KIVONAT. Dr. Nagy József A kriminálmetodika általános kérdései. c. jegyzetéből 1. (Tansegédlet az RTF hallgatói számára) 2 ***

Átírás

1 KIVONAT Dr. Nagy József A kriminálmetodika általános kérdései c. jegyzetéből 1 (Tansegédlet az RTF hallgatói számára) 2 *** 1. BEVEZETÉS A KRIMINÁLMETODIKÁBA 3 Mivel a kriminalisztikát a büntetőeljárás fejlődéséhez kapcsolódóan a tények valóságos feltárására alkalmas, tudományosan megalapozott eszközök és módszerek kidolgozása iránti igény hívta életre, természetes, hogy kialakulásakor a kriminálmetodika is a bűnügyek nyomozásának módszertani kérdéseire koncentrált. A múlt században egyre inkább bebizonyosodott, hogy a jogalkalmazás más területein is hasznosíthatók a kriminalisztika eredményei. Még mielőtt napirendre került volna az a gondolat, hogy nem lehet egyenlőségjelet tenni a nyomozás kifejezés kriminalisztikai, illetőleg büntetőeljárás-jogi jelentése közé, a rendőri, a nyomozóhatósági gyakorlat már rámutatott arra, hogy a különféle ügyek feldolgozása lényegében hasonló menetrend szerint történik az eltérés tulajdonképpen abban van, hogy az adott ügytípus esetében mely jogszabályok rendelkezései szerint kell az eljárást lefolytatni. 4 Így hazánkban a múlt század utolsó harmadában a kriminálmetodika már nem csak bűnügyekkel foglalkozott; melynek folyományaképpen kapott helyet (egyebek közt) a bevezetőben említett Kriminalisztika Különös Rész c. tankönyvben néhány államigazgatási (ma közigazgatási), illetve szabálysértési eljárás alá tartozó ügytípus, pl. a tűzesetek, közlekedési-, üzemi balesetek nyomozási módszertana is. 1 RTF, Budapest, A kivonat közzétételére a szerző hozzájárulásával került sor. 2 Figyelem! A kivonatot nem módosítottuk, tehát a jogszabályok változásainak követése (figyelemmel az előadásokon elhangzottakra is) az Olvasó feladata! 3 A fejezethez a szerző hozzájárulásával forrásként szolgált dr. Lakatos Jánosnak a kriminalisztika fogalma, tárgya belső felosztása c. előadásanyaga. 4 Vö.: Balláné Kunos Lakatos: Bevezetés a kriminalisztikába (jegyzet, Rejtjel Kiadó 2004., szerk.: dr. Lakatos János; a továbbiakban: Bevezetés a kriminalisztikába) 1. és 4. fejezet vonatkozó részeivel.

2 1.1. A KRIMINÁLMETODIKA FOGALMA, TÁRGYA A kriminálmetodika a kriminalisztikának a nyílt nyomozás módszertanával foglalkozó ága, amely integrálva a különféle ügytípusok feldolgozásához szükséges elméleti ismereteket és gyakorlati tapasztalatokat tudományosan megalapozott elveket és ajánlásokat dolgoz ki az egyedi ügyek hatékony megoldása felderítése, bizonyítása, vizsgálata, illetőleg megelőzése érdekében. Tárgyát elsősorban a nyomozóhatóságok gyakorlatában rendszeresen előforduló bűnügyek, közigazgatási, és szabálysértési eljárás keretében vizsgálandó események képezik, amelyeket kriminalisztikai és kriminológiai sajátosságaik, jellemzőik szerint csoportosít. Tételei is ehhez igazodnak (azaz ügytípusokkal foglalkoznak), következésképp némi eltérés mutatkozik a metodikai felosztás és az anyagi jogi szabályozás rendszere között. 5 A kriminálmetodika feltárja a hasonló esetek (az ugyanolyan fajtájú események, az analóg módon elkövetett cselekmények) közös vonásait. Tanulmányozza az adott bűncselekmény-fajta tipikus elkövetési változatait, illetőleg az adott esemény-fajta megvalósulásának tipikus jellemzőit, az eljárás célja, a bizonyítás tárgya, az alkalmazható jogi eszközök stb. meghatározása végett a különféle ügytípusokra vonatkozó jogi szabályozást; figyelembe véve a más eljárásra áttérés lehetőségeit is, az ügytípusok szereplőinek (elkövetői, sértetti kör stb.) releváns jellemzőit, a tipikusan előforduló tárgyi és személyi adat-, információ- és bizonyítékforrásokat, a krimináltechnikai és krimináltaktikai eszközöknek és módszereknek az egyes ügyfajták feldolgozásában betöltött szerepét, alkalmazási lehetőségeit, a nyomozási (felderítési, bizonyítási, vizsgálati) tapasztalatokat, a megelőzés (egyes) lehetőségeit, és mindazon kapcsolódó tudományos eredményeket, amelyek felhasználhatók a metodikai elvek és ajánlások kidolgozásában. Mivel minden esemény/bűncselekmény egyedi, a kriminálmetodika csak az adott ügykategória feldolgozásának (felderítésének, bizonyításának, vizsgálatának, megelőzésének) leghatékonyabb módszereit és kérdéseit tudja összefoglalni, de ezek nem alkalmazhatóak változatlanul, mechanikusan minden egyes ügyre. A kriminálmetodika tehát nem minden alkalomra érvényes recepteket, hanem olyan nyomozástaktikai, -módszertani ajánlásokat dolgoz ki, amelyeket célszerű figyelembe venni az egyedi ügyek konkrét nyomozási problémáinak megoldásánál. Az egyes metodikai tételek rendszerint a következőképpen épülnek fel: 5 A büntetőjog a lopás minősített eseteként egy kategóriába sorol mindenféle dolog elleni erőszakkal elkövetett lopást, például a kasszafeltörést, a betöréses lopást, a gépjárművek feltörését az elvitelük, avagy a bennük lévő tárgyak megszerzése érdekében (stb.); azután dolog elleni erőszak valósul meg az ún. zsebmetszés esetében, vagy egy gyöngysor nyakból leszakításakor is. Márpedig nyilvánvalóan eltérő típusokról van szó: másképp dolgozik egy betörő, mint egy zsebtolvaj; nem azonos az elkövetés tárgya, módszere és persze az elkövetők köre sem; eltérés van abban is, hogy miféle elváltozások keletkeznek, hogy milyen lehetőségek vannak a felderítés és a bizonyítás tekintetében (és így tovább). Mindenféle műfajnak megvannak a maga jellemzői és ehhez igazodik a metodika. 2

3 a cselekmény/esemény fogalma, az eljárás célja és a bizonyítás tárgya, a hatáskör és illetékesség, az elkövetés/megvalósulás jellemzői (az elkövetés eszközei, módszerei, elősegítő okok, körülmények stb.), az elkövetők/szereplők köre és jellemzői, a tudomásra jutás módjai, az elsődleges (halaszthatatlan, azonnali) intézkedések, nyomozási cselekmények, a nyomozás tervezése és szervezése, a felderítés és a bizonyítás speciális vonásai (az egyes intézkedések, bizonyítási eljárások stb. különös szempontjai, végrehajtásuk sajátosságai), a megelőzés lehetőségei. Az egyes tételek felépítését természetesen az adott ügytípus sajátosságai is befolyásolják. Bűncselekmények esetében a fentieken túl (illetve azokkal együtt) rendszerint a következő kérdésekre is ki kell térni: az ismeretlen vagy ismert tettes esetén teendő intézkedések, a halaszthatatlan, illetőleg a határozat nélkül végrehajtott nyomozási cselekmények, az adott bűncselekmény büntetőjogi sajátosságai (a nyomozás során mit kell a bizonyítás tárgyává tenni törvényi tényállás, keretjogszabály esetében a kapcsolódó rendelkezések, egység, többség, halmazati és elhatárolási kérdések stb.), az adott bűncselekmény kriminalisztikai és kriminológiai sajátosságai (elkövetők köre, elkövetés módszerei, elkövetés eszköze, elkövetés okai stb.), a nyomozás tervezésének és szervezésének a már említett sajátosságokon túl a különféle egyéb körülményekkel is összefüggő sajátosságai (pl. a bűncselekmény az adott környezetben közfelháborodást, riadalmat keltett stb.), melyek az adott ügytípus nyomozása során bevált bizonyítási eszközök és bizonyítási eljárások, mely kérdéseket kell tisztázni a sértett, tanúk, gyanúsítottak kikérdezése, kihallgatása során, milyen szakértőket kell igénybe venni és a szakértőknek milyen, a bizonyítás tárgyához tartozó kérdéseket kell feltenni, a helyszíni szemle megtartásának miféle speciális követelményei vannak az egyes helyszíni szemle köteles bűncselekmények (pl. betöréses lopás, súlyos testi sértés, erőszakos közösülés, emberölés stb.) esetében, hogyan lehet felkutatni és lefoglalni a tárgyi bizonyítási eszközöket; mit kell keresni a házkutatás során (pl. visszaélés lőfegyverrel, lőszerrel, lopás, testi sértés stb.), melyek az adott bűncselekménnyel kapcsolatos felderítési, bizonyítási nehézségek (lásd pl. a vesztegetés esetében az érintettek érdekeltségéből adódó problémákat; vagy mikor az emberölés áldozata az identitással még nem rendelkező újszülött és így tovább), melyek a lehetséges, a bűnmegelőzés érdekében teendő intézkedések, 3

4 s végül de nem utolsó sorban mennyiben befolyásolja az eljárást, ha az elkövető fiatalkorú vagy katona; hogy a bűncselekmény magánindítványra üldözendő, avagy magánvádas eljárás alá tartozik; illetve ha bíróság elé állításra kerülhet sor. Természetesen vannak bizonyos, a metodikai tételek felépítését befolyásoló sajátosságok a szabálysértési, illetve a közigazgatási eljárás alá tartozó ügyekben is. A szabálysértési eljárás metodikai nézőpontból sok tekintetben hasonlít a büntetőeljárásra hiszen van elkövető, itt is a felelősség tisztázása a cél, s vannak olyan cselekmények, amelyeket csupán néhány tényező választ el a bűncselekménytől (pl. lopás, egyes közlekedési balesetek stb.). A közigazgatási eljárás tekintetében elsősorban az ún. rendkívüli halálesetek, valamint az eltűnési ügyek azok, amelyek vizsgálata/feldolgozása kriminálmetodika tételek tárgya. E jegyzetben a kriminálmetodika általános kérdései körében a fentiekre figyelemmel foglalkozunk a nyomozás szerkezetével (menetével), a bizonyítás általános kérdéseivel, hogy milyen intézkedéseket lehet tenni, milyen nyomozási cselekményeket lehet végezni általában az ismeretlen tettes felderítése, tartózkodási helyének megállapítása és elfogása érdekében, az egyik igen fontos bizonyítási eszközzel és annak forrásával: a szakvéleménnyel és a szakértőkkel (különösen az igazságügyi orvos- és elmeorvos, valamint a pszichológus szakértőkkel és a részükre feltehető kérdésekkel), a közvád, magánvád, magánindítvány egyes kérdéseivel, illetőleg a magánvádas eljárásban folytatott nyomozás speciális szabályaival, a fiatalkorúakkal szembeni büntetőeljárásbeli nyomozás specialitásaival, az ún. gyorsított eljárás, a bíróság elé állítás speciális szabályaival, törvényi feltételeivel, nyomozási sajátosságaival, valamint a rendkívüli halálesetek vizsgálatával A KRIMINÁLMETODIKA TUDOMÁNYOS KAPCSOLATAI Mint az előző címben írtakból kitűnik, a kriminálmetodika rendeltetése az, hogy utat mutasson az egyedi ügyek hatékony megoldásához. Evégett rendezi az egyedi ügyeket kezelhető egységekbe, azaz ügytípusokba, és evégett integrálja mindazon ismereteket, amelyek funkciója betöltéséhez szükségesek. Bármiféle ügyről (ügytípusról) legyen szó, annak a vonatkozó jogi szabályozástól kezdve a releváns (alkalmazható és alkalmazandó) kriminalisztikai eszközökön és módszereken át akár az igazságügyi orvos- és elmekórtani ismeretekig mindig sokféle összetevője van. A kriminálmetodika tudományos kapcsolatait ezekre figyelemmel tekintjük át. 4

5 A kriminálmetodika kriminalisztikán belüli kapcsolatai A kriminalisztika fejlődése során a büntetőeljáráshoz való szoros kapcsolódás miatt alakult ki az a ma hagyományosnak tekintett 6 nézet, amely (mintegy a büntető anyagi jogi szerkezet analógiájaként) a metodikát a kriminalisztika különös részének tekinti. Annyiban bizonyosan nem megalapozatlanul, hogy a metodika nem általános érvényű elveket és ajánlásokat fogalmaz meg, hanem mondanivalóját az egyes ügytípusokhoz köti. Egyszerű példával élve: nem azzal foglalkozik, hogy mire jó a házkutatás, s ha annak során keresünk valamit, akkor mely személyt, helyet, dolgot hogyan kell átvizsgálni hanem azzal, hogy egy-egy ügytípus esetében rendszerint mit kell keresni, s azt hol, hogyan, milyen eszköz/módszer alkalmazásával találhatjuk meg. Ez a specializálás határozza meg a kriminalisztika más ágaihoz való viszonyát. A kriminalisztikai elmélet és metodológia tételei a metodika számára is irányadók. A metodikai elvek és ajánlások sem nélkülözhetik a tudományos megalapozottságot; nem állhatnak ellentétben a hatályos, vonatkozó jogi szabályozással; a metodikai tételek kidolgozása során is a metodológiában megjelölt feldolgozási eszközökkel, módszerekkel élhetünk. Érdemes itt külön megemlíteni a dokumentumelemzést és az esettanulmányok készítését, amelyek tipikus módszerei a metodikai tételek megalapozásának, fejlesztésének és aktualizálásának. A kriminalisztikai azonosításra, a nyomozás-, felderítés-, bizonyításra, a verziókra, az adatelemző-értékelő munkára valamint a bűnelemzésre vonatkozó elméleti ismeretek több-kevesebb súllyal minden egyes (ügytípusokat feldolgozó) metodikai tételben megjelennek; mondhatni: éppen a metodika közvetítésével válnak a mindennapos nyomozási gyakorlat szerves részévé. A krimináltechnika eredményeit a metodika lényegében kétféle módon hasznosítja. Egyrészt a krimináltechnikára (is) támaszkodik annak meghatározásában, hogy melyek az adott ügytípusra jellemző, tipikusan előforduló fizikai elváltozások, és más tárgyi bizonyítási eszközök. Másrészt megvizsgálja, hogy konkrétan miben támaszkodhat a krimináltechnikára azaz van-e olyan eszköz, eljárás, technológia (és melyik az), amelyik lehetővé teszi az említett elváltozások, tárgyi bizonyítási eszközök felkutatását, beszerzését, az eljárásban való felhasználását, s ha van, akkor azt hogyan kell/lehet célszerűen és hatékonyan alkalmazni? Ily módon a krimináltechnika nyújtotta összes lehetőség közül azokat állítja csatasorba, amelyek megfelelnek az elérendő célnak. A krimináltaktika módszerei, elvei és ajánlásai közül is azokat választja ki, amelyek az adott ügytípus megoldására, feldolgozására megfelelő, valóban használható lehetőséget nyújtanak. A kriminálmetodika sajátos kapcsolatban áll a bűnügyi szolgálati ismeretek néven ismert, a titkos információgyűjtés (a továbbiakban TIGY) feladatával, módszereivel, szervezeti és egyéb kérdéseivel foglalkozó kriminalisztikai szakággal, amelyen belül is léteznek kifejezetten metodikai jellegű kérdések. A TIGY végül is 6 E nézet korlátai abban rejlenek, hogy egyre többször találkozunk olyan módszerekkel, tételekkel stb., amelyek nehezen (vagy sehogyan sem) sorolhatók be egyértelműen az általános/különös rész rendszerébe vö.: Bevezetés a kriminalisztikába, old. 5

6 csak annyiban más, hogy az ún. titkosszolgálati eszközök és módszerek alkalmazásának sajátos szabályai és követelményei vannak. Részben, mert a nyílt és a titkos eljárások gyakorta összekapcsolódnak, részben mert ugyanazon kérdések más-más oldaláról, más-más nézőpontból történő megközelítéséről, feldolgozásáról van szó, nyilvánvaló a kölcsönhatás. A metodika és a bűnügyi szolgálati ismeretek kölcsönösen támaszkodnak egymásra, egyformán felhasználják egymás eredményeit és nem utolsó sorban meghatározó tényezőként veszik figyelembe a nyílt és a titkos eljárások összekapcsolódását, egymásra épültségét. (És nem elhanyagolható kérdés az sem, hogy a metodika éppen úgy támaszkodik a bűnügyi szolgálati ismeretek egyik alapvető az ún. bűnügyi operatív helyzetről szóló tételére, mint ahogyan maga is hozzájárul ennek tartalmi összetevőinak mindennapos pontosításához). Összegzésképpen megállapíthatjuk, hogy a kriminálmetodika oly módon választja ki és ötvözi használható egésszé a kriminalisztika más területeinek az eszközeit, módszereit, eljárásait és eredményeit, hogy mindig az adott ügytípus jellegzetességeit, valamint az adott ügytípus nyomozási gyakorlatában bevált megoldásokat tartja szem előtt miközben maga is hozzájárul a más kriminalisztikai ágak/ágazatok fejlődéséhez A kriminálmetodika kapcsolata a jogtudományokkal Nincs olyan ügy (jogeset, vizsgálandó esemény), amely ne tartozna valamely jogághoz. Következésképpen a kriminálmetodikai tételek szerves részét kell, hogy képezzék az adott ügytípusra vonatkozó anyagi és eljárásjogi rendelkezések (törvények, kapcsolódó rendeletek), valamint az eljáró hatóság munkáját (az ügyintézést) meghatározó belső normák (utasítások, szabályzatok stb.). A metodika támaszkodik a Legfelsőbb Bíróság irányelveire, a bírósági határozatokra, a büntető elvi döntésekre, a Legfőbb Ügyész utasításaira, körleveleire. Fontos minden, a szakértői tevékenységre vonatkozó jogszabály és iránymutatás (mint pl. az Országos Igazságügyi Orvostani Intézet módszertani levelei) is. És még sorolhatnánk, hiszen esetenként a polgári, a pénzügyi, az egészségügyi, a munkajog (stb.) a mérvadó egy-egy olyan kérdés tekintetében, amely az adott ügy lényegének megragadásában, nyomozási feladatainak meghatározásában, problémáinak megoldásában egyrészt meghatározza az eljárás módját (lehetőségeit), másrészt, amely a szükséges ismeretek forrásául szolgál. Persze e körben nem csak az élő jogról van szó, hanem a tudományos ismeretanyagról is. (Egy bűnügyben pl. a bizonyítás tárgyát aligha lehet kellő pontossággal meghatározni anélkül, hogy ne támaszkodnánk az általános törvényi tényállás tanára, ami ugyebár nem jogszabály, hanem egy tudományos absztrakció). További fejtegetés helyett mintegy a kiterjedt kapcsolatok jelzéseképpen felsoroljuk a jegyzetben leginkább használt rövidítéseket: Be. (1998. évi XIX. tv. a büntetőeljárásról), Btk. (1978. évi IV. tv. a Büntető Törvénykönyvről), Eütv. (1997. évi CLIV. tv az egészségügyről) 6

7 Ket. (2004. évi CXL. tv. a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól, Pp. (1952. évi III. tv. a polgári perrendtartásról), Ptk. (1959. évi IV. tv. a polgári törvénykönyvről), Rtv. (1994. évi XXXIV. tv. a Rendőrségről), Szabs. tv. (1999. évi LIX. tv. a szabálysértésekről), évi XLVII. tv. (az igazságügyi szakértői tevékenységről), Nyer. (23/2003. BM-IM együttes r. a belügyminiszter irányítása alá tartozó nyomozó hatóságok nyomozásának részletes szabályairól és a nyomozási cselekmények jegyzőkönyv helyett más módon való rögzítésének szabályairól), 15/1994. BM. r. (a Rendőrség nyomozó hatóságainak határköréről és illetékességéről), 23/1994. BM. r. (az eltűnt személyek felkutatásának és a rendkívüli halálesetek kivizsgálásának rendjéről) A kriminálmetodika kapcsolata más tudományokkal A már írtakból is kitűnik, hogy a kriminálmetodika többé-kevésbé, közvetlenül vagy közvetve kapcsolatban áll minden olyan tudományterülettel, tudományággal (ágazattal), amellyel a kriminalisztika (mint egész) is. 7 Ha beszélhetünk eltérésekről, úgy az abban ragadható meg, hogy a metodika mindig az adott tételével szorosan összefüggő részletekre koncentrál, számára ez a meghatározó tényező. Így például a metodika nem foglalkozik közvetlenül filozófiai kérdésekkel, hanem tényként fogadja el a kriminalisztikai elmélet és metodológia ezzel kapcsolatos álláspontját. Ezzel szemben a logika egyes tételei esetenként (lásd például az analógia és a sorozat-elkövetésekre vonatkozó metodikai tétel viszonyát) nélkülözhetetlen elemekként jelennek meg. Vannak a kriminalisztikának olyan tudományos kapcsolatai is, amelyek éppen a metodika körében teljesednek ki: például az élet és a testi épség elleni (vagy ezt érintő, tartalmazó) metodikai tételekben az orvostudomány vonatkozó ismeretanyaga alapvető fontossággal bír. Egyes metodikai tételekben hasonló a jelentősége a pszichológia, a pedagógia különféle szakágainak stb. Az előző kategóriába sorolhatnánk a kriminológiát is, itt azonban érdemes megjegyezni, hogy akár a sértettekre, akár az elkövetőkre vonatkozó (mindenféle) kriminológiai ismereteknek szinte minden metodikai tételben kiemelt jelentősége van. Ha meg akarunk találni egy eltűntet, ha ki akarjuk dolgozni azokat a verziókat, amelyek elvezethetnek egy-egy emberölés elkövetőihez, akkor elkerülhetetlenül támaszkodnunk kell a viktimológia körébe tartozó tudományos ismeretekre. Ha meg akarjuk határozni egy-egy elkövetői kör (pl. a zsebtolvaj, a betörő, a sorozatgyilkos) jellemzőit, ismét csak ott tartunk, hogy alapos kriminológiai ismeretek nélkül aligha boldogulhatunk. Ezt a problémát akár úgy is megfogalmazhatjuk, hogy szoros kölcsönkapcsolatról van szó: a metodika nem nélkülözheti a kriminológia eredménye- 7 Vö.: Bevezetés a kriminalisztikába, cím. Az ott írtakra figyelemmel e jegyzetben csak a legfontosabb mozzanatokat emeltük ki. 7

8 it, ugyanakkor minden metodikai tétel szükségszerűen adalékokat szolgáltat a kriminológiai ismeretanyag bővítéséhez, pontosításához. A kriminálmetodika a szervezés- és vezetéselmélet eredményeire elsősorban azon szituációkban támaszkodik, amikor nagyobb erőket kell bevetni, amikor különböző szervek (személyek) együttműködését kell biztosítani. Bizonyos mértékben megjelennek olyan mozzanatok is, amelyekkel a társadalomtudományok foglalkoznak; mint például a sajtóval, a lakossággal való, az egyes események, bűncselekmények felderítését vagy éppen megelőzését szolgáló metodikai ajánlások kidolgozásakor/alkalmazásakor. Esetenként a metodika körében feltárt nyomozási tapasztalatok hasznosítására a kriminálstratégia körébe tartozó ismeretek nyújtanak támpontot. Végül is a metodika éppen a gyakorlati bűnüldözésben betöltött szerepe miatt szükségszerű kapcsolatban van minden olyan tudományterülettel és intézményrendszerrel, amely részét képezi a bűnüldözésnek. 2. A BIZONYÍTÁS, A BIZONYÍTANDÓ TÉNYEK KÖRE, A BIZONYÍTÁS TÁRGYA 2.1. A BIZONYÍTÁS A bizonyítás kifejezés számos egymástól részben eltérő értelemben használatos. a) A bizonyítás a szó hétköznapi értelmében azt a ténykedést jelenti, amelynek révén az ember meggyőződést szerezhet, vagy másokban meggyőződést kelthet afelől, hogy az anyagi világ valamely elemét alkotó jelenségre, vagy ilyen jelenségek közötti összefüggésre vonatkozó kijelentés, illetőleg a kijelentés tartalmát adó elképzelés, gondolat tárgyát vagyis az anyagi jelenséget, összefüggést helyesen ( adekvát módon ) tükrözi, tehát igaz. Ennyiben a bizonyítás az emberi létezés egyik szükségszerű mozzanatának, az emberi megismerésnek mellőzhetetlen része, összetevője. Az emberi tevékenység az embernek a tárgyi-társadalmi környezettel folytatott kölcsönhatása. Ez a kölcsönhatás feltételezi az ember részéről az őt ért hatások mibenlétének és milyenségének, valamint az ezekhez való viszonyának, az általuk keltett szükségleteinek és azok kielégítési módjának, eszközeinek a meghatározását. Mindez ugyanis a környezet megfelelő alakítására alkalmas, céltudatos cselekvésnek előfeltétele. Az emberi tevékenység lehetetlen a környezet differenciált megismerése, az arra vonatkozó igaz ismeretek nélkül. Az igaz ismeret megszerzésének egyik mozzanata az ismeretet hordozó gondolat és a tárgya közötti kapcsolat adekvát, helyes volta felöli, meggyőződés megszerzése. Ez az egyén életében ugyanúgy, mint az emberiség életében jórészt tapasztalatok szerzése, a gyakorlat révén történik meg. Közvetlen érzékeléssel, tapasztalati úton igaz ismeret szerezhető. A tudatban adekvát módon tükröződik fogalmi formában, pl. hogy a híd téli időben megtapintott vaskorlátja kemény és hideg. Az 8

9 egyes embernek azonban nem kell minden gondolat, fogalom, összefüggés adekvát, vagyis igaz voltáról személyesen és közvetlenül tapasztalati úton meggyőződnie; rendelkezésére állnak az emberiség által már régebben megszerzett, kipróbált és igaznak bizonyult ismeretek. Ezek igaz voltát akkor is evidenciaként lehet kezelni, ha a bizonyítás módja az adott ismeret aktuális felhasználója előtt ismeretlen. b) A megismerés és helyes gondolkodás tanulmányozásával, formái és törvényszerűségei feltárásával a logika tudománya foglalkozik. A bizonyítás a logikában használatos meghatározás szerint gondolati műveletsor; egy tétel, kijelentésbe foglalt logikai ítélet igaz voltának kimutatása már igaznak bizonyult logikai ítéletek segítségével. A logikában a logikai ítéleteket és összefüggéseiket elvont formában, betűkkel és meghatározott relációt jelző szimbolikus kapcsolójelekkel helyettesítik, a gondolatmeneteket pedig a megfelelő kapcsolójelekkel összekötött logikai ítéletek soraként, logikai egyenletekbe rendezve írják le. A logika segít abban, hogy a gondolkodást tudatosan gyakoroljuk, ily módon lényegesen szabatosabbá tegyük, jobban elsajátíthassuk és alkalmazhassuk, sőt abban is, hogy egy sor logikai problémával megbirkózhassunk. A gondolkodás, mint a valóság közvetett tükrözése teszi lehetővé, hogy az ember képes következtetni, logikai levezetést végezni, a megismerés lehetőségeit kitágítani, képes a közvetlen észlelés számára hozzáférhető jelenségek elemzéséből kiindulva a közvetlen észlelés számára hozzáférhetetlent feltárni. A logika tudományának több ága van. Számunkra főként az induktív és deduktív kijelentés-logika formális és a dialektikus változata a lényeges. A formális logika a gondolkodást annak konkrét tartalmától elvonatkoztatva vizsgálja, és megállapítja azokat a formális feltételeket és törvényszerűségeket, amelyek a fogalom és ítéletalkotás, valamint a következtetés helyességét az egyes gondolkodási aktusok konkrét tartalmától elvonatkoztatva általában biztosítják. A dialektikus logika a valóságot a maga sokoldalúságában megismerni törekvő konkrét gondolkodással és azokkal a feltételekkel foglalkozik, amelyek lehetővé teszik a valóság egyre mélyebb, teljesebb gondolati megismerését. Ahhoz, hogy a valóság igaz megismerését elérjük, mind a dialektikus, mind a formális logika szabályainak követése szükséges. A gondolkodás formáinak, törvényeinek és műveleteinek tudatosítása az emberi tevékenység minden területén előnyöket biztosít az ösztönös gondolkodással szemben. A gondolkodás logikai törvényei objektívek, a szubjektum oldaláról az egyik legfontosabb, a valóság megismerését biztosító feltételeit jelentik. Ezek: Az azonosság törvénye. Az adott gondolatmenet folyamatában minden gondolatot (fogalmat, ítéletet) ugyanabban az értelemben kell használni. A valóság kutatása során a konkrét azonosság törvénye szerint gondolkodunk: az azonosság és különbözőség egysége alapján ismerhetjük meg a dolgokat olyanoknak amilyenek. A konkrét azonosság törvénye a formális logika azonosság elve nélkül nem alkalmazható következetesen, hisz a dolgok azonossága és különbözősége egységét megállapító gondolatainkat is az adott gondolatmenet folyamán önmagukkal azonosaknak kell tartanunk. 9

10 A nem-ellentmondás (ellentmondás-mentesség) törvénye. E szerint két meg nem egyező ítélet nem lehet egyidejűleg egy és ugyanazon tárgyról egy és ugyanazon vonatkozásban igaz. A kizárt harmadik törvénye. Két kijelentés közül amelyek egyike tagadja azt, amit a másik állít ha az egyik feltétlenül igaz, ki van zárva egy harmadik ítélet igazsága. Az elégséges alap törvénye. Valamely tétel csak akkor tekinthető igaznak, ha azt elégséges alapra lehet építeni. Az elégséges alap azon gondolatok összessége, amelyek szükségesek, egyben elégségesek valamely gondolat igazságának a kimutatásához. Az elégséges alapot alkotó gondolataink egy része igazságát a közvetlen tapasztalati tények alapján, más részét már igazolt tételek alapján állapíthatjuk meg. A dialektikus logika ellentmondás törvénye. A gondolkodás formális logikai alaptörvényei nem abszolút érvényűek. Az ellentmondás két ítélet között nem feltétlenül logikai hiba, két egymásnak ellentmondó ítélet adott esetben együtt, sőt kizárólag csak együtt igaz. A logikai bizonyítás elemei: a bizonyítandó tétel, az érvek [bizonyító tételek (argumentumok)] és a bizonyítási eljárás. A bizonyítandó tétel tartalma a formális logikában közömbös; lehet bármilyen anyagi vagy elméleti jelenség, ezek egyedi mozzanata vagy a jelenségek valamilyen szélesebb osztálya, de lehet a jelenségek közötti kapcsolatok valamilyen szabályszerűséget mutató jellegzetessége is. Ugyanez érvényes az érvekre is. A bizonyítási művelet első fontos része a bizonyítandó tétel meghatározása. Ennek módszere eltérő a formális és a dialektikus logikában, mivel ez utóbbi a valóságban mutatkozó változásokat, eltéréseket nem hagyhatja figyelmen kívül. Ezt követi a megfelelő érvek kikeresése. Itt ismét különbség van a formális és a dialektikus logika eltérő módszerei folytán. A dialektikus logika követelményeit nem elégíti ki az érv formai megfelelősége, megfelelőnek csak a tartalmi szemszögből megfelelő érvet tekinti. A továbbiakban azt kell kimutatni, hogy a bizonyítás alapjául szolgáló érvek elégségesek a tétel igazságának bizonyításához. Ennek érdekében a megtalált érvek és bizonyítandó tétel közötti összefüggést kell a logika nyelvére lefordítani és ennek megfelelően kell a gondolatsort ami végül is nem más, mint a következtetések összessége rendezni. A bizonyítás folyamán a helyes következtetéseknek azt a sajátosságát vesszük figyelembe, hogy ha igazak az előzmények (az előfeltételek ) és az egyes tételek helyes sorrendben és helyes módon vannak összekapcsolva, akkor mindig igaz zárótételt is kapunk. Valamely tétel igaz voltának bebizonyításához elegendő tehát az, hogy logikai szükségszerűséggel le lehessen vezetni más igaz tételekből, érvekből. A bizonyítás logikai követelményei: a tézist (a bebizonyítandó ítéletet) illetve az ítéletek rendszerét, világosan és egyértelműen kell megfogalmazni; egyazon bizonyítási eljáráson belül nem szabad a tézist felcserélni; a tézis megalapozására használt érveknek olyan ítéleteknek kell lenniük, amelyek már igaznak bizonyultak. 10

11 A bizonyítás és a cáfolat (negatív bizonyítás) egymástól elválaszthatatlan. Közös bennük, hogy az ismeretek megalapozására szolgálnak. Cáfolatnak nevezzük azt az eljárást, amely valamely logikus ítéletben szereplő állítás hamis voltának kimutatására szolgál. A bizonyításban az ismeret pozitív indokolást kap, azaz kimutatjuk igazságát. A cáfolatban viszont negatív indokolást adunk az ismereteknek, tehát hamisságát mutatjuk ki. A cáfolat logikai elmei és szabályai megegyeznek a bizonyításéval. A cáfolat sajátosan logikai eljárásai közül jelentős, amikor kimutatjuk, hogy a bizonyításban felhasznált érvek hamisak. A cáfolat másik ismert módja annak kimutatása, hogy a felsorakoztatott érvekből nem következik a tétel igazsága. Ez az eljárás a bizonyítás két ismert szabályának a figyelembe vételén alapul. Azaz, hogy a tételt a bizonyítás során kielégítően meg kell alapozni, és a tételnek az érvekből logikai szükségszerűséggel kell következnie. Megcáfolhatunk valamely tételt egy neki ellentmondó tétel igazságának kimutatásával is (argumentum a contrano). Ebben az esetben az ellentmondás-mentesség törvényét alkalmazzuk, amely szerint két ellentmondó tétel közül az egyik feltétlenül hamis. Egy tételt megcáfolhatunk úgy is, hogy kimutatjuk: a belőle a logika szabályai szerint levezetett következtetés lehetetlenség (argumentum ad absurdum). Egy tétel hamisságát közvetlenül is bizonyíthatjuk. 8 c) A bizonyítást a jogalkalmazásban alapvetően a logikai értelmezés szerint fogják fel, de vannak azért specifikumok. A jogalkalmazásban sajátságosan alakul a bizonyítandó tétel; minden eljárásban többé-kevésbé elkerülhetetlen követelmény a ténybeli kérdések és a jogkérdések megkülönböztetése. A jogszabály alkalmazhatósága előfeltételez egy minőségét tekintve elvontan meghatározott tény-konstellációt ( tényállást ), amelyhez a jogszabályban előírt jogi következmények kapcsolódnak. Ebben a körben tehát mivel az érdemi döntésre jogosult jogalkalmazónak a tényekről közvetlen tudomása többnyire nem is lehet közvetetten, ténybizonyítás útján kell a döntés előfeltételeit biztosítani és a mértékadó való tényeket megállapítani. Másfelől a jogalkalmazói döntésnek az alkalmazásra kerülő jogszabály tartalmát is helyesen kell figyelembe venni, s e körül nem ritkán alakul ki az érdekeltek között vita. A vita lényege: a jogszabálynak az egyik vitázó ilyen, a másik olyan értelemet, jelentést tulajdonít és álláspontja melletti érvekkel, illetőleg az ellenérdekű fél érveinek cáfolatával igyekszik a döntéshozót meggyőzni, maga mellé állítani. A bizonyítandó tétel ezekben a vitákban rendszerint az, hogy a konkrét ügy egy-egy ténye, ténybeli körülménye bele tartozik-e a jogszabály szövegében elvontan jelzett tényállási elem fogalomkörébe, vagy sem. A bizonyítandó tétel tehát egy értékítéletet tükröző jogi álláspont (vélemény) helyessége. Ugyancsak a jogalkalmazásbeli bizonyítás sajátos vonása, hogy a jog szabályozza a bizonyítási eljárás szereplőit és az érvek előterjesztésének rendjét, módját és eszközrendszerét, minthogy a ténybizonyításban mint majd szó lesz róla az érvek szerepét is tények (a bizonyító tények, más szóval bizonyítékok) töltik be, 8 Lásd bővebben: Szigetvári Sándor: Logika (Nemzeti Tankönyvkiadó, Bp., 1996.). 11

12 ezek megismerésének alakszerűségeit is szabályozza a jog. Erről később még sok szó esik majd. d) A jogalkalmazási bizonyítás egyik változata a büntetőeljárásbeli bizonyítás, amelyben a bizonyítás köznapi, logikai és jogi szabályai sajátosan érvényesülnek. A büntetőeljárásban van természetesen jogi bizonyítás is. A kriminalisztika érdeklődésének középpontjában azonban a ténybizonyítás kérdései vannak. Erre tekintettel a bizonyítás kifejezés ha csak az ellenkezője a szövegből kifejezetten, vagy a szövegösszefüggésből félreérthetetlenül ki nem derül, ténybizonyítást jelent. A jogalkalmazásban a bizonyítás kifejezésnek kétféle értelmezése figyelhető meg a ténybizonyítás körében. A ténymegállapításban elengedhetetlen egy olyan megismerési folyamat, a- mely érzéki és racionális összetevőkből szerveződik, s ez utóbbi elemek logikai bizonyítást jelenthetnek. Mindez abból adódik mint már szó volt róla, hogy közvetett más forrásokból (a bizonyítékokból ) nyert ismeretekre alapozódik. A jogalkalmazónak ismeretei forrását, a belőlük történt ismeretszerzés körülményeit (helyét, idejét, módját), valamint magát a nyert ismeretet dokumentálnia kell és így mások számára is megismerhetővé kell tennie az általa átélt megismerési folyamatot. Így eljárásának racionalitása (a megismerés keretében végzett értelmi műveletei) hozzáférhetővé, ellenőrizhetővé és felülbírálhatóvá válik. Az ismeretelmélet és a formális logika szemszögéből a bizonyítás -nak ez a felfogása vitathatatlanul elfogadható. Ez a fajta bizonyítás valósul meg a közigazgatási és fegyelmi eljárásban és a büntetőeljárás nyomozási szakaszában, ahol vagy az dönt, aki a múltbeli esemény rekonstruálását (közvetlenül a bizonyítékok alapján) maga végzi, vagy a felettese esetleg az ügyész a bizonyítás-felvétel dokumentációja, az iratok, vagyis nem a már ismert bizonyítékok közvetlen vizsgálata alapján. Van azonban a bizonyítási tevékenységnek a jogalkalmazásban egy olyan változása is, amelynél a cél az, hogy racionálisan beláthatóvá tegye egy kívülálló (pl. a bíróság) számára valamely ismeret igaz voltát, vagyis azt, hogy az ismeret megegyezik a tárgyával. Ez mind a tény, mind az elméleti tételek bizonyításánál (pl. a jogszabályok értelmezésénél) előfordul. A kétféle értelmezés között a különbség abban rejlik, hogy míg az első lényegében a megismerés modelljét tekinti mértékadónak, ez utóbbi a vitázó meggyőzést tartja követendőnek, vagyis azt a formát, amelyben ellenérdekelt felek állítják egymással szembe a bizonyítandó tételre vonatkozó érveiket, s részint saját érveik erejével, részben az ellenérdekű fél érvelésének cáfolatával igyekeznek saját álláspontjuk helyességének belátására bírni a döntéshozót. Ezt nevezzük processzuális bizonyítás -nak. Míg kétségtelen, hogy az előző modell inkább illik a közigazgatási eljárásra és nyomozásra, aligha vitatható, hogy a bírósági eljárásra mind a polgári peres, mind a büntető ügyekben inkább az utóbbi az adekvát értelmezési keret: a felek a bíróság számára próbálják állításaik igaz voltát, értékítéletük (jogi álláspontjuk) helyességét racionálisan beláthatóvá tenni. A ténybizonyításnál a racionális belátás alapja az anyagi világban érvényesülő egyetemes okság. Ennek révén a már igaznak bizonyult ismereteket kifejező kijelentések (logikai ítéletek) megfelelő módon történő összekapcsolása lehetővé teszi a 12

13 megismerés során a kérdéses tárgy és a rá vonatkozó ismeret korrespondenciájának vagy a korrespondencia 9 hiányának a már kipróbált ismeretek közvetítésével történő belátását. A ténybizonyításban a cáfolat legmegbízhatóbb módja a tények által végzett cáfolat. Ha ugyanis valamely tétellel szemben neki ellentmondó tényeket tudunk felsorolni, akkor a tételt megcáfoltuk, pl. amikor valaki alibit képes igazolni (argumentum ad absurdum) A BIZONYÍTANDÓ TÉNYEK KÖRE ÉS A BIZONYÍTÁS TÁRGYA A következőkben a bizonyítandó tényekkel és a bizonyítás tárgyával részletesen a büntetőeljárásbeli nyomozás vonatkozásában foglalkozunk. A büntetőügyben az eljáró hatóság feladata az, hogy a büntetőjogi felelősség léte és mértéke szempontjából jelentős tényeket, (a tényállást) az eljárási szabályok megtartásával felderítse, az igazságnak megfelelően állapítsa meg, és az anyagi jog előírásainak (rendelkezéseinek) megfelelően bírálja el. A büntetőeljárás tulajdonképpen jogalkalmazás büntető ügyekben. Az eljárási szabályok azonban a bizonyításnak csak az általános jogi kereteit határozzák meg, a kriminalisztika tanulmányozza behatóan a bizonyíték keletkezésének folyamatát és módját. A bizonyítás mint gyakorlati tevékenység magában foglalja a bizonyítási eszköz felkutatását, összegyűjtését, biztosítását, ellenőrzését és értékelését is. 10 A bizonyítási eszközök a bizonyítékok hordozói, amelyekből a hatóság megismerheti a bizonyítékokat. Ezek, olyan az eljárás idején észlelhető tények, amelyek a vizsgált múltbeli történésnek a következményeként keletkeztek, és amelyekből a hatóság ezért a bizonyítandó tények létezését vagy nem létezését megállapítja. A bizonyítási eszközök és a bizonyítékok között szoros az összefüggés, bizonyítási eszköz nélkül nincs bizonyíték, bizonyíték csak a törvényben felsorolt, törvényes keretek között beszerzett és felhasznált bizonyítási eszközből és bizonyítási eljárásból származhat. Az eljárás során a bizonyításra alkalmasnak vélt tények és a rájuk vonatkozó ismeretek (adatok) folyamatos tanulmányozásával, ellenőrzésével, logikai vizsgálatával és értékelésével kell megállapítani, hogy mi, mit és miért bizonyít? A bizonyításnak a büntetőeljárási jog csak bizonyos kereteit szabja meg, a bizonyítás maga azonban nem a jog szabályaitól függően alakul. A bizonyítás nem 9 Korrespondencia: megfelelés egyezés, kölcsönös viszony. 10 Be. 77. (1) A bizonyítási eszközök felderítése, összegyűjtése, biztosítása és felhasználása során e törvény rendelkezései szerint kell eljárni. Jogszabály elrendelheti a bizonyítási cselekmények teljesítésének, a bizonyítási eszközök megvizsgálásának és rögzítésének, valamint a bizonyítási eljárások lefolytatásának meghatározott módját. 78. (1) A büntetőeljárásban szabadon felhasználható a törvényben meghatározott minden bizonyítási eszköz, és szabadon alkalmazható minden bizonyítási eljárás. A törvény azonban elrendelheti egyes bizonyítási eszközök igénybevételét. (2) A bizonyítás eszközeinek és a bizonyítékoknak nincs törvényben előre meghatározott bizonyító ereje. (3) A bíróság és az ügyész a bizonyítékokat egyenként és összességükben szabadon értékeli és a bizonyítás eredményét az így kialakult meggyőződése szerint állapítja meg. (4) Nem értékelhető bizonyítékként az olyan bizonyítási eszközből származó tény, amelyet a bíróság, az ügyész vagy a nyomozó hatóság bűncselekmény útján, más tiltott módon vagy a résztvevők eljárási jogainak lényeges korlátozásával szerzett meg. 13

14 okiratok előállítása és szortírozása, hanem ismeretek érvekké kovácsolása és érvek súlyának szakszerű értékelése. A tények az anyagi világ alkotó elemei, ahol az egyetemes okság érvényesül. Az adott bizonyítandó tényt a bizonyító tényhez kötő okozati kapcsolat természettudományi törvények uralma alatt áll; a bizonyító tényt hordozó bizonyítási eszköz mibenlétének felismerése, a konkrét bizonyítási eszköz felkutatása és szakszerű kezelése aminek eredményeként a bizonyító tény valóságos mibenléte és létrejöttének folyamata is ismertté válik kriminalisztikai szakfeladat. A bizonyító tény létrejöttének tényleges folyamatát amit a nyomozás során feltárnak össze kell hasonlítani az adott típusú bizonyíték keletkezési folyamatára vonatkozó természeti törvényekkel; a bizonyító erő vagyis a bizonyító ténynek az a tulajdonsága, amelynek folytán a meggyőződés alakítására alkalmas a megfeleléssel egyenesen arányos. Ez is kriminalisztikai szakfeladat. A nyomozásban elért bizonyítás eredményét azonban a törvény [Be. 78. (3) bek.] értelmében a bíróság és az ügyész értékeli; a nyomozást a bűncselekmény bizonyítatlansága címén csak az ügyész szüntetheti meg. A nyomozó hatóság tehát a bizonyító erőre vonatkozó álláspontját csak az ügyész közbejöttével az ügyész meggyőzése útján érvényesítheti negatív irányba, és ha úgy látja, hogy az ellentétes bizonyítékok helyesen értékelve elegendőek a bűncselekmény és az elkövető kilétének igazolásához önállóan dönthet, de az ügyész természetesen akkor is saját belátása szerint dönt a vádemelésről. A bizonyítás eredményeként a hatóság a bizonyítékokat (bizonyító tényeket) mint a formális logika szabályai szerint kezelt érveket felhasználva tesz kijelentést a tényekről, mint a valóság elemeiről: megállapítja a tényállást (a logika funkciója). A bizonyítás mind formálisan, mind tartalmilag a büntetőeljárás s ezen belül a nyomozás központi tényezője, ugyanis ennek eredményétől függ, hogy adott esetben az anyagi igazság feltárása milyen mértékben és mélységben volt eredményes. A büntetőeljárástól azt várjuk, hogy az igazság megállapításával végződjék. Azokat a múltbeli eseményeket, amelyeknek nem voltunk tanúi, az események olyan hatásai (nyomai) alapján ismerhetjük meg, amelyeket mások emlékezetében vagy a dolgokon hagytak. Az ismeretelmélet mai állása szerint az ismeret igazsága általában logikai bizonyítást igényel. Minthogy pedig a büntetőeljárás minden szakaszában megismerési folyamat zajlik, s a megismerés a nyomozás idején sem szorítkozik pusztán az érzékelésre, ott is szükségszerű elem a logikai értelemben vett bizonyítottság, azaz a (logikai) bizonyítás. A bizonyítás tárgyát a jelenleg hatályos Be. 75. (1) (3) bekezdése a következőképpen határozza meg: (1) A bizonyítás azokra a tényekre terjed ki, amelyek a büntető és a büntetőeljárási jogszabályok alkalmazásában jelentősek. A bizonyítás során a tényállás alapos és hiánytalan, a valóságnak megfelelő tisztázására kell törekedni, azonban, ha az ügyész nem indítványozza, a bíróság nem köteles a vádat alátámasztó bizonyítási eszközök beszerzésére, és megvizsgálására. (2) A bizonyítás a büntetőeljárás járulékos kérdéseinek különösen a polgári jogi igénynek elbírálásában jelentős tényekre is kiterjedhet. 14

15 (3) Nem kell bizonyítani azokat a tényeket, amelyek köztudomásúak, vagy amelyekről az eljáró bíróságnak, ügyésznek, illetőleg nyomozó hatóságnak hivatalos tudomása van. Tény az objektív, anyagi valóság olyan egyedi jelensége, amely térben, időben és okozati kapcsolataiban körülírható. A tény ennek a három dimenziójának a segítségével jelölhető ki, ezek azok a viszonylatok, amelyekben létezik. Létezésének ideje, helye és kauzális kapcsolatrendszere objektív sajátosság. Ez azt jelenti, hogy a tény tanulmányozása révén ezek felismerhetőek de nem függenek annak a tudatától (releváns ismereteitől) és az akaratától (így érdeklődésétől sem), aki a tényt tanulmányozza. A kauzális kapcsolatrendszer objektív létezése folytán a tények kölcsönösen alkalmasak egymás bizonyítására, vagyis az ok bizonyíthatja az okozatot és viszont. A két tény közötti okozati kapcsolat a bizonyítási ok; e kapcsolat következtében a kettő szükségképpen együtt jár, az egyiknek a léte és minősége tehát igazolja a másiknak a létét és minőségét is. A bizonyítási ok természetesen konkrét jelenségek közötti olyan konkrét kapcsolat, amelyet a dolog jellegéhez és természetéhez igazodó ismeretrendszer közvetítésével lehet tudni. Ez az ismeretrendszer formális kereteit tekintve lehet az elemi köznapi tapasztalat, lehet egyébként tanulás révén szerzett magasabb szintű közismereti anyag, de lehet sajátos képzés útján nyert különleges szaktudás is. A tényre vonatkozó ismeret az adat. Az ismeret átadható. Az ismeret-átadás folyamatát nevezhetjük (idegen szóval) informálás -nak; ez esetben az adat, amikor átadás tárgyául szolgál, információ. Az adatok által közvetített ismeretek révén lehet megismerni a tényeket, előbb, mint érzékelhető jelenségeket, később a megismerés racionális fázisában a lényegüket, s ennek keretében az oksági folyamatokban elfoglalt helyzetüket, okaikat és következményeiket is, ami végső soron a történés megismerését jelentheti. A történés tényekből épül fel. A tény valójában maga is egy történés, amely egy szélesebb történésen belül, mint annak alkotó eleme lesz tény. Minden történésnek számos aspektusa van, és az alapul vett aspektus függvénye az, hogy a történést alkotó folyamatok mekkora köre és melyek relevánsak. A fentieket az anyagi büntetőjog a tényállástanban és a büntetőeljárás-jogi dogmatika részletesen tárgyalja. A büntetőügyekben releváns, jelentős tények rendszerint múltbeli, a büntetőeljárás megindítását megelőzően keletkezett tények. A tényeknek, mivel nemcsak önmagukban lehet jelentőségük, ezért kapcsolatukat, öszszefüggéseiket is fel kell tárni. A büntetőügyekben az egységesen elbírálandó konkrét, az ügyre tartozó tények összessége a történeti tényállás; meghatározott helyen és időben történt emberi magatartásoknak, azok előzményeinek, körülményeinek és következményeinek a leírása, abban a sorrendben, ahogyan ez megvalósult. A tényeket, illetve a tényállást a hatóság mint erről már szó volt bizonyítás útján deríti fel, állapítja meg, majd a hatályos jogszabályok alapján minősíti, és a tényállást elbírálja. A büntetőjog szempontjából jelentős tényeket a Btk. rendelkezései elvontan határozzák meg. A Btk. Különös Része foglalja magába az egyes bűncselekmények tör- 15

16 vényi tényállását. A diszpozíció ismérveit illetve a büntető jogszabályokat azonban tágan kell értelmezni, ha a Btk. rendelkezése ún. keretdiszpozíció, mert akkor a diszpozíció kereteit kitöltő jogszabályok (pl. KRESZ, nemzetközi szerződés, egyéb jogszabály) rendelkezései is büntető jogszabályok. Ilyenkor a történt-e bűncselekmény kérdésére csak a keretül szolgáló törvény és a kereteket tartalommal kitöltő jogszabály egybevetése után lehet választ adni. A törvényi tényállás különös részi elemeit kiegészítik a Btk. Általános Részi törvényi tényállási elemei (pl. szándékosság, gondatlanság, előkészület, elkövetők stb.). 11 A Btk. Általános Része határozza meg többek között a bűncselekmény fogalmát. 12 Ugyancsak itt nyertek szabályozást a büntethetőséget kizáró és megszüntető okok a büntetések kiszabását és intézkedések alkalmazását befolyásoló körülmények, valamint az értelmező rendelkezésekben csoportosított fogalmak stb Btk. 13. Szándékosan követi el a bűncselekményt, aki magatartásának következményeit kívánja, vagy e következményekbe belenyugszik. 14. Gondatlanságból követi el a bűncselekményt, aki előre látja magatartásának lehetséges következményeit, de könnyelműen bízik azok elmaradásában; úgyszintén az is, aki e következmények lehetőségét azért nem látja előre, mert a tőle elvárható figyelmet vagy körültekintést elmulasztja. 15. Az eredményhez mint a bűncselekmény minősítő körülményéhez fűzött súlyosabb jogkövetkezmények akkor alkalmazhatók, ha az elkövetőt az eredmény tekintetében legalább gondatlanság terheli. 16. Kísérlet miatt büntetendő, aki a szándékos bűncselekmény elkövetését megkezdi, de nem fejezi be. 18. (1) Ha a törvény külön elrendeli, előkészület miatt büntetendő, aki a bűncselekmény elkövetése céljából az ehhez szükséges vagy ezt könnyítő feltételeket biztosítja, az elkövetésre felhív, ajánlkozik, vállalkozik, vagy a közös elkövetésben megállapodik. 19. Elkövetők a tettes és a társtettes (tettesek), valamint a felbujtó és a bűnsegéd (részesek). 20. (1) Tettes az, aki a bűncselekmény törvényi tényállását megvalósítja. (2) Társtettesek azok, akik a szándékos bűncselekmény törvényi tényállását, egymás tevékenységéről tudva, közösen valósítják meg. 21. (1) Felbujtó az, aki mást bűncselekmény elkövetésére szándékosan rábír. (2) Bűnsegéd az, aki bűncselekmény elkövetéséhez szándékosan segítséget nyújt. 12 Btk. 10. (1) Bűncselekmény az a szándékosan vagy ha a törvény a gondatlan elkövetést is bünteti gondatlanságból elkövetett cselekmény, amely veszélyes a társadalomra, és amelyre a törvény büntetés kiszabását rendeli. (2) Társadalomra veszélyes cselekmény az a tevékenység vagy mulasztás, amely a Magyar Köztársaság állami, társadalmi vagy gazdasági rendjét, az állampolgárok személyét vagy jogait sérti vagy veszélyezteti. 11. (1) A bűncselekmény bűntett vagy vétség. (2) Bűntett az a szándékosan elkövetett bűncselekmény, amelyre a törvény két évi szabadságvesztésnél súlyosabb büntetés kiszabását rendeli el. Minden más bűncselekmény vétség. 13 Btk. 22. A büntethetőséget kizárja: a) a gyermekkor, b) a kóros elmeállapot, c) a kényszer és a fenyegetés, d) a tévedés, e) a cselekmény társadalomra veszélyességének csekély foka, f) a jogos védelem, g) a végszükség, h) a magánindítvány hiánya, i) a törvényben meghatározott egyéb ok. 32. A büntethetőséget megszünteti a) az elkövető halála, b) az elévülés, c) a kegyelem, d) a cselekmény társadalomra veszélyességének megszűnése vagy csekéllyé válása, e) a törvényben meghatározott egyéb ok. 38. (1) Főbüntetések: 1. a szabadságvesztés, 2. a közérdekű munka, 3. a pénzbüntetés. (2) Mellékbüntetések: 1. a közügyektől eltiltás, 2. a foglalkozástól eltiltás, 3. a járművezetéstől eltiltás, 4. a kitiltás, 5. a kiutasítás, 6. ( ), 7. a pénzmellékbüntetés. (3) A (2) bekezdés 2 5. pontjában felsorolt mellékbüntetések önállóan, főbüntetés kiszabása helyett (88. ) is alkalmazhatók, ha az alkalmazásuk egyéb törvényi feltételei fennállnak. 16

17 A büntető ügyekben mindenekelőtt azokat a tényeket kell bizonyítani, amelyek alapján elbírálható, elkövettek-e vagy nem olyan cselekményt, amely megvalósítja valamely bűncselekmény törvényi tényállását, fennállnak-e a büntetőjogi felelősség egyéb feltételei, illetve a felelősség mértékét befolyásoló egyéb körülmények. Természetesen az általános törvényi tényállás elemei is a bizonyítás tárgyához tartozó tények. Az általános törvényi tényállás valamennyi bűncselekmény törvényi tényállásának közös elemeit tartalmazza, ez a jogászi gondolkodás terméke, egy magas fokú absztrakció, nem legális kategória. Egy olyan elméleti rendszer, amely magába foglalja az egyes törvényi tényállásokból gondolati absztrakció útján elvont közös elemeket, kiegészítve azokat az általános rész büntethetőségi feltételeivel. A jogi tárgy nem valóságos fizikai értelemben vett tárgyat jelent, hanem az a társadalmi viszonyokban kifejezésre jutó érdek vagy érték, amelyet a bűncselekmény sért vagy veszélyeztet. A bűncselekmény társadalomra veszélyessége (amely nem eleme az általános törvényi tényállásnak) és a jogi tárgy között szoros összefüggés van. A bűncselekmény éppen a társadalmi viszonyokat sértő vagy veszélyeztető volta miatt veszélyes a társadalomra. A gyakorlatban a történeti tényállást ütköztetni kell valamelyik különös részi törvényi tényállásba, ha elemeik fedik egymást, van a cselekménynek jogi tárgya. Szükséges elemek Nem szükséges elemek Általános törvényi tényállás Objektív oldal Szubjektív oldal Tárgy Tárgyi oldal Alany Alanyi oldal Jogi tárgy Elkövetési a bűncselekmény elkövetésekor Bűnösség magatartás betöltött 14. élet- általános tevés év szándékosság különös mulasztás beszámítási képesség gondatlanság felismerési oldal közvetlen akár tevéssel, akarati oldal akár mulasztással természetes személy Elkövetési tárgy dolog személy (passzív alany) eredmény és okozati összefüggés hely idő mód eszköz speciális alany célzat motívum Elkövetési magatartás: megnyilvánulhat akár tevésben, akár mulasztásban. Tevés esetén az elkövető aktívan részt vesz a bűncselekményhez vezető okozati folyamat alakításában. Mulasztás esetén a mulasztó személyén kívül, tőle függetlenül fejlődik, alakul a folyamat a bűncselekmény befejezettsége irányába, a mulasztó passzív A Btk /A -ok értelmező rendelkezések címén határozzák meg a hivatalos személy, közfeladatot ellátó személy, külföldi hivatalos személy, fegyveres elkövetés, felfegyverkezve elkövetés, kár, vagyoni hátrány, hozzátartozó, bűnszövetség, bűnszervezet, üzletszerűség, háborús termék, nagy nyilvánosság, csoportos elkövetés, visszaeső, különös visszaeső, többszörös visszaeső, gazdálkodó szervezet, fenyegetés; valamint a kisebb, nagyobb, jelentős, különösen nagy, különösen jelentős kár fogalmakat. 17

18 módon szemléli, hogy a megindult ok-okozati folyamat bűncselekménnyé alakuljon, fennáll a közbeavatkozás jogi kötelessége és a tevés lehetősége is. Az eredmény a bűncselekmény elkövetési magatartásával okozati összefüggésben, a külvilágban bekövetkező olyan változás, amelyet a törvényi tényállás leír. Okozati összefüggést a büntetőjogban az eredmény bűncselekmények vonatkozásában kell vizsgálni, méghozzá a tekintetben, hogy a törvényi tényállásban megfogalmazott eredmény az elkövetési magatartás következtében jött-e létre. Az elkövetés helye és ideje. Minden bűncselekményt szükségszerűen valamilyen helyen és időben követnek el. E tény a bűncselekmények nagyobb részénél közömbös, azonban néhány bűncselekmény tényállásában tényállási elemként szerepelnek. Az elkövetés módja és eszköze. Minden bűncselekményt valamilyen módon követnek el, azonban a legtöbb bűncselekmény esetében az elkövetés módja nem tényállási elem. Az elkövetés eszköze csak olyan tárgy lehet, amely az elkövető testétől függetlenül alkalmaznak, csak akkor tényállási elem, ha az eszköz igénybevétele, a jogalkotó szerint a társadalomra veszélyességet fokozza. A bűncselekmény alanya csak a bűncselekmény elkövetésekor a 14. életévét betöltött, legalább korlátozott beszámítási képességgel rendelkező, természetes személy lehet. A beszámítási képesség két konjunktív eleme: a felismerési és az akarati képesség. Beszámítási képességgel rendelkezik az, aki képes arra, hogy a felismeréséhez viszonyítva akaratának megfelelő magatartást tanúsítson. Speciális alany (tettes). Vannak olyan bűncselekmények, amelyeknek tettese csak olyan személy lehet, aki az általános alannyá válás feltételein túl további követelményeknek, egyéb ismérveknek is megfelel, pl. hivatalos személy, katona, terhes nő stb. A bűnösség az elkövető tudata és társadalomra veszélyes cselekménye között, szándékosság vagy gondatlanság formájában megnyilvánuló, aktuális pszichikai viszony. A szándékosság két formája az egyenes szándék (dolus directus) és az eshetőleges szándék (dolus eventualis). A gondatlanság lehet tudatos gondatlanság (luxuria) és hanyag gondatlanság (negligencia). A motívum és a célzat. Egyes bűncselekmények tényállási eleme a motívum, amely az a belső hajtóerő, vágy, szükséglet, ami az elkövetőt cselekvésre készteti. Minden emberi cselekedet valamilyen cél megvalósítására irányul. Amennyiben a célzat értékelése már az alaptényállásban megtörténik, úgy a bűncselekmény csak akkor valósul meg, ha az elkövető a megfogalmazott cél elérése érdekében cselekszik. Az általános törvényi tényállás szükséges elemeit minden esetben, a nem szükséges elemei közül pedig azokat kell bizonyítás tárgyává tenni, amelyeket az adott különös részi törvényi tényállás tartalmaz. Pl. lopás bűncselekmény csak akkor állapítható meg, ha a lopás célzatos. 14 Egyes tényeket lehet akár személyi körülmények szempontjából, illetve a történeti tényállásba sorolás szempontjából bizonyítandó ténynek tekinteni. Így pl. a terhelt hivatalos személyi minősége bizonyos bűncselekményeknél speciális alanyi ismérv, a történeti tényállásba tartozó tény. De már a személyi körülményekhez tartozik, hogy a terhelt mely szervnél, milyen beosztásban dolgozott hivatalos személyként a bűncselekmény elkövetésének idején. Általában azonban a személyi körülményekre vonatkozó tényeknek a történeti tényállásban leírt bűncselekménnyel együtt a büntetés kiszabása vagy az intézkedés al- 14 Lásd bővebben: Blaskó Béla: Magyar Büntetőjog Általános Rész (Rejtjel Kiadó, 2003.) 3.6. cím. 18

19 kalmazása szempontjából van jelentőségük, és ennyiben tartoznak az adott ügyben a bizonyítás tárgyához. Rendszerint figyelembe veendő személyi körülmények a vádlott életkora, általános egészségi állapota, tartós, súlyos betegsége, testi fogyatékossága, iskolai végzettsége, családi körülményei, foglalkozása, keresete, jövedelme, vagyoni helyzete, a terhelt korábbi büntetéseire vonatkozó adatok stb. A büntetőjogi felelősség szempontjából jelentős személyi körülményeket kell mindig felderíteni, bizonyítani és dokumentálni. Pl. a terhelt korábbi büntetésére vonatkozó adatokat differenciáltan kell kezelni, vizsgálni, nem szükséges az erkölcsi bizonyítvány alapján az olyan büntetésekre vonatkozó adatokat, bírósági iratokat beszerezni és a bűnügyi iratokhoz csatolni, amelyeknek nincs már jelentősége viszszaesés, különös visszaesés, többszörös visszaesés bizonyítása vagy más szempontból (pl. büntetett előéletű). Szándékos bűncselekmény vagy bűncselekmények gyanúja esetén jelentős személyi körülmény a terhelt életvezetésének bizonyítása pl. káros szenvedélyei, italozó esetleg alkoholista, bűnöző, csavargó, munkakerülő életmódja stb. A kedvező vagy kedvezőtlen személyi körülmények nagymértékben kihatnak a büntetés kiszabására. 15 Gyakran jelentős tény lehet a terhelt és a sértett, korábbi kapcsolata, pl. mióta vannak haragban, korábban elkövettek-e egymás sérelmére valamilyen szabálysértést, bűncselekményt vagy egyéb egymás bosszantását célzó nem pönalizált cselekményt. A bűncselekmény közvetlen előzményeinek megállapítása azonban már inkább a történeti tényállás része (pl. hogyan alakult ki az a helyzet, hogy a terhelt hasba szúrta a sértettet). Ugyancsak a történeti tényálláshoz tartozik a terhelt kóros elmeállapotával, elmebetegségével, a bűncselekmények és az alkoholista életmód és a kábítószerfogyasztással kapcsolatos tények megállapítása. Gondatlanul elkövetett bűncselekmény (pl. közúti baleset okozása, gondatlanul elkövetett súlyos testi sértés) esetén a terhelt életvezetésére és esetleges korábbi büntetéseire vonatkozó adatok kevésbé jelentősek, különösen akkor, ha ilyen bűncselekményt korábban nem követett el. a) A büntető jogszabályok alkalmazása szempontjából a bizonyítás tárgyává kell tenni a történeti tényállás jogi minősítésétől függően: a) az adott bűncselekmény törvényi tényállási elemeit, b) az általános törvényi tényállás tárgyi, tárgyi oldali, alanyi, alanyi oldali elemeit, a szükséges és egyes esetekben a törvényi tényállásból következően a nem szükséges ismérveket, így bizonyítani kell, hogy a bűncselekmény milyen jogi tárgyat sért, az elkövetési tárgyat, amely lehet dolog vagy személy (passzív alany), 15 Nyer (1) Ellenőrizni kell, hogy a gyanúsított szerepel-e a bűnügyi nyilvántartásban, és be kell szerezni az esetleges korábbi elítélésére vonatkozó iratokat, ha a bűncselekmény minősítése vagy a büntetőjogi jogkövetkezmények alkalmazása szempontjából azoknak jelentősége van, valamint a más nyomozó szerv előtt folyamatban lévő büntetőeljárásokra vonatkozó adatokat. Btk. 83. (1) A büntetést céljának (37. ) szem előtt tartásával a törvényben meghatározott keretek között úgy kell kiszabni, hogy igazodjék a bűncselekmény és az elkövető társadalomra veszélyességéhez, a bűnösség fokához, továbbá az egyéb súlyosító és enyhítő körülményekhez. 37. A büntetés a bűncselekmény elkövetése miatt a törvényben meghatározott joghátrány. A büntetés célja a társadalom védelme érdekében annak megelőzése, hogy akár az elkövető, akár más bűncselekményt kövessen el. 19

20 az elkövetési magatartást, amely lehet tevés vagy mulasztás és stádiumait (előkészület, kísérlet, befejezett), eredményt (okozott kár, vagyoni előny, sérülés tényleges gyógytartama), okozati összefüggést (elkövetési magatartás és eredmény között) a bűncselekmény helyét, idejét, módját, eszközét, az alannyá válás feltételeit (természetes személy, a bűncselekmény elkövetésekor betöltött 14. életév, beszámítási képességgel rendelkezik), speciális alanyt (katona, hivatalos személy, terhes nő stb.), a bűnösséget (szándékosság, gondatlanság), a cselekmény motívumát és célzatát. A bizonyítás tárgyhoz tartozó tények lehetnek továbbá: az elkövetők szerepe (tettesek, részesek), a büntethetőséget kizáró okok, a büntethetőséget megszüntető okok, a büntetések és intézkedések alkalmazása szempontjából jelentős tények, magánindítvány és kívánat, hozzátartozó, tevékeny megbánás, 16 valamint egyéb releváns tények stb. b) A büntetőeljárási jogszabályok alkalmazása szempontjából a bizonyítás tárgyává kell tenni a következőket: A Be (1) bekezdése szerint: A büntetőeljárás ha e törvény eltérően nem rendelkezik nyomozással kezdődik. A nyomozás során fel kell deríteni: a bűncselekményt, az elkövető személyét, fel kell kutatni és biztosítani kell a bizonyítási eszközöket, a tényállást oly mértékben kell felderíteni, hogy a vádló dönthessen arról, vádat emel-e [Be (2) bek.], bizonyítani kell a terheltet terhelő és mentő, a büntetőjogi felelősséget súlyosító és enyhítő körülményeket az eljárás minden szakában [Be. 28. (1) bek.]. A büntetőeljárási jogszabályok alkalmazásában jelentős tényeket főként (bár nem kizárólag) a büntetőeljárásról szóló törvénynek a vád tárgyára vonatkozó rendelkezései határolják körül. Általában nem jelentősek azok a tények, amelyek nem tartoznak a vád tárgyához. Mivel a vádemelés kérdésében az ügyész dönt, a nyomozó hatóságnak az ügyész elvárásait, utasításait irányadónak kell vennie a tényállás szükséges felderítése, bizonyítása tekintetében Btk A büntetés korlátlanul enyhíthető különös méltánylást érdemlő esetben mellőzhető is, ha a lopás, sikkasztás, csalás, hűtlen kezelés, rongálás, orgazdaság, jogtalan elsajátítás vagy a jármű önkényes elvételének elkövetője a cselekményt mielőtt felfedezték volna a hatóságnak vagy a károsultnak bejelenti és a kárt megtéríti, vagy megtesz minden tőle elvárhatót a kár megtérítése érdekében. 17 Be. 2. (1) A bíróság az ítélkezés során törvényes vád alapján jár el. (2) Törvényes a vád, ha a vádemelésre jogosult a bírósághoz intézett indítványában meghatározott személy, pontosan körülírt, büntető törvénybe ütköző cselekménye miatt a bírósági eljárás lefolytatását kezdeményezi. (3) A bíróság csak annak a személynek a büntetőjogi felelősségéről dönthet, aki ellen vádat emeltek, és csak olyan cselekmény alapján, amelyet a vád tartalmaz. 20