ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS"

Átírás

1 ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS a gázmérők hitelesítési cseréjének vizsgálatáról Budapest, november

2 NEMZETI FOGYASZTÓVÉDELMI HATÓSÁG SZOLGÁLTATÁS-ELLENŐRZÉSI FŐOSZTÁLY Iktatószám: SEF-1590/2013. Témafelelős: dr. Baráth Katalin dr. Bársony Melinda Ö S S Z E F O G L A L Ó J E L E N T É S A gázmérők hitelesítési cseréjének vizsgálatáról Budapest, november

3 1. Az ellenőrzés aktualitása, célja A földgázszektor fogyasztóvédelmi szempontból különösen érzékeny ágazatnak tekinthető, mivel ezen szolgáltatási területen bekövetkező bármilyen változás közvetve vagy közvetlenül a legtöbb magyarországi háztartást érinti. A felügyelőségekre érkező nagyszámú fogyasztói panaszra tekintettel is indokolt, hogy az Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (a továbbiakban: NFH) e területen rendszeresen folytasson le ellenőrzéseket. Ez a témavizsgálat a joghatással járó mérés és az ez alapján történő számlázás ellenőrzésén keresztül az energiafogyasztók vagyoni érdekeinek védelmét, illetve az NFH tapasztalatainak bővítését kívánja szolgálni, tekintettel arra, hogy a vizsgálat eredményei által pontosabb kép kapható a szabályozással kapcsolatos, esetlegesen felmerülő problémákról, a szolgáltatók vonatkozó gyakorlatáról. Az ellenőrzés fő célja volt felderíteni azt, hogy eleget tesznek-e az elosztói engedélyesek a gázmérők hitelesítési cseréjére vonatkozó kötelezettségüknek, illetve a hitelesítési mérőcserét megelőző értesítési kötelezettségüknek, továbbá, hogy az eljárás alá vont mérők között milyen arányban találhatók számlázás alapjául szolgáló, lejárt hitelesítésű. 2. Az ellenőrzés időtartama, az ellenőrzésben résztvevők köre A témavizsgálat lefolytatatására március 11. és szeptember 27. között került sor. A vizsgálatban részt vett valamennyi kormányhivatal fogyasztóvédelmi felügyelősége. 3. Az ellenőrzés szempontjai, módszere A jogszabályok alapján a földgáz mérésére szolgáló kötelező hitelesítésű mérőeszközök. A földgázelosztó közüzemi szerződés esetén a saját költségére köteles gondoskodni az elszámolási mérésre alkalmas mérőberendezés hitelesítéséről. A hitelesítés azért is különösen fontos, mert ha a fogyasztásmérő-berendezés hitelesítési ideje lejárt, annak adatai számlázás alapjául nem szolgálhatnak. A fogyasztásmérő-berendezés hitelességi idejének lejárta miatti cseréje esetén az engedélyesek részéről követendő eljárásrendet is jogszabály részletezi, így azt, hogy a szükséges munkavégzés időpontjáról mikor és milyen módon (írásban, tértivevényes, ajánlott levélben vagy egyéb igazolható módon) köteles a fogyasztót értesíteni. Amennyiben a felhasználó számára az értesítésben megadott időpont nem megfelelő, a földgázelosztó köteles a fogyasztóval egyeztetni a megfelelő időpont kijelölése érdekében. A felhasználó köteles a földgázelosztó által megküldött értesítésben megjelölt, vagy a közös megegyezéssel kijelölt időpontban a felhasználási helyhez tartozó mérőhelyen a földgázelosztó általi munka végzését lehetővé tenni. Az ellenőrzés egyik része a hivatalból végzett vizsgálatokból állt, amelynek alapját ben lejárt hitelességű gázmérők elosztói engedélyesektől bekért listája képezte, míg a másik része a fogyasztói beadványokon alapuló ellenőrzés volt. 4. Az ellenőrzés tapasztalatai 4.1 A hivatalbóli eljárások tapasztalatai A hivatalbóli eljárások keretében országosan összesen 1820 db mérőórát vontak a felügyelőségek vizsgálat alá, melyek közül 278 esetében nem került sor a jogszabályi előírásokat sértő módon 2012 végéig a hitelesítési cserére (15%-os kifogásolási arány). A 2

4 vizsgálat alá vont megoszlását az alábbi diagram szemlélteti abból a szempontból, hogy a mérőcsere megvalósult-e. A vizsgálat alá vont megoszlása a hitelesítési csere elvégzése szempontjából 15% A vizsgálat alá vont és végéig lecserélt aránya A vizsgálat alá vont és végéig le nem cserélt aránya 85% Békés, Csongrád és Vas megyében nem találtak a felügyelőségek lejárt hitelességű mérőórát, Bács-Kiskun, Komárom-Esztergom és Pest megyében pedig a megvizsgált közül mindössze egy-egy volt lejárt hitelességű. A legnagyobb hiányosságok a le nem cserélt vonatkozásában Baranya, Fejér, Nógrád, illetve Hajdú-Bihar megyében voltak észlelhetőek a vizsgálat eredményei alapján. A megyei felügyelőségek által ellenőrzött összes számát megyei felosztásban, valamint a megyénként észlelt hiányosságokat az alábbi táblázat szemlélteti. Heves Hajdú-Bihar Győr-Moson- Sopron Főváros Fejér Csongrád Borsod- Abaúj- Zemplén Békés Baranya Bács-Kiskun Ellenőrzött száma (db) Kifogásolt száma (db) Kifogásolt aránya (%)

5 Zala Veszprém Vas Tolna Szabolcs- Szatmár- Bereg Somogy Pest Nógrád Jász- Nagykun- Szolnok Komárom- Esztergom Ellenőrzött száma (db) Kifogásolt száma (db) Kifogásolt aránya (%) , ,5 Fontos külön figyelni azon fogyasztási helyeket, ahol a mérőóra zárt helyen található, tekintettel arra, hogy ezen helyeken fokozottabban szükséges a fogyasztó közreműködése a mérőóracsere végrehajtásában. Az ellenőrzés adatai alapján megállapítható, hogy 38 esetben a hitelesítési mérőcsere elmaradása a fogyasztó közreműködésének hiányára volt visszavezethető. Ezek közül előfordult, hogy a fogyasztó a tértivevénnyel küldött értesítőt nem vette át, vagy az abban megjelölt időpontban nem jelent meg, illetve az engedélyes értesítése ellenére nem egyeztetett időpontot, továbbá az értesítés ellenére nem tette lehetővé a mérőóracserét, valamint volt olyan példa is, amikor a hitelesítési cserére azért nem kerülhetett sor, mert az időpont-egyeztetés ellenére sem jelent meg a felhasználó. Természetesen ezen körülményekre a hatóság a fogyasztóvédelmi eljárások során minden esetben figyelemmel volt a mérlegeléskor. Érdekességként említhető, hogy 8 esetben a hitelesítési csere elmaradásának oka annak volt betudható, hogy ezen felhasználási helyeken a hitelesítési határidő lejártát megelőzően a mérőórát leszerelték, vagy a felhasználási helyet fizetési késedelem miatti kikapcsolták. A felügyelőségek ezen esetekben nem állapítottak meg jogsértést, tekintettel arra, hogy a adatai alapján nem került sor számlázásra, elszámolásra. A vizsgálat tapasztalatai alapján megállapítható, hogy az elosztói engedélyes legnagyobb hiányosságát a cserével kapcsolatos előzetes értesítési kötelezettség elmaradása jelentette. A jogszabályi rendelkezés szerint a fogyasztásmérő berendezés hitelességi idejének lejárta miatti cseréje esetén a munkavégzés időpontjáról a földgázelosztó írásban 100 m 3 /h kapacitás-lekötés alatti felhasználók esetében a munkavégzés megkezdése előtt 15 nappal, a 100 m 3 /h kapacitás-lekötés feletti felhasználók esetében 30 nappal tértivevényes ajánlott levélben vagy egyéb igazolható módon köteles a rendszerhasználót (fogyasztót) értesíteni. A vizsgálat alá vont közül összesen 660 esetében (36%) maradt el az előzetes értesítés, azonban ezen esetek közül 593 esetben 2012 végéig a csere megvalósult. A hiányosságok magas számát ellensúlyozza az, hogy ezen esetekben a felhasználót nem érte a számlázásra, elszámolásra kiható jogsérelem, hisz a hitelesítési mérőcsere határidőben megvalósult. A felügyelőségek ugyanakkor olyan esettel is találkoztak, amikor az engedélyes ugyan eleget tett a jogszabályban előírt értesítési kötelezettségének, azonban a csere nem valósult meg határidőben. 4

6 4.2 A fogyasztói beadványokon alapuló ellenőrzések tapasztalatai A témavizsgálat ideje alatt egyes, földgázszolgáltatással a fogyasztóvédelmi hatóság hatáskörében, elsősorban számlázási, mérési tevékenységgel kapcsolatban beérkezett beadványok esetében, a megindult hatósági eljárásokban a szolgáltatók megkeresése során a felügyelőségek felhívták az érintett vállalkozásokat, hogy nyilatkozzanak, és egyúttal dokumentumokkal igazolják azt, hogy a számlázás joghatással járó mérésre alkalmas, hiteles fogyasztásmérő alapján történik. A vizsgálatra megjelölt időtartamban összesen 258 db olyan beadvány érkezett a felügyelőségekre, amellyel összefüggésben sor került a hitelességi kérdés ellenőrzésére is. Ezen beadványok közül mindössze 8 alkalommal állapították meg a felügyelőségek, hogy a számlázás lejárt hitelesítésű mérőóra alapján történt. A beadványok vizsgálata során egy olyan kirívó esettel találkoztak a felügyelők, ahol a fogyasztási helyen felszerelt mérőóra hitelesítési ideje december 31-én járt le, azonban az engedélyes csak első félévében végezte el a hitelesítési mérőcserét. A többi kifogásolt esetben a hitelesítési idő lejártát követő félévben megvalósult a mérőóra hitelesítési cseréje. 5. Alkalmazott jogkövetkezmények A jelentés írásának időpontjáig az öt földgázelosztási engedéllyel rendelkező szolgáltató közül négy földgázelosztóval szemben 31 kötelezést, illetve 27 bírságot (is) tartalmazó határozatot adtak ki a felügyelőségek. Összesen Ft fogyasztóvédelmi bírság kiszabására került sor az engedélyesekkel szemben. Kiemelendő, hogy a vizsgáltak közül négy felhasználási helyen fordult elő, hogy a hitelesítési mérőcsere az ellenőrzés időpontjáig sem történt meg, így a felügyelőség ennek elvégzésére kötelezte az érintett elosztói engedélyest, aki ennek mindegyik esetben eleget is tett. Az ellenőrzés keretében így valamennyi vizsgált mérőhelyen sikerült kikényszeríteni a jogszerű állapotot. A határozat kézhezvételét követően több engedélyes is jelezte a felügyelőségek felé, hogy a jövőben a hitelesítési mérőcsere során maradéktalanul eleget kívánnak tenni a jogszabályi kötelezettségeknek, és a helyes joggyakorlat kialakítása, illetve a fogyasztók érdekeinek védelme érdekében felvették a kapcsolatot a fogyasztóvédelmi hatósággal. 6. Összefoglalás A vizsgálat keretében összesen 2078 db mérőóra tekintetében ellenőrizték a felügyelőségek, hogy azok hitelesítési cseréje határidőben történt-e meg, ennek során 286 esetben állapították meg, hogy az elosztói engedélyes elmulasztotta e kötelezettségét (13%-os kifogásolási arány). A hivatalbóli vizsgálat keretében országos szinten összesen 1820 olyan mérőórát vizsgáltak meg, amelyek hitelesítési ideje 2012-ben járt le. Ezek közül 278 esetében nem valósult meg a hitelesítési mérőcsere a jogszabályok által előírt határidőre. A fogyasztói beadványokon alapuló eljárásokban pedig további 258 esetben nyilatkoztatták a felügyelőségek valamely szolgáltatót arra nézve, hogy a számlázás joghatással járó mérésre alkalmas, hiteles fogyasztásmérő alapján történik-e. Utóbbi esetben mindössze 8 alkalommal derült fény arra, hogy a számlázás lejárt hitelességű mérő adatain alapul. 5

7

8 1. számú melléklet FÜGGELÉK A gázmérők hitelesítési cseréjének vizsgálatáról című összefoglaló jelentéshez Az ellenőrzés alapját az alábbi jogszabályok képezték: a földgázellátásról szóló évi XL. törvény; a földgázellátásról szóló évi XL. törvény rendelkezéseinek végrehajtásáról szóló 19/2009. (I. 30.) Korm. rendelet; a mérésügyről szóló évi XLV. törvény; a mérésügyről szóló évi XLV. törvény végrehajtásáról szóló 127/1991. (X.9.) Korm. rendelet; a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló évi CXL. törvény; a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóságról szóló 225/2007. (VIII.31.) Korm. rendelet.

ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS

ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS A bekötési vízmérık cseréjének vizsgálatáról Budapest, 2015. december NEMZETI FOGYASZTÓVÉDELMI HATÓSÁG SZOLGÁLTATÁS-ELLENŐRZÉSI FŐOSZTÁLY Iktatószám: SEF-1517/2015. Témafelelős: dr.

Részletesebben

ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS

ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS Hulladékgazdálkodási közszolgáltatók és távhıszolgáltatók ügyfélszolgálatának, panaszkezelésének vizsgálata Budapest, 2014. június NEMZETI FOGYASZTÓVÉDELMI HATÓSÁG SZOLGÁLTATÁS-ELLENŐRZÉSI

Részletesebben

Fellebbezési arányok a év során a helyi bíróságokon befejezett, és a évben a megyei másodfokú bíróságra érkezett perek mennyisége alapján

Fellebbezési arányok a év során a helyi bíróságokon befejezett, és a évben a megyei másodfokú bíróságra érkezett perek mennyisége alapján 1. sz. melléklet Fellebbezési arányok a 2010. év során a helyi bíróságokon befejezett, és a 2011. évben a megyei másodfokú bíróságra érkezett perek mennyisége alapján Büntető peres Gazdasági ebből Szabálysértési

Részletesebben

NEMZETI FOGYASZTÓVÉDELMI HATÓSÁG SZOLGÁLTATÁS-ELLEN RZÉSI F OSZTÁLY KÖZSZOLGÁLTATÁS-ELLEN RZÉSI OSZTÁLY

NEMZETI FOGYASZTÓVÉDELMI HATÓSÁG SZOLGÁLTATÁS-ELLEN RZÉSI F OSZTÁLY KÖZSZOLGÁLTATÁS-ELLEN RZÉSI OSZTÁLY NEMZETI FOGYASZTÓVÉDELMI HATÓSÁG SZOLGÁLTATÁS-ELLENRZÉSI FOSZTÁLY KÖZSZOLGÁLTATÁS-ELLENRZÉSI OSZTÁLY Iktatószám: SEF-732/2013 Témafelels: dr. Galambos Attila dr. Székely Angelika Eszter Ö S S Z E F O G

Részletesebben

MATEMATIKAI KOMPETENCIATERÜLET A

MATEMATIKAI KOMPETENCIATERÜLET A MATEMATIKAI KOMPETENCIATERÜLET A Matematika 4. évfolyam eszközök tanítók részére 1. félév 1. modul 7. melléklet 4. évfolyam tanítói karton 145 307 451 495 505 541 370 450 500 504 550 703 2. modul 2. melléklet

Részletesebben

Foglalkoztatási Hivatal ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZAT 2006 január

Foglalkoztatási Hivatal ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZAT 2006 január Foglalkoztatási Hivatal ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZAT Megnevezés 2006 január Változás az előző Változás az előző évhez hónaphoz képest képest főben %-ban főben %-ban Regisztrált munkanélküli és nyilvántartott

Részletesebben

Foglalkoztatási Hivatal A regisztrált munkanélküliek főbb adatai

Foglalkoztatási Hivatal A regisztrált munkanélküliek főbb adatai Foglalkoztatási Hivatal A regisztrált munkanélküliek főbb adatai Megnevezés 2004 Változás az előző Változás az előző évhez hónaphoz képest képest főben %-ban főben %-ban Regisztrált munkanélküli 364858

Részletesebben

Foglalkoztatási Hivatal A regisztrált munkanélküliek főbb adatai

Foglalkoztatási Hivatal A regisztrált munkanélküliek főbb adatai Foglalkoztatási Hivatal A regisztrált munkanélküliek főbb adatai Megnevezés 2004 Változás az előző Változás az előző évhez hónaphoz képest képest főben %-ban főben %-ban Regisztrált munkanélküli 368093

Részletesebben

Foglalkoztatási Hivatal A regisztrált munkanélküliek főbb adatai

Foglalkoztatási Hivatal A regisztrált munkanélküliek főbb adatai Foglalkoztatási Hivatal A regisztrált munkanélküliek főbb adatai Megnevezés 2004 Változás az előző Változás az előző évhez hónaphoz képest képest főben %-ban főben %-ban Regisztrált munkanélküli 378737

Részletesebben

ÜGYÉSZSÉGI STATISZTIKAI TÁJÉKOZTATÓ

ÜGYÉSZSÉGI STATISZTIKAI TÁJÉKOZTATÓ ÜGYÉSZSÉGI STATISZTIKAI TÁJÉKOZTATÓ (BÜNTETÉS-VÉGREHAJTÁSI SZAKTERÜLET) A 2016. évi tevékenység ÜGYÉSZSÉG MAGYARORSZÁG Legfőbb Ügyészség Budapest, 2017 Kiadja: Legfőbb Ügyészség (1055 Budapest, Markó utca

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS KORMÁNYHIVATALA IGAZSÁGÜGYI SZOLGÁLATA BARANYA MEGYEI KORMÁNYHIVATAL IGAZSÁGÜGYI SZOLGÁLATA

BUDAPEST FŐVÁROS KORMÁNYHIVATALA IGAZSÁGÜGYI SZOLGÁLATA BARANYA MEGYEI KORMÁNYHIVATAL IGAZSÁGÜGYI SZOLGÁLATA BUDAPEST FŐVÁROS KORMÁNYHIVATALA IGAZSÁGÜGYI SZOLGÁLATA Cím 1111 Budapest, Prielle Kornélia utca 4/a 896-21-74 237-48-80 E-mail isz.aso@bfkh.hu 13.00 18.00 13.00 16.00 8.30 13.00 8.30 12.30 BARANYA MEGYEI

Részletesebben

2007 DECEMBERÉBEN A SZEZONÁLISAN KIIGAZÍTOTT ADATOK SZERINT IS NŐTT A MUNKANÉLKÜLIEK SZÁMA

2007 DECEMBERÉBEN A SZEZONÁLISAN KIIGAZÍTOTT ADATOK SZERINT IS NŐTT A MUNKANÉLKÜLIEK SZÁMA 2007 DECEMBERÉBEN A SZEZONÁLISAN KIIGAZÍTOTT ADATOK SZERINT IS NŐTT A MUNKANÉLKÜLIEK SZÁMA A foglalkoztatás és a munkanélküliség jellemzően szezonális jelenségek. Az időjárásnak kitett ágazatok miatt és

Részletesebben

2008 DECEMBERÉBEN A SZEZONÁLISAN KIIGAZÍTOTT ADATOK SZERINT IS NÖVEKEDETT A MUNKANÉLKÜLIEK SZÁMA

2008 DECEMBERÉBEN A SZEZONÁLISAN KIIGAZÍTOTT ADATOK SZERINT IS NÖVEKEDETT A MUNKANÉLKÜLIEK SZÁMA 2008 DECEMBERÉBEN A SZEZONÁLISAN KIIGAZÍTOTT ADATOK SZERINT IS NÖVEKEDETT A MUNKANÉLKÜLIEK SZÁMA A foglalkoztatás és a munkanélküliség jellemzően szezonális jelenségek. Az időjárásnak kitett ágazatok miatt

Részletesebben

Ügyféltájékoztató. befizetés igazolás benyújtásához

Ügyféltájékoztató. befizetés igazolás benyújtásához Ügyféltájékoztató befizetés igazolás benyújtásához Tájékoztatóban szereplő kérelemmel kapcsolatos ÁNYK űrlap Azonosító BNYO-001 Űrlap megnevezése Befizetés igazolás A tájékoztató hatályos 2018.01.01-től.

Részletesebben

Átadásra került informatikai eszközök megyei bontásban. 1. ütem 2. ütem. KLIK Szakszolgálati Intézmény megnevezése

Átadásra került informatikai eszközök megyei bontásban. 1. ütem 2. ütem. KLIK Szakszolgálati Intézmény megnevezése A TÁMOP-3.4.2.B Sajátos nevelési igényű gyermekek integrációja (ok fejlesztése) kiemelt projekt keretében beszerzett és a pedagógiai szakszolgálatok számára átadott informatikai eszközök Átadásra került

Részletesebben

A Dél-Alföld általános gazdasági helyzete és a mögötte meghúzódó EMBER

A Dél-Alföld általános gazdasági helyzete és a mögötte meghúzódó EMBER A Dél-Alföld általános gazdasági helyzete és a mögötte meghúzódó EMBER Központi Statisztikai Hivatal Szegedi főosztálya Kocsis-Nagy Zsolt főosztályvezető Bruttó hazai termék (GDP) 2012 Dél-Alföld gazdasági

Részletesebben

Tájékoztató. A képzés célja:

Tájékoztató. A képzés célja: Tájékoztató A gyermekvédelmi jelzőrendszeri tagok együttműködésének elősegítése. A kapcsolati erőszak és az emberkereskedelem okozta ártalmak azonosítása és kezelése c. képzésről A képzést szervezi:, EFOP-1.2.4-VEKOP-16-2016-

Részletesebben

Oktatási Hivatal. Jelentés a Diagnosztikus fejlődésvizsgáló rendszer alkalmazásáról a 2012/2013. tanévben december

Oktatási Hivatal. Jelentés a Diagnosztikus fejlődésvizsgáló rendszer alkalmazásáról a 2012/2013. tanévben december Oktatási Hivatal Jelentés a Diagnosztikus fejlődésvizsgáló rendszer alkalmazásáról a 2012/2013. tanévben 2012. december 1. Jogszabályi háttér Jelentés a Diagnosztikus fejlődésvizsgáló rendszer alkalmazásáról

Részletesebben

2011 SZEPTEMBERÉBEN A SZEZONÁLISAN KIIGAZÍTOTT ADATOK SZERINT IS CSÖKKENT A NYILVÁNTARTOTT ÁLLÁSKERESŐK SZÁMA

2011 SZEPTEMBERÉBEN A SZEZONÁLISAN KIIGAZÍTOTT ADATOK SZERINT IS CSÖKKENT A NYILVÁNTARTOTT ÁLLÁSKERESŐK SZÁMA 2011 SZEPTEMBERÉBEN A SZEZONÁLISAN KIIGAZÍTOTT ADATOK SZERINT IS CSÖKKENT A NYILVÁNTARTOTT ÁLLÁSKERESŐK SZÁMA A foglalkoztatás és a munkanélküliség jellemzően szezonális jelenségek. Az időjárásnak kitett

Részletesebben

Jelentés a Diagnosztikus fejlődésvizsgáló rendszer alkalmazásáról a 2018/2019. tanévben

Jelentés a Diagnosztikus fejlődésvizsgáló rendszer alkalmazásáról a 2018/2019. tanévben Jelentés a Diagnosztikus fejlődésvizsgáló rendszer alkalmazásáról a 2018/2019. tanévben 2018. december 1. Jogszabályi háttér A 2018/2019. tanév rendjéről szóló 13/2018. (VI. 14.) EMMI rendelet írja elő

Részletesebben

Tájékoztató. A képzés célja:

Tájékoztató. A képzés célja: Tájékoztató A gyermekvédelmi jelzőrendszeri tagok együttműködésének elősegítése. A kapcsolati erőszak és az emberkereskedelem okozta ártalmak azonosítása és kezelése c. képzésről A képzést szervezi:, EFOP-1.2.4-VEKOP-16-2016-

Részletesebben

Autóipari befektetések támogatása Magyarországon. Szandrocha Kamilla 2010. Január 18.

Autóipari befektetések támogatása Magyarországon. Szandrocha Kamilla 2010. Január 18. Autóipari befektetések támogatása Magyarországon Szandrocha Kamilla 2010. Január 18. Az autóipar támogatása Magyarországon 1) Egyedi kormánydöntéssel megítélt közvetlen támogatás 2) EU társfinanszírozott

Részletesebben

ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS

ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS A rezsicsökkentések végrehajtására és a kapcsolódó tájékoztatási kötelezettségekre vonatkozó jogszabályi elıírások teljesítésének ellenırzésérıl a közszolgáltatások körében Budapest,

Részletesebben

Oktatási Hivatal. Jelentés a Diagnosztikus fejlődésvizsgáló rendszer alkalmazásáról a 2011/2012. tanévben december

Oktatási Hivatal. Jelentés a Diagnosztikus fejlődésvizsgáló rendszer alkalmazásáról a 2011/2012. tanévben december Oktatási Hivatal Jelentés a Diagnosztikus fejlődésvizsgáló rendszer alkalmazásáról a 2011/2012. tanévben 2011. december 1. Jogszabályi háttér Jelentés a Diagnosztikus fejlődésvizsgáló rendszer alkalmazásáról

Részletesebben

Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat

Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat Iktatószám: Tárgy: TO/001/00054-0002/2016 Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T A fogyasztóvédelmi, illetve piacfelügyeleti hatáskörben eljáró Tolna Megyei Kormányhivatal

Részletesebben

F.3. számú függelék. Az érdekképviseleti szervezetek felsorolása

F.3. számú függelék. Az érdekképviseleti szervezetek felsorolása F.3. számú függelék Az érdekképviseleti szervezetek felsorolása Hatályos: 2015.07.07. 1/5. oldal GDF SUEZ Energia Magyarország Zrt. 1. Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal Fogyasztóvédelemi

Részletesebben

Magyar joganyagok - 225/2007. (VIII. 31.) Korm. rendelet - a Nemzeti Fogyasztóvédel 2. oldal c) több felügyelőség illetékességi területét vagy a fogya

Magyar joganyagok - 225/2007. (VIII. 31.) Korm. rendelet - a Nemzeti Fogyasztóvédel 2. oldal c) több felügyelőség illetékességi területét vagy a fogya Magyar joganyagok - 225/2007. (VIII. 31.) Korm. rendelet - a Nemzeti Fogyasztóvédel 1. oldal 225/2007. (VIII. 31.) Korm. rendelet a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóságról A Kormány az Alkotmány 35. -ának

Részletesebben

5. melléklet a 13/2015. (II. 10.) Korm. Rendelethez

5. melléklet a 13/2015. (II. 10.) Korm. Rendelethez 5. melléklet a 13/2015. (II. 10.) Korm. Rendelethez A 2015/2016-os tanévben induló képzésekben Szabóky Adolf tanulmányi ösztöndíjra jogosító hiány-szakképesítések Megye/Főváros Szakképesítés megnevezése

Részletesebben

ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS

ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS NEMZETI FOGYASZTÓVÉDELMI HATÓSÁG ÉLELMISZER ÉS VEGYIPARI LABORATÓRIUM Iktatószám: NFH-EVL-1112/2/2014 Témafelelős: Seres Gabriella ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS Fagyálló szélvédőmosók vizsgálata Budapest, 2014.

Részletesebben

A tárgyalások elhalasztásának adatai a helyi bíróságokon, büntető ügyszakban év

A tárgyalások elhalasztásának adatai a helyi bíróságokon, büntető ügyszakban év A tárgyalások elhalasztásának adatai a helyi bíróságokon, büntető ügyszakban 2011. év felmer. obj. ok együtt új határnap napolt Főváros 30527 8293-69 238 4451 96 308 4 395 7 195 70 217 657 1586 311 5501

Részletesebben

T/236. számú törvényjavaslat. a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásáról szóló évi LXIV. törvény módosításáról

T/236. számú törvényjavaslat. a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásáról szóló évi LXIV. törvény módosításáról A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG KORMÁNYA T/236. számú törvényjavaslat a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásáról szóló 1990. évi LXIV. törvény módosításáról előadó: dr. Petrétei József igazságügyi

Részletesebben

Területi Kormányhivatalok fogyasztóvédelmi szervezeti egységeinek elérhetőségei:

Területi Kormányhivatalok fogyasztóvédelmi szervezeti egységeinek elérhetőségei: Fogyasztóvédelmi szervek [1] Területi Kormányhivatalok fogyasztóvédelmi szervezeti egységeinek elérhetőségei: Fejér Megyei Kormányhivatal Székesfehérvári Járási Hivatala Műszaki Engedélyezési, Fogyasztóvédelmi

Részletesebben

Megkezdődött hazánkban az influenzajárvány

Megkezdődött hazánkban az influenzajárvány Az Országos Epidemiológiai Központ tájékoztatója az influenza figyelőszolgálat adatairól Magyarország 2017. 01. hét Megkezdődött hazánkban az influenzajárvány A figyelőszolgálatban résztvevő orvosok jelentései

Részletesebben

A legfrissebb foglalkoztatási és aktivitási adatok értékelése május

A legfrissebb foglalkoztatási és aktivitási adatok értékelése május A legfrissebb foglalkoztatási és aktivitási adatok értékelése - 2004. május A regisztrált munkanélküliek főbb adatai - 2004. május Megnevezés 2004 május Változás az előző hónaphoz képest Változás az előző

Részletesebben

Magyar joganyagok - 78/2015. (III. 31.) Korm. rendelet - a környezetvédelmi és termé 2. oldal Környezetvédelmi és természetvédelmi szakkérdés vizsgála

Magyar joganyagok - 78/2015. (III. 31.) Korm. rendelet - a környezetvédelmi és termé 2. oldal Környezetvédelmi és természetvédelmi szakkérdés vizsgála Magyar joganyagok - 78/2015. (III. 31.) Korm. rendelet - a környezetvédelmi és termé 1. oldal 78/2015. (III. 31.) Korm. rendelet a környezetvédelmi és természetvédelmi szakkérdés vizsgálatával kapcsolatos

Részletesebben

LEJÁRT HITELESSÉGŰ LAKÁS-MELLÉKVÍZMÉRŐK CSERÉJE

LEJÁRT HITELESSÉGŰ LAKÁS-MELLÉKVÍZMÉRŐK CSERÉJE LEGYEN HITELES! LEJÁRT HITELESSÉGŰ LAKÁS-MELLÉKVÍZMÉRŐK CSERÉJE INFORMÁCIÓ CSEPPEK ELLENŐRIZZE LAKÁS-MELLÉKVÍZMÉRŐJE HITELESSÉGÉT! A lakásban található vízóra, azaz lakás-mellékvízmérő akkor hiteles, ha

Részletesebben

A Balatonra utazó magyar háztartások utazási szokásai

A Balatonra utazó magyar háztartások utazási szokásai A ra utazó magyar háztartások utazási szokásai Összeállította a Magyar Turizmus Rt. a A Magyar Turizmus Rt. megbízásából a M.Á.S.T. Piac- és Közvéleménykutató Társaság 2000 októberében vizsgálta a magyar

Részletesebben

A SZERZŐDÉS SZÁMA A SZERZŐDŐ FÉL MEGNEVEZÉSE A SZERZŐDÉS KEZDETE A SZERZŐDÉS ZÁRÁSA BRUTTÓ ÉRTÉK A SZERZŐDÉS TÁRGYA

A SZERZŐDÉS SZÁMA A SZERZŐDŐ FÉL MEGNEVEZÉSE A SZERZŐDÉS KEZDETE A SZERZŐDÉS ZÁRÁSA BRUTTÓ ÉRTÉK A SZERZŐDÉS TÁRGYA A SZERZŐDÉS SZÁMA A SZERZŐDŐ FÉL MEGNEVEZÉSE A SZERZŐDÉS KEZDETE A SZERZŐDÉS ZÁRÁSA BRUTTÓ ÉRTÉK A SZERZŐDÉS TÁRGYA K-2731/1/2010 Tolna Megyei Siketek és Nagyothallók e (TOSINA ) 2010.június 1. 2011.január

Részletesebben

TIGÁZ-DSO Kft. FÖLDGÁZELOSZTÁSI ÜZLETSZABÁLYZATA II/8. MELLÉKLET. Kapacitás-lekötési szerződésszegés jogkövetkezményei (Üzletszabályzat 8.

TIGÁZ-DSO Kft. FÖLDGÁZELOSZTÁSI ÜZLETSZABÁLYZATA II/8. MELLÉKLET. Kapacitás-lekötési szerződésszegés jogkövetkezményei (Üzletszabályzat 8. TIGÁZ-DSO Kft. FÖLDGÁZELOSZTÁSI ÜZLETSZABÁLYZATA II/8. MELLÉKLET Kapacitás-lekötési szerződésszegés jogkövetkezményei (Üzletszabályzat 8.b) SZERZŐDÉSSZEGŐ MAGATARTÁS FORMÁI FÖLDGÁZELOSZTÓ Nem értesíti

Részletesebben

Heringes Anita és Gúr Nándor országgyűlési képvisel ő Budapest

Heringes Anita és Gúr Nándor országgyűlési képvisel ő Budapest NEMZETGAZDASÁG I MINISZTEIZfUM CSLRE;SNYf S Pf Cl R Országgy űlés Hivatala Irományszám li So 1 Érkezett Z01 MÁJ o 5e IIUNKA1 ;RC)PL\CÉRT fa KI!PY.ISSI',.R r F1 ;l,f* ;I,ns AL].ANIT1TKr1 R Iktatószám :

Részletesebben

Közbeszerzési szerződésekkel kapcsolatos perek. Az új közbeszerzési szabályozás Barabás Gergely Budapest, február 25.

Közbeszerzési szerződésekkel kapcsolatos perek. Az új közbeszerzési szabályozás Barabás Gergely Budapest, február 25. Közbeszerzési szerződésekkel kapcsolatos perek Az új közbeszerzési szabályozás Barabás Gergely Budapest, 2016. február 25. Közbeszerzési szerződésekkel kapcsolatos perek az új Kbt.-ben A közbeszerzési

Részletesebben

Átadásra került diagnosztikai eszközök megyei bontásban 1. ütem. Rorschac h. Óvodás. Revision WISC-IV. Sindelar GMP RAVEN RAVEN. Sceno.

Átadásra került diagnosztikai eszközök megyei bontásban 1. ütem. Rorschac h. Óvodás. Revision WISC-IV. Sindelar GMP RAVEN RAVEN. Sceno. A TÁMOP-3.4.2.B Sajátos nevelési igényű gyermekek integrációja (ok fejlesztése) kiemelt projekt keretében beszerzett és a pedagógiai szakszolgálatok számára átadott diagnosztikai eszközök Átadásra került

Részletesebben

Tájékoztató az influenza figyelőszolgálat adatairól Magyarország hét. Befejeződött az országos influenzajárvány

Tájékoztató az influenza figyelőszolgálat adatairól Magyarország hét. Befejeződött az országos influenzajárvány KÓRHÁZHIGIÉNÉS ÉS JÁRVÁNYÜGYI FELÜGYELETI FŐOSZTÁLY Tájékoztató az influenza figyelőszolgálat adatairól Magyarország 2018. 13. hét Befejeződött az országos influenzajárvány A figyelőszolgálatban résztvevő

Részletesebben

ÜGYÉSZSÉGI STATISZTIKAI TÁJÉKOZTATÓ

ÜGYÉSZSÉGI STATISZTIKAI TÁJÉKOZTATÓ ÜGYÉSZSÉGI STATISZTIKAI TÁJÉKOZTATÓ (KÖZÉRDEKVÉDELMI SZAKTERÜLET) A 2015. évi tevékenység ÜGYÉSZSÉG M AG YA R O R S Z Á G Legfőbb Ügyészség Budapest, 2016 Kiadja: Legfőbb Ügyészség (1055 Budapest, Markó

Részletesebben

Személysérüléses közúti közlekedési balesetek száma I-IV. hónap

Személysérüléses közúti közlekedési balesetek száma I-IV. hónap Személysérüléses közúti közlekedési balesetek száma Balesetek száma Arány 28. () () Budapest 1 235 979 2,34-2,73 Baranya 27 161 3,35-22 Bács 239 226 4,7-5,44 Békés 166 191 3,97 15,6 Borsod 276 249 5,17-9,78

Részletesebben

A Pénzügyi Békéltető Testület első 100 napjának eredményei

A Pénzügyi Békéltető Testület első 100 napjának eredményei A Pénzügyi Békéltető Testület első 100 napjának eredményei A korábbi (2011. július 1-jét) megelőző helyzet Kettősség: 1. A kamarák mellett működő békéltető testületek jellemzői - jó szándék - speciális

Részletesebben

ÜGYÉSZSÉGI STATISZTIKAI TÁJÉKOZTATÓ

ÜGYÉSZSÉGI STATISZTIKAI TÁJÉKOZTATÓ ÜGYÉSZSÉGI STATISZTIKAI TÁJÉKOZTATÓ (KÖZÉRDEKVÉDELMI SZAKTERÜLET) A 2016. évi tevékenység ÜGYÉSZSÉG MAGYARORSZÁG Legfőbb Ügyészség Budapest, 2017 Kiadja: Legfőbb Ügyészség (1055 Budapest, Markó utca 16.)

Részletesebben

A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA

A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA ORSZÁGOS RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG RENDÉSZETI FŐIGAZGATÓSÁG Közlekedésrendészeti Főosztály A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA A táblázatok a RobotZsaru Neo és a megyei rendőr-főkapitányságok

Részletesebben

Az almatermesztés időjárási

Az almatermesztés időjárási Az almatermesztés időjárási vonatkozásai Tőkei László, Sepsi Panna Budapesti Corvinus Egyetem Kertészettudományi Kar Talajtan és Vízgazdálkodás Tanszék 1118 Budapest, Villányi út 29-43. K épület, 3. emelet

Részletesebben

Jogvita esetén eljáró szervek, hatóságok megnevezése, elérhetőségei

Jogvita esetén eljáró szervek, hatóságok megnevezése, elérhetőségei Lakossági Általános Szerződési Feltételek 1. Melléklet Jogvita esetén eljáró szervek, hatóságok megnevezése, elérhetőségei Tartalomjegyzék 1.... 3 2. Média- és Hírközlési Biztos... 3 3. Nemzeti Fogyasztóvédelmi

Részletesebben

Tájékoztató az influenza figyelőszolgálat adatairól Magyarország hét. Járványosan terjed az influenza

Tájékoztató az influenza figyelőszolgálat adatairól Magyarország hét. Járványosan terjed az influenza KÓRHÁZHIGIÉNÉS ÉS JÁRVÁNYÜGYI FELÜGYELETI FŐOSZTÁLY Tájékoztató az influenza figyelőszolgálat adatairól Magyarország 2018. 03. hét Járványosan terjed az influenza A figyelőszolgálatban résztvevő orvosok

Részletesebben

General information on Single Authorisations in respect of Hungary is available at the following link:

General information on Single Authorisations in respect of Hungary is available at the following link: General information on Single Authorisations in respect of Hungary is available at the following link: http://www.nav.gov.hu/nav/vam/vaminformaciok/egyeb/eygseges_engedelyek_kiadasa.html s are asked, according

Részletesebben

A Pénzügyi Békéltető Testülethez I. félévében beérkezett, rögzített kérelmek megoszlása. Budapest, augusztus 30.

A Pénzügyi Békéltető Testülethez I. félévében beérkezett, rögzített kérelmek megoszlása. Budapest, augusztus 30. A Pénzügyi Békéltető Testülethez 2013. I. félévében beérkezett, rögzített kérelmek megoszlása Budapest, 2013. augusztus 30. A Pénzügyi Békéltető Testület a 2013. I. félévében 2581 darab, fogyasztói jogvita

Részletesebben

Az Országos Epidemiológiai Központ tájékoztatója az influenza figyelőszolgálat adatairól Magyarország hét. Terjed az influenza

Az Országos Epidemiológiai Központ tájékoztatója az influenza figyelőszolgálat adatairól Magyarország hét. Terjed az influenza Az Országos Epidemiológiai Központ tájékoztatója az influenza figyelőszolgálat adatairól Magyarország 2017. 02. hét Terjed az influenza A 2. naptári héten tovább nőtt az influenzás panaszok miatt orvoshoz

Részletesebben

Adminisztráció

Adminisztráció Pro Bérjelentés Adminisztratív alkalmazott - Adminisztráció Adminisztráció 2019.08.01. Adminisztratív alkalmazott - Adminisztráció A pozíció a fizetések rangsorában a(z) 414. helyet foglalja el A helyzetben

Részletesebben

Az egész országban terjed az influenza Kiugróan magas volt az orvoshoz forduló betegek száma

Az egész országban terjed az influenza Kiugróan magas volt az orvoshoz forduló betegek száma Az Országos Epidemiológiai Központ tájékoztatója az influenza figyelőszolgálat adatairól Magyarország 2017. 4. hét Az egész országban terjed az influenza Kiugróan magas volt az orvoshoz forduló betegek

Részletesebben

Orszáygy Ű Eés Irománuszárr~ : 1L( 8 4'39/ 4 Érkezett : Hiv. szám: K/8738. Iktató szám : 943 9/2016/PAR L

Orszáygy Ű Eés Irománuszárr~ : 1L( 8 4'39/ 4 Érkezett : Hiv. szám: K/8738. Iktató szám : 943 9/2016/PAR L Iktató szám : 943 9/2016/PAR L Korózs Lajo s országgy űlési képviselő részére MSZP Budapest Tisztelt Képvisel ő Úr! EMBERI ER Ő FORRÁSO K MINISZTÉRIUMA PARLAMENTI ALLAMTITKÁ R Orszáygy Ű Eés Irománuszárr~

Részletesebben

XI./1. Létszámleépítési döntést bejelentett cégek száma és bejelentések létszámtartalma állományf csoportok szerint területenként

XI./1. Létszámleépítési döntést bejelentett cégek száma és bejelentések létszámtartalma állományf csoportok szerint területenként XI./1. Létszámleépítési döntést bejelentett cégek száma és bejelentések létszámtartalma állományf csoportok szerint területenként Létszámleépítési döntést bejelent cégek/telephelyek száma A bejelentések

Részletesebben

Tájékoztató az influenza figyelőszolgálat adatairól Magyarország hét. Terjed az influenza

Tájékoztató az influenza figyelőszolgálat adatairól Magyarország hét. Terjed az influenza KÓRHÁZHIGIÉNÉS ÉS JÁRVÁNYÜGYI FELÜGYELETI FŐOSZTÁLY Tájékoztató az influenza figyelőszolgálat adatairól Magyarország 2018. 04. hét Terjed az influenza A 4. naptári héten tovább nőtt az influenzás panaszok

Részletesebben

BARANYA MEGYE MUNKAERŐPIACI HELYZETE OKTÓBER

BARANYA MEGYE MUNKAERŐPIACI HELYZETE OKTÓBER BARANYA MEGYE MUNKAERŐPIACI HELYZETE Megnevezés A NYILVÁNTARTOTT ÁLLÁSKERESŐK FŐBB ADATAI 2016. aug. Változás az előző hónaphoz képest Változás az előző évhez képest Főben %-ban Főben %-ban Nyilvántartott

Részletesebben

támogatás támogatási

támogatás támogatási szerződés tárgya aláírás dátuma 2013.08.24 2013.09.04 szerződés típusa szerződés értéke szerződés hatálya szerződő partner szerződés 500.000 hott 2013.08.31 Alföldkutatásért Alapítvány szerződés 1.000.000

Részletesebben

Intenzíven terjed az influenza

Intenzíven terjed az influenza Az Országos Epidemiológiai Központ tájékoztatója az influenza figyelőszolgálat adatairól Magyarország 2017. 3. hét Intenzíven terjed az influenza A figyelőszolgálatban résztvevő orvosok jelentései alapján

Részletesebben

Felügyeleti szervek, fogyasztóvédelmi szervek

Felügyeleti szervek, fogyasztóvédelmi szervek Lakossági Általános Szerződési Feltételek 1. Melléklet Felügyeleti szervek, fogyasztóvédelmi szervek Tartalomjegyzék 1.... 3 2. Média- és Hírközlési Biztos... 3 3. Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság... 4

Részletesebben

Magyar joganyagok - 30/2015. (VI. 5.) FM rendelet - a földvédelmi hatósági eljárás ig 2. oldal d) 26 vagy annál több földrészlet esetén az első 25 föl

Magyar joganyagok - 30/2015. (VI. 5.) FM rendelet - a földvédelmi hatósági eljárás ig 2. oldal d) 26 vagy annál több földrészlet esetén az első 25 föl Magyar joganyagok - 30/2015. (VI. 5.) FM rendelet - a földvédelmi hatósági eljárás ig 1. oldal 30/2015. (VI. 5.) FM rendelet a földvédelmi hatósági eljárás igazgatási szolgáltatási díjának mértékéről és

Részletesebben

A szójatermesztés színvonala és jövedelmezősége Magyarországon

A szójatermesztés színvonala és jövedelmezősége Magyarországon A szójatermesztés színvonala és jövedelmezősége Magyarországon Tikász Ildikó Edit 216. december 8. Donau Soja Kongresszus Hüvelyesek Nemzetközi Éve GMO-mentes jelölés Rekord szójatermés Termeléshez kötött

Részletesebben

1. óra: Területi statisztikai alapok viszonyszámok, középértékek

1. óra: Területi statisztikai alapok viszonyszámok, középértékek 1. óra: Területi statisztikai alapok viszonyszámok, középértékek Tér és társadalom (TGME0405-GY) gyakorlat 2018-2019. tanév Viszonyszámok Viszonyszá m Viszonyítandó adat (A) Viszonyítási alap (B) 1. Megoszlási

Részletesebben

A munkahelyi, települési és területi polgári védelmi szervezetek megalakítása 2011-ben

A munkahelyi, települési és területi polgári védelmi szervezetek megalakítása 2011-ben A munkahelyi, települési és területi polgári védelmi szervezetek megalakítása 2011-ben Az elmúlt évben főigazgatói intézkedés határozta meg a polgári védelmi szervezetek gyors (12 órás) és rövid (24 órás)

Részletesebben

Tájékoztató az influenza figyelőszolgálat adatairól Magyarország hét. Lassabban terjed az influenza

Tájékoztató az influenza figyelőszolgálat adatairól Magyarország hét. Lassabban terjed az influenza KÓRHÁZHIGIÉNÉS ÉS JÁRVÁNYÜGYI FELÜGYELETI FŐOSZTÁLY Tájékoztató az influenza figyelőszolgálat adatairól Magyarország 2018. 06. hét Lassabban terjed az influenza A 6. héten tovább emelkedett az influenzás

Részletesebben

TIGÁZ Zrt. FÖLDGÁZELOSZTÁSI ÜZLETSZABÁLYZATA II/8. MELLÉKLET

TIGÁZ Zrt. FÖLDGÁZELOSZTÁSI ÜZLETSZABÁLYZATA II/8. MELLÉKLET Kapacitás-lekötési szerződésszegés jogkövetkezményei (Üzletszabályzat 8.b) SZERZŐDÉSSZEGŐ MAGATARTÁS FORMÁI FÖLDGÁZELOSZTÓ Nem értesíti az érintett rendszerhasználót az üzletszabályzatban, illetve a szerződésben

Részletesebben

Magyar Orvosi Kamara Baranya Megyei Területi Szervezete. Magyar Orvosi Kamara Bács-Kiskun Megyei Területi Szervezete

Magyar Orvosi Kamara Baranya Megyei Területi Szervezete. Magyar Orvosi Kamara Bács-Kiskun Megyei Területi Szervezete Magyar Orvosi Kamara Baranya Megyei Területi Szervezete Cím: 7621 Pécs, Ferencesek utcája 7. Tel: 06-72-210-903, 06-72-210-903 E-mail: bmorvkam@bok.axelero.net Magyar Orvosi Kamara Bács-Kiskun Megyei Területi

Részletesebben

A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA

A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA ORSZÁGOS RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG RENDÉSZETI FŐIGAZGATÓSÁG Közlekedésrendészeti Főosztály A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA A táblázatok a RobotZsaru Neo és a megyei rendőr-főkapitányságok

Részletesebben

A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA

A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA ORSZÁGOS RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG RENDÉSZETI FŐIGAZGATÓSÁG Közlekedésrendészeti Főosztály A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA A táblázatok a RobotZsaru Neo és a megyei rendőr-főkapitányságok

Részletesebben

ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS a szigetelőanyagok piacfelügyeleti ellenőrzéséről

ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS a szigetelőanyagok piacfelügyeleti ellenőrzéséről NEMZETI FOGYASZTÓVÉDELMI HATÓSÁG PIACFELÜGYELETI FŐOSZTÁLY Iktatószám: PIF-2184-4/2014 ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS a szigetelőanyagok piacfelügyeleti ellenőrzéséről Az összefoglaló jelentést összeállította:

Részletesebben

A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA

A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA ORSZÁGOS RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG RENDÉSZETI FŐIGAZGATÓSÁG Közlekedésrendészeti Főosztály A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA A táblázatok a RobotZsaru Neo és a megyei rendőr-főkapitányságok

Részletesebben

Beszámoló a Nemzeti Együttműködési Alap Társadalmi felelősségvállalás kollégiumának évi munkájáról

Beszámoló a Nemzeti Együttműködési Alap Társadalmi felelősségvállalás kollégiumának évi munkájáról Beszámoló a Nemzeti Együttműködési Alap Társadalmi felelősségvállalás kollégiumának 2015. évi munkájáról a 5/2012 (II.16.) a Nemzeti Együttműködési Alappal kapcsolatos egyes kérdésekről szóló KIM rendelet

Részletesebben

FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál!

FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál! FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál! INNOVÁCIÓS ÉS TECHNOLÓGIAI MINISZTÉRIUM 11 Budapest, Fő u. 44-50. Az adatszolgáltatás a hivatalos statisztikáról

Részletesebben

Végrehajtott közúti ellenőrzések száma ábra

Végrehajtott közúti ellenőrzések száma ábra Veszélyes árúk közúti szállításának ellenőrzése 28-ban A veszélyes áruk szállítása jelentőségének növekedésével, összetett kockázati viszonyaival évek óta egyre preferáltabbá válik az Európai Uniós és

Részletesebben

A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA

A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA ORSZÁGOS RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG RENDÉSZETI FŐIGAZGATÓSÁG Közlekedésrendészeti Főosztály A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA A táblázatok a RobotZsaru Neo és a megyei rendőr-főkapitányságok

Részletesebben

Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály, Fogyasztóvédelmi Osztály

Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály, Fogyasztóvédelmi Osztály Területi Kormányhivatalok fogyasztóvédelmi szervezeti egységeinek és a megyei békéltető testületek elérhetőségei: Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Cím: 6000 Kecskemét, Szent István krt. 19/A. Postacím:

Részletesebben

Ö S S Z E F O G L A L Ó J E L E N T É S

Ö S S Z E F O G L A L Ó J E L E N T É S NEMZETI FOGYASZTÓVÉDELMI HATÓSÁG SZOLGÁLTATÁS-ELLENRZÉSI FOSZTÁLY Iktatószám: Készítette: SEF-1160/2014 dr. Farkas Mária Ö S S Z E F O G L A L Ó J E L E N T É S A szálláshelyekkel kapcsolatos megtéveszt

Részletesebben

Tóth Ákos. Bács-Kiskun megye gazdasági teljesítményének vizsgálata

Tóth Ákos. Bács-Kiskun megye gazdasági teljesítményének vizsgálata Tóth Ákos Bács-Kiskun megye gazdasági teljesítményének vizsgálata Az elemzésben arra vállalkozunk, hogy a rendszerváltás első éveitől kezdődően bemutassuk, hogyan alakult át Bács-Kiskun megye gazdasága.

Részletesebben

NEMZETI FOGYASZTÓVÉDELMI HATÓSÁG PIACFELÜGYELETI FŐOSZTÁLY

NEMZETI FOGYASZTÓVÉDELMI HATÓSÁG PIACFELÜGYELETI FŐOSZTÁLY NEMZETI FOGYASZTÓVÉDELMI HATÓSÁG PIACFELÜGYELETI FŐOSZTÁLY Iktatószám: PIF-64/2015. Készítette: Pálné Tóth Márta ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS a mutatványos berendezések üzemeltetési feltételeinek piacfelügyeleti

Részletesebben

A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA

A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA ORSZÁGOS RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG RENDÉSZETI FŐIGAZGATÓSÁG Közlekedésrendészeti Főosztály A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA A táblázatok a RobotZsaru Neo és a megyei rendőr-főkapitányságok

Részletesebben

Országgy űlés hlieratal w Irományszám : Érkezett:

Országgy űlés hlieratal w Irományszám : Érkezett: EMBERI ERŐ FORRÁSO K MINISZTÉRIUMA PARLAMENTI ÁLLAMTITKÁ R Iktatószám : 10697/2016/PARL 10702/2016/PARL Ikotity István országgyűlési képviselő részére LMP Budapest Országgy űlés hlieratal w Irományszám

Részletesebben

Építésfelügyeleti ellenőrzések évi tapasztalatok. Vargáné Fekete Mónika építészeti referens Építésjogi és Hatósági Főosztály

Építésfelügyeleti ellenőrzések évi tapasztalatok. Vargáné Fekete Mónika építészeti referens Építésjogi és Hatósági Főosztály Építésfelügyeleti ellenőrzések 2015. évi tapasztalatok Vargáné Fekete Mónika építészeti referens Építésjogi és Hatósági Főosztály Építésfelügyeleti feladatellátás céljai szolgáltató közigazgatás az állampolgár

Részletesebben

PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT

PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT A Jet Travel Kft. (a továbbiakban: Jet Travel ) befogad, nyilvántartásba vesz és kivizsgál minden, a szolgáltatásával kapcsolatos panaszt. A Jet Travel a panaszokat jellegük szerint

Részletesebben

A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA

A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA ORSZÁGOS RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG RENDÉSZETI FŐIGAZGATÓSÁG Közlekedésrendészeti Főosztály A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA A táblázatok a RobotZsaru Neo és a megyei rendőr-főkapitányságok

Részletesebben

A Debreceni Egyetem Intézményfejlesztési Terve

A Debreceni Egyetem Intézményfejlesztési Terve A Debreceni Egyetem Intézményfejlesztési Terve 2016 2020 HELYZETÉRTÉKELÉS HÁTTÉRTÁBLÁK I/2. melléklet 2016. március 1. Háttértábla száma Táblázat címe Forrás TABL_01 Az egy főre jutó GDP, 2008 2013 KSH

Részletesebben

A foglalkoztatáspolitika időszerű kérdései (TOP projekt Fejér megyében)

A foglalkoztatáspolitika időszerű kérdései (TOP projekt Fejér megyében) A foglalkoztatáspolitika időszerű kérdései (TOP projekt Fejér megyében) Dr. Simon Attila István Nemzetgazdasági Minisztérium Munkaerőpiacért Felelős Helyettes Államtitkár Székesfehérvár, 2017. január 31.

Részletesebben

Az egész büntetőeljárás időtartama a kizárólag fiatalkorú terheltek ellen indult ügyekben

Az egész büntetőeljárás időtartama a kizárólag fiatalkorú terheltek ellen indult ügyekben 1. sz. táblázat Az egész büntetőeljárás időtartama a kizárólag fiatalkorú terheltek ellen indult ügyekben Ügyészségek A nyomozás elrendelésétől számított A nyomozás elrendelésétől a jogerős bírósági 1

Részletesebben

A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA

A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA ORSZÁGOS RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG RENDÉSZETI FŐIGAZGATÓSÁG Közlekedésrendészeti Főosztály A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA A táblázatok a RobotZsaru Neo és a megyei rendőr-főkapitányságok

Részletesebben

TIGÁZ-DSO Kft. FÖLDGÁZELOSZTÁSI ÜZLETSZABÁLYZATA II/8. MELLÉKLET. Kapacitás-lekötési szerződésszegés jogkövetkezményei (Üzletszabályzat 8.

TIGÁZ-DSO Kft. FÖLDGÁZELOSZTÁSI ÜZLETSZABÁLYZATA II/8. MELLÉKLET. Kapacitás-lekötési szerződésszegés jogkövetkezményei (Üzletszabályzat 8. TIGÁZ-DSO Kft. FÖLDGÁZELOSZTÁSI ÜZLETSZABÁLYZATA II/8. MELLÉKLET Kapacitás-lekötési szerződésszegés jogkövetkezményei (Üzletszabályzat 8.b) SZERZŐDÉSSZEGŐ MAGATARTÁS FORMÁI FÖLDGÁZELOSZTÓ Nem értesíti

Részletesebben

A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA

A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA ORSZÁGOS RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG RENDÉSZETI FŐIGAZGATÓSÁG Közlekedésrendészeti Főosztály A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA A táblázatok a RobotZsaru Neo és a megyei rendőr-főkapitányságok

Részletesebben

A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA

A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA ORSZÁGOS RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG RENDÉSZETI FŐIGAZGATÓSÁG Közlekedésrendészeti Főosztály A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA A táblázatok a RobotZsaru Neo és a megyei rendőr-főkapitányságok

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. I n d o k o l á s

H A T Á R O Z A T. I n d o k o l á s Iktatószám: Tárgy: HBO/001/00110-0002/2016 Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T I. A TIGÁZ-DSO Földgázelosztó Kft.-t (4200 Hajdúszoboszló, Rákóczi u. 184., a továbbiakban:

Részletesebben

A belügyminiszter. BM rendelete

A belügyminiszter. BM rendelete A belügyminiszter / ( ) BM rendelete az egyes tűzmegelőzési hatósági, szakhatósági eljárásokért és szolgáltatásokért fizetendő igazgatási szolgáltatási díjról A tűz elleni védekezésről, a műszaki mentésről

Részletesebben

PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT

PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT PRAEVENTIO BIZTOSÍTÁSI ALKUSZ KFT. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT Jóváhagyta: Baksa Melinda ügyvezető Győr, 2011. február 15. 1. A panasz általános meghatározása Minden olyan negatív értékítéletet vagy kritikát

Részletesebben

2012. január augusztus hónap közrendvédelmi helyzete

2012. január augusztus hónap közrendvédelmi helyzete 2012. január augusztus hónap közrendvédelmi helyzete Személyi szabadságot korlátozó intézkedések I./1. Elfogások Az elfogások száma 1,3%-kal csökkent az előző év azonos időszakában regisztráltakhoz viszonyítva

Részletesebben

A Díjbeszedő Faktorház Zrt. Panaszkezelési Szabályzata

A Díjbeszedő Faktorház Zrt. Panaszkezelési Szabályzata Díjbeszedő Faktorház Zrt. Budapest A Díjbeszedő Faktorház Zrt. Panaszkezelési Szabályzata Hatályos: 2011. augusztus 22. A Díjbeszedő Faktorház Zrt. panaszkezelési szabályzata A Díjbeszedő Faktorház Zrt.

Részletesebben