1 nanométer 1 mm milliomodrészét képezi. Tehát 1 nano molekula kb szer kisebb, mint egy porszem!

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "1 nanométer 1 mm milliomodrészét képezi. Tehát 1 nano molekula kb. 1000-szer kisebb, mint egy porszem!"

Átírás

1

2 Mint oly sok mindent, a kutatók a nanotechnológiát is a természetről utánozták le. A lotus virág levelét megvizsgálva, próbálták kideríteni, hogy mitől lehetséges az, hogy a növény levelén nem képes megtapadni a vízcsepp, mitől válik a levél öntisztulóvá. Amikor közelebbről megfigyelték kiderült, hogy molekulárisan másképp épül fel a szerkezete. Ezt a szerkezetet másolták le, méghozzá a nano "parányi" méretű molekulák segítségével. Kinagyított lotus virág levele Nano molekulákkal, mesterségesen előállított felület 1 nanométer 1 mm milliomodrészét képezi. Tehát 1 nano molekula kb szer kisebb, mint egy porszem! Ennek az apró dimenziónak a felismerése tette lehetővé a nanotechnológia kifejlesztését, valamint gyakorlati előnyeinek megismerését. A kutatók rájöttek, hogy az élet szinte minden területén alkalmazható anyagot sikerült létrehozniuk, melynek gyakorlati előnyei -, mint pl. vízlepergető hatás, korrózió-, vízkővédelem, karcmentesség, portaszító hatás, könnyebb tisztíthatóság stb. annak köszönhető, hogy az anyag atomi szinten épül be a kezelt felületbe. Ezzel megváltoztatja molekuláris szinten a felületi tulajdonságokat, amitől a hosszantartó hatás garantált lesz. Würth Szereléstechnika Kft Budaörs, Gyár u. 2. Tel.: 23/ Fax: 23/ Internet: info@wuerth.hu Webshop: Nyomtatva: Magyarországon, 2010/01 Tartalomért felelős: Marketing osztály Fenntartjuk a jogot, hogy a kiadványban megjelent termékek a termék fejlesztés során változhatnak. A fotók illusztráció jellegűek, a kiszállított áru, színben és formában a megjelenítettõl eltérhet. A kiadványban megjelent nyomdai hibákért felelõsséget nem vállalunk.

3 A Nano-Pajzs Szélvédőre anyagoknak köszönhetően egy vékony védőréteg alakul ki a szélvédő felületén, ezáltal az esőcseppek a menetszél hatására leperegnek, megkönnyítve ezzel a kilátást, biztonságosabbá téve a vezetést, mindezt ablaktörlőlapát használata nélkül. Kiszerelések: Nano-Pajzs Szélvédőre Mini ( ) - 20 ml - kb. 1 szélvédő kezelésére Nano-Pajzs Szélvédőre Maxi ( ) ml - kb.16 szélvédő kezelésére Nano-Pajzs Szélvédőre Easy ( ) - 20 ml - kb. 1 szélvédő kezelésére A vízcseppek km/óra (függ a szélvédő dőlésszögétől) felett lefutnak a felületről Biztonságosabb látási viszonyok esőben és sötétben Tartósan megkönnyíti a szennyeződések eltávolítását, mint pl. rovarok, jég stb. Csökkenti az ablaktörlőlapát használatának szükségességét, ezáltal hosszabb élettartamot biztosítva azoknak! Autópályán egyáltalán nem kell ablaktörlőlapátot használni. Takarékos, hiszen kevesebb ablakmosó folyadékot kell használnia Műanyag felületekre is alkalmazható* Felhasználási mennyiség: 10 ml = 1 m 2 Tartósság: Mini és Maxi termékre 1év; Easy esetében kb. 3 hónap. Első-, oldalsó-, hátsó szélvédő Panoráma- és napfénytető Bukósisak* Szemüveg és maszk* Fényszóró burkolatok* *Csak az Easy termékre érvényes. Használat előtt végezzen a felületen próbát! Gazdaságossági számítás pl.: Első szélvédő kezelése Munkaidő kb. 15 perc Munkadíj* kb. 6 Anyagszükséglet** kb. 15 ml Anyagköltség*** kb. 16 Az Ön összköltsége kb. 22 Javasolt szolgáltatási ár 29 Amit Ön keres! 7 *nettó 24 rezsi óradíj mellett ** Egy középkategóriás kb. 1,5 m 2 nagyságú szélvédő *** a Maxi 250 ml kiszereléssel számolva Az árak 273 Ft/Euro árfolyamon vannak feltüntetve! NANO PAJZS SZÉLVÉDŐRE MINI Kiszerelés: 20 ml A NANO PAJZS SZÉLVÉDŐRE MAXI Kiszerelés: 250 ml A NANO PAJZS SZÉLVÉDŐRE EASY Kiszerelés: 20 ml A

4 A bepárásodott szélvédő és oldalablakok egyrészt idegesítőek - főleg, hogy még klímát is be kell kapcsolnia télen, hogy megszüntesse a párásodást - másrészt nagyon veszélyesek lehetnek vezetés közben. A Nano-Pajzs Páramentesítővel a szélvédőn és üvegen is fátyolmentes, kristálytiszta kilátást érhető el, valamint megakadályozható a felületen - akár egy fürdőszoba tükrön is a páralecsapódás! Kiszerelés: Nano-Pajzs Páramentesítő ( ) - 50 ml Megakadályozza a felületen való páralecsapódást Kiemelkedő tisztítóhatás Takarékos és egyszerű felhasználás Fátyolmentes Felhasználási mennyiség: 50 ml = 5 m 2 Tartósság: kb. 1-4 hét Gépjárművek belső üvegfelületei Bukósisak Szemüveg és maszk Fürdőszoba tükör NANO PAJZS PÁRAMENTESÍTÉSRE Kiszerelés: 50 ml A

5 A terméknek köszönhetően pl. egy lekezelt kézmosón kevésbé tapad meg a vízcsepp. Ennek eredménye, hogy a felületen nincs vízkövesedés, üvegkorrózió. A felhordott ultra vékony felület hőálló, ezért sütők üvegajtajának kezelésére is tökéletes, melynek tisztántartása ezek után már gyerekjáték! Kiszerelés: Nano-Pajzs Üvegre és Kerámiára ( ) - 50 ml Véd a vízkövesedés ellen Könnyebb felülettisztítást eredményez Nincs üvegkorrózió Hőmérsékletálló Tartós védelem a kezelt felületen Felhasználási mennyiség: 50 ml = 5 m 2 Tartósság: kb hónap Üveg zuhanykabinok, és elválasztó fal Beltéri szaniter kerámiák és csempék Kerámia főzőlapos tűzhelyek Tetőtéri ablakok NANO PAJZS ÜVEGRE ÉS KERÁMIÁRA Kiszerelés: 50 ml A

6 A termékkel befújt felület, kb. 10 perc száradás után már vízlepergető hatással rendelkezik, továbbá védi a textil, bőr, velúr felületeket a különböző szennyeződések felületbe való tapadásától. A speciális Nano-molekulák a felületet UV-állóvá teszik, védve ezzel a színvesztéstől, kifakulástól pl. egy ülést, kerti bútort. Kiszerelés: Nano-Pajzs Textilre és Bőrre ( ) ml Légáteresztő Mosható Víz- és szennyeződéstaszító Védi a munka- és terepruhákat a szennyeződéstől Felhasználási mennyiség: 200 ml = 1-2 m 2 Tartósság: kb. 1-6 hónap Ruházat Cipő Bútorszövet Szőnyeg Gépjármű -ülés, -ajtókárpit, -vászontető NANO PAJZS TEXTILRE ÉS BÖRRE Kiszerelés: 200 ml A

7 Aki melegített már tejet a gáztűzhelyen és véletlenül hagyta is kifutni, az tudja, hogy a tűzhelyre égett tejet eltávolítani csak igen kemény súrolószerekkel lehet. Kezelje le nemesacél tűzhelyét Nano-Pajzzsal, és a kifutott tejet egy nedves törlőkendővel egy mozdulattal el tudja távolítani. A termék kiválóan alkalmas gépkocsik (pl. Old-Timer) nemesacél díszelemeinek tisztítására és hosszantartó ápolására. Kiszerelés: Nano-Pajzs Krómra, Nemesacélra és Alumíniumra ( ) - 50 ml Kevésbé látszódnak az ujjlenyomatok a felületen Könnyebb felülettisztítás, kevesebb vízkőképződés Konyhában is felhasználható, ahol nem érintkezik közvetlenül élelmiszerrel A fém felületeket újjá varázsolja Tartós védelem a kezelt felületen Felhasználási mennyiség: 50 ml = 5 m 2 Tartósság: kb. 1-3 hónap Tűzhely, sütő Pára-, és szagelszívó Hűtőszekrény Króm és nemesacél bútorok Korlátok Csaptelepek Old-Timer lökhárító Nemesacél díszelemek Hajó korlát, kötélfeszítő stb. Fürdők, hotelek NANO PAJZS KRÓM, INOX FELÜLETRE Kiszerelés: 50 ml A

8 A políranyagokkal a fényezés legfelső (elkopott, megsérült, kifakult) rétegét szedjük le olyan mélységig, amíg a sérülésmentes felületet el nem érjük. Ezt a felületet azonban le kell zárnunk, hogy ne sérüljön tovább. A Nano-Pajzs segít hosszútávon megóvni a gépjárműve karosszériáját a környezeti hatásoktól, legyen az vegyi vagy mechanikus hatás! Kiszerelések: Nano-Pajzs Karosszériára ( ) ml - kb személygépkocsi kezelésére Nano-Pajzs Karosszériára ( ) - 50 ml - kb. 1-2 személygépkocsi kezelésére A fényezett felületet egy lépésben tisztítja és tartós védelmet ad neki Feljavítja a felület optikáját A felület víz és szennyeződéstaszítóvá válik A gépi mosók keféi nem okoznak karcolást a karosszérián Szilikonmentes Egyszerű felhasználás, fátyolosodás nélkül Felhasználási mennyiség: 25 ml = 1 személygépkocsi Tartósság: kb hónap Gépjárművek karosszériaelemeinek védelmére Gazdaságossági számítás pl.: 1 sz.gépkocsi kezelése Munkaidő kb. 30 perc Munkadíj* kb. 12 Anyagszükséglet** kb. 25 ml Anyagköltség*** kb. 4 Az Ön összköltsége kb. 16 Javasolt szolgáltatási ár 36 Amit Ön keres! 20 NANO PAJZS KAROSSZÉRIÁRA Kiszerelés: 50 ml A *nettó 24 rezsi óradíj mellett ** egy középkategóriás személygépkocsihoz *** az 500ml kiszereléssel számolva Az árak 273 Ft/Euro árfolyamon vannak feltüntetve!

9 Az alufelnik csak abban az esetben néznek ki jól, ha tiszták és ápoltak. Védje meg őket az erős környezeti hatásoktól, mint pl. fékpor, por, sósvíz, savas eső, jég stb. A Nano-Pajzs Alufelnire termék hosszú távú megoldást nyújt Önnek drága könnyűfém keréktárcsái védelmében! Kiszerelések: Nano-Pajzs Alufelnire ( ) ml - kb Felni garnitúra* kezelésére Nano-Pajzs Alufelnire ( ) - 50 ml - kb. 1-2 Felni garnitúra* kezelésére * 1 garnitúra = 4 db felni Megkönnyíti az alufelni tisztítását, akár tiszta vízzel is patyolat tiszta lesz Megakadályozza a fékpor beleégését a felnibe A gépi mosók keféi nem karcolják az alufelniket Tartós védelem Egyszerű felhasználás Felhasználási mennyiség: 25 ml = 4 db felni Tartósság: kb. 6 hónap Személy-, és tehergépjárművek, valamint motorkerékpárok könnyűfém felniéhez Gazdaságossági számítás pl.: 4 db felni kezelése Munkaidő kb. 30 perc Munkadíj* kb. 12 Anyagszükséglet** kb. 25 ml Anyagköltség*** kb. 5 Az Ön összköltsége kb. 17 Javasolt szolgáltatási ár 26 Amit Ön keres! 9 NANO PAJZS ALUFELNIRE Kiszerelés: 50 ml A * nettó 24 rezsi óradíj mellett ** 4 db alufelnire *** a 250ml kiszereléssel számolva Az árak 273 Ft/Euro árfolyamon vannak feltüntetve!

10 HÁLÓSZOBA 2 FÜRDŐSZOBA KONYHA 1 4 NAPPALI 1 2 Sorsz. Cikkszám Megnevezés Lekezelhető felület Kezelés tartóssága 1 A NANO PAJZS ÜVEGRE ÉS KERÁMIÁRA 50 ML kb. 5 m² kb hónap 2 A NANO PAJZS TEXTILRE ÉS BÖRRE 200 ML kb. 1-2 m² kb. 1-6 hónap 3 A NANO PAJZS PÁRAMENTESÍTÉSRE 50 ML kb. 5 m² kb. 1-4 hét 4 A NANO PAJZS KRÓM, INOX FELÜLETRE 50 ML kb. 5 m² kb. 1-3 hónap

11 KAROSSZÉRIA 2 SZÉLVÉDŐ 4 5 UTASTÉR 3 ALUFELNI 1 KRÓM FELÜLETEK 6 Sorsz. Cikkszám Megnevezés Lekezelhető felület Kezelés tartóssága 1 2 A NANO PAJZS ALUFELNIRE 250 ML kb Felni garnitúra kb. 6 hónap A NANO PAJZS ALUFELNIRE 50 ML kb. 1-2 Felni garnitúra kb. 6 hónap A NANO PAJZS KAROSSZÉRIÁRA 500 ML kb gépkocsi kb hónap A NANO PAJZS KAROSSZÉRIÁRA 50 ML kb. 1-2 gépkocsi kb hónap 3 A NANO PAJZS TEXTILRE ÉS BÖRRE 200 ML kb. 1-2 m² kb. 1-6 hónap A NANO PAJZS SZÉLVÉDŐRE MINI 20 ML kb 1-2 szélvédőre kb. 1 év 4 A NANO PAJZS SZÉLVÉDŐRE MAXI 250 ML kb. 16 szélvédőre kb. 1 év A NANO PAJZS SZÉLVÉDŐRE EASY 20 ML kb 1-2 szélvédőre kb. 3 hónap 5 A NANO PAJZS PÁRAMENTESÍTÉSRE 50 ML kb. 5 m² kb. 1-4 hét 6 A NANO PAJZS KRÓM, INOX FELÜLETRE 50 ML kb. 5 m² kb. 1-3 hónap

12

gondolkozz zölden! Háztartási termékkatalógus

gondolkozz zölden! Háztartási termékkatalógus 2017 Háztartási termékkatalógus ÁLTALÁNOS TISZTÍTÓSZER 33 felmosáshoz narancs olajjal Termékeink 2016-tól új hipoallergén illattal készülnek! www.cleaneco.hu facebook.com/cleanecohungary Általános tisztítószer

Részletesebben

FÓKUSZ. A Würth bemutatja: LYKOVCÁN ÁGOTA 2013. SZEPTEMBER. Nem tudja semmi felülmúlni azt az érzést, amikor valamiért hajtok és van eredménye.

FÓKUSZ. A Würth bemutatja: LYKOVCÁN ÁGOTA 2013. SZEPTEMBER. Nem tudja semmi felülmúlni azt az érzést, amikor valamiért hajtok és van eredménye. FÓKUSZ 2013. SZEPTEMBER A Würth bemutatja: LYKOVCÁN ÁGOTA Nem tudja semmi felülmúlni azt az érzést, amikor valamiért hajtok és van eredménye. Interjú Lykovcán Ágota gyorskorcsolyázóval JUBILEUM - FOTÓPÁLYÁZAT

Részletesebben

Lótuszvirág effektuson alapuló öntisztuló felületek képzésére alkalmas vízbázisú bevonat

Lótuszvirág effektuson alapuló öntisztuló felületek képzésére alkalmas vízbázisú bevonat Lótuszvirág effektuson alapuló öntisztuló felületek képzésére alkalmas vízbázisú bevonat Nanocolltech Kft. Jól ismert, hogy a lótuszvirág levelét és virágát a víz és más folyadékok nem nedvesítik, olyan

Részletesebben

Hatékony Háztartás Termékkatalógus

Hatékony Háztartás Termékkatalógus Zafir3 in1 univerzális mosópor 1,5 kg-os: 470Ft 3 kg-os: 820Ft 10 kg-os: 2170 Ft AntiCalc mosógép védelem a rozsda és a vízkő ellen. Univerzális enzim tartalmú, csökkentett foszfáttartalmú mosópor minden

Részletesebben

Korrózióvédelem és rozsdaeltávolítás

Korrózióvédelem és rozsdaeltávolítás Korrózióvédelem és rozsdaeltávolítás Korrózió A korrózió formái A korróziónak sokféle megjelenési formája és következménye van, és a legkülönbözőbb helyeken jelentkezhet. A különféle környezet a korrózió

Részletesebben

FAIPARI MEGMUNKÁLÓGÉPEK SZERSZÁMAI

FAIPARI MEGMUNKÁLÓGÉPEK SZERSZÁMAI FAIPARI MEGMUNKÁLÓGÉPEK SZERSZÁMAI UNIVERZÁLIS KÖRFŰRÉSZLAP Univerzális váltófogú körfűrészlap zajcsökkentő hornyokkal. Felhasználás: kereszt- és hosszvágásokhoz, kemény és puha fákhoz Tulajdonságok: fog

Részletesebben

Termékek SC 1.020 *EU

Termékek SC 1.020 *EU Termékek SC 1.020 *EU A belépő kategóriás Kärcher SC 1.020 gőztisztító erőteljes és higiénikus tisztítást tesz lehetővé vegyszerek használata nélkül. Különösen alkalmas konyha, fürdőszoba és padlótisztításhoz.

Részletesebben

gondoskodás Professzionális Most Ön is kipróbálhatja a 3M termékeit! 3M Autóápolás

gondoskodás Professzionális Most Ön is kipróbálhatja a 3M termékeit! 3M Autóápolás 3M Autóápolás Professzionális gondoskodás A 3M a világ egyik legnagyobb autóipari beszállítója az autójavítási termékek terén. Most Ön is kipróbálhatja a 3M termékeit! Tökéletes fényezés néhány egyszerű

Részletesebben

Kárkatalógus. 1. Előszó

Kárkatalógus. 1. Előszó Kárkatalógus 1. Előszó A sérüléskatalógus célja, hogy szabványosítsa a bérautók sérülés- és kárkezelésének menetét. A közérthetőség és átláthatóság érdekében készült, mivel ezek a feltételek a korrekt

Részletesebben

Megoldások a tiszta környezetért

Megoldások a tiszta környezetért Megoldások a tiszta környezetért HU 07/18 CID LINES a tisztító, ápoló és fertőtlenítő termékek teljes választékának gyártója a vendéglátás, a közlekedési, élelmiszeripari és mezőgazdasági ágazatok számára.

Részletesebben

Tartósan alacsony árak

Tartósan alacsony árak Minőség és funkcionalitás Tökéletes higiénia a konyhában a gránit mosogatók segítségével Új alapanyag a mosogatókban A konyhai higiénia az ételek előkészítésénél kulcsszerepet játszik. A Franke gránit

Részletesebben

Technikai festék spray

Technikai festék spray TECH Technikai festék spray www.novasolspray.hu www.shakingcolors.hu CINK Fényes korrózió gátló alapozó festék spray Fém szerkezetek, hegesztési pontok, horganyzott elemek, vasúti szerkezetek javításhoz

Részletesebben

KLÍMABERENDEZÉS A CITROËN TANÁCSAI SEGÍTENEK A KARBANTARTÁSBAN

KLÍMABERENDEZÉS A CITROËN TANÁCSAI SEGÍTENEK A KARBANTARTÁSBAN KLÍMABERENDEZÉS A CITROËN TANÁCSAI SEGÍTENEK A KARBANTARTÁSBAN A CITROËN TANÁCSAI SEGÍTENEK A KARBANTARTÁSBAN A KLÍMABERENDEZÉS NEM CSAK KÉNYELME, HANEM BIZTONSÁGA SZEMPONTJÁBÓL IS ALAPVETŐEN FONTOS Autójának

Részletesebben

HOGY TÖBBET NE KELLJEN AUTÓJÁT FÉNYESÍTENI. A GardX Járművédő Rendszer elérte a Brit EN ISO :2007 sztenderdet

HOGY TÖBBET NE KELLJEN AUTÓJÁT FÉNYESÍTENI. A GardX Járművédő Rendszer elérte a Brit EN ISO :2007 sztenderdet HOGY TÖBBET NE KELLJEN AUTÓJÁT FÉNYESÍTENI GARDX JÁRMŰVÉDŐ RENDSZER A KÖVETKEZŐKKEL SZEMBEN VÉD: Kiömlött folyadék Vegyszerek Növényi nedvek UV-sugarak Só, szmog +/- Extrém hőmérséklet Savas eső Rovaroktól

Részletesebben

nanotechnológiai alkalmazások Nanotechnika az iparban és az autóiparban

nanotechnológiai alkalmazások Nanotechnika az iparban és az autóiparban Nanotechnika az iparban és az autóiparban SIMO CONSULTING www.simo.at A-7000 Eisenstadt NEMZETKÖZI CÉGTANÁCSADÁS SIMO PROJECT Bt. www.simo.hu H-8500 Pápa IPARI PROJEKTMENEDZSMENT NANO SIMO Kft. H-8500

Részletesebben

Higiéniai termékek. Élelmiszeripari tisztító- és ferõtõlenítõ szerek...206 Takarítókocsik, takarítókocsi-kiegészítõk, pohármosó kefék...

Higiéniai termékek. Élelmiszeripari tisztító- és ferõtõlenítõ szerek...206 Takarítókocsik, takarítókocsi-kiegészítõk, pohármosó kefék... 205 Higiéniai termékek Élelmiszeripari tisztító- és ferõtõlenítõ szerek..............206 Takarítókocsik, takarítókocsi-kiegészítõk, pohármosó kefék...209 Élelmiszeripari tisztító- és fertõtlenítõ szerek

Részletesebben

BETONCSAVAR W-BS. A leggyorsabb rögzítési megoldás betonba. ÚJ!

BETONCSAVAR W-BS. A leggyorsabb rögzítési megoldás betonba. ÚJ! BETONCSAVAR W-BS A leggyorsabb rögzítési megoldás betonba. ÚJ! BETONCSAVAR W-BS A leggyorsabb rögzítési megoldás betonba. Betoncsavar: a hatékony rögzítés más néven A betoncsavar a leggyorsabb megoldás,

Részletesebben

Mosogatógép öblítő. Újdonságok FM GROUP FOR HOME 2013 ősz KÉRDÉSEK ÉS VÁLASZOK

Mosogatógép öblítő. Újdonságok FM GROUP FOR HOME 2013 ősz KÉRDÉSEK ÉS VÁLASZOK Mosogatógép öblítő Mi a mosogatógép öblítő használatának módja? Az öblítőt csak mosogatógéppel használjuk. Mire használjuk az öblítőt? Az öblítő többrétűen dolgozik. A tisztított felület csíkmentesen szárad,

Részletesebben

Technikai festék spray

Technikai festék spray Technikai festék spray www.pintyplus.hu www.shakingcolors.hu CINK ALAPOZÓ Korróziógátló 99%-os tisztaságú cink alapozó spray Fém szerkezetek, hegesztési pontok, horganyzott elemek, vasúti szerkezetek javításhoz

Részletesebben

TISZTÍTÓSZEREK HÁZTARTÁSI GÉPEIHEZ

TISZTÍTÓSZEREK HÁZTARTÁSI GÉPEIHEZ TISZTÍTÓSZEREK HÁZTARTÁSI GÉPEIHEZ ÚJ TISZTÍTÓSZER TERMÉKCSALÁDUNKKAL EGYSZERŰEN GONDOSKODHAT KÉSZÜLÉKEIRŐL, HOGY AZOK SOKÁIG HATÉKONYAN MŰKÖDJENEK Főzőlap és rozsdamentes acélfelület tisztítószerek 4

Részletesebben

BITEK ÉS KIEGÉSZÍTŐK

BITEK ÉS KIEGÉSZÍTŐK BITEK ÉS KIEGÉSZÍTŐK SLICCELT BIT - C 6.3 Hegy kialakítása: sliccelt Befogás: C 6.3 (1/4") 0,5 x 3,0 mm 0614 175 650 0,6 x 4,5 mm 0614 175 652 0,8 x 5,5 mm 0614 175 653 25 mm 1,0 x 6,0 mm 0614 175 654

Részletesebben

A sok jelzőtábla zavaró. Dr. Debreczeni Gábor előadása

A sok jelzőtábla zavaró. Dr. Debreczeni Gábor előadása A sok jelzőtábla zavaró A jelzőtáblák mérete 4/2001. (I.31.) KöVim rendelet A jellemző méret 450 mm 600 mm 750 mm 900 mm 1000 mm A közlekedő személy segítése A pálya legyen egyszerű, egységes, akadálymentes,

Részletesebben

15 Épületvasalatok. 15 0010 Ajtóbehúzók

15 Épületvasalatok. 15 0010 Ajtóbehúzók 5 Épületvasalatok 5 000 Ajtóbehúzók Összehasonlító táblázat Würth DORMA GEZE GU/BKS TS- TS 68 /TS 77 TS 000 TS-5 TS 72 TS 500 TS-8 TS 72/TS73 TS-0 TS 70 / TS 72 TS 2000 OTS 330 TS-20 TS 83 TS 4000 OTS

Részletesebben

RENAULT CAPTUR GYÁRI TARTOZÉKOK

RENAULT CAPTUR GYÁRI TARTOZÉKOK RENAULT CAPTUR GYÁR TARTOZÉKOK TARTOZÉKOK RENAULT CAPTUR DZÁJN KÉNYELEM BZTONSÁG RENAULT TARTOZÉKOK Bármilyen stílushoz igazodik. Javítja a jármű kihasználhatóságát és növeli annak értékét. A szabványokat

Részletesebben

Premium. VFE kiegészítő térdfalablak, fa. Előnyei. Anyag. Külső borítás

Premium. VFE kiegészítő térdfalablak, fa. Előnyei. Anyag. Külső borítás 78 VFE kiegészítő térdfalablak, fa Előnyei Kiegészítő térdfalablak a még több fényért: A tetőtéri ablak függőleges meghosszabbítása a térdfallal rendelkező helyiségekben páratlan kilátást hoz létre az

Részletesebben

partner ÖNKISZOLGÁLÓ AUTÓMOSÓK PROFESSZIONÁLIS AUTÓÁPOLÁSI TERMÉKCSALÁD www.radinum.hu +36 20 347 57 67

partner ÖNKISZOLGÁLÓ AUTÓMOSÓK PROFESSZIONÁLIS AUTÓÁPOLÁSI TERMÉKCSALÁD www.radinum.hu +36 20 347 57 67 2012 ÖNKISZOLGÁLÓ AUTÓMOSÓK PROFESSZIONÁLIS AUTÓÁPOLÁSI TERMÉKCSALÁD - PORÁLLAGÚ VEGYSZEREK - FOLYÉKONY ÁLLAGÚ VEGYSZEREK - KARBANTARTÓ ÉS ÁPOLÓANYAGOK www.radinum.hu +36 20 347 57 67 - KIEGÉSZÍTŐK partner

Részletesebben

Clean Rim. Hatékonyság és higiénia a WC-jében.

Clean Rim. Hatékonyság és higiénia a WC-jében. Clean Rim Hatékonyság és higiénia a WC-jében. 2 1 1 The Gap Clean Rim fali WC / 2 PL2 Dupla króm nyomólap / 3 The Gap Unik mosdó és bútor / 4 L20 mosdócsaptelep / Clean Rim Hatékonyság és higiénia a WC-jében.

Részletesebben

Készüljön fel a nyaralásra a Citroënnel!

Készüljön fel a nyaralásra a Citroënnel! www.citroen.hu Készüljön fel a nyaralásra a Citroënnel! Nyári szerviz- és tartozékajánlatok 2013. június 3-tól augusztus 31-ig Időszakos karbantartás mellé ajándék A időszakos karbantartást érdemes most

Részletesebben

Sebességváltás 5MT 5MT 4AT 5MT Modell JLX JLX JLX MODE3

Sebességváltás 5MT 5MT 4AT 5MT Modell JLX JLX JLX MODE3 BENZIN Sebességváltás 5 5 4 5 FUTÓMŰ Abroncsok és keréktárcsák Pótkerék és keréktárcsa Pótkerék fedő (lemez tipusú) 205/70R15 + acél keréktárcsa 205/70R15 + acél keréktárcsa (*1) (*1) (*1) (*1) 205/70R15

Részletesebben

gyártott konyha higiéniai termékek bemutatása és felhasználási javaslata.

gyártott konyha higiéniai termékek bemutatása és felhasználási javaslata. Konyha higiénia Az Evm Zrt által Az Evm Zrt által gyártott konyha higiéniai termékek bemutatása és felhasználási javaslata. 1.Fázis: Zsírtalanítás és fertőtlenítés egy fázisú mosogató és fertőtlenítőszerrel.

Részletesebben

COROLLA SEDAN TARTOZÉKOK

COROLLA SEDAN TARTOZÉKOK COROLLA SEDAN MINDEN ÉLETSTÍLUSHOZ Az eredeti Toyota tartozékokkal saját igényeihez és életstílusához formálhatja az új Corolla Sedant méghozzá anélkül, hogy kompromisszumot kellene kötnie a praktikum

Részletesebben

Festékek. T apaszok. Tapaszok Alapozók és impregnálók. Töltõalapozó. Fedõlakkok. BASF Acryl finomtapasz, fehér. BASF Surfacer finom tapasz

Festékek. T apaszok. Tapaszok Alapozók és impregnálók. Töltõalapozó. Fedõlakkok. BASF Acryl finomtapasz, fehér. BASF Surfacer finom tapasz Festékek Tapaszok Alapozók és impregnálók Vizes alapozók, impregnálók Töltõalapozó Vizes Fedõlakkok Lazurok és RAL színek Fa ablak és ajtógyártáshoz alkalmazható lazúrok két rétegben történõ felhordáshoz,

Részletesebben

MŰVÉSZTERMÉKEK.

MŰVÉSZTERMÉKEK. ART & CRAFT MŰVÉSZTERMÉKEK www.novasolspray.hu www.shakingcolors.hu ART & CRAFT TÁBLAFESTÉK KRÉTÁHOZ Matt fekete festék spray. Krétatábla készítéséhez. Lehetővé teszi a felületen krétával való írást, majd

Részletesebben

Dreumex védőkrémek. Dreumex Omnicare Védőkrém

Dreumex védőkrémek. Dreumex Omnicare Védőkrém Dreumex Omnicare Védőkrém - védőréteget képez a káros anyagok ellen - megakadályozza a baktériumok bőrön átjutását - könnyebben tisztíthatóvá válik a kéz - növeli az érintés biztonságát - bőrbarát - parfüm

Részletesebben

barna fehér fehér ezüst ezüst

barna fehér fehér ezüst ezüst WÜRTH Szereléstechnika Kft. - 040 Budaörs, Gyár u.. - Tel.: (00 36) 3/48-30 - Nyomtatva Magyarországon B 5 000/H 0 050 0/003 -szerelési méret Ollókaros és csúszósines ajtóbehúzóra A helyi elôírások és

Részletesebben

A takarításhoz felhasznált eszközök, gépek, szerek bemutatása

A takarításhoz felhasznált eszközök, gépek, szerek bemutatása A takarításhoz felhasznált eszközök, gépek, szerek bemutatása 3. számú melléklet Iroda fellegű területek, olvasók, foglalkoztatók Takarítási feladat Tisztítószer Eszköz Gép Fa felületek (pl. : bútorok,

Részletesebben

Shark Autóüveg Fóliák

Shark Autóüveg Fóliák Shark Autóüveg Fóliák Hatalmas választék: Számos típus, eltérő tulajdonságokkal, rengeteg árnyalatban. Hővédelem: Speciális hővédő típusokban teljesen megszünteti az átsugárzott hő okozta melegérzetet.

Részletesebben

Készüljön fel a nyaralásra a Citroënnel!

Készüljön fel a nyaralásra a Citroënnel! www.citroen.hu Készüljön fel a nyaralásra a Citroënnel! Nyári szerviz- és tartozékajánlatok 5 évnél idősebb gépjárművek számára 2013. június 3-tól augusztus 31-ig Tartalékoljon a nyaralásra Akciós klímatisztítás

Részletesebben

Cikkszám. WÜRTH Szereléstechnika Kft. - 2040 Budaörs, Gyár u. 2. - Tel.: (00 36) 23/418-130 - Nyomtatva Magyarországon P 02 7000/M 13 0020 09/2004

Cikkszám. WÜRTH Szereléstechnika Kft. - 2040 Budaörs, Gyár u. 2. - Tel.: (00 36) 23/418-130 - Nyomtatva Magyarországon P 02 7000/M 13 0020 09/2004 Lágyforraszok WÜRTH Szereléstechnika Kft. - 2040 Budaörs, Gyár u. 2. - Tel.: (00 36) 23/48-30 - Nyomtatva Magyarországon P 02 7000/M 3 0020 09/2004 Drót 0,7,0,0,5,5 Drót 0,7 0,7,0,0,5,5 Drót,5 2,0 2,0

Részletesebben

Gyanta 01 Leírás: -Nagyon vékony repedésekhez. Cikkszám: 910028 (3 ml) Gyanta 1,6 Leírás: -Csillag, és kombinált sérülésekhez. Cikkszám: 910002 (3 ml)

Gyanta 01 Leírás: -Nagyon vékony repedésekhez. Cikkszám: 910028 (3 ml) Gyanta 1,6 Leírás: -Csillag, és kombinált sérülésekhez. Cikkszám: 910002 (3 ml) Gyanta 01 -Nagyon vékony repedésekhez. Cikkszám: 910028 (3 ml) Gyanta 1 -Körkörös sérülés, repedésekkel. Univerzális gyanta. Cikkszám: 910003 (3 ml) Cikkszám: 910003C (20 ml) Gyanta 1,6 -Csillag, és kombinált

Részletesebben

A TÖKÉLETES KIEGÉSZÍTŐ: KÄRCHER TISZTÍTÓ- ÉS ÁPOLÓSZEREK

A TÖKÉLETES KIEGÉSZÍTŐ: KÄRCHER TISZTÍTÓ- ÉS ÁPOLÓSZEREK A TÖKÉLETES KIEGÉSZÍTŐ: KÄRCHER TISZTÍTÓ- ÉS ÁPOLÓSZEREK A Kärcher több, mint 30 éve különös hangsúlyt fektet a fejlesztés, a nyersanyag-kiválasztás és a tisztító- és ápolószerek gyártása során a környezet

Részletesebben

SZOLGÁLTATÁS ÁRLISTA 2019

SZOLGÁLTATÁS ÁRLISTA 2019 SZOLGÁLTATÁS ÁRLISTA 2019 TARTALOM SZERVIZ SZOLGALTATÁS DÍJAK / ANGEL STATION 4 SZGK. KÉZI MOSÁS 5 Kézi ECO mosás 5 Kézi PRÉMIUM mosás 5 Extra szolgáltatások esetén felár minden jármű típusra 5 KOZMETIKA

Részletesebben

TARTALOMJEGYZÉK EGYÉB TARTOZÉKOK

TARTALOMJEGYZÉK EGYÉB TARTOZÉKOK TARTALOMJEGYZÉK EGYÉB TARTOZÉKOK Akkumulátorsaruk Pólusátalakitók Akkumulátorsav-Elemzö AZ Akkumulátor Gondozása Charging Equalizer Neutralon Póluszsir és Póluskefe Pólusvédö Spray & Póluskefe Digatron

Részletesebben

Csempe- és élvédő-profilok. Profilok csempézett felületekhez sarkok és élek védelmére és kialakítására. Csináld Marley-val

Csempe- és élvédő-profilok. Profilok csempézett felületekhez sarkok és élek védelmére és kialakítására. Csináld Marley-val Csempe- és élvédő-profilok Profilok csempézett felületekhez sarkok és élek védelmére és kialakítására Csináld Marley-val Csempeprofilok és élvédők a Marleytól sokféle színben, alakban és nagyságban Szép

Részletesebben

Cikkszám: 0772 760 61

Cikkszám: 0772 760 61 SOS STARTER 2V Cikkszám: 0772 760 6 Mobil, hálózatfüggetlen starter a 2 V-os akkumulátorokhoz 00 Ah.-ig. Strapabíró és törésbiztos ABS műanyagház.,4 méter hosszú kábelek teljesen szigetelt vörösréz csipesszel.

Részletesebben

Tigris fûrészlapok. Elõnye: - A négy egyértelmûen megkülönböztetett szín segítségével gyerekjáték megtalálni a legmegfelelõbb. Csillagos besorolás

Tigris fûrészlapok. Elõnye: - A négy egyértelmûen megkülönböztetett szín segítségével gyerekjáték megtalálni a legmegfelelõbb. Csillagos besorolás WÜRTH Szereléstechnika Kft. - 2040 Budaörs, Gyár u. 2. - Tel.: (00 36) 23/418-130 - Nyomtatva Magyarországon M 05 4140/H 07 0380/B 06 0470 01/3 Javasolt felhasználási terület fém fûrészlapokhoz Fogosztás

Részletesebben

SZOLGÁLTATÁS ÁRLISTA 2018

SZOLGÁLTATÁS ÁRLISTA 2018 SZOLGÁLTATÁS ÁRLISTA 2018 TARTALOM SZERVIZ SZOLGALTATÁS DÍJAK / ANGEL STATION 4 SZGK. KÉZI ÉS KEFÉS MOSÁS 5 Kézi mosás 5 Extra szolgáltatások esetén felár minden jármű típusra 5 Kefés gépi mosás 5 KOZMETIKA

Részletesebben

http://alkatresz.fiatgroup.hu

http://alkatresz.fiatgroup.hu Ebben a katalógusban szereplő illusztrációk és ismertetők kizárólag tájékoztató jellegűek. A gyártó fenntartja magának a jogot, hogy bármikor, minden előzetes értesítés nélkül gyártási, vagy kereskedelmi

Részletesebben

TEROSON termékek a karosszériamunkák finiseléséhez

TEROSON termékek a karosszériamunkák finiseléséhez TEROSON termékek a karosszériamunkák finiseléséhez Polírozó termékek a gépjármű fényezések ápolásához, felújításához és javításához Teroson_poli roza s_6oldalas_press.indd 2 2016.09.23. 15:32 TEROSON polírozó

Részletesebben

HIVATALOS TARTOZÉK ÁRLISTA

HIVATALOS TARTOZÉK ÁRLISTA ES 300h HIVATALOS TARTOZÉK ÁRLISTA ÉRVÉNYES: 2018. december 12-től visszavonásig TÉLI SZERELTKERÉK CSOMAGOK 1 ÉV KERÉK TÁROLÁSSAL ÉS SZERELÉSSEL 1 MEGNEVEZÉS GUMI GYÁRTÓ GUMIABRONCS MÉRET GUMIABRONCS TÍPUS

Részletesebben

Új Renault KADJAR tartozék árlista 2019

Új Renault KADJAR tartozék árlista 2019 Új Renault KADJAR SUV a Renault-tól! Új Renault KADJAR tartozék árlista 2019 Varázsolja egyedivé Új Renault KADJAR terepjáróját kiegészítőinkkel, saját fantáziája szerint! Oldalfellépők és sárfogók A csúszásgátló

Részletesebben

MUNKAVÉDELEM. MP Szájvédő: Sem a finom sem a durva szennyeződést nem szűri meg Nem rendelkezik részecskeosztály besorolással

MUNKAVÉDELEM. MP Szájvédő: Sem a finom sem a durva szennyeződést nem szűri meg Nem rendelkezik részecskeosztály besorolással 1,27 MP Pormaszk MP Szájvédő: Sem a finom sem a durva szennyeződést nem szűri meg Nem rendelkezik részecskeosztály besorolással MP Szájvédő MP Finompromaszk FFP1: részecskeosztály 1/EN 149:2001 Nem mérgező

Részletesebben

KIEGÉSZÍTÕ TERMÉKEK Film- és optikai eszköz védõ termékek

KIEGÉSZÍTÕ TERMÉKEK Film- és optikai eszköz védõ termékek Film- és optikai eszköz védõ termékek FILMTISZTÍTÓ SPRAY Minden felületre, ph semleges. Freonmentes. Ujjnyomok és más szennyezõdések eltávolítására. ANTISZTATIKUS SPRAY Film, üveg és mûanyag felületek

Részletesebben

Használati utasítás HARD SURFACE. Transzferpapírok. CL Hard Surface I CL Hard Surface II SIGNDEPOT.EU

Használati utasítás HARD SURFACE. Transzferpapírok. CL Hard Surface I CL Hard Surface II SIGNDEPOT.EU Használati utasítás HARD SURFACE Transzferpapírok I Megnevezés Paropy...2 Paropy I...3 Akril...4 Karton Papírok......5 Kerámia Bögrék...6 Kerámia Csempék...7 Kristály/Üveg...8 Bőr...9 Oldal Mágnes...10

Részletesebben

HIVATALOS TARTOZÉK ÁRLISTA

HIVATALOS TARTOZÉK ÁRLISTA ES 300h HIVATALOS TARTOZÉK ÁRLISTA ÉRVÉNYES: 2019. április 29-től visszavonásig TÉLI SZERELTKERÉK AJÁNLATOK: 2019. ÁPRILIS 1-TŐL 3 ÉVES, A NYÁRI ABRONCSRA IS ÉRVÉNYES GUMI BIZTOSÍTÁSSAL *** MEGNEVEZÉS

Részletesebben

Kő-polírozó markolat burkolattal LK 602 VR

Kő-polírozó markolat burkolattal LK 602 VR Bahnhofstraße 5 77 Steinheim Telefon +49 744 828-0 Fax +49 744 25899 Kő-polírozó markolat burkolattal LK 602 VR 258.580 Max. polírozó szivacs Ø 220 mm Max. támaszlap átmérő 75 mm Üresjárati fordulatszám

Részletesebben

NEMZETI SZAKKÉPZÉSI ÉS FELNŐTTKÉPZÉSI HIVATAL. Komplex szakmai vizsga Gyakorlati vizsgatevékenység

NEMZETI SZAKKÉPZÉSI ÉS FELNŐTTKÉPZÉSI HIVATAL. Komplex szakmai vizsga Gyakorlati vizsgatevékenység NEMZETI SZAKKÉPZÉSI ÉS FELNŐTTKÉPZÉSI HIVATAL Komplex szakmai vizsga Gyakorlati vizsgatevékenység Gyakorlati vizsgatevékenység időtartama: 60 perc A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 100 % 27/2012.

Részletesebben

TERMÉKKATALÓGUS. www.kamiondekor.hu

TERMÉKKATALÓGUS. www.kamiondekor.hu TERMÉKKATALÓGUS www.kamiondekor.hu www.kamiondekor.hu SCANIA KIEGÉSZÍTŐK Ajtókárpitok 4 Műszerfal asztalok 4 Motoralagúttakaró szőnyegek 5 Szőnyegek 6 Függönyök 8 Üléshuzatok 9 Üléskárpitok 10 Inox díszek

Részletesebben

Schachermayer. fogantyúk, kiegészítők AKCIÓ. 2014/06 A felüntetett árak áfa nélkül értendőek, az árváltoztatás jogát fenntartjuk.

Schachermayer. fogantyúk, kiegészítők AKCIÓ. 2014/06 A felüntetett árak áfa nélkül értendőek, az árváltoztatás jogát fenntartjuk. AKCIÓ Schachermayer fogantyúk, kiegészítők 2014/06 A felüntetett árak áfa nélkül értendőek, az árváltoztatás jogát fenntartjuk. FOGANTYÚK Modern fogantyúk lyuktávolság 103 300 720 bútorfogantyú 388 Ft

Részletesebben

1 Termékleírás. 2 Összetétel MŰSZAKI ADATLAP. BONDEX Patina Effect Wax

1 Termékleírás. 2 Összetétel MŰSZAKI ADATLAP. BONDEX Patina Effect Wax Termék megnevezése Felhasználás: patina hatású viasz, beltéri bútorok és fatárgyak díszítése céljára, használatra kész állapotban. Elérhető kiszerelések 0,25 L 1 Termékleírás 1.1 1.2 1.3 1.4 Terméktípus:

Részletesebben

Gépjármű-átvételi útmutató Személyautók

Gépjármű-átvételi útmutató Személyautók Gépjármű-átvételi útmutató Személyautók A Gépjármű-átvételi útmutató meghatározza a személygépkocsik használata során keletkezett elfogadható és nem elfogadható sérülések típusait az autóbérleti szerződés

Részletesebben

MÉRNÖKI ANYAGISMERET AJ002_1 Közlekedésmérnöki BSc szak Csizmazia Ferencné dr. főiskolai docens B 403. Dr. Dogossy Gábor Egyetemi adjunktus B 408

MÉRNÖKI ANYAGISMERET AJ002_1 Közlekedésmérnöki BSc szak Csizmazia Ferencné dr. főiskolai docens B 403. Dr. Dogossy Gábor Egyetemi adjunktus B 408 MÉRNÖKI ANYAGISMERET AJ002_1 Közlekedésmérnöki BSc szak Csizmazia Ferencné dr. főiskolai docens B 403 Dr. Dogossy Gábor Egyetemi adjunktus B 408 Az anyag Az anyagot az ember nyeri ki a természetből és

Részletesebben

HIVATALOS TARTOZÉK ÁRLISTA

HIVATALOS TARTOZÉK ÁRLISTA RX 300 RX 450h HIVATALOS TARTOZÉK ÁRLISTA ÉRVÉNYES: 2019. április 1-től visszavonásig TÉLI SZERELTKERÉK AJÁNLATOK: 2019. ÁPRILIS 1-TŐL 3 ÉVES, A NYÁRI ABRONCSRA IS ÉRVÉNYES GUMI BIZTOSÍTÁSSAL *** MEGNEVEZÉS

Részletesebben

NEMZETI SZAKKÉPZÉSI ÉS FELNŐTTKÉPZÉSI HIVATAL. Komplex szakmai vizsga Gyakorlati vizsgatevékenység

NEMZETI SZAKKÉPZÉSI ÉS FELNŐTTKÉPZÉSI HIVATAL. Komplex szakmai vizsga Gyakorlati vizsgatevékenység NEMZETI SZAKKÉPZÉSI ÉS FELNŐTTKÉPZÉSI HIVATAL Komplex szakmai vizsga Gyakorlati vizsgatevékenység a Gyakorlati vizsgatevékenység időtartama: 60 perc A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 50 % 29/2016.

Részletesebben

Korrózióálló acélok felületkezelési eljárásai. Pető Róbert

Korrózióálló acélok felületkezelési eljárásai. Pető Róbert Korrózióálló acélok felületkezelési eljárásai Pető Róbert 1. Miért? 2. Mikor? 3. Hogyan? 4. Egyéb felhasználási lehetőségek 1. Miért? 2. Mikor? 3. Hogyan? 4. Egyéb felhasználási lehetőségek Miért? A jó

Részletesebben

Fiat 500L klímával 3 990 000 Ft-tól*

Fiat 500L klímával 3 990 000 Ft-tól* Fiat 500L klímával 3 990 000 Ft-tól* Modell Teljesítmény (kw/le) Bruttó eladási ár 500L 1.4 16V Pop 70/95 4 400 000 500L 1.4 16V PopStar 70/95 4 850 000 500L PopStar 62/85 5 600 000 500L 0.9 TwinAir T

Részletesebben

Ragasztó szalagok Hõálló ragasztó szalagok

Ragasztó szalagok Hõálló ragasztó szalagok WÜRTH Szereléstechnika Kft. 2040 Budaörs, Gyár u. 2. Tel.:(00 36) 23/4830 Nyomtatva Magyarországon P 03 2222/M 07 280/H 05 0459 02/200 Ragasztó szalagok Hõálló ragasztó szalagok Magas hõmérséklethez. Szabad

Részletesebben

Akciós tartozék- és szervizajánlatok 2013. 06. 03. - 2013. 08. 31.

Akciós tartozék- és szervizajánlatok 2013. 06. 03. - 2013. 08. 31. Akciós tartozék- és szervizajánlatok 2013. 06. 03. - 2013. 08. 31. -10% -20% Tetőrudak -15% 33 009 Ft 42 828 Ft 32 457 Ft 34 843 Ft 34 365 Ft 30 072 Ft Vonóhorog* 35 884 Ft 47 155 Ft 39 300 Ft 47 730 Ft

Részletesebben

Kézi gőztisztító. Használati utasítás. Modellszám: PSC-001A

Kézi gőztisztító. Használati utasítás. Modellszám: PSC-001A Kézi gőztisztító Használati utasítás Modellszám: PSC-001A Az Ön biztonsága érdekében, kérjük, hogy a használat előtt alaposan olvassa el a használati útmutatót és fordítson figyelmet a biztonsági szempontokra.

Részletesebben

Dr. Bencsik Attila L. PhD

Dr. Bencsik Attila L. PhD Dr. Bencsik Attila L. PhD főiskolai tanár egyetemi docens Óbudai Egyetem Mechatronikai és Autótechnikai Intézet bencsik.attila@bgk.uni-obuda.hu A használt gépjármű árjegyzés feltételei: A jármű: május

Részletesebben

HIVATALOS TARTOZÉK ÁRLISTA

HIVATALOS TARTOZÉK ÁRLISTA RX 300 RX 450h HIVATALOS TARTOZÉK ÁRLISTA ÉRVÉNYES: 2018. december 12-től visszavonásig TÉLI SZERELTKERÉK CSOMAGOK 1 ÉV KERÉK TÁROLÁSSAL ÉS SZERELÉSSEL 1 MEGNEVEZÉS GUMI GYÁRTÓ GUMIABRONCS MÉRET GUMIABRONCS

Részletesebben

Szaniter kerámia és kiegészítők. A természetes anyagok kombinációjának kiégetésével, melyhez a Chrome koncepció tiszta formája párosul.

Szaniter kerámia és kiegészítők. A természetes anyagok kombinációjának kiégetésével, melyhez a Chrome koncepció tiszta formája párosul. Szaniter kerámia és kiegészítők A természetes anyagok kombinációjának kiégetésével, melyhez a tiszta formája párosul. 276 ravak.hu 277 Uni Chrome WC újdonság Az Uni Chrome WC csészék megfelelnek a legmagasabb

Részletesebben

Konyha. Inox tisztítószer. Hideg zsíroldó szórófejes 750ml. 750ml. Hideg zsíroldó szórófejes 1000ml. Kerámia főzőlap tisztítószer.

Konyha. Inox tisztítószer. Hideg zsíroldó szórófejes 750ml. 750ml. Hideg zsíroldó szórófejes 1000ml. Kerámia főzőlap tisztítószer. Konyha Hideg zsíroldó szórófejes Fokozott hatékonyságú hideg zsíroldó, amely gyorsan hat, tűzhelyek, sütőtepsik, és rozsdamentes acéledények tisztítására. Inox tisztítószer Biztonságosan, hatékonyan és

Részletesebben

ÚJ RENAULT TWINGO GYÁRI TARTOZÉKOK

ÚJ RENAULT TWINGO GYÁRI TARTOZÉKOK ÚJ RENAULT TWINGO GYÁRI TARTOZÉKOK TARTOZÉKOK I ÚJ RENAULT TWINGO DIZÁJN KÉNYELEM BIZTONSÁG RENAULT TARTOZÉKOK Bármilyen stílushoz és személyiséghez igazodik. Javítja a jármű praktikus kihasználhatóságát,

Részletesebben

Suzuki patentek. Suzuki patentek 8/1. oldal

Suzuki patentek. Suzuki patentek 8/1. oldal fekete 16 7 13,2 25-185 552 Suzuki univerzális alátétes kereszthornyú lemezcsavar szín fej Ø menet teljes hossz kiszerelés gyári szám AP szám fekete 11,5 4,8 24 25-187 303 szürke 14,8 6,7 15,5 25 09409-07308-T01

Részletesebben

Takarítócégek. Tisztító-, és higiéniai megoldások útmutatója

Takarítócégek. Tisztító-, és higiéniai megoldások útmutatója Takarítócégek Tisztító-, és higiéniai megoldások útmutatója A Diversey a legjobb választás Önnek A Diversey-nél tudjuk mi kell ahhoz, hogy egy sikeres takarítási rendszert működtessen. A mai világban szolgáltatásokat

Részletesebben

Enzo. zuhanykabin zuhanytálca ÖSSZESZERELÉSI ÉS HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ

Enzo. zuhanykabin zuhanytálca ÖSSZESZERELÉSI ÉS HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ Enzo zuhanykabin zuhanytálca ÖSSZESZERELÉSI ÉS HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ Termékleírás Méret kabin: 800 X 1200 X 1850mm Méret tálca: 800 X 1200 X 150mm Krómozott kabinkeret Oldalüvegek: 6 mm biztonsági üveg Ajtó:

Részletesebben

ismerd meg az autód A megrendelés adatai: A megrendelés idöp.: Megrendelö: Lízingcsoport: Gazdacég: Ügyletazonosító: Költséget fizeti: Rendszám:

ismerd meg az autód A megrendelés adatai: A megrendelés idöp.: Megrendelö: Lízingcsoport: Gazdacég: Ügyletazonosító: Költséget fizeti: Rendszám: A megrendelés adatai: A megrendelés idöp.: Megrendelö: Lízingcsoport: Gazdacég: Ügyletazonosító: Költséget fizeti: Rendszám: Alvázszám: Eurotax: Márka: Típus: Gépjármü bruttó eladási ára: Eredetiségvizsgálat:

Részletesebben

H2O PROJECTA ÍVES zuhanykabin szerelési útmutató

H2O PROJECTA ÍVES zuhanykabin szerelési útmutató Minőség, kiváló áron 000 Kecskemét, Matkói út., e-mail: szerviz@metakft.hu, fax: 7/50 55 HO PROJECTA ÍVES zuhanykabin szerelési útmutató Köszönjük vásárlását és bizalmát termékünk iránt. Reméljük, sok

Részletesebben

GÉPJÁRMŰVEK TELJES KÖRŰ TISZTÍTÁSA/ÁPOLÁSA

GÉPJÁRMŰVEK TELJES KÖRŰ TISZTÍTÁSA/ÁPOLÁSA GÉPJÁRMŰVEK TELJES KÖRŰ TISZTÍTÁSA/ÁPOLÁSA A PROFESSZIONÁLIS GÉPJÁRMŰTISZTÍTÁS NÉGY FÁZISA 2 Tartalomjegyzék A professzionális gépjárműtisztítás négy fázisa 2 Tartalomjegyzék 3 4 Tippek és trükkök 5 6

Részletesebben

Fiat 500L Living árlista

Fiat 500L Living árlista 1.4 16V 1.4 T-Jet MTA Sincom kód: 351.24A.4 351.24J.4 351.24M.4 351.24T.4 351.24V.4 Hengerûrtartalom (ccm) 875 1368 1368 1248 1248 Teljesítmény (kw/le) 77/105 70/95 88/120 70/95 70/95 Üzemanyag benzin

Részletesebben

New. 6.1 Maszkolószalagok. 6.2 Gold maszkolószalag ELŐNYÖK TULAJDONSÁGOK ELŐNYÖK TULAJDONSÁGOK TÖRLŐ TERMÉKEK. 6 Fejezet

New. 6.1 Maszkolószalagok. 6.2 Gold maszkolószalag ELŐNYÖK TULAJDONSÁGOK ELŐNYÖK TULAJDONSÁGOK TÖRLŐ TERMÉKEK. 6 Fejezet 6.1 Maszkolószalagok A Norton maszkolószalagok kifejlesztésekor a magas minőséget, felhasználó számára az időmegtakarítást, valamint a kiváló végeredményt tartottuk szem előtt. Könnyen követi a kontúrokat

Részletesebben

SZEMÉLYRE SZABOTT TERMÉKEINK MINDIG A KIVÁLÓ MINŐSÉGET KÉPVISELIK.

SZEMÉLYRE SZABOTT TERMÉKEINK MINDIG A KIVÁLÓ MINŐSÉGET KÉPVISELIK. EREDETI HONDA KIEGÉSZÍTŐK SZEMÉLYRE SZABOTT TERMÉKEINK MINDIG A KIVÁLÓ MINŐSÉGET KÉPVISELIK. Az Africa Twin gyári változata is már elegendő egy igazán nagy kalandhoz, azonban Eredeti Honda Kiegészítők

Részletesebben

KONSZIGNÁCIÓS TÁBLÁZAT

KONSZIGNÁCIÓS TÁBLÁZAT sorszám megnevezés gyártó modell KONSZIGNÁCIÓS TÁBLÁZAT befoglaló méret (cm) 1 szekrény egyedi tervezés 300x60x280 Egger bútorlap anyag szín db helység, narancs, kék 1 előszoba 2 + Logus90 base 3-as keret

Részletesebben

SikaBond -T2. Nagyon erős rugalmas ragasztó. Erős kezdeti tapadás Nagy teljesítmény Vízálló Rezgés- és ütésálló Kül- és beltéri használatra

SikaBond -T2. Nagyon erős rugalmas ragasztó. Erős kezdeti tapadás Nagy teljesítmény Vízálló Rezgés- és ütésálló Kül- és beltéri használatra SikaBond -T2 Nagyon erős rugalmas ragasztó Erős kezdeti tapadás Nagy teljesítmény Vízálló Rezgés- és ütésálló Kül- és beltéri használatra SikaBond -T2 egykomponensű poliuretán ragasztó. A Sika tapasztalata

Részletesebben

Eco. Többfunkciós fényvető család Beépített működtető szerelvényekkel IP 65 szintű védettséggel. optionele uitvoering

Eco. Többfunkciós fényvető család Beépített működtető szerelvényekkel IP 65 szintű védettséggel. optionele uitvoering Eco Többfunkciós fényvető család Beépített működtető szerelvényekkel IP 65 szintű védettséggel optionele uitvoering ELŐNYÖK kiemelkedő ár/érték arány hosszú élettartam a jó minőségű beépített anyagoknak

Részletesebben

Pattex Express Fix Azonnal tapadó oldószeres ragasztó!

Pattex Express Fix Azonnal tapadó oldószeres ragasztó! Pattex Express Fix Azonnal tapadó oldószeres ragasztó! ÚJ TERMÉK Gumi bázisú, oldószeres ragasztó Kimagasló kezdeti tapadás Nincs szellôztetési idô! Két nem nedvszívó felület ragasztására is alkalmas Kül-

Részletesebben

Chrome Style technology. 100%-os króm megjelenés.

Chrome Style technology. 100%-os króm megjelenés. Chrome Style technology. www.chromestylehungary.com info@chromestylehungary.com Kifejlesztettünk egy Védjegyoltalom alatt álló szabadalmaztatott króm megjelenésű technológiát, mely teljesen egyedülálló

Részletesebben

Redőnyök, reluxák, szalagfüggönyök, szúnyoghálók, ablakpárkányok REDŐNY

Redőnyök, reluxák, szalagfüggönyök, szúnyoghálók, ablakpárkányok REDŐNY Redőnyök, reluxák, szalagfüggönyök, szúnyoghálók, ablakpárkányok REDŐNY Műanyag redőny A külső tokos műanyag redőny az egyik legkeresettebb redőny, mivel ára igen kedvező. Szinte mindegyik nyílászáróra

Részletesebben

TOOLSYSTEM. Szerszámkocsik és kéziszerszám készletek magas minőségű szivacsbetétekben

TOOLSYSTEM. Szerszámkocsik és kéziszerszám készletek magas minőségű szivacsbetétekben TOOLSYSTEM Szerszámkocsik és kéziszerszám készletek magas minőségű szivacsbetétekben SZERSZÁMKOCSIK A rend a műhelyben megkönnyíti a munkát, és időt spórol meg. A Würth új TOOLSYSTEM szerszámkocsival és

Részletesebben

GÉPJÁRMŰ ÁLLAPOTFELMÉRŐLAP

GÉPJÁRMŰ ÁLLAPOTFELMÉRŐLAP Gépjármű azonosító paraméterek GÉPJÁRMŰ ÁLLAPOTFELMÉRŐLAP Gyártmány: Típus: Forgalomba helyezés: Gyártási év: Alvázszám: Motorszám: Hengerűrtartalom: Teljesítmény: Kivitel: Szín: Km számláló állás: Váltó

Részletesebben

ABLAKTÖRLŐ LAPÁTOK A CITROËN TANÁCSAI SEGÍTENEK A KARBANTARTÁSBAN

ABLAKTÖRLŐ LAPÁTOK A CITROËN TANÁCSAI SEGÍTENEK A KARBANTARTÁSBAN ABLAKTÖRLŐ LAPÁTOK SEGÍTENEK A KARBANTARTÁSBAN AZ ABLAKTÖRLŐ LAPÁT ELHASZ- NÁLÓDÁSÁRA UTALÓ JELEK Foltos szélvédő Az ablaktörlő kar nem fejt ki megfelelő nyomást. Az ablaktörlő lapát túl gyorsan emelkedik.

Részletesebben

Fiat 500L Living árlista

Fiat 500L Living árlista 1.4 16V 1.4 T-Jet MTA Sincom kód: 351.24A.2 351.24J.2 351.24M.2 351.24T.2 351.24V.2 Hengerûrtartalom (ccm) 875 1368 1368 1248 1248 Teljesítmény (kw/le) 77/105 70/95 88/120 70/95 70/95 Üzemanyag benzin

Részletesebben

HUNGÁRIA KFT. Személyautó termékismertető

HUNGÁRIA KFT. Személyautó termékismertető HUNGÁRIA KFT. Személyautó termékismertető A-Clean Acid Sampon Személygépjármű tisztítás A-Clean Superfoam Bio A-Clean Autosampon Mindenfajta közlekedési eszköz tisztítására alkalmas BIO tisztítószer. Kézi,

Részletesebben

Hűtőkészülékek. Hűtőkészülékek

Hűtőkészülékek. Hűtőkészülékek Hűtőkészülékek Hűtőkészülékek 2008 E g y a j t ó s h ű t ő s z e k r é n y e k MP 13 SA Energiaosztály A 40 dba 0,4 kwh 130 l Méret: 84,5 x 54,5 x 55,8 cm MP 16 SA Energiaosztály A 40 dba 0,45 kwh 102

Részletesebben

MŰVÉSZTERMÉKEK.

MŰVÉSZTERMÉKEK. MŰVÉSZTERMÉKEK www.pintyplus.hu www.shakingcolors.hu TÁBLAFESTÉK KRÉTÁHOZ Matt fekete festék spray. Krétatábla készítéséhez. Lehetővé teszi a felületen krétával való írást, majd letörlést. Magas fedőképesség

Részletesebben

HIVATALOS TARTOZÉK ÁRLISTA

HIVATALOS TARTOZÉK ÁRLISTA LS 500 LS 500h HIVATALOS TARTOZÉK ÁRLISTA ÉRVÉNYES: 2019. április 1-től visszavonásig TÉLI SZERELTKERÉK AJÁNLATOK: 2019. ÁPRILIS 1-TŐL 3 ÉVES, A NYÁRI ABRONCSRA IS ÉRVÉNYES GUMI BIZTOSÍTÁSSAL *** MEGNEVEZÉS

Részletesebben

TARTOZÉKOK I AZ ÚJ DACIA SANDERO ÉS SANDERO STEPWAY

TARTOZÉKOK I AZ ÚJ DACIA SANDERO ÉS SANDERO STEPWAY Dacia Sandero és Sandero Stepway Gyári tartozékok TARTOZÉKOK I AZ ÚJ DACIA SANDERO ÉS SANDERO STEPWAY Minden, amire szüksége lehet a hosszan tartó védelemhez és a maximális kényelemhez. Egyszerűen nagyszerű

Részletesebben

weber.pas silicasol Terméksegédlet Tulajdonságok Problémák és megoldások Hogyan hőszigeteljünk homlokzatot, a fallégzés megtartása mellett?

weber.pas silicasol Terméksegédlet Tulajdonságok Problémák és megoldások Hogyan hőszigeteljünk homlokzatot, a fallégzés megtartása mellett? weber.pas silicasol ÚJ Termékelőnyök Feldolgozásra kész, pasztaszerű, finomszemcsés, homlokzati díszítő fedővakolat Értékesítési pontok Tulajdonságok FELHASZNÁLÁSI TERÜLET Kültérben, beltérben egyaránt

Részletesebben

Személyre szabott megoldások

Személyre szabott megoldások Voyager Személyre szabott megoldások KÖNNYŰFÉM KERÉKTÁRCSA SZETT 17 Gumiabroncsa: 225/65 - R17. Szett elemei: 4 db felni cikkszám: K82212937 4 db felniközép cikkszám: K1XH44SZ7AA. Eredeti kerékrögzítő

Részletesebben