Az EU állami támogatásokra vonatkozó szabályozása a határon átnyúló együttműködés tükrében
|
|
- Orsolya Szőke
- 6 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Az EU állami támogatásokra vonatkozó szabályozása a határon átnyúló együttműködés tükrében 1 Barna-Lázár Zoltán Az Európai Területi Társulások évi III. ETT Műhelytalálkozója Kassa, szeptember
2 Áttekintés 2
3 Versenyjogi alapvetések 3
4 Az állami támogatási szabályok háttere Egységes európai piac Egységes európai verseny Az állami támogatás torzítja a versenyt Ezért szükséges az állami támogatások versenyjogi szabályait közösségi szinten rögzíteni 4
5 A versenyjogi szabályozás alaplogikája Az állami támogatásban részesülő vállalkozás versenyelőnyt szerez a versenytársaival szemben. Ezért az EU jog tiltja az állami támogatást. ha a támogatást az általános gazdasági célok indokolják. 5
6 A tét A jogellenesen kapott, tiltott állami támogatás szankciója a teljes visszafizetés is lehet (hiszen ez állítja vissza a versenytorzító hatást) A támogatást az abban részesülő (a kedvezményezett) fizeti vissza mindegy, hogy ki hibázott Ezért nagyon fontos, hogy tudjuk: Hogy a támogatás, amit kapunk, állami támogatásnak minősül-e Ha igen, akkor melyik kivételi kategóriába esik 6
7 Mi minősül állami támogatásnak (state aid)? 7
8 A négy kritérium Négy feltételnek kell teljesülnie ahhoz, hogy állami támogatásról beszélhessünk. 1) A támogatást az állam adja, vagy közpénzből származik 2) Bizonyos vállalkozásokat vagy bizonyos termékek előállítását előnyben részesíti 3) A versenyt torzítja vagy a verseny torzításával fenyeget 4) Az EU Tagállamok közötti kereskedelmet érinti 8
9 A támogatást az állam adja, vagy közpénzből származik Bármilyen állami vagy közpénz forrás EU támogatás (ha azt tagállami döntésen keresztül ítélik oda) Tagállami központi költségvetési forrás Önkormányzati forrás stb. Bármilyen megjelenési forma Vissza nem térítendő támogatás Kedvezményes hitel Ingyenes vagy kedvezményes ingatlan- vagy eszközhasználat Adókedvezmény stb. VAGYIS NEM CSAK AZ, AMIBEN EU PÉNZ VAN!!! 9
10 Bizonyos vállalkozásokat vagy bizonyos termékek előállítását előnyben részesíti A vállalkozás egy gazdasági tevékenységet (is) végző szervezet a szervezeti formától függetlenül (akár egy önkormányzat, egy alapítvány is). A gazdasági tevékenység olyan termékek vagy szolgáltatások piacra vitelét jelenti, amelyet elméletben akár egy privát vállalkozás is végezhetne. A profitabilitás, sőt az árbevétel mértéke sem meghatározó, csak a tevékenység jellege. A szelektivitás azt jelenti, hogy nem az összes piaci szereplő részesül az előnyből (pl. általános adókedvezmények nem minősülnek állami támogatásnak). Az EU finanszírozott támogatási programoknál mindig van szelektivitás. Az előny bármilyen olyan, a vállalkozás szempontjából kedvező tényező lehet, amelyben normál piaci feltételek mellett nem részesülhetne. Ez nem csak közvetlen pénzügyi előny lehet! 10
11 Bizonyos vállalkozásokat vagy bizonyos termékek előállítását előnyben részesíti Esetek, amikor ez a feltétel NEM áll fönn: Amikor a kedvezményezett nem végez gazdasági tevékenységet. Bár a támogatást a vállalkozás kapja, az nem az ő számára jelent előnyt például rugalmas foglalkoztatáshoz kapcsolódó támogatások. A közfeladat ellentételezéseként kapott támogatás (SGEI) például közcélú kulturális tevékenységhez kapott támogatás. Ehhez az ún. Altmark kritériumoknak teljesülniük kell. 11
12 A versenyt torzítja vagy a verseny torzításával fenyeget Az esetek többségében ez fennáll Nem kell, hogy létezzen konkrét versenytárs, hiszen a kritérium a potenciális versenytársakra is kiterjed A versenytorzítás mértéke sem mérvadó, lehet nagyon kicsi is Kivétel: monopólium 12
13 Az EU Tagállamok közötti kereskedelmet érinti Ha az áru/szolgáltatás kereskedhető a tagállamok között, már teljesül A kis összegű támogatás is kivétel: de minimis támogatások Helyi hatás elve: helyben kínált szolgáltatások (pl. rekreációs vagy kulturális szolgáltatások), amelyek nem vonzanak nemzetközi látogatókat, nem érintik a tagállamok közötti kereskedelmet A helyi hatás elve ugyanakkor épp a CBC programokban általában nem alkalmazható, hiszen itt a projektek dedikált célja a határon átnyúló hatás elérése Ha viszont a CBC program nem érint másik tagállamot (pl. ukrán, szerb együttműködési programok), akkor kivétel lehet 13
14 Mi a teendő, ha a finanszírozás állami támogatásnak minősül? Három lehetőség: Csoportmentességi szabályok alkalmazása (GBER) De minimis szabályoknak megfelelő támogatás nyújtása Egyedi notifikáció Ezt a döntést általában a program, és nem a projekt szintjén kell meghozni Jogcímrendelet 14
15 De minimis támogatás
16 Mi a de minimis? De minimis rendelet 1407/2013 Ez alapján kisösszegű támogatás nyújtható, szinte bármilyen célra, amíg a támogatás megfelel a rendeletben foglaltaknak Nem kell előzetes engedélyeztetni a Bizottsággal, csak tájékoztatási kötelezettség Nem nyújtható: Ugyanarra a tevékenységre/költségekre, amelyre csoportmentességi kategória alapján is adnak támogatást Exportösztönző támogatásra A hazai termékek importáruval szembeni támogatására A mezőgazdasági és akvakultúra ágazatban, arra külön rendelet vonatkozik (1408/2013) 16
17 De minimis plafon Kedvezményezettenként maximum 200,000 hároméves időszakon belül, akár több döntéssel, több részletben (kumulálódás) A 200,000-es plafon tagállamonként értendő, ez a határon átnyúló együttműködésekben több lehetőséget ad A közúti árufuvarozásban 100,000 a limit Támogatásintenzitási korlát nincs (akár 100%, a támogató döntése alapján) A kapcsolt vagy egy érdekkörbe tartozó vállalkozások de minimis támogatásai egybeszámítandók 17
18 Csoportmentességi kategóriák
19 Jogalap Csoportmentességi rendelet (GBER) 651/2014 Előre meghatározott kivételi kategóriák, amelyek mentén a Bizottság előzetes engedélye nélkül is nyújtható állami támogatás A GBER meghatározza az egyes csoportmentességi kategóriák definícióját, elszámolható költség típusait, maximális támogatási összegeket és intenzitásokat, és egyéb korlátozásokat (pl. kizárt ágazatok) Támogatás intenzitás: Egységes ráta Területileg differenciált ráta (regionális támogatás) Finanszírozási hiány ráta A mezőgazdaságra külön jogszabály vonatkozik (ABER 702/2014). 19
20 Csoportmentességi kategóriák Regionális támogatás; KKV támogatás (ezen belül többek között a KKV-k ETE programokban való részvételének támogatása) KKV finanszírozáshoz jutásának támogatása; K+F+I támogatás; Képzési támogatás HH és megváltozott munkaképességű munkavállalók foglalkoztatási támogatása; Környezetvédelmi támogatás; Természeti katasztrófa okozta kár helyreállítására adott támogatás; Távoli régiók lakóinak közlekedési támogatása; Szélessávú infrastruktúra támogatása; Kulturális támogatás; Sport és rekreációs infrastruktúra támogatása; Helyi infrastruktúra támogatása. 20
21 Néhány gyakori félreértés
22 Gyakori félreértések Ha a támogatást egy közszféra vagy civil szervezet kapja, az biztos nem minősül állami támogatásnak. HAMIS. Bármilyen szervezet vállalkozásnak minősülhet versenyjogi szempontból, ha gazdasági tevékenységet végez. Az EU állami támogatási szabályokat csak akkor kell alkalmazni, ha EU pénzt küöltünk. HAMIS. Bármilyen közpénzből származó támogatás számít. Ha egy tevékenység az állami támogatások hatálya alá esik, akkor azt szigorúan tilos támogatni az EU finanszírozott programokból. HAMIS. Állami támogatás adható jogszerűen, a csoportmentességi kategóriák mentén vagy egyedi bizottsági jóváhagyást követően. Ha az Irányító Hatóság jogellenesen nyújt támogatást, az csak az ő felelőssége. Természetesen ilyen esetben van az IH-nak felelőssége. De akkor is kedvezményezett kell visszafizesse a jogellenes támogatást. Az állami támogatás csak pénzügyi támogatás lehet. HAMIS. Bármilyen gazdasági előny formájában megjelenhet a támogatás. 22
23 Gyakori félreértések Egy projekt csak egy csoportmentességi kategóriába tartozhat. HAMIS. A különféle jogcímek kombinálhatóak is egy projektben, a különféle tevékenységek különféle kategróia alapján is finanszírozhatók. Természetesen az egyes költségtételeket szét kell választani. Ha egy projektnek bevétele van, az állami támogatás hatálya alá fog esni. HAMIS. A bevétel még önmagában nem minősíti a projektet, léteznek bevételtermelő, de állami támogatás hatálya alá nem tartozó tevékenységek (pl. szennyvízcsatorna). Ha egy tevékenység nem termel profitot, akkor az nem gazdasági tevékenység. HAMIS. Nem a profitabilitás számít. Ha piaci termék/szolgáltatás értékesítés van, az gazdasági tevékenység. Nagy kockázat állami támogatásnak minősülő tevékenységeket támogatni EU forrásból. Valójában sokkal nagyobb kockázat az állami támogatási jelleget elkendőzve támogatásokat nyújtani. 23
NYILATKOZAT. Egyesülés, szétválás ideje: (év) (hónap) (nap)
NYILATKOZAT az Európai Unió működéséről szóló szerződés 107. és 108. cikkének a csekély összegű támogatásokra való alkalmazásáról szóló, 2013. december 18-i 1407/2013/EU bizottsági rendelet (HL L 352.,
NYILATKOZAT. Egyesülés, szétválás ideje: (év) (hónap) (nap)
1. melléklet a 24/2015. (12.17.) önkormányzati rendelethez NYILATKOZAT az Európai Unió működéséről szóló szerződés 107. és 108. cikkének a csekély összegű támogatásokra való alkalmazásáról szóló, 2013.
Állami támogatások szabályozása
Állami támogatások szabályozása Az Európai Unió politikája A versenypolitika területei Kartellpolitika Monopóliumok (meghatározó befolyás) Fúziópolitika Állami támogatás Közüzemek Közbeszerzések A versenypolitika
1. sz. melléklet ZFR-TÁV/2019 NYILATKOZAT
1. sz. melléklet ZFR-TÁV/2019 NYILATKOZAT az Európai Unió működéséről szóló szerződés 107. és 108. cikkének a csekély összegű támogatásokra való alkalmazásáról szóló, 2013. december 18-i 1407/2013/EU bizottsági
1. A helyi adókról szóló 9/2014. (IX. 30.) önkormányzati rendelet 4. -a a következő (3)- (12) bekezdésekkel egészül ki:
Lovászpatona Község Önkormányzatának 12/2015. (XII. 8.) önkormányzati rendelete a helyi adókról szóló 9/2014. (IX. 30.) önkormányzati rendelet módosításáról Lovászpatona Község Önkormányzatának Képviselő-testülete
VERSENYPOLITIKAI BEVEZETÉS - Állami támogatások
VERSENYPOLITIKAI BEVEZETÉS - Állami támogatások A versenypolitika területei Kartellpolitika Monopóliumok (meghatározó befolyás) Fúziópolitika Állami támogatás Közüzemek Közbeszerzések A versenypolitika
Értelmező rendelkezések 1/A.
Szálka Község Önkormányzata képviselő-testületének 8/2015. (XII. 17.) önkormányzati rendelete a helyi iparűzési adóról szóló 8/2013. (V. 30.) önkormányzati rendelet módosításáról Szálka Község Önkormányzatának
NYILATKOZAT. Egyesülés, szétválás ideje: (év) (hónap) (nap)
1. melléklet a 19/2014.(XI. 27.) önkormányzati rendelethez 1 NYILATKOZAT az Európai Unió működéséről szóló szerződés 107. és 108. cikkének a csekély összegű támogatásokra való alkalmazásáról szóló, 2013.
NYILATKOZAT. Egyesülés, szétválás ideje: (év) (hónap) (nap)
1. 72 számú melléklet a helyi adókról szóló 27/2002. önkormányzati rendelethez NYILATKOZAT az Európai Unió működéséről szóló szerződés 107. és 108. cikkének a csekély összegű támogatásokra való alkalmazásáról
(3) Adókedvezmény illeti meg a vállalkozó háziorvost. Az adókedvezmény mértéke az (1) bekezdésben meghatározott adómérték 50%-a.
Hárskút Község Önkormányzat Képviselő-testületének 3/2016. (I.26.) önkormányzati rendelete a helyi adókról szóló 7/2014. (X.2.) önkormányzati rendelet módosításáról Hárskút Község Önkormányzat képviselő
Állami támogatások szabályozása
A versenypolitika területei Állami támogatások szabályozása Az Európai Unió politikája Kartellpolitika Monopóliumok (meghatározó befolyás) Fúziópolitika Állami támogatás Közüzemek Közbeszerzések A versenypolitika
VERSENYPOLITIKAI BEVEZETÉS - Állami támogatások
VERSENYPOLITIKAI BEVEZETÉS - Állami támogatások A versenypolitika területei Kartellpolitika Monopóliumok (meghatározó befolyás) Fúziópolitika Állami támogatás Közüzemek Közbeszerzések A versenypolitika
Balatonederics Község Önkormányzata Képviselő-testületének 16/2015. (XII.31.) önkormányzati rendelete
Balatonederics Község Önkormányzata Képviselő-testületének 16/2015. (XII.31.) önkormányzati rendelete a helyi adókról szóló 16/2014. (IX. 22.) önkormányzati rendelet módosításáról Balatonederics Község
Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba, és a hatálybalépést követő napon hatályát veszti.
Bak Község Önkormányzat Képviselő-testülete 1/2016. (I. 15.) önkormányzatai rendelete A HELYI ADÓKRÓL SZÓLÓ 9/2015. (VIII. 10.) önkormányzati rendelet MÓDOSÍTÁSÁRÓL. Bak község Önkormányzat Képviselő-testülete
Dunaújváros Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 33/2015. (XI.20.) önkormányzati rendelete a helyi iparűzési adóról
Dunaújváros Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 33/2015. (XI.20.) önkormányzati rendelete a helyi iparűzési adóról Dunaújváros Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése a helyi adókról szóló
Kapolcs község Önkormányzata Képviselő-testülete /2015. (.) önkormányzati rendelete
Kapolcs község Önkormányzata Képviselő-testülete /2015. (.) önkormányzati rendelete a helyi adókról szóló 10/2011.(XII.31.)önkormányzati rendelet módosításáról Kapolcs község Önkormányzat Képviselő-testülete
Állami támogatások szabályozása. Az Európai Unió politikája
Állami támogatások szabályozása Az Európai Unió politikája A versenypolitika területei Kartellpolitika Monopóliumok (meghatározó befolyás) Fúziópolitika Állami támogatás Közüzemek Közbeszerzések A versenypolitika
NYILATKOZAT. Egyesülés, szétválás ideje: (év) (hónap) (nap)
NYILATKOZAT az Európai Unió működéséről szóló szerződés 107. és 108. cikkének a csekély összegű támogatásokra való alkalmazásáról szóló, 2013. december 18-i 1407/2013/EU bizottsági rendelet (HL L 352.,
RÁCKEVE VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK
RÁCKEVE VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 9/2016.(V.2.) önkormányzati rendelete az iparűzési adóról szóló 22/2001.(XII.17.) önkormányzati rendelet módosítására Ráckeve Város Önkormányzat Képviselő-testülete
Monor Város Önkormányzatának Képviselő-testülete. 22/2015. (XII. 15.) önkormányzati rendelete
Monor Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 22/2015. (XII. 15.) önkormányzati rendelete A helyi adókról szóló 27/2002. (XII. 27.) önkormányzati rendelet módosításáról Monor Város Önkormányzatának
Révfülöp Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 7/2016. (V.06.) önkormányzati rendelete
Révfülöp Község Önkormányzata Képviselő-testületének 7/2016. (V.06.) önkormányzati rendelete a helyi adókról szóló 13/2014. (XI. 26.) önkormányzati rendelet módosításáról Révfülöp Község Önkormányzata
Bakonyjákó Község Önkormányzat Képviselő-testületének 11/2014. (X.14.) önkormányzati rendelete a helyi iparűzési adóról
Bakonyjákó Község Önkormányzat Képviselő-testületének 11/2014. (X.14.) önkormányzati rendelete a helyi iparűzési adóról Bakonyjákó Község Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi adókról szóló 1990. évi
Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének./2015. (XII...) önkormányzati rendelete
Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének./2015. (XII....) önkormányzati rendelete a helyi adókról szóló 23/2011. (XII.15.) önkormányzati rendeletének módosításáról Kerekegyháza Városi Önkormányzat
1. A helyi adóról szóló 11/2015. (XI.25.) önkormányzati rendelet 4. -a a következő szöveggel lép hatályba:
Súr Község Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2015. (XII. 16.) önkormányzati rendelet a helyi adókról szóló 11/2015. (XI. 25.) önkormányzati rendelet eltérő szöveggel történő hatálybaléptetéséről
Állami támogatási szempontok a 3. Nyílt pályázati felhívásban
Állami támogatási szempontok a 3. Nyílt pályázati felhívásban I. Rész Az állami támogatással kapcsolatos általános szempontok Az állami támogatás egy olyan alkalmazás, amelyet az uniós jog csak bizonyos
Tiszacsege Város Önkormányzata Képviselő-testületének / ( ) önkormányzati rendelete a helyi adókról szóló 28/2012. (XII. 13.) rendelet módosításáról
melléklet a 155/2016.(XI. 21.) KT. számú határozathoz Tiszacsege Város Önkormányzata Képviselő-testületének / ( ) önkormányzati rendelete a helyi adókról szóló 28/2012. (XII. 13.) rendelet módosításáról
Csátalja Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 3/2011.(II.16.) önkormányzati rendelete. a helyi iparűzési adóról
Csátalja Község Önkormányzat Képviselő-testületének 3/2011.(II.16.) önkormányzati rendelete a helyi iparűzési adóról Csátalja Község Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi adókról szóló 1990. évi C.
Budaörs Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 3/2016. (II.26.) önkormányzati rendelete
Budaörs Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 3/2016. (II.26.) önkormányzati rendelete a helyi iparűzési adóról szóló 1/1995. (II.07.) önkormányzati rendelet módosításáról Budaörs Város Önkormányzatának
BAKONYPÖLÖSKE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 8/2014.(IX.23.) önkormányzati rendelete a helyi iparűzési adóról
BAKONYPÖLÖSKE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 8/2014(IX23) önkormányzati rendelete a helyi iparűzési adóról Bakonypölöske Község Önkormányzat Képviselő-testülete az Alaptörvény 32cikk (2) bekezdésében,
Ónod Község Önkormányzat Képviselő testületének 2/2016. (II. 12.) önkormányzati rendelete a helyi iparűzési adóról
Ónod Község Önkormányzat Képviselő testületének 2/2016. (II. 12.) önkormányzati rendelete a helyi iparűzési adóról Ónod Községi Önkormányzat Képviselő testülete a helyi adókról szóló 1990. évi C. törvény
Fegyvernek Város Önkormányzat Képviselőtestülete 1/2016.(I.29.) önkormányzati rendelete a helyi iparűzési adóról. 1. Értelmező rendelkezések
Fegyvernek Város Önkormányzat Képviselőtestülete 1/2016.(I.29.) önkormányzati rendelete a helyi iparűzési adóról Fegyvernek Város Önkormányzat Képviselőtestülete az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés a.)
GINOP Munkahelyi képzések támogatása mikro-, kis- és középvállalatok munkavállalói számára
GINOP-6.1.6-17 Munkahelyi képzések támogatása mikro-, kis- és középvállalatok munkavállalói számára Pályázat benyújtása Jelen Felhívás keretében a támogatási kérelmek benyújtására 2018. március 21.- 10.00
Kaposvár Megyei Jogú Város Önkormányzatának 53/2015. (XII. 15.) önkormányzati rendelete
Kaposvár Megyei Jogú Város Önkormányzatának 53/2015. (XII. 15.) önkormányzati rendelete a helyi iparűzési adóról szóló 79/2008. (XII.15.) önkormányzati rendelet módosításáról Kaposvár Megyei Jogú Város
Nemesnádudvar Község Önkormányzat Képviselő-testületének 12/2015. (XI.16.) önkormányzati rendelete. a helyi adókról egységes szerkezetben
Nemesnádudvar Község Önkormányzat Képviselő-testületének 12/2015. (XI.16.) önkormányzati rendelete a helyi adókról egységes szerkezetben Nemesnádudvar Község Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi adókról
Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 53/2011. (X.29.) önkormányzati rendelete az iparűzési adóról
Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 53/2011. (X.29.) önkormányzati rendelete az iparűzési adóról (A 31/2015. (XI.3.) és a 10/2016. (II.29.) önkormányzati rendeletekkel egységes szerkezetben.)
Egységes szerkezetben. 1. Magánszemélyek kommunális adója. 1. Adókötelezettség
Bucsa Község Önkormányzat Képviselő-testületének a 12/2016.(X.28.) önkormányzati rendelettel, és a 17/2015.(XI.27.) önkormányzati rendelettel módosított 21/2013.(XI.29.) önkormányzati rendelete a helyi
Szajol Községi Önkormányzat Képviselő-testületének. /2015. (XII. 17.) önkormányzati rendelet-tervezete
Szajol Községi Önkormányzat Képviselő-testületének /2015. (XII. 17.) önkormányzati rendelet-tervezete a helyi iparűzési adóról szóló 6/2015. (III. 26.) önkormányzati rendelet módosításáról Szajol Község
CSENGERÚJFALU KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 1/2016. (I.27.) Rendelete. - a helyi iparűzési adóról -
CSENGERÚJFALU KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 1/2016. (I.27.) Rendelete - a helyi iparűzési adóról - Csengerújfalu Község Önkormányzat Képviselőtestülete a helyi adókról szóló 1990. évi C. törvény
Kivonat. Készült: Fehérgyarmat Város Önkormányzata Képviselő-testületének április 28-án megtartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből
Kivonat Készült: Fehérgyarmat Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. április 28-án megtartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből FEHÉRGYARMAT VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 8/2016.(V.
NYILATKOZAT. Egyesülés, szétválás ideje: (év) (hónap) (nap)
1. számú melléklet 1 NYILATKOZAT az Európai Unió működéséről szóló szerződés 107. és 108. cikkének a csekély összegű támogatásokra való alkalmazásáról szóló, 2013. december18-i 1407/2013/EU bizottsági
ÁLLAMI TÁMOGATÁSOK TÁMOGATÁSOKAT VIZSGÁLÓ IRODA 2015. OKTÓBER 7.
ÁLLAMI TÁMOGATÁSOK TÁMOGATÁSOKAT VIZSGÁLÓ IRODA 2015. OKTÓBER 7. 107. cikk (1) bek.: Ha a Szerződések másként nem rendelkeznek, az állami támogatás összeegyeztethetetlen a belső piaccal. 107. cikk (1)
SÁROSPATAK VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 4/2016. (II. 26.) önkormányzati rendelete. a helyi iparűzési adóról
SÁROSPATAK VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 4/2016. (II. 26.) önkormányzati rendelete a helyi iparűzési adóról Sárospatak Város Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi adókról szóló 1990. évi
Letenye Város Önkormányzata Képviselő-testületének. 18/2012. (XII.28.) önkormányzati rendelete. a helyi iparűzési adóról
Letenye Város Önkormányzata Képviselő-testületének 18/2012. (XII.28.) önkormányzati rendelete a helyi iparűzési adóról (módosításokkal egységes szerkezetben) Letenye Város Önkormányzatának Képviselő-testülete
Takácsi Község Önkormányzat Képviselő-testülete 3/2016. (II. 15.) önkormányzati rendelete a helyi adókról
Takácsi Község Önkormányzat Képviselő-testülete 3/2016. (II. 15.) önkormányzati rendelete a helyi adókról Takácsi Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi adókról szóló1990. évi C. törvény 5.
Berzék Község Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2010. (XII.20) önkormányzati rendelete a helyi iparűzési adóról
Berzék Község Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2010. (XII.20) önkormányzati rendelete a helyi iparűzési adóról Berzék Község Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi adókról szóló 1990. évi C. törvény
III. MELLÉKLET. Az e rendelet feltételei szerint mentesülő állami támogatásokkal kapcsolatos információk
HU III. MELLÉKLET Az e rendelet feltételei szerint mentesülő állami támogatásokkal kapcsolatos információk I. RÉSZ A 12. cikknek megfelelően a bizottsági számítógépes alkalmazásban megjelenítendő adatok
Adókötelezettség. Az adó alanya. A helyi iparűzési adó vonatkozásában az adó alanyát a Htv. 35. (2) bekezdése határozza meg.
Tiszakürt Község Önkormányzat Képviselő-testületének 5/2015.(III.27.) rendelete A HELYI IPARŰZÉSI ADÓRÓL Tiszakürt Község Önkormányzat Képviselő-testülete Magyarország Alaptörvénye 32. cikk (1) bekezdés
BIHARKERESZTES VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 24/2015. (XII. 17.) önkormányzati rendelete. a helyi iparűzési adóról
BIHARKERESZTES VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 24/2015. (XII. 17.) önkormányzati rendelete a helyi iparűzési adóról Biharkeresztes Város Önkormányzat Képviselő-testülete a Magyarország Alaptörvénye
NYÍRÁBRÁNY NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 6/2016. (III. 25.) önkormányzati rendelete. a helyi iparűzési adóról
NYÍRÁBRÁNY NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 6/2016. (III. 25.) önkormányzati rendelete a helyi iparűzési adóról Nyírábrány Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testülete az Alaptörvény 32.
FELELŐSSÉGKIZÁRÓ NYILATKOZAT
Általános csoportmentességi rendelet (651/2014/EU rendelet) munkadokumentum Távoli területek lakosainak közlekedésére irányuló szociális támogatás Először az általános csoportmentességi rendelet alkalmazásának
Biatorbágy Nagyközség Képviselő-testülete 11/1995. (07.01.) Ör. számú rendelete. Az iparűzési adóról
Biatorbágy Nagyközség Képviselő-testülete 11/1995. (07.01.) Ör. számú rendelete Az iparűzési adóról Biatorbágy Nagyközség Képviselő-testülete az iparűzési adóról az alábbi rendeletet alkotja: Általános
1. Értelmező rendelkezések
Nagykáta Város Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2015. (XI.25.) önkormányzati rendelete a 16/2015. (XII.14.) számú rendelettel módosítva a helyi iparűzési adóról (egységes szerkezetbe foglalva) Nagykáta
NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK. 30/2015.(XII.18.) önkormányzati rendelete. a helyi iparűzési adóról
NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK 30/2015.(XII.18.) önkormányzati rendelete a helyi iparűzési adóról Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése az Alaptörvény 32.
1.. A bevezetett helyi adó. 1. Nagysimonyi Község Önkormányzatának Képviselő-testülete
Nagysimonyi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 7/2015. (VI. 24.) önkormányzati rendelete a helyi adókról (egységes szerkezetbe foglalva a 2016. március 17-től hatályba lépő 5/2016. (III.18.) módosító
Dunapataj Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 27/2015. (XII.21.) számú rendelete a a helyi iparűzési adó bevezetéséről és mértékéről
Dunapataj Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 27/2015. (XII.21.) számú rendelete a a helyi iparűzési adó bevezetéséről és mértékéről Dunapataj Nagyközség Képviselő-testülete a helyi adókról
Kisláng Község Önkormányzat Képviselő-testülete 25/2015. (XII. 3.) önkormányzati rendelete a helyi adókról (egységes szerkezetben)
Kisláng Község Önkormányzat Képviselő-testülete 25/2015. (XII. 3.) önkormányzati rendelete a helyi adókról (egységes szerkezetben) Kisláng Község Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi adókról szóló
2/2016. (I.26.) 13/2015. (XI.24.)
Baj Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2/2016. (I.26.) önkormányzati rendelete a helyi adókról szóló 13/2015. (XI.24.) önkormányzati rendelet módosításáról Baj Község Önkormányzat Képviselő-testülete
A helyi adókról szóló 18/2015. (XII.1.) önkormányzati rendelet (a továbbiakban: R.) 10. (1) bekezdés helyébe a következő rendelkezés lép:
Ócsa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 21/2016. (XII.1.) önkormányzati rendelete a helyi adókról szóló 18/2015. (XII.1.) önkormányzati rendelet módosításáról Ócsa Város Önkormányzatának Képviselő-testülete
Jászszentlászló Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 6/2011.(III.25. ) önkormányzati rendelete a helyi iparűzési adóról
Egységes szerkezetbe foglalta: Valentovics Beáta jegyző Egységes szerkezetbe foglalás ideje: 2016. október 10. Jászszentlászló Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 6/2011.(III.25. ) önkormányzati
háziorvos, védőnő vállalkozó akinek/amelynek a vállalkozási szintű adóalapja az adóévben a 20 millió forintot nem haladja meg.
Szentgotthárd Város Önkormányzata Képviselő-testületének 22/2015. (X. 1.) önkormányzati rendelete a helyi adókról Módosította: a 29/2015.(XI.26.) és a 3/2016.(I.28.) önkormányzati rendelet (egységes szerkezetben)
Rákóczifalva Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2/2010. (II. 12.) önkormányzati rendelete. a helyi iparűzési adóról. (egységes szerkezetben)
Másolat: Rákóczifalva Városi Önkormányzat Képviselő testületének 2015. december 10-ei soros, nyílt üléséről: Rákóczifalva Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2/2010. (II. 12.) önkormányzati rendelete
A rendelet hatálya 1/A. 2 Az önkormányzati rendelet hatálya kiterjed Szank Községi Önkormányzat illetékességi területére.
Szank Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 18/2015.(XI.2.) önkormányzati rendelete a helyi iparűzési adóról (módosításokkal egységes szerkezetben) Szank Községi Önkormányzat Képviselő-testülete
Tárnokréti Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 1/2016.(I.27.) önkormányzati rendelete
Tárnokréti Község Önkormányzata Képviselő-testületének 1/2016.(I.27.) önkormányzati rendelete a helyi adókról szóló 12/2015.(XI.27.) rendelet módosításáról Tárnokréti Község Önkormányzatának Képviselő-testülete
Körösladány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 13/2018.(XI.28.) ÖR. sz. rendelete a helyi adókról. A rendelet hatálya
Körösladány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 13/2018.(XI.28.) ÖR. sz. rendelete a helyi adókról Körösladány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi adókról szóló 1990. évi C. törvény
1/2016.(II.1.) 8/2014. (X.19.)
Bakonyszücs Község Önkormányzat Képviselő-testületének 1/2016.(II.1.) önkormányzati rendelete a helyi adókról szóló 8/2014. (X.19.) önkormányzati rendelet módosításáról Bakonyszücs Község Önkormányzata
NAGYKEREKI KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 2/2016. (II. 26.) önkormányzati rendelete. a helyi iparűzési adóról
NAGYKEREKI KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2/2016. (II. 26.) önkormányzati rendelete a helyi iparűzési adóról Nagykereki Községi Önkormányzat Képviselő-testülete a Magyarország Alaptörvénye
Az Üzletszabályzat február 3-i módosításának részletei
Az Üzletszabályzat 2011. február 3-i módosításának részletei Tájékoztatjuk tisztelt Partnereinket, hogy az Európai Bizottság az "Ideiglenes közösségi keretrendszer a finanszírozási lehetőségek elérésének
I. Közúti áruszállítási tevékenységet végző kkv-k tárgyi eszköz beruházásai
Kis- és középvállalkozások beruházásai kapcsán igénybe vehető egyes kedvezmények az uniós szabályozásra is figyelemmel [Tao. tv. 4. 23/d. pont, 7. (12) bekezdés, 22/A. (4) bekezdés, 1. számú melléklet
Tájékoztatás a csekély összegű, de minimis támogatások elszámolásának szabályairól a helyi iparűzési adóbevallásban
Tájékoztatás a csekély összegű, de minimis támogatások elszámolásának szabályairól a helyi iparűzési adóbevallásban 2016. január 1-től az adókedvezmények igénybevételének feltétele a helyi iparűzési adóban
NYILATKOZAT. Egyesülés, szétválás ideje: (év) (hónap) (nap)
1. sz. melléklet az 1/2016.(II.02.) önkormányzati rendelethez NYILATKOZAT az Európai Unió működéséről szóló szerződés 107. és 108. cikkének a csekély összegű támogatásokra való alkalmazásáról szóló, 2013.
26/2015. (XI.27.) önkormányzati rendelet A helyi iparűzési adóról és a helyi adókkal kapcsolatos eljárási szabályokról.
26/2015. (XI.27.) önkormányzati rendelet A helyi iparűzési adóról és a helyi adókkal kapcsolatos eljárási szabályokról Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Közgyűlése az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés
Nagymányok Város Önkormányzata Képviselő-testülete 13/2015. (XII.18.) önkormányzati rendelete a helyi adókról. 1. Általános rendelkezések
Nagymányok Város Önkormányzata Képviselő-testülete 13/2015. (XII.18.) önkormányzati rendelete a helyi adókról Nagymányok Város Önkormányzati Képviselő-testülete a helyi adókról szóló 1990. évi C. törvény
MOSONSZOLNOK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK
MOSONSZOLNOK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 14/2015. (XII.17.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE A HELYI ADÓKRÓL SZÓLÓ 12/2015. (XI.30.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELET EGYES RENDELKEZÉSEINEK ELTÉRŐ SZÖVEGGEL
30/2015. (XII.17.) 51/2011. (XII.
Makó Város Önkormányzat Képviselő-testületének 30/2015. (XII.17.) önkormányzati rendelete a helyi adókról szóló 51/2011. (XII. 15.) önkormányzati rendelet módosításáról Makó Város Önkormányzat Képviselő-testülete
SZIKSZÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 24/2015.(XI.27.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE
SZIKSZÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 24/2015.(XI.27.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE A helyi adókról szóló 16/2015.(IX.09.) számú önkormányzati rendelet módosításáról Szikszó Város Önkormányzat Képviselő-testülete
1/l995. (II.07.) sz. rendelet
Budaörs Város Önkormányzata A HELYI IPARŰZÉSI ADÓRÓL SZÓLÓ a 40/1995. (XII.27.) ÖKT. sz., 46/1997. (XII.22.) ÖKT. sz., 31/1998. (XII.18.) ÖKT. sz., 31/1999. (XI. 05.) ÖKT. sz., 26/2000. (VI.30.) ÖKT. sz.,
PÁLYÁZATI ADATLAP. a csopaki önkormányzat Vállalkozói Alapjából történő pénzbeli támogatás igényléséhez ÉVRE VONATKOZÓAN
2. függelék a 15/2015. (VI.01.) önkormányzati rendelethez PÁLYÁZATI ADATLAP a csopaki önkormányzat Vállalkozói Alapjából történő pénzbeli támogatás igényléséhez 1. A pályázó adatai: A pályázó neve: A pályázó
Jászfelsőszentgyörgy Község Önkormányzata Képviselő-testületének 18/2016. (XI.30.)) önkormányzati rendelete. a helyi iparűzési adóról
Jászfelsőszentgyörgy Község Önkormányzata Képviselő-testületének 18/2016. (XI.30.)) önkormányzati rendelete a helyi iparűzési adóról Jászfelsőszentgyörgy Község Önkormányzatának Képviselő-testülete az
Bakonyszücs Község Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2014. (X.19.) önkormányzati rendelete a helyi adókról
Bakonyszücs Község Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2014. (X.19.) önkormányzati rendelete a helyi adókról Bakonyszücs Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi adókról szóló1990. évi C.
Segesd Község Önkormányzata Képviselő-testületének 20/2014. (VIII. 25.) önkormányzati rendelete a helyi adókról. 1. Általános rendelkezések
Segesd Község Önkormányzata Képviselő-testületének 20/2014. (VIII. 25.) önkormányzati rendelete a helyi adókról Segesd Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi adókról szóló 1990. évi C. törvény
Ivád Község Önkormányzat Képviselőtestületének 19/2015. (XI.26.) önkormányzati rendelete a helyi adókról
Ivád Község Önkormányzat Képviselőtestületének 19/2015. (XI.26.) önkormányzati rendelete a helyi adókról Ivád Község Város Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi adókról szóló 1990. évi C. törvény 1.
2010. évi Üzletszabályzata 3. számú melléklete 2010. március 1-jei hatállyal
Melléklet Az Agrár-Vállalkozási Hitelgarancia Alapítvány 2010. évi Üzletszabályzata 3. számú melléklete 2010. március 1-jei hatállyal 3. számú melléklet A PÉNZÜGYI VÁLSÁG KAPCSÁN NYÚJTOTT ÁTMENETI TÁMOGATÁSI
Kékkút Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 6/2014. (X. 15.) önkormányzati rendelete. a helyi adókról
Kékkút Község Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2014. (X. 15.) önkormányzati rendelete a helyi adókról Kékkút Község Önkormányzata Képviselő-testülete a helyi adókról szóló 1990. évi C. törvény 1.
1.. A 30/2012.(XII.12.) sz. helyi adókról szóló rendelet 25/A..-a (2) bekezdéssel egészül ki:
Újhartyán Város Önkormányzatának 19/2015.(XI.27.) sz. Önkormányzati rendelete a 30/2012. (XII.12.) sz. rendelete a helyi adókról szóló rendelet módosításáról Újhartyán Város Önkormányzatának Képviselőtestülete
A helyi iparűzési adóról szóló 19/2010. (XII.17.) önkormányzati rendelet 2. -a a következő 2/A. -sal egészül ki: 2/A.
Emőd Város Önkormányzat Képviselő-testületének 14/2015. (XII.18.) önkormányzati rendelete a helyi iparűzési adóról szóló 19/2010. (XII.17.) önkormányzati rendeletének módosításáról Emőd Város Önkormányzat
A helyi iparűzési adóról szóló 37/2012. (XII.2.) önkormányzati rendelet (a továbbiakban: Rendelet) 2. -a helyébe a következő rendelkezés lép:
1 Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 36/2015. (XI.25.) önkormányzati rendelete a helyi iparűzési adóról szóló 37/2012. (XII.2.) önkormányzati rendelet módosításáról Szeged Megyei Jogú
NYILATKOZAT. Az összeférhetetlenség vagy az érintettség alapjául szolgáló körülmény leírása:
NYILATKOZAT 1. sz. nyilatkozat a közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló 2007. évi CLXXXI. törvény szerinti összeférhetetlenség, illetve érintettség fennállásáról, vagy hiányáról A Pályázó
Dombegyház Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 18/2013. (XI.28.) önkormányzati rendelete a helyi adókról. 1. Általános rendelkezések
Dombegyház Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 18/2013. (XI.28.) önkormányzati rendelete a helyi adókról Dombegyház Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete Magyarország Alaptörvénye 32.
RÁCKEVE VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK
RÁCKEVE VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK./2016.(V.2.) önkormányzati rendelete az iparűzési adóról szóló 22/2001.(XII.17.) önkormányzati rendelet módosítására Ráckeve Város Önkormányzat Képviselő-testülete
Ózd Város Önkormányzata Képviselő-testületének /..(..) önkormányzati rendelete a helyi iparűzési adóról
Ózd Város Önkormányzata Képviselő-testületének /..(..) önkormányzati rendelete a helyi iparűzési adóról Ózd, 2015. december 21. Előterjesztő: Polgármester Előkészítő: Pénzügyi és Gazdasági Osztály Ózd
Az Agrár-Vállakozási Hitelgarancia Alapítvány évi Üzletszabályzatának módosulása július 1-i hatállyal
Az Agrár-Vállakozási Hitelgarancia Alapítvány 2009. évi Üzletszabályzatának módosulása 2009. július 1-i hatállyal Az elmúlt évben bekövetkezett pénzügyi-gazdasági válság hatására kialakult helyzetben a
Szatymaz Község Képviselő-testületének 16/2015. (XI.20.) Ör. rendelet a helyi iparűzési adóról
Szatymaz Község Képviselő-testületének 16/2015. (XI.20.) Ör. rendelet a helyi iparűzési adóról Egységes szerkezetben az 19/2015.(XII.11.) önkormányzati rendelettel. Szatymaz Község Képviselő-testülete
Tiszaroff Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 6/2016.(VI.29.) Rendelete a helyi iparűzési adóról. Az adó mértéke.
Tiszaroff Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 6/2016.(VI.29.) Rendelete a helyi iparűzési adóról Tiszaroff Községi Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi adókról szóló 1990. évi C. törvény 1.
NAGYDOROG NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ- TESTÜLETÉNEK 1/2016. (I.13.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE
NAGYDOROG NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ- TESTÜLETÉNEK 1/2016. (I.13.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE A HELYI ADÓKRÓL SZÓLÓ 5/2014. (VII.25.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELET MÓDOSÍTÁSÁRÓL Nagydorog Nagyközség Önkormányzatának
NYILATKOZAT. Egyesülés, szétválás ideje: (év) (hónap) (nap)
1. melléklet Mezőcsát Város Önkormányzat Képviselő-testületének a helyi iparűzési adóról szóló 14/2015. (IX. 25.) önkormányzati rendelet módosításáról szóló 3/2016. (III. 01.) önkormányzati rendeletéhez
Állami támogatási szempontok a 3. Stratégiai pályázati felhívásban
Állami támogatási szempontok a 3. Stratégiai pályázati felhívásban I. Rész Az állami támogatással kapcsolatos általános szempontok Az állami támogatás egy olyan alkalmazás, amelyet az uniós jog csak bizonyos
FELELŐSSÉGKIZÁRÓ NYILATKOZAT
Általános csoportmentességi rendelet (651/2014/EU rendelet) munkadokumentum Természeti katasztrófa okozta károk helyreállítására nyújtott támogatás Először az általános csoportmentességi rendelet alkalmazásának
HORT KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK
HORT KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 20/2015. (X.28.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE A HELYI ADÓKRÓL Hort Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 20/2015. (X.28.) önkormányzati rendelete a helyi
Segédlet a kezesség támogatási kategóriájának megállapításához
Segédlet a kezesség kategóriájának megállapításához Jelen Segédlet célja, hogy segítséget nyújtson a kezesség kategóriájának kiválasztásában. A kezesség alapvetően az ügylet cél szerinti tevékenységi köre
Salföld Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 13/2014. (XI. 10.) önkormányzati rendelete. a helyi adókról
Salföld Község Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2014. (XI. 10.) önkormányzati rendelete a helyi adókról Salföld Község Önkormányzata Képviselő-testülete a helyi adókról szóló 1990. évi C. törvény