ACTA GGM DEBRECINA Geology, Geomorphology, Physical Geography Series Vol.: 2, McIntosh Richard William

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "ACTA GGM DEBRECINA Geology, Geomorphology, Physical Geography Series Vol.: 2, 2007. McIntosh Richard William"

Átírás

1 Gyászhírek - Obituaries március 20-án, életének 67. évében elhunyt Dr. Szöőr Gyula DSc geológus, a Debreceni Egyetem Ásványés Földtani Tanszékének nyugalmazott vezetője, professzor emeritusa, az MTA Geonómiai Bizottságának elnöke, Hajdúsámson Díszpolgára. Búcsúztatására a Debreceni Köztemető 2-es ravatalozójában április 6-án pénteken 12 órakor került sor. Temetésén a családon, rokonságon és munkatársakon kívül nagy számban vettek részt a debreceni és a hazai tudományos élet prominens képviselői. Tiszteletére a Magyarhoni Földtani Társulat Alföldi Területi Szakosztálya, az MTA Debreceni Akadémiai Bizottság Környezetföldtani és Paleoökológiai Munkabizottsága, valamint a DE Ásvány- és Földtani Tanszék közös rendezvényt, szakmai előadóülést szervez 2008 folyamán, melyre várjuk a hazai szakmai társadalom képviselőinek megemlékezéssel, vagy szakmai előadással történő bejelentkezését. Részletes ismertetés az MFT hírcsatornáin és Interneten keresztül a későbbiekben várható. A kirtériumoknak megfelelő előadások szakcikk változatát jelen Acta GGM Debrecina 2008-as kötetében kívánjuk megjelentetni. McIntosh Richard William Elhunyt Böttkös Sándor a debreceni ásványgyűjtő kör egykori vezetője Sándor Böttkös, the former leader of the mineral collectors association has died ( ) Családja, unokája, barátai és tanítványai szeretetétől kísérve tíz évnyi szívelégtelenség után elhunyt egy több diplomás pedagógus, az Oktatásügy Kiváló Dolgozója, Debrecen Város Kiváló Pedagógusa, a Debreceni Szőnyi Pál Ásványbarát Kör 20 éven át aktív, majd 1996-tól örökös tiszteletbeli elnöke. A nyírmadai református kántortanítói családból származó tanító, földrajz tanár és gyógypedagógus, egy ideig iskolaigazgató, a Szőnyi Kör egyik alapító tagja, megalakulás utántól nemsokkal közel 20 éven át elnöke, ezer szállal kötődött az Észak-tiszántúli tájhoz. Gyűjtőként azonban családjával, tanítványaival és köri társaival gyakran szervezett gyűjtőutakat a hegyvidékekre, különösen a Mátra, a Rudabányai-hegység és főleg a Tokaji-hegység területére, de számos expedíciós gyűjtő túrán vett részt a történelmi Magyarország egykori bányahelyeinek környékén is. Hatalmas, sokszínű magángyűjteményének központi részét képezték a saját gyűjtésből, cseréből, vásárlásból származó, nagyrészt maga csiszolta, fényesre polírozott, reprezentatív kvarcváltozatok. Egyik példányával a nyíregyházi országos ásványtalálkozón a legszebb hazai ásványcsiszolat kategóriában díjat nyert. Lakása, gyűjteménye mindig nyitva állt barátai, tanítványai előtt, akik a rácsodálkozás mellett, nagyrészt tőle lesték el a házi csiszolás technikájának izgalmas műhelytitkait. Böttkös Sándor számtalan köri foglalkozás, gyűjtőút, időszakos kiállítás szervezője, egyik létrehozója az 1984-ben lebonyolított Debreceni Országos Ásványgyűjtő Találkozó és Börze rendezvényének. Személyes példával, ajándékozással és szervezőmunkával segítette a régió iskoláiban gyűjtemények létrehozását, bővítését, népszerűsítő alkalmi kiállítások rendezését ben 73dbos kollekciót ajándékozott a debreceni Déri Múzeumnak, melyet, példáját követve, a köri tagok tovább gazdagítottak, megalapozva Az ásványok világa című állandó múzeumi kiállítást. Hitvallása sokban emlékeztetett a Kör névadójának, az egykor országos hírű gyűjtőnek, a kristályés ásványtan, a geológia oktatását szorgalmazó, iskolateremtő, református pedagógusnak, gróf Tisza István nevelőjének, a hatalmas, védett, debreceni Szőnyi Gyűjtemény megalapítójának hitvallására, aki a természet szeretetére nevelés egyik fő eszközének tekintette az ásványismeret tanítását. A Kör és a körvezető Böttkös Sándor munkásságát kezdetektől támogatta a Debreceni Egyetem Ásvány- és Földtani Tanszéke, hoszabb időn át a Kölcsey Művelődési Központ, majd a Vasutas Művelődési Központ. A Szőnyi Kör tagjai a debreceni Nagyerdei Kultúrpark igazgatójának, Nagy Sándor Tibornak patronálásával június 23-án látványos ásványkiállítást szerveztek az állatkert Afrika Röpdéjében. E sorok írójának életmű bemutató beszéde után a gyűjtőtársak köztük Faragóné Zilahi-Sebes Erzsébet tanárnő emlékeztek a közös élményekre. Az érdeklődők számára kiosztásra került a család és a jelenlegi körvezető, Dobos Károly doktorandusz közreműködésével a Tanszéken létrehozott CD, amely az elhunyt életútját mutatja be képekben. Böttkös Sándor a szerető férj, apa, a karizmatikus pedagógus, a sikeres és tisztelt körvezető, tanító és barát, a példamutató lokálpatrióta emlékét kegyelettel őrizzük. Kozák Miklós Köszöntés nyugalomba vonulás alkalmából Greeting on the occasion of retirement Dr. Gyarmati Pál geológus 2005-ben töltötte be 70. életévét. Mint a hazai geológia és a külföldet megjárt geológusexpedíciók prominens képviselője igen változatos és gazdag szakmai pályafutást tudhat maga mögött, amint arról a tiszteletére megjelent és munkásságát bemutató közlemény tájékoztat: Kozák M. 2007: Gyarmati Pál 70 éves. Acta Geographica ac Geologica et Meteorologica Debrecina, Tom XXXVII, Tiszteletére a Tudomány Napja alkalmából a Magyarhoni Földtani Társulat Alföldi Területi Csoport, az MTA Debreceni Akadémiai Bizottság (és a DE Ásvány- és Földtani Tanszék) előadóülést szervezett a debreceni DAB székházban november 23-án abból az alkalomból, hogy 72 éves korában bejelentette visszavonulását az aktív munkából. A rendezvény első részében Kozák Miklós tanszékvezető bemutatta Gyarmati Pál korábbi tanszékvezető munkásságát. Az ünnepelt 48 év földtani térképezésének tapasztalatai címmel pályafutásának érdekesebb 255

2 eseményeiről tartott élménybeszámolót. Ezt követően került sor az ünnepelt és felesége köszöntésére, a munkatársak, pályatársak, tanítványok és egyes intézmények nevében. A Debreceni Egyetem Természettudományi Karának és Földtudományi Intézetének képviseletében Dr. Csorba Péter oktatási dékánhelyettes, tanszékvezető mondott köszönetet a Debreceni Egyetemen eltöltött munkás évtizedekért, tanszékvezetői és oktatói tevékenységért. A Kossuth Egyetem Baráti Köre nevében a kör vezetője Dr. Lenkey Béla egyetemi docens emlékérmet nyújtott át. Ezt követően a közvetlen munkatársak ajándékokkal és humoros oklevéllel kedveskedtek a Gyarmati házaspárnak. Dr. Haas János MFT elnök,a társulati vezetés és tagság nevében Zimmermann Katalin köszöntötte az ünnepeltet visszavonulása alkalmából. Az egykori évfolyam- majd pályatársak nevében Dr. Póka Teréz az MTA Geokémiai Kutató Laboratórium ny. főmunkatársa, valamint Dr. Szederkényi Tibor ny. egyetemi tanár, professzor emeritus mondott köszöntőt, a jelenlévő fiatalság számára példaképként állítva Gyarmati Pál emberi magatartását, szakmai elkötelezettségét, a vulkanológiában elért iskolateremtő szerepét, s a nehézségek ellenére is színes és sikeres pályafutását. Dr. Mátyás Ernő szándékai ellenére egészségi okok miatt nem tudott személyesen megjelenni, hogy megtartsa köszöntőjét és előadását, így közvetve küldte jókívánságait. A továbbiakban 26 előadó, illetve társelőadó részvételével 15 szakmai előadás hangzott el az ünnepelt tiszteletére. Az estébe nyúló, hangulatos előadóülés szüneteiben a büfében terített asztal várta az előadókat és a hallgatóságot. Új típusú felsőoktatás a Debreceni Egyetemen New structure of higher education in the University of Debrecen A felsőoktatás korszerűsítése és európai egységesítése céljából a magyarországi oktatási reform (bolognai folyamat) jegyében 2006-ban a Debreceni Egyetemen is megindult az új típusú földtudományi BSc képzés. Az első évfolyam 56 fővel kezdte meg tanulmányait, közülük 40 fő zárta sikeresen az első tanulmányi évet. Eredményeik alapján szereztek jogot arra, hogy maguk választhassanak a következő két évre geológus, meteorológus, vagy geográfus szakirányt. Akik időközben másodéven szakirány váltást kértek, az új szabályzat értelmében a földtudományi képzésen belül ezt megtehették, de harmadév végéig szakirány nélküliként kell szerepelniük a nyilvántartásban. Az első BSc évfolyam hallgatói névsora: geológus szakirány (geology) Badó Zoltán Bede Balázs Csáki Ferenc Dobó Sándor Guba Bálint Gulyás Gergő Karancsi Gergő Kiss Balázs Kosik Szabolcs Kovács Zoltán Kovács Zsolt Kutasi Csaba Nemes István Panyi Norbert Papp Katalin Pataky Csilla Ana Sári Katalin Sebestyén Nikolett Simon Adél Szabó Tibor Tálas Marianna (Tomasovszkyné) meteorológus szakirány (meteorology) Fábián Kinga Goller István Imricsák Gábor Pop Gabriel Claudiu Szankovics Mónika geográfus szakirány (geography) Hódi Eszter Kovács Adrienn Lengyel Helga Orosz István Dávid Pénzes Richárd Szász Marianna Vida Ibolya szakirány nélküli (without specialisation) Fábián Péter Áron Steierlein Ildikó Szalma Raul A geográfusok többsége nem ebből a képzési formából kerül ki, hanem a földrajz BSc elvégzésével válik geográfussá. Az első év végén mutatott tanulmányi teljesítmény alapján a földtudományi BSc tanulmányi átlaga 3,05 volt, ami a Természettudományi és Technológiai Karon az első helyet biztosította számukra. In the frames of modernising and unifying higher education in European terms the Hungarian educational reforms (Bologna process) resulted in the start of a new earth sciences BSc training at the University of Debrecen in First year students started their courses in a number of 56, 40 out of which completed successfully the first educational year. Based on their results they had the right to choose among specialisations of geology, meteorology and geography. Those who wished to change their chosen specialisation could take courses from the other specialisations, however, they are registered as without specialisation. List of names of the first earth sciences BSc students can be seen above. The majority of the geographers receive their degree from the geography BSc. The quality of studying is reflected by the average of the earth sciences students of 3.05 that was the best in the Faculty of Science and Technology. Richard W. McIntosh 256

3 A Természetföldrajzi és Geoinformatikai Tanszék hírei News from the Department of Physical Geography and Geoinformatics A földrajz BSc keretében az első évet elvégzett, a Tanszékhez kapcsolódó hallgatók névsora: Boros Gabriella Csonka Kitti Dedák Dalma Karika Anita Kerekes Katalin Viktória Kovács Adrienn Kónya György Körmöndi Barnabás Láposi Delila Láng Noémi Lippai Zsanett Mecser Nikoletta Pilling Miklós Rácz Mariann Schweitzer Balázs Szilágyi Tamás Tősér Tímea Debreceni Disputa március 30-án negyedik alkalommal került sor a most már nyugodtan mondhatjuk szokásos tavaszi időpontban a Debreceni Disputára. A találkozó a manapság eléggé divatosnak számító geoinformatika témakörét járta körül. Egy rövid megnyitó után az első előadásban Mezősi Gábor osztotta meg gondolatait a viszonylag nagyszámú hallgatósággal a geoinformatikában rejlő fejlődési lehetőségekről, illetve annak új irányairól. Mari László a felszínborítási adatbázisokról, illetve ezek földrajzi alkalmazásairól tartott előadásában a Corine rendszert, illetve ennek különböző változatait mutatta be. Dobos Endre a digitális talajtérképekről és azok pedometriai alkalmazásáról tartott beszámolót. Az utolsó előadó, Lóki József a geoinformatika önkormányzati alkalmazási lehetőséginél három fő problémát emelt ki: az önkormányzatok nincsenek megfelelő mértékben ellátva szoftverekkel, a rendelkezésre álló térképek hiányosak és elsősorban papíralapúak, valamint nincs megfelelő számú szakember, aki a szoftvereket (és sokszor a hardvereket) alkalmazni tudná. A négy előadás után tartott vitában a legtöbb kérdés a geoinformatika oktatását érintette. Ebben a legfontosabb megállapítás az volt, hogy piacképes tudással kell ellátni a hallgatókat, hogy a piacra kilépve sokoldalú problémamegoldó képesség jellemezze őket, mivel a magyar piac jelenleg még nem alkalmas arra, hogy önálló térinformatikusokat alkalmazzon. Emiatt olyan szakembereket kell képezni, akik eszközként használják a térinformatikát. Fontos szerepe van a felnőtt továbbképzésnek is, hogy a már piacon lévő szakembergárdát is megfelelően tovább lehessen képezni. A BSC-rendszer alkalmas arra, hogy a három év után még további két évig szakirányú továbbképzésben részesüljenek a hallgatók. Több résztvevő problémásnak ítélte az adatokhoz való hozzájutást is, mivel azok meglehetősen drágák és nehezen hozzáférhetők. Emiatt felmerült egy közös geoinformatikai adatbázis létrehozásának szükségessége is. Hajdúböszörmény város geoinformatikai rendszerének elkészítése A Debreceni Egyetem és a város keretszerződésén belül a Természetföldrajzi és Geoinformatikai Tanszék vállalta a város komplex térinformatikai rendszerének elkészítését. Ez a rendszer tartalmazza a település kül- és belterületi egységeit (épületek, telkek, különböző parcellák, vonalas létesítmények), valamint az ehhez tartozó, a település által megadott adatok összességét. A project jelentősége abban van, hogy bizonyos feladatok végrehajtása a település számára egyszerűbbé és gyorsabbá válik. Például egyetlen lekérdezéssel megtudható, hogy egy adott iskola körzetében mennyi szociálisan hátrányos helyzetű tanuló található. Ajándékozás Donation Négyesi Gábor Dr. Kovách Ádám a Magyar Tudományos Akadémia Debreceni Atommagkutató Intézet Környezet- és Földtudományi Osztályának főmunkatársa, főtitkár a DE Ásvány- és Földtani Tanszéknek adományozta értékes különlenyomat és térképgyüjteményét. A tudós munkásságának jelentős részét képezték az idős földtani képződmények Rb/Sr geokronológiai vizsgálatai. Tanszékünk több vezető oktatójával születtek közös kutatási eredményei és tudományos közleményei. Adományát hálásan köszönjük. A debreceni Szőnyi Pál Ásványbarát Kör rendezvényei a 2007-es évben Events of the Szőnyi Pál Friends of Minerals Association of Debrecen in 2007 A Szőnyi Pál Ásványbarát Kör amatőr ásványrajongók egyesülete. Olyan emberek, akiket nemcsak az ásványok és kőzetek esztétikuma, hanem azok keletkezése, felépítése, összetétele és felhasználhatósága is érdekel. Azért, hogy az érdeklődésüknek megfelelő ismeretekre szert tehessenek, olvasnak, előadásokat hallgatnak, kiállításokat látogatnak és rendeznek, ásványgyűjtő túrákon vesznek részt, kicserélik információikat, megmutatják egymásnak gyűjteményi példányaikat, s e közben tanulnak, magukba szívják a földtudományok egy-egy szeletét. Mindebben kezdetektől, az 1970-es évek közepétől segíti őket a Debreceni Egyetem Ásvány és Földtani Tanszéke, valamint az utóbbi évektől a debreceni Vasutas Egyetértés Művelődési Központ. A kör minden hónap utolsó péntekjén köri foglalkozást tart a DE Ásvány- és Földtani Tanszékének gyakorló termében, ahol rendelkezésükre állnak a Tanszék audiovizuális eszközei, illetve a gyűjtemény egyes részei. A foglalkozásokon előadások hangzanak el, melyekhez kapcsolódóan képi és tárgyi anyagok kerülnek bemutatásra. A foglalkozásokon a köri tagok által hozott gyűjtött 257

4 példányok szükség esetén meghatározásra kerülnek, azokat mindenki tanulmányozhatja. Meg lehet beszélni a lelőhelyekkel kapcsolatos ismereteket, az adott ásványtársulást, a befogadó környezet kőzeteit stb ben a következő előadások hangzottak el a köri foglalkozásokon: Kohóásványok (ea. Dobos Károly és Müller Alexandra) Fosszíliák Úrkútról (ea. Müller A.) Ásványfélék a nagyvilágból (ea. Dobos K.) Bakteriális tevékenység és ásványképződés (ea. Müller A.) Ásványok - a Föld költészete (ea. Dr. Kozák Miklós) A nyári és őszi gyűjtőutak anyagának áttekintése (ea. Faragóné Zilahi-Sebess Erzsébet) Ásványosztályok: Terméselemek (ea. Faragóné Zilahi-Sebess E.) A kör fontos tevékenységnek, mintegy hivatásnak tekinti az ismeretterjesztést. Kiindulva abból a sajnálatos tényből, hogy a természettudományok, így a földtudományok is egyre inkább háttérbe szorulnak az oktatásban, a kör igyekszik hozzájárulni e tudományok ismeretanyagának terjesztéséhez. (Megjegyzendő, hogy a földtudományokhoz szorosan kapcsolódnak a földrajzi, fizikai, kémiai és biológiai ismeretek.) Az ismeretterjesztésre a körnek elsősorban kiállítások rendezésekor van módja. Ez évben is több bemutatót rendezett a Kör, melyeken a kiállítók az érdeklődő látogatóknak felvilágosítással szolgáltak a bemutatott ásványokról, kőzetektől, fosszíliákról, így osztva meg tudásukat azokkal, akik a földtudományok e részei iránt mélyebb érdeklődést mutatnak. Az év öt kiállítása a Kör alábbi tagjainak köszönhető: Müller Alexandra, Buri János, Heidum György, Németh Kornél, Dr. Török István, Fürtös György, Komáromi Tiborné, Mészáros Istvánné, Dezső Krisztina, Czinege Edit, Ráthonyi László, Dr. Parajdi Attila, Parajdi Péter, Csákyné Faragó Erzsébet, Buri Tamásné, Buri Krisztián, Orosz János, Orosz Jánosné, Buri Tamás, Faragóné Zilahi- Sebess Erzsébet. A kiállítások időpontja és helyszínei: Március Eötvös utcai Általános Iskola: Ásványok, kövületek, valamint csigák és kagylók kiállítása. A kiállításhoz kapcsolódóan Faragóné Zilahi-Sebess Erzsébet tartott előadást az iskolai oktatásban szereplő ércekről és egyéb ásványokról, bemutatva azokat. Fürtös György pedig mikroszkóppal látható ásványokat mutatott be, melyhez saját kőzettani mikroszkópját vitte el az iskolába. Április Vasutas Egyetértés Művelődési Központ: Ásványok az Északi Középhegységből című kiállítás, mint húsvéti rendezvény. Május 24 június 23 Nagyerdei Kultúrpark Kht. Állat- és Növénykertjének Afrika Háza: Egyrészt gyermeknapi látványosság, másrészt megemlékezés volt a cél, a Környezetvédelmi Világnap alkalmából. De a legfőbb cél az élő és élettelen természet egységének bemutatása volt. A kiállítás ásványokat, kőzeteket és fosszíliákat mutatott be a világ minden tájáról. Örvendetesen sok látogató nézte meg a tárlók tartalmát, köztük sok-sok diák, akik így megszemlélhették azokat az ásvány- és kőzetféleségeket, melyekről hallottak az oktatási folyamatban, de bemutató anyag híján nem tudták azokat megnézni, megismerni. Az Állat- és Növénykert ideális helyszíne volt a kiállításnak, hiszen sok látogatót vonzó intézmény, így az ismeretterjesztésben igen fontos szerepet tölt be. A 2007-es kiállítás egyben hagyományteremtő kezdeményezés is volt, mely az Állatkert igazgatójának, Nagy Sándor Tibornak és a kör tagjainak szándéka szerint a továbbiakban minden évben megrendezésre kerül. A kiállítás Dr. Kozák Miklós előadásával zárult, aki elhunyt tagtársunk, volt körvezetőnk, Böttkös Sándor életútját, tevékenységét mutatta be. A kör így tisztelgett Böttkös Sándor emléke előtt. (Az előadás anyaga megjelent a Geoda XVII. évfolyamának 3., 2007 decemberi számában.) Augusztus Vasutas Egyetértés Művelődési Központ: István napi ásványkiállítás volt, mely a Tokaji-hegységben található ásványféleségeket mutatta be, kapcsolódva a Virágkarneváli hét eseményeihez. Érdekességként Fürtös György világító ásványokat mutatott be. December Vasutas Egyetértés Művelődési Központ: Karácsonyi ásvány és fosszília kiállítás volt, melyen csiszolatlan és csiszolt drágakövek is bemutatásra kerültek. Az ásványbarátsághoz hozzátartoznak a gyűjtőutak, melyek sokféle ismeretet nyújtanak a geológia, geográfia, mineralógia, biológia, stb. tárgykörökben, és a terepek felkeresése egyben kiváló sportolási lehetőséget is jelentenek. Az értő gyűjtögetés a fellelhető ásványok mentését és megőrzését is biztosítja, hiszen a gyűjteménybe került darabok nem enyésznek el, lehet azokat tanulmányozni, mellyel a megismerést szolgálják a későbbiekben is. A Szőnyi Pál Ásványbarát Kör gyűjtőútjai 2007-ben: Április 21. Parádsasvár, Béke-táró hányója. Gyűjtött ásványok: kalcit, szfalerit, galenit, kalkopirit, pirit, devillin Július 08. Kisnána, andezit-kőfejtő. Gyűjtött ásványok: kalcit, sziderit, szaponit, réteges karbonát-gömbök, aragonit, goethit, biotit, tridimit, opál, ranciéit Augusztus 11. Fony, községi kőfejtő. Gyűjtött anyag: limnokvarcitos környezetből kovásodott, kvarcitosodott, ritkábban opálosodott fa és mocsári növény kövületek, melyeket sok helyen hematit ill. goethit impregnációs kvarc és kalcedon kéreg borít. Erdőhorváti, Tetőcske-domb. Gyűjtött ásványok: kalcedon, jáspis, kvarc, achát. Színező ásványok: hematit, goethit, Mn-oxidok, szeladonit Augusztus 25. Rudabánya /Ezt az utat Debrecen Város Önkormányzatának Kulturális Bizottsága támogatta./ Itt 258

5 először a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bányászattörténeti Múzeum látogatása történt, ahol Hadobás Sándor, a múzeum igazgatója tartott előadást a rudabányai bányászat történetéről. Ezután az ásványkiállítás megtekintése következett Hernyák Gábor vezetésével. Következő helyszín a Vilmos bányarész felső részén található Rudapithecus-lelőhely volt, ott Hernyák Gábor ismertette az ásatás eseményeit. A gyűjtésre az Andrássy II. és Andrássy I. bányarészekben került sor. Gyűjtött ásványok: sziderit, kalcit, limonit, barit, bornit, malachit, azurit, galenit, hematit, ankerit, cerusszit, kuprit, termésréz, cinnabarit, proustit, goethit, dolomit, epsomit, Mndendritek, gipsz. kvarc-borítással. A kvarc gyakran citrinként jelenik meg. Sok példányon van goethit-kéreg. Talajtakaróban kimállott hegyikristályt, ablakos kvarcot, jogarkvarcot lehet gyűjteni. Október 13 Nyíri, Köves-hegy. Gyűjtött anyag: teléres megjelenésű ametiszt, kalcedon, jáspis. A kvarcféleségek felületén agyagásványos, goethites rátelepült kérgek vannak. A Szőnyi Pál Ásványbarát Kör a továbbiakban is törekszik hasonlóan tartalmas tevékenységet folytatni, szolgálva a földtudományok és a természet megismerhetőségét. Faragóné Zilahi-Sebess Erzsébet Szeptember 22. Telkibánya, Gordon-bérc. Gyűjtött anyag: kvarcitos, kalcedonos, achátrajzolatú példányok, esetenként 259

HORVÁTH MIHÁLY EMLÉKVERSENY 2008.

HORVÁTH MIHÁLY EMLÉKVERSENY 2008. 2.Ternai 2.Zelei 3.Katona 1.Sebesi 1.Makai Melitta Anikó Marianna 6Dr.Pálfi 6Lőrincz Edit Tiborné Városi Kiss Bálint Általános Református Iskola Kunszentmárton 2.Füzi Balázs Viktória Hajnalka 6Szemerédi

Részletesebben

TERMÉSZETTUDOMÁNYOS HETEK PROGRAMJA

TERMÉSZETTUDOMÁNYOS HETEK PROGRAMJA TERMÉSZETTUDOMÁNYOS HETEK PROGRAMJA 2017.03.-22-től 04.22.-ig Program Időpont Helyszín Résztvevők Felelős Megjegyzés Víz Világnapi megemlékezés Iskolarádiós műsor 03.22. 3. óra Minden diák Magyarné Gyarmati

Részletesebben

Hunfoglalás - Kékes-Vertikál, Kékestető 1 kör - 6 km nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista

Hunfoglalás - Kékes-Vertikál, Kékestető 1 kör - 6 km nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista Profi 1 1087 VARGA Zoltán Csaba 1972 00:55:25 1 1 9:14 min/km +00:00:00 1 1009 BITA Árpád 1985 00:56:34 2 2 9:25 min/km +00:01:08 1 1063 PICHLER Tamás 1988 01:05:55 3 3 10:58 min/km +00:10:27 3 352 SZABÓ

Részletesebben

Bezerédj István Kereskedelmi és Közgazdasági Szakközépiskola, Kereskedelmi Szakiskola

Bezerédj István Kereskedelmi és Közgazdasági Szakközépiskola, Kereskedelmi Szakiskola tagozat kód: 11 tagozat megn.: szakközépiskola: 4 középiskolai évf. + a szakképző évfolyam(ok); kerettantervekre épülő helyi tanterv; kereskedelem-marketing, üzleti adminisztráció szakmacsoport; a tagozaton

Részletesebben

Szakmai beszámoló. Vérzivataros évtizedek 1914-1944. MNL Hajdú-Bihar Megyei Levéltári Napokl

Szakmai beszámoló. Vérzivataros évtizedek 1914-1944. MNL Hajdú-Bihar Megyei Levéltári Napokl Szakmai beszámoló Pályázati azonosító: 3508/01149 Vérzivataros évtizedek 1914-1944 MNL Hajdú-Bihar Megyei Levéltári Napokl Az idén 2014. november 18-19-én, immár 41.alkalommal került sor a Hajdú-Bihar

Részletesebben

Hunfoglalás - Kékes-Vertikál, Kékestető 1 kör - 6 km nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista

Hunfoglalás - Kékes-Vertikál, Kékestető 1 kör - 6 km nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista Férfi 20 év alatt 1 1102 BOROS Ádám 2004 01:14:33 7 7 12:25 min/km +00:00:00 2 1064 RÁCZ Balázs 1997 01:18:10 11 10 13:01 min/km +00:03:37 3 352 SZABÓ Dávid 1999 01:18:43 12 11 13:06 min/km +00:04:08 4

Részletesebben

A körülmények és a környezet hatnak ránk, de magunkért csakis mi vagyunk felelősek. (Paulo Coelho) Ballagási meghívó

A körülmények és a környezet hatnak ránk, de magunkért csakis mi vagyunk felelősek. (Paulo Coelho) Ballagási meghívó A körülmények és a környezet hatnak ránk, de magunkért csakis mi vagyunk felelősek. (Paulo Coelho) Ballagási meghívó 2007 2012 A MÁTÉSZALKAI SZAKKÉPZŐ ISKOLA ÉS KOLLÉGIUM végzős diákjai 2012. május 4-én

Részletesebben

Szakközépiskola. Debrecen. Fenntarthatósági témahét ( ) Beszámoló

Szakközépiskola. Debrecen. Fenntarthatósági témahét ( ) Beszámoló Diószegi Sámuel Baptista Szakgimnázium és Szakközépiskola Debrecen Fenntarthatósági témahét (2018. 04.23-27.) A témahét résztvevője: Iskolánk nem végzős tanulói. (12 osztály, 713 tanuló) Időtartama: 2018.04.23.-2018.04.27.

Részletesebben

Záróvizsga Bizottságok 2015/16/2. félév. Biológia BSc (GNB,molekuláris biológia) I. záróvizsga bizottság

Záróvizsga Bizottságok 2015/16/2. félév. Biológia BSc (GNB,molekuláris biológia) I. záróvizsga bizottság Záróvizsga Bizottságok 2015/16/2. félév Biológia BSc (GNB,molekuláris biológia) I. Dr. Sipiczki Mátyás egyetemi tanár 2016. június 6-7-8. (hétfő, kedd,szerda) 8 óra ÉTK. V. szárny F.502 Biológia BSc (ökológia

Részletesebben

KISGYAKORLATOK IDEJE ÉS BEOSZTÁSA SZOCIÁLEDAGÓGIA BA, NA ÉS LA SZAK /2. FÉLÉV

KISGYAKORLATOK IDEJE ÉS BEOSZTÁSA SZOCIÁLEDAGÓGIA BA, NA ÉS LA SZAK /2. FÉLÉV KISGYAKORLATOK IDEJE ÉS BEOSZTÁSA SZOCIÁLEDAGÓGIA BA, NA ÉS LA SZAK 2017-18/2. FÉLÉV Intézeti gyakorlat (SPB2126): Ideje: 2018. március 5-április 27 ig Nyíregyházi Szakképzési Centrum Zay Anna Egészségügyi,

Részletesebben

Eredménylista. Megye: Szilágy. Körzet: Zilah. Osztály: 2. osztály Sorszám

Eredménylista. Megye: Szilágy. Körzet: Zilah. Osztály: 2. osztály Sorszám Eredménylista Megye: Szilágy Körzet: Zilah Osztály: 2. osztály Sorszám Tanuló neve Felkészítő neve neve Település Tollbamondás Feladatlap Összpontszám 1. Kulcsár Szilvia Csepei Ibolya Mihai Eminescu Általános

Részletesebben

Pedagógusok képesítése

Pedagógusok képesítése Pedagógusok képesítése Az intézmény neve: Benedek Elek Általános Iskola S.sz. Név Munkakör 1. Antal Istvánné 2. Balázsiné Jaczkó Márta Alkalmazási jogviszony (közalkalmazott idejű jogviszonyban, határozott

Részletesebben

SZAKMAI BESZÁMOLÓ FÖLDÜNK REJTETT KINCSEI NKA 3506/01941. A gyűjtő: Baffy György (1932-2012)

SZAKMAI BESZÁMOLÓ FÖLDÜNK REJTETT KINCSEI NKA 3506/01941. A gyűjtő: Baffy György (1932-2012) A 2015. február 3. és szeptember 19. között látogatható kiállításunk szakmai megvalósítását az NKA Közgyűjteményi Kollégiumának 3506/01941 pályázati azonosító számú, 1.000.000,-Ft vissza nem térítendő

Részletesebben

AMV 2015. megyei eredmények 8.osztály

AMV 2015. megyei eredmények 8.osztály Iskola neve Iskola város helyezés pontszám Tanuló neve Kálvin Téri Általános Iskola 1. 46 Sass Boglárka Kálvin Téri Általános Iskola 2. 40 Horváth Petra Tiszacsegei Fekete István Általános Iskola Tiszacsege

Részletesebben

Név oszt. helyezés korcsoport felkészítő tanár. Név oszt. helyezés korcsoport felkészítő tanár LANGWEST ORSZÁGOS TEHETSÉGKUTATÓ TANULMÁNYI VERSENY

Név oszt. helyezés korcsoport felkészítő tanár. Név oszt. helyezés korcsoport felkészítő tanár LANGWEST ORSZÁGOS TEHETSÉGKUTATÓ TANULMÁNYI VERSENY CSODÁT VIRÁGZIK A JELEN REFORMÁTUS ISKOLÁK ORSZÁGOS E - VERSMONDÓ KATEGÓRIA Fekete Kiara Mercédesz 6.a 2. Simonné Varga Katalin ANYANYELVI JÁTÉKOK JÁTÉKOS ANYANYELV ORSZÁGOS DÖNTŐ Takács Noémi Nagy Nelli

Részletesebben

ÖSSZEFOGLALÓ A TÖRD A FEJED! ORSZÁGOS TEHETSÉGGONDOZÓ MATEMATIKAVERSENYRŐL

ÖSSZEFOGLALÓ A TÖRD A FEJED! ORSZÁGOS TEHETSÉGGONDOZÓ MATEMATIKAVERSENYRŐL ÖSSZEFOGLALÓ A TÖRD A FEJED! ORSZÁGOS TEHETSÉGGONDOZÓ MATEMATIKAVERSENYRŐL A verseny megrendezésének időpontja: 2019. március 22. rendező intézményének neve: Dr. Enyedy Andor Óvoda és Bölcsőde szervezőjének

Részletesebben

Pesterzsébeti Ifjúsági és Gyermekönkormányzat munkaterve a 2012-2013-as tanévre

Pesterzsébeti Ifjúsági és Gyermekönkormányzat munkaterve a 2012-2013-as tanévre ADY ENDRE ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS PESTERZSÉBETI PEDAGÓGIAI INTÉZET 1204 Budapest, Ady Endre u. 98. Tel/fax: 284-01-38; Tel.: 421-07-71 Email: pepe20@pepint.sulinet.hu Honlap: www.pepint.hu Pesterzsébeti Ifjúsági

Részletesebben

M Bodó Levente 85 DSC-SI M Pokol Csaba 83 DSC-SI M Szabó Tamás 84 DSC-SI M Szabó Róbert 85 DSC-SI Pál Tamás 89 DSC-SI DNS

M Bodó Levente 85 DSC-SI M Pokol Csaba 83 DSC-SI M Szabó Tamás 84 DSC-SI M Szabó Róbert 85 DSC-SI Pál Tamás 89 DSC-SI DNS Atlétikai Világnap - VIII. Nemzetközi Tiszaújvárosi Verseny Tiszaújváros - 2008. május 17. 100 m síkfutás férfi junior 1. időfutam M Bodó Levente 85 DSC-SI 10.92 100 m síkfutás férfi junior 2. időfutam

Részletesebben

Beszámoló a Heuréka számválaszos matematikaversenyről

Beszámoló a Heuréka számválaszos matematikaversenyről Beszámoló a Heuréka számválaszos matematikaversenyről A Nyíregyházi Fıiskola Matematika és Informatika Intézete egy új matematikaversenyt rendezett a középiskolák 9 12. osztályosai számára, a HEURÉKA számválaszos

Részletesebben

II. S.Pártai Félmarathon

II. S.Pártai Félmarathon 1 8008 BERTALAN Renátó 2014 00:00:00 00:14:03 00:27:48 +00:00:00 3:28 min/km 1 2 8121 BARABÁS Gábor 2014 00:00:00 00:14:03 00:28:30 +00:00:42 3:33 min/km 2 3 8118 ZATYKÓ Miklós 1977 00:00:00 00:14:09 00:29:26

Részletesebben

2017. JÚNIUS 20. KEDD

2017. JÚNIUS 20. KEDD 2017. JÚNIUS 20. KEDD Tanár Juhász Ármin Krisztián angol nyelv Duliskovich Gabriella 8:00 8:00 Kutasi Máté József angol nyelv Duliskovich Gabriella 8:15 8:15 Aszódi Luca Katalin angol nyelv Duliskovich

Részletesebben

Sport XXI. Regionális Versenysorozat - Terematlétika csapatjegyzőkönyv

Sport XXI. Regionális Versenysorozat - Terematlétika csapatjegyzőkönyv U13 DSC-SI A Helyből ötös páros 1 Patai Ákos 2005 10,85 9,60 2 Chrobák Gergő 2005 11,03 9,90 3 Arany Kincső 2006 10,65 10,10 4 Hodosi Anna 2005 9,80 9,30 5 Nagy Danka Márton 2006 9,74 8,70 6 Faragó Ákos

Részletesebben

GIMNÁZIUM I. Név Osztály Iskola Felkészítő tanár Összesen Helyezés Megjegyzés

GIMNÁZIUM I. Név Osztály Iskola Felkészítő tanár Összesen Helyezés Megjegyzés GIMNÁZIUM I. 1. Kovács András 10. Révai Győr 5 4 7 1 7 24 2. Stelczer Ádám 10. Révai Győr 7 0 3 5 5 20 3. Góger Szabolcs 9. Szent Orsolya Sopron Márk Tímea 7 3 5 0 4 19 4. Szaksz Bence 9. Kazinczy Győr

Részletesebben

JELENTKEZÉSI LAP Fürkész verseny, körzeti szakasz, osztály

JELENTKEZÉSI LAP Fürkész verseny, körzeti szakasz, osztály JELENTKEZÉSI LAP Fürkész verseny, körzeti szakasz, 2016-2017 Megye: Bihar Körzet: Nagyszalonta S.sz. A tanuló Felkészítő tanár 5. osztály 1. Fenesi Eszter Vági Eszter Köröstárkányi Általános Iskola Köröstárkány

Részletesebben

Mentünk, láttunk, kapirgáltunk (A debreceni Szőnyi Pál Ásványbarát Kör életéből)

Mentünk, láttunk, kapirgáltunk (A debreceni Szőnyi Pál Ásványbarát Kör életéből) Mentünk, láttunk, kapirgáltunk (A debreceni Szőnyi Pál Ásványbarát Kör életéből) Faragóné Zilahi-Sebess Erzsébet és Buri Krisztián* * E-mail: burikrisztian@gmail.com Szerencsére ismét írhatom, hogy a nehezedő

Részletesebben

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 17. évfordulója alkalmából

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 17. évfordulója alkalmából A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 17. évfordulója alkalmából Visszapillantó 2015. november 14 Visszapillantó 2015. november 14 A Debreceni Főnix

Részletesebben

Szakközépiskola javítóvizsga tanév - augusztus

Szakközépiskola javítóvizsga tanév - augusztus 2012. 08. 23. 8*00 (írásbeli) 2012. 08. 24. 8*00 (szóbeli, ha az írásbeli elégtelen!) A 42, A 44, A 45, A 46, 2012. 08. 23. 9*30 (írásbeli) 2012. 08. 24.10*00 (szóbeli, ha az írásbeli elégtelen!) 2012.

Részletesebben

KÖZTÁRSASÁGI ÖSZTÖNDÍJ 2014/2015. tanév

KÖZTÁRSASÁGI ÖSZTÖNDÍJ 2014/2015. tanév KÖZTÁRSASÁGI ÖSZTÖNDÍJ 2014/2015. tanév Intézményi rangsor felterjesztése Intézmény neve: Szegedi Tudományegyetem Címe: 6722 Szeged, Dugonics tér 13. Kar neve: Természettudományi és Informatikai Kar Rangso

Részletesebben

A nyitórendezvény Párizs

A nyitórendezvény Párizs A nyitórendezvény Párizs 60 ország, 1000 résztvevő (politikusok, tudósok, szakmai szervezetek képviselői, nemzeti képviselők, diákok) Nemzetközi Diákpályázat győztesei Kiállítás, bemutatók, geo-song Párizsi

Részletesebben

PEDAGÓGUSNAPI ARANYGYŰRŰ ELISMERÉS (Gönczy Barnabásné tanító)

PEDAGÓGUSNAPI ARANYGYŰRŰ ELISMERÉS (Gönczy Barnabásné tanító) (Gönczy Barnabásné tanító) Diplomáját 1977-ben vette át a Nyíregyházi Bessenyei György Tanárképző Főiskolán. Pályakezdőként Nyírbátorban helyezkedett el. Az elmúlt 40 év során, ha iskolát váltott is, de

Részletesebben

Prof. Dr. Maróti Mihály ( )

Prof. Dr. Maróti Mihály ( ) Prof. Dr. Maróti Mihály (1917-2009) DR. MARÓTI MIHÁLY EMLÉKÜLÉS 2017. április 21. BUDAPEST Szervezők: Magyar Növény-Mikroszaporítók Egyesülete Szent István Egyetem, Kertészettudományi Kar, Dísznövénytermesztési

Részletesebben

MTA TANTÁRGY-PEDAGÓGIAI KUTATÁSI PROGRAM

MTA TANTÁRGY-PEDAGÓGIAI KUTATÁSI PROGRAM MEGHÍVÓ MTA TANTÁRGY-PEDAGÓGIAI KUTATÁSI PROGRAM TERMÉSZETTUDOMÁNYI-MATEMATIKAI-INFORMATIKAI OKTATÁS MUNKACSOPORT BESZÁMOLÓ KONFERENCIA MTA TANTÁRGY-PEDAGÓGIAI KUTATÁSI PROGRAM TERMÉSZETTUDOMÁNYI-MATEMATIKAI-INFORMATIKAI

Részletesebben

II. FÖLDI JÁNOS ORSZÁGOS TERMÉSZETTUDOMÁNYI VERSENY

II. FÖLDI JÁNOS ORSZÁGOS TERMÉSZETTUDOMÁNYI VERSENY CSOKOLÁDÉ ÉS FESZTIVÁL RAJZPÁLYÁZAT VIII. ORSZÁGOS CSOKOLÁDÉ FESZTIVÁL Pozsa Panna Eszter 7.a III. Felsős Szilvásiné Bodnár Tímea BENDEGÚZ GYERMEK- ÉS IFJÚSÁGI AKADÉMIA XVI. NYELVÉSZ TANULMÁNYI ORSZÁGOS

Részletesebben

a Kari Tanács határozatai a december 5-i ülésről 1

a Kari Tanács határozatai a december 5-i ülésről 1 BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM ÉPÍTŐMÉRNÖKI KAR KARI TANÁCS a Kari Tanács határozatai a 2017. december 5-i ülésről 1 A Kari Tanács határozatképes (26 fő jelen, 2 fő távol 92,9 %) Napirendi

Részletesebben

82. felnőtt férfi és női súlyemelő országos bajnokság október 24 (péntek) -25 (szombat) Szombathely FÉRFI EREDMÉNYEK

82. felnőtt férfi és női súlyemelő országos bajnokság október 24 (péntek) -25 (szombat) Szombathely FÉRFI EREDMÉNYEK Lap: 1 FÉRFI 56 KG Ádám Róbert 82.09.15 Nyiregyházi Vas 55.950 90 95 100 118 122 x 122 222 1. 346.231 Molnár Ferenc 86.09.15 BKV Előre SC 54.850 73 76 x 76 100 105 x 105 181 2. 286.903 Soóky Gergely 93.09.19

Részletesebben

ANGOL. Vargáné dr.kiss Katalin-Göncz Hajnalka. Március 26. Igazgatási épület Baligács László angol B2 B2

ANGOL. Vargáné dr.kiss Katalin-Göncz Hajnalka. Március 26. Igazgatási épület Baligács László angol B2 B2 ANGOL Vargáné dr.kiss Katalin-Göncz Hajnalka Március 26. Igazgatási épület 312 14.45 Baligács László angol B2 B2 Ferenc Baráth Norbert angol B2 B2 Berencsik Szabolcs angol B2 B2 Bódis Tamás angol B2 B2

Részletesebben

Csecsemő- és kisgyermeknevelő felsőoktatási szakképzési szak

Csecsemő- és kisgyermeknevelő felsőoktatási szakképzési szak Beosztás a 2015. június 17 19 között tartandó záróvizsgára Bizottság száma : 23. sz. Terem szám:, B épület 537. terem Záróvizsga időpontja: 2015. június 17. 8. 00 órától Balázsi Éva Kata Béres Nikoletta

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült a Vakok és Gyengénlátók Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Egyesülete május 3. napján tartott küldöttgyűlésén.

Jegyzőkönyv. Készült a Vakok és Gyengénlátók Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Egyesülete május 3. napján tartott küldöttgyűlésén. Jegyzőkönyv Készült a Vakok és Gyengénlátók Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Egyesülete 2018. május 3. napján tartott küldöttgyűlésén. Küldöttgyűlés helye: 4400 Nyíregyháza, István utca 3. Küldöttgyűlés ideje:

Részletesebben

A Földrajz- és Földtudományi Intézet Tanácsának május 5-én tartott üléséről

A Földrajz- és Földtudományi Intézet Tanácsának május 5-én tartott üléséről EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM FÖLDRAJZ- ÉS FÖLDTUDOMÁNYI INTÉZET 1117 Budapest, Pázmány Péter st. 1/A. Telefon: (36)1 372-2945 Fax: (36)1 372-2904 EÖTVÖS LORÁND UNIVERSITY INSTITUTE OF GEOGRAPHY AND EARTH

Részletesebben

EREDMÉNYLISTA. Tanuló neve Felkészítő neve Iskola neve Település Pontszám

EREDMÉNYLISTA. Tanuló neve Felkészítő neve Iskola neve Település Pontszám EREDMÉNYLISTA Bihar megye Körzet: Érmihályfalva és környéke 5. osztály Sor Tanuló neve Felkészítő neve Iskola neve Település Pont 1. Szabó Anna Boros Emőke Blanka Érmihályfalvi Zelk Zoltán Gimnázium Érmihályfalva

Részletesebben

Tanító szakos hallgatók beosztása tanítási gyakorlatra es tanév II. félév

Tanító szakos hallgatók beosztása tanítási gyakorlatra es tanév II. félév Nyíregyházi Egyetem Eötvös József Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium Tanító szakos hallgatók beosztása tanítási gyakorlatra 2018-19-es tanév II. félév 1 Forgásrend a csoportos tanítási gyakorlatokhoz

Részletesebben

Компетентностный подход модернизации образо-вания инженеров по эксплуатации современных летательных аппаратов

Компетентностный подход модернизации образо-вания инженеров по эксплуатации современных летательных аппаратов Компетентностный подход модернизации образо-вания инженеров по эксплуатации современных летательных аппаратов BALI Tamás alezredes Bázisparancsnok helyettes MH 86 Szolnok Helikopter Bázis bali.tamas@hm.gov.hu

Részletesebben

A félévi munka értékelése az felső tagozaton Dicséretet kaptak Jó tanulmányi munkáért Példamutató magatartásért Szorgalmáért Közösségi munkáért Kiváló sportteljesítményért 5.a Rátkai Péter Udvarhelyi Benedek

Részletesebben

Jobban boldogul kettő, mint egy: fáradozásuknak szép eredménye van. Prédikátorok könyve 4,9

Jobban boldogul kettő, mint egy: fáradozásuknak szép eredménye van. Prédikátorok könyve 4,9 Jobban boldogul kettő, mint egy: fáradozásuknak szép eredménye van. Prédikátorok könyve 4,9 KÉPES BESZÁMOLÓ A 2017-BEN MEGRENDEZETT ORSZÁGOS MAZSI MATEK VERSENYRŐL A verseny neve: MAZSI MATEK ORSZÁGOS

Részletesebben

A kötetben szereplő tanulmányok szerzői

A kötetben szereplő tanulmányok szerzői A kötetben szereplő tanulmányok szerzői Dr. Barzó Tímea, egyetemi docens, Miskolci Egyetem, Államés Jogtudományi Kar, Polgári Jogi Tanszék, Miskolc Dr. Barta Judit, egyetemi docens, Miskolci Egyetem, Állam-

Részletesebben

Tanuló neve azonosító felvételi sorrend Megjegyzés

Tanuló neve azonosító felvételi sorrend Megjegyzés Élelmiszer- és vegyiáru eladó Tervezett létszám: 12 fő Süveges Attila 10. B 1 felvéve Földvári Beáta 10. B 2 felvéve Vadász Brigitta 10. B 3 felvéve Kun Ibolya 10. B 4 felvéve Baktai Vivien 10. B 5 felvéve

Részletesebben

Generali Runner s World Run április 22. Maraton Nemenkénti és kategóriánkénti eredmények

Generali Runner s World Run április 22. Maraton Nemenkénti és kategóriánkénti eredmények Nem/Kategória: Férfi 18-24 év 1 42041 LABODA Fecó 1994 04:19:08 04:18:20 48 40 2 42100 NYAKAS Attila 1994 05:46:13 05:44:10 118 91 Nem/Kategória: Nő 18-24 év 1 42150 KAS Lisa 1994 03:35:34 03:35:28 9 1

Részletesebben

Győrújbaráti Terepfutás km Terepfutás abszolút eredmények Absz Hely. R.sz. Név Nem Bruttó cél Diff. Tempó

Győrújbaráti Terepfutás km Terepfutás abszolút eredmények Absz Hely. R.sz. Név Nem Bruttó cél Diff. Tempó 1 162 LEDVAI András Férfi 00:27:57 00:00:00 3:59 p/km Férfi 1996-1999 1 Férfi 1 2 128 TAKÁCS Dávid Férfi 00:28:43 00:00:46 4:06 p/km Férfi 1976-1980 1 Férfi 2 3 160 GERLEI Máté Férfi 00:28:47 00:00:50

Részletesebben

Sz. 1 50m Gyorsúszás Férfi 7 éves és idősebb ben születettek Nincs szintidő

Sz. 1 50m Gyorsúszás Férfi 7 éves és idősebb ben születettek Nincs szintidő Oldal 1 Sz. 1 50m Gyorsúszás Férfi 7 éves és idősebb 2006.11.25. 98-99-ben születettek Nincs szintidő 1. Atyi Ádám 98 006 37.49 2. Ujlakán Kálmán 98 006 40.89 4. Nagy Balázs 98 006 43.91 3. Varga Márton

Részletesebben

OKTV országos döntő angol nyelv Kováts Tímea 12.b 2. helyezés. fizika Frigyes Tamás 12.b. Kovács Péter. kémia Takács Gergő 12.c Mag Zsuzsa 12.

OKTV országos döntő angol nyelv Kováts Tímea 12.b 2. helyezés. fizika Frigyes Tamás 12.b. Kovács Péter. kémia Takács Gergő 12.c Mag Zsuzsa 12. OKTV országos döntő angol nyelv Kováts Tímea 12.b 2. helyezés OKTV második forduló matematika Barna Mátyás 12.b Frigyes Tamás 12.b fizika Frigyes Tamás 12.b Kovács Péter 12.b kémia Takács Gergő 12.c Mag

Részletesebben

SZAKMAI BESZÁMOLÓ. A konferenciáról készült ismertető elérhető az alábbi honlapcímen: www.bathorimuzeum.hu/közérdekű információk/pályázatok

SZAKMAI BESZÁMOLÓ. A konferenciáról készült ismertető elérhető az alábbi honlapcímen: www.bathorimuzeum.hu/közérdekű információk/pályázatok Nemzeti Kulturális Alap Igazgatósága 1388 Budapest Pf. 82 Pályázati azonosító: 3508/01085. SZAKMAI BESZÁMOLÓ A Magyar Nemzeti Múzeum 3508/01085. számú pályázati azonosítóval jelölt pályázata 290.000,-

Részletesebben

AUTÓMENTES VILÁGNAP középiskolás mezei futóverseny 2011. szeptember 22.

AUTÓMENTES VILÁGNAP középiskolás mezei futóverseny 2011. szeptember 22. AUTÓMENTES VILÁGNAP középiskolás mezei futóverseny 2011. szeptember 22. 187 fő versenyző (BJG 84 fő, 52 fő Sághy 51, fő Bársony.) 1993-as fiúk 1. Lelik András Bársony 8:26 2. Bürgés Ferenc Bársony 8:51

Részletesebben

Angol komplex verseny írásbeli fordulójának eredménye. pontszám tanuló neve évfolyam kategória felkészítı tanár iskola neve

Angol komplex verseny írásbeli fordulójának eredménye. pontszám tanuló neve évfolyam kategória felkészítı tanár iskola neve Angol komplex verseny írásbeli fordulójának eredménye pontszám tanuló neve évfolyam kategória felkészítı tanár iskola neve 44 43 43 42 42 41 40 39 38 37 33 31 29 Sánta Zsombor 5. 5 óra Katona Irma Jelena

Részletesebben

Képek a megemlékezésről

Képek a megemlékezésről 2012 Közgyűlések Felderítő Napi megemlékezés 2012. november 11.: az immár hagyományosan a családtagok részvételével tartott ünnepi megemlékezésünkre rendkívül kulturált környezetben, a Művészetek Palotájában

Részletesebben

Földrajz alapszak ajánlott tanterv földrajz alapszak

Földrajz alapszak ajánlott tanterv földrajz alapszak Az alapszak megnevezése Az alapszakon szerezhető végzettségi szint A szakképzettség oklevélben szereplő megjelölése Képzési terület Képzési ág Földrajz alapszak ajánlott tanterv Földrajz alapszak földrajz

Részletesebben

12 TÚRA BUCSA KÖRÜL RÉSZVÉTEL

12 TÚRA BUCSA KÖRÜL RÉSZVÉTEL 12 TÚRA BUCSA KÖRÜL RÉSZVÉTEL NÉV CÍM 1.TÚRA 2.TÚRA 3.TÚRA 4.TÚRA 1. ÁDÁM BIANKA BUCSA, JÓZSEF ATTILA U. 2. 2. ÁDÁM CINTIA BUCSA, JÓZSEF ATTILA U. 2. 3. AUER BRIGITTA BUCSA, KOSSUTH U. 96/B 4. AUER GABRIELLA

Részletesebben

eseményei 2003. december 4. (Szemelvények szabad jegyzetelés alapján) Az ünnepeltek: dr. Gálos Miklós, dr. Kleb Béla, dr. Kertész Pál tanár urak

eseményei 2003. december 4. (Szemelvények szabad jegyzetelés alapján) Az ünnepeltek: dr. Gálos Miklós, dr. Kleb Béla, dr. Kertész Pál tanár urak A Mérnökgeológiai Jubileumi Konferencia eseményei 2003. december 4. (Szemelvények szabad jegyzetelés alapján) Az ünnepeltek: dr. Gálos Miklós, dr. Kleb Béla, dr. Kertész Pál tanár urak Dr. Farkas György

Részletesebben

II. Tisza-parti Gyógy- és Élményfürdő Félmaraton

II. Tisza-parti Gyógy- és Élményfürdő Félmaraton Nem/Kategória: Férfi 12-19 éves 1 420 SZENTPÉTERI Csaba 1998 00:27:26 00:26:54 Nagykőrös 4 4 3:49 min/km +00:00:00 2 225 SZILÁGYI Gergő 2000 00:31:18 00:30:40 Tiszakécske 10 9 4:21 min/km +00:03:45 3 310

Részletesebben

HAJDÚ-BIHAR MEGYEI MATEMATIKAVERSENY 2018/2019

HAJDÚ-BIHAR MEGYEI MATEMATIKAVERSENY 2018/2019 HAJDÚ-BIHAR MEGYEI MATEMATIKAVERSENY 2018/2019 Bejutók a döntőbe A döntő helyszínének címei és a bejutás ponthatárai a dokumentum végén láthatóak. Város Iskolanév Osztály Kategória Név Helyszín Bagamér

Részletesebben

I. OrfűFitt Pécsi-tó Át-és Körbeúszás eredményei

I. OrfűFitt Pécsi-tó Át-és Körbeúszás eredményei I. OrfűFitt Pécsi-tó Át-és Körbeúszás eredményei 2013. július 27. Helyezettek Átúszás Férfi 1. helyezett: Ifj. Konkoly József idő: 27:23 2. helyezett: Varenke Gergő idő: 32:03 3. helyezett: Rettegi András

Részletesebben

Eredménylista Fürkész verseny, körzeti szakasz, osztály

Eredménylista Fürkész verseny, körzeti szakasz, osztály Eredménylista Fürkész verseny, körzeti szakasz, 2016-2017 Megye: Bihar Körzet: Székelyhíd és környéke 5. osztály Ssz. A tanuló neve Felkészítő tanár neve Az iskola neve Helység Tollbamondás 1. Cservid

Részletesebben

1. turnus június Táborvezető: Krak Ildikó

1. turnus június Táborvezető: Krak Ildikó 1. turnus június 26-30. Táborvezető: Krak Ildikó 1. Albrecht Ádám 2. Albrecht Adél 3. Báder Dóra 4. Bakondi Bálint 5. Benes Attila 6. Botor Dávid 7. Botos László 8. Botos Letícia 9. Ceszlai Sára 10. Csajkás

Részletesebben

GYERMEK CSAPATBAJNOKSÁG I. forduló - keleti régió Debrecen június 17.

GYERMEK CSAPATBAJNOKSÁG I. forduló - keleti régió Debrecen június 17. FIÚK EREDMÉNYEI 60 m fiú 1. Boda Ákos 96 DSC-SI 8,43 2. Répási József 96 MISI "A" 8,99 3. Nagy Zsolt 97 Békéscsabai AC 9,20 4. Esze Bence 96 NyVSC-Nyírsuli 9,30 5. Tricskó Patrik 98 MISI "B" 9,60 6. Kovács

Részletesebben

Eredménylista. Megye: Szilágy/Sarmaság Osztály: I.osztály

Eredménylista. Megye: Szilágy/Sarmaság Osztály: I.osztály Eredménylista Megye: Szilágy/Sarmaság Osztály: I.osztály 1. Gál Levente Kocsis Melinda Sarmasági 1 Számú Szakképző Liceum Sarmaság 150 2. Király Anna Erdei Gabriella Szilágyballai Általános Iskola Szilágyballa

Részletesebben

202. tanterem. 101 Idegenvezető, magyar-angol két tanítási nyelvű oktatás 9kny.a. Születési hely

202. tanterem. 101 Idegenvezető, magyar-angol két tanítási nyelvű oktatás 9kny.a. Születési hely 202. tanterem 101 Idegenvezető, magyar-angol két tanítási nyelvű oktatás 9kny.a hely 1. Antal Zsófia 72362045816 Debrecen 2003.10.11. 2. Arnócz Nikolett 72369980208 Debrecen 2004.04.17. nem tud jelen lenni

Részletesebben

FIÚ. I. korcsoport január 1. és utána születettek

FIÚ. I. korcsoport január 1. és utána születettek JEGYZŐKÖNYV A tanulásban akadályozott tanulók nevelését, oktatását ellátó iskolák tanulóinak atlétikai bajnokságáról 2008. október 07. Budapest, XIII. Tüzér u. Honvéd pálya FIÚ I. korcsoport 1995. január

Részletesebben

Jelentkező neve Épület neve Épület címe

Jelentkező neve Épület neve Épület címe Csikja Dávid Miskolci Andrássy Gyula Szakközépiskola 3530 Miskolc, Soltész N. K. u. 10. 77 Dobos Dániel Dominik Miskolci Andrássy Gyula Szakközépiskola 3530 Miskolc, Soltész N. K. u. 10. 77 Fekete Richárd

Részletesebben

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala 3100 Salgótarján, Múzeum tér 1. Kp. tel.: 417-255, 522-900 Kp. fax: 310-838

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala 3100 Salgótarján, Múzeum tér 1. Kp. tel.: 417-255, 522-900 Kp. fax: 310-838 Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala 3100 Salgótarján, Múzeum tér 1. Kp. tel.: 417-255, 522-900 Kp. fax: 310-838 www.salgotarjan.hu jegyzo@salgotarjan.hu VEZETŐK Dóra Ottó polgármester

Részletesebben

MELÓDIA KAMARAKÓRUS KÖZHASZNÚ EGYESÜLET NAGYTÁLYA-MAKLÁR MELÓDIA KAMARAKÓRUS MUNKATERVE A 2015 ÖS ÉVRE

MELÓDIA KAMARAKÓRUS KÖZHASZNÚ EGYESÜLET NAGYTÁLYA-MAKLÁR MELÓDIA KAMARAKÓRUS MUNKATERVE A 2015 ÖS ÉVRE MELÓDIA KAMARAKÓRUS KÖZHASZNÚ EGYESÜLET NAGYTÁLYA-MAKLÁR MELÓDIA KAMARAKÓRUS MUNKATERVE A 2015 ÖS ÉVRE 2015 Tartalom Tartalomjegyzék 1. A kórus felépítése... 4 1. 1. Vezetőségi tagok... 4 1.2. Kórus tagok...

Részletesebben

Késő-Római Kikötőerőd Alapítvány beszámolója a es évekről Dunakeszi Késő-római Kikötőerőd Kiállítás

Késő-Római Kikötőerőd Alapítvány beszámolója a es évekről Dunakeszi Késő-római Kikötőerőd Kiállítás Késő-Római Kikötőerőd Alapítvány beszámolója a 2010-2011-es évekről Dunakeszi Késő-római Kikötőerőd Kiállítás A Dunakeszi, Horányi-révnél lévő, feltárt kikötőerőd az egyetlen magántulajdonban lévő bemutatott

Részletesebben

VÁROSFÖLDRAJZ GYAKORLAT

VÁROSFÖLDRAJZ GYAKORLAT VÁROSFÖLDRAJZ GYAKORLAT FÖLDRAJZ ALAPSZAK (NAPPALI MUNKAREND) TANTÁRGYI KOMMUNIKÁCIÓS DOSSZIÉ MISKOLCI EGYETEM MŰSZAKI FÖLDTUDOMÁNYI KAR FÖLDRAJZ-GEOINFORMATIKA INTÉZET Miskolc, 2018 TARTALOMJEGYZÉK 1.

Részletesebben

53. OPTTTT-Budapest Eredmények

53. OPTTTT-Budapest Eredmények A2 (turista) kategória Helyezés Csapat Csapattagok ep.hiba idő hiba elmélet hiba Összesen 1. MTDSC6 Mánik Ágnes; Varga Tibor 50 20 38 108 2. MTDSC 2 Lukács László; Lukácsné Nagy Zsuzsanna; Lukács Henrietta

Részletesebben

Otthon Melege Program ZBR-NY/14 "Homlokzati Nyílászárócsere Alprogram" Nyugat-Dunántúli régió pályázatainak miniszteri döntése

Otthon Melege Program ZBR-NY/14 Homlokzati Nyílászárócsere Alprogram Nyugat-Dunántúli régió pályázatainak miniszteri döntése dátuma: 2015.03.31. 1 NYZCS/14/12289497 SIMON GYULA 4 357,00 520 000 520 000 2 NYZCS/14/12290655 CZUBOR SÁNDORNÉ 3 101,00 450 000 450 000 3 NYZCS/14/12289468 KINCSES GÁBOR FERENC 2 520,00 520 000 520 000

Részletesebben

Eredménylista. Megye: Hargita 1. osztály Körzet: Gyergyószentmiklós és környéke. Sorszám

Eredménylista. Megye: Hargita 1. osztály Körzet: Gyergyószentmiklós és környéke. Sorszám Eredménylista Megye: Hargita 1. osztály Tanuló neve Felkészítő neve neve Település Elért 1. NAGY GY FERENC EDIT GYERGYÓREMETE 148 NIKOLETTA 2. ROMÁN MÁTÉ FERENC EDIT GYERGYÓREMETE 147 3. LACZKÓ VIOLA PAPP

Részletesebben

FEJÉR MEGYEI GYERMEK VERSENY Székesfehérvár,Sóstói-stadion 2007.május 20.

FEJÉR MEGYEI GYERMEK VERSENY Székesfehérvár,Sóstói-stadion 2007.május 20. FEJÉR MEGYEI GYERMEK VERSENY Székesfehérvár,Sóstói-stadion 2007.május 20. FIÚK 60 M SÍKFUTÁS 12 ÉVESEK I. ELŐFUTAM 1. Szloboda Bence 95 DVSI 8.56 D 2. Bándli Olivér 95 TSC Dózsa 8.75 D 3. Katona Bence

Részletesebben

Kezedben a múlt! Bodor emese Magyar Földtani és Geofizikai Intézet, Budapest

Kezedben a múlt! Bodor emese Magyar Földtani és Geofizikai Intézet, Budapest Kezedben a múlt! Bodor emese Magyar Földtani és Geofizikai Intézet, Budapest E-mail: bodor.emese@mfgi.hu A Magyarhoni Földtani Társulat Ásványtan-Geokémiai és az Őslénytani-Rétegtani Szakosztályai három-három

Részletesebben

Eged Futás és Érsekkert Körök 2018

Eged Futás és Érsekkert Körök 2018 Eged abszolút férfi 1 14 TÓTH Norbert 00:55:21 00:00:00 00:55:21 2 21 SZABÓ Dávid 00:55:53 00:00:32 00:55:51 3 23 NÉMETH Csaba 00:59:25 00:04:04 00:59:24 4 66 KORMOS Krisztián 01:02:58 00:07:37 01:02:55

Részletesebben

ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA III. KORCSOPORT

ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA III. KORCSOPORT 2013/2014. TANÉV ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA III. KORCSOPORT EGYÉNI PÁLYABAJNOKSÁG Hajdú Bihar MEGYE Helyszín: Gyulai István Atlétika Stadion -Debrecen, Oláh Gábor u. 5. Időpont: 2014. május 14. A Versenybizottság

Részletesebben

Ötöves fenntartási időszak első éve 2013.10.01-2014.9.30. Múzeumi nap 2.

Ötöves fenntartási időszak első éve 2013.10.01-2014.9.30. Múzeumi nap 2. Sárospataki Gyűjtemények mindenkinek TÁMOP 3.2.8.B-12/1-2012-0001 Ötöves fenntartási időszak első éve 2013.10.01-2014.9.30. Karácsony fénye Múzeumi nap 2. Múzeumi nap 2. tematika Múzeumi nap helye és ideje:

Részletesebben

2012. augusztus Szakiskola

2012. augusztus Szakiskola 2012. augusztus Szakiskola Tanuló neve Osztály Tantárgy Terem Vizsgáztató tanár 24.aug 27.aug 28.aug Ajtai Krisztián Péter 09E Élelmiszer ismeret 9 Irházi Emőke 1.n. 9:00-10:00 Ajtai Krisztián Péter 09E

Részletesebben

Eredménylista Sarmaság

Eredménylista Sarmaság Eredménylista Megye: Szilágy Osztály: I. 1. Szász Adrienn-Anikó Kocsis Gabriella Liceul Technologic Sărmășag 146 2. Petkes Patrik Kocsis Melinda,,Ady Endre``Általános iskola Lompért 141 3. Forgács Dominik-Attila

Részletesebben

Tanító szakos hallgatók beosztása tanítási gyakorlatra es tanév II. félév

Tanító szakos hallgatók beosztása tanítási gyakorlatra es tanév II. félév Nyíregyházi Egyetem Eötvös József Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium Tanító szakos hallgatók beosztása tanítási gyakorlatra 201617es tanév II félév II ÉVFOLYAM Forgásrend a csoportos tanítási gyakorlatokhoz

Részletesebben

4. évfolyam: Hely Tanuló neve Iskola neve Pontszám Város Felkészítő tanár

4. évfolyam: Hely Tanuló neve Iskola neve Pontszám Város Felkészítő tanár 4. évfolyam: 1. Simon Gergő Szekszárdi I. Béla Gimnázium Bezerédj István Általános Iskolája 43 Szedres Horváth Istvánné 2. Szanyi Attila Bonyhádi Általános Iskola, Vörösmarty Mihály Általános Iskola 42

Részletesebben

Ökohét ill. ökonapok a Szilágyi Erzsébet Gimnáziumban

Ökohét ill. ökonapok a Szilágyi Erzsébet Gimnáziumban Ökohét ill. ökonapok a Szilágyi Erzsébet Gimnáziumban Téma 2009. április 20-25. Időpont, helyszín Ökolábnyom kiállítás FairTrade=Fenntartható kereskedelem (interaktív foglalkozás) Elsősegély verseny Látogatás

Részletesebben

Záróvizsga Bizottságok 2016/17/1. félév. Biológia BSc (GNB,molekuláris biológia, lab.op., tanári specializáció) I. záróvizsga bizottság

Záróvizsga Bizottságok 2016/17/1. félév. Biológia BSc (GNB,molekuláris biológia, lab.op., tanári specializáció) I. záróvizsga bizottság Záróvizsga Bizottságok 2016/17/1. félév Biológia BSc (GNB,molekuláris biológia, lab.op., tanári specializáció) I. záróvizsga bizottság Dr. Sipiczki Mátyás egyetemi tanár 2016. december 19. (hétfő) 9 óra

Részletesebben

Arany János Országos Irodalom Verseny: Implom József Országos Helyesírási Verseny: 31. Kárpátmedencei irodalmi. pályázat:

Arany János Országos Irodalom Verseny: Implom József Országos Helyesírási Verseny: 31. Kárpátmedencei irodalmi. pályázat: Implom József Országos Helyesírási Verseny: Arany János Országos Irodalom Verseny: Rab Fanni 9.b 9. helyezett Zay János 7. helyezett Csóka Nikoletta 9.e I Boda Nikolett 11.d IV. helyezett (Antal Andrea)

Részletesebben

Tel./Fax: Mobil: VÁGTA-TÓ KUPA NYERGESÚJFALU Végeredmény

Tel./Fax: Mobil: VÁGTA-TÓ KUPA NYERGESÚJFALU Végeredmény Tel./Fax: 33-355-133 Mobil: 20-933-4109 20-454-6550 e-mail: mgurguli@zoltek.hu NYERGESÚJFALU SE. VÁGTA-TÓ KUPA 2009 NYERGESÚJFALU Végeredmény Rendezők:. Kajak-Kenu szakosztály Négy Égtáj Túraegyesület

Részletesebben

Név Végzettség szintje Szakképzettségek

Név Végzettség szintje Szakképzettségek Pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettségei Név Végzettség szintje Szakképzettségek 1 Aradi Katalin Judit egyetem 2 Barna Judit mesterfokozat MA 3 Benkovich András egyetem 4 Bíró Adrienn egyetem

Részletesebben

Cserhátszentiván-Kutasó-Bokor-Crossfutás október 13.

Cserhátszentiván-Kutasó-Bokor-Crossfutás október 13. Gyerek Cserhátszentiván-Kutasó-Bokor-Crossfutás 2007. október 13. Végeredmény 6 KM Absz.hely Név Szül.év Rajtszám Idö 1. SZOBOSZLAY TAMÁS 1993 388 24:46 2. Wágner Barbara 1994 492 35:26 3. Tolnai Rita

Részletesebben

Név Iskola Felkészítő tanár 5. 6. 7. 8. össz. 1. Szádvári Gábor Lévay József Református Gimnázium, Miskolc Makranczi Zsolt 20 18 20 8 66

Név Iskola Felkészítő tanár 5. 6. 7. 8. össz. 1. Szádvári Gábor Lévay József Református Gimnázium, Miskolc Makranczi Zsolt 20 18 20 8 66 Hőtan kategória Név Iskola Felkészítő tanár 5. 6. 7. 8. össz 1. Szádvári Gábor Lévay József Református Gimnázium, Miskolc Makranczi Zsolt 20 18 20 8 66 2. Kékesi Zsuzsa Bethlen Gábor Református Gimnázium,

Részletesebben

Vizsgázó osztály: 11/3 Vizsgaazonosító szám:

Vizsgázó osztály: 11/3 Vizsgaazonosító szám: 34 582 08 KŐMŰVES ÉS HIDEGBURKOLÓ 2017. 05. 18 06. 09. Vizsgázó osztály: 11/3 Vizsgaazonosító szám: 130509 1. Csík Tamás Gábor 2. Rostás Erik Adrián 3. Szegő Adorján József 34 582 04 FESTŐ, MÁZOLÓ, TAPÉTÁZÓ

Részletesebben

MEGYEI KOMPLEX TANULMÁNYI VERSENY EREDMÉNYEK LILLA TÉRI ÁLTALÁNOS ISKOLA

MEGYEI KOMPLEX TANULMÁNYI VERSENY EREDMÉNYEK LILLA TÉRI ÁLTALÁNOS ISKOLA MEGYEI KOMPLEX TANULMÁNYI VERSENY EREDMÉNYEK LILLA TÉRI ÁLTALÁNOS ISKOLA 2017.11.17. ANGOL 5.o Leskovics Péter Kölcsey Ferenc Református Gyakorló Ált. Isk. Virág Roland Hunyadi János Általános I Nagy Bence

Részletesebben

Lezajlott a X. Ribár Béla emlékverseny fizikából

Lezajlott a X. Ribár Béla emlékverseny fizikából Lezajlott a X. Ribár Béla emlékverseny fizikából Muhi Béla összefoglalója A Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesülete a GENIUS tehetséggondozó mozgalom keretében tizedik alkalommal rendezte meg a Ribár Béla

Részletesebben

Matematika 5. és 7. évf. verseny

Matematika 5. és 7. évf. verseny Mohay Lili 5 ált. iskola Bánlakiné Németh Ildikó Dr. Béres József 1. Körtvélyessy László 5 ált. iskola Pártos Péterné Nyelvű 2. Wang Anna 5 ált. iskola Borsos Irén Óbudai Nagy László 3. Antók Etele 5 ált.

Részletesebben

Oktatói önéletrajz Kováts Gergely Ferenc

Oktatói önéletrajz Kováts Gergely Ferenc egyetemi docens Gazdálkodástudományi Kar Vezetés és Kontroll Tanszék Karrier Felsőfokú végzettségek: 2002-2013, Vezetéstudományi Intézet, Gazdálkodástani Ph.D. program 2004-2005 Institute of Education,

Részletesebben

Ha csak az ismert dolgok érdekelnének, lakatosnak mentem volna. (Albert Einstein)

Ha csak az ismert dolgok érdekelnének, lakatosnak mentem volna. (Albert Einstein) VIII. Fejezet Ha csak az ismert dolgok érdekelnének, lakatosnak mentem volna. (Albert Einstein) A magyar felsőoktatás egyik sikertörténete a Tudományos Diákkör, közismert nevén a TDK. Aligha véletlen,

Részletesebben

Futapest Crossfutás Csömör december 12.

Futapest Crossfutás Csömör december 12. Futapest Crossfutás Csömör 2010. december 12. Végeredmény 4 KM Gyerek Absz.hely Név Szül.év Rajtszám Idö 1. Gerlei Máté 1996 307 18:05 2. Sütö Zsombor Soma 1997 287 18:31 3. Szabó Csenge 2000 284 19:39

Részletesebben

VERSENYJEGYZŐKÖNYV A TOLNA MEGYEI ATLÉTIKAI SZÖVETSÉG ÁLTAL 2012. ÁPR. 27-ÉN SZEKSZÁRDON RENDEZETT NYÍLT MEGYEI RANGLISTA VERSNYRŐL

VERSENYJEGYZŐKÖNYV A TOLNA MEGYEI ATLÉTIKAI SZÖVETSÉG ÁLTAL 2012. ÁPR. 27-ÉN SZEKSZÁRDON RENDEZETT NYÍLT MEGYEI RANGLISTA VERSNYRŐL VERSENYJEGYZŐKÖNYV A TOLNA MEGYEI ATLÉTIKAI SZÖVETSÉG ÁLTAL 2012. ÁPR. 27-ÉN SZEKSZÁRDON RENDEZETT NYÍLT MEGYEI RANGLISTA VERSNYRŐL EREDMÉNYEK: 80 m serülő férfi 1. Valkay Tamás 99 AC Szekszárd 10,3 2.

Részletesebben

Baranya Íjásza sorozat eredményei Baranya Íjásza sorozat eredményei Baranya Íjásza sorozat eredményei 2014.

Baranya Íjásza sorozat eredményei Baranya Íjásza sorozat eredményei Baranya Íjásza sorozat eredményei 2014. M I N I F I Ú Bécs Dávid 47 47 Beréti Levente 44 47 47 138 Bohár Ádám 41 41 Dobor Dávid 41 38 79 Hűber Levente 41 41 Kis Dániel 50 50 50 50 200 Kovács Bálint 50 50 Pandur Ákos 47 47 44 44 182 Szász Dávid

Részletesebben

1. Csapat: Pannonia Primera Összidő: 07:28: Csapat: GáborTeamII. Összidő: 07:50: Éger István Tamás :26:07

1. Csapat: Pannonia Primera Összidő: 07:28: Csapat: GáborTeamII. Összidő: 07:50: Éger István Tamás :26:07 1. Csapat: Pannonia Primera Összidő: 07:28:37 1. 196 Horváth Csaba 1980 01:40:19 2. 198 Horváth Miklós 1984 01:52:18 3. 470 Németh Ferenc 1977 01:54:26 4. 609 Tóthpál Attila 1980 02:01:34 5. 489 Szabó

Részletesebben