővásárhely, október 12.) 4. x Győri Klára (Szék) népművész, önéletrajzi író (t Szék, december 20.) Bay György (Pest) politikus, költő (x Surány, március 19.) Mednyánszky László, báró (Pozsony) honvédtiszt (x Beckó, június 26.) 5. x Abonyi Arany (Budapest) festő (t Budapest, október 30.) Sényi László (Marosvásárhely) író, szerkesztő (x Brassó, február 12.) Pulszky Károly (Brisbane, Ausztrália) művészettörténész, író, akadémikus (x London, november 9.) Zemplén Jolán (Budapest) fizikus, fizikatörténész, egyetemi tanár (x Budapest, június 11.) 7. x Maulbertsch, Franz Anton (Langenargen) festő, rézkarcoló (t Bécs, augusztus 8.) 7. x Pohl Artúr (Pozsony) vegyész, numizmatikus (+ Budapest, október 19.) 7. x Zsigmond Imre (Doborgazsziget) földműves, az évi forradalom mártírja (t Győr, december 31.) Beck Salamon (Budapest) jogász, egyetemi tanár (x Topolya, március 25.) 8.x Pászthory Sándor (Egyházasfalu) jogász, fiumei kormányzó (+ Varasd, május 1.) Katona Mihály (Sátoraljaújhely) piarista szerzetes, tanár, kertész, növénynemesítő (x Dercsika, szeptember 24.) Molnár Zsigmond (Marosvásárhely) ügyvéd, író (x Marosvásárhely, június 25.) 10. x Martyn Ferenc (Kaposvár) festő, grafikus, keramikus (t Pécs, április 10.) Keszthelyi Zoltán (Budapest) költő, műfordító (x Keszthely, december 1.) 11. x Wildner Ödön (Kassa) író, szociológus (+ Búcsú, június 12.) Kereszty Jenő (Budapest) orgonaművész, karnagy, énektanár (x Budapest, május 22.) 13. x Kiss Ernő (Temesvár) honvéd tábornok (+ Arad, október 6.) Nagy Gyula (Budapest) levéltáros, történész, akadémikus (x Harkács, június 23.) Hedvig, Anjou Jadwiga (?) lengyel királynő, Nagy Lajos lánya (x?, 1371.) 15.x Böckh Hugó (Budapest) geológus, akadémikus (+ Budapest, december 6.) 15.x Solymár István (Miskolc) művészettörténész (t Budapest, január 5.) Görgey Zsigárdnál vereséget szenved Haynau táborszernagy seregeitől Pilch Dezső (Budapest) festő (x Pécs, június 15.) 17. x Ángyán Béla (Szentistván) orvos, belgyógyász (t Balatonfüred, január 1.) Ádám György (Budapest) közgazdász, újságíró (x Nagykanizsa, augusztus 7.) Megkezdődik az orosz seregek benyomulása Magyarországra Rázgha Pál (Pozsony) ev. lelkész, vértanú (x Bazin, december 10.) Gömöri Béla (Budapest) orvos, fül-orrgégész (x Székesfehérvár, január 21.) Szilágyi Pál (Budapest) színész (x Pest, szeptember 9.) 19. x Barlai Ervin (Korompa) erdőmérnök, közgazdász (+ Budapest, július 4.) 19. x Jekelfalussy Piller György (Eger) katonatiszt, vívó (+ San Francisco, szeptember 6.) Letartóztatják Rajk Lászlót és több társát ,. Sükösd Sámuel (Tömösi-szoros) ref. pap, író, honvéd (x Sepsiszentkirály, 1816.) Orbók Loránd (Barcelona) író, tanár (x Pozsony, március 6.) Wallentinyi Dezső (Rimaszombat) tanár, irodalomtörténész (x Dengeleg, december 13.) Görgey Perednél vereséget szenved az osztrákoktól 21.x Goda Géza (Komárom) író, újságíró, műfordító (+ Budapest, szeptember 28.) 21.x Kempelen Béla (Budapest) genealógus, heraldikus (+ Budapest, augusztus 27.) 124

127 21. x Kiss Tibor (Budapest) építész, egyetemi tanár (t Budapest, december 15.) Hornyánszky István (Lund, Svédország) építész, a Sarló-mozgalom résztvevője (x Pozsony, március 4.) 22. x Maczák János (Garamszentgyörgy) zöldségtermesztő kertészmérnök (1 Budapest, május 19.) 23. x Nagy Gyula (Harkács) levéltáros, történész, akadémikus (1 Budapest, június 14.) 23. x Lobmayer Jenő (Budapest) fővárosi tanácsnok (1 Budapest, július 25.) 23. x Sági János (Keszthely) néprajzi kutató (1 Budapest, szeptember 10.) Abonyi Géza (Budapest) színész (x Budapest, október 23.) 24. x Urányi János (Balatonboglár) olimpiaiés világbajnok evezős (1 Budapest, május 23.) Csire Lajos (Budapest) mezőgazdász, állattenyésztő (x Debrecen, szeptember 24.) Juhász József (Toronto) színész (x Kemecse, július 4.) 25. x Rostás Oszkár (Budapest) orvos, egészségügyi vezető (1 Budapest, november 6.) 25. x Várhelyi Endre (Hódmezővásárhely) operaénekes (1 Budapest, július 27.) Gérecz István (Budapest) pedagógus, a Sarló-mozgalom résztvevője (x Beje, március 25.) Lánczos Kornél (Budapest) fizikus, matematikus, egyetemi tanár (x Székesfehérvár, február 2.) Hornung Andor (Budapest) gépészmérnök (x Budapest, február 5.) A kormány másodszor hirdet általános népfölkelést 27. x Brusznyai Árpád (Derekegyháza) tanár, az évi forradalom mártírja (1 Budapest, január 9.) Frónius Mihály (Halmágy) brassói főbíró (x Brassó, október 31.) 28. x Nagy Iván (Balassagyarmat) történész, genealógus, akadémikus (1 Horpács, október 26.) Keresztessy Kreutz Hédy (Budapest) énekes (x Balassagyarmat, április 4.) Rátkay-Radich Kálmán (München) újságíró, író, szerkesztő (x Zákány, szeptember 30.) A kormány úgy dönt, a Maros vidékén összpontosítják a honvéd seregeket JÚLIUS A kormány leváltja Görgey Artúrt a honvédsereg főparancsnoki tisztéről Fuss Károly Adolf (Szászújfalu) rovartani kutató (x Nagyszeben, október 23.) 1. x Raáb Ervin (Zólyom) festő, grafikus (1 Sztálinváros, január 14.) 1.x Vincze Zsigmond (Zombor) zeneszerző, karmester (1 Budapest, június 30.) 1.x András Sándor (Lúgos) tábornok (1 Kismarton, november 27.) Bekövetkezik a gazdasági, pénzügyi stabilizáció Irk Károly (Budapest) vegyész (x Csernátfalu, augusztus 27.) Prahács Margit (Budapest) zenetörténész, zeneesztéta (x Budapest, április 12.) Görgey visszaveri Haynau Komárom elleni támadását Gábor Áron (Uzon) honvédtiszt, ágyúöntő (x Bereck, november 24.) 2. x Szűry Dénes (Rétalap) fordító, kritikus, könyvgyűjtő (l Budapest, október 28.) 3. x Zádor György (Duka) jogi író, akadémikus (l Pest, augusztus 17.) 4. x Bánóczi József (Szentgál) irodalomtörténész, filozófus, akadémikus (1 Budapest, november 20.) Vasvári Pál (Mariséi) filozófus, történész, a márciusi ifjak egyik tagja (x Tiszabüd, július 14.) Kaufman Dávid (Karlsbad) vallásbölcselő, történész (x Kojetein, Morvaország, június 7.) 6. x Fónyi Géza (Trencsén) festő, tanár (1 Budapest, július 25.) 6. x Mayer Ferenc (Eger) orvos, orvostörténész, bibliográfus (1 Washington, november 15.) 6. x Gafni Miklós (Tiszacsege) énekes (1 New York, május 15.) 7. x Farkas Jenő (Répcelak) cigányprímás (1 Budapest, március 18.) Hankiss Elemér (Budapest) orvos, gyermekgyógyász, egyetemi tanár (x Budapest, július 1.) Majtényi Mihály (Újvidék) író, újságíró, műfordító (x Nagybecskerek, július 21.) Vendég Vince (Marosvásárhely) orvos, egyetemi tanár (x Kéménd, augusztus 27.) 8. x Gyenes Izsó (Szepsi) hegedűművész, zenetanár (1 Budapest, augusztus 27.) 125

128 8.x Sándor Renée (Budapest) zongoraművész (t Budapest, augusztus 29.) 9. x Czelder Orbán (Merény) kuruc brigadéros (+ Kassa, október) 9. x Sándor Mihály (Budapest) újságíró (+ Budapest, március 22.) Görgey Komárom mellett vereséget szenved Haynau csapataitól 11.x Hollay Kamilla (Budapest) színésznő (+ Budapest, február 9.) Ember Ervin (Budapest) költő, író, közgazdász (x Dobsina, február 25.) 12.x Decrett József (Debrecen) erdész, erdőbíró, kamarai erdőmester (t Besztercebánya, június 18.) Mihalkovics Géza (Budapest) anatómus, egyetemi tanár akadémikus (x Pest, január 30.) Haynau csapatai bevonulnak Budára, Pestet pedig orosz csapatok foglalják el Ressler István (Budapest) énekes, színész, színigazgató (x Pest, 1831.) 13. x Gáspár János (Budapest) orvos, antropológus, pszichiáter (+ Växjö, Svédország, 198?) Kossuth és Bälcescu megköti a megbékélési tervet Debrecenben Görgey Vácnál megütközik az oroszok előőrseivel Szamosi Elza (Budapest) operaénekes (x Budapest, 1881.) Garai Jenő (Budapest) vegyészmérnök, borász (x Szombathely, november 28.) Könyves Tóth Kálmán (Debrecen) ref. lelkész, író (x Debrecen, augusztus 31.) 17. x Réti János (Csongrád) mezőgazdász, szakíró (t Kolozsvár, augusztus 26.) Takács Ince (Szombathely) r. kat. pap, teológiai tanár (x Zalatárnok, január 1.) 18. x Makó Pál (Jászapáti) r. kat. pap, filozófus, polihisztor, tanár (t Buda, augusztus 19.) 18. x Czapáry László (Nova) mezőgazdász (t Budapest, június 23.) 18. x Károly Árpád (Csíkmenaság) kertészmérnök, mezőgazdász (+ Szeged, április 25.) 19. x Babura László (Taksonyfalva) r. kat. pap, kanonok (+ Esztergom, április 1.) 19. x Gálos László (Mohács) r. kat. pap, kanonok, egyetemi tanár (t Hőgyész, november 21.) Nogáll János (Nagyvárad) r. kat. püspök, egyházi író (x Győr, június 24.) Perczel serege Túránál vereséget szenved, mire Szegedre vonul 20. x Maywald József (Pest) piarista szerzetes, tanár, klasszika-filológus (+ Budapest, október 28.) 20. x Acsay Tihamér (Gyöngyös) jogász, gyorsírás szakértő (+ Budapest, március 8.) 20. x Náray Szabó István (Szombathely) fiziko-kémikus, egyetemi tanár, akadémikus (+ Budapest, szeptember 16.) Zsigmond Ferenc (Kunhegyes) irodalomtörténész, akadémikus (x Kunhegyes, március 6.) 23. x Zichy Géza, gróf (Sztára) zongoraművész, író, zeneszerző, akadémikus (+ Budapest, január 14.) Schuster Konstantin (Vác) r. kat. püspök (x Szakolca, július 31.) Darvas Lili (New York) színész (x Budapest, április 10.) 24. x Göndöcs Benedek (Nagyvárad) r. kat. lelkész (+ Gyula, január 4.) 24. x Csámpai Ivó (Fiume) cigányprímás (+ München, október 18.) Szily Kálmán, id. (Budapest) természettudós, nyelvész (x Izsák, június 29.), Antall József, id. (Budapest) jogász, politikus, miniszter (x Öroszi, március 28.) Bánhidy Ilona (Budapest) színész (x Arad, 1897.) Cselényi József (Budapest) színész (x Fót, április 1.) 26. x Wertner Mór (Spáca) orvos, történész (+ Párkány, június 8.) 26. x Békessy Jenő (Debrecen) állattenyésztési szervező, a hazai állattenyésztés egyik irányítója (+ Budapest, május 14.) 26. x Csipke Zoltán (Szentes) orvos, gyógyszerész (+ Budapest, február 6.) Kubinyi Sándor (Deménfalva) táblabíró, jogi író (x Deménfalva, december 12.) Halász Pál (Budapest) gépészmérnök, feltaláló (x Budapest, augusztus 29.) Az országgyűlés elfogadja a nemzetiségi törvényt 28. x Asztalos Miklós (Budapest) történész, író (+ Kőrösladány, február 23.) Kántor Lajos (Budapest) gépészmérnök, egyetemi tanár (x Szentgyörgyvár, március 7.) 126

129 Görgey átkel a Tiszántúlra 29. x Pataky Miklós (Budapest) színész (+ Budapest május 27.) Koszta József (Budapest) festő (x Brassó, március 27.) 30. x Perényi Salamon János (Ábellehota) zoológus, ornitológus, akadémikus (+ Pest, október 5.) Répássy Mihály (Szeged) honvéd tábornok (x Nagyvárad, 1789.) 31. x Nagy Sándor (Gidófalva) ref. lelkész (+ Hidvég, augusztus 10.) Bem serege vereséget szenved Segesvárnál Kurz Anton (Segesvár) újságíró, honvédtiszt (x Bécs, 1799.) Petőfi Sándor (Fehéregyháza) költő (x Kiskőrös, január 1.) Zeyk Domokos (Segesvár) honvédtiszt (x Marosvásárhely, június) 31. x Nagy Vilmos (Budapest) festő (+ Budapest, január 26.) Kovács Gyula, E. (Segesvár) színész (x Gebe, február 14.) 31.x Urbán Eszter (Budapest) költő, író, műfordító (+ Budapest, december 12.) Egyesy Géza (Újpest) újságíró (x Kassa, augusztus 14.) 31.x Hullár Gábor (Tiszabercel) boltvezető, az évi forradalom mártírja (+ Miskolc, febmár 5.) x AUGUSZTUS Kováts Mihály (Karcag) amerikai katonatiszt, a függetlenségi háború hőse (+ Charleston, május 11.) Zólyomi Dávid (Kővár) nagybirtokos, főkapitány (x? 1600 k.) 2. x Nagy Balogh János (Budapest) festő (+ Budapest, november 22.) 2. x Szabolcsi Bence (Budapest) zenetörténész, akadémikus (+ Budapest, január 21.) Hérics Tóth Jenő (Felsőrajk) élelmiszervegyész (x Csáktornya, augusztus 13.) Borbély Ferenc (Zürich) orvos, toxikológus, egyetemi tanár (x Hátszeg, július 11.) Haynau bevonul Szegedre, átkel a Tisza bal partjára Markó Ferenc (Budapest) festő (x Kismarton, június 3.) Szilágyi Béla (Budapest) színész, színigazgató (?, február 15.) 3. x Dévényi István (Pozsony) orvos, kórboncnok, egyetemi tanár (+ Debrecen, május 31.) Ignotus, Veigelsberg Hugó (Budapest) kritikus, költő, író (x Pest, november 2.) 4. x Koncz István (Miskolc) gépészmérnök, egyetemi tanár (+ Budapest, június 22.) 4. x Pethes Iván (Budapest) zeneíró, tánctörténész, könyvtártudományi kutató (+ Budapest, január 20.) Hanayu megtámadja Dembinski seregét, mely visszavonul Teleszky István (Koritnica) jogi író (x Szatmár, április 4.) 5. x Vásárhelyi Boldizsár (Csombord) mérnök, egyetemi tanár (+ Budapest, augusztus 7.) Bárdos Artúr (Buffalo, USA) színigazgató, színházi író, rendező (x Budapest, április 2.) Horváth Mihály (Budapest) színész, pilóta, meteorológus (x Budapest, november 13.) Görgey követeket küld Rüdiger tábornokhoz, hogy a fegyverletételről tárgyalhasson Bem megsemmisítő vereséget szenved Nagycsűrnél az oroszoktól, Szászsebesre vonul vissza 6. x Csiby Lőrinc (Ditró) erdőmérnök, tanár (+ Selmecbánya, március 23.) 6. x Málik József (Zilah) tanár, újságíró, szerkesztő (+ Sepsiszentgyörgy, március 11.) Latabár Kálmán (Budapest) színész (x Szabadka, 1851.) Erdélyi Aladár (Paks) politikus, jogász, jogi író (x Tótszerdabely, február 15.) Raksányi Imre (Temesvár) honvéd őrnagy (x Orosháza, május 13.) Kovács Ferenc (Kecskemét) kertészmérnök, a homoki gyümölcstermesztés megújítója (x Karád, november 10.) Vitéz János (?) püspök, diplomata (x?) 11.x Gyulai Ferenc, gróf (Torna) császári altábornagy (+ Mantova, október 18.) Az oroszok értesítik Görgeyt, elfogadják a fegyverletételt 12. x Török Zoltán (Gyergyótölgyes) evezős Európa-bajnok, törvényszéki bíró (+ Budapest, február 12.) 12. x Mórik József (Debrecen) orvos, járványügyi szakember (+ Debrecen, augusztus 28.) Görgey leteszi a fegyvert Világosnál 127

130 Kozma Gergely (Kövend) unitárius pap, író (x Szentgerice, szeptember 19.) 14. x Székely János (Újpest) nyomdász, nyomdatörténeti kutató (+ Budapest, l963. november 7.) Walter Rózsi (Budapest) operaénekes (x Budapest, 1901.) 15. x Seprődi János (Kibéd) folklorista, zenetörténész (t Kolozsvár, március x Tardos Péter (Berettyóújfalu) író, újságíró, zeneszerző (t Budapest, október 25.) 16. x Salgó Jakab (Pest) elmegyógyász, igazságügyi orvosszakértő (+ Budapest, június 29.) Sas László (Budapest) író. műfordító (x Szabadka, április Kossuth és kísérete átlépi a török határt Bodor Péter (Kolozsvár) mechanikus, ezermester (x Erdőszentgyörgy, június 22.) Damjanich föladja Aradot, föloszlanak az erdélyi seregek Rábai Miklós (Budapest) koreográfus (x Békéscsaba, április 18.) Regöly-Mérei Gyula (Budapest) orvos, kórboncnok, sebész, fül-orr-gégész, egyetemi tanár (x Budapest, november 21.) Lázár Vilmos és serege Karánsebesen megadja magát 19. x Wollanka József (Barcarozsnyó) régész, művészettörténész (t Budapest, 1946.) Gutgesell Dávid (Bártfa) nyomdász (x Bártfa, 1540 k.) 21. x Wesselényi István, báró (Gerend) erdélyi nagybirtokos, főispán (t Kolozsvár, április 27.) 21. x Rökk Szilárd (Előszállás) jogász (t Budapest, szeptember 25.) Vécsey Károly Borosjenőnél leteszi a fegyvert 21. x Juhász Vilmos (Budapest (művelődéstörténész, író, újságíró, műfordító (+ New York, szeptember 29.) 21.x Laurisin Miklós (Kalocsa) zongoraművész, zeneszerző (t Budapest, november 6.) Schlesinger Ignác (Pest) orvos (x Pozsony, 1810.) Bródy Sándor (Budapest) író, publicista (x Eger, július 23.) Lakatos Demeter (Románvásár) csángó költő (x Szabófalva, november 19.) Auffenberg Norbert, báró (Arad) katonatiszt (x?, 1818) Maderspach Károly (Ruszkabánya) kohómérnök, feltaláló (x Oravica, augusztus 3.) Győrffy Pál (Budapest) gyógypedagógus (x Nagybecskerek, december 26.) Malasits Géza (Budapest) tisztviselő, politikus (+ Budapest, november 9.) 25. x Mikos Ferenc (Talapatka) jogi író (+ Budapest, szeptember 24.) Róka Gyula (Budapest) táncos, táncmester (x Pest, május 10.) György István (Budapest) mérnök (x Budapest, február 3.) Görgey elhagyja az országot, Klagenfurtba száműzik 26. x László Mihály (Istensegíts) pedagógus, író (+ Budapest, március 29.) Somssich Pongrác, gróf (Mike) főispán, államtanácsos, akadémikus (x Sárd, május 17.) Gyovai Bodák Eszter (Budapest) faragó, szobrász (x Csongrád, szeptember 25.) 27. x Császár Elemér (Budapest) irodalomtörténész, tanár, akadémikus (t Budakeszi, július 3.) 27. x Kalmár János (Mád) gépészmérnök, fegyvertörténész (t Budapest, február 8.) 28.x Bende Imre (Baja) r. kat. püspök (t Nyitra, március 26.) Dräsche Lázár Alfréd (Meyerhofen) diplomata, író (x Dorog, június 15.) Bél Mátyás (Pozsony) földrajztudós, gazdasági, néprajzi író, pedagógus (x Ocsova, március 24.) 29. t Vadász Lajos (Budapest) jogász, politikus (x Kisvárda, július 2.) Bencz Boldizsár (Mohács) író (x Bácsföldvár, június 6.) 30.x Szenczi Molnár Albert (Szene) ref. pap, nyelvész, zsoltárköltő, egyházi író, mű-fordító (+ Kolozsvár, január 17.) 30. x Magyary-Kossa Sámuel (Tiszaroff) földbirtokos, könyvgyűjtő (t Tápiószentmárton, április 2.) 30. x Szabó József (Budapest) fogorvos, száj-sebész, egyetemi tanár (t Budapest, május 17.) 30.x Szerdahelyi István (Avasfelsőfalu) nyelvész, tanár (t Budapest, augusztus 21.) Kossuth Lajos Vidinbe érkezik 128

131 31. x Érdi Krausz György (Budapest) mérnök, geodéta, térképész (t Budapest, szeptember 25.) 31. x Kassay Dezső (Túristvándi) orvos, orrfül-gégész, egyetemi tanár (+ Philadelphia, 1981.) SZEPTEMBER 1. x Szatmári Károly (Hódmezővásárhely) ügyvéd, közgazdasági író (x?, 1876.) Haynau rendelete szerint mindenkinek, aki részt vett a szabadságharcban, három hónapon belül jelentkeznie kell a haditörvényszékek előtt Martinszky János (Mohács) festő (x Ópécska, augusztus 8.) Kovács Ferenc (Budapest) orvos, szülész-nőgyógyász, egyetemi tanár (x Szeged, november 1.) Hanák János (Kricsova) zoológus, akadémikus, piarista szerzetes (x Kiskér, június 25.) 2. x Pécsi Gusztáv (Brassó) r. kat. pap, filozófus, fizikus (+ Nagyölved, március 16.) 2. x Gáthy György (Budapest) gépészmérnök (+ Budapest, március 18.) 2. x Z. Nagy Ferenc (Dévaványa) agrárpolitikus (t Budapest, május 18.) 2. x Niklai Ádám (Budapest) költő (t Debrecen, június 3.) 4. x Kerekes József (Tápé) kertészmérnök (t Budapest, április 11.) Giskra seregei Somosnál legyőzik Székely Tamás seregeit 5. x Kocsis Mihály (Újdombóvár) jogász, egyetemi tanár (+ Pécs, december 5.) Ács Ferenc (Kolozsvár) festő (x Kolozsvár, június 16.) 6. x Hintz György (Kolozsvár) gyógyszerész (t Kolozsvár, május 5.) 6. x Szuly Angéla (Budapest) festő (t Budapest, július 3.) Komor István (Szeged) színigazgató, rendező (x Baja, október 24.) Pellérdy László (München) állatorvos, parazitológus (x Budapest, november 11.) 7. x Láng Imre (Budapest) orvos, idegsebész, egyetemi tanár, festő (+ Szeged, január 18.) Ferdinánd biztosai és Fráter György megkötik a nyírbátori egyezményt, ennek értelmében Erdély visszaszáll Ferdinándhoz, Fráter György megmaradhat Erdély kormányzója 8.x Szivák Imre (Kiskunfélegyháza) politikus, ügyvéd, jogi író (+ Budapest, március 20.) 8.x Kelemen Frigyes (Kézdiaimás) fizikus, szakíró (t Kolozsvár, június 6.) Enczi Endre (Párizs) író, szerkesztő (x Erzsébetfalva, október 18.) 9, x Markó András (Bécs) festő (+ Viareggio, június 12.) 9. x Brassai Gyula (Brassó) fotóművész (t Nizza, július 7.) 9.x Gyelmics Lukács (Szabadka) festő (+ Budapest, július 11.) Tagányi Károly (Budapest) történész, akadémikus (x Nyitra, március 19.) Lederer Ignác (Bécs) tábornok (x Bécs, augusztus 25.) 10. x Lee Tibor (Budapest) ügyész, bíró (t Budapest, március 18.) 10.x Lóth IIa, Rónai Margit (Budapest) színész (t Budapest, szeptember 21.) Földváry Antal (Debrecen) ref. pap, egyháztörténész (x Görgeteg, március 25.) Hodosy József (Budapest) állatorvos, mikrobiológus (x Komárom, szeptember 19.) Rostás Judit (Budapest) orvos, laboratóriumi szakorvos (x Makó, április 3.) Bokros Ferenc (Budapest) grafikus (x Budapest, január 15.) 12. x Stein Emil (Pozsony) bankár, pénzügyi szakíró (t Budapest, január 15.) 12. x Sztrókay Pál (Budapest) gépészmérnök (+ Budapest, december 31.) Eisert Árpád (Nyíregyháza) orvos, sebész (x Rozsnyó, február 23.) Kuncz Alfonz (Budapest) vegyész, egyetemi tanár (x Budapest, június 6.) Harrach József (Budapest) zeneíró, tanár (x Szászrégen, szeptember 14.) Róka Pál (Budapest) táncmester (x Budapest, 1877.) Ilkovics Izidor (Tel-Aviv) vendéglős (x Újcsalános, április 23.) Bak Róbert (Washington) ideg- és elmeorvos pszichoanalitikus (x Budapest, október 14.) Scherer Lajos (Óverbász) szerkesztő, író (+ Szeged, február 16.) 16. x Székely Károly (Németbóly) r. kat. pap, tanár (+ Baja, február 25.) Rados Dezső (Budapest) hegedűtanár (x Győr, április 12.) 129

132 18. x Szabolcs Ferenc (Tiszalök) építész (t Budapest, október 26.) Boros László (Bécs) újságíró, szerkesztő (x Budapest, január 16.) Urbán Ernő (Budapest) író, újságíró (x Sárvár, szeptember 4.) 20. x Bauer Mihály (Budapest) matematikus (t Budapest, március 2.) 20. x Bodrogi Tibor (Újpest) etnográfus, történész (t Budapest, március 6.) Karády István (Szeged) kutatóorvos (x Jászberény, augusztus 20.) Vuchetich Mátyás (Pest) jogász, egyetemi tanár (x Brinje, 1767.) Kövess Hermann, báró (Bécs) tábornok (x Temesvár, március 30.) Imre Lajos (Debrecen) kémikus, egyetemi tanár (x Litke, március 21.) 23. x Bokrétás András (Pécs) belgyógyász, tüdőgyógyász (t Pécs, augusztus 27.) 23. x Villax Ödön (Karancsberény) növénynemesítő (+ Madrid, április 4.) Klein Ödön (Budapest) újságíró, az MTI újjászervezője (x Bihar, 1853.) Pálffy György (Budapest) altábornagy (x Temesvár, szeptember 16.) Czeyda-Pommersheim Ferenc (Budapest) orvos, sebész (x Arad, július 9.) 25. x Gyovai Bodák Eszter (Csongrád) faragó, szobrász (t Budapest, augusztus 26.) Héder Henrik (Föveny) nádor (x?) 26. x Hermányi Dienes József (Olasztelek) ref. lelkész, író (+ Nagyenyed, április 12.) 26. x Kiss Sándor (Tiszadob) földműves, az évi forradalom mártírja (+ Miskolc, május 17.) 27. x Huszár Imre (Nagyercse) szobrász (t Budapest, április 9.) Szathmári Sándor (Budapest) gépészmérnök, író (x Gyula, június 19.) 28. x Saxlehner Emma (Pest) énekes (+ Budapest, 1938.) Lovas Elemér (Pannonhalma) bencés szerzetes, történész, régész (x Sümeg, november 3.) 29.x Tofem Mihály (Székelyhíd) ref. püspök, egyházi író (+ Gyulafehérvár, október 23.) Wallaszky Pál (J lsva) irodalomtörténész, egyháztörténész, pedagógus (x Bagyán, január 29.) 29. x Kürthy Sári (Kalocsa) színész (+ Budapest, május 3.) 30. x Dóczi Imre (Sárospatak) tanár (+ Debrecen, november 11.) 30. x Barta Imre (Kecel) orvos, hematológus, egyetemi tanár (t Pécs, november 18.) 30. x Móra Károly (Sternberg, Morvaország) csillagász (t Budapest, március 29.) Zsigmondy Árpád (Székesfehérvár) bányamérnök (x Pest, február 29.) OKTÓBER A vésztörvényszékek országszerte 500 halálos ítéletet hoznak, ebből 114-et haj-tanak végre 1. x Wolff Károly (Érsekújvár) poütikus (+ Budapest, július 22.) 1.x Bárdos Lajos (Budapest) zenetudós, zeneszerző, karnagy, egyetemi tanár (+ Budapest, november 18.) 1.x Perémy Gábor (Budapest) orvos, belgyógyász (t Budapest, március 30.) Megadja magát Komárom vára, ezzel egész Magyarország területén érvényesül az osztrák katonai diktatúra 3.x Barbarits Lajos (Veszprém) agrártörténész, újságíró (t Budapest, július 9.) Podmaniczky Pál, báró (Sopron) ev. lelkész, egyetemi tanár (x Budapest, március 16.) Kutasy Viktor (Gödöllő) erdőmérnök (x Köpcsény, október 16.) Zipernovszky Mária (Budapest) hegedűművész (x Budapest, 19Ö0. augusztus 8.) 4. x Zuber Ferenc (Adony) sportvezető (t Budapest, március 8.) 5. x Sövényházy Ferenc (Ipolyság) jogász, egyetemi tanár (t Szeged, november 23.) Róka Gedeon (Budapest) csillagász (x Budapest, május 7.) 6. x Dobsa Lajos (Makó) író (+ Kosgyán, július 9.) Aradon kivégzik a tizenhárom tábornokot, Pesten Batthyány Lajos miniszterelnököt Aulich Lajos (Arad) honvéd tábornok, miniszter (x Pozsony, 1792.) Batthyány Lajos, gróf (Pest) politikus, miniszterelnök (x Pozsony, február 14.) Damjanich János (Arad) honvéd tábornok (x Stása, december 8.) Dessewffy Arisztid (Arad) honvéd tábornok (x Csákány, június) 130

133 Kiss Ernő (Arad) honvéd tábornok (x Temesvár, június 13.) Knézich Károly (Arad) honvéd tábornok (Velike-Gajovac, Horvátország, 1808.) Lahner György (Arad) honvéd tábornok (x Besztercebánya, október 6.) Lázár Vilmos (Arad) honvédtiszt (x Nagybecskerek, 1815.) Leiningen-Westerburg Károly, gróf (Arad) honvéd tábornok (x Ilbenstadt, Hessen, április 11.) Nagy-Sándor József (Arad) honvéd tábornok (x Nagyvárad, október 17.) Pöltenberg Ernő (Arad) honvéd tábornok (x Bécs, 1813.) Schweidel József (Arad) honvéd tábornok (x Zombor, 1796.) Török Ignác (Arad) honvéd tábornok (x Gödöllő, 1795.) Vécsey Károly, gróf (Arad) honvéd tábornok (x Pest, 1807.) 6. x Engel Iván (Békéscsaba) zongoraművész (+ Svájc, december 16.) 7. x Petrovics Frigyes Keresztély (Holies) történész, jogász, akadémikus (t München, április 12.) Gonzeczky János (Pest) honvéd, tábori lelkész (x Buda, 1803.) Margit (?) I. Lajos felesége (x?, május 24.) 9. x Jekelfalussy József (Rimaszombat) statisztikus, akadémikus (+ Budapest, február 12.) 9.x Éber Ernő (Budapest) állattenyésztő, agrárpolitikus, gazdaságtörténész (t Budapest, szeptember 7.) 9.x Gyürey Rudolf (Szeged) politikus (t Németország, 1945.) Csányi László (Pest) politikus, miniszter (x Csány, 1790.) 10. x Gerőffy Andor (Székesfehérvár) színigazgató (t Budapest, június 21.) Jeszenák János (Pest) Nyitra főispánja, honvédtiszt (x Pozsony, január ) 10. x László Polikárp (Nagygalambfalva) ferences szerzetes, tanár (t Medgyes, május 15.) Jekelfalussy Lajos (Budapest) politikus, honvédtiszt (x?, március 5.) Dobos C. József (Budapest) szakácsmester, gasztronómiai író (x Pest, január 18.) Kuncz Andor (Budapest) orvos, szülész-nőgyógyász (x Arad, 1890.) 11.x Králik Lajos (Pest) jogász, jogi író (t Pozsony, július) Batizfalvy István (Budapest) tanár (x Rimaszombat, október 26.) 11. x Surányi Gyula (Budapest) orvos, gyermekgyógyász (t Budapest, február 15.) Markos Béla (Budapest) könyvtáros, idegenforgalmi szakember (x Budapest, február 23.) 13. x Láng Lajos, báró (Pest) statisztikus, politikus, miniszter, egyetemi tanár, akadémikus (t Budapest, március 28.) 13. x Hajdú Anna (Kemecse) énekes, énektanár (t Budapest, november 15.) 13. x Nónay Tibor (Budapest) orvos, szemész, egyetemi tanár (t Budapest, szeptember 19.) Fröhlich Pál (Szeged) fizikus, egyetemi tanár, akadémikus (x Torzsa, december 6.) Kiss József (Cegléd) tanár, pedagógiai író (x Tápiógyörgye, 1883.) Krepuska Géza (Budapest) orvos, orrfül-gégész, egyetemi tanár (x Pest, szeptember 5.) Rajk László (Budapest) politikus, miniszter (x Székelyudvarhely, március 8.) Detre László (Budapest) csillagász, egyetemi tanár, akadémikus (x Szombathely, április 19.) Rusznyák István (Budapest) orvos, egyetemi tanár, akadémikus (x Budapest, január 22.) Béber László (Debrecen) újságíró, helytörténész (x Debrecen, december 5.) Tankó Béla (Debrecen) biokémikus, egyetemi tanár (x Szászváros, november 5.) 17. x Haypál Béla (Budapest) ref. lelkész, esperes (+ Budapest, április 16.) Walder Gyula (Budapest) bankár (x Arad, február 18.) Oravetz István (Budapest) könyvkiadó (x Balassagyarmat, szeptember 12.) Vitéz Mihály havasalföldi vajda csapatai benyomulnak a Barcaságba Ravazdi György (Sellenberk) erdélyi nemes, udvarhelyi főkapitány (x?, 1550 k.) 18. x Földessy Gyula (Nyíregyháza) irodalomtörténész, akadémikus (+ Budapest, december 18.) 18. x Rhorer László (Budapest) orvos, röntgenológus, fizikus, egyetemi tanár (+ Budapest, augusztus 25.) 131

134 Fallenbüchl Tivadar (Budapest) tanár, iskolaigazgató (x Óbuda, szeptember 24.) Garai Ferenc (Budapest) újságíró, író (x Bakamező, május 4.) Horváth László, J. (Budapest) mezőgazdász, állattenyésztési szakíró (x 27 x 1899 Kemenesszentpéter, március 23.) Horváth Ker. János (Buda) jezsuita 27 x 1899 szerzetes, tanár (x Kőszeg, július 13.) 20. x Deutsch Aladár (Zalaegerszeg) orvos, fül-orr-gégész (1 Budapest, október 3.) Giron Péter (Pest) gyáros, honvédtiszt (x Aachen, 1798.) Balogh László (Budapest) sakkozó, nemzetközi sakkbíró (x Fiume, június 4.) x Thaly Lóránt (Budapest) orvos, költő (1 Budapest, augusztus 31.) x Horn Miklós (Odessza) növénynemesítő, mezőgazdász (1 Győr, augusztus 12.) ,. Hertzka Tivadar (Wiesbaden) újságíró, közgazdasági író (x Pest, július ^g xj ) Sándor László (Budapest) ügyvéd, budapesti rendőrfőkapitány (x Csíkszereda, november 1.) Batthyány József, gróf (Pozsony) hercegprímás (x Bécs, január 30.) 23. x Máriássy Béla (Berzéte) politikus, pub- 31. f licista (1 Zsadány, október 5.) Lengyel Menyhért (Budapest) író (x 31.x Balmazújváros, január 12.) Haynau kiadja a magyarországi ideiglenes közigazgatási szervezetre vonat kozó rendeletét Csernus Menyhért (Pest) 1848-as már- 31. f tír, tisztviselő (x?, 1808.) Perényi Zsigmond (Pest) földbirtokos, politikus, akadémikus (x Ardó, 1783.) Szacsvay Imre (Pest) ügyvéd, politikus (x Sályi, november 1.) 24.x Walkó László (Eperjes) bőrszobrász, 1.x író (1 Solymár, november 9.) Kazinczy Lajos (Arad) honvéd tábor nok (x Széphalom, október 20.) Ransonmet-Villex Eliza, báró (Brixen, Ausztria) festő (x Bécs, március 6.) Szikszay Sándor (Nyíregyháza) mező gazdász (x Nyírjestornya, május 30.) Andor Károly (Vác) tanár, író (x Makó, december 18.) 26.x Batizfalvy István (Rimaszombat) tanár 3.x (1 Budapest, október 11.) 132 Török József (Budapest) gyógyszerész (x?, 1824.) Képes Gyula (Budapest) orvos, utazó (x Vári, december 7.) Szebenyi Endre (Budapest) ügyvéd, politikus (x Nagylak, 1912.) Gulyás Pál (Debrecen) költő, szerkesztő (1 Debrecen, május 13.) Simándi Béla (Nagyszombat) költő, író, újságíró (+ Budapest, november 24.) Révay Ferenc (Pilisszentiván) erdőmérnök, barlangász, feltaláló (x Hegybánya, március 6.) Vitéz Mihály vajda a szebeni csatában legyőzi Báthory András erdélyi fejedelem seregeit, a fejedelmet menekülés közben meggyilkolják Fehér Géza (Budapest) irodalomtörténész (x Erzsébetfalva, január 29.) Koch Ferenc (Budapest) geográfus, egyetemi tanár (x Budafok, augusztus 25.) Az országos fölháborodás miatt felfüggesztik a kivégzéseket Ekrem Kemál (Skopje) műszerész, villanyszerelő, az évi forradalom mártírja (1 Budapest, november 29.) Harangozó Gyula (Budapest) táncos, koreográfus, balettmester (x Budapest, április 19.) Báthori András (Csíkszentdomokos) bíboros, erdélyi fejedelem (x?, 1566.) Biacsi Imréné Győri Piroska (Moson) kiadói szerkesztő (1 Budapest, január 3.) Lévay Lajos, báró (Budapest) közgazdasági író (x Szeged, április 20.) Nagy Jenő (Debrecen) tanár, író (x Hagymásbodon, július 8.) NOVEMBER Nagy Imre (Pest) színész (1 Budapest, szeptember 5.) Megindul a Szabad Szó című földmunkáslap Nagyatádi Szabó István (Erdőcsokonya) politikus (x Erdőcsokonya, szeptember 17.) Lóránt Imre (Budapest) orvos, gyermekgyógyász, egyetemi tanár (x Pesterzsébet, június 9.) Nyási Demeter (?) r. kat. püspök, kánonjogász, (x Nyás,?) Jankovics Marcell (Gárdospuszta) író (1 Budapest, november 12.)

135 3. x Csendes Zoltán (Kolozsvár) statisztikus (t Kolozsvár, május 3.) Gáspár Árpád (Pécs) gyógypedagógus, tanár (x Körmöcbánya, január 6.) Schönberg Armand (Budapest) festó' (x Galgóc, április 2.) 4. x Lóczy Lajos (Pozsony) geográfus, paleológus (+ Balatonarács, május 13.) Bogáts Dénes (Sepsiszentgyörgy) történész, nyelvész (x Nagyszeben, április 22.) 4. t Hein János (Budakeszi) közgazdasági író (x Budapest, január 29.) Nagymartom Pál (?) országbíró (x?) Péterfy Jenő (Károlyváros) esszéíró, kritikus (x Buda, július 8.) 5. x Radó Sándor (Újpest) geográfus, térképész, egyetemi tanár, akadémikus (t Budapest, augusztus 20.) Falcsik Dezső (Budapest) jogász, egyetemi tanár (x Törökszentmiklós, február 13.) 6. x Székely Arnold (Budapest) zongoraművész, pedagógus (t Montreal, szeptember 24.) Laurisin Miklós (Budapest) zongoraművész, zeneszerző (x Kalocsa, augusztus 21.) Jausz Béla (Budapest) neveléstörténész, egyetemi tanár (x Sopron, február 15.) Gyenes László (Budapest) színész, színitanodai tanár (x Fegyvernek, március 7.) Peisner Ignác (Budapest) újságíró (x Sebeskellemes, március 14.) Szabóné Nogáll Janka (Budapest) író (x Gyula, október 13.) 8. x Hegedűs Tibor (Budapest) színész, rendező (t Budapest, november 9.) 8. x Kun Béla (Monostorpályi) jogász, egyetemi tanár (t Debrecen, június 13.) 8. x Bogár Richárd (Budapest) táncos, koreográfus (t Budapest, augusztus 23.) Pasteiner Gyula (Budapest) művészettörténész, egyetemi tanár, akadémikus (x Tata, március 7.) Wodetzky Lajos (Versec) feltaláló, pedagógus (x Ober-Merklovitz, április 19.) Tábori Pál (London) író (x Budapest, május 8.) 10. x Mária Krisztierna (Graz) Báthori Zsigmond fejedelem felesége (t Hall, Tirol, április 6.) 10. x Hampel József (Pest) régész, egyetemi tanár, akadémikus (+ Budapest, március 25.) 10. x Almásy Sándor (Jászberény) szolgabíró, jegyző, a soproni népszavazás kormánybiztosa (t?) 10. x Pap Gyula (Orosháza) festő, grafikus, iparművész, tanár (+ Budapest, szeptember 24.) Pentelei Molnár János (Gyula) festő (x Dunapentele, május 8.) Tallós Prohászka István (Újrónafő) festő (x Somorja, november 8.) Szentgyörgyi Tamás (?) országbíró (x?) 11.x Podebrad Katalin (?) Mátyás király felesége (x?, január) Zichy József, gróf (Vedrőd) politikus, miniszter (x Pozsony, november 13.) Halmos Miklós (Szeged) vegyész (x Szeged, augusztus 7.) Jankovics Marcell (Budapest) író (x Gárdospuszta, november 3.) Plank Jenő (Budapest) kémikus, egyetemi tanár, akadémikus (x Pozsony, augusztus 9.) Karinthy Gábor (Budapest) költő (x Budapest, december 17.) Mirkovszky Géza (Budapest) építész, festő (x Jászfényszaru, július 25.) Torma Zsófia (Szászváros) régész (x Csicsókeresztúr, 1840.) Kubinyi Sándor (München) festő, grafikus (x Debrecen, március 14.) Mácza János (Moszkva) esztéta, író, művészettörténész, irodalomtörténész, egyetemi tanár (x Alsóhrabóc, augusztus 4.) 15. x Lángh Boldizsár (Miskolc) színész, színigazgató (+ Élesd, február 9.) 15. x Légrády Erzsébet (Budapest) gyógyszerész (+ Budapest, november 15.) 15. x Kolompár Mátyás (Kiskunmajsa) segédmunkás, az évi forradalom mártírja (+ Kecskemét, október 7.) Biai Föglein István (Budapest) festő (x Besztercebánya, október 20.) Az osztrák közigazgatás létrehozza a szerb vajdaságot és a temesi bánságot 16. x Papp István (Kunszentmárton) tanár (+ Budapest, szeptember 19.) 16. x Tauszk Éva (Budapest) orvos, belgyógyász (+ Budapest, szeptember 2.) Görög Imre (Budapest) műfordító, tanár (x Budapest, december 26.) Salamon József (Budapest) újságíró (x Dombóvár, augusztus 27.) 133

136 18. x Jendrassik Jenő (Kapnikbánya) fiziológus, egyetemi tanár, akadémikus (+ Budapest, március 3.) 18.x Fábri Károly (Budapest) orientalista, régész, művészettörténész (+ Delhi, július 7.) 18. x Ormándy Jenő (Budapest) karmester (+ Philadelphia, március 12.) Mártonffi Antal (Gyulafehérvár) r. kat. lelkész, csillagász (x? 1740 k.) Majczen Mária (Veszprém) színész (x Zamudani, december 5.) Vitéz Mihály vajda a gyulafehérvári országgyűlésen fogadja az erdélyi rendek hódolatát 20. x Hoyos Miksa Viktor Herbert, gróf (Pozsony) agrárpolitikus, földbirtokos (t?) Fraknói Vilmos (Budapest) r. kat. kanonok, történetíró, akadémikus (x Ürmény, február 27.) Szeremlei Sámuel (Hódmezővásárhely) ref. lelkész, író, történész (x Gelej, szeptember 4.) Mailand Oszkár (Déva) etnográfus (x Algyógy, június 29.) 20. x Szilágyi László (Gégény) tisztviselő, az évi forradalom mártírja (t Nyíregyháza, május 6.) Radó Polikárp (Pannonhalma) bencés szerzetes, könyvtörténész, egyetemi tanár (x Sopron, március 1.) Pöstyéni Márton (Budapest) ügyvéd, bíró (x Érsekvadkert, augusztus 16.) Nádor Henrik (Budapest) orvos, belgyógyász (x Várna, december 22.) 26. x Rehling Konrád (Pécs) bányamérnök (+ Eger, június 6.) Keszi Imre (Budapest) író, kritikus, zenetudós (x Budapest, június 16.) Árpássy Gyula (Budapest) pedagógus (x Beodra, április 11.) Zelecsényi Géza (Budapest) mérnök, feltaláló (x Újvidék, május 28.) 28. x Szilágyi Virgil (Écska) újságíró, politikus (+ Budapest, december 30.) 28. x Gozsdu Elek (Ercsi) író, ügyvéd (t Temesvár, május 26.) Brodszky Ferenc (Budapest) gordonkaművész, zenetanár, zenetörténész (x Rákospalota, január 23.) Gyárfás Endre (Nagyvárad) újságíró, szerkesztő (x Nagyvárad, november 27.) Joó János (Eger) tanár, publicista (x Szeged, február 14.) 29. x György István (Budapest) filmrendező (+ Budapest, április 14.) Jordáky Lajos (Kolozsvár) újságíró, tör-ténész, szociológus, egyetemi tanár (x Kolozsvár, szeptember 6.) Sándorffi József (Nagyvárad) orvos, a színészet mecénása (x Hegyközújlak, április 20.) 30.x Tóth Endre (Petri) költő, író (t Vatta, június 5.) Csató István (Budapest) újságíró, ismeretterjesztő író (x Miskolc, március 24.) DECEMBER Telegdi Csanád (?) esztergomi érsek (x?, 1280 k.) Gulyás Sándor (?) festő (x Büdszentmihály, december 23.) 1. x Szászy István (Budapest) jogász, egyetemi tanár, akadémikus (t Budapest, április 12.) Flugler Ágoston (Budapest) artista, cirkuszigazgató (x?, 1864.) Zilahy Lajos (Újvidék) író, publicista, akadémikus (x Nagyszalonta, március 27.) 2. x Stéger Xavéri Ferenc (Szentendre) énekes (+ Szentendre, március 1.) 2. x Császár Gábor (Sopron) állattenyésztő, gazdasági tanár (t Debrecen, február 9.) Szontágh Miklós (Újtátrafüred) orvos, balneológus, botanikus, író (x Alsókubin, augusztus 11.) Lénárd Jenő (Bécs) orientalista, buddhizmus-kutató (x Krefeld, május 2.) Sipos István (Pécs) r. kat. pap, kanonok, egyházjogi író (x Mohács, február 1.) Csáky István, gróf (?) felvidéki birtokos, kamarás (x Szendrő, április 13.) Náray György (Nagyszombat) énekés dallamszerző (x Pálóc, április 23.) 5. x Kiss István (Pápa) könyvkötő, könyvkereskedő (+ Pest, 1805.) 5. x Béber László (Debrecen) újságíró, helytörténész (+ Debrecen, október 16.) Radocsay Dénes (Budapest) művészettörténész (x Liptószentmiklós, augusztus 17.) 6. x Huzlán István (Zalaegerszeg) szabó, évi forradalom mártírja (+ Budapest, december 22.) 134

137 Ivánka Endre (Bécs) bizantonológus, egyetemi tanár, akadémikus (x Budapest, szeptember 24.) Pater Pál (Danzig) ev. teológus, fizikus, tanár (x Menyhártfalva, 1656.) 7. x Rákóczy Sámuel (Selmecbánya) bányamérnök, szakíró (t Erzsébetfalva, december 27.) Rosty Pál (Dunapentele) utazó, földrajzi író, akadémikus (x Pest, november 29.) 7. x Tóth Endre (Hajdúszoboszló) ref. teológiai tanár (t Debrecen, november 15.) De Gerando Ágost (Drezda) író, akadémikus (x Lyon, április 4.) 8. x Hervay Frigyes (Bécs) újságíró, színigazgató (+ Budapest, szeptember 5.) Vándor Kálmán (Budapest) író, újságíró (x Szombathely, március 19.) Szemere László (Veszprém) mikológus, ornitológus (x Lasztomér, október 26.) Az egy évnél rövidebb büntetéseket a vésztörvényszékek kegyelemre változtatják 9.x Mály Sándor (Zsombolya) bányamérnök (t Budapest, november 13.) Reitter Ferenc (Budapest) mérnök, akadémikus (x Temesvár, március 1) Szlányi Lajos (Budapest) festő (x Pest, augusztus 4.) 11. x Benkő Kálmán (Csíkdelne) színész, író (t Budapest, október 25.) 11. x Torday Árpád (Budapest) orvos (+ Budapest, február 12.) 11.x Bíró Béla (Makó) művészettörténész, tanár (t Irvine, USA, október 6.) 11.x Horánszky Nándor (Budapest) orvos, ideg- és elmegyógyász, orvostörténész (t Budapest, november 30.) Fertsek Elza (Budapest) író, pedagógus, iparművész (x Balassagyarmat, május 15.) Geleji Katona István (Gyulafehérvár) ref. püspök, egyházi író (x Gelej, 1589.) 12. x Tóth János (Zalaegerszeg) építész, festő, szakíró (t Budapest, szeptember 30.) Benczig Mátyás (Debrecen) orvos (x Borsod, 1697.) Dobovics Vazul Basilius (Huszt) gör. kat. lelkész, akadémikus (x Ötvösfalva, március) Tarródi Szigritz Géza (Eger) úszó, tisztviselő (x Krivángyetva, január 18.) Angelo F. Pál (Budapest) fényképész, fotóművész (x Budapest, január 31.) 14. x Darvai Móric (Aszód) tanár, író (+ Budapest, március 21.) 14. x Kardos Lajos (Rákospalota) pszichológus, egyetemi tanár (t London, július 12.) 15. x Miller Jakab Ferdinánd (Buda) jogakadémiai tanár, múzeumigazgató, könyvtáros (+ Pest, november 22.) Györök Leó (Budapest) festő, tanár (x Pápa, április 2.) 16. x König Gyula (Győr) matematikus, műegyetemi tanár, akadémikus (t Budapest, április 8.) 16. x Simay Imre (Budapest) szobrász, festő, grafikus (+ Érd, április 19.) 16. x Hajdú Zoltán (Radnótfája) költő, műfordító, zeneszerző, festőművész (+ Bukarest, február 12.) 16.t1949. Delmar Walter (Bem) motorkerékpárversenyző (x New York, december 28.) Sarkadi Aladár (Budapest) színész (x Budapest, március 26.) 17. x Torkos Justus János (Győr) orvos, vegyész (t Pozsony, április 7.) 17. x Szabó Károly (Köröstarcsa) történész, bibliográfus, egyetemi tanár, akadémikus (+ Kolozsvár, augusztus 31.) 17. x Csorba Géza (Ekei) politikus, ügyvéd, szerkesztő (t Szeghalom, szeptember 16.) 17. x Vadas Ernő (Nagykanizsa) fotóművész (t Budapest, május 30.) Grecsák Károly (Budapest) jogász, miniszter (x Versec, november 15.) Bródy Miklós (Kolozsvár) karmester, zeneszerző, sakkmester (x Nagykároly, március 30.) Bánffy Dénes, báró (Bethlen) erdélyi főúr, politikus (x?, 1630 k.) 18. x Hidas Antal (Gödöllő) író, költő, műfordító (+ Budapest, január 22.) 19. x Körösi Sándor (Kecskemét) jogakadémiai tanár (+ Budapest, május 20.) Szénás György (Budapest) geológus, geofizikus, egyetemi tanár (x Mátészalka, szeptember 15.) 20. x Mauksch Tamás (Késmárk) ev. lelkész, botanikus (+ Késmárk, február 10.) 20. x Ábrahám József (Budapest) szerszámkészítő, az évi forradalom mártírja (+ Budapest, június 11.) 135

138 Győri Klára (Szék) népművész, önéletrajzi író (x Szék, június 4.) Kövessy Albert (Budapest) rendező, színigazgató, író (x Kótaj, október 6.) Szüts Mihály (Szeged) mezőgazdasági író (x Szeged, május 6.) Avedik Félix (Budapest) jogász,bíró (x Erzsébetváros, június 15.) Hámori Vilmos (Esztergom) erdőmérnök, bányamérnök (x Budapest, május 15.) 23. x Gabányi-Grósz Andor (Magyaróvár) biológus, történész (+ Mentőn, Franciaország, július 22.) Guoth Kálmán (Budapest) történész (x Kemenesmagasi, május 6.) Apáti Miklós (Debrecen) ref. lelkész, teológus, filozófus (x?) 24. x Békessi Márk (Nagykanizsa) újságíró (+?) 24. x Gárdonyi Albert (Eperjes) történész (+ Budapest, október 23.) 24. x Nagy László (Budapest) fizikus (+ Budapest, január 11.) Márkus Emília (Budapest) színész (x Szombathely, szeptember 10.) Zolnay Gyula (Budapest) nyelvész, egyetemi tanár, akadémikus (x Nagysomkút, december 3.) 25. x Rácz Gyula (Hódmezővásárhely) statisztikus, közgazdasági író (+ Budapest, november 6.) Antalffy Mihály (Budapest) kúriai bíró, jogi író (x Devecser, szeptember 25.) 25. x 1924 Váci Mihály (Nyíregyháza) költő, író (+ Hanoi, Vietnam, április 16.) Abai György (Budapest) építészmérnök (x Budapest, szeptember 19.) 26. x Jónás Elemér (Rákospalota) numizmatikus (+ Budapest, augusztus 13.) 26. x Molnár Kata (Nagykanizsa) író ( + Budapest, június 11.) 27. x Uri János (Nagykőrös) könyvtáros, orientalista (+ Oxford, október 18.) 27. x Bojta Béla (Szeged) jogász, bíró (+ Budapest, december 29.) 27. x Simon Gyula (Segesvár) jogász (+?, október 4.) Csorba Géza (Budapest) szobrász (x Liptóújváros, július 27.) 28. x Paulinyi Oszkár (Garamszeg) történész, levéltáros (+ Budapest, május 1.) Déváid László (Nagyvárad) újságíró (x Nagyvárad, augusztus 28.) Donáth Gyula (Baja) orvos, ideggyógyász (+ Budapest, április 11.) Banda Márton (Vác) cigányprímás (x Vác, október 23.) 30. x Bánffy Miklós, gróf (Kolozsvár) író, politikus, miniszter (+ Budapest, június 6.) Egerszegi Sándor (Budapest) mezőgazdász, a homoktalajok hasznosításának szakembere (x Patalom, december 13.) Ákos Ernye (?) Erdély vajdája, borsodi ispán, ozorai bán (x?) 31.x Ábrányi Kornél (Pest) író, újságíró (+ Budapest, március 11.) 31. x Kallós Oszkár (New York) fényképész, fotóriporter (+ Budapest, július Az SZDP vezetése nyilvánosságra hozza a Bethlen-Peyer paktumot Magoss György (Debrecen) polgármester (x Egri, október 18.) Molnár József (Nagyréde) helytörténész, egyetemi tanár (x Nagyréde, május 22.) Összeállította: Mezei/ László Miklós 136

139 Nagyvásár Sepsi-Szent Györgyön

140 98.-Ft Ivánovits Lujza hímzés és Ivánovits Katalin festés közben (Lanczerdorfer Zsuzsa felvételei)