Kedves Pedagógus! Kívánunk minden nevelőnek hatékony játszva tanítást, ötletelést, gondolkodást az oktatócsomag forgatása

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Kedves Pedagógus! Kívánunk minden nevelőnek hatékony játszva tanítást, ötletelést, gondolkodást az oktatócsomag forgatása"

Átírás

1 Kedves Pedagógus! A kiadvány, melyet kezében tart, a nyíregyházi E-misszió Természet-és Környezetvédelmi Egyesület és a szatmárnémeti Erdélyi Kárpát Egyesület által elnyert, a Magyarország-Románia Határon Átnyúló Együttműködési Program által támogatott A környezeti nevelés intézmény-rendszerének fejlesztése a határ menti régióban című pályázat keretében jött létre. A kiadvány két nyelven, magyarul és románul is megjelenik és eljut a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei és a Szatmár megyei iskolákba. Fontosnak tartjuk, hogy egy közös stratégia mentén haladjunk a környezeti tudatformálás területén határ menti kollégáinkkal, így hatékonyabb eredményeket érhetünk el abban a területi egységben, ami földrajzilag és kulturálisan is összetartozik. Ennek terméke ez az oktatócsomag, amellyel szeretnénk segítséget nyújtani mindazoknak a tanároknak, akik számára fontos a környezeti nevelés és akik szem előtt tartják diákjaik szemléletének formálását. A kiadvány elkészültét egy lakossági és egy tanári közvélemény-kutatás előzte meg, amelyből kiderült, hogy a család után az iskola szerepe a legnagyobb a környezettudatos magatartás kialakításában, a pedagógusok pedig szívesen vesznek mindenféle szakmai segédanyagot. A kiadványban olyan témákat választottunk, amelyek a tankönyvekből gyakran kimaradnak (pl. reklám, tudatos vásárlás). Ezért - bár a környezeti nevelés témája gyakran a reáltantárgyak körében jelenik meg - a feladatok más tantárgyakhoz is kapcsolhatók, és akár osztályfőnöki órán is feldolgozhatóak. Az oktatócsomag nyolc különböző témát tartalmaz, egy-egy oldalban - közérthető formában - bemutatva a szakmai hátteret, valamint egy-két oldalban a témákhoz kapcsolódó játékos feladatokat. A feladatok elején megjelöltünk korcsoportokat, akikkel véleményünk szerint megoldhatóak a feladatok, de igazából a pedagógusra bízzuk, hogy melyik feladatot milyen korosztállyal végzi el. A feladatok egy része tanórán kívül is, például erdei iskolában, táborban, napköziben is játszható, és házi feladatnak is alkalmasak. A feladatokat igyekeztünk olyan formában szerkeszteni, hogy könnyen sokszorosíthatóak legyenek, ezáltal minél több diákhoz juthassanak el. Kívánunk minden nevelőnek hatékony játszva tanítást, ötletelést, gondolkodást az oktatócsomag forgatása közben. Üdvözlettel, Az EKE és az E-misszió környezeti nevelői 1

2 HÁZ KÖRÜLI BARÁTAINK Miért jó, ha sokféle élőlény él a kertünkben? Avagy ismerkedjünk meg a kertünkben élő hasznos állatokkal! Lakhatunk tanyán, falun vagy akár városban, több-kevesebb élőlény mindig van a környezetünkben a szokványos háziállatokon kívül is. Persze a városban, mondjuk egy bérházban vagy lakótelepi lakásban általában kisebb a jövés-menés, de azért egy-két pók, légy, szúnyog, vagy a tél elől menedéket kereső lepke, poloska vagy katicabogár bármikor megjelenhet a lakásban. Érdekes, hogy egyes állatok, s nem csak ilyen apróságok, hanem például a repülő emlősök képviselői, előszeretettel beköltöznek társbérlőnek, na nem mellénk a szobába, hanem a panelházak, társasházak réseibe, telelésre. A denevérekre gondolunk, akik gyakran hallatják ilyenkor cérnavékony hangjukat, s egyes emberekben félelmet is keltenek. Tudni kell, hogy veszélyt nem jelentenek ránk nézve, kárt nem okoznak, ezért bántani őket nem szabad. A zsörtölődő (vagy félős) lakóknak el lehet mondani, hogy a népi hiedelemmel ellentétben nem ragadnak bele a hajunkba ezek a kis repülő démonok, sőt még hasznot is hajtanak a szúnyogok, valamint egyes kártevő molylepkék vadászásával. Általában faodvakban, repedésekben, padlásokon, pincékben laknak. Védelmük érdekében a kertünkben hagyjuk meg az odvas fákat vagy helyezzünk ki denevéreknek való odút. Ha például a pincében telelnek, ne zavarjuk téli álmukat azzal, hogy rájuk világítunk vagy piszkáljuk őket. A denevérek védett állatok, mert sajnos már elég kevés van belőlük, részben a természetes telelőhelyek (odvas fák, barlangok) hiánya, részben meg a rovarölő szerek alkalmazása, az ember térhódítása miatt. Akinek kertje van - még ha csak zsebkendőnyi is, előbb - utóbb tapasztalni fogja, hogy sok érdekes élőlény is igényt tart a területre. Élik az életüket, szaporodnak, táplálkoznak a föld alatt, a föld fölött és a vízben is. A megfelelő tápanyagforrások, menedékek és telelőhelyek biztosításával elérhetjük azt, hogy kertünk valódi paradicsommá váljék számos hasznos állatfaj számára. A kertek, parkok élőlény közösségéből csak néhány fajt tudunk megemlíteni a teljesség igénye nélkül. Főleg falusi környezetben, kisemlősök is előszeretettel megtelepednek az ember közelében. A patkány és az egér már évezredek óta hű kísérője az embernek (sajnos), s valószínű, hogy már ősidők óta kergetik őket a kutyák és macskák. Az egerek ellen a macskák a leghatásosabbak, s csak azután következnek az egérfogók, s végül állítólag elriaszthatók, ha némi forgácsot petróleumba áztatunk, s azzal bedugaszoljuk az egérlyukat. Erre az egér más utat (egérutat) keres. Csendesebb városrészeken, elhagyatott házak körül, falusi udvarokon, padlásokon, gyakran kő- vagy farakások alatt megtelepszik egy-egy nyest, görény vagy menyét és gyakran sünökkel is találkozhatunk. A nyest, görény és menyét a kisragadozók csoportjába tartozik. Az ember szempontjából hasznosak akkor, ha egeret, patkányt vagy pockokat ejtenek el a ház körül, s rögtön károssá válnak, ha a baromfiudvar lakóira vetnek szemet (azaz fogat). A tüskéshátú sün nagyon mókás állat. Főleg rovarokat, csigákat és férgeket eszik, de a gyümölcsöket sem veti meg. Rosszul lát, ezért inkább mozgékony orrával tájékozódik. A sünök jellemzően alkonyatkor indulnak táplálékszerző útjukra. Apró lábaikon csendben settenkednek a bokrok és fák védelme alatt, de ha biztonságban érzik magukat, úgy szuszognak-csörtetnek, mint az éhes kismalac. Megtelepedésüket segítjük a kertben, ha meghagyunk egy pár négyzetméternyi gondozatlan területen egy-egy kupac levá-gott gallyat a bokrok alatt, ahová napközben és téli álmot aludni visszahúzódhatnak. Megfigyelték, hogy ahol a sün megtelepszik, ott a patkányt elriasztja a környékről. A vakond gyakran okoz bosszúságot a kertész számára azzal, hogy összeturkálja az ágyásokat, de higygyük el, nem a zöldségekre fáj a foga, hanem inkább a rovarokra. 2

3 A vakondokok egész évben aktívak, étrendjükön olyan kártevők is szerepelnek, mint a drótférgek, a csigák, a lótücskök, pajorok és hernyók. Sok madár is vonzódik az emberi településekhez. Városokban legtöbbször galambokat, verebeket, feketerigókat lehet látni, faluhelyen sokfajta énekesmadarat is. A galambok - a gyerekek és idős emberek kedvencei - sajnos kifejezetten károsak az épületekre, műemlékekre, mert nagyon savas az ürülékük, ezért sok helyen riasztják őket. A feketerigók lelkiismeretes kerti munkások módjára serénykednek a fák alatt az avarban, s gyűjtik a sok férget-bogarat, pajorokat, gilisztákat. Ha esetleg van egy-két csipkebogyóbokor vagy almafa a kertben vagy az iskolaudvaron, akkor biztosan vissza fognak járni csemegézni. Gyakran emberi települések közelében, épületekben, falrepedésekben költ a füsti fecske, molnár fecske, házi rozsdafarkú, házi veréb. Odúban fészkel a seregély, csuszka, széncinege, mezei veréb, nagy fakopáncs. Ha szeretnénk segíteni a madaraknak megtelepedni kertünkben, akkor alakítsunk ki madárbarát kertet az alábbiak szerint: - telepítsünk megfelelő tápláléknövényeket a magevők és a bogyókat fogyasztók számára, mint vadrózsa, szeder, fekete bodza, egybibés galagonya, húsos som, veresgyűrűs som, mogyoró, madárberkenye, közönséges madárbirs, kökény, magyal; - a fák és bokrok egyes részeit kevésbé metsszük meg, hogy a madaraknak megfelelő költőhelye legyen; - a permetezést lehetőleg kerüljük (biokertészkedés a kertben) a rovarevők táplálékának biztosítása miatt; - helyezzünk ki néhány madárodút és madáritatót nyárra, s madáretetőt télre. A kevésbé félős madarak télen hálásan fogadják a részükre kitett madáreleségeket: olajos magvakat, gyümölcsöket, szalonnabőrt stb. Fontos tudni viszont, hogy hamar hozzászoknak a könnyen elejthető ízletes falatokhoz, s ezért ha etetni kezdjük a madarakat télen, akkor nem szabad csak úgy felelőtlenül abbahagyni, mert abba bele is pusztulhat egyik-másik. A kertekben, utcákon felbukkanó békák és gőték sok emberben ellenszenvet keltenek, biztos kellemetlen külsejük miatt. Pedig kifejezetten hasznos állat a béka is, hisz pusztítja a kertben a szúnyogokat, legyeket, férgeket, csigákat ben különösen sok volt látható belőlük, mert sok eső esett, s a kétéltűek szaporodásának ez nagyon kedvez. A mezőgazdaságban - különösen a kertészetekben - már elismerik a békák segítségét, s épp ezért szívesen látott vendégek az üvegházakban, veteményeskertekben, mert ott is pusztítják a kártevőket, főleg a csigákat. Szintén nagy szúnyogpusztító hírében állnak a gyíkok is. A hüllők csoportjába tartoznak, mint a teknősök és a kígyók. A hüllőkre, tehát a gyíkokra is jellemző, hogy szeretik a napfürdőzést, a napsugárzás erejétől válnak fürgévé, energikussá. Ősszel bemerészkedhet a lakásba a tél elől menedéket kereső zöld fátyolka és a katicabogár, ezek tavasszal innen indulnak levéltetveket keresni és fogyasztani. Vigyázzunk rájuk, tiszteljük nemes munkájukat. Növényeinket védelmezik! Ki ne hallott volna már a fülbemászókról? Számos tévhit terjeng erről a levéltetvek és más kártevők elleni harcban hasznos szövetségesünkről. Fő táplálékát a különböző rovartojások, lárvák és bábok képezik, bár sokszor a kajszibarackot, szilvát is megrágcsálják, ami csakugyan bosszantó. Könnyen megtelepednek a számukra kihelyezett fülbemászóodúban. A magányos méhek (karcsú-, bányász-, bundás-, fali-, pelyhes- és szabóméhek) a virágok megporzásában játszanak fontos szerepet, de kártevő rovarokat is zsákmányolhatnak. Azért hívják ezt a csoportot magányos - nak, mert nem családban élnek, mint a házi méhek vagy egyes darazsak. Általában vályog- és agyagfalba, elhalt fába és ágakba készítik fészkeiket. Életükre nagy veszélyt jelent a vegyszeres gyomirtás és a rovarölő-szerek használata. Ha nincs méh, nincs megporzás, ha nincs megporzás, nincs termés! 3

4 Észak-Amerikában például úgy megfogyatkoztak a házi méhek, hogy a kertészetek vagyonokat fizetnek a méhészeknek, hogy a méhkaptárakat a földjeik közelébe telepítsék, hogy a sikeres megporzás után jó legyen a termés. A következő virágok vonzzák őket: somvirág, lóhere, körömvirág, kakukkfű, levendula, imola, szurokfű stb. Árkot ugrott a szúnyog, kitörött a lába, szaladtak a szúnyogok szúnyogpatikába... szól az egyik kedves gyermekdalunk. Hogy kinek hiányoznának a szúnyogok, ha hirtelen eltűnnének a Föld színéről? A fecskéknek, békáknak, gyíkoknak, denevéreknek és madaraknak mindenképpen, amelyeknek étrendjén gyakran szerepelnek. A szúnyog a béka fő tápláléka, a béka a gólyáé, a gólyát pedig szeretjük és védjük már évszázadok óta. A hétpettyes katicabogár nemcsak szépségével, de hasznosságával is kitűnik kertünk élőlényei közül. Felnőtt egyedei egy nap akár 180 levéltetvet is képesek elfogyasztani. Lárváik több hetes fejlődésük során akár nyolc-százat is képesek megenni. Pusztítják még a szövőatkákat és a pajzstetveket is. Rézsűkben, kőrakásokban, elhalt fákban, fűhalmokban és tetők alatt telelnek át. Számíthatunk rájuk a növények gondozásában, megtelepedésük érdekében mérgekkel ne permetezzünk a kertben. Az utóbbi években Európában elszaporodott egy másik, (kissé káros és nem is olyan szép) katicabogár faj, a harlekin katica is. Természetvédők aggódva figyelik hazánkban ennek az ázsiai erdetű bogárnak a térhódítását, mert félő, hogy túlzott elterjedésével kiszorítja a kertekből a mi megszokott katicabogarunkat, s ráadásul még a gyümölcsöket is megrághatja. A futrinkák főleg éjjel aktív ragadozók, táplálékai között számos kártékony rovar és azok bábjai, lárvái és petéi találhatók. Nappal repedésekben, kövek között, fákban, avarban vagy mélyedésekben húzzák meg magukat. A bogarak testsúlyuk akár háromszorosát is képesek elfogyasztani táplálkozásuk során. A zsákmányállatok (valamint azok lárvái és petéi) között a legkülönbözőbb hernyók, csigák, drótférgek, cserebogárpajor stb. találhatók. A futrinkák lárvái szintén ragadozó életmódot folytatnak. Megtelepedésük érdekében alakítsunk ki árnyékos és nedves menedékhelyeket (avar, fa- és kőrakások) számukra. A fürkészdarazsak lárvái parazitaként a gazdaállatokban fejlődnek (hernyók, levéldarazsak, légy- és bogárlárvák), a kifejlett példányok virágporral és mézharmattal (levéltetvek édes váladéka) táplálkoznak. A darazsak főleg ernyősvirágú növényeken (sárgarépa, kapor, turbolya) lelhetők fel, menedékként a csalános területeket használják. Avarban, moha között, fakéregben vagy fűhalmokban telelnek át. A biológiai védekezés kiváló példái: üvegházakban és szobanövényeknél alkalmazzák őket levéltetvek, gubacstetvek és aknázó legyek ellen. Egyetlen fürkészdarázs nőstény levéltetűbe rakhat tojásokat. A fent említett élőlények általánosan előfordulhatnak az ember környezetében, és még sok más faj egyedi (tájjellegű) képviselőivel is megismerkedhet ki-ki a saját lakóhelye környékén, ehhez csak érdeklődés és jó megfigyelőképesség kell. 1. Kincskeresés Feladatok Ajánlott korcsoport 2-6. osztály Tedd fel társaidnak a következő kérdéseket. Ha valaki igennel válaszolt, írd a nevét a megfelelő kijelentés mellé. Mindenkinek a neve szerepeljen egyszer. Ha kész vagy, kiáltsd hangosan, hogy: Megvan a kincs! Aki először elkészült, az a győztes! Keress valakit, aki(nek): 1. van kerti tavacskája 4

5 2. ültetett már fá(ka)t 3. komposztálja kertjében a hulladékot 4. van darázs-garázsa 5. készített már fészekodút 6. vizet tesz ki a madaraknak 7. télen eteti a madarakat 8. van madáretetője otthon a kertben 9. részt vesz a helyi természetvédő szervezet munkájában 10. van sün a kertjében 11. a kertjében rakott már madár fészket 12. a kertjében van sziklakert 14. ültetett már valamit a kertjében, aminek lett termése 15. készített valami enni-innivalót a kertjében termett növényből 16. megfordultak a kertjében vagy háza táján valamilyen rágcsálók 17. megfigyelte már valamilyen állat szaporodását, vadászatát, kicsinyeinek etetését a kertjében 18. látott már valamilyen állatot elpusztulni a kertjében vagy háza táján 2. Mit mondanak a madarak? Kertünk nem válik igazi paradicsommá madárének nélkül. Tanuljuk hát meg a madarak hangjait! Gyűjtsünk példákat arra, hogy mit mondanak a madarak. Például: széncinke nyitnikék, kicsitér sárgarigó huncut a bíró, fütyül a rigó bagoly hú-kusza-kusza-a-haj vörösbegy kelj-fel menj el nevetve fuss-el poszáta te-is-kapsz-majd-ha-nagy-leszel egerészölyv ki ő, ki ő? zöldike zsír ökorszem tik, tik, tik a.társítsuk a madár képét (néhány madárkép minden iskolában akad) a hangjával, így könnyebben megjegyezhető a hang. Kérjük meg a gyerekeket, hogy más madarak hangját is próbálják meg szavakba önteni, majd beszéljük meg az ötleteket. b.beszélgessünk arról, milyen szerepe van a madáréneknek: párválasztás, pár odacsalogatása, a terület birtokjogának kinyilvánítása, veszélyre való figyelmeztetés (riasztó hang pl. feketerigó riasztása, ha macskát lát, a csapat összetartása (őszapók csivitelése a sűrű bozótosban) 3. Készíts egyszerű madáritatót hasonlóképpen: Vigyázz, hogy az itatót hűvös, jól megfigyelhető helyre tedd úgy, hogy a nap ne érje közvetlenül. Nagy melegben cseréld, pótold a vizet. 4. Mivel etethetjük télen a madarakat? Karikázd be a helyes válasz(ok) betűjelét! a. alma 5

6 b. sózott napraforgómag c. köles d. főtt zöldségek e. nyers hús f. sós szalonna g. avas dió h. faggyú i. kenyér 5. Találós kérdések Dalolva száll égbe fel, Röptében is énekel. Mi az? Sziklaszirten Melyik szem tud repülni? Melyik ló tud szárnyon szállni? Háta bársony, Hasa vászon, Szeme pilla, Farka villa, Feje bot. Mi az? 6. Keressetek példákat az állatok és növények egymásra utaltságára a természetben (pl. rovarok és növények - beporzás, madarak és emlősök - magok szétszórása, természetes trágyázás) 7. Írj egy mesét az alábbi ábra alapján! Tudtad, hogy a csalán a hernyók kedvelt növénye? 8. Kísérletek Tücsök-hőmérő Célja: A hőmérséklet megállapítása a tücsök ciripeléséből. Hozzávalók: másodpercmutatóval ellátott óra Befőttesüveg, nylonharisnya, befőttesgumi Teendők: fogj meg egy tücsköt és tedd az üvegbe, majd feszítsd a harisnyát az üveg szája köré és rögzítsd a gumival. Mérd meg, hányat ciripel a tücsök 15 másodperc alatt. Adj 40-et a megszámolt ciripeléshez. Az eredményből vonj ki 32-t, szorozd meg 5-tel és oszd el 9-cel, így megkapod a hőmérsékletet Celsius fokban. Mivel a hőmérséklet nagymértékben befolyásolja az állatok aktivitását, megfigyelheted, hogy a ciripelések száma nagyobb meleg időben, mint hidegben. Földigiliszta-dili Tudtad, hogy a földigiliszták a természet földművelői? Megfor- 6

7 gatják a talajt, ellátják szerves anyagokkal és időnként magokat ültetnek. Gyomruk finomra őrli a földdarabkákat, emésztőszerveik felszívják a szerves anyagokat, az átdolgozott talaj pedig galacsinok formájában távozik. Ezáltal a földigiliszták fontos szerepet játszanak a talaj dúsításában. Leveleket és elpusztult rovarokat húznak be járataikba, ezek darabjai a járatokban megakadva szerves trágyaként szolgálnak 1. Érzékeny-e a giliszta a szagokra? Nedves papírtörölközőre helyezzetek el néhány gilisztát. Nedvesítsetek meg vattapamacsokat pl. ecettel es közelítsétek a pamacsot előbb a giliszta feji, majd a farki részéhez. Mit vettetek észre? (a giliszta egyik testvége sem reagál különösebben az erős szagra, de igyekszik eltávolodni a közeléből. Magyarázat: nincsenek érzékszervei (pl. orr), de minden szelvényben van egy idegdúc, ami reagál az ingerekre) 2. Hogyan mozog a giliszta? Egy edény egyik végébe helyezzetek puha földet, a másik végébe keményebb földet. Ha gilisztákat helyeztek az edénybe, elindulnak a föld irányába? Hogyan mozognak a puha földben? És a keményebben? 3. Készíts megfelelő talajt a giliszták számára! Tegyél nedves földet egy üvegedénybe, erre egy réteg humuszt, almahéjat és helyezd a gilisztákat az üvegbe. Takard le papírral az üveget és tedd hideg helyre. Figyeld a giliszták munkáját néhány napon keresztül. (A talajban hézagok jelennek meg, az almahéjak eltűnnek és ürülék jelenik meg a talaj felszínén) Magyarázd el, miért jönnek a felszínre esőben a giliszták? 9. Mondj három példát természetes ellenségekkel szembeni biológiai védekezésre! Bizonyára tudod, hogy a kertedben is rengeteg olyan hasznos rovar- (pl. fátyolkák, katicabogarak), kétéltűés madárfaj él, amiknek a fő táplálékát a növényeket károsító rovarok képezik. Ezekre a kapcsolatokra adj példákat. 10. Készíts maggyűjteményt Ősszel gyakran találkozhatsz úton-útfélen utazó magvakkal, amelyek a szelek szárnyán repülnek. Ezeknek a magvaknak olyan repítő készülékeik vannak, melyek segítségével a szél gyorsan felkapja őket, és ha megfelelő talajra érnek, ezekből a magokból új növény fejlődik ki. Az alábbi táblázatban megnézheted, hogy milyen szállítási módokat használnak a növények. Készíts egy plakátot, mely bemutatja, a magvak hogyan közlekednek. Egy nagy kartonra írd fel a fenti közlekedési módszereket és próbálj meg magokat gyűjteni ezekhez. 7

8 BIO Miért érdemes természetes módon gazdálkodni, avagy hogyan legyünk bio-kiskertészek Sokat lehet hallani manapság boltokban és piacokon, úton-útfélen a bio -megjelölést. A bio tulajdonképpen élőt jelent; a biogazdálkodás pedig ezek szerint az élet törvényeinek megfelelő gazdálkodást jelenti. Az ilyen gazdaságokban termelt élelmiszerek értelemszerűen a bioélelmiszerek, amelyeket manapság nagyon divatos fogyasztani (főleg nyugaton), mert nagyon jó ízűek és nem tartalmaznak az egészségre káros anyagokat. A biogazdálkodás egy új módszer a mezőgazdaságban? A biogazdálkodás igazából nem számít újkeletű dolognak, hiszen éve mindenki bio módon gazdálkodott, csak nem így hívták, hanem simán gazdálkodásnak, nem tették elé, hogy bio. A lényeg az, hogy a gazdálkodás során megpróbálunk a tevékenységünkkel minél kevesebbet változtatni a természeten, s ezt az elővigyázatosságunkat a természet a segítséggel hálálja meg. Az ilyen gazdaságokban úgy kell termeszteni a növényeket és tartani az állatokat, hogy azok szinte képesek legyenek saját erejükből ellenállni a betegségeknek és a kártevőknek. Hogy hogyan lehet ezt véghezvinni? Fő a természetesség! A természetesség megőrzése érdekében erős vegyszereket és gyógyszereket sem használhatunk, hiszen ezek a mérgek a védendő növények kártevőinek (pl. levéltetű) természetes ellenségeit (pl. katicabogár) is javarészt elpusztítanák, itt pedig ez nem megengedhető. Engedjük be a kertbe a természetet! Az ilyen gazdaságokban tulajdonképpen a természet törvényei érvényesülnek: a gyengék elpusztulnak, az erősek pedig megmaradnak. A gazdák célja a gazdasági növények és állatok megvédése, ezért fontos, hogy ezek legyenek erősek, a kártevők és a kórokozók pedig a gyengébbek. Nem kellenek növényvédő szerek? Az intenzív (hagyományos?) növényvédelmi módszerek, mint a műtrágyázás és permetezés tulajdonképpen felfoghatók ügyes trükköknek, amiket az ember eszelt ki, hogy a termés mennyiségeket és a termésbiztonságot növelje. Ez egy darabig sikerülhet is, de a természet idővel rájön ezekre a trükkökre és megbosszulja a mesterséges beavatkozásokat. Pl. a fokozott műtrágyahasználat miatt a talajban mérgek (nitrátok) halmozódnak fel, ami a talajéletet tönkreteheti, a permetezések miatt pedig a természetes táplálékhálózat borul fel, ami idővel szintén a növénytermesztés rovására megy. A kártevők ellen természetes ellenségeket! A modernkori gazdáknak ezért újra rá kellett jönniük arra, hogy a természet praktikáitól nem tudnak jobbat kitalálni, ezért is van a hagyományos paraszti szemléletmód újra terjedőben. A legfontosabb, hogy ne permetezzünk erős mérgekkel! Ha nem irtjuk ki az élőlényeket a kertben, akkor a kártevők és kórokozók természetes ellenségei is elszaporodnak - mint a természetben - s megvédik növényeinket. Ha abbahagyjuk a vegyszerezést, 1-2 éven belül nagyon sok különböző segítőnk akad a kertben, akik a szemfüles kertész segítségére sietnek, ha növényvédelemről van szó! 8

9 Köztudott pl. hogy a levéltetvek túlzott elszaporodását a katicabogarak és fátyolkák (és ezek lárvái) akadályozzák, hiszen azokkal táplálkoznak. Nagyon sok hasznot hajtanak a kertekben és szántóföldeken a madarak és más különböző állatok (pl. sünök, cickányok, denevérek, békák), hiszen rengeteg csigát, kártevő rovarokat és férgeket, hernyókat elpusztítanak el. Vannak olyan rovarok (pl. a zengőlegyek lárvái vagy a fülbemászók), amelyekről alig hallunk, pedig rengeteg hasznot hajtanak a kertekben pl. a levéltetvek elpusztításával. A növények is megvédik magukat A biokertészeti módszerek jelentős része a növények jó kondícióba hozását célozza, hisz ezek erősebb sejtfalakkal, kórokozó-ellenes anyagok termelésével, sőt rovarriasztó anyagok bevetésével képesek megvédeni magukat, mint gyengébb társaik. A tápanyagpótlás tehát alapvető fontosságú a gazdálkodás során is, de magunkon is tapasztalhatjuk, hogy Jó kondíció = nagyobb ellenálló képesség! Lám-lám, nincs ez máshogy növényéknél sem. Tápanyagpótlás komposztálás és istállótrágyázás útján A műtrágyák káros hatásairól már beszéltünk, ezek helyett tehát az okos kertész a gazdaságban amúgy is megtalálható szerves anyagokat gyűjti halomba, és ebből maga a természet készít (giliszták, baktériumok és mikroszkópikus gombák által) a növények számára finom komposztot, ami nagyon jó talajjavító is. Másik lehetőség a tápanyag utánpótlásra a farmon élő különböző állatok trágyája, mivel halomba rakva a trágya is megérik, szagát elveszti és a földekre így kiszórva értékes tápanyagokat szolgáltat a növényeknek. Már nagyon régen megfigyelték az emberek, hogy bizonyos növények kedvelik egymás szomszédságát, mások pedig senyvednek egymás társaságától, azaz utálják egymást. Ha tehetjük, olyan növényeket ültessünk egymás mellé, amelyek jó hatással vannak egymásra. Ilyenek például a káposzta-hagyma, a cékla-karalábé, borsó-retek, vagy a zeller káposzta páros. Kutatók ezt az érdekes jelenséget a növények által termelt különböző kémiai anyagoknak tulajdonítják, de erre még elég kevés bizonyítékot találtak. Egyéb fortélyok Termesztésre olyan növényeket érdemes választanunk, melyek területünkön meghonosodtak, betegségekkel szemben ellenállóak (rezisztensek). Megfigyelhető, hogy a szántóföldeken és kertekben időről időre váltják egymást a növények, helyesebben a gazdálkodó tudatosan mindig mást és mást ültet ugyanarra a területre. Ezt nevezzük vetésforgónak, amit be kell tartani, nehogy kimerüljön a talaj, ugyanis a növényeknek-mint, az embereknek is- különböző az izlésük. Az egyik többet használ káliumból, a másik meg nitrogénben gazdag talajra vágyik, a harmadiknak meg a mondjuk a foszfortartalom a legfontosabb. Főleg kiskertekben nagyon hasznos még a talajtakarás, más néven mulcsozás. A talajt ilyenkor növényi anyagokkal, fűvel, falevelekkel takarjuk, tulajdonképpen a kiszáradás ellen védjük. A mulcs-anyag lassú bomlása által a folyamatos trágyázás és így a talajerő utánpótlás is részben megoldható. 9

10 Feladatok Ajánlott korcsoport 5-8. osztály 1. Párosítsd össze az egymásra jó hatással lévő növényeket! Sorolj fel további párokat! 2. Ismerd fel a képen látható kerti eszközöket! Írd az eszköz mellé a nevének megfelelő számot! 10

11 3. Az alábbi ábrán látható anyagok közül, melyek komposztálhatóak, melyek nem? Gondolkozzatok el, hogy a mai nap során általatok kidobott hulladékból mi lett volna komposztálható! Soroljatok fel néhányat! 4. Nevezd meg az állatokat és jelöld, melyiket látjuk szívesen a kertben, melyiket nem! 11

12 KIRÁNDULÁS Miért jó kirándulni a szabadban, avagy hogyan viselkedjünk a természetben? Az emberek nagy többsége napjainkban már nagyvárosokban él, irodákban, hivatalokban dolgozik, és nem nagyon gondol a kinti világra, úgy is mondhatnánk: elszokott a természettől. Kirándulni, túrázni, a szabadban sütni-főzni azért még nagyon sokan szeretnek. Egyes vélemények szerint ez onnan ered, hogy több száz éve természetközelibb életmódot éltünk. Az még ma is közismert, hogy az ember is a természet része. Az ásványkincsektől kezdve az élelmiszerekig minden alapanyagot a természet ad az embernek, ráadásul ingyen. Ma már sajnos sokan nem érzik, hogy ezt az ajándékot megbecsülni kell, nem pedig csak kihasználni. Fennmaradásunk záloga, hogy képesek vagyunk-e együttműködni saját bioszféránkkal. A természethez való egészséges viszonyulás megőrzését a természettudományos műveltség háttérbe szorulása is gátolja, amit az oktatásban jelenleg a környezeti nevelés irányzatai, törekvései próbálnak pótolni. Az iskolai kirándulások, gyalogtúrák, terepgyakorlatok, családi kirándulások alkalmával mindenképpen tartsunk be néhány alapvető viselkedési szabályt. Ezek a természeti környezet és benne az ember megóvását is szolgálják. 1. Ne vigyünk haza mást, csak fényképeket és ne hagyjunk magunk mögött mást, csak lábnyomokat ahogy a mondás is tartja! Tiszteljük a növényeket és az állatokat! Ne pusztítsuk el oktalanul a védtelen teremtményeket! 2. Ne hangoskodjunk! A kiabálás, a zenehallgatás zavarhatja az állatok nyugalmát! 3. Maradjunk az úton! Ha a kijelölt ösvényen haladunk, csökken a természeti értékek károsodásának és az eltévedésnek a veszélye. Kerékpárral és motorral óriási károkat okozhatunk az erdőben, ezekkel maradjunk az utakon! 4. Vigyük magunkkal a szemetet! Látogatásunkat minél kevesebb hulladék kísérje és azt is vigyük el a legközelebbi hulladékgyűjtőig. 5. Őrizzük meg a források, a vízfolyások és a tavak tisztaságát! A táborozás során mellőzzük a tisztítószerek használatát, csak a kijelölt helyeket használjuk fürdésre. Halakat is csak engedéllyel szabad fogni! 6. Bánjunk óvatosan a tűzzel! Tüzet csak a kijelölt helyen szabad gyújtani, nagyon száraz időszakokban még ott sem. Távozáskor győződjünk meg róla, hogy a tűz valóban kialudt-e. 7. A természeti megfigyeléseket óvatosan, az életközösségek minél kisebb bolygatásával végezzük. Növényt ne szedjünk, meghatározás után csak a képét vigyük haza. Kőzeteket és ásványokat is csak a törmelékből gyűjtsünk, a bányafal könnyen ráomolhat a figyelmetlen kincskeresőkre. 8. Legyünk barátságosak és figyelmesek a helyiekkel! Legyünk nyitottak a kulturális különbségek felé. Ha külföldre megyünk, indulás előtt olvassunk utána a meglátogatandó ország szokásainak, hagyományainak. 9. Vásárláskor válasszunk helyi termékeket, ezzel támogatjuk a helyi gazdaságot, ráadásul igazi helyi specialitásokhoz juthatunk. Ugyanakkor ne vásároljunk olyan emléktárgyat, amely veszélyeztetett állatból vagy növényből készült, mert ezzel védett fajok kipusztulását segítjük elő. 12

13 Feladatok: Ajánlott korcsoport:1-5 osztály Mottó Vigyázz a madárra ha válladra repül, Őrizd meg a csendet és el sem menekül, Bajban a világ, ha egyszer újra messze száll... *** Illemtanár nem kell, hogy a palánta nőjön, Nincsen szabály, magától zöldül a fű is a földön, Minden madár jól tudja, hogyan repüljön, Nincsen szabály, csak az az igazi, ami a szívből jön. Csúzlidal 1. A megfejtések kezdőbetűit írd rá a százlábú testére Mi volt előbb: a tyúk vagy a...? egy csapadékfajta az erdei egér, a mogyorós pele és a hörcsög is... óduban él tizenkét hónapból áll a civilizátlan emberek eldobják az erdőben a... ő az az ember, aki gondoskodik az erdőről az erdőben előforduló fa nélküli nyílt terület 2. Olvasd el a versrészletet: Vándor, ki elhaladsz mellettem, Ne emelj rám kezet! Én vagyok házad ajtaja, bölcsőd fája, koporsód fedele. Vándor, ki elmégy mellettem, hallgasd a kérésem: Ne bánts! Ki szólította meg a vándort? Melyik fa az idei év fája?... Zsírkréta segítségével készítsetek róla levélmintát és csatoljátok a feladatlaphoz. Helyezzétek két lap közé a levelet, függőlegesen mozgatva a zsírkrétát, megörökíthető a levél lenyomata. 13

14 4. Viselkedési szabályok az erdőben: túra elején megbeszéljük, hogy a természet sok élőlény lakóhelye, akikhez vendégségbe jöttünk és akiket nem illik zavarni. Adunk 2 percet, hogy mindeki találja ki, hogy ő milyen élőlény szeretne lenni, ezután mindenki elmondja, hogy ő mire kéri a többieket, hogyan viselkedjenek az erdőben (pl. pók vagyok és arra kérlek, ne tegyétek tönkre a hálómat, hangya vagyok, ne tapossátok szét a bolyt, amelyben élek, harkály vagyok, ne zavarjátok a területemet stb). 5. Készíts táblázatot az állatok tulajdonságairól! Készíts egy olyan táblázatot, amelyben feltüntetsz 5 érdekes állatot és felvázolod ezek alapvető tulajdonságait. Ha állatokra gondolunk, akkor legtöbbször a nagytestű, négylábú, bundás emlősök jutnak eszünkbe. De ne feledjük a csigákat, a vízi rovarokat vagy a siklókat... Az alábbiakban egy példával szemléltetjük a feladatot: Rezes futrinka: rovar, három pár ízelt lába van, a teste három részből áll (fej, tor, potroh), kemény, kitines váz borítja a testét 6. Társasjáték: Vendégségben az erdőben Játékszabályok Hogyha a zöld mezőre lépsz, húzol egy zöld színű kártyát és újra dobhatsz. Ha az ábrán látható mezőre lépsz, húzol egy sárga színű kártyát és vissza kell lépned egyet. Minden olyan mezőn, amelyiken egy állat szerepel, követned kell a kártyákon levő utasításokat vagy válaszolnod kell egy kérdésre. Amennyiben sikerül válaszolnod, megkapod a képen szereplő állat képét. Az alábbi kérdések, kijelentések és utasítások kártyákon szerepelnek. Állatos kártyák Sorolj fel öt énekes madarat! Plakátot tervezel, amin a természetjárás viselkedési szabályait tünteted fel. Mi szerepelne a plakáton? Énekelj el egy dalt vagy szavalj el egy verset, amiben állat vagy növény szerepel. Amennyiben sikerül mosolyt varázsolnod társaid arcára, megkapod a képet. Mondd el, hogyan szaporodnak a békák Ki lehetek?: Piros kalap, fehér folt, ha megeszel megbánod. Légyölő az én nevem, fák között van a helyem. Mérgelődni nem tudok, mérgemmel bajt okozok. Galócákhoz tartozom, ne szedjél le, javaslom. 14

15 Sorolj fel három gyógynövényt és mondd el, hogy a növény melyik részét használjuk gyógyászati célra. Ismersz-e állatokkal kapcsolatos hiedelmeket? Melyek ezek? Sorolj fel néhányat és magyarázd meg, miért nem állják meg a helyüket. Ha azon a természetvédelmi területen, ahol te természetvédelmi őrként dolgozol, valaki megkér, hogy sárkányt szeretne eregetni, te: a. segítesz fogni a zsinórt b. megengeded, hátha idevonz néhány ritka madarat c. nem engeded meg, mert elriaszthatja a madarakat. Zöld színű kártyák Egy kirándulás alkalmából egy barátod tönkre akart tenni egy útjában álló hangyabolyt, de te megakadályoztad ebben, ezért újra dobhatsz. Szívesen nézel ismeretterjesztő filmeket állatokról és növényekről, ezért újra dobhatsz. Sérült madarat találtál az erdőben, de nem hagytad magára, hanem hazavitted és gondoztad, ezért újra dobhatsz. Észrevetted, hogy a közelben valaki leánykökörcsint szed. Megmagyaráztad neki, hogy a leánykökörcsin védett, és megkérted, hogy ne szedjen többet, ezért újra dobhatsz. Sárga színű kártyák Védett területen letértél a kijelölt bicikliútról, lépj hátra egy mezőt. Az erdőben barátaiddal hangosan kiabáltatok, megzavarva ezzel az ott élő állatok életét. Inkább hallgasd az erdő neszeit! Büntetésből lépj hátra egy mezőt. Hóvirágot szedtél az erdőben. A hóvirág védett növény, lépj hátra egy mezőt. Piros színű kártyák Szemeteltél az erdőben, beledobtad a patakba az üres pillepalackot. Ameddig elgondolkozol azon, hogy milyen kárt okozhatsz ezzel, kimaradsz egy körből. Tüzet gyújtottál az erdőben nem tüzelésre kijelölt helyen, kimaradsz egy körből. Belevésted a neved egy fa kérgébe, ezzel károsítottad a fa törzsét, kimaradsz egy körből. /A játéktábla: lásd a túloldalon./ 7. Játékok Természetellenes ösvény/kakukktojás: a játék célja a megfigyelőképesség fejlesztése, a rejtőszín fontosságának kihangsúlyozása. Egy jól járható, tiszta ösvény mellett előre elhelyezünk olyan tárgyakat, amelyek nem illenek oda (mesterséges tárgyak, de olyan anyag is lehet, ami nem illik az adott környezetbe: pl. fenyőtoboz bükkerdőbe). A gyerekek egyes ével végigmennek és megszámolják, hány db oda nem illő tárgyat találtak. Végül elmondjuk, hány tárgyat rejtettünk el, és még egyszer végigjárjuk a területet. Természetes, érdekes tárgyakat is elrejthetünk: agancsok, koponyák stb. 15

16 16

17 8. Ismerkedjünk a növényekkel: ha kimennél a közeli parkba, mezőre vagy erdőbe és az alábbi rajzokon látható növényekkel találkoznál, hogyan jellemeznéd őket? Egy kis segítségként támaszkodhatsz a rajz mellett megadott szempontokra. Magas gubóvirág (Globularia aphyllanthes) virág formája és színe: levele: élőhelye: Lándzsás útifű (Plantago lanceolata) virág formája és színe: levele: élőhelye: Fekete ökörfarkkóró (Verbascum nigrum) virág formája és színe: levele: élőhelye: Nyílfű (Sagittaria sagittifolia) levele: élőhelye: Kislevelű hárs (Tilia cordata) virág formája és színe: levele: termése: élőhelye: Békatutaj (Hydrocaris morsus-ranae) levele: élőhelye: Tavaszi kankalin (Primula veris) virág formája és színe: levele: élőhelye: Mezei menta (Mentha arvensis) virág formája és színe: levele: élőhelye: 17

18 A FOLYÓK ÉLETE Miért fontos megőrizni folyóink és környezetük természetes állapotát, avagy hogyan hatnak az emberi beavatkozások élővizeinkre? Az emberiség növekvő víz- és energiaigényének köszönhetően a víztesteken megjelentek olyan beavatkozások, amelyek közvetlen vagy közvetett módon káros hatást fejtenek ki a vizekben és a vizekhez kapcsolódó élőhelyeken. A vízi élőhelyek romlása és eltűnése számos állat- és növényfaj pusztulását okozza. A folyók felső szakaszát érintő emberi hatások között szerepel az erdőirtás, az érckitermelés és a völgyzáró gátak építése. A tarvágást követően erős talajerózió lép fel. Ennek eredményeként a folyóvizekbe nagy mennyiségű szervesanyag kerül, amely megváltoztatja az ott élő közösségek életét. A bányászati tevékenységek - elsősorban az érctisztítás - során felgyűlő ipari szennyvíz nem megfelelő kezelése és tárolása, a vizek fémszennyezését és ph-változását eredményezik. A gátak megtörik a folyók hosszanti folytonosságát, fizikai akadályt jelentenek a vonuló halfajoknak, megváltoztatják a vízkémiai paramétereket, változik a természetes üledék- és hőháztartás, csökken az élőhelyek változatossága. A gát fölötti szakaszon csökken a vízsebesség, a felgyülemlő iszap miatt csökken az oxigénszint és eltűnnek az oxigénigényes fajok. A gát alatti szakaszon megnő a sodrás és az erózió mértéke, amely jó néhány élőlény megtelepedését akadályozza. Általában a folyók középső szakaszát a környező területek intenzív mezőgazdasági művelése, vagy a kavicsbányászat károsítják. A művelés alatt levő területeken műtrágyát, rovarirtószereket és gyomirtót alkalmaznak, ezek az anyagok a talajvízzel a folyókba jutnak. A műtrágya miatti tápanyagfelhalmozódás eutrofizációt, a peszticidek az élőlényközösség megváltozását eredményezik. Általánosságban tapasztalható, hogy a megművelésre alkalmas területek bővítése érdekében a folyókat övező vizes területeket lecsapolják. Ezzel sajnos értékes élőhelyeket (pl. halbölcső) veszít a vízhez kötött élőlényközösség és ráadásul még a szikesedés folyamata is elindulhat a földeken. A kavicsbányászat, a felső szakaszról szállított kavics mederből történő eltávolítását jelenti. Ezen tevékenység során elpusztítják vagy zavarják a fenéklakó szervezeteket -és természetesen a rájuk épülő táplálékhálózatot- az élőhely tönkretétele miatt. A folyók alsó szakaszát a hidrotechnikai munkálatok veszélyeztetik. A meder mélyítése, a természetes ka-nyarulatok levágása, az élőhelyek pusztulását és a víz sodrásának növelését eredményezik. Az árterületek megszüntetése, beépítése, az ártéri erdők irtása végérvényesen megváltoztatják a folyóhoz kapcsolódó közösségek szerkezetét és katasztrofális áradások kialakulását eredményezhetik. A folyókat szegélyező települések háztartási szennyvizei a szervesanyag-mennyiség növekedését idézik elő, amit a folyó - számtalan tényező függvényében - eltérően tolerál. Az iparban, mezőgazdaságban és háztartásban hasznosított vízmennyiség legnagyobb részét is a folyók biztosítják számunkra. Ipari és mezőgazdasági célra általában közvetlenül veszik ki a vizet, ivóvíz céljára pedig közvetett módon, a parti szűrésű rétegvíz segítségével. Az itt összegyűjtött szempontokon túl még számtalan szolgáltatása létezik a folyóknak, ezért is kell megállítanunk a vizek elszennyeződését, a vízhez kötött élőhelyek eltűnését, átalakítását, hogy megőrizhessük a természetközeli állapotot és a jellemző életközösségeket. Feladatok Ajánlott korcsoport 5.osztálytól Játék A játék céljai: a csapatmunka, a részvevők együttműködési képességének fejlesztése egészséges versenyszellem kialakítása az egyéni kompetenciák fejlesztése 18

19 a vízfolyásokat károsító tényezők megismerése a folyóvizekhez kapcsolódó fogalmakat elsajátítása A játék leírása A játék célkorosztálya 5-8. osztályos diákok. A játékot minimum 4 személy játszhatja, akik két csoportot alkotnak és a folyó bal és jobb oldalán haladnak a Start-tól a számok által meghatározott vonalon a Cél-ig. A győztes csapat az lesz, aki leghamarabb beér a célba, azaz meggyógyítja a folyót. A játék során szükség van egy játékvezetőre, aki a bevezetőt és a fogalmakat ismeri, ő az, aki elbírálja a játékosok teljesítményét. A játék során kártyát húznak a játékosok, minden esetben egy személy húzza azt. A kártyákon két típusú feladat szerepelhet: activity jellegű EGYÉNI FELADAT 3 pontot érnek, a kártyán szereplő fogalmak lerajzolása, körülírása kérdések CSOPORTOS FELADAT 4, illetve 5 pont értékűek, a csoport megbeszéli (30 mp), majd elmondja a játékvezetőnek és a másik csoportnak Fogalmak az Activity jellegű részhez : 1. Rajzold le a társaidnak a... szót! - vízierőmű, gát, bánya, elsivatagosodás, kihalt állatok 2. Írd körül a... szót! - műtrágya, növényvédő szer, kövezés, vízibogár, csuka, jégmadár Vízierőmű: a víz energiáját felhasználva, elektromos áramot termel. Elsivatagosodás: az elsivatagosodást a természetes okokra (is) visszavezethető éghajlatváltozás mellett a helytelen, intenzív területhasználat váltja ki. Kihalt állatok: különböző külső hatás következtében elpusztult állatfajok, amelyekből már egyetlen egyed sem él a földön Műtrágya: mesterségesen előállított növekedésfokozó, ásványianyag és vitamintartalmú szer. Az ezzel trágyázott növények termése sok mesterségesen előállított anyagot tartalmaz. Növényvédő szerek: jelentős részük a veszélyes anyagok kategóriájába tartozik. Permetezéskor a vegyszer a talajba kerül, rákerül a növények levelére, termésére is. Így a növény belsejében és külsejében is rengeteg vegyszer lesz, amelyeket elfogyasztunk. Kérdések 4 pontos: Mi történik abban az esetben, ha a bányászati szennyvizet a patakokba vezetik? Miket nevezünk kihalófélben lévő állatoknak? Mit jelent a természeti katasztrófa? Mi a táplálék lánc(hálózat)? Mit nevezünk biológiai sokféleségnek? Milyen negatív hatásai vannak a túlnépesedésnek? Mi jellemző az ökológiai gazdálkodásra? Mit nevezünk árterületnek, ártérnek? Miért káros a kavicsbányászat? Mi történik, ha a rovarirtószer a folyóvízbe jut? Hogyan védekezünk az árvizek ellen? Biológiai sokféleség: az élőlények változatosságát jelenti. A Föld fajainak sokféleségét és a fajon belüli változatosságát értjük alatta. Kihaló félben lévő állatok: olyan fajok, amelyek egyedszáma drasztikus mértékben lecsökkent különböző külső hatások következtében. Ökológiai gazdálkodás: a természetes módszerekkel, vegyszerek mellőzésével biotermékeket termesztünk. 19

20 Természeti katasztrófa: rövid ideig tartó esemény, ritkán fordul elő, fellépését nem lehet előre látni, alapvető változást okoz az érintett természetes rendszerben (ökoszisztémában), ez lehet rövid hatás, de okozhat végleges katasztrofális változást is. Túlnépesedés: amikor egy adott területen lakó népesség száma messze meghaladja a földterület eltartóképességét. A túlnépesedés szűkösséget és zsúfoltságot okoz, így háborúkhoz és hétköznapi erőszakhoz vezet. Kérdések 5 pontos: Mit nevezünk környezetvédelmi hatástanulmánynak? Mi a fenntartható fejlődés? Mit nevezünk urbanizációnak? Mit nevezünk ökológiai lábnyomnak? Hogyan hat a gát építése a gát fölötti szakaszon? Hogyan hat a gát építése a gát alatti szakaszon? Hogyan hatnak a gátak a tengerekből felúszó halakra? Mi történik abban az esetben, ha a meredek hegyoldalakról kivágjuk a fákat? Fenntartható fejlődés: olyan fejlődési folyamat, ami kielégíti a jelen igényeit anélkül, hogy csökkentené a jövendő generációk képességét, hogy kielégítsék a saját igényeiket. Környezetvédelmi hatástanulmányt kell végezni minden épület (tereptárgy) felépítése előtt, vizsgálva, hogy milyen hatással lesz a területre, élővilágra stb. Ökológiai lábnyom: kifejezi, hogy egy emberi társadalomnak milyen mennyiségű földre és vízre van szüksége önmaga fenntartásához és a megtermelt hulladék elnyeléséhez. Ez az érték kiszámítható egyes emberekre, csoportokra, országokra is. Urbanizáció: elvárosiasodást jelent. 20

1. 2. 3.. 4... 5.. 6.. 7... 8...

1. 2. 3.. 4... 5.. 6.. 7... 8... Környezetismeret-környezetvédelem csapatverseny 2014/2015. 1.a.) Mit láttok a képeken? Írjátok alá a nevüket! 2. évfolyam I. forduló 1. 2. 3.. 4.... 5.. 6.. 7... 8... b.) Alkossatok két csoportot a képekből,

Részletesebben

TETRA PAK VETÉLKEDŐ KÉRDÉSEK 1. forduló. 2. Hol található hazánk és Európa egyik utolsó homoki tölgyese?

TETRA PAK VETÉLKEDŐ KÉRDÉSEK 1. forduló. 2. Hol található hazánk és Európa egyik utolsó homoki tölgyese? TETRA PAK VETÉLKEDŐ KÉRDÉSEK 1. forduló 1. Hol található a világ legnagyobb trópusi erdőterülete? a. A Kongó-medencében. b. Amazóniában. c. Pápua-Új Guineán. 2. Hol található hazánk és Európa egyik utolsó

Részletesebben

Móra Ferenc: A kesztyű - Lapbook

Móra Ferenc: A kesztyű - Lapbook Móra Ferenc: A kesztyű - Lapbook Hogyan képzeled el az erdőt és benne az ottfelejtett kasztyűt? Szerinted ki felejtette ott? Színezd ki a kártyákat, és ragaszd a megfelelő helyre: egy pár vagy fél pár

Részletesebben

KÖRÖS-MAROS NEMZETI PARK IGAZGATÓSÁG XIV. ŐSZIRÓZSA TERMÉSZETVÉDELMI VETÉLKEDŐ

KÖRÖS-MAROS NEMZETI PARK IGAZGATÓSÁG XIV. ŐSZIRÓZSA TERMÉSZETVÉDELMI VETÉLKEDŐ KÖRÖS-MAROS NEMZETI PARK IGAZGATÓSÁG XIV. ŐSZIRÓZSA TERMÉSZETVÉDELMI VETÉLKEDŐ 2017 Feladatlap Kedves Versenyzők! Szeretettel köszöntünk benneteket az idei - már 14. - Őszirózsa Természetvédelmi Vetélkedő

Részletesebben

Természetismeret 4. osztály - 3. forduló -

Természetismeret 4. osztály - 3. forduló - MERJ A LEGJOBB LENNI! A TEHETSÉGGONDOZÁS FELTÉTELRENDSZERÉNEK FEJLESZTÉSE A GYOMAENDRŐDI KIS BÁLINT ISKOLA ÉS ÓVODÁBAN AZONOSÍTÓ SZÁM: TÁMOP-3.4.3-08/2-2009-0053 PROJEKT KEDVEZMÉNYEZETT: KIS BÁLINT ÁLTALÁNOS

Részletesebben

LELLEI ÓVODA. Olyan nemzedék felnövekedésére van szükségünk, amelynek a környezetvédelem nemcsak nagybetűs plakát, hanem ÉLETMÓD.

LELLEI ÓVODA. Olyan nemzedék felnövekedésére van szükségünk, amelynek a környezetvédelem nemcsak nagybetűs plakát, hanem ÉLETMÓD. LELLEI ÓVODA Olyan nemzedék felnövekedésére van szükségünk, amelynek a környezetvédelem nemcsak nagybetűs plakát, hanem ÉLETMÓD. (Környezeti Munkanapló) A LELLEI ÓVODÁBAN: Nagy hangsúlyt fektetnek a környezettudatos

Részletesebben

ugyanazt a legyet 15-ször a könyvben! De vigyázz, akad köztük szélhámos is!

ugyanazt a legyet 15-ször a könyvben! De vigyázz, akad köztük szélhámos is! Szöveg és illusztráció: Bogárszakértő: bogár Találd meg... ugyanazt a legyet 15-ször a könyvben! De vigyázz, akad köztük szélhámos is! Ki lakik idebenn Mindenféle bogár 6 Imádkozó sáska 38 Bogárlesen 8

Részletesebben

fejlesztendő kompetenciák: szociális kompetencia (demokráciára nevelés, fenntarthatóságra nevelés), kooperáció, kreativitás

fejlesztendő kompetenciák: szociális kompetencia (demokráciára nevelés, fenntarthatóságra nevelés), kooperáció, kreativitás cím: ZÖLD ÉTKEZÉS 1. korosztály: 12+ tantárgy: osztályfőnöki időtartam: 45 perc kulcsszavak: fenntarthatóság, zöld étterem, tudatos fogyasztás ideális létszám: 5 30 fő fejlesztendő kompetenciák: szociális

Részletesebben

KÖRNYEZETISMERET. TÉMAZÁRÓ FELADATLAPOK 4. osztályos tanulók részére. Élô és élettelen természet. Tompáné Balogh Mária. ...

KÖRNYEZETISMERET. TÉMAZÁRÓ FELADATLAPOK 4. osztályos tanulók részére. Élô és élettelen természet. Tompáné Balogh Mária. ... Tompáné Balogh Mária KÖRNYEZETISMERET Élô és élettelen természet TÉMAZÁRÓ FELADATLAPOK. osztályos tanulók részére............. a tanuló neve pauz westermann AZ ÉLÔ ÉS ÉLETTELEN TERMÉSZET ALAPISMERETEI.

Részletesebben

Környezeti Nevelési Program. Arcus Környezetvédı Egyesület. Topolya

Környezeti Nevelési Program. Arcus Környezetvédı Egyesület. Topolya Sihelnik József okleveles természetvédelmi mérnök Suturović Edita okleveles bilógus Arcus Környezetvédı Egyesület Környezeti Nevelési Program Arcus Környezetvédı Egyesület Topolya Alapfogalmak Környezetvédelem:

Részletesebben

Gyakorlati madárvédelem a ház körül. 4. Téli madáretetés. Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) 2011.

Gyakorlati madárvédelem a ház körül. 4. Téli madáretetés. Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) 2011. Gyakorlati madárvédelem a ház körül 4. Téli madáretetés Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) 2011. Mikor etessünk? Téli madáretetés - a tartós fagyok beálltával, ezek megszűntéig (novembertől

Részletesebben

Éti csiga. Fekete csupaszcsiga

Éti csiga. Fekete csupaszcsiga Kedves Olvasó! Újságunk segítségével nem csak a Vadak Ura kártyajáték kedvelőinek szeretnénk további segítséget, tanácsokat adni, hanem szeretnénk információkat adni ahhoz a természettudományi versenyhez,

Részletesebben

Természetismeret 3. osztály - 3. forduló -

Természetismeret 3. osztály - 3. forduló - MERJ A LEGJOBB LENNI! A TEHETSÉGGONDOZÁS FELTÉTELRENDSZERÉNEK FEJLESZTÉSE A GYOMAENDRŐDI KIS BÁLINT ISKOLA ÉS ÓVODÁBAN AZONOSÍTÓ SZÁM: TÁMOP-3.4.3-08/2-2009-0053 PROJEKT KEDVEZMÉNYEZETT: KIS BÁLINT ÁLTALÁNOS

Részletesebben

KÉRDŐÍV FELNŐTT LAKOSSÁG RÉSZÉRE

KÉRDŐÍV FELNŐTT LAKOSSÁG RÉSZÉRE KÉRDŐÍV FELNŐTT LAKOSSÁG RÉSZÉRE A közönséges ürge nyílt rövidfüvű területeken lakó rágcsáló. Fokozottan védett fajnak számít, elsősorban azért, mivel ritka, értékes nagytestű ragadozó madaraink, mint

Részletesebben

.a Széchenyi iskoláról

.a Széchenyi iskoláról Negyedikesek írták....a Széchenyi iskoláról 7 éves koromban, szüleimmel azért választottuk ezt az iskolát, mert itt német nyelvet lehet tanulni. Én már óvodás korom óta tanulom a németet, így ragaszkodtunk

Részletesebben

A természet láthatatlan szolgáltatásai ingyenesek, és gyakran magától értetődőnek tekintjük azokat pedig értékesek és veszélyeztetettek

A természet láthatatlan szolgáltatásai ingyenesek, és gyakran magától értetődőnek tekintjük azokat pedig értékesek és veszélyeztetettek TERMÉSZET ÉS BIODIVERZITÁS Miért fontos Önnek is? A biodiverzitás az élet biológiai sokféleségét jelenti. Ez jólétünk és gazdaságunk alapja Az élelem, a víz, a levegő, az egészség, a talaj termőképessége

Részletesebben

ÉLÕ KÖRNYEZETEM TERMÉSZETISMERET

ÉLÕ KÖRNYEZETEM TERMÉSZETISMERET Tompáné Balogh Mária ÉLÕ KÖRNYEZETEM TERMÉSZETISMERET Környezetem élõvilága TÉMAZÁRÓ FELADATLAPOK éves tanulók részére 0 Évfolyam 0 A tanuló neve pauz-westermann . Mi a haszonkert? ÔSZ A HASZONKERTBEN

Részletesebben

2. osztályos feladatsor I. forduló 2012/2013. tanév

2. osztályos feladatsor I. forduló 2012/2013. tanév Iskola: 1 Csapatnév: 1. a.) Fejtsétek meg a rejtvényt! 2. 1. 3.. 2. osztályos feladatsor I. forduló 2012/2013. tanév 1. Örökzöld fa. 2. Ez lesz a virágból. 3. Csonthéjas gyümölcs.. Erdei állat. Megfejtés:

Részletesebben

Bevezető. Kedves! Írd ide a neved, ha tudod, vagy kérd anyukád, apukád segítségét!

Bevezető. Kedves! Írd ide a neved, ha tudod, vagy kérd anyukád, apukád segítségét! Bevezető Kedves! Írd ide a neved, ha tudod, vagy kérd anyukád, apukád segítségét! Szeretettel köszöntünk az iskolában! Kövesd a munkafüzet címét, és járj te is nyitott szemmel a természetben! A feladatok

Részletesebben

3. Ökoszisztéma szolgáltatások

3. Ökoszisztéma szolgáltatások 3. Ökoszisztéma szolgáltatások Általános ökológia EA 2013 Kalapos Tibor Ökoszisztéma szolgáltatások (ecosystem services) - az ökológiai rendszerek az emberiség számára számtalan nélkülözhetetlen szolgáltatásokat

Részletesebben

Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság TÚZOK TUSA 2015. I. forduló FELADATLAP

Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság TÚZOK TUSA 2015. I. forduló FELADATLAP Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság TÚZOK TUSA 2015 I. forduló FELADATLAP Kedves Versenyzők! Szeretettel köszöntünk benneteket az idei Túzok Tusa I. fordulójában, mely hagyománnyá vált verseny elnevezését

Részletesebben

Agrár-környezetvédelmi Modul Agrár-környezetvédelem, agrotechnológia. KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc

Agrár-környezetvédelmi Modul Agrár-környezetvédelem, agrotechnológia. KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc Agrár-környezetvédelmi Modul Agrár-környezetvédelem, agrotechnológia KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc Fenntartható mezőgazdálkodás. 98.lecke Hosszú távon működőképes, fenntartható

Részletesebben

Fenntartható kistelepülések KOMPOSZTÁLÁSI ALAPISMERETEK

Fenntartható kistelepülések KOMPOSZTÁLÁSI ALAPISMERETEK Fenntartható kistelepülések KOMPOSZTÁLÁSI ALAPISMERETEK Táltoskert Biokertészet Életfa Környezetvédő Szövetség Csathó Tibor - 2014 Fenntarthatóság EU stratégiák A Földet unokáinktól kaptuk kölcsön! Körfolyamatok

Részletesebben

4. osztályos feladatsor I. forduló 2015/2016. tanév

4. osztályos feladatsor I. forduló 2015/2016. tanév Miskolc - Szirmai Református Általános Iskola, AMI és Óvoda OM 201802 e-mail: refiskola.szirma@gmail.com 3521 Miskolc, Miskolci u. 38/a. Telefon: 46/405-124; Fax: 46/525-232 Iskola neve:.. Csapatnév:.

Részletesebben

Szia Kedves Elsős! Remélem, jól megtanulsz írni év végéig! Jutalmad ez az érme lesz. Színezd ki, vágd ki, és viseld büszkén! Megérdemled! Jó munkát!

Szia Kedves Elsős! Remélem, jól megtanulsz írni év végéig! Jutalmad ez az érme lesz. Színezd ki, vágd ki, és viseld büszkén! Megérdemled! Jó munkát! Szia Kedves Elsős! Ugye ismersz? Én vagyok BÖLCS BAGOLY! Remélem, jól megtanulsz írni év végéig! Jutalmad ez az érme lesz. Színezd ki, vágd ki, és viseld büszkén! Megérdemled! Jó munkát! 3 4. Játsszunk

Részletesebben

A/ Általános elvárások:

A/ Általános elvárások: Öko iskola kritériumrendszere Feladatok tevékenységek Határidő Felelős A/ Általános elvárások: Az iskola tevékenyégének környezetre gyakorolt hatása. Igényes környezet kialakítása és kialakíttatása a diákok

Részletesebben

NEM TÉRÍTI MEG A BIZTOSÍTÓ

NEM TÉRÍTI MEG A BIZTOSÍTÓ Ismét kaptunk egy olvasói levelet. Nem névtelenül, névvel és címmel. A levelet elolvasva nem biztos, hogy bárki is szeretne ilyen helyen lakni. Kicsit jobban körbejárva a problémát, rögtön közelebb jutottunk

Részletesebben

Agrárium természeti értékekhez való viszony és turisztikai potenciál Homoródalmáson

Agrárium természeti értékekhez való viszony és turisztikai potenciál Homoródalmáson Agrárium természeti értékekhez való viszony és turisztikai potenciál Homoródalmáson Agora Munkacsoport Sólyom Andrea A háztartások általános adatai: A népesség korcsoportok szerinti megoszlása 15-34 év

Részletesebben

Állatkerti foglalkozások. Óvodásoknak

Állatkerti foglalkozások. Óvodásoknak Állatkerti foglalkozások Óvodásoknak Az állatkert az élmények kertje Élménygyűjtő séták az állatkertben Vannak, akik már megtapasztalták, milyen izgalmas úgy érkezni egy állatkerti látogatásra, hogy ott

Részletesebben

Tudós Rektor Természettudományi Csapatverseny 8. évfolyam részére. Csapat neve:... Csapattagok neve:... Iskola: Település:

Tudós Rektor Természettudományi Csapatverseny 8. évfolyam részére. Csapat neve:... Csapattagok neve:... Iskola: Település: Tudós Rektor Természettudományi Csapatverseny 8. évfolyam részére Csapat neve:... Csapattagok neve:...... Iskola: Település: 2. forduló 1. Nevezzétek el a képeken látható szöveteket és oldjátok meg a feladatokat,

Részletesebben

Az általános iskolák biológiaversenyének iskolai fordulója a Proteus-elismerésért. 2015/2016-os tanév október 21. VERSENYLAP

Az általános iskolák biológiaversenyének iskolai fordulója a Proteus-elismerésért. 2015/2016-os tanév október 21. VERSENYLAP Az általános iskolák biológiaversenyének iskolai fordulója a Proteus-elismerésért 2015/2016-os tanév 2015. október 21. VERSENYLAP Kedves Versenyző! Mielőtt válaszolnál a kérdésekre, figyelmesen olvasd

Részletesebben

Kosborok az erdőkben Közzétéve itt: magyarmezogazdasag.hu az Agrárhírportál (

Kosborok az erdőkben Közzétéve itt: magyarmezogazdasag.hu az Agrárhírportál ( A trópusokon fák ágain és kérgén megtelepedő és talajlakó fajaik egyaránt vannak, a mérsékelt övben csak utóbbiak. A legtöbb faj élőhelyigénye igen jellegzetes. A különböző gyepeknek, lápoknak is megvannak

Részletesebben

Az erő legyen velünk!

Az erő legyen velünk! A közlekedés dinamikai problémái 8. Az erő legyen velünk! Utazási szokásainkat jelentősen meghatározza az üzemanyag ára. Ezért ha lehet, gyalog, kerékpárral vagy tömegközlekedési eszközökkel utazzunk!

Részletesebben

Fenntarthatósági Témahét 2018 óravázlat. 1. változat

Fenntarthatósági Témahét 2018 óravázlat. 1. változat Az ot készítő pedagógus: Csörsz Katalin Az címe, témája: MIT MESÉL A TERMÉSZET? - a Tizenkét hónap című újgörög népmese feldolgozása 6 10 éves (általános iskola alsó tagozat) Ajánlott korosztály: 1. változat

Részletesebben

FORGATÓKÖNYV. MEGNYITÓ MŰSOR: Köszöntő: (Földi Erika)

FORGATÓKÖNYV. MEGNYITÓ MŰSOR: Köszöntő: (Földi Erika) FORGATÓKÖNYV Esemény: Madarak és fák napja Időpont: 2014. május 12. (hétfő) A program szervezői: Földi Erika, Török Éva, Vinnai Krisztina, Helyszín: PARK, Művelődési ház előtti terület, Iskolai ebédlő

Részletesebben

KÖRNYEZETISMERET-KÖRNYEZETVÉDELEM CSAPATVERSENY. 2018/ évf. II. forduló. Iskola neve: 1. Írjátok a téli madaraink nevét a képek alá!

KÖRNYEZETISMERET-KÖRNYEZETVÉDELEM CSAPATVERSENY. 2018/ évf. II. forduló. Iskola neve: 1. Írjátok a téli madaraink nevét a képek alá! KÖRNYEZETISMERET-KÖRNYEZETVÉDELEM CSAPATVERSENY 2018/2019. 2. évf. II. forduló Iskola neve: Csapat neve: 1. Írjátok a téli madaraink nevét a képek alá! 9/ 2. Miért fontos a téli madáretetés? 5/ 3. Egészítsétek

Részletesebben

Ötlettár Madarak és Fák napi programhoz

Ötlettár Madarak és Fák napi programhoz Lampert Bálint Ötlettár Madarak és Fák napi programhoz A természetvédelmi törvény 43. (3) szerint Minden év május 10-e a Madarak és Fák Napja. E nap megemlékezéseinek, rendezvényeinek a lakosság különösen

Részletesebben

A talaj és védelme. Óravázlatok életünk alapjainak feltárásához, 10-14 évesek tanításához. Készítette: Vásárhelyi Judit

A talaj és védelme. Óravázlatok életünk alapjainak feltárásához, 10-14 évesek tanításához. Készítette: Vásárhelyi Judit A talaj és védelme Óravázlatok életünk alapjainak feltárásához, 10-14 évesek tanításához Készítette: Vásárhelyi Judit A talaj nagyon fontos természeti erőforrása az emberiségnek, és a nemzeteknek is. Bosznia

Részletesebben

Komposzt is érték! A helyben végzett komposztálás elmélete és gyakorlata. Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft.

Komposzt is érték! A helyben végzett komposztálás elmélete és gyakorlata. Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft. Komposzt is érték! A helyben végzett komposztálás elmélete és gyakorlata Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft. Jelentősége Összes mennyiség 2015-ben: 3 709 ezer tonna Veszélyes hulladék 1% Papír 13% Egyéb

Részletesebben

FÖL(D)PÖRGETŐK TERMÉSZETTUDOMÁNYOS HÁZI CSAPATVERSENY 2015/ FORDULÓ Téma: Tűz 7 8. évfolyam

FÖL(D)PÖRGETŐK TERMÉSZETTUDOMÁNYOS HÁZI CSAPATVERSENY 2015/ FORDULÓ Téma: Tűz 7 8. évfolyam FÖL(D)PÖRGETŐK TERMÉSZETTUDOMÁNYOS HÁZI CSAPATVERSENY 2015/2016 3. FORDULÓ Téma: Tűz 7 8. évfolyam 1. feladat Az életet mentő tűz: Kirándulni mentek, elázik a gyufa, hogyan gyújtanál tüzet? Gyűjts minél

Részletesebben

SZKB_102_07. A méhek

SZKB_102_07. A méhek SZKB_102_07 A méhek DIAK_2evfolyam.indd 55 2007.07.30. 10:37:38 DIAK_2evfolyam.indd 56 2007.07.30. 10:37:39 DIÁKMELLÉKLET A MÉHEK 2. ÉVFOLYAM 57 D1 Találd meg azt, aki... kérdőív D2 Szóháló MÉHEK DIAK_2evfolyam.indd

Részletesebben

TANMENETJAVASLAT. 1. témakör A növények és az állatok élete, életműködései. környezeti tényezők;

TANMENETJAVASLAT. 1. témakör A növények és az állatok élete, életműködései. környezeti tényezők; Éves óraszám: 55,5 óra Heti óraszám: 1,5 óra TANMENETJAVASLAT A harmadik osztályos természetismeret témakörei az új leckék óraszámával: 1. témakör: A növények és az állatok élete, életműködése 9 óra 2.

Részletesebben

Módszertani tippek a Veréb Posta Májusi számához

Módszertani tippek a Veréb Posta Májusi számához Módszertani tippek a Veréb Posta Májusi számához Módszertani tippek Május A Madarak és fák napja alakalmából szervezhetünk tanítványainknak állatkerti iskolát. Néhány napig (2-3 esetleg 5 napig) minden

Részletesebben

Karcag 2013. november 15. Az MME 1974-ben alakult

Karcag 2013. november 15. Az MME 1974-ben alakult A madárbarát Magyarországért! Madárbarát Kert Halmos Gergő Magyarország legszebb konyhakertje Karcag 2013. november 15. Az MME 1974-ben alakult 1 10000 tag 32 MME csoport Magyarországon 2 BirdLife Partnership

Részletesebben

HOGYAN MŰKÖDIK EGY GAZDASÁG? Oktatási segédanyag általános iskolás diákok részére

HOGYAN MŰKÖDIK EGY GAZDASÁG? Oktatási segédanyag általános iskolás diákok részére HOGYAN MŰKÖDIK EGY GAZDASÁG? Oktatási segédanyag általános iskolás diákok részére Készült az Európai Unió INTERREG IIIC ALICERA projekt támogatásával Nyugat-Magyarországi Egyetem Mezőgazdaság- és Élelmiszertudományi

Részletesebben

Kérdések komposztálásról. 2. Környezetbarát módszer-e az, hogy a zöld hulladékot elégetjük?

Kérdések komposztálásról. 2. Környezetbarát módszer-e az, hogy a zöld hulladékot elégetjük? Kérdések komposztálásról 1. Milyen élőlények segítik a komposztálást? a, gombák, baktériumok, férgek b, vírusok, lótetűk, sugárgombák c, baktériumok, tetvek, kérészek és medveállatkák 2. Környezetbarát

Részletesebben

5. fejezet Tanórán kívüli felhasználás lehetőségei

5. fejezet Tanórán kívüli felhasználás lehetőségei 5. fejezet Tanórán kívüli felhasználás lehetőségei KERTÉSZ SZAKKÖR Szeptember 1. Gyógy- és fűszernövények szedése - Ősz elején újból le kell szüretelni a gyógynövényeket. - A növények helyes szárításának

Részletesebben

A felelős állattartás néhány szabálya

A felelős állattartás néhány szabálya Tanuló neve: Dátum: A felelős állattartás néhány szabálya 1. Táplálás Egyetlen gyógyszer sem képes oly sok betegséget megelőzni, mintha olyan ételt eszünk, amilyenre szükségünk van. Gondoljunk csak arra,

Részletesebben

ÁLLATMENTÉSRE FELKÉSZÜLNI! TÁRSASJÁTÉK ÁLLATKÁRTYÁK

ÁLLATMENTÉSRE FELKÉSZÜLNI! TÁRSASJÁTÉK ÁLLATKÁRTYÁK ÁLLATMENTÉSRE FELKÉSZÜLNI! TÁRSASJÁTÉK ÁLLATKÁRTYÁK Csány-Szendrey Általános Iskola Rezi Tagintézménye 2017 Foltos szalamandra Szín: fekete alapon sárga foltok Testalkat: kb.: 20 cm hosszú Élőhely: Lomberdőben

Részletesebben

Vakondok: az önkéntes kertész. Előadó: Takács Marianna

Vakondok: az önkéntes kertész. Előadó: Takács Marianna Vakondok: az önkéntes kertész Előadó: Takács Marianna aranyos kisállat Vakond ádáz ellenség Elterjedési terület: Európa, Ázsia Tartózkodási hely: vadászterületén felbukkanó halmok mutatják vadászterülete

Részletesebben

UTAZÁS MÚLTJA, JELENE ÉS JÖVŐJE

UTAZÁS MÚLTJA, JELENE ÉS JÖVŐJE UTAZÁS MÚLTJA, JELENE ÉS JÖVŐJE Cél: A gyerekek ismerjék meg a mai és a korábbi generációk utazási szokásait, megvizsgálva, hogy milyen távolságokra utaztak, milyen közlekedési eszközt használtak és ezeknek

Részletesebben

Természetismereti- és környezetvédelmi vetélkedő

Természetismereti- és környezetvédelmi vetélkedő Miskolc - Szirmai Református Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Óvoda OM 201802 e-mail: refiskola.szirma@gmail.com 3521 Miskolc, Miskolci u. 38/a. Telefon: 46/405-124; Fax: 46/525-232 Versenyző

Részletesebben

VIII. TOLLFORGATÓ TEHETSÉGKUTATÓ VERSENY SZÖVEGÉRTÉS 4. OSZTÁLY

VIII. TOLLFORGATÓ TEHETSÉGKUTATÓ VERSENY SZÖVEGÉRTÉS 4. OSZTÁLY Monorierdei Fekete István Általános Iskola 223 Monorierdő, Szabadság u. 43. Tel./Fax: 06-29-49-3 www.fekete-merdo.sulinet.hu VIII. TOLLFORGATÓ. forduló VIII. TOLLFORGATÓ TEHETSÉGKUTATÓ VERSENY SZÖVEGÉRTÉS

Részletesebben

ÚJSZERŰ MÓDSZEREKKEL A ZÖLD JÖVŐÉRT

ÚJSZERŰ MÓDSZEREKKEL A ZÖLD JÖVŐÉRT ÚJSZERŰ MÓDSZEREKKEL A ZÖLD JÖVŐÉRT Projekt bemutató Szarvas, 2014. március 20. A projekt témája Fenntarthatóság Környezettudatosság Egészségtudtosság Megatrendek Globalizáció és urbanizáció Energiahiány

Részletesebben

A megtelepedés okai. Városi vadgazdálkodás. A megtelepedés okai. A megtelepedés okai. A városokban előforduló fajok csoportosítása

A megtelepedés okai. Városi vadgazdálkodás. A megtelepedés okai. A megtelepedés okai. A városokban előforduló fajok csoportosítása A megtelepedés okai Városi vadgazdálkodás IV. előadás: A városi területeken előforduló fajok Alkalmazkodás az emberi civilizáció egyébként zavaró, káros körülményeihez Az urbanizálódás szelekciós tényező

Részletesebben

Természetes környezet. A bioszféra a Föld azon része, ahol van élet és biológiai folyamatok mennek végbe: kőzetburok vízburok levegőburok

Természetes környezet. A bioszféra a Föld azon része, ahol van élet és biológiai folyamatok mennek végbe: kőzetburok vízburok levegőburok Természetes környezet A bioszféra a Föld azon része, ahol van élet és biológiai folyamatok mennek végbe: kőzetburok vízburok levegőburok 1 Környezet természetes (erdő, mező) és művi elemekből (város, utak)

Részletesebben

Előszó. Kedves Kollégák, Szülők és Gyerekek!

Előszó. Kedves Kollégák, Szülők és Gyerekek! Előszó Kedves Kollégák, Szülők és Gyerekek! A Varázslatos környezetismeret című gyakorlófüzet játékos feladatokon keresztül segíti a tanulókat az egészséges életmód és környezetünk védelmének kialakításában,

Részletesebben

PÉCSI APÁCZAI CSERE JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA, GIMNÁZIUM, KOLLÉGIUM, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA POGÁNYI ÁLTALÁNOS ISKOLÁJA

PÉCSI APÁCZAI CSERE JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA, GIMNÁZIUM, KOLLÉGIUM, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA POGÁNYI ÁLTALÁNOS ISKOLÁJA PÉCSI APÁCZAI CSERE JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA, GIMNÁZIUM, KOLLÉGIUM, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA POGÁNYI ÁLTALÁNOS ISKOLÁJA ÖKOISKOLAI MUNKATERV 2016-2017 Pogány, 2016.09.16. Patói Öko-iskolai koordinátor Iktatási

Részletesebben

Hogyan kell használni a SZÓFOGADÓ füzeteket? SZÓFOGADÓ füzetek

Hogyan kell használni a SZÓFOGADÓ füzeteket? SZÓFOGADÓ füzetek SZÓFOGADÓ füzetek A SZÓFOGADÓ füzetek olyan hétköznapi dolgokban szeretnének segíteni neked, amikről nem biztos, hogy tanulni fogsz az iskolában Ilyen témák például a fogmosás, a közlekedés, táplálkozás,

Részletesebben

- megadott szempontok alapján keresse meg a választ a videóból,

- megadott szempontok alapján keresse meg a választ a videóból, Készítette: Frank Judit Tantárgy: Környezetismeret Témakör: Élet az erdőben Tananyag: Az erdő és az ember Oktatási célok: - tudjon példát mondani növény-, állat- és mindenevőkre, - alkalmazza a táplálékláncról

Részletesebben

Meghívó felhívó. Hogyan tudtok részt venni a programban és a munkában?

Meghívó felhívó. Hogyan tudtok részt venni a programban és a munkában? Meghívó felhívó A 12.H osztály összefogásra és a Madárbarát iskola programban való résztételre hívja az iskola minden tanulóját, pedagógusát, dolgozóját, mert szeretnénk, ha egy év múlva az iskola elnyerné

Részletesebben

Légszennyezés. Molnár Kata Környezettan BSc

Légszennyezés. Molnár Kata Környezettan BSc Légszennyezés Molnár Kata Környezettan BSc Száraz levegőösszetétele: oxigén és nitrogén (99 %) argon (1%) széndioxid, héliumot, nyomgázok A tiszta levegő nem tartalmaz káros mennyiségben vegyi anyagokat!

Részletesebben

1. Vegyél vissza a flancból!

1. Vegyél vissza a flancból! www.vegyelvissza.hu 1. Vegyél vissza a flancból! Neked a divat mondja meg, ki vagy? Minden második vásárlás impulzusvásárlás. Hirtelen jött vágy és ötlet eredménye. Kétszer ad, aki gyorsan ad kétszer vesz,

Részletesebben

SZEGEDI ÓVI FÖLDMÍVES UTCAI ÓVODÁJA. Szeged, Földmíves u. 3

SZEGEDI ÓVI FÖLDMÍVES UTCAI ÓVODÁJA. Szeged, Földmíves u. 3 SZEGEDI ÓVI FÖLDMÍVES UTCAI ÓVODÁJA Szeged, Földmíves u. 3 CÉLOK Alakuljon és tudatosodjon a gyermekek környezetükhöz fűződő pozitív viszonya. Ismerjék meg a gyerekek a kulturált életvitel szokásait. Legyenek

Részletesebben

ÉLELMISZER- BIZTONSÁGI

ÉLELMISZER- BIZTONSÁGI K ÉLELMISZER- BIZTONSÁGI I S K O O S TUDTAD? Az ételmérgezés minden olyan megbetegedés köznyelvi elnevezése, melyet az elfogyasztott élelmiszerben levő, szemmel nem látható, apró baktériumok, vírusok,

Részletesebben

Környezetismeret-környezetvédelem országos csapatverseny döntő május évfolyam I. forduló

Környezetismeret-környezetvédelem országos csapatverseny döntő május évfolyam I. forduló Miskolc - Szirmai Református Általános Iskola, AMI és Óvoda OM 201802 e-mail: refiskola.szirma@gmail.com 3521 Miskolc, Miskolci u. 38/a. Telefon: 46/405-124; Fax: 46/525-232 Környezetismeret-környezetvédelem

Részletesebben

TEREMÉSZETBERÁT SZAKKÖR ÉVES MUNKATERVE 2013-2014.

TEREMÉSZETBERÁT SZAKKÖR ÉVES MUNKATERVE 2013-2014. TEREMÉSZETBERÁT SZAKKÖR ÉVES MUNKATERVE 2013-2014. Heti óraszám: 1 óra Éves óraszám: 36 óra Készítette: 2013. szeptember 1. ------------------------------------- Dr. Halász Mátyásné Ellenőrizte:.. munkaközösség-vezető

Részletesebben

OLVASÁS SZÖVEGÉRTÉS Feladási határidő: január 14. (hétfő) Forduló: Évfolyam: 2. A versenyző neve:

OLVASÁS SZÖVEGÉRTÉS Feladási határidő: január 14. (hétfő) Forduló: Évfolyam: 2. A versenyző neve: Tanítók Fekete István Egyesülete OLVASÁS SZÖVEGÉRTÉS Feladási határidő: 2019. január 14. (hétfő) Forduló: Évfolyam: III. 2. A versenyző neve: Postai cím: Harmatcsepp 8500 Pápa, Pf. 57. Az iskola kódja:

Részletesebben

ÓRAVÁZLAT Készítette: Tantárgy: Évfolyam: Tematikai egység: Témakör: Az óra célja és feladata: Módszerek: Munkaformák: Szemléltetés: Eszközök:

ÓRAVÁZLAT Készítette: Tantárgy: Évfolyam: Tematikai egység: Témakör: Az óra célja és feladata: Módszerek: Munkaformák: Szemléltetés: Eszközök: ÓRAVÁZLAT Készítette: Antalffy Zsuzsanna (kiegészítette Bubernik Eszter) Tantárgy: Erkölcstan Évfolyam: 6. Tematikai egység: A technikai fejlődés hatásai Témakör: Ökológia Az óra célja és feladata: Megismerni

Részletesebben

2. Itató és porfürdő

2. Itató és porfürdő Gyakorlati madárvédelem a ház körül 2. Itató és porfürdő Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) 2011. A legegyszerűbb itató a 40-60 cm átmérőjű műanyag virágalátét: - ez nem törik el könnyen

Részletesebben

Biokert az iskolában első lépések Ábrahám Enikő gondolatai

Biokert az iskolában első lépések Ábrahám Enikő gondolatai Biokert az iskolában első lépések Ábrahám Enikő gondolatai Egy iskolának nagyon sokféle feladata van, nagyon sokféle elvárásnak kell megfelelnie. Minden korban így volt, de talán napjainkban a legnehezebb.

Részletesebben

Zöldbarátok óravázlat a környezettudatos nevelésért

Zöldbarátok óravázlat a környezettudatos nevelésért Zöldbarátok óravázlat a környezettudatos nevelésért Tantárgy: Magyar nyelv és irodalom Évfolyam: 5-6. évfolyam Téma: Én és a környezetem - esszé a hulladékkezelésről Tanóra időtartama: 45 Nevelési cél:

Részletesebben

Készítette: Kis Judit Kovács Istvánné Nagy Árpádné Ollé Valéria

Készítette: Kis Judit Kovács Istvánné Nagy Árpádné Ollé Valéria SZOLNOK VÁROSI ÓVODÁK EGYSÉGES PEDAGÓGIAI SZOLGÁLAT ÉS PEDAGÓGIAI-SZAKMAI SZOLGÁLTATÓ INTÉZMÉNY Az innováció címe: Barátom a természet Készítette: Kis Judit Kovács Istvánné Nagy Árpádné Ollé Valéria Az

Részletesebben

TOLLFORGATÓ TEHETSÉGKUTATÓ VERSENY SZÖVEGÉRTÉS 3. OSZTÁLY

TOLLFORGATÓ TEHETSÉGKUTATÓ VERSENY SZÖVEGÉRTÉS 3. OSZTÁLY TOLLFORGATÓ TEHETSÉGKUTATÓ VERSENY SZÖVEGÉRTÉS. OSZTÁLY Tanuló neve, osztálya: Iskola neve, címe: Levelezési cím: Felkészítő tanár neve: 1 HEGYESORRÚ DENEVÉR A denevér abban különleges az emlősállatok

Részletesebben

Sajnos vagy szerencsére? SAJNOS SZERENCSÉRE

Sajnos vagy szerencsére? SAJNOS SZERENCSÉRE 1. Sajnos vagy szerencsére? SAJNOS SZERENCSÉRE Szita Szilvia és Pelcz Katalin, www.magyar-ok.hu 1 1. Sajnos vagy szerencsére? A belvárosban lakom. A földszinten lakom. Elég messze lakom a belvárostól.

Részletesebben

Ökogazdálkodás, helyi termékek

Ökogazdálkodás, helyi termékek Ökogazdálkodás, helyi termékek Megyei Természet- és Környezetvédelmi Vetélkedő ÍRÁSBELI FELADATLAP A csapat neve:. Az iskola neve:. 1. NYOMOZZATOK HELYI TERMELŐK UTÁN! Az alábbi táblázat tolna megyei helyi

Részletesebben

E.ON EnergiaKözösségek. 3. versenyfeladat: Fedezd fel a közösségi közlekedést és a lábaidat!

E.ON EnergiaKözösségek. 3. versenyfeladat: Fedezd fel a közösségi közlekedést és a lábaidat! E.ON EnergiaKözösségek 3. versenyfeladat: Fedezd fel a közösségi közlekedést és a lábaidat! A Rezsiszelídítők közösségének közlekedési szokásainak bemutatásához, elemzéséhez elsőként is karbon-lábnyom

Részletesebben

A turizmus következményeként jelentkező társadalmi és természeti problémák

A turizmus következményeként jelentkező társadalmi és természeti problémák A turizmus következményeként jelentkező társadalmi és természeti problémák Tények és számok A turizmus a világon az egyik legdinamikusabban bővülő ágazat: 1990 és 2004 között 4,2%-os növekedés 2004: külföldre

Részletesebben

A héten vendégeket fogadunk. Egy idegen bolygóról érkeztek, de nagyon kedvesek, szeretnének megismerkedni velünk. Ők a robotok.

A héten vendégeket fogadunk. Egy idegen bolygóról érkeztek, de nagyon kedvesek, szeretnének megismerkedni velünk. Ők a robotok. A héten vendégeket fogadunk. Egy idegen bolygóról érkeztek, de nagyon kedvesek, szeretnének megismerkedni velünk. Ők a robotok. Elsőként bemutatkozunk egymásnak. Ekkor derül ki, hogy értik a nyelvünket,

Részletesebben

Környezet szennyezés Hulladékgazdálkodás

Környezet szennyezés Hulladékgazdálkodás Projekt első hete Környezet szennyezés Hulladékgazdálkodás Napjaink környezeti kihívásai arra hívják fel a figyelmet, hogy ha nem változtatunk a szemléletünkön, ha nem valósítjuk meg cselekedeteinkben

Részletesebben

ÉLÔ ÉS ÉLETTELEN KÖRNYEZETEM

ÉLÔ ÉS ÉLETTELEN KÖRNYEZETEM Tompáné Balogh Mária ÉLÔ ÉS ÉLETTELEN KÖRNYEZETEM A fák birodalma Környezetismeret TÉMAZÁRÓ FELADATLAPOK éves tanulók részére 0. kiadás Évfolyam 0... A tanuló neve pauz westermann kiadó ÔSZ A PARKBAN A.

Részletesebben

2. Hazánk folyóvizei Mutasd be hazánk folyóit többféle szempont alapján! Milyen gazdasági és társadalmi jelentőségük van folyóvizeinknek?

2. Hazánk folyóvizei Mutasd be hazánk folyóit többféle szempont alapján! Milyen gazdasági és társadalmi jelentőségük van folyóvizeinknek? Teleki Pál Országos Földtan- és Földrajzverseny Országos Forduló Eger 2016. május 6-8. Szóbeli tételek 8. osztály 1. Hazánk állóvizei Mutasd be a tavak keletkezését és pusztulását hazai példákon keresztül!

Részletesebben

Környezeti nevelési program elkészítése a községi általános iskolákban

Környezeti nevelési program elkészítése a községi általános iskolákban Környezeti nevelési program elkészítése a községi általános iskolákban Iskolánk környezeti nevelési tevékenységének bemutatása A környezeti nevelési program elkészítésének lépései, elemei A környezeti

Részletesebben

Általában a környezet védelmről. A földet nem apáinktól örököltük, hanem unokáinktól kaptuk kölcsön! (ősi indián közmondás)

Általában a környezet védelmről. A földet nem apáinktól örököltük, hanem unokáinktól kaptuk kölcsön! (ősi indián közmondás) Általában a környezet védelmről A földet nem apáinktól örököltük, hanem unokáinktól kaptuk kölcsön! (ősi indián közmondás) Környezet tudatos életmód Sokszor mondják, hogy a szegény ember nem tud spórolni,

Részletesebben

Az ökoiskolai munkatervünk 2017/2018

Az ökoiskolai munkatervünk 2017/2018 Az munkatervünk 2017/2018 Tevékenységek, feladatok Határidő Felelősök A/ Alapdokumentumok Az iskola pedagógiai programjában, helyi tantervében kiemelten képviseli a fenntarthatóság pedagógiájának törekvéseit.

Részletesebben

1. KÖRNYEZETSZENNYEZÉS

1. KÖRNYEZETSZENNYEZÉS 1. KÖRNYEZETSZENNYEZÉS Munkánkat, környezetvédelmi szempontokat figyelembe véve, papíralapú forrásanyagok felhasználása nélkül végeztük el. Gondolataink alapmotívumait az interneten fellelhető ismeretanyagok

Részletesebben

az azt módosító 15/2007. (XII. 27.) rendelettel egységes szerkezetben

az azt módosító 15/2007. (XII. 27.) rendelettel egységes szerkezetben Fürged Község Önkormányzati Képviselő-testületének 5/2005./III.8./ sz. rendelte A helyi környezetvédelemről,a közterületek és ingatlanok rendjéről, a település tisztaságáról az azt módosító 15/2007. (XII.

Részletesebben

6. fejezet Óravázlatok

6. fejezet Óravázlatok 6. fejezet Óravázlatok 1. Osztály:1. Téma: Ősz Tananyag: Ősszel a gyümölcsösben Hely: az iskolakert Cél: Az évszakok jellemzőinek megismerése, közvetlen környezetünk felfedezése. A fa részeinek megfigyelése

Részletesebben

BIOLÓGIA verseny 8. osztályosoknak

BIOLÓGIA verseny 8. osztályosoknak BIOLÓGIA verseny 8. osztályosoknak Kedves 8. osztályos diák! A feladatsort az előzőhöz hasonlóan állítottuk össze. A feladatsorhoz szintén csatoltunk egy megoldó lapot. Kérjük, hogy ezt küld be nekünk

Részletesebben

Populáció A populációk szerkezete

Populáció A populációk szerkezete Populáció A populációk szerkezete Az azonos fajhoz tartozó élőlények egyedei, amelyek adott helyen és időben együtt élnek és egymás között szaporodnak, a faj folytonosságát fenntartó szaporodásközösséget,

Részletesebben

SZKC 103_03 MOTÍVUMOK KÜLÖNBÖZŐ KULTÚRÁKBAN III.

SZKC 103_03 MOTÍVUMOK KÜLÖNBÖZŐ KULTÚRÁKBAN III. SZKC 103_03 MOTÍVUMOK KÜLÖNBÖZŐ KULTÚRÁKBAN III. Madarak voltunk 103_D.indb 21 2007.08.30. 11:39:18 103_D.indb 22 2007.08.30. 11:39:21 MOTÍVUMOK KÜLÖNBÖZŐ KULTÚRÁKBAN II. 3. ÉVFOLYAM 23 D1 TALÁLÓS KÉRDÉSEK,

Részletesebben

FELSŐNYÉK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK

FELSŐNYÉK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK FELSŐNYÉK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 10/2004. (IX. 15.) sz. RENDELETE A Település köztisztaságáról, valamint a települési szilárd hulladékkal kapcsolatos helyi közszolgáltatásról és annak

Részletesebben

MANNA - ZSÁLYALIGET - POGÁNY

MANNA - ZSÁLYALIGET - POGÁNY MANNA - ZSÁLYALIGET - POGÁNY Napok Bentlakásos táboroztatás (6 nap / 5 éjszaka) Gyerekek és pedagógusok Egy turnusba 80 fő tanulót, velük 4 fő kísérőtanárt tud fogadni a Manna 6 fős tantestülete. Vigyázók

Részletesebben

III. Földi János természettudományi verseny

III. Földi János természettudományi verseny III. Földi János természettudományi verseny I. FORDULÓ - beküldési határidő: 2015. október 20. Az I. kategória (3. és 4. évfolyam) feladatai: 1.1. feladat Mérd meg, hogy milyen magasra tud felrepülni egy

Részletesebben

Csivitelő (2. osztály)

Csivitelő (2. osztály) Olvasórally 2-3. oldalhoz Csivitelő (2. osztály) 2-3. oldalhoz 1. Olvasd el az újság 2. és 3. oldalán található szövegeket, verseket! Keresd meg, mely dátumhoz mi tartozik, kösd össze! Kisboldogasszony

Részletesebben

Ökoiskolai munkaterv 2014-15 Augusztus 29. Ökoiskola munkacsoport megalakulása Ökoiskolai munkacsoport megalakítása (munkaközösségenként 1 fő; 1 fő

Ökoiskolai munkaterv 2014-15 Augusztus 29. Ökoiskola munkacsoport megalakulása Ökoiskolai munkacsoport megalakítása (munkaközösségenként 1 fő; 1 fő Ökoiskolai munkaterv 2014-15 Augusztus 29. Ökoiskola munkacsoport megalakulása Ökoiskolai munkacsoport megalakítása (munkaközösségenként 1 fő; 1 fő technikai dolgozó) Munkaközösségi vállalások elkészítése

Részletesebben

X. TOLLFORGATÓ TEHETSÉGKUTATÓ VERSENY SZÖVEGÉRTÉS 4. OSZTÁLY

X. TOLLFORGATÓ TEHETSÉGKUTATÓ VERSENY SZÖVEGÉRTÉS 4. OSZTÁLY Monorierdei Fekete István Általános Iskola 22 Monorierdő, Szabadság u. 4. Tel./Fax: 06-29-49- www.fekete-merdo.sulinet.hu X. TOLLFORGATÓ. forduló X. TOLLFORGATÓ TEHETSÉGKUTATÓ VERSENY SZÖVEGÉRTÉS 4. OSZTÁLY

Részletesebben

CSAPATNÉV:... CS1. A közösségi közlekedés és az áruszállítás egyik környezetkímélő megoldása a vasúti közlekedés. Mit gondoltok, miért?

CSAPATNÉV:... CS1. A közösségi közlekedés és az áruszállítás egyik környezetkímélő megoldása a vasúti közlekedés. Mit gondoltok, miért? CS1. A közösségi közlekedés és az áruszállítás egyik környezetkímélő megoldása a vasúti közlekedés. Mit gondoltok, miért? Az egyes kérdéseknél jelöljétek meg a helyes válaszokat (minden kérdésnél csak

Részletesebben

FÜLEMÜLE. Luscinia megarhynchos

FÜLEMÜLE. Luscinia megarhynchos FÜLEMÜLE Luscinia megarhynchos Ezt a nyári vendéget inkább hallani fogod, mint látni. Nappali énekét sötétedéskor is folytatja. És micsoda dal ez! A legszebb és legbonyolultabb melódiákat este énekli,

Részletesebben

MENTSÜK MEG! Veszélyben a kék bálnák

MENTSÜK MEG! Veszélyben a kék bálnák MENTSÜK MEG! Veszélyben a kék bálnák Mi a probléma? Az ember a világ legokosabb élőlénye. Tudja, hogyan kell földet művelni, várost építeni, különféle iparágakat létrehozni, repülőgépet készíteni. Ám ez

Részletesebben